One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Helyszínigénylés

ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyAlexandra Ruud
Today at 6:41 pm



Flor&Dorian - all goes wrong

ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyFlor Sanchez Moreno
Today at 6:11 pm



Rae & Flor - SMS

ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyFlor Sanchez Moreno
Today at 6:07 pm



Munkahelyi ismerkedés

ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyMilo Rosewoods
Today at 5:54 pm



Ash & Sofia - party in the U.S.A.

ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyAsher Fawkes
Today at 5:20 pm



Sebby a nagy tesó

ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyAlexandra Ruud
Today at 5:05 pm



Eliott & Marissa

ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyEliott K. Norwood
Today at 4:39 pm



| Mirabell & Thaddeus |

ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyMirabell Wagner
Today at 1:36 pm



Am I in big trouble?

ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyAveline Everhart
Today at 12:22 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 39 felhasználó van itt :: 14 regisztrált, 0 rejtett és 25 vendég :: 2 Bots

Amicia Cole, Aveline Everhart, Dorian J. Lester, Dylan Welsh, Henry H. Marsh, Keira Kerrigan, Marissa Grey, Mathias Burke, Milo Rosewoods, Myna Rosegold, Pavel S. Dragunov, Piper Ashby, Sofia I. Basora, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 ღ Who am I Odette or Odília? ღ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyCsüt. Május 23, 2019 8:24 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."

Mennyi minden történt, pedig még reggel nyolc óra is alig múlt el. A liftben szabályosan rosszul éreztem magam, és úgy festett, hogy a gyengédnek hitt pillanatok csak áthidaló megoldásnak bizonyultak a teremtett helyzetben. Mr. Lackwood és én teljesen más világból érkeztünk, és bár a balett összekötött bennünket, ő másképpen vélekedett a balesetemről, ahogyan én, és ebben sehol sem leltük fel a keresztmetszetet. A szavai éket vertek a fejembe, de verbálisan nem feleltem rájuk, amikor lehetőségem lett volna. Egyszerűen magára hagytam a folyosón, bár az kérdéses, hogy ki lépett le először. A levegőben lógott a másnapi próba, vagyis hittem benne, hogy az elmaradt ígéret nem veszik el, de valahol legbelül túlságosan naiv lettem volna, ha még bizakodom az irányába. A szenvedélyt keveri az odaadásommal. Sosem ijesztek rá egy ártatlan emberre, a teremben lehetek arrogáns, de a magánéletemben maximum egy visszahúzódó nő. Miért nem éreztem valósnak, amit állított? Sosem viselkedtem úgy mással, mint ahogyan vele. Nem üvöltöttem volna, nem ütöm meg, ha nem hozza ki belőlem. Átléptük a szakmai kereteket, és ha az nem esett le neki, hogy veszélybe került a nőiességem mivolta…sajnos nem volt miről tárgyalnunk a jövőben. Esze ágában sem volt elfogadni az életvitelemet, a hagyományokhoz kötött rögömet, és az orosz véremet. Amerika más, de ettől a pár héttől én nem leszek önmagam árnyéka. Hiányzott az a falatnyi törődés, melyet a kórházban kaptam Dr. Connor-tól, a remény, hogy ebben a fertőben még vannak normális férfiak. Mélyen lesújtott a férfi távozása, bevallom kételyt ébresztett bennem, de a szememet felnyitotta, és nem csinálhattam úgy, mintha nem tudtam volna a változás kulcsát. A kezemben volt, csak élnem kellett vele.

A napom hátralevő részében a szobámban senyvedtem, még Dashkovot sem akartam beengedni, de félúton meggondoltam magam. Alexander segíthet nekem, sosem akart keresztbe tenni nekem, ő kereste fel az igazgató kérésére az angolt, ő jött be hozzám a kórházba, és hozott is ki. Mellettem volt a próbák alatt is, és nem hagyta, hogy mások bántsanak, az már más, hogy neki is megvoltak a módszerei, hogy a felszínre hozza a mélyen szunnyadó Tatiana-t, de nem járt sikerrel. Az orosz neveltetés mindkettőnkön megmutatkozik, nem véletlenül bízom meg benne. A beszélgetésünk viharos szócsatába torkollott, amikor felvetettem, hogy eredetileg mire készültem, és hogy mennyire közel álltam, hogy hazarepüljek. A tervek olykor változnak, de most már tudom, hogy addig nem mehetek vissza Oroszországba, amíg nem táncoltam el a hattyúk tavát.

Másnap reggel hét óra, Balance Stúdió

A szívem a torkomban dobog, miközben Dashkov oldalán lépdelek, mellőzve a bicegést. Minden lépés egy kisebb ősrobbanás a combom tájékán. Alex nem volt rest a nap virradatával a számba tuszkolni némi ételt, aztán megitatta velem a fél liternek beillő vízmennyiséget. Hánynom kellett, de nem érdekelte. Közönyösen kísérte végig a reggeli teendőimet, és én ezt zokszó nélkül tűrtem. A hajamat erős kontyba rendeztem, a szokásos dresszt vettem fel, és a hozzáillő szoknyát. Mi változott meg? Nos, hogy ne mindenáron a lábamból kiinduló izomfájdalomra koncentráljak, így a tegnap este vényre felírt gyógyszerrel indítottam a próbát. A lüktetés, sajgássá csökkent, és boldog voltam, hogy készen állok, de mire is?
- Tatiana….nézz rám. – förtelmes, hogy mennyire illúzióromboló tud lenni a partnerem. – Azt teszem. – felelek neki oroszul, mert mióta megérkeztünk nem vagyunk hajlandóak megszólalni angolul. A gondnok kiakadt, ahogyan a takarítónő is, de Alex-szel ki merne szembeszállni? Az elképzelés tőlem eredt, felpiszkálni a koreográfust, és rávenni, hogy jöjjön be. Nem fűztem sok reményt hozzá, de nagy felfordulást tud két orosz okozni, ha nem értik, amit mondanak. Minden ellenkezés dugába dőlt, mert befoglaltuk a termet, és Alex, meg én meg is kezdtük a bemelegítést. – Odette, vagy Odília? – morran a hang a hátam mögül, miközben a nyújtási gyakorlatok végén járok. – A fekete. – kurtán, és kimérten ejtem ki a szavakat a számon, és állok oda a rúd mellé. A jobb combom annyira erősen le van kötve, hogyha ezen átvérzem, akkor el is fogok vérezni. Alex csak bólint, és beáll a kezdőpozícióba, én meg lelkiekben felkészülök, hogy ma el fogok bukni számtalan alkalommal, de a szerep akkor is az enyém marad…

Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyPént. Május 24, 2019 12:10 am

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


- Fenn vagyok már - kotortam végig az éjjeliszekrényemet, lesöpörve róla a karórát, a digitális órát, mire végre rátaláltam a telefonomra, és anélkül, hogy kinyitottam volna a szemeimet, már fogadtam is a hívást, ujjammal érintve annak kijelzőjét. - Lackwood! Mi van? - vakkantottam bele nem túl lelkesen, Tina pedig még inkább befúrta a fejét a mellkasomba, balommal a hajába túrtam.
- Szia! Ne haragudj, hogy ilyen korán hívlak.. Szerintem megszálltak minket az orkok, mert mordori nyelven beszélnek és ha épp benézek a terembe, akkor mintha karóba húznának. Mi a francot keres itt két... - mielőtt még olyan hangerővel elhangzott volna, hogy mégis kik mit kerestek a termemben, Tina pedig meghallotta volna, hogy a háta mögött egy olyan projektbe vágtam a fejszémet, amibe amúgy alapvetően nem kellett volna, két egyszerű szó hagyta el a számat, ízesen:
- Baszd - és - meg! - megpróbáltam óvatos lenni, de ahogy felültem, Tina alakja hanyatlott vissza a párnák közé, lustán átkarolva a csípőmet, a hideg ujjbegyei annyira nem estek jól ott délen, de most ez volt a legkisebb problémánk. - Ki engedte be őket?
- Honnan tudjam? Szerintem ők saját magukat.
- Mennyi az idő amúgy, Poppy? - szabad kezemmel a hajamat toltam ki a képemből, aztán az államon söpörtem végig, sercegő hanggal a tenyereim alatt emlékeztetett arra a bőröm, hogy ideje lenne egy penge után néznem. Nem zavart különösebben a borosta, de a Tinával kötött szőrmentességi paktumunknak eleget tettem inkább. Én se szerettem a bokrosodó helyeket.
- Négy perccel múlt hét - a picsába! Nem mondanám, hogy imádtam korán kelni, mert ha kilencre is mentem a studióba, elég volt 8 előtt kelnem pár perccel. Egy kávényi idő kellett csak, ameddig az lefőtt, addig felöltöztem és fogat is mostam. Sosem voltam az a pöcsölős típus.
- Mit vegyek neked? Még a Helled sem ittad meg, Pop - kimászva az ágyból már be is vettem a fürdőt, nem foglalkozva azzal, hogy a feleségemet valahol az ágyban elhagytam; megérdemelte, hogy pihenjen.
- Egy sajtos szenyának örülnék, Főni - az ő hangja sem volt kipihentebb az enyémnél, ezért egy okézást követően ki is nyomtam a hívást. Csupán öt perc kellett a fürdőben, még kettő, ameddig magamra rángattam egy Pókemberes zoknit, egy fekete farmert és egy kék inget, aztán mielőtt kiléptem volna a lakásból, Tina kusza haját látva meg visszaléptem hozzá, magamhoz vonva az alakját is, röviden, de emlékezetesen elköszönve tőle már mentem is a dolgomra.

Nyolc után pár perccel csusszantam be az ajtón majd gyors ritmusban szelve a lépcsőfokokat a recepciós pultra dobtam Poppy adagját. Egy csokit is kapott a camambert-es szendvics mellé, és ahogy kibontotta a reggelijét, szinte ki is cserélték a csajt. Már képes volt mosolyogni, nem csak morcosan magába roskadni az újabb vizsgaidőpont baszakodásai miatt.
- Még mindig odabent vannak. Komolyan robotok. Még csak pisilni sem jönnek ki - nézett rám egy zöld szempár, cserébe csak egy bólintást kapott. Aztán meg menet közben fordultam vissza felé, félmosollyal a képemen.
- Ha még egyszer Főnöknek hívsz, esküszöm beszélek a proffal, hogy szívasson halálra. Gyűlölöm - a fanyar képemet látva nevetve legyintett a kis huszonéves, annak emlékével pakoltam rá a kezem az ajtó kilincsére, és ahogy nyíltak a falapok, a zene hangja felerősödtek, a két alak a teremben pedig úgy mozgott, mintha övék lett volna a világ.
A világért sem volt kedvem őket megakadályozni, köszönés nélkül indultam el a magnó felé, a szokásos helyre, ahova le szoktam cuccolni, és csak a szemem sarkából figyelve a páros mozgását meg, a fájdalom jelei most nem mutatkoztak a nőnél sem.
Érdekes!
Anélkül, hogy egy szót is szóltam volna, a fal mentén csúsztam le, hogy az addig az ujjaim közt fogott papírpoharat magam mellé a padlóra engedjem. A belőle gőzölgő kávé már kétszer végigmarta a nyelőcsövemet, terveztem egy harmadik alkalmat is. A hátam a falnak feszült, a papírcsomagot kibontva pedig egy pepperonis szendvics segge bújt elő, amit a számmal hamarosan meg is fogok ismertetni. Hagytam a zenét, hogy a fülembe üvöltsön. Hagytam, hogy azt tegyék, amit akartak, mert ezt a két oroszt az életben nem fogom tudni irányítani.. pontosabban megmutatni, hogy mit kellene tenniük. Ehelyett inkább a szendviccsel foglaltam le magam, lusta pillantásokkal végignézve a párost, hogy miben sántikáltak. Jó, most éppen nem. De ha nem zavarta meg őket annyira a jelenlétem, hogy ne a balett legyen a fő attrakciójuk, akkor végignéztem a mozgásukat. Nem csak Dragomir kűrjei érdekeltek, hanem a vele és mellette mozgó Dashkové is. Leöblítettem a kaját a kávéval, amit az utolsó akkordnak véltem, ezért a zenét is kilőttem, úgyis ott volt mellettem, onnan, a padlón ülve néztem fel a nőre és a férfire is.
- Látom, új nap van, elfelejtettek angolul is beszélni. Legalább akkor válaszoljanak már ezen a nyelven, ha a személyzet, akiket fizetek, kérdeznek Önöktől valamit. Tudom, hogy Oroszország a világ közepe maguknak, de azért ennyire lealacsonyodhatnának a pór nép közé. Tiszteletből mondjuk - így, a földön ülve nem tűnhettem sem túl határozottnak, sem túl tiszteletre méltónak, de nem érdekelt, mit gondolnak. A falat használva segítségként tápászkodtam fel a padlóról, hogy a kávémat is felszedjem aztán onnan. - Hogy haladtak ma reggel? - néztem egyikről a másikra, mert érdekelt, miközben a fiola tetejét pattintottam le. A narancssárga átlátszó műanyagból két fehér tablettát gurítottam a tenyerembe.



Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyVas. Május 26, 2019 5:48 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."


A terem szélén állok, pici tenyerem zárt formája mögött megbújik a rúd, mely segítséget biztosít a függőleges testhelyzethez, és sikerül megcsinálnom az alapbemelegítést. A gyógyszereket csak akkor vehetem be, ha rám tör a késhasogatós fájdalom, de figyelembe véve, hogy mennyi idő esett ki, és mennyi időm van még, mielőtt robbanna a bomba…azt mondtam volna, hogy órák. Immár nem is tudom, hogy hányadik napja hagytam ki a közös próbákat a többiekkel, a tánckarral is gyakorolnom kellett volna, hiszen én töltöttem be mindkét főszerepet. Tina még az elején hangosan ellenkezett, hogy enyém legyen Odilia szerepe is, de az igazgatóság megszavazta, és nem akartam kudarcot vallani. A tegnapi beszélgetésem az angol koreográfussal felnyitottam a szememet, és nem maradt egyetlen percem sem, amit elvesztegethettem volna. Sejtettem, hogy a szó nélküli lelépése azzal volt egyenlő, hogy lemondott az alkuról, és bár az egyik felem sajnálta, a másik meg akarta mutatni neki, hogy nem vagyok annyira reménytelen, csak nem jó kommunikációs csatornát választottunk. Alexander ráadásul ma reggel közölte, hogy délután jelenésem van a színházban, és nem kerülhetem ki, hogy ne kerüljön nyilvánosságra a sérülésem. Már ez a pár nap is hírzárlat alatt volt, több követ mozgattak meg, mint kellett volna, és az egész Társulat fel van háborodva. Ma fog eldőlni, hogy alkalmas titulálnak-e még arra, hogy ott lehessek. Az esélyt megkaptam, már gyakorolhattam volna, de inkább magamba roskadtam. Eldöntöttem, hogy nincs tovább. Más opció nem létezik csakis a balett, és ha ebbe roppanok bele, akkor legalább úgy fogom letenni, hogy én mindent megpróbáltam. A lelkem háborgása elmúlóban van, a tegnap esti jelenésem a kórházban, és a rendőrségen pedig megacéloztak annyira, hogy ne mutassam ki többet az amerikaiak előtt, hogy mennyire sérülékeny tudok lenni én is. Mr. Lackwood kapott belőle egy kis ízelítőt, de azt hiszem többet előttem sem fogok úgy tenni, mint aznap este. A részeg állapotom, és a tegnap reggeli beszélgetés a múlté. Nem használ, ha megpróbálok kibújni a bőrömből, és úgy tenni, mintha rajtam kívül bárkit is izgatna a felépülésem. A nagymamám szégyellne, ha most látna, de még tehetek ellene, és fogok is. Oldalra hajlok, majd belepusztulok a mozdulatba, de az arcomra nem rajzolódik ki semmi. Az izmaim merevek, a combom egy öreg testre emlékeztet, és mégis, ha már valamit megtanultak, akkor a sejtek emlékezetből frissítik fel a mozdulatsorokat. Az orvos elmagyarázta, hogy milyen következményekkel jár, ha most elkezdek megint keményen táncolni. A sérülésemmel hónapokat kellene pihennem, de arra nincs idő, így meg kellett alkudnom az ördöggel. Pirulákkal enyhítem a sajgást, és ha már kellően hozzászoktam, akkor csökkentem majd a dózisokat is. A délután rohamosan közeledik, és ha az értesüléseink jók voltak, akkor esélyt fog kapni Tina….hogy elvegye tőlem a fekete hattyút, és így mindenki elégedett lehetne, kivéve engemet.
- Nincs sok időnk, háromra oda kell érnünk. Sajtótájékoztató a próba után, az igazgatóval is beszélnünk kell. Ez maradt, a ma délelőtt. – értem, hogy mire céloz, ezért további beszédre már nem is pazaroljuk a szabad kapacitásunkat, csak megadom, hogy mit fogunk táncolni, és ennek megfelelően melegít be a partnerem is. A két üveg vizet a recepciós hozatta fel nekünk, egy kis törölközőt is kaptunk, de úgy tettünk, mint aki észre sem venné. Nem figyelhetek másokra, ha a karrierem a tét.
- Legutóbb sem ment az arabesque, most jó lenne, ha nem ezen csúsznál el, szóval gyere. – int nekem Dashkov, én pedig odaállok elé, és egy mély lélegzet után, a törzsemet előredöntöm, a kezemet oldalasan kinyújtom, melyet a felemelt lábam követne, ha az olyan gyorsan menne…de nem megy. Háromszor kezdünk bele, és a végén már Alex az, aki hátul tartja meg a lábamat. – Öt percet maradj így, túl merev vagy, hogy fog menni a 32 fordulat? – én is tudom, hogy igaza van. A könnyek képződésével hadakozom, a másodpercek ólomnehezen mennek előre, én csak állok, és minden sejtem küzd, az izmaim pihennének, a jobb combomon feszülnek a varratok. Már majdnem elszólom magam, hogy elég, de Alex az, aki közli, hogy letelt az öt perc. – Hadd lássam az első próbálkozást. – távolodik el tőlem, és utat enged nekem. Alig bírom a talpamat lehelyezni a földre, és máris követnem kell az utasításokat. Nekifeszülök, de első körben a földön kötök ki. Az egyensúlyomat elveszítem, és a jobb combomra érkezem. – A fenébe… - szólalok fel keserűen oroszul, mire jön az „Ismét”. Ezt csináljuk egy órán át, amikor valaki megzavarja a pillanatunkat. Nem nézek fel rá, amikor nekiindulok a Grand fouetté en tournant attitude-ben en suite-nek. Az első fordulat még jó is lehetne, de nem puhán érkezem a talpam párnás részére. – A… - káromkodnám el magam, de Mr. Lackwood jelenléte idegesít, így megállok, és Dashkov is hasonlóan tesz. A magnó felé pillantunk mindketten, és hát nem vagyok elragadtatva attól, amit látok, mégsem én felelek a kérdéseire, hanem a partnerem. – Nem pór nép a maga népe, és ezt a sértést most mellőzzük, egyszerűen nincs időnk arra, hogy másokkal szót értsünk. – a törölközőig bicegek el, és megadva magam a gravitációnak, a földre huppanok, de csak óvatosan. A kezemet felfelé tartva a társam máris nyújtja a vizes palackot, miközben az ő hangja tölti be a teret. – Sehogy, amint látja. Merev, és kiesett a gyakorlatból az elmúlt másfél hétben, viszont ma délután színpadra kell állnia. – ekkor veszem a fáradtságot, hogy ránézzek a kéklő lélektükrökkel rendelkező koreográfusra. – Ma fogják elmondani, hogy megsérült, több időt nem kaptunk. – a torkomon eresztem le a folyadékot, és hagyom, hogy a két férfi diskuráljon.


Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptySzer. Május 29, 2019 8:42 pm

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


Ha megfeszítenének sem tudnám megmondani, mikor aludtam egy igazán jót, és ide most ne számoljuk bele azokat az estéket, amikor a fájdalomcsillapítók hatása nyomott el. Úgy gondoltam, hogy a mai reggel lesz az, amit végre ágyban tölthetek, főzött, kotyogós kávéfőzőben készült keserű folyadékkal és talán arra is lett volna időm, hogy normális reggelit készítsek magamnak. De persze ezt a tervet is áthúzták olyanok, akikről már kezdtem lemondani.
Hogy örültem annak, hogy itt voltak? Nem túlzottan. Annak meg kibaszottul nem, hogy ennyire lobogott bennük a felsőbbrendűség tüze (és itt megjegyezném, hogy egyébként kurvára tisztában voltam azzal, hogy valószínűleg én sem voltam más a szemükben).
A padlón ülve hiába is néztem a párost, nem kifejezetten láttam őket, mert leginkább arra koncentráltam, hogy mennyire darabos a mozgásuk, hogy mik azok a gyengébb pillanatok, amik Alexnek nem tetszettek odafent és jobban kellett volna érdekelnie annak, hogy Dragomir hogy mozgott, de valahogy nem tudtam annyira felspannolni magam, hogy ennek eleget tegyek és inkább a kávénak, a kajának szenteltem minden energiám, ameddig még nyugodt voltam. A zenét kilőve felemelkedtem, hogy némi gyógyszer után nézzek (megszokásból, vagy csak kényelmességi szempontok miatt - kinek mi), és ha az legurult három korty kávéval a nyelőcsövemen, akkor reagáltam volna le Dashkov gőgtől csöpögő szavait, de a délutáni hivatalos jelenés ténye megakasztotta a gondolataim.
- Egyszerűen kibaszottul csodálatos - söpörtem végig a hajamon, ami kvázi olyan volt, mint egy rögtönzött, csapzott és igen béna madárfészek, reggel nem igazán volt időm azzal szarakodni a tükör előtt, hogy normálisan is álljon. A remekbe szabott reakció nem rájuk volt értendő, hanem ekkor jutott el az agyamig, hogy azon a szerencsétlen tájékoztatón a feleségem is jelen lesz, ami azt jelenti, hogy kurvára elfelejtett beavatni ebbe az egész faszságba, és lehet, hogy nem véletlenül. Habár azt is el tudom képzelni, hogy említette valamikor, csak már annyira elsiklottam a karrierjét érintő kérdések felett, hogy már semmit sem jegyeztem meg róla. De nem most fogok kotorni az emlékeim közt ennél a témánál, ha egyszer kisajátította két orosz a termet.
- Ha ez a helyzet, akkor a termet csak akkor hagyják el ma, ha hugyozniuk kell, vagy hányniuk, mert nincs sok és felesleges időnk, és ha jól számolom, akkor amúgy is két nap csúszásban vagyunk - egyetlen pillantást engedtem a padlón lézengő Dragomir felé, és aztán a kékjeim Dashkov arcát figyelték. Ő úgyis beszédesebb volt, mint a nő, akinél simán betippeltem volna, hogy egy kanál vízben is képes lett volna megfojtani. Vodkában nem, az túl drága mulatság lett volna jelen szituációban.
- Mik az elvárások mára? - tisztában voltam, hogy mit kellett tudnia egy hattyúbigének, de azzal meg még inkább képben voltam, hogy a lány képtelen lesz megcsinálni az elmúlt két nap lezárásaként azt a kurva sok fordulatot. - Mennyire követik az európai futball meccseket? - néztem előbb a nőre, akinél esélyem sem volt ennél a témánál, aztán Alex képe került előtérbe megint. - Vannak olyan játékosok, akik a támasztólábukkal is képesek gólt lőni, és pozíciót váltani.. lehetnek középső irányítók, de beállíthatóak a csatársorba is, ahol megközelítőleg ugyanolyan jók tudnak lenni - már nem az orosz bikát figyeltem, hanem Dragomirt. Leléptem a köztünk lévő távolságot, hogy látható fájdalmak nélkül guggoljak le elé, a kezemet is nyújtva, hogy abba belekapaszkodva felemelkedhessek, húzva őt is magammal, álló pozícióba, ha beleegyezett ebbe az érintésbe. - Hányszor próbálták már a forgást? - nem fogtam őt a kelleténél több ideig, és mielőtt még folytathattam volna a kérdezőbiztos szerepét, az ajtón hangos koppanások jelezték valaki jöttét.
- Gyere! - adtam meg az ukázt, Poppy pedig benyitott, sűrű haját most épp kontyba fűzte. Az előző faszomtudjamilyen fonást már megunta, pedig csak negyed órája láttam utoljára.
- Bocsi, ha zavarok - rólam a két mordorira nézett, ha már a LoTR világát emlegette. - Annyira gyorsan elsiettél, hogy ezt nálam hagytad reggel, pedig két napja az asztalomon van már - nyújtott át egy dokumentumot, lefűzve, kézi jegyzeteket mellőzve. A szövegezés angolul és franciául is elérhető volt, az orosz fordítást pedig mellőztem. Addig ácsorgott előttem Pops, ameddig a papírokért nem nyúltam egy enyhe mosolyt villantva a lány felé, aki viszonozva azt még ott maradt tőlem nem messze, de én már a két oroszt figyeltem.
- Említettem a diétát, ugye? És ha valamit mondok, akkor azzal kurvára nem viccelek - lóbáltam meg a kezemben az étrendet, Poppy felé pillantva el, hogy még mi a jóistent kevert ott mellettem. - Hmm?
- Csak.. biztos akartam lenni abban, hogy megkapod - elvörösödött nyakig a kislány, ám mielőtt még lereagálhattam volna az evidenssel, már fordult is, hogy kisurranjon a teremből. Nem ez az első, hogy ezt csinálja, még ha tisztában is volt azzal, hogy házas voltam, örök hűséget fogadva egy másik nőnek. Ráadásul a huszonkét éves korosztály már számomra gyereknek számított. Viszont a paksaméta a padlón végezte, mert egészen a falig csúszva dobtam le azt, most nem az volt a lényeg.
- Próbálják meg az ellentétes oldalon a forgást, a másik lábára nehezedve. Tudja, hogy mit kell tennie. Tudja, hogyan kell tennie, mert nem először csinálná végig újra és újra - már a nő kék szemeit figyeltem a beszéd közben, és eszem ágában sem volt meghallgatni azt, hogy ellenkezne. Nincs ideje, és ezt nem felejthette el ő sem. Elléptem tisztes távolságba, hogy Dashkov is felkészülhessen változásra.




Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptySzomb. Jún. 01, 2019 4:01 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."

Alex kérésének megfelelően cselekszem, nem pihenek, ha arra kér, és elkezdem újra az elrontott mozdulatsort, hátha sikerül. Bizonytalan vagyok minden nekifutásnak, mert kijöttem a gyakorlatból. Elegendő volt két hét, és már magamra sem ismerek a próbateremben. A hitem megvan, és minden ártó szándékú gondolatot blokkolok, amíg meg nem érkezik a Balance Stúdiónak a tulajdonosa, és keresztül nem húzza a számításaimat. Mr. Lackwood közelében minden vagyok, csak összeszedett, és kimért nem. Eleinte megpróbálok úgy tenni, mintha itt sem lenne, de képtelenség. A fülemben a zene helyett a csámcsogás, és a nyelés játszik szerepet, és még arra sem tudok koncentrálni, melyet a partnerem mond. Egy-két percig még húzzuk az igát, aztán ledőlök a földre, és a kezemet a magasba tartva várom meg, hogy Dashkov egy üveg vízzel lepjen meg. Könnyedén tekerem le a kupakot, és kortyolok bele a színtelen folyadékba. Az itteni személyzetnek köszönhetjük, hogy nem halunk szomjan, még törölközőt is hoztak be. Igazán távolságtartóak voltunk, de nem azért, mert ezzel bántani szerettük volna a stúdióban dolgozókat, hanem mert véresen komolyan kellett vennünk a délelőttből maradt óráinkat. A férfi csak akkor emelkedik fel a sarokból, amikor a másik bika is figyelmet fordít rá. A párbeszéd első fele ismételten a hiányos viselkedésünkre tér ki, de úgy látom, hogy Alex sem az, akinek ez nagyon mély nyomott hagyott volna a lelkivilágában. Nem kértünk sokat, egy nyugodt helyet, ahol nem talál ránk a sajtó, és jobb ötlet híján egyenesen én ajánlottam be, hogy ide jöjjünk. A férfi tegnap este egy szó nélkül búcsúzott el tőlem, bizonytalanságban hagyva a jövőmet illetően. Megértettem, hogy nem szándékozik több időt rám fecsérelnie, de azt is észben tartottam, hogy a másik orosz táncossal szemben nem fog még egyszer olyan hangnemet megütni, mint velem. Némán tűrtem a bevezetőt, aztán kicsit megijedtem a káromkodása hallatán. Az üvegre fókuszáltam, és rajta lévő címkére. Nem érdekelt, hogy honnan származik a tartalma, de más különben megint kiakadtam volna. Daskov röviden megfogalmazta, hogy nagy szarban vagyunk, és most már ő is kapcsolt. A jobbomat kinyújtottam, és előredőlve a légzésemre fordítottam a figyelmemet. Tatia…nyugodj meg! Nem fogod elbukni Odilia szerepét, nem vehetik el tőled.
- Ezt pontosan én is így látom. Tatia reggelizett, igaz nem örült neki, de azóta is issza szépen a vizet, ugye? – a pillantása rám tévedt, én meg csak biccentettem, és a biztonság kedvéért még egyet kortyoltam, hogy ne érje szó a ház elejét. Az izmaim feszültek, de ez a gyógyszer csodára volt képes. A bizsergés a kötés alatt minimálisan mart bele a húsomba, és ha akartam volna, akkor egyedül kelek fel a földről, de egyelőre jobbnak láttam, ha nem avatkozom közbe.
- Az, hogy el tudja táncolni a 32 fordulatot. A két hattyú eljátszása nagy feladat, és ha nem tudja teljesíteni, akkor elveszik tőle. Nem akarok két nővel táncolni, ha megérti az aggályaimat. – sejtettem, hogy mire céloz. Nem volt üdvös, ha a férfi főszereplő kétfelé szakadt, mert ez azt is jelentette, hogy meg kellett osztozkodni rajta. Alexander csodálatosan mozgott, és én azt akartam, hogy az egyetlen balerina lehessek az oldalán, de a színpadon is, aki központi szerepet kap.
- Semennyire, nem szeretem a futballt, meg az ilyen labdajátékokat. – én nem is nyilatkoztam hangosan, mert nem értettem a témához. A felvezetés szemléletes volt, ha tudtam volna, hogy mit jelent a középső irányító, meg csatasor. Mélyen elmerültem a gondolataimban, amikor valaki leguggolt elém, és a frászt hozta rám. A szívem a torkomban dobogott, és már majdnem elszóltam magam, végül elvörösödtem, de bármilyen ellenkezés nélkül fogadtam el a felém nyújtott kart, hogy függőlegesbe emelkedjek. A kékjeim minduntalan az arcát fürkészték, de abból nem olvashattam ki semmit.
- Egy órája mást sem csinálunk, de elesik. A jobb lába nem az igazi, hogy meg tudjon rajta támaszkodni. – lesütöttem a szememet, és inkább az ajtó irányába fordítottam a fejemet. A recepciós lány jött be, így gyorsan eltávolodtam minkét férfitól. A paksaméta nem érdekelt különösebben, de az feltűnt, hogy a nálam fiatalabb nő szinte felfalja a tekintetével a főnökét. – A diéta egyedül Tatiana-ra érvényes. Én nem koplalok, de ő hajlamos rá. – szúrós tekintetemet most az egyszer nem úszta meg a társam, de még mindig érdekesen alakult a négyesünk. A lány nem mozdult, és úgy tett, mintha sok köze lenne a mai próbához. Egyszerre hallgattunk el mindhárman, amikor Mr. Lackwood finoman felszólította a távozásra. A kék lélektükreim a kissé formátlan lábszárakon függött még akkor is, amikor a lány már nem volt sehol, és a papírok a földön kötöttek ki. – Micsoda? A másik oldalon? – értetlenkedtem egy sort, de nemcsak én. – Ez beválhat, gondolja? – egy percig sem tartottam jó ötletnek, de ők ketten már eldöntötték helyettem. - Próbáljuk meg. – csapta össze a tenyerét a társam. – Öhm… - nem mertem megszólalni, csak megvártam, hogy Alex készen várjon, és mutassa, ha indulhattam. Az alaplépés felvétele is bizonytalanságokkal volt kikövezve, hát a megtett mozdulatsor. Alig csináltam meg az első fordulatot, amikor elveszítettem az egyensúlyomat, és egyenesen az angol koreográfusnak nem mentem neki. – Ez szokatlan. – adtam mindkettőjük tudtára, ha még fogott, és nem engedett el. – Csinálja meg vele. – kérte a háttérben Alex, és már ki is ment a teremből, gondolom a mosdóba, miközben az én kékjeim közvetlen közelről szemlélhették a másik kék szempárt. Ejha…




Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyKedd Jún. 04, 2019 11:03 pm

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


Van az a pont az ember életében, amikor feladja a küzdést. Amikor már nem akar fejjel nekirohanni feleslegesen a falnak, mert tudja, hogy ott csak ő veszíthet. Nem akar felesleges fájdalmat, idegeskedést, önpusztítást és stresszt. Azt hiszem, hogy apámmal is ugyanez volt a helyzet, már az én esetemben. Meguntam azt, hogy állandóan ellene ágáljak, mert tudtam, hogy úgysem tudom meghajlítani az akaratát, kompromisszumokat bevezetve az életébe a másik fiával kapcsolatban. Hajthatatlannak bizonyult a döntése, amivel meg én nem értettem egyet: az öcsémnek is ugyanolyan részesedést kívántam kiharcolni, mint magamnak, és egy cseppet sem érdekelt az az üzleti élet, amivel az idős Lackwood foglalkozott.
Nekem itt volt a helyem, a Studioban, és ha gyerekként hülyének is néztek a haverok, hogy buzis művészetet kedveltem, akkor már kevésbé akartak eunuchot csinálni belőlem, amikor a napi edzéseim szemtanúi lettek, vagy a vádlimat elnézték tesin. Az állóképességem százszorta jobb volt náluk és kurvára nem nyafogtam, ha egész órákat büntetésből kurvára ki kellett hagyni a mindenki-álma focit. A sérülésem adta a kezdő löketet arra, hogy megvalósítsam azt az álmomat, amit gyakorló és elismert táncosként nem tudtam volna, mert minden időmet felemésztette a színpad és az ahhoz szükséges folyamatos táncpróbák. A lehetőség, hogy oktathassak, mindig egy opció volt, amihez az kellett, hogy feladjam a karrierem. És ha megkérdezné bárki is, hogy megbántam-e az életem bármelyik szakaszát? Talán igen, és egyúttal nem. Nem, mert szerettem látni, hogy azok a gyerekek, akikkel foglalkoztam, elindulnak egy olyan pályán, ami nekik nem volt kikövezve. Ahol a vér és verejték kifizetődött és nem, nem Janet volt az egyetlen, akinek az iskolai előadásait végigseggeltem. Minden diákom kimagasló pillanataiban jelen voltam a közönség sorai közt.
A két oroszra valójában nem tudtam diákként tekinteni, mert ahhoz túl nevesek voltak és ez a hírnév sok esetben negatív visszhangot hagy maga után. Alex lett a szószóló kettejük közt, nem először. Dragomir csak akkor eresztette szabadjára a hangját, ha Dashkov nem volt a közelben. Csak ellenem volt képes a tényleges véleményét és ellenérzését kimutatni, amivel nem is lett volna gond. Volna. A hallott szavakra néha bólintottam, a nő részéről meg se lepődtem. Már az is elismerés volt, hogy nem sokkolta a tény, hogy létezik egy futball nevű sport is, ahol 20 ± 2 ember fut egy szaros labda után egy kurva nagy pályán. Tudja amúgy, hogy mi az a curling egyáltalán? Hogy Dashkov mit kedvelt a táncon kívül, igazából hidegen hagyott, de legalább meghallgattam, mit akart. Ma még senki nem harapott bele a poshadt almába és senkinek sem rothadt el a lelke, ami kurva jó érzés volt. Ahogy Tatiana elfogadta a segítő jobbot, amikor egyenesbe került, az ujjaim magukra hagyták az övéit, és ezt az elbaszott trojkát Pops megjelenése koronázta meg, aki olyan volt, mint egy ázott kiskutya az óceán közepén.
- A diéta csak Ms. Dragomirnak szólna, neki kell eltérő étkezést folytatnia a - hogy a picsába fogalmazzam meg úgy, hogy Poppy ne váljon egy kurva piaci kofát megszégyenítő pletykafészekké? - jelenlegi állapotát tekintve. Több rost, izomépítés, megfelelő ásványi anyagok - néztem el Dashkov felé, vele aztán végképp nem akartam több időt tölteni, mint amennyit muszáj volt. A Poppy nélkül felvetett ötletem némileg hiányos láncszemként, nyikorogva csorgott be hármunk közé, és ha nagyobb felháborodást is vártam, nem jött el. Pedig egy jó kis orosz hisztinek még ma örültem volna, igazán.
- A másik oldalon - ismételtem meg, Alex kérdésére meg csak megvontam a vállam. Kurva kommunikatív voltam, mi? Ahogy magára hagytam a párost, megint elkezdték a kötelező dolgokat, csak hiba csúszott a gépezetbe, mégis közel voltam annyira, hogy Dragomir sikeresen nekem szambázzon, automatikusan nyúltam a dereka után, mert faszom se tudta, mennyire csellengtek a lábai most, hogy nem olyan volt, mint egy részeg zsiráf a szavanna közepén. Biztosabb lábakon állt, de még közel sem volt az igazi.
Alex utasítására egy jókora sóhajt hallattam, ahogy a pacák eltűnt az ajtón túl, a kékjeimmel Tatiana arcát kezdtem tanulmányozni. A kezem leomlott a ruha-fedte bőréről, hogy ellépjek tőle.
- Mennyi fordulat volt ma a maximum eddig, amit sikerült megcsinálnia? - érdeklődtem, már neki háttal. Farmerben biztosan nem fogok itt faszkodni, muszáj voltam kényelmesebb cucc után nézni. Ahogy pár nappal ezelőtt, most is előtte húztam le a nadrágot, váltam meg a zokniktól, hogy a csak hevenyészett mozdulattal a táskámba dobott laza rövidnadrágot rángassam magamra. A térdemig ért annak anyaga, ami kellően laza volt, nem akadályozott a mozgásban sem a továbbiakban. - Meg kell engednie, hogy magához érjek, máskülönben baszhatja a délutáni tájékoztatót - nem lettem trubadúr az utóbbi tíz percben sem. Kényelmes tempóban sétáltam vissza a nő elé, felmérve a testalkatát, a hajlatait, a domborulatait, és nem az volt az első gondolatom, hogy letépjem a ruháit és megkúrjam. Jelen esetben mint balerina érdekelt.
- Hogy van a lába? - kérdeztem rá, ha már ketten voltunk. Ennyit még megérdemeltem szerintem, hogy tudjak, aztán meg jöhetett a fekete leves. Érted.. black swannak fekete cucc jár. Kinyújtottam ismét Dragomir felé a kezem, amit ha elfogadott, akkor magamhoz vontam egy hirtelen mozdulattal, szabad kezem pedig lecsúszott a gerince mentén a csípőcsontjáig. Ha.. engedte.
- A forgást fogjuk gyakorolni. Először úgy, hogy stabilan tartom a kezeim közt, de lehetőleg ne törje be az orrom, még szeretnék egy ideig levegőt venni ott is - villantottam egy Kanye-féle rajtakapott mosolyt a nő felé. Nem voltam én akkora faszfej. Néha nem.


Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyKedd Jún. 11, 2019 6:14 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."


Ez a foci téma nem állt közel hozzám, igazából fogalmam sincs, hogy miről beszélt az angol, de ahogyan elnéztem a társamnak az arcvonásait, ő sem igazán értette, hogy mire akar kilyukadni. Nem firtattam semmit, nem is akartam megszólalni, nehogy valami hülyeséget mondjak, de a másik lábra áthelyezett súlypontra már nekem is felszaladt a szemöldököm. Nem is jutott volna eszembe, hogy a balra helyezzem a terhet, mert sosem voltam erős benne. Alex nem ellenkezett, sőt még tapssal biztatott, hogy próbáljuk meg. A kényszer nagyúr, és nekem nem sok időm maradt, ha bizonyítani szerettem volna a Társulat tagjai előtt, hogy képes vagyok mindkét hattyú szerepére. A keselyűk ott köröztek a tetemem felett, de még nem múltam ki, így egy kis esély maradt, hogy megőrizzem a maradék hírnevemet, és ne vérezzek el a versenytársak mellett. A néma felszólításra egy picit megszeppenve, de annál nagyobb lendülettel vágtam bele, amit azt eredményezte, hogy nem egy, de máris két bal lábbal lettem gazdagabb. A fordulat felénél elveszítettem az egyensúlyomat, és nekiestem a koreográfusnak, akinek még volt annyi lélekjelenléte, hogy utánam kapjon. Alex nem túlzottan örült a háttérben, erre utalt a garatjából feltörő mély sóhaj is. Nem hátráltam meg, itt voltam, és reggel óta edzettem, de kiestem a gyakorlatból. A lépéseim darabosak, a kecsesség messze áll tőlem, akárcsak a légies megmozdulás. A félelemnek még nem engedtem gátat, de nagyon ostromolt, és tartottam tőle, ha nem erősödöm meg lelkileg, akkor ma odaveszik a sokéves munkám, és a jövőm záloga is.
Görcsösen kapaszkodtam a megmentőmbe, egészen addig, amíg ő maga nem hátrált ki a kellemetlen helyzetünkből, és állított talpra. Elvörösödtem a szégyentől, és a földre szegeztem a tekintetemet, de még így is közel állt hozzám. Mindketten hallottuk még, hogy a társam becsapja az ajtót, és közli a másik férfival, hogy próbálja el velem. Nem vele fogok táncolni a színpadon, és mi lesz, ha megint látni fog? Mit kellene mondanom neki az elmúlt napok eseményeinek fényében? Veszekedtünk, megosztottam vele a testvéremhez fűződő viszonyomat, és látott meztelenül. Nem voltam hozzászokva, hogy ennyire közel kerüljek valakihez néhány nap leforgása alatt, vagy ennyire intenzíven éljem meg a bennem dúló érzelmeket. Kiegyensúlyozottnak ismertek, odahaza egy rossz szavam sem volt, ha beteg lettem, de itt mintha kicseréltek volna, és egy másik Tatiana költözött volna a testembe. A kérdésére nem feleltem azonnal, a hátam mögé igazítottam a két karomat, és egymásba fűzve pillantottam fel az üres teremre, amikor hátat fordított nekem a koreográfus. – Kétszer sikerült a harminckettő helyett az elmúlt másfél órában. – még hozzátehettem volna, hogy én mindent megtettem, de nem lett volna helyénvaló, ha magyarázkodom. Már régen nem izgatott senkit, ha egy balerina összetört, a színpadon tökéletesen kellett mozognom, és ma délután ennek az illúzióját kell megteremtenem. A vetkőzésre nem számítottam, szinte azonnal elöntötte az arcomat a forróság, és a nyakamig pirultam el. Abban a minutumban hátat fordítottam neki, hogy még véletlenül se lássam meg a fenekét, vagy illetlenül bámuljam meg a testi adottságait. Nem vonzódtam a férfiakhoz, sem a nőkhöz. Igazán azt sem tudtam eldönteni, hogy képes vagyok-e tűzre lobbanni, és tessék már is van egy jelentkező, aki a tudta nélkül indított el valamit bennem. Természetes dolog, hogy nem farmerban táncol, na de éppen előttem öltözzön át? Van nekik öltözőjük is, ahova bemehet, mégsem szólaltam meg.
- Tessék? – mintha megrázott volna az áram úgy indultam meg a törzsem jobb irányába, és félúton találkoztunk immár egymással szemben. – Persze, hiszen táncolunk. –más célt hallottam ki a hangjából, és megint félreértettem, ahogyan már sokadik alkalommal tettem. A vizslató tekintete nem segített az ellazulásban, idegességet csempészett a bőröm alá.
- Elviselhető a fájdalom. Jártam orvosnál. – nem óhajtottam többet megosztani a részletekről, de nem tartottam buta embernek, így tudhatta, hogy olyasmikhez nyúltam, amihez más esetben nem is mertem volna. A baleset megváltoztatott, és más perspektívából láttam dolgokat. Egy sikolyra sem maradt időm, úgy vágta ketté a levegőt, és szelte át a köztünk lévő távolságot. A keze a csípőmön állapodott meg, így közvetlen közelről nézhettem bele az azúrkék szemekbe.
- A forgást. – bólintottam, és nyeltem egy nagyot. Kiszáradt a szám, ahogyan a két tenyere az oldalamra illeszkedett, és mint egy vezényszóra várva meg is tettem az első lépést. Az irányt nem adta meg, így balra pörögtem, és megpróbáltam nem bántani, se a hajammal, sem a testem más részével. Két fordulat után éreztem, hogy a combom tájékán bizsereg a bőröm, és végigszáguld egy kis melegség. Gyorsítottam a tempót, de a végére beleszédültem, és kitérve a helyes vektorális helyzetből…nekivágódtam a mellkasának. – A lába….és a…a – nem tudtam kifejezni magam angolul, csak lepillantottam a combomra.



Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyCsüt. Jún. 13, 2019 9:28 am

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


Nem voltak kedvenceim. Persze tisztában voltam azzal, hogy kinek volt tényleges jövője a szakmában, hogy ki lesz elismert, mert bárhol is dolgozzon az ember, ha nyitott szemmel jár és objektíven figyel meg, látja mások erényeit és negatívumait. Kiakadhattam volna, kibaszhattam volna őket a termemből, menjenek oda gyakorolni, ahova csak akarnak - a szálloda lobbyja is egészen nagy volt, ugyanakkor tudtam, hogy a nőnek sem volt kényelmesebb itt lennie, mint nekem. Alex isten tudja, hol járhatott, de azért reméltem, hogy nem a forgalom elé dobja be magát, mert Tatianának szüksége volt rá, legalább ma délutánig. És ha Dashkov nyers is volt, az egyik legjobb név is a mostani balett-világban. Szükségük volt egymásra, ezzel meg én voltam tisztában. Egy partnert elveszteni a színpadon kemény dió volt, és ha tehettem azért valamit, hogy ugyanaz a két orosszal ne történjen meg, mint ami anno velünk, akkor istenemre mondom, próbálkoztam.
A kérdésemre adott válasza nem nyerte el a tetszésem, amit egy hümmögéssel nyugtáztam neki háttal a vetkőzés-öltözés kombójában. A kettő tényleg kurva messze állt attól, ami az elvárás lett volna. Még egészségesen is nehéz volt számon tartani ezt a szaros számot, egyenesben maradni és nem szédülve elhányni magunkat. Bele sem akartam gondolni abba, hogy mekkora kudarcként élhette meg ezt a nő, de bíztam abban, hogy a folyamatos fejmosás és a Dragomirban szunnyadó akarás meg fogja hozni a gyümölcsét és nem fogja feladni. Ez is csak egy szaros akadály, amit le kellett küzdenie.
- Jól van - nyugtáztam azt, hogy hozzá érhettem. Nem különösebben izgatott volna az sem, ha nemet mond, mert akkor is elértem volna így vagy úgy, hogy legalább ennyiben rám bízza magát. Ha nem akart csetleni-botlani nonstop, akkor ennyit engednie kellett volna amúgy is. És ha már itt tartunk, akkor a csípője vonalán nyugvó lapát tenyérrel néztem a szemeibe, valahol közöttünk lebegett a dokilátogatás eseménye.
- Csak ne vigye túlzásba és tartsa a mennyiséget, amit előírt a doki - kurvára nem hittem a kézrátételes gyógyításban, és itt az akupunktúra sem segített neki. Egyetlen megoldás volt csupán a jelenlegi helyzetre; olyan fájdalomcsillapítók, amik egy lónak is elegendő nem-szteroid gyulladásgátlóval rendelkeztek. Hogyan is ítélhettem volna el azt, hogy nem a természetes gyógyuláshoz folyamodott, amikor az én életemet is ez határozta meg az utóbbi időben javarészben? Nagyon is tisztában voltam azzal, hogy gyógyszerfüggő voltam, mert már akkor is a kis laposelemekhez nyúltam, amikor még csak közöm sem volt a fájdalomhoz. Elzsibbasztott, és amikor a két bogyó lecsúszott, akkor már nem is gondoltam arra, hogy szar érzés is lehet, feszítő, fájdalmas. Ráadásul nem mondhattam azt Dragomirnak, hogy még csak eszébe se jusson, mert nem az apja voltam, sem pedig az anyja, hogy megmondjam, mit tehet és mit nem. Pontosabban ebben a helyzetben nem volt ehhez jogom; egyébként is túl korán volt még, hogy folyamatosan felbasszam magam minden lófaszon.
Bemelegítés nélkül nem terveztem túl sok mozgást magamnak. Ráadásul az elmúlt években közöm nem volt a tényleges színpadias mozgáshoz, ami nem azt jelentette, hogy ne tudtam volna megtenni a szükséges és előírt lépéseket - álmomból felébresztve is betéve tudtam a francia megnevezésű kűröket, ám így a sérülések veszélye nagyon is fennállt, nekem meg nem volt célom ismét lesérülni évekre. Nem siettettem a nőt. Meghagytam neki a kezdés jogát, úgy tartva az apró testet, hogy még csak ne is akadályozzam őt, csak segítsem. Akkor sem akadályoztam meg, amikor már érezhető volt az, hogy nem tudja befejezni a mozdulatsort, a mellkasom mégis felfogta a becsapódást, a kis terpeszben állás pedig segített abban, hogy ne inogjak meg a nekem vágódó súlytól. Nem mintha annyira nehéz lett volna a nő, de a fizika törvényei a Földön mindenhol élnek. A feltörő szavakra felsóhajtottam, megráztam a fejem is, mert erre igazán nem volt szükség.
- Tatiana! - igen, jól tudom, hogy a nevét se mondhattam ki. - Nem érdekel az, hogy miért nem sikerült. Tudom, hogy nincs minden rendben. Ha minden egyes kudarcba fulladt próbálkozásnál elnézést kér, fel fog húzni - elvettem a nő csípőjéről a jobb kezem, hogy megtöröljem az arcom, fésűként merültek ujjaim az egyre hosszabbodó hajamba. - Tudom, hogy nehéz. Ezért vagyunk itt, semmi gond nincs - léptem el tőle, hogy ne simuljunk egymáshoz teljes testtel, és ne bandzsítsak, ha a szemeibe akartam nézni. Márpedig azokat a kék íriszeket figyeltem, és esküszöm, ennyire kéket még nem láttam életemben. - Még egyszer! A másik irányba is próbálja meg. Tudom, hogy máshoz van szokva - mielőtt még megint bocsánatot kér és zavarba jön itt nekem, amit nem is igazán tudtam hova tenni. A jobbom ismételten rácsúszott a testére a ballal egy magasságban, miközben a pillantásom végigcsúszott a nő alakján. Nem is gondolnánk, hogy mennyire izmosak és edzettek a balett táncosok?! - Jobbra... - adtam meg az irányt is, ha esetleg kellett neki, és ha sikerült összeszednie magát annyira, hogy megkezdje a forgást, a kezeim közt hagytam, hogy szabadon mozoghasson a fordulatoknál. Ha a felvezetésbe bele kell szólnom, akkor időt pazarlunk a bemelegítésemmel. Kurva sok időt, mert még egyszer nem fogok kihagyni másfél évet az életemből azért, mert a sérülés félemberré tesz.


Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyCsüt. Jún. 13, 2019 8:34 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."


A félelmem nem alaptalan abban a helyzetben, amikor egyedül maradok azzal a férfival, akivel napok óta esszük egymás idegeit. Az első napon megsértett, a másodikon kiakasztott, és borzalmasan megszégyenültem előtte, a harmadik napon pedig minden elképzelésemet felülmúlta, amikor a falhoz szegezett, és rávett, hogy lábra álljak. Nem értettem az indíttatását, még azt sem tudnám megítélni, hogy Alex miatt tette, vagy látott bennem valamit, amit én nem. Miért nem hagyott lerészegedni teljesen, miért nem engedte, hogy kimenjek a repülőtérre? Valami azt súgta, hogy előregondolkodott, és esze ágában sem volt feladni. Eleinte a kérése is felháborított…úgy éreztem, hogy ki akar használni, amiért a világ egyik legnevesebb társulatánál vagyok. Janet tehetséges, de egy orosz fennhatóságú iskolában csak hátránnyal indulna. Nemcsak a kiváló adottságok kellettek oda, hanem a nyelvtudás, az alázat, és nem utolsó sorban a mérhetetlen kitartás. A tanárok nem babusgattak, nem kérdeztek, csak üvöltöttek, és drákói szigorral verték belénk a balett alapjait. A korral még tudnának mit kezdeni, de a származásával? Az előítélet a génjeinkbe van kódolva, egyfajta felsőbbrendűséggel létezünk, hiszen tudjuk, hogy még egy olyan nép nincs, mint mi. Borzalmasan összezavarodtam, és meg is ijedtem a bennem dúló kételyektől. Az orosz társam miért bízott rá a koreográfusra? Nem látja bennem a reményt? Alex megmondaná, ha alkalmatlan vagyok, ebben nem kételkedek. A férfi vetkőzése akaszt meg abban, hogy higgadt maradjak, és a kellő távolságban tőle, mert pontosan az előbb táncoltam szó szerint a karjai közé. Eddig menekültem a közös munkától, de lehetséges, hogy ő az egyetlen, aki ebben az országban a segítségemre lehet. Bele kellene törődnöm, és egy esélyt adni neki?
Túl sok idő nem telik el, miközben átveszi a rövidebb shortot, és azután máris ott terem előttem, és a derekamat átfogva vezeti fel a gyakorlásunk tárgyát. Vissza is kérdezek, hogy jól hallottam-e, de nem teketóriázik. Félelmetes ebből a távolságból. Szinte csak megemelem a fejemet, és máris a belső körön belül van. A dezodorja illata csapja meg az orromat, amitől kicsit megszédülök, vagy csak nem állok elég stabilan.
- Nem terveztem, hogy átlépjem a határokat. – felelem szűkszavúan a lábammal kapcsolatos érdeklődésre. A doki megmondta, hogy saját felelősségre kezdjek bele a próbákba, mert ő nem javasolta. A pirulák alkalmat adtak, hogy visszatérjek, és nélkülük tudom, hogy nem menne a mai meghallgatás sem. A fájdalom ugyan nem tükröződik az arcvonásaimon, de ettől még az izmaim érzik, és cseppet sem közreműködőek. Merev vagyok, egy normális kűr sem megy, pedig sikerülnie kell. Nem akarok mást látni a színpadon Alex mellett. Ez az év a miénk, a nagy lehetőségem, hogy ne csak Oroszországban ismerjenek el…más, ha csak hírből tudják, hogy ki vagyok, és más az, amikor szembesülnek is vele. Több szóra nem fecséreljük az időnket, mert jelzi, és érzem is, hogy ideje elkezdeni a forgásokat. Magamra vagyok utalva, a megszokott oldalon lendülök át a tengelyem körül, és már el is kezdődik a körhinta. Kettő után azonban megint abban a helyzetben kötök ki, mint Alexnél, csak most megtartanak, és nem csuklom össze. Az orosz jönne a nyelvemre, de aztán össze-vissza mutogatok végül, és nekiütközöm a mellkasának. A függőlegesbe tolás után összeér a tekintetünk, és a keresztnevemen szólít meg. Megmerevedem, és egy kis levegővétel hallgatom végig, hogy miket mond. – Nem kértem bocsánatot, csak a lábát figyeltem… - jegyzem meg erőteljesebb akcentussal. A másik oldal elég beszédes volt, és a folytatás is magáért beszélt. Nem merek a szemébe nézni, csak bemérem a jobb oldalt, és mielőtt megint valami elszédítene, a koncentráció érdekében lehunyom a szemhéjamat. Elképzelem a testem közepét, mint egy mérleg irányadóját, és az egyensúlyra összpontosítok. Nem szabad a forgás törvényének engedelmeskednem. Az első után bemérem a másodpercenkénti ringást, ahogyan a testem körül fordulok, aztán a fülemben felcsendül a dal, amire ezt kellene bemutatnom. Nem számolom a háromszázhatvan fokos kitérőket, csak a légzésre, és a másodpercekre hagyatkozok. Automatikusan gyorsulok fel, és valahol még hallom is, hogy nyitódik az ajtó, de nem szabadna, hogy kizökkenjek. A huszadik környékén már feszül a combom, a varratok fájnak, és elkövetem azt a hibát, hogy felnyitom a szemhéjamat. Alex az egyik falnak dőlve figyel, én meg totál kibillenek az egyensúlyomból. A gyomromon keresztül felfelé kúszik a sav, és az elfogyasztott reggelim keveréke. Erősen koncentrálok, de a torkomban a reflex elindul, és automatikusan hajolok ki oldalra, hogy oda öklendezzek, és körbezárjon a két tartó kar. Alex elfordul, és felvesz valamit a földről, gyanítom az egyik törölközőt, miközben remegnek a lábszáraim Mr. Lackwood karjai között, hacsak már nem tolt el magától, mert ebben az esetben összecsuklok.




Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyKedd Jún. 18, 2019 4:07 pm

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


Csak azért, mert nem hoztam fel az alku rám eső részét minden pillanatban, még nem volt elfelejtve. A tervem az volt, hogy Janetnek egérutat adhassak egy olyan világba, ahova csak igen kevesen voltak beavatottak. Komolyan, mintha épp Narnia bejáratánál taszigálnám befelé a kis fekete lányt, de nem érdekelt. Hittem abban, hogy megfelelő tudása volt ahhoz, hogy a jövőjét kikövezzék Moszkvában és hogy megvolt a kellő élettapasztalata ahhoz - az otthoni szar körülményeket számításba véve -, hogy ne akarjon az első kudarcnál menekülni az oroszok szigorától. Tudom, el kell vele mennem vízumot intéznem, és ha Dragomir igent is mond a csereüzletre, még ott volt Davis anyja, akit meg kellett győznöm egy nyomorult aláírásért, ahogy az apját is le kellett fizetnem. Kiskorúként nem mehetett el a családi fészekből csak úgy, de meg akartam neki adni azt, amit megérdemelt. És ehhez a kulcs abban rejlett, hogy a délutáni interjú és próbatétel sikeressé váljon Tatiana esetén.
Mert ha őt kibasszák és helyettesíteni fogják, akkor akárhogy esdekelhetek bármelyik kurva istenhez, akkor sem fogom tudni elérni, amit akartam. Pech, mókuskerék, faszom tudja. Nem mondanám, hogy az elmúlt napok azt vetítették előre, hogy valaha is közös nevezőre tudnánk mi ketten jutni, mert amennyire felsőbbrendűnek képzelték magukat az orosz vér miatt, úgy én sem akartam igazán engedni nekik, mert azzal, ha engedek, semmi eredménye nem lett volna a döntéseimnek, vagy akár a felkészülésnek. Nincs hatással rám a közelsége, már úgy értem, ha minden egyes táncolni tudó nő felhúzna, akkor egész nap álló farokkal járkálnék, ilyenkor nem a testüket, vagy a rám gyakorolt hatásukat veszem figyelembe. Ilyenkor ők a feladat, a modell, az, akit segítenem kell, ezért is, hiába, hogy a kezem őt érintette, a szavaira bólintással feleltem. Ameddig nem fogom látni rajta, hogy ráfügg a fájdalomcsillapítóra és nem befolyásolja az őt, addig semmi gond nincs. Asszem. Az első kísérlet kudarca után beszéltem, mert nem fogok itt némaságban gyakorolni, és az sem tetszett, hogy amikor Alex is jelen volt, Dragomir egyetlen szót sem szólt. Mi a fasz volt velük? Egyezményes jel, hogy olyankor csak a hím kotlik szavakat? Ne már!
- Ne engem figyeljen, én nem vagyok fontos most - ha ideges volt, az orosz nagyobb szerepet kapott a szavaiban. A kiejtése megváltozott, ezt már tapasztaltam. Valószínűleg a csüggedtség, a fáradság is ugyanilyen hatással volt rá, amit jelen pillanatban nem tudtam értékelni. Dolguk volt délután, ezért egy irányt adó szó után hagytam őt, hogy mozgásba lendüljön. A kezdeti bizonytalanságát felváltották a pördületek, amiket némán számoltam nála, a két tenyerem folyamatosan érintette a lány derekát anélkül, hogy lassítottam volna őt a mozgásban. Csak végső támasz voltam, ha esetleg meginogna és elborulna, de amikor Alex megjelent a termemben, szemmel követtem csak a férfi mozgását, épp akkor, amikor Tatiana is kibillent az addigi saját tengelye körüli forgásból, marionett bábut játszva, ezért erősebben martam rá a csípőjére, hogy már megint elhányja magát előttem. Most nem kellett összefognom a haját a szoros fonat miatt, de automatikusan léptem hozzá közelebb, hogy kényelmesebb fogással tartsam meg őt, alkarommal átölelve a hasát is, míg a balom a gerince mentén nyugodott a hátán.
- Ez így nem lesz jó - sóhajtottam fel, óvatosan engedve lejjebb a testet, hogy a padlóig csússzon a nő, csak egyetlen lépéssel hátrébb húzva a rózsaszínes öklendezés nyomaitól. Ha a padlóra engedte magát, a karjaimat elvontam tőle, és mielőtt még szólt volna azért, hogy illetlen voltam vele, megkeresve a vizet nyújtottam a nőnek, hogy igyon, vagy legalább mossa ki a száját, tisztítsa meg a nyelvét a fogait az előbb feltörő epétől.
- Minden elvonja a figyelmét, és képtelen koncentrálni arra, amire kellene, Miss Dragomir - néztem a lány kék íriszeibe, aztán Alex is kapott ebből a pillantásból. - Először én voltam a gátló tényező, most meg Dashkov. Ha folyton megzavarja valami, nem fogja tudni végigcsinálni délután sem. Mi lesz, ha megjelenik Tina? Mi lesz, ha az itteni színházigazgató kételkedne esetleg? - ráztam meg a fejem, a következőkben pedig leültem a padlóra, alkarjaimmal megtámasztva a térdem is, vagy fordítva. - Nem az a célom, hogy mindent tükrözzünk. A cél az, hogy ma lássák, képes arra a szaros harminckét fordulatra. Ha ez megvan, akkor nekiállunk terhelni a jobb lábát is fokozatosan. De ahhoz itt kell lennie fejben, nem valamitől fosni, ami nincs is - néztem megint a nőre, aztán ha már ott kuporgott Alex is köztünk, akkor ő következett: - Mennyire ismeri Dragomirt? Nem a színpadon, nem a mozgását, hanem őt magát? - nem, nem voltam akkora paraszt, hogy előhozzam a nő bátyjáról mondott szavait. A törölközőt átnyújtotta Tatianának, és ha tippelnem kellett volna, akkor biztosan arra tettem volna meg a téteket, hogy valamit be akart szólni az orosz bigének. Láttam rajta, hogy nehezen tartja vissza magában a szavakat. Mert folyton segget kellett csinálnia a saját szájából. Tudtam én, láttam rajta. A bátyjával való viszonyát velem osztotta meg Dragomir, és tudtommal, akkor senki más nem volt a szobában, aki hallhatta volna. De volt itt valami, amiről tudnom kellett, és ahhoz előbb azt is, hogy ezek ketten mennyire bíztak egymásban.
- Hát.. együtt utazunk - vont vállat Dashkov, és az arckifejezéséből levágtam, hogy sejtelme sincs, mire akarok kilyukadni.




Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyKedd Jún. 18, 2019 8:12 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."


Nekem fura, hogy mindenáron beszélgetést akar velem folytatni a koreográfus. Alex akkor beszél, ha tennünk kell valamit, elmondja, hogy milyen lépések jönnek, vagy melyik részt szeretné az éles indulás előtt begyakorolni annyira, hogy még álmunkból felkeltve is tökéletesen kiegészítsük egymást a színpadon. A társulatunk különbözött, de mindketten Oroszországból jöttünk, tudtuk, hogy mit jelent a kemény munka, néha még annak árán is, ha szenvednünk kellett. Egy szavam sem lehetett volna, de amint kettesben maradtam Mr. Lackwood-al, rám telepedett az a fajta idegesség, mely általában csak az idegenek közelében fogott el. Nem akartam feleslegesen jártatni a számat, de ő ragaszkodott hozzá, hogy egy kis csevejjel üssük el a réseket, és a tánc helyett ezzel töltsük meg a hiányzó réseket. Eleinte nem tudom mire vélni a viselkedését, de végső soron nem goromba, előzékeny, meg természetesen tipikus amerikai. Az orosz szokások megkövetelték, hogy a férfiak és a nők külön öltözzenek, de itt fittyet hánynak rá. A figyelmeztetése nem ér felkészületlenül, már számolok is magamban, de az érintése nem olyan hideg, mint az első alkalommal a combomon. Egy vásáron is jobban éreztem volna magam, mint amikor felmérte az adottságaimat. A tekintetem az övébe fűzöm, meghagyom, hogy a saját tervei alapján induljunk neki a forgásoknak, de az első próbálkozásnak annyi. Nem bírok elégszer bocsánatot kérni, de még azért is rám förmed. Tudom, hogy a balett nem az a világ, ahol a férfiak a nők fölött állnának, de nekem otthon ez a példa volt a követendő. A nagyapám, az apám szava szent volt, akárcsak a bátyámé. Nem feleselhettem velük, szót kellett fogadnom, emiatt a DNS-be ivódott az alázatosság. Bármit nem tehettek meg velem, szorult belém némi gőg is, de a támadás óta ez a vékonyka határ beszakadni látszott, és ott nem is sejthettem, hogy melyik oldalam lesz a nyerő.
- Ki mást figyeljek, a termet? Egy biztos pont kell. – felelem neki halkabban, és valamiért megtalálom a belsőmben lévő egyensúlyt. A spicc után a másik irányba fordulok, a tízedik után nem számolok már, csak sodródom az árral, és egészen kellemesen könnyednek vélem a lépéseimet, de Alexander visszaérkezése megakaszt. A tekintetem rászegezem, megtörök a mozdulatsorban, ami nem lenne végzetes, de a gyomrom is bukfencet vet ugyanabban a momentumban, így ha nem tartanak meg, akkor eldőlök, mint egy paprikajancsi, és úgy adom ki a reggelimet. Az előredőlés szögében Mr. Lackwood erős kéztartása segít, nem nyomja meg a hasamat, de elég behajlást engedélyez, így nem hányom le magamat, de a földet igen. Két bukdácsolás után óvatosan támaszkodom meg a földön, és elfogadom a vizet, és a felém kínált törölközőt is. Bekönnyesedem, a számban keserű utóíz marad, ezért a fél üveget ráküldöm. A perifériámról látom, hogy Alex ideges, de a másik kék szempár köt le igazán.
- Nehezen megy ennyi nap kihagyás után. – mentegetőzök, de ezerfelé áll a fejem így is, de amíg ők ketten diskurálnak, én automatikusan fogom meg a frottírt, és itatom fel vele a hányadékomat. A tisztaság az első szabály, ne hagyjuk másra a munkát. A Tinás megjegyzésre megakadok, és úgy nézek fel a kettősre. – Tudom, hogy mi a tét…nem kell emlékeztetnie… - felelem nem túl őszinte átérzéssel, és felülök, amikor végeztem. Alex sóhajt egyet, és a tarkóján fűzi össze a két kezét. Mondani akar valamit, de aztán elhallgat. A következő kérdést nem is értem, amit feltesz neki az angol. – Tatiana és én nem sokat táncoltunk együtt, néha felléptünk Oroszországban…és most pár hete, mióta New Yorkban vagyunk, azóta lettünk összetéve. Mit kellene tudnom róla? Nem adja fel…ez a legfontosabb. – morcosan néz rám, és már a nyelvem hegyén van a válasz, de helyette némán csúszok odébb, és némi erőlködés árán emelkedem fel a földről. – Elnézést a rosszullétem miatt. – nem nézek rájuk, imbolyogva sétálok át a magnóig. Zene kell, muszáj kikapcsolnom. A járásom elárulja, hogy nem vagyok jól, de nem nézek a hátam mögé. A sarokban lévő készülékhez hajolok, és amint felcsendülnek a dallamok…a szívem dübörögni kezd a mellkasom fogságában. A törölközőt ledobom a táskám mellé, és lehajolok, hogy kivegyem a dobozkát. Mennyi a napi limit? Háttal állva pattintom fel az üveg tetejét, és szórom a tenyerembe a két bogyót. Víz nélkül nyelem le, és fordulok feléjük. – Nincs sok időm…nem állhatunk le. – rezzenéstelen arccal fújom ki a levegőt, aztán be. A légzésem normalizálódik, aztán háromig számolok, és talán őrültségre készülök, de egyedül vágok neki a forgásnak. Jobbra kezdem meg, a balomat terhelem. Fájdalmas minden mozdulat, sírhatnékom van, de a második után már nem számolok….így nem is akarok figyelni a nyíló ajtóra, és az azon belépő személyre.
- Elnézést főnök, de a felesége keresi telefonon... - Poppy kicsit idegesen áll meg az ajtóban, de én csak forgok, amíg a szédülés is el nem múlik, és át nem lényegülök...



Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptySzer. Jún. 19, 2019 12:50 am

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


A táncban nem a partner a legfontosabb, hanem mi magunk. Persze, a társastáncoknál a férfi vezet alapesetben, azt a feladatot rábízták, de rohadtul abban a korban éltünk már, amikor az emancipáció a legtöbb országban közel egy évszázada megtörtént, a nőknek jogokat adtak és saját akaratot. Tudom, hogy keleten közel sem minden ideális, hogy büntetik a mai napig a bátor megmozdulásait azon nőknek, akik saját magukért, saját maguknak akarnak élni, de akkor is felhúzhattam volna magam Dragomir válaszán. Nem engem kell figyelnie, nem azt kell néznie, én mit csinálok, hanem azt, hogy ő mire képes, hogy önmagából mit tud kisajtolni könnyek, fájdalom és gyakori vérzések mentén. Nekem aztán senki ne mondja, hogy a balett huzamosabb ideig tökéletes mozgás! Mert azok az emberek még nem látták a balett táncosok lábát, csak az előadásokra ültek be frakkban, csokornyakkendőben, rókaszőrmével a vállukon a nők. Ha lett volna bennem annyi, akkor kiakadva hozzávágtam volna a nőhöz, hogy magára figyeljen, de nem tettem. Bőven elég volt az, hogy nekiveselkedett a fordulatoknak, és tette egy ideig azt, amit kellett, egészen Alex érkezéséig.
Nem volt egyedülálló eset a hányás a táncosoknál, mert az egészen más volt, amit két nappal ezelőtt művelt le. Ott az alkohol miatt kellett okádnia, most viszont a megerőltetés volt a kiváltó ok a végre normális étkezés, amihez nem volt hozzászokva a szervezete.
A hegyibeszédemre adott válaszra felsóhajtottam, miközben nem premier plánban, csak oldalvonalról figyeltem a rögtönzött takarítást. Az a törölköző megy a kukába, nem szándékoztam újrahasznosítani azt. A pénz nem érdekelt, volt belőle bőven, hogy ennyit megengedhessek magamnak; új vételt bízva rá a beszállítóimra, a beszerzőimre.
- Nem azért mondtam mindezt, hogy vita legyen, Miss Dragomir - mindig fejjel a falnak, mindig elérte, vagy ő, vagy én, hogy elbeszéljünk egymás mellett. Olyan volt ez a nyelvi akadály, mint részeg pantomimes előadás alatt, amivel néha nem tudtam mit kezdeni, ezért is ugrottam volna inkább egy másik témára, amiben megint csak békén hagyhattam a kuporgó nőt és a figyelmem már Dashkovra irányult. A jobb kommunikáció érdekében talán, de nem voltam meggyőződve arról, hogy egymás közt is ez a kettő túl sokat beszélgetne. A párost tartottam a pillantásom kereszttüzében felváltva, és ahogy Tatiana felemelkedett, úgy én is, ha esetleg segítségre volt szüksége, de nem erőltettem. Makacs egy nő, ha azt mondja, menni fog, akkor menni fog. Legalábbis eddig ez jött le róla. Az megint más kérdés, hogy talán én többet tudok Dashkov párjáról, mint ő maga.
- Alex, ugye tisztában van azzal, hogy nem csak a kihagyott napok miatt nem megy neki?! - mutattam a tőlünk távolodó lány alakjára, miközben nem őt, hanem a pacákot figyeltem. Az egy dolog, hogy nekem kellett segíteni ezt a kettőt itt, de ameddig egymásban nem bíztak meg, addig baszhattuk az egészet. Leléptem a köztünk húzódó távolságot, hogy a hangomat egészen halkra változtassam, úgy nézzek az orosz fickó szemébe, de aztán a zene hangja betöltötte a hatalmas teret, így nem kellett elhalkulnom. - Bennem sem bízik, de magában is csak azért, mert orosz, de nem elég az most itt, ide. Nem véletlenül akart hazarepülni sem - már Tatiana még mindig tökéletesre formált testét figyeltem a terem túloldalán, de már a gyakorlással volt elfoglalva.
- Mire gondol? Nekem teljesen normális, hogy még a fájdalmak mellett is gyakorol. Otthon sem küldenék haza a tanárok, ha éppen megfázott. Vagy nem bírt lábra állni. Még kicsit darabos, de... - Alex kritikusan szemlélődött, a szemeivel a hibákat (is) kereste, legszívesebben képen töröltem volna. Ez ma nem az ő feladata volt, ezért csak bosszús sóhajjal néztem meg a pucér lábfejem, amikor Pops feje bukkant fel az ajtónyílásban, a szavai pedig túlharsogták a zenét is.
- Menjen már oda, ne legyen tulok és segítsen neki! Mindjárt jövök - másodperceken belül már kint is voltam a teremből, hogy Poppy társaságában a recepción áthajolva húzzam a fülemhez a vezetékest. Ja, még azzal is tarháltak minket, nem csak a mobilszámlák voltak egetverően magasok. - Szia! Mi a helyzet? - ha már Tinát nem tudtam nézni a hívás közben, csak úgy mellékesen Poppy már megint másik stílusú haját bámultam. Aztán a szemeit, a vállait. Meg azt, hogy ő hogy mustrált engem.
- Keith, szia! Lesz délután egy sajtótájékoztató és meghívtak rá engem is. Rengeteg újságíróval, a színház tulajdonossal.. Tudod, a Hattyúk taváról lesz szó délután - a hangja csöpögött az izgatott vágytól, hogy az övé lehessen a szerep. Még akkor is, amikor másé volt kimondva és kimondatlanul is.
- Tényleg? Elmész rá?! - sosem hagyja ki a próbákat.
- Igen! És úgy gondoltam, elkísérhetnél, szívem.. Van esetleg órád délután? Csak mert lemondhatnád, és ülhetnél mellém. Tudod, Tatianát nem is látni már napok óta, a sajtó sem cikkezik a sztár párosról.. pffhhhf - a túloldalról rágó pukkanása hallatszott, mire az ujjaim fehéredésig martak bele a pult falapjába.
- Elég szoros időrendben kell próbálniuk, és a Hattyúk tava nem a legkönnyebb kűröket tartalmazza. Nem olyan meglepő, hogy nem basszák ki magukat a kamerák elé.. - a hangom fáradt volt, és ja, tisztában voltam azzal, hogy nem mondtam neki igent arra, hogy elkísérem rá. Nem volt kedvem megint ilyen szarságokra járni, a saját interjúimra se szoktam elmenni, amikor meg az én seggemet nyalták volna. Magamnak is ki tudom törölni, kössz.
- Gyere el.... kéééééérlek, Keith?! - a hangja megtelt könyörgő, behódoló éllel, én meg segítségkérően a még mindig engem bámuló Poppy arcát fürkésztem. Meg egy kicsit a dekoltázsát is, ha már közszemlére tette. Komolyan felöltözhetne normálisabban is!
- Jól van.. de utolsó sorba fogok ülni, és ez nem megbeszélés tárgya - hátat fordítottam inkább Poppynak, a vonal túloldaláról pedig magabiztos öröm áradt felém, mintha épp megnyert volna kettőnk közt egy csatát a nejem.
- Kettőkor kezdődik. Előtte harminc perccel összefutunk? - egy hümmögéssel adtam tudtára a beleegyezésem. Szóval itt egyig tudunk lenni, ameddig még van nagyjából négy és fél óránk. Bele fognak pusztulni az oroszok, bassza meg. Mielőtt még a közös szereplésekről, a dress code-ról, vagy bármiféle nyálas faszságról nekiállt volna áradozni, elköszöntem Tinától. A legutolsó, amit akartam, az a kameráknak tettetett bájolgás volt.
- Hova mentek? - Poppy hangja sem volt kellemesebb az előző témánál.


Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyCsüt. Jún. 20, 2019 9:38 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."


Pótcselekvésként működik a takarítás, de még odahaza sem volt kirívó eset, ha nem tudtunk eléggé összpontosítani, akkor nekünk kellett feltakarítani a színpadot. Megpróbálom összeszedni a szétcsúszott gondolataimat, mert nem vagyok önmagam. Hetek óta nem fordult elő, hogy egy forgás közepette rám törjön az inger, sőt messze kerültem az „ujjas módszert” is, hiszen nem vágytam a hányásra. A legutóbbi alkalommal sem magamtól tettem meg, és tudtam, ha én nem cselekszem, akkor az angol fog. Nem kételkedtem a szavaiban, hogy meg fogja tenni, de most még ez a mellettem ülős, csendes szünet sem hoz vissza teljesen. A gyerekkori rendszerességek hiányoznak az életemből, már felnőttem, és nem mondja meg nekem senki, hogy mit kell csinálnom. Amerikában nem olyan szigorúan vett a gyakorlás, mint Oroszországban. Nálunk az utasításokat kellett követni, megszoktam, hogy dirigálnak nekem, nem akadtam ki, ha Mr. Lackwood, vagy éppen Alex kért meg valamire, ha az a javulásomat segítette elő. Fel kell mosnom, nem érdekel a törölköző állapota, addig nem folytathatjuk a forgásokat, amíg nincs tisztaság. Izzadok, a hátamon érzem a gyöngyöző cseppeket, a légvételeim szaporábbak, és még émelygek, de csak hangtalanul teszem a dolgomat. A férfi felelete egy kicsit fáradt, és tudom, hogy ellenségesen válaszoltam neki az előbb, de meg kell értenie, hogy nekem a szabályok adják a biztonságot. A színpadon is számolok, kell egy biztos pont, amihez viszonyítani tudok. Nekem ez nemcsak a zenéről szól, az egész életem a lépésekre, a próbákra ment rá. Addig kellett valamit csinálni, míg tökéletesre nem csiszolódott.
- Nincs vita, Mr. Lackwood. Nem ismer, ennyi az egész. – nem fejtem ki, hogy mire utalok, hiszen úgyis felesleges lenne. Nincs szükségem rá, hogy magyarázkodjak, ahogyan ő sem tette tegnap a lakosztályom előtt, amikor lelépett. A felemelkedéssel némi problémám adódik, de egyedül oldom meg. Másra nem számíthatok, ez rajtam múlik, és ha arra várok, hogy a teremben lévő két férfi oldja meg a hiányosságaimat, akkor már most lehúzhatom a rolót. A pillantásom elkerüli őket, egyenesen a magnóhoz megyek, és a földre ejtem a használt frottírt. Mi az első hiba Tatiana? A koncentráció hiánya. Ki kell zárnod, hogy ketten is a hátad mögött állnak. A zene az első, aztán jöhet a forgás. Harminckettő…nem kevés, és nem is sok. Az előbb majdnem sikerült húsz, az meg több, mint a fele. A gomb lenyomásával kizárom őket, tudom, hogy mögöttem sugdolóznak. A táskámból kiveszem az üveget, és két bogyót nyelek le folyadék nélkül. A fájdalom ma délelőtt nem lehet akadályozó tényező. Nem figyelek rájuk, csak beállok, feszesen tartom meg az államat, és elindulok a másik irányba, mint a megszokott lenne. Az első még bizonytalan, de a forgásom felgyorsul, és kezdetét veszi a számolás. Lehunyom a szemhéjamat, és a saját ritmusomban mozgok. A lábfejem spiccben tartom, aztán visszaengedem. Nagyon nehéz helyzetben vagyok, mert minden lépéssel végigszáguld egy kellemetlen érzet a jobb combomon, de ha most leállnék vele foglalkozni, akkor búcsút mondhatnék a sajtótájékoztatónak. A teremben csak a zene, és az én forgásaim vernek visszhangot, nem érdekel, hogy az angol elhagyja a terepet. Már a huszonötödiknél tartok, amikor Alex megköszörüli a torkát, de nem „hallom” meg. Beszélgessenek, vagy menjenek el, mit bánom én már. A merev testtartásomon javítanom kell, még egy órát nyújtok, hogy ellazuljanak az izmaim.
- Tatiana… - kérlel lágyabban a kelleténél Alex, de fittyet hányok rá, és konokul kerülöm a pillantását, miután felnyílnak a szemhéjaim. Huszonkilenc. Három van hátra.
- Nem fogod bírni így…ne erőltesd túl. A sajtótájékoztatón… - kezdene bele, de még befejezem a maradék hármat, majd leállok, és villámokat szórva tekintek rá. Most nem muszáj angolul beszélnem. – Nem kell kioktatnod neked, és Mr. Lackwoodnak sem. Felfogtam, hogy meg kell csinálnom, nincs több időm a siránkozásra. Elmentem a kórházba is, megvan a gyógyszer, pedig ellenkeztem. Mit akarsz még Alexander? – ridegen mérem végig, most valóban olyan vagyok, mint odahaza szoktam lenni. Egy kicsit a régi fényemben tündöklöm. Mély hallgatás a válasz, aztán halkan közelít meg. – Szívből kell csinálnod, nem erőszakból. Az idő lehet az ellenséged, és a barátod is. Nem fogok könyörögni, ebben a kibaszott teremben mindenki a javadat akarja… - ekkor egy nagyot nyelek. – Igazán? A kinti férfinak a felesége pályázik a posztomra, te meg vele is el fogod táncolni, ha így döntenek ma délután. Mi szolgálja ebben a helyzetben az én javamat? – darálom el oroszul, és mikor meg akarna szólalni, akkor tér vissza az angol is. – Gyakoroljunk. – hagyom rá, és elkezdem elölről. A gondolataim a zene körül járnak, nem hunyászkodom meg, fogalmuk sincs, hogy mi minden zajlik bennem, de kit is érdekel? A táncos a közönségért van. Meggyorsítom a tempót, hogy beleférjek a harmadik felvonás ütemtervébe. A percek csiga lassan telnek, de már tudom, hogy mennie kell. A fájdalom egyre erősebb, de makacsul forgok, talán a negyvenhetediknél tartok? A legjobb szeretnék lenni, Lina helyett jöttem el, mi lenne, ha egyszer én lehetnék az, aki…?




Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyHétf. Jún. 24, 2019 10:03 pm

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


- Haláltáborba - ahogy kimondtam, Poppy arcán a döbbenet ült ki, nekem meg sercegő hanggal söpört végig mind az öt ujjam az éledező borostámon. Nem ártana megborotválkoznom, de igazán leszartam azt, hogy nézek ki. Most már nem kellett babasegg képpel végigszalajtani a színpadon, és az évekkel ezelőtti versenysúlyomnak is lőttek. A baleset utáni másfél évben sikerült magamra kapni vagy húsz kilót, ami igazából kifejezetten zsír és háj kombója volt, amit aztán nagyrészt az edzéseknek köszönhetően izommá alakítottam át a megfelelő étrendet követve, Tony pedig büszkén posztolta volna ki minden héten az edzéseinket. A harmadik után már hozzávágtam a medicinlabdát, hogy még csak eszébe se jusson előszedni azt a kibaszott telefonját, mert kettétöröm. A felhangzó nyögése és a mérges pillantása elég volt, hogy tudjam, meggyőztem.
- Most ugye csak viccelsz? Egészen Auschwitzig mentek? - Poppy még mindig a sokk hatását élte ki a szavaiban, nekem pedig sóhajtásra telt csak. Milyen kis aranyos, hogy fingja nincs arról, hogy az amúgy megvagyunk házasságból néha már rohadtul elegem volt.
- Több is volt, de mindenkinek csak az jut eszébe. Egyébként ott már voltam, Pops, és ha betegen is hangzik, nekem bejött - vontam meg a vállaimat, ő meg cserébe elfehéredett. - Van még valami, amit el kell intéznem? - néztem végig az asztalán, ő pedig úgy nézett rám, mintha legalább az egyik utolsó SS tiszt lennék. Ezek a gyerekek képtelenek végiggondolni, hogy mit is jelent az irónia, persze nem hibáztattam. A házasságomat megfertőző szarságokról semmit sem tudott, mert a munkahelyre nem volt szokásom bevinni a magánéletemet, az abban leledző problémákat meg nem fogom kipofázni egy olyan lánynak főleg akinek az idősebb férfiak a gyengéi.
- Nem tudok róla. De azonnal szólok, ha valami lesz - ez az, az a magabiztos mosoly jelent meg az arcán, ami mindig, ha épp el akart érni valamit. Nem, nem fogok neki adni még két szabadnapot a héten. Mielőtt folytatta volna, egy biccentéssel hagytam ott a pultnál, hogy a passió menetemmel mászhassak vissza abba a terembe, ahol Csajkovszkij zenéje rengette meg a falakat. Hezitálás nélkül nyomtam le a kilincset is.
- Miről maradtam le? - tettem be az ajtót magam után, hogy a két oroszt még mindig a magnó mellett valahol a közelben találjam meg. Dragomir úgy pörgött, mint betépett mókus a rúdon, ezért inkább hagytam, hadd okádja ki magát majd a ringlispíl után megint. Kurvára nem tett neki jót, hogy túlerőltette magát, de leszartam. Ha össze akart esni a mai nap, akkor jó úton haladt. Néma léptekkel, még mindig mezítláb indultam meg feléjük, amivel persze a kinti dzsuvát sikerült ide behoznom, de a megsétáltatott és feltakarított róka után már mindegy volt ennek a padlónak.
Alex mellé érve is csak néztem, hogy Tatiana csak befelé koncentrálva lódult meg újra és újra ugyanabba az irányba, és mielőtt nekiesett volna a falnak, a magnóhoz lépve megállítottam a zenét. A csend sokkal zajosabbá vált, mint az eddigi zene, Tatiana mozdulatai kánonban szóltak a heves légvételeivel.
- A délutáni interjún én is ott leszek - nem voltam hangos, de elég hallható voltam, hogy a lány is meghallja, mit mondtam. - Tina kért meg, és inkább igent mondtam, mint hagyjam, hogy valamit nagyon elrontson - pakoltam zsebre a kezeimet, úgy figyeltem az orosz bigét, ha rám nézett, ha nem.
- Ha egy mód van rá, akkor jó lenne, ha nem derülne ki az, hogy magukkal dolgozom. Ez lenne az Önök érdeke is, habár ha megtudják, hogy Miss Dragomir sérült, elindulnak a találgatások, hogy kivel dolgozik, miért nem a tánckarral van. Ha nagyon muszáj, beszéljenek róla, az Önök döntése. De nem akarok és nem is fogok reflektorfénybe kerülni azzal, hogy én vagyok a kiválasztott. Nem a pénz motivál engem ebben a helyzetben, nem is az az alkum tárgya a jelen helyzetben. Remélem egyikőjük sem felejtkezett el, hogy mit akarok cserébe. És nem csak akkor, ha minden úgy alakul, mint a tündérmesékben: jön a királylány és megmentik őt - a végén már Tatianát figyeltem, mert reméltem, hogy sikerült végre rám is koncentrálnia, nem csak arra, hogy teljesen feleméssze minden energiáját, hogy a délutáni meghallgatásnál már kimerüljön teljesen. - Amiatt, hogy nekem is ott kell lennem, fél egyig van időnk itt. Nem fogom odaengedni magukat úgy, hogy bűzlenek, mint a borzok - nem csak a nőnek szenteltem ezeket a szavaimat, ahogy az előzőeket sem. Mindketten érdekeltek voltak a dologban, hogy ne basszák el még jobban, mint ami most volt.


Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyKedd Jún. 25, 2019 9:34 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."

 Borzalmasan ideges vagyok, tudom, hogy nem vagyok maximumon, és nem is leszek még hetekig, de az sem könnyíti meg a helyzetemet, hogy idegenekbe fektessek bizalmat, ahogyan Alex sem garancia rá, hogy a színpadon táncolhassak a közeljövőben. A gyakorlás lenne az egyetlen lehetőségem a sajtótájékoztató előtt, de túlságosan szét vagyok esve fejben, nem megy, hogy a harminckét forgásra, és a vetélytársaimra is koncentráljak. A rendőrségen tett látogatás felkavart, akárcsak a kórházban töltött néhány órácska. A reggeli indulás előtt még hezitáltam, de megkaptuk a telefont, és nem volt mit tenni, az egyetlen ismerős terepre menekültem…egy elismert ex balett táncos, és koreográfus termébe, ahol nem fognak zaklatni az újságírók, de még a személyzet sem. Eleinte még bizakodóan tekintettem az előttünk álló feladatok elé, sőt Mr. Lackwood segített a tükörmozgással, hogy az ellentétes oldalon forduljak meg. Hasznos tanácsokkal látott el, de amint kinyílt az ajtó, és az asszisztense a feleségét említette…rá kellett jönnöm, hogy sehol sem vagyok biztonságban. Tina egy kiemelkedő táncos az amerikai körben, megkockáztatom, hogy a legtöbben ismerik a nevét, és tisztában vannak azzal is, hogy ki a férje. Nem kontárkodtam bele mások magánéletébe, nem kérdeztem sosem felőle, most mégis rossz érzésem támadt. Alexanderrel a beszélgetés sem jó irányba indult meg. Megértettem, hogy segíteni szeretnének, nem véletlenül van itt, és nem a színházban, de mindketten tudjuk, hogy neki valóban nincs veszítenivalója, mint nekem. Öt hét múlva a színpadon fog állni, aztán a következő hónapokban is ő fogja megkapni a szerepeket, én meg maximum az oldalvonalról figyelhetem a próbákat, ha nem javul a lábam. Belelovalom magam a szituációba, és az észérveket mellőzve, már irracionális mennyiségeket teszek meg a tengelyem körül, de minden erre épül fel ma. A gyomromban már nincs semmi, az előbb kiadtam a reggelimet, és a folyadékbevitelem nagy részét. Az orosz társam még kérlel, de hajthatatlan vagyok, és a saját fejem után megyek. A zene segít ellazulni, kizárni a külvilágot, ha már az előbb nem ment. Tatiana nem vagy jó, nem fog menni! Szerinted apa miért halt meg? Miattad éhezünk Tatia…kavarognak a gondolatok a koponyámban, aztán egyre erősebben forgok, éles fordulatokat veszek, és nem is érdekel, hogy ki van jelen.
Alex feladja a harcot ellenem, és nekidőlve a falnak fókuszál rám, amíg vissza nem tér a koreográfus.
- Semmi különös, most küldi tropára az izmait Tatiana…az orvos megmondta, hogy ne erőltesse még túl. Meg kellett erősíteni a varratokat…a gyógyszerek meg szteroidosak. – pillant rám a mellette állóra, amikor a zene megáll, és a saját lihegésemet hallom viszont a fülemben. Miért kellett tönkretennie? Kicsit szédülök, és a falnak kell vetnem az egyik tenyeremet. Szótlanul válok a fültanújukká, mivel szóba kerül, hogy ő is jelen lesz a délutáni sajtótájékoztatón. Tina nevének említésére csak összehúzom magam, és lehajolva nyújtok, hogy meg tudjam érinteni a belső combomat. A kérésére egyenesedem ki, és a csípőmön támasztom meg a két karomat. – Mit gondol, hogy titkolhatjuk a kilétét? Ugorjam át az újságírók ama kérdését, hogy kivel fogok készülni? – őszinte döbbenet ül ki az arcomra, bár ebben csak én fürdőzöm. – Senkinek semmi köze hozzá. – jön a hetyke felelet Alex oldaláról, én meg úgy veszem észre, hogy valami rossz poén részese vagyok. Az utolsó tőrdöfés az Mr. Lackwood befejező intrója. – Micsoda? – hüledezek, de ez az aprócska információ csak engem érint. – Ms. Davies jövőjére céloz? Az én karrierem sikertelensége árán is juttassam be a Társulathoz…ne burkoltan beszélgessünk, mert nem fogom érteni. Nyílt ember vagyok, Mr. Lackwood. Ajánlólevelet írhatok, akár beszélhetek az igazgatóval is, de a döntés nem én kezemben van…de ahogy óhajtja. – lehajolok a táskámért, és a vállamra akasztom a pántját. – Azt hittem ez rólam szól, de tévedtem. Alexander te akkor is színpadon leszel, ha Tina a társad, és ő játssza el Odilia szerepét, Mr. Lackwood nem akarok hálátlannak tűnni, amiért ma használtuk a termét. Megírom a levelet Moszkvába, de úgy hiszem ennek a próbának semmi értelme. Találkozunk a sajtótájékoztatón, és kiderül, hogy van-e még helyem a színpadon, vagy sem. Ne fáradjanak, kitalálok egyedül is. – intek, hogy ne közelítsenek, és botladozva keresem meg az ajtót. Egy utolsó pillantást vetek hátra a vállam felett, és elhagyom a termet.




Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyCsüt. Jún. 27, 2019 11:02 am

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


Ennél elbaszottabb helyzet már nem is alakulhatott volna. Kezdtem feladni az általános félreértésekből fakadó vitákat és ha normális lettem volna, akkor hagytam volna mindent a picsába, visszamondtam volna minden eddig lebeszélt tervet, ami valljuk be, nem volt sok, és koncentrálhattam volna a már meglévő és fizető diákoknak is. Igen, az a pénz javarészt vissza lett forgatva az iskolába, és sokakkal ellentétben nem tettem zsebre az összeg nagy részét, mert nem csak kurva gazdag emberek jártak hozzánk, egy szociális program részesei is voltunk. Nem felejtettem el a gyökereimet, a régi ismerősöket, akik egykor nagy nevek akartak lenni a szakmában, de lófaszt se értek el.
De térjünk vissza a mostani helyzetre. Arra, hogy benyitottam, hogy Dragomir túlságosan is beleélte magát az önostorozásba, és ahogy elnéztem, Alex sem volt képes mit kezdeni a helyzettel, holott ő még orosz is volt, nyelvi akadályok pedig egyáltalán nem voltak jelen az ő beszélgetéseik során. A kérdésemre kapott válasznál is csak a nőt figyeltem, lassan megforgatva a gondolataimban a szavakat, és ha igényelte is volna a segítséget Tatiana, nem léptem oda hozzá, amikor végre megállt, de akkor is tett arról, hogy magasról szarjon a fejünkre. Nála makacsabb embert még nem láttam. Rajtam kívül persze, de arról nem kellett tudnia. A gyógyszereket érintő kérdést inkább nem reagáltam le, mert ha Dashkov nem is tudott a függőségemről, én nagyon is tisztában voltam azzal a sok szarral, amit okozott. Jó, azon kívül, hogy szednem kellett, többször, mint azt a szervezetem igényelte volna, eddig a mellékhatások még nem jelentkeztek, holott volt pár: szívleállás, stroke, heves szívdobbanások, lüktető fejfájás, bélcsavarodás, hányás, csupa finomság.
- Felőlem szétkürtölheti a világnak, hogy velem készül. De akkor ne lepődjön meg, ha következő nap már az ajtóm előtt fogják várni a sajtós munkatársak, hogy az arcába tolják majd a fényképezőgépeiket és egy perc nyugta nem lesz majd - vontam meg a vállaimat, és ha úgy tűnt, nem is érdekel, kettősség fogja követni az őszinteségét. Újra a középpontba kerülnék én is, és habár újabb és újabb diákot vonzanánk ezzel a Studioba, az én döntéseimet is pellengérre állítanák. Tináról pedig ne is beszéljünk, hogy mekkora hisztérika válna belőle olyan követelésekkel, amiket sem eddig, de ezután sem fogok neki megadni. Nem azért, mert ne tudnám, hanem mert nem akarom. És azt sem felejthettem el, hogy amikor ezek ketten jöttek, ők mit akartak, és ha a pénz ebben az esetben nem is motivált, másfelé tereltem az alku rám eső részét, kurtán bólintva Tatiana felvezető szövegére, de a szavai közbe nem szúrtam semmiféle észrevételt, és még csak meg sem állítottam abban, hogy végig ne mondja mindazt a faszságot, amit már megint ő maga gondolt ki. Igen, akkor is el akartam juttatni az oroszokhoz Janetet, ha nem jönne össze az, amit itt elterveztünk, mert a dolgok nem csak jóra fordulhattak itt. Ha Dragomir nem úgy fejlődik, ahogy azt ő elvárná, akkor hirtelen és meggondolatlan dolgokra képes, ez már feltűnt. Ha esetleg Alex mondaná be az unalmast a folytonos akadályokat látva sem lennék meglepve. Ha Tina baszná el Dragomir jövőjét.. a lehetőségeimhez mérten próbálnám megállítani a nejem, de olyan dolgokra is képes, amit az ismertségünk óta sem néznék ki belőle.
- Miss Dragomir - kezdtem volna bele, de ahogy leintett, Alex felé néztem el, amikor pedig a nő a termet is elhagyta, csak egy pillanatig hezitáltam, megpróbáltam én nyugodt maradni, több-kevesebb sikerrel. - Alex, magának a mai napja itt véget ért. A tájékoztatón találkozunk - ennyi még belefért. A nő nem volt olyan gyors, hogy már az utcán legyen, ezért anélkül, hogy lekezeltem volna Alexszel, már fordultam is meg, hogy a nő után menjek. Már Poppy asztalán túl járt, a pillantásom a hátán időzött.
- Tatiana! - nem üvöltöttem. Asszem. De a hangom nyers volt és határozott, ahogy a lépteim is sietőssé váltak, és mielőtt még a lépcsősorral bajlódott volna, elérve őt az ujjaim a felkarja után nyúltak, hogy azt közrezárva fordítsam magam felé anélkül, hogy fájdalmat okoztam volna neki. - Kurvára nem fog elmenni.. - néztem a szemeibe, és ha ellenkezett is, ha ki is akarta volna tépni a karját az érintésemből, leléptem a köztünk lévő távolságot, a combjai alá nyúlva megemelve a vállamra kaptam a könnyű testet. Ha nem akarta, hogy a seggemet bámulja végig, akkor muszáj volt egy kicsit eltolni - valószínűleg sápítozva - magát tőlem, míg a jobbom a térdénél fogta át a nő lábait.
- Keith! - Poppy hangja szisszent a hátam mögött, a döbbenet az arcára volt írva, mikor megfordultam felé, visszaindultam a nővel a vállamon a terem felé. - Mit csinálsz, Keith?! - szaladt volna utánunk a lány, de rá sem nézve szólaltam meg.
- Ne most, Pops! Senki.. érted, senki nem fog bejönni azon a kurva ajtón. Tegyél erről, kérlek - menet közben Dashkov valahol elhagyott minket, és ha kiabált is, ha kapálózott a lány az elrablása/visszarablása közben, csak akkor pakoltam le a padlóra, miután a teremben magunk mögött becsuktam az ajtót. Ha pofon csattant az arcomon, hát istenem.. Majd lesz öt ujj és egy tenyér vöröslő lenyomata a bőrömön, nem érdekelt.
- Mi a faszért menekül állandóan, mindenkitől és mindentől? Igen! Ha nem is úgy jönnének össze itt a dolgok, ahogy azt Ön sem akarta egészen tegnapig, attól még Davies megy Oroszországba! Igen, segítek, de nekem is van követelésem ebben az ügyben. Igen, azt akarom, hogy sikerüljön Önnek, mert ismerem a feleségem és kurvára leszarom, mit akar most. Önnel, Dashkovval beszéltem le valamit, amiből nem fogok kibújni és leszarom, hogy ki mit akar máskülönben. Mi a lófaszért nem képes elfogadni, hogy esetleg van egy B terv is? Kúrja le a táskáját a földre, mert itt marad velem fél egyig és gyakorlunk. Ne kelljen kétszer mondanom, Tatiana! - hogy vártam-e ellenkezést? Egy percig sem. A hangom megtelt kíméletlen éllel, és a kajálós, padlón üldögélős nyugodtságom valahol már nagyon messze járt. - Ne meneküljön - fújtam egy nagyot, valamennyire kérve is őt, és csak akkor léptem el mellőle, ha megbizonyosodtam afelől, nem lökne fel csak azért, hogy eltűnjön a picsába. Csak akkor mentem el onnan, egészen a magnóig, ha úgy láttam rajta, hogy megértette, nem az elbukását várom. Ahelyett, hogy a Hattyúk tavának zenéje szólt volna, egy teljesen másik, modern zongora mű szólalt meg.
- Tud táncolni akkor is, ha nem a színpadon van? - kérdeztem tőle, felé fordulva, de nem közelítettem még meg a nőt. - Tíz percet adjon, amíg bemelegítek. Addig ürítsen ki mindent a fejéből. Ne érezzem azt magán, hogy retteg javarészt mindentől. Érezze a zenét, Tatiana.. ne muszájból mozogjon - már nem az idegbeteg énem szólt hozzá. Tudtam, hogy tíz perc abszolút nem elég ahhoz, hogy teljesen és sérülésmentesen bemelegítsek, de én már gyógyult voltam. Ha nem erőltetem túl, akkor nem fogok fájdalmakkal végigtolni egy fél napot ezután.

Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyVas. Jún. 30, 2019 5:32 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."

 Pörgés-forgás közben nem agyalok túl sokat, csak számolok, mint általában, hogy mennyit sikerült megtennem az elvárt mozdulatsorokból, de sajnos még így sem tökéletes a fouetté-m. Az orosz technika szerint a lábammal való berogyasztás nem könnyíti meg a helyzetemet, a többiek bizonyosan az egyszerűbb verziót választják (angol stílus), de én hű akartam lenni a Társulatomhoz, és ha már egyszer orosz eredetű a színdarab is, vagyis nekem így maradt meg, hogy tőlünk származik, hát nem ártott lojális maradni a műhez. A tartásom egyenes, és a kezem is összhangban van a felsőtestemmel. Micsoda remek próba lenne, ha nem mondogatná mindenki folyton azt, hogy túlerőltetem magam. Az alsó végtagom feszül, a varratok tartósak, de igaz, ami igaz…Alex nem ok nélkül aggódik. Az orvos megmondta tegnap, hogy ne mozogjak a szükségesnél többet, ha nem óhajtok a műtőben kikötni újra, de akkor már nem fogok táncolni egy jó darabig. A félelem ott ül a vállamon, ott van minden izmomban, ahogyan a tánctudásomra is rányomja a bélyegét. A férfi egy ideig szótlanul hallgat, de aztán a zene is abbamarad, és kénytelen vagyok egy szünetet beiktatni. A falnak vetem a tenyeremet, mellyel párhuzamosan az angol koreográfus kezd beszélni, és eléri, hogy Alex-szel együtt ráfigyeljünk. A tájékoztatón való részvétele nem újdonság, de az arcom megrándul, mikor szóba hozza a feleségét, és annak kérését. Mi mást akarhat Tina? A helyemet, és mekkora lehetősége nyílna rá, hogy első kézből kapná meg az információt. Összehúzom a szememet a felhozott érveken, melyet Mr. Lackwood odavet nekem.
- Miért Mr. Lackwood, ha ma délután bejelenti a Társulat vezetője, hogy lesérültem, akkor mi lesz? Az esetet meg kell válaszolnom, az arcomba fogják tolni akkor is a gépeket, és egy perc nyugtom sem lesz. Igaza van, nem vágyom a tömegre, de tudja jól, hogy akár a hotelben is rám törhetnek, vagy az utcán…elvégre az már jól megy az amerikai társadalom tagjainak, hogy ártatlan nőket támadjanak meg a nyílt utcán. – méregként folynak szét a szavak, úgy távozik belőlem ez a fajta harag, ahogyan nem akarom. A vérmérsékletem az elmúlt napokban cseppet sem, jó, és hamar ki lehet hozni a sodromból. Milyen jól példázza a következő néhány másodperc is. Errefelé nem kertelnek sokáig…szóval Ms. Davies a tárgy, meg az orosz lehetősége. Miért nem lepődöm meg azon, hogy mindenhol kihasználják az embereket? A saját erőmből jutottam el oda, ahol most vagyok, és a családomon kívül senki sem fogta a kezemet, még közöttük is akadt, aki ellenezte az álmomat. Rezignáltam veszem tudomásul, hogy nincs maradásom a teremben a történtek fényében. Nem fogok olyan férfival gyakorolni, akinek minden szava sértés, és sima spekuláció. Hamar szedem össze a sátorfámat, és állok odébb, de mindezt higgadtan teszem, ó pedig belül forr a vér. Meg sem hallgatom, hogy mit mondanának, itt befejeztem a gyakorlást, majd folytatom a szállodában, és megkérem a személyzetet, hogy ne zavarjon senki. A vállamra simítom a tenyeremet, és elindulok kifelé, még magamon érezve a fiatal recepciós pillantását is. Mit várt tőlem? Nem morranok fel, csak szimplán elsétálok mellette, mintha nem is létezne, ha nem követné a lépteimet egy mennydörgést idéző szónoklat. Ugyan csak a nevem az, méghozzá a kereszt, de nem hajolok meg az akarata előtt. Felszegem az államat, és követem a kijelölt utat a kijárat felé, de még el sem érem a lépcső szélét, valaki a kezem után kap, és maga felé fordít.
- Higgye el, hogy nem maga fogja nekem megmondani, hogy mikor megyek el, és mikor nem…mit vár még tőlem? – a villámló tekintet sem hat meg, de ami utána jön…megfagyasztja a véremet. A combjaim alá ér, elkap, mint egy vergődő nyulat, és a zsákmányaként a vállára helyez. – Maga megőrült… - üvöltöm oroszul, de hasztalan minden rúgásom, vagy püfölésem, mert egyenesen visszavisz a terembe. Útközben összeakadnak a kékjeim Alex-szel, aki megmosolyogja a jelenetet, és egy intéssel jelzi, hogy végem van. Elvörösödöm, a fejembe száll a vér, mire hajlandó letenni a padlóra, de akkor én sem vesztegetem az időmet. A hajam leomlóban, a vállamról lelóg a táska, de akkorát keverek le neki, hogy még az én kezem is belefájdul. – Mit gondol, mije vagyok? – hadarom oroszul, de elbeszélünk egymás mellett, és csak akkor válok szótlanná, amikor megemeli a hangját, és engem is leköröz. Állok, mint egy darab fa, és a férfi mozdulatait lesem. Elállja az utamat, nem enged az ajtóhoz akkor sem, mikor megkísérlem lelépni azt a pár lépést. – Nem menekülök, engedjen ki…a felesége a helyemet akarja, én… - kezd elfogyni belőlem a szufla, és a mellkasának feszülve nézek fel rá. – B terv? Janet nem egy tárgy, ahogyan én sem, vannak érzéseim, és hallom, hogy miket mondanak rólam… - hátrálok el tőle, és kissé kezdek megnyugodni is, de nem tudom, hogy mitől. Úgy nézhetek ki, mint egy menekült…vagy rosszabb. A felcsendülő dallam más, mint az eddigiek, úgy mászik bele a fülembe, és hozza felszínre az emlékeket, ahogyan nem szeretném. – Mire gondol? – kérdezek vissza, és a földre hullatom a táskámat, aztán leülök a földre, és felhúzom az egyik térdemet. – Velem akar táncolni? – emelkedik meg az egyik szépen ívelt szemöldököm, de válasz már nem érkezik. A térdemre hajtom a fejemet, és mélyeket lélegzek. Az első dolgom, hogy lerúgjam a balerina cipőmet a két talpamról, és kinyújtsam a lábszáraimat. A férfi szótlanul melegít be mellettem. Nem igazodok ki rajta, bárki, akit eddig ismertem…egyetlen emberhez sem hasonlítható. Pótcselekvésként felfogom a kontyomat, és betűröm a kilazult tincseket. A dallamokkal a gyerekkorom éled újjá, és a szívemben hordozott fájdalom a bátyám miatt, a férfiakkal szembeni düh, akik hagytak volna elvérezni az utcán. A kékjeim másodpercekkel később vándorolnak felfelé a kinyújtott karra, melyre most vagy kinyújtom a sajátomat…de más opció nincsen. Felemelkedem a földről, és Mr. Lackwood segítségével helyezem át a testsúlyomat mindkét lábamra. Az akkordok elsodornak, nincsen útmutatás, csak az érzés, hogy…szóval nekem kellene lépnem? A mellkasának támasztom a jobbomat, és ellökve magamat egy piruettel kezdek, de csak finoman, mintha szárnyakat növesztenék, de ő máris a csípőm után nyúl. Hátulról tart fogva, felszabadítva a rossz érzést…amiből a félelmem is táplálkozik. Lehunyva a szemhéjamat engedem neki, hogy végigsimítson a felkaromon, szelíden mozdul minden ujjbegye. Lúdbőrözöm az érintések nyomán, aztán ösztönből fordulok meg, hogy a vállába kapaszkodjak meg, és előredőlve egy kisebb szögben emeljem meg a sérült végtagomat. Nem remegek, biztos pontom…így valami megindul, fura, felemelő, és borzasztó egyben.



Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyHétf. Júl. 01, 2019 4:34 pm

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


Na most vagy az ő, vagy az én arcomat kellene letépni. Az angolok is magasról néztek le a pór népre, mármint az echte angolok, de ennyire magasan hordott orrú nőszeméllyel szerintem még életemben nem találkoztam. Jó, rendben, legyünk előítéletesek. Jó, rendben, élvezzük ki a sztereotípiákat, az általánosításban meg mártózzunk meg, de baszdmeg! Az ő érdekében fogtam leginkább vissza magam és nem kezdtem bele az újbóli kioktatásban, ami javarészt nyomdafestéket nem tűrő szavakkal lett volna teletűzdelve. Hogy gondolkodhat így? Csak mert a kutyák néha megharapták a gazdáikat játékból, már el kell altatni azt az összes kibaszott létező négylábút? Jó, lehet, hogy nem pont a kutyákhoz kellett volna hasonlítanom az embereket, de felbaszott, és ahogy elnéztem, az én haragom sem váltott át nyugalomba belé átfolyva, ugyanazt az indulatot láttam megrekedni a lányban is. Ha tűz és víz lettünk volna, azzal tökéletesen megelégednék, de sem ezzel a nővel, sem a nejemmel nem volt akkora szerencsém, hogy kialakuljon az a kibaszott zsák meg annak a kibaszott foltja. És mégis hol hagyta azt a kurva nagy hűvösségét a lány? Mert hogy a társaságomban minden volt, csak nem nyugodt. Magammal együtt tudtam élni, tudtam, mekkora seggarc voltam az idő nagy részében a legtöbb emberrel szemben, de másoktól ezt látni egészen érdekes élményt vont magával. Nem mintha az életben is valaha ilyen véleménnyel lennék Dragomirról, inkább őt csak.. kis méregzsáknak gondoltam a rövid, de velős ismertségünk során.
Eleinte hagytam, hadd menjen, hadd folyjon át a lábába a fájdalma és hadd vegyen pár mély lélegzetet, de az, hogy a faszom tudja már hányadjára lépett volna le, anélkül, hogy befejezte volna amit elkezdett, felhúzott. És nem jó értelemben. Ezért is mentem utána Dashkovtól nem könnyes búcsút véve, és ha hallottam is, hogy mit vágott hozzám a lány, leginkább az orosz szavakat meghallva, nem érdekelt. Adjon egy fordítót és fonetikusan kikeresem, addig meg felőlem elmondhatta akár a szőlőcukorban lévő elemek kötéseit is, lefostam és ráadásul nem is értettem meg.
Számítottam arra, hogy megint egy pofon csattan az arcomon, de ebben benne volt minden. Nem csak a bőre alatt megfeszülő helyes kis csontok, hanem minden indulat és minden fájdalom is. Így még Sheldon sem vágott rá Amy seggére a sorozatban, egészen jó hangja volt. Az oroszt folytatva hablatyolt, amit megint csak nem értettem, de szerintem elég egyértelmű volt, hogy a balett lépéseken túl fingom nem volt az orosz meghatározásokról. A történelmüket úgy hozzávetőlegesen ismertem, a lapokból a külüggyel foglalkozó kérdésekben otthon voltam, de más egyebet nem tudtam. A vodkájuk még egész iható volt, ha már ittasan kerültem közeli barátságba azzal az alkohollal. Felkaptam őt, bevittem a saját XXI. századi barlangomba és kurvára nem érdekelt, hogy menekülni akart volna. Az üvöltésén túlszárnyalt az én hangom, az, amit ÉN akartam, és csak akkor fújtam egy nagyot, amikor már megint átlátszó dumát tolt.
- Pedig sokkal többször látom a hátát, mint kellene, Dragomir - sóhajtottam gondterhelten, mindezt a menekülésére adott válaszára jegyeztem csak meg. Velem fog táncolni. Most ebben mi nem egyértelmű? Mégis visszakérdezett, de válasz helyett csak bólintottam egyet. Olyan voltam, mint a félkarú óriás. Ha táncosokkal is foglalkoztam napi szinten, ha hivatásos táncos is voltam, már rég volt ilyen alkalom, és tudtam, hogy ez a tíz perc szarra sem lesz elég, noha minden nap, ha volt időm egyedül a termemben lenni, zenét kapcsoltam. Zenét, ami elvitte a gondolataimat és azt a sok szart, ami felgyűlt az utóbbi időben. Nem érdekelt apám régebbi elgondolása, sem pedig az, hogy még az iskola kezdetén homárnak hittek. A tánc nem a nemekről szólt, hanem saját magunkról.
A zongora hangjai felcsendültek, visszhangot verve szinte a terem falán lecsapódva, futólag pillantottam Tatiana alakjára, arra, hogy pillanatról pillanatra ellazult. A nyújtó mozdulatok, az ízületek kiropogtatása segített abban, hogy az izmaim ne ránduljanak görcsbe a következő órákban, lehetőleg arra is energiát fektetve, hogy elsősorban a nőt segítsem. Amikor elkészültem, minden szó nélkül elé lépve nyújtottam a kezem felé, megvárva, hogy belém kapaszkodhasson. Megvárva, hogy nyisson felém legalább a tánc ritmusát követően, átvéve az irányítást is a nő teste felett, de egyenrangú partnerként kezelve őt a parkett minden négyzetméterén.
Az érintésem nem sürgető, sokkal inkább feltérképező, a légzésem pedig nyugodt, ahogy a nő szemeibe néztem, ha épp nem veszett el a tánc ritmusában. Ahogy felemelkedett a lába a földről, nem reagáltam le sem mimikával, sem beszéddel. Ha belém is kapaszkodott, megtámaszkodott, bal tenyerem a csípőjére csúszott, míg a jobbommal a tenyeréért nyúltam, és ha nem ellenkezett, akkor lassan fordítottam a testhelyzetén, hogy a háta simuljon a mellkasomnak, miközben a lábát, ha volt benne elég erő, akkor hátulról előre nyújthassa ki, hogy aztán a felszabaduló kezemet húzzam végig a combján a térde felé, amit megtartottam egy egészen hosszúnak tűnő másodpercig. A hevenyészett, újra összekötött copfján túl a nő természetes illata is az orromba szökött, és most éreztem meg igazán, hogy a teste nem volt annyira összeaszalódva, sanyargatva, mint amilyen Tina teste volt. A kezem a kezéért nyúlt, hogy ismét a tengelye körül fordítsak rajta a zene ritmusára, miközben elengedve őt hátráltam el tőle, hogy egy kicsit magára hagyva élvezze ki a zene dallamait, mialatt Tatianát figyeltem.




Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyPént. Júl. 05, 2019 8:39 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."

 
A bennem lévő fájdalom akkor csúcsosodik ki, amikor a kezem a férfi borostás arcélén csattan egy hatalmasat. Az erőszak bármilyen formáját elvetettem volna, nem szerettem felemelni a hangomat, kinyilvánítani a nemtetszésemet. Nem ilyen voltam a hétköznapokban, de bosszantott Keith Lackwood fellengzős magatartása, az a fajta nyers erő, mellyel uralkodni óhajtott rajtam. A régi énem szemet hunyt volna az eset felett, és még talán én kértem volna tőle bocsánatot, amiért oroszul hadováltam, de eme berögzült gesztusok elmaradoztak a támadás óta. Nem bírtam alárendelni magam egy másik ember akaratának, egyszerűen nem jött szívből, hogy olyan legyek, mint régen. Valami éledezett a belsőmben, álmatlanul töltött éjszakákat okozott, és még nem sikerült megfejtenem a hátterét. A doki megemlítette, hogy a habitusomból és a kórházban tanúsított viselkedésemből kiindulva nem ártana felkeresnem egy másik szakorvost. A fizikai határaimmal tisztában voltam, de a mentálissal? Összerezzentem a szobában, Alex-szel is vitatkoztam, nem láttam a fától az erdőt, és hiába fordultak felém segítséggel, elvből utasítottam el. Miért kellene beszélnem a támadás körülményeiről? Senkit nem érdekelt eddig sem, hogy miképpen jutottam be a sürgősségire. Az irataimat nem találták meg, itt álltam papírok nélkül, rászorulva az amerikai bürokráciára. A koreográfusnak nem említettem ezeket, nem is bírtam volna hazarepülni, csak olykor elfeledkezem, hogy mennyi mindenem veszett oda…igaz, már intézkedtek az ügyemben, és a nyomozók is tapintatosan kezelték a kirablásomat, de én még mindig azon az estén ragadtam…védtelenül két sötét alakkal szemben. A tekintetem tüzes a pofon szekundumában, Keih-re vetítem ki a félelmemet, de cseppet sem gyakorolok rá hatást, vagyis ellenkezőt, mint amire számítanék. Nincs kedvem itt lenni, és táncolni…főleg nem vele a történtek fényében. Meglepően hamar utasít rendre, nem ereszt kifelé, így kénytelen vagyok meghátrálni, és a földre ereszkedni a fenekemre, hogy lehiggadjak. A táskámat arrébb tolom, és innen, kellő távolságból figyelem őt, és a bemelegítési gyakorlatait. Hiába kérdezem rá, hogy biztosan jól értettem-e, de csak egy bólintást kaptam cserébe. Felhúzom a térdemet, és ráfektetem az államat, majd ha műár ő is nyújt, akkor én sem vagyok rest engedni a merev izmaimon. A bátyám ujjai tökéletes finomsággal adnák vissza eme dallamokat. Alexej hiányzott, és bár gyűlöltem a családdal szemben elkövetett bűnei miatt, attól még a testvérem volt…és tudtam, hogy ebben a városban él. Néhány információ a birtokomba jutott az eltelt években, sosem kerestem igazán, de azért nem utasítottam el élből a modern eszközöket, és jómagam is fent voltam a közösségi oldalakon. Nem osztottam meg személyes dolgokat, de kapcsolattartásra kitűnően vizsgázott a program. Titokban leskelődhettem az idősebbik felem után.
A felém nyújtott kéz dönti el végleg, hogy felálljak a földről. Szótlanul fűzöm össze az ujjainkat, és hagyom, hogy a férfi a saját erejével húzzon fel onnan. Nem azonnal vetődöm rá, egy kis teret engedünk a másiknak. Sosem táncoltam a neves koreográfussal, akiről még a hazámban is tudták, hogy ki. A felesége és ő egy időben nagyon felkavarták a balett világát, különleges álompárként könyvelték el őket. Tinát eddig csak a próbákon láttam, egyetlen szót sem váltottam vele, elvonultan, és magányosan melegítettem be, nem folytam bele a pletykákba, és a csapatépítő tréningeken sem vettem részt.
A mellkasán pihentetem meg a kezemet, ellököm, de aztán utánam kap, és itt kezdődik el valami. A keze ritmikusan térképezi fel a felkaromat, lágyan simogat, de ettől is csak azt az emléket hozza vissza, amikor az arcomba lihegett az egyik férfi. Lehunyom a szemhéjamat, hogy elűzzem a rosszat, és a szívverésemet a normális tartományban mozgassam. A testhelyzetünket hamar változtatom meg, a vállába kapaszkodom meg, és előredőlve a sérült lábam felemelkedik a földről. Az egyensúlyommal megtartásával kísérletezem, ha partner rá, de úgy tűnik, hogy Mr. Lackwood meg is tart ebben a pozitúrában. Könnyedén állít fel, mint egy ingaórát, aztán a csípőmnél fog át, és irányít afelé, hogy most előre emeljem fel úgy kilencven fokban a jobbomat. A mellkasának vetem a hátamat, és bátrabban mozdulok bele a légies tartása, anélkül, hogy figyelnék a testemet kísérő változásokra. Egy idő után szabadon ereszt, mint a vadász a zsákmányát, és rám bízza, hogy mivel folytatom a spontán megkezdett koreográfiát. Sosem próbáltam ki, hogy milyen, ha azt csinálom, amihez éppen kedvem van. A balommal előrelépek, és befelé fordítva a két karomat kezdek körbefordulni, de csak lassan, kiélvezve a késleltetett akkordokat. A balomra érkezem, a hajam szétbomlóban van, amikor teszek a felsőtestemmel egy teljes kört, és kiropogtatom a háti csigolyáimat. Nem hazudtolom meg a balettos múltamat, hiszen könnyedén hajlik meg a gerincem, a hajlékonyságomat nem veszítettem el. Két légies balancé-vel próbálkozom meg, a „mérleg” lépés könnyed, félig behajlított térdeimet a törzsem elfordítása és a fejem mozgása követi. A végén összeérintem a magasban a két karomat, kinyújtva és lefekszem a földre. A hátammal egy domború ívet formálok, a légzésem szaggatottá válik, és a zene ütemére lazulok el, de onnan már nem állok fel, csak fekve ringatózom, ahogyan elhalkul a zene a teremben. A mellkasom fel és le emelkedését, a légzésemet egyedül Mr. Lackwood légzése töri meg.




Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyCsüt. Júl. 11, 2019 1:19 am

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


A táncok, a mozgásformák közül a balett az, ami a legtöbb szabályhoz volt kötött. Szigorú előírásokat kellett követnünk, amit már egészen kicsi korban el kellett sajátítani, ha nem darabos mozgást akartunk. Mert azt senki se mondja nekem, hogy egy idős korban elkezdett nyújtó gyakorlat ugyanolyan sikeres lesz, mint a gyerekkortól elkezdett tapasztalatszerzés. Még ha meg is emeltem a kalapom azok előtt, akik akartak, akik el is értek a vasakaratukkal valamit, sokra már nem vihették az adott pályán.
Ha könnyű dolgom lett volna, el sem vállalom az orosz nővel töltött gyakorlást, mert arra tökéletesen megfelelt volna a színházi koreográfus, aki a seggnyalással volt elfoglalva, mert neki még bizonyítania kellett a színházi apparátusnak, nekem meg aztán olyan mindegy volt, hogy kinek a segge hízik a táncosok, az előadók, a művészek sikeressége végett. Nem azért mondtam igent Dashkov felkérésére, mert úgy gondoltam, ez remek lehetőség lenne az önéletrajzomban, ha esetleg tovább mennék. Ha máshova sodorna az élet. Nem is a Davies-ben látott lehetőségek miatt döntöttem úgy, hogy fejet hajtok. Emlékszel még, amikor azt írtam, hogy a balett a legszigorúbb tánc? Tisztában vagy azzal is, hogy Dragomir az, aki számomra az egyik legnagyobb név a szakmában? Természetesen férj vagyok, egy olyan tehetség férje, aki a színpadon képes tündökölni a leginkább, ám elismertem és tisztában voltam mások értékeivel is. Tatiana pedig úgy mozgott odafent, mint senki más. Kár, hogy ezt elfeledte a támadás óta. Annyira kibaszottul kár, hogy ez az eset a teljes hozzáállását visszafogta, és még csak nem is gondol bele, hogy attól, mert történt az, ami.. ő még ugyanaz a Tatiana, aki volt. Igen, akadály. Olyan, amit akartam, hogy leküzdjön, mert nem adhatta fel. Mert elég egy elkúrt életpálya, egy visszavonult balett táncos, nem kell, hogy több is sérülés miatt hagyjon fel az életével.
Ha eddig az ellenkezés tüze lobbant fel az oroszban ellenem, nem érdekelt. Képes voltam túlkiabálni, képes voltam a falhoz nyomni és mindig is képes leszek elhallgattatni másokat, különböző módszerekkel élve, de a megadás ott rejlett a kéznyújtásban, ahogy az ujjai a bőrömön csúsztak végig. Megadta magát a nő, de tudtam, hogy a szenvedély, ha eddig korlátozva is volt, ott volt benne, a bőre alatt végigfeszülve a testében, és talán minden gondolatában is. A mozdulatai a zene hatására egyre könnyedebbekké váltak, a légiességét a zene dallama előcsalogatta, aminél én csak eszköz voltam még, olyasvalaki, aki akkor érintette a testét, ott, ahol kellett. A forgásnál, a megtartásnál eleinte el sem mozdultam mellőle. Nem azért, mert mindenképp taperolni akartam volna, hanem ezekkel a mozdulatokkal mértem fel a jelenlegi képességeit. Ha nem is vette észre a nő, elégedetten rándult a szám széle, őt nézve már akkor, amikor elléptem tőle. Annyira belemerült a zene világába, hogy a mozdulatlanságom sem tűnt fel neki, még akkor sem, amikor az elhaló zenével a színpadiasságot választotta, a padlóra engedte a saját testét.
Csak szolidan köszörültem meg a torkom, ahogy a háta ívben feszült meg, a zenék közti váltás csendjében is csak a nőt néztem pár méter távolságra. Megengedtem magamnak, hogy közelebb lépjek hozzá. Leginkább annyira, hogy a balommal átléptem a teste felett, így a terpeszem közepén feküdt Dragomir, derékból meghajolva pedig a képemet a látómezejébe toltam be, mintha épp az edzőteremben a guggolásra készülnék. A jobb alkarom a háta alá csúszott, hogy átfogjam vele a felsőtestét, így még közelebb kerültem hozzá, leengedve a seggemet is kissé, hogy kényelmesebb póz legyen.
- Ugye nem gondolja, hogy ennyi volt és mehet haza? - az elmúlt húsz percben sem vágta le senki a hajam, így annak alig hosszabb vége lengedezett az arcom előtt a gravitációnak meghajolva, a bal tenyerem Tatiana hasára csúszott, a légborda magasságában, hogy az elölről és alulról is megtámasztott testet könnyed mozdulattal megemeljem, álló pozícióba húzva az orosz nő testét. - Csak bemelegített - elhúztam a karomat a háta mögül, de a balom még mindig a hasán pihent, szétnyitott ujjakkal, elérve a bordáit is, az alatta emelkedő és süllyedő mellkasának a légvételei ütköztek neki a tenyeremnek. A zene váltott, én pedig még mindig a nőre nézve mosolyogva ráztam meg a fejem. A gyerekek kedvence lett a Trónok harca zenéje, de nem hibáztattam őket érte. Valóban a Studioba való ritmusok egyikévé nőtte ki magát.
- Ismeri a sorozatot? - érdeklődtem a nőtől, hogy a kezét tartva fogást váltsak, és átvéve az irányítást a táncban a tengelye körül megpördítsem, ha nem ellenkezett a mozgással, akkor a második teljes forgás után még egy felet hagytam neki, hogy az ujjaim a gerince mentén csússzanak le lassan a háta ívén a csípője felé.


Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptySzomb. Júl. 20, 2019 10:24 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."

 A zenével, és a spontán mozdulatokkal egyetemben olyasmik törnek felszínre, amit nem szabadna engednem.  A lelkem valahol rabláncra lett verve, amikor megtámadtak, és most éledezne újra, de nem hagyom, hogy megtegye. Félek, hogy megint megsebeznek, hogy a szárnyamat szegik, pedig nem ártottam a légynek sem. Túlságosan sérülékeny voltam, akárcsak régen, és ez nem tetszett. Amerika más világ, sosem lesz olyan, mint a hazám, de nézhetném más szemmel a történteket, ha menne. Az édesanyám hiánya, a megszokott környezeté. Még sosem hagytam el Oroszországot hosszabb időre, nem kellett szembenéznem egy másik társadalom szabályaival, és törvényeivel sem. Egyedül éreztem magam az elmúlt hetekben, és noha az Alexanderrel töltött pillanatok enyhítettek a honvágyam, most mégsem éreztem úgy, hogy itt lenne a helyem, vagy hogy a balesetem után be tudok illeszkedni ebbe a fura rétegbe. Ismertem máshonnan érkezett balettosokat, egyikük-másikjuk még szimpatikus is volt, de senkihez sem fűzött szorosabb viszony a családomon kívül. A balett az egyetlen vigaszom, a zene, a ritmikus, és szigorú elvek alapján működő táncforma, amivel azonosulni tudtam. Ez voltam én, a fouette, vagy a piruett. A kecses tartás, a feszes láb…most mégis mi vagyok? A zongoramű alatt elmúlnak a kételyeim, nem gondolom tovább a megkezdett mondatot, mert akkor meg is állhatnék. Visznek előre a lépések, megadom magam az angol koreográfus kérésének, és csak a zenére lélegzem. Nehezen megy az ugrás, nem száz százalékos, de élvezem, ami nagy szó a kórházban töltött időszak után. A gyógyszerek kezdenek bennem dolgozni, a sajgás csak csípésre emlékeztet, és a bágyadtságnak hála a hirtelen jött dühöm is kordában tartandó. Az utolsó taktusoknál fekszem le a földre, a hátam ívben feszül meg, és csak arra várok, hogy elhalkuljon a billentyűkön leütött akkordok egyvelege. Alexej jut eszembe, a bátyám, aki ebben a városban van. Vajon hallott rólam, látta már valamelyik plakátot? Fel fog keresni, el fog jönni, hogy lásson? Nem mertem kijelenteni, hogy boldoggá tenne, de hiányzott, meg akartam neki mutatni, hogy mennyit fejlődtem, és hogy milyen nő lett belőlem. Büszkévé akartam tenni őt, még akkor is, ha ez csak egy vágyálom marad a részemről. A mellkasomra fújom ki a bent rekedt levegőt, és egy mosolyféle ívelődik ki az szív alakú ajkaim mentén. Nem voltak utasítások, úgy tehettem meg a lépéseket, ahogyan kedvem támadt hozzá, nem szóltak rám, hogy mi jönne, és ez másfajta elégedettséggel töltött el. Ehhez hasonlót még sosem éreztem, nem tudtam, hogy így is lehet balettozni. Nem a hagyományos módon tettem meg, de élveztem, és folytatni szerettem volna, ellenben a testem nem engedelmeskedett nekem, és ott pihent. A jobbom megfeszült, lehunyva tartottam a szemem, és elképzeltem, hogy a nézők engem tapsolnak. Nem odahaza voltam, de nem is volt baj. Egészen sokáig merevítettem ki a lelki szemeim előtt ezt a képet, amíg valaki a közelembe nem jött.
Az alám nyúló kéz, és a fölém tornyosuló férfi megijesztenek az első pillanatokban, és nagyra nyílnak a kékjeim a nyugodtnak ható szekundumok után. – Mr. Lackwood…én csak… - mit kellett volna mondanom arra, hogy ez csak a kezdet volt? A kézfeje a hátamon pihen, nem merek mozdulni, de annyira természetesnek tűnnek a mozdulatai, hogy megpróbálok ellazulni. Felránt a földről, megtartva elől és hátul is. Kicsit megszédülök a függőleges testhelyzettől. – Sosem így melegítek be. – akadozik a légvételeim száma, és sután vezetem le a kéklő lélektükreimet a hasamra. Szétnyitott ujjak, a bordámon zongorázik, én vagyok a hangszer, ő meg a zenész. A mosolyával összezavar, és újabb kérdéseket szül vele, de csak értetlenül bámulok rá. A zene egy számomra ismeretlen darabra vált, mikor megérdeklődi, hogy hallottam-e már a sorozatról. – A zenét sem, szóval a sorozatot meg még annál sem. Így kell mondani angolul annál sem? Nem értem ezt a nyelvet. – rázom meg a fejemet, de nincs idő a beszélgetésre. A tengelyem körül forgok kettőt, és egy felet, aztán újabb intim érintés a gerincem mentén. Lúdbőrözve veszek el a koreográfus pillantásában. – Mr. Lackwood milyen zene ez? Népszerű Önöknél? – megpróbálom terelni, de pff a mellkasának csapódom, a balomon támaszkodom meg, de a kézfejemet a vállára helyezem, aztán meg pislogva, és nagyon lassan merek a kezem után nézni. A testfelépítése erős ahhoz képest, hogy csak koreográfus. Zavartan szemezek vele, ilyen közel léve, hogy egy fél fordulatot teszek az arcommal, és akkor az álla alá ér az ajkam. – Miért gyakorol velem? Őszintén? Nem én kértem rá, mégis itt van, és segít. Meg tudna nekem bocsájtani?  – csúszott ki az orosz kérdés a végén, de még szerencse, hogy nem angolul. – Olyan a szeme, mint a haragos tenger. – magyarázok még mindig az anyanyelvemen.



Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyHétf. Júl. 29, 2019 12:54 am

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


Kit áltatnánk azzal, ha elfednénk azt a tényt, hogy a bátyjával való kapcsolata is rányomta a bélyegét az itt tartózkodására? Nem fordítottam a nő ellen a megszerzett tudást, amit ő maga osztott meg velem, és nem is szándékoztam hátba támadni őt. Épp elég volt, hogy egy kvázi kurvára idegennek számolt be az érzelmi buktatóiról, amiken épp most megy keresztül, én meg nem voltam annyira gerinctelen, hogy ezt ellene alkalmazzam, megtörve őt a gyógyulásban. És baszottul nem akartam, hogy feladja az álmait, mert elkúrt egy helyzet az, nekem meg nem volt kedvem öngyilkosjelölt gondolatmenetbe belecsattogni, ha akartam volna, ha nem. Elég szociális alkat voltam, állandóan emberek közt mozogtam, de a depresszió olyan állapot volt, amivel én nem tudtam volna és hogy őszinte legyek, nem is akartam foglalkozni. Az már más kérdés, hogy ha kellett, akkor a görény énem került előtérbe, amivel leginkább az emberi faszságot és hisztit hivatott elutasítani ez a reakció a részemről. Nem kedveltem, ha valaki feleslegesen drámázott, vagy éppen túlságosan is nekem ellentmondó viselkedést produkált. Lehet, hogy a színpad Tináé volt már, azóta főleg, hogy a sérülésem megváltoztatta az életem, de otthon, a négy fal között az én nadrágom volt szélesebb.
Ha pedig nem a Studioban basztam a rezet, napi egy sorozatrészre még futotta a nappalinkban, a hálóban, mikor mihez volt kedvünk a nejemmel. A Trónok harca pedig tökéletes esti matiné lett nálunk, az utolsó évadhoz előtt végigpörgettük a hét, azt megelőző évad részeit. Kiváló széria volt, egyesek remek alakításában a jelenetek alá berakott zenék sem vesztek el, de mielőtt még elvigyorodhattam volna a váltásra, még felhúztam az oroszt a padlóról. Nem henyélünk, hamarosan egy kibaszott vágóhídon kell állnia, amit a háttérből kell, hogy végigasszisztáljak. Szerencsére a kritikusok, az újságírók voltak olyan kegyes hiénák, hogy minden szarra ugrottak. Csoda, hogy elegem lett a közszereplésből? Gyűlöltem a propagandát, ugyanakkor a negatív kritika is kritika volt.
- Tudom, hogy nem ez a szokás. Sehol sem az színpadi körülmények közt, de most itt vagyunk, a termemben, épp ezt kértem Öntől - vontam meg a vállaimat a bocsánatkérésre. Nem azért emeltem fel onnan, hogy kidobjam a teremből, hanem mert még mindig nem engedte el teljesen magát. A közelemben feszültebbé vált a testhelyzete, de nem hibáztattam. Általában az idegen nők így reagáltak rám, a profi pályafutásom során is a legtöbbjüket sikerült zavarba hoznom azzal, hogy nem feltétlenül voltam karót nyelt angol.
- A zenét sem, a sorozatot pedig végképp nem. Néhány kifejezéssel ki lehet kerülni a kétes megfogalmazásokat, mondjuk sokan itt is inkább a szlenget alkalmazzák a normális kifejezések helyett. Olyankor szoktam nekik én is angol szlengre váltani és így nem értenek meg semmit sem. Vicces látni rajtuk a zavartságot. Mindenkinek más ízlése van a zene terén. Én kedvelek szinte minden stílust, amiben van ritmus, és nem anyázós szöveggel tálalják. Ha lesz egy kis ideje, ajánlom a Trónok harcát. Izgalmas fantasy remek történetvezetéssel - nem fogom neki elmondani, ki volt a kedvenc szereplőm, hogy ki hasonlított leginkább rám a jellemvonásait tekintve, de az embernek vannak kedvelt időtöltései. Felőlem beszélhettünk volna akár az irodalmi vonatkozásokról is, de nem hinném, hogy túl sok közös pontja lenne a kedvelt íróink listáján. Valamikor, valahol a beszédem közben engedtem az érintés intimitásán, hogy ne fogdossam már őt hosszú ideig, ha nem volt a koreográfia része, ezért is forgattam meg inkább a tengelye körül, hogy egy időre távolabb kerüljön tőlem, de még egy fél mozdulattal továbbvitte az általam megkezdettet, Tatiana teste pedig a mellkasomat érte, ezért inkább nem szívtam tele a tüdőmet levegővel, mert a végén még lepattant volna rólam, hiába fogtam a testét, a kérdésekre viszont felsóhajtottam egy orbitálisat, még ha az orosz pampogásnak a megértéséről le is tettem. Nem fogok megszólalni Szauron vagy Szarumán nyelvén. Legalábbis olyannak tűnt az orosz nekem.
- Tatiana, tudom milyen megsérülni - engedtem el a tenyeremmel a csípőjét, elhátrálva a nőtől egy lépést, hogy a szemeit nézhessem meg magamnak. Mintha nem tudtam volna, hogy kurvára kékek. - Az én sérülésem a karrierem végét jelentette és másfél év kemény fizikoterápiát, aminek a végén hiába kiáltottak ki gyógyultnak, már nem tudtam visszatérni a színpadra, és talán nem is akartam. Hiába volt ott a nejem, az anyámék, pár barát, már nem volt minden ugyanaz. A szerepek, amik egykor az enyémek voltak, már más bújt a bőrükbe. Fiatalok, tehetségesek, és a szerepeket azért kaptam meg mindig is, mert én voltam a jobb, az erősebb, a precízebb, de soha nem úgy értem el a kitűzött céljaimat, hogy azzal másokat alázzak meg. A szerepek az ő kezükben maradt, nekem pedig más jutott - vontam meg a vállaimat ismét, Martin-adaptáció híres aláfestő zenéjének közepette. - Ha valóban fel akarta volna adni, már rég Oroszországban lenne, de itt van. Miért ne kaphatna a színpadon is egy újabb esélyt, ha képes rá? - a dokicsaj és az ortopéd szakorvosom kibaszottul büszke lenne, hogy ennyire kurvajól megfogalmaztam a dolgokat anélkül, hogy az idegességem a szófukarságban összpontosult volna.
- A baletton kívül más tánccal szokta magát szórakoztatni? A rúdtánc gondolom nem opció - futott végig a képemen egy irritálóan szélesedő vigyor, ahogy elképzeltem ezt az orosz feszes balett ritmushoz szokott nőt a rúdon pörögni, mintha csak egy betépett mókus lenne. Elléptem a nőtől, hogy a magnóig menjek, ahonnan előkerült a már Janetnél is alkalmazott sötét szemfedő is, azzal sétáltam vissza a nőhöz.
- Ezzel nem csak magában fog teljesen megbízni, de rám is hagyatkoznia kell, hogy képes leszek elvezetni Önt. Megbízik bennem annyira, hogy ezt itt felvegye? - emeltem meg a kezem az anyaggal, aminek két vége a padló felé lengedezett várva a sorsára.


Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyCsüt. Aug. 01, 2019 9:07 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."

Megnyugszom a teremben, már nem érzem úgy, hogy menekülnöm kell, de a félelem azért ott lappang a mélyben. Csodásan festhetek, miután egyedül táncoltam végig egy egész zeneművet, és nem adták a kezembe a lépések sorrendjét. A lelkem megtelik izgalommal, tetszik ez a fajta szabadság, és bár nem mozgok otthon más táncokban, még roppantul élvezem, hogy nem kell követnem a szabályokat. A felsegítésem után egy ismeretlen dallam kel életre a négy fal között, és Mr. Lackwood meg is kérdezi, hogy találkoztam-e már vele, de sajnos még nem is hallottam. A kezemet elkapva forgat meg, de túlmegyünk egy féllel, és szinte a karjaiban kötök kit, mindenesetre nem sok választ el a felsőtestétől, és az ajkaitól sem. Zavarba jövök, valamivel el kell terelnem a figyelmemet. Nem szoktam férfiak társaságában így viselkedni, nem lobban fel bennem a vágy, de ez most más, és nem tudom kezelni a helyzetet. Ez a férfi látta olyan oldalamat az elmúlt napokban, amit még a volt vőlegényem, de a partnerem sem látott. Alexander lelépett, szerettem volna, ha nem így válunk el, és a tájékoztató előtt még bocsánatot fogok kérni tőle, de jelenleg a közelség, a nyers erő megmagyarázhatatlanul kerít a hatalmába. Felnézek a szemeibe, nem érdekel a nyelvtani hibám, még bőven lesz is, mert nem vagyok otthon az angolban, és ő sem úgy oktat ki, mint a többiek. Hallani a hangján, hogy nem az amerikai angolhoz szokott.
- Tessék? – ráncolom össze a homlokomat. – Anyázós szöveg, ezt meg hogy érti? Külön dalokat írnak az édesanyákról? – nem jön át a mondandója, meg a Trónok harca sem, de majd rákeresek, ha lesz egy kis időm. Fülbemászó zene, tudnék rá gyakorolni, csak most arra is képtelen vagyok, hogy megmozduljak. A tekintetem elvezetem róla, és megnyalom a számnak a szélét. Az oroszra váltás önkéntelenül jön, nem direkt csinálom vele, hogy ne értsen meg, de zavarba ejtően bámultam meg az előbb, és a szemét dicsértem. Nem szabadna elvonatkoztatnom a valós énemtől, de magával ragadott a tánc, és örültem, hogy nem a fájdalomra figyelek, napok óta először. A sérülésről kezd el beszélni, kissé meglepődöm, de azon nyomban el is enged, én meg veszem a lapot. Úristen…házasember, mégis mi a fene volt az előbbi? Nem csináltunk semmi rosszat, mégis lángol az arcom, miközben megállás nélkül szónokol nekem. – Az Ön karrierje véget ért, de másfél év…és értem, hogy mire céloz. – rázom meg a fejemet, és átölelem a testemet, mert ilyenfajta megnyílásra nem számítottam tőle. – Nem mehettem volna még haza Mr. Lackwood, ez tartott vissza. Elvesztek a papírjaim a rabláskor, és még nem kaptam meg az ideigleneseket sem, vajmi kevés esély lett volna, hogy hazarepüljek. A szerződésem ráadásul ideköt, szigorú alapelvekhez lett kötve az idei évem, és a fizetésem is. Szükségem van a pénzre, de arra hamarabb, hogy elkapják… - harapom el a mondat végét. Elillan a pillanat, átölelem a testemet, és elfordulok tőle. A zene már majdnem a végéhez ért, de amikor úgy teszünk, mintha ezen túl is eshetnénk, akkor kicsit felszívom magam én is, és mosolyt erőltetek az arcomra. – Nem szoktam mást táncolni, de ismerek más műfajt is, de a rúdtánc nincs közöttük. – nem tudom, hogy ebben mi a szórakoztató, de én cseppet sem értem őt. Az előbb még egymás lelkében vájkáltunk, és úgy váltott témát, hogy követni se bírom. Eltávolodik tőlem, és azzal a szemfedővel tér vissza, ami Ms. Davies-en is volt a napokban. Meghallgatom, hogy mit szeretne, de a kérése abszurd. – Magamban eddig sem kételkedtem, csak a lábam gátol a táncban…sajnálom Mr. Lackwood, de ez még korai az ismeretségünkhöz képest. Nem vagyok a diákja, és nem szeretem, ha elvakítanak. – a faliórára sandítok. – Sajnálom, de mennem kell. A sajtótájékoztató előtt jelenésem van az igazgatónál, és onnan nem késhetek el. Megérti, hogy a pontosság fontos, de köszönöm ezt a próbát. – pukedlizek előtte, majd elhátrálva már kapom is fel a táskámat a vállamra. – Mi lenne, ha nem mondana már le több órát? A diákjai is hiányolják a mentorukat. – mosolyodom el halványan, és kitárom az ajtót. Nem sértett meg a szemfedővel, de még nem bízom benne. A sántikálást észre se veszem, pedig eléggé szembetűnő annak, aki most lát. A recepciós hölgy félve emeli a magasba a kezét. – Szép napot. – köszönök rá, és nagy nehezen, a korlátnak támaszkodva megyek le. A fájdalom erősödik, de nincs idő a megállásra, és mi a jó az egészben? – Tatiana… - szinte még le sem érek, de Alex már ott vár zsebre dugott kézzel. – Hívtam taxit. – biccentek, és belé kapaszkodva hagyom el a stúdiót.

Délután fél egy, színpadon

Izgatottan állok a színpad mellett. Sosem gondoltam volna, hogy bedobnak a mély vízbe. Nem kellett a kosztümöt felvennem, de még szerencse, hogy fekete dressz van rajtam. Tina táncol előttem. A kékjeim isszák a mozdulatait, annyira kecses, és légies. Nem felejtem el az arcát, amikor közölték, hogy ugyanazt kell bemutatnia, mint nekem kellene. Szótlanul lesem őt, minden porcikájában hibátlan. A balettra született…de én is.
- Bravó…köszönjük. Ms. Dragomir maga jön. – hangzik a nézőtérről a nevem. Sosem féltem, de most a torkomban dobog a szívem…



Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptySzomb. Aug. 10, 2019 11:34 pm

Tatiana & Slay
━━━ “The only time you fail is when you fall down and stay down.”


Hogy mi a fasz? Az agyam bedobott egy instant errort, amikor a nő már megint furán kérdezett. Lehet, hogy csak a megfogalmazása volt túlságosan idegen - ld. külföldi, keveset angolul értő ember -, de azért összerakni azt, hogy mit akart... Hát nem kevésbé éreztem magam Indiana Jones-nak mellette, ahogy megfejtettem a szavait, amire persze elvigyorogtam magam, de gyorsan ráncba szedtem az arcvonásaim. Nem őt röhögném ki, hanem csak... mondjuk szar dolog egy idegen nyelvet megtanulni tökéletesen, ha az ember épp orosznak születik. Csoda, hogy képesek más nyelven is megszólalni, és ezt mindenféle sztereotípia nélkül állítom - inkább tapasztalatom volt.
- Nem épp így értettem. Inkább úgy, hogy nem épp normális keretek közt, tisztelettel beszélnek a szövegeikben egymásról azok az.. előadók - vizet prédikáltam, bort ittam. Ha már egy napig nem káromkodtam valamin és a baszdmegolás elmaradt, akkor konkrétan hiányérzetem volt. Anno olvastam, hogy az intelligens emberek gyakorta beszélnek szabadszájúan, na de aztán brit tudósok azt is kimutatták, hogy kurva keveset is alszanak ezek a népek. És csoda, hogy az ember már semmiben és senkiben sem hisz, mert ilyen szarokon kell magunkat átrágni, hogy bármivel bővítsük a tudásunk.
Nem voltam az az amelyik kutya ugat típus. Általában ha kérdeztek, teketóriázás nélkül vállalni szoktam a véleményem és a gondolataim, ezzel pedig az volt a gond, hogy sokszor ütköztem ellenállásba/vitába néhány emberrel. Köztük az apám is sorszámot tépett, de tiszteltem az öreget, és hiába, hogy összekaptunk néha, hiába, hogy a fejemet vertem a falba az amúgy diplomás és kibaszott okos logikátlanságaitól, de az már más kérdés. Ezért is folyt át az indok és nem fogtam be a pofámat akkor, amikor Tatiana a vele való munkámról kérdezett. Minek hazudjak? Ráadásul még ott volt a Janet-féle alku, amivel úgy vagdalkoztunk, de amit én mondtam, kértem, az úgy is volt, nem igen szoktam változtatni az állásfoglalásom.
- Szóval akkor csak a levegőbe beszélt akkor, amikor menni akart. Menekülni akart előlem IS, Miss Dragomir? - lehet, hogy némi kérdő élt is sikerült belecsempésznem a szavaimba, de azért mind a ketten tisztában voltunk a válasszal. Kurvára, baszottul egy nagy igen lett volna a válasz. Nem vártam el, hogy válaszoljon. A nem hazugság lett volna. Az igen pedig kurva nagy beismerés. Egyikre sem akartam őt rávenni, ezért is görgettem tovább inkább a próbánkat afelé, amerre még napokkal korábban Davist terelgettem. Janet tizenhét éves volt, az életének kilencven százalékában alárendelt személy volt a kapcsolataiban, és a maradék tízben, itt is hagyta, hogy az én módszereimmel tanuljon és tökéletesítse a meglévő tudását. Értékeltem az igyekezetét, de ő még formálható volt. Dragomir huszonéves fejjel már aligha volt megvezethető. Tudtam, hogy messzire mentem, de az eddigi nyers mivolta most mintha ott sem lett volna Dragomirban, a szavai bocsánatkérőek, némi alázattal megspékelve, amire ha az arcom nem is reagált egy mosollyal, elkönyveltem magamban egy fél sikert. Legalábbis mára, de nem áltattam magam. A gyógyszerek elnyomják az embert, és alsó hangon is baszott sokat tolt ma a nő, amire megint csak nem mondhatom neki azt, hogy ne basszon már ki magával?!
- Semmi gond nincs, tudom, hogy mennie kell - bólintottam a nő szavaira, hogy az óráimmal is jött, de nem válaszoltam neki semmit. Mivel említettem neki, hogy én is ott leszek a színházban, ezért feleslegesnek tartottam biztosítani afelől, hogy látjuk még egymást. Meg sem vártam, hogy kiérjen a teremből, hátat fordítva neki szedtem össze a cuccaim, hogy a már üres termet elhagyjam. A táskámat az öltöző szekrényébe zártam el, a polcról levettem egy tiszta törölközőt, hogy az ugyancsak üres zuhanyzóba vánszorogjak, ahol csak negyed órát álltam a tűzforró vízsugár alatt. A filmes klisék ellenére nem ráztam a farkam ritmusra, nem énekeltem hamis akkordokat sem, egyszerűen csak hagytam, hogy a bőrömet permetezze a forróság, mossa le rólam a szaros gondolatokat.
Tizenöt perccel később, még nedves hajjal, már átöltözve léptem be az irodába két percre. Itt töltöttem a legkevesebb időt a Studioban, mert nem érdekelt a papírmunka, általában otthon írtam meg gépen minden kötelező e-mail-t, onnan tartottam a kapcsolatot a szükséges emberekkel, itt csak.. egy ajtó volt a nevemmel és a titulusommal. Meg Tina élő növényeit lecserélő mű zöldségeivel, mert megunta, hogy még a kaktuszok is kihaltak mellőlem. Poppyval egyeztettem pár szóban, hogy mit hogyan szeretnék a nap hátralévő részében, de meghagytam neki, ha bármi gond van, bátra hívjon. Maximum nem fog elérni, de akkor úgyis vissza fogok csörögni.

Fél egy előt öt perccel érkeztem meg a színházba, biccentettem a portásnak, a takarítónak, de még legalább annak a harminc riporternek is, aki jelen volt. Csak a szemem sarkából láttam Fabrizio-t, aki épp akkor tolta ki a seggét, hogy a nyújtást minden ott jelenlévő nő és férfi is megirigyelje. Mindig imádott szerepelni, olyan volt, mint egy buzeráns páva, de sosem basztattuk a mássága miatt. Olasz volt, épp elég, hogy a foci helyett ilyen nőies faszságot választott. Tizenéves korában kitagadta ezekért a döntésekért a családja, azóta a baletton kívül egy étteremben dolgozott, beugrott pincérnek, pöpecül nyújtott pizza tésztát és ha kellett, akkor a fekete mosogatást is vállalta. Kedveltem a tagot, de a nyájas affektálásától a falra másztam. Már közelebb volt a negyvenhez, ám ez kurvára nem látszott rajta. A lépéseim továbbfolytak, nem terveztem megállni, de azt még elcsíptem, hogy ő is észrevett, és már indult is volna meg felém, de fontosabb dolgom volt, időre mentem.
- Bocs.. - amőbáztam el két alacsony kislány mellett, és ahogy az egyik vállához értem, hogy arrébb toljam kicsit, mert nem fért el mellettük a tulok testem, zavart bazsalygással súgtak össze, amit nem reagáltam le. Ja, én is tudom, hogy Tina férje vagyok. A színházi hátsó folyosók hosszúak, de legalább nem túl szélesek, így már csak két másik csoporton kellett átverekednem magam, a másodiknál már meguntam, de nem izgatott. Ha elindul a pletyka, azt úgysem lehet megállítani. Meg engem sem, mert már az előadóterem ajtaján fordultam be, hogy a legutolsó sor folyosó melletti székére toljam az alfelem, amikor felhangzott a színpadra hívás. A bokáimat keresztezve fűztem össze az ujjaimat az ölemben, várva azt, hogy elinduljon a zene. A fénypászmák csak a színpadot járták körbe újra és újra, Tatiana pedig úgy mozgott, mintha néma lett volna. Egyetlen mozdulata sem csalt ki nyikorgó hangot a padlóból. Egyetlen lépésénél sem roppant sem térdízület, és a sóhajtását sem lehetett hallani a zenén túl. Nem mozdultam meg ültömben. Nem néztem meg a telefont, hogy mennyi ideje is ültem mozdulatlanul, de amilyen csendes volt a nő, én sem éreztem, hogy bármivel is megzavarjam őt, helyette csak a mozgását figyeltem meg, ahogy harmóniában volt az a zene ritmusával. Helyette csak a gyenge pontjait néztem - hogy mit kell majd javítanunk a következő hetekben. NEM azért, mert azt akarnám kihasználni.


Keith Lackwood
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
37
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
74

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ EmptyVas. Aug. 11, 2019 5:05 pm

Tatiana & Keith
━━━ "Life is a matter of choices, and every choice you make makes you."

A színpadra állás nem művészet, addig nem történik semmi, amíg a fények villódznak, csak akkor kezdődik a tánc, ha a zene is felszólal. Nem kellett sokat várnom, hogy helyet cseréljek a Broadway mostani sztárjával, a New York-i világ nagy talentumával, mert amint a tekintetünk találkozott, már éreztem, hogy Tina nyeregben van. Sütött belőle a felsőbbrendűség, még nem tudta az információkat, hogy miért kell ugyanazt eltáncolnia, mint nekem, de már sejtette, hogy nagy dolog van készülőben. A párbajunk zárt ajtók mögött zajlik, senki nem lehet tanúja, úgyis a kettő órakor kezdődő sajtótájékoztató fog választ adni mindenre, és ez fogja eldönteni a sorsomat is a balett világában. A tartásom feszes, légiesen közelítem meg a rivaldafény közepét, és futtatom végig a kékjeimet a közönségen. Itt van a színházigazgató, az egyik legnagyobb kritikus, a koreográfus, de még ott ül az első sorban a partnerem is, akinek kifürkészhetetlen az arca, senki sem tudná megmondani róla, hogy jelenleg mik játszódnak le a fejében. Egyedül voltam a terhemmel, a jelenemmel, és csak magamban bízhattam. Nem lesz hosszú az előadás, azt a három percet kell eltáncolnom, ahol a harminckét forgás is adott. Odilia szerepe az egyik legfontosabb a Hattyúk tava alatt, nem kimondottan a jó oldal, de sokan áhítoznak rá, hogy a fekete hattyúvá válhassanak. A kezdő pozícióból indítok, nem csinálhatom másképpen, mint ahogyan tanították. A francia és az orosz lépések néhol eltérnek egymástól, akárcsak a fouette alatt, mert én nehezebben irányítom a forgásokat. Az első ugrást hangtalanul végzem el, nem figyelek senkire, a belsőmmel vagyok összhangba, és azért fohászkodom, hogy a gyógyszer hatása kitartson a végéig, mert ha nem lesz meg, akkor lehúzhatom a rolót. El is jutok a főattrakcióig, de a negyedik, vagy a hatodik forgás után már érzem, hogy feszül a combom belső tájéka. Rezzenéstelen arcmimikával számolok magamban, minden alaphelyzetből indítom az újabb próbálkozást. A huszadik után már csak az tart életben, hogy a zene hamarosan véget ér, és lemehetek innen, mert minden izzadságcseppem azt üzeni, hogy ki fogok merülni. Az előadásom hibátlan, de a harmincegyedik után egy halk roppanás a bizonyítéka annak, hogy valami nagyon nincs rendben velem. Pukedlizve hajtok fejet a bírák előtt, és bent tartva a levegőt, csak a zene elhalkulása után vezetem rájuk a kékjeimet.
- Köszönjük Ms. Dragomir. Pihenjen egyet az öltözőjében, már kikészítettük a ruháját a tájékoztatóra. – nem szólok, csak biccentek, és elhagyom a színpadot. Alex most nem fog utánam jönni, de feljegyezte, hogy miben kell még fejlődnöm, ha az enyém marad a szerep. Az első fal mellett támaszkodom meg, és meglesem a lábamat. A combom lüktet, több pirulát ma már nem vehetek be, ezért elbicegek a magánrészemig. Ki gondolta volna, hogy most úgy kezelnek, mint egy királylányt? Az asszisztens elém rohan, de jelzem, hogy nem kell a segítség.
- Kérem, hozzon nekem egy üveg vizet, és egy kis jeget. – zárkózom be a termembe, és az akasztóra vezetem a pillantásomat. A z égszínkék ruha a földig ér le, biztosan nagyon sokan lesznek jelen, ha ennyire nívósan kell kiöltöznöm kettőre. A sürgés-forgás kezdetét veszi, megcsinálják a hajamat, lágy loknikkal keretezik az arcomat, egy enyhe sminket is feltesznek rám, de inkább a természetességet hangsúlyozzák. Az utolsó pillanatok egyikében kerül fel rám a ruha, addig megállás nélkül szorítottam a combomhoz a jég akut, és azzal csillapítottam a fájdalmamat. Szinte magamra sem ismerek, a magas sarkút elutasítom, senki sem a lábamat fogja nézni a hosszított estélyiben, hanem az alakomat. Másodpercekkel később Alex kopog be, hogy mennünk kell, én meg zokszó nélkül követem őt, hogy a számunkra kikészített, névtáblával jelzett asztalok mögött foglaljunk helyet. Már érzem a méhek duruzsolását, hamarosan lecsapnak ránk. A középpontban mi vagyunk, két oldalt még Mr. Dubois foglal helyet, meg a színház koreográfus. A többség az első sorokban találta meg a megfelelő szöget, de ami meglepő, hogy Tina is ki lett mellénk téve. Kihúzom magam, kortyolok egy kevés vizet, amíg ki nem tárják az ajtókat, és be nem özönlenek a riporterek, a balett világ nagy képviselői.
- Üdvözlünk mindenkit.. – emelkedik fel a székéről az igazgató, aki az elsők között volt, amikor kiderült a támadásom. – Szeretettel köszöntök mindenkit a mai délutánon. Immár tudják az idei év nagyon fontos jelentőséggel bír a balett világában, mert az évadot egy remek klasszikussal nyitjuk meg, a Hattyúk tavával. A premier időpontja három és fél hét múlva lesz esedékes, amikor országunkba látogat az orosz államfő. A tiszteletére előrehoztuk a dátumot. – már ez is kisebb rajt idéz elő….nem maradt egy hónapom se? Nem fejezhetem ki a meglepettségemet, mert folytatódik a beszéd. – Mint tudják az idei évadban két vendégelőadónk is a Társulatunk tagját képezi. Alexander Dashkov és Tatiana Dragomir az orosz balett fellegvárából érkeztek hozzánk. – egy hatalmas tapsot kapunk, már villognak a kamerák, meg a vakuk is. – Sajnos azonban egy rossz hírt is kell közölnünk. Pár nappal ezelőtt Ms. Dragomirt megtámadták az utcán, és egy nagyobb műtéten esett át. Jelenleg is kezelések alatt áll, és ennek fényében a premier biztosítása érdekében, illetve az egészségügyi állapotának teljes gyógyulásában bízva egy beugrót választottunk, aki eltáncolhatja majd Odilia szerepét. Hadd mutassam be Tina Lackwoodot… - ez az a pillanat, amikor minden szempár rólam elvezetődik, és oldalra leshetek én is. Tina csak egy fél másodpercet engedélyez nekünk, de már most tudom, hogy élete legnagyobb lehetősége lesz, melyhez foggal-körömmel ragaszkodik. Még Mr. Dubois be sem fejezi a mondatot, már kérdések tömkelege vetül ránk…


Tatiana Dragomir
Mûvészet
Play by :
Emily Didonato
Kor :
27
Foglalkozás :
balett táncosnő
Hozzászólások száma :
84

ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ღ Who am I Odette or Odília? ღ   ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty

Ajánlott tartalom


ღ Who am I Odette or Odília? ღ Empty
Vissza az elejére Go down
 

ღ Who am I Odette or Odília? ღ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ