One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Játékpartner keresõ

Anthony & Orvel EmptyMirabell Wagner
Today at 7:44 am



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

Anthony & Orvel EmptyRuby Dayton
Today at 12:18 am



Unexpected journey - Melros & Darick

Anthony & Orvel EmptyDarick Liam Kerrigan
Yesterday at 11:52 pm



Beköltözés az új albérletbe

Anthony & Orvel EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 9:48 pm



Work through the night - Myna & Rea

Anthony & Orvel EmptyReagan Moore
Yesterday at 8:30 pm



Myna történetei

Anthony & Orvel EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 7:29 pm



Kapcsolatkeresõ

Anthony & Orvel EmptyLia Olivia Caselli
Yesterday at 7:05 pm



Aiden && Allie

Anthony & Orvel EmptyJae Min Aiden Lee
Yesterday at 4:01 pm



our first date ✩✮

Anthony & Orvel EmptyN. Allison Haden
Yesterday at 2:21 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 27 25
Diákok 35 30
Törvényszegõk 14 25
Bûnüldözés 9 15
Hivatal 5 7
Üzlet 13 15
Oktatás 7 5
Munkások 14 9
Egészségügy 11 14
Összesen 135 145
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Aveline Everhart, Leo Drom, Leslie Hewson, Lia Olivia Caselli, Myna Rosegold, Wayne Winston, Zoya Thornton


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Anthony & Orvel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Orvel   Anthony & Orvel EmptySzomb. Aug. 10, 2019 8:39 pm

Kénytelen vagyok szívdobbanásokban mérni az időt, minthogy – indokolatlanul túlárazott – karórámra nem merek lepillantani, ráadásul két kézmozdulat után döbbenek rá, a rendelőhöz tartozó kulcscsomó minden egyes darabját hetekkel korábban másoltattam le – szelíd parancsra –, vagyis elmulasztottam az utolsó lehetőséget is, hogy szétszórtság helyett valami egészen másra hivatkozzak. Influenzára, lerobbant metrószerelvényre, út széléről mentett kiscicára, bármilyen könnye(bbe)n elfogadható magyarázatra. Mintha számítana – azt hiszem, azonnal átlátna rajtam, csapnivaló hazudozónak számítok, kidolgozatlan pókerarcomat csakis kivételes helyzetekben, lehetőleg verbális megerősítés nélkül vagyok képes érdemben hasznosítani.

Mire kellőképpen megviselt és kifárasztott agyam menekülő útvonalak kalkulálásába kezdhetne, bebocsátást kapok két apró szóba préselve, de a hozzájuk társuló hangszín jeges tajtékokat hoz magával, gerincem mentén hiba libabőr kúszik végig. Most véget vetnek rövidke, jelentéktelen, ám annál boldogabban megélt gyakorlatomnak, szerencsés esetben közös megegyezés címszó alatt, szerencsétlenebb esetben lepapírozzák egymást követő mulasztásaimat, szám szerint kettőt – ez viszont nem tartalmazza azokat a hibákat, amelyeket akaratlanul ejtettem, csak elfelejtettél a tudomásomra hozni. Apám meg fog ölni – elégedetten várja majd a tékozló fiú hazatérését -, erre tudok gondolni, na meg arra, hogyan lehetséges túlélni egy mentor és rendszeres ebédtárs szigorú tekintetét, főleg annak jogossága fényében.

Leejtett vállakkal, belülről duzzadtra harapott szájjal somfordálok be, félős felpislogás helyett inkább a cipőm orrára irányítom tekintetem fókuszát, kisgyerek módjára felejtem el felvenni munkáltatómmal a szemkontaktust. Végül mégis keresztülmetszem ösztöneimet, pillantásom megemelkedik, első szavával – inkább sóhajtás, méghozzá lemondó színezetű – párhuzamosan arcára siklik, vonásról vonásra, addig kerülve szemének riasztó erejét, ameddig csak lehetséges. Pofont követ pofon, legszívesebben összerándulnék, engem annyiszor szidott már meg az apám, hogy azt gondoltam, hozzáedződtem, de Anthony keményre vasalt tónusa egészen furcsa helyen talál el.

Mit mondott? Hogy mit mondott? Ilyennek lát engem? Te jó isten, ilyennek látszom kívülről?

– Ne, ne, ne, ne küldj haza, ne küldjön haza, kérem – hirtelen nem találom a megfelelő regisztert, egyrészt vizsgálatok alatt szigorúan feljebbvalómként ismerem el, ennek egyik legelvitathatatlanabb jele a magázódás megtartása, másrészt időnként, főleg záróra után vagy ebédszünetben néha kisiklok jól ismert dinamikánkból, rögtön tegezni kezdem. Ez melyik helyzethez illik? Nincs más rajtunk kívül, de ha most, pont most felejtem el megadni a tiszteletet, mennyire vehetne komolyan? Mennyire hihetné el, hogy én tényleg, de tényleg maradni szeretnék, és tényleg, de tényleg szörnyen dühös vagyok magamra.

– Tudok dolgozni, és ha megbízhatatlannak is tűnök most, amit persze megértek, hogyne érteném meg… Bármit vállalok, akármit. Mondjuk az összes rektális vizsgálatot egy hónapon át? Kivétel nélkül. – Könnyen esek túlzásokba, ezt igazán átgondolhattam volna. Ezek után mégsem hátrálhatok ki belőle, kissé feszesebbre húzom hátamat, tekintetem megacélozódik, elhivatottnak akarok látszani, mindenre késznek, arról is megfeledkezem, milyen szörnyen festhetek, ha drogosként utal rám. Részben persze igaza van, viszont az a bizonyos rész szűk rése csupán az életemnek. Ha tehetné, odalépne hozzá, maga felé fordítaná, megkeresné az olyan sokáig került tekintetet, magára kényszerítené, de csak áll - mozdulatlanul, tehetetlenül, várakozón.

Orvel Lowden
Diákok
Play by :
Tom Holland
Kor :
22
Foglalkozás :
diák (állatorvos gyakornok)
Hozzászólások száma :
7

Anthony & Orvel Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Orvel   Anthony & Orvel EmptySzer. Aug. 07, 2019 11:06 am



Annak ellenére is szándékosan folytattam a hangos, ütemes ujjdobolást az asztalon, hogy egészen pontosan tudatosult bennem, mennyire idegesítem magam vele. Félig-meddig azt is tudtam, hogy direkt hergelem magam, hogy a megfelelő állapotba kerüljek - a megfelelő állapotba ahhoz, hogy végre olyan keményen kiosszam semmirekellő gyakornokomat, ahogy viselkedése alapján megérdemli.
Nem elég, hogy az ominózus éjjel után természetesen úgy jelent meg, hogy jobbnak látta hazaküldeni, most, rögtön ezután ismét nyoma sincs, holott fél órája itt kéne lennie.

Tényleg a legnagyobb jószándékkal és lelkesedéssel fogadott maga mellé gyakornokot, örült a lehetőségnek. Noha ő maga is fiatal orvos volt még a maga harminckét évével, tehetségével és szorgalmával hamar meghálálta az előkelő környék lakóinak belé fektetett bizalmát és abszolút szívesen vette az ötletet, hogy tudásából és tapasztalatából átadjon valakinek, aki szintén hivatásának tekinti az állatok gyógyítását. Nem is beszélve arról, hogy nem sok emberi kapcsolat volt az életében, ami valóban elégedettséggel – azt már ki se mondjuk, hogy esetleg boldogsággal – töltötte volna el, ezért állt elébe minden lehetőségnek, ahol kiélhette jól titkolt óvó, vigyázó, atyáskodó énjét.
Félreértés ne essék, szakmai szemmel aligha lehetett kifogásolnivalót találni Lowdenben. Már az első együtt töltött napok után nyilvánvalóvá vált Anthony számára, hogy amellett, hogy a fiúnak vág az esze, és komoly érdeklődésével úgy szívja magába az újabb és újabb információkat, mint a szivacs, a szíve és a hivatástudata is megkérdőjelezhetetlenül a helyén van. Ezutóbbi egészen ritka még a legjobb orvosok körében is, pedig valójában elengedhetetlen része kéne, hogy legyen egy jól működő praxisnak, amit egy idő után aligha visz előre a rutin és a szaktudás, ha nem társul hozzá a szükséges tenni akarás és az alapvető emberségből fakadó vágy a gyógyításra, a rengeteg szenvedés enyhítésére.
Ebből a szempontból tehát nem érhette szó a ház elejét a sráccal kapcsolatban. Annál inkább kifogásolható volt azonban az a viselkedés, amit ezek szerint rendszeresen tanúsított a magánéletében, és ami kihatással volt a munkájára is. Nem ez volt az első eset a késésre, és arra sincs garancia, hogy ha lassan be is esik őkelme, egyáltalán használható állapotban lesz majd ahhoz, hogy segítségére legyen, vagy tanulhasson bármi újat. Márpedig ez nem egy olcsó étterem konyhája, ahol legfeljebb leejt egy tányért mosogatás közben, és következményként levonnak a fizetéséből húsz dolcsit a figyelmetlenségért. Itt életek foroghatnak kockán. Egyetlen szem rosszul megválasztott gyógyszer, egyetlen nem megfelelő szögben tartott injekciós tű is végzetes kárt okozhat. És ezeknek az állatoknak az élete talán sokak szerint – elég például venni Anthony szüleit – nem ért többet egy összetört tányérnál, de az ő számára elképesztő fontossággal bírtak. Azt pedig remélte, sőt, tudni vélte, hogy ezzel leendő kollégája sincs másképp'. Pont ezért nem értette, hogyan viselkedhet időnként ilyen felelőtlenül, mikor józan állapotában elég a szemébe nézni, hogy az ember lássa, mennyi elkötelezettség, mennyi törődés, mennyi szeretet szorult belé.

Mire idáig jutott gondolatmenetében, végre leállt az ujjdobolással, de csak azért, hogy idegesen beletúrjon a hajába. Igyekezett elhessegetni magától a gondolatot, miszerint nem száz százalékig a szigorú tanító beszélt belőle, mikor neheztelt a fiúra. Természetesen, alapvetően mindenképpen az volt az elsődleges. Nem akart eltékozolni látni egy tehetséget, és emellett bátyja életvitele miatt kifejezetten taszította a bódultság és a függőség minden létező formája, ami az orvosi pályával ettől függetlenül is összeegyeztethetetlen. Az utóbbi napokban azonban nehéz volt nem gondolni arra, hogy talán valami személyesebb féltés is szerepet játszik a dühében, amit érzett.
Nem kell persze túlgondolni a dolgot, harmincas, biszexuális férfi volt, igen gazdag és sokszínű előélettel a háta mögött, ami a hódításokat és a szexualitást illeti. Egy képtelen éjszakán megesett smárolás, ami ráadásul – és erre a gondolatra most kellemetlenül rándult össze a gyomra – valószínűleg csak az ő emlékezetében él, nem rengette meg a lelki világát. De talán pont a tapasztalat, az elmúlt évek tanították meg arra, hogy felismerje és értékelje, ha valami különlegeset vél felfedezni egy másik emberben...


Ezzel együtt semmi kedve nem volt ilyesmin elmélkedni, pláne nem egy nála tíz évvel fiatalabb elkényeztetett kis taknyossal kapcsolatban, amilyen a jelek szerint alapvetően Lowden is volt. Mikor meghallotta a bizonytalan, halk kopogást a rendelő ajtaján, már nem sok megértést tudott magára erőltetni.
- Gyere be. - Felállt magas támlájú bőrszékéből, és keresztbe tett karokkal nekitámaszkodott a vizsgálóágynak. Nem akart szándékosan félelmet kelteni benne, az ilyen arcoskodásból már rég kinőtt. Rossz kedvében viszont nem keltett túl bíztató benyomást, és most bizony nem éppen volt jó hangulatában.
Ebből még az is csak egy egész keveset tudott feloldani, ahogy szemével végigkísérte a csendben besompolygó fiút, akinek egész lényéből áradt a bűnbánás. A legnagyobb jószándékkal sem tudta viszont elrejteni, amiről kócos haja és a szeme alatti sötét karikák árulkodtak. Nem lehetett rövid az éjszaka.
- Szééép. Tudod, azon gondolkodom, melyik a rosszabb; ha azért jelentél meg ismét ilyen szakadtan, mert abban bízol, hogy így megint hazaküldelek és hagyhatod a picsába az egészet, vagy egész egyszerűen annyira kiütötted magad, hogy valóban képtelen voltál ennél emberibb formát ölteni magadra. Nem tudom eldönteni, melyikkel okoznál még nagyobb csalódást.
Ebben a pillanatban valóban ez az érzés volt, ami a legintenzívebben uralkodott benne. Csalódottság. Csalódott olyasvalakiben, akibe szokásától eltérően egészen rövid idő után bizalmat fektetett, és azt hitte, osztoznak az állatorvosi pálya iránti elhivatottságban, és talán – bár ilyen szempontból igen keveset tudott gyakornokáról – az életpályájuk sem különbözött olyan nagyon sokban. Most, ahogy ránézett az elnyűtt srácra, aki lehajtott fejjel állt előtte, megingott a hite mindabban, amit feltételezett róla.
- Ugye, nem gondoltad, hogy engedem, hogy így itt maradj? Ha valami tűcsere-programban vennénk részt, még beillenél a képbe, de azt hiszem, ennél azért színvonalasabb névért és helyért dolgoztam az elmúlt években. - roppantott egyet örökké sajgó nyakán. - Menj haza, Lowden.

Meg akart nyugodni és nem akarta minden feszültségét rázúdítani. Amúgysem az ő feladata lelkiismeretről, vagy józanságról papolni, nem is tudta, minek idegesítette fel magát ennyire.
Hátat fordított neki, leült, és szemét lehunyva kényelmes széke támlájára hajtotta a fejét...


Anthony Henry Russell
Egészségügy
Play by :
Jake Gyllenhaal
Kor :
32
Foglalkozás :
állatorvos
Hozzászólások száma :
3

Anthony & Orvel Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Anthony & Orvel   Anthony & Orvel EmptyVas. Aug. 04, 2019 7:57 pm

Három perc késéssel kell számolnom – legyen inkább öt vagy tíz, aktuális tempóhoz és a munkába sietők mennyiségéhez igazítva előzetes reményteli gondolataimat. Jó lenne három percet késni, azt sokkal könnyebb kimagyarázni, megbocsáthatóbb időintervallumnak tűnik, mert lesz ebből – elvetve önámítási próbálkozásaimat – negyed óra, sőt, akár húsz perc is. Ha nem hagyom ki a kávét, márpedig erősen ajánlott nem kihagyni jelen állapotomban – ehhez elég tekintetemet a szemközti ajtó üveglapjára fordítani, túlzás nélkül szörnyen festek –, fél órára rúghat. Eleve pótolnom kell egy másik buli, egy másik este, egy másik tudatvesztés közeliség után, erre képes vagyok így megjelenni.

Rémesen könnyed ajánlatot tett nekem, menjünk az Astorba, valahogy így hangzott, apádat megkerüljük, én beviszlek, aztán majd összesúgnak a háta mögött, nem lesz baj. Esküszöm, tiltakozni szerettem volna, illetve majdnem kinyitottam a számat, terveztem, hogy kinyitom a számat, rábeszélem valami másra, időben hazaérek, időben lefekszek, időben felkelek, és – mindezt megkoronázván, egyszersmind felelősségteljes életmódomat bizonyítván – időben beérek, egész jó tervnek tűnt, de aztán valahogy mégsem szólaltam meg. Két lépcsőfordulóval feljebb magammal hadakoztam, odalent mindent látott, mindent eltűrt és mindent rezignáltam átélő sofőrje kiégett tekintete alatt már nem mertem visszakozni, macerásnak ítéltem meg, és persze szörnyen illetlennek.

Átérni Greenwich Village-be kész rémálom, Manhattani otthonunkból negyed óra sem telt, mire beestem, most viszont legalább húsz perce kapaszkodom, három oldalról fognak közre, egy telefonját megszállottan nyomkodó fiatal lány, egy újságot olvasó – első blikkre porszívóárus – üzletember, és egy fáradt arcú középkorú férfi. Vele legalább együttérezhetünk, időnként felém lendül a tekintete, nem állapodik meg rajtam, vagyis nem időzik hosszan, inkább átutazóban érinti, mintegy véletlenül, azonban szája sarka fel-felszalad, alig észrevehetően, sors- és bajtársiasságunk jelenként. Jézusom, tényleg rettenetesen festhetek. Arról már végképp nincs fogalmam, miért nem utasítottam vissza a negyedik, majd ötödik koktélt, talán azt akartam, visszakapja, amit nekem adott, ha már megalázom ezzel, legalább csináljam jól, nem igaz?

Hajnal három felé hazafurikáztak, épségben feljutottam, épségben lefeküdtem, és épségben elaludtam – annak rendje és módja szerint. Kis híján lemaradok a nehezen kibogarászható hangról, a finom stop okozta rándulásról, úgy kell sietősen átbújnom néhány kar alatt, keresztülpréselnem magam fél tucat emberen, majd – szinte – ügyetlenül kikecmeregnem a peronra. Tömegből tömegbe keveredek, meg sem próbálok saját útvonalat találni, haladok velük, zsebre dugott kezekkel, erősen markolva a telefonomat, valahogy felszínre jutok, hogy megcsaphasson a friss, kevésbé áporodott levegő. Ha van valami, ami nem hiányzik Brooklynból – szándékosan ragaszkodnom kell dolgokhoz, otthonomnak kell éreznem a környéket, mert évekig tart majd, mire tényleg megvetem a lábam, és eldönthetem, mihez kezdjek –, az a fojtogató csatorna- és hotdog szag.

Útközben belépek kedvenc kávézómba, kettőt kérek, az egyiket roppantul taktikusan – ugyanakkor nevetségesen átlátszó hátsó szándékkal – nem magamnak kérem ki. Egy hét alatt másodszor hibázok, éppen a harminckettedik percbe lépek be, kár lenne mentegetni magam, ennek ellenére az utolsó tömbnél gyorsítok, kocogást erőltetek magamra – rossz ötlet, mindjárt visszafordul minden, amit tegnap belém erőltettek, legyen ez a hivatalos verzió, nem én tettem, kényszerítettek –, fel a lépcsőn, kettő, három, négy, de hiába lököm be puhán az ajtót, az érkezőket jelző csilingelés rögtön elárul.

Néma csend, fél tíz is elmúlt már, viszont legnagyobb szerencsémre Greenwich Village szombaton egész tűrhető. Üres recepciós pult fogad, így nincs más választásom, mint megalázottan, gyomorgörccsel – amit két dolog is kiválthatott, de nincs kedvem tippelni, melyik győzött végül –, hatalmas karikákkal a szemem alatt bekopogok a vizsgáló ajtaján.

Orvel Lowden
Diákok
Play by :
Tom Holland
Kor :
22
Foglalkozás :
diák (állatorvos gyakornok)
Hozzászólások száma :
7

Anthony & Orvel Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Orvel   Anthony & Orvel Empty

Ajánlott tartalom


Anthony & Orvel Empty
Vissza az elejére Go down
 

Anthony & Orvel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan-
^
ˇ