One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Ash & Sofia - party in the U.S.A.

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptySofia I. Basora
Today at 11:07 am



I kissed a boy and I liked it

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptyBlake W. Holden
Today at 10:36 am



Ruby and Wayne - Beautiful stranger

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptyWayne Winston
Today at 10:23 am



Work through the night - Myna & Rea

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptyMyna Rosegold
Today at 9:18 am



Játékpartner keresõ

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptyMirabell Wagner
Today at 7:44 am



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptyRuby Dayton
Today at 12:18 am



Unexpected journey - Melrose os & Darick

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptyDarick Liam Kerrigan
Yesterday at 11:52 pm



Beköltözés az új albérletbe

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 9:48 pm



Myna történetei

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 7:29 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 27 25
Diákok 35 30
Törvényszegõk 14 25
Bûnüldözés 9 15
Hivatal 5 7
Üzlet 13 15
Oktatás 7 5
Munkások 14 9
Egészségügy 11 14
Összesen 135 145
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 27 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 2 Bots

Aston Miles, Aveline Everhart, Bellamy West, Darick Liam Kerrigan, Erin Watson, Leo Drom, Myna Rosegold, Thaddeus Darnell Wright, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl   Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptyCsüt. Május 16, 2019 11:17 pm


Tae Oh & Tao
A megbocsátás varázslat. Fordítva működik. Először azon segít, aki kínálja.
Úgy vágtam le a seggem a kanapéra, miután kinyitottam a még gőzölgő pizzát – igen, reggel kilenckor – mintha legalábbis métereket rohantam volna, pedig mondhatni öt és fél lépéssel szelhettem át nagyjából az ajtóig vezető utat, de ez már részletkérdés volt. Igazából a valódi nehézséget az okozta, hogy Tae Oh-t lehetőleg ne keltsem fel ha nem muszáj, mert hosszú napok óta, először végre úgy tudott aludni, mint akit agyonütöttek. Nem mintha ez különösebben megnyugtatott volna, mivel körülbelül óránként jártam be hozzá, hogy leellenőrizzem: lélegzik-e még.
Aztán ahogyan egyre jobban hergeltem be magam, úgytak el azok a bizonyos órák, és hát ilyenkor jött az, hogy fél, negyed, majd tízpercenként rúgtam rá az ajtót szerencsétlenre, aki konkrétan arra sem kelt volna fel, ha éppen egy láncfűrészt bőgettem volna a feje felett. Magam sem tudtam eldönteni, hogy ez jó-e vagy sem, de mivel nem volt hajlandó percenként orvosért kiáltani – amit én legszívesebben megtettem volna – kénytelen voltam jobb híján pumpálni belé a lázcsillapítót, meg bújni a recepteket, hogy aztán utána vele együtt görnyedjek a vécé felé, és a hátát lapogatva figyelhessem, hogy minden kijön belőle.
Mondhatni az utóbbi pár napban, hétben én lettem Tae Oh felesége, hiszen magamra vállaltam az összes házimunkát, és csak a kedvéért igyekeztem megtanulni főzni is. Emiatt állandóan a netet böngésztem, hogy valami egészgésegeset tudjak elé tenni, közben pedig imádkoztam azért is, hogy ehető legyen, meg végre valami benne maradjon a gyomrában. Voltak jobb és kevésbé jó napjaink is... Illetve az utóbbi időben szerencsétlen nyakára hoztam a macskámat is, akit még két éve szedtem össze az utcáról, mert valaki ott hagyta kint azt a pici cicát, ami a tenyeremben elfért a hidegben, az esőben.. Még a szemét sem tudta kinyitni, és annyira törékenynek tűnt, ahogyan ott nyávogott a rongyba tekerve, hogy nekem sem volt szívem otthagyni őt. És bár felneveltem, meg szerintem viszonylag jó apja is voltam a kis dögnek, ettől függetlenül olyan egy flegma disznó lett belőle, hogy már szinte elfelejtettem szeretni érte... De lényegében annyira aranyosan szart a fejemre, hogy végül sosem tudtam rá haragudni, csak elkönyveltem magamban, hogy talán most lehet a macskák kamaszkorában... És idővel ez majd jobb lesz.
De lényegében nem lett az, és a hálátlan kis mocsok most is csak azért dörgölőzik a lábamhoz, hogy kunyeráljon a kajából, amit rendeltem magamnak.
- Macska nem eszik emberkaját – jelentettem ki végül, majd a szavaimnak nyomatékot adva finoman el is toltam a lábammal, amire csak hatalmasat fújtatott őfelsége, és felemelt farokkal arrébb vonult, egyenesen be a szobámba. A macskáknál a tekintély jele talán a felemelt farok lehet?
Be is kapcsoltam a tévét, majd háttérzajjá halkítottam, és ezzel a lendülettel indultam ki, hogy megfőzzem Tae Oh-nak a teáját. Még két héttel ezelőtt tűztem fel a hűtőre egy listát arról, hogy mit nem ihat és ehet, és mivel a kávé szerepelt rajta, elmentem egy gyógynövényesbe, és kevertettem neki egy olyan teakeveréket, ami kicsit felpezsídit a vérét, viszont van némi fájdalomcsillapító hatása is. Valószínűleg az ő szintjén már nem működött a dolog, de meg szerettem volna próbálni, hátha... Amíg pedig forrt a víz, elkezdtem készíteni a reggelijét is, holott szinte biztos voltam benne, hogy a kukában végzi majd, mert mire felébred már ehetetlen állapotba kerül... De ettől függetlenül is meg akartam csinálni neki, hátha ténylegesen magához tér ma már és tud enni is. Nem akartam elszalasztani egy pillanatot sem, amikor  volt annyira jól, hogy tudjon enni. Mostanában egyszerűen csak szeretem nézni ahogyan eszik.
Ő viszont ha belegondolunk... Igencsak jól járt velem. Ugyanis főzök, mosok takarítok, és nagyon odafigyelek arra, a lakást lehetőleg teljesen megtisztítsam a kis kedvencem szőrétől, mert saját magam sem tudom elviselni, ha valami nem a helyén van, vagy ha éppen szutykos a környezetem. Ebben nagyon hasonlítottunk, szóval szerintem nálam jobb „felesége” az életben nem lesz.
Időközben néha beleharaptam a kezemben tartott pizzába, és feltettem a vizet főni a saját kávémnak is. Miközben próbáltam összedobni neki valami finom reggelit, amit meg is ehet, be is tömtem egy szeletet, kikapkodtam a tányérokat hogy meg tudjak teríteni, és a teájával is végeztem. Gyorsan megtöröltem a kezeimet a köténybe, amit magamra öltöttem – amúgy csak konyharuhának használom – aztán már indultam volna a kancsóban az asztal felé, amikor megpillantottam az ajtóban. Ennek hála sikeresen frászt is kaptam, de ezt igyekeztem nem kimutatni, és erősebben is markoltam a fülét kezemben tartott cuccnak, nehogy elejtsem.
- Úgy közlekedsz, mint valami kommandós Tae Oh! – mondtam neki, és gyorsan le is tettem az innivalót az asztal közepére – A frászt hoztad rám. Hogy vagy?
Őszintén nem nézett ki túl jól, és ez eléggé aggasztott, ezért egyből oda is sétáltam hozzá, és a két kezembe vettem az arcát, miközben tapogattam ahol csak értem, hátha ezzel jobban meg tudom ítélni, hogy lázas-e...
- Most kifejezetten hidegnek tűnsz... Délután elviszlek orvoshoz, mert ez így nem állapot – sóhajtottam fel halkan és rögtön el is léptem tőle, még mielőtt elkapná annak a jelét, hogy én sem vagyok a legjobb bőrben, mert az jelenleg rohadtul nem volt fontos. Kettőnk közül ő van a szarabb helyzetre.
- Csináltam neked reggelit, szóval remélem azért egy picit éhes vagy – már majdnem kihúztam neki a széket, de inkább megembereltem magam. Nem akartam folyamatosan azt éreztetni vele, hogy beteg, de valahol mégis... Törődni akartam vele. Még mindig nem tettem le erről a vese projektről, de felhozni sem akartam neki, mert úgy éreztem, hogy azzal csak rontanék a helyzeten. Talán nem tehetek mást azon kívül, hogy vele vagyok és várom, hogy döntésképtelen legyen.

Uram  Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl 1471401822  Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl 470071567    || 891 ||ruha

Xia Yan Tao
Törvényszegõk
Play by :
• Seo Young Ho "Johnny" •
Kor :
22
Foglalkozás :
• pultos •
Hozzászólások száma :
69

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl   Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptySzomb. Május 18, 2019 2:18 pm


Tao and Tae Oh
Ne hidd el, ha mondják, egyedül maradtál.
Mindig lesz egy csendes társ, kiben régen is bíztál.

Hetek óta nem álltam mérlegen. Viszont ha jobban belegondolok, és visszaemlékezek arra az alakra, aki a tükörből néz rám napi rendszerességgel, nem is szeretnék… az utóbbi években kikerekedett, erőteljesebb vonásokkal rendelkező arcom most beesetté vált. Szemeim alatt tenyérnyi fekete karikák. Egyre sárguló szemfehérjém nem is vese, sokkal inkább egy alkoholista, végső stádiumú májbetegekére jellemző problémákra enged következtetni. Mindig feszes, erősebb és kerekdedebb izmaim kezdenek szálkásodni, bordáim pedig nem az ott húzódó izmok miatt látszanak már ki. Bőröm természetes, sokak által irigyelt barnasága pont, mintha hamuban fetrengtem volna, fakó lett és szürke.
Beteg vagyok.
Nagyon beteg. És ezt mind idáig képtelen voltam nem csak belátni, de elfogadni is. Mert nem lehetek az. Én nem! Nekem teljesítenem kell. Bizonyítanom kell! Az apámnak. Taonak és mindenki másnak, aki körülöttem van. Nem lehetek gyenge. Nem mutathatom magam annak, főleg nem sebezhetőnek és kétségbeesettnek, aki belátja, segítségre van szüksége. Ám az utóbbi napokban minden büszkeségem, minden tartásom, úgy ahogy van a porba hullott, s mintha nem számítottak volna mind ezen elvek, agyontapostam őket. Rájöttem, hogy ez már egy olyan szint, ahol, ha foggal-körömmel kapaszkodok, akkor se leszek képes arra, hogy egyenes háttal tartsam magam. Talán ott lett volna a kényszer, hogy erős maradjak… talán tudat alatt valamit el is értem volna ebből. De veszítettem. Elgyengültem.  
Mert most, és az elmúlt napokban is ki van mellettem? Ki mellett süllyedek egyre mélyebbre és mélyebbre? Azon személy mellett, akinek be akartam bizonyítani az erőmet…a kitartásomat. A rendíthetetlenségemet. Azt, hogy engem nem fog egy holmi nyavalyás kis betegség a földbe tiporni. Mert így ismert meg annak idején. Erősnek. Kitartónak. Ez a Theo akartam lenni most is. Ez a személy, egy bizonyos valaki, aki még a pokol tornácán is képes bizonyítani azt, hogy méltó az életre, mert büszkén megküzd minden fájdalommal, kínnal. Méltó akarok lenni a túlélésre. Azt gondoltam, hogy én magam egyedül meg fogom tudni ezt oldani. Egyedül is képes vagyok átvészelni ezt a krízist.
De nem… be kell látnom, hogy képtelen vagyok rá, és most van a lehető legnagyobb szükségem valakire. Valakire, aki támogat, akinek érzem a jelenlétét, aki ott van a másik szobában. Aki tudja, hogy mikor kell szólni egy hozzá értőnek. Egy orvosnak, mentősnek. Valljuk be, nálam bármelyik percben szükség lehet rájuk, ezt pedig, ha öntudatlan vagyok, vagy túl gyenge hozzá, magam nem fogom tudni elintézni.
Taoból kell meg tanulnom nyerni az erőmet. Most csak ő van. Csak rá számíthatok. És erre minden egyes alkalommal kénytelen vagyok emlékeztetni magam. Mindig, mikor benyit a szobámba, mikor hallom a hangját és azt, ahogy mocorog. Talán ő azt gondolja, hogy alszok. Talán ő azt hiszi, hogy nem hallok semmit, hogy végre valahára elaludtam az utóbbi kínkeserves napokat követően. De nem… a tíz, húsz vagy harminc perces alvási fázisokat rendszerint riadt ébredések követik. Mint amikor valami hangosabb hanghatásra, vagy a tudatra ébred az ember, hogy valamit elfelejtett. Nem aludhat, mert elszalad a nap.
Mert talán ha tovább alszik, nem ébred fel többet.  
Ez a jelenlegi legnagyobb félelmem, ami nyilván csak addig tarthat, míg valójában meg nem történik. Utána már minden könnyebb lesz.
Jó ideje viszont nem hallok kintről jelentősebb hangzavart, én pedig a szétfeküdt és megkínzott tagjaim követeléseinek eleget téve tolom fel magam ülő helyzetbe. Leheletnyit görnyesztve a hátamat, fáradtan, de annál is inkább kimerülten dörzsölöm meg az arcomat, hátha ezzel némiképp rendezni tudom a vonásaimat arra a csodás „találkozóra”, mikor odatántorgok Tao elé.
Néhány toporgó, szédelgő lépést követően döntöm neki a vállamat a konyhaajtó félfájának, megtörten, végső erőimet felélő tekintettel kamillázva a bent ügyködő srácra.
- Kommandós? – sóhajtom halkan – még mindig jobb, mintha szellemet mondtál volna – márpedig erőteljesen érzem áttetsző bőrömet, és úgy alapjaiban véve az egész megjelenésemet horrorfilmbe illőnek.
Fátyolos tekintettel próbálok az arcára fókuszálni, mikor megáll előttem, s enyémet a két tenyere közé véve törekszik annak legalaposabb áttanulmányozására.
- Csak ugyan azt fújná, mint mindig. Megpróbálok enni valamit, aztán kiülök a levegőre. Hátha elég lesz annyi is. Már tényleg jobb, Tao… - fogok rá a csuklójára, bár bevallom, hogy nem kifejezetten érzem így, de ha már arra képes vagyok, hogy a két lábamon álljak anélkül, hogy a térdeim minden áron meg akarják adni magukat, az jelent valamit, nem?
- Nem. De ha bele döglök is eszek. Túl sokat fáradsz értem, Tao – pillantok fel rá meggyötörten, lévén ez az a pillanat, amikor feltűnik, hogy bár tény és való, hogy valamivel magasabb már nálam, de koránt se állok olyan egyenesen és délcegen, mint szoktam. A gravitáció folyamatosan húz lefelé. Nem véletlen, hogy meg is kapaszkodok a karjába arra a kis időre, míg leteszem magam a már félig kihúzott székre – pihenj azért te is valamit, ha egy mód van rá. Azokat a karikákat alapozó se tünteti el onnan – biccentek az arca irányába. Aggódok érte. Túl sokat vállal, túl sokat pátyolgat ahelyett, hogy magával foglalkozna. Ha pedig most összezuhan, elgyengül és legyengül, ilyen állapotban képtelen leszek tökéletesen gondját viselni.




Kim Tae Oh
Mûvészet
Play by :
Kim Jong In
Kor :
25
Foglalkozás :
Koreográfus, Tánctanár
Hozzászólások száma :
63

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl   Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptyVas. Május 19, 2019 12:48 am


Tae Oh & Tao
A megbocsátás varázslat. Fordítva működik. Először azon segít, aki kínálja.
Hazudnék, ha egyetlen szóval is azt állítanám, hogy egyáltalán nem hiányzik nekem az a legjobb barátom, aki Tae Oh régen volt. Az erős srác, aki anno megtanított gördeszkázni, és bár semmit sem tudott a betegségemről, mégis valamilyen oknál fogva... Úgy vigyázott rám, mintha legalábbis attól félt volna, hogy komoly bajom lesz attól, ha leesek. Akkoriban azt hittem, hogy csak túl sokat gondolok a dologba, viszont most már tudom, hogy valószínűleg tényleg nem akarta megkockáztatni még azt sem, hogy lehorzsolhatom a könyökömet. Pont ennek hatására állt meg a kezemben a kés, és kezdtem el azon töprengeni, hogy vajon mennyit tud... Hiszen foggal körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy nem műthetnek meg, de soha egyetlen pillanatra sem adta jelét annak, hogy tisztában lenne a hemofíliámmal.
Logikusan belegondolva az a normális, hogy ha fogalma sincs róla, mert anno tényleg megsértődött rám a vesedolog miatt, viszont már jóval előtte nagyon vigyázott rám. Ugyanez figyelhető meg most is rajta, ami miatt lényegében nem tudom eldönteni, hogy az apja talán valamit elmondott neki, vagy csak... Csak egyszerűen ennyire féltene?
Lényegében egyikre sem mondhatom azt, hogy hülyeség, hiszen félholtra verve talált meg anno, és miután hozzájuk költöztem, sokáig nem tudtam enni, de alapvetően is elég vékony srác voltam egész tinédzserkoromban. Ő pedig a rendíthetetlen legjobb barátom, aki valahogy... Annyira tökéletesnek tűnt, hogy már számomra volt fájdalmas, de sosem irigyeltem ezeket a dolgokat tőle. Rengetegen hitték azt, hogy a kettőnk közti, alapvető különbségek miatt romlott meg a barátságunk, de azt hiszem a koreai ismerőseink egyikünket sem ismerték úgy... Úgy igazán.
Pont ezért is jelenthetem ki nyugodt szívvel, hogy nagyon fáj nekem így látni őt, és megélni azt a dolgot, hogy ő a gyengébb most kettőnk közül. Alapvetően kinéztek az osztálytársaink és utáltak, amiért általában iskolaelső voltam, ráadásul két évvel feljebb jártam, mint kortársaim. Ezért sokan kis pedáns, seggdugasznak gondoltak, holott csak... Volt eszem és használtam? Tae Oh volt lényegében az én kis védőburkom, akin keresztül leginkább a boldogság ingere szivárgott be hozzám, mert igyekezett mindentől megóvni, ami árthatott volna nekem. És végtére pont ezért is esik nehezemre egy kicsit a mostani állapotokban létezni, de már kezdtem megszokni és lassan túllendülni az eddig felmerült dolgokon. Rohadtul ez volt az a helyzet, ahol nem igazán járt ki az a luxus nekem, hogy a saját kis sebeimet nyalogassam, amikor ő kvázi haldoklik. Akármi is történik... Amíg életben van, nekem ehhez nincs jogom, és csak arra kell figyelnem, hogy vele minden rendben legyen, és amikor még rosszabbra fordulnak majd a dolgok, nos... Akkor majd igyekszem a legjobb tudásom szerint cselekedni. Nem hülye, ő is tisztában van azzal, hogy lesz idő, amikor megint próbálkozni fogok, csak éppen kivárok, hogy ne nagyon tudjon már ellenkezni.
- Nem lett volna túl ildomos az állapotodban a szellem szót használni... – jegyeztem meg szárazon, mert magam is tudtam, hogy előbb jutott volna eszembe az a jelző normális esetben, viszont most kínosan megválogatom a szavaimat, ha ilyesmiről van szó, mert már egyáltalán nem célom megtörni őt a szavaimmal – Amúgy is, a kommandósok menőbbek, mint a szellemek. Mindig imádtam a filmekben ,ahogyan random emberekre rátörték az ajtót. Talán sosem mondtam neked, de gyermekkori álmom volt, hogy kommandós legyek, még a papámmal is folyton kommandósdit játszottunk...
Hirtelen hallgattam el, majd lehajtottam a fejem. Biztos voltam benne, hogy nem meséltem neki ilyesmikről, mert valahogy... Az én életem sosem került szóba, vagy ha igen, akkor csak vállvonogatások és kínos mosolyok következtében engedtem az egész témát. Viszont most meg egyáltalán nem voltunk olyan helyzetben, hogy az én kis sztorijaimat hallgassa, szóval éppen ezért is vágtam el annak a közepét, és inkább foglalkoztam azzal, hogy kiöntsem a bögréjébe a teáját.
Csak ezek után léptem oda hozzá, hogy valamilyen szinten felmérjem az állapotát, már amennyire értettem ehhez. Sok dologban jó voltam, volt eszem, felelősségteljesen viselkedtem, de ettől függetlenül nem vagyok orvos és bár tudhatok arról, hogy miként ápoljam helyesen őt, ettől függetlenül a hirtelen változások az állapotában nagyon megijesztettek, és nem is feltétlenül tudtam mit kezdeni velük. Ilyenkor mindig csak reménykedtem abban, hogy valahogy rá tudom majd szedni arra, hogy elmenjünk ahhoz a kibaszott dokihoz még ha nem is tudna mit mondani... Legalább tudom, hogy megpróbáltam.
- És? Honnan tudod? Lehet, hogy most mást mondana... – ismét csak a nyelvembe haraptam, hogy nehogy kikotyogjam azt, amit ezek után akartam mondani. Egy torokköszörülés kíséretében épp ezért fésültem ki a kócos kis tincseket a homlokából, és irányítottam a konyhaasztal felé – Ne légy felelőtlen, jó? Egy betegség komoly dolog!
Ezzel a finomabb verzióval már egy kicsit elégedettebb voltam. Nem akartam pont most a fejéhez vágni azt, hogy így úszott el a feje felett az egész eddigi élete. Mindig csak röhögött azon, amikor felszólítottam a felelősségteljes életvitelre, hogy írja meg a leckéjét ma, puszilja meg az anyukáját ma, vigye el sétálni a kutyáját ma, mert lehet holnap már nem lesz lehetősége rá. Kettőnk közül mindig én voltam a karót nyelt, merev srác, ő pedig a könnyelmű, a kalandvágyó, az álmodozó. Talán éppen ezért tudnánk kiegészíteni egymást tökéletesen, ha mondjuk... Hallgatnánk kölcsönösen a másikra? De hát az ugyebár mindkettőnk számára túl egyszerűvé tette volna a dolgokat.
- Figyuka – sóhajtottam fel halkan, miközben a saját tányéromra helyeztem egy szelet pizzát – Kössünk egyezséget. Meghálálod amiért ennyit fáradok érted azzal, hogy kiülhetek veled a levegőre, és ha azt látom, hogy nem vagy jól, vagy még mindig hideg vagy, akkor elviszlek a dokihoz. Amúgy is be kell ugranom néhány dolgot elintézni a kórházba.
Gondolok itt arra, hogy az utóbbi időben rendesen fájt a fejem, és inkább íratok fel ilyenkor a saját orvosommal gyógyszert magamnak, mert most a lebukás veszélye még nagyobb. Pont a múlt héten sikerült elvágnom a tenyeremet a nagykéssel, és egészen a kuka legaljáig be kellett gyömöszölnöm a zacskóba dobott véres rongyot, meg egy fél gurigányi vécé papírt, hogy Tae Oh még véletlenül se vegye észre.
- Én jól vagyok – magyaráztam neki teli szájjal, majd miután sikerült lenyelnem azt a pár falatot folytattam – Illetve nem miattad vagyok nyúzott. Mielőtt idejöttél is ez volt. Kicsit nagy teher a munkám, meg még lábadozom annak a csajnak az ütése után... Kicsit le is sokkolt az a bizonyos három nap, amit az egyik vendégszobájában töltöttem, plusz jött egy új csaj hozzánk pultozni, aki egy rakás szerencsétlenség. De mindez eddig is így volt, és mivel jórészt éjszaka dolgozom, kicsit fáradtabb vagyok a normálisnál, de... Valahol nekem már ez a normális. Hozzászoktam, és amúgy is most kaptam némi szabadnapot a főnökömtől az állapotom miatt, szóval ne aggódj értem. Sokkal inkább azzal kéne foglalkoznod, hogy veled mi lesz...
Itt halkan fel is sóhajtottam, mert kicsit kezdtem azt érezni, hogy bár jelenleg ő szorulna védelemre, még mindig engem akar dajkálni. Ez volt a pont, amikor rájöttem, hogy nem tud ő semmiről... Csupán megszokta, hogy én vagyok a pici, a védtelen, akire figyelnie kell, különben baja eshet, és ami őt vezérli az nem más, mint a színtiszta aggodalom és szeretet... Valahol ez pedig engem megnyugtatott.
- De, ha ennyire aggódsz értem... Segíthetnél majd megfürdetni azt a dögöt ott – böktem a sarokban nyalakodó macska felé – Egyedül egy tortúra megtenni. Elég annyi, ha bezárod a fürdőajtót, hogy ne szökjön meg, de ez alapvetően nem egy emberes munka. Legalább csinálnánk mást is a tévézésen és egymás pesztrálásán kívül. Nem mintha bajom lenne vele, de néha felemelő lenne csak úgy... Olyannak lenni, mint amilyenek régen voltunk.
Végig a pizzámba bámulva szemeztem egy jalapegnoval. Nem akartam megbántani, de szerettem volna, ha tudja, hogy boldoggá tenne ha csak... Újra gyerekek lehetnénk, mint régen, és ezáltal minden problémánk elszállna. Egy fél órára el akartam hinni, hogy ismét ugyanolyanok vagyunk. Hogy nem tettem meg vele azt a rengeteg szörnyűséget és még van arra esély, hogy újra barátok legyünk vagy újra bízzon bennem.

Uram  Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl 1471401822  Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl 470071567    || 1 259 ||ruha

Xia Yan Tao
Törvényszegõk
Play by :
• Seo Young Ho "Johnny" •
Kor :
22
Foglalkozás :
• pultos •
Hozzászólások száma :
69

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl   Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptyPént. Május 24, 2019 6:04 pm


Tao and Tae Oh
Ne hidd el, ha mondják, egyedül maradtál.
Mindig lesz egy csendes társ, kiben régen is bíztál.

- Nem teljesen mindegy? – sóhajtom halkan, miközben kiegyenesített háttal nyújtóztatom meg elgémberedett tagjaimat, remélve egy kis kényelmet és megkönnyebbülést. Sokszor van az úgy, hogy az embernek csak a nyakát vagy a hátát kell kiroppantania ahhoz, hogy máris kényelmesebben és jobban érezze magát, mert az összecsúszott csigolyáknak vagy a beállt izmoknak ennyire van szüksége. Egy kis mozdításra, egy kis nyomkodásra.
Én viszont jelen állás szerint csak tényleg reménykedhettem ebben, hiszen ezzel a lendülettel meg is rogynak a térdeim, mintha legalábbis tiltakoznának a kívánságaim ellen. Azt gondoltam, hogy jobb lesz. Azt gondoltam, hogy kellemesebb lesz – vagy netán meg is szűnik a hátam és derekam mentén lévő erőteljes nyomó, szorító érzés. Én pedig nagyon elhittem, hogy ez majd jó lesz.
Rövid kis meséjét hallva, vállammal támasztva az egyik félfát, másik oldalon pedig az ujjaim kapaszkodnak benne, akaratlanul is elsavanyodik az arckifejezésem. Tao élete mindig is egy olyan talány, egy érthetetlen tabu volt számomra, ahova nem kaptam betekintést… talán az élete részese voltam ilyen-olyan módon, de igazán soha nem lehettem benne. Nem mesélt. Hiába kértem és akartam, hiába bizonygattam, hogy ha olyan dologról is van szó amit nem akar másnak elmondani, azt megtartom. Csak a miénk lesz. De ő nem mondott továbbra se semmit. Én pedig amennyire ragaszkodtam hozzá és vigyáztam őt, testvére lettem és barátja, épp annyira idegen is maradtam. Valahol betolakodónak tekintettem magamra, egy agresszorra aki várt tőle valamit, kért és remélt, de nem kaphattam meg.
Tekintetem talán pont emiatt válik valamelyest gyászossá és szomorúvá, hiszen most is elhallgat. Mintha csak megint leütötte volna a fejében valaki a bélyegzőt, ezzel némaságát fogadva meg. Azt hiszem itt az ideje elfogadnom azt, hogy én soha nem fogom igazán ismerni ezt az embert. Soha nem fogok akkora szerepet betölteni az életében, mint ő az enyémben… nem enged közelebb. Kizár és hagyja, hogy örök tudatlanságban és kíváncsiságban sínylődjek vele kapcsolatban.
Talán azt gondolja, hogy engem nem érdekel az élete. Talán azt gondolja, hogy nem számít mind az amit mesélni tudna nekem, legyen szó boldog vagy éppen szomorú emlékekről. Viszont jelen állás szerint nekem a világot jelentené. Mert itt, a halál kapujában végre megtudnék róla olyan dolgokat, amit még előlem is rejtegetett. Végre megismerhetném őt igazán. Végre igazi személyiséget, egy igazi embert tudnék az arca mögé képzelni. Valakit, aki tart engem valamire ahhoz, hogy mesélni tudjon. Mert legrosszabb esetben is mi történhetne? Magammal vinném a sírba az életének hosszú történetét.
- Tudod jól, hogy nem mondana mást. Mindig csak ugyan azt mondja. Mindig egy témát fúj, a tényét annak, hogy ha nem lesz, akkor…. itt a vége. De tudunk ezzel bármit kezdeni? Ha a mostani állapotomban látna, talán ki se jönnék többet a kórházból Tao – keményedik meg a hangom, miközben egyfajta ércesség, fátyolosság költözik bele a kimerültségtől és gyengeségtől – én pedig nem akarok a fehér falak között egyedül megdögleni. És ezt te sem hagyhatod – talán gyengének és elfúlónak tűnik minden egyes kimondott szót követően a hangom, de nem remeg meg egy pillanatra se. Határozott és őszinte marad, mert tényleg ez az egyetlen kívánságom maradt csupán. Nem engedheti, hogy abban a leprában menjek el. Ha már ezt írták meg, ha már szembe kell néznem azzal, amivel normálisi esetben csak a hatvanon túl szokott az ember, azt olyan helyen szeretném megtenni, ahol békében tehetem. Mert ismerősek az illatok, a zajok. Tudom, hogy az a matrac van alattam ami minden egyes éjszaka felveszi a testem formáját, és az a valaki kopácsol a felettem lévő lakásban, akivel reggelente haragosan szoktunk összepillantani mert tudja nagyon jól, hogy hangos és zajos, én pedig nem tolerálom azt.
Hogy feladtam volna? Talán… mert eljött az a pont, amikor már nem látok más kiutat ebből az egészből, csak a harangok kongását hallgathatom a tudatom legmélyén.
Minek után sikerül magam leszenvedni a székre, az asztal lapjára könyökölve támasztom meg a fejem és nézem végig azt, ahogy jókorát harap a pizzából.
- Jól? Egy raklapnyi pizza után? – vonom fel a szemöldökömet – ha már olyan egészségesen főzöl rám, akkor… - egy pillanatra megakadok a kérdésem közepén, mikor is a semmiből a vesémbe nyilall az a mocskos fájdalom, amit a létező legnehezebben vagyok képes elviselni és tolerálni. Mert még ha egyhuzamban fájna akár tompán akár intenzíven, még azt mondom, hogy oké túlélem mert hozzászokok. De amikor egyik pillanatról a másikra, váratlanul mintha belé szúrnának egy jókora konyhakést, na, akkor feltud menni bennem a pumpa -… akkor miért nem azt eszel? – fejezem be végül mélyen nyögve egyet, néhány intenzív fújtatás közepette.
A kis meséje viszont mégis mosolygásra késztet annak ellenére, hogy majd összecsinálom magam ültő helyemben a széken.
- Tudod, nagyon nehéz elképzelnem, ahogy egy ártatlan nő ledönt a lábadról… de ettől függetlenül még mindig azt mondom, hogy ne strapáld le magad. Még szükség lehet rád – vetek rá egy jelentőségteljes pislogást. Én tudom, hogy mire értem, mire gondolok. Na most, hogy ő miként fogja fel? Ahogy akarja.
Macska. Megint az a kurva macska.
- Remélem tisztában vagy azzal, hogy egy macskát nem kell fürdetni? Főleg ha az szoba macska… tisztán tartják ők magukat, ha meg vedlik, húz el szépen a seggedet és vegyél fésűt neki. Végső esetben pedig tüntesd el mert utálom a macskaszőrt – persze tudom én, hogy takarít és nem hagyja, hogy mocskot csináljon ez a jószág a házban. De ettől függetlenül egy macskaszőr mindenhova beeszi magát, és gyakorlatilag lehetetlenség kiirtani a ruhákból, takarókból és egyéb bútorokból.
- De ha ennyire ragaszkodsz hozzá, persze. Segítek.


Kim Tae Oh
Mûvészet
Play by :
Kim Jong In
Kor :
25
Foglalkozás :
Koreográfus, Tánctanár
Hozzászólások száma :
63

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl   Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptySzer. Május 29, 2019 3:34 am


Tae Oh & Tao
A megbocsátás varázslat. Fordítva működik. Először azon segít, aki kínálja.
- Nem nem az Tae Oh – sóhajtottam fel én is hozzá hasonlóan, miközben óvatosan a hátára tettem a kezemet – Kibaszott tapintatlan lenne szellemezni itt neked, és magamat is csak elkeseríteném vele. Nem vagy te szellem.
Ezt már csak igen halkan jegyeztem meg, mert bár jó ideje együtt éltünk már, sokszor az ő ruháit viselve készítettem neki reggelit tényleg, mint valami elcseszett feleség, de ettől függetlenül nem ismertem a határaimat. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi volt az a hirtelen fellobbanó, mérhetetlen gyűlölet, amit iránta éreztem anno, de most már én magam is látom, hogy a világ legrosszabb döntése volt abba ennyire belemerülni, és a saját sebeimet nyalogatni úgy, hogy a legjobb barátom mellette haldoklik. Ilyenkor normális reakció lett volna elengedni a múltat, de valamiért mégsem voltam rá képes, és ez egyáltalán nem mentség a helyzetre, ugyanis egy dolog, hogy nekem nagyon fájt ami történt, de ettől függetlenül... Van egy bizonyos fontossági sorrend, amit képtelen voltam normálisan betartani.
Amint éreztem, ahogyan lassan összecsúsznak Tae Oh lábai, rögtön ijedten kaptam is utána, hogy még véletlenül se törölje fel a padlót.
- A kurva életbe! - sziszegtem, miközben tartottam amíg megtalálta a padlót Ne ijesztegess, ha már elő tudsz mászni a szobádból, jó? Nagyon fáj?
Én magam is tudtam, hogy képtelen voltam rendesen leplezni az aggodalmamat, de ez volt a helyzet, amikor nem bántam meg a dolgot. Én magam is tisztában vagyok azzal, hogy egyáltalán nem fair az, hogy Tae Oh szinte semmit sem tud rólam, sőt... Talán mondhatom azt, hogy az iskolai eredményeimen, a közös élményeinken, és olyan alapadatokon, mint a korom, a születésnapom, meg a horoszkópom kívül, egyáltalán nincs tisztában velem kapcsolatban semmivel. Lényegében ő lehetett volna az egyetlen ember, aki társként át tud segíteni a szüleim okozta szarságokon, és akire támaszkodhattam volna, de túlságosan rettegtem attól, hogy ha ténylegesen tudomást szerez a betegségemről, akkor onnantól kezdve a kapcsolatunk teljes mértékben tönkre fog menni. Nagyon rettegtem akkoriban attól, hogy elkezdene sajnálni, és ugyanúgy kezelne, mint mindenki más, aki a környezetemben tudott a betegségemről. Később pedig mindezt már nem volt lehetőségem elmondani neki, hiszen világ életemben úgy gondoltam, hogy az ő problémája nagyobb, mint az enyém. Tény és való, hogy ha nem figyelek oda eléggé, akkor nagy baj is történhet, de ettől függetlenül már túléltem az életemnek azt a fázisát, amikor félő volt, hogy elhalálozhatok. Pont ezért is tudtam valahol nagyon is megérteni őt... Mert kiskoromban állandóan azzal ijesztegettek a szüleim, hogy ha hibázok, akkor talán meg is halhatok, ezzel teljesen tönkrebaszva az amúgy sem túl fényes gyerekkorom.
- Tudod jól, hogy nem fogom hagyni, hogy bezárjanak oda. – sóhajtottam fel halkan – Csak azért menjünk el, hogy én megnyugodhassak. Te magad is tisztában vagy azzal, hogy magam mellett akarlak tartani amíg csak lehetőségünk van rá, és nem akarok veled együtt beköltözni a kórházba. Tényleg csak... Hallani akarom egy szakember véleményét.
Mert egy picit talán abban bízom, hogy ez az egész rémálom egyszer csak véget ér majd. Hogy a doki közli majd: ez egy borzalmas vicc volt, egy szülinapi prank, amivel profi módon átvertek mind a kettőnket, de sajnos Tae Oh fájdalmai, a vesegörcsök, az álmatlansága, és az állapotának a romlása tökéletesen tisztává tette, hogy ez sajnos a tiszta és kegyetlen valóság... Még ha nem is akartam elfogadni.
- Szeretem a pizzát – vontam meg a vállam – Tudod mennyi kaja kell egy ekkora testbe? Kifejezetten megviselt, amikor a 18. szülinapom után hirtelen megnyúltam vagy húsz centit. Ja és igen, tisztában vagyok vele, hogy azóta hízott is a seggem, nem kell a szememre vetni.
A végére már egy kicsit mosolygóssá változott a hangom, majd bele is haraptam a kiszedett szeletbe, bár az tény és való, hogy az ízét nem annyira éreztem. Nem szerettem, ha Tae Oh a haláláról beszélt... Mindig nagyon lehangolt, de már azon a szinten voltunk, amikor nem vághattam a fejéhez, hogy meg fogom menteni... Mert akkor megint csak vitázni fogunk, ő rosszul fogja érezni magát, én pedig csak tönkreteszem az utolsónak hitt napjait... Most már realizáltam azt, hogy ha valami komplikáció lesz a műtét során, akkor valószínűleg engem akarnak majd menteni, és lényegében valahol rajtam múlik az, hogy ha erre kerülne sor – bármennyire is utálok gondolni a dologra – akkor Tae Oh békében mehessen el. Hogy elégedettnek érezze magát.
Amikor hirtelen elhallgatott, fel is kaptam a fejemet, de csak tanácstalanul figyeltem, ahogyan szenved. Tudtam, hogy ha most felpattanok és nekiállok pesztrálni, akkor azzal lehet, hogy csak rosszabbá teszem számára az egészet. Nem szeretném azt tudatosítani benne, hogy teher a számomra, mert tényleg nem érzem annak... Csak idő kellett ahhoz, hogy kinyissam a szemem és képes legyek elfogadni a fekete fehér, könyörtelen valóságot a helyzettel kapcsolatban.
- Ha arra gondolsz, hogy bármi lehet közöttünk, akkor azt felejtsd el nagyon gyorsan... Majdnem kinyírt az a... – itt csak megráztam a fejem, és óvatosan megtapogattam a tarkómon maradt kis heg nyomát. Bár tény és való, hogy én is kíváncsi lettem arra, hogy mivel vert fejbe, és miért becsültem ennyire alá, ha ekkora erő van benne, de ugyanakkor halálra is rémültem az egész helyzettől. Mert egyszerre találtam izgalmasnak, hogy ennyire kiszámíthatatlan és vakmerő, illetve rohadtul parának is... Hála az égnek, hogy nincs lehetőségem agyalni azon a helyzeten.
- Nem kifejezetten szobamacska, túlságosan szabad lélek ahhoz, hogy bezárjuk... El szokott mászkálni, amikor alszol – vontam meg a vállam, majd folytattam – Nem volt szívem az utcára tenni, hiszen onnan szedtem össze pár éve, amikor még kicsi volt, és szerintem te is sejted, hogy nincsenek barátaim, szóval lepasszolni sem tudtam. Ha lett volna más lehetőségem, akkor nem hozom ide.
Bármennyire is egyedi személyiséggel rendelkezett az az állat... Én a szívem mélyén talán nagyon szerethettem, de tény és való, hogy ha lett volna kinek, akkor lepasszoltam volna szerencsétlent Tae Oh lelki békéjének érdekében.
- Jó – mosolyodtam el végül arra, hogy belement az állat megfürdetésébe – Addig egyél szépen. Amíg legalább a fele el nem fogy, nem foglak elengedni sehova.
És, hogy nyomatékosítsam is benne a dolgot, a pizzámmal együtt ültem fel mellé az asztalra, és merítettem bele az ételbe a kanalát, hogy a szájához emelhessem.
- Néha furán érzem magam attól, hogy most te szorulsz rám – ismertem be neki végül, miközben megkerestem a tekintetét – De ne hidd azt, hogy sajnálatból teszem. Szeretek gondoskodni rólad... Hyung?
Egy picit talán idegenül csengett a szó a számból még számomra is, mert már nagyon régóta nem hívtam így őt. Egy picit be is haraptam tőle zavaromban az alsó ajkam, mert ebben a pillanatban tudatosult bennem igazán, hogy mennyire veszettük hiányzott nekem. Hogy nélküle teljesen üres az életem, és képtelen vagyok egy egészséges levegővételt is venni úgy, hogy ne legyen mellettem. Nagyon kevés ilyen ember van mellettem, talán egyedül az öcsémet sorolnám még ebbe a körbe, de szerencsétlennek az a legjobb, ha csak ritkán beszélünk... Mert iszonyatosan félek, hogy bajt hozhatok rá. Soha nem lennék képes magára hagyni a testvéremet, de ha Tae Oh nem lesz már mellettem, akkor fogalmam sincs, hogy kiből fogok tudni erőt meríteni a továbbiak során. Mert nem akarom, hogy más töltse be a helyét. Egyszerűen nem töltheti be más.

Uram  Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl 1471401822  Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl 470071567    || 1 115 ||ruha

Xia Yan Tao
Törvényszegõk
Play by :
• Seo Young Ho "Johnny" •
Kor :
22
Foglalkozás :
• pultos •
Hozzászólások száma :
69

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl   Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptyPént. Május 31, 2019 11:48 am


Tao and Tae Oh
Ne hidd el, ha mondják, egyedül maradtál.
Mindig lesz egy csendes társ, kiben régen is bíztál.

Furcsán kellemes érzés, mikor tenyerét a hátamra simítja. Egyfajta megnyugvást és biztonságérzetet kelt bennem azzal, hogy mellettem van, hogy tudom, figyel rám és minden pillanatban ugrásra kész. Az viszont megint egy másik kérdés, hogy mélyen, legbelül mit érzek ezzel kapcsolatban. Kihasználom… nem lenne neki feladata az, hogy dajkáljon, pátyolgasson és óvjon még a leglágyabb szellőtől is. Egyszerűen el kellene viselnie a tényét annak, hogy megint egy városban vagyunk és igen, nem sok van már hátra nekem a földi létből. Hogy ezt követően miként viseltetne a tudattal? Velem és mindenki mással kapcsolatban? Honnan tudjam? Nem is érdekel, hiszen nem érintene a halálomon túl semmi. De jelen állás szerint tudom és tisztában vagyok azzal, hogy nem szabadna itt lennie. Élnie kell a maga életét ahelyett, hogy velem foglalkozik, hogy engem félt, oltalmaz és pátyolgat. Nem szabadna háziasszony szerepébe kényszerülnie, hiszen nyilvánvalóan neki is megvannak a saját problémái amellett nem szabadna, hogy az enyémek is helyet kapjanak.
A mi életünk már réges-régen más úton jár, és ezért se lenne szabad engednem azt, hogy nálam tanyázzon, hogy olyan iszonyat nagy lelkesedéssel lásson el, vagy ácsorogjon mellettem mikor éppen a porcelánt ölelgetem a fürdőszobában. De mit tudnék tenni, mikor olyan piszok jól esik végre valahára élvezni valakinek a törődését? Mikor tudom, hogy nem vagyok egyedül, hogy van kint a nappaliban valaki, akire számíthatok vészhelyzet esetén… szükségem van Taora. És épp olyan szükségem lenne másvalakire, ha éppen nem ő lenne itt…
Megjegyzését hallva akaratlanul is megengedek magamnak egy szegényesre sikerült kis mosolyt. Nem, valóban nem vagyok szellem, annál is inkább egy szerencsétlen félnótás, aki arra is képtelen, hogy végre kihúzza a hátát és megemberelve magát képes legyen egyenesen ácsorogni. Képtelen vagyok rá, és erről mi sem árulkodik jobban, mint a rogyadozó térdem, mely csak hamar meg is adja magát a gravitáció vonzásának. Ha Tao most nem lenne itt, ha nem kapna azonnal utánam, valószínűleg tényleg a földön kötök ki és ki tudja, hogy mikor kelnék fel onnan, hiszen így vagy úgy de kényelmesnek tudnám ítélni az alattunk lévő, sötét gránit kellemesen hűs érintését. Érzem és tisztában is vagyok azzal, hogy kezdi a hőmérsékletem vad ingadozása egyre inkább megviselni a testemet és úgy egészében a szervezetemet. Mikor már épp hozzászoknék ahhoz, hogy a padlófűtés, vagy adott esetben ténylegesen még így a nyár derekán is, felkapcsolva a fűtést, átmelegszik a testem, már csobbanhatok is egy kád hideg vízben, mert azzal a lendülettel túl is hevülök. Mint amikor a láz és a kihűlés váltogatja egymást, egyszer mutat a hőmérő harmincöt, harmincöt-és fél fokot, pár óra elteltével mind ez már a negyvenet súrolja alulról. Mondtam már, hogy egy küszködés az ember élete? Ezen a ponton pedig én bohó barom, kezdem elhinni azt, hogy tényleg jobb lenne, ha szépen lassan vége lenne ennek az egésznek… bármilyen módon, de véget akarok ennek vetni. Letudni a szenvedésemet, beállni azon őrültek sorába, akik egyetlen egy kiutat látnak csak az amúgy is veszett helyzetből.
- Nem sok mindent érzek… - vallom be neki. Nem mondhatnám azt, hogy fáj, vagy azt, hogy kínoz, hogy majd’ bele bolondulok. Mert hazudnék. Jelen állás szerint nem fáj semmi. Nem érzek semmit a végtelen kimerültségen és elveszettség érzésen kívül. Annyiban vagyok csak és kizárólag biztos, hogy a lábaim képtelenek arra, hogy kellőképpen megtartsanak, hogy a gerincemben nincs annyi erő, aminek segítségével állva tudnék maradni. De most még nem fáj. Már nem fáj semmi.
- Ha szakemberek véleményére vágysz, menj be a szobámba és vedd elő a papírjaimat a fiókból. Több mint tízévnyi kórisme van benne, túlnyomó részben az elmúlt egy-két évvel. Abban mindent megtalálsz, amire csak szükséged van. Nem akarok egy ideig fehér köpenyt látni, vagy lesajnáló tekintetet. Majd. De nem ma, jó? – normális esetben ordítanék azért, hogy csináljanak velem valamit, hogy mentsenek meg, dugjanak kórházi ágyba, elő a szikét és az új vesét, az enyémet pedig – már amennyi maradt belőle – szedjék ki belőlem. De ezen a fázison már rég átlendültem, gyakorlatilag megfeledkeztem annak csekély kis lehetőségéről, hogy én még valaha ebben az életben, túl fogok élni. Az orvosok, legyenek azok akárhányan is, felkészítettek a legvalószínűbbre és ezzel együtt a legrosszabbra. A végére. Mindennek a végére, mert jelen állás szerint ez az, ami a leginkább bizonyos: a halál. Nincs vese. Nincs megfelelő vércsoportú vese, idő pedig még annyi se, hogy ki tudjak tartani addig, míg lesz egy. A testem elfáradt és nem egy szervem érintett a károsodásban.
Míg néhány perccel ez előtt azt bizonygattam, hogy jelen állá szerint nem érzek semmit, most már érzek…. méghozzá olyan intenzíven, hogy nem csak a szó fagy belém, de még a levegővételről is megfeledkezek, mert ugyebár minek az? Összeszorított állkapoccsal és szemekkel várom ki a végét annak, hogy valamelyes csillapodjon és képes legyek arra, hogy újra Taora emelhessem a pillantásomat.
- Nem tudhatod – mosolyodok el végül vérszegényen, lassacskán enyhítve az ökölbe szorított ujjaimon, melyek körmei aprócska félholdakat vájtak a tenyerembe. Hangom fáradtsága és reszelős tompasága nyíltan árulkodik az előbb átélt kellemetlenségekről. Azt hiszem eljött az a rész, mikor a két állapot egyre sűrűbben fogja váltogatni egymást.
- Tudod hány fajtamentő van csak Manhattanben? Ha nem is menhelyre, de hozzáértőknek, szakértőknek oda tudod adni, ha tényleg nyűg – ezt nem mondta ki tudom, de mégis megfogalmazódott a fejében, hogy lepasszolja, ha lenne rá lehetősége nem? Lehetőség pedig mindig van, csak gondolkozni kell egy kicsit és máris meg lehet oldani mindent.
Leheletnyit hátra húzódva nézem végig, ahogy felteszi a hátsóját asztalra – amin nem mellesleg enni szokás! – és már dugja is az orrom alá a kajával teli kanalat. Fintorogva, sípolva szívom be a levegőt, majd emelem meg a „béka segge” fagyos kezemet, hogy kivegyem a kezéből a kanalat.
- Asszem’, hogy van amit nem kellene erőltetni – és itt nem az evésre gondolok, hanem a törődés ezen fokozatára. Tudok én enni magamtól is, segítség nélkül, ha arra van szükségem.
Az ezer éve nem hallott Hyung szócska hallatán dobban egy jókorát a szívem, s ha elég figyelmes, a szememben is láthatja a meghatottságot, viszont képtelen vagyok ezt szóban is kifejezni.
- Nem szorulok rád, Tao. Eddig is tökéletesen boldogultam, most is boldogulnék. Csak magadnak csinálsz plusz melót – és már tömöm is be a számat a kanállal, csak, hogy ne járjon tovább a szám feleslegesen. Bevallom tényleg jó az, amit készített, de ettől függetlenül kis ideig küzdök azzal, nehogy új formájában a tányérban kössön ki megint. A gyomrom erőteljesen tiltakozik az ellen, hogy szilárd tápanyagot juttassak a szervezetemben, ami alapvetően talán segítene abban is, hogy a gyógyszerek gyorsabban szívódjanak fel ahelyett, hogy szétmarnák a gyomrom falát. Piszok nehezen tudom csak lenyelni az amúgy nem túl nagy falatot, de még akkor is azért küzdök, nehogy visszajöjjön. A tányér mellé könyökölve szorítom rá a számra kézfejemet, mintha csak ezzel a módszerrel tudnám elérni azt, hogy minden bent maradjon.
Csak abban az egyben bízok, hogy nem fogja túlzottan magára venni a hallottakat  és a látottakat, és elfogadja a tényét annak, hogy nem vagyok jól, ezért lettem most harapósabb, őszintébb és ridegebb.



Kim Tae Oh
Mûvészet
Play by :
Kim Jong In
Kor :
25
Foglalkozás :
Koreográfus, Tánctanár
Hozzászólások száma :
63

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl   Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl EmptySzer. Jún. 05, 2019 10:36 am


Tae Oh & Tao
A megbocsátás varázslat. Fordítva működik. Először azon segít, aki kínálja.
Soha nem szorultam rá arra, hogy bárkit ápolnom kelljen vagy egyáltalán két porszemet letöröljek valahonnan, egészen addig, amíg lényegében magamra sem maradtam. Ott kezdődtek igazán a problémák, amikor nem volt lelki erőm összeszedni a széthajigált cuccaimat, ennek következtében pedig rövid időn belül olyan gusztustalan rendetlenség keletkezett az akkori szobámban, hogy a gyenge, 17 éves korombeli kölyök ült a szemétdomb tetején, és nemes egyszerűséggel nekiállt bőgni. Mindezt azért, mert kupi volt a szobámban, hiszen akkor éreztem meg először, hogy mennyire kicsúszott az irányítás a kezeim közül. Világ életemben a rend, fegyelem és patyolat tisztaság híve voltam... De úgy nem nehéz ezekkel együtt élni, ha nem nekünk kell megcsinálni, tucatnyi bejárónő teszi meg helyettünk.
Mondhatni nagyon sok minden megtapasztaltam, amit korábban a szüleim által megismert jólét miatt nem tudtam. Mindez viszont valahogy... Mégsem volt az igazi. Arra határozottan nem készített fel az itt töltött idő, és a sok szar, amit amúgy megtapasztaltam, hogy majd egyszer a haldokló legjobb barátomat kell összekaparnom a földről, ha éppen nem jut ki a mosdóba, kisikálni a hányását a nappaliban lehelyezett szőnyegből. Hogy át kell nyálaznom az egész kórlapját annak érdekében, hogy a legjobbakat tudjam biztosítani neki 22 éves fejjel úgy, hogy bár én is küzdök egy betegséggel, azon meg az influenzán kívül mégsem ismertem mást... Hogy minden nap látnom kell azt, ahogy egyre szürkébb a bőre, egyre beesettebb az arca, és bármennyire próbálom tartani magam az előírt étrendjéhez, bármennyire próbálok egészségesen főzni, és csak termelőktől gyümölcsöket és zöldségeket venni, kiautózni vidékre a húsért, hogy ne valami szart tegyek elé... Valahogy mindez nem szimplán kevésnek tűnik, hanem egyszerűen semminek.
Semminek, mert egyáltalán nem láttam az elmúlt két hétben minimális javulást sem az állapotában. Egyáltalán nem abba fáradtam bele, hogy őt kellett ápolnom, inkább a saját gondolataim készítettek ki. Szívesen sikáltam fel utána a földet, tartottam tisztán a házat, és vettem át kvázi a felesége szerepét, mert ezzel is biztosítani szerettem volna azt neki, hogy jobban legyen... De mintha mindez valahogy nem akart volna eljönni... És lehet, hogy kifejezetten sokat várok magamtól, hiszen mégiscsak egy haldokló betegről van szó, attól függetlenül képtelen voltam feladni annak a reményét, hogy együtt fogunk majd megöregedni, kergetni az unokáinkat, verni a másikat a járókerettel... Néha jó volt ebbe belegondolni annak ellenére is, hogy kifejezetten racionális személy vagyok és tudtam, hogy ezek miatt az alagút végén nem a fény, hanem még nagyobb sötétség fog várni, én pedig akkorát koppanok majd, hogy örök életemre megemlegetem. Jelen pillanatban azt sem tudtam volna határozottan kijelenteni, hogy nem mennék utána.
- Az még mindig jobb, mintha fájna... Nem? – billentettem félre a fejem, aztán egy picit megpaskoltam a vállát. A következő mondatára viszont egy picit elsötétült az arcom. Pontosan tudtam, hogy mennyire kilátástalan a helyzete, de ettől függetlenül ha legalább egy minimális javulás történt az állapotában, arról szerettem volna tudni, mert akkor én is másképp állhattam hozzá. Kivihettem volna mondjuk a levegőre, és nem kéne itt bent kuksolnia, mert legalább meg tudnám egy picit járatni, így viszont nem feltétlenül merem az erkélynél tovább engedni, mert folyamatosan attól tartok, hogy nem bírja majd, vagy az utcán jön rá egy roham, ahol a sok birka ember csak körbeállna minket, és többet ártanának, mint segítenének.
- Legyen – sóhajtottam fel halkan, de inkább visszanyeltem a véleményemet arról, hogy engem aztán kurvára nem érdekel az, hogy az elmúlt tíz évben mit írtak le róla. Leginkább az érdekelne, hogy miképp tudok segíteni neki és a hasznára lenni, de ez kifezetten nehéz feladat úgy, hogy ténylegesen szükségem lenne az orvosa véleményére, de ő ezt enyhén szólva is hát... Megtagadja? Élhetek ezzel a kifejezéssel egyáltalán? Mindenesetre tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy ha elcipelem innen azzal talán többet ártok, mint segítek, szóval inkább ráhagytam a dolgot, én meg majd megpróbálom kitalálni, hogy végülis mi van vele... talán nem olyan nagy dolog az.
- Soha életemben nem találkoztam olyan nővel, aki megfogott volna, ezzel te is tisztában vagy – vontam fel a szemöldököm. Ez a szó szoros értelmében nem volt igaz, mert kifejezetten tetszett, hogy a rendőrnek a lánya elég tökös, de ezt az egészet ki is nyírta azzal, amikor leütött. Egy pillanatig pedig tényleg képes voltam elhinni neki, hogy talán kedvelhet, de innentől kezdve mégis hogyan bízhatnék meg benne? Folyamatosan azon fog kattogni az agyam, ha a közelében vagyok, hogy éppen most majd mivel próbál meg hatástalanítani. A végén úgyis csak én koppannék, szóval ha rajtam múlik az életben nem fogok többször találkozni azzal a nővel. Tae Ohra pedig csak aggódva pillantottam rá, miközben azon agyaltam, hogy most mitévő legyek. Láttam rajta, hogy fájdalmai vannak, de nem feltétlenül akartam minden alkalommal a szeme előtt táncolni és azzal csesztetni, hogy éppen mi baja van. Pont ezért is nyúltam át az asztal felett és csak paskoltam meg a kézfejét egy jelentőségteljes pillantás kíséretében. Reméltem, hogy ha nagyon durva fájdalmai lesznek, akkor majd szólni fog nekem, hogy gyógyszerre van szüksége. Én pedig nem akartam állandó jelleggel arra emlékeztetni, hogy beteg.
- Nekem nem nyűg – vontam meg a vállam – Tudom, hogy a gonosz kis lelke mélyén szeret. Inkább azért passzolnám le, mert tudom, hogy mennyire rosszul vagy a macskáktól és ez a te házad.
Persze azt is tudtam, hogy ezek után ő meg pont azért nem mondana nemet, mert nekem jelent valamit az állat... Remélem ebbl nem lesz egy fasza kis vitánk, ami semmilyen irányba sem képes elmozdulni.
- Naaa, pici babukám, egyél csak! – gügyögtem oda neki – Tao bácsi megfújja neked a reggelit? Nehogy elégesd a pici szájpadlásod! Kérsz egy puszit a fejed búbjára?
Csak húzni akartam az agyát, ezt valószínűleg ő is tudja. Végül csak kisimítottam a homlokába hulló haját, és elmosolyodtam, amikor megpillantottam a csillogó tekintetét. Talán ez volt a pillanat, amikor ténylegesen tudatosult bennem, hogy korábban mennyire hiányzott nekem, csak eddig nem akartam ebbe belegondolni.
- Persze, nem szorulsz rám. De azért örülsz, hogy itt vagyok mi? – böktem meg finoman a vállát. Lényegében csak részben csináltam miatta ezt az egészet. A másik oldalról nekem is fontos volt az, hogy vele lehessek, ezáltal legalább ha mást nem, azt tudtam, hogy pontosan milyen állapotban van. Ez pedig határozottan megnyugtatóbb volt annál, mintha találgatni kellett volna.
- Na de most te jössz haver – cövekelltem le mellé és csak annyira vettem a fáradtságot, hogy a dobozom szélélt megragadva közelebb húzzam magamhoz a pizzát, hogy egy újabb szeletet szedhessek ki belőle és megint a számba tömhessem azt.
- Mi van a szőkéddel? Vagy már megint több szőkéd van egyszerre? Már nem igazán tudok kiigazodni rajtad, de a múltkor feloldva hagytad a telefonod a csaj instáján, én meg kíváncsiságból belelestem, hogy hány képén csorgattad végig a nyálad. Amúgy ő tud róla?
Persze rögtön arra tippeltem volna, hogy nem mondta el neki, már ha tényleg számít neki a lány... Ha meg nem akkor pedig semmi köze hozzá, mi? Pontosan azért nem is voltam benne biztos, hogy csak egy laza kufircra van szüksége és egyszerre többet szédít, vagy pedig ez most komoly a részéről. Közben pedig a két lába között támasztva a talpamat, hajoltam lejjebb. Nem akartam neki felhozni, de ha már ő összekombinált pár dolgot, akkor én miért ne köcsögösködhetnék?

Uram  Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl 1471401822  Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl 470071567    || 1 165 ||ruha

Xia Yan Tao
Törvényszegõk
Play by :
• Seo Young Ho "Johnny" •
Kor :
22
Foglalkozás :
• pultos •
Hozzászólások száma :
69

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl   Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl Empty

Ajánlott tartalom


Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl Empty
Vissza az elejére Go down
 

Tae Oh & Tao ~ macskafürdetés lvl

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ