One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Russell & Millie - how to move forward

Russell R. Morgan
Today at 1:17 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Grayson Connor
Today at 12:56 am



Lorelei & Russell - Chill Out

Russell R. Morgan
Yesterday at 11:55 pm



Greenwood vs Gambino

Margaret Greenwood
Yesterday at 11:44 pm



Munkahelylista

Sandro Gambino
Yesterday at 10:36 pm



Fable and Jonathan - Az értelmetlen interjú

Jonathan Anderson
Yesterday at 10:20 pm



Elvitték!

Margaret Greenwood
Yesterday at 10:13 pm



Maddie and Jake - Weekdays at Lester house

Jake Lester
Yesterday at 9:12 pm



Játékpartner keresõ

Jonathan Anderson
Yesterday at 9:05 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 15 5
Diákok 6 2
Törvényszegõk 11 12
Bûnüldözés 6 7
Hivatal 0 5
Üzlet 7 10
Oktatás 5 3
Munkások 8 3
Egészségügy 12 9
Összesen 70 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Ethan Kaminski, Mason Ford


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Caitlyn & Aiden - Defining moments

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Caitlyn & Aiden - Defining moments   Szomb. Jan. 12, 2019 12:29 am


- Cait&Aiden -

Kifulladva, meggyötörve és többnyire zavarodottan. Így érzem magamat, ahogyan végre valahára elkeveredek Caitlyn lakásához, mégis az ajtón belépve ennek már nyoma sincs. Előtte nem kellett miniatűr darabokra cincálnom az idegeimet és úgy tenni, mint akinek a héten már a második doboz gyógyszere gurult el, hiszen tudja milyen fából faragtak. Ismert már, mint a rossz pénzt, de csak azért, mert megengedtem neki. Szerettem az elérhetetlen szívtiprót játszani. A makacs egyedet, akit nem vesz le a lábáról pár őzike szempár bájos pislogása vagy egy itt-ott kivillanó testrész megmutatkozása. Én voltam a hidegvérű, megközelíthetetlen alkat, akiről sosem tudtad igazán eldönteni, hogy ismerni akarsz vagy sem, mégis minden porcikád afelé húzott, hogy közelebb merészkedj hozzá, mégsem teszed. Bárcsak azt mondhatnám, hogy könnyű velem egy légtérben létezni, de mindannyian tisztában vagyunk azzal mi történt Pinokkióval, mikor hazugságra adta a fejét, és köszönöm szépen, az orromon nem szeretnék méretbeli változásokat elérni, így valótlan állásokkal sem fogok dobálózni. Hangyás Mahoney révén megvolt a magam kibogozhatatlan masszává összegyúrt idegrendszere, ami megszoksz vagy megszöksz alapon működött, és amíg a kórházban pontos voltam, és kizökkenthetetlen, addig Cait lakásában maga vagyok a megtestesült káosz. Az ő káosza. Élete férfi egyede, még ha sose vallaná be. Elég csak ránézni, teljesen oda van a szentem, de mi szigorúan baráti kötelékekkel játszadozunk. Ez olyan törvényszerű, minthogy a nyakadba szakad két hónapnyi eső, ha otthon hagyod az esernyődet, mi pedig megadjuk a tiszteletet ennek a kimondatlan ténynek.
Lehet, hogy sülve-főve együtt vagyunk, és szinte már ikreknek is elkönyvelhetnének minket, mégis a gondolatolvasáshoz gyakorolnunk kellene még pár órát, hogy összejöjjön. Így ennek hiányában fogalmam sincs mire véljem a mai kerülő hadjáratát, amit tanúsított irányomba. Már megint valami baromságot terjesztettek rólam a kórházban és nem akart mutatkozni velem? Mert pár kolléga nagyon érzi a Humor Herold szerepét, de aztán egyből beáll a pofa be elv, amikor betoppanok az életükbe és helyreteszem őket. Így nem csodálkoznék, ha ez lenne most is, habár akkor nem ártana az elejét vennem a pletykáknak, mielőtt az egész a nyakamba zúdul.
Szivar jó kutya révén mozdul rám, de könnyedén iszkol vissza a helyére, amikor úgy döntök előkeresem őslakos felmenőim megmaradt részét, és dobolásba kezdek az ajtófélfán valami számomra is ismeretlen ritmust. Ahhoz sose volt érzékem. Ha valaki azt mondta volna táncoljak jobbra, biztosan balra vagy hátra tettem volna meg a lépéseket, mert abban a pillanatban, hogy a tánc kerül terítékre, meg hozzá dobnak engem is, más sem marad csak maradandó pusztítás, meg egy tartalmas este a sürgősségin. Ilyenkor az ember csak abban reménykedik, hogy ő neki kell megműtenie másokat, és nem saját magán kell elvégeznie a beavatkozásokat, noha ezt nem igazán szokták engedni.
- Kevésnek találod? - egyből rátapintok a lényegre, mert úgy tűnik az időtartam említése felkelti az érdeklődését. - Ha nem elég, akár mondhatok pár napot vagy pár hetet, esetleg hónapot? Hm, melyikre szavazol? - kíváncsiskodom, mégis befejezem a rögtönzött műsorszámomat, ő meg eljátssza nekem a szende kislányt, amitől állandóan csak még nagyobb görénynek érzem magamat, mint amekkorának általában szoktak jellemezni. Kaptam már cifra jelzőket életem során, de a kedvencem határozottan a bandita volt. Anyám, a nők eszméletlen kreatívak tudnak lenni, ha arról van szó, hogyan küldjenek el a jó édesanyámba. Azóta is ezt érzem a legnagyobb sértésnek, amit valaha is kaptam.
- Ugyan már Wallace, ne törd össze a szívemet. - mérgelődök, mint valami zsémbes öregember erre az ellenállásra amit tanúsít velem, majd a borral szemben is. Azért, hogy rábeszéljem őt, igyekszem megenyhíteni a szíve köré húzott jég-páncélzatot azzal, hogy beavatom őt a Survivor egyik részébe, amit át kellett élnem, míg megkaparintottam az italt.
- Nem rúgnak ki. Te vagy a gyöngyszemük, Cait, én meg a fekete bárány, akinek már csak azért sem teszik ki a szűrét, mert tudják, hogy csak rosszabbul járnának a következményekkel. - vonom meg egyszerűen a vállamat, és miután megszerzem a poharakat, le is teszem a hátsómat mellé, hogy egyik kellemes időtöltésünknek kedvezzünk. - Milyen viselkedésedről? - kérdezek vissza olyan hangnemben, mintha most tudtam volna meg, hogy társaságomnak a semmiből még két feje fog nőni. - Egy átlagos napon körülbelül tizenkét alkalommal találkozunk. Engedd meg, hogy ne fejtsem ki mind a tizenkettőt, de ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akár belemehetünk a részletekbe is. - kezdek bele az érvelésembe, ugyanakkor ezzel a lendülettel folytatom is. - Ezzel ellenben a mai napon ez lecsökkent háromra. Három nyúlfarknyi pillanatra, és azt mondod nincsen valami rendszerhiba a viselkedésedben? - kérdezek rá, de az is lehet egyszerűen csak én vagyok ilyen paranoid jelenség. Ahogyan azzal is számolnom kell, hogy lehet nélkülem létezni nagyobb dózisokban is, habár én ezt eddig nem így feltételeztem, most viszont belegondolni ebbe túlságosan is gyötrő mélységekre nyúlna vissza.
- Lehet elpusztítom a hűtőd tartalmát, de az esetek többségében pótolom is a hiányosságokat. Most éppen nem, de majd fogom. - mosolyt villantok rá, végül azonban elhelyezkedek én is a nagy sorozatozáshoz, a kérdése kapcsán viszont egy hümmögést hallgatok.
- A kétségbeesés szüleménye. Előttem egy idős nő, hátam mögött három. Elég valószínű, hogy egy bingó partira tévedtem be, de csak gyorsan túl akartam lenni rajta. Hidd el, rettenetesen rémisztő tud lenni, ahogyan Etel nénike úgy méreget, mintha az első fogás lennék az étlapján. - grimaszolok egyet, miközben karomat a kanapé támlájára fektetem és Cait haját birizgálom.
- Minden rendben ment ma? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért, némiképp komolyabbra véve a figurát. Ő is tudja, én is tudom, hogyha róla van szó és a lelki békéjéről, akkor nem ismerek viccet. Ott két eset történhet: fejek hullanak vagy még több bort iszunk, esetleg erősebbet.


avatar
Egészségügy
Play by :
Tom Austen
Kor :
35
Foglalkozás :
ortopéd sebész
Hozzászólások száma :
4

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Caitlyn & Aiden - Defining moments   Kedd Jan. 08, 2019 8:03 pm

Cait and Aiden
“Life is short. Break the rules.”
 A mai napom tele volt feszültséggel, és bizonytalansággal. Emmánál újabb komplikációk léptek fel, és Lilian esetében a laborok rosszabb eredményt mutattak, mint amit szerettem volna látni. A fejem zsongott a megannyi adattól, gyógyszerezéstől, és valahol hátul ott zubogott a legnagyobb kérdőjel, a saját vérvételem eredménye. Elhúztam az időt, úgy véltem, ha nem veszek róla tudomást, akkor sosem jön el az az idő, hogy ki kelljen nyitnom a borítékot, és szembesülnöm a könyörtelen valósággal. A tekintetem a papírra függesztem, a számomra ismerősen hangzó latin elnevezéseken megyek végig, és a határértékeken. Máskor nem paráznék, és gondolnék a legrosszabbra, de tény és való, hogy mostanában sokkal fáradékonyabb, és levertebb lettem, mint hetekkel ezelőtt voltam. A karácsonyt sem sikerült átvészelnem egy jó kis gyomorhurut nélkül, és bármennyire igyekeztem helytállni a kórházban, sajnos karácsony másnapján haza lettem zavarva. Aiden bevette, hogy össze-vissza ettem mindent, de meddig húzhatom előtte a nyilvánvaló tüneteket, hogy nem vagyok önmagam, és komolyabb probléma állhat a háttérben, mint egy megfázás, vagy őszi fáradtság? Sara kedvesen ajánlotta fel a segítségét, és inkognitóban csinálta meg a vizsgálatot. Szerettem a magabiztosságát, belőlem ez hiányzott, ha nem az életmentésre koncentráltam. Jól mutatja a példa is, hogy egyedülálló vagyok, a statisztikák szerint már két gyerekemnek kellene lennie, de sajnos egyet sem látok. Hogyan szüljek, ha egy férfit sem vagyok képes megtartani hosszabb távon? Az egyedüli kivétel Aiden, akit gyerekkorom óta ismerek, de sosem jutna eszembe, hogy ekkora balgaságra kérjem meg. A nők a gyengéi, nem bír elköteleződni, de jól is van ez így. Nem faragtak minket ugyanabból a fából, neki keményebb alapok jutottak, mint nekem. A sírás kerülget, és így ki is megy a fejemből, hogy a húgom, és a legjobb barátom is úton van felém, azzal a különbséggel, hogy Holly frissen diplomázott, és Bostonból repül haza, Aiden meg a kórházból száguld felém. Az a néhány óra különbség nem fog gondot jelenteni, ugye? A borítékba csúsztatom az eredményeket, és újra lenyalom a szélét, hogy lezárjam, és elássam mélyre. Ma este már nem kell vele foglalkoznom, és reménykedem benne, hogy az ördögi felem el is feledteti egy éjszakára, hogy milyen baljós felhők gyülekeznek felettem.

Fél órája vagyok itthon, a kórházi szettemet lecseréltem egy legginsre, és egy ejtett vállú, szürke felsőre. A hajamat laza kontyba csavartam, és a Netflix fantasztikus világába kalauzoltam el magam, amíg Szivar a két lábam között keresett menedéket. A kulcszörgésre megrázza a két fülét, és fel is kapja a fejét, hogy egy morgással jelezze az idegen, vagyis nem éppen egy idegen érkezését. A szívtipró doki, minden nővér, és orvoskollégám álma úgy toppan be a lakásom küszöbén, mintha itt lakna, pedig van saját ingatlana, nem is akármilyen. Az enyém otthonosabb, de a luxust kicsit sem mellőzni. A szüleimtől kaptam ajándékba a diplomám kézhezvétele után. Mondhatnám, hogy minden az ölembe hullott, de kár lett volna hadakozni velük, mert akkor is megvették volna nekem, ha akarom, ha nem. A kutyám leugrik a kanapéról, és a vendégségbe érkező férfira veti magát, de ez az ellenséges viselkedés úgy két percig tart, és máris kezes bárányként idomul a lábszárához.
- Ne csináld ezt. – szidom meg játékosan, de sosem adja fel, és már csak az használ, ha feltűnően megforgatom a szemeim fehérjét előtte. A dobolással eléri, hogy a kis négylábúm eltűnjön, és kettesben maradjunk a nappali közepén Aidenel. – Egy pár órát? Mi a terved? – vonom fel az egyik szépen ívelt szemöldökömet, de felhúz az ülőalkalmatosságról, és halkan felsikoltok. – Aiden, nem kell ez most. – elpirulnék a kézfejemre hintett csóktól, de az a mosoly másfajta tüneteket produkál. Az alhasamban táncot járó rovarok megmozdulnak, és vigyorogva mérem végig a cselekedeteit. – Értékelem, hogy hoztál bort, de holnap munka. Nem ihatok, ha nem akarom, hogy kirúgjanak. – biggyesztem le az ajkaimat, de kár érte, mert önmisszión van, és két poharat emel ki a vitrinből.
- Milyen viselkedésemről? – huppanok vissza a kanapéra, és magam alá húzom az egyik lábszáramat. – Meglepni? Azzal, hogy ismételten az én hűtőmet eszed ki, és használod a vizemet is? Ó, igen…a számlakifizetés az lesz. – mosolyodom el, és hátradőlök, miközben ezzel egy időben tölt nekem egy pohárral mégis, mintha meg sem hallotta volna a hárításomat. – Nem használlak ki, de ülj már le, mert szédülök azokban a magasságokban, és mindjárt kezdődik a kedvenc sorozatunk. Nem történt ma semmi. Gyere.. – mutatok magam mellé, és ha ráveti magát, akkor belekortyolok a borba, és a vállára döntöm a fejemet, így helyezkedve a White Collarhoz. – Ez édes bor, és te nem szereted azt? – pillantok fel rá a nagy barnaságaimmal.


avatar
Egészségügy
Play by :
Rachel Bilson
Kor :
32
Foglalkozás :
gyermek onkológus
Hozzászólások száma :
5

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Caitlyn & Aiden - Defining moments   Hétf. Jan. 07, 2019 1:52 am


- Cait&Aiden -

Süt az arcomról a vonásaimra kényelmesen befészkelődött öröm és fáradtság enyhe keveréke, ahogyan átlépem a kórház kijáratának küszöbét. A friss és csípősen hideg levegő szinte örömtelien, szerelmesen bújik hozzám, átkarol és szorít, mintha sose akarna elengedni és most akarná bepótolni a külön töltött gyötrelmes időt. Magamba szívom, és átérzem ezt a fajta eltörölhetetlen érzést, szinte tulajdonomnak tekintem, amikor egy dudaszó és egy obszcén megjegyzés anyámra célozván félbeszakít az út szélén történő meditálásomba. Körülnézek, egyik kezembe semmi, másikba úgyszintén, de az ajándékom a középső ujjam formájában érkezik, melyet egyenesen annak a parasztnak célzok, aki valószínűleg még mindig miattam mérgelődik az ódivatú tragacsába zárva. Legalább jó percei lesznek, elvégre olykor nem árt értelmes dolgokra - khm, emberekre -, gondolni.
Caitlynnek öt perce jeleztem, hogy meglátogatom régi barátom, egy üveg bor társaságában. Ámbár néha olyan jól esne, ha ő kérne meg erre. Olyan lenne, mintha egyszerre élnék meg egy horrorfilmet és egy Karácsonyt. Általában én vagyok az, aki arra kéri, hogy hozzon egy italt vagy mi vigyük magunkat a folyékony kárhozathoz, de ő sosem. Az én Caitlynem olyan ártatlan, mintha Bambit kereszteznénk egy hópihével. Még akkor sem képes kiszakadni abból a kemény valóságból, amibe fészkelte magát az állandó tanulással, amikor szinte már könyörgök neki. Jó, odáig még sosem értünk el, de azért szépen kértem, és ez már azért csak közelít ahhoz az állapothoz. Ámbár határozottan összezavarna mindez a hirtelen beállt párhuzamos univerzumféle eseménysorozat, ez egyáltalán nem állítana meg abban, hogy beszerezzem a kért italt. Ha a lehetőség ott ingázik előtted, ragadd meg jól és ne engedd el a grabancát, mert nem olyan, ami csak úgy visszatér, és valahogy ezzel a kéréssel én is ezt tenném. Így hát abban a tudatban, hogy valójában a gondolatolvasás valamelyik formája működik, és én érzem Caitlyn rejtett feszültségeit, úgy ítéltem magamban, hogy ez az ő akarata volt, és nem az én egyik módszerem, amivel jól esik olykor lazítani. Olykor = sokszor - nálam.
Nem telik bele, csak úgy cirka egy órába, hogy végre megérkezzek hozzá, és olyan otthonosan sétálok be az ismerős épületbe, mintha itt élnék, ami részben talán így is van. Nem tudom mit csinálnék nélküle. Mármint szinte már össze vagyunk nőve, együtt lélegzünk, a másikért élünk-halunk. Ez olyan Aidlyn vagy Caiden dolog, ahogyan a nővérek suttogják egymás között, ha azt hiszik nem hallom őket. Ebben az esetben nagyon tévednek.
- Hölgyeim és uraim, találják csak ki, hogy ki lesz ma a legszerencsésebb nő? - leteszem a bort a kezemből és az ajtófélfán dobolok párat, mint valami nyerős műsor keretei között. - Feszült várakozás és izgatottság keveredik a levegőben. Ki fog végül ezzel a páratlan férfivel eltölteni órákat? - azzal abbahagyom a dobolást és a kanapéhoz sétálok, hogy elkapva Caitlyn kezét arra késztessem, hogy felemelje hátsóját onnan és velem együtt ünnepeljen. - Igeeeeen, a nyertesünk Caitlyn Wallace. Gratulálok a szerencsés hölgyeménynek! - azzal egy csókot lehelek a kézfejére és rávillantom azt a mosolyt, aminek csak ő lehet szemtanúja, egyébként valami városi legendának számít a kórházon belül. Elengedve őt sétálok vissza az italhoz, majd halászok elő két poharat, mert nem én akarom az egészet meginni, végül pedig a megszerzett dolgokkal együtt sétálok vissza hozzá, és helyezem le hátsómat a kanapéra, de közben elregélem a velem történt tragédiát.
- Értékeld ki ezt az italt, mert megszenvedtem érte. Egy közel száz éves néni döntésképtelenségét kellett megélnem, és mikor már azt hittem, hogy választott, újra elbizonytalanodott. Egyáltalán minek kell ez neki? Attól búcsút mond a ketyegője, hogy megemeli azt az üveget... - leállok, mielőtt átmennék zsémbes öregemberbe, aki a tornácról ordít a fiatalságukat élvező gyerekek után, hogy halkabban száguldozzanak a biciklivel, mert zavarja a látását a gyereknevetés. Így magamhoz híven könnyen terelem el a témát valami olyanra, ami még az én gondolkodásomat is megerőlteti.
- Nem akarsz nekem dalolni kismadár a mai viselkedésedről? - vezetem fel azt a témát, ami idefelé jövet többször is megfogalmazódott bennem. Általában örülnek, ha velem lehetnek, az már más kérdés, hogy én nem örülök nekik, de kettőnk esetében ez egészen kölcsönösen működik. Ő örül nekem, én örülök neki, ma viszont valami nem stimmelt. Különösen utálom ezt az állapotot. Jobb, ha tudom mi zajlik körülöttem, milyen csapás érhet vagy kitől kaphatom, de a titkoktól egyszerűen a hajamat tépném ki - szálanként.
- Talán meg akarsz lepni valamivel? - hirtelen tekintek körbe, de mivel semmi olyasmit nem látok, amit ne láttam volna, így erről leteszek. A szülinapom se most van, bár azt se rendeznék meg, mert azt hiszik húzom az agyukat. Tévedés. Az én anyám tette ezt velem. Mégis mit gondolt, amikor április elsejére időzítette az érkezésemet? Lesz olyan ezen a bolygón, aki valaha is komolyan gondolja majd születésem évfordulóit rajtuk és Caitlynen kívül? Nem mintha örülnék, ha bárki más felköszöntene, de azért szeretek olyan dolgokon mérgelődni, amik úgy általában nem érdekelnek. Feszültséglevezetés, adrenalinlöket, nevezzük bárminek, én élvezem a hatását.
- Tudod jól, hogy te vagy az egyetlen ember, akivel valójában érdekel mi történik, így rengeteg betelíthetetlen helyem marad csakis számodra, amit nyugodt szívvel kihasználhatsz. - még bele se ittam az italba, de már most képtelen vagyok fékezni magamat. Egyébként sem tudok a nap minden másodpercében komoly ábrázattal rohangálni, ezért kell, amikor engedhetem a komolytalanságomat felszínre törni.


avatar
Egészségügy
Play by :
Tom Austen
Kor :
35
Foglalkozás :
ortopéd sebész
Hozzászólások száma :
4

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Caitlyn & Aiden - Defining moments   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Caitlyn & Aiden - Defining moments

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Lakóhelyek :: Lakások-
^
ˇ