One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



catch me if you can ☆ Saya & Isa

Am I in big trouble? EmptySaya Manoban
Yesterday at 11:41 pm



Egy pörgős nap végén | Taytum & Saya

Am I in big trouble? EmptySaya Manoban
Yesterday at 11:40 pm



come on small pet, let's meet

Am I in big trouble? EmptyRomero D. Bohen
Yesterday at 11:09 pm



Fortune útjai kiszámíthatatlanok

Am I in big trouble? EmptyCaitlin Star
Yesterday at 10:42 pm



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

Am I in big trouble? EmptyMillie Crawford
Yesterday at 10:18 pm



l'arrivée - Marion & Pierre

Am I in big trouble? EmptyMarion Arceneaux
Yesterday at 10:15 pm



BelAmi

Am I in big trouble? EmptySelket Sheay
Yesterday at 9:54 pm



Játékpartner keresõ

Am I in big trouble? EmptyJoshua Miller
Yesterday at 9:36 pm



Unexpected trip to Peekskill

Am I in big trouble? EmptyDean Calver
Yesterday at 9:09 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 18 16
Diákok 25 19
Törvényszegők 11 17
Bűnüldözés 8 9
Hivatal 6 6
Üzlet 12 15
Oktatás 5 5
Munkások 11 7
Egészségügy 13 9
Összesen 108 104
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 34 felhasználó van itt :: 14 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 2 Bots

Aicha N. Dubois, Amelia J. McCoy, Bellamy West, Caitlin Star, Choi Dae Won, Fable Hill, Freddie Berles, Henry H. Marsh, Katherine P. Montgomery, Marissa Grey, Mason Ford, Raelyn J. Winters, Romero D. Bohen, Sarah Farrow


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Am I in big trouble?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptySzer. Okt. 16, 2019 3:46 pm



Aveline & Darius
A gonoszság nézőpont kérdése

Meglepő lehet, de nem csupán Aveline szeretné, ha ez az egész a helyzethez képest békés úton érne végett. Én sem akarok bajt, vért ontani meg végképp, de vannak határok, melyeket ha átlép a másik, kénytelenek vagyunk erőszakosabban fellépni. Nem kételkedhetünk, bizonytalanodhatunk el közben, mert ezt azonnal kihasználnák. Ezért is lett rám bízva ez a feladat, mert mindannyiunk tudja, hogy többekkel ellentétben én nem félek meglépni, amiket kell, nem rettenek vissza a tudattól, hogy bemocskoljam kezem.
Különös volt hallani, hogy még nem élte át azon élményeket, mik ugyan még tiltva vannak előtte, ám a korabeliek nagy része már túlesett rajtuk. De nincs ezen mit szégyellni, ha furcsa is.
 - Előfordul, hogy te már lélekben elég érett vagy hozzá, csak még nem futottál bele abba, akit neked teremtett a világ. Ki tudja milyen meglepetés lesz majd az számodra. Lehet, hogy lány vagy nő, esetleg egy idősebb férfi. Lehet, hogy egy könyvtárban találkozol vele vagy a metróban. - magyaráztam szépen telt, formás ajkait figyelve, de minden különösebb érzelem nélkül.  - Igen, ebben egyet kell értsek. A mai fiatalokat képtelenség megérteni. Talán nem is vágynak rá, mert élvezik... - bólogattam egyetértően megjegyzésére. Az, hogy sajnos a legtöbb helyen még mindig nem elfogadott a nagy korkülönbség szomorú, mert vannak, akik nem hátsó szándékból, egyszerűen csak más korúban találják meg azt, amit keresnek. A fiatal lányok apjukat tekintik férfi példának, s ha az apa kedves vele, gondoskodó, ám közben biztonságot nyújt a számára, ez lesz a lány ideálja, ezt fogja keresni. Na már most egy fiatal huszonéves fiúban, aki hozzá hasonlóan most lépett ki az életbe, nem biztos, hogy meg is tudná adni mindezt, hogy a lány megtalálja a számításait. S ez fordítva is igaz, egy érett nő is érezheti magát lázadó tininek legbelül, s szórakozottságát nem biztos, hogy kielégíti a nyugdíjas otthon vagy néhány unalmas vakrandi, ahol a másik fél a várva várt megállapodásról hablatyol. Vállat vontam.
 - Felőlem... - adtam fel eme témának boncolgatását, bár szerintem érdekes. Mármint ha azt nézzük, hogy a korabeliekből 10-ből 9 lány biztosan elvesztette már az ártatlanságát. S ha rá is kérdeznének, bugyuta, érettlen válasszal jönnének. Azt hitték ő az igazi, mert a másik erőszakos volt, mert nem volt náluk elég pénz, mert a divat ezt diktálja stb. Ám egy olyan kislány, aki nem követi a "divatot", s még csak nem is szenved a vágytól, hogy mindez beteljesülhessen végre, nos... érdekes.
A kapcsolatairól és a szűzességéről aztán át tértünk a különös betegségére. Most, hogy így nevén nevezi, nekem is ismerős. S bár első hallásra talán hihetetlenül és remekül hangzik, tudjuk jól, hogy ezt nem véletlenül hívják betegségnek, az érintett pedig átoknak.
 - Tudod... nekem van egy ismerősöm, aki ért a lobotómiához és az elektrosokk-kezelésekhez is. Ha tényleg ennyire nehezen viseled, szólhatok pár szót az érdekedben... - ajánlottam fel közreműködésem, Ruben pedig biztosan szívesen kezelésbe venné, bár azt inkább nem tenném hozzá, hogy ő nem olyan lelkiismeretes, mint én, de ki is róná fel neki a hibákat...
 - Honnan is tudhatnám... - néztem a szemeibe  - Melyik őrült tudja magáról, hogy az? - kérdeztem, ahogy ismét eltértünk a témától. Nem mintha zavart volna, én nyitott voltam mindenre. Csak ő tűnt válogatósnak. Pedig a nők, főleg a fiatalok, szeretnek magukról beszélni. Így viszont elég unalmas lesz az itt létünk. Talán tényleg játszhatnék vele egy kicsit, rá hozhatnám a frászt, hogy a későbbiekben jobban értékelje ezeket a beszélgetéseket.

Nem feledkeztem el erről az eshetőségről sem, de a gyomrának korgása könnyen kizökkentett. Ennek következtében pedig nem is volt kérdéses, hogy meg kell-e etetni. Szerencsénkre azonban még az alapanyagoktól kongó konyhában is sikerült összedobnom valamit. Etetése közben pedig újabb témát találtunk. A szülőkbe vetett hitét. Nem értettem vele egyet, s ami azt illeti, szavaiból sütött, hogy bizony ő sem teljesen. Mégsem merte mégcsak feltételezni sem az ellenkezőjét. Hiszen a szüleiről van szó. A szülők pedig az örök támaszpontok, az igazság szószólói, a rendíthetetlen becsületesség katonái. Az nem lehet, hogy a gyermeket elvakítsa a szeretet köde. Talán csak túl fiatal, naív, talán fél, hogy a szüleibe vetett hitének elvesztése a világa összeomlását okozná.
 - Persze, hogy nem... És én sem vagyok egy emberrabló, hazug gyilkos. - válaszoltam enyhén szólva szarkasztikus hangnemben. Persze attól még nem vagyok se hazug, se gyilkos. Még nem.

creditAm I in big trouble? 1261330843  • darius

Thaddeus Darnell Wright
Munkások
Play by :
James McAvoy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
51

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptyVas. Okt. 13, 2019 10:04 pm


Thaddeus & Ava
Lehet, hogy nem kellett volna elmondania neki az igazságot. Mert azért annyira mégsem ismeri a másikat, ki tudja miket művelne vele, ha épp rájön az öt perc, és még a jelenlegi helyzetnél is jobban bedilizik. Mert azt érzi ő is, hogy nincs minden a legnagyobb rendben Darius fejében. És nem, em csak azért, mert képes volt őt elrabolni valami kis buta bosszúhadjárat miatt, aztán meg ilyen "kedvesen" viselkedni vele. Legalábbis... Nem köntörfalaz, és egyelőre még csak nem is bántotta. Pedig meg lett volna rá a lehetősége. Legalább akkor, mikor még el volt kábítva. De nem tette, és ezt igencsak furának tartja Ava.
A kérdései viszont egyre inkább zavarba hozzák. Túl tolakodóak kezdenek lenni számára. Mert miért is érdekli őt, hogy egyáltalán volt-e valaha is szerelmes, és hogy miért is szz még midndig? Jó persze az tény, hogy ez a mai világban igencsak ritka dolog, de azért annyira talán nem, hogy ezen így meg kelljen lepődni. Meg amúyis... Aveline nem az a típus, aki csak úgy összefeküdne bárkivel, csak hogy ő is megtapasztalja azt, amit a kortársai nagy része már ismer. Ő vár a megfelelő alkalomr, és a megfelelő emberre. És ha ez talán soha nem fog eljönni? Hát tulajdonképpen abba sem fog belerokkani. Maximum ő lesz a család dilis macskásnénije, egy komplett könyvtárral a lakásában, és jó sok kisállattal, amik minden idejét lekötik, hogy még negyven évesen se tudjon az ellenkező nem egyedeivel foglalkozni.
- Már vagy tíz éve nem... - és az a bizonyos gyengéd érzelem is csak egy kölyökszerelem volt, egy ártatlan, gyerekes dolog, amit az ember lánya - legalábbis egy normális gyerek - hamar el is felejt, ahogy felnő. - Ha keresném se találnék rá... A korosztályom 90%-a eléggé... elcseszett... - és csak feszeng egyre inkább. Ezeket a válaszokat is csak nagy gondolkodás után adja meg, láthatóan eléggé idegesen. Mert nem érti, minek kell ilyen bugyuta kérdéseket feltennie. Olyanokat, amikre senki nem kíváncsi. Vgyis... Láthatóan Darius az, különben nem tenné fel ezeket a kérdéseket. Az utolsóra viszont már nem hajlandó válaszolni, Csupán csak felnyüsszent, és kicsit még fészkelődik is a székben, mintha csak menekülni akarna. Mert tulajdonképpen most legszívesebben elszaladna, vagy legalábbis bezárkózna a legközelebbi szobába, ahova már nem tudná követni ezekkel a kérdésekkel. Mekkora pech, hogy oda van kötözve a székhez... - Nem hanyagolhatnánk ezt a témát...?
- Ez egy... Betegség. Hipermnéziának hívják. Gyakorlatilag olyan az agyam, mint egy szivacs, mindent magába szív, és egy újabb emlékként tárolja. Egyszerűen semmit nem tudok elfelejteni, bármennyire is szeretném... - És ha meg is próbálkozik vele, csupán csak annyit ér el, hogy smét, akár napokig is azon a bizonyos mások számára már rég elfeledett eseten gondolkozik, és györti magát azokkal a bizonyos "Mi ltt voln, ha...?" kérdésekkel... Persze ennek is megvan a maga jó oldala. Például hogy minden eddig elolvasott könyvet szinte kívülről fúj, amitől már most kkora tudás van a fejében, mint ami csak keveseknek adatik meg. Igaz, ezek többsége csupán csak elméleti, a gyakorlatba igen nehezen tudja néha átültetni a megszerzett információkat. És ha meg is próbálkozik vele, gyakran csak egy újabb rossz emléket generál magának. De hát semmi sem lehet csupán csak rossz, vagy csak jó, nem...?
- Szóval még te sem tudod...? Remélem nem most fog kiderülni... - Vagy legalább csak annyi, hogy egyik antiszoiális személyiségzavar sem lapul meg ott a kényszerbetegség mögött. Mert még mindig ezzel az eggyel járt a legjobban. Bár ki tudja... Talán mégsem.

Azt a pár percet pedig, míg Darius a konyhában ügyeskedik, ő kihasználja, hogy jobban körülnézzen. Persze ez a mutatvány egy székhez kötözve nem épp alegegyszerűbb, de valahogy csak kiserül megoldani. És hál' Istennek anélkül, hogy azzal az apsó sikollyal felidgesítené a másikat. Talán meg se hallotta... A "Nem" pedig még Ava számára is egyértelmű volt. Hisz minek is eresztené el, ha az etetést így is meg tudj oldain? Persze egyszer csak eljön majd annak is az ideje, hogy kénytelen lesz elengedni. De úgy tűnik, hogy az még nem most lesz. Az első falatot is csak kétkedve fogadja el, de aztán rájön, hogy nem is annyira rossz az a saláta. Bár lehet, csak az éhségtől érzi ezt így, de a következő falatokért már automatikusan nyílik a szája. Na meg... Éhen azért csak nem akar halni.
- Nem. - vágja is rá szinte azonnal, mert hát tudja, hogy az apja sosem tenne olyat. Ő sosem ítélne el senkit ártatlanul. De aztán eszébe jut alami... - Vagyis... Egyszer hallottam, hogy anyával besélgettek valamiről... Valakiről, hogy ő ellenezte, de a többség nyomás alatt tartotta, így egy idő után kénytelen volt beadni a derekát... - vonja is meg a vállát, mert ennél többet ő nem tud. Nem is akar tudni. Mert az ő családja nem lehet rossz. - De apa nem olyan, Ő jó ember, ebben egészen biztos vagyok... - Szóval még csak ne is merje ebben a hitében elbizonytalanítani...

Aveline Everhart
Diákok
Play by :
Danielle Rose Russel
Kor :
17
Foglalkozás :
Tanuló
Hozzászólások száma :
20

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptyCsüt. Okt. 10, 2019 11:15 am



Aveline & Darius
A gonoszság nézőpont kérdése

Mint ahogy az igazságnak, úgy a hazugságnak is vannak előnyei, hátrányai, súlya. Léteznek kisebbek és nagyobbak, mértékeiktől függően semmiségek és életre szólóan nyomott hagyóak. Nem mindig az igazság a megoldás, olykor hazudnunk is kell, ám megállapítani, mikor melyik helyes, nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Ha jól cselekszel az hamarosan feledésbe merül aztán, ha viszont rosszul, örökké magadon viseled a bélyegét.
Az, hogy ő bevallotta nekem, hogy ártatlan még - már ami a szexuális életét illeti - a mi esetünkben nem feltétlen rossz, bár nem tagadom, engem jobban izgatnak a tiszta lányok - már csak az OCD mellékhatása lévén is - mint egy olyan, aki ki tudja miféléket művelt már magával, hány száz fiúnak és férfinak adta oda magát. Ám más esetben jobb lett volna hazudnia róla, mert amíg én fegyelmet gyakorlok, nem biztos, hogy más is így tenne.
- Wáó... - hallatszik tőlem, bár jóval visszafogottabban, mint amennyire valójában is meglepett a válaszával. Persze csúnya dolog ítélkezni, de minden ember tisztában van vele, hogy az idő lassan el telik a feje felett, és amit most nem tesz meg, az bizony az elpocsékolt idejével vész kárba. Nem azt mondom, hogy essen neki minden fiúnak, de a tapasztalat olykor nem árt, ha csak kapcsolatok kialakítása és megismerése terén. Mert ha a férje lesz az első, bizony-bizony megütheti a bokáját. Dahlia tudja köztünk a leginkább, hogy nem minden arany, ami fénylik.
Én nem tulajdonítok eme lehetőségnek sem akkora jelentőséget. Úgy értem létezik, és ez jobb esetben elfogadott, főleg a fiatalok körében, akik még ismerkednek mindezzel, tapasztalatokat gyűjtenek, ami megint csak érthető, hisz bizonytalanok. - Nincs ezzel semmi baj. - vontam vállat, egészen félvállról véve a dolgot, hiszen tényleg nincs ebben semmi döbbenetes.
- De fiúkéba igen? - vontam fel egyik szemöldököm. Nem mintha ebbe akarnék belekötni, de ha még a beállítottságát sem ismeri, nem lehet benne biztos, hogy melyik nem iránt érdeklődik igazán. Az is lehet, hogy mindkettő, vagy épp egyik sem - bár olyannal én még nem találkoztam.
- Nem is vagy nyitott a kapcsolatokra vagy csak várod az igazit? - kérdeztem, noha én ezt megint csak butaságnak tartom. Az "igazit" a tapasztalatok útján ismerhetjük meg. Ha nem tapasztalunk, honnan tudjuk, hogy nem éppen elsétálunk mellette? - Vagy az idősebbek jönnek be?
Mindazonáltal sikerült elcsípnem valami mást is mondanivalójából, amit felkeltette az érdeklődésem. - Az hogy lehet? Mármint, hogy emlékszel mindenre. - s nem, nem vonom kétségbe kijelentését, mint inkább megérdeklődöm miként is képes rá. Miért is hazudna ilyesmiről, ráadásul pont most. Nyilván tud valami, van valami, ami miatt képes ilyesmire.
A pszichológiai tényeivel is egyetértek, mit lassú bólogatással jelzek. Okos kislány, és ez még sokszor hasznára fog válni.
- De honnan tudhatod biztosan, hogy nem vagyok az? Hiszen még nem adtál okot a dühkitörésekre, mégcsak meg sem próbáltál felidegesíteni mondjuk a pánikoddal, ami láthatóan még alább is hagyott és kiabálni sem kiabálsz. - magyaráztam egy kis fejtörőt okozva, de végtére is elfogadható a válasza. - Jogos. Na meg egy rend- és tisztaságmániás szociopata? Hát ilyesmiről még én sem hallottam. De nem, tényleg nem járnál jól. Szóval reménykedjünk benne, hogy egyik sem vagyok.

Egészen elmélyült beszélgetésünk csupán az üres gyomrának hangos korgása szakította félbe. Nem is volt kérdés, hogy meg kell etetni, mert vagy éhen hal, vagy holnap reggelig hallgathatjuk a morgásokat. Na nem. S bár elhatároztam, hogy hamar összedobok valamit, a kiüresedett konyha bizony komoly kihívások elé állított, amiken aztán megpróbáltam átküzdeni magam. Csupán a szerencsének köszönhetem, hogy szakács az egyik szakmám, így nem esem kétségbe, ha a konyhában kell alkotni. Valami neszezés miatt ugyan megálltam egy pillanatra, de mivel utána hosszas csend állt be, folytattam a munkát, ami egyébként már-már hobbim is volt.

- Nem. - válaszoltam, bár ez e nélkül is elég egyértelmű volt. Esetleg később lehet róla szó, főként, mert előbb utóbb rájön majd a pisilhetnék, és fürdeni sem árt olykor. De egyenlőre még nem értük el azt a bizalmi szintet, hogy az ajtóban őrt állva elmerjem engedni a fürdőig. Eleinte nehezen indult az etetése, de végül ő is rájött, hogy ez így jó. Arra pedig nem is nagyon reagáltam, mikor feltehetőleg elismerésében hümmentett egyet a rögtönzött salátára, de persze jól esett, főleg, mert a többiektől - lévén, hogy mindig csak egyikünk van felszínen többnyire - nem nagyon kapok elismerést, hol ott nagy részben én főzök.
Csendben és figyelmesen hallgattam, miért is gondoltam, hogy a szüleivel akarnék kiszúrni vagy épp valami oknál fogva bosszút állni. A bosszú éppenséggel szokásom, de csak is komoly célok érdekében. - Érdekes. - állapítom meg. - És volt már, hogy valamilyen negatív oknál fogva, ártatlanokat is elítéltnek bélyegzett meg? Egyszóval hazudott már? - kérdeztem közben is gondosan figyelve az adagokra és a köztük lévő szünetekre. - Csak mert általában olyanoknak van félni valójuk ilyesmiktől, akik jónak állítják be maguk, de rossz úton járnak. Pont, mint a politikusok.

creditAm I in big trouble? 1261330843  • darius

Thaddeus Darnell Wright
Munkások
Play by :
James McAvoy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
51

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptyKedd Okt. 08, 2019 6:43 pm


Thaddeus & Ava
Akár hazudhatott is volna. Mondhatta volna azt, hogy nem... Már jó régóta nem szűz, szóval csak ne is reménykedjen. De azzal ugyan mit is érne el? Persze, talán egy időre lemondana a dologról, mondván, hogy ez is csak olyan, mint a többi lány, nincs benne semmi új, és semmi izgalmas. De ha egyszer mégis csak úgy döntene, hogy egy kicsit szórakozni akar, ha már úgyis itt vannak kettesben - legalábbis egyelőre - összezárva, akkor úgyis megfogja tenni, amit akar. Már csak azért is, mert szemmel láthatóan ő van erőfölényben. Na meg persze Aveline még meg is van kötözve. így semmi értelmét nem lája, hogy hazudjon, hisz úgyis kiderülne a dolog, ha odáig fajulnának a dolgok. Perze azért Aveline ngyon reménykedik benne, hogy még z előtt endeződik minden, hogy Darius bekattanna, és ezt az egyetlen pólót is leszedné róla, amit egyébként még ő adott rá.
- Még soha... - motyogja is zavarában. Mert bárilyen meglepő, az elmúlt évek alatt neki még sosem sikerült egyetlen sráchoz sem közel kerülnie. Legalábbis olyan értelemben nem, hogy gyengéd érzelmeket kezdjen el táplálni iránta. S noha ez egyesek számára meglepő lehet, Aveline-nek ez teljesen természetes. Mert ő nem is vágyik az efféle társaságra. Persze egyszer mjd, talán... De egyelőre még nem tlálkozott olyan személlyel, aki megváltoztatta volna az álláspontját, sőt... talán még pont ellenkezőleg is hatott rá.
- Pa-parancsolsz...? - jön is az újabb megrökönyödés. Még hogy ő... És más lányok...? Persze a kérdés jogos, hisz ha nem volt még soha életében kapcsolata sráccal, kkor miden bizonnyal a lányokat szereti, nem? Hát sajnos... vagy nem sajnos, még ez sem igaz. - Másfél éves korom óta minden egyes pillanatra emlékszem az életemből, de soha egyszer sem éreztem gyengéd érzelmeket más lányok irányába... - az már más kérdés, hogy tulajdonképpen más srácok irányában sem volt képes eddig szerelmet érezni, de ez már csak részletkérdés. Ahogy az is, hogy igazán ilyet a másik oldalról sem érzékelt irányába sohasem, tekintve, hogy sosem volt igazán népszerűnek mondható az iskolában. De neki ez így jó, nem is vágyik túl nagy figyelemre.
- Bár még csak nemrég óta ismerlek, de egészen biztos vagyok benne, hogy nem vagy szociopata. A szociopatákat könnyű felidegesíteni, labilisak, dühkitörésekre hajlamosak. Nem lennél ennyire nyugodt, ha az lenél. Ha már az antiszociális személyiségszavaroknál maradunk, akkor inkább lehetnél pszichopata. Ők sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, és cselekményeik előre kiterveltek és jól átgondoltak. Bár én egyik esetben sem járnék jól veled...
Mint egy élő lexikon. Mert hát tulajdonképpen az. Hisz mindent, amit akár csk egyszer látott, hallott vagy olvasott, a másodperc töredéke alatt fel tudja eleveníteni, akár szóról szóra teljesen pontosan. De hát ezzel jár a hipermnézia. De legalább jelen esetben nem valami régi kínos, vagy teljesen felesleges emléket sikerült a memóriájából felhoznia, csupán csak egy, a pszichológusok által definiált jellemzést, amivel igyekszik saját magát is meggyőzni arról, hogy a vele szemben ülő nem egy durva, és aggresszív szociopata. Igaz, talán a másik felvázolt eset még rosszabb is lehet.

De aztán a gyomra kihasználja azt a pillanatnyi nyugodtságot, hogy jelezze mindkettejüknek, hogy még egy fjlődésben levő szervezetről van szó, és a napi egy étkezésen felül még szüksége lenne legalább kettő másikra. Amit ő ismét csak kihagyott. Kicsit meg is lepi, hogy Darius magára hagyja a szobában, hogy összedobjon neki valamit. Ezt a kis időt pedg ki is használja arra, hogy egy kicsit jobban körülnézzen a szobában. Persze ébredésekor ezt már megtette, de akkor még a pánik és a félelem sokkal erőteljesebben vonta el a figyelmét, mint most, percekkel később. Ez a sok különböző kacat, mi itt van... Ha nem tudná, ebből egyértelművé válna számára is, hogy legalább egy tuctnyian laknak itt. Bár minden bizonnyal nem egyszerre vannak itt mind, hisz úgy kicsit szűkös lenne ez a kis szoba. Na meg az az egytlen ágy, ami jeleneg a háta mögött van. A rajzok, a poszterek a falon, azok a könyvek, és a sok más tárgy egészen furán hat ebben a szobában számára úgy, hogy egyelőre csak Dariust ismeri. Bár nem lát mindent rendesen, így egy kicsit fészkelődik, és mocorog a székben. És csak annak a bögrének a feliratát akarja elolvasni, de a nagy igyekezetben egy kissé kibillen az egyensúlyából. Ijedtében pedig még eg aprót sikkant is, de szerencséjére sikerül visszaszereznie az egyensúlyát anélkül, hogy felborulna. Na hát azzal egész biztosan kiakasztaná a másikat, így mikor sikerül ismét nyugodt helyzetbe visszatornáznia magát, csak egy megkönnyebbült sóhaj tör fel a torkából. Azért reméli, hogy azt a pici sikolyt nem hallotta meg Darius. - A legjobb apa, mi...? Vajon melyik szomszédtól lopta...?

- Nem lenne egyszerűbb ha... Ha eloldoznál...? - pillant is rá reménykedve, bár tudja ő is, hogy teljesen felesleges a kérdése. Mert hát miért is engedné el a foglyot? Ahhoz még túl korai lenne, hisz simán kihasználhatná a lehetőséget, hogy megpróbáljon elmenekülni. Persze nem valószínű, hogy sikerrel járna. Sőt, egész biztos, hogy a próbálkozási kísérlete egy hatalmas buka lenne. Aveline pedig nem olyan félkegyelmű, hogy rontson az egyébként egyelőre egészen nyugodt helyzetén. A felé nyújtott falatot azonban egy kicsit ódzkodva fogadja el, mert hát mégsem tudja, hogy a férfi mennyire jó a konyhában, vagy csupán csak szerencséje volt, hogy nem gyújtotta fel a konyhát. De amint megérzi az ízeket, akaratlanul is egy elismerő hümmögést hallatt. Bár tény, az ízkombináció egy kicsit fura, de nem rossz. A következő falatért pedig már automatikusan nyitja is a száját. Tisztára mint a kisbabák, mikor eljön az etetés ideje...
- Igazán semmi konkrétra... - von vállat, ahogy kicsit elgondolkozik a kérdésen. - Apa néha tagja az esküdtszéknek... Az elítéltek meg gyakran elég kiszámíthatatlanok... - Mint te... Tenné még hozzá, de még épp időben elharapja a mondatot, és inkább csendben várja a következő falatot.

Aveline Everhart
Diákok
Play by :
Danielle Rose Russel
Kor :
17
Foglalkozás :
Tanuló
Hozzászólások száma :
20

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptyHétf. Okt. 07, 2019 7:58 pm



Aveline & Darius
A gonoszság nézőpont kérdése

 - Csak kíváncsi voltam rá. - válaszoltam egy vállvonást követően. Persze feltételezhetném, hogy hazudik, de miért tenné? Mire lenne jó? Ha olyan volnék, mint amilyennek elképzel csak jobban bevonzana a tudattal, hogy még érintetlen. Biztos nem kockáztatná meg. Ugyanakkor, talán éppen emiatt kellett volna füllentenie. Mert lássuk be, szép és jó a tapasztalat, de ha már egy elrabolt lány megerőszakolásáról van szó, sokkal élvezetesebb, ha egy ártatlannal tesszük. Gondolom. Nem tudom, mert így még nem jártam.
 - Barátod sem volt? - kérdeztem kíváncsian. Feltételezem nem, vagy csak míg a szoknyája alá nem nyúlt. Az egyértelmű, hogy most nincs neki, mivel a táskájában semmi sem utalt arra, hogy lenne, ráadásul a múzeumba is egyedül ment. És ha nem volt neki, miért nem? Erre volt is egy tippem.
 - A lányokat szereted? - figyeltem minden meghökkenését, amit a kérdések okozhattak, vagy éppen a válaszok, amiket nem szívesen árult el. Első ránézésre mindent kinéznék belőle. Lehet, hogy a lányokat szereti, azért ilyen szégyenlős nagy lány létére. Persze számításba kell venni, hogy volt nála egy vastag könyv is, ami arra utal, hogy érdeklődik a művészetek iránt, de egy folyton tanuló diáklány is élhet párkapcsolati életet.
 - Nem, nem aggódom, mert nem fogsz feljelenteni. - ráztam meg a fejem határozottan állítva a dolgot. Látok rá esélyt, de az együtt töltött idő, a kedves hozzáállás és az olykori gondoskodói gesztusok által meg változik majd felém. Már ha hihetünk a pszichológiai lapoknak. De ha meg is teszi, még időben léphetünk.
Újabb kérdésére vállat vontam. Sok mindent én sem tudhatok, de az biztos, hogy bizonyos esetekben nem tudhatjuk pontosan miként reagáljunk.
 - Nem tudom. Mi okod volna igazat mondani? Előfordul, hogy a félelem pont az ellenkezőjére kényszeríti az embert, és az életéért küzdve inkább hazudik. Gondolj csak bele, ha most egy szociopata volnék, aki mások fájdalmában látja a szórakoztatást, te pedig elárulod nekem, hogy érintetlen vagy, simán kihasználhatnám az erőfölényem és megerőszakolhatnálak. - vázoltam fel azt, amire esélyesen nem kerül sor, de aztán ki tudja. Végtére is szép lány és előbb utóbb úgyis megtörténne vele. Az is lehet, hogyha nem én, máskor valami erőszakosabb fickó rabolja el és ténylegesen megerőszakolja, míg én lehet, sokkal finomabban és udvariasabban csinálnám. Úgy érzem megérdemelném azok után, amiket magunkért tettem. Mondjuk az is igaz, hogy attól viszont kissé óckodom, hogy összevérezze a fehér lepedőt.
Mindebből azonban hamar kizökkentett, mikor megkordult a gyomra. Remek, éhes. Nem lenne jó, ha össze morzsálná a szobát, de el sem engedhetem. Na az ilyenek okozzák a komoly dilemmát nálam, nem az emberrablás. De éhenhalni sem hagyhatom, bár az bizonyos, hogy Thaddeus attól kapna csak igazán agybajt, ha már egy holttestet kell eltitkolnia. Viszont, a lassan bomló test bűzlik, még hozzá nem is kicsit. Szóval szó sem lehet róla.
Felkeltem és elindultam kifele a konyhába, de azt még pont elcsíptem, hogy a tojás tabu. A hűtőbe pillantva aztán újabb problémába ütköztem. Alig volt itthon valami, holnap reggelre lett összeírva, hogy mire volna szükség. Egy cseppet feszültté váltam, ahogy a pultnak dőlve, agyalva a lehetőségeken végig futattam tekintetem a konyhán, míg nem az asztalon lévő narancsokon állapodtam meg. Könnyen emészthető, egészséges ételre gondoltam így vacsorára, amit hamar össze is üthetek. A görög saláta ideális lett volna, de sajnos nincs meg hozzá minden. Így profi exszakácsként rögtönöztem azokkal a hozzávalókkal, amik épp ott voltak. Ami azt illeti van érzékem az ízekhez, így nem tartottam tőle, hogy oltári nagy ostobaságot csinálnék, éppen csak lehet kissé különös ízvilága lesz. Magamra vettem a fehér szakácskötényem és nekiálltam a salátának, mely többek közt narancsot, répát és céklát tartalmaz egy kis lilahagymával és baconnel megbolondítva, fahéjjal fűszerezve. Talán ha egy 20 percet vett igénybe a bacon és egyéb hozzávalók megpirítása és a hagyma ecetben áztatása, mire elkészült. Gondosan tálcára tettem egy nagy pohár vízzel és néhány szalvétával, mert bele se akarok gondolni, hogy egy cékla darab is a földre essen, majd levéve a kötényt, felvettem a tálcát az asztalról és besétálva reméltem, hogy még nem változott csontvázzá.
 - Saláta, tojás nélkül. - szólaltam meg, amint beértem, majd egy kézben egyensúlyozva a tálcán lévőket, szembe fordítottam vele a széket, amire aztán leültem, mert én fogom etetni, másképp nem menne. Fogtam a villát, felszúrtam rá ezt is azt is, majd a szájához tartottam.
 - Narancsos-répás grillsaláta. Jó étvágyat. - tettem hozzá, s ha elfogadta az első falatot és minden köpködés és elégedetlenség nélkül le is nyelte, felszúrtam neki a második adagot is.
 - Említetted, a szüleid és a bosszút az előbb. Mire gondoltál akkor? - kérdeztem az etetése közben.

creditAm I in big trouble? 1261330843  • darius

Thaddeus Darnell Wright
Munkások
Play by :
James McAvoy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
51

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptyVas. Okt. 06, 2019 10:50 pm


Thaddeus & Ava
Ez a férfi teljesen összezavarja. Nem is tudja, hogy mit gondoljon róla. Hisz mégiscsak elrabolta, és most fogva tartja őt, egy székhez kötözve amiben mozdulni sem tud. És mégis olyan furán viselkedik. Pedig AVeline rengeteg pszichológiai könyvet olvasott, és dokumentumfilmeket is nézett, amiben a hozzá hasonló elmebeteg emberrablókról voltszó. Ő mégis egészen más, mint azok, akiket azokban a filmekben bemutattak. Kezdve azzal, hogy ezzel a nyugalommal, amivel leült vele szemben, nem igazán tűnik egy elmebeteg, pedofil szociopatának. Bár az is lehet, hogy tulajdonképpen ő egy pszichopata. Azok pedig igen jól tudják uralni az érzelmeiket. Mert hát azok nekik is vannak, csupán csak nem látják semmi értelmét. Ez az eshetőség pedg tlán még inkább megijeszti, hisz így még inkább nem tudja, mire számítson. Persze  szavai őszintének tűnnek, amitől kicsit megnyugszik, de valahol mélyen még így is ott motoszkál benne, hogy mi van, ha az a bizonyos idegen makacs lesz, és nem fogja beadni a derekát. Mert valljuk be, ennek is megvan az esélye. És akkor neki annyi... Vagy ha a szülei tényleg a rendőrséghez fognak fordulni, minek az esélye még az előbbinél is nagyobb, és valahogy sikerül Aveline nyomára bukkanniuk. Valahol mélyen pedig ő ezt így már nem akarja. Nem akarja, hogy a szülei intézkedjenek, és a zsaruk valahogy a rájuk találjanak. Mert ez alatt a pár perc alatt is kiderült Ava számára, hogy a vele szemben ülő férfinem csak úgy fenyegetőzik random dolgokkal, hanem mindent teljesen komolyan is gondol. Hisz más különben ő sem lenne most itt.
A kérdésre válaszként kapott bók hallatán csupán csak egy apró sóhajjal pillant a plafon felé, szinte hallhatja a másik is a gondolatait. A gondolatait, miszerint kérdőre vonja az égieket, na meg a szüleit is, hogy miért kellett neki ilyen géneket adni. Mert talán ha most egy kicsit rusnyább lenne, vagy talán csak eg jó pár kilóval... legalább egy százassal nehezebb lenne, most minden bizonnyal élhetné tovább a túlsúlyosak boldog életét. Otthon, egy adag csokoládéval a társaságában. De nem... Kell neki ennyire figyelnie arra, hogy mit eszik, és hogyan néz ki. Mert hát annak ellenére, hogy az iskolában azon személyek tábrát erősíti, akiket stréberknek neveznek, és akik a sztereotípiák alapján egyáltalán nem foglalkoznak a külsejükkel, ez rá egyáltalán nem igaz. Persz azért akkor túlzásokba nem esik, mint egyes népszerű lányok, de valahol azért mégis csak ad magára...
- Ho-hogy...? Ez meg... mégis hogy jön ide...? - lepődik is meg nem kicsit,
számára igencsak váratlan kérdéstől. És az arca is hirtelen vált át a vörös egyik legsötétebb árnyalatába, ahogy a vér az arcának hajszálereibe fut. Darius kezét pedig, ami azt a kósza tincset tűri el, legszívesebben ellökné. Már mozdulna is a keze, de mivel az le van kötve, így csak a fejét húzza el kicsit, jelezve, hogy nagyon nem tetszik neki  közelsége. Bár sokan ez ellen úgysem tud tenni. - Az... Az vagyok... - teszi aztán hozzá, de csak egészen hlkan motyogva.
Mintha ez olyan meglepő dolog lenne. Jó persze... manapság ez tényleg meglepő, hisz a legtöbb tini az ő korában már rég túlvan az első alkalmon, akár még a több századikon is. Na de ő a kivételek táborát eőrsíti. Tulajdonképpen még szerelmes sem volt soha, ha nem számítjuk azt, hogy még ovis korában odáig meg vissza volt a nagynénje egyik pasijáért, és mikor ott voltak náluk, mindig a nyakában lógott. És sokáig nem is tudta túltenni magát azon, hogy a férfi az ő nénikéjét puszilgatja, meg ölelgeti, ahogyan azt az ő szülei is szokták egymással. De egyébként soha semmilyen kapcsolata nem volt egyetlen ellenkező neművel. Tulajdonképpen eddig soha még csak meg sem fordult a fejében olyan, hogy neki legyen egy pasija, boldog ő a könyvei táraságában is. És ha rajta múlik, ez nem is fog változni talán még... Hát legalább pár évtizedig.
- Nem tartasz attól, hogy ha elengedsz egyszer, akkor én magam foglak feladni a rendőrségen...? - jön i az újabb kíváncsi kérdés. Mert megtehetné. Ha elengedi, onnantól már sokkal nagyobb biztonságban lenne, és nem kéne attól tartania, hogy végez vele, még mielőtt a zsaruk bármit is tehetnének vele. De ez pusztán csak kíváncsiság  részéről. Hisz ki tudja mit hoz még a holnap. De tény, hogy ha szabadon engedi, akkor megtehetné azt is, hogy feljelenti. Sőt... Egy normális ember egészen biztosan azt tenné...
- Jelen helyzetben semmi előnyöm nem származna abból, ha hazudnék. Tehát miért is tenném...? - kérdez ismételten, megbillentett fejjel, és mondhtni már egész nyugodtan. S talán pont ez a nyugodtság kell ahhoz, hogy a szervezetének eszébe jusson, hogy ő egész nap semmit nem evett. Na jó, talán reggel egy tálka zabpelyhet eltüntetett, még mielőtt elindult volna a múzeumba, de a nap többi fontos étkezése valahogy kimaradt. Ez számára nem is olyan meglepő, hisz elég gyakran előfordul vele, hogy egyszerűen csak elfelejt enni. És nem, ő semmiféle buta diétát nem követ, mert az olyanokat teljesen feleslegesnek tartja. Csupán csak néha teljesen kimegy a fejéből, hogy valami táplálékot is magához kéne vennie, egészen addig, míg valamelyik családtagja eszébe nem jttatja. Most azonban csak a gyomra korgása jelzi azt, hogy ideje lenne enni. Kissé félve pillant is ismét Dariusra tartva a reakciójától, s nem mer inkább semmit se mondani. Egészen addig, míg a másik fel nem áll a székből, hogy a - minden bizonnyal - konyha felé vegye az irányt.
- Nem... nem kell fáradnod vele, nem is vagyok éhes... - persze... De mitha ezt a gyomra nem tudná, ugyanis akkorát kordul ismét, hogy azt még a szomszéd lakásban is meghallhatják. Méghogy nem éhes... de azért nem bízná a vacsoráját... Vagy reggelijét, tudja Isten milyen napszak van épp... Na szóval az harapnivalóját a másikra, mert hát azért mindent mégsem tud róla... - Vagy legalább tojás ne legyen benne... Allergiás vagyok rá...

Aveline Everhart
Diákok
Play by :
Danielle Rose Russel
Kor :
17
Foglalkozás :
Tanuló
Hozzászólások száma :
20

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptyPént. Okt. 04, 2019 4:45 pm



Aveline & Darius
A gonoszság nézőpont kérdése

Azt hiszem mindkettőnk nevében mondhatom, hogy előnyösebb, ha normálisan állunk a másikhoz a helyzethez képest. Tény, hogy ez a helyzet most megköveteli a fogságban tartását, így a székhez kötözését is, ám mivel úgy igazándiból az erőszakosság már csak puszta hatalommal való visszaélés volna, így nem alkalmaznám, míg nem muszáj. Nem tudom meddig kell itt maradnia, de nem kell, hogy ez végig kínszenvedés legyen. Mégha kissé abnormális is a szituációt illetően is, akár még nyugodtan el is beszélgethetünk. Nem a megfélemlítése, a bántása vagy a megölése a cél, hanem, hogy Thaddeus mielőbb visszakozzon. Valójában rajta áll, hogy milyen fordulatot vesz a lány sorsa.
Nem hitt nekem, kételkedett ruháinak eltűnésében, pedig egy-két méterre van csupán a fürdő ajtaja, ahol hallani, amiként a mosógép halk morajlással végzi dolgát. Se baj, majd ha kiteregetem őket, ő is láthatja, hogy komolyan beszéltem. A tisztasággal nem szokásom viccelődni. S ami azt illeti, erre még a többiek is odafigyelnek valamelyest. Okos kislánynak tűnt, vagy csupán a szoba patyolatsága volt árulkodó, nem tudom.
- Ha hihetünk a pszichológusoknak. Szerintük rögeszmés tisztaságmánia, szerintem nem baj, ha nem mocsokban hajtom álomra a fejem vagy ügyelek rá, hogy ne váljon ez a lakás a patkányok kedvenc helyévé. - vontam meg a vállam, de a válaszom alatt mindvégig a szemeibe néztem. Csak ezt követően pillantottam alább a kulcscsontjai felé kalandozva egy röpke másodpercre. Nem tagadom egy csöppet megbántam, hogy pólót adtam rá. Már épp kérdezni akartam tőle, nincs-e melege, de megjegyzésével egyértelmű választ kaptam. Vele együtt süllyedt tekintetem a meztelen combjaira. Az én hibám, ha emiatt sóvárogni fogok majd utána, mert akár be is takarhatnám, de inkább sunyi módon élvezem, hogy olykor ha lopva is, de megnézhetem magamnak.
 - Ez volt kéznél. Majd esetleg kaphatsz egy takarót az estére, bár hideg nincs, talán még a pólóban is meleged lesz... - néztem fel rá, bár ezek után kétlem, hogy megakarna válni a felsőtől. Nagy kár.
Újabb kérdésére felvontam szemöldököm egy pillanatra, bár pontosan én sem tudom. Éppen őt szúrtam ki, aki egyedül volt és taxit keresett. Egyszerű oka volt, bonyolult cél érdekében. De gondolom ennél valamivel kevésbé elcsépelt választ várt, szóval az arcát figyelve kerestem valami másik indokot.
 -  Mert csinos vagy és szép az arcod. - válaszoltam, bár mellőzve mindenféle kaján vigyort vagy éhező pillantást. Viszont őszinte válasz volt. Valóban szépnek gondolom.
Nem fenyegetni akartam, pusztán a valósággal szembesítettem, a tényekkel, amik megtörténhetnek, ha balszerencsésen alakulnak a dolgok. Nem szándékom megijeszteni, de meg kell értenie, hogyha a szülei keresni kezdik, a rendőrök pedig szagot fognak, nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy épségben elengedjük.
 - Garantálni éppenséggel nem. De nagyobb esélyt látok rá, hogy épségben elmehess, tiszta ruhában, mint sem, hogy itt halj meg. - magyaráztam, mert valóban ennek adok több esélyt. S hogy aztán feljelent vagy sem, rajta múlik. De hiszem, hogy mire eljön az idő, akár még jóban is lehetünk.
Bólintottam neki.
 - A többiek most pihennek. De minden bizonnyal velük is fogsz találkozni. Néhányukkal biztosan. - nyújtottam ki egyik kezem, hogy eltűrhessem egy rakoncátlan tincsét. Szép haja van, örülök,  hogy nem festi. A természetes a legszebb szín, mindegy hogy az szőke, barna, vörös vagy fekete. Ezen elmerengve aztán eszembe jutott más is, így felvonva szemöldököm pillantottam fel rá.
 - Te szűz vagy még? - kérdeztem érdeklődve, mert a személyisége azt sugallja, hogy az, ám a mai divat irányzatok többsége annyira jól elnyomja a vadságuk, hogy nem kizárt, hogy mindez csupán egy hamis kép, amit látok. Nagy csalódás lenne, de elfogadnám a tényt. Akárhogy is a téma valahogy visszatért a fogságára, hiába is próbálom elterelni róla őt. Persze valahol megértem, hisz mégis csak elraboltam és egy székhez kötöztem.
 - Én nem vagyok gyilkos. Nem áll szándékomban bántani téged. És igen, ha a dolgok jól alakulnak, nem vágyom a halálodra, örökké pedig mégsem maradhatsz. - válaszoltam elsőre inkább el sem árulva, hogy én azért bízom a legjobbakban, s példát véve rólunk, ő sem fut egyből a rendőrségre, hogy lecsukasson minket. Miután bemutatkoztam, örültem, hogy ő is így tett. Igen, tisztában voltam a nevével, meg minden személyijén lévő adatával, de tőle akartam hallani. Sok múlik most az őszinteségen. Mindkettőnk részéről.
 - Kíváncsi voltam, őszinte leszel-e hozzám. - válaszoltam röviden, s már majdnem keltem volna fel a székről, mikor megkordult a gyomra. Rákaptam tekintetem. Meg lehet, hogy csupán a stressz utáni megnyugvás okozta éhséget hallottam, de sanszosabb, hogy inkább valami érthetetlen és teljesen felesleges diétát követ. Manapság nagy divatja van az ilyeneknek a nőknél és a kislányoknál is. Bele sem gondolnak, hogy egyes idióták által kitalált fogyókúra vagy diéta, milyen életveszélyes. Egy kis töprengés után felkeltem a székből, majd kisétáltam a konyhába, hogy megnézem mit tudnék összedobni.

creditAm I in big trouble? 1261330843  • darius

Thaddeus Darnell Wright
Munkások
Play by :
James McAvoy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
51

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptySzomb. Szept. 28, 2019 10:18 pm


Thaddeus & Ava
A pánik az egyik legnépszerűbb reakció arra, ha valakit elrabolnak. Hisz ki ne pánikolna be akkor, mikor az egyik pillanatban még békésen ücsörög egy biztonságosnak hitt autóban, abban a tudatban, hogy nemsokára otthon lehet, a még biztonságosabb szobájában, a másik pillanatban pedig már valami bódító anyagot fújnak a képébe, és csak órákkal később tér magához, egy ismeretlen helyen? Aveline sem tagadja, hogy mennyire megrémült. És már tényleg a pánik határán van, s ezt mi sem bizonyíja jobban, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről, a levegőt is szaporábban veszi, és meg-megremeg a hangja. De nem szabad most bepánikolnia. A szíve hevesen tiltakozik az ellen, hogy most itt legyen, és minél hamarabb vlami menekülűutat szeretne találni, amiért bármit képes lenne megtenni. De a józanabbik fele, az esze most még erősebb, és azt súgja neki, hogy nyugton kell maradnia. Erőt kell magán vennie, és nem szabad hisztérikussá válnia. Hisz azzal nem ér el semmit. Azzal csak rosszabb lesz a helyzete, már ha egyáltalán az lehetséges. És tudja jól, hogy az lehetséges, hisz olyan sosincs, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. Mert mindig van rosszabb. És Ő ezt épp el szeretné kerülni, így mély levegőt véve, nagy nehezen magára ölti a nyugodtság látszatát, még ha nem is tökéletesen.
- Koszosak.... Aha... - pillant is rá kétkedve, mert hát nem nagyon akar hinni a fülének. Mert ki elrabol egy teljesen ismeretlen - még ha látszólag jól szituált, ápolt - lányt, kkor mégis miért vacakol azzal, hogy még ki is mossa a ruháit, mert egy kicsit koszosak lettek? - Te valamiféle tisztaságmániás vagy...? Igaz, a kényszerbetegség elég gyakori, az emberiség 2-3%-át érinti, szóval nem kéne ennyie meglepettnek lennem... - kérdez is rá, de az utóbbi megjegyzését már inkább csak halkabban, magának motyogja. Mert ahogy mindig, most sem bírta ki, hogy a fejében zúgolódó tudást az emlékei közül ne ossza meg hangosan is. Mert valamilyen szinten Ő maga is beteg. Legalábbis ezt a hiper jó memóriát ő az esetek többségében sokkal inkább átoknak éli meg, mint áldásnak. És ez sajnos azzal is jár, hogy gyakran olyan random információkat oszt meg az aktuális társalgással kapcsolatban, amit talán nem feltétlenül kéne. Na meg teljesen felesleges is.
- Azért... biztos akadt volna a szekrényedben egy hosszabb póló is...- motyogja, ismét csak a csupasz combjaira pillantva. Mert ő tulajdonképpen még otthon is hosszú pizsamában alszik, nyáron meg egy olyan hálóingben, ami azért ennél sokkal többet takar. Mert ő nem szereti mutogatni magát, s épp ezért nem is sűrűn megy el még csak strandolni sem. Kivéve ha a családja elránatja, mert hát mégse legyen már olyan hullasápadt kinézetű egész nyáron.
- Miért... miért pont én...? - jön is tőle a kvetkező talán értelmetlen kérédés. Hisz ki tudja, talán csak épp zért sett rá a választás, mert rosszkor volt rossz helyen. a meg egyedül. Hisz ahogy visszaemlékszik a mai napra - amit tulajdonképpen pontosan fel is tud idézni - a környezetében a hozzá hasonló fiatalok mind legalább párosával, ha nem csapatba vergődve voltak jelen a múzeumban, és annak környékén is. Csupán csak ő volt az egyetlen, aki ilyen magányosan ténfergett egész nap a könyéel a kezében. De ettől függetlenül még érdekli, hogy miért pont rá esett a választása.
- De, ha jól értem... Még ha együttműködő is leszek, és nem csinálok semmi olyat, amivel felbosszanthatnálak, az sem garantálja, hogy épségben, és szabadon távozhatok... - nyel is egy hatalmasat, ahogy belegondol, hogy talán soha nem jut ki innen. Nem tudja, hogy ki lehet az a másik, akin ennyire bosszút akar állni ez a férfi, de nagyon tart attól, hogy nem fog sikerrel járni, és akkor rajta fog csattanni a dühe. Vagy legalábbis drasztikusabb módszerekhez fog folyamodni, hogy elére, amit akar. És ez egyre jobban megrémíti, a feszültsége pedig egyre inkább tapinthatóbbá válik. De azért még tartja magát, és nem roppan össze. Ahhoz még egy kicsist túl korai lenne...
- De most csak te vgy itt egyedül... - pillant ismét körbe a számára kissé fura berendezésű szobában. Mert sejti, hogy bárkik is legyenek azo, akik még mellette állnak ebben az egészben, ők is itt laknak. Vay legalábbis elég gyakori látogatói ahhoz, hogy ennyi holmiuk itt legyen egy kupacban. Mert az már első látásra is leesik Aveline-nek, hogy több, egészen különböző személyiséggel megáldott ember élhet itt. Már csak azt nem érti, hogy akkor csupán miért csak egy ágy van...
- Miért...? Ha sikerrel jártok, csak úgy elengednétek...? Nem hinném, hogy ez a te tökéletesen kidolgozott tervedben opcióként szerepelne... - hát igen... egyelőre nem látj túl fényesen a jövőjét. S bár a férfi hangja nem kifejezetten fenyegető, mégis van benne vlami, ami megrémíti. Mert érzi, tudja, hogy ezek nem csupán üres szavak, és komolyan mondja, amit mond. Ha ők elbuknak, akkor Avának sem lesz happy end a történet vége... De a reményt még így is képes megadni neki, hogy talán... Talán minden rendben lesz.
- Aveline... Bár ha elég alapos voltál, gondolom ezt már tudod - sóhajt fel, s ahogy  beszélgetésük valami normálisabb irányba terelődik, mintha ő is kicsit nyugodtabban válaszolna a feltett kérdésekre. Igaz, a félelmét ilyen könnyen nem tudja elzavarni, de legalább egy kicsit kizökkenti abból a komor, idegörlő hangulatból, amibe pár perce belelökte.
Legalábbis addig, míg a következő percben kkorát nem kordul a gyomra, hogy azt még egy oroszlán is megirigyelné. Attól még ő maga is összerezzen, és összeszorított szemekkel húzza magát össze egy kicsit, hogy aztán csak félve pillantson Dariusra. Mert hát aki egész nap egy falatot sem eszik...

Aveline Everhart
Diákok
Play by :
Danielle Rose Russel
Kor :
17
Foglalkozás :
Tanuló
Hozzászólások száma :
20

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptyCsüt. Szept. 26, 2019 2:14 pm



Aveline & Darius
A gonoszság nézőpont kérdése

Mikor valaki mások által esik fogságba, vannak bizonyos szintek melyeket akaratlan is meglépnek sokan, nemtől és kortól függetlenül. Az első szakasz a kezdődő pánik, melyet sokan már a kezdetekkor megpróbálnak elfojtani, gondolván, hogy a későbbiekben már nem éri akkora meglepetés, hogy úrrá legyen rajta. Ezt a gyomrot összerántó és mellkast szorongató érzést követi aztán a terepszemlével járó bizonytalanság és tanácstalanság, a sok-sok megválaszolatlan kérdésel, mint a: Mit keresek itt? Hol vagy? Miért pont én? Életben maradok-e?. Utóbbi két kérdésre gyakran maga az elkövető sem tudja a választ, ami nem feltétlen megnyugtató. Bár nem tudom mi a jobb, tudni, hogy meghalok vagy reménykedni, hogy talán mégsem. De az is elképzelhető, hogy annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy meghalok, mégis reménykedem. Igen, talán ez a leggyakoribb. A harmadik fázis két féle lehet. Az egyik a végsőkig harcoló. Aki ugyan néha belefárad, de valamilyen oknál fogva újabb és újabb adrenalin löketet kap, hogy kiszabaduljon. Nem mondom, hogy rossz hozzállás, de tapasztalataim szerint, ha egy jól megszervezett elrablás és/vagy egy felkészült elrabló karmai között vagyunk, ennek a módszernek sikeressége mindössze 30%, ami nem sok. A másik lehetőség az elfogadás, mely által sok esetben kialakul a Stockholm-szindróma, avagy a fogvatartott és a fogvatartó közti bizarr, de pozitív irányú kapcsolat. Nagyon, nagyon ritkán a Lima-szindróma is, mely az előzőnek ellentéte, mert, hogy van olyan is. A fogoly kilátástalannak érzi helyzetét, s bár úgy tűnik feladja, elméje folyamatosan dolgozik, hogy ez nem mehessen végbe és csupán egy apróbb kedves gesztus is elég a fogvatartótól, hogy áldozatában elkezdjen kialakulni az iránta érzett vonzalom, sajnálat és a végén a teljes feloldozás. Hogy ki miként lovagol végig ezeken a szakaszokon rajta áll, noha sok esetben már az elején kiszámítható az egyén alkatából.
- Kimosom őket. - válaszoltam neki a mosógép hangja felé, azaz a fürdő irányába biccentve. - Koszosak voltak. - tettem hozzá, megelőzve a miérteket, amiket szinte biztosra vettem, hogy megfog kérdezni, mégha szerintem egyértelmű is. Koszos, utcai ruhában nem fekszünk az ágyra és nem piszkoljuk össze vele a környezetünk. Szeretek tisztaságban élni és ha kell, ezalatt a ki tudja hány nap alatt őt is rászoktatom majd, ha még nem nevelték rá. Számomra még ígyis furcsa, hogy ez okozza neki a legnagyobb problémát. Mintha olyan nagyon meztelen lenne. Nem is értem, mikor egy lány szégyenlősködik egy szál pólóban, hol ott odahaza biztosan falatnyi fehérneműben - ha nem anélkül - alszik. Persze tudom, ha az ember egyedül van az más. De akkor mi a helyzet a strandokkal?
Láttam szemeiben a kételyek rémületét, talán attól való félelmében, hogy esetleg bántani akarom, vagy már bántottam. Nem tagadom, elég nagy rá késztetés, de amíg képes vagyok mindezt kontrollálni, igazán nincs miért aggódnia. Következőleg azonban már próbálta összerakni a kialakult szituációt, amibe akarata ellenére pottyant. Okfejtése bennem is hagyott fel nem tett kérdéseket, akár a szüleivel kapcsolatban, de egyelőre nem tettem fel őket, csupán hallgattam mire lyukad ki. Egy dolgot kivéve, semmi igazságon alapulóra.
- Éppenséggel, de. Egy bosszúból elkövetett rablás áldozata vagy, de abban igazad van, hogy nem a szüleid ellen szól. Ez kicsit bonyolultabb dolog. És bár szerencsésnek így sem vagy mondható, lényegében, te voltál a kiszemelt, nem csak vaktában csaltalak a taxiba. - magyaráztam lehetőleg végig a szemeibe nézve, ha pedig ő el is kapta tekintetét, én félrebiccentett fejjel kerestem azt. Ami pedig az utolsó kérdését illeti...
- Ez nem játék. Komoly dolgokról van szó, amiben te csupán annyiban vagy érintett, hogy a testiépséged vagy akár az életed múlhat mások helytelen döntésein. - tájékoztattam helyzetéről a bosszúhadjáratban, bár nem tagadom, nekem éppen nem volna ellenemre, ha másra is használhatnám.
- De míg véglegesedik az álláspont, remélhetőleg a mi javunkra, addig nincs félnivalód. Persze amennyiben te is együtt működő maradsz, mert ha nem, nevelő célzattal kénytelen leszek bántani téged. - néztem rá különösebben nem fenyegetően, mint eddig, de jobb ha tudja, nem szokásom az üres fenyegetőzés, amit ígérek, azt be is tartom. Ezt Thaddeusék is jól tudják.
Kérdésére felvontam szemöldököm, miért olyan fontos ez? Velem se bírna el, nem hogy egy tömeggel.
- Egyre többen. - adtam homályos választ, noha ettől függetlenül őszintét. Dahlia egyre többüket állítja az oldalunkra és már Theron is bizonytalan, minek után megismerkedett valakivel. A lány félelmét mintha fenyegetőzésbe burkolná, ami nekem nagyon nem tetszik. Nem szeretem, ha fenyegetnek. Nem is értem mire fel teszi, hisz ha nem vo,na megkötve is én vagyok az erősebb. A sorok közti fenyegetései némi feszültséget okoznak bennem, mely pedig fokozza azon hajlamaim, melyeket eddig nem éltem ki rajta, már csak a hatalmi szempontok bizonygatása végett is.
- Sosem buktunk el, amit az is bizonyít, hogy még mindig itt vagyunk. - figyeltem nagy őzike szemeit, amiből csak úgy sütött a félelem. - Nem fogják elrontani, mivel egyoldalon harcolunk a legtöbben, s ami azt illeti, akik ellen harcolunk sem kockáztatnák meg a lebukás veszélyét. Hiszen épp emiatt vagy itt. Ha elbukunk, mind elbukunk. Ezért a bosszúhadjárat. De reméljük a mi és a te érdekedben is, hogy nem így lesz. Szóval imádkozz, hogy ne is találjanak ránk, mert a bukásunkkal téged is könnyen magunkkal rántunk. - figyelmeztettem, csakhogy tudja mi merre hány méter. Ezzel csak tisztázni akartam, hogyha semmi esetre sem menekülhetünk el a sorsunk elől és Thaddeus által halálraítélnek, a megtörtség és a kín nevében ő sem menekül el a halál karmából. De hogy ne váljon ilyen sötétte a hangulat, gondoltam elkezdhetünk ismerkedni, hogy oldjam a köztünk lévő hatalmas bizalmatlanságot.
- Darius vagyok, téged hogy hívnak? - mutatkoztam be, illetve érdeklődtem meg az ő nevét is, noha irataiból a táskája ákutatásai során megtudtam egy s mást, de miért ne kezdeményezzek egy őszinte csevegést, ha már így össze leszünk zárva?

creditAm I in big trouble? 1261330843  • darius

Thaddeus Darnell Wright
Munkások
Play by :
James McAvoy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
51

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptySzer. Szept. 25, 2019 3:19 pm


Thaddeus & Ava
Reggel, mikor megszólalt az ébresztője a szokásos hajnali időpontban, még nem gondolta volna, hogy ő a mai nap már nem fog hazatérni. Sőt... talán még egy jó ideig nem is fogja látni a saját szobáját, a kényelmes ágyát, és azon azt a hatalmas, bagoly alakú plüsst, akivel mint a mai napig alszik. Ahogy még akkor sem gondolta volna, hogy nem fog hazajutni a mai napfolyamán, mikor beszállt a taxi hátsó ülésére, minek haza kellett volna vinnie őt. De hisz miért gondolta volna, hogy pont ma, pont vele történhetne akármi is...? Hisz annyi ember él a városban, nap mint nap halnak meg, rabolnak el, és sebesítenek meg embereket, ugyan miért pont vele történne meg ez? Még a reggeli horoszkópja szerint is a mai egy tökéletes nap volt ahhoz, hogy egy kicsit kimozduljon a lakásból, és élvezze a napot valami programmal. Mint például egy jó kis túra a természetben, vagy egy kiállítás, vagy.... Tulajdoképpen bármi.
És így utólag belegondolva, talán jobban tette volna, ha a múzeum helyett inkább válsztja a túrát. Mert akkor nem kellett volna Brooklynba jönnie, és akkor talán még csak egyedül sem kellett volna lennie, és azon sem kellett volna gondolkoznia, hogy inkább tömegközlekedjen, vagy taxizzon. És akkor most nem lenne egy székhez kötözve egy teljesen ismeretlen lakásban... Megint az sok mi lett volna, ha... Ezek a mondatok ugyan szinte minden egyes nap ott vannak a fejében, minden egyes emlékképével kapcsolatban, most viszont még a szokásosnál is erősebben. Igaz, az első percekben a kábultságtól, és az elgémberedett nyakába nyilalló fájdalomtól nagyjából még csak gondolkozni sem tud, de ahogy szép lassan tisztul a kép, és a feje is, annál biztosabb abban, hogy most aztán nagy bajban van. Innen nem fog egykönnyen szabadulni, már csak azért sem, mert az  kötél elég erősen tartja ahhoz, hogy ne tudja kiszabadítani a karjait. Pedig Ő megpróbálkozott vele.
Ahogy telnek a percek, érzi, hogy a pánik kezd úrrá lenni rajta. De a józanabbik fele most is erősebb, így nem kezd el hisztérikusan kiabálni, hisz tudja, hogy valósznűleg úgysem érne el vele semmit, maximum azt, hogy felidegesíti fogvatartóját, és csak még rosszabb lesz a helyzete, mint amúgy. Már ha ennél lehet rosszabb... Mocorog egy kicsit, hogy felmérje a helyzetét, mennyire lenne esélyes egy szép lassú szökési kísérlet, de ezzel csupán csak azt éri el, hogy kissé megfájdul a csuklója, így hamar fel is adja a próbálkozást. Na meg azért is, mert közben megjelenik a férfi, aki miatt ilyen helyzetbe került. Egy pillanatra le is fagy, és még levegőt venni is elfelejt. És még csk véletlenül sem pillant fogvatartójára, csupán csak a csupasz combjait bámulja. Na de miért is csupaszak...?
- Először is... Hol... Hol vannak a ruháim...? - és a hangja meglepően határozott. Igaz, ott bújkál benne némi idegesség, de aztán veszi a bátorságot, és egy mély levegőt véve pillant fel a férfira, mint az leül vele szemben. Combjait pedig automatikusan zárja össze, amennyire csak tudja, mert hát ez a póló szinte semmit nem takar. És ez nem tetszik neki. Ezer meg egy gondolat fut át az agyán, hogy vajon mit csinálhatott vele ez az elmebeteg, míg ő ki volt ütve, s mikor a számára legvalószínűbbnek tűnő megoldáshoz ér, egy pillanatra mintha megvillanna  szemében a rémület. De csak nem... Azt érezné még most is, nem...? Ava nem is tudja biztosan, így csak nagyon reménykedik, hogy semmi olyan nem történt... De akkor mi más miatt vette volna le a ruháit  másik...?
- Nem ismerjük egymást... Gondolom a szüleimmel sincs semmi kapcsolatod, így minden bizonnyal nem valami bosszúhadjáratról van szó... Szóval...Csupán csak én voltam az a szerencsétlen akit megtaláltál a... Valamiféle beteges játékaidhoz...? - Gondolkozik el hangosan, miközben igyekszik megtartani a látszólagos nyugodtságát. Igaz, nagyon nehezen megy ez neki, és ha a másik szemfüles, akkor észre is veheti azokat az apró jeleket, azokat a mély lélegzetvételeket, a néha-néha megremegő hangot, és az enyhe remegést, amik jelzik, hogy azért eléggé tart a másiktól. És ha csak egy lehelletnyivel is közelebb akarna merészkedni hozzá, akkor egész biztos sikítani fog, még ha azzal csak rosszabb is lesz minden.
- Hányan is vagytok...? - pillant körbe a szobában, hogy felmérje a terepet, hogy legalább tudja, mit kell majd az elkövetkező ki tudja hány napban bámulnia. És hát elég érdekes látvány fogadja. Mintha leglább egy tucatnyian laknának ebben az egy szobában, és azon az egy ágyon. És ez nagyon fura, nem is tudj mire vélni... - És... Ennyire biztosak is vagytok benne, hogy nem fogtok elbukni? Ahogy látom elég sokan lehettek. Nem félsz, hogy valamelyikőtök elrontja a játékod...? Amúgy is keresni fognak... Mostanra a családomnak biztos feltűnt már, hogy rég otthon kéne lennem... És tudják merre töltöttem a napot... - billenti meg a fejét kérdőn, csupán csak a kíváncsiság kedvéért. Bár sejti, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, és a férfi elég alaposan felkészült minden eshetőségre. Az pedig már csak számára kérdéses, hogy vajon innen élve fog-e kikerülni, vagy már csak egy fekete szemeteszsákban...

Aveline Everhart
Diákok
Play by :
Danielle Rose Russel
Kor :
17
Foglalkozás :
Tanuló
Hozzászólások száma :
20

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptyKedd Szept. 24, 2019 3:44 pm



Aveline & Darius
A gonoszság nézőpont kérdése

Miután a kis adagnyi kábító hatású szer, amit belélegzett, kifejtette hatását, nem volt más hátra, mint eltűntetni a nyomokat és felvinni a lakásba jelenlegi foglyunk,m ert hogy tetszik vagy sem, kénytelen leszek rajta osztozkodni.
Kikapcsolva a biztonsági övem, előhúztam a zsebemből egy csomag fertőtlenítő kendőt, amivel alaposan végig töröltem a kormányt és a kilincset is, dns-em minél nehezebbi beazonosítása végett. Ahogy pedig kiszálltam, az ócska bőrülést is átsuvickoltam vele, aminek végeztével amúgy nem csak, hogy sokkal tisztább lett a sokat használt ülés, de a hideg is kirázott a törlőkendő egykoron fehér színének befeketedésének láttán. Jézusom, és én ebben ültem... Persze azért nagy reményeket fűztem hozzá, hogy az itteni suhancok esetleg meglátják-e járműben az ihletet és előbb elviszik, mint sem, hogy egy erre járó járőr kiszúrja. Hogy mindezt megkönnyítsem, nyitva hagytam a taxi ajtaját és a kulcsot nem messze az ajtó elé ledobtam, mintha csupán a véletlen műve lenne, hogy elvesztette az autó tulajdonosa. Mondjuk nem tudom van-e olyan őrült taxi sofőr, aki egy lepukkant parkolóházban hagyja munka eszközét, ám mint mondtam, ezen része maradjon a tolvajok öröme. Ők is jól járnak, én pedig még jobban.
A hátsó ajtók egyikét kinyitva, szépen kihúztam a lányt - aki meglepően könnyű volt - és a táskáját is a vállamra téve, karjaimba vettem. Lábfejemmel óvatosan visszalöktem a kocsi ajtaját, majd elindultam vele ki a parkolóházból, át sietve az utca túloldalára és belépve a bejárati kapun. Mivel nincs köztünk túl nagy egyetértés, így nem is nagyon alkalmazkodunk a másikhoz, ezzel megnehezítve a munkakeresés lehetőségét, ami persze mindannyiunknak hátrány, hisz mégis csak pénzből élünk. De mivel mindig akad azért valami horogra, ha nem is családi házra, de lakásra futotta. Szerencsére olyan késő volt már, hogy egy valamilyen módon beszökött macskán kivül senkivel sem találkoztam a lépcsőházban. Türelmesen kivártam a liftet, majd beszállva, egy kissé nehézkesen de feljutottam az emeletünkre. bár tény, hogy a falak vékonyak, a város ezen részén nem ritkák az életre alkalmatlanok, drogosok és csempészek, így meg van a maguk baja is, nem hogy még a másikéval is foglalkozzanak. Ezért is jobb itt, mint egy kevésbé lepusztult városrészen. Ide nem járnak szívesen a törvény szolgái, nem érezzük magunkat veszélyben.
Mikor belépek a lakásba, első dolgom, hogy az ajtó utáni cipők mellett kilépjek sajátoméból. Van ott pár egészen eltérő stílusú, mivel mindegyikünknek meg van a maga stílusa, és egyesek - mint például én - harapok, ha valaki az én cipőm húzza fel és piszkolja össze. Kényszerbetegségnek hívják, és bár szerintem ez kissé erős kifejezés, valóban háklis vagyok a rendre é tisztaságra. Noha ez sokak szerint negatívum, mint betegség, szerintem éppenséggel, hogy ráférne a világra, ha több olyan személy lenne, mint én. Nem lenne több szemetelés, pazarlás és világvége sem. Ráadásul köztünk is többeknek mondhatni szimpatikus, hogy ügyelek a tisztaságra. Szerintük nekem köszönhetően, csak a mi lakásunkban nincsenek patkányok.
Miután levettem a cipőim, bevittem a lányt a hálóba, majd elsősorban az ágyra fektettem, ügyelve, hogy koszos lábbelije ne érje a földet. Attól hamar is szabadítottam, majd kivittem és letettem a többieké mellé. Miután ezzel is meg voltam, visszamentem hozzá és átkutattam a holmiját is. Nem volt nála sok minden, a mobilját pedig hamar meg is semmisítettem, remélve, hogy nem fogják tudni utólag visszanézni a telefon nyomának útját idáig. A táska után őt is megmotoztam, s ha volt is nála valami, biztos elvettem. Keresgélés közben láttam, hogy koszos a felsőjének egyik ujja. Remek. Biztos akkor lett piszkos, mikor kivettem a kocsiból. leérhetett a keze. Francba! Idegesen gondolkodtam mi legyen most. A folt igen problémás, mindent összemocskolhat, ráadásul hogy néz már ki?! Egy rövidebb tépelődést követően úgy döntöttem, hogy megszabadítom tőle. Ahogy pedig lehúztam róla, rájöttem, hogy mosásnál - mert, hogy a felsőjére alapos tisztítás vár - a gatyáját is kimoshatnám. Így esett meg, hogy a végén csupán a fehérneműje maradt rajta. De hogy ébredéskor ne őrüljön meg, hogy mit képzelek magamról, kerítettem egy nos, nem túl hosszú, szürke pólót Dwain holmijai közt, amit csak egy alapos ellenőrzés után kaphatott meg a lány. Fölé magasodva húztam rá, mint egy rongybabára, de azért finoman bántam vele. Annyira finoman, hogy a nagy igyekezetben nem hagytam ki az alkalmat, hogy végig is simítsak egyik karján, majd lefelé haladva ugyanazon az oldalán a fedetlen combján is, hiszen Dwain felsője, még a lány alsó részét sem takarta el igazán. Megtehettem volna. Tehettem volna vele olyan dolgokat, amiknek nem örült volna ébredés után. Akármit csinálhattam volna vele, ő nem tehetett volna ellene semmit sem. Nehéz volt megállni, de Dahlia megígértette velem, hogy nem érhetek hozzá, úgy nem. Nem akar neki fájdalmat okozni, csak Thaddeust móresre tanítani. Mindenesetre, ha biztos leszek abban, hogy csak ketten vagyunk a szobában, nem biztos, hogy megállok majd a simogatásnál. Elég sok kockázatot vállaltam és engedelmesen elvégeztem a feladatom, szóval megérdemlem a jutalmam.
A póló ráadása után ismét karjaimba vettem, de csak hogy a székbe ültethessem és kikötözhessem. Nem túl erősen, de masszívan kötöztem a székhez. Nem akartam, hogy csuklói vagy akáe bokái kidörzsölődjenek, száját pedig egyenlőre nem kötöttem be. Úgy érzem megtudunk állapodni, hogy amíg nem kiabál, harap, köpköd vagy tesz bármit olyat, amit nem tetszik,addig én sem ragasztom vagy kötözöm be a száját, hogy megfosszam némi oxigén mennyiségtől. Miután biztosra mentem a kötözéssel, szépen rendbe tettem az amúgyis tiszta szobát és a fürdőbe vittem a szennyest kimosni. Mivel a lakáshoz értelemszerűen csak egy háló volt, így azon osztozkodtunk mindannyian. Nem egyszerű, de tagadhatatlan, hogy mindenki keze nyoma ott van. Thaddeus régóta nem szedett antidepresszánsai a szekrényen, Hubert túra táskája felakasztva a tükrös szekrényen, Alden Harry Potter könyvsorozata ábécé sorrendben a könyvespolcon, Dahlia ékszeres doboza a fiókos szekrényen Dwain mp3 lejátszója mellett. Ethan Vasemberes posztere a falon, Urio gumilabdája az ágy alá dugva, Su sminkkészlete valamelyik fiókban, az én kézfertőtlenítőm az éjjelin, Alex altatói a szobához tartozó fürdőben, Ruben naplója a matrac alatt, Nolan laptopja a fotelben, Esther hajpántjai a fiókos szekrény fölötti tükörre akasztva, Lucas sikosítója a másik éjjeli szekrényben, messze az én holmijaimtól, Leslie amatőr rajzai a falon. De ott van még Warren füldugója is valamelyik fiók alján, amit sosem talál, Romeo gitárja a sarokban, Irish undormány göncei a ruhás szekrényben, Gordon vadászmagazinjai a szekrény tetején, Hunter szerszámos ládája az ágy alatt a labda mellett és Theron "Legjobb apa" feliratű bögréje, amit jobbára tollak és ceruzák tartójának használunk.
Miközben már ment a mosógép, és én épp végeztem a zuhanyzással, hallottam a mocorgását. Korainak tűnt, de ugye mindenki másképp reagál az altatókra. Hamar megtörölköztem, felvettem egy szürke felsőt és egy melegítő alsót, majd félszárazra dörzsölve a hajam, kiléptem, hogy megnézzem helyén van-e még.
- Ne is próbálkozz, nem mehetsz el. A foglyunk vagy. De azt megígérhetem, hogyha te jól viselkedsz, úgy én is hasonlóképp állok majd hozzád. - magyaráztam neki, miközben elvettem a faltól egy ugyanolyan, csak karfa nélküli széket, mint az övé és megfordítva neki háttal, átvetettem rajta egyik lábam és leültem vele szembe, alkarjaim keresztbe fonva a háttámlájára téve.
- Mostmég nem ismerjük annyira egymást, de van rá esély, hogy sokáig fogsz itt időzni, szóval lesz időnk megismerni egymást. - néztem a szemeibe a megszokott szigorral,de kíváncsian, mit fog lépni.

creditAm I in big trouble? 1261330843  • darius

Thaddeus Darnell Wright
Munkások
Play by :
James McAvoy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
51

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptyHétf. Szept. 23, 2019 12:22 pm


Thaddeus & Ava
Eleinte még csak eszébe sem jut, hogy valami nincs rendben. Hisz mi baj lehetne? Egy taxi sokkal biztonságosabb, mint a tömegközlekedés legalábbis ilyen késői órán. Vagyis... Aveline személyes meggyőződése ez  dolog, hisz a hírekben is szinte nap mint nap hallja, ltja vagy épp olvassa, hogy itt megtámadtk valakit, meg ott megerőszakoltak egy szerencsétlen lányt és a metró is lerobbant meg kigyulladt. És amúgy is azok a gonosz terroristák már megint egy zsúfolt tömegközlekedési csomópontnál robbantottak. Ezek után csoda, hoyg nem szívesen utazna tömegközlekedéssel ilyen késői órán?
A taxit sokkal biztoságosabbnak véli jelen helyzetben, na meg persze gyorsabbnak is, így hamar le is int egyet. A cuccait szinte már-már hanyagul dobja le maga mellé, s miután elárulta a kormány möögött ülőnek a címet, ahova vinnie kell őt, már fordul is az ablak felé, hogy  mellettü elhaladó esti tájat figyelhesse. Eleinte még nem is tűnik fel neki, hogy rossz irányba mennek. Pedig figyeli ő, hogy hol járnak, és pontosan tudj is merre kell menniük, hogy a lehető legrövidebb idő alatt érjenek Manhattanbe. Mégis egy tíz percnek legalább el kell telnie, mire felismeri, hogy pont az ellenkező irányba tartanak. És még itt, még most sem gondol semmi rosszra. Hisz talán csak egy kis újonc taxisról van szó, aki még csak a GPS hasznlatát sem ismeri. És ezt meg is jegyzi neki, mert hát tényleg már szívesen lenne otthon, és nem akar a kelleténél többet egy idegen trsaságában eltölteni. Még ha tulajdonképp egy árva szót sem szólnak egymáshoz. Vagy legalábbis csak annyit, míg Ava megjegyzi, hogy végezhetné jobban is  munkáját, de mivel választ nem kap rá, így csak szemet forgatva dől vissza az ülésben, és folytatja a kifele bámulást.
- Nem csak üres fenyegetőzés volt, elhiheti... - sóhajt fel, bár kicsit már megremeg a hangja. Hisz ez az utca, ahova befordultak, már teljesen ismeretlen számára. Már kezdi érezni... Sejti, hogy itt valmi nincs rendben, de egyelőre még próbál nyugodt maradni. Az idegsség leghaványabb jeleit azoban még így se tudja elrejteni. A keze már az ajtón van attól a pillanattól kezdve, hogy a férfi felkanyarodott a parkolóba. De sajnos hiába próbálkozik az ajtónyitássl, nem megy neki. Pedig Ő rángatja, ahogy csak tudja, de hamar rá kell jönnie, hogy ez így nem fog menni. Tekintetében pedig a félelem jelei tükrződnek, egy kis értetlenkedéssel vegyítve, ahogy  férfira pillant. És már nyúl is a könyve felé, amit jelenleg az egyetlen védekező, és támadó eszközének tekint, hirtelenjében ugyanis más megoldás nem jut eszébe. Azonban nem elég gyors, s mire felkapja azt a vaskos könyvet, hátha sikerül vele fejbe vágni a másikat, az a kábítóspay már landol is az arcában, Aveline pedig elég hamar el is veszti az eszméletét...

Mintha csak egy rossz álomból ébredne pár órávl később. Mintha csk elaludt volna a hosszú nap fáradtságában a buszmegállóban, míg várta, hogy jöjjön a busza, ami hazaviszi. Legalábbis az a kábultság, és a fájdalmasan elgémberedett nyaka erre a következtetésre juttatja az első pillanatokban. Először tényleg csak azt hiszi, hogy egy rossz álom volt az a taxi, egészen addig, míg meg nem akarja egy kicsit masszírozni elmacskásodott nyakát. Ami természetesen nem sikerül neki. De hogy miért nem? Hát csupán csak azért, mert a kezei nemes egyszerűséggel le vnnak kötözve, ahogyan Ő maga is egy jelen helyzetben igen kényelmetlen székhez... Nyöszörögve nyitoatja a szemeit, ahogy igyekszik kicsit észhez térni, és felmérni a nem túl rózsás helyzetét. Mert az már az első percekben leesik neki, hogy szép kis slamasztikába került.
- Nyugi Aveline, csak nyugodtan... Nem lesz semmi baj.... - suttogja halkan, mert nem hagyhatja magának, hogy most itt bepánikoljon, hisz azzal egyáltalán nem segít magán. A hangja mégis megremeg, s a gombóctól a torkában mintha a levegőt is nehezebben tudná venni.
Talán az a metró mégis csak jobb ötlet lett volna...

Aveline Everhart
Diákok
Play by :
Danielle Rose Russel
Kor :
17
Foglalkozás :
Tanuló
Hozzászólások száma :
20

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptySzomb. Szept. 21, 2019 8:49 pm



Aveline & Darius
A gonoszság nézőpont kérdése

Minek után beült hátra, észrevétlen igazítottam egyet a visszapillantón, hogy kényelmesen rá sandíthassak, ha szükséges, majd a gázra lépve nyugodt tempóban indultam el hazafelé, hozzánk. Előfordult, hogy pont telibe kaptunk egy-egy pirosat, de én türelmes ember vagyok és mivel felkészült, így teljesen higgadt is. Igyekeztem úgy haladni, hogy eleinte ne legyen túl feltűnő, mit is tervezek. Ám kicsivel később ígyis szemet szúrt neki, hogy teljesen másfelé vettük az irányt. Ebből tudtam, hogy fogytán az idő, de nem aggodalmaskodtam miatta, hiszen jelenleg én szabom meg mit, mikor és miért teszem. Mikor szóvá tette nem tetszését, noha minden egyes szavát tisztán értettem, - még fel is pillantottam rá a tükörbe - de figyelmen kívül hagytam. Miért is kéne felzaklatnom magam? Mert eltévedtünk? Nem, nem hinném. Ami azt illeti egészen rövid utat választottam hozzánk, a legrövidebbet, ami a múzeumtól egyenesen hazáig visz. Talán azért aggódjak, mert ismeri a rendszámot és jelenteni fogja a főnökömnek? Kétlem, ugyanis magam ura vagyok, bárki bármit állít. Egy kis idő elteltével szólaltam csak meg, ha csak be nem előzött, ugyanis akkor ismét hosszabb csenddel büntettem.
- Lehetnél kicsit udvariasabb is. Az üres fenyegetés sosem jó alku pozíció. - jegyeztem meg mélyebb bariton hangomon, miközben beértünk az utcánkba, ahol a hely hiány és egy jólmenő szupermarket miatt, építettek egy emeletes, mindig nyitott és egyáltalán nem ellenőrzött parkolót. Fel is hajtottam a földszinti részre, egyrészt mert kint már nem volt hely, másrészt pedig mert, ha nem is túl jól hangszigetelt a kocsi, itt senkisem fogja meghallani őt. Kinyitni nem tudta a hátsó ajtót. Gyerekzár. Így a leparkolás után szépen leállítottam a motort, majd kihúzva a kulcsot zsebre vágtam azt és nagyot szusszanva a biztonsági övem is kikapcsoltam.
- Tudtad, hogy egy ilyen mindenki által használt taxiban nagyobb eséllyel szedsz össze valami kellemetlen fertőzést, mint kint a levegőn, ha nem mosol kezet, amint hazaérsz? És a cigarettázó sofőr egy percig sincs tekintettel a bent ülőkre. - magyaráztam neki a visszapillantóból, majd a belső zsebembe nyúlva előszedtem egy egyszerűbb szájmaszkot, amit az arcomhoz fogtam, majd kikapva a kábítósprayt az arcába nyomva néhány centi távolságból igyekeztem annyit fújni rá, amennyitől biztosan alszik 2-3 órát majd, hisz kell annyi, hogy mindent elintézzek körülötte.

creditAm I in big trouble? 1261330843  • darius

Thaddeus Darnell Wright
Munkások
Play by :
James McAvoy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
51

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptyPént. Szept. 20, 2019 10:51 pm


Thaddeus & Ava
Tulajdonképpen Aveline Everhart sosem tartozott azok közé a művészelkek közé, akik minden egyes lehetőséget megrgadnak, hogy valami művészeti kiálllításra bejussanak, és egy kis ihletet szerezzenek. Sőt mi tőbb, a rajztudása is nagyjából kimerl annyiban, hogy le tud rajzolni egy pálcikaembert, meg azokat a biológiai témájú firkálmányokat, amiket az órán a tanárnő lerajzoltat velük. Igaz, ha nem tudná, hogy pontosan mit is ábrázolnak azok a művek a füzetében, akkor igazság szerint ra átlapozva a jegyzeteit, nem igazán tudná eldönteni, hogy mik is vannak ott színes ceruzával belefirkálva egy-egy szöveg mellett. Ennek ellenére azért nem zárkózik el teljesen az ilyen művészeti dolgoktól. Hisz mindig, mindenhol tanulhat az ember valami újat, Aveline-nek pedig lételeme a tanulás. Ez a kiállítás pedig egy jó lehetőséget nyújt arra, hogy a tudását egy kicsit bővítse, és az emlékei közt szerepeljen valami olyan is, ami annyira talán nem kínozza, és a későbbiekben nem fog úgy gondolni rá, hogy mi lett volna ha nem úgy tesz, ahogy... Mert bár ezt Ő nem szívesen vallja be, de azért mindig ott otoszkál benne az a gondolat, hogy valamit - szinte mindent, ami eddig vele az életében történt - máshogy kellett volna tennie. Mint például hogy tíz éve nemet kellett volna mondania  arra a felvetésreszülei részéről, hogy nem ártana felkeresniük egy pszichológust, aki segíteni tud rajta. Vagy legalábbis ha mégis beleegyezett volna, akkor talán egy kicsit jobb is örülnézhettek volna, és nem kellett volna leragadni már rögtön az elsőnél, akiről csak egy kicsit is jobb véleményeket írtak.
Ugye...? Túl sok az a "volna"... De a fiatal életében ez már mondhatni mindennapos. Nem teli el úgy egy nap, hogy ne jutna eszébe legaább egy - mások számára már tulajdonképp rég elfeledett, jelentéktelen - emlékkép, ami akár évekkel ezelőtt történt vele. Mint például az első testnevelésóra a gimiben, ahol rögtön a kötélmászással kezdték. Hát modnhatni ő volt az egyetlen, aki nem volt kpes felmászni még csak a kötél közepéig se. Azóta pedig ha csk teheti, ellógja ezeket az órákat, és csak akkor megy be, ha nagyon muszáj. Nem is érti, miért kell neki minden egyes tanévben ezt a tárgyat felvenni, hisz csak lerontja az átlagát. De a szülők ragaszkodak hozzá, hogy ne csak a padban ücsörögjön egész nap egyetlen icipici lánykájuk. Mert a testozgás jó, főleg ha kondiban tart. Csak hát ahhoz be is kéne járni, nem...?
Szerencsére ezek a napok, amiket valamelyik múzeumban tud eltölteni kicsit kizökkentik a gondolatai közül. Legalábbis addig, míg a nap végt nm ér, és neki haza nem kel mennie. Általában ilyenkor valamelyik családtagjával van, vagy valamelyikük jön érte. Mos azonban egyik sem ér rá, így kénytelen más megoldáshoz folyamodnia. Az ideutat még megoldotta tömegközlekedéssel, hazafelé viszont már nem azt választja. Amúgy sem szeret éjszaka, vagy legalábbis sötétedés után az utcákon lenni, pláne nem itt Brooklynban. Mert tudj, hogy ilyenkor szabadulnak ki a legfurább alakok z utcára, ő pedig nem karja megkockáztatni, hogy akár csak egy ilyen emberbe is belefusson. Van ennél sokkal nagyobb baja is, nem hiányzik neki még valami dilis társasága is. Így hát egyetlen lehetőség maadt, amit még így is biztonságosabbnak tart  metrózásnál.
Ez pedig a taxi. És talán még gyorsabban aza is jut. A múzeumból kilépve egyből siet is a út szélére, hogy leintsen egy taxist. Igaz, ez sem megy épp zökkenőmentesen, hisz a könyv minduntalan ki akar csúszni a kezéből, ahogy az egyikkel kalimpálva igyekszik leinteni egy sárga autót. De szerencsére nem kell olyan soáig szenvednie, viszonylag hamar meg is áll mellette egy, s amint ez megtörténik, már pattan is be a kocsiba. Természetesen kizárólag hátra. A családi autóban sem szeret előre ülni, mert tudja, hogy ha valmi baleset történik, akkor a vezető meletti ülésen ülő utas fog megsérülni a legjobban. Nem véletlenül nevezik anyósülésnek...
- Manhattanbe, kérem... - és még a pontos címet is elmondja, ledobva maga mellé a táskáját, és a könyvet is. Még csak nem is pillant a sofőrre, tekintetét azonnal az ablakra szegezi, hogy figyelhesse az utat, és a mellettük elszáguldó háztömböket, gyalogosokat.... Egyszóval az esti New York-i életet... Pontosan 10 perc telik el, mire feltűnik neki, hogy itt valami nincs rendben. Minta nem arra mennének, amerre kéne. Egy pár percig csak a szemöldökét ráncolva dől kicsit jobban az ablak üvegéek, hogy szemügyre vegye a környezetüket, s csak az után hajol előre, hogy a taxissal egy szintbe kerüljenek.
- Elnézést, de Manhattan nem erre van... Ha új errefele, legalább használhatna GPS-t, mert én tuti nem fogok többet fizetni a kelleténél, csak mert Ön eltévedt... - nagyot sóhajtva dől is hátra, de csak egy pillanatra, mert aztán még valami az eszébe jut. - Ja és, csak hogy tudja... Ezt jelenteni fogom a feletteseinek is, ha nem fordul most azonnal a jó irányba... A rendszámot már megjegyeztem, arról biztos tudni fogják ki Maga...
Azért egy utolsó, bájos mosolyt villant felé, megadva az utolsó esélyt, hogy kijavítsa a hibáját. És Aveline csak reméli, hogy a férfi élni is fog ezzel a lehetőséggel, mert már jó lenne végre otthon lenni...

Aveline Everhart
Diákok
Play by :
Danielle Rose Russel
Kor :
17
Foglalkozás :
Tanuló
Hozzászólások száma :
20

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptyPént. Szept. 20, 2019 1:01 am



Aveline & Darius
A gonoszság nézőpont kérdése

Megbízható információk szerint a naív hármas - nevükön Ted, Esther és Theron - úgy döntöttek elindulnak a gyógyulás felé vezető úton, melyről minket, többieket elfelejtettek megkérdezni, s mi több óvatosan a hátunk mögött tették mindezt. Dahlia egyértelművé tette, hogy ezt nem hagyhatjuk annyiban. Óriási nagy kockázatra vállalkozott a három jó madár, talán fel sem fogva igazán, hogy ezzel magukat is veszélybe sodorják, azonfelül, hogy kétségbevonják létezésünk. Mindazonáltal csodálom elszántságuk, főleg tudván, hogy Teddy retteg az elmegyógyintézetektől, s már az is elképesztő, hogy hajlandó volt orvoshoz fordulni, megkockáztatva, hogy amaz majd még bezárathatja. Önmagától nem lépte volna meg ezt a lépést, a többiek támogatása kellett hozzá. Su szerint Esther ötlete volt. Csak ő olyan agyafúrt, hogy másokkal próbálja észrevétlen elrendezni ezen ügyeket, mert tudja, hogy őt a legtöbbször figyeljük. Csak a szerencsén múlt, hogy rajta kaptam Ethant Manhattanban, akit Esther kért meg, hogy menjen el a címre, s állítottam meg. De legalábbis elintéztem, hogy irányt váltson. Igaz, emiatt kímélnem kell a jobb kezem, amit szerencsére már nem kell bekötözgetni.
Dahlia úgy érezte megingott a hatalmunk a többiek felett, s míg ő győzködéssel bírta rá a pártatlanokat, hogy mellénk álljanak, engem és Susant cselekedetre intett, hogy ily módon is nyomatékosítsuk a hármast arról, mennyire nem tetszik, ha nélkülünk hoznak meg döntéseket. Su volt az ötlet adó, misszerint raboljunk el valakit, ezáltal sarokba szorítva Thaddeusékat. Hiszen melyik ostoba árulná el a pszichiáterének, hogy fogságban tart valakit, mégha nem is saját akaratából? Együtt kell működniük, ha túl akarják élni. S ha nem így tesznek, mi elintézzük, hogy romba dőljön aljas tervük és Tedre szörnyként tekintsenek.
Nem volt egyszerű eldönteni ki is volna a megfelelő áldozat, bár voltak kitételek. Dahlia ragaszkodott hozzá, hogy ne legyen túl lármás, Su pedig kissé elszállva, mindenféle korabeli punk kölyökről hadovált. Ám mivel a tettlegesség, azaz a munka oroszlán része az én saram, én tudom a korlátaim, akkor már saját kedvemre teszek. Szó sem lehetett fiúról, mindenképp valami tizen-, huszonéves kislányt akartam, hogy legalább jól mutasson a székben. Az már pusztán részlet kérdés volt, de örültem volna, ha hosszú haja lett volna és esetleg vékony testalkata. Ha már a foglyunk lesz, akár fokozhatom is a félelmet Tedékben azzal, hogy ilyet-olyat csinálok a lánnyal. Legfőképpen persze saját szórakoztatásomra. De Dahlia kérését is szemelőtt tartottam, így az interneten böngészve bukkantam rá a közelben lévő események egyikére, melyben egy itteni múzeum állítja ki a leghíresebb festményeket. Így szeptember közepén már sok - szép - diáklány járja a múzeumokat, kik főként művésznek készülnek. Aki pedig eme szakmát választja, általában művekbe fojtja érzéseit, ergo csendes. Hamar lecsekkoltam az épület biztonsági kameráit és az őrök lelőhelyét, mert hiába is, egy lány elrablása is komoly macerával jár, hisz jelenleg nem a terv része, hogy el is kapjanak. Miután a terep szemle úgy mond meg volt, nem ártott itthon is felkészülni a túsz fogadására, bár annak szükségletei voltak most a legkevésbé relevánsak. Amiatt nem aggódtam, hogy bármire is rájönne a hármas, mivel jól tartom magamnál a "fényt", és nehéz annyira kizökkenteni, hogy elveszítsem, ellenben velük. A készületek végeztével nem volt más dolgunk hátra, mint kivárni a megfelelő napot.
Amikor pedig ez is eljött, kivártam a késő estét, majd magamhoz véve néhány zsebben is elférő, de fontos holmit, odabuszoztam. Terveztem, hogy odaérkezésem előtt vagy után ellopok egy autót, hisz valahogy biztonságban a-ból a b-be kell érnem vele, de az események úgy hozták, hogy minderre nem volt szükség. Zárás előtt egy félórával érkeztem oda, így mégsem annyira feltűnő a jelenlétem, illetve órákat sem kell várnom. Valamivel távolabb a múzeum kerítésétől álltam meg a falnak dőlve és oldva a nyugtalanságom, elszívtam egy cigit, mialatt sokszor sandítottam el a múzeum főbéjárata felé. Voltak szép nők, lányok, de sokuk párosával vagy egy egész sereggel érkezett, ami lehetetlenné tette a kiemelésük. Hatalmas mázlinak éreztem, mikor kiszúrtam a nem teljesen legutolsó fiatal lányt, aki egymagában lépett ki az épületből. Hunyorogva próbáltam lekövetni merre viszi útja, mert az autós megoldásról szépen lekéstem, ellenben, ha a lassan kihaló utcákat választja, még akár be is érem. De nem, sokkal jobb megoldás után nézett. Fogható taxit keresett. Ha könnyed mód menne a kárörvendés, most biztos mosoly kúszna arcomra, de nem megy, így ezt megspórolva hátra kapom tekintetem, hogy még időben elcsípjek egy taxist előtte.
Szerencsére a múzeum túloldalán már a lámpák is pislákolva égtek, nem hogy még jártak is volna alatta. Türelmetlenül intettem le az egyik magányos taxist, majd miután megállt, megelőzve, hogy elhajtson a támadás közben, bevágódtam mellé, s mire feltehette volna kérdését, vékony kabátom belső zsebéből kikapva a kábítósprayt, eltakarva arcom másik karommal, annyi adagot nyomtam a képébe, míg fel nem hagyott az ellenkezéssel, s el nem ájult. Tudtam, hogy bármikor keresztbe húzhatja tervem egy másik pénz sóvár taxis, így iparkodva cibáltam ki az eszméletlen sofőrt és hajítottam a járdára. Amiatt nem aggódtam, hogy megjegyzett volna, elég átlagos képem van, az is jól változtatható. Maximum a jármű eltűntetése lesz egy kissé problémás, de ha Dahlia hatása alávonja Huntert, az autó probléma is meg lesz oldva. Így hamar beültem, előzékenyen bekötöttem a biztonsági övem, és kihajtottam a fényre, majd keresni kezdtem a lánykát, ügyelve, hogy más ne inthessem le. Amúgyse álltam volna meg... Mikor észrevettem, még javában várt a taxira, így kapva az alkalman, odakanyarodtam és lefékeztem mellette, ügyelve, hogy ne hajtsak fel a járdára.
- Jó estét! Elvihetem? - kérdeztem, remélhetőleg miután beült a kocsiba. Az teljesen mindegy volt, hogy mellém huppan-e be, vagy hátra. Ha mellém, úgy nyilván közelebb lesz hozzám, ergo megtudom akadályozni, hogy meglépjen, ha hátra ül, bekapcsolom a gyerekzárt még indulás előtt és ha megérkezünk, őt is elkábítom, ahogy a sofőrt is. Így egy pillanatig sem aggódtam ezek miatt, hisz felkészültem rájuk.
- Hová lesz a fuvar? - pillantottam rá, egyelőre szigorúan csak a szemeibe, mert egy röpke stírölés is a terv csúfos végét jelenthetni. A válaszát még a színjáték kedvéért megvártam, majd ezt követően hajtottam az útra és indultam vele haza.

creditAm I in big trouble? 1261330843  • darius

Thaddeus Darnell Wright
Munkások
Play by :
James McAvoy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
51

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? EmptyCsüt. Szept. 19, 2019 9:04 pm


Thaddeus & Ava
Rembrandt to Picasso. Egy kiállítás, amire már azóta el akar menni, hogy megnyílt. Ezidáig mégsem volt hozzá vagy ideje, vagy épp kedve, hoyg egészen Brooklynig eltömegközlekedjen, ha már a családjából szintén senki más nem ér rá, vagy épp nem is érdeklik az efféle kiállítások. Igaz, Aveline sokkal jobban is szeret mindenhova tömegközlekedéssel menni, annak ellenére is, hogy amúy utálja a tömeget. De ilyenkor legalább kicsit el tudja terelni a igyelmét a fejében zsibong emlékeiről, amik gyakran egy percre sem hagynak neki nyugtot. Na persze ilyenkor néha csak még több fejfájást okoz magának, ami a jövőbn egyre csak rosszabbodik. Hisz míg mások csupán csak pár percet morgolódnak azon, hogy épp az orruk előtt záródott be a metró ajtaja, vagy hogy az az idős néni a banyatankjával ár megint annyira siet, hogy csaknem fellöki, addig őt et akár még három hónap múlva is foglalkozatja. S hiába mondják neki, hogy ne agodalmaskodjon és gondolkodjon már megint ilyeneken, ez neki csak úgy jön magától. Néha csak úgy felugrik a megannyi másik emlék közül, s akaratlanul is azon kezd el gondolkodni, hogy mit csinálhatott volna másképp, hogy az akkor történtek másképp alakultak volna.
De azért mégis... az ilyen percek, órák amiket a tömegközlekedésen ülve, vagy épp nagy nehezen kapaszkodva, és állva tesz mg... Néha mégis kicsit kikapcsolják az agyát, s adnak neki pár szabad percet. Ahogy ezek az újabb meg újabb killítások, amikre elég gyakran elkölti a pénzét. Mert ő tulajdonképpen a zsebpénzét, vagy épp a nagy nehezen megkeresett fizetését a többi átlagos lánytól eltérően ő nem újabb ruhákra meg sminkkészletekre költi, de nem ám. Az ő pénze az esetek többségében mindig valami új múzeumi kiállításra, vagy épp egy újabb vaskos könyvre megy el. Mert ő ezek közelében érzi jól mgát, s ha nem tud eljutni valamilyen kiállításra, amit kinézett magának, akkor az számára felér egy kegyelemdöféssel.
De most végre itt van. S erre az alkalomra még egy könyvet is vett ami a kiállított remekművek alkotóiról szól. Pontosabban azoknak az életéről, és a legangyobb alkotásaikról. És ez a könyv már ott is van a kezében mikor megveszi a belépőjét a múzeumba, s elindul megkeresni, hogy pontosan merre is van az a kiállítás. Még szerencse, hogy már nem teljesen ismeretlen számára ez a hely sem, hisz itt is megfordult már párszor - igaz, annyira még nem törzsvendég itt, mint a Manhattan-i természettudományos múzeumban -, s így könnyűszerrel meg is találja a helyet. Ami mondhatni egész napra leköti. Még a legelszántabb művészeti rajongóknál is többet elidőz egy-egy rajz előtt alaposan áttanulmányozva minden egyes ceruzavonást. Na meg azt a könyvet olvasgatva, hogy minél többet megtudhasson a régi kor művészeiről, és az alkotásaikról. Számára pedig még elég gyorsan is telik az idő, legszívesebben még maradna is tovább, de hát minden múzeum egyszer bezár, éjszakára senkit nem engednek ott maradni. Még Aveline-t is, aki épp egy kissé talán szomorúnak tűnő fiúcska grafit arcvonásait szemléli, mikor az egyik alkalmazott odalép hozzá, és közli vele, hogy lassan zárnak, talán ideje lenne az ifjú hölgynek is hazamennie. Nem is érti, hogy telhetett el ilyen gyorsan ez a nap, hisz még csak nemrég tette be a lábát a kiállítás területére, és máris este van. De ha menni kell hát menni kell. Megigaztja a vállán a táskáját, s az újonnan szerzett könyvét a kezében szorongatva indul is haza.
De most nem a metró felé veszi az irányt. Hisz már kezd besötétedni, és zért azt ő is tudja, hogy estefelé ilyenkor az utcákon elég sok fur alak járkál. Ő meg bizony még ha akarná se tudná nagyon megvédeni magát, hisz gyakran még a testnevelésórákat is ellógja betegség címszó alatt, hogy helyette a könyvtárban lehessen. Igaz, ezzel a vaskos könyvvel talán még sikerülne leütni egy esetleges támadót. Talán... Aveline viszont nem bíz a véletlenre semmit, így a hazaútjának egy biztonságosabb módját választja.
A taxit...

Aveline Everhart
Diákok
Play by :
Danielle Rose Russel
Kor :
17
Foglalkozás :
Tanuló
Hozzászólások száma :
20

Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Am I in big trouble?   Am I in big trouble? Empty

Ajánlott tartalom


Am I in big trouble? Empty
Vissza az elejére Go down
 

Am I in big trouble?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Brooklyn-
^
ˇ