One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Helyszínigénylés

Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyAlexandra Ruud
Today at 6:41 pm



Flor&Dorian - all goes wrong

Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyFlor Sanchez Moreno
Today at 6:11 pm



Rae & Flor - SMS

Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyFlor Sanchez Moreno
Today at 6:07 pm



Munkahelyi ismerkedés

Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyMilo Rosewoods
Today at 5:54 pm



Ash & Sofia - party in the U.S.A.

Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyAsher Fawkes
Today at 5:20 pm



Sebby a nagy tesó

Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyAlexandra Ruud
Today at 5:05 pm



Eliott & Marissa

Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyEliott K. Norwood
Today at 4:39 pm



| Mirabell & Thaddeus |

Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyMirabell Wagner
Today at 1:36 pm



Am I in big trouble?

Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyAveline Everhart
Today at 12:22 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 41 felhasználó van itt :: 14 regisztrált, 0 rejtett és 27 vendég :: 2 Bots

Amicia Cole, Aveline Everhart, Dorian J. Lester, Dylan Welsh, Henry H. Marsh, Keira Kerrigan, Marissa Grey, Mathias Burke, Milo Rosewoods, Myna Rosegold, Pavel S. Dragunov, Piper Ashby, Sofia I. Basora, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Marshall x Nash - The first look

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyVas. Aug. 11, 2019 7:31 pm

Marshall x Nash
“Life is short. Break the rules.”
A beszélgetés, a szobában töltött néhány pillanat a világom négy sarkából forgat ki. Totálisan úgy érzem, mint aki a múltját éli újra. Weston sem kímélt, amikor ki kellett jelentenie, hogy mennyire fontos a karrierje, én naivan bíztam benne, de beláttam, hogy egy kollégában sose bízz, mármint, ha a magánéletről van szó, mert olyan, mint fogalom nem létezett. Dr. Nash az értésemre adta, hogy nem feküdtünk le, és ez meg sem történhetett volna közöttünk. Mi volt a sértőbb, hogy percekkel ezelőtt még ezt hittem, vagy most az, hogy nem is tenné meg velem? Egyfajta női hiúság jellemzett engem is, mint valamennyi női társamat, mégsem mutattam ki a véleményemet. Elhívtam a taxit, hazamegyünk, és holnap úgy megyek be a munkámba, hogy hivatalosan köszönök a feletteseimnek, aztán úgy teszünk mind a négyen, mintha ez az este meg sem történt volna. Az előbbi kirohanása volt az utolsó pont az i-re, mert nem akartam kellemetlenséget okozni neki, elhiszem, hogy segített, de ha egyszer valaki nem szereti, ha reggel társasága van, akkor miért nem tett ki otthon? A vizsgálat már irreleváns a részéről…nem fogom engedni, majd beteszek valami fájdalomcsillapítót, és kialszom magam a nap hátralevő részében, mert az már biztos, hogy ma nem megyek kirándulni. Az állapotom valahol a részeg szélén tengődött még, nem sokat aludhattam, és majd szét akart szakadni a fejem. A telefonom jelzésére fel is pattanok, és szívélyes elnézést kérve hagyom el a lakását. Dr. Leroy sokkal természetesebben mozog, nem teszi szóvá, még int is nekünk. Alice zavarban van, én meg emlékszem semmire, de az bizonyos, hogy erről nem beszélhetünk senkinek. Azt sem tudom, hogy hányadik emeleten vagyunk, csak megyek előre, a barátnőm a nyomomban van. A portán egy fiatal srác áll, le is esik az álla, amikor meglát bennünket, de én még köszönni sem köszönök, csak kitárom az ajtót, és az Ubert célzom be. A perifériás látásom nem teljes, homályos foltokban leledzik a környezetem, de amint megragadom az ajtót, valaki a hátunk mögül ront ki ugyanabból a lakásból. A vállam felett nézek hátra, de a rosszullét kerülget. Még mit nem mondott el? Felfogtam, meg Alice is, hogy nincs keresnivalónk odafent. Még csak szürkület van, nem sokan tartózkodnak az utcán. Már nyitnám az ajtót, de megakadályoz benne a főnököm, és szóba elegyedik a sofőrrel. – Semmi szükség rá, hogy hazavigyen. Hatra a kórházban kell lenniük, és hazatalálunk. Nem szeretnénk… - ellenkezem, de kiegyenlíti a számlánkat, és már csak a levegőt markolom. – Én úgy gondolom, hogy végeztünk Dr. Nash. – hallották már olyanról, hogy van, amikor nem érdemes ellenkezni? Betol mindkettőnket az előtérbe, ahol a srác most már érdeklődve néz a triónkra. A lépcsőzéstől kezd melegem lenni a kabátban, és le akarom venni, de csak tol felfelé, nem állhatok meg pihenni sem. Mi ez valami diktátor? Alice megszeppenve szedi a lépcsőfokokat, aztán ott is vagyunk az ismerős lakás előtt. A férfi kinyitja előttünk, és a barátnőmet elküldi reggelizni, engem meg leforráz a tényekkel. – Micsoda? – teszek egy kört a tengelyem körül, nem kapok szikrát. – Bedrogoztak, miből szedi ezt? Nem mondja komolyan? – forgatom a fejemet, de ő csak bezárja az ajtót, én meg értetlenül állok a hírek hallatán. A barátnőmet a konyhába zavarják, Dr. Leroy arcán ott az elégedett mosoly. – Igenis főnök, jöjjön…isteni rántottát csinálok, ha van a hűtőben tojás. – hangsúlyozza ki, de engem a hálószoba irányába terelnek. Nem felelek azonnal a feltett kérdésekre. Összefolynak a mondatok, és ahogyan elcsendesedik körülöttünk minden, már ismételten kettesben vagyunk. – Vérvétellel? Nem értem, hogy mit akar tőlem…nincs semmi bajom. – felelek tök egyszerűen, és helyet foglalok az ágy szélén. Percekig csak pakolászik, fogalmam sincs, hogy mit akar…ehhez átfogó vizsgálatokat szoktunk csinálni a kórházban, de nem egy lakásban…és ekkor üt be a ménkű. Éppen csak, hogy felém fordul, amikor fel akarok állni, de hirtelen a szédülést a feketeség váltja fel. Összerogyok az ágy mellett, a vödört fellökve. Másodperceken belül ront be Victor is, és egyáltalán nem tetszik, amit lát. Odarohan a lányhoz, és a nyaki ütőerére vezeti a kezét. – Ez nem jó…Clay…Alice? – fordítja stabil oldalfektetésbe lányt. – Charity ivott valami gyümölcslevet, ami piros bogyós? – sürgeti, de a barátnője le van sokkolva. – Nem tudom…talán…az áfonyaléből. – A picsába… - szólal meg Victor, és a barátjára néz. – Az antioxidánsok a szervezetében, meg az alkohol…ezt nem tudjuk itt megoldani. Be kell vinnünk, Clay. – komolyodik el a barátja.


Charity B. Marshall
Egészségügy
Play by :
Blanca Suárez
Kor :
29
Foglalkozás :
♨ másodéves rezidens ♨
Hozzászólások száma :
42

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyVas. Aug. 11, 2019 5:10 pm


charity&clayton

Valljuk be az őszintét: a kórházon kívül egyáltalán nem jól reagálok a váratlan helyzetekre. Ideges, feszült leszek tőlük és többnyire elviselhetetlen is. Már elég régóta olyan rendszer szerint élek, amelyet aszerint raktam össze, ami nekem megfelel. A reggeli rutinom, az éjszakai. A szokásaim, a kapcsolataimra szánt idő és minden, ami még közbejön. Nem lelkesedek azokért a programokért, amelyeket egy órával a kezdetük előtt jelentenek be, legfőképp akkor nem, hogyha arról biztosan tudom, hogy kibillent majd az egyensúlyomból. Egyszerűen ilyen vagyok és ha fejre állok sem tudom meghazudtolni a személyiségemet és egyben önmagamat sem. Családos emberként ez másképpen épült fel, hiszen abban a helyzetben mások igényei szerepelnek az első helyen, míg egyedül élve csakis arra támaszkodhatsz, amit magadnak teremtesz meg és ha egyszer ezt az éveken keresztül patentul működő rendszert kiforgatják annak valójából, képtelen vagy jól reagálni a változásra.
Az éjszaka nem a tervek szerint alakult, mégis ha már megtörtént a baj, azon voltam, hogy a lehető legjobb verziójaként kerüljek ki ebből a képletből, ezen viszont közel sem segített, hogy Dr. Marshall az ágyam kényelmét élvezte. Belegondolni is abszurd, hangosan kimondani pedig még inkább félelmetesnek hat; valahol egyenértékűnek a karrierem bukásával és a nevem földbe döngölésével. A sok magamnak állított korlát között az is szerepelt, hogy a kollégák tabuk. Semmi nem jól sül ki a munkahelyi kapcsolatokból és bár ezt a saját bőrömön hála az égnek nem tapasztaltam, de Victor elrettentő példaként mindig ott volt előttem, mint a két lábon járó figyelmeztetés. Ő már annyiszor kezdett majd bukott bele, hogy megszámolni sem tudom annak alkalmait. A feszült és egyben kínos pillanatokat, amelyek általában a liftben értek utol, amikor is Leroy és az előző esti áldozata közé szorultam. Ha másra nem, hát arra jók voltak ezek az esetek, hogy tanuljak belőlük. Charity esetében legalább volt annyi lélekjelenlétem, hogy elhárítsam ezt a hibát és ebbe jócskán közbeszólt a józanságom is. Bele sem merek gondolni milyen módon alakulhatott volna, hogyha az ital tartalma az én szervezetemet pörgeti fel ilyen keretek között. Magamban elhatározom, hogy másnap reggel első dolgom lesz vele ezt az egyikünknek sem kedvező és kellemes helyzetet megbeszélni, mint két érett és felnőtt ember. Marshall számomra értelmes nőnek tűnik és bár a munkájában biztosan akadnak még kivetnivalók, de a személyiségét figyelembe véve akadtak olyan pillanatok, amelyek erre a következtetésre juttattak, így csak reménykedni tudtam, hogy nem mondta be az unalmast az emberismerő képességem.
Másnap hajnalban azonban nem az a látvány fogad, amelyre úgy az este volt lehetőségem felkészülni. Az üres ágyam után Leroy és a másik rezidens látványa köszönt, amelyre ahelyett, hogy kitörő örömmel reagálnék, épp az ellenkezőjét alkalmazom. Szeretném úgy igazából megérteni ittlétének okát, és bár némiképpen meg is magyarázza, miután nem túl kedves módon felverem álmából, de számomra ez túl kevésnek hat a helyzet idegesítő mivoltához képest. Többet akarok. Több információt, magyarázatot vagy bármit, aminek hatására lenyugodhatok, de erre nem sok esélyt látok. Higgadtságomat mellőzve reagálom le a túlságosan zsúfoltnak ható lakásom érzését és úgy viharzok el Charity mellett is, mint egy morcos gyerek, mihelyst a szülei megtagadják leghőbb vágyát, hogy az ajtó becsapódása után egy szusszanásnyi időre ismételten egyedül érezhessem magamat, mielőtt megoldásra jutnék a kinti helyzetet illetően. Egy mély levegő, majd még egy. A hideg víz jótékony hatással van rám, a rám meredő tükörképem azonban visszataszít korábbi állapotomba. Túlreagáltam. Megmutattam a külvilágnak belső vívódásaimat, így helyre kell tennem és első lépcsőfoknak a rezidensemmel való beszélgetést alkalmazom. A terveim azonban ismételten vesznek egy éles fordulatot és mire kinyitnám a számat, hogy túlságosan beleegyező viselkedésére véleményt formáljak, ő a telefonjára hivatkozva hagyja el a szobát.
- Magának beszélek vagy magamba beszélek? Marshall.. - szólok utána, mert ez több szempontból nem helyes. Meg kell bizonyosodnom arról, hogy két sarokkal később nem fog rosszul lenni és hogy a drog már nem annyira támadja a szervezetét, amiképpen az este folyamán. Ez volt a terv és addig nem tudok nyugodtan gondolkozni, amíg nem megyek biztosra. Utánuk sietek, Leroy viszont úgy tűnik közel sem töri magát. Egy 'szép napot a hölgyeknek..' és mellé pedig bögréjének felemelésével köszön el a két lánytól, én meg olyan vagyok, mint aki megtébolyult, amikor kilépek utánuk mielőtt elérhetnék az autót.
- Erre nincs semmi szükség, hisz én is hazavihetem önöket. Sőt.. - vágok eléjük és még előttük hajolok be a sofőrhöz. - Megoldódott másképp a hazamenetel. Nem is raboljuk tovább az idejét.. - azzal pénzt halászok elő a zsebemből és egy gyors matekozás után nyújtok át egy számomra értelmesnek tűnő összeget a pasasnak, csakhogy elhúzzon innen. Végül visszafordulok a két lányhoz.
- Úgy gondolom még nem végeztünk. Alice, maga igyon meg egy kávét és reggelizzen. A másnaposságra jót tesz, de ha nekem nem hisz, kérdezze a konyhámat felfaló kollégámat. Charity, maga pedig nem ússza meg ennyire könnyedén a vizsgálatot.. - magyarázok, miközben a bejárathoz irányítom őket. - Nem tudom mennyire emlékszik a tegnapból, de sajnálatos módon bedrogozták. Egyszerűen szeretnék biztosra menni, hogy a későbbiekben ebből nem lesz majd problémája, ezt maga is megértheti. Én is nyugodtabb lennék és ha már így alakultak a dolgok, az a plusz öt perc már nem oszt, nem szoroz. - csukom be a hátam mögött az ajtót, Leroy pedig majd megfullad a reggelijébe, ahogyan meglátja ismételten a többieket. Meg valószínű erre az is rásegít, hogy nem a tőlem elvárt módon viselkedek.
- Ha már ennyire készségesen ölelgetted az este a hölgyet, most is megtennéd, hogy kiszolgálod őt reggelivel? - fordulok Victor felé, de a nézésem azt sugallja, hogy nemleges választ nem fogadok el tőle.
- Mehetünk? - szegezem tekintetemet és egyben kérdésemet is Marshall felé. - Ne nézzen rám úgy, mintha bármi rosszat szeretnék tenni magával, mert eddig se tettem, de ezt már tisztáztuk, nemde? Semmi olyan nem fog történni, ami kényelmetlenül érintené. Tisztában van vele miből állnak a rutinvizsgálatok egy ilyen eset után? Mivel kezdünk? - ha már a helyzet így hozta, egy kis ismétlést is beiktathatunk.



Clayton Nash
Egészségügy
Play by :
armie hammer ←
Kor :
37
Foglalkozás :
traumatológus
Hozzászólások száma :
39

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptySzomb. Aug. 10, 2019 9:00 pm

Marshall x Nash
“Life is short. Break the rules.”
Szokták mondani, hogy az ember tanul a hibáiból, na most akkor én? Egyszer már lefeküdtem a főnökömmel egy részeg estén, de nem kellene megismételni a múltat. Nem azzal akartam feljebb jutni a kórházi ranglétrán, hogy egy szakorvosnak vagyok az ágybetétje, hogy aztán el legyek dobva, és amúgy sem vágytam kapcsolatra, de még a dugásra sem. Totálisan szét vagyok esve a látványtól.  Rajtam csak a fehérnemű, ő ugyan ruhában fekszik mellettem, és az igazak álmát alussza, de ez akkor sem nyugtat meg. Miért nem voltam magamnál, miért kellett többet innom a kelleténél? A szám elé kapom a kezemet, a rosszullét kerülget és nemcsak képletesen. A fejem lüktet, a számról ne is beszéljünk, a gyomrom kavarog, és nem ártana egy hideg zuhany sem, de levegőt is alig merek venni mellette. Dr. Nash a rémálmom, nem mint pasi, hanem mint a felettesem. Még egészen férfias, ugyan nem az ideálom, és mások szerint jó parti lenne, de én hogy süllyedhettem ennyire mélyre? Az még rémlik, hogy játszottunk, és nekimentem véletlenül, de utána sötét foltok, és csak egyetlen emlékfoszlány dereng…mintha betett volna az autójába? Mindenesetre erőt veszek magamon, és a takarót elhúzva a közeléből állok fel, és szedem fel az egyik cipőmet, az ágy mellett megtalálom a másikat, de a ruháim nincsenek sehol. A tekintetem a hatalmas térre vezetem, kutakodom, és többször le is hajolok, miután sehol sem találom meg őket, de akkor meg újabb nem várt sokk ér. Mit keres itt Dr. Leroy, és az nem mellette? Lábujjhegyre állok, és közelebb is merészkedem. Nemcsak én követtem el óriási bakit ezek szerint, hanem a barátnőm is, aki a másik pasival került egy helyre, de ők mit keresnek itt? Nem akarok felkelteni senkit, settenkedve merészkedem be a fürdőbe, ahol hála istennek a mosógép tetején ráakadok a felsőmre, és a nadrágomra is, de összehajtogatva. Nem vagyok rest az orromhoz emelni, és megszagolni egyesével őket. Nem érzek a füstön és a pián kívül semmit. Mi a jó isten ütött ki, akkor ennyire? A fürdőben az első dolgom az, hogy megeresztem a vizet, és alátartom a két kezemet. Szükségem lesz egy kis frissítésre. Alaposan megmosakszom, és az egyik kisebb méretű törölközőt kölcsönveszem. A barna szembogaraimat végigvezetem a katonás rendszeren. Nem sok tisztálkodó szert találok, de még azok is portalanul állnak sorrendben, mintha félnének a kosztól. A fogaimat is szemügyre veszem, és némi öblítés után nem marad más, mint az ujjamra nyomni egy kevés fogkrémet, és azzal átsikálni őket. Istenem annyira régimódi az egész, talán az egyetemen viselkedtem utoljára így, amikor idegen férfiak mellett ébredtem. Nem mindig voltam jó kislány, azért nekem is lesz mit mesélni az unokáknak, ha egyszer lesz gyerekem, mondjuk erre nem sok esélyt látok. A szédülés még nem múlt el teljesen, de képben vagyok, és ez már fél siker. A rendbetételem után nincs más hátra, mint felöltözni, és megkeresni a táskámat. Abban lesz a telefonom, meg a lakásom kulcsa is. Most áldom az eget, hogy egyedül lakom…nem nagy a kecó, de nekem pont megfelel. Sóhajtva egyet megyek kifelé, de ami kint vár, korántsem bizalomgerjesztő. Egy szópárbaj kelős közepére csöppenek meg. Alice a háttérben megszeppenve áll, én meg csak kapkodom a fejemet a konyha, és a nappali között. Dr. Nash úgy száguld el mellettem, hogy időm sincs lereagálni a történteket.
- Oké…nem vesszük magunkra. – zárom le ennyivel a témát, és amennyire gyors tudok lenni, már lépek is az előtérbe, ahol felakasztva és érintetlenül lóg a tulajdonom. Beletúrok, és hosszas pillantást vetek a rezidenstársamra. A cipzárt kihúzom, és a telefonomon ráakadva az első applikációra, már kérek is egy Ubert. Nem fogok több időt itt tölteni, ha már ki lettünk dobva, de ekkor egy hatalmas kérés száguld felém a levegőben, és oda kell kapnom a tekintetem. – Öhm…oké… - még ránézek a másik kettő bűnösre is, de ők egymással vannak elfoglalva, ezért bemegyek a szobába a főnököm után. Az ajtó csukódik, én meg frászt kapok tőle. Leülök az ágy szélére, mint egy jól nevelt kislány, és meghallgatom, hogy mit mond.
- Rendben…nem történt semmi. Értettem, és természetesen nem akartam azt feltételezni. – bólintok, és a kezemet tördelem a kérdése kapcsán. – Sokkal jobban. – egy halvány mosoly, de a többit már kénytelen vagyok sürgősen megválaszolni. – Nincsenek semmilyen problémák. – na még az kellene, hogy mintát vegyen a vaginámból, hát ez megőrült?! A telefonom jelez, én meg felpattanok. – Alice-nek és nekem megjött a fuvarunk, már itt sem vagyunk, és higgye el többet ez nem fog előfordulni. Szép reggelt Dr. Nash. – csuklik el a hangom, és a sátorfámat szedve már rohanok is ki. Intek a barátnőmnek, aki harcra készen várt az ajtó előtt. – Magának is kellemes napot Dr. Leroy. – köszönöm oda félvállról, és bízom benne, hogy ennek már nem lesz több visszhangja. A bejárati ajtót kitárom, és a lépcsőre tekintve már menetelek is lefelé, Alice meg a nyomomban. – Erről nem beszélhetünk senkinek, ugye tudod? – lohol a nyomomban, de azért felelek rá. – Igen, tudom. – zárom le ennyivel. Ez többet nem ismétlődhet meg.



Charity B. Marshall
Egészségügy
Play by :
Blanca Suárez
Kor :
29
Foglalkozás :
♨ másodéves rezidens ♨
Hozzászólások száma :
42

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptySzomb. Aug. 10, 2019 9:00 pm


charity&clayton

Túlságosan nyúzott és egyben összezavart vagyok ahhoz, hogy ezt a korai/késői időintervallumot válasszam ahhoz, hogy kielemezzem az este történteket. Tudtam nagyon jól, hogy nem úszom meg ennyire könnyedén, mert ugyan magamat ismertem, Victort még inkább. Nem tudom hogyan csinálta, de mindig képes volt befolyással lenni a történtek menetére és mire feleszméltem, már nyakig benne ültem abba az értelmetlen következménybe, amelyet ő maga kreált. Valahogy most sem történt ez másképp. A különbség viszont abban leledzett, hogy a további döntések az én vállamat nyomták teherként. Én voltam az aki úgy döntött felelősséggel tartozik a rezidensért és ugyanaz a személy volt az is, aki bűntudatától vezérelve a lakására hozta a lányt. Ezekért nem hibáztathatom Victort, jóllehet igenis tisztában vagyok azzal miért is jutottunk el idáig, ámbár cselekedhettem volna másképpen is. Most mégis egy szobában vagyunk, egy ágyban és bár nem történt semmi olyan, amely vétekként lett volna elkönyvelve a későbbiekben, elegendő ahhoz, hogy nyugtalanná tegyen a fáradtságom ellenére is.
A film egy darabig leköti a figyelmemet és bár soha nem tudtam igazán élvezni ezeket a felesleges perceket, melyeket a készülék előtt töltöttem, most mégis mintha nem annyira zavart volna, hogy ilyenre pazarolom az időmet. Legalább elterelte a gondolataimat és képes volt éberebb állapotban tartani, amíg abba a stádiumba nem kerülök, hogy a kanapéra kényszerülök átköltözni. Egy szakállas pasas tűnik fel a képernyőn és csak félig-meddig vagyok képes leolvasni a szájáról mit akar közölni a nézőkkel, de biztosan köze lehet a továbbiakban megjelenő különböző állatokhoz és az életmódjukhoz. Eligazítom a fejem mögött a párnát, de ügyelek arra, hogy ne ébresszem fel a mellettem fekvőt és így merülök el továbbra is a néma állatvilág vonzásában.
Mocorgásra leszek figyelmes, de az ébresztőm még nem töltötte be a szobát ismerős dallamaival, így nem vagyok hajlandó arra, hogy kinyissam a szemeimet. Morgok valamit, de most túl kényelmes az ágy ahhoz, hogy én annyira figyelembe is vegyem az engem körülvevő történéseket, bár a fürdőajtó becsukódása arra kényszerít, hogy felmérjem a körülményeket. A mellettem lévő hely üres és csak egyedül a nyomokban gyűrött lepedő jelzi, hogy bárki is ott feküdt előbb. Nyújtózok egyet és kimászok az ágyból. 5 perc múlva úgyis szólt volna a telefonom, így a visszafekvésre már nem is gondolok, de a reggeli koffein gondolata egyre inkább éltetőnek hangzik. A konyhába sétálok át, céltudatosan, nem félmérve mi is történik a lakásban, de ahogyan a lábam megakad egy cipőben, majd pár lépés után még egyben – ami biztosan nem az enyém – már képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni mindent. A konyhában lévő lámpa felkapcsolását a nappaliban lévő égő követi és amin megakad a tekintetem, az túl soknak mutatkozik.
- Mi a…? – Victor a kanapémon fekszik, összegabalyodva Charity barátnőjével és bár minden egyes ruhadarab rajtuk van, mégsem vagyok képes tolerálni tovább ezt az állapotát.
- Leroy. – mordulok fel és hozzávágom a cipőjét, mire hirtelenjében felugrik, őt pedig Alice követi. – Mit kerestek itt? – megáll az ész komolyan és még el sem kezdődött úgy igazán ez a nap.
- Eszednél vagy Nash? – dünnyögi a párnát a fejére húzva és egyben visszadőlve, de ezek után a másik lábbeli is ő rajta ér célt, így már kénytelen venni a célzást. – Jól van, kelek már. – morogja és bár még mindig a válaszra várok, ha a fejem füstölni tudna, most biztosan gyönyörű látványt nyújtanék.
- Otthagytál és csak erre a címre emlékeztem hirtelen. Bocs. A pótkulcsod helye meg még mindig béna. – sétál el mellettem, majd feltartja a kezét, mielőtt megszólalhatnék. – Ne aggódj, kiszolgálom magamat. Kávét? – néz még azért hátra, mielőtt feltúrná a konyhám tartalmát, de még egy kis ideig nem feltétlenül kapok szikrát ebben a helyzetben és egyszerűen nem is tudom mit mondhatnék.
- Mire indulok, mindenki legyen kész, mert itt egyikőtök sem marad. – ekkor eszmélek fel, hogy még egy személlyel többen vagyunk, aki kis idő múlva szintén csatlakozik fura csapatunkhoz. – Ez magára is ugyanúgy érvényes, Marshall. – trappolok el mellette mérgesen és bevágom a szobám ajtaját magam mögött. Azért félfüllel sikerül még elkapnom, ahogyan Leroy azt magyarázza a többieknek, hogy nem kell velem foglalkozni, mert ez a mód az alapbeállításom. Kis idő múlva mikor sikerül elkészülnöm a mai napra, és egy fekete nadrág, kék felső párosításban nyitom ki az ajtót, majd Charityre mutatok. – Egy szóra? – fejemmel a szobám felé biccentek és ha úgy dönt csatlakozik hozzám, becsukom mögötte az ajtót. – Üljön le és beszélgessünk. – én nem követem a tanácsomat, helyette belekezdek a szövegembe. – Csak, hogy tisztázzuk a körülményeket, nem történt közöttünk semmi, ha ezt hitte, természetesen. Sem maga, sem én nem engedhetnénk meg magunknak ekkora kilengést és bár sokan biztosan elferdítenék ezt a sztorit, az ő hibájukon tanulva azt mondom nem érdemes. Hosszú és kínos procedúra, amíg tisztázzák valaki nevét és egyáltalán nem hoz többletet a karrierjéhez. – magyarázom el neki a dolgokat, aztán a járkálás helyett egyszerűen leállok. Ez a szituáció totálisan kiforgatja minden egyes megszokott menetét a napi rendemnek.
- Jobban fest a tegnapihoz képest. Úgyis érzi magát? – kérdezek rá, ám a válasza előtt még szeretnék más véleményt is hozzáfűzni. – Indulás előtt felmérném az értékeit a későbbiekben felmerülő problémák elkerülése végett. – vagy mert muszáj mindent megtenned a jólétéért, hogyha egyszer te okoztad majdnem a vesztét? Ez is benne lehet abban a bizonyos pakliban.



Clayton Nash
Egészségügy
Play by :
armie hammer ←
Kor :
37
Foglalkozás :
traumatológus
Hozzászólások száma :
39

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptySzomb. Aug. 10, 2019 8:57 pm

Marshall x Nash
“Life is short. Break the rules.”
A hányás az élet természetes velejárója, ha az ember rosszul érzi magát egy gyomorrontás után, vagy elkap valami vírust. Senki nem szidja el ezeket az embereket még a kórházban sem, mert az a dolgunk, hogy jobbá tegyük nekik a kórházban töltött idejüket, és megszabadítjuk a kellemetlen tünetektől. Azonban nekem most egyikhez sincs semmi köze annak, hogy kiadom a gyomromnak a tartalmát. A szédülés az is egy rossz dolog, mint a körhinta, de jobban zavar, hogy nem bírom kontrollálni a rókázást. Nagyon kevés alkalommal lépem át a határt, de ma este pont megtettem, csak nem tudatosítottam magamban, hogy ennek súlyos következményei lesznek. Az előbbi kék tekintet beleégett a memóriámba, nem mozdultam tőle, megbővült, mint egy kobra a gazdáját. Nem mart belém, de felhozott újabb emlékeket. A délelőtti esetet, amikor nem mordult rám, de ha nem avatkozik közbe a senior rezidens, akkor megtette volna, és csúnyán leolt. Most ő az, akinek a kocsijában ülök, mantrázza nekem a légzési gyakorlatokat, de a vége úgyis az lesz, amitől nekem örökre el kellene kerülnöm őt. Lehányom, nem simán, hanem az ölébe ürítem ki a garatomból távozó hányadékot. Képtelen vagyok észnél lenni, és még normálisan bocsánatot kérni sem megy. Nem emlékszem hogyan jutottunk el idáig. A darts még rémlik, meg az ivászat is, de arról nem volt szó, hogy Dr. Nash kocsijában kötök ki. A fejem bal oldala lüktet, nem bírok ülve maradni, ezért némi bűntudatkeltés után kidőlök, egyenesen a vállának, és megszakadnak a képek. A történet lezárul, és a feketeség ölel körbe, mint anyja a gyermekét.
Képkockák. Azoknak kellene lenniük, hogy észhez térjek, de csak azt érzékelem a külvilágból, hogy fekszem. Nem vagyok abban sem biztos, hogy józan vagyok. A párnába fúrom az arcomat, és csak finoman mozdulok meg, mert fájnak a végtagjaim. A lábam ujjától indulva a fejem búbjáig sajgok, arra sincs erőm, hogy felemeljem a fejemet. Ég a bőröm, de nem tudom, hogy miért. Mi az isten történt, és most hány óra van? Csendesen lélegzem. Beszívom a levegőt, hogy ne forogjon a világ, de még a szemeim előtt is szivárványos csíkok leledznek. Fél fordulatot teszek, lelökök magamról a takarót, mert majd felgyulladok. A kezemet kidugom a takaró alól, és megpróbálom kinyújtani a lábamat, ezzel egy időben meg kinyitom a szememet. Sűrűn pislogok, hogy befogadjam a látványt. Egy hatalmas tér, mindenhol méregdrága bútorok. A sötét színek dominálnak, ahogyan az ágyra is ez a jellemző. Az ágy mellett egy vödör, és ahogyan a barna szembogaraim elérnek a végéhez, már érzékelem, hogy baromira szomjas vagyok. A tokrom kapar…mennyi lehet az idő…és hol vagyok? A kezemet az oldalamra fektetem, és keresem az időnek a forrását. Nem messze tőlem egy digitális kijelző 4:25-öt villogtatja. Anyám, ez az este jól elszállt! A térdeimet behajlítom, és megmozdulok, de ahogyan ezt megteszem, a hátam nekiütközik valaki másénak. Lenézek magamra. Mi a picsa?! A fekete melltartón kívül…a bugyinak meg kell lennie. Nem csinálhattam ezt. Óvatosan fordítom fel a bal combomat, de megnyugszom, hogy az is rajtam van, szóval nem vagyok totál meztelen. A szívverésem felgyorsul…ideje szembenézni a hibámmal. A másik oldalamra vetődök óvatosan…és kit látok ott? Uram isten…zavarodottan túrok bele a hajamba, ahogyan felülök. A főnököm az…Dr. Nash. A szám elé tartom a kezemet, és most a lelki rosszullét kerülget. Mi a fene van? Nem csinálhattam ekkora őrültséget. Automatikusan húzom vissza a takarót, hogy elfedjem magam, de nagyon nehéz. Hirtelen fészkelődöm, hogy arrébb húzzam magamat. Nem lehet közöttünk még egy centi sem, nem érhet hozzám. Nem most kellene azon agyalnom…nem kell. Később számolok a súlyosabb következményekkel, most csak annyit teszek, hogy óvatosan felállok, és a takarót húzva magam után a fürdőt mérem be. Hol vannak a ruháim? Képtelenség, hogy ne legyenek meg. Azelőtt el kell mennem, hogy felébredne. Nincs kedvem magyarázkodni. Bassza meg, hogy nem tudok lakatot tenni a nőiességemre!



Charity B. Marshall
Egészségügy
Play by :
Blanca Suárez
Kor :
29
Foglalkozás :
♨ másodéves rezidens ♨
Hozzászólások száma :
42

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyKedd Aug. 06, 2019 8:51 pm


charity&clayton

Ha a mai napig megkérdezik miért is választottam az orvosi hivatást, pontos válasszal élek. Elsőkörben okként az embereken való segítést említem és bár ez olyan válasz, amelyet mindenki szeret hangoztatni, én ennél bővebben nem vagyok hajlandó kifejteni mindezt. Másodikként azt mondanám az ismeretlen terepek felfedezése éltet. Annyi potenciál létezik még ebben a szakmában, hogy az ember nehezen fogja csak fel a töredékét mindennek és amikor te magad válsz részesévé egynek, az valami páratlan érzés. Ennek keveréke éltet engem a hét minden napján, amelyhez még a személyemből fakadó maximalizmus és tenni akarás érzése is párosul. Ez viszont nem egyenlő a magánéleti kapcsolataimmal és azzal, hogy amit a kórházban teszek az arra szükséget érző emberekért, azt az épületen kívül is ugyanolyan ragaszkodással művelem. Értem itt ezalatt, hogy nem sok kapcsolatot tudnék felmutatni az életembe, ami akár felszínesen, akár tartósan van jelen a mindennapjaim során. Nem nevezném magamat társasági lénynek, jóllehet a múltam tudatában ez kérdőjeleket szülhet az emberek fejében. Volt egy családom, de Victoriával sosem voltunk azok az emberek, akik vágytak a rokonságra vagy a random történő látogatásaikra. Elvoltunk a magunk világában, építettük közösen a jövőnket és tisztában voltunk mire vállalkoztunk egymással. Nem ápoltunk rossz kapcsolatot a szülőkkel, erről szó sem volt, egyszerűen a magánéletünket megtartottuk kizárólag magunknak és csak pár alkalommal tettünk látogatást nálunk. Bár bevallom, a szülők sem igényelték ezt a nagy összetartást. Ennek okán sosem volt lehetőségem úgy igazából megszokni az embereket és megbarátkozni a gondolattal, hogy valaki a társaságodat keresné teljes önszántából. Victort az életembe engedtem – néha úgy érzem kár volt -, de itt meg is állt számomra az ismereteim mélyebb bővítése. Ő belőle egy is elég volt, hiszen manapság kitett három embert is a számomra kérdőjeleket felvető habitusával. Meglehet ezért sem kezelem a kórházban tanusított türelemmel a rezidensek társaságát vagy élem meg könnyedén az utána történő eseményeket. Tisztában voltam vele, hogy az ilyen esték miképpen zajlanak, ezért kerültem az előírtak bekövetkezését, ami az én részemet illeti, Charity azonban helyettem is kapott bőven, így bármennyire is próbáltam kioldalazni ebből a kényelmetlen szituációból, annak ellenére nyakig a közepén vagyok.
Társaságom nyugtalansága csak olaj a tűzre, mégsem idegeskedőbb énemet veszem elő, hanem azt a személyt, aki racionálisan látja át a helyzetet és azon van, hogy minél hatásosabban és gyorsabban véget vessen ennek a helyzetnek. Nem a mellettem ülő lány személyével van problémám – hiszen nem ismerem túl jól - , hanem a közöttünk kialakult helyzet helytelenségével. Nekünk kettőnknek nem szabadna ilyen körülmények között a lakásom előtt lennünk, ez viszont már úgy tűnik késő bánat.
Egy gyakorlattal hozakodok elő, ami számomra hasznosnak bizonyult, így a saját tapasztalataimra támaszkodok, miközben próbálom megtartani sokszor elkalandozó és csapongó figyelmét. Végül viszont mikor megtaláljuk a szemkontaktust, sikerül rávennem őt arra, hogy kövessen engem, így lassan kezd nyugodtabbá is válni. Ami viszont ezt követi, végképp betelíti a már amúgy is tartalmától kicsorduló és képletes poharat. Az ájulás folyamatát követően a kocsiból kiszállással manőverezek és a kulcsom megszerzésével, amit követően egyszerre lépünk a lakásba; én a saját lábaimon, ő pedig a karjaimba pihenve. Jobb ötlet híján a hálószobámra esik a választásom, magamban viszont határozott döntésre jutok a kanapén alvást illetően, noha nem sok kedvem van ott időzni a holnapi munkát figyelembe véve. Óvatosan fektetem le őt a gondosan és precízen eligazgatott ágyneműre és mielőtt bármit is léphetnék annak ügyében, hogy megszabadítsam magamat és őt is az estét megszenvedő ruhadaraboktól, még megbizonyosodok arról, hogy bezártam-e mindent magunk mögött, majd csak ezután térek vissza a helyzet drasztikus valójához. Először magamat szabadítom meg a nadrágtól és a felsőtől és egy itthonra pazarolt felsőt és nadrágot húzok magamra, amik átmenetileg tökéletesen megfelelnek, amíg be nem jutok a fürdőbe. Ezután következik a nehezebb helyzet: Charity úgymond levetkőztetése. Nem szívesen ébreszteném fel, így meglehetősen érdekesen sikerül őt kibújtatnom a rajta lévő szerelésből, a fehérneműt viszont rajta hagyom. Az előbbi balesete után az arcát is megtörölgetem és a haját eligazítom az arcából, hogy tovább ne okozzon neki kellemetlenségeket. Zavart ébreszt bennem ennek a tevékenységnek a gondolata, mert már régóta nem megszokott számomra a törődés gondolata, mégis félreteszem ellenérzéseimet erre az időre, majd egy gyors pillantást vetek még rá, mielőtt a fürdőszobába lépve lemoshatnám magamról az este bizonyítékait.
Victor a későbbiekben még négy alkalommal próbálkozik, de egyiket sem érzem erős indoknak ahhoz, hogy visszahívjam. Értelmesen megbeszéltem vele a folytatás feltételeit – az már nem az én problémám, hogy nem volt hajlandó felfogni őket. Az orvosi táskámmal térek vissza a hálóba, meg egy kisebb vödörszerűséggel, amelyet az ágy mellé helyezek. A magammal hozott kancsó hideg vizet egy fémtálcára helyezem, mellé pedig egy poharat is rakok, ha az éjszaka folyamán felébredne. Ugyan már az idő jócskán a hajnal egyet üti, az én munkaidőm pedig a hat órai időtartományba veszi kezdetét, mégsem azzal törődök, hogy kialudjam magamat, hanem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy az értékei nem túl szokatlanok az átlaghoz képest. A pulzusát tapintom ki, a légzését figyelem, de több vizsgálatra csak a reggel folyamán szeretnék visszatérni, most feleslegesnek bizonyulna ezért felébresztenem őt. Sajnos az alkohol és a drog dolgozik a szervezetében, de mivel nem esik abba a tartományba, ahol már erősebben kell fellépnem a problémával szemben, így jelen pillanatban a legnagyobb esélye a pihenés, ami javulást hozhat a este eseményei után. Ennek ellenére még mindig magasnak érzem az értékeit, ezért egy masszívabb anyagú kendőt vizezek be, amelyet a nyakán igazítok el, hogy az este folyamán a hideg víz helyreállítsa átmenetileg a felmerülő problémákat és némiképpen egyensúlyba tartja az értékeit. Nehezen megy már ugyan csak a koncentrálás, de a fáradtság ellenére aludni mégis képtelen vagyok, ezért leülök mellé az ágyra és a tv-t kapcsolgatom, hátha valami leköti a figyelmemet annyira, hogy el is alszom majd tőle. Kényelembe helyezem magamat, de teszek arról, hogy legyek túl közel hozzá, noha párszor oldalra pillantok rá. A helyzet szokatlansága lassan elül elmémben, de ettől függetlenül nem lépek át bizonyos határokat vagy teszek úgy, mintha beletörődtem volna ebbe. A párnát a fejem mögé igazítom és valami számomra érdekesnek tűnő dokumentumfilmbe merülök bele, ami úgy tűnik eléri a kellő hatását. Ásítok egyet és egyre nehezebben megy az ébrenlét, de még aludni képtelen vagyok. Ahhoz túlságosan ébernek mondanám magamat annak ellenére, hogy nem én voltam az, aki a drog hatása alá került. Egyre nehezebben megy, hogy felvegyem az események fonalát, de még egy negyed órát adok magamnak, mielőtt átsétálhatnék átmeneti fekvőhelyemhez. Azalatt az idő alatt reményeim szerint még úgysem alszom el.



Clayton Nash
Egészségügy
Play by :
armie hammer ←
Kor :
37
Foglalkozás :
traumatológus
Hozzászólások száma :
39

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyKedd Aug. 06, 2019 12:11 pm

Marshall x Nash
“Life is short. Break the rules.”
Ismerik a körhinta által okozott szédülést? Nos, úgy érzem magam, mint aki minimum száz kört tett meg ezzel a csodamasinával, majd ezután felültették a hullámvasútra, és megetettek vele egy csomó cukrot. A hányingerem nem csillapodik, a számban érzem az előző alkalom lenyomatát, mármint az epémet, és valami gusztustalan italt, aminek a szagától is rosszul leszek. Képtelen vagyok érdemben öt másodpercnél több ideig figyelni, és úgy tenni, mint aki totálisan józan. Berúgtam, mint a csacsi, és sehol a barátnőm, vagy a munkatársaim, hogy kisegítsenek a bajból. Apa nem riogatott túl gyakran, de megkaptam a megfelelő oktatást arról, hogy miképpen védjem meg magamat a rossz fiúkkal szemben. Jártam önvédelmi órákra is, a gimi alatt egyedül nekem volt sokkolóm, és imádtam az édesapám által rám ruházott figyelmet. Anya állandóan dolgozott, és nem igazán fogta fel, hogy milyen veszélyt jelenthet egy részeges tini buli, de apa a csatlósom volt, és beavattam egy csomó dologba. Szerettem vele lenni, és amikor az óriás karjai között imbolyogtam, akkor ugyanez az emóció járta át a lelkemet. Biztonságot árasztott, a higgadt fellépése elringatott, csak ne itatta volna meg velem azt a hülye italt, melynek üvegét aztán a fejemhez nyomta. A forgás nem állt meg, csak lézengtem a fejemmel, ami el akart válni a testemtől, és azon küzdött a gyomrom, hogy ne jöjjön a következő hullám. Az ablak lehúzása már fél siker lett volna, ellenben a beszéddel is hadilábon álltam. Hadakoztam a gondolatokkal, a címemet talán elmeséltem a mellettem ülőnek, és felfogta, hogy haza kell fuvaroznia. Miért nem álltam meg az első pohárnál? A limitet ma jócskán túlléptem, és azért hálát adtam, hogy holnap nem kell be mennem dolgozni, mert ki is rúgtak volna a programból, ha elmulasztok egy napot. Komoly feltételei voltak a bekerülésnek, nem kevés pénzem bánta, hogy orvos legyek, és ha már egy gyereket is feláldoztam érte, akkor nem most kellene elbuknom a vége felé közeledve. A ranglétrán a középső fokon álltam már, végigugráltam a megaláztatást, postáskodtam, meg teljesítettem a rezidensek, és a nővérek kívánságait. Mára ez annyiban változott meg, hogy mostanság minket szolgáltak a gyakornokok, és ha kávéra volt szükségem, akkor egyből rohantak. Nem léphettünk fel a szakorvosokhoz, de közeledtünk ahhoz a szinthez, hogy jelöltek legyünk, ha eldöntöttük, hogy melyik szak érdekel. Nem tudtam, hogy mi lesz az ideális döntés. A legjobb az lenne, ha sebésznek mennék? A családalapítás nem szerepelt a jövőbeli terveim között, beértem azzal, ha elismernek a munkámon belül, és utazhatok. Weston után már kiábrándultam a szerelemből is, nem óhajtottam még egy csalódásnak kitenni a szívemet, ha kellett, akkor vaskerítést húztam fel köré, hogy senki ne környékezze meg. A fejem az ablaknak csapódik, amikor hirtelen fékezünk le, és csend lesz a kocsiban. Mi a fene történt? Ez valami vicc? Homályos látással konstatálom, hogy ez nem az otthonom, egy idegennel ülök egy kocsiban, és a víz is a földön köt ki. Rám tör az alapvető pánik, hogy elraboltak, és olyanra fognak kényszeríteni, amit nem akarok megtenni. Benyomtam, és? Nem szolgáltam rá, hogy valakinek a lábtörlője legyek. – Én…maga… - rémlik valamennyi ital, egy kis játék, de hogyan keveredtem idáig? A gyomrom újabb bukfencet vet, amikor a keze az arcomra siklik, és arra kér határozottan, hogy nézzek a szemébe. – Nem otthon vagyok, megígérte…én elmondtam… - az övet próbálom kifejteni, de a csuklómat fogja át, nem adva fel a figyelemfelhívást. A barna íriszeim a menekülés bármely útvonalát kutatják, de kénytelen vagyok engedelmeskedni a felszólításnak. – Mi…miből gondolja? – kapkodom a levegőt, ami vészesen fogy, és a rosszullét erősödik ennek fényében. A matek sosem volt az erősségem, de közel van az a pillanat, hogy kitaccsoljak. – Lélegezni? – értetlenkedek, de kelyhet formál az arcom körül, csapdába ejtve a kékjeivel. Ez a főnököm?? Lenézek rá, és a számat harapom be, de amint elkezd számolni, beszívom mélyen a levegőt. Kettőnél bent tartom, aztán kifújom. Megismétli velem a gyakorlatot, miközben a szívverésem egy fokkal lelassul, és nem nézek rá úgy, mint egy sorozatgyilkosra. – Jó…lesz… - lehunyom a szemhéjamat, az illata felkavarja a kissé sem rendben lévő emésztőrendszeremet, és ha szép, ha nem…de automatikusan hajolok az öle fölé…és borzalmas hangok közepette hányom le. Gyönyörű…Charity. Forog velem a világ, érzékelem, hogy megfeszül, és kilöki az ajtót, de már nem bírom megtartani a fejemet se. – Sajnálom…de komolyan. Nem érzem jól magam. – a garatomon keresztül gyűrűzik fel a keserűség, és ha még nem dobott ki, akkor némi lézer-show után a vállának dőlve veszítem el az öntudatomat.



Charity B. Marshall
Egészségügy
Play by :
Blanca Suárez
Kor :
29
Foglalkozás :
♨ másodéves rezidens ♨
Hozzászólások száma :
42

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptySzomb. Aug. 03, 2019 11:18 pm


charity&clayton

Nehezen tűröm el, amikor a dolgok nem a saját elképzeléseim szerint alakulnak. Volt egy tervem. Egy pontról, pontra felállított vázlatom miképpen zajlik majd ez az egész este, mégis ennek már a legelején keresztbe tettek. A rezidensek csak habnak bizonyultak azon a bizonyos tortán, hiszen az alapot a kollégám lelkesen biztosította és a jövőben sem kívánt másképpen cselekedni, így úgy éreztem csak akkor menthetem ki magamat minél előbb ebből a helyzetből, ha a saját kezembe veszem annak irányítását. A fiúk hazajuttatása túl egyszerűen ment, így sejtettem, hogy a maradék emberrel fog meggyűlni a bajom és ez már akkor bizonyosságot nyert, mikor Alice után Charity is újra a bulizók részévé vált, én meg azzá az emberré, aki egy több, mint 40 éves férfinek próbál értelmet verni a fejébe, aki még mindig úgy gondolja, hogy a 20 évvel ezelőtt is gáznak titulált csajozós szöveg a mai világban majd sikert arat. Már nincs türelmem ahhoz, hogy mélyebben elidőzzek a listájával kapcsolatos témában vagy kielemezzem a múltját megkeserítő kapcsolatait, ahogyan ahhoz sem igazán, hogy magamra vegyem azt, amikor engem hibáztat az elúszott lehetőségei miatt. Jobban leköt ugyanis az, hogy minél előbb megkeressem a lányokat és épségben hazajuttassam őket, mielőtt még cifrábban alakulna a már amúgy sem egyszerűnek titulálható este.
Kisebb bolyongások és pár feltett kérdés után sikerül csak rálelnem Charityre, aki korábbi állapotához képest még rosszabbul fest. A gondolat, hogy akár én is lehettem volna a helyébe egyszerre dühít, ugyanakkor még inkább elterjeszti bennem azokat a gondolatokat és érzéseket egyaránt, miszerint felelősséggel tartozom Charity iránt. Azt az italt és annak bővebb tartalmát nekem szánták. És bár még most sem fér a fejembe, hogy milyen eszement ötlet vezérelte kollégámat erre, már kár ezen pörögni, egyszerűen csak abból a helyzetből kell kijönnünk szerencsésebben, amibe sodortuk magunkat.
A kocsinál már nem szívesen várok a többiekre és igazából nem hagy maga után kellemetlenségeket az sem, hogy az ígéretemhez tartom magamat. Victor már ismer annyira, hogy tudja, nem szegem meg az adott szavamat és csinálok hülyét magamból még az ő kedvéért sem. Az este folyamán már nem egyszer és nem kétszer sikerült a közelébe kerülnöm eme állapotnak, a folytatásban viszont azon leszek, hogy ezt elkerüljem. Ennek ismeretében pedig ő rajta állt, hogy megjelenik az autónál, avagy sem.
A kifelé menetben megszerzett vizes palack most Charity nyakát hűsíti és mihelyst megbizonyosodok arról, hogy ez továbbra is így marad, már csak arra koncentrálok, hogy minél előbb elhagyjuk a helyszínt. Útközben ugyanakkor többször is a mellettem ülőre téved a tekintetem, ha lehetőségem úgy engedi, annak érdekében, hogy felmérjem állapotát. Jól tudom, hogy korábban már beharangozta a címét, mégsem azt választom úti célnak. Valahol nem tartanám helyesnek, hogy a ma estét egyedül töltse, noha azt sem mondhatom biztosra, hogy nem várja őt valaki otthon. Mindenesetre a bennem elkényelmesedő bűntudatnak esze ágában sincs a lakásához vinni őt.
- Ha rajtam múlik, ez ma este nem lesz opció. – fűzöm azért hozzá nyílt kijelentéséhez, ámbár azt nem garantálhattam volna, hogy abban az esetben, ha a helyszínen marad, ez nem alakult volna másképp.
A hazafelé vezető utat úgy ismerem, mint a tenyeremet, mindezek ellenére olyan figyelemmel követem végig most az utcákat, mintha attól tartanék, egy óvatlan pillanatban esélyem lenne eltévedni. Egy részem mintha húzná az időt és egyben az azzal járó elkerülhetetlent, másik viszont arra hajt, hogy minél gyorsabban elteljenek ezek a számomra már-már feszélyezettnek is nevezhető percek. A telefonom kijelzőjén Victor neve ugrik fel, én viszont nem fogadom a hívását. Úgyis tudom a forgatókönyvet, ami leginkább azt emeli ki, hogy menjek vissza érte. Arra viszont várhat, nekem meg nincs hangulatom ahhoz, hogy leálljak veszekedni vele. Az ismerős épületrésznél állítom már csak le az autómat és a hirtelen csendre Charity is felriad. Nyugtalankodása nem meglepő, de az állapotán közel sem segít, így én vagyok az, aki inkább megmarad a higgadtsága mellett.
- Hosszú estéje volt, de most már pihenhet végre. – kezdetben egy válasszal is megajándékozom, utána viszont egyszerűen csak elkapom a karját és eme mozdulatsorok közepette folytatom tovább. – Nézzen rám. – először egy kérésként hangsúlyozom ki szavaimat, ami közben ujjaim lejjebb csúsznak kezéről a csuklójára, hogy amíg a szemkontaktusra ösztönzöm őt, a pulzusát is kitapinthassam. Szapora, ami betudható a helyzet ismeretlenségének és annak körülményeinek és ami nem fog változni, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy minden rendben van körülötte. – Figyeljen rám egy pár másodperc erejéig és megígérem, nem lesz semmi gond. – finoman az arcára terelem a másik kezemet, hogy ezzel is arra kényszerítsem, hogy a szemeimbe nézzen, majd csak ezután folytatom. – Helyben vagyunk. Most pedig számoljon velem négyig lassan és lélegezzen mélyet, majd utána megint négyig számolva fújja ki. Elfogunk menni nyolc másodpercig, maga pedig olyan nőnek tűnik, aki szereti a kihívásokat, így úgy gondolom simán menni fog. Szóval egy.. – kezdek bele én is, hiszen a legtöbb embert már az nyugodtabbá teszi, ha nem egyedül kell végig mennie a nehezebb helyzeteken és addig nem fogunk mozdulni innen, amíg jobban nem lesz, hiszen a siettetés csak még inkább rontana a helyzetén. Tommy elvesztésekor rengetegszer éltem meg a mélypontot és ez volt az egyik módszer, ami átsegített a nehezén.



Clayton Nash
Egészségügy
Play by :
armie hammer ←
Kor :
37
Foglalkozás :
traumatológus
Hozzászólások száma :
39

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyVas. Júl. 21, 2019 8:39 pm

Marshall x Nash
“Life is short. Break the rules.”
Önző vagyok? Hát ebben a pillanatban az összes rossz tulajdonságom kiforr egyetlen egyben, hogy szabad akarok lenni, és ha lenne pónim, akkor vele együtt hódítanám meg a táncparkettet, de csak maradok én, és a színes forgatag. Sikerül lekoptatnom a főnökeimet, de a barátnőmet se lelem, azonban nem csüggedek, és ha egyedül kell szórakoznom, akkor állok elébe a kihívásnak. A zene üteme a fülemben ver éket, annyira dallamos, és ritmikus, hogy kedvem lenne egy rúdon lógva énekelni is egyszerre, ha látnék valamilyen botot, vagy erre alkalmas eszközt. Izzadt testek csapódnak nekem, az illatok kavalkádja ez, mintha soha életemben nem tapasztaltam volna ehhez hasonlót. Nem zavar az sem, hogy nekem jönnek, mosolyogva fogadom el a bocsánatkéréseket, és ringok ebben az éteri világban. Kinyújtom a karomat, és a mellkasomban verdeső izomkötegre ütök, de csak képletesen, mert ezernyi réteg állja az utamat. Milyen lehet a markomban tartani egy valódi szívet? Arra még nem került sor, hogy ilyen műtétnek legyek a szemtanúja, de Brian történeteiből táplálkozva még az is lehet, hogy nekem is lesz dolgom hasonló esettel. Queens merőben más munkahely, mint az eddigiek, nem kellene folyton Afrikát felhoznom, mert alapvetően a két földrész sem stimmel már, nemhogy az egészségügy helyzete. Odaát szükség volt minden kézre, itt meg nem nyúlhatsz semmihez, mert úgy vélik, hogy az óvodából jöttél, és írni meg olvasni sem tudsz. Az orvoslás a szempontomból nézve kísérletezés. Sosem tudjuk elsőre, hogy mi baja van a páciensnek (ritka kivételek tarkítják a történetünket, de ez olyan ritka, mint a fehér holló), szóval vizsgálatokat kérünk, feltételezünk, aztán elbukunk, ha újabb akadályok gördülnek az utunkba. Percről-percre változhat a tényállás, akárcsak ma este. Már a fél társaságom lelépett, én viszont kitartó vagyok, és sikítva ropok. Az egyik dal követi a másikat, nem is tudom, hogy mennyit ittam, de szédelgek, és pisilnem is kell. Észszerű ötletnek bizonyul felkeresni a mosdót, és kiüríteni a hólyagomat. Nem vagyok otthon, de valahogyan megtalálom a helyes irányt, és beállok a sorba. A férfiak, és a nők felváltva adják egymásnak a kilincset, és ettől első körben összezavarom, szóval félreállok, és okos dokiként a nyakam ütőeréhez érintem az ujjamat, hogy beazonosítsam a mostani életfunkcióimat. A szédülés betudható az elfogyasztott alkoholmennyiségnek, de ez a dübörgés, normális?
- Szia… - bágyadtan mosolygok rá a mellettem elhaladó tetkós srácra, és a karja után kapok. – Bocsi…de közvéleménykutatok. Szerinted, ha… - az ujjait a sajátjaim helyére vezetem, és megvárom, hogy a szemembe nézzen. – Figyi…érezned kell a pulzálást. Innen szokták megmondani, hogy valakinek gyors-e a szívritmusa, ha nincs kéznél fonendoszkóp. – látom a barna szempáron az értetlenséget, de nem engedem meg neki, hogy elhúzza a kezét, hanem ott tartom, és vele együtt számolok. – Egy perc alatt kellene megadni az alapot… - én három után tíznél tartok, és ő is megunja a dolgot. – Szívtál kislány, hogy ennyire másvilágban élsz? – veszi el a mancsát rólam, és egyedül hagy. – Nee… - biggyesztem le az ajkaimat, és rájövök, hogy a szükségleteimet még nem elégítettem ki. -  A mosdó… - kiválasztós játékkal bökök rá a jobb oldalira, és tántorgok be rajta. Na, van is meglepetés, mert mindenhol farkak, különböző méretben. – Ejha… - kapom a szám elé a kezemet, többen felhördülnek, és ki is mennek, van aki meglök, és ennek a láncreakciónak hála…nekiesem a falnak. A fejemet be is ütöm, de a legnagyobb baj, hogy a piszoárba kapaszkodva a hányinger is kísérő tünet lesz. – Fúúúj… - kapaszkodom meg, és kiadom a gyomrom tartalmát. – Kislány…menj ki… - ripakodik rám valaki, de állni sem tudok, csak okádok, mint egy róka. Szüntelenül távozik belőlem ebéd, vacsora, de még az is lehet, hogy a holnapi reggelim is. Erőtlenül csúszok le, némi könnyáztatta képpel, és a hűs falnak vetve a forgó fejemet egyetlen percért imádkozom. Legyen már csend, aludni szeretnék, vagy újra hányni, de a kettő között ragadva…maga a pokol. Szekundumok mutatói kapaszkodnak egymásba, mire ki tudom nyitni a szememet, és egy ismerős szempár tekint vissza rám. Az óriás. A térdhajlatom alá nyúlva emel a magasba, nekem a reflexeim most nem jó barátaim, a fejem is a mellkasának dől. Győzedelmeskedik az ész, ami nekem nincs, és a jótékony bódultság. A zene hirtelen erőteljesebb lesz. Sűrű bocsánatkérések, aztán meg valami a lábamnak csapódik. Amikor kinyitom a szemhéjamat, csak homályos foltokat látok. A főnököm beszél, valaki ad valamit, és a hasamon landol a hideg üveg. – Auch. – szólalok meg nyöszörögve, mire megérzem a bőrömön a levegőváltozást. A fekvőpozícióval ki tudnék békülni, de a víznek különösebben nem örülök. – Ez nem ízlik. – tiltakozom, én nem vagyok Svájc, én rossz akarok lenni. Az üléssel is problémáim akadnak, nemhogy a tartással. A sötétben hunyorgok, de a hidegtől némi józanság költözik a testembe. – A címem….5th Avenue…ha taxis….vigyen haza. Nem akarok az a vagina lenni, akin mindenki átment, és nem is emlékszik rá… - félálomban motyogok már. Ahogyan az autó falja a kilométereket úgy süllyedek egyre mélyebbre, aztán hirtelen riadok fel. – Otthon vagyok? – eltolom a nyakamtól az üveget, az le is esik, én meg nehezen veszem a levegőt. – Mi…tört…tént. – hiperventillálok, és ha rosszullét volt az előzmény? Most  meghaltam?




Charity B. Marshall
Egészségügy
Play by :
Blanca Suárez
Kor :
29
Foglalkozás :
♨ másodéves rezidens ♨
Hozzászólások száma :
42

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptySzomb. Júl. 20, 2019 1:00 pm


charity&clayton

Már megtanulhattam volna az évek alatt, hogy amibe Victor neve van és nem a kórházhoz tartozik, az sosem végződött még az én javamra. Valahogy nem tudok napirendre térni afelett, hogy velem akarta megitatni azt az italt, de az még inkább zavar, hogy más valaki esett áldozatául a meggondolatlanságának. A helyzet körülményeit átgondolva mondhatnám csak azt is, hogy Charitynek már oly mindegy, hisz előtte sem tiltakozott az alkohol ellen, mégis abban a pillanatban, hogy kiderül mi is volt pontosan a vízben, feléled bennem valami felelősségtudat és onnantól kezdve nem csillapodik. Szerettem volna könnyedén lezavarni ezt az estét, hogy aztán ismételten visszatérjek a kívülállónak monotonnak ható, számomra viszont egy rendszerként elkönyvelt hétköznapjaimhoz. A munka volt az egyetlen, ami önmagában elegendőnek bizonyult, hogy órákon át feledésbe merüljenek a múlt dolgai, így egyértelműen még inkább csak ragaszkodom az ottléthez. Ez a hely azonban kibillent a megszokott egyensúlyból, amit nem tudok csak úgy egyszerűen elviselni.
Idejét nem tudnám megmondani mikor forgott ennyit a gondolatom egy nő körül, mint most Charity esetében is történik. Idegesnek érzem magamat, mert magamon kívül cselekszem és ami a legjobban dühít, hogy ennek ellenére mégis körülötte lézengek és még bizonyos ideig ebben a számomra értelmetlen táncműfajban is részt veszek, noha inkább csak őrködök felette, a mozgás felét pedig ő végzi, mégsem tudnám szórakoztatónak nevezni azt, amit művelünk. A többiek viszont úgy tűnik a kezdeti meglepődés mellett jobban élvezik a műsort, mint én.
- Nem tartozom senkinek sem magyarázattal. - felelek továbbra is távolságtartóan és most már határozottan érzem, hogy számomra itt ért véget az este és egyben az eddig jól beosztott türelmem is. Első dolgomnak érzem, hogy kivezessek mindenkit innen és bármilyen ellenkezést is halljak, azt könnyedén figyelmen kívül hagyjam. Nem fogok most rögtönzött kiselőadást tartani senkinek sem arról, hogy a részeg segítségük inkább csak hátráltatás lenne, mintsem valódi haszon, így ennek szegényes verzióját hagyom csak a fiúkra, mielőtt útnak indíthatnám őket hazafelé. Innentől azonban többnyire simán kellene mennie mindennek, Alice viszont ennek ellenkezőjére esküszik és mihelyst Leroy leveszi róla tekintetét egy másodpercre, hogy a mellette elhaladó barna hölggyel foglalkozzon, a rezidens ki is használja az alkalmat és elszabadul félgőzzel működő őrségünk alól.
- Hát ez hova lett? - értetlenségét kifejezve néz Alice után, de esze ágában sincs elengedni új partnerét, így amíg egyik kezemmel a már nyugtalankodó rezidensemet tartom, másikkal lökök egyet Leroyon a bejárat felé és addig nem is teszek le ezekről a mozdulatokról, amíg majdnem be nem ér. - Hívj fel. A számom 7354.. - kezd bele, de végül csak legyint egyet. - a többit magadtól kitalálod. Lelkitársak vagyunk. - magyaráz tovább, de már csak arra leszünk figyelmesek, hogy Charity is a barátnője után rohan, ezzel még inkább csak tetézve az amúgy is kitűnő hangulatomat és ha még ez nem lenne önmagában elég, Victor is most dönt úgy, hogy gyerekes énjét részesíti előnyben.  
- Valakinél még működik ez? – vetem oda ahogyan ismételten visszalépünk az épületbe, hogy újra részesei legyünk annak, amit már rég magunk mögött kellett volna hagynunk.
- Mindig elzavarod a nőket, Nash. Tudod te, hogy hányas volt az a csaj a VL listán? 10-es. Érted? Manapság már ritka olyat találni. - mérgelődik tovább, miközben elvegyülünk a tömegben, de csak fél füllel vagyok a dolog részese. Vele ellentétben engem jobban leköt, hogy megtaláljuk a lányokat, mintsem kivesézzük a fantáziavilágának a részleteit.
- Hidegen hagy a lista Leroy, amikor mindketten eltűntek és az egyikük erősen alkohol és drog befolyása alatt van. Az utóbbiért hála neked. Tartozol nekem, amiért nekem szántad az italt, ezért szedd össze magad, keresd meg Alicet és negyed óra múlva találkozunk a kocsinál. Ha nem vagytok ott, a hazajutást megoldjátok ketten. - hagyom magára és Charity nyomába indulok. A táncparkett után a bárpultot fésülöm át, de mindhiába. A zenére vonagló tömeg masszaként olvad össze a gyér megvilágításban, aminek átláthatatlanságát még a több irányból felszálló cigarettafüst is segíti. Egyik szőkésbarna hajzuhatag követi a másikat, de egyik sem passzol az általam keresett lányhoz és egyre kilátástalanabbnak tűnik a dolog ennyi ember között megtalálni azt az egyet. Mellette viszont az sem különösen segít, hogy többen is próbálnak a parkettre csábítani, aminek kedves elutasításához már végképp nincsen idegzetem. Veszek még egy fordulatot és teszek egy újabb próbát a megkeresésére, azonban egyre inkább azon kattog az agyam, hogy itt hagyom az egészet, felelősségtudat ide vagy oda. Már rég letettem arról, hogy annál több időt pazaroljak egy emberre, mint amennyi szükséges, most mégis egy szórakozóhely közepén csinálok magamból hülyét, amikor is egy olyan nő után kutatok, akihez a munkakapcsolaton kívül semmi más érdek nem fűz. Ez viszont úgy tűnik éppen elég ahhoz, hogy maradásra bírjon. Egy kis idő után az egyetlen, ami felkelti a figyelmemet, az a férfi mosdó előtti nyüzsgés és egy elkapott párbeszéd, miszerint a bent lévő csaj totál kész van és többen tanácstalanok mitévők legyenek vele kapcsolatban. Úgy érzem egy próbát megér, hogy utána járjak a dolognak és egyből le is szólítok egy onnan érkezőt, hogy avasson be a fejleményekbe. Kicsit zavaros a szövege és párszor összeakad a nyelve az alkohol befolyása alatt, de az sikerül kivenni, hogy az ő szavaival éljek ’a szöszi bige többet tolt a kelleténél’. Merőben stílusos. Átverekedem magamat a tömegen, kezdetben elnézést kérve, utána pedig az isten adta erőmet használva és ha páran felmordulnak, hát az legyen az ő gondjuk. Nem telik bele másodpercek leforgásába, hogy bebizonyosodjon a sejtésem, így nem foglalkozva az egyre hosszabbodó és férfiakból álló sorral hajolok le Marshallhoz és a karomba veszem őt a könnyebb kijutás érdekében.
- Kiszórakozta magát, most már ideje indulni. Kapaszkodjon erősen. – nem néz ki túl jól, de minél tovább bent marad, annál inkább elbódítja őt a levegő és a tömeggel járó zsúfoltság érzése. A pultostól egy szigorúan bontatlan vizet kérek és enyhén meg is szeppen, amikor találkozik a tekintetünk, hiszen könnyedén lejön neki, hogy én mindig színjózan vagyok annál, mint ahogyan azt kollégám tervezte. A vizet viszont már csak akkor bontom ki, amikor elérünk az autómhoz és óvatosan a földre helyezem a lányt, fél kézzel tartva őt és egyben valahogy így manőverezek a kupak lecsavarásával is. – Igyon belőle. – kérem meg, de a biztonság kedvéért még előtte enyhén megrázom az üveget és a fény felé tartva mérem fel állapotát. Megvárom, amíg némiképp sikerül neki teljesíteni a kérésemet, majd csak ezután nyitom ki az anyósülés részén lévő ajtót és segítek neki a beszállásban. – Útközben az üveget tartsa a nyakához és ne engedje el. – én magam vezetem rá kezét erre a mozdulatsorra, végül pedig Victort is tárcsázom, de nem érem el, a negyed óra pedig már bőven meghaladta önmagát is. Leleményes embernek ismertem meg, aki a lehetetlen helyzetekből is képes kivágni magát, így ajánlatos, hogy most se legyen másképp, hiszen ahogyan az alkunk szólt, tovább nem várok rá a kelleténél és ennek megfelelően is cselekedek, ahogyan kiállok a parkolóból és a főútra kanyarodok rá. Szükséges, hogy minél távolabb kerüljek az este eseményeitől, amihez elég csak oldalra pillantanom a lányra ahhoz, hogy rájöjjek: még csak most kezd ez igazán bonyolódni.



Clayton Nash
Egészségügy
Play by :
armie hammer ←
Kor :
37
Foglalkozás :
traumatológus
Hozzászólások száma :
39

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptySzer. Júl. 17, 2019 9:59 pm

Marshall x Nash
“Life is short. Break the rules.”
Nem értem, hogy mi a helyzet. Kijártam az orvosit, életeket mentettem a fekete földrészen, és mégis most itt állok egy irgalmatlan vigyorral az arcomon, és mégsem tudom, hogy mi történik velem. Az előbb még odakint csókolóztam egy gitárossal, akinek nagyon jó illata volt, csak túlságosan lecsúszott a keze, de még ez sem zavart. Dr. Nash ijesztően parancsoló hajlamú, nem éri be azzal, ha valaki nemet mond neki, és mégis szexuálisan felizgat, hogy ő mutatja nekem az utat, és még arra sem ad lehetőséget, hogy ellenkezzem. A tánctéren újra elkap a hév, hogy átmozgassam a testemet, és erre ráveszem őt is. Nem tétlenkedem, megfogom a kis kezét (nem az, és akkor milyen adottságai lehetnek odalent) és átvezetem a lüktető tömegen, hogy kiszúrjak egy tetszőleges helyet, és a zene ritmusára sarkallva mozgásra bírjam. A méreteivel gondok vannak, megszédülök, ha felnézek rá, de most ez a legkevesebb gondom. Úgy érzem, hogy egyszerre tudnám megmászni a Himaláját, és futnám le a Central Park körüli távot, de most az marad egyetlen opciónak, hogy a főnökömmel ropjam. A nyaka köré fonom a sajátomat, igazán jól szórakozom. A látásom homályos, a fényektől nem bírok úgy figyelni, ahogyan szeretné, ezért nem is jön át elsőre, hogy mennyire feszélyezett a társaságomban. Nem vagyok büdös, vagy ilyesmi, lezuhanyoztam a kórházban, nem izzadtam meg, de mondjuk a hátamról csurog a víz. Lehetséges, hogy ezt is megérzi? Vadkopó, akinek az a legnagyobb játéka, hogy a rezidensek félelméből táplálkozik? Mit érdekel ez engem! Totál felháborodom, és még jobban összefűzöm a két karomat a nyaka körül. – Ez a nevem, valami gond van? Nem értem…lefürödtem. Nem akarok én úgy… - belekezdhetnék, hogy a szex totálisan természetes dolog két ember között, de nem ártana egy szájzár, szóval csak beharapom az alsó ajkamat, és szégyentől mentesen mosolygok fel rá. – Minden alkalommal ennyire karót nyelt? Odabent a kórházban fölényes, és suttognak ezt-azt magáról…de nem fogom elárulni mit. – rázom meg a fejemet, és amikor lefejti a kezemet magáról, akkor taktikát váltok, és egy kisebb bemutatóval örvendeztetem meg. Ez általában bejön a pasiknál, Mark ágyba vitt volna, ha nem kap egy pofont, de azt hiszem, hogy a felettesemet fából faragták ki. Tényleg buzi? Akkor más lyukra játszik, és édeskevés leszek, hogy izgalomba hozzam, de nem adom fel. A színen feltűnik a csapatunk is, lelkesen integetek Alice felé, aki a szája elé kapja a kezét, aztán előkerül a telefonja, és lefilmez. – Sziaa…..nézd mennyire jó vagyok. – sikongatok, és lejjebb mennék, de a móka véget ér, mert Dr. Nash felránt, és a többiek felé terel. Nem hallom, hogy mit beszél a társával, aztán meg Alice-t veszi célba. – Jól vagy Char? – Raff a vállamra teszi a kezét, én meg hevesen bólogatok. – Úgy örülök, nem mondtam még, hogy szeretlek? – ölelem át nagy hévvel, és egy puszit nyomok az arcára. Alice sopánkodik a háttérben, Brian meg nem jut szóhoz. – Tuti szívott valamit, ez nem okés. Délelőtt még a hideg rázta ki, ha Dr. Nash szóba került. Ennek nem lesz jó vége, viszont enyém a műtét. – dülleszti ki a mellkasát, miközben közelebb lép, és a két srácnak a nyakába tudok csimpaszkodni. – Brian annyira szeretlek. Megmentettél engem. – hajolnék közelebb, de Raff maga mellé állít. – Vissza az agarakkal. – úgy tologatnak, mint egy babát, de aztán visszatér a dementor, és a karomat megragadva a kijárat felé irányít. – Én még nem akarok menni… - ellenkezem, és kezdek dühössé válni, sőt még szédülök is. Az erősebb nyer, szóval kijutunk a szórakozóhely elé. Egy kisebb tömeg cigit szív, és beszélget, kedvem lenne csatlakozni, ha nem tartana maga mellett az óriás. A fiúk vitáját csak fél füllel hallom, mert Dr. Leroy-jal nézek farkasszemet, aki csak vigyorog. – Jól érzi magát Dr. Marshall? – bólogatva szemlélem, mire feltűnik, hogy négyen maradtunk. – Ez…mi? – értetlenkedek, de valami kocsiról dumálnak, én meg kezdek ideges lenni. – Alice….ne hagyj itt. – kérlelem a barátnőmet. Kezd betelni a pohár. – Engedjen el. – rántom el a karomat, és szúrósan nézek a feletteseimre. – Megyek megkeresem. – imbolyogva megyek befelé, és szerencsémre éppen egy nagyobb baráti társaság jön ki, így elveszítenek, és belekóstolhatok a zenébe. – Ez az… - tartom fel a kezemet, miközben a mellkasom majd ki akar szakadni a helyéről. Alice-t nem látom sehol, de bánom is én, reggelig fogok táncolni. Belevetem magam a tömegbe, és két testhez préselődve kezdek mozogni. A hajamba túrva hagyom, hogy sodródjak az árral. Nem tudom, hogy mennyi idő telhet így el, amikor úgy döntök, hogy pisilnem kell. A mosdót kétszer tévesztem el, de aztán sikerül beállnom a sorba. A falnak dőlve várakozom, miközben nagyon melegem lesz. – Húú…ez nem jó. – a nyakamhoz érintem két ujjamat, hogy bemérjem a pulzusomat. Harminc…kilencven….sok.




Charity B. Marshall
Egészségügy
Play by :
Blanca Suárez
Kor :
29
Foglalkozás :
♨ másodéves rezidens ♨
Hozzászólások száma :
42

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptySzer. Júl. 17, 2019 9:05 pm


charity&clayton

Ha kellene választanom egy alternatívát, mely azt támasztaná alá mikor csapott át az amúgy sem kedvemre való este egy őrületbe, talán a rezidenseket emelném ki, mint főokot. Magam csak nyugalomra vágytam. Elvegyülni az emberek között, keresni egy félreeső sarkot és meghúzódni ott, amíg Victor szervezete úgy nem dönt, hogy itt az ideje gazdáját kispadra tenni a bevitt alkoholmennyiség miatt. Kollégám azon emberek közé tartozott – elmondása szerint -, aki nem bírta jól az italt, ez viszont mégsem tartotta őt vissza attól, hogy időnként a munkával járó feszültséget lerészegedéssel váltsa fel. Azonban ez az első alkalom, hogy én is szemtanújává válok az esetnek, és bár nem egyszer került elő a téma, miszerint jól jönne számomra is valami, amivel kizárhatom a kórházban történteket, mégsem érzem, hogy pont az ilyen életvitel lenne számomra az igazi. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy képes leszek egy pár percig félretenni a kellemetlen valóságot, miszerint a rezidensekkel vegyülni hiba. Felettesükként meg főleg. És bár megbékélek a spontán játékötlettel, hiszen végre egy olyan az este során, ahol némiképpen otthonosabban mozgok, az viszont már közel sem válik nyugtatóvá, amikor egy félreértés miatt a poharamba kevert drog az egyik rezidensem tulajdonába kerül – mindez viszont a tudatomon kívül. Ha eddig nem tartottam volna túlontúl helytelennek ittlétemet, ez a pillanat és az ezeket követő tettek csak még inkább igazolják jóslataimat és még arra is játszi könnyedséggel késztetnek, hogy verekedést kezdeményezzek egy olyan helyzetbe, amihez nem sok közöm vagy érdekem fűz. Kivéve azt az apró részt a történetben, hogy az én általam átnyújtott ital okozza Charity kicsattanó jókedvét.
A hangulatom valahol a totális idegbaj és a plafont verdeső vérnyomásom között ingadozik, ami nem feltétlenül tekinthető a kitűnő este alapjának. Magam előtt tartom rezidensemet és noszogatom a beljebb jutásra, hogy minél távolabb kerüljön attól az alaktól, aki ocsmány módon használta volna ki egy védtelen nő helyzetét, mégis egy részem bánja a tetteit abban a pillanatban, amikor a lány úgy nem dönt, hogy feléleszti nem létező tánctudásomat és úgy csimpaszkodik belém a csípőjét ringatva, mintha ezen múlna az élete. Most először azt érzem, hogy kár volt beleavatkoznom a kint történtekbe, noha felelősnek érzem magamat a tudatmódosító következményei miatt. A feltett kérdésekre a válaszadást azonban szándékosan kerülöm, hiszen mégsem állhatok elő azzal, hogy az én hibámból adódóan került egy olyan helyzetbe, amely másnapra elfelejthetetlen bélyegként hagyott volna nyomot. Sok mindenben nem vagyok partnere az embereknek és többnyire azon vagyok, hogy megcáfoljam őket, de nem tudtam volna később tükörbe nézni, hogyha nem akadályozom meg mindezt.  
- Dr. Marshall.. – köszörülöm meg a torkomat, hátha ezzel felhívhatom arra a figyelmét mennyire kényelmetlen is számomra ez a helyzet. – Úgy érzem kezd kellemetlenül a magánszférámba mászni. – jelentem ki ezt teljes természetességgel, habár ösztönösen tartom őt kezemmel, azzal magyarázva ezt, hogy hátha így elkerülhető az előbb-utóbb bekövetkező összeesés. Figyelembe véve azt, hogy a drog előtt már nem egy pohár alkohollal volt dolga, jobb minden eshetőségre felkészülni. Charity azonban úgy tűnik most kezd csak igazán belejönni és a nyelve is egy kissé megered az önmagáról szóló információkat tudtomra adva, melyeket nem feltétlenül önszántamból, de meghallgatok, bővebben viszont nem bonyolódok bele. Sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy bájcsevejt folytassak vele az életéről, amit bizonyára önként és józanul nem dalolna el ennyire nyilvánvalóan. Ettől függetlenül megjegyzem az elhangzottakat, hátha a későbbiekben hasznomra is válhatnak.
- Értem. – véleményezem csupán ennyivel és egy másodperc erejéig végigfuttatom rajta tekintetemet. – Pedig most elnézve magát, talán a szabályok nem is olyan ártalmasok, mint ahogyan azt gondolja. – teszem még hozzá, de nem vagyok partner ebben a feszélyezett és táncnak elkönyvelt mozgásban. A zene nem az én stílusom, az alkohol és különböző parfümök keveréke pedig csak fokozza a páratlan élményt, amivel kapcsolatban már biztos vagyok, hogy az ingem is átvette teljesen a szagát. Ha akarnám sem tudnám gyorsan eltüntetni ennek a katasztrófának a bizonyítékát.
Az egész helyzet abszurditása akkor válik csak még valóságosabbá, mikor a többiek is felfigyelnek szokatlan párosunkra és egyből közelebb merészkednek, hogy felmérjék pontosan azt, amit látni vélnek. Némiképp távolságtartással, de lefejtem magamról Charity kezét, aki ezt egy jelzésnek veszi arra, hogy most egészen másképp közeledjen felém, ez a kialakult szituáció pedig egyáltalán nem különböztet majd meg engem attól a férfitől, aki előbb bepróbálkozott nála. Ebben viszont egyáltalán nem segít, hogy Alice úgy dönt a legjobb, ha mindezt megörökíti. Mindannyian tudjuk jól, hogy miképpen fognak ezek a bizonyítékok kikerülni és milyen visszhanggal járnak. Egy másodéves rezidensnek ez egy örök terhe marad és az én karrieremnek sem lenne jó pont, ha szárnyra kelnének ehhez hasonló pletykák.
- Elég lesz. – megfogom a lány karját és megpördítem őt úgy, hogy a kijárat felé irányítsam. – Induljunk. – a fejemmel jelzem, hogy számomra és társaságom számára itt és most véget ért az este és bár a többiek ezzel nem értenének egyet, mégis ettől függetlenül követnek. – Ezt megköszönöm. – veszem ki Alice kezéből a telefont, de amikor kapálózni kezd érte, egyszerűen csak feltartom a magasba így egy idő után feladja. A videó törlésre kerül és hogy törlesszünk egymásnak, az ő telefonjáról hívok taxit mindenkinek, kivéve nekünk.
- Nem néz ki túl jól. Én vele maradok. – lép közelebb hozzánk Raffael, de az első taxi meg is érkezik, így ajtót nyitok a két fiúnak, hogy felgyorsítsam a folyamatot.
- Józan segítségre van szüksége, maguk pedig ittak. – jelentem ki egyszerűen, de itt még a beszélgetésünk úgy tűnik nem ért véget.
- Teljesen magamnál vagyok. – erősködik, de az üveges tekintetéből és instabilabb járásából ítélve könnyen meglátszik, hogy egyikük sincsen a helyzet magaslatán.
- Ez esetben nem okoz majd gondot a cím megmondása a sofőrnek. További szép estét. – azzal becsukom az ajtót és Victor felé fordulok, akinek úgy tűnik nagyon sok mondanivalója van, de még mielőtt belevágna, közbeszólok.  
- Egyéb szellemes hozzáfűzés? Mert attól megkímélhetsz. – figyelmeztetem, de inkább letesz arról, hogy bármit is mondjon. – Induljunk a kocsihoz. – könnyebbülök meg végre, hogy elhagyhatom ezt a helyet, de Alice egészen másképp dönt, mert mire észbe kapunk, már ismételten a szórakozóhely ajtaját tépi fel és apró termetével könnyedén vegyül el a tömegben. 




Clayton Nash
Egészségügy
Play by :
armie hammer ←
Kor :
37
Foglalkozás :
traumatológus
Hozzászólások száma :
39

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptySzer. Júl. 10, 2019 6:38 pm

Marshall x Nash
“Life is short. Break the rules.”

Valahogyan minden könnyebb, mint eddig volt. Nem parázok, már az sem érdekel, ha dr. Leroy és dr. Nash megbámulnak, mert a veszélyek tovaillannak. A pillantásom a környezetet pásztázza, milyen király lenne mondjuk felmászni a pultra, és onnan énekelni a most játszó bandával, vagy mondjuk bemenni a tánctér közepére, és reggelig csak kúszni a zene ritmusára? Bárhogy is döntök, a játék iránti izgatott lelkesedés kihunyni látszik pici lelkemben. Nem nekem való a műtét, még nem hevertem ki Afrikát sem, ott nem kellett engedély, hogy szikét ragadjak, még akkor sem, ha nem volt hivatalos okiratok arról, hogy szakképzett orvos lennék. Ott nem kellett azzal bajlódnom, hogy a hierarchián felettem állóknak megfeleljek, mert egyenrangúként kezeltek az idősebb dokik is. Olyan jó volt az a fél év, imádtam a meleg sivatagot, a közelben leledző vadállatokat. A környezettudatosság még nagyobb értelmet nyert, mikor láttam a saját szememmel, hogy hány ember nem kap tiszta vizet. Ebben az országban mindenki azon siránkozik, hogy nincs meg neki az új almás készülék, vagy nem vehette meg a legújabb táskáját. Másban mérik a pénzt, ahogyan ott, és ez felkavar. Egy kisebb vagyont kérnek el hónapról hónapra, hogy legyen tető a fejem fölött, fizetnem kell a tanulmányaim miatt felvett hiteleket. Megkérhettem volna az édesanyámat, hogy fizesse ki, de akkor tudom, hogy életem végéig tartoztam volna neki, és ezt örökké a szememre vetette volna az összes családi összejövetelen. Hiába vagyok az egy szem gyermeke, ettől még velem sem különb, és hamar rá kellett jönnöm, ha ki akarok szakadni a sas karmai közül, akkor a saját lábamra kell állnom. Emma Houston neve az orvosi berkekben egy istenével vetekszik, de nekem nem jelent többet….sőt én ismerem őt a legjobban apa után. Nem csodálom, hogy elváltak, azon inkább, hogy még mindig képesek higgadtan beszélgetni, holott két külön világot képviselnek, de anya még apa új feleségével is jó kapcsolatot ápol. Nem értem a szüleim közötti viszonyt, nem is kell…most szárnyalhatok. A kezemet a magasba emelem, úgy adom a ritmust, ahogyan közlöm Brian-el, hogy az övé a fődíj, engem már csak a zene visz előre, és az ismeretlen hívogatása. Nem is kell sok, hogy társaságom akadjon a tánctéren egy helyes fiatalember képében. Mark…azt hiszem ez a gitáros neve, aki nem tököl sokat, mert szinte azon nyomban le is kap. A tempó egy kicsit gyors nekem, de egyszer élünk? Forog velem a világ, a fények együtt táncolnak a dallamokkal, és boldognak érzem magam. Nem is ellenkezem, hogy kimenjek vele a sikátorba. A friss levegő üdítően hat rám, miközben egy hideg felületnek löknek, és felgyorsulnak az események. Nem mondhatom el, hogy mit akarok…mert én sem tudom, csak azt érzem, hogy a fenekemet fogdossa a Mark…ez a neve, ugye? Összemosódnak a képek, az egyik pillanatban még az ajkaimat harapdálja, és csúnya dolgokat súg a fülembe, utána meg valaki elrántja rólam, és feltűnik egy magas férfi. Még emelem a fejem, igen…ez a főnököm. – Dr. Nash? – összeakad a nyelvem beszéd közben, de olyan nagyot ránt rajtam, hogy hirtelen a háta mögé kerülök. – Történt valami baj? – kuncogok egyet, és végignézem, ahogyan behúz egyet a lovagomnak. - Hmmm… - néznék hátra, de a vállamnál fogva tol befelé a szórakozóhelyre, és csak akkor kerülök szembe vele, amikor becsukta az ajtót. – Miért bántotta, hiszen csak csókolóztunk? Olyan nagy baj az? – érdeklődöm évelődve vele. – Apám…maga nagyon magas, mint egy jeti. Szédülök, ha fel kell néznem Önre. – mosolygok bárgyún, aztán megragadom a kezét, és a táncparkettre csábítom. – Jöjjön, lazuljunk egyet. Nem bírok egy helyben maradni, ez varázslatos. – megszorítom a kézfejét, és mivel a meglepetés ereje nálam van, ezért sikerül be is húznom a táncolók közé. Nagyon kilóg, de megkapaszkodom a nyakában, és pipiskedve szemlélődöm. – Hurrá…lazuljon Dr. Nash, elvégre ma nem volt túl kedves velem…emlékszem…tudja, néha még leblokkol az agyam. A sürgősségi más világ, mint Afrika volt. Én nekem sok a szabály, és maga ijesztő. – bandzsítva fonom össze a két kezemet a nyaka körül, és ringatózok a zene ritmusára, aztán gondolok egyet, és megfordulva a csípőmet nyomom neki. A háttérben valakik meghökkenve bámulnak. – Nézzenek oda, a rezidenstársaim. Sziasztok. – intek nekik, és a hajamba túrva dörzsölöm neki a tomporomat a nadrágjának. – Na Nash…még nekem beszéltél. – vigyorogva közelít dr. Leroy a barátnőm társaságában.




Charity B. Marshall
Egészségügy
Play by :
Blanca Suárez
Kor :
29
Foglalkozás :
♨ másodéves rezidens ♨
Hozzászólások száma :
42

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptySzer. Júl. 10, 2019 12:22 am


charity&clayton

Az esetek többségében jók a megérzéseim, ezért ha úgy adódik, akkor hallgatok is rájuk. Bár akkor is ehhez tartottam volna magamat, amikor Victor felhozakodott az estére tervezett programjával, melynek engem is szerves részesévé akart tenni, mégsem tettem. Talán az évek alatt barátságnak titulált kapcsolatunk miatt vagy egyszerűen a további nehézségek elkerülése végett, de most mégis azon kapom magamat, hogy egy dartsverseny kellős közepén vagyok, az ellenfeleimet pedig azok a rezidensek képezik, akiket a munkán kívül látni sem kívánok. Meglehet a hivatásom az életem, mégis erősen ragaszkodom ahhoz a határhoz, amit már a legelején meghúztam. Akkoriban Victoria mellett nem volt nehéz ennek a kivitelezése. Ő könnyedén elérte, hogy a munkámmal járó problémák a kórházon belül maradjanak, a magánéleteim részletei pedig otthon, a négy fal biztonságában. Meglehet ő volt az, aki miatt máig sem vagyok hajlandó ódákat zengeni az életemről vagy beavatni vadidegeneket a hétköznapjaim monoton menetébe, hiszen logikusan is nézve, de nem tartozik rájuk. Így akár mondhatni, hogy ez a fajta keveredés, amit a munka kívüli tevékenységünk hoz magával cseppet sincs kedvemre, ahogyan a maradás sem az első másodpercektől kezdve. Victor mindig is egyszerűbben lavírozott el ebben a világban. Ő még egyetértett a mai, modern felfogással és nem kérdőjelezett meg minden kellemetlenséget, amit az élet útjába sodort, hanem besorolta egy olyan kategóriába, melyek újabb kapukat nyitottak meg számára. Ebben sosem értettünk egyet, ő neki pedig látványosan bökte a csőrét, hogy nekem nem ebből áll az életem és a szórakozást, mint olyat sem egy hangos zenétől dübörgő és olcsó parfümtől bűzlő estével definiálnám. Gyerekként megtanultam zongorán játszani és ennek a hobbimnak a mai napig sok időt áldozok, ha a szabad perceim úgy engedik. Jóllehet az iskolai ünnepségek voltak az utolsó olyan események, ahol közönség előtt mutattam meg tudásomat, mára már csak az otthon falai között vagyok hajlandó játszani. A nyugodtság, a kifinomultság és a művészet. Ezek mindig jobban felkeltették érdeklődésemet, mint azok, amelyeket Victor próbál eladni nekem jó szórakozás gyanánt. Meg kell mondanom, eddig egyáltalán nem érzem magamat meggyőzve.
A tiltakozásom a folytatás ellen egy másodperc erejéig alábbhagy, míg úgy nem döntök élből elutasítom a tétet és heves tiltakozásomat azzal erősítem meg, hogy nyerésig hajszolom csapatunkat. Versengő típusként lettem korábban elkönyvelve, így a mai egy újabb lehetőség arra, hogy kamatoztassam a múltban tanultakat. Az első kör a mi javunkra billenti a mérleget, de az eredményeket elnézve a másik csapatot sem kell lebecsülni, így ehhez is tartom magamat. Egyáltalán nincs szükségem arra, hogy a végén egy olyan ígéretet teljesítsek, aminek egyik pontját sem tudom elfogadni, ezért odafigyelek arra kikkel is van dolgom és egy kis időre félreteszem a kellemetlen valóságot, miszerint a főnökük vagyok.
Victor a játék közben sem hazudtolja meg önmagát és mihelyst lehetősége nyílik rá, egyből a pultot veszi célba, hogy italokat szerezzen. A kezembe nyomott pohár víz bevallom jól esne a fülledt levegő enyhítésére, de elnézve a közelben túlságosan is szórakozott lányokat úgy döntök, hogy inkább az egyiküknek adom át, hátha némelyest elérhető lesz náluk a józanság egyetlen szikrája is. Az a vallomás viszont ami ezek után Victor száját hagyja el élből megváltoztatja a véleményemet és bár legszívesebben behúznék neki egyet, ehelyett kerülöm a feltűnést és úgy döntök, hogy csak később fojtom meg, amikor kevesebb szemtanú akad.
- Bocs Nash, komolyan. – szabadkozik, de már mindhiába. Charity kezében a pohár már üresen áll és bármennyire is igyekszik szépíteni Leroy a dolgot, a tényeken ez akkor sem változtat, hogy én voltam az, aki önként és dalolva adtam át a droggal kevert vizet a mit sem sejtő rezidensnek.
- Talán bölcsebb lenne, ha most már egy szót sem szólnál. – sandítok rá még egyszer figyelmeztetően és szerencsére veszi a lapot. Gondolkoznom kell, mégpedig gyorsan. A kórházban az ilyen esetekre meglenne a protokoll, de ez viszont egészen más környezet, így teljesen különböző megoldást kíván. Régóta nem tapasztaltam bűntudatot, márpedig most erősen kétlem, hogy mással néznék szembe. Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy felelősséget érezzek a lány iránt, ha már egyszer én voltam az, aki ebbe az állapotba taszította. És bár egy ideig visszatérünk a játékhoz és arra koncentrálunk, de én szokatlanul is sokszor tekintek Charity felé, de mielőtt ez bárkinek feltűnést keltene, egyből másfelé tekintek. Egyedül Victor az, aki megjegyzi kényszeres viselkedésemet.
- Jól lesz, ne akadj ki. – veti oda, én pedig egy könnyed mozdulattal dobom el a kezemben lévő tűt, ami erősen fúródik a táblába.
- Dugulj el, Leroy. – kikerülöm őt, de úgy tűnik ez a másodpercnyi figyelemelterelés is bőven elég volt ahhoz, hogy elveszítsem Marshallt szem elől. – Hova lett?
Victor tanácstalan vállvonása nem segít, így a többiek felé fordulok és megindulok a barátnője felé, aki lassan kezdi elveszíteni a fonalat a hollétével kapcsolatban.
- Merre van a barátnője? – a kérdés hatására egy értetlenkedést kifejező ’há?’ a válasz, mielőtt bal profilját odatolná, hogy megismételjem magamat. -  A barátnője. Hova lett?
- Char? Öhm..izé.. – körbetekint, aztán tenyerét a mellkasomra támasztja, amitől érdeklődve siklik le tekintetem a kezére, végül lefejtem magamról. – A pezsgős pasival mentek ki…de dr. Nash…figyeljen, én nem ittam sokat. Mármint nem vagyok kirúgva, igaz? – próbál ott tartani még, aminek hatására intek Leroynak és odatolom őt a csacsogó rezidenshez.
- A tiéd. Nekem dolgom van. – azzal otthagyom őket és egyenesen a kijárat felé veszem az irányt, hogy megkeressem a társaság hiányzó láncszemét. Már az előbb sem nézett ki valami megbízhatónak az a tag, most viszont, hogy Marshall nincs a tudatában tetteinek csak még aggasztóbbá válik a helyzet. Az ajtó könnyed mozdulattal csapódik ki, amikor taszítok egyet rajta és nem kell sok, hogy észre vegyek két alakot az utcalámpa sápadt fényében, ahogyan ahhoz sem kell túl sok idő, hogy meginduljak feléjük.
- Mi van már? – fordul felém a pasas, engem viszont jobban leköt a lány épsége, mintsem a másik ember problémája. Tisztán látszik, hogy már rég a bevett szer hatása alatt áll.
- Menjen vissza. – húzom el a lányt a férfi mellől, de amikor a tag megindul felém, egy könnyed mozdulattal irányítom Charityt a hátam mögé. – Van valami ellenvetése talán? – távol álljon tőlem az erőszak és valójában a legutóbbi eset óta a dühkitöréseim is korlátozottan tértek csak vissza és akkor sem olyan nagy mértékben, mint a múltban, de bizonyára nem fogom annyiban hagyni, ha kötözködni próbál. Egy darabig úgy tűnik hezitál, végül megindul felém, amitől olyan ösztönszerűen húzok be neki, hogy még magam is meglepetten tapasztalom viselkedésemre nem jellemző tetteimet. – Indulás befelé. – Marshall hátára helyezem tenyeremet és úgy irányítom őt vissza a helyiségbe, magunk mögött hagyva a földre küldött ismeretlent. Nem tudom megmondani mi ütött belém, de talán olyan régóta nem éreztem a bűntudat eme  formáját, hogy elfeledkeztem milyen tettekre is sarkall.  




Clayton Nash
Egészségügy
Play by :
armie hammer ←
Kor :
37
Foglalkozás :
traumatológus
Hozzászólások száma :
39

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyHétf. Júl. 08, 2019 9:45 pm

Marshall x Nash
“Life is short. Break the rules.”
Mark és Declan első ránézésre nem abból a félős fajtákból valóak, és látom én, hogy Alice-nek bejönnek a zenészek, csak ugye ott van neki Paul. A töketlen, és mégis ragaszkodó pasi, akinek az sem számít, hogy a barátnője orvos, és rengeteget dolgozik, de még így is elvárja tőle, hogy körberajongja. Nem bírtam az alárendelt szerepet egy párkapcsolaton belül, nem véletlenül vetettem véget Westonnal, az igaz, hogy ő nős volt, és a főnököm, több sebből vérzett a történet, de mégis meg kellett húzni a határokat. Nem gondolom túl az elfogadott kis pezsgőket, lehetne benne akármi, de már annyit ittam, hogy a bátorság ömlik belőlem, és a bőrömből szivárog ki a gőzpára…aha inkább az alkohol. Rövid időn belül ennyi felest felhajtani annyit fog tenni, hogy holnap nem megyek kirándulni, hanem egész nap döglök a garzonlakásom mélyén. Queens drága hely, de mázlim volt, hogy találtam még kiadó ingatlant az év ezen szakaszában. Az első pár napot hotelban töltöttem, arra sem voltam hajlandó, hogy anyánál lakjak, mert kiidegelt volna. A szempilláimat rebegtetem meg, és belekortyolok a habzó italba. Jólesik a szervezetemnek ez a fajta lazulás, már nem állok görcsösen az előttünk álló dartshoz sem. A feletteseink fogadást kötöttek, a téteket kedveltem, akkor mi tartott volna vissza, hogy ne élvezzem ki az estét? Brian int már, hogy ideje lenne mennünk, ezért fájó búcsút veszünk a többiektől, bár Mark még mutogat nekem valamit a tömegben, mintha a füléhez tartaná a kezét egy telefont formázza, de csak megrázom a fejemet, és a nagy lelkesedésemben el is veszem a nagy géniusztól a tűket, hogy dobjak egyet, vagy kettőt. Az imbolygásom még nem mutat túl a részegség első fázisán, a fejembe szállt a pia, de azért tudom, hogy mit teszek, és kikkel vagyok. Az érzékem kitűnő, elérem a magasabb pontszámokat, egy kisebb tapsviharral jutalmaznak a többiek, mikor ránézek a magas óriásra, és felcukkolom. Nem felel konkrétan semmit, én abban a tudatban vagyok, hogy nem is figyel ránk, ezért visszamegyek az egyik könyöklőhöz, és a sörömből vedelek egy sort, de amikor egy árny feltűnik a hátam mögött, és a barátnőm kezében megáll a pohár, akkor sejtem már, hogy nem várt vendég érkezett. A törzsemmel fordulok az idegen felé, aki hopp…még emeld fel a tekinteted Charity, mert innen nem látni jól. Hunyorogva szemlélődök, még napellenzőkként is odatartom a jobbomat a víz láttán. – Nekem hozta? – körülnézek, hátha tévedés, de ellenkezni nem merek, így jó kislány módjára hajtom fel a pohár tartalmát, az utolsó cseppet is kinyerve belőle. – Én…holnap. – magyarázhatok neki, mert elrántja a másik góré, én meg értetlenül pillantok Alice-re. – Ez meg mi volt? Adott neked vizet? Józanodnunk kellene, vagy ez mégis mi? – szalad fel az egyik szépen ívelt szemöldököm. Nem görcsölök rá a témára, megrántom a vállamat, és a sör maradékát is felhajtom, majd az alkarommal törlöm le a számat. – Ez jólesett. – elégedetten sóhajtok egyet a szédülés közepette, és egy bárgyú mosoly ül ki az ajkaimra. Már kicsit zavaró, ahogyan Dr. Nash fürkészik, most komolyan arra számít, hogy éjfélkor takarodó lesz? Közelebb húzódom a másik lányhoz a csapatban. – Alice…ugye, hogy erre néznek? – egyértelmű, hogy kire gondolok, de ő rátesz egy lapáttal, és feltűnően odafordul. – Igen…valami rosszat tettünk? – esdeklően néz rám, de én megrázom a fejemet tagadólag. – Megdolgoztunk a mai kikapcsolódásért, hidd el nekem. – helyezem mindkét kezemet a vállára, és szuggesztíven nézek a szeme közé. – Ma akkor is jól fogjuk érezni magunkat, ha mások el akarják rontani, rendben? – ígértetem meg vele a dolgot, és visszatérünk a játékhoz. – Maga jön dr. Leroy! – szólok oda, erre gyanúsan szétröppenek, és egy csalfa mosollyal megy az útjára a belgyógyász.
A versenyből nem lehet sok hátra, de érzem, hogy kezd forogni velem a világ, és valamiért furán erősnek érzem magam, és magabiztosnak. A hajamba túrok az ujjaimmal, és legyezem az arcomat, mire odajön hozzám Raffael. – Minden okés, Char? Ugye még nem rúgtál be? – incselkedik velem, de most nem tudom komolyan venni. – Úgy érzem… - hadarom el neki - …hogy az enyém a világ. Hallod ezt a zenét? Imádom…a gitár. Húú…én szerintem megyek táncolni. Brian tiéd a műtét. – intek egyet, és belevetem magam a táncolók közé. Érzem a ritmust a lábamban, automatikusan forgatom meg a csípőmet. Hála istennek a latin tánc a véremben van, apa nem volt rest beíratni annak idején tanfolyamokra, és még tánciskolákba is jártam. A színpad közelébe akarok férkőzni, amikor valaki elkapja a vállamat. – A szép lány a pulttól, Charity, ugye? – hosszasan méreget a Mark nevezetű fazon, és birtoklóan a fenekemre irányítja a kezét. – Az volnék, de nem hallok semmit. – a következő szekundumban már le is kap. Fogalmam sincs, hogy miért nem pofozom fel, de isteni…ez a sok nyál. A nyaka köré fonom a karjaimat, és beleveszek a kezdeményezésébe. Totálisan elveszítem a kontrollt magam felett, így még akkor sem ellenkezek, amikor megszakítja a csókot, és a színpad melletti ajtóra mutat, hogy kövessem. Összefűzöm az ujjainkat, és a fénycsóvák váltakozását követve indulunk meg kifelé a sikátor részhez. Szinte még be sem csukódik mögöttünk az ajtó, de máris a falnak lök, és a két kezével elállva az utat tapad rá az ajkaimra ismételten. – Hmm…nem… - belém fojtja a szót, és a gondolataim is kezdenek szétfolyni.




Charity B. Marshall
Egészségügy
Play by :
Blanca Suárez
Kor :
29
Foglalkozás :
♨ másodéves rezidens ♨
Hozzászólások száma :
42

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyVas. Júl. 07, 2019 8:46 pm


charity&clayton

Még a terápián töltött órákra visszavezetve egyszer azt mondták, hogy a versengésre való hajlamom vagy a túlzott öntörvényűségem leginkább abból fakadhat, amik a múltban történtek. Mármint a nő valami olyat próbált elmagyarázni, mintha menekülnék valami elől és ki kell hajtanom a belemet is azért, hogy ne érezzem azt, amit a történtek hátra hagytak nekem. A legjobbnak kell lennem, még ha ez másoknak nem is lesz az ínyére, hiszen csak akkor érezhetem, hogy jót cselekedek és érdemes vagyok bármire is. Lehet igaza van, de ma egészen más kezd el ösztönözni, amikor a tét napvilágra kerül közel sem normális kollégám jóvoltából. Megfordul a fejemben, hogy egy-két pofonnal észhez térítem őt, de ugyanakkor az is gyorsan befurakodott mellé, hogy milyen visszhangja lenne másnap, ha jelenetet rendeznék a rezidensek előtt. Ezért most az egyszer ráhagyom a közel sem alaposan átgondolt döntéseit, habár a véleményemmel kapcsolatban már nem járok el így. Nem értek egyet abban, hogy önálló műtétet adjak pár rezidens kezébe, csak mert egy játékon elnyerték azt. Az egyik a szórakozásra ad alapot, a munkán kívüli tevékenységre. Ilyenkor nem kell megfelelni a szabályoknak vagy órákon keresztül együtt élni azzal a felelőséggel, hogy egy ember élete a te munkádon múlik. Értem én, hogy ez rezidens életében mekkora ugródeszkának számít egy ilyen. Voltam én is egykoron egy közülük, nem kell bemutatni azt az adrenalint, amikor először léphetsz a műtőbe és a szakorvosod felügyelete alatt segítségére válhatsz az életmentésben. Egyszerre tanulhatsz abból, amit látsz és szerezhetsz egy olyan pontot a rezidensi éveid során, amik megalapozzák a további karrieredet. Tisztában vagyok vele, hogy ez nagy esély lenne mindannyiuknak, de ha választanom kellene, azt mondanám, hogy Brian az egyetlen még, akit nagy megfontolások közepette, de végül átengednék egy ilyen műtétre, de még őt sem nyugodt szívvel. Tanulniuk kell, fejlődniük. Ezért tartanak ott még, ahol, de ha bizonyos lépcsőfokokat átlépnek csak azért, mert egy hatalmas lehetőségnek lehetnek részesei, akkor azok nem pont abban az időszakban, de a későbbiekben ütnek majd vissza rajtuk és akkor már nem lesz esélyük javítani ezen. Egyáltalán eljátszottak azzal a gondolattal, hogy az egész rosszul is elsülhet? A bizottság már nem lesz ennyire játékos kedvében, mint ahogyan most ők, ha egy beteg elvérzik a műtőasztalon és mindez úgy történik meg, hogy egy rezidens kezébe került a páciens élete egy dartsverseny apropójából. Csak számomra ennyire megemészthetetlen ez az egész? De ha már visszatáncolni nincs lehetőségem, ezért úgy döntök belemegyek és inkább előszedem a játékkal kapcsolatos képességeimet, hogy felülkerekedjek rajtuk. A felosztás után csak figyelem a rezidenseket és csak akkor lépek színre, amikor én következek, hogy az eddigi pontszámoktól nagyobbakat produkáljak, így a lista élére kerülve. Nem fogok örömujjongásba kitörni, nem vagyok félnótás, de azért sután elfogadom Raffael ’adjon egy ötöst’ felkérését, ahogyan azt manapság a fiatalabbak űzik. Azért a két lány meghívása sem kerüli el a figyelmemet és bár közbe lépnék, úgy tűnik ők hallani sem akarnak ilyesmiről, így meggondolatlanul isznak bele a kapott italba, ami már számolni sem tudom hányadik lesz nekik.
- Te jössz. – lököm meg Leroyt kedvességet mellőzve, de közben azért figyelemmel követem a másik csapat tagjait is, akik már lassan kezdik elveszíteni a fonalat a bevitt italmennyiség miatt. Sosem voltam híve az alkoholfogyasztásnak, bár a szórakozás eme formájának sem, ami most körülvesz. Úgy tartottam, hogy nincs is annál nagyobb faragatlanság, aki csak azért jár szülinapot ünnepelni másokhoz, hogy aztán jó felöntsön a garatra. Feltevődik a kérdés: nem élvezné egyébként a szülinapos társaságát csak így viselné el? Tény, másképpen vélekedek egyes dolgokról a többi embernél, de valahogy nálam ez így jött le, aztán én tévedjek.
Annyira elmerengek a gondolataim közepette meg a táblán lévő vezetési arányunkat nézve, hogy már csak Leroy hangját hallom meg, aki a vállamat kocogtatja. – Igyál. Kínos nézni, hogy csak te fogsz kiszáradni közöttünk. – nyújtja felém az átlátszó folyadékkal töltött poharat, amit megszokásból végig is mérek, ezért szükséget érez arra, hogy közbeszóljon rögtönzött nyomozói munkámnak. – Ez csak víz. – vágja rá, de én ahelyett, hogy meginnám, inkább Marshall felé fordítom a tekintetemet.
- Kösz. Jó lesz nekik, nagyobb szükségük van rá. – máris megindulok feléjük, nem is érdekelve, hogy Victor a nevemet szajkózza és átnyújtom Charitynek az italt. – Igya meg. – utasítom őt vagy kérem, és örülök, hogy nem tiltakozik ez ellen, bár ennél többet nem is tudok mondani, mert Victor elrángat tőlük és fojtott hangon kezd el magyarázni.
- Azt az italt neked hoztam. – kezd bele, de még mindig nem értem mi a problémája.
- Na és? Hozol majd egy másikat, ha ennyire aggódsz értem. Nem fogsz csődbe menni egy pohár víztől. – értetlenségemet ki is fejtem számára, de csak egyszerűen sóhajt egyet.
- Nem, Nash, nem értesz. Neked hoztam. – hangsúlyozza ki, de mivel látja, hogy ezzel nem igazán fog meggyőzni, így tovább folytatja. – Megkértem a pultos csajt, hogy keverjen neked bele egy kis pluszt, ha érted, hogy értem. Mármint mielőtt megfojtanál, holnap reggelre kiürült volna a szervezetedből.. – kezd el magyarázni, de ha szemmel lehetne ölni, Victor Leroy már rég halott lenne.
- Te komplett idióta vagy? – teszem fel az egyértelmű válasszal együttjáró kérdést, de csak tovább szövegel.
- Annyira merev voltál, gondoltam ártani nem árthat. És mint mondtam, holnapra kutya bajod lett volna. – próbálja enyhíteni tetteinek élét, én azonban tekintetemet egyből Dr. Marshall felé fordítom.
- Én most..bedrogoztam a rezidensemet? – áll össze a kép, hiszen a pohár az ő kezében landolt az enyém helyett. – Victor, én esküszöm kinyírlak. Érted mit jelent ez? – ennyit a szórakozásról, itt már komoly tétekről beszélünk.
- Nash, ez köztünk marad és a csaj is jól lesz, csak egy kicsit felpörög. – osztja meg velem, de én nem tudom tekintetemet levenni a lányról. Mit műveltem?




Clayton Nash
Egészségügy
Play by :
armie hammer ←
Kor :
37
Foglalkozás :
traumatológus
Hozzászólások száma :
39

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyVas. Júl. 07, 2019 7:48 pm

Marshall x Nash
“Life is short. Break the rules.”

Szerencsére nem folyunk bele Raffaellel a kezdeti felosztásokba, mert a mi feladatunk lett…vagyis én ajánlottam fel, hogy elhozom a tűket a kezdéshez. A mentőtiszt az elsők között volt, akik melegen, és barátságosan fogadtak a kórházban. Első héten már együtt ügyeltem, és éjszakáztam az emlegetett szamárral, és amolyan fura barátság fűződött közöttünk. Éreztem, hogy a kelleténél többet időzik rajtam a latinnak a szeme, de nem bántam, mert nagyon csíptem, és azon kevesek közé tartozott, akiket tiszteltem is. Az éjszaka még hosszú lesz, a háttérben alapozó zenekar bele is kezd az első slágerébe, és nyomát veszti a jazz hangulat. Közelebb áll a szívemhez az előbb felhozott műfaj, de akkor sem fogok keseregni, ha a mostani felhozatalból kell csipegetnünk. A vodka megtette a hatását, és nem néztem már annyira búskomoran az előttünk álló játékra, mint percekkel ezelőtt.
A kis csapat feláll, a könyöklők körülötti terület üres marad, és Dr. Leroy már a táblán állítja be a hat játékost, bár azon csodálkozom, hogy ez teljesíthető, hiszen legutóbb, amikor ennyien akartunk játszani, valakinek mindig várnia kellett, de az is lehet, hogy nem voltunk elég jártasak a csodamasina használatában. Az értetlenség ott ül az arcomon, amikor Brian és Alice fognak közre.
- Hárman leszünk…te Raff csatlakozz a górékhoz. – mutat át a másik térfélre a sztársebészünk, én meg elkuncogom magam. – Már megint min töritek a fejeteket? – felváltva bámulom a munkatársaimat, de azért egy futó pillantást is küldök a két szakorvos irányába. Dr. Nash kékjei hidegen mérnek végig, olyan hévvel merülök bele a tekintetébe, hogy bele is pirulok, aztán elkapom róla a saját két szememet, és a titkos körre koncentrálok.
- Nash nem akarja a tétet, és biztos vagyok benne, hogy mindent be fog dobni azért, hogy ne nyerjünk, mert nem olyan vakmerő, mint a barátja, azonban nekünk kell az a műtét, ugye lányok? – elkalandoznak a kékjeim, szerintem a vodkától bátrabb lettem, de gyorsan bólintok. – Kell még szép. Meg akarom mutatni neki, hogy nem fogok leblokkolni minden helyzetben, és most kozmetikázhatom az első benyomásomat róla. Miért kellett átkerülnöm a traumatológiára? Két hete sikerült elkerülnöm, és ma megaláztam magam… - harapom be az alsó ajkamat, mire Alice az orrom alá tol egy újabb poharat. Nem mondtam, hogy nekem ez már a második lesz, és keverni sem kellene, de a boci szemeknek ki tud ellenállni? Elveszem a feles tequilát, aztán megnyalom a csuklómat, és sót szórok rá. Az átható alkohol itatja magát, és citrom nélkül gyűröm le a mellékízt. – Menjünk. – tartom be a kezemet a triónk közepére, és a példámat követi a másik félnótás is. – A műtét a miénk lesz. – felszegett állal emelem el a kék tűből a hármas felosztást, ha már Raffael nyitja meg a kört. – Hat játékosra van beprogramozva, ami azt jelenti, ha bármelyikünk nyer. – mutatok a saját csapatomnak a tagjaira. – akkor a miénk a műtét, és majd eldöntjük, hogy ki megy rá. – megint magamhoz veszem a szót, és látom, hogy egyesek nem így tervezték, de Dr. Leroy rábólint. – Ez így van, de fordított esetben mi is kapunk valamit…egész héten a csicskásink lesznek…ebédet hoznak, papírokat írnak, és asszisztálnak egyetlen szó nélkül. – sejtettem, hogy nem lesz ez ilyen egyszerű, de nem is vártam kevesebbet. Raff két húszassal meg egy hatossal megalapozza a dokik csapatát, szóval odalépek a kijelölt vonal mögé, és beküldöm egymás után a sajátjaimat, ebből kettőt duplázva. – Nem mondta Dr. Marshall, hogy ért a játékhoz? – hosszasan bámul meg az egyik felettesem, de csak egy mosollyal felelek. Ne bocsátkozzunk részletekbe. Dr. Leroy sem kezd rosszul, de az igazi meglepetést nekem Alice okozza, aki még nálam is nagyobbat dob. – Ejha, kislány erre innunk kell. – elinvitálom a pulthoz, és kikérek a számlánkra egy újabb vodkát. Nekem jobban bejött, mint az előző, és mellé rendelek még egy sört is. A pult mellett állva a fejemet támasztom meg, és a távolból mérem fel Dr. Nash első próbálkozását…amitől mindkettőnk álla leesik. – Mi a fene? – Leroy cinkos mosollyal a háta mögött mutatja, hogy semmi esélyünk, de ettől csak a szememet forgatom meg. Brian sem most kezdet a szakmát. Alice csendesen hörpinti fel, ahogyan én is, de két srác csatlakozik hozzánk. – Micsoda napsugarak vannak itt. Az én nevem Mark, ő meg a haverom Declan. Mi játszottunk az előbb a színpadon, és már onnan is kiszúrtalak. Meghívhatlak egy italra? – tudom…vannak elveim, de amikor az alkohol nagyobb szintet ér el a szervezetemben, akkor én is levedlem a gátlásos Charity-t, és olyan leszek, mint egy átlagos rezidens. – Ó, igazán? Én Charity vagyok, a barátnőm pedig Alice. Benne vagyunk, ugye? – sokatmondóan nézek a barátnőm szemébe, aki támogat az ötletben, és egy kicsit elhúzódik az idő a pultnál. A csávótól kapunk két kis üveges pezsgőt. Ellenőriznem kellett volna a tetejét, de ártatlanul kortyolok bele, és koccintok velük. – Bocsi skacok, de minket várnak a dartsnál. Nagy a tét….egy műtét. – húzom magammal Alice-t, és visszamegyünk az eredeti társaságunkhoz, ahol átalakultak egy kicsit az erőviszonyok. – Hadd jöjjek én. – Brian kezéből kapom ki a nyilakat, és kissé imbolyogva, de sikerül a legmagasabb pontszámot benyelnem. – Ez az….ó, dr. Nash, ez bizony majdnem győzelem már? – lépek el a közeléből, de kezdek erősen szédülni is. Legközelebb vizet kérek.




Charity B. Marshall
Egészségügy
Play by :
Blanca Suárez
Kor :
29
Foglalkozás :
♨ másodéves rezidens ♨
Hozzászólások száma :
42

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyVas. Júl. 07, 2019 7:31 pm


charity&clayton

Számomra az emberekkel társalogni mindig olyan szituációkat eredményeztek, amelyek kényelmetlenül érintettek. Többnyire hivatalosan, az esetek többségében pedig azért elegyedtem beszédbe emberekkel, mert a szükség úgy hozta, de ha tehettem, inkább az egyedüllétet preferáltam. Volt egy olyan időszaka az életemnek, amivel kapcsolatban nem szívesen vallanék másoknak, márpedig egy személyes beszélgetés során elkerülhetetlen, hogy valaki ne kérdezzen bármit, ami ehhez köthető. A múltam hozzám tartozik, de nem alakítom a jövőmmé is, ha nem muszáj. Így nem viselem túlságosan boldogan azt, ahogyan belebotlok a két rezidensbe egy olyan szórakozóhelyen, mellyel kapcsolatban tisztában voltam, hogy az egészségügyben dolgozók törzshelyének számít, mégis valahol reméltem az ismerősök elkerülését, ha már egyszer az ittlét is gondot okoz számomra. Mindezek ellenére a lehetőség szerinti higgadtságommal kezelem a kellemetlen találkozást és tartom is magamat ehhez, ameddig szükségszerűnek ígérkezik, hogy egymás közelében legyünk. Nem volt bőségzavarom a munkán belül és ha tehettem, akkor az emberek elismerését is kerültem, azonban valahol meghúztam a határt a kimért és a totálisan paraszt között. Így most is csak azért vagyok még mindig a két rezidens társaságában annak ellenére, hogy már letisztáztuk: a műszakjuk véget ért és nem csak ellógtak a munkahelyükről, hogy ne mosódjanak el ezek a bizonyos határok. Nem a fő célom az, hogy mások sértettséget érezzenek irántam vagy szándékosan unszimpátiát alakítsak ki az emberekről, egyszerűen csak jobb távolságot tartani tőlük. Kevesebb ember, kevesebb probléma. A munka meg így sem engedi, hogy akár egy percig is unalmasan teljen az időnk.
Úgy tűnik nem csak nekem, de nekik sem maradt több mondanivalójuk, amivel lefoglalhatnánk a másikat és már éppen azon vagyok, hogy egy körülírt jó szórakozást kívánok-kal a hátam mögött hagyjam ezt a sehova nem vezető társalgást, amikor egy újabb ismerős arc bukkan fel, szorosan őt követve pedig Victor is megtisztel minket jelenlétével. Miért van az, hogy amikor szükség van rá, másodpercek alatt felszívódik, de fordított esetben egyből a színen van? Nem túlságosan nyíltan fejezem ki rajongásom hiányát a helyzet alakulása iránt, ámbár egy kedvesebbnek ható hangnemet megütve következő szavaimat kollégám felé intézem. – Gyere Victor, hagyjuk magukra a fiatalokat. Gondolom nem akarják még a kevés szabadidejüket is velünk tölteni. – nyomatékosítva szavam jelentőségét fordulok Leroy felé, abban reménykedve, hogy veszi a lapot és végre mindenki mehet a saját dolgára, de ahelyett, hogy megfogadná a tanácsomat, inkább tovább keveri a szálakat és már azon kapom magamat, hogy egy versenyre vagyunk hivatalosak. – Nem fog hiányolni a társaságod? – körülnézek a táncoló tömegen, hátha így gyorsan kiszúrhatom a korábban Victor mellett lévő nőt, de nem járok túl nagy sikerrel.
- Most makacs, de mindig visszakönyörögik magukat. Addig meg miért ne szórakozzak? Ne kéresd magad tovább, Nash. – úgy tesz mintha ez kihagyhatatlan ajánlat lenne, de úgy vagyok vele most már, hogy időhúzásnak valójában nagyszerű és minél inkább elfoglalom magamat valamivel, annál előbb érünk el ahhoz az időponthoz, amikor leléphetek innen. Mindenki tapasztalhatta már azt, hogy az unalmas percek lassan telnek, de ha rengeteg dolog szakad a nyakunkba, akkor egyszerűen az idő sosem elég. Valahogy most én is ebbe a törvényszerű elvbe kapaszkodok.
Immáron a dartshoz helyezkedünk el és az italrendeléseken túl Leroy még egy csavart is belevisz a játék menetébe, hogy ösztönözze a tudásra szomjazó rezidenseinket. Enyhén elmélyülnek homlokomon a ráncok az ajánlatára és még sóhajtok is mellé, mielőtt véleményemet nyíltan megoszthatnám.
- Nagyszerű ötlet, ha még több embert kívánsz eltenni láb alól. – jegyzem meg cinikusan, hiszen nem rajongok az ötletért, hogy bármelyikük is egyedül döntsön egy élő ember sorsa felett. Ha mi is ott vagyunk az megint egészen más, ámbár egy műtéthez eljutni és aktívan részt venni benne olyan dolog, amit a rezidensek kiérdemelnek. Victor viszont tálcán nyújtja át nekik a lehetőséget és ez nem tetszik. – Mielőtt félreértenék, nem a tudásukat kritizáltam. Egyszerűen hatalmas stresszel és odafigyeléssel jár, amire még nem mindegyikük áll teljesen készen. – jobban hangzik így? Erősen kétlem, de nem az én tisztem őket és a tudásukat az egekbe magasztalni. Én a tetteikre ügyelek és aszerint mérlegelek. Láttam már korábban mindegyiküket élesben dönteni egy adott szituációról, így csak őszinte vagyok velük és nem hitegetem őket a Leroy-féle ’mindent vagy semmit’ elképzeléssel. Mindezek ellenére úgy tűnik meglehetősen elszántak és önbizalommal teltek ahhoz, hogy belemenjenek, így nekem csak egy dolgom maradt: nem engedni őket, hogy itt nyerjenek.
- Lefordítom maguknak. Nash csak azt szerette volna mondani, hogy bízik magukban és a képességeikben, de nem fogja engedni, hogy legyőzzenek minket dartsban. Igaz? – szórakozottan néz fel rám Leroy, hogy tovább hergelje ezzel a rezidenseket.
- Nyilván. – vágom rá egyből. – Mit szólnak egy hármas felosztáshoz, ha már úgyis a műtétért megy a verseny? Raffael, maga Victorral és velem lesz. – térek most már a játékra és bevallom, egy percre hirtelen elkezdett érdekelni az egész. Ő nekik a műtőbe jutás a céljuk, nekem pedig az, hogy azon kívül hagyjam őket.



Clayton Nash
Egészségügy
Play by :
armie hammer ←
Kor :
37
Foglalkozás :
traumatológus
Hozzászólások száma :
39

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyVas. Júl. 07, 2019 6:56 pm

Marshall x Nash
“Life is short. Break the rules.”
Dr. Nashről legendák szövődtek a kórház falain belül. Hallottam már azt is róla, hogy meleg, és emiatt nem keresi a női társaságot, de volt egy szakorvos, Harper Westlake, akire sokan felnéztek, és elég gyakran látták együtt az említett férfival. A velem szemben álló valóságkép egy kicsit lesokkol. A munka alatt nem látom civilben, a fehér köpeny, és a szokásos kék egyenruhánk miatt eltűnik az emberek egyedisége, de itt a szabadidőnkben egészen más oldalát mutatja a főnökség, és a személyzet más szekciója is. A nővérek vidáman vegyülnek a mentősökkel, vagy éppen velünk. Nem érzem azt a fajta határt, mint odabent. Nem kell bocsánatot kérnem, ha szóba elegyedek egy felettesemmel, mégis az ellenkezőjét váltja belőlem Dr. Nash jelenléte. Óriási ez a pasi, nem nevezném kicsinek, és alig érek az álla alá…nem csoda, ha megijedek az ütközés pillanatában. Mereven húzódom el, nem szeretném, ha pletykák kelnének szárnyra rólam. Weston után kényesen ügyelek a részletekre, és egy életre megtanultam, hogy hol a helyem. Nem is kekeckedem vele, amikor felhozza, hogy nem a kórházban lenne a helyünk. Befejeztem a munkámat, egyetlen beteget sem hagytam ott, és ráadásul nekünk is kijár a szórakozás egy ilyen feszített munkatempó mellett. Nem kell egyetértenem a hanghordozásában rejlő nemtetszésében. Nem vagyok hülye, leesett, hogy jobban hízelegne neki, ha még nem jöttünk volna el, de itt nem mondhatja meg nekem senki, hogy mit csináljak. Alice-nek is elvitte a cica a nyelvét, és észreveszem azokat az apró gesztusokat, mint a háta mögé rejtett pohármozdulat, hogy szégyenkezik. Felmerül bennem, hogy volt-e az elmúlt éveimben olyan főnök, aki ekkora félelmet gyakorolt volna az alatta dolgozókra? Szerintem nem is a stílusa ijesztő, hanem a szótlansága. Olyan férfinak tűnik, aki nem szereti a felesleges beszédeket, nem tűri, ha mentegetőznek a jelenlétében…észben kell tartanom, hogy többet ne kövessem el azt a hibát, hogy bocsánatot kérek munka közben, mert ma is az mentett csak meg, hogy Brian megjelent, és elvonta a felettem tornyosuló férfinak a figyelmét. Irigyeltem a társamnak a lazaságát, nekem nem ment könnyen, hogy oldódjam a feszélyezett emberek társaságában. Dr. Nash meg minden, csak nyugodt nem. A lenéző pillantását felülírja a reakciójával, ahogyan elránt az ökör közlekedő útjából, és magához von egy másodperc erejéig. Nem nyújtja el a pillanatot, de még így is érzem a belőle áradó erőt. Biztosan edz, vagy fut…különben hogy tartaná rendben a testét? Nekem a túrák jelentik az igazi kikapcsolódást, nemcsak a testem dolgozik, hanem mentálisan is töltődöm. A búcsúzással meg is könnyebbülök, így van időm lepillantani Alice-re, aki kisebb nálam, de nem sokkal. Az ő arcára is rá van írva, hogy nem tudja hova tenni ezt a találkozást, de mikor már éppen indulnánk, befut a társaságunk maradéka, és Brian átveszi a szót. Mindig ezt csinálja, neki kell a központban lennie, engem nem zavar, mert megszoktam, de másokat idegesít. Raffael rám kacsint, és jelzi, hogy lassan leguríthatnánk az első felesünket is a sör mellé. Dr. Leroy feltűnése okozza a következő sokkot. Ma szakorvos találkozó van idebent? Ha tudom, akkor a másik utcával lejjebb lévő kocsmát ajánlottam volna fel a többieknek. A szeleburdi, ámbár sármos doki sokkal közvetlenebb, mint a társa, és el is mosolyodok a kijelentésén, de ez a mosoly csak addig tart, amíg a pillantásom össze nem akad Dr. Nash-ével, és leolvad azonnal az ajkaimról. A meginvitálással egy kisebb gutát kapok, és örülök, amikor az emlegetett férfi menekülni próbálna, de a barátja sokkal erősebben ragaszkodik a játékhoz, mint kellene. Alice csak csendben szürcsöli az italát, és én is követem a példáját, miközben átsétálunk a dartshoz. Előtte két könyöklő van, Raffael mellé pakolom le a poharamat, és megdörzsölöm a tenyeremet az ajánlat hallatán. – Milyen tét? – érdeklődöm elsőként, ezért minden szempár rám szegeződik. – Egy önálló műtét. – mindannyian elhallgatunk, mert ez nagy lehetőség. – Legyen. – vágja rá Brian, és rám kacsint. – Elkérem a tűket. – ajánlom fel, és Raffaellel az oldalamon fáradok át a pulthoz. – Nem semmi, hogy itt vannak. – szólal meg elsőként, én meg addig áthajolok a pultos lányhoz, és elkérem a játékhoz szükséges eszközöket, majd mutatom a kezemmel, hogy két vodkát kérünk tisztán. – Jó választás. –a törzsével felém fordul Raff, és lepillant rám. – Mi történt ma, hogy ennyire ki tudnád nyírni a tekinteteddel a pasast? – egyértelmű, hogy kiről beszél, de nem akarok nyilatkozni az esetről, ezért magamhoz veszem a két centis italt, és koccintva nyelem be az első kört. – Maradjunk annyiban, hogy nem élnék már, ha Brian nem tűnik fel a színen. – egy kényszeredett mosoly a részemről, és a tűkkel együtt térünk vissza a táblához, ahol a többiek összegyűltek.
Felhasználó profiljának megtekintése  



Charity B. Marshall
Egészségügy
Play by :
Blanca Suárez
Kor :
29
Foglalkozás :
♨ másodéves rezidens ♨
Hozzászólások száma :
42

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyVas. Júl. 07, 2019 4:35 pm


charity&clayton

Elegendőnek bizonyul közel egy percet eltöltenem a szórakozóhely falai között, hogy leszűrjem: semmiben sem különbözik ez a hely az állatkerttől és a vezető szerepet az én kollégám vállalta büszkén magára. Nem vagyok híve annak, hogy így töltsem el a ritkán összejövő szabad perceimet, de Victor olyan régóta boldogít már sokszor elviselhetetlen jelenlétével a hétköznapokban, hogy a megszokás hatására úgy érzem ennyivel talán tartozok még neki. Egyébként sem vágytam arra, hogy még hetekig a sértődékeny természetével kelljen szembenéznem csak azért, mert nemleges válasszal reagáltam a számára kihagyhatatlannak tűnt meghívására. Victor volt az első, aki már az ideérkezésem kezdeti szakaszában is szárnysegédként működött mellettem. Önként vállalta magára a körbevezetésemet és mutatta be Queens környékét, noha ő Brooklynban élt, de az akkori barátnője miatt muszáj volt váltania. Teszem hozzá, a kapcsolatuk mindösszesen három hónapig tartott és ezt is csak onnan tudom, hogy Victor legalább ötven alkalommal elmondta ezt az idő alatt, amíg megismételhetetlen társaságát élvezhettem. Valahol egyfajta hálát is éreztem iránta a rengeteg idegeskedés mellett, hiszen nyíltan sosem adtam volna a tudtára, de néha egészen jól jött, ha bevetette ragaszkodó énjét. Most viszont egyáltalán nem éreztem így ezzel kapcsolatban.
Bent fülledt levegő uralkodik és már az első percben úgy érzem, hogy a fejem rögvest robbanni kész a mai modern zenének csúfolt dübörgés miatt. Alkohol helyett a szódára esik a választásom és miután megbizonyosodtam arról, hogy elkerülhetem a fiatalok csínytevésének egyikét, bele is iszok, hogy legalább valamit normálisnak érezzek, ha már semmi más nem az körülöttem. Noha a meglepetés erejét egy szórakozott mosoly is követi a pultoshölgy részéről, érdeklődésemet nem kelti fel olyan mértékben, hogy leálljak vele csevegni. Sokkal inkább leköt az, hogy minél rejtettebb, minél csendesebb helyet keressek magamnak arra a csekély pár órára, amíg Victor úgy nem dönt, hogy elfeledkezik ittlétemről és csakis a tőle fiatalabb hölgykoszorúra koncentrál, ami a kezdeti tetteit elnézve nem is tart majd olyan sokáig, mint ahogyan azt magamban levezettem.
Minél több kontaktust és beszélgetésre való hajlamot elkerülve vágok át a tömegen, sokáig azonban nem jutok, mert bár megesik, hogy sikerült korábban is nekiütköznöm egy-két táncoló fiatalnak, de az egyik túlságosan is nagy hévvel botlik belém és nem is kell sokat várnom arra, hogy megnézzem magamnak jól a tettest. Dr. Marshall és társasága láttán egy percre kedvem támad élesebben beszívni a levegőt az abszurd találkozás hatására, azonban ahelyett a magamhoz mért legkedvesebb hangnemet ütöm meg és egyből olyan témával hozakodok fel, ami számomra elsődleges szempontot élvez, mégpedig a munkával. A magyarázat kisebb szünetek és megerősítés után bukik ki a hozzám közelebb állóból, én pedig továbbra sem vesztem szem elől arcának vonásait. Bevallom, sok mindent nem tudok róluk a nevükön kívül, hiszen számomra akkor válnak majd emberibbé, ha a tehetségüket is élesben láthatom, addig viszont többnyire semlegesnek számítanak. Mindazonáltal a személyes ismeretséget leszámítva nem fogok úgy tenni, mintha egyszer se láttam volna őket a kórház berkein belül, aminek okán figyelmen kívül hagyhatom őket bárminemű szóváltás nélkül. Ámbár megvallom, ez a verzió jobban a kedvemre hat, mintsem az, amelynek éppen részesei vagyunk.
Egy értésemet kifejező hümmögés és bólintás a reakcióm a kapott válaszra, tovább viszont nem szeretném ezt a témát kivesézni, mert bár a kórházban felelősséggel tartozik értük, azon kívül túl sok közünk nincs egymáshoz, így nonszensz lenne tőlem, ha beleszólnék ittlétükbe vagy az ezzel járó tetteikbe. Ezért is döntök úgy, hogy talán itt lenne az ideje, ha befejeznénk a már-már kínosnak ható bájcsevegést, de ebben egy férfi és annak közlekedési szokásai akadályoznak meg, amik ösztönösen késztetnek arra, hogy közelebb vonjam magamhoz Dr. Marshallt, mielőtt a szórakozását kisebb-nagyobb sérülésekkel kezdené. Azonban mihelyst a veszély elhárul, felmérem helyzetünket és egyből visszahúzom kezemet a véletlenül kialakult érintésből, nehogy még a végén magyarázkodásba kelljen kezdenem az illetlen viselkedésem érdekében.
- Megnyugtató. – felelem egyszerűen és egyben összefoglalóan is és már éppen tovább állnék, hogy mindannyian zökkenőmentesen folytathassuk tovább az estét, amikor a kezdeti hármasunk bővülni látszik, aminek koronaékszereként Victor is visszatalál hozzám.
- Higgye el Brian, nekem is. – ennyit fűzök csak a köszönésére, de félig kollégámat figyelem, hogy még időben leállíthassam, ha bármi olyanra készülne. És bár a megjegyzésére egyszerű morgással reagálok, hogy nemtetszésemet fejezzem ki ökörmód habitusára és egyben megjegyzéseire is, végül aztán Brian az, aki átveszi Victortól az őt megillető címet és olyan programváltozással hozakodik fel, amivel kapcsolatban én egyből heves tiltakozásomat fejezném ki, de Leroy magához híven beelőz.
- Már hogyne lenne! Ugye Nash? – haverkodását kifejezve vág egyet a vállamra én pedig úgy fordulok felé, mint aki éppen fejben játszotta le kollégájának kivégzését és valahol talán mélyen belül így van, noha sose volt rám jellemző az erőszakos viselkedés.
- Talán máskor. – menteném a menthetőt és bár egy röpke pillanatra ugyan, de sikerül elkapnom Dr. Marshall arckifejezését, aki hasonlóképpen vélekedik erről. Azonban bármennyire is szeretnénk kiszabadulni ebből a helyzetből, Leroy és Brian hallani sem akarnak más verzióról, így egyenesen a dartshoz vezetnek minket.
- Mit szólnának, hogy tétje is lenne a játéknak? – tetézi Victor az egészet, azonban kíváncsian várom milyen marhaságot talál majd ki, amellyel újonnan csak engem kever bajba. Arról viszont nem ejtek egy kósza mondatot sem, hogy értek a játékhoz és egyben szeretem is játszani, ha az időm engedélyt ad rá. Maradjon meglepetésnek, hiszen így legalább nagyobb eséllyel indulunk, ha egy adott nyereményért játszunk és nem csak a szórakozásért, ami számomra amúgy sem volt lehetőség ha az este indulását vesszük figyelembe.



Clayton Nash
Egészségügy
Play by :
armie hammer ←
Kor :
37
Foglalkozás :
traumatológus
Hozzászólások száma :
39

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptySzomb. Júl. 06, 2019 10:17 am

Marshall x Nash
“Life is short. Break the rules.”
A zene a fülem membránján játszik, nekem hangos, és kellemetlen, főleg a háttérben alapozó zenekar, mert a gitáros biztosan nem óvja a hangszerét, ha ilyen zajokat csal ki belőle. Alice, és a fiúk is oldottabbak, nehéz hetünk van, és még nem látjuk az alagút végén a fényt. Jelenleg a mellettem álló lánnyal osztozkodom két gyakornokon is, akiket mi istápolunk, de a heti száz óra mellett lassan elfogy belőlünk az élet. Szerencsére én holnap szabadnapos vagyok, és csak pénteken kell mennem, de akkor bent leszek reggel hattól másnap reggel nyolcig. Az ügyelet ezzel jár, már az is felér egy mákkal, hogy kaptam egy teljes napot…ki kell használnom holnap. Meg szeretném nézni az egyik közeli turista helyet, nem ártana kiszellőztetni a fejemet, és egy kicsit magamban ejtőzni, mindig kollégákkal, meg betegekkel vagyok körülvéve, és hiányzik a csend. Apát mindenképpen fel fogom hívni, még az előbb is pityegett a telefonom, és biztos vagyok benne, hogy aggódik, de egy estét még kibír, nemde? Széles mosollyal vetem bele magam a tömegbe annak ellenére is, hogy a jazz nem az én világomat színesíti, de az alkohol segíteni fog ellazulni. A srácok már meghozták az első kört, a jobbomban zötykölődik a sör, az íze mennyei...a skacok leragadtak valami ismerős mellett, így volt időm elcsalni Alice-t a darts irányába. Mindenki kapható egy kis játékra, vagyis bízom benne. Háttal állva közlekedem, éppen magyarázok a rezidenstársamnak, amikor elviszem a jobb felemmel a mellettem állót. Ki az az ökör, aki nem tud figyelni, bár be kell ismernem, hogy én jöttem szabálytalanul. A korsóm falának csapódik a habzó italom, éppen csak, hogy sikerül elkerülnöm a kiöntését, mondjuk a másik delikvens nem ennyire okés, mert kiloccsan egy kevés a poharából. A barna íriszeimet az idegenre vezetem, és majdnem hátrahőkölök. A meglepettség kirajzolódik az arcvonásaimra. Bárkire számítottam volna ma este, de a közvetlen felettesemre nem. Dr. Nash egy legenda a Sinai falain belül, de ma először töltöttem vele együtt huzamosabb időt, ha nem számoljuk a reggeli viziteket, vagy a nagyobb eseteket, de ma ő meg én voltunk ott…és ha Brian nem avatkozott volna közbe, akkor tuti a fejemet is leette volna. Nem tudtam, hogy mi a teendő, leblokkoltam a kormánnyal átszúrt kis srácnak az esetén. Tennem kellett volna, amit mondanak nekem, de üresjárat lesz agyam, és félre kellett volna állnom. Az a tekintet most a valóságban köszön vissza, és nem menekülhetek el, nem bújhatok a barátom seggébe, hogy megvédjen tőle. Automatikusan hárítanám a bajt, de azért jó, hogy a kis agytekervényeim nem hagytak cserben, és a köszönés ösztönösen hagyja el az ajkaimat. Bocsánatot kérek, Alice is lefékez, mert annyira ledöbben, akárcsak én. A Dominie’s-ba jár a kórház fél személyzete, nem szokatlan jelenség egy szakorvos, csak Dr. Nash..nem a típus, aki szórakozik, vagy tévedtem volna, esetleg rosszak a pletykák?
- Öhm…mi… - hát most erre mit mondjak? Letelt a munkaidőnk, nem lógtunk el, de előtte még azt is megkérdőjelezem, hogy jól cselekedtem el. A délelőtti baleset óta nem láttam, szerintem tuti üvöltött volna velem, de így még kényelmetlenebb a viszontlátás. – Mára letelt a munkaidőnk, ugye Alice? – egy kis segítségként pillantok a mellettem álló lányra, aki cincogva felel valamit, de csak a nagy bólogatást látni belőle, meg az ijedt arcvonásait. Remek, akkor egyedül fogok maradni. Alice sután tartja a kezében a piáját, aztán rájön, hogy a főnöke itt van előtte, és mintha meglenne tiltva még az alkoholfogyasztás is, ezért a háta mögé rejti a poharát, nekem viszont a mellkasom előtt himbálózik a söröm, jelezve, hogy eszem ágában sincs visszamenni dolgozni. – Akkor további szép estét… - mondanám ki, de egy kopasz faszi meglök, és csak az utolsó momentumban fogja fel az ütközést, vagy előzi meg a főnököm. A Karjai között találom magam másodpercek leforgása alatt. A mellkasát fürkészem, megmozdulni sem merek, nehogy rám rivalljon, de amint elhárul a veszély, már távolodik is, csak az a bökkenő, hogy a keze a vállamon marad. Mi ez…valami toljunk ki Charityvel nap? – Nem fogunk, ígérem… - összeszedem a bátorságomat, és én szüntetem meg a közöttünk lévő kapcsolatot, amikor befut Raffael, és Brian is, akik szintén meglepődnek Dr. Nash jelenlétén, de amennyire laza a senior rezidensünk, ő már át is veszi a szót. – Ó, micsoda meglepetés, Dr. Nash. – Brian-ről köztudott volt, hogy jó viszonyt ápolt a kórház krémjével…vele miért nem tűnt sosem morcosnak? A múlt héten egy műtétre külön őt kérte fel. Hüledeztünk is a folyosón, amikor összefutottunk, és elújságolta, hogy mekkora megtiszteltetés érte. Szerinte jó néhányan akarták a kedves barátunk halálát, de nem igazán hatja meg, hogy amennyi rajongója van, annyi irigye is. – Dr. Nash nincs kedve… - hangzana el a kérdés, de tiltakozásképpen a fejemet rángatom, mint egy ökör, és lám csodákat befut a belgyógyászat istene Dr. Victor Leroy. Sosem kérdeztem rá, hogy igazi francia-e, mert lehetett volna akár kanadai is, mindenesetre minden felborul. Egy nagy kortyot merítek ki a kezemben lévő pohárból, amikor észrevesz bennünket a másik szakorvos is. – Micsoda háremed van Clay…mi a fene van itt? – mosolyogva tekint végig rajtunk, és Brian adja meg a kegyelemdöfést. – Nincs kedvük csatlakozni hozzánk egy dartsversenyre? – én esküszöm, hogy megölöm…komolyan, felnégyelem. Elegendő egy összenézés Alice-szel, és mindketten ugyanarra gondolunk…kurva hosszú este lesz ez.




Charity B. Marshall
Egészségügy
Play by :
Blanca Suárez
Kor :
29
Foglalkozás :
♨ másodéves rezidens ♨
Hozzászólások száma :
42

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyVas. Jún. 30, 2019 8:06 pm


charity&clayton

Fáradt képemet végiggyűröm kezeimmel, hogy valami életet leheljek magamba és egy adag motivációt is arra, amire ma este elígérkeztem. Tükörképem pont azt mutatja, amit belül is tapasztalok; kedvtelenséget, a motiváció teljes hiányát és az unottságot, amit kollégám fél órája tartó készülődése idéz elő. Miért is mentem ebbe bele? Egy újabb ügyeletet is szívesebben vállaltam volna be, mintsem a részeg fiatalok parketten vonagló tömegét, de Victor hallani se akart az egészről. Szerinte pár pohár ital nem árt majd meg egyikünknek sem, hiszen az ő életkorában nem szeretne úgy kinézni, mint egy kiszipolyozott vámpír, aki csak akkor merészkedik ki a napfényre, ha már maga is feladta a halhatatlanságával való küzdelmet. Van egy sejtésem, hogy nem egészen normális a tag, de mivel tudom jól mennyire akaratos is egy személyiség valójában, nekem meg pont nincsen szükségem arra, hogy valaki a nyakamba lihegjem és a hülyeségeivel ostromoljon egész álló nap, ezért belementem a terveibe. Itt azonban meg is húzom azt a képzeletbeli vonalat, mert engem nem fog a táncparkettre rángatni. Ő hülyét csinálhat magából, nekem meg bőven megfelel, ha találok egy üres helyet, ahol meghúzhatom magamat arra a pár órára, amíg Victor annyira illuminált állapotba nem kerül, hogy meg is feledkezik rólam. Értem én, a szabadnap egy mérföldkőnek ígérkezhet a mi szakmánkban, de ez csak ő rá vonatkozik, rám nemigen és amúgy sem jellemző rám az alkoholfogyasztás.
A Dominie’s Hoek környezetében parkolót találni egyszerűen lehetetlen, így két utcával lejjebbről tesszük meg a sétát a szórakozóhelyig, ami éppen elegendő ahhoz, hogy megtervezzem milyen módon tegyem el láb alól kollégámat, akinek már egy ideje be nem áll a szája. Miért gondolja azt mindenki, hogy jó hallgatóság is vagyok csak azért, mert túl sokat nem nyilatkozok a külvilág felé? Vajon létezik olyan élőlény, aki megtisztel engem annyira, hogy nem avat be a magánéletébe? Azt gondolná az ember naivan, hogyha te vagy annyira elragadó személyiség és megkíméled őket életed részleteitől, akkor tőlük is viszonzásra lelsz, de ez csak egy ábrándkép és ennek Victor az élő és egyben - még - lélegző példája.
Olcsó parfümkeverék meg dübörgő és számomra kellemetlen hangos zene fogad, amely fintort rajzol képemre, a mellettem bezsongott férfinek arckifejezése azonban pont az ellenkezőjét tükrözi. Egy kedveset és közel sem pofátlan stílusban lökök rajta, hogy haladjunk már, mert kiszúrtam egy üres helyet és ha előttem foglalják el, akkor valószínű nem leszek ennyire elragadó, mint amilyennek még kezdetben mutatom magamat. Victor már a rendeléseket intézi, én viszont elutasítom a különböző italkeverékeket, amiket felsorol kettőnknek és csak egy egyszerű szódát kérek helyette, ami nem is értem, de mosolyt csal a pultos hölgy arcára. Vajon ennyire vicces szó lenne a szóda vagy már kihaltak azok, akik nem kívánják az alkoholt meg a másnaposságot? Egy köszönöm elmormolása után veszem át a hideg italomat és bele is szagolok, hogy más idegen ital meglétét egyből ki is zárjam, azonban mikor sikerül megbizonyosodnom annak hiányáról, bele is kóstolok egyből a jéggel megspékelt folyadékba. Victor addigra már rég felszívódott, nem sokkal később pedig észreveszem, amint egy tőle valószínű majdnem egy tízessel fiatalabb nőt próbál a 80-as évekből megmaradt csajozós szövegével felszedni. Égnek emelem a tekintetemet és teszek egy fordulatot, hogy ne is lássam azt a beégést vagy katasztrófát, amelyet hamarosan átél majd, mert abban biztos vagyok: egy életre nem felejtem majd el. Nős még sosem volt - velem ellentétben -, így még kell neki egy kis idő, amíg be nem nő a feje lágya és van egy olyan érzésem, hogy ez nem ma este fog elígérkezni. Egy hölgy próbál közelebb férkőzni hozzám, mosolya pedig elárulja, hogy a kezében instabilan lötyögő borostyánszínű ital ma már nem is az első meg nem is az utolsó lesz. Elhadar valamit, de nem értem, jóllehet nekem címezi szövegét, én csak egy mosolyt ejtek felé és kikerülöm őt, mielőtt újra bepróbálkozna a megismétléssel. Gondolom egyike lehetett a táncolunk? vagy az megiszunk valamit? párosának, így mivel nincsen kedvem magyarázkodnom neki miért is vagyok itt, ha egyikre sem vagyok hajlandó, ezért könnyebbnek tűnik szó nélkül faképnél hagyni, mint leállni vele társalogni a semmiről. Nem az én világom, sosem lesz. Egyszerűen úgy érzem kitűnök innen a majdnem 40 évemmel meg a hátrahagyott történetemmel, de abban biztos vagyok, hogy Victor később még megpróbál rám találni, így a lelépésre nem is gondolhatok. Nem kis termetemmel lavírozok át pár ember között, minél több érintést elkerülve, de egyiket nem sikerül kivédenem, melynek következtében majdnem az ütközőpontomra ömlik poharam tartalma. Az elnézést egy ismerős vonás követi, meg a meglepetés ereje. A kérdés: melyikünk lepődött meg jobban? Ő, hogy én itt vagyok vagy én, hogy még mindig itt vagyok?
- Jó estét dr. Marshall.. - kezdek bele, végül tekintetem a társaságára téved. - ...meg a másik kisasszonynak is. - folytatom, nehogy valami oltári nagy parasztnak tűnjek a szemükben. Nem mintha szíven ütne a dolog. - Hova ilyen sietősen? Nem kellene mindegyiküknek a kórházban lennie ilyenkor? - meghazudtolni képtelen vagyok magamat és abba bele sem gondolok, hogy mások is megérdemelnek egy kis kikapcsolódást, mert hát én sem szívesen teszem, ő nekik miért is lenne szükségük erre? Amúgy sem ártana nekik még pár túlóra, hiszen van még hova fejlődniük. Végül viszont visszaveszek és a tervemre koncentrálódok inkább, hogy befoglaljam az egyetlen üres asztalt, ami a látóterembe keveredett, melyet egy felénk közeledő alak akadályoz meg, aki majdnem magával sodorja Charityt, de még időben húzom el őt a féleszűtől. - Nem is tartom fel magukat, nehogy még a végén megsérüljenek. - teszek hozzá valami suta szöveget, közben pedig el is engedem Marshallt, akinek még mindig a karján tartom kezemet. Mentségemre szóljon, nem szokásom leállni csevegni senkivel sem. Rezidensekkel meg főleg nem, ha nem kötelező.



Clayton Nash
Egészségügy
Play by :
armie hammer ←
Kor :
37
Foglalkozás :
traumatológus
Hozzászólások száma :
39

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 EmptyVas. Jún. 30, 2019 4:29 pm

Marshall x Nash
“Life is short. Break the rules.”
Raffael a fekete dzsekijét húzgálja, mint valami filmsztár, holott semmi köze hozzá a valóságban, azonban a sürgősségin jó néhány fejet elcsavart már…én nem láttam ugyan azt a bizonyos listát, de a nővérek nagyot sóhajtanak, ha meglátják a mentős tisztet. Ravasz mosolya, és pisze orra még nem elegendő a tökéletes kinézethez, akkor ott van a latin származása, és az akcentusa mellé, hogy biztosa célt érjen a női szívekhez. Nekem ugyan nem jön be, de jó társaság, és igazán kellemes a vele töltött ügyelet. Előfordult már, hogy vele kellett mennem helyszínelni, vagy egyszerűen beosztottak, mint mentőorvost, itt aztán mindenki betölt minden szerepet, munkában nincs hiány, és balesetek állandóan történnek.
- Ma meghódítjuk az éjszakát Marshall, ne legyél már megint puha pöcs. – a legutóbbi két alkalmat kihagytam, és inkább hazamentem aludni, de ma akkora volt a forgalom, hogy muszáj lesz kiengednem a gőzt. Az idejét se tudom már, hogy mikor ittam egy jó Guinness-t, vagy hörpintettem fel egy jó shot-ot. A bulizós korszakom elmúlt az egyetem után, mostanra a munka maradt az egyedüli szenvedélyem, de egy percét sem bánom. Az Afrikában töltött fél évem alatt sem tapasztaltam meg, hogy milyen igazán tartozni valahová. Weston kikészített, el kellett menekülnöm, hogy újrakezdhessem, amit annyira nehezen építettem fel. A múltam kísért, hatalmas pofont kaptam az élettől, de innen szép felállni, és folytatni. Az édesapám szokta mondani, hogy ami nem öl meg, az megerősít, és mennyire igaza van. Ideje lenne felhívom, mert három napja már azt sem tudja, hogy élek-e vagy halok, de talán nem küldi rám a külön alakulatot. Az anyám elérhető távolságban lenne, mégsem fűlik a fogam rá, hogy meglátogassam. A legközelebbi ünnep a hálaadás lenne, de ha van egy kis szerencsém, akkor beosztanak valamelyik műszakba, és remek alibim lesz, hogy ne lássam a savanyú képét. Az egészséges életmód fenntartása érdekében, és hogy ne mérgesedjen el közöttünk a helyzet, szükséges a távolságtartás, mert az anyám képes rá, hogy rám telepedjen, és uralkodjon az életem minden területe felett. Felnőtt nő vagyok, aki megtanulta, hogy egyedül magára számíthat, nincs kedvem az ő neve által előnyt szerezni. Sokan istenítik a szakmájában elért sikerei miatt, de én nem tartozom közéjük. Beismerem, hogy okos, és remek orvos, de túlságosan el van szállva magától, hajlamos azt hinni, hogy a világ sorsa az ő kezében van. Nem véletlenül hagyta el apa sem, a munkán kívül nincs más, melyben örömet lelne, utólag a habos-babos tündérmese sem tűnik valóságnak a születésemről. Bizonyára akkor élte ki a hippi korszakát.
- Nem vagyok az, és higgadj le Torres. – lököm meg a vállát egy széles mosoly kíséretében. A szokásos hely felé tartunk (Dominie’s Hoek), nincs messze a kórháztól, de kellően távol is van egy kis esti sétára, hogy kiszellőztessük a fejünket.
- Brian…nem is értelek, minek lógsz velünk? Te vagy a Sinai új reménysége…a senior rezidens, akiről az egész kórház beszélget. – mi tagadás, hogy Raffaelnek igaza van. Brian-ben megvan az a fajta spiritusz, amiért jó sebész lesz…bennem is megvan a lehetőség, de nem rendelkezem a megfelelő önbizalommal ahhoz, hogy a legjobb rezidensnek valljam magam.
- Nem kell a szöveg Torres, tudod, hogy te is mehettél volna orvosira, ha nem ragadsz le a mentőállomáson. – ugratják egymást a fiúk, így hátramaradok Alice-szel. Alice szintén másodéves rezidens, mondhatni a kórházban az egyik legjobb fej társam, nem rivalizál, és hatalmas szíve van…kár, hogy egy akkora faszfej mellett van leragadva, mint Paul.
- Mi a helyzet veled és a nagy pasiddal? – igazítom meg a farmerkabátomat, miközben a lányhoz igazítom a lépéseimet. Alice a füle mögé tűri a haját, én meg oldalra pillantok rá, mikor szégyenlősen megszólal. – Paul megint dolgozik, így a hétvégén nem ér rá. Megértem, hogy most nevezték ki, de nekem is sok dolgom van…elvégre orvos leszek. Tudod…néha elgondolkozom azon, hogy összeillünk-e? – ha most nem lennék tapintatos, akkor rávágnám, hogy nem, de nem látok bele a kapcsolatukba, és amúgy is mindenki maga döntse el, hogy neki mi fér bele. – Mióta is vagytok együtt? – érdeklődöm a talpamon hintázva előre és hátra. – Már nyolc éve…nekem egy örökkévalóságnak tűnik. – mosolyodik el szerényen, aztán a két fiú a széléről gabalyodik hozzánk, és Brian az, aki az én vállamat öleli át. – Mi a helyzet Nash-el? Azt rebesgetik, hogy ma vele voltál az egyik esetnél Char…egy ász, olyan keze van, mint egy istennek. – sajnos nem igazán tudok nyilatkozni a témában, mert csak pár perc volt, és akkor is úgy tett, mintha ott sem lennék. – Hűvös, és profi.. – közlöm semleges hangon, mire betérünk a kocsmába, és a fülünket megcsapja a jazz zene, meg az arcunkba nem csapódik a füstszag. – Lányok mit kértek? – harsogja túl a zenét Brian, így elmutogatom, hogy nekem egy sör lesz, Alice tequilát rendel, a többiek meg maguk választanak. – Ejha…milyen sokan vannak itt…ott van Emma az egyik nővér, meg Lopez is. – megvárjuk, hogy megérkezzen az első kör, így mikor a srácok meghozzák a kért italokat, elsőként emelem a korsóm koccintásra. – A legjobb csapatra. – mindenki túlkiabál, de vidáman nyelem be az első hűsítő kortyot, mire észreveszem a darts-ot a sarokban. – Menjünk játszani… - lelkesülök fel, és már húzom is magammal Alice-t. Háttal közlekedem, és valakinek majdnem elviszem a vállát. A tekintetem oldalra kapom, és ekkor ismerem fel a figurát is. – Bocsánat…jó estét dr. Nash. – köszörülöm meg a torkomat, és egy nagyot nyelek. Nem volt szó arról, hogy a főnökség is jelen lesz…


Charity B. Marshall
Egészségügy
Play by :
Blanca Suárez
Kor :
29
Foglalkozás :
♨ másodéves rezidens ♨
Hozzászólások száma :
42

Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Marshall x Nash - The first look   Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty

Ajánlott tartalom


Marshall x Nash - The first look - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 

Marshall x Nash - The first look

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Queens :: Szórakozó helyek-
^
ˇ