One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Kapcsolatkeresõ

Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyKaiden N. Dubois
Today at 4:06 pm



Munkahelylista

Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyKaiden N. Dubois
Today at 3:55 pm



Foglalt keresztnevek

Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyKaiden N. Dubois
Today at 3:51 pm



Avatarfoglaló

Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyKaiden N. Dubois
Today at 3:49 pm



Teaház a Törött Porcelánbabához

Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyMirabell Wagner
Today at 3:03 pm



Elias lakása

Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyElias Anderson
Today at 2:08 pm



Unexpected trip to Peekskill

Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyElaine Beaulieu
Today at 2:05 pm



Wayne & Ruby - Greek Night

Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyRuby Dayton
Today at 12:56 pm



Raelyn&Dorian - no one like you

Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyRaelyn J. Winters
Today at 12:33 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 18 16
Diákok 25 19
Törvényszegők 11 17
Bűnüldözés 8 9
Hivatal 6 6
Üzlet 12 14
Oktatás 5 5
Munkások 11 7
Egészségügy 13 9
Összesen 108 103
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 33 felhasználó van itt :: 16 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots

Aicha N. Dubois, Arnold Griffin, Aurora Cabot, Bellamy West, Dylan Welsh, Elaine Beaulieu, Joseph Greene, Joshua Miller, Kang Ro Bin, Kenen MacKellar, Marissa Grey, Pavel S. Dragunov, Romero D. Bohen, Sarah Farrow, Sorcha Barland, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Yvie & Dae Won | Good morning...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Yvie & Dae Won | Good morning...   Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyVas. Okt. 06, 2019 12:09 am


Yvie & Dae Won
someone who really loves you sees what a mess you can be, how hard you are to handle, but still wants you


- Elnőiesedtem volna? –ütközök meg a szavain teátrális döbbentséggel. – Hát nem tudom, ha neked az este emléke azt a képet festi le, hogy elnőiesedtem, akkor meglehet, hogy igazából rossz ajtón mentem be és tettem a szépet mielőtt melletted kötöttem ki, és ez esetben más örült nekem hallhatóan és láthatóan egyaránt –vonom meg a vállamat a „nekem aztán mindegy” fajsúlyos érdektelenséggel, még annak ellenére is megjátszva ezt a lapot, hogy végül szórakozott mosollyal nyomok puszit dús, rendezetlen tincsekben leomló hajába. Igen, mint a tükör előtt megejtett álmatag pislogásaim nyilvánvalóvá tették, a vállam és lapockám tájéka igazán bőven büszkélkedhet halványan vöröslő, félholdalakú kis körömnyomokkal. Azok pedig bizonyára nem maguktól másztak oda. – Mondjuk ez esetben felvetődik a kérdés, hogy nálad vajon ki járt az én nevemben? –kérdésemet tűnődő hümmögések garmadájával vezetem le, aláfestésként csúsztatva mellé az állam dörgölésével járó borosta-sercegést.
- Nekem nem úgy tűnt, hogy annyira tiltakoztál volna –dörmögöm félhangosan reflektálva arra a bizonyos bepofátlankodásra, járomcsontomat döntve fejének, mikor újabb helyzetváltoztatást eszközölve a minimálisnál is kisebbre csökkenti az eddig se túlzottan létező távolságot. És nem, hogy most, de jó múltkorában se állt szándékában az ellenkezés, sőt, igencsak tettre készen fogadta a hirtelen közelségemet, pont, mintha tisztában lett volna a számomra is még csak akkor körvonalazódó forgatókönyvvel. Álnok boszorka ez a nő, mindig egy lépéssel előttem jár, nem, hogy a fejembe, de a vesémbe lát; de imádom… - Mondjuk erre azért majd a későbbiekben emlékeztetlek amikor New York forgalmas utcáin járkálva egyszerre uszkve százan állnak majd az aurádban, és feltett szándékod lesz megemlíteni, hogy utálod, amikor neked dörgölőznek az emberek –szúrom még oda csipkelődve.
- Azt hiszem kézenfekvőbb a megoldás, mint gondolnánk; mindketten fedezékbe vonulunk, és míg én tisztes távolságból bombázlak bonbon falatokkal, addig te steak szeleteket hajigálsz felém –bár én a magam részéről vétóznám azt az állítását, miszerint menstruáló nőkre hajazó viselkedést produkálok, sőt, igény szerint még ki is kérném magamnak, biztosítva afelől, hogy még a feltételezés is sértő. Ellenben, ha ez kell ahhoz, hogy egy jó, félig sült steak a tulajdonomba kerüljön, hát nem vagyok rest alágyújtani a nem létező ösztrogén-hormonoknak.
- Felbukkanhattál volna hamarabb is –tárom szét karjaimat pimaszkodva, továbbra is rá hárítva a felelősséget. – Hé!... azt akarod, hogy csak keresztapa lehessek? –a páni félelem lehetőséget kölcsönöz nem csak a szemeimnek, de a hangomnak is abban, hogy a riadalmamat a leghitelesebben tudjam színre vinni. Azt hiszem manapság túl sokan bajlódnak azon, hogy a családi ékszerek ne a rendeltetésüknek megfelelően működjenek, már ha csak az ügyvédbojtár, forró kávé és az ölem nem túl szokványos triumvirátusát is veszem alapul… talán ez volna az intő jel az univerzum részéről, miszerint érdemesebb volna utánam kihaltnak tekinteni a Choi „dinasztiát”?...
Sokan azt mondanák, hogy túl gyorsan haladnak kettőnk közt a dolgok… bizonyos szempontból igaz is, de saját szemszögemből nézve leginkább úgy hat, hogy években mérhető lemaradásunk van. Bosszankodhatnék ezen, háboroghatnék az inkompetens cselekedeteim sorozatán, amit közel egy évtizedig voltam képes tartani, mígnem visszafordultam a kiindulási ponthoz vezető útra. Mégis, minden okkal történik, szokták mondani… talán kellett ez a külön töltött idő ahhoz, hogy még jobban tudjam értékelni mindazt, ami most van.
- Tündérem, lassan lesimogatod az arcomat… -dünnyögöm idült mosollyal a tenyerébe, mikor kézfejére simítva az ujjaimat, azokat az övéivel kulcsolva össze húzom ajkaim elé a kezét, óvatos puszit nyomva bőrére már eresztve is le a karját a mellkasomra ujjaimmal továbbra is tartva azt.
Kérdőn pislogok rá, mikor átlendülve felettem foglal helyet, ezáltal kínálva lehetőséget arra, hogy combján simítva fel kezeim végül lábának külső ívén állapodjanak meg. Ha az ölemben való kegyetlen elhelyezkedése volt a kínzás, a hosszú, mély és túlfűtött csók maga a kegyelemdöfés, nem beszélve az azt követő fogadkozásáról a boldogságomat illetően. Őszinte meglepettségről árulkodó tekintettel keresem meg a barna szempárt, dereka köré fonva karomat, megtámaszkodva a matracon tolom el magamat az ágytól. Ujjaim gerince mentén futnak végig, hogy azokat lapockáján megfékezve vonjam minél közelebb magamhoz, arcomat lehunyt szemmel fúrva nyakába szívom be az illatát. – Szeretlek…

- Túl jól ismersz… -mély sóhajjal, ajkaimat összepréselve bólintok párat. – Ez egészen pontosan így van, lévén, hogy sok mindenben igen, de a steakben nem ismerek viccet! –és, hogy miért is nem? Mert maradéktalanul helytálló az az állítás, miszerint a férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út –és ahogy a szívéhez, úgy a jókedvéhez se más a kulcs. Tehát egész egyszerűen hogyha valaki elrontja azt a drága, nemes húst, akkor onnantól kezdve a napom maradéka is borús lesz, míg ellenkező esetben nem, hogy madarat lehet fogatni velem, hanem még az elkövető egyed kezét is hajlandó lennék körbecsókolni. Meglehet, hogy egyszerű vagyok, mint a faék…
- Hát, pedig annak jobb… -fanyagolva húzogatom a számat, pont, mint egy finnyás gyerek, akire ráparancsoltak, hogy addig fel nem áll az asztaltól, amíg az utolsó szemig meg nem ette a zöldséget. Jó, az én helyzetem kevésbé üti a hiszti-fokozat mércéjét, tekintve, hogy jelen állás szerint bármit jóízűen vagyok képes elfogyasztani. Az utóbbi időszak igencsak kétes helyzeteket állított fel, amik között se az általánosan bevett testedzés, se a rendes, kiegyensúlyozott étrend nem élvezett prioritást, ennek fényében meglehetősen ritkásan jutottam kajához, akkor se feltétlen az egészségesebb kategóriába sorolva őket.  
Szemöldökömet ráncolva, egy nagyobb falatot egyensúlyozva el a számig hallgatom a sejtelmes kis felvezetőjét, mígnem tökéletesen elrágódva a rántottán, keze mentén futtatva végig tekintetemet tárul elém a hétvégi meccsre szóló jegyek látványa.
- Imádom, hogy míg mások kisestélyiben, csipkés fehérneműben, vörös rúzsban és órák kényes munkája alatt belőtt frizurával csábítják a partnerüket egy nagyszabású vacsora keretei között, te a trampliságot, a hot-dogot választod, míg a bőven száz kiló feletti pasik törik-zúzzák egymást a gyepen –bár elnevetem magam a végére, mégse gondolom szarkazmusnak. Yvie soha nem volt az egyszerűség, a kézenfekvő dolgok híve, ezért mindig valami olyannal rukkolt elő, ami tökéletesen szembement az elvárt konvenciókkal. Mert megtehetnénk, hogy a város legjobb éttermében együnk, hát hogy ne tehetnénk meg?! Akár a mostani reggelinket is ott költhetnék el, mégis alig némi ruhában falatozzuk a legegyszerűbb kajákat, és olybá tűnik, hogy a méregdrága ruhakölteményeket is a túlméretes, koszos, „honnan van egyáltalán ilyenem?” jellegű darabokra fogjuk cserélni.
- Hogy átjöhetnél főzni?... Először találkozol a családommal és a konyhába száműznéd magad? Hát mit fognak gondolni rólam a kölykeim, hogy a patriarchális társadalom eszményében élek? –ütközök meg a szavain, ajkaimon visszatetsző félmosollyal csúsztatva kezemet az övé felé helyezem tenyeremet a kezére, kedélyesen játszadozva az ujjaival rágódok a felvetésén. – Főzzünk valamit együtt, és benne vagyok –voltaképpen nem csak az imént említett kifogás mondatja velem azt, amit. Egyszerűen nem szeretném, ha úgy gondolná, felügyeletet kell felettem gyakorolnia, hogyha elveszettnek gondolna, akinek kell az, hogy kézen fogják és terelgessék, hogy visszataláljon az útjára, legyen ebben bármekkora is az igazság.
- Úgyis tele vagyok kételyekkel Yoon kapcsán… -ismerem be továbbra is kézfejét, ujjait, körmét simítva. – Furcsa az egész, mert csak úgy tud elaludni, ha valaki ott van vele a szobában, és ez nyilván engem se hagy nyugodni, se aludni… Nap közben viszont zárkózott. Ki tudja, lehet, hogy melletted jobban fel tudna oldódni, mert nem érezné azt, hogy ismernie kéne téged, mégis, ismeretlenül is barátsággal fordulsz felé –de ez csak egy teljesen kiforratlan felvetés, melynek bizonytalanságáról nem is árulkodik más a vállrántásomon kívül.


Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
139

Yvie & Dae Won | Good morning... Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Yvie & Dae Won | Good morning...   Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyHétf. Szept. 30, 2019 8:40 pm




DaeWon&Yvie
● ● A barátság gyakran végződik szerelemmel, de a szerelem barátsággal - soha. ● ●


- Mondja csak Monsieur! Mikor lett ennyire sértődékeny, hm? Kezdem azt hinni, hogy túlságosan elnőiesedett az utóbbi jó néhány különtöltött évben. Vagy rosszul gondolom? – pillogok fel rá szórakozottan, játékosan pöckölve meg az orra hegyét. Az tagadhatatlan, hogy Dae Won soha nem állt egy rendíthetetlen kőszikla hírében aki képtelen az érzelmei kifejezésére, vagy egy egyszerű, sokat mondó mosollyal pillantani a vele szemben álló személyre. Mindig voltak érzései, és határozott volt ugyan egész életében főként azt illetően, amiről száz százalékos meggyőződése volt, de ettől függetlenül gyengéd, óvatos és kellemes természetű is. Ám a mostani bohóckodása, a hangszínében rejlő sértődékenység és a hozzá társuló megjegyzések megnevettetnek, sőt, egy új oldalának megismeréséhez adnak útmutatót.
Húszas éveinkben sokkal inkább volt még baráti a közöttünk lévő csipkelődés és pimaszkodás… ugyan már akkor ott volt a szenvedély és a másik iránt érzett vágy, szeretet, de most viszont, így évek elteltével, bőven harminc fölött – bőszen közeledve a középkorúak rétegének irányába – sokkal másabb hatást kelt. Már nem a fiatalkori bujaság, tűz és egymás megtartásának ereje működik bennünk. Ez már annál mélyebb, bensőségesebb. Mintha mindketten visszakaptuk volna a lelki társunkat mind ezt úgy, hogy az az x év távollét meg se történt volna. Gyakorlatilag onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk, immáron sokkal érettebben, erősebb személyiségjegyekkel, célokkal és valódi öntudattal. Azt hiszem ezen a szinten már senki és semmi nem fog tudni szétszakítani bennünket, mert biztos vagyok abban, hogy annak idején Dae Won se teljes mértékben gondolta úgy a dolgokat, ahogy… ami pedig most van, ami nekünk jutott az szent és sérthetetlen. Erre a nyakamat merném tenni.
- Hát… szeretem ám a finom illatos embereket… akkor meg főleg ha hozzám dörgölőznek, vagy éppen az ágyamba óhajtják bepofátlankodni magukat – nevetem el magam szórakozottan, majd közelebb kúszva hozzá temetem a nyakába az arcomat. Még, hogy felnőttünk? Áhh, félek mi soha nem fogunk felnőni, amíg egymás mellett vagyunk. Mint két rossz, öregedő tinédzser – tudod Cica, olyan vagy, mint egy menstruáló nő. Morogsz és puffogsz megállás nélkül, ejjj… mi lesz velünk, ha az én időm is eljön, hm? – mert én aztán veszélyes vagyok, ha jönnek azok a bizonyos napok. A mostaniak tudatában pedig félő, hogy lefogjuk bontani magunk körül a házat, mind ahányszor szembe kell néznem a hisztériázó oldalával. Remélem más értelemben is hasonlóan heves természetű lesz a jövőben. Khm…
- Tessék?! És ezt most nekem mondod, barátocskám? Mintha legalábbis én tehetnék arról, hogy az elmúlt években mind ezt a tevékenységet mellőznünk kellett! Majd még bocsánatot kérek ugye? – szűkítem vékony „vigyázzá’, hogy mit beszélsz!” réssé a szemeimet, ujjbegyeimmel megállás nélkül cirógatva ajkának vonalát – jelen esetben te vagy veszélyben, szóval ne ébreszd fel az alvó oroszlánt – mozgatom meg a combjai között térdelő lábamat, ezzel is jelezve, hogy ha nem vigyáz a szájára, de legalábbis arra, hogy miket beszél, sőt mi több! Mire gondol, a koronaékszerek fogják bánni a dolgot. Jól meglehet azzal magamat is erőteljesen megszívatom, de hát… eb csont beforr. Egy napig nem ilyen módon szórakoztatjuk magunkat.
Végezetül felhagyok az úriemberem hergelésével – mert hát igen, valljuk be. Én vagyok az, aki a hisztijét generálja…talán szándékosan. Teljes mértékben szándékosan – helyette virágnyelven ajánlom fel neki a pótkulcsomat, bizonyos jelzésekkel azt illetően, hogy mire szeretnék kilyukadni. Még, hogy én nyíltan közöljem vele, hogy na, barátocskám ott a kulcs, vidd ha akarod, vagy egyszerűen a kezébe nyomjam? Ugyan már… jobb szeretném ha saját akaratból, önerőből közölné, hogy számára mit jelent az, ami most van. Képes lenne eljátszani a gondolattal, hogy kicsit gyorsabban – mintha legalábbis nem lenne holnap – haladva azt mondja, hogy egye fene, kéri a kulcsot? Mennyi ideig kell majd arra várnom, hogy magát a válást elindítsa?
- Akkor azt hiszem, nincs miről tovább beszélni. Nem szomorítom tovább szegénykét, kell neki a társaság – cirógatom továbbra is megállás nélkül az arcának bizonyos pontjait. Állának vonalát, szemöldökét, orrának markáns vonalát. Szinte képtelen vagyok betelni a látványával, azzal, hogy itt van nekem, és már nem kell arra várnom, hogy egyszer csak megjelenjen és azt mondja, kezdjünk mindent elölről. Mert már nem kell megküzdenem érte. Már nem kell várnom rá. Itt van.
Arcomra simított tenyereit érezve kíváncsi pislogással keresem meg a tekintetét, majd hunyom is le ezzel egyidejűleg, mikor ajkai a homlokomat érik.
- Tudod – fogok rá a csuklójára, határozottan kapaszkodva abba, mintha csak attól tartanék, hogy az esetlegesen lazuló ujjaim közül elmenekülhetne – nem érdekelnek a számlák jó? Az ötszörösét is kifizetem az összesnek, ha velem maradsz… szóval – támaszkodok meg mellette az ágyon, hogy a csípőjére ülve hajoljak le hozzá, immáron általam kezdeményezve egy mélyebb csókot – azt te csak hiszed, hogy én valaha is rád unok! Életem, rád várok már nyolc éve, ne is haragudj – dünnyögöm az ajkára – boldoggá foglak tenni… nem fogsz csalódni – mert bár mosolygott a viszontlátásunk pillanatában, de tisztában vagyok azzal, hogy miattam. Nem a végtelenül boldog élete miatt, aminek milyenségéről menet közben ténylegesen sikerült meggyőződnöm.
- Hogyan? Nem minden földi halandó képes arra, hogy tökéletesen kisüssön egy steaket, szóval következtetni merek arra, hogy valószínűleg a te tudástárad is lekorlátozódik arra, hogy eszed amennyiben tökéletesen elkészíti neked valaki… jól mondom? – paskolom meg a karját mosolyogva.
- Hogy a fenébe ne tudnám? – nevetgélve feszülök rá Dae Won reggelijének tökéletes kivitelezésére, egy percig se bánva azt a néhány kis pimasz mozdulatát, mialatt megfosztja bizonyos alkatrészeket a többlettől. A sonkával természetesen nincs baja… ellenben a zöldséggel.
- Nem, az nem díszítő elem – fejrázással varázsolok elő egy natúr joghurtot a hűtő mélyéből, melynek tartalmát a kedvenc kis műzlis tányéromba öntöm. Feltétnek mandulát, áfonyát és némi zabkekszet szórok rá csak, hogy tartalma is legyen amellett, hogy ismételten elköltöm az egészséges reggelimet, immáron Dae Wonnal szemben ücsörögve.
- Akkor néhány órácskád se lesz rám igaz? Pedig, gondoltam… beváltom az ígéretemet… trampliban, nagydarab, hotdogot zabáló pasik között – kocogtatom meg az asztal végében lévő, bokrétával teli váza alá csúsztatott focimeccsre szóló jegyet– itt a szezon, most be lehet bizonyítani, hogy nem egy szimpla barbár sport ez. Néhány órácskát a srácok is kibírnak nélküled nem? Aztán átmehetnék főzni valamit mindannyiótoknak. Megnézünk egy filmet… – persze nem akarok közé és a többiek közé állni, de neki is kell, hogy legyen élete anélkül, hogy folyamatosan a srácok felügyeletébe ölné minden maradék erejét.
- Mit gondolsz? – teszem fel a költői kérdést, hogy aztán a joghurtomba kanalazva kapjak be egy falatot a fanyar ízű reggeliből.


♡♡Morning♡♡



Yvonne DuPont
Üzlet
Play by :
Gal Gadot
Kor :
34
Foglalkozás :
Lotus divatcég tulajdonosa, divattervező
Hozzászólások száma :
52

Yvie & Dae Won | Good morning... Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Yvie & Dae Won | Good morning...   Yvie & Dae Won | Good morning... EmptySzomb. Szept. 07, 2019 12:56 am


Yvie & Dae Won
someone who really loves you sees what a mess you can be, how hard you are to handle, but still wants you


- Ja, hát így máris más! Pedig épp kezdtem volna a személyem ellen irányuló sértésként felfogni, de ennek köszönhetően most hatalmas kő esett le a szívemről –elnagyolt bólogatások közepette, szám teljes egészén megjelenő vigyorral nyugtázom azt a fél tized másodpercnyi sikert, amit rögvest porba dönt az eddig is érthetően kifejtett korrigálásával. Való igaz, hogy valamelyest a tulajdonságaimról vezetett lista negatív oldalára kerülhet az, hogy bizony, az élet számos területén nem csak mohó, de kapzsi is vagyok. Sok mindent akarok, talán túl sok mindent is, és ha lehet, akkor azt minél hamarabb. Olyan ez, mint a karácsony előtti várakozás gyerek fejjel… amikor tökéletesen tudja a lurkó, hogy mit vár az ominózus alkalomtól, de képtelen arra, hogy ki is várja az adott estét, és inkább biztos ami biztos alapon felforgatja a házat, hogy meggyőződhessen arról, nem hiábavaló a várakozás.
- Abszolút, csakis praktikusság! –vízszintes vonalon szelve ketté a levegőt simítom el a kikezdhetetlen gondolatmenetemet zavaró kérdések keltette bökkenőket. – De úgy néz ki, hogy csak az én hőn áhított vágyam, hogy sikerre vigyem ezt a minden ízben fantasztikus ötletet. Hát már mindjárt ott tartunk, hogy fürödjek le otthon, aztán ha már felírtam azt a magam számlájára, akkor jöhetek szépen, frissen, illatosan –dacosan, egy nyűgös, zaklatott gyerek hisztijével rokonítható gőggel regélem el a sérelmeimet, tökéletes tudatában annak, hogy az ellenkezése nem erre, annál is inkább az agyam húzására irányul, ennek is köszönhető az ajkaim szélén fityegő szolid kis mosoly. – Gondolkozok még, hogy mit hozhatnék fel ezen közös tevékenység neve mellett, mert ha az élvezeti érték nem elég, akkor őszintén, fogalmam sincs, hogy mi az –tanácstalanul, lemondó sóhaj kíséretében tárom szét karjaimat, noha ujjaim egyhamar visszatalálnak hátára, bordáival enyhén barázdált oldalára, hogy monoton, fel-alá leírt cirógatásokkal simítsam bőrének minden egyes négyzetcentijét.
- Különben is! –háborodok fel rögvest, ahogy szavai a pár másodpercig beállt csöndben újrajátszódnak a fejemben. – Hogy mondhatsz olyat, hogy ne legyek kapzsi?! Tudod, milyen ez most nekem?... Mint amikor egy gyereksereg beszabadul egy édességüzletbe, és hirtelen kinyílik előttük a világ. Tudod, rikító fehérség, Händel Messiás-kórus… Onnantól kezdve nem békélnek meg azzal, hogyha kapnak egy nyalókát… Neeem, nekik minden kell, amit csak látnak! –és igen, pont, ahogy az imént említett gyereksereg –mert nem ám, hogy csak egy gyerekkel példálózzak, nem! Erre a szituációra a „sereg” a minimum- úgy én is mindent akarok, amit csak látok belőle. Meglehet, hogy ilyen-olyan formán, de képes vagyok a kompromisszumra… alapvetően a békés, mindkét fél számára elfogadható döntés meghozatala mellett teszem le a voksomat- feltéve, ha a mindennapi életről van szó. Na de ez!... Ez, kérem alássan, egy ezen túlmutató extázis-élmény, amiből érthető módon többet remél az ember. Végső esetben pedig megemlékszik az egy szem nyalókával…
- Nos… tudod, az én kulcscsomóm gondosan kiépített társasága egy nagyon befogadó közösséget tart számon, így ha az a bizonyos, egymagában heverő pótkulcs magányosnak érezné magát, fontos tudni, hogy van egy hely, ahol nagyon szívesen látják –azt hiszem ennél diszkrétebben és jobban körülírva nem lehet kifejezni azt, milyen véleményen is vagyok a hirtelen támadt kulcs dilemmát illetően. A gyámoltalan pislogásából pedig nem tudok másra következtetni, mint hogy nem más ez, mint felhívás keringőre- én pedig ennél nagyobb örömmel nem is vehetnék részt a táncban. Mint ahogy múltkor, az irodában is tisztáztuk, mindketten tudjuk, hogy mit akarunk, és hiába nem mondtuk azt ki, nyilvánvaló, hogy a közeli és távoli jövőképünkben egyaránt kitüntetett helyen szerepel a másik. Ezen a szinten pedig talán már eltekinthetünk az ilyen gyerekesen fontosnak tartott mérföldkövek sorrendjének szükségszerű betartásán, mint, hogy „először csak a fogkefe kerüljön be a házba, majd egy-két ruhadarab, utána a kulcs…”.
Magyarázatát követően legkevésbé se titkolt, örömteli, minden ízében szeretetteljes mosollyal simítom tenyeremet arcára, közelebb hajolva óvatos, törődő puszit csókolok homlokára.
- Pedig kénytelen leszel elhinni. Most már többé egy tapodtad se mozdulok, szóval Drágám, kéretik hozzászokni a gondolathoz, hogy bizony lesz, aki ilyen-olyan módon duplázza a vízszámla költségeit –utalok vissza szórakozottan a nemrég felvetődött témára. – Különben is! Nem, hogy meg fogsz szokni, de még rám is fogsz unni, annyit fogok alkalmatlankodni melletted, ezt garantálhatom –mert be kell vallanom, ennyi külön töltött év után másra se vágyok, mint a fellélegzésre, a felüdülésre, amire ez idáig vajmi kevés esélyem adatott. Már önmagában véve az repeső boldogsággal tölt el, ha csak láthatom, viszont ha még mellette is vagyok… újból úgy érzem, hogy élek. Hogy visszakaptam a lényem azon részét, amit érhetetlen okokból elnyomtam magamban, és ami piszkosul hiányzott.
Zavart, sűrű pislogások közepette fogadom az új információként érkező vélekedést a szóban forgó steak szeletről.
- Nem gondolnád, hogy amúgy napi szintű kontextusban állok a konyhai világgal, ugye? –utalok ezáltal az egyre inkább kirajzolódó tudatlanságomra. Maradjunk annyiban, hogy egyáltalán nincs problémám az általam is tapasztalt kultúrák gasztronómiájával, még akkor se, ha én vagyok az elkövető- viszont a steak… na azt mindig a megfelelő szakira bíztam, magam soha nem kacérkodtam a drága hús elrontásának gondolatával.
- De hát tudod, hogy milyen életközépi válságot jelent nekem az, hogyha kaja ügyben kell választanom! –mert ugyebár én csak egy korlátot ismerek, hogyha evésről van szó, mégpedig, hogy az elém kerülő ételnek minden tekintetben frissnek kell lennie. Innentől kezdve pedig határ a csillagos ég, majdhogynem nincs, amit ne fogyasztanék el jóízűen.
- Mindkettőt? –kérdezek vissza vigyorral eltátott szájjal, szememben felfénylő csillogással. – Mondtam már, hogy kész istennő vagy? –egy olyan istennő, aki tökéletesen tudatában van annak, hogy az embere meglehetősen nagyétkű, a szó szoros értelmében, és ennek értelmében tudja is, hogy mi az, amivel őszintén boldoggá lehet tenni. Mert hát ugye nem véletlen az a feltételezés, hogy a férfi szívéhez –többek között- a hasán keresztül vezet az út.
Háta mögé lépve, nyakamat nyújtogatva tekintek át válla felett a munkalapra, szemmel kísérve a főzés minden egyes folyamatát… na meg minőségellenőrzést tartva a hozzávalókból, így, természetesen tökéletesen érthetetlen módon akad, hogy egy kéz elnyúl mellette, ami célirányosan veszi be a sonkát, leszaggatva róla egy-egy kisebb falatot, mígnem a komplett étel elém nem kerül teljes gyönyörű valójában. Eltulajdonítva a tányért rabolok rá levágva egy nagyobb mennyiséget a tojásból, ami el is indul a szám felé, míg a parancsba adott utasítás el nem hangzik. Ugyanis ezen a ponton a kezem belefagy a mozdulatba, tátott szájjal sandítok fel rá, majd le a tányérra, végül újból rá…
- Hát az határozottan pozitívum, hogy nincs vaníliafagyi a jó kis ham&eggs mellett, ugyanakkor ezeknek a színes kis vackoknak se értem feltétlen a funkcióját –a számba tömve a már a villán gőzölgő falatot ejtem vissza a kezemet az asztalra, hogy az evőeszköz segítségével megturkáljam egy kicsit az említett zöldségeket. – Biztos vagy benne, hogy nem csak díszítés?... –kardoskodok tovább annak ellenére is, hogy szép sorjában kezdem el pusztítani a szóban forgó ételdarabkákat is.
- Nem sok. Összegeznem kell Hwannal az elmúlt tárgyalások tanulságait, és tisztáznunk kell, mik lesznek a következő lépések az elkövetkezendő hetekben, valamint értelemszerűen figyelnem kell olykor Tae Oh-ra. És hát ugye ott van Yoon... –avagy mondhatni „csak a szokásos”. Elvégre az utóbbi hetekben másból se áll az életem, mint a bírósági tárgyalásokból, a Yoon-nal való kapcsolatépítésből, Hwannal való eszmecserékből, és Theo vigyázásából. – Miért, te gondoltál valamire? –kérdezek vissza hátára szegezve tekintetemet, kisvártatva emelve a szám elé a bögrét, hogy míg türelmetlenül várok válaszra, kortyoljak a kávéból.


Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
139

Yvie & Dae Won | Good morning... Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Yvie & Dae Won | Good morning...   Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyPént. Szept. 06, 2019 12:51 pm




DaeWon&Yvie
● ● A barátság gyakran végződik szerelemmel, de a szerelem barátsággal - soha. ● ●


- Nem, a szomszédom, aki minden reggel három nagy papírtáskát egyensúlyoz be az otthonába, a karomnál is hosszabb pékárukkal megpakolva – mutatom fel neki a kérdéses testrészemet, miközben fülig érő vigyorral kezdek el dobolni ujjaimmal a mellkasán – igen, te – bólogatok ártatlan pillantással, ezzel is jelezve miként valahol én magam is érintettként érezhetem magam a témában. Mert ugyebár nincs ellenemre, hogy én éltetem őt a mohóság ezen területén.
- Ühümm, praktikusság mi? – ugrik mindkét szemöldököm a hajam tövébe, két pillanat erejéig félbeszakítva őt a hosszúra nyúló, butácska mondanivalójában. Ezt követően viszont szórakozottan, játékos kis mosollyal, apró bólogatásokkal hallgatom tovább.
- Persze. És ha reggel meg este is zuhanyzok én is és te is, az ugyebár két test, négy alkalom. Ellenben ha ketten zuhanyzunk egyszerre az két test, két alkalom… de azt is hozzá kell tenni, hogy mindkét alkalommal ugyan annyi kell annak a két testnek, mint külön-külön négyszer, hogy tiszta legyen és illatos. Tehát ugyan ott tartunk ahol alapból és kiengedjük ugyan azt a nagy mennyiségű vizet. Aaaaz megint egy másik kérdés, hogy nagyobb az élvezet, de… nem lehetünk kapzsik, ugyebár – nevetgélve rajzolok aprócska köröket és alakzatokat a mellkasára, majd szavaim elhalkulását követően egy finom kis puszit is nyomok a korábban képzeletbeli vásznamként szolgáló bőrfelületre.
Az „ikreim” mihelyst szóba kerülnek, sejtettem, hogy kapni fog az alkalmon, hogy kifejezze amúgy pozitív értelemben vett elmúlását azt illetően, ha szegényt beléjük fojtanám, noha a méretükből adódóan ez inkább lenne komikus, mintsem valóban kivitelezhető. Igen, egyetlen egy dolog van rajtam, amivel nem tudtam kibékülni hosszú-hosszú éveken át a serdülőkoromat követően, ez pedig nem más, mint a melleim. Kislány koromban sokat hangoztatták rokonok és családi barátok, hogy ugyan olyan csinos, tökéletes alkatom lesz, mint édesanyámnak, aki  jókora kebleire mindig is büszke lehetett. Én pedig nagyon elhittem, hogy ha akkorákat nem is, de közel hasonlóakat öröklök tőle, tekintettel arra, hogy a magasságunk tökéletesen megegyezik. És akkor mi van ezzel a két csomag hússal? Ők miért nem tudtak méretarányosan nőni velem együtt? Megijedtek?
Rengeteg időt töltöttem el miattuk szorongással. Nem elég szépek, nem elég formásak, nem elég jók. Még azok után is, hogy boldog kapcsolatban értem Dae Wonnal, aki soha egyetlen egy alkalommal nem tett rájuk panaszt, olyannak szerette őket, amilyenek lettek. És ahogy én azokban az időkben képtelen voltam rájuk nézni. Nem láttam őket vonzónak.
Aztán, mint mindig oly sok értelemben, ezt a témát illetően is eljött a beletörődés időszaka. Megszoktam és elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok. Azóta pedig nem lógatom az orromat a lánykáim milyensége miatt sőt, a változtatásukat se fontolgatom, mert miért tenném? Így vagyok jó. Mert minden test tökéletes a maga nemében.
- Mázlid van, hogy csak egy pótkulcsom van, az meg tekintettel arra, hogy nincs kire bízzam, bent hever az egyik fiókomban – pillogok rá kislányos ártatlansággal, s még jó, hogy szóba jött a kulcs, azt hiszem ezen a ponton már nem venné ki magát furcsán a dolog, ha nemes egyszerűséggel a kezébe nyomnám azt.
- Semmisem – ingatom a fejem – egyszerűen még mindig nehéz elhinni, hogy itt vagy, de már nincs se erőm se kedvem véresre csipkedni magam, hogy elhitessem magammal, nem álmodok. De pofátlanság lenne most felébredni ebből – mert nem így van? A legszebb pillanatokat követően szokott belelógni a kezünk a bilibe és szomorúan vesszük tudomásul egy nem várt ébredést követően, hogy ezt jól megszívtuk és nagyon elhittük.
- Juj már! Ne a Grimm meséket vedd már alapul, kérlek! – mert az egy dolog, hogy a gyerekek számára kifejezetten mesésen dolgozzák fel őket, de valójában mindennek csak boldognak és szépnek nem nevezhetőek.
Annál is inkább tetszik a látvány a konyhába vezető úton.
- Kisszívem, egy steak szeletet nem tartanék a fagyasztóban, remélem ezzel kellőképpen megnyugtattalak most – mert ugyebár egy ilyen nemes húst nem teszünk tönkre azzal, hogy ideig-óráig, akár hetekig tároljuk a mélyben, hogy később is elővehessük.
- Köszönöm – kapaszkodok bele a felém nyújtott bögrébe, s ujjaim közé csippentve a kanalat, kezdem el piszkálgatni rajta a tetején úszó tejszínhabkupacot – ezzel nem a mohóságodat próbálom feléleszteni, egyszerűen közöltem, hogy több választási lehetőséged is van, mert én ennyire figyelek rád. A választás joga meg ezek tudatában legyen a tiéd – szerény kis mosollyal pillantok fel rá, majd teszem le halk koppanással a pultra a korábban megkaparintott kávét, hogy közelebb férjen hozzám, s finoman csókolhassak vissza.
- Hmmm… azt hiszem, hogy nem kivitelezhetetlen a dolog. Talán nem nekem kellene választanom? – mert ha ő sokáig tököl, akkor tényleg nálam lesz holnap reggel is – na jó, kapsz mindkettőt – és ezzel már csusszanok is ki a kelepcéjéből, hogy a hűtőhöz iszkolva előkapkodjak belőle minden szükséges „alkatrészt”.
Gyors, szorgos kezekkel ütök össze neki egy emberes adag ham & eggs reggelit. Bevallom, én magam az ilyen és ehhez hasonló, inkább laktató és energia dús, kalóriabomba reggeliket kerülöm, de ettől függetlenül gyakorlatilag mindent eltudok készíteni, ellenben sok hozzám hasonló nővel. Nem egyszer hallottam már magunk között, bent a szalonban is, hogy a csajok inkább egy profira bízzák az étkeztetésüket, mert ha valaki, akkor ő tudja, hogy mi az egészséges és mi nem. Nem kell maguk odafigyeljenek az alakjukra, megteszi ezt a séf.
Én viszont inkább vagyok házias, mint lusta, és különben is szeretem a konyhában eltöltött időt, arról már nem is beszélve, hogy ténylegesen tisztában vagyok azzal, hogy mi kerül az asztalra. Így egy bő tíz perc elteltével már teszem is Dae Won elé a jókora tányéron tálalt, zöldségekkel dúsított reggelijét.
- Azokat is tessék megenni! – mutatok a friss paradicsomra, uborkára és egyéb nyers finomságra – kell az agynak, hogy friss legyen. Főleg most, úgyhogy nem fanyalogni. Gondolj arra, hogy legalább nem vaníliafagyi. És az jó, nem igaz? – nevetgélve fordulok vissza a pulthoz, hogy szépen lassan az idő alatt, míg a tojást eszi, összeüssek neki néhány szeletre való palacsintát.
- Hétvégére mi a terved? Sok dolog lesz? – jelzem neki burkoltan, hogy nekem már vannak terveim.



♡♡Morning♡♡



Yvonne DuPont
Üzlet
Play by :
Gal Gadot
Kor :
34
Foglalkozás :
Lotus divatcég tulajdonosa, divattervező
Hozzászólások száma :
52

Yvie & Dae Won | Good morning... Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Yvie & Dae Won | Good morning...   Yvie & Dae Won | Good morning... EmptySzomb. Aug. 31, 2019 1:17 am


Yvie & Dae Won
someone who really loves you sees what a mess you can be, how hard you are to handle, but still wants you


- Mohó? Én?! –tettetett meglepődöttségem közepette kapom mellkasomhoz a kezemet. – Soha nem voltam az! –oszlatom el a mindennemű kételyeket, annak ellenére is próbálva pár töretlen másodpercig fenntartani a komolyság látszatát, hogy azt követően rögtön terebélyesedni látszik egy mosoly ajkaimon. Igen, azon nem is túl tágas rétegébe tartozom az emberiségnek, akik ezüstkanállal a szájukban születtek… soha nem kellett nélkülöznöm, soha nem volt olyan, hogy ne lett volna elég keret a számlámon egy bevásárlás alkalmával, legyen szó bármilyen méretű, jellegű és -nem utolsó sorban- értékű tárgyról. Szeretek nagy kanállal meríteni az életből, és ha úgy adódik, minden gond nélkül repetázok is belőle, noha telhetetlen nem minden esetben vagyok- nos, azt hiszem megtaláltuk azt a pontját az életnek, ahol kétségtelenül igaz, hogy nem feltétlenül tudok megálljt parancsolni magamnak.
- Ugyan! Ezt az opciót csakis praktikussági célzattal vetettem fel! Gondolj bele… vagy te, aki teszem azt, a reggeli és az esti felfrissülés érdekében a nap mindkét szakában zuhanyozik. Vagyok én, aki úgyszintén. Ez már négy alkalom, több liternyi elvesztegetett víz! Ellenben!... –ezzel pedig tüntetőleg, jelezve, hogy most érkezik a nagy bölcsesség, felmutatom a mutatóujjamat. – Hogyha reggel és este is együtt fürdünk, akkor a négy rögtön kettőre redukálódik! Látod, pénzben még jobban is jövünk ki, nem, hogy rakódnának a nullák a fizetendő összegre… -legyintek, pont, mintha ezzel próbálnám eloszlatni az imént általa emlegetett jövőképet. Természetesen nem vagyok átallott egy széles vigyorral magam is beismerni, hogy a gondolat már akkor hülyeségnek bizonyult, amikor magyarázatként megfogalmazódott a fejemben.
- Nem nyomod a lányokat az arcomba? –kérdezek vissza szemem sarkából sandítva le rá. – Hát én őszintén nem látom, hogy ennek nekem mégis miért kéne annyira örülnöm. Ha ez az ár, beismerem, nagyon szép halál lenne… -sóhajtom elmerengve, tincsei közé a feje búbjára nyomva egy puszit. Volt idő, amikor előttem is hangoztatta, hogy „mellesleg lehetne nagyobb”… őszintén mondhatom, hogy soha, egy pillanatot se tépelődtem azon, hogy bármit is változtatnék rajta, még csak a számára kritikusnak tartott domborulatok tekintetében se. Valahogy mindig így tartottam tökéletesnek és természetesnek, ahogy van. A hálám pedig örök, hogy hiába lenne meg rá a pénze, nem érez affinitást afelé, hogy bármikor is kés alá feküdjön, hogy ezen a helyzeten változtatni tudjon.
- Azt hiszem se közel, se távol nincsen se anyu, se apu, de még csak tesó se, úgyhogy ezen nem is éri meg morfondírozni! Ha mégis… nos… legalább lássanak valami szépet –rántom meg a vállamat, függetlenül, hogy ez a mozdulat fekvő helyzetben nem tud kellően érvényesülni. – Bár… azt ugyebár nem tudhatom, hogy kivel milyen barátságot ápolsz, és kiknek van kulcsuk a lakásodhoz, de őszintén remélem, hogy egyszer se kell majd szemüket legeltető, kíváncsi tekintetek kereszttüzében égve ébrednem –korrigálok rögvest, tudatában annak, hogy fordított esetben, hogyha az én lakásom lenne a titkos bűnbarlang, fennállna annak a veszélye, hogy nem más, mint Hwan lenne az, aki mindenféle magánszférát nélkülözve, sajátjaként kezelve a házat járna fel-alá. Hogy Yvie életében jelenleg van-e ezzel a privilégiummal élő személy, munkatárs, jó barát, szomszéd, bárki, nos… fogalmam sincs, de bízok a mindenkori diszkrécióban.
- Mi az? –orrom alatt dünnyögöm el a kérdést, halovány mosollyal tekintve le rá kezem hátán simító mozdulatsorát újraélesztve, mikor megneszelem, hogy nem a vele szemközti fal, annál is inkább én vagyok a választott szcenárió. Szó se róla, egy pillanatig se zavar! Különben is, valószínűleg az én szüntelenül vizslató tekintetem is hasonlóan lyukat égethetett belé…
- Szerintem egyszerre lennék lesokkolva, és mérhetetlenül lenyűgözve –ismerem be fültől fülig érő vigyorral reflektálva a pajzán intermezzora. Bár ki tudja, hogy mi változott az elmúlt nyolc év alatt, ami az ilyetén igényeit illeti… lehet ez idáig csak a bevezető volt.
- Most miért elégedetlenkedsz, hát én csak az eredeti Grimm mesét vettem számításba! –közlöm vele hangomon is érezhető, halk nevetésbe torkolló vigyorral. – Mondjuk. ezt a tanácsot azt hiszem illik megfogadnom, ha nem akarok úgy járni, mint szerencsétlen sáskafiúk –elégedetlenül húzva el a számat fedem fel a talán legkedvezőtlenebbül végződő forgatókönyvét annak a bizonyos légyottnak. Mert legyen bármennyire is angyali természete, bizonyos, hogy neki is vannak olyan pillanatai, amikor javallott megtartani a biztos öt méter távolságot, és egy stabil bútortárgy mögé húzódva dobálni csokival, hogy csillapodjanak a kedélyek…
Bár ugyebár, mint sok nőnél, a fagyi nála is tökéletesen bevethető opció. Soha nem értettem ezt a kitörő lelkesedést a fagyi iránt, túl azon, hogy magam is szeretem, de… hát valljuk be, a gyengébbik nem képviselői között szerepelnek olyanok, akik igencsak hardcore verzióját ütik meg az agyfagyasztó desszert fogyasztásának.
- Hé! –megilletődötten kapom felé tekintetemet, bár hirtelen kerekedik széles vigyor az arcomon, pont az előbbi okán. – Hát mégis mit keresnék? Egy jó kis rib eye steak szeletet –na jó, azt csak a legvadabb álmaimban. Hülyeség is volt elhúzni a saját orrom előtt a mézesmadzagot, mégis megtettem, hogy sajdítsam a szívem…
- Tudod, mióta keresem? –nyöszörgöm elégedetlenül ismerve be a veszteségemet, míg átveszem tőle a neki köszönhetően se perc alatt előkerült dobozkát. – Már hogy ne tudnám! Szerintem nincs még egy olyan ember, aki ipari mennyiségben tudná elpusztítani ezt a borzalmat –szemem elé tartva a kipécézett dobozt, enyhe grimasszal viseltetek a tartalom irányába. Nem, a fagyival továbbra sincs bajom… ellenben a vanília fagyival… Bár, ha neki ez a hőn áhított vágya, ám legyen, nem vagyok rest belelapátolni azt a már elkészült kávéjába.
- Majd én megfosztalak tőle, rajtam ne múljék –vállam felett sandítok felé, míg a saját bögrémbe belelapátolok két cukrot, így felnyalábolva a két poharat már lépek is elé, átnyújtva neki a sajátját. – Ilyen felhozatallal rukkolsz elő, és még számon kéred rajtam, hogy mohó vagyok? –rosszallón ingatva a fejemet visszaidézve a percekkel ezelőtti kis eszmecserénket.
- A pékséget lőjük ki. Vétek lenne bármennyit is elvesztegetni abból az időből, amit veled töltök –játékosan ugráltatva meg szemöldökömet hajolok közelebb, hogy keze és csípője közt megtámaszkodva a pult peremén lopjak tőle egy gyors puszit. – A másik kettő meg hát… Tudod mit? Dönts te, mert ha e közül a kettő közül kell választanom, szerintem holnap reggel is itt leszünk. Ami, megjegyzem, legkevésbé sincs ellenemre –mondhatni nem is vágyok másra, csak arra, hogy minden reggel itt ébredhessek, Vele…


Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
139

Yvie & Dae Won | Good morning... Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Yvie & Dae Won | Good morning...   Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyPént. Aug. 30, 2019 11:41 pm




DaeWon&Yvie
● ● A barátság gyakran végződik szerelemmel, de a szerelem barátsággal - soha. ● ●


- Nem vagy egy kicsit mohó, mondd?! – nézek bele a szemeibe játékos éllel a hangomban, miközben igyekszek azt végre teljes egészében megtalálni. Amúgy is van egy furcsa, sokak számára talán visszataszítónak tűnő ércesség a hangomban, mert hát valljuk be, sokkal inkább lennék képes búgni mint valami szexi bárénekesnő, nemúgy csicseregni és csacsogni mint az a sok buta szöszke, akire a pasik folyamat verik a nyálukat. Mert angyaliak, bájosak, gyámoltalanok és még sorolhatnánk. Ám reggelente ez a füstösség még erőteljesebbnek hat pont úgy, ahogy a mélysége is… de maradjunk annyiban, hogy remélhetőleg ilyen hangi adottságokkal nem ütök meg olyan hangfrekvenciákat éjjelente Dae Wonnak köszönhetően, hogy az érzelmileg fokozott lelkiállapotot ébresszen a szomszédokban. Pardon…
- Nem bánom, legyen „is”. Aztán majd viríthatod a vaskos pénztárcádat, amiért rohanvást elkezd szaporodni a számok, ne adj Isten a nullák száma a csekkeken – sűrű koppintgatásokkal mérek kisebb ütéseket ujjam hegyével a szegycsontja környékére, ezzel is óvva intve őt attól, hogy esetlegesen képes legyen túlzásokba esni, minek után sikerült belenyalnia a jóba. Pimasz kis cicus ez a fiú.
- Nincs semmi se visszaépítve. Ez egy… illedelmes gesztus, értékeld szépen! Nem nyomom a lányokat az arcodba, nem fojtalak beléjük… megkegyelmezek neked és elkerülök vele néhány kellemetlen kört csak, hogy mindent megmozgassak annak érdekében, hogy elvonszoljam innen a hulládat – alsó ajkamba csípve fogaimmal rajzolgatok apró kis körkörös mintákat hasfalának erős, szépen kidolgozott egészére. Dae Won mindig is irigylésre méltóan jó kondinak örvendett, mindig volt ideje arra, hogy erőt és munkát öljön a jó megjelenésbe. Ettől függetlenül legyen bármilyen elképesztően dögös, soha nem ez volt számomra az elsődleges sőt, az értékeinek dobogós helyezettjei közé nem is lehetne sorolni. Ez csak egy olyan plusz, ami grátiszként hozzá jár. Hab a tortán, cseresznye a hab tetején. Viszont tagadhatatlan, hogy ezt a külsőt akkor is megnézném magamnak - undorítóan utána fordulnék az utcán-  ha nem az övé volna.
- Amúgy meg hiszed vagy sem, de ez ténylegesen valami bennünk lévő ösztön, vagy szimplán maga a tény, hogy egy kis esti meztelenkedésre ugyan megvan az intim szféránk, senki nem fog ránk rontani, de mi van a reggellel? Tudod, mint a tinédzsereknél… Anyu-apu-tesó ha ránk ront reggel? Ccc… - ciccegek, mintha legalábbis akkora bűnt lenne teszem azt, hálóing nélkül aludni, hiszen minden újságon, weben azt olvassa az ember, hogy milyen jót tesz ez a testnek. Az önbecsülésünknek viszont már annál kevésbé ha a drága jó apánk ránk rúgja reggel az ajtón, mondván itt volt a postás, csomagot hozott nekünk. Na ez esetben ne süljön le az arcunkról a bőr.
Tenyeremet az arcára simítva lopom tőle a csókot, ám azzal, hogy elhúzódik én még nem vagyok hajlandó hasonlóan tenni. Hüvelykujjammal cirógatva erősen borostás arcát, figyelem a vonásait, hallgatom a szavait s raktározom el valahol az elmém és lelkem legmélyén minden egyes mosolyát, vagy arra emlékeztető mimikáját. Tekintettel mind arra a rengeteg tragédiára, ami most a családjával és vele történik, csodának tartom, hogy egyáltalán képes még mosolyogni. De jelen állás szerint most valahol ez az én célom is... mosolyogni látni őt sőt, megmosolyogtatni. Jókedvre deríteni és ha hosszú időre nem is, de legalább percek, órák erejéig elérni azt, hogy megfeledkezzen mind arról, ami otthon várja. Legyen szó bármiről is.
- Ami késik, az nem múlik. Bár megnézném az arcodat, ha tényleg előrántanék egyet – ugráltatom meg a szemöldökömet, ezzel se rejtve véka alá semmiből érkező szelíd kis perverzióm foszlányait. Mert vannak ám olyanok, noha kifejezetten szolid nőszemélyként tarthatnak számon.
- Nadekérem! – legyintem meg a mellkasát tettetett szigorral – amúgy meg jó dolog az a reggeli szex, csak hát bizonyos kereteken belül, ugyebár… alvó nőt nem bolygatunk, főleg nem akkor ha rólam van szó – mert tudok ám harapni, ha valaki felver legszebb álmaimból, ezt ő is tudja jól. Volt néhány alkalom annak idején mikor sárkányként jártam keltem és puffogtam azt követően, mert ki kellett ugrasztania valamiért az ágyból, és pechére pont a bal lábam érte először a földet. Szomorú sztori.
Csak ezután célzom meg a fürdőszobát – még menet közben drámai sóhajjal reflektálva a megjegyzésére - csak, hogy mihamarabb letudjam a frissítő fürdőt és indulhassak el le a konyha irányába, ahol egyből a pucsító déli féltekével találom szembe magam a hűtő előtt.
- Mit is keresel ilyen kompromittáló pózban, Cicus? – csapok rá a hátsójára, majd a gerince mentén simítva végig a tenyeremmel hajolok le én is a fagyasztó nagyobbik fiókjához.
- Csak nem ezt? – nyomom a kezébe a pohár méretű kis dobozt, ugyanis tudni illik egy több mint két literes dobozt sikerült elpusztítanom néhány nap alatt. Vállamat vonogatva, csínytevésén rajtakapott gyerekként vonogatom meg a vállamat – tudod, hogy szeretem a fagyit.
Tudja. Hát, hogy a fenébe ne tudná, mi másért túrt volna könyékig a fagyasztóban?
- Mit ennél? Csinálhatok palacsintát, most kivételesen juharszirup is van, bár nem tudom miért, én nem is szeretem! – kocogtatom meg az üveg oldalát fintorogva, csípőmmel nekitámaszkodva a konyhapultnak – még tejszínhab is van valahol a hűtőben. De, csinálhatok tojást is, van itthon tök jó sonka is,  pár napja nyomta a kezembe a szomszéd papa. Ultra cuki az öreg. Vagy csak, hogy lásd, kivel van dolgod, és bebizonyítsam, hogy milyen szuper nő vagyok csak még te se tudod, átugorhatok a pékhez. Nagyon finom bageljeik és croissantjaik vannak. Önfeláldozásból jeles… na szóval? – túrom át leengedett, itt-ott még kicsit vizes tincseimet, extra rövid farmerba bújtatott lábaimat keresztbe téve, így várva az úriemberünk válaszát, választását illetően.


♡♡Morning♡♡



Yvonne DuPont
Üzlet
Play by :
Gal Gadot
Kor :
34
Foglalkozás :
Lotus divatcég tulajdonosa, divattervező
Hozzászólások száma :
52

Yvie & Dae Won | Good morning... Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Yvie & Dae Won | Good morning...   Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyPént. Aug. 30, 2019 9:38 pm


Yvie & Dae Won
someone who really loves you sees what a mess you can be, how hard you are to handle, but still wants you


Az életben kevesen vannak, akik megtapasztalhatják azt, milyen az igaz szeretet. Amikor másra se vágysz, csak, hogy a másik mellett lehess, hogy minden idődet neki szentelhesd, ahogy ő az övét neked ajándékozza. Az, hogy milyen, amikor kellemesen felforr a bőröd az érintése alatt, amikor úgy érzed, hogy csupán egyetlen, feléd küldött mosolyától feltöltődsz, olyannyira, hogy az egész világot meg tudnád hódítani általa.  És amikor mellette feküdve csakis azt szeretnéd, hogy egyszeriben megálljon az élet… hogy csak ti ketten legyetek, ne legyenek felelősségek, kötelességek, amiknek meg kell felelni és eleget kell tenni. Csak az az idő létezzen, amit egymásnak szántok, és csak az az akarat, ami azt mondatja veled, hogy mennyire veszettül akarsz egy egyszerű, lustálkodós, összebújós, szeretetteljes napot. Márpedig most, a lustán, laposan pislogó szempár mögül kibukkanó szempárt kémlelve a levakarhatatlan, idült mosolyom másról se árulkodhat… nem akarok elmenni innen sehova, és ezt ő is tökéletesen tudhatja. Nem akarok bekerülni a város forgatagába, a zajba, a koszba, nem szeretnék szembenézni semmilyen feladattal függetlenül attól, hogy azt ezúttal én vállaltam magamra. Elvégre a kényszerpihenőm még mindig tart, amit apám rótt rám átruházva a helyettesemre a feladataim zömét… mégse vagyok képes arra, hogy egy egész napot a kanapén ülve töltsek léhán váltogatva a csatornák között konstatálva, hogy nincsen semmi kedvemre való. Legalábbis úgy nem, hogy nincsen meg hozzá a tökéletes társaságom.
Tudom, hogy addig is ki kell használnunk minden percet, amíg ki nem lépünk a ház küszöbén munkába igyekezve. Mert bármennyire is azt diktálja a szívem, hogy másra se vágyok csak vele lenni a nap huszonnégy órájában, van egy billog, egy olyan pecsét, ami jelenleg kerékkötőnk ennek kibontakoztatásában. Szégyellem magam, mert tudom, hogy véget kellett volna vetnem ennek a házasságnak, mielőtt Yvonne-hoz fordulok… mégse szégyellem magam eléggé ahhoz, hogy ez határozza meg a cselekedeteimet, üssön ez vissza bármennyire is a jövőben.
- Vagy? –kérdezek vissza rosszallón összeszaladó szemöldököm alatt méregetve őt, noha szám szegletében ott fityeg egy hetyke mosoly. – Legyen inkább is, és akkor meg is egyeztünk! –pimaszul kacsintva egyet teszem egyértelművé, hogy bizonyára nagyratörő álmaim vannak, de hiába verdesik a csillagos eget, egyáltalán nem megvalósíthatatlanok. Sőt!... Bár lehet ezt meg fogom bánni abban a pillanatban, amint a zuhanyrózsából lávafolyamként fog kitörni a forró víz, de biztosra veszem azt, hogy van az a kiengesztelő erő, ami révén szemet fogok tudni hunyni e felett.
- Helyes! –bólintással is kifejezve tetszésemet már nyújtom is ki a karomat, hogy kedve szerint vackolhassa be magát mellém, noha nem szalasztom el a lehetőséget, hogy egy titkolni se kívánt nevetéssel értékeljem a takargató manőverét. – Hirtelen milyen kis szégyenlős lett valaki! Vagy lehet, hogy az este folyamán, míg aludtam, te visszaépítetted a lehullott gátlásaidat? –átkarolva a vállát csípem ujjaim közé a takaró vékonyka anyagát, hogy azt meglobogtatva érzékeltessem, nem kifejezetten értem a funkciót. A tegnap este tekintetében, ahol nem csak a szemé, hanem a kézé is volt minden olyan ez, mint a strandon az értéktárgyainkra fektetett lopás gátló törülköző... Nem baj, szerencsére nem csak a memóriám, hanem a képzelőerőm is elég fejlett!
- Mhmm… -mormogom lehunyt szemmel fúrva arcomat a rendezetlen hajzuhatagba, mély szuszogások közepette szívva be samponjának illatát. Talán kellően nyilvánvaló jelét nyújtom annak, hogy én aztán egy pillanatig se kívánom siettetni az időt… hiszen én a magam részéről tökéletesen meg lennék elégedve azzal, hogyha az életünk hátralévő részében csak ez várna ránk.
- Reméltem is, hogy megtartasz! –már-már sértetten, hogy ennek kapcsán bármi más lehetőség is felmerülhetett, felvont szemöldökkel pillantok le rá, ajkaimon görbülő mosollyal viszonozva a csókot. – Bár, ha már börtön… nem emlékszem, hogy lett volna bilincs. Vagy az majd eztán jön? –szórakozott, szemtelen vigyorral ugráltatom meg a szemöldököm, nem szalasztva el a lehetőséget, hogy mezítelen hátának görbületén cirógató mozdulattal szántsam végig ujjaimat.
- Hát most mit tehettem volna, amíg te Csipkerózsika módjára szundikáltál, hm? Na, várd ki, majd legközelebb én leszek a Herceged, aki csókkal ébreszt fel! Bár… mintha az az eredetiben nem csak csók lett volna –pimaszul, államat dörgölve öltöm ki a nyelvemet, míg az arcomra kiülő, legnagyobb elégedettségemet tükröző mosollyal nézem végig, ahogy anyaszült meztelenen oson végig a fürdőig vezető úton. – De tudod, az ember soha nem lehet elég tiszta, így aztán nem veszem zokon, ha még egyszer le kell fürödnöm! –megadva magamat a szavaimnak tárom szét karjaimat, de már ülök is fel, hogy a törülközőmet alsógatyára váltva indulhassak a lépcső felé, azon is túl a konyhába, hogy az idegenek legnagyobb tanácstalanságával, egyenként bogarásszam át a szekrényeket, vadul kutatva a kapszulák után, melyek sikeres bezsákmányolásával egy vaníliásat és egy mogyorósat választok ki a tömegből, hogy mire Yvie felbukkan a lépcsőn már a fagyasztóból kifelé pucsítva tájékozódjak fagyi ügyben. Természetesen nem magamnak, annál is inkább a hölgynek, aki bizonyára még mindig hidegen, egy fagyigombóccal issza a kávéját…


Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
139

Yvie & Dae Won | Good morning... Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Yvie & Dae Won | Good morning...   Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyPént. Aug. 30, 2019 8:09 pm




DaeWon&Yvie
● ● A barátság gyakran végződik szerelemmel, de a szerelem barátsággal - soha. ● ●


Kislányként én voltam a szüleim szeme fénye. Egy csepp kis barnahajú lány végtelen jókedvvel, szeretettel és teli energiával, életerővel. Soha nem követelőztem, mindig kértem. Ez volt az első amit megtanítottak nekem, noha a magunk közegében és társaságában ez manapság aligha jellemző. A magam részéről mondva, apámtól soha nem hallottam a kérem szót, de ez legyen csak egy margón tett megjegyzés, a mihez tartás végett. Engem mégis a megfelelő, emberi elvárások és normák szerint igyekeztek nevelni, aminek azt hiszem, hogy meg is lett a maga eredménye.
Soha nem állítottam senkit hatalmas elvárások elé, annál inkább magamat. Mindig a saját személyemet igyekeztem megedzeni, magamtól vártam a legtöbbet, magamból igyekeztem kihozni a legtöbbet. Annak pedig fokozottan örültem, ha valaki képes volt lépést tartani velem, hiszen azzal az egy valamivel tisztában voltam, hogy kifejezetten nehéz, temperamentumos és fokozottan pörgő természettel áldott meg az élet. Azt hiszem, hogy ez az én lényem sajátja tekintettel arra, hogy anyám-apám ijesztően hajaz a „zen” hangulatú lassú, monoton emberek személyiségére. Bátyám hasonlóképpen.
Azt viszont elmondhatom, hogy egyetlen egy dolog van az életemben, amire mindig vágytam és azóta, hogy annak idején sikerült megtapasztalnom az otthon milyenségét Dae Won mellett, azóta megszállottan hajszolom azt. Egy helyre vágyok, ahol biztonságban érezhetem magam, ahol szeretetet kapok, szeretetet adhatok. Egy olyan közegre, ahol önmagam lehetek mindenféle felvett és elvárt manír nélkül. Boldog és független, olyan erős, amilyennek mindig is éreztem magam a szüleim hátszele nélkül, az ő bizalmatlan méregetése és bumfordisága nélkül.
Két állomása volt az elmúlt közel egy évtizedemnek. Először a mennyekben jártam, mely ténylegesen magába foglal mindent, amire szükségem van. Majd jött a földi pokol, egy hamis, elrontott házasság, egy elveszített gyermek, melynek végeredményében megfáradva, megtépázva kerültem ki a megkezdett, majd végigküzdött háborúból. Azt hiszem ebből adódóan nem meglepő, ha mostanra minél inkább vágyom azt a szeretetet, boldogságot és a felhők felett néhány méterrel eltöltött időszakot, melynek útjára most ismételten az „otthonomat” jelképező személy tudott elrepíteni.
Fogalmam sincs, hogy ez a tökéletes forgatókönyv, a jószerencse, vagy szimplán a sorsom. De ki szeretném élvezni! Tökéletesen, életre szóló emlékeket gyártva akarom eltölteni a számunkra megadatott közös időt amiről csak reménykedni tudok, hogy minél tovább fog tartani. Mert hiszek benne, hogy a jelen pillanatban arcomra simuló kéz tulajdonosát nekem teremtették. Ő értem van és én azért, hogy végre valahára boldoggá tegye valaki. Talán én vagyok az, aki ezt megtudja tenni, aki képes megadni neki azt, amire vágyik, amire szüksége van. Kivételes, fontos és elengedhetetlen személye akarok lenni az életének.
Halk nyöszörgéssel, elfúló sóhajjal pillogok ki szemhéjaim alól, ez idő alatt kerekítve aprócska, szeretetteljes mosolyt a szám szélére.
- Jó reggelt – motyogom ujjaim hegyével végigcirógatva a kézfejét, mikor ő a szájához emeli az enyémet – ami késik, az nem múlik Drága. Este, reggel… másik este vagy reggel bepótoljuk – hiszen bízok benne, hogy innentől kezdve számtalan reggelünk és éjszakánk lesz egymás mellett úgy, hogy erre időt tudjunk keríteni.
- Mhmmm – bólogatva húzódok közelebb hozzá, szemérmesen igazgatva fedetlen melleim elé a világos, selymes anyagú paplant, mintha legalábbis nem ő kényeztette volna őket néhány órával ez előtt, minek előtt elaludtunk volna egymás karjaiban – persze. Csak maradjunk így még egy kicsit jó? – simítom tenyeremet a mellkasára, oda hintett apró puszik kíséretével hajtva rá a fejemet. Ez számomra a Kánaán – imádlak. Azt hiszem, hogy megtartalak. Mit szólsz hozzá? Az én börtönömben fogod leélni az életed hátralévő részét – cirógatom a bőrét szórakozott kis mosollyal, nyakam nyújtogatását követően nyomva csókot az ajkaira – menj előre jó? Még letusolok, ha már csesztél megvárni. Hálátlan döge a világnak! – mert ki lenne az a személy, ha nem én, aki képes a legnagyobb örömében és boldogságában játékosan a másik tudtára hozni a pillanatnyi elégedetlenségét úgy, hogy közben minden mozdulatában, tettében és szavában ott van a megmásíthatatlan, igaz szeretet. És a szerelem.
Elhúzódva tőle bújok ki a takaró alól és mászva ki a méretes ágyamból - és ezzel együtt Dae Won oltalmazó karjai közül – már iszkolok is be a fürdőszobába, hogy egy hűsítő-tisztító reggeli zuhanyzást eszközöljek a gyomrom vad korgásának visszhangjában.


♡♡♡♡



Yvonne DuPont
Üzlet
Play by :
Gal Gadot
Kor :
34
Foglalkozás :
Lotus divatcég tulajdonosa, divattervező
Hozzászólások száma :
52

Yvie & Dae Won | Good morning... Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Yvie & Dae Won | Good morning...   Yvie & Dae Won | Good morning... EmptyPént. Aug. 30, 2019 4:39 pm


Yvie & Dae Won
someone who really loves you sees what a mess you can be, how hard you are to handle, but still wants you


A tőlem telhető legóvatosabb mozdulatsort követve el fordulok át oldalamra, kezemmel együtt a párna sarkát is fejem alá gyűrve, természetesen nem csak a kényelem szempontjából, annál is inkább a tökéletes ráláthatás érdekében. Hiszen a külvilágból egyelőre nem észlelek, és voltaképpen nem is akarok többet észlelni Yvonne személyénél, kinek idilli látványa azelőtt varázsol levakarhatatlan mosolyt arcomra, mielőtt bármi késztetést érezhetnék afelé, hogy megregulázzam arcizmaimat. Rég volt már az, amikor gyermeki lelkesedéssel vártam a reggelt… az utóbbi évek egyetlen ébresztő forrása nem más volt, mint az éjjeliszekrényemen élesen harsogó telefonom, amint a reggel hatra beállított vekker életre keltette a benne lapuló kakast, ami mindaddig nyögte a kínok kínját, míg nem vettem a fáradtságot, hogy egy egyszerű mozdulattal lezárjam azt. A pár másodpercnyi éber szenvedés eztán még elvárható volt, mielőtt a lábam a földet érte volna, majd az ágy végéből visszapillantottam Julie-ra, mielőtt a zombi apokalipszis castingjára trenírozva magamat elindultam a fürdő irányába, hogy egy közel fél órás procedúra révén emberré varázsoljam a fizimiskámat. Most viszont… olyan magától értetődő, hogy közel a Nap első fénysugarával kelek –vagy legalábbis azzal, ami elsőként eléri az ágy sarkát-, mintha az elmúlt közel egy évtizedes intervallum során az évek minden egyes napján ezt a procedúrát folytattam volna, holott ez egy újonnan felvett manír. Vagy ha nem is újonnan felvett, de a mostani kapcsolatokra való tekintettel visszaköszönő szokás. Elvégre annak idején is áldoztam az alvási időmből pár hosszabb percet arra, hogy elvarázsoltan pillogjak a mellettem fekvő Yvie-re, ezáltal az éjszaka során tovább merült akkumulátorszintet feltöltve, hogy általa valamennyire kibírjam az előttem álló nap megpróbáltatásait.
Számomra ezek az alkalmak jelentették azt a pár percnyi kikapcsolódást, amikor a világ minden problémájától mentesen, az agyamat egy az egyben leválasztva a szüntelenül mantrázott feladatok és kötelességek alkotta egyvelegről csak engedtem, hogy eljárjon felettem az idő. És most, hogy ezt az érzést ismerős idegenként üdvözölhetem, jövök rá arra, hogy mennyire veszettül szükségem volt már Rá… Hogy ujjaim, mint régen, most is óvatosan tessékelhessék ki arcából azokat a megvadult, kósza hajtincseket, amik a legkevesebb sikerrel próbálták meg felbolygatni a kétségbevonhatatlanul tökéletes összképet. Felkönyökölve, telhetetlenségem okán cirógatva simítom ujjbegyeimet hátára, közelebb hajolva nyomva egy puszit válla helyére, mielőtt leperdítve magamról a takarót indulnék el a fürdőszoba irányába egy kellemesen hűvös zuhany reményében.
Azt hiszem valahol igaz az a feltételezés, hogy tilosban járva az ember még jobban értékeli és kiélvezi azokat az alkalmakat, amiket a tiltott gyümölcstől remél. És nem csak remél, hanem kap is… Nem elhanyagolható a bűntudat, ami természetesen már az első incidensünk alkalmával felütötte a fejét, és amit Hwan nagy erőkkel próbált kiverni a fejemből a rendelkezésére álló módszerek használatával, de az igazság az, hogy ezt felülírja mindaz, amit Yvie csak a puszta személyével, egyetlen mosolyával, aggódó vagy épp biztató pillantásával nyújtani tud. Fogalmam sincs, hogy Julie mit látott bennem az elmúlt évek során… a biztos megélhetés, a fajankót, aki előzékenyen megtesz neki bármit –mígnem kinyílt a szemem…-, vagy éppen az ATM-et. De az bizonyos, hogy Yvonne soha nem volt haszonleső. Hiszen ő már a pénzem előtt ismert, megbecsült, és joggal feltételezhetem, szeretett…
Kilépve a hűs vízsugár alól hajam gyors átdörgölése után kötöm csípőm köré a bezsebelt törülközőt, így andalogva vissza a hálószobába, célirányosan szemelve ki az ágy rendezetlenül hagyott oldalát, melynek szélére telepedve dőlök vissza, fejem alá húzva az alkaromat. Arcán, járomcsontján simítva mutatóujjammal a lehető legbékésebb módon kívánom ébresztgetni- feltéve, hogyha a csőstül engedett vízzuhatag nem volt kellően hangos ezen cél megvalósítására.
- Jó reggelt! –hangom aligha több puszta suttogásnál, válláról simítva le kézfejemet furakodva be a párna mellett pihentetett tenyere alá, összekulcsolva ujjainkat. – Utólagos engedelmeddel birtokba vettem a zuhanyzódat… Örültem volna, ha velem tartasz, de hát olyan békésen aludtál, hogy nem volt szívem felébreszteni –incselkedek sunyi vigyorral húzva szám elé kezét, hogy ellenállhatatlanul puha bőrén húzva végig orrom hegyét végül egy lágy puszit nyomjak rá.
- Munka előtt még együtt reggelizünk, ugye? –puhatolózva, vadul pislogó szemekkel szánom felé a kérdést, pont olyan gyámolatlanul, mint amikor egy kiskölyök kérdezi meg a szüleitől, hogy lehet-e cukorka és süti reggelire, megspékelve egy nagy adag, jó édes kakaóval, nyakon borítva azt tejszínhabbal… Meglehet, hogy hasonlóan én is sokat akarok egyszerre, hiszen az éjszaka során már többet kaptam, mint azt valaha is újból remélni mertem volna, de bízok abban, hogy én inkább kaphatok egy igenlő választ, mint az előbbi példában szereplő lurkó.  


Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
139

Yvie & Dae Won | Good morning... Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Yvie & Dae Won | Good morning...   Yvie & Dae Won | Good morning... Empty

Ajánlott tartalom


Yvie & Dae Won | Good morning... Empty
Vissza az elejére Go down
 

Yvie & Dae Won | Good morning...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Lakóhelyek :: Lakások-
^
ˇ