One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Játékpartner keresõ

Ethan háza EmptyMirabell Wagner
Today at 7:44 am



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

Ethan háza EmptyRuby Dayton
Today at 12:18 am



Unexpected journey - Melros & Darick

Ethan háza EmptyDarick Liam Kerrigan
Yesterday at 11:52 pm



Beköltözés az új albérletbe

Ethan háza EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 9:48 pm



Work through the night - Myna & Rea

Ethan háza EmptyReagan Moore
Yesterday at 8:30 pm



Myna történetei

Ethan háza EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 7:29 pm



Kapcsolatkeresõ

Ethan háza EmptyLia Olivia Caselli
Yesterday at 7:05 pm



Aiden && Allie

Ethan háza EmptyJae Min Aiden Lee
Yesterday at 4:01 pm



our first date ✩✮

Ethan háza EmptyN. Allison Haden
Yesterday at 2:21 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 27 25
Diákok 35 30
Törvényszegõk 14 25
Bûnüldözés 9 15
Hivatal 5 7
Üzlet 13 15
Oktatás 7 5
Munkások 14 9
Egészségügy 11 14
Összesen 135 145
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Aveline Everhart, Leo Drom, Leslie Hewson, Lia Olivia Caselli, Myna Rosegold, Wayne Winston, Zoya Thornton


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Ethan háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Ethan háza   Ethan háza EmptyKedd Okt. 23, 2018 6:01 pm

Ethan háza 2952947-20181023-TYPebc
Vendég

Anonymous
Vendég

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza EmptyKedd Okt. 23, 2018 6:07 pm

Marilyn and Ethan



A nappalim ablakánál állok, kinézek Brooklyn látképére, és az ismerős jókedv kezd bekúszni a tudatomba. Jól érzem magam, mintha az éjszaka leszállta magával hozta volna az életöröm fellángolását bennem - jókedvűen fütyörészem hát a rádióból ordító zene dallamait, részben az elmúlt néhány óra önfeledt mámorának, másrészt az épp ebből az okból elfogyasztott alkoholmennyiségnek köszönhetően. A kinti sötétség jóvoltából - mintha csak tükörbe néznék - látom a saját alakom reflexióját az üvegben: barna haj, keskeny arc, szépen formált száj és határozott áll: szemeim zöldje helyett viszont most csak üres, fekete árnyék bámul vissza rám. Ha festő lennék, ecsetemre kívánkozna önnön szépségem - de most olyan vagyok, mint a méreg, amely az egész világot megfertőzte. Ahogy mondani szokták, az élet akkor történik, mikor más terveid vannak - nekem ebből 33 évem alatt annyi jutott, mint másnak egy egész emberöltő alatt sem. Ennek ellenére elégedett vagyok, ugyan miért is ne lennék? Elindultam a nulláról, a semmiből, hogy felépítsek magamnak egy birodalmat, amelynek hol tiszta, hol kevésbé tisztességes momentumok az építőkövei. Nem mondom persze azt, hogy én fogom letaszítani bármely mogult a trónjáról, de ez csak idő kérdése. A vállalatom egyre nő, terjeszkedik, és felzabálja a haldokló, kisebb cégeket, mint egy dinoszaurusz a sebesült növényevőt. Most persze mondhatnám, hogy  tehetséges emberekkel vagyok körülvéve, olyanokkal, akik értenek ahhoz, amit elvárok tőlük, akiket jól megfizetek, és a többi hülyeség... De a kib*szott igazság egyszerűen az, hogy  zseni vagyok abban, amit csinálok.
Pénzt kétféleképpen lehet keresni: tisztességesen, és marha keveset, vagy épp nem válogatva az eszközökben megteremteni egy birodalmat, ahogy én tettem. Jelenleg néhány száz embernek biztosítok munkát, de nem szándékozom megállni ennyinél. Egy monstrumot akarok létrehozni, egy olyan ugródeszkát, amely ha kell, akár a csillagos égig is repíthet engem - vagy akár épp az elnöki székig. Ethan Kaminski, az Amerikai Egyesült Állomok elnöke: tagadhatatlanul kellemes a szókapcsolat csengése.
A politika és az üzlet világa mindig is hideg fejet, tökéletes idegrendszert, és kellő gátlástalanságot kíván - ezekben a jellemvonásokban sosem szenvedtem hiányt. Persze, mindenki indul valahonnan: abból a mocsokból, amelyben én lábaltam sokáig, a haragosaim és ellenlábasaim egyre növekvő száma űzött el egészen Európáig. Hosszú éveken át kiirthatatlan gyűlölet élt a lelkemben irántuk, mára már beláttam, hogy hálás lehetek nekik. Ott, az öreg kontinensen alapítottam meg a Kaminski Institudent, amelynek a hátán felemelkedtem. Na persze a minimális hála nem mossa ki emlékeimből a fejemhez nyomott pisztoly csövének fémes hidegét - és nem fogja eltörölni a bosszúmat sem. Akik nem ismernek személyesen, és kizárólag a puszta tényekre támaszkodhatnak, joggal mondanának őrültnek hogy visszatértem oda, ahol az életem egyszer már veszélyben forgott: de az elmúlt hat év alatt a dolgok elképzelhetetlenül sokat változtak. Ma már van vagyonom és befolyásom ahhoz, hogy senki ne merjen kezet emelni rám - és vannak ismeretségeim ahhoz, hogy ha kell, nyom nélkül tüntessem el azokat, akik ezt mégis megpróbálnák. Nem véletlenül, hanem hideg számításból áldoztam ma fel a nappalim rendjét egy estély keretében - mire elhangzott a zárszó, és elvonultak a vendégek, már a zsebemben volt a város rendőrfőnöke, a polgármesterhelyettese, néhány vállalat főnöke - na és persze a helyi alvilág jópár vezetője. Az öltöny mindenkit egyformán takar, és nem mutatja meg, a törvény melyik oldalán áll valaki. Ma már nem Ethan Kaminski vagyok, a csóró drogfutár, vagy épp verőember, hanem Ethan Kaminski, egy jólmenő, és roppant ígéretes vállalat birtokosa. Ma már nem félek senkitől és semmitől... na jó, ez így nem teljesen fedi a valóságot. Van valaki, akitől jobban tartok, mint az ördög a katolikus paptól. Mi más is öntené el az embert aggodalommal, mint a családi kapcsolatai, illetőleg az a bizonyos személy, akit hátragyott, és aki már a távozásom előtt is képes volt úgy nézni dühében rám, hogy az apokalipszis mind a négy lovasa ott játszott a pillantásában? Megtippelni sem tudom hogyan fog reagálni a húgom, ha rájön, hogy ismét egy légtéren kell osztoznia velem - a habitusát ismerve nem tartom kizártnak, hogy a lábáról lekapott cipőjével fog agyonverni.
Léptek koppannak mögöttem az üres házban, tűsarkok szapora tipegése hangzik fel, és megjelenik a szőke, aki elszórakoztatott az elmúlt egy órában. Hogy is hívják? Jean? Jenny? Tudja az ördög... nem is érdekel. Az sem, hogy a jelek szerint duzzog, miközben épp a vállára igazgatja a ruhája pántjait.
- Ketyeg az óra, szívem - emelem fel jobb karomat, hogy vessek egy pillantást a csuklómon nyugvó Rolex mutatóira. - Öt perc múlva a nyomodat sem akarnom látni, ha nem akarod, ha én dobjalak ki innen - nyúlok aztán hanyag mozdulattal a zsebembe, előbányászok a tárcámból ezer dollárt, és mintegy nemtörődöm módon meglengetem a levegőben. Ne mondja senki, hogy Ethan Kaminski szűkmarkű, és nem honorálja bőségesen, ha elégedett valamivel.
A pénz tíz másodperc alatt tűnik el a kezemből, majd egy lebbenő hajzuhatag, és a becsapódó bejárati ajtó dörrenése tudatja velem, hogy a nő is követte. Nem is értem, mit várt tőlem? Hogy még órákig édelgek vele? Amire kellett, arra megkaptam - innentől az se érdekel, ha a házam küszöbén ágyaz meg magának, szemrebbenés nélkül át is lépek felette.
Félbehagyom az ablak keretének támasztását, és elsétálok a szoba sarkába, a bárpulthoz. A nappali meglehetősen romokban hever, de nem izgat - holnap jönnek a takarító cég alkalmazottai, és majd rendbe raknak mindent, ezen nem fog fájni a fejem. A rádió továbbra is jókora hangerővel szól, halkítok rajta, aztán a szoba falához tolt kanapén vetem el magam, egy mentalevéllel jócskán megtömött és rummal telepumpált mojitoval a kezemben. Ha tudnék, jelenleg elégedetten dorombolnék, mint egy jóllakott, lusta kandúr.
Ma este minden megvolt, amire szükségem van: egy parti, alkohol, és szex - mi más hiányozna még?



XXX szó ● zene ● megjegyzés
Vendég

Anonymous
Vendég

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza EmptySzer. Okt. 24, 2018 5:18 pm

Ethan & Lyn

i'm a little bit upset, but I have a good reason
Az asztalon dobolok az ujjaimmal. Hajnali kettő van és egyszerűen képtelen vagyok lehunyni a szemem, pedig a világ összes bárányát megszámoltam már, de mivel az sem segített, így jobbnak láttam felkelni és meginni egy nyugtató teát. Ethan, a tulajdon bátyám komolyan azt gondolta, hogy visszatolja a pofáját egy szó nélkül New Yorkba, elküld egy kibaszott flancos meghívót, ami a partyjára szól és én majd boldog mosollyal az arcomon jelenek meg, mintha mi sem történt volna? Rohadna meg, hat éve tűnt el, mint a kámfor, azt se tudtam él-e vagy hal, majd még annyi sincs benne, hogy felkeressen csak elküldi ezt a kibaszott meghívót?! Persze, hogy nem mentem el, mégis mit gondolt? A kíváncsiság azonban furdalja az oldalam, persze, hogy érdekel, mi van vele. Eddig viszont úgy voltam vele, ha beledöglök sem fogom felkeresni. Majd érdeklődik utánam, ha akar. Csakhogy annyira megmondanám neki a magamét, amiért nem keresett és itt hagyott pont akkor, amikor szükségem lett volna rá. Nem érdekel. Akkor sem fogom felkeresni. Nem, nem és nem! Nincs az az isten...
Aludni viszont nem fogok tudni, az ezer százalék. Napok óta mérges vagyok, amiért csak egy meghívóból tudom, hogy visszajött. Eddig sikeresen tartottam magam, képes voltam parancsolni az indulataimnak, mondván, majd keres, ha akar. Én biztos, hogy nem fogom őt. Na de talán most kellene rajtaütni. A bulinak talán már vége, gondolom már letett arról, hogy elmegyek a hülye partyjára, szóval itt lenne az idő. Rose alszik, de nem hagyhatom itthon egyedül, ha megébredne, valakinek itt kell lennie.
- Szia Raven, kérlek át tudsz ugrani? Tudom, hogy hajnalok hajnalán nem illik zargatni még a legjobb barátnőd sem, de ez most vészhelyzet. El kell ugranom Ethanhöz, hogy alaposan beolvashassak neki – magyarázom a helyzetet neki, aki persze nem annyira érti, hova, amikor Ethan eltűnt már évek óta az életemből. – Majd elmesélem – teszem hozzá, aztán egy gyors hálálkodás után le is teszem, és felkapom magamra az egyik ruhám és ahogy megjön Raven, már indulok is a meghívóban megadott címre. Húsz perc alatt ott is vagyok, leállítom a kocsit és kiszállva elhümmentem magam, ahogy meglátom a házat. Ahogy látom, összeszedte magát, bár nem vagyok biztos benne, hogy tudni akarom, honnan vett ennyi pénzt, hogy ekkora házat vegyen magának. Abból ítélve, ahogy „elköszönt", nem sejtek semmi jót.
Gyors léptekkel közelítem meg a bejáratot és elsuhanni látok magam mellett egy szőke csinibabát, akiről már messziről süt, hogy nem a szakácsnő. A szívem a fülemben dobog, gombócot érzek a torkomban és ha nem veszek egy mély lélegzetet az ajtó előtt, lehet el is ájulok rögtön. Ököllel kezdem verni az ajtót.
- Nyisd ki az ajtót, Ethan! – üvöltöm, az adrenalin pedig tombol az ereimben. Borzasztó dühös vagyok, így nem is várok tovább egy percnél, rányitok a kilincsre, és mivel nyitva van az ajtó, cseppet sem vagyok rest rögtön be is lépni és határozott léptekkel elindulni az első nagy tér felé, ami voltaképpen gondolom, a nappali. Hamar meg is pillantom Ethant a fotelben, én pedig meg is torpanok az ajtóban és összefonom magam előtt a karom.
- Üdv itthon – vonom fel a szemöldököm és csak ennyit mondok. Itt most nem nekem kell beszélnem, hanem sokkal inkább neki. Baromi mérges vagyok, és ezt nagy valószínűséggel tudja is, de ha mégis akad némi kételye, az arcom tökéletesen tükrözi a megbántottságot.

Marilyn Kaminski
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
32
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos/marketinges - General Motors
Hozzászólások száma :
178

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza EmptySzer. Okt. 24, 2018 7:00 pm

Marilyn and Ethan



Az elmúlt néhány órában megivott alkoholnak, illetve a szőke lehengerlő teljesítményének köszönhetően lassan kezd lecsukódni a szemem, miközben kényelmesen elfolyok a királyi méretű, személyemre gyártott fotelban. Talán épp ezért is érint mindennél idegesítőbben, amikor hirtelen - derült égből villámcsapásként - iszonyú erejű dörömbölés hangzik fel a bejárati ajtó irányából. A szemhéjam a másodperc törtrésze alatt pattan fel: azokban a körökben, ahol én olyan sokszor forgolódom, az efféle hanghatásokkal járó látogatás sosem túl jó ómen. Az első gondolatom az, hogy meglehetősen óvatlan vagyok, mert a fegyverem a hálószobámban pihen, de a soron következő másodpercben a dörömböléshez csatlakozik egy hang - elég hangosnak tűnik, de a rádió még azt a keveset is elnyomja, amit behallani belőle, ahhoz viszont elég hogy megállapítsam, látogatóm a nőnemű egyedek közé tartozik, ettől pattanásig feszült izmaim elernyednek, és elvigyorgom magam. Ha a szőke jött vissza hisztériázni egy sort, hát egye fene... van még bennem annyi erő, hogy elszórakozzak vele egy újabb órácskát.
A vehemens látogatóm a jelek szerint elunja a hiábavaló kopácsolást a mahagóni ajtón, lenyomja hát a kilincset - elég erőteljesen - majd beviharzik a nappaliba. Éppen ajkamhoz emelem a poharat, mikor elér az agyamig, ki is áll előttem, ez viszont olyan mértékben meglep, hogy önkéntelenül is lenyelek néhány mentalevelet, ennek köszönhetően egy fuldoklóroham közepette tápászkodom fel.
- L... Lyn... - prüszkölöm mentolt köhögve, amitől úgy érzem magam, mint egy refluxos koala, aki túltolta az eukalipsztuszt. Mikor aztán végre-valahára sikerül levegőhöz jutnom, noha nem látom önmagam, de biztosra veszem, hogy utánozhatatlanul ostoba arckifejezéssel veszem tudomásul nem csak a régen látott húgom látogatását, hanem az arcára kiülő érzelmeket is - a harag és a sértettség úgy váltogatják magukat a vonásain, mint a fény és az árnyék. Jó persze, küldtem meghívót a mai estére, de ezer százalékra vettem, hogy az ellenérzései erőteljesebbek annál, mint hogy meg is jelenjen nálam. Amint látom, csak félig-meddig tévedtem - noha nem látok a fejébe, de valami hatodik érzék azt súgja, hogy meg akarta várni a véres leszámolással a lehetőséget, amikor négyszemközt maradunk.
- Ezek szerint mégis élsz a szíves invitálásom által nyújtott lehetőséggel - kúszik egy magabiztos mosoly az arcomra, miközben tetőtől talpig szemügyre veszem. - Mondhatnám, hogy ezer éve, de azt hiszem, mindössze hatról van szó. Javíts ki, ha esetleg tévednék. Mindenesetre sokkal több nem lehet, mert még mindig káprázatosan gyönyörű vagy - teszem le a poharamat, aztán zsebre vágott kezekkel odasétálok elé. - Kérlek hugocskám, ne fogd vissza magad. A város másik felén talán már nem is lehetett hallani, hogy megérkeztél - jegyzem meg, aztán odahajolok, és könnyed csókot nyomok az arcára, ami olyan forró a valószínűleg kétszázra emelkedett vérnyomásától, hogy csodálom, amiért nem borul lángba előbb az ajkam, majd az egész fejem.
- Nyilván rá akarsz kérdezni, miért is jöttem vissza - billentem a fejem kissé oldalra, és igyekszem nem tudomást venni Lyn szemeiről, amiből minimum egy nyolc napon túl gyógyuló testi sértést vélek kilátni. - Elsősorban azért, hogy lássam az én szerető, gyengéd, kedves és halk szavú húgocskámat. Egyébként a városban van? - érdeklődöm pofátlanul. Sejtem, hogy önként dalolva rázom a pofonfát, de képtelen vagyok befogni a számat - utálom, ha így rontanak rám a saját házamban. Ráadásul elővigyázatlan - akár le is lőhettem volna.
- Kérsz egy italt? - veszem könnyedre a csevegést, és a bárpult felé intek. - Ha nem tévedek, még néhány homár is maradt a konyhában. Lazíts már hugi, és érezd magad itthon. Az én házam a tiéd is - mutatok körbe színpadiasan.    



XXX szó ● zene ● megjegyzés
Vendég

Anonymous
Vendég

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza EmptyPént. Okt. 26, 2018 5:42 pm

Ethan & Lyn

i'm a little bit upset, but I have a good reason
Én esküszöm, próbáltam magam lenyugtatni az idefelé úton, de nem igazán sikerült. Ahhoz képest viszont egészen barátira és kedvesre sikerül a belépőm, mert ha akartam volna, akár neki is ronthattam volna a bátyámnak. Mérges vagyok. Dühös. Ideges. Megbántott, amiért itt hagyott, amikor nem kellett volna. Én mindig ott voltam neki, ha kellett. Esetlegesen kihúztam a szarból, ha olyan eset állt fent, erre pont akkor lép le, amikor nem kellett volna?
Mikor megpillantom a fotelben, megtorpanok. A meglepettségén még én is meglepődöm. Hát nem meghívott erre a kurva partira? Most egyáltalán nem bánnám, ha az a mentalevél egy kicsit jobban a torkán akadt volna.
- Eszembe nem jutott élni a rohadt invitálásoddal. Szerinted mégis kit érdekel a rohadt bulid? Elhiheted, hogy nagyon telibe tojom, hogy milyen flinc-flancos estet rendezel – nézek körbe kicsit elfintorodott képpel. Úgy néz ki a nappali, mintha bomba robbant volna, emellett pedig Ethan sem józan. Lehet, hogy rossz időpontot választottam erre a látogatásra. De nem bírtam tovább egyszerűen. Be kell olvasnom neki.
- Mindössze? – emelem újra rá a tekintetem. – Több, mint fél évtizede léptél le minden magyarázat nélkül, az neked mindössze? – A bókját már el is engedem a fülem mellett. Most amúgy se nézek ki olyan jól így az éjszaka közepén, tudom, hogy csak azért bókol, hogy szépítsen a helyzeten, de azt garantálom, hogy nem lesz ilyen egyszerű. A hangom nem éppen a nyugodtságról árulkodik, sőt, még az is lehet, hogy holnapra olyan torokfájásom lesz, hogy beszélni nem fogok tudni, de egyszerűen képtelen vagyok jelen helyzetben visszafogni magam. Vagy talán vissza kellene? Azt hiszem, teljesen jogosan vagyok kiakadva.
Elhúzódom a puszija elől és elfintorodom az alkoholszagra.
- Egyre jobban hasonlítasz apára – mondom megvetően, majd fel-alá kezdek járkálni a hatalmas szobában. Annyi mindent akarok egyszerre mondani, hogy nem is tudom, mivel kellene kezdenem.
- Inkább az érdekelne, mégis miért volt olyan sürgős lelépned? – vágok vissza a kérdéssel. Tulajdonképpen ez sokkal jobban érdekel, mert nagyon nem sejtek jót, és ez kicsit nyugtalanít.
- Neked nincs – mormogom az orrom alatt. Még az is nagy kiváltság számára, hogy képes voltam idejönni. Nem kellett volna, de mint tudjuk milyen vagyok, maximum holnapig bírtam volna ki, hogy ne olvassak a képére. Próbálok mély levegőket venni, igyekezni, hogy ha már eljöttem, ne hagyjam itt se szó, se beszéd. Mert ha most lelépek, akkor biztos, hogy nem nézek vissza jó ideig.
- Nem kérek italt, Ethan! Se homárt. Kurvára nem lehettem fontos, ha az első dolgod egy kibaszott parti volt! Na, most már látják az emberek, hogy tele vagy pénzzel, mint a szar! Elégedett vagy? Jól elvagy nagy magányodban, egyedül a dollárjaiddal? Vagy talán már családot is alapítottál? Bocs, lemaradtam kicsit, ugyanis évekig annyi nem tellett tőled, hogy írj egy hülye emailt, vagy bármi jelét add annak, hogy élsz-e vagy halsz. – Próbálok kicsit tudakozódni, de ezt nem akarom olyan nyilvánvalóan a tudatára adni. A hangomtól most már az egész ház zeng, és a mondatom végére még a poharat is kikapom a kezéből, hogy a földhöz vághassam. Nagyon remélem, hogy nem indult el a lejtőn, ahogy anno apám is szépen lassan, aztán egyre gyorsuló üzemmódban csapta szét magát.
Ahogy csattan a pohár a márványon és apró darabokra hullik, a szemébe pillantok. Megpróbálok némi megbánást kiolvasni belőle, vagy bármit, ami azt mutatja, hogy hajlandó a bocsánatkérésre, de egyelőre még a szikráját sem vélem felfedezni.
- Érdekelt egyáltalán, hogy mégis mi van velem? – kérdezem, mert már ebben is kezdek kételkedni, komolyan. Nagyon dühös vagyok és ha azt akarja, hogy megbocsátsak, őszintének kell lennie.

Marilyn Kaminski
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
32
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos/marketinges - General Motors
Hozzászólások száma :
178

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza EmptyVas. Okt. 28, 2018 11:29 am

Marilyn and Ethan



Mint egy életre kelt, szürreális álom - csak ezúttal a pengés gyilkos Freddy Krügernél összehasonlíthatatlanul szemrevalóbb a rám köszöntő lidércnyomás épp lakásomba besétáló okozója. Az előzetesen képemre varázsolt megnyerő mosoly alig néhány másodperc alatt fanyar fintorrá avanzsál a totális döbbenet hatására, mert erre a belépőre aztán tényleg nem számítottam. Mindig előszeretettel hangoztattam, hogy engem több, törvény szélén elegyensúlyozott év után már semmiféle meglepetés nem érhet: tessék, ebben az alig tíz másodpercben ez a teóriám már meg is cáfolja önmagát. Hüledezés közben azért az agyam kétszáz százalékon pörög, és per pillanat azon morfondírozom, az abszurd jelenet melyik része okozza számomra a nagyobb meglepetést: a tény, hogy Lyn úgy bukkan fel a szentélyemben, mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára, vagy az, hogy minden jel szerint jelentősen változott az elmúlt évek alatt: olyan villámló tekintettel mered rám, mint egy felbőszült kardfogú tigris. Nos, ha a lefagyásom látványára volt kíváncsi, akkor azt most premier plánban megkaphatja - a döbbenettől ernyedt végtagokkal állok és hagyom, hogy verbálisan földbe döngöljön - igaz, ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, ez a minimum, ami tőle kijár nekem. Valójában azon se csodálkoznék, ha tettlegességre vetemedne: nem tudom, hogy a személyem iránti megvetése, vagy a saját önuralma tartja vissza ettől a cselekedettől.
Mikor a tirádája végül eléri az ultrahang magasságát, ahol már nagyjából csak a denevérek hallják, összeráncolt szemöldökkel felemelem két kezem a megadás ősi pózában.
- Jó rendben, felfogtam. Nem érdekel a frinces-francos partim - válaszolom. - Igazán kár, hogy kihagytad. Biztos rád is sugárzott volna kevés a vagyonom okozta dicsfényből - ironizálok. Valójában nyomós okom volt arra, hogy meghívjam, és ne négyszemközt akarjak találkozni vele. Egyrészt azt akartam, hogy megismerjék, és lássák, hogy ki az, akit a mai naptól kerüljenek, mint ördög a katolikus papot, másrészt pedig bíztam benne, hogy a nyilvánosság előtt nem csinált volna ekkora cirkuszt - bár látva a felháborodását, ebben már nem vagyok száz százalékig biztos.
Hogy a sokat tapasztalt idegrendszer rugalmasságának, vagy épp az ital nyelőcsövet és gyomrot végigperzselő parazsának köszönhető-e hogy szinte másodpercek alatt tápászkodom fel a padlóról, ahová Lyn minden szava jelképesen taposott, nem találok rá választ, igaz nem is boncolgatom ezen kérdést sokáig.
- Egyébként ha belegondolsz, hat év azért nem olyan elborzasztóan sok idő - teszem hozzá. Pláne olyankor, ha az ember önkéntes illegalitást vállal azért, hogy ne a hozzátartozói igyák meg az ő hülyeségének minden levét. Ezt persze nem kötöm a bájos kis orra hegyére - félek tőle, hogy minden további magyarázkodás (nem beszélve a kendőzetlen igazságról) maga lenne az a bizonyos olaj a tűzre.
- Ha egyfajta lelki kielégülést kerestél azzal, hogy a képembe szórod a véleményed, akkor azt hiszem, ezt megkaptad - dünnyögöm aztán. Nem sokaknak tűröm el, hogy ilyen kerek-perec ledorongoljanak, de tőle ezt is elviselem - még akkor is, ha részben igazságtalanul kapok. A dolgok fele részében igaza van, szóval egyelőre ezért is fogom be inkább a számat, és nem kezdek hasonló rikácsolásba, mint ő - ami jogos, az jogos alapon.  
Az önuralmam azon a momentumon viszont már csorbát szenved, ahogy kikapja, majd földhöz vágja a kezemben tartott poharat - na nem mintha sokat jelentene a nappaliban eluralkodott káosz közepette még egy kevés. A mojito illata azonnal elárasztja a levegőt, és már épp veszek egy jókora levegőt, hogy erre már - plusz a sértésre, miszerint apánkhoz hasonlít engem - tényleg mondjak valami rohadtul velőset, de elhangzik egy mondat, amitől úgy érzem, mintha ököllel vágna az arcomba, vagy simán lábközön rúgna. "Érdekelt egyáltalán, hogy mégis mi van velem? " - visszhangzik bennem újra és újra, mint egy soha el nem múló echo. Hogy mivel fejezi be a rapliját, már szinte nem is hallom, ez a néhány szó leköti minden figyelmemet - és valami oknál fogva elkezdem szarul érezni magam: erre még soha nem volt példa az elmúlt évek folyamán.
- Képzeld, nagyon is érdekelt! - csattanok fel már én is dühösen, de ennek ellenére világosan érzem, hogy ebben a párbajban most alulmaradtam. Nem agyalok tovább, mert ha gondolataimat tovább gombolyítom, egyszer csak felállna a kérdés, hogyan vehette magának Lyn azt a bátorságot, hogy ennyi haraggal és gyűlölettel telve vágja az arcomba véleményét. Persze nem kerülne túl nagy logikába hogy rájöjjek, hogy a húgom igaza állna közénk -  a valóság, amit nem lehet megfélemlíteni, vagy megalázni.
Látom hogy remeg a felindultságtól, és az emésztő haragtól, de még mindig nem adta ki minden erejét. Addig nem is fogja, míg meg nem kapja a választ a kérdésére, hogy mi űzött engem olyan messzire, méghozzá mindenféle búcsú, és tájékoztatás nélkül.
- Miattad - bököm ki végül már némileg visszafogottabb hangnemben. - Miattad mentem el - egészítem ki két nyomorult szóval az előzőt. Tudom, hogy ez most nagyjából olyan érzés lehet számára, mintha kést döfnék a bordái közé, de nem mondhatom el neki a teljes igazságot. Talán idővel igen, de a viszontlátás első perceiben semmiképpen. Végeredményben nem is hazudok neki - legalábbis nem olyan nagyot. Tényleg miatta mentem el, de attól eltérően, amit ő most valószínűleg gondol, épp ellentétes indokkal: azért, hogy megóvjam őt, és a leendő gyerekét azoktól a következményektől, amelyeket a Kaminski név - nekem köszönhetően - súlyos áldozatokkal honorálna.
- Nézd, sajnálom - sóhajtok fel aztán, és ha valamit, akkor ezt csakugyan komolyan gondolom. - Nem ugorhatnánk át ezt a részt? Itt vagyok, és ahogy miattad mentem el, miattad is jöttem vissza. És Rose miatt. Igen - válaszolom, még mielőtt esetleg kérdezne, már ha szándékában áll ilyesmi egyáltalán - mint látod, érdekelt a sorsod az elmúlt években is. Legalábbis informálódtam rólad - vonok vállat. A többi innentől az ő döntése: vagy hátat fordít, és kiviharzik innen, és még a nevét is megváltoztatja, hogy többé közünk se legyen egymáshoz, vagy némileg lehiggad, és hajlandó lesz nekem adni egy esélyt, hogy bizonyítsam az iránta érzett szeretetemet - ami hat év alatt sem kopott meg, épp ellenkezőleg. Néha úgy védhetjük meg a szeretteinket a legjobban, ha hagyjuk, hogy azt higgyék, az érzelmeink kihűltek irántuk.





XXX szó ● zene ● megjegyzés
Vendég

Anonymous
Vendég

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza EmptySzer. Okt. 31, 2018 7:30 pm

Ethan & Lyn

i'm a little bit upset, but I have a good reason
Nem hiszem el, hogy ekkora pofája van. Kár tagadni, biztos, hogy az apánkra ütött valamilyen szinten, mert ő van hasonló attitűddel megáldva. A különbség talán annyi, hogy Ethan képes lesz többre vinni, mint ő, de aztán ki tudja.
- Pfú, Ethan, leszarom a vagyonodat. És kicsit sajnállak, ha te csak eddig tudsz eljutni fejben, hogy az a legfontosabb számodra, hogy mekkora vagyonod van. Azt hiszed z ér valamit? Hát nagyon rosszul gondolod, majd meglátod milyen magányos leszel tíz év múlva, ha így folytatod – csóválom a fejem és az égnek emelem a tekintetem. Komolyan nem hiszem el, hogy most direkt csinálja ezt és próbál felhúzni ezzel a nagy nyugodtságával vagy tényleg ilyen szintre fejlesztette, hogy le se szarja, ki mit mond neki vagy éppen mi van a körülötte lévőkkel. – Biztos rossz fényt vetett volna rád és a vagyonodra, ha beállítok a parti közepén és jó nagy patáliát csapok, nem? Lásd, mennyire rendes vagyok, csak utána jöttem, hogy csak te halld. – Persze nem a jófejségem áll a háttérben, hanem hogy eszemben sem volt felkeresni őt, csak mint ahogy ismerem is magam és jó páran tudják is, nem bírom ki, hogy otthon kattogjak rajta naphosszakat. Így is eltelt pár nap, mióta megkaptam a meghívót, csoda, hogy eddig kibírtam.
- Nem olyan sok? – kerekedik ki a szemem. – Végül is nem, tényleg. Egyáltalán nem sok. Tudod azalatt a hat év alatt kurva sok minden történt velem, de honnan is tudhatnád. Vagy talán figyeltettél? – vonom fel a szemöldököm, mert esküszöm, még azt is kinézem belőle. Bár azt azért csak észrevettem volna. Ha annyi lett volna benne legalább, hogy megereszt egy-két telefont és bocsánatot kér, akkor most nem lennék ennyire kiakadva rá, de tombol bennem a düh, szóval még lightos is ahhoz képest, ahogy viselkedem.
- Nem kerestem semmiféle lelki kielégülést Ethan, csak egyszerűen próbállak észhez téríteni, hogy mekkora egy bunkó vagy – csattanok fel, mert ez már annyira felidegesít, hogy a pulzusszámom valószínűleg az eget verdesi. Édes istenem, minek jöttem én ide. Feleslegesen tépni a szám? Mert jelenleg úgy érzem, hogy a hat éves gyerekem értelmesebb, mint a saját bátyám.
Mikor a tudtára adom, mennyire meg vagyok bántva –legalábbis a szavaimban ez határozottan érezhető-, és megkérdezem, egyáltalán érdekeltem-e, váratlan kicsit a reakciója számomra.
- Tényleg? Nem vettem észre! – vágok vissza fél másodpercen belül és szembe is fordulok vele. Most már nem csak az én hangomtól, de az övétől is zeng a ház. Farkasszemet nézünk egymással, egy pillanatra sem veszem le a szemem a jól ismert szempárról. Az istenit.
Mély levegőket veszek, aztán végül elfordulok onnan és a kijáratot szemlélem. Azon gondolkodom, hogy most rögtön lelépek, talán jobb is lesz, hiszen láthatólag hiábavalók a fáradozásaim. Mikor azonban kiböki, hogy miért ment el –legalábbis amit állít-, újból szembe fordulok vele.
- Miattam. Ne röhögtess, Ethan – kúszik az arcomra egy kínban úszó gúnyos mosoly. Megingatom a fejem és az orrnyergemhez kapva masszírozni kezdem azt, mert érzem, hogy az idegtől mindjárt elered az orrom vére is. Jó ég. – Ha tényleg így volt, hát miért? Talán olyan rossz testvér voltam, vagy úgy mégis?! – nézek rá érdeklődőn, most már kicsit csillapodott hangnemben. Ezt nehezen tudom elhinni, nem tudom, mi áll az egész mögött, de nem sejtek semmi jót.
- Na, azt hittem ezt már nem fogod kibökni soha az életben – fújom ki a levegőt, mikor végre meghallom azt a szót, amire már vártam. Most már egy fokkal jobban érzem magam, csak azt nem tudom, hogy komolyan gondolja-e. Bár ahogy ránézek, a tekintetében mintha tényleg látnék felcsillanni némi megbánást.
- Ethan, magyarázatot követelek. Nem, nem ugorhatnánk át ezt a részt, de ha gondolod, majd nyugodtan keress fel, ha már őszintén tudsz beszélni a dolgokról. Nem vagyok kíváncsi a hülye hazugságokra. Nagyon jól tudod, hogy annál jobban semmit nem utálok – huppanok le a kanapéra hirtelen és a kezembe temetem az arcom. Nyúzott vagyok. Egyrészt hajnali kettő van, másrészt meg még mindig tombolnak az idegeim.
- És ezt mennyire higgyem el? – érdeklődöm, mert azért én kétlem azt, hogy miattunk jött volna vissza, ha eddig nem jelentkezett semmilyen formában. Az ember nem gondol csak hat év után egyet, hogy „na, most visszamegyek a tesómnál lejelentkezem”.
- Mellesleg mi ez a bazi nagy fényűzés? – mutatok körbe, mert habár hozzá vagyok szokva egy pontig az ilyesmihez, de... ekkorához azért nem. És nem is úgy lettünk nevelve, hogy ez legyen az alap. Bár persze azóta megváltoztak a dolgok, mert anyánk sem szenved hiányt semmiben, de akkor is. Nem értem.
- És mikor lépsz le megint szó nélkül? – Mert ha ez a terve, akkor ne számítson rám, mert én nem fogok csiki-csukit játszani. Egyszer hozzászokni ahhoz, hogy itt van, aztán ahhoz, hogy nincs. Ez nem nekem való. Nagyon nem. aa

Marilyn Kaminski
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
32
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos/marketinges - General Motors
Hozzászólások száma :
178

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza EmptyCsüt. Nov. 01, 2018 7:45 am

Marilyn and Ethan



Az ember - genetikai örökségének hála - különféle tulajdonságokkal születik meg. Vannak, akik már zsenge korukban brilliáns zenészek, színészek, esetleg tagadhatatlan érzékük van a rajzhoz, nyelvtanuláshoz - a gyerekzsenik palettája sokszínű és kifogyhatatlan. Én azzal a remek tehetséggel megáldva születtem, hogy képes voltam bárki idegrendszerét alig öt perc alatt nullára amortizálni. Jó persze, ezt csak én tartottam isten áldotta talentumnak, az őseim a falra tudtak volna mászni ettől, akárcsak a hugom, főleg mikor eljutottunk az amúgy is kényes, és ingatag lábakon álló kamaszkorunkba. Ahogy érzékelem, az eltelt idő, és a köztünk lévő távolság függvényében sem változott meg ez a fajta felállás: én kiborítom, ő kiborul, mintha csak előre megírt forgatókönyv alapján szerepet játszanánk. Ha most nem egy felfejlődő cég vezetője lennék, simán elmehetnék akár az FBI-hoz is kurzusokat tartani "hogyan készítsük ki egy egészséges ember idegrendszerét néhány perc leforgása alatt" címszóval. Tuti sikerem lenne - azt már nem kötöm Lyn orrára, hogy én a jelenleg köztünk lévő társalgást akár az idők végezetéig is képes lennék úgy folytatni, hogy közben alig néhány tizednyit emelkedik meg a vérnyomásom.
Az előbbi aprócska szikra, ami a lelkemben gyúlt, és aminek egy kissé hangosabb felcsattanás lett a vége, gyorsan ki is alszik, mint mikor vizet öntenek a tűzre. Karba fonom kezem, kényelmesen nekidőlök hátammal a falnak, és bólogatva hallgatom a szóáradatot.
- Azért ismerd be, ha előttem nem is, legalább magad előtt, hogy jobban tetszik ez a pompa és kényelem, mint amiben felnőni kényszerültünk - jegyzem meg blazírtan. Bármennyire is utáljon jelenleg, ezt csakugyan nem tagadhatja le - noha nem éltünk nyomorban, de erőteljes nélkülözésben igen. Nem is csoda annak tükrében, hogy apám előszeretettel csorgatta le a családi vagyont a torkán, na persze italneműre beváltva. - Lyn, nem vagyok már az a kölyök, aki hat éve elment a városból. Ma már egy céget vezetek, és ez együtt jár egyrészt bizonyos életszínvonalbeli elvárásokkal, másrészt kötelezettségekkel - magyarázom olyan türelmesen, mintha egy öt éves gyerekkel beszélnék. - De rendben, felfogtam. Téged rohadtul nem érdekel a vagyonom. De legalább hagyd, hogy én élvezzem - vonok vállat. - Nem mellesleg a helyedben én azért másra is gondolnék. Mondjuk az unokahugomra. Lehet, hogy téged hidegen hagy a pénzem, de neki példának okáért jelentős támogatást jelenthet. Ez persze csak rajtad múlik - lököm el magam a faltól, aztán visszahuppanok a kanapéra, így némileg stabilabb, hogy nem annyira ingadozik a padló a talpam alatt. Ezért nem lettem tengerész - gyűlölöm a tengeribetegséget.
Tűnődve nézek ültömből felfelé Lyn-re, aztán megpaskolom magam mellett a kanapét, nonverbálisan közölve, hogy ha akar, nyugodtan mellém eresztheti a hátsóját.
- Borzalmas ostobaság lett volna a részedről a parti közepén megcsinálni a hisztit - felelem aztán, nagyjából összefoglalva a tirádájának a lényegét. - Nem magam miatt, azt elhiheted. Tudod, a dolgok lényege néha sokkal mélyebb rétegekben van elrejtve - filozofálok egy sort. - És az a megfogalmazás, hogy figyeltettelek, nem teljesen állja meg a helyét. Nem vagyok titkosügynök. Sőt, még az alkalmazottaim közt sincs olyan, aki ilyesféle babérokkal büszkélkedhet. Egyszerűen csak informálódtam rólad, méghozzá törvényes módon. 2018-at írunk, hugi. Az internet, és a különféle médiák ma már csodákra képesek. Tagadd le nyugodtan, ha akarod, de lefogadom bármiben, hogy az elmúlt hat évben te is rákerestél néhányszor szerető bátyád nevére a világhálón - na ja, ebben tökéletesen biztos vagyok, maga a Jóisten se tudna meggyőzni az ellenkezőjéről.
Látom, ahogy szeme a kijárat felé fordul, mintha csak azon gondolkodna, hagyjon-e faképnél, de aztán a következő szavaim alighanem a velejébe találnak, mert nem elég, hogy marad, de a megbántottság és a gúny olyan elegyét látom az arcán, amelyet már nem lehet fokozni.
- Nem voltál soha rossz testvér, Lyn - mondom valamiféle rezignáltsággal. Nagyon vékony a határvonal az igazság és a tények teljes ismertetése között, piszkosul kell vigyáznom, hogy okosan járjak ezen a mezsgyén. - Néha hisztis voltál, meg egyszer-kétszer elviselhetetlen, az tény, de rossz húgom soha. De tényleg miattad mentem el. És persze Rose miatt. Csak talán nem pont olyan kontextusban, mint ahogy te azt hiszed - válaszolom végül. - Legyen elég ennyit tudnod. A többi már csak rám tartozik - teszem hozzá. - És nem, nem szándékozom visszamenni Európába. Azért helyeztem át ide a cégemet, hogy maradjak. Itt az ideje újra szorosabbra húzni a családi köteléket, nem gondolod? - kérdezem. - Nem mellesleg talán meg kellene ismernem az unokahugomat is. Egyáltalán tisztában van vele, hogy van egy bácsikája? - érdeklődöm. Tényleg kíváncsi vagyok, vajon Lyn mesélt-e rólam, és ha igen, akkor miféléket - bár erre azért nagy vonalakban sejtem a választ.




XXX szó ● zene ● megjegyzés
Vendég

Anonymous
Vendég

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza EmptyPént. Nov. 02, 2018 1:11 am

Ethan & Lyn

i'm a little bit upset, but I have a good reason
Még mindig nem egészen tudom felfogni, hogy Ethan visszajött. Talán még nem jutott el rendesen az agyamig, mert a méreggel teli vörös köd beborította az egészet. Nem is tudom, mit érzek iránta most és eziránt az egész szar szituáció iránt.
- Nem tud egyszerűen érdekelni a pompa. Vannak fontosabb dolgok is az életben, tudod? – Nem volt az sem azért annyira borzalmas, mint amilyennek Ethan beállítja. Persze élhettünk volna jobban is, de azért nem nélkülöztünk olyan sokat. Rendben, talán nem kaptam meg az áhított Barbie babát, amit akartam, ami persze akkor nagy traumaként ért, de most már kit érdekel?! Senkit.
- Oh igazán? – nézek rá úgy, mint akit érdekel, de jelen helyzetben most nem annyira ez bolygatja a fantáziámat, hanem sokkal inkább az, hogy mégis milyen indokai vannak a lelépésre és a visszatérésre. – És mivel foglalkozik az a cég? – érdeklődöm azért mégis, mert valóban még kölyöknek mondható volt, amikor lelépett innen. Bár ahogy látom, a felfogása még mindig inkább egy gyereké, mintsem egy felnőtt férfié. Ahogy folytatja a mondanivalóját, elkerekednek a szemeim és egy pillantra nem is vagyok biztos benne, hogy ezt most jól hallottam-e.
- Hogy mi? Ethan, te tényleg azt hiszed, hogy a gyerekemnek szüksége van bármiféle támogatásra? Van egy kurva kávézóm, ami hála a jó égnek elég jól termel, nem mellesleg pedig Rosenak van egy apja is – emelem meg a hangom egy kicsit jobban a kelleténél – Nem kell aggódni, nem szenved semmiben hiányt, szóval cseppet sincs szükség a támogatásodra. – Na, ha valamivel, ezzel kiverte most a biztosítékot. – És arról se álmodozz, hogy majd képes leszel megvenni a pénzeddel. Még az se biztos, hogy egyáltalán a közelébe mehetsz – mormogom az orrom alatt. Persze eszem ágában sincs fenyegetőzni, de nem feltétlenül akarom megismertetni vele, ha a jövő héten újra lelép. Rosie most pont abban az időszakában van, amikor minden érdekli, és már előre visszhangoznak a fejemben a kérdések, hogy honnan került Ethan elő vagy esetleg hova tűnt.
- Még szerencse, hogy annál azért én is értelmesebb vagyok – emelem égnek a tekintetem. Természetesen nem akartam kivágni a hisztit a parti közepén, és igazából ez a viselkedés sem vall rám. Sokkal inkább szeretem megbeszélni a dolgokat, mintsem rárontani bárkire csőstül, de most valahogy képtelen voltam visszafogni az indulataimat.
- Nem tagadom, de azért te is bevallhatod, hogy az egy kicsit szánalmas, hogy egymásra kellett keresgetnünk és képtelen voltál egy üzenetet írni – nézek le rá kérdőn, csak aztán attól nem tudok magamhoz térni, hogy azt mondja, miattam ment el. Hát ezt valahogy nem tudom feldolgozni ezt a választ, már elnézést. Az arcom valószínűleg tükrözi is ezt az értetlenséget, és van, hogy szó sem jön ki a számon, csak tátogok, mint egy hal. Nem is tudom, mit kellene mondanom.
- Mi az, hogy legyen elég ennyit tudnom? Mi… mi… na jó, nem értem, kérek egy italt – csóválom meg a fejem és az agytekervényeim már hallhatóan kattogni kezdenek azon, hogy vajon mit titkol Ethan. Mert valami nem tiszta, az egészen biztos, és nagyon nincs jó előérzetem. Ha pedig nem jó az előérzetem, akkor abból baj lesz. Általában sajnos be szokott jönni a megérzés.
- Tisztában van vele, nem szoktam titkolózni. – Leszámítva az apa-témát, de arról nagyon erősen lapítok, ha lehet. Mostanában mondjuk már egyre kevesebbszer lehetséges ez. – Elég nehéz volt elkerülni a témát, amikor meglátta a közös gyerekkori képeinket. – Mert magamtól amúgy nem sokat meséltem volna róla, hisz olyan szinten meg voltam bántva, hogy még én magam sem akartam tudomásul venni Ethan létezéséről, de mivel a bátyám és jó pár dolog emlékeztetett rá, nem volt egyszerű kizárnom az életemből.
- Tudod te mekkora szükségem lett volna rád, miután megszületett? Jó ég, egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor estem depresszióba a szülés után – forgatom a szemeim az emlékre, ami hála az égnek most már tényleg csak emlék, de azért baromi kemény időszak volt. Túlságosan is, azt hittem párszor, képtelen leszek kijönni belőle. Még szerencse, hogy Ben is kapcsolt, hogy szükség van rá, mert különben lehet, hogy a sötétségben rekedtem volna.
- És úgy amúgy… a vagyonodon kívül – hangsúlyozom ki a vagyon szót, mert még mindig nem tetszik ez a túlontúl elszálltság a nagy pénzhalomtól. - … mi a helyzet? – Csak mert valamiért úgy sejtem, hogy a pénzen és a cégen kívül nem sokat tud mesélni, szerintem magányos lehet. Majdnem biztos vagyok benne.  

Marilyn Kaminski
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
32
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos/marketinges - General Motors
Hozzászólások száma :
178

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza EmptyVas. Nov. 04, 2018 4:12 pm

Marilyn and Ethan



Csak némán, ámde roppant beszédesen megforgatom a szemeimet, mikor Lyn nemes egyszerűséggel kifejti, hogy legfinomabban szólva is lesajnálja a pompát amiben élek. Persze, ezt most betudhatnám a női gondolkodásbeli különbségnek is, mert nekik valahogy sosem a talmi csillogás a mérvadó, legalábbis azoknak, akik nem aranyásóként élnek egy férfi oldalán. Igazából viszont akármibe fogadnék, hogy a véleményének kilencvenöt százalékáért semmi más nem felel, csak a megbántottsága, meg az efölött érzett dac és csökönyösség. Ebben mindig is jobb volt, mint én - az akarata meg a nyakassága kenterbe veri egy öszvérét is. Isten ment persze ezt verbálisan is hangoztatni neki: egyrészt így is jó alaposan fel van már spanolva, másrészt félő, hogy a további szemétkedésemért már tényleg kiutalná nekem azt a svungos pofont, amit eddig is tartogatott a markában. Azt se tartom kizártnak, hogy az is megfordult a fejében, miszerint ennek a csillogásnak az ára egy komoly deal lehet az ördöggel, mindenféle pokol tüzén égő lelkekért cserébe, úgy 23 generáción át, a család minden tagjára vonatkozóan.
- Ezzel is, azzal is foglalkozom - válaszolom aztán óvatosan a cégemet illető kérdésére. Ha kibökném neki az nyers igazságot, simán kinézném belőle, hogy a következő alkalommal - már ha lesz ilyen egyáltalán - egy katolikus pappal az oldalán jelenne meg, és jeleneteket adna elő az Ördögűző című filmből. - Telekommunikációval javarészt - egészítem ki néhány másodperc múlva az előbbi nesze semmi fogd meg jól válaszomat. Inkább én adjak valamiféle magyarázatot az életszínvonalamra, minthogy ő kezdjen önkéntes kutatómunkába. - De ha az elmúlt években rákerestél a nevemre az intereneten, ezt alighanem már te magad is tudtad - vonok végül vállat. Remélem most már beáll némi szünet a dühös számonkérésben - tényleg ideje lenne békésebb vizekre terelgetni a beszélgetést.
Na, hát ebben totálisan tévedek - a felvetésemre a raplizás olyan fokozatára kapcsol át, amit úgy gondolom karóbahúzós-megnyúzós filmekhez, szigorúan erős idegzetű nézőknek fel lehetne használni aláfestő zenének. Mintha legalábbis azt vetettem volna fel, hogy családtámogatási terveim helyett eladom a lányát az e-bay-en.
- Nem azt mondtam, hogy nem tudod eltartani Rosie-t, hanem azt, hogy nem árt meg neki, ha áll mellette egy jóval erőteljesebb anyagi bázis is - igyekszem szóhoz jutni Lyn tirádájában. - Az a gyerek előbb-utóbb felnő, bízom benne, hogy egyetemre megy. Ne mondd, hogy nem jönne jól a segítségem ebben - morgom, jóval kisebb hangerővel mint ő. A koponyámban lötyögő szürkeállományom amúgy is lüktet az elfogyasztott italmennyiségtől, a maradékot meg ő bontja le a kiabalásával.
- Jó, igazad van - tárom aztán szét a kezem. - Nem írtam üzenetet. Nem jelentkeztem hat évig. Szánom-bánom bűnömet. Ha akarod hamut szórok a fejemre, és nyilvánosan megkorbácsolom magam - jegyzem meg ironikusan. Belátom, hogy joggal dühös, de nem lehetne egy kissé gyorsabban emésztenie? Most már itt vagyok, és ez a lényeg.
Felsóhajtva elsétálok a bárszekrényig, majd egy pohárral a kezemben visszasétálok Lyn-hez, és mielőtt ismét levetném magam a kanapéra, kezébe nyomom az italt, amit kért.
- Martini. Félszáraz - mondom röviden. Ha inni akar, nem állok elébe az akaratának. Lehet hogy némileg békésebben fog velem beszélni, ha kellőképp elérzésteleníti a saját agyát. Viszont mikor szóba kerül, hogy akármekkora is legyen a harag ami Lyn irányából áramlik szökőárként felém, nem tagadta le a létezésem tényét Rose előtt, elönt némi jókedv - ez azért erőteljes reménykedésre ad okot az újrakezdést illetően. A gyerekkori kép említésére meg ismét elmosolyodom, ezúttal őszintén, irónia nélkül: elmémben felsejlik egy hosszú, kócos bozontot viselő, varas térdű kislány képe, a hosszúra nőtt, pálcika alkatú, hasonló adottságú lábakkal rendelkező bátyja társaságában. Aztán a vigyor le is fagy a képemről, és átadja a helyét az értetlenkedésnek.
- Mi a helyzet a vagyonomon kívül? - visszhangzom a kérdést, és megvakarom a fejem. Egész konkrétan mire gondol? Bár végülis kezdem sejteni.
- Hát, nem sok. Egész pontosan semmi. Gondolom olyasmire gondolsz, találtam-e magam mellé olyat, aki elvisel. A válaszom nem. Egyedül vagyok, bár ez nem akkora hátrány - biggyesztem le az ajkamat. Bármibe fogadom, hogy elment a szőke mellett, és azt kis kitalálta, hogy miért volt itt. Ez az elkötelezettségmentes élet nagy előnye, de ha a lelkem mélyébe nézek el kell ismernem, hogy kissé irinyleg Lynt azért, mert nem egyedül áll a világban. Az igazat megvallva, nem szeretem a gyerekeket: hangoskodnak, gonoszkodnak, nem lehet velük beszélgetni, hosszabb távon pedig istentelenül fárasztóak. De abban is biztos vagyok, hogy Rose más - egész egyszerűen abból az okból kifolyólag, hogy az unokahugom.
- És mondd... - próbálkozom kissé kényes téma felé terelgetni a beszélgetésünket, nem mintha az eddigiek nem ebbe a kategóriába tartoztak volna - a lányodnak meséltél rólam. Oké, legalábbis említetted, ki vagyok - helyesbítek gyorsan. - Lehetne ezt fordítva is? Mesélnél nekem is róla? - kérdezem. Tényleg, őszintén kíváncsi vagyok, milyen lehet az a kislány - ha csak a Kaminski vért számítjuk, biztos remek kis kölyök.



XXX szó ● zene ● megjegyzés
Vendég

Anonymous
Vendég

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza EmptyPént. Nov. 09, 2018 1:45 am

Ethan & Lyn

i'm a little bit upset, but I have a good reason

Telekommunikációval. Igen, erre én is rájöttem miután már rákerestem a hülye interneten, de valami bűzlik nekem és ez nagyon nem tetszik. Főleg akkor bizonyosodom meg erről, amikor azt mondja: „ezzel is, azzal is foglalkozom”. Hát ez szép dolog, mit ne mondjak. És nem tiszta. Az száz százalék.
- Hát igen, most nem tudtam meg többet – vonok vállat, de konkrétan nem akarok semmire rákérdezni. – Ennyi? – bökök oda csupán egy szót, hátha vagyunk még olyan viszonyban, hogy közölje, mi mindent művel még, mert csak remélni merem, hogy semmiféle illegális dologba nem keveredett, mert akkor tuti kinyírom. A saját kezemmel.
- Nem kell segítség, Ethan. – És ezt teljesen komolyan mondom. Megy olyan jól a kávézó, hogy termeljen annyit, bőven el tudom majd küldeni egyetemre. Nem mellesleg szerintem Ben is ugyanúgy támogatni fogja, még ha… úristen, hova gondolkodunk az istenért, hat éves! Majd tíz év múlva bőven ráérünk ezen agyalni.
Még mindig nem teljesen jut el a tudatomig, hogy hazajött, és jelenleg kettős érzéseim vannak az irányába. Az egyik felem dühös, amiért nem keresett, majd mikor visszajött csupán annyira volt képes, hogy elküldjön egy meghívót a szaros partijára. A másik felem viszont örül, hiszen mégis a bátyám és mégiscsak hiányzott.
- Ez nem vicces – morgom az orrom alatt, mert nem vágyom én semmiféle ilyesmire, még mindig haragszom, és azt hiszem, bele fog telni egy kis időbe, míg rendezem majd magamban a dolgokat. Igyekezni fogok. Végtére is kinyögte, hogy sajnálja.
Aztán kezd zavarossá válni megint minden, főleg az a rész, hogy miattam ment el és miattam jött vissza. Hogy tudja csűrni-csavarni a szavakat, anyám. Azt hiszem, ez az ital most nagyon is jól fog esni, így kiveszem a kezéből a Martinit és nagyot kortyolok bele. Talán túl nagyot is hirtelen, a keserű ízre pedig elfintorodom.
Azért kedves tőle, hogy érdeklődik Rose iránt, de ez akkor sem töröl ki minden ellenérzést iránta, amit jelenleg érzek. Szegény gyerek sem az apját nem ismeri –legalábbis azt hiszi-, a nagyapját szerintem talán kétszer láthatta életében, a nagybátyja létezéséről is csak hallomásból értesült. Pedig olyan jólelkű kiscsaj, azért sajnálom, hogy ilyen borzalmas családi háttere van, ugyanis sajnos rajtam kívül biztos pont nem sok van neki.
Nyilván érdekel, mi van vele, de egyelőre csak felületesen kérdezek rá, nem akarom, hogy azt érezze, bármit az égvilágon megengedhet magának, mert nagyon nem. Érzem, hogy már megint engedékenyebb vagyok, mint kellene, de már azzal elcsesztem, hogy idejöttem és nem tudtam kivárni, amíg ő felkeres.
- Nem vagy magányos? – emelkedik fel a szemöldököm, ahogy ráemelem a tekintetem. Én mindig az a típus voltam, aki ha egyedül van, akkor napról napra utál felkelni, kikelni az ágyból, de persze azért nem akartam magam kinyírni vagy hasonlók. Ez hála az égnek eszembe sem jutott, csak annyival jobb, ha van valaki, akivel meg tudod osztani a dolgaid, és esténként oda tudsz bújni mellé.
A kérdése meglep kicsit, fél percig nem is szólalok meg, de aztán úgy döntök, hogy végül ezzel nem igazán ártok senkinek és semminek.
- Hát. Rose nagyon cserfes gyerek. Tipikusan, aki imád beszélni reggeltől estig. Baromi érdeklődő, mindenre kíváncsi, ami körülötte történik a világban. És a magyarázatra – mosolyodom el. – Pont most van abban a korszakban, amikor kérdez, kérdez és kérdez. Okos, ebben az évben kezdte az elsőt, szóval kemény idők járnak, de szereti - lendülök bele a mesébe, de aztán itt megállok. Röviden és tömören. Most hat év történéseit és a fejlődést úgysem fogom tudni elmondani neki, és meg sem érdemli. – Majd ha bizonyítottan nem tűnsz el huzamosabb ideig, akkor ő is biztos meg akar ismerni – emelem rá a tekintetem, majd kiiszom az utolsó kortyot a pohárból. Az órámra pillantok. Nagyon késő van, pikk-pakk felkel a nap, szóval jobb lenne mennem, mert Rosiet reggel iskolába kell vinni, én meg morcos leszek, ha egy cseppet sem alszom.
- Mennem kéne – mondom neki is ki a gondolataimat. – Ne csinálj hülyeséget, értetted? – bököm oda, mert nagyon gyanús nekem, hogy valami olyanban töri a fejét –vagy éppen már nyakig benne van-, ami nekem nem fog túlságosan tetszeni. Ez esetben jobb, ha nem fogok róla tudomást szerezni.

Marilyn Kaminski
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
32
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos/marketinges - General Motors
Hozzászólások száma :
178

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza EmptyHétf. Nov. 12, 2018 4:55 pm

Marilyn and Ethan



Ha Lyn azt az energiát, amit most a raplizásra fordított, valami másba ölné - teszem azt, akár a csillagászatba - akkor Stephen Hawking talán nem is hiányozna annyira a világnak. Persze a nőknek - és ezt mindenféle előítélet nélkül mondhatom - az előbbi mindig is könnyebben, mondhatni zsigerből megy. Mintha mindegyikük egy "hisztéria" feliratú gombbal az agya mélyén születne, aztán, mikor a kamaszkor táján a hormonaik beindulnak, akkor a kapcsoló az "off" állásból átfordulna "on" üzemmódba, és innentől haláluk napjáig ezt nem tudja leállítani senki sem. Láttam én már nyolcvan éves patáliázó vénasszonyt is, aki épphogy a földre nem verte magát, mint egy hároméves gyerek, akinek nem vesznek meg a Wallmartban valami fröccsöntött műanyag szart - egy életre a retinámba égett a látvány. Na persze simán lehet, hogy Lyn számára egyszerűen csak túl sok volt így hirtelen ez az egész. Step by step, apró lépésekben! Ez hozzá a használati utasítás. Okosabb lenne így közelíteni felé, mint a kis herceg-róka sztoriban. A visszatérésm túl nagy lépés volt Lyn lelki rókáinak, felzaklatta, persze hogy nem mosolyogva reagál.
- Nem is viccnek szántam - vonok vállat félhangosan dünnyögve mikor az önbüntetésre felvázolt verzióimat Lyn lemorogja. Pedig bármibe le merem fogadni, hogy az elmúlt hat évben nem csak fellapozta a kínzások és kivégzések könyvét, hanem esetleg egy második kötetet is írt hozzá, és közben erőteljesen rám vetítette a fantazmagóriáit. Na persze a vágyakat és lehetőségeket antagonisztikus ellentétek választják el. Már azt is haladásként könyvelhetem el, hogy egyrészt hajlandó volt átlépni a küszöbömet, majd beérte egy közepes méretű hisztivel, és nem szivattyúztam ki belőle azt a svungos pofont, aminek a bekövetkezésére öt évet feltettem volna az életemből. Aztán a következő kérdésre csak széttárom a kezeimet.
- Ennyi - válaszolom tömören és röviden, nem áll szándékomban cizellálni a dolgokat. Hogy ennyit kell-e tudnia a cégemről? Nem, korántsem. De nem mondhatom el neki a teljes igazságot - most még semmiképpen sem. Ennek a döntésnek csak a kisebbik százalékban van része abban, hogy már most félek Lyn reakciójától - gyanítom, hogy egyszerre vágna állba, és rúgna lábközön, erre meg érthetően nem vágyom. Nagyobbik százalékban az tart vissza, hogy legalább őt távol akarom tartani attól a tűztől, amelynek én nem csak a melegét érzem, hanem a néha fájó perzselését is. Azzal tudom őt és Rose-t megóvni a legjobban, ha nem avatom be Lynt az igazságba. Amikor elmentem, egy csóró srác voltam, akinek egy pisztolygolyó tett volna pontot pályafutásának végére. Most visszatértam úgy, mint egy jónevű, és folyamatosan fejlődő cég elnöke, ami együtt jár bizonyos fokú érinthetetlenséggel. Igyekszem tartani a törvényesség látszatát, és talán hihetetlen a múltamat ismervén, de próbálok egyre jobban a feddhetetlenség felé orientálódi. Sajnos azonban a múlt mindig utánam nyúl, és visszaránt. Hosszú munka lesz kivergődni a mocsárból a fényre, és szilárd talajra. Hosszú, de nem lehetetlen.
Aztán egy újabb kérdés következik. Lényegében ártatlan, de a hatása mégis olyan, mintha egy vasököl vágna gyomorszájon. Még mindig nem bírtam megszokni ezt az érzést.
- Magányos? - visszhangzom a szót csendesen, és kinézek az ablakon - nem mintha sokat fognék fel a külvilágból. De igen. Iszonyúan, elmondhatatlanul magányos vagyok. A nők akikkel az ágyamat megosztom, csak a testi szükségleteket elégítik ki, és nem a lelkieket. Mintha a vagyonnal valami átok is együtt járna: ha van az egyikből, akkor nincs a másikból. Hülye helyzet.
- Az vagyok - bököm ki aztán, és ez úgy hangzik, mint egy beismerés. Per pillanat nem merek Lyn arcára nézni - nem akarok látni rajta se gúnyt, se szánakozást, se afféle "megérdemled" típusú kifejezést. - Talán ezért is hiányoztatok mindennél jobban. Te is, és az unokahugom is, akit még nem is láttam - mondom, tényleg és csakugyan őszintén. Tudom, hogy egy társ, és a család nem ugyanazt a társaságot jelentik, de az utóbbi mégis erősebb bármi másnál, egészen egyszerűen azért, mert vérségi köteléken alapul.
- Szóval mondhatjuk, hogy Rose rád ütött. Legalábbis nagyobb részben - mosolygom el aztán magam, ahogy a kislány szóba kerül. Tisztában vagyok vele, hogy türelemmel ki kell várnom, amíg Lyn zöld utat ad a találkozáshoz, de ez borzasztó nehéz lesz. De megértem az álláspontját. Nem akarja azt a gyereket kitenni egy csalódásnak, ha újfent köddé válnék - igaz, nem tervezek ilyesmit, de nehéz lesz Lyn bizalmát visszaszereznem. Nos, végeredményben felfoghatom ezt a bizonyítási időszakot úgy, mint bűneim levezeklését.
- Tehát akkor vehetem a látogatásodat ennyire rövidnek? - kérdezem újfent. Nyilván nem úgy tervezte egyikünk sem, hogy hozzám költözik, de némileg hosszabb időt vártam, hogy vele tölthetek, nem csak annyit, hogy betrappol ide, és leüvölti a fejemet. - Persze, Rose - bólintok aztán, mikor éket ver agyamba az információ. Ha nekem gyerekem lenne, én sem hagynám hosszabb időre magára.
- Akarod, hogy hívjak egy taxit? - érdeklődöm. Tényleg, fogalmam sincs, vajon hogy jött idáig - nem hallottam, hogy autó érkezett volna, csak a dörömbölése jutott el a fülemig. Igaz, nem gyerek már, alighanem van saját autója, meg jogosítványa hozzá.
- Lyn... - mondom aztán ki olyan félszegen, amire utoljára talán kamaszkorom táján volt probléma. - Nem megyek el. Hidd el nekem. Miattatok jöttem vissza. Értetek. Azért, hogy jóvátegyem a hibámat. Tudom, hogy nem lesz könnyű bizonyítanom neked, és megértelek. Csak kérlek, de nehezítsd meg jobban, mint amilyen nehéz amúgy is - pislogok rá úgy, hogy attól egy kőszikla is megindulna. - És vigyázok magamra, ígérem. Ahogy rátok is vigyázni fogok.




XXX szó ● zene ● megjegyzés
Vendég

Anonymous
Vendég

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza EmptyHétf. Nov. 26, 2018 7:20 pm

Ethan & Lyn

i'm a little bit upset, but I have a good reason
Hihetetlen, hogy itthon van. ÉS az is, hogy lazán kezeli, mint a francot... Hát basszus, én azt hittem, hogy ha majd egyszer hazatolja az arcát, akkor legalább az lesz az első dolga, hogy felkeres és szól, hogy „heló”, vagy valami. Erre küld egy rohadt meghívót. Felháborító.
Azért látszik rajta némiképp a megbánás, de ez nem azt jelenti, hogy majd a kiskutya szemektől meghatódom és rögtön elfelejtem, hogy hat évig sztornózta magát az életemből. Nem két hónapra, nem egy évre, hanem hatra. A végére már megpróbálja elviccelni, de nem igazán tetszik ez sem, de mindent egybevetve, azért tényleg örülök neki, hogy visszajött.
A cége felől érdeklődöm, de sejtem, hogy valami nincs rendben, vagyis nem teljesen csak azzal foglalkozik, amit állít. Ha ez valóban így van, az nem annyira fog nekem tetszeni. Még az hiányzik, hogy veszélybe sodorja magát...
Amikor pedig arról kezdek kérdezősködni, hogy van-e valaki az életében, azt feleli, hogy nincs, ami azért kicsit szomorú. Magamból kiindulva tudom, hogy borzalmas tud lenni, ha nincs senki, akire támaszkodhatnál, és most nem a haverokra gondolok, hanem egy családra vagy egy emberre, aki mindig ott van, ha kell. Ethan valamilyen szinten azért hasonlít rám, így sejtem, hogy magányos, de amikor beismeri, rápillantok.
- Akkor itt lenne az ideje végre találni valakit, aki elvisel – élek az előző szójátékával egy halvány mosollyal az arcomon.
- Legalább hívhattál volna, ha tényleg így volt – mondom a Martinimre pillantva és le is hajtom az utolsó kortyot. Nehéz elhinni, hogy annyira hiányoztam neki, ha sehol sem jelentkezett és nem keresett. De azért megpróbálom ezt belevésni a tudatomba, hogy ezért jött vissza.
Az igyekvés látszik rajta kicsit, mikor Rose-ról kérdez, mesélek is neki róla egy kicsit, nyilván ez azért nem titok. Látszik rajta, hogy érdekli, nem csak azért kérdezi, hogy úgy tűnjön, igyekszik.
- Hát, én azért sokat látom benne az apját is – mosolyodom el kicsit. Amolyan fele-fele arányban lett összerakva úgy tűnik. Külsőre pedig a szeme, ami egy az egyben Bené, a többit azt hiszem tőlem örökölte. De sosem láttam ezeket meg, csak a szemét.
- Igen, azt hiszem tényleg mennem kellene, mert a barátnőm vigyáz Rosera, az éjszaka közepén riasztani azért nem túl aranyos dolog, szóval mondtam neki, hogy sietek vissza – magyarázom, mert Raven így is istenadta nő, hogy van nekem, de azért mégiscsak reggel kelni kell, munka, satöbbi, nem akarom elvenni tőle a pihenés lehetőségét. Még a végén rossz tanácsot ad majd az egyik párocskának, aztán az ő lelkén szárad a válásuk.
- Kocsival jöttem, köszi. A Martini annyira még nem árt meg, úgyhogy hazavezetek. – Amúgy sem akarnék holnap újra ide jönni. Meg kell emésztenem a dolgokat, ami nem megy egyik pillanatról a másikra.
Összeszedem a táskám, és már indulok is az ajtó felé, de mikor utánam szól, megtorpanok, végig hallgatom, amit még mondani akarom.
- Remélem így lesz, Ethan – húzódik a szám halvány mosolyra. – Én nem szoktam megnehezíteni a dolgokat – vonok vállat, mert hát ha valakivel, velem elég könnyű jól kijönni, csak meg kell találni a módját. Én biztos, hogy nem azon leszek, hogy majd bárhol keresztbe tegyek neki. Nem vagyok én olyan.
Dobok neki távolról egy puszit, aztán intek és már ki is viharzok a ház ajtaján. Mielőtt még beülnék a kocsiba, visszapillantok. Basszus, tényleg hazajött?!

Marilyn Kaminski
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
32
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos/marketinges - General Motors
Hozzászólások száma :
178

Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ethan háza   Ethan háza Empty

Ajánlott tartalom


Ethan háza Empty
Vissza az elejére Go down
 

Ethan háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ