Azt mondják okos vagyok, de én ezt nem mindig gondolom így. Csupán a fotografikus memóriám párosul szuper vizuális képességekkel. Így amit hallok azt is elképzelem és az agyam lefényképezi. Például ezért is van, hogy suliban sose kellett tanulnom. Lustának tartanak és ha az iskolát nézzük, tényleg így lehet, de ami érdekel abban bármeddig elmegyek és bármit megteszek. Csak egyszerűen tudom, hogy nincs okom ilyenekkel foglalkozni hisz csettintésre megy. Emiatt is rajzolgatok az órákon meg nyomkodom a telefonom, verseket írok amikor épp mit. Amúgy kedves vagyok, bár kevés embert kedvelek meg igazán, de azért a kevésért bármit megtennék. Ilyen Pola is azt hiszem, örülök, hogy ilyen barátokra sikerült szert tennem. Igaz hatalmas kocka vagyok, képes vagyok egész napokat eltölteni a gépem előtt és csak enni meg wc-re elmenni amit éppen muszáj. Persze ezt biztos sokan ismerik, hiszen ilyen egy átlagos srác manapság aki menekül kicsit a világ elöl ami úgysem értené meg. Nagyjából ennyit elég tudnod, nem szeretek magamról beszélni. Tényleg, ha már olvasod beszélhetnénk rólad is nem?

Csak ülök a padban. Csak ülök... Közben Pola felé tekintek, ő is elég unottnak látszik. A töri tanárunk olyan, mint egy hiperaktív elmebeteg aki ide-oda futkos az osztályban. Még nagyobb agy, mint én. Emlékszik arra is, hogy hónapokkal ezelőtt lecsapott egy legyet miközben az egyik osztálytársunkat csesztette. Vicc az ember. Szerintem még éjjel sem alszik. Leül, felkel én meg majdnem felrobbanok mert nem hagy koncentrálni. Mondjuk ha tudná mit csinálok már letépte volna a fejemet, bár lehet megszokták, hogy látszólag nem figyelek rájuk mégis jelesek a dogáim, legalábbis általában. Verset próbálok írni, de a zsivaja kizökkent, pedig az nálam ritka. Pedig még ha látná... Azt hiszem kizökkennék egészen az igazgatóig.


Persze kiszúrta... szóval go az igazgatói iroda. Nem mintha annyira meglennék szeppenve rajta, igazából többet vagyok itt mostanában, mint wc-n. A szag is hasonló. Leülök a "dagadt" elé majd behúzom magam a székkel együtt közelebb az asztalhoz, így nyikorog, de olyan cseszettül idegesítően.
-Megint itt Harry. Töröld le a vigyort az arcodról, ezt nem tűröm tovább. Rám förmed én meg most már azért kissé kivagyok. Kirúgatni nem szeretném magam.
-Nézze, kérdezzen bármit a töri tankönyvből és válaszolok rá. Akármit.
-Felesleges, ennek már egyszer bedőltem mikor megszerezted magadnak az ösztöndíjat. Most már mindenki tudja, hogy fotografikus memóriád van. Ezzel a húzással most elvesztetted a támogatásokat, innentől magadnak kell megoldanod az iskola finanszírozását. Értesítem a szüleidet.

Persze kiakadtam, a szüleim koránt sem gazdagok kell az ösztöndíj... Már látom magam előtt ahogy egy szoknyában és parókában állok az egyik sarkon és próbálok pénzt keresni, hogy teljen mindenre.
Komolyan szólva muszáj lesz munkát keresnem suli mellé, vagy kitalálnom valamit, de nem lehetetlen. Valahol mélyen érzem, hogy menni fog ez. Mennie kell. Meglátjuk mit hoz a jövő.