One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Ash & Sofia - party in the U.S.A.

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptySofia I. Basora
Today at 11:07 am



I kissed a boy and I liked it

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptyBlake W. Holden
Today at 10:36 am



Ruby and Wayne - Beautiful stranger

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptyWayne Winston
Today at 10:23 am



Work through the night - Myna & Rea

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptyMyna Rosegold
Today at 9:18 am



Játékpartner keresõ

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptyMirabell Wagner
Today at 7:44 am



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptyRuby Dayton
Today at 12:18 am



Unexpected journey - Melrose os & Darick

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptyDarick Liam Kerrigan
Yesterday at 11:52 pm



Beköltözés az új albérletbe

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 9:48 pm



Myna történetei

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 7:29 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 27 25
Diákok 35 30
Törvényszegõk 14 25
Bûnüldözés 9 15
Hivatal 5 7
Üzlet 13 15
Oktatás 7 5
Munkások 14 9
Egészségügy 11 14
Összesen 135 145
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 28 felhasználó van itt :: 10 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 2 Bots

Aston Miles, Aveline Everhart, Bellamy West, Darick Liam Kerrigan, Erin Watson, Leo Drom, Myna Rosegold, Thaddeus Darnell Wright, Wayne Winston, Zoya Thornton


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018   To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptyHétf. Aug. 26, 2019 7:12 pm



Egy csésze kávé
ALLIENEK 1594 SZÓBAN

- Ötösre feleltem - felelem cuppogva, szinte zokon veszem, hogy csak négyest nézett ki belőlem Allie, miközben több van annál bennem, ezt a tárgyat pedig nagyon szeretem annak ellenére, hogy borzasztóan nehéz. Bár elsősorban magamnak tanulok, azért nagyon jó érzés büszkélkedni otthon, hogy na lám, megint jó jegyet szereztem és elégedettek lehetnek velem, látom anyám tekintetét ilyenkor megcsillanni, s ritka esetek egyikeként érzem, hogy tényleg büszke kicsi fiára.  
- Ezt örökké hallani fogom, igaz? - Naná. Csak egyszer vetettem el a sulykot, de akkor ittam és én nagyon-nagyon ritkán iszok, ezért borzasztóan beütött és kicsit elszabadult fejemben a szomorúság okozta pokol. Persze mentségem legyen, épp arról beszélgettünk, hogy Allie is mennyire magányos és gondoltam leszek olyan jó barát, hogy megnövelem az esélyeinek számát, amibe persze kicsit az is benne volt, hogy körbenézelődjek egy kicsit azon a közösségi oldalon, aminek közelébe se megyek.
Így belegondolja, jó sok minden történt már velünk abban a motelben. Szolid mosollyal adom tudtára, hogy örülök annak a fura és nem kicsit veszélytelen esetnek, hogy megtörtént velem, egy szép emlék marad, hiába akkor borzasztóan ijesztő is volt, amit persze csak utólag mutattam ki.
Jól esik, hogy bár vakon - hisz mégsem ismeri az apámat, csak annyira, amennyire össze tudta rakni személyét az általam meséltekből -, de jobb embernek tart apámnál és ezt olyan kedvesen közli velem, hogy meglágyul a szívem is majdnem. Nem sokszor van ebben részem, mert azok, akik ismerik apámat, ezáltal engem is, rendszerint mindig apámnak kedveznek, hiába teljesen mást gondol a szívük, azok, akik pedig engem ismernek igazán, többnyire apámat nem tudják elképzelni és ritka, mikor felhozom őt, mint témát, egyszerűen nem szeretek róla beszélni.
Rossz látni, mennyire sóhajtozva beszél a motelről, amit én rendkívül szeretek. Tudom, hogy egy ember ehhez kevés, de biztos vagyok benne, hogy sokan vannak hozzám hasonlók. Óvatosan megfogok kezét és simítok rajta párat, hogy támogatásomat fejezzem ki iránta. Nehéz mást csinálni, mint amire elrendelnek minket, valamikor az élet határoz és nem mi, de akadhatnak kiskapuk és azokon át kell bizony menni, különben nem lesz később kiút. És ezt Allie is pontosan tudja. Ha csak pénz kérdése lenne, vagy bármi más, mit tudnék tenni érte, megtenném egyből, de tudom, hogy itt többről van szó, itt lelki kötődés játssza a főszerepet, ami gyógyíthatatlan és pótolhatatlan. Igyekszem visszacsalogatni jókedvét, s kedves tekintettel veszem észre, hogy ez sikerülni látszik.
Vigyorian bólintok, ahogy megkapom, hogy rossz vagyok. Igen, ez így van és tudom is, viszont már annyira nem mosolygok, ahogy meghallok, hogy fejbe akar verni. Nekem ez már annyira nem vicces dolog, de megpróbálom elhessegetni a rossz érzésemet, mert tudom, hogy nem tenne rosszat nekem.
- Fogalmazhatnánk inkább úgy, hogy fejbe kólintani? A verni elég durva kifejezés, nem?  - Verni nem jó, nem szép és korántsem kedves dolog. Fáj testnek és léleknek egyaránt.
- Nem mindenki, csak jó és szép ázsiaiakkal találkoztál eddig ezek szerint  - magyarázkodom, bár szó mi szó, eléggé meglepett ez most. - Szerintem neked is nagyon szép a bőröd! Hagy nézzem csak… - válok ismét rosszasággá és nyúlok arcához, hogy két ujjammal kicsit meggyömöszöljem orcájának húsát amolyan nagymamás módon.
- Dettó! Vagyis majdnem dettó… Adam annyival idősebb nálam, hogy már a kor miatt sem tudtam vele sosem mit kezdeni, Aidaval pedig mikor kicsik voltunk még, akkor nagyon érződött rajtunk a fiú-lány különbség és azért volt nehéz édestestvérekként viselkednünk. Most mire sikerülne összeérnünk nekünk hármunknak, addig bejött az üzlet, a munka és teljesen külön életet élünk. - Ehhez egyébként az is hozzátartozik, hogy mindhárman nagyon távol kerültünk egymástól a külföldi útjaink során. Itt New Yorkban viszont viszonylag közel vagyunk, Aidaval ennek köszönhetően szép testvérséget építettem fel.
- Oké, megígérem, hogy befestem és küldök is majd egy képet róla, sőt, te döntheted el hogy milyen szőke legyek, hamvas, hideg, meleg, meg nem is tudom, milyenek vannak még, azt sem tudom, hogy a tiéd milyen, Nola… - Nem, nem bírok kivárni, hogy csak akkor szólítsam így.
Brutálisan villog a vörös lámpám, hogy ugyan a piknik, lovaglás, éjszakai ottalvás és egész napok egy lány mellett összességében mennyire akasztanák ki Christophert, a elmondanám neki, bár úgy gondolom, hogy jogom van ennyihez és ez tán még nem üti azt a bizonyos kapcsolati kódex határait, max orbitális féltékenységgel töltené el, ami arra ösztönözné, hogy ő is elmenjen velem valahová több napra akár piknikezni is és… Tökéletes! Tiszta hadművelet is lehetne.
- Én… - kicsit habozok, míg végiggondolom, hogy merre van a határ és milyen vastag az, de aztán megnyugodok és szívemből tudok szólni, nem kis lelkesedéssel. - Nagyon szeretném! Imádnám és akarom is, pihentető lenne és utána felfrissítve tudnánk folytatni a dolgunkat idehaza. - Abszolút nagyvárosi gyereknek tartom magam, de valahogy mindig szerepet kapott életemben a lovardák és farmok világa is, hála rokonomnak.
Enyhén kiakadó tekintettel nézek rá, ahogy rám akarja kenni az ő hibáját. Nem fogom engedni!
- Jó hát az annyira egyszerű ajándéknak tűnt, pedig tíz percig tanakodtam, hogy ugyan mi is volt az, amit annyira kinéztél. - Pörög a nyelvem most rendesen. - De ezen ne múljon, útban hazafelé veszek neked egy határidőnaplót, sőt induljunk inkább azonnal, miután befejeztük az evést-ivást és rohamozzuk meg a boltot! - már tömöm is magamba a következő falatokat, hogy jelezzem felé, nem viccből mondom ám.  De pasi téma nélkül mégsem érhet véget egy találkozó sem és erre most van a legjobb idő.
- Aha… - hümmögök ironikusan, mert egészen biztos vagyok benne, hogy Allie igenis fontos neki. Tipikus szöveg… „nem hiszem, hogy érdekelném őt, nem hiszem, hogy ilyen lány kellene neki”. De nem mondom ki hangosan, mert közben tovább hallgatom és a másik felével már részben azonosulni tudok, hiába akár magamra is vehetném, merthogy én is fiú vagyok, de elkönyvelem, hogy a „legtöbb” kategóriába én nem esek bele.
- Tudod… nem sok fiúval volt dolgom eddig. - Igazából kettővel és az egyik még nagyon új. - Ezzel csak azt akarom mondani, hogy hiszek neked, bár magamból kiindulva azért elmondható, hogy sok férfi azért nem csak arra vágyik, hogy a farkának jó legyen. Tényleg nem ismerem őt, de csak nem ilyen… azaz kívánom neked, hogy ne legyen ez a típus - én is kezdek elszomorodni. Ha egy kicsit az én esetemet nézzük, furcsa kimondani, de Christopher és köztem pont én vagyok az, aki kifejezetten vágyik a testi kapcsolatra, pontosabban ő is vágyik rá, csak fél tőle úgy összességében és ezt tiszteletben tartom, csak hát, ha ott van mellettem és irtóra kívánom, akkor minden másodperc a pokol, nagyon édes pokol. De ez közel sem jelenti azt, hogy én is olyan lennék, amilyen férfitípust Allie felvázolt, a kiszemeltem pedig főleg nem olyan, amiért hálát adok. Szexrabszolga biztos nem leszek!
- Még te is nagyon jól tudod, hogy egy ilyen szép és okos lány nem macskákkal fog koporsóba kerülni - nézek rá szemforgatóan, mert ez őrültség. Úgyis kapni fogok tőle egy üzenetet és szerintem nem sokára. De majd meglátjuk, addig is felesleges ezen tovább civódni. Ami pedig a szüzességét illeti, nem különösebben rebben a szemem, mivel számítottam rá, hogy még az, noha alapvetően meglepő, de én inkább az a fajta vagyok, aki ezt értékeli. Nem véletlenül én is óvom a testemet, nem fogok mindenkivel ágyba bújni, sőt. Igazából csak három emberrel tettem el és mi tagadás, az első igazi egy lánnyal volt, akivel igazán jó alkalmat tudhatok magam mögött, hiába már akkor is éreztem, hogy valami nagyon furcsa.
Most látom, hogy tényleg zavarban van, úgyhogy ahelyett hogy megcsavarnám az eddigi témát, inkább elkezdek magamról és a kapcsolatomról beszélni, pontosabban ő kezd el faggatni, amit már vártam is.
Ami azt illeti, igen, boldogok vagyunk, amikor együtt vagyunk, csak sajnos közel sem annyi időt tudok egymás társaságában tölteni, mint azt Allie eredetileg gondolná egy normális párról, így hát a boldogság mellett van egy kis vágyakozó hiányérzetem is, de lehet ez teszi majd tartóssá.
Pislogok párat értetlenül. Most tényleg arról beszél, hogy hullazsákot keressek a szerelmemnek? Elkomolyodik arcom, mert annyira nem tartom viccesnek ezt a képet, sőt, egyenesen hátborzongató, de megrázom magam és elhessegetem a gondolataimat, mielőtt itt helyben tör ki a pánik rajtam.
- Öhh, Allie, nyugiii… - mosolygom összeszorított fogakkal, majd mély levegőt veszek és szerintem teljesen ki tudja olvasni arcomról, hogy ez egy kicsit már sok volt még akkor is, ha a legjobb barátnőmről van szó. Megfogadom magamnak, hogy ők ketten sosem találkozhatnak! Soha! Háború lenne, méghozzá minden eddiginél legnagyobb!
Buksisimi egészen segít, mondjuk maradtak bennem kellemetlenségek, de igyekszem valahogy elhessegetni őket.
- Ez aranyos, de nincs is vele semmi gond, mindenkinek vannak ételek, amik nem jönnek be. Nekem is van pár ilyen. - Sznobság vagy nem, igaz, szegény kaviárokat eléggé ezzel a fogalommal kötötték össze az áruk miatt, de innen is látszik, hogy attól még, mert valami drága, nem biztos, hogy jó is. Aztán ismét nagyon nézek Allie megjegyzésére.
- Mi tagadás, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg megfordulhatna a te fejedben az, hogy lenyúld a pasimat. De most, hogy tudom, gondoltál erre, kicsit elkezdek félni… Különben is, mi az az indok, hogy nem szeretsz szerelmes pasikkal kezdeni? Mi van azzal, hogy ő az enyém és ennyi? - Ez olyan kimondatlan szabály, mint hogy haverok nem flörtölnek a másik exével, húgával, ugyanígy a mi esetünkben a barátnőm nem flörtölhet a szerelmemmel miattam. Oké, lehet kicsit könnyen féltékennyé válok, ha valaki csak annak a gondolatnak a peremét fújja felém, hogy elvennék tőlem Christ. Ő az enyém! Én hódítottam!
Inkább bekapom az utolsó falatot is és ezzel befejeztem az étkezést. Elégedetten dőlök hátra a székemben és nézem, ahogy Allie is kivégzi az utolsó íz bombákat.
- Egészségedre! - Szerintem ezt meghallja a pincér is, aki egyből odalép hozzánk és hasonló szavak kíséretében elviszi az üres étkészleteket.
- Szóval… - nézek újra a szöszire huncut tekintettel. - Mehetünk határidőnaplót vásárolni?


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018   To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptyVas. Jún. 16, 2019 3:08 am

Aiden & Allie
Sosem hittem volna, hogy egyszer rátalálok arra, akit lelki társamnak nevezhetek. De megtaláltalak. Olyan ez, mint amikor az ember rájön, hogy mégis léteznek csodák, és az álmok mégis valóra válnak.

Pontosan tudom, hogy mekkora mákom van azzal, hogy Aiden az egyik legjobb barátom. Ennek mindössze az egyetlen oka a következő: szinte lehetetlen kihozni a sodrából. Én pedig tökéletesen tistzában vagyok minden egyes hibámmal, és mivel szinte száz százalékig biztos vagyok abban, hogy mennyire irritáló tudok lenni néha – gondolok itt az alaptalan ridegségemre, vagy a felhúzott maszkra, amit folyamatosan magamon hordok – de ő valahogy mégis képes úgy elfogadni, amilyen vagyok, még ha el is felejtem, ha olykor találkoznunk kell. Más biztos vagyok benne, hogy ezért ki tudna nyírni, de ő valamiért bele tudja képzelni magát abba, hogy talán nekem sem annyira egyszerű ott a motelban egyedül, és ez némiképp megnyugtat.
- Szegény fiú... És szegény pici babám – biggyesztettem le az ajkaim, miközben megsimiztem az arcát – Egyébként hogy ment a vizsgád? Megint jössz azzal, hogy rosszul, aztán írtál egy négyest.
Mert mindig ezt csinálja. Sosem bízik magában eléggé és szereti alábecsülni a teljesítményét, aminek fogalmam sincs őszintén, hogy mi lehet az oka, de ha tippelnem kéne azt mondanám, hogy talán csak... Szeret kellemesen meglepődni? Nem akar túl nagyot markolni, nehogy kevesebbet fogjon annál, mint amennyi számára a megfelelő mennyiség lenne? Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy lazán meglesz neki a kettese, mert az én Aidenem egy ügyes srác.
- Csak nehogy megadd neki a számom, jó? – kértem tőle egy kis mosollyal az arcomon – A múltkori tinderes akciód után nem bízom benned, és nem érdekel, hogy részegek voltunk.
Mert hát ha az ember szórakozni megy a barátaival, és már eléggé belemelegedtek a dolgokba, mi sem jobb ötlet annál, hogy a „Tinderezhetek a telefonodon?” kérdésre a kezébe nyomjuk annak a személynek a készüléket, aki tudja az Iphone feloldó kódját, ezáltal szabadon letöltheti az alkalmazást, és „Ezen a képen is nagyon szép vagy, én drága Allisonom!” felkiáltás után megalkossa a profilomat, amiben behúzogatott egy csomó pasit, akik számára jónak tűntek, illetve olyanokat is, akik nyilvánvalóan neki sem jöttek be, csak meg akart viccelni. Így másnap, amikor a fejemet fogva ébredtem fel a másnaposságtól teljesen kiégve, mondhatni elég sokszínű embertömeghez volt szerencsém az alkalmazáson. Volt aki nem kertelt és megkérdezte, hogy leszopom-e, a következő azt latolgatta, hogy vajon mennyi tevét érek, és egy harmadik csak a következő üzenetet dobta nekem: szia! este tali? Mondanom sem kell, hogy instant töröltem az egész profilt, és azzal együtt az alkalmazást is a Pokol tüzeire száműztem, nehogy véletlenül még egyszer előforduljon az ilyesmi.
- Én hálás vagyok érte – mosolyodtam el végül – Ha akkor nem vagy ott, és állsz ki értem azt hiszem kinyírnak... Bár valószínűleg nem lett volna olyan szerencsém, de minden bizonnyal kívántam volna, hogy inkább oltsák ki az életem.
Sosem mondtam el Aidennek, hogy kifejezetten közöm még nem volt fiúkhoz olyan szinten. Nem azért, mert szégyelltem volna előtte, egyszerűen csak nem került szóba a dolog, és abban szinte biztos vagyok, hogy a lehető legrosszabb élmény lett volna, ha egy nemi erőszakkal vezetnek be minden szexuális eredetű dologba. Talán nincsen tisztában vele, de akkor kaptam tőle egy esélyt arra, hogy egy kis ijedtség után úgy folytathassam az életemet, mintha mi sem történt volna... Ezért pedig több, mint hálás voltam neki. Talán a megfelelő szavakat is képtelen lennék megtalálni arra, amit pontosan éreztem ebben a helyzetben.
- Helyes, helyes – mosolyogtam vissza Aidenre csillogó tekintettel – Tegyél is csak róla, ha sír a szája, pedig ilyen remek fia van! Örülök neki, hogy te nem olyan vagy, mint ő.
Mert elég nekem egyetlen elkényeztetett kisherceg az életembe, és az a baj, hogy sajnos talán egy picit még mindig ábrándozó hercegnő lehetek a lelkem mélyén, amiért képes voltam lelket társítani hozzá... Viszont alapvetően nagyon jó emberismerő vagyok, szóval annyira nem is voltam biztos abban, hogy valóban egy paraszt, vagy csak annak akar tűnni, hogy ne kedveljem... De néha egészen jól elvagyunk, és ezekre egyszerűen nem tudok nem odafigyelni.
- Akkor talán tényleg megéri annyit gürizni azért a putriért – sóhajtottam fel halkan, miközben hirtelen elkomorult az arcom – Vannak nehéz pillanatok. Egyáltalán nem így képzeltem el az életem. Nem ezt kéne csinálnom.
Viszont más választásom nem igazán akadt sajnos, ami miatt kénytelen vagyok efféle „aljamunkát” végezni. Egyáltalán nem nézem le azokat, akiknek velem együtt ez jutott, viszont határozottan sajnálom is magam miatta... Hiszen egész életemben belső építész akartam lenni. Már kiskoromban is heti szinten átrendeztem a kedvenc babaházaimat, a rajzaim nagyrészt kívül belül házakból álltak, és bár jártam rajz fakultációra meg különórákra a suliban, attól függetlenül otthon inkább házak terveit böngésztem, és próbáltam a tusfilccel leutánozni azokat, ezzel megtanulva papíron terveket készíteni. Jól tanultam, hogy majd egyetemre tudjak menni, és végül az egész úgy dőlt össze, mintha soha nem is számított volna semmit az álmom, de ettől függetlenül sosem akartam ennyit nyávogni, hiszen lehetne rosszabb is... Ha például a húgom meghal, és ténylegesen teljesen egyedül maradok. Akkor azt hiszem még idáig sem jutok el, mert az első fára felkötöttem volna magam, hogy a családommal lehessek utána.
Amikor megéreztem az alkaromon a kezét automatikusan elmosolyodtam, és a következő megjegyzésésvel rögtön el is űzte a hirtelenjében jött rossz kedvemet. Talán pont ezt szerettem benne a legjobban, hogy bármikor bármilyen helyzetben, akár szavak nélkül is képes volt támaszt nyújtani nekem.
- Igen önálló lettél az utóbbi időben, fiam – vigyorodtam el magam – Rossz vagy! De azt hiszem ez kifejezetten tetszik most. Majd ha elveted a sulykot viszont szeretnélek fejbeverni valamivel... Remélem megérted. Fontos nekem, hogy a talajon maradj, legalább egy picikét.
Mert sejtem én, hogy mitől jött ez a nagy bátorság, ő hogy ne sejteném! De ettől függetlenül nem feltétlenül akartam a fejéhez vágni a dolgokat, mert úgy voltam vele, hogy ezzel talán még egy picit ráérek... Nem kell megijeszteni szegényt rögtön.
- Jaj Te! – vigyorogtam rá, miközben megint az arcába csíptem egy picit – Tudod jól, hogy nagyon imádlak, ugye? Egyébként ti ázsiaiak mi az istent műveltek a bőrötökkel, hogy ennyire makulátlan, és ragyogó? Theoé is annyira tökéletesnek tűnik, én pedig szenvedek vele, hogy normálisan nézzek ki, ti pedig mindenhogyan olyanok vagytok, mint a modellek, a magazinok lapjain. Azt hiszem féltékeny vagyok.
Egy picit le is biggyesztettem az ajkaimat, és csak reménykedtem benne, hogy kedves lesz, és nem használja fel ellenem az előbb említett srác nevét... De azt hiszem ez egy kicsit naiv álom minekután én is húztam az agyát folyamatosan.
- Legyen! – bólintottam a szőkés megjegyzésére szinte azonnal – Jól nézel ki szőkén, én pedig mindig szerettem volna egy fiútesót. Sok volt a fiúbarátom annak idején, és a nővérem meg a húgom is valahogy... Tudod. Amikor én voltam 12 éves a húgom kis seggdugasznak tűnt, pedig Kathie mindig aranyos gyerek volt, a nővérem pedig egy picsának, most pedig boldog lennék, ha Sheila velem lehetne. Szóval a szavadon foglak, és festesd csak be szőkére a hajad, jó Hercegem? Ha megteszed, onnantól kezdve szólíthatsz Nolának.
Talán ez volt a pillanat, amikor realizáltam, hogy számomra ő talán tényleg olyan, mintha az ikertestvérem lenne... Ugyanis amikor Amerikába jöttem, magam mögött akartam hagyni mindent, ami Írországban történt, erre pedig csak rásegített, hogy a nagynéném és a férje nem volt hajlandó az első keresztnevemen szólítani. Idővel egészen megszoktam az Allisont, és kifejezetten szerettem is, hogy azt lehet becézni... Viszont Kathie továbbra is Nolának hívott, ezért számomra az a név jelenti a múltam és a jelenem összekapcsolódását. Már pedig ha csak az egyetlen élő családtagom szólít így, akkor joga van a hirtelen ikertestvéremmé avanzsált Aidennek is így szólítani, ugye? Szerettem a szüleimtől kapott, ír nevemet is, amit pont ezért szerettem volna magamnak megtartani, illetve a húgomnak, akinek nem adatott meg az a bizonyos dolog, hogy tradicionális, ír nevet kapott, mint Sheila és én... Szóval úgy gondolom, hogy szerencsés vagyok, amiért még ennyit magamban hordozok a múltamból, és talán most jött el annak az ideje, hogy valaki felé kinyújtsam a kezem, aki talán segíthet átvészelni ezen a dolgon.
- Legszívesebben most azonnal elindulnék! – csillantak fel a szemeim – Mit szólnál, ha összekötnénk némi piknikezéssel? Ha kivennék két napot, te ottaludnál a motelban, és együtt töltenénk az egész időt? Tudod, csak úgy normális dolgokat csinálnánk... Nappal kimennénk lovagolni, készítenénk szendvicseket, vinnénk a lovaknak almát és répákat. Szépen lecsutakolnánk őket, majd este hazamennénk, bebújnánk a takaróba, és megnéznénk egy filmet, miközben pattogatott kukoricával dobáljuk egymást? Vehetnénk pár üveg sört is, hogy szórakoztatóbb legyen!
Éreztem, ahogyan folyamatosan derülök fel, amiért Aiden belelkesedett a lovaglás ötletére, és rögtön már szerettem volna a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Persze ha ez neki így nem jó, boldog leszek attól is, ha mindezt meg tudjuk csinálni a közeljövőben, csak más alkalmakkor... De jaj, hát olyan jó lenne mindent egyszerre!
- Jaj hát... – forgatatm a szemeim – A te hibád az egész! Mondtam, hogy határidőnaplót kellett volna adnod a névnapomra, nem pedig megvenni azt a méregdrága highlightert, amire csorgattam a nyálam az üzletben, miközben a kedvenc borotvádat kutattuk!
Bekaptam egy darabot a tortámból, és kortyoltam a kávéból is, miközben gonosz kis mosollyal figyeltem az arcát. Általában ez a játék mindig így működik közöttünk... Egy ide, egy oda, de arra figyelünk, hogy ne vigyük túlzásba a dolgot. Ezek csak ártatlan szúrkálódások egymás irányába, amit azért csinálunk, mert... Csak ezzel fejezzük ki a másiknak, hogy a hibáival együtt képesek vagyunk szeretni egymást.
- Nem hinném, hogy fontos lennék neki – sóhajtottam fel, és bár próbáltam leplezni a csalódottságomat, de nem vagyok benne biztos, hogy elég közömbös volt a hangom – Tudod ő nem az a fajta srác, aki a hozzám hasonlókra figyelne fel. Igazából nem is érdekel. Nem akarom, hogy felfigyeljen rám, mert csak a listájára kerülök, az ujja köré csavar, engem is jól megdug, aztán magamra hagy... A legtöbb férfi sajnos ilyen, és már egyszerűen nem tudok bízni a férfiakban. Igazából csak barátként szeretnék mellette lenni.
Magam sem hittem el azt, amit magyaráztam, ha teljesen őszinte akarok lenni. Mert mégis miért akarnék barátkozni vele, amikor ahányszor meglátom, konkrétan épphogy nem halok bele a gyönyörbe? Azt hiszem még sosem találkoztam annyira különleges emberrel, mint amilyennek ő tűnt, ezt pedig egyszerűen csak... Nem mertem elhinni. Hogy ilyen létezhet, ezért kemény vagyok vele is, de magammal még keményebb. Ha belézúgok, azzal gyakorlatilag aláírom a halálos végrendeletemet, de sajnos képtelen vagyok olyankor tartani magam, amikor betegnek néz ki. Legszívesebben rohannék hozzá, és én magam játszanám a nővérkét ilyenkor.
- Persze, majd a koporsómból dobok egy üzenetet, hogy szia kicsikém, eltemettek a nyolc macskámmal együtt – forgattam meg a szemeimet, de a hangom kifejezetten mosolygósnak hatott – én ezt a dolgot már elengedtem. Örök szüzességre lettem kárhoztatva.
Hoppá... Na mindegy. Most rajtam volt a sor azt hiszem, hogy a hajam mögé bújva rejtsem el az arcomba tóduló vér okozta vörösséget. Nem hinném, hogy Aiden ki fog cikizni emiatt, de ettől függetlenül nem egy olyan téma, amit az ember úgy szívesen a világgá kiabál, főleg nem 22 évesen. Nem érzem gáznak, hogy nem dobtam oda magam senkinek csak úgy azért, hogy túllegyek végre rajta. De ettől függetlenül hirtelen annyira érdekesnek tűnt a kávém tetején a tejszínhab, hogy rögtön be is tömtem vele a számat, nehogy olyat mondjak, amit még magam is megbánok... Egyáltalán nem kell ilyenek miatt magyarázkodnom.
- Óóóóóóó – vigyorodtam el végül arra, amit mondott – Gratulálok. Örülök, hogy boldogok vagytok. Megígérem, hogy nem fogom megkeresni és megfenyegetni azzal, hogy kinyírom, ha megbánt téged... Kivéve ha engedélyt adsz arra, hogy eltegyem a láb alól, de te szerzed be ez esetben majd a hullazsákot, mert te ismered a testi adottságait.
A mondatom végén rákacsintottam, és megsimogattam a kézfejét. Figyeltem arra, hogy a hangomból tökéletesen kicsendüljön, hogy csak viccelek. Ha boldog, akkor felőlem egy oszlopba is lehet szerelmes, én is vele fogok örülni annak, hogy végre megtalálta a párját.
- Nyugi, most nem foglak kicikizni – simogattam meg a fejét – Nincs miért. Ugorjunk. Szóval megtaníthatnál golfozni. Anno nálunk a családban a teniszezés volt a szokás, ha apu ügyfelei megjelentek. A kaviár pedig nekem kiskoromban nem ízlett, amikor megkóstoltam... Nagylánynak akartam tűnni, de végül megbántam, és a sütik felé indultam meg. A pasidtól pedig nem foglak lenyúlni, nyugi... Nem szeretek szerelmes férfiakkal hadakozni, olyankor teljesen meg vannak veszve.
A mondatom végére csak elvigyorogtam magam, és kortyoltam egy újabbat a kávémból. Azt hiszem a mai napom legjobb pillanat az ébresztése volt... Mert ez által legalább volt szerencsém kiszakadni a punnyadásból, és vele is értékes időt tölthettem el.


1 992 || ruha || remélem tetszik, Drága  To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 1471401822  

N. Allison Haden
Munkások
Play by :
♡ Olivia Holt ♡
Kor :
22
Foglalkozás :
♡ Szobalány ♡
Hozzászólások száma :
58

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018   To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptySzomb. Jún. 08, 2019 9:25 pm



Egy csésze kávé
ALLIENEK 1212 SZÓBAN
Komoly és hitetlenkedő tekintettel válaszolok vicceskedésére, nekem valamiért annyira nem kecsegtetőek azok a fiktív képek a fejemben, amiken szépen telibe öntik a mogyoróimat jéghideg vízzel. Ilyet nem szép tenni egy férfival, s örülhet, hogy nem kezdem el fejtegetni az egészségügyi vonzalmait az említett balesetnek, mert nagyon hosszasan tudnám részletezni a genetikai romlás esélyeit is belevéve. Bár lehet megérdemelni, kis pimasz...
- Nem egészen úgy fogalmaznék, hogy frusztrációt, azt a tárgy váltotta ki inkább belőlem, amiből épp vizsgát készültem tenni, de tény, hogy kissé fokoztad a nonverbális jeleimet. - Ez így pontosabb megfogalmazás, végtére is tényleg nem haragudtam érte és annyira nagyon mérges sem voltam rá.
- Bocsánatot is akartam kérni érte, ha újból találkoznánk - folytatom már meglehetősen őszintén. - Rendben, rád fogom - vigyorodom el oldva a helyzetet. Mert hát ha úgy vesszük, ez az igazság, de most hogy Allie is beleegyezett, már bűntudat nélkül kimondom mi történt.
Beismerem, hogy tényleg tudok könyörtelen is lenni, olykor észlelem, hogy tényleg hátrálnak tőlem az emberek, noha ezekben a pillanatokban sosincs alkalmam tükörbe nézni. Ami viszont elgondolkodtató, ha valóban durva aurám van haragosan, akkor csoda, hogy Christopher egyáltalán mellettem van még és a rengeteg marakodásunk után képes szeretni. Ezen most gondolkodok csak el igazán, ami meg is látszik rajtam, ajkaim elé teszem ujjaimat és kicsit monotonan kavargatom szívószálammal az üdítőt.
- Hmm, nem tudom, hogy ez jó vagy rossz tulajdonságom, de arra én is kifejezetten büszke vagyok, hogy egy csapatban játszunk - tanakodok reflektálva szavaira. Egyébként tudom mire gondol, vagyis melyik szituációra támaszkodva mondja nekem ezeket ilyen biztosan. Fogalmam sincs mi ütött belém első alkalommal abban a motelban, de kétségtelen, hogy nem szeretem, ha bárki el van nyomva, vagy épp nem becsülik. Én mindennap átélem, azonban még szüleim lenézését is jobban elfogadom, mint azt, ahogy azok a szemétládák bántak Allievel azon a csúnya estét.
- Igazán jól látod a helyzetet - mosolyodom el, miközben összeszűkülnek szemeim is - Van még pár száll ott, de teszek róla, hogy hamar megkopaszodjon. - Tépi miattam a haját rendesen, jó pár veszekedést tudtam le vele mióta ideköltöztünk, bár pontosan erre számítottam, hisz már aznap megkaptam az orbitális leszidást, mikor hazaérkeztem Párizsból és megkezdtem velük második, vagy tán inkább harmadik életszakaszomat. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem bírná Alliet, erre pedig az az egyszerű indokom, hogy mert olyan mint én, csak az ellenkező nemben.
- Sokan szeretik! Nem gondolnám, hogy rossz érzésekkel távoznának a vendégek - csapok közbe határozottan és ha más nem, annyi bizonyítékom van, hogy én még egyszer sem láttam, hallottam embereket panaszkodni a motel miatt, volt már rá példa, hogy az éjszaka folyamán felriadtam, hogy mi az isten történik a másik szobában, nem csak arra gondolok, hogy mozgott mindent, mert annyira nem hallatszik át az, de páros folytattak már heves veszekedéseket, azt is tudom, hogy miről, ha már volt szerencsém felkelni rájuk.
Viszont elhiszem neki, hogy nehéz, vagy hogy belső szemmel nem annyira szeretni való, ami felől nem igen tudok érveket, vagy cáfolást felhozni, hogy segítsek neki, de átmúlok és megsimizem alkarját motivációként, meg egy kicsit dicséretként is, amiért ennyire keményen dolgozik.  
- Mire értem jössz, én addig ötször elszököm - felelem, de már részben a pincérnőre nézve, ki meghozta a finomságokat. Christopherhez bármikor elszökhetek, ő mondta!
- Köszi, hogy még meg is említed... érzem - durcizok a paprikás megjegyzésére, így végképp nehéz túltennem magam a hallottakon. Nem akadnék fenn a becézését, ha ez a találkozás két héttel ezelőtt történt volna meg. Inkább számba csúsztatom a szívószál végét és hátradőlve szívom makacsul a jeges italt, remélve hogy tényleg segít, de természetesen mire arcom visszaváltozhatna, én vagyok az, ki csapdába keverem magam. Az a nagy szám...  - Mentségemre szóljon, hogy ugyanúgy bókoltam, ahogy te - forgatom meg szemeimet és rágok egyet a szívószálon. - Ha gondolod holnap befestem szőkére a hajamat, hogy még jobban hasonlítsunk - sose okozott gondot a hajfesték, szerencsére jó hajam van hozzá és bírja a strapát.
- Jóóóóó! - csillannak fel szemeim és kiköpöm a szívószálat. Tök jó, hogy ismét van lehetőségem lovagolni, Allievel jó kikapcsolódás lesz. - Mondd mikor és szabaddá teszem magam. Csak azért biztos ami biztos felhívlak előtte, nehogy elfelejtsd - mutatok rá kötözködve. Igen, ezt még párszor hallani fogja tőlem.  
Szerintem tudom, hogy miről beszél, de csak szerintem. Ahogy kezdi leírni őt viszont tisztul a kép és egyre inkább meggyőződök helyes sejtésem felől.
- Hmmm - tanakodok el megint szavain, mert nem akarok egyből rávágni valamit, ami talán nagy hülyeség lenne. Értem a problémát, azt is, hogy miért van miatta rossz érzése.
- Nem akarja, hogy aggódj miatta, ami jó dolog, mert fontos vagy neki, fontosabb, mint ahogy ki tudná fejezni magát - mondom el következtetésemet. - Ahogy ismerlek, ha sokáig állandósul ez az állapot, úgyis rákérdezel, amiben én egyébként támogatlak, mert legalább kilendül valamerre ez a dilemma. -  Nagyon rossz érzés a tétlenség, a dilemma pedig még inkább. Tenni vagy ne, egyáltalán mivel okozunk nagyobb bajt, vajon az adott esetben hogyan reagál a másik, miközben mi lelki szemeink előtt már a katasztrófa is kész lesújtani. Együtt érzek vele.
- Azért írsz egy üzenetet, mikor összejöttök, ugye? - szurkálom meg, jelezvén, hogy hát van egy tippem a kimenetelre.
Nem pont azt a megnevezést használnám Christopherre, hogy jó arc. Végül is, lehetséges, nem állítom az ellenkezőjét, csak valahogy nem passzol össze vele. Így is örülök, hogy sikerült mindent elmondanom, ami legutóbbi találkozásunk óta történt köztem és az örökös között, de közben jó pár részt kihagytam, amit azzal is magyarázok, hogy estig itt ülnénk, ha mindent részletesen kifejtenék.
Hangosan felnevetek, mikor Allie azt mondja: "Ki tudja, hogy a négy fal között milyen". Lehetetlenség lenne visszatartanom, de egyből kapcsolok és gyorsan számra tapasztom tenyeremet. Ez most nagyon sokat elárulhatott rólam.
Hogy milyen négy fal között? A gantleman átváltozik pornósztárrá, vagy épp szégyellős kis gombóc-Christopherré. Még az emlékekre is érzem, hogy feszülni kezd testem, szóval gyorsan visszarántom magam a jelenbe.
- Hát ami azt illeti... - toppanok meg és nézek fel a lány szemeibe, mert egyértelműen nem szabadna erről beszélnem, de kihallom Allie szavaiból, hogy követeli a folytatást és közvetett terrorban tart. Ahh, nem tudom mit mondhatnék. Megköszörülöm torkomat. - Szóval, valójában már voltam vele négy fal között és tény, hogy nem olyan, mint a szobáján kívül. - Elmosolyodom és csak hogy leplezzem zavaromat, megtömöm számat a sütivel. Míg rágom, közben esik le, hogy pontosabban fogalmaztam, mint akartam. Nem szándékosan neveztem meg, hogy a hálószobájában voltam. Jézusom. Totál elvörösödöm megint még sütivel a számban, le is hajtom fejemet, és megtámasztom kezemmel homlokomat, hogy eltakarjam részben arcomat.
Össze kell szednem magam és erre jó a téma, amit felhoz.
- Tulajdonképpen mindkettő én vagyok. - Az persze jogos, hogy Allie egyelőre még csak azt a felemet ismerte meg, amit most említett meg, kétségtelenül én voltam, önmagam és valóban féltem is attól, hogy mi lesz ha be kell mutatkoznom neki a másik oldalammal is. - Szeretek golfozni, de csak megfelelő légkörben, na meg ha nem kell órákat várnom, hogy a partnerem üssön már, ahogyan szeretem a kaviárt is, mert finom és mert megtehetem, hogy minden nap azt vacsorázzak. Nem a sznob életmóddal van a bajom, mert szó mi szó, én élvezem. A gondot a társaság jelenti, s már nem kifejezetten Christopherre gondolok, mellőle már nem kell elrabolnod, nem is hagyná, sőt, háború lenne. - Kicsit kijavítom és ezzel együtt reménykedem, hogy nem most okoztam neki csalódást.


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018   To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptySzomb. Május 11, 2019 2:37 am

Aiden & Allie
Sosem hittem volna, hogy egyszer rátalálok arra, akit lelki társamnak nevezhetek. De megtaláltalak. Olyan ez, mint amikor az ember rájön, hogy mégis léteznek csodák, és az álmok mégis valóra válnak.

Jó ideje sajnos szenvedek abban, hogy képtelen vagyok teljesen elengedni a dolgokat, emiatt pedig sajnos eljutottam arra a szintre, hogy már majdhogynem teljesen elfeledkeztem arról a tényről, hogy meg kéne tanulnom egy kicsit szórakozni, ez pedig egészen ijesztő volt a jelenlegi helyzetben. Magam sem voltam biztos abban, hogy mindezzel nem bántom meg azt a kevés embert, aki körülöttem van – gondolok itt például pont Aidenre, aki valószínűleg kifejezetten várhatta, hogy ma találkozzunk, én pedig ezt úgy felejtettem el, mint ahogyan a nagykönyvben meg van írva... Ettől függetlenül mégis hálás voltam neki, amiért nem haragudott meg rám, holott minden oka meglett volna erre. Végül is ő világ életében ilyen volt... Túl kedves, túl tündéri, nekem pedig csak bűntudatom lett attól, amin jelenleg úgy éreztem, hogy sehogyan sem tudtam volna változtatni.
- Pedig határozottan megnéztem volna az arcodat – mosolyogtam rá végül, még ha ez egy kicsit gonosz is volt tőlem – Jó nem. Nem kell nekem a szenvedésed, de attól függetlenül viccesen gúvadtak volna ki a szemeid, ebben biztos vagyok.
Hirtelen le is játszódott a szemem előtt az a bizonyos jelenet, ami mellett végül arra jutottam, hogy nekem lehet, hogy rohadtul vicces lett volna, de ő mindezt biztosan nem osztotta volna... Meg alapvetően már egy kicsit gyerekes dolog a srácok mogyorótörésén és hasonló dolgokon derülni. Ilyenkor mindig próbálok arra gondolni, hogy ez pontosan olyan, mintha engem valaki durván mellbe verne. Bár határozottan nem éreznék belőle sokat, mert nem kifejezetten erősítem a két dinnyét cipelők táborát, de ettől függetlenül tisztában voltam azzal a ténnyel is, hogy nem lenne teljesen fájdalammentes folyamat, ha mellbeverne valaki.
- Szóval frusztrációt váltottam ki belőled – bólogattam neki az egyértelműre, aztán folytattam, miközben kis köröket rajzoltam az ujjaimmal az asztal lapjára – És ezt máson vezetted le. Nem lettem volna szegény fiú helyében, ha látod majd legközelebb feltétlen bocsánatot kell kérned tőle... Valószínűleg kiverte tőled a frász. Nyugodtan fogd rám majd, nem sértődök meg, ha az arcába vágod, hogy egy szép szöszi húzott fel.
Az már egy másik kérdés volt, hogy nem feltétlenül gondoltam magam gyönyörűnek, csak szimplán tisztában voltam azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy azért nem szállok ringbe egy vasorrú bábával... Vagy a bába nem száll velem ringbe? Lényegében mindegy. Mondjuk az utóbbi idők történése során pont nem az önbizalmam erősödött egy bizonyos Kim Tae Oh nevű srác miatt, akiről szinte ránézésre meg tudtam volna mondani, hogy mi a zsánere és hát... Nem én. Legalábbis előbb tudtam volna elképzelni mellé egy magas, hosszú combú, nálam valamivel filigránabb alkatú, babás arcú, sötét bőrű és hajú, gyönyörű lányt aki természetesen mindig mosolyog, és mindenkivel kedves... Egy undorítóan tökéletes lányt, akinek az egzotikumát csak tovább növelné egy világos szempár, és ezáltal minden férfit az ujja köré tud csavarni... Legyen bármennyire abszurd ez az egész, valamiért teljesen így élt a szememben az a csajszi, aki végül ki fog kötni mellette, és magam sem tudom, hogy pontosan miért, de valamiért instant felforrt az agyvizem, ha ilyesmiken agyaltam... Pont ezért is szólítottam fel magam megint arra, hogy elengedjem már azt a faszkalapot. Most nem akarok rá gondolni.
- Tündéri vagy Aiden drágám – hagytam meg neki végül azt, amit amúgy is gondolni akart magáról – De maradjunk annyiban, hogy száz százalékig boldog az életem, amiért egy oldalon állunk. Nem szívesen lennék az ellenséged még úgy sem, hogy nem kifejezetten vagy nyíltan bunkózó típus... Az egész aurád megváltozik, hogy ha valaki olyannal állsz szemben, akit nem feltétlenül kedvelsz, hidd ezt el nekem.
Persze én csak abból tudtam levonni a következtetésem, hogy miféle karizmát öltött magára, amikor meg akart védeni, pedig nem is ismert... Nem mintha mondjuk emiatt el kellett volna néznie, ahogyan megpocsékolnak egy idegen lányt, de abban a pillanatban még én magam is eléggé megijedtem ahhoz, hogy a kis hősies akciója ellenére félve pillogjak rá, összefonva a kis ujjaimat az állam alatt... Abban a pillanatban egyáltalán nem gondoltam, hogy ez egy ilyen csodás kis barátságnak a kezdete lesz, viszont egy pillanatig sem bántam meg, hogy akkoriban annyira a földbe gyökerezett mind a két lábam, hogy szinte képtelen voltam elmozdulni.
- Nem hinném, hogy apukáddal jóban lennénk – biggyesztettem le végül az ajkaimat, aztán hatalmas bociszemekkel mondtam ki a következőt – Minden bizonnyal beszólna valamit, nekem pedig túlságosan éles nyelvem van ahhoz, hogy ne pofázzak vissza... Lefogadom, hogy öt percet sem bírnánk ki egymás társaságában anélkül, hogy ne legyen hajtépés a vége.. Már ha az öregnek egyáltalán van még mit megragadni a feje búbján.
Itt játékosan rá is kacsintottam reménykedve abban, hogy a talán egy kicsit túlságosan is becsmérlő szavaim nem sértik majd meg. Tény és való, hogy az apja egy farok. Ilyenkor szokott eszembe jutni az, hogy az én apukám viszont minden bizonnyal azért ment el, mert túlságosan jó volt... Sajnos ez a szó szoros értelmében igaz volt, hiszen halála után sem tudtak olyan ügyleteket rábizonyítani, amiben ténylegesen benne lett volna. Az is tény, hogy újgazdagok voltunk, édesapám kőkeményen megdolgozott azért a pozícióért, amit elért, és egyetlen pillanatra sem felejtette el azt, hogy pontosan honnan is jött... Ez pedig számomra több volt, mint szimplán imponáló. Felnéztem rá, de nem felejthettem el azt a tényt, hogy én ebbe a kényelmes kis jászolba úgy születtem már bele... És ha most élne még apa és anya lehet, hogy egy hülye kis picsa lennék, aki másokat lenéz és felvág a faterja vagyonával... Nem gondoltam arra, hogy mik az előnyei annak, ahogyan tönkrement a családom, de... Kifejezetten örülök annak, hogy még az esélye sem áll fenn annak, hogy egy kis kurva legyen belőlem. Még akkor is, ha amúgy alapvetően rohadt féltékeny vagyok Aiden szar családjára és akaratlanul is azt gondolom, hogy az én idilli, tökéletes kis családom miért halt meg, amikor ilyen mocskok életben vannak.
- Legalább te szereted – mosolyodtam el, miközben megsimogattam a kézfejét a kisujjammal – Ezért a mondatért megéri annyira keményen dolgoznom... Talán mégsem olyan rémes ott minden, mint ahogyan én annak látom.
Tény és való, hogy nem álmaim munkája az amit végzek, de soha nem voltam lusta, így nem esik nehezemre se a takarítás, se a főzés, se hasonlók. Nem gondolom alapvetően egyik munkát sem alantasnak. Egy utcaseprő munkája legalább annyira értékes, mint amekkora súlya van egy-egy vállalatigazgató döntésének... Nem lenne túl ildomos, hogy ha néhány elszórt cigarettacsikket hordana be a fancy kis cipőjében, miközben előadást tart az újításokról. Pont ezért is valahol tényleg jól esett az, amit Aiden mondott, és ez volt az a pont, amikor azt éreztem, hogy talán mégsem annyira felesleges és semmirekelő az a befektetett kemény munka, amit minden alkalommal a motel működésébe ölök bele.
- Egyszer valahogy majd megszöktetlek onnan, Hercegem... ígérem – vigyorogtam rá kajánul, és már állítottam is volna fel a tündérmesébe illő kis elméletemet arról, hogy miképp fogom kivitelezni ezt a bizonyos tervet, de időközben meg is érkezett a pincérnő, és inkább a rendelésre összpontosítottam, belefűzve az éppen első, eszembe jutó kis kedves szót, amit Aidennek címeztem jelenleg.
- Édesem, olyan vörös lettél, akár egy paprika – jegyeztem meg mókásan, majd a limonádé felé intettem – azzal lehűtheted magad. Ha nem tudnám mi a helyzet veled, a végén még arra gondolnék, hogy odáig vagy értem.
Persze amúgy ez lenne az utolsó dolog, ami megfordul a fejemben. Alapvetően elég pánikoló típus vagyok, ami a pasikat illeti. Vagy nem veszem észre azt, ahogyan rám néznek, vagy pedig nemes egyszerűséggel csak... Túlgondolom a helyzetet, aminek hála tökéletes összeesküvés elméleteket tudok gyártani. Valószínűleg túlságosan sok romantikus könyvet olvasgattam az utóbbi időben.
- Para vagy – vigyorodtam el végül azon amit mondott – Ilyen beteg bókot még nem kaptam soha életemben, szóval köszönöm, hogy végül a te szádból hallhattam ezt a csodás mondatot... Úgy hasonlítasz rám, hogy csodálom, ha egyáltalán meg tudnak minket különböztetni.
Persze ha éppen szőkére festeti a haját, én pedig kivasalom a sajátomat, akkor hangulatában egy picit tényleg hasonlítunk egymásra, de azért eléggé látszik, hogy nem egy etnikum szülöttjei vagyunk... Ennek ellenére egy picit úgy éreztem, mintha a soha meg nem született ikertestvéremre találtam volna rá személyében.
- Tavasszal elmegyünk együtt! – vágtam rá rögtön és fel is írtam az agyamba, hogy majd meg kell néznem a határidőnaplómat... Na nem mintha annyi programom lenne, de körülbelül szeretném belőni, hogy mégis mikor fogunk együtt kilovagolni bárhova is.
- Magas, sötét bőrű, szintén ázsiai... Tudod, a múltkor amikor bent voltál és kimentünk, mert rá akartam gyújtani, akkor ő is ott volt. Kicsit betegnek tűnt az elmúlt időszakban, és nem tudom mit kedjek vele. Nekem nem szól arról, hogy bármi baja lenne, viszont eléggé sötét karikák vannak a szemei alatt, amiből arra következtetek, hogy valószínűleg nem elég neki az amúgy kiosztott szabadnap, viszont ő soha nem kér pluszt... És folyamatosan azon agyalok, hogy valószínűleg okkal nem mond semmit, pedig nagyon szeretném tudni, hogy mi van vele, de csak úgy letámadni, meg olyan izé lenne.
Végig kínosan figyeltem arra, hogy közömbösen tudjak beszélni Theoról, és úgy érzékeltem, hogy elég jó is voltam benne. Magam sem tudtam pontosan, hogy mit gondolok róla, de egyelőre úgy voltam vele, hogy talán jobb is így... Nem akarom Aident fárasztani az üggyel, amíg nem tudtam magamban letisztázni a dolgokat, viszont ő sem hülye, valószínűleg észrevette, hogy mennyire robotikus mozdulatokkal szurkálom halálra az epertortámat, és véletlenül sem néztem rá amíg járt a szám... Na mindegy.
Hála az égnek sikerült valamennyire elterelnem a témát, és inkább ő kezdett el mesélni nekem a srácról, amitől éreztem, hogy lassan a saját kis komor pillantásom hirtelen megtelik élettel, és mire a mondandója végére ért, már szabályosan ragyogott a tekintetem
- Eeeez annyira cuki! – mosolyodtam el végül, miközben letettem a villámat – Örülök, hogy meg tudtátok oldani a dolgot. Látod, lehet csak iszonyatosan jól titkolta, hogy igen jó arc! Ki tudja, hogy a négy fal között milyen... Lehet egy igazi partiállat, csak nem is sejtjük. Mindenesetre majd ha valami történik, mindenképp mesélj róla, jó?
Egyelőre nem hoztam fel a szokásos „mutass be neki” szöveget, mert egyrészt éreztem, hogy több van a levegőben itt annál, mint amit az orromra köt, viszont erőltetni semmiképpen sem akartam. Örültem, hogy legalább mesélt a dologról, és így már én is mosolyogva tudtam leszelni egy pici darabot a villámmal a kedvenc sütimből, és különös kis melegség töltötte el a szívemet, ahogyan a számba tömtem azt. Örültem, hogy végül legalább ennyit elmesélt, és semmiképp sem erőltettem volna ennél többet.
- Viszont arról még mindig nem tettem le, hogy menekítő tervekkel raboljalak el az ilyen szarságokról – pillantottam rá végül sóhajtva – Komolyan. Kötelező golfdélutánok? Kaviárzabálás? Ez annyira nem te vagy... Sokkal szívesebben ennél velem nachost chilis sajtszószba mártogatva, miközben filmet nézünk. És ki mondja azt, hogy a tündérmesék nem változhatnak meg, és nem rabolhatja el Cinderella a herceget?
Itt már megint egy kaján kis vigyor költözött az arcomra, miközben arra gondoltam, hogy mennyire igaz ránk ez a jelenlegi helyzet... Csak éppen én összebarátkoztam a herceggel, és bátor, okos lányként, aki a sárkányok által őrzött palota tisztaságáért felel, képes lennék megmenteni a herceget... És talán mi is boldogan élnénk, míg meg nem halunk a kis történetünkben, viszont biztosan nem szerelmespárként... Sokkal inkább lelki társakként és barátokként.


1 797 || ruha || remélem tetszik, Drága  To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 1471401822  

N. Allison Haden
Munkások
Play by :
♡ Olivia Holt ♡
Kor :
22
Foglalkozás :
♡ Szobalány ♡
Hozzászólások száma :
58

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018   To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptySzomb. Május 04, 2019 9:18 pm



Egy csésze kávé
ALLIENEK 1601 SZÓBAN
Nem sokon múlik, hogy majdnem kibillenjen kezemből a limonádé, amikor Allie megérkezik igencsak feltűnő módon, lehetetlen lenne nem észlelni, esetemben érezni se. A tőlem megszokotthoz képest hangosabban kiáltok fel, nem vagyok csendes gyerek, de kiabálni sem szokásom, úgyhogy miután meglepem saját magamat,
egyből visszatérek a hely hangerejéhez.
- Nem a limonádé, vagy a gatya - rázom meg fejemet egyébként haragtól mentesen. - Nem szerencsés jeget rakni senki ülepébe, főleg nem ilyen hideg időben. - Elvigyorodok és csak azért sem fogalmazok úgy, hogy "ne öntsön jeges vizet a farkamra", mert még mindig van rajtunk pár szempár, feltételezem az iménti kiáltásomnak köszönhetően és éppen elhalad mellettünk kifelé egy öltönyös fickó, inkább nem mutatkozok be a helyi világnak, hogy mennyire... fogalmazzunk úgy, hogy nem chaebolhoz illően is tudok viselkedni.
Nem, természetesen nem haragszom rá, amiért elfelejtette a találkozónkat, kétségtelen, hogy sok butaságon fenn tudok akadni, de azért ez még nekem sem elég, másrészről meg nem számít, egész gyorsan rendelkezésemre sietett, amiért pedig hálás vagyok.
- Semmit! - mentegetőzök kissé tán hevesen is, hogy meggyőzzem nem csak őt, de magamat is az ártatlanságomról. - Ott állt előttem és lehet egy kicsit szigorúan néztem a hívásunk közben, de tényleg nem őt akartam megcélozni, csak elbambultam és utólag vettem észre, hogy előttem áll egy fiú - pörgetem a szavakat és védem magam minden erőmmel. Általában mindig meg tudom magamat óvni másoktól, vagy kontrákkal, vagy egyszerűen nem érdekel, hogy más ki mit gondol, kivételt képez azonban egy személy, apám vádló tekintete, szavai, a vaskos keze... előtte meg se tudok nyikkanni, előle nem tudok menekülni se. Illetve, ismét meglepően kell rádöbbennem, hogy már bizony Christopher is ezt a kategóriát erősíti, nem rossz értelemben, vagyis apámhoz hasonlóan. Előle sem tudtam menekülni, most se tudok.
- A tekintélyemtől? - nézek rá meglepetten. - Miféle tekintélyem? Ez most úgy hangzott, mintha valami könyörtelen boss lennék - ráncolom homlokomat, tényleg nem tudom miről beszél, de azért nem halálos komolysággal várom tőle, hogy pontosítson, mert a végén még azt hiszem, hogy apámhoz hasonlít. Akkor valóban megharagudnék, de nagyon. Amit utána mond, nos, az még tetszik is, ezért is látszódhat meg arcomon egy csillapított mosoly. Gyilkos a haragom... még sosem mondták, de ez tetszik! Jól hangzik.
Nem sokat járok mostanság a motelba, az utóbbi heteket nézve az azokat megelőző állapotokhoz képest pedig különösen. Volt pár hónapja egy elég nehéz időszakom, mikor hányinger kerülgetett minden nap, mikor hazafele tartottam. Mikor még az ősz utolsó meleg napjaiban jártunk, inkább kiültem tanulni a természetbe, addig se otthon voltam, húztam az időt és teletűzdeltem találkozókkal a napjaimat, így mindig volt mire fognom távollétemet, s mellette sok barátra is szert tettem. Sokkal kellemesebb volt bemenni egy motelba és ott tölteni az éjszakát, nem csak Allie volt ott, akivel imádtam együtt lenni, hanem a stresszt is lekerült rólam. Egy idő után viszont annyira belekényelmesedtem a motel lehetőségébe, hogy hatványozottan lettem feszült otthon, szüleim, de főként apám és Adam kérdő pillantásaikor, s mindez akkor tetőzött bennem, mikor Christopher hazavitt autóval, de én pár utcányira a házunktól idegösszeroppanást kaptam mellette. Akkor ott azt hittem, hogy asztmám jött elő, de nem, nem csak egy sima asztmás roham volt.
Bár nem sokat javult odahaza a helyzet, beláttam, hogy az sem jó, ha rendszeresen alszok a motelban, főleg nem mindig ugyanott, de minek mennék máshova, ha van egy biztos hely, ahol már ismerős is vagyok egy angyalarcú fiatal hölgynek. Nem hazudok neki, teljesen nyíltan beszélek a családomról, már úgyis tudja mennyire nehéz nekem odahaza.
Felnevetek. Nem tudom miért.
- Lehet még örülnének is, hogy a szobalány vonzz - nevetek, de egy kicsit keservesen is. Inkább sírni tudnék, de most Allievel az mérgező emlékekre mégis jókedv ül. - De ne aggódj miattam és legfőképpen ne érezd, hogy távollétemnek bármi köze lenne hozzád vagy a motelhez. Tudod, hogy imádom azt a helyet - fordítom komolyra és vidámabbra a szót, még ha nagyon is igaz, amit Allieson mond. Nem néznék jó szemmel, ha egy szobalányt környékeznék meg, bár nekem Allie nem egy szobalány, hanem egy tündér, de ezt persze sosem tudnám bebizonyítani szüleimnek. Vajon milyen lenne, ha választás elé állítanám őket azzal a kérdéssel, hogy egy szobalányt, kihangsúlyozván, hogy "lányt" vegyek el, vagy egy hozzánk hasonló körökben mozgó igazi chaebol beképzeltséggel megáldott sznob cégörökös fiúval - és ebből nem tudom, hogy mit kellene leginkább kihangsúlyozni - kössem össze az életemet. Kíváncsi lennék a döntésükre, vagy egyszerűen ledobnának az Empire State Building tetejéről mondván, hogy egy semmirekellő csőd vagyok, amiért nem tudok normálisan megházasodni. Hogy mi a normális azt persze ők döntik el és szerintük rám nem illik a fogalom. Még jó, hogy ez a dilemma mindössze alternatív univerzumban fordulhat elő, hisz rövidre zárom én magam a kérdést és nem azzal, hogy a fiúkat szeretem, hanem mert párom van és szeretem.
- Borzasztóan unalmasak! - felelem egész határozottan az üzleti találkozókra. Utálom őket, rosszul vagyok tőlük, de természetesen milyen már, ha nem tisztelné meg a legfiatalabb gyerek a kedves vendégeket.
És még mielőtt belemennénk, milyenek is otthon a dolgok, felmentőseregként érkezik a pincér és Alliet is megkérdezi az igényeiről. Nem kérnék semmit sem, de az eper hallatán összefolyik a nyál a számban, nem tudok ellenállni, nem lehet nemet mondani.
Allie szeret becézgetni, mindig is tudtam és imádtam benne, mert nagyon személyesnek és közvetlennek éreztem őt, volt hogy kölcsönösen dobálgattuk egymásnak a beceneveket, olykor viccelődésből csak, ám a babája még sosem voltam. Mindig én voltam a család babája, ezzel nincs is gond, mindössze végigfut bennem egy ideg, ami azt súgja, hogyha hallaná valaki ezt a beszélgetést, akkor nagyon kisajátítóan kapna fel a székből.
- Tudom - vigyorodok el nem épp szerényen, mikor elmondja, hogy édes vagyok. Az vagyok... - Jó-jó-jóóó értem, izéééé... - kapálózok két kezemmel a levegőbe, hogy nem kell folytatni, már teljesen kipirultan a sok dicséretre, ez azért még az én szerénységemen is túltesz, illetve rosszul fogalmaztam, csak elfelejtettem, hogyan tudnám jól megfogalmazni amit akarok eredetileg és a babára, mint becézésre való rákérdezés könnyebben jött a nyelvemre. Még mindig tanulom a nyelvet.
- Ahhh, okééé, értem, hogy a tiéd, mert egy "iszonyatosan jóképű férfiember" csak egy iszonyatosan szép nőből bújhat elő... - torpanok meg egy pillanatra.
- Fújj ez mennyire gázul hangzott - jegyzem meg a szörnyű bókra. Mi tagadás, nem szoktam hülye bókokkal csajokat felszedni, látszik, hogy ezekben nincs gyakorlatom, ellenben nagyon királyul meg tudom mondani, ha valakinek nem áll jól valami. Szörnyű ember lehetek, de ami szép az szép és bár nem vonzódom hozzá, van szemem és látom hogy Allieson szemet gyönyörködtető. Megint kezdek sokat fecsegni, de hogy az istenbe fogalmazhatnám meg, hogy nem vagyok minden szempontból az övé? Najó, feladom.
Inkább megkérdezem, hogy vele mi újság. Alliesontól ilyen kérdésekre a válasz mindig tömören kezdődik, de pontosan tudom, hogy nem szabad ilyenkor megszólalnom, mert a pár szó után hosszú trécsparti következik. Pontosan ahogyan most is.
- Ahh de rég lovagoltam már! - szökik ki belőlem, miközben szorgalmasan hallgatom.
- Fura? Mit értesz ez alatt? Várj! Nem ő az a srác aki... - nem fejezem be, mert nem akarom se őt se magamat összekavarni, de lehet tudom kiről van szó, feltéve, ha róla mesélt egyik alkalommal, tán legutóbb Allie.
Nagyot kortyolok a limonádéból éppen, amikor meghallom a herceg szót. Eskü nem én tanítottam neki! Oké, lehet egyszer elejtettem, hogy úgy viselkedik Chris, mint egy herceg, vagy királyfi, de azt gúnyból mondtam és most visszahallva a mai érzéseimmel már kicsit máshogy jön át.
- Öhmm, igen, igazából pont valahogy erre akartam kitérni az előbb - utalok vissza, hogy a babám megszólításra tett mondandóm kudarcba fulladt.
- Ááá, köszönjük! - ugrok ki örömömbe és lököm ki számból a zavaromban rágcsált szívószál végét, mikor a pincér leteszi elénk az epres sütiket és a kávét. Már veszem is kezembe a villát, hogy a legnagyobb eperbe szúrva azt egyenesem számba tolja a legfinomabb gyümölcsöt a világon. Jóízűen próbálok falatozni, de látom, hogy Allie nem tágít a téma mellől.
- Ne csináld már, ez a dolog annyira nehéz - nyelem le a falatot. Tudom, hogy legutóbb még szentségeltem neki Chrisről, irtó kínosan érzem magam, hogy most meg be kellene vallnom az igazat, azt amit Christopher sem akarna, hogy egyből világnak kürtöljem.
- Jóóó, oké - megadom végül magam, de nem tudom, hogy tényleg szúrnak-e információt követelő szemei, vagy mindezeket csak beképzelem és saját magamra erőltetem mindössze, hogy beszélnem kell róla. Utóbbi biztosan igaz, nem tudnám megállni, hogy ne áradozzak. - El kellett mennem golfozni vele múlthéten. Ne nevess, mert tényleg kötelező volt, olyan szituációba kényszerített bele családi közegben, amiben megfutamodás lett volna nemet mondanom. Röviden a lényeg annyi, hogy eltöltöttem vele egy fél délutánt, de az eddigiekkel ellentétben láttam rajta, hogy már nem feltétlenül úgy viselkedik, ahogy azt megírták neki a sznobság kódexében és ami azt illeti megnyílt előttem. Ezt látva egy kicsit én is félretettem a makacsságomat és újra megpróbálkoztunk azzal, hogy barátok legyünk. - Nem száz százalékosan így történt, de mivel onnantól kezdem a történetet, hogy konkrétan csak az utálatom volt felé, így nem mondhatom azt, hogy egyenesen magamhoz öleltem volna legszívesebb aznap, mert tökre hülyének nézne, ha még nem tenné. Eszek még egy falatot, de csak mert tudom, hogy a történet a tegnapelőtti nappal folytatódik. - Nemrég újra találkoztunk... - kezdek bele és megfogadom magamnak, hogy kihúzok mindent, amit nem kellene elmondanom. Lássuk csak... az mindegy, hogy defektje volt és ezért hívott, hogy segítsek rajta. Az is mindegy ilyen szempontból, hogy tiszta sáros volt, meg véres a homloka a balesete miatt. Azt meg már nem akarom nyíltan kijelenteni, hogy baromira jót smároltunk hazafele menet, lehúzódva egy erdei úton. Igazából nem tudom, mit nem kellene leszelektálnom abból a napból.
- Izé. Szóval már jóban vagyunk - csapom le a végét egy ártatlannak tűnő vigyorral, kicsit sem meglepően hirtelen.


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018   To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptySzer. Május 01, 2019 11:41 pm

Aiden & Allie
Sosem hittem volna, hogy egyszer rátalálok arra, akit lelki társamnak nevezhetek. De megtaláltalak. Olyan ez, mint amikor az ember rájön, hogy mégis léteznek csodák, és az álmok mégis valóra válnak.

Talán egy picit magam is tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy Aiden amúgy sem fog rám megharagudni, de ettől függetlenül úgy éreztem, hogy egy ölelést mindenképp megérdemelt amiért ténylegesen elfeledkeztem arról, amit ma megbeszélt. Mindennek ellenére tudtam, hogy nem kifejezetten haragszik rám miatta, és nem hiszem, hogy valaha az életben találkoztam olyan emberrel, aki ennyire könnyen megbocsátana dolgokat, de a tippem erősen a nem felé húz. Szóval mondhatni ő az első olyan barátom, akinél teljesen el merem magam engedni, viszont pont emiatt valahol rettegek is attól, hogy majd úgy megbántom őt, hogy nem fogom tudni helyrehozni a hibámat. Mert amúgy egyáltalán nem akarok érzéketlen lenni vele, vagy leszarni őt, csupán vannak sajnos nehezebb napjaim, ami miatt hajlamos vagyok dolgokról megfeledkezni. Szerencsémre eddig ő ezt egészen jól tolerálta, talán pont azért, mert tudja, hogy nem szándékosan feledkezek el dolgokról, meg amúgy sem... Annyira nem gyakori. Remélem legalábbis.
Azon viszont nem tudtam nem nevetni, amilyen arcot vágott a becsapódásom következtében, és szinte figyelmen kívül hagyva azt amit mondott, szorongattam tovább, hiszen már majdnem ezer éve annak, hogy találkoztunk.
- Maximum vettem volna neked egy másikat... Meg egy nadrágot. Fizus nap volt a múlt héten, szóval most már nem lenne probléma a dolog – meg persze ott van a rohadt nagy nyaraló a nevemen, amiről még nem beszéltem neki, nos... Magam sem tudom, hogy miért. Egyszerűen csak nem éreztem azt, hogy érdemes lenne megosztani vele a dolgot, mivel eladni amúgy sem akartam a házat, ergo így nincsen pénzem belőle. Odaköltözni meg azért lenne lehetetlen, mert a nagybátyámék valamilyen úton módon tuti megoldaná, hogy elvegyék tőlem, ha megtudnák, hogy van apáméknak olyan ingatlana, amit szigorúan titoktartásban írattak a nevemre. Mivel egyiküknek sem volt végrendelete és a papírok abban a házban voltak, így teljes titokban és nyugodtan kerülhetett hozzám a birtok... Ez pedig valahol rohadt ijesztő. Mintha a szüleim a jövőbe láttak volna... De erre nem akarok most gondolni.
- Jézusom, mit csináltál szerencsétlennel? – pillantottam rá, miközben igyekeztem figyeltem, ahogyan lassan biztonságba helyezi a kedvenc limonádéját, és megszabadítottam az arcára került ragacstól – Ha nem ismernélek, akkor lehet, hogy egy picit félnék is a tekintélyedtől Mr. Nagyon Csúnyán Tudok Nézni Úr. De azért örülök annak, hogy megbocsátottál, azt hiszem a te haragodnál gyilkosabb dolog kevés van ezen a világon.
Mert emlékszem én arra az esetre, amikor neki hála menekültem meg egy idiótától, aki határozottan magáévá akart tenni. Biztos vagyok benne, hogy ha nem jött volna vissza a napokban, akkor soha nem lett volna merszem meghálálni neki a dolgot, mert abban a pillanatban talán egy picit én megijedtem tőle.
- Tééény – sóhajtottam fel, miközben helyet foglaltam előtte – Főleg ha kiderülne, hogy konkrétan egy szobalány vonz oda. Nem akarom tudni, hogy mi történne veled utána.
Mert persze tagadhatatlan tény, hogy nincsen és nem is lesz közöttünk semmi olyan, amit párkapcsolatnak, vagy szerelemnek lehet nevezni, hiszen a dolog alapvetően kivitelezhetetlen lenne, és itt nem arról van szó, hogy nem tetszenénk egymásnak. Én magam nem kifejezetten tartom csúnyának – bár túlságosan szépnek sem – Aiden pedig határozottan szebb arccal rendelkezik, mint nagyon sok nő, de ettől függetlenül nehéz lenne bármit úgy összehozni, hogy mind a ketten inkább a pasik felé érdeklődünk. Ettől függetlenül nem tudom, hogy az apja melyik tényen akadna ki jobban... Ha kiderülne, hogy nem ha a fia egyszer meg is fog házasodni, akkor sem egy nővel teszi majd azt, vagy pedig, ha összekeverné az amúgy teljesen tiszta és szeretetteljes barátságunkat egy párkapcsolattal. Mert az mit sem számít, hogy jó családból származom, ha jelenleg konkrétan egy mocskos kis motel szobalánya vagyok. Mindenesetre nekem sokat jelentett, hogy ezektől ő nem nézett rám úgy, mintha kevesebb lennék és nem zavar össze úgy ahogyan Theo teszi állandó jelleggel. Egyszerűen csak kényelmes volt a barátságunk és ez elbírhatóvá tette a kapcsolatunkat is... Ezáltal az én kis fejezeteim is színesebbek lettek az életem lapjain belül, mert nem csak a munka és a folyamatos tépelődés volt belőle kiolvasható.
- Áhh – bólintottam egyet és óvatosan összefontam az ujjaimat az asztalon – Nem túl unalmasak ezek? Legalábbis annyira száraznak hangzik a dolog...
Persze számomra, aki soha életében nem lett belekeverve a felnőttek üzleti dolgába. Ennek mindössze annyi oka volt, hogy apám komolyan vette hogy a gyerek az maradjon gyerek, és 15 éves fejjel sem voltam beavatva az üzleti dolgokba. Úgy gondolta, hogy nekem sok lenne, és mivel tudta, hogy engem nem kifejezetten kötnek le az unalmas szellemi munkák, elfogadta, hogy valószínűleg sosem lesz belőlem se ügyvéd, se üzletasszony, se hasonló, ellenben mindig támogatott abban már pici korom óta, hogy belső építészként tanuljak majd tovább... Emlékszem, hogy ő volt a babaházam leglelkesebb közönsége, és éppen ezért ragadtam meg minden alkalommal a kisujját, és ráncigáltam át az egész szobán. Anyának nem volt ennyi türelme, de apa világ életében mondogatta, hogy én vagyok a legjobb lakberendező a világon... Aidennek nem volt ilyen szerencséje, őt az apja kőkeményen belevitte a „jóba”, és én magam sem voltam benne biztos, hogy tényleg érdekli-e a dolog, vagy pedig csak jó fiú akar lenni, mert fél az öregtől.
Talán egy kicsit túlságosan is elkalandozhattam, ugyanis sikeresen összerezzentem, amikor a velem szemben ülő fiú is az epertortát választotta. Hiába, az epres dolgok a legjobbak az egész világon... Nem is lepődtem meg a választásán, az eper szerintem az a dolog, amit a világon mindenki szeret.
- Nem tehetek róla, hogy ennyire édes vagy – vontam meg a vállamat végül és előrenyúltam, hogy belecsíphessek az arcába – Amúgy is... Annyira természetellenesen puha és tökéletes a bőröd, mint egy babának, szóval minden jogom megvan Babámnak szólítani nyilvánosság előtt is... Ettől függetlenül amúgy meg egy iszonyatosan jóképű férfiember vagy... De mégiscsak az én babám.
Éreztem, ahogyan lassan egy szeretetteljes kis mosoly kúszik az arcomra, és a szívemet is elöntötte a melegség, amikor ő is érdeklődött a hogylétem felől. Annyira természetes volt minden vele töltött perc, viszont éreztem azért, hogy erre az időre már nagyon szükségem volt... Szinte sikított a testem és a lelkem azért, hogy vele legyek.
- Semmi új – sóhajtottam fel megvonva a vállamat – Dolgozom továbbra is. Néha átugrok a farmra megnézni a lovakat, de mostanában egyre kevesebb időm van. Tudod, szoktak hozzánk járni onnan egészen kedves istállós fiúk, és némi ingyen reggeliért cserébe én ingyen átmehetek a lovakhoz. Amúgy meg igazából eltemet a munka, tegnap lebetegett egy lányka, és beálltam helyette dolgozni, aztán az új sráccal is gondok vannak, aki már nem is annyira új... Nem mintha nem látná el jól a munkáját, csak mostanában kezd egy kicsit... Fura lenni. Téééényleg, ha már srácok... Mi van a hercegeddel? Mr. Örökössel?
Már hajoltam is volna közelebb, hogy kifaggathassam a részletekről, de közben a pincérnő – természetesen a legrosszabbkor – visszatért és letette elénk a tortákat. Remélem, hogy ez nem fog menekülést kiváltani Aidenből, mert valamennyire szerettem volna tudni arról, hogy mi van végülis velük... Ugyanis a női megérzésem határozottan azt súgta, hogy ez több holmi nemkedvellek kapcsolatnál...




1 1021 || ruha || remélem tetszik, Drága  To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 1471401822  

N. Allison Haden
Munkások
Play by :
♡ Olivia Holt ♡
Kor :
22
Foglalkozás :
♡ Szobalány ♡
Hozzászólások száma :
58

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018   To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptyPént. Ápr. 26, 2019 4:15 pm



Egy csésze kávé
ALLIENEK 853 SZÓBAN
Nagyon-nagyon felgyorsultak a napok és félek, nincs időm még nekem sem felfogni, hogy mik történnek velem, velünk. Tudom, hogy Christophernek ez még inkább nyomja a lelkét, ebben sosem kételkednék és próbálok neki támaszt nyújtani ezen a nehéz héten, tényleg mindenben: figyelemmel kísérem a betegségét és gyógyítom, ahogy tudom, míg őt teljesen elhavazzák a feladatai. Hirtelen töltök vele rengeteg időt, és ha erőltetnének se tennék máshogy, egyre azonban felfigyeltem magamat illetően, le kellene ülnöm és végre átgondolni, hogy mik történtek és feltehetőleg mik fognak az elkövetkezőkben. Összességében egy kicsit gondolkodnom nem ártana, mielőtt a szívem és mohóságom fog falhoz csapni.
Ma kell számot adnom tudásomról anatómiából és igencsak izgulok, de addig is ezzel foglalkozom és nem az urasággal, legalábbis hihetném ezt, naná, hogy tanulás közben is végig egy valakinek testfelépítésén jár az agyam és kétlem, hogy örülne neki, ha szépen minden izmát, csontját végigmutogatnám miközben sorolom a latin nevét és minden egyes funkcióját, ideje se lenne rám.
Na, pontosan ezért kell, hogy egy kicsit mást is csináljak, mással legyek a szaktársaimon kívül is, kell most egy Allie, az én édes Allisonom, akivel rég találkoztam már amúgy is.
Ma reggel még mielőtt nekiesnék a vizsgának, felhívom és megbizonyosodok róla, hogy ugye nem felejtett el, nem mintha engem nagyon el lehetne felejteni, de tudom mennyire sűrű napjai vannak.
Hát persze hogy Allie elfelejtette. Ellenkezőjét mondja, de épp ettől tökéletesen kihallom. Szúrós szemekkel nézek magam elé, a terem előtti folyosón, másik kezemben a füzetekkel, amikbe mondjuk bele sem néztem mióta eljöttem, de még van további öt percem rá hogy csakugyan ne lapozgassam és ez megnyugtat. Az előttem lévő srác szorongani kezd, majd nyelve egyet inkább átáll máshova, ekkor jövök csak rá, hogy szegényre hogy néztem, pedig nem akartam, csak ő állt előttem. Elment, már mindegy.
- Neeem, még csak most megyek be anatómiát írni, én is szerintem egy óra múlva indulok - felelek neki, majd érthetetlenül pislogok a pityegésekre.
- Allie? Hahó, itt vagy még? - szólítgatom, de már egyedül maradtam, megnézem a képernyőt és sóhajtok egyet vigyorogva, mert nem tehetek róla, imádom. Kicsit olyan, mintha a sors egy tükröt rakna elém és saját tulajdonságaimat tárná elém. Ohh, itt a professzor.

A kedvenc kávézómban találkozunk, aminek ajtajában mindig elmosolyodom, annyira finom illatok csapnak meg. Leülök az egyik szabad asztalhoz és rendelek egy limonádét, kiviset, hiába félek, hogy a torkom már megint kaparni fog amiért hidegben hideget iszok. Ajkaimhoz emelem a nagy poharat és alig várom, hogy érezhessem a savanykás ízt, mikor fogam erősebben koccan az üveghez a hátamon landoló leányzónak köszönhetően. Megijedek, össze is rázkódik testem, de szerencsére csak pár cseppet veszítek a limonádéból míg azt visszahelyezem az asztalra.
- Jézusom, majdnem az ölembe boru... - mondom kicsit hangosan az ijedtségtől, de megakad a hangom és érzem, hogy orcám vörösödni kezd a puszijától. Megszeppent arcom viszont egyből pimaszul sunyi tekintetté változik, hiszen mentegetőzésével most buktatta le magát. Tényleg elfelejtett.
- Éreztem, hogy jó lesz, ha felhívlak. Egy fiút legyilkoltam miattad véletlenül, de majd legközelebb bocsánatot kérek tőle, de egyébként nincs gond, megbocsátok. - Nagyon gyorsan meg tudok bocsátani és tudom, hogy ez nem jó, ettől függetlenül nyilvánvalóan nem haragszom Alliere, csak játszok vele és ezt tudhatja a kedvessé simuló arcom által is, mert örülök, hogy letörölgeti az ezek szerint rám ragadt szájfényét és persze annak is, hogy itt van és láthatom.
Hogy mi újság? Jézusom, annyi minden történt a napokban, hogy az már nem is újság, hanem egy könyv. De nem tudom, hogy mennyire beszélhetek róla, nem arról van szó, hogy nem tudhat róla Allie, hanem csak... Chris nem örülne neki, azt sem akarta, hogy nővéremnek elmondjam. Pedig úgy letámadnám a lányt az összes sztorival kereken és sablonok nélkül, így viszont nem tehetem meg, legfeljebb burkoltan.
- Feltűnő lenne, ha kifejezetten sokat aludnék a motelban, nem? - mosolyodom el, mert mégis csak húszas éveimben járó egyedként ugyan miért mennék egy helyi motelba, ha nem azért, mert valakivel együtt akarok lenni. De nem, nyilván nem ez az igazság. Nem motelba megyek, hanem egy házba és pontosan azért, hogy valakivel legyek. Kellemes érzés jár át, ahogy rájövök, hogy már igenis van valakim.
- Kicsit bonyolultak lettek a napok, jött pár üzleti összejövetel is, úgyhogy otthon kellett lennem. - Nem hazudok! Csak nem mondom el egyből, hogy nem otthon és nem a motelben aludtam, mert Christophernek nem voltak otthon a szülei, csak az a bácsi, akinek nem jegyeztem meg a nevét és persze Sophie.
Még mielőtt folytathatnám, a pincérnő visszajön, mert látja, hogy már nem egyedül vagyok. Akartam rendelni Allienek is, de nem tudtam, hogy mit kér, nem volt elérhető egy jó ideje, úgyhogy féltem, hogy esetleg az általam választott kávéja kihűlne. Ez nem kifogás, ez odafigyelés! Beszívom ajkaimat az eper hallatán, jól hangzik, nagyon jól, ám ott ültemben kissé kikerekednek szemeim a becézésem hallatára. Elengedem ajkaimat és kicsit zavartan a pincérnőre nézek.
- Az epres tortából én is kérek. - Naná, persze, hogy kérek az epres dolgokból, de mi az hogy baba? Nem vagyok baba. Érett felnőtt jóképű férfi vagyok.
- Hé, nem hívhatsz csak úgy babádnak - fordulok felé durcásan, mikor elmegy a pincérnő, miközben lefektetem kezeimet összekulcsolva az asztalra és hajolok kicsit előrébb felé.
- És kedves Anyuci, veled mi újság?


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
153

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018   To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 EmptyPént. Ápr. 26, 2019 1:54 pm

Aiden & Allie
Sosem hittem volna, hogy egyszer rátalálok arra, akit lelki társamnak nevezhetek. De megtaláltalak. Olyan ez, mint amikor az ember rájön, hogy mégis léteznek csodák, és az álmok mégis valóra válnak.

Majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor hirtelen meghallottam csörrenni a telefonom, és az első pillantásom a falamon levő, hatalmas Zayn Malik poszterre terelődött. Ez volt a pillanat, amikor ijedtemben fel is visítottam, és kijelenthetem, hogy egy pillanat alatt váltam annyira éberré, mint amilyen egész életemben sosem voltam. Minek nekem kávé, ha van egy tinikori szívszerelmem, aki már valamilyen oknál fogva teljességgel a frászt hozza rám – pedig még mindig jó pasi – és egy telefonom, ami még mindig megállás nélkül visítja, hogy:

Do you got plans tonight?
I'm a couple hundred miles from Japan, and I
I was thinking I could fly to your hotel tonight
'Cause I-I-I can't get you off my mind
Can't get you off my mind,
Can't get you off my mind

Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy talán érdemes lenne fel is venni azt a telefont, de előtte még hunyorogva kivettem a rajta álló nevet, és az időt... Reggel kilenckor hívott Aiden. Ha más lenne, akkor minden bizonnyal hagytam volna tovább csörögni, tőlem aztán ordíthat a telefon, mivel kifejezetten szeretem a dalt, amit csengőhangnak állítottam be. Viszont mivel róla volt szó, nem engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy lazán kinyomjam csak azért, mert ma leginkább csak meghalni lenne kedvem... Egyszerűen nem tehetem meg vele, mert mondhatni neki hála van még életem, és jó ideje miatta nem töltöm egyedül a szabadnapjaimat. Éppen ezért is húztam rögtön el a kis zöld ikont a telefonom képernyőjén, és nem túl nőiesen nyögtem bele a telefonba, ami nagyjából egy „haló”-val ért fel a jelen helyzetben.
- Szia! Ugye nem felejtetted el? – vágott rögtön a dolog közepébe, én pedig tudtam, hogy gyorsan kell válaszolnom neki, mert nem szerettem volna ha durva lesz a telefonszámlája.
- Persze, hogy nem! – ez nem feltétlenül volt igaz, mert az utóbbi időben betegedett le az egyik lánykám, és helyette kellett bemennem dolgozni. Szóval mondhatni elfelejtettem, a tegnap este pont arra gondoltam, hogy ma egész nap dögleni fogom pont eddig a pillanatig... Mert Aiden ilyen téren más. Őt akkor sem mondanám le, ha éppen az egyik belemet próbálnák kioperálni a helyéről.
- De azért remélem még nem értél oda, mert nagyjából egy óra magaslatában indulok! – mondtam neki gyorsan, és le is csaptam a telefont, mielőtt elkezdtünk volna sztorizni. Ez már bevett szokás volt, amikor az egyik este sikerült egész éjszaka eldumálnunk az időt.
Gyorsan le is rúgtam magamról a takarót, és mivel amúgy is kávézást meg sütizést beszéltünk meg a mai napra, az első utam a fürdőbe vezetett, hogy gyorsan dobjak egy zuhanyt, majd viszonylag kényelmesen felöltöztem a jobb cucccaimból, feldobtam egy minimális sminket – korrektor, szempillaspirál, pink szájfény, az utóbbi elmaradhatatlan, szóval a táskámba is bedobtam – a hajamat átfésülgettem egy kicsit és némi gondolkodás után egy kócos kontyba fogtam össze a fejem tetején. Nem akartam vasalgatással, vagy göndörítéssel húzni az időt. Némi parfümöt még fújtam a fülem mögé és a csuklómra, hogy szegény srác lehetőleg ne haljon ki tőlem, aztán meg is indultam gyorsan, hogy még elérjem a buszomat, amivel terveztem elmenni a kis hangulatos, Brooklyn-i kávézóba indulni.
Természetesen mire odaértem Aiden már helyet foglalt és kért is magának egy italt, pont ezért is sompolyogtam mögé és ölelgettem meg jó szorosan hátulról, hogy egy kicsit kiengesztelhessem, amiért késtem... Megint.
- Bocsiiiiii – nyújtottam el a szót, miközben nyomtam egy kis puszit az arcára, ezzel otthagyva egy kicsit a szájfényemből – Eskü csak elaludtam. Kicsit durva volt a tegnapi nap, de köszi, hogy hívtál, remélem nem vártál túl sokat rám.
Próbáltam elővenni neki a legszebb mosolyom, hogy ténylegesen ki tudjam engesztelni, közben pedig letörölgettem a bőréről az otthagyott kis ragacsos rózsaszín anyagot, aztán még mielőtt kidobtak volna minket, helyet is foglaltam vele szemben.
- Miújság veled? Egy ideje már nem láttalak a motelban. Hiányoltalak is – helyeztedtem el a széken, meglóbálva a lábaimat magam alatt. Aiden volt az egyike azoknak a vendégeknek, akit meghívtam a cég számlájára, mert csak... Hát egyszer megvédett, és ezek után szerencsére sikerült összebarátkozunk. Ő volt az első olyan ember, akinek meg tudtam nyílni, és nagyon sokra értékeltem, amiért végighallgatott akkor... Nem beszélve arról, hogy gyakorlatilag most pedig életben tart. Ha nem szerveznénk le ezeket a kis programokat, akkor nem hiszem, hogy fel tudnám dolgozni mindazt, ami a motelban történik.
- Szia, mit hozhatok neked? – jelent meg végül mellettünk az egyik pincérnő, én pedig mosolyogva emeltem rá a pillantásom – Szia! Egy csokis-mogyorós lattét szeretnék, meg egy szelet epertortát. Babám, te kérsz valamit?
Itt Aidenre pillantottam, mert amúgy terveztem, hogy meghívom, mindig teszek rá kísérletet, elvégre jó barátok vagyunk, de eddig sosem jártam sikerrel... Reménykedtem benne, hogy majd most.



751 || ruha || remélem tetszik, Drága  To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 1471401822  

N. Allison Haden
Munkások
Play by :
♡ Olivia Holt ♡
Kor :
22
Foglalkozás :
♡ Szobalány ♡
Hozzászólások száma :
58

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018   To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 Empty

Ajánlott tartalom


To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018 Empty
Vissza az elejére Go down
 

To the Boy, I've Loved... before and now? - fall, 2018

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Valahol máshol :: Múlt és jövõ-
^
ˇ