One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Russell & Millie - how to move forward

Russell R. Morgan
Today at 1:17 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Grayson Connor
Today at 12:56 am



Lorelei & Russell - Chill Out

Russell R. Morgan
Yesterday at 11:55 pm



Greenwood vs Gambino

Margaret Greenwood
Yesterday at 11:44 pm



Munkahelylista

Sandro Gambino
Yesterday at 10:36 pm



Fable and Jonathan - Az értelmetlen interjú

Jonathan Anderson
Yesterday at 10:20 pm



Elvitték!

Margaret Greenwood
Yesterday at 10:13 pm



Maddie and Jake - Weekdays at Lester house

Jake Lester
Yesterday at 9:12 pm



Játékpartner keresõ

Jonathan Anderson
Yesterday at 9:05 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 15 5
Diákok 6 2
Törvényszegõk 11 12
Bûnüldözés 6 7
Hivatal 0 5
Üzlet 7 10
Oktatás 5 3
Munkások 8 3
Egészségügy 12 9
Összesen 70 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Ethan Kaminski, Mason Ford


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Becks & Tessa - In the captivity of the snow

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Becks & Tessa - In the captivity of the snow    Pént. Jan. 18, 2019 1:17 pm


Tessa       Becks
A testemen kevés olyan pont van, ami nem sajog, nem ég, nem szúr. Összességében mondva, gyakorlatilag úgy érzem magam, mint akit megrágtak, aztán kiköptek. Kicsit szenvedve húzom ki a hátam az ülésben, és az öklömre pillantok. Lehorzsolódott. Megint. Túledzettem magam az elmúlt napokban és napokig tartott míg rendbe jöttem a meccs után is. Kicsit össze vagyok zuhanva.
- A francba - mozgatom meg az ujjaimat, és már épp bekanyarodnék az utcánkba, amikor megszólal a telefonom. Kihangosítóra teszem és felveszem.
- Lökjed - lassítok le egy gyalogos átkelőhelynél, és a telefon túlvégén ismerős hang fogad.
- Csá. Lenne egy meló. Érdekel?
Megvonom a szemöldökömet, aztán összeráncolom. Nem szeretem, ha így kezdenek valamit. Túl homályos utalás.
- Részleteket.
Nem szépítek a beszédemen, az összekötő egy kis nyikhaj, senki az alvilág berkein belül. A megbízó valószínűleg nem akarja, hogy tudjam kinek is kell dolgoznom.
- Küldöm a címet sms-ben. El kéne hozni egy csomagot. Holnap reggel kéne átadni. Hallom, az utolsó meccsen kicsit felmosták veled a padlót. Mi van, netán csökken a tesztoszteron szinted? Mindegy, buktam rajtad egy kis zsét, de annyi baj legyen. A meló viszont jól fizet. Vállalod?
Néhány másodpercig hallgatásba burkolózom. Egyfelől kb. mintha azt sugallná, már nem vagyok elég férfi. Másfelől a csomag sok mindent jelenthet. Drogot. Szerveket. Vagy akár egy újabb kísérletet, hogy megöljenek. Megszívom az orrom kissé, és fájó ujjaimmal végigszántok borostás arcélemen. A túlvég is hallgat, de hallom még a szuszogását, vonalban van. Kattog az agyam, miközben tovább indulok a kocsival.
- Átküldtem a címet - mondja abban a pillanatban amikor megérkezik az üzenet hozzám. Megnyitom, és fejben azonnal betájolom - Lehet, hogy kicsit meg kell küzdeni érte, hogy elhozhasd, de az ügyfélnek nagy szüksége lenne rá. Max. 4-5 ember állhat az utadba, nem számítanak rád.
- Tehát el kéne lopnom valamit? Betörés? Ez az út alapból is két óra, plusz az erre szánt idő...
Az összekötő felröhög.
- Nyugi, az áru nem romlandó. Benned megbízik az ügyfelem, ha azt mondod, csak este tudod leszállítani, az is jó. Csak hozd el a lehető leghamarabb, a lehető legbiztonságosabb módon. Tekintve, hogy ilyen rövid az idő, kapsz érte hatezret.
Most rajtam a sor, hogy felröhögjek.
- Ezt ugye te sem gondoltad komolyan, kishaver? - kérdezem, majd a telefonhoz nyúlok - Szórakozz anyáddal. Na csá -  mondom, és kinyomom a telefont. Bípbípbíp. Csak a sípolás jelzi a túlvégen, hogy amit mondtam, komolyan is gondoltam. Nem árulom magam a semmiért. Újra cseng a telefon. Teljes nyugalomban veszem fel.
- Ne csináld már, Becks! Ez piti meló, egy hülye is megcsinálja! Kapsz akkor hétezret, így jó?
- Piti meló? Akkor keress egy hülyét, aki elvégzi ennyiért - mondom, és újra kinyomom a telefont. Újra hív. Nem veszem fel. Aztán újra hív. Megint nem reagálok. Sms-t küld.
"Ne csináld már, haver! Vedd fel!"
A negyedik csengésre veszem csak fel újra.
- Mielőtt megszólalnál, közlöm, hogy ismerem a környéket, a biztonsági rendszereket. Nem egyet én telepítettem a csapatommal. Nem könnyű meló, nem is piti. Szóval pár ezer dolcsiért kockáztasd a töködet te, vagy aki akarja. Ezen a környéken úgy intézni egy ilyen melót, hogy ne bukj le...Az ár húszezer. És csak mondom, ha megpróbálsz átverni...ugye emlékszel még Rodrigo-ra? Ezen kattogjon egy kicsit az agyad, és akkor szólj vissza, ha olyat mondasz, ami nekem is tetszik - emlékeztetem kemény szavakkal egy néhány évvel ezelőtti esetre. Átvertek. A srác megpróbált meglopni. Most egy gödör alján rohad a hullája valahol az erdők mélyén.
Negyed órán belül a megyegezés megszületik. Huszonötezer, ha megoldom, hogy a tulajdonosnak ne essen baja. Harminc, ha senki nem hal meg. Egy gyilkossági nyomozás mindig macerásabb és akár szövetségi ügy is lehet belőle. Elhajtok a házunk előtt, de csak lelassítok, aztán tovább hajtok. Minden rendben, békesség honol. Felhívom Norát.
- Halló, Édesem, már hazafelé tartasz? - búg bele a telefonba és a szívem megtelik szeretettel.
- Nem, Kicsim. Azért szólok, mert a hó miatt el kell mennem munkaügyben. Lehet, hogy nem tudok hazajönni rögtön, az időjárástól függ. Ne haragudj.
Sóhaj hallatszik a vonal túlvégéről.
- Hát...ilyen a munkád, persze, megértem. Köszönöm, hogy szóltál, Drágám. De amúgy minden rendben? - kérdezi és kihallom a hangjából az aggodalmat.
- Persze, persze. Semmi gond. Pár vezeték, megszakadt online kapcsolat a központtal, ilyesmi. Ellenőriznem kell az embereinket is, és párat el kell szállítanom oda, ahol nem működik most a riasztórendszer. Nívós ügyfelek, tudod.
Nora hangja kissé nyugodtabbnak tűnik ezek után. Mintha végre elhinné, hogy tényleg munka miatt maradok távol. Részben igaz is, de jobb, ha nem tudja, mire készülök.
Egy teljesen másik városrészt adok meg a számára, és a kocsival oda is hajtok. Ott leparkolok, majd jó negyed órát sétálok a kezemben lóbált cuccaimmal. Messziről észreveszem a nekem szánt kocsit. Az összekötő kipattan a vezető ülésből és a hóviharban felém sétál. Széles vigyor terül el a képén. Gyorsan körülnézek, van-e kamera valahol ami láthat bennünket, de szerencsére nincs térfigyelő. Ez már nem az elit környék. Valahol a távolban kutyák ugatják a hófelhőket és a vad szelet.
- Csá, haver, de jó hogy...- nyújtja felém a kezét, de amint a közelembe ér, elkapom a torkánál fogva és két lépéssel a falhoz nyomom. A kezem szorongatja ijedtében és levegőért kapkod.
- Mi a...
- Utoljára mondom el, úgyhogy jól jegyezd meg minden szavam, te kis senkiházi. - sziszegem a fogaim között - Nem egy utcai kis csótány vagyok, aki ugrik, mert te azt mondtad. Ha még egyszer megpróbálsz hülyére venni és átkúrni az agyam, kifilézlek, mint egy kibaszott angolnát. Nem érdekelnek a meséid, meg hogy mi a faszt akar a megrendelő. Bármennyi árat is kérnétek alaphangon, nekem duplázd meg. Mert ennyi az, amennyiért vállalok bármit is, és ha még nekem kell rendet raknom utána, az minden alkalommal plusz ötezer. Nem adogathatod csak úgy meg az engedélyem nélkül akárkinek a nevem, de még a becenevemet sem, világos? De ha ezt még egyszer el kell mondanom neked, nem kell amiatt aggódnod, hogy esetleg nyílt törést szenvedsz a lábadon, vagy deréktól lefelé megbénulsz.
A srác kékülni kezd, a szeme kezd fennakadni, de megpróbál bólogatni. Eleresztem az ujjaim közül a torkát, az artériája és a vénája ismét vért tud szállítani az agyába. Térdre esik előttem, köhögni kezd és levegőért kapkod. A rémület az egész testét remegteti. Úgy állok fölötte, mintha ez lenne a világ rendje. És az én világomban ez így is van. otthon apuci vagyok, partner, szerető, szerelmes férfi, aki imádja a családját. De ha kilépek az ajtón és Becksnek kell előtérbe helyeződnie, akkor nincs kegyelem. Ijesztő kettősség lesz úrrá rajtam, ami ellen senki nem tud védekezni. Amióta pedig megmérgeztek azon a mérkőzésen, még bizalmatlanabbá váltam.
- El..khhhh...elvezetlek oda....- tápászkodik fel, de csak kiveszem a kezéből a kocsikulcsot.
- Én megyek. Te meg takarodsz ahová akarsz. - indulok el a kocsi felé, mire felpattan, és kissé szűkölve de utánam ered.
- De...szakad a hó! Mégis hogy a picsába jutok innen haza akárhogy is? - kérdezi kissé kétségbeesve, és hátra pillantok rá. Egy szál pulóver van rajta, semmi más.
- Ó, te szegény, hát miért nem ezzel kezdted? - kérdezem, majd szenvtelenül mérem végig - Kérdezd már meg, ez engem hol érdekel? - nyitom ki a kocsi ajtaját, majd jófej leszek és leveszem a kabátomat. Odahajítom felé.
- Holnapra tisztítóba viszed és úgy adod vissza. Ha bármi baja esik, eltöröm egyesével az ujjaidat. - vágom oda szigorúan, majd bepattanok és elhajtok. A kocsi egy platós terepjáró. Ford. Nem túl jó autó, de a célnak megfelel. Vissza se nézek, hogy a srác mit csinál. Feltételezem épp az anyámat szidja. Hát, azzal már nem sokra megy.

*Másnap*

Nem túl biztonságos ilyenkor közlekedni. A hóvihar erőteljes, mintha egyenesen Alaszka küldte volna utánam. Alig látni ki a szélvédőn, pedig maxon megy az ablaktörlő. Fáradtan hajtom hátra a fejem a fejtámlára. Még mindig alig bírom felfogni, mit mondott a srác. Egész lavinát indított el bennem. Elpuhultam volna? Tényleg? Kezdem elveszíteni önmagam? Lepillantok a hasamra, és kissé feszengve húzom fel a pólómat. Kőkemény kockahas köszönt, biztosítva róla, hogy pocakot még nem kezdtem el ereszteni. A franc essen bele, kezdek paranoiás lenni?
Nagy kanyart veszek be, meg is dobja a seggét a kocsinak. Visszaváltok és lassítok, de már így is szinte csak araszolva tudok közlekedni. hatvan mérföld per óra? Gyalog is gyorsabb lehetnék már. Még órákig fog tartani míg leszállítom az árut. Az elmúlt napom teljes mértékig ezzel ment el. Persze megszereztem, a kocsi csomagtartójában pihen a leszállítandó csomag. Huszonnégy órán is túl van már az ébrenléti ciklusom. A kézfejem pokolian fáj, a hegedő sérülés most ismét felszakadt, hiába dolgoztam kesztyűben. Némi dulakodást muszáj volt lerendeznem, mert a saját embereimet kellett kiiktatnom. Nem szólaltam meg, ami még inkább megnehezítette a dolgokat, de most tényleg nem halt meg senki. Teljesítettem a rám eső részt.
Épp azon jár az eszem, hogy mennyi ideig fog tartani míg eljutok az átadási pontig, aztán vissza a kocsiig, és haza...kb. harminc üzenetre kell válaszolnom kapásból ahogy megállok. Hiába na, ilyen, ha jó vagy a szakmádban. Akármelyikben. A gondolataimból azonban kiszakít az, amikor észreveszem, hogy a mögöttem haladó kocsi  felett a sofőr elvesztette az irányítást.
- A francba - morgom, és figyelni kezdek mit csinál az illető. Veszélyes útszakasz, remélem meg tud állni, különben bajban lesz. Azonban úgy tűnik egyre jobban rángatja a kocsit, nem tudja megállítani. Azonnal kapcsolok. Ha időben elérem, még meg tudom akadályozni, hogy belehajtson a mély árokba és megölje magát, A terepjáró egy batár állat, de mit sem ér, ha a hülyéje a féket tapossa.
- Ne fékezz, te idióta! - morgom, miközben tolatásba kapcsolok és amilyen gyorsan csak tudok, afelé kezdek el haladni amerre sejtem, hogy be fog csapódni. Az utolsó pillanatban behajtok elé, és megakadályozom, hogy egyenesen az árokba hajtson. Az autók nagyot zökkennek amikor összeütköznek, de szerencsére nem történik nagyobb baj. A kinyíló légzsák alaposan pofán ver, érzem, hogy kicsit elered az orrom vére. De amint leereszt, kipattanok az autóból és a másik kocsi sofőrjéhez sietek.
Mielőtt kinyithatnám a számat, lehúzza az ablakot. Egy ekkora kocsiból egy fickóra számítottam, de ehelyett egy törékeny fiatal nő pillog rám. Kissé meglepődök rajta, de nem mondok semmit. Megtörlöm az orromat, majd csípőre teszem a kezem, ahogy jeges kékjeimmel végigpillantok a láthatóan rémült nőn.
- Helló. Gondolom nekiállt fékezni, mi? - teszem fel a kérdést, de választ nem kell adnia. Láttam mit csinált - Csúszós úton alapszabály, hogy ha megcsúszik a kocsi, nem használjuk a féket. Az ABS úgyis továbbgörgeti az autót, de csak azt segítjük elő vele, hogy még inkább elveszítjük a kocsi felett az irányítást. Inkább motorfék, apró lassítás, és ellenkormányzás. Vagy ha nem tud vezetni inkább ne üljön kocsiba - jegyzem meg, és kissé megrázkódok.
- Ön azért jól van? Nem ütötte meg magát? - kérdezem, amikor meghallom a kocsi csipogását. Szó nélkül lépek közelebb, és hajlok át az ablakon, hogy meglessem mit ír ki. Összeráncolom a homlokomat, de nem érem el innen az érintő képernyőt, így kinyitom az ajtót.
- Megengedi? - kérdezem, de mire azt mondhatná, nem, én már félig az ölében fekszem. Semmi rossz szándék, egyszerűen csak tudni akarom mi a baja.
- Ezt régóta írta ki a gép? - kérdezem, és néhány ügyes trükkel előhívom a hibakódot. Felhúzom a kocsin az ablakokat, majd pár perc babrálás után végül sikeresen leállítom a komplett szerkezetet. Minden fény, hang, minden eltűnik a kijelzőről, és a motor is leáll. Közben a hátam szarrá ázik, de annyi baj legyen. Kimászok a nő öléből, majd elégedetten pillantok fel az égre.
- Nos, az én kocsimnak sikeresen kitört az egyik kereke. A magáét azért blokkoltam le, hogy ha ezen a környéken valakinek megtetszene, semmiképp ne tudja elvinni innen. Automata, ezt vontatni nem lehet, csak trailerrel szálllítani. Így meg nem éri meg hozzápiszkálni senkinek. Nem fogják tudni beindítani. Szívesen. - mondom, majd megropogtatom a nyakam.
- Nos, akkor további sok sikert, és remélem van magánál kabát. Nem tudom hová tart, de sétálni pár perc is embertelen ebben az ítéletidőben. Jó éjt - biccentek, majd előzékenyen becsukom rá az ajtót, és körbe pillantok. A közelben felvillan egy szálloda fénye. Engem nem érdekel ki mit akar ma még csinálni, de hogy én nem szállítom le az árut gyalog, az tuti. Kiveszem a csomagot meg a cuccaimat a járgányból, még egyszer rápillantok a kitört kerékre, és fejcsóválva, immár bőrig ázva indulok el gyalogosan a szálloda felé. Az életem adnám egy forró fürdőért és egy ágyért. Pont, mint a régi szép időkben. Egyedül a világ ellen.

avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
119

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Becks & Tessa - In the captivity of the snow    Vas. Jan. 06, 2019 3:16 pm



Becks & Tessa


Nagy pelyhekben hull a hó, itt a zimankó, és a nagy metropolisz bedugul. Szerettem New Yorkban lakni, de valahogyan a közlekedés nem volt az erőssége, még akkor sem, ha a legmodernebb városok között tartották számon. A tekintetem az utat fürkészi, az ablaktörlőre ráfagy a hó, és nem látok semmit jóformán. Nagyon rendes volt Jamie-től, hogy kölcsönadta az autóját, mert arra már nem maradt erőforrásom, hogy egy kocsit is vegyek. A lakásom berendezésével van elfoglalva, meg azzal, hogy beköltözzön mellém. Miért nem gondoltam rá, hogy ez is be fog következni? Mármint Woodwardról beszélünk, aki félt, és sosem engedné, hogy ilyen Preston félék cirkáljanak körülöttem. Eleinte felbosszantott, hogy megint semmibe veszi a magánszféra fogalmát, de ha mélyebben belegondoltam, akkor nem is baj, ha van a közelben egy erős férfi. A szélvédőn pillantok ki, de annyira sűrűn esik ez a fehér istenátka, hogy zavarja a kilátást is. A Range Rover nagy, és az egyik legbiztonságosabb eszköz, ha útra akarunk kelni, de nem úgy, ha a vezetéssel is gondok adódnak. Nem mertem bevallani Jamie-nek, hogy a legutóbbi alkalommal is elfogyasztottam a benzint, és a sógoromnak szerelőhöz is el kellett vinnie a járgányt, mert az első lökhárítót kicsit megismertettem a padka fogalmával. A vizsgán annak idején egy szerencsés véletlennel mentem át, és azóta sem gyakoroltam túl sokat. Az ünnepek elmúltak, nincs az az őrült hajsza, mint karácsony környékén volt. Eldöntöttem, hogy ma a végére járok annak, hogy milyen utunk is lesz a Harvardra, és egyeztettem Claire-rel, és Russell-el is a témámról. Természetesen itt is lesz kísérőm, mert egyedül nem mehetek arra a szent helyre. A Stanford is van annyira jó, mint a bostoni elit suli, de hát éppen olyan embernek akarom ezt elmagyarázni, aki istenítettek odaát? Nem hiszem el, hogy meghívást kapott ő is, és már beszélgetett is a professzorral, nekem meg küldött egy nyamvadt e-mailt. Hahó, de én fogom tartani az előadást, és nem ő? Senki nem hallgat rám, ha karriert akarok építeni, ellenben Jamie már be is zsebelte az elismeréseket, hogy részt vett egy ikerkutatásban. Az ÉN KUTATÁSOMBAN. Idegesen veszem feljebb a fűtést, és tolom előre az ülést, pedig tudom, hogy szigorúan tilos lenne mozgó járműben. Valami azért ragadt rám az oktatásból, és a biztonsági övemet is becsatoltam, hogy ne legyen gond. A rádiót eddig kikapcsolva hagytam, mert féltem, hogy elterelné a figyelmemet, és nem bírnék koncentrálni a vezetésre. Nő vagyok, és több mindenre kellene figyelnem, de az igazság az, hogy nekünk sem megy mindig, sőt, ha őszinte akarok lenni, ez egy baromság. A telefonom rezeg, és Jamie neve tűnik fel a kijelzőn. Ellenállok a kísértésnek, és nem veszem fel, de ha nem veszem fel, akkor bepánikol, és utánam küld valakit. Sóhajtva helyezem a tartóba a készüléket, és hangosítom ki.
- Szia…drága, már úton vagyok. – kezdenék bele a szövegembe, de belevág aggodalmaskodva. – Tess, ma nagy vihart mondanak, és azt akartam mondani, hogy jobb lett volna, ha ott maradsz Claire-nél. A kanapét már lecseréltem, és most a könyvespolccal küszködöm, de esküszöm, hogy meglesz. – tudom, hogy nem megy neki az összeszerelés. Múltkor azt hazudta, hogy ért hozzá, és aztán meg segítséget kért Jake-től, hogy miképpen kell használni a fúrót. Orvos…látott már olyat, de egy egyszerű polcfelszerelés meghaladja a képességeit.
- Sajnos már elindultam, úgyhogy ez most nem játszik. A 478-as úton vagyok, mindjárt jön egy alagút…és akkor lehet. – végig sem kell mondanom, mert amint elérem a földalatti területet a kapcsolat is megszakad. Lehunynám a szememet, de nem tehetem meg. Fészkelődve pillantok le, hogy meglessem a váltót, de automata a kis drága. Hideg levegő jön a lábamra, amikor kivillan egy kis jelzőlámpa a műszerfalon. Mi az isten lehet ez? Nem vagyok szakértő, de annyira leköti a figyelmemet, hogy ez alatt majdnem átmegyek a másik sávba, és az utolsó pillanatban sikerül visszarántanom a kormányt.
- A fene enné meg. – a szívem a torkomban dobog, még lassítani is megpróbálok. Az alagútból éppen most érek ki, és feltűnik, hogy a „Service now” felirat villog immár. Nem tehettem tönkre az autóját, mert akkor megöl. Idegesen szemlélődöm, hátha még jön valami utasítás. Hülye vagyok ezekhez a feliratokhoz, a műszaki ismereteim kimerültek annyiban, hogy hívjam fel az autószerelőt, ha kell, de most mégis hogyan tegyem meg, ha térerő sincs? A gázba taposnék, de nem enged gyorsabban menni, mint ahogyan most haladok az úton. A telefonomra siklik a pillantásom, de ott sem változott semmi. Az autópálya nincs messze, Brooklyn szélén vagyok, és ha minden igaz, akkor egy negyven percen belül haza kellene érnem, de így nem fog menni. A hó még jobban rákezdett. Mit csináljak? Bekapcsolom a rádiót, hátha van egy kis segítség.
- Jó estét New York. Közeledik az évszázad egyik legerősebb hóvihara. Mindenki, aki teheti maradjon otthon. A szakértők szerint még áramkimaradást is okozhat a szél. Akik úton vannak, azoknak azt ajánljuk, hogy keressenek menedéket, és ott vészeljék át a vihart. Mindenkinek kellemes éjszakát, és most szóljon egy klasszikus..Michael Bolton When a man loves a woman kezdetű örök slágere… - nincs kedvem a nyálas zenéhez, na és…nem veszem észre, hogy csúszik az út. Az ellenkormányzást alkalmazom hirtelen, és a fékbe taposok, de azt hiszem ezzel elkéstem, mert végigsiklok, és jócskán közeledem a korláthoz.
- Neee…- sikítok fel, mikor elém tolat a semmiből egy autó, és megállítja, hogy átszakítsam az egészet. Nem kapok szikrát, és borzalmasan megijedek. A dudára hanyatlok rá, és sokkban ülök. Ez ugye nem történt meg?! A másik járműből egy férfi pattan ki, és közelít felém. Szerintem ő sem készült fel rá, hogy megállítson. Remegő ujjakkal tekerem le az ablakot.
- Helló…én… - nem is jutok szóhoz, amint találkozik a pillantásunk. Ez a férfi nem éppen kicsi, és elég nagyok a vállai is. – Én..megcsúsztam. – nyögöm ki a végén.

megjegyzés • szószám •

avatar
Egészségügy
Play by :
Jessica Lowndes
Kor :
27
Foglalkozás :
Pszichológus
Hozzászólások száma :
91

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Becks & Tessa - In the captivity of the snow

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Brooklyn-
^
ˇ