One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Interview with...?

donovan & west - morning routine EmptyAmicia Cole
Today at 10:13 pm



Kapcsolatkeresõ

donovan & west - morning routine EmptyEbony Moontone
Today at 9:44 pm



New York Public Library ** Dean & Elaine

donovan & west - morning routine EmptyDean Calver
Today at 9:21 pm



You always late

donovan & west - morning routine EmptyKeagan Gooding
Today at 9:11 pm



Elkészültem az elõtörténetemmel...

donovan & west - morning routine EmptyAurora Cabot
Today at 9:05 pm



Rae & Flor - SMS

donovan & west - morning routine EmptyRaelyn J. Winters
Today at 7:47 pm



Munkahelyi ismerkedés

donovan & west - morning routine EmptyMyna Rosegold
Today at 7:15 pm



Helyszínigénylés

donovan & west - morning routine EmptyAlexandra Ruud
Today at 6:41 pm



Flor&Dorian - all goes wrong

donovan & west - morning routine EmptyFlor Sanchez Moreno
Today at 6:11 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin

Share
 

 donovan & west - morning routine

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: donovan & west - morning routine   donovan & west - morning routine EmptySzer. Feb. 27, 2019 7:22 pm



Donovan & West

Milyen szaga van egy két órára összezárt, főként felnőtt férfiakból álló, nagyjából húsz fős társaságnak? Nem kell nagyon találgatni. Pocsék. És ha jól érzékeltem, valaki ma reggel nem vetette meg azt a hagymás-babos hotdogot sem, amit az őrssel szembeni utcában árulnak. Bátor döntés volt, de úgy sejtem, hogy legkésőbb  a műszak végére valaki le fogja önteni kávéval, a miheztartás végett.
Engem nem zavart különösebben, a legtöbb kocsmában, ahol jártam, ez még a legjobb nap lett volna szag-ügyileg. Mondjon bárki bármit, a néphigiéniai intézet tagjai lusta parasztok voltak. Már ha létezik még egyáltalán az az intézmény. Ha meg is van, az biztos, hogy az őrsöt is messze elkerülte, a tárgyalóterem ablakhoz közeli sarkaiban ugyanis tisztán kirajzolódtak a sötétlő penészfoltok, amiket a friss festés sem tudott eltakarni, főleg ebben a kora reggeli órában, mikor már két órája figyeltem. Ha azt szerettem volna, valószínűleg egy Batman-jel és a jövő heti lottószámok is kirajzolódnak a mintázatban.
Képtelenségnek éreztem figyelni a főfelügyelő által konferált szavakra. Épp abban az átmeneti időszakban vagyunk, ahol nincsenek nagyon új ügyek, a régiek pedig abszolút nem pörögnek. A CSI-al ellentétben, a 240p-s minőségű kamerák felvételeit nem lehet annyira felnagyítani, hogy leolvassuk a lökhárítón tükröződő alak arcára festett tetoválás számjegyeit. Igazából örülni lehetett, ha eldöntötted, egyáltalán kocsit látsz vagy egy közel repülő galambot.
Úgyhogy egyetlen másodpercre sem figyelek. Annyi jut csak el a tudatomig, mikor Don Jefe kitérőt tesz a változatos módon elkövetett bűntények útvesztőjében, mint egy belső chip-reklám, ami sokkolóan új ízélményt ígér; az új ízélményt azonban itt épp egy közép-harmincas fehér, nadrágkosztümös nő képébe csomagolták.
Megemlíti a nevét, valami görög, meg felsorol egy csomó olyan egyetemi végzettséget, aminek semmi köze ahhoz, mit keres itt, legalábbis szerintem; egy padban ülni mindenki tud. A hajléktalanok is pont ezt csinálják. Mond valami valószínűleg legalább félig szexista megjegyzést is, ami halvány nevetést csal elő a férfi-többségű előadóból, de az egyik feminista-élharcos kolléga gyors, éles pillantással teszi helyre az erőviszonyokat.
Aztán felkapcsolódnak a villanyok, eltűnik a kivetítő dermesztő kék fénye. Mindenki elindul a saját maga dolgára. Én komótosan állok fel a terem hátsó sarkába húzott székről, ahol az éber-álomban forgolódtam. Fáj a fejem a tegnap éjjel miatt, úgyhogy első dolgom lesz megtámadni a kis konyhát a szint másik felében. Vagy egy tűzcsapot.
Alig páran maradtak már csak bent, ám a főnök elém áll az ajtóban. Mellette, mint egy utánfutó vagy azok a kis halak a cápák hasán, ott ácsorog az újonc. – West, szabad egy pillanatra?
Tetszik, hogy ennyi idő után is úgy tesz, mintha lenne választásom – vonom meg a vállam, aztán hátrébb lépjek, hogy követhessenek, és a hátra maradozó bűnügyi technikusok is ki tudjanak slisszolni kávét keresni. Rezignáltan bámulok rájuk.
Ő itt Athena Donovan nyomozó. Mint azt már hallottad.
Nyilván. – Azt hittem, Minerva. Ez egy cseppet kevésbé nagyzoló.
Ez az első napja – folytatja Seeley kapitány, pillantása a karórájára esik, ami minden bizonnyal többet ér, mint a lakásom. Bár ez nem jelent túl sokat. Látszik rajta, hogy gyorsan le akarja zárni ezt az üdvözlési kört. – Hozzád osztottuk be társnak.
Minden tisztelettel, nekem már van társam, Jefe – vonom meg a vállamat, kezem a zsebemben matat, a cigarettás dobozomat keresem. Az orrom alatt elmormolt káromkodással veszem tudomásul, hogy valahol kiesett.
Lenski átkerül Santana mellé. – A vegyes párosok kialakítása. Szerintem teljesen mindegy, hogy ki próbálja meg ráhúzni a vizes vödröt a kihallgatottak fejére, de eszem ágában sincs annyit foglalkozni a kapitányság belső HR-esek és PR-osok által kiötlött polkorrekt rendszerével, hogy erre szavakat is pazaroljak. – Neked kellene körbevezetned. Ugye nem lesz gond?
Már hogy lenne – ül kaján, rosszindulatú mosoly az arcomra. Szóval bébiszitteljem. A nőre pillantok; nehéz belőni, pontosan hány éves, de minden bizonnyal nem lehet túl régi motoros a nyomozók között. Egyszerűen inkább akademikus érzetét kelti. Vagy mondjuk ügyészét. Szigorú, de csinos. Elismerően bólintok. – Van férje? Barátja?
West! – A főnök bozontos szemöldöke figyelmeztetően ugrik a homloka közepére. Ártatlanul pislogok le rá. – Biztos, hogy ez olyan fontos információ?
Nem, csak nem lepődtem meg – vonom meg a vállam, majd ezzel az erővel sarkon is fordulok, és kimasírozom az előadóból. A folyosón állva fordulok sarkon, kérdőn megemelkedett szemöldököm alól a nőre (Donovan) pillantva. – Na, nem jön?
Nem várok választ, nem is kell oda néznem, hogy lássam, a főnök tehetetlenül vonja meg a vállát, és valószínűleg még sok sikert kíván, mielőtt elmasírozna a liftek irányába. Minden bizonnyal üzleti reggeli vár rá – így nevezi a szeretőjével töltött villásreggeliket a naptárjában, hogy a felesége meg a barátnője ne akadjon ki, ha véletlenül le tudják fizetni Carlát a recepción, hogy nézzen utána.
A konyhában nem sokan vannak, a legtöbben az ilyen összeröffenések után, amikor megbeszéljük az elmúlt hét ügyekben való előremozdulását (vagy stagnálását) kivonulnak az épületből, hogy változatos árú-fajtjú-zsírtartalmú kávékkal és reggelikkel tömjék magukat. Az én gyomrom épp eléggé kavarog ahhoz, hogy eszembe se jusson átugrani Tran Szendvicsezőjébe két utcával lejjebb, ellenben a szemhéjaim egyre nehezebbek; muszáj szereznem egy kávét. Akkor is, ha a fejem lüktetése azzal fenyeget, kinyomja helyükről a szemgolyóimat.
Gyors útmutatás. Ez itt A folyosó. Jobbra a tárgyalótermek és kihallgatók, balra az irodák. Recepció elől, slozi egy szinttel lejjebb. Körbevezetés vége. – Az itteni konyha nem túl modern, de én egyébként is jobban szeretem a tűzhelyen (vagy itt épp főzőlapon) melegíthető kifőzőket, mint az elektromosat. Azt tudom használni.
A kávéporral babrálok, meg sem kérdezem, hogy szeretne-e inni; úgyis mindig nagy adag van lefőzve, hogy benne hagyhasd, és annak kelljen elmosnia, aki utoljára iszik belőle. – Szóval… – dünnyögöm szórakozottan – Ki alá feküdtél be, hogy ide kerülj? – A szemöldököm ismét érdeklődve ugrik feljebb. Nem törődöm a ténnyel, hogy a HR-es szőkék már rég szexuális zaklatást kiáltottak volna, felnyomom a gombot a kávéfőző alatt, és nekidőlök a pultnak magam mögött. Az átellenes folyosón mintha Norát látnám elsuhanni; magamban átkozódom, amiért ha már mindenáron ellentétes nemű párosokat akartak, miért nem raktak be mellé. Azon kevesek egyike, akit képes vagyok elviselni. Sőt, megkockáztatnám, hogy néha szinte kedvelem is. – Nem helyi vagy, és bűzlesz a diplomáktól. A Jefe említette a doktor jelzőt. Szóval PhD. Attól nem jutsz előrébb, de legalább nincs időd nyomozni plusz van egy gyereked. Túl sokáig kiestél a pikszisből ahhoz, hogy csak úgy visszaszállj, bárhová szeretnél, szóval nyilvánvalóan nagyon jól keverted a lapjaidat, ha rögtön az IU-nál kezdesz. Csak érdeklődöm. Ha már úgyis legjobb haverok leszünk az elkövetkezendő időben.


Bellamy West
Bûnüldözés
Play by :
Michael Fassbender
Kor :
44
Foglalkozás :
nyomozó
Hozzászólások száma :
245

donovan & west - morning routine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: donovan & west - morning routine   donovan & west - morning routine EmptyCsüt. Ápr. 04, 2019 8:10 pm



Donovan & West

Ha valaki megkérdezne, hogy miért késtem, a legkézenfekvőbb válasszal szolgálnék: azért, mert eleve semmi kedvem nem volt eljönni. A cipőim kopogása nyilván forgolódásra késztet néhány fejet – főleg, hogy egy pillanatra még a kivetítő fénycsíkját is beárnyékolom, ahogy átcsörtetek a terem elülső felén, és szoborrá merevedek a fal mentén. A hozzám legközelebb ülő, pókhasú fazon megemeli a hátsóját, és kopaszodó üstöke alól kérdőn felpillant rám: nyilván a helyét igyekszik felkínálni, mire én udvariasan legyintek. Világéletemben igyekeztem minél szerényebbnek tűnni, hátha attól kevésbé utálnak majd az emberek, de ahogy a legtöbb ügyvédben, úgy bennem is lakozhat valami megfoghatatlan ellenszenv. Igazából nem is bánom, mert gyakorlatban értékesebb az, ha tartanak az embertől, mint az, ha kedvelik.
Elsőre talán nem hangzanak olyan férfiasan a „jogász”, a „professzor”, vagy a „bűnügyi pszichológus” címek, de valójában virslifesztivál mindhárom terület, ráadásul minél magasabbra mászunk az akadémiai és karrieri létrákon, annál inkább jellemző ez a statisztika. Egész életemben férfiak által dominált területeken mozogtam, úgyhogy tudom jól, hogy ezek a díszpéldányok nem holmi kiemelkedő szellemi képességek jogán jutnak magasabbra a ranglétrán, hanem azért, mert hajlandóak minden idejüket a pályájukra áldozni. Akkor is, ha a munkájuk fánkzabálás és kivetítőkre pislogás, netalántán sorozatos erőszaktevők vagy tömeggyilkosok bírósági védelme. Mindegy, milyen területről van szó, amíg az valamiféle megbecsültséggel kecsegtet, hiszen a férfiak nagy része majdnem annyira ragaszkodik ahhoz a törékeny kis büszkeségéhez, mint jómagam. A nők nagy része ellenben előnyben részesíti a családot, a kapcsolatokat, úgy általában véve azokat az értékeket, amik igazán számítani szoktak, mikor az ember a halálos ágyán utoljára visszagondol az életére.
Természetesen mindig adódnak kivételek, mint például én, akinek két húszéves asszisztens is kevés arra, hogy koordinálja a napirendjét; és aki mégis ferde szemmel tekint a vele egyenrangú női kollégákra, hiszen titkon mind érezzük, hogy túl kicsi a szakterületünk, és csak egyetlen kirakat-példánynak jut hely benne. Kell valaki, aki felhúzza a cég nemi egyenlőséget illusztráló oszlopdiagramjait, de igyekszünk a küszöbértéket nem túlságosan meghaladni, elvégre egy női CEO és CTO azért már egy kicsit túlzás volna, nem? Ezt azért valahol mélyen mind érezzük, nem?
Talán én magam sem csücsülnék most itt a ceruzaszoknyámban, ha megadatik nekem az a – jelenleg elérhetetlen luxusnak tetsző – lehetőség, hogy magamnak hozzam meg a döntéseimet. Igyekszem kiszorítani ezt a tényt a tudatomból, de ha tehetném, most én is inkább a fiammal, Levi-jal volnék, ahelyett, hogy valami elavult felszereltségű teremben, az otthonomtól kétszáz mérföldre hallgassam egy enervált fickó prezentációját. Tisztában vagyok azzal is, hogy ordít rólam a túlképzettség, főleg, mivel a politikailag tájékozottabbak fülének bizonyára ismerősen cseng a nevem. A fakuló hírnevemre való tekintettel nem is meglepő, hogy akárhányszor körbehordozom a tekintetem a szobán, mindig rajtakapok valakit, amint a szoknyám alatt összeérő térdeimmel szemezget.
Túl vagyok már azon, hogy leplezni próbáljam a kelletlenségemet. Egyébként sem kötelez rá semmi, hiszen egyedül az olyan feladatokat vagyok köteles végrehajtani, amiket Romannek is módjában áll leellenőrizni. Hogy légiutaskísérőket megszégyenítő mosollyal vagy éppen buszsofőrös pléhpofával végzem el az ő piszkos munkáját, az teljesen mindegy, amíg a papírokat a fiókba lehet suvasztani. Kivéve persze, ha már a személyes megfigyelésemre is külön foglalkoztat valami álruhás Columbót, esetleg két nyolcévest, akik egymáson tornyosulva, kalapban és egy hatalmas ballonkabátban adják ki magukat felnőttnek. A jelenlévők között számos olyan fazont is találok, akik akár álruhás gyerekek is lehetnének, úgyhogy én már ezen sem lepődnék meg igazán. Tudom, hogy Roman bármire és mindenre is képes.

Most, hogy mind jól magunkba szippantottuk a gyorstalpaló közben ledarált információt, mindenki mehet a maga dolgára: jelentéseket írni, a feleségéről panaszkodni, na meg persze kávét szűrni, ahogy az újdonsült kollegám is teszi. Ahogy a Nagyfőnök oldalán megtorpanok és felmérem, fásult arcán máris látom, hogy kétfelé ágazhat a sors villája: vagy iszonyatosan könnyű dolgom lesz vele, vagy fájdalmasan nehéz – attól függ, a depresszív személyek befelé forduló vagy zsémbes fajtájába tartozik. Ez persze ki is derül, amint szóra nyitja a száját, és magamban máris a D.C.-be szóló repjegyemről álmodozom.
– Semmi gond, Uram. Nem vettem magamra – játszom a tündérkét Hamilton felé fordulva, miután West egy félperces szóváltást követően rögtön rárontott a magánéletemre, mintha az nem volna köztulajdon az elejétől a végéig. Miután a százados magunkra hagyott minket, le is vedlem az angyali álcát, és felzárkózom West mellé, hogy mindenféle udvariasságot nélkülözve végigmérjem. Az ex-férjem maga is tékozló alkoholista volt, és kit hülyítünk, én is mérgezem magam, amikor csak alkalmam adódik rá; nem kellenek nekem villogó nyilak ahhoz, hogy kiszúrjak egy szlapagépet. Arról nem is beszélve, hogy a West szavaiból sütő sokatmondó életunalomban egy kicsit magamat vélem felfedezni, és ettől mintha inkább még kevésbé, mintsem jobban kedvelném.
A kissé túlságosan is egyenes kérdésre természetesen nem számítottam – ahogy arra sem számítok, hogy egy lavinát maga után húzó jegesmedve fog berontani a terembe –, de az ábrázatomra nem ül ki különösebb meghökkenés. Az arcizmaim már rég megtanulták leplezni az érzelmeimet, úgyhogy akkor sem árulnának el, ha volna mit leplezni, ez a veszély azonban már régóta nem fenyeget. Ha a férfinem nem lehámozta volna le rólam az utolsó réteg önbecsülést is már évtizedekkel ezelőtt, akkor a média előbb-utóbb úgyis befejezte volna a munkát.
– A törvényhozási rendszer fallikus úthengere alá. És maga? – érkezik a válaszom, miközben tekintetemet összetéveszthetetlen egyenességgel szegezem a férfira. Látszik, hogy nem is tartom viccesnek, amit mondok, egyszerűen csak máris lemerítette minden energiámat ez a férfiállat, akit ki tudja, mennyi ideig kell még bébiszittelnem.
Miután végighallgattam a mini-profilt, amit egyetlen lélegzetvétellel felállított rólam, lesütöm mosolygó szemeimet, és humortalan, kurta hümmögést hallatok. Ha West nyomozó a birtokában volna bármiféle szociális öntudatnak is , ebből már rögtön leszűrhetné, hogy enyhe megvetésen kívül nem sokra méltatom a stílusát, azonban ilyen képességeknek eddig még nem sok jelét adta.
– Maga aztán tényleg álmában is nyomoz. Valóban akkora volna az unalom az IU háza táján, hogy utánam kelljen kutatni? – Tapasztalatból tudom, hogy aki gonosztevőnek akar látni, az annak is fog látni. Akinek épp egy gonosz mostoha hiányzik a stábjába, annak szívesen játszom a jobb éveket megélt, irigy jégkirálynő szerepét, akinél valahol biztosan van egy fiatalabb, szebb és ártatlanabb hősnő. Meg sem próbálom megállni, hogy szemeimet vékony, ellenszenves vonallá szűkítsem, ahogy tekintetemet újdonsült kollégámra szegezem. – Segítek. Itt az első nyom: J.D., nem PhD. Várom a következő elméletet, de akkor most addig is beszéljünk magáról – bólintgatok piciket összevont szemöldökeim alól. West pont úgy néz ki, mint aki máris egy napi kalóriát éget el csak azzal, hogy reggel megpróbál kikászálódni az ágyából, így már nem marad több ereje mosolyt erőltetni az arcára a munkahelyén. Ebben talán kicsit hasonlítunk.
– Kezdjük a modoránál. Szándékosan veszi figyelmen kívül a szociális normákat, vagy magát is a pozitív megkülönböztetés juttatta ide? – Mint ahogy vaginatulajdonosként engem is, nyilvánvalóan. Szünetet tartok, közben pedig koppan a dresszkódhoz illő cipőm sarka, ahogy eggyel közelebb lépek hozzá. Természetesen azzal az érdektelen ábrázattal, amitől a férfiismerőseim többségének visszamásznak a golyói a seggébe, mandragóragyökér módjára sikoltva, hogy „jaj ne, bármit, csak egy mosolytalan nőt ne!” – A szemkontaktussal, úgy látom, nincs gondja, úgyhogy az első opcióra gyanakodnék. Ezesetben fogadjon tőlem egy szíves jótanácsot, mivel – akár tetszik, akár nem –, mi együtt fogunk dolgozni, és nem szeretnék botlásokat. Ha azt hiszi, hogy ettől – leheletnyi mértékben elfordítom a fejem, hogy szemem sarkából célzó pillantást küldjek felé – sebezhetetlennek tűnik, hát, épp ellenkezőleg. Jobb lesz, ha hanyagolja ezt a stílust, mielőtt a cápák mérföldekről kiszagolják, vagy még mielőtt ennél is jobban lehangolna engem. – Igazából nem csak sértegetni próbálom, valóban rossz ránézni, és szerencsétlennek minden szava szegénységi bizonyítvány. Az evolúció során kifejlett főemlősi ösztöneimmel már első ránézésre kiszúrnám, mint gyenge láncszemet, ha nem tudnám róla, hogy túl van már egy-két nagy dobáson. – Mit gondol, a továbbiakban képes lesz erre? Ha nem, az sem probléma, de ahogy maga is mondta, valahogy bejutottam ide, és ugyanúgy a kiutat is ismernem kell. – Állom a tekintetét, és várok egy-két másodpercet, mielőtt elmosolyodom.  
– Szinte hallom a fogaskerekeket a fejében. Ne törje magát, West, a legtöbb dolog pont annyira egyszerű, mint amilyennek látszik.
Azaz semennyire – fejezem be magamban a mondatot, és a férfit kikerülve magam is nekilátok a kávéfőzésnek. Ha azt képzeli, hogy nőies elnézéssel fogok hozzáállni az arcátlanságához, akkor, nos, igaza van. Szívesen lennék még mindig az a fiatal nő, aki kiállt a saját tekintélyéért, és nem nyugtázta vállrántással, amikor fikarcnyi tiszteletre sem méltatták, de azok az idők elmúltak. Természetesen arra sincs már energiám, amire a legtöbb pályakezdő recepcióst, gyakornokot vagy asszisztenshölgyet még mindig ráviszi a lélek: vagyis hogy belemenjen a játékba, és jó képet vágjon a saját lealacsonyítására. Ez a filmek szerint valami mókás szexuális feszültséget szül, vagy mi, de valamiért ezt a vibrációt a levegőben mindig csak a férfiak veszik észre. Ami azt illeti, nekem is kiéleződtek már rá az érzékszerveim, és már a kilencvenes évek óta valami női ösztönként érzelmi rendszerleállást indítanak el válaszul.
Természetesen pont, ahogy smink nélkül sem láthat meg senki, úgy azt sem adhatom a külvilág tudtára, hogy feladtam a harcot a férfi-többségű munkahelyi légkörök ellen. Bár lepattannak rólam West burkolt célzásai, mégis magamra vállalom az érzelmi munkát, ami azzal jár, hogy eljátszom, érdekel a véleménye. Amikor bármiféle vehemenciával lépek fel a nőként egyébként elhanyagolható emberi méltóságom mellett, a legtöbb férfi egyébként is azonnal mitikus amazonnak néz, és inkább meghátrál, nehogy kővé dermesszem a tekintetemmel. A valóságban persze a férjem és kompániája épp eléggé leharcolták már az önbecsülésemet ahhoz, hogy már csak fenyegetőzöm a „megmondalak a HR-néninek”-féle szankciókkal, de igazából tudom, hogy akármit is teszek, sem az akadémiában, sem a munkahelyen nem fognak értékelni. Az én nevemmel ez összeférhetetlen: én vagyok a leértékelt Monica Lewinski.
– Nézze, West. Tudom, oka van annak, hogy még mindig az IU-nál lebzsel, mert biztos nem a két szép szeméért vagy azért a megnyerő modoráért tartják kéznél – húzom el a szám. – Ami az aktáiban áll, az egy dolog, de magától jobban szeretném hallani, szóval... – Az ég felé fordítom két tenyeremet. – 2010 november 12-e. Remélem, elég rég volt ahhoz, hogy egy kávé felett el tudja regélni.


Athena Donovan
Bûnüldözés
Play by :
Kate Siegel
Kor :
35
Foglalkozás :
nyomozó
Hozzászólások száma :
4

donovan & west - morning routine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: donovan & west - morning routine   donovan & west - morning routine EmptySzomb. Jún. 08, 2019 2:51 pm



Donovan & West

Azt mondják, a változás jó; szükséges, frissítő, a mindennapok része. Amondó vagyok, hogy ez oltári baromság, és semmi pozitív dolog nem született még a hirtelen változtatásokból, legalábbis az olyan egyszerű halandók életében, mint amilyen én is vagyok. Nem mondanám, hogy különösebben ragaszkodnék Lenskihez, elég sótlan a fazon, én is az vagyok, két sótlan ember pedig nem tud eredményesen nyomozni, szimplán azért, mert senkinek nincs kedve beszélni vele. Átmeneti megoldás volt, és igazából azon sem csodálkoznék, ha pár hét múlva elkerülne az IU-tól; az egyetlen dolog, ami még itt tartja, hogy lassan eléri azt a kort, amikor már nyugdíjba küldhetik, és velem ellentétben Ő minden bizonnyal szívesen is fog élni vele. Sőt, amennyit beszéltünk, abból erősen azt szűrtem le, hogy másra sem vár már.
Mégis, amikor azt mondtam, nekem már van egy társam, nem Lenskire utaltam. Mindig mindenki csak ideiglenesen maradt mellettem, mióta Mark meghalt. Nem azt mondom, hogy a Jefe jobbkeze vagyok – ha bármi, akkor inkább az a fura ciszta a nyakán, ami akkora, mint egy golflabda, és túl kopasz ahhoz, hogy megpróbálja a hajával elrejteni. Mindenki csak mutogat rá: mi az ott? Halálos? Miért nem szedeti le? De a Jefe nem tesz ilyet, sőt, még nevet is ad neki, valami sziporkásan mókásat, mint Tommy.
Na, az vagyok én. Tommy, a tumor.
Egyszerűen jobban dolgozom akkor, ha egyedül állok. Nem a létra egyik fokán, hanem egy totálisan másik létrán, mint a többiek, és néha összedolgozunk, ha nehezet kell emelni. Legtöbbször a belső nyomozócsoportok élére szoktak helyezni, három-négy kolléga mellé, akik elvannak magukban, s tőlem csak az ukázt kapják. Azt kell mondjam, az egyetlen, akit el tudnék viselni, az Nora lenne; de lehet, ez az idea is csak addig tűnik ilyen szépnek, míg a fejemben létezik.
Felfelé kunkorodik a szám sarka a replikáját hallva. Touché.Én nem a munkásokban, hanem a politikusokban hiszek – vonom meg a vállam. Tény, ami tény; nem csak a jól végzett munka az, ami itt tartott, vagy a tény, hogy már annyira beépültem az egység s a rendőrségi háló sűrűn átszőtt szövetébe, mint egy igazán makacs borfolt a hófehér kárpiton. Benne van az is, hogy vannak körök, ahol akadnak emberek – befolyásos emberek –, akik szerint itt van a helyem. Már csak a PR miatt is; az átlagemberek szeretnek arcokat társítani a dolgokhoz, ez alól pedig a nyomozóegységek sem kivételek. Valahol mindenki elbasz valamit, és ha mindenkit kirúgnának, folyton cserélődnének az arcok a másnap reggeli újságban, a jól csengő nevek pedig hamar eltűnnének. Ha nincs állandóság, nincs biztonság.
Csak keddenként – vonom meg a vállam a kérdésére. Van valami finom számítás a mozdulataiban. Pszichológiát tanult, az biztos, és az FBI kifejezetten háklis a képzésükre, ami a testbeszédet, a jelek felismerését illeti; ha már tudod, mire kell figyelned másoknál, nem telik sokba, hogy te is tudd alkalmazni. Régen még bennem is volt annyi akarat, hogy direkt használjam a hasonló tudásomat, de rég nem érdekel.
Nem olvastam el a fájlját, csak arra figyeltem, amit a recepciósok pletykáltak, miközben becsekkoltam és aláírtam néhány átvételi elismervényt. Onnan tudtam azt is, hogy van gyereke; de ebből is látszik, hogy a tanúk mennyire megbízhatatlanok tudnak lenni. Hallgattam arra, amit mondtak, és most ha csak egy kicsit is, de átadtam a fölényesség dicső botját ennek a washingtoni szuperanyunak. Hogy dugná fel magának.
Szerencsére évtizednyi apátia megteszi a hatását, és rezzenéstelen marad az arcom. Még az kéne, hogy megtudja, bosszant a hibám. Határozottan olyannak tűnik, aki megjegyzi a hasonlót. Helyette a nemtörődöm félmosoly állandósul a szám sarkában, főleg, miután látom, milyen sötét tekintettel hunyorog rám.
Akkor ezek szerint nem Wisconsinból jöttél – állapítom meg, és csak ennyit teszek hozzá az újonnan megtanult információhoz. Szóval jogi diploma; arról is megvan a véleményem, bár mivel Lilia az, aki, nem igazán hangoztatom hangosan. Rólam akar beszélni? Állok elébe. Mármint, nem mondok semmit, de érdekel, mi lesz az első döfés, amit megpróbál bevinni. Hol támad? Milyen a taktikája? Mint kiderül, meglepően egyszerű. – Határozottan a megnyerő személyiségemhez van köze. Meg a margaritámhoz, isteni margaritát csinálok, a karácsonyi bulikon mindenki oda van érte – bólogatok. Régen tényleg jó piákat kevertem, még valahol a huszas-harmincas éveim mezsgyéjén, amikor nem számított gáznak, és egy csepp lelki erőm is volt bármi színeset alkotni.
Az érzéketlen arcában mintha az enyémet látnám reflektálódni. Vajon pont ilyen fásult ő is, és a véletlen sodorta mellém, vagy szándékosan igyekszik saját magamat fordítani szembe velem, az én mimikámat (vagy annak hiányát) használni, amolyan mano y mano? Engem méreget, én pedig visszaméregetem őt, mintha legalábbis két kőszáli kecske lennénk az Alpokban.
Micsoda fájdalom volna lehangolni, ugye?
A szarvakkal rendelkező állatoknál megesik, hogy a küzdelem, egymás fejelgetése egészen addig folyik, míg az egyikük el nem pusztul; összeakadnak a szarvaik, és mivel egyikük sem enged, a gyengébbig egyszerűen kifullad, megfullad, eltörik a nyaka, szomjan hal, a másik pedig összeszedi magát és éli tovább a maga szarvas-életét. Néha úgy, hogy a szarvaik még mindig össze vannak gabalyodva, és az elhullott ellenfél oszladozó feje még mindig ott lóg, mikor a teste már rég lemállott.
New York sok szempontból egészen kirívó pontja az országnak. Az egyik első ilyen szempont az, hogy lassan bűn, ha fehér, hetero férfi vagy, aki még ráadásul keresztény is, vagy legalábbis hasonló. Ez egy olyan anomália, amit nehezen fog fel az én fehér, hetero férfiagyam, de inkább elfogadom, mintsem küzdjek ellene. A másik ilyen szempont azonban a túlzott emancipáció – a feminácizmus. Fogalmam sincs, hogy Donovannek vajon zsigerből jön-e ez a rizstejes zabkásán és biopamutos kötött pulóveres, kertvárosi-nagyvárosi szuperanyuka bizsergés, vagy külön küzd érte, de bárhogy is, jól csinálja.
Annak, hogy seggarc vagyok vele, semmi köze a neméhez, mert egy fikarcnyit sem érdekel, mi van vagy nincs a lábai között. A férfiakat és a nőket is egyaránt utálom, ha felsőbbrendű, sokdiplomás gazdag pöcsök. Nem adtam meg neki a kezdeményezés jogát, de egyszerűen érzem, hogy pont ilyen helyről való.
Ezt a játékot ketten játsszák – jegyzem meg, majd mikor a kávégép elkezd berregni mögöttem, a két apró lyukból pedig elkezd csorogni a fekete lötty, arra fordulok, hogy még időben megfoghassam a külön erre a célra itt tartott fedőt, hogy se én, se a fél konyha ne legyen csupa kávé a spricceléstől. A főnökék akarnak egy újat venni, bár annyira nem sietnek, mert lényegében csak én használom, meg Billy az ötödikről, aki legalább hatvan éves, és senki sem tudja, mit keres még mindig a testületnél. Még csak nem is nyomozó, de mindig feljön ide. Azt hiszem, a Jefe valamiféle rokona.
Mindenesetre, a Forbes címlapjairól szökött washingtoni porköhögő megtette az első lépéseket. Nem nevezném gyengének, de messze van attól, hogy lenyűgözzön; az pedig, hogy akármikor is megfelelő ellenfélnek tekintsem, a papíron sincs.
Megettél reggelire egy Coehlo könyvet? Vagy a közhelyek a diplomák mellé jártak jutalomkönyvként? – Nem veszem magamra, mert én, például, pont olyan egyszerű vagyok, mint tűnök, gondolom. Ne szóljanak hozzám, és én sem szólok hozzájuk. Ennyiről szól az egész; azt nem tudom, a főnökség miért gondolta jó ötletnek pont mellém beosztani ezt a filmes pszichiáternek beillő unatkozó anyukát. Mit keres egyáltalán itt? Nem volt elég a pelenkacsere és a sok alapítványi vacsora?
Nem illik ide, ez az, ami birizgál.
Ő az, aki előbb megszólal, pedig én benne lettem volna, hogy egyetlen szó nélkül megigya mindenki a saját kávéját – esetemben ez meglehetősen gyors, legszíveseben a kannából se tölteném ki, sőt, az se kéne, a gép nyomhatja le egyenesen a torkomba, vagy esetleg infúzióval –, aztán egész nap követtük volna ugyanezen csendet, mígnem elhitetjük egymással, hogy nincs szükségünk szavakra, és onnantól már nem csak elhatározásból, hanem kényelemből nem szólunk a másikhoz. De megszólal, úgyhogy muszáj vagyok válaszolni. – És még nem jelöltek Nobelre? – fordulok felé egy pillanatra, majd fogom magam, és egyszerűen hátat fordítok neki, hogy a jobb napokat látott hűtőhöz fordulhassak, amiből előhalászok egy tegnapelőttről itt maradt kínait. Vagy indait. Igazából fogalmam sincs, de tudom, hogy akkor túl aznapos voltam bármit is enni, mostanra pedig már kissé bizonytalan a szavatossága, lévén, a kiszállítás napján is az volt, de most nincs más, amire ne lenne nagyon egyértelműen ráírva valaki neve.
Csörömpölve veszek elő egy villát, belököm a fiókot, és egy Borelli nevével fémjelzett üdítőspalackkal leülök a szokásos helyemre a két odakészített asztal közül. Horkantok egyet, mikor az aktáimról esik szó; szóval csinált szorgalmit. Öt pont a Hollóhátnak.
Akkor ciccentem fel az üdítőt, mikor elhangzik az időpont, én pedig lassan ráemelem a tekintetem. – Aha… És ha együtt működöm, gondolom megkapom az áhított mosolygós-napocskás matricát a naplóba? Vagy inkább nyalókát osztogattok? A zöldalmás a kedvencem. – Úgy fordulok vissza a papírdoboz felé, mintha megválaszoltam volna a kérdőjel nélküli kérdést. – Azért szeretnéd, hogy meghatóan elregéljem a saját görög tragédiámat, mert kebelbarátnak szeretnél tudni vagy nemezisnek? Sajnos egyiket sem tudom ajánlani, mindkét felem elég rágós.
Szerintem tényleg megromlott egy kicsit a kaja, legalábbis ott érzem benne a rohadás keserűségét. De lehet, hogy ez csak a szarvakba akadt, málló fej. – Sajnálatos módon sosem olvastam a saját aktáimat, úgyhogy nem tudom, mi áll bennük, szóval se cáfolni, se megerősíteni nem tudom, bármit is gondolsz. – Úgy dőlök hátra a székemben tele pofával, mintha otthon ülnék a konyhában, ő pedig minimum a legjobb haverom lenne, aki előtt spagettifoltos alsóban is járkálhatnék. Elvigyorodom, miután lenyeltem a falatot, ami remélem, hús volt. – Vagy arra vagy kíváncsi, milyen érzés embert ölni? Azt sokan kérdezték már. – Többek között Bailey is. Nem hiszem, hogy emlékszik rá; szerencsére. – Használtad már bármi másra a pisztolyodat, mint fenyegetőzés…?


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

I'm sorry for everything
From the second that I was born it seems I had a loaded gun
oh everything I've done
OH, I SHOT, SHOT, SHOT A HOLE THROUGH EVERY SINGLE THING THAT I LOVED



Bellamy West
Bûnüldözés
Play by :
Michael Fassbender
Kor :
44
Foglalkozás :
nyomozó
Hozzászólások száma :
245

donovan & west - morning routine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: donovan & west - morning routine   donovan & west - morning routine EmptyVas. Aug. 25, 2019 10:26 pm



Donovan & West

A hétköznapi szavai és az egész látóteremet betöltő háta mind igazolják az első benyomásomat. Westben az égegyadta világon semmire nem maradt már életerő azon kívül, hogy játssza Cecilt, a szomorú bohócot. Képtelen vagyok magamra venni a szavait, mikor egyértelmű, hogy nem célzottan az én arcomba lehel, hanem úgy általában próbálja rontani a levegőt, akármerre is jár. Mindössze azt vetíti ki, ami belül van, és ez többet mond róla, mint rólam.
A major depressziónak különböző fokozatai vannak, de olyat még nem láttam, hogy valaki West szintjén is ennyire eredményesen működjön egy ilyen szakmában. Az aktái szerint legalábbis jól teljesít, és – ahogy már korábban is utaltam rá –, ennek tulajdonítom a jelenlétét, nem annak a páratlan humorának. Csodálom, hogy a maga kedélyállapotában egyáltalán képes még bevonszolni azt a lapos seggét a munkahelyére. Felmerül bennem annak a lehetősége, hogy talán hozzám hasonlóan az állása utolsó szalmaszálába kapaszkodhat, de ha így volna, akkor nem akadályozná a közös munkánkat minden kitérő válaszával.
Az egyenletnek egyetlen végeredménye maradt tehát: az, hogy West egy arrogáns gyökér.
Még szerencse, hogy az ő pszichoanalizálása nem tartozik a feladatkörömbe. Lenyűgöznek ugyan a hozzá hasonló aberrációk, ezért is fordítottam a diplomám az FBI javára, de a magam módján továbbra is bizonyos jellemvonások jól csoportosítható halmazaiként tekintek másokra. A mintában előfordul némi szórás, egy-két outlier, de nekem eléggé úgy tűnik, hogy az embereket javarészt el lehet rendezni egy-két spektrum mentén. Ez a hozzáállás nem kedvezne a pácienseimnek, ha azok történetesen nem mind antiszociális vonások egydimenziós mintapéldányai volnának.
Néhány kollégám erre rákontrázna, mondván, hogy ennél a felszínes, elszegényedett belső világnál legfeljebb súlyos személyiségzavarok esetén ragadunk meg. Én viszont megkockáztatom, hogy a populáció nagy része ilyen, főleg az olyanok, mint én vagy West. A beszélgetésünkben is mindössze egymás felszínét karisoltuk, nem volt ebben semmi trükk. Hogy is lehetett volna? Valószínűleg ő is csupán halvány árnyéka volt már a régi önmagának. Feltehetőleg meg is ragadunk a két vödörbe szorult rák szintjén, akik másból sem állnak ki, mint egymás korlátozásából. Amíg ebben a komfortzónában maradunk, addig nem is kell elregélnie nekem a társa esetét, és én sem tartozom magyarázattal a váratlan áthelyezésemet illetőleg. Igazából nem is bánom, úgyhogy tovább írom a sitcom-forgatókönyvet, nagyjából egy tengeri uborka érzelmi bevonódásával.
Így látja maga a világot, West? Kebelbarátokból és nemezisekből áll? Vagy kizárólag nemezisekből? – Fejemet fürkésző tekintettel megbillentem kissé, majd elmosolyodom. Megvárom, míg az automata kiönti a kávémat, majd félig-meddig a pult szélére telepszem. Innen rálátásom nyílik Westre, de a fizikai távolságunk legalább tükrözi a szóbeli távolságunkat. – Eddig minden szavamat kiforgatta. Olyan nehéz volna egyszerűen csak válaszolni?
Ha zöldalmás nyalókába kerül, hogy érdemben tárgyaljunk, akkor legyen. Hozzászoktam, hogy beosztanak felvigyázónak az olyanok mellé, mint maga. Talán az az anyukás kisugárzásom teszi. – Esetemben ez kimerül abban, hogy felnőtt nő vagyok, és ez önmagában elég ok arra, hogy gondjaimra bízzák a West-féle nagyra nőtt kisfiúkat. Nem is értem, minek állított rá engem a férjem, mikor még egy komolyan vehető mondatot sem képes összerakni.
Amikor epésen feltételezi, hogy biztosan emberölésről szándékozom faggatni, megengedek magamnak egy apró mosolyt. West a maga módján nagyon is közszemlére teszi mindazt, ami bántja. Nem tudom, hogy szándékosan csinálja-e, vagy valóban túlbecsültem a papírjai alapján, de mindenesetre beszédesebbek a megnyilvánulásai, mint először hittem.
Felhörpintem az eszpresszót, majd ellököm magam a pulttól, és közelebb caplatok West lehangoló, egyszemélyes asztaltársaságához. Minden lépésem éles koppanást hagy maga után. Ahelyett, hogy leülnék vele szemben, az asztalra tenyerelve abba az egykoron biztosan megnyerő képébe hajolok. A blúzom anyaga takaros kis csokorba szorul a nyakam körül, pont azért, hogy ilyeneket csinálhassak villantás nélkül. Felelősséget kell vállalnom a férfiak terelgetéséért, és ebbe beletartozik az is, hogy segítek a figyelmüket a megfelelő helyekre vonzani, elvégre maguktól képtelenek ekkora önfegyelmet gyakorolni.
Ha maga nem is, de én olvasom az aktáit...– közlöm bizalmas hangerővel, majd asztalra sütött tekintetemet West felé fordítom. Az ajkaim már szóra nyíltak, és a levegőt is beszívtam a most következő, újabb fenyegetéshez. Ekkor azonban a hátam mögül egy felénk intézett megszólítás üti meg a fülemet.
West?
Felegyenesedem, és a szoknyám ráncait simítgatva fordulok meg. Valamelyik új kollégám áll pár lépésre az asztaltól, féloldalasan, mintha csak futtában tervezett volna odaszólni nekünk, azonban a jelenet láttán megtorpant. Westről kérdő jelleggel talált rám a tekintete, mintha engem is megnevezett volna, ha tudna. Persze az is lehet, hogy csak a magatartásomat igyekszik értelmezni.
Donovan – adtam a szájába feszes mosollyal.
Mindössze egy fokkal biccentett mélyebben felém, mintha férfi volnék.
Van egy hívásotok.



Athena Donovan
Bûnüldözés
Play by :
Kate Siegel
Kor :
35
Foglalkozás :
nyomozó
Hozzászólások száma :
4

donovan & west - morning routine Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: donovan & west - morning routine   donovan & west - morning routine Empty

Ajánlott tartalom


donovan & west - morning routine Empty
Vissza az elejére Go down
 

donovan & west - morning routine

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ