One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Kapcsolatkeresõ

Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyThaddeus Darnell Wright
Today at 1:22 pm



Lorie x Jude - You are in trouble

Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyMallorie Dupeyrón
Today at 7:42 am



| Mirabell & Thaddeus |

Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyThaddeus Darnell Wright
Today at 1:39 am



Behind the business

Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyRomero D. Bohen
Today at 12:32 am



The snake biting its own tail - Mary & Ewan

Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyMarianne Brooks
Yesterday at 10:52 pm



Activity Check (09.17-10.01.)

Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyValentina Delon
Yesterday at 10:22 pm



Valentina & Milo

Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyValentina Delon
Yesterday at 10:02 pm



Aicha & Aiden - Viszontlátás

Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyAicha N. Dubois
Yesterday at 9:31 pm



Munkahelyi ismerkedés

Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 9:01 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 36 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 9 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 12 15
Összesen 141 150
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 27 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 2 Bots

Alexandra Ruud, Aveline Everhart, Fable Hill, Marissa Grey, Myna Rosegold, Veronica J. Rhodes


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Tae Oh & Dae Won | A short story

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyVas. Jún. 16, 2019 5:22 pm


Theo & Devon
sometimes the smallest things take up the most room in your heart


Futócipőm tompa puffanásait verik vissza a jellegtelen, fehér falak, a hanghatás rohanásszerű mivoltát a sűrűn kapkodott levegő csak még jobban erősíti. Szemeim kétségbeesetten vizslatják a különböző irányjelölő táblákat, mígnem a recepció közvetlen közelségében egy elém tévedő, védtelen fiatal nővérbe botolva, tenyeremet az ütközés tompítása végett vállára helyezve hívom fel magamra a figyelmét. Halálra vált arccal, elsápadtan nézünk farkasszemet röpke egy tized másodpercig, míg megkíséreli visszaszerezni elvesztett, békés lelkiállapotát.
- Segíthetek? –fordul törzsből is felém, mellkasára ölelve az eddig szorongatott dossziét, hogy ezzel is tartani tudja a biztos távolságot, amit mind az ő, mind az én aurám megkövetel.
- Igen –lihegem, tiszteletteljes bólintással hátrálva egy lépést. – Nemrégiben kerestek, hogy az unokaöcsémet, Kim Tae Oh-t az intenzíven kezelik… Bemehetek hozzá? –esdeklőn bukik ki belőlem kérés, arcát folyamatosan mustrálva kívánom leolvasni róla a választ, ha már verbális megnyilvánulással nem méltatja a kérdésemet.
Fejem mellett elpillantva szegezi tekintetét az órára, végül a szituációnkat megneszelő recepciós hölgyre tekint, aki eltöprengve a helyes eljáráson int magához.
- Maga… -szemeit résnyire szűkítve tekint egy fecnire, majd rám, végül újból a lapra. – Ch… Choi Dae Won? –noha a kiejtés több ponton hagy némi kivetnivalót, a lényeg átjön, így előtúrva viseletes farmerom hátsó zsebéből az irataimat kapom ki a személyimet, hogy a pulton elé csúsztathassam.
- Én vagyok, igen –türelmetlenül dobolva a fán, serényen bólogatok, míg maga elé tartva az átadott kártyát méregeti hol az igazolványképet, hol a lapot, hol pedig engem. Idegesen helyezem egyik lábamról a másikra a súlyt, mígnem felsóhajtva adja vissza az okmányt.
- Mary, elkíséred kérlek Mr. Choi-t a kórterembe? –veti oda a kérdést az imént hoppon hagyott lánynak, aki fontoskodva bólint párat, majd vállamra simítva a kezét egy „erre tessék!” felszólítással indít el a folyosón.
- Lehet tudni valamit az állapotáról? –megtorpanva az üvegablak előtt pillantok le a lányra, majd halálra vált, elsápadt arccal az ágyon fekvő Tae Oh-ra.
- Az a fiú volt vele, amikor hívták a mentőket –fejével bök a sarokban idegesen fel-alá járkáló srác felé. – Túladagolta a gyógyszerét. Ha nincsen ott vele, ki tudja, mi történhetett volna –a hideg fut végig a hátamon a szavaitól.
- Menjen be nyugodtan –bátorítva int az ajtó felé, ezzel pedig rá is markolok a kilincsre, feltárva magam előtt az ajtót. Csak futtában, de annál is inkább érdektelenül biccentek a kölyök felé, lépteim rögtön az ágy melletti székhez visznek.

Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
132

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyVas. Jún. 16, 2019 5:52 pm


Dae Won and Tae Oh
xxx

Ötletem sincs, hogy mit képzeltem… Egyszerűen összefoglalni nem tudnám a történteket, csupán a régóta kínzó fájdalomra emlékszek, mely nem akart alábbhagyni egy, kettő, de még a harmadik pirulát követően se. Mondhatnám, hogy annak idején az orvos szigorúan, nem kertelve a fejembe verte a következményeket. Azt, hogy bár fájdalomcsillapítóról van szó, mégse várjak minden egyes alkalommal csodát tőle. Kiemelte, leírta és el is fogadtatta velem azt, hogy nem mindig fog hatni, mert ez már bőven egy másik szintje a fájdalomnak és magának az egész betegségnek, melyre hónapokkal ez előtt még kacagva gondoltam a magam mumusaként.
Most viszont túlontúl meggyötört voltam. Kiszolgáltatott. Túlságosan fájt és kínzott ahhoz, hogy normálisan, logikusan tudtam volna gondolkozni. Mert ugyebár mikor már a fájdalom miatt zokog, remeg és vacog az ember, képtelen arra, hogy két lábbal megálljon az amúgy is ingoványos, folyamatosan hullámzó talajon. És mi mást tud csinálni, mint folyamatosan görnyedni a wc mellett, míg a nem létező gyomortartalmát üríti bele. Gondolkozni viszont semmiképp. Cselekedni akar, mihamarabb elnyomni a fájdalmat.
Én pedig úgy markoltam rá a menet közben előkapirgált fiolára, mintha csak az életemet megmentő gyógyszeradagom lett volna benne, nem pedig egy marékra való méreg, melynek jó néhányát egyszerűen csak felhajtottam egy kisebb adag vízzel. Négyet, ötöt esetleg hatot vehettem be egyszerre? Fogalmam sincs, édes mindegy, a lényeg ugyan az… abból amiből napi kettőt vehetek be több órás időközönként, most megsokszorozódott bennem, elvérve vele azt a hatást, amit szigorúan el kellett volna kerülnöm. „Józanész! Csak és kizárólag józanésszel, Theo!” – mantrázta a doki minden vizsgálatom alkalmával.
Lehuny szemeim még túlontúl fáradtak, szemhéjaim pedig nehezek, egészen mázsásak ahhoz, hogy kinyithassam őket. És különben is minek tenném, hogy ezzel még egy enyhe szívütést is kapjak amiért vízszintesben fetrenget ott, ahova rühellek bejárni? Hitessem el magammal a puszta látszatnak köszönhetően, hogy célegyenesben vagyok a nagykönyvben megírtak irányába? Meg amúgy is! Így is tisztán hallom magam mellől a műszerek halk, monoton csipogását, a kintről beszűrődő neszeket melyek alapzajt képeznek az olykor-olykor hangosabbnak, pánikszerűnek ható csevegés mellett.
Hallom azt is, ahogy az ajtó nyitódik ugyan, de se egy szó, se egy beszédfoszlány nem érkezik az illetőtől. Mintha csak egy lidérc telepedne meg mellettem, a fuvallatot érzem a takaró tetején pihenő karomon. Semmi mást.



Kim Tae Oh
Mûvészet
Play by :
Kim Jong In
Kor :
25
Foglalkozás :
Koreográfus, Tánctanár
Hozzászólások száma :
63

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyVas. Jún. 16, 2019 6:11 pm


Theo & Devon
sometimes the smallest things take up the most room in your heart


A letűnt korok használói miatt viseletessé vált szék halkan nyög fel a súlyom alatt, mikor sebes lépteimet követően eltulajdonítom magamnak az ülőalkalmatosságot. Hagyok pár másodpercet, amíg megszokom a környezetet… a kórház általános, vegyszeres szagát, ami ez idáig nem ütöttem meg az orromat. A mesterséges, fehéres fényt a neonlámpákból, a halkan búgó tv képezte alapzajt. A műszerek ütemes, halk csipogását, az infúzió alkalmankénti csöpögését. De leginkább az ágyon fekvő fiú látvány az, amit leginkább szoknom kell… a régen teljesen élettel teli, barnás bőr most egészen sápadt, mondhatni szürke, épp, hogy nem olvad bele az ágy környezetébe. A haja rendezetlenül hullik a párnára, a homlokára. Arca teljesen rezzenéstelen, mint egy tökéletesen művelt bábé, amitől szint rettegsz, hogy bármelyik pillanatban felpattanhat a szeme… noha én most bármit megadnék azért, hogy kivágódjanak a szemhéjai és a mögött megjelenjenek az ismerős, barna szemek.
Ujjaimat összefűzve könyökölök az ágyra, homlokomat nekitámasztva hunyom le a szemeimet, és csak hallgatom, ahogy szuszog. Egészen hihetetlen… emlékszem még, amikor kölyök volt. Csibészes, de felelősségteljes, mindig fantasztikus, védelmező bátyja volt az öccsének. Karakán személyiség volt, olyan, akitől sokat vártak, akiről feltételezték, hogy a jövőben gazdag, sikeres és elismert lesz. Most meg itt fekszik előttem. Mintha árnyéka volna a régi önmagában… aki nem védelmező, hanem védelmezésre szorul, én pedig minden követ megmozgatnék, hogy tenni tudjak érte, mégis tehetetlennek bizonyulok. Itt mutatkozik meg az, amire mi, gazdagok legyinteni szoktunk: a pénz nem minden.
Mély levegőt véve emelem fel a fejemet, mikor a szoba túlsó végében a léptek újfent erősödni kezdenek. Szikrákat szóró szemmel tekintek oldalra, először csak az ütemesen váltakozó lábakat nézve, majd feljebb szegve pillantásomat a riadt arcot is lemeózom. Felpattanva csúszik ki mögülem a szék, aminek lábai hangos nyikorgással karistolják fel a talajt.
- Ott voltál? –szegezem a srácnak a kérdést, ökölbe szoruló kezekkel lépve el az ágytól, fenyegető testtartással közelítve felé. – Ott voltál vele, amikor bevette azokat a szaros gyógyszereket, és nem tettél ellene semmit?! –felgyorsítva lépteimet termek előtte, mellkasán összegyűrve az anyagot fonom azt öklöm köré. Háta puffanva éri el a falat, de a hang szinte elenyészik a számon kérően csattanó hangom keltette zajban. Ha szemmel ölni lehetne, bizonyára alig pár másodperc múlva az ijedt őzikeként pislogó kölyköt vihetnék is a krematóriumba…

Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
132

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyVas. Jún. 16, 2019 7:04 pm


Dae Won and Tae Oh
xxx

Nem tudom mennyi idő telt el azóta, hogy megtettem…
… és bevallom, azt se tudnám megmondani, hogy megfordult e valami olyasmi a fejemben akkoriban, hogy szánt szándékkal vessek véget a szenvedésemnek? Talán igen, de az is lehet, hogy szimplán tényleg csak arra vágytam, azt akartam, hogy elmúljon, ha csak néhány röpke órácska erejéig is, aztán majd folytatódik minden onnan, ahol korábban abba maradt. Csak meg akartam könnyebbülni. Levegőt akartam venni anélkül, hogy minden egyes szippantásnál a tüdőmbe szorult volna, ezzel kellemetlen szorítást költöztetve a mellkasomba.
Viszont azt is figyelembe kell vennem, hogy amilyen lelkiállapotban voltam az elmúlt időkben… az egyre mélyebb és sötétebb depresszió, a sötét gondolatok, a nem létező vagy szimplán nem látott és előre is rettegett jövő gondolata… azt hiszem nem csak a körülöttem levők, nem csak Tao, Dae Won fogja megkérdőjelezni a józanságomat, de az orvosok és én is. Talán ezen a ponton senki nem fogja már elhinni azt, hogy nincsenek öngyilkos hajlamaim.
Most már én se vagyok ebben biztos. Ma már nem tudnám megvédeni magam, nem tudnék kiállni a magam igazáért, mert nem is bizonygatnám azt. Nem lehetek egészen biztos önmagamban, a kitartásomban, erőmben és akaratomban.
Azt viszont szentül hiszem, hogy túlságosan szeretek élni. Ijesztően sok olyan dolog van még az életemben, amit nem vittem véghez, amit illendő lenne még befejeznem ahhoz, hogy azt mondjam: most már vége lehet mindennek. Most már elmehetek.
Meg kell adnom Taonak azt a végső, tisztességes búcsút, amit érdemel… még elő kell rángatnom minden bátorságomat – noha tudom, ezen a ponton már nincs vesztenivalóm – és közölni a szőkémmel, hogy szeretem. Bocsánatot kérni a szüleimtől, örök hálámat kifejeznem a nagybátyám irányába, amiért mindig, mindenkor itt volt mellettem, ha szükségem volt egy segítő kézre, egy biztos támaszra. Valamint megtalálni az öcsémet, vagy valamilyen úton-módon hagyni neki néhány szót, egy hosszabb vagy tartalmasabb üzenetet arról, hogy szeretem és én igyekeztem őt megtalálni. Mert a mai napig hiszek abban, hogy ő még mindig van. Valahol.
De úgy hiszem, hogy nem itt és nem most járt le az időm, még nem kattogta ki magát az időzített vekkerem, ellenben azzal az illetővel, akivel szemben Dae Won olyan hangnemet üt meg, amit még soha nem hallottam tőle.
- Én… én nem! Mármint… találtam... érte mentem, akkor találtam meg őt.
- Nem volt ott… - suttogom végül nagy nehézségek árán ijesztően rekedt, gyenge és bizonytalan hangon.



Kim Tae Oh
Mûvészet
Play by :
Kim Jong In
Kor :
25
Foglalkozás :
Koreográfus, Tánctanár
Hozzászólások száma :
63

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyVas. Jún. 16, 2019 7:26 pm


Theo & Devon
sometimes the smallest things take up the most room in your heart


Úgy érzem, a józaneszem ezen a ponton megszűnt létezni. Túl sok minden történik körülöttem, és tagadhatatlanul kicsúszik az irányítás a kezemből… szeretnék mindenhol ott lenni, szeretnék mindenki számára egész emberként jelen lenni, de ez a törekvés úgy tűnik csak ront a helyzetemen, mintsem javít rajta. Hiszen ott van Hwannie, aki, még ha nem is mondja ki, mert csökönyösebb annál, hogy beismerje, szüksége van rám, és kérlelve kért, hogy hagyjam magára, mert akkor fog tudni felállni, igényli az odafigyelést. Ott van Julie, aki vérmesen küzdene azért, hogy a napom minden percében csak rá gondoljak… hogy ugyanolyan szeretetteljesen tekintsek rá, mint régen, hogy minden boldogságom forrása ő legyen. És én ezt szeretném neki megadni, de kétlem, hogy bármikor is alkalmas lennék rá, hogy az életem középpontjába őt helyezzem. És itt van Tae Oh, aki minduntalan játssza a nagy melákot, a sebezhetetlent, akin bizony nem foghat ki a betegsége, mert végtére is, miért pont ő lenne az, aki felett eljárhat az idő?... Dühös vagyok… tagadhatatlanul dühös rá, az orvostudományra, az otthon lévőkre, akik megfontolatlanul eltaszították maguktól a fiukat, hogy ilyenformán kívánják móresre tanítani. Azzal viszont egyik se számolt, hogy itt, ebben a csodás országban a gyerek nem fog tanulni a hibáiból- mi több, újabb és újabb kihívások elé állítja magát, mígnem nem lesz elég erős ahhoz, hogy sikerrel vegye az akadályokat.
És mindennek a felgyülemlett feszültségnek a riadtan tekintgető srác issza meg a levét. Aki az ég világon semmiről nem tehet- legalábbis a józan eszem ezt diktálja, mégse vagyok képes elhinni még magamnak se, hogy ez így van. Alkarom a mellkasára feszül, kiszámíthatatlan erővel szorítom a falhoz várva, hogy miként reflektál a kérdésemre, ami feltételezem, nem volt egy fejtörő ahhoz, hogy arra ne érkezzen meg rögtön a válasz.
Farkasszemet nézek a félelemmel teli szempárral, bőszülten fújtatva várom végig, hogy kierőszakolja magával a szavakat, de az okfejtését követően rögtön egy harmadik, ismerős, mégis teljesen idegennek ható hang is szerepet vállal a beszélgetésben. Beletelik pár tizedmásodpercbe, míg realizálva a mondottakat elengedem a srácot, aki megkönnyebbülten kap a mellkasához, majd tengelyem körül perdülve termek Theo mellett. Tenyerem rögtön, oltalmazón indul el az arca felé, de még mielőtt végigsimíthatnék a hóka, verejtékes bőrén lassan húzom vissza a kezemet. Bizonytalanul, tehetetlenül toporgok, megannyi kérdés kavarog a fejemben, de magam se tudom mivel kezdjem.
- Jól vagy? Hívjak orvost? –mégis hogy lenne jól?... De egy kórházi ágyon fekvő közeli rokontól mégis várná a választ az ember a látottaktól eltekintve: igen.

Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
132

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyVas. Jún. 16, 2019 7:49 pm


Dae Won and Tae Oh
xxx

Arcom rezdül, szemeim kisebb-nagyobb tikkeléssel próbálják megtalálni a fényt csak, hogy a két alak homályát kitudjam venni a szoba ki tudja, hogy tőlem mely részére eső területén. A hangok akár egy felhőtölcsér, egy forgószél kavarognak, hol innen, hol pedig a másik irányból hallom őket lecsapódni a falakról, mígnem teljesen elülnek. Helyét a tompa némaság, az ijesztő bal jóslat veszi át, mígnem a srác – aki orgánumából ítélve egy itt haverommá lett tag, Sebastian – ijedten, kicsit dadogva, már-már fuldoklásra emlékeztető torokhanggal próbálja meg kierőszakolni magából azt a választ, amire Dae Won vágyik. Nem kapja meg. Legalábbis olyan mértékben, olyan bizonyosságban nem, mint szeretné. Ezért is kelek hát a védelmébe, és próbálok meg a tőlem telhető legnagyobb határozottsággal megszólalni.
Nem sikerül. Hangom pont olyan, mint egy fojtogatott csirke hortyogása, vagy egy horrorfilmekben szereplő „horror kislány” egészen síron túli suttogása. És legyen ez bármilyen ijesztő, bizonytalan vagy ismeretlen, mégis tökéletesen elég ahhoz, hogy Seb levegőhöz jusson, a nagybátyám pedig mellettem horgonyozzon le a létező legidétlenebb kérdéssel, amit csak feltud tenni. Mégse vetem meg érte, miért tenném, hiszen mellettem van.
- Úgy nézek ki? Ha igen… - torok köszörülve, megvonagló grimasszal, leheletnyit gyorsuló levegővétellel akadok meg egy pillanatra, s fennakadó szemmel, de végül az ő arcát legalább befókuszálva állapodik meg rajta a tekintetem – ha igen, akkor valamit nagyon rosszul csinálok.
Mert tudni illik, piszokul érzem magam. Végtagjaim pont olyanok, mint egy-egy nagyobb adag zselatin. Nem csak, hogy gyengék és folyamat remegnek, de éppen, hogy csak érzem az ujjaimat melyek kisebb-nagyobb idegrángásokkal ugrálnak a takaró tetején. Egyiken ott a kis vérnyomásmérő bizgerentyű, kézfejemből pedig csövek lógnak ki és kanyarognak fel egészen a mellettem lévő állványra akasztott, különböző színű és mennyiségű folyadékkal teli zacskókba. Azt hiszem, mindenhogy kinézek csak éppen jól nem.
- Nem kell – ingatom a fejem az orvost illető kérdésre, majd lapos pislogással lesek a srác irányába – ne hibáztasd őt. Semmi… semmi köze ehhez – miért is lenne? Ha valakinek, hát most neki köszönhetem azt, hogy még élek. Kvázi, élek.
- Mióta…? – képtelen vagyok teljes, összefüggő mondatokkal beszélni, és ilyen kérdéseket feltenni. Mint ahogy az is csak nagy nehézségek árán érhető el általam, hogy hosszabb időre nyitva tartsam a szemeimet. Minden egyes szó kimerít. Ezért se fejezem be amit elkezdtem, csak reménykedek abban, hogy sejti, mire gondolok. Azt, hogy mit szeretnék megtudni.




Kim Tae Oh
Mûvészet
Play by :
Kim Jong In
Kor :
25
Foglalkozás :
Koreográfus, Tánctanár
Hozzászólások száma :
63

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyVas. Jún. 16, 2019 8:09 pm


Theo & Devon
sometimes the smallest things take up the most room in your heart


El se éri az agyamat a gondolat, hogy a heves fellépésemmel mekkora riadalmat keltek a srácban. Az, hogy talán nem a jó ember szegycsontját kívánom meg puszta erővel szétroppantani, feltételezve, hogy ő minden rossznak az okozója. Hogy ő volt az, aki ott volt Tae Oh-val a krízisponton, mégse vette el tőle a gyógyszereket, pedig az lett volna a legfőbb feladata. Nyakába zúdítok megannyi kitalált rosszallást, és mindegyiket olyan meggyőződéssel vagyok képes mantrázni magamban, hogy a mellkasát ért szorítás végett esélye nincsen megvédenie a maga igazát az én kitalált rémtörténeteimmel szemben. Mert szeretnék mást hibáztatni, nem Theo-t. Szeretném azt hinni, hogy ő ebben védtelen, már-már ahhoz az ideához folyamodva, hogy a gyógyszerek maguktól másztak bele a szájába. Mert nem lehet az, hogy az én mindig talpraesett, az okosságáról többször tanúbizonyságot adó unokaöcsém ilyet tesz… és ki tudja, talán szánt szándékkal.
A kellemetlen intermezzo mintha meg se történt volna hagyom a hátam mögött a srácot, ezúttal teljesen megfeledkezve a puszta létezéséről is, hogy, mintha a jelenlétem végett bármi is jobb lenne, rögtön Tae Oh mellett teremhessek, amint kigagyok valamit a száján. Fejemet leszegve rosszallóan bólogatok nemleges választ. Nem… baromira nem néz ki jól. Pont úgy fest, mint aki az imént járta meg a másvilágot, és csak azért visszatért, hogy végső búcsút vegyen…
- Biztos?... –kérdezek vissza az orvost nem igénylő válaszát követően. Szó se róla, meglehetősen nagy követ venne le a szívemről, ha egy doki is szemügyre venné azokat a vackokat, amiket most én is kémlelek- csak értelemszerűen nem is kevesebb szakmai tudással.
Futtában tekintek csak a bizonytalanul pislogó srác irányába, aki olyan szorosan simul a falhoz, mintha valami megmagyarázhatatlan erő fogná őt oda. Bár én magam csak ajánlani tudom neki, hogy egy tapodtat se jöjjön közelebb…
- Nem tudom… egy-két órája –gondterhelten sóhajtva teszem le magamat a székre, balommal támasztva az ágyat, hogy feszültségemben ujjaim közé gyűrhessem a paplan anyagát. – Engem kicsit több mint fél órája értesítettek. Akkor stabilizáltak –bármennyire is szeretnék, nem tudok ránézni. Azt hiszem elérkezett a tagadás fázisa… az én unokaöcsém nem lehet ilyen állapotban…
- Tae Oh… -a megszólítás sokkal inkább hat kérdésnek. – Kérlek… mondd, hogy nem szándékosan csináltad –nagyot nyelve, ajkaimat nedvesítve sandítok fel rá öklömbe szorítva a fehér anyagot, mintha már előre félné, holott jelét se adta annak, hogy egyáltalán válaszolni akar. Abban az esetben viszont élek a feltételezéssel: a hallgatás beleegyezés.

Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
132

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyVas. Jún. 16, 2019 8:38 pm


Dae Won and Tae Oh
xxx

- Tessék? – pattan fel újra a szemem a kérdését hallva, mintha legalábbis nem fél perccel ez előtt adtam volna neki választ azt illetően, hogy szükségem van-e orvosra. Hallom, hogy beszél. Tudom, hogy folyamatosan próbál szóval tartani, de azt már nem értem, hogy mit kérdez, mit mond. Nem sikerül mindennek elérnie hozzám, legalábbis a megértés szintjén semmiképp. Végül aprócska biccentéssel – talán meg se történik – biztosítom arról, hogy biztos, ami biztos. Fogalmam sincs, hogy mi, de biztos.
- Csak? Nekem legalább úgy… egy évnek tűnt – főleg ha arról a jó nagy adag borostáról beszélünk, amelyet enged magának az arcán burjánzani. Ez ugyebár nem cirka négy nap leforgása alatt erősödik meg ennyire, főleg nem egy ázsiait illetően. Legutóbb mikor találkoztunk, kifejezetten ki volt simulva… legalábbis az emlékeim szerint, lévén koránt se vagyok biztos abban, hogy milyen téren folynak össze az emlékeim az életemet illetően.
Szemem sarkából nézem végig azt a mozdulatsort, ahogy gondterhelten, fáradtan és összetörten leroskad a székre, mely halkan nyösszen egyet a súlya alatt, mihelyst ránehezedik. A mai napig hihetetlennek tartom azt, hogy Dae Won az, aki az ilyen és ehhez hasonló esetek alkalmával megjelenik, és kapar ki még a létező legnagyobb szarból is. Ismeretlen az érzés, hogy valakinek érezhetem a támogatását, odaadását és a szeretetét. Mert hihetetlen vagy sem, ő az egyetlen a családom és hozzátartozóim közül, aki nyavalygás, fintorgás vagy kelletlenség nélkül, küzdve értem mellettem áll. Akinek látom a szemében az aggodalmat, testtartásán a feszültséget… arcán magát a tényt, hogy képtelen rám nézni, hiszen ez egyféle elfogadással kell, hogy járjon. Nekem is nehezen megy a mai napig, pedig jó ideje tisztában vagyok már vele, és nyögöm is a tényét, kínját a bajnak. De pont amennyire hihetetlen ez neki, pont amennyire fájdalmas a látvány, nekem is az.
A feltett kérdésre, vagy éppen egyfajta kérlelésre, számítottam. Számítottam ugyan, de mégis fáj maga a feltételezés, hogy azt gondolja, képes lennék rá.
- Nem voltam jól… - vallom be neki – nem hatottak a gyógyszerek. Se az első... de a harmadik se – hangom megremeg, szemeimet sós könnyek egyvelege kezdi el szúrni, és homályosítja el a látásomat - … nem ismertem a határt. Csak azt akartam... azt akartam Dae Won, hogy elmúljon. Nem gondolkoztam – és ekkor hallom meg komikus közjátékként a falnál kuporgó srác halk, sírásra emlékeztető hortyogását.
- Azt akartam, hogy vége legyen. Legalább egy kis időre.



Kim Tae Oh
Mûvészet
Play by :
Kim Jong In
Kor :
25
Foglalkozás :
Koreográfus, Tánctanár
Hozzászólások száma :
63

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyVas. Jún. 16, 2019 9:03 pm


Theo & Devon
sometimes the smallest things take up the most room in your heart


Mindig is idősebbnek akarta mutatni magát a koránál. Mindig igyekezett úgy tenni, hogy felnőttként legyen kezelve, ne csak egy egyszerű suhancként, holott a korától fogva az volt, noha tény és való, hogy a korosztályánál jóval több intelligenciával áldotta meg a sors. Már fiatal tizenévesként is lehetett vele értelmes, ha úgy tetszik, magasztosabb témákat érintő kérdésekről beszélgetni, nem csak arról, hogy milyen franchise-ért van oda, éppen melyik fa alatt szívott el egy doboz cigit a haverjaival, vagy hogy néz ki az éppen aktuális kósza numerája. Értelemszerűen, mint minden tinédzsernél, nála is megvoltak ezek a jegyek, de mindig többet tudott magából mutatni, hogyha a beszélgetés menete zavarosabb, avagy épp „felnőttekhez méltó” fordulatot vett. És éppen ezért én mindig is próbáltam rá úgy tekinteni, ahogy azt ő elvárta, még múltkor is, amikor a kapitányságról kellett kivadászni, csak azért, mert ő élni akart, és jól szerette volna érezni magát, ami természetesen nagyobb port kavart a vártnál. Ezek az apró kis momentumok mutatják azt, hogy lélekben még mindig az a kölyök, aki nem tudott érvényesülni, mikor annak legfőbb ideje volt.
És most is, az ágyon fekve, elhagyatottan, magára maradottan a legszívfacsaróbb látványt nyújtja, amit a krisztusi korig sikerült látnom… Magam se tudom, hogy a bennem hánykolódó gondolatok közül melyik az erősebb: az iránta érzett szomorúsággal vegyes részvét, a magatehetetlenség, vagy a tiszta gyűlölettel társuló megvetés, amit a szülei iránt érzek. A nővérem és a tisztes férje iránt… mert nem ismerték eléggé a fiukat ahhoz, hogy tudják, olajat öntenek a tűzre semmint, hogy eloltanák azt. Nekik kéne itt lenniük, nem nekem- vagy nem csak nekem. Az ő tisztjüknek kéne hogy legyen a gyerekükkel való interakció, az érte való küzdés, mégis úgy érzem, hogy egy személyben kell megtestesítenem a szülői odaadást és féltést, valamint a nagybáty távolból támogató jelenlétét.
Ütemesen veszem a levegőt, hogy nyugtatni tudjam magam függetlenül a torkomban megjelenő csomótól, a szemem aljába toluló könnycseppektől. Mert valakinek erősnek kell mutatnia magát, még akkor is, hogyha legkevésbé se akar sikerülni…
- Tudom… -nyöszörgöm végül elengedve a paplant, hogy kezemet a lehető legnagyobb óvatossággal simítsam kézfejére. Noha a csövek nem ebből a karjából meredeznek, mégis félek, hogy bárminemű fájdalmat okozok neki.
- Nem hagylak többet magadra! –jelentem ki a legnagyobb határozottsággal, erőt véve magamon, hogy holtsápadt arcára tekintsek. – Féltelek, Tae Oh… ki tudja, hogy mi lett volna, ha a srác nem ér oda időben –megrázva a fejemet hessegetem el a gondolatokat. – Nem maradsz egyedül!

Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
132

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyVas. Jún. 16, 2019 9:36 pm


Dae Won and Tae Oh
xxx

Tudtam, és valahol az elmúlt kis időben fel is készítettem magam arra, hogy innentől kezdve más lesz a többiek megítélése a személyemet illetően. Annak idején sokat foglalkoztam az orvosin olyan emberekkel, és magával a témával is össznépileg, akik valamilyen krízist követően több gyógyszert vettek be a kelleténél. Azt hittem, hogy csak mese, hogy ijesztgetés… hogy nem volt elég jelenlétük és lelki erejük ahhoz, hogy legyőzzék démonjaikat, megmakacsolják magukat és nemet mondjanak a gyógyszerekre. Azt gondoltam, hogy gyávák. És végezetül kifogások mögé rejtik a tényt, hogy valójában tényleg öngyilkosak akartak lenni, csak éppen nem úgy sült el a dolog, ahogy számoltak az elején. Innentől pedig csak szépíteni próbálnak, mondván ők aztán nem akartak kárt tenni magukban, csupán nem hatott a gyógyszer, a fájdalomcsillapító hatástalan volt az előírt dózisban. Ezért maguk, önkényesen emelték meg azt a bizonyosság kedvéért.
És hol tartunk most? Illetve, hol is tartok most? Ugyan ott, ahol azok az emberek, akik véleményem szerint saját maguknak hazudtak és ártottak is ezzel együtt azoknak, akiket szerettek. De tény és való, hogy onnantól kezdve mindenki máshogy bánt velük, másféle bánásmódot kaptak. Úgy is mondhatjuk, hogy öngyilkosjelöltek lettek, emberek, akiket minden áron támogatni akarnak, akikkel óvatosan bánnak, kiváltképp értve ezt a kis lelkivilágukra. Soha nem gondoltam bele abba, hogy milyen lehet az érem másik oldala. Hogy mit éreznek azok az emberek, akik biztosak a maguk állításában, a véletlenben, az elszámolásban, miközben a mi szemünkben, a szkeptikusok arcán látják a megvetést és a sajnálatot. Most már érezhetem és tapasztalhatom is.
- Dae Won – kapom el a csuklóját, mely meg-megfeszül a takaróm szorongatása közben. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy kellő erővel sikerül azt az erős tagot megragadnom ahhoz, hogy ezzel figyelemfelkeltőbb és határozottabb legyek - … tudnom kell… - hörrenek egy halk köhintést megelőzően – könyörgök! Mondd azt, hogy nem gondolod, hogy… képes lennék öngyilkos lenni – de hogyan várhatnám el ezt tőle, mikor én magam se vagyok ebben teljes mértékben biztos? Mert igen. Elbizonytalanodtam. Biztos, hogy nem lettem volna képes amúgy megtenni csak, hogy végre valahára túlessek ezen az egészen? Egyedül voltam otthon, gyakorlatilag 5% esélye se volt annak, hogy jön valaki és kórházba kerülök, ahol majd megmentik a seggemet. Vége lehetett volna. Mindennek. Azt hiszem a védőangyalom vért izzad azért, hogy tényleg elérjem mind azt, amit eddig nem sikerült, és véghez vigyem a terveimet a vége előtt.
- Hogyan? Magadhoz költöztetsz? Magadhoz láncolsz? - kezdem ugyan megtalálni a hangom, de ettől függetlenül még mindig ott van benne a gyengeség és a folyamatos remegés. A jele annak, hogy bármelyik pillanatban képes lennék elsírni magam. Pont, mint egy csecsemő.


Kim Tae Oh
Mûvészet
Play by :
Kim Jong In
Kor :
25
Foglalkozás :
Koreográfus, Tánctanár
Hozzászólások száma :
63

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyVas. Jún. 16, 2019 9:56 pm


Theo & Devon
sometimes the smallest things take up the most room in your heart


A padlót, a jobb napokat is látott cipőmet, a fehér anyagot szüntelenül morzsoló ujjaimat nézem, mindaddig, míg ujjai rá nem fognak a csuklómra- pont olyan erővel, mintha egy pillangó szállt volna le a bőrömre. Ekkor ugyanis színét vesztett kezére téved a tekintetem, megállás nélkül mustrálva azt egészen hallgatag könyörgése közepette. Felsóhajtok, mélyen szívom tele tüdőmet levegővel, majd lassan, reszelősen fújom ki azt. A folyamat pedig önmagát gerjeszti, sokszor ismétlem meg, hogy a zavaros mondatfoszlányokból egy érdemleges választ tudjak formálni. Bármennyire is valós ez a szituáció, mégis idegen… mintha egy rossz álom lenne, már-már reménykedek is benne, hogy a következő pillanatban felébredek, mielőtt szólásra nyitnám a számat. Mert nem akarom, hogy mindez megtörténjen… hogy ez legyen a valóság, hogy valóban a huszonöt éves kölyök kórházi ágya mellett kelljen éjszakáznom, folyton-folyvást valami felsőbb hatalomhoz fohászkodva azért, hogy ne ő legyen az, aki ezt a sorsot kapja. Hogy ha lehet, egyszer s mindenkorra vegyük elő azt a vaskos könyvet, amiben mindenki számára jut egy fejezet, és ahova az ő betegségét firkantották, szaggassuk ki, gyűrjük össze, égessük el… Semmisítsük meg, hogy soha ne legyen több lenyomata annak, hogy ekkora kínok között kell élnie egy olyan gyereknek, aki ennél sokkal többet érdemel. Aki a kínok kínja után megérdemelné az egész világot, az összes szeretet- feltéve, ha a kínok kínja után lesz utána…
Erőt véve magamon sandítok fel rá a túlontúl hosszan beállt csönd végén. Újból elborzaszt a látványa, minden alkalommal végigfut hátamon a hideg, mikor a laposan pislogó szempárba meredek.
- Szeretnék neked hinni, Kölyök… -a hangom nem több egy elenyésző suttogásnál, és mintha szégyellném a válaszomat, leszegem a fejem. – Adj okot arra, hogy ne feltételezzek mást –mert ezen a ponton bármennyire is akarok hinni, bármennyire is remélem, hogy az én unokaöcsém nem tenne ilyet, nem tudom neki ígérni minden bizalmamat. Mert ez a kölyök már nem az, akinek annak idején a legtöbb hazugságot is elhittem… most már azzá lett, akinek az igazát is fenntartásokkal kezelem.
- Hozzánk költözöl –szögezem le ellentmondást nem tűrve. – Szeretném, ha mindig a közelemben tudhatnálak. Hogy oda tudjak rád figyelni, hogy segíthessek, hogy ne történhessen meg még egyszer ez a helyzet –hüvelykujjammal simítok végig kézfején. – Hogy ne legyél egyedül, és legyen valaki melletted a családodból –mert tudom, hogy ezt akarja. Legalábbis feltételezem… mert bárhogyan mindenkinek szüksége van a családjára…
- Két vendégszobánk van. Majd kiválasztod, hogy melyiket szeretnéd –szegényes, biztatónak szánt mosoly jelenik meg szám sarkában.  

Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
132

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyVas. Jún. 16, 2019 11:32 pm


Dae Won and Tae Oh
xxx

Válasza pont oda szúr, ahol a legjobban fáj. És tartok tőle, hogyha eddig nem látta elég jól a kínlódásomat, ezen a ponton megfog tudni bizonyosodni róla. Itt talán már nem is a fizikai fájdalomról van szó. Nem arról az intenzív, végtagjaimba sugárzó fájdalomról, amit a vesémnek és egy-egy görcsnek köszönhetek. Ez már sokkal inkább az elme és a lélek küzdelme. Megtörtem. Képtelen vagyok kellő erőt fektetni bármibe is, megfelelő elszántságot tanúsítani a saját igazamat illetően. Márpedig honnan nyerhetném vissza a magabiztosságomat és az élni akarásomat, ha a tulajdon nagybátyám nem hisz abban, hogy amit tettem, az nem szándékos volt?
Megremegő ajkakkal, félre billenő fejjel - elfordulva tőle - csak, hogy ne lássa tökéletesen az arcomat, az egész falas ablak előtt lebegő, hajszálvékony anyagból készült függönyt kezdem el kémlelni, mialatt jókorát nyelve igyekszek leküzdeni a torkomban növekvő gombócot.
- Tudod, hogy van még egy… befejezetlen ügyem. Ki ha nem te tudnád ezt a legjobban? – hangom végtelenül halk és elesett. Pont olyan érzést kelt még bennem is, mintha ezen a ponton veszítenék el mindent, ami eddig számított és éltetett. Azzal, hogy ő megkérdőjelezi a tetteimet és a józan eszemet.
- … megmondtam – nem nézek rá továbbra se, de még akkor se fordulok felé, mikor hallom az ajtót nyitódni, majd záródni. Minden bizonnyal Sebastian döntött úgy, hogy innentől kezdve őt nem érintett a témában és jobbnak látta távozni – amíg Yoon hollétéről nem tudok… legyen az bármilyen erő… - egyre csak fúl el a hangom. Nincs benne erő, se határozottság, de még tényközlés se. Csupán emlékeztetni akarom őt arra miközben ki tudja, hogy hányadik „elő haláltusámat vívom”, hogy mit ígértem egykoron – engem nem visz a föld alá – szúr a szemem. Sűrűn pislogom vissza a könnyeimet, melyek egy néhánya ígyis elhagyja a helyét, próbáljak ellenkezni felük bármennyire is.
- Legyen ez az ok! – nyomom meg a végét, de ezzel egyidejűleg már kapok is egy újabb korty levegő után, melyre már az imént is szükségem lett volna. Folyamatosan ver a víz, egyre több kis izzadtságcsepp ragasztja össze a hajtincseimet és ütközik ki a nyakamon is, átáztatva a rám aggatott kórházi ruhát...
És végül elhangzik az, amire mind idáig vágytam. Hogy mellettem legyen valaki a családomból. Soha nem ismerném be, de hatalmas szükségem lenne anyámra vagy apámra. Valakire, aki mellett egy kicsit gyerek lehetek aki segítségre szorul, aki törődést vár. Mert hihetetlen, de nem ilyen áron fogok felnőni, mint ahogy azt az apám várta.
- Köszönöm... - csupán ennyire futja az erőmből, de ezt is csak nagy nehézségek árán tudom kipréselni magamból.


Kim Tae Oh
Mûvészet
Play by :
Kim Jong In
Kor :
25
Foglalkozás :
Koreográfus, Tánctanár
Hozzászólások száma :
63

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyHétf. Jún. 17, 2019 1:44 am


Theo & Devon
sometimes the smallest things take up the most room in your heart


Joggal érzem úgy, hogy elárultam. Hogy én, aki a családból egyedüliként foglalkozik, törődik vele szintúgy cserbenhagytam ezzel a szimpla kijelentéssel, mint azok, akik éveken keresztül fáradoztak azon, hogy leépítsék a vele való kapcsolatot. Ezen a ponton félek attól, hogy elvesztem a bizalmát… hogy nem fog feltűnni, de a rágalmazással és az ok nélküli feltételezéssel egészen úgy, mint a tulajdon szülei, én is eltaszítom magamtól. Pedig nem feltett szándékom, a legkevésbé se… mert ha így volna, ha valóban ezek a gondolatok nyernének maguknak létjogosultságot, hogyha vitathatatlanul el tudnám hitetni magammal azt, hogy képes lenne véget vetni a saját életének, most nem lennék itt. Valószínűleg otthon, mérgemben grasszálnék, fel-alá szelve a nappali-köröket, szüntelenül rágódva azon, hogy hogyha ez kell neki, csinálja, nem fogom megakadályozni benne. Viszont az, hogy itt ülök mellette ad számomra is egy kis reményt, hogy úgy tudjam kezelni, mint egy abszolút szerencsétlen balesetet, nem úgy, mint egy öngyilkossági kísérletet. Mert bízok abban, hogy most is, a kínfájdalmak közepette van annyira józan és érett, hogy tudja, nem ez a helyes megoldás…
A szavai tökéletes célt érnek. A szégyenérzet elhatalmasodik felettem, lehunyt szemekkel hajtom le a fejemet, míg akadozó védőbeszédét hallgatom. Tudom, hogy felesküdött rá, hogy meg fogja találni az öccsét… hiszen nem törődött bele abba, hogy a szülei egyszerűen, egyik napról a másikra az államokba küldték „tanulni”. Tíz éve lezáratlan ez az ügy… és tíz éve nem tudunk Yoon holléte felőle. Próbálták eltussolni… hogy ne próbálták volna? Az első években még el is hittük, de mára?... Olyan nincs, hogy egy hét éves gyerek fogja magát, és lesétál a térképről… De mit tudtunk volna tenni? Mit tudnánk most tenni? Sejtésünk sincs, hogy hol lehetne a nyomára bukkanni… mégse telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá.
- Tudom… -csak ennyi csúszik ki, többre aligha futná. – Sajnálom –teszem még hozzá elhaló hangon. Mindig is ők voltak a családom. Ők ketten… közülük az egyiket már elvesztettem, nem fogom hagyni, hogy a másiktól is búcsút kelljen vennem.
- Ne köszönd –hárítok rögtön, ahogy kibukik a száján a szó. Gyógyszert se szoktunk megköszönni, mondván, hogy „nem fog hatni”. Márpedig, ha fizikálisan nem is, de lelkileg mindenképp igyekszem úgy tekinteni erre a misszióra, mint gyógyírra a magány ellen. Hogy tudja, nem kell egyedül végigcsinálnia, bármennyire is ezt a sorsot szánták neki.
Zsebemből előtúrva egy zsebkendőt hajtogatom azt szét, hogy felpattanva a székemről szabad kezemmel kisöpörve a homlokából a haját törölgessem meg a verejtéktől csillogó arcát, nyakát.
- Nem kell valami? Víz… bármi egyéb?... –visszagyűrve a papírt annak kezdetleges helyére tekintek le rá, készenlétben állva, ha bármi szüksége támadna. Az orvos is egy remek opció lenne…

Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
132

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptySzer. Jún. 19, 2019 11:17 pm


Dae Won and Tae Oh
xxx

Belegondolni is furcsa és valahol ismeretlen érzéssel tölt el, hogy ha nem is a szüleim házában, de végre valahára ismételten a családom mellett lehetek… mert ez a mellettem ülő fazon jelenleg az egyetlen családom. A valódi családom egyetlen tagja. Talán idegen lesz a ház, amibe visz és az, hogy rajta kívül más is van ott, hiszen meglehet, hogy ismerem Juliet mióta férj és  feleség, de azt meg kell hagyni, hogy valamilyen szinten a házasságuk ellenére is idegenek maradtunk egymásnak. Nem tudunk a másik hobbijáról, szokásairól. Nem tudjuk, hogy mi a kedvenc étele a másiknak, milyen filmeket néz vagy könyveket olvas. És bevallom, a foglalkozásával se vagyok kifejezetten tisztában, hiszen nem találkoztunk eleget egymással, de még csak nem is beszéltünk annyit, hogy a korábbiakra fény derüljön. Emiatt valamilyen szinten tartok is Dae Won tervétől, főleg ha azt vesszük alapul, hogy a házasságuk nem is kifejezetten úgy alakul jelenleg, ahogy azt eltervezték évekkel ez előtt. Félek, hogy talán olyan helyre megyek, olyan házba visznek, ahogy még több stressz ér… más szempontból viszont nem magammal lennék elfoglalva, hanem velük. Talán hibásan.
De ezek ellenére is be kell látnom, hogy szükségem van Dae Wonra. Lehet, hogy nem szabadna mindig, főleg nem ilyen mértékben támaszkodnom rá, benne találni meg a biztonságot és a támaszt, hiszen bőséggel van problémája neki is. Viszont ezen a ponton képtelen vagyok másként tenni… Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy végre valahára van, akinek fontosabb vagyok a pénznél, vagyonnál és a sikernél. Végre nem akarnak eladni kilóra, nem az számít, hogy mennyi pénzt viszek haza, mennyi részt kellene vállalnom a családi vállalkozásból és még sorolhatnám. Dae Won azt akarja, hogy jól legyek. Neki a személyem, a jóllétem és az egészségem az, ami számít nem pedig a nevem. Nem a Kim-ek hatalma.
- Tényleg sokat jelent, Dae Won – szedem össze magam annyira, hogy valamelyest emberi hangszínt legyek képes megütni vele szemben, ne pedig egy haldokló kecskére emlékeztető mekegéssel hálálkodjak neki.
- Nem tudom… - rázom meg a fejem, majd a karja után nyúlva, grimaszolva támaszkodok meg a másik oldalamon – talán felülnék. Elgémberedtem – függetlenül attól, hogy még mindig forog velem a szoba, a látásom sem az igazi, a folyamatos hányingerről már nem is beszélve. De igaz, ami igaz, nem tudok huzamosabb ideig a hátamon feküdni, mióta vese problémákkal küzdök. Tökéletes vénember lettem huszonöt éves fejjel.
- Amúgy meg – nyögöm, lassan tolva fel magam az ágyról – Julie mit fog szólni ha közlöd vele, hogy nálatok leszek ki tudja, hogy meddig? Nem akarom zavarni...



Kim Tae Oh
Mûvészet
Play by :
Kim Jong In
Kor :
25
Foglalkozás :
Koreográfus, Tánctanár
Hozzászólások száma :
63

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptySzer. Jún. 19, 2019 11:57 pm


Theo & Devon
sometimes the smallest things take up the most room in your heart


Szolid mosollyal emelem rá tekintetem, mikor egy újabb adaggal suhint a már amúgy is jó alaposan megrakodott köszönet-kupacra. Valahogy mi emberek megfeledkeztünk arról, hogy önzetlenség… hogy valamit nem azért csinálunk, hogy visszaigazolást nyerjünk a másiktól afelől, hogy számukra jól, tetszően, vagy éppen előnyösen cselekedtünk. Azt hiszik, hogy minden tettünk a „közönségnek” szól, ezzel várva bárminemű visszaigazolást, hogy majd beláthatatlan idő múlva, mikor elülnek a kedélyek bőszen verhessük a mellünket, mondván, hogy „igen, ezt is én csináltam!”. Más esetben a visszafizetés reményét feltételezik… a mai világban már egy egyszerű kávét se vehet úgy az illető egy ismerősének, munkatársának, barátjának, hogy ne hangozzon el a meglehetősen szükségtelen szabadkozás: „ígérem, majd visszaadom!”. Persze, részről ez csak egy begyakorolt etikett, de a szavak mögött soha nem rejtezik valós szándék.
- Majd meghálálod azzal, hogy felépülsz –mert nem kell nekem ennél több. Nem akarok olyan beszélgetésekbe bocsátkozni, hogy ne adj’ isten bárminemű pénzösszeggel akarja honorálni a közbenjárást, csak azért, mert bizonytalan ideig a mi lakásunkon húzza majd meg magát. Mert tudom, múltkor is kellően értésemre hozta, hogy „neki is van pénze”. Kifejezetten örvendek ennek a ténynek és magának a tudatnak, hogy az öcskös nem lecsúszott hajléktalan, de azt hiszem ez a veszély engem se fog fenyegetni, ha még egy éhes szájjal többet kell etetnem, és alapvetően az életfeltételeinek eleget tennem.
- Jó! Jó… -az utóbbit sokkal inkább már magamnak motyogva húzom hátra nyakamat, hogy futtában végigtekintsek az ágyon, így lelve rá az oldalára aggatott, fekete távirányítóra, amin a totálisan egyértelmű jelzés nyomása révén nyekken, majd halk motorikus hanggal emelkedik meg a háttámla. – Ha kell, próbálj meg előre dőlni, beteszünk egy párnát is… talán ha puhább, akkor jobb… -igazából fogalmam sincs, de ezt, ha más nem, a hangszínem tökéletesen érzékelteti vele. Az egész helyzet annyira idegen… nem tudom mi fáj, hol fáj, hogy fáj… már maga a tény is zavarba ejtő, hogy momentán fogalmam sincs, hogy kéne a kölyökkel bánnom.
- Hm… -morranok intenzív gondolkodásom eredményeképp. – Hogy őszinte legyek, nem tudom… De neked emiatt ne fájjon a fejed –attól tartok, hogy az az én csatám lesz, teljes egészében. Az elveim és a szükséghelyzet szülte következmények mellett azonban teljes vállszélességgel képes leszek kiállni.

Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
132

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyCsüt. Jún. 20, 2019 11:51 am


Dae Won and Tae Oh
xxx

- Én igyekszek – elvégre ez a dolgom. Csak és kizárólag arra összpontosítani, hogy minél előbb képes legyek felgyógyulni, összekapni magam és ismét emberré válni a jelenleg is tartó, hányattatott sorsú életmódomat követően. Nincs más dolgom mint eljárni a kezelésekre, úgy szedni minden gyógyszert, ahogy azt előzetesen papírra vetette a doki, és nem egyszer, viszont alsó hangon ötször elmagyarázta szóban is csak, hogy mint egy hülye gyereknek, így rögzüljön a dolog. Viszont van egy olyan része is a sztorinak, ami annyit takar: képtelen vagyok befolyásolni a dolgok menetét. Nem rajtam múlik, hogy ez a vese meddig fog kitartani, mint ahogy az sem, hogy lesz-e új vagy megfelelő donor számomra a közeljövőben. Ez mind-mint olyan tényező, aminek az elszenvedője vagyok, amit illetően ki kell tartani, de képtelen vagyok befolyásolni a dolgot. Talán úgy is lehetne mondani, hogy várok türelemmel és lesz, ami lesz. És ezt képtelen Dae Won is elfogadni.
Kényelmetlen ez az emberek százait eddig vendégül látott ágy. És nem, nem az úri seggemnek és testemnek van szüksége arra, hogy minél kényelmesebb, minél jobb ágyat, matracot tegyenek alám. Egyszerűen be kell látni, ezek nem azok az ágyak, melyek kényelmet képesek szolgáltatni a rajtuk szenvedőknek.
Ezért is igyekszem minél hamarabb ülő helyzetbe küzdeni magam, mikor az  lassacskán elkezd megemelkedni a felső testem alatt. Mikor valamivel tovább emelkedik mint kellene, halkan felmorranva fészkelődök egy ideig, mígnem végső kétségbeesésemben egy halk, kétségbeesett nevetés is kiszakad belőlem.
- Komolyan, ennél szerencsétlenebbül már nem is érezhetem magam – csúsztatom a derekamra a kézfejemet, azzal dörzsölve meg a kérdéses pontot annyira, hogy kicsit szűnni tudjon a szúró fájdalom – köszönöm - biccentek aztán a párnára, aminek hála kényelmesebben tudok hátra dőlni.
- Jó, de azért nem akarok kellemetlenkedni. Abban pedig nem vagyok biztos, hogy milyen napjaim következnek most… van amikor egy kezelés után olyan vagyok, mint új koromban, de számtalanszor volt már olyan is, hogy nem, hogy javított, de rontott a komfort érzetemen. És nem egy szép látvány Dae Won, ha egy roham utolér – bizonygatom, hogy nem olyan egyszerű ez az egész, hogy csak odaköltözök és ellébecolgatok valamelyik szobájukban szépen, csendben. Őt pedig nem akarom azzal sokkolni, hogy olyat lásson amit nem akar, amire nincs felkészülve... ami sokként érheti, mert valljuk be... Én se kifejezetten tudnám, hogy mit kezdjek egy olyan családtagommal és szerettemmel, aki a földön vonaglik a fájdalomtól, miközben veri a víz és látom, komolyan szenved.




Kim Tae Oh
Mûvészet
Play by :
Kim Jong In
Kor :
25
Foglalkozás :
Koreográfus, Tánctanár
Hozzászólások száma :
63

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story EmptyPént. Jún. 21, 2019 1:44 am


Theo & Devon
sometimes the smallest things take up the most room in your heart


Mi lett volna, ha… mindig, minden történetbe beleékelhető ez a gondolat, ami önmagától szül megannyi alternatívát. Mi lett volna, ha időben kapcsolok. Ha múltkor, amikor a kapitányságra kellett mennem érte már megragadtam volna a grabancát, és jobban értésére adtam volna, hogy az élet nem egy olyan dolog, amivel játszadozhatunk. Mert bízhatunk abban, hogy nem csak egy emberöltőnyi idő jut nekünk a Földön, semmi okunk nincsen azt feltételezni, hogy egy másik testben újjászületünk. Meg kell becsülnünk minden percét, és nem sürgetni, nem incselkedni a végjátszmával… Mi lett volna, ha sikerült volna csak egy kicsit felelősségteljesebben viseltetnie az orvosi előírások iránt. Ha mindig, minden gyógyszert az előírtak szerint vett volna be, ha minden kezelésen annak idejében, pontosan megjelent volna. És végezetül: mi lett volna, ha a szülei gondolkodtak volna, amikor annak legfőbb ideje volt. A szülő egy gyerek életében a legfontosabb személy, tőlük vár oltalmat, gondoskodást. Ők mégis fogták, és eltaszították maguktól, csak azért, mert szófogadatlanabb volt annál, mint amit az ő ízlésük megtűrt… Talán ha nem lett volna fontosabb a jó hírük a tulajdon vérükért, a koreai orvoslás már megtette volna a szükséges lépéseket, és nem kéne attól tartanunk, hogy akár el is veszíthetjük őt…
Őt, aki többet érdemel annál, mint, hogy csapzottan, ázottan, kellemetlenkedve fészkelődjön az ágyon, fájdalmak végett szenvedve, amik nem csak a hátába nyilallnak, de azzal egy időben arcát is gyötrő grimaszba torzítják. Kezemet nyújtom felé, ha szüksége lenne rá, így amint háta elválik az átizzadt paplannal vetett ágytól, a matrac és közé ékelem a párnát.
- Neked nem reszortod az, hogy az én lelkivilágomat óvd, ebben az esetben az legkevésbé se mérvadó. Bármit is mondasz, Theo, nem fog megváltozni a véleményem –mintha csak megbotránkoztam volna a mindenképp ellenkező szavain ingatom a fejemet. – Meg fogjuk tudni oldani, de ehhez nem elég, ha csak én szeretném. Hagyd, hogy segítsek… még ha nem is nagy segítség, még ha nem is tudok többet nyújtani a biztonságérzetnél, annál, hogy figyelek rád, melletted vagyok és fogom a kezedet. A fő, hogy ne ellenkezz. Engedd, hogy minden követ megmozgassak azért, hogy neked jobb legyen –mert ebben a világban nem kell már más, csak egy kis hatalom, egy csipetnyi befolyás, és annál is több pénz. A feltételek megvannak, bízzunk benne, hogy a siker se fog elmaradni…

Choi Dae Won
Üzlet
Play by :
Choi Siwon
Kor :
33
Foglalkozás :
Szállodaigazgató, vezérigazgató-helyettes (Cherry Blossom Hotel & Spa)
Hozzászólások száma :
132

Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Dae Won | A short story   Tae Oh & Dae Won | A short story Empty

Ajánlott tartalom


Tae Oh & Dae Won | A short story Empty
Vissza az elejére Go down
 

Tae Oh & Dae Won | A short story

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ