One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Csöbörből... - Alex&Thaddeus

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyThaddeus Darnell Wright
Today at 10:40 am



Ruby and Wayne - Beautiful stranger

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyWayne Winston
Today at 10:12 am



Veni, vidi, vici

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 11:56 pm



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyRuby Dayton
Yesterday at 11:25 pm



Tara Törpéi

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyTara Thredson
Yesterday at 11:02 pm



work out with . . .

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyThaddeus Darnell Wright
Yesterday at 10:47 pm



Ash & Sofia - party in the U.S.A.

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptySofia I. Basora
Yesterday at 10:37 pm



arian&ingrid - let's do something tonight

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyIngrid S. Skjeggestad
Yesterday at 9:56 pm



Samuel G. Carter

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptySamuel G. Carter
Yesterday at 9:40 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 38 felhasználó van itt :: 13 regisztrált, 0 rejtett és 25 vendég :: 2 Bots

Anne Diamond, Aurora Cabot, Aveline Everhart, Chastian A. Wing, Choi Dae Won, Dylan Welsh, Elisiana Simons, Isabel Marquina, Marissa Grey, Myna Rosegold, Sofia I. Basora, Thaddeus Darnell Wright, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •   A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyHétf. Jún. 24, 2019 11:24 am


Aston & Cameron
Embernek lenni ilyen: volt egyszer, hol nem volt... és aztán eljön az éjszaka!
Alapvetően az emberek nem gondolnák rólam, de olyan hihetetlen tisztaságmániával rendelkezem annak ellenére is, hogy egy hatalmasra nőtt, állat lett belőlem, hogy az már szinte kórosnak mondható. Azon emberek közül, akik mostanában ismertek meg, talán Tae Oh volt az egyetlen, aki ezzel tisztában volt, hiszen ő pontosan tudja, hogy mennyi borzalmas rigolyám van egy csomó dologgal kapcsolatban, és talán titkolja de... Ő is ugyanolyan szörnyű volt, mint én. Talán ez volt az, ami miatt végül ilyen csodaszerű, tökéletes barátság alakult ki közöttünk. Emlékszem még arra, amikor egy gyertyatartón vesztünk össze, ugyanis ő neki az volt a megfelelő, ha a szekrény harmadik polcán helyezkedett el, viszont én kizárólagosan csakis a szekrény tetején voltam hajlandóa azt elviselni. Aztán jött az anyukája, aki szétcsapott közöttünk mondván, hogy egy egészséges 15 és 18 éves gyerek nem ilyenen vitatkozik, főleg nem két olyan csodálatos fiú, mint mi... És itt kifejtette azt, hogy inkább inni kellett volna mennünk, vagy éppen nőket kúrogatni, mert az úgy jobban passzolt volna hozzánk... Mi meg persze csak ráhagytuk.
Mindenesetre a közös tisztaság és rendmániánk mellett az ivási szokásaink kifejezetten különböztek... Ő tudott inni, én nem, mert nagyjából egyetlen sör után pattantak az erek az orromban, és ömleni kezdett belőle a vér, ami esetemben, nos... Sosem kifejezetten jó. Viszont most a vérhez szerencsére nem sok közöm van, leszámítva azokat a pillanatokat, amikor figyelmetlenségből megvágom magam, mert éppen úgy alakul a dolog... Mostanában kifejezetten gyakran előfordul, holott régen ezek nem voltak olyan esetek, amik hogy mondjam... Napi rendszerességgel történtek volna meg velem. Persze ez most sem kifejezetten jellemző, de sokkal rosszabb a helyzet, mint korábban volt, és ha valami, akkor ez kifejezetten nyomasztott. Féltem, hogy Tae Oh nem fogja elfogadni a vesémet, és onnantól szó szerint megnézhettem volna magam... Mert én nem tudok nélküle élni. Akármennyire próbálkoztam kétségbeesetten elhagyni őt, az teljesen hiábavalónak tűnt. Hiszen bemesélhettem magamnak, hogy mennyire gyűlölöm őt, és nincsen rá szükségem... De végül mégis itt vagyok, és a házát sikálom tökéletesen tisztára azért, hogy a macska után maradt szőrt a lehető legjobban össze tudjam szedni. Ezért is sikáltam annyira az előzőleg lemosott ablak alatt padlót, viszont valahogy még mindig nem tudtam rendesen kezelni a hirtelen keletkezett magasságom, vagy igazából... Fogalmam sincs milyen indittatásból hagytam nyitva az ablakot, de mindenesetre eléggé agyhalott dolog volt, ugyanis ahogy egy picit felemelkedtem, lendületből úgy odakúrtam a fejem annak a sarkához, hogy az élesen belé hasító fájdalomtól rögtön vissza is térdeltem a földre. Ennek hatására oda is kaptam a kezem, és meglepődve konstáltam, hogy sikerült pont a sebet odaütni, ami már gyógyulófélben volt, de még nem kifejezetten tett jót neki egy erős csapás... Szóval most kurvára vérzik.
- Bassza meg! – mordultam fel, miközben jobban rányomtam a tenyerem a nyílt részre a fejemen. Megindultam, Tae Oh szobája felé, hogy megnézzem mi van vele, de arra tippeltem, hogy alszik... És amit résnyire nyitottam az ajtót igazam is lett. Pont ezért is kaptam fel a mobilomat az asztalról, és rongyoltam ki kicsit botladozva a bejárati ajtón, hogy a lépcsőházba hívhassam a mentőt, ahol a hangszigetelt lakásba nem szivárog be a hangom.
- Cameron... Cameron Yan – nyögtem a telefonba, miután megkérdezték a nevem – Hemofíliás vagyok, szóval ha nem akarják, hogy megdögöljek, siessenek.
Ahogy elvettem a tenyeremet a fejemről, már az egész tiszta vér volt, és a csuklómon csorgott le a vörös folyadék. Ekkor jött el a pillanat, amikor a farzsebemből kihúztam a rongyot, amivel éppen takarítottam, és azt szorítottam oda. Tisztában voltam vele, hogy el fog fertőződni, mint a franc, de ettől függetlenül még mindig jobb a kórházban rostokolni, mint meghalni... Majd kitalálom, hogy mit hazudok Tae Ohnak a dologról.
Pár perc múlva már csak roskadtam le a földre, mert egyáltalán nem bírtak el a lábaim, ami miatt kénytelen voltam szó szerint leseggelni, hogy már a testemnek az a pontja is fájjon. Éreztem, ahogya lassan kiver a veríték, és bármennyire próbáltam szorítani a fejemhez a rongyot, az egyrészt kezdett már átázni, másrészt az erőm is veszett ki belőlem, szóval hamarabb landolt mellettem a kezemben, miközben előrebicsaklott a fejem, mint azt szerettem volna. A mentősök még sehol sem voltak... Igazából fogalmam sincs, hogy melyik kórházból jönnek majd, de most először kívántam azt, hogy sietniük kéne, de rohadtul.

Ha megmentesz, lesz egy jó menetünk, drága Uram  A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • 1471401822     || 685 ||ruha || zene

Xia Yan Tao
Törvényszegõk
Play by :
• Seo Young Ho "Johnny" •
Kor :
22
Foglalkozás :
• pultos •
Hozzászólások száma :
69

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •   A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyPént. Jún. 28, 2019 6:45 pm



Ez aztán a véres nap

Azt mondják, hogy jobb kint mint bent, de a vér esetében ezt megvétóznám, az maradjon inkább bent, mindenki jobban jár vele! Én legalábbis biztosan.

Ritkán fordult elő az elmúlt évek során, hogy melóban leülhettem a seggemre, most azonban hogy áthelyeztek Queensbe, elmondhatom magamról, hogy már tíz perce egy helyben ülök egy hosszúkás asztal egyik végénél alig távolabb az EMT-sek elkezdtek röhögni az egyikük által frissen felolvasott bugyuta politikai hír hallatán én pedig friss emberként próbálok beolvadni és valami gázos vigyort erőltetni a képemre, mintha élvezném a helyzetet. Félreértés ne essék, nincs bajom a srácokkal, csak egy kicsit fura mindenkinek, hogy idejött ez az Aston Kibebaszott Miles és a főnök azt mondta, hogy én leszek a hármas egység vezetője. Miért pont én, mikor olyan új vagyok itt, mint a véres kiscsikó első léptei miután kicsúszott anyjából? Mert mentőtiszt vagyok és itt épp nem volt mentőtiszti posztot betöltő személy láthatóan már egy ideje, ami ciki, de hát ők tudják és igen, ha hirtelen ideraknak valakit kiről fingod sincs hogy ki, de őrá kell ezentúl hallgatni, akkor lehet első dolgod letolni a gatyát és farkakat méregetni egymáshoz, úgyhogy nem problémázom, főleg, hogy a múlthéten már megmutattam nekik, hogy nem az a fajta vagyok, aki megijed, ha valaki kihúzott testtartással elém áll és számon kér. Lehet ennek is köze van, hogy nem annyira akarnak még mit kezdeni velem és én meg mit erőltessem, majd kialakulnak a szálak, végtére is tényleg kurvára új srác vagyok a fronton.
Felállok, hogy egy rohadt zsepit nyomjak a kínai srác orra alá, remélve, hogy legalább így befejezi az örökös szipogást, mert kurva idegesítő, de még nem érek oda hozzá, mikor jön egy bejövő hívás. Nyilvánvalóan a továbbított riasztást kapjuk mi meg. Tudjuk a dolgunkat, de azért csak a miheztartás végett még a kínai srác mellkasához nyomom a neki szánt zsebkendőt. Szerintem soha a büdös életbe nem leszek képes megjegyezni a nevét, de ha esetleg igen, kimondani ne várják tőlem és akkor ebből következik, hogy biztosan rasszista vagyok, mert ő csak a kínai srác és ugyan mi más okból nem szólítom őt a nevén.
Még azt sem tudjuk, hova megyünk, de mi már a mentőben vagyunk. Szerencse, hogy nem hosszú az út, ha az is, mi aztán gyorsan átszeljük, a sofőrt egyébként kifejezetten bírom, mert olyan kurvajól teszi a dolgát, hogy szinte élvezem a vidámparkozást odafele utakon. Beteggel persze nem illik kifarolni meg miegyéb.
- Jeff azt mondta, hogy a faszi elég bunkó volt a teló túlvégén... - szólal fel Rob. Izé, nem Rob, hanem Bob. Mindegy. Jeff a közvetítőnk, tőle tudjuk meg, hogy milyen esethez riasztanak minket és mire kell felkészülnünk.
- Bunkó? - Nem fér a fejembe, hogy lehet egy krízishelyzetben bárki is bunkó, egyáltalán hogy van ideje a telefonálónak bunkóznia?
- Mit tudom én, ő mondta, hogy szinte már fenyegetőzött... - Felhúzom szemöldökeimet, majd összefonom karjaimat. Érdekes emberek vannak. Rendőrökkel szokott főként ilyesmi történni, a mentőállomások nincsenek hozzászokva, hogy valaki fenyegetőzne, főként pánik, vagy erőltetett és összeszedett, de lényegre törő, tömör beszédmód a megszokott.
Erős fék, mire ha nem fogna meg az övem, biztosan úgy járnék mint Harry Potter a buszon, pofával nekimennék a szélvédőnek. De nincs idő, menni kell, mi megyünk is.
A földön találjuk meg a srácot, nem nagyon taperoljuk, a hordággyal se szarakodunk, megfogjuk és visszük, mert tudjuk, hogy hemofíliás, idővel játszunk.
- Cameron, igaz? - szólítom meg, miközben visszük az autóhoz és nem valami buzis ismerkedőestet akarok tartani, hanem meg kell győződnöm arról, hogy mennyire van magánál, ha magánál van, akkor tud-e még válaszolni értelmesen, vagy csak gagyogni valamit, amiből leszűröm, hogy felfogta, hogy hozzá dumálok. Ritka ez az eset, de most tényleg csak felkapjuk és betesszük az autóba, ajtók becsuk, aztán hajrá.
- Gázolj baszki! - adom meg a zöld jelzést, hisz addig egy centit se gurul arrébb ez az autó, amíg nem adok engedélyt rá. Most lesz érdekes dolog az állva maradás, míg a beteget rögzítettük ülve a hordágyhoz. Meg is billenek, nos, engedelmeskedett, tényleg taposott egyet, történetesen pont a gázpedálra.
- Ne engedd eldőlni! - Parancsolok rá a kollégámra, aki vállánál támasztja míg én itatom a vért, hogy legalább az egész mentőautót ne kelljen kipucolnunk belülről. Nem kerülhet a feje még egy vonalba se a szívével.



Aston Miles
Egészségügy
Play by :
Dylan Sprouse
Kor :
26
Foglalkozás :
Mentőtiszt
Hozzászólások száma :
81

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •   A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyVas. Júl. 14, 2019 9:07 pm


Aston & Cameron
Embernek lenni ilyen: volt egyszer, hol nem volt... és aztán eljön az éjszaka!
Itt fogok megdögleni. Legalábbis ez volt az első gondolat, ami az eszembe ötlött. Én magam is tisztában voltam azzal, hogy mindezt nem szabadna hagynom, hiszen ott bent fekszik a haldokló legjobb barátom, de annál többet, hogy hívtam a mentőt, és szárazon közöltem velük, hogy ha nem sietnek, akkor hozhatják a fekete zsákot, és áshatnak nekem egy elég terebélyes gödröt – mivel én magam sem kifejezetten vagyok egy kistestű, pillekönnyű alak – aztán pedig pakolhatnak bele, mert nagyjából két órán belül ki fogok vérezni teljesen, az istenverte fejemen keresztül. Ennél szarabb halált, pedig elképzelni sem tudok, ugyanisan egyáltalán nem akarok eleget tenni a „mindenkinek az fáj, ami a leggyengébb” mondásnak. Okos vagyok, gecire okos attóg függetlenül, hogy most nem éppen érzem magam elememben, és hasad szét a fejem az arra mért ütés miatt.
Ettől függetlenül az utolsó pillanatig, amíg eszméletemnél vagyok, csak arra tudok gondolni, hogy a bent szundító Tae Oh-val mi van. Vannak fájdalmai? Mi van, ha gyógyszerrel lenne szüksége, én pedig idekint vergődök véres fejjel? Mi van, ha jelenleg ordít a fájdalomtól és nem vagyok vele? Ha nem is tudok róla, mert a hangszigetelt lakás miatt egyedül van? Mi van akkor, ha most éppen retteg, vagy az utolsó perceit éli meg? Mi van, ha egyedül hagytam, és így kell elmennie?
De nem, nem és NEM! Nem fog meghalni. Nem hagyhatom, hogy meghaljon. És ha most egy fikarcnyi erő is lenne bennem, akkor határozottan képes lennék a fejemből ömlő vérrel visszamászni a lakásba, hogy megnézzem: minden rendben van vele. Viszont túlságosan legyengültem már most a vérveszteségtől ahhoz, hogy meg tudjak mozdulni, és a szemeim is csukódtak le.
Mondhatni ahhoz tértem magamhoz, hogy lábak dobogását hallottam, ahogyan a lépcsőn felfelé száguldottak felém. Legalábbis arra következtettem, hogy nincsen olyan épeszű ember, aki egy másikat képes lenne magára hagyni, amíg annak ömlik a vér a fejéből... Mondjuk pont nem ez a jellemző másokra, de én biztosan nem hagynék magamra egy olyan tagot, aki jelenleg úgy néz ki, mint én. Kifejezetten nehezemre esett fókuszálni az idegen hang felé, éreztem ahogyan lassan kifordunak a szemeim, ahogyan lassan megragadtak és elkezdtek kicipelni az épületből.
- Ühümmm – nyögtem ki valamifajta választ a férfinak, aki rákérdezett a nyilvánvalóra. Éreztem, ahogyan egyre inkább veszítem el a külvilággal a kapcsolatot, de ettől függetlenül próbáltam erősen kapaszkodni az egyik mentősbe, határozottan küzdöttem azért, hogy eszméletemnél maradjak még akkor is, ha mindez nehéz volt.
Lassan betettek a kocsiba, és ugyan tompán, de hallottam, ahogyan az előző csávó, aki kérdezett, utasításokat ad ki arról, hogy hogyan bánjanak velem. Éreztem ahogyan valaki a sebből szivárgó vért próbálja felitatni a fejemről, egy kicsit fintorogtam is, amikor hozzáért, de valahol boldog voltam a fájdalom miatt, mert legalább magamnál tartott. Óvatosan nyúltam előre, és ragadtam meg a velem szemben ülő nadrágját, majd minden erőmet összeszedve, felemeltem a fejem, hogy egyáltalán meg tudjam nézni azt az embert, akinek most az életem a kezében van, és egy nem mindennapi szívességet kérhessek tőle.
- Az 59-es ajtóban... A lakásban – nyökögöm, miközben érzem, hogy lassan kiver a veríték, de ettől függetlenül folyamatosan a kék íriszekbe bámultam, és nagy nehezen folytattam – Lakik egy srác. Kim Tae Oh. Ha... Ha most meghalnék... Tudnia kell, hogy ő vesebeteg... Az én vesém... Megmentheti. Szeretném, ha az övé lenne.
És az utolsó hang kinyögése után rögtön éreztem, ahogyan szépen lassan bekebelez a sötétség. Nem tudtam eldönteni, hogy két óra volt a dolog, vagy pedig csak pár másodperc, mert csak arra tudtam fókuszálni, hogy igyekezzek magamnál maradni. Hallani akartam, ahogyan megígéri nekem, hogy minden úgy lesz, ahogyan rendelkezem, és éreztem, ahogyan szépen lassan kicsordul egy könnycsepp a szememből, ahogyan a feketeség kezdett győzni felettem. Talán azt hiszi a mentős csávó, hogy hülyeségeket beszélek, de valahol mélyen reménykedtem benne, hogy hisz nekem és meg fogja keresni Tae Oh-t. Még ha az egész őrültségnek is tűnik... Szerettem volna, hogy ha itt és most vége kell, hogy legyen mindennek, akkor legalább a neki tett ígéretemet betarthattam, és hosszú, boldog élete lehet.

Ha megmentesz, lesz egy jó menetünk, drága Uram  A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • 1471401822     || 649 ||ruha || zene

Xia Yan Tao
Törvényszegõk
Play by :
• Seo Young Ho "Johnny" •
Kor :
22
Foglalkozás :
• pultos •
Hozzászólások száma :
69

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •   A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyKedd Júl. 16, 2019 6:29 pm



Ez aztán a véres nap

Azt mondják, hogy jobb kint mint bent, de a vér esetében ezt megvétóznám, az maradjon inkább bent, mindenki jobban jár vele! Én legalábbis biztosan.

Attól, hogy éppen egy halálán lévő srácot megyünk kimenteni még nem kell holt ideges barmokként viselkednünk, az a jó, ha lelki állapotunkat nem rendíti meg mélyen az eset, erre egyébként szükség is van, mert stabil mentális lét nélkül nem tudnánk hatékonyan végezni dolgunkat és most nem azt értem ez alatt, hogy biztos öt füves cigit elszívunk minden riasztások között. Elvagyunk a mentőautóban amíg van rá lehetőségünk, mikor pedig menni kell és nem pisálni, akkor kilövünk és a leggyorsabban elvégezzük a teendőket. Meglehet, motivál minket, ha történetesen pisálnunk kell, meg ha épp utolsó futamunkon vagyunk, de alapvetően nem vagyunk ilyen állatok, első a beteg és mi tiszteletben tartjuk.
Nem azt mondom, hát könnyen megtaláljuk. Mivel tudjuk kivel van dolgunk, nem vacakolunk vele különösebben, fogjuk és visszük, hogy minél előbb, a mentőben, majd a kórházban lehessen. Nem jó, de nem is tragikus választ ad, magánál van, de annyira meg mégsem, szóval, oké, tegyük fel, hogy ezt most pozitív megerősítésként veszem.
Túlzó vacakolás nélkül indulunk meg az utaknak, tökre örülök, hogy nem vetek egy hátast a turbómotorokat megszégyenítő indulásától, de hát ezt teszi a rutin meg az évek. Mikor mindenki felveszi az utazóállást, a beteg sráchoz lépek és megvizsgálom a sebet. Amúgy nem ütőér, szóval egyrészről szuper. Gézt tekerek a fejére és tudván, hogy miben szenved, nyomókötést is helyezek a kapilláris erekre, hogy az összenyomja őket amennyire tudja. Én kézzel esélytelen vagyok.
Majdnem kész a szexi extrákkal ellátott sapka, mikor megérzem, hogy gatyámba markolva enyhén maga felé húz. Nem várt érzés ez, maradjunk ennyiben, kevesek által volt még részem abban, hogy húzzák a nadrágomat. Rá nézek, ő meg pont rám.
- Jó majd szólok az érdeketekben, de nyugi haver, látod még őt. - Tegnap valaki elvágta a nyaki ütőerét és őt is élve bevittük, pedig akkora ütőérnék szintúgy nincs véralvadás. Akkora sugárral ami abban megy virágot lehetne locsolni. Félelmetes egyébként.
Nem megnyugtató, hogy elveszíti az eszméletét, de megtartom és stabil pózba helyezem társaimmal együtt, természetesen olyan szempontokat figyelembe véve, hogy a feje nem kerülhet egy vonalba sem a szívével egy egyéb általános bakfittyek. Nem örülök, hogy a teste csökkenti így módon az aktív funkciókat, de bizonyos értelemben véve jól teszi, mert ájultan lelassul a keringés, ami a mostani helyzetben kibaszottul hasznos számunkra. Szerencsére az emberi test mindig a mi javunkat szolgálja, nem pedig a fekete ruhás kaszás fickóét.

Hát bevittük és átadtuk a fehér ruhásoknak, innentől az én munkám lényegében véget ért, tényleg, mivel a folyosón haladva veszem elő telefonomat és látom, hogy egy kis kavarodás van, de a lényeg, hogy az autót visszaviszik a srácok, aztán mehetnek világgá a mai napra, így is már túlórázok. Nem megyek vissza így, hanem ha már itt vagyok, beugrok a leleteimért. Nekem is vannak problémáim bármily meglepő. Az a kurva dohány tehet róla.
Ritka, de már ki is lettek nyomtatva, én is meglepődtem, pedig mindössze kísérleti akció volt a részemről. Kifelé battyogva nyílik az ajtó, ahová betuszkolták a szerencsétlent, kilép az orvos.
- Aston! Helló, jó látni!
- Kösz, téged is... - rázunk kezet, ő megveregeti a vállamat vigyorogva, majd elrobog a hosszú folyosón. Halvány fingom nincs, hogy ki volt ez az ember.
Mivel már végeztek vele, veszem a bátorságot, hogy kicsit személyesebb indítékkal ránézzek Cameronra. Benyitok a kórterembe, nem is tudom, hátha magánál van.



Aston Miles
Egészségügy
Play by :
Dylan Sprouse
Kor :
26
Foglalkozás :
Mentőtiszt
Hozzászólások száma :
81

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •   A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyCsüt. Júl. 18, 2019 7:52 pm


Aston & Cameron
Embernek lenni ilyen: volt egyszer, hol nem volt... és aztán eljön az éjszaka!
Magam sem voltam biztos abban, ami az előbb történt, és egy pillanatra szerettem volna elhinni, hogy az egész csak egy rossz álom volt. Minderre utalt az is, hogy éppen nyitottam ki a szemem, és a hátamon fekve az első dolog, amit megláttam, az a fehér plafon volt... Pont, mint Tae Oh vendégszobájában. Mert ott ugye fehérek a falak, sötét a padló, a bútorok mind mahagóni fából készültek, amitől az egész ház olyan lett, mint egy igazi, férfias agglegénylakás... És hát lényegében az is volt, hiszen ketten laktuk, mint egyedülálló férfiak, és hát mindkettőnk lelkivilágához jobban illettek ezek mondjuk a barackszínű falak és a sárga asztalterítő... Fúj, ez a kettő amúgy is szörnyen néz ki együtt.
Viszont hamar rá kellett jönnöm, hogy ez az egész sajnos nem egy édes álom... Hiszen a félhomály ellenére is könnyen kivettem a szemem sarkából, hogy a szobában elhelyezkedő bútorok túl világosak, az ágy túl kényelmetlen, a szobában pedig működik a klíma... Ami ugye otthon nincs. Innentől kezdve csak egyetlen pillanat kellett ahhoz, hogy meghalljam a mellettem pityegő gép hangját, és éreztem, hogy mindjárt elbőgöm magam. Nem történhet ez meg... Ez csak egy túl élethű rémálom, ami tovább tart, mint azt szeretném... Hiszen Tae Oh-t nem hagyhatom egyedül. Tény és való, hogy az utóbbi időben némi javulás volt az állapotában, de ez vele általában így volt... Pár napig jobban érezte magát, aztán pedig visszaesett. Többször voltam már ennek szemtanúja, és én magam is tisztában voltam annak a tényével, hogy sosem lehetek elég felkészült. Végigstresszeltem az összes munkanapomat, és úgy mentem dolgozni, mintha legalábbis szétrohadt fogakkal kellett volna meglátogatnom egy fogorvost. Mert sosem tudtam biztosan, hogy mire megyek haza, és ez teljes mértékben megrémített...
... És támadt hirtelen bűntudatom attól, hogy itt fekszem, és nem megyek haza rögtön. Mert az én kis fejsérülésem szó szerint kis légypiszoknak tűnt azzal szemben, amin ő megy most keresztül. Egyszerűen csak bevertem a fejem, ami miatt egy kicsit véreztem, ennek pedig itt kéne megállnia, nekem összeszednem magam, és innentől kezdve megindulni a dolgomra, megfőzni a teáját, kaját tenni elé, aztán elvinni sétálni, ha olyan állapotban van... Nem pedig itt roskadni, mint egy zsák krumpli, és várni a végítéletet.
Ezek a gondolatok pedig elég energiát és erőt adtak ahhoz, hogy legalább felülni megpróbáljak, de hát természetesen rosszabbul ment a dolog, mint azt én eredetileg terveztem... Gondolok itt arra, hogy amint megemelkedtem a lepedőről, olyan erős fájdalom hasított a fejembe, hogy rögtön odakaptam az ujjaimat, és visszaroskadtam. Ekkor vettem észre, hogy egy kötést is kaptam, és itt vált teljesen valósággá a rémálom, amibe belesüppedtem.
És minő meglepetés, hogy pont ekkor tervezett kinyílni az ajtó is, én pedig csak boci szemekkel próbáltam odapillantani a szempilláim mögül, hogy megnézhessem ki az. Reménykedtem benne, hogy még véletlenül sem hívta fel a mentős srác Tae Oh-t vagy kereste meg, mert nem kifejezetten örültem volna, ha iderohan csak azért, hogy megnézze mi van velem. Onnantól kezdve a mocskos kis titkom veszélyben lett volna.
- Áh... Szöszi srác – motyogtam az orrom alatt, ahogyan betájoltam őt, és az azonosítás is végbe ment. Ez a megjegyzés is inkább nekem szólt, mint neki – Köszi az előbbit.
Gondoltam itt arra, hogy neki hála maradhattam életben a kórházig, és adott át olyan állapotban az orvosoknak, hogy valamit tudjanak kezdeni velem. Nem kifejezetten voltam jó az ilyenekben, de tudom, hogy tartoztam neki ennyivel, ha már volt szerencsém újra összefutni vele. Viszont van itt még valami...
- Beszélnünk kell – sóhajtottam egy nagyot, majd intettem a szék felé – Ülj le, kérlek.
Lényegében csak azért mertem letegezni, mert elég fiatalnak tűnt, talán 3-4 évvel lehetett nálam idősebb. Az angol nyelv pedig amúgy sem túlságosan informális, szóval nem is kifejezetten gyűlt meg vele ilyen téren a bajom... Mert nem nagyon voltak udvariassági lehetőségek egy túlságosan is közvetlen nyelvben.

Ha megmentesz, lesz egy jó menetünk, drága Uram  A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • 1471401822     || 619 ||ruha || zene

Xia Yan Tao
Törvényszegõk
Play by :
• Seo Young Ho "Johnny" •
Kor :
22
Foglalkozás :
• pultos •
Hozzászólások száma :
69

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •   A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyVas. Júl. 28, 2019 9:25 pm



Ez aztán a véres nap

Azt mondják, hogy jobb kint mint bent, de a vér esetében ezt megvétóznám, az maradjon inkább bent, mindenki jobban jár vele! Én legalábbis biztosan.

Ha nagyon rizikós egy eset, vagy csak látványos a sérülés és hamar gyógyítható, akkor gyakran még távozásom előtt rápillantok, hogy mennyire sikeres volt a gyors életmentés, persze van, hogy szorít az idő és nem csak hogy bepillantani a sérült szobájába nincs időm, de még elmenni hugyozni sem. Ez most nem az a helyzet, sőt, ez volt az utolsó riasztás, úgyhogy mintha börtönből engednének ki tíz év után, utánozhatom a Harry Potter filmek manóját: Aston végre szabad!
Hát Aston kurvára nem szabad, mert sprintelhet a tüdőbajos leleteiért, ha még nyitva vannak, meglepően igen, szóval örülhetek a farkamnak. Kifelé menet belebotlok egy fazonba, ruháját és úgy teljes lényét tekintve orvos és elméletileg ismernem kellene. Fogalmam sincs természetesen, hogy ki az, nekem általában sosincs semmi fogalmam a velem kezet fogó emberek többségéről, mer vagy ittas voltam, vagy csak szimplán nem érnek annyit, hogy megjegyezzem őket.
A kórterembe érve meglátom harmatgyenge tekintetét, rám néz, szóval életben marad, nekem tulajdonképpen ennyi elég is, szóval lépnék le, ám megszólít, úgy, ahogy egyébként még soha senki nem tette. Nem vagyok egy szöszi srác, vagy szőke herceg alkat, de megbocsátok neki, mert ő ezt honnan tudhatná, bár nem tudom, szerintem azért látszik. Lényegtelen.
- A mentést? Nem kell köszönnöd, én ezért pénzt kapok - fonom össze karjaimat és utólag rájövök, hogy ez hiba, mert ezzel azt sugárzom magamból, hogy maradni tervezek. Lábam már az ajtó fele néz, majd én magam is a kijárat felé fordulok, majd meghallom azt a bizonyos kijelentést, ami a férfiak többségének rémálma, már akinek van barátnője, vagy felesége. Furcsálló, egészen kellemetlen arccal fordulok vissza felé és mutatok magamra.
- Velem? - fintorgok tovább értetlenül, mert nekem aztán tényleg nem sok közöm van hozzá, életembe nem találkoztam vele. A szöszizés, meg ez a beszélgetés... mit akarhat egy magamfajta mezei mentőstől? Szerintem meleg.
- Öhm, oké - adom meg végül magam, mert mégis csak bunkóság lenne most kifogásokat keresni, vagy beadni, hogy mennem kell, mikor mindenki tudja, hogyha nekem mennem kell, akkor rohanás van és s.o.s. és ilyenkor nincs időm megnézni a vérző pácienst. Végül is ennél már voltam furcsább helyzetben is.
Fingom sincs mit akarhat tőlem egy vadidegen fiatal, ázsiai arccal bíró srác, de azért önvédelemből megtartom karjaimat az ölemben, hogy ne akarjon kukkolni.
- Nos mint látod és ahogy ígértem is, életben vagy, úgyhogy a fejemben értelmét vesztette a vesédről tett ajánlatod. - Mit is jelent ez? - Vagyis nem nyomoztam a barátod után - dőlök hátra és egy kicsit elgondolkodok, hogyha az a másik srác a barátja, akkor nekem nincs félnivalóm. Örülök, hogy jól van és él. Ezt most komolyan mondom, ugyanis miután megragadott és könyörgött, hogy adjam oda a veséjét a másik csávónak, nagyjából két másodpercig jegyeztem meg a másik nevet, nem tudtam volna teljesíteni sehogy sem a kérését. Kissé kiakasztó, hogy ilyen dolgokkal kell nekem foglalkoznom munkám során, nem ügyintéző vagyok, hogy szervtranszplantációt menedzseljek és indítványozzak. Ám mivel ejtve van a dolog, én ejtem is ennyire könnyedén, nem Cameront, hanem az ügyet.



Aston Miles
Egészségügy
Play by :
Dylan Sprouse
Kor :
26
Foglalkozás :
Mentőtiszt
Hozzászólások száma :
81

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •   A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyCsüt. Aug. 01, 2019 1:29 pm


Aston & Cameron
Embernek lenni ilyen: volt egyszer, hol nem volt... és aztán eljön az éjszaka!
Gyűlöltem a kórházakat. Pont azért, mert mondhatni hetente folyamatos vendége vagyok egy Manhattan-i kórháznak, ahol az egyik legjobb szakember kezeli a hemofiliámat. Erre mindössze azért van lehetőségem, mert elég durva a helyzet a betegségemmel, és ezért modnhatni kifejezetten olcsón tudok a dokimhoz járni, akivel egészen emberi viszony alakult ki közöttünk az elmúlt évek során. Bár nem meséltem el neki az egész történetemet, azt megmondtam, hogy hamarosan egy nagy műtétem lesz, ezért karban kell tartanom magam... És talán pont ez volt az egyik szerencsém a mai alkalommal. Mert ha nem járnék rendszeresen kontrollra, ha nem pumpálnának belém elég szarságot, akkor minden bizonnyal olyan híg és majdhogynem áttetsző lett volna a vérem, hogy mire kiért volna a mentő, ténylegesen csak a hullámat tudták volna összeszedni.
Valahol hálát adtam az égnek azért, hogy nem kezdtem el lázadni, mint egy idióta, és ezzel nem sodortam magam ennél nagyobb veszélybe most. Azzal veszélyeztettem volna Tae Oh életét is, viszont hála az égnek hogy ilyesmi végül nem történt meg... Talán abba egy kicsit bele is rokkantam volna.
- Hmm lehetséges – vontam meg a vállam arra amit mondott – Tény és való, hogy te egy nap több embert is behozol ide, főleg egy ekkora városban, és ezért pénzt kapsz, de attól függetlenül meg is hallhattam volna. Ez nekem nem mindennapos dolog.
Mert igen, ő mentősként elég sok ilyesmi dologgal találkozik, de hála az égnek tudok vigyázni magamra, és már 15 éves korom óta nem kényszerültem rá arra, hogy talpig vérezve, eszméletlenül vigyenek be a kórházba. Most pedig kifejezetten kockázatos volt az egész helyzet, mert ha én meghalok, akkor pontosan tudom, hogy bár Tae Oh megkaphatja a vesémet, ettől függetlenül össze fog omlani teljesen.
- Ühüm – bólintottam egy aprót rápillantva, aztán a plafonra vezettem a pillantásom. Fáradtnak éreztem magam, haza akartam menni, de tudtam, hogy az orvosok vizsgálatok miatt bent fognak tartani. Perlekedni velük pedig teljesen felesleges lenne, mert megint csak oda lyukadnánk ki, hogy saját magamnak ártanék, Tae Oh meg megsejtene valamit, szóval kénytelen lennék nyomatni egy gáz coming outot neki a betegségemről... Ezzel pedig megölném őt, szóval három napig tökéletesen tud majd nélkülözni, azt hiszem. Majd kitalálok valamit.
- Köszi. Pont erről akartam veled beszélni – sóhajtottam fel, majd lehunytam a szemeimet – Nem szeretném, ha tudomást szerezne arról, hogy az elmúlt napokban hol voltam, arról meg főleg nem, hogy mi történt velem, mert akkor később a műtét sem lesz lehetséges... Én pedig csak nem nézhetem végig, ahogyan a legjobb barátom belehal a veseelégtelenségbe. Iszonyatosan sokat szenvedett már így is.
Magam sem tudom pontosan miért mondom ezt el neki, egyszerűen csak jól esett, hogy a dolog kint volt, és pontosan tudtam, hogy ő ki fog menni innen és elfelejti a dolgot, mert holnap több ilyen esettel is szembe kell majd néznie.
- Egyébként nem akarlak feltartani, de gondoltam, ha már bejöttél, akkor ezt érdemes letisztázni... De akkor nincs mitől tartanom, amíg itt kell rostokolnom – meg is forgattam a szemeimet. Mert nekem arra nincs időm, hogy kórházban fetrendgjek.
- Ha gondolod... Én most tényleg hálás vagyok, attól függetlenül, hogy ezt kurvára nem tudom kifejezni. Szóval majd ha egyszer kimászok innen, meghívnálak egy sörre, vagy valami. Egy bárban dolgozom, szóval a ház vendége vagy majd, ha esetleg arra járnál...Talán a főnököm is örülne neki, hogy az évben már másodjára sikerült nem megmurdelnem.
Mert igen, először az álnok kis ribanc Evelyn vágott fejbe, aminek rossz vége lett. De most pont rá nem akartam gondolni... Kicsit tartottam tőle, hogy majd felbukkan itt, kihasználva a jelenlegi állapotomat.

Ha megmentesz, lesz egy jó menetünk, drága Uram  A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • 1471401822     || 576 ||ruha || zene

Xia Yan Tao
Törvényszegõk
Play by :
• Seo Young Ho "Johnny" •
Kor :
22
Foglalkozás :
• pultos •
Hozzászólások száma :
69

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •   A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyCsüt. Aug. 01, 2019 7:02 pm



Ez aztán a véres nap

Azt mondják, hogy jobb kint mint bent, de a vér esetében ezt megvétóznám, az maradjon inkább bent, mindenki jobban jár vele! Én legalábbis biztosan.

Alapvetően már az is meglep, hogy ez a találkozás valódi találkozássá alakul és nem csak egy szerény bepillantással elintézem a kíváncsiságomat, viszont a „Szöszi srác” megnevezéssel és a még az alapvetően amerikai közvetlenséget is túlszárnyaló hozzáállásával igencsak elgondolkoztat, hogy ugyan mi többet tudnék én tenni érte, mivel szerintem nekünk nincsenek elvarratlan szálaink tudtommal. Összességében elég fura srác és valamiért van egy tippem, hogy tán meleg is, holott nem vagyok rasszista, ha annak is tűnök, akkor a kínai kollégám az oka, mert pár órája felbaszta az agyam, s azóta valamiért tartom magam amellett, hogy jobb a távolság, mintsem további baszás.
Egyébként jó fejnek tűnik és nincs semmi iránta érzett ellenszenvem, bár alapvetően tényleg nincs mit köszönni, hiszen a munkámat végeztem, mármint ez az én szemszögem, az övé meg az, hogy megmentettem az életét én vagyok a megmentő, a hős és a Herkules. Részleges egyetértésemet kifejezvén enyhén oldalra billentem fejem és szemügyre veszem kötését, ergo nem kontrázok rá ellenérvekkel, mert minek.
Nem tervezem hosszúra a látogatást, jobb, ha pihen, mielőtt én cseszem fel az agyát úgy, hogy megint elpattan valamelyik ere, őszintén szólva igencsak képes vagyok rá, mivel az utóbbi időben rosszabb vagyok mint egy menstruáló nő, ha az érzelmek katyvaszát nézzük és sokszor nem éppen ahhoz van türelmem, ami engem is jobb kedvre derítene, de pofátlanság lenne már elmenni, úgyhogy nem különösebben ellenkezek, mindössze furcsállva kérdezek vissza, valóban jól hallottam-e, hogy engem óhajt oda maga mellé csevejre.
Tulajdonképpen már az elején szeretném leszögezni, hogy semmiben sem tettem többet a dolgomnál, szóval nem jártam el az érdekében, azt meg már inkább nem is szándékozom bevallani, hogy igen gyéren lehetett hallani a hangját a szirénától meg a motorzajtól, amit meg sikerült leszűrnöm szavaiból, nos egészen biztosan kiment e fejemből a következő másodperctől kezdve. Mindössze tippelem, hogy amit feltehetőleg hallottam az megegyezik azzal, amit ő akkor mondott, úgy tűnik válaszából igen, mondjuk így hirtelen el sem tudom képzelni, hogy mi tárgyalni valónk lehet még a témáról. Valamiért azt érzem, hogy hosszú lesz, szóval hátradőlök, a queensi kórház szobái amúgy is sokkal királyabbak, mint a manhattaniaké.
Nem tudom, hogy ez a srác - Cameron - tudja-e, hogy nekem fingom nincs arról a személyről, akiről ő most beszél, szóval mégis honnan veszi, hogy én biztosan szabadidőmet nem sajnálva majd mindent el fogok neki újságolni róla és a történtekről. A riasztások többségére két nappal később már nem is emlékszem, vannak esetek amik azért erősen nyomasztanak hetekig, de ez nem az lesz, vagyis eddig úgy hittem, hogy nem, noha ezen beszélgetés meglehetősen páratlan a pácienseim között is. Igazából cuki fiú meg minden, csak van egy gigantikus what the fuck a fejemben, amitől így hirtelen nem tudok szabadulni, pedig rajta vagyok. Azért igyekszem úgy tenni, mintha érteném pöpecül, amit mond. Egy dolgon azért megakadok.
- Márpedig jó lenne, ha nem a tiédet kapná meg, hanem egy vérkép szerint is egészséges emberét. - Egyáltalán nem tartom ezt jó ötletnek, ha én vérzékenységben szenvednék, biztosan nem adnék senkinek sem vesét, bár ez annál jóval komplikáltabb dolog.  Rengeteg teszten kell átmenni mindkét félnek, de amúgy kurvára nincs semmi közöm hozzá, de mégis azért részben köze van a szakmámhoz. - Voltatok már kivizsgáláson ezek szerint? És azontúl, hogy kompatibilis vele a szerved, hagyták, hogy vérzékenységgel is donor legyél? - Mivel már műtétről beszél, szóval talán nem csak tervben van már, hanem meg is nézték őket, ha nem, akkor szerintem nem menne át a megfelelőségen, ha valamilyen csoda folytán mégis engedélyezték, akkor igazából szíve joguk, talán nem lesz gáz, de én a mondjuk, ha a gyerekemről lenne, szó biztosan nem engedném, hogy vérbeteg ember veséjét ültessék bele.  Elhatározom, hogy erről majd meg fogom kérdezni West, a főorvost is a manhattani kórházból, de csak kíváncsiságból. Megmasszírozom a nyakam.
Érdekes, hogy pont nem is olyan rég találkoztam egy hasonló beteggel, úgy de biztosan totál véletlen, végtére is elég sok beteggel van dolgom, csak azért ha már személyesen is sokat kommunikálok velük az úgy már azért más. Viszont azt meg kell hagyni, nem sokan ajánlanak fel ingyen sört. Az a baj, hogy kibaszottul szeretem a sört, még ha ez hasamon nem is látszik. Először tanakodok, hogy milyen jó indokkal utasíthatnám el, elvégre milyen dolog ez már, csak dolgozok és kapom érte az ingyen sört, azonban hát jah, nem hangzik rosszul, főleg, hogy igencsak antiszociális befásult vén öregnek érzem magam, ami miatt otthagytam régi gimis ismerőseimet a kocsmában legutóbb - az  mindegy, hogy lefeküdtem a fűbe egy drogos csaj mellé és vígan beszélgettem vele -, úgyhogy talán lelkiismeretemnek is jót tenne egy éjszakai kikapcsolódás.
Baszki Aston, már megint kocsmába mész te alkoholista állat!
- Azt hiszem, nincs miért elutasítanom ezt az ajánlatot. Hol az a bár? Merthogy egyébként itt Queensben lakok, igaz nem régóta, de azért bejártam már a környék egyes helyeit... - De tulajdonképpen azt akarom kihozni ebből, hogy jöhetnek a helyszínajánlatok, nem tervezek antialkoholista lenni az elkövetkező éveimben sem.



Aston Miles
Egészségügy
Play by :
Dylan Sprouse
Kor :
26
Foglalkozás :
Mentőtiszt
Hozzászólások száma :
81

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •   A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptyHétf. Aug. 12, 2019 2:22 am


Aston & Cameron
Embernek lenni ilyen: volt egyszer, hol nem volt... és aztán eljön az éjszaka!
Soha életemben nem tudtam elképzelni, hogy az orvosokat és mentősöket mégis mi a fene viszi rá arra, hogy a hivatásukat kiválasszák. Félreértés ne essék, nagyon szép maga a dolog, de ettől függetlenül én személy szerint a saját jellemvonásasimmal nemes egyszerűséggel képtelen voltam azt elképzelni, hogy az emberek hogyan képesek ilyen stressz alatt végezni a munkájukat.
Tény és való, hogy vannak nyugodtabb, leszarom stílusú tagok, de én személy szerint nem vallom ilyennek magam. Túlságosan fejlett a kritikai megítélésem a dolgokkal kapcsolatban, ami miatt egyszerűen képtelen vagyok véka alá rejteni a véleményem, és ez alapvetően is konfliktust szül. Emmellett pedig elég jellemző tulajdonságom az is, hogy nem kifejezetten válogatom meg a szavaim, amivel könnyen megsértek másokat.
Viszont ha ezt egy kicsit tovább fejtegetjük, elég könnyedén megkapjuk azt is, hogy hát... Enyhén szólva túlságosan könnyen leszek ideges, és itt nem csak a düh érzelme érthető. Ha valami történik a környzetemben, ami a megszokottól eltérő, sokszor sajnos hajlamos vagyok túlságosan is erős reakciót mutatni a dologra, és ezzel csak elcseszem a dolgokat.
Pont ebben rengeteget kéne fejlődnöm, hiszen képtelen vagyok féken tartani az érzelmeimet, és most is közel állok ahhoz, hogy szerencsétlen srác nyakába zúdítsam az egész életemet meg az, hogy végülis mitől mentett meg most... Amiről nem is kifejezetten tud. Pedig mennyi mindent mondhatnék neki... Többek között azt, hogy mennyire féltem attól, hogy Hant soha többé nem láthatom, de mégsem bocsátkoztam ilyen szövegelésekbe, mert valahol feleslegesnek tartottam. Semmi köze nem volt hozzá, és mind a ketten csak veszettül zavarba jöttünk volna.
- Hát lényegében az a helyzet, amit mondasz – jegyeztem meg kissé rekedtes hangon – A gond csak az, hogy nincs vesze, a donorlista meg hosszú. És mivel neki egyetlen egy van meg a szervéből, és az is cudar állapotú, nos... Ha nem kap vesét, szerintem fél év múlva meg fog halni. Számomra meg nehéz lenne a tudat, hogy konkrétan minden egyezés megvan, és meg sem próbáltam a dolgot.
Reméltem, hogy valamilyen szinten így tisztább lesz számára a kép, holott nem is kifejezetten tudom, hogy miért osztottam meg vele a történetünket. Talán valamennyit segített a dolgon a tény, hogy szakmabeli volt, akit valószínűleg soha többé nem fogok látni, és ha nem is volt kedve ehhez az egészhez... Eléggé elhelyzekedett, ami miatt mertem folytatni azt, amit elkezdtem.
- Ha megfelelően előkészítenek a műtétre, akkor lényegében komplikáció nélkül megúszható. Tae Oh meg már olyan állapotban van, hogy ha bármi mégis fellépne, engem mentenének az orvosok. A probléma ott van, hogy ha megkapja a vesémet sem biztos, hogy életben marad... Mert a szervezete még így is kilökheti, de ezt valószínűleg tudod. Végső stádiumú vesebeteg.
Nem kifejezetten akartam taglalni a sztorit neki, igazából csak annyit szerettem volna, hogy megértse azt, hogy a számomra miért ennyire fontos ez az egész történet. Innentől kezdve akár engedhettem is volna az útjára, lényegében ez részben csak a saját lelkiismeretem megkönnyítéséről szólt. Pont ezért is ajánlottam fel neki a sörözést is. Végül is úgy voltam vele, hogy talán valami jó dolog is kisülhet ebből, mert bár nem orvos, ettől függetlenül benne van az egészségügyi dolgokban, és hátha tud valamilyen tanácsot adni Tae Oh-val kapcsolatban.
- Manhattanben van egy kibaszottul elegáns bár, ahol dolgozok – jegyeztem meg végül, miközben lassan lehunytam a szemem – Delicius Cherrys Bar a neve... Ha úgy adódna, nyugodtan térj be és mondd meg, hogy a ház vendége vagy... De valószínűleg pár napon belül ott fogunk találkozni, persze ha minden jól megy. Addig még elbaszhat a villamos háromszor.
A végén mormogott mondat már lényegében csak egy ténymegállapítás volt, viszont kissé ironikus, hogy pont akkor sikerült elsütni, amikor a kórházban fekszem, a mentős társaságában, akinek hála, nem döglöttem meg.

Ha megmentesz, lesz egy jó menetünk, drága Uram  A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • 1471401822     || nem tudom mennyi, sorry késő van ||ruha || zene

Xia Yan Tao
Törvényszegõk
Play by :
• Seo Young Ho "Johnny" •
Kor :
22
Foglalkozás :
• pultos •
Hozzászólások száma :
69

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •   A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptySzomb. Aug. 24, 2019 12:16 pm



Ez aztán a véres nap

Azt mondják, hogy jobb kint mint bent, de a vér esetében ezt megvétóznám, az maradjon inkább bent, mindenki jobban jár vele! Én legalábbis biztosan.


Nem fogom és nem is akarom senki tervét keresztül húzni, mondjuk vannak helyzetek, amit én nem vállalnék be, de ez koránt sem jelenti azt, hogy mások nem ugranának rá a lehetőségre, főleg ha nincs is nagyon más választás. Mindenkinek megvan a maga baja és olyan ritka a makk egészséges ember ezen a kibaszott világon, mint a háromfarkú férfi, s ami azt illeti, nekem sincs sajnálatos módon három belőle, nem véletlenül kell rohangálnom szabadidőmben saját papírjaimért is, amikkel csak az erdőket pusztítják, mert nem a csodagyógyszerek fognak segíteni rajtam, ahogy nem is az, hogy megállapítják, amit már évek óta tudok, hanem ha végre valahára le fogom tenni azt a rohadt dohányt. De hát nehéz megállni, ha már az anyaméhben függővé váltam tőle.
Semmit sem kapok (pénzt, juttatásokat) azért, hogy most itt legyek és hallgassam az egyik beteget, már rég mehetnék a dolgomra, viszont vagyok annyira ember még, hogy egy kicsit szívemen viseljem a pácienseim sorsát, különösen a súlyos esetekét, márpedig meg kell hagyni, ez nem volt veszélytelen, de annál látványosabb. A vér látványa az embereket mindig sokkal jobban megviseli, mintha csak úgy simán szívelégtelenségben haldokolna valaki.
- Akkor csak abban kell bízni, hogy az orvosok hamar kikapják a vesédet és nem sok időt kell rá várni - fonom össze karjaimat és kicsit megmozgatom lábaimat. Nem nekem való az ülés. Mondjuk ettől még nem lettem kevésbé kételkedő az esettel kapcsolatban, de nem én leszek, ki felborít mindent, nem sok közöm van hozzá, meg amúgy is vannak erre szakorvosok, akik jócskán okosabbak nálam.
Mellesleg meglepően könnyedén tudok szót érteni még a legfurcsább emberekkel is, mint például a reggeli buszon lévő részegekkel, akik tökéletesen megtalálnak világméretű problémáikkal és akikről teljesen elhiszem, hogy kés van a zsebükben és azt bármikor előkaphatják, de valahogy bólintok csak rájuk és mindenben tökre igazat adva lepacsizok velük a túlélésért. Cameron is érdekes fazon, de ő legalább nincs rám életveszéllyel, csak egy kicsit sokat beszél, ami nem bűn, mindössze számomra fura. Mondjuk így belegondolva, nem különösebben zavar.
- Hú baszki! Egyik nagybátyámnak volt ilyen baja. Arra jól emlékszem, hogy mennyit szenvedett tőle, igaz, szerintem neki volt valami fél-kommunista, fél-autista beütése, amitől még jobban falra másztunk. - Se pénzünk nem volt rá, hogy vesét adjunk neki, se szándékunk, mert elég kibírhatatlan volt és ő is azt kérte tőlünk, hogy hagyjuk megdögölni, a jó vesék meg maradjanak meg nekünk. Elég elcseszett családom van, de abban is biztos vagyok, hogyha egyik fiatalabbnak - amolyan "gyereknek", mint ahogy az én generációmat nevezik -, lenne veseelégtelensége, akkor azért megugrottak volna a szándékok. Mindenesetre szar dolog ez a betegség. Bár melyik jobb?
Nem lehet nem elfogadni ingyen piát, én meg sajnos vagyok annyira alkohol-imádó, hogy rávessem magam a lehetőségre. Egy kicsit reménykedtem, hogy Queensben van a bár, mert még új hús vagyok errefelé, de nem fog eltántorítani ez a kis bökkenő, mert miért tántorítana el Manhattan? Szinte biztos vagyok, hogy el fogom felejteni a nevét, úgyhogy az egészből aligha lesz valami, aztán ki tudja.
- Elég sűrű mostanság a munkabeosztásom, de figyelj, egyszer úgyis eljutok arra, az ingyen sör meg sajnos túl nagy motiváció a nyomorék májamnak. - Igazából csak azt akarom kinyögni, hogy jól hangzik és majd találkozunk ott valamikor, talán. - Meg jah, ahogy mondod, bár azért nem várnám meg, míg újra felhúzzák a villamosvonalat Brooklyn és Queens között, szerintem még csak a látványtervek vannak meg, semmi több, ami kiábrándító. - Felállok a székből és odamegyek az ablakhoz. Félig brooklyni, félig már queensi vagyok, szóval első számú támogatója lennék a projektnek. Úgy tűnik Cameron is olyan, mint én, mindig történik vele valami, tehát közel sem biztos, hogy egyáltalán találkozunk még.  
Zsebre tett kezekkel állok a redőny előtt, vetek pár pillantást a kinti látképre, igaz, semmi nagy cucc nincs benne. Ekkor hallom, hogy nyílik az ajtó és belép az orvos mindenféle papírokkal. Bólintok neki köszönésképpen, ő is így tesz irányomba, egyikünk se spirázzuk túl, de ahogy látom, nagyon fáradt már, alig lát ki szemüvege mögül, úgyhogy abszolút az energiaminimumra törekszik.
- Lehet lassan nekem el kellene innen párolognom.



Aston Miles
Egészségügy
Play by :
Dylan Sprouse
Kor :
26
Foglalkozás :
Mentőtiszt
Hozzászólások száma :
81

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •   A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • EmptySzer. Aug. 28, 2019 5:00 pm


Aston & Cameron
Embernek lenni ilyen: volt egyszer, hol nem volt... és aztán eljön az éjszaka!
Hálás voltam a srácnak, amikor ott maradt velem a kórteremben. Ő persze részleteket nem tud, de lényegében az egyetlen ember, aki most ide tudna jönni értem, az nem teheti meg. Arról pedig nem akartam neki beszámolni, hogy rajta kívül konkrétan nincs senkim, mert így is elég szánalmasnak éreztem magam, ahogyan itt fekve, a vérveszteségtől legyengülve próbálom egy idegen tudtára adni a legbelsőbb érzéseimet, karöltve a legnagyobb titkommal is. Én magam is tisztában voltam azzal, hogy mennyire veszélyes ez az egész, amibe most próbálok belekeveredni, és jól esett, hogy bár ő konkrétan szakmabeli, az egyetlen mégis, aki nem akar lebeszélni az egész műtét dologról... Mondjuk sok joga nem lenne hozzá, és nyilvánvalóan nem is érdekli annyira, hogy megtegye, és ennyivel el is engedtem a dolgot.
- Hát... ja. Reménykedek benne, hogy azért nem ott döglök meg – eresztettem meg egy kis vigyort. Mert azért nekem is vannak még bőven befejezetlen ügyeim, amikből csak úgy kilépni nem igazán tudnék. Ott van az öcsém és a családom helyzete... Egyik sem kifejezetten rózsás dolog, és ha én nem rendezem el, akkor senki sem fogja. Legalábbis egy ideje már tudatosult bennem, hogy igazából szeretném a céget... Csak nem úgy, ahogyan apám vitte. Saját irányítást akarok, saját eszközökkel, és ha anno Kínában maradok, akkor biztosan egy marionett bábuként irányított volna az öreg... Így legalább ezt megúsztam. És ha minden jól megy, talán lesz lehetőségem arra, hogy majd úgy térjek haza hozzá, hogy ő maga is meglepődjön.
- Ja hát amúgy elég szar dolog... Főleg ha egy fiatal ember szenved ilyesmiben... És bár én nem akarom bírálni a családodat, de az tuti, hogy kiégtem volna az öregtől – az én nagybátyáim is megértek egy misét. Persze az annyiban volt más helyzet, hogy a felső tízezerben éltünk. Sokan azt hiszik, hogy a mi köreinkben az embereknek semmi bajuk nincsen, de ez egyáltalán nem igaz. Lényegében sokkal rosszabb egy olyan embert utálni, akinek pénze, ezáltal hatalma is van.
- Jól hangzik – ejtettem meg egy kis vigyort arra, amit mondott – Akkor majd gondolom összefutunk még. Szerencsére megjegyezhető fizimiskával rendelkezel.
Gondolok itt a hosszú, szőke hajára, meg az egész külseje annyira... Jellegzetesnek tűnt. Ha nem tudnám, hogy mentős, minden bizonnyal színésznek nézném.
- Áhh, majd öt év múlva talán elkezdik lerakni a síneket, de ne remélj sokat –[/b] csóváltam meg a fejem – Furcsa dolog volt idejönni Kína után, ahol minden úgy pillanatok alatt megvan. Persze nem rossz értelemben furcsa, csak... Más.
Mert azért tényleg más egy olyan tradicionális, de mégis modern környezetből idejönni... Nem mintha ez őt nagyon érdekelhetné, de ettől függetlenül igaz volt, hogy az ázsiaiak mindenből pillanatok alatt felálltak, míg a nyugati emberek néha hajlamosak voltak ülni a projektek felett.
- Persze, menj csak – bólintottam neki, majd az orvosra pillantottam, aki időközben bejött. Reménykedtem benne, hogy hazaengednek ma.

Ha megmentesz, lesz egy jó menetünk, drága Uram  A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • 1471401822     || 456 ||ruha || zene

Xia Yan Tao
Törvényszegõk
Play by :
• Seo Young Ho "Johnny" •
Kor :
22
Foglalkozás :
• pultos •
Hozzászólások száma :
69

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •   A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty

Ajánlott tartalom


A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron • Empty
Vissza az elejére Go down
 

A beautiful friendship beginn • Aston & Cameron •

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ