One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Csöbörből... - Alex&Thaddeus

rolling in the deep | anita & cole EmptyThaddeus Darnell Wright
Today at 10:40 am



Ruby and Wayne - Beautiful stranger

rolling in the deep | anita & cole EmptyWayne Winston
Today at 10:12 am



Veni, vidi, vici

rolling in the deep | anita & cole EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 11:56 pm



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

rolling in the deep | anita & cole EmptyRuby Dayton
Yesterday at 11:25 pm



Tara Törpéi

rolling in the deep | anita & cole EmptyTara Thredson
Yesterday at 11:02 pm



work out with . . .

rolling in the deep | anita & cole EmptyThaddeus Darnell Wright
Yesterday at 10:47 pm



Ash & Sofia - party in the U.S.A.

rolling in the deep | anita & cole EmptySofia I. Basora
Yesterday at 10:37 pm



arian&ingrid - let's do something tonight

rolling in the deep | anita & cole EmptyIngrid S. Skjeggestad
Yesterday at 9:56 pm



Samuel G. Carter

rolling in the deep | anita & cole EmptySamuel G. Carter
Yesterday at 9:40 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 37 felhasználó van itt :: 13 regisztrált, 0 rejtett és 24 vendég :: 2 Bots

Anne Diamond, Aurora Cabot, Aveline Everhart, Chastian A. Wing, Choi Dae Won, Dylan Welsh, Elisiana Simons, Isabel Marquina, Marissa Grey, Myna Rosegold, Sofia I. Basora, Thaddeus Darnell Wright, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 rolling in the deep | anita & cole

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: rolling in the deep | anita & cole   rolling in the deep | anita & cole EmptyHétf. Szept. 02, 2019 1:57 pm

Cole & Anita

 “When You go after honey with a balloon, the great thing is not to let the bees know you're coming.” - Winnie the Pooh


- Meg lettem volna lepődve, ha éppen ebben változtál volna.De remélem most már legalább nem egyben húzod be tűzforrón, azt még nézni is rossz. - mosolygok mellé kedvesen, hiszen szép emlékek ezek, ahogy reggelente a konyhában állva, amint lefőtt a kávé már le is nyelte. Én jobb szeretem komótosan elfogyasztani, kiélvezni az ízét is, de tudom, hogy más ritmusban éljük az életünket.
- Örülök, hogy még mindig lelkesen pakolja azt az isteni fűszeres csirkeszárnyat a tányérokra. - ezzel is jelzem felé, hogy tényleg örülök annak, hogy a családjával is minden rendben. Bár nem találkoztunk sokszor, de kedvesek voltak velem, sőt Zoeval is. A kislány kapott isteni sajtos makarónit, és másnap csokoládé tortát reggelire. Sose tudom elfelejteni ezt a fajta kedvességet, vagy erre mondják azt, hogy igazi déli vendégszeretet? - Kösz. Formában kell maradnom, hogy Zoe mellett megjelenhessek. Elég egy kis kialvatlanság vagy némi másnap, és közli is a kisasszony, hogy “Anyaa, tiszta ciki, hogy kísérgetsz”. - ilyen a fiatal anyák sorsa, én inkább próbálok ezen nevetni mint sírni.
Én is kézbe veszem közben a bögrémet, és próbálom kitalálni, hogy hogyan is lesz majd ez a mai este. Szerencsére mostanáig szinte el is felejtettük a dolgot, mivel rengeteg munkánk volt, de így, hogy Cole már itt van, nem lehet nem arra gondolni, ami készül ebben a barátságos kis fodrász szalonban. Ami pedig a másik, hogy ha épp nem azon kattognék, hogy a rendőrség épp rajtaütést szervez a szalonomban, akkor itt van még az is, hogy éppen pont, tökéletesen véletlenül sikerült az exemet küldeniük. Mert miért ne, mert biztos nincs más nyomozó… Félreértés ne essen, én örülök neki, mert megbízok benne, de… sok idő eltelt, mégis emlékszek még, hogy milyen mély volt a gödör a távozása után, nem csak nekem hanem Zoenak is. Neki talán még rosszabb is volt.
- Akkor rendelünk neked is, ez csak természetes. - bólintok, majd egy kissé meglep, hogy így emlékszik az ananászra, amit nem voltam hajlandó még megkóstolni sem. Ha pisztolyt nyom a fejemhez akkor se mondom el neki, hogy miután elment, hetekig csak azt a hülye ananászos pizzáját ettem, mert rá emlékeztetett. - Már ananásszal eszem. Igazság szerint került rá még néhány szokatlan összetevő, és a végeredmény valószínűleg csak nekem ízlik. - a pizzáimon tárolom a kapcsolataim emlékét. Az egész az ananásszal kezdődött, aztán jött a következő pasim után a paradicsom karika, aztán a bacon, darált húsos bolognai szósz és némi füstölt sajt. Nem mondom, hogy nem néznek pöszén amikor megrendelem, de az az igazság, hogy én így szeretem. Szép emlék fűz minden, egymással alig összeegyeztethető feltéthez.
Látom, hogy Zoe képét nézi, de nem teszem szóvá, igazából örülök, hogy felismerte. Nagyon kicsi volt amikor utoljára találkoztak, neki valószínűleg döbbenetes lehet a tény, hogy a lányom már tizenöt éves, és lassan pasizni fog. Mondjuk, ez utóbbi még számomra is sokkoló fejlemény.
- Tavasszal lesz tizenhat. - bólintok, de aztán csak mosolyogva rázom meg a fejem - Sajnos nem, amint látod én is felnőttem a szerepemhez. - vonok vállat kissé csalódottan, mert tény, hogy kicsit sajnálom azt, hogy vége lett az ifjúságnak. Már nem járok el bulizni még hétvégén sem, nem hordok miniszoknyát, se túlságosan kivágott felsőt. Nem sminkelek erősen, és nem is nyaktörő tűsarkúban tipegek. Igen, sajnos érett és felelősségtudó lett még a megjelenésem is. Blöáh!
Jobb is, hogy inkább a jövetele okára terelődik a szó, így nem kell tovább azon kattognia az agyamnak, hogy Cole nem változott semmit, én meg szépen öregedtem vagy tíz évet. Nem mintha zavarna a dolog, de… de igen zavar, elvégre egyidősek vagyunk, és eddig mindig ő volt az, aki érettebbnek tűnt. Már annak sem örülök, ha ugyanolyan érettnek nézünk ki. Inkább elkezdem elmesélni, hogy mi történt, szépen sorjában. Igyekszem nem túl részletesen de fontos részleteket kiemelve mondani az eseményeket, nem tudom milyen információk kellenek neki, mi az ami a segítségére lehet. Mégis, beszéd közben megdörzsölöm a csuklómat, és még mindig végig szalad a hátamon a hideg, ha arra gondolok, hogy egyetlen suhintással eltörhették volna, aztán hónapokig nem tudtam volna dolgozni.
- De. Azt hiszem, így akartak nyomatékot adni annak amit mondtak. - húzom el keserűen a szám, mert minek hazudjak? A bejelentésemben úgyis elmondtam, hogy a kolléganőmet és engem is bántottak, megfenyegettek.
Hiába van itt Cole, azért, hogy segítsen, mégis elönt a félelem. Én nem abban a világban élek, ahol az emberek fegyverrel rohangálnak, és bárki meg tudja védeni magát. Az én világomban a kicsik és gyengék csendben maradnak. Félnek, hogy a nagyobb nehogy bántsa őket. Vagy Zoet. Ha neki bármi baja esne, abba bele is pusztulnék.
- Itt lakunk a környéken és ide jár nem messze suliba is, de ma a barátaival van, későn végez. - próbálom összeszedni a gondolataim, és válaszolni a kérdésére. Csak az a két melák lebeg a szemem előtt, ahogy nekiálltak randalírozni, fenyegetőzni. Nem említették Zoet, pedig ha jobban belegondolok, én biztosan vele kezdtem volna a fenyegetések sorát. Mégsem nyugszok meg, csak próbálok nem teljesen pánikba esni. Eddig csak beszéltünk róla, hogy majd jönnek és intézkednek a zsernyákok, de most, hogy itt vannak… túl valóságos lett, én nem vagyok akcióhős, és Zoe sem az. Mi olyan típusú emberek vagyunk, akiket ha túszdráma van, elsők közt lőnek le. Balfékek vagyunk, nincs mit szépíteni ezen. Kicsit meglepődök, amikor Cole átnyúl az asztalon, de nem húzom el a kezem, csak hagyom, hogy megszorítsa. Meleg a keze, melegebb mint az enyém.
- És ha elrabolják? Eladják, elviszik őt? - tovább növekszik bennem a pánik. Ahogy hergelem magam a félelem segítségével, lelki szemeim előtt már egy egész emberkereskedő hálózatot vizualizálok, akik főként fiatal lányokat rabolnak és adnak el valami keleti országba bele-se-merek-gondolni, hogy milyen célokra. Biztos, hogy Colton meg tudja ezt akadályozni? Honnan tudja, hogy ezek csak amatőrök?
Aztán leesik a tantusz.
Igaza van, ő nem az a fajta aki félvállról venné a munkáját. És ahogy az előbb nézte a lányom képét, az is biztos, hogy soha nem hagyná, hogy baja essen. Valamiért így aztán mégis megpróbálok hinni neki, még akkor is ha tele vagyok aggodalommal is.
Hallgatom, ahogy a tervet mondja, és néha bólogatok. Elég összetett, összehangolt akciónak tűnik, de aztán hozzá teszi, hogy ez nekik szinte rutin dolog, így még jobban elbizonytalanodok. Hogy ezt az egészet egy csomó ember átéli, nap mint nap?! Mi van már az emberekkel, miért nem képesek dolgozni ha pénzt akarnak?!
- Oké. Nem bonyolult. Bejövök, elfutok. Oda. - mutatok a szoba sarkába, miközben egyet-kettőt lassabban lélegzek, hogy kicsit megnyugodjak. Nem kell a pánik, nem segít most rajtam.
- Nyári szünet van, Cole. Holnap nem kell mennie suliba.- mosolyodok el halványan, hiszen az ilyesmit nem kell tudnia. Ha nem lenne gyerekem, nekem is simán kiesne a vakáció a fejemből. Így viszont bonyolultabb a dolog, mert pontosan én sem tudom, hogy hol van a lányom. Nem akartam megijeszteni, csak kértem, hogy nagyon ne csavarogjon, nyolcra legyen otthon, és zárja be alaposan az ajtót. Nekem van kulcsom, ne nyissa ki senkinek.
- Nem, nincs senki aki… mindegy. - jövök zavarba a kérdéstől, pedig tudom, hogy egyáltalán nem azért tette fel. Jogos és logikus volt, mégis, kicsit összezavar, és bele is pirulok. - Beszélek az egyik anyukával, néha náluk szokott lenni, barátnők a lányával. Szerintem fél órán belül ott tud lenni náluk, bár nem tudom a barátaival merre vannak, lehet, hogy moziban. - gondolkodok hangosan. Egyáltalán, az se biztos, hogy Zoe egy nagyobb társasággal van, lehet, hogy megint egy bizonyos sráccal ment el. Nem értem miért titkolja előlem, ha van valakije, hisz itt a bizonyíték: nem egészséges dolog titkolóznia előttem.
Aztán értetlenül vonom fel a szemöldököm. Miért gondolnám, hogy bármit is akar még tőlem? Hiszen teljesen véletlenül került ide. Csak megrázom a fejem.
- Attól még mert szokás szerint szingli vagyok, nem hallucinálom azt, hogy bármit is akarnál tőlem. - elmosolyodok mégis, amikor a kezét emeli fel, kissé lágyan, félig inkább anyáskodva. - Örülök, hogy találtál valakit aki… képes volt elérni, hogy egy helyben maradj. - a mondat végére a mosoly szinte vigyorrá fokozódik. Soha nem kívántam neki rosszat, sőt. Csakis a legjobbakat, és azt, hogy találja meg aki mellett boldog tud lenni. Néha az a legrosszabb, ha egy kapcsolatnak valójában nem kellene véget érnie, mégis megtörténik. Nálunk sem az volt a baj, hogy nem szerettem eléggé, vagy ne éreztem volna jól és biztonságban vele magam. Sőt, még csak nem is az ágyban volt problémánk. Valahogy a múltja… vagy annak az árnyai nem engedték, hogy működjön a dolog, és talán emiatt is volt olyan fájdalmas az egész nekem és Zoenak. Mert ezt leszámítva minden szinte tökéletesen klappolt. Mégis, örülök, hogy úgy tudott továbblépni, hogy megtalálta a párját. Kicsit mindig is aggódtam érte, hogy vajon mi legy így a sorsa, meddig kergetik még a rémálok? De úgy tűnik, megtalálta azt a személyt, akire szüksége van, és ez jó dolog. Nagyon is jó.
- Felhívom a csajt, utána Zoet, rendben? Nyugodtabb lennék, ha minél előbb ott lenne a lány. - emelem fel a telefonom, majd már keresem is a számot. Remélem a kisasszony is felveszi majd a telefont, mert sajnos ez az új hobbija, hogy nem lehet elérni. Pedig ezerszer is mondtam neki, hogy ettől csak ideges leszek és aggódni fogok.
Szerencsémre a barátnőm nem kérdezősködik, elhiszi, hogy sokáig kell dolgoznom, és szívesen látják Zoet. Amikor viszont őt próbálom hívni, hiába is cseng ki, nem veszi fel. Bosszankodva grimaszolok, majd újra tárcsázom. Harmadszorra nagy nehezen, duzzogva fel is veszi. Szó szót követ, tudni akarja, hogy miért kell elindulnia, hiszen most jól érzi magát a BARÁTJÁVAL (kis elszólás, amit holnap mindenképp alaposan megbeszélek vele). Tanácstalanul teszem fel felváltva a “majd mindent megmagyarázok” és a “azért mert erre kértelek” szülői lemezeket. Nem hatja meg, le akarja tenni, dühös rám mert elrontottam a délutánt. Tanácstalanságomban már nem tudok mit mondani, hogy elinduljon végre.
- Kicsim, ne csináld légyszives a hisztit. Holnap mindent megbeszélünk, de most indulj el Regina-hoz, oké? Nem én találtam ki, hanem Cole, most az egyszer fogadj szót, oké? - a hangja változik, szinte sír, ahogy sejtettem, megijedt. Olyan típus mint én, előbb gondolja, hogy valaki a cipőjét akarja megkötni, mint azt, hogy a kezét kérnék meg. Tudja, hogy régen mi volt Colton munkája, és nyilvánvalóan emlékszik még rá. Tudom, hogy emlékszik, hiszen néha emlegetni is szokta. - Zoe nyugodj meg, nincs semmi baj, hidd el. - kér, hogy menjek én is haza. Édesem, úgy szeretem, hogy azonnal ő is biztonságban akarja tudni a szeretteit. Összeszorul még a torkom is, úgy meghatódok ettől. Leülök a székbe, és próbálok én is megnyugodni, mert Zoe szipogása aktiválta az anya-pánikot. Bármit megígérnék, csak ne féljen és ne sírjon. - Nem lesz semmi baj, megígérem. Reggel elmegyünk, csak mi ketten abba a kávézóba és annyi fánkot eszel amennyit csak akarsz. Csak most kérlek kicsim ülj be egy taxiba, és menj egyenesen Reginahoz, jó? Amint tudlak hívni foglak. - még nyafog pár szót, de már hallom, ahogy leinti a taxit, és mondja a címet. Okos kislány. Még megvárom, hogy becsukja az ajtót, a női sofőr (hála az égnek, hogy nő!) pedig kérdezi, hogy kér-e zsebkendőt. Most már rendben lesz. - Szeretlek. - mondom még, ahogy elköszönünk, majd lerakom a telefont. Vissza kell parancsolnom a könnyeket a szemembe, de aztán Cole-ra mosolygok, a saját szerencsétlen helyzetem iróniájával átitatva.
- Bocs… Tudod milyen makacs, egyszerűen nem hajlandó azt csinálni amit kérek amíg meg nem magyarázom miért. Szerencsére eléggé megijedt ahhoz, hogy senkinek se szóljon egy szót se. - teszem még hozzá fél fokkal nyugodtabban. Mély levegőt veszek, majd újra Cole tekintetét keresem
- És most, mi a következő lépés?



Anita Cooper
Üzlet
Play by :
Jennifer Morrison
Kor :
32
Foglalkozás :
fodrász
Hozzászólások száma :
27

rolling in the deep | anita & cole Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: rolling in the deep | anita & cole   rolling in the deep | anita & cole EmptySzer. Aug. 14, 2019 12:33 am



Anita & Colton

2019. július,



Hogy ugyanúgy iszom-e? – Igen, ugyanúgy. Semmi extra. A New York-i élet nincs hatással rám – bólogatok egy félmosoly kíséretében. Még emlékszik rá…? Monroe majdnem minden héten elfelejti, és megszokásból úgy csinálja meg, mint az övét, ami tele van cukorral, tejszínnel, sőt, még tejszínhabbal is. Szerinte igazából nem szeretem feketén, csak megszoktam, és így próbálok ragaszkodni a „gyökereimhez”, azaz a sereghez. Ha ott nem feketén ittad a kávéd vagy tisztán a whiskyd – jég nélkül –, halott ember voltál, már szociális értelemben.
De Anita emlékszik. Ez (is) nosztalgikus hangulatba hoz.
Öhm… Hát, köszönöm. Az anyám továbbra sem hagy éhezni – lapogatom meg a hasamat. Az igazi déli anyák kicsit olyanok, mint az olaszok vagy a zsidók; mindig etetni akarnak mindenkit. Akkor is, ha már évtizedek óta nem élsz otthon. Amikor elvittem bemutatni Anitát (akit nem meglepő módon sokkal lelkesebben és szivélyesebben fogadtak, mint Monroe-t), vele is közölte, hogy, idézem, „botsáska”, és hogy csoda, hogy tud azon a két piszkafán járni. Úgyhogy aznap két repetát is kapott. Úgyhogy pontosan tudja, miről beszélek. – Te is jól festesz. Mintha nem évek teltek volna el.
Majdnem azt mondtam, hogy „mintha nem öregedtél volna”, de megszokásból visszaszívtam. Az anyám szerint egy nő korára utalni, akár ilyen átvitt értelemben is, pofátlanság; és még Roe is kiakad néha, ha megjegyzem, hogy lassan végre közelebb lesz korban hozzám, mint a huszonévességhez, pedig ez számomra pozitívum. Mintha végre kezdene áthidalódni a korkülönbség.
A fekete kávé nem az, amit ízlelgetve szürcsölsz két órán keresztül (ahogy azt például a húgom szokta; aztán a félig kiivott bögréit ott hagyja mindenhol, mondván: ő még mindig issza), de nem hörpintem be egyszerre az egészet. Kell valami, amire a figyelmemet tudom irányítani, úgyhogy megtartom.
A pizza baromi jól hangzik – sóhajtok fel. – Szabad ennünk, csak… elmenni érte nem. Úgyhogy ha idetoltok nekem valamit, megeszem. Bármit. Úgyhogy akkor ugyanazt eszem, amit te. Még mindig nem szereted az ananászosat? – Felfelé kunkorodik a szám sarka. Erről régen volt egy vitának nem nevezhető szóváltásunk; meg akartam győzni, hogy kóstolja meg, mert mindegy, hogy az apja szerint „a gyümölcs az legfeljebb pitébe való”, nagyon is finom. És hogy gyerekként, sőt, tinédzserként sem szerettem, de elvileg az ízlelőbimbók egy részét fokozatosan elvesztjük, ezáltal kevésbé leszünk válogatósak. Megmondtam neki, hogy egyszer majd megszereti; kíváncsi vagyok, eljött-e már a pillanat, vagy várni kell, míg ráncos vénasszony lesz.
Próbálom professzionálisan kezelni a helyzetet, annak ellenére, hogy cseppet sem számítottam pont rá. De muszáj vagyok hagyni, hogy kibukjon belőlem a kérdés; azért is, hogy egy kicsit a hangulatot oldjam, amennyire lehetséges, és mert… Érdekel. Kedveltem a kislányt, aki most már bizonyára kikérné magának ezt a megszólítást. – Mennyi idős is most? Tizen…Majdnem tizenhat, ugye? Még mindig összekevernek néha tanulókkal a szülőin?
Több ilyen eset is élénken megmaradt bennem. Persze, Anita fiatalon szült; nagyon fiatalon, szerintem senki sem feltételezné, hogy van már egy középiskolás lánya, és nem csak azért, mert könnyedén éveket tagadhatna le. Azt hiszem, valami olyasmit is említett, hogy kár, hogy a nők nem tudnak szakállt növeszteni, amitől komolyabbnak tűnnének. Szerencsére nem sértődött meg azon, hogy percekig nevettem, mert elképzeltem dús, szőke viking-szakállal.
Bólogatok, míg leírja, mi történt, így jelezve, hogy figyelek. A tekintetem ösztönösen villan a csuklójára, amit megérint. Halvány foltok látszanak rajta, de vajon…? – Téged nem bántottak, ugye? – vonom fel a szemöldökömet. Régen volt, és vége volt, fel sem merül bennem, hogy talán másnak kellene adnom az ügyet… Mert bárkit megvédenék Anita helyében. Nincs köze a múltunkhoz. Legszívesebben ízesen oldalra köpnék, mint az egyik tizedes csinálta gyakorta régen az egységemnél. Nincs undorítóbb annál, mikor valaki a fizikai erőfölényét használja megfélemlítésre.
Megértem – villan rá a tekintetem, amikor azt mondja: fél. Természetes reakció; egészséges reakció. Akkor kezdenék el aggódni, ha hirtelen Csodanőnek gondolná magát, aki a saját kezébe veszi az igazságosztást, vagy texasi módra felfegyverkezne. Bőven elég fegyver van már New York utcáin. Zoe említésére ösztönösen összerezzenek. Ez eddig nem jutott eszembe, de sajnos van abban valami, amit mond. – Ezen a környéken laktok? Vagy ebben a kerületben? – vonom fel a szemöldökömet. – Baseball ütő volt náluk. Ez jó. Mármint, ha nagyobb banda tagjai volnának, fegyverük lett volna, de így aligha valószínű, hogy egy-két utcán túlra bármikor is elérnének. Hidd el, szerintem nem tudnak Zoe-ról. És ha tudnának is, nem számít. Mert ennek ma este vége lesz – bólintok, inkább magamnak, mint neki. Úgy érzem, őt most nem tudják meggyőzni az észérvek. Ahhoz túlzottan aggódik a lányáért; mert ahhoz túl jó anya, hogy statisztikákra hallgasson.
Nem tudom, mit kellene csinálnom. Úgyhogy némi habozást követően átnyúlok az asztal felett, és bíztatóan megszorítom a kezét. – Hé. Nézz rám – kérem, aztán mikor megteszi, elmosolyodom. Nem kényszeredetten vagy kötelességtudóan, hanem majdnem lágyan. – Úgy ismersz, mint aki bármit is félszívvel csinálna? Azért jöttem ide, hogy az utolsó tagig elkapjuk őket. Ígérem, hogy Zoe-nak semmi bántódása nem eshet.
És ezt nagyon is komolyan gondolom.
Még egyszer megszorítom a kezét, aztán visszadőlök az eredeti pozíciómba. – A terv elméletben elég egyszerű. Minden megy a normális keretek között; amennyire csak lehet, nem szabad elárulnod, hogy itt vagyok. Egy női rendőr is megérkezik majd hamarosan, civil ruhában; ő odakint marad, vendégnek álcázza magát. Amikor megjönnek, megmondod, hogy itt hátul van a pénz; nincsenek annyira sokan, úgyhogy valószínűleg egy ember fog csak veled jönni hátra, a többiek pedig odakint várnak majd. Neked csak az a dolgod, hogy megvárd, míg belép ezen az ajtón, aztán elrohanj a szoba másik végébe. Biztos, ami biztos – mondom, közben mutogatva is a mozgást. – Én az ajtó mögött fogok állni, fedezékben, és amint belép, kiveszem a fickót. Ezzel szimultán, a környéken lévő kollégáim megrohanják az üzletet, biztosítanak mindenkit, illetve az ismert bandatagokra is lecsapnak a közelben lévő raktárjukban. Elektronikai cikkeket tárolnak ott, amiket kamionokról lopnak, aztán eladnak. Sima ügy; már sokszor csináltunk ilyet.
Persze, egyik alkalommal sem olyasvalaki volt az, akinek meg kellett játszania magát a fenyegetői előtt, akit ismertem. Legalábbis így. Egy kicsit olyan, mint Sky esetében… De itt legalább nem érzem magam tehetetlennek. – Zoe el szokott jönni ide hozzád az üzletbe? Mindenképp szólj, hogy kerülje el a környéket ma. A legjobb lenne, ha valaki másnál aludna, mert lehet, hogy mire a bejelentés és a vallomástételek végére érünk, már késő lesz, holnap pedig iskola.
És nem akarom bevallani, mennyire hiányzik, hogy iskolába vigyem. Hogy oda vigyek bárkit; mert ott nem csak Zoe-ról volt szó, hanem… Egyszerűen jó érzés volt. Olyan, aminek lennie kellett, olyan… családias.
A szüleid még mindig nem itt élnek, ugye? Van valaki, akiben meg tudsz bízni, és szívességet tenne ezügyben? Egy szomszéd? Szabadnapos kolléga? Barát? Pár? – Oké, ez hülyén hangzott, úgyhogy gyorsan fel is emelem a kezemet. – Mármint… Ezt nem úgy értettem. Nem burkolt célzás volt, csak… Gondolom olyanra bízod csak, akiben tejesen megbízol. Hidd el, ha randevúra hívnálak, az ennél jobban csengene. De nem teszem. Mert hogy van menyasszonyom. – Felemelem a szemem elé a bal kezemet, és forgatom. – A nőknél egyszerűbb egy kicsit, nem? Ha ott a gyűrű, foglalt. Általában. Bár Roe, ő a menyasszonyom, majdnem vetett velem olyan… Hogy hívják azt? Fogadalmi gyűrű? Azt hiszem, azt.


We're burning out
So cold I'm bleeding now, gotta let you down

Colton Sykes
Bûnüldözés
Play by :
Richard Madden
Kor :
33
Foglalkozás :
nyomozó (szervezett bűnözés)
Hozzászólások száma :
45

rolling in the deep | anita & cole Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: rolling in the deep | anita & cole   rolling in the deep | anita & cole EmptyHétf. Aug. 05, 2019 11:36 am

Cole & Anita

 “When You go after honey with a balloon, the great thing is not to let the bees know you're coming.” - Winnie the Pooh


Látom a mosolyán, hogy egy kissé kényszeredett. Nyilván neki még kellemetlenebb ez a szituáció, munkában van, nyomozói minőségben jött el hozzánk, és nem hinném, hogy számított volna arra, hogy majd itt pont velem fog összefutni. Nem rovom fel neki, mert bár békésen, felnőttek módján váltak el az útjaink, azért nem teljesen fájdalomtól mentesen. Részemről legalábbis, elég fájdalmas volt, még ha tudtam is, hogy szükségszerű.
- Igen, én tettem a bejelentést. - erősítem meg, mert előtte kár is lenne tagadnom. Meg miért is tenném, elvégre azért van itt, hogy segítsen. A személyes vonatkozásokat meg félre tudom tenni, legalábbis egy időre biztosan, sőt, engem inkább megnyugtat, hogy Cole arcát láthatom. Benne abszolút megbízok, és tudom, hogy segíteni fog. Hogy honnan tudom? Fogalmam sincs, egyszerű megérzés.
- Csak nem szeretnék pánikot kelteni, vagy, hogy valaki elszólja magát… - teszem hozzá magyarázólag, mielőtt még félreértené a helyzetet. Egyáltalán nem amiatt akarok vele kettesben maradni, mert már vágódnék is hanyatt. Az egyrészt nem az én stílusom, másrészt ez a munkahelyem, ő is épp dolgozik és különben is, ezt a dolgot már bőségesen lezártuk és a hátunk mögött hagytuk. Remélem, azért még a baráti viszony megmaradt köztünk, mert őszintén örülnék, ha közvetlenebb hangvételben tudnám elmondani neki, hogy mi is történt itt.
Amikor leül, én is leülök szemközt, és csak arcomon a barátságos, kissé nosztalgikus mosollyal nézem néhány másodpercig. Aztán gyorsan csinálom a kávét, még emlékszem, régen hogyan itta.
- Még mindig ugyanúgy iszod, ugye? - kérdezek azért rá, mert eltelt néhány év, az emberek ízlése változhat. Amíg lecsorog a finom fekete, addig megjegyzem, amit udvariasságból, és őszinteségből is meg szokás jegyezni: - Jól nézel ki, Cole. Örülök neki. - bólintok egy aprót, majd elé csúsztatom a kávét. Tényleg örülök neki, hogy legalábbis ránézésre minden rendben nála. Sose kívántam neki semmi rosszat! Amikor azt mondja, hogy sokáig lesz itt, elgondolkodva húzom össze a szemöldököm, majd egy perccel később már ki is simulnak a vonásaink. - A lányok pizzát akarnak rendelni valamikor, hosszú estére számítunk, és bár tudom, hogy szolgálatban nem falatozhatsz kedvedre, ha gondolod rendelünk neked is és nem is lesz feltűnő. Eggyel több vagy kevesebb. - vonom meg a vállam, mert ha tényleg sokáig itt lesz majd, nem akarom, hogy éhezzen vagy kényelmetlenségek érjék. Épp elég kényelmetlen ez a kis iroda, a csajos környezet és az, hogy akárhonnan is nézzük, exek vagyunk.
- Persze, értem. Akkor, kérdezz csak nyugodtan! - rámarkolok a magam bögréjére, és mélyen beszippantom a kávé illatát. Hmmm! Aztán a kérdésére felkapom a fejem, és el is vigyorodok de büszkén ám! - Igen, Zoe! Jól megnőtt, pedig milyen kis töpszli volt mikor utoljára láttad. Már majdnem olyan magas mint én. - teszem még hozzá. A lányom is imádta őt, állandóan a nyakán lógott, arcába tolta a plüssállatait, társasjátékot, kártyát, mindent. Zoenak talán egyedül Cole volt hosszabb ideig része az életének amolyan apa figuraként, nem is csoda ha ennyire ragaszkodott hozzá. Bár elmagyaráztam én neki, hogy Colton nem az apja, mégis néha kicsúszott a száján az “apa” szó, szerintem azért, mert ilyesfajta szeretettel közeledett felé. Épp csak egy pillanatra szalad át az arcomon a szomorúság, ahogy belegondolok, hogy a lánykám mennyit sírt, miután elköszöntek egymástól, és mennyire gyűlölt engem hónapokig, amiért “az én hibámból” elveszítette őt. Azóta nem engedtem senkit a közelébe, nem akartam, hogy még egyszer átélje Zoe ezt a dolgot, hogy valakit megszeret aki aztán nem marad az életünk része.
- Hogyan? - kérdezek vissza, mert magam is egy kissé elmerengtem a múlton, majd ismét felé fordulva, már a tárgyra koncentrálok. - Bocs, itt is vagyok, már gondolatban is. - lerakom a bögrét, majd amikor felhozza a múlt héten történteket, akaratlanul is megdörzsölgetem a csuklómat, amit azok az állatok úgy megszorítottak. Bólogatok - Igen, többször voltak itt, először bejelentették, hogy pénzt akarnak, majd jöttek az első heti összegért… nem adtam nekik semmit, ezért nekiálltak rongálni, és az egyik kolléganőt ellökték, rám meg a frászt hozták, baseball ütővel fenyegettek. - sóhajtok nagyot, mert még a hideg is kiráz, ha belegondolok, hogy ezek simán eltörték volna a kezemet is…
Hallgatom őt, és szeretném hinni, hogy igaza van, és nem lesz gond, de bennem motoszkál a félsz, mi van ha Zoet bántják legközelebb, vagy vele fenyegetőznek? Azt a kockázatot semmiképp se vállalom akkor inkább fizetek, bármennyit!
- Ugyanazok, de Cole, én félek… mi van, ha Zoet akarják bántani? Nem jobb lenne ha fizetnék nekik én is mint az előző tulaj? - már nem is értem miért tettem a feljelentést. Nem értem miért sodortam veszélybe a lányom, és bár tudom, hogy Colton tényleg tudna segíteni, mégse költözik hozzánk, hogy védje őt a nap 24 órájában. - Ha biztos vagy benne, hogy tényleg csak ennyiről van szó… -nagyot sóhajtok - akkor vágjunk bele, mondd mit kell majd csinálnunk.



Anita Cooper
Üzlet
Play by :
Jennifer Morrison
Kor :
32
Foglalkozás :
fodrász
Hozzászólások száma :
27

rolling in the deep | anita & cole Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: rolling in the deep | anita & cole   rolling in the deep | anita & cole EmptySzomb. Júl. 27, 2019 10:03 pm



Anita & Colton

2019. július,



Hát ki más is lenne itt, ebben a boltban, ahol dolgom akad, és ahol előre láthatóan öt percnél többet kell eltöltenem, mint Anita Cooper? A mostani hetem zavaróan kezd emlékeztetni arra a könyvre Dickenstől… Valami fazon, aki egy segg, és eljárnak hozzá a karácsony szellemei, hogy ő is elismerje végre, hogy ő egy segg. Karácsonyi ének. Minden évben legalább négy iskolában játszák el a középiskolákban városszerte, és legalább egynél elszakad a kötél, mikor engednék le az újabb szellemet, úgyhogy egy törött orral gazdagabban térhet haza a delikvens.
Ha jobban belegondolok, talán pont Anitánál olvastam ezt a sztorit; korábban is hallottam róla, tudtam, miről szól, de mintha Zoe szerette volna karácsonykor elolvasni. Amolyan családi hagyomány, vagy ilyesmi; a mi családi hagyományunk inkább pusztán a templomba járás volt, kiöltözve, bűnbánóan, ahogy jó katolikusokhoz illik. De legalább volt fánk; azt szerettem.
Itt még a fánk sem mentene meg.
Vicces – bólogatok vigyorogva, ami viszont a humorérzékem csiklandozása helyett inkább kínomban fagyott az arcomra. Ha egy jövőbéli exem is meg kíván látogatni, hogy tudtomra hozza, micsoda segg vagyok, jobb, ha most rögtön teszi. Nem bírom a várakozás feszültségét.
Akkor te beszéltél Greenberggel – bólintok. Ő vette fel a bejelentést, miután a diszpécser továbbította a dolgot felénk. Bár meglehet, hogy én sem ismertem volna fel Anitát hang alapján. Nem tudom. Nem azt mondom, hogy ha tudom, hogy ő az, akkor nemet mondok az ügyre, mert nyilván nem, de… A fenébe is, miért nem olvastam el a tulaj nevét a bejelentésen? Legalább felkészültem volna.
Magamat átkozva hagyom, hogy tegye, amit kell. Nem szabad fenntartanom a fodrászat működését; különben az a néhány gyökér a baseball-ütőjével még gyanút fog. – Igen, az lenne a legjobb – bólogatok, és jól nevelt kiskatona módjára követem őt a hátsó helyiségbe. Évekkel ezelőtt nyilvánvalóan voltak pillanatok, amikor egészen izgatónak találtam volna a helyzetet a maga kifacsart valóságában, de… Egyrészt, az sok éve volt. Másrészt, itt van Monroe is. És, elvégre, azt sem tudom, hogy ő házas-e.. .De ha nem, az sem számít, mert itt van Monroe. És mert azok a dolgok, amiért régen szakítottunk, nem tűntek el teljesen. Kevésbé szabják meg a mindennapjaimat, de nem tűntek el.
És egyébként is évekkel ezelőtt volt.
Követem az instrukciót és leülök az egyik székre. Megköszörülöm a torkomat. Gondolom, a legjobb a professzionális megközelítés. Elvégre… Kicsit idősebb voltam, mint Elisianával, mikor szakítottunk; kezdve azzal, hogy ez valóban szakítás volt, megbeszélésen, és nem gyerekes indulatukon alapuló. – Egy kávé jó lenne, igen. Azt hiszem, itt leszek egy darabig – sóhajtottam egy udvarias mosoly kíséretében, majd míg ő elment a kávégéppel babrálni, én előhúztam a tabletet a kabátom zsebéből. Nem volt túl nagy, alig nagyobb, mint egy telefon; de pont annyival kényelmesebb a jegyzeteléshez.
Öhm… Az igazat megvallva, nem igen olvastam a feljelentést. Mármint, elmondták, mi a téma, de jobb szeretem élőben hallani. Más a benyomás, ha érted – magyaráztam, a tekintetem pedig ösztönösen suhant végig a teren. Aztán meg is ragadta a figyelmem a hűtőajtóra mágnesezett kép. – Az ott Zoe? – kérdezem. Nem látom olyan jól ilyen messziről, de valaki, aki talán ő lehet, nagyon vigyorog azon a képen. Az üzlet előtt. – Ilyenkor jut eszembe, mennyire rohan az idő – csóválom meg a fejem hitetlenkedő nevetéssel. Kemény belegondolni; nem csak Zoe létébe, de abba is, hogy a legtöbb kollégám és volt katonatársam mára rég házas és több gyerekes apa. Néha úgy érzem, le vagyok maradva.
Ismét megköszörülöm a torkom, és visszafordulok a tablethez. – Ne haragudj, elkalandoztam. Szóval… Férfiak jöttek be az üzletbe, ugye? Több alkalommal, ha jól értem, de még nem adtál nekik pénzt. Egyszer fizikailag bántalmazták az egyik alkalmazottadat… Ő is itt van ma egyébként?... És anyagi kárt is okoztak a berendezésben. – Röviden foglalom össze az ügyet, aztán felpillantok Anitára. – Nem akarom lekicsinyelni az ügyet, ne értsd félre. De általános zsarolási ügynek tűnik. Ami pozitív; semmi… Nagyobb dolog a háttérben. Csak helyi bandák, akik nagyobbnak hiszik magukat, mint akik. Minden alkalommal ugyanazok az emberek jöttek vissza, vagy cserélődtek?


We're burning out
So cold I'm bleeding now, gotta let you down

Colton Sykes
Bûnüldözés
Play by :
Richard Madden
Kor :
33
Foglalkozás :
nyomozó (szervezett bűnözés)
Hozzászólások száma :
45

rolling in the deep | anita & cole Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: rolling in the deep | anita & cole   rolling in the deep | anita & cole EmptyHétf. Júl. 22, 2019 9:44 am

Cole & Anita

 “When You go after honey with a balloon, the great thing is not to let the bees know you're coming.” - Winnie the Pooh


Az egész körülbelül két héttel az újranyitást követően kezdődött. Bejött két hapsi a boltba, és lődörögtek, nézelődtek, az új pultot vizslatták, mintha keresnének valamit. Nem értettem, hogy mit, de még meg is kérdeztem tőlük, mire mormogtak valamit. Egyikünk se értette, hogy miért jöttek, kik voltak ezek. Aztán következő héten, ugyanazon a napon, nagyjából ugyanabban az órában megint bejöttek, de (ahogy azt a lányokkal megbeszéltük), már az ajtóban eléjük toppant az egyikünk, és szívélyes üdvözlés után megkérdezte tőlük az új manikűrös kollegina, hogy mit szeretnének.
- Pénzt.
Hangzott a válasz, én pedig ha lehet, még jobban összezavarodtam. Miféle pénzt? Milyen pénzt, minek vagy miért, hiszen nem vettem tőlük semmit, és nem is akarok. Segítettem hát Aya-n, oda mentem én is, hogy kiderítsük milyen félreértésről is van szó. Azt felelték, hogy megállapodtak az előző tulajjal - mi a szar?! - és jöttek a heti biztosítási összegért. Biztosítás, úgy mint, nem verik szét nekem az egész boltot, ha nem fizetek.
Az embernek vannak olyan pontok az életében, amikor eldöntheti, hogy futni akar, vagy marad és megoldja a problémáit, mielőtt újabbakat generálna. Rosie, az előző tulaj ezek szerint fizetett, emlékszem, egyszer valóban volt egy nagy rongálás a szalonban, valószínűleg ezzel győzhették meg arról, hogy biztonságosabb fizetni. De hát miért nem hívta a rendőrséget? Gyakorlatilag percekig farkasszemet néztem az egyikükkel, és egyre inkább biztos voltam benne, hogy mi a helyes döntés.
- Nem fizetek. - válaszoltam neki halkan, de határozottan. Ha egyszer elkezdődik, mindig többet és többet akarnak majd, gyakorlatilag a semmiért, köszöntem szépen, engem nem fognak fenyegetni. Ami ez után jött, olyan hirtelen történt, hogy még mindig nehéz minden részletet összeraknom. Aya, a manikűrös lány egyszer csak csattant a falon, ahogy ellökték, nekem pedig megragadták a karomat, és a pulthoz rángattak. Lenyomták a kezem a pultra, és felé lendítettek egy baseball ütőt, de nem a kezem volt a célpont, hanem a pénztárgép. Ripityára tört, pedig vadiúj volt. Még csak annyit mondtak, hogy jövő héten visszajönnek, és távoztak is, én pedig észre se vettem, hogy annyira megijedtem, hogy levegőt is elfelejtettem venni.
Kemény dilemma volt, hívjam-e a zsarukat vagy mi legyen, fizessek, ne fizessek? Aztán belegondoltam, hogy mi van, ha ebbe az egészbe Zoe is belekeveredik… és már tárcsáztam is a 911-et. Biztosan láttak már ilyesmit, és talán ha jófej diszpécsert vagy zsarut kapok a vonal túlsó végére, őszintén meg tudja nekem mondani, hogy meg tudnak-e védeni vagy sem. Megnyugtattak, azt mondták küldenek majd valakit, addig is maradjunk kapcsolatban és ne szóljak senkinek se arról, hogy felhívtam őket. Szóval, egy hétig rettegtem, és vártam a csütörtököt, hogy most mi lesz, hogy lesz, a biztonság kedvéért egy borítékba bele tettem a pénzt, hátha mégse jön el senki aki segítene, a két fazon meg mégis beállítana.
Egész nap tiszta ideg voltam. Már a reggelivel gondjaim voltak, alig tudtam enni pár falatot, az ebédem meg teljesen érintetlenül kornyadozott a hűtőben. Éppen végeztem a vendégem frizurájával, és már végeztünk is, a nyugtát is odaadtam neki, majd a festésből itt maradt ecsetet és tálkát kezdtem el kimosni, amikor csilingelt az ajtón lévő kis csengő. Bár az ajtónak háttal álltam, mégis oda fordultam egy kissé, hogy lássam mi történik. Amint megpillantottam, hogy ki érkezett, azonnal elöntött a megnyugvás, de olyan szinten, hogy még a gyomromban lévő görcsös érzés is enyhült kicsit. Annyira… semmit sem változott, pont olyan, mint amikor utoljára láttam, mint amikor vérző szívvel, de mosollyal az arcomon köszöntem el tőle, azzal a felkiáltással, hogy így lesz a legjobb mindenkinek. Zoe hónapokig sírt. Most pedig tudtam, hogy azért jött, hogy segítsen, bár azt nem értettem, hogyan. Szemem sarkából követtem az eseményeket, és próbáltam olyan gyorsan befejezni a dolgomat amennyire csak tudtam. A gyakornokom kapta el, hogy eligazítást kérjen, aki képtelen letenni a rohadt telefonját egy pillanatra is. Komolyan mondom ez a csaj kikészíti az idegeimet, és bármennyire is kedvelem, de lehet, hogy megint el fogok vele beszélgetni, hogy vagy a telefon távozik innen munkaidőben, vagy ő. Enyhén meg is forgattam a szemeimet, amikor csak a feje biccentésével mutatott felém.
Amikor elkezdte a hivatalos bemutatkozást, nehéz volt megállnom, hogy ne vigyorogjak mint egy idióta, hogy fogalma sincs róla, ki vagyok.Igaz, ő eddig nem vett észre, és egyébként is, valószínűleg sötétbarna hajjal emlékszik rám, és évek óta nem találkoztunk. Karácsonykor és újévkor szoktam küldeni neki SMS-t, de arra nem is emlékszem, hogy szokott-e rá válaszolni. Valószínűleg igen.
- Neked csak Anita, jó ég nélkül. - kacsintottam rá mosolyogva, hogy oldjam egy kicsit a hülye helyzet okozta feszültséget. Furcsa egy szituáció, és az csak a hab a tortán, hogy történetesen van egy közös múltunk is. Mintha zavarban lenne, valószínűleg arra számított, hogy sose találkozunk már, és ezzel nincs is egyedül. Nem azért, mert haragudnék rá, vagy utálnánk egymást, egyszerűen ez az élet rendje, az ember nem bratyizik az exével és pont. Mindenesetre szemlátomást neki kényelmetlenebb volt ez a helyzet, mint nekem, így azonnal vissza is vettem a viszontlátás öröméből, és bólintottam.
- Az enyém, én tettem a feljelentést. - néhány pillanatig elgondolkodtam, majd a gyakornokom kezéből kivéve a telefont vontam magamra a figyelmét. - Légyszives, ha megérkezik a következő vendégem, mondd meg neki, hogy pár percet várnia kellene. Ha nem jönnék ki öt percen belül, kezdd el kérlek megmosni a haját mert nem festésre jön, ne várjon sokat.  - vissza nyomtam a kezébe a telefonját, de szerintem fel sem fogta, hogy kértem tőle valamit. Tényleg az agyamra megy…
- Van egy egészen kicsi “irodánk”, ha gondolod ott tudunk beszélni. - pillantottam ismét Colton Skyes nyomozóra (akkor kezeljük hivatalosan a helyzetet), mert nem akarom halálra rémíteni az üzletben tartózkodó vendégeket sem. - Erre. - mutattam az irányt, és ha követ, akkor a kis raktárból átalakított új irodába kísértem. Semmi extra, egy nagy polc tele a hivatalos papírokkal, egy másikon a munkához szükséges eszközeink katonás rendben, egy picike hűtőszekrény, és egy asztal, számítógép meg két szék.
- Foglalj helyet. - mutattam az egyik székre, majd helyet foglaltam a másikban. - Kávét, teát, valamit? - kérdeztem, majd a válaszától függően vagy a vízforralót kapcsoltam be, vagy a kis kávégépet. De addig is a tárgyra térhetünk, hogy kevésbé érezzük magunkat kényelmetlenül… -Mire vagy kíváncsi, mire nem tér ki a feljelentésem?



Anita Cooper
Üzlet
Play by :
Jennifer Morrison
Kor :
32
Foglalkozás :
fodrász
Hozzászólások száma :
27

rolling in the deep | anita & cole Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: rolling in the deep | anita & cole   rolling in the deep | anita & cole EmptyPént. Júl. 19, 2019 9:30 pm



Anita & Colton

2019. július,



A hüvelykujjam végigsimít a telefon kijelzőjén, a zöld hátterű telefon-ikonon, Monroe neve mellett. Egyszer megharagudott rám, mert a teljes nevén (Walsh, Monroe) szerepelt a telefonomban, pont úgy, mint bárki más; nem ezért haragudott meg, hanem a teljes eltuasítás miatt, amit kifejeztem, mikor átírta a nevét, és szívecskéket rakott mögé. Egy férfi nem rak szivecskéket senki neve mellé, és kész. A mai világban, főleg New Yorkban, ahol én voltam a fura, amiért nem használok éjszakai szemránckrémet, nem voltam egészen biztos benne, hogy Roe elvárásai lehetetlenek-e, vagy én nem tudok eléggé alkalmazkodni. Ez itt nem a Konföderáció, vagy valami ilyesmit mondott.
Úgyhogy most már csak Monroe-ként van bent. Én viszont egy sóhajjal benyomom az oldalsó gombot, mire elsötétül a képernyő, és visszacsúsztatom a zsebembe. Hátradőlök az ülésen, és még egyszer ellenőrzöm a címet a rendőrségi terepjáró fedélzeti rendszerén, ami az infókat rögtön az NYPD belső rendszeréről kapja. Jó helyen voltam, úgyhogy miután még úgy fél percig aspiráló krumpliszsák módjára szemléltem az utcát, erőt vettem magamon. Ellenőriztem a pisztolyomat, amit zsebbe dugható tartóba tettem; nem volt rajtam se egyenruha, se más gyanús külső jegy, úgyhogy a fegyverrel se kelthettem feltűnést, és a jelvényt is a kabátom belső felére varrt titkos zsebre erősítettem; pont úgy, mint valami titkosügynök.
Ha titkos nem is, de ügynök az leszek; már ha minden rendben megy a papírokkal, amit egyelőre nem látok biztosnak. Büntetést viszont már kaptam érte; ezért vagyok most itt. Az NYPD nem szereti átengedni a nyomozóit az FBI-nak, úgy is mondhatnánk, árulásnak nézik; és kihelyeznek piti ügyekre, hogy érezd a súlyát.
A kelleténél kicsit hangosabban csapom be magam mögött a kocsi ajtaját, mint terveztem, de nem hagyom, hogy a bürokrácia büntetése az utamba álljon. A kedvem nem volt kérdés, sem pedig érdekes; de nem fogom elrontani a munkámat. Átvágok a kétsávos úton, egyenesen a fodrászüzlet felé, amely felett egy kissé megkopott tábla hirdeti: CutBox Szépségszalon. Bejelentés érkezett egy nőtől, miszerint bizonyos nem túl jóképű urak megfenyegették az alkalmazottait, és követelték, hogy fizessenek; mikor elsőre megtagadták, szétverték a pénztárgépet, ami a tulaj szerint egy vagyon volt. Telefonon nem sokat mondtak, de annyit igen, hogy a gyanúsítottak mára ígérték visszatérésüket – mára, meg mostantól az összes csütörtök estére.
Egyelőre még délutánra járt az idő, annak is az elején. A terv az volt, hogy bemegyek, beszélek a bent dolgozókkal, akik kis szerencsével ugyanazok, mint akik a támadás idején bent voltak; kapok személyleírást (bár nem hiszem, hogy kifejezetten maffia-fejű embereket szolgálnának ki errefelé általában), aztán a hátsó helyiségben várok. Santos az utca végében ült egy kocsiban, és a körzetben az összes járőr készen állt arra, hogy a hívásunkra ugorjon.
Az itteni banda kisstílű; mint a tipikus filmes gengszterek, pitiáner bűncselekményekből élnek, jószerivel hétről hétre, nem hatalmas szervezetről van szó, csak néhány helyi hülyéről, aki keménytökűnek hiszi magát. Lőfegyverük valószínűleg nincs is; a biztonság esetére az ingem alá azért golyóállomellényt kaptam, amitől nagyobbnak tűntem, mint egyébként voltam.
Az ajtó feletti csengő finoman csilingel, ahogy belépek, és megcsap a fodrászatok jellegzetes szaga; némi ammónia, gondolom a festékekből, tucatnyi női parfüm (némelyek gazdája valószínűleg órákkal ezelőtt elment, de a lenyomatát ott hagyta), hajspré, kávé, és némi égett haj, meg egy tucat sampon. Nem sokkal több, mint amit Roe hagy maga után a fürdőben, ha készül valahová. Odalépek a nőhöz, aki épp telefonál, de a kezén lévő festő-kesztyű alapján ő is fodrász. – Üdv, szép napot! Ne haragudjon a zavarásért, de Colton Sykes nyomozó vagyok, a szervezett bűnözési osztályról – mutatom meg neki a lehető legkevesebb feltűnéssel a jelvényt. – Beszélhetek a menedzserrel, vagy tulajjal…?
Fogalmam sincs, mi a megfelelő kifejezés, de a nő ért; bár még mindig folyamatosan „ja, ja, nem, totálisan” dumát nyom a telefonba, bólogat, és az egyik nőre mutat a fodrászszékeknél, akinek a vendége épp most állt fel. Megköszönöm a segítségét, és átverekedem magam a székek között, hogy megszólítsam a szőke nőt, aki eddig háttal állt nekem és a… nem tudom, ecseteket mosta ki. Nem járok fodrászhoz.
Üdv! Colton Sykes nyomozó vagyok, NYPD, szervezett bűnözési osztály, és… te jó ég, Anita? – Talán úgy hangoztam volna, mint egy affektáló drag queen (Monroe azt is nézette velem, valami Rukkola műsora), ha az arckifejezésem és a hangszínem nem lett volna teljesen lapos. Kell néhány másodperc, hogy nem csak felismerjem az arcot, de elfogadjam, hogy ismerem. Újabban minden munkahelyi ügyben exekbe kell belefutnom? Próbálok elmosolyodni, de elég nehezen megy. – Anita. Hűha, hát ez… Meglepetés. De nem miattad vagyok itt, mármint… A tiéd a hely, vagy csak itt dolgozol…? A fenyegetés miatt jöttem.


We're burning out
So cold I'm bleeding now, gotta let you down

Colton Sykes
Bûnüldözés
Play by :
Richard Madden
Kor :
33
Foglalkozás :
nyomozó (szervezett bűnözés)
Hozzászólások száma :
45

rolling in the deep | anita & cole Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: rolling in the deep | anita & cole   rolling in the deep | anita & cole Empty

Ajánlott tartalom


rolling in the deep | anita & cole Empty
Vissza az elejére Go down
 

rolling in the deep | anita & cole

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Brooklyn :: Üzletek és bevásárló központok-
^
ˇ