One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Dinner for two

Endgame EmptyMinnea Mitchell
Today at 11:13 am



Kono Kalakaua

Endgame EmptyKono Kalakaua
Today at 9:21 am



Activity Check (09.17-10.01.)

Endgame EmptyRhydian Vaughan
Today at 9:15 am



Munkahelylista

Endgame EmptyAurora Cabot
Today at 8:03 am



Foglalt vezetéknevek

Endgame EmptyAurora Cabot
Today at 7:59 am



Foglalt keresztnevek

Endgame EmptyAurora Cabot
Today at 7:59 am



Avatarfoglaló

Endgame EmptyAurora Cabot
Today at 7:58 am



Work through the night - Myna & Rea

Endgame EmptyMarissa Grey
Today at 6:44 am



Aurora Cabot

Endgame EmptyMillie Crawford
Yesterday at 11:50 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 37 felhasználó van itt :: 14 regisztrált, 0 rejtett és 23 vendég :: 2 Bots

Aurora Cabot, Bailey E. West, Jess H. Song, Kim Tae Oh, Kono Kalakaua, Marissa Grey, Minnea Mitchell, Raelyn J. Winters, Saya Manoban, Seena de Felice, Sofia I. Basora, Valentina Delon, Veronica J. Rhodes, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Endgame

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Endgame   Endgame EmptySzomb. Szept. 14, 2019 1:55 pm

Ben & Lyn

it's not the goodbye that hurts, but the flashbacks that follow
Látom rajta, hogy érzi, hogy valami nem oké. Az elmúlt napokban is észrevehette most pedig ahogy belépek a lakásba, a levegő is, mintha fagyos lenne. Képtelen vagyok ellazulni, persze ez vélhetőleg normális egy szakítás előtt, amiben még én magam sem vagyok száz százalékig biztos. Őszintén, elegem van, hogy hülyére vagyok véve, nekem ez nem hiányzik. Még akkor sem, ha senkit sem szeretek jobban, mint őt. Belefáradtam abba, hogy ő úgy érzem, valahogy nem ad bele annyit, Vinda is a lehető legrosszabbkor jött, éppen, mikor már talán -talán- kezdett minden a megfelelő kerékvágásba kerülni. Látszólag.
Bizonytalan vagyok. Mindenben.
A kérdésére csak aprót rándítok a vállamon és az arcomra erőltetek egy nagyon halvány mosolyt. Nem akarok most viccelődni. Akár nők után is kutathatnék, valóban. Ki tudja?
Végül belekezdek. Süketelek, nem tudom, hogy kellene a leglényegretörőbbnek lennem, hisz ez nekem sosem ment. A kérdésére összefut a tekintetem az övével. És?
- És végre normális pár lehetünk, talán család – fejezem be végül egy mély, remegő sóhajjal a végén, majd megingatom a fejem. – Nem megy, Ben – préselem össze az ajkam, a légvételt próbálom egyenletessé tenni, mert attól tartok, el fogom magam bőgni és akkor abszolút nem lesz ez az egész hiteles. Közlöm a tényeket, minél hamarabb túl akarok lenni rajta, nem fogom bírni.
- Egy kicsit mindkettő – adok köztes választ, de a következő kérdésére nem számítok. – Hogy érted? Nincs köze hozzá, nincs okod rá, hogy féltékeny legyél rá. Ha valakinek... – kezdek bele, és majdnem be is fejezem, hogy inkább Vinda miatt lépek, mintsem Sam miatt, de aztán visszaszívom. – Senkinek nincs hozzá köze, ez az én döntésem – mondom, majd megállok a szoba közepén az eddigi járkálásban és félig a kanapé háttámlájára ülök. Nem igazán nézek rá, próbálom kerülni a tekintetét.
Azért ez elég bátor húzás tőle, hogy még ezek után is Samre és rám próbálja tolni az ügyet, de abba bele sem gondol, hogy ő cseszte el. Megcsalt Vindával, az a kép, ami múlt héten, Washingtonban fogadott, nem volt éppen félreértelmezhető, szóval... rájöhetne már. Vagy elébe mehetne a dolgoknak. Nem akarom, jobb is így, mert így legalább nincs meg a sansz, hogy belém beszélje, hogy valamit mégis félreértettem.
A kérdésére újra felkapom a fejem. Ahogy ott áll, tök esetlenül és felteszi ezt a kérdést, megint kétes érzelmeim támadnak. Megköszörülöm a torkom, felmarkolom a táskám és közelebb sétálok hozzá, majd megállok előtte.
- Itt nincs mit eldönteni – mondom rekedtes, halk hangon. – Nem működik. Nem működünk. Nem ugyanaz, mint volt. Sajnálom. – Nem hiszem el, hogy még én sajnálom, hogy én kérek szinte bocsánatot. Az istenért. Mennem kell. Megfulladok.
A szememben már gyülekeznek a könnyek, ordítani tudnék, viszont még mielőtt átesnék a ló túloldalára, le akarok lépni innen.
- Vigyázz magadra. – Jobban kellene neki, mint eddig. Csomószor bajba sodorja magát,  óvatosabbnak kellene lennie. – Kérlek – suttogom, de képtelen vagyok sarkon fordulni csak úgy, így közelebb hajolok és egy utolsó, apró csókot adok a szája szegletébe, de ennyi. Utána mennem kell, mielőtt még meggondolom magam.

Marilyn Kaminski
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
32
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos/marketinges - General Motors
Hozzászólások száma :
178

Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Endgame   Endgame EmptyKedd Szept. 03, 2019 5:18 pm




to: Marilyn

Jól indítunk. Persze. Persze. Gondolom, ez után jön a hogy vagy? Jól. Jól. Mi újság? Semmi. Semmi. Ahogy becsukom mögötte az ajtót, már el is képzelem lelki szemeim előtt a lehetséges forgatókönyveket, de alapjában véve, nem akarom átvenni tőle az irányítást, valami konkrét célja biztos van az érkezésének. Főleg így, hogy nem is szólt ide előtte. Gyülekezik némi rossz érzés a gyomromban, de még nem tudom, hogy van-e alapja.
Beljebb lépve, elkapom a körbefürkésző pillantását, és félig viccből, félig mert már-már mintha rá is illene a szituációra, felteszem a kérdést.
- Leltározol, vagy rejtegetett csajok után kutatsz? – mosolyodok el, sovány kísérletet téve, hogy oldjak egy kicsit ezen a fagyos légkörön. De az ezt követő rideg, lényegre törő attitűdje azért meglepetést okoz. Nincs sok ideje? Hogyhogy? De a fejemben megjelenő kérdések dacára nem szólok semmit, csak a szemeim kerekednek el egy fél másodpercre, és az arcomon várakozó vonások jelennek meg, ezzel is jelezve: hallgatom.
Fogalmam sincs, hogy mit fogok hallani. Szakítani akar? Mi mást venne ilyen tragikus hangvételre? Vagy… Igazság szerint más nem nagyon jut eszembe, és ez azért bennem is megkondítja a vészharangot. De hát, miért? Nem csináltam semmit. Semmi olyat, amit úgy egyébként nem szoktam, pontosítok azért. Ahogy azt sem értem, miért nem szólt, ha bármivel gondja lett volna. Tényleg Vinda lenne a baj? Vagy más van a háttérben? Oké, most már nehéz elnyomnom a megrohanó, találgató gondolatokat, de azért próbálok rá is figyelni közben.
Ahogy belekezd, a sejtésem be is igazolódik. Ez tipikus szakítós duma. Nagyon fasza.
- És..? – teszem fel azonnal a kérdést, amikor elhallgat. Mintha kíváncsian várnám a folytatást, és egyben bosszantana is a dolog. De hát tényleg bosszant ez a süketelés, mert én nem így éreztem. Szerintem igenis alakult köztünk valami jó, amit most nem értem, hogy miért akar hirtelen a kukába dobni. Akkor mire volt jó ez az utóbbi egy év? Hol hibáztam? Talán az zavar a leginkább, hogy nem látom át a gondolatmenetét. De a rám törő érzelmektől, és a gondolati káosztól nem is találom meg azonnal a megfelelő szavakat, vagy kérdéseket. A magánélet az teljesen más, mint az üzleti világ. Itt én is csak egy átlagos, letaglózott, és úgy látszik, frissen elhagyott férfi vagyok.
A tekintetem nem ereszti az övét, vagy ha épp nem pillant rám, az arcát, és érzem, ahogy a vér gyorsabban sodródik az ereimben. A nyakamon lévő, alig látható kis ér szaporán lüktet, mint mindig, ha feszült, vagy ideges vagyok. Erre ő hívta fel a figyelmemet, jó pár évvel ezelőtt, és valahányszor észrevette, mindig belecsókolt.
Szóval Washington. Ez még jobban meglep, és ezt nem is titkolom előle. Ez az első pillanat, amikor leveszem róla a tekintetem, és inkább félrepillantok. A törölközőm után nyúlok, és újra megtörlöm vele az arcom, mintha még mindig szükséges lenne.
- És ez most egy érzékeny búcsú a munkahelyváltás előtt, vagy egy gyors szakítás? – A szavak maguktól formálódnak az ajkaimra. – Esetleg Samnek is van valami köze a dologhoz? – Nem is akarnám visszafogni a kérdést, akkor már tegyünk tiszta vizet a pohárba. Mert hát egészen véletlenül ez a fasz is épp Washingtonban lapátolja a GDP-t, Lyn pedig a washingtoni út óta viselkedik ilyen furcsán velem. Vindának tényleg igaza volt, én meg egy hülye vak balfasz vagyok. Nagyszerű. Beszívom az ajkaimat, és a biztonság kedvéért meg is rágcsálom őket egy kicsit, mielőtt újra mondanék valamit. Látom, hogy járkálni kezd a szobában, és most már én is inkább a pulthoz sétálok, hogy nekidöntsem a hátam. El se hiszem, hogy ez most komoly.
- És elárulnád, hogy miért megint egyedül döntötted el? – hozom fel a köztünk feszülő, szinte legérzékenyebb témát, egyelőre inkább csendesen és letörten, mintsem idegesen és vagdalkozva. Mivel épp így volt Rose esetében is. Én csak megkapom a végső döntést, és legyek boldog vele. Beleszólásom nem nagyon van a dolgokba.


Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
311

Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Endgame   Endgame EmptySzer. Aug. 14, 2019 12:31 am

Ben & Lyn

it's not the goodbye that hurts, but the flashbacks that follow
Fogalmam sincs, hogy lesz. Egyelőre nem igazán tudom megfogni a dolgokat, de még csak elképzelni is nehéz, hogy Washingtonban milyen lesz az élet. Ben nélkül milyen lesz az élet. Egyedül elölről, mindent újrakezdeni. A Rosát el akartam adni, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy túlságosan a szívemhez nőtt ahhoz, hogy egykönnyen megváljak tőle.
Sam azt mondta, mindenben segíteni fog, ami rendes tőle, de azért mégis vannak kétségeim. Legutóbb sem ment egyszerűen, mikor egy tartósabb kapcsolatból mentünk szét Bennel, és őszintén szólva egy kicsit tartok attól, hogy ismét megzuhanok majd.
Ahogy ajtót nyit, rögtön megkérdezi jól vagyok-e, amiből leszűröm, hogy hát enyhén szólva szarul festhetek, de legalább úgy is érzem magam. Mikor megpillantom, hogy nincs rajta póló, már tudom, hogy ez még inkább nehezített pálya lesz.
- Persze – vágom rá, majd megkerülve beljebb is megyek és akarva-akaratlanul is körbepillantok a lakásban. Nem tudom, hogy mit keresek, mit várok? Talán a gyanú, hogy akár Vinda felbukkanhat a hálószobából, nem tudom…
- Nem gond – fogom rövidre a hűvösre terelődő szavakat, majd a táskámat ledobom a kanapéra és ismét mély levegőt veszek, ezúttal kicsi sem halkan. A kérdésére pedig végül felé fordulok, és tudom, ha most nem kezdek bele, képtelen leszek bármit is kinyögni, és akkor még rosszabb lesz. Mindenkinek. Aprót bólintok a kérdésére és azon gondolkodom, vajon leültessem-e vagy csak gyorsan mondjam el a mondandóm? Az utóbbi lesz a megfelelő döntés, és ezt hamar közlöm is vele.
- Nincs sok időm sajnos úgyhogy igyekszem lényegre törő lenni – mondom, ami nyilvánvalóan már nem kelt túlzott szimpátiát a szemében. Ezúttal nem fogok kertelni, úgyis utálja, ha azt teszem. Kerek-perec megmondom, mi lesz. – Ezúttal tényleg – teszem hozzá, majd fél-fenékkel a kanapé támlájára ülök.
- Biztos te is érzed, hogy az utóbbi időben nem stimmelnek a dolgok. Már nem olyan, mint régen, habár reméltem, hogy meg tudjuk javítani, hogy majd ezúttal tényleg minden rendben lesz és… - Jézusom, megint pontosan azt csinálom! Ahogy rájövök, el is hallgatok, nem akarok megint hátulról közelíteni, össze-vissza hadoválni. Szándékosan nem nézek rá, nem akarom látni az arcát, a tekintetét, azt, hogy nem érti, hogy megint elege van, hogy a felesleges köröket futjuk. Nem akarom. Jobban szeretem ezt az embert, mint bárki mást a világon és erre most azt kell mondanom, hogy nincs tovább. És még azt is, hogy a jövő héttől a washingtoni Generalnal fogok dolgozni. Azt gondoltam, hogy a cégnél még a falnak is füle van és hogy talán a hír hamarabb eljut hozzá, mint én, de úgy tűnik, most megcáfolták a hiedelmeimet.
- Holnap Washingtonba utazom. A jövő héttől pedig ott kezdek dolgozni. Rose a jövő héten jön utánam – hadarom el végül egy nagy légvétel után, de még mindig kerülöm a tekintetét, ellenben felpattanok és járkálni kezdek a szobában. Oldalra sandítok rá, talán azt próbálom leszűrni, hogy elég-e, ha ennyit mondok, vagy ki kell mondanom? Valahogy nem igazán visz rá a lélek, hogy konkrétan szavakba öntsem, amit kellene, ami mellesleg nem igaz, de tudom, hogy máshogy nem fog elengedni…

Marilyn Kaminski
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
32
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos/marketinges - General Motors
Hozzászólások száma :
178

Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Endgame   Endgame EmptySzomb. Aug. 03, 2019 8:49 pm




to: Marilyn

 Gondoltam, hogy Vinda miatt áll a bál, ki más lenne képes elérni, hogy megint róla szóljon minden? És hogy Lynnel is fasírtban legyünk miatta. Én mondtam, hogy nem a legjobb ötlet visszatérnie a Generalhoz, de a makacságnak nem mindig happyend a vége. Ez van. Vinda az igazgatóság embere, nem rakhatom ki a szűrét, ahogy a közös projektutazásokról sem én döntök. Kötve van a kezem, hiába néz rám néha olyan szemekkel, amik ölni tudnának.
A washingtoni út óta nem mennek rendben a dolgok, a hülye is látja, mármint ez a hülye jelenleg én lennék, tekintve, hogy senki más nem tud a kapcsolatunkról. De akárhányszor megkörnyékezem, nem jutok közelebb a probléma gyökeréhez, sem a megoldásához. Kerül, tereli a témát, hirtelen marha sok programja lett, és ki sem látszik a melóból. Rosie megint gyomorrontást kapott, és állítólag az is jobb, ha addig nem látogatom meg őket, nehogy rám is átragadjon. Meg ehhez hasonló baromságok. Egyvalamit azért levettem belőle, mégpedig azt, hogy nem nagyon töri magát, hogy találkozzunk.
Az is lehet, hogy Vinda csak ürügy, ami perpill kiválóan kapóra jön. Ha igaz, amit mondott, és Lyn tényleg Sam szobájában járt aznap éjjel… Nincs kizárva, hogy több is történt köztük, mint amit kényelmesen lenne bevallania. Az nagyon is rá vallana, ha a bűntudat miatt ignorálna, bár az meg nem, hogy ilyen sokáig tartogatná magában a dolgot. Kivéve, ha gőzerővel kattog valamin, de nem tudom, nem láthatok a fejébe.
A kopogást épp a nemrég bevezetett esti edzés közben hallom meg. Nem tudom, ki lehet, nem vártam vendéget, a futógépről lekászálódva, a nyakamba tekerem a törölközőt, rápillantok a mobilomra, hogy jelezte-e bárki az érkezését, de semmi. Felkapom az ásványvizet, és két nagyot kortyolva belőle, kitárom az ajtót, ahonnan Lyn néz vissza rám, olyan ábrázattal, mint aki mindjárt a lábaim elé veti magát, sajnos inkább ájultában, mint egyéb indokoktól fűtve.
- Szia. Jól vagy? – méregetem gyanúsan. – Persze – tárom szélesebbre előtte az ajtót, hogy be tudjon tiperegni. És egyben a nyakamba akasztott kendővel meg is törölgetem az arcom, homlokom, valami azt súgja, ennek a váratlan érkezésnek, és hideg köszöntésnek a folytatása sem lesz sokkal szívderítőbb. Sok pénzt tennék rá, hogy pár perc múlva már vitázni fogunk, mint az ilyen kezdések után általában, de utána legalább jön az édes kibékülés, és őszintén szólva, mivel az utóbbi két hétben kábé csak napi öt percre volt hozzám egy méternél közelebb, amíg az éppen aktuális kifogáshalmazát szépen beadagolta, egyáltalán nem bánnám, ha minél hamarabb erre a részre ugranánk.
- Bocs a hűvösért, épp edzettem, szóval kinyitottam az ablakokat, hogy szellőztessek egy kicsit – beszélek egy kicsit a semmiről, hogy ne legyen kínos csönd, amíg visszaérek utána a nappaliba.
- Történt valami? – teszem fel végül a bűvös kérdést, amire reményeim szerint most már őszinte választ kapok.


Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
311

Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Endgame   Endgame EmptyHétf. Júl. 08, 2019 1:39 pm

Ben & Lyn

it's not the goodbye that hurts, but the flashbacks that follow
A kérdésére az asztalnál már nem válaszolok, érzem a hangjában a számonkérést, valószínleg észrevette, hogy nem viselkedek úgy, ahogy kellene. Reggel sem ébresztettem, pedig ez normális esetben alapvető lett volna, ezt tettem volna, ha nem találom este Vindával egy ágyban. Még a gondolat is felbosszant, talán ez az, amiért nincs olyan nagy bűntudatom amiatt az egy csók miatt, ami megtörtént köztem és Sam között. Bár persze, ha nem találom őket együtt a szobájában, nyilván ez sem történik meg. Bárhová visszavezethetjük a dolgot, de megtörtént és kész, ahogy valószínűleg –mert mi másért feküdt volna Vinda az ő ágyában?- köztük több is, mint egy csók.
Nem jó, hogy észrevette, hogy kerülöm, de várható volt, hogy nem leszek képes teljes egészében elrejteni előle a dolgot. Túl jól ismer ahhoz. Azt viszont nem igazán értem, miért meglepő a helyzet? Sejthetné, hogy mi áll mögötte, vagy nem?
Miért érzem azt, hogy még ő van felháborodva? Ettől a gondolattól azért nekem is az egekbe szökik a pulzusom, főleg ahogy arra gondolok, hogy mindjárt kettesben leszünk. Fogalmam sincs, melyik lett volna jobb ötlet? Felmenni vele vagy inkább hárítani? Most már mindegy végtére is, rábólintottam. Ben részéről ez a kakaskodás kicsit érdekesnek hat, féltékenynek tűnik, és ezt nem tudom hová tenni.
- Hát igen, ez már több felől bizonyított tény – préselem össze az ajkaimat egy kis áltatott mosollyal, majd már indulnék is, de még végig hallgatom Ben szavait, aztán mikor elindulunk, még egy „bocs” szerű pillantással hátra fordulok Sam felé, aki csak mosolyogva ingatja a fejét, igencsak lenéző pillantásokkal. Ó anyám.
Mikor felajánlom neki, hogy segítek takarni a foltot és ezt is elutasítja, már szinte bánom, hogy rábólintottam erre a gyors megbeszélésre... Jobban tettem volna, ha lent maradok és elindulok én is a meetingre.
- Velem? Semmi, mondtam, hogy nagyon fáj a fejem – vágom rá habozás nélkül, de hamar rá is jövök, hogy ez így sehogy nem lesz jó, mert úgysem hiszi el, hogy csak ennyi a bajom. – Vinda a bajom. Megőrülök, hogy direktben kell végig hallgatnom és néznem, ahogy vissza akar szerezni – mondom, ahogy beérünk az apartmanba. Végtére is, ezzel nem is beszéltem annyira mellé, csak éppen azt nem vágom a fejéhez, hogy miért pont egy kibaszott közös utazáson kell lefeküdnie ezzel a ribanccal? Ha már meg akar csalni, akkor tegye egy kicsit diszkrétebben, csessze meg!
Ezekre a gondolatokra már kellőképp ideges leszek, de mély levegőkkel igyekszem ezt leplezni. Míg vetkőzni kezd, a csaphoz megyek egy pohárral és engedek egy vizet magamnak, amit rögtön le is húzok.
A vádjára megemelkedik a szemöldököm.
- Hol mi történt? Minden úgy történt, ahogy lent is elmondtam. Ittunk még egy-két koktélt, mivel te kidőltél, nem tudtam elaludni a fejfájástól. Miért probléma ez? – nézek a szemébe ezúttal, próbálva elrejteni a tekintetemből a csalódottságot és a megbántottságot. Mérhetetlenül rossz6ul esik nekem ez, hogy én vagyok meggyanúsítva. Persze az is jogos, de nem hiszem, hogy közte és Vinda között „csak” egy csók csattant volna el.
- Nem tudom, mit akarsz ezzel mondani, Ben. Mivel kapcsolatban nem mondok igazat? – kérdezem, mert tényleg nem tudom, mit akar hallani. Nem jöhetett rá, hogy bármi történt Sammel, maximum annyiból, hogy nem úgy viselkedtem a reggelinél, ahogy tőlem megszokott lett volna. Máshonnan aligha szerezhetett tudomást. És az a helyzet, hogy nem is tartozom magyarázattal neki azok után, hogy ő pedig Vindával éjszakázott. Azt hittem, most minden rendben van. Már a körülményekhez képest. Nem volt egyszerű úgy együtt lenni vele, hogy titkolózni kell, hogy végig kell néznem, ahogy Vinda folyamatosan azon küzd, hogy visszaszerezze. Borzalmasan fáj, de véget kell ennek vetnünk. Nem érdemes egymás idejét húzni, már hat éve vége kellett volna legyen. Görcsösen kapaszkodunk abba, ami valószínűleg már nem is létezik. Sosem lesz már ugyanaz.
- Nincs semmi baj, komolyan. Nem hazudok az éjszakáról, miért tenném? Az csak nem bűn, hogy megittam még pár koktélt Sammel, nem? – lépek hozzá közelebb, alig láthatóan véve egy mély levegőt, mert úgy érzem, szétszakadok belülről. A mellkasomban égető fájdalom jelentkezik, a torkomon próbál felkúszni, de nagyot nyelek és leküzdöm. – Nem történt semmi olyan, aminek nem kellett volna. Menjünk a meetingre. Majd megpróbálok jobb képet vágni Vindához, ígérem – mondom halkan, és egy gyors csókot nyomok a szája szélére. – Ez az öltöny sokkal jobban áll rajtad – mosolyodom el, majd az ajtóhoz lépek és várom, hogy ő is jöjjön. Azt hittem, egyszerűbb lesz...

***

Másfél hete játszuk ezt a kerülgetős-játékot. Jobban mondva én próbálok jópofát vágni a dolgokhoz és ahol tudok, elslisszolni a lehetőség elől, hogy találkozzak Bennel. Nem mondom, hogy ez olyan egyszerű dolog lenne, lévén ha máshol nem is, a munkahelyen egész biztos, hogy összefutottunk. Már milliószor megbántam ebben a másfél hétben, hogy nem maradtam a seggemen a kávézóban, bár akkor nyilván az sem derült volna ki, hogy Vindával csal. Az egész máshogy alakult volna.
A hangulatomról annyit, hogy bárki jobban tette, ha nem szólt hozzám az utóbbi napokban, mert minden kis hülyeségre ugrottam és akkora hisztit tudtam belőle generálni, hogy néha már magamra sem ismertem. És mindeközben persze fájt. Iszonyatoson mardosott belülről a dolog, sírhatnékom van, volt, lesz, de kezdem elfogadni a tényt, hogy holnaptól új élet elé nézek Washingtonban. Nem tudom, hogy fog menni, ha az utóbbi hat és fél évet számításba vesszük, abból azt tudom levonni, hogy nagyon nem jól. Ben nélkül az élet kurva nehéz.
Éles koppanásokkal szelem végig a folyosót, majd megállok a lakása ajtaja előtt. Nagyot nyelek. A kezeim apró remegésbe kezdenek, a gyomrom határozottan összezsugorodik. Felemelem a jobb kezem, hogy kopoghassak az ajtón, de aztán mégis leejtem. Hiszen van kulcsom, bemehetnék azzal is. De jobb, ha ezt most nem teszem. Nem megy.
Visszafordulok. Inkább nem mondok neki semmit, csak lelépek egy szó nélkül. Tudom, hogy ezt nem tehetem, még ha ezt is érdemelné is a múltkori után, de én is elbotlottam, én is elgyengültem. Megérdemli, hogy elköszönjek tőle.
Kopogok párat az ajtón és megvárom, míg kinyitja. Próbálok nagy levegőket venni, erősnek kell maradnom, de úgy érzem, mindjárt elájulok...
- Szia - mondom halkan, nem nézve rá, ahogy nyílik az ajtó. - Bejöhetek? - Ha más eddig nem is, már ez a nyitás is biztosan egész furcsa lesz neki, de kétlem, hogy az elmúlt majdnem két hétben olyan jól játszottam volna a szerepemet, hogy semmit nem sejt. Ismer, átlát rajtam, ezért is lesz olyan kibaszott nehéz ez a tizenötperc itt a lakásán.

Marilyn Kaminski
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
32
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos/marketinges - General Motors
Hozzászólások száma :
178

Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Endgame   Endgame EmptyVas. Jún. 30, 2019 9:18 pm




to: Marilyn

 Szóval fájt a feje. Már tegnap is. Ez nyilván mindent megmagyaráz. De hát mit is gondoltam, a nőknél ez mindenre jó kifogás.
- És? Segített? – kérdem még mielőtt felállnának az asztaltól.
Vajon Sam szobájában is erre keresgélték az ideális gyógymódot? Vindának hála… ez a két szó egymás mellett még gondolatban is bizarr, sosem gondoltam, hogy valaha is még egyszer kimondom, de most már ez az apró részlet is kiderült, ami elég sok mindent megmagyaráz. Hogy miért nem jött utánam az éjjel. Miért ne ébresztett reggel. Miért van rátapadva most is erre a fickóra, hogy még tiramisut szedni is együtt mennek. Tényleg lefeküdtek volna? De hát… Annyi lehetősége lett volna kilépni ebből az istenverte se veled-se nélküled kapcsolatból, számszerűsítve kicsit több mint hat éve, miért éppen most teszi meg, mikor… épp minden a legnagyobb rendben. Nyilván ez nem igaz, sosincs minden rendben, de akkor is. Ez nem rá vall. Vinda miatt csinálná? Vagy ténylegesen belezúgott volna ebbe a Sambe? Egyszerűen csak meggondolatlan volt, másra vágyott, részeg volt…? A verziók egymást pörgetik a fejemben, de az érzés, ami mögötte van, nem változik.
Még sosem csaltak meg. Legalábbis nem tudok róla. Vagyis… Vinda bizonyára többször megtette annakidején, de ebbe most inkább ne menjünk bele.
A pulzusom akaratlanul is gyorsulni kezd, csak felhúzom magam ezekkel a gondolatokkal. Beszélnem kell vele, mégpedig most azonnal. Nem ér rá a tárgyalás után.
Ahogy visszajön, beljebb húzódok, Vinda problémakezelésén még van mit csiszolni, de nem ezen van most a lényeg. Nyilván észreveszi, tudom, hogy erre nagyon is sasszeme van, de a tegnap éjjel után, nem érzem jogosnak a megjegyzéseket.
- Végre valaki az érdemeimről is megemlékezik. Rám fér ma reggel – fűzöm hozzá szinte azonnal, egyenesen a szemébe szúrva, még Sam betoldása előtt, de a Lynnel való rövid párbeszédét hallva, újra megszólalok.
- Úgy látszik, a sármomnak lehetetlen ellenállni – címzem ezúttal inkább neki, mint Lynnek, bár már magam sem tudom, hogy melyiküknek küldöm melegebb ajánlással. Nem biztos, hogy olyan jól kezelem a helyzetet, de nincs benne sok gyakorlatom. Nagy valószínűséggel, az se sokat javítana, ha lenne. Ismerem magam.
- A késésről pedig. Csak egy jó tanács, ha a jövőben esetleg te is vezető szerepbe kerülnél, sosem lehet tudni ugyebár, mikor lehet hasznos: a csapatod belső ráhangolódása százszor többet ér, mint az a kezdő tíz perc. – A szememben megvillan valami, majd az asztal fölött átpillantok Lynre, mintha az ő lelki felkészültségéről beszéltem volna az előbb, és a távozásunk legfőbb oka a benne dúló zavarodottság tisztázása lenne. Ami részben igaz is, de Vinda jóvoltából bennem most már legalább annyira kavarognak a kérdések.
Nagyon remélem, hogy a hangomból és a szavaimból érezhető volt, hogy erre már nem várok újabb megjegyzést. Csak felállok, és Vinda tekintetét keresem, a biztosítékot, hogy elkezdi helyettem a tárgyalást. Szerencsére ezúttal ő sem szólal meg, csak halvány mosollyal, alig észrevehetően bólint. Én pedig egy kicsit megkönnyebbülök. Annyira ördögi pontossággal tisztában van vele, hogyan őrjítsen meg, de azzal is, mikor és hogyan kell megnyugtatnia.
Lyn sürgetésére aztán tényleg elindulunk. Mielőtt megfordulnék, elveszem az egyik étlapot, amivel el tudom takarni a rámborult tea okozta foltot.
- Megoldom – mondok csak ennyit mögötte. Miután beszállunk a liftbe, némán telnek a másodpercek, a megjegyzésére nem válaszolok. Fejben már inkább ott vagyok, mit mondjak neki odafent. De mielőtt rászánnám magam, megelőz.
- Fel – sóhajtok nagyot. – És elárulnád, hogy veled mi van? Ha lehet, mellé beszéd nélkül, mert ahogy Sam is volt szíves felhívni rá a figyelmünket, sietünk – lépek ki vele a fülkéből, miután elértük a megfelelő emeletet, és a kulcsot előkapva, benyitok az apartmanomba.
Ahogy belépek, le is dobom a zakóm, majd az övem után nyúlok, hogy kioldva, a nadrágot is lehámozzam magamról, és a másik öltöny keresésére induljak. De úgyis tudom, hogy a messziről közelítés királynőjével állok szemben, szóval inkább belekezdek én magam.
- Legalább öt érvet fel tudok sorolni, amiből tisztában vagyok vele, hogy nem mondasz igazat a tegnap éjjelről, de idő híján ezt a lépést most kihagynám. – Nincs értelme belekezdeni ebbe a vitába. – Tudni szeretném, hogy mi történt, és hogy miért csinálod ma ezt a műsort. – A hangom, bár egy csomó zavaros érzelem miatt nem teljesen tiszta, főleg a sértettséget nehéz elnyomnom benne, nehéz szabadulnom ttól a gondolattól, hogy nagy valószínűséggel Sammel töltötte az éjszakát, azt elárulja, hogy nem veszem félvállról a témát. Akkor nyilván fel se hoztam volna ide.


Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
311

Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Endgame   Endgame EmptySzer. Jún. 12, 2019 2:39 am

Ben & Lyn

it's not the goodbye that hurts, but the flashbacks that follow
Felőlem akár prezentálhat is a drága, nekem remélem, elmúlik a kalapálás a fejemben hamar, mielőtt még én magam verem az asztallapba a homlokom. Akkor majd talán tudok valami értelmeset is hozzáfűzni a mai meetinghez. Alapvetően kellene, hogy érdekeljen, de a tegnap este óta történteket figyelembe véve most nemigen van bármiféle késztetésem arra, hogy jópofát vágjak a dolgokhoz. Pedig nagyon is azt kellene, szóval kénytelen leszek egy kicsit megerőltetni magam. Ben kérdésére csak megingatom a fejem és a kezemmel is jelzem, hogy nekem ugyan semmi ellenvetésem nincs az egésszel kapcsolatban. Ezzel együtt mondjuk azt is aláírom, hogy ha sikert érünk el, akkor Vinda legyen istenítve, de jelen pillanatban ez érdekel a legkevésbé.
Viszont ha ezt a nyilvános flörtölést tovább folytatja, lehet, hogy a nyakának fogok ugrani. Nincs semmire sem ma garancia. Ez egy ilyen nap. Fú, még lehet, – sőt, egyre inkább biztos is vagyok benne-  hogy ennek az egésznek van alapja, hogy cseszné meg mindkettő!
És ahogy Ben elkapja a pillantásom, szinte érzem, ahogy a vesémig lát. Basszus, még a végén lebuktatom magam. A szemeimben ugyanis valószínűleg szikrázik a tűz, de ezzel egyetemben némi bűnbánat is megcsillanhat benne.
- Fájt a fejem már tegnap is, gondoltam az hátha segít – mondom egész érdektelenül, habár nem is ittam kávét, mellesleg azután, hogy fejbekólintott a látvány, még öt altató sem segített volna abban, hogy álomra hajtsam a fejem.
Az ujjaim az asztallapon dobolnak és hirtelen hálát érzek Sam felé, hogy kiment ebből a kicsit kellemetlen helyzetből. Igyekszem összeszedni minden erőmet ahhoz, hogy el tudjak lazulni, miután visszatértünk az asztalhoz. Most össze kell kapnom magam, és minden színészi képességem bevetni ahhoz, hogy Ben ne fogjon gyanút. Viszont ahogy visszafordulok és elindulunk az asztal felé, az arcán zavarodottság van. Mit mondhatott neki ez a ringyó?
Észreveszem –hát nem vagyok hülye-, hogy beljebb húzódik, ami bizonyára arra utal, hogy Vinda elég rendesen „felitatta” azt a hülye foltot.
- Ennek őszintén örülök – jegyzem meg határozott hangon, de ezúttal már nem annyira mosolyogva. Leülök és a villával turkálni kezdem a süteményt, majd Ben hangjára felpillantok és halványan bólintok. Ezúttal viszont nem tudom megállni, hogy egy kicsit ne szúrjak oda.
- Mekkora nőcsábász vagy te Benjamin, hogy minden öltönycserédre más nő kísérget – utalok ezzel a jó múltkori medencés jelenetre, amikor is hős lovagként ugrott Vinda után a medencébe. Apropó. Nem tud úszni. Remélem terveznek a GM-nél valami jó kis vadvízi evezést csapatépítőnek, vagy hasonló. Véletlenül akár bele is eshetne a folyóba. Oh. Szegény.
- Nem kellene elkésnetek, talán gyorsabb, ha egyedül mész, Ben – mondja Sam, én pedig intek a fejemmel felé egy halvány mosollyal.
- Ami azt illeti, nekem is szükségem lesz még pár fájdalomcsillapítóra, szóval mindenképpen fel kell mennem a szobába – találom ki a megfelelő kifogást, pedig halványlila fogalmam sincs, hogy mi értelme lesz annak, ha most ketten felmegyünk a szobába. Nem akarom rázúdítani, hogy tegnap úgy lebukott, hogy annál jobban már nem is lehetne. Ezzel ellentétben én is majdnem beleestem a csapdába, de talán még időben megálltam. Még így is nagyon lelkiismeret furdalásom van, és nem is tudom, melyik lesz a nehezebb. Hogy ezt ne mondjam el Bennek vagy hogy ne vonjam kérdőre azért, mert egy ágyban találtam Vindával?
- Menjünk, mert idő van – állok fel, miután egyetlen falatot leküzdöttem a torkomon és határozott léptekkel indulok meg a folyosó irányába. – Gyere mögöttem, úgy kevésbé gáz a folt – pillantok hátra és gyorsan szedem a lábaimat, majd hívom is a liftet, hogy aztán beszállva mélyet sóhajtsak. Remélem ő nem, de én úgy érzem, hogy tapintani lehet a feszültséget ebben a kis térben…
- Huh. Nehéz nap lesz – mondom, mintha tényleg csak munkatársak lennénk. Már egészen rám ragadt ez a viselkedés, hogy mindig ezt kell tettetni, bár jelen pillanatban azt kívánom, bárcsak tényleg csak munkakapcsolat lenne kettőnk között.
- Na, Vinda elég jól felitatta a teát – pillantok a nadrágjára, csak nem bírom megállni, hogy ne szóljak oda. Esküszöm, mindjárt elbőgöm magam. Azért igyekszem mereven bámulni a lift ezüstös szürkén csillogó falát, hátha ha egy pontot bámulok, majd elillannak a könnyeim. Egyébként ez tényleg, egészen jól működik. Össze kell szednem magam, ha már arra vetemedtem, hogy feljövök vele a szobába, hogy eltereljem a gyanút arról, hogy bármi bajom van. Ha nemet mondtam volna, abból már elég erősen sejteni lehetett volna, hogy nincs minden rendben. Na, de ő mit akar?!

Marilyn Kaminski
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
32
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos/marketinges - General Motors
Hozzászólások száma :
178

Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Endgame   Endgame EmptySzomb. Jún. 08, 2019 8:20 pm




to: Marilyn

- Igen, nekem is úgy tűnik – értek egyet Lynnel, hogy négyünk közül Vinda, aki leginkább elemében van. Sam úgysem számít igazán, a meetingen nem lesz segítség. – Szóval rajtad a világ szeme. Te prezentálsz ma – pillantok az említet kisasszonyra. Elvileg nekem kellett volna, és ha nem én, akkor Marilynre kéne átruháznom a feladatot, de most Vinda tűnik a legjobb megoldásnak. – Van bármi ellenvetés? – nézek körbe futólag.
- Részemről rendben – von vállat. – Majd úgyis behajtom rajtad – teszi hozzá huncut mosollyal, és nyakamat rá, hogy szándékosan ködösít ennyire. Mintha minden feladathoz, amire megkérem, tartozna bármiféle ellenszolgáltatás. Tudom, hogy csak viccel, de néha azért elgondolkodom, hogy aki nem ismer minket, leginkább őt, annak mik fordulhatnak meg a fejében ilyen kijelentések után. Na, mindegy.
Ahogy a tegnap estéről mesélnek, egyre elképedtebb vagyok. Csak forgatom a fejem egyik, majd a másik irányba. A kávéscsészém mögé rejtve az arcomon gyülekező kérdéseket. Onnantól hogy elmentem aludni, számomra semmi más nem rémlik. De minél több részlet derül ki, annál érdekesebbé kerekedik a sztori. Szóval Lyn és Sam lekoptatták Vindát, és együtt léptek le inni valahová? Ez nagyon is rá vall, hogy nyíltan kimondja, ami másnak kellemetlen. De Lyn? Miért akarta letagadni?
- Igazán? – nyugtázom immár az ő szavait. – És miért ittál kávét így éjfélhez közeledve? – nézek egyenesen a szemébe. Már ha hagyja, és viszonozza a gesztust. Arra számítottam, hogy majd utánam jön, és esetleg átkopogva mellém bújik, vagy valami hasonló. Ehhez képest még reggel sem ébresztett fel. Nem vagyok egy kombinálós alkat, de valahogy furcsa ez az egész.
A figyelmem azonban teljesen eltereli az ölembe boruló, pohárnyi meleg tea, és Vinda lelkes segítsége. Tilosban jár. De itt az asztalnál nem tudom leállítani, és azt ő is pontosan tudja. Úgy látszik, beszélnem kell vele erről, de ez a jelenlegi problémát akkor sem oldja meg. Sikeresen elérte, hogy ne tudjak felállni az asztaltól.
- Ben? Egy kis desszert a teazuhany után? – hinti el a kérdést Sam, engem is a svédasztalok felé invitálva, nem tudom eldönteni, hogy szándékosan-e, de azért szívesen megfojtanám érte.
- Menjetek csak. Én még… nem végeztem a virslivel – hárítok gyorsan, de miután elindulnak, egyből előveszem Vindát.
- Mi a fenét művelsz?
- Segítek felitatni a teát – néz rám úgy, mint aki teljességgel ártatlan.
- Nem arra értettem.
- Hát? Akkor mire? – emeli rám a hatalmas szemeit, kíváncsiságot mímelve, apró mosolyránccal a szája szegletében. Felsóhajtok.
- Nézd, Vinda. Mi már szétmentünk. Örülnék, ha elfogadnád végre, és nem provokálnál. Ne hozz ilyen helyzetbe.
- Ezt inkább a virsliddel beszéld meg – von vállat mosolyogva. – Én csak segíteni akartam. Nem tehetek róla, hogy így reagálsz rám.
- Na persze – sóhajtok mélyebbet, de látom, hogy vak vágány.
- Egyébként, ha már itt tartunk, szerintem történtek érdekes dolgok az éjszaka. Nem tudom, miért vagy ilyen prűd, de a többiek jól szórakoznak.
- Ezt hogy éred? – vonom vissza rá a tekintetem. Miről beszél már megint?
- Lynt láttam hajnalban kiosonni Sam szobájából. Nem hinném, hogy unalmukban kanasztáztak volna. Néhány csésze kávé fölött. De ez persze mindenre jó magyarázat – jegyzi meg látszólag nem annyira foglalkozva a témával, mintha csak egy közepesen izgalmas folyosópletykát mesélne, de bennem egy pillanatra még a lélegzet is elakad. Mi? Most vajon igazat mond? Fene tudja, de ahhoz tökéletesen elég volt, hogy elültesse a fülemben a bogarat. Az arcom meg is változik. Enyhe zavarodottságot tükröz.
- Biztos vagy benne?
- Miért meglepő? – felel kérdéssel. – Végtére is mind a ketten szinglik. Érződött, hogy jól megértik egymást. Miért ne tölthették volna kellemesebben az éjszakát? Megjegyzem, azt sem értem, hogy mi miért nem tettük. Csak nem féltékeny vagy? Benjamin, mondd, hogy nem buksz arra a tyúkra – forgatja meg a szemét színpadiasan. De válaszolni már nem tudok, mert a többiek visszatérnek. Ahogy Lyn felém közeledik, beljebb húzom a székem, hogy minél jobban bepréseljem magam az asztal alá.
- A nadrágom, köszöni, soha jobban – mormogom válaszul. Vajon igaz, amit Vinda mondott? Beszélnem kellene Lynnel. Semmi kedvem így megkezdeni ezt az egész napos tárgyalást.
- Ha befejezted a tiramishut, tarthatnánk egy rövid taktikai megbeszélést? Úgyis át kell vennem az öltönyöm, elkísérhetnél. Így, hogy Vinda vezeti a meetinget, kicsit átalakult a terv. Ti menjetek csak előre, és kezdjetek bele, ha úgy látjátok jónak – címzem Samnek és Vindának az órámra pillantva. Húsz perc és kezdés, és még át kell érni a másik épületszárnyba. Egy hangyafasznyit késésben vagyunk.



Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
311

Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Endgame   Endgame EmptyHétf. Május 20, 2019 2:15 am

Ben & Lyn

it's not the goodbye that hurts, but the flashbacks that follow
Tudom, hogy megígértem Bennek, hogy egy kurva szót sem szólok és nem használok fel semmit Vinda ellen abból, amit elmondott, és eddig azért kilencvenkilenc százalékban sikeresen is tartom a megállapodást. Abban viszont közel sem vagyok biztos, hogy a mai nap folyamán nem fogom megszegni a szavam. Nincs tervem és ez megőrjít. Nem tudom, mi lenne a megfelelő lépés, egyik gondolatom üti a másikat, és leginkább az lenne a kedvenc ötletem, hogy most azonnal rosszullétet tettetek és felvonulok a szobámba, hogy este tízig csak folyamat bőghessek.
Csakhogy ez sajnos kivitelezhetetlen.
- Hát akkor a szokásos kávéadag, nem? – mosolyodom el lágyan, próbálva egy kicsit enyhíteni a szótlanságomon. Aztán ahogy Vinda újra magához ragadja a szót, inkább lehajtom a fejem, hogy ne lássa senki a szemforgásomat.
- Akárcsak mi – bólogatok a telefonomról továbbra is csak nagyritkán felpillantva. – De majd összeszedjük magunkat mindjárt. Vinda viszont úgy látom, abszolút elemében van – emelem fel a fejem, hogy rámosolyoghassak. Aztán őszintén szólva hálás vagyok Samnek, hogy átveszi a szót, bár nem feltétlen arra gondoltam, hogy majd elárulja Bennek, hogy mi „jól éreztük” magunkat, miután ő lefeküdt „aludni”. Azt hiszem, ebben a mondatban túl sok ironikus szó szerepel. Ahogy óvatosan felsandítok, látom is, hogy Ben is meglepődik a dolgon. Nekem is voltak meglepetések tegnap este, szóval egy szava sem lehet igazándiból.
- Pár óra jó hangu…
- Semmiből – szakítom félbe Samet és a cipőm sarkával egy óvatosabbnak mondható rúgással a lábszárába jelzem, hogy jobban teszi, ha csendben marad és nem tesz rá a dolgokra még egy lapáttal. – Ittam egy kávét és aztán nem tudtam aludni. Volt punnyadtság, nincs – vonok vállat, mintha ez teljesen természetes dolog lenne. Tulajdonképpen nem ez történt. Valóban dög fáradt voltam, egy koktél után én is felmentem a szobámba, majd gyorsan lezuhanyoztam, hogy egy kicsit felfrissüljek. Felvettem az egyik fehérneműt, amit tudom, hogy Ben imád, lévén, átosonok a szobába és meglepem. Ennek ellenére nem ő, hanem én lepődtem meg leginkább, amikor megpillantottam Vindát az ágyban. Ben mellett. Édesdeden szunyókálva. Ahogy újra erre gondolok, esküszöm, fel is kavarodik a gyomrom és a pumpa fel is megy bennem pár pillanat alatt, így inkább újra csemegézni kezdek az uborkából. Emlékszem, akkor ettem legutóbb ennyi uborkát, mikor Rosezal terhes voltam és képtelen voltam mást letolni a torkomon. Kígyóuborka, de az kilószámra.
Fel is vetem, hogy jobb lenne, ha már ma estére megvennénk a repülőjegyet. Az lenne a legjobb. Mindenkinek. Nekem meg főleg. Azért reméltem, hogy Sam majd nem a másik oldalra próbálja meg billenteni a mérleget, bár sajnos gondolom, hogy miért teszi, jobb lenne, ha inkább hazatessékelne minket a fenébe.
Benen látom, hogy lassan körvonalazódik a fejében a gondolat, hogy ha mi ketten ittunk, és Sam még marasztalni is akar, az nem egészen jó jel. Tulajdonképpen ha nem lettem volna halál ideges és nem lennénk együtt Bennel –vagy hogy is vagyunk?-, akkor egészen el tudtam volna engedni magam mellette, de mivel ezek fennálltak, esélye sem lett volna… És ez így lett volna rendjén.
- Meglátjuk – sóhajtok végül fel megadva magam a dolognak. Remélem fitt lesz mindenki és hazamegyünk. Kár, hogy erre csak kis esélyt látok.
A kisebb csörömpölésre és Ben káromkodására felkapom a fejem és vissza is teszem a kezemben lévő következő falatot a tányérra. A szemöldököm lassan megemelkedik a jelenetet látva és a kezem is görcsösen ökölbe szorul. Torkomból alig hallható, megvető „nevetés” hallatszik, amire aztán felállok és megigazítva a szoknyám visszatolom a széket.
- A tiramisu jó ötlet – jelentem ki és el is indulok a svédasztal felé.
- És esetleg hozzá egy jó erős feles, hogy végre ellazulj kicsit? – kérdezi, mikor már hallótávolságon kívülre érünk.
- A gondolattól is felfordul a gyomrom – vágom rá, majd a desszertes-asztalnál megállok és úgy csinálok, mint aki éppen válogat a sok finomság közül.
- Pedig tegnap egészen jól sikerült elfelejteni. Most viszont a hülye is látja, hogy ideges vagy. Gondolom Benjamin is észrevette már, ha már olyan régen és olyan jól ismer – mondja, én pedig nem tudom megállni, hogy ne pillantgassak az asztalunk felé.
- Képtelen vagyok leplezni a dolgot, mindjárt felrobbanok. Azt pedig ha kérhetném, ne hangoztasd többet, hogy mennyire jól éreztük magunkat együtt, nem akarom, hogy kitudódjon az este. – Ami miatt rendesen bűntudatom is van, pedig nem történt semmi, csak egy kibaszott csók és hogy egy ágyban aludtunk. Sokat ittam, valóban, hajtott a bosszú, de rá kellett jönnöm, hogy képtelen vagyok megtenni. Habár Sam tényleg vonzó és figyelmes, meg minden, akkor sem vagyok ilyen, még akkor sem, ha legurítottam pár koktélt. Szeretem Bent és ez fog kinyírni...
- Pedig szerintem féltékennyé kellene tenni – von vállat, ahogy elvesz egy desszertet és én is kiválasztom a lehető legkisebb adagot, és intek a fejemmel egy nemleges jelzést. Nem hiányzik a veszekedés. Akkor én is a fejéhez vágnám a dolgot és ezúttal tényleg nem szeretném. A gondolatba is belehalok egy kicsit, ha arra gondolok, hogy nekünk nincs jövőnk együtt, de be kell most már vallanom. Talán Vinda kellett ehhez, hogy megtegyem a lépést, amiről még fogalmam sincs, mi lesz, de legalább az elszántság megvan.
- Na? Hogy van a nadrágod? – kerülöm meg az asztalt, hogy ránézhessek én is a dologra és egy szaktekintélyes pillantással elhümmentem magam, majd leülök Ben és Sam közé, az asztal végére.

Marilyn Kaminski
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
32
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos/marketinges - General Motors
Hozzászólások száma :
178

Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Endgame   Endgame EmptySzomb. Május 11, 2019 3:29 pm




to: Marilyn

Az első perctől fogva látom és észlelem, hogy Lynnel valami nincs rendben, de egyelőre ötletem sincs, mi húzhatta fel. Túl sok a lehetőség. A hír, amit kaptunk? Vagy Vinda már azelőtt felhúzta volna, és ezért temetkezik bele ennyire? Vagy nincs is semmi baj, csak a fejfájás amortizálja le ennyire? Látom, ahogy beveszi a gyógyszert. Mit mondjak, nagyon szuper napnak nézünk elébe. Neki feje nem lesz, én pedig azt is nehezen azonosítom be, hogy hol vagyok. Ó, baszki. Utálom Washingtont. Biztos ez a szaros, nyomott időjárás miatt vagyok ennyire zombi. Na, nem baj, majd az ötödik kávé talán rendbe hoz.
- Jelenleg csak egy pár virslit és két liter kávét kívánok – jegyzem meg Lyn felszólalására. Most már majdnem biztos, hogy Vinda van a begyében. De most nem igazán vagyok alkalmas villámhárítónak. De honnan is sejtettem, hogy Vinda sem fogja szó nélkül hagyni.
- Kívánni kívánhat, de azok már speciálisabb igények – mosolyodik el, ahogy az ajkaihoz emeli a narancsleves poharat. Inkább témát váltok, és hangot adok a legkreatívabb kérdésnek, ami eszembe jut: ki hogyan aludt az éjjel. Érdekes lesz ez a meeting. Tegnap épp eleget brillíroztam, mára szívesen átadnám a terepet a lányoknak. Már ha képesek bármiféle produktív koprodukcióra.
- Előre szólok. Nem biztos, hogy ma túlságosan használható leszek – vetítem előre, hogy senkit ne érjen váratlanul.
- Másnaposság? – kérdezi Sam. – Pedig olyan sokat nem is ittál. Mi jó pár kört legurítottunk még, miután faképnél hagytál.
Felnézek rá, és egy rövid pillanatra még a rágásban is megállok. Ez meglepett. Szóval ők mégis továbbmentek volna? Azt hittem, ők is leszavazták a programot. Különösen Lyn szavaira emlékszem. Azt mondta, menten leszakadnak a lábai. És hogy majd inkább ma este, akkor már remélhetőleg lesz mit megünnepelni is. Befejezik a desszertet, és jönnek is utánam. Ezek szerint mégis máshogy alakult az este.
- Ebből is látszik, hogy ki végezte tegnap a munka oroszlánrészét. Mára szívesen átadom a terepet – dobom rá a poénnak szánt reakciót, de azért látszik, hogy kicsit meglepetésként ért. – Na és, merre volt a buli? Meséljetek, miből maradtam ki – pillantok körbe érdeklődve, egy újabb darab virslit leszúrva.
- Ááá, szóval mégis átmentetek – csatlakozik Vinda is a meglepettek klubjához, de velem ellentétben a szeme inkább felcsillan, mintsem bánkódna miatta. – Ezek szerint csak engem akartatok lekoptatni? Nem sokkal utánad én is leléptem – fordul felém magyarázva, a hotel bárrészére gondolva, ahol a vacsorát is elköltöttük néhány itallal megkoronázva –, mert akkor még úgy volt, hogy mindenki bepunnyadt. Pedig ha tudom, hogy továbbmegyünk, biztos csatlakoztam volna… a kellemes beszélgetéshez – biggyeszti le az ajkát, és végszóra Marilynre pillant.
Bennem pedig ekkor realizálódik, hogy ezek szerint Sam és Lyn kettesben mentek. A tekintetem leplezetlenül Lyn felé is téved, próbálom elkapni a pillantását. Ez így azért egy ad néhány új tippet, hogy miért viselkedik így ma reggel. Mégis mi a fene történhetett? Történt… valami?
- Ez leginkább annak függvénye, hogy mikorra végzünk – válaszolom röviden Lyn kérdésére. De nem is tudom. Annyira nincs kedvem a mai napba még egy repülést is belenyomorítani. Majd meglátjuk. Egyelőre jussunk el valahogy addig a pontig, ahol már csak ennyi a kérdéses.
Sam megjegyzése alapvetően pozitívan csapódna, nem lenne rossz ötlet a közvetlenebb viszony kiépítése, de nem tudom kiszorítani a fejemből a gondolatot, hogy csak azért mondja, hogy legyen még egy sansza közelebb kerülni Lynhez. Ami láthatólag azért eddig sem ment neki olyan rosszul. Így már nem sok kedvem van a hepajkodáshoz. De az is lehet, hogy csak én látok bele többet ebbe, mint okvetlenül szükséges lenne.
- Lehet róla szó. Bízzuk a fejleményekre. – De ahogy kimondom, én is kiérzem, hogy egy kicsit elutasítóbb a hangszín, mint kellene, szóval egy félmosollyal hozzá is teszem. – Az csak a látszat, hogy én vagyok a főnök. Végül úgyis mindig a hölgyeké az utolsó szó.
- Én nem vagyok ellene – szólal is meg az egyik említett. Azt mindjárt gondoltam. A majonéz után nyúlok, de figyelmetlen vagyok. Ahogy visszahúzom a kezem, egy az egyben magamra borítom az előttem parkoló teásbögrét, aminek a tartalma pillanatok alatt elárasztja a tányéromat, és azon túlcsordulva a nadrágomat is.
- Ó, baszki – fakadok ki. Nagyon jó. Még jó, hogy nem csak egy öltönyt hoztam, de semmi kedvem még egyszer visszamenni. A picsába már. Szerencsére nem volt már olyan forró, hogy megégessen, de azért közel sem volt még hideg.
- Úgy látom, ez tényleg nem lesz a te napod – kuncog fel Vinda, és miután visszateszi a talpára az üres poharamat, egy szalvétát felkapva, rögtön a nadrágomhoz is dörzsöli.
- Várj, segítek. – A kezei pedig két másodperc múlva már rossz helyre is tévednek. Úgy kapom le a kezem, mintha villámcsapás érne.
- Kösz, de… - Tessék – vág a szavamba, és az én kezembe is nyom egy adag szalvétát. – Amennyire lehet, próbáld meg felitatni, hátha nem kell kapásból kidobni.
- Reméljük, ez csak szerencsét hoz – nevet fel röviden Sam. – Marilyn, nem akarok beleszólni, de neked viszont nem ártana enned még valamit. Szükséged lesz az energiára. Nehéz napnak nézünk elébe. Egy kis tiramisu nem csinálna kedvet? – javasol egy desszert szerző utat a svédasztalokhoz.


Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
311

Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Endgame   Endgame EmptySzomb. Május 11, 2019 12:12 pm

Ben & Lyn

it's not the goodbye that hurts, but the flashbacks that follow
Mikor meghallottam, hogy Washingtonba kell utazni, tulajdonképpen örültem neki. Szeretek utazni, még akkor is, ha csupán munkaügyről van szó. Aztán közölték, hogy kik jönnek még és azt hittem, menten elájulok. Nem lehetne itthon hagyni azt az átkozott nőt? Amióta betette a lábát a céghez, egész napos stressz van rajtam és habár Ben baromira próbál nyugtatgatni, nem igazán ér el vele sok mindent.
Ahogy meghallom Ben kótyagos hangját, halványan felsandítok a telefonom képernyőjéről, aztán tovább nyomkodom, miközben pár uborkát tömök magamba. Nem igazán vagyok képes értelmes reggelit leerőltetni a torkomon, a fejem éppen szét akar szakadni, szóval inkább csak literszámra iszom a vizet, amióta felébredtem. Sőt, most még a hányinger is elkap, mikor meghallom Vinda reakcióját. Jobb is, ha jó mélyen a telefonomba mélyedek és nem kell felpillantanom, mert még egy kicsit erőt kell vennem magamon, hogy képes legyek Ben szemébe nézni. Rohadt nagy önuralom kell, hogy bennem legyen, de tudom, másként nem fog működni.
Igazából halvány fogalmam sincs róla, mi a jó istent intézek, képtelen vagyok koncentrálni arra, amit csinálok, de valahogy mégis működik, hiszen azon kapom magam, hogy már az ajánlatot nézegetem. Csak felületesen ugyan, de legalább a látszatot fent tartom. Érzem Ben tekintetét magamon, rendesen szurkál. Fel kellene pillantanom innen, mielőtt gyanút fogna, mert azt azért mégsem akarom.
Vinda pedig rendesen be is segít ebben, a következő felszólalására már végül megemelem a fejem és halvány mosollyal az arcomon hátra is dőlök.
- Ennél jobb kollégát már nem is kívánhatna az ember, nemde? – tárom szét a karom. Mindjárt elhányom magam attól, amit művel! Mégis mi a francot fontoskodik itt? Ezzel együtt újra éles fájdalmat érzek a fejemben, mintha kalapáccsal vernék azt. A táskámból előhalászok egy algopyrint és be is veszem, hátha ez segít majd legalább egy kicsit enyhíteni a fájdalmat. Kár, hogy ez csak a fejemre érvényes, másra nem.
Máskor azért nagyon remélem, David első körben a crewt fogja közölni, mert hogy én ilyen párosításban soha többet nem megyek sehová, az is száz százalékig biztos.
- Engem is... magába szívott az ágy – élek Ben előbbi szavaival. Nem fogok itt bájcsevegni, inkább kussban ülök, mielőtt még elpattan az a hajszál vékony húr, ami még visszatart attól, hogy jelenetet rendezzek. Viszont az sem jó haditerv, mert akkor Ben biztos, hogy kérdezősködni kezd, azt pedig nem akarom. Fontos a mai meeting, elég lesz a másnaposságot kibírni.
- És te Vinda? A bárban láttalak még egy pár percre, aztán eltűntél mint a kámfor – kérdezem, miközben a capuccinomat kortyolgatom hátra dőlve a széken. – Pedig igazán szívesen láttunk volna egy ital feletti kellemes beszélgetésre – húzom a szám éppen látható, halvány mosolyra. – Bizonyára jobb dolgod is akadt – vonok vállat.
Aztán akarva-akaratlanul is Ben arcára téved a pillantásom, ahol össze is találkozik az övével. Állom is egy pár másodpercig, majd mélyen beszívva a levegőt és egy apró mosolyt magamra erőltetve elpillantok onnan. Nem tudom leplezni. Legalábbis ezt érzem. Sosem voltam az, aki képes volt bájologni vagy elrejteni az értéseit. Viszont most tudom, hogy csakis így tudok pontot tenni a végére, mert betelt a pohár. Eddig talán ez volt a probléma, hogy mindig hagytam magam elkábítani. Most nem így lesz.
- Jobban preferálnám a mai hazautat, ti hogy vagytok ezzel? – érdeklődöm, miközben a két kollégára pillantok. Nincs kedvem már itt lenni, úgysem tudok figyelni a meetingen sem. Tök felesleges.
- Pedig reménykedtem, hogy még ma is élvezhetem a társaságotokat és ezúttal mindenki velünk tart pár italra. Páran csatlakoznának is a cégtől innen, Washingtonból, kapcsolatépítés szempontjából is jó lehet – mondja Sam, én pedig összepréselt ajkakkal oldalra pillantok rá. – Talán ma, Benjamin? – pillant át az asztal felett, én pedig ismét bekapok egy szelet uborkát. Ezzel biztos jól fogok lakni, de más nem igazán megy le a torkokon.
Remélem, nem akar maradni, mert igazából rajta múlik a dolog, de én biztos, hogy nem bírok ki még egy kurva napot itt. Már így is túlléptük a komfortzónát, én legalábbis biztosan.

Marilyn Kaminski
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
32
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos/marketinges - General Motors
Hozzászólások száma :
178

Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Endgame   Endgame EmptyPént. Május 10, 2019 5:00 pm




to: Marilyn

- Bocs a késésért… – mormogom, ahogy becsusszanok az asztal mögé. Ők hárman már lent reggeliznek. Nem vártak meg, de valóban, nincs is olyan sok időnk, hétre beszéltük meg a találkozót, és most már hét óra húsz van. Bő egy óra múlva folytatódik a meeting, ami miatt erre a két napra Washingtonba repültünk. És amiben tegnap már majdnem dűlőre is jutottunk az itteni vezetőséggel, de a munka oroszlánrésze azért így is ma vár majd ránk. Azért van még idő kényelmesen megreggelizni.
- Nem történt semmi, Csipkerózsika. Jól aludtál? – fordul felém Vinda, és egy falat tojást csúsztat a szájába. Az ajkai csücskén most is ott ül az a szokásos, huncut és rejtélyes mosolygörbe. Látványosan végigpillant rajtam.
- Remekül. Ezek az ágyak fantasztikusak. Szabályszerűen magukba szívják az embert. Estig tudtam volna fetrengeni rajta. – Mint ahogy a késésem is árulkodik róla. A külsőm és a hangulatom viszont nyomokban azért cáfolja, amit mondok. Nyúzott vagyok. És rettenetesen álmos. Úgy érzem, mintha egy szemhunyásnyit sem aludtam volna az éjjel, pedig lényegében semmi másról nem tudok beszámolni. Este, miután végeztünk a vacsorával, kidőltem, mint egy darab fa, és reggel tértem magamhoz. Kábé egy órámba telt, hogy kikanalazzam magam a takaró alól. Fogalmam sincs, hogy a repülés ütött ki ennyire, vagy az egész napos feszült koncentráció szívott le, de mintha még mindig nem tértem volna magamhoz. Pedig már rendeltem fel a szobámba egy ultraerős kávét. De mindjárt jöhet a következő.
- És ti? – pillantok körbe egy rövid, feltérképező pillantással, mielőtt nekiállnék a tányérom tartalmának. Sam és Vinda nem annyira izgat, de arra már kíváncsibb vagyok, hogy Lyn miért nem jött át felébreszteni. És ha már itt tartunk, miért Sam mellett ül? Most esik le. Direkt nem szokásom Vinda mellé telepedni, mert… nem tud nyugton maradni. Néha még akkor sem, ha szemben van. De most, mire leértem, már kész volt a szituáció. Próbálom elkapni Lyn tekintetét, de egyelőre nem annyira járok sikerrel. Nagyon bele van temetkezve a tányérjába, és az asztallapon lévő telefonját böngészi.
- Jött valami hír? A meetinggel kapcsolatban? – jegyzem meg, félreérthetetlenül rá célozva, de Sam annyira készséges, hogy már válaszol is helyette.
- Semmi lényeges. Csak apró változások – foglalja össze röviden. Várom, hogy még hozzátesz valamit, de baszki, ennyi. Esküszöm, mindjárt plafonra küld három perc alatt. Alapvetően hárman érkeztünk New Yorkból, Lyn, Vinda és én, nagyon szerencsés csoportbeosztás volt, álmaim utazása: a bipoláris exem és a másik exemből avanzsált jelenlegi titkolt viszonyom. Meg is veregettem érte David vállát. De eddig még az apróságokat leszámítva meglepően rendben alakult minden, úgy értem: nem volt látványos katasztrófa.
Azt még nem döntöttük el, hogy este itt alszunk, vagy már utazunk is vissza, ez majd attól függ, mennyire leszünk fáradtak, és hogy meddig is zsibbasztják pontosan az agyunk a soron következő tárgyalásokon, de bárhogy is, a felén már nagyjából túl vagyunk. Sam pedig a washingtoni fogadó bizottságunk, aki az ittlétünk alatt végig velünk tölti az időt, és mindenben a segítségünkre van. Váltottunk már korábban is egy-két mondatot, de ennyi. Nem ismerem a fickót. Az pedig pláne nem tetszik, hogy ha nagyon halványan is, de csapja a szelet Marilynnek. Óvatos, nem viszi túlzásba, de nem tudom nem észrevenni.
- Azaz? – vonom fel a szemöldököm, lényegében még mindig inkább Lyntől várva a választ, de megint Sam szólal meg előbb. Mi lehet ilyen kibaszott fontos?
- Változott a terem, és új ajánlatot küldtek – kavargatja a kávéját sztoikus nyugalommal. Eleve nem beszél sokat, de most mintha még a szokásosnál is szűkszavúbb lenne.
- És ez apróság lenne? – kérdem, majd inkább nekiállok egy gőzölgő virslinek. Már hogy lenne az.
- Marilyn már intézi. – Vagy úgy. Akkor nekünk nyilván nem is kell tudnunk róla. El se tudom dönteni, hogy megnyugtatásul, vagy inkább a késésemnek szóló bújtatott szemrehányásként mondja. De úgy döntök, inkább nem húzom fel magam, mindegy, majd Lyn úgyis beavat. Egyelőre inkább össze kéne pofoznom magam valahogy.
- Inkább igyál egy kávét. Mikor megláttalak az ajtóban, rendeltem is neked egy lórúgásnyi koffeinadagot – szólal meg Vinda. És valóban, mire befejezi a mondatot, már elém is teszi a pincér. – Szerintem szükség lesz még kettőre, úgy negyed óra múlva – adja ki az újabb utasítást a fickónak, mire az bólint, és már el is tűnik.
- Úgy nézel ki, mintha az egész éjjelt végigdorbézoltad volna – mosolyodik el, és rám is sandít a csészéje mögül. – Pedig azért lőtted le a vacsi utáni iszogatást, mert „majd leragadnak a szemeid” – idézi a tegnap esti mondatomat. Igen, valóban úgy voltam vele, hogy nem hiányzik az italozás, a nap végére majd ledőltem a székről.
- És le is ragadtak.
- Akkor lehet, az álmaid voltak túlságosan mozgalmasak – von vállat egy mosollyal. – De én sem ébredtem olyan kipihenten. Marilyn, neked milyen éjszakád volt? – szegezi a kérdést az előtte ücsörgő nőnek. - Remélem, pihentetőbb, mint nekünk.



Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
311

Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Endgame   Endgame Empty

Ajánlott tartalom


Endgame Empty
Vissza az elejére Go down
 

Endgame

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Valahol máshol :: A világban-
^
ˇ