One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Daewon && Hailee EmptyMarissa Grey
Today at 10:51 am



Activity Check (09.17-10.01.)

Daewon && Hailee EmptyN. Allison Haden
Today at 10:47 am



Aiden && Allie part2

Daewon && Hailee EmptyN. Allison Haden
Today at 10:45 am



Fun in the market - Luke & Anita

Daewon && Hailee EmptyAnita Cooper
Today at 10:41 am



Élodie ✫ Flor - Egy megmentett kisállat

Daewon && Hailee EmptyFlor Sanchez Moreno
Today at 6:10 am



crazy friday night

Daewon && Hailee EmptyCherry Sullivan
Today at 3:12 am



♚Pain and gain ♚ Ryu & Hudson

Daewon && Hailee EmptyHudson Duncan Payne
Today at 12:13 am



Shut Up and Dance with me

Daewon && Hailee EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 11:08 pm



Aston & Pola

Daewon && Hailee EmptyPola E. Whitebreak
Yesterday at 10:45 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 36 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 9 14
Hivatal 5 7
Üzlet 13 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 12 15
Összesen 140 150
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 10 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots

Bellamy West, Diane N. Miles, Ewan Patrick Brooks, Joshua Miller, Leslie Hewson, Marissa Grey, Nick Campbell, Raelyn J. Winters, Sebastian St. Vincent, Veronica J. Rhodes


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Daewon && Hailee

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Daewon && Hailee   Daewon && Hailee EmptyHétf. Aug. 26, 2019 6:54 pm


Hailee & Dae Won
you will never get a second chance to make a first impression


Az ember mindig érzi annak súlyát, ha tilosban jár… Ekkor általában az „Univerzum összeesküdik ellene”, csak, hogy a szakrális, természetfeletti erőkre túlzottan adó személyek véleményével élhessek. Mert ugyebár kifejezetten erélyesen lett értésemre hozva az, hogy amíg nem csitul a körülöttünk gerjesztett felhajtás, addig bizonytalan ideig jogomban áll –értsd: kötelességem- meghúzni magamat, mind magánélet, mind média, mind pedig a munka viszonylatában is. Apám annak idején elrebegett tanai azonban valahol mégiscsak célt értek… képtelen vagyok arra, hogy elébe álljak annak, hogy az elmúlt hetek, amiket a magamba fordulással, a lehetőségeim latolgatásával töltöttem, újból megismétlődjenek. Olyanná nevelt, hogy megrögzötten hajkurásszam a munkát, hogy a maximalizmusom révén elkerülhető legyen az, hogy valaha is igazán jó szájízzel, nyugodtan hátradőlve lazsálni tudjak. Más esetben és körülmények között biztos könnyekig lenne hatva, amiért a fia megkérdőjelezhetetlenül munkamániás felnőtté cseperedett- most viszont, ha látná, hogy eltökélten és annál is inkább céltudatosan küzdöm előre magamat a tömegben a hotel felé, valószínűleg első dolga lenne, hogy az orromra koppintson, és felbőszült bikákra emlékeztető dühvel tudassa felem, hol a helyem.
Az ennek kapcsán táplált szégyenérzet egészen addig nem ér utol, amíg a büntetésem karma formájában nem hull az ölembe. De úgy szó szerint… mert ugyebár az imént emlegetett univerzum üzent, ha csak nem apám woodoo-zott meg sátáni kacajokat hallatva irodájának szükségtelenül nagy bőrszékében üldögélve. Több kérdőn pillogó szempár kereszttüzében elporladva hallhatom az elnyomni kívánt, vagy minden további gond nélkül bőszen hallatott nevetéseket, azok mellett bajtársiasan felszisszenő férfiak véleményét a helyzetemet illetően.
- Mintha ezt már hallottam volna… -jegyzem meg epésen, elégedetlen karcsapásokkal próbálva meg eloszlatni a combomon végigbuckázó, lassan végigcsordogáló kávéfolyamot, noha az egyetlen amit ezzel elérek az nem más, mint, hogy a szürke anyag még jobban a lábamra épül, már majdhogynem eggyé válva vele. Szemöldökeim rendíthetetlenül tartanak ki amellett, hogy legkevésbé se lenyűgözöttségemről, annál is inkább hitetlen gondolataimról tanúbizonyságot téve őrizzék felvett helyüket a homlokom közepén. Egész eddigi életemet azzal töltöttem, hogy ahol csak tudtam –bár meglehetősen kevés esélyem volt erre megalkuvó személyiségemre való tekintettel-, szembementem apám véleményével. Most, ezután a felettébb nem várt tüzes fürdő után be kell ismernem, hogy néha jó az öreg a háznál… ha csak egy kicsit is szófogadóbb fia lettem volna, most valószínűleg a kanapén ülve szürcsölgethetném a kávémat. Ehhez mérten az egyetlen mód, ahogy hozzá tudok jutni az az, hogy kifacsarom a nadrágomból…
- Valóban? –számonkérő hangnemmel kérdezek vissza annak ellenére is, hogy semmi kedvem még egyszer szembesülni a jótét lélek fogadkozásával. – Ne értse félre, szinte könnyekig hat, hogy vannak még olyan emberek, akik képesek felelősséget vállalni a tetteikért, de nem fogom az anyagi csőd szélére juttatni egy öltöny végett… -mert valljuk be, első ránézésre, bár ízléses és nem utolsó sorban gerinces embernek tűnik, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy felveti a pénz. – Csak ha mindenképp ragaszkodik hozzá… -teszem még hozzá csakis annak érdekében, hogy ne gondolja, degradálom azért, mert ne adj’ isten nem annyira tehetős, mint itt a felső osztályon dolgozók túlnyomó része. Na meg valljuk be, az arcát végigszántó krokodilkönnyek is kellően meggyőzőek ahhoz, hogy visszavegyek a már amúgy is csillapodni tetsző indulataimból. Sóhajtva, ajkaimat kelletlenül préselve vonom össze szemöldökeimet, próbálva nem teljesen ellágyulni a bajbajutott lány keltette látszaton. Hiába, soha nem volt erősségem, hogy marconán álljam a gyengébbik nem sírását, annál is inkább válok magam is cseppfolyóssá.
- Hogy mit csinálok? –kérdezek vissza, tekintete útját lekövetve emelem szám elé kezemet, ujjaim alatt rögvest megérezve a ragacsos, meleg valóját a már általa is említett vérnek. – Aish!... –még párszor, reménykedve abban, hogy ezzel bármi célt is elérek lapogatom meg a lestrapált területet, mielőtt a felém nyújtott zsebkendő és fertőtlenítő kombóért nyúlnék. Természetesen, legkevésbé se meglepő módon csak az előbbi szolgálatait veszem igénybe, hogy azt nyomhassam rá a felszakadt sebre.
- Számomra még mindig hihetetlen, hogy maguknál nőknél minden problémára van megoldás -szemem elé tartva a tubust tanulmányozom azt át, és állapítom meg azon nyomban, hogy bár kifejezetten megható a gondoskodás, de nincs az az isten, hogy efféle sokkterápiának vessem alá magamat. Tekintettel arra, hogy az apám által osztott pofonokon kívül semmilyen sérülést nem álltam egyenes gerinccel, sőt, az esetek többségében esélyem se volt még csak egy horzsolást se beszerezni, így a mai napig hadilábon állok a szükségtelenül csípő érzést generáló fertőtlenítők nagyjából kilencvenkilenc százalékával. Kivéve, hogyha afféle a felvezetés, mint amivel a minap Yvonne rukkolt elő, mert akkor egye fene, benne vagyok… Csak éppenséggel ez most nem opció.
Felváltva tekintek a bezsákmányolt, meglehetősen aranyosan, rózsaszín tintával írott papírra, és az eltökéltségéről hangi adottságában is megnyilvánuló nőre, aki már lenyelve a krokodilkönnyeket újból, teljes vállszélességgel tart ki imént fontolgatott ideája mellett.
- Ha még mindig ezt szeretné, akkor úgy gondolom, hogy inkább egyezzünk meg a felében. Beismerem, hogy én is odafigyelhettem volna, elnézést kérek, hogy magára hárítottam a teljes felelősséget –illedelmesen hajtom meg előtte a fejemet, ezzel is fejezve ki a sajnálatomat a vádaskodásomat, na meg az emelkedett hangvételemet illetően.
- Ugye tudja amúgy, hogy a hotelben van parkolóház a leendő vendégeknek és az alkalmazottaknak egyaránt? –teszem fel a fogós kérdést, noha annak pillanatában már tudom is, hogy a válasz egy határozott „nem” lehet, ennek értelmében a kíváncsiságom is költői, semmint kifejtendő replikát igénylő.
- Tehát Park Tae Hwan-hoz igyekszik ennyire… akkor csakis ön lehet az új ügyvédbojtár -páratlan logika mentén jutok el a megfejtésig. Mintha Hwan a napokban említette volna, hogy jön a kis lóti-futija, de fogalmam se volt róla, hogy mégis kire lehet számítani… az utóbbi időben kellően leköt minket a megannyi történések sorozata, hogy az ehhez hasonlóan mondhatni „lényegtelen” információk leszoruljanak a perifériáról. Ellenben más körülmények közepette feltételezem, több szót ejtettünk volna a személyéről.
- Segítek!... Már, feltéve, ha igényt tart rá –még egyszer, utoljára szorítom rá a papírzsebkendőt a számra, hogy a már csak halvány rózsaszínnek tetsző látvány utána azt kétrét hajtva gyűrjem apránként száradó nadrágom zsebébe. – Nekem is arrafelé van dolgom, úgyhogy azt hiszem ez a minimum, amit megtehetek önért. Feltételezem, hogy én egy kicsit könnyebben meg tudok küzdeni ezzel a sok „kacattal” –nyakamat nyújtogatva pillantgatok a grandiózus doboz tartalma felé. Valahogy soha nem értettem ezt a túlbuzgó magaviseletet, ami a nőkből árad, hogyha berendezkedésről van szó. Mindig igyekeznek a lehető legkomfortosabbra kialakítani a nekik rendeltetett zugot… soha nem értettem, hogy a maguk jóléte érdekében, mert jobban megy a munkavégzés, hogyha kényelmes számukra a környezet, vagy egyszerűen csak el akarják húzni a mézesmadzagot a másik orra előtt, hogy felvághassanak a designer kiegészítőkkel. Azt hiszem, ha ez utóbbi lenne a cél, Hwan nem lenne benne partner, tekintve, hogy a háza is még mindig úgy néz ki, mint egy lecsupaszított váz, ami csak arra vár, hogy valaki rendje és módja szerint belakja.


Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
132

Daewon && Hailee Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Daewon && Hailee   Daewon && Hailee EmptySzomb. Aug. 03, 2019 5:48 pm



Dae Won && Hailee

Sok ellenséggel fogtok találkozni, nyílt ellenséggel és álruhással, ám meglehet, épp ott találtok jó barátra, ahol legkevésbé számíttok rá.
Bár hallottam valamit a hely igazgatójáról, akinek a hoteljében fogom betölteni az új munkahelyem, ettől függetlenül mondhatni csak a szalagcímeket futottam át, amikor éppen volt egy kis időm, vagy éppen ki akartam kapcsolni az agyam. Ez a dolog nem is kifejezetten volt tudatos, és lényegében csak ismerős volt Hwan neve mellett a hotellánc elnevezése is... És hát beugrott, hogy hol találkoztam vele, de különösebb gondolataim nem voltak a dologról.
Egyrészt pont azért, mert csak néhány híren végiggörgettem, és a legtöbbnek a fülszövegén túl nem is jutottam el, azzal pedig tökéletesen tisztában vagyok, hogy az internetes hírportálok clickbait címeket alkalmaznak, mert kattintás után kapják a pénzt. Pont ezért nem is akartam belemenni a dologba, hiszen szinte biztos voltam abban, hogy amit leírnak az nagyrészt nem fogja lefedni a hatásvadász címet, nekem pedig azt az őszintétlen stílust, amit a legtöbb újságíró kénytelen magára aggatni, nos hát... Nem igazán veszi be a gyomrom. Pont ezért sem akartam tömni a zsebüket, és siklottam el valamilyen szinten a dolgok felett, csak gyorsan végigpörgetve a főoldalt.
A másik indítékom, ami miatt nem másztam bele a dologba, egészen egyszerű volt. Nem tartoztam a Manhattan-i elit soraiba, és nem is kifejezetten érdekelt az, amit a firkászok összemagyaráztak egyes emberekről. Alapvetően nem láttam bele az életükre, és nem is vágytam erre, hiszen megvolt a sajátom, a kis gondjaimmal, akadályaimmal, és az túlságosan lefoglalt ahhoz, hogy holmi gazdag ficsúrok és dámák mindennapjaival foglalkozzak.
Nyilvánvaló persze, hogy közöttük is vannak jó és kevésbé rendes emberek, ebbe nem is kifejezetten akartam belefolyni, ahogyan a cikkekben említett főmuki is lehet ilyen vagy olyan. Ettől függetlenül az, ahogyan az újságírók írnak egyes részleteket kiragadva az életükből, engem személy szerint felidegesítettek, ezért inkább nem foglalkoztam velük. Sosem akartam drága sportautókat, nekem elég volt a sajátom, amit be tudtam indítani és a-ból b pontba elvitt, illetve ugyanez volt a helyzet a lakásommal is. Az egyetlen dolog, amire vágytam egy olyan munka, ami később fedezni tudja a megélhetésem, és ha nem is jól, legalább kényelmesen élhetek majd a továbbiakban. Ami nyújt egyfajta állandóságot, és amiben a magam ura lehetek, de mégsem teljes mértékben saját vállalkozás a dolog. Tisztában voltam azzal, hogy nagyon keményen meg kell már most dolgoznom a jó hírnevemért, és ha leteszem a szakvizsgámat sem leszek feltétlenül előbbre... De még mindig jobb, mintha meg sem próbáltam volna.
Ettől függetlenül ez az egész pont a fentebbi indokaim miatt rémisztett meg. Mert pontosan tudtam, hogy az egy dolog, hogy engem csak szimplán nem érdekelnek azok az emberek, akik Manhattanben dolgoznak, hanem valahol félek is tőlük. Pontosan tudtam, hogy megvan az esélye annak, hogy le leszek nézve, amiért nem feltétlenül talpig Gucciban öltözve járok dolgozni, és senkit nem érdekelne a szakértelmem, ha egy „csóró” vagyok. Ettől függetlenül valahol mélyen reménykedtem benne, hogy nem fogja senki az orrom alá dörgölni ezt az első napokban... Mégis szinte éreztem, ahogyan minden magabiztosságom elszivárog belőlem.
Ezen pedig az sem segített túlzottan, hogy pár pillanattal később elütöttem egy férfit a dobozommal, akinek a kávéja olyan helyen landolt... Ahova, nos én magam nem szívesen nyúlkálnék. Viszont tudtam, hogy részben az én hibám is volt a dolog, hiszen elég figyelmetlenül haladtam a hotel felé, ezért segíteni akartam neki... Bár egyáltalán nem úgy tűnt, mintha rászorulna a dologra.
- Én... – pislogtam rá nagy szemekkel, a szám szélét rágcsálva – Tényleg nem láttam. Ettől konkrétan semmit sem látok, de valahogy be kell cipelnem.
Itt egy picikét meglöktem a lábammal a dobozt, hogy tudhassa pontosan mire gondolok... Már ha nem lett volna rohadtul egyértelmű. Mivel lefoglalt, hogy az amúgy nehéz, és túlságosan megpakolt kartont egyensúlyozzam el, lehetőleg egy úttal a portáig, magassarkúban... De ezt nem akartam megmagyarázni neki, mert úgy éreztem, hogy az egyértlemű helyzetemet, mert ha nem akarja figyelembe venni az én oldalamat, akkor amúgy sem fogja. És azt egyáltalán nem szeretném, hogy végül én üssem meg a bokámat a dolog miatt, szóval a nyelvembe haraptam és befogtam a szám... Pedig legszívesebben rákiabáltam volna a faszikára, hogy talán ő is figyelhetett volna jobban, mert jelen esetben kettőnk áll a vásár. Értem én, hogy őt érte a nagyobb károsodás, de ettől függetlenül, ha ennyire félti a flancos öltönyét, akkor mondjuk odafigyelhetne arra, hogy ne koszolódjon össze... De ha szerettem volna megtartani a munkámat – már pedig célom volt – akkor tudtam, hogy be kell fognom a számat.
- Természetesen – pillantottam rá, de én magam is elcsuklott a hangom – Ha valamit elrontok, azt így vagy úgy, de helyre kell hoznom, nemde? Még akkor is, ha drága lenne a tisztíttatása a nadrágnak, vagy ha esetleg menthetetlen lenne. Ez így... Normális nekem.
A szavaim egészen halk motyogássá alakultak a mondandóm végére, mert azért én magam is éreztem, hogy ez nem olyan egyszerű, ahogyan én azt elképzeltem. Hiszen az egy dolog, hogy nagyon szívesen kifizetném azt a 17 000 dolláros öltönyt, viszont a gyakorlatban ez annyira nem egyszerű. Gyorsan számba vettem az öcsémnek félretett pénzemet, ami alig volt több, mint 1000 dollár, és ha ezt mind odaadom neki, akkor is kb. az egész fizetésemet le kéne adnom ahhoz, hogy majdnem egy év alatt letörlesszem az árát az öltönynek. Én magam is éreztem, hogy ha felbátorodik a szavaim hallatán, akkor nagyon rá fogok fázni, és ebben a pillanatban érte el az idegességem a tetőpontját. Most már tényleg érezni kezdtem, hogy egyáltalán nem illek ide, holott még egyetlen percet sem dolgoztam le... De ha eddig féltem, akkor innentől kezdve rettegni kezdtem attól, hogy mennyire nem leszek képes megfelelni az elvárásoknak.
Pont ezért is gördültek végig a kis kövér könnycseppek az arcomon, én pedig átkoztam magam azért, amiért végül reggel a lófarok mellett döntöttem és nem tudtam a hajam mögé bújni. Nagyon megalázónak találtam, hogy egy idegen férfi előtt bőgöm el magam, sőt ráadásul azért, mert a kemény szavai célba találtak. Ezzel magam előtt ismertem be a saját gyengeségeimet, ő pedig a szemtanúja lett ennek.
A kérdésére megállt a kezem a levegőben, pont félúton a tűzőgép felé, és felpillantottam rá. Nem vagyok annyira neveletlen, hogy úgy válaszoljak egy olyan embernek, aki minden bizonnyal a felettesem, hogy nem nézek a szemébe.
- Igen, oda... – folytatni szerettem volna, viszont összevont szemöldökkel néztem a felrepedt ajkára, amiből az állán csordogált le a vére – Jóságos ég, Ön vérzik!
Talán egy kicsit megilletődhettem attól, hogy a szája szélén éktelenkedő seb is felszakadt miattam, ezért is nyúltam rögtön a táskámba, hogy kikapjak belőle egy fertőtlenítőt, meg egy tiszta zsebkendőt. Ezek után felálltam és felé nyújtottam az elővarázsolt cuccokat. Jelenleg nem mertem volna még egyszer hozzányúlni, mert tartottam tőle, hogy megint csak a kiakadás szélére fogom sodorni, szóval csak szelíd tekintettel kezdtem el beszélni.
- Kezelje le, mert gondolom sokáig fog itt tartózkodni, és el fog fertőződni, ha szennyeződés kerül bele... És akkor nagyon fog fájni.
Akaratlanul pillantottam le megint a nadrágjára, miközben az agyam folyamatosan járt azzal kapcsolatban, hogy mitévő legyek ebben a helyzetben. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy csak a levegőbe beszélek, és majd... Ha nagy baja lesz a ruhájának, akkor ténylegesen vállalnom kell a felelősséget, mert attól függetlenül, hogy ő is figyelhetett volna... Ugyanez igaz rám is. Pont ezért is kaptam elő a jegyzetfüzetemet és egy rózsaszín tintával fogó tollat – éppen az akadt a kezem ügyébe először – amivel a kis gyöngy betűimmel le tudtam firkantani a papírra a nevem és a telefonszámom, majd kitéptem a lapot és hozzácsaptam a rögtönzött kis elsősegélycsomaghoz a dolgot.
- Szeretném vállalni a felelősséget az öltönye miatt – jelentettem ki végül határozottan – Bár egy összegben nem tudnám visszafizetni az árát, ragaszkodom hozzá, hogy legalább a tisztíttatását kifizessem, a saját lelki békém miatt is. Ha esetleg tönkremenne és menthetetlen lenne, akkor is szeretném kifizetni... mert ez így fair. Ha másban nem állhatok a rendelkezésére... Sajnálom, de valahogy be kéne jutnom a hotelba... Megtalálni az irodát és kipakolni, mert Hwa... akarom mondani Mr. Park számít rám, és nem akarom megvárakoztatni... Ezért jöttem egy kicsit korábban, hogy be tudjak rendezkedni és azonnal nekiállhassunk dolgozni... De ez Önt nyilvánvalóan nem érdekelheti, én pedig nem szeretném feltartani.
Csak hatalmas, bambiszemekkel pislogtam rá, miközben próbáltam eldönteni, hogy lehajolhatok-e, összeszedni a cuccaimat, vagy bámuljam még egy darabig... Nem igazán tudtam dönteni, szóval csak a szám szélét rágcsálva igyekeztem nem túlságosan kétségbeesetten és elveszetten pillogni rá.


1 341 szóban || remélem tetszik  Daewon && Hailee 3874598021  || ruha


Hailee R. Marsh
Hivatal
Play by :
Bae Joo Hyun "Irene" ✮✩
Kor :
24
Foglalkozás :
Ügyvédjelölt ✮✩
Hozzászólások száma :
26

Daewon && Hailee Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Daewon && Hailee   Daewon && Hailee EmptyCsüt. Aug. 01, 2019 9:41 pm


Hailee & Dae Won
you will never get a second chance to make a first impression


Be kell ismernem, hogy Doo-Hoonnak a maga nemében valahol mégiscsak igaza van. Ha nem állnánk úgy, ahogy, valószínűleg magam is hasonló döntésre jutottam volna a mostanság felrebbenő hírek végett, tudatában annak, hogy a közmédia kifejezetten szeret nem csak a gazdagok személyes életében vájkálni, de azt egy kalap alá vonni a szakmával. Természetesen munkaviszonylatban az, hogy én milyen ember vagyok, hogy kinek az orrát törtem be puszta felindulásból nem oszt, nem szoroz. Ez nem mérvadó abban, hogy a választott területemen hogy teljesítek, mint dolgozó személy, és, hogy milyen sikereket értem el ennek kapcsán. Rossz szájízek egyértelműen születhetnek, jómagam se feltétlen szimpatizálok a konkurensek mindegyikével, de azt, ha kiemelkedőt nyújtanak munka terén, azt kénytelen vagyok így vagy úgy, de elismerni, és leginkább beismerni, meghajtva a fejemet az előtt, hogy valamit máshogy, vagy ténylegesen jobban csináltak. Viszont a köznép számára is elérhető sajtó megosztó véleménnyel viseltet most irányunkba- van, aki látja a kirobbantott verekedésen túlmutató indokokat, és a mi pártunkat fogják méltatva a közbeavatkozásunkat. Mások szintúgy beismerik, hogy az árvaház hibázott, ettől függetlenül elítélik azt, hogy milyen módon sikerült kezelnünk a feszültséget. Ezek jobbára felrebbenő pletykaként szabadon csámcsognak nem csak rajtam, de azon is, hogy ilyen botrányhős vezető személyzettel az élen valóban megéri-e megkörnyékezni a hotelt.
Sokat ártottam a hírünknek, ha akarnám se tudnám tagadni. De ott van az a kifejezetten magasröptű vélemény, miszerint „the show must go on”. Ezen a ponton nem szabad kihátrálni, körülményesen kezelni a helyzetet, és meghunyászkodva alávetni magunkat a publikált cikkek tömkelegének. Mert ugyebár azok révén beismernénk, hogy ők nyertek, hogy megadtuk nekik a lehetőséget arra, hogy csámcsogjanak rajtunk úgy, ahogy kedvük tartja. Magam se látom ezt egy járható útnak- apám viszont annál is kevésbé. Hiszen első kézből, még az otthon napvilágra kerülő hírek előtt értesült az itteni bajjóslatú fejleményekről és még a ráérkező éjszaka a New Yorki látkép fölé lógó teraszon ülve hosszú órákon keresztül kellett hallgatnom, miszerint nehogy azt higgyem, hogy ez bármin is változtat –a nyilvánosság elől ugyan vissza kell vonulnom, csakis a tárgyalások mihamarabbi végkifejletére koncentrálva, de mindenféle, sajtó által is belakott rendezvénytől tiltást kaptam. Nem nézi jó szemmel azt, hogyha szenved az ő gyermeke –nehogy bárki is azt, higgye, hogy rólam van szó, nem a szállodaláncról-, márpedig én most kellő mennyiségű szart öntöttem nem csak a saját, de az egész üzlet nyakába is. És, hogy miként reagált a tudatra, hogy az unokája tíz év távlatában újból előkerült? Magam se lepődök meg azon, hogy miért nem viselte szívén Yoon ügyét…
És mégis mit lehet ilyenkor tenni? Összeszorítjuk a fogunkat, és próbálunk tudomást se venni a teljesen diszfunkcionális családunkról… mert ugyebár továbbra is érvényes az, hogy az ember nem válogathatja meg a családját- ugyanakkor nincsen tiltva az, hogy megpróbáljak tudomást se venni róluk. Már amennyire meg tudom teremteni rá a lehetőségeket… Vagy amennyire más meg tudja teremteni rá a lehetőséget. Mert ugyebár feltett szándékaim voltak: problémamentesen beérni a hotelba a túlontúl hosszúra nyúlt szabadságomból kiszabadulva röpke pár napra. Feltörve az épület tetejére bevágódni a székembe, a faltól falig érő ablak felé fordulva, keresztbe tett lábbal nézni le Manhattan belvárosára, az autóktól, buszoktól, embertömegtől nyüzsgő utcákra, míg komótosan elszürcsölöm a kávémat, és azt latolgatom, milyen más nyelv használatával magyarázzam el Doo-Hoonnak, hogy mindaz, amit ő kitervelt a hotel rövidtávú jövőjének értelmében, az kivitelezhetetlen. Igencsak választékosan tudnám értésére adni, ha csak a beszélt nyelveket számolom, viszont félő, hogy egyetlen egy szó határozott elhangzása fogja csak egyértelművé tenni számára: nem!
Mindez azonban hamvába halt ötletnek bizonyul, amikor mellkasomra váratlanul kenődik fel egy igencsak megpakolt doboz és annak apró tulajdonosa, hiszen bősz menetelésem közepette szánt szándékom volt megüzenni Hwannak, hogy mindezen program közepette legyen hűséges társam. Az ütközés bizonyos hányada az én nevem mellé írható, mégis, ahogy a forró kávé találkozik az ingem, majd a nadrágom anyagával, legkevésbé se tudok arra gondolni, hogy hogyha egy kicsit jobban figyelek, talán nem kellett volna attól tartanom, hogy túlontúl forróra vált a helyzet ágyék-tájon. Pár, leginkább a vajúdó nőkével hasonlatos ki-be légzést követően dörren csak a hangom az igencsak lágy, puhatolózó mentegetőzést követően. Szó se róla, hogy túl van reagálva a helyzet, de nem tudok szó nélkül, legkevésbé hangos szó nélkül elmenni amellett, hogy ezt a találkozást megsínylik a családi ékszerek…
- Nem látott? –kérdezek vissza hitetlenül felvont szemöldökkel sandítva fel a fiatal nőre, majd kihúzva magamat, széttárt karokkal magasodok uszkve egy fejjel fölé. – Miért, tán olyan kicsi ember volnék, hogy ki se látszok a földből?! –rivallok rá újfent, noha jócskán visszafogva az előbbi indulatokat, annál is inkább a hangerőt, és nem utolsó sorban visszanyerve eredeti orgánumommal együtt a néminemű méltóságomat. Már amennyire egy gőzölgő kávéval leöntött férfi méltóságteljes tud lenni… valljuk be, meglehetősen lehetetlen mindezt kivitelezni.
A kényes tájakra tapadt anyagot ujjaim közé fogva tartom el azt letapadt helyükről, anyanyelvemen szentségelve fogalmazva véleményt a finom szóval leginkább kellemetlennek nevezhető helyzetről. Vannak olyan esetek, amikor a váratlan pillanatok az ember javát szolgálják. Most minden kertelés nélkül állíthatom azt, hogy ez nem az.
- Ne mondjon ilyet, amíg nem tudja, hogy mit vállal –hívom fel sebtében a figyelmét az átgondolatlan fogadkozására. – Csak, hogy tudja, ez egy tizenhét ezer dolláros, kézi készítésű Brioni öltöny, igencsak kényes anyagból… biztos abban, hogy ezek után is vállalja a következményeket? –vonom kérdőre csakis egy pillanat tört részére tekintve a szemeiben, amíg láttatni engedi azokat még a leguggolása előtt. Miért van az, hogy a nők mindenért sírnak?... Hát hogy tartsak ki teljes vállszélességgel a magam igaza mellett, hogyha ott sorakoznak a könnycseppek a szemében csak arra várva, hogy legördülhessenek az arcán?
Csípőre tett kézzel, arcomat felfújva ingatom a fejemet, meghajtva derekamat pillantva le a kávém szokatlan célt választott területére, onnan továbbvezetve tekintetemet véve szemügyre a cuccait halmozó nőt. Lányt?... veszettül fiatalnak tűnik.
- Hova sietett annyira nagyon? –bököm felé a kérdést, komolyabban fontolóra se véve azt, hogy lehajoljak és segítsek az egy-két földre hullott tárgy felnyalábolásában. Annál jobban elfoglal a privát küzdelmem… - Oda? –mutatok a hotel bejáratára. Mert az egy dolog, hogy az én lépteim pár szögben már kitértek annak irányába, de ahogy ő nem látott engem, úgy én se láttam őt, éppen emiatt arról sincs meggyőződésem, hogy közös célunk bevételekor történt az ütközés.


Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
132

Daewon && Hailee Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Daewon && Hailee   Daewon && Hailee EmptyVas. Júl. 28, 2019 3:17 am



Dae Won && Hailee

Sok ellenséggel fogtok találkozni, nyílt ellenséggel és álruhással, ám meglehet, épp ott találtok jó barátra, ahol legkevésbé számíttok rá.
Meg kellett volna beszlnem Hwannal – ha már a telefonszámcsere korábban megtörtént nálunk – hogy hétvégére próbáljon meg nekem intézni valakit, aki majd segít abban, hogy ki tudjam pakolni a kis cuccaimat az irodába. Határozottan csak egy portásra lett volna szükségem, aki ad egy kulcsot, ha kell elkísér – bár eszembe sem jutott volna semmit ellopni amúgy – és megvárja, amíg legalább a hatalmas dobozt leteszem az általam használhatónak talált helyre, onnantól kezdve pedig csak annyi dolgom lett volna, hogy körbenézzek az amúgy hatalmas helyen. Mert akkor legalább lett volna egy lehetőségem arra, hogy megnézzem magamnak azt, amire úgy igazán vállalkoztam... Így viszont lényegében fejest ugrok egy cápákkal teli medencében azzal a tudattal, hogy ténylegesen élve fel leszek falva.
Alapvetően egy magabiztos, törtető és higgadt személyiségű ember vagyok... A saját köreimben. Viszont a gondolat, hogy bár ismerettség révén, de sikeresen bekerültem a manhattan-i elit krémjébe, az hát... Nos lehet, hogy gyönyörűen mutat egy önéletrajzban, de ettől függetlenül a szakvizsgám szempontjából valamilyen szinten teljes mértékben mindegy, hogy hol végzem a gyakorlati évemet, ez tiszta sor. És bár az előző irodánál, ahol helyet kaptam az ügyvédúr mellett, ez a hely csak jobb lehet, ettől függetlenül valahol rémülettel töltött el annak a ténye, hogy én magam mennyire nem illek oda.
Kezdjük ott, hogy első körben azzal sem voltam teljesen tisztában, hogy hol kéne parkolnom, ezért jobb híján, nem messze a hoteltől fékeztem le a kis bogarammal, aztán pattantam ki rögtön az amúgy nálam jóval nagyobb, telepakolt, nehéz dobozzal, amit valahogyan be kellett volna cipelnem a... Hova is? Egyáltalán hol kéne bemennem? Nem vagyok egy elveszett kis fehérnép, de ettől függetlenül az egész helyzet olyan szinten rémített halálra, hogy még most is azt fontolgattam, hogy még mielőtt betenném a fehér magassarkúba bújtatott kis praclimat a helyre, fogom magam, és elmenekülök.
Tartottam attól, hogy némi megkülönböztetésben leszek majd részesítve... Egyrészt mert tisztában voltam azzal, hogy nem kifejezetten vagyok egy vasorrú bába, másrészt, mivel én egyelőre még mindig csak egy kis villanyszerelő lánya vagyok, nincsen pénzem arra, hogy drága kosztümökben rohangáljak. Persze van ahhoz szemem, hogy jó minőségű és egyben csinos ruhadarabokat vásároljak magamnak, amik pont ezt az olcsó hatást akarják elkerülni, de ettől függetlenül a dolgozóktól még így is nagyon messze állok, és ez valamilyen szinten elkeserít akkor is... Ha nem teljesen normális a hozzáállásom az egész ügyhöz. Mert pontosan tudtam, hogy ez egyfajta céltáblaként fog szolgálni, és a dolgon az sem kifejezetten segített, hogy egy férfi mellett leszek ott, mint jelölt. Szóval valószínűleg körbe fog menni a pletyka, hogy én, mint egy szakadt ribanc, Hwan hátán próbálok felkapaszkodni, erre pedig egy lapáttal tesz majd az is, hogy engedi a közvetlen megszólítást, de... Mondhatni erre a lelkemet már felkészítettem.
Arra viszont kevésbé, hogy az első adandó alkalommal oldalba kapjak valakit, és bár ténylegesen nem láttam, hogy velem szemben van, amit alátámaszt az is, hogy az összes dolgom a földön landolt, és én magam is majdnem hátraestem ijedtemben, ettől függetlenül nem voltam benne biztos, hogy az áldozati bárány is egy véleményen lesz velem... Ha biztos lettem volna, hogy nem a hotelban dolgozik, akkor minden bizonnyal a segítségem felajánlása után értelemszerűen ha azt elfogadja, a kezébe nyomok pár nedves törlőkendőt – ha már mással nem tudok szolgálni – ha pedig elutasítja, akkor bemegyek a helyre... De én magam sem voltam biztos még abban, hogy egyáltalán kinek a nadrágját sikerült tönkretennem, viszont abban szinte biztos voltam, hogy ha kifizetteti velem, akkor enyhén szólva szarban leszek... Szóval annál többet nem tudtam tenni, hogy ténylegesen a segítségemet ajánlottam fel neki, és vártam...
És bár alapvetően eléggé fel van vágva a nyelvem ahhoz, hogy átlag helyzetekben meg tudjam védeni magam, és én magam is tisztában voltam annak a tényével, hogy a mostani eset sem szándékosan történt, ettől függetlenül mindezt nem mertem volna a férfi szemébe mondani... Mert tartottam tőle, hogy ha ennyire jól indul a mai reggel, akkor minden bizonnyal egy olyan dolgozót kapnék el a frusztrációmmal, aki később talán borsot törhet az orrom alá... Amit ugye én nem szeretnék.
Szóval most egyelőre csak rá akartam jönni arra, hogy ő kicsoda, viszont egy ilyen helyzetben nem igazán éreztem volna ideillőnek a kérdést... Így ténylegesen maradtam az A tervemnél, ami hát mondhatni elég rosszul sült el, minekután a férfi hangja olyat dörrent közöttünk, hogy ösztönösen rezzentem össze tőle, és léptem hátra párat.
Nem emelt kezet rám, nem gyakorolt felettem hatalmat, mégis megijedtem tőle. Csak hatalmasra rhátráltam pár lépést feltartott kezekkel. Nem csak az váltotta ki belőlem ezt a magatartást, hogy a szó szoros értelmében rámdörrent. Az egész helyzet, hogy lényegében semmit sem tudok, de már ma valahogy meg kéne kezdenem a munkát egy olyan görcsöt szült a gyomromba, amitől szinte megmaradni sem voltam képes. Úgy éreztem, hogy ahogy a férfi rámszólt már csak a hab a tortán volt, hiszen ha nem lettem volna eléggé elveszett és esetlen, mostanra ő gondoskodott arról, hogy véglegesen úgy érezzem magam, mint egy hatéves kislány, akit a nagyok csitítanak, hogy ne beszéljen hülyeségeket.
- Én... – kezdtem bele egyfajta védekezésbe, mert azért valamit mégiscsak mondanom kellett – Én nem szándékosan tettem... Csak nem láttam...
Viszont ebben a pillanatban realizáltam azt is, hogy minden bizonnyal ha most elkezdek vele vitázni, abból csak én fogok kijönni rosszul. Hogy bármit mondok, bármennyire sajnálhatom a dolgot, valószínűleg az őt nem fogja meghatni, sőt talán azt hinné, hogy feleselek neki, azt pedig nem szerettem volna, hogy az első napomon haza legyek küldve, szóval csak leszegtem a fejem és a következőket mondtam neki.
- Az egész az én hibám volt, és vállalni fogom a következményeit – gondolok itt arra, hogy ha ki kéne fizetni a ruháját, akkor azt probléma nélkül megteszem majd... Még ha nem is kifejezetten tudom, hogy miből fogom összekaparni rá a pénzt. És bár egyáltalán nem akartam azt, hogy sajnáljon, a fáradtságom és a sok torokszorító ellenérzés miatt kezdtek el csillogni a könnyeim a szememben, pedig egyáltalán nem akartam elsírni magam... Mert az csak még inkább tetézné a szituáció kínosságát. Éppen ezért is hajoltam le végül, hogy a kiborult dolgaimat elkezdjem visszapakolni a dobozba, miközben reménykedtem benne, hogy ő ebből az egészből nem látott semmit.


996 szóban || remélem tetszik  Daewon && Hailee 3874598021  || ruha


Hailee R. Marsh
Hivatal
Play by :
Bae Joo Hyun "Irene" ✮✩
Kor :
24
Foglalkozás :
Ügyvédjelölt ✮✩
Hozzászólások száma :
26

Daewon && Hailee Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Daewon && Hailee   Daewon && Hailee EmptyKedd Júl. 23, 2019 11:39 pm


Hailee & Dae Won
you will never get a second chance to make a first impression


- Figyelj… nem kell ám neked ezt csinálnod, ugye tudod? –érkezik a telefon túlsó végéről a finoman puhatolózó hang, ami nem máshoz, mint a helyettesemhez tartozik, noha úgy tűnik, az általa tanúsított lágyság igazán nem az ő kenyere. Nem hogy nekem, de a torokköszörülésének tekintetében elmondható, hogy számára is idegennek hat, pont úgy krahácsol, mintha ezzel próbálná visszanyerni az elveszettnek hitt méltóságát. Ha nem lennék sietségem teljes tudatában, egy kósza másodperce erejéig még jómagam is megtorpantam volna a hirtelen ért sokkhatás következtében.
Nem lelketlen fiú ő. Még csak nem is fiú, épp, hogy fiatalabb nálam, ellenben tudja magáról és a ranglistán betöltött szerepéről azt, hogy nagyobb kimértséget kell mutatnia a világ felé, mint az alapvetően kellemes volna. Azonban olyan tökéletesen hozza a szerepét, hogy gyakorta magát is meglepi azzal, hogyha abból kiesni kényszerül.
- Tudom, Doo-Hoon, és kifejezetten meghat, hogy így gondoskodsz rólam, még ha rejtegetni is próbálod, de ismersz már elég régóta ahhoz, hogy tudd, semmit nem csinálok azért, mert ne szeretném –még számomra is meglepő azt a kitartást, amivel végigtudom mondani ezt a mondatot anélkül, hogy abba beleröhögnék. Már alapjaiban véve az életem nem arról szól, hogy a tetteimet az én akarataim irányítanák, ennek jegyében nagyobb hazugsággal nem is tudtam volna előrukkolni számára. De végül is, ki tudná a legszorosabb kapcsolataimon kívül, hogy nem ez volt életem álma? Végtére is bárki más, aki az én cipőmben járna, hálát adna az égnek, amiért egy milliárdokat a házhoz hozó szállodalánc vezető helyettese, két hotel szállodaigazgatója –még ha az egyikben a helyettem kinevezett, de velem szoros kapcsolatot tartó igazgató tevékenykedik is-, majdan későbbi örököse. Az anyagi biztonság előreutaltan ott van a zsebemben már a fogantatásom pillanatától fogva, én mégis elégedetlenkedek. Valahol szégyen ez rám nézve.
- Na jó, de… nem gondolod, hogy így is elég bajod van?... Átvehetem a stafétát, csak egy szavadba kerül. Addig legalább ettől a káosztól nyugtod lenne, amíg zajlanak a tárgyalások a házad táján –elégedetlen horkantással fogadom a szavait, a kávémba feledkezve kortyolok a szokottól eltérően forró, espresso shottal duplán dúsított cappucinoból.
- Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy most a semmiből leakasztok két heti szabadságot. Így is eleget ültem a babérjaimon az elmúlt hetekben, most már igazán vissza kell rázódnom a munkába is, ha azt akarjuk, hogy sikeres legyen a nyitás –szétpillantva a zebrán, futtában lódulok meg a féltávon járó embertömeg után.
- Igen… erről is szerettem volna veled beszélni… -az eddiginél sokkal bizonytalanabb hangnemet megütve ragadja magához a szót, majd az érdeklődő hümmögésen után folytatja. – Nem gondolod, hogy el kéne halasztanunk a nyitás dátumát?...
- Doo-Hoon!... a munkafolyamatokban támadt problémák végett így is majd’ másfél hónappal csúszunk az eredeti időponttól. Ez már alapjaiban véve több annál, mint amit megengedhetünk magunknak… Két hotel épült már fel az én kezem alatt, egy Tokióban, egy Párizsban, és kivétel nélkül mindkettő teljesíteni tudta a kiszabott határidőt. Itt meg csak tengünk-lengünk, és tologatjuk a dátumokat… Nem! –szögezem le határozottan, ellentmondást nem tűrve. – Tudtam én, hogy nem a helyiekre kellett volna bízni a munkát, nem is értem, miért hallgattam apámra… -jegyzem meg sokkal inkább magamnak, mint neki. Mert ugye apám számára mi volt a legfontosabb? Ott őrizzük meg a legtöbb pénzt, ahol csak tudjuk… mivel egy koreai építészcsapat felsorakoztatása, elszállásolása több pénzt igényelt volna, mint amire ő befektetni kívánt, így az itteniek közül szemezgetett a legjobbakból. Hogyha azok ilyen slendrián módon végzik a feladatukat, csoda, hogy állnak még New York épületei!
- De figyelj, Dae Won… talán a mostani helyzetekre való tekintettel bölcsebb lenne, ha…
- Ha mi? –fojtom bele a szót, meg se várva, hogy kifejteni tudja a gondolatait. – Ha bizonytalan ideig tolnánk a nyitást, csak, hogy megvárjuk, amíg lecseng ez a botrány? Miért, mit gondolsz, az talán jobb fényt vetne ránk, hogyha megint bejelentenénk, hogy még mindig nem vagyunk készen?... Nem, Doo-Hoon, én azt nem vállalom be… így is oda a nekünk ígért precizitást, már így is kétes véleményekkel vannak rólunk. Ezt a magam ügye miatt nem fogom még tovább rombolni, azt most felejtsd el! A hotel meg fog nyitni másfél hónap múlva, ha addig élek is –a hatásosság kedvéért talán ennek kéne annak a pillanatnak lennie, amikor rácsapom a telefont, érzékeltetve vele, hogy nem kívánom tovább azt a maszlagot hallgatni, amit a fülemre olvas.
- De…
- Csak nem adod fel, igaz? –sóhajtva emelem a kávét szorongató kezemet, hogy hüvelykujjammal tanácstalanul dörgöljem meg homlokomat. – Figyelj, Hoon… már itt vagyok a sarkon, mindjárt beérek. Ha van valami értelmes érved, ami túlmutatna az eddigieken, akkor meghallgatom… ha nincs, akkor most tegyél le a világmegváltó kísérleteidről, értve vagyok? –a hangvétel már-már kísértetiesen emlékeztet arra, amikor az apa dorgálón szól a gyerekéhez. A szituáció lekerekítése az orra alatt eldünnyögött helyeslés, majd a vonal megszakítását jelző pittyenés.
Fejemet csóválva eresztem le a készüléket, hogy az sms-eket megnyitva Hwan nevére bökhessek, gyorsan pötyögve be egy „bent vagy már?” kérdést, ami azonban a továbbításig nem jut el. Hogy miért nem?... Azt hiszem köze lehet egy váratlan, frontális ütközéshez… ahhoz, hogy reflexszerűen tántorodok hátra, macskákat megszégyeníteni kívánt hajlékonysággal próbálva kihátrálni a pohárról lepattanó fedő miatt kiömlő kávé útjából- sikertelenül. Ugyanis a világosbarna, láváéval hasonlatos hőfokot elérő folyadék annak rendje és módja szerint szemeli ki magának az öltönyömet, mely nem tudja felfogni mindazt a mennyiséget, ami ennek okán hasfalamtól lefelé törekszik kényesebb helyeket érintve általa. Az érzés okán, ami leginkább azzal rokonítható, mintha alaposan begyújtottak volna alattam ver le a víz, még bele tudok nézni a nő hasonlóan metszett szemeibe, viszont a vállamat érintő keze már kétrét görnyedt állapotomban ér. Tenyerem élével támaszkodva térdemen, hatalmas erőfeszítéseket téve a káromkodások ellen fújtatok, mint egy veszettül rossz gőzmozdony. A fejemben meg csakis egy gondolat ismétlődik: „már csak keresztapa lehetek”…
- Azt hiszem már eleget tettél… -szűkölöm a szokottnál némileg magasabb hangszínt ütve meg, noha az ingerültség kompenzálni tudja a hirtelen tenorrá avanzsáló hangfajt.


Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
132

Daewon && Hailee Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Daewon && Hailee   Daewon && Hailee EmptyKedd Júl. 23, 2019 10:03 pm



Dae Won && Hailee

Sok ellenséggel fogtok találkozni, nyílt ellenséggel és álruhással, ám meglehet, épp ott találtok jó barátra, ahol legkevésbé számíttok rá.
Néhányszor végigsimítottam a világoskék blézeren, amit végül az első napom alkalmából választottam, és óvatosan összefogtam a fejem búbján a szőke tincseket. Nem kifejezetten voltam tisztában azzal, hogy Hwan mit tervez, de ettől függetlenül megcsináltam mindent, amit a beszélgetésünkkor kért, és a pici, vattacukor színű noteszt bele is csúsztattam a táskámba, ami most kivételesen nem a hatalmas, mindent elnyelő fajta női cucc volt. Igazából csak a legszükségesebbeket pakoltam el beléjük, ami nagyjából kimerült a lakás – és kocsikulcs, egy parfümminta, az enyhén vöröses szájfényem, egy korrektor, és a notesz társaságában. Emmellett persze magammal cipeltem a laptopomat is, plusz a hatalmas dobozt, ami lényegében minden irodai cuccomat tartalmazta, és amikkel terveztem belakni a Hwan melletti helyet. Kicsit el is csodálkoztam azon, hogy szinte azonnal sikerült bepakolni mindent a kocsiba, de elég ügyesen csúsztattam a gépemet a tetejére... Ha pedig serényen nekiálltam nyújtogatni a nyakam, még ki is láttam a hatalmas kupac mögül éppen csak annyira, hogy ne törjem ki a nyakam a lépcsőn... Mert ugye természetesen ilyenkor romlik el a lift is.
Kifejezetten büszke voltam magamra viszont, amikor sikerült végre rendesen bepakolni az anyósra a terjedelmes dobozt, aztán előröl meg is kerültem a gépjárművet, hogy a volán mögé ülhessek. Még nem kifejezetten voltam tisztában az útvonallal egészen az irodáig, szóval inkább a telefonomat használtam gps-nek. Volt nagyjából két óra a kezdésig, de nem voltam biztos abban, hogy Brooklyntól Manhattanig nem keveredek egy olyan dugóba, ami miatt képtelen leszek majd rendesen haladni. Azzal pedig eléggé tisztában voltam, hogy nagyon bepromóztam magam a találkozásunkkor, és saját magamat köpném szembe körülbelül, ha az első napomon elkésnék... Arra pedig számítottam, hogy Henry vagy apa fel fognak hívni a nap végén, hogy elmeséljem nekik, hogy miként mentek a dolgok, én pedig képtelen lennék bármelyiküknek is hazudni, de őszintén... Ha meg is próbálnám rájönnének. Az öcsém még a kisebbik probléma lenne, mert ő valószínűleg nem köpne el apának semmit, de volt egy sejtésem arról, hogy a beszélgetésünk valószínűleg nem maradna közöttünk. És nem azért, mert a fiú annyira pletykás lenne, szimplán csak tudom, hogy a drága papa ott állna mögötte és hallgatózna.
Mindezt pedig meg akartam előzni, és minő meglepetés, hogy tényleg dugóba keveredtem, viszont tipikus, hogy fél órát álldogáltam ott, szóval legjobb indulattal is egy órám még volt a munkaidőm kezdetéig. Ennek mondjuk valamennyire örültem, mert legalább kényelmesen betudtam volna rendezkedni, és nem Hwan előtt kellett volna ott kapkodnom... Legalábbis reménykedtem benne, hogy valaki be fog tudni majd vinni az irodába, hogy elrendezzem a dolgaimat.
Be is álltam az első szabad helyre, amit találtam, és csak reménykedni tudtam benne, hogy az a hely Istennek hála volt ott szabad, nem pedig azért, mert valakinek fenn van tartva... Gondolok itt mélyen magamban az ilyen verbális farokméregetésre, hogy inkább kihagyják a dolgozók a helyet, minthogy odaparkoljanak, mert az aztán valaki nagyon fontos személyhez tartozik. Mivel nem nézett rám senki furcsán – igen, képes voltam pár másodpercet kivárni és az embereket sasolni – a vállamat megvonva le is tudtam magamban, hogy jó, akkor ma itt állok meg.
Az anyós felőli ajtót kinyitva, kissé megbillentem, ahogyan kiemeltem a dobozt – mert ugye tökéletes tervbe volt foglalva, hogy az edzőcipőmben cipeltem le a lépcsőn, hogy nehogy elessek vele, de most már a magassarkúm volt rajtam – de mindösszes egy lépést kellett tennem hátra ahhoz, hogy megtartsam az egyensúlyomat, aztán már meg is indulhattam arrafelé, amerre a járdát sejtettem...
Szó szerint csak sejtettem, mert a hatalmas cucc mögül egyáltalán nem láttam ki, és így hát az érzékeimre bízva indultam el a hotel bejárata felé... Vagy hát amerre azt gondoltam, megint csak.
Kicsit reménykedtem benne, hogy majd valaki az embertömegből megsajnál annyira, hogy elvegye tőlem a cuccaimat, mert nem is kifejezetten volt könnyű – tartalmazott minden egyes gyakorlati munkámat, és még jónéhány irodai cuccot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy dolgozzak, ugyebár – de végül csak egy hatalmas lökést éreztem, aminek következtében majdnem a földön kötöttem ki, de így csak dobozt ejtettem el, ahogyan megtántorodtam az ismeretlen erőtől, és megkapaszkodtam a villanyoszlopban, mert mást éppen nem találtam.
Két dolgot tudtam elkönyvelni a kis akciómmal kapcsolatban. Az egyik az, hogy valószínűleg tökéletesen működhet a hatodik érzékem, ugyanis teljesen irányba álltam a hotel ajtaja felé, és ha nagyából fél métert megtettem volna, akkor elérem az ajtaját. Emellett pedig sikerült elgázolnom egy embert... Pontosabban egy hát enyhén előkelőségnek mondható férfit, akinek először udvariasan csak az arcára pillantottam. Nem kerülte el a figyelmem, hogy egy picit mintha a bőrszíne nagyon enyhén lilásban játszott volna. Hirtelenjében csak azért lettem ekkora szakértő, mert én magam is kiütöttem a csávómat, és neki is hasonló véraláfutása volt. Észrevettem a pici, már majdnem összehegedt sebet is az ajkai közül, de elég fura arcot vágott ahhoz, hogy a pillantásom lejjebb vándoroljon...
... Már éppen gondoltam volna végig, hogy maguk a vonások is mintha nem lennének teljesen idegenek számomra, ez pedig hirtelen olyan pánikot indított el bennem, hogy legszívesebben hazáig rohantam volna. Mivel nem voltam ismerős az upper east side köreiben, szinte biztos voltam benne, hogy ha most még nem is tudtam hova kötni... Valószínűleg a tévében vagy az újságban tekinthettem meg korábban az arcát, ez pedig nagyon megijesztett.
- S...Sajnálom – szabadkoztam rögtön, finoman a vállához érintve a kezem, elővéve a legjólneveltebb stílusomat, amit csak ismertem – Segíthetek valahogy, Uram?
Próbáltam keresni a szemkontaktust vele, miközben azért imádkoztam, hogy két tömbbel arrébb dolgozzon... Még ha ez lehetetlenségnek is bizonyult ugyanis teljesen ugyanabban a szögben állt, mint én... Szóval a mai nap folyamán vagy a hullámat szállítják el innen, vagy minimum elintézik a kirugatásomat. Ettől a gondolattól pedig szinte azonnal megrándult az arcom, és hirtelen éreztem, hogy bár nem kifejezetten jellemző rám, de mindjárt elbőgöm magam a tettem súlyossága miatt.


923 szóban || remélem tetszik  Daewon && Hailee 3874598021  || ruha


Hailee R. Marsh
Hivatal
Play by :
Bae Joo Hyun "Irene" ✮✩
Kor :
24
Foglalkozás :
Ügyvédjelölt ✮✩
Hozzászólások száma :
26

Daewon && Hailee Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Daewon && Hailee   Daewon && Hailee Empty

Ajánlott tartalom


Daewon && Hailee Empty
Vissza az elejére Go down
 

Daewon && Hailee

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan-
^
ˇ