One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Csöbörből... - Alex&Thaddeus

Festmény galéria EmptyThaddeus Darnell Wright
Today at 10:40 am



Ruby and Wayne - Beautiful stranger

Festmény galéria EmptyWayne Winston
Today at 10:12 am



Veni, vidi, vici

Festmény galéria EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 11:56 pm



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

Festmény galéria EmptyRuby Dayton
Yesterday at 11:25 pm



Tara Törpéi

Festmény galéria EmptyTara Thredson
Yesterday at 11:02 pm



work out with . . .

Festmény galéria EmptyThaddeus Darnell Wright
Yesterday at 10:47 pm



Ash & Sofia - party in the U.S.A.

Festmény galéria EmptySofia I. Basora
Yesterday at 10:37 pm



arian&ingrid - let's do something tonight

Festmény galéria EmptyIngrid S. Skjeggestad
Yesterday at 9:56 pm



Samuel G. Carter

Festmény galéria EmptySamuel G. Carter
Yesterday at 9:40 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 37 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 10 14
Hivatal 5 7
Üzlet 14 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 13 14
Összesen 144 149
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 39 felhasználó van itt :: 14 regisztrált, 0 rejtett és 25 vendég :: 2 Bots

Anne Diamond, Aurora Cabot, Aveline Everhart, Bellamy West, Chastian A. Wing, Choi Dae Won, Dylan Welsh, Elisiana Simons, Isabel Marquina, Marissa Grey, Myna Rosegold, Sofia I. Basora, Thaddeus Darnell Wright, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Festmény galéria

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Festmény galéria   Festmény galéria EmptyCsüt. Nov. 22, 2018 6:33 pm

Festmény galéria Image-20-852x675

Carmela Whitman
Mûvészet
Play by :
Miranda Kerr
Kor :
32
Foglalkozás :
régen gazdasági jogász, most már kicsapongó festő
Hozzászólások száma :
50

Festmény galéria Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Festmény galéria   Festmény galéria EmptyCsüt. Nov. 22, 2018 6:42 pm

Ethan and Carmela ©


Hosszú volt a küzdelem, hogy végre meg legyen az eredménye ennek az egésznek de sikerült. Ugyan már több év is eltelt mióta kikerültem a börtönből, de a bélyegjét örökre a hátamba vésték. Nagyon nehezen kezdtek elkelni a képek, és nem is voltak érdeklődők a munkásságom iránt. Kilátástalan volt a helyzet és magam sem tudtam mit kellene csinálnom igazán. Aztán találtam valamit amihez mindig is értettem, amit tudtam, hogy nem hagyhatok félbe csak mert az élet kivetett magából. Hát új képeket kezdtem festeni. Új művek kerültek elő a kezeim közül, amik mind abból a fejetlenséges kavalkádból álltak össze ami a fejemben zajlott. Haragudtam a világra és a burok rabságából ki akartam törni mint egy szilaj paripa akit a zöld mezőkről akarnak cowboyok elragadni, hogy aztán rapszolga életbe taszítsák. Tudtam mit tettem, és elfogadtam akkor a döntést. Megbűnhődtem érte de nem voltam hajlandó elviselni tovább magamon a meghurcolás sötét pillantását. Kapcsolatok keresésébe fogtam, és addig nem adtam fel, míg valaki meg nem ragadta egyik nap a képeim közül az egyiket és nem mondta azt, hogy számára kell ez a darab. Most pedig...Itt állok a festményeim kiállításán figyelve ahogy megérkeznek az emberek, a kritikusok, pénzes zsákok tömkelege, értékmérők, vagy egyszerű turisták. Néha egy egy fényképező hangja kattan fel én pedig olyankor felnézek, hogy megfigyelhessem kiket is vonzott ide a kiállítás. Fekete egybe ruhámon lassan végig simítok kezeimmel. Az anyag rá feszül testemre és ízlésesen kiemeli alkatomat, mégsem lép át az obszcén határt. Egy finom átlátszó szürke színű kardigán van rajtam ami derekamig ér. A nyakamban anyámtól kapott szerencse patkó ami ezüstből készült. Első ékszerem amit azóta is gondosan őrzök magamon. A füleimben ezüst virágocskák amik lágyan csillannak meg olykor a fényben ha hajam hagyja, hogy elő tűnjenek. Arcomon finom alapozó. Ajkaimon kedvenc vörös rúzsom és szempilláimon egy kis fekete festék de nem vittem túlzásba ahogy ma szokták a hölgyek. Ép, hogy elegáns de nem csicsás. Barna tincseim hátam közepéig simulnak hozzám és ölelik körbe arcomat olykor egy-egy világosabb tincsem úgy mint a fülbevalók játszanak a fénnyel. A kis fekete retikült a kezemben fogom benne minden értékemmel ami a ma estéhez szükséges. Kék szemeim lassan elengedik az emberek figyelését és az egyik képemre nézve sétálok közelebb a fa keret mögé rejtett festményhez."A férfi a New York-i éjszakában, lámpa fénye alatt." Kissé ostoba címe lett tudom. Amikor festettem végig a bátyám képe volt előttem. Róla szól ez a kép de tudom, soha nem lennék képes bevallni azok után ami történt. Egyszerű címnek elsőnek az ő nevét akartam megadni de nem tettem. Tudtam, hogy idővel a harag tönkre tette volna ezt a képet, ha csak bármi jelet adok arról, hogy a képben a bátyámat vélem felfedezni. Az aláírásomra pillantok a kép sarkában majd a fényt ábrázoló több szín kavalkádját nézem. Nem érzem tökéletes képnek, mégis...tudom, hogy van neki egy varázsa.


Carmela Whitman
Mûvészet
Play by :
Miranda Kerr
Kor :
32
Foglalkozás :
régen gazdasági jogász, most már kicsapongó festő
Hozzászólások száma :
50

Festmény galéria Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Festmény galéria   Festmény galéria EmptyVas. Nov. 25, 2018 3:18 pm



Carmela & Ethan

Eláruljam, miben merőben más Európa és az Egyesült Államok? Valószínűleg ahány embert kérdeznének meg, annyi válasz születne, gondolkodástól és vérmérséklettől függően: sorolnák napestig a kultúrális és életvezetésbeli különbségeket. De a baromi nagy igazság az, hogy a kontraszt semmi másban nem gyökerezik, mint a levegőben. Hat évet húztam le Európában, ahol még a szélnek és az égnek is más szaga volt, mint New Yorkban. Az öreg kontinens valójában olyan, mint egy régi, ódon, roskatag ház, amelynek falait belepi a repkény, és elfogja a fényt az ablakok elől, odabenn pedig a por, a penész és a szinte kézzel fogható idő alkot dohos elegyet. Amerika ezzel szemben egy üveg felhőkarcolóra hasonlít, amelynek nem csupán ablakain, hanem még falain is beragyog a napsütés. Nem kedveltem meg Európát, ez a kimondatlan igazság. Az egyetlen, ami Vén Hölgyben megfogott, az a művészet volt: végigjártam a Louvre, a London National Gallery, vagy épp a Prado épületeit, és néha képes voltam akár napokon át visszatérni egy-egy galériába, megfürdetni a lelkeet abban a gyönyörben, amelyet a műalkotások adhattak. Ha nem üzletember lennék, és ha tehetséggel megáldva jöttem volna erre a világra, talán én magam is ezt csinálnám: elképzelhetetlen lehet az a szabadság és öröm, ecset és festék segítségével kifejezni a gondolataimat, és általuk önmagam. Így viszont, fájó módon, de be kell érnem azzal a műélvezettel, amelyet ide, Amerikába is magammal hoztam, és amelynek azóta is igyekszem hódolni, amikor időt tudok szakítani rá.
Alig néhány nappal ezelőtt a napi postával egyetemben az irodám asztalán találtam egy jókora halom reklámújságot is. Éppen morcos szemöldökráncolással készültem leteremteni a titkárnőmet, mikor az értéktelen szemét közepéből a kezembe került egy kiállítás megnyitójára invitáló szórólap. A méltatlankodás abban a pillanatban átalakult bennem egy alig mérhető, zsörtölődő dünnyögéssé: Miss Landon pontosan tisztában van vele, hogy megszállott rabja vagyok a festészetnek. Igaz, sok logika nem kellett ehhez: a szentélyem falain, amelyet hétköznapi nyelven csak irodának hívok, jó néhány kép lóg - helyi festők művei, és rég elhalt művészek képeinek másolatai. Alig néhány hete vagyok újra New Yorkban, és most, kezemben tartva meghívót rájövök, hogy olyan szükségem van egy kiállítás semmi mással össze nem hasonlítható vagy téveszthető érájára, mint a drogosnak egy adag heroinra.
Kiszállok az autómból, egy tízdolláros kíséretében átnyújtva a slusszkulcsot a parkolófiúnak, aztán barátságosan odabiccentek az egyenruhába bújtatott férfinak, aki udvariasan kinyitja előttem az ajtót. Kíváncsi vagyok, vajon miféle élmények várnak majd odabenn - és arra is, hogy hozzám hasonlóan műértő közönség gyűlik-e ma össze a teremben, vagy semmirekellő sznobokkal zsúfolódik tele képtár. Kár lenne, ha ez a második eshetőség lépne érvénybe: azoktól a majmoktól nemes egyszerűséggel szimplán rám jön a hányinger.
Lassú léptekkel sétálok végig a galériában, kezemben tartva a welcome-italként felszolgált pohárnyi pezsgőt, és néma csendben nézelődöm. Sejtettem, hogy a meghívottak java részének fogalma sincs a művészetről, csak azért vannak itt, mert ingyen van a pia, vagy azért, mert a gazdag, fonnyatag öregurak magukkal cipelték ide a szilikonszájú macáikat, esetleg azért, mert mostanság menővé vált az efféle urizálás. Egy kezemen meg tudnám talán számolni azokat, akik tényleg értő szemmel mustrálják a képeket - és ebbe beleszámolom önmagamat is.
A képtár hátsó traktusa felé sétálok éppen, és az egyik festmény előtt szinte földbe gyökerezik a lábam. Szinte mellbe vág az erő, és a sejtelmesség, ami az ecsetvonásokból sugárzik felém. Kék, sárga és narancs színek uralják az alkotást, a kék néhány tárgyon sötétebb színekbe úszik át, mégis, olyan ez a festmény, mint a lehunyt szemhéjon átragyogó napsütés. Középen, a fókuszban egy férfialak ül egy padon, és lenyűgözve figyelem a remekmű minden négyzetcentijét. Nem tudom, ki lehet ez a férfi, élő ember-e, vagy képzeletbeli alak, de nem is érdekel. Mert ez a férfi bárki lehet. Akár a szomszéd, akár egy ismerős, rokon, barát - és akár én magam is.
A szemem sarkában látom, hogy egy alak áll mellém, és ahogy oldalra fordítom a fejem, egy fiatal nőt látok meg. Ajkát kissé beharapva, eltűnődve nézi a képet ő maga is - kíváncsi vagyok, van-e hozzáértés a vizslatása mögött. Első ránézésre szimpatikusnak szűnik: legalábbis merőben eltér az itt jelenlévő, üresfejű cicababáktól.
- Remek ez a kép - szólalok meg hangosan, noha nem szokásom vadidegenekkel beszédbe elegyedni, még ilyen helyeken sem. - Nem tökéletes, de mégis, sugároz magából valamit, valamiféle varázst, vagy igézetet. Mintha ez az alak, bárki legyen is, akármikor lesétálhatna a vászonról, és helyet cserélhetne velünk. Van benne valami magány, elidegenedés, és mégis meleg hangulatú az egész. Mint Thomas Kinkade festményei, ahol egy templomból, vagy egy házból kiszűrődik a kemény, fagyos világba a fény. Ebben a képben benne van minden: az élet, a fájdalom, és egész Amerika is - hallgatok el aztán, majd a festmény mellé tűzött cédulára úszik a tekintetem. A méretét tekintve pont jó lenne a falamra. Nem, nem az irodámba - ezt a képet a házam falán tudnám elképzelni.
- Kíváncsi lennék, vajon eladó-e - címzem aztán újra a szavaimat a lánynak, és belekortyolok a pezsgőmbe. - Szívesen megkérdezném az alkotót, feltéve, ha itt lenne. Gyanítom, hogy a művésznő ma este nem tisztelt meg bennünket a jelenlétével, legalábbis nem látok senkit, aki beleférne ebbe a skatyulába. Nyilván érti, mire gondolok: erősen javakorabeliek, ráncok arcuk húszévesre sminkelve, és bohémabbnál bohémabb ruhadarabokat magukra aggatva, csak hogy minél jobban hangsúlyozzák az átlag halandóktól való eltérésüket és művészi mivoltukat. Igazán kár. A nappalim dísze lehetne ez a festmény - dörmögöm. Talán meg kellene keresnem a kiállítás szervezőjét, ő alighanem útba tudna igazítani ebben a kérdésben.

megjegyzés • szószám • ™️
Vendég

Anonymous
Vendég

Festmény galéria Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Festmény galéria   Festmény galéria EmptyVas. Nov. 25, 2018 4:01 pm

Ethan and Carmela ©



Sokat gondolkodtam ezen a képen hogy méltó a ma este kiállításához. Sokszor akartam egyszerűen összekenni, ollóval bele vágni, elégetni. De amikor már ott álltam a kép előtt, hogy megtegyem csak remegve néztem és össze rogyva estem le elé és húztam össze magam mint egy gyerek aki a sötétségben az utolsó haldokló gyertyát sem tudja elfújni. Végül Dilalja szemei ragadták ki és nem hagyta, hogy ez a kép a műteremben húzza meg magát várva vagy a pusztulásra vagy a ragyogásra. Ahogy bepakolták a képeket minden tiltakozásom ellenére ezt tették az egyik leglátványosabb helyre. Ahogy állok és nézem a képet mindig úgy érzem, túl sokat képzelnek az emberek mögé. Bár ez a kép...Olyan sebek felnyitója és összevarrója ami valóban csak egy esti festészet eredménye. Hiszen minden képemnek elsőnek lesz egy vázlata és kigondolom mihez tudnám igazán kötni. Ez a kép az egyik ritka darabok egyike. Amit gyűlöletből és szeretetből készítettem. Teljesen elbambulok ahogy magam előtt látom, miképpen készítem éppen a képet mikor meghalok egy erős férfi hangot. A múlt leszáll lelki szemeim elől én pedig fejemet a hang irányába fordítom. A férfi magas, olyan 190-nek nézem. Szép ápolt arca van. A haja arany színt vet a fények hatása miatt. Szemei végig a képen járnak, de így is látom, milyen világos kéken ragyognak. Szinte csodálja a festményt. Percíz vizsgálódó és mégis élvezi, hogy itt lehet. Elsőnek egy kritikus jut róla eszembe a csinos kiöltözés nyomait látva de a kritikusok, soha nem mutatják ki a lelkesedésüket. Ő sem az a gyermekien lelkes. Egyszerűen élvezi, hogy itt lehet. Beszél hozzám én pedig visszanézek a képre és hallgatom a szavait. Valóban nagyon jó szeme van ehhez. A szavaitól halk kuncogás hagyja el a testem és végig nézek a képen ismét majd szemeim sarkából ismét rá nézek. Látom, hogy a cédulát lesi a kép alatt.-Az a férfi lehet érzelmekre is utaló nyom. Magány, szomorúság, keserűség. Minden negatív hatás...De a fények azok körbe fogják mint pozitív érzelmek és ezért talán nem is léteznek a képen a negatív hatások.-mondom pár perc csönd után ahogy nézem a képet és ismét a férfira pillantok. Meg akarja venni? Pislogok párat majd hátra nézek kicsit ahogy a többi emberről kezd beszélni.-Úgy gondolja, hogy a hölgy nem lenne hajlandó leérni ilyen emberek közé? Mint mondjuk maga?-kérdezem kicsit pimaszon, ahogy leveszem a többségről a tekintetem majd visszanézek a képre.-Egy művész akármilyen pályán is mozog mindig tisztelettel forduljon azok felé akik megtekintik a művét. Csak mert van tehetsége semmivel sem több senkinél.-mondom csendesen és értatlant játszva, ahogy a képet figyelem. Ha ez a férfi megveszi akkor nem kell azon gondolkodnom, hogyan is rejtsem el a világ elől. Neki tetszik és valamiért jól esik nekem, hogy sokra tartja a munkámat.-De abban igaza van, hogy talán magán kívül nem sok hozzáértő van itt.-mondom mert azt nem mondhatom, hogy akik itt vannak azok a képeim nézegetése miatt jöttek el.-A kép pedig 200 dollár, ha ez az ár megfelel önnek.-mondom ahogy finom mosoly szalad az arcomra és rá tekintek kék szemeimmel.-Jobb ha önnek adom, hiszen kitudja...lehet, egy raktárba kerül ezután ahol egy lepedő fogja takarni amíg rá nem talál valaki.-mondom ahogy a férfit figyelem majd egész testtel felé fordulok.-Ön talán kritikus? Nem látszik annak, de őszintén megvallom nem tudom eldönteni, így inkább rá kérdezek ha nem veszi tolakodásnak.-mondom ahogy finoman ismét megharapom alsó ajkamat aztán hagyom, hogy kicsússzon fogaim alól miközben kíváncsian várom mit fog nekem mondani.



Carmela Whitman
Mûvészet
Play by :
Miranda Kerr
Kor :
32
Foglalkozás :
régen gazdasági jogász, most már kicsapongó festő
Hozzászólások száma :
50

Festmény galéria Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Festmény galéria   Festmény galéria EmptySzer. Nov. 28, 2018 3:26 pm



Carmela & Ethan

A művészet minden formája olyan, mint egy sziget, ahová csak kevesen kapnak engedélyt a belépésre, hasonlatos egy zárkörű klubbhoz. Valójában mindenki más okból kifolyólag alkot: van, aki a hallhatatlanságért, van aki a pénzért, más a sikerért és elismerésért - és vannak, akik egészen egyszerűen magáért a művészetért, hogy lelkükből megszülessenek és formát kapjanak a gondolatok, a színek, élmények vagy éppen fájdalmak. Ezek az alkotások lesznek azok, amelyek megmarkolják a lelket, bekúsznak a közönség bőre alá, hatásuk alá vonják, és lenyűgöző élménnyé válnak. Ugyanezt érzem most én is, ezt a különös, ezerféle színben ragyogó festményt bámulva. Szinte magába szippant a kavalkád, megfürdőzöm benne, és jóleső az érzés: valamiféle meleg érintést érzek a bensőmben, ahogy a narancs és sárga vörössel keveredő egyvelegét bámulom.
Rövid az eszmefuttatásom, amelyet megosztok a mellém lépő fiatal nővel, és önmagamhoz mérten meglepő is. Nem vagyok szószátyár alkat, az ismeretlenekkel pedig még inkább szűken mérem a szót. Nem tudom, most miért teszek kivételt: talán a nő szimpatikus mivolta, talán a hozzáértő mustrálgatása, talán a festmény bennem okozott élménye hozta elő lényemnek ezt a kedvesebbik verzióját - nem találom meg rá a választ, igaz, hosszasan nem is keresem. Azzal is tisztában vagyok, hogy látja rajtam, hogy némileg elütök attól a sznob bandától, amely azért jött el, hogy jelenlétüket megmutassák az újságíroknak, magukba döntsék a pezsgőt pohárszámra, és nagyokos fejjel bólogassanak a képek láttán, anélkül hogy a hozzáértés legapróbb szikráját is hordoznák akár a kisujjukban is.
- Igaz - biccentek aztán a fiatal nő elgondolkodtató véleményére. - Az a férfi azonban más is lehet. A város bármely lakója. Akár magam is. Talán azért is érint meg bárkit a kelleténél jobban ez a mű, nem gondolja? - fordítom felé a fejem. Őszintén szólva ritkán találkozni olyan nővel, aki nem csak szemrevaló, hanem megvan a magához illő sütnivalója és gondolatai is, amelyeknek képes összeszedetten és intelligensen hangot adni. Aztán fél szemöldökömet csodálkozva felvonom, amikor egy apró, de némileg csípős megjegyzést lő felém.
- Szóval úgy gondolja, én egy ilyen öntelt hólyag vagyok? - kérdezem egy apró, szám sarkában bujkáló mosollyal. Más lehet, hogy megsértődne, engem bizonyos fokig képes mulattatni képes egy nagyszájú nő. Feltéve persze, ha nem lépi át azt a bizonyos határt, amin túl már bárdolatlanságnak minősülne a viselkedése.
- Higgye el, eszem ágában sincs negatív véleményt megfogalmazni a művésznővel szemben - rántok aztán egy aprót a vállamon. - Csak évek tapasztalatából tudom, hogy az alkotók legnagyobb része meglehetősen kitűnik az átlagemberek közül. Ha viselkedés terén nem is, de öltözködés terén mindenképpen, mintha csak szeretnék, hogy felfigyeljenek rájuk. De persze nem lehet ugyanazt a sémát ráhúzni mindenkire - iszom bele újra a pezsgőmbe, és mikor elérnek a fülemig a lány újabb szavai, meglehetős erőfeszítésembe kerül, hogy simán nyeljem le a számban lévő kortyot, és ne tegyem tönkre a festményt azzal, hogy alpári paraszt módjára telibe köpöm a gyöngyöző nedűvel.
Csodálkozva kapom a lány felé a fejemet, és csakugyan leesik az állam a meglepetéstől. A tény, miszerint felajánl egy árat a festményért, a napnál világosabbá teszi, hogy ezúttal jókorát tévedtem az alkotó személyét illetően.
- Nos, amennyira tévúton járt engem illetően, úgy én is beismerem, hogy melléfogtam. Egyébként nem vagyok kritikus - vigyorgom el magam egy pillanatra. Fene se gondolta, hogy egy elegáns öltöny meg némi kultúra ezt sugallja majd rólam. - Ön viszont kérem fogadja elismerésemet. Nem csupán tehetséges, de rácáfolt a feltételezésemre is, miszerint egy művész kizárólag idősebb lehet, és feltűnési viszketegségben szenvedhet. Bocsássa meg, hogy ebben a tekintetben a gondolkodásom a kelleténél előítéletesebb volt - biccentem meg a fejem, és teljes testtel beszélgetőpartnerem felé fordulok. A szemei olyan kéken világítanak felém a lámpák alatt, hogy kezdem sejteni, miféle ihletből adódóan merítette a képére az égbolt és fények eme színezetét.
- Természetesen nincs jogom beleszólni olyasmibe, ami kizárólag önre tartozik, mindössze egy apró tanácsot adnék. Ne vesztegesse el a művészetét aprópénzért. Ezért a képért akár az ön által említett összeg ötszörösét is megadnám, és elmondhatnám, hogy még így is én jártam jól - tárom szét kissé a kezeimet. - De az ajánlatom természetesen áll. Szeretném megvenni a képét, méghozzá TISZTESSÉGES áron. Remélem, nincs ellene kifogása - mosolygom el magam őszintén. - Engedje meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Ethan Kaminski. És a feltételezésétől eltérően üzletember vagyok. A kritikusi babérokat meghagyom másoknak - bólintok, és várom, hogy bemutatkozva a kezét nyújtsa nekem. Elvégre ő a nő, így az ő tisztje ezt elsőként megtenni. Belém meg - bárki is állítsa az ellenkezőjét - szorult annyi műveltség, hogy ne hágjam át az illemszabályokat.

megjegyzés • szószám • ™️
Vendég

Anonymous
Vendég

Festmény galéria Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Festmény galéria   Festmény galéria EmptySzer. Nov. 28, 2018 4:12 pm

Ethan and Carmela ©



A meglepetés ereje most mindkettőnket utolérte. Ő nem egy kritikus, én pedig nem egy kitűnő, fura festő vagyok. Az tetszik a legjobban mikor majdnem félre nyeli a pezsgőt én pedig nem tudom elfojtani az arcomra kúszó félmosolyt. Pedig milyen biztos volt a dolgába. Mondjuk én is így éreztem a sajátommal kapcsolatban. Lesütöm a szemeim ahogy felém fordul. Bemutatkozik én pedig ismét felnézek rá.-Carmela Whitman, örvendek a találkozásnak Mr. Kaminski. Sajnálom, ha kicsit éles volt a nyelvem. Olykor ami a szívemen az a számon és nem gondolom végig mielőtt kimondanám...-Nem mintha megerőltetném magam arra, hogy próbáljak olykor hazudni. Sajnos nem az a típus voltam soha sem...Kezet nyújtok neki illedelmesen, hiszen amit anyám leginkább megtanított nekem az a nőként való viselkedés. Az ár persze nem tetszik neki de az lep meg leginkább, hogy többet szeretne fizetni érte. Ezen halkan kuncogok egyet és az arra járó pincér aki a pezsgőket osztogatja annak tálcájáról leveszek egyet és úgy nézek ismét rá kék szemeimmel. Csodálatosan ragyognak az övéi. Sokkal világosabbak mint az enyémek és van egy fény világuk ami magával ragadja az embert. Ahogy most engem is megragadnak ezek a rejtélyes kék szemek. Érzem ahogy szét fut mellkasomban az ihlet megszokott sugallata fel az agyamig aztán a lelkemig és már látom magam előtt, hogy milyen szívesen készítenék róla egy portrét. Bármilyen formában. Eltudom képzelni az az acél üzletembert aki valójában. El tudom képzelni a mosolyt amit eddig mutatott nekem. Vagy mint egy reggelt amikor ki áll a kis hatalmas erkélyes üveg ajtaja elé egy finom reggeli kávéval és a reggeli álmosa kék szemek varázsát kapnám el. Mert ezek a kék szemek bármikor helyt állnának bármelyik pillanatban. Mint most, egyszerűen csak beindították az agyamat...Lassan ajkaimhoz emelem a pezsgős poharat miközben végig nézem őt és nem akarom elengedni a pillantását. De megteszem, hiszen egy idő után kellemetlen lehet.-Nos, az ára...magára bízom ha nem megfelelőnek látja amit mondtam.-mondom ahogy elmosolyodom és ajkaimon a pezsgő nyoma miatt finoman megcsillan a rúzsom a galéria fényei alatt. Talán az este folyamán, ha nem adja fel az ár ajánlatokat és hosszabb beszélgetést folytatunk felhozom ezt a modell kérést számára. Szeretek embereket festeni az mindig is lekötött és sok mindent bele vihettem ahogy én valójában látom ezeket az embereket. És leginkább a tekintetek fognak meg. Az övéi pedig úgy hatottak rám, mint rá a festményem. Elismerést ad nekem és bocsánatot kér. Mind a kettőt nagyon díjazom és lesütöm a szemeim előtte.-Ugyan uram, tudom milyen a mai világ szóval megtudom érteni az előítéletét. Amit mondtam, hogy egy művész legyen mindig alázatos már nem a divat része. Ahogy a "kollégáim" mondanák, túl régimódi vagyok de valahogy nem zavar mások véleménye.-mondom és finoman megrántom a vállam majd újra a pezsgőmbe iszok.-Nem érintenek az ilyesmik negatívan hiszen mindenkinek vannak gondolatai. Úgy lenne jó a világ ha mindenki meghallgatná a másikat és kultúrált keretek között értelmes vitákat folytatnának. De a mai világban be fogják a fülüket és csak kiabálnak.-mondom ahogy vissza gondolok legutóbbi több szériás galéria kiállításra ahol két festővel is osztoztam. Ott döntöttem el, hogy innentől csak egyedül akarok egy galériában megjelenni...A kérdésre vissza térve elvigyorodom és halkan nevetek ismét.-Nem, nem gondolom öntelt hólyagnak. Egyszerűen csak...látom magán, hogy tisztába van a képességeivel és nem is fél velük élni. Ahogy azt is látom, nem egy határozatlan valakivel állok szemben.-Egyenes és komoly, mégis van benne valami rejtélyes. Én pedig szeretem a rejtélyes dolgokat...Vissza nézek a képre és elgondolkodom a szavain.-Valóban. Lehetne maga is, lehetne bárki akit csak oda akarnak képzelni...Én csak a semmit, és a senkit látom benne.-mondom ahogy kicsit eltűnik a mosolyom miközben a képet nézem majd ahogy megint rá tekintek vissza is tér a mosolyom.-Szóval üzletember...festményekkel foglalkozó üzletember vagy, csak szereti a művészetet?-kérdezem kíváncsian és ismét a poharamba kortyolok immár az utolsó kortyot elfogyasztva. Beszélgetni szeretnék vele, meg persze ha ő is velem akkor kíváncsian figyelem és várom a válaszát.



Carmela Whitman
Mûvészet
Play by :
Miranda Kerr
Kor :
32
Foglalkozás :
régen gazdasági jogász, most már kicsapongó festő
Hozzászólások száma :
50

Festmény galéria Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Festmény galéria   Festmény galéria EmptySzomb. Dec. 01, 2018 10:24 am



Carmela & Ethan

A tény, miszerint valaki hajlamos beismerni a hibáit, mindig bátor döntés, és tiszteletre méltó tulajdonság. Jelen helyzetben viszont a tévedéseink Shakespeare-i vígjátékba illően mulatságosak - ő látatlanban is valami műkritikus-skatulyába tuszkolt be engem, és én sem voltam semmivel sem jobb nála: ha valaki revolvert tartott volna a fejemhez sem gondoltam volna egyetlen pillanatig sem, hogy egy igazi festőművész nem csupán gyönyörű, hanem okos és művelt is, és nem okvetlenül egy hibbant csodabogár. Hibáinkat nem tudjuk meg nem történtté tenni - de megbánhatjuk őket, és bocsánatot kérhetünk miattuk. Azt hiszem, ami engem illet, ideje gyakorolnom mindkét imént felsorolt roppant nemes erényt.
- Azt hiszem, az a legkevesebb a nem túl hízelgő elgondolásaim után, hogy bocsánatát kérjek az ostobaságomért - nyújtom ki én is kezem, tenyeremben megbújnak Miss Whitman ujjai ahogy kezet rázok vele. A bőre tapintása sima, mint a bársony, szorítása mégis erős és határozott. Percről percre egyre inkább leköti minden figyelmemet ez a nő - és aki ismer, az pontosan tudja azt is, hogy ez nem kis szó nálam.
Figyelem, ahogy elvesz egy pohár pezsgőt egy arra járó pincér tálcájáról, és miközben zakóm belső zsebéből előhúzom csekkfüzetemet és tollamat, a szemem sarkából is látom, ahogy rajtam felejti a tekintetét, és méreget, nagyjából olyan tekintettel, mintha arra próbálna rájönni, a bolondját járatom-e vele a vételár tekintetében.
- Lehet, hogy ez kissé morbidnak tűnik első hallásra, de kedvelem a csípős nyelvű hölgyeket - mosolygom el magam a szabadkozása hallatán. - Tudja, ez annak a jele, hogy egy nő képes nem csupán a gondolkodásra, hanem a replikára is. Remek tulajdonság, egyéniséget és intellektust sugall - teszem hozzá őszintén. Sokkal jobban becsülöm az ilyen nőket, mint azokat, akik itt kelletik magukat a nyolcvan év és halál közé eső pénzes vénemberek oldalán, a fejükben pedig semmi nincs, csak szolárium, műköröm, meg tangabugyi. - Parancsoljon - nyújtom át aztán a csekket, egy kerek ezer dolláros összeggel.
- Mint mondtam, én ennyit szemrebbenés nélkül megadnék ezért a képért - fűzöm hozzá a csekkhez, még mielőtt úgy gondolná, valami kegyet gyakorlok vele, vagy épp adományszóró kedvemben vagyok. - Higgye el nekem, még így is én jártam jól - hajolok közelebb hozzá, némileg halkabb hangos súgva az utolsó mondatot, mintha épp valami összeesküvés részleteit vitatnám meg vele, aztán akaratlanul is felnevetek szavai hallatán.
- Nos, ez roppant kedves öntől, hogy nem tart öntelt hólyagnak. Sokan sajnos ugyanúgy hajlamosak az előítéletekre, vagy épp döntenek az első benyomás alapján, ahogy ebbe a hibába én is beleestem az imént - tárom kissé szét a kezeimet. - Egyébként nem, nem vagyok sem műkritikus, sem pedig gyűjtő. Telekommunikációban utazom, ez a cégem fő tevékenysége és irányvonala. De néhány évet éltem Európában, és bolondja lettem a művészeteknek, ezen belől főképp a festészetnek. És felismerem azt, ami igazán igényes, és tehetséggel megfestett kép - fordítom pillantásom újra a festmény felé, aztán vissza az alkotójára.
- Nézze, tudom hogy udvariatlanság kisajátítani magamnak a ma este sztárját, de megtenné, hogy megiszik velem egy kávét a tárlat után? - kérdezem. - És talán nem leszek túl tolakodó, ha megkérem, valamelyik nap hagy keressem fel a műtermében. Kíváncsi vagyok, akadnak-e még ott ehhez hasonló remekművek - mutatok a falon lógó kép felé. - Természetesen rövid ismeretségünkre való hivatkozással elfogadom a nemleges válaszát is. Csak éppen fájó szívvel - nézek bele a kéklő szempárba. Érdekel engem ez a nő - igen, azt hiszem, ez a legmegfelelőbb kifejezés.

megjegyzés • szószám • ™️
Vendég

Anonymous
Vendég

Festmény galéria Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Festmény galéria   Festmény galéria EmptySzomb. Dec. 01, 2018 3:26 pm

Ethan and Carmela ©



Ahogy kezet nyújtok nem sokkal megfogja az enyémet és apró kezem elveszik az ő meleg, jól ápolt puha kezében ami bizalmat ébreszt ahogy megszorítja. Finoman teszi én pedig tartom magam a határozottságomhoz, de a női vonásaimat nem dobom el és lassan elengedve a kezét fogom meg ismét apró kis táskámat és nézek fel rá mosolyogva miközben szavait hallgatom.-Kérem...Én sem voltam okosabb és ugyan úgy beskatulyáztam magát. Ebből is látszik mennyire a külső alapján akarnak az emberek ítélkezni.-mondom ahogy finoman mosolygok rá és pár előre hullott tincsemet óvatosan hátra tűröm jobb fülem mögé. Ahogy elő veszi a csekk füzetét és írni kezd rá hol a keze mozgását, hol pedig az arcát figyelem. Mikor megszólal finom mosoly szalad az arcomra aztán egy kis vigyor lesz belőle.-Én pedig azokat a férfiakat akik értékelni tudják az ilyesmi.-mondom ahogy egyik szemöldököm kicsit feljebb csúszik a másiknál és úgy nézek rá.-Lehet ez is kissé morbid....vagy bizarr..-nevetek csendesen.-A férfiaknál pedig leginkább arra, hogy meghallgatják a gyengébbik nem javaslatait is és értékelik azt, nem pedig csak megsértődnek rajta.-Talán most is kissé túl őszinte vagyok. De úgy érzem, ez egyáltalán nem bántja őt. Sőt talán értékeli, hogy ilyen őszinte vagyok vele és megmerem neki mutatni a gondolataimat. Való igaz, talán nem is tudom kivel állok szemben és ő sem...de...mégis olyan kellemes a társasága. Az elmúlt évek után talán most érzek egy kis halovány bizalmat valaki felé...
Oda nyújtja nekem a csekket és finom ráncok jelennek meg a homlokomon ahogy az összeget leolvasom. Nyelek egyet és elsőre visszautasítanám hiszen nagyon soknak látom ezt ezért a képért de ő előbb megszólal. Amikor közelebb hajol ismét szemeibe nézek és úgy hallgatom a szavakat. Ahogy elneveti magát lesütöm a szemeim és ismét finom vigyor ül az arcomra. Ismét a csekkre pillantok és kinyitva a táskám lassan beleteszem. Úgy érzem azzal jobban megbántanám, ha nem fogadnám el az összeget tőle. Anyám pedig mindig azt mondta, ha egy férfi felajánl neked valamit azt illik elfogadni. A szavait hallgatom és szélesen mosolygok.-Szerintem mind a ketten hibáztunk most szóval vegyük úgy, hogy kvittek vagyunk. Maga egy képpel gazdagodott én pedig...nem csak vagyonnal, hanem kellemes társasággal is.-mondom ahogy szélesen mosolygok rá majd ismét megvillantom fehér fogsoromat ami a vörös rúzs kellemesen körbe ölel. Európa...Anglia...Az otthonom. Bár azon kívül nekem nem volt olyan szerencsém, hogy szomszédos országokba látogassak. Pedig annyiszor ábrándoztam Franciaországról és leginkább Olaszországról, azon belül is Rómát akartam a leginkább bejárni. De soha nem tehettem meg.-Milyen szerencsés...Angol vagyok ugyan de sajnos azon belül más országokban nem jártam. Pedig gyerekkori vágyam egyszer Olaszország körbe utazása.-mondom ahogy kicsit lelkesebb leszek Európa említésétől.-Olyan sok csodálatos festő és festmények találhatóak ott, szégyellem magam, hogy festő létemre soha nem jártam ilyen helyeken.-mondom ahogy lesütöm a szemeim.-De remélem egyszer lesz rá alkalmam még.-mondom ahogy halk nevetés hagyja el a testemet. Ahogy folytatja és a további szabad estémet szeretné szélesebb lesz az arcomon a mosoly és egy újabb előre csúszó tincsemet óvatosan a fülem mögé rejtem.-Kérem...én nagyon hálás lennék, ha tovább tudnánk folytatni ezt a beszélgetést egy kávé vagy egy kellemes ital mellett. Ahogy önnek is tetszik, de szívesen magával tartok a kiállítás után.-szemeibe nézek, és finoman össze érintem ajkaimat ahogy a műhelyemre kíváncsi.-Meglepődne mennyire...nem műhelyhez méltó helyen dolgozom igazából...de ha valóban szeretné, esetleg a kávé vagy az ital mellett megbeszélhetjük mikor tudna a képeim között válogatni, vagy nézelődni.-mondom csendesen. Jól esik, hogy ilyen kíváncsi a festményeimre...bár valóban a kis műhelyem nem biztos, hogy olyan elragadó lesz.-Talán...ha lesz hozzá kedve készíthetek önről is egy képet.-mondom ki végül az agyamban motoszkáló gondolatot ahogy figyelem és kicsit megharapom alsó ajkamat várva vajon az ötletem mennyire tetszik neki.



Carmela Whitman
Mûvészet
Play by :
Miranda Kerr
Kor :
32
Foglalkozás :
régen gazdasági jogász, most már kicsapongó festő
Hozzászólások száma :
50

Festmény galéria Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Festmény galéria   Festmény galéria EmptyKedd Dec. 04, 2018 3:05 pm



Carmela & Ethan

Kezet rázunk, és láthatóan elég jó az összhang köztünk: legalábbis abban tökéletesen meg tudunk egyezni, hogy mindketten jókora bakot lőttünk, és nem kimondottan hízelgő státusszal ruháztuk fel a másikunkat. A félreértések általában kétféleképpen érhetnek véget, vagy egy jókora sértődéssel, vagy egy kiadós nevetéssel, és az ezt magával hozó megenyhüléssel. Hála az égnek, ahogy én is, ő is a második verzió felé hajlik inkább, így hát csak egymásra vigyorgunk jókedvűen.
- Tudja, még senki nem mondta rám, hogy műkritikus külsőm van. De ez tetszik nekem. Hallottam már ennél kevésbé hízelgő feltételezéseket is - na meg persze ehhez kapcsolt jelzőket. Valamiért sűrűn meg szoktam kapni a "karót nyelt faszi" jellemzést, pedig ennél messzebb nem is állhatnának az igazságtól. - Egyébként nem vagyok egy hímsoviniszta disznó, aki elvárja, hogy csak az ő véleményét tartsák tiszteletben mindössze azért, mert xy kromoszóval született. És anyám úgy tanított, hogy a nőket tisztelni kell, én pedig az esetek túlnyomó részében ehhez igyekszem tartani magam - teszem hozzá, és ezúttal nem is finomítok a dolgokon. Én még egy út széléről felszedett örömlánnyal is tudok úgy viselkedni, hogy legalább egy éjszakára igazi embernek érezhesse magát.
Átnyújtom a csekket, amit elfogad, és először zavarodottan, szemöldökét ráncolva nézegetni, majd vet rám egy pillantást. Néhány pillanatig félő, hogy szabadkozva visszaadja, ezért a füléhez hajolva megnyugtatom, még mielőtt ez bekövetkezne. Való igaz, amit mondtam: ez a festmény akár néhány éven belül jóval többet ér annál az ezer dollárnál, amit jelenleg kiadtam érte. Rövid tusakodás után végül is elteszi a csekket, aztán szinte ábrándozva hallgatja a szavaimat az Európában töltött időmről.
- Oh, szóval angol - vonom fel meglepve a szemöldökömet. - Tehát innen az alig érzékelhető akcentus - állapítom meg. - Nos, ha elfogad tőlem egy tanácsot, keresse fel Európát. Olyan vén az a kontinens, mint az országút, és túl sok örömöt igazán nem találtam benne, de a művészetek kárpótolják az embert bármiért. Akár szívesen adok tanácsot is, hogy mely országban, melyik képtárakat látogassa meg - biztatom. Morbid hasonlattal élve, Amerika a művészetek szempontjából olyan, mint egy apró pocsolya, amelyben épp hogy meg tudjuk mártani a lábunkat, ezzel szemben Európa egy medence, amelybe fejest lehet ugrani.
- Előre is köszönöm a bizalmát, ami a műteremlátogatást illeti - mosolygom el aztán újra magam. - Higgye el, nem kémkedni megyek, nem fogom zavarni, és felesleges kérdésekkel sem fárasztani, ahogy az ecsetei között turkálni sem. De tényleg érdekelnek a képei. Biztosra veszem, hogy találok közöttük még olyat, amely remekül illene a nappalim falára. És végeredményben ezzel örömmel hozzá is járulhatok a tervezett európai útjának megvalósításához - válaszolom. Számomra nem okoz gondot, hogy a mostaninál jóval nagyobb összegeket is kifizessek ha találok olyan művet, amely úgy nyeri el a tetszésemet, mint a mostani. A fenébe is, napi húszezer dollárt jövedelmeznek az üzleteim - halálom napjáig sem tudnék elkölteni ennyi pénzt.
A következő felvetésén viszont őszintén meglepődöm, és ezt nem is vagyok képes leplezni.
- Egy képet akar festeni? Rólam? - csodálkozom, aztán röviden elgondolkodom a kérdésen. Nem vagyok benne biztos, hogy tökéletes lenne egy festményen hirdetni az ellenlábasaimnak meg a halálomat, vagy legalábbis kéz- és lábtörést akaróimnak, hogy újra New Yorkban rontom a levegőt, viszont a pletykák így is, úgy is terjednek - fogadok két héten belül már tisztában lesznek a visszatérésemmel. Akkor meg végül is kinek ártok vele?
- Nem vagyok benne biztos, hogy az én arcom tényleg ecsetre kívánkozna. Vagy művészi szempontból úgy gondolja? - kérdezem, de még mielőtt válaszolna, döntésre jutok. - Rendben, legyen. De csak portré, és semmi akt - jelentem ki kaján vigyorral. Nem szándékozom őt zavarba hozni, legalábbis annál nem jobban, mint kellene, de képtelen vagyok befogni a számat.
- Mondja... - hajolok aztán szinte öt centi távolságra a füléhez - tudom, hogy ez a maga kiállítása, de nincs kedve kissé formabontónak lenni, és magasról lesajnálni az illemet, meg a szabályokat? Szökjön meg velem. Két utcányira innen ismerek egy remek kis kávézót. Nincs sok kedvem tovább bámulni ezt a sok sznob alakot, de magával szívesen folytatnám az estét, másképpen és máshogyan - teszem hozzá, aztán legszívesebben ököllel fejbe verném magam, mert az utolsó mondat eléggé félreérthetőre sikerült. Ügyes volt, Ethan... Nincs kizárva, hogy ha csakugyan félre is érti, tőle fogom megkapni az öklöst, amit magamnak akartam az előbb kiutalni.

megjegyzés • szószám • ™️
Vendég

Anonymous
Vendég

Festmény galéria Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Festmény galéria   Festmény galéria EmptyKedd Dec. 04, 2018 5:52 pm

Ethan and Carmela ©



A hosszan tartó bocsánat kérések után végül mindketten csak meg mosolyogjuk a másikat. Nem érzem tiszteletlennek velem szemben és úgy veszem le, hogy ő sem érzi kellemetlennek amit mondok vagy csinálok. Egyre felengedettebben állunk egymás felé és valóban az évek alatt most  úgy érzem találtam valakit aki...nem csak ihletet nyújt nekem, hanem egy kis megnyugvást. Van ebben a férfiban valami megfoghatatlan dolog ami csábítóan hat rám. Az agyam azt mondja álljak le de a kíváncsi lelkem többet akar. A rejtély, és a hívogatás volt valahogy mindig is a gyenge pontom. Meg aztán egyszer élek...nem tudhatom mi sül ki ebből a ma estéből.-Higgye el, amilyen tudással rendelkezhet Európa után biztosan lealázna egy két kritikust is.-mondom ahogy hagyom, hogy arcomra egy mosoly szaladjon. A szavaira még szélesebb lesz az arcomon a vigyor majd halk nevetés távozik belőlem és lehunyva a szemeim fordítom a fejem más felé majd lassan kinyitva szemeim nézek el a sznob csapat felé. Látom ahogy a nők illegetik magukat. Látom a kihívó domborulataikra csúszó kezeket és az olykor erőszakos csók lopásokat. Látom, hogy egy kis pénzért milyen könnyű ribanccá válni...Vissza nézek rá egyenesen a szemeibe miközben a vigyoromból mosoly lesz.-És ez tiszteletre méltó a mai világban. Úgy látszik ma estére egy igazi úriemberrel hozott össze a sors.-mondom és halkan kuncogok egy kicsit.-Igyekeztem én is illedelmes lányként felnőni de ha őszintén megvallhatom önnek inkább voltam egy lázadó szeszélyesség mint az aranyos kislányok minta példája.-mondom ahogy le pillantok magam elé.  Amikor a csekk átvételénél a fülembe suttog kis bizsergés fut végig a nyakamban de nem mutatom jelét. Inkább a finom férfi illatra koncentrálok ami lágyan megcirógatja az orromat és olyan kellemesen  vonz magához. Finom lágy az illata, igazi márkás kölni lehet. Nagyon finomnak találom. Ahogy elhajol csak követem szemeimmel és az európai útja hallatta után lelkesen beszélek én is a vágyaimról ő pedig támogatással felel nekem.-Ön...nagyon nagylelkű velem Mr. Kaminski...-nézek le megint egy kicsit, hiszen apró zavar jön az arcomra a mondandója után. Összeszorítom az ajkaimat és halkan szusszanok egyet.-Talán idővel valóban eljutok Európába egyenlőre...szeretném ha itt New Yorkban rendeződnének a dolgaim.-mondom talán kicsit tömören de úgy érzem ezt most ennyivel le kell zárnom előtte. Nem akarom elmondani neki a múltat. Tudom, hogy akkor már nem így tekintene rám mint most. És valamiért...nem akarom elveszteni a figyelmét. A szavaira ismét elvigyorodom mikor a műtermem látogatásáról beszél én pedig valamiért el tudom képzelni, hogy ott gyermekien lelkesen járjon körbe, hogy csodálhassa a képeim amik letakarva bujkálnak emberi szemek elől.-Nem tartok ettől.-mondom ahogy szemeibe nézek.-Csak...tudja még nem járt rajtam kívül senki a termemben. A megrendelőim látják hirdetésben a képeimet, a kritikus barátnőm talán az egyetlen aki járt abban a teremben eddig...És leginkább furcsa, hogy valaki szeretne a műhelyembe látogatni. De nem vagyok semminek sem az elrontója és őszintén megvallom szívesen fogadom önt.-mondom ahogy figyelem kék szemeimmel az arcát. Aztán persze én is megtudom őt lepni a szavaimmal és csak figyelem mit fog szólni ahhoz, hogy modellnek kértem. Először úgy érzem furcsája a dolgot és fel teszi magának a kérdést de mielőtt válaszolhatnék miért is akarom lefesteni bele egyezik a dologba. Ettől kissé felragyog a szemem és hivatalos verzióban most kicsit örülnék magamnak, hogy megnyertem egy képre magamhoz.-Csodálatos!-jelentem ki talán egy kicsit túl lelkesen.-Ne gondolja azt, hogy az ön arca nem való egy képre. Higgye el a vonásai, erősek így könnyen lehet követni a vonalukat az arcon.-lendülök bele egy kicsit, hogyan is szoktam megfigyelni a portré képeimhez az embereket. Nem is veszem észre, hogy megemelem a kezeim és ugyan nem érek hozzá de ujj hegyemmel követem arcának ívét.-Finom színe van a bőrének amit nehéz eltalálni, hogy valóban tartósan megmaradjon a képen nehogy véletlenül besárguljon, de meg lehet csinálni. Az ajkai vékonyak és rózsaszín árnyaltuk van de egy finom mosoly mint amit megengedett nekem finom görbületeket ad a szája szélére és tökéletesen sötétítik az arc domborulatait ezek a vonalak.-mondom ahogy kissé közelebb álltam hozzá beszédem közepette, az arcát vizsgálom. Felnézek a szemeibe és lassan leengedem a kezemet az arcától.-Viszont a szemei...Azok önmagukban megérnek egy képet...Talán soha nem kevertem ilyen zöldet...Tudja van egy karizmája, egy nagyon...megragadó tekintete. Talán ezért akarom ennyire megfesteni.-mondom és lassan eltávolodok tőle. Az akt megszólalásra halkan nevetek és tudnék erre mit mondani de vissza fogom a szót hiszen ezzel sok mindent elárulnék magamról. Végül ő lép közelebb hozzám és  ismét a fülemhez hajol. Ismét végig fut a nyakamon a bizsergés ahogy kissé érzem meleg leheletét a bőrömön és az illata újra eljut hozzám. Azt a csábítást amit még nem rég állapítottam meg , most alkalmazza élesben is rajtam. Szavai lágyak és mint az illata úgy úsznak körbe még ha a vége eléggé másra utalhatnak. Rossz az aki rosszra gondol, de hülye aki nem... Fel pillantok rá és szélesen elvigyorodom.-Mr. Kaminski...maga nem fél a sértődékeny nőktől? Szerencséje, hogy nem vagyok az.-mondom és halkan kuncogok.-Menjünk...amúgy sem tudja senki magán kívül, hogy én vagyok a festő.-mondom és most én hajolok a füléhez bele suttogva.-Szeretem a kétértelmű dolgokat.-suttogom és most én hagyom, hogy kissé eljárjon a szám. A francba is már játszani lehet nem? Talán értékeli ahogy én is értékeltem az övét.-Menjünk.-mondom ahogy elhajolok tőle és ellépve mellette indulok ki a a galéria teremből. Az előteremben leteszem a pezsgős poharat és a ruhatárhoz megyek  ahol bevárom őt. Ki kérem a dzsekimet és a sálamat majd ha megkapom magamra veszem őket és ha ő is készen van az ajtóhoz sétálok vele.-Gyalog szeretnénk menni vagy van más ötlete?-kérdezem ahogy kilépve a hideg esti időbe pillantok fel rá. Ajkaimat a sál kicsit eltakarja előle de látszik, hogy mosolygok felé.



Carmela Whitman
Mûvészet
Play by :
Miranda Kerr
Kor :
32
Foglalkozás :
régen gazdasági jogász, most már kicsapongó festő
Hozzászólások száma :
50

Festmény galéria Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Festmény galéria   Festmény galéria EmptyCsüt. Dec. 06, 2018 3:30 pm



Carmela & Ethan

Kénytelen vagyok hangosan elnevetni magam Miss Whitman feltételezésén, miszerint bármely műkritikus megirigyelné a festészet és művészetek terén megszerzett jártasságomat.
- Bocsásson meg, de ellent kell hogy mondjak önnek. Tény, hogy annál némileg már nagyobb hozzáértést sajátítottam el, minthogy annyiban kimerüljön a rajongásom, hogy "ó, de szép" - csapom össze a két kezem, a pletykára rácsodálkozó vénasszonyokat imitálva. - De néhány képtár végiglátogatása még nem emel senkit piedesztálra. Van némi érzékem hozzá, hogy észrevegyem a különlegeset, azt, ami az átlagos szintén felül áll, és ennyi - vonok vállat. - Egyébként elárulom, hogy a kritikusok legfőbb jellemvonása a kötekedés. Ehhez nekem nincs kedvem. Alighanem most nem beszélgetnénk ilyen kedélyesen, ha végigjárnám a termet, és rámutatnék néhány festménye hibáira. Már feltéve, ha lennének ilyenek - teszem hozzá. - Szóval nem, nem vagyok kritikus, és nem török efféle babérokra. Egyszerű műértő műélvező vagyok, azt hiszem, talán ez a legpontosabb megfogalmazás - mosolygom el magam halványan. - Egyébként kérem, ne tévessze meg a látszat. Én magam is tudom, milyen a lázadás, mert annak idején magam is sűrűn nyúltam ehhez az eszközhöz. Az ember csak akkor válik meg ettől a jellemvonásától, mikor eléri azt a kort, mikor kénytelen felnőtt módjára viselkedni - sóhajtok. Erre inkább nem vesztegetek több szót, és nem avatom be őt az életem nem éppen legfényesebb részébe. Vannak, akiknél a lázadás csupán külsőségekben mutatkozik meg, másoknál párosul egy vadabb, kontrollálhatatlanabb viselkedésformával. És vannak, akik ennek a belső forrongásnak a hatására fejjel rohannak a falnak, ahogy én is tettem.
- Csak Ethan, kérem - biztatom kedvesen, amikor Mr. Kaminskinak nevez. - Ha csak nem kötelező az öltöny és a nyakkendő, nem szeretem a ceremóniát - kacsintok rá, és figyelem kissé kipirult arcát - szemmel láthatóan nem hagyta hidegen az előbbi néhány centiméteres közelségem. Engem sem, ami azt illeti - az illatát, bőrének gyümölcsös, nyári napfényt idéző kipárolgását szinte még most is érzem, és azon kapom magam, hogy szomjazom is. Talán idejét sem tudom, mikor volt rám nő ilyen hatással - nem csupán a külsőségek, hanem az intellektus terén is. Kíváncsi vagyok, vajon milyen lesz a műterme, és milyen lesz az az apró szelet, amelyet majd Miss Whitman egészéből azokban a percekben megláthatok. A művészet többek közt erre is remek megoldás: okosabban és hosszabban képes mesélni az egyszerű szavaknál, és arra is képes, hogy a szavak mögötti, kimondatlan valóságot is teljes valójában láttassa.
Szemmel láthatóan megörül, mikor végül igent bólintok a kérésére, hogy álljak modellt a számára. Nos, mi rossz lehet benne? Hiszen végeredményben ez az egész nem másról szól, mint egy csendes műteremről, festékről, egy képről, és hosszú órákról, amelyet a társaságában eltölthetek - nem vallom ugyan be, de valójában ez az utóbbi a legnagyobb csábítás számomra az invitálásában. Aztán képtelen vagyok magam visszafogni, hátravetett fejjel kitör belőlem a nevetés, teli torokból, önfeledten, a lelkes szavai hallatán. Nincs a kacajomban gúny, sem cinizmus, csak őszinte, igazi jókedv. Irgalmas isten, talán vissza sem tudok rá emlékezni, mikor tudott engem egy nő úgy tényleg, igazán megnevettetni.
- Köszönöm, Miss Whitman. Azt hiszem, most már tudom, hogyan érezhette magát egy fekete az 1800-as években délen, egy rabszolgavásáron - vigyorgok. Tényleg nagyjából így kínálhatták az emberkereskedők az árujukat az ültetvényeseknek: a dicséretekhez, amelyekkel külsőmet illette, épp csak a vételárat nem sorolta hozzá. - De nagyon hízelgő, hogy ilyennek lát. Bár ahogy mondani szokás, nem mind arany, ami fénylik - válik a nevetésem kissé szomorkás, mélabús mosollyá. A szép külső nálam egy fekete árnyat takar, aki kézzel-lábbal, és körömmel kapaszkodva igyekszik a napfény felé - még akkor is, ha az esetleg megöli őt.
Felvetem a javaslatot, miszerint tűnjünk el a tömegből, és nem csalódom, mikor elfogadja az ötletemet. No lám, tényleg egy igazi, lázadó kis vadmacska... mikor viszont ő hajol közel hozzám, és odasuttog egy meglehetősen kétértelmű mondatot, nagyot kell nyeljek. A fagyi visszanyal tipikus esete. Minden érzékemen végigfut valami jóleső borzongás, ahogy forró lehelete a nyakam bőréhez ér. Mire azonban bármit is reagálhatnék nemes egyszerűséggel faképnél hagy, csak a terem ajtajából fordul vissza, egy csábító, cinkos mosollyal csalogat, és ebben a pillanatban rájövök, hogy Miss Whitman nem csupán az ész, és a külcsíny áldását mondhatja magának, hanem a lehengerlő egyéniségét is. Amikor beszélgetni kezdtem vele, csak néhány unaloműző percet reméltem, mostanra azonban ez változott: most már az a vágy hajt, hogy megismerhessem ezt a nőt - minden szempontból, amelyet csak szeretne magából megmutatni.
Utána sietek, de már így is elkések arról, hogy udvariasan én magam segíthessem rá a kabátját, lelki szemeim elől ennek ellenére képtelen vagyok elűzni a képet, ahogy ujjam a segítség közepette finoman a vállához ér. Örömmel fogadom a kinti hűvösebb levegőt, amely remélhetőleg lehűti kissé a kisugárzásától kába fejemet.
- Mondhatnám, hogy menjünk autóval, de a kávézó mintegy két saroknyira van. Még be sem csatolná magán a biztonsági övet, és máris megérkeznénk - tárom szét kissé a kezeimet. - Szóval ha nem haragszik, akkor egy sétát javasolnék. Ilyenkor este egyébként is gyönyörű a város - azt már lenyelem, és csak magamban teszem hozzá, hogy remélem ez az öt perc elég lesz, hogy kissé lehiggadjak, és visszataláljak önmagamhoz abból a révületből, amelybe az utolsó három percben ejtett.

megjegyzés • szószám • ™️
Vendég

Anonymous
Vendég

Festmény galéria Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Festmény galéria   Festmény galéria Empty

Ajánlott tartalom


Festmény galéria Empty
Vissza az elejére Go down
 

Festmény galéria

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ