One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Archiválást kérek!

Dean Calver EmptyHisui Shuusei
Today at 12:28 am



Játékpartner keresõ

Dean Calver EmptyKenen MacKellar
Today at 12:27 am



Came on, game on

Dean Calver EmptyHisui Shuusei
Today at 12:26 am



Elvitték!

Dean Calver EmptyHisui Shuusei
Today at 12:21 am



Fortune útjai kiszámíthatatlanok

Dean Calver EmptyMason Ford
Today at 12:16 am



Angel & Charlie | Step Up

Dean Calver EmptyCharlotte M. West
Today at 12:15 am



Like the cat and the rat

Dean Calver EmptyMilo Morris
Today at 12:13 am



Te minden szörnyet szeretni tudsz....

Dean Calver EmptyChastian A. Wing
Yesterday at 11:54 pm



Cat and the mouse | Lana & Charlotte

Dean Calver EmptyCharlotte M. West
Yesterday at 11:41 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 18 17
Diákok 25 20
Törvényszegők 11 17
Bűnüldözés 8 9
Hivatal 7 6
Üzlet 13 16
Oktatás 5 5
Munkások 10 7
Egészségügy 13 9
Összesen 109 107
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Elias Anderson, Nataael R. Norton, Savannah Chloe Farrow


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Dean Calver

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Dean Calver   Dean Calver EmptySzomb. Május 11, 2019 3:58 pm

Dean Calver


Karakter típusa:
keresett
Teljes név:
Dean Randolph Calver
Becenevek:
-
Születési hely, idő:
New York, 1988.02.17.
Kor:
31
Lakhely:
Manhattan
Szexuális beállítottság:
hetero
Családi állapot:
egyedülálló
Csoport:
üzlet
Ha végzett vagy még tanul//Egyetem:
New York University, Fordító és tolmács (francia, kínai - mandarin), 2013
Ha dolgozik//Munkabeosztás:
Tolmács és fordító
Ha dolgozik//Munkahely:
egyéni vállalkozó
Hobbi:
olvasás, utazás, póker, zenehallgatás
Play by:
Josh Henderson

Jellem

Mit tennél, ha saját tested börtönébe kényszerülnél, ha az jelentené számodra a legnagyobb, leküzdhetetlen akadályt?
Szeretek ekképp gondolni a gyerekkorom óta tartó szívbetegségemre, ha már leküzdeni képtelen vagyok, megpróbálom kikerülni valahogy, akár a folyó vize az útjában álló sziklákat, megtanulva együtt élni a szituációval. Annak ellenére, hogy szinte egész életemben fokozottan vigyázni kellett az egészségemre, kimondottan nehezen viselem a semmittevést, a tétova ücsörgést, hisz miért hagyjuk veszni a drága időnket, amikor lehet, hogy nekünk sokkal kevesebb adatott meg belőle, mint másoknak? Az az egyetlen, amit képtelenség pótolni, visszaadni. Helyette inkább próbálom pozitívan szemlélni a dolgokat, meglátni a jót és a szépséget a világban ahelyett, hogy a saját sorsomon keseregnék. Aláírom, hogy nem mindig könnyű, de azért nagyságrendekkel könnyebbé teszi elfogadni azt, amin változtatni úgy sem tudunk.
Irigylésre méltóan türelmes vagyok, és órákon át képes vagyok csendben olvasgatni, legyen szó helyszín gyanánt akár a házam négy faláról, az egyetemi könyvtárról, vagy éppen a Central Park egyik árnyékos padjáról. A munkámban is igyekszem a maximumot nyújtani, bár ez talán el is várható, ha az ember fordítással foglalkozik.
Ami a fizikai állapotomat illeti, bár szeretek kint lenni a friss levegőn, eddig kimondottan óva intettek a különböző sportoktól, talán most, hogy új szívet kaptam, ideje lenne kipróbálnom valamit. Gyerekként szerettem őket, de azóta inkább a lexikális tudásra "gyúrtam", mintsem izmokra, úgyhogy nem meglepő, hogy bármilyen kimerítő tevékenységtől előbb szoktam elfáradni, mint mások. És ha már rossz szokások, igaz, én nem így tekintek rá, de némelyek szerint már a rend- és tisztaságmániám is betegesnek számít. Még jó, hogy egyedül élek, másoknak nem kell szenvednie tőle. Mondtam már, hogy nem dohányzok, és szinte alkoholt sem fogyasztok, soha? Épp ezért nem is igazán bírom egyiket se... Viszont a szerencsejátékok nem állnak távol tőlem, azon belül is a póker, ami egész jól jött akkor, amikor az egyetem alatt hirtelen volt szükségem sok pénzre. Persze azóta, hogy mondhatni, normalizálódott a helyzetem, már én is megfontoltabban pakolom a téteket, ha arról van szó... Hogy is szokták mondani? Aki szerencsés a játékban, szerencsétlen a szerelemben? Eddig ezt is csak megerősíteni tudom.
És ha már kikapcsolódás, az olvasáson túl utazni is szeretek, már amikor a betegségem lehetővé teszi, legyen szó akár szakmai útról, akár nyaralásról, hisz ahogy a kínai közmondás is tartja, "Elolvasni tízezer könyvet nem ér annyit, mint utazni tízezer mérföldet."

Múlt



Mindig is tudtam, hogy nem lesz hosszú életem. Vagyis inkább úgy mondanám, egészen fiatalon szembesültem vele, hogy esélyesen sosem fogok olyan kort megélni, mint a déd, vagy nagyszüleim. Történetesen akkor, amikor egy gyönyörű, verőfényes délelőttön az osztálytársaimmal focizva az iskolában minden előjel nélkül leállt a szívem a pályán, és csak az edzőm hozzáértésének és a mentősök gyorsaságának köszönhettem, hogy egyáltalán életben maradtam. Sikeresen újraélesztettek, és akkor kezdődött a végeláthatatlan vizsgálatok sora is az életemben.
Hamar bebizonyosodott, hogy a szívem nem úgy teljesít, ahogy kéne neki, nem pumpál elég vért a szervezetem számára. Abból kiindulva, hogy milyen eleven gyerek voltam, kimondottan nehezen esett a kinti játék és rohangálás helyett szép lassan átszokni a benti, sokkalta nyugodtabb és kevésbé kimerítő szobalakó életmódra, arra, hogy évről évre több gyógyszer várt reggelente az asztalon, vagy arra, hogy az állandó vizsgálatok miatt szinte már a második otthonunkká vált a kórház. Talán egy év, ha eltelt, mire már az összes dolgozót ismertem a kórházunk kardiológiáján, és kiderült, hogy akármennyire is lenne szép gyógyszerekkel korrigálni a szívem hiányosságait, sajnos képtelenség, műtétre volt szükség. Ekkor, nyolc évesen volt az első szívműtétem. De sajnos nem az utolsó...
Akármennyire is úgy tűnt akkoriban, hogy szinte vánszorog az idő, így, ennyi idős fejjel visszatekintve a múltamra most már azt mondanám, hogy gyorsan elsuhantak az évek. Számos könny és aggodalom, amikor bizonyossá vált, hogy ismét romlott az állapotom, nehéz döntés, hogy milyen irányban folytatódjon a kezelésem, öröm, amikor az orvosok közölték a szüleimmel, hogy az újabb műtétem rendben ment, vagy amikor végre felébredtem az altatásból... És mégis, az orvosok minden igyekezete ellenére mégis  folyamatosan, szép lassan tovább romlott az állapotom az évek során, hiába minden átmeneti jobban lét, ami ismét felvillantotta számunkra a reményt.  Nem sokkal azután, hogy befejeztem a gimnáziumot, már a kórházunk transzplantációs listájára is felkerültem a donorra várók közé, ami újabb, feszültséggel teli időszak volt az életünkben.
A szüleim mindenáron ragaszkodtak ahhoz, hogy a gimi után otthon maradjak és pihenjek, a legkevésbé se erőltessem meg magam, amíg nem találnak valakit akinek megkaphatom a szívét, de már ekkor is zavart a gondolat, hogy semmittevéssel töltsem a napjaimat. Elég volt a sok kórházi lábadozás, amikor az ember semmit sem csinálhat, csak bámulhatja a plafont, de hogy ki tudja hány hónapig, vagy évig, otthon ülve semmit se csináljak?! Vagy életem végéig? Épp ésszel biztosan nem bírnám ki, ráadásul azzal is tisztában voltam, hogy milyen sok anyagi kiadással járt a betegségem, így azt sem akartam, hogy örökké a szüleim nyögjék ennek terhét. Már ha megérem egyáltalán azt, hogy egyszer még magam is munkába állhassak és saját bevételem legyen...
Így végül szüleim nem túl nagy örömére, de jelentkeztem az egyik helyi egyetemre, igaz, előtte elég komoly fejtörést jelentett az, hogy mégis, mivel tudnám elképzelni hátralévő napjaimat? Hisz sok mindennek már kisgyerekként búcsút kellett mondanom, és a szívbetegségem miatt is elég korlátozott lett a lista, hogy mi az, amit egyáltalán csinálhatnék? Nem lehet fizikailag megerőltető, nem lehet túl stresszes, olyan, ahol állandó fertőzésveszélynek vagyok kitéve, ahol különféle veszélyes anyagokkal dolgozok, vagy mások életét veszélyeztetném egy esetleges rosszulléttel - sok tanakodás végül így kötöttem ki az idegen nyelveknél.
A francia nyelv nem volt teljesen ismeretlen számomra, hisz az egyik nagyszülőm is francia származású, ráadásul a középiskolában is ezt a nyelvet tanultam, ám második nyelvként a kínaira esett a választásom. Miért is ne? Sokan mondják, hogy egy élet is kevés, hogy tökéletesen elsajátítsa az ember, de mindig is szerettem a kihívásokat, és mikor, ha nem most? Ha már sok mindenbe úgy sem sok beleszólásom lehet, legalább ebben még én dönthetek. (És nem, véletlenül sem azért, mert a középsuliban a legjobb barátom egy ázsiai származású srác volt, akivel még a könyvtárban eltöltött számtalan óra alatt barátkoztunk össze. Mi, könyvmolyok tartsunk össze!)
Amennyire komolytalanul vett a családom eleinte, annyira lepődött meg mindenki, amikor bebizonyosodott, hogy tényleg van tehetségem ehhez az egészhez és nem csupán időpocsékolás. Igaz, a kínai nyelvvel elért sikereimre egy darabig még várni kellett, a franciával már egész hamar elkezdhettem kisebb-nagyobb munkákat vállalni a suli mellett. Néhány év múlva pedig sikerült annyit félretennem, hogy ugródeszkaként felhasználva elköltözzek otthonról - nem sokkal rá az egyik évfolyamtársammal is összejöttünk, szóval szinte már olyan szépnek és tökéletesnek tűnt minden, hogy törvényszerű volt, hogy valami rossz is történjen már. És nem is kellett sokáig várni rá.
Sikerült valami alattomos fertőzést elkapnom, ami miatt ismét kórházban kötöttem ki, ráadásul pont akkoriban akadt egy sikeres egyezés is a szívátültetés kapcsán - szerencsétlen véletlen, hogy emiatt alkalmatlannak bizonyultam, és az etikai bizottság elutasította, hogy én kapjam meg.  Hisz a szervezetem nem elég erős egy műtéthez és a kórház tiszteli annyira a donor szívét, hogy olyan esethez használják fel, ahol a lehető legbiztosabb a siker. Nem tudom végül, hogy ki volt a szerencsés, aki helyettem kapta, talán nem is számít, hisz a következő hetekben jobb dolgom is volt a kórházi lábadozás közepette, mintsem ilyeneken törjem magam. Abból kiindulva, hogy erre a szívre is éveket vártam, tisztában voltam vele, hogy mennyi az esélye annak, hogy ismét ilyen szerencsém legyen  - elég csekély, így miután nagy sokára ismét hazaengedtek a kórházból, az önsanyargatás helyett inkább megpróbáltam visszatérni a normális hétköznapokhoz.
Normális? Nemigen mondható annak az, hogy ember barátnője, akitől elvárnák, hogy támogassa az embert nehéz időkben, minden szó nélkül szívódik fel, de... valahol mégis megértem, s talán jobb is így. Kinek hiányzik a saját gondja, baja mellé egy másik emberé is? Számomra pedig hamar világossá vált, hogy nincs szükségem olyan emberekre az életemben, akik csak addig állnak mellettem, amíg minden jól megy. Amint beüt a baj, már bottal ütheted a nyomukat. Így hát a magánélet helyett maradt a tanulás és a munka, majd, miután végeztem az egyetemmel, néhány nagyobb utazás, hogy az adott országban gyakoroljam magát a nyelvet, mielőtt visszatérnék New Yorkba, az eddigi kiszámíthatatlan, de csöppet se unalmas mókuskerékbe. Igaz, az állapotom ismét lassú hanyatlásnak indult az elmúlt időben, újra.
Miközben próbáltam egyik napról a másikra túlélni, amikor egy november este megcsörrent a telefonom, miszerint újabb, hozzám egyező szívet találtak, azonnal induljak a kórházba. A bőrönd, mely már évek óta ott pihent a nappali sarkában, indulásra készen hasonló esetre, már landolt is a taxiban, majd indultunk a kórházba, miközben én még mindig képtelen voltam elhinni - addig talán nem is igazán akartam elbízni magam, amíg a szokásos vizsgálatokon át nem esünk, és bebizonyosodik, hogy alkalmas vagyok a műtétre.
Már több, mint öt hónap telt el azóta, hogy túlestem a szívátültető műtéten, és hosszú kísérletezések után, hogy újra és újra beállítsák a gyógyszereimet, most pedig úgy néz ki, hogy végre nem kell tovább küzdenem a CMP (kardiomiopátia, a szív pumpafunkciójának gyengüléséhez vezető betegségek összefoglaló neve) kellemetlen tüneteivel. Igaz, helyette akadnak más dolgok, amire oda kell figyelnem, mint például a kilökődést gátló gyógyszer, amit életem végéig szednem kell, ezektől eltekintve azonban élőbbnek érzem magam, mint valaha! Nem túl nagy ár ez a hosszú, egészséges élet reményéért, nemde? Arról nem is beszélve, milyen különös érzés, hogy életemben először, végre hosszabb távra is tervezhetek, mint néhány év!



Dean Calver
Üzlet
Play by :
Josh Henderson
Kor :
31
Foglalkozás :
Tolmács és fordító (francia, kínai - mandarin nyelv)
Hozzászólások száma :
38

Dean Calver Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dean Calver   Dean Calver EmptySzomb. Május 11, 2019 9:39 pm

Gratulálunk, elfogadva!

Kedves Dean!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Hűha, édes öregem, neked sem volt egyszerű életed és most sincs.  Dean Calver 2122324058  Vigyázz ám a kicsi ketyegőre amit kaptál, mert nagyon sok dolgot kell még vele csinálnod. Például megismerni az életet a maga teljes valójában, és persze olyan dolgokat, amiket, mint mondtad eddig nem tehettél. Tudni például, hogy milyen frankó leszaladni egy domboldalon, vagy a frissen hullott hóban órákon át rohangálva hógolyózni. Jó persze ezek az én elgondolásaim, de így is biztos vagyok benne, hogy nagyon sok olyan vágy van a kobakodban, amit meg szeretnél és remélem meg is fogsz valósítani.  Dean Calver 4142114136
Tetszik, hogy egyszerű és tuti jó kis pasas vagy. Mentes mindenféle nagy drámától, mégis megvan a magad baja. És komolyan beszélsz kínaiul?Hát ez nekem kínai.A kaja mondjuk jó. Fogalmam sincs mi van benne, de jó. Ez amúgy nagyon tetszett a történetben, hogy vittél bele egy kis egzotikusabb vonalat. A barátnőt meg ne is bánd! Az ilyen csaj meg sem érdemel téged, majd jön helyette más. Mert amúgy szerintem az áldás is kétszer jön az életben nem csak a baj. Persze ezt felismerni már neked kell.
A stílusod nekem nagyon bejön. Olvastatod magad, rendesen jól esik az embernek csak könyökölni a monitor előtt és futtatni a tekintetét a mondanivalódon.

Mindennel együtt nekem nagyon tetszett az előtörténeted, szóval szabadon is engedlek a játéktérre.

ui.: A zene fúdejó!

Színt és rangot az adminok majd adnak neked, részemről a plecsni abszolút jár.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Tara Thredson
Diákok
Play by :
Danielle Campbell
Kor :
24
Foglalkozás :
rendőrtanonc, labortechnikus
Hozzászólások száma :
407

Dean Calver Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Dean Calver

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Ahol minden kezdõdik :: Karakterrészleg :: Üzlet-
^
ˇ