One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Marshall x Nash - The first look

Donna and Dalton - One in a million EmptyClayton Nash
Yesterday at 11:03 pm



Dinner for two

Donna and Dalton - One in a million EmptyBalázs Csíkszentmihályi
Yesterday at 10:20 pm



Csöbörből... - Alex&Thaddeus

Donna and Dalton - One in a million EmptyAlexandra Ruud
Yesterday at 9:36 pm



work out with . . .

Donna and Dalton - One in a million EmptyAmicia Cole
Yesterday at 9:12 pm



Veni, vidi, vici

Donna and Dalton - One in a million EmptyAnne Diamond
Yesterday at 8:48 pm



Activity Check (09.17-10.01.)

Donna and Dalton - One in a million EmptyDorian J. Lester
Yesterday at 7:35 pm



Nyomtalanul - Myna&Alex

Donna and Dalton - One in a million EmptyAlexandra Ruud
Yesterday at 5:42 pm



Henry HaJoon Marsh

Donna and Dalton - One in a million EmptyHenry H. Marsh
Yesterday at 4:46 pm



Maddie & Jake - Mini date

Donna and Dalton - One in a million EmptyMadelaine Riggs
Yesterday at 3:48 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots

Amicia Cole, Anne Diamond, Aveline Everhart, Diane N. Miles, Marissa Grey, Prima Polignac


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Donna and Dalton - One in a million

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Donna and Dalton - One in a million   Donna and Dalton - One in a million EmptyPént. Aug. 02, 2019 5:33 pm


Donna and Dalt
Egy csillag vagy tizenötmillióból, a fényünk mégis összeér
A motor zúgása alattunk olyan, mint egy jólakott, elégedett macska dorombolása, vagy mint a nyílt tenger, amelynek egyhangú, mégis békés hullámai lágyan nyaldossák a homokkal és kagylókkal borított partot. A menetszél még a bukósisak alá is utat talál, bebújik ruhám réseibe, a semmivel össze nem hasonlítható illatú nyári este ajándékával simogatja végig egész lényemet. Hallom lélegzetem a sisak alatt, érzem mellkasom emelkedését-süllyedését, percről percre kerít egyre jobban hatalmába a két kerék nyújtotta mámor és szabadság. A derekamon két kar kulcsolódik lágyan össze, egy test simul hátulról az enyémnek, néma csendben. Még orromban érzem Donna parfümjének illatát, kezének melege még most is bizsergeti tenyeremet, ahogy ujjainkat összekulcsolva sétáltunk ki a Gold Bull-ból. Beszéd nélkül is értjük egymást: szó nélkül nyújtottam neki a második sisakot, szó nélkül ült fel mögém, a karácsonyi csodaváró kisgyerek minden izgalmával - bízik bennem, én pedig igyekszem rászolgálni az előlegezett bizalmára. Nem kérdezi, hová tartunk, és én nem mondom el, hisz a meglepetések kulcsa egyszerűen már a megnevezésben benne rejlik. Nem árulom el, mi az úticél, és mit fog ott látni - a látvány néha sokkal inkább letaglózó, ha hirtelen rohanja meg az érzékeket, és a lelket.
Fények suhannak el mellettünk, a neonreklámok kavalkádja szivárvánnyá mosódik, ahogy lassan magunk mögött hagyjuk a várost, és a Tigris mohón falja egymás után a kilométereket. Koponyám legmélyén ott lüktet a gondolat, hogy ha valaki elém állna és feltenné a nagy kérdést, mit is művelek éppen, nem tudnék választ adni rá. Fogalmam sincs, mit csinálok, vagyis inkább úgy mondanám, hogy miért is csinálom. Találkoztam egy vadidegennel a bárban, akivel már az első másodpercben megtaláltuk a közös hangot, most pedig száguldok vele New York széle felé, hogy megmutassam neki, mennyi csoda is van az életben, amelyet elmulasztott, vagy épp a rá telepedő sötétség miatt már régen nem látott. Mert igen, nem tudok semmit erről az elbűvölő idegenről, de nem ejtettek a fejem lágyára, pontosan tudom, hogy az ő életében is ott rejlik egy hatalmas árnyék, amely képes elfogni előle a napfényt. Mindenki életében van sötétség, nincs senki, aki kivétel lenne, de van aki képes a fellegek fölé, a napfény irányába fordítani az arcát, és vannak, akik rettegnek a minden sarokban megbújó rémképektől. Hát most néhány percig megláthatja a ragyogást, és fürdőzhet a zamatában.
Ráfordulok a West end avenue-ra, a Tigris halkan hörren egyet alattam, mintha csak prüszkölne örömében, a két kar erősebben fonódik össze körülöttem egy pillanatra, elmosolyodom - igaz, nem látni a sisak alatt - mikor csendes kuncogást hallok, tulajdonképpen nem is a fülemmel, hanem valamely mélyebb, belső érzékemmel. Igen, Donna élvezi az utat, élvezi a szabadságot, amelyet ő illóziónak nevezett, és most csak ki kell nyújtania érte a kezét. Lám, néha nem kell hozzá sem szivárvány meg kobold, de még csak aranyhal sem, hogy a kívánságok teljesüljenek. Elég egy karcos hangú, szélfútta hajú idegen, aki igényli annyira az életet, hogy másoknak is jusson belőle.
Lassítok a tempón, csaknem végcélnál vagyunk. Két karom erősen fogja a kormányt, nem tudok rápillantani az órámra, vajon mennyi lehet az idő, de azt hiszem, benne járunk már jócskán az estében. Tökéletes az időzítés: a partszakasz már kihalt, az emberek a nap hanyatlásával összehangban párologtak hazáig, most már semmi nem töri meg a tökéletes némaságot, vagyis mégis. Az óceán hullámai halk loccsanással csapódnak partnak, és néha rikolt egyet-egyet egy későn hazafelé tartó csér vagy sirály. A motor kereke besüpped ahogy a homokszemcsék szétfutnak alatta, a zaj elcsitul, mikor leállítom a gépet, és ránk szakad a tiszta természet, amelynek közepén úgy állunk szeplőtelenül és őszintén, mint az első emberpár a Paradicsomkertben, valamikor időtlen időkkel ezelőtt.
Lendítem a lábam, lendületesen ugrok le a nyeregből, majd kezem nyújtva Donnát is lesegítem, és megszabadulok a bukósisak fogságából. Az éjszaka mély és sötét, mint egy takaró, de a napról napra megtelő Hold fénye éppen eléggé világít ahhoz, hogy kivegyem a körvonalakat, mozdulatokat, vagy a kéklő szempár kérdő csillogását.
- Az efféle időtöltés sokkal szemet gyönyörködtetőbb Bill bácsi birtokán. Sokszor eljárok oda, felverem a sátrat a mező közepén, aztán két napig csak relaxálok, bámulom az eget, és élvezem a saját gondolataimat. De azért ez is megteszi - fordulok Donna felé, mikor előbukkannak a fénylő szőke tincsek a sisak alól, és odanyújtom a kezem, ugyanolyan szótlanul, mint ahogy ő tette a bárban, már-már szinte magától értetődő természetességgel.
- Azt mondtad, félsz magadtól - indulok el vele lassan a víz felé, ahová az égi fénylő, ezüst korong rajzol hidat, és óvatos határozottsággal tartom a tenyeremben megbúvó ujjakat. - A régi amerikai őslakosok a férfikor derekán felavatták a serdülő ifjakat. Véres, kemény és fájdalmas próbával váltak a törzs felnőtt harcosaivá. Onnantól nem számított az életkoruk, akár 14, akár 44 évesek voltak, egyforma tisztelet vette őket körül, mert az indiánok szerint mindenki hős, aki legyőzi az ellenséget, de ezerszer nagyobb hős, aki önmagát győzi le. Igaz ez a nőkre is. A ti próbátok nem olyan véres, de tud ugyanolyan fájdalommal teli lenni - állok meg végül, és megfordulok, hogy szembe kerüljek Donnával. - Nem ismerlek, ennél fogva nincs sem okom, sem jogom, hogy tanácsokat adjak neked, vagy beleszóljak az életedbe. De megmutathatom, hogy milyen is az a bizonyos haladás a csillagok alatt, hogy milyen íze van a szabadságnak, amelyet már szinte el is felejtettél - mosolygok rá. Azt hiszem, a látvány ugyanúgy el fogja venni a szavát, ahogy az enyémet is, mikor először szembesültem az univerzum csodájával. Itt nincs fényszennyezés, a kép olyan lesz, mint a festő vászonjára kívánkozó álom.
- Nézz fel - suttogom halkan, és mikor engedelmesen felfelé fordítja az arcát, hogy pillantásába fogja a csillagokkal teleszórt végtelen eget, én az ő vonásaiban gyönyörködöm: lágyan hátára simuló tincseiben, a szemei ragyogásában, az arcára kiülő ámulatban, az apró hangban, ahogy először elakad a lélegzete, majd szomjasan kap levegő után.
- Elképzelhetetlenül hatalmas a világegyetem, a mi életünk egy apró porszem ehhez képest, amely egy tizedmásodperc alatt tűnik el. Úgy hiszem, ebben a rövid időben mindenki megérdemli a boldogságot, és azt, hogy úgy éljen, ahogy a szíve diktálja - szakítom el a tekintetem nagy nehezen Donnáról, hogy én is a Tejút felé bámuljak. Megszokhatatlan és megunhatatlan a látvány: mintha a létezés minden csodája ott rejlene ebben a szemünk elé táruló képben.    

~ Megjegyzés ~ Szószám ~zenecím ~ ~
Vendég

Anonymous
Vendég

Donna and Dalton - One in a million Empty
Vissza az elejére Go down
 

Donna and Dalton - One in a million

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ