One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Russell & Millie - how to move forward

Russell R. Morgan
Today at 1:17 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Grayson Connor
Today at 12:56 am



Lorelei & Russell - Chill Out

Russell R. Morgan
Yesterday at 11:55 pm



Greenwood vs Gambino

Margaret Greenwood
Yesterday at 11:44 pm



Munkahelylista

Sandro Gambino
Yesterday at 10:36 pm



Fable and Jonathan - Az értelmetlen interjú

Jonathan Anderson
Yesterday at 10:20 pm



Elvitték!

Margaret Greenwood
Yesterday at 10:13 pm



Maddie and Jake - Weekdays at Lester house

Jake Lester
Yesterday at 9:12 pm



Játékpartner keresõ

Jonathan Anderson
Yesterday at 9:05 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 15 5
Diákok 6 2
Törvényszegõk 11 12
Bûnüldözés 6 7
Hivatal 0 5
Üzlet 7 10
Oktatás 5 3
Munkások 8 3
Egészségügy 12 9
Összesen 70 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Ethan Kaminski


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Madelaine # Keith

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Madelaine # Keith   Yesterday at 12:11 pm



keith&madelaine
Never trust your fears,
they don't know your strength
Már az első pillanatokból kiérződik távolságtartásának minden egyes pontja, amely egyaránt mutatkozik meg a mozdulataiban és a szavaiban is. Ennyi év után szinte már természetesnek érződik ennek az érzéskörnek a megjelenése, mert többnyire elsődleges reakciónak számít azoktól, akik átlépik az irodám küszöbét. Nagyon ritkák azok az esetek, amikor valaki önszántából lesz a részese a terápiának, de átlagban azt tapasztalom, hogy a külső hatások miatt adják fejüket rá, és közel sem lelkesednek az együtt töltött időért. Keith ajánlólevele is csak efelől ad bizonyosságot, amely segítőkész alapot ad majd ahhoz, hogy a későbbiekben párhuzamot tudjak vonni az őt ért események és az ezt követően a viselkedésében beállt következmények között. Első körben azonban nem vágyom kitérni ezekre, helyette inkább körbejárnám a témát, mégpedig azzal, hogy jobban megismerem őt. Egy adott esemény mindig változást ér el egy ember viselkedésében, legfőképp akkor, ha az negatív csomagolásban érkezik. Elhomályosítják az ítélőképességet és szélsőséges döntések meghozatalára kényszerítenek. Ezekben az esetekben kevesebb koncentrációt fektetünk a pozitív töltetű dolgokba, mert minden energiánkat a másik irány köti le. Ezen változók következtében meglehetősen nehéz különbséget tenni egy ember valódi személyisége és az események által létrejött védelemre is alkalmas felszín között. Én jobb szeretném az igazi énjét megismerni, mielőtt végképp elkönyvelném őt annak, mint amilyennek most mutatja magát, holott annyira vékony a kettő közötti határ, hogy sokszor képes elmosódni.
Sokan nem értenek egyet a módszereimmel, hiszen kizökkenti őket abból a felkészülésből, amelyet a hiányos ismeretekre alapoztak. Mindenki fejében él egy elképzelés az ilyen terápiákról, legfőképp azokról a tényezőkről, miképpen zajlik majd le. A kérdésekről, talán még az adott válaszokról is, de ha ez már az első pillanatban felborul, az egy újabb feszültséget hoz magával. Ezért is próbálok könnyedebb hangulatot teremteni a hagyományostól eltekintve, hiszen azokra a dolgokra, amik nem érnek kényelmetlenül, nem is kell ennyire alaposan felkészülnünk, mert tudjuk, hogy bármilyen következményekkel is jár, képesek leszünk majd jól teljesíteni bennük. Egy kis sikerélmény pedig még nem ártott senkinek nem.
Keith látszólag összetettebb személynek tűnik, akit nem fog lenyűgözni semmilyen próbálkozásom az irányába, noha nekem éppen elég annyi is, hogy a figyelmét fenntartsam addig, amíg azt lehetséges és azt - óvatosan ugyan -, de jó jelnek veszem, hogy képes belemenni az első feladatba. Figyelmesen követem végig a válaszait, habár az első szó hallatán tekintetem akaratlanul is a kezei között szorongatott üvegre téved. Nem kérdezem miértjét, hiszen jobban szeretném az okát tőle megtudni, mindenesetre megfordulnak egyéb más opciók a fejemben. Volt egy páciensem, aki a hörcsögét hozta el. Mint ahogyan az később kiderült, annyira kötődött hozzá, hogy csak akkor érzett nyugalmat, ha a közelében tarthatta, márpedig úgy érezte, ezen a helyen szüksége lesz rá. Keith esetében úgy gondolom, bármi is legyen az oka, amíg az üveg bontatlan marad, nagyobb problémánk nem lehet belőle.
Nem áll szándékomban megakasztani őt a válaszadásban, melyekhez olykor egy-két plusz információt is hozzáfűz. Magamban elraktározom ezeket, melléktevékenységként pedig fel is jegyzetelem, hogy még véletlenül se essek tévedésekbe. A három szó kimondása után viszont egy már olyanra tér rá, ami bennem is kérdéseket fogalmazott bennem, azok mégis kimondatlanok maradtak, ez pedig nem más, mint a whiskey jelenléte. Kedves mosolyt csal az arcomra a gesztus, ugyanakkor valahol egyfajta megkönnyebbülést is, hogy nem kabalaként tartja számon az italt, pusztán ajándékként.
- Erre igazán nem lett volna szükség. - apró fejcsóválással reagálok szavaim mellé, mégis a hangomban egyfajta hála csendül, amely azt szimbolizálja, hogy ugyan nem vártam volna el, mégis egyben jól esik. - Az esetek többségében igen, de én úgy vagyok vele, hogyha ezeknek terhétől megszabadulunk, utána akár könnyebbnek is érezhetjük problémáinkat. Szeretem a nagyobb képet nézni, ezt figyelembe véve pedig úgy gondolom megéri meghallgatni másokat. - fűzöm hozzá a saját meglátásomat, hogyha már így előhozakodott ezzel, de ezután visszatérek az italra. - Mellesleg, köszönöm. Semmilyen körülmények között nem került volna kidobásra. - nyugtatom meg efelől, és még egy mosolyt is megengedek magamnak mellé, mielőtt valójában visszatérhetnék a kérésemhez, amelynek bővebb kifejtése csak rám vár. Ezeket viszont igyekszem részletekben megtenni.
- Akkor térjünk is vissza a szavakra. Az első, amit említett Mr. Lackwood, az a whiskey. Úgy sejtem a kezében tartott ital miatt mondhatta ezt, viszont ez is egy másfajta választásnak tudható be. Miért pont ez mellett maradt, mint ajándék? - hiszek abban, hogy minden egyes döntésnek, minden egyes választásnak - még ha tudaton kívül is történik -, oka van. Olykor ezek az okok fakadhatnak egy kedves emlékből vagy akár kapcsolódhatnak a személyiségünk által megformált elvekből is. Ha kifinomultabbak, komolyabbak vagyunk az életünk többi területén, ez az esetek többségében visszaköszön azokban a helyzetekben is, amikor valamiről döntenünk kell. Mindig is úgy gondoltam, hogy komplikáltsága ellenére az emberi lélek összetettsége bámulatos dolgokat is eredményez.


avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
75

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Madelaine # Keith   Csüt. Jan. 17, 2019 10:08 am

Maddie & Slay
In the end, it doesn't even matter. I had to fall, to lose it all


Mennyire igazak azok az átkozott sztereotípiák! Hogy az angolok csak az időjárásról képesek beszélni és akkor is megkérdezik a másik féltől hogy van, ha igazából nem is érdekli őket a válasz?! Nos, ez így volt. Egy kis kanyarral. Nem igazán volt szándékomban a Nagy Alma meteorológiájáról diskurálni és egyébként meg érdekelt, hogy érzi magát a nő, mert nem volt kedvem egy fanyar hangulatú órához. Te jó isten, még 59 perc és 36 másodperc volt a végítéletig. Hogy a jó életben fogom én azt kibírni? Mert az egy dolog, hogy a termekben az egy órányi edzés és tánc olyannak tűnt, mint Thanos egy csettintése. Csak egyetlen pillanat. De itt, úgy éreztem, nem fogom visszasírni az eltelő perceket. Nem a nő miatt, félreértés ne essék, igenis mutatós volt, csak abban nem hittem, ami neki az élete volt.
- Máris - válaszoltam csak ennyit a helyfoglalós játékra, és ahelyett, hogy a lehető legtávolabb akartam volna kerülni Ms Riggstől, az asztala átellenes oldalán lévő fotelben foglaltam helyet. Gondolom a berendezés része volt annak is, hogy az ember otthon érezze magát, hogy ne feszüljön be, ha csak a dokinőre nézett. Gondolom. Mindennek megvolt az oka, ahogy nálunk a Studioban lévő tárgyaknak, színeknek és fényeknek is. A srácok kedvenc terme a mélyvörösre festett hármas volt, oldalán végig tükörrel és a középre berakott rúddal. Hannah kérte, nekem pedig nem volt ellenemre az újítás, de a telifalas tükrök sora minden termünkben felsorakoztak. Rengeteget tudtunk tanulni abból, ha mozgás közben láttuk magunkat. Olyan hibák is kiütközhettek, amiket mi magunk észre sem vettünk volna.
A whiskey egészen jól érezte magát a combomon, miközben az ujjaim ismét a nyakára tévedtek, csak hogy megtámasszam az üveget, mielőtt szilánkjaira törve zúzódott volna szét a padlózaton.
Nem különösebben figyeltem, ahogy a papírt olvasta, csak akkor emeltem fel rá a pillantásom, amikor megszólalt és egy olyan témába kezdett, amivel nem biztos, hogy sokan. A játékos feladat. Megforgattam a szemeimet is erre a gondolatmenetre, mert biztosan megvolt az oka annak, hogy ezzel akarta kezdeni.
- Értem. Ígérem nem fogok sokat gondolkodni azon a három szón - mosolyodtam el lemondóan, hogy a következő pillanatban már az üveget figyeljem. Felemelve a kezem a nő asztalának lapjára csúsztattam a 46%-os alkoholtartalmú italt, amiben csak 35 cl folyadék várt arra, hogy kibontsák és ha nem is egyben, de felhörpintsék minden kortyát.
- Legyen az első szavam a whiskey - az ujjaim elengedték az üveget, hogy visszadőljek a fotel háttámlájának. Ha magyarázatot is szeretett volna ezekre, hát azt is meg fogja kapni. Igazából vehettem volna a nőnek egy csokor virágot is, vagy bonbont, de mindegyik apám hagyatékai lettek volna. Az udvarlást pedig nem fogom elkezdeni, hiszen volt már egy nejem, aki legtöbbször nem is értékelte azt, hogy ilyen semmiségekkel figyeltem volna oda rá. Ő jobban szeretett enni. Két falatot, a steak-emet pedig csak arrébb kotorta mindig is a tányéron, csak hogy három borsót kergessen a tányéron. Gyűlöltem, hogy éheztette magát egy-egy szerepre. A csípőcsontja már természetellenesen szinte átszúrta a bőrét, hiába mondtam neki sok esetben, hogy az önsanyargatással nem megy semmire. Ő eldöntött valamit, az úgy is volt.
- Krokodil - néztem Madelaine szemeibe, a második szavamnál. Lehetett volna oroszlán is. De elég intuitív voltam, szóval a korlátoltság sosem volt az erényeim egyike. Az önkifejezés, a szabályok, a pontosság igen. Mióta a koreográfiával és az edzésekkel foglalkoztam, sokkal szabadabbá váltam. Már nem akartam kényszeresen megfelelni, hiszen senkinek a véleménye nem számított a hivatásomban. Majdnem elértem azt táncosként, amit akartam. Most a nejemre voltam az életemnél is büszkébb. Ha épp nem ment az idegeimre. - Gondolom hallott már az orosz drogfajtáról is, ami ugyanezen a néven fut - tettem hozzá mintegy elgondolkodva. Láttam róla videókat. Hát, nem volt kellemes látvány a leeső, lehámló bőrfelületekkel. Az emberi elme kiszámíthatatlan volt. Most épp nekem sem sikerült egy irányelven megmaradni.
- A harmadik pedig... legyen - megígértem, hogy nem gondolkodom el túlságosan. - Pink Floyd! Szerintem egész jó a zenei ízlésük - maradtam meg a banda említésénél, és habár csak szavakat kért, az utolsó kettőnél magyarázat is kapott, némileg. Nem hagyhattam ki az elsőt sem, mert az úgy árválkodott volna csak Ms Riggs asztalán. - A whiskeyt Önnek hoztam. Tudom, hogy nem szokás ide mást hozni, mint az önsajnálatot, az elárvulás érzését, a segítségkérésért esedezni némán, de úgy voltam vele, ha Ön az idejét rám pazarolja, akkor igazán beleadhatok a közösbe én is valamit. Ha kidobná, ne tegye. A szekrény tetején is biztosan jól érezné magát az alkohol - vontam meg a vállaimat. Nem fog a padlóhoz vágni ennyi kiadás. Hogy szerette-e a tölgyfahordóban érlelt zamatát a whiskeynek, abban nem voltam biztos. De nem tűnt egy Sex on the beach típusú nőnek. Így ismeretlenül sem. Érdekelt, hogy ezzel a három szóval mit fog tudni kezdeni, leginkább azért, mert tényleg nem gondolkodtam el a lehetőségeimen. Az oroszlánok királyak voltak. De nem Pink Floyd volt a kedvenc bandám. Igazság szerint szinte mindent meghallgattam. Kedvencem viszont nem igen volt. Beszélhettem volna apámról, vagy a távolban lévő öcsémről is. De minek? Mindenkinek megvolt a saját élete. Az enyém ide kötött. Mondjuk nem ide-ide, a pszichológus szobájába.



avatar
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
36
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
7

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Madelaine # Keith   Csüt. Jan. 17, 2019 12:29 am



keith&madelaine
Never trust your fears,
they don't know your strength
Érdeklődésem utolsó és egyben hátramaradt szálaiba kapaszkodva hallgatom végig Gina Thompson újabb lélekcincáló történetét, amit a férjéről oszt meg velem. Hetente két alkalommal másfél órát töltünk egymással, ezalatt az idő alatt pedig többet tudtam meg Rupert Meller életéről, mint az övéről. Az ő kérése volt, hogy így legyen. Úgy vélte a férfi a világát jelenti, most viszont, hogy minden összeomlóban van körülötte, azt sem tudja ő kicsoda Rupert nélkül. Jó párszor sikerült visszatérnünk rá, és az eredeti céljára is ittlétének, de minduntalan valahogy a férfi került középpontba, és ez a mai alkalommal sem történt másképp. Tekintetem a falon lévő órára téved, ugyancsak lopott pillantást vetek felé, hiszen egyfajta bűntudatot képez bennem ez a melléktevékenység. Azzal nyugtatom magamat, hogy odafigyelek rá, és talán a csomag zsebkendő átnyújtása ezt is szimbolizálja, mindazonáltal úgy érzem nem haladunk egyről a kettőre. Ha jól számolom, ez a harmadik módszer amivel próbáltam közeledni felé, de úgy tűnik ismételten kreatívabbnak kell bizonyulnom ahhoz, hogy párterapeutából visszafejlődjek a saját munkám rabjává.
- Igen, megértem Ms. Thompson, de mára lejárt az időnk. Emlékszik mit mondtam a legutolsó alkalommal? - állok fel most már a székemből én is a búcsúzás érdekében, mire két nagy, könnyektől csillogó szempár mered rám.
- Miiit? - szipogva és egyben elhúzva szegezi felém kérdését, hangjában mintha könyörgés és segítségkérés bújna meg tanácstalanságának hatásaként. Visszafogom a belőlem kitörni kényszerülő neheztelő sóhajt, mely végül egy kedves mosoly formájában jelenik meg arcvonásaim mentén, amelyet ugyanilyen szellemben történő válaszom követ.
- Arra kértem szedje össze mindazokat a tulajdonságokat, amik csak magát jellemzik, Gina. Nem Rupertet, csak és kizárólag magát. Gondolja menni fog? - most már én is belecsempészek egy kis könyörgő hangsúlyt kérésembe, mire egy bólintás formájában kapok választ, a búcsúzás pedig megkönnyebbüléssel együtt történik meg, mielőtt a következő pácienst fogadhatnám. Gina minden zavarodottsága ellenére kedves nő, és hiszek abban, hogy mihelyst felfedezi az érem másik oldalát, képes lesz Rupert nélkül lélegezni. Ehhez viszont idő kell. Hosszú, és egyben meglehetősen fárasztó idő, de az is lehet, hogy a végén mindez majd megéri.
Pár másodperc szusszanásnyi időt hagyok magamnak, és csak ezután lépek ki irodám biztonságos falai közül, hogy beinvitálhassam a kint várakozó férfit.
- Mr. Lackwood? - érdeklődésem egyből megerősítéssé válik, ahogyan ő maga veszi át a bemutatkozást egy kézfogással megspékelve mozdulatsorait. - Köszönöm, meglehetősen jól, de akár ugyanezt én is kérdezhetném. - és meg is fogom tenni, csak nem ebben a formában, nem ezekkel a szavakkal kifejezve.
- Foglaljon helyet ott, ahol a kényelmesebbnek tűnik. Én is mindjárt csatlakozom. - lépnék az asztalomhoz, előtte viszont egy ajánlólevéllel leszek gazdagabb, melynek állapotára különösebben nem teszek megjegyzést. Gondolom megvolt a maga oka, hogy miért ilyen formában került hozzám. Mindenesetre az összerakásért jár egy jó pont, hiszen legalább mérlegelte tetteinek következményét. Megköszönve a levelet futom át a rajta lévő információkat, és örülök, hogy egészen más szemszögből is betekintést nyerhetek a történtek mögé, noha nem mélyedek el benne túlságosan, nehogy a végén befolyásoló hatással legyen rám. Magamhoz véve a szokásos dolgaimat ülök le most már én is a fotelembe, de a jegyzeteim előkészítését későbbre hagyom. Mindkettőnk számára jót tenne, ha nem a hivatalos, korlátokkal teletűzdelt protokoll szerint haladnánk, hanem egy könnyedebb lélegzetvételűt követnénk. Egyébként is a legtöbb embernek elég pusztán annyi, hogy belép ide és egyből kellemetlenség fogja el, holott pont az ellenkezőjét kellene éreznie. Úgy gondolni rá, hogy azok a problémák, amik nyomasztóan hatnak rá, az ilyen alkalmak során lassacskán eltűnnek. Ennek ellenére ez sosem történik meg, habár abból a szempontból érthető, hogy egy vadidegennek nem egészen könnyű megnyílni. Én, aki egyébként szeret mindent magába tartani, a magánéletét egy kis dobozkába elzárva tartani érthetném meg ezt a legjobban, mégis mindkét oldalon lenni azt jelenti, hogy más tapasztalatokat is hoz az adott helyzet magával. Én személy szerint biztonságos közegnek érzem az irodát, mert tudatában vagyok annak, hogy ami itt bent elhangzik, az nem kerül ki az ajtón kívülre.
- Mielőtt mélyebben is belemennénk a beszélgetésbe, szeretném, ha kezdetnek kipróbálnánk valamit. Egyszerű lesz az egész, csupán három szóra lesz szükségem, ami legelőször az eszébe jut. Nem kell túlgondolni, ami éppen jön. Ez lehet tárgy, érzelem, hobbi, de még akár személy is. - ezeknek is meglesznek a maga magyarázataik, azokra azonban még egy kicsit várni kell, hiszen annyi irányba változhat még ez a könnyűnek ható feladat is. Ugyanakkor szándékosan nem fogok legelőször felhozakodni a jelenlévő problémáival vagy azokkal, amelyek rányomták a bélyegét életének menetére. - A lényeg, hogy ne gondolkozzon rajta sokat. - osztom meg vele ötletem első alappilléreit, reménykedve abban, hogy akár vevő is lesz rájuk. Ellenkező esetben más megközelítést alkalmazok majd. Ha viszont mégis megkapom a három szót, az együtt töltött idő felénél is ugyanezt fogom előhozni, ahogyan a vége felé is. Másoknak a módszereim talán értelmetlennek tűnhetnek, én viszont szerettem mindig egy kis színt és egyediséget belevinni a beszélgetésekbe. Jómagam sem kedveltem a monoton dolgokat, másoktól miért várnám el?


avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
75

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Madelaine # Keith   Vas. Jan. 13, 2019 10:47 pm

Maddie & Slay
In the end, it doesn't even matter. I had to fall, to lose it all

A fejemet a mögöttem feszítő fehér falnak ütöttem ütemesen egy olyan belső ritmusra, ami leginkább az agresszív taiko dobokat idézte legalább ötven zenésszel a gondolataimban. Az ujjaim az üveg nyakán vándoroltak le a kiszélesedő részig, hogy aztán rákulcsoljak a tenyeremmel annak nyakára, elfedve a kiöntő részt is lapát kezemmel. A sóhajtás szinte úgy robbant ki a számon, ahogy hatvanadjára néztem rá az asszisztens bigére ott az asztal mögött, aki azóta szinte csak engem bámult pofátlanul, mióta betettem a lábam a váróba, hogy a Dokicsajjal találkozzak. Életemben először. A kisbige nem éppen volt az esetem ezzel a pitbull őrzéssel, az pedig, hogy bemutatkozott sebtében, talán azzal kellett volna kezdenem, hogy nem fogom megjegyezni a nevét. A ruhaméretét annál inkább. A csípője érintését és azt is akár, hogy a ruha hol fordult redőzve a testén. Mondjuk úgy, hogy szakmai ártalom volt ez. Ismerni mások testét, a mozgásukat, a kívánságukat, anélkül, hogy akár egy ujjal is hozzájuk értem volna.
A whiskey talán nem a legjobb ajándék egy totál ismeretlen spinének, de csak nem hagyhattam az asztalán tapló módon bankókat különböző fejekkel a zöld papíron, nem igaz? Ha meg nem iszik, akkor maximum félrerakja, kidobja, vagy átadja ennek a méricskélő, idegesítő némbernek itt, tőlem alig öt méternyi távolságban. A Baby Bourbon volt az első bourbon ebben az államban, és az első whiskey a Szesztilalom óta? Ó, igen, a Dunhill mellett a párlatok is a kedvenceim közé tartoztak, különösen ez a négy évig tölgyfahordóban érlelt lötty.
- Mr. Lockwood - kezdett bele az asztalos nő, mire ránéztem. Lackwood! Fahiányos, majdnem olyan, mintha a vas lenne kevés bennem, de csak a fa. Tiszta természeti elem vagyok. Majdnem. Annyira nehéz? Persze, jegyezzük meg Montesquieu nevét vagy akár azt, hogy hogyan kell kimondani Rousseau nevét, de az ilyen egyszerű angol nevekkel a saját országunkban legyünk hadilábon. Mivel fogalmam sem volt, hogy a nevemmel mit akart jelezni, ezért inkább a jótékony csendet választottam.
- Ne haragudjon meg, de az épületben tilos a dohányzás és az alkohol fogyasztása is - folytatta, nekem pedig automatikusan a zárjegyre siklott a pillantásom. Most szórakozik? De komolyan.
- Nem magamnak hoztam, hogy szíverősítőként szolgáljon a szeánszunk alatt Ms Riggs-nél. Ne aggódjon, hölgyem, én nem tépem fel a dugóját és nem locsolom le magam az alkohollal - feszült meg az állkapcsom, ahogy egy instant Sheldon- vigyorba fordult az addigi ki nem mutatott kedvességem. Üldözési mániám is lett időközben? Harold örülni fog nekem. Komolyan többet foglalkozott velem az utóbbi időben, mint az az ortopéd sebészétől elvárná az ember. Ne felejtsek el neki venni egy hordó almát, jut eszembe! Nem pazarlunk whiskeyt és nem volt szándékomban vetkőzni sem az idegen nők előtt.
A részemről befejezettnek tituláltam ezt a beszélgetést, ezért az ajtót szuggeráltam, és a legszívesebben dörzsölgetni kezdtem volna a lapját, hogy a Doki legyen a Dzsinnem, és nagyjából a harmadik simogatásra megjelenjen előttem.
Nagyjából itt tarthattam a gondolataimban, amikor a legnagyobb meglepetésemre valóban nyílt az ajtó, és a már online felkeresett és lemeózott szőkeség jelent meg az ajtóban.
- Helló! - akarom mondani üdv néked, hölgyem. Most le kéne térdelnem? Vagy inkább álljak fel? A combomról elemeltem a whiskeys üveget, ahogy felemelkedtem a székről, és megvártam, ahogy az előző tag kivándoroljon a nő rendelőjéből, mint egy elveszett, aztán megtalált gyapjas mamut. A fején lévő bozont erre utalt nálam, mert már hónapok óta nem találkozott sem borotvával, sem pedig hajnyíróval. Megvártam a búcsút, ha váltottak még pár szót, de nem volt türelmem ahhoz, hogy több időt töltsek az asszisztenciával. Bár a nőnek kellett volna nyújtania a kezét elsőre, megelőzve a jobbomat nyújtottam felé egy kézfogásra.
- Ms Riggs, köszönöm, hogy fogad. Keith Lackwood a nevem. Hogy érzi magát?- mosolyogtam rá, de inkább a szemeit figyeltem. A vezetéknevemet kihangsúlyozva mondtam, hogy az asszisztens is meghallja. Baszd meg, Harold! - amennyiben betessékelt a rendelőbe, ráérős léptekkel mértem fel a helyiséget, megnézve minden bútort és színt magamnak. Nem mintha értettem volna ezekhez, de azért az ember előbb mindig felméri a terepet.
- Az ortopéd sebészem írt Önnek egy ajánlólevelet - jutott eszembe, és a farzsebemből kiszedtem egy négyfelé hajtott A/4-es lapot, hogy a nő felé nyújtsam azt. Amit amikor megkaptam, negyedelve eltéptem, aztán percekkel később a kukából kihalászva celluxszal összeragasztottam. Nem fogok bocsánatot kérni a saláta-cucc miatt. A papír nagyjából az újdonsült kórképemet festette le pár szóban, mint szteroidos fájdalomcsillapító függőség, de szerepelt még rajta a hét évvel ezelőtti csonttörés és ín- és izomszakadás is benne. A kórképem és úgy kvázi az életem a kórlapokon nyílt titok volt, köszönhetően a lekérhető adatoknak. Elméletileg sportbaleset. Gyakorlatilag pedig egy élet végét jelentette. A whiskeyt még mindig a balomban tartva lóbáltam meg a combom mellett. Nem akaródzott letenni. Itt sem lehet inni? Tényleg? Pedig részegen biztosan világmegváltó ötleteim lennének. Vittem magammal az üveget, most épp az újabb székhez/fotelhez/kanapéhoz, bármi is volt a helyiségben, mintha életem egyetlen plüsse lenne. Talán még mindig megvan valahol Heston, a majmom. Ha anyámat megkérdezném, biztos, hogy még a föld alól is előkaparná azt a szőrös szart. Én mondom.



avatar
Mûvészet
Play by :
Garrett Hedlund
Kor :
36
Foglalkozás :
koreográfus
Hozzászólások száma :
7

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Madelaine # Keith   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Madelaine # Keith

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Kórházak és hivatalos helyszínek :: Dr. Riggs magánrendelője-
^
ˇ