One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Archiválást kérek!

Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyHisui Shuusei
Today at 12:28 am



Játékpartner keresõ

Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyKenen MacKellar
Today at 12:27 am



Came on, game on

Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyHisui Shuusei
Today at 12:26 am



Elvitték!

Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyHisui Shuusei
Today at 12:21 am



Fortune útjai kiszámíthatatlanok

Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyMason Ford
Today at 12:16 am



Angel & Charlie | Step Up

Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyCharlotte M. West
Today at 12:15 am



Like the cat and the rat

Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyMilo Morris
Today at 12:13 am



Te minden szörnyet szeretni tudsz....

Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyChastian A. Wing
Yesterday at 11:54 pm



Cat and the mouse | Lana & Charlotte

Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyCharlotte M. West
Yesterday at 11:41 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 18 17
Diákok 25 20
Törvényszegők 11 17
Bűnüldözés 8 9
Hivatal 7 6
Üzlet 13 16
Oktatás 5 5
Munkások 10 7
Egészségügy 13 9
Összesen 109 107
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

Elias Anderson, Nataael R. Norton, Savannah Chloe Farrow


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Jake & Nora | the unexpected visitor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptySzer. Okt. 17, 2018 12:17 am


Jake and Nora
the unexpected visitor




Épp egy magazint lapozgatok, amit ma korábban Charlie és Chris hoztak be nekem, és állítólag a lányunk választotta, hogy legyen mivel kicsit lefoglalnom magam. Annyira aranyos tőle, bár elég ritkán veszek a kezembe ilyesmit, de nézzük a dolgok jó oldalát: most itt legalább tényleg van időm csak lazítani és olvasgatni. Bár őszintén szólva inkább lennék már otthon, a költözést tervezgetve. Kezdek kicsit bedilizni attól, hogy egész nap csak a kórházi szobám falait bámulhatom, vagy elmerengve nézek ki az ablakon, és az egyetlen, amit várhatok, az a kis családom rendszeres látogatása. Pedig ez még csak a harmadik napja, hogy itt vagyok. Igaz, tegnap anyám is itt járt (meg apa is, de ő csak öt percre tudott benézni). Eljátszotta, mennyire meg van sértődve azon, hogy már négy hónapos terhes vagyok, és így kellett megtudnia. Csak akkor enyhült meg, amikor elárultam neki, hogy valójában hétvégén, a családi ebéden akartuk elmondani, amire meghívott bennünket, és még egy édes kis meglepetéssel is készültünk, mert vittünk volna tortát kék és rózsaszín krémmel, meg valami olyan díszítéssel, amiből rögtön leesik, mit akarunk üzenni. Chris ötlete volt. Kár, hogy így végül elmaradt a dolog, mert szerintem tényleg aranyos lett volna. Aztán persze anyám beismerte, hogy már jó ideje sejtette, hogy mi a helyzet, csak szerette volna tőlem, tőlünk hallani. Aztán kicsit komolyabbra váltott, és elmesélte, hogy egyszer ő is volt hasonló helyzetben, mint most én, azzal a különbséggel, hogy ő elveszítette a babát. Szomorú és megdöbbentő volt ezt hallani. Főleg amint belegondoltam, hogy lehetett volna Jake-en és Dorian-en kívül még egy testvérem. De az ilyen téma most egyébként is érzékenyebben érint, mint más esetben. Ami a fivéreimet illeti... gondolkodtam rajta, hogy esetleg szólhatnék nekik arról, mi történt, hogy kórházban vagyok, de végül letettem róla. Meggyőződésem, hogy a bátyámat nemigazán érdekelné, hisz világosan kifejtette, hogy nem akar látni, és a babának sem örül. Az az egész családi délután kész őrület volt, és még mindig nem tudok keserűség nélkül visszagondolni rá. Ahogy előkerült az a fegyver, majd összeverekedtek Becks-szel... De az indulatokat és az ellenségeskedést még talán megértettem volna, ha idővel hajlandóak normálisan megbeszélni, Jake utolsó szavai viszont még most is fájnak. Ami pedig az öcsémet illeti... úgy gondolom, jobb ha nem szólok a majdnem vetélésemről, mert nincs értelme, hogy aggódjon, nem is olyan nagy ügy. Úgy értem, már jól vagyok, minden rendben, elvileg holnap haza is mehetünk. Egy részem talán csak kerülgetné a találkozást. Amennyi reményt fűztem ezekhez a testvéri kapcsolatokhoz kezdetben, hogy a kimaradt bő harminc év ellenére még jól alakulhatnak a dolgok, ha megismerjük egymást, most épp olyan csalódott vagyok, kétségeim vannak, és nem tudom, mit is tegyek. Annyi biztos, hogy Christ nem fogom elhagyni egy ultimátum miatt. Szeretem őt, a gyermekét hordom a szívem alatt, ő az egyetlen, aki a napokban képes volt tartani bennem a lelket, ő az, aki most is a leginkább figyel rám, akire mindig számíthatok – az autós üldözés és a súlyos vallomása ellenére is –, aki ezekben a napokban egyes egyedül gondoskodik Charlotteról, amíg én a kórházban vagyok... Nem is értem, hogy gondolhatja Jake, hogy csak úgy szakítanék vele, csak mert ő nem kedveli?
- Kipp-kopp! Hogy vagyunk ma, Ms. Weston? - sétál be a tárva-nyitva álló ajtón Dr. Monroe, az orvosom, nyomában egy még igencsak fiatalnak tűnő ápolónővel. Az utóbbi máris a vitaminjaimat és egyéb gyógyszereimet készíti elő nekem, míg a doki a legfrissebb eredményeimet ellenőrzi a kórlapomon.
- Teljesen jól vagyok, a görcsök is elmúltak, nincs szédülés, semmi... Alice nővér szerint a vérnyomásom is tökéletes volt egész nap. Holnap reggel már hazamehetek, ugye? - kérdezem reménykedve. Dr. Monroe hümmögve olvasgat, de már kezdem ezt megszokni tőle. Mindig időbe telik válaszolnia a kérdéseimre, és folyton annyira megfontoltnak tűnik.
- Igen... nos, reggel még elvégzünk egy-két vizsgálatot, de ha minden így marad, akkor megírom az elbocsájtóját. Addig is próbáljon még egy kicsit pihenni – kezd bele a jó tanácsainak megfogalmazásába, én pedig elfojtok egy sóhajtást, mert már a pihenés szótól is enyhén frusztrált leszek. Persze tisztában vagyok vele, a részleges placentaleválás egy terhességnél cseppet sem komolytalan dolog, de már tényleg jól vagyok, és a gyógyszerek is egyértelműen segítenek a vérnyomásomat szinten tartani, hogy ne romolhasson tovább a helyzet, a semmittevést pedig már szívesebben művelném otthon. - És egye meg az ebédet. A babának szüksége van arra a plusz energiára – teszi hozzá, és követem a pillantását a messzire tolt tálcám felé, majd ingatni kezdem a fejemet.
- Az nem fog menni. Annak a húslevesnek borzalmas az íze, a szaga pedig még rosszabb. Émelygek tőle – fintorodom el. - Inkább valami édeset ennék. Vagy savanyút. Vagy savanyút édessel – tűnődöm hangosan, mert úgy igazán én sem tudom, hogy mit akarok, de annyi biztos, hogy ezzel a kórházi koszttal nem fognak rábírni az evésre. Akkor inkább ismét meglátogatom a csokiautomatát.  Látom a doki arcán, hogy ellenkezne, szóra nyitja épp a száját, amikor valaki megkopogtatja a szoba ajtaját. Mindhárman kissé meglepetten pillantunk abba az irányba.
- Dr. Lester? - kérdezi is csodálkozva az orvos, mint aki nem biztos benne, hogy ő akart-e konzultálni a kollégával, csak kiment a fejéből, vagy a másik eltévedt. Elismerem, én sem számítottam rá, hogy itt látom majd a bátyámat, bár tudom, hogy ő is ebben az épületben dolgozik, de ez egy nagy kórház, a neurológiai osztály meg amennyire tudom, nem a közelben van. Zavartan köszörülöm a torkomat, és próbálok feljebb ülni, miközben az ápolónő épp a vérnyomásomat mérné meg. Bár jelenleg nem úgy tűnik, mintha a nővérkét, akinek a névtábláján a Lily név szerepel, különösebben zavarná a mozgolódásom, mert a keze megállt a levegőben, és teljesen elvarázsolva néz Jake-re.
- Szia – nyögök ki végül csupán ennyit, ahogy megtalálom a hangomat.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
600

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyVas. Okt. 21, 2018 11:40 am


Jake and Nora
the unexpected visitor




A tökéletesnek indult családi banzáj után minden felborult, ahogyan az életem is. Egyelőre csak sodródom az árral, mert túlságosan elborítottak az érzések, és az egyetlen ember, aki képes segíteni az a Szőke angyalka. Madelaine jó helyen volt, jó időben, és óriási szívességet tett nekem azzal, hogy az idegösszeomlás időpontjában nem kérdezett semmit, csak mellettem állt, és befogadott. Otthagytam a házamat, a kutyáimat is csak később hoztam el, és abban a nem túl nagy lakásban osztozkodom most a hétköznapokban vele. A három eb kievett a fizetésemből, de örömmel vettem, ha elmenekülhettem a valóság elől. Maddie remekül kezelte a helyzetet, és csöppet sincs zavarban attól, hogy konkrétan együtt élünk, mert nekem most bonyolult a család fogalma. A munkámból is kivettem egy hetet, el akartam menekülni, de a várost mégsem hagytam el, mert a belsőmben még mindig ott motoszkált a nagytestvérhez fűződő feladatkörök, és kötelezettségek, azonban semelyik testvérem életébe nem avatkoztam bele, sőt mi több, nem is kerestem őket. A ruháimért hazajártam, és habár Jason megpróbálta velem felvenni a kapcsolatot, nem mutattam hajlandóságot felé. Hannah-t olykor elhoztam, és együtt etettük a kacsákat a parkban, vagy éppen segített megfejteni egy-egy fura esetet. Az otthoni orvoslás nem állt le, számtalan e-mailt kaptam így is, az ország különböző tájairól írtak nekem a betegek, a hozzátartozók, és nem győztem elmerülni a különböző tünetek együttesében. A szabadságom hamar lejárt, vissza kellett térnem, de ezt is csak szűk időkeretben vállaltam el. Az éjszakáim nagy részét nyugtatókkal sikerült átvészelni, meg azzal, ha Madelaine valamit olvasott. Ez amolyan szeánsz lett közöttünk, ha jött a „roham”, akkor elővett egy mesekönyvet, nem hazudok, és abból választott ki különböző részeket. A dühkitöréseim csillapodtak, a stresszforrásoktól távolabb kerültem, de így sem volt teljesen kerek minden. Az életemből hiányzott, hogy célja legyen, most csak tengődtem, és robotszerűen végeztem el a feladataimat.

Reggel nyolc óta dolgozom, délután négykor pedig lépek is le, hogy elmenjek Maddie-vel az Akváriumba, egy kis kikapcsolódás, hogy ne görcsöljek ennyit, és azt mondta, hogy szereti a pingvineket, hát élünk a New York által adott lehetőségekkel. Az ebédszünet következne a rendelési idő alatt, az asszisztensemet elküldtem enni, a többi nővérrel van állandóan, és nem akartam szőrösszívű doktor bácsi lenni, aki erőszakkal tartja ott a steril teremben. Az asztalra feldobott lábakkal nézem át a kórház betegrendszerét, nem szokásom ilyet tenni, de most unatkozom, és a múltkori hackelés óta én is rászoktam, hogy belekontárkodjak mások ügyeibe. A pozícióm lehetővé tette a hozzáférhetőséget, és éppen ezért lepődtem meg azon, hogy Nora Weston neve szerepelt a nőgyógyászati, és szülészeti részlegen. Mit keresett itt Nora? Felmerült bennem, hogy az egyik rezidensemet ráállítom a témára, de akkor kényes kérdések jöttek volna fel, és nem óhajtottam beszámolni senkinek sem a családi kapcsolataimról. Előhívtam a kórlapját, és mélyebben áttanulmányoztam. Placentaleválás? Nem volt vészes, de a magzatnak nem tett jót a csak idegeskedés. Egy pillanat erejéig átfutott az agyamon a győzelem mámorító érzete, de hamar elvetettem. Emberéletek forogtak kockán, egy kislányt, vagy egy kisfiút hordott a szíve alatt. Bármit is mondtam, a hetek elteltével hiányzott ő is. Nora nem tehetett arról, hogy Chris ilyen, én sem fogadtam megfelelően, de ahogyan Maddie mondta volna…az érzéseim jogosak, és attól nem kell kedvelnem, mert a húgom választottja. A magánkopót elértem, megadtam neki a nevét is, de eredményt még nem hozott a magánnyomozása. Sok minden megfordult a fejemben, hogy mi fog előkerülni a fickó múltjából, de azt is jól tudtam, hogy ezt senkinek sem fogom megmutatni. A falon lógó órára pillantok, és úgy döntök, hogy egy életem, egy halálom, de tiszteletemet teszem a húgomnál. A gépemen benyomom a jelszavamat, és útközben leteremtek két nővért is, hogy nézzenek a lábuk elé, aztán a csokiautomatából veszek egy tejcsokit, és azt majszolva indulok meg a nőgyógyászat felé. Errefelé úgy néznek más orvosokra, mint az UFOk-ra, mert nem idetartozom, és az biztos azt jelenti, hogy baj van. A szobaajtaja félig nyitva van, ezért kopogtatok, de első körben senki sem figyel fel rám, így megköszörülöm a torkomat, és egyszerre három szempár szegeződik rám.
- Dr. Monroe. – biccentek a férfi irányába, de a kékjeim az ágyon fekvőre siklanak. A nővérkét észre se veszem.
- Megtennék, hogy egyedül hagynak Ms. Westonnal? – érdeklődöm, mint egy jelezve, hogy a kollégám felett állok a ranglétrán, így a nemleges válasz szóba sem jöhet. A doki zavarba jön, a másik kisasszony meg feltűnően a nyálát csorgatja rám.
- Persze…de az ebéd fontos, legalább kóstolja meg, mert ha nem együttműködő, akkor holnap meggondolom magam, és nem mehet haza. – szólal meg a férfi, én meg csak csendben megvárom, hogy összeszedjék magukat, és kifáradjanak. Amennyiben ez megtörtént, akkor behajtom az ajtót a tokjába, és odafordulok Norához.
- Szia… - fura ez a helyzet a legutóbbi elválásunk óta. Kell egy pótcselekvés, ezért az ágynál lévő kórlapot emelem fel.
- Placentaleválás. Komoly dolog. Hogy érzed magad? – nézek rá, de kívülről úgy tűnik egészséges, és nem is annyira sápadt.




Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
253

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyVas. Nov. 11, 2018 7:23 pm


Jake and Nora
the unexpected visitor




Mély megdöbbenéssel veszem tudomásul, hogy az ajtómon kopogtató nem más, mint a bátyám. A bátyám, aki a legutóbb tulajdonképpen mondhatni kitagadott a családból. De úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen, akit meglepett a megjelenése. Végigpillantva a másik két jelenlevőn, az jut eszembe, hogy Dr. Lester felbukkanásának hírére itt egyesek tuti azt hiszik majd, hogy valami agybajom is van. Nagy levegőt veszek, majd lassan kifújom, amikor látom, hogy Jake beljebb sétál, sőt, meg is kéri a kollégákat, hogy hagyjanak magunkra. Enyhén fel is vonom a szemöldökömet a jelenet láttán, ahogy a magasabb beosztásával élve tesz róla, hogy kettesben maradjunk. Valamiért ez most enyhén szórakoztat is... de olyan keserű módon. Valószínűleg a legutóbbi elválásunk miatt. A családban és a munkahelyén is, meg nyilvánvalóan mindenhol és minden körülmények között, azt gondolja magáról, hogy ő a főnök.
- Hogyne! Meg fogom kóstolni – hagyom rá Dr. Monroe-ra, mert nem kockáztatnám meg, hogy még egy napig itt tartson, de magamban eldöntöm, hogy az a tálca bizony nem fog két méternél közelebb jönni hozzám. Konkrétan kínzás lenne akár egy falatot is leerőltetni, amikor még a szagát sem bírom elviselni. Inkább megkérem majd anyát vagy Christ, hogy hozzanak nekem valami ehetőt, amit a gyomrom képes is befogadni.
Míg a másik kettő épp elhagyja a kórtermet, Jake pedig utánuk lép, hogy becsukja mögöttük az ajtót, én még egy kicsit feljebb tornázom magam ültömben, és az ujjaimmal igyekszem hátra fésülni a kissé zilált, előre hulló tincseimet. Azt hiszem, kissé kényelmetlenül érint, hogy ilyen gyenge és kiszolgáltatott helyzetben kell őt fogadnom. A múltkori beszélgetésünk után inkább erős szeretnék lenni, magabiztos, és elég bátor, hogy szembenézzek vele, akármi is lesz, de a körülményeim ezt most nemigen engedik meg. Szótlanul figyelem, ahogy kézbe veszi a kórlapomat, és elfojtok egy sóhajt.
- Fizikai értelemben kérdezed, esetleg azt szeretnéd tudni, hogyan érint a váratlan látogatásod? Vagy talán csak úgy általánosságban érdekel? - kérdezek vissza kissé kötekedő stílusban ahelyett, hogy válaszolnék neki. Nem tudom, miért van itt. Tényleg csak orvosi szemmel érdeklem? Kétlem, hisz akkor nem üldözte volna el Dr. Monroe-t, hanem őt faggatná az állapotomról, ehelyett viszont itt vagyunk maradtunk kettecskén... Nem értem, miért kell ez a hivatalos hang ahelyett, hogy elmondaná, miért jött. - Már jól vagyok. Hallhattad, holnap már hazaengednek – vonok vállat, és magamra erőltetek egy kissé kényszeredett mosolyt.
- Ezért jöttél? - térek is aztán helyette is a lényegre. - Hogy kiderítsd, hogy vagyok? Gondolom, nem csak véletlenül tévedtél ide – billentem kissé oldalra a fejem, és a szemkontaktust keresem vele, ha hajlandó felnézni a papírokról. - Azt hittem, nem akarsz látni soha többé – jegyzem meg csendesen. Míg korábban csupán a dac érződött ki a hangomból, most leginkább a megbántottság cseng belőle. Főleg most és az elmúlt napokban, hogy a baba miatt figyelnem kell magamra, pihennem, és nyugodtnak lennem, igyekszem nem sokat gondolni rá, hogy majdnem lett egy bátyám, aki aztán úgy döntött, hogy mégsem kér belőlem, de az az igazság, hogy ez az egész még mindig eléggé fáj. És nem igazán értem, miért csinálja vagy csinálta. Hogyan utálhatja ennyire Christ, hiszen még csak nem is ismeri, hogy emiatt még engem sem akar látni? Néha úgy érzem, hogy valahol talán én is hibás vagyok, de nem igazán tudom, mit tettem ellene. Nem én fogtam fegyvert a kedvesére, nem én verekedtem össze egy szerettével, nem én adtam neki ultimátumot. Dühös vagyok, ugyanakkor szeretném megérteni, és szeretném megoldani is ezt vele, és reménykedem, hogy ez még lehetséges.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
600

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptySzomb. Dec. 01, 2018 10:52 am


Jake and Nora
the unexpected visitor




Itt vagyok a szülészeten, na inkább a nőgyógyászaton, és mégis, amikor az erős orvost mutatom az csak a látszat. Nora más körökben mozog, ő nemcsak azt a Jake-et ismeri, aki itt főnök, aki dirigál, és lehordja a gyakornokokat, hanem azt is, aki félreáll az autóval, ha rátör a pánik, aki pisztolyt tart a gyermekei apjának a fejéhez. Hibáztam, és bocsánatot kellene kérnem, de nem tudom, hogyan kell, és abban sem vagyok még biztos, hogy meg kellene tennem. Nem érdemelte meg, hogy ultimátumot adjak neki. Összeomlik körülöttem a megszokott világom, kihullnak belőle a fontos emberek, lassan azt sem tudom, hogy ki vagyok én. Az apám, és az anyám emléke sérthetetlen volt, aztán rádöbbentem, hogy ők is csak emberek, akik hibáztak. Az apám hűtlenségének azonban nyoma maradt, és egy új élet sarjadt belőle. A húgom. Ízlelem a szó jelentését, és tartalommal töltöm meg. Az ágyon fekvőre pillantok, mintegy jelezve, hogy az ő állapota érdekel, és nem a műsor, ami körülötte zajlik. Kedvelem Norát, rossz így látnom őt. A betegség egy dolog, de amikor egy másik élet is veszélybe kerül. Babát vár, és ennek örömteli időszaknak kellene lennie, mégsem az. A szemei nem arról árulkodnak, hogy nyugodt lenne. Nem fűzök hiú reményeket ahhoz, hogy ehhez ne lenne közöm, de mégis nem bánnám, ha nem minden az én hibám lenne. A hangom megtelik a szokásos magabiztossággal, amikor arra kérem az orvost, és a nővért is, hagyjanak vele kettesben. Nem mindig fitogtatom a felsőbbrendűségemet, de most mégis élek vele. A doki jó a szakmájában, és tudom, hogy vigyáz a betegeire, de aki itt fekszik az én felelősségem is. Kár lenne hazudni, attól mert elzavartam még aggódom érte. Gombóc szűkíti össze a garatomat. Nora zavarban van, felül, és a haját igazgatja. Egyből Madelaine jut eszembe, meg a teszetosza próbálkozásai, hogy sikert érjen el a tökéletes küllem megszerzésében. Nem világosítom fel egyiket sem arról, hogy a szépségük nem abból fakad, hogy hibátlanok, hanem éppen a kis tökéletlenségekből. Nora állapotos, és ragyog…nem éppen most, de nálunk ragyogott, csak akkor még nem tudtam, hogy egy másik szív is dobog az övé alatt. Nekem is kell a pótcselekvés, ezért a kórlapját bújom, mint egy szaktekintély. Meg is kérdezhetném tőle, de még nem érzem, hogy itt lenne az ideje, vagy jogom lenne rá. Milyen fura, hogy testvérek vagyunk, és mégis idegenek. Mi lett volna, ha hamarabb ismerem meg? Valószínűleg férfiak orrát törtem volna be, ha szemet vetnek rá, megvédtem volna, ha cikizik, ahogyan az öcsémmel is tettem, bár Dorian a maga nemében is egy kis bajforrás volt, de az enyém. Megérdeklődöm végül egy egyszerű formába bújtatott kérdéssel, hogyan is van, de a nem várt módon csap vissza. Kékjeimet ráemelem, és valamiért felfedezem benne a Lesterekre jellemző harciasságot. Hallgatok, förmedjen, törjön ki belőle a vulkán. Nem felelek rá, mert megkapom azt, amire vágyom. Holnap hazaengedik, mindenki boldog lehet. A kényszeredett mosolyát sem vagyok képes viszonozni. A gesztusom egy fáradt sóhajban hal el. Az ügyelet leszívta a maradék erőmet is, nincs kedvem veszekedni vele, főleg nem így.
- Igen, ezt mondtam Nora, nem akarlak látni. – az átlátszó tartóba csúsztatom a kórlapját, és megkerülve az ágyat közelítem meg, és nem kérve engedélyt ereszkedem le rá. A köpenyemet félrehúzom, és egy ideig a kezei tördelését figyelem, míg lassan érem el a szeme világát is.
- Azért jöttem, hogy beszéljünk, nem pedig sértegessük egymást. Ezen már túl vagyunk. – döntöm oldalra a fejemet. – Néha súlyosak a szavak, amiket kimondunk, de a legkevésbé sem akartam, hogy ez legyen a vége. Már sok mindenkit veszítettem el, nem biztos, hogy meg akarom ismételni a múltbéli hibáimat. A húgom vagy…ez azért többet jelent, mint egy családi összezördülés. Nem is tudtam rólad…évekig. Nem szeretném, ha így gondolnál rám…én csak. – ha engedi, akkor a kezem az övére fektetem, és most lesütöm a szememet. – Tudnom kell, hogy biztonságban vagy. Féltelek. – csúsznak ki a szavak az ajkaim közül.



Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
253

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptySzomb. Dec. 08, 2018 5:09 pm


Jake and Nora
the unexpected visitor




Az első szavait hallva, mellyel beismeri a legutóbbi tettét, ajkaim megremegnek, gombóc gyűlik a torkomba. Még mindig nem értem, miért van itt, mit akar. Tudatosítani bennem az ultimátumát? Megforgatni a tőrt, amit ő állított a szívembe? Magam elé meredve ingatom enyhén a fejemet, és kerülöm a pillantását, mert azt végképp nem akarom, hogy lássa, mennyi fájdalom ül most a tekintetemben. De aztán folytatja, és lassan felé fordítom a fejem, újult kíváncsisággal és némi zavarodottsággal igyekszem kihámozni a mondandójából a lényeget. Egyikünknek sem könnyű ez a helyzet, ez nyilvánvaló. Megszokni a tényt, hogy testvérek vagyunk, és elkezdeni élni, érezni, cselekedni eszerint. Hozzászokni a gondolathoz, kideríteni, valójában mit is jelent ez ránk nézve, főleg ennyi idő távlatából. Harminc év eltelt anélkül, hogy tudtunk volna egymásról, már felnőtt emberek vagyunk, saját önálló élettel, és nem adatott meg nekünk, hogy felnőve kovácsolódjon erős kötelék közöttünk. Jake és Dorian sokáig ott voltak egymásnak, és csak ketten voltak. Ketten a világ ellen, hisz túl hamar váltak árvákká, nem volt másuk, csak ők egymásnak. Nekem viszont soha nem volt testvérem, a szüleim álltak hozzám mindig is a legközelebb, még Charlotte előtt, és bár voltak időszakok, amikor eltávolodtam tőlük, mégis ők voltak a családom, és most elárulva érzem magam a sok évi hazugság miatt. Ám a vér nem válik vízzé. Ha csak félig is, de testvérek vagyunk, és bár közös múltunk nincs, de még sok időnk lehetne arra, hogy amennyire ez lehetséges, bepótoljuk azt, ami kimaradt. Feltéve, ha megtanuljuk kezelni a nézeteltéréseinket, és képesek vagyunk továbblépni a közelmúltban történteken.
A terhesség és a hormonok folyamatosan befolyásolják a kedélyállapotomat, bár egy ilyen volumenű vallomás a bátyám részéről talán más körülmények között is hasonlóan meghatott volna. Most viszont muszáj elfordítanom ismét az arcomat a másik irányba, hogy eltakarjam előle a könnyeimet, és a kézfejemmel törölgetem ki a szemeimből a sós cseppeket. A múltkori után egy percig sem vártam volna ilyen őszinteséget és törődést a részéről. Néhány pillanatig meg sem tudok szólalni.
- Köszönöm... - kezdek bele halkan, még mindig kerülve a tekintetét, de aztán veszek egy mély lélegzetet, felé fordulok, és folytatom - … hogy vigyázni akarsz rám. Hogy törődni akarsz velem, és hogy őszinte vagy. Ez sokat jelent. Sosem volt testvérem, még mindig tanulom, hogy ez mit is jelent. Tudnod kell, hogy fontos vagy nekem. Te is, és Dorian is. Szeretném, hogy egymás életének részesei legyünk. De tudnod kell azt is, hogy... én szeretem Christ. És ő is szeret engem. Én nem tudom, mi az, amivel ennyi ellenszenvet váltott ki belőled, de ő jó hozzám, és Charlie-hoz is. Ő a gyerekeim apja, és nem tudnám elhagyni. Én nem várhatom, hogy összebarátkozz vele, csak remélem, hogy... képes leszel elfogadni, hogy ő is az életem része. - Nem várok csodát, nem álmodozom olyanról, hogy majd jó sógorok módjára együtt sörözgetnek a kanapén valami meccs előtt, de ha Jake és én szeretnénk továbblépni, rendbe hozni, ami legutóbb félrement, akkor először ezt kellene elfogadnia. Remélem, hogy nem zárkózik el a kérésem elől, sőt, bízom bennem, hogy ennyit képes lesz megtenni értem, hisz ha nem így lenne, valószínűleg nem is jött volna el hozzám. Ő látogatott meg, kezdeményez, amit őszintén értékelek, de nem szeretném a szőnyeg alá söpörni azt a múltkori esetet. Muszáj beszélnünk róla. Ami azt illeti, szívesen belemennék komolyabban is ebbe a témába, és megkérdezném, mennyire normális dolog tőle fegyvert ragadni a családja jelenlétében, mert ez is olyasmi, amire azért nem ártana felkészülnöm legközelebbre, de most nem fogom ezt firtatni. Legalábbis nem ebben a formában.
- És te hogy vagy? Minden rendben veled? - kérdezek rá inkább, ne csak az én egészségügyi állapotomról essen szó. Kicsit kimerültnek tűnik, de ez talán csak a munka miatt van. Mindenesetre hetek óta nem beszéltünk, és én szívesen csevegnék vele bármi másról is, könnyedebb témákról is akár, ha nyitott rá. Ami engem illet, sajnos egyelőre túlságosan is ráérek, de egyébként is bármikor szívesen hallgatnék tőle, vagy az öcsénktől gyerekkori sztorikat, vagy szinte bármit apánkról. Harvey Lesterről még mindig csupán a puszta tényeket ismerem.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
600

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyVas. Dec. 09, 2018 11:26 am


Jake and Nora
the unexpected visitor




Olyan furcsa a testvéri kötelék. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen, ha van egy húgom. Norát készen kaptuk, mint egy babát, akivel nem játszhatsz, de megcsodálhatod a távolból. Nekem még halványlila gőzöm se volt arról, hogy az apám félrement, és ezzel egy gyökeres fordulatot hozott az én, és az öcsém életébe is. Mindenért meg kellett küzdenünk, miután elmentek. Nem telt el úgy egy nap, hogy ne rettegtem volna a halál gondolatától. Erősebben élt bennem a tenni akarás, hogy megóvjam az öcsémet a rá leselkedő veszélyektől, de nem lehettem mindig ott. A jobb élet reményében vállaltam be a katonaságot, és bíztam benne, ha hazatérek, akkor büszke lesz rám Jason, de nem így lett. Néha úgy érzem, hogy a semmiért mentem el, és kockáztattam az életemet, és cserébe nem kaptam semmit. A családomért küzdöttem a felnőtt korom ifjú sarjadása óta, és mostanra beláttam, hogy nem minden lépést tehetek meg a másik helyett. Annyi mindent nem tudtam az öcsémről, hogy az már fáj…és akkor itt van az én tökéletes húgom, aki idegen, de a szívem lüktetéséből tudom, hogy az én vérem. Mit tegyek, ha kicsúszik a lábam alól a talaj, és nem sikerül kontroll alatt tartanom a szeretteimet? Mikor fognak azzal a hírrel felhívni, hogy balesetet szenvedtek, hogy egyikük már nem él? Nem bírtam elviselni, hogy még egyszer veszítsek. Norával a szívemet tettem a mérlegre, és nem tudtam nem önmagam lenni. Chris és az újabb baba sok volt, nem ismert ugyan a húgom, de érezte, hogy az első találkozónk sem sült el jól. Nem az vagyok, aki egyből tárt karokkal várja az új tagokat, és még transzparenst is készít mellé, hogy „isten hozott a családban”. Bárcsak elmondtam volna neki ezt korábban, de túlságosan felgyorsultak az események, és egymás torkának estünk a sógorjelöltemmel. Az ágyra ülök, miután lefutottam vele a tiszteletköröket, és a két karom közé emelem az övét is. A pillantását kutatom, nem baj, ha haragszik, mert akkor nem közömbös irántam. Valami megindult Norában is, csak nem tudja kezelni, ahogyan én sem. Színt vallok előtte, megteszem az első lépéseket, hogy jobb irányba mozdítsam el a kapcsolatunkat. Eleinte csak megremegnek az ajkai, és elfordítja az arcát. Nem tudom, hogy mit műveltem, de könnyeket csaltam a szemébe. Megköszörüli a torkát, és csak némi fáziskéséssel kezd bele abba, amit mondani akar. Szótlanul hallgatom őt, nem akarok közbeavatkozni. Elmondja, hogy mennyire jólesnek neki a szavaim, de tudom, hogy szóba fog kerülni a veszekedésünk oka is. Chris, akit nem ismerek, akit nem is akarok egyelőre jobban megismerni, mert túl sok volt nekem. Felhozta belőlem, amit régen eltemettem. Tudom, hogy valami megerősítést vár tőlem Nora. Most rajtam van a sor, hogy összeszedjem a gondolataimat.
- Tudom, hogy fura ez neked, mármint ahogyan nekünk is. Chris…meg. – keresem és kutatom a megfelelő kifejezést rá. – Kicsit olyan, mint én. Arra emlékeztet, hogy milyen voltam katonaként. Veszélyes. Tudom, hogy szeret, ez lejött. – keserű a mosolyom az emlékre, de itt és most tisztába kell tenni a dolgokat. – Sok volt nekem, ahogyan az is, hogy így tudtam meg az érkező családtag hírét. Nora elhiszem, hogy szereted, de ahhoz is idő kell, hogy elfogadjuk. Őszintén…még várhattunk volna a bemutatással. Nem a te hibád, nekem kellett volna nemet mondanom az ötletre. Nem kérem, hogy hagyd el, de azt nem ígérhetem meg most, hogy minden rendben lesz vele az én részemről. Megpróbálom elfogadni, de ez időigényes lesz. – fejezem be, és mikor rákérdez, hogy hogy vagyok, hát nem is tudom, hogy mit feleljek. – Most már egy kicsit jobban. Megleszek, és Jason is. Hannah megijedt, de különösebb baja nem esett. Nem vagy éhes? Na és mi a helyzet a nagylánnyal? – nem is veszem észre, de automatikusan tűröm a füle mögé az egyik hajtincsét. A húgom. Az új küldetésem.




Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
253

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyKedd Dec. 11, 2018 6:03 pm


Jake and Nora
the unexpected visitor




Miközben én beszélek, és a szavakat keresem, Jake leteszi a kórlapomat, közelebb jön, és leül mellém, majd a kezei közé fogja a kezem. A hangjából, a mondandójából és minden rezdüléséből érződik, hogy komolyan próbálkozik, és szeretné a múltkorit rendbe hozni közöttünk, én pedig elérzékenyülök, mert az az igazság, hogy egyáltalán nem ezt vártam. Azt feltételeztem, hogy még mindig haragszik, vagy neheztel, vagy bármi is volt, amit érzett a családi délutánunk alkalmával, nem reméltem, hogy felbukkan, és tényleg ő lesz az, aki megpróbálkozik azzal, hogy kiengeszteljen. Azt hiszem, ez nálam anyám hatása. Vele mindig is bonyolult és viharos volt a kapcsolatom. Apámmal, ha akadnak is nézeteltéréseink, miután lehiggadtunk, általában megy minden tovább, mintha mi sem történt volna. Vele ez sokkal könnyebb, egyszerűbb. Anyám teljesen más eset. Ő hajlamos kiforgatni minden vitát, minden létező helyzetet, hogy akár én vagyok a valódi vétkes az adott dologban, akár nem, végül mindig én érezzem felelősnek, bűnösnek magamat, és én legyek az, aki aztán előbb beadja a derekát, és a békülést kezdeményezi. Azt hiszem, pontosan ezért tátongott közöttünk hónapokig szakadék Charlotte megfoganása után, mert bárhogy is csűrte-csavarta a dolgot, nem voltam hajlandó hibának felfogni azt, hogy gyerekem lesz, még akkor sem, amikor szembesültem vele, hogy emiatt szülői támogatás nélkül teljesen egyedül maradok. De azt hiszem, az anyámmal való kapcsolatom tett türelmesebbé is, és emiatt próbálom mindig a lehető leginkább megérteni a másik fél érzéseit is. Csakhogy Jake esetében ez mostanáig nem sikerült. Legalábbis addig nem, amíg beszélni nem kezd. És akkor megvilágosodom. Felfogom, hogy igazából félt engem, hogy a maga módján ő így próbál gondoskodni rólam, ugyanakkor legalább annyira tanácstalan, mint én, ezzel az új helyzettel kapcsolatban. Figyelmesen hallgatom a szavait, és egy icipicit az állam is leesik, mert eddig abba sem gondoltam bele, hogy a bátyám és Chris között az ellentétet épp a hasonlóságuk okozza. A közös katonai múlt, ami valahogy már első pillanattól fogva gyanakvással tölti el talán mindkettőt a másik felé.
- Értem. Igen, ő is katona volt – jegyzem meg csendesen, bólogatva, mert nem emlékszem, hogy ezt valaha elmondtam-e a páromról a testvéreimnek, de ha esetleg elmulasztottam volna, ezzel talán még egy puzzle-darabka a helyére kerülhet Jake-ben vele kapcsolatban. Nem tudom, pontosan miből is következtet, de nem is igazán számít, mert ahogy kimondja, hogy Chris szerinte is szeret engem, az arcomra azonnal apró mosoly kerül. Ám az el is halványul, miközben a folytatására összpontosítok.
- Igazad van. Ez nem a te hibád, tényleg várnunk kellett volna ezzel a találkozással. Magamtól is hamarabb ráeszmélhettem volna, hogy ez még korai. Így is épp elég bepótolni valónk van egymással – sóhajtok egy kisebbet. - Időre van szükséged, megértettem. És köszönöm, hogy őszintén elmondtad, hogy érzel – teszem hozzá, aztán kicsit megszorítom a kezemet tartó ujjait.
- Tudod, a babáról a hírt azért nem éppen így akartam nektek elújságolni. Csak azzal a hirtelen rosszulléttel olyan gyorsan félresiklott minden – ingatom a fejem, ahogy visszaidézem magamban a történteket, hiszen valójában ott romlott el igazán az az egész délután.
- Örülök, hogy már mind jobban vagytok. Most már beismerem, kicsit tényleg aggódtam értetek. Annyi... öhm... annyi minden van, amit még nem tudok rólatok, és... amit még nem értek teljesen... - kezdek bele óvatosan, de aztán mégsem térek ki arra, amit igazából kérdezni, illetve mondani szeretnék. Valószínűleg még mindig korai, és lehet, hogy nem is megfelelő az alkalom.
- Igazából elég éhes vagyok. De abból – intek fejemmel a tálca felé – holtbiztos, hogy nem eszem. Várj, nagylány? - kapom fel a fejem, és elvigyorodom. - A babára értetted? Honnan veszed, hogy lány? - nevetek fel, majd kicsit oldalra döntöm a fejem, egy pillanatra a szemem is lehunyom automatikusan, ahogy Jake egy tincsemet a fülem mögé igazítja. Azt hiszem, az ilyen apró gesztusok mutatják meg leginkább az egymás irányába érzett ragaszkodásunk erősödését, és ez az aprócska felfedezés most valódi örömmel tölt el.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
600

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyPént. Dec. 28, 2018 7:21 pm


Jake and Nora
the unexpected visitor





Egy kicsit fura nekem ez a megnyílásos téma, ha a testvéreimről van szó, de főleg Nora esetében. Nem hittem volna, hogy ma a nőgyógyászaton fogok kikötni, de változnak a tervek, ahogyan az is, hogy többet nem fogok hozzászólni. Féltettem, és a történtek ellenére hiányzott, de nem tudtam miképpen kezdjek is hozzá a romok eltakarításához. Nem mondom, hogy ez a megfelelő hely hozzá, de ha már bent van, akkor benézek hozzá, és tisztázom a helyzetet. Dorian is örülne, ha nem lenne közöttünk ekkora feszültség, akárcsak a többiek. Valakinek meg kell tennie az első lépést, és úgy tűnik, hogy most én leszek az, aki közelebb visz minket a megoldáshoz.
A kezdeti feszengésen túljutunk, de a tüskék természetesen ott maradnak, bármilyen kérdéssel nyitok a húgom felé. Húha, ráadásul terhes, és tombolnak benne a hormonok. Minden pillanatban ellenőrzöm a monitort, hogy minden rendben van-e vele, és ha még nem borítottam ki teljesen, akkor folytatom a megkezdett monológomat, és térek ki a jelenlegi párjára, és a gyerekei apjára is. Nekem feltűnt, hogy tapasztalt a fegyverforgatásban, és a verekedésben is Chris, pontosan emiatt hozakodom fel Nora előtt azzal, hogy mennyire hasonlóak vagyunk. Nem gondolnám, hogy könnyű lesz megemésztenie, de abban sem vagyok biztos, hogy lesz még egy alkalom, hogy ennyire nyugodtan beszélgessünk, és ne legyen jelen a másik fél, aki úgy oltalmazza, mint az élete legdrágább kincsét, ha másért nem, de ezért hálás vagyok Chrisnek. Megvárom, hogy milyen reakciókat váltok ki Norából, nem szeretném, ha azt gondolná, hogy nyomoztam utána, nem kell tudnia mindenről. Az öcsém már dörzsölt, sejti, hogy nem hagyom annyiban, ha valaki új toppan be az életünkbe.
- Akkor már érted, hogy miért nem jöttünk ki. Nem mondom, hogy ismerem a múltját, de az érzések hasonlóak. Zárkózott, és benne van az agresszió, de elfojtja…gondolom miattad. Nem könnyű ezzel élni, meg kell szokni. – hallgatok el, és megigazítom a takaróját, ha már elengedtük egymás kezét.
- Na, látod…akkor már ketten vagyunk, akik úgy látják, hogy ez korai volt. Lenne mit pótolni, és nem feltétlenül ekkora társaságban. – helyeselek mellette ülve, és az arcvonásaiban édesapám jellemzőit fedezem fel. Nehezemre esik, hiszen én ismertem őt, nekem megvan a kép róla, de ő nem tudja, hogy milyen volt, mert minket választott. Vajon az édesanyja feldolgozta, hogy az anyukánk mellett kötött ki végül az idősebb Lester?
- Nincs mit. – teszem mellé, és visszahelyezem rá a kezemet, így mikor megszorítja, én is elhallgatok. El kell pillantanom oldalra, mert nem vagyok hozzászokva, hogy érzelmes legyek. Nem az én világom, hogy mások előtt sírjak, vagy ilyesmi. Össze is dőlne a világ, ha Jake Lester megint a padlón kötne ki.
- Nem tudjuk már visszaforgatni az időt. A lényeg, hogy útban van, és egészségesen kell a világra jönnie, ezért be kell tartanod, amit a doktor úr mond. – vigyorgok, egy fokkal könnyedebb lett a lelkem is, de tudom, hogy korántsem oldódott meg minden problémánk.
- Mire gondolsz? – vonom fel érdeklődve az egyik szemöldökömet, mert ez elég homályos megfogalmazás volt. – Rossz kapcsolatok? Mert akkor az Lester vonás. – vonom meg a vállamat, sajnos az, amit mondtam, igaz. Hozok neki ennivalót, ha éhes, és ez be is bizonyosodik, mikor a kérdésemre felel. – Az nekem se jönne be. – fintorodom el, és a füle mögé tűröm az egyik tincsét, mikor félreért. – Nem róla beszéltem. – nevetek fel. – Charlotte hogy van? El kell árulnod azt is, hogy mit akarsz enni, mert így nem tudom ugrasztani egyik gyakornokomat sem. – ingatom meg a fejemet.



Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
253

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyHétf. Jan. 28, 2019 1:23 am


Jake and Nora
the unexpected visitor




Magam sem tudom, miért nem vontam párhuzamot már hamarabb a bátyám és Chris katonai múltja között, pedig azt hiszem, ez egy olyan közös pont, ami cseppet sem mellékes. Amit az egyik mellett megtapasztalok, abból tanulhatok, és megkönnyítheti a kapcsolatomat a másikkal, a megértésemet feléjük. Chrisszel már hónapok óta tanulom kezelni ezt, elfogadni, amikor rátör a melankólia, amikor zárkózottabb, vagy épp mogorvább. És elfogadni, hogy csak hébe-hóba hint el egy-egy infót magáról, a múltjáról, azokról a fájdalmas dolgokról, amiket megélt. Jake oldaláról ezt más formában láttam eddig, a grillezést leszámítva az az eset maradt meg bennem leginkább, amikor a kocsiban rátört a pánik, és félre kellett állnunk, ki kellett szállnia, amíg lenyugszik. Másképpen mutatkozik meg rajtuk, de hasonló dolgokat élhettek meg, éppen ezért szinte iszom magamba a fivérem minden szavát, amit ezzel kapcsolatban mond, mert úgy érzem, ezt tényleg fontos tudnom. Másfelől viszont furcsa ezeket a dolgokat hallani így kimondva, főleg egy harmadik személytől. Mert nem beszélünk ilyenről, szinte soha, de igen, magamtól is tudom, sejtem, hogy Chrisben sok az elfojtott agresszió. Csak kevés példa volt rá, mert előttem valóban elnyomja ezeket, de volt olyan eset, hogy láthattam, milyen az, amikor ezek előtörnek belőle. Szeretnék mondani valami megnyugtatót Jake-nek, bármit, amivel eloszlathatom az aggodalmait, de túl jól látja a helyzetet. Nem hiszem, hogy tudnék bármi olyat mondani, ami változtatna a véleményén.
- Mi... mi az, ami neked segíteni szokott, hogy kezeld ezt? - puhatolózok óvatosan, hátha hallhatok még valamit, ami akár nekem is a hasznomra válhat. - Mit tehetek én, hogy segítsek ebben? - bukik ki belőlem a kérdés aztán. Úgy vélem, nem elég, ha ők próbálkoznak. Úgy értem, biztosan fontos az is, hogy a környezetük is társ legyen ebben. És most, hogy úton van a baba, még inkább lényegesnek érzem, hogy megtegyem, ami tőlem telik, hogy megteremtsem az otthonunkban a harmóniát és nyugalmat, amire a családunknak szüksége lesz. Egy pici baba mellett ez amúgy sem egyszerű. De a kérdéseimet nem csak Chris miatt tettem fel, hanem Jake miatt is, mert szeretnék közelebb kerülni hozzá is. Így is túl nagy szakadék tátong közöttünk.
- Igen, igazad van. Azt hiszem, pont emiatt, mert van harminc évnyi pótolni valónk egymással, valószínűleg éppen ezért siettem el ennyire ezt a bemutatást. Mert egyfelől... tudom, hogy ehhez idő kell, hogy fokozatosan megismerjük egymást... Másfelől viszont így is annyi minden kimaradt. Ezt néha... annyira igazságtalannak érzem – tör ki belőlem őszintén. Egy részem megérti, hogy a szüleim csak jót akartak, mármint anyám és a nevelőapám. Egy normális, békés családi életet teremteni nekem, amiben felnőhetek úgy, hogy nem kell azt éreznem, kimaradtam valamiből, hogy volt egy apám, aminek nem kellettem. Másfelől viszont nem volt joguk ezt tenni, ennyi éven át hazudni. Elvenni tőlem a lehetőséget, hogy megismerjem a családom másik felét.
- Rossz kapcsolatok? - kérdezek vissza. Majd kicsit elmosolyodom, amikor ezt a gének számlájára írja. - Nem, nem erre gondoltam. Vagyis nem egészen. Hogy is mondjam? Te meg Dorian... még nem nagyon sikerült megfejtenem... meg úgy érzem, sok minden van, amiről még nem beszéltünk nyíltan. Legtöbbször úgy tűnik, hogy ti ketten olyan közel álltok, mindenben ott vagytok egymásnak... - kezdek bele kicsit eltűnődve, és próbálom valamiképpen megfogalmazni azt a hatalmas kérdéshalmazt, ami a fejemben kering. - Viszont az utóbbi pár alkalommal úgy vettem észre, mintha valami megváltozott volna, hogy valami ellentét van közöttetek. Vagy lehet, hogy ez normális nálatok, nem tudom. Nem akarok beleavatkozni abba, ami nem az én dolgom, csak próbálom megérteni. Ahogy Dorian múltját is. Az is még nagyon zavaros a számomra. - A családi összejövetel alkalmával, a kettejük között zajló szurkálódás során Jake valami olyat mondott, hogy egy kartell van az öcsénk nyomában, és már a legelső találkozásunkkor kiderült, hogy priusza van, és tudom, hogy tett illegális dolgokat, de még semmi konkrétabbat nem mondtak nekem. Ez meg nem olyan dolog, amire két találkozás után csak úgy rákérdez az ember. Akár a testvérük vagyok, akár nem.
Amikor áttérünk a terhességemmel és a gyerkőcökkel kapcsolatos témára, kicsit összezavarodom, és félreértem a kérdését, de Jake hamar kibogozza nekem a szálakat.
- Charlotte? - én is elnevetem magam, picit szégyenlősen, mielőtt válaszolnék. - Jól van. Ő most az apjával van, talán még örül is, hogy kicsit több időt eltölthetnek kettesben. De azt hiszem, kicsit ő is megijedt, és aggódik. Nemigen kellett még ilyen környezetben látnia. Egyébként meglátogatnak minden nap, nem rég jártak itt ma is. Azokat ő gyűjtötte nekem – mutatok a magazinokra az éjjeliszekrényen, és közben szélesen elmosolyodom.
- Hmm... Sajtburgert szeretnék. Éééés csokis fánkot. Vagy inkább egy almát. Meg valamilyen gyümölcsös teát – válaszolom meg az ebédre vonatkozó kérdését is. Most jó étvágyam van, főleg miután fél napja már csak kerülgetem azt a tálcát.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
600

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyVas. Feb. 03, 2019 11:53 am


Jake and Nora
the unexpected visitor





A családi banzáj után nehezemre esett bevallani, hogy másokat megbántottam, és többek között a húgomat is. Elszállt az agyam az új férfitól a háznál, és a hírtől, hogy megint áldott állapotban van Nora. Alig ismerem őt, a szüleivel még nem is találkoztam, egyáltalán nem tudom, hogy fel vagyok-e készülve arra, hogy azzal a nővel találkozzak, aki az apámmal lefeküdt. Én megértem, hogy ők sem makulátlanok, de ő még él, és az én szüleim nem. Hiányoznak, és tudom, hogy nem a mi hibánk, hogy a testvéri évek kimaradtak, de abban is biztos vagyok, hogy anya előtt nem maradhatott titok, hogy az apám félrement. Rachel Lester nem az a nő volt, aki meghunyászkodott volna, de tudom, hogy nem is csinált volna belőle perpatvart, ha utána az apám visszatér. Szerette az életénél is jobban, de én valahogyan nem bírom elképzelni, hogy megbocsájtsak neki a vétkei miatt. Sajnos, ha azonban kifordítom a történetet, és a mérlegre teszem, akkor kiderül, hogy ez a bűn is édes, mert megszületett a húgom. A tekintetem az övét fürkészi, az ágya szélén ülök, és sok-sok évvel ezelőtti eseményeken töprengek. Mi lenne Jake, ha a jelenre koncentrálnál? Nem róhatom fel a húgomnak az apám hibáját, és nem büntethetem azért sem, ha szerelmes, de nem a megfelelő férfiba. Nem kedvelem Chris-t, jó ideig nem is fog változni a véleményem, mert láttam a szemében azt a vágyat, hogy képes lenne ölni. Nagyon kevés emberben van meg, és ő közéjük tartozik. Abban egy percig sem kételkedek, hogy megvédené a családját, csak az más kérdés, hogy ő maga is okozhatja a vesztüket. Idő kérdése, hogy melyik következik be, akárcsak az öcsém esetében.
- A lappangó agressziót? – kérdezek vissza nyíltan, mert nekem Maddie sokat segített abban, hogy ne kerteljek állandóan, hanem mondjam ki, ami a szívemet nyomja. – Nincsenek erre bevált praktikák, Nora. Én sokszor álmodom rosszat, és nem véletlen, hogy megvettem Dózert, és Samirát. Nem hiszek a pszichológiában, nekem egy másik élőlény közelsége hozott megnyugvást. Nem tudom, hogy Chrisnek milyen a múltja, de idő kell arra is, hogy megnyíljon neked, az is lehet, hogy soha nem fog igazán. Nem lehet erőltetni, de ha érzi, hogy mellette vagy a rosszban is, és nem ijedsz meg a múltjától, akkor észre sem veszed, és már be is avat, amennyire kényelmes neki. – nem mosolygok, mert ez nehéz, de azért a kékjeimben ott van a csillogás, és a remény, hogy egyszer működhetne közöttük ez a nagy családos hangulat. – Főzz sokat, úgy tűnik nagy szakértője a húsoknak. – nevetek fel, aztán belepillantok a szemébe. – Nekem a türelem a legnagyobb segítség. – suttogom, és lehajtom a fejemet. Szerintem az öcsémmel sosem lesz ennyire lelkizős beszélgetésem, mert akkor elveszíteném a nagy tesó státuszt. – Hidd el, én is. – egyet kell értenem vele, hogy sok lehetőségtől fosztottak meg bennünket. – Nem verhettem meg az első szerelmedet, nem védhettem meg a becsületedet, és nem is cikizhettelek, ha túlságosan kihívón viselkedtél, vagy egyszerűen nem mehettem érted, ha szükséged lett volna egy bátyóra, az éjszaka közepén. – az öcsémmel átéltem hasonló dolgokat, és azt hittem, hogy mindig velem lesz, de a munka közbeszólt, és ő is rossz irányba mozdult el. A Dorian és a köztem lévő kapocsra kérdez rá, holott én valóban a mini próbálkozásaimra utaltam. Ehhez tartok egy kis szünetet, és csak utána merek ránézni. – Az öcsémmel bonyolult a kapcsolatom. A szüleink korán mentek el, és én voltam az apja is. Dorian nagyon rossz társaságba keveredett, veszélyes a múltja. Segítek neki, de van az a pont, amikor már félre kell állnom, és átadni neki az irányítást. Még kölyök, de ott van Hannah. Haragszom rá, amikor nem veszi komolyan az apaságot. Az édesanyja… - elharapom a mondatot. – Mindegy, ne beszéljünk Olive-ról. – lemondóan mosolygok rá, és paskolom meg a kézfejét. A baba is előtérbe kerül, de engem elsősorban Charlotte érdekel, mert ő sajnos, vagy éppen nem sajnos, hogy nem volt ott a grillezésen. – Igen, ő. Jaj, félreértettél? Őt még nem tudjuk…vagyis nekem nem mondtak semmit, te esetleg tudod már? – kérdezek vissza kíváncsian. – Szóval itt járt. Elég talpraesett kislány lett belőle. – a menüfelvételnél már felállok, és ha megkapom a kívánságlistát, akkor jelzem neki, hogy egy picit várjon. – Lizzy…igen, át kellene menni a mekibe. Lesz egy sajtburger menü, egy gyümölcsös tea, csokis fánk, nekem Bic Mac, és egy nagy adag fagyi is. Remélem megjegyezte, mert többször nem mondom el. Fél óra múlva a nőgyógyászati szárnyba hozza fel, és ne késlekedjen, mert a rektális vizsgálatok nem várnak. – teszem mellé, és bontom a vonalat. – Az ebéd elintézve. – felelem, és lehuppanok az ágy szélére, aztán a két kezemen támaszkodom meg. – Őrület ez a sok gyakornok. A műtőben csinálták, érted? Nincs már szentély…én nem mertem fiatalabb koromban a steril környezetben dugni. – sóhajtok egyet, és elvigyorodom. – Na és te mikor kezdted a nagybetűs életet? – ha már van időnk, akkor ideje ismerkedni is.






Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
253

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyKedd Feb. 05, 2019 11:00 pm


Jake and Nora
the unexpected visitor




Jake visszakérdez, én pedig először csak megvonom a vállam egy kicsit. Nem csak arra gondoltam, de úgy konkrétabban tényleg nem tudom, mi mindennel kell megbirkózniuk. Neki és Chrisnek is megvannak a saját démonaik, úgy gondolom, de amíg az utóbbinál már hozzászoktam, hogy nem beszélünk ezekről túl sokat, addig úgy tűnik, a bátyám most készen áll kicsit nyíltabban társalogni.
- Azt is. Meg a rémálmokat. A szorongást... vagy bármit, ami még ide tartozik – vonok vállat ismét enyhe tanácstalansággal, és inkább meghallgatom, amit ezekkel kapcsolatban mondani szeretne. Azzal kezdi, hogy nincsenek erre bevett praktikák, ami először aggodalomra adhatna okot, de aztán folytatja. Egy kutya talán nekünk is segíthetne. Egyébként is tervben van – már csak Charlotte miatt is, aki nagyon vágyik rá már jó néhány hónapja –, hogy ha lezajlik a költözés, akkor beszerzünk egy házőrzőt is. De most Jake szavai miatt még inkább lelkesedem az ötletért. Aztán végül már halványan elmosolyodom, mert bármilyen mély ellenszenvet is érez Chris iránt, igazán őszintén válaszolgat, és igyekszik tanácsokat adni, amivel segíthet rajtunk. Chris-en. És rajtam is, mert reményt kelt bennem, és megerősít abban, hogy elsősorban türelemmel és megértéssel tudunk előrébb jutni.
- Főznék én, de csak ritkán engedi át nekem a konyhát – nevetem el magamat én is. Chris korábban is szívesen főzött nekem és Charlienak, de amióta kiderült a várandóságom, szinte csodaszámba megy, ha engem is hagy érvényesülni a tűzhely mellett. - Köszönöm, hogy mindezt megosztottad velem, és a tanácsaidat is – szorítom meg picit a kezét. Sokat jelent nekem, hogy beavatott, és ezzel is egy kicsivel közelebb engedett magához.
A nevetgéléssel átszőtt könnyed pillanatok után azonban hamar visszatérünk a komolyabb beszédtémákhoz. Azt hiszem, kicsit megnyugtat, hogy nem csak én érzem igazságtalannak a helyzetünket. Hogy nem vagyok egyedül ezzel a keserűséggel, amiért annyi időt elvettek tőlünk a szüleink. Amiért nem volt lehetőségünk testvérekként felnőni, és hamarabb megismerni egymást. Amikor felsorolja, mi minden is maradt ki az életünkből, ismét muszáj elmosolyodnom.
- Ha az elsőt nem is, de az utolsó szerelmemet azért sikerült – szúrom közbe éppen csak egy enyhe rosszallással a tekintetemben, mégis félig tréfásan. Nem, még mindig nem gondolnám, hogy bármilyen szempontból is vicces volna az, ami a családi délutánon történt, de egyrészt már legalább értem, miért tette, és szerencsére nem is sérült meg komolyabban senki, másrészt próbálok kicsit lazábban hozzáállni a történtekhez, annak érdekében, hogy valóban mielőbb túlléphessünk rajta.
- És ha szeretnél, cikizhetsz most is – dobom hátra a hajamat dacos arccal és gőgös mozdulattal, át a vállamon. Ez vajon elég kihívó viselkedés? Aztán elnevetem magam. Úgy érzem, kezdek valóban egyre felszabadultabbá válni Jake társaságában. És bár a múltban valóban nem számíthattam a bátyámra bármikor, hogy akár az éjszaka közepén is értem jöjjön, ha szükségem lett volna rá, de valami azt súgja, ha a jövőben hívnám őt hasonló okokból, gondolkodás nélkül indulna értem. És ez a gondolat megmelengeti a szívemet.
Aztán a Doriannel való kapcsolatáról kezd mesélni, és ismét figyelmesen hallgatom. A kirakósból máris néhány darab a helyére is kerül. Biztos vagyok benne, hogy egyiküknek sem volt könnyű. A bátyámnak a nyakába szakadt ez a hatalmas felelősség, amire még nem állt készen. A fenébe is, ilyen felelősségre senki sem állhat készen igazán. Az öcsénk pedig túl fiatal volt még, és Jake érthető módon nem lehetett egyszerre az anyja, az apja és a testvére is. Megértem, hogy elkallódott, én is keresztülmentem egy kicsit hasonló fázison. Sokat voltam egyedül, anya folyton beteg volt, apám állandóan dolgozott, hogy rendezni tudja a számlákat, és amikor épp volt egy kis ideje, anyám mellett akart lenni. Én pedig szintén belekerültem egy rossz társaságba, de szerencsére hamar kikeveredtem belőle. Doriannek sajnos nem volt ilyen szerencséje. Jake úgy beszél róla, mint aki kicsit neheztel rá, amit meg tudok érteni, de közben, úgy érzem, hibáztatja is magát amiatt, ami Dorral történt. Pedig ez nem az ő hibája. Biztos vagyok benne, hogy megtette érte, amit tudott, és megteszi ma is. Viszont ő sem mindenható, és nem is hozhatja meg Dor helyett a döntéseit.
- Az apasághoz is fel kell nőni, és nehezebb, ha nem volt előtte egy követendő példa – bólintok, és remélem, tudja, hogy itt most egy pillanatig sem az ő nevelésének hiányosságaira gondoltam, csak én is tapasztaltam már, hogy Dorian néha kissé felelőtlenül áll a szülőséghez. De abban is biztos vagyok, hogy nagyon szereti Hannaht. - Ez egy folyamat, de változni fog ő is. Addig pedig ott leszek most már én is neki, hogy terelgessem, vagy besegítsek, ha az kell – teszem hozzá biztatóan. Már nem kell ezt egyedül csinálnia. - Gondolod, hogy a múltja még okozhat problémákat? - érdeklődöm óvatosan. Megint egy olyan kérdés, amibe nem szeretnék jogtalanul vájkálni, viszont jelenleg még annál is érzékenyebben érinthet ez a téma, mint egyébként, hiszen nagyrészt ezért kerülten én is kórházba. Chris múltja miatt, amely visszatért, hogy kísértse őt, és vele együtt engem is. Mert egy napon belül kétszer is majdnem elveszítettem őt. Először azért, mert az autószerencsétlenség miatt halottnak hittem, másodszor pedig mert úgy vélte, csak azzal védhet meg bennünket a legjobban, ha elhagy. És az, hogy végül a maradás mellett döntött, még korántsem jelenti azt, hogy minden gondunk ezzel megoldódott.
- Olive? Ő volna Hannah anyukája? - kérdezek vissza, de nem fogok faggatózni, ha valóban ejteni akarja a témát, csak nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna már ezt a nevet. Most pedig ő hozta szóba, ezért, feltételezem, ennyit talán azért tisztázhatunk.
- Nem, még én sem tudom. Úgy döntöttem, hogy nem szeretném tudni a nemét, legyen meglepetés. De sejtésem azért már van, vagy nevezhetjük megérzésnek is – mosolyodom el, mikor már a baba kerül szóba. Illetve Charlotte, de hála annak, hogy félreértettem Jake kérdését, először a csöppséggel kapcsolatos kérdést válaszolom meg, mielőtt rátérnék a nagyobb gyerkőcre. - Igen, tényleg talpraesett. Néha én sem értem, hogy lett ilyen okos és életrevaló, mikor olyan sokszor kellett hanyagolnom őt a munka miatt – sóhajtok, de végtelen büszkeséggel gondolok a nagylányra.
Csak a pillantásommal követem Jake-et, és várok türelmesen, amíg ő elintézi a rendelést. Most, hogy ételről beszéltünk, már tényleg kezd egyre jobban megjönni az étvágyam, és meg is éhezem.
- Hogy mi? Ezt most nem mondod komolyan, ugye? Ilyen tényleg létezik? - kérdezem, és egyik kezemet a szám elé kapva nevetek fel. Én szégyenlem magam a gyakornokok helyett is. Te jó ég! - Oké, szóval a műtő szent hely, de azon kívül már csináltad a kórházban? - vigyorgok még mindig a tenyerem mögül, mert kicsit fura, mégis vicces a bátyámmal ilyenekről társalogni.
- Úgy érted, mikor veszítettem el a szüzességem? - hunyorgok rá egy féloldalas mosollyal, miután leeresztem végre a kezem. Őt sem kell félteni. - Tizenhét voltam, már majdnem tizennyolc – felelem meg a kérdést, és a mosolyom részben merengővé, részben kissé szégyenlőssé alakul. - Azért remélem, nem most fogod kitalálni, hogy felkutatod az illetőt, és utólag is jól ellátod a baját. - A gondolatra majdnem megint elnevetem magam.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
600

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyPént. Feb. 22, 2019 7:00 pm


Jake and Nora
the unexpected visitor




Chris esetét nem könnyű megemészteni, mert ez azt jelenti, hogy elfogadnám a sógorjelöltet is, de ott még nem tartunk, hogy egymás nyakába boruljunk, és nekem is időre lesz szükségem, hogy feldolgozzam a történteket, és ezt a félresikerült grillezést. Az egymás torkának esés nem is lett volna baj, de abban belátom, hogy lehettem volna körültekintőbb is, hiszen Hannah és Nora sem szolgáltak rá, hogy életveszélyes helyzetbe kerüljenek, mert két bika nem fér meg egy csárdában.
- Igen, a kutya nem rossz ötlet, és támogatom, hogy szerezzetek be egyet, de ez sem feltétlenül mindenkinek egy bevált módszer. – vonom meg a vállamat, és végighallgatom azt is, amikor a főzés kerül szóba. – Nem kell engedélyt kérned rá, egyszerűen állj oda, és főzz te, vagy együtt. Nem tudom, hogy ez mennyire bevált módszer, de ha olyasmit csinál, amitől ellazul, akkor megtörténhet az is, hogy könnyebben fog menni a beszélgetés is. Nem vagyok szakértő, de nálam ezek váltak be. – arról még nem tettem le, hogy nyomozzak egy kicsit utána, mert bevallom, hogy minden szava ellenére is, na meg, hogy Nora odavan érte, én tudtam, hogy nem nyugszom meg, ha nem derül ki, hogy ez a francia honnan jött, és mivel kell szembenéznünk, ha beütne a krach. – Igazán nincs mit. – megilletődöm a kézérintésre, mert elszoktam tőle, hogy valaki ennyire nyíltan vállalja az érzéseit. Madelaine sem sokban különbözik a húgomtól, és be kell látnom, hogy a nőknek erre szükségük van, ezért bátorítólag rámosolygok, de tagadhatatlan, hogy feszélyez is, ha valaki sokáig matat rajtam. A fronton átélt események után azt hiszem három hónapig azt sem viseltem el, hogy valaki hozzám érjen, de tanulok, és igyekszem jobb ember lenni, ami néha sikerül, néha meg kilátástalan. Az egész kapcsolatunk egy nagy talány. Az édesapánk titkolta előlünk, hogy született egy másik gyermeke is, csak nem éppen édesanyánktól. Az elvett éveket nem tudjuk néhány hónap alatt bepótolni, de ha nyitok egy kicsit az itt fekvő felé, akkor talán egyszer elérhetünk oda is, ahol nem verjük meg egymást Chris-szel, és elfogadom a választását Norának. – Igen, azt biztosan. Mondjuk ebből a szempontból nem hazudtoltam meg magamat, és bemutatkoztam, mint a bátyád. – egy kedves mosoly ívelődik ki az ajkaim peremén, és nem jutok szóhoz. Mennyi kihagyott emlék, azt sem tudom, hogy milyen lány lehetett fiatalabb korában Nora, mivel töltötte az idejét, mikor döntötte el, hogy rendőr lesz, és ezzel valamilyen szinten hű marad a Lester vonalhoz is. – Most már nem menne olyan könnyen. – végignézem, ahogyan hátradobja a haját, és mellette egy kicsit enged a köztünk húzódó feszültségből. Sosem láttam volna meg benne ezt, ha most nem maradunk kettesben. – Bár előfordulhat, hogy élek a lehetőséggel, ha már halálra szekáltam az öcsénket. Dorian nagyon szeleburdi tud lenni. – nevetek fel, és megigazítom a fehér köpenyemet, mert félrecsúszott a nagy mozgolódásban. Valahogyan elkanyarodunk a harmadik Lesterhez is, aki nem maradhat ki a felsorolásból. Nem most szeretném beavatni a kórház falain belül Norát abba, hogy mi minden áll a hátunk mögött, és mennyire is veszélyes Jasonnek a múltja. – Fel kell, és megértem, hogy ezt mondod, de én mindent megtettem, hogy az apja is legyek. Dorian szeretetéhes kisfiú volt, sokáig nem szerettem, de amikor ketten maradtunk, akkor megváltozott minden. Idővel bele fog jönni, és Hannah már most imádja. – nosztalgikus hangulatban kerülök a kis hercegnőnk kapcsán. Mióta elhagytam a házat hiányzik is, hogy reggel sírásra ébredjek. Nem könnyű, ha az ember hirtelen apuka, és nagybácsi is lesz egyszerre. Sokkal tartalmasabbak lettek a hétköznapok, és azt hiszem, hogy Doriannek ez a hibája a legtökéletesebb mind közül. – Igen…Nora. – hajtom le a fejemet, és a jobbomat az övére fektetem. – Egyszer elmesélek mindent, de nem itt, és nem most. Bonyolult, és szerintem nem hiányzik még egy lábon kihordott szívinfarktus neked, meg nekem se. – hárítom a témát, mert valamilyen szinten nem tartanám fairnek, ha nem lenne itt az öcsém, hogy ő maga mondja el a hiányos kirakókat, amíg távol voltunk egymástól. Ráadásul még akad bőven homályos folt nálam is, de ami késik, az nem múlik. – Igen, ő Hannah édesanyja. Sajnos már nem él, így sosem fogja megismerni a kislányát. – egy pillanatra el is hallgatok. Fáj, mert egyelőre még Dorian sem tudja, hogy mi történt vele. Ideje, hogy más vizekre evezzünk, egy új élet kapujában állunk, akinek a mamája jelen van, és nagyon is él. – Na és mi az a sejtés? – nagyobb a kíváncsiságom, mint kellene, de én nem vagyok az apja, csak a nagybácsikája, tehát nem kell várnom, ha van már egy kis gyanú arra nézve, hogy kékkel, vagy rózsaszín ajándékkal álljak elő a későbbiekben. – Nem kell féltened, olyan, mint te. – ezután már a kezembe veszem az irányítást, és leadom a rendelésünket, hogy ne kelljen naphosszat várnia egy normális kajára, ami jó lesz neki, és a babának is. Leülök mellé, és elmesélem a mai agybajom okát. – Igen, sajnos van. Már semmi sem szent, én mondom neked. – úgy döntök, hogy elhelyezkedem kényelmesebben, és a falnak vetve a hátamat, ha nem zavarja, akkor mellé telepszem, és egy párnát is szerzek a gerincemnek. – Tizenhét….na az nem éppen késő. – hümmögök egyet, és most elképzelem, hogy felkeresem a fickót. – Nem fogom, ne aggódj. Szerelem volt, vagy csak túl akartál esni rajta a barátnők miatt? – kérdezek vissza, és elmerengek a saját élményemen. – Nekem igazából fogadás volt. – gondolkodom el hangosan, és a hasamra fektetem az egyik kezemet.






Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
253

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptySzomb. Márc. 02, 2019 8:47 pm


Jake and Nora
the unexpected visitor




Halvány mosollyal hallgatom Jake-et, a további tanácsait. Igazából csak tréfálkoztam, amikor azt mondtam, Chris nem hagy engem főzni. Egyáltalán nem arról van szó, hogy bármit is tiltana nekem, vagy engedélyt kellene kérnem, és hát melyik nő ne örülne annak, hogy a párja főz rá, ráadásul igen jól. Nem tudom, Jake mennyire vette komolyan a szavaimat, hogy vajon még mindig ennyire ki lenne-e élezve bármire, amit Chris-ről mondok, vagy az egésznek nincs is semmi jelentősége. De inkább úgy döntök, hogy a mondandója második felére koncentrálok, hiszen nagyon is hasznos dolgokat mond. És hálás is vagyok érte. Néhány hete még el sem tudtam volna képzelni, hogy éppen tőle kérek majd tanácsot ebben a témában, azt meg főleg nem, hogy hajlandó is segíteni. Ám most, miután ráébredtem, hogy valójában sokkal több a közös bennük, mint az elsőre bárki is gondolta volna, tényleg reménykedni kezdtem, hogy idővel elrendeződnek közöttük is az ellentétek. Mindketten fontosak nekem. Az újonnan megtalált bátyám, és a kedvesem, gyerekeim apja. Egyaránt részesei az életemnek, és jobban szeretném, ha béke lenne közöttük. Még szerencse, hogy Dorian oldaláról nincs ilyen gond. Bár a grillezéskor kicsit ő is felkapta a vizet, de ő néha egyébként is ilyennek tűnik, kicsit indulatosnak, aki hajlamos előbb cselekedni, mint gondolkodni. Viszont összességében nem láttam rajta, hogy gondja lenne Chris-szel.
Lassan, fokozatosan kicsit oldottabbá válik a hangulat. Tréfálkozunk, és ez a múltban történteket is valamelyest más színben tünteti fel, a jövő felé pedig bizakodóbbá tesz. Nem azt mondom, hogy túlzottan vágynék Jake szekálására, hogy belekössön a viselkedésembe, vagy a külsőmbe, vagy bármibe, mégis megmosolyogtat és szórakoztat a gondolat. A testvérek ezt szokták csinálni amúgy is, nem igaz? Szóval bólintok Jake ajánlatára. Egyetértek azzal, amit Dorianről mond. „Szeleburdi”. Talán nem épp ezt a szót használtam volna rá, de a lényeg ugyanaz. Kicsit komolytalanul áll az élet fontos dolgaihoz, főleg ahhoz képest, hogy van egy pici lánya. De ő nyilvánvalóan így birkózik meg a dolgokkal, és biztos vagyok benne, hogy ő is túl van nem egy nehéz időszakon. Az apaság viszont folyamatosan formálni fogja őt is. És legalább itt vagyunk mi, hogy figyeljünk rá.
- Biztos vagyok benne, hogy mindent megtettél, és hogy egyikőtöknek sem volt egyszerű. Remélem, tudod, hogy az ő hibáiért nem hibáztathatod magad – jegyzem meg csendesen. Csak mert kicsit ezt érzem ki a hangjából, hogy bár megtette, ami tőle telt Dorianért, bátyja és apja volt egy személyben, de ennek ellenére kicsit mégis magát okolja azért, hogy az öcsénk olyan, amilyen. Egy kicsit kegyetlen helyzet. A nagytesó, akinek korán fel kellett nőnie, hogy vigyázzon a kisebbre... de ki vigyáz a nagytesóra? Sok minden nincs rendben ebben a történetben, annyi minden van, aminek nem így kellett volna alakulnia, a szüleik halála, apánk titkai, hogy távol tartottak bennünket egymástól ennyi éven át... de utólag már nincs sok értelme ezen keseregni. Persze idő kell ahhoz, hogy mindezt feldolgozzuk, de utána muszáj előre tekintenünk. Kimaradt harminc év, de jó esetben kaphatunk még egyszer ennyit, vagy többet, hogy egymás testvérei legyünk. Legalábbis ha minden jól alakul, de az optimizmusom ismét felülkerekedik rajtam.
Aztán a gondolataim hamar tovább terelődnek, amint Hannah édesanyja kerül szóba. Eddig semmit nem tudtam róla, és még nem adatott meg a lehetőség, hogy bármelyiküknél is rákérdezzek, ezért most kicsit meglep, és egyben el is szomorít a hír, hogy a nő már nincs közöttünk. Ez tovább bonyolítja a dolgokat a fiúk számára, nem beszélve a kislányról, akinek így sosem lesz lehetősége megismerni az anyját. Lehet, hogy lesz egyszer egy nevelőanyja, aki anyja helyett szeretheti, és kívánom neki, hogy így legyen, de az nem egészen ugyanaz. Sajnos egy kicsit már tudom, milyen ez. Van egy apám, aki felnevelt, de amióta megtudtam, hogy igazából Harvey lánya vagyok, itt van ez a kitöltetlen űr a mellkasomban, a tudat, hogy már sosem ismerhetem meg őt, és ez a darabkája annak, hogy ki is vagyok, honnan is származom, örökre rejtve marad előttem.
- Jól van, értem – bólintok beletörődően, miután kiderül, hogy most sem Olive-ról, sem Dorian múltjáról nem fogok megtudni többet. Nem akarom faggatni, valószínűleg igaza is van, ez nem a megfelelő pillanat, mert ha tényleg olyan a sztori, ami felzaklathat, nem is akarom most hallani. Persze kíváncsi vagyok rájuk, mindkettejükre, a jóra és a rosszra egyaránt, de talán az öcsénkkel szemben sem lenne fair, ha kiteregetnénk a szennyesét a háta mögött. De ahogy korábban olyan optimistán megfogalmaztam magamban, van még időnk bőven mindenre.
- Fiú. Szerintem fiú lesz – mosolyodok el a baba nemének jósolgatására. Ez legalább biztonságos és szívmelengető téma. - Bár nem kizárt, hogy csak azért érzem így, mert annyira szeretném, hogy az legyen – nevetem el magamat kicsit. - Azt hiszem csak... szeretnék most Charlotte után egy fiút is. Persze ha kislány lesz, én annak is örülni fogok. De néha még mindig kicsit olyan... hihetetlen és szokatlan ez az egész. Tudod, sokáig csak Charlie és én voltunk, ő volt a világom közepe, még amikor jegyben jártam Sam-mel, és úgy volt, hogy hamarosan összekötjük majd az életünket, akkor is leginkább a lányomra tudtam koncentrálni, arra, hogy őt hogyan érinti a dolog, és amikor szétmentünk, ugyanígy voltam. De most minden változik, és... mintha kicsit kicsúszott volna az irányítás a kezemből. - Enyhén megvonom a vállam, mert nem tudom, hogy ezzel sikerült-e teljesen megfogalmaznom neki, amit mondani akartam, de azt hiszem, így is értheti. Lehet, neki is kicsit hasonló volt Jasonnel, mielőtt Hannah bekerült a képbe, és aztán mi is. Viszont ez a pici élet itt a pocakomban még mindig csak alakulóban van, és fogalmam sincs, milyen lesz ő, vagy milyen lesz az élet vele. Néha kicsit elfog a félelem... hogy nehéz lesz, hogy nem jön minden vissza olyan ösztönösen, mint ahogy szeretném, hogy nem leszek elég jó... hogy ez az új felállás, az új körülmények... nem is tudom. És mi van, ha Chris végül mégsem tart ki mellettünk? Ha a fejébe veszi, hogy mégis csak jobb lesz nekünk nélküle? Néha még most is magam előtt látom ezt a képet, amikor elkezdett csomagolni azzal a szándékkal, hogy elmegy. De még magamban sem igazán próbáltam mindezt letisztázni, nem hogy mással megosztani ezeket a félelmeket.
Amikor Jake a kórházi pletykákra tereli a szót, azonnal kicsit oldódni kezd ez a szorítás a mellkasomon, és érdeklődve hallgatom őt. Tetszik ez a helyzet, a könnyed társalgás. Arrébb mozgolódom az ágyam egyik oldalára, hogy több hely jusson neki, és kényelembe helyezhesse magát. Kicsit viccesnek találom, hogy a doktor úr miket megengedhet magának, jóval a látogatási idő lejárta után. Őt valószínűleg senki nem fogja kizavarni innen, de ennek csak örülök. És jó, hogy van társaságom, mert bár csak pár napja vagyok itt, de néha nagyon egyhangú és unalmas, bezárva a négy fal közé.
- Én nem éreztem korainak. Ha annak éreztem volna, biztos nem megyek bele. És szerencsére később sem bántam meg soha. Zane-nek hívták a srácot... hívják valószínűleg még ma is. Két hónapja jártunk együtt addigra már, bár én már sokkal hamarabb is szerelmes voltam belé. Viszont további két hónap múlva ő leérettségizett, egyetemre ment, úgyhogy vége lett közöttünk. Szóval sajnos nem tartott sokáig, de amíg tartott, szép volt. Fontos volt nekem, törődött velem egy olyan időszakban, amikor úgy éreztem, hogy senki másra nem számíthatok – árulom el őszintén, majd egy kis tűnődés után folytatom. - Édesanyám sokat betegeskedett, folyton kórházban volt. Apám rengeteget túlórázott, hogy fizetni tudja a kezelését. Akkoriban tényleg jól jött volna egy testvér. Vagy kettő – lesek oldalra mosolyogva a bátyámra. - Gyakran csak akkor tudtam minőségi időt tölteni apámmal, amikor a társával eljöttek értem a sulihoz, aztán néha magukkal vittek a megfigyelésekre vagy járőrözni. Persze ennek megvoltak a szabályai, de azokat az alkalmakat élveztem, és akkoriban döntöttem el, hogy egyszer én is apám nyomdokaiba fogok lépni – osztok meg vele egy újabb részletet magamból, mielőtt ő is hasonlóan tenne. A hallottakra viszont muszáj felnevetnem.
- Fogadásból? Nem mondod komolyan! Ezt most már el kell mesélned – jelentem ki, és úgy fordulok, hogy rendesen láthassam az arcát, mielőtt belekezdene.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
600

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyPént. Márc. 15, 2019 5:36 pm


Jake and Nora
the unexpected visitor





Dorian és az én kapcsolatom egy másik lapra tartozna, és nem szívesen avatom bele mindenbe Norát sem, elvégre azért a kettőnk viszonya egészen más, mert együtt nőttünk fel, de az elmúlt hónapokban a testvéri kört meg kellett nyitnunk, hogy egy új tagot köszöntsünk benne. A húgom jól látja az öcsém jellemét, de az csak a felszín, amit kapargatunk. Nem állítanám, hogy könnyű eset, én láttam már a legrosszabb oldalát is, de valóban a szíve mélyén egy aranykölyök, aki nem tudna ártani a légynek sem.
- Nem okolom magam, de felelősséget érzek iránta, Nora. Dorian-nek nem voltam ott mindig, főleg nem akkor, amikor eltűnt. A drogok világa felé fordult, és a fronton harcoltam, amíg át nem állt. Nem feltétlenül az én hibám, de ha itthon lettem volna, akkor másképpen alakult volna az ő jövője is. Hannah nem probléma, de apának lenni….hát ezt azt hiszem mindenkinek tanulnia kell. Az a kislány nem egy játékszer, amire ráunhat, örökké hozzá fog kötődni. – mélyítem el a hangomat, mert megrendít, ha arra gondolok, hogy bármi baja eshet az unokahúgomnak az öcsém múltja miatt. Az édesanyja már vezekelt, az sem kizárható, hogy azok ölték meg, akik üldözték a kisebbik Lestert, és így akartak bosszút állni, csak a pap résen volt, és időben adta vissza nekünk a reményt azzal, hogy letette a lépcsőre annak idején. A hármunk viszonyára el sem tudom képzelni hogyan fog kihatni, ha ez kiderül, de nem az én tisztem elmondani, hogy mi történt. Még az öcsémet sem avattam be abba, hogy Hannah édesanyja halott. A legutóbb saját magával is végezni akart, mert megijedt, és jobbnak tűnt az ital, meg az a golyó a fejbe. Verekedtünk, de már nem neheztelek rá. Benne van a pakliban, hogy a jövőben is így simítunk el egy-egy vitás ügyet, nekem is megvan a magam temperamentuma, de neki is, csak éppen Nora az, aki eddig csak az enyémet látta, és az öccse sötétebbik oldalával még nem nézett farkasszemet. Más vizekre evezünk, jobb a béke érdekében, ha nem folytatjuk ezt a beszélgetést. A hasában növekvő baba jobban érdekel, de első körben félreért, és azt hiszi, hogy szerintem kislány lesz, de meggyőzőm róla, hogy az én érdeklődésem Charlotte-ra terjedt ki. A fiú kapcsán egy őszinte mosoly ívelődik ki az ajkaim mentén, és önkéntelen szaladnak a kékjeim a gömbölyödő pocakjára. El se hiszem, hogy már a második gyereke van útban. Milyen érzés lehet szülőnek lenni? Kimondhatatlan vágy kerít a hatalmába, mert neki is, és Dorian-nek is megadatott már a gyermek. Nem számít, hogy miképpen jutottunk el ide, de én is benne vagyok a korban, és többször ötlik fel a fejemben a kérdés: Nekem vajon mikor lesz sajátom? Szeretem őket, de egészen más lesz, ha már az enyémről beszélünk. Mindig védelmezni fogom a testvéreimet, és az ő gyerekeiket is, de azt hiszem, hogy vágyom a saját családalapításra is már. Ez az egyik oka annak, hogy átmenetileg Maddie-nél kötöttem ki. A szerelem elég erős fogalom lenne az iránta táplált zűrzavaros érzelemkáoszban, de megfogott valamivel. Már nem félek megnyílni, kellett egy ember, aki előtt önmagam lehetek, és úgy tűnik, hogy rátaláltam erre a személyre.
- A fiúk rosszak, de pótolhatatlanok egy lány életében. – kacsintok rá, és a tenyeremen támaszkodom meg, miközben elmeséli, hogy miért érzi úgy, hogy most nem nyúl mellé, és valóban egy pöcsöst hord a szíve alatt. – Charlotte biztosan nagyon várja, bármilyen nemű is legyen. Volt már egy vőlegényed? – nekem ez teljesen új információ, nem is tudtam róla, hogy Chris előtt egy komolyabb kapcsolatban is részt vett. – Ez a Sam…miért lett vége vele? – hozakodom el a nyilvánvaló kérdéssel, ha már ő maga hozta szóba. Milyen fura, hogy már nekem is volt egy menyasszonyom. Sokáig bánkódtam Mia után, de aztán beláttam, hogy semmi értelme ezen rágódnom. Elmúlt, elhagyott egy másik férfiért. Egyedül az öcsém miatt haragszom rá, hogy cserben hagyta. A gyűrű feltétele ez volt, és nem tartotta be a ráeső részt.
Váltakozunk a komolyabb témák között, de ez amúgy is egy ismerkedési folyamat, nem fogom megismerni, ha nem beszélgetek vele eleget. A kórházi pletykák feldobják sok esetben az én napomat is, szeretek tudni az itt történt eseményekről, de a gyakornokok szexuális helyszínei már nekem is soknak bizonyultak. Ilyenkor hiányzik Jamie, hogy móresre tanítsuk őket, és megtanulják, hogy hol a helyük a hierarchiában. Feltelepszem mellé az ágyra, már nem érzem a feszült légkört, megvagyunk, és rendelek ebédet is, hogy normális kosztot kapjon, ne a menzait. Az első együttlét kíváncsivá tesz, én sem reklámozom, hogy kivel veszítettem el a szüzességemet, de az ő életkora…hogy is mondjam, de nekem korai. Amennyiben valaha lányom születik, akkor huszonegy éves koráig senki nem fog hozzányúlni, mert annak meglékelem a fejét. – Szóval Zane….megjegyzem a nevét. – bólogatok, és az édesanyja történetére nem avatkozom közbe. – Hmm…apukád, mármint érted, hogy értem mindent megtett értetek. Nem változott meg a kapcsolatotok, mióta megtudta, hogy nem vagy az édes gyermeke? – ez olyan téma, amit én nem érthetek meg. Nekünk meghaltak a szüleink…akiket ő nem ismerhetett. – A rendőri szakma jó, de nem veszélyes egy nőnek? Apa ügyvédként szinte feleannyi időt sem töltött velünk, mint kellett volna. Nem láttam jóformán csak az ünnepnapokon, és ha anya kiborult. Emlékszem az egyik közös délutánra vele, amikor megtanított sakkozni. Azt magyarázta nekem, hogy sose bízzak magamon kívül senkiben. Nincs jobb tanácsadó, mint te magad. – mosolyodom el szomorúan, és most rajtam van a sor, hogy oldjam a kialakult feszültséget. – Hát…én korábban veszítettem el, mint te. Nagyon menőnek számítottam a gimiben, mert saját autóm volt, bármit megtehettem, és erre a végzősök is felfigyeltek. Az egyik haverommal fogadtam, hogy megszerzem a negyedikes Emilyt. Apám…olyan ideges voltam, de neki fel sem tűnt, hogy mennyit bénáztam, mert mindketten be voltunk tépve. – osztom meg vele, mikor kopognak. – Szabad… - szólok ki hangosan, mire az egyik gyakornok toppan be az ebéddel. – Időben. – pattanok fel, és elveszem tőle, aztán se szó, se beszéd pattintom, hogy kettesben maradjunk. Odahelyezem Nora elé, hogy csemegézzen a csomagjából, addig a sajátommal vagyok elfoglalva. – Jó étvágyat. – rá is vetődöm a szénhidrátra, mert éhen halok különben.





Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
253

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyCsüt. Márc. 28, 2019 12:31 am


Jake and Nora
the unexpected visitor




A testvéreimről, a múltjukról alkotott kép számomra épp olyan hézagos, mint egy ezer darabos puzzle, amelyből legfeljebb száz-százötven darabka került eddig csak a helyére, a többi meg ott hever körülöttem szanaszét, egy része a mintával lefelé, én meg találgathatom, hogy mi hogy volt, melyik rész hová illik, és lehet, hogy a kezemben tartott elem épp egy olyan ponthoz passzol, amit még el sem kezdtem kirakni. Szóval zavaros. Ahogy Jake beszél, és igyekszik megmagyarázni nekem az öcsénk felé mutatott felelősségérzetét, ez is még mindig csak olyan, mintha csupán a felszínt kapargatnánk. Vagy mintha a kirakós egy újabb adagjával látna el, ami egyszeriben rám zúdul, és már abban sem vagyok biztos, amit eddig tudni véltem. Azt mondja, „amikor Dorian eltűnt”, és a „drogok világa felé fordult”, ám ezek számomra szintén eddig ismeretlen, legfeljebb csak sejtett részletek. De nem érzem magam jogosultnak arra, hogy a kisebb Lesterről, ezekről a dolgokról faggassam őt, így hát csak elraktározom ezeket az újabb infókat is, és... majd ha eljön az ideje, kitalálom, mihez kezdjek velük, hogyan bogozhatnám ki ezeket a szálakat. Mindenesetre, legyen Dorian néha akármilyen felelőtlen és gyerekes, én kétlem, hogy úgy tekintene a lányára, mint egy játékszerre, amire bármikor ráunhat. Persze értem Jake aggodalmát, és való igaz, ő ismeri az öcsénket jobban, ő tudhatja leginkább, mire számíthatunk tőle, de én viszont ismét csak az optimistább maradok kettőnk közül, aki hisz abban, hogy Dor fel fog nőni a feladathoz, és nem csinál semmi butaságot.
- Értem, amit mondasz. Felelősnek érzed magad. A dolgok sok értelemben történhettek volna máshogy is. Jobban. Kezdve apánk döntéseivel. Viszont most már rajtunk áll, mindannyiunkon, hogy a legjobbat hozzuk ki abból, ami adva van – emlékeztetem őt arra, hogy már hárman vagyunk. Ezentúl itt lehetünk egymás számára támaszként, bármilyen akadályt is gördítsen elénk az élet. Jake már nem a csatatéren van, és Dorian is maga mögött hagyta a drogokat, illetve már én is itt vagyok, hogy vállaljam a testvéri szerepet, bármivel is jár ez. Az elmúlt hónapok, ez a nagyjából egy év kicsit zűrös és mozgalmas volt. A családi életem teljesen felborult, és bizonyos dolgokhoz még mind csak próbálunk alkalmazkodni. De egyértelműen van annak jó oldala, hogy a szeretteim száma így megnövekedett, hogy hirtelen ennyi új ember lett az életemben, és már nem csak magamra számíthatok.
A fiúkról alkotott véleménye széles mosolyt csal az arcomra. Nem tudom, honnan jött ez, de szórakoztat. Kicsit úgy beszél ő is, mint egy lányos apuka. Vagy... egy báty, ugyebár. Ahogy Sam is szóba kerül, már határozottan ez az oldala lép ismét előtérbe.
- Igen, Samuellel nagyjából két évig voltunk együtt. Abból fél évig jegyben jártunk, már az esküvőt terveztük, az eseményhez illő helyek, főételek, ünnepi torták és menyasszonyi ruhák között válogattam, amikor kiderült, hogy megcsalt. A titkárnőjével. Talán nem is az a nő volt az egyetlen – vonok vállat egy keserű mosollyal. Azért remélem, ezzel a témával nem fogom ismét előcsalni belőle a dühös, féltő nagy testvért, de ezekben az őszinte, egymást jobban megismerős pillanatokban valóban szeretnék megosztani vele magamból többet is. És hát nem is titok, hogy egyszer már eljegyeztek.
- Na, és veled mi a helyzet? Mi volt a legkomolyabb kapcsolatod eddig? Ex-menyasszony? Feleség? Vagy van esetleg valaki most az életedben? - hunyorítok fel rá kíváncsian. Eddig egyikről sem hallottam tőle, de hát ez ugye nem olyan meglepő esetünkben. Harminc-nemtomhány éves, harminchat vagy harminchét, azt hiszem, szóval a lényeg, hogy simán lehetne akár elvált is, honnan tudhatnám? Még mindig túl sok dolog van, amit nem tudok róla... róluk.
A szüzességem elvesztése és az első szerelem is szóba kerül, majd érintőlegesen apám is, ami Jake-ben, teljesen érthető módon, újabb kérdéseket vet fel. Mély levegőt veszek, mielőtt felelnék, majd lassan ki is fújom azt, és enyhén ingatni kezdem a fejem.
- Itt csak én nem tudtam az igazságot. Apa... mármint Jonathan... ő tudott róla, hogy Harvey lánya vagyok, kezdettől fogva. Szóval... az ő érzései valószínűleg nem változtak... - félig a fejemet támasztva a homlokom dörzsölgetem, némileg el-eltűnődve. - Ő az a férfi, aki felnevelt, mindig is felnéztem rá, és részben még inkább csodálom most, amiért ennyire óvott és szeretett egész életemben, mintha a sajátja lennék. Csak tudod... részben úgy érzem, a szüleim elárultak, hogy ennyi éven át képesek voltak a szemembe hazudni, titkolózni... Viszont most már legalább értem, miért nem állt ki mellettem legalább apám anyámmal szemben, amikor az első terhességemnél úgy döntöttem, hogy megtartom a babát. Hátat fordítottak nekem, és valószínűleg azt várták, hogy akkor majd elvetetem a magzatot, ha rájövök, hogy nélkülük teljesen egyedül maradtam. – A szavak kissé meggondolatlanul, keserűséggel és haraggal átitatva hagyják el az ajkaimat. Egy évtizedes fájdalom, amelyet elnyomtam magamban, de az új helyzet, a családunkban történt változások, és most ez a beszélgetés is némileg felszínre hozta. Igyekszem hamar lerázni magamról ezeket az érzéseket és gondolatokat, visszatalálni magamhoz, majd Jake-re felpillantva halványan elmosolyodom.
- Öhm... néha talán egy kicsit valóban veszélyes – ismerem el a kérdésére a rendőri szakmáról. - De azért többnyire nem olyan, mint amiket a tévében látni. Sokszor unalmas és monoton is tud lenni. Viszont, ha mégsem olyan lenne a munka, mint azt régóta vártam és elképzeltem, a kriminológia diplomámmal még mindig kezdhetek több más dolgot is – teszem hozzá kicsit megint tűnődve. Tini korom óta arról álmodoztam, hogy majd apám nyomdokaiba lépek, nyomozó leszek én is, és erről még mindig nem mondtam le, addig nem is fogok, amíg ki nem próbálom magam a szakmában. De az egyetem felnyitotta a szemem, hogy vannak más lehetőségeim, és létezik több más mód, más út is, amelyen elindulhatok, hogy egy kicsivel jobb hellyé tegyem a világot. Szóval még ki tudja...
- Korábban, mint én, és még engem tartottál túl fiatalnak ehhez? Ráadásul „betépve”, nem beszélve arról, hogy fogadásból?! Chh! – csettintek a nyelvemmel, és elnevetem magam. - Jake Lester, te nagyon rossz kölyök lehettél – ingatom a fejem, és még mindig nevetgélek, miközben ő felkel mellőlem, hogy átvegye az érkező gyakornokától az ebédünket. - Untatlak itt a nyálas tinédzser l'amour-ommal, téged, a gimi fenegyerekét, akinek kocsija volt – vigyorgok, miközben átveszem tőle a saját részemet. - Köszönöm. Jó étvágyat neked is! – Az első falatok ébresztenek csak rá, mennyire megéheztem már. Ilyenkor azért kicsit elfog a bűntudat, hogy vigyázhatnék jobban magamra, és a pocaklakómra, de még mindig hajlamos vagyok megfeledkezni az evésről, ha más nem nyaggat és figyelmeztet.
- Mesélnél még valamit apánkról? - pillantok fel végül kérlelő tekintettel, miután jóízűen elmajszoltam a sajtburgerem egyharmadát. Amit Jake az imént mondott Harveyról, és annak a bizalommal kapcsolatos tanácsáról, volt talán eddig az első és egyetlen történet, amit róla hallhattam. Nagyon szeretnék többet megtudni.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
600

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyKedd Ápr. 09, 2019 6:40 pm


Jake and Nora
the unexpected visitor




Nora esetében még nem álltak helyre a dolgok, akadnak hézagok, ki nem töltött űrök, és ezek baromira fájnak is, mert nem ismerem őt. A családi banzáj után összeomlottam, egyiküket sem akartam látni, nem volt kedvem ehhez a családhoz tartozni, és ez mostanra egy fokkal talán jobb lett, de még mindig nem az igazi. Óriási előrelépés, hogy itt vagyok bent nála, és aggódom az állapota miatt, ami természetesen jön, de sosem tárulkozom ki ennyire, mint előtte most. Valamiért ez sérülékennyé tesz, és a belső hang azt kiáltja, hogy tartsam a két lépés távolságot, de így látva…esetlenül, még nekem is megesik a szívem rajta. Nem tudom, hogy milyen eredményekkel zárul ez a találkozó, de bizakodom benne, hogy Maddie ott lesz, ha esetleg újra eltávolodnék önmagamtól, és őrültségre adnám a fejemet, mint egy éjszakai autókázás, vagy egy pisztolyos merénylet önmagam ellen.
- Sok mindenben felelős is vagyok, mert megígértem, hogy vigyázni fogok az öcsémre… - harapom el a mondat végét, és egy mosollyal próbálkozom, hogy ne tűnjek annyira bunkónak a húgom előtt. Kedvelem, mert baromi okos, életrevaló nő, de mégis bennem van az a tüske, mely a grillezés óta nyomja a szívemet. Nora ráadásul most terhes, és más színben látja a világot, mint mi. Nem is meséltem neki, és gondolom Dorian se, hogy feltűnt egy újabb rokon, de mindent a maga idejében, mert még ez is hihetetlen, ami velünk történik. Nem is értem, hogy mi ez, ha az életem valóban egy játék lenne, vagy egy regény lapjain elevenedne meg, akkor élve nyúznám meg az alkotót, mert játszani mások érzéseivel kurvára nem oké. A jövő felé tett első lépések az ismerkedésben rejlenek, és az érdeklődésben, hogy mi történt vele a múltban, tehát sodródom az árral, és felteszem azokat a kérdéseket, melyek eddig kimaradtak, de talán jobb lett volna, ha ezekkel indítunk.
- Két évig…az nem semmi. Az esküvő előtti lelépés, és a megcsalás tőlem sem áll messze. – rázom meg a fejemet, mert nagyon is át tudom érezni az akkori helyzetét, de hát végül is rajtam van a sor, hogy meséljek. – Miát az egyetem alatt ismertem meg, de nem odajárt, hanem az egyik kocsmában szolgált fel. Mielőtt kimentem volna a frontra, az volt a feltétele, hogy jegyezzem el. Vakon megbíztam benne, és rábíztam az öcsémet is. Mire hazaértem…kiderült, hogy megcsalt, és lelépett az egyik legjobb haverommal. Nem szép történet, de tanulságos volt, hiszen azóta eszemben sincs elvenni senkit sem. – halovány az a felfelé görbülő ajak, mert ez nehéz téma. Maddie-ről egyelőre senkinek sem akarok mesélni, nem féltem őt, csak úgy igazságos, ha megőrizzük a kettőnk közötti viszonyt, vagy bármi is ez, ami most van. Chris után okosabb leszek, és távol tartom a magánéletem eme területét a családtól. Ideje, hogy nekem is legyenek titkaim, ne csak kettőjüknek. Fellélegzek, hogy átlépünk ezen, és szóba kerül a nevelőapukája, akit sokáig apaként tartott számon. – Neked ő az apukád, és tudod Nora ezen nem fog változtatni az sem, hogy most már tudod az igazságot, mert a biológiai apánk halott. – keményen csengő szavak, de másképpen nem sikerült átadnom neki, ami bennem zajlik. – Meglepő, hogy milyenek a szülők…emberek, hibákkal. Én sem tudok sok mindent megbocsájtani nekik, de addig menj hozzájuk, amíg vannak. Értékesebbek ezek a percek, mint a harag. – tagadhatatlan, hogy egyedül is jó munkát végzett, és habár Chris nem tudott arról, hogy gyermeke született, még részben hibásnak tartom érte, hogy nem is érdeklődött Nora után. – Chris-t sosem akartad értesíteni róla, hogy teherbe estél? Nem is vágytál rá, hogy megtaláld? – nekem még hiányosak az ismereteim erről a románcról, de valahogyan nem ártana egy jobb képet kapni arról a dühöngő vadállatról, aki Lottie-nak, és a leendő gyermeknek is az apja. – Hát azért merőben más, mint a tv-ben. Járőrözöl, vagy ezzel milyen szinten vagy? Nyomozó mellett lehetsz, vagy csak pitiáner feladatokkal látnak el, de mondjuk ezek után, hogy itt vagy, kétlem, hogy bármelyik főnököd engedélyezné, hogy terepre menj. – világítok rá az állapotára, és nem ártana, ha komolyabban venné ezeket a rosszulléteket. A szüzesség elvesztése sokkal szórakoztatóbb, és nem is tagadom, hogy annak idején rossz fiú voltam, de mára benőtt a fejem lágya. Átveszem a gyakornoktól az ebédet, és vele együtt kezdek bele az étkezésbe. Az apás kérdés meglep, de tudom, hogy vágyik rá, hogy többet tudjon róla. – Azt már tudod, hogy védőügyvéd volt, de gondolom más kontextusban érdekelne az öreg. Szigorúan bánt velünk, anya volt mindig az, aki csitította, de ennek ellenére mindent megkaptunk, amit kiejtettünk a szánkon. Sokat dolgozott, de akadtak fiús programok is. Rendszeresen pecáztunk..imádta a természetet. Dorian vele tanult autókat bütykölni, meg a nagyapánkkal. Megőrült az autókért…jézusom, odahaza még van a garázsban egy régi járgányunk…meg is feledkeztem róla. – most eszmélek fel, de megszólal a csipogóm. – Uh…konzultációm lesz. Mennem kell, de örültem, hogy találkoztunk. – emelkedem fel a székről, és összeszedem a szemetet, aztán kidobom. Behajolok, és egy csókot nyomok a homlokára. – Vigyázz magadra Nora, meg rá is. – egy mosoly még, aztán megyek is a dolgomra…


/Köszönöm a játékot hugi.  Jake & Nora | the unexpected visitor 1471401822 /



Jake Lester
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
37
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
253

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor EmptyHétf. Ápr. 15, 2019 2:02 pm


Jake and Nora
the unexpected visitor




Hosszasan tűnődve nézek a bátyámra, majd egyszerűen csak bólintok, annak jeleként, hogy megértem. Ha ígéretet tett, az más. Nem azért, mert esetleg nem tudta azt maximálisan betartani, nem azért, mert így már valóban őt hibáztatnám. Én még mindig úgy vélem, hogy ő minden bizonnyal megtett mindent, amit emberileg lehetett, de ő sem Superman, és neki is megvan a maga élete. A helyzet annyiban más így, hogy mivel megígérte, ismerem már annyira, hogy tudjam, kitart emellett az ígéret mellett, és ez nem fogja őt addig nyugodni hagyni, amíg Dorian valóban sínre nem kerül. Emiatt pedig most magamban megfogadom, azon leszek, hogy ebben segítsem őt. Mert ez neki egyedül túl nagy teher, amit már túl régóta cipel. Dorian viszont az én öcsém is, és tényleg segíteni akarok.
A szó a korábbi komolyabb kapcsolataink felé terelődik, és érdeklődve vonom fel a szemöldököm, amikor kiderül, hogy Jake-nek is volt előzőleg valakije, aki által megtapasztalhatta, milyen elárulva lenni, és felbontani egy jegyességet. A történet végére a szemeim is elkerekednek, majd rosszallóan csóválom a fejem. Egyrészt Miának talán nem volt egyszerű dolga Dorral, másrészt viszont ő vállalta magára ezt a felelősséget, és ha nem tudta betartani, arra nem az lett volna a megoldás, hogy szó nélkül lelép, vagy megcsalja Jake-et. Kegyetlen érzés, amikor arról az emberről, legyen férfi vagy nő, akit szerettél, akiben megbíztál, akivel össze akartad kötni az életed, kiderül, hogy koránt sem az, akinek hitted.
- Igen, ezt teljesen meg tudom érteni – bólogatok egy kisebb sóhaj után a kijelentésére, hogy azóta esze ágában sem volt házasságra gondolni. - Sam után én is úgy éreztem, hogy ilyesminek nem tenném többet ki se magamat, sem Charliet. Előtte igazából sosem vittem haza senkit, pont ezért, mert nem akartam, hogy a lányom megszeressen valakit, majd csalódjon. Samről viszont azt hittem, hogy ő más, aztán kiderült, hogy mégsem, és ez jó lecke volt. - Amikor Chris felbukkant, vele kapcsolatban is voltak fenntartásaim, izgultam és bizalmatlan voltam. Szabályokat állítottam fel, mert féltem, hogy egyszer majd ő is lelép, és Charlotte itt marad összetörve. Ezek a félelmek tulajdonképpen mára sem párologtak el teljesen, de persze azért ma már más a helyzet. Igazából remélem, Jake életében is jön majd valaki, aki képes lebontani a falait, mert megérdemli, hogy boldog legyen.
- Igazad van... tudom... Szeretem az apámat. Csak kell még egy kis idő, hogy meg tudjam emészteni ezt az egészet... - Kicsit bele is sajdul a szívem, mert Jake-nek minden szava igaz. Nekem még van lehetőségem rendbe hozni a kapcsolatomat a szüleimmel, és minden perc, minden nap értékes, amit velük tölthetek. Sajnos a testvéreim a tökéletes ellenpélda, hogy alakulhatott volna az életem nagyon máshogy is. Olyan hamar elárvultak. A bátyám is még szinte gyerek volt, és túl nagy felelősség szakadt rá hirtelen. Ám abban is igaza van, hogy mind emberek vagyunk, hibákkal. Tény és való, jó meglátásai vannak.
- Ó, dehogynem, kerestem őt. Csak akkor már késő volt. Jó három héttel később jöttem rá, ugyebár, hogy terhes vagyok, és akkor megpróbáltam felkutatni őt. Végigjártam azokat a helyeket, ahol együtt jártunk, kérdezősködtem, de akkor még nem tudtam a teljes nevét, csak egy becenevet, és... hát nem jártam sikerrel. Utólag persze megtudtam, mert elmondta, hogy másnapra már Dubai-ban volt. Akkoriban sokat utazott, testőrként kísérgetett politikusokat meg más fontos embereket... azt hiszem – teszem a végére némileg elbizonytalanodva. Mert egyrészt most nem tudom biztosan, hogy jól emlékszem-e, másrészt a közelmúltban kiderült titkai után már közel sem vagyok benne biztos, hogy mennyi igaz ebből, illetve hány százalékát ismerem Chris múltjának.
- Nos, rang szerint járőrként kezdek, mert ez a szabály, amíg nem bizonyítok. Viszont civil ruhás járőr leszek, és elsősorban mint kriminológus, profilozó, fogok csatlakozni egy egységhez, szóval elsősorban a megfigyelés és az adatok, illetve az emberek elemzése lesz a feladatom. Közben pedig figyelni és tanulni. Bár valószínűleg főleg csak papírmunka jut nekem, amíg a kicsi meg nem születik – válaszolom meg a kérdését, ezzel remélhetőleg meg is nyugtatva őt. Érthető, ha az állapotom miatt most mindenki kesztyűs kézzel bánik velem, és bár egy részem ég a vágytól, hogy bizonyítsak, de a pár nappal ezelőtti események után én is valóban azon leszek, hogy vigyázzak magamra, és a pocaklakóra. Ő az első. A munka megvár.
Kíváncsian hallgatom ismét, amikor Harveyról kezd el bővebben beszélni. Kicsit a (nevelő)apámra emlékeztet, azzal legalábbis, hogy sok idejét elvette a munka. De örülök, hogy akadnak szép emlékeik is róla, nem csak az, hogy sok időt távol töltött, és szigorú ember volt. Egyszerre mosolyogtat meg, és szomorít el, miközben az a bizonyos űr tovább növekszik a mellkasomban. A beszélgetésünket azonban félbeszakítja a csipogás. Ahogy Jake közelebb hajol, hogy búcsúzóul homlokon csókoljon, fél karral futólag hamar átölelem a nyakát. Jó volt pár percet kettesben tölteni, picit közelebb kerülni hozzá.
- Vigyázok. Te pedig menj életeket menteni, doki – mosolygok rá én is, mielőtt kisétálna a szobámból.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




Nora Weston
Bûnüldözés
Play by :
✧ Katie Cassidy Rodgers
Kor :
33
Foglalkozás :
✧ mother, cop, criminologist
Hozzászólások száma :
600

Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Nora | the unexpected visitor   Jake & Nora | the unexpected visitor Empty

Ajánlott tartalom


Jake & Nora | the unexpected visitor Empty
Vissza az elejére Go down
 

Jake & Nora | the unexpected visitor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ