One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Interview with...?

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyAmicia Cole
Today at 10:13 pm



Kapcsolatkeresõ

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyEbony Moontone
Today at 9:44 pm



New York Public Library ** Dean & Elaine

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyDean Calver
Today at 9:21 pm



You always late

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyKeagan Gooding
Today at 9:11 pm



Elkészültem az elõtörténetemmel...

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyAurora Cabot
Today at 9:05 pm



Rae & Flor - SMS

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyRaelyn J. Winters
Today at 7:47 pm



Munkahelyi ismerkedés

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyMyna Rosegold
Today at 7:15 pm



Helyszínigénylés

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyAlexandra Ruud
Today at 6:41 pm



Flor&Dorian - all goes wrong

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyFlor Sanchez Moreno
Today at 6:11 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin

Share
 

 ღ Who am I Odette or Odília? ღ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyHétf. Aug. 19, 2019 11:08 pm

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


A vezetett fénypászma egyelőre elmaradt, de már csak pár hét választott el minket attól, hogy a nagyközönség előtt vérre menő előadás kerekedjen, aminek egyik főszereplője bizonyosan Alexander Dashkov lesz. A zenét még nem gyűlöltem, amit évtizedekkel korábban Csajkovszkij nevéhez jegyezte a nagyérdemű, de előfordult már, hogy egy-egy dallamtól képletesen is, de okádhatnékom van. Tudod, amikor már annyira eleged van valamiből, de a torkodon akkor is lenyomják, mert az kell. Félreértés ne essék, a karácsonyi faszságokból is elegem volt, amikor újat már nem képesek kitalálni, de a hatezredik alkalommal is ugyanolyan lelkesedéssel, fapofával vigyorogva képesek lejátszani a White Christmas-t. Meg a lófaszt.
Mozdulatlanul követtem végig az orosz nő mozgását a színpadon, a szemeim akaratlanul is a lábára tévedtek rövid időre, de leginkább a koordinációja volt az, ami érdekelt, hogy hogyan volt képes kordában tartani a fájdalmát. Azok az apró mentések és újrakezdések mintha természetesnek tűntek volna avatatlan szemek számára, de analitikusan megfigyelve voltak hibák. Habár a kritika jelen pillanatban egészen messze állt tőlem, de tudnom kellett nekem is, hogy mivel van és lesz dolgom. Még akkor sem mozdultam, amikor a zene robajló dallama elhalkult, a nő pedig a meghajlást követően elhagyta a színpadot. Vagy mondjam inkább süllyedő hajónak?
Mielőtt még a kritikusok, a nejem észrevett volna, felkeltem a székből, hogy a lehető legcsendesebb mozdulatokkal átsétáljak az interjúztató terembe, és az ígéretemhez híven a legutolsó sor legszélén fogom lepakolni a seggem, mert ha valamit mondok vagy kijelentek, az úgy is van. Nem igazán szoktam picsamódra hajladozni a véleményemmel/döntésemmel.
- Olyan izgalmas volt! - csapódott be Tina a mellkasomhoz, karjaival a nyakamba csimpaszkodva, az elégedett, izgalomtól izzó mosolya pedig sokkal lágyabbá tették azokat a mindig különös francia arcvonásokat, amiket az elmúlt évek alatt sem tudtam megszokni teljesen. Kétségkívül gyönyörű nő a feleségem, és nem érdekelt az soha, hányan fordultak utána, de azt se felejtsük el, hogy kibaszottul sokszor horgadt fel köztünk a vita, mert gyűlöltem azt, hogy ennyire megszállottan balett őrült volt. A bordái már kurvára látszottak, a lapos hasa szinte el is tűnt, és mindenen az arcvonások sem segíthettek. Aggódtam érte, hogy bassza meg. - Olyan jó, hogy itt vagy, Keith! - lábujjhegyre állva a nyakamba bújt, hogy a szoros ölelésben elmerülhessen el pillanatra. - Mennem kell átöltözni. A színpadra hívnak majd engem is, képzeld, nem is tudtam... és és és - rugózni kezdett a nő, akivel évekkel ezelőtt a holtomiglan-holtodiglant fogadtuk meg, és mielőtt bármit is mondhattam volna, már ki is szökött a karjaimból, nekem meg nem volt más dolgom, mint hogy vigyorogva utánanézzek. A barna loknikat még láttam elsuhanni a folyosó végén, aztán a fejemet a mögöttem feszülő falba vertem.
- Baszdmeg! - kikövetkeztettem. Ugyan mi a faszomért hívnák fel őt is? Ugyan mi a picsáért kell neki is itt lennie? Megköszörültem a torkomat, pár perccel később már az ajtónyitásnál besoroltam a riporterek közé, ahol a nagy tömeget kikerülve tényleg sikerült kiverekednem az utolsó sor utolsó székét. Kellett a hely, utáltam, ha a térdem mások hátába állt, ott meg képes voltam akkora terpeszre, hogy nem szégyelltem. A sugdolózások és találgatások közepette a színházigazgató kért szót, és olyan hidegzuhanyt indított útjára, ami többeket is ledöbbentett. Ami engem illetett, csak egy visszafogott akurvaistenbasszameg sikeredett csak, de a tényként közölt vendégelőadók, a sérülés mivoltára már a tekintetem a sérült oroszon függött, hogy vajon mi a szent szar fog történni vele. De mintha egy baszott kőszobor lett volna, az érzelmek abszolút nem tükröződtek az arcán kezdetekben. Jó, nagyon jó, rohadtul nem kéne kikezdeniük ezeknek a sakáloknak.
- Tina Bernard-Lackwood! - a nejem helyesbít. Nyomatékosít, feddő éllel a hangjában. Hát ki más kérné ki már a nevét, ha nem ő? Egy nyomorult sajtótájékoztatón, ahol nem is az övé a teljes szerep. Gratulálok! - Borzasztóan izgatott vagyok a szerep miatt, annyit készültem rá, el sem tudják képzelni! - izgatott nevetés hangzott fel Tina szájából, alkarjaival megtámaszkodva az asztalon is. A mélyzöld ruha tökéletesen passzolt a bőrszínéhez. - Sajnálom, ami Tatival történt, de sajnos első kézből tudom, hogy a balesetek részei az életünknek, meghatározóan - az, hogy becézni kezdte azt az orosz nőt ott az asztal másik oldalán, arculcsapásként ért. Tina nem igazán rajongott a riválisaiért, és ha sajnálkozva is, együttérző pillantással felém is nézett, csak lassan ráztam meg a fejem. Kurvára nem fogok felmenni arra a kibaszott színpadra, arról letehetett. A faszkodó szokása volt, hogy állandóan megpróbált belevonni ezekbe a szaros interjúkba. A következő pillanatban már a pillantása elvándorolt rólam, hogy válaszoljon arra, hogy hogyan készül a szerepre, hogy milyen étrendet követ (amiben rohadtul hazudni fog), hogy érzi magát jelenleg és milyen szerepei voltak, de minden egyes kérdést túlharsogva egy erősen akcentussal bíró orosz dörgő hangja vágta ketté a morajlást.
- Fel fog lépni, Ms. Dragomir? Képes lesz rá? És mit jelent az, hogy egy nagyobb műtét? Mi történt? Beszélhet róla? Nem izgul Vlagyimir érkezése miatt? - lehet, hogy az a szabály, hogy egy ember, egy kérdés, de ez a tulok éppen lenyúzta a saját bőrét a képéről és annyit baszakodott, mint senki más. Bármit is mondjon Tatiana, biztos voltam abban, hogy az orosz lapoknak seggig benyal majd ez a szerencsétlen, csak hogy éltesse a hazát, csak hogy az orosz felsőbbrendűség is megjelenjen ezen a jeles eseményen.
- Hogyan készül fel az előadásra a műtét után? - ezek már egy amerikai szavai voltak. Cincogó és károgó hang is egyben. Kurvára antipatikussá tette a tulajdonosát.



Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyKedd Aug. 20, 2019 9:08 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."


A sminkben, és a fodrász által kreált pillanatokban magam elé meredek. Nem voltam jó. Sőt a tökéletestől messze álltam. A koreográfiát játszom vissza a fejemben, és tisztában vagyok vele, hogy hol és mikor rontottam el. Nem akartam megnyomni a végét, de sikerült. A lábam mereven tartom, nem szeretném, ha bárki is észrevenné. Nem szólalok meg, bábként ülök a tükrök előtt, és hagyom, mindenki azt tegyen velem, amit akar. Nem szólok bele, hogy mennyi szemhéjtus kerül fel rám, de még annak ellenére is, amikor megtekintem magamat, egészen szolid az összhatás. A ruhámhoz passzoló szemhéjak, és az a cseresznyés árnyalatú ajakbalzsam csak kiemelik a szememnek a színét. A magas sarkút elvből utasítom el, nem tudnék benne járni, és nem hiányzik, hogy elessek a riporterek és az újságírók előtt. Alexander elém jön, ketten csatlakozunk a felállított asztalokhoz, ahol nemcsak az én nevem szerepel, hanem Tináé is. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mennyire voltak elégedettek vele. Nem mehet kukába a színdarab, és ha nem leszek száz százalékos, akkor le fognak cserélni. Futólag nézek körül, de máris a rosszullét kerülget. Sosem viseltem jól, ha nem a színpadon kellett szerepelnem, hanem efféle sajtótájékoztatókon. Nem vagyok ügyes ebben, de azt megtanultam, hogy az érzelmeimet mindenáron el kell rejtenem, és a szavaimat jól meg kell válogatnom, ha nem akarok holnapra egy nagy adag kárörvendést a nyakamba. Kihúzom magam, és töltök egy kis vizet a látszat kedvéért, de nem kóstolok bele. Mr. Dubois hamarosan meg is nyitja a beszédjével a csapot, és megkapom az első hideg zuhanyt. Miért nem várhattunk vele? Három és fél hét alatt képtelenség felkészülni két szerepre is, de ami ezután elhangzik, még nagyon sokáig ver éket a fülemben. Az orosz államfő tiszteletére lett előhozva? Ilyen lehetőségem sosem lesz még egy. A hazámnak táncolhatok, ez nem olyan felkérés, aminek ne szeretnék eleget tenni. Sűrűn pislogok, és fogadom a vakukat is, de zavar, hogy rám irányul a figyelem. A sérülésemet csak rébuszokban mondja el a színházigazgató, és áldom érte az eget, hogy nem merül bele a részletekbe. Megszorítom a kézfejemet, és az egyik kezemet kezdem el tördelni az asztal takarásában. Meg kellene lepődnöm, hogy Tina lesz a fekete hattyú? Nem nyilvánítok véleményt, minden szempár rá szegeződik abban a minutumban, amikor feláll, és tapssal jutalmazzák. Megérdemli? Nem tudom. Szebben, és kecsesebben táncolta el a szerepet, de még nem kellene lemondani rólam sem. A szemem nem is rebben meg, addig, amíg le nem tegez. A férjét sem engedtem, akkor neki miért kellene? Érzem a mellettem ülőből áramló ellenszenvet, de egyikünk sem ad hangot neki. Imád a reflektorfényben lenni. Nem nézek rá, de elkapom azt a pillantást…melyet a leghátsó sorba küld. Eddig fel sem tűnt, hogy Mr. Lackwood itt van, de nem nehéz kiszúrni a sok kamerás emberke között. Mélyen szívom be a levegőt, amikor egy számomra ismerős akcentus harsogja túl a rengeteg kérdést, és én leszek az, akinek éppen felelnie kellene. Közelebb hajolok az előttem álló mikrofonhoz.
- Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a lábam javulást eredményezzen, és a közönség azt az előadást kapja meg, amire jegyet váltottak. – köszörülöm meg a torkomat, mert túl sok a kérdés. Nem szokás ennyit feltenni, és ennyire személyes jellegűeket. Nem készültem fel rá teljesen, hogy szétszednek. – Egy komolyabb műtéten estem át, de a részletekről nem beszélhetek, mert rendőrségi nyomozás zajlik jelenleg is. Kérem, tartsák tiszteletben a határokat. – felelem erőteljesebb orosz akcentussal, és megpróbálok szépen fogalmazni, de idegesítenek, és a jobb combom is zsibbadni kezd. – Nem izgulok a hazám vezetőjének érkezése miatt. Nagy megtiszteltetés lesz előtte táncolni, és valamit visszaadni Oroszországnak ez által. – lágyan cseng a hangom, de amint a háttámlának vetem a testemet, érzem, hogy nem bírok megmozdulni rendesen. – Kérem…ismételje meg a kérdését. – mondom a másik újságírónak, aki kicsit zavarba jön, és megteszi. Óvatosan masszírozom meg a ruhán keresztül a lábamat, de egyáltalán nem jó. – Sajnos a tánckarral nem tudok egy ütemben készülni, ezért külön koreográfust kaptam, aki felkészít majd. – erre egyből ráharapnak, mint a hiénák. – Ki lenne az, aki elvállalta Ms. Dragomir? – többen is jegyzetelni kezdenek, de elveszítem a türelmem. – Erről nem nyilatkozhatok.  – nem állnak le, még jobban rám szállnak, és ekkor hajolok oda Alexander füléhez, hogy tájékoztassam, nem tudok felállni. Valami baromira nem stimmel velem. – A sajtótájékoztatónak vége. – hangzik el az öblös hangja, és meg sem várja, hogy mit szólnak hozzá. Azonnal odafordul hozzám, és oroszul kezdünk el beszélgetni. – Segítsek? – kérdez rá az egyértelműre, de előtte még körültekintek. – Várjunk, amíg kimennek. – felelek halkan. Mindenki szedi a lábát, egyesek az ajtón túlra mutatnak, hogy ott még összeírhatják, amit akarnak. Már megkönnyebbülnék, de Tina tart felénk. – Tatia… - kezdene bele, de Alex felugrik, és ráförmed. – Tatiana most nem ér rá. – a tekintetem az utolsó sornál állapodik meg. Keith Lackwood nem hagyta még el a termet, így szemtanúja lesz annak is, hogy Alexander leguggol, hogy a nyakába tudjak csimpaszkodni, és úgy emelve fel, indul meg a hátsó kijárat felé, hogy minél hamarabb az öltözőmhöz érjünk. A keselyűk még itt köröznek.



Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptySzomb. Aug. 24, 2019 10:39 pm

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


A múltam egy részét a mai napig magammal hordoztam a Studio falain belülre a parkettázott termekbe. Elevenen élt az emlékeimben minden egyes debütálás, viszont hazudnék, mert nem emlékszem minden előadásomra. Az idények idején szinte minden este fellépünk. Rotációkban persze, mert a napi nyolc órányi próbák kurvára megterhelőek a szervezetnek, a lábnak, ráadásul minden héten egy újabb kibaszott cipőt kell betörni, mert akkora a kopás rajtuk.
Mindig is rühelltem az efféle mustrákat, számomra elég volt az, hogy pozitívan döntöttek a szerepekről rám nézve, minek kellett állandóan kirakatba pakolni minket? A balett sem más, mint sakálok gyűjtőhelye viperákkal megspékelve. Nem csak pozitív oldala volt ennek a művészeti ágnak, egy táncos csak egy légies mázat tár a néző elé tulajdonképpen, hanem olyan ellenlábasok, rosszakarók is léteztek, hogy azzal a táncosok munkáját is megnehezítették.
Mint ez a hígagyú lütyő itt. Dashkov-ot ezért már egy hengerrel basztam képen, de most csak megfeszültem a székemen a Dragomirt érintő kérdéseket meghallva. Az állkapcsom is feszülten nyikorgatta össze a fogaimat, remélve, hogy Tatiana megmarad olyan nyugodtnak, mint amilyen nem volt. Nem kellett sok időt eltöltenem vele ahhoz, hogy tudjam, az a kurvára kinyilatkoztatott felsőbbrendűség, amivel a próbákra érkezett, sebezhető volt.
Nő volt, hiába független lény, attól még kibaszottul fájdalmas napoknak nézett elébe. Tina mindenesetre hozta a szokásos formáját, és ha régen fel is hoztam ezeket az allűröket, hogy mit és hogyan kellene finomítania a vélemény formálásán, már feladtam. Igazából nem érdekelt, hogy mit mond már, mert végtére is ő volt a saját maga karrierjének bábmestere. Rezzenéstelenül figyeltem Dragomirt a válasza közben, összeszedett volt és nyugodtnak tűnt, de ha az én viselkedésem is zavarta őt, akkor ez a helyzet meg végképp. Mégsem vontam magamra a figyelmet, és Tina sem tudott most teljesen megmaradni a központi elem. Izgett-mozgott, a keze rebbent türelmetlenül végig az asztalon maga előtt, elrendezgetve a névjegyét, közelebb, aztán távolabb tolva a vízzel teli poharát, a mikrofont. Mindent csinált, csak hogy sikeresen néhány újságíró figyelmét magára vonja, de hasztalan volt a próbálkozása. És kibaszottul zavaró is egyben. Baszdmeg, tudja, hogy mit művel?
A kezdetekben jól alakuló interjúztatásnak Alex vet véget, az ajtó pedig nem messze tőlem kitárul, hogy a riporterek keselyűként károgva vonuljanak ki csalódottan a teremből, és csak akkor álltam fel a székemről, amikor Tina Tatiana felé mozdult el, megvonagló arcvonással fogadva a becézett formájú megszólítást megint.
- Tina! - a széksorok közt indultam meg a pulpitus felé, látva, hogy értetlenül pislog a két orosz irányába, hogy Dashkov mégis mi a lószart akar csinálni Dragomirral, aki kismajomként kapaszkodott a nyakába. Nem volt nehéz kitalálni, hogy épp most tombol a lábában a fájdalom. Az orosz nő kék íriszeit és arcvonásait figyeltem szótlanul. Az a kurva sok gyógyszer már kiürült a szervezetéből, és ha hamarosan nem visz be nagyobb mennyiségű folyadékot, rohadtul szarul lesz, a holnapi próbát meg megint baszhatom. De nem volt már több dobása a nőnek, ezt tudta. Még egyszer nem fog átbaszni, mert akkor nem fog érdekelni, hogy mit akart, nem vagyok a Máltai Szeretetszolgálat egyik nagykövete.
- De én csak - hagyta nyitva a mondatot, ahogy a két orosz után nézett. Most nem mentem utánuk, cserébe az emelvény és az azon függő asztal mellett a kezemet nyújtottam a feleségemnek, aki másodpercekkel később már bele is kapaszkodott. - Te tudod, hogy ki segít neki? Kíváncsi vagyok, hogy a színházi koreográfus tud-e róla... szerinted? - képes volt ezt egy szuszra motyogni, de lelépett hozzám, kíváncsian nézett rám, aztán kifújtam a levegőt hosszan. Még nyitva volt a távoli ajtó, és az is, amin a két orosz siklott ki.
To be or not to be. Egy életem, egy halálom.
- Igen, Tina, tudom - emeltem fel a kezét, hogy a tenyerét érje a borostával keretezett szám, csókoltam rá a bőrre. - Én vagyok az, úgyhogy ha most megbocsájtasz, tudnom kell, hogy hogy van Ms. Dragomir - mosolyogtam rá a nőre, aki ahogy meghallotta és feldolgozta az információt, a jeges pillantását nem kerülhettem el. Egyazon minutumban rántotta el a kezét az érintésemből, mintha megégettem volna és lépett egyet hátra tőlem.
- Ó! - ha azt hiszed, hogy ennyivel meg fogom úszni, hát naiv vagy, öregem. De nem is érdekelt jelen pillanatban, és amúgy is ellépett tőlem, ezért erre már csak bólintani tudtam, leléptem előle, hogy az asztalról lekapjam Dragomir vizes palackját, amivel a két orosz után indultam. A folyosók a hiedelemmel ellentétben nem voltak szűkek, és csak egyetlen ajtó volt csukva, egyértelmű volt, hogy annak túloldalán nem Nessi rejtőzött. Három koppanással jeleztem, hogy megjöttem.
- Itt Lackwood. Engedjenek be, egyedül vagyok - meg a szavaimmal. Annyira senki nem tud utánozni engem, hogy kurva jó performanszban előadjanak engem. Megismételhetetlen vagyok. És baszottul nagy veszekedések előtt állok a szunnyadó vulkán mellett. Izgatott? A faszt.

Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyVas. Aug. 25, 2019 10:19 am

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."

Ezernyi arc ég előttem, és mennyi száj beszél különbözőnyelveken. Az egyik riporter túlharsogja a másikat, és képtelenség érteni, hogy mit akarnak. Engem széttépni, a lelkembe látni, hogy min megyek keresztül. Senki nem tudhatja, hogy mennyire megalázó már az is, hogy osztozkodnom kell a szerepeken, nemhogy kitárni a világ elé, hogy megtámadtak, és ennek most iszom meg a levét. A fájdalom másodpercenként erősödik, mintha nyilakat döfnének át a bőrömön, egészen a húsomig. A combom megmerevedik, de megpróbálok szépen pózolni, és mosolyogni, bár utóbbi elég nehezen megy, és a mellettem ülő is észreveszi, hogy valami nem jó. Alexander nem bőbeszédű, nem is válaszol a személyes kérdésekre, azt vallja ez a balettról szól, és nem az emberekről. Igaza van, én mégis azt érzem, hogy most rám kíváncsiak, és a magánéletemre, a karrieremre alakulására. Jó, hogy nem azzal kezdték, hogy mit fog kezdeni abban az esetben, ha nem tud színpadra állni? A hátamon lassan csepegnek végig a verítékcseppek, és fogalmam sincs, hogy mikor lesz vége ennek az őrületnek. A helyzetemet az sem könnyíti meg, hogy Tina mindenáron megvonja tőlem a tiszteletet. Nincs közöttünk olyanfajta kapcsolat, ahol megengedhető lenne a tegeződés, és vérig sért, hogy semmibe vesz, holott most én vagyok a vendégelőadó. Ekkora kívánságnak számít, hogy ne rúgják fel a hagyományainkat? Nem vagyok közvetlen, és magamba is zárkózom sokszor, de attól még vannak érzéseim, és hallom, és látom is, ha valaki rólam alkot véleményt. Egy idő után feladom a harcot, és kizárom a médiacirkuszt. Alexander fülébe súgom, hogy nem érzem jól magam, nem bírok felállni. Végre valaki felemeli a hangját, és véget vet a kérdések áradatának. Nem kelhetek fel azonnal, még itt köröznek a keselyűk, szóval várunk, én meg nézelődöm az üres sorok között. Nem kell sokat várnom, hogy feltűnjön a koreográfus is. Végig itt volt? Hallotta, hogy megvédtem a média elől? Nem teregettem ki a kérése alapján? Én is tudok tiszteletet megelőlegezni, és valamennyi bizalmat is, ha már nem beszélt senkinek a bátyámról, és a múltam egy kis szegletéről. A tekintetünk összefonódásának pillanatában Alex felemel, és a nyakába csimpaszkodva hagyom el a kivégzőhelyünket. Tina még akart mondani valamit nekem, de nem vagyok rá kíváncsi. Sértve érzem magam, de jobban aggaszt, hogy nem sikerült a talpamat letenni a földre, és megpróbálni ráhelyezni a súlyomat. Óriási lehet a probléma, és alig van három hetem, hogy Odilia szerepét bebiztosítsam. Mi lesz, ha még arra sem leszek képes? A fájdalom, és a kétségbeesés most kiül az arcomra, és hiába igyekszem álarc mögé bújtatni őket, nem megy. Mr. Lackwood láthatja, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, de szerencsére nem kell végighallgatnom, amit mondani óhajt a felesége. Alex a kezével löki az ajtót, hogy a folyosóra léphessünk, de addig sem szólal meg, amíg át nem érünk az öltözőmhöz. Lenyomja a kilincset, és a kis szófára fektet rá, ahol még órákkal ezelőtt a rajtam lévő ruha feküdt. – Húzd fel a ruhádat. – eldőlök oldalra, keresem azt a pozíciót, ami kellemes lenne, de sajnos nem találom. Alex óvatos velem, szinte csak felgörgeti az anyagot, és végigsimít a belső combomon. – Tűzforró a lábad, és te is… - állapítja meg, ahogyan hozzáér a kezemhez. Magzati pózba vonom a fájó testrészemet, a másikat meg kinyújtom. – Nem bírom mozgatni, görcsben van. – felelem neki, aztán ellép tőlem, és körülnéz a teremben. – Hívok orvost, rendben? Nem foglak magadra hagyni, mint előző alkalommal. – válaszol egészen halkan, és a szemembe néz, hogy mennyire is komolyan veszi az ígéretét, de ekkor valaki más is kopogással jelzi a jöttét. Mr. Lackwood hangjára meglepődöm, és a fejem alá csúsztatom a kezemet. – Engedd be. – suttogom a társamnak oroszul, aki felrántja az ajtót, és körülnéz a folyosón, majd betessékeli a koreográfust is, hogy utána becsapódjon a nyílászáró. – Felhívom a 911-et, addig maradjon vele. – ennyi telik ki Alextől, és már megy is a dolgára. Kettesben maradok a férfival, miközben a kezemet a fájó combomra fektetem, és felszínesen szívom be a levegőt. – Nem a feleségével kellene lennie Mr. Lackwood? – erejét veszíti a hangom a láztól, és a bedurrant felső combomtól. Egy kicsit megremegek, és ránézek, ha megközelít. – Mit szól a hírekhez? – a tekintetem az övébe fúrom, és megvárom, hogy reagáljon. Ajánlom Alexnek, hogy siessen, mert nem sokáig bírom sírás nélkül.




Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyVas. Aug. 25, 2019 10:10 pm

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


Tudtam, hogy elbasztam, de a hűséget fogadó esküm még mindig ott volt, kettőnk közé ékelődve. Nagyon régóta nem néztem rá más nőkre úgy, mint a feleségemre és egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy bármilyen módon képes legyek megcsalni őt a házasságunk során fennálló problémák ellenére sem. Nem úgy neveltek, hogy feladjak bármit is, amibe belekezdtem, és azt hiszem, hogy a balett is erre ösztökélt. A fájdalmat viszont értettem és átéltem, tudtam, nagyjából, hogy milyen pokoli kínok gyötörhették Tatianát, és már csak a gyógyszer sem segített neki, hogy leküzdje azt a felelőtlen, de szükséges döntését, hogy egy egész gyógyszertárat önt majd magába. Átéltem, sőt, mi több, ha lehet azt mondani, akkor az én gyengém nem a nők voltak, hanem a fájdalomcsillapítók, szóval az én kövem maradt a saját vállamon, nem baszkodtam neki az orosz nőnek.
A felszín, amivel megkarcoltam a feleségem és a köztem fűződő bizalmat, ingataggá vált abban a pillanatban, hogy szerinte elárultam őt, de minden tettemet mindig vállaltam, ahogy a véleményemet kimondva se csináltam soha segget a számból, mert apámék tettek arról, hogy az ígéret nekem még jelentsen valamit, és tartsam magam ahhoz mindenkor. Még ha nehezebben is jártam be azt az utat, de akkor is ragaszkodtam ahhoz, hogy magamhoz legyek a leghűbb ember. Tina nem mondott semmit azon a kibaszott Ón kívül. Nem mozdult felém, nem csattant a tenyere a képemen és nem káromkodott, ahogy első felindulásból megtette volna máskor. A szemei jegesen távolságtartókká váltak, és ha már azt mondtam, hogy megnézem az orosz kék szemű bigével, akkor nem késlekedtem hátrahagyni a nőt, akinek azt a kurva kövér igent mondtam még ki évekkel ezelőtt.
Dashkov ajtónyitásával, körbenézésével konstatáltam, hogy kurvára nem hitte el minden szavam, de nem hibáztattam. A másik oroszt épp most rakták ki a guillotine elé és a riporterek lettek volna a hóhérjai, én meg mégis mi a faszt csináltam? Az oldalvonalról néztem végig a jelenetet, de nem magamat védtem a döntésemmel egyáltalán. Egyetlen pillanat alatt széttépnék keselyű módjára a nőt, ha megtudnák, hogy oroszként egy angol söpredékkel gyakorol. Még akkor is, ha évekkel ezelőtt volt nevem. Még akkor is, ha a szakmában koreográfusként sikereket értem el és táncosokat adtam a szakmának, amit nem sajnáltam egyáltalán. A bankszámlám se szomorkodott sokáig.
Ne szépítsünk a dolgokon: Tatiana szarul festett a minőségi darabon, ahol leginkább csak egy nagyobb ovis fért volna el könnyedén. A ruha már nem a lábai mellett fodrozódtak, és a fájdalom a combja ívének megvastagodásában bimbózott igazán, a kérdésére viszont csak elmosolyodtam. Semmi öröm nem volt ebben a reakcióban.
- Ő jól van. Ön nem igazán. Nem akarom megsérteni, de borzasztóan szarul néz ki - tekertem le a palack kupakját, és közelebb lépve a nőhöz átnyújtottam neki az üveget. - Igyon. Ha nem is kívánja, jót fog tenni - spékeltem még meg a szavaimmal is, és ha engedett a kérésemnek, csak aztán helyezkedtem el a tükrös asztal előtti széken, a nő felé fordulva vele. A lábaim terpeszben végezték, az ujjaimat pedig kényelmesen a hasamon kulcsoltam össze, csak alig pár másodpercre felnézve a mennyezetre, hátraengedve a fejem is ezzel együtt.
- Tündérmese lenne, ha minden összejönne - hajtottam vissza a fejem egyenesbe, a nőt megnézve fektében magamnak. - Valószínűleg, kurvára nem hat már az a droglabornyi gyógyszer, amit bevett, ráadásul vagy azért érzi magát ennyire rosszul, mert elkezdett gyógyulni a seb, vagy épp az ellenkezője, fertőzése van. Ha az utóbbi áll fenn, akkor baszottul megszívtuk mindketten, mert ha bekerül a kórházba, akkor nem fog onnan kijönni ki tudja meddig és akkor lőttek ennek az előadásnak, és baszottul mindegy, kinek kellene táncolnia, vagy ki akarja kinyalni a seggét - minek köntörfalaztam volna? Minek ferdítettem volna el a valóságot? Arra ott van Dubois, arra ott van Dashkov. Arra ott van mindenki. Engem nem fizettek azért, hogy mézes-mázas csuporban fürösszem meg a nőt.
- De! - gurultam közelebb a székkel a nőhöz, és mielőtt tiltakozhatott volna, a tenyerem a térdére borult, a bőre tüzelt és kissé nyirkosan fogadta az érintésem. A picsába! - Orvosi előírásra szedje a gyógyszereket legközelebb, ha javasolhatok valamit... kurvára nem jó dolog függőnek lenni, Tatiana - néztem a lehető legkomolyabban a nő szemeibe, és mielőtt a pánikroham elkapta volna azért, mert érintettem, elvontam róla a kezem, megállva azt, hogy a nadrágomba töröljem a tenyerem, csak hogy száraz legyen. - Nem lehetetlen egyébként az, hogy színpadra álljon három hét múlva, és ezt Ön is tudja. Csak ne basszon fel azzal, hogy folyamatosan ellentmond nekem - oda nem illően kósza vigyorral néztem a kék szemeibe, megválaszolva azt, amire ténylegesen is kíváncsi volt. Jót akartam neki, az isten bassza meg. Mi a szarért nem képes hagyni nekem, hogy segítsek? Attól nem lesz gyenge. Nem gyengeség az, ha segítséget kérünk másoktól.


Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyHétf. Aug. 26, 2019 8:27 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."

Az asztal mögött ülve realizálódott a sorsom. Nem voltam irányító szerepben, és nem is tehettem túl sok mindent az események sodrásában. A bábu csúnya kifejezés lett volna, hiszen még mindig az orosz társulat tagjaként funkcionáltam, de ez az év nem odakötött, hanem Amerikához, ezért az itteni szabályok szerint kellett élnem. Amennyiben nem voltam alkalmas a fekete hattyú szerepének eljátszására, akkor le kellett nyelnem a békát, és mosolyogni a hírhez, hogy a riválisom kapta meg. A sérülésemről nem tehettem, ahogyan a jelenlévők sem, de belül mindenkit gyűlöltem, aki a saját lábán tudott bejönni, és nem okozott neki nehézséget, hogy álljon, vagy menjen. Nekem még az is fáradtsággal járt, hogy megmásszak egy lépcsőt, akkor mit vártam a mai naptól? Élveztem a Mr. Lackwood-dal töltött délelőttöt, hogy egy másik énemet is életre keltette. Nem a röghöz kötött balerina voltam, spontán mozoghattam, és ez felszabadított bennem valamit. Régen voltam tudatában annak, hogy miért is kezdtem el balettozni. A családom a művészetekben erős, ki a festészetben, ki a zenében, de nekem a testem adta a megélhetésem forrását, és csak így tudtam kifejezni önmagamat. A tánc több volt, mint hivatás, ezt életformának kell választani. Rengeteg lemondással, és áldozattal jár, de végső soron ez adja meg az örömöt is. Sosem áltattam magam, én ebben nőttem fel, más út nem volt járható. A tekintetem végigidőzik a vetélytársamon, aki nem sokkal idősebb nálam, de már látszik rajta, hogy öregszik. Nem szembetűnő, túlságosan vékony, és szép is, de mégis, aki jártas a szakmában az tudja, hogy nekünk sem tart örökké ez. Egy idő után el kell gondolkodnom, ha befejezem az előadásokat, hogy oktatni fogok-e, vagy másban teljesedem ki. Nem csinálhatom életem végéig, de most megriaszt, hogy talán ezt az évet sem tudom már kihúzni. A kérdésekre megfelelő válaszokat adok, nem vagyok elégedett, de a lábam húz lefelé, és úgy perzsel..nagyon fáj. A kellemetlenség határát átlépve már kénytelen vagyok jelezni Alexandernek, hogy nem tudok felállni, és csináljon valamit, ha nem is mondom ki nyíltan. A sajtótájékoztatót ő fújja le, hálás is vagyok érte, de még várnunk kell, hogy túlessünk mindenen, és csendben szökjünk meg. Nem hiányzik senkinek, hogy negatív reklámot szerezzünk a New York-i társulatnak. Mélyeket lélegzek, de alig bírok ülve maradni. Tinára nem is fordítok figyelmet, örülök neki, hogy Alex kivisz innen, de már alig bírom megtartani a fejemet is. Nincsenek szavak arra, hogy mekkora félelem járja át a testemet. Nem bírtam felállni, ez nem jó előjel. Az öltözőmben lefektet a kis szófára, és becsukja az ajtót. Fel is tűri a ruhámat, a combom már kétszer akkora, a kötés sem erősíti meg, én meg inkább feljebb húzom. Percekkel később kopogás zavar meg bennünket, és a koreográfus teszi tiszteletét a helyiségben. Felpillantok, de inkább vissza is dőlök, amikor a társam eldönti, hogy itt már komolyabb beavatkozás szükséges. A másik férfival maradok kapcsolatban, és hogy megtörjem a csendet, a felesége iránt érdeklődöm. A válaszán haloványan mosolyodom el.
- Nem is érzem jól magam… - replikázok őszintén, és a férfinak a tartását figyelem, ahogyan az üveget felém kínálja. Nem vagyok szomjas, de elfogadom, és néhány kortyot le is eresztek a torkomon, de utána le kell dőlnöm, mert szédülök. Nem szeretném mozgatni a lábamat se. A véleménye érdekel, és az idő múlása, miközben várakozunk. – Nem tudom, hogy mi van a lábammal…talán fertőzés, pedig igyekeztem cserélni a kötést, de nem voltam elegendő. – sóhajtok egyet megtörten, de nem könnyíti meg a helyzetemet. – Én is tisztában vagyok vele. – kimondja a félelmeimet, és ezzel óriási súlytól szabadít meg. Odagurul, le kell néznem rá, de amit mond és tesz, mozdulatlanná varázsol. Percekig csak nézem őt, érzem a combomon a kezét, de nem reagálok rá. – Nem akarok függő lenni, de másképpen nem tudtam volna ma színpadra állni, és ezt mindketten tudjuk. – minek köntörfalazzak én is? – Semmi sem lehetetlen, és igyekszem a jövőben észrevenni, ha segíteni akarnak. – fájdalomba torzul át a szám sarka, és bele kell marnom a bőrömbe is, hogy elviseljem ezt. A könnyek maguktól törnek utat, amikor visszajön Alex is. – Azt mondták, hogy bent fognak várni minket, de ahhoz be kell szállítanunk. Kint állnak a keselyűk, ötletem sincs, hogy merre vihetnénk ki. Nem maradhat itt, ilyen állapotban nem. – csendben számolgatok, de nem bírom tovább. – Alex…Keith… - most először szólítom a keresztnevén a koreográfust, és hiába hadakozom, lassan elveszítem a realitás talaját, és az ájulás felé sodródom.




Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyCsüt. Aug. 29, 2019 12:08 am

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


Hol van az a pillanat, amikor üvöltöttem vele, meg azzal a nem is olyan faszfej Dashkovval? Még egy hete se ismertem ezt a két oroszt és legalább vagy mamut-korba léptem, mióta velük volt először próbám. Tudom, hogy kihalt az a faj, most ne azon akadjunk le. Einstein kurva jól megmondta, az idő nagyon is relatív volt, és ha már itt tartottunk, én meg rohadtul nem voltam idegbeteg kedvemben. Talán aggódtam a nőért, aki épp a halálán volt? Mármint reméltem, hogy nem, mert lélegzett, élt, de most koránt sem volt még csak annyira sem virgonc, mint ezidáig a teremben, a szobájában, abban a szaros bárban, ahol életében először itta le magát a sárga földig.
Van az a pillanat minden férfi életében, amikor félreteszi a bármelyik nőt megkaphatok énjét, már ha kurva egészséges önbizalommal rendelkezik és végre leszáll a magas lóról, hogy segítsen azon, akin tényleg kell és aki megérdemli. Dragomir olyan volt, mint a partra vetett hal, a felesleges mozgást nagyon is kerülve csak támasztotta a kis kanapét, hogy az szét ne essen, de sok vizet nem zavart ezzel a pár kilónyi izommal és csonttal. És ha már a véleményemre volt kíváncsi, akkor meg is osztottam vele. Nem mintha bármikor is bárki is képes lett volna lakatot tenni a pofámra, mert ha valamit gondoltam, akkor azt nem igazán szoktam magamban tartani huzamosabb ideig. És ha már őszinte vagyok, hát akkor legyen elég mindenkinek az, hogy ha most a nőre nézek, nem egy életvidám, nyáladzásra termett balerinát láttam benne, amit egy bólogatás áradattal nyugtáztam, ő is hasonló odaadással adózott a szarul lét felé. Remek.
- Van az emberi testnek egy olyan különleges képessége, tudja, Ms. Dragomir, hogy ott és akkor baszik ki velünk, amikor csak akar. Ennek ellenére a mindenkori legjobb "gépezet" is egyben - legalábbis a doktorok nekem ezt mondták a svájci szanatóriumban. Hónapokat töltöttem azokkal a der-die-das tagokkal, akiknek a nyelvétől a mai napig hányni tudtam volna, de ha hozzám szóltak, velem foglalkoztak, akkor minden nehézség nélkül váltottak át az angolra, amiért nem lehettem elég hálás. Dr. Thiel még a legénybúcsújára is meghívott évekkel később, amire persze nem mondhattam nemet. - Nem a színpadra állás előtt lett rosszul - mondtam ki a nyilvánvalót a székben ülve, mint valami kibaszott diplomata lennék. A leginkább az ülést, a nyugton levést utáltam a munkámban, az életemben.
Tényleg bevallottam neki is azt, hogy mi volt nálam a helyzet? Igazából ha elég szemfüles volt a kisbige, akkor már biztosan voltak már sejtései az elmúlt napokat számításba véve, mert amikor legurult az a két gyógyszer se menekültem be a klotyóra, hogy lenyeljem azokat. Nem zavartatva magam előttük toltam le a torkomon a fájdalomcsillapítót, ha kellett, ha nem. Az már más kérdés, hogy lehet, hogy nem bicegtem, hogy a még mindig haloványan látható hegeken túl másban nem mutatkozott meg az egykori sérülésem, de ha voltak szar napjaim, az a fájdalmat is felerősítette.
- Tudom - néztem azokat a lázas kék szemeket. - Épp ezért nem is hánytattam meg - már hogy a gyógyszereket némi gyomorsavval ne okádja ki. Kellett, hogy ne a fájdalomra koncentráljon azokban a percekben, amikor leginkább szüksége volt a munkaeszközére. Bagatell belegondolni, hogy egyébként mások bele sem gondolnak abba, hogy mennyi minden múlhat két lábon, öt lábujjon, de a táncosok nem egyszer kötnek ezekre biztosítást is, és nem csinálják szarul. Persze a pénz kurvára nem boldogít - apám se az, puszta gőgből képes kizárni az öcsém a végrendeletéből, de azért nem gond, ha van zseton a zsebünkben, nem?
Alex megjelenésére a nőről az orosz fickóra néztem fel, és mielőtt egy tartalmas aztakurvabasszamegazisten csúszott volna ki a számon, az már inkább jobban meglepett, hogy Tatiana megjegyezte a nevem. Mi a szar?! Nem mintha le tudtam volna reagálni, mert Miss Csipkerózsika a láznak engedve már nem is volt velünk, amire csak sikerült egy baszdmegot eltolnom. Hol érdekelt a szék? Szinte úgy csúsztam a nő elé, letérdelve a kanapé mellé, hogy legalább a pulzusát kitapintsam a csuklóján. Még csak az kéne, hogy kihal mellőlünk?!
- Hátul kellene kivinnünk, a művészbejárón. Ott csak az itt dolgozók szoktak bagózni - néztem fel Alexre, aki ha eddig egy álca mögé is bújt, előlem nem tudta elrejteni az idegességét. - Komolyan veszek egy autót legközelebb, de most.. be kell érnünk egy taxival - morogtam, és hogy Alex túrt-e ki onnan, vagy inkább csak nekem volt túl forró Tatiana teste, nem tudom. Mindenesetre ő kuporgott már Messiásként a nő mellett, én meg a szobában ajtótól fésülködőasztalig járkáltam. A facebookot nyitottam meg a telefonomon, hogy a megfelelő nevet beírjam a keresőmezőbe.
- Na mi van, tesó? Há mér' hívod Jesust ilyenkor? Kell a ganja?
- Mi? Nem, dehogyis! Figyelj, józan vagy? - nem most fogok magyarázkodni egy orosznak, hogy egy éjfekete Jézus miért akar nekem füvet eladni? Vagy inkább odaadni.
- Jaja, járom a környéket, azt' adom én a cuccot. Csak tán nem Poppy hercegnővel van gond? Mondjad, hogy nem rúgod ki! Hát milyen jó segg... - baszdmeg!
- Tartsd már meg magadnak a farkad, kérlek. Kell egy fuvar, és tudod, tartozol nekem.
- Hát most akarod bevasalni rajtam, komám? Hát mikor van annak már?! - hosszan fújtam ki a levegőt. Nem fogok belejavítani abba, hogy beszél.
- Hozd a kocsid. Tíz percen belül legyél itt, és nem érdekel, hogy mennyi piroson fogsz átmenni. Kórházba megyünk - Jesus abbahagyta a faszkodó megjegyzéseit. A figyelme valószínűleg ennél élesebb nem is lehetett volna.
- Mi a bajod, Keith? - a hívást megszakítottam. Hadd higgye azt, hogy halálomon vagyok. Szerencse? Vagy inkább átok, hogy a volt gyerekkori osztálytársam és szomszédom is itt, ebben a kurva nagy városban találta meg a számításait. Hogy az én szavaimon túl mit hallott ki Alex, nem tudtam. És hogy őszinte legyek, nem is érdekelt. Jesusnak még elküldtem a címet, amire kaptam egy kurva emoticont, de tudtam, hogy jönni fog, a hívás pedig fél percig tartott csak nagyjából.
- Felhívom az asszonyt - közöltem Dashkovra nézve, aztán már csavartam is rá a vizes palackra a kupakot, hogy magunkkal vigyem azt. - Vegye fel a karjaiba Dragomirt, és induljon meg - nyitottam ki az ajtót, miközben a vállam és a fülem közé szorítottam a telefont. Ha Alex tette a dolgát, akkor vártam, amíg Tina felvette a telefont. A hangja, ahogy azt az egyetlen kibaszott sziát képes volt mondani, mintha egy egész tehéncsordát nyúzott volna meg.
- Szia! - néztem el a folyosón mindkét oldalra. Beszélgetés zajai hallatszottak a terem felől, valószínűleg kezdtek visszagyűlni a keselyűk, hogy érdeklődjenek. - Nem vicceltem, amikor azt mondtam, amit - a hangom sürgető volt, és mielőtt még válaszolhatott volna, folytattam is. - Ma nem alszom otthon - dobtam be a következő bombát, és tudtam, hogy ezzel mit fogok elindítani. Egy kibaszott lavinát, mert olyan szinten magára fogja vonni mindenki figyelmét, amivel időt nyerek magunknak. Teret, emberek nélküli menekülést, hogy végre kivágódjunk a színház mögötti sikátorba.
Szerinted ez elég volt? Szerinted. Mert amit soha, de soha nem csinálunk egy ideges, sárkányként fuldokló asszonnyal, az az, hogy rányomjuk a telefont. Na, én pont ezt csináltam. Épp akkor, amikor a hátsó művészbejárati ajtó kilincsét nyomtam le, hogy a szabad levegő és a szikrázó napsütés vessen árnyékot a hármasunkra.



Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptySzomb. Aug. 31, 2019 9:01 am

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."

Dashkov korántsem boldog a ténytől, hogy nem tud beállni a színház elé a mentő, mert ezzel megnehezítik a feladatát, és sosem szerette, ha valami bonyolulttá vált. Pár napja beszélt a feleségével, aki odahaza várja rendületlenül. Sonja csendes, és megértő, több mint tíz éve vannak együtt. Azonnal beleszeretett, amikor meglátta elcsúszni a jégen, és felsegítette onnan. A házasságáról sosem beszél, az olyan szentség, ahova a fertő nem férhet be, és minden embernek tiszteletben kell tartania a mások előtt. Senki másban nem bízott, csakis benne. A távolság megtépázta a hétköznapokat, de már megszokták, hogy keveset látják egymást. Elmesélte neki Tatiana balesetét, mire természetesen hogy felelt volna a kis lányka? „Alexander mellette a helyed. Nincs senki, aki segíthetne rajtad kívül. Tedd félre a büszkeségedet, és legyél igazi férfi, aki kitart a partnere mellett, még akkor is, ha nagyon rosszul érzi magát.” Bűntudat mardosta, mert Sonja mindig belelátott a lelkébe, és tudta, hogy nem hagyhatja el az orosz lányt a szükség órájában. Nem sokat tudott a családjáról, de az lejött, hogy tartózkodó, és magába forduló típus. Az oroszok ilyenek, ha nem éppen modellnek születnek, mert akkor Tatiana fennhordaná az orrát, és biztosan nem állna szóba vele. Sosem vonzották az olyan nők, mint az a Tina is, aki hamarosan a társa lesz a Hattyúk tava alatt. Kirázta a hideg a koreográfus feleségétől. Az a sok mimika, és beszéd, a nyáladzás nem vallott rá, és a rosszullét kerülgette a közelében. Nem volt a szavak embere, de értette, és érzékeltette, hogy mi az, ami megfelel neki, és mi az, ami nem.
Amikor visszatér az öltözőbe a lány már nincs magánál. Egyedül a koreográfus az, aki még észnél van, bár ő is, mintha aggódna, amikor a társa mellé kúszik, és megméri a pulzusát. – Nem lesz baja, csak magas láza van. – hagyja ennyiben a férfi, de ő is tisztában van vele, hogy ez hazugság. Rémisztő a tudat, hogy Tatiana nem állt lábra, és nem is tudott volna a segítsége nélkül. A kórházi ellátás nélkülözhetetlen. Az angol káromkodására nem felel, a tettek embere, és ha kell, akkor kiviszi innen a két kezében, de ott vannak az újságírók, és ez azonnal a címlapra kerülne. A várakozás nem az ő reszortja, de azért némi morgás árán megvárja azt a bizonyos telefonhívást. Csak szavakat vesz ki belőle, elég furcsának tartja az esetet, de nem az ő dolga, hogy beleszóljon másik életébe. A hintó tíz percen belül előáll, és már fel is kapja az alélt lányt a karjaiba, és követve Mr. Lackwood-ot a folyosón, még vár. Mégis mire? Amint felhangzik a rövid és velős magyarázat, megfeszül az arcizma. – Remélem, tudja, hogy mit csinál. – céloz a feleségére, de a terv beválik, és épségben jutnak ki a sikátorba. – Hol van a barátja? – érdeklődik az állkapcsát mozgatva, de félőrült módra parkol le előttük egy autó. – Hát kómám a frászt hoztad rám… - ezután nem sok szó esik, mert Keith lerendezi a sofőrt, és ő az, aki végül beül hátra a lánnyal. A kórházig csakis azzal van elfoglalva, hogy a sérült combját a megfelelő szögbe fektesse, és ha perceken belül lefékeznek az egészségügyi intézmény előtt, akkor segítséggel száll ki, és a fotocellás ajtón viszi át a sérült kismadarat.
- Jöjjenek már ide… - nem hazudott, valóban egy csapat várja őket, így amikor lefektetik a hordágyra, Tatiana-t már viszik is el, és az egyik nővér az, aki mutatja nekik, hogy foglaljanak helyet. – Értesíteni fogjuk Önöket, amint végeztünk. – ennyit mond csak, és ott maradnak ketten, hírek nélkül.

Órákkal később

Jake Lester a lehetetlen esetek szakértője, de ami a műtőben várta, ő sem biztos benne, hogy a legjobb. Éppen a pihenőben töltötte az idejét, és a kényszerszabadságát intézte el, szóval nem műthetett volna, de akkor és ott…hallva, hogy mi történt, nem tudott nemet mondani. Más idegsebész nem volt jelen az osztályon, őt is kivették volna, de beöltözött, és követte a protokollt. A majdnem hat és fél órán tartó operáció sikeressége még a jövőn múlott. Amint végzett, a zöldes árnyalatú műtős sapkában, és kék kórházi felszerelésben hagyta el az intenzív osztályt, ahova az orosz balerinát tolták fel. Még nincs túl az életveszélyen, de értesítenie kell a váróteremben lévőket. A tekintetét végighordozza a hozzátartozókon, és egyből leesik, hogy melyik két férfi vár a hölgyre, vagyis az egyik biztos. Határozottan lép oda, mire az egyik termetes fel is ugrik, és oroszul vágja neki a kérdést, hogy hol van a lány. – Biztos kezekben. – feleli ugyanazon a fura nyelven, majd a másikra néz, és angolul folytatja. – Velem jönnének egy pillanatra? – nem akarja a többi várakozót megzavarni, ezért a kantin felé tereli őket, és ha találnak egy üres asztalt, akkor mindhárman helyet foglalnak, és utána kezd bele a monológba. – Jake Lester vagyok, a neurológia…mindegy is, idegsebész vagyok, és én műtöttem meg Ms. Dragomirt. A felvett anamnézis alapján egy szúrt sebbel érkezett ide hozzánk pár nappal ezelőtt. – megvárja, hogy valami visszajelzést kapjon, és csak utána folytatja. – Ms. Dragomir combjában nem izmot ért akkor a szúrás, hanem ideget. Valószínűleg az, hogy magától sétált be a sürgősségire nem tett jót, és most sem, hogy megerőltette a lábát. Elfertőződött a sebe, és fennállt a szepszis veszélye. Még időben hozták be… - kezd bele, majd kifújja a levegőt. – A hölgy még nincs túl az életveszélyen, éppen az intenzíven fekszik. Úgy gondoltuk, hogy jobb, ha egy ideig még altatjuk az erős fájdalmak miatt. Az ideget kiégettem a combjában, ahol a szúrás volt. A felépülését nem tudom megjósolni még, valószínűleg hosszú procedúra áll előtte, rengeteg másodlagos gyógykezelést javasolhatok, injekciós kúrát, fizikoterápiát, de semmi sem biztosíték rá, hogy újra táncolhat. Most biztosan nem állhat lábra, és… - elkomolyodik. – Annyi szabályt szegtem meg, hogy ez már szinte meg sem kottyant, de a hölgynek nincs biztosítása. Az életmentő műtét elkerülhetetlen volt, de a további kezelések drágák lesznek. Kérem, vegyék fel a gazdasági osztállyal a kapcsolatot. Ha kérdésük lenne, akkor keressék meg az osztályvezetőt, vagy a sebészeti vezetőnket. – emelkedik fel a székről, és ha nem tartják vissza, akkor el is megy, mert tovább nem maradhat a kórházban. Az utolsó esélyt megadta a lánynak.


/Részemről ez most egy záró. Imádtam a játékunkat.  ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 2624752903  ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 1404455205 /


Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 EmptyHétf. Szept. 02, 2019 11:53 pm

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


Felröhöghettem volna, ha nem ebben a szituációban közli mindezt Dashkov. Ezzel szemben inkább válasz nélkül hagytam, és a józan ész határain belül maradva döntöttem egy olyan középmegoldás mellett, amivel talán nem baszom el mindenki esélyeit az életben. Persze, voltak sérülések, vissza is vonult ezek miatt már jó néhány táncos, élsportoló, színész, kaszkadőr, de nem az én felügyeletem alatt. Épp elég volt évekkel ezelőtt az én szaros megváltozott életemmel foglalkozni és nem akartam még egyet átélni, sem pedig részese lenni.
- Olyan, mint Gandalf, akkor érkezik, amikor kell - épp, hogy csak befejeztem ezt a pár szót, a régi Chevy nyögve karcolta fel a padka menti kavicsokat, Jesus feje pedig már az anyósülés felett lebegve hajolt át, hogy lásson is valamennyit. Kinyitottam az oroszoknak a hátsó ajtót, és segítettem Alexnek bepakolni, elhelyezni a nőt hátul, aztán ültem be én a fekete figura mellé, az öklömet ütve az övéhez köszönésképpen, köszönetként.
- Ide kellett, hogy gyere. Ha azt mondom, hogy Csipkerózsika van életveszélyben, a segged se mozdítod. Vezess, Jesus - néztem a tag arcára, és nem is kellett több, még egy visszapillantó tükrös kémlelést azért megengedett magának.
- Ha meghal itt nekem ez a csirke, te fogod kinyalni a hulláját - megfeszültem ültömben, oldalpillantás nélkül néztem ki az út fehér vonalkázására.
- Mi lenne, ha nem beszélnél marhaságokat és arra koncentrálnál, amiért itt is vagy? Pörögjön fel az a motor és kössünk ki végre mielőbb annál a kurva kórháznál, rendben? -  a kezemben ott volt a telefon még mindig, de rohadtul nem akaródzott visszahívnom Tinát, lenyugtatva, hogy csak ugrattam, viccelek, minden rendben lesz és semmi közöm nincs ehhez a két oroszhoz. Hazudjak neki abban is, hogy minden rendben volt? Amikor mindenki tudta, hogy rohadtul nem lenne igaz. Még szerencse, hogy ezek az istenverte színházak, mozik ebben a puccos negyedben foglaltak helyet, relatíve gyorsan meg lehetett közelíteni a kórházat, ha az ember ismerte a várost, mint White itt mellettem. Kerülte a forgalmas útvonalat, és már ott is voltunk tíz percen belül a kórháznál, a csomag pedig bekerült oda, ahova való. A műtős asztalra, Dashkov meg én meg mehettünk a váróterembe. Jesus még intett, azt láttam, de ment is az útjára, hogy a további business már ne csússzon ki a markából, így is kurva sok ideje elment azzal, hogy irgalmas szamaritánust játszott egy régi ismerősének. Hogy érdekelt-e, mennyi lóvétól esett el menet közben? Kicsit sem.

Az automata ritka szar kávét köhögött ki magából. Az első a kukában végezte.
A második esélyt megkapva volt annyira környezettudatos, hogy forró vízzel örvendeztetett meg. Vízzel, érted?
Dashkovval nem lettünk BFF-ek a hírtől mentes órák alatt sem. Ha épp lett volna kedvem beszélni is, csak rá kellett néznem, hogy befogjam a pofám és fohászkodjak, hogy valahol az ötödik és azon túl is fél órával később végre a legegyszerűbb kávét kiadja magából ez a köcsög gép.
Sikeres projekt, legalább az.

Az órákig tartó várakozás unalmas volt, és felettébb nyomasztó. Ugyanazok az emlékképek tódultak a gondolataimba, mint amivel régebben volt dolgom. Ugyanaz a gusztustalan kórház szag, amit nem tudtam, hogy ezek a dokik és nővérek hogy voltak képesek megemészteni és meg is maradni benne. Félig a halál szaga, félig a klór és fertőtlenítő szaga elegyedett ebben, de ott volt még a hozzátartozók és a betegek esszenciája is, amitől ez a miliő nem hogy vonzóvá tette ezt az épületet, de szinte mindenki, akinek nem volt orvos-fétise, a lehető legmesszebb szerette kerülni a kórházakat. Mondjuk talán a születéskori új élet volt kivétel ez alól. A fejem a hideg falnak vetve várta, hogy történjen valami, a szék kényelmetlen volt, a seggem már rég lerohadt a kényelmetlen póztól, de ki voltam én?
Az, hogy egy kezeslábasos pacák megjelent közvetlenül előttünk, nem dobott fel, de már Alex talpon is volt, és lökték a szöveget, mire felvontam a szemöldököm egészen addig, ameddig angol szó el nem hagyta az orvos száját.
- Keith Lackwood - felemelkedve csak kezet fogtam vele, aztán mint egy éhező kóborkutya, követtük őt egy félreeső helyre, ahol nem visított a fülünkbe néhány hisztis gyerek sem. Még egy szék. Hát komolyan mondom, legközelebb ágyat kérek. Lester szavaiba nem vágtam közbe, de a megerősítésnél bólintottam, remélve, hogy Alex nem fog itt megint idegbeteg rohamot kapni, habár most kételkedtem ebben. Az aggódás, a kötelességtudat mély barázdákat hagyott maga után a képén, a vonásain. A szemeim Jake doki szavait követve már őt figyelték, míg alkarjaim már az asztalon nyugodtak, összefűzve az ujjaimat is mérlegeltem azt, amit hallottam. Ráadásul olyan bennfentes infókról tudtam a szavai nyomán, amihez tulajdonképpen közöm sem volt. Kurvára nem voltam közvetlen hozzátartozó, de.. amikor a doki felemelkedett a székről, akkor én is, úgy állva el az útját, hogy még csak ne is gondolja azt az oroszul is hablatyoló, hogy fenyegetném. Miért is akarnám?
- A hölgy.. legalább öt gyógyszert lenyelt a színházi előadása előtt, hogy az érzett fájdalmát csökkentse- néztem a lehető legkomolyabban a fickóra. Nagyon reméltem, hogy a műtét alatt és után is figyeltek erre, az intoleranciára, érzékenységre. Miért is nem bízom egy főorvosban? Pedig kellene, nem?
- A biztosítását lefedő összeget intézem majd, amiatt ne fájjon a feje, minden költséget a nevemre vállalok - intettem le Dashkovot, ha ellenkezni próbált volna velem. - Ha megmondja, hogy hol tudom ezt elintézni, akkor már most szeretnék ezen túl lenni - mutattam a dokinak, hogy menjen útjára, és ha nem volt ellenvetése, akkor elkísértem egy darabon, csak hogy a fizikoterápiáról érdeklődjek, az esetleges végkimenetelről, mert tudni akartam arról, tulajdonképpen mennyire baszhatta el az a két faszfej Tatiana életét pusztán szórakozásból. És nagyon reméltem, hogy az a két faszszopó a börtönben elég sok szappanért fog nyúlkálni, mert ha valamit megvetettem, az a nőket sarokba szorító alakok voltak.
Meg fogom oldani azt, hogy ne csak családtagok intézhessék a további folyamatokat, ugyanakkor nem kérhettem el a nő kórlapján szereplő elérhetőségeket, ezért csak némi idegbeteg felhanggal, de már egy plusz igazolással többel tértem vissza nem egészen fél órával később Dashkovhoz és ültem le mellé a székre. Ameddig nem szólaltam meg, addig csak nézett frusztráltan, aztán nem bírta tovább.
- Mit tudott meg? Mikor engedik ki?
- Nem ezzel foglalkoztunk most, hanem hogy ne tiltsák ki az országból, csak mert az ország pénzét apasztja - fogalmaztam meg így azt, hogy ha nincs TB, egészségügyi ellátás sem. - Értesíteni kellene valakit a családjából. Ismer valakit? Tud telefonszámot? Szopás lenne elkérni Tatiana telefonját és a képernyőzárat feloldani az ujjával, mi? - a hangom fáradt volt.
Fél órányi beszélgetést követően megindultam a következő adag koffeinemért. Nem tudtam, mikor ébred fel a nő, de a kávé kellett már. - Menjen haza, Alex. Feleslegesen vagyunk itt mindketten, és ameddig én le tudom mondani az óráimat, Önnek el is kell számolnia azzal, hogy hova lett Miss Dragomir. Edzenie kell és meg kell ismernie a nejem mozgását is - nem akartam vele vitába bonyolódni. Csak azt a kurva kávét akartam, és hogy megkaptam, csendben fogyasztottam el, kortyonként. Átvándoroltam a váróba, mert az intenzívre nem mehettem fel, hogy további órákat töltsek ezeken a kibaszottul kényelmetlen székeken, de Dashkov végre belátta, hogy azzal, mert ketten is itt vagyunk, még nem lesz csettintésre minden rendben. Neki nagyobb szüksége volt a pihenésre. Én eléltem kávén. Egy ideig.


Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 Empty

Ajánlott tartalom


ღ Who am I Odette or Odília? ღ - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 

ღ Who am I Odette or Odília? ღ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ