One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Kapcsolatkeresõ

Charlie bácsi && Mara EmptyThaddeus Darnell Wright
Today at 1:22 pm



Lorie x Jude - You are in trouble

Charlie bácsi && Mara EmptyMallorie Dupeyrón
Today at 7:42 am



| Mirabell & Thaddeus |

Charlie bácsi && Mara EmptyThaddeus Darnell Wright
Today at 1:39 am



Behind the business

Charlie bácsi && Mara EmptyRomero D. Bohen
Today at 12:32 am



The snake biting its own tail - Mary & Ewan

Charlie bácsi && Mara EmptyMarianne Brooks
Yesterday at 10:52 pm



Activity Check (09.17-10.01.)

Charlie bácsi && Mara EmptyValentina Delon
Yesterday at 10:22 pm



Valentina & Milo

Charlie bácsi && Mara EmptyValentina Delon
Yesterday at 10:02 pm



Aicha & Aiden - Viszontlátás

Charlie bácsi && Mara EmptyAicha N. Dubois
Yesterday at 9:31 pm



Munkahelyi ismerkedés

Charlie bácsi && Mara EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 9:01 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 36 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 9 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 12 15
Összesen 141 150
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 27 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 2 Bots

Alexandra Ruud, Aveline Everhart, Fable Hill, Marissa Grey, Myna Rosegold, Veronica J. Rhodes


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Charlie bácsi && Mara

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Charlie bácsi && Mara   Charlie bácsi && Mara EmptySzomb. Júl. 20, 2019 1:06 pm




Nem látom az arcát. Nem tudok olvasni az apró jelekből, a mimikája finom rezdüléseiből, a tekintetéből, és ez baj, mert ezek alapján – a családjával ellentétben – majdnem mindig el tudtam dönteni, hogy mit gondol vagy érez valójában. Engem nem tudott átverni. De csupán a szavai és a hanghordozása alapján ez teljesen lehetetlen vállalkozás. És ez csak növeli bennem a bizonytalanságot. Mintha sötétben tapogatóznék. Fantasztikus hasonlat... húzódik egy tűnő grimaszra az arcom, most már átérzem, hogy mennyire találó ez a kibaszott mondás.
Részben azért is, mert most én akarom átverni őt. A tétjét pedig momentán óriásinak érzem. Nem viselném el, ha megtudná az igazságot. Nem ilyen hamar, ilyen váratlanul... erre még nem készültem fel.
Csapong és vihorászik. Annyira nem illik ebbe a szobába a jelenléte, hogy olykor már szinte fájdalmas magasságokba csap. Két hónap telt el. Nem mondom, hogy megbirkóztam vele, hogy az ajtón kívül hagytam a munkám, Angie-t, a világot. Csak próbálom elhitetni magammal. És a közelgő műtétre koncentrálni. De ez a szituáció kíméletlenül az arcomba csapja, hogy őt is teljesen elvágtam magamtól. Itt fekszik mellettem, de nem is lehetne ettől távolabb.
A kérdésére, hogy miért lentre kell költöznie, nem válaszolok, de szerencsére nincs is rá szükség, mert amint elhadarja a nagymonológját, hozzá is teszi, hogy inkább nem is akar tudni róla, és tova is reppen az ablak felé. Nem világosítom fel, hogy Angie is odalent lakik. Előbb-utóbb úgyis rá fog jönni.
Az ajándék… nagyon nem hiányzott. Szinte érzem, ahogy lesi a reakcióm, kivételesen nem beszél, de a figyelme rám összpontosul. Bizonyára valami olyasmiről van szó, aminek kifejezetten örülnöm kellene. Csakhogy fogalmam sincs, hogy mi az. És nem is tapogathatom ki előtte. Arra viszont remek alkalom, hogy elérjem: hagyjon magamra végre. A csend, ami a csörömpölést követi, túlságosan mély, túlságosan hosszú, a várakozástól lassan a torkomban dobog a szívem. Nem láttam a poharat. Vajon feltűnt neki, hogy kellett volna? Lebuktattam magam? Vagy annyira ledöbbent, hogy nem érdekel az ajándéka, hogy emiatt van csendben? Milyen mélyen bánthattam meg? Bár ahogy ismerem, úgysem fogja kimutatni. Vagy csak tudomásul veszi, közli, hogy bunkó vagy, Charlie, és felhúzott orral, gőgösen kivonul az ajtón.
A reakciója, a nevetése viszont engem ér váratlanul.
- Reménykedtem benne – mormogom halkan, és összepréselem az ajkaim. Ezek szerint nem jött be. De valahogy akkor is ki kell tennem a szobából.
- Jó kedvem sincs, és rád sem számítottam. De mindegy is, mert bizonyára azért vagy itt, hogy a nővéredet bosszantsd. – Mint ahogy minden tettét ez vezérli. Akkor voltam igazán vak, mikor azt hittem, azért kedvel, mert… Nem is tudom, mit hittem. Csak magamat csaptam be ezzel.
- De nekem is rossz hírem van, ehhez sem a társaságom, sem a Super Shenron nem lesz elég. – Vagyis ez van a dobozban. A következő mondatából viszont világos: igazam volt, ezt is Angie miatt választotta. Az ajkam alig látható, őszintétlen félmosolyba mozdul.
- Szóval kénytelen leszel taktikát váltani. De okos kislány vagy, biztos megoldod. – A hangom a végére bújtatott iróniába csap, a kislány félreérthetetlen hangsúlyt kap.
- Azt egy percig sem kétlem, hogy leszarod, mi a helyzet, sőt, a balesetről is biztos hallottál. Ha más nem, az újságokból. De megelőzöm a kérdést. Mint látod, jól vagyok. Van még valami, amire kíváncsi vagy?

Charlie Lloyd
Mûvészet
Play by :
Charlie Cox
Kor :
36
Foglalkozás :
színész, producer, zenész
Hozzászólások száma :
18

Charlie bácsi && Mara Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Charlie bácsi && Mara   Charlie bácsi && Mara EmptySzer. Júl. 17, 2019 1:50 pm

His life is on the line of anxiety now
She had enough and he had plenty
Annyira merev a viselkedése és ezt nagyon nem tudom hová tenni. Ez az egész nem Charlies. A szobában fetreng, behúzott függönynél, mogorva és kedvetlen. Azt megértem, hogy nem feltétlenül én vagyok az első személy akit legszívesebben elképzel maga mellett, de itt többről lehet szó ennél, hiszen ahogy rá nézek, már azelőtt is ilyen harapós lehetett, hogy ide érkeztem. Furcsa érzések kavarognak bennem, valamiért törődöm vele és ez annyira nem tetszik. Minden baj akkor szokott kezdődni, mikor az ember nekiáll foglalkozni valakivel, valamivel. Sokkal stresszmentesebb, ha egyszerűen csak lefosok mindent és mindenkit. Nincs elvárás, nincs csalódás. Ennyi.
Mégis… Fura érzésekkel tölt el, hogy ilyen zárkózott. Talán csak mert nem így emlékszem rá. Nem ilyennek ismertem meg. Pláne, ahogy reagál, mikor azt mondom találkoztam Angievel. Nem tudnám megmondani, hogy mit érzek rajta, de valami furcsa. Ahogy a karját tartja rajtam, míg ölelem, ahogy a hangja cseng, az érzés felőle. Mint hogyha nem is ő lenne. Mintha kiszippantották volna belőle az életenergiát. Mint egy árny, aki régi élete fölött lebeg. Nagyon rosszul érzem magam tőle, s ez is késztet arra, hogy pörögjek, hogy ne maradjak egy helyben. Még a saját fejemben kavargó dolgok is elegek lennének ahhoz, hogy teljesen összezavarjanak, de így… Pörögnöm kell, különben gondolkodni fogok és az sosem jó taktika. - Ohh kiket akarsz beköltöztetni fentre? - kérdezem próbálva tartani a viccelődős hangnemet. - Csak nem pizsiparty lesz és engem ki akarsz hagyni belőle? - kérdezem igyekezve rosszallónak mutatni a hangom, majd felkacarászok. Szerencsére eléggé eszelős ahhoz az alap természetem, hogy sosem hangzik teljesen őszintének a hangom. Sosem lehet teljesen bízni, abban, amit mondok, vagy abban, ahogy mondom, hiszen sokszor saját magam sem tudom pontosan. - A lenti szoba teljesen jó lesz… nehogy zavarjam a köreiteket Mrs. Perfectionist-el. Még csak az kéne, hogy halljam, ahogy éjszaka sikongat… Vagy azt se szokott? Az túlságosan halandó emberi dolog lenne… Biztosan akkor is tökéletesen merev és unalmas - mondom nagyon nevetgélve. - Jaj, várj, ebbe inkább ne menjünk bele, nem akarom tudni! - szögezem le gyorsan, s inkább el is indulok függönyt kihúzni, meg az ajándékért, aminek úgy örültem, mikor megtaláltam. Fából van faragva, kézzel, még az első szériák egyikében gyártották, nagyon aprólékos, nagyon menő! Egy igazi Super Shenron szobor, minden Dragonball fan legnagyobb álma és mellette egy eredeti Dragonball játék, még a régi időkből. Ez igazi relikvia! Tökéletes állapotban van, az eredeti játékkal és fejlesztésekkel. Szerintem szupermenő és nem… Szép? Azt mondta, hogy… SZÉP? Annyira ledöbbenek, hogy tátva marad a szám, s csak mozdulatlanul nézem végig, ahogy a dobozt félretéve halálba taszítja a bögrét. Meg sem rezzenek, ahogy az apró cserepek szanaszéjjel pattannak, s ő sem tűnik kifejezetten felzaklatottnak. Lassan visszanézek rá a dobozról, s úgy hallgatom végig, ahogy szó szerint kidob a szobából. Felszalad a szemöldököm, karba fonom a kezeimet, s vagy két percig csak figyelem őt, csendben, mozdulatlanul, próbálva felfogni, ami történt, majd, teljesen váratlanul hirtelen hangosan nevetni kezdek. Nagyon hangosan és cseppet sem hisztérikusan. Ez most nagyon szórakoztat, még a könnyem is kicsordul. - Azt hiszed, hogy azzal, hogy megsértesz, majd kizavarsz majd duzzogva elvonulok? Hát tényleg ennyire nem ismersz? - kérdezem tőle továbbra is nevetve, majd hallhatja a kacagásomat, ahogy kisasszézok a szobából, de csak a lapátért és a seprűért megyek, hogy senki ne nyírja ki magát a szilánkokon, s elkezdem feltakarítani a cserepeket. - Még nem döntöttem el, hogy csak szimplán szar kedved van, vagy még utálsz is mellé, de az a rossz hírem, hogy… hát hogy leszarom - mondom annyira természetes egyszerűséggel. Mindig is ilyen voltam és ha csak egy kicsit is emlékszik rám, akkor ezt is tudja. - De ha nem kell a Super Shenron, csak szólj, majd én kirakom valahova… Pedig már előre elképzeltem Angie arcát ahogy hisztirohamot kap és olyanokat vinnyog, hogy “Mit keres az a förmedvény a polcon!”, persze mindezt fejhangon… Vagy azt, hogy “Azt tudtam, hogy a húgomnak borzalmas ízlésficama van, de rólad nem gondoltam volna Charlie… Azt hittem te már felnőtt ember vagy…” - mondom tovább elváltoztatott hanggal, s remekül szórakozom, ahogy kiparodizálom a nővéremet. Kuncorászom magamban, miközben pucolgatom fel a földet. Nem utálom a családomat amúgy, csak… nem értjük meg egymást, egyedül a nevünk tart minket egybe. Szerintem ők hamarabb utálnának engem, mint fordítva. Az utálat fárasztó és nekem nincsen rá energiám. Se arra, hogy azzal foglalkozzak, hogy végleg elveszítettem e a jó kapcsolatomat Charlieval. Na majd meglátjuk. Amúgy se megyek innen sehova, ameddig ez ki nem derül...
♥♥♥

Damarys White
Média
Play by :
Bridget Satterlee
Kor :
23
Foglalkozás :
Botrányhős
Hozzászólások száma :
14

Charlie bácsi && Mara Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Charlie bácsi && Mara   Charlie bácsi && Mara EmptyPént. Jún. 14, 2019 11:24 pm




- Nem vagyok telhetetlen alak, ezzel az eggyel is bőven beérem – jön a válasz reflexből, ami azért nyomokban emlékeztet a baleset előtti önmagamra. A hangomban felsejlik a megszokott, kicsit szemtelen, kicsit komolytalan, de azért kedves színezet, csak túl sok minden van, ami leárnyékolja.
Nagyon meglepett. Ráadásul a lehető legrosszabb időben. De nem csak a hangomban, bennem is összekeveredik a hirtelen öröm, hogy újra… látom, na igen, és mindaz a neheztelés, amit az elmúlt hónapokban éreztem iránta. A mélységes önsajnálatomról nem is beszélve. A gondolattól viszont, hogy bármelyik pillanatban rájöhet: mi történt, eddig teljesen idegen félelem tör rám. Nem akarom, hogy tudja. Nem akarom, hogy úgy nézzen rám, mint egy fogyatékosra. Egyszerűen csak, nem akarom átélni.
A szívverésem felgyorsul, amit így, hogy rajtam fetreng, akár meg is érezhetne, de amennyire be van sózva, nem hinném, hogy feltűnne neki ez az apróság, ha mégis, akkor is bőven a frászkapás számlájára lehet írni. Az utolsó mondata akaratlanul is megragad a fülemben. A szívem és a szeretete relációját inkább tényleg ne bolygassuk.
- Kár. Pedig kis híján szerelmet vallottam, de tönkretetted a pillanatot – ironizálok, de mosoly nem követi a szavaim, maximum egy egészen halvány. A színészekről mindenki azt hiszi, hogy bárhol bárkit átvernek, mert hát ez a szakmájuk, bármit eljátszanak, nem?  Vagyis most az lenne a feladatom, hogy elhitessem vele: minden a legnagyobb rendben van. És esküszöm, próbálkozom is vele, de az az igazság, hogy akármilyen profi rögtönző is vagyok a színpadon… a saját életed, a saját kapcsolataid, az teljesen máshogy működik.
Talán kicsinyes gesztus, hogy haragszom rá. Még szemtelenül fiatal, nyilván próbálgatja a szárnyait. A határait. Másokét. Talán nem is az a legjobb szó rá, hogy átvert. De valahol mégis. Tisztában vagyok vele, hogy az egóm az, ami nem engedi, hogy csak úgy eltekintsek felette. A férfi büszkesége. Már amennyi még maradt belőle.
Szóval a többiek se tudtak róla? Igen, ez végül is rá vall. De azért nem dőlök be neki ilyen könnyen, valami oka biztos van, hogy hazajött. Pont most. Túl jól ismerem, de egyelőre nem firtatom. És az sem lep meg annyira, hogy Mrs. White-ék nem tárt karokkal fogadták. Sajnálom, Mara, ezúttal én sem leszek kéznél.
Ahogy Angie-t szóba hozza, azért megrebben a szemöldököm. Beszéltek az előbb, de nem tudom miről. Abban megállapodtunk, hogy a vakságomat nem áruljuk el neki, ahogy a média előtt is sikerült eddig titokban tartani. Nem mintha annyira kereste volna a kapcsolatot a családdal, tudtommal egyszer sem hívott fel senkit, és a mi hívásainkat is ignorálta, de most, hogy itt van… néhány fokkal azért bonyolultabbá teszi a helyzetet.
- Beszéltél vele? – próbálom meg kideríteni, hogy mit mondott neki. Bár ha elszólta volna magát, azt már úgyis tudnám. – Ha a lenti szobát foglalod be, akkor nekem sincs kifogásom. Angie-nek még nem szóltam, de a fentiekre szükségem lesz.
Annál jobb, minél távolabb van. Egy részem azért sejti, hogy hosszú távon úgysem lehet majd eltitkolni előle. De azt szeretném, hogy minél később jöjjön el ez a pillanat. Jövő héten megműtenek. Legalább addig kibírhatta volna.
Ahogy felugrik, lesiklik róla a tenyerem, de alig van időm feltenni a szemüvegem, már vissza is rohan, és a kezembe nyom valamit, ami… fogalma sincs, hogy mi lehet. A tapintásából ítélve valami doboz, aminek levette a tetejét, de mást nem tudok megállapítani róla.
- Elég hosszú – válaszolok röviden a kérdésre. A másnaposság egyelőre megteszi. De ötletem sincs, mit kezdjek ezzel az ajándékkal. Nem akartam megbántani, de úgy látszik, elkerülhetetlen. Ha megsértődik, talán egyszerűbb is lesz a dolgom.
- Köszönöm. Nagyon szép – blöffölök, majd a dobozt az éjjeliszekrényre csúsztatom. Ez már viszonylag begyakorlott mozdulat, nem kell tapogatnom utána. És emlékeim szerint nincs is rajta semmi, ami miatt nem férne el rajta, de a hangos csattanás, majd a szétszóródó üvegszilánkok jellegzetes hangja rögtön a tudomásomra hozza, hogy ebben tévedtem.
Hangtalanul sóhajtok egyet, de ettől nagyobb érdeklődést nem mutatok iránta.
- Nem bánnám, ha visszahúznád a függönyt. Alszom még pár órát, mint látod, nem vagyok a helyzet magaslatán– célzok ezzel részben a frissen összetört gondolom-bögrére. És implicit az is benne van, hogy nem tiltakoznék, ha magamra hagyna.


Charlie Lloyd
Mûvészet
Play by :
Charlie Cox
Kor :
36
Foglalkozás :
színész, producer, zenész
Hozzászólások száma :
18

Charlie bácsi && Mara Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Charlie bácsi && Mara   Charlie bácsi && Mara EmptySzer. Jún. 12, 2019 7:57 am

His life is on the line of anxiety now
She had enough and he had plenty
Nem tudom eldönteni, hogy tényleg ennyire nem örül nekem, vagy csak ennyire megleptem, vagy mi lehet az oka a kissé távolságtartó hangulatnak. Már amennyire ez lehetséges, miközben éppen rajta fetrengek, de hogy őszinte legyek, annyira nem érdekel a dolog, hogy vissza vegyek a tempóból, sőt, annyira pörgök, mint aki benyomott vagy 5 kávét, pedig csak kettőt ittam Samnél. - Miért, hány másik unokahúgod van még? - kérdezem dorgálva a megdöbbenésére. Úgy játszom, mint hogyha azt hinném, hogy mindenki alig várta az érkezésemet, pedig tudom, hogy egyikük se kíván még a háta közepére sem, de hát ez engem mégis mikor és hol érdekelt?
Megforgatom a szemeimet a szavára, mint ha láthatná. Jaj ne dramatizáljuk már túl  dolgokat. Infarktus? Mitől? - Ha aludtál volna, csak viccesebb lett volna… Akkor talán még meg is ijedsz, hogy mi történt, de így se volt rossz… Jaj, ne drámázzál már, azt tartsd meg a színpadra, ha bármi baja lesz a szívednek, az az alkohol és a sok munka miatt lesz, nem az én szeretetemtől - mondom kicsit felkacarászva.
Én TÉNYLEG nem akadok fent semmin. Eddig még nem tett megjegyzéseket, nem vágott a fejemhez semmit, néhány nyelvbotlás még simán belefér. Hát mégis mi másra számíthatnék az én szeretett családomtól? - Haza. New Yorkba és ne aggódj, ők se tudtak róla. Senki sem. Csak jöttem. Hiányzott a házi koszt… - mondom megint kissé nevetgélve, lehet kissé eszelősen is, pedig ma még nem is ittam, hiszen a hajnal az még a tegnap része… - Amúgy… anyáméknál éppen… nincsen ügyfélfogadás… - mondom finoman fogalmazva. - De ne aggódj, nem maradok nálatok sokáig. Angie biztosan nem akar huzamosabb ideig egy levegőt szívni velem, de azt mondta befoglalhatom az egyik vendégszobát egy időre. Remélem te sem bánod. Nem leszek jobban a terhetekre, mint bármikor máskor bárki máséra - önkritika. Ez legalább jól megy. Szeretek elefánt lenni a porcelánboltban. Az legalább vicces. Pláne a nővérem porcelánboltjában.
Függöny kihúz, elrohan, azt se tudom hol áll a fejem. Azt hiszem nem is akarok nagyon lelassítani Charlie közelében. Végiggondoltam én ezt az egészet egyáltalán? Nem hiszem, de már mindegy. Előtúrom az ajándékát, majd visszasasszézok, tényleg olyan vagyok, mint egy tornádó. Izgulok. Vajon tetszeni fog neki? Lehet neki nem jelentett igazán semmit, hogy elárulta a gyerekkori kedvenc képregényét, de bennem valahogyan megmaradt és ha már egyszer japánban jár az ember… hát ez a minimum. A bozoka nem egy díszcsomagolás, nem volt nekem ilyesmire időm, csak nem akartam, hogy baja legyen, azért raktam bele egy dobozba, szóval mivel nem nyúl utána, így izgatottan felnyitom a tetejét, majd a kezébe nyomom, s várom, hogy mit fog szólni. - Hát te vagy az én egyetlen Charlie bácsikám! Az a minimum, hogy megörvendeztetlek valamivel! A ház Úrnőjének falra aggatható házi áldást hoztam, meg a császárnék teáját, bár ahogy ismerem, majd beteszi a kacatok közé… Nem is érdekel - mondom továbbra is derűsen, de nem tudok csendben maradni, nem tudok leállni, nem tudok megállni úgy, hogy itt van. Nagyon furán érzem magam. - Miért fetrengsz itt a sötétben fényes nappal? Talán hosszú volt a tegnap éjszaka? - kérdezem felnevetve, ahogy vissza vetem magam az ágy végébe. - Nem mondom, a másnap kellemetlen tud lenni, bántanak a fények, hangok, mozgás… - nevetgélek tovább a szemüvegére célozva. Olyan fura… Minden olyan fura...
♥♥♥

Damarys White
Média
Play by :
Bridget Satterlee
Kor :
23
Foglalkozás :
Botrányhős
Hozzászólások száma :
14

Charlie bácsi && Mara Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Charlie bácsi && Mara   Charlie bácsi && Mara EmptyVas. Jún. 09, 2019 9:14 pm



Sosem tűnt fel eddig, hogy három hónap ilyen rettenetesen hosszú idő. Pedig sokszor álltam már a küszöbén. „Baszki, Charlie, három hónap, és megnősülsz! Esküszöm, jobban parázok nálad." „Gratulálok, három hónapon keresztül te leszel őfelsége, lehengerlően zakkant III. Richárd.” „Három hónap múlva kezdjük a forgatást, Charlie, a feladat, hogy addig szedj magadra kábé 20 kilónyi izmot, és frankó szuperhős leszel."
De az idő mindig olyan gyorsan elrepült.
Bezzeg most… most mintha visszafelé araszolna. „Három hónap, és megműtenek, Charlie. Bízz az orvosokban. Sikerülni fog.” A menedzserem szavai. Valahányszor itt van, próbálja titkolni, hogy bokáig be van szarva, de nem kell látnom hozzá, hogy tudjam. Angie-n is érzem a feszültséget. És hogy bizonytalan. A leghatározottabb nő, akit valaha ismertem, de most fogalma sincs, hogy mit tegyen. Ő máshogy oldja meg. Ő nem suttog a fülembe biztató, kegyes hazugságokat. Már nem. Az első héten próbálkozott vele, de leállitottam. Azóta ritkán jár be hozzám. Kivár. Mint a vihar előtti csend. És a munkájába temetkezik.

Az emeletre is hallom, ahogy hangosan csapódik a bejárati ajtó. Finoman megremegnek a falak. Csak egyvalakit ismerek, aki képes ilyen vehemenciával közlekedni, de ő most elég messze jár innen. Tudom, hogy Angie ment el valahová. Beszivárgott a parfümje illata.
A következő pillanatban viszont több váratlan dolog is történik egyszerre. Nagy robajjal kivágódik az ajtó, már ezzel is a frászt hozva rám hirtelen. Automatikusan odakapom a fejem, egy pillanatra meg is feledkezve róla, hogy nincs sok értelme. Aztán a visítás. A belém nyilalló felismerés. Majd az ezt követő rázós  becsapódás.
- Mara? - nyögöm ki, amint a döbbenettől szuszhoz jutok. Az ujjaim a takaróba fúródva keresnek biztos támpontot. Igaz sötét van, nem láthatja, de inkább lehunyom a szemem, hogy véletlenül se szúrja ki, hogy nem rá fókuszálok. Hogy kerül ide? Miért nem szólt, hogy jön? Vagy csak engem nem értesítettek?
Az eddigiekből ítélve, úgy néz ki, hogy még nem tudja...
- Úristen, mint valami torpedótámadás. És ha aludtam volna? Ha egyszer megáll a szívem, a te lelkedben fog száradni. - A bal tenyerem azért lassan, üdvözlően a hátára simít. Ha már ilyen otthonosan fetreng rajtam.
- Haza? Mióta laksz nálunk? - hökkenek meg a kijelentésén. Aztán leesik, hogy talán nem is úgy értette. Az hiányozna még. - Nem szólt róla senki, hogy visszajöttél - teszem hozzá, lágyítva kicsit az előbbin. Nem akarok bunkó lenni vele, bár tény, hogy annyira nem örülök ennek az időzítésnek. És amúgy sem tudom, hogy... hányadán állunk. Elutazott, és sosem beszéltünk arról, ami történt. Ami majdnem történt. És azóta róla is kiderült néhány apróság.
De egy biztos: a legkevésbé sem készültem fel a vele való találkozásra. Meg sem fordult a fejemben, hogy ha eddig nem, majd épp most, a műtét előtt bukkan fel újra. Nem akartam, hogy így lásson. És most sem vagyok elragadtatva a gondolattól.
- Ne húzd el a függönyt - szólok rá határozottan, mikor leesik, hogy miért ugrott fel az ágyról, de már késő. Hallom a sötétítők surranását. Nagyszerű.
Azonnal a szemüvegem felé tapogatok, az éjjeliszekrényen, még a kórházban kaptam, hogy ne az üres tekintetemet bámulja boldog boldogtalan, de szerencsére nem figyel rám, már rohan is le a lépcsőn. Mire visszatér, már ülésbe tornáztam magam, és rajtam is díszeleg a napszemüveg.
- Miért kapom? - kérdem, hátha mond valami apróságot, ami alapján ki tudom találni, hogy mit hozatott, de nem nyúlok érte. Hülyeség, hisz' úgyis elkerülhetetlen, de képtelen vagyok bevallani neki, hogy nem látok. Hátha csak néhány percre ugrott át. Hátha holnap már utazik is vissza.


Charlie Lloyd
Mûvészet
Play by :
Charlie Cox
Kor :
36
Foglalkozás :
színész, producer, zenész
Hozzászólások száma :
18

Charlie bácsi && Mara Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Charlie bácsi && Mara   Charlie bácsi && Mara EmptyPént. Május 31, 2019 4:32 pm

His life is on the line of anxiety now
She had enough and he had plenty
Most mondhatnám azt, hogy meglepődtem, de az hazugság lenne és többségében nem szoktam saját magamnak hazudni. Legalább magamnak ne, ha már másoknak olyan könnyen megy. A kis bőröndkémet húzogatom az elegáns házak között, nem sietek, lassan fújom ki a cigaretta füstöt, miközben haladok a nővéremék háza felé. Az anyámékkal való találkozás enyhén szólva sem volt szívmelengető. Negyed órán át anyám csak azon vonyított, hogy hogy voltam képes szó nélkül elmenni és akkor még bele sem kezdett abba, hogy nem kerestem őket, vagy hogy milyen képek jelentek meg rólam az interneten. Egy darabig türelmesen hagytam, hogy visítson velelm, míg apám rosszalló megjegyzéseket tett, majd megköszöntem az idejüket és ott hagytam őket és csak akkor kezdtem el dühöngeni, mikor már nem láttak. Ebből már igazi expert vagyok, hogy nem mutatom előttük az érzelmeimet. Sokkal egyszerűbb így, de már lenyugodtam. Nem vártam nyakbaborulós köszöntésre, de azért néha jól esne egy-két kedves szó. vagy semleges. Bármi, ami nem negatív, de mindegy.
Elpöckölöm a csikket a háztól nem messze, majd felcipelem a bőröndkémet a pár lépcsőfokon, s már éppen nyomnám meg a csengőt, amikor hirtelen valaki feltépi az ajtót, s meglátom a nővéremet, amint éppen valakinek nagyban magyaráz valamit, hatalmas mosollyal, messziről érzem a Gucchi parfümjének az illatát, csörgős karkötők a csuklóján, nagy fülbevaló, kék magassarkú, rövid szoknya… Mint aki éppen a kifutóra készül… Vagy a sarokra… Ehhez képest az én farmernadrágom, “break the rule” feliratú pólóm és farmerkabátom, aminek az ujjai és a kapucnija pulcsi anyagú egészen lepukkantnak tűnik, pedig ezek is márkásak, de az, hogy mindehhez vans tornacipő van rajtam, kiengedett haj és a bal csuklómon megannyi csomózott, illetve bőrszíj karkötő… A helyzet az, hogy én nem érzem rosszul magam, sőt, de ahogy ő végigmér engem, lehervad a mosolya, majd csak ennyit mond a telefonba “Mindjárt visszahívlak…”, majd lenyomja a telefont, s karba font kezekkel, felhúzott szemöldökkel néz rám.
- Hello Nővér! Te is hiányoztál nekem! Ne aggódj, most KIVÉTELESEN elnézek az öleléstől! - mondom nagy mosollyal, de gunyoros hangon, majd úgy teszek, mint aki elgondolkodik. - - Jah várj, mégsem! - mondom, majd hirtelen jól megölelem, hogy kissé meggyűrjem kosztümkabátját. Visszaölel, de nem túl nagy ovációval, s szóra nyitja a száját, de erre újra megszólal a telefonja, odapillant, majd csak sóhajt egyet.
- Ahogy látom maradni készülsz. Foglald be a vendégszobát, nekem most rohannom kell, majd a részletekről később beszélünk! - mondja csak jótékonykodó hangnemben, s be is enged, s azzal ő már ki is lép. - Találsz ételt a hűtőben. Tudod a járást… - mondja, de látszik rajta, hogy már oda se figyel.
- Charlie itthon van? - kérdezem érdeklődve, mire egy pillanatra rámnéz, de valami furcsa suhan át az arcán, de végül csak legyint, mint akinek nincs ideje belemenni a részletekbe. Már a telefonját fürkészi.
- Igen. A szobában, gondolom. Majd köszönj be neki. Későn jövök. - mondja, azzal már el is rohan, újra telefonnal a fülén. Utána pillantok, majd belépek a tökéletesen rendbe tartott, túlságosan steril házba. Ugyan ilyen környezetben nőttem fel, semmi újdonság, mégis néha meglepő. Irtózom ezektől a személytelen, szinte bemutatótermi berendezésektől amit modern designek hívnak…
A nappaliban hagyom a bőröndöm és a hátizsákomat, lerúgom a cipőmet a lábamról - csak azért, mert tudom, hogy azt a nővérem utálja -, majd elindulok a háló felé. Miért van Charlie a hálóban? Ilyenkor dolgozni szokott. Vagy lehet későn ért haza? Halkan lopakodok az ajtóhoz, majd kis mosollyal várok pár pillanatot, végül pedig hirtelen tépem fel az ajtót, rohanok be a szobába, s az ágyra vetem magam, lehetőleg rá - miért van itt ilyen sötét? -, miközben hangosan visítok. - Charlie bácsi! - tudom, hogy ezzel idegesíteni tudom, nem úgy, mint a nővéremet, de mégis szeretem bosszantani. Ha megtalálom, akkor elkezdem őt agyon ölelgetni. - Hát kinek a kedvenc unokahúga tért haza? - kérdezem viccelődve, de igazából szeretetteljes hangon. - Mi ez a kripta hangulat itt? - kérdezem, majd gyorsan lepattanva róla, elindulok az ablakhoz, hogy kihúzzam a függönyt. - Jaj de dinka vagyok, a táskában maradt amit neked hoztam! Várj, ne menj sehová! - pörgök össze-vissza, majd már ki is rohanok a szobából, a táskámhoz, hogy kitúrjam belőle a kis dobozkát, majd vissza is rohanok vele, s felé nyújtom. - Tessék, ezt neked hoztam! - mondom hatalmas vigyorral.
♥♥♥

Damarys White
Média
Play by :
Bridget Satterlee
Kor :
23
Foglalkozás :
Botrányhős
Hozzászólások száma :
14

Charlie bácsi && Mara Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Charlie bácsi && Mara   Charlie bácsi && Mara Empty

Ajánlott tartalom


Charlie bácsi && Mara Empty
Vissza az elejére Go down
 

Charlie bácsi && Mara

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Lakóhelyek :: Házak-
^
ˇ