Amikor először találkoztunk, éppen egy zacskónyi frissen sült pain au chocolattal álltam Sophie barátnőm lakásának ajtajában, és veszettül nyomtam a csengőt, mert pisilnem kellett - de ne félj, egyből meggondolta magát a hólyagom, mikor szélesre tártad az ajtót, ha csak az ajtót, én pedig azzal a gondolattal vágtam hozzád a reggelit, amit egyébként a barátnőmmel kettesben akartam elmajszolni, hogy arra a köntösre nem ártott volna egy öv is, egyébként meg jó étvágyat.

Ez idestova négy hónapja lehetett, még azelőtt, hogy elkezdtél volna feltünedezni a baráti társaságunk péntek esti sörözésein, előbb Sophie, majd pedig Richard divatos kiegészítőjeként, de még nem ültél két perce mellettem, mikor szóvá tetted, hogy a sprite-om, amit "sörözés" címén iszok, legalább olyan fantáziaszegény, mint a szoknyáim. Sophie szerint, egyébként, igazi csiszolatlan gyémánt vagy, az a fajta, aki több nyelven küldi vissza a raclette-et, aki úgy gyűjti a parkolási bírságokat, mint mások a csokipapírt, és a művészetének él - hogy ez a bizonyos művészet egészen pontosan micsoda, arról fogalmam sincs, de hé, amíg a szoknyáimat békén hagyod, ők is békében hagynak téged.

Ha nem keveredsz bele a Sonier-Dubroc botrányba, kölcsönösen fújhattunk volna egymásra az idők végezetéig, felnőtt, jól szituált, és rohadt különböző emberekhez méltóan. Csakhogy te nyakig benne vagy. Sőt, talán fejbúbig - ki hinne az ártatlanságodban, ha látták volna a pillantást, amit Madame Sonier vetett rád az esküdti meghallgatáson? Vagy minden régi ismerősöd rácsap a fenekedre, mikor hosszú idő után újra találkoztok? Világos, nem kellene beleártanom magam. Még csak nem is én képviselem a védelmedet, csak a tárgyalások jegyzőkönyvét vezetem, és kávéért szaladok, ha a felettesem - az ügyvéded - erre utasít. De jobb, ha tudod, hogy én és a hervasztóan unalmas szoknyáim megpróbáljuk meg fogjuk menteni a seggedet. És ha mindennek vége, veszek egy kibaszott övet arra a köntösre.