One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Russell & Millie - how to move forward

Russell R. Morgan
Today at 1:17 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Grayson Connor
Today at 12:56 am



Lorelei & Russell - Chill Out

Russell R. Morgan
Yesterday at 11:55 pm



Greenwood vs Gambino

Margaret Greenwood
Yesterday at 11:44 pm



Munkahelylista

Sandro Gambino
Yesterday at 10:36 pm



Fable and Jonathan - Az értelmetlen interjú

Jonathan Anderson
Yesterday at 10:20 pm



Elvitték!

Margaret Greenwood
Yesterday at 10:13 pm



Maddie and Jake - Weekdays at Lester house

Jake Lester
Yesterday at 9:12 pm



Játékpartner keresõ

Jonathan Anderson
Yesterday at 9:05 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 15 5
Diákok 6 2
Törvényszegõk 11 12
Bûnüldözés 6 7
Hivatal 0 5
Üzlet 7 10
Oktatás 5 3
Munkások 8 3
Egészségügy 12 9
Összesen 70 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Ethan Kaminski


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Cait & Maggie ||| night beats

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Cait & Maggie ||| night beats   Szer. Jan. 16, 2019 11:26 pm


Caitlyn & Margaret
“Where words fail, music speaks.”

A volt férjem volt az, akinek a hatására beleszerettem a vörösborba. Ez a szerelem a válásunk után is kitartóan ostromolt, és a mai napig képtelen voltam lemondani róla egy-egy hosszúra nyúló nap után, amikor ténylegesen csak azt akartam, hogy egyedül lehessek. Az ágyam melletti éjjeli szekrényen épp egy Thomas Harris kötet nyugodott, a mintás könyvjelző a százhatvanhetedik oldalra simult rá. Csakis arra várt, hogy a kezembe vegyem és fellapozhassam végre. A lakásom csendjében és néha Cait kutyusának apró vakkantásai kíséretében. Kedveltem azt az ebet, soha nem tett rossz fát a tűzre, legalábbis így kívülállóként nem érzékeltem ezt. Előfordulhat, hogy tulajdonképpen mindezt amiatt gondoltam így, mert ritkán láttam a bundást. Ki tudja?
És most? Caitlyn panda szemei nem épp a kipihentségét hirdették, de ki vagyok én, hogy felrójam ezt neki? A leharcolt ábrázatára együtt érző pillantással mértem végig, ujjaimmal támaszkodva meg az ajtóm élén, alig rebbenő érintéssel csak. Nem zártam el az utat előtte, ha éppen olyan kedve lett volna, akkor simán betrappolhatott volna a lakásomba. Az más kérdés, hogy eddig csak páran merték megtenni ezt. Richard, de neki mindig szabad utat hagytam. És Sandro. Aki akkor jött és ment, amikor ő akart. Nem voltam képes rajta kiigazodni a mai napig, és ezt ő természetesen élvezte. Minden pillanatát. Én pedig majd szétrobbantam a hirtelen fellobbanó haragtól, de nagyon jól tudta, hogy kiadni, kifakadni nem fogok.
- Igen? - kérdeztem vissza, ahogy jelezte, hogy ismeri a zenét. Akaratlanul is a vállam felett hátrapillantottam a lakásba, a nagy nappaliba, mintha onnan várnám a megoldást. - Nem igazán járok moziba - mégis mikor mentem volna? Mint látható, egy relaxáló fürdőt sem tudok nyugodtan venni, anélkül, hogy buta gondolatok ne mocskolnák be a nyugalmam. - ... csak egy ismerősöm mutatta a zenét. Akkor megtetszett, a filmet még nem láttam - magyaráztam, mintha érdekelte volna. Feladtam. Felsóhajtottam. - Te voltál? Biztosan Gosling vett rá arra, hogy megnézd - mosolyogtam rá a lányra, csak hogy ne tűnjek bunkónak, amiért nem érdeklődöm felőle. Azt csak nem kérdezhettem meg, hogy mitől festett ilyen szarul. Ajánlották az Az című filmet is, de amikor megtudtam, hogy kicsoda benne a főszereplő, viszolyogva, legbelül félelemtől átitatott sikollyal mondtam rá nemet. A gyerekek réme volt, és az enyém is. Szinte senki sem értette, hogy a bohócoktól való rettegésem miből fakad. Gusztustalanok voltak, ezen nem lehetett szépíteni. És félelmetesek. Nem viccesek.
- Ömmm - most mondjam azt, hogy igazából csak boron éltem? Az túlzás lett volna, de nem csak a hűtőmben volt szinte egy teljes polc a boroknak szentelve, hanem a tartóm sem hobbi szintű volt, hanem az a stabil, huszonnégy palackot elbíró faszekrény. Az első dolgom volt beszerezni ezt pluszban a berendezett lakásba, amikor beköltöztem ide. Imádtam. - Van.. egy pár - újra hátranéztem, csak hogy megbizonyosodjak arról, tényleg nem ittam meg minden létező boromat. Szerencsére nem.
- Milyet szeretsz? - kérdeztem visszafordulva Cait felé egy mosoly kíséretében. Csak nem kérdezhettem mindezt savanyú arckifejezéssel, nem igaz? A következő pillanatban már fordultam is a szekrény felé, hogy szemrevételezzem a mini gyűjteményem. Azt az EGYETLEN palackot senki sem fogja megbontani, azt, amit még a nászúton vásároltam. Fogalmam sem volt, hogy miért ragaszkodtam ennyire ahhoz a boldogsághoz, amit akkor éreztem, de így volt. Elléptem az ajtóból, hogy lassú, óvatos léptekkel közelítsem meg a faragványt, és csak halványan hajoltam meg, hogy lássam is, miket rejtett a jelenlegi gyűjteményem.
- Édes? az csak Sangria van, nem tudom, ismered-e - kezdtem bele.. - van pár fehérem, száraz, félszáraz, némi vörösöm.. szárazak, félszárazak.. egy kis rosé - így felolvasva egy kissé mintha alkoholistának látszottam volna, de mindenki megnyugtatására közölném, hogy nem, nem vagyok az. - Azt hiszem igazából minden fajtám van - összegeztem felegyenesedve, ahogy visszafordultam a szomszédom felé, aki ha be is jött a lakásba, nem állt szándékomban leharapni a fejét. - Talán még whiskey is kallódik valahol.. Figyelj, nem akarunk itt pubot nyitni? - nevettem el magam szórakozottan, némi kínlódó éllel a hangomban. Biztos megélhetés lenne. Megtámaszkodtam a bortartó szekrény mellett, hogy a lányt figyeljem, hogyan is dönt. És mit is szeretne igazából. Tényleg csak egy bort?


avatar
Üzlet
Play by :
Caitriona Balfe
Kor :
31
Foglalkozás :
PR vezető
Hozzászólások száma :
8

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cait & Maggie ||| night beats   Vas. Jan. 13, 2019 8:48 pm

Cait and Maggie
“I need a glass wine.”
 Fekete karikák sereglenek a két szemem alatt, de azt hiszem nem is gond, ha mára befejeztem a melót, és legközelebb csak két nap múlva kell mennem, addig is lesz időm kiheverni, hogy Emma meghalt. Nem értettem…én jó gyógyszeradagokat írtam fel, és az éjszaka még jól reagált az antibiotikumokra is. Az eszemben ott zsongott a pillanat, amikor kimondtam a halál időpontját, és az egész team megtörten meredt rám. Így is húsz percen át masszíroztam a szívét, nem akartam leállni, és beismerni, hogy kudarcot vallottam egy tízéves kislánynál. Megint előtörtek belőlem a depresszív hajlamok, és szinte menekültem a kórházból. Aiden-nek meg sem írtam, hogy mi történt, ma éjszaka bent kell lennie, és nem hiányzik, hogy rám törje az ajtót. Egyedül akarok lenni, talán sírni, de ahhoz is elég kimerült vagyok, hogy könnycseppet ejtsek. Nem szabadott volna érzelmileg közel engednem. Meséket olvasnom, fantasy regényeket adni a kezébe, és az ügyeletem egy részét az álmai őrzésével töltenem. Mennyire értelmes volt, és pozitív. Sosem értettem, hogy ezeknek az apró lényeknek, honnan jön ez a sok okosság, és vidámság. Tanítani kellett volna a felnőtteknek a küzdeni akarást. Lassan pillantok le a jéggé fagyott ujjaim között tartó pórázra. Szivar szükségleteit nem hagyhattam figyelmen kívül. Az esti sétánkat rójuk céltalanul, megállok, ha akar, és bámulok ki a fejemből. Árnyéka vagyok a megszokott Caitlynnek, az eredményeim napról napra kísértenek, és kifutok az időből, ha sokáig hagyom a kérdőjelet a fejem fölött. A mosolygás sem megy ma, csak egy kiadós alvást kellene produkálnom, de kétlem, hogy menne, mondjuk az alkohol? Nincs otthon semmim, a legutóbbi üveg bort is megittuk közösen Aiden-el, nem szeretnék a boltban sem sorban állni, vagy emberek közé menni. Megcsavarom a pórázt a csuklómon, és kisebb gomolyagfelhőt fújok ki a számon a hideg miatt. Manhattanre rászállt az első hó, idén nem sokat esett eddig, de ami késik, az nem múlik. Gyönyörködnöm kellene az utcai fényekben, de csak haza akarok menni.
- Pisilned kellene. – a hangomban van némi él, hogy siessen a kis mancsom, de szerintem nem vagyok rá hatással. Vakkant egyet, és feltúrja az oszlop melletti avart. Még az hiányzik, hogy kaki legyen belőle, na jó, nem bánnám, mert akkor hajnalig kibírja. A feszítő mozdulat megvan, popókat helyzetbe állítani, aztán kezdetét veheti a nagy erőlködés. Elfordítom a tekintetemet róla, az egyik kirakatot szúrom ki, és megvárom, hogy végezzen. Utána az egyik zsebemből előhalászom a zacskót, és felszedem a kezemre csúsztatva vele a végterméket, és az első kukába hajítom.
- Okos vagy. – dicsérem meg, és a bejárat felé vezetem. A portás már mosolyogva pillant rám, amikor becsukom az ajtót.
- Jó estét Ms. Wallace. – leguggolok, hogy kicsatoljam a pórázt, és a kezembe vegyem az ebemet.
- Magának is Andre. – köszönök vissza egy halovány mosollyal, és a lift felé menetelek. A lábaim is fájnak, de az arcon nyalástól csak felnevetek.
- Nem szabad. – lépek be a felvonóban, és megnyomom a megfelelő gombot. Ez a szeretetgombóc a legrosszabb napjaimon is képes megvigasztalni. Megvakarom a füle tövét, és az ajtóhoz megyek, de megüti a fülemet egy ismerős dallam. Túlságosan is passzol a hangulatomhoz a drámai akkord. Mennyire azonosulni tudok a filmmel, úgy döntök, hogy beeresztem a kutyámat, és rá is zárom az ajtót, aztán némi hezitálás árán átkopogok a szomszédba, de a dal elnyom minden más zajforrást. Biztosan zavarni akarom ma este Maggie-t? A szociális mutatóim azt kiáltják igen, így a csengőt választom. Két próbálkozásom sem elegendő, csak a negyedik távlatában nyílik az ajtó, és a törölközős szomszédommal nézek farkasszemet. – Szia…  - köszönök rá bizonytalanul, mert úgy tűnik, hogy megzavartam a relaxálásban. – Én, csak…hallottam a zenét. – pillantok rá, aztán oldódik a feszültség. – Ezt ismerem, és bocsánat a zavarásért, csak passzolt a hangulatomhoz. Nincsen véletlenül borod itthon? Holnap veszek neked egyet, csak jólesne elszürcsölgetni. – végül ezt az utat nyerem meg, hiszen nincs okom ráakaszkodni.



avatar
Egészségügy
Play by :
Rachel Bilson
Kor :
32
Foglalkozás :
gyermek onkológus
Hozzászólások száma :
5

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Cait & Maggie ||| night beats   Kedd Jan. 08, 2019 9:54 pm


Caitlyn & Margaret
“Where words fail, music speaks.”

Még egy utolsó üzenetet elküldtem Richardnak, hogy ne keressen a következő tíz órában, mert nem vagyok hajlandó senkivel sem törődni, beszélgetni pedig pláne. A telefonomat kikapcsoltam az üzenet elküldése után, csak hogy a felszabaduló ujjaim a vörösboros pohár szárát érjék, hogy az ajkaimmal kapaszkodhassak bele az üvegbe, nagy kortyokban engedve le a torkomon a bíbor nedűt. Hosszú sóhaj szökött ki ajkaimon. Már vagy huszonöt perce csak ültem, miközben tudtam, hogy már rég a kádban lehetnék, de nem vitt rá a lélek arra, hogy meg is tegyem. A szemeim mégis csak a kikapcsolt fekete készüléken nyugodtak, végül egy rövid dilemmát követően ismételten bekapcsoltam. Nem vártam meg, hogy a készülék háttérképe felvillanjon, már álltam is fel, hogy átszeljem a lakást, hogy a sarokkádnál megengedhessem a csapot.
- Ha még egyszer keresztbe teszel nekem, megbánod, hogy megismertél! - a dugót Sandro szavainak visszhangjára a gondolataimban csúsztattam be a lefolyóba, engedve, hogy a tűzforró víz a bőrömre zubogjon. Csak egy gondolatnyit cseppentettem a habfürdőből a vízbe. Másfél órája emelte fel a hangját velem szemben és hiába közöltem vele, hogy menjen a francba, nem használt. Ha lehunytam a szemeimet, az a karakteres arc nézett vissza rám, akiért egykor totálisan odáig voltam. Ma már csak megvetettem azért, amit tett velem. Nem, soha nem bántott, tettekkel sosem. De olyasmibe rántott bele, aminek a részese soha nem akartam volna lenni.
- Megmondtam, hogy készen kell lennünk, hogy fogadhassuk őket! Ott dekkolnak abban a kibaszott kikötőben és nem jön a haszon! Maggie, nem viccelek, oldd meg! - tíz centiről dörögte az arcomba ezeket a szavakat, és ahelyett, hogy a fülemet-farkamat behúztam volna, acélos tekintettel néztem bele a mélybarna íriszekbe és a legszívesebben leköptem volna. Hogy lehet valaki ekkora nárcisztikus vadbarom?
Megráztam a fejemet, mielőtt még elborult volna az agyam, száműzve a gondolataimból az exemet caplattam ki a telefonomért, hogy a hangfalakat bekapcsoljam egészen hangosra, aztán a zenét is kiválasszam a telefonomon. Gondolkodás nélkül nyomtam rá a mostani kedvencre, az egész albumtól lúdbőröztem, gyönyörű volt. És ameddig a gondolataim a zene körül forogtak, addig sem kellett semmit sem megoldanom. A már csak pár korty bort eltüntettem, aztán ahogy visszaindultam a fürdőbe, menet közben válva meg az addig még viselt vastag anyagú térd fölött végződő fekete ruhámtól, a szintén fekete harisnyától és a fehérneműtől is, hogy amikor a vizet elzárjam, már ruhátlanul merüljek el a vízben.
Hátammal dőltem neki a hatalmas kád falának, tarkómmal kapaszkodva meg az akrilkád szélében, hogy az ujjaimmal taszítsak el egy habfelhőt a vízen magamtól, hogy aztán annak útját nézzem a felszínen lebegni. Mennyivel könnyebb lenne, ha nem ilyen életem lenne?! Tagadhatatlanul vágytam Richard közelségére, holott egyértelmű volt, ha itt lenne, nem akarnék a közelében maradni. Mindig is ennyire kettős voltam vele szemben, habár nem igen tudott ezekről a pillanatokról. Azokról az érzésekről, amik miatt bizalmatlan voltam mindenkivel hosszú időn keresztül. Hagytam, hogy a forróság átjárja a testemet, ha Sandro emlékét képtelen is volt lesöpörni rólam a habos, jázmin illatú víz. A drámaian nyugodt zene dallamaiba a csengőm harsánysága rondított bele, én pedig akaratlanul is összerándultam a kádban. Este tizenegykor senki nem szokott keresni. Rendszerint azért, mert szinte nem is voltam itthon. Maximum aludni jártam haza.
Arra sem foghattam a csengőt, hogy csak hallucináltam, mert másodjára is belerondított a zene dallamába, aztán harmadik után mielőtt következett volna a negyedik, kikászálódtam a kádból.
A negyedik csengetésre már ütemes léptekkel szeltem át a nappalimat víztől nedvesen, mezítláb, menet közben kötve meg a pőre bőrömre felvett szatén köntösömet, hogy azért mégis csak nézzek ki valahogy. Pucéran csak nem állhatok a zaklatóm elé, nem igaz? A zár nyelve fordult egyet, szinte úgy téptem ki a helyéről az ajtót is, hogy farkasszemet nézzek az ajtónállómmal.
- Szia! - erélyes sürgetéssel a hangomban köszöntem rá Caitlynra, és hogy őszinte legyek, meglepett a jelenléte. Ő se szokott sűrűbben hazajárni, mint én. - Mit keresel itt? - csak nem eltévesztette a lakás számot? Az övé eggyel arrébb van.  Jó, lehet, hogy nyers voltam, ezért lágyítottam a korábbi kérdésemen. - Úgy értem.. tudok segíteni bármiben? - tanácstalanul álltam meg vele szemben az ajtóban, és nem, nem fogom beinvitálni. Vagyis nem volt szándékomban. Csak a fürdőre vágytam és aztán az ágyamra. És egy kiadós alvásra. Még csak meg sem kíséreltem kinézni a folyosóra. Nem akartam még több hívatlan vendéget a küszöbömön.

avatar
Üzlet
Play by :
Caitriona Balfe
Kor :
31
Foglalkozás :
PR vezető
Hozzászólások száma :
8

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cait & Maggie ||| night beats   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Cait & Maggie ||| night beats

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Lakóhelyek :: Lakások-
^
ˇ