One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Dinner for two

Janice & Holden EmptyMinnea Mitchell
Today at 11:13 am



Kono Kalakaua

Janice & Holden EmptyKono Kalakaua
Today at 9:21 am



Activity Check (09.17-10.01.)

Janice & Holden EmptyRhydian Vaughan
Today at 9:15 am



Munkahelylista

Janice & Holden EmptyAurora Cabot
Today at 8:03 am



Foglalt vezetéknevek

Janice & Holden EmptyAurora Cabot
Today at 7:59 am



Foglalt keresztnevek

Janice & Holden EmptyAurora Cabot
Today at 7:59 am



Avatarfoglaló

Janice & Holden EmptyAurora Cabot
Today at 7:58 am



Work through the night - Myna & Rea

Janice & Holden EmptyMarissa Grey
Today at 6:44 am



Aurora Cabot

Janice & Holden EmptyMillie Crawford
Yesterday at 11:50 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 37 felhasználó van itt :: 14 regisztrált, 0 rejtett és 23 vendég :: 2 Bots

Aurora Cabot, Bailey E. West, Cassia Tierra Diaz, Fable Hill, Jess H. Song, Kim Tae Oh, Kono Kalakaua, Minnea Mitchell, Saya Manoban, Seena de Felice, Sofia I. Basora, Valentina Delon, Veronica J. Rhodes, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Janice & Holden

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Janice & Holden   Janice & Holden EmptyHétf. Jún. 17, 2019 6:37 pm



Janice & Holden
Nem félek attól, hogy munka nélkül maradnék. Még ha a chicagói központba már nem kellene külön ajánlólevelet kérnem a felvételemhez, beteg emberek és munkaerőhiány mindenhol van, én pedig elég lelkes és bizakodó vagyok ahhoz, hogy könnyen mozgósítani tudjanak. Janice területe már sokkal inkább a versenyről szól, főképp a tisztességtelen féléről, ezért hozzá alkalmazkodni (főleg, mikor nekem is változás következik) nem lehetetlen. Szeretném is, hogy megtalálja a saját helyét.
- De szerencsénkre könnyen barátkozik és rugalmas gyerek. Utóbbi még rólam is elmondható. - Elmosolyodom a leleményes megfogalmazásomon. Most sincsenek túl közeli barátaim, ahogy igazából soha nem is voltak, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy időm egyébként sem lett volna rájuk sosem. Úgy gondolom, minden emberi kapcsolat törődést igényel, éppen annyira, mint a házasságunk is igényelné... És láthatóan erre sem vagyok képes hibátlanul. - Szóval ne tartson vissza semmi. - A családunk bármelyik másik városban meg tudna élni, nem látom úgy, hogy bármi is idekötne bennünket. Persze, a nagyszülők itt vannak, néha kényelmes lehet a segítségük, de Colten is elég nagy már ahhoz, hogy egy-két órát kibírjon magában, na meg tényleg hiszek abban, hogy a diplomával a kezemben már szabadabban rendelkezhetek majd az időmről. Pozitív hozzáállás, ez is sokat segíthet.
Egy pillanatra csak rajta tartom a szemem, mintha azt latolgatnám, komolyan gondolja-e a szavait, azonban egy beletörődő hümmögéssel zárok kérdés helyett. Az ő döntése. Az én döntésem, hogy kész vagyok költözni a boldogságáért, de erre nem is kényszeríthetem. Mellesleg, tényleg fogalmam sincs, milyen lehetőségek vannak a szakmájában, akár a városban, akár az országban, akár a világon.

- Még nem kóros - nevetek fel röviden. Könnyűnek érzem magam és az életem, legalább erre a pillanatra. Ha lett volna időnk igazán ábrándozni a családról, ilyennek képzeltük volna, nem igaz? Anya és a kis cinkosa (vagy a gyermek és a cinkosa?), amint meglepetést szerveznek apának - szebbet nem is kívánhatna az ember. Olyan kár, hogy nem lehet minden ilyen idilli.
Kimondatlanul is érezhető közöttünk a feszültség, jobban belegondolva az sem lenne nagy csoda, ha Colten is érezné, és ezért szervezne közös napot... Így belegondolva pedig inkább szomorú a helyzetünk.
Kiábrándító, ahogy elhátrál, mintha legalábbis félne tőlem. Hazugságnak hangzik, amit mondunk, mintha mindössze ez a túlzott udvariasság maradt volna meg nekünk.
- Mindenképpen.
Randevú. Más korunkbeliek minden este mással randizgatnak, nem meglepő hát, hogy a mi életünkből ez hiányzik a legjobban. A varázs, a kis kizökkenés, mielőtt teljesen beleszürkülünk a jövőtlen jelenbe... Még nem lehet túl késő. Mióta is mondogatom ezt?
Túlságosan is jól ismerem a menekülését, a hirtelen váltást, a hadarást. Elkeserít az egész és nem szólok semmit. Biccentek a szavaira, de biztos vagyok benne, hogy ezt nem fogja észrevenni, ha rám nézni sem hajlandó.
Elvesznék nélküle, nem igaz? Akkor sem venném észre, hogy elfogyott a tusfürdőm, amikor már mindenemnek habosnak kellene lennie. Még egy percig a mosogatót támasztva a konyhában maradok, azt pörgetve végig a fejemben, amit mondott. Még a beszélgetésünk korábbi részeire is visszakanyarodok és összekötöm a kettőt - talán egy új helyen tiszta lappal indulhatnánk?
A zuhany mindig is a csendes gondolatfolyamok helye volt számomra. Ha a külvilág túl zajos, vagy legalábbis garantált magányra van szükségem, a nap bármely részében egy forró zuhany jelenti a menedéket. Most is lenne bőven mit átgondolnom, de talán a fárasztó nap miatt nem húzom túl sokáig a mosakodást. Nem érzem úgy, hogy előrébb jutottunk volna bármivel is, ahogy már hónapok óta nem történik változás, hiába egyértelmű, hogy nincsenek rendben a dolgok. A kérdés csak az, hogy ma is ugyanolyan közömbösen fekszem majd a helyemre, ahogy minden este? Janice azt mondta, ezzel már ne foglalkozzunk ma, és bár tisztában vagyok vele, hogy nagy valószínűséggel, nem így szeretné, mégis... Így a könnyebb.
Mióta választom én a könnyebb utat? Volt valaha is bármi könnyű, amit együtt csináltunk? Mégis itt vagyunk.
Halkan lépek be a hálószobába, hiszen nem lepne meg, ha már elnyomta volna az álom, mégis ébren találom, úgyhogy nem kell a macskalépteimre ügyelnem. Egyébként sem vagyok benne olyan jó, ha már az érkezésemet is meghallotta, ugyebár.
- Mit olvasol? - kérdezem valódi érdeklődéssel, ahogy bemászom mellé az ágyba. Ezúttal felé fordulva a tenyerembe támasztom a halántékom. Talán megpróbálhatnánk beszélgetni még anélkül, hogy úgy éreznénk, bármit is meg kell javítani... Legrosszabb esetben pár percen belül elalszom, és a holnapi új nap majd hozhatja az új megoldásait.

credit •  nem a kapkodásunkról leszünk híresek, de annyi baj legyen Very Happy Janice & Holden 1471401822

Holden Underwood
Egészségügy
Play by :
Hugh Dancy
Kor :
29
Foglalkozás :
pszichiáter
Hozzászólások száma :
23

Janice & Holden Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Janice & Holden   Janice & Holden EmptyVas. Május 19, 2019 11:23 am



to Holden

Valahogy félek a kettesben töltött percektől. Régen pedig mindez olyan könnyedén ment, minden nehézség nélkül. Egy csepp feszültség nem volt akkor bennem és a kínos csend miatt sem kellett aggódnom. Szomorúnak tartottam, hogy ennyire rossz irányba változott a kapcsolatunk és hogy jóformán mindketten kiégtünk, holott még harminc évesek sem voltunk. Ha ezen az úton haladunk tovább, akkor eléggé kilátástalan és begyöpösödött jövő vár ránk, ehhez kétség sem fér. Hiába vagyunk udvariasak egymással, hiába bízunk egymásban... azért ezek mégsem elegendőek egy jó házassághoz. Mi pedig már régóta vékony jégen táncoltunk, azonban bármit megtettem volna azért, hogy az az emlegetett jég be ne szakadjon alattunk.
- Akkor is, ha az nem Chicago-ban lenne? Olyan jól bedolgoztad már magad ide, nem kellene mindent feladni. Colten-nek is ez az otthona... - hiába voltam hálás azért, mert nem akart Chicago határain belülre láncolni, túl sok érv szólt az ellen, hogy távolabbi városok állásai között kezdjek nézelődni.
- De jó, rendben. Nézelődöm majd. - füllentettem neki, hisz ez előbb említett érvek miatt eszem ágában sem volt ténylegesen új munka után nézni.
- Hát ez attól függ, hogy mi számít soknak. A heti egy, az például már sok? - kérdeztem nevetve, viccelődve vele. Valóban elég sokszor szoktunk Colten-nel szövetkezni a háta mögött, de eddig mindegyik csak apróságokban nyilvánult meg. Ez a születésnapi ötlet volt az eddigi legnagyobb, amit valaha kitaláltunk az ő tudta nélkül, bár ez is főként Colten fejéből pattant ki. Kétség sem fér ahhoz, hogy valóban remek nap lesz majd az. Holden pedig tényleg egy olyan születésnapot kap, amilyet megérdemel.
Mérges voltam magamra, amiért ezt a laza, könnyed beszélgetést átfordítottam egy feszültséggel teli, baljós akármibe, de már-már fojtogatóan hatott rám a némaság, így kénytelen voltam szavakká formálni a gondolataimat. Meglepően pillantok le a kezeire, amikkel óvatosan végigsimít a karjaimon és úgy von kicsit közelebb magához. Ezek a mozdulatok is sokkal gyakoribbak voltak régen, mára pedig szinte semmi sem maradt belőlük. - Nem, persze, hogy nem veszítettél el. De azért jó ezt hallani is. - bátorítóan rámosolyogtam és hátrébb léptem tőle, megszakítva ezzel a kontaktust közöttünk. Hiába a szavak, mégis tartottam attól, hogy egy olyan szakadék tátongott közöttünk, amely percről-percre nagyobbá vált.
- Igen, igazad van! Jó lenne kimozdulni. Hármasban is és... néha akár kettesben is. - nem voltunk jók, ha csak ketten voltunk, ezt szerintem mindketten tudtuk. Viszont, ha azt akarjuk, hogy némiképp jobbá váljon a helyzetünk, akkor valamit tennünk kell azért, hogy ne idegenekként mozogjunk egymás mellett. Én nyitott vagyok a közös programokra, ha ő sem zárkózik el előlük.
- De hagyjuk ezt mára. Hosszú napod volt, inkább pihenned kéne. Ne haragudj, hogy felhoztam. - nem akartam, hogy kellemetlenül érezze magát, mégis láttam rajta, hogy a kérdéseim mit váltottak ki belőle. Hiába hatottak rám némileg nyugtatóan a válaszai, attól még nem akartam, hogy miattam szaladjon az egekig a vérnyomása.
- Reggel majd még megbeszélem Colten-nel is, amit elképzelt a születésnapodra, telefonálok egy-kettőt, aztán ha minden igaz, készen is állunk a hétvégi ünneplésre. - mosolyt varázsoltam magamra, miközben hátrébb lépdeltem és próbáltam elkerülni a szemkontaktust. Mialatt könnyedén becsempésztem Colten-t a beszélgetésbe, ezzel adva annak valamennyivel kellemesebb, könnyedebb fonalat.
- Na de én felmegyek, jössz úgyis te is nemsokára... gondolom. Ja és láttam, hogy majdnem üres már a tusfürdő flakonod, úgyhogy hazafelé vettem egy újat. De lehet, hogy a mosdókagylónál hagytam, a tükör előtt és nem tettem be a zuhanyhoz. - hadartam el, míg erősen gondolkoztam azon, hogy vajon hová is tettem az új tubust. Ha tényleg nem sikerült bevinnem a zuhanyhoz, akkor biztos valami jól látható egyéb helyen volt a fürdőszobában, úgyhogy úgyis megtalálja majd.
Bólintottam egyet, majd sarkon fordulva felsiettem az emeletre, be egyenesen a hálószobánkba. Mialatt bebújtam az ágyba és ölembe vettem az egyik kéziratot, azon gondolkoztam, vajon mennyire voltam ostoba az imént. Jellemző volt rám, hogy gyorsan váltok témát, főleg, ha egy esetleges veszekedést próbálok elkerülni, illetve, hogy ilyenkor felhozom, mi mindent csináltam aznap. Nem azért, mert köszönetet várnék érte vagy bármiféle hálát... nem, tényleg nem. Csupán saját magam megerősítéséért, hogy tudjam, ma is tettem valami hasznosat és azt érezzem, igen is fontos a jelenlétem, a törődésem. Mert néha már én is kételkedem magamban, bár talán mindennek van némi valóságalapja.
Hisz feleségként már évekkel ezelőtt elbuktam...
remélhetőleg anyaként nem fogok.

:tm: • Túlságosan sokat késtem, remélem megbocsátod!  Janice & Holden 2624752903   

Janice Harper
Média
Play by :
Leighton Meester
Kor :
28
Foglalkozás :
kiadói szerkesztő
Hozzászólások száma :
12

Janice & Holden Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Janice & Holden   Janice & Holden EmptySzomb. Ápr. 13, 2019 7:31 pm



Janice & Holden
Összeszorítom az ajkam és biccentek. A felháborodástól és a sértettségtől messze állok, azonban csak nem esik jól, hogy azért kell egy kedvezőtlen munkahelyen maradnia, mert én a leghosszabb képzések egyikét választottam, és képtelen lennék eltartani a rezidensi fizetésemből a családomat. Így sem éppen felemelő, hogy az ő szülei vásárolták nekünk a lakást.
- Tudom, hogy így van - mosolyodok el halványan, mintha csak róla másolnám. Nem bizalomról van itt szó (bár az feltétlenül jelen van), hanem ismerem a képességeit, a jó megérzéseit és a hozzáértését. Inkább elismerés ez.
- Tavasszal túl leszünk a nehezén, és ha majd teljes állásom lesz, több lesz a lehetőség is. Nézelődj addig. Semmi sem hülyeség, szeretném, ha megtalálnád a helyed. - Nincs annál rosszabb, mint ha bezárják az ember mozgásterét, és távol álljon tőlem, hogy ilyen életre kényszerítsem. Hosszú évekig támogatott a tanulmányaim mellett, sokkal többször volt megértő, mint hogy azt megérdemeltem vagy meghálálhattam volna. Ugyanezt én is megtehetem érte.

- Sokszor szövetkeztek így a hátam mögött? - kérdezem viccelődve, Janice jókedvét látva. Ez már jobban tetszik, mint az aggodalom, ami korábban leolvasható volt az arcáról, és örülnék, ha így is maradna.
- Azta! - Őszintén meglep a fiam, egy pillanatra még az evésről is megfeledkezem. A Pókember volt eddig a legnagyobb sztár, a hőse, kincs volt az a bábu, és őszintén nem hiszem, hogy ér annyit a születésnapom, hogy megváljon tőle. Talán lebeszélhetném róla... Viszont akkor anyu áruló lenne, a terv pedig ugyanúgy létezne, hiszen már lezsírozta... Már most biztos vagyok benne, hogy nagyszerű nap lesz, méghozzá ő teszi majd azzá.

Sajnos a kellemes hangulatot már nem tudom olyan könnyedén fenntartani, mint annak idején. Amint eltűnik Colten a beszélgetésből és csak mi ketten maradunk, a levegő újra hűvös lesz, és egyszerűn úgy érzem, menekülnöm kell. Nem előle, hanem a helyzet elől. Tényleg finom volt az étel, tényleg szeretnék belőle vinni holnap és tényleg jobb a fejem, de nem tudjuk tovább vinni ezt a beszélgetést. Én nem tudom.
Nem vagyok valami ügyes a háztartási dolgokkal, de amiben tudok, igyekszem segíteni. A tányért sem hagyom csak úgy hátra, elmosni semmiből sem tart. Ez a tevékenység egyáltalán nem tartozik azok közé, amit felügyelnie kellene, ezért kicsit frusztrál, hogy bámul, de nem reagálok rá. Ha maradt valami mondani valója, minden bizonnyal megosztja majd velem, ha pedig csendben marad, annyi baj legyen. Már csak egy forró zuhany választ el az alvástól, ezzel töltöm meg a gondolataimat.
Mégsem marad ennyiben a mai beszélgetésünk.
A tányér és az evőeszközök is a csorgatóra kerülnek, a kezemet pedig megtörlöm, de nem nézek rá, miközben beszél.
Nem szokásom a hazugság, sem magamat, sem másokat nem verek át, még a páciensekkel is az őszinteség pártján állok, hiába lenne néha könnyebb a ferdítés, lódítás, szépítés. A feleségem és a családom mégis más. Ez a kérdés, a kirohanása azonnal visszahozza a fejfájásom és nem csak a mai nap fáradalmait érzem a vállamon, hanem az elmúlt évekét. Több, mint hét éve csináljuk ezt, néha elhallgatjuk a sérelmeinket, néha megpróbáljuk magunkban megoldani... Látom rajta. Mindig látom rajta, és biztos vagyok benne, hogy én sem leplezem jobban az érzéseimet.
Megszoktam és szeretem is a szikla szerepét, most pedig végképp nem érzem úgy, hogy engednem kellene a sok kérdésnek, ami mind egy zárt ajtó mögött zúgolódik. Hosszú napunk volt, mindketten fáradtak vagyunk, nem sülne ki belőle semmi jó...
- Nem tudom - felelem túl egyszerűen. Újra kinyújtom felé a kezem, ezúttal viszont nem vonulok vissza, gyengéden simítom meg a karját, és közelebb vonom magamhoz. - De... Nem veszítettél el, Jan. - Nem vagyunk már olyan fiatalok és szabadok, gyorsan és túl hamar kellett felnőnünk. Nem vagyunk függetlenek sem, és hibásnak érzem magam az ő boldogtalansága miatt is. - És remélem, hogy én sem téged. - Sosem gondolnám meg magam, a fiunk nagyon sok örömet hoz az életünkbe, de rajta kívül... tényleg nincs más. Talán elrontottuk, valahol máshogyan kellett volna csinálni, hamarabb munkába állnom vagy...
Valójában már kár ezen rágódni, nem igaz? Megváltoztatni semmit sem lehet már. De hogy mi lesz...
Ahogy rápillantok a megszokott nyugalom helyett csak feszültséget érzek. Valami nem jó, pedig minden olyan jól indult.
- Mindig csak itthon vagyunk, csinálhatnánk valami mást... Persze, nem ebben az ítéletidőben, de régen is a parkban szerettél a legjobban olvasni, azt is lehetne újra. - Sok időt töltöttünk együtt külön könyvekbe bújva, bár sokszor elkalandoztam a tanulnivaló felett és inkább a csodálatos barátnőm haján táncoló napfényt figyeltem. Azt is szerettem, amikor beszámolt az élményeiről, de már ezer éve nem tudom, mit olvas egyáltalán. Nem is ismerem már úgy, mint régen; egészen más emberek lettünk. Talán pont olyanok, amilyenek sosem szerettünk volna.

credit •  

Holden Underwood
Egészségügy
Play by :
Hugh Dancy
Kor :
29
Foglalkozás :
pszichiáter
Hozzászólások száma :
23

Janice & Holden Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Janice & Holden   Janice & Holden EmptyVas. Ápr. 07, 2019 8:17 pm



to Holden

Amikor fiatalon az ember arról álmodozik, milyen lesz majd felnőttként az élete, akkor nem feltétlenül olyat képzel el magának, mint amilyen nekünk is jutott. Ám igazából nem lehet okom panaszra, hisz van egy hűséges férjem, egy csodálatos kisfiam és tulajdonképpen jó életünk van. Megvagyunk így hárman, jól boldogulunk, de valami mégsem klappol, valahogy mégsem teljes az életünk. Shane bezzeg annak idején megmondta, hogy ez lesz a vége, hisz ő mindig is úgy tartotta, hiba megállapodni az első szerelmünkkel. Azt akarta, hogy éljek, mielőtt bekötnék a fejemet, hogy tapasztalatot szerezzek, de nem hallgattam rá és zsigerből utasítottam el az érveit. Részben pedig úgy gondolom, hogy helyesen tettem. Hisz akkor nem lenne Colten... nélküle pedig őszintén nem tudom, milyen életem lenne, hisz ő ad értelmet mindennek. Persze talán Holden is és én is sokkal boldogabb életet élhetnénk, de azért együtt sem rossz... ráadásul mindig van remény arra, hogy egy nap majd talán jobb lesz. Lehet csupán azt rontottuk el, hogy hamar ugrottunk fejest a házaséletbe és ezzel hamar kiégtünk, nem tudhatom. De talán jobb is, ha nem bocsátkozom értelmetlen elméletek gyártásába. Viszont azért őszintén hálát adok, hogy Holden jó apa, mert nélküle bizony semmire sem mennék, úgyhogy ha ebből a nézőpontból közelítem meg a dolgokat, akkor kétségtelen, hogy jól jártam.
- Persze, tudom - jól tudom, hogy nem kellene féltenem, hisz évek óta ezt csinálja, mindig is pszichiáter szeretett volna lenni, ráadásul jó is a szakmájában... de én ilyen vagyok, aggódom. Bár az is igaz, hogy másért sokkal jobban, mint mondjuk saját magamért. És erre rögtön itt is a példa már ami a munkánkat illeti. Holden miatt aggódom, mikor ő rendben van, magam miatt viszont nem fáj a fejem, holott vészesen kiégés közeli állapotba kerülök a kiadónál. Tudom, hogy Stacy csókos és bizonyos embereknek megtett olyat, amit én mondjuk sose, de akkor is dühítő, hogy így működik a világ. Egy nő csak úgy érvényesülhet, ha hanyatt dobja magát egy befolyásos férfinak? Ugyan már... Jó, persze túlzás ezt állítani, de ennél a kiadónál minden bizonnyal így megy ez. Stacy pedig aligha rejti véka alá előmenetelének okait.
- Á, nem is tudom. Chicago-ban a jobb kiadóknál teltház van, máshova elmenni meg... hülyeség volna. Ráadásul csak emiatt. Amíg itt maradok, addig legalább van állandó és fix keresetem, ami valljuk be, jól jön. - remélem ezzel nem sértem meg, mert egyáltalán nem áll szándékomban, de tekintve, hogy a szüleim által vásárolt lakásban élünk, úgy bizony egyértelmű, hogy ha nem is számolgatjuk a centeket, azért csak jól jön az én fizetésem is a családi kasszába.
- De köszönöm a bizalmat - halovány mosoly húzódik ajkaimra. Fontosnak tartom, hogy bizonyos szavakat sokszor ki is mondjuk hangosan, annak ellenére, hogy anélkül is egyértelműnek vesszük őket. Ha valamit, hát ezt megtanultam a házasságunk alatt, hogy a ki nem mondott szavak megmérgezik két ember kapcsolatát.
Épp ezért terelem el a szót mindenről, ami csak kettőnkkel kapcsolatos a bombabiztos témánkra: Colten-re. Illetve a most hamarosan aktuálissá váló születésnapozásra. - Hát, megígértem neki, hogy többet nem árulok el neked. Annyit tudsz, amit feltétlenül szükséges. - nevetgélek halkan, hisz lelki szemeim előtt újra és újra lejátszódik az a jelenet, ahogyan Colten beavatott az általa szervezett születésnapi meglepetésbe. Fogalmam sincs, hogy egy kisgyerek miként lehet ennyire gondoskodó, de ha mindent nem is, az ő nevelését bizony átkozottul jól csináltuk. És erre roppant büszke vagyok.
- Nem lesz nagy ünneplés... de már késő! Mindent megszervezett, ráadásul nem is itthon leszünk. A tökéletesség érdekében még alkut is kötött az egyik barátjával, aminek a tárgya a Pókember bábuja volt, úgyhogy kész kis üzletember módjára viselkedett. - még mindig nem fér a fejembe, hogy miként tudta mindezt elintézni, de talán sokat nyom a latba, hogy a kis barátjával régóta ismerik egymást és én is jó kapcsolatot ápolok a fiú anyukájával. Viszont alig várom az ominózus vasárnapot s azt, hogy láthassam Holden arcát, mikor megtudja mit rendezett el neki a fia. Biztosra veszem, hogy meg lesz illetődve, talán még el is érzékenyül, de szerintem Colten-nek pont ez volt a célja. Hogy a lehető legszebb születésnappal ajándékozza meg őt.
Halkan felnevetek az őrültek háza kifejezés hallatán. Nem akarok modortalan lenni, de ha valakinek a munkahelyére teljesen igaz ez a kifejezés, akkor bizony az az övé. - Van a szekrényben ételhordó, pont ma délután mostam el. De majd inkább reggel tegyünk el belőle, úgy nem szívja magába a tészta az összes szószt. - mondom, szinte gépies hangon, amitől egyből különös érzésem lesz. Nem akarok ilyen lenni. Nem akarok robotként viselkedni mellette... Miért olyan nehéz beszélgetni? Régen órákon, akár éjszakákon át is képesek voltunk beszélgetni. Ennyire elidegenedtünk volna egymástól?
- Egészségedre. Örülök, hogy jobban vagy. - ezek is... szívből jövő, igaz szavak, mégsem hangzanak igazinak. Mi a baj? Figyelem, ahogy nyitna felém, majd meggondolja magát és inkább feláll az asztaltól. Most kéne csendben maradni, most kéne elvonulni a hálóba és lefekvéshez készülődni. Vagy bármit csinálni, csak nem azt, amit végül én teszek. Felállok én is és odalépve mellé figyelem, amit csinál. Roppant idegesítő lehetek, de az igazság az, hogy félek megszólalni. Félek, hogy ezzel mindent elrontok. De kénytelen vagyok összeszedni minden bátorságom, mert tudom, hogy tovább nem tudnék ilyen fokú bizonytalanságban élni.
- Mi baj van velünk? Mert baj van... ugye? Mi siklott félre vagy hol rontottuk el? Mert én őszintén mondom, hogy nem tudom. Annyit gondolkoztam ezen, de nem tudom felidézni azt a pillanatot, amikor ennyire... elvesztettük egymást. - amint befejezem a mondatot, már tudom, hogy hiba volt mindezt most felhozni. Nem akarom őt elveszíteni, nem akarok fájdalmat okozni se neki, se Colten-nek, főleg nem így a már beharangozott és szupernek ígérkező születésnapozás előtt. De egyszerűen a szívem nem engedte, hogy még tovább csendben maradjak. Meg aztán ki tudja, ha hallgattam volna, akkor lehet sokkal rosszabbul végződne minden pár hét vagy akár hónap múlva. Bár lehet, hogy már így is túl késő.

™️ •  Bocsánat a késésért!  Janice & Holden 2081954265  

Janice Harper
Média
Play by :
Leighton Meester
Kor :
28
Foglalkozás :
kiadói szerkesztő
Hozzászólások száma :
12

Janice & Holden Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Janice & Holden   Janice & Holden EmptySzomb. Márc. 23, 2019 9:49 am



Janice & Holden
Tényleg csodálom a feleségemet, a munka, a gyerek, a háztartás... még ha számíthat is rám, úgy gondolom, bármire megkérhet, ezeket a dolgokat akkor is ő tartja a kezében, és sosem okoz csalódást. Nem is vagyok éppen érzékeny rá, ha valami elmarad, tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek csak napi 24 óra jut.
Elmosolyodom a szavain, jellemző, hogy makacskodott a kölyök, én is szívesen pacsiztam volna vele, mielőtt az alvásra kerül a sor. Majd reggel bepótoljuk.
- Dehogy baj, oké. - Mindössze legyintek egyet. Bármikor szívesen felébresztem, lefektetem, iskolába viszem, iskolából elhozom... szóval bármikor bármit megteszek, ha Coltenről van szó, ezért felesleges is szabadkoznia.
- Nincs miért aggódnod - mosolyodok el lágyan. Hányszor biztosítottam már erről az elmúlt években? Gondoskodó természet. - Tudod, hogy nálunk vannak a legjobb kezekben... Segítenünk kell, és ha félnénk tőlük, nem menne. - Habár még nem vagyok teljes értékű orvos az osztályon, már régen sikerült beilleszkednem és magaménak is tekinteni a munkahelyet. Sőt.. több is ez számomra, mint munka: ez a hivatásom, ezzel szeretnék foglalkozni életem végéig. - Nincs veszély - nyugtatom meg teljesen, még ha ez utóbbi túlzás is, sosem fajultak még el annyira a dolgok, hogy bárki is megsérült volna... Nem túlságosan.
- Nem az - sóhajtok fel. Előtte sosem kellett megjátszanom magam, és egyébként sem jellemző rám, hogy eltitkoljam, fárasztóak a mindennapjaim. - De mást nem csinálnék szívesen. - Nála jobban tényleg senki sem ismer, és miután végignézte az egyetemi éveimet, nem szeretném, ha bármikor is panaszkodásnak venné a szavaimat. Az élet nem azért szép, mert egyszerű, nem igaz?
Az mondjuk biztos, hogy fejfájás nélkül szebb lenne, ezért is veszek be egy bogyót, és bólintok, hogy a vacsi is segít majd. Végtelenül dehidratált is vagyok, kicsit olyan érzés a fáradtság ezen foka, mint a másnaposság, csak éppen a jó szórakozás hiányzik a sorból.
A válasza nem valami kielégítő, ezért fürkésző pillantásokkal biztatom, hogy folytassa. Persze, ezt nem láthatja, ha csak maga elé bámul...
- Mi történt? - Így már biztosan egyértelmű, hogy nem siklottam el a megjegyzése felett és érdekelnek az okok.
A mennyezet felé emelem a pillantásom. Tudom, mennyire bosszantja ez az igazságtalanság, és csak azt csodálom, hogy még mindig eltűri.
- Stacy csókos, ez már régen kiderült. Egy másik helyen talán képesek az embert a munkája alapján értékelni... Nem nézel körül? Kapkodnának érted. - Egyébként sem világos számomra, miért is ne kedvelné valaki Janice-t, de ha már ez a helyzet, nem árthat, ha új lehetőségek után néz. Az sem rossz, ha az ember mobilis eléggé, tud váltani, arról nem is beszélve, hogy egészen másfajta tapasztalatot is gyűjthet egy másik környezetben. Jót tenne neki.
Szavak nélkül is értem, hogy szedjek magamnak, úgyhogy amint leül, már intézkedem is. Tészta és szósz és húsgolyó, a gyomrom korog, de már tudom, hogy nem kell sokat várnia. Bizony. Szerencse, hogy nem adom át magam teljesen a lelkesedésnek és fél füllel még mindig figyelek, különben lecsúsznék az igazán érdekes részekről.
Amint kiszedtem az adagom, a helyemre ülök.
- Na, miről maradtam le? - vonom fel a szemöldököm kíváncsian, majd a számba teszem az első falatot. Amellett, hogy az étel isteni és a gyomrom örömtáncot jár, hogy végre megkapja a jussát, még Jan szavaira is oda tudok figyelni. Való igaz, ahogy tovább fokozza a kíváncsiságomat, megáll a kezem, úgy nézek rá, mi lesz a folytatás - a csattanó elmarad, a mosolyom mégis kiszélesedik.
- Hűha! Tényleg nem árultál el sok mindent - csóválom meg a fejem játékosan, de nem vallatom, hogy árulja el a meglepetést. Egy falattal később folytatom. - De tudod, hogy nem vágyom nagy ünneplése, egy szabadnap meg egy hóemberépítés éppen tökéletes lenne. Ne hagyd, hogy túlszervezze magát - vigyorodok el. Ha jól emlékszem, egyébként is egy vasárnapról lesz szó, úgyhogy talán nem nagy kérés, hogy aznap ne osszanak be, és nekik sem kell kimaradniuk a suliból és a munkából. Csak egy nyugodt nap. Igazából minden hétre kéne egy belőle.
Zavar, ahogy megváltozik a testtartása, teljesen egyértelmű, hogy nem érzi kényelmesen magát. Felajánlanám, hogy menjen nyugodtan, csinálja, amiben megzavartam, de elküldeni sem akarom. Inkább csak csendben maradok, és a villa meg a tányér összezördülése marad az egyetlen hang közöttünk.
- Nagyon jó! Szerintem holnapra is viszek belőle, hátha ugyanilyen őrültekháza lesz. - Ez talán nem a legszebb szó, amit az ember a pszichiátriára használhat, de minden negatív gondolat nélkül mondom. Az pedig vitathatatlan, hogy a vacsora remek, az bizonyítja a legjobban, hogy nem is jártatom tovább a számat, amíg ki nem törölgetem a tányérom.
- A fejem is jobb. Köszönöm. - Tétova mozdulatot teszek felé, és bár általában az ösztöneim vezetnek, most mégis visszahúzom a kezem. Inkább a tányér alá kapok, és a mosogatóhoz lépek, hogy eltakarítsak magam után.

credit •  

Holden Underwood
Egészségügy
Play by :
Hugh Dancy
Kor :
29
Foglalkozás :
pszichiáter
Hozzászólások száma :
23

Janice & Holden Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Janice & Holden   Janice & Holden EmptyCsüt. Márc. 21, 2019 7:22 pm



to Holden

- Ugyan... - legyintek egyet, hisz tényleg semmiség az, hogy segítek neki vacsorát melegíteni, bár hazudnék, ha azt mondanám, nem simogatják a lelkemet az előbbi szavai.
- Nem, dehogy. Colten nagyon erősködött, hogy megvár Téged ébren, de majdnem leragadtak a szemei, úgyhogy inkább betessékeltem az ágyba és igazából rá pár percre már aludt is. Viszont megígértem neki, hogy majd te ébreszted őt reggel, ha nem baj. - valójában rosszul vagyok ettől a túlzott óvatosságtól, ami majdnem minden mondatomba befészkeli magát. Őszintén nem tudom egyébként, hogy miért érzem szükségét annak, hogy ennyire óvatos legyek a közelében. Mintha attól tartanék, hogy elég egyetlen rossz szó, egy rossz mozdulat és az életünk kártyavárként hull majd darabjaira. Pedig minden alaptalan vagy épp jogos félelmem ellenére tudom, hogy a legkisebb problémát sem okozza az neki, hogy holnap neki kell majd ébresztenie Colten-t. Ha van valami, amiben a világon mindig is egyet fogunk érteni az az, hogy Colten a legdrágább kincsünk, a boldogságunk forrása, mindemellett pedig egy igazán különleges kisfiú. Érte mindketten megtennénk bármit, ehhez kétség sem fér.
- Jézusom, ez... borzalmas! De ugye rátok nem jelentenek veszélyt? - hiába sajnáltam szegény embereket, akik ilyen komoly betegséggel küszködtek, voltam annyira "önző", hogy ilyenkor inkább Holden miatt aggódjak. Régebben ennek talán jobban hangot adtam, manapság többnyire megtartom magamnak a véleményem, főleg, ha Colten is a közelünkben tartózkodott.
- Biztos kimerültél a mai napban. Nem lehet könnyű mindig ennyire kitartónak és türelmesnek lenni a nehéz esetekkel. - mindig is csodáltam a munkáját. Én is emberekkel dolgozom az tény, de közel sem olyan mélységekben, amiben ő és hiába nem mutatja ki, biztos, hogy valamennyire megviselik őt a munkahelyén történtek.
- Reméljük, ha eszel, az is segít majd a fejfájásodon. - szerencsére nem is kell olyan sokat várnia már, hisz nem most készül a fogás, a felmelegítés pedig nem vesz el olyan sok időt.
- Én jól vagyok. Azt hiszem... - jelentem ki, noha eléggé kiérezhető a hangomból, hogy valami azért még sincs rendben.
- A kiadó megint bedarálta azt a szerzőt, akit én ajánlottam. Bezzeg Stacy íróit a tenyerükön hordozzák, holott semmivel se jobbak azoknál, akiket én találok... Sőt! Némelyikük kifejezetten rossz! De nem is tudom miért lep ez meg, még mindig... ennyi év után is. - újságolom el neki a felbosszantó hírt. Imádok olvasni, új tehetségeket felfedezni, de sajnos a kiadó kicsit sem ad a véleményemre én pedig kezdek ebbe egyre jobban belefáradni. Még ha tényleg tehetségtelen szerzőket vonultatnék fel, akkor megérteném. De akiket ajánlok, azok nem tehetségtelenek! És ezért bosszant annyira a dolog.
- Kész is. - suttogom magam mellé, alig egy perccel az után, hogy ideáll mellém a tányérral. Lekapcsolom a tűzhelyet és mindkét fazékba beleteszem a célnak megfelelő szedőeszközt. Majd arrébb állok, hadd lássa el magát és szedjen annyit, amennyi csak jól esik.
- Nem, én már nem eszek, úgyhogy szedj csak nyugodtan. - leülök az asztalhoz, várva arra, hogy Ő is elfoglalja a helyét. - Semmi baj... tényleg. Különben is, szóltál előre, hogy ez egy ilyen hosszú nap lesz. Bár való igaz, érdekes egy beszélgetésből maradtál ki. - mosolyodom el sejtelmesen, ahogy eszembe jut Colten ötlete, aminek megvalósításába már egyedül bele is kezdett.
- Nem árulhatok el sok mindent, de ha eddig esetleg nem lett volna nyilvánvaló, a fiad odáig van érted. Bár kétlem, hogy ez túlságosan meglepő lenne. - nevetem el magam, hisz ezt eddig is jól tudtuk mindketten. Szerencsére piszok nagy mázlim van Holden-nel, hisz kevés ilyen jó apa van a világon, mint amilyen ő. És igazán hálás vagyok azért, hogy ennyire jelen van Colten életében. - Jóformán elintézett mindent a születésnapodra, nekem már alig maradt dolgom. - bólogatok, hogy még több súlyt adjak a szavaimnak. Amilyen kis gavallér módján magára vállalt mindent és leüzletelte Holden szülinapjára a zongorát... még az állam is leesett.
Összefonom karjaimat a mellkasom előtt és hátradőlök a széken, mély levegőt véve. Ha nem a munkáról beszélünk, vagy épp a kimeríthetetlen és megunhatatlan kedvenc témánkról, azaz Colten-ről, akkor bizony már nem is tudunk miről beszélni, a kínos csend pedig mázsás súlyként nehézkedik a vállainkra. Régen hogy ment ez mégis könnyen?
- Hogy ízlik? - kíváncsiskodom, hisz jobb ötlet híján ez az egyetlen, amit szóba tudok hozni, emiatt pedig alig láthatóan el is szomorodom. Miért olyan piszkosul nehéz ez? Hisz csak beszélgetni kell...

™️ •  szívecske

Janice Harper
Média
Play by :
Leighton Meester
Kor :
28
Foglalkozás :
kiadói szerkesztő
Hozzászólások száma :
12

Janice & Holden Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Janice & Holden   Janice & Holden EmptyCsüt. Márc. 21, 2019 6:53 pm



Janice & Holden
Mondhatni a gondolataimba mélyedek, pedig semmin sem jár az agyam, csak éppen nem hallok mást a zongora finom hangjain kívül. Az óvatos köszönésre végül hátrakapom a fejem, és fáradt, de megkönnyebbült mosoly húzódik az ajkaimra. Majd legközelebb, tészta, ma a feleségem megment minden bakitól.
- Csodálatos vagy! - Őszintén lenyűgöz, hogy minderre van ideje és kapacitása, és értékelem, hogy most is inkább kijött hozzám, mint hogy pihenne, holott ez nem lenne már dolga. Fontos nekem, hogy jól érezze magát, még ha általában azt is érzem, már nem tudok tenni ezért érdemben semmit.
Elhátrálok a tűzhelytől, amint előhozza a másik fazekat is, és hagyom, hogy segítsen.
-  Nem ébresztettelek fel benneteket, ugye? - Az biztos, hogy a fiam már rég rajtam lógna, ha kifülel, de remélem, az anyukája sem hallott meg. Igyekeztem. Való igaz, annyira késő még nincs...
-  Mozgalmas - sóhajtok fel. Nem kenyerem a panaszkodás, Janice viszont olyan jól ismer, mint a tenyerét, úgyhogy udvariaskodni is felesleges lenne. - Két suicidunk is jött ma, az egyikről kiderült, hogy paranoiás is, és lényegében egész nap kergettük. Mrs Jamesson pedig egészen addig nem volt hajlandó lefeküdni, amíg meg nem ígértem, hogy megvárom, amíg elalszik. A férje szerint hasonlítok az apjára, de még mindig nem tudom, hogyan is állok ezzel... - Néha kifejezetten nehéz türelmesnek lenni, de mindenki láthatja, hogy minden beleadok. -  Felrobban a fejem - motyogom, és ezt orvosolva fájdalomcsillapítót keresek. Aludni úgysem fogok tudni, amíg nem múlik el, márpedig nem ártana. Szerencsére az alap gyógyszerekből mindig van itthon, erről gondoskodom, bár a hatásukban nem mindig hiszek.
-  Te hogy vagy? Minden rendben a kiadónál? - Hiába mondjuk, hogy könyvekkel foglalkozik, ahol emberek is vannak, az a munka sosem lehet egyszerű vagy unalmas. Mindenesetre remélem, hogy nyugodtabb napja volt, mint nekem. Ami azt illeti, nem emlékszem, tegnap egyáltalán mesélt-e bármit a napjáról, pedig igyekszem mindig érdeklődni iránta is. Valójában ezt csináljuk mindig, kérdezünk és hümmögünk, pedig esküszöm, jól esne valami más. Valami nem is tudom, micsoda, hiszen alapvetően mindenünk megvan, Coltennek is meg tudunk adni bármit, nem rossz az életünk. Nem rossz.
Ahogy lassan megtöltik az illatok a konyha levegőjét, felkapom a tányérom és azzal együtt állok be a tűzhely mellé, várakozva, de nem sürgetően.
-  Már nem vagy éhes, igaz? Sajnálom, hogy elkéstem. - Szeretem a családi vacsikat, szeretem hallgatni, mi volt a suliban, hogy már milyen messzire el tud számolni, melyik betűket ismeri... Bármit. Ha hárman vagyunk, sosincs csönd, azonban ha csak ketten... Mindig bűntudatom van, amiért így érzek.

credit •  

Holden Underwood
Egészségügy
Play by :
Hugh Dancy
Kor :
29
Foglalkozás :
pszichiáter
Hozzászólások száma :
23

Janice & Holden Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Janice & Holden   Janice & Holden EmptyCsüt. Márc. 21, 2019 6:08 pm



to Holden

- De nem szeretné-é-é-k még alu-u-dni-i-i! - előveszi a hatalmas bociszemeit és azokat mereszti rám, hogy elérje velük a szokott hatást, most azonban mégis hajthatatlan vagyok. - Még Apa sincs itthon... - nyöszörög tovább, de közben mégis mászik be az ágyába és lassan lehajtja a fejét a párnájára. Bármennyire is ellenkezik és könyörög a takarodó idejének kitolásáért, egyértelműen látszik, hogy majd leragadnak a szemei. Valószínűleg ezért sem rohangál fejvesztve a lakásban, hanem szavai ellenére a pihe-puha ágyikójába való bekuporodást választja.
- Neked akkor is aludnod kell, későre jár már. Apa pedig nemsokára hazaér, miatta nem kell aggódni. De megbeszélem vele, hogy holnap reggel Ő ébresszen majd fel, jó? Mit szólsz ehhez? - mindig is azt az elvet vallottam, hogy amennyiben érthetően elmagyarázunk a gyerekeknek dolgokat, akkor bizony képesek ők is jól átlátni bizonyos helyzeteket. S velük is ugyanúgy lehet kompromisszumokat kötni, ahogy az a felnőttek között is szokás, hiszen mint sok minden más is, ez is nevelés kérdése. Valószínűleg ha kiabálva tessékelném az ágyba, Ő is nagyobb ellenállást tanúsítana és a mi veszekedésünktől zengene a környék.
- Jó... De akkor olvasol nekem egy mesét? - nem fűlik a foga az egyezségünkhöz, hiszen sokkal inkább szeretné ma látni az apukáját, de mivel már tényleg késő van, így jobban örülnék, ha aludna. Amiatt pedig, hogy Colten nem várja meg ébren az apukáját, Holden sem fog haragudni, ebben biztos vagyok.
- Hát még szép, hogy olvasok esti mesét! Milyen kérdés ez? De akkor szoríts nekem is egy kis helyet! - kérdezem tőle viccelődve, majd bemászom én is mellé az ágyba és kinyitom a legújabb kedvenc mesekönyvét. Régebben szerette az egyszerű meséket, ma már a Pókember a sztár, de holnap lehet rábukkan Harry Potter-re és megint változik minden. De úgy hiszem, hogy igazából mindegy is, melyik a kedvence. Amíg kéri az esti mesét vagy azt, hogy együtt olvassunk, addig én boldogan bújok be mellé, hogy segítsek neki abban, hogy nyugodtan hajtsa álomra a kis fejecskéjét.

Alig jutottam a mese feléig, Colten már mélyen álomba szenderült, így aztán idő előtt becsuktam a könyvet, hogy hagyjam őt békében aludni. Miután kimásztam az ágyából, nyomtam egy puszit a feje búbjára, majd úgy osontam ki a szobájából, hogy még véletlenül se ébresszem fel.
Épp az ajtaját csuknám be, s haladnék a hálószobába, hogy én is készüljek a lefekvéshez, amikor halk motoszkálásra leszek figyelmes a bejárat, majd a konyha felől. Nem aggódom, még így, mielőtt megbizonyosodhatnék róla, hogy a férjem ért haza, így is tudom, hogy Holden ólálkodik a tűzhely körül. Ha betörő lenne, korántsem volna ennyire körültekintően halk.
Lábujjhegyen sétálok be én is a nappaliba, onnan tovább a konyha felé veszem az irányt, majd az ajtófélfának támaszkodva figyelem némán a műveletet. Megfordul a fejemben, hogy elosonjak innen és hagyjam, hadd melegítse meg magának a vacsorát, miközben halkan dúdolászik... de aztán rájövök, hogy erre semmi szükség. Ha Colten nem volt a közelünkben, akkor jóformán már úgy éltünk, mozogtunk egymás mellett, mintha idegenek volnánk egymás számára. Nem tudhattam, hogy ezen tudnánk-e változtatni avagy már mindenről lekéstünk, de az biztos nem segítene, ha most menekülőre fognám és inkább bezárkóznék a fürdőszobába.
- Szia. - suttogom halkan, hogy még véletlenül se hozzam rá a frászt, hogyha eddig nem vette észre, hogy a háta mögé ólálkodtam. - Segítsek? - kérdezem, ahogy mellé lépek és lopott pillantást vetek az előtte lévő fazékra és az abban lévő tésztára. - Van hozzá paradicsomos szósz és húsgolyó is, csak azt elraktam a hűtőbe, hogy ne romoljon meg idekint. - magyarázom, miközben a hűtőhöz lépek és előveszem onnan a kisebb lábasban lévő szószt is. Visszalépve mellé begyújtom a másik rózsát is, hogy arra meg én tegyem fel a szószt melegedni - amennyiben nem állít meg ezen cselekedetemben.
- Hogy telt a napod? - jön a szokásos érdeklődő kérdés, de most pozitívan állok a dolgokhoz és még abban is reménykedni kezdek, hogy talán egy olyan igazi beszélgetésben is részünk lesz, mint amilyenben régen volt. Az ilyen felületes, kíváncsiskodó kérdések pedig egy idő után elvesznek majd... bár majd meglátjuk, Holden mennyire lesz vevő minderre.

™️ • bizony végre!  szívecske

Janice Harper
Média
Play by :
Leighton Meester
Kor :
28
Foglalkozás :
kiadói szerkesztő
Hozzászólások száma :
12

Janice & Holden Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Janice & Holden   Janice & Holden EmptyCsüt. Márc. 21, 2019 3:30 pm



Janice & Holden

Borzasztó napom volt - már ami az energiát illeti. Hiába szeretem, ha pörögnek az események, van egy pont, ami után már túl sok lesz a feladat, túl hosszú a munkaidő és legfőképpen túl kevés a hajtóerő. Biztos vagyok benne, hogy ez a kivételesen hideg tél is közrejátszik abban, milyen könnyedén merülök le, de az is tény, hogy két öngyilkos jelöltünk is beköltözött a mai napon, ami ebben az időszakban, egy nap alatt soknak mondható - és egyikük sem egyszerű eset.
Komolyan fáj a fejem, mire belépek az otthon ajtaján, mégis nagyon ügyelek rá, hogy ne csapjak nagy zajt. A kölyök már biztosan húzza a lóbőrt, és az is benne van a pakliban, hogy Janice is hosszú nappal birkózott meg. Nem sértődöm meg, ha nem vártak rám, sőt. Holnap egyikük sem lehet nyúzott miattam.
Halkan fejtem le magamról a kabátot, sálat, sapkát, még a pulcsit is az előszobában hagyom, táskával, cipővel együtt, mielőtt beljebb merészkednék.
Nem gyújtok lámpát a folyosón, lassan haladok, a konyháig akadálymentes az utam, hacsak Colten nem hagyott el valami veszélytelennek tűnő, mégis halálos fájdalmat okozó kis játékot valahol.
Ahogy meglátom az üres tányért a konyhaasztalon, a gyomrom sürgetőn kordul fel - mozdulatlanná dermedek, hátha az egész ház hallotta, és mindenkit felébresztettem vele. Szerencsére a csönd nem törik meg, így végre gondolhatok a hasamra, nincs több halogatás, sem egy fél falat csoki vagy két korty kávé. A gondolattól is rosszul leszek, hogy holnap talán ugyanez vár rám. Hagyom, hogy a lábaim a valódi vacsora felé vigyenek, és bár az étel vélhetően kihűlt, először az orrom dugom a fedő alá, hogy még tovább fájdítsam a belsőm.
Ezért már megérte hazaérni!
Itt azonban szörnyű tényre eszmélek: a mikró nagyon is hangos találmány.
- Hát mit kezdjek így veled? - dünnyögöm a fazéknak, ami, meglepő módon, nem válaszol. Kénytelen leszek az egészet megmelegíteni a tűzön, hiába rémlik, hogy Jan szerint ez az oda-vissza hőmérsékletváltozás nem tesz jót neki, de szentül meg is fogadom, hogy holnap estére nem marad minek megromlania!
Nem sok közöm van a konyhához, hiába voltam régebben lelkes kukta, az idő többször fontosabb volt: Janice egyedül könnyebben halad, mint két hímneművel a nyakán, akik egyébként közben hasznosabb dolgot is tudnának művelni. Ennek ellenére sikeresen gyújtom be a gázt, és az ingujjamat felhajtva kavargatom a tésztát. Nem égsz le, kishaver!
Egészen belefeledkezem a műveletbe, magamban már el is vonatkoztatok a vacsorától és azt a dallamot játszom a fejemben, amit munka után, lazítás gyanánt zongorán kellett volna. Lehetséges, hogy hümmögök is, bár ezt most sem veszem észre, ahogy sosem szoktam.

credit • végre Janice & Holden 1471401822

Holden Underwood
Egészségügy
Play by :
Hugh Dancy
Kor :
29
Foglalkozás :
pszichiáter
Hozzászólások száma :
23

Janice & Holden Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Janice & Holden   Janice & Holden Empty

Ajánlott tartalom


Janice & Holden Empty
Vissza az elejére Go down
 

Janice & Holden

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Brooklyn :: Lakóhelyek :: Lakások-
^
ˇ