One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Kapcsolatkeresõ

Jamie & Tessa - The new chapter of me EmptyThaddeus Darnell Wright
Today at 1:22 pm



Lorie x Jude - You are in trouble

Jamie & Tessa - The new chapter of me EmptyMallorie Dupeyrón
Today at 7:42 am



| Mirabell & Thaddeus |

Jamie & Tessa - The new chapter of me EmptyThaddeus Darnell Wright
Today at 1:39 am



Behind the business

Jamie & Tessa - The new chapter of me EmptyRomero D. Bohen
Today at 12:32 am



The snake biting its own tail - Mary & Ewan

Jamie & Tessa - The new chapter of me EmptyMarianne Brooks
Yesterday at 10:52 pm



Activity Check (09.17-10.01.)

Jamie & Tessa - The new chapter of me EmptyValentina Delon
Yesterday at 10:22 pm



Valentina & Milo

Jamie & Tessa - The new chapter of me EmptyValentina Delon
Yesterday at 10:02 pm



Aicha & Aiden - Viszontlátás

Jamie & Tessa - The new chapter of me EmptyAicha N. Dubois
Yesterday at 9:31 pm



Munkahelyi ismerkedés

Jamie & Tessa - The new chapter of me EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 9:01 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 36 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 9 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 12 15
Összesen 141 150
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 29 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 23 vendég :: 2 Bots

Alexandra Ruud, Aveline Everhart, Fable Hill, Marissa Grey, Myna Rosegold, Veronica J. Rhodes


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Jamie & Tessa - The new chapter of me

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Jamie & Tessa - The new chapter of me   Jamie & Tessa - The new chapter of me EmptySzomb. Aug. 10, 2019 8:46 pm


Jamie & Tessa
Then came the night of the first falling star.

Kicsit félőn lépem át az ajtót, ami Jamie-hez vezet. Nem szoktam aggódni különösebben, de most egy szó nélkül tűntem el, és nem vallott az se rám, hogy nem jelentkezem. Ismertem annyira a férfit, hogy tudjam nem fog elaludni, amíg elő nem kerülök. A körülmények nem tették lehetővé, hogy bejelentkezzem, vagy felhívjam, vagy esetleg egy üzenetet hagyjak a recepción. Okosabban is eljárhattam volna a régmúltban történt események fényében, de totálisan letaglózott a halott férjem bátyjának a megjelenése. Nem készültem fel rá, hogy éppen Bostonban látom viszont, és azt sem tartottam észszerűnek, hogy beüljek mellé a kocsiba. A legutóbbi alkalommal elraboltatott, és a halott lánya mellé fektetett. Nem tartottam kizártnak, hogy a hibás gének öröklődtek családon belül, és egyik sem volt normális, de ahhoz képest nyugodtan vezette fel a mondandóját. Nem adtam neki fél óránál többet, hogy beszéljen, olyan helyig engedtem az autót, amíg ismerős a környék. Minden porcikámban reszkettem, de tudtam, ha ezt most nem zongorázom le vele, akkor örökké a nyomomban lesz a hírrel, hogy örököltem. Mrs. Harrington lett volna a hivatalos nevem, ha nem kérvényezem a cserét a temetés után. Nem akartam egy olyan férfi nevével létezni, aki megerőszakolt, megvert, és a családomtól is elválasztott. Mélyen lesújtott, hogy idáig jutottunk, és érzékeltem a kocsiban is, hogy Richard nem önmaga, de amennyire higgadtan kommunikált, én is annyira tartottam magamban a lelket, hogy nem kell külsős segítséget hívnom, különben biztosan börtönbe jut. Jamie nem hagyta volna, hogy ezután megszökjön, és ne bűnhődjön a tettei végett. Gyűlöltem, hogy a volt férjem rokonával szívok egy levegőt, de az este végére kibontakozott az általa ismert történet is. Scott pénzéhes terve, az áldozat, aki én voltam. Bűzlött a pénz, nem is óhajtottam hozzányúlni, nekem nem kellett az emlékeztető, hogy miért lett belőlem feleség, aztán meg özvegy. Jobb sorsa lett volna Richardnál, de ő ragaszkodott hozzá, hogy ejtsünk meg még egy találkozót, ahova elhívhatok bárkit, nem kell egyedül jönnöm, de ezt az értésemre kellett adnia. Átlépve a küszöböt az első az, melyet már a függönyön keresztül is megláttam, hogy Jamie félmeztelenül támaszkodik a korlátra. A sötétséget lesi, hogy merre lehetek, és mit csinálhatok, amíg betegre aggódja magát miattam. Félve köszönök rá, bennem munkál még az előző találkozás, és a cserbenhagyása. Fontos esemény lett volna, hogy jelen legyek, azt sem tudom, hogy kiállt-e az öccse ellen, de az arcvonásain, és a keze láttán nem kételkedem benne, hogy megtette. Horzsolások, és kékes-zöldes árnyalatú sebek borítják a testét, de nekem nem ez tűnik fel, hanem a tetoválása. Olyan ritkán látom, nem szokott mindenki előtt levetkőzni, tartja magát, én meg becsülöm benne, hogy a múltját a bőrén hordozza. Kiráz a hideg Emma nevének láttán, és el is szomorodom, mert ahogyan a kékjeim lejjebb vándorolnak, megtekinthetem az enyémet. Sokkal szembetűnőbb a virágmotívumba ékelt öt betű, és mégis a legnagyobb visszajelzés a mellkasomban dübörgő izomkötegnek, hogy sosem leszek elfelejtve általa. Én vagyok a világa közepe, vagyis hiszek benne, hogy nem rontottam el mindent azzal, hogy eltűntem. Felém fordul a nyaka, és vele együtt a zöldben úszó íriszek is. Visszaköszön, ez egy jó jel, de nem mozdul a helyéről. Bátorkodom lelépni a korlátig lévő távolságot, és én magam is rátámaszkodom. Egy ideig szótlanul figyelem a csillagos eget, majd eldöntöm, hogy ideje őszintén megnyílni előtte, mert a titkok csak nagyobb árkot ásnak közénk, és nem akarok titkolózni már. Kinőttem a kisded játékokból, szeretném, ha bizalmat kapna, és nem állandó kételyt, hogy mennyire fontos nekem. Lassan, és érthetően beszélek, néha megakadok, de csak azért, mert nem tudom, hogy mi lenne a megfelelő szó arra, amit ma este átéltem. A teste megmerevedik, amint szóba kerül az exem. Megtámadtam Jamie-t egy alkalommal, amikor rémálom gyötört lázas delíriumban, és azt hittem, hogy ő maga Scott. Nem akartam olyan hamar a bizalmamba fogadni, de megtettem, és még nem élt vissza a helyzetével. Könnyedebben megy nekem is, ha nem szól közbe, elmesélem neki Richardot, és azt, hogy mivel lettem kevesebb. Elbátortalanodom a végére, rettegek kimondani az elhagyás szót, de megteszem, vele együtt utat törve a könnyeimnek. A torkomban lévő gombóc egyre nagyobb lesz, és a végén már fojtogat, mikor rám pillant. Gyengéddé változik a szeme színe, hihetetlen, hogy mennyi árnyalata van a zöldnek. Magához int, a keze útját követem a kékjeimmel, mire sikerül megmozdulnom, és odavánszorognom hozzá. Elapadatlanok a könnyeim, belebújok a karjaiba, a biztonságot jelentő mellkashoz, hogy egy kicsit érezzem, nem dőlt össze a világ körülöttem, még élek, és ő velem van. A nyaka peremére sodródom, odabújtatom az arcomat, és csorgatom végig a bőrén az igazgyöngyeimet. Szorosan tart, nem ereszt, egyfajta megnyugvást hoz a háborgó lelkemnek. Ringatózunk a kinti tücsökzenére, a Harvard felől érkező zsivajra, mégis belül csak a kettőnk dala szól. Nem akarom, hogy elmenjen, azt sem, hogy bemenjünk most. Percekkel később von csak el magától, a szemem feldagadt, és vörös, amikor az állam alá nyúl, és mélyen a szemembe néz. – Mondd csak ki. – szégyenlősen közelítem meg a témát, de a csapás helyett a simogatást kapom cserébe. Az előbb fejeztem be a sírást, de újabb könnyeket csal a szemembe, amikor szépnek nevez, meg okosnak. Nem éreztem annak magam jelen állapotomban, de ő mégis olyannak lát, amilyen nem vagyok, és nem is leszek soha. – Ne mondj ilyeneket Jamie. Miért lennék jó? Ezek csak cselekedetek, de nem az a nő, akit elképzeltem. Nem kislányként, vagy az egyetemen, hanem amikor haldokoltál. Mennyivel jobb lehettem volna, és akkor nem történik meg a lövöldözés. Ha figyelek a betegemre, akkor nem támad ránk, ha időt szenteltem volna neki, akkor nem esik bántódásunk. Nem lettél volna vak, és nem lettél volna halott. Ha nem esek bele Scott-ba, akkor sokkal erősebb lennék, képes lennék úgy szeretni, mint ahogyan megérdemled. Ha nem lenne tele a lelkem sebekkel, akkor nem táncolnék vissza a kapcsolatunk komolyságától, és már a feleséged lennék. Boldogok lehetnénk, nem kellene ugyanazokat a köröket futnunk. Én tudom, hogy én tehetek róla…Ezt vállalnom kell, nem irányíthatok mindent, de ezt igen…kikerülhettük volna. Nem kellett volna naivnak lennem, és egy olyan férfit szeretnem, akinek játék voltam, aki belém rúgott, aki még most is megmérgezi az életemet, pedig nem is él. – csuklik el a hangom, és ráz a zokogás, de Jamie még folytatja. – Ezért nem érdemellek meg, mert ott vagy mindig, én meg nem voltam. Nem voltam elég gyors, és erős, hogy átlépjek a második szívátültetésemen, akkor is téged hibáztattalak, akkor is, amikor lefeküdtél Coryval. Nem értettem, hogy mit keresel mellettem, mikor nem ott lenne a helyed. Nem érdemeltem meg egy halott srác szívét, vagy Victoriáét, nem érdemellek meg téged, ha már egyszer az övé voltál. Nem én voltam az első, ő is itt van, hát nem érted? – vezetem a kezét a mellkasomra, hogy érezze az exét. – Sosem voltam jó, nem élhettem olyan nőként, aki az előzőt hordozza. Vicky volt Életed szerelme, a gyermeked anyja…mi van, ha én sosem tudom megadni neked a gyermeket? Nem akarhatsz úgy élni, hogy vársz rám, mikor érek meg az anyaságra, vagy egy kibaszott kapcsolatra… - rázom meg a fejemet, de a kezemnél fogva ránt vissza.
– Nem… - ez lenne az első reakcióm, mert túlságosan zaklatott vagyok az alváshoz, de abban igaza van, hogy aludnunk kellene, ezért bólintok, és követem befelé a szobába. Majdnem megfagytam kint, és pont emiatt döntök a zuhany mellett. Van egy kis időm az egyedüllétre. Kiszedem a bőröndből a rövidnadrágos szettemet, és bevonulok a fürdőbe. Lepakolok, és levetkőzöm, de nincs bennem semmi erő. Kimondtam, hogy mitől féltem a legjobban. Egy zombi is gyorsabb nálam, amíg megeresztem a meleget, és beállok alá. Percekig folyatom magamra, és várok, hogy történjen valami, de nem lesz könnyebb a mellkasom. Szépen megtörölközöm, és átveszem az éjjeli alváshoz szükséges öltözékemet, aztán megnézem magam a tükörben. Rá se ismerek magamra, ez lehetetlenség. Ki ez a nő? Megfésülködöm, és úgy térek vissza a szobába. Jamie már az ágyon fekszik, én is lefekszem, és felkúszom hozzá. Nem beszélek, csak a karját átrakom a derekam fölött, és bámulok az erkély irányába. Szótlanul hallgatom a légvételeit, aztán odafordulok felé, hogy egymással szemben legyünk. A nyakam alá fektetem az alkaromat és a mellkasára hintek egy csókot. Még közelebb merészkedem, és lassan kúsztatom az ajkaimat felfelé a nyaka peremén, egészen a szája széléig. Lélegezz…de most nekem.

Tessa Wilson
Egészségügy
Play by :
Jessica Lowndes
Kor :
28
Foglalkozás :
Pszichológus, leendő pszichiáter
Hozzászólások száma :
116

Jamie & Tessa - The new chapter of me Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jamie & Tessa - The new chapter of me   Jamie & Tessa - The new chapter of me EmptySzomb. Aug. 10, 2019 12:05 pm



Tessa & Jamie

Az este hűvös szele hűti le sajgó testem bőrfelületét. Izzadt vagyok és fáradt, de leginkább tehetetlen düh tombol bennem. Hol az ördögben lehet ez a nő? Amióta csak visszavonta a javaslatát a boxmeccsre, nem látta senki. Nem jött vacsorázni, a telefonját nem veszi fel senkinek, üzenetekre nem reagál. Az aggodalom széttép belül, de valami azt súgja, hogy ne keressem. Kétszer végigjártam a Campus területét, és a szálloda környékét is, de miután nem találtam, rájöttem, hogy valószínűleg nem akarja, hogy megtalálják. Így türelemre intettem magam, és miután körbetelefonáltam minden kórházat a környéken és megnyugtattak, hogy nincs a betegek között, inkább visszajöttem a szobába. Egy ideig az ágyon feküdtem, próbáltam olvasni, aztán mivel a feszültség kezdett teljesen kiborítani, nekiálltam fekvőtámaszozni, felülésezni meg guggolni, hogy ez is elterelje a gondolataimat. Az egyetlen amit nem tudtam csinálni, az alvás. Pedig párszor eszembe jutott, hogy inkább lefekszek, alszok és mikor épp haragudtam rá amiért megint elfutott előlem, arra gondoltam, ha nem is alszok, még eljátszhatom. Hogy beszélni se kelljen vele, mert...mert akkor épp haragudtam. Épp csalódott voltam. Épp utáltam, amiért ennyire önfejű és képtelen megérteni egyetlen dolgot velem kapcsolatban, méghozzá azt, hogy ha eltűnik, agylágyulásig aggódom magam érte.
A tusolóban a tükörképemet bámulom míg megengedem a zuhanyt. A képem kicsit feldagadt, mikor eldurvultak a dolgok Peter és köztem, de meglepetésemre hagytam nyerni az öcsémet. Ő is meglepődött rajta, amikor a durva kezdés után egyszerűen hagytam magam legyőzni. Engem is meglepett, főleg mikor hirtelen váltottam és Peter akkorát vágott a képembe, hogy megtántorodtam. Aztán kaptam még párat, Fejre, az oldalamra, gyengén próbáltam visszaszorítani, aztán egyszerűen elterültem. Nem bántam, nem is érdekelt. A gondolataimban akkor és ott teljesen máshol jártam. Megvilágosodtam, vagy mi volt, nem értettem a dolgot. De rájöttem, hogy nem akarom legyőzni az öcsémet. Nem akarom bizonyítani neki, hogy megérdemli, hogy visszaadjam neki legalább így az engem ért sérelmeket. Egyszerűen...nem érdekelt már a bosszú. Mert felfedeztem valami egészen mást magamban. A valódi okot az egészre. Ez pedig letaglózott. Azért haragudtam Peterre az esküvő után, mert elmondta a megcsalást. És azért tartottam a haragot vele, mert Tessát féltettem tőle. De valójában nem kettejükben nem bíztam meg, hiszen tudtam, hogy Peter imádja a feleségét, sosem csalná meg őt, és Angie sósavban oldaná fel a szitává lőtt holttestét, ha megtenné. Nem is Tessában kételkedtem. Hanem magamban. Attól féltem, mi lesz, ha Tessa egyszercsak rádöbben arra, hogy nem vagyok elég jó számára. Mi van, ha megunja az állandó harcot velem és a könnyebb utat választja? Hiszen fiatal, gyönyörű, a pasik a térdükön csúszva könyörögnének egyetlen pillantásáért! Miért akarna velem maradni? Hisz beteg vagyok a fejemben, beteg a lelkemben, a szívemben. Minden tekintetben rossz döntés vagyok. Elcseszett. S ha ez még nem lenne elég, munkamániás vagyok, olyan családi háttérrel amivel kevesen tudnának megküzdeni és számtalan olyan rossz tulajdonságom van aminek a fele elég az elviselhetetlenséghez.
Ez az új gondolat pedig egészen más megvilágításba helyezett sok mindent. Persze ennek ellenére még mindig nem bízom az öcsémben. A megbocsájtás nem érkezett még el, még mindig fáj amit tett. De a saját érzéseimmel egészen más viszonyba kerültem.
Azonban Tessa eltűnése még ezen sem változtatott. Furcsa volt az egész, és próbáltam visszatekerni magamban az eseményeket, vajon hol értelmeztem félre valamit, de egyszerűen nem találtam azt a bizonyos pontot. Tessa bezárkózott, és úgy éreztem, bármit teszek, az szart sem ér. Ha jobbra lépek az a baj, ha balra akkor meg az, és ez tehetetlenné tett a megoldások keresésében. Csalódtam magamban is, mert úgy éreztem, van köztünk valami, a beköltözése estéjén én azt hittem, megbeszéltünk sok mindent és végre elindultunk a fejlődés felé, és egy párt alkottunk, de rádöbbentett, hogy ez csak a fejemben létezett. Összezavartak a jelek, az egész ami történt köztünk, és nem értettem, hogy akkor miért egyezett bele, hogy együtt jöjjünk? Vagyis persze, értettem, hisz azért tudja már jól, hogy én vigyázok rá, és Sydney óta Tessa rettenetesen félt az idegen helyektől és emberektől, jelentősen beszűkült az a kör ahol biztonságban érezte magát. De akkor sem értettem, hogy akkor most mi a fene is van köztünk? Most akkor szakított velem? Vagy így akarta elmondani, hogy csak barátok vagyunk és ez sosem lesz több?  Nem tudtam értelmezni az események alakulását, bizonytalanságban tartottak az oda-vissza ugrálások, a kimondott majd visszaszívott szavak, és az, hogy kerülgettük egymást, mintha félnénk. Ha én közeledtem, ő menekült. Ha ő közeledett, én csináltam valami olyat, amivel feldühítettem vagy megbántottam.
De a tehetetlen düh, az aggódás és az időnként fellépő haragomon túl mégis az az érzés uralta minden lélegzetem, hogy elveszíthetem. Talán már rég elvesztettem, csak próbált időt hagyni, hogy én is észrevegyem? Nem tudtam biztosra semmit, ez pedig újra összetörte az amúgy is megsebzett szívemet.
A zuhanyzás után beleugrok egy melegítőnadrágba, és mivel a zuhany alatt túlságosan felhevültem így kilépek a teraszra, hogy kis levegőhöz jussak és lehűljek. A villany lekapcsoltam a szobában, most jól esik csak a tompa fényeket nézni és gyakran pillantani lefelé, hátha meglátom valahol. Nem messze hallok a fejünk felett elzúgni egy repülőt. Nem vészes a hang, de felismerhető. Autók dudálnak egymásra a távolban és a sosem alvó, nyugtalan város a maga szépségével és rettenetével tartja fogva a tekintetem, s a gondolataim egyre visszaszállnak Tessához. Nyugtatgatom magam, hogy jól van. Biztos nem esett baja, biztos csak gondolkodik. Az előadás miatt is kivan, izgul, kell egy kis idő számára. Mentségeket gyártok, forgatókönyveket, amelyek azt bizonyítják a fejemben, hogy jól van. Aztán a rémálmaim elevenednek újra, a Sydney-i eset, és amikor én magam bántottam őt. Elképzelem, hogy valaki más épp bántja őt, amitől fulladozni kezdek, és elkap a kétségbeesés, s a sürgető érzés, hogy gyalogszerrel kezdjek el átkutatni minden eldugott bárt, minden sikátort, minden félreeső motelt és lehúzódott furgont. Kínomban markolom meg olykor a korlátot, de a lábamat a padlóhoz szögezem. Ha egyetlen lépést tennék, azonnal útra kelnék, de valami azt súgja, hogy most az egyszer ne tegyek semmit. Csak várjak türelemmel. Akkor is, ha fáj, ha megrémít, ha feldühít és elpusztít.
Amikor meghallom a teraszajtó nyílását szinte hallom a szívemről lezuhanó kősziklát. Túl csendes, túl óvatos ez ahhoz, hogy ne Tessa legyen. Mégsem mozdulok nagyot, csak megkönnyebbülten hunyom le a szemem, hogy a saját lábán érkezett vissza, aztán ránézek, s egyetlen pillantással felmérem, hogy sértetlen.
- Szia - suttogom elszorult torokkal, s aztán nem mondok semmit. Összeszorítom a számat, még ha ezer szavam is lehetne hozzá, most a hallgatást választom. Nem nekem kell beszélnem, nem én tűntem el, így várakozón mélyedek el a tekintetében. De a pillantásomban benne van minden csalódottságom, minden aggodalmam, minden haragom, minden örömöm, ami a lelkemben kavarog. Hallgatom, ahogy beszélni kezd, és érzékelem, hogy távol tartja magát tőlem. Talán valóban szakított velem. Az érzés újra késdöfés a szívem mélyére, de tartom magam, hogy végighallgassam. Scott említésére azonban megfeszülök és felegyenesedek, mert nem tudom mi történt, de először az jön le, hogy bántotta őt csak esetleg nem látszik rajta. A kocsikázás gondolatától is kiráz a hideg, hisz tudom, hogy Tessa egyedül velem hajlandó kocsiba szállni, esetleg még Jake az, aki mellett nyugodtabban közlekedik, de amúgy nincs az az ég, hogy csak úgy beszálljon bárkihez ha csak fegyvert nem szorítanak a fejéhez. A testem pedig azonnal reagál és védelmező üzemmódba kapcsol. Ösztönösen fújom fel magam és egyenesedek fel, s tudattalanul veszek mélyebb levegőt és a karjaimat kissé távolabb tartom a testemtől, hogy nagyobbnak tűnjek. A veszély már nincs jelen, mégis mintha még mindig itt ólálkodna körülöttünk, feláll a szőr a hátamon is. Az orrcimpáim kitágulnak ahogy a levegőt veszem, az állkapcsom megfeszül. De csak tovább hallgatom, hogy el tudja mondani amit akar. A szemeim kikerekednek a döbbenettől amikor elmondja, hogy örökölt Scott után és hogy kihasználta. Azt hittem, ennél jobban már nem tudom rühellni azt a pasast, de hogy még a sírból is képes legyen belerúgni Tessába az már mindennek a teteje. A következő mondatai azonban arra késztetnek, hogy visszatérjek egy kevésbé feszült testhelyzetbe. Az alkaromat a korlátra támasztom és összekulcsolom az ujjaimat, ahogy hallgatom, de a fejem felé fordítom. S amikor sírni kezd, újra felegyenesedek, de már nem az a fajta erő van bennem, mint pár perccel ez előtt. Majd' minden haragomat száműzöm, mert úgy érzem, ennek nem itt van most a helye. Gyengéden, de mégis határozottan nyújtom felé a kezem.
- Gyere ide - utasítom csendesen és ha közelebb lép, a mellkasomra húzom a fejét és szorosan magamhoz ölelem.
- Ne mondj már butaságokat. Nem foglak elhagyni - biztosítom, és csendesen simogatom a haját míg pár percig kisírhatja magát. Scott, te rohadék, remélem a pokol legmélyebb bugyraiban sütik ropogósra a segged, hogy miattad ennyit szenved ez a lány. Ha kissé megnyugodott, kibontakozok az öleléséből és a két vállánál fogva egy lépésnyire eltávolodok tőle, majd az álla alá nyúlva emelem fel a fejét, hogy rám nézzen.
- És most jól figyelj rám! - villantom rá zöld íriszeimet és komoly hangon beszélek hozzá - Gyönyörű vagy! Okos! Érzékeny! Erős! Segítőkész! Próbálod megtalálni az utad, és néha ez egyszerű, de néha nem annyira. Messze vagy az elképzelttől? Milyen elképzelttől? Amit tizenhat évesen kitaláltál magadnak? Vagy a főiskola első szemeszterén? Jézusom, Kicsim, hogy mondhatod magadra azt, hogy nem vagy jó? Te nem egyszerűen jó vagy! Hanem elképesztő! Fantasztikus! Csodálatos! Amikor először találkoztunk, azt hihetnéd, hogy a külsőd fogott meg, de ez rohadtul nincs így. A lényed ragadott meg. Az egyetlen voltál aki szembe szállt velem, az anyámmal, a kórház igazgatóval, mert hittél abban, hogy ez a helyes és a jó döntés. Akkor is, ha ezerszer vágtam beléd a kést, ezerszer támadtam neked, te visszaverted, mert tudtad mi lenne a jó nekem. Ha akkor hallgatok rád, talán ma nem itt tartanánk. Sokkal előrébb lehetnénk. Eljöttél velem Sydney-be, pedig sejtetted, hogy rossz vége is lehet. És a szálloda? Amikor Rióban kötöttünk ki? Azt mondtad, csak akkor mondasz le rólam, ha kitépem a szívedet. Szerinted ez mire vall? És ez csak a saját tapasztalatom, még nem említettem mennyit segítettél Jake-nek, vagy Corynak, vagy sok más betegnek. A családodnak. Mindenkit mindig magad elé helyezel, és nem vagy jó? Egy hajléktalannak olvastál a tél közepén, is Isten szerelmére és csak akkor nyugodtál meg mikor megkapta a megfelelő ellátást és megírta, hogy jól érzi magát Sydneyben az öcsémékkel. Mire is nem vagy jó, Csillagom? A munkádra? A kapcsolatteremtésre? Barátnak? A kedvesemnek? Áruld el, miért érzed úgy, hogy nem vagy jó? Hogy rossz ember vagy? Mert ez egyáltalán nem igaz! Te jó vagy! Jó szíved van. Hozol rossz döntéseket? És? Ki a picsa nem hozott még rossz döntéseket? Én például jószerével egyfolytában ilyeneket csinálok. De az élet nem egy tökéletesen megkomponált lányregény. Vannak benne szar dolgok. Érted mire célzok? Nem irányíthatsz mindent, és nem vállalhatod mindenért te a felelősséget. Ez túl nagy teher egyetlen embernek - magyarázom csendesen és gyengéden nézek le rá.
- Hozzám tartozol, Tess, és ez teljesen független a kapcsolatunk milyenségétől. Az embered vagyok. Bármit rám bízhatsz, bármit rám pakolhatsz, és bármikor, ha szükséged van rám, itt vagyok neked. Segítelek, ahogy csak tudlak, ahogy csak igényed van rá. Nem fordítok hátat, csak mert épp rossz napod volt, vagy heted, vagy hónapod, vagy akár éved. Rohadtul sok dolgon mentünk már át együtt, és ne hidd, hogy én nem emlékszem arra, amikor épp ugyanezt tettem veled. Én ugyanúgy ellöktelek magamtól, nem emlékszel? Nem is egyszer! - emlékeztetem a múltunkra, és megfogom a kezét.
- Elcseszettek vagyunk. Ez az igazság. Kibaszott szar dolgok történtek velünk. Bizalmatlanok vagyunk, nem bízunk magunkban, a képességeinkben, egymásban. Senkiben. Néha jobb, néha rosszabb. De melletted mégis...kevésbé érzem elcseszettnek magam. A közelséged mindig megnyugtat. Én melletted önmagam lehetek. Nem számít, mit kell tennem, tudom, hogy te ott leszel mellettem. És néha nem egyezik a véleményünk. Na és? De ha össze is veszünk, ha rám is vágod az ajtót, vagy épp én rád, mindig visszajövök és mindig itt leszek. Nekem te vagy a világom, és ezen semmi nem változtat! - emelem fel a kezem, és megcirógatom az arcát.
- Köszönöm, hogy őszinte voltál hozzám. Tényleg értékelem. De már nagyon késő van. Gyere, menjünk be és feküdjünk le. Majd holnap mindent megbeszélünk. Most aludnod kell egy kicsit, de persze ha van még valami ami kikívánkozik, azt ne tartsd magadban, meghallgatom, de szerintem mára elég ennyi is - nyitom ki az ajtót és behúzom a szobába. Már elpakoltam az ágyról, így ha zuhanyozni akar, van rá lehetősége, addig én megcsinálom az ágyat, hogy le tudjunk feküdni aludni. Ha éhes, rendelek neki kaját is, de én nem eszek. Az ágyba bújok inkább immár megszabadulva a melegítőnadrágtól, csupán az alsónadrágomat hagyva magamon és azon agyalok, amiket mondott. Scott csak a pénz miatt vette el? És nem elég jó, de próbálkozik? Mintha egymás tükörképei lennénk bizonyos tekintetben. Ez pedig egyszerre csodálatos és rémisztő is. Mert ezek az érzések borzasztó kemények, nehéz velük együtt élni, és sok mindenen elcsúszhatnak a dolgok. Elég egy rossz döntés, és örökre bezárulhat a kapu amin az emberek besétálhatnak és szeretetet adhatnak. Tessa pedig egyszerűen nem tudja feldolgozni a tényt, hogy valaki érdek nélkül, csak önmagáért akarjon vele lenni. Nem azért, ahogy kinéz, nem azért, amit elért. Ez pedig Scott hibája, mert elhitette vele, hogy értéktelen, hogy szemétre való és hogy a kutyának se kéne. És megannyi más dolog tette őt ennyire menekülővé azzal szemben, ha valaki közeledni próbált volna. De én nem fogom feladni. Mert szeretem őt olyannak, amilyen, és azt akarom, hogy a legjobb legyen neki. És el is fogom érni. Csak még nem tudom, pontosan mit is kéne tennem. De talán most az is elég, ha csak csendben meghallgatom, ha szeretne még mondani valamit. Holnap pedig elérem, hogy a legbüszkébb lehessen önmagára!

credit • megjegyzés • szószám

James D. Woodward
Egészségügy
Play by :
Jensen Ackles
Kor :
39
Foglalkozás :
koraszülött, gyermek és magzati sebész, szív-, ér- és mellkassebészeti kutató orvos
Hozzászólások száma :
105

Jamie & Tessa - The new chapter of me Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Jamie & Tessa - The new chapter of me   Jamie & Tessa - The new chapter of me EmptyPént. Júl. 26, 2019 11:40 pm


Jamie & Tessa
Then came the night of the first falling star.

Ott voltam, ahol lennem kellett felszólalású mondatok tetszettek a legjobban. Érdemes volt meghallgatnom Richardot? Jól tettem, hogy otthagytam Jamie-t a vallomásommal, és rábíztam a döntést az öccse kapcsán? Mikor volt elég, hogy magamba nézzek, és elhiggyem…a jövő nemcsak fekete és fehér lehet? Az égboltra pillantva sejtelmes gondolatok kúsznak a fejembe. A sötétség riasztó, és egyben felszabadító is. A könnyek ezüstös lenyomata csillog az arcomon, kár lenne tagadni, hogy kiborultam a hallottak alapján. Scott még most is utánam nyújtotta a kezét, és akkor csavart egyet a múltunkon, amikor átlépni készültem az emléke fölött. Átkarolva a testemet védekezem a hidegen ellen, és a Harvard egy elhagyatott részén álldogálok, ahol nem találhat rám senki. Kell egy kis idő, hogy rendbe szedjem magamat, és elé tudjak állni, mert annyi nem lesz elég, hogy bocsánatot kérek. Leléptem ismételten, megint magamat adtam, de ezúttal nem vettem észre, hogy mit is hagyok hátra. Azzal együtt tudtam volna élni, ha csak megbántom, de hogy véget érjen közöttünk…miért nem tudom kimondani neki hangosan, hogy egy pár vagyunk? Lehetetlenség, hogy ez ennyire nehezen menjen. Szeretem, ez a világ legegyszerűbb dolga, és mégis a legbonyolultabb is. Nem támasztott elvárásokat, nem kért meg rá, hogy ezt meg ezt tegyem, ha hivatalosan is a partnere leszek. A családunk, de még a barátaink is úgy kezeltek minket, mint egy párt. A testvérei kedveltek, vagyis eddig biztosan, a szüleim az életemet bízták rá, és a nővérem is megbékélt vele, hogy Jamie nem fog lelépni, bármekkora nyomást is gyakoroljon rá. Mélyeket lélegzek, és a sápadt holdsarlót veszem szemügyre. Mértani pontossággal csüng a semmiségben, ott a világegyetem egyik kinevezett sarkában. Milyen parányi lény vagyok a semmi közepén, és mégis annyi harc dúl a belsőmben jelenleg, hogy szétszakad a mellkasom, ha szavakba kell foglalnom őket. Pszichológus vagyok, az érzelmek, az emberi viselkedés egyik okleveles gyógyásza, és mégsem bírok megküzdeni a saját problémáimmal. Nem fogadtam el a papírokat egyelőre, túlságosan fájt, hogy a volt férjem neve díszelgett ott, akinek még nagyon is az özvegye voltam, hivatalosan még az egyház is az ő feleségeként könyvelt el. Eszembe jut a visszaadott gyűrű, mellyel Jamie lepett meg, vagyis amit kierőszakoltam, holott tudtam, hogy nem állnék készen egy új házasságra. Az előző még nagyon is bennem élt, nem zártam le, és ezzel most szembesültem. Évek mentek rá, hogy ma este világosan lássak. Jamie engem akart, én meg azt, hogy szabad legyek egy átmeneti időre, de csak azért, hogy tiszta szívvel vághassak bele a közös jövőnkbe. Nem mondta senki, hogy ennyire piszkosul nehéz lesz a második szerelem is. Az első nem volt az igazi, arra megtanított, hogy milyen vakon is vághatok bele egy kapcsolatba, de arra nem, hogy van, aki elvárások nélkül, és feltétel nélkül képes szeretni, önfeláldozóan, birtoklóan, semmibe véve a környezetet, és feladni mindent elven. Jamie Dylan Woodward így szeretett engem, akkor is, ha ellöktem, és akkor is, ha a karjai közé menekültem. Féltem…de hogy mitől? Saját magamtól. Tartottam tőle, hogy már sosem leszek képes szeretni, hogy mindenkiben a rosszat fogom látni, és nem szabadulok a múlt démonjaitól. Gazdag lettem? Nem ilyen áron akartam az lenni, ennyi pénzt örökölni, hogy ki se tudjam mondani az összeget. Becsapva éreztem magam. Nem is szeretett, azért sürgette Peruban a lánykérést, hogy minél hamarabb felvehesse a ráhagyott pénzt. Mi lesz, ha megint erre a sorsra jutok?  Nagyot nyelek, és megtörlöm a kékjeimet. Holnap előadást tartok, és még mindig ki vagyok bukva. Remegek minden porcikámban. Nem bántott, de felelevenedtek a Sydney-ben történt események. Lehunyt szemhéjakkal dőlök neki a vörös téglákkal kirakott falfelületnek, és arra a dalra gondolok, amit Jamie dúdolt a fülembe a nagy reménytelenség közepén. Lassan nyugszom meg, és megvárom, hogy az öregdiákok egy része lelépjen. Nem akarok ismerősökkel találkozni, túlságosan zaklatott vagyok, hogy beszéljek…neki kell előbb mondanom bármit. Még nincs éjfél, de már elég sokan takaródót fújtak, a szálloda nincs messze. Lassú léptekkel szelem át a maradék távolságot, és közelítem meg a hallt. Vajon engem keres, vagy feladta, és a rendőrségen van? Mindenesetre eliszkolok a recepció előtt, és a liftet lehívva szállok be, hogy felmenjek a kibérelt szobánkba. Fájdalmasan dobban egy nagyot a szívem. Peter és Jamie jó testvérek, de van, ami felett nem dönthetek.
- Miért tetted ezt? – a mellkasomra vezetem a tenyeremet, és a szívem fölött tartom. Victoria bennem él tovább, és érzem őt….butaság, de bennem van. Álmodtam vele, egy tóparton láttam viszont, de erről sosem meséltem Jamie-nek. Nem kellett tudnia, hogy láttam az előző szerelmét. Vicky hibázott, de már nem mondhatja el neki, én viszont még tehetek ellene, mielőtt mindent elrontok. A felvonó halkan jelez, hogy felértem a megfelelő emeletre, innen egy kis út vezet az ajtóig. A mágneskártyát hozzáérintem az ajtóhoz, ami azonnal kinyílik. Sötétség honol a szekrény mellett, óvatosan lépek beljebb, de máris érzem, hogy nem vagyok egyedül. Jamie háttal áll nekem, az erkélyen van. A testtartása is arról árulkodik, hogy aggódik…de egy pillanatra muszáj megállnom. A pillantásom lassan ér a lapockája területére. A nevek halmaza, az elveszített betegek emlékeztetője. Ott van egy számomra értékes név is. Ma találkoztam az édesapjával, nem ismertem Scott unokahúgát, de Jamie igen. Bátortalan lépést teszek felé, aztán megtorpanok. Az oldalán ott virítok…hát mi kell még…komolyan? Könny égeti a szememet, félmeztelenül roskad rá az erkélyen lévő támaszkodóra. A szél meglebbenti a függönyt, majd úgy döntök, hogy ideje csatlakozni hozzá. Kibújok a cipőmből, és a nyílászárót félretolva engedem ki magamat. Hideg van, de kellően ébresztő. Két-három méterre állok meg, és megvárom, hogy rám nézzen a smaragd íriszeivel. A fájdalom mellett a csalódottság szinte kézzel tapintható a bőrömön. – Szia… - szólalok meg halkan, és a törzsemet felé fordítva kilencven fokkal veszek el a tekintetében. A magyarázkodás nem a kenyerem, de nekem is fejlődnöm kell, ezért az őszinteséget választom. – Scott bátyja megtalált. Richard elhívott kocsikázni, nem sok időre, de éppen elegendőre arra, hogy… - rázom meg a fejemet, mert vissza kell szorítanom a könnyeimet. - …úgy tűnik, hogy örököltem tőle egy keveset. – rázom meg a fejemet, és odalépek mellé, rátámasztva a jobbomat a korlátra. – Scott azért vett el, hogy pénzhez jusson. Sose hittem volna, hogy emiatt kellettem neki. Én sokáig abban a hitben éltem, hogy különleges voltam neki. Bántott, de azt a viselkedésének tudtam be, de sosem volt másabb. Kihasznált…én… - remeg meg az alsó ajkam. – Azt hiszem…sok mindennel tartozom neked. Évek óta menekülök minden elől, az álca működik, de nem vagyok biztos magamban. Egyetlen tapasztalatom van, és azt is elszúrtam. – csuklik el a hangom, bennem van a bukás keserű és felkavaró eredménye. – Scott után nem ment a bizalom, én mindig kerestem kifogást, hogy miért ne legyen jó valaki. Nem vagyok olyan erős, mint amilyennek látsz, nem vagyok tökéletes, de legfőképpen nem vagyok jó. Próbálkoztam, de annyira messze állok az elképzelt énemtől. Semmi sem a tervek szerint ment, már régen nem tudom, hogy ki vagyok, és ki voltam. Aztán rájöttem… - hallgatok el, és beharapva az ajkamat lesek rá. – Melletted önmagam voltam. Nem hagytál el…én viszont ellöktelek. Tanulom Jamie….nagyon tanulom még, hogy jó legyek, de abba belehalnék, ha…. – eltörik a mécses, amikor ennyire a vesémbe lát. - …ha elhagysz.


Tessa Wilson
Egészségügy
Play by :
Jessica Lowndes
Kor :
28
Foglalkozás :
Pszichológus, leendő pszichiáter
Hozzászólások száma :
116

Jamie & Tessa - The new chapter of me Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jamie & Tessa - The new chapter of me   Jamie & Tessa - The new chapter of me Empty

Ajánlott tartalom


Jamie & Tessa - The new chapter of me Empty
Vissza az elejére Go down
 

Jamie & Tessa - The new chapter of me

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Valahol máshol :: A világban-
^
ˇ