One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Russell & Millie - how to move forward

Russell R. Morgan
Today at 1:17 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Grayson Connor
Today at 12:56 am



Lorelei & Russell - Chill Out

Russell R. Morgan
Yesterday at 11:55 pm



Greenwood vs Gambino

Margaret Greenwood
Yesterday at 11:44 pm



Munkahelylista

Sandro Gambino
Yesterday at 10:36 pm



Fable and Jonathan - Az értelmetlen interjú

Jonathan Anderson
Yesterday at 10:20 pm



Elvitték!

Margaret Greenwood
Yesterday at 10:13 pm



Maddie and Jake - Weekdays at Lester house

Jake Lester
Yesterday at 9:12 pm



Játékpartner keresõ

Jonathan Anderson
Yesterday at 9:05 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 15 5
Diákok 6 2
Törvényszegõk 11 12
Bûnüldözés 6 7
Hivatal 0 5
Üzlet 7 10
Oktatás 5 3
Munkások 8 3
Egészségügy 12 9
Összesen 70 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Ethan Kaminski, Mason Ford


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Nora & Millie - hey, cousin!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Szer. Jan. 02, 2019 12:32 am


Nora        Millie
Gyermekies izgatottság fog el, amikor megpillantom a tömegben az unokatestvéremet. Örülök neki, hogy láthatom. Nem is tudom, mikor találkoztunk utoljára. Nagyon rég. Ha már nem emlékszem rá, akkor tényleg nagyon rég, nem? Évek óta nem láttam őt. Izgatottan sietek oda hozzá, menet közben a bőröndömet is elhagyva, hogy gyorsabban odaérhessek. Legszívesebben a nyakába vetném magam. És jól megszorongatnám. De csak szeretetből. Máshogy nem. Olyan jó unokatestvéri évek-óta-nem-láttalak-és-nagyon-hiányoztál-de-most-végre-látlak szeretetből. Másképp nem is! A szorongatás viszont elmarad legnagyobb bánatomra. Mondjuk... hátulról meg tudnám ölelgetni jó szorosan, mert ott nincs ott a hasa. Nem lenne útban. De az elég hülyén nézne ki, úgyhogy inkább csak diszkréten átölelem ügyelve arra, hogy ne okozzak kárt benne. Bennük. Inkább gyorsan el is húzódom tőle.
Egy pillanatra felszínre tör bennem a keserű érzés, amit az a gondolt vált ki, amikor eljut a tudatomig, hogy Nora terhes. A széles vigyor az arcomon fájdalmas grimaszba megy át. Ez én is lehetnék. Illetve lehettem volna. Brian-nel babát akartunk. Babákat. Legalább kettőt. Családot akartunk, de nem jött össze. De nem azért vagyok itt, hogy keseregjek. Gyorsan elhessegetem a gondolatot, amíg pedig rendezem arcvonásaimat ismét megölelem az unokanővéremet, hogy ne vegye észre a pillanatnyi megingásomat. Széles mosollyal húzódom el tőle ismét.
- Minden a legnagyobb rendben. Nagyobb rendben nem is lehetne – füllentem legyintve, majd egyik karjába belekarolva indulok el a futás közben elhagyott bőröndöm irányába. – Ugyan, mégis mi történhetett volna? Már meglátogatni sem szabad a kedvenc unokanővéremet? – teszem fel a kérdést egyik szemöldökömet felvonva. Igazából Nora az egyetlen unokanővérem, úgyhogy nem nehéz a kedvencemnek lennie. De ettől függetlenül valóban kedvelem. – Gondoltam itt az ideje egy hosszabb-rövidebb családlátogatásnak. Van mit bepótolnunk, nem? – kérdezem teljes ártatlanságot színlelve, közben pedig a hasára mutogatok. A bőröndömhöz érve felállítom azt, megkapaszkodom a fogantyújában és útra készen kihúzom magam.
- Tökéletes – bólogatok hevesen. – Addig meg tudunk beszélni egy-két dolgot. – Többek között tervezem felvezetni szépen lassan a témát, hogy nem csak néhány napra jöttem vissza. Be kell adagolnom, hogy szándékomban áll nála csövezni egy darabig, amíg egyenesbe nem jövök. Ami... ki tudja, mikor lesz. Ahogy most áll a szénám, nem pár héten belül. – Mondjuk kezdhetnéd a kis pocaklakóval. Fiú vagy lány? Mi lesz a neve? Keresztanya, keresztapa jelölt van már? Ruhák vannak neki? Tényleg... kiságy, játékok, cumi, pelus, orrszívó porszívó? Mert ezek a kis emberpalánták nem fújják ki az orrukat, ha pedig bent marad, aminek ki kéne jönnie, csak rosszabb lesz – magyarázom teljes átéléssel, meg is feledkezve arról, hogy most találkozunk évek óta először.  


avatar
Munkások
Play by :
• emily bett rickards
Kor :
25
Foglalkozás :
• etikus hacker
Hozzászólások száma :
15

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   Vas. Dec. 30, 2018 4:18 pm


Millie        Nora
Tudtam, hogy el fog érkezni ez az időszak is. Az utolsó egy-két hónap, minden izgatottságával és kimerültségével. Igaz, az előző várandósságom már épp tíz évvel ezelőtt volt, de azért még emlékszem, hogyan is történtek a dolgok. Bár az emlékek nem érnek fel a valósággal, amikor egyszerre igyekszem gondoskodni egy kilenc éves kis hölgyről, megfelelni az új munkámban rendőrként, amelyben még mindig rengeteget kell bizonyítanom, és ez alól az sem menthet fel teljesen – és nem is szeretném magamat teljesen kimenteni – hogy babát várok, hogy rendszeres ellenőrzésekre kell járnom, és még a korábbi terhességnél is jobban figyelnem kell magamra, tekintve hogy veszélyeztetett helyzetben vagyok, és még véletlenül sem szabadna túlhajszolnom magam. És akkor emellett még igyekszem nem halálra aggódni magamat, valahányszor Chris a szokott időnél később ér haza, vagy tovább elmarad, és a telefont sem veszi fel. De az öcsém sem épp könnyíti meg a helyzetemet, amikor a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, és passzolja nekem le a kislányát, hogy tudnék-e egy kicsit vigyázni rá. Valójában, ha nem akarnék egyszerre ezer felé szakadni egyébként is, egy percig sem jelentene ez gondot, hisz Hannah egy tünemény, és tényleg imádom, meg azt is tudom, hogy Doriannek nem igazán van más, akire számíthatna. Jake is kiveszi a részét a feladatokból, még így is, hogy elköltözött tőlük, de hát neki is szüksége volt egy kis időre, ami szintén érthető.
Szóval úgy volt, hogy ma kiveszek egy kis szabadságot, hogy utolérjem magam a munkán kívül minden mással, és tudjak kicsit pihenni is, mert egyre inkább szükségét érzem, a pocak növekedésével arányosan, de ez végül az öcskös ismételt váratlan felbukkanásával abba torkollt, hogy az egy éves unokahúgomat vihettem magammal mindenhová: bevásárolni, különórákra vinni Charlie-t, egyéb ügyeket intézni, és végig azt figyeltem, mikor un bele az egészbe szegény kislány, de mázlinkra egész jól elvolt végig. Végül anyával sikerült megegyeznem, hogy most ő megy a lányomért, aki náluk vacsorázik, amíg én visszaszolgáltatom Hannah-t az apjának, és remélhetőleg még az ultrahang-vizsgálatra is időben odaérhetek.
Épp az orvostól távozom, abban a tudatban, hogy ma már elvileg semmi váratlan nem történhet, amikor érkezik az üzenet Millie-től. Kikerekedett szemekkel meredek a telefon kijelzőjére, és háromszor is elolvasom, mit küldött, mire valóban el is jut a tudatomig. A kuzinom idejön? Most? Mióta is nem találkoztunk? Talán Brian temetésén láttam őt utoljára, de már előtte sem tartottuk annyira szorosan a kapcsolatot, mint régebben, mert férjhez menve elköltözött a városból, és egy kicsit el is tűnt sajnos. Természetesen örülök, hogy jelentkezik, és újra találkozhatom vele, csak váratlanul ért a dolog, főleg így, hogy csak az utolsó pillanatban jelentkezik. Remélem, nincs semmi baj.
Ismét kocsiba ülve előbb anyámnál jelentkezek, hogy változott a terv, és nem érek oda vacsorára, csak aztán indulok meg az állomás felé. Az meg sem fordul most a fejemben, hogy esetleg válaszolhatnék az üzenetre, hisz bármi is van, az unokatestvérem hamarosan úgyis személyesen mondhatja majd el. Nem is sokkal később már a nyüzsgő tömegen átfurakodva közelítem meg az infópultot, és kutatok a tekintetemmel a rokon után. Amikor megpillantom, olyan széles vigyor ül az arcán, amilyennek már rég láttam, és a jókedve hamar átragad rám is. Egy kissé elképedt „hát szia” mellett viszonozom az ölelését, majd elnevetem magam a szavait hallva.
- Hát ő már csak ilyen – vonok vállat a pocakon simítva végig. - Még egy kicsit növöget, és még inkább útban lesz, aztán nem is olyan sokára már idekintről követel magának teret és minden mást – kuncogok halkan, majd kicsit hátrább lépve mérem végig Milliet.
- Jól vagy? Ugye minden rendben? Ne értsd félre, örülök, hogy látlak, de egy kicsit megijesztettél, hogy talán történt valami – árulom el őszintén még pár pillanatig méregetve, majd megállapodik a tekintetem a bőröndjén is. Úgy tűnik, ez nem egy villámlátogatás lesz.
- Mit szólnál egy forrócsokihoz? - vetem fel az ötletet, ami szerintem ebben az időben az egyik legjobb választás beszélgetés mellé, nekem legalábbis.


take what I can get

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Munkások
Play by :
◇ Katie Cassidy
Kor :
32
Foglalkozás :
◇ criminologist, ex-model
Hozzászólások száma :
301

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Nora & Millie - hey, cousin!   Szomb. Dec. 15, 2018 8:35 pm


Nora        Millie
New London-t magam mögött hagytam egészen pontosan 2 órája és 47 perce. Ezt az órámra rápillantva könnyen megállapíthatom. Még nem ment el teljesen az eszem. Jobb pillanataimban felismerem az óra mutatóit, a kicsit és a nagyot is. Sőt, még az időt is le tudom olvasni, hát nem fantasztikus? A tervező 3 óra 15 percet ígért az útra, úgyhogy nemsokára meg kell érkezzek a Grand Central Station-re. A lábammal dobolva nézek ki a vonatablakon. Figyelem a mellettünk elsuhanó, már-már egészen semmitmondó tájat. Kezemet türelmetlenül rakom hol az ölembe, hol a karfára, hol az államat támasztom vele, hol tördelem. Gyakran felállok kinyújtóztatni a lábaimat, ami a mellettem ülő zsámbes öregembert látszólag nagyon zavarja, de ez engem egy cseppet sem foglalkoztat. Mosolyogva fordulok ismét az üveg felé, mikor visszaülök a helyemnre. Olyan vagyok, mint egy izgatott gyerek, aki nemsokára megkapja azt a játékot, amire már nagyon-nagyon rágóta vágyik. Nora még csak nem is sejti, hogy nemsokára egy sms-sel lesz gazdagabb. Már elég régen találkoztunk, de hát csak nem küld vissza az első vonattal New London-ba. Nem is lenne hova visszamennem. Kilakoltattak, pénzem nincs, a bankszámlám üres, amire anyám csak akkor hajlandó utalni, ha a pszichiátert kell fizetni. Borzasztó. Jön a kérdés ilyenkor, hogy miért nem anyámhoz megyek? Azért, mert nincs kedvem huszonöt évesen hazaköltözni az anyámhoz, aki aztán megmondja, hogy mit csináljak. Még be is osztaná minden egyes napomat. Az hiányzik még! Én ebből nem kérek. Nora segítségében bízhatok most egyedül. Visszaküldene? Csak nem. Vagy mégis? Áh, kizárt. De nem, annyira azért nem kizárt. De azért reménykedni szabad, nem? Egyre hangosabban dobolok a lábammal, az öreg mellettem pedig hangosan kifejezni nemtetszését. Egy grimaszt vágva fordítom tekintetemet a táj felé ismét. Türelmetlenül kapom elő a telefonomat a zsebemből.
Gyere a Grand Central Station-re.
Fő átjáró, információs pult.
Csak gyere, gyere, gyere!

Olyan gyorsan írom meg az üzenetet, hogy szinte füstöl az ujjam alatt a képernyő. Persze, ez fizikailag lehetetlen, úgyhogy nem füstöl. De ha lehetséges lenne, akkor füstölne, az egészen biztos. Elégedetten nézek a telefonomra és nyomok a küldés gombra. Egy darabig a combomon tartom a készüléket, válaszban bízva, de valószínűleg annyira derült égből villámcsapásként éri a váratlan üzenet, hogy nem fog válaszolni. Azért percenként... sőt, fél percenként nézek rá a kijelzőre, hátha villog a kis led, ami az értesítéseket jelzi. A vonat lassít, én pedig felkapom a fejemet. Kinézek az ablakon és előre pillantva már látható az állomás. Gyorsan elrakom a telefonomat a táskámba. Amint beállunk a vágányra, felpattanok. Türelmetlenül várom, hogy az öreg végre kikászálódjon mellőlem és ki tudjak menni. Amint ez bekövetkezik, a folyosón nyújtózkodva veszem le a tárolóról a hatalmas bőröndömet. Némi küzdés árán, de végül sikerül leszednem a bőröndöt anélkül, hogy bárkiben kárt tennék. Még nehezebben küzdöm ki magam az ülések mellett egészen az ajtóig. Először én lépek le a vonatról, aztán leemelném a bőröndöt is, de végül lerántom, a csomag pedig a földön landol. A körülöttem lévők látványosan bámulnak.
- Mi van? – kérdezem jelentőségteljesen körbepillantva. Hirtelen az összes bámészkodó visszatér a saját dolgával foglalatoskodni. Felállítom a bőröndöt és a platformon magam után húzva indulok meg a központi információs pult felé. A platformról kiérve körbe kell néznem, olyan régen jártam már erre. Évek óta nem voltam New York-ban. A különböző folyosók között egyszer-egyszer eltévedve végül sikeresen eljutok addig a bizonyos pultig. Nora még nincs itt. Körbenézve csak ámulok és bámulok. Minden új ingerként hat. Izgatottan forgok körbe-körbe és nézem a kijelzőket, a hatalmas ablakokat, az embereket, a zászlókat és a plafonon lévő festményt. Néhány perc után végre meglátom az ismerős arcot, amire vártam. Türelmetlenül toporogva, nevetségesen vinnyogva és vigyorogva szaladok oda hozzá. Menet közben feltűnik, hogy kicsit... sokkal kerekebb a hasa. Na ne! Mindegy, ezt majd később megbeszéljük. A nyakába akarnám vetni magam, de... túl nagy a hasa. Te jó isten! Lábujjhegyre emelkedve, óvatosan ölelem át a nyakánál fogva.
- Tudod, sokkal jobban örülök neked ennél, de... – a hasára mutogatok. – Útban van.



avatar
Munkások
Play by :
• emily bett rickards
Kor :
25
Foglalkozás :
• etikus hacker
Hozzászólások száma :
15

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Millie - hey, cousin!   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Nora & Millie - hey, cousin!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan-
^
ˇ