One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Interview with...?

Dinner for two EmptyAmicia Cole
Today at 10:13 pm



Kapcsolatkeresõ

Dinner for two EmptyEbony Moontone
Today at 9:44 pm



New York Public Library ** Dean & Elaine

Dinner for two EmptyDean Calver
Today at 9:21 pm



You always late

Dinner for two EmptyKeagan Gooding
Today at 9:11 pm



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Dinner for two EmptyAurora Cabot
Today at 9:05 pm



Rae & Flor - SMS

Dinner for two EmptyRaelyn J. Winters
Today at 7:47 pm



Munkahelyi ismerkedés

Dinner for two EmptyMyna Rosegold
Today at 7:15 pm



Helyszínigénylés

Dinner for two EmptyAlexandra Ruud
Today at 6:41 pm



Flor&Dorian - all goes wrong

Dinner for two EmptyFlor Sanchez Moreno
Today at 6:11 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin

Share
 

 Dinner for two

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Dinner for two   Dinner for two EmptyYesterday at 10:20 pm

Minnie & Balu
 “Cowards never start, the weak never finish, winners never quit.”


- Hm, mondasz valamit! – vigyorodok el a tequila hallatán, elvégre van igazság abban, amit mond. Utána azonban, miközben a férfi kollégái ízlését ecseteli, inkább bölcsen hallgatok – legalábbis hiszem én, mert meg sem fordul a fejemben, hogy mennyire is árulkodó lehet a csend részemről. De a fenébe is, már csak nem fogok az exemről sztorizgatni egy ilyen főzős-vacsis esten! Az lenne ám az igazi hangulatgyilkos.
- Húúú… akkor ne engedj a kocsid közelébe, mert addig nem szabadulsz tőlem, amíg el nem fogy. – intem óva, mert tényleg régi rossz szokásom… szerencse, hogy a medencében nincs rá lehetőség, mert ha mondjuk vízilabda helyett a focinál kötöttem volna ki, tuti végig termelném befelé, amíg a cserepadon várakozok.
- Valahol meg tudom érteni apádat. Mondjuk a krokodilokért nem vérzik a szívem, de talán a lakott területeken ritkábban fordulnak meg, mint a csendesebb, nyugodtabb részeken. Nem? – kérdezek vissza, mert a pikkelyes négylábúakkal nincs nagy tapasztalatom, ahogy korábban Floridában sem sűrűn fordultam meg, de nehéz elképzelni, hogy mondjuk, a belvárosban trappol egy kroki, egy szelet grillezett marhahússal a fogai között. Vagy akár a kertvárosban, de ha tévedek, majd kijavít a másik.
- Olyan nagy hírességnek azért nem mondanám magam, valahogy a focistákat mindig sokkal nagyobb felhajtás meg rivaldafény övezi. – vonok vállat szerénykedve, és szomorú, de nem csak itt, Amerikában, hanem otthon is így van. Esetleg még az úszók közül megjegyeznek az emberek 2-3 ismertebb nevet az országukból, de hogy a többi vizes sport részvevőjét? Pedig a magyar csapat még egész jó vízilabdából világszinten is, de itt, a Föld másik felén? Maradjunk annyiban, hogy ilyen háttérrel nem volt nehéz bekerülni a legjobb csapatok egyikébe. Amúgy meg New Yorkban a jégkorong is simán lemossa a vízilabdát a pályáról népszerűségben.
Együtt érző tekintettel pillantok rá, mert… igaz, sosem voltam egyke, meg tesókból sincs hiány, de annak ellenére, hogy időnként bármin képesek vagyunk összekapni, és elég fárasztóak tudunk lenni egy rakáson, ettől függetlenül azért mégis csak jó érzés, hogy ha úgy hozz a szükség, van, akire számíthatsz a bajban. Arról nem is beszélve, hogy hányan vannak, akik abszolút átérzik azt, ha a szüleinkről panaszkodunk! Hisz ki ismerné jobban az érzést?
- Ó, vagy úgy! Ettől függetlenül kár lett volna veszni hagyni, pláne, ha tényleg olyan jó vétel volt. Ha már nincs milliomos nagybácsija az embernek, aki után hatalmas vagyont örökölhet, legalább egy-egy ilyen jól tud jönni az életben. – mosolyodok el, kár, hogy ilyesmi az én családomban sem sűrűn van. Sőt, amilyen sokan vagyunk tesók, meg amilyen ész nélkül szórja a pénzt imádott mostohaanyám, esélyesen a családi örökség után se lesz belőlem milliomos. Mondjuk, ha adósságot nem örökölsz, már az is fél siker.
- Minden európai nemzet konyháját azért nem szeretem, az izlandi például elég gyomorforgató a mindenféle rohasztott hallal, de egyébként szeretek új konyhákat, ételeket kipróbálni. És otthon? Huhh… - torpanok meg egy pillanatra, mert mégis, hogyan lehetne jól tálalni ezt az egészet? Azt kétlem, hogy a „paprikás csirke nokedlival” vagy a „rakott krumpli” sokat elárulna neki, pláne, hogy egy kóstolás többet mondana ezer meg egy recepttől meg körülírástól.
- Hát nézzük, hogy lehetne röviden-tömören összefoglalni a magyar konyhát olyasvalakinek, aki nem ismeri… húst hússal, nagy adagokat, meg többnyire krumplival, jó fűszeresen, legalábbis Európa többi részéhez képest… őrölt paprika, ami a külföldiek szerint minden magyar ételhez kell, pedig ez hülyeség, hagyma meg tejföl sokkal többhöz kell. – gondolkozok hangosan, miközben azon agyalok, hogy mi maradhatott még ki a körből, ami tipikusnak mondható. Az a baj, hogy ha ettől jobban belemennék a részletekbe, akkor holnap reggelig is itt ülhetnénk, miközben a magyar kajákról áradozok neki, ha viszont már magyar kaják…
- De mondd csak, Minnie, ahelyett, hogy beszélek róla… Pont múltkor mesélte olyan lelkesen az egyik csapattársam, hogy múltkor felfedeztek egy magyar éttermet, úgy is ki akarom próbálni valamikor. Nincs kedved kipróbálni valamikor? – vetem fel az ötletet két krumpli megpucolása közben, már ha persze nem ment el a kedve az előbbi kis ismertetőt hallva. Ahhoz képest, hogy többnyire milyen egyszerű alapanyagokkal dolgozik, szerintem meglehetősen változatos és sokféle ételt ki lehet hozni a magyar konyha keretein belül, és akkor még csak a legismertebb fogásokat néztük!
- Az tuti. – értek egyet vele együttérző mosollyal, bár Greta nénit nem ismerem, de ha már fásli, el tudom képzelni, milyen kuszák tudnak lenni. Egy-egy húzósabb edzés, vagy sérülés után én is szeretek „játszani” velük.
- Hasznos lenne, az biztos. Nem is értem, miért nincsenek… a lustaság végett, mert mennyi munkával járna megszervezni egy ilyet? Vagy a szakmai sikereiket, valami kulisszatitkokat féltenek? A helyüket, hogy esetleg más kitúrná őket? – agyalok újfent hangosan a témán, bár ezzel mindig is úgy voltam, hogy ha jó vagy abban, amit csinálsz, és megvan mellé a kellő önbizalmad, akkor hülyeség ilyesmitől tartani, hogy az első jöttment kitúrna, vagy azonnal lecserélnének. Amúgy is, hány másik szakterületen tartanak világkonferenciákat? Például az építészeknek, tudósoknak?
- Nem mondom, hogy meglepődtem, sőt… inkább az lett volna váratlan, ha akad ilyen. – hiába, ettől a kettőtől haszontalanabb tantárgyat talán keresve sem találhattam volna. Akarom mondani, annyira nem haszontalan, mert a mozgás meg az olvasás is szép dolog, és biztos jól el is lehet helyezkedni vele, ha az lenne minden álmom, hogy egy iskolában, napi 8 órában okítsam a lurkókat. Így, hogy a vízilabda a fő profilom, igazából a diplomám csak egy szép okirat otthon a fiókban, maximum az orosznak veszem néha hasznát, ha az éktelen akcentusa miatt senki sem érti az orosz csapattársunkat és én fordítok nekik orosz-angolról angol-angolra.
- Oké-oké! – bólintok, és épp a szomszéd asztaltól próbálom ellesni, hogyan, vagy épp milyen módon nyiszálják be a kacsát, amikor felbukkan a szakácsunk is, én meg rájövök, hogy a szomszédaink siettek előre… mi még időben vagyunk, csak most kezdik a többiek is a kacsát.
- Olyan király dolog az, ha az embernek ennyire fix elképzelései vannak, és határozottan menetel a megvalósítás felé! Én is tudtam, már egész fiatalon, hogy valami sport vonalon akarok elhelyezkedni, csak az volt a kérdés egy darabig, hogy pontosan melyiknél… viszont szerencsétlen húgom meg mit össze nem küzdött gimi végén, hogy merre tovább, vagy egyáltalán milyen ágazatban tanuljon! – mosolygok jót a dolgok, mert emlékszem, hiába adtunk ötleteket neki, valahogy semmi sem volt az igazi, egyik se nyerte el a tetszését igazán. Azt se tartom kizártnak, hogy egy-két féléven belül szakot fog váltani és inkább valami mást próbál ki, mint ahova felvették.
- Nőies vagy sem, menő lenne, az biztos. Én mindenesetre szurkolok neked! – végeztem a kacsahúson lévő bőr beirdalásával, sütő bekapcsol melegedni és jöhetett is a serpenyő a már meglévő lábas mellé, benne a husival. Végre, úgy tűnik, hogy belátható időn belül végre enni is fogunk!
- Ó, ha tudnád, hányszor hallottam én már ezt! – nevetek fel röviden a szavait hallva – De egyébként vicces, így belegondolva, szerintem egy meccsünkön se volt női közvetítő… azokat valahogy mindig a női csapatok mellé osztják be, akármerre is játszottam eddig. – autóversenyzés, motorversenyek és vízilabda, igen… elég csak logikusan végiggondolni, valóban nem sok esély van rá, hogy munka kapcsán egy helyre sodorjon minket az élet, annyira más területen mozgunk mindketten. Bár tuti vicces lenne, ha valami véletlen folyamán összejönne.
- Korábban többnyire centerként játszottam, most itt az új csapatban inkább a szélső helyen van emberhiány. Balkezesként jobban szeretnek támadóként látni. – teszem hozzá, ha eddig esetleg nem tűnt volna fel neki, hogy mindent bal kézzel hámoztam, aprítottam… Annyira igazából nem feltűnő, ha nem kimondottan ezt lesi az ember.
- Trükk? Nem, az nincs. Ezeket gyakoroljuk évek óta, szóval… úgy nem csúszik ki a labda a kezemből, ahogy egy műkorcsolyázó és bárhol, bármikor megugrik egy dupla Axelt. A rutin meg az évek. Vagy te egészen jól boldogulsz a mindenféle, idétlen, sosem látott nevekkel. – vigyorodok el, minden szakmának megvannak a maga hihetetlennek tűnő „szuperképességei”, ami külső szemlélő számára szinte lehetetlennek tűnik, amúgy meg… valójában semmi extra.


Balázs Csíkszentmihályi
Sport
Play by :
Nathaniel Buzolic
Kor :
27
Foglalkozás :
vízilabdázó
Hozzászólások száma :
15

Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dinner for two   Dinner for two EmptyHétf. Szept. 16, 2019 1:47 pm

Balu & Minnie
 “I like to race not to do laps alone. - Fernando Alonso”


Tetszik nekem ez a pozitív életfelfogás, igaz, nem hiszem, hogy én el tudom sajátítani. Az a típusú ember vagyok, aki előbb üt aztán kérdez, ha valamilyen nem várt akadály gördülne elém, akkor pedig tiszta agresszív leszek, káromkodok és csapkodok. Mindent és mindenkit. A citromos hasonlatán csak mosolygok, majd incselkedve pislogok rá fel, félig a hajam mögül
- Vagy fogod a citromot, és ejted a limonádét, jó az a tequilához is! - kuncogok kicsit. Na nem mintha alkoholista lennék, de valahogy a limonádé se tartozik a kedvenceim közé. Inkább, ha alkoholmentes akkor kólát vagy energiaitalt iszok (tudom egészségtelen), csak futás után és közben iszok vizet.
Nem kerüli el a figyelmem a hallgatása, sokkal többet mond mint egy egész regény. Oké, ha alaposabban belegondolok, nyilvánvaló, hogy elég jól néz ki ahhoz, hogy kedve szerint válogasson a csajok közt, és hát elég látványosan szorult belé némi tesztoszteron, így nem csoda, ha valami hamvas rózsaszín kis virágszálacskák felé húz. Bár meg nem lepődtem, de azért csalódott vagyok egy kicsit, mert… mert normálisnak tűnt, én pedig egyáltalán nem vagyok a fent aposztrofált típus.
- Én is szeretem a szotyit… és nem is igazán tudok vele leállni míg el nem fogy. A kocsiban is mindig van egy zacsival. - mosolyodok el végre, mert úgy tűnik a nagy gondolkodás közben világgá ment a mosolyom. Jobb ha a répákkal foglalkozok, amíg még nem vagyok kellőképpen profi a hámozóval, addig jobban oda kell figyelnem, ha nem akarunk vérfürdőt (és csonkolt répákat).
- Tavaly költöztek oda, apámnak elege lett az itteni klímából, azt mondta inkább sütteti a hasát és verekszik a krokodilokkal a grillezett husiért. - vonok vállat, majd elmosolyodok - Nem is mondtad, hogy ilyen profin űzöd a vizes sportodat, hogy az országos ligában vagytok benne. Még a végén kiderül, hogy egy hírességgel főzőcskézek? - valószínűleg otthon, mármint az országban ahonnan jött, annak számíthat. Kisebb ország, kevesebben lakják, szerintem egész biztosan valami híresség féle lehet ott. Tök fura, hogy én meg még a nevét se tudom kimondani - és nem, nem is fogok vele próbálkozni még jóideig.
Jó dolog lehet, ha van egy testvéred. Ha meg több, az még jobb. Nekem egy se volt sose, egyedül voltam mindig is. Ami persze, jól hangzik, hiszen a szülők teljes figyelmét élvezhettem, nem kellett osztozni a játékokon se a szobán, sőt még a csokin sem. Viszont hiába is volt nekem kisautós verseny pályám, ha sose volt egy gyerek akivel osztozhattam volna az izgalmakon.
- Egy kicsit… magányos dolog. - vallom be az igazat, ahogy érzem a dolgot. Mert hát, elég magányos dolog testvér és unokatestvér nélkül felnőni.
- Inkább csak szerencsés vagyok. - mosolyodok el - A nagybátyám volt barátnőjéé volt ez a lakás, neki hirtelen kellett a pénz, én pedig lecsaptam rá. - így lehet jó nagyot alkudni az egyébként frissen felújított lakás árából! A csajszit áthelyezték Bostonba, és azonnal kellett pakolnia és költözni, kiadni nem akarta a lakást, így én lettem a nagyon mázlista vevő. Mert néha nekem is összejöhetnek a dolgok, na!
Vele nevetgélek, miközben amorf darabkákra nyiszálom a répákat. Azt nem mondanám, hogy meg tudnám szokni ezt a főzőcskélést, de a nevetése hangját azt igen. Ahogy Melman mondta a Madagaszkárban Glorianak: “Úgy imádom a hangod hangját!”. Tényleg, vajon mit szólna, ha elmondanám, hogy már-már kóros szinten szeretem a rajzfilmeket (ha az “Omlette du fromage” póló nem lett volna kellőképpen árulkodó).
- Szóval szereted az európai ízeket? Ez izgi! Miket esztek a családdal? Vagy te miket szoktál főzni? - érdeklődök őszinte kíváncsisággal. Remélem húst. Sok húst. Mérsékelten csípősen. Hű, fel se tűnt, hogy már ilyen éhes vagyok, pedig nálam aztán a hamburgernél megállt a világ, európai kajából a spegettiig jutottam el, nálam az már egzotikum.
- Mindenkinek nagy és kusza a családfája, mint Greta néni fáslija tavasszal. Rá se ránts. Egyénként meg… mindenki azt hiszi, hogy a sajátja a legrosszabb. - legyintek, még mielőtt leesne, hogy ezt a hasonlatot csak mi szoktuk mondani. Greta néni a nagymamám testvére, és minden télen nyafogott, hogy mennyire fájnak a térdei. Egyre több és egyre hosszabb fáslikat tekert a lábára, míg nem a végén már azért nem tudott járni, mert a sok anyag miatt nem hajlott a térde.
Élvezettel találgattam, és találtam ki sikerrel azt, hogy milyen ország szülötte. Bárcsak minden ilyen könnyen mehetne! Bólintok, ahogy azokat az országokat sorolja ahol ismer újságírókat. Még egyikben se jártam, sőt, még New York állam határait is csak ritkán lépem át, nemhogy elmenjek a világ másik végére a kenguruk közé?! Meg európába ahol a jó ég se tudja mi van, ló húzza a villamost és ilyesmi!
- Valóban nem ismerem az ottani kollégákat, sajnos. Pedig jó lenne, ha lennének nekünk is konferenciák hol tanulhatunk egymástól. - sóhajtok kissé csalódottan. Egy dolog a tehetség és a lelkesedés, egy másik meg a technológia. Technikai sportokat közvetítek, így nyilvánvaló, hogy jól jönne néha egy-egy “továbbképzés”, ahol az újfajta motorok, energia visszanyerő rendszerek és ilyesmik a téma.
- Sajnos nincs korrepetálható ismerősöm. Csupa meglepetés vagy, Superman Balázs. - mosolygok rá, szándékosan a nevén nevezve, amit tutira éktelen akcentussal sikerült kimondanom. Tanár? Tesi és irodalom? Az én irodalom tanárom, Mr. Zeeman egy kopaszodó, szemüveges, enyhén alkoholista, enyhén pedofil pasi volt, és valahogy a fejemben egybe égett az irodalom tanár és Mr. Zeeman fogalma. El nem tudom képzelni ezt a srácot, ahogy a lurkók fejébe tömi bele Waldo Emerson műveit. Vagy más költő műveit, ez részlet kérdés.
Közben igyekszem főzni is, bár leginkább fogalmam sincs arról, hogy mit művelek. De tényleg. Kívülről is egészen biztos látszik, hogy mennyire amatőr kézzel kevergetem a répát és hagymát, és valójában még ezzel a tevékenységgel teszem itt a legkevesebb kárt a dolgokban. Azért biztos ami biztos megfűszerezem ezeket a gyökereket.
- Azt hiszem, nem. - felelem, majd egy nagy csipettel veszek is a sóból, biztos ami biztos megy a fazékba. Csak ekkor esik le, hogy ebbe már tettem korábban. KÉTSZER. A másodperc töredékéig vágok csak akváriumból kirepülő hal fejet, majd mintha mi se történt volna kevergetek tovább.
- Folytasd csak, elég éhes vagyok. - bólogatok a nagy kevergetés közben, és próbálok úgy csinálni mintha fogalmam se lenne arról, hogy vagy egy marék só van a fazékban. Ebből a répás trutyiból se egyen senki ha kedves az élete! Szerencsére Balázs tökéletesen tereli a szót a kajáról, így le is csapok a témára.
- Hát, ez számomra nem is volt kérdéses sosem, mármint, hogy ezt akarom csinálni. Kicsi koromtól kezdve mániám volt az autósport, szóval… nekem ez nem fura. - nyilván tisztában vagyok vele, hogy a legkevésbé sem csajos ez a szakma, sokkal inkább a férfiak uralják. Az az egy-két női kommentátor is inkább szinkronúszást meg jégtáncot közvetít, és fele annyira sem sportőrültek, mint én. Sőt, senkit se ismerek aki ennyire sportmániás lenne. - Leginkább különböző autó és motoros versenyeken szoktam közvetíteni, gokart versenyeken is és ilyesmi. Meg cikkeket írok a külföldi eseményekről is. Szeretnék egyszer helyszíni tudósító lenni a Forma1-ben vagy a Dakar rallyn. Tisztára nőies, nem? Por, kosz, benzingőz, forróság, hangzavar... - nevetek fel kínomban, majd kissé elvörösödve teszem hozzá - Ha tudtam volna, hogy ilyen szép szál srácok lubickolnak az uszodákban, megfontoltam volna azt a vonalat is, de így sajnos kicsi az esély rá, hogy munkakapcsolat legyen köztünk. - rázom meg a fejem nyomatékosításként, mert ez sajnos így van, hacsak valami fatális véletlen okán oda nem küldenek pont engem, akkor nem igazán fogom közvetíteni egy meccsét sem. A szabályokat se ismerem túl jól.
- És te milyen poszton játszol? Hogy tudtok olyan nagyon magasra kiemelkedni a vízből? - egyszer láttam egy fotót, azon a hapsi egész a combja közepéig kinyúlt a vízből, kezében a labdával. - Hülye kérdés, de hogy nem csúszik ki a labda a kezedből? Erre van valami trükkötök?



Minnea Mitchell
Média
Play by :
Hayley Atwell
Kor :
24
Foglalkozás :
sportriporter & junior szerkesztő
Hozzászólások száma :
23

Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dinner for two   Dinner for two EmptySzomb. Szept. 14, 2019 10:39 am

Minnie & Balu
 “Cowards never start, the weak never finish, winners never quit.”


- Nos, nézzük csak… Ha úgy általánosságban nézzük, többnyire igaz szokott lenni az, hogy több pontosság, precízség, türelem, meg szépérzék szorult belétek, szóval jah, nem lehetetlen. De elég, ha csak jobban értesz ugyanahhoz a munkához, mint ők, azt azért elég nehezen emészti meg sok esetben a „férfiegó”. - mutatok macskakörmöt az utolsó szónál. Szerencsére nekem munka terén nincsenek ilyen gondjaim, pláne, hogy nem irodista vagyok, spotban meg elég ritkák a vegyes csapatok, viszont ha családi szinten nézzük, tudnék hozni én is ezer meg egy példát, hányszor vágták már a fejemhez, hogy melyik lány tesóm miben jobb tőlem, igazán tanulhatnék tőlük, vagy példát vehetnék róluk.  Bezzeg fordított esetben valahogy sokkal ritkábban példálóznak velem! Hol itt az igazság?
- Húha… igazából nincs nagy titka a dolognak. Ha valami történik veled és felhúzod magad miatta, csak gondolj arra, hogy tudsz-e tenni ellene? Ha igen, akkor hajrá! Ha meg nem… akkor minek idegeskedsz olyasmik miatt, amire úgy sincs befolyásod? – vonok vállat mosolyogva, bár igaz, hogy amilyen egyszerű elmondani, a gyakorlatban alkalmazni már annál nehezebb, pláne kezdetekben. Aztán utána egész jól kialakul ez az „engedjük el a dolgokat és ne stresszeljünk feleslegesen minden szaron” hozzáállás – Vagy van még egy mondás, valahogy úgy szól, hogy… ha az élet egy savanyú citromot gördít elénk, hozzuk ki belőle a legjobbat, amit lehet és csináljunk egy limonádét. – jövök a másik bölcsességgel, és ha már limonádé nincs a közelben, akkor a boros poharamat emelem koccintásra, miközben hallgatom, amit mesél… és míg az előbb ő volt az, aki a futós megjegyzésem kapcsán úgy tűnt, hogy zavarban van – csak nem ő is egy hasonló, megszállott, futás-fanatikus? – addig most én vagyok az, aki beszédes hallgatásba merülve, inkább a borospohár mögé rejtőzik. Azt hiszem, nem ez a megfelelő alkalom azzal dicsekedni, hogy mielőtt Amerikába költöztem volna, az utolsó barátnőm nekem is egy hasonló „fullos szőke plázacica” volt, hogy a szavaival éljek, és abból kiindulva, hogy most itt vagyok, ő meg nincs, talán nem nehéz kitalálni, hogy milyen véget ért a történet. Tanulópénznek mindenesetre jó volt, azt meg kell hagyni, egy jó időre biztos, hogy nagy ívben kerülöm az ilyeneket.
- Pedig a szotyi az jó. Az egyetlen baj vele, hogy ha elkezdi az ember, lehetetlenség abbahagyni. – állapítom meg bölcsen, bár még inkább erre függjön rá az ember, mint bármelyik más, egészségre sokkal károsabb szerre. Inkább a bőröm legyen zsírosabb, mintsem a májamat vágjam tönkre, pláne, hogy amennyit ázok a klóros vízben napi szinten… maradjunk annyiban, hogy a zsíros bőr nem létező fogalom az úszóknál.
- Floridában? Wow… Most azért kicsit irigykedek, bár ha jól rémlik, akkor pár hónap múlva ott is lesz valami meccsünk… - gondolkozok hangosan, mert rémlik, hogy az edző bá valami hasonlót említett volna. Mire aktuális lesz, valószínűleg úgy is fogja még mondani – Nos, a bácsikádhoz kitartást. Nálunk most az esküvő miatt pörög mindenki, ami meg az unokát illeti, elég nagy a korkülönbség köztünk, tesók között, úgyhogy valószínűleg csak azért nem piszkálnak vele, mert a szüleimet leköti a gyereknevelés. – lehet, hogy mi, a legidősebbek már kirepültünk a családi fészekből, de azért van olyan tesóm, akinek ez még jóval odébb lesz… Meg egyébként is, hogy nézne már ki? Hogy ha gyerekem születne, közelebb lenne korban a tesóimhoz, mint én magam?!
- Na, arra mérget vennék! – ha már egymás cukkolása a téma, meg hogyan törjünk borsot a másik orra alá, mindketten verhetetleneke vagyunk, szóval inkább el sem akarom kérdezni, milyen lenne, ha itt lenne a nővérem… valószínűleg minden második mondatával porba alázná a méltóságomat, de olyan szinten, hogy az este végére az egész csapat rajtam röhögne. Jó ez így, hogy ő Európában, az esküvőszervezésen pörög éppen.
- Te jó ég, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet egykének lenni! – sóhajtok fel némileg irigykedve, mert bár imádom a tesóimat, de… maradjunk annyiban, hogy elég fárasztó tud az lenni, amikor mindenki egy helyen van. Sőt, még nem is kell mindenkinek egy helyen lennie, a csapat fele is bőven elegendő ahhoz, hogy lefárasszák az embert.
- Hát, azt kell mondjam, respect. Azért egész jól sikerült bizonyítanod mindenkinek. – felelem elismerően,  és íme az eredménye annak, aki valaki jó úton kamatoztatja a benne lakozó versenyszellemet. Legalábbis sokkal jobb módon, mint például én, aki valószínűleg pár évvel idősebb is, mint ő, de a motorom a legdrágább tulajdonom, ami a nevemen van… Lakás? Mondanám, hogy miután életem során ilyen sokszor költöztünk, nem sok értelme lett volna venni, de ha őszinte akarok lenni magamhoz, nem is nagyon lenne miből… otthon, Magyarországon még talán, de itt, Amerikában? Pláne New Yorkban?! Már annak is örülök, hogy legalább külön albérletben lakok, nem apámmal meg mostohaanyámmal kell…
- Nahát, köszönöm, nagylelkűséged egyszerűen határtalan! – nevetek fel a megjegyzését hallva, igaz, gyerekként még egészen csíptem a gokartozást… kár, hogy manapság már jóval kevésbé kényelmes bepasszírozni magam a kormány mögé. Nézni meg… Maradjunk annyiban, hogy vezetni mindig is jobban szerettem.
- Mesterszakácsnak nem mondanám magam… de enni szeretek, ellenben csak étteremben enni nem túl pénztárcabarát megoldás, arról nem is beszélve, hogy egy idő után kimondottan unalmas tud lenni. No meg egy idő után úgy is hiányoznak az otthoni ízek, szóval… bárhová is sodor az élet, éhen halni legalább már nem fogok. – vontam vállat, azt meg inkább nem kezdtem el fejtegetni – pont neki – hogy annyira nem is vészes, pláne, hogy manapság az Interneten bármilyen recept fellelhető, és a többség egész jó sikerélménnyel, egyszerűen elkészíthető.
- Akad ott több is, de… maradjunk annyiban, hogy elég… nagy és kusza a családfánk. – sóhajtok fel, mert inkább nem sokkolnám azzal, hogy elkezdem részletezni, melyik szülőm hányszor házasodott újra, vagy épp melyik féltesóm melyik házasságukból származik, mert még holnap ilyenkor is itt ülnénk, kaja nélkül… úgyhogy inkább megragadok egy újabb krumplit, hogy besegítsek a munkába, meg legalább pár olyan gumó legyen, amit pucoltak, nem pedig faragtak.
- A francba! Jó gyorsan lebuktam. – somolygok az orrom alatt, amikor azzal gyanúsít meg, hogy szívatom, mert… naná! Pláne, mert egész jól kezeli a helyzetet.
- Ismerni ismerek, de hogy őszinte legyek, az ittenieket még nem annyira… akiket Ausztráliában, vagy Magyarországon, Szerbiában, vagy a világ más részén ismertem meg, gondolom, az ő nevük meg neked nem mondana sokat. – pillantok fel rá, egyúttal azt is megerősítve, hogy az előbbi, krumpliba faragott tippje jó volt, tényleg eltalálta az országunk kódját. Ami már újabb kellemes meglepetés számomra, mert az amerikaiak többsége még csak nem is hallott róla, arról meg egyenesen lövésük se szokott lenni, hogy mégis, merre kéne keresni a térképen.
- Hát, Supermannek éppenséggel nem mondanám magam, ha tanulásról van szó, valahogy a sportban gyorsabban sikerült mindig látványos eredményeket elérni, de… ha valamelyik ismerősödnek korrepetálásra lenne szüksége, akkor egy tesi-irodalom szakos tanár ismerősöd már van. És igen, szabad nevetni. – emelem fel jelzés értékűen a kezem, némileg megadóan, hogy igen, bizony, rólam van szó. Az már részletkérdés, hogy az irodalom sem angol, vagy épp magyar, hanem történetesen orosz irodalom, de kicsire nem adunk… Amúgy is, ki az, aki pont irodalomból szorulna korrepetálásra? Valahogy az idegen nyelvek (nem, véletlenül sem az orosz…), meg a matek, készségtantárgyak sokkal felkapottabbak ilyen téren.
- Öhm… jó kérdés. Sót raktál bele? – dobom be az első kérdést ami eszembe jut, némileg elbizonytalanodva, miközben szurikáta-üzemmódban, a nyakam nyújtogatva figyelem, hogy más asztaloknál hol tartanak a főzőcskézéssel, de sokkal okosabb nem leszek. Van, ahol még mindig pucolják a krumplit, van, ahol már a hússal mókerolnak valamit, a szakácsot meg éppenséggel sehol se látom. Ezek alapján nem mondanám, hogy le vagyunk maradva, bár azért a kacsahúst magam elé veszem, hogy azzal folytassuk. Ja, meg a fokhagymákat, ha már Minnie a zöldségeket kevergeti.
- Mit gondolsz, folytassuk? Vagy inkább várjunk még? – nézek rá kérdő tekintettel, miközben érzékelem, hogy a boros poharaink is kiürültek idő közben, így újratöltöm azokat is, mielőtt még nekiállnék a fokhagymákat pucolni, szeletelni.
- Visszakanyarodva a korábbi témához, szóval sportriporter vagy. Hogyhogy pont ezt választottad? Csak mert ahogy eddig tapasztaltam, csajok között valahogy nem túl felkapott a szakma… - tudom-tudom, ők inkább kommunikáció- és médiára mennek, meg mindenféle egyéb, bölcsész limonádéra… mondja ezt olyasvalaki, aki szintén bölcsész szakos volt, bár az is igaz, hogy nekem meg túl sok fiú évfolyamtársam nem volt… - Na és milyen sportoknál, vagy eseményeknél szoktál közvetíteni? A mi meccseinknél is felbukkanhatsz, vagy teljesen más terepen mozogsz? – kíváncsiskodok, mert így visszagondolva, nem rémlik, hogy bármelyik meccsünknél is női közvetítő lett volna… vagy őket alapból a női csapatok mellé küldik? Így belegondolva, annyira kevés női riporterrel találkoztam, hogy maximum tippelni tudnék, hogy hogy van.



Balázs Csíkszentmihályi
Sport
Play by :
Nathaniel Buzolic
Kor :
27
Foglalkozás :
vízilabdázó
Hozzászólások száma :
15

Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dinner for two   Dinner for two EmptySzer. Szept. 04, 2019 2:05 pm

Balu & Minnie
 “I like to race not to do laps alone. - Fernando Alonso”


Tetszik, hogy meg tudtam nevettetni, valamiért ad egy kis magabiztosságot. Oké, nem randizni, kapcsolatot kialakítani érkeztem (ha így lett volna, nem ilyen trógerül öltözök hanem kidobom amim van a húspiacra), de ettől még, ha már így alakult, érezhetem jól magam. Legyen bármennyire is furcsa ennek a srácnak a neve, ő maga szerencsére egyáltalán nem az, mármint ha figyelmen kívül hagyom a rendkívül szokatlan termetét. Fogalmam sincs, hogy neki mik a szándékai mára, ő azért jóval felkészültebben érkezett mint én, szerintem minimum sejtette, hogy ez ilyen randizós főzőcskélés lesz. Ahogy nézem a vidám mosolyát, akaratlanul is felsejlik előttem, hogy mostanáig bizony elég szarul álltam az élethez meg így… a kapcsolatokhoz. Tény, hogy nagyon-nagyon régóta tipegek a szinglik útján, de ez nem jelenti azt, hogy ezen is kell maradnom. Mostanáig nem nyitottam a világ felé, de ez az európai srác rádöbbentett, hogy a világ nem fog észrevenni, ha nem hagyom neki.
- Gondolod, hogy ennyivel jobb tudnék lenni náluk? - kérdezek vissza, amikor óva int, hogy ne legyek túl sokkal jobb mint a férfi kollégák. Van benne logika, de egy magamfajta Minyon ugyan mégis, miben tudna jobb lenni? Bár így belegondolva… ja, elég alázós amit művelek velük, de hé, csaj vagyok, milyen menő már, hogy gyorsabban meg tudok inni egy korsó sört mint bármelyikük?
A megjegyzésére, hogy sokan télben-fagyban-hőségben-esőben is futnak, csak elvörösödök, és inkább hallgatok. Pont ilyen vagyok én is, az időjárástól teljesen függetlenül, szinte minden reggelemet egy kiadós futással indítom, vagy ha arra nincs idő akkor azzal zárom. Megvan ám ennek az előnye is, a combjaimmal szerintem már egy kamiont is össze tudnék roppantani.
- Megtaníthatnál rá, hogy ezt hogyan kell csinálni. - mosolygok rá halványan, elvégre módfelett hasznos tulajdonság, ha valaki a bajban is a jót keresi. Nekem nem megy, ha valami nem várt, negatív esemény vág nyakon, akkor el van szúrva az egész nap, és jaj annak aki olyankor az utamba kerül. Kész csoda, hogy vele egyre inkább úgy érzem, mintha régebb óta ismerném, valahogy könnyű vele beszélgetni. Balázzs valahogy ezt hozza ki belőlem, pedig általában nem ilyen vagyok. Sőt, általában utálnak az emberek, ahogy én is őket.
- Hát… el szoktam járni, nem arról van szó, de inkább a kollégákkal. Nem azért, hogy ismerkedjek. Azt hiszem, a friendzone már az otthonom lett az évek alatt, mintha mindenki csak a havert látná bennem. Valószínűleg azért is lehet így, mert elnézve a barátnőiket… azt hiszem mindenki előbb választana egy fullos szőke plázacicát, mint egy olyan lányt akinek tele a szája szotyival a baseball meccseken. - vonok vállat, mert ezzel a dologgal nem tudok mit kezdeni. Ilyen vagyok, és nem akarok változni, nem akarom másnak mutatni magam mint aki valójában vagyok. Tényleg inkább barátaim vannak, haverok, senki nem szokott rám másképp nézni. Legalábbis én nem tudok róla, szerintem ott lehet az eb elhantolva, hogy nem vagyok elég csinos, szexi, babaarcú, meg a többi baromság. Önmagam vagyok, eszi nem eszi, Balázs is csak ezt kapja.
- Az én szüleim hála égnek Floridában süttetik a hasukat, szóval az egyetlen aki a közelben van és piszkálni tud az Bo, a bácsikám. De tőle már szinte napi szinten hallom az “unokáznék már” mondásokat. Amit nem is értek, mert nem is az ő unokája lenne ha lenne, kár is ebbe belemenni. - már csak azért is, mert nem kifejezetten szerencsés ismerkedős téma éppen a gyerekvállalást taglalni. Figyelembe véve, hogy én még egy művirágot is simán elkornyasztok, hatalmas felelőtlenség lenne, ha épp én akarnám benépesíteni a bolygót a porontyaimmal. Ami meg a másik fele, hogy még ha akarnám sem biztos, hogy lehetne. Nem mintha akarnám, de ez van. Erről viszont szintén túl korai lenne ezt a magas, helyes idegent tájékoztatni. Ki tudja, lehet valami olyan európai kultúrából érkezik ahol szokás a 8-10 kölyök.
- A gyertya tartás. Az határozottan kínosabb lett volna, főleg neked. - mosolyodok el sejtelmesen, miközben a szerencsétlen répákat nyúzom tovább. Miért is nem mentem én szakácsnak? Ja, tudom már, elég csak ezekre a zöldségekre nézni, és máris megvan minden válasz a kérdésre.
- Az jó, én is versengő típus vagyok! Mármint, nincs testvérem, nem tudom az milyen, de mindig mindenben jobb akartam lenni, mint a többiek. Az osztálytársaim zöme akik mindig is lenézőek voltak velem, még mindig a szülőkkel él, én meg már évek óta a saját lakásomban, teljesen önállóan, anyagi értelemben is. Szóval, bennem is tombol némi indokolatlan versenyszellem.- ha egy kicsit is tisztában van azzal, hogy mibe kerül ebben a városban lakást vásárolni, akkor szerintem nagyjából sejtheti, hogy mennyi meló van amögött, hogy zsenge korom ellenére már össze tudtam kaparni az önrészre valót, és hitellel ugyan, de vettem egy elég menő kis lakást Brooklynban. Nálam nincs szabadnap, amikor nem a munkahelyemen dolgozom, olyankor rendezvényeken vagyok “porondmester”, autókiállításokon, házi bajnokságokon meg ilyesmi. És akkor még ott a blog és a vlog, amik mostanra már elkezdtek némi pénzt is hozni a konyhára, tehát pláne foglalkoznom kell velük, és gyártani az új tartalmakat. Megvan a függetlenség ára, de én boldogan fizetem meg.
Látom, hogy megretten a késtől, és esküszöm, szinte én is! Jóval óvatosabban állok hát neki a nyiszálásnak, nehogy megsérüljön valaki.
- Kösz. - mosolygok rá vissza, majd amikor a kuponozós szenvedéseit meséli, halkan kuncogok is. Nem kinevetem, de azért vicces a története. - Én sose kárhoztatnálak ilyesmire, bár fakultatív módon furikázni engem is lehet… gokart versenyekre például. - oké, ő nem az a tipikus autóversenyző alkat, ezt aláírom. Ők inkább alacsonyabb, rövidebb lábú népek, hogy minél kisebb súlyt jelentsenek az autókban. Balázs ebből a szempontból sajnos épp olyan alkalmatlan a gokartozásra, mint én a kosárlabdázáshoz.
- Miért, te titokban valami mesterszakács féle vagy? - kérdezek vissza, mert bár gyalázatos amit a répákkal tettem, de nem adom fel. Sosem késő megtanulni elkészíteni egy rózsaszín kacsát!
- Mintha némi iróniát vélnék felfedezni a hangodban. - jegyzem meg roppant tudományosan, amikor felhorkant. Mi lehet az ami miatt így vélekedik a nevéről, és a családjában lévő kapcsolatokról? Inkább nem feszegetem, nem az én dolgom. Tényleg, ez még nem az én dolgom, mi van, ha kiderül, hogy valami amish banda, akiknél nincs wifi se fogamzásgátlás, ő meg szegény megszökött ebből a környezetből?
Csak jókedvűen vigyorgok, miközben találgatom, hogy mégis melyik országból származik. Bevallom, élvezem, hogy leplezetlenül bámulhatom közben. Minél többször pillantok rá a krumplik tologatása közben, annál szélesebbre kúszik a mosolyom is.
- Neked nem nehéz, nekem igen. - öltök rá nyelvet is, miközben fejben az összes létező sportoló nevét végigfuttatom, aki csak a vízzel kapcsolatba hozható. Egyik se hasonlít erre az izére, amit ő a családnevének hív. Aztán nagy nehezen rájövök a megoldásra, legalábbis szerintem, és bele is faragcsálom a krumpliba a H betűt. Roppant büszke vagyok magamra, amikor viszont elkezdi nagyon nézegetni, összevonom a szemöldököm. Ne legyen már ilyen ünneprontó, nem látja, hogy az egy H?
- Szerintem te csak szivatsz engem. - vonom le a konklúziót, majd inkább én is nekiállok hámozni a krumplikat, mielőtt még túlságosan is lemaradnánk. Elképzelhetetlen számomra, hogy nem tudja a három vonalból álló betűt kiolvasni a krumpliból. Pedig milyen kreatív próbáltam lenni!
- Ismersz más riportereket is? - kérdezek vissza érdeklődve, mert ha jól tudom, a vizes sportos kollégánk Eddie gyakran megfordul különböző versenyeken. - Sajnos erről már végképp fogalmam sincs, hogy a magadfajta Superman-ek mit tanulhatnak. Be kell avatnod! - vallom be mosolyogva, miközben a krumpliknak is előveszek egy edényt, amibe majd mosás-darabolás után lehet tenni őket. Közben fél szemmel azt is nézem, hogy mi lesz majd a következő lépés, így a hagymás, répás fazekat is rá teszem a tűzhelyre, majd az utasításnak megfelelően igyekszem bekapcsolni. Ahogy belobban a gázrózsa, kishíján a hajam is lepörköli, de szerencsére csak látványos volt a dolog, nem annyira veszélyes. Remélem. Lassan kezdem el kevergetni, miközben szemeimmel a sót, borsot keresem. Amikor megvannak, teszek is rá a sóból egy abszolút normális mennyiséget, majd el is kezdem forgatni a kis borsőrlőt a fazék fölött.
És elbambulok. Nem is csak új simán egy alma felé vagy ilyesmi. Nem. Balázs arcvonásait nézegetem elmélyülten, hallgatom a válaszát, hogy mit is tanult, majd mire leesik, hogy valószínűleg végig őrölgettem itt a borsot, gyorsan lerakom a kis eszközt a kezemből. Na, hát íze az lesz neki. Erős mindenképpen. Tettem én már ebbe sót? Mielőtt még átgondolnám a dolgot, már dobom is bele a tetszőleges mennyiséget a répák közé, majd ismét a srác felé fordulok. Hogy ennek még mindig milyen bugyiolvasztó mosolya van! Remélem a kis túlborsozós jelenetből nem érzékelt semmit… mit is akartam most csinálni?
- Szerinted nem felejtettünk el valamit? - kérdezem tőle elgondolkodva. Biztos a sót. Tuti.



Minnea Mitchell
Média
Play by :
Hayley Atwell
Kor :
24
Foglalkozás :
sportriporter & junior szerkesztő
Hozzászólások száma :
23

Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dinner for two   Dinner for two EmptyVas. Szept. 01, 2019 8:19 pm

Minnie & Balu
 “Cowards never start, the weak never finish, winners never quit.”


- Tegyél próbára. Elsőre lehet, hogy nem, másodikra már nem kizárt. – vonok vállat vigyorogva, mert bár most így hirtelen nem ugrik be, azok meg mi fán teremne. Oké, nagyjából térképen még be tudom lőni őket, de hogy milyen néven futnak az ottani lakosok, azt már végképp passzolom – viszont abból kiindulva, hogy a magyar ábécében mennyi „fura” hang van, ami más nyelvekben általában kisebb számban van jelen… A világ egyik legnehezebb nyelve az anyanyelvem, oroszul meg szerbül is tudok valamennyire, úgyhogy lehet, hogy Minnie meglepődne. Vagy én sülnék fel nagyon, igazából az sem az első eset lenne…
A válaszán azonban, hogy hogyan boldogul annyi férfi kolléga között, kis híján hangosan is felnevetek, szerencsére még sikerül idejében megállni, csak némi kuncogás lesz belőle – igaz, a szomszéd asztaltól így is kapunk pár rosszalló pillantást érte, de hé! Nem az az est lényege, hogy jól szórakozzon az ember? Egyelőre úgy is csak a nagy semmiről beszélnek, nem maradunk le semmiről!
- Aztán csak vigyázz, mert nehogy túlságosan lekörözd őket, mert némelyik, törékenyebb férfiegó azt is meglehetősen nehezen tudja elviselni, ha egy csaj ennyivel jobb náluk. – valószínűleg ő is tisztában van vele, vagy legalábbis tudja kezelni a helyzetet, ha eddig még nem égett ki, vagy kattant be ennyi pasi kolléga között, mindenesetre jót mosolygok rajta, ahogy mesél. Ha valaki káromkodik? Ugyan, az amerikaiak azt nem is tudnak… egyszer tévedne be valami magyar kocsmába, vagy falusi építkezésre, lehet, hogy újragondolná magában a dolgokat.
A megjegyzésére csak hümmögök egyet, miközben próbálom elképzelni, vajon mit takarhat nála a „jobban kicsípem magam”, azok után, amit az előbb felvázolt, de aztán a bugyuta fantáziálgatás helyett inkább visszaterelem a gondolataimat a jelenhez, meg az előttünk sorakozó zöldségekhez.
- A legtöbb? Meglepődnél, hogy milyen sokan vannak azok is, akik elég hülyék hozzá. Akár télen a kemény mínuszokban, akár a nyári kánikulában. – jegyzem meg, mert elég kimozdulni a városba, szinte nincs olyan évszak, napszak, időjárási szélsőség, amikor ne látna az ember utcán futó, kocogó sportfanatikusokat. Szeretek én is úszni, de annyira hibbant még én se vagyok, hogy az oroszokkal menjek tavat lékelni, meg jeges vízben fürödni…
- Hát, köszi. Így is van elég dolog az ember életében, amin idegeskedhet, legalább azon nem akarok, amin nem muszáj. – vonok vállat a bókja (?) hallatán. Azt nem mondom, hogy egyszerű volt elsajátítani azt, hogy igyekezzek pozitívan állni a különféle dolgokhoz, és messze nem is megy még tökéletesen, de azt hiszem elmondhatom, hogy sokat javultam ilyen téren az elmúlt években.
- Cseles, azt meg kell hagyni. Meg hatékony is, úgy néz ki. Ezek szerint ennyire nehéz kimozdítani téged otthonról? – kíváncsiskodok tovább. Engem lógva hagytak, őt eleve azért szervezték be, mert ez volt a céljuk vele, hogy ismerkedjen… nem is tudom, melyikünknek vannak „jobb” ismerősei. Mondjuk esélyesen, fordított helyzetben, az ő helyében én sokkal rosszabbul viselném ezt az egészet, azt sem tartom kizártnak, hogy már csak azért is hagytam volna az egészet a fenébe, hogy megmutassam az ismerőseimnek, legközelebb így szervezkedjenek a hátam mögött. Ami viszont Jesst illeti, nos, kétlem, hogy hasonló indoka lett volna arra, miért nem jött el. Mondjuk, megnézném az arcát, ha a napokban valami lánnyal látna együtt az egyetem közelében, az lenne ám a méreg, nem a cián…
- Ugye?! Hajlamos vagyok azt hinni, hogy csak az én családom ilyen „tapintatos”, de mindig bebizonyosodik, hogy máshol sem feltétlenül jobb a helyzet. – gondolkozok hangosan, miközben a boromat kortyolgatom, fel sem tűnik, hogy esetleg milyen érzések suhannak át a másik arcán mindeközben, csak az zökkent ki a gondolataimból, amikor visszakérdez a tesóm kapcsán.
- Persze. Nem is tudom, melyik lenne kínosabb, ha ő kísért volna el ide, hogy gyertyát tartson, vagy ha én kísérgetném a párja helyett az esküvője részleteit egyeztetni. – forgatom a szemeimet, és inkább kortyolok egy nagyot a borból, miközben elképedve csóválom a fejem.
- Azok a sziámi ikrek, na, azok tényleg MINDENT együtt csinálnak. Mi meg? Nem is tudom, mióta az eszemet tudom, inkább mindig, mindenen versengtünk. – teszem hozzá hangosan merengve, miközben próbálom visszaidézni, hogy volt-e bármi olyan, amit nem muszájból csináltunk együtt annak idején… hát nem sok, az tuti.
Ahogy széttárja a karját, kezében a késsel, akaratlanul is hátrálok egy lépést, biztos, ami biztos, miközben hallgatom a gyerekkori álmait, közben pedig akaratlanul is elmosolyodok a kis monológján.
- Na, az tök király, hogy sikerült valóra váltanod a gyerekkori álmodat. Nem sokan mondhatják el magukról. – bólintok elismerően, amikor azonban a kuponozós napok kerülnek szóba, csak együttérzően sóhajtok egyet – Mázlista! Én se tudtam korábban, hogy mi ez az izé, naivan rá is bólintottam a húgomnak, hogy persze, elfurikázom, meg megvárom, amíg beugrik a boltba… azt hittem, hogy onnan fogok nyugdíjba menni, arról nem is beszélve, hogy az egy négyzetméterre jutó emberek száma milyen magas volt minden nyomorult üzletben, ahová amúgy a kutya se tévedne be! Soha többet! – borzongok meg, elég csak visszaidézni azt a pár hónappal ezelőtti esetet, mielőtt még költöztünk volna. Még jó, hogy a másik húgom kicsi az ilyesmikhez, mire ő ezekre rápörög, valószínűleg én már három országgal arrébb fogok lakni, minimum!
- Kérdezném, hogy hogy lehet az, hogy valaki nem tud főzni, de… azt hiszem, elég csak rád nézni. Így. – vetek egy pillantást a fazék alján pihenő, rusztikus répafaragványokra, és akkor még bele se gondoltam, hogy ez az egyszerűbb fele a történetnek, a java még csak ezután jön!
- Pedig ha tudnád, hogy még így is milyen kapós! Legalábbis apám esetében, ha rajtam múlik, előbb halna ki… – horkanok fel, elég csak a mostohaanyámra gondolni, aki annyi idős sincs, mint én… Nem is értem, hogy jutott eszébe apámnak olyat feleségül venni, aki a lánya lehetne kor alapján. Hogy én nem fogok a nyomdokaiba lépni, az is biztos, inkább sose nősülök meg. Szerintem meg is ütné a guta, lévén én vagyok az egyetlen jelen állás szerint, aki tovább vinné a családnevet.
- Köszönöm, Sherlock! – vigyorgok vidáman az újabb bók hallatán, miközben én is lecsapok az egyik krumplira, majd miközben Minnie detektíveset játszik, én is besegítek a pucolással. Félő, ha rajta múlna, éjfélre sem végeznénk, vagy nem maradna annyi a krumpliból, amivel jól laknánk ketten. Amikor megkér, elismétlem a nevem, szép, tiszta, magyaros kiejtéssel.
- Igazából annyira nem. – jegyzem meg úgy mellékesen, elvégre egy tucat szláv névből szerintem neccesebb lenne kitalálni, hogy ki melyik ország szülötte papíron. Bezzeg a magyar nyelv, kész Földön kívülinek számít Európán belül, annyira kirí a többi közül nyelvészeti szempontból.
Kíváncsian várom, hogy sikerül-e végül eltalálnia a származási helyemet, még a mosolyt is képtelen vagyok letörölni a képemről, miközben engem figyel, ám amikor válasz helyett egy újabb krumplit kezd kínozni, csak értetlenül vonom fel a szemöldökömet. Hát még akkor, amikor felém mutatja az egyiket, amit némi bizonytalansággal, de el is veszek tőle, hogy közelebbről megszemléljek.
- Bocsi, de… kínaiul nem tudok. – vallom be, miközben hol a krumpliba faragott hieroglifát próbálom megfejteni, hol az ő arcáról próbálok leolvasni valamit.
- Sportriporter? Wow, azt nevezem! Csalásnak nem mondanám, inkább szakmai ártalomnak. De akkor te legalább okosabban választottál annak idején, mint én. Akarsz nevetni egy jót, vagy inkább megpróbálod azt is kitalálni, hogy milyen szakon diplomáztam? – ejtettem a következő, megpucolt krumplit a közöttünk lévő tálba, hogy aztán az előbbi, általa meggyalázott, hieroglifás díszpéldányt is megpucoljam.



Balázs Csíkszentmihályi
Sport
Play by :
Nathaniel Buzolic
Kor :
27
Foglalkozás :
vízilabdázó
Hozzászólások száma :
15

Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dinner for two   Dinner for two EmptyKedd Aug. 27, 2019 12:29 pm

Balu & Minnie
 “I like to race not to do laps alone. - Fernando Alonso”


Hah, tudtam én, hogy király vagyok! Az arca elég beszédes, és úgy tűnik harmadszorra telitalálatos voltam, és jól ejtettem ki, hogy Balázs. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de láttam már rosszabbat is. Csak mosolygok, amikor ezen kezd el örömködni, majd megvonom a vállam mintha semmiség lett volna.
- Alábecsülted az erőmet, Obi Wan. - kacsintok rá játékosan - Le merném fogadni, hogy valami hagyományos Türkmén névvel te se boldogulnál elsőre. - ugratom egy kicsit, de csak amíg meg nem hallom a vezetéknevét. Hogy mi van?! Nagyon részeg, nagyon analfabéta emberek scrable-t játszottak, és az egyikük ráírta az anyakönyvi kivonatára az eredményt. Tuti! De azért nem marad el tőlem sem a válasz, és ha adj Isten eljutnánk addig, hogy már három randin is túl legyünk, szerintem tényleg teszek egy próbát ezzel a Szigzendmidzsáj valamivel… csak, hogy legyen oka instant kiábrándulni belőlem.
Mármint ha egyáltalán belém ábrándul, mert ahogy hallgatom a séfet… erre egyre kisebb esélyt látok. Most komolyan, miért kell a szaftot “jus”-nek hívni, és mi a bánatos pélóért nem locsolunk egy kis bort amellé a szerencsétlen varjú mellé? Most tényleg, ennyire csajos a menü, hogy a színükről nevezzük el a kajákat? Jó, hogy nem ibolyalila szilvatorta lesz Barbie rózsaszín málnácskákkal… vagy az én agyam lenne már túlságosan cinikus és férfias? Ki tudja.
- Á, ki lehet bírni. - legyintek a kollégáimmal kapcsolatos megjegyzésére, majd elvigyorodok, és teljes Minyon nagyságomban kihúzom magam. - Tudod, elég, ha követed a farkas törvényeket, és bebizonyítod, hogy neked vannak a legnagyobb golyóid. - nyomom összébb jelentőségteljesen a felkarommal a “csajokat”, mielőtt kibuggyanna belőlem a nevetés. - És az a durva, hogy ez tényleg így van, ha nem szántam volna el magam, hogy jobb leszek a pasis dolgaikban mint ők, tutira elkönyveltek volna kis királylánynak, úgy meg nem lehet együtt dolgozni. Cserébe tompultak a személyiségemben amúgy is csak elvétve fellelhető női jellegzetességek. Például már nem zavar ha valaki káromkodik vagy csak simán lezabálja magát a hamburgerrel. - vonok vállat, mintha ez semmiség lenne, mert az én szememben az is. A nő ismerőseim többsége már teljesen ki van akadva ettől, hiszen én magam is elég sokat káromkodok, és néha elég… furcsa vicceim vannak. Perverzek, de tényleg.
De ettől még nem vagyok pasi, sőt. Nem értem miért, de zavarba jövök amikor közelebb hajol, és az arcomat fürkészi. Most mit bámészkodik? Ha kívülről látnám magunkat, tutira úgy festenénk, mint amikor a zsiráf lehajol egy bokorhoz. Hogy tud ilyen képtelenül magas lenni?! Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy ott ahol a feje van, már teljesen más a légkör is.
- Igazából nem randira jöttem, ha úgy lett volna, akkor azért valamivel jobban kicsípem magam én is. - mert hát, ne gondolja már, hogy én egy ilyen igénytelen tróger vagyok mindig. Fel tudok öltözni csinosan, csajosan ha arról van szó. Most épp rosszul jött ki a lépés a szempontomból, hogy ő pont egy normális(-nak tűnő), viszonylag jóképű pasi én meg úgy nézek ki mint egy ZS kategóriás thriller film mellékszereplője aki épp a baltás gyilkos elől menekül. Ilyen az én formám, de lassan már megszokom. Inkább a répákkal foglalkozok, de a kis megjegyzése hallatán meg is csúszik a kezem, hogy nem sokon múlt, hogy nem vágtam meg magam. - Öööm… kösz. - mit mondhatnék erre, úgy mégis?! Inkább fülem hegyéig vörösödve gyötröm tovább a zöldségeket, szerintem ha tudnának beszélni már két perce kegyelemért könyörögnének.
- A legtöbb ember nem olyan hülye, hogy a nyár legmelegebb napján ebben a betondzsungelben futkározzon. - jegyzem meg széles mosollyal az arcomon - Mondjuk, ha közvetlenül a futam után kérdezel, amikor még lélegezni is fájt, lehet inkább én is az úszást választottam volna. - ami egyébként kizárt dolog, mivel szinte fóbiás módon rettegek tőle, hogy bemenjek egy medencébe. Az uszodákban nincs a víznek ökoszisztémája, csak a különböző gombák és vírusok lubickolnak benne. Én meg abból kösz de nem kérek. Paranoiás, ki én?
- Csodálkozom ezen a pozitív életszemléleten. Eléggé ritkaság. - nézek rá fel elismerően. Kevesen állnának így hozzá az estéhez, egy ilyen fiaskó után. Több, mint normálisnak tűnik. El is mondom neki az én történetemet, hogy nem randizni készültem, és így talán nem kapok akkora fekete pontokat a megjelenésem miatt egy randi estén.
- Aha. Én azt hittem, hogy csak nem akar egyedül jönni, tudod barátokkal jobb a főzőcskézés vagy tudja fene. Közben meg lógva hagyott, hogy ismerkedjek.- vonok vállat, mert elsiklottam a feltételezés felett, hogy esetleg a barátnőmmel/kolléganőmmel randiztam volna. Ugyan már, ennyire nem lehetek férfias jelenség! Gyorsan ki is húzom magam újra, mellette szinte kényszert érzek rá, hogy ezzel a szabályos testtartással is nyerjek úgy fél centit. Nem mintha számítana, de azért mégis!
- Pfűű ne is mondd a rokonokat, az agyamra mennek nekem is. - forgatom a szemeimet majd együttérzőn mosolygok rá. Aztán leesik a tantusz. Hogy ebből a csávóból KETTŐT gyártottak?! Hát milyen igazságtalanság már ez a világgal szemben? Már Ő önmagában is “hiszem ha látom” kategóriás pasi, de, hogy van egy ikertestvére. Szerencse, hogy már jobban uralom az arcom, különben megint kilüne rá a menj-te-a-picsába nézésem. Hogyaaan?! Képtelen vagyok felfogni, hogy ugyanazokból az alkotóelemekből (cukor, só és minden mi jó) készült egy akkora és olyan elcseszett ember mint én, meg KÉT görög félisten mint ő. No way. - Az ikrek nem együtt szoktak csinálni mindent? - teszem fel a nyilvánvalóan idióta kérdést, mert amúgy meg se fordul a fejemben, hogy az ikertesója akár egyébként lány is lehetne.
Inkább a répákon töltöm ki a genetika igazságtalansága miatt érzett bosszúságomat, és totálisan szabálytalan alakzatokban nyiszálom őket. Karikák kellettek volna, azt hiszem. “Rusztikus” - jegyzem meg a répa lopkodós akciójára, és nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. Ha rajtam múlik, ma mindössze ennyi ehető táplálék kerül a szájába, nem sajnálom tőle.
- Hát, semilyen szempontból. - tárom szét zavartan a karjaimat. Nem elég, ha csak rám néz? - Már gyerekkoromban is autóversenyző akartam lenni. Azóta meg teljesen beszippantott az autósport, imádom a benzingőzt, meg ha koszos olajos lesz a kezem, miközben az egész testemet belepi a finom gumipor. Én nem állok neki hisztizni ha elmennél a haverokkal sörözni és engem nem vinnél magaddal. Azt se tudom mik ezek a magazinos kuponozós napok amikért a csajok odavannak, sőt vásárolni se szeretek igazán. És egyáltalán nem tudok főzni. - teszem még hozzá egy halvány mosoly kíséretében, miközben nézem, hogy a hagyma is a meggyalázott répák mellé kerül. Nna, most jönne jól egy kis instrukció, hogy mi a következő lépés.
De mivel ez elmarad (szemlátomást van aki még nálam is bénább), inkább a neve és származása iránt érdeklődök. Mindent tudó mosollyal az arcomon emelem meg az egyik szemöldököm, ahogy a szemeit fürkészem.
- Úgy tűnik, nem osztogatjátok valami olcsón. - bólintok is mellé. Jó látni, ahogy gondolkodik, hogy miként juthattam ezekre a következtetésekre. Tetszik, hogy meg tudtam lepni. Mivel a séf újabb információmorzsákat csepegtet, ezúttal a krumpliról, ezért neki is állok meghámozni őket. Már kész kis hámozó ninja lettem! Ja, ez sem…
- Nos, kedves Watson, amennyiben vízilabdázol, először is elismerésem. Tökös gyerek vagy! - bólintok elismerőn - A tippek ezesetben Horvátország, Szerbia, esetleg Montenegro, Magyarország és Szlovénia. Másodszor, megkérnélek rá, hogy mondd még egyszer a neved, hogy szűkítsem a kört. - mosolygok rá, miközben képzeletbeli pipámmal az állam pöckölgetem jókedvűen. Minden nemzetnek megvannak a maga sajátosságai, és szerencsére a felsoroltak közül néhány játékos neve megmaradt a fejemben a vizsga után is. Senki ne kérdezze, hogy fért bele, de benne van. Ha kimondja újra, elgondolkodva húzom el az orrom, és egy teljes krumpli hámozási ideig morfondírozok. - Nehéz. - vallom be, de egyáltalán nem adom fel. Elgondolkodva teszek ki öt krumplit a pultra, majd halkan magam elé mormolva az eszembe jutó játékosok neveit, a kupacra vissza tolom azokat az országokat amik kiestek. Végül csak kettő marad, így újra Balázsra nézek, arcvonásait fürkészem. Lágyabb, ezerszer lágyabb mint az a Montenegrói pasas akinek a képe a tankönyvben. Kézbe kapom az utolsó szem krumplimat, és gyorsan egy H betűt hámozok rá, hogy diadalittasan tartsam elé. - Nyert? - érdeklődök izgatottan, mert azért komoly esély van a tévedésre is.
Miközben visszafordulok a krumplikhoz, megkapja a magyarázatot is, hogy hogyan csináltam.
- Sportriporter vagyok. Az egyetemen voltak egész félévnyi tárgyak az olimpiai sportokról, és arról, hogy mely nemzetek kiemelkedőek benne. Talán csalás, de ez alapján tippeltem. - sőt, némileg bűnbánón emelem fel a fejem, hogy a szemébe nézhessek - És nincs különösebb nyelvérzékem sem, a suliban tanultunk kimondani furcsa neveket is.



Minnea Mitchell
Média
Play by :
Hayley Atwell
Kor :
24
Foglalkozás :
sportriporter & junior szerkesztő
Hozzászólások száma :
23

Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dinner for two   Dinner for two EmptySzomb. Aug. 24, 2019 9:56 pm

Minnie & Balu
 “Cowards never start, the weak never finish, winners never quit.”


- Alakul… - mosolyodok el, amikor újra nekifut, és csodák csodájára másodszorra százszor jobb eredményt ér el, mint az amerikaiak 99%-a. Ahogy pedig harmadszorra ejti ki, csak azért vélek némi enyhe akcentust felfedezni benne, mert tisztában vagyok vele, hogy nem magyar – ha épp másra figyeltem volna, és úgy szólít meg, lehet, hogy gond nélkül megtévesztett volna.
- Köszönöm! Visszaadtad az emberiségbe vetett hitem, hogy van még remény! – szívem szerint kezet is csókolnék neki örömömben, de ennyire ne rohanjunk azért előre, amúgy is tudom, milyen hárklisak tudnak lenni az amerikaiak arra, ha valaki belemászik a személyes aurájukba. Hát még csak úgy letapizni őket! Mindenesetre a vezetéknevemmel nem maradt el a várva várt hatás, nem sokon múlt, hogy nem nevettem fel hangosan az arckifejezését látva, annyira őszinte volt.
- Oké, áll az alku! – megyek bele a dologba, elvégre úgy sem azért jöttem, hogy nyelvleckéket tartsak a magyar nyelv szépségeiről, vagy nemlétező logopédus-karrieremet építgessem, hanem, hogy főzzünk, meg vacsizzunk egy jót, az már más téma, hogy nem épp azzal a partnerrel, akivel korábban terveztem, de ez legyen a legkisebb gond! Lehet, hogy még jobban is jártam, hogy Jess nem jött el.
Közben elkezdődik a műsor, és a menüsor ismertetése is, de igazából annyira „bevezető-szagú” az egész, hogy sok érdemi dolog nem hangzik el, ameddig legalábbis figyelek. Bezzeg, amikor végre munkához látunk! Úgy azért már egy fokkal izgalmasabb.
- Húsz pasival?! Wow, hát… nem is tudom, hogy gratuláljak, vagy inkább részvétet kívánjak. Hogy bírod? – bukik ki belőlem a kíváncsiság, mert legyünk őszinték, annak is megvan a maga hangulata… ami mondjuk nagyban függ attól is, hogy állnak hozzá. Mint ha Minnie ott se lenne, vagy ha már legalább egy nő jelen van, azért moderálják magukat valamennyire?  Utóbbi eset a wow, ha meg az előbbi, akkor inkább a részvétkívánat felé billen az a bizonyos képzeletbeli mérleg.
- Tényleg? – vonom fel a szemöldökömet meglepetten, majd valamivel közelebb is hajolok, hogy közelebbről szemügyre vegyem magamnak – mint ha annyira szakértő lennék sminkek terén… - mielőtt felvillanyozódva csillanna meg a tekintetem.
- Ejha, ezt nevezem! Ezek szerint élnek még nők New Yorkban akik smink nélkül kimerészkednek a házból. Pláne úgy, hogy ilyen randis eseményről van szó. – húzódok vissza az előbbi helyemre, miközben lassan hozzákészülődök a hagymapucoláshoz, aprításhoz – Igaz, neked nincs is szükséged rá, anélkül is jól nézel ki. – fűzöm még hozzá, felpillantva, miközben fél füllel a séf utasításaira is igyekszem figyelni. És még azt mondják, hogy a férfiak képtelenek egyszerre több dologra koncentrálni! Aljas rágalom!
Szerencsére eddig túl sok kihívás nincs a főzéssel kapcsolatban, puszta rutinmunka, így legalább jobban van időm faggatózni is, ha már ilyen jó nyomozó a másik, és ilyen minimális információmorzsák alapján ilyen jól átlátja a helyzetet.
- Huhh, a futás… Nem csodálom, az tényleg nem kevés. Ha lehet választani, én is inkább leúsznám, mintsem lefutnám ezt a távot, legyen akármilyen meleg idő mellé. – a víz legalább hűsít is, pihenni is jobban lehet közben… - állapítom meg, és igaz, nem a szívem csücske a futás, ettől függetlenül az edzések részeként ez sem szokott kimaradni. Hála a magasságosnak, hogy az edzőnk nem ilyen maratoni távokat nyomat velünk.
- Ez van. Mondjuk még mindig jobb, ha így, az elején bukik ki a dolog, mint ha akárhány találkozás után ejtik pofára az embert. Hát figyelj, jó a társaság, bor is van, a kaja is jónak ígérkezik… - vonok vállat vigyorogva, rajtam aztán ne múljon, megteszek minden tőlem telhetőt. Remélhetőleg ő se legrosszabb estéi egyikeként fog emlékezni erre a mai közösen főzős találkozásra.
Sokáig viszont nem tart az örömöm, amint megemlíti a kolléganőjét, azzal a lendülettel fagy az arcomra a mosoly, mert… ez_most_komoly_??? Már épp kezdeném a mártírkodást, hogy bezzeg ilyen is csak velem történhet meg, amikor folytatja, én pedig rájövök, hogy aggodalomra semmi ok… legalábbis azt hiszem, de azért biztos ami biztos, óvatosan csak rákérdezek:
- Akkor azt mondod, hogy neked ez most igazából… munkának indult? – puhatolózok, mert így azért már egészen más a helyzet, attól függetlenül, hogy nem egy konyhatündér. Sőt, igazából meg is magyarázza, hogy mit is keres itt. Mondjuk elég egy együtt érző pillantást vetni szerencsétlen répákra, azok után, amit a hámozóval művelt velük, azt hiszem, a vak is látja, hogy nem az erőssége a főzés.
- Milyen figyelmes és empatikus kollégáid vannak. Amúgy meg egyet se aggódj, ha jártál volna, de épp szingli lennél, akkor is próbálnának boldoggal, boldogtalannal összeboronálni. Az ikertesóm épp az esküvőjére készül, szóval képzelheted, hány hasonló kérdéssel találnak meg a rokonok, akárhányszor látjuk egymást. – sóhajtok fáradt együttérzéssel, miközben a pultot támasztom. Úgy tűnik, hogy nem csak a mi családunk ilyen elviselhetetlen ilyen téren, mást is fárasztanak vele, ha nem a család, akkor a kollégák.
- Nem vagy átlagos. Ez érdekesen hangzik… milyen szempontból? – érdeklődök kíváncsian, majd miután biztos távolságba került minden kés a felaprított répáktól, néhány karikát el is csenek, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ha meg esetleg Minnie szóvá tenné, csak mosolyogva letudom egy vállvonással a dolgot, mondván, „minőségellenőrzök”.
- Nos, kérlek szépen, a leggyorsabban és legegyszerűbben, első megoldás, ha bele születsz a családunkba, a második, ha beházasodsz. – jegyzem meg komolytalanul, miközben tovább hallgatom a logikáját, és azt kell mondjam, le a kalappal előtte, egészen jó irányba tapogatózik. Mondanám, ha paranoiásabb lennék, akkor egész para lenne, de egyelőre inkább kíváncsiságot és elismerést szül részemről.
- Hmm, és most jön az, hogy civilben nyomozóként dolgozol? Nem, tényleg nem sok közöm van Skandináviához, és Közép-kelet Európa is stimmel. És bár az úszás se rossz, de inkább a vízilabda felé húzott a szívem annak idején. Arra mik a tippjeid, Sherlock? – kérdezek vissza, miközben a hagyma is a répa mellett landol a fazék alján, megkínálva némi olajjal. Bár ha idáig eljutott, úgy, hogy szinte mindent maga rakott össze, nem pedig én meséltem, nem hiszem, hogy különösebb nehézséget okozna neki kitalálni, hogy Európa melyik országából fújt erre a szél.



Balázs Csíkszentmihályi
Sport
Play by :
Nathaniel Buzolic
Kor :
27
Foglalkozás :
vízilabdázó
Hozzászólások száma :
15

Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dinner for two   Dinner for two EmptyHétf. Aug. 19, 2019 2:00 am

Balu & Minnie
 “I like to race not to do laps alone. - Fernando Alonso”


Meglep a magyarázat és a segítsége a kiejtés terén, de feltételezem nem először kényszerült ilyesmire, így csak bólintok majd minden különösebb neki feszülés nélkül újra megpróbálom. 
-Balázzs… nem, nem így volt várj. - megint neki szaladok mert nekem valahogy nem sikerült olyan dallamosra mint neki. - Balázs. Egész érdekes név, mintha valakit épp oldalba böknél, hogy figyeljen már rád. - mosolyodok el, majd amikor azt mondja hogy van benne mindenféle pöttyös, vonalkás betű és… mi a szar az a dupla mással hangzó??! Aztán amikor kegyelem döfésként eláruja, esküszöm elvesztem az uralmam az arcom felett és ki is ül rá a "na menj te a picsába" nézésem. 
-Ezt most kihagyom, mert különben éhen maradunk és még hajnalban is a neveddel szenvednék, de talán majd a harmadik randin megpróbálom kimondani. - kacsintok rá, ha már így dobálózunk szavakkal, hogy mi lesz majd a jövőben. Érdekes fazon, és megvan a kellő humora ahhoz amivel az amerikaiak minimális nyelvi készségét kezelni tudja. Mert elismerem, hogy nem vagyunk valami nagymenők az idegen nyelvek elsajátításában. 
Nincs több idő arra, hogy ismerkedjünk, máris elkezd a nagyon komoly mégis nagyon kedves és türelmes hangú séf beszélni. Hű ha tudná, hogy már az ételek nevét se értem nem hogy azt ahogyan el kell őket készíteni?! Esküszöm tényleg azt hittem a rozé az majd a bor lesz. És nem, baromira nem de hát mit is várok tőlük, puccosnak tűnik az egész kóceráj. 
-Nekem ne mondd, húsz pasival dolgozok egy irodában, szerintem már én se tudom milyen az a türkiz vagy a magenta. - vágok egy nem feltétlenül nőies grimaszt. Tény, hogy az utóbbi fél évben eléggé… mondjuk úgy, hogy férfias lettem bizonyos viselkedési formákat illetően.. Ugyanúgy eszem a hamburgert mint ők, sört iszok és ja, benne vagyok minden böfögő és hotdog evő versenyben. Ha ennyi férfi közt dolgozol eldöntheted, hogy te leszel a kis királylány akinek mindenki szívja a vérét vagy közéjük állsz. Lehet tippelni, hogy "baszki még sose láttam csajt egy egész hotdoggal a szájában" Mitchell melyiket választotta. 
Csóri srác ha tudná, hogy nem csak szerénykedek hanem tényleg finom sincs mit kell csinálni biztos nem állna itt ilyen nyugodtan. A legjobb esetben is valami félig nyers félig égett, emberi fogyasztásra mérsékelten alkalmas dolog kerül a tányérra, ha rajtam múlik. 
Próbálom is neki ezt átadni amikor a hagymát inkább rá lőcsölöm, de meglep a kissé szexista válasza. Meg is állok a mozdulattal, pedig már épp kezdtem volna rájönni, hogy hogyan működik a hámozó. 
-Nem akarlak elkeseríteni, de nincs minek elmaszatolódnia. Tényleg jobb ha nem vágok semmit, reménytelen eset vagyok a késekkel. - pillantok felé némileg zavartan, mert a feltételezése jogos, bármelyik normális, New York-i nő arcán lenne vagy fél kiló vakolat ha emberek közé merészkedik, de én ebben is más vagyok. Nem sminkelek szinte sose, néha használok csak szemhéj tust és spirált, meg vörös rúzst,semmi egyebet. Nem látom be mi szükség lenne rá, én nem tartom magam csajosnak, már gyerekként se voltam az. 
Aztán jön a szokásos baromságom, csak jár a szám mintha muszáj lenne pedig most tényleg jobb lett volna ha hallgatok, mélyen hallgatok. Tisztára hülyét csinálok magamból! Inkább minimálisan terelem a témát de úgyis tudom, hogy már fölösleges, elrontottam. 
-Még az egyetemen volt egy úszó haverom, neki volt ilyen illata minden edzés után. Én inkább futni szoktam, nyáron ott voltam a Brooklyn-i 10 mérföldes versenyen, bár bevallom az tényleg elég kemény volt, szerintem nem szabadna ilyen melegben is megtartani. Majdnem kipurcantam az utolsó két mérföldön. - teszem még hozzá mert tényleg, brutális volt. Oké én is elrontottam mert túlságosan hajtott a verseny szellem, nyilván aki az első húszban végez az jobban megnyomja a tempót mint kellene. 
Azon viszont teljesen ledöbbenek, hogy azt mondja ilyen rondán beültették a hintába. Közben ez a nyomi répa is kész, már csak egy szál maradt amit meg kellene hámozni, de azt is látom, hogy fel is kell majd darabolnom ami már nehezebb feladat. 
-Ooh! Sajnálom, hogy nem jött el. De azért remélem jól fogod majd érezni magad. - mondom őszintén, hiszen elég tré dolog amikor így hozzák az ember tudomására, hogy nem feltétlenül kölcsönös a vonzalom. De egész jól viseli, ahhoz képest. 
-Én egy kolléganővel jöttem volna, ugyanaz a cég csoport üzemelteti a rovatokat aminél dolgozunk, a cikkéhez kellett volna anyagot gyűjtenie. Nekem legalábbis ezt mondta, bár az is lehet, hogy direkt küldött ide egyedül. Aztán az is lehet, hogy csak jót akart, és végül is el kell ismernem, hogy talán igaza van, bármennyire is a hátam közepére kívánom a főzést úgy általában. - vallom be, csak, hogy tovább rontsak a helyzetemen. Már ha lehet még hova rontani. 
Látom, hogy ő már végzett, előttem furcsán hámozott répák sorakoznak, így fogok egy kést és óvatosan próbálom a megfelelő méretre faragni őket távolról sem rutinos mozdulatokkal. Hogy tudta meg is pucolni ÉS fel is apritani a hagymát?! 
-Igazság szerint évek óta nem jártam senkivel, gondolom emiatt csinálták ezt velem. - vonom meg a vállam halványan mosolyogva mert egyrészt nem szégyellem a dolgot másrészt minek titkoljam? Úgyis kiderülne a dolog idővel. Addig a répákat is odébb teszem, mielőtt még tényleg sérülés lenne a dolog vége. - Igazából… Jobb ha most szólok, hogy nem vagyok átlagos. Mármint még annyira se mint az optimális lenne. - szélesebb mosolyra húzódik a szám, majd inkább arra figyelek amit csinálok, mert lemaradni végképp nem akarok, nem lenne jó ötlet. 
-Inkább mesélj, hol kaphat az ember komplett logopédiai kezelésre elegendő vezetéknevet? Nem tűnsz túl skandinávnak, és bár mondhatnám, hogy nem vagyok képben, de ez nálam szakmai ártalom szóval valamelyik közép-kelet európai országra tippelek. Ha úszó lennél, csak egy tipp lenne, ha esetleg vízilabda akkor van több is. - ahogy a répákat beleteszem a fazékba, kíváncsian nézek rá. Igen, sport mániám van, és bár nem nézek mindent élvezettel, de az eredmények téren, főleg az olimpiai sportokban képben vagyok. Szakmai ártalom vagy inkább a suliban tanultam, de tény, hogy ha víz akkor ott valahol Európa szívében van egy kis ország ahonnan egész tehetséges versenyzők jönnek. Csak épp a cseppnyi állam neve nem jut eszembe, így próbálok időt nyerni,mar ha tudok. Nem tagadom, hogy egész helyesnek tartom és ritka normálisnak tűnik, így aztán még ha nem is lenne ebből semmi, szívesen beszélgetnék vele, akár csak úgy is.



Minnea Mitchell
Média
Play by :
Hayley Atwell
Kor :
24
Foglalkozás :
sportriporter & junior szerkesztő
Hozzászólások száma :
23

Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dinner for two   Dinner for two EmptyVas. Aug. 18, 2019 9:48 pm

Minnie & Balu
 “Cowards never start, the weak never finish, winners never quit.”


- Majdnem. A végén nem „dzs”, mint a dzsungel szóban, hanem „zs”, mint ahogy a franciák a bonjour-ban ejtik. Balázs. De már elsőre is jobban sikerült, mint a nagy átlagnak szokott. – dicsérem meg, miközben megcsillan a remény, hogy talán nem olyan totális nyelvi analfabétával hozott össze a sors, mint amilyen az amerikaiak többsége. Tényleg ennyire nehéz kiejteniük egy olyan hangot, ami nem szerepel az ábécéjükben?!
- Legyen, ha ennyire ragaszkodsz hozzá. Nem, nem vagyok finn, de ha ennyire odáig vagy a magánhangzókon csücsülő pöttyökért meg vonalakért, akkor az én nevemet is imádni fogod. Megspékelve pár dupla mássalhangzóval… - magamban már előre jót szórakozok azon, vajon milyen gyorsan fog eltűnni a mosoly az arcáról, ha meghallja a nevemet? Várok is néhány pillanatot már csak a hatás kedvéért is, vagy ha esetleg meggondolta volna magát idő közben, akkor most szóljon, vagy hallgasson örökre, mielőtt széles mosollyal a képemen elárultam volna – Csíkszentmihályi.
Amolyan „most már mindent értek” megvilágosulással az arcomon bólintok, amikor megtudom az igazi nevét, így azért már egyből kerekebb a kép. És ha nem kezdődne a műsor, akkor azt is elmondanám neki, hogy korábban nem ismertem ezt a nevet, de egyébként mennyire szép és különleges, így viszont, miután a szervezők bősz pisszegések közepette igyekeznek elcsitítani a csapatot, inkább csak szótlanul várakozok. Sokáig úgy sem bírom megállni, hogy ne beszéljek.
Körte meg dió… őszintén szólva, pálinkának mindkettőt jobban szeretem, mint salátának, de ízlések és pofonok, valószínűleg úgy sem ezzel fogunk jól lakni, még Minni szavaira is egyetértően bólogatok a rozé kapcsán, pont, miközben kiderül, hogy mi naivak… a rozé bornak köze nincs szerencsétlen kacsának, csaaak a szíííne miatt hívják így.
- Tuti, hogy ezt a receptet is valami csaj találta ki. A pasiknak a rozé bor. Mint ahogy a mályva virág, a lazac hal, a barack gyümölcs, nem pedig valami színárnyalat. – közlöm bölcsen, ha esetleg Minni is abban a naiv hitben élne, hogy a férfiak 10 színnél többet hajlandóak elismerni. Lehet, hogy kivétel erősíti a szabályt, ilyen szempontból tuti, hogy nem számítok kivételesnek.
- Ugyan már, nem kell szerénykedni, aztán meg csukott szemmel, feleannyi idő alatt összedobod az egészet, mint a többiek. – legyintek a megjegyzésére, kicsit arra emlékeztet, amikor a stréber évfolyamtársak azon sopánkodnak, hogy semmit sem tanultak a zh-ra… aztán meg miután a fél társaságot meghúzzák, pont ők azok, akiknek dicséretes, csillagos ötös, A+++ lesz a dolgozata. Szóval hiszem, ha látom, hogy tényleg nem tud főzni.
- Tudod, elég ha azt mondod, hogy nem akarsz hagymát pucolni, mert megríkat, és elkenődik a sminked, veszem a lapot annyiból is. Küzdjek én vele, tiszta sor. – de ha már annyira így szeretné, ám legyen, ha övé a répapucolás, készségesen nyúlok a hagymáért és késért, az már úgy is rutinból megy, mondhatni, hungarikum. Fogj egy hagymát, aprítsd fel kis kockákra, olajon/zsíron párold üvegesre…
- Hm? – nézek fel egy pillanatra megdöbbenten, amikor megkapom, hogy nem kéne itt lennem, szinte süt az arcomról az értetlenség, hogy mi alapján jutott erre a következtetésre, így a hagymaaprítással is megállok egy pillanatra, várva. Aztán meg azért, hogy mégis, honnan vágta le az uszodát ilyen könnyedén? Ja, a klórszag miatt, amit lehetetlenség bármivel is teljesen eltüntetni, akárhogy is próbálkozik az ember.
- Talált, süllyedt, délután voltam. Te is úszni jársz, vagy van valaki az ismerősi körben, rokonságban? Vagy csak ennyire kifinomult orrod van? – kérdezek vissza, bár azt már első látásra is biztosra vettem, ha jár is úszni, tuti, hogy csak hobbi szinten, nem épp olyan alkata van, mint az úszó csajoknak. Mármint jó értelemben!
- Hát, köszi. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy igazából nem vakrandira készültem, sőt, magamtól valószínűleg eszembe se jutott volna ide jönni, de úgy tűnik, aki után én fordultam meg az uszodában, meg akinek a fejéből ez az egész főzőcskézős est kipattant, annak akadt jobb programja is, úgyhogy… ez van. – vontam vállat, nem épp a terv szerint alakult, de az nem jelenti azt, hogy nem érezheti jól magát az ember, vagy ne lehetne kihozni belőle a lehető legtöbbet.
- És veled mi a helyzet? Már nem sértésből, de ha már ennyire nem szeretsz főzni, hogyhogy itt vagy? Reménykedsz, hogy itt majd megtanítanak, este az az álmod volt, hogy itt fog eltalálni Cupido nyila, vagy szimplán téged is felültettek? – kérdezek vissza, miközben végzek is a hagymaaprítással. És még egy könnyet sem ejtettem! Na ki a profi? Mindenesetre azért oldalra sandítva vetek egy pillantást a répákra, Minnie hogy halad velük, hagyjam még, hadd érvényesüljön egyedül, legyen egy kis sikerélménye, vagy inkább segítsek be neki?



Balázs Csíkszentmihályi
Sport
Play by :
Nathaniel Buzolic
Kor :
27
Foglalkozás :
vízilabdázó
Hozzászólások száma :
15

Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dinner for two   Dinner for two EmptyVas. Aug. 18, 2019 2:31 am

Balu & Minnie
 “I like to race not to do laps alone. - Fernando Alonso”


Nem hittem volna, hogy a barátnőm így kibabrál velem. Persze, tudom hogy unják, hogy azért lógok inkább a srácokkal (a seggfejekkel az irodából), mert nem akarok a harmadik kerék lenni amikor a pasijukkal lógnak. Mármint, tényleg, nem akarok velük lenni amikor a pasijukkal vannak… Eleinte fura volt, hármasban elmenni valami hülye múzeumba, vacsorázni meg ilyesmi. De aztán már kifejezetten rosszul éreztem magam amiatt, hogy tartom nekik a gyertyát szóval inkább eljárok sörözni a seggfejekkel ahol csak még nagyobb seggfejeket ismerek meg és az egész szingli-pokol csak még mélyebb lesz és még reménytelenebbnek tűnik kijutni belőle. Ezért nem jött el Nicky, mert azt akarja, hogy ismerkedjek. Szóval… 
Ezert is állok itt emellett a srác mellett, ahová a hostess lány cincált. Nem mondom, ő azért kicsit jobban felkészült erre a randi estre, mármint, elég csak rá nézni. Egész jól néz ki, és nem csak amiatt mert minden csaj odáig van a megdöbbentően magas pasikért, hanem tényleg. Tényleg… Cuki. Tudom a pasik utálják ezt a jelzőt, de van abban valami kölyök szerű amilyen kócosan áll a haja pedig látom, hogy foglalkozott vele. És igen, tényleg jobban felkészült már ami a ruháit illeti, ő tényleg randihoz öltözött. 
Amikor a csaj után mormog, képtelenség nem elmosolyodni rajta. Na igen, azért ez egy egész kicsit illúzió romboló volt.
-Baládzs? Így mondtad? - eléggé igyekszem helyesen kiejteni és szerintem nem is volt olyan rossz elsőre. Ez valami kelet-európai név lehet, ahogy az egyetemről emlékszem. Mert bárki is hiszi vagy sem, volt egy egész szeminárium arról, hogy miként ejtünk ki bizonyos külföldi neveket. Ez annyira nem is meglepő, kommentátorként elég sok hülye nevet kell kimondanunk viszonylagosan hezitálás nélkül és viszonylag helyesen. Kissé felvonom a szemöldököm amikor azt mondja, hogy majd a harmadik randin mondja csak meg a családnevét. - Halljuk, annyira nem lehet borzasztó! Hacsak nem vagy Finn, a Finn nevekkel sose boldogultam. Milyen hülyeség már ez az egész "tegyünk pöttyöket meg vonalakat a magánhangzókra" dolog! - mosolyogva nézek rá fel, mit sem sejtve arról, hogy mi a srác neve de hát aki ismer úgyis tudja hogy általában előbb jár az a nagy pofám mint kellene.
-Minnea. De még gyerekkoromban rám ragadt a Minnie.  - megvonom a vállam mert tényleg nincs ebben semmi, ez a nevem, anyuék ezt adták. Nem rosszabb mint ez a Baládzs vagy mi amivel ő kénytelen élni. 
Nincs túl sok időm ezen morfondírozni mert közben elől elkezdődött valami. Naná, hogy előttem is valami égimeszelő áll, szóval nagyjából semmit se látok, persze hallgatom amit mond a csajszi arról hogy milyen jól fogjuk érezni magunkat és lesznek akik majd segítenek de valahogy nem bízom abban, hogy egyáltalán ehető lesz az eredmény. Amikor közelebb hajol, csak még biztosabb leszek abban, hogy neki van uszoda illata. Fura, de esküszöm kiegészíti a többi, mesterséges illatot ami körülveszi, és egész jól is áll neki. 
-Nem, semmi kóros. - nyugtatom meg egy kicsit, legalábbis remélem. Fura ez az egész de szinte élvezem a helyzetet. Baládzs egész jófejnek tűnik és végül is egy vacsorába nem halok bele. Remélhetőleg. 
Elől már a menüt ismertetik. Valami fura saláta, körtét és diót emelget a nő, szóval gondolom ez is lesz benne. Aztán rozé kacsa valami fura nevű párolt káposzta szerű ízével és valami számomra totál érthetetlen szósszal. Meg brownie és fagyi. Ez utóbbit szerencsére nem nekünk kell elkészíteni. 
-Egész jól hangzik, szeretem a rozét. - jegyzem meg, épp abban a percben amikor a csaj elkezdi magyarázni, hogy mi a tök az a rozé kacsa. Nabaszki, ebben sincs pia! Én meg rekord idő alatt csináltam hülyét magamból! - Oké, bavallom nem tudok főzni de mégis milyen nehéz lehet megcsinálni egy ilyen ízét? - elég csak egy pillantást vetnem az előttünk lévő étel halomra és látom hogy rohadtul nehéz. Próbálok figyelni, hogy mi az első lépés, aztán a séf azt mondja, hogy van öt percünk felvágni a hagymát és megpucolni a répát a szószhoz. 
-Szerintem ha mind a ketten vacsorázni szeretnénk, jobb ha nálad lesz a kés, mert esküszöm ha a közelébe kerülök hétszentség, hogy megvágom magam. Vagy mást, ez a szituációtól függ. - magam elé húzom a répát, biztos ami biztos. Oké, lehet, hogy nem vagyok egy konyhatündér, de legalább most próbálkozok. Egy kicsit. Szerencsére hamar megtalálom a hámozót, így már neki is esek a répának, és egészen jók a részeredmények, szóval némi csevegést engedélyezek magamnak. 
-Tudod, ahogy a többieket elnézem, neked nagyon nem itt kellene lenned. Mármint, nem kellene ilyen főzőcskézésre járnod, gondolom a csajok az uszodában simán mind utánad fordulnak. - aztán persze azonnal leesik, hogy túl azon, hogy szokás szerint indiszkrét voltam, még egy kicsit talán Sherlock Holmes-os is. - gondolom, nemrég voltál uszodában, ettől az illattól szinte lehetetlen megszabadulni. - teszem hozzá félig meddig magyarázóan, miközben oldalra pillanatok, hogy mit is csinál a hagymával. 
-Csak azt akartam mondani, hogy túl jól nézel ki egy ilyen vakrandis dologhoz, ennyi az egész. - talán egy kicsit sietősebben mondtam ezt neki mint az ideális, de ez az egész kezd bőven kínos lenni. Gondolkodás nélkül nyúlok a poharamért, hogy szemrebbenés nélkül ürítsem ki belőle a bort. Mitchell, igazi szerencsétlenség vagy! Talán a csajoknak igaza van és randiznom kellene, mert ez valami katasztrofálisan megy nekem ma! Biztos berozsdáltam! 


Minnea Mitchell
Média
Play by :
Hayley Atwell
Kor :
24
Foglalkozás :
sportriporter & junior szerkesztő
Hozzászólások száma :
23

Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dinner for two   Dinner for two EmptyCsüt. Aug. 15, 2019 6:06 pm

Minnie & Balu
 “Cowards never start, the weak never finish, winners never quit.”


Szép is az, amikor az embert már rögtön az első randin felültetik! Pedig amikor az edzés után, délután ráírtam Jessicára, még úgy tűnt, hogy minden sínen van, ő is úgy tervezi, hogy itt lesz. Ehhez képest? Fél órája hiába írok neki bármilyen csatornán, csak elolvassa, de nem reagál, miután pedig kétszer megpróbáltam felhívni, és nem vette fel, már ki sem cseng a telefonja. Ha egyből ez az eset állt volna fenn, akkor esélyesen már ezerrel rágnám a kefét, hogy csak nem történt valami baj vele? De miután nem úgy nézett ki, hogy akár csak elindult volna otthonról, valószínűleg csak meggondolta magát, vagy valami más programja akadt. Csessze meg! Éreztem én, hogy elsőre az is bőven elég lett volna, ha csak beülünk iszogatni valahová, miért is hagytam rábeszélni magam erre a főzd-magad-a-vacsorádat hülyeségre? Persze, tudom, azért, mert az én szívemhez is a hasamon keresztül vezet az út, ráadásul még a főzéssel sincs bajom, és egész poénnak tűnt ez az egész.
Legalábbis kettesben annak ígérkezett, így, egyedül, már kevésbé vicces a helyzet, de két pohár bor után úgy döntöttem, hogy a fenébe is, ha már fizettem érte, akkor nem fogom veszni hagyni! Főzök valamit, vacsorázok egy jót egyedül, aztán hazamegyek, tanulópénznek jó lesz ez az este.
Csak éppen azzal nem számolok, hogy ember tervez… a szervezők meg újraterveznek. Az apró betűs rész a plakát alján, miszerint az egyedül főzőcskézek nem opció, az én figyelmemet is sikeresen elkerülte, így amikor az egyik szervező csaj odajön hozzám, afelől érdeklődve, hogy várok-e még valakit, vagy egyedül vagyok, szemrebbenés nélkül biztosítom az utóbbiról. Hogy aztán, mire kettőt pislogok, már arrébb is terelgessen egy üres pult, meg egy alacsony barna hajú lány mellé.
Elnézve az öltözékét, nem is tudom, hogy mit gondoljak. Ennyire különc, hogy ilyen szerelésben állított be a sok kicsípett galambpár közé egy ilyen programra? Na nem mint ha én öltönyben meg nyakkendőben virítanék, de azért nem is egy Walt Disney-s tornacsukában érkeztem… Vagy csak szimplán örök gyerek típus? Vagy ennyire odáig van a főzésért, hogy úgy gondolta, vicces lesz egy ilyen pólóban érkezni? Esetleg semmi ilyesmi, csak neki sem úgy alakult az este, ahogy tervezte… Mindenesetre nem tagadom, érdekes fordulat az estében, a tervezett randi helyett egy vakrandi? Csinosnak legalább csinos, reméljük, hogy a többivel se lesz gond.
- Jövő héten is? Milyen nagy reményeket fűz kettőnkhöz, ahhoz képest, hogy először látjuk egymást. – címezném a csajnak a szavaimat, de a végét inkább csak magamnak motyogom az orrom alatt, lévén, már tovább is röppen egy másik párhoz, hogy őket is egymás mellé igazítsa. Talán fotó is készül, vagy mire fel ez a nagy sürgölődés? Netán egyenesen TV műsor? Elvégre kell valami, amin jót röhöghet a nép.
- Szia! Balázs. A családnevemmel inkább nem fárasztalak, hidd el, úgy se boldogulnál vele, én meg már annak is örülni fogok, ha a keresztnevembe nem törik bele a nyelved. Mást nem, majd ha eljutunk a harmadik randiig, elárulom azt is, ha még érdekel. – viszonzom a kézfogását, a tekintetem pedig akaratlanul is újra a cipőjére vándorol, és szinte kiül az arcomra a kérdés, ez most komoly?
- Bocsi a hülye kérdésért, de tényleg Minnie-nek hívnak, vagy… ez csak valami becenév? – esetleg egy megszállott fanatikussal hozott össze a sors, akinek otthon mindenén Minnie egér virít. Utóbbi esetben az ég irgalmazzon nekem, az ilyenek is csak egy fokkal jobbak, mint a hittérítők.
Közben pedig úgy tűnik, kezdünk! Az egyik szervező kisétál a porondra, tájékoztatva az összegyűlteket az este menetéről… hogy nem kell aggódni, milyen jó dolog is a közös főzés, jó buli lesz, ráadásul lesz egy rakás segítő akikre bármikor számíthatunk, no és nem utolsó sorban, senki sem fog éhen maradni a nap végére, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat.
- Remélem nem vagy vega, vegán, ilyen-olyan-amolyan érzékeny, fénydiétás, vagy bármi hasonló, manapság divatos étkezési zavaros… - súgom oda a lánynak, miközben reménykedő tekintettel rásandítok, mert ha most beközli, hogy de ő márpedig csak nyers zöldségeket meg gyümölcsöket eszik, inkább most rögtön hazamegyek. Azt már meg se kérdezem, hogy hogy áll a főzéssel, az valahogy magától értetődő számomra, hogy csaj, tuti ért hozzá. Pláne, mert kinézet alapján se olyan karót nyelt sznob, aki külön szakácsot tartson otthon a családi luxusvillában.



Balázs Csíkszentmihályi
Sport
Play by :
Nathaniel Buzolic
Kor :
27
Foglalkozás :
vízilabdázó
Hozzászólások száma :
15

Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Dinner for two   Dinner for two EmptyKedd Aug. 13, 2019 2:31 pm

Balu & Minnie
 “I like to race not to do laps alone. - Fernando Alonso”


Nagy átalakítások vannak a szerkesztőségen, mivel egy tulajdonosváltást követően azt a döntést hozták, hogy online kell lennünk, amennyire csak lehet. Így aztán több oldalt is indítottunk, gyakorlatilag olyanok lettek mint egy tévé csatorna, az életmód, fitness, gasztronómia, turizmus újságírói állandóan ontják a tartalmakat, és igazából nekünk sincs nehéz dolgunk a magunk kis sportcsatornájával, meccs, futam, verseny az mindig van. Végül is én egy kicsit örülök is ennek a változásnak, így legalább már nem csak cikkeket írhatok, hanem kommentálhatok is, amikor egy-egy élő közvetítésünk van. Tiszta menő az egész!
Szóval, mivel irány váltás van, ezért az egyik barátnőmet, Nicky-t megkérték, hogy a következő cikke szóljon majd a “csináld magad a vacsorád mert az milyen jó neked” éttermekről. Ő meg, de csak mert ilyen jófej, kitalálta, hogy engem visz magával. Nos, ebben alapvetően nem lenne semmi, ha mondjuk nem annyi érzékem lenne a dologhoz, mint laposhalnak a hárfázáshoz. Pedig ezt mindenki tudja rólam, hogy ha összezárnak egy hűtőszekrénnyi alapanyaggal, én akkor is simán éhen halok a konyhában. De persze, menjünk. Mi baj lehet belőle? Legfeljebb levágom az ujjam és legalább mondhatom, hogy “én megmondtam”.
Fogalmam sincs, hogy hogyan kell öltözni ezekre a helyekre, hogy mennyire csípjem ki magam, ha egyszer úgyis összepacáz majd valami haldokló állat és némi zöldségáru… Amúgy is, az ég szerelmére, rohadtul péntek este van, és mi dolgozni fogunk, nem gondolják, hogy majd még puccba is vágom magam! Fizetésemelés ide vagy oda, vannak dolgok amiért egyszerűen NEM tudnak eleget fizetni. Például azért, hogy egy konyhában, vagy tizenöt másik ember szeme láttára billegjek a tűsarkúban és bénázzak a nagykéssel. Kösz nem. Nicky amúgy is jól tud főzni, azt mondta nekem majd csak kevergetnem kell ha egyáltalán kell. Ismer már, kés közelébe se fog engedni ez tuti, mert akkor garantált, hogy lesérülök.
Szóval, úgy döntöttem lazára veszem a dolgokat, és a  Minnie egeres tornacipőm , egy farmer és a kedvenc (nem mellesleg szerintem autentikus) pólómra szavaztam, így legalább kényelmesen leszek béna. Az is egy szempont. Nem mondom, a nagyon cuki hostess csaj elég kerek szemekkel nézett rám amikor bejelentkeztem, de hamar összeszedte magát, mentségére legyen mondva. A kolléganőm még nem érkezett meg, így kezemben egy pohár borral keringtem a többi korán érkező közt, és nézelődtem, milyen plakátok és egyéb dekorációs elemek vannak itt. Aztán megpillantottam a lényeget: “Randivacsora két személyre” a mai este dátumával, szivecskékkel, és kibaszott vörös rózsákkal a képen. Ha van valami amitől szó szerint elmegy az étvágyam, az a romantika. Semennyire sem nőiesen köptem ki a korty boromat, finom fehérbor permettel beborítva az egy méteres körzetemben gyakorlatilag mindent. A kurva életbe, nem, nem, és nem! Nem fogok valami hülye randi izén részt venni csak azért mert az ismerőseim már unják, hogy szingli vagyok! Nem foglalkozok azzal, hogy takarítsak, inkább a telefonom túrom elő a zsebemből, és a barátnőmet hívom.
- Nicky! Nicky a rohadt életbe vedd már fel! - szűröm a fogaim közt, de csak búgó hangot hallok. Csessze meg magát. Háromszor is csöngetem, egyre kétségbeesettebben, majd amikor látom, hogy sms-t írt már tudom, hogy nem fog eljönni. Már éppen tenném is le a kezemből a poharat, hogy mielőbb távozzak a balfenéken, amikor egy hostess lány karon ragad, szinte lobogok utána és látom, hogy a másik kezével már nyúl is egy srác után, hogy hasonlóan lendületesen vezesse az utolsó szabad pulthoz.
- De… kisasszony, itt valami óóóriási… - kezdeném, hogy mégis mekkora bakot lőtt ezzel, mert én aztán nem fogok főzőcskézni, de a szavamba vág, és megállít szépen a pult mellett, a srácot meg mellém terelgeti. Hű azannyát de magas! Épp csak egy pillantást vetek felé, de esküszöm az első reakcióm az, hogy távolabb lépek egyet tőle, hogy “beleférjen a képbe”, mert olyan nagyon nagyra sikerült nőnie.
- Így. - állít vissza az előző helyemre a csaj, ahonnan elmászkáltam, de olyan szigorú arcot vág közben, mint az ovis dadusom, szóval nem merek ellenkezni. Maradok a seggemen! - Mindjárt kezdünk. Ha ma nem éreznétek, hogy egy hullámhosszon vagytok, vissza jöhettek jövő héten is, és akkor majd más mellé osztunk be titeket! - mondja mintegy mellékesen, majd el is siet, hogy ugyanígy beállítgassa a többi lányt és fiút.
Fókuszálok, az ajtó melletti plakátra, majd a pulton lévő szórólap apróbetűs részére nézek. Azt írja, hogy ha egyedül érkezik valaki, a kis “kupidóik” majd párba rakják valakivel akivel tutira jó estét töltenek majd el. Aha, szóval ez az ide ráncigálás ez volt a kupidó meg a sors keze mi?! Szemem sarkából nézek újra a kegyetlenül magas pasas felé, de így konkrétan csak a mellkasát látom, szóval oldalra kell biccentenem a fejem is a művelethez. Kosárlabdázik talán? Vagy kézilabda? Elég sportos, de lövésem sincs mi lehet a választottja, amíg meg nem érzem nagyon halványan a klór illatát. Tehát, valamilyen vízi sport, ezt az illatot nem lehet összetéveszteni semmivel sem. Az, hogy péntek este is árasztja magából az uszoda szagot arra enged következtetni, hogy legalábbis aktívan edz ha nem is versenyszerűen. Talán nincs veszve a dolog, és nem fogunk kukán álldogálni egymás mellett? Némileg zavartan, másrészt tanácstalanul nyúlok a fürtjeim közé, hogy minimális fejvakargatással kiötöljem, mi legyen. Majd az Univerzum eldönti. A kezem nyújtom a srác felé, és semleges arccal nézek rá fel, hogy majd’ kitörik a nyakam.
- Minnie Mitchell. - amennyiben viszonozza a gesztust, kézfogást követően már inkább kíváncsian de jóval barátságosabban fürkészem az arcát. Ha elereszt valami gyenge Minnie egeres poént hétszentség, hogy hazamegyek. Majd ezzel üzen az Univerzum. Szerintem már az összeset hallottam egyébként is, úgyhogy ha csak nem áll elő valami új dologgal, jobb ha nem is próbálkozik ilyesmivel. Amúgy meg, nem értem miért kell úgy tenni mintha az én nevem hangozna a leghülyébben…




Minnea Mitchell
Média
Play by :
Hayley Atwell
Kor :
24
Foglalkozás :
sportriporter & junior szerkesztő
Hozzászólások száma :
23

Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dinner for two   Dinner for two Empty

Ajánlott tartalom


Dinner for two Empty
Vissza az elejére Go down
 

Dinner for two

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Brooklyn :: Éttermek, cukrászdák, kávézók-
^
ˇ