One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Dinner for two

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyMinnea Mitchell
Today at 11:13 am



Kono Kalakaua

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyKono Kalakaua
Today at 9:21 am



Activity Check (09.17-10.01.)

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyRhydian Vaughan
Today at 9:15 am



Munkahelylista

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyAurora Cabot
Today at 8:03 am



Foglalt vezetéknevek

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyAurora Cabot
Today at 7:59 am



Foglalt keresztnevek

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyAurora Cabot
Today at 7:59 am



Avatarfoglaló

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyAurora Cabot
Today at 7:58 am



Work through the night - Myna & Rea

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyMarissa Grey
Today at 6:44 am



Aurora Cabot

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyMillie Crawford
Yesterday at 11:50 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 36 felhasználó van itt :: 13 regisztrált, 0 rejtett és 23 vendég :: 2 Bots

Aurora Cabot, Bailey E. West, Cassia Tierra Diaz, Jess H. Song, Kim Tae Oh, Kono Kalakaua, Minnea Mitchell, Saya Manoban, Seena de Felice, Sofia I. Basora, Valentina Delon, Veronica J. Rhodes, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 #abraham lincoln high school || #baeandhermother

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: #abraham lincoln high school || #baeandhermother   #abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyKedd Júl. 30, 2019 2:26 pm



to my mom

A magánélet szentsége. Valami, amit anya biztos sokszor hall a bíróságon, otthon viszont lényegében semmi veszi azt. Kis túlzással nem léphetem át senkivel se anélkül a küszöböt, hogy ne kéne hosszasan kérdésekre válaszolnom, miután az illető elment. Nicole pont ezért nem is jön már át, mert belefáradtam abba, hogy anya első kérdése, miután kiengedtem őt, az, hogy: mire akart már megint rávenni?
- Ez már nem a középkor anya, nem kell nyakig begombolkozva feszengeni egy drága étteremben, ahol még csak jól sem laksz – magyaráztam neki mosolyogva. Valahogy így képzeltem el az idősebb korosztály randijait. Kicsit ironikus, hogy a randit idegennek érzi, de apával simán összejár a hátunk mögött, mintha csak kamasz lenne, aki titkolja a fiúját a szülei előtt. – A zsánered? – pillantottam rá meglepve, majd elmosolyodtam. -  Na és hol marad a belsőértékek fontossága? – csak húztam őt, tudtam, vagyis legalábbis sejtettem, hogy mire céloz. Csúnya ilyet mondani, de egy anyához hasonló nő megengedhette magának azt, hogy több elvárása legyen egy pasi felé, mint egy kevésbé vonzó, vagy kiszolgáltatottabb helyzetben lévőnek. Ez persze nem jelent semmit, mert anya elvált, és a zsánere a volt férje, úgyhogy … lényegében hiába engedhetné meg, hogy több elvárása legyen, nem igazán van. Már azt leszámítva, hogy apa kapja össze magát, de őszintén szólva, néha én se tudom eldönteni, hogy apa épp mennyire törekszik erre.
- És szerencsét hoz, ha madár tojik rád, tudom. De csak azért mondják, hogy ne érezd magad olyan rosszul miatta – sóhajtottam fel. A jóból keveset adnak is ilyesmi. Főleg annak fényében, hogy egész magas, és az átlagot nézve anya is, míg én elég alul méretezettre sikerültem. Persze, a suli orvos is mindig megjegyzi, mikor a magasságom méri, hogy ne aggódjak, fiatal vagyok és még van időm, de annyit hazudta már ezt, hogy könnyű átlátni a mosolyán, mert belefáradt már ennek a hamis bizonygatásába.
- Alig pár perce, anya – jegyeztem meg, továbbra is furcsállva a dolgot, de … talán ez a felkészítés a végzős évemre. Valószínűleg ki se fogok látni anya karjai közül, annyit fog ölelgetni majd. – Szóval ő támogatná? – cukkoltam tovább anyát vigyorogva, de aztán valamivel komolyabb képet vágtam, jelezve, hogy egyébként értettem a célzást.
- Több százan vagyunk anya. A jövőnk nem ugyanannyira érdekli a pályaválasztási tanácsadót – vontam meg a vállam beletörődve. Talán mérgesnek kellett volna lennem emiatt, de nem igazán ment. Elvégre, engem se egyformán érdekel mindaz, amit tanulunk. – Az igények is változnak. Dorothy Andrews például havonta változtatja a terveit, míg Oliver Brown azóta állatorvos szeretne lenni, hogy megszületett. Nem olyan könnyű a munkája, mint elsőre tűnik – ezt mondjuk egy szülő biztos nehezebben látja be, elvégre, az ő gyerekének jövőjéről van szó. – Sokan pedig úgyse mennek majd egyetemre – tettem még hozzá, aláhúzva a mondandóm. A tanárok többsége persze megjegyzi hébe-hóba, hogy megéri egyetemre járnunk, de ők is odajártak, és mire mentek vele, igaz? A fizetésük nem túl jó, cserébe az őrületbe kergetik őket minden nap és finoman szólva is kevés a tisztelet az irányukba. Kétlem, hogy egyetemre mennének, ha visszarepülhetnének az időben.
- Naná, a foci meg úgy a sport amúgy is több embert érdekel, mint a tanulás – nálunk szinte biztosan, de van egy olyan érzésem, hogy ez később sem változik. A folyosókon sétálva egész gyakran kapok el olyan beszélgetésfoszlányokat, ahol a tanárok valamilyen meccsnek az eredményéről beszélnek, vagy valamelyik játékost ajánlanák be a pokolba a rossz teljesítménye miatt.
- A szüleik nem tudják fizetni, vagy nem kapnak ösztöndíjat. Ha mindenkit felvennének, mindenki egyetemre járna, nem? – már csak a hatalmas bulik miatt is. Tippelek, sose voltam egyetemi bulin, de Nicole elbeszélése alapján elég durvának tűnnek.  Az elit egyetemek azért elit egyetemek, mert kevés ember kerül be oda – és még van pár tényező, de a leegyszerűsített verzióm így szól. Elég sokan jelentkeznek minden évben és meglepne, ha az elit egyetemekre bejutottak százalékos aránya kiugró lenne.
- Igazad van – vallottam be vigyorogva. – Könnyebb velük, mikor még a gondolataik tőmondatokból állnak – olyankor aranyosak, könnyű kitalálni, hogy mit szeretnének. Mikor azonban már tudnak összetetten gondolkodni és van saját akaratuk, akkor borzasztóan idegtépők tudnak lenni, és ez Charlie-ra is igaz, ahogy gondolom rám is az volt.
- Na és a hadi tudósító? – teszek rá még egy lapáttal. Persze, tudom, ha anyán múlna, akkor a világ legbiztonságosabb szobájában üldögélnék és semmi olyat nem csinálnék, amivel egy kis esélye is van annak, hogy veszélybe sodorhatnám magam.
Figyelmesen hallgatom anyát, miközben beszél. Nem igazán szokott az apjáról beszélni, ahogy a nagyi sem. Azt persze tudtam, hogy nem ők voltak a boldog házassági családmodell reklámarcai, ahogy apáék sem. – Ezért váltál el apától is? Miattunk? – kérdeztem egyet hirtelen, felé pillantva. Vajon, ha Charlie és én nem lennénk, akkor anya még mindig gyűrűt hordana az ujján és próbálná rávenni apát arra, hogy legyen jobb?
- Örülj neki, hogy nem egy gorilla vajúdik. Biológia órán végig néztük, ahogy egy ló szül – ha az volt Mr. Dutch terve, hogy már most megutáltatja velünk a szülés gondolatát, akkor sikerült neki. – Olyan volt, mint egy ördögűzés. Szülészeten biztosan nem fogok dolgozni – ezt teljesen egyértelműen kitudtam jelenteni, ahogy vetettem egy pillantást a tévé felé én is. Ha sok mindenben nem is, ebben egészen biztos vagyok. - Az ő PR részlegük nem épp a legjobb - mosolyodtam el, levonva a következtetést abból, hogy az emberek többsége anyával osztozott a reakciójában.
- Ha olyan helyre mennék, amit te nem akarnál, attól még ... tudod, támogatnál? Nem úgy értem, hogy pénzzel, hanem minden másban. Na jó talán anyagilag is - anélkül elég nehéz lenne, ösztöndíj ide, vagy oda. - Azt szeretném, ha ... tudod, nyomot hagyhatnék. Mint ti apával. Valami fontosat csinálni, amivel segíthetek másoknak és jobbá tehetem a dolgokat - szóval igen, szuperhős szeretnék lenni. Tudom, hogy ez milyen hülyén hangzik és azt is tudom, hogy mindenki valami ilyen munkáról álmodozik. Tudom. - Mit érzel, mikor megnyersz egy ügyet és lezárod vele mások életének a fájó részeit? Valami olyat akarok én is - anélkül, hogy tudnám milyen is az. Csak annyit tudok, hogy szeretnék nem a szürke hétköznapokban dolgozni. Igen, azt hiszem ezt akarom. Nem beleragadni az általános dolgokba, hanem épp ellenkezőleg.

•  #abraham lincoln high school ||  #baeandhermother 2624752903    • 1025

Bailey E. West
Diákok
Play by :
Sabrina Carpenter
Kor :
16
Foglalkozás :
középiskolai tanuló
Hozzászólások száma :
36

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: #abraham lincoln high school || #baeandhermother   #abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyHétf. Júl. 22, 2019 6:42 pm



Elmélázva figyelem a lányom, ahogy egyesével megtölti a kis dobozt süteményekkel. Nem azt mondom, hogy rossz testvérek lennének, mert nem azok, de Bailey pont abban a korban van, amikor már úgy érzi, a húga kullancsként tapad rá. Így jobbára csak estéként látom őket együtt, amikor jut egy kis időm arra, hogy leüljünk megnézni valamit a tévében. Azt is inkább a kisebbikkel, mert a nagyobbik el van foglalva a saját kis világában. És ez így van rendjén, igaz?
Meg kell változnom, engednem kell a szorításból, mert kezd elfáradni a kezem. Rossz irányba haladok és a végén ott kötünk ki, ahol nem akarok. A bíróságon, valami pitiáner bűntett kellős közepén, ahol azt kell bizonygatnom, hogy a gyerekem valóban rendes, tisztességes, kötelességtudó gyerek és csak rosszkor volt rossz helyen.  
-Ne így térképezd fel a biológiát. – Nyilván tudja, hogy viccelek és azt is, hogy számtalanszor figyeltem ki a konyha ablakból, kivel jön haza esténként. Minden anya tudni akar a lánya szerelméről, sértve érezném magam, ha netán nem mesélne róla. Akkor meg pláne, ha az apja előbb szerez róla tudomást és még csak hajlandóságot sem mutat afelé, hogy közölje velem.
-Tudod, hogy nem megy nekem a randizás. – Legalábbis az igazi, vacsorázós, beszélgetős randizás. Bell-el sem épp egy sznob helyen ismerkedtem meg és akkoriban még sokkal közvetlenebb és fesztelenebb voltam, könnyebben ment a flörtölgetés néhány korty alkohol után. Vad voltam és betörhetetlen, anyám mindig ezt mondta rólam. De anya lettem és feleség, átértékelődött minden.
-Mr Dutsch pedig egyáltalán nem a zsánerem, szóval jobban tennéd, ha odafigyelnél az óráira és nem kínoznád nagyanyád a fogadóórákkal. – Szélesebbre húzódik a mosolyom, ugyanakkor a parfüm és a sütemények illata felkavarja a gyomrom. Soha többet nem eszem annak a szerencsecsomagnak a főztjéből. Ha túlélem a mai napot, holnap esküszöm az lesz az első dolgom, hogy elveszem tőle a karácsonyra kapott receptkönyveket. Marhaság volt azt venni Peter-nek, azt hiszi magáról, ő a német Jamie Oliver.
Az aggódás részét nem kívánom kommentálni. Egyrészt, mert igaza van, másrészt pedig teljeséggel lehetetlen nem aggódni a gyerekedért. Ezt csak akkor fogja megérteni, ha már neki is lesz csemetéje. Remélem úgy tizenöt év múlva körülbelül, addigra felkészült leszek a nagymama szerepre. - Ne mondj ilyeneket Bailey. Tudod, jóból keveset adnak. – Eleanor Mainville sokszor nem állt a helyzet magaslatán, ha a nevelésemről volt szó és inkább hagyott sodródni az árral, hogy utána azt mondhassa, én megmondtam, hogy nem lesz jó ötlet. De soha, egy percre sem mondta, hogy értéktelen vagyok.
Bailey nagyon hasonlít rám, már ami a külsőségeket illeti, mert bizony ugyan olyan makacs és önfejű, mint az apja. Sosem hagynám, hogy úgy érezze, nem ér annyit, mint bárki más.
Minden bizonnyal a pokol kénköves bugyrába kíván, amiért megint ölelgetem, de az anyák már csak ilyenek. Még az sem számít, ha rajtunk kívül több tucat család nézelődik a zsúfolt épületszárnyban. -Semmi bajom, csak olyan régen öleltelek magamhoz. – Gyenge kifogás azzal takargatni a kitörő könnyeimet, hogy régen volt közöttünk bármilyen interakció is. - Mé egyszer ne említsd ezt a sztriptízes dolgot. Mintha csak apádat hallanám. – Égnek emelem a tekintetem, élénken él bennem a nap, amikor lebuktunk Bailey előtt. A beszélgetés a nyugdíjazásáról, meg a további terveiről. A sztripperkedés, mint családi vállalkozás nem fér bele a rólunk kialakult képbe.
-Nem beszélgetnek veletek az órákon erről? Úgy értem, biztos van olyan ember ebben az átkozott iskolában, akinek az a dolga, hogy feltérképezze a diákok igényeit. Ez mind szép és jó, ami itt van,… – Mutatok körbe, talán túl nagy vehemenciával, mert néhány arra sétálót sikerül jól mellkason vágnom. - …de nézd meg, az össze felsőoktatási intézmény gusztustalanul rámenősen ajánlja magát. Holott, szinte bármelyik egyetemre is mész, elismerik a diplomád. – A munkámból kifolyólag, sokszor nekem is negédesnek és bájosnak kell tűnnöm, de az itt eltöltött fél óra után konkrétan rosszul vagyok. Amihez hozzájárul az erős hányinger és fáradtság, de kitartok. Néhány mély, tisztító levegő és minden rendben lesz. - Szeretem apátokat, mert ha ő nem lenne, ti sem lennétek. – És ennyivel lezártnak tekintem az ex-férjemmel való kapcsolatomat. Nem a gyerekek dolga, hogy aggódjanak a szüleikért vagy tudjanak a köztük zajló eseményekről. Bár, miután tudomást szerzett rólunk, akár meg is beszélhetném vele.
-Már jól vagyok, semmi baj szívem. Azért elvisszük, nem biztos, hogy romlott. – Elképzelhető, hogy csupán az én gyomrom nem bírja. Az elmúlt napokban elég furcsán éreztem magam, lehet összeszedtem valami vírust az irodában. A minap Catherine panaszkodott, hogy az ikrei úgy lebetegedtek, hogy néhány napot a gyerekosztályon töltöttek a kórházban.
-Ennél is többen? – Szalad ráncba a homlokom. Nehezemre esik elviselni a bíróság előtt kialakult kisebb média tömeget, ha épp olyan ügyben dolgozom, ami nagyobb figyelmet kapott. Ami azt illeti, engem sem igazán csípnek az újságírók, az esetek többségében levegőnek nézem őket.
Igyekszem felvenni vele a tempót, ahogy átfurakodunk a tömegen, de nem túl könnyű tűsarkú cipőben masírozni. - Ühümm, szóval nem fognak bejutni. Miért is? – Szeretnék beszélni vele erről. Szeretem hallgatni az okfejtéseit, a logikus érveléseit. Annyira hasonlít rám…
-Óvodában. Inkább ott, az iskolában szerintem kinyírnád a kölyköket. – Elnevetem magam, emlékszem mennyire gyűlölte, amikor egy hosszúra sikeredett tárgyalás alkalmával megkértem, segítsen a húgának a házifeladat megírásában. Nem rángathattam mindig hozzánk anyát. - Megértettétek egymást Charlie-val, amikor még kicsi volt, most meg... háááát.
Hirtelen azt sem tudom, hol áll a fejem. Egymás után jönnek az ötletek,  egyik szakma a másik után és nehezemre esik értelmes választ adni a kérdéseire. - Az óvónő és az ápoló még egész közel áll egymáshoz, de az oknyomozó riporterrel már áteveztünk más vizekre. – Rossz beidegződés. Az évek alatt felgyülemlett szarságok miatt egyenesen megtiltanám neki, hogy az apja után menjen, de nyelek egyet és nem szólok semmit.
Könnyebb arról beszélni, miért lettem ügyvéd. Igaz, nem tündérmese és nincs benne happy end, de hátha segítek neki azzal, ha elmesélem a történetem. - A nagyapád nem volt igazi apa típus. Nem volt kedves és szerethető. Kicsi voltam és nem sokra emlékszem. Csak a veszekedésre, arra, hogy nagyanyád sír. – Mély levegő. - Szóval szerettem volna segíteni az olyan embereken, akik nem mernek kilépni egy rossz házasságból. A gyerekek motiváltak. Mert ők sínylik meg a legjobban. – Eltűrök egy kósza tincset a füle mögé. Csak remélni tudom, hogy ők nem törtek meg annyira lelkileg a válás után, mint én.
-Nem mondod komolyan, hogy egy komplett szülést nézek azon a tévén? – Jobbnak látom, ha témát váltok és nem lombozom le a gyereket. Oldalra billentett fejjel nézem a néma műsort…
Bassza meg, késik a menzeszem.



végre itt vagyok #abraham lincoln high school ||  #baeandhermother 1404455205


Lilia E. Mainville
Hivatal
Play by :
ms natalie dormer
Kor :
35
Foglalkozás :
lawyer | psychologist of children
Hozzászólások száma :
35

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: #abraham lincoln high school || #baeandhermother   #abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyCsüt. Júl. 04, 2019 3:50 pm



to my mom

Hümmögve bólogattam. Nem voltam életemben még egyetlen tárgyaláson sem, de azt tudom, hogy mindegyik elszokott húzódni. A honnan kérdésre pedig a válasz egyszerű: anya szinte mindig túlórázott.
Nem ellenkezve, mikor anya húzni kezdett magával. Tudom, hogy anya szép, és a környezetemben ezt szinte folyton meg is erősítik, de ettől még megpróbálhatnának mások leplezni, hogy a magánéletük sivár, mint a sivatag. Legalább csukott szájjal nyáladzanának. Főleg egy iskolában, mikor ott áll az ember mellett a lánya.
-Jó ötlet – pillantottam anya felé, majd a pult szélén lévő kis dobozt magamhoz vettem, és mindegyik fajtából tettem el egyet. – Hát öhm … - kezdek bele, de itt el is akadok. Nehéz ezt a megfelelő szavakkal még jobban kifejteni, de úgy tűnik nem is kell, mert anya reakciója nehezen félreérthető. – Még nem jártam ide akkor – mosolyodtam el. Nem, mintha megfordult volna a fejemben, hogy egyébként jelentkeznék. De anya arcát látva megérte megemlíteni. – Pár száz évvel ezelőtt a pápa ugyanezt mondta, mikor fizikát, kémiát akartak tanítani … -  jegyeztem meg vigyorogva. Nem tudom elfojtani, úgyhogy inkább meg se próbálom.
- Mert azt szeretnéd, hogy a lányod biológia beadandókkal szenvedjen? – pislogtam felé ártatlanul. Csak vicceltem, de azért tényleg hálás lennék, ha örökre mentesülnék a gimnazista lét ezen kínja alól.  
Meglepve, de mosolyogva pillantottam anyára, mikor nevetni kezdett. Nem azt mondom, hogy az anyának nincs humorérzéke, de amennyit aggódik (plusz feleslegesen vitatkozik velem) és dolgozik, néha elfelejtem, hogy tényleg jó humora van. – Szegény Mr. Dutsch. Inkább kérnéd meg apát, hogy intézze el, minthogy randizz vele – jegyeztem meg, elég átlátszó kísérletet téve, hogy úgy tűnjön, mintha együtt éreznék a biológia tanárommal. Egyébként, tényleg elég jó esélyünk lenne megúszni egy gyilkosságot. Anya ügyvéd, apa rendőr, ha ilyen családi háttérrel nem tudnánk elsikálni egyet, az már szinte szégyenre adna okot.
- Az aggódás részéhez már most hozzá vagyok szokva – lopva pillantottam felé. Nem tettem hozzá, hogy ezt általában feleslegesen teszi, mert ez is felesleges lenne. Ebben eddig se jutottunk dűlőre. – De igazad van, begyógyszerezve aligha repülhetnék – csóváltam meg a fejem lemondón, de ez csak anyának szólt. Belül inkább megkönnyebbültem, hogy ténylegesen nulla az esély arra, hogy én repülőt, vagy bármi mást vezessek odafent. – Légiutaskísérőként sokat utazgathatnék, bár … -  hirtelen eszembe jutott, hogy itt is akad egy nem éppen könnyen kiküszöbölhető akadály. – szerintem nem ütöm meg a szintet – a kézfejemmel lifteztem a fejem felett, jelezve, hogy mire is gondoltam. Alacsony vagyok.
Még szerencse, hogy van legalább két évem eldönteni, hogy merre tovább. Persze, a nevesebb egyetemeket mindenki ismeri név szerint, és mindenki oda is szeretne menni, csakhogy a legtöbbeknek nem jön össze. Ráadásul sokan más államokba mennek inkább, de nekem még most elég furcsa a gondolat, hogy New Yorktól messze éljek és tanuljak. Itt nőttem fel, ha nem is az egész várost, de Brooklynt elég jól ismerem, néha elég idegennek is érzem magam a város más részeiben.
Nem vagyok felkészülve arra, hogy megint magához szorítson, ma már másodjára, úgyhogy szinte rongybaba módjára csüngök a kezei között. – Oké … mi van veled, anya? – kérdeztem kissé furcsállva, de kíváncsian az ölelésébe zárva még mindig. Már így is sokszorosan túlléptük a havi ölelések számát, úgyhogy valaminek állnia kell a háttérben.
Megköszörültem a torkom, és megigazítottam a blúzom, mikor elengedett. Csak egy gyors pillantást vetettem a körülöttünk állók felé, de mindenki inkább a saját dolgával volt elfoglalva, semmint anya meglepően erős és hirtelen érzelmi kitöréseivel.
- Csak vésztartaléknak gondoltam, ha sztriptíztáncosként nem jönne össze Las Vegas-ban – vontam meg a vállam, mosolyogva pillantva anyjára. A családi támogatásnak valószínűleg ez is a határán kívül esne, igaz?
- Na jó, de … kissé fura, tudod? Pár év gondolkodás után eldönteni, hogy mit akarok egész életemben csinálni, ez olyan … mint az orosz rulett – sóhajtottam fel a prospektust lapozva. Persze, vannak, akik tíz éves koruk óta tudják, hogy mik akarnak lenni, és nyolcévesen én is kitartottam amellett, hogy hercegnő leszek, de az álmok törékenyek. – Apát is szeretted, hiába voltál sokszor ideges rá – pillantottam fel rá a lapok mögül. Vagy a múlt időt felesleges használom? Úgy tűnik az emberek azokat a dolgokat és embereket szeretik a legjobban, amik miatt a leginkább idegeskednek. Ami azért ironikus.
- Rosszul vagy? – pillantottam kissé aggódva anyjára, majd megráztam a kezemben lévő dobozt, ami tömve volt süteménnyel. - Akkor ezt inkább tegyük vissza? – én csak pár harapást ettem, nem éreztem semmi furcsát utána, de ha anya igen, inkább hagyjuk itt, nem szeretném, ha Charlie ezek miatt lenne később rosszul.
- Ez semmi, rangadókon legalább kétszer ennyien vannak – jegyeztem meg, anya csuklója köré fonva az ujjaim, hogy vezessem őt a hátrébb sorolt egyetemek standjai felé, ahol kevesebb volt az ember. – Mindenki a Yalere, Princetonra, Harvardra, Columbiára, Stanfordra akar bejutni – sorolhattam volna még a nevesebb egyetemeket, de felesleges lett volna. – De nem fognak – láttam egy felmérést nem olyan rég a tavalyi statisztikákról és a jelentkezőnek csak a töredék része tudott bejutni ezek közül valamelyikre. Nem elég jónak lenni már, az kevés.
- Tényleg? Óvodában, vagy inkább iskolában? – kíváncsiskodtam, ahogy forogtam a tengelyem körül, nézelődve a plakátok és standok sűrűjében. Annyi alternatív jövő sorakozott fel hirtelen előttem, hogy kezdtem bepánikolni. Nyugi, Bae, végül is, csak az életed hátralévő részéről kell majd döntened…
- Ez is jól hangzik, nézd – mutattam az egyik stand melletti asztalra kihelyezett papírok felé. – Oknyomozó újságíró. Kicsit veszélyesnek hangzik – tettem aztán hozzá, ahogy tovább olvastam. Van egy olyan érzésem, hogy az átlagéletkor sem túl magas köztük, de ezt persze érthető okokból nem reklámozzák. – Mit szólsz az ápolóhoz? Tényleg olyan lehet, mint a sorozatokban? – kérdeztem mosolyogva. Van egy olyan érzésem, hogy a válasz erre a kérdésre is az, hogy nem. Pedig annyi Grace Klinikát néztem, hogy az egyetem egy részét is kihagyhatnám.
- Te honnan tudtad? Miért pont ügyvéd lett belőled? – pillantottam anyára, visszaejtve a szórólapot az asztalra. Végül is, anya szereti azt, amit csinál, és jó is benne. Infót gyűjteni pedig arról, hogy mi alapján érdemes dönteni, nem ártana. Van még időm, tudom, de lehet jobb lenne, ha tudatosan készülnék és nem az utolsó pillanatban jutnék döntésre, ugye? Nem, mintha mindent előre ki kéne találni, de most talán … jobb lenne előbb, mint később. Mégis mikor a legalkalmasabb az embernek a jövőjéről dönteni? Létezik egyáltalán jó időpont?

•   szuper lett #abraham lincoln high school ||  #baeandhermother 2624752903    • 1040

Bailey E. West
Diákok
Play by :
Sabrina Carpenter
Kor :
16
Foglalkozás :
középiskolai tanuló
Hozzászólások száma :
36

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: #abraham lincoln high school || #baeandhermother   #abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptySzer. Jún. 26, 2019 2:31 pm



Való igaz. Túlöltöztem. Kilógok a sorból és kezdem úgy érezni, hogy minden szem rám tapad. - Elhúzódott a tárgyalás, nem értem volna ide időben, ha még hazaugrok. – Magyarázom, le sem véve a szemem az előttem álldogáló, pocakos, félig kopasz férfiről. Sokszor elgondolkodom azon, hogy a volt férjem tartja ilyen jól magát, netán a szesz konzerválja az öregedés gátló sejtjeit, vagy egyszerűen a genetika az, aminek köszönheti a sármját. Talán a három egyvelege, de az biztos, hogy messze veri a korabeli pasikat. - Sétáljunk egy kicsit arrébb, kezdem kellemetlenül érezni magam. – Enyhén, de határozottan indítom útjára a karjánál fogva. Mindegy merre megyünk, csak vegyüljünk el a tömegben. Gondolhatná az ember, hogy az évek során hozzászoktam ahhoz, hogy minden szem rám szegeződik a bíróságon, de ahogy belépek a terembe, átszellemülök és nem érdekel, ha bámulnak, hogy összesúgnak a hátam mögött. De most a lányommal vagyok. Egész más a helyzet.
-A húgodnak vihetnénk haza néhányat. – Lépkedek mellette, szemügyre véve a sütemény kínálatot. Jómagam az émelyítő, ragacsos, krémes édességekért rajongok, szinte már érzem az ízét a számban. – Hogy érted, hogy a felnőtt filmes szakmát? – Kérdezek vissza, válogatok szememmel a sütik között, némelyik már a nevemet is skandálja, mire leesik az imént hallott kis monológ. - Ugye te nem jelentkeztél?! -  Sandítok rá, immáron kezemben a legkrémesebbel. - Egyáltalán, hogy juthat valakinek az eszébe az ilyet behozni egy iskolába. – Fortyogok magamban, a számban forgatva az első falatot. Mennyei az íze, citromos, vagy talán lime-os és valami egész különleges aroma, amit nem tudok hova tenni.
Megforgatom szemeimet Mr Dutsch neve hallatán. Amióta a lányok iskolába járnak, pontosabban, amióta tanítja Bailey-t, azóta szinte levakarhatatlanul próbál a kedvemre tenni. Az egész odáig fajult, hogy anyát küldöm fogadóórákra, mert nem bírok vele eltölteni egy percet sem. A szülői értekezlet más, ott rajtam kívül vannak még legalább tízen. De a fogadóóra… anya kedveli, szerinte értelmes fickó és jó meglátásai vannak a lányomról. Ezek szerint Bae nem így érzékeli. - Szerinted miért nagyanyád jár helyettem fogadóórára?! – Hüvelykujjamat ajkaim közé veszem és szolidan tisztára nyalom. - Légy tisztelettudó és talán leszáll rólad. Ha nem, apád elintézi. – Elnevetem magam, azóta először, hogy beléptem az épületbe. Szeretném, ha működne a kapcsolatunk. Én ennyi idősen tudtam, mivel akarok foglalkozni hátralevő életemben, de nem sürgetem. Nem irányítom egyik standtól a másikig.
Szép lassan követem a tömegben, óvatosan a kukába túrva a süteményt. Borzasztóan kellemetlen mellékízt hagyott a számban. A gyomromat hirtelen a torkomban érzem, nagy levegőt kell vegyek, nehogy kidobjam a taccsot a terem közepére. - Kislány korodban még a kocsit is összehánytad, ha nem kaptál abból a spéci tablettából. Vajon a repülést bírnád? Meg aztán, minden áldott nap aggódnék érted… – Ami nyilván az idő előrehaladtával elmúlna, de z elején biztos az idegeire mennék a túlzott féltésemmel. - Nem hiszem, hogy katonai iskola kell hozzá. Szerintem elég egy képzés, maximum két év és máris lehetsz légiutaskíséről. – Mély levegő Lilia, tegnap sikerült megúsznod a napot hányás nélkül. Meg az azelőttit is. Valami nem esett jól. Biztos Peter rákos tésztája, amit rám tukmált az irodában. Nem szeretnék semmiféle mérgezést kapni.
Megállok a plakát előtt. Egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyom. Bármit is választ majd, végtelenül büszke leszek rá. Erről biztosítani is fogom. Ha eljön az ideje. Bólogatok kérdésre, jobbnak látom, ha nem nyitom szóra a számat. Még nem szavak, hanem valami egész más hagyná el. Veszettül elfogyott a levegőm, elnyomok egy ásítást és megfogadom, hogy ha törik, ha szakad, ma időben lefekszem.
Kénytelen vagyok beszélgetni, nem játszhatom a némát, miközben a gyerekem a jövőjével kapcsolatos dilemmákat oszt meg velem. Repes a szívem, amiért kérdez és kíváncsi a véleményemre. Elmosolyodom, magamhoz ölelem – tudom mennyire nem szereti, ha nyilvánosan teszem -, szentimentális érzések törnek fel belőlem. A minap elsírtam magam egy mosópor reklámon. A bájosan megrajzolt figurák olyan édesek voltak. Nem bírtam ki könnyek nélkül. Most sem bírnám, ha nem pillantanék körbe. Tiszta hülye vagyok
-Nagyanyád sok mindent mond, de ebben igaza van. – Elengedem, érzem, hogy kínos számára ez a hirtelen jött összeborulás. Egy héttel ezelőtt még azzal fenyegetőzött, hogy az apjához költözik. Mérgemben az összes holmiját bezsákoltam és a bejárati ajtó mellé tettem. - Ha nem akarsz egyetemre menni, senki sem fogja erőltetni, de kérlek ne a felnőtt filmezés legyen az elsődleges terved. – Elmosolyodom, valószínűleg elsüllyednék szégyenemben, ha viszontlátnám egy „olyan” filmben. Ahhoz túlságosan is okos, intelligens és talpraesett.
-Azt válaszd, ami tetszik. Én szeretem a munkám, még ha néha ideges is vagyok miatta. – Olykor nehéz nem gondolni arra, mi zajlik a bíróság falai belül. Kívülről könnyű okosnak lenni, azt mondani, hogy ne vidd haza fájdalmat, a keserűséget, amit látsz.
-Az süti biztos romlott volt. - Jegyzem meg halkan, hogy csak ő hallja. Igaz, már elmúlt a hányingerem, de egy darabig egyetlen krémes, habos édességet sem akarok látni.
-Nézzünk szét arra hátrafelé is. Nem bírom ezt a tömeget. - Mindenki a nevesebb, ismertebb iskolák részlegénél érdeklődik, konkrétan egymás lábát tiporva. - El tudnálak képzelni gyerekek között. - Vetem fel az ötletet, ahogy közelebb érve, kirajzolódik szemem előtt egy óvoda bájos, színes, feldíszített standja.




végre itt vagyok #abraham lincoln high school ||  #baeandhermother 1404455205


Lilia E. Mainville
Hivatal
Play by :
ms natalie dormer
Kor :
35
Foglalkozás :
lawyer | psychologist of children
Hozzászólások száma :
35

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: #abraham lincoln high school || #baeandhermother   #abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptyKedd Május 14, 2019 10:08 pm



to my mom

Mi akarsz lenni, ha nagy leszel? Az ominózus kérdés, amit mindenki megkapott már. Nem tudom, hogy mindenki úgy is érzi-e magát, mint én, de van egy olyan érzésem, hogy igen. Azt várják tőlem, hogy már rögtön a gimnázium elején kitaláljam, hogy mi az, amit csinálni szeretnék az életem hátralévő részében, ez pedig eléggé stresszel engem. Akkor is, ha ez nincs kőbe vésve, csak tanácsadás … viszont akkor miért veszi mindenki olyan komolyan? A szülőknek és tanároknak ez talán fontosabb is, mint nekünk. Hogy úgy érezzék van kézzel fogható eredménye annak, amit csinálnak. A szülők pedig okkal, vagy ok nélkül, de úgy érezhetik, hogy ambiciózus gyerekeket neveltek.
Megpróbáltam anyát lebeszélni arról, hogy itt legyen, azzal érvelve, hogy úgy is lesz majd még azelőtt is, hogy elvégezném a gimit, de esélyem sem volt. Az, hogy ő itt lesz, valószínűleg a születésem pillanatában eldőlt, úgyhogy beletörődtem és nem ellenkeztem. Fáradt voltam az utolsó órám végére, de akármennyire is korainak és ijesztőnek gondolom ezt hirtelen, azért izgatott is voltam miatta. Szórakoztató eljátszani a gondolattal, hogy mi lehetnék. Jobban belegondolni pedig utána ijesztő. Azt hiszem ezt hívják egyensúlynak.
Mikor kiléptünk az osztályteremből már minden tele volt szülőkkel, nagyszülőkkel és persze diákokkal a standok, szórólapok, ilyen-olyan szakmákat és egyetemeket hirdető plakátok sűrűje közepette. – Menj csak, én megvárom anyát – ráztam meg a fejem, mikor Nicole megpróbált a kijárat felé húzni. Ő pontosan tudta, hogy mi akar lenni, nem érezte, hogy szüksége van erre az egészre. Hogy emiatt irigyelnem kéne, vagy sajnálnom, azt nem tudtam eldönteni. – A jövőmről van szó, igazi anya-lánya program – magyaráztam mosolyogva, mikor a kissé értetlenkedő arcát láttam. Anyának és nekem mostanában nincs sok közös programunk, ezt Nicole is tudta.
Ide-oda lépegetve keringtem, odaköszönve néhány ismerősnek és a szüleiknek is, akik olyan elégedett és magabiztos mosollyal pásztázták a folyosót, hogy megsajnáltam a gyermekeiket. Szóval így néz ki, ha valakinek előre eldől a sorsa?
Már éppen azon gondolkodnék, hogy felhívom anyát, mikor széles mosollyal az arcán egyszer csak előbukkant a tömegből, ami a főkapun áramlott be. Még elcsíptem a mellettem álló anyuka rosszmájú pillantását, mielőtt anya közelebb ért volna és se szó, se beszéd, megölelt, mintha csak a játszótérre jött volna értem évekkel ezelőtt. – Szia – mosolyodtam el, amiből ő sokat így nem láthatott, mert viszonoztam az ölelést, habár nem azzal a hévvel, mint anya. – Kicsit túlöltöztél – jegyeztem meg, mikor elhúzódtam tőle és gyorsan végigpillantottam rajta. Én már hozzászoktam, a bíróságokon meg kell adni a módját, az itteni szülők többsége viszont, akárcsak a mellettünk álló anyuka is, inkább csak furcsállva nézte anyát. Vagy inkább irigykedve?
- Hááááát – nyújtottam el a szót bizonytalanul. Egyszerűbb lett volna simán csak nemet mondani. – Itt a művészeti blokk kezdődik, azt hiszem. Nem annyira az én világom – vontam meg a vállam. Ebben azért majdnem biztos voltam. Szerettem rajzolni, de annyira jól azért nem megy, hogy ebből is kockáztassam meg a megélhetésemet. – Tudod, oda mehetünk venni pár darabot, ha szeretnél – pillantottam anyára, megeresztve egy halovány mosolyt, ahogy megindultam a sütemények felé. Nem mondom, hogy menthetetlenül édesszájú vagyok, de szerencsés genetikát örököltem, hogy ne kelljen aggódnom miatta. Az egyöntetű vélemény az, hogy anya gyönyörű, apa pedig halhatatlan. Genetikai jackpot! – Mesélték, hogy pár éve titokban nem csak a színjátszást hirdették, hanem – na ezt próbáljam meg valahogy szépen megfogalmazni – a felnőtt filmes szakmát is. Kísérleti szaknak szánták, de nagy volt a túljelentkezés – meséltem, útban a sütemények felett, jót mosolyogva még most is a sztorin. Gabe mesélte, hogy szinte az egész iskola ott állt sorba. Még, hogy nem vagyunk elég haladószelleműek!
- Az orvosi blokkot is megnézhetnénk – vetettem fel az ötletet, harapva egyet az egyik süteményből – Mr. Dutsch is arra van. Megadhatnád neki a számod, akkor tuti nem kéne többet biológiai beadandókat írnom. Lacey anyja randizott vele, Lacey pedig azóta alig jár be. Mr. Dutsch téged is nagyon kedvel, nagyon szomorú volt, hogy múltkor a nagyi jött a fogadó órájára …   csóváltam meg a fejem, igyekezve elfojtani a vigyort, de nem jártam túl nagy sikerrel. Az tenne be nekem csak igazán, ha anya elkezdene randizni az egyik tanárommal, mint egy rossz szerelmi vígjátékban. De csak megadni a munkahelyi számát mondjuk, hogy a lánya mentesüljön néhány olyan dolog alól, mint a biológiából írt heti beszámoló, amit senki nem kíván a lányának … ez inkább hősiesnek hangzik, nem?
- Tudod mi a legújabb divat? Légiutaskísérők – mondtam, ellökve magam az asztaltól, megindulva a folyosón. – De akkor már inkább vezetnék repülőt. Ahhoz katonai akadémiára kell mennem? – pillantottam kíváncsian anyára. Inkább csak kicsit húzni szerettem volna, semmint komolyan gondoltam. Nem érzem valami jól magam a magasban, és van egy olyan érzésem, hogy ez nem túl szerencsés egy pilóta esetében. Habár, a repüléstől magától nem félek, csak a zuhanástól. – Oh, várj, ezt nézd! – torpantam meg hirtelen, az egyik falon lógó plakátra bökve. – Nem a Columbiára járt apa is? – döntöttem enyhén oldalra a fejem, anyára pillantva. Apa már megjegyezte párszor, hogy nyomozónak kéne mennem. Anya tuti infarktust kapna. – Nézzük majd meg a Columbiát is – vontam aztán meg a vállam, tovább indulva a tömeggel együtt, bevárva anyát.
- A nagyi azt mondta, hogy ne hagyjam magamra erőltetni, amit te és apa akartok – szólaltam aztán meg nézelődés közepette. A megbízhatatlan tuskó kifejezést használta, de ez bevett becenév, amivel apát szokta illetni. – Mi van akkor, ha … nem akarok egyetemre menni? – pillantottam rá, megállva Szent Péter Egyetem asztalánál, a kezembe véve az egyik prospektusukat az asztalról. – Nem azt mondom, hogy nem akarok – vontam meg a vállam, lapozgatva a kis füzetet. – Csakhogy mi lenne akkor. Erőltetnétek? – kérdeztem kíváncsian. Igazából nem tudom, hogy milyen válasszal lennék elégedett. Talán egyikkel se, talán bármelyikkel. Nem olyan könnyű azért velük. Anya ráadásul pszichiáter is, nem csak ügyvéd. Apa pedig a Columbusra jár előadásokat tartani, szóval néha megfordul a fejemben, hogy én hozzájuk képest ”csak” mi lehetek.

•   szuper lett #abraham lincoln high school ||  #baeandhermother 2624752903    • 950

Bailey E. West
Diákok
Play by :
Sabrina Carpenter
Kor :
16
Foglalkozás :
középiskolai tanuló
Hozzászólások száma :
36

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: #abraham lincoln high school || #baeandhermother   #abraham lincoln high school ||  #baeandhermother EmptySzer. Május 08, 2019 4:27 pm



Már akkor eldöntöttem, hogy részt veszek az iskola által szervezett pályaválasztási napon, hogy arról tájékoztattam volna a lányomat. Mint minden rendes szülő, úgy én is szívemen viselem a gyermekem sorsát és szeretném, ha megtalálná a számára megfelelő életpályát. Nem szeretnék beleszólni, egyelőre arról sincs fogalmam, egyáltalán mi érdekli. Mivel a kapcsolatunk szépen fogalmazva egy csődtömeg, így jobbára csak elkapott félmondatokból, sustorgásokba halkuló telefonbeszélgetésekből csípem el, mi az, ami felvillanyozza legidősebb csemetém. Természetesen nekem is meg vannak az ötleteim, merre felé is tereljem Bailey-t, de nyilván én is tudom, hogy nem fog rám hallgatni. Számomra az ideális munkahely egy zárt irodaház legfelső emelete, ahová csak szigorú ellenőrzések útján lehet bejutni. Charlotte-ot is itt képzelem el, távol a város zajától, az apjuk által mesélt történetekről, a bűnüldözéstől. Mert félő, hogy mindketten aranyló istenségként aposztrofált apjuk nyomdokaiba lépnek. Akkor pedig elő kell rukkolnom egy B tervvel, amin még van mit csiszolni. Merthogy, nincs is.
Emlékszem anya mennyire izgatott volt, mikor felvázoltam neki, hogyan képzelem az életemet. Alig múltam tizenkettő, tele voltam tervekkel. Én akartam lenni az első női elnök, aztán be akartam költözni a pápai rezidenciára Vatikánba. Később űrhajósként akartam érvényesülni, de valahol, egész mélyen, mindig is segíteni szerettem volna másokon. Egyke gyerekként már hamar eldöntöttem, hogy legalább három gyerekem lesz, hogy sose kelljen unatkozniuk, ahogy nekem kellett, mikor anya lepasszolt a szomszédhoz. Majdnem bejött… Aztán megszületett Bailey és iszonyatosan nehéz volt a karrieremre koncentrálnom. A családunk összetartó volt és szebbet se kívánhattam volna, mert hihetetlen, de igaz. Bellamy rendes, odaadó apja volt a lányunknak. Még mindig úgy hiszem, hogy ha letenné a piát, a lányok sokkal több időt tölthetnének vele, mint az a négy nap, amikor elviszi őket.
Egyedül maradtam, a nyakamba szakadt a felelősség, Bae hallani sem akar rólam, Charlie az egyetlen mentsváram. Ő még igényli a társaságom, még hajlandó megosztani velem a titkait. Elviseli, ha nyűgös vagyok és jobbára ő a villámhárító köztem és a nővére között. Sajnálom érte és tizenkét évesen nem ezt az életet képzeltem a gyerekeimnek. De úgy tűnik, valamit mégis jól csinálok, mert még mindig velem élnek, még mindig engem szólítanak anyának.
Az utolsó beszélgetésünk alkalmával úgy egyeztünk meg – mert hogy végül beavattam Bailey-t a tervembe -, hogy az épületben találkozunk. Együtt feltérképezzük a lehetőségeket, érdeklődünk és megpróbáljuk egymás idegeit épségben tartani.
Bájosan mosolygok az intézménybe lépve, mindenhol szülők és diákok, ismerős arcok köszönnek rám, azt hiszem Bae osztálytársainak szülei lehetnek. Kiszúrom a tömegben, nyilván ő nem lesz annyira elragadtatva a látványomtól, de szeretnék itt lenni akkor, amikor felvillan az a bizonyos villanykörte a feje fölött és megtalálja azt a szakmát, amiben örömét leli majd.
-Szia! – Köszönök talál túl lelkesen is, a mellettem lévő anyuka – azt hiszem, az lehet – furcsán méregetni kezd. Nem tudom, hogy a viselkedésem az oka, vagy az elegáns megjelenésem, ami egy elhúzódó tárgyalásnak köszönhető. Megölelem, kit érdekel, mennyire ciki ez számára. - Annyira kíváncsi vagyok, mi tetszik. Tudod már, hogy hol kezdjük? – Nem szeretném egyből irányítani, jobbnak látom, hogy egyedül fedezi fel a helyet, én csak amolyan védőbástyaként szuperálnék a háta mögött. Ha esetleg kérdése vagy kétsége támadna. - Charlotte minden bizonnyal a sütemények felé venné az irányt. – Mutatok a gusztusosan feldíszített asztal felé, ahol krémes sütik szemeznek velem.



lesz ez még jobb is (:


Lilia E. Mainville
Hivatal
Play by :
ms natalie dormer
Kor :
35
Foglalkozás :
lawyer | psychologist of children
Hozzászólások száma :
35

#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: #abraham lincoln high school || #baeandhermother   #abraham lincoln high school ||  #baeandhermother Empty

Ajánlott tartalom


#abraham lincoln high school ||  #baeandhermother Empty
Vissza az elejére Go down
 

#abraham lincoln high school || #baeandhermother

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Brooklyn-
^
ˇ