One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Dinner for two

Nora & Millie - hey, cousin! EmptyMinnea Mitchell
Today at 2:00 am



Dae Won and Yvie

Nora & Millie - hey, cousin! EmptyChoi Dae Won
Today at 1:27 am



It's a fairytale fucking town, isn't it?

Nora & Millie - hey, cousin! EmptyWilliam A. Murdoch
Yesterday at 10:27 pm



Bellamy & Leslie

Nora & Millie - hey, cousin! EmptyLeslie Hewson
Yesterday at 7:04 pm



Archiválást kérek!

Nora & Millie - hey, cousin! EmptyJaye Shirely
Yesterday at 6:08 pm



Life is just a game

Nora & Millie - hey, cousin! EmptyJaye Shirely
Yesterday at 6:06 pm



Kaylee Hill

Nora & Millie - hey, cousin! EmptyKaylee Hill
Yesterday at 5:05 pm



Charlie & Julie - Találkozás egy régi...

Nora & Millie - hey, cousin! EmptyCharlie Lloyd
Yesterday at 3:26 pm



Játékpartner keresõ

Nora & Millie - hey, cousin! EmptyDesange W. Trevino
Yesterday at 2:50 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 29 23
Diákok 29 30
Törvényszegõk 13 25
Bûnüldözés 10 16
Hivatal 6 6
Üzlet 12 17
Oktatás 6 5
Munkások 12 7
Egészségügy 11 13
Összesen 128 142
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 2 Bots

Bellamy West, Bellerose Barlow, Daisy S. Foster, Grace E. Hoover, Jaye Shirely, Leslie Hewson, Prima Polignac


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Nora & Millie - hey, cousin!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptySzer. Júl. 17, 2019 9:36 pm


Millie           Nora
Millie riadtan, szinte kétségbeesetten kezd tiltakozni, amikor felvetem az ötletet, hogy keresünk neki segítséget. Eléggé meglep a reakciója, és tovább növeli az aggodalmamat. Hirtelen nem is tudom, mit mondjak. Egyrészt már csak azért is igaza van, mert alig pár órája, hogy visszatért, én meg már ilyen tanácsokkal jövök. Csak segíteni szeretnék, mert egyértelműen szüksége van rá, és ezt szerintem valahol ő is belátja. De nem akarom lerohanni, vagy elüldözni negyed órányi beszélgetés után. Semmiképpen sem szeretném, hogy azt érezze, máris rátelepedtem. Ezekhez a dolgokhoz idő kell, tudom jól. Szóval lassan bólogatni kezdek.
- Rendben... Ez csak egy ötlet volt, nem szeretnék rád erőltetni semmit. Remélem, ezt tudod. Még csak most érkeztél, én pedig máris beleavatkozom, mit hogy kéne... Ne haragudj – pillantok rá bocsánatkérően. - Tudod, csak segíteni szeretnék, de még rá kell jönnöm, hogyan – engedek meg felé egy halvány mosolyt. - Te pedig... csak... legalább gondolkozz majd ezen a lehetőségen is, rendben? Az én kedvemért. A pénz miatt pedig ne aggódj, az nem akadály. Mármint nem azért, mert engem most annyira felvetne – teszem hozzá nevetve, mielőtt megint azt gondolná, hogy a főnyeremény pasim majd minden számlát fizet. Isten ments! - Lehet emlékszel, hogy kriminológiát tanultam, pár hónapja végre sikerült is lediplomáznom, és munkába állnom, aztán... mondhatjuk, hogy lettek időközben jó kapcsolataim, akik által biztosan be tudnálak juttatni egy jó csoportba, vagy a megfelelő szakemberhez. De ahogy mondtam, ez nem erőszak. Csak egy opció. Ha valaha úgy éreznéd, hogy mégis csak szükséged van segítségre, tudd, hogy van kihez fordulni – vonogatom a vállam, és részemről ennyivel el is engedhetjük a témát. Én elmondtam, amit ezzel kapcsolatban el szerettem volna, de ezt az egészet nem tudtam teljesen szó nélkül hagyni. Millie mostanra talán már annyi ideje van teljesen egyedül, és magára utalva, Brian és a szülei nélkül, nélkülem, támogató barátok nélkül, hogy úgy érezheti, elboldogul ő mindennel így is. Ám az, hogy itt van, az egyértelmű bizonyíték rá, hogy kezdi belátni az ellenkezőjét.
- A gyerek is rendben lesz – teszem hozzá megnyugtatónak szánt, apró mosollyal. Viszont eközben eszembe jut az is, hogy néha én is túl magabiztos vagyok, és szükségtelen kockázatok vállalok a munkámmal. Hogy négy hónapos terhesen majdnem elvetéltem, és azóta az orvosok gyakran pihenésre és nyugalomra intenek, én viszont csak több-kevesebb – főleg kevesebb – sikerrel tudom ezt betartani. De az állandó optimizmusom folyton azt mondatja velem, hogy igen, a babával minden oké lesz, jól vagyunk, nem lesz gond. Aztán még egy kicsi, és végre világra jön. Nagyon várom.
Ha eddig nem aggódtam volna eléggé Millie miatt, hát most tesz rá még egy lapáttal a viselkedésével, és még inkább meggyőz vele, hogy valóban szüksége van segítségre. Olyan segítségre, ami túlmutat egy unokatestvéren, aki meghallgatja. Döbbentem húzom vissza a karomat, amikor rám ripakodik, és igyekszem végtelen türelemmel és megértéssel kezelni a helyzetet, de most már nem csak egyszerűen aggódom, hanem csöppet meg is ijeszt. Figyelem őt egy ideig, ahogy összeállítja magának a kávé keverékét, de úgy döntök, hogy inkább nem fűzök hozzá többet. Láthatóan nem veszi észre, hogy a viselkedésével kicsit túllihegte ezt az egészet, én viszont nem szeretnék rögtön vitát generálni közöttünk. Úgy érzem, erre most erőm sem lenne. Marad a témaváltás, mint opció, hogy továbblendüljünk ezen.
- Van még valami, amiről eddig nem meséltem... - húzom én is közelebb a csészémet. - Nem egész egy éve kiderült, hogy... uhh, szóval az apám nem az apám. És van két fivérem is, a féltestvéreim... - bólogatok magam elé meredve, annak egyértelmű jelével, hogy ezt még azóta sem tudtam teljesen megemészteni. Egész életemben oda voltam apámért, felnéztem rá, miatta lettem rendőr. Aztán ez történt...


Bad Dreams

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
569

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptyVas. Jún. 30, 2019 12:39 am


Nora        Millie
Nincs ez így jól akkor sem.
Nora szavai visszhangzanak a fejemben. Egyszerre öntenek el szomorúsággal, fájdalommal és csalódottsággal. Egészen idáig azt gondoltam, megérdemeltem, amiért a szüleim otthagytak nyakig a szarban. Ellöktem őket. Ők nyújtották a karjukat, én viszont kizártam őket a saját életemből. Elzárkóztam, bezárkóztam, felemésztett a gyász, aztán az önsajnálat. Úgy gondoltam, normális, amiért egy idő után elegük lett. Mélyen legbelül persze nem éreztem fairnek ezt a részükről. A gyerekük vagyok, egy szülő pedig akkor és addig fogja a gyerek kezét, amíg szükséges. Magamat ostoroztam, amiért egyedül maradtam, de Nora szavait hallva... talán túloztam, túl szigorú voltam magammal. Nem csak én hibáztam, hanem ők is. Rohadtul nem lett volna szabad hátat fordítaniuk, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rájuk. Végignézték, ahogy csúszom egyre lejjebb és lejjebb. Végignézték, min megyek keresztül Brian miatt, végignézték, ahogyan elveszítem a munkámat, a józan eszemet, a lakásomat és minden vagyonomat. Ők pedig felém sem néztek. Ennek kurvára nem így kellett volna történnie. Amikor kicsi voltam, mindig mellettem voltak. Minden problémát megoldottunk együtt. Ha lehorzsoltam a térdemet, lefertőtlenítették és leragasztották. Ha nem tudtam egyedül megcsinálni a házi feladatot – ami nagyon ritka volt, mivel egy kibaszott zseni vagyok, amiről az MIT-s diplomám is tanúskodik –, akkor segítettek. Ha valami nyomta a lelkemet, elmondhattam. Ők mindig mellettem voltak és segítettek. Elmúltam huszonegy, jogilag felnőtt vagyok, ezért már nem kell mellettem lenniük? Vagy mégis mi a francot éreznek?
A szüleim híján Norát avatom be a részletekbe. Az “állapotomról” nem szeretek beszélni, neki mégis elmondom. Nem szeretem megosztani ezt másokkal, mert kevesebbnek érzem magam miatta. Selejtnek. Úgy érzem, ez határozza meg, ki vagyok, nem pedig én magam. Mégis... talán Nora nem fog ítélkeznie egyből. Régen sem volt olyan, bízom benne, hogy ilyen szempontból nem változott. Ám amikor felveti, hogy majd keresünk valakit, aki segít, egyből megbánom azt a fránya őszinteséget. Kihúzom magam, hátrahőkölök, óriásira tágult szemekkel nézek rá.
- Nem, nem, arról szó sem lehet – csóválom határozottan a fejemet. Eszem ágában sincs többet olyan embereket látogatni délutánonként a flancos rendelőjükben, akiknek a neve elé van biggyesztve, hogy Dr. – Ez... ez drága, és... – a hasára mutatok, mert ez jutott eszembe elsőnek, ami jó kifogás lehet. – A gyerek az első.
A pocaklakó ébredésát Nora megérzi, én pedig egyből azon kattogok, hogyan tudnék segíteni neki. Fogalmam sincs, mit kell ilyenkor csinálni, így csak mondom, ami éppen jön. A jelek szerint túlreagáltam a helyzetet. Azt állítja, semmi gond, de nekem ez nagyon nem úgy tűnt, mintha semmi gond nem lenne. Látszott az arcán, hogy fájt neki. Nekem ne merje azt mondani, hogy nem. Visszakozva nézek rá néhány pillanatig, de inkább érintetlenül hagyom a gömbölyödő felületet. Ez olyan... furi. Tapizás helyett szélsőséges magatartással fogadom a pincérnőt, aki éppen felénk közelít. Néhány keresetlen szót idézek hozzá, az arcán pedig látszik az értetlenség és a meglepettség.
- Ne! – A karomat elhúzom az unokatestvéremtől és ismét a felszolgálóval fordulok szembe. – Remélem nagyon jó fizetést kap ezért – pillantok rá gunyoros mosollyal az arcomon. Miután leteszi a két csészét hagyom futni, már így is elegen néznek minket. Veszek egy mély levegőt, aztán helyet foglalok és magam elé húzom a lattémat.
- Elég szarul – nézek fel a velem szemben ülőre félúton megállítva a mozdulatot. Mikor végül elém kerül a csésze, az asztalon lévő cukortartóért nyúlok. Három kockát hajítok az italomba, a csésze mellé készített tejszínt felbontom, azt is beleborítom. Lassan kevergetni kezdem a koffeindzsúszt, a lusta mozdulatok közepette pedig azt veszem észre magamon, hogy a korábbi érzelmi hullámvasútam egészen elálmosított.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


❝ I'm fighting the lows
that creep in my mind. i try to remember that life is a ride, down one minute next one your high, like a wave crashing into the night.

Millie Crawford
Munkások
Play by :
∆ emmy rossum ∆
Kor :
28
Foglalkozás :
∆ ethical hacker, occasional worker ∆
Hozzászólások száma :
186

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptySzomb. Jún. 29, 2019 7:06 pm


Millie        Nora
- Nincs ez így jól akkor sem – ingatom a fejem mindarra, amit a szüleivel kapcsolatban mond. Persze én már egyszerre gondolkodom szülőként és gyerekként is. Volt idő, amikor én is hátat fordítottam az enyéimnek, pontosabban ők tették ezt velem. Magamra hagytak terhesen, mert nem értettek egyet a döntésemmel, és az sem volt úgy rendben. Szükségem volt rájuk, nagyon is. Egyedül voltam, szinte mint a kisujjam, a gyerek apja sehol, nem voltak akkor még testvéreim sem, tíz évvel ezelőtt még Millie is csak egy tinilány volt, aki ilyesmiben természetesen nem tudott volna túl sokat segíteni. De ilyen helyzetben szerintem az a normális, ha az ember számíthat a szüleire, ha az egész világ ellened fordul, ha nem is marad senkid, szerintem úgy lenne a jó, ha a szüleid akkor is ott állnak melletted, amíg csak élnek. És ha te bajban vagy, mégis százszor is elutasítod őket, ők százegyedszer is kopogtatnak az ajtódon, és megpróbálnak a támaszod maradni, bármi olyan módon, ahogyan tudnak. Persze ez nyilván csak elméletben működik így, vagyis a legtöbben nem vagyunk ilyen szerencsések, de én ilyen anyja szeretnék lenni a saját gyerekeimnek, ez biztos. Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, amiben hátat tudnék fordítani nekik, cserben hagyni őket. Bár van egy mondás, amit gyakran hallottam másoktól ismételni Charlie születése óta: „Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond”. A kicsi mellett azért kell a türelem, mert fogzik, dacos, álmos, éhes, nyűgös... a nagyobb mellet azért, mert nem megy jól a tanulás, vagy szerelmes lesz, mert nincsenek barátai, vagy mert csak a barátai érdeklik, és így tovább. A kisebb problémáit könnyebb megoldani, a nagyobbét már nehezebb, a felnőttnél pedig már csak tanácsot tudsz adni, és támogatni, közben pedig reménykedhetsz, hogy tanul a saját hibáiból, újra és újra fel tud állni, tovább megy, és sosem adja fel a boldogságért való küzdelmet.
- Sajnálom, hogy teljesen egyedül maradtál. Nagyjából tudom, milyen érzés. De ez most már tényleg változni fog – mosolygok rá biztatóan. Aztán tovább hallgatom őt, és bár nem akarok nagyon döbbentnek tűnni, mégis elkerekednek a szemeim a mániás depresszió szavakat hallva. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy Millie ilyen komoly problémákkal küzd. Vajon akkor észrevettem volna, ha közelebb élünk egymáshoz? A tanulmányaim és most már a munkám által is az emberi természetet tanulmányozom évek óta, de néha annyira vak vagyok a saját környezetemre, hogy olykor elgondolkodom, talán szakmát tévesztettem. Mindig igyekszem annyira pozitívnak, optimistának maradni, csak a jóra figyelni, hogy a rossz dolgok, a problémák végül tényleg elkerülhetik a figyelmem.
- Ó, Millie! Sejtelmem sem volt, hogy ennyire komoly a helyzet. A mániás depresszióval megbirkózni egyedül, segítség nélkül tényleg nem lehet egyszerű – ingatom a fejem, és csak azért nem használom a „lehetetlen” szót, mert nem akarok ennyire negatívnak hatni. De segítségre van szüksége. Ez egyértelmű. - Keresünk neked valakit, akivel folytatni tudod a terápiát, mit szólsz? Vagy legalább egy segítő csoportot... Valamit, ami megfelel neked, és én is itt leszek, bármikor szükséged lenne valakire, vagy csak beszélgetni szeretnél. - Tudom, már elmondtam, de szerintem nem árthat, ha többször is hallja. A jelenlétemről és támogatásomról akarom őt biztosítani ölelés formájában is, ám a legkisebb Devereaux ficánkolás formájában adja tudtomra, hogy ez így neki nem felel meg. Az erre adott reakciómmal pedig láthatóan alaposan ráijesztettem a kuzinra.
- Párna? Mi? Nem, dehogy, nincs semmi gond – ingatom szaporán a fejem. - Nagyon aranyos vagy, de megvagyok. Nem fájt azért annyira, csak meglepődtem. A legváratlanabb pillanatokban is képes karate edzést tartani odabenn. Ha szeretnéd, te is megtapinthatod... - ajánlanám fel a lehetőséget, de miközben ő a rendelésünk késése miatt kezd aggodalmaskodni, a felszolgáló éppen már felénk is indul, majd olyan fogadtatásban részesül, amilyet nyilván nem kap minden nap. Még én is megdöbbenek az unokatesóm viselkedésén.
- Millie, hé! Nem történt semmi probléma, én jól vagyok – intézem a szavaimat felé, majd a pincérnőre is felpillantok. Azért „annyira terhes” nem vagyok, hogy ebből ekkora felhajtást csináljunk. Finoman meg is érintem Millie karját, és próbálok rá nyugtatóan hatni. Kicsit most Chrisre emlékeztet, annak a kitöréseire, például amikor a benzinkúton a PTSD jeleit mutatta. Vagy a bátyámra, aki valószínűleg hasonló okokból fegyvert fogott az előbbire, és egy csúnya verekedés lett a vége. Néha tényleg komolyan aggódom a szeretteimért, és egyben olyan tehetetlennek érzem magam.
- Köszönjük a kávét – szólok a menekülő felszolgáló után, hogy valamivel tompítsam a helyzet élét. - Szívem, tényleg nincs ekkora baj, ez a lány csak a munkáját végzi – pillantok futólag a távozó felé, majd vissza a kuzinra, és próbálok finoman rávilágítani, hogy ezt azért most kicsit felfújta.


Bad Dreams

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
569

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptyKedd Jún. 25, 2019 6:16 pm


Nora        Millie
Nora élete sem fenékig tejfel, szóval talán nem kéne a saját bajaimmal zaklatnom. Talán nem is kellett volna idejönnöm. Még egyszer bepróbálkozhattam volna anyáméknál, de nem tudom, mennyi jó sült volna abból ki. Kinézem belőlük, hogy akár telefonszámot is változtattak volna. Világosan megmondták, hogy elegük van belőlem; amikor felkínálták a segítségüket, én nem fogadtam el. Ellöktem őket magamtól, csak keseregtem ahelyett, hogy felismertem volna a helyzet súlyosságát. Az orvoshoz ugyan eljártam, de oda is inkább a gyógyszerek miatt – azok segítettek jobban lenni, nem a kényszerű beszélgetések. Nem az “okos” mondatai, sem pedig a tanácsai. A bogyók voltak azok, amik a nehéz helyzetben kisegítettek, nem pedig az emberek. Ez azóta is nagyrészt így van. Végül csak rám terelődik a téma, Nora pedig faggatni kezd. Biztos sok gondja van neki is, ráadásul jön a gyerek is, valószínűleg csak púp lennék a hátán. Azt mondta, segít, de pár együtt töltött nap után megbánhatja. Viszont olyan jó lenne végre valaki, akivel őszintén meg tudom beszélni a problémáimat, akinek elmondhatok bármit, ha már anyámék inkább hátat fordítottak. Nagy nehezen sikerül összeszednem a gondolataimat annyira, hogy összefoglaljam az elmúlt időszak történéseit röviden és velősen. A részletekbe most nem megyek bele, így is éppen elég erről beszélni, amiről az arcomon végiggördülő könnycseppek tesznek tanúbizonyságot.
- Ne viccelj – legyintek és csóválom meg a fejemet, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. – Nem tudthattad, én pedig nem mondtam – pillantok rá szipogás közepette. Nem hibáztathatja magát ezért. Ha valakit ostorozni lehetne, az én vagyok. Az én agyamig nem jutott el, hogy mekkora a baj, hogy szükségem lenne valakire, aki támogat. Ha egy kicsit is gondolkodtam volna akkor, most nem ez lenne a helyzet. Talán már tovább is tudtam volna lépni. Ha nem zárkózom be, ha nem lökök el mindenkit magamtól, ha nem hanyagolom a munkámat, amit imádok, ha nem gondolom azt, hogy én vagyok a világ közepe és minden körülöttem forog… Akkor nem itt tartanék. De kár azon agyalni, mi lett volna, ha… Tudom, hogy a jelenlegi helyzetből kell a legjobbat kihozni. Jobbra kell törekednem, nem szabad hátrafelé néznem. Ez eleinte nagyon nehéz lesz, de tisztában vagyok vele. Csak azzal nem vagyok egyelőre tisztában, hogy fogom kivitelezni.
- Hát… - sóhajtok egyet és kihúzom magam. – Eleinte próbáltak, csak akkor nem akartam, hogy segítsenek. Aztán elfogyott a türelmük – vázolom fel a szüleimmel való borús kapcsolatom okát. Igazából egy kicsit hiányoznak, de nem hinném, hogy kíváncsiak lennének jelenleg rám. Főleg apám hiányzik. Mindig is inkább apás voltam, bár ez a nem túl nőies szakmámból könnyen lejöhet. Főleg az utóbbi pár napban gondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne megint átölelni őket, de ez egy darabig még biztos nem fog megtörténni. – Olyasmi – bólintok a pszichiáterre való kérdésére. – Vagy mégse. Szerintük a mániás depressziót kezelni kell, különben rosszabb lesz, de én egyelőre azt sem látom, hogy lenne jobb – hadarom el, közben érzem, ahogy felmegy bennem a pumpa. Az orvosnak már csak az említése is gyakran kiváltja ezt belőlem. Kell pár mély levegő, hogy lenyugodjak. Ez általában segít, ha nem is teljesen, de nagyjából megnyugodni. A légzésgyakorlattal ellentétben most Nora szavai azok, amik megnyugtatnak. Korábbi hirtelen dühömnek azonnal nyoma vész. Apró, halovány mosoly kúszik ajkaimra, amikor közelebb kúszik hozzám. A szüleim is ezt mondogatták egy darabig, aztán mégis otthagytak a szarban. A legnagyobb szarban, amikor a leginkább szükségem lett volna rájuk. Norának viszont hiszek. Biztos vagyok benne, hogy tényleg segíteni fog és nem hagy magamra. Nem kell sokáig győzködnie szavai hitelességéről. Ebben közrejátszik, hogy most már én is tisztában vagyok az állapotommal, tudom, hogy ezt nem csinálhatom tovább sokáig, különben egy idő után olyan mélyre fogok süllyedni, hogy nem lesz visszaút. Azonnal hátrébb húzódom, amikor Nora az oldalához kap. Ez tényleg ennyire fáj? A terhesség ennyire megviselné az embert? Furcsa belegondolni, hogy bő két éve még lélekben én is erre készültem, ma meg már megkérdőjelezem, hogy lesze-e valaha egyáltalán gyerekem.
- Minden rendben? – kérdezem ijedten. – Jól vagy? Ne kérjünk egy párnát? Nem akarsz levegőzni egyet? – zúdítom rá a kérdéseket, bár igazából nem tudom, hogyan segíthetnék neki. – Egyébként is, hol vannak már a kávék? – Felállva nézek körbe pont akkor, amikor a pincérnő kilép a pult mögül. Lerakja elénk a kávékat és már távozna is, ha nem ragadnám meg a karját. – Nem szép dolog egy kismamát megvárakoztatni – vetek rá jelentőségteljes pillantást, ami a reakciójából ítélve eléggé meglepi. Hát még engem… - Nem látja, mennyire terhes már?! – szegezem neki a kérdés fennhangon. A kis helyiségben egyre több szempár szegeződik ránk. – Fájdalmai vannak, maga pedig még egy kávét sem tud időben kihozni. Panaszt fogok tenni! – Mutaóujjamat felemelve hajolok egész közel hozzá, néhány másodpercig farkasszemet is nézünk, de amint elengedem a karját, gyorsan útnak ered. – Hihetetlen, mit meg nem engednek maguknak az emberek néha… - csóválom meg a fejemet még mindig kicsit izgatott állapotban.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


❝ I'm fighting the lows
that creep in my mind. i try to remember that life is a ride, down one minute next one your high, like a wave crashing into the night.

Millie Crawford
Munkások
Play by :
∆ emmy rossum ∆
Kor :
28
Foglalkozás :
∆ ethical hacker, occasional worker ∆
Hozzászólások száma :
186

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptySzomb. Jún. 22, 2019 1:35 am


Millie        Nora
Nagyon jó újra látni Milliet, újra közel tudni magamhoz, és csak most döbbenek rá igazán, hogy mennyire hiányzott nekem. Az őszinte beszélgetéseink, a csajos pillanataink, az együtt töltött idő... Amikor itt élt a városban, valóban rendszeresen beszéltünk, minimum telefonon, vagy üzenetben, megosztottuk egymással az apró-cseprő dolgainkat, és jó érzés volt, hogy van valaki, aki mindig meghallgat, és megért, mert szinte az örökkévalóság óta ismerjük egymást. Valóban olyan, mintha a húgom lenne, és ezen valójában a kimaradt két év sem tud változtatni. Elég volt újra látnunk egymást, hogy szinte ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Nem volt szükségünk hosszú időre, hogy ismét meg tudjunk nyílni egymásnak, és ez szerintem nagyon jó dolog. Ugyanakkor ez a beszélgetés kicsit megbolygat régi dolgokat... a közös múltat, és a külön töltött időszak történéseit is, amíg felelevenítjük azokat, vagy épp megosztjuk egymással mindazt, amiből kimaradtunk. Ez egyszerre csodás és egyben nehéz is. Csodás, hogy újra itt lehetünk egymásnak, de szomorú, hogy az utóbbi időszakot nem együtt élhettük át, emellett nehéz mesélni olyan dolgokról, amelyek egyébként is fájdalmasak. Ilyen az az este felemlegetése is, amikor majdnem meghaltam. Egy kisebb trauma, amin láthatóan még nem tettem túl teljesen magamat, és talán nem is fogom soha. Tyler Woodsen erről személyesen gondoskodott, amikor a történtek után még meg is akarta keseríteni az életemet, és beperelt. Akkoriban nemigazán lett volna pénzem jó ügyvédre, de bírságra sem, ha egyáltalán megúszhattam volna annyival, azt pedig végképp nem engedhettem meg, hogy elválasszanak a gyerekemtől. Chrisszel még épp csak kezdtük megismerni egymást, megbarátkozni, beengedni őt az életünkbe, még új volt a helyzet, még nem engedtük el teljesen a régi felállást, hogy csak Charlotte és én a világ ellen.
- Igen, talán igazad van. Nem hiányzik az életünkből, az biztos... - jegyzem meg eltűnődve. Nem vagyok az a típus, aki bárkinek is rosszat kívánna, még egy ilyen utolsó féregnek sem. Viszont tényleg jobb mindenkinek, hogy eltűnt. Akármerre is jár, bujdokolva talán több nőt nem lesz már esélye molesztálni vagy bántani.
Mikor a téma elterelődik erről a keserű sztoriról, rövid ideig naivan talán azt gondolhatom, hogy kellemesebb, békésebb vizek felé evezhetünk, ám hamar egy zuhatag kellős közepén találjuk magunkat. Faggatni kezdem Milliet, mert érzem, hogy van valami, amit még nem mondott el, és szeretném, ha tudná, hogy bennem ugyanúgy megbízhat, mint régen, hisz anélkül hogyan segíthetnék? De amikor végre őszintén beszélni kezd, összefacsarodik a szívem, és még inkább átjár az iránta érzett aggodalom, illetve az elhanyagolása miatti egyre növekvő bűntudatom. Mellette kellett volna lennem. Többször keresnem őt. Legalább hívni néha, vagy írni. De nem tettem. Túlságosan lefoglalt a saját, életnek nevezett katasztrófám.
- Ó, Millie, annyira sajnálom! Tényleg minden rossz összejött – ingatom a fejem szomorúan. Mintha az magában nem lett volna éppen elég, hogy elveszítette élete szerelmét, vele együtt a közös álmaikat, aztán a munkája és az otthona is odalett. Belegondolni is elkeserítő. - Ott kellett volna lennem neked. Gyakrabban jelentkezni. Sajnálom, hogy még csak nem is hívtalak. Nem is tudom, hogy múlhatott így el ez az egy-két év, hogy szinte egyáltalán nem is találkoztunk. - Kivéve Brian temetését, de azt most végképp nem szeretném felemlegetni.
- A szüleid miért nem segítenek tovább? Nem értem. És a pszichiáter? Miért volt szükséged rá? Gyász terápia? Vagy valami más? - Gyógyszeres kezelés alatt állt? Miért nem tudok erről se semmit? Talán még annál is nagyobb a baj, mint gondolnám?
- De most már itt leszek neked, rendben? Számíthatsz rám bármikor. Segítek az újrakezdésben. Nem hagylak újra cserben – jelentem ki határozottan, majd közelebb húzom hozzá a székemet, hogy megölelhessem. A mozgolódásom eredményeképpen azonban egy hatalmas rúgást kapok odabentről, és ettől kicsit visszahőkölök. - Áú! Azt hiszem, felébredt – dörzsölöm meg az oldalamat.


amikor feladnád

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
569

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptyKedd Jún. 11, 2019 12:15 pm


Nora        Millie
Úgy gondolom, eleget firtattam már Nora szíve választottjának kilétét és mivoltát, a leplezett reakcióból pedig egyértelműen leesik, hogy nem veszi jó néven a hangomban lévő élt, a véka alá nem rejtett ellenszenvemet és a Chris iránti érdeklődésem negatív vonalát. Nem tudom titkolni, hogy nem szimpi a fickó, de talán így évek után az első találkozásunk alkalmával, kicsit illene visszavennem. Inkább annyiban hagyom a témát, a kérdéseire pedig csak tömören és röviden válaszolok, mielőtt feleslegesen járatnám a számat és megint valami olyat mondanám, amivel akaratlanul is megbántom.
Az elmúlt két évet tekintve kijelenthetem, hogy az életem egyáltalán nem fenékig tejfel. Nem figyeltem a környezetemre, nem figyeltem a körülöttem lévő emberekre, nem voltak senkire sem tekintettel. Sajnáltattam magam sokáig, aminek meglett az ára; már anyám és apám is azoknak a táborát erősítik, akik felém sem fordulnak. Sértett voltam sokáig, egyedül éreztem magam, közben pedig tudomást sem vettem a külvilágról. Bele sem gondoltam, hogy esetleg másnak az életében is lehetnek nehézségek. Itt van példának okáért rögtön Nora, aki az imént közölte velem a kellemetlen találkozását azzal a pszichopatával. Megdöbbenve pillantok rá, de nem akarok faggatózni. Egy ilyen estről nem lehet könnyű beszélni, ha úgy gondolja, hogy megosztja velem a részleteket, akkor meghallgatom, ha nem, hát nem. Csöndben hallgatom végül tovább a támadásról tartott beszámolót, amit hallva egy kicsit pozitívabb benyomásom lesz erről a Chrisről is. Végül is neki köszönhető, hogy Nora egyben és épségben megúszta az esetet.
- Mekkora idióta – csóválom hitetlenkedve a fejem. Az ilyen még képes beperelni azt, akit meg akart támadni? Ehhez mennyi józan paraszti ész és logika hiánya szükséges? Az ilyen gazdag Uppe East Side-i fazonok mind azt hiszik, hogy a vagyonuk miatt mindent megtehetnek. Azt hiszik, meg tudnak maguknak vásárolni bárkit, de ezek szerint mégse. hiába a pénz, néha a másik fél oldalára áll a szerencse. – Az nem feltétlen baj, ha nem hallasz róla – dőlök előre kezeimet összekulcsolva. – Lehet, végre valaki ellátta a baját, úgyhogy inkább elment. Egy gonddal kevesebb. - Ahelyett, hogy Nora mostanában fényűzőnek ígérkező életét boncolgatnánk tovább, visszaterelődik rám a téma. Kénytelen vagyok belátni, hogy miért is kértem a segítségét. Ötletem sincs, hova mehetnék, viszont ő az utolsó ember, akihez fordulhatok. Pénzem sincs, munkám sincs. Félve ugyan, de végül elárulom neki a fejben nagyon jól hangzó tervemet, mi szerint nála terveztem meghúzni magam egy rövid ideig, amíg legalább valami alkalmi munkát nem találok, hogy legyen egy kis pénzem. Nem leges válaszra számítok. Ott a gyerek, Chris, ráadásul jön a következő gyerek is. Biztos csak púp lennék a hátán. Mindvégig az asztalt figyelem, ha a szemébe néznék, valószínűleg olyan reakcióval szembesülnék, amit nem szívesen látnék. Akkor kapom fel a fejem, amikor azt mondja, megoldjuk. Mintha egy óriási kő esett volna le a szívemről. Megkönnyebbülve húzom ki magam. Bizakodóan fürkészem az arcát, miközben azt magyarázza, hogy van bőven hely és szívesen segít. Halványan mosolyogva bólogatok hevesen és én is megszorítom a kezét. Kimondatlanul is hálás vagyok neki, amiért nem fordít nekem hátat. Idővel talán ő is megbánja még ezt, ahogyan a szüleim is tették, de első körben nem mondott nemet, ami számomra már hatalmas előrelépésnek számít.
- Én is ebben bízom. – Mármint, hogy jól tettem, hogy visszajöttem. Talán a környezetváltozás is segíteni fog. Itt nem emlékeztet minden Brainre, az ottani életünkre, az ottani emberekre. Nem kell minden egyes nap ugyanazokat a szánakozó arcokat nézegetnem, ahogy elsétálok valamerre. Nem kell azt hallgatnom, amikor a hátam mögött sutyorognak az öregasszonyok a folyosón. Nem kell lépten nyomon a rám aggatott különféle kreatív gúnyneveket hallanom nap mint nap. Talán már ez is sokat fog segíteni.
- Tudod… - kezdek bele nagyot sóhajtva. – Egy ideje elég szar minden – nagyot nyelek, igyekszem nem elcsukló hangon beavatni Norát, de az arcomon végiggördülő könnycseppet nem tudom megállítani, akármennyire is próbálkozom. – Egy darabig anyáék segítettek, fizették a pszichiátert meg a gyógyszereket, de az utóbbi időben már nem. Aztán ki akartak rúgni, de inkább én álltam fel, mert elég hülyén nézne ki az önéletrajzomban, az, hogy kirúgtak. Aztán jött a főbérlő, ő kirakott az elmaradások miatt, szóval jól összejöttek a dolgok. – Arról nem is beszélve, hogy a bogyóim is fogyóban vannak, azok nélkül pedig nem tudom, mit fogok csinálni. Szóval mindenképp kell szereznem valahonnan pirulákat. Dokihoz nem szívesen mennék, azok tuti nem százasok, de egyelőre más megoldás nem jut eszembe, szóval sürgősen meg kell dolgoztatnom az agytekervényeimet.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


❝ I'm fighting the lows
that creep in my mind. i try to remember that life is a ride, down one minute next one your high, like a wave crashing into the night.

Millie Crawford
Munkások
Play by :
∆ emmy rossum ∆
Kor :
28
Foglalkozás :
∆ ethical hacker, occasional worker ∆
Hozzászólások száma :
186

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptyHétf. Jún. 10, 2019 12:18 am


Millie        Nora
Enyhén magasba szökik a szemöldököm Millie éles hangon feltett kérdésétől. Az a benyomásom, hogy máris elítéli Christ, ismeretlenül is. Pedig tényleg még szinte semmit nem tud róla, hiszen nem sokat mondtam. Vajon miért ennyire bizalmatlan, és ítélkezik ilyen könnyen minden családtagom? A testvéreim sem fogadták őt kitörő örömmel. Szerintem apám is tele van gyanakvással. Ez vajon amiatt van, mert annak idején egyedül maradtam a terhességgel? Nem hiszem, hogy igazságos dolog volna emiatt Christ elítélni, hisz egy gyerek összehozásához két ember kell, és függetlenül attól, hogy történetesen én voltam az, akiben az új élet megfogant, ő még nem lesz ebben nagyobb vétkes nálam. Mindenesetre egy rövid bólintással reagálom le a kuzinom visszakérdezését. Francia, igen. De azt hiszem, ez csak egész kis mértékben határozza meg, hogy milyen is ő. A szememben legalábbis. Legalább amíg Charlotte-ra terelődik a szó, illetve a lányom jövőbeni terveire, és a saját egykori elképzeléseimre, kicsit oldódhat a hangulat. Mosolyogva fogadom Millie egyetértését az énektehetségemmel kapcsolatban. Szerintem amúgy nagyon kevés példa létezik arra, hogy valaki már ilyen fiatalon, gyerekként, fiatal tiniként tudja, mit akar az élettől, „mi lesz, ha nagy lesz”, és ezt valóban sikerül is megvalósítania. Amíg gyerekek vagyunk, sokat álmodozunk, és elhisszük, hogy lehetünk majd űrhajósok és pilóták, vagy híres balerinák, illetve bármi, amit el tudunk képzelni, csak elég erősen kell akarnunk. Aztán sokunkat fejbe vág a valóság, és az életünk során később is még számtalanszor újra és újra pályát és irányt kell választanunk magunknak.
Millie amilyen hévvel és lelkesedéssel, meg csacsogó hangulatban érkezett korábban, most olyan csendessé vált. Tömören válaszolgat a kérdéseimre, rövid egyszavasokkal, mintha azt várná, hogy a többit magamtól találjam ki. Egyre inkább növekszik bennem az érzés, hogy valami nagy baj lehet. Hogy a bájos mosolyok és látszólagos jókedv mögött valami komoly dolog van, és nem a szülővárosának, vagy a régen látott családnak a hiánya az egyetlen, ami ide hozta ilyen váratlanul. Aggódni kezdek, de még túl korai következtetéseket levonni, vagy komolyabb vallatásba kezdeni. Ehelyett igyekszem észrevétlenül, de minél jobban megfigyelni őt, a mozdulatait, a mimikáját, miközben ő játszi könnyedséggel tereli el a szót újra, vagy tér ki egy újabb kérdés elől. Aztán pedig már rajtam lenne a sor, hogy rövidre zárjak egy témát. Egyáltalán nem szívesen beszélek a tavaly történtekről, arról az estéről, amikor megtámadtak. Ám az ő mintáját sem szeretném követni, mert akkor nagyon hamar megrekedne ez a beszélgetés, és akkor akár csak ülhetnénk is itt, bámulva egymást némán.
- Egy tipikus Upper East Side-i gazdag fickó volt, olyan, aki elhiszi magáról, hogy bármit megtehet. Szerencsére, és Chrisnek hála, nem történt komolyabb baj. Bár aztán pár héttel később még ő akart beperelni engem rágalmazásért. El tudod ezt hinni? - ingatom a fejem. - De pár hónapja eltűnt. Egyesek szerint volt néhány ellensége a városban, ezért elszökött valahová külföldre – vonom meg végül a vállam, majd az ajkamba harapok, ahogy ismét igyekszem elnyomni a baljós érzéseimet. Mégiscsak sikerült két szónál többet is mondanom a történtekről, de azért nem bánom, hogy végül ismét témát váltunk. A terveiről faggatom, és nem tagadom, elsőre kicsit meglep a felelete, ám csak néhány másodpercbe telik átgondolnom az egészet. Erről mindenképpen beszélnem kell majd Chrisszel, amint lehet. Bár a házat a nevemre íratta, amikor megvette, nem érzem úgy, hogy az enyém lenne. Az övé. Talán majd idővel majd képes leszek közösnek érezni. Mindenesetre nem hoznék az otthonunkba egy idegent – számára legalábbis az – hetekre, vagy ki tudja mennyi időre anélkül, hogy erről egyeztetnék vele. Vagyis ha nem is szólhatok már előre, de minimum egy üzenetet dobni fogok neki, hogy ne érje nagy meglepetés este, amikor hazaér. Másfelől viszont nem tudnám cserben hagyni Milliet. Ő olyan, mintha a húgom lenne, és egyértelműen szüksége van most rám.
- Oké, várj! Elismerem, hogy egy pillanatra meglepett az ötlet, de egyáltalán nem gond. Megoldjuk. Hely is van bőven, és szívesen segítek. Munkát is találni, meg ami kell, hogy egyenesbe jöjj, rendben? - fogom meg a kezét előre hajolva, és biztatásképpen megszorítom. - De biztosan jól vagy? Ne haragudj, de úgy érzem, hogy valami komolyabb dolog is történt, ami ide hozott, azon kívül, hogy hiányzott New York, és megértem, ha nem akarsz beszélni róla, de... Csak tudd, hogy rám számíthatsz. És bármit nyugodtan elmondhatsz – pillantok komolyan a szemeibe. Én tényleg szeretnék a támasza lenni, akármin is megy keresztül, és elfogadom, ha idő kell ahhoz, hogy megnyíljon, de csak akkor lehetek igazán a segítségére, ha tudunk egymással őszinték lenni.
- Nagyon jól tetted, hogy visszatértél – fűzök hozzá még ennyit. New Londonban egyedül volt Brian halála óta, ami nem hiszem, hogy jót tett neki. Egy kicsit el is fog a bűntudat, hogy nem látogattam, és nem voltam ott vele többet. Hogy tudott így elreppenni két év, hogy szinte ki sem tekintettem New York határain túlra?


Where You Lead

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
569

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptyKedd Ápr. 16, 2019 9:31 pm


Nora        Millie
Úgy tűnik, rengeteg dologról lemaradtam. A kis Charlotte franciául tanul, ráadásul már nem is olyan kicsi. Nora megint terhes, amiről én még csak nem is tudtam. Elég nyomasztó belegondolni, hogy minden ilyenről azért maradtam le, mert saját magamat sajnáltatva kuporogtam nagyjából két évig a lakásomban. De ez a szomorú tény. Ami megtörtént, azon pedig már nem tudok változtatni, bármennyire is szeretnék időutazó lenni. Ha ez lehetséges lenne, akkor visszamennék az időben, Briant pedig meggyőzném, hogy ne menjen el aznap dolgozni. Rábeszélném, hogy vegyen ki egy szabadnapot. Akkor talán nem csak Nora nézne anyai örömök el – ismét –, hanem végre én is.
- Ó, szóval francia származású az apja? – kérdezem némi éllel a hangomban. Nem akarom Norára kivetíteni mindazt, amit gondolok a fickóról, de nehezen leplezem az ellenérzéseimet vele kapcsolatban. Egyszer már képes volt gyereket csinálni neki, aztán otthagyni, mi a biztosíték rá, hogy nem lesz megint ugyanez a szcenárió? Elhitet vele minden szépet és jót, aztán otthagyja. De akkor tuti, hogy a saját tökeit eszi meg másnap reggelire, arról gondoskodom.
- Nem, tényleg nincs jó hangod – értek vele egyet abszolút. Bármennyire is szeretem az unokanővéremet, őszintének kell vele lennem. Ebbe pedig beletartozik az is, hogy közlöm vele, ha valamiben nem jó. Az éneklés sosem volt az ő pályája, de ő szerencsére nem olyan elvetemült, hogy akkor is énekes akarjon lenni, ha ablakot repesztő hangja van. Két lábbal a földön jár, úgyhogy megmaradva a realitások szintjén, nem is lett énekesnő. Vagy csak én nem tudok róla, mert erről is lemaradtam. Én kilenc évesen nem tudtam, mi akarok lenni. Tanulni már akkor sem szerettem, sosem kötött le a könyvek fölötti magolás, de nem tudtam, mit szeretnék kezdeni magammal. Minden kislány álma, hogy hercegnő, királynő, színésznő, modell, vagy éppen énekesnő legyen. Engem már akkor is jobban vonzottak a gépek, sosem voltam olyan tipikus lányos lány. Sosem hordtam rózsaszín szoknyát lakkcipővel, nem játszottam Barbie babával, nem hordtam két copfban a hajamat. Hiába vonzott a technika, mivel az nem volt túl lányos, ezért inkább nem foglalkoztam vele. Kicsit mindig is kilógtam a sorból, ez az érzés pedig a mai napig megmaradt.
Eddig én halmoztam el cifrábbnál cifrább kérdésekkel, próbáltam magamról elterelni a témát, de csak elérkeztünk a beszélgetésünkben arra a pontra, amikor némi magyarázattal kéne előállnom a hirtelen felbukkanásomra. Gyorsan és röviden össze is foglalom a miértek okát, persze Nora nem hagyja annyiban. Egyből visszakérdez.
- Igen és igen – válaszolom röviden, de úgy tűnik, ez nem lesz elég. A miért kérdésre egy hosszabb választ illene adnom, de helyette csak elkomorodom. A földet bámulva sétálok mellette, próbálom rendezni a gondolataimat, de nem tudom, hogy lehetne tálalni mindazt, ami az elmúlt két évben történt. Nem akarok róla beszélni, mert akkor olyan érzésem lenne, mintha újra átélném az egészet. Egyszer elég volt. Szeretném magam mögött hagyni az egészet. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, ráadásul hosszú folyamat is lesz, de valahol el kell kezdenem. Mielőtt válaszolhatnék, megérkezünk a kávézóba. A kiszemelt székre letelepedve én kezdek faggatózni, mielőtt Nora ismét feltenné a kérdéseit szimplán nyomatékosítva, hogy választ vár.
- Tessék? – kérdezek vissza a meglepő választ hallva. Meghökkenve szembesülök vele, hogy nem csak az én életemben történtek olyan dolgok, amik egy életre rányomják a bélyegét kis túlzással a mindennapokra. Egy pszichopatával való találkozás nem olyan esemény, amit az ember egy csettintésre elfelejt. El sem tudom képzelni, mit élhetett át Nora, bármi is történt akkor. És ezek szerint ez a Chris sem egy akkora tuskó, ha segített neki. Nem faggatom tovább, ha nem szeretne beszélni róla, nem fogom erőltetni. Saját példámból kiindulva tudom, hogy nem jó, ha az emberre ráerőszakolnak valamit, amit amúgy nem akar.
Továbbra is kitartok a latte mellett, a pincér pedig azonnal el sarkon is fordul, amint leadjuk a rendelést.
- Nem, igazából nincs semmi ötletem, semmi tervem – vonom meg a vállam. A márvány asztallap mintáit nézegetem, kerülve a szemkontaktust. Közölnöm kéne vele, hogy nála szándékoztam csövezni, ameddig össze nem szedem magam, de félek a reakciójától. – Igazság szerint arra gondoltam, hogy meghúznám magam nálad, amíg kicsit egyenesbe nem jövök – bököm ki végül köntörfalazás nélkül. Az előbbi beszélgetésünkre alapozva viszont él bennem a gyanú, hogy a válasza nemleges lesz. Neki is alaposan felfordult az élete, ráadásul ott a gyerek, lassan már kettő is, ott az a Chris is, na meg gondolom ő is erre számított a legkevésbé. – De ha ez nem jöhet szóba, az sem gond – teszem gyorsan hozzá szélesen mosolyogva, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Persze rohadtul nem lenne minden a legnagyobb rendben, ha azt mondaná, hogy oké, akkor menj a saját maga útjára. Az nagyjából a legközelebbi hídig vezetne. – Akkor majd kitalálok valamit.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


❝ I'm fighting the lows
that creep in my mind. i try to remember that life is a ride, down one minute next one your high, like a wave crashing into the night.

Millie Crawford
Munkások
Play by :
∆ emmy rossum ∆
Kor :
28
Foglalkozás :
∆ ethical hacker, occasional worker ∆
Hozzászólások száma :
186

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptyCsüt. Márc. 28, 2019 12:26 am


Millie        Nora
- Öhm, nos, igen... Charlotte-nak mindig is jobb nyelvérzéke volt, mint nekem, de mióta megtudta, hogy az apja francia származású, azt hiszem, még inkább érdeklődni kezdett a nyelv iránt. Plusz az apja is segíti őt a tanulásban – felelem elmosolyodva, Millie meghökkent arcát látva, bár ezekkel a szavakkal talán csak még több kérdést vetek fel benne. Egyelőre úgy érzem, minden neki adott feleletemmel csak tovább bonyolítom a képet, de nem tehetek róla... Olyan régen beszéltünk már, hogy bármi, amit elmondhatok neki, újdonságnak számít, és amúgy néha még számomra is egy nagy zűrzavar az egész, ami az elmúlt két évben történt.
- Igen, szerintem is van még ideje egy csomószor meggondolni magát, és akár elvetemültebbnél elvetemültebb ötletekkel előrukkolni az egyetemig – jegyzem meg, miután kicsit elnevetem magam a politikáról alkotott véleményét hallva. Őszintén kétlem, hogy Charlie nyolc-kilenc év múlva is hasonló álmokat dédelget majd, bár ki tudja! Az állatok iránti szeretete nyilvánvalóan nem fog elmúlni addigra, és persze nem kizárt, hogy továbbra is azokkal akar majd foglalkozni, de annyi mindent tanulhat és tapasztalhat még addig, amelyek formálhatják a jövőről alkotott elképzeléseit.
- Az ő korában én énekesnő akartam lenni, vagy tanítónő... és mindketten tudjuk, hogy annyira azért nincs jó hangom, hogy akár csak egy dalversenyre részvételt nyerjek... - nevetgélek a gondolatra. A bölcső felett eldúdolgatva a születendő csöppségem talán nem fog fél perc után kiszavazni, de felnőve szerencsére rájöttem, hogy nem a színpadra termettem. Ebben a formában legalábbis semmiképpen nem. Ami viszont a tanítást illeti... tulajdonképpen néhány hete megtaláltak egy ajánlattal, hogy lehetnék vendégelőadó kriminológiai témában az NYU-n, és bevallom, kicsit csábít is az ötlet, de egyelőre fogalmam sincs, hogy tudnám ezt összeegyeztetni a nyomozói munkámmal, és mellette a ténnyel, hogy hamarosan másodszor is anya leszek.
Amikor a kocsihoz érünk, Millie gyanakvó kérdései, az azokból kiérződő feltételezés, kicsit rosszul érintenek, de igyekszem ezt nem mutatni. Mégis egyértelműen van valami a tekintetében, ami Jake-re emlékeztet. Mintha szavak nélkül is ugyanazt mondaná, ugyanazt sugallná. „Hogy lehettél annyira ostoba, hogy másodszor is bedőltél annak a férfinak, aki felcsinált és lelépett?” Mintha ez a dolog ennyire szimpla, fekete és fehér lenne. Úgy érzem, elítélnek engem, vagy ezt a helyzetet í, és leginkább Christ, anélkül, hogy igazán értenék. Ha külső szemmel szemlélném az életemet, talán én is ugyanígy látnám. És aggódnék. Mégis bántanak ezek a kimondatlan előítéletek. Illetve a testvéreim részéről nem is maradtak annyira kimondatlanok, hiszen a bátyám konkrétan fegyverrel támadt a gyermekeim apjára, miután kiderült, hogy ismét várandós vagyok, és Dorian talán csak azért nem követte a példáját, mert a kislányát tartotta a karjában. Őrület! És persze Millie még mit sem sejt arról, hogy nagyjából egy éve ráakadtam a fivéreimre is. Néha nem is értem, mikor, vagy hogyan lett ennyire bonyolult az életem!
Ám ahogy a beszélgetésünk halad tovább a saját medrében, hamar kiderül, hogy nem csak az én napjaim ilyen kuszák. A kuzin visszatérésének természetesen örülök, és azt sem bánom, ha egy időre velünk marad, de a következő kijelentése már aggodalommal tölt el.
- Kirakott...? Kiléptél? - ingatom a fejemet értetlenkedve. - Miért? Történt valami? - Mondjuk ha ott hagyta a munkáját, és nem volt miből lakbért fizetnie, akkor érthető, hogy kilakoltatták. Csak hát biztos van valami oka, hogy ilyen helyzetbe került. Mármint nem mintha a férje elvesztése és a gyász nem lenne elég ahhoz, hogy új életet akarjon kezdeni, de remélem, tényleg csak ennyiről van szó, és nem valami még komolyabbról. Azonban mielőtt további faggatózásba kezdhetnék, megérkezünk a kávézóhoz, és miközben helyet foglalunk, ő az, aki gyorsabbnak bizonyul, és sikerül újabb kérdésekkel bombáznia.
- Ó, hát... az úgy történt, hogy tavaly egészen véletlenül ugyanazon az eseményen dolgoztunk. Én mint modell, ő pedig mint biztonsági szakember. Aztán megmentette az életemet egy pszichopatától... - teszem hozzá, de rögtön utána el is hallgatok, és kicsit elmerengek. Az az este óta, illetve az az időszak óta, amikor az idézést kaptam a bíróságról, nem sokat gondoltam Tyler Adam Woodsenre, a férfira, aki majdnem megölt és megerőszakolt, majd hetekkel később rágalmazás vádjával beperelt. Valamivel később megtudtam, hogy a pasi eltűnt, és így a bírósági tárgyalás elmaradt. Egyesek szerint elmenekült külföldre. Rendőrségi berkekben viszont vannak, akik arra gyanakodnak, hogy elrabolták és megölték, hiszen nem egy ellenségre tett szert az évek során, de az ügyben folytatott nyomozás nagyon hamar megrekedt. Az eltűnése az én esetemben szerencsés fejleménynek mondható, mégis ha erre gondolok, valamilyen megmagyarázhatatlan okból folyton gombóc keletkezik a torkomban. Ezért nem is szívesen foglalkozom ezzel a témával.
Az egyre inkább elnyúló hallgatásomról szerencsére az asztalunkhoz lépő pincér hamar el is vonja a figyelmet, én pedig megrendelem a forrócsokit, és Millienek a lattét, ha még mindig azt szeretne.
- Na és van már valami terved? Úgy értem, van valamilyen állás itt a városban, amit megpályáznál, vagy tudod már, mit szeretnél csinálni? - terelem rá vissza a szót.


Where You Lead

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
569

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptySzer. Márc. 06, 2019 4:47 pm


Nora        Millie
Rengeteg emlék tör fel belőlem, ahogy Norával beszélgetünk. Ahhoz képest, hogy viszonylag nagy a korkülönbség kettőnk között, mindig is jó párost alkottunk. Mindig benne voltunk egymás hülyeségeiben, ellentét sem nagyon volt köztünk. Az adrenalin és az izgatottság pedig csak fokozza ezt. A szép emlékeket még szebbé teszi, a kevésbé szebbeket pedig megszépíti.
Charlotte említésére egy kicsit elfog az irigység. A gyomrom görcsbe rándul a tudattól, hogy Norának megvan az, amire én évek óta csak vágyom. Nem irigylem tőle, egy pillanatig sem, de irigykedem miatta. Széles vigyorral leplezem a gondolataimat. Nem akarom, hogy bármi jelét lássa nekik.
- Francia? – kérdezem elcsodálkozva, meghökkenve. – Az nem semmi. Ennyi idősen meg aztán pláne nem – bólogatok elismerően. Kilenc évesen engem nem kötött le nagyon a tanulás. Sokszor adódott ebből probléma is. A tanárok gyakran „problémás gyereknek” címkéztek fel, amiért nem foglalkoztam a tantárgyaimmal. A szüleim részben megértették, mert ismertek. Próbáltak rábírni a tanulásra, de sosem kötött le. Feleslegesnek tartottam, időpazarolásnak. Csak annyit foglalkoztam vele, amennyit feltétlen kellett. Aztán középiskolában kaptam egy fejlövést, feltornáztam az átlagomat, nyelveket tanultam, végeredményben pedig az MIT-n kötöttem ki. Ami nem olyan rossz azért, lássuk be. – Az állatorvosi pályát támogatom, az elnökit nem. A politika undorító, kegyetlen és számító – vonom meg a vállam. Aztán rájövök, hogy végül is csak egy kilenc éves kislányról van szó, akinek valószínűleg még fogalma sincs a nagybetűs életről. – Persze, majd erre ő is rájön késbőbb – sóhajtok legyintve. – Nagyon remélem – válaszolom halkan kuncogva Nora feltételezésére. Benne van a pakliban, hogy idegenként fog kezelni, de ha annyira okos gyerek, mint amennyire Nora mondja, akkor remélhetőleg nem koptak meg az emlékei rólam.  
Értetlenül ráncolom a homlokomat, amikor a két említett férfi felől érdeklődöm. Megtorpanva állítom meg Norát, és jelentőségteljesen pillantok rá. Igencsak érdekelne, hogy akkor most ki kicsoda, kivel van és kivel nincs. De mi lett Sammel? Egészen kedveltem, nem volt egy tuskó, rendes srác volt. Az ilyeneket nem kihajítani kell, hanem bilinccsel kellett volna magához láncolni. Ráadásul amennyire én emlékszem, éppen készültek összeházasodni. Lassan bólogatok, továbbra is homlokomat ráncolva. Igen, emlékszem arra a híres vagy inkább hírhedt egy éjszakás kalandra, aminek egy gyerek lett a vége. Akkor is felelőtlen húzásnak gondoltam, a véleményem pedig most is hasonló. De kíváncsi vagyok, mi fog kikerekedni ebből a sztoriból. Valami hasonlóra számítottam, amikor felvezette az egészet. Halkan hümmögök, de nem mondok semmit. Tudomásul veszem a dolgokat. Az ő élete, nem szólhatok bele, ha pedig ismét attól a fickótól vár gyereket, aki egyszer már felcsinálta, aztán otthagyta, hát ámen. Csak nehogy megint rossz legyen a sztori vége.
Az autónál ismét meglepődve veszem tudomásul, hogy Norának igencsak bejött az élet emellett a bizonyos Chris mellett. Elismerően bólogatok, amikor hátrasétálok a kocsi mellett. Szép autó, ráadásul biztos nem olcsó. Felső kategóriás, egy átlagos dolgozó ember ilyet nem engedhet meg magának. Igazság szerint már most nem szimpatikus a fickó. Felcsinálja, lelép, aztán megint felcsinálja és próbálja megvásárolni. Ettől függetlenül, ha van egy szingli öccse, szívesen találkoznék vele.
Itt az ideje, hogy elmondjam, miért is írtam neki, miért rendeltem ide villámgyorsan az állomásra és mire szeretném kérni. Gyorsan elhadarva felvázolom, miközben elindulunk valamerre, feltehetőleg az említett kávézó felé. Reménykedem a pozitív válaszban, sőt, talán még egy kis örömnek is, de az arcán ennek jelét se látom. Mintha sokkolták volna a szavaim, amit igazából megértek, mert valószínűleg úgy érte, mint derül égből villámcsapás. Semmi felvezetése nem volt ennek, ráadásul bő két éve nem is találkoztunk. Várakozással és aggódással teli tekintettel fürkészem az unokatestvérem arcát, amíg végül be nem adja a derekát. Ismét széles vigyor terül szét az arcomon. Hatalmas szikla esik le a szívemről, ahogy kimondja a szavakat. Meglep, hogy már nem a régi lakásában lakik, de egy ilyen pénzeszsák mellett érthető. Sok pénz, szép autó, nagy ház. Egészen idillinek hangzik.
- Ez remek! – Legszívesebben megint a nyakába ugranék, de csak óvatosan átölelem a pocaklakó miatt. Számítottam részéről is kérdésekre. Nagyot sóhajtva szedem össze a gondolataimat.
- A főbérlő kirakott, a munkahelyemről pedig kiléptem – foglalom össze röviden és tömören vállamat megvonva. Nem kell azon aggódnom, hogy kirúgnak, nem fogok tudni dolgozni, nem fog tetszeni a főnökömnek a költözés terve. Azt már nem teszem hozzá, hogy nem most léptem ki, hanem hónapokkal ezelőtt. Azóta pedig szánalmas összegeket fizető alkalmi munkákat vállalok el, ha össze tudom szedni magam annyira, hogy kimozduljak a lakásból. A lakásból, amiből pár napja kiraktak.
- Oh, szuper, meghalnék egy lattéért – dörzsölöm össze két tenyeremet, mint egy izgatott kisgyerek. Nem is emlékszem, mikor ittam utoljára jó kávét. Talán akkor, amikor még működött a kávéfőzőm.
Szóóóóóval… - kezdek bele elnyújtottan. – Mesélj csak erről a Chrisről – vetem fel a témát elterelésként az előzőről. – Hogy került megint képbe?



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


❝ I'm fighting the lows
that creep in my mind. i try to remember that life is a ride, down one minute next one your high, like a wave crashing into the night.

Millie Crawford
Munkások
Play by :
∆ emmy rossum ∆
Kor :
28
Foglalkozás :
∆ ethical hacker, occasional worker ∆
Hozzászólások száma :
186

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptyKedd Feb. 26, 2019 3:03 pm


Millie        Nora
A mosoly folyamatosan ott ül az arcomon, szinte attól a pillanattól kezdve, hogy megpillantottam Milliet. Ő sokszor ilyen hatással van az emberekre, aranyos, bohókás, jó kedvem van pusztán attól, hogy itt van, és egymásba karolva közlekedünk keresztül az állomáson. A kérdésáradata is hasonló hatást gyakorol rám, bár nem egyszerű feladat mindet észben tartani, és sorra meg is válaszolgatni. Mégis, úgy hiszem, nagyjából megbirkózom vele.
- Gyorsan múlik az idő. Charlie már kilenc éves, de néha úgy tűnik, mintha több lenne. Olyan értelmes, okos kislány. Folyton valami iskolai versenyre jár, múltkor francia nyelvű táborban volt, ja és nemrég eldöntötte, hogy vagy állatorvos lesz, vagy az ország elnöke – nevetem el magam, de tagadhatatlanul büszke vagyok a gyerekre. – De nem hiszem, hogy elfelejtett volna. Millie nénikéjéért mindig is odavolt. Szerintem ő is örülni fog neked – szorongatom meg kicsit az unokatestvérem kezét a karomon, miközben rámosolygok. A lányom és a születendő baba is mindig hálás téma, szívesen beszélek róluk. A párkapcsolataim változását is szívesen megosztom vele, csak ez már kicsit komplikáltabb kérdés, tekintve, hogy két évet le van maradva, és akkoriban ugye még Sam menyasszonya voltam.
- Ööö... huhh, tényleg sok bepótolni valónk van – ingatom a fejem, és kicsit ismét felnevetek. - Nem, Sam nem változtatott nevet. Ő és én már... mennyi is? Több, mint másfél éve, lassan két éve, hogy szétmentünk – vonom meg kissé a vállam. - Chris, öhm... Emlékszel Becks-re, arra az egy éjszakás kalandomra, amiből Charlotte fogant? Nos, Becks valódi neve Chris – árulom el, hisz hosszú éveken át én magam is csak a becenevét tudtam. - Ő Charlie apja, és a babáé is – foglalom össze röviden a lényeget, és közben zavartan simítgatom ki a kabátom ráncait magamon, mert így kimondva kicsit olyan képtelenségnek hangzik. A férfi, aki tíz évvel ezelőtt egy alkoholmámoros estén teherbe ejtett, visszatért, és most újra gyermeket várok tőle. Mint valami fura szappanopera, pedig azért nem ennyire szimpla a helyzet.
Közben megérkezünk a kocsimhoz, és felnyitom Millienak a csomagteret, hogy bepakolhassa a bőröndjeit. A kérdésétől és a rövidke megjegyzésétől viszont az eddigieknél is jobban zavarba jövök, és kicsit kínosan érzem magam. Ez majdnem úgy hangzik, mintha azt mondaná, hogy fogtam magamnak egy gazdag pasast, aki eltart, meg drága ajándékokkal halmoz el. És ez egy kicsit talán igaz is: a ház, az autó, az utazásunk Alaszkába... Pedig sosem voltam ilyen. Na, nem mintha nem vitatkoztam volna percekig Chrisszel az utcán, amikor beállított ezzel a kocsival, és közölte, hogy az enyém. De az is egy bonyolult helyzet volt. Viszont ő a gyerekeim apja, a lányom apja, akit nyolc évig egyedül neveltem. Azt hiszem, érthető, hogy ő is tenni akar a családjáért, biztosítani dolgokat, amelyeket korábban nem engedhettünk meg magunknak, ő viszont megteheti. Alig észrevehetően sóhajtok, majd halványan újra elmosolyodom. - Igen, ezt is ő vette – bólintok végül, és amint minden csomagja belülre kerül, bezárom az autót, és ezúttal én karolok a kuzinba, hogy elnavigáljam magunkat az említett kávézó felé.
- Ó, hű! - A meglepettségemet aligha tudnám leplezni, és néhány pillanatig csak hápogni tudok, amikor közli, hogy nem csupán visszaköltözne a városba, de szeretne nálunk maradni egy ideig. Váratlanul ér kicsit, és azt hiszem, erről azért beszélnem kellene Chrisszel is, bár néhány napig, egy-két hétig biztosan nem lenne gond belőle, ha velünk lenne. Úgyis hatalmas az a ház, és sosem hagynám cserben Milliet. Jake és Dorian felbukkanása előtt nem volt testvérem, vagyis nem tudtam róla, hogy van, de ő állt ehhez a legközelebb. Máig olyan számomra, mintha a húgom lenne.
- Jól van... hmm... Szerintem megoldható. Vagyis... tényleg örülök, hogy visszatérsz a városba, és... Igazából már nem Brooklynban élünk. Néhány hónapja Manhattenbe költöztünk, egy családi házba, szóval van hely bőven. Meg valójában a régi lakásom is csak ott áll üresen azóta. Már gondolkodtam rajta, hogy kiadjam, vagy eladjam... Én azt hiszem, az neked pont jó lenne, ha tényleg úgy döntesz, hogy a visszatérsz a városba, és biztos vagyok benne, hogy meg tudunk majd egyezni – közlöm vele, részben hangosan gondolkodva. Szerintem tulajdonképpen nála jobb bérlőt amúgy sem találhatnék. Mármint inkább neki adnám ki a lakást, akár csak valami jelképes összegért, mint valaki idegennek.
- De mi a helyzet New Londonban? Mi lesz a munkáddal? - érdeklődöm, hiszen azért ez megint egy nagy váltás lesz. Ha nem is gondolta még végig ezt az egészet, és nem kezdett még új otthont találni, de azért ilyen kérdéseken csak eltűnődött már, legalább idefelé.
- Nézd csak! Itt is vagyunk – kanyarodom el közben vele, hiszen mindjárt meg is érkezünk a kávézóhoz, amit meg akartam mutatni neki.


take what I can get

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
569

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptySzer. Feb. 06, 2019 8:50 pm


Nora        Millie
A jókedvem szinte határtalan. Ahogy látom, egy kicsi az unokanővéremre is átragad belőle. Izgatott vagyok, hogy ismét itt lehetek. Adrenalinnal tölt el, hogy New York-ban vagyok, hogy hazajövök, hogy itt van Nora, a környezetváltozás is valószínűleg pozitív hatással van rám már most, és azért is izgulok, hogy mit fog szólni, ha bejelentem, hogy nála szeretném meghúzni magam. Az eddigi reakcióiból ítélve elküldeni nem fog. Remélehtőleg.
- Én is nagyon örülök neked – hadarom el cincogó hangon, szinte egyben. Az unokanővérembe karolva szedem össze a bőröndömet, aztán az irányt a kijárat felé vesszük. A kávézóra csak hevesen bólogatok.
A kis pocaklakóval kapcsolatban rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennem. Fontos kérdések, amik elengedhetetlenek a gyereknevelés szempontjából. Azonnal rá is zúdítom őket. Ennyi egymástól távol töltött idő után valószínűleg nem ezzel kéne kezdenem, de csak úgy kibuknak belőlem a szavak. Amikor Birannel terveztünk babát, akkor ezeken mind én is végigszaladtam. Nem vettünk meg előre semmit. Akkor akartunk mindent beszerezni, amikor már biztosak lettünk volna a baba érkezésében. De addig sajnos sosem jutottunk el.
Türelmesen, fülig érő vigyorral hallgatom végig Nora válaszait. Lelkesen iszom magamba minden szavát, mint a kis nebulók az iskolában az első órán.
- Óóóó, Charlotte – sóhajtok fel. A kis Charlotte. – Valószínűleg nem is emlékszik rám. Olyan kicsi volt, amikor utoljára láttam. – Saját gondolataimba merülve nézegetem a plafont. Már szinte én is alig emlékszem a kicsire. Most már van vagy kilenc éves. Kicsit irigy vagyok Norára, amiért ő ilyen szerencsére. Van egy gyerek, jön a második... Én pedig eddig még csak addig jutottam el, hogy visszajöjjek New York-ba az unokanővéremnél csövezni. Lelkes mosollyal leplezem a belső gondolataimat. Már majdnem a kijáratnál vagyunk, amikor hirtelen megtorpanok. Karon ragadom Norát, így ő sem tud tovább menni.
- Ki az a Chris? – szegezem neki a kérdést kicsit számonkérőn. – És Sam? vele mi van? – szegezem neki a további kérdéseket. – A gyerek is ettől a Christől van? Vagy Sam nevet változtatott és Chris lett? – értetlenekedem kicsit. Utóbbi lehetőséget elég valószínűtlennek tartom, de megvan rá az esély. Az autóhoz érve kerődn pillantok Nora felé.
- Ez is attól a Christől van? – Amennyire én tudom, régebben nem járt autóval. Maximum a szülei lepukkant négykerekűjével, de inkább metróval. – Jól bejött az élet – bólogatok elismerőn körbejárva a szürke luxusautót. A szüleim kicsiként mindig azzal vicceltek, hogy akkor járnék a legjobban, ha kifognék egy pénzes pasit. Nekem nem jött össze, de ezek szerint Nora beletette a seggét a jóba. – Hülyén néznék ki az ölemben a bőrönddel, úgyhogy tegyük. – Megvárom, amíg Nora felnyitja a csomagtartót, majd bedobom a cuccaimat hátra.
- Fogalmazzunk úgy, hogy egy hosszabb látogatást tervezek – füllentek egy kicsit. – Igazából talán visszaköltöznék – ismerem el végül. – Csak az a gond, hogy ez egy eléggé hirtelen jött ötlet, lakást se kerestem, meg az amúgy is olyan drága, ráadásul nem is nagyon szeretnék egyedül lenni, úgyhogy arra gondoltam, hogy meghúznám magam nálad – hadarom el egy levegővel. Gyorsan túl akarok ezen esni. Ha esetleg elküldene, akkor még itt gyorsan tudok egy visszafelé tartó vonatjegyzet venni. Mosolyogva fordulok Nora felé, próbálok egy kis pozitív energiát sugározni felé, hátha akkor pozitív választ kapok.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


❝ I'm fighting the lows
that creep in my mind. i try to remember that life is a ride, down one minute next one your high, like a wave crashing into the night.

Millie Crawford
Munkások
Play by :
∆ emmy rossum ∆
Kor :
28
Foglalkozás :
∆ ethical hacker, occasional worker ∆
Hozzászólások száma :
186

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptyHétf. Jan. 28, 2019 1:19 am


Millie        Nora
A homlokomat ráncolom kissé, és gondolatban a kobakomat vakarom zavaromban, mert még közel sem állt össze bennem a kép, hogy mi is történik itt. Millie olyan könnyedén hárítja az aggodalmaskodó kérdéseimet, hogy az teljesen őszintének tűnik, olyan kis lelkes és mosolygós, amilyennek már rég láttam. De közben itt vannak a csomagjai, amelyekkel felpakolva érkezett, és olyan érzésem van, hogy valamit nem mond el nekem. Nincs azzal baj, hogy meglátogatott, sőt, tényleg örülök neki. Csak mivel egy szóval sem jelentkezett előtte, még egy érdeklődő üzenetet sem írt korábban, hogy mi is a helyzet velem, emiatt kicsit úgy tűnik, mintha az egész egy hirtelen elhatározás lenne a részéről. Ez még persze nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy csak egy kis környezetváltozásra vágyott, vagy rátört a honvágy, vagy bármi más. Mostanában túl érzékeny vagyok, részben a terhesség miatt, részben a sok változás miatt, ami a családomban végbement. Szóval valószínűleg túlreagálom, de ha mégsem, akkor még lesz ideje elmondani, mi a helyzet. Nem várhatom, hogy itt az állomás közepén mesélje el nekem az elmúlt egy évét, nem igaz?
- Persze, hogy szabad. Teljesen igazad van, bőven van mit bepótolnunk. Nagyon örülök, hogy itt vagy – jelentem ki immár fülig érő szájjal, miközben ő belém karol. Őszintén, nem is tudtam, mennyire hiányzik nekem a ragadós jókedvével, meg a csajos csacsogós találkáinkkal, amíg meg nem láttam. Tényleg jó ideje szükségem lenne már valakire, akinek elmesélhetem, mennyire a feje tetejére állt az életem az elmúlt időszakban. A forrócsoki jó ötletnek tűnik. Ha egyből hazamennénk a régi brooklyni lakásom helyett a hatalmas, üres családi házunkba, azzal máris egy rakás dolgot meg kéne magyaráznom neki egyszerre, és jobb lenne lépésről lépésre haladni.
- Nemrég nyílt a közelben egy kellemes kis kávézó, szerintem tetszeni fog neked – közlöm vele, miközben már kifelé tartunk az utca irányába. De ahogy Millie ismét magához veszi a szót, a szemöldököm hamar a homlokom közepén köt ki, úgy záporoznak rám a kérdései. Nem is tudom megállni, elnevetem magam, ahogy a mondókája végére ér.
- Hű, mennyi kérdésed van, szívem, komolyan mondom, a felét máris elfelejtettem – ingatom a fejemet vigyorogva. - Öhm, szóval... „fiú vagy lány?” Még nem vagyok benne biztos. Chris inkább lányt szeretne, nekem viszont kezdettől az a megérzésem, hogy fiú lesz, ezért végül úgy döntöttem, hogy legyen meglepetés. Nem akarom előre tudni. De ha engem kérdezel, szerintem fiú – intézek felé egy cinkos pillantást. - A legtöbb dolgot szerintem már beszereztünk. Egyrészt hamarosan itt az idő, nem akartam már elhúzni az előkészületeket. Másrészt viszont Charlotte után is sok minden megmaradt, amit most újra elővadásztam a pincéből. - Igaz, a lányos dolgokat okkal nem pakoltam ki, azok még most is arra várnak az új otthonunk egyik szekrényének alján eldobozolva, hogy kiderüljön, mi lesz a sorsuk.
- Igazából a keresztszülők kérdésén még nem is gondolkodtam – vallom be őszintén, és nem is értem, hogyan is feledkezhettem meg erről a témáról. De jó, hogy jöttél, Millie!
- Megérkeztünk – bökök előre a kocsim felé, ami nagyjából két méterrel előttünk parkol. Egy újabb újdonság lehet a kuzin számára, mert életemben először van saját autóm. Chris meglepetése volt, miután megelégelte, hogy gyakran ő fuvarozott mindenhova. Korábban taxival, uberrel, metróval jártam, vagy a szüleim régi tragacsával, ha hajlandóak voltak kölcsönadni. - Ha szeretnéd, betehetjük hátra a bőröndödet – ajándlom fel.
- Tényleg csak látogatóba jöttél, vagy tervezed, hogy újra visszaköltözöl a városba? Mert én örülnék neki – mosolygok rá. Nem mondom ki nyíltan, de szerintem jót tenne neki, ha visszatérne New York-ba. Brian halála után mégis mi kötné még a jelenlegi otthonához? Eltelt egy év, valószínűleg itt az ideje, hogy megpróbáljon továbblépni, és ezt könnyebb megtenni a család közelében. Mármint most nem úgy tűnik, mintha még mindig gyászolna, de szerintem akkor is jobb lenne neki itt.


take what I can get

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
569

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptySzer. Jan. 02, 2019 12:32 am


Nora        Millie
Gyermekies izgatottság fog el, amikor megpillantom a tömegben az unokatestvéremet. Örülök neki, hogy láthatom. Nem is tudom, mikor találkoztunk utoljára. Nagyon rég. Ha már nem emlékszem rá, akkor tényleg nagyon rég, nem? Évek óta nem láttam őt. Izgatottan sietek oda hozzá, menet közben a bőröndömet is elhagyva, hogy gyorsabban odaérhessek. Legszívesebben a nyakába vetném magam. És jól megszorongatnám. De csak szeretetből. Máshogy nem. Olyan jó unokatestvéri évek-óta-nem-láttalak-és-nagyon-hiányoztál-de-most-végre-látlak szeretetből. Másképp nem is! A szorongatás viszont elmarad legnagyobb bánatomra. Mondjuk... hátulról meg tudnám ölelgetni jó szorosan, mert ott nincs ott a hasa. Nem lenne útban. De az elég hülyén nézne ki, úgyhogy inkább csak diszkréten átölelem ügyelve arra, hogy ne okozzak kárt benne. Bennük. Inkább gyorsan el is húzódom tőle.
Egy pillanatra felszínre tör bennem a keserű érzés, amit az a gondolt vált ki, amikor eljut a tudatomig, hogy Nora terhes. A széles vigyor az arcomon fájdalmas grimaszba megy át. Ez én is lehetnék. Illetve lehettem volna. Brian-nel babát akartunk. Babákat. Legalább kettőt. Családot akartunk, de nem jött össze. De nem azért vagyok itt, hogy keseregjek. Gyorsan elhessegetem a gondolatot, amíg pedig rendezem arcvonásaimat ismét megölelem az unokanővéremet, hogy ne vegye észre a pillanatnyi megingásomat. Széles mosollyal húzódom el tőle ismét.
- Minden a legnagyobb rendben. Nagyobb rendben nem is lehetne – füllentem legyintve, majd egyik karjába belekarolva indulok el a futás közben elhagyott bőröndöm irányába. – Ugyan, mégis mi történhetett volna? Már meglátogatni sem szabad a kedvenc unokanővéremet? – teszem fel a kérdést egyik szemöldökömet felvonva. Igazából Nora az egyetlen unokanővérem, úgyhogy nem nehéz a kedvencemnek lennie. De ettől függetlenül valóban kedvelem. – Gondoltam itt az ideje egy hosszabb-rövidebb családlátogatásnak. Van mit bepótolnunk, nem? – kérdezem teljes ártatlanságot színlelve, közben pedig a hasára mutogatok. A bőröndömhöz érve felállítom azt, megkapaszkodom a fogantyújában és útra készen kihúzom magam.
- Tökéletes – bólogatok hevesen. – Addig meg tudunk beszélni egy-két dolgot. – Többek között tervezem felvezetni szépen lassan a témát, hogy nem csak néhány napra jöttem vissza. Be kell adagolnom, hogy szándékomban áll nála csövezni egy darabig, amíg egyenesbe nem jövök. Ami... ki tudja, mikor lesz. Ahogy most áll a szénám, nem pár héten belül. – Mondjuk kezdhetnéd a kis pocaklakóval. Fiú vagy lány? Mi lesz a neve? Keresztanya, keresztapa jelölt van már? Ruhák vannak neki? Tényleg... kiságy, játékok, cumi, pelus, orrszívó porszívó? Mert ezek a kis emberpalánták nem fújják ki az orrukat, ha pedig bent marad, aminek ki kéne jönnie, csak rosszabb lesz – magyarázom teljes átéléssel, meg is feledkezve arról, hogy most találkozunk évek óta először.  


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


❝ I'm fighting the lows
that creep in my mind. i try to remember that life is a ride, down one minute next one your high, like a wave crashing into the night.

Millie Crawford
Munkások
Play by :
∆ emmy rossum ∆
Kor :
28
Foglalkozás :
∆ ethical hacker, occasional worker ∆
Hozzászólások száma :
186

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptyVas. Dec. 30, 2018 4:18 pm


Millie        Nora
Tudtam, hogy el fog érkezni ez az időszak is. Az utolsó egy-két hónap, minden izgatottságával és kimerültségével. Igaz, az előző várandósságom már épp tíz évvel ezelőtt volt, de azért még emlékszem, hogyan is történtek a dolgok. Bár az emlékek nem érnek fel a valósággal, amikor egyszerre igyekszem gondoskodni egy kilenc éves kis hölgyről, megfelelni az új munkámban rendőrként, amelyben még mindig rengeteget kell bizonyítanom, és ez alól az sem menthet fel teljesen – és nem is szeretném magamat teljesen kimenteni – hogy babát várok, hogy rendszeres ellenőrzésekre kell járnom, és még a korábbi terhességnél is jobban figyelnem kell magamra, tekintve hogy veszélyeztetett helyzetben vagyok, és még véletlenül sem szabadna túlhajszolnom magam. És akkor emellett még igyekszem nem halálra aggódni magamat, valahányszor Chris a szokott időnél később ér haza, vagy tovább elmarad, és a telefont sem veszi fel. De az öcsém sem épp könnyíti meg a helyzetemet, amikor a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, és passzolja nekem le a kislányát, hogy tudnék-e egy kicsit vigyázni rá. Valójában, ha nem akarnék egyszerre ezer felé szakadni egyébként is, egy percig sem jelentene ez gondot, hisz Hannah egy tünemény, és tényleg imádom, meg azt is tudom, hogy Doriannek nem igazán van más, akire számíthatna. Jake is kiveszi a részét a feladatokból, még így is, hogy elköltözött tőlük, de hát neki is szüksége volt egy kis időre, ami szintén érthető.
Szóval úgy volt, hogy ma kiveszek egy kis szabadságot, hogy utolérjem magam a munkán kívül minden mással, és tudjak kicsit pihenni is, mert egyre inkább szükségét érzem, a pocak növekedésével arányosan, de ez végül az öcskös ismételt váratlan felbukkanásával abba torkollt, hogy az egy éves unokahúgomat vihettem magammal mindenhová: bevásárolni, különórákra vinni Charlie-t, egyéb ügyeket intézni, és végig azt figyeltem, mikor un bele az egészbe szegény kislány, de mázlinkra egész jól elvolt végig. Végül anyával sikerült megegyeznem, hogy most ő megy a lányomért, aki náluk vacsorázik, amíg én visszaszolgáltatom Hannah-t az apjának, és remélhetőleg még az ultrahang-vizsgálatra is időben odaérhetek.
Épp az orvostól távozom, abban a tudatban, hogy ma már elvileg semmi váratlan nem történhet, amikor érkezik az üzenet Millie-től. Kikerekedett szemekkel meredek a telefon kijelzőjére, és háromszor is elolvasom, mit küldött, mire valóban el is jut a tudatomig. A kuzinom idejön? Most? Mióta is nem találkoztunk? Talán Brian temetésén láttam őt utoljára, de már előtte sem tartottuk annyira szorosan a kapcsolatot, mint régebben, mert férjhez menve elköltözött a városból, és egy kicsit el is tűnt sajnos. Természetesen örülök, hogy jelentkezik, és újra találkozhatom vele, csak váratlanul ért a dolog, főleg így, hogy csak az utolsó pillanatban jelentkezik. Remélem, nincs semmi baj.
Ismét kocsiba ülve előbb anyámnál jelentkezek, hogy változott a terv, és nem érek oda vacsorára, csak aztán indulok meg az állomás felé. Az meg sem fordul most a fejemben, hogy esetleg válaszolhatnék az üzenetre, hisz bármi is van, az unokatestvérem hamarosan úgyis személyesen mondhatja majd el. Nem is sokkal később már a nyüzsgő tömegen átfurakodva közelítem meg az infópultot, és kutatok a tekintetemmel a rokon után. Amikor megpillantom, olyan széles vigyor ül az arcán, amilyennek már rég láttam, és a jókedve hamar átragad rám is. Egy kissé elképedt „hát szia” mellett viszonozom az ölelését, majd elnevetem magam a szavait hallva.
- Hát ő már csak ilyen – vonok vállat a pocakon simítva végig. - Még egy kicsit növöget, és még inkább útban lesz, aztán nem is olyan sokára már idekintről követel magának teret és minden mást – kuncogok halkan, majd kicsit hátrább lépve mérem végig Milliet.
- Jól vagy? Ugye minden rendben? Ne értsd félre, örülök, hogy látlak, de egy kicsit megijesztettél, hogy talán történt valami – árulom el őszintén még pár pillanatig méregetve, majd megállapodik a tekintetem a bőröndjén is. Úgy tűnik, ez nem egy villámlátogatás lesz.
- Mit szólnál egy forrócsokihoz? - vetem fel az ötletet, ami szerintem ebben az időben az egyik legjobb választás beszélgetés mellé, nekem legalábbis.


take what I can get

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
569

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! EmptySzomb. Dec. 15, 2018 8:35 pm


Nora        Millie
New London-t magam mögött hagytam egészen pontosan 2 órája és 47 perce. Ezt az órámra rápillantva könnyen megállapíthatom. Még nem ment el teljesen az eszem. Jobb pillanataimban felismerem az óra mutatóit, a kicsit és a nagyot is. Sőt, még az időt is le tudom olvasni, hát nem fantasztikus? A tervező 3 óra 15 percet ígért az útra, úgyhogy nemsokára meg kell érkezzek a Grand Central Station-re. A lábammal dobolva nézek ki a vonatablakon. Figyelem a mellettünk elsuhanó, már-már egészen semmitmondó tájat. Kezemet türelmetlenül rakom hol az ölembe, hol a karfára, hol az államat támasztom vele, hol tördelem. Gyakran felállok kinyújtóztatni a lábaimat, ami a mellettem ülő zsámbes öregembert látszólag nagyon zavarja, de ez engem egy cseppet sem foglalkoztat. Mosolyogva fordulok ismét az üveg felé, mikor visszaülök a helyemnre. Olyan vagyok, mint egy izgatott gyerek, aki nemsokára megkapja azt a játékot, amire már nagyon-nagyon rágóta vágyik. Nora még csak nem is sejti, hogy nemsokára egy sms-sel lesz gazdagabb. Már elég régen találkoztunk, de hát csak nem küld vissza az első vonattal New London-ba. Nem is lenne hova visszamennem. Kilakoltattak, pénzem nincs, a bankszámlám üres, amire anyám csak akkor hajlandó utalni, ha a pszichiátert kell fizetni. Borzasztó. Jön a kérdés ilyenkor, hogy miért nem anyámhoz megyek? Azért, mert nincs kedvem huszonöt évesen hazaköltözni az anyámhoz, aki aztán megmondja, hogy mit csináljak. Még be is osztaná minden egyes napomat. Az hiányzik még! Én ebből nem kérek. Nora segítségében bízhatok most egyedül. Visszaküldene? Csak nem. Vagy mégis? Áh, kizárt. De nem, annyira azért nem kizárt. De azért reménykedni szabad, nem? Egyre hangosabban dobolok a lábammal, az öreg mellettem pedig hangosan kifejezni nemtetszését. Egy grimaszt vágva fordítom tekintetemet a táj felé ismét. Türelmetlenül kapom elő a telefonomat a zsebemből.
Gyere a Grand Central Station-re.
Fő átjáró, információs pult.
Csak gyere, gyere, gyere!

Olyan gyorsan írom meg az üzenetet, hogy szinte füstöl az ujjam alatt a képernyő. Persze, ez fizikailag lehetetlen, úgyhogy nem füstöl. De ha lehetséges lenne, akkor füstölne, az egészen biztos. Elégedetten nézek a telefonomra és nyomok a küldés gombra. Egy darabig a combomon tartom a készüléket, válaszban bízva, de valószínűleg annyira derült égből villámcsapásként éri a váratlan üzenet, hogy nem fog válaszolni. Azért percenként... sőt, fél percenként nézek rá a kijelzőre, hátha villog a kis led, ami az értesítéseket jelzi. A vonat lassít, én pedig felkapom a fejemet. Kinézek az ablakon és előre pillantva már látható az állomás. Gyorsan elrakom a telefonomat a táskámba. Amint beállunk a vágányra, felpattanok. Türelmetlenül várom, hogy az öreg végre kikászálódjon mellőlem és ki tudjak menni. Amint ez bekövetkezik, a folyosón nyújtózkodva veszem le a tárolóról a hatalmas bőröndömet. Némi küzdés árán, de végül sikerül leszednem a bőröndöt anélkül, hogy bárkiben kárt tennék. Még nehezebben küzdöm ki magam az ülések mellett egészen az ajtóig. Először én lépek le a vonatról, aztán leemelném a bőröndöt is, de végül lerántom, a csomag pedig a földön landol. A körülöttem lévők látványosan bámulnak.
- Mi van? – kérdezem jelentőségteljesen körbepillantva. Hirtelen az összes bámészkodó visszatér a saját dolgával foglalatoskodni. Felállítom a bőröndöt és a platformon magam után húzva indulok meg a központi információs pult felé. A platformról kiérve körbe kell néznem, olyan régen jártam már erre. Évek óta nem voltam New York-ban. A különböző folyosók között egyszer-egyszer eltévedve végül sikeresen eljutok addig a bizonyos pultig. Nora még nincs itt. Körbenézve csak ámulok és bámulok. Minden új ingerként hat. Izgatottan forgok körbe-körbe és nézem a kijelzőket, a hatalmas ablakokat, az embereket, a zászlókat és a plafonon lévő festményt. Néhány perc után végre meglátom az ismerős arcot, amire vártam. Türelmetlenül toporogva, nevetségesen vinnyogva és vigyorogva szaladok oda hozzá. Menet közben feltűnik, hogy kicsit... sokkal kerekebb a hasa. Na ne! Mindegy, ezt majd később megbeszéljük. A nyakába akarnám vetni magam, de... túl nagy a hasa. Te jó isten! Lábujjhegyre emelkedve, óvatosan ölelem át a nyakánál fogva.
- Tudod, sokkal jobban örülök neked ennél, de... – a hasára mutogatok. – Útban van.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


❝ I'm fighting the lows
that creep in my mind. i try to remember that life is a ride, down one minute next one your high, like a wave crashing into the night.

Millie Crawford
Munkások
Play by :
∆ emmy rossum ∆
Kor :
28
Foglalkozás :
∆ ethical hacker, occasional worker ∆
Hozzászólások száma :
186

Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Nora & Millie - hey, cousin! Empty

Ajánlott tartalom


Nora & Millie - hey, cousin! Empty
Vissza az elejére Go down
 

Nora & Millie - hey, cousin!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan-
^
ˇ