One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Kapcsolatkeresõ

Millie Crawford
Today at 12:29 pm



Audrie Hendricks

Audrie Hendricks
Today at 12:11 pm



Ryan & Flor

Ryan J. Craig
Today at 8:30 am



double trouble

Ethan Kaminski
Today at 8:22 am



Flor & Jules

Juliet Brewster
Yesterday at 11:50 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Dorian J. Lester
Yesterday at 11:45 pm



Játékpartner keresõ

Millie Crawford
Yesterday at 8:58 pm



Nora & Millie - hey, cousin!

Millie Crawford
Yesterday at 8:35 pm



Ewan & Lena

Lena Caldwell
Yesterday at 7:20 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 11 2
Diákok 4 6
Törvényszegõk 11 11
Bûnüldözés 5 7
Hivatal 0 4
Üzlet 4 4
Oktatás 5 1
Munkások 6 2
Egészségügy 6 6
Összesen 52 39
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

Elizabeth Luna Cortez, Ethan Kaminski, Fable S. Hill, Joshua Miller, Juliet Brewster, Millie Crawford, Raelyn J. Winters, Valerie Dalton, Wyatt Bennett


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Dor & Rae | shining stars of the night

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Yesterday at 11:45 pm


raelyn&dorian

Olyan értelmesen és mélyre szántóan nyilatkozok egy-két dologról a beszélgetésünk során, hogy még én is elhiszem azt a se füle, se farka butaságot, amit összehordok, csakhogy mosolyt csaljak az arcára. Mert igen, ezért csinálom. A mosolyáért, amitől valamiféle melegség árad szét a szívem környékén és olyan vagyok ezzel kapcsolatban, mint egy gyerek, akinek azt mondják ne nyomogassa a piros gombot, ő akkor is az ellenkezőjét fogja tenni. Még többet akarok belőle, még inkább kedvére tenni a kíváncsiságomnak, ami aziránt éledt fel, hogy milyen hatással lesz rám a nevetésének a csendülése vagy a tekintete, amivel képes lenne másodpercek alatt a józanságom legmélyebb rétegei alá küldeni. Határozottan bajban vagyok, és úgy érzem ez még közel sem a tetőpontja ennek az állapotnak, mert ha valamit megtudtam a kisasszonyról, az az, hogy mindig tartogat meglepetéseket.
Most, hogy tisztáztuk ősembernek lenni olykor kifizetődő, akkor meg még inkább ha már erről papírod is van, ismét bebizonyíthattam, hogy a filmek iránti tudásom a béka fenekét súrolja, és mielőtt úgy gondolná, hogy ennél nincs lejjebb, akkor ráfejeltem erre a DE! van elvemmel. Miért van olyan érzésem, hogyha a közöttünk lévő dolgok jó irányba alakulnak - márpedig minden sejtem ezért küszködik -, akkor kimaradhatatlan programunk lesz a filmezős este vagy a moziba járás? Szegénykém azt se tudja majd mibe csöppen bele, amikor egy barlangból kiszabadult férfit igyekszik majd bevezetni a modern civilizációba, aki vagy tanul a dolgokból vagy továbbra is nehéz esetnek bizonyul majd. Azért én úgy gondolom elfogom viselni ezeket a kikapcsolódásokat, hogyha mindezt az ő társaságában élhetem meg. De ha már így alakultak a dolgaink, én is kedvesen felajánlom a segítségemet a magam tapasztalatainak átadásával, amelyeket bármilyen formában szívesen bemutatok, ha ő neki se lesz a későbbiekben ellenére. Azért egy pimasszá formálódott mosolyt nagy nehezen elfojtok, de az arcom könnyedén árulkodóvá válik azon személyek számára, akik tanúi válnak rögtönzött reakciómnak.
Érdeklődve figyelem a kis magánszámot, amit annak okán kapok, hogy megvallom számára félelmeimet. Ő persze kapva kap az alkalmon, és rá is játszik a dolgokra, melyet egy szélessé ívelt vigyorral fogadok, végül pedig egy lezser vállvonással zárok le.
- Ez viszont nem egyenlő azzal, hogy visszafognám magamat velük szemben. Szóval vissza a karmokkal kisasszony, mielőtt nagy bajba kerülsz. - szavaim közben csökkentem a közöttünk lévő távolságot, végül figyelmeztetően pillantok le az arcára, miközben kezemmel egy törődő utat járok be arcának mentén ezzel arra kényszerítve őt, hogy esze ágában se legyen másra koncentrálni rajtam kívül. Igazán jó hatással van az önbizalmamra, ha úgy érzem közösen eltöltött pillanatunk alatt más sem létezik, csak az, amit közösen hozunk létre.
Biztosra veszem, hogy már túlságosan elkanyarodtunk a témánk eredeti szándékaitól, mint ahogyan az tőlünk kitelik. Bólogatok, mint azok a kutyák szoktak a kocsi műszerfalán és még egy hümmögésre is futja tőlem a nagy bölcsességek közepette, amivel gazdagodok általa.
- Ha már ilyen bőszen kitartasz emellett, remélem a későbbiekben nem okoz majd problémát, ha rajtad alkalmazom ezt. Csak a tudomány és az igazság kedvéért. - nem árt egy tesztkör, mielőtt úgy döntene az ember, hogy az egész lényét rábízza egy állításra.
Tartanom kellene azoktól a dolgoktól, amiket csak így a semmiből megtudtam róla, de őszintén szólva jobban parázok attól mi lesz, ha mindaz ami engem jellemez kitudódik. Nem verseny ez, mégis úgy érzem erős hosszal vezetem a mezőnyt az elfuserált emberek listáján, így jogom sincs ahhoz, hogy pálcát törjek felette az ügyletei miatt. Mások számára ez büntetendő, számomra viszont még inkább kedvelhető lett ezáltal. Minél több ilyennel gazdagodok róla, annál érdemesebbnek érzem magamat arra, hogy elidőzzek egy kis időt a társaságában és beszívjam lényének minden energiáját. Jól tudom, hogy még így is fényévekre leszek attól, hogy ilyen nőt, mint őt megérdemeljek, de közelebb leszek, mint a kezdetekben. És lássuk be, ez is több a semminél. Erre pedig könnyen rásegít azzal, hogy pozitív tulajdonságként éli meg az átlagtól távol álló személyiségemet, amelyet egy elégedett mosollyal fogadok.
- Nyugtatna a tudat, ha azt mondanám pont emiatt még jobban érdekel a dolog? - célzok itt az előbbi felvetésemre amikor összeraktam az egyet meg az egyet és kijött a kettő, bennem pedig értelmet nyert mivel vehetném le a lábairól az én szépségemet. Természetesen ki is fejtem ezt neki, mint valami felfedezést, vagy engedélykérést a részéről, de többnyire csak a megerősítésére várok, amit úgy érzem meg is kaptam a válasza által. Már szinte be is tárazom magamnak ezeket az információmorzsákat az ínségesebb időkre, amikor is kincsként szedhetem elő őket rejtekükről és használhatom fel Raelyn ellen, ha a helyzet úgy hozza majd. Márpedig a liftben álldogálva és várva a célunk eljutására egyre biztosabbá válik bennem, hogy ideje ezeket a falakat nagyon gyorsan lerombolni, mielőtt az idegösszeomlás szélére sodrom magamat. Ő tartja magát, én tartom magamat, a határ meg úgy remeg bele a folyamatos játszadozásba, hogy egyikünk se tudhatja melyik lesz az a pillanat, amikor egyszeriben csak összeomlik. Akkor viszont semmi se tarthat attól, ami már egy ideje érik közöttünk. Utolsó idegszálamba kapaszkodva lépek ki utána a liftből, és hogy feszültségemet másba kamatoztassam, inkább ráfekszek az egész testőr szerepre, ami rettenetesen távol áll tőlem. Azokra a cuccokra sem vagyok képes maximálisan figyelni, amik nem mozdulnak semerre, nemhogy egy élő és lélegző személyre. Jó, talán mostanra már ebben fejlődtem valamennyit, hiszen Hannah lelkesen segített ebben, de ettől függetlenül még mindig bizonytalanul mozgok ezen a terepen. Védelmezésemből hirtelen támadás lesz, a támadásból pedig egyfajta nyugalom, amely pusztán csak addig tart ki, amíg a drágaságom nem veszi át a szerepemet és távolít el a próbálkozni vágyó modelltől, mintha a tulajdona lennék. Tetszik ez a tudat, hiszen kíváncsi lennék egyes helyzetekben miképpen uralkodna el rajta ez a viselkedés. Magamban vigyorgok egy sort, de újra megregulázom vonásaimat, hogy visszatérjek az álcámhoz, ami egyre nehezebbnek bizonyul az esténk alakulása miatt.
- Aha, minden világos. - már nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak ezen az egészen, amibe most készülünk fejest ugrani. - Nekem viszont még mindig erősen annak tűnsz. - cukkolom tovább, mert nekem ne mesélje be, hogy az előbbi majdnem' cicaharc nem annak az egyik jeleként mutatkozott meg. Mindenesetre izgatja a fantáziámat, hogy ennyire kisajátított.
- Igazán? - meglepődést színlelek, holott tudtam, hogy egyikünk sem tud sokáig megmaradni a szerepében. Fenébe is, kit ámítunk ezzel? Mert önmagunknak biztos nem hazudhatunk ennyire egyszerűen. - Eszem ágában sincsen elengedni a hölgyeményt. Alvarezzel szemben én sem vagyok oda az osztozkodásért. - különös élvezetet nyújt, hogy közelebb merészkedik hozzám és figyelmen kívül hagyva minden egyéb mást válik kezdeményezővé a csókunkat illetően, amit hülye lennék nem viszonozni. Oda vagyok ezért a nőért, és ebben tutira nincsen semmi, amit megjátszani kellene. A zeneváltás az, ami most kegyetlenül visszaránt a valóságba, majd taszít le könnyedén a pokol legmélyebb bugyraiba a józan eszem mellé, amikor Rae rákap a ritmus ízére. Nem vagyok egy táncoslábú személy, mégis könnyedén idomulok a ritmushoz, és a szépségem csípőmozgásához, amellyel eléggé az őrületbe kerget. A körülöttünk táncoló emberek közül nem tűnünk ki, mégis a saját világunkban létezünk a minimálisra csökkentett távolsággal, az egymáshoz simulással és a minket körülvevő zenéhez való alkalmazkodással. Magamba iszom a látványát és élvezem azt a szabadságot, amit ő nyújt számomra, mint valami friss levegőt a sok éven keresztüli fuldoklás után. Ugyan a bénázás beleszámolható a lépéseimbe, mégis a végére ráérzek valamennyire és bedöntve őt lopok tőle egy csókot, mielőtt újra egyenesbe jöhetnénk, a kezem azonban továbbra is a derekán pihen meg.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy tönkreteszel teljesen? - teljesen a pozitív az érzés, ezért az a buta vigyor ismételten ott tündököl az arcomon, és hogy nyomatékosítsam a szavaimat, finoman megpaskolom a feszes ruhába bújtatott hátsóját, mielőtt tovább rabolhatnám őt egy táncra. A következő zene valamelyest lassabb mozdulatokat követel, ez viszont nem tart vissza attól, hogy továbbra is közel tartsam magamhoz és a refrént énekelgessem a fülébe a táncunk közben. Úgy érzem ilyen módon könnyű kizárni a külvilágot.


   


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
31
Foglalkozás :
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
295

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Yesterday at 1:43 am


Dor & Rae
SHINING STARS OF THE NIGHT

Az a nagy büdös helyzet, hogy már tagadhatatlanul kezdek mind jobban és jobban odalenni Dorian Jason Lesterért, ezért a Los Angeles-i dzsungelből szabadult ősemberért. Már csak az a kérdés, hogy ez a tény melyikünkre is jelent nagyobb veszélyt? Hiszen még a válásomat sem mondták ki hivatalosan. Sőt! Annyira gyáva kukac vagyok, hogy ezt így a harmadik randin sem volt még bátorságom elárulni neki. Bár még gyerek az idő, még sort keríthetünk erre is. Aztán majd kiderül, hogy így is megtűr-e majd, ha egyszer kiderül, hogy majdnem annyi árnyalatban elcseszett vagyok, mint Mr. Gray. Jó, azért annyira talán mégsem.
- Ez egy nagyon okos gondolat – bólogatok, és ugyan most is csak tréfálkozunk, de egyértelműen egyetértek a kijelentésével. Csak akkor érdemes valamire időt pazarolni, ha rendesen csináljuk, más esetben kár erőltetni. Arra viszont befizetnék, hogy megnézzem, milyen az, amikor ő teljesen átmegy ősemberbe... és nem csak részlegesen. Azért remélem, nem a hajamnál fogva vonszolna be a barlangjába – miután leütött a bunkós botjával. Bár magában a hajhúzás sem okozott még komolyabb kárt senkiben. Egy egytől tízig terjedő skálán mennyire számítok rossznak, ha legártatlanabb és legnevetségesebb témákról és képes vagyok valami teljesen másra asszociálni? Veszélyes hatást gyakorol rám a pasi aurája. Nem ártana néhány lépés távolságot tartani... csak hogy valahogy kibírjam vetkőzés és vetkőztetés nélkül ezt a randit.
- Erre még mindenképpen visszatérünk – engedem el egyelőre a dolgot, mielőtt még valami meggondolatlant mondanék az ősi ösztönök és tudás kifejezésének oltárán.
- Nem mondod komolyan, hogy egy olyan veszélyes ragadozót, mint te, rettegésben lehet tartani egy kis karmolászással? - kérdezem felvont szemöldökkel, aprócska, szemtelen mosollyal. - Miáú – nyávogok halkan, a karmait felmutatva egy pillanatra, de az összehatás egy ártatlan, édes kiscicára hajaz. Haha! A cica bőrbe bújt vadmacska! A szemeim csillogása is ezt sugallja. Ha a karmaim közé kaparintottam, neki annyi! Muhaha! Na jó, leálltam!
- Nagyon helyes! Úgy vélem, mindenképpen megéri egy kicsit gyakorolni előtte. A gyakorlás soha semmiben nem árthat – bólogatok a nagy bölcselkedésem közepette. Bár magamban, attól tartok, már régen nem arról beszélek, hogy mennyire lenne érdemes begyakorolnia a kérlelést. Úgy érzem, azon már előző este túlléptünk mindketten, hogy könyörögnünk kellene.
Mivel a legvadabb flörtölgetések közepette is tudok időt szakítani arra, hogy legalább az egyik sötét titkomat felfedjem Dor előtt, nyilván érthető, hogy a kocsi anyósülésén csücsülve és zötykölődve a célunk felé, egy szép kis tűpárna is helyet kapott a fenekem alatt, amíg arra várok, hogy a pasi ezt úgy igazán le is reagálja. Ám aztán olyan szinten lazán veszi a dolgot, hogy muszáj nyíltabban is rákérdeznem, a feleletétől viszont széles mosoly rajzolódik az arcomra.
- A normálist amúgy is túlértékelik. A normális unalmas és öregít, blöeh – vigyorgok jobbra-balra. Annyi biztos, hogy Dorian nem átlagos, egy kicsit őrült, egy kicsit rossz, izgalmas, vicces, és egek, azok a szemek, meg azok a karok! Meg úgy egyben az egész pasi! És a mosolya! Nagy bajban vagyok.
Erre rájövök újra később is, a lift felé tartva, amint kiderül, hogy Dor mentálisan jegyzeteket állít össze a gyengeségeimről, de mégis jóízűen felnevetek a kérdésére.
- Meg ne próbáld! A kettő együtt katasztrofális következményekkel járna – nevetgélek, amíg felfelé haladva a szituáció és a hangulat nagyon gyorsan meg nem változik. Folyamatosan kísértjük a sorsunkat. Vajon meddig mehet ez így anélkül, hogy újra kutatni nem kezdenék egy szertár, sötét kamra, vagy valami hasonlóan romantikus helyiség után? Ez a hím egyed veszélyes gyorsasággal és kegyetlenséggel pusztítja a józanságom maradék bástyáit is. Hát mit ne mondjak, az sem segít ezen, amikor belelép a szerepébe, és előveszi a komoly és megfontolt énjét. Én már abban sem vagyok biztos, hogy létezhet olyan énje, amiért nem vagyok így oda. Majd ő azt megmondja! Asdjakjsdn... Képszakadás. Teljesen oda lettem! De aztán egy-kettőre visszaránt a valóságba, ahogy odalibben hozzánk két virágszál, és az egyik szemérmetlenül kikezd Doriannel. Na még mit nem! Az egyszer holtbiztos, hogy ezt nem hagyhatom annyiban, pláne nem így, az orrom előtt. Szóval intézkedem hamar. Fél perccel később már két megrökönyödött modellt hagyva magunk után rohamozzuk meg a táncolók hadát.
- Féltékeny? Én? Ch... Ugyan! Csak adom az akadékoskodó dívát – vigyorgok rá. - És nem vagyok osztozkodó típus. - Teszem hozzá immár kisebb, majdnem szégyenlős mosollyal. Ezt akár veheti célzásnak is. Akármi is alakul közöttünk, miután ez valóban komolyra fordult, biztosra veheti, hogy szétrúgom a formás hátsóját, ha másfelé tekinget. De valljuk be, nagyon édes az utolsó megjegyzése. Basszus, attól tartok, egy kicsit még el is pirultam.
- Bár tagadhatatlanul tetszik az elhivatottsága, Mr. Alvarez, és díjazom az elszántságát is, hogy megvédjen minden lehetséges veszélyforrástól, de most engedélyezek egy kis lazítást... katona. Azt hiszem, senkinek sem esik baja, ha egy kicsit elengedi magát... csak engem ne engedjen el – csökkentem a távolságot tovább kettőnk között, és vele ellentétben én már nem ügyelek annyira a látszatra. Fenébe a szerepeinkkel, ha nem élvezhetem ki a randinkat rendesen! Átkarolom a nyakát, hozzásimulok, ajkaimat az övéire tapasztom, de nem mélyítem el a csókot, csak ha azt érzékelem, hogy ő is szeretné. Viszont a következő pillanatban változik a zene, és latin dallamoktól lesz hangos ez a tetőtér.
- Ó igen! - húzódom el izgatott mosollyal. - Na ez már valami... Mutassuk meg ezeknek az amcsiknak, milyen az igazi latin temperamentum! - nevetem el magam, és a táncmozdulataim azonnal szalszára emlékeztetővé válnak, ahogy lépek, riszálok, fordulok, hullámzok és rázom a csípőm. Hát azt nem mondom, hogy profi vagyok, valaki, akiben valódi latin vér csörgedezik, ezt biztos elsőre leveheti, de azért ismerek néhány tánclépést, ami most a hasznomra válhat, és a lényeg, hogy határozottan élvezem. Nekem az is mindegy, hogy Dorian ebben milyen szinten lesz a partnerem, hisz ahhoz nem kell a részéről sok közreműködés, hogy – a liftes mutatványhoz hasonlóan – ezúttal ritmusra libbenve, latinos szenvedéllyel néha-néha hozzá dörgölőzzem.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Egészségügy
Play by :
Chloe Bennet ★
Kor :
27
Foglalkozás :
paramedic, self-defense instructor ★
Hozzászólások száma :
114

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Pént. Dec. 14, 2018 2:55 am


raelyn&dorian

Tökre azt hinné az ember, hogy ennyi év után már mindenre felkészült, aztán találkozik egy nővel, és azon kapja magát, hogy úgy viselkedik, mint egy kisfiú, aki életében először forgatja apuci szekrényből előhalászott rejtett magazinjainak egyikét. Jó, azért annál visszafogottabban kezelem a helyzetet, mert maradjunk annyiban, hogy elvileg felnőtt férfi vagyok, de amit Raelyn kivált belőlem, az nem emberi és magam sem tudom hogyan viselkedjek ebben az állapotban. Egyszer maga vagyok a megtestesült határozottság, aztán veszek egy éles kanyart és szinte már őszinte szerelmet vallok neki a bókolásokkal, majd végül elveszem ezek élét a végeláthatatlan baromságaimmal. Én mondom, hogy a végletek embere vagyok, tele szélsőséges tettekkel, melyekre sok magyarázatot nem tudnék adni. Egyszerűen vannak, és megtámadnak, aztán rázúdítják mindezt erre a csodára, akiről még mindig nem tudom eldönteni, hogy egyszerűen imádja kínozni magát vagy ténylegesen élvezi ezt az egészet, amit alkotok. Bármelyik lehetőséggel is kell számolnunk, én örülnék neki, ha ez továbbra sem változna.
Mivel nekünk a sorozatok vagy a Titanic kivesézése pont, hogy nem elég, ezért átváltunk az őskori vadászásokra, meg az ágyékkötő helyes viselésére. Másnak ez abszurd lenne, nekünk a reggeli koffein mellé kiosztott témák egyike közé tartozik ez, így egyértelmű, hogy elmélyedek benne én is, mint ahogyan azt vele is szívesen tenném.
- Tudod, azon az elven mozgok, hogyha már egyszer valamibe belekezdesz, azt csináld rendesen vagy hagyd a fenébe.  - magyarázom meg mire fel ez a nagy lelkesedésem a dolgok iránt, mégis mosolyt fest az arcomra a bemutató gondolata. - Sort keríthetünk rá. Egészen meglepődnél, hogyha tudnád hányféleképpen és milyen helyzetekben kamatoztathatod ezt a tudást. - teszem azért hozzá, hogy érdeklődését továbbá is felszínen tartsam, de nagyon úgy tűnik mindketten leginkább egy egészen ősibb oldalát fedeznénk fel ennek. Az a mosoly eléggé árulkodó, és biztos vagyok benne, hogy beleőrülnénk, ha még egyszer ilyennel ajándékozna meg. Létezik, hogy megtaláltam a gyenge pontomat? A nőt, aki bármit tesz, azzal totál a padlóra küld, természetesen a jó értelemben?!
Tagadhatatlan, hogyha filmekről vagy sorozatokról van szó, akkor egészen más síkon mozgunk. Sosem voltunk puszipajtások, így nem csoda, hogy totál képszakadás áll be, amikor Raelyn egy újabb gyöngyszemmel hozakodik elő. Bár állítása szerint ezt a darabot nem kellene megjegyezni, mindazonáltal én mégis úgy gondolom ez egy csapda lehet, és a későbbiekben valamilyen úton-módon úgyis megállja a helyét majd ez a tudás. Nem mellesleg fogalmam sincsen miért, de szinte minden egyes információ, ami elhangzik azok közül a szépen ívelt ajkak közül úgy megtapad abba a gyenge agyamba, mintha mágnesként vonzódnának a felfedezetlen területhez és úgy érzem sosem elég belőlük. Minél többet kapok, annál többre vágyok. Noha ez közel sem új, de ez a helyzet sokkal szerencsésebb és egészségesebb, mint az elődje volt.
- Én csak felajánlom itt magamat, mint vámpírtaplói látványosságot, te meg képes lennél rettegésben tartani? Az én fajtám ártalmatlan, de a kihívásokat igazán kedveli. - ismertetem eme lényt, aki én vagyok, hátha így már kevésbé lesz karmolászós kedvében. Meglehet ez annyira nem is lenne ellenemre, ha a szituáció más körülményeket teremtene körénk.
Ha már félreértésekről van szó, vele kapcsolatban sem kell messzire menni, mert könnyedén kapcsol. Én persze nem figyelek, így ki is használja az alkalmat, de ha már így alakult, inkább belemegyek a játékba, mintsem zavarba jöjjek a véletlen vallomásomon. A kapott válasz azonban egyből örömöt vált ki belőlem, és szinte már reményt sugároz a bennem lappangó sötétségbe. - Majd gyakorolom a tükör előtt, hogy mire odakerülök, ne valljak kudarcot. Gáz lenne elszalasztani a lehetőséget, ha már egyszer rábukkansz. - grimaszolok egyet, de egészen felspannolva érzem magamat ezzel kapcsolatban. Mintha valójában keresném azt az egyet, akivel kapcsolatban őszintén úgy gondolom, hogy itt áll előttem. Őt viszont megéri szépen kérni bármire, sőt, kiérdemelni sem utolsó bármiről is legyen szó.
Meglepő információk kerülnek a birtokomba, én meg igyekszem úgy kezelni ezt a helyzetet, mintha nem akasztana ki. Noha ő egészen másképp várja a kiakadást, én is másképpen dolgozom fel a helyzetet, és nem éppen negatívan, mint ahogyan azt ő gondolná. Tetszik ez az oldala - mint ahogyan az összes többi is -, de azért remélem, hogy ő jobban keveredik ki mindebből, mint én bármikor is tettem.
- Tudod vannak az állítólagosan normális emberek, és én. Ne várd tőlem, hogy úgy reagáljak, mint az összes többi, mert csalódni fogsz. - egy mosolyt ejtek felé, és bár kezdetben valójában végigfutott rajtam a félelem egy cseppnyi szikrája, hogy rábukkan Hannahra, most, hogy látom ez nem jött össze, így egészen nyugodtan állok a dolgokhoz. Az meg hogy kutakodik a telefonomban? Azokon a képeken kívül egészen unalmas, és meglehetősen gyér tartalommal találkozna, mert amennyit használom a telefonomat, az egészen kevés alkalmat ölel fel, így pánikra túl sok okom nincsen.
Az eddigi komoly szerepem végül nevetésbe fordul át, amikor a robotzsaru jelzővel illet, és csak nagyon nehezen sikerül megregulázni a vonásaimat, mielőtt a többiek közé érkeznénk. - Szóval egyszerűen robotzsaru üzemmódba kell dúdolnom neked, és teljes hatalmat kapok feletted? - érdeklődve pillantok le rá, de ez annyi lehetőséget nyit meg előttem, amire emberileg felkészülni is képtelen vagyok.
Most már kezdem azt hinni, hogy azok amiket hallottam pont az ellenkezőjéről szóltak. A liftben tényleg olyan dolgok történnek, amikről megbeszéltük, hogy nem kellene, de hát nekünk ki parancsol, amikor mi se tudunk magunknak? Tovább játszunk egymás idegein, szinte már egy kicseszett albumot adunk ki abból, amit összekomponáltunk itt, mégis úgy érezzük, hogy érdemes a slágerlisták élére ugranunk. Az a kicsi löket viszont várat magára, és ha még nem lenne így is eléggé szűk a helyzet, a kis bestia még az államat is megharapja mellé, hogy még annyira se legyek magamnál, mint amennyire amúgy vagyok. Tudom jól, hogy innentől kezdve a feszültséglevezetés valami egészen más módját kell választanom, így talán azon leszek, hogy robotzsaru módra védelmezzem a kis hercegnőt minden külső hatástól, ami érheti. Ez legalább elvonja a figyelmemet, bár az a vörös ruha még mindig a vesztemet okozza. Mibe kevertem magamat?
- Korrektül hangzik. - szerepemhez mérten szűkszavúan reagálok, de azt már nem fejtem ki, hogy magamban nem bízok, akkor őt hogy irányítsam? Egészen biztos, hogy valami távol eső helyre vezetném a szépségemet, az pedig pont ellent mondana a ma esti elvárásoknak. Első áldozatomul a pincér esik, aki ugyan normálisan próbál itallal kínálni, én meg szinte leharapom a fejét, amiért életveszélybe sodorta a nőt, akit védelmeznem kell, természetesen ennek meg is lesz a böjtje, mely egyenesen a kis hercegnőtől érkezik.
- Majd én azt megmondom! - jön az értelmes riposzt tőlem, de ugyan kifejtésre nem marad idő, mert az első rajongók meg is jelennek. A koncentrációm csak félig vetül Raelynre, mert amíg az ő idegeit nyúzzák, addig másik oldalról én is kapom a modell csajtól az ívet. Lassan felé pillantok, mintha eddig észre se vettem volna, hogy nekem szövegel, de beszédbe nem elegyedek vele. Miért tenném? Elvégre testőr vagyok itt, nem valami lelki szemetes meg a két lábon járó társkereső applikáció.  Ám ha akarnék sem lenne lehetőségem, mert minimentős közénk ugrik, és karmait kieresztve támad a gyanútlan csajra, aki feldúltan szedegeti a virgácsait a másik irányba, míg én a táncparkettre vonszolva haladok Raelynnel karöltve. Nagyon nehezemre esik visszafogni a vigyorgást, ami könnyedén tör rám ettől az új felállástól, mindenesetre elkapom Raelyn kezét és közelebb vonom magamhoz egy táncra, de a kellő távolságot megtartom, amit a testőr meg a védence követel.
- Csak nem féltékenyek lettünk? - úgy ejtem ki a szavakat, hogy csak ő hallja, mindezt bizalmas beszélgetésbe csomagolva. - Ez erősen a szerepünkön kívül esik. - felveszem a háttérben felcsendülő dal ritmusát, ügyelve arra, hogy megmaradjunk két olyan személynek, akik nem úgy vonzódnak egymáshoz, mint ahogy azt amúgy tesszük.
- A szemeimbe nézzen, Ms. Ramirez! - utasítom őt, és alig észrevehetően végigsimítok a kézfején. - Úgy gondolom elég egyértelmű, hogy rajtad kívül senkit sem látok itt. - vallom be, de ezt követően sem szakítom meg vele a szemkontaktust.

   


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
31
Foglalkozás :
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
295

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Szomb. Dec. 08, 2018 9:12 pm


Dor & Rae
SHINING STARS OF THE NIGHT

Egy visszafogott mosollyal fogadom a szavait, bár legbelül egy kisebb örömtáncot járok, mert baromira tetszik, hogy páratlannak nevez. Sosem szerettem tucat lenni, egy lenni a sok közül, majmolni másokat. Szeretek kicsit kiríni, akár jó, akár rossz értelemben, egyedi lenni, és tényleg örülök annak, ha ő is ilyennek lát.
- Bocs, nem is sejtettem, hogy ennyire a szíveden viseled a kacsacsőrű emlősök sorsát. Sem azt, hogy diplomát is szereztél ősemberi készségekből, de nagyon izgalmasan hangzik. Bármikor szívesen fogadok egy bemutatót az ott kapott tudásodból – birizgálom meg kicsit a zakója hajtókáját, mintha néhány porszemet tüntetnék el onnan, és sejtelmes pillantással, sunyi mosollyal nézek fel rá. Amennyit eddig bemutatott nekem a vad ösztöneiből, kétségtelenül mind nagyon imádtam, és azt hiszem, képes lenne engem is bármikor elvadítani. Mintha nem lennék már alapból is kissé vadócka. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy ki tudná hozni belőlem a legrosszabbat... a legjobb értelemben.
A vámpírtaplók szót hallva a tenyerembe kuncogok. - Abból tényleg nem, de ha te szeretnél valami újat tanítani nekem, figyelek! Csak vigyázz, mert ennek a cicuskának karmai is vannak – vigyorodom el ezt a sablonos frázist hangoztatva. Bár igaz, ami igaz, csak úgy nevezzen cicusnak, hogy vállalja is a következményeket.
- Ne légy ilyen kishitű! Hát persze, hogy létezik. És ha egyszer megtaláltad, csak szééépen kell kérned, és az imáid meghallgatásra találnak – vonok vállat, mert mi sem egyszerűbb, nem igaz? Uhh, az a baj, hogy jelen esetben nagyon is igaz. Valószínűleg ha bepróbálkozna, és arra kérlelne, hogy maradjunk inkább itthon, a szobám rejtekében, egyből magunkra zárnám az ajtót, és ki sem engedném reggelig. Vagy tovább sem. De basszus, mit csinálunk?! Mielőtt bármi ilyesmire sor kerülhetne, inkább hamar kiterelgetem őt, meg tulajdonképpen magamat is az ajtón, hogy lehetőleg még ma célba is érjünk. Mondjuk magamban azért időközben kicsit talán elbizonytalanodom, hogy mi a francért is ragaszkodunk még mindig annyira ehhez a bulihoz? Bár tény, hogy kell a szórakozás, a kikapcsolódás, az izgalom... és sosem árt a végletekig fokozni a... hangulatot.
Talán az a mázlink, hogy a kocsiban kicsit változik a légkör, és a piszkos kis titkainkra terelődik a szó, így végül sikeresen el is jutunk az úti célunkhoz. Ha ilyen szűk légtérbe szorulsz valakivel, akire ennyire rá vagy kattanva, és akihez ennyire vonzódsz, mint én a mellettem ülő fiatalemberhez, baromira jól jön valami meghökkentő készség, amivel el lehet kicsit terelni a figyelmet. Fogjuk erre, hogy előhozakodok neki a hacker képességeimmel, amelyből kap is egy rögtönzött bemutatót. Igazából nem tudhatom előre, hogyan fog erre az egészre reagálni, hisz fogadhatná elég rosszul is, de ehhez képest elismerően hümmög, amitől elégedett mosoly kúszik az arcomra. A mesében Grincs is valami hasonlót produkálhat. Őszintén szólva egy kisebb kő legördül a szívemről, amiről eddig nem is sejtettem, hogy ott volt. Bár a megjegyzésével kapcsolatban nem vagyok biztos, hogy rám érti, saját magára, esetleg mindkettőnkre.
- Tudod... nem mindenki gondolja azért így. Vagy mondhatjuk úgy is... nem mindenki fogadná ilyen lazán, hogy a csaj az első randik egyikén már a telefonjában kutakodik... pláne ilyen módon... - vonom fel kissé a szemöldököm, és közben mosolygok ugyan, de ezzel lehetőséget adok neki arra, hogy ha esetleg lenne valami kifogása a húzásommal kapcsolatban, most kimondja.
Az épületbe bejutás, és az új szerepek magunkra öltése könnyebben megy, mint vártam, és már az első pillanatokban jól szórakozom az egész helyzeten. Az újabb sületlenségekbe foglalt flörtölésen, Dorian előadásán, ahogy azonnal magáévá teszi az új karaktert.
- Nem, nem, nincs ellenvetés. Kettőnél többen aligha férhetnénk el kényelmesen az ágyamban. Meg különben is... mernék én vitatkozni veled, amikor ilyen komoly robotzsarus vagy? - pillantok felé fültől fülig érő vigyorral. A liftben aztán kicsit elszabadulnak az „indulatok”. Egyre csak feszegetjük a határokat, tologatjuk azokat kijjebb és kijjebb, és közben szerintem mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ha végül azt átlépjük, már nincs visszaút. Ami egy óvatos cirógatásnak indul, végül egy egész komoly előjátékba torkollik, és basszus, még mindig tudjuk ezt tovább fokozni. Csoda, hogy az utastársaink semmit nem vesznek észre, hiszen szinte már felfaljuk egymást itt a háttérben. A figyelmeztető szavaira óvatosan beharapom az ajkam, és elveszek a pillantásában, de nem teszek mást, mert pontosan tudom, hogy innentől valóban már bármit is tennék, azzal könnyen a határvonal túloldalán találhatom magam. Mázlinkra a következő pillanatban kinyílik a lift ajtaja, ám miközben arra várunk, hogy az előttünk szobrozók kivonuljanak, mi pedig kissé szétrebbennénk, még előre hajolok, és az elmaradt majdnem csókunk helyett csak egy icipicit játékosan megharapom Dorian állát. Aztán kuncogva libbenek ki a felvonóból.
- Igen, igen, értettem, kerülöm. Potenciális veszélyforrás van mindenütt, igaz? Ha szeretné, megpróbálhatok csukott szemmel is közlekedni, és majd maga irányít... - ajánlom fel szemtelenül incselkedve, de csak halkan, hogy rajta kívül ne hallja más. Megpusztulok a színészkedésétől... pontosabban az emiatt visszatartott nevetésemtől.
Egy pincér lép közelebb egy tálcával, és már éppen nyúlnék a rajta levő egyik pohárka pezsgőért, amikor az őrangyalom védelmezőn közbelép, így tágra nyílt szemekkel, megszeppenést szimulálva húzom vissza a kezem. Aztán dacos tekintettel, egekbe emelt orrocskával kihúzom magam, így a szerepemre való koncentrálás legalább segít abban, hogy elfojtsak egy újabb röhögőgörcsöt.
- Na jól van, amigo, ha pezsgőt nem, akkor mégis mit ihatok? - rebegtetem Dor felé a pilláimat. Ám mielőtt körbefordulhatnék, hogy tekintetemmel megkeressem a pultot, két csinos, karcsú modell lép hozzánk közelebb.
- Szia! Nem te szerepeltél véletlenül a telenovellában... abban a... hű, mi is volt a címe? - kérdezi tőlem az egyik.
- Á... nem, abban pont nem én szerepeltem – ingatom a fejem sajnálkozva, mintha tudnám is, mire gondol. De ahogy oldalra pillantok, azt kell látnom, hogy a másik nőszemély épp ráröppen Dorianre, mint valami vérszomjas pillangó. Jó, tudom, ennek nincs sok értelme. Nem is a hasonlat lényeges.
- Te is színész vagy, ugye? Esküdni mernék, hogy láttalak már valahol. Valamelyik Marvel filmben szerintem. Egy ilyen helyes pofit sosem felejtenék el. Egyébként Trixie vagyok. - És be nem áll a szája, meg itt taperolja a pasimat, hát álljon már meg a menet! Kézfogásra nyújtja a kezét, de elhúzom a közeléből Dort, és beférkőzök közéjük.
- Hé, kis csillag, mi lenne, ha inkább máshol adnád elő ezt a pillarebegtetős magánszámot, és nem terelnéd el a testőröm figyelmét a munkájáról? Nem azért fizetem, hogy mindenféle nőcskékkel flörtöljön – azzal belekarolok a pasiba, és elvonszolom onnan a táncolók közé.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Egészségügy
Play by :
Chloe Bennet ★
Kor :
27
Foglalkozás :
paramedic, self-defense instructor ★
Hozzászólások száma :
114

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Csüt. Dec. 06, 2018 9:58 pm


raelyn&dorian

Elég valószínűnek tartom, hogy mindenki került már olyan szituációba, amikor áramszünet következett be az agyába és egy ideig nem igazán kap szikrát a folytatást illetően. Azokban a másodpercekben, amíg Raelyn nevetése eljut a tudatomig, ugyanezt élem át. A különbség viszont az, hogy az átlagnál ez másodpercekig tart meglehetősen kínos pillanatok nélkül, nekem szinte ez már-már pusztító erejűvé bontakozik ki. Amíg a fejemben teljes áramszünet honol, ezzel arányosan a bennem eluralkodó feszültség olyan méreteket ölt, mellyel az egész világot képes lennék világosság alatt tartani, ha ezzel működne tovább. Magam sem értem hogyan lehet ennyire hatással rám ez a nő, de egyszerűen nem tudok ellene tenni. Lefagyok, mágia hatása alatt állok, elvarázsolva érzem magamat. Minden, amire ésszerű magyarázat nem érkezik - valós érzés viszont annál inkább -, megtörténik velem attól a másodperctől kezdve, hogy a napom ismételt szereplőjévé válik. Lassan dob vissza a jelenbe a tudat, hogy talán valami életjelet is kellene adnom magamról vagy válaszra méltatni a szavait, de a nevetésének csengése ott visszhangzik bennem, látványa pedig még mindig az őrület szélére sodor. Szedd össze magad, te ökör, mert ezt is elbaltázod!
- Egyre biztosabb vagyok abban, hogy valaki páratlannal. – ennyivel le is zárom, mielőtt aztán olyan mélységekbe mennék a téma kapcsán, amire egyikünk sem készült fel. Kezdjük azzal, hogy a válaszom más esetben valahogy így hangzott volna: remélem a jövőből érkezett barátnőmmel, mert abban biztos lehet, hogy mindezek után képtelen lennék lemondani róla és társaságáról egyaránt. Ez viszont enyhén erős kijelentés lett volna a részemről, bármennyi is legyen az igazságalapja. Mindenesetre állok elébe bármilyen akadályokat is igyekszik majd elém állítani.
Nem szokatlan tőlünk, hogy egyre nagyobb ökörségeket sorakoztatunk fel egymás után, és mihelyst felmerült az ágyékkötő meg az egyéb kényelmesen berendezett barlangok iránti szenvedély, nem is volt kérdéses, hogy ez is egy olyan lesz, aminek részleteiből szívesen csemegézünk majd.
- Felettébb lehangoló lenne ketten rárontani szerencsétlenre. Az ősember képző önéletrajzomon jobban mutatna a másik, nem mellesleg az önbizalmamra is jó hatást gyakorolna. – pörgök tovább ezen a gondolatmeneten, mégis egy fejcsóválást megengedek, melyhez mosolyom is társul. Néha egyszerűen jó elrugaszkodni a valóságtól, aminek az a legnagyobb szórakozása, hogy ott rúg beléd, ahol a legjobban fáj. Jelen pillanatban enyhén elzsibbadva érzem magamat, ahogyan a saját kis morfiumom napi adagját kapom meg egyre nagyobb dózisban, egyre hatásosabb változatban. Meglehetősen örömteli perceket okoz, így eszem ágában sincs kihagyni azt a lehetőséget, hogy más módon is kóstolót kapjak belőle, amit egyébként piszkosul élvezek. Bár ez nem feltétlenül segít abban a problémámban, hogy megértsem az újabb összefüggést amit felhoz a témával kapcsolatban, azért vagyok annyira aranyos, hogy próbáljak megfelelni a kritériumoknak. Vagy beleilleni azokba.
- Ilyet nem tanulsz a vámpírtaplókból, cicuska. – laza vállvonást produkálok, és miután a mosolyom ismételten a fülemig szökik, újra végig kalandozok rajta a tekintetemmel. Határozottan az eddigi legszebb fogás, akivel volt dolgom éveim során.
Szinte már a legjobb alakításomat nyújtom magam sajnáltatásának közepette, noha kevésbé tudok hiteles maradni, amikor már megint össze-vissza kalandozunk. – Gondolod létezik ilyen? – játszom a lelkes figurát, talán még a szemeim is csillogni kezdenek, ha közelebb hajol hozzá az ember megtekinteni őket, ahogyan az utolsó reménysugár bekúszik a borongós életének monotonsága közé. Egyre bizonytalanabb vagyok a lelépésünket illetően, elég csak végigkövetnem a mozdulatait, és a tetteit melyekre ha nem figyel egy kívülálló, könnyen eltéveszthetővé válnának, mégis a maguk valójában egészen jelentőségteljessé teljesednek ki. Éppen eléggé ahhoz, hogy teljesen összezavarjanak az eddig határozottnak tűnt terveimmel kapcsolatban.
A kocsiban ülve azonban nem várt meglepetéseknek leszek fültanúja, melyek csak kezdetben adnának okot a teljes kiakadásra, másodszor átgondolva viszont eléggé állat dolognak tartom, ugyanakkor kevésbé érzem magamat annyira romlottnak. Nem mintha ő ezáltal rossz emberré vált volna, egyszerűen jó tudni, hogy őt sem kell félteni a bajtól, mert saját maga kutatja azt.
- Ez kemény. – elismerő hümmögéssel toldom meg riposztomat, és még el is mosolyodok mellé. – Azok az évek mindenkit megforgatnak, Rae, csak néhányan benne is ragadtunk a körforgásba. – teszem még hozzá szűkszavú kezdésemhez a véleményemet, azt viszont már nem kívánom hozzáfűzni, hogy megőrzöm a titkát, reménykedve abban, hogy majd ha rólam is kitudódik ez-az, ő sem jár el másképp velem szemben. Nem is igazán miattam, mert nálam ez az ’olyan mindegy’ kategóriába esik, hanem a körülöttem élőkért. Régi énem önzőségéhez képest mára már a háttérbe szorítottam a mindent csakis saját magamért elvet, hogy helyére fontosabb személyek kerüljenek, akikért megéri a jó ösvényen maradni.
Megérkezésünk után nem árt most már a szerepünkhöz mérten viselkednünk, mégis amikor nem figyel senki, apró közeledéseket teszek irányába, mint a kezének megfogása és a félreérthető szövegelések tárházának újabb kiadása.
- Úgy gondolom elég fair kikötés ez a részemről, már ha nem érzékelek a kisasszonytól bármilyen ellenvetést ezzel kapcsolatban. – a kézfejre ejtett csók kedveskedés céljából történik, noha fogalmam sincs miért érzem helyénvalónak. Ezek a rejtett gesztusok maradnak nekünk az este hátralévő részében, amikre nem árt majd odafigyelnünk, ha a helyzet urai szeretnénk maradni, ámbár ez az elmélet lassacskán megborulni látszik a liftben töltött percek feszültté alakuló légkörében. Raelyn kezdeményezése nem segít a gondolataim elterelésében, ezért úgy döntök, hogy őt sem lenne jó kihagyni ebből a macska-egér játékból, melybe ismételten szépen belesodródtunk. Érintéseim nyomát hagyom a bőrén, magamba iszom a látványát, elraktározom illatának és sóhajainak minden egyes részletét. Ő maga összességében az, amire egy korábban függőként elkönyvelt ember újra rá tudna kapni és elég közel érzem magamat ahhoz, hogy ez velem sem történjen másképp, Raelyn pedig pontosan ért ahhoz miképpen sodorjon még mélyebbre az eddigi állapotomhoz képest. Élesen beszívom a levegőt, ahogyan hozzám simul és ha ez nem sodort volna még elég nehéz helyzetbe, azzal is ráfejel, hogy felpillant rám. Rohadtul nagy bajban vagyok!
- Ha még egyszer ezt teszed velem, hidd el találok rá egyszerű és gyors megoldást. – tekintetem egy lélegzetvételnyi pillanatra az ajkaira siklik és már éppen legyűr a fene nagy akaraterőm, amikor a lift ajtó kinyílik, vele együtt pedig szabad utat kapunk az este megkezdésébe. Mennyi igazán akciódús filmet ismerek még, ami figyelemelterelőként alkalmazható nyilvános helyzetekben? Ha így folytatjuk tovább, egészen biztos kifogyok a lehetőségekből és onnantól kezdve csak azokkal az ösztönökkel találkozhat, melyeket korábban már ő is említett.
Igyekszem nem eltéveszteni a lépést és lemaradni, ha már nekem kell rá vigyáznom, de amíg ő egy lenyűgöző látványt csodál, én egy másikért vagyok éppen oda meg vissza. Mindenesetre ahogyan rámutat figyelmének elcsábítójára, én is odafigyelek.
- Nem semmi. – fordulok körbe, mert nem mindennap találkozhat ilyennel a magamfajta ember vagy vehet részt ezeket a partikon úgy, hogy a következő körben ne dobják ki őt onnan.
Emberek nyüzsgése rejlik fel előttünk, én pedig megragadom óvatosan Raelyn karját, hogy közelebb tarthassam magamhoz. – Kerülje a szemkontaktust Miss és maradjon a közelemben! – egy csapat halad el mellettünk, én pedig kimérten viselkedek a mellettem állóval, védve őt a külvilágtól, ugyanakkor éreztetve, hogy kivel van dolguk az embereknek. Beérve egy fiatal csávó siet felénk, kezében tálca a rajta lévő szokásos pezsgős poharakkal.
- Egy italt? – érdeklődik, én viszont letekintek a tőlem alacsonyabb srácra, mielőtt bármit is elemelhetnék a tálcáról.
- Hányszor járt körbe ezekkel a poharakkal? – kérdésemet egyenesen neki szegezem, ő viszont eleinte nem igazán jut szóhoz emiatt.
- Nem tudom. Nem számoltam. – enyhén bátortalanabb a hangja, így viszont könnyű megtartanom határozott fellépésemet vele szemben.
- Ha jól értem, arra sem emlékszik mik történtek ezekkel a poharakkal, és a benne lévő italokkal. Világos. Tudatában lenne, ha valamit kevertek volna bele és azt kínálja Ms. Ramireznek? Ne őt figyelje, hanem engem! – förmedek rá, végül azonban abbahagyom a vérének szívását a szótlanságának hatására. – Én is így gondoltam. – magam elé engedem Raelynt, és még egy figyelmeztető pillantást vetek a srácra, mielőtt elhaladnék mellette, majd egy távolabb eső helyre telepednénk le.
- Első balek kilőve. Vajon ki lesz a következő? – nézek szét a felhozatalon érdeklődésemet kifejezve Raelyn felé és kihúzom magamat. Ugyan csak felvigyázó vagyok, így nem tilthatnám meg ha táncolni hívná bárki vagy beszélgetésbe elegyedne vele, mindenesetre ez nem tartana vissza attól, hogy eltörjem az illető kezét.

   


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
31
Foglalkozás :
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
295

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Hétf. Dec. 03, 2018 1:28 am


Dor & Rae
SHINING STARS OF THE NIGHT

Kacéran felnevetek a figyelmeztetésére, de mi tagadás, tetszik az a csipetnyi veszély, amit a szemeiben látok.
- ”Ne feszegessem”? - vonom fel a szemöldököm. - Felfogod te, kivel beszélsz? - emlékeztetem őt arra, hogy ezzel engem legfeljebb is csak tovább hergel. Komoly fejfájásokra számíthat még miattam, ha egy pillanatig is azt képzeli, hogy engem majd kordában tud tartani. Bár Dor közel sem olyannak tűnik, aki valóban ilyennel akarna próbálkozni, de ha esetleg mégis úgy alakulna... Nos, nem lesz velem könnyű dolga. Remélem, tudja értékelni a kihívásokat.
- Tőlem végül is kezdhetjük bemelegítésképpen kacsacsőrű emlősökkel is, de sosem árt egy kis izgalom. - És hát ez a lényeg abban, ha a nagy vadra megyünk, nem igaz? Mondjuk a való életben még sohasem vadásztam, és őszintén szólva nem hiszem, hogy élvezném, vagy hogy képes lennék rá, de átvitt értelemben valóban sosem féltem a legnagyobb „állatot” kipécézni magamnak. Az izgalom kedvéért, vagy hogy igazi eredményt érjek el...
Na, de Doriannek sem kimondottan lehet komolyabb problémája a levadászás fogalmával, amikor épp engem választ prédájának. Tagadhatatlanul tetszenek az ilyen kezdeményezések, és bármikor szívesen megadnám neki magam, falatozzon csak nyugodtan. De mint tudjuk, ma este, egyelőre, mindent csak sietve szabad. Egy kis kóstoló itt, egy kicsi ott. Aztán rohanunk tovább.
- Lenyűgöző következtetés, zsenikém – vigyorgok rá szemtelenül. Már egyszer fenyegettem az ötletemmel, de valamikor tényleg előfordulhat, hogy korrepetálni fogom popkultúrából. Persze a Vámpírnaplóktól azért megkímélném. Csak olyan alapanyagokkal tágítanám az agyát, amelyet feltételezhetően tényleg tudna értékelni és élvezni is. De erre még bőven ráérünk.
- Azt hiszem, megérdemelsz egy esélyt. Kár lenne veszni hagyni azokat a tartalékokat. Főleg amíg a ragadozó-ösztöneid ilyen jól működnek – utalok itt az iménti támadására, és szélesen mosolygok rá. De az édes kis évődéseinknek se vége, se hossza, nem akaszt meg bennünket sem ez a kis közjáték, sem az ezt követő a szobámban, és a lakásból kifelé indulva is megtalálom a módját, hogy húzzam továbbra is az agyát. Amihez egyébként ő szolgáltatta a gyönyörű magas labdát. A válaszától viszont egyszerre próbálok sajnálkozó arcot vágni, és kétségbeesetten visszafogni a röhögésemet, de ahogy ő elneveti magát, én is követem a példáját.
- Ez... igazán... szomorú. Találni kell egy kedves, segítőkész leányzót, hasonló gondokkal, és akkor segíthettek egymáson – harapom be az ajkam, hogy ne vigyorogjak megint mint egy idióta. De nehéz kontrollálni magam, amikor folyamatosan a határokat feszegetjük, de mégis úgy egyensúlyozunk ezen a képzeletbeli vonalon, mint a cirkuszi akrobaták.
Aztán van az a pont, amikor kiderül rólunk, hogy amúgy olykor-olykor a határok légies átlépése sem okoz igazán problémát egyikünk számára sem. Igaz, nem kérte tőlem senki, hogy mutassam be a tudományomat, de nem tudom megállni egy kis csínytevés nélkül, amikor megmutathatom neki, meddig is terjed a pofátlanságom. Bár azért még így is vagyok annyira tapintatos, hogy a valóban személyesebb dolgait nem bolygatom. Normális esetben talán tartanom kellene attól, hogy nemtetszést vált ki a másikból a képességem, hogy megszólnak, megrónak érte, és eleve nem is próbálkoznék ilyesmivel ilyen szemtelen módon. De Dor más. Nem tudom megmagyarázni, miért érzem, miért gondolom így, de első perctől tudom, hogy ő nem fog elítélni, inkább menőnek találja majd, amit teszek. Vagy legalább elfogadhatónak.
- Mondhatjuk, hogy régóta, nagyjából tíz éve. Említettem a csontokat a szekrényben, meg a zűrös tini éveket... - megvonom a vállam, de aztán nem térek ki a további részletekre, csak ha rákérdezne valamire. Azért nem szeretném még véletlenül sem elrontani az estét valami ide nem illő vallomással, ha esetleg most nemigazán akarna kitérni rá. De közben egyébként is megérkezünk, és egyelőre jobban leköti a figyelmünket, hogy átlépjünk a legújabb szerepünkbe, és bejuttassuk magunkat. Az utóbbi igazából Dorian feladata, és egyértelműen remekel benne. Nem akarok az „enyhén flepnis latin sztár” lenni, aki folyamatosan vigyorog, mintha a diliházból szökött volna, ezért igyekszem visszafogni magam, de oda vagyok azért, mennyire komolyan veszi az én Alejandrom a testőri feladatait, szóval csak óvatosan lesegetek rá, és sunyin somolygok magamnak, míg befelé haladunk.
- Áhá, ééértem. Érdekes életfilozófia. Tetszik. Tehát akkor... a rajongóimmal nem osztozunk az ágyon, de egymással azért igen – szögezem le ezt a fontos kérdést. Egy újabb szókiforgatós játék, már egész jó vagyok ebben. Bár hogy most Julietáról és Alejandróról beszélek, esetleg Juliáról és Jasonról, vagy Raelyn és Dorian eme történet főszereplői, azt már a fene sem tudja. Kicsit elveszítettem a fonalat. De ha szeretné megosztani velem a dínó alakú fekhelyét, vagy bevackolni magát az enyémbe, szigorúan csak strapabírási tesztelési okokból, hát én állok elébe. Vagy fekszem. Vagy... az majd eldől.
Azt az apró gesztust azonban, ahogy a karomat felemelve puszit nyom a kézfejemre, nagyon kedvesnek és aranyosnak találom, és egy őszinte, bájos mosollyal jutalmazom érte. De ahogy bevonulunk a bádogdobozba, és meghúzzuk magunkat a lift hátsó felében, ismét belém bújik a kisördög, és az észrevétlenség fátyla mögött óvatosan birizgálni kezdem a hátát. Ám amint elkapja a kezem, máris tudom, hogy bajban vagyok, a bosszúja utolér. Hogy ne tereljem magunkra a figyelmet, muszáj elfojtanom a feltörni készülő sóhajaimat a szavai, a nyakamat érintő csókja és a szabadon garázdálkodó tenyere nyomán, így csak izgatottan mocorgok egy helyben. Tény, hogy magamnak okoztam a bajt. És így sem tudom megállni, hogy ne fokozzam a dolgot. A fejem enyhén oldalra döntöm, miközben ő már a vállamon időzik, és szemérmetlenül hozzá dörgölöm a fenekem. Csak hogy érezze a törődést, én sem fogom megkönnyíteni az ő dolgát ebben a játszmában. Közben oldalra fordítom felé az arcom, hogy felpillanthassak rá.
- Nem olyan egyszerű ezt lehámozni rólam, mint ahogy te azt hiszed. Elég kényes darab – incselkedek vele tovább halkan, de hogy ezt valójában a ruhára értem, vagy magamra, döntse el ő. Az utastársak azonban nem fogynak el egészen a legfelső szintig, így esélyünk sem marad kettesben lenni. Talán ez a szerencsénk. Felérve, ahogy kilépünk a felvonóból, ellenőrzik a nyakunkban lógó kártyákat, de az egész úgy két másodperc, nem több, és aztán máris miénk a terep. A hely irtó jól néz ki, egy üvegajtón tudunk átsétálni a szabad ég alá, ahol buli java zajlik. Mivel nagyjából az egész város fölé emelkedünk, a fények itt már kevésbé rontják a fényviszonyokat, mint általában az New York-ban megszokott, ezért egész jól látni a csillagokat is.
- Ó, nézd meg ezt! - húzom magam után Dort, és felfelé bámulok. Számomra ez koránt nem mindennapi látvány.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Egészségügy
Play by :
Chloe Bennet ★
Kor :
27
Foglalkozás :
paramedic, self-defense instructor ★
Hozzászólások száma :
114

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Csüt. Nov. 29, 2018 12:56 am


raelyn&dorian

Szinte már felfedezőtúrát teszek vele kapcsolatban, amelynek részleteiben könnyedén vesztegetem el az időmet. Más esetben ez már nem számított volna, Rae viszont minden egyes mondatával, tettével csak még inkább felkelti az érdeklődésemet. Most sincs ez másképp, ahogyan kiderül a randomként emlegetett dúdolásom meglehetősen hatással lenne rá, és talán egy-két dologgal kapcsolatban nem is kellene győzködni a továbbiakban. Ugyan játszom a jófiú szerepet, eladom magamat, mint valami úriember az elit rétegből, kinek gazdag rétege alatt érző szív lakozik, azonban én sem vagyok képes egyetlen szavát sem elhinni ennek, és van egy sejtésem, hogy ő is valahogy így van ezzel, bár ez közel sem állítja meg abban, hogy fejest ugorjon az ismeretlenbe. Mondtam, hogy oda vagyok érte? Gondolom nem elégszer, mert még én sem fogtam fel, hogy újra lesz arra példa, hogy valaki ebben az értelemben is fontossá válik a számomra.
- Ne feszegesd a határaidat, tündérem. – figyelmeztetem én előre, hogy a későbbiekben legyen mit felmutatnom sziklaszilárd bizonyítékként, de a mosolyommal enyhítem szavaim élét. Mi baj lehet abból, ha egy kicsit hagyjuk a józan észt meg a logikát, majd ezen túlpörögve eljátszadozunk egymással? Úgy gondolom egy próbát biztosan megér és ha már ketten vagyunk benne, ugyancsak rossz nem lehet.
Fenemód zsigerből megy a hülyeség. Mintha a levegővel együtt szívnám be a szervezetembe, majd a következőbe ontanám ki magamból a körülöttem lévőkre, hogy ők is részesei legyenek a végtelen baromságnak. Nem nevezném magamat komoly embernek. Élvezem, ha röhöghetek, ha vevők az emberek a témákra, amiket feldobok, mert akkor érzem magamat otthonosan a szituációban. Vagyok olyan paraszt, hogy hátat fordítsak a beszélgetőpartneremnek és elsétáljak onnan, ha az első szakaszban nem térünk egy hullámhosszra, de szerencsére Raelynnel nem ez történt. Ő élvezi, ha versenybe szállhat velem vagy éppen felülmúlhat, és nem mondom, hogy nem jött össze már neki. Másnak kettőnk beszélgetése már erős bizonyítékkal szolgálna, hogy itt az ideje a két dilinyóst valami gumiszobába zárni, hogy ne rontsák az emberi faj színvonalát, de úgy gondolom az sem akadályozna meg minket, hogy továbbra is önmagunk maradjunk. Mellesleg nem is lenne rossz, ha éppenséggel közös szobába kötnénk ki. Érdemesebb az egyforma problémával bekeverődőket egy környezetben hagyni, mert külön-külön nem várt mellékhatások és következmények alakulhatnak ki. Lehet el kellene kezdenem írni egy használati útmutatót magunkhoz, mielőtt túl késő lenne. – Látom nem éred be kevesebbel, egyből a nagy vadra mész. – vigyorom a fülemig szökik. – Számíthatsz rám ebben. – azért egy nyugtatóbbnak ható véleményt nem engedek el, mindenesetre igazán imponálónak hat, hogy egy-két akadály megugrása őt sem tántorítja vissza. Nem helyes, azonban egyből beszökik lelkiszemeim mezejébe az a kép, ahogy megállíthatatlanná válunk. Partnerek a bűnben, a hálószobában és a való életben. Nagyon remélem, hogy a gyermeteg próbálkozásom a vigyorom visszafojtására sikeresen alakul, mert nem szívesen engedném be őt a fejembe meg az ott kavargó gondolatok kusza világába.
Egy kis finom fogásra mindig kapható vagyok és Rae határozottan az elsőszámú főételnek tűnik az eddig emlegetett felhozatal között. Így hát mielőtt az esélyem elúszna, meg is ízlelem őt, mindezt viszont játékosan téve, nem eldurvulva közben. Ugyan van egy sejtésem, hogy a felé intézett tekintetem elég beszédesnek bizonyul tetszésem kinyilvánítása kapcsán, azért szavakban is igyekszem összefoglalni gondolataimat. A kapott válasz azonban kérdővé változtatja arckifejezésemet. – Én hiszek neked, bár van egy sejtésem, hogy abban is vámpírok lehettek, ha nem tévedek túl sokat. – kezdek bele újabb kulturális bakim nyilvánosságra hozására, végül pedig cipőmet tanulmányozván ejtek meg egy mosolyt. – Az övéké már biztosan, de az én fajtámnak még mindig akadnak tartaléktervei, már ha a kisasszony úgy érzi, még ad egy esélyt személyemnek, hogy divatba maradjak. – ez már csak teljes mértékben rajtaáll, én csak egy kósza lélek vagyok, aki még szívesen megízlelné párszor az előtte álló szépséget.
Szokásom félreérthetően hadoválni, és természetesen ebben az se segít, hogy épp az előbb szállt el lufiként a józan eszem a semmibe, de az elszólásomat figyelembe véve én sem kapcsolok időben. Hirtelen beállt áramszünet után veszek egy drámai sóhajt és biggyesztem le az ajkaimat is mellé, hogy hatásosabb legyen.
- Szegény Dorian fiúnak egyedül kell megoldania. Senki nem oldja meg neki. – rosszallóan a fejemet csóválom, de aztán csak nem bírom röhögés nélkül a hánytatott sorsom kivesézése ellenére sem.
Még mindig dolgozom fel az angyalkáról hallottakat, de úgy tűnik ez csak még szórakoztatóbb neki. Nem, szó sincs róla, hogy kisütné az agyamban lévő biztosítékokat, amit elmondott, egyszerűen olyan váratlanul jött, hogy még nem kapok szikrát miatta.
- A képzeletemben nem ennyire jól. – vetek egy kósza pillantást rá, mielőtt újra az útra tévedne a tekintetem, a kérdésére viszont csak egy ühüm-öt hallatok, mert van egy érzésem, hogy bajba keveredek abban a pillanatban, hogyha válaszolok erre. Igazi csapdának tűnik és ahogy kiderül mi is volt ennek a lényege, határozottan egyetértek ezzel. – Ja, eléggé gyerekbarát dalok. – vágok közbe, mindenesetre fészkelődök egy kicsit a helyemen, mert nagyon remélem a fényképek kimaradnak ebből. Ugyan a legutóbbiak csak valami autóról vannak, ami múltkor elnyerte a tetszésemet, de ha jobban belemélyed a mappa tartalmába, pár közös kép Hannahval is feltűnik. Nyelek egyet, és csak óvatosan mérem fel arcvonásainak változását, de semmi olyat nem fedezek fel, ami arra utalna, hogy észrevette a képeket. Ettől viszont én is némiképp megnyugszom, de tudom minél jobban húzom a dolog bevallását, annál nagyobbat fog szólni, ha kiderül. És még mindig szerencsésebb, ha az én számból hallja őket, mintsem valahonnan máshonnan szerez róla tudomást. – Ez azért elég menő dolog. Régóta csinálod? – nem ítélem el, mert valahol tudom, hogy még mindig rátudnék dobni egy lapáttal a tetteimmel, de eléggé tetszetősnek találom, ahogy hirtelen tovatűnik a feje felett helyet foglalt glória. – Nem is merem megnézni mit küldtél magadnak, de tudom, hogy az vagyok. – fűzöm hozzá a fejemet ingatva közben és jót is mosolyogva mellé. Hihetetlen ez a nőszemély!
Megérkezésünk nem vesz sok időt igénybe, mégis ezernyi érzés váltakozik bennem. Elég csak figyelembe venni a lakásában eltöltött perceket, vagy az idefele jövet közben váltott beszélgetést és megszorozva az esemény menetével megkapjuk azt a sehova nem vezető maszlagot, ami miatt még mindig nem tudnám hova besorolni hogyan is érzem magamat.
- Minden világos, asszonyom! – kihúzom magamat, komoly kifejezést erőltetek az arcomra és csak testőrként létezek tovább, akinek nem szabad kikezdenie a felettesével. Bár ez a gondolat is határozottan piszkálja a fantáziámat. Nem lemaradva követem őt, mindenesetre amíg nincsenek szemtanúk, megfogom a kezét, mert ennél közelebb nem feltétlenül keveredhetünk majd. Ezért be kell érnem ezzel, meg annak a jelenetnek a sorozatos visszajátszásával, ahogyan előttem haladva riszálja a fenekét befelé jövet. Mit mondtak, meddig is fog tartani ez az este?
- Szerencsére nem egy ágyon osztozkodnánk velük, így nem sok közük lenne hozzá. Elég, ha mi élvezzük. – emelem egymásba gabalyodott kezeinket az ajkaimhoz és egy puszit nyomok a kézfejére, mielőtt elengedhetném őt a liftbe beszállás közben. Úgy hallottam ezek a liftes utazások az esetek többségében eseménytelenül zajlanak, de úgy tűnik mi ez alól is kivételt képezünk. Megfordul a fejemben, hogy kitessékelem a többieket innen, de mivel erre nincsen lehetőség, ezért lepillantok a drágaságomra, akinek szinte neonfeliratként van az arcára írva mennyire elkalandozó kedvében van. Elkapom a kezét, mielőtt a háta mögé sétálhatnék, majd feltűnésmentesen közel vonom magamhoz, hogy a lehető legkevesebbre csökkentsem a közöttünk lévő távolságot.
- Elég rohamosan haladsz abba az irányba, ahol ez a ruha nem lesz rajtad. – fülébe súgva a szavakat hagyom, hogy elkalandozzon kezem a ruhája alatt, közben pedig egy bőrét alig érintő csókot hintek a nyakára. – Mit gondolsz mennyien lépnek le, amíg felérünk? – nézek fel a váltakozó számokra, mielőtt megkezdett utamat a vállával folytatnám tovább, közben figyelve arra, hogy észrevétlenek maradjunk a többiek számára. Bár nagyon úgy tűnik, hogy az egyiknek éppen a fennhangon való telefonálás követi le a figyelmét, a többiek viszont egyszerűen csak le akarnak lépni. Én viszont személy szerint a liftben ragadnék kettesben Raelynnel.


   


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
31
Foglalkozás :
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
295

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Hétf. Nov. 26, 2018 12:48 pm


Dor & Rae
SHINING STARS OF THE NIGHT

El kell mosolyodnom a szavaira, mert hiába a rossz fiús attitűd, azért kétségtelenül ott van egy gáláns lovag is ebben a gazfickóban.
- Néha-néha azért nem árt egy kis hókuszpókusz – hozom a tudtára az általa használt kifejezéssel, hogy sokkal rugalmasabb vagyok, mint gondolná, és teszem ezt valamivel közelebb hajolva hozzá, kissé sejtelmes hangon, ezzel talán meg is teremtve az említett, csipetnyi varázslattal átitatott közeget.
Azt hiszem, már elégszer bizonyítottuk, hogy bármikor vevők vagyunk a másik hülyeségére, legyen akármilyen meredek is a téma. Sőt! Ami engem illet, nagy-nagy örömmel fogadom, hogy ő ilyen, hogy hozzám hasonlóan az esetek kilencvenkilenc százalékában komolytalanság szövi át a mondandóját, és mellette ezen a téren én is önmagam lehetek. Nem kell minden szavamra külön figyelnem... bár tény, azért másokkal sem igazán erőltetem meg magam, de ő legalább érti, és értékeli a szertelenségemet. Ez pedig visszafelé is működik. Szóval mikor ágyékkötőkről kezd nekem magyarázni, hát mi tagadás, az első pár másodpercben kicsit lefagyok, és csak vihogásra telik tőlem, mert akármilyen szexin is mutathat egy olyan falatnyi ruhadarabban, azért összességében akkor is vicces lenne a jelenet, amikor divatbemutató formájában bemutatja nekem a gyűjteményét. Ugyanakkor nem szívesen hagynám, hogy ilyen egyoldalú legyen a műsor, kivenném belőle magam is a részemet. Biztos vagyok benne, hogy szórakoztató lenne. - Igazán hálás lennék érte – bólogatok fültől fülig érő szájjal. - Aztán pedig elmegyünk együtt kardfogú tigrisre vadászni – vonogatom a szemöldököm, így tudakolva meg, hogy mi a véleménye az ötletemről. Mert mi mást csináltak még az ősemberek? Azon túl, hogy a patakhoz jártak mosni az ágyékkötőiket.
Már éppen válaszolnék a következő kérdésére, amikor váratlanul közelebb von magához, a nyakamhoz hajol, és finoman a bőrömbe mélyeszti a fogait. Hát baszki! A szívverésem hirtelen megugrik, és olyan erővel teper, hogy egy pillanatra megijedek, tényleg ki is ugorhat a mellkasomból. Mocsok Dorian, ilyen galád módon, minden előjel nélkül letámadni egy felkészületlen, védtelen lányt! Imádom! A bordáim rejtekében hevesen verdeső madárka ütemére a légzésem is egy pillanatra megváltozik, de hamar észhez térek, eléggé ahhoz, hogy magam is kihasználjam kissé a helyzetet, és a karjába kapaszkodva tapintással vizsgáljam meg a zakó alatt rejtező bicepszet, tricepszet, és egyéb izomkötegeket. Tenyerem végigsiklik felfelé a válláig, de el is eresztem, amint elhúzódik tőlem.
- Nem is kannibál, hanem vámpír – szusszanok egyet mosolyogva. - Azt hittem, a fajtád már kiment a divatból a Vámpírnaplók utolsó évadával – vigyorodom el a fejemet ingatva, annak biztos tudatában, hogy nyilvánvalóan most sem fogja tudni, miről is hadoválok.
Rövidke, de izgalmas perceket töltünk a szobámban, azzal a célzattal, hogy kicsit megfigyelhessen a természetes élőhelyemen is, ám ez a dolog valahol kicsit félresiklik. Más esetben nyilván ezzel nem is lenne gond, és ami azt illeti, örömmel látom őt itt máskor is, de bármilyen nehézkes is a kiszakadás egymás vonzásából, muszáj megtennünk ezt a kegyetlen lépést, tekintve hogy még mindketten igyekszünk tartani magunkat az eredeti programunkhoz.
- Szóval... ezt értsem úgy, hogy te magadnak szoktad megoldani...? - kérdezek rá a hallottakra ártatlan hangon, de meglehetősen pimasz tekintettel. Olyan kegyetlenül jó magas labda volt, hogy a leütés szinte zsigerből jön belőlem, nincs mit tenni.
Az autóban ücsörögve ránk tör egy igazán érdekes, nem várt őszinteségi roham. Bár valamiért nem kimondottan lep meg Dorian vallomása. Ez úgy passzol hozzá, mint a kék szemei, meg a sötét haja, teljesen el tudom képzelni, főleg miután hallottam a kissé zűrös gyerekkoráról. Át tudom érezni azt a helyzetet, leszámítva, hogy én nem kocsikat tanultam meg feltörni, hanem kódokat. Ő viszont elég meglepettnek tűnik. Megvonom a vállam.
- Mert szerinted hogy néz ki valaki, aki profilokat tör fel? - kérdezem kicsit elnevetve magam, és a fejemet enyhén oldalra billentve, kíváncsian meredek rá. Igazából szerintem elég szórakoztató a döbbenete. Azt hiszem, tudom ezt még fokozni. - Itt a telefonod, ugye? - érdeklődöm egy sunyi pillantással, majd kézbe veszem a saját eszközömet a táskámból. A társasági oldalak meghackelése valójában elég amatőr dolog, még álmomban is menne, és bármilyen mobilkészülékről, ha van wifi. Betörni egy kórház, a rendőrség, vagy mondjuk egy privát cég jól védett rendszerébe már például egy picikét komolyabb feladat. Ahhoz azért legalább félálomban kell lennem. - Klassz zenék vannak a zenelistádban. Nem is tudtam, hogy szereted G-eazy-t. De tulajdonképpen van értelme – jelentem ki egy szemtelen vigyorral. Igazából nem garázdálkodom nála sokáig, nem akarok pofátlan lenni, nem futom át a mappáit, sem a képeit, és még véletlenül sem akarok belebotlani a volt menyasszonyával közös fotóira, csak be akarom bizonyítani neki, hogy nem tréfáltam. Végül küldök magamnak messengeren egy ártalmatlan kis üzenetecskét tőle. „Te vagy a legszebb, legokosabb, legviccesebb, Rae, oda-vissza vagyok érted, édes mézes puszedlim.” - Óóó, ez nagyon kedves tőled – pillogok párat eljátszva, mennyire meghatódtam beérkező vallomástól, de aztán gyorsan elteszem a telefonom, mielőtt esetleg felbosszantanám azzal, hogy az övében kutakodom.
Megérkezve kivergődünk a tökhintónkból, és a számat beharapva igyekszem nem megint szélesen vigyorogni rá, amikor átvedlik sötét zsaruba, és ecseteli a „haditervet”. Ám aztán hamar összekapom magam, hogy előhozzam a belső nyafka libát.
- Szivi, tudtommal te dolgozol nekem, és nem fordítva. Comprende? De amúgy nagyon cukika vagy, hogy így odafigyelsz a részletekre – pöccintem meg játékosan az orra hegyét, majd édesen rámosolygok. Aztán pedig kihúzom magam, és kecsesen riszálva a hátsómat indulok meg a bejárat felé. Dacosan feltartott orral várom meg, hogy az ajtónálló ellenőrözze a listát. - Kösz, édes – kacsintok rá kacéran befelé menet, miután jó szórakozást kíván nekünk.
- Hát tényleg sikerült! Bejutottunk. Igazi profi vagy, Alvarez. Le vagyok nyűgözve – bólogatok lelkesen, míg megközelítjük a lifteket. Útközben Dor összefűzi az ujjainkat, aminek következtében gyerekes öröm költözik a szívembe. - Vajon mit szólnának hozzá a rajongóim, hogy ha kiderülne, hogy a testőrömmel kavarok? - öltöm ki játékosan a nyelvem a pasira, miután belépünk a liftbe. Ám mielőtt az becsukódhatna előttünk, tovább négy-öt ember furakszik be mellénk. Szerencsére mind az ajtó felé bámulnak, így mi leghátul többé-kevésbé láthatatlanok maradunk. Épp pedig vagyok olyan szemtelen, hogy ezt kihasználjam, egyik karomat Dorian zakója alá bújtatom a hátán, és mintha az ujjaim egy pókot vagy egyéb ízeltlábút formálnának, felfelé kezdek rajta lépegetni a vállai felé, amíg csak ezt akadálytalanul megtehetem. Utána viszont lassan lefelé simítok, egészen a fenekéig, de azt már épp csak futólag érintem, mintha tök véletlenül tenném. Ühüm...



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Egészségügy
Play by :
Chloe Bennet ★
Kor :
27
Foglalkozás :
paramedic, self-defense instructor ★
Hozzászólások száma :
114

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Hétf. Nov. 26, 2018 2:02 am


raelyn&dorian

Közel sem az a célom, hogy rázúdítsam minden gondolatom, meg nem magyarázható érzésemet és a velejárókat egyszerre, mégsem tudom teljes mértékben figyelmen kívül hagyni azt, ami bennem zajlik le, vagy amit éppenséggel kivált belőlem. Ismerkedésünk kezdeti szakaszában egyszerűen totál sötét, hogy mi a megengedett és mi nem, de vannak olyan dolgok, melyek felől már most sincs semmi kétségem. Elsők között szerepel az, amelyet neki is most sikerült némiképp normális ember módjára tálalnom, mégpedig, hogy nem tart vissza az, ha jobban kell tepernem a megszerzéséért, mert bárhogyan is számolom el ezt magamban, mindig annál kötök ki, hogy megéri. Nem sok embert veszek úgymond emberszámba vagy tartom őket azon a szinten, ahol érdemes velük foglalkoznom, de akiket igen, azok általában könnyedén befészkelik magukat a szívembe, és egykönnyen nem tűnnek el onnan. Ezekért az emberekért tűzbe mennék, ha a szükség úgy hozná vagy hezitálás nélkül fejjel előre rohannék bármilyen kellemetlenségbe, ha az a védelmüket biztosítaná. Tettem dolgokat, tisztában vagyok az értékeimmel, de egy részem úgy véli fejlődésre még képes vagyok. Lehetek jobb, lehetek kevésbé elfuserált azáltal, ha közelebb engedek magamhoz arra érdemes személyeket. Bizonytalanul ugyan, de meglehetősen szükségszerűnek tűnik ez a lépés ahhoz, hogy elinduljak a régen vágyott úton. Megjegyzése mosolyt képez az arcomra, és könnyedén visszatérek a formámba egy meghajolással fejezve ki reakciómat. A lovagjának lenni ennek a csodálatos nőnek egy olyan helyet biztosít a továbbiakban, amibe szívesen veszek el – hozzon ez magával bármit is.
Értelmem nehézkes feléledése után veszem tudomásul az elhangzottakat, végül pedig csak apró és némileg rosszalló fejcsóválással előlegezem meg válaszomat. – Túl nagy a kísértés, a fenébe is. De igazad van, én nem vagyok olyan. Hagyom, hogy a kisasszony saját maga döntse el mit szeretne és mit nem, egyéb kizárólagosan engem felruházott hókuszpókok nélkül. – Azért most már jócskán bizonytalanabban csengenek szavaim az előző kijelentésemhez képest.
Imádom őt, elmondhatatlanul és visszavonhatatlanul. Nem elég, hogy vevő a baromságaimra, meg is hallgatja őket, végül pedig hátszelet biztosít adva egy löketet az amúgy felvázolt témának a maga véleményével, amelyről már a kimondása előtt tudom, hogy a padlóra fog küldeni. Most sincs ez másképp, mert ahelyett, hogy kitessékelne a lakásából mondván te neked valami baj van a padláson lévő rendszerrel, egyszerűen képes lenne bevállalni még egy hasonló szerelést is. El sem tudja képzelni milyen szélsebesen száguld a szívemben lévő hely jogos elfoglalásáért.
- Megnézem mit tehetek ez ügyben. – képemre a gondolkozás jelei ülnek ki, mintha egyszerűen csak azt latolgatnám melyik darabot passzolhatnám át neki, végül azonban csak-csak elmélyed az a mosoly, ami ott bújt meg eddig is ajkaim szegletében.
- Jó, ha az ember több területen is megállja a helyét, nemde? – kérdezek vissza, végül teszek egy lépést felé. – Én szeretnék azért magam megbizonyosodni az első fogásról, ha nem bánod. Lehetséges a másodikért nem is törném magamat annyira utána. – minden előjel nélkül vonom magamhoz közel és játékosan, ugyanakkor óvatosan megharapdálom a nyakát, hogy érezze törődésemet. Végül mélyen magamba szívom illatát, mielőtt elengedném őt fülig érő vigyorral az arcomon. – Számomra már egyszerű a döntés, de a gondolkozási időt megkapod. – engedem át neki a kérésébe foglalt időtartamot, végül viszont egyszerűen elröhögöm magamat. Ki vagyok én, és ez a nő mit tett velem? Mindenesetre eléggé kedvemre van ez az ismeretlen terep, így örömmel fogadom annak további állomásait.
Érzelmi hullámvasutazásom majdnem kisiklik, amikor vagyunk annyira naivak, hogy eltöltünk kettesben egy kis időt a szobáján belül is. Hazudnék azt állítani, hogy nem szorul háttérbe egyből az egész programunk gondolata, de mégis a végére sikerül valami több oldalról is sántító dolgot kinyögnöm, amibe benne van az, hogy nem ártana indulnunk, késni fogunk meg úgy egyébként az is, hogy kurvára oda meg vissza vagyok érted, és ha nem lépünk le most azonnal, a következő pár napban már nem lesz rá több lehetőség. Szerencsére sokat nem kell győzködnöm, bár ismételten lezáratlanságba fulladunk, azért reménykedem benne, hogy az este folytatása kárpótol majd minket ezért.
- Manapság már ha az ember nem magának oldja meg a dolgokat, veszett az ügy. – vágok egy grimaszt, a hálátlan egerek témába viszont már bele se megyek. Bőven elég volt azzal kimutatnom zavarodott elmeállapotomat, hogy felhozakodtam a tündérkeresztanya létezésével, aki sokszor elég menő kiegészítőeleme lehetett volna életemnek. Kár, hogy csak akkor láttam, mikor túl sokszor és túl közelről ismerkedtem meg az élet kevésbé legálisabb oldalával.
A kocsiban ülve úgy gondolom inkább a vezetésnek kellene lekötnie, mintsem a felesleges dumálásnak, mégsem tudom meghazudtolni magamat, ámbár a szavaim egészen más irányba evezik beszélgetésünk képletes csónakját. Én magyarázkodni kezdek, mintha bármilyen okom is lenne erre, megosztok ezt-azt, amit lehet nem kellene, de a kapott válasznál úgy érzem leálltak az életfunkcióim, és újraindításért könyörögnek minél gyorsabban. – Hogy mit mondtál? – futólag pillantok felé, de mégis miért érzem úgy, hogy ki tudna szakadni a szívem a helyéről? Szükségét érzem annak, hogy megkérdezzem, mert könnyen lehet, hogy mindkét fülemre megsüketültem az évek során, és az ilyen kijelentések közben tör felszínre csak az egész. – Miért érzem azt, hogy ez csak a cukormáz? Mert egyáltalán nem tűnsz olyannak, aki hobbiszinten töri fel a profilokat. Bár meglehet tévedek. – egyre kíváncsibb leszek, és mondhatni nemhogy elbizonytalanít ez az oldala, hanem még inkább arra késztet, hogy többet tudjak meg róla. Jelen pillanatban úgy érzem nem tudnék betelni csak ilyen hirtelen elhullajtott információmorzsákkal, bár van egy sejtésem, hogy ez esetben nekem sem ártana csicseregnem ügyes-bajos dolgaimról.
A rosszullét kerülget a sok ember feltűnése kapcsán, és a nyilvánosság csak még inkább ront a helyzeten, de visszafogom magamat, mert ma este nem magunk vagyok, így illik ehhez mérten viselkedni. Többen az épület előtt sorakoznak, ismerkednek vagy éppen elszívják a téboly előtti utolsó cigarettájukat, és engem is elkap a késztetés, hogy rágyújtsak a feszültségem füstként kifújása érdekében. Ez viszont elmarad, mert jobban leköt a társaságom, akinek most a testőrét kell játszanom és akit az életem árán is meg kell védenem.
- A legrosszabbat fogja kihozni belőled ez a hely, már most látom. Csak nézz végig a felhozatalon. – súgom a fülébe miután elhagyjuk az autót, azt pedig lezárva a kulcsot a zsebeimbe csúsztatom. – Szeretném, ha az este a közelembe maradnál. Italt csak ésszel, de inkább szólj és intézem. Eddig tiszta? – pillantok le rá, hogy megbizonyosodjak a kéréseim nem csak légből kapott parancsolgatások, hanem olyan dolgok, melyek szerepen belül vagy kívül érdemes lesz megtartanunk. Megbízhatatlan parasztokkal leszünk körülvéve, - tisztelet a kivételnek - , így jobb ha csak magunkban bízunk. Nem a szórakozása ellen megyek, épp azért teperek.
- Akkor vágjunk bele! – veszek egy nagy sóhajt és helyet biztosítok a kisasszonynak, nem keltve túl nagy feltűnést, de azért némileg érzékeltetve, hogy jobb lenne arrébb pakolni a virgácsokat, mert nagy dolgok készülődnek itt. Bejutásunkat egy magas alak akadályozza, kezében egy táblával, melyen sejtésem szerint a névsor szerepel.
- Ramirez és Alvarez névre foglaltunk jegyet. – állom a pasas tekintetét, ő meg átfutja a listát, végül két kártyát emel el a többi közül, melyet a nyakunkba akaszthatunk majd.
- Érezzék jól magukat. – azzal felnyitja az akadályt képező szalagot, és mihelyst beosonunk az ajtón, le is zárja mögöttünk a ’kaput’.
- Elégedettnek érzi magát, Ms. Ramirez? – pillantok le rá, ahogyan a többi szórakozó irányába haladunk, és addig a pillanatig, amíg a folyosón haladunk át, összefűzöm az ujjainkat. Újabb este, újabb két szerep, amiben remekelnünk kell, de ennek is határozottan megvan a maga izgalma.


   


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
31
Foglalkozás :
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
295

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Hétf. Nov. 26, 2018 1:14 am


Dor & Rae
SHINING STARS OF THE NIGHT

Enyhe túlzásokkal élve rábírom Doriant, hogy harcoljon még a kegyeimért, mintha erre még bármi szükség lenne. Ha valóban az a királykisasszony típus lennék, nyilván legutóbb sem másztam volna olyan szemérmetlen módon rá. Bár való igaz, hogy akkor is csak a bemelegítésig jutottunk, szóval még simán játszhatom a Szendét... esetleg a Tudort, vagy Vidort... A tréfát félretéve azért őszintén jól esik a felelete, mert érzek mögötte komolyságot is. Úgy érzem, és úgy vélem, hogy az eddigi életemben azok az emberek, akiknek harcolnia kellett volna értem ilyen-olyan okból kifolyólag, tulajdonképpen túl könnyen feladták, vagy azt várták, hogy harcoljak én magamért. Már csak emiatt is valódi, édes mosollyal pillantok fel Dorianre a válaszát hallva.
- Az én lovagom... - jegyzem meg kicsivel halkabban, félig tréfásan és játékosan, de ugyanakkor némi rajongással nézve végig rajta.
A vicces az, hogy míg egyik pillanatban még azt hangoztatom, ki kell érdemelnie engem, a másikban már el is árulom, mi a gyenge pontom, hogy mi az, ami mint a csodalámpásnál a dörzsölés esetén, engem is azonnal rábír, hogy teljesítem a kívánságait. A feltételezéseit hallva azonban jóízűen elnevetem magam.
- Nem, drága, ez nem működik mindenkivel, ezt csak rád értettem. És talán nem is hipnotizálásnak nevezném, inkább... például mint a kígyóbűvölés, ahol a kígyó a zenére engedelmessé válik... - magyarázom eltűnődve, aztán hirtelen elvigyorodom. - De hát ezt te nyilván sosem fogod megtapasztalni, hisz nem használnál ki engem – vonom meg enyhén a vállam, utánaismételve az iménti kijelentését, de persze csak húzom az agyát. Vagy talán mégsem? Alapvetően nem vagyok egy engedelmes típus, de van egy olyan sejtésem, dúdolással vagy más eszközökkel, de Dorian meg tudná találni a módját, hogy egészen alázatossá váljak a kedvéért.
Ám ha ez esetleg nem válna be, még mindig bepróbálkozhat az ősemberes verzióval. Nem tudom egyébként, hogyan is köthetünk ki folyton a legabszurdabb témáknál, amelyek mögé ráadásul mindig oda tudunk képzelni egyéb, pikánsabb tartalmakat... Azt hiszem, egyszerűen csak ilyen hatással vagyunk egymásra, de hát amíg ez nekünk megfelel, és jól érezzük magunkat, addig gond nemigen lehet.
- Mondhatjuk, hogy az ízlésem elég változatos... Szeretem az izgalmas dolgokat – nevetgélek, de amint szóba kerülnek az ágyékkötők, már konkrétan a kezemet kell a szám elé kapnom, hogy egy kicsit visszaszorítsam a kitörő röhögésemet. - Öhm... - újra elnevetem magam, mert erre most nem tudok értelmeset válaszolni. Se értelmetlent. - Van kölcsönben is? - bukik ki aztán belőlem a kérdés két vihogás között. Ha már lúd, legyen kövér. Ne csak ő vegye ki a részét a mókából, nekem is kell valami fűszoknya féle, vagy ős-tunika, vagy akármit is viseltek az ősasszonyok. Ilyen pikáns tartalmakkal megtöltve azért igazán érdekesre sikeredik ez a körbevezetés. Nem is mi lennénk, ha palacsintareggeli és a bútorok témáját is nem tudnánk visszavezetni valami nagyon nem ideillőre.
- Hmm... szóval nem csak ősember vagy, hanem még hobbi-kannibál is? Ha nem gond, kérnék egy kis gondolkodási időt, hogy eldöntsem, a palacsintát vagy magamat tálaljam fel neked... - szólalok meg végül huncut mosollyal. Ám egyelőre nem feszegetem tovább ezt a témát, szerintem már így is kezdek messzire menni. Illetve megyünk, mindketten, feszegetve a határokat. Főleg amikor a szobám rejtekében már Dorian ölében foglalok helyet, az óvatos csókunk pedig végül szintén kicsit túlfűtöttre sikeredik. Mintha magunkat kínoznánk azzal, hogy ennek ellenére csak azért is el akarunk menni abba a buliba. Szerintem díjat érdemelnénk azért, amilyen hamar vissza tudunk rázódni ezután is a humorizáló énünkbe. Hülyeségből vérbeli profik vagyunk.
- Hát igen, a tündér-keresztanyám is erről panaszkodott épp a minap, az egerek egyre megbízhatatlanabbak, ráadásul folyton megrágják a tököket – értek vele egyet egészen komolyan. - Még szerencse, hogy ilyen találékony vagy – villantok egy vigyort rá, ami hamar hálás mosollyá szelídül, amikor udvariasan elém sietve kinyitja előttem a kocsiajtót. Épp a biztonsági övvel barátkozom, amikor váratlanul két nem várt információt is megoszt velem. A szemöldököm kissé a magasba szökken, és enyhén meglepetten, de érdeklődő, halvány mosollyal fordulok felé.
- Áhá... éééérteem...? Én pedig tudok facebook profilt feltörni. - Azt hiszem, ez úgy hangzott, mintha rá akarnék kontrázni a szavaira, aminek lehet az lesz az eredménye, hogy azt hiszi, megint csak tréfálok. Vagy belekezdünk a „ki a menőbb” játékba, amivel az öt évesek szórakoznak folyton. „Az én anyukám a legjobb, mert tud fél kézzel pulcsit kötni.” „Nem, az én anyukám a legjobb, mert fejen állva is tud csilis babot főzni.” Vaaagy... ez csak egy pillanatnyi őszinteségi roham volt, amit a kicsi, zárt tér meg az este romantikus hangulata hozott elő. Akárhogy is, állok elébe. Az viszont mondhatni fel sem tűnik nekem, milyen szinten meg sem ráz a vallomása, hogy egyébként TUD kocsit feltörni. Mintha csak azt árulta volna el, hogy cukorral szereti a reggeli kávéját, mire meg rávágtam, hogy én pedig tejjel iszom.
Mire azonban felocsúdhatnék a kocsikázás nem várt fordulataiból, már meg is érkezünk. A buli odafent van, a világ tetején, de már idelent is nagy a nyüzsgés. Egy kicsit átjár engem is azonnal ez a pezsgés és izgalom.
- Amennyire csak lehetséges. Azért kérlek, majd csípj meg, ha túl kedves lennék valakivel, vagy nem viselkednék elég dívásan. - Ami odafent vár bennünket, egyértelmű, hogy nem a természetes közegemet képezi, bár a szüleimmel és Adammel is megfordultam már néhány hasonlón. Csak legfeljebb azok nem voltak ennyire média-orientáltak, sokkal inkább politikai vagy egészségügyi töltetűek, de azt tudom, hogy koránt sem olyan nehéz itt elvegyülni, mint gondolnánk. Sokan lesznek, és mindenki csak jól akarja érezni magát. Néhányan túlságosan is. Szerintem ez nekünk is menni fog. Feltéve, ha Dorian tényleg be tud juttatni bennünket, bár kétlem, hogy így kicsípte volna magát, ha nem így lenne. Amint kiszállunk a kocsiból, én a karjába kapaszkodva hozom a tudtára, hogy rá bízom magam, hogy bevarázsoljon bennünket.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Egészségügy
Play by :
Chloe Bennet ★
Kor :
27
Foglalkozás :
paramedic, self-defense instructor ★
Hozzászólások száma :
114

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Csüt. Nov. 22, 2018 6:55 am


raelyn&dorian

Már szinte érzem, ahogy logikus agytekervényeim harcba szállnak a megmaradt józanságommal és a megoldást keresik a felvázoltakra. Kétségkívül Raelyn az egyik legkülönlegesebb nő, akivel összeakadtam életem során, és sosem várnám el, hogy könnyen adja magát, - főleg nem egy magamfajta alaknak, - mert ő annál sokkal többet ér. Ugyanakkor azt is tudom, hogyha más mellett kötne ki, mint én, azzal sem tudnék ilyen könnyedén megbarátkozni. Határozottan jómagam vagyok a szélsőségek netovábbja. Meglehet ebben az egészben pont magam ellen beszélek, de tudatában annak milyen is ő valójában, teljesen megéri szembeszállni bárkivel, aki a hozzávezető utat keresztezi. Legyen ez ember, állat vagy ahogyan elrugaszkodunk a valóságtól, akár sárkány is. Az akadályok valahogy mindig ösztönzően hatottak rám, és ez az ő esetében triplán felfokozódott.
- Sejtettem, hogy hiba volt otthon hagynom a páncélruhámat. - lemondóan sóhajtok egyet, azonban ez nem tart vissza a folytatástól. - De úgy gondolom van, amiért megéri anélkül is harcolni. - elmosolyodok, és egy ponton reménykedem abban, hogy a szavaim nála is célt értek.
Életem során elég sokszor keveredtem olyan szituációkba, ahol jól jött ha az embernek van egy tartalékterve. Egy golyót akartak repíteni a fejedbe? Előzd meg a rohadékot, és te tedd szellőssé a koponyáját. Így ezen a vonulaton létezve tovább most is előrukkolok egy megoldással, ha valami baki történne az este kidolgozott menetébe. A válasza azonban meglehetősen más útra téríti el gondolataimat.
- Csak hogy tisztázzuk; ez a dúdolásra bármire rávehető vagy nálad úgy működik, mint egyes embereknél a hipnotizálás? - érdeklődve ugrik meg szemöldököm, mielőtt arcvonásaimon valami ártatlanhoz hasonló érzelem vonulna át. - Mármint nem azért, hogy kihasználjalak vagy bármi egyéb, mert én tudod jól, hogy nem vagyok olyan, csak a te védelmedben kérdezem. Mikor dúdolnak, befogjam a füled, ilyenek. Szóval érted. - húzom ki magamat mintha bárkivel felvenném a harcot, aki erre vetemedne a közeljövőben, de már a kérdésem feltevésekor éreztem, hogy ezt is az oltári nagy baromság itatja át, mégis úgy hozakodok vele elő, mintha egyszerűen csak egy kutatást végeznék, ami teljes lényében fedezi fel ezt a tökéletes példányát az emberiségnek. A tánc sosem volt erősségem, mégsem állít meg ez abban, hogy kérésének hatására bepróbálkozzak nála. Azt ugyan magam sem tudom miképpen jövünk ki ebből jól, de az arcán tükröződő reakciókat elnézve úgy gondolom csak nem lehettem annyira szörnyű, és ez határozottan megdobogtatja a pici szívemet. Úgy látszik ez a végeredmény az ő közelében többször is megmutatkozik, így ezt figyelembe véve valahol emberibbnek érzem magamat, ha arra játszok, hogy lenyűgözzem őt. Ennyi év csupa önzőség után, szinte felüdülés nyitni mások felé. Azokban az időszakban jön rá az ember, hogy hiába teper azért, hogy mindene meglegyen, végül semmije sincs. Olykor jobb, ha fordítva történik minden. Kordában kellene tartanom a vigyorgásomat, mégis úgy érzem ez egyszerűen lehetetlennek bizonyul. Az egész ősemberes téma, na meg a kapott válasz bőven elég arra, hogy röhögésbe fulladjon az eddig jól visszatartott érzelmi kitörésem, mely után igyekszem értelmesen is nyilatkozni. Már amennyire ilyen helyzetben ez lehetséges.
- Az ilyenekre buksz, huh? - a fejemet csóválom, de azért én is belemegyek. - Bunkósbotról nem nyilatkozok, de hogy viszonyulsz az ágyékkötőhöz? Jó pár lapul a barlang mélyén. - teszem hozzá ezt úgy, mintha komolyan is gondolnám. Mindenesetre páratlan szépséggel rendelkeznék abban a falatnyi darabban, de remélhetőleg sose kerül rá sor, hogy megtudjuk mennyire.
- Egyenes arányosságban van az étvágyammal, szóval ha tovább feszegetjük ezt a témát vagy bemutatod a tudományodat vagy téged eszlek meg. Én mindkettővel rendben leszek. - szélesedik el a vigyor az arcomon, végül egy lezser vállvonást ejtek az egész palacsintás elgondolásra. Ugyan időnk szűkében állunk, azért arra szakítunk pár percet, hogy élvezzük egymás társaságát. Szinte érezhető, hogy egyre ingatagabban állnak azok a bizonyos falak, melyek azért kerültek oda, hogy visszafogjuk magunkat, és mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy szívesebben időznék el ajkai felfedezésével az este hátralevő részében is, mintsem bárhova is menjek innen. Nagy nehezen viszont összerakom magamat, és mielőtt hagynám, hogy kezem elkalandozzon ruhájának cipzáros részéhez, arra biztatom magunkat, hogy ideje indulnunk. A hangom viszont kurvára az ellenkezőjétől cseng.
- Igazad van. Mégis kivel beszélek én? - mérem végig az én dívámat, és úgy követem őt, mintha legalább az életem múlna rajta. Hazudnék azt mondani, hogy valahol ez nincs így. Amíg ő az utolsó simításokat végzi, én a kocsikulcsot keresem elő, végül pedig elmélyesztem zsebembe a kezemet, majd eközben válasszal is szolgálok számára.
- Tökhintót rendeltem, de manapság nem lehet megbízni az állatokba, így magam kezébe vettem az irányítást. - magyarázom, miközben elindulunk kifelé, és a kocsihoz érve már majdnem azon vagyok, hogy átsiessek az én felemre, de végül előtte neki nyitom ki az ajtót, majd csak ezután teszem meg az előbb tervezetteket. A kezdeti izgatottság még most sem hagyott alább és meglehetősen csak fokozza az, hogy ennyire természetesnek érzek mindent, ami velünk történik. Nem is tudom hogy mitől tartok jobban; attól, hogy most szúrom el vagy attól, hogy közben teszem meg. Egyik eset sem édesítené meg a másikat.
- Nem az enyém a kocsi. - bököm ki végül, bár nem tudom miért teszem. Mintha hirtelen őszinteségroham törne rám és meg kellene magyaráznom minden döntésemet és tettemet egyaránt. - Mármint nem loptam el, bár tudok kocsit feltörni. - osztom meg vele, mint valami hétköznapi információt, és úgy érzem most kellene befognom a számat, így az út végéig azt hiszem minimálisan vagyok önmagam, mely csak akkor lép újra érvénybe, ahogy megérkezünk. Egyáltalán nem az a környék, nem az a világ, amihez hozzászoktam vagy amibe bele lehet szokni, mégis most mi is a részeseivé válunk.
- Készen állsz? - mélyedek el egy pillanatra a szemeiben, mert amikor innen kiszállunk, már nincs visszaút.

   


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
31
Foglalkozás :
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
295

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Hétf. Nov. 19, 2018 2:10 am


Dor & Rae
SHINING STARS OF THE NIGHT

Az arcom lassan elzsibbad, majd valószínűleg érzéketlenné is válik a sok vigyorgástól, pedig még épp hogy csak megérkezett az én kedvenc mókamesterem, de ez igazából alaphelyzetnek számít a társaságában, szóval már kezdek hozzászokni. De hogy a fenébe is ne tudnék hozzászokni ahhoz, hogy jó kedvem van? Ez legyen ma estére a legnagyobb gondom!
- Tudod, én elég földhözragadt típus vagyok; hiszem, amit látok. Előbb bizonyítanod kell még nekem. Bizonyítani a rátermettségedet, meg minden mást is... aztán majd bízom benned. Az a fajta lány vagyok, akiért meg kell dolgozni, hogy elnyerd a kegyeit, mint a mesékben a királykisasszonyok a három próbatétellel, meg hasonlókkal... - Meg a francokat! Már most is totál oda és vissza vagyok érted! Aztán megint csak vigyorgok, közben büszkén kihúzom magam. Szerintem nem lesz gond ezzel a díva szereppel, úgy érzem, máris kezdek belejönni.
- Hmmm... szerintem egy kis dúdolással elég sok mindenre rábírható vagyok... - jegyzem meg tűnődve. Most konkrétan el is képzelem ezt az összeborulós táncikálást az utcán, a holdfényben – haha, mintha nem is New Yorkban lennénk, hanem mondjuk Óz földjén – amit az ő dúdolására ejtünk meg. Kívánhat egy lány ennél többet? De egyébként, tekintve, hogy már hallottam őt énekelni, és tudom, hogy jó hangja van, szerintem tényleg bármikor kapható lennék arra, hogy a fülembe duruzsolva dallikázzon, tuti kenyérre tudna kenni utána.
Vagyok olyan szemtelen, hogy máris, itt és most kiprovokáljak tőle egy táncra emlékeztető kipörgetést, bár valójában ő volt az, aki ezt az egész provokálós játékot elkezdte, csak hát a következményekre közel sem álltam én készen. Ahogy megtörténik a forgás, rögtön ki is dönt oldalra, és fél karral tart meg, ami meglepetésként ér, de a legeslegjobb értelemben. A szívem a meglepett izgatottságtól rögtön hevesebb tempóra is vált, és közben csak annyi fogalmazódik meg bennem, hogy „uhh baszki!”, amit mázlimra sikerül magamban tartanom. Egy ilyen nőietlen megnyilvánulással szépen el is rontottam volna a pillanat varázsát. Így viszont, mi tagadás, élvezettel merülök el a kékjeiben míg a pillanat tart.
- Szerintem nincs ok aggodalomra – sóhajtok pillarebegtetéssel, mint aki épp elalél, és való igaz, kicsit rájátszom a műsorra, de hűű, ha tudná, hogy milyen kevés színészi tehetségre van nekem ehhez most szükségem!
Már ahogy kicsusszant a számon a barlangos megjegyzés, volt egy megérzésem, hogy ezzel is könnyen tévutakra tévedhetünk, és lám, nem is tévedtem nagyot. De igaz, ami igaz, a feszültség és izzás közöttünk minden alkalommal, sőt, minden perccel kezd egyre inkább olyan intenzívvé fokozódni, hogy talán jogos lehetne a kérdés, miért is nem estünk már régen egymásnak? Legutóbb is a nyereményt választottuk ehelyett mégis. Talán csak szeretünk a tűzzel játszani. Vagy csak tudjuk, annál édesebb lesz a végjáték, minél tovább kitartunk. Mindenesetre most is csak kerülgetjük a forró kását, de bele nem kóstolunk.
- Bunkósbotod is van? - teszem fel a kérdést egészen ártatlan hangon, az arcom minden izmát kemény munkával tartva egyenesben, hogy még véletlenül se röhögjem el magam közben. Ez egy igen komoly téma, amit feszegetünk éppen. Humornak itt helye nincs. Bár meglehet, ezzel a játszadozással épp az ellenkezőjét teszem annak, mint amire most megkért, vagyis hogy figyeljek oda magamra. Tény és való, ez az ősemberes, barlangos téma ismét megdolgoztatja a fantáziámat. És megint csak a kása körül ólálkodom.
- Nagy szíved van, Dorian Jason Lester, hogy ennyire foglalkoztat az emberek reggeliztetése – mondom ezt már-már elérzékenyülve. Azt viszont valóban el tudnám képzelni, hogy egyszer akár neki is süssek palacsintát. Sok mindent el tudnék képzelni itt, vele, kettecskén... és becsület szavamra mondom, ezúttal tényleg nem csak pajzán értelemben. Bár néha, amikor ilyen gondolatok támadják meg parazita módjára az agyamat, kicsit elfog a félelem és az aggódás, hogy túlságosan beleélem magamat valamibe, aminek még nagyon az elején járunk, és nagyon sokféle módon alakulhat. Igen, kedvelem Doriant, túlságosan is, de épp elég mély sebeket hagyott rossz tapasztalat van a múltamban ahhoz, hogy ennél azért már óvatosabb legyek.
- Nehéz sora? Úgy érzed, ezzel a szereppel nehezebb lesz azonosulnod, és a hátsómat védened majd, mint előző este a férjemnek lenned? - kérdezem valamivel már halkabban, és érzem, hogy kicsit már a határokat feszegetem, de szinte ösztönösen hajolok hozzá közelebb, miután letelepedtem az ölébe, és ismét heves szívdobogással várom, hogy befejezze helyettem is a mozdulatot. Ajkaink puhán találkoznak, és a szívem szinte belesajdul, annyira meghittnek és varázslatosnak érzem pillanatot. A következő gondolatom meg az, „ennyit arról, hogy óvatos leszek”. Egy részem szívesen elmélyítené mégis a csókot, de tudom jól, hogy lassan el kéne indulnunk, ha valóban oda is akarunk érni.
- Igen, menjünk – válaszolom halkan, kicsit talán zavartan, majd fel is állok. - Mmm... napszemüveg. Ha szükség lesz rá, majd ott szerzek. Egy kényes díva ezt is megteheti, nem igaz? - Megfogom a kezét, kifelé húzom a szobámból, közben eloltom a villanyt is. Kicsit most olyan, mintha menekülőre fognám, ami részben igaz is. Ki kell szabadulnunk innen végre, mert komoly bajok lesznek.
- Szóval... még nem is mondtad: rollerrel megyünk vagy tökhintóval? - villantok fel rá egy újabb mosolyt, de aztán néhány másodpercre hagyom magam eltévedni a kézitáskám labirintusában, amíg elővadászom belőle a lakás kulcsát, amit idióta módon korábbi szórakozottságomban már előre belehajítottam. Időközben is azért kifelé tartok, és amint megvan, amit kerestem, be is zárom az ajtót. Innentől Dorianre vár a nemes feladat, hogy elnavigáljon bennünket a járműig, amivel fuvarozni kíván bennünket ma este.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Egészségügy
Play by :
Chloe Bennet ★
Kor :
27
Foglalkozás :
paramedic, self-defense instructor ★
Hozzászólások száma :
114

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Vas. Nov. 18, 2018 10:45 pm


raelyn&dorian

Egészen megnyugtatónak találom azt a tényt, hogy mindketten úgy gondoljuk, az elegánsba fulladt öltözködésemnek mennie kell előbb vagy utóbb, és én minden erőmmel az első lehetőségre szavazok. Tudom, hogy mindez a jó ügy érdekében történik és csak azért, hogy kellemes estét tudhassunk a hátunk mögött, emiatt viszont teljes mértékben megéri egy kicsit tovább nyújtani azt a szenvedést. Nem mindennap jut el az ember egy ilyen eseményre, én meg főleg nem vagyok hozzászokva az egész elitebb vonulathoz, de most lesz lehetőségünk ebbe is úgymond belekóstolni, így nem én akarok lenni az, aki visszavonulót fúj.
- Ennyire nem bízol a képességeimben? Mélységesen csalódott vagyok emiatt. - színlelt sértődöttséggel adom tudtára, hogy miképpen érintettek a szavai, mindezt kivitelezni viszont eléggé nehézkesen megy, amikor legszívesebben egész nap csak megállás nélkül vigyorognál. Mindenesetre megpróbálom, de tudom, hogy nála ez nem válik be. Ismer már ebből a szempontból, mint a rossz pénzt, de én sem fekszek rá nagyon az egész színészkedős témára, ha egyszer nem gondolom komolyan. - Egyébként is, ha elbaltázom, még az épület előtt sort keríthetünk arra a táncra. Ha úgy jobban megy, még dúdolok is mellé. - teszem ezt úgy hozzá, mintha már magam sem bíznék a dolgomban, és egy B lehetőséggel hozakodok elő, hogy mentsem a helyzetet. Eléggé nagy lebőgés lenne a részemről, ha mindez így alakulna.
Tovább húzom az agyát, mert miért ne tenném? És ha már egyszer sorra elemezzük ki egymás kinézetét, én úgy döntök szeretnék még egy kis ízelítőt kapni Raelyn összeállításából, ahhoz viszont nem lenne utolsó szempont, ha még egyszer tartana előttem egy bemutatót. Eleinte ugyan visszakozik a témától, egy későbbi ígéretet tesz, és már azon vagyok, hogy beadjam a derekamat erre a kihagyhatatlan ajánlatra, amikor ismét felcsillan egy kis reménysugár. Ehhez viszont az szükségeltetik, hogy én is hasonlóképp részese legyek a produkciónak, amit köszönhetek az állandó pofázásomnak.
- Valamit, valamiért. Jogos. - veszem tudomásul a kérését, a felkészülési időm azonban nem sok, mert mikor a kezét felém nyújtja, ösztönösen kapom el és valami emlékfoszlányok szerint végzem el a pörgésre hajazó mozdulatsort, mely során jobban leköt, hogy ne okozzak rajta sérülést, mintsem az eredeti célom kivitelezése. Ugyan egy másodpercre sem bánom, mert ha már lendületben vagyok, egy kissé be is döntöm őt, kezemmel pedig megtartom arra a lélegzetvételnyi időre, amíg a szemeinek fogsága végül el nem enged, én pedig visszaegyenesedve eredeti pozíciónkba ugyanezt teszem vele. - Gondolod rendben leszünk? - nem árt megkérdeznem, nehogy ezeket a mozdulatokat memorizáljam, melyekről a végén kiderül, hogy teljesen másképp működnek a valóságban. Semmit sem konyítok a tánchoz, így nem tudhatom, hogy csinálhatják a nagyok mindezt.
A körbevezetés az én fejemben teljesen másképp zajlik le, de nem hagyom figyelmen kívül a részleteket. Édes tőle, hogy beenged a saját világába, és szeretné, hogyha kettőnk között ez működne. Az ismerkedés, a közös évődéseink, minden. Valójában én is ugyanezt próbálom elérni, azonban ami engem illet, nehezebben tudok megnyílni mások előtt. Úgy kell elképzelni, mintha a réteg alatt még plusz három réteg lenne, amit lassan kell lehámozni, nehogy az egyiknél újra beléjük burkolózzak. Nem tehetek róla, ilyenné alakultam, de igyekszem, mert vannak olyan személyek, akikért megéri. Még ha baromira is féltem őket közelebb engedni magamhoz.
- Azért ne tegyünk elhamarkodott kijelentéseket, Rae. Akár a barlangomat is berendezhettem otthonosabbra, amíg ismerkedem az emberi szokásokkal. El sem tudod képzelni milyen nehéz nem ősemberként viselkedni ilyen körülmények között. Én a helyedben odafigyelnék. - kacsintok rá, egyfajta ígéretet téve arra, hogy bármikor bevonszolhatom magammal őt a barlangomba, hogy asszonyommá tegyem. - Azért melegebben tart majd a tudat, hogy törődsz a testi épségemmel, csak ne hagyd abba. - érintem ökölbe szorított kezemet a mellkasomhoz, hogy ezzel is kifejezzem már most megdobogtatja a szívemet törődése.
Kíváncsian hallgatom a mit tegyek kontra mit ne tegyek az újonnan szerzett információkkal, melyek során kiderül, hogy jobb lenne elhallgatnom ezeket a titkos kis reggeliket. - Nem is tudom. Megfosztani az embereket egy finom reggelitől? Képes leszek szerinted tovább élni abban a tudatban, hogy ők sose lehetnek ennek részesei? - grimaszba torzul az arcom rá is játszva hangszínem megváltoztatását, mintha bűntudat alakult volna ki bennem a helyzet alakulása miatt. - De ha már ilyen kedvesen felajánlottad, úgy gondolom megbocsájtanak, hogyha helyettük is hasonlóképp élvezem majd. - gondolkozok el egy barátságosabb lehetőségen, mert már megint a baromságaimmal fárasztom őt. Szegény mikor már azt hinné látott mindent, újabb okot adok neki, hogy teljes gőzzel a diliházba zárjon. Mindenesetre sikerül elnevetnem magamat, amikor a lakótársát említi, meg a pont emiatt kimaradt és közel sem normálisnak elmondható lehetőségeimet, amikkel csak így a jövőt illetően eljátszottam. Azért megnyugtatom őt, hogyha ennyire ragaszkodik hozzá, elég leleményes gyerek vagyok ahhoz, hogy kitaláljak valamit ennek kivitelezésére. Ennél jobban viszont nem mászok bele a témába a visszafordíthatatlan folyamat elkerülése érdekében.
Ugyancsak az első gondolatom a szobája volt, amikor előhozakodott az otthonában lévő túrával, és mikor elérünk oda, teszek egy számomra félreérthető megjegyzést, melyet egy 'Aham' követ egyetértésem kifejezésének szimbólumaként. Szívesen beszámolnék neki arról, hogy mire is gondoltam pontosan, de úgy gondolom egy kis kezdetleges jutalmat megengedhetek magamnak, hogy a kezemmel térképezem fel őt, mindezt viszont bizonyos keretek között megtéve, habár képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni mennyire is lélegzetelállítóan néz ki minden egyes rajtam elkalandozó érintésével együtt.
- Nehéz sora lesz ennek az Alejandronak. - a fejemet csóválom rosszallásomat kifejezve, de túlságosan lekötik minden egyes gondolatomat az ajkai. Közelebb is hajolok, hogy egy csókot raboljak tőle, közben továbbra sem engedve el őt. Igazán hozzátudnék szokni ehhez, meg a velejáró szédítő érzéshez, de az időnk szűkében ez egyelőre kivitelezhetetlennek tűnik.
- Lassan indulnunk kellene, Rae... - nem hangzik túl meggyőzőnek tőlem ez a mondat, főleg, hogy még mindig kényelmesen érzem magamat ebben a helyzetben, amibe kevertük magunkat. - Egy kis késést így is sikerül elszenvednünk, de ez hozzájár a sztárélethez. - mosolygok fel rá és finoman megpaskolom a combját, mielőtt rávenném magamat a készülődésre, egyben pedig az indulásra is. - Egy napszemüveg nem lenne elhagyható, ha később a reflektorfények miatt is panaszkodni szeretnél. - ugratom őt tovább, de mindenre fel kell készülnünk. Úgy érzem mindkettőnket ki fog forgatni önmagából ez a szerep.

   


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
31
Foglalkozás :
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
295

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Vas. Nov. 18, 2018 8:34 pm


Dor & Rae
SHINING STARS OF THE NIGHT

- Hát nyilván tudnék mondani én is egy-két jó okot arra a listára, amiért érdemes lenne levetni ezt a „pingvin-szerkót” de egyelőre azért maradhat... - jegyzem meg kissé szemtelenül. Mert akárhogy is, cseppet sem lenne ellenemre a vetkőző-műsor, amibe az imént belekezdett, de ha már így kicsíptük magunkat, kár lenne lemondani ezt a bulit. Talán még vagyunk annyira összeszedettek és kulturáltak, hogy leküzdjük az ősi ösztöneinket néhány órára, és uralkodjunk magunkon. Bár azok után, ahogy legutóbb berángattam abba a sötét szertárba, ez tőlem egy kicsit talán álszentül hangzik. Pedig normális esetben – amikor ez a pasi épp nem azon fáradozik, hogy totál elvegye a józan eszemet – egész jól is tudok viselkedni.
- Különben is, még nem győződtem meg róla, hogy tényleg vagy-e annyira dörzsölt és rafinált, hogy be tudj bennünket juttatni arra a partira, pedig azt nagyon szeretném látni – incselkedem vele tovább, mielőtt a pörgéssel kapcsolatos visszautasításom teljesen feldúlná a lelkivilágát.
- Látom, nagyon igyekszel figyelni a legapróbb részletekre is – jegyzem meg egy megjátszott, drámai sóhajtással. - Hát legyen! Nem venném a lelkemre, ha miattam bukna az egész műsor – mondom, és közben már nyújtom is felé az egyik kezem, hogy megfoghassa, és körbefordíthasson, akárcsak ha táncolnánk. Remélem, nem hitte, hogy neki nem kell kivennie ebből a részét. - De akkor megnézzük azt is, neked hogy is megy ez a pörgetés dolog. Csináljunk egy főpróbát! Ki kell alakulnia a kellő összhangnak. Nehogy túl megjátszott és erőltetett legyen a végén. - Azt már megint nem tudom, ennek valójában mennyi értelme is van, de ez nemigen számít soha esetünkben.
Ahogy ezen a problémán túllendülünk, megejtem előtte a rövid és koránt sem túl érdekfeszítő túravezetésemet. Mert mégis mit kellene ezen itt mutogatnom? Ahogy belép, már látja a nappalit meg a konyhát, a fürdőre nem hiszem, hogy kíváncsi, hacsak nem kell pisilnie, maradt még a szobám, ami szintén nem foglal magába sok rejtélyt, minden lényegeset szemrevételezhet, amint belém, anélkül hogy különösebb kommentárt hozzáfűznék.
- Szóval akadnak hasonló szerkezetek nálad is. Azt hiszem, valahol az egész megnyugtató, hogy nem egy barlangban élsz. Jön a tél, aggódhatnék érted... - ugratom őt szélesen vigyorogva.
- Uhh, mivel épp kifogytunk a lisztből, meg szerintem valószínűleg a cukorból és a tojásból is, talán jobb, ha nem reklámozod. Ártana az üzletnek. De egyszer talán, ha jó fiú leszel, meghívlak egy palacsintareggelire. Persze csak miután bevásároltam – vonok vállat ilyen módon jelezve, hogy ez most ugyebár kivitelezhetetlen. Amúgy fogalmam sincs, hogy mi van itthon, és mi nincs. Most is csak feleslegesen járatom a számat, mint mindig Dorian közelében.
- Azt hiszem, még soha életemben nem bántam ennyire, hogy lakótársam van – nevetgélek a megjegyzésére. Amúgy gondolom Flor tényleg egy kisebb szívbajt kapna, ha a pasi beállítana ide pucéran az éjszaka közepén, pedig én jól szórakoznék a dolgon. Eszembe jut az is, amit Dor korábban egyszer mesélt egy fogadásról, amikor ruhátlanul rohangált az utcán télen, és ettől tovább szélesedik a vigyorom. Lehet, tényleg kitelne tőle, hogy megvalósítsa, amit most a lelki szemeim elé tárt. Mindenesetre, bár nem tervez anyaszült meztelen kopogtatni hozzánk a közeljövőben, azt azért egy icipicit remélem magamban, hogy ha nem is ma, de valamikor a szobám rejtekében egyszer(-kétszer) még lesz alkalmam a göncei nélkül látni. Aztán még visszatérhetünk az ágyelrontós-megjavítós témára is. Úgy sejtem, ez a gondolat valamilyen formában megfogalmazódik benne is.
- Köszi. Szóval úgy látod, hogy sok lehetőség rejlik benne? - kérdezem felvont szemöldökkel, miközben közelebb sétálok hozzá. Basszus, kezdünk olyanok lenni, mint a hormontúltengéses kamaszok, akiknek csak AZON jár az eszük. Közelebb húz magához, karjai a derekam körül, én pedig két tenyeremmel az arcát fogom, ujjaim lassan a hajára simulnak a tarkóján.
- Tehát beképzeltnek és hisztisnek kell lennem, ugye? Nem is tudom, majd rögtönözni fogok. Annyira csak nem lehet nehéz. Majd ugráltatom az én Alejandromat, hogy ezt csinálja, meg azt csinálja, és nem elég hideg a pezsgő, meg túl hangos a zene... - mondom is így hirtelen, ami eszembe jut, közben pedig leereszkedem Dorian egyik combjára, féloldalasan foglalva helyet az ölében. Két tenyerem még mindig az arcára simul, pillantásom nem ereszti az övét, közelebb hajolok, de nem csókolom meg. Kivárom, hogy ő tegye meg, ha szeretné. Azután, ahogy legutóbb letámadtam, most szeretném visszaadni neki a kezdeményezés lehetőségét...



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Egészségügy
Play by :
Chloe Bennet ★
Kor :
27
Foglalkozás :
paramedic, self-defense instructor ★
Hozzászólások száma :
114

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Vas. Nov. 18, 2018 1:35 pm


raelyn&dorian

Feltehetőleg most vagyok azon a befolyásolható szinten, ahonnan nincs visszaút. Innentől kezdve a játékszabályok megváltoztak, én pedig örömmel ugrok fejest ebbe az egész örvényként magával sodró szituációba. Elég csak újra és újra elmerengenem ebben a földöntúli szépség látványában, hogy tudjam, akkor sem mozdulnék innen, ha a kis cica megpróbálna kilökdösni, bár ahogyan észreveszem inkább befelé csábítgat, mintsem az ellenkezője történne. Ellenemre ugyan nincs a dolog, habár abban már kevésbé bízok, hogy mihelyst a küszöb átlépése megtörténik, mi bárhova is indulunk majd. Basszus, még mindig nem vagyok képes napirendre térni felette! Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire meg lehet zavarni másodpercek alatt az agyamat, de úgy tűnik egyes nőszemélyeknek bármilyen erőltetés nélkül is összejön. Minden vészjelzőként visítozó hangot kizárva teszem meg a kezdőlépéseket az ajtón belépés felé, és ha már lendületben vagyok, rá is játszok a gondolataim további elmélyítésére azzal, hogy lassacskán személyes sztriptízműsort adok neki, abban reménykedve, hogy a viszonzás sem marad el.
- Pedig már elő akartam húzni egy egész oldalnyi jegyzetet a pingvin-szerkó ellen.  - vágom rá egyből és megállok a mozdulatsorban. Tudom, hogy nem ez volt az elsődleges célja a kedvességével, én meg nem vagyok azért ennyire suttyó alak, hogy ily módon kihasználjam a megadatott lehetőségeket.  
Lassan már nekiállok felsorolni, hogy szerintem amúgy kinőttem úgy a komplett cuccot vagy egyszerűen abba tuszkoltam bele magamat, amit még gimis koromba kellett alkalmanként hordanom, mert valami nem egészen stimmel vele. Habár felvetődhetnek egyéb más problémák is, és az is lehet, hogy arra kényszerülök megváljak ezektől, ha tovább legeltetem rajta a szemeimet, csakis a tudomány kedvéért. Úgy gondolom kényelmesebb, ha nincsenek rajtam, emellett a döntésem mellett pedig erősen kitartok és ez nem is olyan nehéz, amikor esetemben a vörös ruha láttán úgy érzem magamat, mint egy felbőszült bika, amikor a posztót lengetik előtte. Egyetlen lényeges különbség viszont van; az utóbbi ha hasonlítási alapot kellene vennünk, egy doromboló cicával válna egyenlővé, nem pedig az ösztönállattá, aminek én érzem magamat. Ennek apropójára hivatkozva meg is kérem, hogy mutasson még nekem egy kis ízelítőt abból az előbbi mozdulatból, de megmakacsolja magát, én pedig teljes kiakadásomat megjátszva tárom szét a karjaimat.
- Úgy gondolom ez igazságtalanság. Honnan tudhatnám, hogy jól mennek majd a pörgések, hogyha nem gyakorolod őket előtte? Mi van, hogyha ezen az egyetlen körbeforduláson múlik majd a táncparketten nyújtott alakításunk? - tartom fel a mutatóujjamat, mintha valami tudományos monológot sorolnék fel telis-tele értelmes és összekapcsolódó értelmezésekkel, amivel az emberek majd kezdenek valamit, holott egész egyszerűen csak saját magam önzőségének malmára hajtom a vizet. Meglehetősen sikertelenül. Végül aztán beletörődő sóhajt vetek, mert most a szegényes memóriám darabkáival kell beérnem, mindazonáltal a jókedvem egy percre sem csillapodott. Még mindig élvezem a helyzetet, amibe belebonyolódni készülünk.
Figyelmesen követem végig a rögtönzött idegenvezetést, de közben azon jártatom az agyamat, hogy a lakás mennyi pontján tudnék vele egyéb más dolgokat is művelni. Koncentrálj már!
- Igen, ismerősek ez a helyek. Asszem' hasonlóval találkoztam már otthon. - teszek nagy felfedezést és követem őt, mintha egy macska lennék, ő pedig a gombolyagom.
- Ez egy olyan dolog lenne, amit hétpecsétes titokként kellene megőriznem vagy szétkürtölhetem, hogy egy egész palacsintabirodalmat működtettek itt? - kérdezek rá a biztonság kedvéért, mert vannak helyzetek, amelyek nem maradhatnak tisztázatlanul. Nem mintha bármit is mondanék erről, mert a gondolat, hogy bármiféle alakok körbevehetik őt reggelente felér egy gyomron rúgással, az érzés pedig közel sem kellemes. Elraktározom magamban az információt, hogy lakótársa is van, azért önmagamhoz híven nem hagyom véleményen kívül. - Így már más a helyzet, hogy lakótársad van. Ebből a szempontból nem állíthatok be hozzád egy szál semmibe az éjszaka közepén. - hümmögök egyet. - Ki kell húznom gyorsan a bakancslistámról, mielőtt bajba keveredhetnék miatta. Juttasd majd eszembe! - kérem meg rá, miután átkutattam a zsebeimet a képzeletbeli listáért, azonban a kezeimet elmélyesztem bennük, ahogy kirándulásunk végéhez érünk: a szobájához. Körbenézek, ismerkedek a hellyel, a megjegyzése viszont mosolygásra késztet.
- Még.. - fűzöm hozzá szűkszavúan az ágyával kapcsolatos véleményemet, majd megállok közvetlenül a bútordarab mellett. - Szép lakás egyébként. Sok kihasználandó területtel. - vonom le a lakberendezési múltammal kapcsolatos következtetéseket, természetesen más szemmel nézve azokat. Ezt viszont inkább megtartom magamnak. Ehelyett elkapom a kezét és miközben az ágy szélére ülök le, a derekára vándorolnak kezeim, hogy közelebb tarthassam magamhoz, tekintetem pedig az arcának vonásaira futnak fel. - Készen állsz az estére? - érdeklődök tőle még így az indulás kezdete előtt, mert jelen állapotomban én mindenre készen állok, csak arra nem, hogy bármilyen nyilvános helyen megjelenjek. - Gondolkodtál már azon, hogyan leszel az én beképzelt hercegnőm, Julieta? - vigyorgok fel rá teljes kíváncsisággal, hiszen ez egy olyan oldalát fedné fel, amivel eddig nem volt szerencsém találkozni.

   


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
31
Foglalkozás :
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
295

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Szomb. Nov. 17, 2018 5:30 pm


Dor & Rae
SHINING STARS OF THE NIGHT

Az izgatottságomat legyűrve nyitok ajtót, és Dorian pillantása azonnal elárulja, hogy minden egyes dollár és cent megérte, amit erre a ruhára költöttem, de kifizetődik a vásárlásra és a keresgélésre szánt idő is.
- Köszönöm – felelem a bókjára, és nem tagadom, baromira jól esik a figyelme. Való igaz, nem vagyok az a kiöltözős díva típus, és nem is gyakran járok ilyen puccos buliba, vagy nívós helyekre, főleg a válás óta nem, legfeljebb ha apám akar elvinni ebédelni valahová, de az is ritkán esik meg, mióta Washingtonba költöztek Estherrel. Szóval mi tagadás, ritkán kell így kicsípnem magam, de Dor szavaitól és tekintetétől most valóban igazán csinosnak érzem magam.
- Te sem panaszkodhatsz – mérem végig én is őt. Állatira szexin áll rajta ez az öltöny, a fekete inggel. Mintha a sötét zsarukat keresztezték volna egy badass, alvilági főmuftival... a legjobb értelemben. - Igazán jól áll neked a testőr szerep – mosolygok rá, és egyetlen pillanatig sem próbálom leplezni előtte a tetszésemet. Aztán viszont egy pillanatra elbizonytalanodom, hogy máris szeretne-e indulni vajon, vagy ha már itt van, esetleg körül is nézne? Az érdeklődésemet azonban magas labdaként kezeli, és aljas módon le is üti rögtön. Elnevetem magam ugyan a megjegyzésre, és a vetkőző műsort látva, érzékelve, hogy poénnak szánta, de az enyhén megemelkedő szemöldököm és a pillantásom azt sugallja, hogy fene se tudja, mit is akarok én jelenleg igazából...
- Nem búgócsiga vagyok én, hogy itt pörögjek – ingatom a fejem kuncogva, mert azért nagyon is imponálnak nekem a szavai, és már-már sikerül is neki zavarba hoznia egy icipicit. - Egyelőre kimaxoltad a körbefordulós mutatványos kívánságodat, de a táncparketten még lesz lehetőséged pörgetni... amíg csak el nem szédülök – nevetgélek. Aztán közelebb lépve belé karolok, és beljebb invitálom, majd belendítem utána az ajtót.
- Na gyere, körbevezetlek. Nem fog sokáig tartani, mert nincs túl sok látnivaló. Gondolom arra máris rájöttél, hogy ez a nappali, meg itt a konyha is egyben – mutatok a konyhaszigettel elválasztott kisebb rész felé. Csak egy sima amerikai konyha, a pult másik oldalán pedig kanapé, fotel, dohányzóasztal... minden tök átlagos. - Konkrétan itt készül a környék legjobb palacsintája. Flor és én ebben már profik vagyunk – vigyorgok fel a pasira büszkén, mint akinek tényleg van miért verni a mellkasát, bár mi tagadás, a múltkori palacsinta-reggeli tényleg szuper volt. - Flor a lakótársam, és ez lenne a közös tér, az az ő szobája, ez pedig az enyém – bökök most az egyik, majd a másik ajtóra, aztán ki is tárom az utóbbit, és felkapcsolva a világítást, besétálok. Az ágyam szépen bevetve, ám egy kisebb ruha-halom hever az egyik szélén, amelyet még nem volt alkalmam visszapakolni a szekrénybe a készülődés alkalmával. De azt leszámítva azért viszonylag rend van. Mindenesetre belépve hamar becsukom a nyitva maradt szekrényajtókat is. Van itt is egy kényelmes fotel, imádok abban ülve olvasgatni, asztal, rajta a laptopom, egy-két könyv, de van könyvespolc is, egy alig használt tévé, ami tényleg elég ritkán van bekapcsolva... Szerintem tulajdonképpen a szobám is eléggé átlagosnak mondható. Várok egy kicsit, hogy Dorian beljebb sétálhasson, és szétnézhessen, ha szeretne.
- És íme... az a bizonyos ágy, amely köszöni szépen, egyelőre nem szorul javításra... – tréfálkozom megint egy picikét, hogy elűzzem az újjá éledő zavaromat, mert basszus... Dorian Lester itt van a szobámban!



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Egészségügy
Play by :
Chloe Bennet ★
Kor :
27
Foglalkozás :
paramedic, self-defense instructor ★
Hozzászólások száma :
114

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   Csüt. Nov. 15, 2018 10:56 pm


raelyn&dorian

Kezdek begolyózni, ahogy a hetedik tiszteletkört teszem a szoba négy fala között, hátha lehagyom ezzel az engem szorosan követő és egy az egyben felfaló idegességet, de minden próbálkozásom eddig kudarccal végződött. Hannah ugyan jól szórakozik ezen, kíváncsi, hatalmas kék tekintete viszont arról árulkodik, hogy ő sem különösebben érti apja hirtelen kelekótyaságát. Könnyen ráfoghatnám az órákat felkaroló agybutító mesenézesre vagy a 'Hannah miért sír?' rejtvényfejtős játékra, de meg sem közelítené az igazságot. Egy elfogadóbb, alkalmazkodóbb részem már rég átrágta magát a ma esti program fontosságán, míg a többi csak zavarodottan kullog a válaszok után, és mondanom sem kell, hogy ezek ketten mennyire nem egy síkon mozognak. Meglehet kívülről felnőttnek látszom - mindenki érdekében nagyon remélem -, belül viszont valahol megrekedtem a kisiskolás gyerek szintjén, aki most gyűjtötte össze megmaradt bátorságát és hívta el a suli legmenőbb és legszebb csaját a bálra abban reménykedve, hogy nem szúrja el élete nagy és egyben egyetlen lehetőségét. Mert valahol a komolytalanság ezernyi rétege alatt ott rejlik az a tudat is, hogy egy szorosabb kötődés alakul ki bennem, amely semmivé foszlik, ahogyan sorra derülnek ki az engem érintő dolgok. Az akadályt képező körülményeket már letudtam; a bejutás garantált és még egy autóra is szert tettem a régi ismeretségek árán. Ugyan legkésőbb másnap vissza kell szolgáltatnom a verdát, de addig is a teljes birtokomban tudhatom azt. A szerepemhez mérten egy terepjárón akadt meg a szemem, Ash pedig fájó szívvel bízta rám annak kezelését, tekintettel arra mennyit dolgozott rajta a műhelyben, de a végén csak sikerült meggyőznöm. Azért azt hozzátettem, hogyha az este jól alakul, hatalmas szívességgel tartozok neki jólelkűségéért. Valahogy úgy tűnt egyből adakozó kedvűvé vált, hiszen ha valami elmondható volt Ashtonról az az, hogy könnyebben vágott bele dolgokba, ha a végén nyereség üti a markát. Kevés olyan emberek egyike volt, akik az ismeretségi körből maradtak és nem az volt a becsípődése, hogy karóra tűzze a fejemet. Ez pedig úgy gondolom elég kedves tőle. Szinte földönkívüliként tekintek a kikészített és egyben összeillő elegánsabb darabokra, melyeket egytől egyig felmérek, barátkozok velük. Kihasználatlanságuk miatt vadonatúj hatást keltenek, és már most tudom, hogy szenvedni fogok benne, de ahhoz hogy hiteles alakítást tudjak nyújtani a testőr szerepben, elengedhetetlen ez az összeállítás. Érdekes lesz a másik oldalt képviselni. Eddig én testesítettem meg azt a személyt, akit kidobtak egy-egy elszabadulásom után, most viszont abban a szerepben tetszelgek, akiknek a magamfajták nem a szívük csücskei. Még egy futólag vetett pillantás az órámra és kisebb rendezkedések után neki is fogok a készülődésnek, hogy ne késsek el. A végső eredményt a tükör előtt mérem fel, ébenfekete ingem legfelső két gombját pedig szabadon hagyom. Valami napszemüveg féle se ártana a Terminátor szereléshez, de úgy döntök az most elmarad. Párszor megpaskolom az arcomat, hogy észhez térjek, - meg össze is szedjem magamat -, majd lerongyolok a lépcsőn és felkapom a szükséges dolgaimat. Kocsikulcs, telefon, nyugtató egy-két dobozzal. Még egy gyors búcsúzás a kis tündéremtől, ami már egyre nehezebben megy, majd Norától is, aki bevállalta a felvigyázó szerepet, végül pedig a józan eszemtől is érzékeny búcsút veszek, mert van egy olyan érzésem, hogy hamarosan már nyoma se lesz.
A telefonon keresem ki a kapott címet, az álnevemet meg útközben futom át többször is. Gondolom nem ártana majd valami közös sztorit is egyeztetni, bár a legutóbbi improvizálás után úgy gondolom ezzel nem feltétlenül lesz probléma. Raelyn belevaló lány, biztos vagyok benne, hogy nem fagy le, ha erről lenne szó. Magamban elmosolyodok ezen, ami úgy tűnik egyre többször történik meg, ha a kis mentősre meg a közös kalandjainkra gondolok. Totálisan megőrjít, de valahol egyszerűen nem is bánom, mert irtó szükségem volt erre. Valakire, aki ilyen módon is képes felforgatni az életemet. Az autót már csak a megfelelő utcában állítom le, habár annyira sikerül elgondolkoznom, hogy elsőre el is tévesztem hova kell menni. Még egy percet engedélyezek magamnak a kocsiban ülve, hogy összeszedjem ezt a rakás szerencsétlenséget, akinek a testébe csapdába estem, majd valami emberibb funkciómban szállok ki és sétálok el a megfelelő ajtóig. Egy kurva nagy pofon, ha nem nyugodsz le, Dorian, kettő és az még jobban fájni fog. Három fejben lejátszott észheztérítő pofonig már nem jutok el, mert nyílik az ajtó és... baszki. Rémlenek azok a mesehősök akiket a helyükről majdnem kiugró szívvel ábrázolnak, amikor megpillantják azt a személyt, akihez vonzódnak? Most ez a fickó sincsen másképp, mert amilyen látvány fogadja azt nem lehet szavakba önteni. Határtalan pofátlanságom irányítja tekintetemet, ahogyan egy béna köszönés után négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre magamba iszom a látványt. Mint egy istennő, aki bármikor képes lenne házinyuszit csinálni belőlem, én meg lesném minden kívánságát.
- Gyönyörű vagy. - hozakodok elő ezzel a sablonos szarsággal, mert ő ennél sokkal több. Ahogy az a piros anyag rásimul a testére...mit is mondtam a józan eszemről? És ő mire kért meg az előbb? Te ökör, gondolkozz már! Áh, már valami dereng...
- Szóval nem akarsz te menni sehova... - célzok itt a beinvitálására és még jelzésszerűen nekiállok kigombolni az ingemet, de aztán meg is állok a mozdulatban, mert természetesen csak hülyülök. Vagy mégsem? Valami baj lenne velem, ha nem merült volna fel, hogy miképpen szabadítanám meg őt a ruhájától, de egyelőre rendben leszünk.
- Megtennéd kérlek, hogy megismétled az előbbi körbeforgásos mozdulatot? - a kezemmel is mutatom mire gondolok. - A fotografikus memóriám már nem a régi és pár képkocka kimaradt. - vigyorodok el, mint egy jóllakott napközis, habár sosem áldott meg az ég ilyen volumenű memóriával. Néhanapján örülök, ha két másodperc múlva a nevemre emlékszem, nemhogy meg is jegyezzek valamit. A hülyeségen túl azonban kíváncsi vagyok a lakására, és igen, az egészre, nem csak a szobájára, ahogyan azt a képletesen a vállamon ücsörgő ördög hajtogatja szüntelenül.

   


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
31
Foglalkozás :
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
295

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Dor & Rae | shining stars of the night   Kedd Nov. 13, 2018 12:22 am


Dor & Rae
SHINING STARS OF THE NIGHT

Nem vagyok az a típus, aki minden randira új ruhát vesz, vagy órákig készülődik, felpróbálja a szekrénye egész tartalmát, és aztán még negyven percen át sminkel. Általában nem. De ma egy kis időre én is azzá a lánnyá váltam. Ezt ráfoghatnám arra, hogy azt a feladatot kaptam, legyek csinos, legyek celebes, vagy mi a szösz, és való igaz, hogy ezeknek az elvárásoknak is meg akarok felelni. De még mennyire, hogy meg! Ugyanakkor... két derült égből villámcsapás találka után, amikor volt alkalmunk bőven megcsillogtatni a spontaneitásunkat – ami egyébként baromira klassz dolog –, és csak sodródtunk az árral, tulajdonképpen ez lesz az első olyan randink, amit előre le is beszéltünk, ennél fogva van is lehetőségem rákészülni. Még reggel elküldtem Doriannek a címemet és a lakás számát, de azt még mindig nem tudom, hogy végül mivel fog értem jönni, tökhintóval vagy mással... ám mivel egy kiöltözős, puccos elit bulira akar vinni, kicsit azért reménykedem benne, hogy nem a bringája elejére akar felültetni, mert akkor enyhén feltűnő jelenség leszünk, míg elgurulunk innen, Queensből, Manhattan szívébe. Annak bizony időközben már utánanéztem, hová is készülünk. Nem volt nehéz kitalálni, mely nagyszabású eseményre célozgatott, a New York Magazine ma esti bulija máris nagy figyelmet kapott, és tele van vele az internet. Az a tetőtéri flancos hely tele lesz a város legnépszerűbb sztárjaival: színészek, zenészek, modellek, rendezők, újságírók és más tehetős vendégek. Mondhatjuk, hogy Manhattan krémje oda hivatalos ma. Elképzelésem sincs, hogy akarja megoldani Dorian, hogy egyáltalán az épületbe beengedjenek bennünket, vagy egyáltalán a liftig eljussunk, nem hogy fel tetőre. Ha ezt tényleg képes lesz összehozni, szerintem igazi varázsló a pasi. De a szervezésnek ezzel a részével nem nekem kell foglalkoznom, úgyhogy én inkább arra pazaroltam el a délutánomat, hogy megtaláljam a tökéletes ruhát. Egy olyan darabot, ami egyszerre sztáros, és emlékeztet arra a latin temperamentumra, amit elvileg este képviselnem kell. Tekintve, hogy a vonásaimat illetően ez igencsak távol áll tőlem, legalább ezzel kompenzálhatok. Emellett készülődés közben végig latin zenéket hallgatok, amit szerintem Flor sem bánhat, szóval plusz pont, és próbálok ráhangolódni erre az új szerepre. Igazából fogalmam sincs, mit fogunk kihozni ebből, és miért is kellett nekem épp egy Dél-Amerikai alteregót kitalálnom, de máris mulattat a dolog, amúgy meg a déli mintafeleség után ez már gyerekjáték lesz.
Amikor Dor dob egy üzenetet, hogy mindjárt érkezik, a gyomrom gyűszűnyi méretűre szűkül. Basszus, még Adamnél sem éreztem soha ilyet. Mintha újra tini lennék. És legalább olyan lányos izgalommal, széles vigyorral az arcomon pötyögök vissza neki: „Remélem, leporoltad a spanyol tudásod, mert ma este csak spanyolul értek. Comprende?” Igazából még abban sem vagyok biztos, hogy ezt jól írtam, de ez aligha tart vissza. Nem sokkal később meg is szólal a csengő, és beengedem őt az épületbe, ám mielőtt sietnék ajtót nyitni neki, még egyszer ellenőrzöm a sminkemet a tükörben, majd belelépek a vörös ruhámhoz illő vörös cipőmbe is.
- Ááh, megérkezett a Puerto Rico-i, latin James Bond. Szia! - üdvözlöm vicceskedve, amint kitárom a lakás ajtaját. Egy pillanatig habozom, hogy közelebb lépjek-e egy ölelésre, esetleg adjak egy puszit az arcára vagy a szájára, vagy elég a szimpla „szia” is, és ettől a gondolatmenettől annyira zavarba is jövök, hogy inkább egyiket sem teszem. Ehelyett viszont teszek egy lépést hátra, majd körbefordulok előtte. - Nos? Elég dívás leszek így? - kérdezem nagy mosollyal.
- Sietős a dolgunk, vagy szeretnéd, hogy előbb körbevezesselek? - kérdezem végül. Bár ha most elpillant mellettem, máris láthatja a lényeget, a konyhával egybefüggő nappalit, amely közös térnek számít. Viszont Flor jelenleg nincs itthon, úgyhogy egy gyors körbetekintés simán bele is férne.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Egészségügy
Play by :
Chloe Bennet ★
Kor :
27
Foglalkozás :
paramedic, self-defense instructor ★
Hozzászólások száma :
114

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Dor & Rae | shining stars of the night   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Dor & Rae | shining stars of the night

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan-
^
ˇ