One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Dinner for two

Jake&Dorian - Los Angeles EmptyMinnea Mitchell
Today at 2:00 am



Dae Won and Yvie

Jake&Dorian - Los Angeles EmptyChoi Dae Won
Today at 1:27 am



It's a fairytale fucking town, isn't it?

Jake&Dorian - Los Angeles EmptyWilliam A. Murdoch
Yesterday at 10:27 pm



Bellamy & Leslie

Jake&Dorian - Los Angeles EmptyLeslie Hewson
Yesterday at 7:04 pm



Archiválást kérek!

Jake&Dorian - Los Angeles EmptyJaye Shirely
Yesterday at 6:08 pm



Life is just a game

Jake&Dorian - Los Angeles EmptyJaye Shirely
Yesterday at 6:06 pm



Kaylee Hill

Jake&Dorian - Los Angeles EmptyKaylee Hill
Yesterday at 5:05 pm



Charlie & Julie - Találkozás egy régi...

Jake&Dorian - Los Angeles EmptyCharlie Lloyd
Yesterday at 3:26 pm



Játékpartner keresõ

Jake&Dorian - Los Angeles EmptyDesange W. Trevino
Yesterday at 2:50 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 29 23
Diákok 29 30
Törvényszegõk 13 25
Bûnüldözés 10 16
Hivatal 6 6
Üzlet 12 17
Oktatás 6 5
Munkások 12 7
Egészségügy 11 13
Összesen 128 142
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 2 Bots

Bellamy West, Bellerose Barlow, Daisy S. Foster, Grace E. Hoover, Jaye Shirely, Leslie Hewson, Prima Polignac


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Jake&Dorian - Los Angeles

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyVas. Okt. 21, 2018 2:01 pm


jake&dorian

Néha egy hálátlan paraszt tudok lenni. Aztán történik valami és a párszor megeső kedvességhez nem kapcsolódó habitusom vesz egy fordulatot és ismétlődő hibába megy át, amelyet az elmúlt időszakban előszeretettel alkalmaztam, noha nem éppen szándékosan. Ha figyelembe kellene vennem az elmúlt viselkedési mintámat, még mindig azt állítom, hogy valahol most kecmergek ki az ősember fázisból és nyitok a világ, meg az emberi kapcsolatok felé. Kötődök, érzek, szeretek. Valami változik bennem és már nem csak magamat veszem előtérbe, hanem mások is éppolyannyira fontossá válnak – ha nem jobban. Lett egy lányom, még egy testvérem és egy nő az életemben, aki az eszemet veszi, de mindezt a legjobb értelemben. És mindezek közepette mégis voltam akkora elvakult paraszt, hogy azt a személyt, aki nélkül nem lehetnék itt, némiképp kizártam és erre csak akkor eszméltem rá, amikor Hannahval kettesben maradtunk az eddig közösen birtokolt házában. Ekkor már szintet léptem az ősember fázisból és újabb érzéssel lettem gazdagabb, mégpedig a bűntudattal. Olyan volt, mintha képen vertek volna egy hólapáttal, majd a kezembe nyomták, hogy ezek után magamat ápoljam vele, ők csak a kezdőlépést mutatták be. Én pedig előszeretettel ostoroztam személyemet ezért, és némileg kétségbeesetten kerestem a bátyám társaságát, meg valahol a szavakat is, amik leginkább a viselkedésemért történő bocsánatkérésnek feleltek meg. Nem csodálkoztam, amikor mindezek süket fülekre találtak, de így legalább volt időm még plusz hatszáz alkalommal átrágni magamban mivel kerülhetnék újra a jó testvér szerepkörbe. Újra? Valahogy sosem voltam ott, most mégis a rengeteg változás, meg érzelmi hullámvasutazás miatt úgy érzem én ennél többre vagyok hivatott, minthogy állandóan csak a tékozló lepukkant öcsike legyek, aki nem tud kiúszni a problémái mocskából. Mert valahol, valamiért én is úgy gondolom nekem ez a szerep már nem fekszik. Apa lettem – vagy valami olyasmi -, és bár a nyakamat töröm, hogy mindent megadjak ennek a kis tündérnek és úgy neveljem fel, hogy ne legyen belőle akkora suttyó, mint az apja, mégis meglehetősen sokszor esek újra vissza a hibából felépülő mókuskerékbe és csak halmozom egymásra őket, mintha ez élvezettel töltene el. Ez olyan kétes dolog; javulok, de mégsem. Aztán megint történik valami és valahogy emberibb leszek az állati szintnél, ahol ezidáig olyan kényelmesen mozogtam. Olykor még magamat is normálisnak érzem, és egyszerűen jól működök, ami miatt erősen bizonygatom magamat azzal kapcsolatban, hogy csak bele kell jönnöm ebbe az életnek nevezett valamibe és mindent úgy csinálni, ahogy annak lennie kell.
A napok csak telnek és egy masszává alakulnak át, ami szinte egy érzelmi utazással egyenértékű. A családi nagy összeröffenés egy katasztrófa volt, mindazonáltal nem kívántam senkivel sem megszakítani a kapcsolatot az egész kusza problémakör miatt, amivel akkor éppen szembe kellett néznünk. Nem mondom, hogy megszoktam mindezt vagy teljes mértékben ki vagyok békülve minden egyes dologgal, de ha nehezen is, azért igyekszem beletörődni, hogy ez az életünk, és itt tart most a maga minden irányból összekuszálódott szálaival együtt. Nem vagyok én egy pozitív személyiség és nálam az éremnek legtöbbször csak egy oldala van, mégpedig az, ami felkészít a rosszabb változókra, hogy azok az adott pillanatban ne érjenek váratlanul. Lássuk be, a jobb dolgokkal előbb le lehet paktálni, meg elfogadni azokat, mint az ellenkezőjükkel, így ha tehetem, figyelembe veszek minden egyes változót, ami talán megtalálhat, hogy akkor mikor ennél a résznél tartunk, ne küldjön padlóra. Mert nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust, hiszen túl sok minden áll vagy bukik azon miképpen viselem a környezetem történéseit. Egy részem még mindig rendkívül sebezhető és gyenge, amit ugyan jól mélyre igyekszem száműzni, mégis jelen van és tudom, hogy sokkalta erősebb, mint aminek mutatja magát.
A teljes rádiócsend, ami eddig a bátyámat jellemezte hirtelen adást vált, és egy apró remény üti fel a fejét. Noha nem az, amire éppen számítottam volna, de ez is valami amin elindulhatunk..amin elindulhatok. Mert most nekem kell megemberelni magamat és az asztalra csapni, hogy márpedig a Lesterek összetartó erejű, némiképp csatát vesztett testvérek, akiket nem terít le semmi. Mi nem ilyenek vagyunk. És bár nem cincogok a gitáromon a sarokban, hogy dalokat írjak vagy sírom ki a szemeimet éjszakánként az ágyamban összekuporodva, azért még mindig rohadtul hiányzik a bátyám, és ez nem olyan érzés, ami ne zavarna vagy ne érezném úgy, hogy nem igényelne semmi változást. Ezért hát megragadom az alkalmat és megállok egy pillanatra, hogy figyelembe vegyem a nagyobb képet, mert egy utazás tervezést igényel, a tervezés meg embereket, én pedig túl sok mindenkihez kötődök egyszerre, hogy csak vakon ellovagoljak a végtelenbe, habár ez ügyben eléggé hajthatatlanná váltam. Ezért miután minden klappolni látszik, jómagam is fogom a cuccomat meg a hátamat leszakító érzelmi csomagomat, hogy Los Angeles irányába vegyem az irányt, egy olyan helyre, ahol legutóbb nem volt rózsás a találkozásunk, mégis minden emlékünk odafűz.

Az ismerős utcák, a levegő és a hangulat. Mintha csak tegnap lett volna, hogy a biztonsága érdekében összebalhéztunk, ahogyan az is, amikor próbált belőlem emberi lényt nevelni a szüleink elvesztése után. Az életünk jelentős része ideköt, és most úgy tűnik végképp elvarrjuk ezen szálakat az újak érdekében. Egy részem retteg, habár maga sem tudja mitől. Erősen tartok attól, hogy ami engem illett, végképp betelt a bátyámnál a pohár, és a családi fészekkel együtt én is repülök. Tudom, az emberek elválnak a másiktól, néha a kötelékek megszakadnak, de ez az, amibe semmilyen körülmények között nem törődnék bele.
Megállok az ismerős épület előtt és egy pillanatra földbe gyökerezik a lábam. Nem tudom mi vár odabent, ahogyan azzal sem vagyok tisztában miképpen fogunk egymással viselkedni a kihagyott idő után. Egyszer már túlestünk ezen, jóllehet abban az esetben évekről beszélünk, de az is egy más világ volt, és ez is más miatt történt. Nem együtt jöttünk, így van egy sejtésem hogy már itt lehet, és mikor sikerül bejutnom a házba, magam is megbizonyosodhatok erről.
- Semmit se változott ez a hely. – rakom le végre a földre a cuccomat, hogy feltarthassam mindkét kezemet. – Legutóbb ugyanitt nem ez történt, de most fegyverszünetért jöttem, Jake. Mit gondolsz, képesek leszünk rá? – Nem tudom milyen állapotban lehet a legutóbbi találkozásunk óta, miképpen viselte a kimaradt heteket vagy hogyan, így nem közelítek, várva arra, hogy ő döntsön milyen irányt vesz majd az újfent megtörténő találkozásunk.  

 Jake&Dorian - Los Angeles 1471401822  


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



Dorian J. Lester
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
32
Foglalkozás :
rossz példakép
Hozzászólások száma :
667

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyVas. Okt. 28, 2018 10:28 am



Dorian & Jake

Ha tükröt kellene magam elé tartanom, akkor nem ismerném fel önmagamat. Hová lett az a magabiztos doki, aki teljes átéléssel beszélt az idegsebészetről, akinek az volt minden álma, hogy megtalálja az öccsét, hogy segítsen másokon? Nem tudom, hetek óta kutatom a választ, de nem lelem. Madelaine mellett a nappalok nem telnek olyan kínkeservesen, de néha kell, hogy elgondolkodjak a jövőn is, mert most még kilátástalanabb, mint valaha volt. Sosem éreztem azt, hogy mellőzött lennék, hogy a családom szemében én lennék a fekete bárány, és mégis. Szerepet cseréltem volna Jasonnel, és most ő lett volna a nagy és okos ifjú, aki kilépett a mocskos alvilágból, és a jó útra tért? Nem akartam elhinni, hogy ekkorát változott, hogy felnőtt, és már nincs szüksége rám. Még emlékszem, amikor bepisilt anyáék halála után. Nem nevettem, csak néztem őt, a kis gyűrött arcát, az összekócolt haját, és azon töprengtem, hogy mi lesz velünk. Felnézett rám, és tőlem várta a megoldást. Megszoktam, hogy ott vagyok neki, de hirtelen ki lettem billentve ebből a státuszból. Egy harmadik férkőzött közénk, és ha kimondva nem is hibáztattam érte Norát, de mégsem fogadtam el teljesen, hogy van egy húgom is. Nehéz utat kell még bejárnunk, még a tulajdon véremet sem vártam, amikor anyáék hazahozták a kórházból.

Rachel és Harvey Lester izgatottan állítják le az autót a hatalmas házuk előtt. Eljött az idő, hogy összeeresszék a két kis ivadékot, és Jake megtanulja, hogy most már nem az övé minden figyelem. A nagyobbik fiúcska el lett kényeztetve, hiszen első unokaként, és trónörökösként úgy szerették volna a szülei, ha mindent megkap, de aztán jött ez a kis csoda. Az újabb áldás házon belül, akire senki sem számított, mégis édes teher lett. Féltek, hogy mit fog szólni hozzá. Jake magának való volt, sosem osztozkodott, nem szerette, ha elveszik a játékait, hát mi lesz, ha este már nem jut annyi idő arra, hogy az édesanyja mesét olvasson, vagy az édesapja elvigye egy pasis horgászdélutánra? Jason érkezésével megváltozott minden, és ennek delelőjén…meg kellett lépni a következő lépcsőfokot.
Jake, a nagypapával a kerti tóban matat éppen, mert egy aranyhalat akar kifogni. Szerette, ha a kívánságai valóra válnak. A mama állandóan mesélt neki egy új jövevényről, aki majd velük fog élni, de egyelőre a pocakjában időzik. Nem értette, hogy minek kell beszélni hozzá, meg azt szajkózni, hogy ő lesz a nagy testvér, amikor nem vágyott erre a szerepre. Felütötte a papa könyvtárszobájában lévő könyveket, és megkérte a nagyit is, hogy az idegen szavak kéziszótárban keresse ki neki a testvér jelentését, de mindenki nevetve magyarázta el, hogy ez mit is jelent. Komolyan együtt fognak élni egy szobában? Mármint oda kell adnia azt a vadonatúj piros Ferrarit, amit a nagypapa hozott neki egyenesen Olaszországból? Kizárt, és éppen ezért döntött úgy, hogy az aranyhaltól azt kéri, hogy vesszen el a tesó, akit rá akarnak tukmálni. Könnyeden ugrál a vízbe, és hangosan kacag fel, mikor meghallja édesanyja hívószavát. A nagypapa bólint, hogy majd folytatják ezt a hadműveletet később, de most nézzék meg azt a picike babát. Ja…hogy ez lélegzik is? Nem túl lelkesen bújtatja kezét a nagypapa meleg tenyerébe, de ha már menni kell, akkor menni kell. Magában őrlődik, mit kellene mondania, vagy tennie? Az előszobából halk sírdogálás hallatszik ki, mikor belépnek. A mama és papa boldogan ringatnak egy csomagot, mikor felfedezik, hogy idősebb gyermekük is jelen van.
- Jake…gyere ide. Bemutatok neked valakit. – édesanyja mézes kérésének nem tudna ellenállni, amúgy is van benne egy kis kíváncsiság, ezért elengedi a nagypapát, és odaszalad hozzájuk. Rachel leguggol, és feléje tartja a sírás forrását. Egy kis ráncos valamit, aminek lila a feje, de két gombszeme van.
- Jake…ő itt az öcséd, Jason. Most már ő is a családunk tagja. – meséli nagy vidáman a friss anyuka, de az öt éves fiú morcosan teszi keresztbe a karját.
- Én nem kértem őt. Nézd meg milyen ronda. Én nem akartam tesót. – még meg is üti a kicsit, aki hangos égzengésbe kezd, és kiszalad a kertbe. Az a nyavalyás aranyhal!


Az emlékekre haloványan elmosolyodom, mire elérek a régi életünk színterére. Nehéz döntést hoztam azáltal, hogy eladásra kínálom a gyerekkorunk emléktárát. Nem akartam ezt tenni, de már így is félig üres, és le akarom zárni az életem ezen szakaszát. Nem lehetek az, akit a szüleim vártak, hogy legyek. A dolgomat bevégeztem a testvéremmel, ideje továbbállnom. A hátsó ajtót választom, és a kerítést kinyitva megyek át, hogy egy utolsó terepszemlét tartsak itt. A hátamon lévő túrafelszereléssel elleszek itt még egy éjszaka. Az első utam a lenti részeken visz végig. A lépcsőkorlátnak dőlve, teszem keresztbe a karomat a mellkasom előtt, és felnevetek, mert eszembe jut, hogy innen löktem le Jasont, amikor kétéves volt. Mennyi emlék. Úgy döntök, hogy töltök magamnak egy pohár vizet, ezért az előszobában hagyom a hatalmas pakkomat, és bemerészkedem a konyhába. El is merülök ebben a hétköznapi mozdulatsorban, amikor egy ismerős hang üti meg a fülemet a hátam mögül. Azonnal odakapom a kékjeimet. Jason az. Feltartott karokkal mered rám. Mennyi ideje nem láttam, lassan egy hónapja? Nem tudom érdemben köszönteni őt, csak állok ott, és azt nézem, ami nyilvánvaló.
- Nem tudom, Jason. Mit keresel itt? – érdeklődöm tőle, de egy percre sem eresztem a tekintetét.


megjegyzés • szószám •

Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
226

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyVas. Okt. 28, 2018 9:59 pm


jake&dorian

Annyiszor szúrtam már el életem során a dolgokat, hogy fel sem tűnik, ha hibából hibába esek bele, csakis akkor mikor annak a következményei a képembe ordítanak. Sosem voltam az a gyerek, aki bocsánatot kért a tetteiért vagy egyáltalán megpróbálkozott ennek a szónak a kimondásával. Éreztem már? Hogyne! Mégsem lennék valami lélektelen gépezet, egyszerűen ez a szó nekem valamiért sosem bukott ki a számon, bármennyi is múlt volna ezen. Körülírni sikerült, mert az értelmetlen és egyben véget nem érő pofázás jobban ment, mint a levegővétel, de ez valahogy sose bizonyult elégnek. Mindenkinek az a nyavalyás szó kellett, mintha az nyitott volna meg egy kaput vagy franc se tudja, holott az én magyarázatom sokkal kiadósabb és őszintébb, mintha valakinek kiszúrnád a szemét egy bazi nagy ’bocs, de elkúrtam’ felirattal. Bár ha jobban belegondolok, ez se lenne éppen szalonképes, mert ha már töltelékszónak ott szerepel valami fület sértő melléklet, az már nem őszinte. Így most, hogy tudom nem lesz elég monológokat szavalnom, és az sem, ha túlságosan is önmagam vagyok, szinte a tükör előtt gyakorlom azt az egy szót, aminek kimondásával eddig is bajba keveredtem. Őszintén teszem? Igen, mert valójában bajba vagyok a testvérszerep kiérdemlésével. Nem tudnék elégszer köszönetet mondani az idősebb testvéremnek, amiért nem hagyott magamra a szarban akkoriban, hanem átsegített rajta és elviselte minden egyes tikjeimet, amikkel még mindig erősen küzdök, ők meg oroszlán módjára zavarnak a sarokba. Bánt a viselkedésem, ugyanakkor kegyetlenül össze vagyok zavarodva a saját életem alakulásával is. Nem lenne elég egyetlen szó vagy órákig tartó magyarázat arra, hogy valakinek pontosan visszatudjam adni azt az érzésáradatot, ami bennem zajlik már egy jó ideje. Nem szokásom a másik fülét rágni vagy traktálni az idegeit az érzelmi zötykölődéseimmel, ez viszont sosem jelentette azt, hogy egy-két dolog ne ragadna le, és verne kiirthatatlan gyökeret bennem.  Ahogyan azt sem, hogy ne lenne szükségem valakire, aki felé annyi bizalommal tartozok, ami elégnek bizonyul egy nyílt és őszinte beszélgetéshez.

Fülsüketítő csend öleli körbe a Lester házat, amelyhez a hangulatában passzoló sötét is társul. Csupán egy műanyag játék világít a polc tetején, amely némi fényt csempészik a gyerekszobába. Óvatos mozdulatokat vonz magával, ahogyan az ott megpihenő kisfiú kíváncsi tekintete a szekrény ajtaját kémleli, néha kitekintve takarója alól, majd visszabújva annak biztonságába. Jason tudta, hogy nappal csak a szokásos dolgokat találja ott, éjjel viszont minden elevenebbnek tűnt. Ugyanakkor hitt Jake-nek is, amikor azt mesélte egyik este lefekvés előtt, amikor még a szülők nem értek oda a már megszokott éjszakai elköszönésre, hogy abban a szekrényben mindig lesz egy szörnyeteg, aki a rosszfiúkat ijesztgeti, és most, hogy Jason nem éppen jól viselkedett a nap folyamán, túlságosan is valóságosnak érezte bátyja történetét a szekrényben meglapuló rosszról. Ugyan bizonyítani nem merte és hangokat sem hallott felőle, mégsem tudott nyugodtan elaludni emiatt. Kedvenc plüssének hanyag heverészését két kis kéz gyors elragadása szakítja meg és hamarosan azok fogságában létezik tovább, a kisfiú pedig szorosan húzza magához a már-már rongyossá vált állatot, amely elég átmeneti biztonságot nyújt arra, hogy egy pillanatra behunyja a szemeit. Mégis, mihelyst magával ragadna az álomvilág megannyi színes velejárója, újra kellemetlen érzés keríti hatalmába, és a szekrény válik főszereplőjévé gondolatainak. Távolabb húzódik az ágyon, ezzel messzebbre kerülve a félelmetes bútordarabtól, de továbbra sem veszi le róla tekintetét. Úgy hiszi, ha folyamatosan nézi, akkor a szörny majd ott marad, mégis az álmosság ólomsúlyként nehezedik rá pilláira. Kintről apró kopogások hallatszanak az ablak üvegén és az esőcseppek versenyt játszanak az átlátszó felületen. A kis Jason csodálta az esőt, de a hangos dolgokat nem kedvelte, amik legtöbbször követték. Puha társát szorosan tartva helyezi le egyik lábát a földre, melyet a másik követ. Jake azt is mondta, hogy ne legyen félős nyuszi, de nem értette, hiszen ha belenézett a tükörbe, neki nem voltak nyuszifülei, és azok teljesen máshogy néztek ki, szóval úgy gondolta ő félhet, a nyuszik pedig nem. Mindezeket félretéve bátorodik fel, hogy óvatos léptekkel közelítse meg a szekrényt. Nem viselkedett olyan rosszul, így biztosan a szörnynek sem fog kelleni, de ha nem látja annak ürességét, nem tud nyugodtan aludni. Apró kezei kapaszkodnak a gombért, de még túlságosan távol áll ahhoz, hogy ki tudja nyitni. Már éppen eléri, amikor egy hangos dörrenés rázza meg a szoba csendjét, Jason pedig gyorsan szedve lábait szalad át Jake szobájába és miután megrángatja idősebb testvére takaróját, be is mászik mellé, mert tudja jól, hogy Jake sokkal bátrabb, mint ő és jól is viselkedik mindig, ezért ha a közelében van, őt sem bánthatják…

Az a jó ebben a helyben, hogy mindig tartogat valami meglepetést az ember számára. Egy-két pofont, veszekedést meg örömöt is, de sosem tudod éppen melyik oldalát mutatja feléd. Mindig abban reménykedsz, hogy a szebbiket, de aztán…nos kár reménykedni. Jól tudom, hogy a bátyám nem abban a szakaszában van, ahol öcsike szóviccei kihúzhatnák őt a bajból, így egy jó nagy adagot félreteszek önmagamból, meg a mások számára eléggé elviselhetetlen viselkedésemből, és komollyá transzformálódok. (Fenébe, hogy mostanában túl sokat néztem azt az autós filmet…) Neki most nem erre az énemre van szüksége, habár meglehet, hogy mindegyiket felrúgná a Holdra, de talán pont ez érdekel legkevésbé. Felőlem behúzhat egyet, péppé verhet vagy a fejemhez vághat mindent, ami csak kifér rajta, én akkor sem moccanok innen, mert a tervem, hogy ezt együtt fogjuk végigcsinálni, ha törik, ha szakad, olyan sziklaszilárd alapot képzett a gondolataimban, aminek elmozdítása egyszerűen lehetetlen. Azért egy részem reménykedik, hogy a fegyverek, meg egyéb más balesetveszélyes tárgyak kimaradnak a képletből, mert én otthon hagytam a feketeöves tudásomat, és a szamurájkardomat sem akasztottam le a kandalló feletti tartójáról, így ilyen nyers mivoltomban eléggé szegényes ellenfélnek bizonyulnék vele szemben. Eleinte rágódok azon, hogyan is vezethetném fel mondandómat, de aztán csak kibuknak belőlem a szavak, és nagy csoda, hogy értelmesek is. Szavaim bizonyítékaként rakom fel kezeimet, a válasz azonban közel sem meglepő, a kérdése viszont annál inkább.
- Társaságot biztosítok. Azt hallottam szeretnél túladni ezen a helyen. – tekintek körbe, és csak ezután nézek vissza rá. – Gondoltam jól jönne egy kis segítség ebben. – tolom be a konyhában lévő szék egyikét a pontos helyére és kezeimet támasztom annak támlájára. – Mi vett rá mégis erre? Bár tény, így szabadon hagyva sok értelme nincsen ennek sem, de miért pont most? – talán sikerül valami beszélgetésfélét kiszednem belőle, és kezdeményeznem is akár, és bár jobban érdekelne a jelenlegi állapota vagy az, hogy miképpen teltek az elmúlt időszakok, bármi ami hozzákapcsolódik, mégsem ugorhatok egyenesen fejest a közepébe, mert azzal csak még inkább elnyújtanám a már így is nagyra nőtt távolságot, ami közénk furakodott.

 Jake&Dorian - Los Angeles 1471401822  


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



Dorian J. Lester
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
32
Foglalkozás :
rossz példakép
Hozzászólások száma :
667

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyCsüt. Nov. 01, 2018 12:54 pm



Dorian & Jake

Gyűlölöm ezt a napot. Megbeszéltem Josh-al, hogy elmegyünk abba a buliba, amit az egyetemisták tartanak. Az én kocsim lesz a beugró, és ha minden jól megy, akkor az ősök sem lesznek itthon este, ezért elhívhatom ide a lányokat is, ha úgy alakulna az éjszakánk, és folytatnánk a magánpartit. Ezért bosszant az, hogy anya az utolsó pillanatban akarja a nyakamba sózni az öcsémet. Jason már nagyfiú, szerintem eljátszana egyedül is, ehhez nem kell felügyelet. Az istenit, hát tizenkét éves, mit várnak, hogy az életem végéig istápolom? Minden áldott nap a nyakamban lóg, nekem kell elvinnem iskolába is. Már többen csúfolnak miatta, hogy előbb az elemiben kell megállnom, és csak gurulhatok át a gimis parkolóba, és rendszerint lekésem a legjobb helyeket. Nem érdekel, hogy miért nyavalyog anyám, arra készülök, ha lepattannak, akkor itt hagyom egyedül a szarházit, és lelécelek. Nekem ez jár, és nem fogok szót fogadni, ha már szombat este van. Liz este az enyém lehet, nem akarom elszalasztani azt a muffot, mert Jasonke sírva fakadt. Mostanában egyre többször fordul elő, hogy kinyitja a száját, de azért még tudja, hogy hol a helye, és nem kóstolgat. Az egyszer biztos, ha nekem feleselne, akkor nem beköpném, hanem jól megütném. Egy jó kis veszekedésen vagyok túl, anya és apa valami munkavacsorára mennek. Az ajtófélfának dőlök neki a hátammal, és figyelem az utolsó mozdulatsorukat.
- Jake…vigyázz az öcsédre. Mrs. Lawrence nem ért rá, és nem akartuk a kislányra bízni. Egyszer kihagyhatod te is a bulit. – még mindig nem értem, hogy mit csinálhatna egyedül egy iskolás kölyök, de azért lenyelem a békát, és bólintok.
- Rachel el fogunk késni. – apa kapkod, és rosszul köti meg a nyakkendőjét is. Nem értem, hogy miért kell minden áldott nap azzal foglalkozni, hogy neki rendben menjenek az ügyei. Menő ügyvéd, anya meg itthon ücsörög, és a tökéletes feleséget játssza mellette. Anya feltartja a kezét, hogy várjon még egy kicsit, és odamegy a kanapén játszó öcsémhez. Jason bele van buzulva a playstation-be, ki sem lehet robbantani mellőle, ez is jól példázza, hogy addig fog játszani, amíg a csontváza ott nem marad.  
- Jason kisfiam, most a bátyád fog vigyázni rád, úgyhogy ne rosszalkodj. – természetesen Jason semmit sem vesz észre ebből, olyan zombi, mint a legtöbb kortársa, és csak a kontrollert tudja nyomogatni. Anya egy puszit nyom a homlokára, és már megy is apa után az előtérbe, aki a slusszkulccsal bajlódik.
- Jake…egy szóra. – muszáj követnem az anyámat, vele még sosem feleseltem úgy igazán, tisztelem annyira, hogy ne tegyek keresztbe neki, de ma este már több a sokknál, hogy megint elővette a nagy testvér kártyát.
- Légy szíves, ne csinálj hülyeséget. Tudod, hogy az öcséd felnézz rád, egy kicsit lehetnél vele elnézőbb is, csak azért, mert ő a kisebb. Szeretném, ha végre…nem hadakoznál ellene. – érinti meg az arcomat, de már nem puszil meg úgy, mint őt.
- Nem fogunk. – a hazugság könnyedén hagyja el az ajkaimat. Még, hogy ne csináljak azt.


Hirtelen repülök vissza a jelenbe, ahol csak a konyha és az öcsém maradunk ketten. Meg kell dörzsölnöm a szememet, hogy ne higgyem azt, hogy képzelődünk. Még most is az orromban érzem anya illatát, a parfümje virágos lenyomatát, és a keze érintését az arcomon. Ezek voltak az utolsó szavai hozzám. Bárcsak hallgattam volna rá, úgy örülnék, ha most itt lenne, de már ő, és apa is a múlt részei, engem meg nem köt az ígéret, melyet a sírjuknál tettem le. Vigyáztam a kisebb Lesterre, de eljött az ideje, hogy maga boldoguljon. Nem értem, hogy mit keres itt, hogy egyáltalán kitől tudta meg, hogy itt leszek. A bank értesítette volna, hogy eladásra kínáltam a házat, és már vevő is van rá? Nem tartozott rá, a pénzügyeket mindig is én kezeltem, mert Jasonre nem bízhattam rá. A szüleink eladósodtak, az is kész szerencse, hogy egyenesbe tudtunk jönni a történtek után. Nagyot nyelek, ahogyan a fiatalabbik énemet kémlelem.
- Társaságot, mégis mihez? – a hangomban érezhető a távolságtartás, nem láttam hetek óta, és nem igazán örülök, hogy feltűnt a semmiből.
- Ez így van. – nem fogom eltitkolni előle, hogy a gyerekkorunk színhelyét eladtam, és innen már nincs visszaút. Megilletné a fele, de ha már otthagytam őt a New York-i otthonomban, akkor ezt megtartom magamnak. Nem is a pénz számít igazán, csak az, hogy végre lezárhassam ezt a szakaszát az életemnek.
- Ebben már nem tudsz segíteni. Holnap beszélek a vásárlókkal, és aláírom a szerződést. – mondom neki egykedvűen, de aztán megáll a szék mellett, és én is abbahagyom az addigi tevékenységemet.
- Miért pont most? – kérdezek vissza, magam sem tudnám megmondani, így megrántom a vállamat. – Mert ideje továbblépni, Jason. Mindenki ezt teszi, akkor miért kapaszkodjak a múltba? – révedek el, és ismételten azt a kisfiút látom, akit én neveltem fel.


megjegyzés • szószám •

Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
226

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptySzomb. Nov. 03, 2018 10:47 pm


jake&dorian

Magamra erőltetek valami normális mentalitást a bátyámmal szemben, mégis a földbe döngölném szégyenemben a viselkedésemet, amit vele szemben tanúsítottam az elmúlt időben. Lehetséges ezt lerendezni egy egyszerű bocsánatkéréssel? Mi a francot is bizonyít egy nyamvadt szó, amikor annyi minden áll vele szemben, amihez csak ennyit kinyögni édeskevés lenne?! Kétlem, hogy szegényes vallomásom kiváltaná tetteimet, ezért még tartogatom magamnak. Ízlelgetem, mintha idővel és megannyi türelemmel értékesebbé válna, de részben tudom, hogy csak késleltetés ez a részemről. Időhúzás, mert tisztában vagyok mennyit ér és én mennyit tettem, a kettő  pedig mérföldekre van egymástól és most nem az én javamra billen az a bizonyos mérleg.

Az igazgató mély hangja égzengéssel egyenlő az apró méretűre zsugorodott iroda falai között. Két kezével asztala lapját támasztja, ha nem éppen fenyegetően emeli magasba jelezve haragját a vele szemben helyet foglaló két fiatal fiúval szemben, mégis a szavai tettek helyett és elég borongósnak hangzanak és közel sem biztatónak. Jason haragos pillantást vet a tőle egy fejjel magasabb utolsó éves felé, de ajkainak sarkában ott bújik meg valami egészen más is, mégpedig egy mosoly. Egy apró gesztus elégedettséggel vegyítve, amiatt a pirosan éktelenkedő folt miatt, melyet Mason Hunter arcán vél felfedezni és ami az ő keze munkáját dicséri; egy végzős fintorba és méregbe torzult arcán. Ő figyelmeztette. Nem egyszer szólt neki, hogy fogja be a pofáját, de a baromarc csak vigyorgott és tovább szövegelt. Száját sértő szavak hagyták el, melyekben ott tanyázott a nemrég történt tragédia minden következménye és azok, amelyekkel Jason nem barátkozott meg. Az a baleset, melynek következtében a két Lester fiú magára maradt, és bár Jason próbált jól viselkedni, valami folyton folyvást megakadályozta. Mintha falakba ütközött volna és csak a harag irányította volna tetteit, amelyek felett már nem volt hatalma. Lejjebb csúszik a kényelmetlen széken és karfájáról felemelve karját érinti meg a szeme alatt éktelenkedő érzékeny területet, ami sajog a kapott ütéstől. Ő sem maradt ki ebből, Jason mégis a bátyjára gondolt. Csalódást okoz majd neki, ha meglátja mennyire helybenhagyták őt, holott titokban ígéretet tett, hogy másképp viselkedik majd és ha tudja, megvédi magát. Most viszont mégis ott csücsül a baj közepén és hiába tördeli ujjait, méri fel a dohos iroda minden szegletét elterelve a figyelmét, valahogy mindig szembe találja magát az igazgató haragjával.
- Lester kezdte az egészet, Mr. Sean. Látja az arcomat? – mutat bizonyítékként Hunter a rusnya képére, Jason pedig újra ökölbe szorítja a kezét.
- Akarod, hogy szomszédot is költöztessek mellé, huh? Mert szívesen.. – mozdul Jason a székébe, mire az igazgató újra felemeli a hangját viselkedésre szólítva a két fiút, így mindketten visszahelyezkednek eredeti pozíciójukba.
- Muszáj lesz beszélnem a szüleitekkel.. – tekintete Lesterre siklik -, vagy egy családtaggal erről. – jut végleges döntésre az egésszel kapcsolatban a férfi.
- A bátyámat akarom. – beszél halkabban Jason, végül folytatásra bírja hangszálait. – Én akarok vele beszélni. – fejezi be végül, de mielőtt valami választ kaphatna az igazgatótól, Hunter újra közbeszól.
- A kis szaros nem bír semmit sem csinálni a hülye bátyja nélkül. – vigyorog, ez viszont az utolsó, amit Jason eltűr, mielőtt gondolkodás nélkül vágná ismét arcon Mason Huntert, hogy letörölje azt a buta mosolyt a képéről. Talán saját magát nem tudta megvédeni, de a bátyjáról senki sem beszélhet így.



- Be vagy lassulva, Lester. – most komolyan feszegetni fogjuk mihez szeretnék betársulni, mert akkor hetekig itt lehetünk ahelyett, hogy kipucolnánk az egész helyet. – Már mondtam, hogy azért vagyok itt, hogy segítsek, elvégre ugyanúgy itt éltem, akárcsak te és egyébként is, több szem, többet lát. Helló, Jason vagyok, bemutatkozzak vagy ugorják át ezt a részt arra, ahol már képben vagy? – nem szemtelenkedésből kérdezem, csakhogy némiképp oldjam a feszültséget, habár az belülről feszít szét. Nem enyhén érzem magamat gyerekesnek, éretlennek, tanácstalannak, meg mindannak az érzéskör alárendeltjének, ami miatt újra az a kis tizenéves mocsok vagyok, kivel meggyűlt a baja akkoriban.
- Ezt vágom. Nagyon ügyes vagy…mindig is te voltál a körültekintőbb, én biztos elbaltáznám ezt is. – véleményezem a papírokkal kapcsolatos információkat, habár azt figyelmen kívül hagyom, hogy élből elutasította a segítségemet. Ha azt hiszi, hogy bútordarabként fogok szobrot állni a ház bármely pontján vagy elhúzom a csíkot, csak mert most idegenekként kezeljük a másikat, akkor marha nagyot téved. Én nyitottam felé, ő rúgta rám az ajtót a fagyos viselkedésével, ez pedig azóta sem változott bennem. Nem csettintésre működök, és nem fogom elfelejteni a hozzáfűzött szálaimat, csak azért, mert egy idióta vagyok és olykor nem állok a helyzet magaslatán. Remélhetőleg most ezen képes leszek valamit javítani.
- Nem is érdemes Jake ott ragadni. Onnan az ember sehova nem tud mozogni, mert megváltoztathatatlan. Kissé sem célszerű olyan közegben élni, ahol megvannak kötve a kezeid, nemde? – kérdezek rá elgondolkozva közben, végül nagyot sóhajtok. Végre kapizsgálom a logikáját, bár még mindig tartok attól, hogy a múlt-féle csomagba én is beletartozok.
- Hol kezdjük? Volt valami terv a fejedben, vagy csak nekiugrunk és lesz, ami lesz? – érdeklődök tovább, aztán elengedem a széket, és még mielőtt szólásra nyitná a száját, gyorsan közbevágok. – És nem, teljesen hidegen hagy, hogy nem kell segítség, mert muszáj lesz elviselned. Te döntöd el, hogy kerülgetjük egymást a következő pár órában vagy összedolgozunk. Gondolom szeretnél minél előbb végezni és ez csak egy módon működik. – próbálok hatni a józan eszére, habár a kíváncsiság megöl, hogy érdeklődjek a hogyléte felől. Most viszont még baromira makacs ahhoz, hogy bármit is mondjon, és ismerem már annyira, hogyha ilyen állapotban kérdeznék rá, egyszerűen fogná magát és újra elzárkózna. A mai napot tekintve pedig pont az ellenkezője a terv.

 Jake&Dorian - Los Angeles 1471401822  


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



Dorian J. Lester
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
32
Foglalkozás :
rossz példakép
Hozzászólások száma :
667

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyVas. Dec. 09, 2018 11:02 am



Dorian & Jake
 
Csendesen kopog odakint az eső. A házunk egy hadszíntér is lehetne, mert nincs idő mindenre. Nem bírok tanulni, az öcsémre is vigyázni, na meg rendben tartani az életterünket. A fűtést nem sikerült kifizetnem, ezért lekapcsolták, és most valami másik megoldás után kutatok agyban. Tizennyolc vagyok, nem ezzel kellene foglalkoznom, de már nincsenek szüleink, hogy megmondják, hogy mit kellene tennünk. Egy éve temettük el őket, és csak ketten maradtunk Jasonnel. Fázom, és éhes is vagyok, de ennek a kis szarosnak még sem mondhatom meg, hogy ne egye meg az utolsó szelet kenyeret, mert holnap nem lesz mit vinnie az iskolába. A különszobák sem működnek, az élettereink egybefonódtak, és ha lehetséges, azért néha lopok fát, hogy begyújtsam odalent a kandallót. Még emlékszem, hogy mennyit játszottam előtte, apa kitette nekem a kockákat, és a képzeletem alapján építkeztünk egész délután. Néha a felhőkarcolóké volt a főszerep, de a legtöbb esetben garázsokat húztam fel, mert ahhoz volt kedvem. Most elidőznek a kékjeim a kihalt folyosón, néha megrázkódik álmában az öcsém, így a nyakára terítem a megmaradt plédet. Muszáj duplán takaróznunk, ha nem akarom, hogy megfázzon. A szemhéjait lesem, amit megrebbennek álmában. Szokatlanul nyugtalan még mindig, de nem tudom, hogy mit kellene vele kezdenem. Már elmagyaráztam, hogy anyáék nem jönnek vissza, és nem olyan kisfiú, hogy ezt ne értse meg. Az ő idejében már a lányok érdekeltek, de ő valahogyan megmaradt a gyermeki lélek szintjén. Az autókkal üti el a szabadidejét, meg néha a könyvekbe is beleles. Agresszívé válik az iskolában, ha anyuék szóba kerülnek, de nem tehetek ellene semmit. Nekem is hiányoznak, ahogyan neki, és bárcsak ne úgy váltam volna el tőlük, ahogyan megtettem. Anya nem kért egyebet, csakhogy vigyázzak az öcsémre. Tizenhárom éves, nem kicsi, nekem mégsem az. A többiek előtt megjátszhatja, hogy mennyire menő, de ha a falakon belül vagyunk, neki is eltörik a mécses, néha még be is pisil, de ez már nem annyira gyakori esemény. Szótlanul figyelem őt, megrúg a takaró alatt, és el is káromkodnám magam, de hirtelen pattannak ki a szemhéjai.
- Jake…itt vagy, ugye? – tapogatózik a sötétben, kétségbeesetten keres, hiszen én vagyok az egyetlen családtagja, aki még itt van.
- Nyugi szaros, nem mentem sehova. Nem fázol? – érdeklődök tőle, és megtámaszkodom az alkaromon. – Tudod ciki már, hogy a bátyáddal alszol ennyi idősen. Csajokat kellene kergetned. – mosolyodom el, és a hajába túrok. Gyűlöli, ha ezt csinálom, és már tolja is el a kezemet, hogy ne érjek hozzá, aztán félúton meggondolja magát, és felül.
- Jön a karácsony. – ezt olyan természetességgel mondja, mintha én magam nem láttam volna a naptárban. Szótlanul bólintok, mert igaza van, de a legkevésbé van kedvem ünnepelni. Nem szeretem a családi eseményeket, már nem izgat, hogy mi van.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk kajálni abba a hamburgerezőbe, ami a suli mellett van. – nem szólalok meg, nincs annyi pénzünk, hogy most erre is költsek, és ezt nyíltan megbeszéltem vele.
- Tudod jól… - kezdenék bele, de aztán a takarója alá nyúl, és kivesz egy köteg zöldhasút.
- Ez meg honnan van Jason? – egyenesedem ki, és kezdek nagyon mérges lenni rá.
- A mikulás hozta, nem mindegy? – már emelném a kezemet, de megpróbálok higgadt maradni.
- Loptad? – remegnek meg az ajkaim, mikor elkapom a karját. Hamar sikerül pityergésre csábítanom a száját.
- Nem. Kaptam. – közli szemrebbenés nélkül. Üvölteni akarok, számon kérni, de túlságosan kimerült vagyok hozzá.
- Hogyne….és ebből? – utalok az összegre, mire bólint. – Ez az én karácsonyi ajándékom neked. Ne haragudj. – ezek után sajnos nem is menne. Tisztában vagyok vele, hogy eltulajdonította, de azzal a cél vezette, hogy legyen egy közös lakománk.


A jelenben minden más, a pénz már nem számít, attól a kapcsolatunk nem fog egyenesbe jönni, ha helyreállítom őt. Én már nem lehetek az, aki helyes irányt mutat neki, mert elvesztünk, és én most mélyebben vagyok, mint ő. A családom széthullóban, ezért is akartam minél hamarabb túladni a házon. Nem kell emlék, ami a szüleimhez kössön, már nem. A kérdésem nem érheti váratlanul. Nem kértem, hogy jöjjön, és nem is számítottam rá, hogy itt lesz. Direkt inkognitóban intéztem az eladást.
- Segíteni kipucolni? Alig van itt már valami, nem kell. – sóhajtok egyet, úgy hintázik a két lábán, mint régen. – Nem kell bemutatkoznod, ismerlek, csak nem értem, hogy mit keresel itt. Egyedül akartam ezt csinálni. – fájdalommal telik meg a tekintetem, mert szeretem őt, de akkora árkot ástunk, amiből nem tudom, hogy van-e kiút.
- Nem vagyok ász, csak idősebb, mint te. – zárom le a kibontakozó vitát, és otthagynám szívem szerint, mégis vele együtt szobrozok a konyha közepén.
- Jaj, de nagyon drámai lettél öcsém. Le akarom zárni, tudod, hogy ez mit jelent?  - epésebben csattannak a szavaim, mint kellene. Közbevág, nem tágít…és ettől lesz ő az öcsém.
- Igazán kedves vagy, de mondtam, nem kell a segítséged. Megoldom egyedül is, mint az elmúlt x évet, amíg eltűntél. – morranok oda, és a lépcső felé veszem az irányt, de nem mozdul. Kicsit visszarepülök az időben…megint elesett. A tekintetében látom, hogy mondana valamit, de nem tudja hogyan.
- Aj, gyere…a hálóval kezdünk. – adom meg magam végül, de biztosan nem fogok csevegni vele.



megjegyzés • szószám •

Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
226

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyPént. Dec. 14, 2018 2:53 am


jake&dorian

Látszik rajta, hogy cseppet sem boldogítja a társaságom, de őszintén ez pont az, ami kevésbé érdekel, mert ha akarja, ha nem, én akkor is maradok. Túl sok időt vesztegettünk el az életünkből, amikor azt se tudtuk a másikról, hogy él vagy már sem, majd szúrtuk el újra és újra amikor végül megtaláltuk a másikat, így ezt figyelembe véve bármennyire is erősödik az ellenkezője ellen, én ebből az egyből biztos nem engedek..

Sosem szerettem, amikor kint kellett rostokolni az udvaron, amíg a tanárnők valami bájcsevejt tartottak egymással, nekünk pedig le kellett foglalnunk magunkat. Ilyenkor mindig megtaláltak a nagyobbak, és általában én kerültem ki rosszul, és nem ők. Valahogyan az iskolában haragudtak az olyanokra, akiknek valami problémájuk volt az életükben, és szerintem velem is ez volt a helyzet. Ma viszont mikor Gomez megkörnyékezett az udvaron, egészen másképp viselkedett. Ösztönösen készítettem fel magamat arra, hogy megharcoljak vele, mint ahogyan azzal általában bepróbálkozok, de ehelyett valami feladatról magyarázott, meg arról, hogy jól kereshetek vele. Most először reménykedni kezdtem benne, hogy segíthetek Jake-nek és maguknak, de ugyanakkor rosszul is éreztem magamat miatta. Nem tetszett, főleg, hogy nem a barátaival volt Gomez, hanem egyedül. Két ellentétes gondolat vívott harcot bennem, és bármennyire is féltem a következményektől, mégis kezet ráztam vele. Gomez és a haverjai mindig rossz dolgokat tettek. Kisebbeket bántottak ebédpénzért vagy verték meg őket, majd a lelkükre kötötték, hogy nem mondhatják el kitől származnak a sérülések. Ezt a szerepet én vettem át, amikor Gomezék nagyobb dolgokat akartak tenni. Rosszul éreztem magamat miatta, de tudtam, hogy én kapom a verést, ha nem teljesítem a kérésüket. Ez heteken keresztül így ment, és a másoktól bezsebelt ebédpénz jelentős része hozzám került, amíg teljesítettem a feladatot. Eleinte próbálkoztam az elengedésükkel vagy kértem őket hazugságra, hogy ne kelljen bántani őket, de amikor kiderült mire készültem, rajtam csapódott le az egész. Így muszáj volt teljesítenem Gomez kérését, és bár nagyobb bajba is kerülhettem volna, az egyetlen, ami igazán számított, hogy a bátyámnak nem kell aggódnia kettőnkért, ahogyan eddig tette.

- Márpedig nem fogod. - jelentem ki az egyedüllétre kapcsolatos válaszomat, mert olykor egészen akaratos tudtam lenni, ha nagyon azon voltam, hogy elérjem a célomat. Vele kapcsolatban ez már egészen fiatalkorunk óta jelen volt, és most olyan könnyedén estem vissza a gyerekkori énembe, hogy még magamat is megleptem vele.
Jake komoly tekintete nem tart vissza, habár régebben ilyenkor tudtam, hogy kell az a két lépés távolság és a csend, mert nem szerettem volna még inkább felidegesíteni. Ma úgy tűnik csak arra hajtok, hogy az idegeire menjek, mégis kellőképpen tartom magamat. Nem vágyom arra, hogy még nagyobb szakadék húzódjon meg közöttünk, mint amelyiket eddig is lelkesen ástunk az évek során, ezért hallgatok és nem veszem magamra közel sem kellemesen lecsapódó hanghordozását.
- Tisztában vagyok ennek a fogalmával, máskülönben nem mondtam volna. - valami értelmes választ próbálok kicsiszolni magamból, de haszontalan. Nem tudom mit mondhatnék, hogyan közelítsek az irányába, miképpen viselkedjek, csak azt tudom, hogy nem akarok újra idegen lenni a szemeiben, mint amilyen eddig is voltam.
Sóhajtok egyet, és ismét visszatérünk az eltűnésemre. Bárcsak ennyire egyszerű lenne megfogalmazni ezt, de már elmondtam neki is százszor, hogy ez nem rajtam múlott. Én nem akartam, és ha a helyzet másképp alakult volna, biztos nem ezt az utat jártam volna be.
Zsebre vágom a kezeimet, de nem tudom mit mondhatnék. Olyat biztos nem akarok, amit ne lehetne a visszájára fordítani. Amiről beszél, az az elmúlt x év volt, ez meg a jelen. Jó lenne, ha nem venne semmibe, mert most már itt vagyok és nem megyek sehova. Elkomolyodok, és a szavakat keresem. Az értelmesebbeket, de azok sosem jönnek könnyedén. Azonban helyét a meglepődés egy fajtája veszi át, amikor végül beadja a derekát. A cuccaimat a földre ejtem, és mint egy lelkes gyerek úgy követem a bátyámat, hogy eltüntessük minden egyes nyomát gyerekkorunk helyszínének, mely semmit se változott az évek során. Korábban már jártam itt, de az emlékeim abból az időszakból kopottak, most tisztán mérem fel a környezetemet. Az ajtófélfán jelzett magasságokat, ami Jake és az én növekedésemet jelezte vagy az ismerős mintával ellátott falat, ami magával hordozza gyerekkorunk minden szeletét. A nagy forgolódásba majdnem sikerül orra buknom, és ez eszembe juttatja azt, hogy mennyiszer estem el ugyanezen a ponton a figyelmetlenségem miatt.
- Aki egyszer béna, az is marad. - jegyzem meg és keresek valamit, amivel kezdhetek, de inkább a szavakkal teszem ugyanezt. - Felügyelet nélkül alig lehettünk itt bent, mert azt hitték szétbarmolunk mindent. - gondolkozok el, de közben azon vagyok, hogy a segítségére legyek, ha már elsősorban ezért jöttem ide.

 Jake&Dorian - Los Angeles 1471401822  


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



Dorian J. Lester
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
32
Foglalkozás :
rossz példakép
Hozzászólások száma :
667

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptySzomb. Jan. 05, 2019 8:30 pm



Dorian & Jake
 
Itt vagyok abban a házban, ahol kezdődött minden. A végzetem, amikor meghaltak a szüleink, és a tudat, hogy nem számíthatok már senkire. Nem voltak nagyszüleink, sem ismerőseink, akik két kamaszról gondoskodtak volna. Eszembe sem jutott akkoriban, hogy ekkorát fordulhat az életünk. Pár nappal a baleset előtt kaptam meg a legújabb autómat apától, és csak annyit kért, hogy legyek óvatos vezetésben közben, pedig, ha tudtam volna, hogy akkor már el voltak adósodva, akkor nem fogadom el. Mi vehette rá, hogy mégis a kedvemben járjon? Emlékszem, hogy Jason is megkapta az áhított összetörhetős autót, pedig nem volt születésnapja sem. Anya azt mondta, hogy megérdemeljük, mert annyira jó testvérek vagyunk. Nem értettem, hogy mire akar célozni, hiszen nem kedveltem a sírógörcsöt, még azt sem mondanám, hogy eljátszottam volna vele, egyszerűen eltűrtem, hogy bálványozzon, mert nem voltak barátai. Jason magának való fiú volt a suliban, sosem kereste a kortársai társaságát, azonban fáradhatatlanul a nyomomban volt, és egy perc nyugtot sem hagyott, hogy levegőhöz jussak. Megbántam-e, hogy elvállaltam a gyámságát? Nem. A szüleink sírjánál döbbentem rá, hogy anyának végig igaza volt. Nem lesz senki, aki végigkíséri az utamat, csakis az öcsém. Hiába jön mélypont, meg kell becsülnünk, hogy ott vagyunk egymásnak, mert az idő mulandó. Ezt sosem felejtettem el. A katonaság után az egyetlen dolog, ami életben tartott Mián kívül, a testvérem volt. Haza akartam jönni épségben, hogy magamhoz öleljem, és elmondjam neki, hogy mennyire büszke vagyok rá, de nem volt ott. Az üres ház fogadott, ez a helyszín lett a vesztőhelyem. Szerettem volna túllendülni a múlton, és felépíteni itt valamit. Elképzeltem, hogy a saját gyermekem fog a kertben szaladgálni, ahol mi ketten is felnőttünk. Magam előtt láttam egy szőke kislányt, aki apunak szólít, és hozzám bújik, amikor hazaérek. Vágyálmok, melyek még váratnak magukra, de már nem ebben a házban. Rachel és Harvey korszaka lezárult, és én elfogadtam, hogy nem irányíthatom az öcsémet. Madelaine nem kérdezte, hogy hova jövök, csak annyit mondott, hogy vigyázzak magamra. Léteznek még ilyen nők? Elmosolyodom magamban, és letörlöm a képzeletbeli könnycseppet, mert nem vagyok egyedül. Jason eljött. Nem tudom, hogy honnan szerezte az infókat, hogy eladom a házat, de eljött. Sejtéseim akadtak, de ezek nem bizonyított tények. Feldühít, hogy volt képe utánam jönni, és most úgy tenni, mintha minden rendben lenne. A házat hagytam ott, az addigi életemet, amit egyedül vészeltem át. Kárba ment volna az a sokévnyi keresés? Már nem ismertem a testvéreimet….? Igen, már akadt egy húgom is, és minden bonyolultabb lett. Nem kérhettem, hogy értsék meg a kirohanásomat, de azt igen, hogy tiszteljenek annyira, ha már egyedül akarok lenni, akkor nem másznak a nyakamba.
Egymással szemben állunk, mint két ökör, és emésztem a látottakat. Felnőtt…nem kisfiú, aki a védelmemre szorul. Az öcsém a saját útját járja, és nincs szüksége a bátyjára. Vajon anyáék tudták, hogy egyszer elválunk egymástól? Nem örülnének, hogy ezt látják családon belül. Hannah, és Nora felbukkanása megváltoztattak mindent. Neki lett egy átmulatott éjszakából egy lánya, nekem hol volt az esélyem erre? Imádtam a kislányt, fel is neveltem volna, ha Jason nem képes rá, most mégis én állok üres kézzel a másik oldalon. Nem maradt semmim. Elvették az utolsó reményemet is, hogy ez jobb legyen. Nora terhes? Gyerekek, és családok mindenhol. Maddie…lélegezz Jake. Nem vagy egyedül.
- Pedig jobban tennéd, ha nem akaratoskodnál. – szólalok meg komoran, és szemügyre veszem az arcvonásait.
- Tisztában vagy? – majdnem felnevetek. Mennyire más lett a viszonyunk. Öltem érte, a fél kezemet is odaadtam volna, ha tudom, hogy biztonságban van, de mára ezek elmúltak. Megöltek bennem valamit a kimaradt évek, nem ismertem őt sem, ahogyan Norát sem. Én is más lettem, vajon visszakaphatjuk a kihagyott éveket? Ott hagynám szívem szerint, és felindulunk a lépcsőn, de valami visszatart. Ránézek, és megjelenik az a kisfiú, aki volt. Nem mondom, hogy hasztalan az ittléte, de valóban eljött. Kijelentem, hogy követhet, de majdnem elbotlik a lépcsőn.
- Hát ez igaz. – engedek meg egy mosolyfélét, aztán visszaáll a pókerarc, és a gyerekszobába lépek be. Az idő kereke a visszájára fordul, és a múltba csöppenünk.
- Nem csodálom, én is féltettem volna anya helyében. Az ott a háló. Mindig ott altatott el téged, ha beteg voltál. – belépek, és a kezemmel húzok egy csíkot a falon. – Várj… - végigmatatok, míg rá nem lelek a rejtekhelyre, és ki nem nyitok egy kis ajtót a falban.
- Ez az… - éljenzek, és kiemelem a kis reteszt. – Itt vannak a leveleink, amit a Jézuskának írtunk. – nevetek fel, és keresek egy ép helyet a padlón, ahova leülhetünk.


megjegyzés • szószám •

Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
226

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyVas. Jan. 06, 2019 10:56 pm


jake&dorian

Életem során, ha számot kellene adnom az erősségeimről, és mások számára is bebizonyítanom mivel válnék hasznossá a társadalom részére, az emberi kapcsolatok egyengetése, fenntartása pont, hogy nem tartozna közé. El sem hinné az ember mennyire könnyű beleszokni egy olyan rendszerbe, ami nem követel emberi érzelmeket vagy kötődéseket a másikhoz. Nem várják el, hogy kedves legyél a körülötted lévőkkel, esetleg bizonyítsd irántuk a szeretetüket, mert a hűséged felszínen tartása tűnik a legfontosabbnak. Szinte ép ésszel nem lehet feldolgozni mennyire lebutulnak az érzékeid, amikor éveken keresztül eszerint élsz, erre koncentrálsz és pusztán csak emiatt lélegzel. Így miután az életed vesz egy hatalmas fordulatot, és az ősember korszakból visszatérsz a normalitás talajára, hirtelen fogalmad sincs miképpen kezeljed a körülötted élőket. Érzel valamit irántuk, tudod, hogy kellene, mert mégiscsak hozzád tartoznak, de képtelen vagy egyes dolgokat elsajátítani vagy úgy tenni, mintha különösebb hatást gyakorolnának rád a dolgok. Érzéketlenné válsz, melyből kikövetkeztetve egyszerűen fogalmad sincsen miképpen reagálj le egy-egy könnyed szituációt vagy éppen a legnehezebbeket. Mióta az eszemet tudom, Jake volt az egyetlen, akiben bízhattam. Ő volt az a személy, akiért tűzbe tettem volna a kezemet, ha a sors így hozta volna, és akiről tudtam, hogy a szüleink halála után nem fog magamra hagyni. Ő volt a támaszom, a biztos pontom az életben, akihez hazatérhettem, mégis útközben elvesztettük egymást olyannyira, hogy azt se tudtuk a másik életben van, vagy sem. Ezek után közel sem ad csodálkozásra okot, hogy mindketten bizalmatlanul állunk a másikkal szemben vagy a visszaszokás döcögősebben halad, mint ahogyan azt vártuk, elvégre fogalmunk sincsen milyen személyiséggé váltunk a kihagyott évek alatt. Már nem azok a gyerekek vagyunk, akik megmaradtak csakis egymásnak, akik ismerték egymás rossz és egyben jó szokásait vagy tudták miképpen reagálják le egy-egy ténykedését a másiknak. Felnőtté váltunk, megmérgezett múlttal és kérdésekkel teli jelennel, a válaszok pedig olykor tévútra szaladnak, hogyha ennyi mindent kell bepótolni. Ő is átélt dolgokat, nekem is megvannak a magam szarságai, amik olyan emberré formáltak, akivel néha a tükörbe való szembenézés is nehézkesen megy. Egy valami viszont nem változott meg bennem, mégpedig az, hogy bármit megtennék a bátyámért, jöjjön az bármilyen formában is. Dacára a történteknek, ő még mindig az a személy számomra, aki a biztonságot szimbolizálja.
Nem várom el, hogy ugrálásban vagy éppen heves tapsikolásban törjön ki a jelenlétemtől, de azért eléggé lehangoló a reakciója, melyet az ittlétem okoz számára. Félreteszem kibontakozni látszó sértettségemet, ami már-már gyerekes duzzogásnak is elmehetne, noha még jó, hogy csak bennem zajlik le mindez, és nem ő vele tudatom kegyetlen riposztjainak utóhatását.
- Mert ez eddig is annyira jól ment, nem? - kérdezek vissza érdeklődő arckifejezést öltve fel vonásaimra átmeneti maszkként. Mintha nem ismerne. Tényleg azt hiszi, hogy egyszerűen csak ennyiben hagyom, majd felszállok az első hazatartó gépre csak mert...mert ő azt mondta? Poén!
Visszakérdezését egyszerűen annyiban hagyom, mert nem azért jöttem idáig, hogy vitázzak vele olyan dolgokról, amiket otthon is megtehetünk. Utáltam azt, hogy idáig jutottunk. Gyűlöltem ezt a ridegséget, amit közvetített irányomba, amivel próbált lekoptatni nem egy, és nem két alkalommal. Nem tudok eligazodni az embereken, de kezdek már ráeszmélni, hogy mik a fontosak az életben, és egyes emberekért megéri küzdeni, még ha ők közel sem ezt akarják. Nélküle most nem lennék itt, ez pedig olyan dolog, amit az ember nem vesz csak úgy természetesnek, majd dobja félre egy szegényes köszönöm-el.
Elégedetten veszem tudomásul, hogy aztán végül beadja a derekát és nem kell kétszer kérlelnie, már sietek is utána a lépcsőn felfelé, mintha egy részem újfent gyerekbőrbe bújt volna. És ez valóban így van, hiszen régi rossz szokásom ismételten megmutatkozik, amikor majdnem felnyalom az egész padlót, de még időben tartom magamat egyensúlyba. Én jót szórakozok ezen, és sikerül elkapnom Jake mosolyát is, mielőtt újra felvenné a Terminátor álcáját.
- Engem akkoriban jobban érdekelt a leskelődés, mint az alvás. Szegényt már azzal is kimerítettem, hogy képtelen voltam elaludni. - a fejemet csóválom az emlék hatására, de valami egészen megmagyarázhatatlan érzés fog el attól, hogy újra itt vagyunk. Mintha egy filmet néznék, tele emlékekkel és élményekkel, de mindez csak bennünk játszódik le. Nem tudnám határozottan kijelenteni, de azok után, hogy legutóbb csak a cuccok túladásának okán voltam itt, most jó érzéssel tölt el a változatosság a keserédes emlékek ellenére is.
Én nagyban elvagyok azokkal az emlékekkel, amik megrohamoznak, Jake viszont úgy tűnik sokkal leleményesebb ennél. - Mit találtál? - kérdezek rá, és megállok a szoba egy pontján, hogy kíváncsian kövessem végig, ahogyan előhalászik több éve ott leledző leveleket. - Nem hiszem el.. - széles vigyor terül el az arcomon, kíváncsiságom pedig egyből feléled. Nem is sokáig győzködöm magamat, hogy Jake példáját követve leüljek a földre, és az egyik lezárt borítékot a kezembe vegyem, melynek kibontása után egyből észreveszem a macskakaparásra hajazó sorokat. - Ez fix, hogy az enyém. - forgatom körbe, mert az is lehet valami kód rejlik benne és még hunyorítok mellé. - Ez borzalmas. Vajon kódfejtőkkel olvastatták el a dolgozataimat? - hümmögök egyet, de mikor sikerül nagy nehezen kibogoznom, át is futom a népes listát, ami úgy a lap aljától a végéig ér. Kicsit sem voltam telhetetlen. Egy valamin viszont megakad a tekintetem.
- Ezt figyeld.. - tartom fel az ujjamat, és olvasni kezdek. - .. és még szeretném, ha Rebecca Newton megfogná egyszer a kezemet. - itt már röhögök, mert ez abszurd kérés, pont a Jézuskától. - Ő egyáltalán melyik is volt? A kis szőke copfos vagy a barna hajú, aki a bokámba rúgott, majd elszaladt? - fordulok tanácstalanul Jake felé, hátha ő kevésbé szívózott az agyával, mint én. Szó szerint.

 Jake&Dorian - Los Angeles 1471401822  


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



Dorian J. Lester
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
32
Foglalkozás :
rossz példakép
Hozzászólások száma :
667

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptySzomb. Jan. 26, 2019 11:51 am

Dorian & Fred& Jake
“Reunion by Lester style”
Ott lenni, ahol kezdődött minden egyáltalán nem jó, ha abból a szempontból nézem, hogy milyen fájó emlékek kötnek a szülői házhoz. Harvey és Rachel Lester már nem fognak feltámadni, és nem lesz senki, aki közbeavatkozzon, ha hülyeséget csinálunk. Elmondhatom, hogy felnőttünk, de ehhez semmilyen kézikönyv nem társult. Egyikünk sem jó az emberi kapcsolatokban, ha az öcsémet veszem alapul. A fronton töltött időszak elizolált, sokáig álmodtam a halott bajtársaimmal, és sajnos ezek a rémek nem múltak el, mert amint valamilyen stressz ért, már jöttek is vissza, mint régen látott rokonok, vagy éppen hőn szeretett barátok. Szükségem lett volna az erősebb kapocsra, hogy kilábaljak belőle, de ezt a támogatást egészen máshonnan kaptam meg. Madelaine fogadott be, és tartott vissza attól, hogy ne omoljak össze végérvényesen. Nora felbukkanása egy újabb titokról rántotta le a leplet. A szüleink nem voltak tökéletesek, mint ahogyan gondoltuk, bár szerintem minden gyermek szeretné úgy látni őket. Az apám megcsalta az anyámat, és egy lányt nemzett…igen akadt egy féltestvérem, akihez egyelőre kétes érzelmek kötöttek. Nora türelmes, és igazi családanya, de az, hogy ismételten terhes, és attól vár gyermeket, aki egyszer már elhagyta, mentség ide, vagy oda…attól még egyedül volt, nem tetszett. Nem szólhattam volna bele az életébe, nem ismerjük egymást, de amikor Chris megjelent a grillen, és úgy közölte a várandósság tényét, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, akkor kiakadtam. Bennem gyűltek az évek óta visszatartott kételyek, diszfunkcionális családképem volt, miután meghaltak a szüleink. Én lettem az apuka, és a báty egy szerepben, és baromira nehezemre esett, hogy egyben tartsam az egységet. Elbuktam vele…hiszen Dorian a drogosok világába menekült, felcsinált egy idegen lányt, akit megvertek, és úgy szülte meg a kislányát, hogy szinte nem volt mellette senki. Nehéz batyuk ezek, nekem is megvannak a keresztjeim, de Dorian vétkei az enyémek is, mert vigyáznom kellett volna rá, mégsem sikerült. Hol kezdődik a felelősség, és hol végződik a szeretet? Nem mertem beengedni olyan mértékben az öcsémet, mint a szőkeséggel tettem. Valami gátolt benne…a viszontlátás öröme elhalványult, túl sok impulzus ért mindkettőnket és míg rá ez jó hatással volt, nekem a hátrányomra vált. Nem akartam beismerni, hogy nélkülem is boldogulhat, én altattam, etettem, és óvtam. Most meg egy kislány édesapja, aki rá van szorulva, meg randizgat valakivel, de nem szól róla? Mikor lett ekkora szakadék közöttünk? Mikor éreztem azt, hogy nem mondhatok el mindent neki? A bizalmam megingott, valami nem klappolt, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi. Állok vele szemben, és a miértekre keresem a választ. Testvérek vagyunk, eddig együtt laktunk, aztán önszántamból távoztam a házból. Sok volt a vállamra nehezedő súly? Nekem is szünetet kellett volna tartanom, eltűnni öt évre?
Első reakcióként hazazavarom, mert nem kell, hogy itt legyen láb alatt, miközben összepakolok, és megválok a felesleges holmiktól. Nem is értem, hogy miképpen talált meg…biztosan Maddie keze van ebben is. Nem akarok beszélgetni, de olyan makacs, mint én. Nem mozdul, egy ideig csak nézzük egymást, aztán megtörök, és a morcos faarcból egy fáradt férfi tükörképe tekint vissza. Az emeletre követ, túl sok a megbeszélnivalónk, de a közeg hallgatásra bír. Az emlékek úgy záporoznak, mint egy jégeső, amint áthaladunk a hálón, és onnan a gyerekszobában kötünk ki. A közös birodalmunk volt ez, én szerettem, de aztán eszembe jut az is, hogy mennyire idegesített az öcsém jelenléte, akárhányszor rajtam lógott, és nem kötötte le semelyik játéka.
- Mindig türelmes volt velünk, nem is emlékszem, hogy felemelte volna a hangját. – nagyon hiányzik, sosem mondanám ki, de sajnos anyát senki sem képes pótolni. Az ő szeretete mindennél fontosabb volt, bármikor összevesztem Jason-el, ő békített meg, vagy a nagypapa…anyának az apukája. Ő vele fogtam ki az aranyhalat is, amikor az öcsémet hazahozták a kórházból. A kutakodás közben felrémlik egy régi kép, hogy hova rejtettem el a kincseimet. A megfelelő helyre nyúlva rá is lelek a kis dobozra, és felnyithatom a gyerekkorom egy régen elfeledett zárját.
- Hát…kincseket. – felelem halkan Dorian kíváncsiskodó kérdésére. A földre ülök, és kibontom az egyik borítékot, viszont miközben a szemeim a sorokat falják, Dorian is csatlakozik, és a saját szerzeményeit veszi birtokba.
- Szerintem tuti volt valaki, aki tudott olvasni ezekből, végül is elég sok mindent megkaptunk karácsonyra, nem? – emelkedik meg az egyik szemöldököm. Az öcsém hangjára pillantok rá, és elmosolyodom a név hallatán. – A kis Rebecca. – az érdeklődésére csak vállat vonok. – Szerintem a szőke, de nem vagyok otthon a nőügyeidben. – cinkos pillantást követelek, aztán kihúzok egy régi képet. – Nézd. – lefújom róla a port. – Ezek anyáék, és mi…az első születésnapod. Mennyire utáltalak, hogy mindig a seggemben voltál. – felhúzom a térdemet, de valami szokatlan hang üti meg a fülemet.
- Valaki van itt. – suttogom, és mutatom neki, hogy álljon fel. Ide senkinek nincs bejárása rajtunk kívül. Miért hagytam odalent a fegyverem…


Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
226

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyVas. Jan. 27, 2019 8:21 pm


Jake & Dorian & Fred
A tüdőmet apró, tűszúrásszerű fájdalom keríti hatalmába, ahogy a számon keresztül sóhajtok egyet a januári cidriből. Mindent látó, figyelő tekintetem a néhány méterre nyugvó épületre emelkedik, a házra, amit hosszú ideje már csak az emlékeimben látogattam meg. Szinte semmit sem változott, ha elvonatkoztatunk a falakon megtöredezett festéktől, az előudvar elkanászodott nővény-világáról, vagy a rozoga, kék platós teherautó hiányáról az utcafronton, amit apánk mindig nagy becsben vezetett. Egy csotrogány volt, de az öregé, és emiatt mindennél értékesebbnek tartottuk a bátyámmal. Amíg Harv be nem töltötte a tizenhatot, az elsőszámú indok volt, amiért a nap bármely szakában képesek voltunk egymás torkának ugrani, aztán rá kellett jönnöm, hogy az életévekben mért lemaradásomat sosem fogom tudni behozni. Azok a régi szép idők…
Elkallódott figyelmemet a szomszéd házból felcsapó kutyaugatás rántja ki a pillanatnyi merengésből, miután már neki is feltűnt az utcán való túl hosszúra nyúlt időzésem. És ha ő észrevette, percek kérdése lesz a szomszédok kíváncsiságának feléledése, illetve Harvey srácaié, akik valószínűleg az utolsó simításokat végzik el a házon a továbbadáshoz. A gyomrom tájékán kényelmetlen érzet ver éket, és a kezeim is ökölbe szorulnak a kabátzsebeim rejtekében. Amióta tudomást szereztem az idősebbik kölyök tervéről, azóta máson sem járt az eszem, minthogy meg akarom-e tartani a házat, vagy inkább hagyni, hogy a régmúlt emlékei végérvényesen kicsússzanak a kezeim közül? Többek között ezért is utaztam el idáig. Látnom kellett még egyszer, járni benne és az alapján dönteni. Közben pedig megismerni Harv fiait, akiknek a felkarolásán legalább egy éve töprengtem már. Figyeltem őket, az eddig bejárt életútjukat, és egy hangyányira sem tetszett, amit láttam. Cseszd meg Harvey a tiltásodat, mégis hol vagy most, hogy távol tarthass tőlük, és megóvd őket a hülyébbnél hülyébb döntéseiktől? Egyetértünk, nem itt.
Megfeszült álkapoccsal lódulok neki a három fokot számláló lépcsősornak, aminek tetején az eredeti, vaskos tölgyfaajtó áll. Még a nagyapánk faragta, nem csoda, hogy Harvey nem cserélte le. És ahogy elnézem, a zárat sem. Puszta munkaköri ártalomból és megszokásból tapasztom a kezemet a jeges kilincsre, és tesztelem, kinyílik-e, de a zár tompán kattan, ellenáll a harmatgyenge lökésnek. Az orromat megszívva kezdek el kutakodni a kabátzsebeimben, amíg dermedt ujjaim alatt meg nem csörren a keresett kulcscsomó. Annak birtokában egy újabb kattanásba, és a fáradt zsanérlemezek csöndes nyikordulásába kerül bejutnom az egykori családi fészekbe. Az ajtót igyekszem kellő vehemenciával visszazárni, becsapni magam mögött, hogy a kölykök biztosan tudomást szerezzenek az érkezésemről. Nem vágyok golyóra a fejembe. Az egyik katona volt, a másik egy drogbanda becses tagja, a csöndes sunnyogásról és motoszkálásról előbb asszociálnának egy betörőre vagy valakire, aki az életükre akar törni, mint bárki másra. Így legfeljebb egy komplett őrültre, aki időskori demenciájában már azt sem tudja, hogy hol jár.
Innentől kezdve csak idő kérdése, hogy előmerészkedjenek, de nem az a típus vagyok, aki türelmesen és udvariasan ácsorog bárkinek az ajtajában, szóval magabiztosan elindulok a nappali felé. Indulnék, azonban út közben átlépve a földön hagyott holmijaikon, az egyik táskában megakad a szemem valamin. A garatomról csöndes horkantás tör fel, ahogy mindkét lábamra visszahelyezve a testsúlyomat, lehajolok a fémesen csillanó eszközért. Egy fegyverrel kevesebb. Rutinosan az övcsatom mögé csúsztatom, aztán folytatom az utamat a társalgóba, elhaladva az emeletre vezető lépcsősor és a konyha mellett.
Míg a ház kívülről nem sokat változott, a berendezés már annál többet. Alig-alig maradt meg bármilyen bútor, amelyre a gyerekkoromból emlékezhetnék, de még a helyiségek elrendezése is teljesen átalakult. Nyilván az eladás is hozzátett a lecsupaszítottsághoz, viszont ami megmaradt, az egyáltalán nem ismerős. A nappali falain a képeknek már csak a helye világoslik, pedig az anyánk anno teleaggatta a ház minden pontját az emlékeinkkel. Vajon Harvey és Rachel mennyit hagytak meg az öreg képekből? Gondolom nem sokat, mivel a zömükön én is rajta szerepeltem.
A számat beharapva és aprókat bólintva a felismerés talaján vágom zsebre a kezeimet, de mielőtt elragadhatna a hirtelen fellángoló haragom a bátyám iránt, az emeletre vezető lépcső felől tompa nyikordulás üti meg a füleimet. Az egyik szemöldökömet felvonva félig hátrafordulok, várva, hogy végre előkerüljön a két jómadár. Figyelmeztethetném őket a jelenlétemre, a helyzetemre és arra is, hogy nem vagyok holmi két ballábas besurranó tolvaj, de nem vagyok az a típus sem, aki túlaggódna bármit. Majd rájönnek maguktól, hogy mi az ábra.


Frederic Lester
Bûnüldözés
Play by :
Jason Beghe
Kor :
58
Foglalkozás :
DEA ügynök, osztályvezető
Hozzászólások száma :
24

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyHétf. Jan. 28, 2019 8:12 pm


jake&fred&dorian

Nem egyszerű, és ez baromira sose lesz az. Azt hiszem csak piszkosul eltávolodtunk egymástól, és a kihagyott évek nem éppen segítettek abban, hogy újra testvérekként tekintsünk a másikra, még ha a tudat ott is létezett közöttünk, mint megmásíthatatlan tény. Az már az első körben lejön, hogy Jake nem fog örömében ugrálni azért, mert voltam olyan szemétláda, és utánajöttem, de az is tisztán látszik, hogy én sem fogok megmozdulni innen csak azért, mert bátyónak nem jön be a szituáció alakulása. Így hát ellentétes érdekeinken felülkerekedve kell döntenünk a másik ellen, és amikor megvívjuk már-már feleslegesnek bizonyuló csatáinkat, bele is vágunk abba, amiért mindketten itt vagyunk. Meglehetősen fura itt lenni ennyi év után, többnyire józanon és nem azért, hogy újabb bűncselekménnyel gyarapítsam népes listámat. Nem voltam tiszta, amikor legutoljára a környéken jártam, és csak az hajtott, hogy felszínen tartsam ezt az állapotot. Ahogyan utáltam az elején beállva lenni, úgy volt rá szükségem a végén, és nem számított, hogy kin vagy min kell átgázolnom ahhoz, hogy önös érdekeimet kielégítsem, mert csak a végeredmény lebegett célként a szemeim előtt. Akkortájt találkoztunk újra a bátyámmal, és bár az elválással már akkor is gondunk volt, azt senki nem mondhatja, hogy ahhoz az állapothoz képest ne mutatnánk valami fejlődést. Ha valami kísérletnek vetnének minket alá, ahol éppen a viselkedési mintánkat tanulmányoznák, biztosan kitűnő alanyként tartanának számon, még ha a folyamat egészen döcögősen is ment és hónapokat vett igénybe. Most is a bútorokért vagyok itt, de nem azért passzolnám el, hogy utána beváltsam valami károsra és kevésbé legálisra, ez pedig felüdülésnek hat.
Beleveszünk a nosztalgikus hangulatba, és szinte már visszafejlődök azzá a gyerekké, aki imádott mindenkinek az idegeire menni. Kinövöm én ezt valaha? Erősen kétlem, de amíg régebben lételememmé vált, addig mára talán képes voltam irányítani énem ezen velejáróit. Jake a szüleinket említi, és hogy hatásosabbá váljanak szavai, a szülők szobája felé vesszük az irányt, amit gyerekként a lehető legszigorúbban kerülnünk kellett. Noha ez sosem jelentette azt, hogy ne hevert volna titokban egy-két színes ceruza a földön vagy eldugott játék az ágy alatt, de a tiltott dolgok mindig jobb ötletnek számítottak, és ez nálunk sem történhetett másképp.
- Pedig aztán jó párszor rászolgáltunk. Legfőképp én. - elevenedik meg előttem a csínytevő kisfiú képe, melynek hatására majdnem sikerül közelebbről megismernem a földet, de még időben veszem elejét a közelgő katasztrófának. Szinte még a mai napig hihetetlen, hogy miképpen alakult az életünk és mindez olyannak hatott akkoriban, mintha csak kettőt pislogtunk volna. Elég volt egy este ahhoz, hogy magunkra maradjunk egész életünkre. Ahogyan ahhoz is épp elég volt, hogy kialakuljon bennem ez a visszavonhatatlan lojalitás Jake iránt.
Amíg én a múltbéli történéseken merengek, ő egészen másképpen idézi fel azt, mégpedig levelek formájában. Lelkesen csatlakozok hozzá, de egyből meg is rökönyödök a kezembe keveredett kézírás láttán, de ez nem nagyon állít meg abban, hogy ne kíváncsiskodjak tovább. Egyből fülig ér a szám az abszurd kérés kapcsán, amit le se tagadhattam volna, habár ha fel kellene idéznem melyik kis angyalkához húzott a szívem, azt hiszem nagy bajban lennék.
- Igaz. - vágom rá egyből Jake segítségét követően a saját sejtésemet is, de aztán át sem gondolva szavaimat folytatom. - Mindig is vonzódtam a szőkék iránt. - jegyzem meg, de utána egyből be is fogom. Nem, nem fogok ráhajtani Jake barátnőjére. Ő tőle még mindig a falra tudnék mászni.Elég vele két perc és tudja, hogy mit tettem, de még azt is, hogy mit fogok tenni, és ez szerintem nagyon nem normális így. Szerencsére az elszólásomról egy képre terelődik a téma, amit én is tüzetesebben megnézek, de mielőtt bármilyen véleményt is formálhatnék kedves hozzáfűzésével kapcsolatban, egy váratlan betolakodó jelenléte megakaszt ebben. Próbálunk nem nagy zajt csapni, ugyanakkor fejben már azon pörgök, hogy minek a segítségével szállunk majd szembe az illetővel, ha egyikünknél sincsen fegyver. Óvatosan tesszük meg az első lépéseket a lépcsőn, én pedig igyekszek Jake elé kerülni, hogy élő pajzsként funkcionáljak, ha a szükség úgy hozza. Egyből hátrahúzom a kezemet és úgy teszek, mintha fegyver lenne nálam, amikor meglátom a lépcső alján szobrozó alakot.
- 2 percet kap, hogy elmondja ki maga és mit keres itt, mielőtt eldurvulnának itt a dolgok. - kezdek bele színészi képességeimet bevetve, és reménykedek benne, hogy hasonlóképpen ő is elhiszi, hogy fegyver van nálam, még ha éppenséggel semmi sincsen. Még ifjú koromban egyszer belerángattak valami előadásba, szóval egy-két fortély a színészi képességeimből talán megmaradt. Igaz, a kukát játszottam..szemétnek meg neveztek már, így talán akad egy kis esély. Kezdek kijönni én ebből a bandita szerepből. Apaként kellene viselkednem, otthon sütögetnem a pitét vagy fogalmam sincsen, nem western féle jelenetekben részt venni bármi egyéb fegyver nélkül, de ha ez kell ahhoz, hogy ne csináljanak szitát belőlünk, akkor megéri kockáztatni.

 Jake&Dorian - Los Angeles 1471401822  


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



Dorian J. Lester
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
32
Foglalkozás :
rossz példakép
Hozzászólások száma :
667

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyKedd Jan. 29, 2019 6:19 pm

Dorian & Fred& Jake
“Reunion by Lester style”
Olyan furcsa a testvéremmel lenni egy szobában, pontosabban abban a szobában, ahol felnőttünk. Itt szívtam a vérét, ütöttem meg, ha nem fogadott szót, vagy egyszerűen bezártam, és hagytam, hogy sírva hívja fel anyát, amiért nem tud kijönni. Nem voltam jó bátyja, ki nem állhattam őt, mert állandóan rajtam csüngött, és megállás nélkül kérdezgetett. „Jake miért nem alszol már? „Jake ez most mi, totál büdös?” Nem csinálhattam mellette semmit, nem mehettem el, ha rá kellett vigyáznom. Egészen sokáig éreztettem vele, hogy nem szeretem, aztán megfordult a kocka. Egyik este, amikor anyáék már nem éltek, akkor fogta magát, és bemászott mellém az ágyba. Tudtam, hogy be fog pisilni, de megesett rajta a szívem. Nem volt senkije, csak én, sokkal rosszabbul érezhette magát, hogy anya már nem fogja átölelni, és apa nem lesz ott, hogy elmesélje mit kell csinálni, ha randizni megy. Egymásra lettünk utalva, és felfogtam, hogy mit jelent, ha az ember nincs egyedül a világon. Az öcsém volt, és bármennyire nehézség, rivalizálás állt a hátunk mögött, a vér nem vált vízzé, és egy családból jöttünk. A tekintetem most is őt figyeli, nagyon gyerekes némely tekintetben, de felnőtt. Sokkal magasabb lassan, mint én, az esze meg valahol a kislánya körül jár. Nem mondom, hogy nincsen bennem harag, bőven lenne mit megbeszélnünk is, de most jó, hogy az emlékek langyos vízében evickélünk. A Jézuskának írt levelében aztán nem csoda, ha a lányokról ír. Én is sokszor álmodoztam róla, hogy mondjuk megcsókolom Melanie-t, de sokkal idősebb volt, és csak párszor vigyázott rám. Ez amolyan tipikus eset, hogy a szerencsétlen kisfiú belezúg a bébiszitterbe, aki nem veszi komolyan. A képek nézegetésével elvagyunk egy darabig, aztán megtalálom Jason első születésnapján készült fotóját. Anya és apa büszkén ölelnek át bennünket, én duzzogok, hogy megint neki járt a torta, és nem nekem, ő meg a játékát is odaadná nekem, ha több időt töltenék vele. Hova tűntek azok a pillanatok? A szívem szorul össze, amikor végighúzom az ujjamat apa arcán, aztán anyánál állapodik meg a tekintetem. Szerettem őket, túl korán mentek el, de semmit sem sikerült kiderítenem a baleset tényezőiről. Elmerengek, hogy mi lett volna, ha anyáék még ma is élnek. Dorian lehet egyetemre ment volna, én sosem merészkedtem volna Oroszországba, már az is lehet, hogy lenne gyerekem. Mennyi feltételes idő, és egyik sem valósult meg. A gondolataimból az ránt vissza, hogy valaki megmozdul odalent, előbb az ajtócsapódás, most meg a lépések zaja. Ültömben megmerevedem, és mutatom az öcsémnek, hogy ne szólaljon meg hangosan, mert akkor lebuktat bennünket. A kartell a nyomában lenne, és most küldött volna egy újabb embert, hogy végezzenek velünk? Esetleg Olive miatt vagyunk bajban? A pappal nem beszéltem azóta, de most már ideje lenne felvilágosítanom Jasont is arról, hogy a kislánya édesanyja nem fog visszajönni, és egyszer el kell mesélnie majd Hannah-nak is, hogy mi történt a mamájával. Felállok, igyekszem nem hangzavart csapni. Felemelkedem, és elindulok az ajtó irányába, de most esik le, hogy a földszinten hagytam a fegyveremet. Nem sokra fogunk menni, ha nincs nálunk semmi, de aztán a sarokban ott van a régi baseballütő. Amíg Dorian elém megy, addig ellopom a sarokból az eszközt, és a hátam mögé helyezem, az egyik karommal átfogva. Elsőként megy ki a folyosóra, és pillant le a lépcsőről, hogy szembenézzen a betolakodóval. A magánakciója alatt majdnem elkáromkodom magam, de még időben lendül hátulról a kezem, hogy egy kokit adjak neki.
- Meg vagy te húzatva? Nem látod, hogy ez nem fog működni? – bátorkodom kilépni, és a korláton áthajolva a betörőre sandítani. Öregebb kiadás, de túlságosan otthonosan mozog ebben a házban. – Ki maga, és mit keres itt? Hallotta az öcsémet. Két percet kap, hogy daloljon, mert utána kénytelenek leszünk kidobni. – szúrós tekintettel figyelem őt, és rajta a sor, hogy megszólaljon.



Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
226

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptySzer. Jan. 30, 2019 12:01 am


Jake & Dorian & Fred
Ha nem lennék évtizedek óta a szakmában, egyrészt nem tulajdonítottam volna túl nagy jelentőséget a gyér neszezésnek, másrészt ennyi várakozás után biztosan letettem volna a gyanakvásomról, miszerint bárki is van odafent. Csakhogy nem vagyok se annyira idős, hogy ne halljak jól, és a rendőr ösztöneim sem hagytak még soha cserben, szóval kénytelen vagyok türelmesen ácsorogni, amíg a két jómadár kommandósat játszva végre lesettenkedik az emeletről és szembenéz velem. Arról a mellékes tényről nem beszélve, történetesen biztos vagyok a jelenlétükben, hiszen jó ideje követem már őket nyomon.
Mindettől függetlenül hegyezem a füleimet, gondolatban elhelyezve őket a felső szint azon pontján, ahol éppen járnak, majd a lépcső tetején, amikor végre elérnek ahhoz a legelső fokhoz, amelyikre nehezedve már körülbelül ötven éve is mindenki tudta a ház bármely pontján, hogy valaki megtette a lefele út első lépését, vagy a felfele út utolsóját. Alig mosolyra kanyarodik a szám sarka, miközben ráérősen a folyosó irányába fordulok immáron teljes mellszélességgel.
Óhatatlanul eszembe jutott a legelső komoly bevetésem a „csöndes” közelítésükről... Még egy kis szaros voltam, közrendőr, de az akadémián jól teljesítettem, így a narkósok, hivatalos nevükön a kábítószer-osztály felkért egy bevetésükhöz bevédeni a hátsójukat. Már akkor sem voltam híres a túlaggódásomról, a szerénységemről vagy az óvatosságomról, szóval mint akinek a világ a markában, utasítás nélkül berongyoltam az épület hátsó ajtaján, ahol természetesen egy vaslánc-függönynek csapódtam, megásva a meglepetés erejének a sírját. Mondanom sem kell, hogy az őrmesterem a seggemre ültetett utána, és nem az irodájában, szép szavakkal. Szerencséjükre az ő settenkedésüknek nincsen tétje, ahogy az elkapkodott felbukkanásuknak sem, amit - ha az emlékezetem nem csal - az ifjabbik fenyegetése követ szorosan hátra tartott kézzel.
Meg kell mondanom, nem egy rossz előadás, egy pitiáner drogos futárt biztosan vizes gatyával lódítanának szebb éghajlatra, de számomra? Körülbelül húsz hibát fel tudnék sorolni, amiért a fenyegető fellépésük hamvában holt próbálkozás.
- Két percet? Tudod, fiam, mennyi minden történhet akár két másodperc alatt? - vonom fel a szemöldökeimet egyszerre ámulva és hitetlenkedve a merészségén. Kétségtelenül Lester vér csörgedezik az ereiben. - Például előhúztad volna a láthatatlan fegyveredet, és azzal fenyegetnél - bökök fejemmel a keze irányába, mielőtt a bátyja is felbukkanna. Az ő viselkedése higgadtabb, összeszedett, látszik rajta a katona múlt és a gyanakvása ugyanúgy a helyén van. Nem is vártam volna kevesebbet tőlük. - Vagy ez a tiéd? - mutatok az övcsatom mögött nyugvó fegyverre, visszarázódva Dorian idegeinek cincálásába. Lehet, hogy össze akarom fogni ezt a családot, viszont ki mondta, hogy kesztyűs kézzel fogom őket terelgetni? Egy kis szórakozás nekem is kijár, amellett, az élet igazi leckéit ha eddig nem sikerült, mostantól meg kell tanulniuk. Egyikük múltja sem engedheti meg a mindennapi, civil élet békességéből és nyugalmából fakadó luxust. Talán jelenleg nincsenek nyakig a slamasztikában, de közel sem kászálódtak ki belőle, a minimum, hogy nem engedik le a védelmüket.
- Ha már dúskálunk a percekben, akár elő is bújhattok, és beszélhetünk, mint felnőtt férfiak - az imént még a fegyverre bökő kezemet ezúttal felemelem, és magam felé intve az ujjaimmal bátorítom őket a kérésemnek való elégtételre. Leplezett érdeklődéssel figyelem minden rezdülésüket, várva, vajon hogyan fogják kezelni a szituációt?


Frederic Lester
Bûnüldözés
Play by :
Jason Beghe
Kor :
58
Foglalkozás :
DEA ügynök, osztályvezető
Hozzászólások száma :
24

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyPént. Feb. 01, 2019 12:16 am


jake&fred&dorian

Mondhat bárki bármit, azért a meglehetősen katasztrofálisan működő kettősünk ellenére is igyekszünk megtalálni a közös hangot, még ha eléggé döcögősen is ugrunk neki kezdetben. Nem ismerjük egymást annyira, mint amennyire két testvérnek ennyi év elteltével kellene, így nem tudhatjuk a másik számára mikor érkezik el az a pillanat, ahonnan nem lenne szerencsés elmozdulni, mert taposóaknaként robban a képünkbe a valóság. Elkeveredtünk az évek során, nem volt lehetőségünk építgetni ezeket a kötelékeket, így ennek fényében mindkettőnkben ott lappang a bizalmatlanság meg a távolságtartás egyfajta keveréke, melyen túllendülni meglehetősen nehezen megy. Még szükségünk van egy kis időre. Arra, hogy összeszokjunk, átbeszéljünk dolgokat és azon túl mérlegeljünk hányadán is állunk egymással, de még annyi megválaszolatlan kérdés és megmagyarázhatatlan válasz maradt, hogy amíg ezeket nem rakjuk rendbe, nem tudunk egyik pontról a másikra mozdulni. Azt viszont nem állíthatjuk, hogy nem próbálkozunk. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy ugyan nem csattan ki örömében a viszontlátás miatt, mégsem ugrik két kézzel a nyakamnak, hogy kiszorítsa belőlem a szuszt, amiért magamra vállaltam a váratlan vendég hősies szerepét. Sőt, ha lehet ilyet mondani egészen szépen haladunk, mert képesek vagyunk még beszédbe is elegyedni és egy levegőt szívni a másikkal igazán szűk környezeten belül. Nosztalgiázunk, a régen eltemetett emlékekről társalgunk, és olyan témákba kezdünk bele, melyet úgy gondolom már mindketten elég mélyre száműztünk magunkban ahhoz, hogy most mázsás súlyként nyomja egyikünk vagy másikunk mellkasát. Mindezek ellenére amikor Jake előszedi azokat a magányos leveleket és párat fel is idézünk, engem is megszáll a nosztalgikus angyalka szelleme és képes vagyok jót vigyorogni, hogy az írástudatlanságom már gyerekként megmutatkozott, jóllehet mostanra javult a helyzet. Most már nem egy egész egységet kell előkeresni a kódfejtés érdekében, csak egy-két embert kell mozgósítani hozzá. Mi ez, ha nem valami javulás, amit csak és kizárólag magamnak köszönhetek? Büszkén verném a mellkasomat, ehelyett viszont lekötöm a gondolataimat a régen elfeledett nőügyeimmel és rejtett vágyaimmal kapcsolatban, melynek jól szórakozott gyerek módjára hangot is adok, ámbár okosabb nem feltétlenül leszek. Őszintén jól esik ezekbe kicsit elmerülni és úgy tenni, mintha az égvilágon semmi probléma nem lenne körülöttünk. Akkoriban nem úsztunk nyakig a valóság által képzett mocsárban, így a jelenből visszanézve szinte már visszavágyódom gyerekkorom azon szakaszában, amikor az egyetlen problémám az volt, melyik kis boszorkány fogja meg a kezemet az ünnepek alkalmából, holott tudtam nagyon jól, hogy egyiknél sincs esélyem. Nem voltam valami menő csávó, senki sem akarta megfogni a kezemet csak azért, hogy nekem aznap jó legyen, így a kívánságaim valahol ki is merültek ebben. Kár, hogy az életem nagy problémáit egy kézfogással nem lehet már megoldani.
Vissza is teszem a levelet a helyére, hogy az még jó pár évig biztonságban létezhessen az utókor számára, de többre már nem akad lehetőségünk, mert bármennyire is igyekeztünk titokban elintézni ezt az eladást, valaki úgy döntött ebbe akad beleszólási joga. Nem az öröm meg a lelkes képezte érzelmek köszönnek vissza első körben, sokkal inkább azon morfondírozom, hogyan fogunk mindebből kimászni, noha sejtelmem sincsen hogy minden egyes lépésünkkel mibe mászunk majd bele. Az ismeretlen alak láttán a reflexeim állati ösztönöket megszégyenítő módon keresik a fegyveremet meg annak hűlt helyét, és ha már ennyire benne vagyok a mozdulatsorban, nem vagyok rest rá is játszani a dologra annak érdekében, hogy ne tűnjek védtelen alaknak.
- Túl sok minden, aminek egyáltalán nem kellene megtörténnie, ha mindannyian higgadtak maradunk. - szólalok meg, miután már éppenséggel beharangoztam, hogy nem érdemes velem szórakozni, mert még a végén a levegőt hívom segítségül a váratlanul érdekes fordulatot vett helyzetünkben. - Mi értelme elsietni a dolgokat? - mentem a menthetetlent azzal, hogy még mindig azt éreztetem az idegennel, erőfölényben vagyok, holott ennek pont az ellenkezője történik, amikor a láthatatlan fegyveremre tér ki. Hallatlan! Természetesen a színjáték addig marad töretlen, amíg egy fülessel nem leszek gazdagabb a bátyám jóvoltából, így az ismeretlen alaknak sem nehéz ezek után kitalálni, hogy kevesebbről van itt szó, mint amit én a rögtönzött szájkarate alkalmával igyekszek bemutatni.
- Erre most tényleg szükség volt? Milyen cinkostárs vagy te, huh? - préselem ki a szavakat visszafogottan az ajkaim közül. Magamban azonban fújtatok és szívem szerint hátranéznék Jake-re hogy nekiálljak vitatkozni vele továbbra is  a bajtársiasságról, meg arról, hogy ne buktasson már le, amikor éppen azon vagyok, hogy megvédjem a hátsónkat a szétrúgástól, de ehelyett megadom magamat és elengedem az eddig is bénán előadott műsorszámom legfontosabb kellékét, mégpedig a láthatatlan fegyvert. Megadóan várom a fejleményeket, de fejben már azon vagyok, hogy melyik módja lenne a legegyszerűbb korlátozott harci képességeim bevetésének, de mivel az alak túl messze van, így esélyem se lenne mindezt alkalmazni, mert az odavezető úton kiiktatna. Bár azért megtorpanok egy pillanatra a szövegelésemben, amikor megmutatja, hogy nála igenis van fegyver, és az közel sem olyan, mint amit az enyémnek vallottam még úgy pár perccel ezelőtt.
- Hoho..csak óvatosan. Az nem játék. - tartom fel a kezemet, mintha ezáltal szeretném őt visszafogni. - Egyáltalán nem szükséges, hogy itt probléma legyen. - veszek fordulatot a beszélgetés menetébe, amelynek előbb még azon a felén álltam, aki képes lett volna megharcolni bárkivel vagy bármivel, ha a játékszabályok úgy hozzák.
- Én az már fix, hogy nem megyek közelebb, amíg nem válaszol a kérdésünkre! - acélozom meg magamat az akaratommal együtt, mert úgy tűnik ő sem akar balhét, én meg igen, de túl kevés vagyok most jelenleg hozzá, így talán értelmesebb lenne komolyan elbeszélgetni egymással, ahogyan azt ő is ajánlotta. Nem tudnám elmondani miért, de ismerősnek tűnik számomra ez a férfi, és egy részem hisz neki, hogy nem balhézni jött, mert akkor már rég felhasználta volna a fegyvert ellenünk, de akkor pontosan miért is van itt?

 Jake&Dorian - Los Angeles 1471401822  


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



Dorian J. Lester
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
32
Foglalkozás :
rossz példakép
Hozzászólások száma :
667

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyVas. Feb. 03, 2019 11:11 am

Dorian & Fred& Jake
“Reunion by Lester style”

Dorian-el egy társaságban lenni egyszerre felemelő, és idegesítő is. Pelenkás kora óta ismerem, és szeretem is, mert az öcsém, de vannak dolgok, ami homályba vesz, mert nem voltam mellette, és fogalmam sincs, hogy azóta milyen szokásokat vett fel. Emlékszem arra, amikor Hannah a küszöbön landolt, és hirtelen mindketten berezeltünk. Addig gyermeket a szülészeten láttam, és jól el is voltam vele, mert Jamie elmagyarázta, miképpen működnek ezek a csecsemők, de más az, amikor a lábtörlőn marad egy, és neked kell gondoskodnod róla. Az első bevásárlásunk is rémesre sikeredett, nem beszélve arról a hányingerkeltő énekesről, valami Bieber, akinek a hangjára megnyugodott az unokahúgom. Roppant kínos éjszakák következtek, szinte nem is aludtunk semmit, a kisboltba rohantam pelenkáért, a netről rendeltünk babakocsit, és az volt a szerencsénk, hogy a két kutyám úgy lett betanítva, hogy igazából egy másik bébiszittert pótoltak, ha elszenderedtünk a kislány mellett. Akkoriban csapattá kovácsolódtunk össze, de nem hagyhattuk el a múltunkat. A drogkartell nem fogja megbocsájtani nekem sem, hogy kinyírtam az egyik tagjukat, hogy az öcsémet védjem, és Dorian sem fog eltűnni a föld színéről, mert mindig lesz valaki, aki a nyomában lesz. Én megtanultam az árnyékommal élni, sosem álmodom mostanság, ha igen, akkor a frontbéli események kísértenek, de mindig éber vagyok, mert tudom, hogy alvás közben is érhet a halál. Megmagyarázni nem sikerült sohasem a kisebbik Lesternek, hogy mit jelent az életveszély, én megértem, hogy menekül, és megpróbál elrejtőzni, de ebben sokban hozzájárultunk Norával, hogy ne találjanak rá. Féltettem a seggét, mert alig egy éve kaptam vissza. Számtalan bukás áll a hátam mögött, legalább két magánkopó, és abból csak az egyik akadt a nyomára. A féli világot átutaztam érte, munkahelyet váltottam, feladtam az addigi életemet, hogy a nyomában legyek. Kicsit úgy érzem mostanra, hogy feleslegesen lendültem bele a keresésébe, ha így viszonozza a viszontlátást. Régebben tudtam, hogy rajong értem, még az övemet is ellopta, hogy azt kösse a nadrágjára, és elmondhassa, hogy tőlem kapta ajándékba. A legutóbbi családi banzáj után már tényleg nem tudom, hogy hányadán állunk, az sem tetszett, hogy nem mesélt Chris-ről…igen leesett, hogy ismerik egymást, de ezt egyelőre Nora felé nem tolmácsoltam. Foglalkozzon Lottie-val, meg a születendő csöppséggel, a többit meg nekünk kell elrendeznünk. A házzal való ügyekbe nem is óhajtottam belevonni, mert nekem volt pénzem, és nem neki. Én kezeltem éveken keresztül a hivatalos elintéznivalókat, de ma este váratlanul felbukkant Jason, és megpróbált a kegyeimbe férkőzni.
A levelek tanulmányozása, és a régi emlékek felelevenítése semlegessé teszi a haragomat átmenetileg, és ha nem figyel rám, akkor tüzetesebben végigmérem őt. Szerintem magasabb nálam, sokkal sportosabb is, de az esze még nincs a helyén. Az idegen behatolást elsőként érzékelem, nem kis meglepetést okoz, hogy egy harmadik fél ólálkodik a családi fészek közelében. Suttogva kommunikálok az öcsémmel, hogy álljunk fel, és menjünk a betörő elébe, de én nem akarok fegyver nélkül mutatkozni…kár, hogy lent hagytam, így B terv után kell néznem. A sarokban meg is találom az apám régi baseballütőjét, és a hátam mögé rejtve követem a kisebbik Lestert a korláthoz, de megint előadja a magánszámát. Láthatatlan fegyver?! Még a hülyének is feltűnik, hogy semmi sincs a kezében, de a szájkarate megy, és az akciós dús belépője is. Nem szólalok meg eleinte, csak a háta mögött állok, és csak megrázom a fejemet. Fordítva kell történnie, nem kell megvédenie, mert abból általában csak újabb galiba következik.
- Én tökre higgadt vagyok. – felelem nem túl őszintén, mert zavar, hogy nincs nálam a pisztolyom…na azzal már nyugodt lennék, de addig csak azon zakatol az agyam, hogy miképpen védjem meg a sajátomat. A nem létező eszköznek hamar kiderül az igazságtartalma, de arra még én sem számítok, hogy a betörőnk elbitorolta az én tulajdonomat is. Összeszűkülnek a szemeim, felmérem a lenti tagot is, amikor kihajolok a korláton, és a gyér fényben kirajzolódnak az arcvonásai. Mielőtt még nagyobb bajt okozna az öcsém, simán adok neki egy kokit hátulról, és szúrósan tekintek rá.
- Igen, szükség volt, mert megint csak a szád jár. – suttogom vissza, és átveszem tőle a szócső szerepet. Nem ijeszt meg a lent álló férfi, az inkább idegesít, hogy miképpen jutott be a házba….mondjuk Dorian is itt van. A fegyver láttán a tesóm berezel, én meg nagyot sóhajtok. – Nyugodj már le. – na ezt csinálná, ha valaki rátalál, akkor már régen halott lenne. Egy pont nekem…ismételten. A baseballütőt a jobbommal a hátam mögé igazítom. – Már csak másfél perc van, hogy elmondja ki maga, és mit akar tőlünk. Ez a ház már nem sok dolgot tartogat, de nekünk értékes emlékeket. Ki vele, mire van szüksége. – enyhén megbillentem az államat, és mutatom az öcsémnek, hogy mi van a hátam mögött.




Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
226

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptySzer. Feb. 06, 2019 2:02 pm


Jake & Dorian & Fred
Apró bólogatással emésztgetem a nagyszájú szavait, közben emelkedett szemöldökökkel vizslatva a mindenre elszánt ábrázatát. Nem kerüli el a figyelmemet a taktikájában karikacsapásszerűen bekövetkező változás, ami arra enged következtetni, hogy igen hamar sikerült elbizonytalanítanom önmagában a… Hogyan is fogalmazott egyszer a régi őrmesterem? Pofátlan magabiztosságommal. Az agyamban már is számtalan gondolat, válasz ölt formát, de amíg a legfrappánsabbat halászgatom, közbeszól az idősebbik fiú. Kevesebbet beszél, viszont sokkal lényegre törőbb, ami óhatatlanul veszélyesebb ellenfélnek mutatja az öccsénél. Persze a ravaszt már épp annyi lepcses szájú húzta meg a történelem során, mint hidegvérű, így pusztán ennyi megfigyelésből nem lehet következtetni arra, végül melyiküknek lenne elég bátorsága szembeszállni velem. Szerencséjükre ez ma nem is fog kiderülni.
A közbevágott válaszát egy elismerő és egyetértő bólintással fogadom, mintegy jelezve, az én agyamban sem most fog elpattanni egy ér, habár biztos vagyok benne, hogy hármunk közül egyedül engem ölel körbe a halálos nyugalom érzete. Egy ideig nem szólok közbe, fokozván az izgalmakat, noha az én asszisztálásom nélkül is kitűnően elvannak. Érdeklődően figyelem az előadásukat, vagy ami annál is fontosabb, a kettejük dinamikáját. Lássuk be, csapnivalóan rossz párost alkotnak, ha valódi fenyegetéssel néznének szembe, valószínűleg nem ők kerülnének ki a győztes oldalon, hiába edzette az egyiket a katona lét, a másikat meg a bandázás.
Legalább arra odafigyelnek, ami fontos, történetesen a fegyverre, amit hivalkodón az övcsatom mögé helyeztem ideiglenes nyugalomra. Amikor végre megint rám koncentrálnak, én is kiélezettebben követem a mozdulataikat, az arcukon végigsuhanó reakciókat, mielőtt kétkedő mosolyra rándítanám a szám sarkait.
- Úgy gondolod? Az előbb még egészen úgy hangzott, mintha problémát szeretnél - szólalok meg végre reszelős hangon, túlzottan élvezve a tálcán kínált fogódzkodókat rajta. Szegény kölyök, csupán a legjobbat igyekszik kihozni a szituációból, azért meg nem lehet hibáztatni, hogy pont velem kell boldogulnia. Az még keveseknek sikerült hasonló helyzetben, de mint mondtam, előbb-utóbb el kell kezdeniük megtanulni rendesen védekezni a külvilág veszélyeivel szemben. Jó pont, hogy Dorian nem ad a szavamra, és a helyén marad, ahogyan Jake szigorú próbálkozása is elismerésre méltó ahhoz, hogy visszatérjünk az eredeti követelésükhöz. A következetesség egy rendkívül fontos és létszükségletet jelentő tulajdonság.
- Különben? Laposra versz egy vénembert? - feszegetem tovább a határaikat, kényelmesen helyezve egyik lábamról a másikra a testsúlyomat. A kezeimet lazán a kabátom zsebeibe süllyesztem, várva néhány pillanatot a feleletére, mielőtt megadnám a kegyelemdöfést nekik az igazság képében. - Ha őszinte akarok lenni, engem is az emlékek hoztak ide. Valószínűleg sohasem hallottatok még rólam, Jake és Dorian, de az apátok, Harvey öccse vagyok. Frederic Lester - mutatkozok be, figyelve, vajon melyikük fog előbb megtörni és számon kérni a „hazugságomon”. Mert valószínűleg én sem hinnék magamnak, főleg egy ilyen belépőt követően. - Most már beszélhetünk rendesen, vagy szobroztok még egy kicsit ott a lépcső aljában? Úgy értem, nekem nem probléma, ha továbbra is beszari nyulat játszotok - vonom meg a vállaimat, ezúttal leginkább Jake korlátait puhatolva.


Frederic Lester
Bûnüldözés
Play by :
Jason Beghe
Kor :
58
Foglalkozás :
DEA ügynök, osztályvezető
Hozzászólások száma :
24

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptySzomb. Feb. 09, 2019 10:34 pm


jake&fred&dorian

Elég sok minden játszódott le a fejemben az ideérkezésem alatt, ezek mellett pedig rengeteg olyan gondolat is, melyek csakugyan arról szóltak miképpen is zajlik le majd közöttünk ez az újfent találkozás. Lelki szemeim előtt ott lebegett az a kép, ahogyan jó szokásunknál megmaradva összepüföljük egymást, de még olyan irányba is elhaladtam, melynek fegyverpárbaj lesz a vége. Az összeborulás nem játszott, és bár a szívemet törte össze, amiért a bátyámmal így álltunk, mindazonáltal tudtam jól, hogyha annyiban hagyom ezt, és egyszerűen rábízom a sorsra meg annak furfangos útjaira, akkor esélyem sem lesz javítani a kapcsolatunkon. A fenébe is, szerettem azt a hülye fejét! Ott volt nekem, amikor senki más nem, és akkor sem mondott le rólam, mikor mindenki más megtette, ezt pedig amíg élek sem felejtem el. Nem vagyok a kistestvérek mintapéldánya, és biztos vagyok benne, hogy szobrot se fognak állítani rólam ennek okán, de a magam módján igyekszem nyitni felé. Nem is várom el, hogy valami tér közepén tetszelegjen habtestem valami idegen keze által kifarigcsálva, de egy részem abban reménykedik, hogy az idő minket igazol majd, és visszaad egy szeletet a kimaradt évekből, amely által képesek leszünk helyrehozni mindezt. Melyek segítségével lehetőségem lesz közelebb kerülni hozzá, megérteni mi játszódik le benne, mik azok a dolgok, amelyek ennyire kicseszettül gyötrik őt. Segíteni akarok rajta, mégis úgy érzem, hogy csak ezzel még inkább eltaszítom magamtól, ez pedig olyannyira elbizonytalanít, mint annak a személynek a látványa, aki a semmiből bukkan fel családi házunk földszintjén, ezzel egyből más fordulatot adva napunk menetének. Nem mondanám, hogy éppenséggel a sok év alatt összegyűjtött tapasztalat irányítja mozdulataimat, amikor elhintem, hogy fegyverrel készültem, és nem félek azt használni, de a tény, hogy akár veszélyben is lehet az életünk ilyen nem várt őrültségekre késztet, márpedig ez könnyen benne lehet a pakliban. Logikusan is számolva mi itt vagyunk ketten, ő ott van egyedül, mi ismerjük egymást, őt nem, ebből adódóan bármelyik másodpercben annyi lehet nekünk. Pompás, pont erre vágytam a mai nap folyamán, semmi másra. Családi kötelékerősítő megfűszerezve a közös pusztulással.
A színjátékom nem tart sokáig, mert egyikünk sem sík hülye - magamat itt megkérdőjelezném -, így én sem húzom tovább a nyilvánvalót.
- Sok mindent szeretnék én, ez nem feltétlenül jelent semmit. Űrhajós is akartam lenni, meg egy új verda se lenne rossz, de hát...nem mindig kaphatjuk meg amire vágyunk, nemde? - vágok egy grimaszt, mintha a probléma is egy vágyálom lenne, amibe olyan szívesen mártóznék meg időnként. Határozottan nem az a típus vagyok, aki nagy ívben kerüli a bajt, de most még én is úgy látom, hogy az esélyeink mínuszba fordulása után minimálisra kellene venni a keménykedést. Elvégre neki fegyvere van..nekünk meg? Egy fadarabunk meg a rengeteg kérdésünk. Bárhogy is nézem, a kettő nem éppen van egy szinten.
Oké, itt álljunk meg egy percre, mert lehetséges, hogy jó pár alakot megpüföltem már és biztos vagyok benne, hogy drága egyetlen bátyám sincs ezzel másképp, de kétlem, hogy lealacsonyodnánk olyan állati szintre, amikor is megvernénk egy - az ő szavaival élve -, vénembert.
- Senki nem csinál senkiből sem matricát, világos? Békésen lerendezzük, aztán mindenki megy a dolgára. - próbálok a lelkére hatni mindenkinek - még magamnak is -, mert nem lenne jó az életünk alakulását nézve, hogyha az a fegyver használva is lenne. Tisztában vagyunk a jelenlétével, és gondolom egyikünk sem akar annál nagyobb bajt, mint amekkorában már amúgy is benne vagyunk. De aztán a higgadtságom valahol vesz egy éles kanyart ahogyan végül választ is kapunk követelőzőnek hatott kérdésünkre, melynek egészen más lesz a vége, mint amire egyébként józan paraszti ésszel számítani lehetett.
- Ó, hogy az a...hol van a kurva kamera? - tekintek körbe, mert ilyen nincs. Mostanság mindenki tisztában van a nevünkkel? Felpakoltak minket szerencsétlen Lesteréket egy társkeresőre vagy mi a franc történik? - Jól gondolja, sosem hallottunk magáról, szóval itt lenne az első tippem..valaki lefizette, hogy ezt mondja? Ugye jó helyen járok? - veszem a bátorságot, hogy lejjebb merészkedjek hozzá, mert olyan mindegy hol állok, csak a lépcsőn ne kelljen, mert a rosszullét kerülget már és nem szeretném még egy nyaktöréssel is tovább fokozni az élményt. Mert mi van, ha mindez igaz? Ugyanannyi esély van arra, hogy a vén róka igazat mond, minthogy hazudik, de elképzelni apánkról, hogy van egy testvére, akiről még egy kép sem árválkodott sehol sem, ahogyan említésre sem került sohasem, egyszerűen abszurdnak hat. Mégis van valami a vonásaiban, ami nem hagy nyugodni..
- Nagyon jó munkát végzett Frederic, tényleg egy pillanatra totálisan bekajáltam az egészet, de a mi apánknak nem volt testvére. Nagyon átcseszhették a maga fejét. Nem kellemes, az enyémmel is megtették már párszor, tudom milyen, de gyorsan túllendül majd rajta.- a fejemet csóválom egy kis együttérzést is megengedve, mielőtt hátranézhetnénk a bátyámra. - Ugye Jake? - a biztonság kedvéért azért rákérdezek, de csak valaki mondott volna erről valamit, mert ha most kiderül, hogy minden, amit hittünk mégsem úgy van, akkor az meglehetősen nagy probléma lesz. Nem mintha az elmúlt időszakban nem tapasztaltuk volna meg ezt párszor.

 Jake&Dorian - Los Angeles 1471401822  


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



Dorian J. Lester
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
32
Foglalkozás :
rossz példakép
Hozzászólások száma :
667

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyVas. Feb. 10, 2019 11:14 am

Dorian & Fred& Jake
“Reunion by Lester style”


Ott van az a bizonyos emlék, melyről egyedül Maddie-nek meséltem. A hadszíntéren szerzett sebek nem múlnak, és nem a testi sérülésekről beszélek, hanem a lelkiekről. Nincs meg bennem az a fajta erő, hogy továbblépjek, és nyugodtan hajtsam álomra a fejemet. Greg volt a legfiatalabb közülünk, amikor kiküldtek bennünket az orosz frontra. Nem mondanám, hogy nagyon lelkesen álltunk volna be a sorba, de a haza nevében tettük mindezt. Otthon várt az öcsém, és a menyasszonyom is, bíztam benne, hogy hamarosan viszontláthatom őket. Önként hajtottam rabigádba a fejemet, de sosem hittem volna, hogy ekkora kötődések alakulnak ki a bajtársak között. Összesen hárman lettünk jóban, Lawrence, Greg, és én. Law nem sokat mesélt az otthoniakról, de arról tudtunk, hogy valahol Detroit környékén egy várandós nő epekedve várja, hogy épségben térjen haza. Gregnek még szinte barátnője sem akadt, a tojáshéj ott volt a fenekén, és mi lettünk az ő átmeneti testvérei. Hármunk közül a legnagyobb szája Law-nek volt, sosem lehetett lelőni, a poénokat úgy gyártotta, mint más a lőfegyvereket cserélte egy tárban. A hasonlat ostoba, de tényleg ő volt a csapat lelke, sokan feladták volna a téli hidegben töltött napokat, az értelmetlen várakozás momentumait. Azon a hajnalon nem számítottunk a támadásra, amikor a tragédia történt. Az árokban tartottunk megfigyelést, de az oroszok lesből jöttek ránk. Még felszólalni sem maradt időnk. Egyből magam alá gyűrtem Greget, és a vállammal párhuzamosan Lawrence-szel tárgyaltam. Szavak nélkül is megértettük egymást, de most valahogyan megzavarodtak a jelek. Egyikünk sem tudta, hogy mire készül. Egyszerűen feláldozta önmagát, hogy minket védjen. A hősies felkiáltás, a felugrás pillanata, és az utolsó tekintet, ami maradt a barátunkból. Greget sikerült kiszabadítanom. Mindvégig ő volt az, aki Dorianra emlékeztetett. Még kölyök, nem hagyhattuk ott, azonban más egy terhes feleséget hagyott a hátam mögött. A gyermek mostanra már elmúlt hat éves is, de sosem láttam. Nem voltam képes felvenni a kapcsolatot az özveggyel. Nem bírtam volna a szemébe nézni, és azt mondani, hogy a férje miattunk áldozat fel magát. A gondolati sík nem ugyanaz, és mégis egyfajta kapocs a múltam, és a jelenem között. Dorian nem tud róla, hogy akkor is őt láttam a lelki szemeim előtt, amikor harcoltam, amikor embereket foltoztam össze, mikor agyonlőttem valakit. Érte tettem, hogy jobb életet teremtsek, ha már nem voltak a szüleink. Az időutazás nem éppen kellemes emlékeket idéz fel ebben a percben. Az idegen felbukkanása felborította a menetrendet, és nem örülök annak sem, hogy az öcsém próbálja a hőst játszani, ami nem megy neki túlságosan jól. A hátam mögé utasítom, és jobban szemügyre veszem az öreget, aki a pisztolyomat is eltulajdonította.
- Nem esik senkinek sem bántódása, ha nem fenyeget bennünket. – felelek szűkszavúan, de azért rámarkolok a baseballütőre. Tudom, hogy a lenti tag már kiszúrta, ahogyan Dorian bénázását is a nem létező fegyverével. – A békés utat preferálnám én is. – nyugtatgatom az öcsémet, de mi van, ha ennek nem lesz olyan vége? A legutóbb is fejbe kellett lőnöm valakit, aki csak szimplán egy hajléktalannak adta ki magát, aztán meg fegyvert rántott, és meg akart ölni minket. A helyzet akkor vesz érdekes fordulatot, amikor megtörténik a bemutatkozás. A fejemben visszhangzik a név, és a vezetéknév. – Hogy mi?! – szökik ki az ajkaim közül, de az öcsémnek jobban megered a nyelve. Ez valami félreértés lesz, sosem volt rokonunk, akkor jelentkezett volna, amikor meghaltak a szüleink. Ez valami vicc, vagy éppen az évszázad elkúrása. Én nem felelek, mert totál sokkban vagyok. Az öreget figyelem, az arcvonásait. Az apánknak még hány titka lehetett? Mi történhetett? Még a végén kiderül, hogy a szüleink bűnözök voltak, és sosem beszéltek a múltjukról? Az adósság, azok a fura levelek apa fiókjában. – Mégis miért kellene hinnünk magának, Fred? A szüleink halottak, senki nem tudja bizonyítani, hogy igazat mond. Ha mégis az apánk testvére lenne, akkor miért nem mesélt soha magáról? – érzem, hogy összedől minden elméletemet. Kik voltak Rachel és Harvey Lester?




Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
226

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptySzomb. Feb. 16, 2019 4:59 pm


Jake & Dorian & Fred
Ahogyan elnézem Harvey srácait, óhatatlanul illeg párhuzam a tudatomba köztük meg a bátyám és köztem. Jake tagadhatatlanul az apja, megfontolt, nem beszél feleslegesen és nem engedi, hogy az érzései felülkerekedjenek az önuralmán. Míg Dorian inkább az én fiatalkori kiadásom. Egy időben én is szőnyegbombázásra használtam a szavaimat, igaz, azóta az előre kalkulált lövések mellett tettem le a voksomat. A temperamentumomat szilárd falak mögé zártam, habár a hozzá vezető kaput közel sem lehetetlen kinyitni. A kulcsot sokféleképpen lehet nevezni: idiótáknak, nőverőknek, pedofiloknak, erőszaktevőknek vagy rossz napnak, de jól tudom, hogy az ugató kutyát csak akkor veszik komolyan, ha előtte szelíd jószág volt és a hangját sem lehetett hallani. Az én szakmámban nem annak áll a világ, akinek a legnagyobb a képe, hanem aki a legjobban pókerezik, és akin a saját anyja sem igazodna el. Éppen ezért most is csak a szükséges szájkaratéra hagyatkozom, ám azt célzottan alkalmazom. Kóstolgatom őket, de egyszer sem mélyedek el a reakcióikban, noha Dorian esetében valószínűleg a belemerülés senkinek sem esne a nehezére. Ellenben megadóan felemelem a kezeimet, jelezve, ha az ő szándékaik is tiszták, az enyémek sem fognak bekoszolódni a házban terjengő portól.
- Ezt megbeszéltük. Most az övem mögötti fegyverhez fogok nyúlni, hogy jól látható helyre tegyem a jó szándékom jeléül. Mielőtt mégis csak megtörne bennetek a morális gát - vonom meg a szemöldökeimet arcátlanul, majd ahogyan figyelmeztettem őket, a fegyver markolatára simítom az ujjaimat, és kihúzom a nadrágszíjam mögül. Végső nyughelyeként a letakart dohányzóasztalt jelölöm ki, amitől a procedúra végén biztos távolságba lépek. Elég volt a műsorból, amire kíváncsi voltam, azt ennyi idő alatt sikerült felmérnem, a többit pedig most már a normális és hétköznapi emberekre jellemző, ártalmatlan ismerkedési folyamat során puhatolnám ki. - Ha lennél szíves a söprűdet előhúzni a hátad mögül… - bökök az állammal Jake felé, aki hűen rejteget valamit a kezei között. Valószínűleg köze sincs egy seprűhöz, de hát a humoromat sem most fogom elhagyni.
Legalábbis ennek kapcsán, merthogy az itt létem valódi okáról őszintén beszélek. Nem várom el, hogy rögtön elhiggyék a rövidre szabott történetemet, ezért nem is különösen lep meg a reakciójuk. Ismét a fiatalabbik Lester az, aki bővebb lére fogja a kiborulását, mondjuk nehéz eldönteni, hogy az én állításom, vagy az ő feltételezése a meredekebb.
- Nem - felelem egyszerűen, közönyösen, mert a magyarázkodás és az önigazolás még egy ilyen helyzetben is messze áll tőlem. A kétségbeesést meghagyom az arra érdemeseknek, én a probléma megoldására fókuszálok, aminek nem része a barkóba Dorian-nel. Valahol persze a szívem egy elrejtett szegletében szánom őket, hiszen jól tudom, hogy nem ez az első alkalmuk egy addig ismeretlen rokonnal, és most én vagyok az, aki az éppen, hogy egyben tartott életüket fenekestül felforgatom. De túl fognak jutni rajta, és joguk van tudni azt, hogy nincsenek egyedül ebben a világban.
- Vigyázz a szádra, fiam - figyelmeztetem Jasont, nyugodtan követve a tekintetemmel, ahogyan lejjebb merészkedik a lépcsőn. Miután pedig leért, Jake-re ugrik a pillantásom. - Van némi közöd a rendészethez, jól tudom? - teszem fel a kérdést, ismét csak zsebre vágva a kezeimet. - A papírok ritkán hazudnak, úgy értem, elrongyolni Los Angelesbe, felkeresni az anyakönyvvezetőt, aztán hamisíttatni vele egy régi, elsárgult papírt, ami igazolhat? Elég meredek - vonom meg a vállaimat, és ez csak az egyik, vékonyka szeletkéje a kilétemet övező kirakósnak, ami a testvérem és a felesége szava nélkül is megállja a helyét. - Belátom, azzal tényleg jó munkát végeztem volna - mosolyodok el egy fél pillanatra, reagálva Dorian okosságára, amire a választékos szóhasználata miatt nem voltam hajlandó eddig ügyet vetni.
- Úgy gondolom, hogy a miértek megválaszolásához minimum egy üveg whiskyre lesz szükségünk, és arra, hogy valamennyire nyitottak legyetek a beszélgetésre. És miért ne lennétek? Úgy tudom, nem én vagyok az első titok a szüleitek életéből - célzok itt Norára, a féltestvérükre, akit Harvey remekül elkendőzött az évek során. - Nos?


Frederic Lester
Bûnüldözés
Play by :
Jason Beghe
Kor :
58
Foglalkozás :
DEA ügynök, osztályvezető
Hozzászólások száma :
24

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyVas. Feb. 17, 2019 11:09 pm


jake&fred&dorian

Már egészen korán felismeri az ember, ha semmi sem normális körülötte és köztük ő maga sem. Velem sem volt ez másképp, mert mindennek lehetett nevezni azt az utat, ami eddig a pontig vezetett, csak megszokottnak nem. És most, hogy itt állok, eljátszva a nagy hőst fegyvertelenül egy tök idegen előtt, mögöttem a bátyámmal és összezavarodottan azt kell mondjam, hogy ez ami eddig végigkísért, sosem fog igazán változni.
Első körben játszom a nagyfiút meg a veszélyes alakot, de aztán visszaveszek az arcomból, amikor megmutatja, hogy velünk ellentétben nála igenis van fegyver. Én nem tudom, hogy ki hogy van vele, de ha békés szándékkal megyünk a másikhoz, akkor oda nem viszünk fegyvereket, így azt hiszem még mindig azon a lécen egyensúlyozok, amely legfőképp azt érezteti velem, hogy még nem kellene bíznunk az alakban. Noha a fegyvert jó látható helyre teszi, ez még mindig nem ad elég okot, hogy átlendüljek a másik oldalra vele kapcsolatban. Honnan került ide egyáltalán? És miért tudja a nevünket? Olyan sok kérdés merült fel bennem már most, és pont ez a probléma, a kérdések. Mert azokból van bőven, ezzel arányosságban a válaszok valahol a mínuszba tolódnak át már évek óta. Minél több személlyel akadunk össze, minél több esemény ér minket, annál zavarosabbá válik a történetünk.
Amikor Frederic bevallja, hogy ki is ő valójában, szívem szerint röhögni támad kedvem. Tiszta szívből, őszintén és véget nem érően. Azután meg jó képen törölni valakit, mert ez már nagyon nem vicces, ami itt megy. Ki is fejtem vendégünknek a teóriáimat, hátha rábólint az egyikre. Első értelmes gondolatnak a lefizetésre tippelnék, azonban a válasz nemlegesbe fordul át, így elvetem az összes ezzel kapcsolatos további eszmét, mint a gyanúsítottak listáját, meg az ehhez hasonló dolgokat. Ugyan pont ezen felvetések miatt merészkedek lejjebb hozzá, abban a pillanatban meg is állok, ahogyan arra kér: vigyázzak a számra.
- Ha most kezdünk el a szép beszédről társalogni, én komolyan lemegyek hídba. - sóhajtok egyet, de úgy érzem a fejem lassan atomjaira hullik az őt szétfeszítő gondolatok összességétől. Mégis hogyan kellene véleményezzem mindezt, ami velünk történik? Nyugodtan és beletörődően, mintha egyáltalán nem számítana semmit sem, hogy az egész életünk, a gyerekkorunk hazugságokban telt? Az idegesség a legkevesebb, amit jelen pillanatban érzek és van egy olyan érzésem, hogy ez még fokozódik.
Amíg Frederic Jake felé intézi szavait, én a tarkómon kulcsolom össze a kezeimet és körbenézek abban a helyiségben, ahol jelenleg tartózkodunk. Tisztán emlékszem a családi fotókra, amik a falakon lógtak vagy éppen az egyik komód tetején helyezkedtek el. Ebből a távlatból nézve mindez ocsmány hazugságnak tűnik semmi többnek, és bár egy részem nem akar hinni Fredericnek, egy másik, ami ki van élezve minden rosszra, felülkerekedik rajtam és elhitet velem mindent, ami az imént elhangzott.
Megemberelem magamat, és élesen beszívom a levegőt, mielőtt a saját agyamra mennék. Régi énem egészen másképpen rendezkedett volna az ilyen esetekben, és nem hagyta volna annyiban, hogy ismerik a családját, ez az eset viszont túlmutat rajtam. Vegyes érzelmek csapdájába keveredtem, melyben közrejátszanak a bizalommal és a múlttal kapcsolatos kérdések is.
- Sajnálatos módon az én zsebemben nem lapul egy sem, de az italt én is pártolnám, különösen most. - kezdek bele megállva most már egy percre, figyelmemet a tőlünk is idősebb és állítólagos Lester felé fordítva. - Ezen kívül azonban csupa fül vagyok, mert hogyha mindez igaz, amit elmondott, akkor abban úgy gondolom mindannyian egyetérthetünk, hogy van mit megbeszélnünk. Egy esélyt adhatunk ennek. - bólintok rá én is erre az ötletre. Egy esélyt megér, mert úgy gondolom ennyi év után megérdemeljük, hogy megismerjük valójában kik is voltak a szüleink és milyen dolgokba is keveredtek valójában, márpedig úgy tűnik Frederic ebből a szempontból jól informált. Olyan régóta vagyunk csak ketten Jake-el, mint egy család. A felvetés, hogy bárki is maradt rajtunk kívül abszurdnak és egyben értelmetlennek tűnik, mert ahogyan Jake is feltette a kérdését: ha mégis az, akinek vallja magát, miért nem keresett minket ennyi éven keresztül? Változtatott volna rajtunk? Azokon, amiken keresztülmentünk vagy hasonlóképpen estünk volna bele ugyanabba a hibákba? Ezt már nem tudhatjuk meg, mást viszont igen, amire nem tudom, hogy mennyire készültünk fel idegileg és lelkileg egyaránt.

 Jake&Dorian - Los Angeles 1471401822  


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



Dorian J. Lester
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
32
Foglalkozás :
rossz példakép
Hozzászólások száma :
667

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyCsüt. Feb. 21, 2019 8:44 pm

Dorian & Fred& Jake
“Reunion by Lester style”
Alapjaiban egy rendszerető férfi vagyok, akinek az élete már sínen volt, vagyis azt hittem, hogy kézben tartom az irányítást, mert miért ne tettem volna, de mostanában túl sok a véletlen, és az újszerű információ is. Nem akartam, hogy ma éjszaka vendégek tivornyázzanak a régi házunkban, de az öcsém után jött még egy betolakodó, akiről még nem döntöttem el, hogy szimpatizálok-e vele, vagy egyszerűen nem kedvelem, és akkor bizony a megfelelő lépéseket is meg fogom tenni annak érdekében, hogy kiűzzem az otthonunkból, mert papírforma szerint még az enyém és Doriané volt a ház, vagyis…hát ebben is voltak már kérdőjelek, de egyelőre azért utaztam el ide, hogy pontot tegyek az ügy végére, és megváljak a múltam szennyétől. Erre nem a nyakamba szakad az egész história egy új taggal bővülve? Az öcsém nem képes befogni a száját, már régen is rá kellett szólnom, hogy csak akkor beszéljen, ha kérdezik, de úgy tűnik, hogy nem változott semmit. A tekintetem az idegen férfin időzik, nekem is lennének kérdéseim, ha már egy rokoni szálat vetett fel a semmiből. Apa miért nem beszélt soha róla, hogy van egy testvére…? Mármint most jut eszembe, hogy ez nem teljesen igaz, mert néha rábukkantam érdekes fotókra, és érdeklődtem is, hogy ő van-e rajta fiatalabb korában, de egyszer sem merült bele a résztelekbe. Hogyan volt képes úgy leélni az életét, hogy nem beszélt az öcséről? Anya mindig hangoztatta, hogy egykeként örült volna, ha akad egy nővére, vagy egy bátyja, de a szüleinek nem jött össze még egy gyermek. Nem is volt kérdés, ha családot alapít, akkor mindenképpen többet fog szülni. Igen anya remek ötlet volt, csak arról elfelejtődött a szólás, hogy apa félrement, és még lett egy húgom is. Haragszom az apámra, mert elvetet tőlünk az időt. Mostanság emésztem, hogy ott van Nora is. Milyen érzés lehet felnőttként szembesülni, hogy van két fiútestvére? A kórházban tett látogatásom sokat segített a kapcsolatunk javításán, de van hova fejlődni még. A kezdetek nehezebbek, és most még ez is, hogy itt van ez a faszi? A baseballütőtől még nem váltam meg, nem vagyok ostoba, hogy elhiggyem minden szavát, de azon meglepődöm, amikor ő kezdeményezi a fegyver lerakását. A tekintetem, mint egy sasé, úgy követem figyelemmel a mozdulatsorait, és nyugtázom egy „oké”-val, hogy nem akar ránk támadni. Dorian már el is indul a lépcsőn, de én még mindig tartom a tisztes távolságot, ha lehetséges, akkor ne sétáljunk bele az ördög csapdájába. A felém intézett kérésére felvonom a szemöldököket. Előhúzom az én védelmi eszközömet, és jól láthatóan a falnak támasztom, hogy megmutassam én is tudok jó arc lenni. – Jason. – rivallok rá az öcsémre, hogy ne fusson már annyira előre, de aztán ezzel az erővel mondhatnám a falnak is, mert semmi értelme. – A rendészet….így is fogalmazhatunk. Katona voltam, de már nem szolgálom a hazámat, vagyis másképpen, de ha annyira tájékozott, akkor ezt is tudja. – szólalok meg most már én is, és csak nemcsak fél szavakkal felelek. – Láttam már meredekebb munkát is, mint egy jól elkészített hamis papír. - ez a szívélyes felajánlás, hogy üljünk le, és igyunk egy üveg whiskey-t nekem még korai lenne kétperces monológ után. – Álljon meg a nászmenet. – tartom fel a kezemet. – Tételezzük fel, hogy az apánk öccse, de akkor sem értem, hogy miért pont most került elő? Jason maradj ott, ahol vagy. – figyelmeztetem a kisebbik Lestert. – A szüleink adósságot hagytak ránk, és kiderült még néhány dolog, de miért nem akkor jött el, amikor meghaltak? Jó néhány év maradt ki. Kicsit érdekes, hogy egy házeladás kapcsán tűnik fel, Fred..bácsi? – kicsit elnyújtom az utolsó mondatot, hogy éreztessem vele, nem oké, hogy a semmiből bukkant elő, mint egy pénzéhes rokon.




Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
226

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptySzomb. Márc. 02, 2019 11:28 pm


Jake & Dorian & Fred
Nem mondhatnám, hogy igazán meglepnek a fejlemények és a kölykök reakciói, harmincnyolc év munkatapasztalata után akár egy eldördülő pisztoly elé is beállhatnék, ha nem lennék képes megjósolni két srác várható viselkedését annak fényében, hogy egyébként hosszú évek óta figyelem őket és az életük alakulását. Legfeljebb Dorian viszonylag hamar bekövetkező „békeajánlata” ér felkészületlenül és Jake fegyverletétele, ám az azt követő, kiélezett gyanakvása? Kevesebbet nem is remélhettem volna tőle, igaz, a felvetéseiben akadnak meredek lejtők, melyekre kénytelen vagyok lenyűgözötten felhorkantani. Mégsem neki szentelem rögvest a figyelmemet és a tekintetemet, ráérős nyugalommal, mindennemű kapkodást mellőzve húzom az időt a fiatalabbik Lesterrel.
- Az én zsebeimben sem teremnek varázsütésszerűen bizonyító erejű anyakönyvi kivonatok, éppen ez a lényege… - szólalok meg recés hangon, és csak eztán vezetem Jake-re a pillantásomat. - Igen, tudom - felelem egyszerű természetességgel, már ami a katona múltját illeti. - Ahogyan azt is, hogy hülye lennél bízni a papírokban, kivéve, ha az eredetiek után mész, nemde? - vonom meg a vállamat, mintha semmiség volna a jelenlétem és a kialakult, abszurd szituáció, de hát nem én fogok szívrohamot vagy agyér elzáródásos sztrókot kapni, figyelembe véve a nem elhanyagolható tényt, hogy az egész lehetetlen helyzetet én teremtettem meg a felbukkanásommal.
A keresztkérdéseit hallva viszont fáradt sóhaj szakad fel a tüdőmből, ugyanis tisztában vagyok vele, hogy a magyarázkodást nem fogom tudni megúszni, bármennyire is távol álljon tőlem ez a kényszeredett vallomástétel az apjukkal „közös” múltamról. A kényelmetlenséget leküzdendő süllyesztem a kezeimet a kabátom bélelt zsebeibe, és néhány kitartott momentumig némán tanakodom a lehetőségeimen. Közel sem büszkén, de nevezzük nevén a mumust, kibúvót keresek a válaszadás alól.
A nyelvemet végiggörgetve a fogaim felszínén, szemeimet pedig végigvezetve a padló egykor szőnyeg borította, sima felszínén igyekszem minimális mértékűre redukálni az igazság több komponensű, közel sem tündérmesébe illő egészét, azonban az igazán kínos részeket nem hagyhatom ki, már csak azért sem, mert az egyikre konkrétan rákérdezett az idősebbik Harvey-kölyök. Miért nem voltam ott a saját bátyám temetésén? Tulajdonképpen én sem tudnám megmondani, noha temérdek magyarázatot tudnék felsorakoztatni a tetteim alátámasztására. A költözés, a fiam halála vagy az a mérhetetlen harag, amit az évek során felhalmoztam a testvéremmel szemben. Egyik sem olyan indok, amit célszerű lenne megosztani a fiúkkal, szóval bevallottan a leggyávább útvonalat választom.
- Az apátok az évek alatt többször a tudtomra adta, hogy nem akar az életében és a ti életetekben tudni, én pedig tiszteletben tartottam ezt. De lássuk be, nem alakul ragyogóan az életek egyedül - jegyzem meg könnyelműen, hol egyiken, hol másikon függesztve a tekintetemet. - Mit gondolsz, Jake, miért vagyok itt? Hogy kiforgassalak titeket a vagyonotokból? Találkoztál talán a nevemmel a hagyatéki tárgyaláson vagy a ház tulajdoni lapján? Szerintem te is tudod, hogy nem fát vágni jöttem alattatok. Dorian valószínűleg már rájött erre - egyik, kiszabadított kezemmel az említett irányába jelzek, majd félig elfordulva tőlük, pillantásomat a fal mentén húzódó szekrénysorra vezetem. Szemlélődésem közben a vitrinhez érve csak sikerül felfedezni egy ott felejtett képet a családjukról. Nem az enyémről, róluk. Kellemetlenül szorul a mellkasom, habár ennek semmi nyomát nem mutatom. Meglehet, ki tudnék belőlük kényszeríteni némi szimpátiát az öregember tragédiája című több felvonásos előadásommal, viszont nem célom rájuk erőszakolni magamat. A kezükbe akarom adni a választás lehetőségét, egy könnyebb út lehetőségét, de ha köszönik, nem kérnek belőle, úgy megmaradok a háttérben. Nem pesztrálni jöttem őket, abból a korból már mindhárman kinőttünk.
- Tudtam róla, hogy el akarod adni a házat. Itt nőttem fel, látni akartam utoljára. Vagy megvenni, még nem döntöttem el - vonom meg a vállaimat újfent, visszafordítva feléjük a figyelmemet. - Kivételesen hallgathatnál az öcsédre.


Frederic Lester
Bûnüldözés
Play by :
Jason Beghe
Kor :
58
Foglalkozás :
DEA ügynök, osztályvezető
Hozzászólások száma :
24

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyVas. Márc. 03, 2019 7:02 pm


jake&fred&dorian

Teljesen kezdem mostanra elveszteni a fonalat abban a családfában, amibe beleszülettünk. Először a lányom érkezése, majd egy új testvér kapunk és most Frederic is. Nem azért, szeretem a nagy családot és őszintén szólva ennyi év magányos farkas lét után jól esik társaságban és békességben élni, de úgy tűnik ahhoz még pár kört le kell futnunk az öreggel. Egyikünk sem az a fajta, aki egyből megbízik a másikban, még ha az ötvenszer bizonyított, akkor sem és ez most sincsen másképp. Noha jómagam egyszerűen csak magyarázatokat szeretnék hallani, pontos és hihető érveket a történtekre, mert bármi is történt a családunk életében, arról úgy érzem ennyi év kihagyás után is jogunk van tudni. Jake természetesen nem ennyire bizakodó a dologgal kapcsolatban, sőt mi több tovább túráztatja Fred tűrőképességét, jóllehet megértem bátyám aggodalmait. Mi a magunk módján védjük a családunkat, ő pedig mindig is egy bástyának számított ebben a rozogán felépített épületben. A biztos pontnak, a védelmezőnek, így most is ehhez a szerephez alkalmazkodik, míg én megmaradok a rossz testvér műsornál, amibe olyan szinten beletanultam már, hogy díjat is kaphatnék erőfeszítéseimért.
- Nem mozdulok. - teszem fel két kezemet védelmezően amikor kimondja a nevemet és ott is maradok egy helyben ennek hatására. Végighallgatom a kettejük közötti szóváltást, de mindvégig az jár a fejemben, hogy most megyünk inni vagy sem? Mert ha a táskámban roskadó meleg ásványvizet kell meginnom, nem tudom mit csinálok magammal. Márpedig most jól esne valami erősebb, ami helyrerázza a gondolataimat és képes velem elfogadni mindazt, ami az imént elhangzott. Új családtag. Mintha a Lesterek a fán teremnének és valaki havonta egyszer megrázná, hogy egy újabb essen le róla és keresse meg a többi gyökeret, amit elhagyott. Esetünkben minket.
Sóhajtok egyet, és amikor a vagyon kerül terítékre, én sem bírom ki, hogy ne osszam meg erről szóló véleményemet. - Én a vagyonom miatt nem aggódok, mert határozottan a béka feneke alatt található. Szóval Fred bá azzal nem lenne érdemes foglalkozni, mert úgy megforgatná, hogy a körhinta kispiskóta lenne hozzá képest és higgye el, nem éppen a kellemes módon. - figyelmeztetem ezzel kapcsolatban, bár nem hinném, hogy épp ezért jött volna, bár én már lassan nem tudok semmit. Leülök a lépcső legalsó fokára és halál nyugodtan várakozok. Elvégre ha már valaki azért jön, hogy kinyírjon, már rég megtette volna, így ez a veszély elhárult - remélhetőleg.
- Bátyó, figyelj.. - felnézek rá innen lentről, és tovább folytatom. - Te sem mondhatod, hogy az új családtagok feltűnése olyan újdonság lenne a mi családunkban. - nem arról van szó, hogy igyekszem meggyőzni, de valahol mégis. Mindenesetre ha úgy dönt, hogy ebből ő nem kér, akkor gondolkozás nélkül fogom a cuccomat és vele tartok, mert a hűségemet az ördög mellett rég eladtam már a bátyámnak, és a többiek csak apró szeleteket kaphatnak belőle. Ami pedig az apánkat illeti, valahol ezek után bármit eltudok képzelni róla. Titkolt testvérek, családtagok? Mi jön még? Fegyveres banda valahol a világ másik végén vagy valami, amiről még fogalmunk sincsen, hogy nyakig benne vagyunk?
Fejemet a falnak hajtom, és próbálok valamit közbeszólni a beszélgetésbe.
- Vannak jó korszakaink is. Azért ne írjon le minket ennyire. - fordítom Fred felé tekintetemet. Igaz, több amit legszívesebben eltörölnénk a föld színéről is, de bizonyára akadnak jó pillanataink az életben. Mégis ahogyan elgondolkozok, egy valami megragad a mondandójában. - Mi történt, ami miatt megszakította apánk a kapcsolatot? - nem tudom elképzelni, hogy csak úgy egyik napról a másikra kapott valami isteni sugallatot, aztán úgy döntött, hogy ennyi volt, vége. Kétlem, hogy volt valami fejlövése a faternak, de manapság már minden megtörténhet. Én sem tudnám ezt mondani Jake-nek, mert minden ökörségem ellenére is nem tudnám elképzelni az életemet úgy, hogy ő ne lenne annak a részese. Bár ha most belegondolok, a bátyám olyan egy patent fajta ember, én meg pont az ellenkezője, szóval valahogy érzem, hogy a következő amit a fejünkhöz vágnak, hogy engem örökbefogadtak, és őszintén nem is csodálkoznék ezen.

 Jake&Dorian - Los Angeles 1471401822  


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



Dorian J. Lester
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
32
Foglalkozás :
rossz példakép
Hozzászólások száma :
667

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles EmptyPént. Márc. 15, 2019 4:48 pm

Dorian & Fred& Jake
“Reunion by Lester style”

Nem szeretem a váratlan, és sarokba szorítós helyzeteket, mert akkor az ember kénytelen kompromisszumot kötni, és meghallgatni a másik felet. Frederic felbukkanása olyan fordulatot hozott a családi estébe, melyre se én, se az öcsém nem készültünk fel. Az apám egy szóval sem említette, hogy van egy testvére, még utalást sem tett rá, ahogyan anya sem. Már kezdtem úgy érezni magam, hogy egyáltalán nem ismerem a szüleinket, és ez bosszantott a legjobban. A halálukra már régen úgy tekintek, mint gyilkosságra, és nem úgy, mint egy balesetre. Miért éppen akkor szaladtak bele a szakadékba, amikor nekem kellett vigyáznom Dorianre? Nem áll össze a kép a tartozásokat sem tekintve, hiszen állandóan jólétben éltünk, a legdrágább autókkal szaladgáltunk, egyszer sem fordult elő, hogy ne kaptam volna meg, amire vágytam. Menő ügyvéd volt az apám, és mindenki tudta, hogy nem küszködünk anyagi problémákkal. A haláluk után mégis nincstelenek lettünk, és nekem kellett fenntartatom magamat, és az öcsémet is. Keserű a szám íze, nem vagyok boldog a tudattól, hogy van lehetséges nagybácsi jelöltünk. A méreg úgy burjánzik szét a belsőmben, hogy annak eleinte még hangot sem tudok adni. A tekintetemet kerülve előbb Dorian-nek felel, aztán kerülök csak én sorra.
- Így van, nem bíznék benne, csak az eredetiben. Megtanultam az apánk mellett, hogy a papír még önmagában nem jelent semmit. Hamisítani tökéletesen lehet. – reflektálok, hiszen nem egyszer voltam szemtanúja, hogy Harvey Lester mit művelt a könyvtárszoba mélyén, vagy éppen a dolgozószobájában, ahova be sem léphettem volna. A beiktatott szünettel nem győz meg, ott kellett volna lennie legalább akkor, amikor eltemettük őket. Nem állt ott senki, én fogtam a tőlem alig pár méterre álló pisisnek a kezét, és öntöttem belé lelket, mikor jómagam is a béka segge alatt hánykolódtam. Árvák lettünk, és senki nem tartott igényt a Lester testvérekre.
- Ó, ennyi tartotta vissza? Nem boldogulunk? – hamar fel lehet húzni. Köszönöm szépen, de felneveltem egy gyereket, aztán harcoltam a fronton, életeket mentek nap mint nap, és most egy idegen azt állítja nekem, hogy nem küzdünk meg a problémákkal? – Ez elég könnyelmű kijelentés volt. – szorítom össze az öklömet, mert hamar veszít a népszerűségéből. Az öcsémet is figyelmeztetem, hogy ne játssza a békebírót, mert túlságosan befolyásolható. A drogos múlt nem illan el egy másodperc alatt. – Nem láttam, ez igaz. – nem vagyok még mindig kibékülve vele, de az tény, hogy a hagyatéki tárgyaláson nem mondták a nevét, és nem is érvényesítette az akaratát, mert ha igazat mond, és az apánknak az öccse, akkor annyi joga van erre a házra, mint nekünk. Néha a fejemet Fredre, aztán meg az öcsémre fordítom, aki igyekszik meggyőzni a fegyverletételről. – Nem újdonság, csak ő nem a húgunk. Norát nem keverjük bele, ha nem szükséges. Ez most egy kicsit más felállás, és nem New Yorkban vagyunk. Ez volt az otthonunk. – mérgelődöm tovább, de minden amellett szól, hogy az igazat mondja az öreg. A szüleink múltja nem volt tiszta, az apánkról bármi elképzelhető a hűtlensége miatt, és az sem szól mellette, hogy egyikünkkel sem osztotta meg a titkait. – A házat megvenni? – emelkedik meg a szemöldököm, és most rajtam van a sor, hogy elhallgassak. Nem mondanám, hogy ezek után ez annyira újszerű információ lenne. – Kap egy fél órát, hogy elmesélje miért nem lépett hamarabb kapcsolatba velünk, és mi az, ami az apám, és maga között történt. Öcskös, te meg… - mutatok rá – Nem kell, hogy mindent azonnal bevegyél. Menjünk az étkezőbe. – a tekintetemmel jelzem, hogy induljunk meg a kis sétánkra, az italt egyelőre mellékvágányra helyezem, szeretnék józan maradni, és éber. Nem bízom benne még most sem.



Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
226

Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake&Dorian - Los Angeles   Jake&Dorian - Los Angeles Empty

Ajánlott tartalom


Jake&Dorian - Los Angeles Empty
Vissza az elejére Go down
 

Jake&Dorian - Los Angeles

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ