One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Ash & Sofia - party in the U.S.A.

New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptySofia I. Basora
Today at 11:07 am



I kissed a boy and I liked it

New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptyBlake W. Holden
Today at 10:36 am



Ruby and Wayne - Beautiful stranger

New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptyWayne Winston
Today at 10:23 am



Work through the night - Myna & Rea

New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptyMyna Rosegold
Today at 9:18 am



Játékpartner keresõ

New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptyMirabell Wagner
Today at 7:44 am



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptyRuby Dayton
Today at 12:18 am



Unexpected journey - Melrose os & Darick

New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptyDarick Liam Kerrigan
Yesterday at 11:52 pm



Beköltözés az új albérletbe

New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 9:48 pm



Myna történetei

New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 7:29 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 27 25
Diákok 35 30
Törvényszegõk 14 25
Bûnüldözés 9 15
Hivatal 5 7
Üzlet 13 15
Oktatás 7 5
Munkások 14 9
Egészségügy 11 14
Összesen 135 145
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 28 felhasználó van itt :: 10 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 2 Bots

Aston Miles, Aveline Everhart, Bellamy West, Darick Liam Kerrigan, Erin Watson, Leo Drom, Myna Rosegold, Thaddeus Darnell Wright, Wayne Winston, Zoya Thornton


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 New H(e)aven • Stella & Riley •

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: New H(e)aven • Stella & Riley •   New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptyVas. Jún. 09, 2019 6:10 pm

Stella && Riley

Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor felragyog a nap.

Már jó ideje forgattam a ceruzát az ujjaim között, és próbáltam levenni a tekintetemet a lányról, de valahogy az egész nem ment. Nem volt célom az, hogy elijesszem őt, mert nyilvánvalóan hallhatott pletykákat már a „nagy Rileyról”, a hűvösről, az érinthetetlenről, akit el kell kerülni messzire, mert hát keresztben lenyel mindenkit, aki csak hozzá mer szólni. Mindez persze egyáltalán nem volt igaz, de éppen annyira ráláttam a jegyzeteire, hogy egyből levágjam: elsős még csak. Mindezekáltal, ahogyan az arcát figyeltem azt is ki tudtam következtetni, hogy valószínűleg nem annyira érti az anyagot, de ezt nem akartam az orra alá dörgölni, mert tartottam tőle, hogy valószínűleg (amúgy tök jogosan) nem tetszene neki. Alapvetően csak a szabad hely érdekelte, nem pedig az, hogy mégis mit gondolok arról, hogy mennyire szenved, illetve nekem is éppen elég dolgom lenne, de valamiért mégis... Mintha zavarba hozna a kínlódása. Határozottan kellemetlenül érzem magam tőle, de egyelőre nem vettem rá magam arra, hogy segítsek neki, viszont csak úgy bámulni valakit... Az rendben van?
Tény és való, hogy a pszichológia szak egyik legegyszerűbb, mégis legszívatósabb tárgya a statisztika, ami teljességgel feleslegesnek is tűnik. Ráadásul egyetlen egy tanárhoz lehet felvenni az amúgy gyakorlati tárgyat évek óta, aki egy hajlott hátú, közgazdász férfi, nagy fekete szemekkel... A leírás alapján biztosan aranyosnak tűnik, és ki vagyok én, hogy ezt a posztot elbitoroljam tőle? A probléma mindössze annyi, hogy a tárgyát iszonyatosan komolyan veszi, és minden zh-ban mínusz pontokkal ajándékozza meg az embereket, aminek hála sajnos képtelenek vagyunk egy normális dolgozatot összehozni. Emlékszem anno a statisztikából a legjobb jegy, ami végül megszületett nálam csak a hármas volt, és ez kifejezetten szúrta a szemem, hiszen a család által belém ültetett „mindent jól kell csinálnod drága pici Rinnie” elv ilyenkor sajnálatos módon érvényesült. Persze akkoriban már egyáltalán nem számoltam be arról, hogy „hahh anya, hármast kaptam az egyetemen”, mert egyrészt 19 éves fejjel ez kicsit irreális lett volna, másrészt megvolt a magamhoz való eszem, és senkit sem akartam uszítani. Ennek hála végül csak áldottam az eget, hogy nem buktam meg, mint a legtöbben a szakon. Vicces, hogy a mesterképzésen már összesen csak 20an maradtunk, holott anno magát a képzést nagyjából 300-an kezdhettük el. A legtöbben vagy lemaradtak, vagy kihullottak, és sajnos a statisztika volt az egyik tárgy, ami ehhez különösen hozzájárult. Ezek miatt kifejezetten sajnáltam is a lányt, hiszen pontosan ismerem a számonkérés stílusát: minden negyedik héten zh az anyagból. 50 kérdés. Egy hiba, mínusz egy pont. Jegyet a dolgozatokra nem kapnak, viszont a kettes akkor lesz meg, ha minden zh összértéke 70 pont. Szóval ha valaki minden dolgozatban a válaszoknak csak a felét tudta, az egy nulla pontos feladatsornak felelt meg... Sokan estek sajnos abba a hibába hogy nem figyeltek erre oda, így instant bukások voltak folyamatosan.
A statisztika meg tudnillik az a tárgy, ami alapvetően rohadt könnyű, mégis valamiért mindenki egyest ír belőle, vagy legalább az év feléig bukásra áll belőle. Amikor megláttam a kockás füzetlapokat, szinte már azonnal tudtam, hogy a tárgyról van szó, de végül a rengeteg szám tette egyértelművé, hogy miről is van szó, hiszen vannak emberek akik hozzám hasonlóan szimplán csak egy bizonyos fajta füzetet képesek preferálni.
- Az ott úgy nem lesz jó – szólaltam meg végül, és a ceruzám radíros végével odaböktem a lap közepére az eredményre. Ez így annyira nem is gáz... Olyan mintha nem őt bámultam volna végig, hanem arra lettem volna kíváncsi, hogy mivel szenved ennyire. Mert egész eddig az amúgy kifejezetten szép arca folyamatosan pici grimaszokba torzult, ha valamit nem értett, vagy erősen törte a fejét azon, hogy mégis hogyan jöhetett ki egy-két eredmény az órákon.
- Dr. Smith, ugye? Ki más is lehetne... – mormogtam végül az orrom alatt, hiszen ahogyan korábban is gondoltam, egyetlen tanár kapja meg a pszichosokat általában statisztikára. Mivel az első félévben is vannak sereghajtók, sokan el sem jutnak odáig, hogy a tárgy feltétele teljesüljön, viszont a gyakorlati órái leginkább az előadásokra hasonlítottak, hiszen legalább 150-en így is ott voltunk... Általában. Egy-két lógó mindig akadt, aki csak a nevét volt hajlandó felíratni a papírra. Ezek általában meg is buktak.
- Ha bejártál az órákra annyira nagy bajban nem vagy... Mert legalább a jegyzeteid normálisan megvannak. – folytattam végül, és becsuktam a saját füzetemet, ahogyan egy kicsit közelebb hajoltam, hogy jobban láthassam azt, amit pontosan leírt. Alapvetően ezek az órák kifejezetten nehezek voltak, hiszen az öreg húszéveseket megszégyenítő tempóban véste a táblára az anyagot. Itt azt kell érteni a dolog alatt, hogy egyetlen pillanatra maradt le az ember, és már három táblát teljesen teleírt a pasi. Határozottan vámpírnak tituláltuk anno mindannyian a saját szaktársaimmal, mert egyszerűen lehetetlenség ilyen tempóban, ennyi idősen ilyen száraz, unalmas és szar tárgyat tanítani.
- Ha gondolod valamennyit segíthetek... Bár kifejezetten régen tanultam ezt a szart, és én sem voltam belőle penge, de megpróbálhatom felidézni a dolgokat – vontam meg a vállam végül, és az arcára emeltem a pillantásom. Ekkor vettem észre, hogy mennyire közel kerültem hozzá, hiszen időközben a jobb lábamat a széken a seggem alá gyűrtem, ezzel elérve azt, hogy nagyobb rálátást nyerjek a füzetre. Nem tudtam magam előtt sem letagadni, hogy ez a lány egyszerűen csak kurvára gyönyörű, és azt hiszem a világ legböszmébb dolga lett volna ilyesmit csinálni. Gyorsan el is hessegettem ezeket a gondolatokat, és inkább a füzetre futtattam megint a pillantásom, megragadva a csücskét, hogy egy kicsit magam felé fordíthassam azt.

• 878 szó • ruha • remélem tetszik New H(e)aven  • Stella & Riley • 1471401822

Riley Rin Hwan
Diákok
Play by :
Kim Jun Myeon
Kor :
25
Foglalkozás :
gyakorló pszichológus, diák
Hozzászólások száma :
24

New H(e)aven  • Stella & Riley • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New H(e)aven • Stella & Riley •   New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptyHétf. Jún. 10, 2019 8:48 pm



Riley & Stella

Fáradtan lapozok egyet a jegyzeteim között, ez a tantárgy egy igazi, vérbeli mumus számomra, bármennyire is próbálok a legjobban teljesíteni belőle, egyszerűen képtelen vagyok rá. Száraz, unalmas, monoton és ami a legrosszabb, hogy egyáltalán nem érdekel. Nem véletlenül tartozom azon diákok közé, akik folyamatosan jegyzetelnek és tanulnak, nem engedhetem meg magamnak, hogy bármiből lemaradjak vagy az átlag alatt teljesítsek, mert akkor oda az ösztöndíjnak és önerőből soha az életben nem fogom tudni kifizetni a tandíjat. Néha már bánom, hogy egyáltalán megkaptam, mert baromi megerőltető és abban sem vagyok biztos, hogy nekem való ez a szakterület. Hogy miért választottam mégis ezt? Logikus választ nem tudnék rá adni, egyszerűen csak felkeltette az érdeklődésem és miután átnyálaztam tömérdek mennyiségű szaklapot a könyvtárban úgy döntöttem, hogy belevágok. Ha az összképet nézem, akkor nem mondanám, hogy elégedetlen vagyok, csak fárasztó folyamatosan arra törekedni, hogy ne essek ki a ritmusból. Mindezt még megfejeli a napi négy órás utazás, a munka, nap végére mire végre ágyba kerülhetek, már annyira fáradt vagyok, hogy abban a percben elalszom amikor fejem a párnát éri, és a reggeli ébresztő csörgéséig fel sem ébredek, hogy aztán minden kezdődjön elölről és túléljek egy újabb kimerítő napot.
Fel sem merek pillantani a jegyzeteimből, mert félek Rileyra nézni. Ő olyan ebben az iskolában, akit mindenki ismer, és a legtöbben távolról el is kerülik. A kíváncsiság vezérelt, amikor leültem mellé az asztalhoz, hallottam pletykákat arról, hogy mindenkit elüldöz maga mellől a kibírhatatlan személyiségével és egyszerűen kíváncsi voltam arra, hogy ennek mennyi a valóságalapja. Eddig úgy tűnik, hogy egyáltalán semmi, bár nem igazán szóltam hozzá és rá sem merek pillantani, azt hiszem New Yorkig szaladnék egyetlen szúrós tekintet után. Sokszor mondták már rám, hogy a saját árnyékomtól is megijedek és magamtól is meg kell védeni, mit ne mondjak, teljesen igaz.
- Tessék? pillantok rá érdeklődve, fel sem tűnt, hogy a jegyzeteimet figyeli. Pillantásom ismét a papírra siklik és hatalmas sóhaj szakad fel a mellkasomból. Remek, most meg azt hiheti, hogy hülye vagyok. - Igen, Ő. bólintok ahogyan meghallom a gyűlölt professzor nevét, még a nem létező szőr is az égig mered a hátamon. Nem utálom az embereket, nem vagyok antiszociális, csak vannak olyan egyedek, akiket inkább kerülök. Dr. Smith is ilyen lenne, csak sajnos kénytelen vagyok hetente szembenézni vele.
- Minden jegyzetem megvan, talán még több is, mint a többieknek, de egyszerűen nem tudom mit kezdjek velük. bökök rá az előttem heverő kupac papírra, amik csak úgy virítanak a különböző sorkiemelők színétől. - Itt van minden. tolom kissé közelebb hozzá a papírokat, de igazából magam sem tudom, hogy miért, hiszen neki nem kötelessége az én száraz anyagomat bogarászni. Amióta itt ülök, most először veszem őt úgy igazán szemügyre. Az ing alól kikandikáló mellkasát, a szemeit, ahogyan a fény megcsillan a haján. Ha nem rettegnék a saját gondolataimtól is, akkor azt mondanám, hogy kifejezetten jóképű.
- Igazán? Nagyon hálás lennék, ha tudnál segíteni egy kicsit, hamarosan vizsgám lesz és úgy érzem, hogy semmit nem tudok. villantok rá egy mosolyt és közelebb tolom hozzá az összes jegyzetemet, papíromat, hogy ha szüksége van rá használni tudja. Zavartan húzom vissza a kezem, amikor véletlenül a kézfejéhez érek, hátrább is húzódom, mert a hirtelen közelségtől a gyomrom görcsbe rándul és elfelejtem, hogy hogyan kell lélegezni.
- Stella vagyok. mutatkozom be neki, ha már ilyen aranyosan felajánlotta a segítségét, a minimum az, hogy nem kell „hé te”-nek szólítania.
- Igazán nem akarlak feltartani, hálás vagyok, hogy felajánlottad a segítséged, de biztosan van jobb dolgod is, mint itt ücsörögni és ezt az unalmas hülyeséget tanulmányozni velem. Hozzá szoktam már ahhoz, hogy mindig magamra vagyok utalva, igaz ott vannak a testvéreim, de mivel én vagyok a legidősebb egyiküket sem terhelhetem a gondjaimmal. Jobban mondva, nem akarom terhelni őket vele.
- Azt mondtad, hogy ez nem jó? bökök ceruzám hegyével arra a helyre, amit mutatott néhány perccel ezelőtt. - És ez itt? húzom feljebb az írószerem hegyét két sorral és bekarikázom az említett részt.

credit • megjegyzés • szószám

Estella F. York
Diákok
Play by :
Scarlett Leithold
Kor :
20
Foglalkozás :
Tanuló
Hozzászólások száma :
13

New H(e)aven  • Stella & Riley • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New H(e)aven • Stella & Riley •   New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptyKedd Júl. 02, 2019 7:13 pm

Stella && Riley

Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor felragyog a nap.

Nem voltam benne biztos, hogy teljességgel etikus az, amit most csinálok, és talán ezért sem fogott annyira jól a ceruzám az előttem levő füzet még szűz, sima lapjára. Pont ezek az érzések kezdtek el az utóbbi időben eléggé visszakozóvá változtatni, hiszen akár beismertem magamnak, akár nem, sajnos tényként kell kezelni, hogy elkezdtem törődni vele. Egyetlen pillanatig sem akartam ezt megtenni, de sajnos úgy alakult a dolog, hogy egyre inkább irritálni kezdett a körülötte kialakult káosz, és én magam is tisztában voltam azzal, hogy ebbe belemászni nem szimplán kurva veszéyes, hanem egyenesen hülyeség. Mert ezáltal én is megsérülhetek, amivel bajt hozok a családom fejére is. Pontosan tudom, hogy azok a mocskok, akik Jaxet szadizzák arra mennek rá, ami az embernek a legjobban fáj, és lényegében én pont ezért vagyok még mindig biztonságban, Mert bár kihúzom őt a szarból, folyamatosan annyit látnak, hogy acsarkodunk, és a másikat szidjuk, ezért azt hiszik, hogy szimplán tartozhat nekem, vagy valami hasonló ügy miatt fújok rá, pedig erről igazából szó sincs. Különösebben nem érdekel az, ami vele történik... Vagy talán mégis? Hiszen lényegében a mesterdiplomám megszerzésének az egyik legfontosabb feltétele az, hogy egy profi diagnózist leadjak valakiről, akinek elvileg bele is kell egyeznie a dologba, de annak a megszerzése még... Folyamatban van. Csak nem mondhatom azt neki, hogy „figyu haver, jó alanynak tűnsz ahhoz, hogy neked hála megkaphassam a mesterdiplomámat, és ezáltal egy lépéssel közelebb kerüljek ahhoz, hogy pszichológus lehessek”. Egyrészt szerintem gyűlöl annyira, hogy teljességgel tegyen arra a végzettségem állapotára, másik oldalról pedig én sem vagyok egy olyan alak, aki csak úgy szívességet kér akárkitől... Főleg nem egy olyan embertől, akit örömmel töltene el, ha tartoznék neki.
A hirtelen megszólaló lágy női hang zökkentett ki a gondolataimból, amiért egy kicsit hálás is lehettem az asztalomhoz tévelygő szőkeségnek, mert én magam sem voltam biztos benne, hogy ebben a helyzetben mit kéne tennem. Ott volt előttem a sok vaskos könyv, tele pszichológiai szakkifejezésekkel, amiket nagyrészt értettem, viszont ettől függetlenül kurvára összeszedetlen volt az egész kötet, és nem kifejezetten volt kedvem mélyebben elmerülni. Már éppen megfordult a fejemben, hogy ki kéne mennem a könyvtárhoz tartozó kis erkélyre rágyújtani, amikor érkezett a lány. Pont ezért is kaptam fel a fejem, hogy egy arcot tudjak társítani a hanghoz. Gondolom gólya lehet, hiszen sehogy sem volt ismerős... És ezzel meg is hiúsult a tervem a dohányzásról, mert kifejezetten bunkóság lenne csak úgy felállni és kimenni. Nem volt mit tenni, mivel nem birtoklom az egész könyvtárat, végül helyeslő választ adtam a kérdésére, és tettem még egy sikertelen próbálkozást arra, hogy visszasüppedjek a szörnyű szakirodalomba... Miközben inkább már azon agyaltam, hogy hogyan lehetne megoldani Jax gondjait. Mert egy dolog felismerni vele kapcsolatban a problémát, viszont helyretenni már teljesen más tészta. Számomra egyértelműek voltak a dühkezelési gondjai és pontosan tudom azt is, hogy miért alakult ki. Megoldást találni viszont már nem olyan egyszerű rá, mert nem akarom, hogy kiüsse a fogam.
Egy kis sóhaj kíséretében nyitottam ki végül a füzetem, miközben nagyon szenvedtem. Tény és való, hogy alapvetően érdekel a pszichológia, és szeretem is csinálni azt, amit elkezdtem... Hiszen sokakkal ellentétben nekem legalább volt lehetőségem fogni két olyan gyakornoki helyet, ahol ténylegesen kipróbálhatom, hogy mit is takar maga a szakma. Azóta sem bántam meg, hogy végül lehúztam itt már négy évet, megcsináltam az alapdiplomámat, és lassan a mesterre fogok rámenni, de ettől függetlenül ugyanúgy voltak pillanatok – mint most is – amikor csak nyígtam, mint egy hatéves, hogy én ezt nem akarom csinálni... És még mielőtt megfájdult volna a fejem, inkább a lány füzetére pillantottam a szempilláim mögül, ahol szinte azonnal sikerült kiszúrnom azt, hogy nagyon szenved egy feladattal, és nagyjából a harmadik számolás óta rossz az egész. Egy ideig gondolkoztam azon, hogy talán néznem kéne a szenvedését, és egy kicsit szórakozni rajta, de aztán eszembe jutott, hogy én is voltam anno ilyen helyzetben, ráadásul a legfeleslegesebb, legkönnyebb, bullshit tantárggyal szenvedtem ugyanúgy, szóval végül nem volt szívem vigyorogni rajta a dolog miatt, inkább jeleztem neki az észrevételem, amire rögtön fel is pillantott.
- Hát sok sikert – vigyorogtam el magam végül – Ha nincs nála elég pontod a ketteshez, akkor esélytelen, hogy jó jegyet kapj az utolsó zh előtt. Szereti kínozni az embereket, és nálunk is anno valami irreálisan nehéz feladatlapot hozott be a végére.
Nem ijesztegetni akartam, csak mivel már van némi tapasztalatom az öreggel kapcsolatban, gondoltam megosztom vele is a dolgokat, mivel iszonyatosan rászívhat, ha ezzel nincsen tisztában. Az öreg elég stikkes, és szeret furcsa dolgokat csinálni, így jobb a lehető legrosszabbra is felkészülni.
- Gondolom igyekezted lemásolni amit láttál a táblán – pillantottam a papírkupacra – De értelmezni már nem volt időd. Néha nem tudom, hogy az a vén fasz mit gondol magáról.
Mert anno én is ugyanígy jártam, csak szerencsémre elég jó voltam matekból korábban, és így otthon ki tudtam hámozni valamit abból a keszekusza borzalomból, amit sikerült az órán lefirkantanom. Nem mondom, hogy tökéletesen ment, hiszen alapból már összefolytak a számok és némelyik olvashatatlan is volt, de egy teljesen humán beállítottságúval szemben így is előnyben voltam.
- Az érzés mindig jelentkezik – pillantottam rá – De ez sokszor nem jelent semmit. Majdnem minden alkalommal én is ezt érzem, de ha tényleg igyekszel és tanulsz eleget, akkor nem lesz gond. Nem épp arról híresek itt pszichon a tanárok, hogy könnyen adják a ketteseket, és kifejezetten szadisták ha ötösökről van szó, de majd megtapasztalod, hogy a végén úgyis elégedett leszel. Szóval ha tényleg érdekel ez az egész, akkor megéri szenvedni vele... De erre csak a diploma után jössz majd rá. Legalábbis én így jártam.
Mert emlékszem én, hogy mennyit hisztiztem a teljes mértékben reál beállítottságú Tommynak annak idején, aki egy szót nem értett abból, amit magyaráztam, de aranyosan bólogatott minden egyes elhangzó szó után és paskolgatta a kézfejemet, miközben mantrázta, hogy minden rendben lesz... És bár fogalma nem volt arról, hogy mit magyarázok neki, végül igaza lett... Ijesztő, hogy annak a bociszemű kölyöknek mindig igaza lesz.
- Riley – mutatkoztam be én is és felé nyújtottam a kezem – És amúgy össze kéne raknom egy konkrét... Hát nevezzük diagnózisnak. De mivel rohadtul nincsen hozzá kedvem, inkább segítek neked. Valahogyan most képtelen befogadni az agyam azt, ami ebben a szarban van.
És itt rá is böktem a nagyjából ezer oldalas könyvre. Nem arról van szó, hogy ezt tanulni kéne, inkább alkalmazni nincs most hangulatom. Talán ha mondjuk füveznék és elszívtam volna egy jointot, akkor minden bizonnyal több kedvem lenne nekifogni annak az egész szarnak, de egyelőre a fogam nem annyira fűlött hozzá... Most éppen egy olyan időszakomat éltem, amikor semmi kedvem nem volt a kötelességeimmel foglalkozni... Ha kicsit fiatalabb lennék, biztosan azt gondolnám, hogy ez afféle kamaszkori lázadás, de majdnem negyed évszázadosan egy kicsit öreg lennék már hozzá.
A saját ceruzámat nem engedtem el, inkább az ő kezéből kaptam ki a tollat, amikor rákérdezett a számításra, és egy picit közelebb hajolva böktem rá a számítás elejére.
- Már itt elrontottad. Innentől kezdve rossz az egész. – egy mozdulattal át is húztam a számot, aztán felé írtam a helyeset – Igazából csak elszámoltad magad, és belezavarodtál, ha jól nézem. Néhány rész mintha teljesen homály lenne, de talán még menthető a dolog... Viszont a számolásra figyelj oda. Ha fejben nem megy, inkább használj gépet, mert ha nem jó a végeredmény, a feladat is nulla pont lesz.
A pillantásom hirtelen a tolltartójára futott, majd a saját füzetemre, és némi hezitálás után magam mellé húztam egy széket és a füzetet is odafordítottam.
- Ha megengeded – mutattam a megannyi színes tollat tartalmazó tároló felé – Néhányat kölcsönvennék. Csak mert így könnyebben meg fogod érteni szerintem.

• 1 235 szó • ruha • remélem tetszik New H(e)aven  • Stella & Riley • 1471401822

Riley Rin Hwan
Diákok
Play by :
Kim Jun Myeon
Kor :
25
Foglalkozás :
gyakorló pszichológus, diák
Hozzászólások száma :
24

New H(e)aven  • Stella & Riley • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New H(e)aven • Stella & Riley •   New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptyCsüt. Júl. 11, 2019 11:39 am



Riley & Stella

Minél több időt töltök a tanulással és az egyetem falain belül, annál bizonytalanabb vagyok saját magamban. Nem tudom, hogy mennyire leszek képes lépést tartani a többiekkel. Eszem ágában sincs feladni, Faith nővér mindig arra tanított, hogy küzdeni kell azért amit igazán szeretnénk, mert az életben bizony semmi nem huppan az ölünkbe csak úgy. Én pedig tényleg szeretnék helytállni és bebizonyítani elsősorban saját magamnak, hogy képes vagyok rá. Sokszor előfordul, hogy sírva megyek haza, hogy otthon a jegyzeteim olvasgatása közben rám tör a pánik és néha ha Lulu nem lenne mellettem szerintem meg is bolondulnék. Hatalmas támaszom lett az öcsém, egy olyan stabil és biztos pont az életemben, akire tudom, hogy mindig számíthatok, akivel ott vagyunk egymásnak bármi is történjen. Neki sem akarok csalódást okozni azzal, hogy feladom. Tulajdonképpen a feladni szó nem is létezik az életemben, ha visszatekintek a múltba, mindig harcolnom kellett valamiért. Nem volt könnyű árvaként kikerülni a világba, szembesülni az emberi gonoszsággal, megpróbálni minden napomból kihozni a legjobbat. Nem volt könnyű, amíg Faith nővér örökre lehunyta két szemét, abban a fájó percben tudatosult bennem, hogy másodszor is árva lettem, hogy elveszítettem az anyámat és tényleg úgy kell majd élnem, hogy nem szaladhatok védelmező ölelésébe, amikor már úgy érzem elegem van az egészből. Aztán...derült égből villámcsapás szerűen bukkant fel a szülő anyám, akit ugyanolyan hirtelen veszítettem is el. Azt hiszem igaz az a mondás, hogy akiknek Isten ad, azoknak két kézzel ad, mindenki másnak meg kell harcolnia azért, hogy legyen. Minden nehézség ellenére viszont nem felejtettem el mosolyogni, nem felejtettem el örülni a mindennapoknak és nem lehetek elég hálás azért, hogy Lulu ott van nekem. Megrázom a fejem, hogy ismét a jelen pillanatra koncentráljak, Rileyra és az előttem elterülő jegyzetekre.
- Hát...ez eléggé megnyugtató.. suhan át arcomon a kétségbeesés. Sok jót tényleg nem hallani Dr. Shmitről, de azért reménykedtem, hogy a legtöbb szóbeszéd, ami róla terjed csak koholmány, amit a sok lusta diák talált ki azért, mert képtelenek voltak leülni tanulni. Most viszont egyre inkább azt érzem, hogy valóban ő az egyetem mumusa, ezt Riley szavai és jegyzeteim is tökéletesen alátámasztanak.
- Igen. Tulajdonképpen mindent leírtam amit a táblára felvázolt, de megfelelő magyarázat hiányában tulajdonképpen mindegy, hogy én bámulom a jegyzeteket vagy ők engem, mert nem értek belőle semmit. Megpróbáltam, de ahogy láthatod te is...ez nem éppen az erősségem. idegesen forgatom ujjaim között a tollat, miközben tekintetemmel őt fürkészem. Azon pletykák alapján, amik róla is terjengnek a suli falain belül nem gondoltam volna, hogy ennyire normális. Azt kell mondanom, hogy a legtöbben minden bizonnyal csak puszta irigységből beszélnek róla olyasmiket, amik futótűzként terjednek a diákok között. Nem titok, hogy kiemelkedően jó tanuló és minden bizonnyal akad olyan, akinek ez sérti a büszkeségét.
- Remélem, hogy igazad van. Már az is nagy csoda volt, hogy ösztöndíjjal sikerült bekerülnöm. Szeretném is megtartani, de Dr. Smith nem könnyíti meg a dolgom. mosolyodom el. Halálosan rettegek attól, hogy nem tudom tartani a lépést, de minden nyilván minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy az áramlat ne sodorjon el. Ha kell akkor éjt nappallá téve magolom a hülye egyenleteit, akkor sem fogom engedni, hogy csak úgy elvesszen minden, amiért eddig megdolgoztam.
- Igazán örvendek Riley. mosolyogva rázok vele kezet - Igazán köszönöm, hogy segítesz nekem. Hálám jeléül, majd...meghívhatlak egy kávéra? mert...nem akarok hálátlannak tűnni, és ha már ilyen önzetlenül felajánlotta a segítségét, a minimum, hogy megköszönöm valahogy. - Szereted a kávét? Ha gondolod, máris kirohanok a kávézóba és hozok egyet. az épület mellett van egy kis hangulatos kávézó, amikor már elegem van az itt megforduló idiótákból, akkor rendszerint ott töltöm tanulással az óráimat, vagy csak hazafelé menet ugrom be és veszek egy jó erős feketét, hogy legyen megfelelő energiaszintem ahhoz, hogy még a melót is kibírjam. Jó, tudom, a könyvtári munka nem tartozik éppen a legnehezebb munkakörök csoportjába, de az egyetem, plusz két órás utazást még megfejelni vele, nem mindig kellemes. Sokszor estére annyira lezsibbad az agyam, hogy egy „Szia Lulu, milyen napod volt? ” mondat után szó szerint  beájulok az ágyba.
- Ahaaa, már látom. bólogatok, miközben a jegyzetet figyelem. - Egyetlen szám és az egésznek lőttek. Viszont az még mindig homály, hogy ezzel a résszel itt mi a fene történik? mutatok rá ujjammal a kétséges részre. Már órák óta ezzel az egy feladattal kínlódok és most kiderült, hogy még az is rossz, amiről azt hittem, hogy jó lesz.
- Persze...használd csak. tolom közelebb hozzá a kopott kis tolltartómat. A színes jegyzetek szerintem sokkal jobban átláthatóak, legalábbis nekem fontos, hogy legyen valami rendszer abban amit írok, mert úgy sokkal könnyebben megy a tanulás is.
- Nem bánod? mutatok a mellette levő üres székre és a hatalmas jegyzettömeget áttolva az asztal lapján leülök mellé. - így sokkal jobban látom és neked sem kell nyújtogatnod a nyakad. halvány pír jelenik meg az arcomon, kikészít, hogy minden alkalommal amikor zavarban vagyok egyszerűen képtelenség lenne titokban tartani, mert az arcomon megjelenő vörös foltok azonnal elárulnak mindent.
- Akkor kezdünk mindent az elején? pillantok rá kíváncsian. - Köszönöm, hogy ismeretlenül is segítesz nekem.

credit • megjegyzés • szószám

Estella F. York
Diákok
Play by :
Scarlett Leithold
Kor :
20
Foglalkozás :
Tanuló
Hozzászólások száma :
13

New H(e)aven  • Stella & Riley • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New H(e)aven • Stella & Riley •   New H(e)aven  • Stella & Riley • EmptySzomb. Júl. 13, 2019 4:49 pm

Stella && Riley

Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor felragyog a nap.

Az egyetemi képzések felépítése alapvetően általában egyféle módon zajlik le. Elsőbe betesznek valami szórótárgyat, amivel azok, akik egyszerűen nem odavalóak, kihullanak mind. Persze a legtöbb ilyen szakon a ponthatár alapvetően elég magasan van meghúzva, de ettől függetlenül határozottan előfordul, hogy becsúsznak az olyanok, akik csak magolnak, és agyuk amúgy a dologhoz nulla. A jogi kar tárgyai között ilyen például a római jog, ami úgy alapjaiban lefelezi a társaságot. A mérnökin semmi ilyen extra dologra nem kell számítani, ott esetenként a biológia, matek, kémia és fizika kombó olyan, hogy konkrétan az embert kinyírja. Én személy szerint attól függetlenül, hogy sosem rendelkeztem rossz jegyekkel a reál tárgyakból sem, pontosan tudom, hogy egy felsőoktatási képzésnél elvéreznénk.
Viszont a mi szakunk ilyen téren egy kicsit más, ugyanis nem csak bentmaradni nehéz, hanem bekerülni is... Viszont tény és való, hogy utána az embernek csúszás nélkül elvégeznie a talán legnehezebbnek titulált humán szakot – amivel én nem értek egyet, mert egy nyelvszakos tanár is szop annyit,amennyit mi – szinte lehetetlennek tűnik. Én magam is kifejezetten meg vagyok lepődve azon, hogy a legrosszabb érdemjegy, amit bezsebelt az évek során az a hármas volt, de az is tény, hogy egy egy vizsgára ténylegesen képes voltam orrvérzésig tanulni, ha arról volt szó. Viszont mindennek meg is lett az eredménye, mert elég erős alapokat állítottam fel magamnak, és innentől kezdve már csak hozzá kellett adnom a dologhoz egy nagy adag türelmet, nyugalmat és figyelmességet, aminek hála most mondhatni a karrierem virágzik. Ettől függetlenül tény és való, hogy nálunk évente vannak nagyon komoly szórótárgyak, elsőben például a statisztika, másodikban bejön az anatómia, mellette ott van a rengeteg gyakorlat, és a sok feleslegesnek hitt tárgy, amit nekünk is el kell végezni. És itt jön képbe az, hogy miért éri meg jóban lenni az orvostan hallgatókkal... Mert ide-oda tudunk segíteni egymásnak jegyzetekkel prezentációkkal, és egyszerű magyarázattal az egyes tárgyakhoz. Talán én mondjuk egy kicsit túlzásba vittem a haverkodást, mert konkrétan jobb viszonyt ápolok az egyetem leendő orvosaival, mint bármelyik másik pszichos hallgatóval... Pont ezért is terjed az a hír, hogy egy utolsó faszfej vagyok, és a másik karról az ellenkező pletykák nem jutnak el ide.
Pont ezért is ért egy kis meglepetésként, amikor a lány leült az asztalomhoz, és szinte azonnal le is vágtam, hogy vagy közgázos, vagy pszichós lehet. Amikor viszont megtudtam, hogy pontosan ki is tartja neki azt a bizonyos amúgy pofonegyszerű szórótárgyat, akkor már somolyogtam is az orrom alatt, és figyeltem ahogyan lassan megnyúlik az arca attól, amit mondtam neki. Hirtelenjében nem tudtam eldönteni, hogy legyek annyira gonosz, hogy ténylegesen kipukkasszam a buborékot, ami a fejében van a szakról, vagy inkább hagyjam, hogy a saját bőrén tapasztalja meg a dolgokat.
- Nos, ha közgazdász vagy, akkor... Szerintem kicsit nehezebb dolgod lesz a többi tárggyal – nem akartam rögtön a fejéhez vágni, hogy ha a statisztika kifog rajta, akkor inkább hagyja ott az egész egyetemet, mert ennél csak számolósabb és bonyolultabb tárgyai lesznek... Nekem sem menne, de ez másik kérdés – Ha pszichológiára jársz akkor... Hát akkor is érdemes felkötni a gatyát. Évente lesznek ilyen kis finomságok, plusz a gyakorlati részben teljesen önállóan kell majd dolgoznod. Lényegében statisztikát azért tanulunk, hogy kivágják az alkalmatlanokat, de ha nem tartod magad annak, akkor gondolom nem lesz gond...
Persze bárki mondhat bármit, szerintem teljes mértékben felesleges a tárgy, mert konkrétan én eddig a gyakorlatban még egyetlen egyszer sem álltam neki a munkám során számolgatni, de hát kinek mi... Lényegében csak átlagrontónak van ott, de mindegy is, ez is amolyan vagy megszoksz, vagy megszöksz féle dolog.
- Hát az látszik – intettem a füzet felé, és egy kis mosoly suhant át az arcom – Konkrétan néha olyan, mintha egy két sort egymásba írtál volna. Mi van a többiekkel, akik bejártak? Nem hasonlítottátok össze a jegyzeteket?
Mármint én aztán egyáltalán nem akarok kötekedni, de alapvetően annak idején mi úgy csináltuk, hogy öten hatan összejöttünk egy kávézóba, mindenki hozott egy új füzetet, hogy átmásoljuk azt, amit az órákon sikerült valamilyen módon leírni. Ezzel egy kicsit át is tudtuk beszélni egymás tudását, hogy a fejünkben narancslekvárként összeálló gondolatok megpróbáljanak a helyükre kerülni, és nagyjából a tizedik alkalom után legalább megértettük az alapműveleteket. Persze annak idején le is fényképezgettük a zh-kat titokban, hogy legalább az alapján tudjunk valamit kezdeni a feladatokkal, de állíthatom, hogy kemény munka, rengeteg vér – szó szerint – és veríték eredménye volt az a sok kettes és hármas, amit végül produkálni tudtunk.
- Alapvetően ha a többi tárggyal nincs gondod, ezt nyugodtan kihozhatod kettesre – válaszoltam neki – Mivel a szak maga nem a legegyszerűbb, az ösztöndíjhoz szükséges átlagos sem húzhatják magasra. A lényeg, hogy átlagon felülj maradj, plusz ha tényleg szükséged van rá, akkor a tehetős hallgatók amúgy is lemondanak majd róla, és van egy pár itt.
Legalábbis én soha életemben nem voltam ösztöndíjas hallgató, holott vagy hat félét megpályázhattam volna. Ettől függetlenül sosem volt rá szükségem, mert az én szüleim szerencsére hajlandóak voltak fizetni a tanulmányaimat, én meg hülye lettem volna nem kihasználni a dolgot. Akkor meg minek vegyem el azok elől a helyet, akiknek fontos lehet? Neki meg nem igazán lenne mitől aggódnia, ha amúgy a többi tárgyból teljesít, mert az ösztöndíj maga szociális alapú és az egyetemnek is jó, ha szórják, mint a cukrot, mert egyfajta farokméregetésnek lehet használni az oktatási rendszerben. „Gyertek ide, mert nálunk kurvajó” alapon.
- Öhm... Szeretem a kávét, de nem kell meghívnod – tartottam fel mind a két kezem, és el kellett nyomnom a késztetést arra, hogy hátrahúzódjak székkel együtt – Ha akarok, veszek magamnak, de semmi szükség arra, hogy miattam rohangálj lefelé innen. Főleg nem most azonnal.
Legalábbis számomra ez a helyzet egy kicsit kínossá vált volna, de ezzel nem feltétlenül akartam már most rögtön megbántani, mert alapvetően egészen kedves lánynak tűnt... Nyilvánvalóan nem nézhetett meg jobban magának, ha nem tűnt  fel neki, hogy alapvetően én pont nem az ösztöndíjért aggódók sorait erősítem, ugyanis férfi létemre azért szerettem a divatot, és mivel megtehettem, elég sok olyan kiegészítőm és ruhadarabom volt, amik nagyjából annyiba kerültek egymagukban, mint másnak egy teljes rendnyi outfitje hatványozva. Innentől kezdve lelketlenség lett volna tőle elfogadnom a kávét akkor is, ha az csak pár dollárba került volna.
- Azt nem csodálom – vontam össze a szemöldököm, ahogyan próbáltam kihámozni valamit a jegyzetekből – Az alapszámítások megvannak? Vagy az is teljesen homály?
Óvatosan magam elé húztam a füzetet végül, aztán elkezdtem az egészet átlapozni úgy, ahogy van. Sokan csinálják az egyetemen azt, hogy több tárgyat vezetnek egy füzetbe, de ő szerencsére nem ezt csinálta, viszont annyira összevissza jegyzetei voltak, hogy szinte én magam sem tudtam kibogarászni a lényeget, holott egészen jó zhkat írtam statiból.
Viszont amint megkaptam az engedélyt, a kezembe is vettem egy rózsaszín - ???? – szövegkimelőt, mert éppen az volt az első látható színnel rendelkező dolog amit megtaláltam. Egy ideig csendben tekintettem át a jegyzeteket, majd egy halk sóhaj kíséretében elkezdtem kitépkedni és összegyűrni a lapokat, amik teljesen használhatatlanok voltak.
- Van egy másik füzeted ugye? – tettem fel neki végül a kérdést – Csak mert ebből semmit sem leszel képes megtanulni.
Valószínűleg fel fogja idegesíteni a dolog, de engem most nem kifejezetten érdekelt ez. Inkább összegyűrtem egyetlen gombócba a papírfecniket, majd felálltam és a kukához sétálhassak velük. Nem vagyok egy szemetelő fajta.
- Csak tessék – intettem a szék felé, majd elővettem a kis aranyszínű Iphone XS-em, és rákerestem arra a könyvre, amiből anno én is pdf fájlban tanultam.
- Nincs most nálam se tablet, se gép, szóval ezzel kell beérned – tettem le elé végül a füzetet, majd a jobb kezemmel kivettem a tollat az ujjai közüll, és egy kicsit közelebb húztam a széket is hozzá. Végül a saját füzetemet toltam elé, és mutattam a telefonomon az első képletre, ami az egésznek az alapja.
- Ezt kell nagyon megjegyezned – írtam le végül a kis gyöngybetűimmel a papírra, aztán a bal kezemben tartott amúgy a mályvaszín lelkivilágomhoz passzoló szövegkiemelővel áthúztam a számokat – Van pár képlet, amit fejben kell tartanod, de erre épül az egész. Ha ez nincs meg, márpedig én nem tudtam kibogarászni az előző füzetedből, akkor onnantól kezdve veszett ügy az egész. Szóval leírok gyorsan egy mintafeladatot is neked, és annak példájára te megoldasz egy következőt. Ja és... Számolj telefonon.
Itt rápillantottam, és egyszerűen képtelen voltam visszafojtani a szám sarkában megjelenő kis vigyort, amikor észrevettem, hogy milyen kis vöröskésben játszik az arca. Tudtam, hogy valószínűleg zavarban lehet tőlem, vagy mellettem, ezért kényelmesen hátra is dőltem a székemen, miközben odaadtam neki a tollát.
- Persze ha kellemetlen neked a szituáció, akkor abbahagyhatjuk itt és most – valahogy nem tudtam visszafogni a kis pimasz élt a hangomból, és bátorkodtam előrenyúlni, hogy a hosszú, szőke tincseket a válla felett, egyetlen finom mozdulattal hátrahúzzam – Csak mert az arcodba fognak lógni, és nem látnál tőlük semmit.

• 1 423 szó • ruha • remélem tetszik New H(e)aven  • Stella & Riley • 1471401822

Riley Rin Hwan
Diákok
Play by :
Kim Jun Myeon
Kor :
25
Foglalkozás :
gyakorló pszichológus, diák
Hozzászólások száma :
24

New H(e)aven  • Stella & Riley • Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: New H(e)aven • Stella & Riley •   New H(e)aven  • Stella & Riley • Empty

Ajánlott tartalom


New H(e)aven  • Stella & Riley • Empty
Vissza az elejére Go down
 

New H(e)aven • Stella & Riley •

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ