Mindenki tudja, hogy mindenhol van egy olyan fiatal lány, akivel a normális szülők nem engedik a gyerekeiket barátkozni. Valaki, aki nagyon okos, de szépen szólva is szarik az egészbe. Valaki, aki bőszen szivatja a tőle rosszabb tanulókat, kevésbé szerencsés kinézetűeket. Valaki, aki már tizenöt évesen is az ablakon mászott ki takarodó után, hogy pasizzon, csajozzon vagy éppen igya le magát a sárga földig.
Ha ebből a kis részletből rájöttél, hogy valóban volt vagy van ilyen ember az életedben, akkor gratulálnom kell, mivel bebizonyítottad, hogy nem járod vakon a világot. Ha meg mégis, akkor örömmel közlöm veled, hogy én is ilyen vagyok. Általában nem lehet nekem parancsolni – a szüleim ez alól sajna fájó kivételek – és mindig a saját fejem után járok. Sosem felejtem el, amikor először szöktem ki otthonról és győztem meg Lykke Magnusson-t, hogy jöjjön velem inni aznap este. Még alig pár napja töltöttem be a tizenötöt. Ahogy azt sem fogom elfelejteni, hogy én voltam az a diák, akiktől nem csak az osztálytársai, de még a felsőbb évesek is tartottak, hogy nehogy valamit tegyen ellenük. Valójában ezt jobban is tették, s a jelenben már nem vagyok ennyire szörnyű és nem tudnék ártatlanokat bántani, de akkor élveztem. Mióta elkerültem a szülőhazámból két évvel ezelőtt sok mindenben megváltoztam. A középpontban levés, a makacsság, a kezdődő alkoholizmus és az emberek öntudaton kívüli irányítása nem változott.


- A következő órára olvassák el a tankönyvből az első öt fejezetet és válaszolják meg az összefoglaló kérdéseket. E-mail-ben a hét folyamány még küldök csatolmányban olvasnivalót és szeretném, ha holnap estig mindenki elküldené nekem a beadandókat – hadarja a tanár egy szuszra. Szinte ennyi idő alatt fel sem tudom fogni, hogy miket mond. Gyorsan lekaparom minden szavát a határidő naplómba, de ez nem azt jelenti, hogy meg is értem. Csak arra tudok gondolni, hogy mennyire nem akarok itt lenni. Milyen óra is ez? Anatómia? Azt hiszem igen, arra tévedtem be pár lelkes lányhoz csapódva. Abban sem vagyok biztos, hogy az órarendemben az áll, hogy itt kell lennem. A mai napig szidom anyáékat, amiért nem hagyták, hogy magam döntsek a sorsomról. A család összes tagja erre az egyetemre járt, erre a szakra. A nagyszüleim, a szüleim, a bátyám. Mindennek mindig ugyanannak a tökéletes álomképnek kell lennie, amiben mi már mocskosul gazdagok és képmutatóak vagyunk. Eljátszuk, hogy milyen jó embereken segíteni, közben meg csak a presztízs miatt csináljuk. Még azt sem hagyták, hogy Oslóban tanuljak legalább orvosnak. Mindenképp el kellett jönnöm egy másik országba, ami sokaknak az álma. Sokaknak velem ellentétben.
A gondolataimba mélyedés következtében elbambulok és nem állok fel a többiekkel együtt, de ekkor meghallom, hogy az egyik lány szólítgatni kezd. Kikerekedett szemekkel pillantok felé. Ahogy a fejem támasztottam a kezem kicsúszott a fejem alól és ezzel sikeresen el is kentem a vörös rúzsom. Komolyan miért kell ennyire szerencsétlennek lennem?

- Ingrid, akkor jössz sejttanra? – kérdezi a Hedda nevű lány, mire én aprót bólintok. Gyűlölöm azt a tárgyat, s hogy őszinte legyek minden gyűlölök itt. A professzorokat, a diákokat. Amikor New York-ba költöztem azt hittem buli lesz itt élni attól függetlenül, hogy mennyire nem akarok itt lenni és hogy orvosira járok még lesz egy csomó időm magammal törődni. Én már akkor is tudtam, hogy nem ezt szeretném csinálni, de nem ellenkezhettem a szüleim akaratának. A kicsi lányukat is pont ezért küldték ide, s olyan naivak, hogy azt hiszik egyszer elvégzem. Nem értem miért nem lehetett beletörődni abba, hogy én inkább a művészetekért, a nyelvekért, sa kultúrákért vagyok oda. Emlékszem, amikor felhoztam ezt nekik szépen arcon röhögtek és közölték velem, hogy abból nem lehet megélni és maximum hobbinak jó. 
Beledobálom a könyveimet a táskámba és szomorú fejjel követem a lányokat. Annyira nem értem mit szeretnek ezen a helyen. Nekem abból áll az életem, hogy esténként jól berúgjak és másnaposan kullogjak be az iskolába, míg ők annyira lelkesen bújják a jegyzeteiket. Néha szeretnék olyan lenni, mint ők, mert az sem megoldás, hogy minden héten mást szeretnék csinálni és alkalmi munkákat vállalok. Most éppen az egyik moziban vagyok büfés és pénzt gyűjtök arra, hogy egy napon leléphessek innen
Múlt héten meg újságíró akartam lenni Norvégiában.
Egy hónappal ezelőtt meg jogász Angliában. 
Talán egy nap majd lesz szilárd véleményem, s addig sodródom az árral.