One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Do you know annyeonghaseyo? EmptyMarissa Grey
Today at 10:51 am



Activity Check (09.17-10.01.)

Do you know annyeonghaseyo? EmptyN. Allison Haden
Today at 10:47 am



Aiden && Allie part2

Do you know annyeonghaseyo? EmptyN. Allison Haden
Today at 10:45 am



Fun in the market - Luke & Anita

Do you know annyeonghaseyo? EmptyAnita Cooper
Today at 10:41 am



Élodie ✫ Flor - Egy megmentett kisállat

Do you know annyeonghaseyo? EmptyFlor Sanchez Moreno
Today at 6:10 am



crazy friday night

Do you know annyeonghaseyo? EmptyCherry Sullivan
Today at 3:12 am



♚Pain and gain ♚ Ryu & Hudson

Do you know annyeonghaseyo? EmptyHudson Duncan Payne
Today at 12:13 am



Shut Up and Dance with me

Do you know annyeonghaseyo? EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 11:08 pm



Aston & Pola

Do you know annyeonghaseyo? EmptyPola E. Whitebreak
Yesterday at 10:45 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 36 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 9 14
Hivatal 5 7
Üzlet 13 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 12 15
Összesen 140 150
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 10 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots

Bellamy West, Diane N. Miles, Ewan Patrick Brooks, Joshua Miller, Leslie Hewson, Marissa Grey, Nick Campbell, Raelyn J. Winters, Sebastian St. Vincent, Veronica J. Rhodes


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Do you know annyeonghaseyo?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyHétf. Szept. 09, 2019 10:33 pm


Do you know
annyeonghaseyo?
Egyetemi társalgó | Hendery De Zhong

Oké, oké, érzem, hogy nagyon zokon vette tőlem ezt a pontszámot, de hát ő nem érzi azt ami a szívemben lakozik, ha tudná, akkor megértené, nem mintha nagyon felelősséggel tartoznék, csak azért mégsem szeretek senkit sem megbántani. Ennek fejében azért megpróbálom bebizonyítani, hogy azért ha nekem annyira nem is, másoknak biztosan bejön, vagyis nem tudom, de gondolom hogy így van, szóval felállok és merő jóindulatból odamegyek egy lányhoz, aki elsőre meglepődik, de nekem inkább úgy tűnik, hogy örül is, hogy végre van egy kis idő mikor nem unatkozik. Kicsit sutyorgok vele Henderyről, majd a szavazattal a fejemben térek vissza új barátomhoz - vagyis nem, nem úgy... - és ülök le a székre mosolyogva, nem kicsit elégedetten. Látom, hogy tűkön ül már, még kicsit váratom is, de aztán megmondom neki az értékelést. Hihetetlen, hogy nem hisz nekem, ahelyett, hogy örülne!
- Miről beszélsz? Ha nem hiszed, menny oda és kérdezd meg tőle! - mordulok rá, bár egy kicsit komolyan is mondom, mert szeretném, hogy odamenjen hozzá, ki tudja, hátha összejön neki valami.
Nem értem, hogy hogyan lehetséges az, hogy csak most derül ki róla a franciaság, pedig ha én ezt tudom... jó, talán semmi sem változott volna, de mindenképpen előbb is örülhettem volna neki.
- Ahhh, a francia akcentus annyira király és szexi! - sóhajtozom és még be is harapom alsó ajkamat ahogy visszaemlékszem most konkrétan az utolsó exem beszédmódjára. - Megígéred, hogy többet beszélsz majd ezek után franciául? - nézek rá bociszemekkel és nagyon kérem, hogy hozza el nekem Párizst ide legalább egy icike-picikét.
Lehet már csak azért is jobb, mivel New York sokkal veszélyesebb, mint Párizs, ahogy azt tapasztaltuk, s minél inkább hallgatom a tapasztalatait, úgy szomorodom el és veszem tudomásul, hogy a múltkori terrortámadások bármikor megismétlődhetnek. Nem akarom!
Kétség kívül nagyon szép jellem Hendery, jó ember ő és nem kevésbé értékes, már csak azért is tudom ennyire jól, mivel megmentette az életem és ezzel kimondható, hogyha ő nem lenne, akkor már én sem lennék talán. Sosem esett nehezemre megmondani az őszinte gondolataimat, ami szívem mélyén van, persze Christophernek nehezebb, de Henderynél azért gyorsan kiszöknek belőlem és ez esetben egészen szép szavak. Gyorsan beszélek és csak utolsó hangok után nézek rá, így teljesen sokként ér, hogy látok egy könnycseppen orcáján. Elgondolkozok, hogy vajon rosszat mondtam-e, de kérdését hallva enyhén résnyire nyílnak ajkaim a meglepettségtől, majd ezt felváltja az édes vigyor, ami tükrözi örömömet, hiszen boldoggá tesz, hogy ennyire érzelmesnek láthatom őt.
- Persze! - már tárom is szét karjaimat, hogy beledőlhessen ölembe. Ő mondjuk jóval nagyobb nálam, úgyhogy kényelmetlen államat vállához rakni, de azért késégesen magamhoz ölelem, megsimogatom a hátát is kedvesem.

Nem tudom eldönteni, hogy meglepődik-e vagy sem azon, hogy van barátom, és az nem egy lány, hanem fiú, majd aztán ahogy hallom őt, szerintem sejtette, ami teljesen normális is számomra, hiszen én azt hittem, hogy első szavaimból már leszögezte magának, hogy mi vagyok. Kérdésére hevesen bólogatni kezdek.
- Igen-igen. Nagyon szeretem Őt és tudod, mióta együtt vagyunk, sokkal többnek érzem magam, mint voltam. Ugyanúgy éreztem, mint te, nem tartottam magam értékesnek, hisz én vagyok a legkisebb a családban, aki nem akar részt venni a családi üzletben, vagyis felesleges családtag, de talán azzal, hogy ügyes orvossá válok, őket is egy kicsit lenyűgözhetem. Yesol viszont tényleg annak szeret, aki valóban vagyok és nem a legkisebb pici örököst látja bennem, ami azért esik nagyon jól, mivel ő is chaebol. Ebből kifolyólag mindkettőnk családjában van valami... tudod... sznobság? - pillantok rá egy pillanatra. - Pontosan ezért kell az  alibi, hiszen szüleink sosem engednék, hogy együtt legyünk. Hálás vagyok, amiért segítesz ebben és elfogadsz olyannak, amilyen vagyok - fakadok ki érzelmesen, lehet már túl sokat is beszélek, de ha egyszer látom, hogy valaki meg akar ismerni engem és megbízok benne, igazi barátomnak tudom tekinteni, akkor annak óhatatlanul megnyílok.
- Úgy érted, hogy most itt vagyok veled és tanítok neked koreait? - kérdezek vissza, mert nem egyértelmű számomra, hogy pontosan mire gondol. - Hát, igazából... nem tudom, de végül is ő dolgozik, én pedig... mondhatni én is, meg azért barátkozni még lehet, nem? Vagy ez már sok lenne? - gondolkozok el, nem tudom a választ, ellenben kíváncsi vagyok, hogy mit gondol erről Hendery.
- Tulajdonképpen tudják már... - szomorodom el, ahogy felelevenedik annak a szörnyű napnak az emléke, mikor apám leoltott és majdnem a fejemet vette a megtalált kép miatt. - Borzasztó volt az a nap, amikor apa megosztotta velem, hogy tudja már. El sem tudod képzelni, mennyire fájt, de sokkal jobban fájt a lelkemben. Azt kérte, hogy változzak meg, úgyhogy jelenleg hivatalosan a lányokat szeretem, de mindenki tudja, beleérte engem, apámat és szerintem téged is, hogy ez nem így megy... - folytatom magam elé bámulva szomorkás hangon.
- Menyasszony jelöltem még nincs, remélem nem is lesz, mert mint tudod, nem tudnék belemenni, mivel nekem csak Yesol kell. - nézek rá ismét, izgatottan várva, hogy most az őszinte életem után mit gondolhat rólam.


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyPént. Szept. 06, 2019 10:17 pm



Aiden & Hendery


Figyelmesen hallgatja a másikat és be kell látnia, hogy igaza van. De akkor is fáj neki az a hármas, igaz, ő kérdezte. De azt hitte, hogy többet kap a másiktól, ha tudja inkább fel sem teszi a kérdést. Picit vigasztalja az amit hall, de azért vannak kétségei afelől, hogy ő valaha is randizni fog egy lánnyal. Hisz, kinek kellene ő? Manapság csak talán a kpop fanok között találna olyat, akinek tetszene, ő pedig nem akar egy visítozó őrült fanot a nyakába. Ő egy felnőtt nőt akar, akinek már azért vannak idomai, saját gondolatai és céljai. Ő azt szeretné, ha magáért szeretnék meg, és nem azért mert „úristen, egy ázsiai”.  Elmerengéséből az ugrasztja ki, hogy a másik felpattan mellőle. Most meg hova megy? Ennyire unalmas lenne? Reméli, nem menekül messzire. Szemeivel kissé aggódva követi, mint egy kiskutya, akit épp a szeretgetés közben hagytak ott, de aztán valamelyest megnyugszik, mikor látja, hogy nem megy messzire. Ismerőst látott volna? Kíváncsian figyeli a másik akcióját, s kissé meglepődik, mikor ráböknek. Most komolyan közvélemény kutatást tart róla? Ez egyfelől cuki, de másfelől talán kissé bizarr. Mindezek ellenére kíváncsian figyeli a választ. Miért halkultak el? Hallani akarja! Türelmetlenül fészkelődik, míg vissza nem ér a másik. –Na? –  szinte csóválja a nem létező farkát izgatottságában, aztán még szinte levegőt is elfelejt venni a választ hallva. Az igen… nyolcat kapott? Ezt tényleg ő kapta? –Hű, életemben nem kaptam pozitív visszajelzést… Biztos ennyit mondott, nem csak azért mondod, hogy kedvre deríts? –  pillant rá gyanakvóan, hisz mi másért kérte volna, hogy a lány halkan mondja, ha nem azért, hogy a negatívat is feltudja húzni neki?
Úgy látszik, van egy közös kedvenc témájuk és helyük, mégpedig Franciaország. Nem sejtette, hogy a másik, a szülőhazájáról, ilyen lelkesen fog majd beszélni. –Pedig már fejben kezdtem áttervezni a ruhatáram, meg felvenni a francia akcentust. Mondjuk a hadarásom mellé nem biztos, hogy nagy segítség lenne. –  nevet fel halkan, hogy azért lássa a másik, hogy érti ő a poént, nem is komolyból háborodott fel ezen.  Aztán merő jó fejségből, tart egy gyorstalpallót, New York igazi arcáról, hogy nagyon ne lepődjön majd meg, ha máskor is belefut valami izgalmas esetbe.  S, habár általában nehezen nyíl meg másoknak, most úgy érzi, hogy ennek ki kell jönnie belőle, valakinek ki kell öntenie azt a tizenöt évnyi fájdalmat. Kicsit jobban is érzi magát, hogy végre szabadíthat a lelkén. Szóval ilyen az, mikor elmegy az ember egy pszichológushoz, vagy csupán vannak megértő barátai. Ugyan, nekik ez még a második találkájuk, meri azt mondani a másikra, hogy a barátja, csak ez még a kezdeti fázis, főleg azok után, amiket hall. Szinte le is fagy egy pillanatra, de szívét melegség önti el a másik szavai hallatán. Szinte meg is hatódik, így egy kósza könnycseppet le is töröl az arcáról. Nem szabadna ennyire elérzékenyülne ettől, de most mégis. – Megölelhetlek?-  szinte gondolkodás nélkül, de azért kissé suttogva bukik ki a száján, hiszen igazából most nagyon is jól esne neki egy nagy ölelés és az utolsó mondatból, úgy következtette ki, hogy azért a másikra is ráférne némi lelki támasz. Eddig csak két ember volt az életében, akik ezt megengedték neki szó nélkül. Az egyik az öcsikéje, a másik pedig az apja. Hiányzik neki nagyon az öreg, egyértelműen szüksége lenne és lett volna az ő apai támaszának, hiszen hiába is volt elfoglalta katona a családra mindig volt idő. És inkább látná ritkábban, ha megtehetné, mint így, hogy csak a temetőben van esélye rá évente egyszer. Azt is sajnálja, hogy apai ágon nincsenek rokonok. Se nagyszülő, se nagynéni vagy bácsi. Pedig ők biztos nem engedték volna el az anyjával Amerikába és akkor most nem lenne ennyire lent az önbecsülése.

Tudta ő az első perctől, hogy valami nem oké a másikkal, és tessék! Csak tudná minek tagadta ezt először, hiszen őt nem zavarja és ígéri nagyon nem is cukkolja majd vele. – Akkor miatta kaptam hármast, mert nem tudsz másra úgy tekinteni? –  igen ez a hármas, még mindig visszatérő dolog, de így akkor már minden világos neki. – Miért nem ezzel kezdted? Szívesen fedezlek titeket bármikor, ez a legkevesebb. – mosolyog rá őszintén és reméli, hogy jó alibi lesz még a későbbiekben. – De akkor a párod is tud arról, hogy most mit csinálsz? Nem lesz belőle baj? –  csak az óvatosság kedvéért, még mielőtt valami vitába bele kevernék, hogy ha éppen meglátná őket valaki együtt. Nem akarja, hogy miatta robbanjon ki a harmadik világháború, ő csak barátkozni akar meg nyelvet tanulni, és ennyi. Neki jók lesznek a lányok is, a fiúkra amúgy se tudna úgy tekinteni, szóval attól nem kell félni, hogy bepróbálkozik. De akkor innentől megpróbál minden félre érthető dolgot kerülni, hogy még csak véletlenül se higgyék azt, hogy rosszban sántikál. –Akkor a szülők semmit se sejtenek arról, hogy neked nem a lányok jönnek be mi? Azért ugye nem erőltetnek rád semmilyen kapcsolatot, csak azért mert kinézték maguknak a menyasszony jelöltet? – kíváncsian pislog rá, majd ki is végzi a kapott kávét és nyúl is a rágcsa után, mintha csak a moziban ülne.


Leave It |820 |  Do you know annyeonghaseyo? 1471401822 | @


Hendery De Zhong
Diákok
Play by :
Dylan Wang
Kor :
21
Foglalkozás :
Nagyszájú asszisztens
Hozzászólások száma :
36

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyPént. Aug. 30, 2019 5:28 pm


Do you know
annyeonghaseyo?
Egyetemi társalgó | Hendery De Zhong

Ő ezt nem érti! És nem hibáztatom, mert tudom, hogy egy fiú értékelését teljesen máshogyan látjuk, nekem viszont nem jó még annyira az angolom, hogy ezt tökéletesen kifejezzem számára.
- Igen, tényleg nem mindig őszinték a lányok, vagyis többségiben, de én sem úgy értettem, hogy a vonzódás mértékét konvertáltam át egy számba, szerintem akkor rosszul fogalmaztam. Csak arra akarok kilyukadni, hogy a kinézet mindenkinek máshogy jön le, ez egy abszolút szubjektív dolog, hiszen valakinek egy személy gyönyörű, míg a másiknak csúnya, az egyik szerint különleges, más pedig egyenesen irtózik tőle, és így tovább, és így tovább... Neked pedig van egy különleges kisugárzásod, amitől a lányok először megijedhetnek, de amint megismernek jobban, nagyon meg tudnak szeretni a védelmező habitusodtól. - Azt már nem akarom mondani, hogy szerintem egy visszahúzódóbb, szolidabb megjelenésű lány nagyon passzolna hozzá, valójában annyira szívesen és annyira könnyedén tudnék neki rengeteg randit leszervezni, de Allie után már a tinder közelébe sem megyek. Ugyanakkor bárkit szívesen leszólítok a kedvéért az utcát. Sőt, most, hogy így belegondolok, lehet tudnék valamit tenné, hogy jobb kedvre derítsem.
- Egy pillanat! - A könyvtárban vagyunk, szóval nem akarok hangoskodni, de intek neki, hogy azonnal jövök, miközben felállok és megkörnyékezem az egyik két asztallal arrébb bőszen telefonozó hosszú szőke hajú lányt.
- Szia! Zavarhatlak egy fél perc erejéig? - kérdezem meg és hipp-hopp helyet foglalok mellette, ahogy tudtomra adja, hogy egész nyugodtan tegyem meg, sőt, szerintem még örül is, hogy nem kell ezen kis ideig unatkoznia.
- Mit gondolsz arról a fiúról, ott? - mutatok Henderyre, kicsit sem leplezve, hogy róla van szó. - Jellemeznéd nekem, hogy mennyire néz ki jól szerinted egytől tízes skálán? - Örülök, hogy mennyire közvetlen a lány és minden gond nélkül belemegy a játékba, megsúgja nekem a számot, pontosabban nem súgja, csak azért kellően halkan mondja, mire elmosolyodva nézek vissza rá.
- Ááá értem. Köszönöm! - Azzal integetek neki kedvesen és visszasétálok a helyemre. Lassan ülök le a székre és elégedetten fonom össze ujjamat.
- Ő nyolcat adott neked. Látod? Teljesen szubjektív...

Nem sejtettem volna, hogy francia vér is csörgedezik az ereiben, de nagyon megörülök a hír hallatán, leginkább azért, mert feltételezem, hogy akkor rengeteg közös témánk lesz és egy kicsit jobban meg fogjuk tudni egymást érteni.
- Vicc volt, ne vedd véresen komolyan - vigyorodok el néhány másodperc erejéig. Tény, hogy elég menő, ha valaki francia, de azért annyira nem vagyok elvetemült, hogy egy személy megítélését nagyban befolyásolja a szememben, a módosított pontszám csak a poén része volt tőlem.
Eléggé megijeszt, amit mond Amerikáról, legfőképpen New Yorkról, bár valamennyire sejtettem, hogy nem biztonságos, azért nem gondoltam volna, hogy ennyire. Kicsit összébb húzom magam a székben, nem igazán tudom, hogy most mit mondhatnék, úgyhogy inkább csak bólintok, jelezvén, hogy megértettem és megjegyzem, amiket mondott, óvatosabb leszek ezentúl.
Rossz hallani, hogy magát már kevésbé védelmezi, mint másokat. Csendesen hallgatom, de egyre inkább szomorkássá válik a hangulat és én is. Minden nagyon logikusnak tűnik, amit mond és most tényleg tehetetlennek érzem magam, hiszen több évtizednyi neveltetést nem tudok egy szóval meggyógyítani, de azért egy kísérletet teszek rá.
- Hendery, te nagyon is értékes és csodálatos ember vagy! - fordulok felé a székben és nézek rá őszintén, bár kicsit szomorkásan attól, ahogy érez.
- Az tesz téged igazán szép emberré, hogy nem támadsz másokra, még védekezésből sem, viszont gondolkodás nélkül ugrassz, hogy segíts másokon. Márpedig az én szememben te egy hős vagy, amiért megmentetted az életem, ezek után pedig mégis hogy gondolhatja bárki is, hogy értéktelen vagy? - óvatosan megérintem a mellkasát, a szívénél, de szemeimet nem veszem le az övéiről. - Tudom, hogy nem tudok ezekkel a szavakkal hirtelen csodát tenni a szívedben, de... nem csak én vagyon hálás neked, hanem a kistestvéred is. Ő biztosan nagyon-nagyon szeret téged és boldog, hogy vagy neki. Néha pedig ha minden téren jelentéktelennek tűnünk, meg kell ragadna azt az egy valakit, akinek léte segít és kivezet a mélyből. - Nem veszem észre, de a végén már kezdek áttérni többes számba, ez nem véletlen, ahogyan az sem, hogy ez a téma mennyire érzelmessé tett engem. Átérzem milyen jelentéktelennek lenne. Én a családom legkisebbikeként sokáig azt éreztem, hogy csak várják a pillanatot, mikor szabadulhatnak meg tőlem, mikor növök végre fel, mikor lesz már feleségem, akivel majd összeköltözök és onnantól megszűnök a családhoz tartozni, legalábbis fizikailag. Borzasztó érzés!
Halvány mosollyal köszönöm meg neki a szép szavakat és már én is várom, hogy mit hoz a jövő a szakmámban, illetve természetesen azon kívül is.

Míg én azon vagyok kiakadva, hogy azt feltételezi róla, képes lennék valakit megveretni, avagy bármilyen erőszakot alkalmazni ellene és mindössze csak lábjegyzet fontossággal jegyzem meg, hogy nekem a fiúk tetszenek, addig úgy hallom felkiáltásából, hogy nála más hangsúlyt kap az utóbbi téma. Nos, ha már így állunk, nem is baj, hogy tisztázzuk akkor, mivel én egész eddig azt hittem, hogy már tudja mi a helyzet velem.
Nagyokat pislogok, aztán hallgatom amit mond, s bárhogy is, Chris említése mosolyra késztet. Ő a másik téma, amiről évekig tudnék beszélni megállás nélkül.
- Telitalálat! - helyeslek számban a szívószállal. - Tulajdonképpen ő egy olyan személy, akivel nem csak azért nem szabadna együtt lennem, mert fiú, de ez bonyolult és hagyjuk is, nem akarok az ősök bajos ügyeiről beszélni. Az viszont kétségtelen, hogy hát nem igazán létezik az az opció, hogy ne legyek vele...


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyCsüt. Aug. 29, 2019 9:32 pm



Aiden & Hendery


Mindig is érdekelt, hogy vajon mit gondolhatnak róla mások, de eddig sosem volt kitől megkérdezni. Hiszen egy vadidegent nem támadhat le ezzel. Az picit se lenne fura. De Aiden már nem számít annyira idegennek, hiszen ez már a második alkalmuk, hogy találkoznak. Így már annyira nem tök idegenek egymásnak, de nincsenek annyira közel, hogy a másik hazudjon neki merő jó fejségből. Ám, amint meghallja az eredményt, menten sírva fakadna. Ennyire ronda csak nem lehet. – A kinézet nem csak vonzódás kérdése. Nekem sem vagy az esetem, még is megmondom, hogy hét pontot simán érsz a szememben, s ezt teljes őszinteséggel. Azért kérdeztelek téged, mert te pasi vagy, a lányok véleménye meg, nem hiszem, hogy van olyan őszinte. – sóhajt, majd csak pislog a másikra, ahogy a telefonhoz nyúl, és őszintén meglepi az a hirtelen kép. Ő azt, hitte csak úgy mondja az előbbit, nem gondolta komolyan. Még azt mondják, hogy az amerikaiak túl közvetlenek, de kettejüknél nem úgy tűnik.  – Nem most hallom életemben először a negatív kritikát magamról, szóval most bizonyosodott be, hogy igaz. Ezért nem gondoltam eddig a modell munkára, mert hát egy magam fajta, mit is keresne egy címlapon? De majd meglátjuk, egy beszélgetésre még azért lehet, elmegyek hozzá, de túl sok reményt nem fűzök a dologhoz. A főnököm is tuti komolytalannak tartana, ha tudna róla. – hiszen nagyon eltérő pályákról van szó és valahogy a marketing mellé nehezen elképzelhető egy modell állás is. Mondjuk, ki tudja, lehet ezentúl össze is lehet vonni a munkát és asszisztens helyett reklám arc lesz. Nem az íróasztalt, hanem a kocsit támasztja majd. Na jó, ilyenbe bele se tud gondolni, jobb neki a papírmunka.
Látja, hogy végre jót kérdezett, mert a másik csak úgy kivirul a kérdésre és csillogó szemekkel lát is neki a mesélésnek. Micsoda véletlenek, hiszen ő is ott született. Sajnálja is, hogy csak olyan keveset élhetett ott. Gondolja, ha már ennyire áradozik róla a másik, meg is csillogtatja az apjától tanultakat, mert igen, ő is tud ám franciául. Ahogy látja ezzel igen nagy örömöt csalt is az arcára. – Így bizony, édesapám francia volt, anyám meg kínai ugye. – mosolyodik el és most valahogy büszkébb is az átlagnál arra, hogy ő bizony francia és nem amerikai. – Na szép, ezek szerint a homlokomra kéne ezt tetováltatni és máris nyerő lennék? –neveti el magát. Mondjuk az tény, hogy elvileg a francia pasikra jobban buknak, de a stílusa, illetve a húzott szemei miatt a fene gondolná őt francia-kínainak. Ezek szerint, nem sokat örökölt apja vonásaiból. – Igazából, Amerikában egy talpalatnyi helyet nem találsz ahol igazán biztonságba lehetnél, szóval inkább szokj hozzá. Amerika szeret más idegein táncolni, aztán, ha visszakapja, akkor általában New York a célpont. Persze ezt nem elrettentés képpen mondom, csak jobb félni, mint megijedni alapon, inkább készülj fel rá lélekben, hogy ez nem a nyugis Európa. Itt már tényleg van mindenféle ember a keveredés miatt. – húzza el a száját és reméli, hogy most nem ijeszt nagyon a másikra, de azért jobb, ha hallja a tényeket is.  
Általában minden ember arra vágyik, amit nem kaphat meg. A gazdagok szeretetre, a szegények pénzre és van Hendery, aki mindkettőnek örülne, de már csak az egyikkel is megelégszik, csak hogy ne legyen telhetetlen. Viszont tapasztalatai alapján, pénzhez valahogy könnyebb jutni, vagy csak túl sokat dolgozott eddig ahhoz, hogy észre is vegye, hogy szeretik. – Tudod, van az a pont, ahol már nem érdekel, hogy bántanak. Az viszont jobban, hogy mást meg igen. Neki ugorhatok én egy száz kilós vagy afeletti fazonnak, hiába tudok karatéjozni, nem biztos, hogy a földre viszem, lehet csak jobban feldühítem. Ha csak magamat kell mentenem minek, dühítsem? Ha mást, akkor megéri már csak figyelem elterelés szempontjából a próbálkozást. Amúgy se volt egy, haj de jó a gyerekkorom apám halála után és azt nevelték belém, hogy értéktelen vagyok. Ez tudod meg marad tudat alatt és hiába is tudsz verekedni, az a hülye agyad előhozza azt, amit beléd vertek, így hagyod magad. Tudom, hogy ez így furán hangzik, de valahogy nem tudok tenni ellene. Pedig régen azért kezdtem el járni az órákra, mert bántottak a suliban, azt hittem majd ezek után jobb lesz és mindenkit megverek. – nevet fel kissé keserűen visszagondolva az egészre. Abban biztos, hogy édesapja fogja a fejét a mennyben, de ő akkor se tud mit tenni egy rossz szokás ellen.  Sokszor érezte úgy magát, mint akin keresztül ment egy úthenger, vagy legalább egy csapat rémült ember, csak úgy, mint az első találkozásnál Aiden-en, de valahogy sosem mert kiállni magáért. Mindvégig abban a tudatban volt, hogy ő ezt megérdemli és így sosem mert visszaütni, inkább bujkált a szünetekben, minthogy verekedésért bemártsák és ez valahogy megmaradt benne.
A dicséretére csak elmosolyodik. Végre egy dolog, amiben jó is lenne, hiszen simán feláldozza a testét másért, igazi mártír.  –Hm, hát ha a tanárod mondta, akkor biztos úgy van és remek doki leszel, aki csodát művel a betegekkel. – mosolyodik el barátságosan és tényleg hiszi, hogy egyszer még elmesélheti az unokáknak, hogy ezt a neves orvost igen is ő mentette meg és neki köszönhető a pályájának csúcsa. Bár, előbb jusson el az első randiig, utána jöhet a többi is, felesleges előre szaladni.

A turmixos vitát inkább igyekszik elengedni, úgy sem lesz vége, ha újra kinyitja a száját. És nem, ez nem a csúnya nézés miatt van, hanem mert így gondolja. Jó, talán amiatt is, de ez most lényegtelen. – Úgy tudtam! – vágja is rá egyből vigyorogva. Ő már az első alkalomkor megmondta, mikor olyan csúnya dolgokat feltételezett róla a másik vizsgálódása közepette. Normális férfi fejében meg nem fordulna az, hogy egy másik férfi megerőszakolásra készül, mikor egy sebet vizsgál. Persze ott terelt és tagadta, de ő tudta. Tény, hogy maga sem a legférfiasabb egyed, de a másikban volt valami furcsa. De lehet csak az volt, hogy férfi létére alig van rajta szőr. Mint egy csupasz barack. Bár, az lehet a kultúrájának tudható be. Neki valahogy eszébe nem lenne az arcán kívül még a lábát vagy a karját is borotválni. Jó, mondjuk a karján nincs nagy szőr, de azért a lába az olyan, mint a legtöbb férfié, vagyis medvéé.   –Szóval, akkor az a valaki egy másik pasi, akit ha megtudnak a szülők, akkor fejezés lesz, csak azért, mert nem a szülők által kinézett és kedvelt feleségjelölt az? – tesz egy gyors tippet, ahogy az állára téve a mutatóujját gondolkozik el a dolgon. Neki is lehetne egy ilyen kényszer menyasszonya. Azt se bánná, ha nem is lenne olyan vészes természete.


Leave It |1055 |  Do you know annyeonghaseyo? 1471401822 | @


Hendery De Zhong
Diákok
Play by :
Dylan Wang
Kor :
21
Foglalkozás :
Nagyszájú asszisztens
Hozzászólások száma :
36

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyCsüt. Aug. 29, 2019 12:08 pm


Do you know
annyeonghaseyo?
Egyetemi társalgó | Hendery De Zhong

Elég nehéz helyzetben vagyok, mivel értékelnem kell őt és most nehezen tudom megítélni, hogy pontosan mi szerint. Ha kifejezetten a külsejét nézem, nekem nem az esetem, mivel kicsit merevebb a tekintete az olyan személyektől, akikre nekem szükségem van, valahogy nem látom benne azt a vonzó tüzességet, amit például Christopherben első pillanattól kezdve, holott az uraság is meglehetősen merev, sőt, még jobban is, mint ő, de lehetséges, hogy éppen ő az oka annak, hogy szívem egyszerűen nem engedi, hogy sok ponttal jutalmazzam, abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán szabad-e ezt tennem? Nőket sokkal könnyebben tudok ponttal jellemezni, mint férfiakat, utóbbiakat több szemszögből is megnézem és a tíznek a harmada eleve tiltólistán van, így már csak jóformán 6-ról tudtam indulni.
- Ne-ne-ne, ne úgy fogd fel, bocsi, de nem tudok rád úgy nézni, mintha akarnék tőled valamit és hát ha nem vonzódom hozzád, elég nehéz megítélnem, meg nem is szabad és egyébként is, a lányok biztosan mást mondanának. Sok lánybarátom van, ha szeretnéd, akkor majd körbemutogatom a képedet és a véleményükből csinálok egy statisztikát, ami biztosabb jobb lesz, mint az én hármasok, oké? - Igazából már el is könyveltem, hogy ezt fogom csinálni, már csak egy képet kell szereznem róla, ehhez pedig gyorsan előkapom a telefonomat és csinálok róla egy fényképet, muszáj ilyen hirtelen kép róla, mert az mutatja, hogy milyen a mindennapokban, megnézem és nem elmosódott, szóval tökéletes lesz.
- Egyébként pedig látod milyen vagy? Kapsz egy kritikát egyetlen egy személytől és máris az egész tervedet el akarod törölni. Ne hisztizz, légy határozott és merész, vágj bele, mert Aida úgyis az a nő, akinek véleményére adhatsz, nem pedig az enyém a mérvadó. - Mi ez a viselkedés? Mintha egy sértődött nyafogó kislány lenne, nem értem. Meg kellene védenie magát, vagy csak egy kicsit nem magára venni.
Nagyon örülök, hogy megkérdezi, hogy lényegében hol nőttem fel, ugyanis erről mindig szívesen és sokat tudom beszélni. Most is jócskán kiöntöm neki a szívemet és kezdem lassacskán érezni, hogy jobb lenne, ha abbahagynám, mert lehet kezdem magam leégetni a nagy áradozással. Ahogy végzek, megnyalom ajkaimat és picit be is szívom őket, mintha ezzel próbálnám megakadályozni, hogy tovább kántáljak. Sophieval annyira jól el tudtam beszélgetni erről, de közel sem biztos, hogy mindenki vevő rá, azonban aggályaim hirtelen szertefoszlanak, s hatalmas kikerekedett szemekkel nézek Henderyre, melyekben mérhetetlen csillogás indul meg, mihelyst sikerül felfognom, hogy a szavait franciául értem meg és nem ezúttal is angolul. Szóhoz sem tudok jutni! Erre aztán tényleg nem számítottam.
- Miii? Te is tudsz franciául? Ho... honnan? Úgy értem, tanultad, vagy... - hallatszik még rajtam a meglepettség, hirtelen nem is tudok normálisan beszélni, ugyanakkor szavai tartalmából nem tudom megállapítani, hogy mi van vele, mert azzal hogy irigyel, arra enged következtetni, hogy ő nem volt Párizsban, vagyis nem ott élt. Szerencsére egyből kapom is kérdésemre a választ és ahogy hallgatom őt, egyre jobban derül ki arcom, mert bárhogy nézem, akkor végül is részben odavalósi.
- Tehát félig francia vagy? - Még most sem akarom elhinni. Mondjuk semmi sem utalt rá. Valahogy nincs franciás feje, se kisugárzása. - Miért csak most mondod? 10 pont! - mosolyodom el, bár meglepett pislogásom még mindig jelen van. Persze viccet félretéve, egyet kell értenem vele annak ellenére is, hogy én nem a hírekre támaszkodom.
- Én inkább abból indulok ki, amit eddig tapasztaltam. Párizsban éltem fú, rengeteg évet, de egyszer sem kellett menekülnöm az utcákról, míg itt New Yorkban közel egy év is elég ahhoz, hogy a halállal nézzek szembe, úgyhogy nekem már senki sem fogja tudni bebizonyítani, hogy Párizs veszélyesebb mint New York. - Szándékosan csak városokról beszélek és nem teljes országokról, hiszen egyes régiókban teljesen más a helyzet, mint a nagyvárosokban. Persze igazából teljesen ugyanaz a véleményünk, csak lehet kicsit rosszul fogalmazom meg.
- Hát, igen. Sajnos. - A pénz és a kinézet kérdést teljesen fordított szemmel látjuk. Én inkább annak örülnék, ha nem a gazdagságom vonzaná az embereket, hanem a külsőm és a jellemem, de a jóformán anyám kórházi ágya is aranyból készült, szóval én abszolút ebbe születtem bele, úgy nőttem fel, hogy láttam a sok nyáladzó üzletembereket apám után koslatni és mindenki látta a szemükben, hogy csak addig követik őt, amíg pénz kapnak. Szó sincs hűségről, bajtársiasságról, barátságról. Szerencsés vagyok, hogy nekem vannak igazi barátaim, s emberek, akiket szeretek és csakugyan viszontszeretnek.
- Hát ez nem a legjobb tulajdonság - húzom számat szomorkodva, mivel rossz hallani, hogy inkább megveretné magát, mintsem valakit megüssön. Bár szép dolog, hogy ennyire ügyes a testi harcokban, de ha saját magát nem védi meg, akkor utána mást sem fog tudni. - Vagyis nagyon jó, hogy nem használod és nem vagy erőszakos, minden elismerésem és tiszteletem ezért, ugyanakkor, ha már tudsz karatézni nem lenne érdemes megvédened magad? - Mondom ezt én, aki sosem tett semmit sem apja suhintásai ellen, de ő az apám és nem tehetek ellene semmit, de azt is tudom, hogyha más emelne rám kezet, szüleim, vagy épp Adam egyből minden ügyvédet lefizetve (már, ha kell egyáltalán) juttatja sittre azt a személyt, elvégre a mi családunk tagjait nem lehet csak úgy megverni illetékteleneknek, még a legkisebb picuri fiúcskát sem.
És ha már az erőszaknál tartunk, összerezzen testem Hendery szavaitól, miszerint New Yorkban a múltkori támadásokhoz hasonló esetek mindennaposak. Ne legyenek! Nem akarok még eggyel találkozni, de azt sem, hogy egy ismerősömmel történjen hasonló eset, abba már bele se merek gondolni, hogy esetleg Christopherrel. Vajon ő megszokta már?
- Jó biztonsági lennél... - gyors közbeékelt megjegyzést tőlem, majd a turmixomat szürcsölve szép nyugodtan hallgatom végig a válaszát.
- Bármily ösztön is, nagyon szép tulajdonság. Azt hiszem, valamennyire akkor hasonlítunk, csak míg te a veszélyes helyzetekben szeretsz segíteni, amikor baj van, addig én nyugodt lénytérben próbálom helyrehozni a bajt okozta maradványokat. Igaz, ez nem teljesen igaz, mert terveim szerint nem olyan általános orvos leszek, mint aminek gondolsz, vagyis nem a sürgősségire akarom menni, hanem neurológusnak. A tanárom egyébként az mondta, hogy belőlem jó idegsebész lenne, ami nagyon jól esett, mert eddig nem bíztam a kezem precízségében. - Ettől függetlenül szerintem még csak sebész se leszek. De nem is tudom, majd kiderül még.  

Tény, hogy egy kicsit hatást akarok gyakorolni rá tekintetemmel, de ahogy elkezdi ecsetelni, hogy mi jár a fejében miután visszaadta a turmixomat, egy kicsit égnek áll az összes szőrszálam, amit megjegyeznék, hogy annyira nem sok van, mert nem arról vagyok híres, testem nagy része mikroszőrszálakból áll csupán.
- De hát mondom, hogy soha senkit sem vernék, ütnék, kínoznék, vagy bántanék meg! - húzom össze szemöldökeimet és ráncolom homlokomat, ezzel nagyon csúnyán nézve rá. - Ha ennyire nehéz, ne hidd el, de ez az igazság. - szopogatom a szívószálamat durciból.
- Egyébként... ami ezt a minimum biszex gondolatodat illeti, nekem kifejezetten a fiúk jönnek be. - Mondom teljesen fapofával, mivel nem áll nehezemre ezt bevallani, csak az a kicsit furcsa, hogy ő ezt eddig nem így tudta, mivel én abban a tudatban voltam, hogy első szócsatánkkor elkönyvelt engem melegnek, amire én persze kiakadtam, bár eléggé durva állapotok voltak akkor, mindenesetre nekem úgy rémlik, hogy nem tagadtam, csak valami más felidegesített.


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptySzer. Aug. 28, 2019 4:53 pm



Aiden & Hendery


Borzasztóan örül ennek, hogy a másik hisz abban, hogy jó helye lenne modellként, viszont innen jön is egyfajta kíváncsiság, hogy vajon az emberek mennyire gondolják őt helyesnek. Itt is az alkalom, hogy megkérdezze, remélve, hogy őszinte választ kap újdonsült barátjától. Látja, hogy ajkát beharapva gondosan méregeti is a másik, így arra számít, hogy annyira nem lehet vészes, ám mikor meghallja az eredményt, egyenesen lesápad. Kettő?! Ennyire még ő sem nézi le saját magát, pedig hát, sosem gondolná azt magáról, hogy egy nagy valami, de ez azért sérti a kis lelkét. –Csak három? – biggyeszti le az ajkát végül a javítás után. Jobb egy fokkal, de a tízből még ez is nagyon kevés. Már érti miért nincs senkije és otthon miért nem dicsérték soha. – Ch, ilyen pontszám mellett, marad az asszisztensi munka… Inkább felejtsük el a modellkedést is, nem járatom le magam, van elég bajom így is. – Most azért egy világ tört össze benne és legszívesebben mélyen elmerülne egy kapucnis felsőben, csak, hogy senkit se ijesztgessen. Pechjére most ing van rajta. Persze egy férfi meg egy női vélemény teljesen más, de azért a férfiak se nézhetik le egymást azért, mert a saját nemüket kell pontozni. Ő simán adna Aidenre egy szép pontszámot, mert férfi létére elég bájos jelenség, de még lányban sem esete az ilyen. De azért nagyon nem húzná le a pontszámot.
Mikor legelőször találkoztak is feltűnt neki az akcentusa, de nem gondolta volna, hogy Koreán és Amerikán kívül máshol is próbálkozott, így ez eléggé meglepte. Ahogyan az is, hogy kíváncsiságának köszönhetően megtudta, hogy a két ország között mi szerepel még a listán. Drága szülőhazája, amiért még a mai napig fáj a szíve. Nem is csodálja, hogy a másik milyen lelkesen beszél róla, hiszen tudja, miről beszél. Igaz elég ritkán jut haza, akkor is inkább édesapját látogatja, mintsem, hogy nyaralás céljából kóboroljon ott. Nagyon hiányzik neki Párizs. Az egy teljesen más világ. – Áh, de irigyellek. Az a hely maga a paradicsom. – szólal is meg franciául, hiszen végre van, aki érti is ebben a nyamvadt országban az ő második anyanyelvét. Lehet egy picit kopott a tudása, de igyekszik karban tartani, már csak apja emlékére is. Annyival azért szeretné megtisztelni, hogy a tőle kapott nyelvi tudást is műveli a mai napig. Bár tény, hogy talán az újabb szlengeket már nem biztos, hogy egyből fogná, hacsak nem angol eredetű. –Én ott születtem, de sajnos egész kicsi koromba Amerikába lettem toloncolva anyám által. Pedig inkább maradtam volna ott, biztos jobban jártam volna vele. Mondjuk, amiket mostanában hallok róla a hírekben, már az sem olyan biztonságos, mint amilyen régen volt. De tény, hogy ott még napi szinten kevesebb az esélye, hogy meghallj, mint itt New Yorkban. – fintorodik is el a végére, ahogyan ezt végig gondolja. Hát igen, manapság bárhol előfordulhat egy olyan terrortámadás, amit a múltkor is át kellett élniük, de talán Európában ez még nem vadult el annyira, mint Amerikában. Itt más se hall az ember, ha bekapcsolja a tévét, minthogy órán keresztül azt sorolják, hogy most éppen hol és kit öltek meg. Majd bevágják az időjárás jelentést és a cuki állatos videókat, hogy oldják a kialakított feszültséget.
-Végül is, ha gazdag leszek a pénzemre fognak ugrani, nem a kinézetemre… - forgat szemet. Igen, még mindig azon a 3 ponton van fennakadva, azt nem tudja elereszteni. De reméli, hogy azért ha zacskót húz a fejére, majd valaki elviseli arra a pár órára, amit majd otthon tölt a sok munka mellett, hogy majd később mindent megadhasson a családjának. – Fogalmazzunk úgy, hogy hiába van tudásom hozzá, nem használom, csak akkor, ha mást ölnek… Amúgy képes vagyok inkább megveretni magam. –tény, hogy fekete öve van, de valahogy nem lenne képes senkit se bántani, vagy akár csak magáért kiállni egy harcban, esetleg nagy motyogva és sűrű bocsánat kérések közepette. Elcseszett gyerek, igen. De, ha egyszer azt tanulta, hogy megérdemli, amit kap, akkor most miért is ellenálljon?
Látja, hogy baj van. Ő ugyan nem nagy lelkizős ember, de igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy a másik jobban érezze magát. Végül is, csak az igazat mondta el, nem szépített rajta semmit, csak azért, hogy a másik jobban érezhesse magát. – Tudod, itt New Yorkban, ez szinte mindennapos. Ha ebbe nősz bele, akkor egy idő után megszokod, és nem blokkolsz le annyira. Mondjuk, én alapból olyan ember vagyok, aki inkább mások épségére figyel mintsem a sajátjára. Ha nem ilyen cingár lennék, mehetné biztonságinak is. –neveti el magát, hogy azért egy kis jó kedvet is csempésszen abba a letargikus hangulatba. – Mikor veszély helyzetbe kerülök, igazából először én is bepánikolok, majd csak bele nyugodom a dologba, hogy lesz, ami lesz. A sors elől úgy se tudok elmenekülni. Ha nekem ott, abban a helyzetben kell elnyúlnom, akkor ott fogok, ha nem, golyók közé is mehetek, de túlélném. Erről nem hiszem, hogy én döntök. – vállat von és a kávés poharat kezdi piszkálni az ölében. –De, ha látom, hogy valaki nagy bajban van, akkor kényszert érzek arra, hogy biztonságban kitudjam az adott helyről, legyen szó bárkiről, még a legnagyobb ellenségemről is. Olyankor bekapcsol egy ilyen… nem is tudom, apa funkció? Vagy inkább katona ösztön? – mereng el rajta, mert maga sem tudja, minek nevezze. Az biztos, hogy az apjára ütött. Nem is érti igazából, miért nem katonának állt, de még úgy is előtte a jövő. Majd, ha megunja a számokat és az üres szövegelést, valamint a nép hipnotizálását, akkor majd lehet, hogy apja nyomdokaiba lép. Ezen igazából még úgy soha nem gondolkozott el.

-Más eszközök? – vonja fel a szemöldökét és elgondolkozik, hogy mit takarhat az az ijesztő kis feje. – Számos dolog eszembe jutott erről, de az egyikhez minimum biszexuálisnak kéne lenned… Hogy is van ez most akkor? Bántanál itt egy szegény, ártatlan heterot. –azért kicsit meg is ijed erre a gondolatra, így duzzogva, de vissza szolgáltatja jogos tulajdonosához a turmixot, még mielőtt itt komoly dolgokba nem kezd a másik. – Mondták már azt, hogy mehetnél horror filmbe szereplőnek? Jól megy az a beteg fej neked. –mutogat az arcára és inkább az ölébe teszi az egyik párnát, hogy vész esetén tudja megvédeni magát. Hihetetlen milyen beteg embereket vesznek del manapság egyetemre.



Leave It |1000 |  Do you know annyeonghaseyo? 1471401822 | @


Hendery De Zhong
Diákok
Play by :
Dylan Wang
Kor :
21
Foglalkozás :
Nagyszájú asszisztens
Hozzászólások száma :
36

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyHétf. Aug. 26, 2019 10:43 pm


Do you know
annyeonghaseyo?
Egyetemi társalgó | Hendery De Zhong

- Értettem! - nem is kell több, szinte biztos, hogy amint vége a tanításnak, amit mellesleg még el sem kezdtünk -, akkor a rákövetkező percekben már hívni is fogom Aidat.  
Azt mondják, jó ha őszinte vagyok, de csak azokkal tudok kifejezetten őszinte lenni, akikkel még vagy úgy abszolút nem vagyok szoros érzelmi kapcsolatban. Hendery még ilyen, Christophernek meg talán nem is tudnék egyes dolgokat kinyögni, mondjuk mellette néha amúgy is nehezemre esik és teljesen el vagyok varázsolva. Talán pont ezért is nézek vissza meglepően a srácra, mikor osztályoznom kellene őt aszerint, hogy mennyire jön be nekem. Eddig amellett, hogy hát természetesen végigmértem, nem igazán gondoltam rá úgy és most egy kicsit muszáj átszellemülnöm és beképzelnem, hogy ÚGY mit gondolnék róla. Ismét végignézek rajta ezúttal már leplezetlenül. Beharapom alsó ajkamat, ami lehet annak a jele, hogy tetszik a látvány, akkor szoktam ezt csinálni, bár ebben az esetben kicsit tüzelni akarom magamat ilyen tettekkel, hogy felnyomjam a pontszámot és ne bántsam meg, annyira…
- Hát… - húzódok vissza csigaházamba szerényen és szinte kipirulok, de inkább nem akarom tovább húzni az időt, mert a végén még azt hiszi, hogy úgy bejön nekem, hogy menten ráfekszem. - Olyan kettő? - mondom a pontszámot olyan szerényen és bűntudóan, amennyire ezt illik. - Három? - javítok azért egyet, mielőtt keresztbe lenyelne.
- De ez nagyon szubjektív, oké? Attól még simán lehet, hogy a csajok bolondulnak érted! Vagyis valamelyik biztosan fog… - halkulok el megint a végére, én próbáltam azért vigasztalni, de hát nah. Ha Christ kivesszük a képből (sosem vesszük ki a képből, ilyen nincs!), akkor Aichára is tízszer szívesebben mozdulok rá a mai napig, mintsem rá, holott nehezen tudok mit kezdeni egy női testtel azontúl, hogy a lánnyal jó alkalmaim voltak, csak azért ez is kicsit érződött rajtam. Henderyvel tudnék mit kezdeni, mondjuk úgy, de szerintem fapofával, érzések és vágy nélkül és pont ez a különbség Aicha és Hendery között: Aichaval tudok érzelmes és vágyakozó lenni, mert szívem dobog iránta egy bizonyos módon és a szívem erősebb, mint a farkam, pedig nekem aztán igen erős farkam van, néha még akkor is mikor nem kellene, de ezt már Chris remélem megszokta. Jézusom, miért gondolkodok én ilyeneken? Oké, hogy nagyon akarom már az elérhetetlen Christophert, de nyugodtnak kellene maradnom.
Tanácsokat, vagy legalább eligazítást a koreaiakkal kapcsolatban azért tudok adni és ezt meg is teszem. Aztán hallok egy kérdést és több sem kell nekem, mosoly kerekedik arcomra és egy olyan téma veszi kezdetét, amiről hetekig képes vagyok megállás nélkül beszélni.
- Párizsban! - vágom rá egyből büszkén. - Nehéz volt, mert mégis csak nem a szülőhazám, de el sem tudod képzelni, mennyire imádtam ott élni. Minden annyira megfogott, tudod, az az igazi európai életérzés, a bagett világa, a sok párizsi típusú ház és a kultúra, amibe próbáltam asszimilálódni, de leginkább abba szerelmesedtem bele, hogy az emberek mennyire szabadgondolkodók, kimondják, mi szívükben rejlik, a nyelv maga, mint a vízfolyás, dalolni lehet vele ének nélkül is. Ott töltöttem a gimnáziumi és a korai egyetemista éveimet, ott lettem elsőnek és másodszorra is szerelmes és ott tudtam igazán önmagam lenni, szülői terhek és chaebol életmód nélkül! - kántálom, mintha soha véget nem érne, de fejben vissza is repülök az emlékeim közé, látszik rajtam, hogy örülök a kérdésnek.
Szomorkásabb témához érve, bizony elhúzom szám sarkát, mivel nem tudok segítő választ nyújtani. Sőt, ritka rossz ember vagyok arra, hogy definiáljam a szerető család fogalmát.
- Sajnos én sem tudom - teszem vállára kezemet. – De kívánom, hogy egyszer legyen olyanod! – nyilvánvalóan arra értem, hogy majd neki, feleséggel és gyerekkel, mivel szüleitől már nem tudja megkapni, ami borzasztó, tudom, mert engem is dajkák neveltek fel, akik inkább láttak kishercegnek, mint szerető fiújuknak.
- Szóval te ilyen karaktekölyök vagy - teszem ajkaim elé kezem és elgondolkozok azon, hogy amúgy én ezt már megsejtettem pár pillanat erejéig, vagyis olyan csihipuhis feje van. Az a vicces, hogy nekem pont az van, amire ő vágyik: szép házam és pénzem és az a még viccesebb, hogy ezektől nem vagyok boldog, noha azt is tudom, hogy nem tudom ezt bebizonyítani Henderynek jelenleg. Én talán attól lennél igazán boldog, ha hasznosnak érezhetném magam, segíthetnék embereken és példaértékű férfivé válnék, akire büszkék, mindezek összessége pedig akkor érhető el, hogyha kiváló orvossá válok.
Szerintem meglátta rajtam, hogy mennyire aggaszt a legutóbbi horror eset és, hogy őszinte legyek, kit ne nyomasztana? Szerintem lelke mélyén ő is még nehezen dolgozza fel a látottakat, csak jól leplezi, míg én leplezetlenül tárom fel érzéseimet.
Elmosolyodom, de ezúttal tényleg hálásan és boldog érzésekkel telve. Jól esnek Hendery szavai és tulajdonképpen ezekkel egy kicsit sikerül is megérintenie. Ettől még nem fog tízest kapni, de azt a határozott hármasat igen, hiszen köztudott, hogy szívem lát és nem a szemem, vagyis javarészt.
- Köszönöm, nagyon jól esik, hogy ezt mondod! De Hendery… te kerültél már hasonló helyzetbe? Annyira határozottan és erősen viselkedtél, még most is úgy hallom, mintha meg se kottyant volna neked, csak nem tudom, hogy ez valamiféle álca, ami mögé rejtőzöl, vagy tényleg nem érintett meg valami okból? – Nagyon óvatosan puhatolózok, normál, szinte visszafogott hangerővel beszélek, mintha csak az ijedt Szimba kérdezné az bátor apját, hogy ő semmitől sem fél?.

Nem tűröm, ha valaki elveszi, ami az enyém, márpedig az epres turmix nagyon is az enyém. Először kérem szépen, aztán nem olyan szépen, de még mindig nem enged, verekedni ellene nem fogok, mert tudom, hogy nem tudok kikezdeni egy karaktekölyökkel, úgyhogy megy a lelki megviselés. Mindazonáltal csak értetlenül meredek Henderyre a kérdését hallva.
- Elveretni? - Én, de Christopher sem csinál olyat. - Te meg miről beszélsz? Dehogy! Sosem tennék ilyet és az a bizonyos valaki sem. Nekünk más eszközeink vannak… - nézek rá huncutan és ezzel szándékosan oldom a hangulatot, mielőtt arra gondolna, hogy lemészárolnám a családját, vagy ilyenek. Az más kérdés, hogy a huncut tekintetem leginkább az ágyhoz kötözéshez közelítő gondolatokat tud ébreszteni, de inkább az, mint emberölés, na nem mintha bárkit képes lennék kikötözni és megerőszakolni, merthogy én egy tündér, ártatlan kisfiú vagyok!
Bárhogy is, kis duzzogi barátom visszaadja az italomat és én azzal az örömmel el is veszem, s egyből számba is helyezem a szívószálat, hogy nagyokat szürcsöljek a visszaszerzett italból.
- Fogalmam sincs miről beszélsz. Senki sem szeretne megverni, miért tenne ilyet? Hiszen minden szép és jó, nem igaz? - teszek úgy, mintha meg sem történt volna se a fenyegetés, se az, hogy elvette az italomat, elvégre már újra a kezemben szorítom és ennyi elég is nekem. Nincs erőszak, vagyis pontosabban megúszta a vezekelést.  


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptySzomb. Aug. 10, 2019 11:07 pm



Aiden & Hendery


Egy kicsit komolyabban elgondolkodik az ajánlaton. Eddig még soha nem gondolt bele, hogy modell legyen, mert nem tartotta magát hozzá elég jónak, meg úgy igazából meg se fordult a fejében. De így most, hogy mondja a másik, nem is tűnik olyan rossz ötletnek. Ám végre van egy normális munkája ami suli mellett elég csinálni, így nem tudja, hogy tudna e időt szakítani rá. Na meg, mit szólna hozzá Chris? Hiszen jó, hogy szabadidejében azt csinál, amit akar, de biztosan komolytalannak gondolná, ha megtudná, mit csinál másodállásban. Hiszen szabadidejében tanulnia kéne, nem pózolni. De szívesen kipróbálná, szóval maga se tudja, hogy mit tegyen. – Tehetünk egy próbát vele, abból nem lehet semmi bajom, nem igaz? De ha lehet hétvégére kéne leszervezni, mert az úgy nyugodtabb az átlag napomnál. – pislog rá kérlelően, hiszen hétköznap nem tudna időt szakítani rá. Aztán viccelődik azzal, hogy biztos a nézése miatt nincs kapása már évek óta, pedig azt hitte, hogy a kinézetével van gond. Hát, hogy őszinte legyen Aiden szavai, nem teljesen nyugtatták meg, bár nem tudja mire venni azt a kis pironkodást. –Csak úgy kíváncsiságból… Egy tízes skálán mennyit adnál rám? De úgy őszintén és ne szépíts rajta! – pislog rá bájosan és igyekszik az előbbit elengedni a füle mellett. Most kap még egy esélyt javítani.
Mondjuk, lehet, hogy ha tanulna drámákból, akkor hamarabb kapkodnának érte, de most mindek játssza meg magát azért, hogy valaki figyelmét felkeltse? Majd jön egyszer valaki anélkül. Ő addig nem öli az idejét és pénzét olyan randikba, amik muszáj alapon mennek. Aztán a drámákról szólva, eszébe jut az amit mindig is megakart kérdezni, de eddig nem volt kitől: miért szokás zaklatni a másikat telefonon, egyáltalán tényleg szokás-e ?! Neki eddig az az információja volt erről, hogy nagy erőszeretettel művelik ezt a tevékenységet, és itt kifejezetten nem a főnökére utal, mikor mondjuk, picit késik a munkából. –Rendben. – bólogat, majd kíváncsian figyeli. – Hm, pedig úgy hallottam, hogy nálatok ez nagy szokás, főleg mivel ott jobban pörög az élet így az emberek is… Amúgy, ha szabad kérdeznem, eddig hol éltél? Mert ha nem Seoulban, és az erős akcentusodból ítélve nem is itt akkor hol? Nem volt rossz távol az országodtól, az otthonodtól? – mindig is irigyelte azokat a diákokat, akik már egészen fiatal koruk óta cserediákoskodtak valahol. Neki minden álma volt szabadulni innen, hogy legalább addig is visszatérjen szülővárosába, Franciaországba. Persze, erre aztán sosem kapott szülői engedélyt, hiába utálták otthon látni. Tisztára, mint a Hamupipőke, férfi verzióban.
Sokszor van az, hogy elég nagy és felesleges körítést ad egy-egy kérdéshez, de ha egyszer belekezd a mondandójába, ott nincs megállás. Ám mivel másoktól és magától se akarja húzni az időt, így rászokott a hadarásra is. Igazából észre sem veszi, hogy már megint ezt csinálja, így bele se gondol abba, hogy milyen lehet ez a másiknak. –Nem akarok panaszkodni, mert van nálam szerencsétlenebb is a világon, de azért kíváncsi lennék mit jelent az, hogy szerető család… Mert nálunk minden van, csak az nem. – sóhajtva kortyol bele a kávéjába. – Bocsi. Általában megszoktam azt, hogy egy rohanás az életem és senki nem ér rám, ami hosszú vagy nem olyan lényeges, azt szeretem hamar letudni. Igazából túl sok infóról nem maradtál le, nyugi. A kérdésedre válaszolva röviden: régen több sportot is űztem, manapság inkább csak boxolni járok, mikor időm engedi. Emellett hétvégenként néha eljárok öcsi karate órájára besegíteni a mestereknek, mivel elég jól megy, és ha már öcsire figyelnem kell, akkor miért üljem végig az egészet?- mosolyodik el és igyekszik normális tempóban, szépen artikulálva beszélni, hogy a másik is tudja követni.
-Hm, én még mindig nem tudom, mit akarok, azon kívül, hogy sok pénzt és szép házat. –fintorodik el, hiszen így nehéz elérni a célt, ha nem tudja, hogy mivel kezdjen neki. – Tudod… A múltkori miatt ne bánkódj! Az egy teljesen más helyzet volt, egy számodra új, természetes, ha megijedtél tőle. Ne hibáztasd magad egy percig sem! De majd eljön az idő, mikor magad is látod, hogy milyen erős is vagy igazából, mikor a kórházban egy csomó életet megmentesz. – mosolyog rá bíztatóan, szeretné oldani benne a történtek miatti kétséget, bár sosem volt jó az ilyen lelkizős dolgokban, de erősen próbálkozik.
Fenyegetőzésére csak nagyot horkant. –Most komolyan elveretnél egy turmix miatt? Azt hittem barátok vagyunk. – mondjuk így második találkozásnál ez erős szó, hogy barát, de ellenségnek sem mondható. Még egy kis ideig duzzogva pillant is rá, majd nagyot sóhajtva adja oda a nedűt a háta mögül és keresztbe teszi a karját, mint egy megsértett kisgyerek, akinek az anyja nem engedi, hogy megvegye, amit a szíve kíván…vagy inkább a hasa. Ugyan eredetileg ő lopta el gyerekes módon, de most akkor is vérig van sértve, főleg ezután a fenyegetés után. –Egyébként is, kinek van kedve egy majd 190 centis, fekete öves kínai gyereket megverni? Nem csak matekból vagyok ám jó. – ugye van az a sztereotípia, miszerint a kínaiak jó matekosok, és ez igaz is. Már csak két dolog van, ami ennél is jobban megy neki. Az egyik a nyelvtanulás, míg a másik a verekedés. Persze, ő sem hobbiból csinálja az utóbbit, meg amúgy se akar rossz példa lenni a kedvenc kis hét évesének.  


Leave It |840 |  Do you know annyeonghaseyo? 1471401822 | @


Hendery De Zhong
Diákok
Play by :
Dylan Wang
Kor :
21
Foglalkozás :
Nagyszájú asszisztens
Hozzászólások száma :
36

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyKedd Júl. 30, 2019 5:37 pm


Do you know
annyeonghaseyo?
Egyetemi társalgó | Hendery De Zhong

Mondhatnám, hogy csak viccből ajánlom fel a nővérem adta modell lehetőséget, de én nem szoktam olyan nyújtani a másiknak, amit nem gondolok egy kicsit se komolyan, vagy ne tudnám teljesíteni. Sok mindent megtanultam kiskoromban, remek és szigorú nevelőim voltak, s ez is egy pontja annak a rengetem mindennek, ami kellett nekem, hogy jó üzleti ember legyek. Gyerekként még én is azt terveztem, hogy a családi cégben fogok jó fiúként tevékenykedni, viszont történt egy-két incidens azóta, ami merőben más irányba fordította a fejem.
Ettől függetlenül nekem természetesen teljesen mindegy, hogy hogyan dönt, elfogadja-e a lehetőséget, vagy sem, mivel mindez őt érinti, esetleg nővéremet, bár utóbbi időkben azt hallottam, hogy fellendült a vállalata. Friss húsira persze mindig szükség van, főleg a fiatal és karakteres pofikájú fiúkra. Bólintok csupán, ezt tényleg neki kell eldöntenie, meglepően nem tudok többet hozzáfűzni.
Felnevetek az önkritikáját hallva, mondjuk nem tagadom, meglep, hogy nincs senkije, nem azért, mert amúgy tökre bejönne, csak valamiért kinéztem volna akár belőle, hogy még van is egy jó kapcsolata.
- Hát, lehet... - felelem őszintén, majd gyorsan rájövök, hogy kicsit félreérthető. - Vagyis igen, lehet amiatt nincs párod, nem pedig azért mert csúnya vagy. Mármint, izé, nem vagy csúnya... najó, inkább hagyjuk - ejtem vörösödő arcomat kezembe. Már megint összeakadt a nyelvem, pedig csak egy van belőle. Így belegondolva eléggé kínos, hogy többször akadok meg a saját nyelvemben, mint Christopherében, de majd változtatok ezen.
Próbálok fapofát vágni, miközben a szerelemhez való hozzáállásáról beszél. Hát én pont hogy romantikus alkat vagyok és képes lennék, képes is voltam hónapokat sírni egy bizonyos személy után, aki iránt sóvárogtam. Aztán felkapom fejem a telefonra, hirtelen változás tán ez a gondolataimban, de legalább van mivel továbblépni az önboncoláson. Oké, lehet, hogy az elején küldtem pár üzenetet Christophernek, ami nem talált viszonzásra, de szerintem korán sem tartozok abba a kategóriába, amiről Hendery beszél.
- Nem tudok mások, vagy egy nemzet nevében beszélni, mivel nem Seoulban töltöttem azt az időszakomat, amire ez a tevékenység a jellemző, de megpróbálok valahogy válaszolni a saját ismereteim alapján. Mondjuk inkább tekintsd ezt úgy, hogy saját magam nevében beszélek és nem általánosságban, jó? - nézek rá kérőn, mert kell, hogy ezt leszögezzük. - Igen, eléggé rá vagyok függve a telefonra, de csak mert sok ismerősöm van külföldön és velük máshogy nehezen tudnám tartani a kapcsolatot, na meg ott van az a jó kis állatkertes játék, amiben nagyon édesek az állatkák, de azért ne kövezz meg emiatt légyszí. Azonban ha valaki nem válaszol, többnyire nem zaklatom, mert előbb-utóbb úgy is ír, szóval nem zaklatom. Szeretem, ha életjelet adnak magukról az ismerősen, főként imádom hallani azok hangját, akik kifejezetten közel állnak a szívemhez, de ezt a minden tizedik perces zaklatós dolgot, nem tudom honnan szedtem, tőlem ez idegen. Azt hiszem... - Oké, lehet hogy kapcsolatunk elején Christophernek kicsit sokat írtam, de azóta beszéltünk és megtanultam hol a határ és hogy ő miként szeret kommunikálni. Lényegében amit Hendery felvázolt, az igaz, de közben meg mégsem, mivel túlságosan is túlzó.
Én tényleg azt hittem, hogy sportol valamit, de akkor ezek szerint nem. Fura belegondolni, hogy jelenleg én többet sportolok, mint ő, mondjuk mióta megvan nekem Chris, kifejezetten sok időt fordítok a kondíciómra és a testemre. Már vannak is kockáim.
Hú oké, Hendery aztán tud beszélni, pislogó szemekkel nézem őt, s már csak az hiányozna, hogy az órámra tekintsek, hogy vajon mikor fejezi be a mondatot. Én nagyon szorgosan próbálom követni a szavait, de bevallom őszintén, a felénél lemaradok, a másik felét meg nem is teljesen értem, mivel mégis csak idegen nyelv számomra az angol. Kicsit lehetne megértőbb velem szemben, de végül is így edződöm. Már-már azon gondolkodom, hogy kérjek-e tőle egy ötmondatos összegzőt az életével kapcsolatban, amit egészen jól megismerek, holott csupán arra kérdeztem rá, hogy sportol-e valamit. Ez a fiú nagyon fura.
- Te jó isten! Hát nem mondom, hogy együtt tudok érezni, mivel nekem sosem kellett ilyen munkákat végeznem és ha éhes voltam, a házi szakács mindig készített nekem valami finomat, de ha jól vettem ki a szavaidból, akkor nagyon nem lehet könnyű életed. Erős vagy, nekem biztosan nem menne. - Ha apám megtudná, hogy tejeket szállítok ki biciklin, lehet nyakon is ütött volna, mert ez nem Lee-hez méltó. - Tudod, tényleg nem sok mindent érettem a hadarásod miatt, de nézd el nekem, cserébe én is elnézem neked. - És tekintsük most el attól, hogy pont emiatt öljük meg a kommunikációt, hiszen ha nem értjük egymást, akkor nem is tudunk megfelelően válaszolni, szóval az egésznek semmi értelme. De legalább körvonalazódott bennem, hogy miért is van annyira szüksége az állására.
- Lássuk csak... - gondolkozok el ujjamat az államhoz érintve. - Talán olyan tizenöt-tizenhat évesen. - Gimnáziumban körvonalazódott bennem, hogy mennyire jó távol lenni a családi bajoktól és hogy nekem nem kell az üzlet, vagyis de, szerettem volna mindig is részt venni benne, de akkor valamiért jött egy gondolat, hogy az orvoslással is le tudnám nyűgözni apát.
Erősnek vall, egy kicsit én is magamat, de sokszor nem érzem, viszont tőle nagyon jól esnek a szavai és kis szerénységgel lapulok bele a székbe. Igaza van, de közben egy kicsit úgy is érzem, hogy téved, mivel láttam embereket összeesni, mikor még én nem estem el, segíteni akartam volna nekik, de nem tudtam, sőt, én is leblokkoltam. Azért megfogadom, amit mond és igyekszem elengedni a terror eset miatti önvádolást, csak nehéz, még azóta sem tudtam feldolgozni, most is csak látszik rajtam, hogy minden a normális kerékvágás szerint halad, pedig tegnap este sem aludtam még jól.
- Én... tényleg igyekszek mindent megtenni - mondom kicsit összehúzva magam főként az emlékektől, s csak azért vagyok ilyen szűkszavú vele ellentétben, mert nem akarom, hogy még jobban témára kerüljenek a történtek. Nem akarom rájuk emlékezni.
Továbbra is szúrósan nézek rá, amiért kiforgatta a szavaimat, mégis hogy gondolhatja, hogy én lennék az, aki másokat meg akar betegíteni? De mindegy is, Hendery esetében jobb ezeken legyinteni, elsők között volt ez, amit megtanultam róla. Igaz, a hasnézegetésért még mindig mérges vagyok rá, de Christopher jobban, úgyhogy lényegében nem az én haragom a mérvadó.
Én jó embernek tartom magam, ha jót teszek valakivel, bízom benne, hogy velem is jót tesznek, s ha a epres turmixomról van szó, akkor nekem semmi sem olyan vicces, mint egyébként lenne, márpedig jelenlegi helyzet szerint épp megfosztanak a epreimtől, amit épeszű ember sosem tenne velem, ha kedves az élete, vagy én vagyok kedves vele.  
- A vizet is szűri a szervezet, csak kevesebb benne a táplálék és kevesebb mindent tud belőle hasznosítani, míg az eper tele van mellesleg vitaminokkal - javítom ki monoton fenyegető hangon. - Különben is, az epernél csupán két személyt szeretek jobban, és a férfi tagot szívesen rád uszítom, szóval ha jót akarsz, nem várod meg, míg felhívom... - folytatom mintha élet halál harcot vívnánk, és ha okos, most kapcsol, mielőtt egyenesen Christophernek újságolom el, hogy kiraboltak és elvették tőlem személyes tulajdonomat, mely jelenleg nálam van és a legkedvesebb számomra.
Természetesen nem igaz, hogy mindössze két személy lenne fontosabb az epernél, de hirtelen csak a nővérem és Christopher jutott eszembe mérgemben, így is olyan felháborodottan és tettre készen nézek rá Henderyre, hogy csoda ha saját nevemet hirtelen nem felejtem el. Sőt, már veszem is kezembe a telefonomat és rányomok Christopher nevére.


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyVas. Júl. 21, 2019 9:13 pm



Aiden & Hendery


Hendery tipikusan az a személy, aki egy rossz témát, még rosszabbra tud fordítani. Nem is ő lett volna, ha a királyfinál lezárja a témát, még meg kellett csavarnia a dolgot. Most így amúgy saját maga alatt vágja a fát és gondolhat róla olyat a másik, ami nem igaz. Így talán bölcsebb dolog lenne hagyni a hasonló témákat.
A másik ajánlatát hallva meglepődik és tágra nyílt szemekkel pislog is rá. Komolyan gondolta, hogy ő illene ebbe a szakmába? – Csábító az ajánlatod, de akkor mire menne nélkülem a morcos főnököm? Azért még megfontolom, másodállásban lehet, nem lenne rossz… Gondolom hétvégenként is lehet róla szó, akkor úgy sincs semmi dolgom öcsizésen kívül. – Azért lássuk be, a modell szakma annyira nem is vészes, pár fotózásért még fizetést is kapna, és akkor hamarabb gyűlne a pénz arra a külön lakásra is. Eddig ebbe bele se gondolt úgy őszintén, mivel sose tartotta magát különlegesnek. Az arca se valami megjegyezhető, és annyira nem is hihetetlenül magas, csak 185 centi, hogy esetleg azért. Mondjuk, ha ennél magasabb lenne, előbb gondolkodna a kosárlabdában, mint a modellkedésben. –Hm, lehet ez lenne a válasz arra, hogy miért nincs még senkim? – teszi fel a költői kérdést. – Eddig meg azt hittem azért van, mert csúnya vagyok. –nevet fel halkan. Ő kiskorában se volt sose megdicsérve a pofijáért, és így felnőttként se kapta még meg senkitől sem, hogy „ja, amúgy annyira nem is rossz”. Ő meg olyan átlagosnak találta mindig is magát, szóval normális képe sosem volt önmagáról.
-Én amúgy se tartom magam romantikus alkatnak, de fáj a szememnek ez a sok felesleges sírás a másik után… Amúgy ti koreaiak tényleg ennyire rávagytok függve a telefonra? Mármint, hogy ha valaki nem ír a megszokott időben addig hívjátok, míg fel nem veszi az illető? Azt hallottam, hogy nálatok nagy szokás ez a folytonos „adjál életjelet magadról minden tízedik percben, vagy nem hagylak békén az életed végéig” dolog. – reméli nem. Ő ettől megtudna őrülni. Ha valaki nem tudja felvenni a telefont annak oka van, miért nehéz azt kivárni, míg a másik visszahív, mikor ideje engedi, miért kell zaklatni megállás nélkül? Nem is érti a nővére miért álmodozik utánuk, az életben nem kap sehol se egy ilyen tipikus dorámás srácot, főleg ezzel a királynői stílusával, amit az anyjukkal ketten gyakorolnak.
-Nem tudom. Az sportnak számít, ha folyton csak rohangálok a városban suli – ügyintézés - öcsi és munka között? – zavartan kuncog. –Régen szerettem sportolni járni, de aztán már nem volt időm rá. Nevelőapám kitalálta, hogy keressem meg a saját magamra valót. Ő kényezteti anyámat, meg nővéremet, mivel egy tehetős paliról van szó, én meg mindent magamnak állok úgy 15 éves korom óta. Már akkoriban is volt, hogy suli mellett 4 részmunkaidős állásom is volt. Minden reggel ötkor elmentem újságot vagy szórólapot osztani a városban, mellette pedig házi tejjel is megvolt pakolva a szekerem és azt kellett szétosztanom a megadott házaknál, utána elmentem reggelizni, majd a suliba. Suli után egyből mentem irodát takarítani, majd utána mentem mosogatni az egyik puccos étteremben. Azon a konyhán tanultam meg főzni, úgyhogy annyira nem bántam az ottlétet. Kedvesek voltak a séfek, ott végre azt éreztem tartozom valahova. Aztán, este hazafelé jövet még segítettem egy kisboltban leltározni és árut feltölteni és úgy mentem haza. Szerencsém volt, hogy konyhán dolgoztam, ott kaptam csak vacsorát, otthon sosem volt kaja, mert csak dísznek tartottuk a konyhát addig, míg nem vettünk fel bejárónőt. Szóval, tulajdonképpen, sosem volt időm semmire. Éppen ezért akarok mindent már azonnal. Innen van a hadarásom és a nem gondolkodásom. De most már kicsit lecsendültek a dolgok körülöttem, szóval igyekezni fogok javulni e téren. –hadarja végig egy levegővétellel, hiszen nem akarja untatni a másikat az ő kis említésre se méltó életével, csak valakinek már nagyon kikellett adnia ezt magából. Nagyon barátai nincsenek és sosem voltak, szóval ezt eddig magában tartogatta. Így viszont, hogy a végére ért egészen megkönnyebbülten érzi magát.
- Sajnos nincs sok tehetségem másban és nagyon nem is tudom, mit szeretnék a valóéletben… De gondoltam ez egy jó kereseti lehetőség, szóval… Annyi a szerencsém, hogy felvettek ahhoz a céghez, ahol most vagyok. Ha szerencsém van, maradok is náluk még egy jó ideig, addig talán megálmodom a számomra megfelelő munkát. Te mikor döntötted el, hogy orvos leszel? –billenti meg egy kissé a fejét, hiszen tényleg érdekli a válasza. Irigyli azon embereket, akiknek vannak álmaik és céljaik. Reméli egyszer maga is ráébred mit szeretne, addig is igyekszik nem elbénázni a cégnél. –Ezzel szerintem mindenki így van, hiszen emberek vagyunk. Akivel nem szokott ilyen előfordulni, az pszichopata. –vigyorog rá bájosan, ahogy a vállára tenyerel pár perc erejéig. – De tudod, más az, ha akkor pánikolsz be, mikor tényleg vészhelyzet van, mint mondjuk a múltkor, és más az, ha akkor mikor valakinek szüksége van rád és rajtad múlik az élete. Az utóbbihoz, nagyobb erő kell, mert ott másért és nem magadért vagy felelős, ott nem engedheted meg magadnak az ilyen időpocsékolást. Sok ember, ha már egy ájult embert lát nem tudja mit tegyen, hiszen segíteni akarna neki, de leblokkol. Ezt egy orvos nem teheti meg és nem is teszi meg, mert tudja, hogy nincs ideje az ilyen dolgokra, mert minden perc számít. – Ő is félt a múltkori támadáskor, de aztán mikor látta, hogy Aiden bajban van, kikapcsolt a félelme. Csak az számított, hogy őt biztonságba tudhassa, nem volt nagyon ideje agyalni és eszébe se jutott, hogy neki is baja eshet az akció közben. Ő ehhez az élményhez tudná hasonlítani az orvoslást is.
- Nem, tényleg nem, de kiforgatva a szavaidat így hangozott. – von vállat. – Nyugi, tudom, vagyis remélem, hogy nem lennél képes eltenni láb alól, ha már a kifogásod vagyok. – azért reménykedik abban, hogy nem csak amiatt fogná vissza magát ilyen téren. Azért inkább megtörli a szívószál végét, örüljön a másik, na meg, biztos, ami biztos. Ám kicsit mohó lesz miután megkóstolta a turmixot és hogy biztonságba tudja, gyorsan rejti is a háta mögé. Ő ugyan, ezt vissza nem adja. –Nyem, megtartom. Ott a víz, az egészségesebb. Az tiszta és nem terheled meg vele a szervezetedet, mert nem kell leszűrnie neked. – hevesen rázza a fejét, majd büszkén kihúzza magát amiért okosat szólt, vagyis, ő ezt annak hiszi. De valami hasonló mintha még rémlene a biosz órákról.



Leave It |1018 |  Do you know annyeonghaseyo? 1471401822 | @


Hendery De Zhong
Diákok
Play by :
Dylan Wang
Kor :
21
Foglalkozás :
Nagyszájú asszisztens
Hozzászólások száma :
36

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptySzer. Júl. 17, 2019 6:34 pm


Do you know
annyeonghaseyo?
Egyetemi társalgó | Hendery De Zhong

Teljesen ellep egy hatalmas dilemma a királyfi-királylányos felvetésével kapcsolatban, mert végül is jó dolog, hogy szépnek tart, azt hiszes, másrészt viszont egy kicsit meg is sértődhetnék, hogy finoman csúfolja külsőmet, de végül is megbocsátok neki és nem támadok erre az amúgy is őrült témára válaszként, mert annyit nem ér. Ő nem tudja, hogy mekkora kígyó leselkedik a nadrágomban és mivel nem szándékozom megismertetni vele, ezért annyira nem is érdekel a véleménye. Megforgatom szemeimet és legyintek rá, azt se tudja miket beszél, az előbb még dadogott is, vagy az is lehetséges, hogy tényleg teljesen összezavarom és amúgy totál bejövök neki, csak persze ez hétpecsétes titka.
- Amúgy jah, simán beállhatnám modellnek. Nővéremnek van egy divatcége, szeretnéd, ha beajánlanálak? Ha én kérem, biztosan felvesz és még fizetnek is a para pofidért - érek óvatosan állához és rámosolygok. - Nyugi, nyilvánvalóan az emberek többsége nem feltételezi a másikról, hogy megverné, csak ha elbambulsz, vagy komoran nézel akkor van egy kis horrorisztikus beütésed, viszont sok modellben pont ezt szeretik. - Nem mintha nagy tehetségem lenne benne, viszont nagyon szeretem azt a nőt, aki tényleg ért ezekhez.
Igazából nem sok közöm lenne minősítenem a másikat, de egy-két dolog azért talán megsejthető, abból meg talán nem lesz gond, hogyha elmondom neki a saját benyomásomat róla. Szóval hát igen, tanulékonynak tűnik és ahogy ezután hallom, szorgalmas is.
- Ebben hasonlítunk. - Ugyanis én is a tanulásba, az orvoslásba menekülök gondjaim elől, amik legtöbbször szüleimhez köthetők, vagy ha már túl sokat álmodoztam Chrisről, akkor rendszerint inkább lenyelem a tankönyvet is és megemésztem minden szavát, addig sem érzem magam magányosan egyedül.  
Teljesen a szemeim előtt van a kép, amit felvázol. Nagyon családiasnak tűnik ez az otthoni kép, persze az én viszonyaimhoz képest.
- Igen, én például már rég nagyban smárolnék a kiszemeltemmel, mikor azok ketten még mindig hosszú csodálatos zenék alatt mindössze addig jutnak el, hogy egymás szemeibe bámulnak. - Meglehet elég türelmetlen személyiség vagyok, de hát akkor is, ha valakit szeretek, akkor kimutatom és teszek érte, az meg nem igazán segít, ha örökké csak bámulom. Persze nekem is voltak már ilyen pillanataim, de azért az életben nincsenek ennyire túldramatizálva, hiába azok is nagyon szép és örömteli alkalmak voltak. Egyébként én nagyon kevés koreai doramát nézek, pont emiatt. Lehet, hogy érzelmektől fűtött fiú vagyok, de nem szeretem, de nyámnyilák és csak azért húzzák az utolsó részig a csókokat, mert az elején hiba lenne elsütni. Pedig a csók még csak az első alap dolog a szerelemben.  
Kicsit erősnek gondolok az orvoslásra tett kérdését, de nem veszem magamra, mert feltételezem, ő sem abszolút így gondolta. Rá is jön, én pedig látva elég nagymértékű bűntudatát, egy kicsit enyhítésképpen megérintem tenyeremmel vállát, alig pár másodperc erejéig, miközben nyugtató mosollyal pillantok rá.
- Nem vagy te véletlenül sportoló? Azok szoktak előbb cselekedni, mint gondolkodni, mert sok esetben nincs idő rá. - Nos, én nem ilyen vagyok az esetek többségében, mikor apámmal veszek össze, akkor is teljesen őszinte kérdéseket teszek fel, mindössze a nézeteink mások.
- Nem lehet mindenki orvos. Ahogy gazdasági szakember sem, bár abból mostanság van egy pár ahogy hallottam - vonok vállat egyszerűen.
Egy kicsit eltöprengek, hogy ugyan mennyire vagyok erős, természetesen mentálisan. Mikor otthon vagyok, nagyon gyengének gondolom magam, azonban Christopher is azt mondta, hogy ha mentális szellemi képességről van, szó, akkor erős vagyok és neki természetesen hiszek, illetve most ezt hallom Henderytől is, amire elsőként meglepődök, majd rájövök, hogy hát igen, erős vagyok.
- Mondták már páran, hogy az vagyok, viszont ha hirtelen tör rám a pánik, akkor nagyon el tudok gyengülni, részben a betegségem miatt is. - Szerintem ez így egy kerek egész kép rólam.
- Hééé, én nem ezt mondtam! - egyenesedik ki hátam és félig felháborodva meredek Henderyre. Még, hogy megbetegíteni... senkivel sem szándékozok ezt tenni, kikérem magamnak! Látom, hogy csak azért is megtörli a szívószálat, elmosolyodom erre a kis mozdulatára, aztán meglátom arcának változását a turmix ízének hatására és nem csalódok. Én megmondtam, hogy finom dolgokat vásárolok magamnak és másoknak is.
- Naa!! - nézem a tőlem egyre csak távolodó turmixomat durcás arccal, akárcsak egy kisfiú, akitől elvették a gonosz bácsik a játékát, azt a játékát, amit ő nagy szeretettel megosztott másokkal. - Kérem szépen! - nyújtom két tenyeremet összeérintve felé, hátha a kedves kérésre visszaadja a finomságomat.


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyHétf. Júl. 15, 2019 6:59 pm



Aiden & Hendery


-Számomra még mindig vitatható, hisz lányokat megelőző a szépséged, a nővéremet simán lekörözöd – vigyorodik el kissé gúnyosan, de azért reméli, hogy nem sérti vérig a másikat, mert nem szándéka, inkább csak próbálja elterelni a témát arról, hogy ő milyen ügyetlen is volt az előbb.  Nem a legügyesebben az biztos, de sose gondolkozik beszéd előtt, így oda se figyel, mit mond igazából.
Az aranyos jelzőn nagyon meglepődik. Életében nem hallotta, hogy valaki annak hívta volna. Jó, mondjuk talán kiskorában hallotta párszor a szomszéd nénitől, meg pár szembejövőtől az utcán, de az mikor volt már? Elég rég hallotta ezt magára, inkább az öccsét illeti ez a jelző, mint őt. – Ezen leírás alapján modellnek is mehetnék. – neveti el magát. – De azért ne mondd, hogy egy idegenben ilyen benyomást keltek. – pislog rá, várva, hogy az utolsó mondatát nem gondolta komolyan. Eddig meg se fordult a fejében az, hogy ijesztő lenne. Az már előbb, hogy de szarul néz ki, de ennyire nem látta vészesnek a helyzetet. –Az egy dolog, hogy te tudod, de azért elégé elkeserítő, hogy ilyen ijesztő vagyok… Mivel javíthatnék rajta? – úgy látszik a másik talán jobban otthon van a dologban, így célszerűbbnek látja tőle tanácsot kérni. Na meg, más nincs akit erről kitudna faggatni.
Nos, talán ezt az alul kérdést nem pont így értette, de azért nyugtató hatású az, amit mond a másik. Legalább egy ember, aki megbízhatónak tűnik. Mivel nem akar nagyon belemenni abba, hogy ő igazából nem erről beszélt, így csak csendben bólint egyet. Jobb is, ha leakad erről a témáról, még nem ismerik egymást annyira, hogy elvárja a másiktól az ilyen információkat. –Elvileg az is vagyok. Mindig is a tanulásba menekültem a gondjaim elől. – vonja meg a vállát, hiszen nem egyszeri eset volt, mikor a könyvtárban ébredt reggel, csak azért, mert otthon éppen nem tűrték meg csendben. –Igazából a tesóm nagy függő és előszeretettel hallgatja a nappaliban, én meg pont rálátok, mikor kisunnyogok a konyhába hűtőt fosztani. Magamtól nem biztos, hogy leülnék egyet is megnézni idő hiányában. Mondjuk az tény, hogy jobbak, mint a kínai, vagy spanyol drámák, de még a koreai is tele van felesleges hajcihőkkel.  – hiszen mennyi ideig szenvedtetnek egy párost, mire azok tényleg együtt is lehetnek? Mondjuk tényleg jobb, mint az említett másik kettő.
Sajnos neki már az is sok, amit a TLC vagy Life Network-ön lát orvosos műsorokban. A vért még úgy ahogy bírja, de ha már valakit felvágnak… Hogy lehet ezt gyomorral bírni? Persze a siker érdekében tenni is kell valamit, de ő még azokat az állatokat se szívesen boncolgatná, amik később az asztalra kerülnek. Ám hallva Aiden válaszát kezdi elszégyellni magát, hogy ilyet mert kérdezni. Kissé le is hajtja a fejét, csak úgy, mint akit az imént szidtak meg. Pedig semmi ilyen nem történt, csupán ösztönös dolog a számára. – Jó, igazad van… Már megint hülye voltam, bocsánat. – sóhajtva emeli fel a fejét és néz a másik szemébe. –Az egy dolog, hogy tanulékony vagyok, de nem valami okos. Későn gondolkodom… Egyébként tiszteletre méltó az orvosok munkája, amiért annyi emberen segítenek. Csak sosem értettem, hogy tudják ép gyomorral kibírni a látványt. Én is örülnék, ha így tudnék segíteni másokon és nem csak az lenne a munkám, hogy hasznot csináljak mások pénzéből. – fogalmazza újra a véleményét inkább, hogy ne legyen annyira félreérthető, mint amilyen az előbb volt. Tényleg hálás a dokiknak, hiszen miattuk élhet ma is és az öccsén is sokat segítettek már, csak sose értette, hogy lehet valaki ennyire bátor egy ilyen munkához, hiszen az embernek a szíve szakad meg egy-egy betegen, főleg gyerekeken. Nap mint nap látni a szenvedésüket, vagy azt, hogy éppen nem sikerült rajtuk segíteni, nem kicsit megterhelő. Mentálisan elég kemény dolgokat hagyhat maga után. – Akkor gondolom te egy elég erős ember vagy, ha ilyenre adtad a fejed. Mármint, mentálisan. Én magamat ismerve, sírva vergődnék, ha egy beteg a karjaim között halna meg, vagy hoznák be brutális állapotban. – eddig eszébe se jutott volna ezt feltételezni róla, az első alkalom után, de az egy nem mindennapos helyzet volt, így kár lenne az alapján megítélnie a valódi Aident.
-Szóval, szeretnéd, ha én lennék az első beteged, ha? – horkantva néz rá a hipós dolog miatt. Eddig nem volt eszében megtörölni a szívószálat, de most már csak azért is, bár nem mintha jobb lenne a helyzet. Szerencsére a turmix íze kiengeszteli az előbbiért és még esetleg el is felejti a kedvéért. –Hm, ez nagyon finom… lehet megtartom. –vigyorodik el és inkább a háta mögé teszi a finomságot, ott nem érheti el a másik.


Leave It |740 |  Do you know annyeonghaseyo? 1471401822 | @


Hendery De Zhong
Diákok
Play by :
Dylan Wang
Kor :
21
Foglalkozás :
Nagyszájú asszisztens
Hozzászólások száma :
36

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptySzer. Júl. 03, 2019 6:42 pm


Do you know
annyeonghaseyo?
Egyetemi társalgó | Hendery De Zhong

- Királyfi - javítom ki, s hát igen, szoktam álmodni, az egy jó dolog. - Királyfi vagyok, ha már ragaszkodsz hozzá. - Bár az igazi királyfi az Christopher, én inkább csak amolyan kisherceg vagyok, de lényegében mindegy, úgyis csak cukkolom egy kicsit, mert szeretem az embereket cukkolni, az egy jó társalgási alap, valamint sok dolgot elárul a másik személyről, hogy hogyan reagálnak rá. Nem számítottam egyből ilyen válaszra tőle, nem tudom eldönteni, hogy azért lehet, mert egyből védekezésre kell elszánnia magát, ami lehet attól, hogy gyakran számon kérik, esetleg támadják személyét, de nem is ismerem őt még ennyire, szóval lehet csak van egy kettős énje, az egyik a visszafogott szolid és félénk, a másik pedig a határozott és kemény. Érdekes egy fazon.
- Ühüüm - helyeslek miközben iszok az epres turmixomból, mert jól hallotta, aranyosnak látszik, bár egy pillanatra elgondolkozok, hogy talán a rossz angol szót használtam-e, de végül is nem gondolnám, vagyis szerintem ezt szokták rá használni, Allie is ezt mondta rám, szóval csak nem lehet nagy gond.
- Lássuk csak: csontos, éles vonalakkal teli arc, magas testalkat, általában komoly, szinte fenyegetően ható tekintet... olyan embernek tűnsz első látásra, akinek nem mennék neki még véletlenségből sem a folyosókon, mert a végén még megver. - Nem tehetek róla, tényleg ilyennek tűnik, főleg ezzel a stílusával, ami nem is tudom milyen, de elég menő.
- De ne aggódj, tudom, hogy valójában nagyon jó lelkű ember vagy! - azért még hozzáteszem, mert nem akarom megbántani, de ő kérdezte, hogy milyennek látják az idegenek, szerencsére én már nem vagyok az.
Kérdőn nézek rá, többszörösen is. Hiszen megbeszéltük, hogy mi a megállapodás, most mégis úgy hangzanak szavai, mintha dinamitot akarnék hozzákötni. Pislogok néhányat pár másodpercnyi néma csend beálltával.
- Alul? - Nem értem. - Miért akarnálak elnyomni? Nem fogsz alulmaradni, még csak azt sem fogom hagyni, hogy bajod essen, vagy bármilyen fájdalomban legyen részed. - Nem fogom csődbe vinni, vagy megalázni mások előtt, apám előtt sem. Nem vagyok rossz ember! Én csak gondoltam jó lenne, ha egy emberre mindig támaszkodhatnék, ha apám kérdez, hogy hol vagyok és én éppen koreait tanítok, mikor valójában Christophernél mocorgok nagyon boldogan és örömtelien.  
- Az első pár hónapban minden újonc egy felesleges bajforrás, de ez később megtérül, vagyis jobb esetben. Akkor van gond, ha nem így lenne, azonban te eléggé tanulékonynak tűnsz... - Na majd mindjárt kiderítjük a koreai nyelv segítségével, de még nem végeztem ki ezt a témát.
- Ááá, szóval nézel doramákat, ez nagyon jó, biztosan elcsíptél már akkor egy-két szót, vagy szerkezetet. - Lelkesedek fel és enyhén megemelem a hangomat, de nem zavaróan. Így belegondolva, tényleg olyan a helyzete, mint egy átlagos dráma forgatókönyvének, de ebben is benne van, hogy átlagos és épp erre támasztom érveimet, miszerint helyt fog állni új munkahelyén, muszáj lesz és a doramák is ezt sejtetik.
Szerintem tényleg menő és király dolog az orvosi szakma, ezért is kicsit meglepődök, hogy más meg irtózik tőlük, noha hamar belátom, hogy ez is érthető, sőt, jobb is ha valaki minél inkább kerülni akarja a betegségeket, vagy baleseteket. Kicsit eltöprengek, mialatt az előttem lévő asztalra bambulok, ám egyből felemelem fejemet és érdeklődő tekintetemet rá szegezem, s várom a kérdését.
Oké, bár ne vártam volna, hiszen hideg és maró zuhanyként ér. Hogy lehet bárkit is elvetemültnek nevezni, aki ilyen szép hivatásra adta fejét?
- Úgy érted, hogyan lehet bárki is olyan elvetemült, hogy életeket mentsen, gyógyítson és segítsen másokon? - Esélyt adok rá, hogy magától átgondolja a kérdését, miközben nyugodtan társalgok vele, holott könnyen fel is húzhatnám magam rajta. - Ne úgy állj az orvosokhoz, hogy biztosan szeretnek emberi belekben turkálni, mert nem. Nekünk is undi, mi sem szeretjük, ha valami nagyon nyálkás, meg véres, de ilyen egy emberi, illetve állati test. Undorodjunk saját magunktól? Mint mondtam, nem ez ösztönzi a legtöbb orvostan hallgatót, hogy elérje céljait, hanem hogy tehessen valamit mások egészségéért. Ahogy például nekem is adott egy hatalmas motivációlöketet a múltkori találkozásunk, mikor azt mondtad, hogy asztmás a kisöcséd, úgy éreztem ettől a kis információtól magam, hogy még ennél is keményebben kell tanulnom, hogy minél jobb orvos lehessek és a te öcsikéden is segíteni tudjak. - Kulcsolom össze karjaimat és Henderyre nézek, hogy vajon kielégítő választ adtam-e neki. Az orvosokat még családom is megbecsüli, bízok abban, hogyha üzleti téren csődöt is mondtam, legalább más módon kivívhatom elismerésüket. Szeretném, ha büszkék lennének rám.
Megkínálom az epres turmixomból, hasonlóval öntöttem le magam menekülés közben is, bár azt máshol vettem. Engem nem zavar, ha beleisznak a poharamba, de amióta nem vagyok szinglinek mondható, jobban vigyázok, hogy kivel érintkezek és hol, az biztos, hogy én meg fogom törölni a szívószálat, miután Hendery ivott belőle, de hogy ő is megtörli-e előtte, az már az ő dolga.
- A nyálat törölnéd le róla, nincs szó sterilizálásról. Nyugi, nem vagyok beteg amúgy sem, meg jelenleg a kezed ezerszer piszkosabb mint a szívószál bármelyik felülete. Persze ha steril környezetet szeretnél, tudok keríteni neked hipót... - mosolyodom el a végére, mert érzem, hogy kissé túl monoton és komoly lettem. Szó mi szó, ha lehipóznám neki a szívószálat, akkor nagyon steril lenne, de akkor meg abba betegedne bele. Én mindig azt mondom, jobb egy kis piszok, mint a teljes tisztaság, mert az emberek immunrendszere akkor lesz ellenálló, annyira meg nem nyomi az emberi szervezet, hogy mindentől megadja magát.


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptySzer. Júl. 03, 2019 1:08 am



Aiden & Hendery


A másik szavai csak úgy visszhangoznak a fejében. Hát hogyne, nyilván, vágná is rá, de helyette először lefagy, majd csak homlok ráncolva pislog rá. Az biztos, hogy nem néz ki rosszul a másik, de már a múltkor is leszögezte, hogy nem az esete. – Álmodj királylány… - horkantva csapja meg finoman a másikat. Még az hiányzik, hogy melegnek higgye. Jobb már az elején leszögezni, hogy ő csak is a lányok után csorgatja a nyálát! Bár van egy olyan sejtése, hogy a másik nem éppen így áll a helyzethez. Ugye, nem esett belé, a múltkori után? Nagyon reméli, hogy ez nem egy nyelvórának álcázott randi, mert kirohan a világból. Félreértés ne essék, nincs baja a nem heteroszexuális emberekkel, csupán, őt hagyják ki ebből a játékból. Az tény, hogy zavarban van, amit be is vall a másiknak, de nem ezért. Csupán… Igazából maga se tudja a pontos okát. Utoljára ilyet Christophernél érzett, mikor előtte kellett bemutatkoznia. Na, az se sikerült valami fényesen. Talán az lehet a baj, hogy mindketten gazdagok és nagyobb nyomás alatt tartja ez a tudat?  Másnál még sose csinált ilyet, csak előttük. –Aranyos? – pislog rá nagyokat. Na, tessék, már bókol is neki. Ha még most feláll, talán megmenekül előle? Vagy, most kéne közbeszólnia, hogy nem normális dolog két fiú között ezt a jelzőt használni egymásra? Abból talán megértené és nagyon nem is sértené meg. –Miért, milyennek tűnök elsőre? – nem hogy a mondat elejét, még a végét se érti. Kikéri magának! Ő még első látásra is egy szimpatikus és kedves benyomást keltő férfi! Jó, néha, mikor nem figyel oda akkor lehet kicsit komorabb az arca, de akkor se tűnik vadorzónak, nem? Vagy ezzel tényleg arra utalt volna, hogy most már több kedve lenne lecsapni rá, mert helyesnek tartja? Remek, jó emberbe nyúlt bele. Nem hiába kerüli ezt a barátkozós dolgot, manapság sok az őrült.
-És ezt te így előre már tudod… Sokba fog ez nekem fájni? – kezd rosszat sejteni. Ugye nem a koreai maffiába csöppen bele pár óráért cserébe? – De előre szólok, hogy nem leszek alul! – mondja határozottan, de azért mégis csak halkan, más meg ne hallja. Igaz, lehet erről csak neki jutna eszébe az intimebb témák, és nem mindenki a szexre asszociálna ebből a mondatból, de azért jobb vigyázni vele. Reméli, hogy azért Aiden megérti mire céloz, mert kezdi sejteni, hogy a másik mit kérhet cserébe, ha nem pénzt. Zavarában inkább a kávét kortyolgatja, hátha az segít a problémáján. Bár hirtelen mindenféle összeesküvés elmélet az eszébe ötlik, főleg, hogy a másik orvosi karon van, ergo érthet különböző altató, kábító hatású szerekhez, amit akár a kávéba is önthetett. De elhessegeti ezeket a gondolatokat, mondván, hogy nem kéne annyi krimit néznie, mert árt az ép eszének.
-Azért szerintem ne túlozzunk. Főleg miután az első nap bejelentette, hogy nem örül nekem, mert szerinte csak egy felesleges baj forrás vagyok. – ha Chris pontosan nem is így fogalmazott, ez volt a lényege, és ezt nagyon megjegyezte, de azért igyekszik ezen változtatni. –Öhm, ja…bár én nem tartom olyan királynak, de van… Ahogy saját asztalom is a főnök irodája előtt. Tök olyan minden, mint a koreai drámákban. Goromba főnök, szar szülők, egy béna, de feltörekni vágyó srác… Ha szerencsém van, happy endet kapok. – vállat von. Lehet kicsit többet mondott, mint ami a másikat érdekelte, de hirtelen most gondolta végig ezt az egészet.
-Addig örülök, míg azokat a menő embereket a kávézóban látom testközelből és nem az ágyam mellett. – utálja a kórházakat, ha tehetné messze kerülné őket, de sajnos az öcsikéje miatt sűrűn kell látogatnia azokat a rideg rendelőket. –Amúgy lehet egy kérdésem? Hogy lehet valakinek olyan elvetemült ötlete, hogy orvosnak álljon? – érti ő hogy a gyógyítás jó dolog, de azért gyomor is kell hozzá, és a környezet is lehangoló, ő nem bírná, szóval tényleg érdekli, hogy mi miatt adta a fejét erre a másik.
-Lehet, hogy gazdasági szakon vagyok, de azt még azért én is tudom, hogy ezzel nem sterilizálom a felületet, csak jobban elmaszatolom. – mindenesetre nem finnyás, így simán bele iszik az epres csodába, hogy lássa legközelebb érdemes-e azt vennie.


Leave It |670 |  Do you know annyeonghaseyo? 1471401822 | @


Hendery De Zhong
Diákok
Play by :
Dylan Wang
Kor :
21
Foglalkozás :
Nagyszájú asszisztens
Hozzászólások száma :
36

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyKedd Júl. 02, 2019 9:45 pm


Do you know
annyeonghaseyo?
Egyetemi társalgó | Hendery De Zhong

Felnevetek, de csak halkan, ahogy hirtelen még az a kis önbizalma is elillan, ami eddig volt, nem tudom miért, mert nem hiszem, hogy tettem bármit is ezért, most valóban csak köszöntem neki, ő van zavarban, bár ezt sem értem, hisz két húszas éveiben járó egyetemista fiúról van szó. Lehet, hogy a jelenlétem, a kisugárzásom őrjíti meg és zavarja össze fejét. Legutóbb Christophernél láttam ehhez hasonlót.
- Semmi gond, valld csak be, hogy miattam pirultál ki - nézek rá pimaszul ahelyett, hogy segítenék csillapítani az arcán lévő pírt. Egyébként teljesen átérzem, kerültem én hasonló helyzet, például, amikor Christopherrel kell beszélnem, akkor mindent összehadoválok, csak azt felejtem el kinyögni amiért megkerestem őt. Illetve azért még kibukik egyszer-kétszer, hogy nem teljes az angolom és ez is kever néha érdekes alkalmak elé, amikor legszívesebben inkább franciára váltanék. Úgy tudom itt Amerikában, főként ezeken az északi részeken azért tudnak/tanulgatnak franciául az amerikaiak, lehet jobban menne a társalgás, de akkor meg sosem fejlődne az angolom, ez pedig fontos lenne.
Mondtam én, hogy zavarban van, ő is bevallja. Kezdem érteni, miért csapongott azzal a szexualitás témával, szerintem van benne valami, bár annyira nem vettem őt szemügyre, mármint nem külső szempontból, bár úgy se különösebben néztem végig, csak annyira, hogy tudjam, kivel van dolgom. Christophert mikor először megláttam, két lehetőség volt a szemeim előtt: vagy minimum biszex, vagy minimum azzá kell tennem, mert nekem ő kell, azonban jól tudom, hogy ha valaki nem vonzódik egy nemhez, akkor nem lehet ráerőltetni, szóval... ennyit Christopherről és igen, ha bevadul akkor... najó, erről inkább ne is beszéljünk.
- Igen, tudom - sunyi mosollyal utalok rá, hogy volt már szerencsém a beszélőkéjéhez. - De nem zavar, aranyosnak találom, aranyosabb vagy, mint aminek elsőre tűnsz. - Elég komor feje van, akiről elhinném, hogy mindjárt szétver, vagy elátkoz a túlvilágra, de sejtem, hogy valójában csupa szív.
De ideje a tárgyra térni, ez a mi esetünkben pedig a szó szoros értelmében is a koreai nyelv és az annak elsajátításához kellő tankönyvek. Úgy felkiált kétségbeesetten, amitől képes lennék a mellettem lévő széken landolni, de megemberelem magam és hárítom a dolgot, határozottan közlöm vele, hogy mit miért tettem és ez miért jó.
- Ugyan, ne legyen kényelmetlen, majd úgyis lesznek alkalmak, amikor meg tudod hálálni. - Igaz még nem tudom, hogy pontosan mivel és mikor, de nem is ez a fontos. Szereztem magamnak valakit, aki tartozik nekem és ezeket a kapcsolatokat jó megtartani, valamit gyarapítani. A gazdagok már csak így csinálják, de az megkülönböztet engem apám aljas húzásaitól, hogy én szívesen segítek másokon és nem is olyasvalamit kérek cserébe, amibe a másik belerokkanna.
Szomjas vagyok, úgyhogy amint megtudom, hogy nekem hozta a vizet, nem vagyok rest inni is belőle, hogy aztán érdeklődjek a legutóbbi találkozásunk utáni incidenséről. Vállaim lejjebb esnek, megnyugszom és szívből örülök is, amiért nem lett baj a késésből, szerintem bele együtt izgultam, jó, aznap talán nem, mivel akkor épp minden agydarabkámat Yesol és a terrortámadás emlékei töltötték ki, de egyébként tényleg drukkoltam, hogy ne legyen baja.
- Lehet a végén kiderül, hogy baromi jó fej - vonok vállat, enyhét hátradőlve a székemben, de teljesen felé fordulva. És ha már főnök, megkérdezem, mit szólt az öltönyéhez. Felnevetek, de úgy, mintha én sem tudnám, hogy ez most vicces vagy sem, engem mindenképpen szórakoztat.
- Elég puccos helyen vagy akkor. Menő lehetsz és ezt meg is követelik tőled. Olyan király névjegykártyád is van a drága öltönyödön, akarom mondani, öltönyeiden? - Nem tudom, miért érdekel, csak próbálom összerakni a képet. Biztosan egy erős cégnél van.
Persze, hogy finom a kávé, hiszen én hoztam és nem szokásom holmi alja kávéautomatákat berregtetni, én azt szeretem ha a kávé ízvilága is kielégítő amellett, hogy minőségi kávészemekből pörkölik és koffeintartalma nem csökken egy bizonyos elvárt érték alá. Örökölt képességem, hogy hamar kiszagolom az ilyen jó minőségű helyeket és előszeretettel hangoztatom barátaimnak, ami jó.
- Gyere is, aztán meglátod, hogy nem csak az öltönyös emberek a menők, hanem azok is, akik teljesen fehér öltözetben, köpenyben szaladnak ki a kávézóba és a mellette lévő pékségbe két gyakorlati óra között - adok egy kis ízelítőt az én mindennapjaimból, nem tudom, érdekli-e egyáltalán.
- Persze, csak tessék! - mondom, mintha mi sem lenne ennél természetesebb.
- Természetesen hacsak nem zavar, hogy az előbb már beleittam, de ha megtörlöd a szívószál végét, akkor olyan, mintha hozzá se értek volna ajkaim. - Kétféle Aiden van, a Christopher előtti és a Christopher utáni. Az előbbit az se zavarná, ha nem törli meg a végét, nem vagyok finnyás, meg csak nem beteg, ráadásul mind emberek vagyunk, se fiúktól, se lányoktól nem irtózok.


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyHétf. Júl. 01, 2019 10:00 pm



Aiden & Hendery


Elég sok dolgot megéltek azon a napon. Látta Aident kétségbeesettnek, és őrjöngőnek is, ezek alapján nem csoda, ha fura fiúként könyvelte el magának. Mindenesetre örül, mikor a telefon az ő nevét jelzi ki, mert akárhogy is, nem tűnik veszedelmesnek, még pénzt is kapott tőle, biztos jó ember. Vagyis, most nem a pénz miatt az, hanem úgy alapból, de azért hálás a pénz miatt is. Meg amiatt is, hogy most veszi a fáradtságot és időt szán a nyelvoktatásra. Szóval nem felejtette el! Eszében volt ám a napokban, csak nem mert hívni, nehogy zavarjon egy ilyen fontos embert. Vagyis hát, a gazdagoknak mindig sok dolguk van nem? Jó, talán ezt így nem helyes kijelenteni, Hendery anyja is csak a nappalit és a plázákat járja, más elfoglaltsága nincs, de azért az öccse faterja az mindig oda van…szerencsére. Mindenesetre nem akarta zavarni Aident, ilyesmi ostobaságokkal, így nem igazán mert még ráírni sem.
Viszont nem akar tiszteletlen lenni, így nagy fejtörést okoz neki, hogy miként köszöntse majd a másikat. Biztos örülne neki, ha már koreaiul szólalna meg, na de melyik forma lenne a helyes? Egyáltalán mennyi idős? Bár, ő a gazdagabb, szóval mindenképpen felsőbbrendű. De legutóbb is…legutóbb mibe is egyeztek meg? Nem sok rémlik neki az egészből, minden olyan gyors volt és azok a hangulatingadozások eléggé megviselték. Tuti bipoláris a srác, ezt kezeltetni kéne nem? Még a végén legközelebb meg is veri a megmentőjét, de reméli, hogy akkor az már nem ő lesz. Igaz egy fejjel magasabb nála, meg ért is a verekedéshez, de ártatlan és gyengébb embereket nem bánt, még ha fordítva ez igaz is. Most viszont biztonságban van és több szem előtt vannak, így teljesen megvan nyugodva. Vagyis, majdnem teljesen. De mikor meglátja a másikat nem is tudja, hogy mit mondjon neki, így zavarában kínaiul szólal meg, majd angolul magázza. Remek, még egy ember előtt égeti be magát. Ég is mint a reisztág mikor kijavítja, pontosabban besegít neki a másik. – Ha-Hali…- mosolyodik el bátortalanul. –Bocsi, nem tudom mi van velem, reggel még jól voltam. – pofozza meg finoman az arcát, hátha visszatér belé a vérkeringés, ami miatt felolvadhat az agya. – Nem, dehogy! – vágja rá ijedten a fejét rázva. –Jó nekem a tegezés, csak zavarban vagyok. Olyankor olyat mondok, amit magam se tudom honnan veszek…De igyekszem az angolnál maradni, ott is a barátias formánál. – pislog nagyokat, és igyekszik embert varázsolni magából, miközben a másik mellé ül.
-Bocsi, nem volt szándékos – suttogja, hiszen nem akarta megijeszteni, ahogy a figyelem felkeltés sem volt a tervei között, csak meglepte, hogy még az első órán ennyit áldoz rá a másik. Senki se szokott rá pénzt költeni, még a szülinapján se, ezért se számított arra, hogy egy amúgy is ingyen megtartott órára még könyvet is hoznak neki kávéval. –Jó, azt gondoltam, de már múltkor is sok pénzt kaptam tőled….Ez így picit kényelmetlen nekem. – motyogja halkan. Tény, hogy szereti a pénzt, de megkeresni jobban szereti, mintha csak a kezébe nyomják. Persze, a másik biztosabban tudja, hogy milyen könyv kell neki, de legalább az árát mondja meg, hogy kitudja fizetni.
A vízre való hozzászólására most nem tudja, hogy mit gondoljon. Csak megsajnálta és így kívánja menteni a helyzetet, vagy tényleg ennyire örül egy pár centes palacknak tele vízzel? Mit is mondott, minek tanul? Mintha az orvos rémlene neki. Akkor kicsit érthetőbb lenne ez a komment. Mindenesetre, csak egy aprót biccent, miközben az ujjait tördeli. – Pontosan, és mintha a főnök is enyhült volna azóta, szóval egyelőre nincs gáz. – mosolyodik el most már őszintébben. Csoda, hogy mikre nem emlékszik a másik. Bár miért is ne emlékezne, mikor majd 2 havi fizetést nyomott a kezébe egy öltönyért? – Eléggé meglepte, hogy mégis honnan volt nekem erre pénzem, főleg, hogy ő is készült nekem egyel, hogy ne égessem többé – kuncog zavartan. Lehet, hogy az egyiket csak hálából, a másikat meg csak szánalomból kapta, de jól esik neki, hogy hirtelen két ember is megpróbál neki segíteni valahogy. –Oh, arra nem igen járok, de akkor ezentúl elnézek oda is szabadidőmbe. – reméli, nem olyan drága hely, bár egy ilyen finom kávéért néha megéri kiadni nagyobb összeget is. Ott van például a Starbucks, egy semmilyen ízű frappéért kérnek el egy fél vagyont. Annál még a mekis kávézó is jobb és olcsóbb, ami a legtöbb. –Öhm, szabad? – pislog rá meglepetten, hiszen manapság elég finnyásak az emberek, így nem gondolta volna, hogy csak úgy megkínálja. Vagy, netán tetszik neki? Nem, az nem lehet! Le lett szögezve, hogy Aiden nem meleg! Igaz, ha ránéz nem ez jut eszébe először, de végül is, az összes koreai pasi ilyen nem? Náluk mindenki kencézi magát. Minden férfi meg nem lehet meleg ott, csak azért mert ad a megjelenésére, és ha babás az arca, az se egyenlő azzal, hogy a saját neméhez vonzódik.


Leave It | 775 |  Do you know annyeonghaseyo? 1471401822 | @


Hendery De Zhong
Diákok
Play by :
Dylan Wang
Kor :
21
Foglalkozás :
Nagyszájú asszisztens
Hozzászólások száma :
36

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyHétf. Júl. 01, 2019 7:26 pm


Do you know
annyeonghaseyo?
Egyetemi társalgó | Hendery De Zhong

Reményeim szerint mindent előkészítettem ahhoz, hogy egy remek első nyelvórát tarthassak egy olyan személynek, akit igazából nem is ismerek, mert még csak egyszer találkoztam vele, mikor majdnem meghaltam, de neki hála ez nem következett be. Nagyon szélsőséges lelki állapotomban voltam és kicsit tartok attól, hogy nem igazán fogok szimpatikus lenni neki, bár szó mi szó, hogy a brutál-Aidenen már túl van, vagyis annak egy csipetnyi falatján, szóval bízzunk benne, hogy innentől már csak a szép, higgadt és kedves énemmel találkozik.
Kedvesen köszönök neki és egy kicsit még mindig bennem van a hála, amiért megmentett, na persze nem ezért akarok kedves lenni vele, csak úgy ez is rátesz egy lapáttal, aminek eredménye, hogy teljes boldogsággal vettem meg mindent, ami a jó oktatáshoz szükséges.
Mikor meglátom, egyből köszönök neki, talán túl határozott gyorsasággal is, mivel pár másodperc erejéig nem úgy tűnik, mintha ura lenne létezésének, arcom elkomolyodik egy pillanatnyi aggodalomtól, aztán pici kérdőjel-buborékok jelennek meg fejem körül, mivel eskü nem értem mit mond, kicsit dadogva beszél és az elejét eleve nem is tudom felfogni, úgyhogy most jön a rögtönzés.
- ...Aiden - vigyorodom el angyalian, hiszen nem kell ezt túlcifrázni. - Helló Aiden, vagy hali, szia, szervus, salut... valami ilyesmi bőven elég. - Nem tudom, hogy csak poénból akar jó napot-tal köszönni, vagy a hírhedt családom miatt nem tudja hogyan viszonyuljon hozzám, nos én megmondom neki egészen egyszerűen és barátin. Aztán rájövök, hogy nem feltétlenül udvarias húzás tőlem így leszögezni viszonyunkat anélkül, hogy ki ne kérném véleményét.
- Vagy szeretnéd, ha maradnánk a formális dolgoknál? - Úgy mint magázás, túlzó tiszteletadás, amit nem szoktak közel azonos korú fiúk egymásnak adni, de ha ragaszkodik hozzá, nekem nem gond, vagyis kicsit jobban örülnék a közvetlenségnek, de alkalmazkodom hozzá, ha úgy adódik.
Intek neki, hogy ha nincs ellenére, akkor inkább mellém üljön, ezzel együtt megkérdezek milyen napja volt, nem csak a miheztartás végett, hanem mert érdekel, hogy milyen állapotban tudhatom magam mellett, milyen előzetes események hatottak rá, na meg úgy önmagában hogyan érzi magát.
De aranyos ez a fiú! Remélem nem csak bóknak szánja, amit mond, hanem tényleg sikerült kicsit feldobnom a napját.
- Jól telt eddig, igazából semmi extra, csak felkeltem, aztán órákon találtam magam - mesélek a napomról, miközben elkezdem lapozni Hendery előtt a könyv lapjait, majd egyből rátérek, hogy órák után merre jártam és mit hoztam magammal, s végigfut rajtam egy ideg, mitől libabőrös leszek a hirtelen felszólalására a nevemmel. Egy pillanatra már azt hittem, hogy baj van.
- Jézusom, ne ijesztgess! - húzom magam össze és kezeimmel is mutatom, hogy nyugalom, meg ha lehet, ne ennyire hangosan, itt nem illik. Aztán felegyenesedek és értetlenül nézek rá. - Miért mondod ezt? Ez csak egy nyelvkönyv, szükséged van rá, hogy megtanulj jól koreaiul. Nyugi nem egy nyaraló ára volt! - Tényleg nem értem, annyira normális, hogy könyvet hozok és jobban szeretek újakat forgatni a kezeimben, mint használtakat, meg hát amúgy is én vagyok, vagyis leszek a tanár, szóval nélkülem nehezen tudna tankönyvet választani.
- Az nagyon jó! A víz sokkal egészségesebb mint bármi más és a legjobb hidratálószer, köszi, hogy vigyázol rám - mosolygom, s egyből kibontom a vizet és iszok a flakonból. Úgyis megszomjaztam a friss tiszta ivóvízre, amitől szebb lesz a bőr. Gyorsan lenyelem a kortyokat, s míg visszacsavarom a kupakot, eszembe jut, hogyan is váltunk el legutóbb. Éppenséggel nagyon parázott a főnökétől.
- Szóval akkor még mindig tiéd az állás és kicsit sincs semmi gond, igaz? - próbálom magamnak is lefordítani a szavait, legalábbis az én fülemmel ez akár úgy is hangozhatna, hogy a főnök épp nem ért rá, hogy bárkit is leszidjon, azonban, ha másokkal együtt Henderível se foglalkozott, akkor az jó, tényleg mintha meg se történt volna. - És mit szólt az öltönyhöz?  - Ez még egy apró részlet, ami érdekel, nem gondolnám, hogy a pénzemet másra költötte volna el, vagy ha igen, legalább szép dolgokra és azt most illene bevallania.
- Tudod, hol az orvosi kar épülete? Rögtön a kijárattal szemben lévő sarkon van egy nagyon király kávézó és ott vettem, ezzel együtt - mutatom fel az epres turmixomat és akkor már iszok is belőle kicsit.
- Megkóstolod? - Lehet túlságosan közvetlen vagyok, pedig nagyon ösztönösen jön, remélem azért nem zavarja, vagyis ne kombinálja össze a beállítottságommal, ha már úgyis nagyon szépen leszűrte első pillanatban...


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyHétf. Júl. 01, 2019 12:16 pm



Aiden & Hendery


Péntek, az egyetlen olyan nap Hendery életében, mikor nem kell suli végezte után egyből a munkába rohannia. Meg is örül mikor Aiden nevét jelzi ki a telefonja. Szóval tényleg nem felejtette el és segít neki. Természetesen egyből rá is vágja, hogy pont tökéletes a mai nap neki és ettől az egy hívástól olyan izgatott lesz, hogy egésznap le se lehet lőni. Végre megtanul koreaiul, és lenyűgözheti a morcos főnökét azzal, hogy mennyire is igyekszik jó pontot szerezni nála. Igaz most már, mintha kezdenének feloldódni egymás mellett, már korántsem olyan feszült a hangulat köztük, de azért még mindig van mit javítani rajta. Christopheren még mindig látszik az, hogy mennyire nincs ínyére a segítség, főleg egy ennyire tapasztalatlan személytől, de már azért több dolgot rá mer bízni, ami miatt Hendery hihetetlenül boldog. Igaz néha még így is elfelejti, hogy dolgozni jár be a céghez és nem haverkodni. Pedig ő hiszi, hogy jól kitudnának jönni, ha egy kicsit félre tennék ezt az egymástól való tartózkodást.
Amint vége az utolsó előadásnak, szinte végig gázol a tömegen, mihamarabb kezdhessék az órát Aidennel. Követve az üzenetben megadott helyet, belefut egy automatába. Csak nem kéne üres kézzel menni, nem? A melegre való tekintettel vesz is gyorsan két vizet, valamint egy csomag cukrot, hogy ha netán a sok beszédtől nem forogna úgy a nyelve, ahogy kéne… Jó, igazából ez egy jó kifogás a nasizásra. Az ésszerűbb, ha inkább ezzel jutalmazza magát? A kutyákat is jutalom falattal lehet idomítani, hátha ez igaz az embereknél a nyelvtanulásra is. Persze, ő alapból fogékony ilyen szinten a nyelvekre, de lehet, hogy majd pont ebbe törik bele a bicskája. Azt tudja, hogy mondjuk ez „r” és az „l” hangokat nem ejtik olyan tisztán, inkább a kettő között lévő hangot használják. Na, az ilyen szavakkal majd biztos meggyűlik a baja mire rááll. Hiszen nem mindegy, hogy egy szót hogy ejt ki az ember, még a végén valami olyat mond, amit nem kéne.
-Annyeonghaseyo Hyung! Nem, ez nem az…öhm, Annyeong, Sunbaenim? Annyeongseyo Sunbaenim Hyung? Ez így egyáltalán helyes? – miután feltankolt az automatából indul is a társalgó felé, de nagy gondba van azzal, hogy miként is üdvözölje majd a másikat. Persze, most lesz még az első órája, nyilván nem várja el tőle a másik, hogy ilyet tudjon, de azért szeretne kicsit villogni, hogy nem teljesen tudatlan. Ám mire odaér a másikhoz, teljesen össze is zavarodik és zavarában azt se tudja, hogy hívják, vagy, hogy fiú-e vagy lány, nem hogy azt, hogy miként köszönjön rá. Picit le is fagy és csak kisebb fáziskésés után szólal meg, igaz, nem úgy ahogy tervezte. – Lǎoshī hǎo…akarom mondani, öhm… Jó napot tanár úr…vagyis izé…öhm. – pislog rá és hirtelen nem is tudja, hogy most mit is akar mondani. Lehet az egyszerűbb „szia” lett volna a nyerő. De inkább csak huppan mellé, míg nagyobb hülyét nem csinál magából. Utoljára az első napján csinált ilyet a munkában. Reméli, van a közelben valahol egy ásó. – Jól, köszi és te? Miután hívtál, hogy ráérsz, egész jó. – Csak tudná mi ütötte, még mikor randin van se ennyire béna. –Aideeeeeeeeeen, ne költs rám ennyit! – nyüsszent, mert erre azért nem számított. – Mennyi volt a könyv? Kifizetem! – és ehhez ragaszkodik, hiába tehetős a másik, akkor se neki kéne az ilyet megvennie, főleg, ha már ingyen elvállalta. –Kávéért cserébe én csak vizet tudok adni neked… - teszi is elé a palackot a cukorkával együtt. Kérdésére csak fejet ráz. – Szerencsére pont közbejött neki is valami, így össze se futottunk aznap. Felhívott, hogy nagyon ne számítsak rá és hogy pakoljak át minden aznapi programot máskorra, így megúsztam. Nem is tud végül erről az egészről. – kortyol bele a kávéba, majd csak hümmög egyet. – Ez honnan van? Nagyonfinom!




Leave It | 604 |  Do you know annyeonghaseyo? 1471401822 | @


Hendery De Zhong
Diákok
Play by :
Dylan Wang
Kor :
21
Foglalkozás :
Nagyszájú asszisztens
Hozzászólások száma :
36

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? EmptyVas. Jún. 30, 2019 12:33 pm


Do you know
annyeonghaseyo?
Egyetemi társalgó | Hendery De Zhong

Délben végzek az utolsó órámmal, péntek van, szóval az oktatók sem szeretik ilyenkor húzni az időt, na meg úgyis tudják, hogy annak az évfolyamnak, amiben én is tartok jelenleg, elég nehezek a mindennapjai, hiszen év végén elérkezünk az első nagyobb záróvizsgához, hogy aztán ötödik évtől mélyebben is elmélyülhessünk már kórházakban az orvoslás tudományában. Nagyon izgulok a vizsgák miatt, de eddig sem volt gond és vagyok annyira pimaszul makacs, hogy legalább ilyen téren ne hagyjam magam szüleim szúrós szemei alá kerülni. Ha tanulmányaimról van szó, abba nem szólnak és nem is szólhatnak bele, talán ez az egyetlen téma velem kapcsolatban, amivel előszeretettel büszkélkednek a gazdag üzlettársaiknak is.
Tegnap felhívtam Henderyt és elújságoltam neki, hogy ha gondolja és még igényt tart a tanításomra, akkor nagyon szívesen leülnék ma vele beszélgetni, persze csak ha ráér és nem havazzák el az egyetemi és munkabeli dolgai. Ezúttal példát vettem Christopherről is és úgy gondoltam, én is olyan menő leszek, hogy előre utánanézek, kivel fogok találkozni, hiszen az egy dolog, hogy pánikhelyzetben beszélgettem egy idegennel, de merőben más a helyzet most, nyugodt körülmények között. Nem kellett sokat kutakodnom, vagyis de, sokat kellett, de az eredményt egészen hatékonyan megleltem: Hendery ide jár a Columbiai egyetemre, ahogy sejtettem, nem tudom honnan, egyszerűen éreztem, na meg első kézből itt is kezdtem el kutakodni. Gazdasági szakos, ami nagyszerű, Christopher is pont az, úgyhogy már az sem kérdés, hogy nem az orvosi kar épületében fogunk összefutni, hanem a gazdaságisok társalgójában, hogyha netán véletlenül esetleg arra járna Christopher, akkor én csak a magasba emelem a kezem és lelkesen integetek neki, hogy jöjjön oda hozzám, mert hát mégsem hagyhat csak ott, ha már látjuk egymást, nem? Én vagyok az Aidene!
Felkészülten érkezek meglehetősen csinos fehér ingben és sötétebb farmerben a társalgóba, leülök egy szabad helyre, noha nincsenek annyira sokan, pénteken nem szokott tömeg lenni. Gyorsan küldök neki egy üzenetet, hogy merre is vagyok pontosan, miközben leteszem a három koreai nyelvkönyvet, amit idefele jövet vettem az útba eső könyvesboltban, mielőtt megjártam volna az egyik kedvenc üzletemet is, ahol vettem egy kávét neki és egy epres italt magamnak. Amíg várok rá, fel is címkézem Hendery nevével a könyveket, bár csak a keresztnevét jegyeztem meg. Lapogatni kezdem az oldalakat, hogy legalább valami fogalmam legyen arról, mivel érdemes kezdeni egy nyelv oktatását, bár fejben már megalkottam egy logikát rá és nem vagyok annyira szabálykövető, hogy bűntudatot érezzek, ha esetleg eltérnék a könyvekben megadott sorrendtől. Legutóbbi alkalommal a francia nyelvet próbáltam belegyömöszölni nővérem fejébe, mivel a rákövetkező héten francia partnereket fogadott és egy-két alappal tisztában akart lenni, illetve orvosi biológiából is sokszor korrepetáltam már szaktársaimat, úgyhogy csak nem lesz gond.
- Szia! - Széles mosollyal fogadom a megjelenő tanítványomat, egy pillanatra összezavarodom, hogy hogyan is kellene fogadnom, kézfogással, vagy hagyjunk inkább minden ilyen gesztust... - Hogy vagy? Milyen volt az eddigi napod? - kérdezem, miközben rámutatok a mellettem lévő székre, mert szeretném ha mellém ülne és nem velem szembe, így nem kell majd forgatni a papírokat, amikor a betűket magyarázom.
- Hoztam neked egy kávét, illetve megvettem a tankönyveket is, persze ne úgy képzeld el ezt a nyelvoktatást, mintha házikat adnék, mert neeeem, csak gondoltam jól jön majd neked, ha gyakorolgatni szeretnél. - Kicsit kínos helyzetbe kerültem a nagy szám miatt, de tényleg nem akarok olyan igazi tanárbácsinak tűnni, meg nem is szeretnék egyből belevágni a közepébe, mert az olyan, mintha púp lenne a hátamon az alkalom, ami nem igaz.
- Na végül mi lett a főnököddel? Ugye nem rúgott ki? - jut eszembe a múltkori eset vége és aggódó tekintettel nézek rá, reménykedve, hogy tényleg nem lett gond a késéséből.


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Do you know annyeonghaseyo?   Do you know annyeonghaseyo? Empty

Ajánlott tartalom


Do you know annyeonghaseyo? Empty
Vissza az elejére Go down
 

Do you know annyeonghaseyo?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Kórházak és hivatalos helyszínek-
^
ˇ