Egész kicsi volt még, amikor a szülei elváltak. Na, nem annyira kicsi, hogy ne emlékezne a hónapokig elhúzódó procedúrára. A viták és az egymásra való köpködés beleégett az agyába, hiába igyekezett akkora erővel kivakarni onnan. Egyik héten az anyjával élt a napsütötte Kaliforniában, úsztak a tengerben és halat sütöttek a tornácon, a másik percben már Torontóban volt, egy teljesen másik országban, szinte idegenek között. Szerette az apja rokonságát, de csak akkor, amikor az idegesítő nagynénik elől az anyja karjai közé menekülhetett. Egyedül nagyanyját imádta, rajongásig szerette az egykori prima balerinát, aki elvarázsolta őt az életútjával. Hat éves volt, mikor eldöntötte, balerina lesz és tizenkettő, mikor abbahagyta a táncot. Hettie meghalt, Lilia pedig már nem érezte annyira közel magához ezt a mozgásformát.
Apjával is egyre ritkultak a találkozók, míg végül aztán végleg megszakították a kapcsolatot. Nem bánta, mert elege volt a folytonos veszekedésekből, az anyja ott, ahol tudta szidta volt férjét és ugyan így tett az apja. Beszorult két olyan fal közé, ahonnan alig tudott kimászni. Szorította mellkasát, levegőért kapkodott, frusztrált volt és nem volt hajlandó enni. Tulajdonképpen ez vezetett ahhoz, hogy nem kívánt többé találkozni Jasper Campbell-el.
Felvette anyja nevét és teljesen új életet kezdett. Eltökélt szándéka volt, hogy segíteni szeretne sorstársain. Azokon a gyerekeken, akik hasonló körülmények között élnek, akiket megvisel a szüleik csatározása.
Szorgalmasan tanult, magabiztos és céltudatos tinédzser vált belőle. Nem volt stréber, nem választotta a tanulást a bulizás helyett, megtalálta az egyensúlyt a kettő között.
Első próbálkozásra nem vették fel az egyetemre, de nem adta fel és addig próbálkozott, míg végül sikerült. Másodszorra…
Nem kifejezetten romantikus, távol áll tőle a nyálas, túlzott kedvesség, a partnerünk becézgetése és a többi dolog, ami ehhez tartozik, de akit szeret, azt teljes szívéből szereti. Nem volt sok férfi az életében, de nem is volt olyan lány, aki húzta a strigulákat.
Amilyen sikeres a munkájában, annyira szerencsétlen a magánéletében…
Elvált, egyedülálló anyaként él két kislányával és bár a lányok apja részt vesz az életükben, nem sok hasznát veszi.



Álmosan dörgölöm meg a szemem, nagyokat pislogok, a szobámban félhomály van, csak a teknőc lámpa világít, apró, pici, kövér teknősöket festve a falra. Felülök az ágyamban, magamhoz húzom a lábaimat és az ujjacskáimat a tenyerembe szorítom. Nagyon fázok, pedig hosszú ujjas pizsamát adott rám anya. A talpacskáim hangosan csattannak a padlón, szomjas vagyok. Hallom a szüleim hangját, anya kiabál, biztos megint apa miatt. Mostanában túl sokat veszekednek. Ezt nagyi mondta, amikor a boltban összefutott a szomszéd nénivel. Sírt is egy kicsit és azt mondta, talán jobb lenne, ha magához venne. De nem akarom itt hagyni az anyukámat.
Óvatosan nyitom ki az ajtót, a konyhába csoszogok halkan, de egyre esősödik a hangzavar. Csapkodnak, tányért törik és anya elsírja magát. Könnyes lesz a szemem, gyorsabban lépegetek hozzájuk, segíteni akarok anyán, de úgy tűnik, az apukám olyan erősen fogja a hajánál fogva, hogy ledermedek. Visítani kezdek, mire apa elengedi anyát, aki felkap és a szobámba fut velem. Kapaszkodok a nyakába, nem akarok leesni a kezei közül. Ránk zárja az ajtót, de apa nem jön utánunk.
-Semmi baj tücsök, semmi baj… – Erősen szorítom magamhoz, mutatóujjamat a számba veszem és a teknőcöket nézem a falon. Rám mosolyognak, én vissza rájuk, de nem tudok aludni. Ma nem sikerül…


A bíróságon ülök. Egy órával korábban érkeztem. Rettenetesen izgulok, a második kávémat iszom és a harmadik cigimet szívom, amit a portástól kunyeráltam.  Nagyjából két éve szoktam le a cigiről, de most muszáj volt rágyújtanom. Életem első perének leszek a főszereplője, rajtam áll vagy bukik egy kislány jövője.
Legalább hatszor végighúzom a bagót az utcai szemetes tetején, hetedjére is megcsináltam volna, ha nem szólítanak a nevemen. Remegni kezd a térdem, kiszárad a torkom és izzadni kezd a tenyerem. Tisztára úgy viselkedem, mint egy amatőr. Én voltam az évfolyam egyik legjobbja, anyámnak köszönhetően a legjobb helyekre járhattam gyakorlatra, mégis úgy érzem, mindent elveszítek ma. A pert, a magabiztosságomat, a nem létező hírnevemet, az egészet, amiért olyan keményen dolgoztam.
Jéghideg a kezem, beszívom alsó ajkam, úgy tanulmányozom át újra az esetet. Milliomos család gyermek elhelyezési pere, ahol az apuka magának akarja a kizárólagos felügyeleti jogot, miközben bántalmazza, megalázza a családját. Két kislányról van szó, egyikük óvodás korú, az idősebb, talpra esettebb már elmúlt tíz. Tudom, hogy a gyerekek fantáziája hatalmas tereket tud betölteni, hogy bármit életre keltenek a kis világukban, de úgy érzem, ez a tíz éves forma lány lesz számomra a mentsvár. A segítőm, a biztatóm és az ügyem megoldója lesz. Legalábbis remélem, mert jelen pillanatban olyan ideges vagyok, hogy semmi sem jut eszembe…
…szóval, ennek így kell történnie.
És így is történt…
…a bíróság az anya javára döntött, az apát távolságtartási végzéssel és két és felfüggesztett börtönbüntetéssel bocsátották szabadon.


A kórházi ágy szélén próbálok napirendre térni. Némán, alig hallhatóan veszem a levegőt. A lányok anyámnál vannak, úgy tudják, az apjuknak intézünk valamilyen fontos ügyet. Nem avattam be őket mindenbe, leráztam őket a szokásos „ez a felnőttek dolga” dumával és nem firtatták többé. Hazafele be kell ugranom néhány nyalókáért. Hogy stabil lábakon álljon a hazugság, amit magányomban találtam ki.
Tenyerem hasamra tapasztom, mélyet sóhajtok. A múlt héten még hallottuk a szívverését. Az orvos szerint erős, egészséges szívdobbanások követték egymást. Úgy éreztem, végre révbe ér az életünk. Végre megint minden olyan lesz, mint azelőtt. Egy kisfiúnak örültünk volna a legjobban, de persze mindegy volt, csak egészséges legyen.
Úgy hiszik, valóban kisfiú volt. Egy icipici, radarjelzés a monitoron, nem volt nagyobb egy földimogyorónál. Azt mondták, képtelen vagyok kihordani egy fiú magzatot. Ezért is lett mindkét gyerekünk lány. Pedig szerettem volna, ha teljesül Bellamy vágya, hogy végre egy kicsit megbillen a mérleg, felkavarodik a nőuralom a házban. De nem így történt és ez volt az, ami minket végleg elválasztott egymástól.