Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Activity Check (09.07.-09.22.)
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Today at 2:53 pm

Hírek, bejelentések
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Today at 2:12 pm

Morning!
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Today at 1:44 pm

My wife.
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Today at 9:59 am

Kapcsolatkereső
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Yesterday at 2:55 pm

Játékpartner kereső
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Yesterday at 2:54 pm

Hayden Rafferty
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Yesterday at 2:49 pm

Ella & Owen - 2011/ősz
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Kedd Szept. 19, 2017 8:13 pm

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Kedd Szept. 19, 2017 5:35 pm

Ki van itt?

Aimee Riddle, Ella Cavanaugh, Hayden Rafferty, Lola Torres, Roméó C. Devereaux, Solomon Riddle

Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Adam && Finley | Hope Állatorvosi Rendelő
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Bűnöldözés
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
の Chris Evans
Age :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
の (Rendőr)Nyomozó
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
38

Re: Adam && Finley | Hope Állatorvosi Rendelő
Vas. Ápr. 09, 2017 11:25 pm
 
Adam & Finley
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Látom az elkerekedett szemeiből, hogy sikerült alaposan meglepnem. Nos ez kölcsönös, én is alaposan meglepődtem. Nem éppen számítottam, amikor benyitottam a rendelőbe. Egy orvost kerestem, segítséget... és rá találtam.
~Vajon segíteni fog? Még a múltban történtek ellenére is?~ Rútul elbántam vele, ahogy ellöktem és egyáltalán nem így terveztem azt, hogy ismét felbukkanok az életében. Annyi bajom van, nem keverném még ebbe is bele... főleg most, hogy Lilith a semmiből felbukkant ismét és ez a váratlan találkozás kis híján az életembe került. Az arcom, a felsőm csurom véres úgy nézek ki, mint akit minimum megkéseltek vagy meglőttek. Igazából nem lep meg, hogy ledöbbent a viszont látáson.

De nincs is több időm azon filozofálni, hogy miféle érzések kezdik most fojtogatni a torkomat puszta látványára vagy hogy őbenne mi játszódhat le. Egyedül Dodger az, aki számít most, minden más várhat. Nem hagyok neki időt, nem hagyhatok. Dodgert a hideg fémasztalra teszem gyöngéden, mintha egy apró, védtelen gyermek volna és várom a csodát. Lassan Finley is felocsúdik meglepődéséből és végre helyettem a kutyával kezd el foglalkozni. Most rajtam a sor, hogy a sokk hatása végre eluralkodjon rajtam. Most már tudom, hogy jó kezekben van a kutya így megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy pánikoljak és összezuhanjak. Már van, aki helyettem erős és gondoskodik róla. Megdöbbenve meredek Finley-re, aki durván megragadja a kezemet. Először fel sem fogom, hogy mit mondott nekem. Az érintése szinte égeti a kinti hidegtől és izzadtságtól nyirkos bőrömet.

Kell egy kis idő, míg eljutnak szavai a tudatomig. Nagyokat pislogok, nem tudom mit is kéne csinálnom hiába az utasítása.
~Én nem vagyok orvos csessze meg!~ Remegő kézzel nyúlok az állathoz, mintha félnék hogy puszta érintésemtől összetörhet. Alig merem szorítani a kötést, nem tudom mennyi az ami még elég és mennyi az, ami már sok. Ez nekem egy idegen, ingoványos terep most. Lazán elboldogulok a bűnözőkkel, levezénylek egy túszejtéses drámát, de ez... ez sok nekem. Viszont nincs idő rá, hogy elaléljak vagy elmeneküljek. Szükség van itt rám. ~Neki szüksége van rám!~ A kérdésére megrázom csupán a fejemet.
- Nem, nem... csak a lábát találta el... Rám célzott, az én lábamra, de Dodger... Dodger közénk ugrott... Ostoba állat... - Feddem meg az ebet és most újra ki akar kívánkozni néhány sós könnycsepp a tehetetlen düh érzésétől, ezért próbálok nagyokat pislogni nehogy elsírjam magam Fin előtt.

Én nem is tudom, hogy hová nézzek. A sürgölődő Finley-re vagy a műtőasztalon fekvő Dodger-re. Csak kapkodom a tekintetemet kettejük között zavartan. Az eb néha felnyüszít fájdalmában, nem tudom megmondani tudatánál van-e még egyáltalán... néha csak szuszog semmi más hangot nem adva.
- Mennyire súlyos? - Kérdezem félénken, amikor átveszi tőlem az ebet, ugyanis tartok a válaszától. Nem akarom itt hagyni, nem akarok kimenni a váróba hiába terel. - De Fin... - Olyan vagyok, mint egy 3 éves kisgyerek, akitől el akarják venni a játékmackóját. - ... nem maradhatnék mégis? Ígérem csöndben leszek, nem foglak zavarni közben! - Fogadkozom abban a reményben, hátha így belemegy abba, hogy bent maradjak. A nővér már terelne is kifelé, viszont tudom jól hogy igazából rajta múlik az, hogy bent maradhatok-e vagy sem. Elvégre ő az orvos vagy mifene.

Hiába hesseget ő is, nem mozdulok. A nővérnek kell kitaszigálnia én pedig idegesen kezdek téblábolni az ajtó előtt. A folyosón emberek mennek el, mind furán néz rám kedvem lenne az arcukba üvölteni, hogy mégis mit néznek. De aztán eszembe jut, hogy csurom vér vagyok. A mosdó felé veszem az irányt és megmosakodom, legalább az arcom tiszta legyen. A tükörbe nézve nyúzott önmagammal találom szembe magam, mintha ismét 10 évet öregedtem volna a történtek hatására. A szemeim beesettek, arcom fakó... inkább nem is nézem magam tovább, csak letörlöm a papírtörlővel az arcomon lévő víz cseppeket és visszatérek az ajtó elé. Egy darabig fel-alá járkálok, de fáradt vagyok és zaklatott. Gondolataim Lilith és Dodger körül járnak egyfolytában.
~Ha ma kihagyom a reggeli sétát és egyből az őrsre megyek...~ Magamat okolom egyből a történtekért, hiszen miattam lőtték meg az ebet.

On & On▐ #646▐  :<3: ▐ ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sebastian Stan
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
6

Re: Adam && Finley | Hope Állatorvosi Rendelő
Hétf. Ápr. 03, 2017 12:04 am

Elégedett sóhajjal süppedek az egyébként kényelmetlen, de most mindennél komfortosabbnak tetsző székbe. Hosszú, sűrű órák állnak mögöttem, mik egészen az utolsó percig végeláthatatlannak mutatták magukat. Szeretem a munkám, ez, mi éltet, mire mindig vágytam, nem jelent hát nehézséget önmagam nem kímélve hajtani és küzdeni, s ha akár csak egyetlen életet is megmenthetek, az megér minden egyes izzadtságcseppet, de ez nem jelenti azt, ne tudnám értékelni épp úgy a csöppnyi szabadidőmet, mint akárki más.
Elaludni nem akarok, kételkedek abban, lenne elég időm erre, egyetlen óránál kevesebbel pedig azt érem el csupán, hogy megduplázom kiinduló fáradságomat. A késztetést megállni mégse tudom, hogy egy hatalmas ásítás kíséretében le ne hunyjam szemeimet, még inkább ellazítva minden izmomat, arra ügyelve már csak, a székből azért le ne csússzak. Terveim ellenére egyre sebesebben szállok az álmok mezejének irányába, s már épp elérném célomat, mikor gyanakvásra okot adó hangok érnek el tudatomig. Nem foglalkozok egyelőre velük. Jól ismerem recepciósom, pontosan tudom, ha a probléma alapja olyasmi, minek megoldására rám is szükség van, időben felhívja figyelmem, minden mást könnyedén kezel, a hisztériás gazdától kezdve egészen az épp hozzánk betévedő, bármilyen gyógyszerért rimánkodó drogosig, jelenlétemnek ezeknél az eseteknél semmi funkciója, zavarnám is talán céltalan téblábolásommal… Aztán felcsendül a hangosbemondó által felerősített hangja. A fenébe. Könnyes búcsút veszek gondolatban pihenőmtől, miközben talpra küzdöm magam. Nem tökölök sokáig, gyorsan kidörzsölöm szemeimből az álmot, majd megindulok az ajtó felé. Két lépésnél többet azonban nem tudok megtenni irányába, mert kivágódik hirtelen és belép rajta… Ő. Hitetlenkedő értetlenséggel kerekednek el szemeim, azt gondolom néhány másodperc erejéig, rosszul látok vagy álmodok, hiszen nem lehet itt. Bárki, akárki mást előbb képzeltem volna a betolakodó helyére és nem csak azért, mert belőle nem nézem ki, betörne akár csak egy állatorvosi rendelőbe is, hanem mert azok után, amit mondott, azok után, hogy eldobott, azok után, hogy ezt követőn mindketten annyi energiát beleöltünk abba, véletlenül se fussunk össze a folyosón, egyszerűen nem jelenhet meg előttem csak így.
Lénye minden mást kitöröl. Elfelejtem, hol vagyok, ki vagyok, meg se hallom az ajtóban toporzékoló recepcióst, vagy a hasonló lelkiállapotban leledző nővért. Kábultam figyelem helyét, akkor is, mikor rég nem áll már ott, aztán csöndesen koppan valami a fémasztalon és én szaporán pislogva kapom arra fejem. Egek! A világ ismét körtáncot kezd járni velem, de ezúttal másképpen. Bármennyire zavarjon is a tény, itt áll előttem a legutolsó személy, akit látni akartam még az életben, iránta érzett csalódott haragom mit se számít, ha egy életről van szó. Nem vagyok bosszúálló típus, de még ha az is lennék, egész biztosan nem úgy mutatnám azt ki, milyen károkat okozott bizalmatlanságával bennem, hogy nem teszek meg minden tőlem telhetőt szeretett kutyája megmentésének érdekében. Esdeklését tompa morajként hallom csupán, figyelmem a vérzés elállításához és a seb ellátásához szükséges eszközöket kutatja, villámgyors sikerrel. Felkapom a hozzám legközelebb eső gézcsomagot, feltépve azt kirángatom belőle tartalmát és egyből a jól látható sebre nyomom, majd cseppet se finoman megragadva Adam csuklóját odahúzom kezét, parancsot is intézve hozzá rögvest. – Fogd ezt ide! A csontra vigyázz, de nyugodtan nehezedj egy kicsit rá. Máshol is meglőtték? – nem pazarolnám a drága időt újabb sebek keresésére, ha úgy látom, valóban biztosra meg tudja mondani nekem, vannak–e. Persze csak kezdetben, később, amint az életveszélyen túllendültünk, kötelességem alaposabban is átvizsgálni a pácienst.
Nem ácsorgok tétlenül, míg a választ várom, ellibbenek mellőle, összeszedni és előkészíteni minden mást, amire szükségünk lehet, az idő közben hozzánk csatlakozó nővérrel egyetemben. Fél fülem az asztalnál hagyott és remélhetőleg még mindig azt csináló, amit kértem, férfi irányába hegyezem, hallom hát tökéletesen feleletét és annak megfelelőn cselekszem.
Köszönöm – mellé lépek, átveszem tőle a vérzés elállítását elősegítő nyomás feladatát. – Itt már nem tudsz mit tenni, úgyhogy menj ki a váróba. Szólok, ha végeztünk – szabad kezemmel hessegető mozdulatot teszek az ajtó irányába, mielőtt felhúznám a mostanáig államom gyűrődő maszk egyik végét egészen az orromig. Bízok abban, Adam azt teszi majd, amire utasítottam. Bent nem maradhat, ehhez nem férhet kétség, csak lassítana minket, ha kerülgetnünk kellene és neki se tenne jót a látvány, de erőszakhoz se folyamodnék szívesen.

 
Vissza az elejére Go down


avatar

Bűnöldözés
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
の Chris Evans
Age :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
の (Rendőr)Nyomozó
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
38

Adam && Finley | Hope Állatorvosi Rendelő
Vas. Márc. 26, 2017 9:00 pm
 
Adam & Finley
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Lövés dördül, kiáltás hallatszik.
- NeEEEE! - Hangomtól visszhangzik a kietlen sikátor, de már elkéstem. Meggátolni nem tudtam az elkerülhetetlent, a fegyver elsült. Nyüszítő, fájdalmas hang hagyja el Dodger száját, miközben tompa puffanással ér földet. Minden vöröslik a vérétől, hiába rohanok oda eszemet vesztve és tapasztom kezeimet az állat lábaira. - Dodger! Ne, ne ne! - A tehetetlenség érzésétől a könnyem is kicsordul. Már rég nem törődöm Lilith-szel, ha akarna itt helyben a kutyám mellett főbe is lőhetne. ~A kutya csak engem akart megvédeni, tőle! Nem ezt érdemelte.~ Nem vagyok orvos, fogalmam sincsen mit kellene tennem; milyen kötést kellene rátennem hogy kihúzza addig míg a kórházba érek vele. Az egyetlen, a közelben lévő állatrendelő a Hope, aminek tudom is a címét: három háztömbnyire van innen nyugatra. Agyam ezerrel pörög, próbálok az idővel versenyt futni. - Dodger! Pajti, tarts ki! - Levetem a felsőmet, a pólómat széttépkedve igyekszem elkötni a kutya vérző csonkjait. Bele se akarok gondolni abba, hogy mennyi vért vesztett, lassan már mindenem vöröslik tőle. A kapucnis, cipzáros pulcsimba csomagolom és óvatosan emelem fel az állatot, mielőtt megindulnék vele a kórház felé szélsebesen. Ész nélkül rohanok miközben azt kiabálom a szembe jövőknek, hogy engedjenek utamra, vészhelyzet van. Nem törődöm a még most ébredező, megdöbbent embertömeggel, pusztán csak az lebeg a szemem előtt, hogy mielőbb beérjek a kórházba vele. Csak akkor állok meg egy eperfa alatt néhány percre, amikor megigazítom a karjaim között tartott ebet, nehogy leejtsem; aztán futok vele tovább mint valami megveszekedett.

Az ajtót elérve már indulnék is be az épületbe, de szerencsétlenségemre az egész üvegből van, így hangos csattanással kenődök fel rá amint nekimegyek. A kutya halk nyüszítő hangot hallat, én káromkodom egy cifrát, majd nagy nehezen kinyitom fél kézzel bohóckodva vagy negyed órát mire az üvegajtó enged és felnyílik végre, beeresztve minket. Azonnal a recepcióhoz rohanok, ahol üvöltözni kezdek az ott ülő nővérrel:
- Or-orvost! Se-segítsenek, meg-meglőtték! Orvost, hí-híja... hívja i-ide! Kerítsen egy orvost, mielőtt elvérzik! - Kiabálok magamból kikelve, miközben alig kapok levegőt a rohanás sokat kivett belőlem is.
- Uram, uram! Kérem, nyugodjon meg és mondja el pontosan mi történt! - Kéri a megdöbbent nővér, de nem tudok csillapodni. Régen nem keltem már ki így magamból és most olyan mintha minden, korábban bennem felgyülemlett feszültség most akarna egyszerre kitörni belőlem.
- Meglőtték, meglőtték! Vérzik, vérzik mindenhol! - Közel álltam hozzá, hogy ismét elsírjam magamat. Nem viseltem jól mások elvesztését. Ez a kutya alig pár hete van nálam, de nem akartam elveszíteni. ~Hiszen engem védett a rohadt életbe is!~

Lilith jutott eszembe és a rám szegezett 9 milis amivel meglőtte. Tudom jól, hogy azt a golyót nekem szánta, ha Dodger nem veti közénk magát engem talált volna el lábtájon. Mocskos bűntudatom kezdett kerekedni és a bennem lévő feszültség is nőttön nőtt. A nő nem tűnt úgy, hogy segíteni tudna inkább egy rakás szerencsétlenségnek éreztem a jelenlétét, a faggatását. Minden másodperccel csökkent az esélye, hogy Dodger túléli ezzel tisztában voltam.
- Mindegy, ha nem hajlandó segíteni, megkeresem az orvost én magam! - Dörrenek rá a nőre és megindulok az addigra már elájult kutyával a kezemben. - Gyerünk pajti, bírd még ki egy kicsit! Mindjárt vége! - Biztatom a kutyát, de inkább önmagamat győzködöm a dologgal mintsem az állatot, hogy kitartsak. A folyosón haladva minden ajtót belökök, hol durvábban hogy kevésbé és keresek egy műtőt, ahol lehetne kezelni az állatot.
- Na de uram! Mégis mit képzel? Oda nem mehet! - Kiabál utánam a nővér, de én nem törődve vele haladok egyre csak előre. Bár nem figyelek rá, de a hangosbemondón át a biztonságiakért és valami Dr. Shearon után óbégat. A vezetéknév ismerős, de hirtelen nem tudom hová tenni; egészen addig míg az egyik ajtón be nem nyitva szembe nem találom magamat Finley-vel.

Azzal a Finley-vel, akivel egy lépcsőházban, sőt egy szinten lakom. Akit módszeresen levegőnek néztem és kerültem az utóbbi években. ~Hát ezért volt ismerős a név?!~ A döbbenettől lefagyok, percek múlva ocsúdom csak fel amikor realizálom, hogy a férfi arcát bámulom leplezetlenül. Nem hagyok neki időt magához térni, inkább a kutyát a hideg fémasztalra teszem gyöngéden.
- Nincs időm magyarázkodni Fin, segítened kell vagy meghal Dodger. - Kéklő tekintetem esdeklően fúródik az ő szürkéskékjeibe. ~Oly rég nem láttam...~ Annyi minden történt azóta, hogy évekkel ezelőtt ellöktem magamtól ahelyett, hogy szembe néztem volna az igazsággal és elmeséltem volna neki mindet Lilith-ről és az egészről. A férfi fáradtnak tűnik, mintha alvásból keltettem volna fel... talán épp a pihenő idejében kaptam el. A hajtövénél az arca jobb oldalán lelapult a haja, mintha elaludta volna. De ez nem várhat. - Fogytán az ideje, meglőtték, el fog vérezni. Kérlek, segíts! - Ennél jobban nem vagyok képes könyörögni, de ha ez kell ahhoz hogy segítsen akár erre is hajlandó vagyok. ~A többit majd később is megbeszélhetjük, ha már kivette a golyókat belőle.~

On & On▐ #785▐ ©️


Narancs: A "Szúrd be!" játék MEDIUM szintű, előre megadott szavai. [Hajtő, Eperfa]
Váratlan Esemény történése:  "Azt hiszed egy ajtóra, hogy nyitva van és be akarsz menni, de szerencsétlenségedre az egész üveg, így igazából nekimész."


A hozzászólást Adam Rogers összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 03, 2017 9:42 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Re: Adam && Finley | Hope Állatorvosi Rendelő
Vissza az elejére Go down
 
Adam && Finley | Hope Állatorvosi Rendelő
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Part 14 / 12
» adam warren
» Adam Cooper
» New Orleans-i park

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Brooklyn :: Kórházak és hivatalos helyszínek-
Ugrás: