One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Interview with...?

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyAmicia Cole
Today at 10:13 pm



Kapcsolatkeresõ

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyEbony Moontone
Today at 9:44 pm



New York Public Library ** Dean & Elaine

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyDean Calver
Today at 9:21 pm



You always late

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyKeagan Gooding
Today at 9:11 pm



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyAurora Cabot
Today at 9:05 pm



Rae & Flor - SMS

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyRaelyn J. Winters
Today at 7:47 pm



Munkahelyi ismerkedés

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyMyna Rosegold
Today at 7:15 pm



Helyszínigénylés

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyAlexandra Ruud
Today at 6:41 pm



Flor&Dorian - all goes wrong

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyFlor Sanchez Moreno
Today at 6:11 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin

Share
 

 Sorry, my gurl ~ Isa && Jade

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Sorry, my gurl ~ Isa && Jade   Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptySzomb. Szept. 21, 2019 3:56 pm


Jads & Isa
Sokak számára annak ellenére, hogy mindenki a legszebb évekként emlegeti a gimit és az egyetemet, gyakran éppen ezek a tanuló évek jelentik a poklot. Mert nem sikerül barátokat találniuk, olyasmit kell tanulniuk, amihez semmi kedvük és nehezen igazodnak el egy középiskolás társadalom útvesztőiben, ahol - különösen itt Manhattanben - akár egy rosszul párosított ruhadarab is jelentheti a népszerűséged végét.
Szerencsésnek tekinthetem magam, hogy két gyerekkori barátommal is együtt járhatok a jelenlegi sulimba, mert nélkülük nem is tudnám már elképzelni az életem. Lehet, hogy gyerekekként is jól kijöttünk, mert hajlandóak voltunk megosztani egymással a babáinkat, vagy ugyanolyan lelkesedéssel számoltunk be, hogy melyik fiú puszilta meg az arcunkat a szünetben... De úgy érzem a gimis évek voltak azok, amelyek igazán összetartóvá tettek minket. Nem mondom, hogy mindig akkora kalamajkába keveredtünk, mint a hétvégi bulin, de azt hiszem nem is csináltunk volna ilyesmit, ha ne lennénk legjobb barátok. A kapcsolatunk szorosságának bizonyítása mellett azonban most akadt miről beszélgetnünk Jadievel.
- Héé! - Valamelyest felháborodva ugyan, de tudatában a szavaiban rejlő igazságnak, igyekszem színlelni a felháborodásomat, amikor a párkapcsolatomat hozza fel. Amiről mindketten tudjuk, hogy mostanában tényleg nem áll olyan stabil lábakon, mint korábban. - Nem én vagyok negyven kiló vasággyal együtt.. Inkább Te vagy az, akire ráférne kicsivel több kaja. - Piszkálódom mosolyogva, holott rendszeresen hallom, hogy milyen szigorú diétára kell fognia magát gyakran a barátnőmnek, annak érdekében, hogy a pomponcsapat minél jobban teljesítsen. Ha nem egy szadista az edzőjük, akkor nem tudom mi.
- Jó, nem azt mondom, hogy enni olyan szörnyű. Meg tudod, hogy anya ki sem engedne a házból, ha nem annyit enne az egész család, amennyit ő kigondolt nekünk. - Halkan felnevetek, amikor anyáról magyarázok és arról, hogy neki vannak a tipikusan nagymamás hajlamai, amikor étkezésekről van szó. De végül is soha nem tiltakoztunk még, mert mindig finomakat főzött, vagy rendelt, ahogy ideje engedte. - Ugyan, Jadie, olyan anyagcserével, mint ami neked van, szerintem fizikailag lehetetlen, hogy valaha is elhízz. - És ezt nem csak azért mondom, mert kedves akarok lenni, hanem évek óta tapasztalom, hogy amikor le kell adnia pár kilót, akkor gyakorlatilag egy hét alatt megoldja.
- El fogod neki mondani? - Teszem fel a szinte várva várt kérdést, mert kábé minden tini állandó dilemmája az egyetemi évei előtt, hogy mit is mondjon el a szüleinek és mi maradjon örökké titok. Még én magam sem tudom, hogy a bulin történteket elmondanám-e bárkinek is az ott jelenlévőkön kívül. - Na és mikor jön haza? Tudod, csak mert... - Ahelyett, hogy befejezném a mondatot, inkább csak az arcom körül mutogatok, majd a barátnőm felé fordul a mutatóujjam, mert az ő arca szenvedte meg a tegnapi bulit igazán.
- Komolyan? - Nem tudom megállni nevetés nélkül, ami szinte visszhangzik, ahogyan a folyosón sétálunk Jads szobája felé. - Így már mindent értek. Akkor most már nem kell aggódnom, hogy esetleg más miatt léptél le állandóan evés után a mosdóba... - Mert hogy sajnos a fiatal generáció nagy problémája, hogy valamilyen úton-módon meg akarunk felelni az elvárásoknak. Még úgy is, hogy közben magunkat bántjuk. - Pedig a világ két legjobb dolga. - Vigyorodom el jókedvűen. - Na jó.. sok más mellett. - Teszem hozzá gyorsan, csak mert egyébként túlzásnak tűnik, hogy a világon csak két igazán jó dolog van.
- Tényleg nagyon jól sikerült. És irtó jó a fényfüzér a képekkel. - Magyarázom mosolyogva. - Komolyan, akár lakberendező is lehetnél - teszem még hozzá, Jadiere pillantva, akihez totál el tudnám képzelni az emlegetett állást. Biztosan élvezné, és a saját szobáján is látszik, hogy menne neki a dolog.
- Biztos? - A szemöldököm kérdőn a magasba szalad, a hangomba pedig rögtön sokkal több komolyság férkőzik, amikor súlyosabb dolgok kerülnek szóba. - Mármint eszemben sincs megakadályozni téged, hogy elmond apukádnak, csak... Nem is tudom. - Nagyot sóhajtok, mert minden sokkal egyszerűbb lenne, ha Austin nem lenne egy agresszív balfék. - Ugyan már, nem lehet problémája azzal, hogy épp nem érsz rá. És majd úgyis találkoztok a suliban - rántom meg a vállam. Holott tudom, hogy mondani könnyű, nem nekem kell majd foglalkoznom valakivel, aki simán megérdemelne egy feljelentést.
- Akkor jó - mondom jókedvűen. Jadienek igaza van, amikor azt mondja, hogy a szószban való választásunk jelöli, hogy van egyéniségünk. Mert bár nagyon sok dolog van, amiben hasonlítunk, néha mégis olyan, mintha az egyikünk a só lenne, a másikunk pedig a bors. Hasonló, de mégis nagyon különböző.
- Komolyan, a végén kiderül, hogy lecserélted az egész ruhatárad, csak elfelejtettél szólni - vigyorodom el jókedvűen, ahogy már-már dorgálóan elmondom a véleményen. De nincs miért aggódnom, hiszen épp az előbb ígérte meg, hogy megmutatja az új szerzeményeit, ami így lányok között olyan, mintha... nem is tudom, mintha az új kocsinkat mutogatnánk egymásnak, ahogy a pasik szokták. Bár igazából mi lányok is szoktuk egymásnak mutogatni az autóhoz hasonló szerzeményeinket. Na mindegy.
- Egyáltalán hogy volt képes meghúzni? Tudja, hogy a csapat miatt is fontosak neked a jegyeid... - mérgesen fújom ki a levegőt. - Mintha nem dolgoznál legalább annyira érte, mint a hülye kosarasok, akiknek akkora az agya, mint egy borsó. - Elégedetlenségemet kifejezendő rázom a fejemet. Ha mi irányíthatnánk az iskolát és kijavíthatnánk a rendszer hibáit, bizony nagyon másképp állnának a dolgok. - Egész életünkre el leszünk látva smink cuccokkal, ha nem tovább - nevetek fel jókedvűen. Alapjában véve is imádok nő lenni, a ruhák, cipők és természetesen ékszerek világában, de néha egy-egy sminktermék is legalább annyira boldoggá tud tenni.
Krumplit nyomok a számba, úgy nézem elgondolkodva a falra akasztott festményt. - Egyébként... - lenyelem a falatot, majd Jadenre pillantok. - Mikor is szabadulnál hivatalosan a szobafogságból? Vagy hogy is van, abban voltál még?

Isabel Marquina
Diákok
Play by :
Sofia Carson
Kor :
18
Foglalkozás :
gimnazista, szinkronúszó
Hozzászólások száma :
62

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sorry, my gurl ~ Isa && Jade   Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyCsüt. Szept. 12, 2019 10:06 am



Isa && Jade
A barátság nem csak abból áll, hogy vihogunk és jókat dumálunk a menő fiúkról és zenészekről. A barátság arról is szól, hogy ha ő zokogva vár a szobájában, és alig tudja elmondani, hogy mi történt, ott legyek vele. Hogy megvigasztaljam, tartsam benne a lelket, és tudja, nincs egyedül.
Nem tartottam attól, hogy Isa továbbra is haragudni fog rám a tegnapi miatt, mégis egy kicsit azt eléggé szorongva nyitottam ki neki az ajtót. Én magam nem számítottam arra, hogy le fog fejezni, hiszen jó ideje ismertem már ahhoz a barátnőmet, hogy tudjam: kedves lány ő, és bár egy kicsit tűzről pattant jellemmel bír, ettől függetlenül nem haragtartó. A dolog csak azért viselt meg, mert bár én magam meg egy makacs némber vagyok, mégsem szoktunk kifejezetten veszekedni.
A legtöbben azt hiszik, hogy a mi barátságunk felszínes. Jóban vagyunk egymással a népszerűségünk miatt, no meg azért, mert mind a ketten hülye picsák vagyunk, akiknek a shoppingoláson kívül más nem igazán jár a fejében. Ez egyáltalán nem volt igaz se rá, se rám, rengeteg közös témánk volt, és soha nem használtuk ki a másik népszerűségét arra, hogy a sajátunkat építsük. Lényegében nem is akartunk népszerűek lenni korábban, szimplán csak túl jó családból származtunk mind a ketten, és a pénzes szülők már egyfajta belépőt jelentettek a sulin belül ebbe a klikkbe. Az pedig csak tetézte a dolgot, hogy Isa mindennek ellenére okos – a szinkronúszás meg elég menő dolog szerintem – én pedig a balerina és tornász múltam miatt, bekerültem a cheerleader csapatunkba. Innentől kezdve a státuszunk miatt már meg is voltunk pecsételve, holott bár sok hülye cafka van pl a csapatban is... A legtöbben kedvesek. Egyszerűen csak nem közösködnek a diákokkal, mert úgyis le vagyunk nézve, sokan butának tartanak minket csak azért, mert nem a könyveket bújjuk állandóan.
Mindenesetre teljes mértékben bizonyítja, a tény, hogy nem hagyott a buliban veszni, sőt... Fogta a azt a kurva baseball ütőt és lecsapta a pasimat... Aminek még lesznek következményei. Én a magam részéről csak reménykedtem abban, hogy nem fog miattam bajba kerülni.
- Még szerencse, hogy itt vagyok és megtömlek... – vigyorogtam rá, majd cinkosan kacsintottam is rá egyet – Legalább én, ha már az uraddal folyton marjátok egymást.
Nem mintha annyi tapasztalatom lenne a témában, de ettől függetlenül igyekeztem viszonylag könnyed hangot megütni. Ha ő jönne nekem hasonló szöveggel amúgy csak zavartan álldogálnék előtte, vörös fejjel – mondjuk az most is vörös mert leégtem ismét, főleg az orrom hegye, amit eléggé megkapott a Nap – de ez más. Kettőnk közül ő rendelkezett csodás emlékekről a tiniszerelemről, meg neki vannak „mindenben ő az első” féle tapasztalatai... Nem mintha ezeket irigyelném őket, de azért nyilvánvalóan megbeszéltünk bizonyos... Dolgokat. Szóval lényegében tudok arról, hogy sokszor nem csak vigyorogva nézegetik egymást az ágyban.
- Ez egy jel... – csóváltam meg a fejem, majd a saját vékony combjaimra mutattam – Nem sokkal vagyok magasabb nálad Lányom, és én azért tudok enni, ha kell... Mégsem vagyok debella még, szóval egy kicsit fordíthatnál több időt az étkezésre... Amúgy is, enni tök jó dolog.
Én magam inkább azért szoktam rinyálni, hogy soha nem ehetem azt, amit akarok. Legalábbis nekem eléggé oda kell figyelnem a csapat miatt a súlyomra, mert nincsenek fiú tartóembereink, ezért pedig nem szakadhatok ötven kilósan a nyakába a csapatomnak. Sokszor még a 46 kilómat is sokallni tudja az edzőm, ami miatt néha meg is tudnám folytani azt a kurvát.
- Apa amúgy nincs is itthon – mondtam neki, miközben sétáltunk fel a lépcsőn – Csak ketten vagyunk most, mert Floridába ment valami nagy ügyet intézni... Így ő nem is tudja a bulit.
Ezt már csak halkabban tettem hozzá, mint aki attól tart, hogy az említett személy belép az ajtón és nyakoncsíp... Bár így is azt forgattam a fejemben, hogy el fogom mondani neki a dolgot. Isának pedig említettem még az este elején, hogy kimásztam a szobám ablakán, és az ablanom melett lévő tűzlépcsőn lépkedtem le. Nem ez volt az első ilyen alkalom, szóval már meg sem lepődött rajta.
- Ezért van nálam vagy fél éve már fogkefe és fogkrém, meg rágó – vigyorodtam el – Igazából ez volt az oka annak, amikor leléptem kajálás közben a mosdóba. Amúgy meg nem tudom... Nekem az édes meg a csípős nem nagyon fér össze, de kifejezetten édesszájú sem vagyok, és a csípőset sem bírom.
Emlékszem még az első alkalomra, amikor Isáéknál ebédeltem. Az anyukája amúgy nagyon cuki volt, folyamatosan kérdezgette, hogy mennyire ízlik az ebéd, én nekem pedig vörös volt a fejem, ömlöttek a könnyeim, alig tudtam megszólalni, de azért mondogattam, hogy nagyon finom, imádom azt, amit elémtettek.
- Ahh nagyon imádom így a szobát. Ideje volt már leszedni a csillagokat a plafonról – mosolyodtam el, miközben félredobtam az ágyamról az egyik párnámat, hogy helyet tudjak csinálni magunknak rajta, majd figyeltem, ahogyan a barátnőm egy másikat az ölébe kap és leül.
- Jó darabig nem lesz buli – sóhajtottam fel halkan – El akarom mondani apának. Távol kell maradnom tőle. Egyetlen üzenetére sem válaszoltam és délután is repülő módba tettem a telefonom, hogy ne érjen el... A suliban úgyis találkoznom kell vele, fel akarok készülni rá, és csak remélem, hogy ezzel nem fogom felbőszíteni.
Mert akár szakítok, akár nem, én magam is tudom, hogy ezt ennyire könnyen nem fogjuk lezárni. Ha képes volt arra, hogy odacsapjon nekem, akkor biztosan nem. Nehéz volt egész nap azt játszani, hogy minden rendben van velem és éreztem, ahogyan lassan szúrni is kezdték a könnyeim a szemeimet, de egyelőre visszapislogtam őket. Nem akartam még sírni.
- Aha, ugyanazt – mosolyogtam rá, miközben a saját tálcámat is az ölembe vettem – Csak a szósz más. Az jelöli az egyéniségünket.
Alapvetően nagyon sok közös volt bennem és Isában, viszont ez nem jelentette azt, hogy a másik személyiségét elnyomtuk volna. Örültem neki, hogy bár vannak megegyező vonásaink, de ettől függetlenül nem voltuk ugyanolyanok. Kiegészítettük egymást, viszont nem ütjük a másikat sem teljesen.
- Persze – mosolyodtam el a kérdésére – Amúgy pár felsőt, meg egy új kabátot, hogy legyen még egy farmer, és így tudom is cserélgetni őket. Néhány farmert, a suliba cuccokat, egy új táskát, mert a régi már annyira nem tetszik.
Már jó ideje gondolkoztam is azon, hogy kiszelektálom a dolgaimat és elajándékozom őket, mert lényegében pénzünk van elég és én is dolgozom, szóval nincs szükség rájuk. Alapvetően egyikünk sem volt a kidobás híve, és Eve-el sokszor szortírozzuk ki a ruháinkat, hogy odaadhassuk olyanokanak, akik tudnak örülni nekik. Nekem meg pedig robban fel a szekrényem már lassan, és a felét nem is hordom azoknak a cuccoknak, amik benne vannak.
- Jaj, jó – csillantak fel a szemeim – Úgyis kezdek kifogyni pár cuccból, de mostanában egyáltalán nem volt időm elmenni körülnézni... Tudod matekból át kéne mennem valahogy, amiért az a... Hadd ne mondjam, hogy mi, de meghúzott. Ma kutyafuttában pár cuccot összeszedtünk,de nem túl jelentős a készlet... Eve meg kapott egy csomó cuccot tesztelésre, konkrétan annyit, amennyit konkrétan egy személynek lehetetlen kipróbálni, szóval ha gondolod nyugodtan válogathatunk abból is.
Mert bár ők ketten elég hasonló bőrszínnel rendelkeznek, ettől függetlenül tényleg egy hatalmas dobozt küldtek neki, és lényegében mi is csak segítünk, ha pár dolgot lenyúlunk. Még mondta is, hogy szóljak majd Isának a dologról, csak nekem fullra kiment a fejemből.

1 121 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca  Sorry, my gurl ~ Isa && Jade 1471401822  ✮✩ szoba

Jaden Emmaline Foster
Diákok
Play by :
Virginia Gardner
Kor :
17
Foglalkozás :
Diák, barista
Hozzászólások száma :
33

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sorry, my gurl ~ Isa && Jade   Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyVas. Aug. 25, 2019 9:04 pm


Jads & Isa
Őszintén nem akartam Jade-re haragudni. Sőt, ha ebben az egész helyzetben egyáltalán kellene valakire haragudni, akkor az minden bizonnyal Austin lenne és a hülye feje, amiért - akármennyire is a béka segge alatt volt már az alkoholszintjét tekintve - civilizált férfi ember létére képes volt megütni az én törékeny barátnőmet, akiről azt állítja, hogy szereti. Ha lett volna rá lehetőségem - meg ha az ő keze hátra lett volna kötözve, mondjuk egyenesen egy székhez -, akkor esküszöm nem ússza meg annyival, amit kapott. Bánom, hogy nem úgy alakult a helyzet, de esküszöm nem álltam volna jót magamért. Mondja ezt a még mindig az ereimben száguldó adrenalin, de nagy valószínűséggel, ha 'tisztességes harcos' módjára szemből támadok és nem hátulról, akkor már csak a magasság- és súlykülönbségből adódóan is tuti én mentem volna a kórházba.
Mégis sikerült olyan morcosan válaszolgatnom az üzeneteire, mintha éppen rá haragudnék. De ennek ellenére is igent mondtam az ajánlatára, hogy náluk aludjak. Egyrészt mert tudtam, hogy mire letudom a mai teendőimet és a találkozót, amit apa szervezett az egyik ismerősével, aki sportruházatban utazik, addigra valószínűleg már nem fog annyira füstölögni a fejem a tegnap este miatt és Jadiere sem fogok már egyáltalán fújni, mint valami macska, amiért valamilyen - minimális - szinten jogosan, de kiállt a pasija mellett. Másrészt meg azért is döntöttem amellett, hogy eljövök, mert így valószínűleg lesz alkalmunk arra, hogy átbeszéljük egy kicsit a dolgot és megegyezzünk valamiben. Mert bár az már tegnap eldőlt, hogy nem mondjuk el senkinek, hogy Austin nem csak megbotlott. De mi van, ha valaki felfedezi a barátnőm sérüléseit, vagy egyszerűen csak rákérdez a cipő elvesztésére? A legfőbb kérdés talán mégis inkább az, hogy vajon maga az ördög mennyire emlékszik a történtekből. Egyértelműen megbocsáthatatlan amit tett, de vajon félve kell-e szeptembertől suliba mennem? De valójában az is lehet, hogy nem tudja, hogy én voltam. Így vagy úgy, ez nem derülhet ki számára. Mellesleg az is érdekelne, hogy kereste-e már azóta Jadiet.
Azt hittem volna, hogy a végzős évünk a gimiben a jó jegyekről, a hétvégi bulikról és az egyetemi felvételiről szól, nem pedig arról, hogy könnyű testi sértés miatt letartóztatnak majd. Ami persze rögtön vonná maga után, hogy én meg feljelentem Austint bántalmazásért, akár hagyja Jads, akár nem. Na de remélhetőleg bírósági ügyet azért nem csinálunk belőle és csak túl sok sorozatot néztem a repülőn idén nyáron.
Amikor meglátjuk egymást barátnőmmel, érezni, hogy ingatag talajon mozgunk most ideiglenesen, de az is, hogy a kedélyek már csillapodtak és egyikünk sem akarja leordítani a másik fejét. Különösen nem úgy, hogy az rengeteg kérdést felvetne a családja számára, amire most egyáltalán nincs szükségünk. Ezt egymás között kell elintéznünk. - Hidd el, én is jobban örülnék neki, ha normálisabb étkezési szokásaim lennének. - Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy magyarázok. Tulajdonképpen most, hogy beszélünk róla, már egészen éhesnek érzem magam. - Akkor nem kapnék állandóan fejmosást Loutól, tőled, anyától, a tesómtól... - Az ujjaimon számolok, ahogy sorolom az embereket. - Amiért nem eszek - teszem hozzá, immár nevetve. Talán ideje lenne már rászoknom, hogy tudatosabban étkezzek, és akkor nem unnám már, hogy mindenki tömni akar, mint a libát. Ami néha nem is akkora hátrány, mert pusztán az alapján, amikor Jadie felsorolt, máris összefut a számban a nyál.
Nem bánom, hogy viszonylag hamar úgy döntünk, hogy megkíméljük magunkat a családdal való udvarias társalgástól, mert mégiscsak azért jöttem, hogy ellenőrizzem, hogy a barátnőm jól van-e. Olyasmi, mint a tegnap történtek nem változtat azon, hogy mennyire szeretem a szőke fejét.
- Neeem! - vitatkozom vigyorogva, mert bizony a chiliszósz meg én két elválaszthatatlan dolog vagyunk és akármikor kerüljön is szóba, én ki fogok állni mellette. - Komolyan, össze sem lehet hasonlítani a fokhagymással. Pont most mondtad el a legnagyobb hibáját, hogy milyen szájszaggal jár - magyarázom győztes hozzáállással, holott tisztában vagyok vele, hogy ebben nem fogjuk meggyőzni egymást soha. - Az édeschili különben is azért tökéletes, mert nem túl csípős és nem is túl édes. - Pont illik hozzám.
- Így élőben még szebb a színe a falaknak - nézek körbe, egész háromszázhatvan fokos fordulatot véve a szoba közepén, amikor felérünk. Képet kaptam már róla, de így élőben még nem láttam a munkálkodás eredményét. Ledobom a hátizsákomat, amiben a cuccaimat hoztam, aztán lehuppantam az ágyra, mintha csak legalább olyan ismerős terepen lennék, mint a saját otthonom.
- Igazán nincs mit. Inkább csak szerencse, hogy megtaláltam - vonom meg a vállaimat, miközben az ölembe húzok egy párnát és úgy kezdem el simogatni, mintha macska lenne. Furcsa megszokás, főleg mert allergiás vagyok rájuk. Mármint a macskákra. - Tulajdonképpen igazad van, abban a helyzetben... - mélyet sóhajtok. Elképzelni sem tudom mit élhetett át és él még át most is, ha a tegnapi napra gondol. - Őszintén? Megért minden centet, nagyon csini! - mosolyodom el kedvesen. - Csak legközelebb ne legyen ENNYIRE extrém a buli, ahova felveszed, jó?
- Köszönöm. - Szívesen fogadom a kaját, mert most már tényleg érzem, hogy talán butaság volt kihagyni a délutáni találkozó alatt az ebédet, de akkor nem maradt volna hely mindannak a finomságnak, amit Jads szerzett be nekem. A helyére dobom a párnát, mielőtt az ölembe venném a tálcát amit kapok, és kipakolom rá az ételt. - Ugyanazt esszük? - Teszem fel kíváncsian a kérdést, miközben rápillantok, meg a tálcájára. Mert ugyebár milyen menő, ha ebben is összeillünk.
- Király! - Lelkesedem fel, s közben meg is kaparintom magamnak az annyira emlegetett édes chili szószt. - Megmutatod majd őket? Miket vettél? - Úgy érzem a kezdeti ingatlan talajról most olyan témára evezünk, amiről szívesen beszélünk mindketten. És még bőven lesz időnk felhozni a kényes témákat, amiket érdemes nem evés közben bolygatni. - Jut eszembe... Kaptam egy halom sminket, de túl sok is, meg a fele nekem nem áll jól. Gyere majd át valamikor, hogy megnézd, neked mi állna jól belőle, jó?

Isabel Marquina
Diákok
Play by :
Sofia Carson
Kor :
18
Foglalkozás :
gimnazista, szinkronúszó
Hozzászólások száma :
62

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sorry, my gurl ~ Isa && Jade   Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyHétf. Aug. 19, 2019 8:25 pm



Isa && Jade
A barátság nem csak abból áll, hogy vihogunk és jókat dumálunk a menő fiúkról és zenészekről. A barátság arról is szól, hogy ha ő zokogva vár a szobájában, és alig tudja elmondani, hogy mi történt, ott legyek vele. Hogy megvigasztaljam, tartsam benne a lelket, és tudja, nincs egyedül.
Én magam is tudtam, hoyg isa nagy valószínűséggel nem fog már haragudni, de ettől függetlenül azért tartottam attól, hogy az egész ügyet hogyan fogadja majd. Teljes mértékben megértettem, hogy miért dühös rám, viszont ismertem már annyira, hogy tudjam: ez nála konkrétan olyan, mint egy gyorsabb lefolyású vihar. Amint kitombolja magát, szabályosan kiderül az ég, és olyan édescuki mosollyal az arcán jön oda, hogy csak pislogok nagyokat. Én magam ennek a teljes ellentéte voltam, alapvetően bár elég sokat hisztizek, ettől függetlenül komolyan megharagudni csak akkor szoktam, ha az illető nagyon megbánt. Pont ezért mondhatom el, hogy Isával még sosem vesztünk össze úgy, hogy én tartottam volna a mosolyszünetet. Szerencsére pontosan tisztában vagyok a saját makacsságommal, és észreveszem azt, ha túlzásba viszem a dolgokat.
A tegnapi eset is volt. Bár nagyon megrázott az, ami történt, ettől függetlenül egész nap próbáltam normálisan viselkedni, normális dolgokat művelni. Az éjszakám nagyrészt azzal telt, ahogyan a fejem pörgette vissza az eseményeket, és igyekeztem lehetőleg csendesen sírni, hogy Eve ne hallja meg. Viszont alapvetően nem szeretem ilyen dolgokra pazarolni az időmet, mégis éreztem, hogy ha Isával talán valamennyire át tudjuk beszélni majd a dolgokat. Hiába, most mindannyian abban a korban vagyunk, amikor nem szívesen avatjuk be a felnőtteket a... csúnya részletekbe.
És hát ha valami, akkor az, hogy a pasim megpofozott, határozottan ebbe a kategóriába sorolható. Viszont nem akartam az ügyet túlspilázni és a rendőrséget bevonni az egészbe, mert tartottam attól, hogy hogyan néznének rám a suliban. Nem szerettem amikor összesúgtak a hátam mögött, pont ezért is volt minden vágyam, hogy ezt az ügyet megelőzhessem. Egyszerűen csak semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy magyarázkodjak az embereknek, vagy hallgassam a rossz párkapcsolatomról zengő ódákat.
Viszont én magam is tudtam, hogy majd valamilyen szinten beszélnem kell a dologról, ha nem akarom, hgoy a szőnyeg alá legyen söpörve, amitől végül csak még rosszabb lesz nekem. Pont ezért is döntöttem úgy, hogy majd szigorúan evés után előhozakodok a dolognak Isával, mert majdnem éhenhaltam, és lényegében nem akartam, hogy ez vegye el az étvágyamat, a még langyos wraptől meg krumplitól.
Viszont miközben lesétáltam hozzá, igyekeztem felkészülni lehetőleg mindenre... A legrosszabbakra is, amik bekövetkezhet, éppen ezért is álltam meg előtte úgy, akár egy rakás szerencsétlenség. Konkrétan azon sem lepődtem volna meg, ha végül úgy dönt, hogy felpofoz, annyira szerettem volna még a legrosszabb lehetőséget is számba venni, de sejtettem, hogy már nem haragszik, mert akkor valószínűleg itt sem lenne... Ettől függetlenül én sem öleltem meg őt, inkább csak a szám szélét rágcsálva indultam meg a házunk belsőbb részeibe, hogy ott folytathassuk a beszélgetést. Utáltam az előszobában ácsorogva megvitatni dolgokat.
- Sejtettem – sóhajtottam fel halkan – Komolyan irigyellek... Én valahogy állandóan enni akarok, mert mind olyan emberek vesznek körül, akik folyamatosan kajálnak.
Gondoltam itt a nővéremre, meg apámra is. Az utóbbinál nem volt kérdés a mennyiség, viszont Eve mindenki számára egy meglepetés volt... És soha egyetlen dekát sem hízott, ami miatt nem kicsit voltam irigy rá. Ha azt művelném, amit ők, minden bizonnyal akkora lenne a seggem három hét múlva, hogy kitennének a csapatomból.
Viszont én magam is tudtam, hogy jobb lesz mind a kettőnknek, hogy ha gyorsan eltűnünk, ugyanis sejtettem, hogy ha Evelyn meglátja Isát, minden bizonnyal előbb vagy utóbb kapni fog pár kérdést, én pedig nem tudom, hogy meddig tudnánk neki hazudozni... De arra tippelek, hogy kb. fél óra alatt összerakná a sztorit.
- Fokhagymás – vágtam rá rögtön – A fokhagyma a legjobb dolog a világon! Ha nem járna brutáis szájszaggal, akkor valószínűleg mindenbe belepakoltatnám, de így sajnos mellőznöm kell ezt...
Halk sóhaj kíséretében löktem be a szobám ajtaját, amit nemrég festettünk át, és vettünk pár új bútort. Valamikor egy hete kezdtem el hisztizni, hogy nagyjából úgy néz ki a hely, mintha egy óvodás lakná. Szóval végül az energiát nem sajnálva vetettük bele Eve-el magunkat a szobám felújításának projektjébe, ami kifejezetten jól is sikerült. Szegény apát meg vittük magunkkal, hogy fizessen, mint a katonatiszt. Szerintem sosem fogom elfelejteni az arcára írt undort, amikor bevittük a szőrös párnák közé...
- Köszi – mosolyodtam el a cipős megjegyzésén – Hála az égnek, hogy nem hánytam le... Ahhoz egy kicsit drága volt. Konkrétan a fizetésem negyede ment el rá.
Mert hát annak ellenére, hogy amúgy tehetősebbek vagyunk, szeretek dolgozni. Igazából nyáron túl sok szabadidőm van, és sokszor a hétvégéken is unatkozom, ezért elmentem egy starbucksba baristának. Heti egy nap négy vagy hat órában teljesen vállalható, ráadásul van kedvezményem mindenféle finomságra és még kapok is érte valamennyi fizetést, amit konkrétan bármire elkölthetek.
- Ez a tiéd – adtam a kezébe a kis nejlonzacskót, majd egy tálcát is, én magam pedig felkaptam a másikat – Vettünk pár nagyon cuki dolgot... Még nem vittem el őket a mosásba, mert meg szerettem volna mutatni neked.
Igazából egy kifejezetten nagy kupacnyi táska felé intettem a sarokba, majd gondosan becsuktam az ajtót. Nem zártam kulcsra, mert azzal lényegében csak gyanút keltenék, és nem is nagyon szóltam semmit... Úgy éreztem, hogy ténylegesen jobb, ha nem evés közben beszéljük meg a tegnap történteket, szóval a saját ölembe vettem egy tálcát, és elkezdtem kipakolni a kajámat.

826 ✮✩ ruha ✮✩ remélem tetszik, Babóca  Sorry, my gurl ~ Isa && Jade 1471401822  ✮✩ szoba

Jaden Emmaline Foster
Diákok
Play by :
Virginia Gardner
Kor :
17
Foglalkozás :
Diák, barista
Hozzászólások száma :
33

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sorry, my gurl ~ Isa && Jade   Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyHétf. Aug. 12, 2019 11:25 am


Jads & Isa
Ezerszer is megkaptam már a szüleimtől, hogy az egyik legnagyobb hibám az, hogy ha valami bánt, vagy nem értek egyet egy helyzettel, akkor túlságosan felidegesítem magam rajta és olyan hidegen tudok viselkedni, mintha én lennék maga a jégkirálynő, egészen addig, amíg a helyzet nem fordul az én ízlésemnek megfelelővé. Vagy amíg be nem látom, hogy a felháborodásom gyakorlatilag teljesen felesleges volt, mert minden sokkal egyszerűbb, mint ahogyan azt a vörös ködtől már-már füstölgő fejjel én elképzeltem. A tegnapi bulin történtek miatt azonban még mindig forr a vérem, mert hiába fogyasztottunk a házigazda örömére tetemes mennyiségű alkoholt, az este végére olyan dolgok történtek, amelyek egy pillanat alatt segítettek kijózanodni. Olyan dolgok, amiket az ember jobb esetben csak a tévék képernyőjén lát és nem éli át saját maga. Bár a tegnapi éjszaka folyamán nem konkrétan nekem esett bajom, mégis személyes támadásnak veszem, amit az a görény művelt a barátnőmmel, akit legalább annyira szeretek, mintha csak a testvérem lenne - épp ezért fáj annyira, hogy nem tudtam megvédeni valami olyasmitől, amit a kezdetek óta láttam, hogy ott van és létezik. Legszívesebben fognám és megráznám a barátnőmet, hogy térjen már észhez, de minden alkalommal, amikor rá akarok világítani a pasija viselkedésére, csak én kapom az ívet, amiért ki merem nyitni a számat. Azok után pedig, amiket Jadie tegnap a fejemhez vágott, még csak az üzeneteit sem néztem meg szívesen.
Hiába próbálom meggyőzni, hogy nyissa ki kicsit jobban a szemét, amikor Austinról van szó, tudom, hogy nem tetszik neki, amit mondok. De a tegnapi után egyikünk sem tagadhatja le, hogy igazam volt, az a srác nem csak egy alapos tarkón verést érdemelt meg, de még azzal a lendülettel el is kellett volna ásnunk, hogy ne emelhessen többször kezet Jads-re. A történtek ellenére is van egy sejtésem, hogy a barátnőm mindennek ellenére nem fog vele szakítani. Nekem pedig fogalmam sincs, hogy mi mást tehetnék, mert elfogyott a türelmem, hogy újra meg újra én legyek a boszorkány, amiért kívülállóként könnyebben meglátom az emberekben a szörnyeteget.
Tulajdonképpen félhetnék is a tegnap este következményeitől - mivel egy egyetemista ismerősöm hátsókertjében leütöttem valakit, akinek dühkezelési problémái vannak és történetesen még az évfolyamtársam is. Mégsem tudok most a saját testi épségem miatt aggódni, mert apa úgy döntött, hogy bemutat néhány ismerősének a sport világából, hátha a jövőben fontosak lehetnek ezek a kapcsolatok. Igyekszem a hangulatommal szöges ellentétben jó képet vágni a találkozóhoz, ami összességében sokkal szórakoztatóbbra sikeredik, mint én azt gondoltam, amikor beszálltam a kocsiba.
- Apa..?
- Igen, kincsem?
- Aludhatok ma Jadennél? Nálam maradt a cipője... - Már előre tisztában vagyok a válasszal, egyedül abban reménykedem, hogy az apám annyira el van merülve a telefonjában, hogy nem jut eszébe megkérdezni mégis hogy maradhatott nálam a barátnőm cipője.
- Persze. Csak... - Szorgosan pötyög, valószínűleg meg sem hallotta pontosan mit kérdeztem tőle. - Megkértem az asszisztensem, hogy intézze el azt a találkozót, amit megbeszéltünk Greggel az ebéd alatt.
- Köszönöm! Te vagy a legjobb. - Puszit nyomok az arcára, aztán már pattanok is ki a kocsiból, amikor a sofőr lefékez az épületünk előtt. A liftben olyanok vagyunk, mintha egymás utánoznánk, apa is és én is a saját telefonunkba merülve pötyögünk, míg ő a munka miatt, én a barátnőmnek, akinek azt ígérem, hogy pár órán belül náluk leszek. Addig remélhetőleg megfeledkezem majd a késztetésről, hogy mennyire le akarom ordítani a szép szőke fejét, amiért nem hallgatott rám.
Azonban amikor odaérek hozzájuk, még mindig azon kattogok, hogy milyen következményei lehetnek a tegnap estének, holott mindhárman megegyeztünk, hogy nem mondjuk el senkinek, mi történt valójában. Az egyetlen szerencse talán, hogy nem Jadie, hanem a nővére nyit ajtót, így egészen addig halvány, kedves mosoly ül az arcomon, amíg meg nem látom barátnőmet.
- Szia. - Megköszörülöm a torkom, és ahelyett, hogy rögtön megölelném, csak az előszoba berendezését vizslatom. Szép is lenne, ha most előhúznám a fél pár cipőt, még a végén kérdéseket vetne fel a családja többi tagjának.
- Apával voltam munkaebéden, de nem ettem, szóval köszi, hogy gondoltál rám. - Félmosoly jelenik meg a szám szegletében, mert szinte mindenki, aki körülvesz állandóan etetni akar. Fogadok ha egy hétig nem vennék magamnak semmit, a barátaim eltartanának. - Nem értem amúgy.. az édeschili szósz a világ legjobb dolga! - Mondja ezt egy született latina. Szerintem én már fél éves koromban is mindent csípősen ettem, hála a szüleim származásának. Hagyom, hogy megragadja a kezem és együtt sétálok vele az emeletre, a szobája felé. - Egyébként elhoztam a cipődet.

Isabel Marquina
Diákok
Play by :
Sofia Carson
Kor :
18
Foglalkozás :
gimnazista, szinkronúszó
Hozzászólások száma :
62

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Sorry, my gurl ~ Isa && Jade   Sorry, my gurl ~ Isa && Jade EmptyPént. Aug. 09, 2019 6:45 pm



Isa && Jade
A barátság nem csak abból áll, hogy vihogunk és jókat dumálunk a menő fiúkról és zenészekről. A barátság arról is szól, hogy ha ő zokogva vár a szobájában, és alig tudja elmondani, hogy mi történt, ott legyek vele. Hogy megvigasztaljam, tartsam benne a lelket, és tudja, nincs egyedül.
- Köszi hogy kivittél egy kicsit – nyomtam egy puszit a nővérem feje búbjára, majd kivettem a kezéből a zacskókat, és elindultam a szobám felé velük. Még nem voltam teljesen jól, amiért a reggelemet úgy kezdtem, hogy rögtön futottam a vécére, hogy a tegnap elfogyaszott gyrost és a torkomon álaszthassunk valaazzal voltam elfoglalva, hogy összekaphassam magam, és Isával megoldjam a dolgainkat.
És mivel a lány teljes mértékben a legjobb barátaim közé sorolható, képtelen lennék sokáig elviselni azt az állapotot, amit előidéztem. Persze lehet takarózni azzal, hogy részeg voltam, és azért vágtam olyan dolgokat a fejéhez, de nem mehetek el a tény mellett, hogy ettől függetlenül ő mellettem állt... Megtehette volna, hogy otthagy és elmegy bulizni, de minden bizonnyal szeret és félt annyira, hogy a fél szemét rajtam tartsa... Pedig elég csúnya dolgokat vágtam a fejéhez, amit nem is gondoltam komolyan.
Pont ezért is szerettem volna részben áthívni magamhoz, másrészt pedig amiért apámtól olyan szobafogságot kaptam, hogy a lábam nem érte tőle a földet. Pontosan tudom, hogy mi a problémája... Egyrészt éghet a pofája, amiért pótvizsgáznom kell matekból, másrészt azért a csapatban elért teljesítményem miatt büszke volt rám, és pont ezt nem akarta veszni hagyni. Tudom, hogy a szemében mindig az okos, szép kislánya leszek, de ettől függetlenül letagadhatatlan tény, hogy csak a kis picsás pompomlánykodáshoz értek. Persze ha ezt elmondanám, Evenek vagy apának, minden bizonnyal állítanák, hogy nem így van, de én máig nem voltam biztos a dologban.
Leugrottam közben még néhány tálért és tányérért, és az asztalomra pakoltam a kis KFC-s zacskót, illetve azt a pár új ruhát, amit sikerült a nővéremmel beszerezni. Egyelőre nem akartam bevágni a mosásba a cuccaimat, mert ha esetleg hamar túlleszünk Isával a száraz részeken, akkor meg tudjam neki mutatni a kis cuki felsőket, amiket beszereztem.
Dobtam még egy gyors zuhanyt, megmostam a hajamat is, mert pontosan tudtam, hogy Eve be fogja engedni Isát, mert már elég jól megismerték egymást az elmúlt évek során. Nyilvánvalóan sejthette azt is, hogy nem mondtam el neki mindent, hiszen a reggel sírástól vörös és felpuffadt arcomat teljes pompájába vágtam, és úgy álltam csak elé. Soha nem okozott gondot, hogy mondjuk melltartó nélkül, vagy pattanásosan ballagjak le hozzá, mert mégiscsak nő volt és a testvérem, de ez a helyzet most más volt.
ahogy kimásztam a fülkéből, és eltávolítottam a megmaradt sminket, észrevettem a sötét kis karikákat a szemem alatt. Én magam is megijedtem a tükörképemtől, és bár voltam már szebb akkor is, amikor Evelyn elé álltam, ettől függetlenül most kifejezetten para volt a helyzet annak ellenére is, hogy konkrétan egy teljes nap eltelt az üzenetem óta.
Egy halk kis sóhaj kíséretében kaptam fel az egyik arcmaszkot a fürdőszobából, mert éreztem, hogy szükségem lesz rá, aztán visszasétáltam a szobámba, és beüzemeltem a tévémet is, hogy választhassunk valami filmet, ha esetleg szeretne nézni valamit. Persze tudtam, hogy valószínűleg lesz egy hosszú és kellemetlen beszélgetésünk, ami miatt már most nőtt egy hatalmas gombóc a torkomba, de sejtettem, hogy ha ezen most nem esünk túl, akkor annak komoly következményei lehetnek a barátságunkkal kapcsolatban.
Ettől függetlenül meg akartam adni magunknak arra is az esélyt, hogy ezt most egy kicsit a szőnyeg alá söpörjük a dolgokat és csináljunk egy csajos estét filmezéssel, meg minden...
- Megjött Isa – kiabált fel végül a nővérem, mire én bele is bújtam a kis mamuszkámba, és leslattyogtam a lépcsőn, hogy tudjam üdvözölni őt. Kicsit tartottam attól, hogy mit fogok látni az arcán attól függetlenül is, hogy az üzeneteink végén már nem tűnt kifejezetten dühösnek.
- Szia – motyogtam oda neki, miközben a felé sétáltam, és csak néhány óvatos pillantást mertem rá vetni. Nem mentem oda megölelni, csak próbáltam olvasni az arcáról, hogy vajon mit gondolhat most, és mennyire lehet ideges.
- Hoztunk kaját a KFC-ből – nyögtem ki végül a lehető legbénább szöveget – Tortillát, krumplival és csirkével. Meg hoztuk az édeschili szószodat is, kettőt, mert tudom, hogy szereted azt a gusztustalanságot... És rengeteg nasit, szóval remélem nem etted azért tele magad, bár nem szokásod.
Pontosan tudtam, hogy ha a fél szendvicseimet meg a salátámat nem osztanám meg vele, akkor egész nap étlen szomjan ülne szerencsétlen. Végül viszont összeszedtem magam, és megragadtam a a kezét, hogy elindulhassak vele az emelet felé.

687 ✮✩ ruha ✮✩ megjegyzés ✮✩ szoba

Jaden Emmaline Foster
Diákok
Play by :
Virginia Gardner
Kor :
17
Foglalkozás :
Diák, barista
Hozzászólások száma :
33

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sorry, my gurl ~ Isa && Jade   Sorry, my gurl ~ Isa && Jade Empty

Ajánlott tartalom


Sorry, my gurl ~ Isa && Jade Empty
Vissza az elejére Go down
 

Sorry, my gurl ~ Isa && Jade

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Lakóhelyek :: Házak-
^
ˇ