One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Flor & Jules

Juliet Brewster
Yesterday at 11:59 pm



Cold Spring Lodge - NY

R. Chris Devereaux
Yesterday at 10:33 pm



Frederic Lester - A nagy hal, az őrszem

Jake Lester
Yesterday at 8:33 pm



Figyelmeztetések és törlések

Admin
Yesterday at 5:01 pm



Ryan & Flor

Ryan J. Craig
Csüt. Okt. 18, 2018 9:13 pm



Ben és Flor

Flor Sanchez Moreno
Csüt. Okt. 18, 2018 8:03 pm



Charlie & Janine ► Private matters

Janine A. Rossi
Csüt. Okt. 18, 2018 4:52 pm



Before Midnight - Cat & Ewan Awards Night Scene

Ewan Patrick Brooks
Szer. Okt. 17, 2018 2:07 pm



Ewan & Belle - A half year in Paris

Ewan Patrick Brooks
Szer. Okt. 17, 2018 1:56 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 9 5
Törvényszegõk 7 9
Bûnüldözés 8 10
Hivatal 2 3
Üzlet 6 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 53 43
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot

Adriana Lane, Juliet Brewster, Leon Williams


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Cold Spring Lodge - NY

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Cold Spring Lodge - NY    Yesterday at 10:33 pm


Chubby Bunny & her Prince Charming
'If I got rid of my demons, I'd lose my angels.'
A kissé durva bevezető után a kutas úgy tűnik annyira nem is lepődött meg, mert kicsit sem csinál belőle ribilliót. A nem átgondolt csacsogás pedig arra enged következtetni, hogy általában véve magányos, ezért közlékeny, vagy csak olyan közegből jött, ahol bárkinek bármit el lehetett mondani. Nos, rám egyik sem jellemző, ezért nem ragozom tovább a dolgokat, és arra sem világítok rá, hogy a mozdulatából arra engedek következtetni, hogy az apja, aki állítása szerint részeges volt és valószínűleg eléggé frusztrált és csalódott az életét illetően gyakran vezette le a feszültségét a családján, ezért nem érintette meg különösebben az, hogy földhöz vágtam. Mintha nem felháborodott volna rajta, hanem megkönnyebbült volna, hogy ma ez csak ennyi volt. Gyerekkoromban nekem is hasonló gondolatok jártak a fejemben ha anyám épp nem bántott, hanem csak hagyott, hogy egyedül, magányosan szenvedjek. Örültem, hogy ma legalább csak ennyi jár a szenvedésből. Ezeket a jeleket pedig a mai napig viselném, ha egy beletörődő életútra léptem volna. Amiben elfogadom, hogy szart sem érek, senki nem lesz belőlem és csak a drogok tudnak annyira eltompítani, hogy elviseljem a múltam által rajtam hagyott sérüléseket. Ám én kitörtem. Először csak daccal, duzzogással. Aztán már a hangom is felemeltem. Hallgattam arra az egy tanárra, aki azt mondta, nem vagyok egy semmirekellő, ne higgyek azoknak akik azt mondják, ott kell végeznem majd a börtönben vagy egy gödör alján huszonévesen. Mert ő azt mondta, nem KELL. Lehet. De a lehet, az csak az én döntésemen múlik. Így a tanulásra összpontosítottam. Megpróbáltam, és végül sikerült kitörnöm. Mert a dacból, a duzzogásból konok makacsság lett, aztán kicsit agresszió is, amivel véget vetettem a veréseknek. A lelki bántalmazás pedig ment addig, míg le nem léptem, hogy a magam ura legyek, de végül az is abba maradt. Már nem tudtak megsérteni, megbántani. Sebezhetetlenné tettem magam minden bántalmazással szemben. Fizikailag és lelkileg is, egyszerűen kikapcsoltam azt, hogy fájdalmat tudjak érezni bármi miatt. Nem engedtem közel senkit, nem mondtam senkinek magamról semmit, sem jó sem rossz dolgokat, és nem mutattam érzelmeket sem akkor ha engem akartak megbántani, sem akkor, ha mást bántottak. Ha belém rúgtak, csak összeszorítottam a fogam és úgy tettem, mintha nem fájna. Tudtam, hogy bármihez kezdek is, nekem kell lennem a legjobbnak. A legjobb harcosnak. A legnagyobbnak. A legerősebbnek. A legjobb hazudozónak, vagy a leghűségesebb katonának. Annak, akinek a szava szentírás, akinek az ígérete maga a Biblia, akinek az ökle kőszikla, a rúgása légkalapács és az élen jár mindenben amiben csak szükségeltetik a túléléshez, a boldoguláshoz, nem fél semmitől. Akinek nem lehet ellenfele semmiben, sehol, soha, mert nem lehet igazuk azoknak akik egykor a bukásomat jósolták. Nem láthatják meg, nem tudhatják meg, hogy a sejtésük beigazolódott. Furcsa most ebben az emberben meglátni azt a tükörképet aki lehettem volna. Egy megalkuvó lélek, aki egyszerűen beletörődött, hogy néha a napok csendesen telnek el, néha véraláfutásos lesz a hátad vagy eltörik a bordád, de ez az élettel jár és ezt el kell tűrni. Kicsit sajnálom, hogy a frászt hoztam rá, és inkább nem gondolok bele abba, mit tettem volna, ha Nora nincs a közelben, vagy a pasi agresszivitással reagál. Jake esetében is beigazolódott, hogy nekem nem kell sok, hogy totálisan leeresszen az a bizonyos redőny és ne mérlegeljek a tetteim következményeit illetően. Az évek során hozzászoktam, hogy vagy én ölök vagy engem ölnek, és ez sajnos egyetlen esetben sem hozott még más eredményt, mint azt, hogy aki szembeszállt velem, az keservesen megbánta. Bár Jake esetében azért legalább azt élveztem, hogy volt ellenfelem, méghozzá méltó. Ha nem rühellném, talán még csípném is, mert hasonlóképp őrült, mint én és még verekedni is tud, meg a fegyverrel bánni. Barátság terén pedig nekem valahogy úgy tűnik ez a gyengém. Ne szarj be az árnyékodtól is, legyen vér a pucádban és ha fegyvert kell fogni, ne nekem kelljen megmutatni melyik felét kell megfogni. Nem azt mondom, hogy esélyt látnék arra, hogy Jake és én valaha barátok lehetünk, de közös érdeklődési pontnak megtette volna ez is. De már mindegy.
A fickó azonban nem tágít azon ötletétől, hogy ez az ártatlan, éhes, fázós kis eb az életét akarja tönkretenni. Szívesen kioktatnám, hogy egy ilyen kutyával ha foglalkozik a leghűségesebb társra lelhet benne. A fickóra már rá akarok szólni amikor elindulna a kutya felé, de a kis szőrgombóc másként gondolja és a számára legjobban megközelíthető személyhez fordul segítségért. Még engem is meglep, hogy milyen gyorsasággal, mégis szokatlan gyengédséggel bújik oda Nora pocakjához. Hallottam már olyat, hogy a kutyák megérzik a babákat a mama pocakjában, ahogy azt is, hogy a kötödés már ekkor kialakulhat a kicsi és a háziállat között, ahogy a baba az apát is megérzi ha a közelben van (Bár én ezt azért nem nagyon tudom elhinni, de ha így van, csak örülök neki), de Nora kuncogására és a kutya viselkedésére tényleg nem tudok más magyarázatot adni, mint hogy megérezte Nora jó szívét és a babát. Akárhogy is, az az érzésem, hogy a sorsunk már eldőlt, azonban mivel egészen biztos nem lehetek abban Nora mit gondol a dologról, nem nyilatkozom. Éppen ő veti fel végül, hogy inkább kiviszi ő a kutyát az üzletből, így elveszem tőle azt, amit összegyűjtött előtte.
- Persze, menj csak - bólintok, aztán hagyom, hogy kivigye a négylábút, aki farkát csóválva követi őt kifelé és még csak le sem veszi a szemét róla. Megvakarom a tarkómat, és most először örülök egy kicsit annak, hogy nem az én kocsimmal megyünk a hegyekbe, mert egyfelől már nincs, másfelől ha elvisszük ezt a jószágot, minden valószínűség szerint egész hétvégén a kocsit törölgetném és fertőtleníteném. Nora az ajtó felé megy én pedig gyorsan felállítom a polcot amit felborítottam, és rádobálom a kutassal a szétszórt dolgokat. Rendbe akarom tenni, de leint.
- Hagyja csak, legalább megy majd az idő. Majd én rendbe rakom.
- De segítek szívesen, mégiscsak miattam borult fel - vitázok de megrázza a fejét.
- Nekem tenne szívességet vele. Még 10 órán keresztül fogom csinálni a nagy semmit, ha ezt sem hagyja itt nekem. Amúgy is, jobban megfontolhattam volna, hogy közelítek maga felé. Akár meg is támadhatta volna magát az a kutya. Tényleg, most akkor elviszik magukkal? - teszi fel végül a kérdést, és már szóra nyitnám a számat, hogy elmondjam, hogy nem biztos, mert ez egy felelősségteljes döntés, amit meg kell vitatnunk alaposan, utána kell néznünk a kutya regisztráltságának, hogy nem-e keresik valahol máshol, van-e a közelben egyáltalán állatorvos, de Nora odalép és angyali mosollyal az arcán dobál bele a kosárba még pár dolgot. Kissé felvonom a szemöldököm amikor meglátom, hogy többféle kutyaeledel hever a kosár alján, de ahogy még mindig mosolyogva, édesen fordul meg és hagyja el az épületet a kutyával a nyomában, visszanézek a pasasra.
- Maga szerint? - kérdezem, aztán sóhajtok, és inkább tovább haladok a kassza felé. Kifizetem a vásárolt termékeket, méltányos borravalóval kárpótlom a kellemetlenségekért, majd kimegyek Norához, aki épp a kutyával társalog elmélyülten. Csak nézem ezt a gyönyörű nőt, és most már értem azt is, engem hogyan tudott magához édesgetni. Hihetetlen tehetsége van ahhoz, hogy megszelídítsen másokat, és kellő kitartással végül én sem kerülhettem el a sorsomat. És mennyire áldom én ezt a sorsot!
A kérdésére csodálkozva de apró, amolyan "értek ám mindent" mosollyal az arcomon nézek hol rá, hol az ebre.
- Szóval Herceg? - kérdezem, majd megrázom a fejem, és kissé oldalra döntöm - Azt hiszem nem nagyon van ezen mit töprengeni, igaz?
Nos, azt hittem nehezebb lesz dűlőre jutnunk, de ez a kiskutya úgy gyönyörű ahogy van. Ha jól látom, valamiféle Border Collie, amiket manapság versenykutyáknak tartanak többnyire. Kimagasló intelligenciájuk miatt jó terelőkutyák, ám drogkereső vagy keresőkutyáknak is kiválóak. Kifejezetten mozgásigényesek, és az életvitelünket tekintve azt hiszem emiatt nem is kell majd aggódnunk, mert Nora is imád mozogni, Lottienak pedig nem is árt, ha kicsit kidugja az orrát a könyvei mögül. Esküszöm, már szinte könyörögni tudnék azért, hogy egyszer azzal jöjjön haza, hogy rossz jegyet kapott, mert nem tanult egy dolgozatra eleget. A kényszeresség azonban úgy tűnik genetikailag öröklődött benne is, mert bár a rendrakás terén még vannak hiányosságai, de már most megmutatkoznak azok a jelek, amik arra utalnak, hasonlítani fog ebben is némileg rám. A babái a polcon, az abc sorrendbe rakott könyvei, a színek szerint szétválogatott ceruzái és a mértani pontossággal kirakott rajzai a hűtőn is mind ezt hivatottak jelezni. Szóval örülnék, ha legalább a kutya miatt néha egy kicsit "rossz" gyerek lenne, és nem stresszelne annyira azon, hogy bejut-e majd az egyetemre (!!!). Amikor meghallottam tőle ezt, azt hittem elájulok. Jesszus, még tíz éves sincs és már az egyetem miatt aggódik? Ez nem normális. Nora felhívja közben a figyelmem arra, hogy neki sosem volt kutyája, és talán ez valamiféle intő jel kéne, hogy legyen, de én ezt sem veszem annak. Már válaszolnék, neki, amikor megérinti a kezem és felé fordulva kissé elgondolkozok a kérdésén. Tudom, mire érti, és nem tudom, hogy mit mondjak neki hirtelen.
- Én...persze - vágom rá, azonban kicsit megingatva a fejem zavartan simítom a tarkómra a kezem - Tudom, hogy érted. Én...nem tudom hogy történt. Csak annyit hallottam, hogy valaki ordít mellettem és olyan volt, mintha meg akart volna támadni. Egyszerűen lefagyott az agyam és bekapcsolt a védekező ösztönöm. Nem akartam tényleg bántani, de...- vonom meg a vállam, és megintcsak elakad a szavam. Most mit mondjak erre? Hogy túlbecsültem a veszélyt? Túlreagáltam? Vagy hogy a félelem, hogy a múltkori eset megismétlődhet mindennél nagyobb aggodalommal tölt el, és lassan kitölti minden percemet? Vagy hogy még mindig látom magam előtt ahogy betolják a kezelőbe és hallom, ahogy a nővér a kezembe adja a döntést, melyiküknek legyek a gyilkosa? Inkább leguggolok a kutyához és engedem, hogy megszimatolja a kezem, majd mikor elfogadva megnyalja, megsimogatom a szőrös kis buksit.
- Ne aggódj amiatt, hogy nem volt kutyád. Rhysnak volt két kutyája, Szike és Kolbász, rájuk gyakran kellett vigyáznom, és egész jól megtanultam a kutyákkal kommunikálni. Ez a fajta nagyon mozgásigényes, ez biztos, de ha mi nem érünk rá naponta kétszer másfél órát sétáltatni, egy éhes egyetemista biztos akad majd aki szívesen elviszi némi pénzért. Azonban mielőtt nagyon beleéled magad a dologba, azt mondom, menjünk, keressünk egy állatorvost aki megvizsgálja alaposan, és utána néz, chip alapján nem keresi-e valaki. Az is lehet, hogy azért dobták ki, mert ellopták valakitől, és akkor kerüljön már inkább vissza a családjához. De ha nem keresik, akkor is kell neki oltás, kiskönyv, meg a fene se tudja micsoda. Jobb, ha kivizsgálja egy orvos, nehogy baj legyen - nyúlok is a zsebembe, mire a kutya érdeklődve jön közelebb és figyeli mit csinálok. Időközben megjön egy újabb vevő a benzinkútra, de a kutya csak odakapja a fejét, aztán megint ránk koncentrál. Úgy tűnik jelenleg mi sokkal érdekesebbnek tűnünk. Kikeresek egy állatkórházat a közelben a telefonomon miközben a kutya füle tövét cirógatom, aztán már emelem is a fülemhez hogy hívjam őket.
- Van egy állatkórház Airmontban, nincs innen messze, talán ott tudnak még fogadni...Jó napot, Chris Devereaux vagyok, és érdeklődnék, hogy van-e önöknél lehetőség egy órán belül egy kivizsgálásra egy Border Collie fajtájú kutya esetében...Nem, ne sérült, nem a saját kutyánk...egy benzinkúton találtuk, el akarják vitetni, de ha...igen, természetesen...nem, nem akarjuk leadni, szeretnénk örökbe fogadni, csak meggyőződnénk róla, hogy egészséges, nincs baja, és hogy nem keresik-e valahol máshol...igen...nem, persze, megértem...hogyne, rendben. Köszönöm - fejezem be a beszélgetést, amely félbeszakította azt, amit Norával elkezdtem. A telefont a zsebembe rakom aztán kinyitom a csomagtartót, hogy egy plédet vegyek elő belőle, majd a kocsi oldalához megyek és beterítem a hátsó ülésre.
- Azt mondták, mehetünk, ott lesznek este hétig. Simán odaérünk, és pont útba is esik nagyjából, nem nagy kitérő. Mit szólsz? - kérdezem Norától és persze a kutyától is, akinek megpaskolom a hátsó ülést és egyből felugrik - Van kedved a családunkhoz csatlakozni? Előre szólok, hogy végtelen tűrőképességgel kell rendelkezned, és elég sűrűn leszel fürdetve is. Nem rághatod szét a cipőket és az ajtót sem kaparhatod, szóval ha ez a szándékod, jobb, ha most azonnal megmondod - mutatok a kutyára játékosan fenyegetve, mire az megszagolja a felé nyújtott mutató ujjamat majd a hátsó lábára ül és felül, a két mellső mancsát a mellkasához húzva. Elnevetem magam és ismét megsimogatom aztán hagyom, hogy Nora is kiszeretgesse magát, ha szeretné, mert ez a kutya valójában Lottie szíve csücske lesz, ha tényleg haza tudjuk vinni. Már előre vigyorgok azon, hogy a lányom mit fog szólni hozzá, hogy teljesült az álma azután közvetlenül, hogy egy csodás családi házba költöztünk, ahol saját fürdőszobája és gardróbja van, és elmehetett abba a táborba amiről álmodni is alig mert.
Ha Norának is megfelel, elindulok, és az állatkórházig meg sem állok. A kutya izgatottan néz ki a két ülés között az ablakon, és csupán öt percre hagyom őt és Norát magára a kocsiban amíg beugrok a legközelebbi állatfelszerelés boltba hogy vegyek egy nyakörvet, egy pórázt és egy szájkosarat a biztonság kedvéért, aztán már futok is vissza a kocsihoz. Az állatkórházhoz érve kiengedem a kutyát majd Nora kezébe adom a pórázt, amin a kiskutya szépen sétára is fogható, és egy egy órás vizsgálat után megállapítják, hogy a kutya vélhetően teljesen egészséges, és nincs regisztrálva a rendszerükben, így bátran örökbe fogadható. A hétvégére való tekintettel pedig ugyan egy vér és nyálkahártya tenyészetet még megcsinálnak nála, de kiadják a papírokat, miszerint mi vagyunk a gazdái. Kap oltást és féregtelenítőt, valamint némi vitamint és előjegyeztetem ivartalanításra is, sőt, van olyan jófej a doki, hogy összeír egy étrendet a kutyának, hogy milyen táppal etessük, amit ott rögtön meg is veszek számára. A vizsgálatok után pedig a Herceg Olaf Nitro Devereaux-Weston nevet viselő kutya immár hivatalosan is hozzánk tartozik. Kifelé menet természetesen kifizetem a nem kevés összeget amiért ügyeleti időben az állatkórházban intéztük ezt a dolgot, de pont nem érdekel az egész, mert látni Norát ahogy kipirult arccal, izgatottan mutogatja mit csinál a kutya, egyszerűen mindent megér.
- Herceg úgy tűnik nagyon elégedett a helyzettel, igazán szépen viselte a megpróbáltatásokat, és úgy látom most már mintha tudná, hogy nincs oka félni. Boldognak tűnik. És te? Boldog vagy? - kérdezem Norától míg a kocsi felé megyünk, mert úgy tűnik, nagyon is elégedett azzal, ahogy a dolgok alakultak. Persze az is lehet, hogy csak én értem félre a jeleket, de én erre merek következtetni. Remélem nem tévedek.



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
107

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cold Spring Lodge - NY    Vas. Okt. 14, 2018 4:32 pm


Becks and Nora
THE ROMANTIC WEEKEND GETAWAY




Kissé sokkoló a látvány, ami a szemeim elé tárul. Láttam már Beckset verekedni, láttam az életéért küzdeni a ketrecben, láttam, hogy helyben hagyta pár hete a bátyámat, aki véres arccal, esélyes, hogy törött orral tápászkodott fel a földről, miután összeakaszkodtak, de valamiért mégis teljesen ledöbbenek, amint azt kell végignéznem, ahogy a szerencsétlen eladót pillanatok alatt leteríti, és a nyakára térdel. Nyilván mert itt és most cseppet sem számítottam semmi ilyenre. Semmi előjele nem volt, hogy bármi erőszakos történhet, öt perccel ezelőtt még édes csókkal, szerelmes duruzsolással váltunk el, és egy kellemes, békés, nyugodt hétvége vár ránk. Aztán ez történik. Érzem, hogy közbe kell avatkoznom, mert nem úgy tűnik, hogy Becks észhez térne, és félek, hogy tényleg komolyabb kárt okoz a másikban. Az ösztöneim azt súgják, hogy óvatosan közelítsek, türelmesen szóljak hozzá, és ez végül valóban segít is. Elengedi, majd felsegíti a férfit, magyarázkodni kezd, én viszont a zavart pakolászásom közepette is még aggodalmasan, az ajkamat harapdálva lesegetek rá. „Azt hittem, engem akar megtámadni.” Egy olyan ember szavai, aki a nap minden percében bármilyen sötét sarokból veszélyre számít. Azt gondolom, néhány héttel korábban még nem így reagált volna egy hangosabb, de ártalmatlan felszólításra, de az az autós üldözés, meg ami utána következett... A kórház óta nemigen beszéltünk a dologról, és van egy olyan sejtésem, hogy az állapotom miatt próbál nagyon megkímélni, ezért nem is mutatja, de talán nagyobb hatással vannak rá a történtek, és a felszín alatt jóval feszültebb, mint hittem.
A benzinkutas közben a hadi rokkant, félig vak, részeges apjáról kezd beszélni, bár őszintén szólva fogalmam sincs, mit akar ezzel. Meglehet, ő is zavarban van, vagy kínosan érzi magát. Kényszeredetten mosolyodom el. De az nyilván jó jel, hogy sztorizgatni kezd ahelyett, hogy felháborodva üldözne ki bennünket a boltból, amiért Becks így rá támadt. Aki egyébként rám szól, hogy nem kéne hajolgatnom, és talán tényleg okosabb lenne, ha másra hagynám a pakolászást, úgyhogy végül át is adom az összeszedegetett csomagokat az eladónak, épp amint egy kutyus bújik elő valahonnan a polcok mögül, és közvetlenül elém sétál. Chris a gazdáját keresi, és én is érdeklődve pillantok fel, majd hallgatom végig az eladó beszámolóját. A tekintetembe azonnal egy kis szomorúság és aggodalom költözik. Olyan kedves, játékos jószágnak tűnik, nem értem, miért tenné csak így ki valaki az utcára. És hogy ez a pasas miért nem veszi magához ahelyett, hogy sintért hív hozzá, meg szintén kidobja? Oké, persze, nem idebenn a boltban a helye, de akkor is! Talán csak éhes...
- Várjon! - szólnék is rá a férfira, amikor az már lépne érte, hogy kivigye, de a kutya legnagyobb meglepetésemre épp nálam keres menedéket. A pocakomhoz nyomja a pofázmányát, mire odabenn azonnal mozgolódás támad, és ettől egy zavart, de izgatott kuncogás szakad fel belőlem. Megvakargatom az állat füle tövét, és kissé szégyenlősen mosolygok fel Chrisre a szavait hallva. Az az igazság, hogy a szerelem kölcsönös, csak ez számomra még nagyon új élmény. Bevallom, még nem volt kutya, amelyik ilyen hamar így belopta volna magát a szívembe.
- Hát, azt hiszem... - tűnődöm el hangosan a kérdést hallva. - Mi lenne, ha inkább én vezetném ki? - pillantok a benzinkutasra. - Engem talán szívesebben követne, és... Megtennéd, édesem, hogy ezeket kifizeted? - adom át Chrisnek a bevásárlókosaramat, amibe korábban belegyűjtögettem pár dolgot. - Gyere, kis haver – simogatom meg ismét a kutyus kobakját, majd meg is indulok kifelé, és örömmel látom, hogy követ. Négy-öt lépés után azonban megtorpanok, és kicsit irányt váltok, mert megpillantok valamit. Igaz, nincs nagy választék, de az egyik polcon ott sorakozik néhány fajta kutyaeledel. Magamhoz veszek két-három változatot, majd visszasétálok Chrishez, és egy édes mosollyal, de szótlanul azokat is beleejtem a kosárba, mielőtt ténylegesen elhagynám a shopot, a kutyussal az oldalamon.
Amint kilépünk, egyenesen a kocsinkhoz sétálok, közben már áttúrom a táskámat, mert rémlett, hogy volt nálam valamilyen keksz. A terhesség meg a rosszullétek miatt muszáj ilyesmit magamnál tartanom, ha a vércukrom hirtelen leesne, jól jöhet. Meg is találom, aztán az autó mellett leguggolok a kutya elé, és átnyújtok neki egy darabot.
- Éhes vagy? Mondd csak, mi a neved? - próbálom meglesni, hogy van-e bilétája, míg ő elcseni a tenyeremről a neki szánt falatot, de nem látok semmit. - Hmm... akkor mit szólnál ahhoz, hogy... Herceg? - nyalogatni kezdi a kezemet, mire elnevetem magam. - Elismerem, nevekben nem vagyok túl kreatív, de talán Charlie vagy Chris kitalál neked valami jót. Abban viszont biztos lehetsz, hogy két ilyen kutyaimádóval hercegi helyed lehet mellettük... - magyarázok neki mosolyogva, kissé elmélyülten, és már csak akkor veszem észre Christ, amikor megáll a közelünkben.
- Öhm... Az a sejtésem, hogy a... - kezdek bele, miközben talpra állok, majd féloldalasan az autónak dőlök – a kettesben tervezett hétvégénket hármasban fogjunk tölteni... - jegyzem meg elmosolyodva. - Nem hagyhatjuk, hogy Herceget sintérek vigyék el, nem igaz? - vonom fel a szemöldökeimet. Tudom, hogy ő is ezt akarja. Már odabenn láttam a tekintetén, és ezt szeretné majd Charlie is, sőt, a pocaklakó is idebenn ezért kampányolt, ahogy éreztem, szóval... Itt csak nekem kellett rábólintanom, pontosabban kimondanom a végszót, hogy még egy taggal bővül a család.
- Viszont... ezt lehet, hogy már mondtam is, de nekem igazából még sosem volt kutyám. Tizenhárom évesen nagyon szerettem volna a szülinapomra kapni egyet, és apa hajlott is rá, de anya nem engedte, szóval... És azóta is... csak nem úgy alakult – vonok vállat. - Úgyhogy nem nagyon értek hozzájuk, hogy mit szeretnek, meg egyáltalán mit csinál egy ilyen jószág úgy általánosságban – tárom szét kicsit a karomat, mert az egy dolog, hogy szerelem volt első látásra, de innentől nem tudom, mi is a teendő.
- De te jól vagy? - jut eszembe a korábbi jelenet, majd kissé aggodalmasan lépek közelebb, és megfogom az egyik kezét.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Munkások
Play by :
◇ Katie Cassidy
Kor :
32
Foglalkozás :
◇ criminologist, ex-model
Hozzászólások száma :
245

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cold Spring Lodge - NY    Vas. Okt. 14, 2018 1:47 pm


Chubby Bunny & her Prince Charming
'If I got rid of my demons, I'd lose my angels.'
Nem könnyű elengednem a múltamat. Igyekszem mindig magabiztosságot mutatni, azt hitetni el másokkal, hogy mindent kézben tartok. Nem fáj semmi. Régebben azt hitték rólam, hogy valami szívtelen pszichopata vagyok, érzelmek és bűntudat nélkül. És tudjátok mit? Addig-addig hallgattam ezt, míg végül hinni kezdtem benne. Hogy bennem nincs semmi érzelem. Nem tudok szeretni. Romlott vagyok, kárhozatra ítélt és alávaló. Nem tudok bűntudatot érezni. És könnyebb volt így élnem. Lesöpörni magamról azt, ami esetleg arra kényszeríthetne, hogy mérlegeljek, mit tettem kockára és a tetteimnek milyen ára volt. Emberek haltak meg miattam. Az én kezem által. Vagy épp csak azért mert a választásom épp rájuk esett. Gondolkodás nélkül öltem meg bárkit, aki ellenem jött, és még csak nem is furdalt utána a lelkiismeret. Vagy ők vagy én. És magamat választottam. Ez a mentalitás pedig nem veszett ki belőlem. A régi autómat említve újra elfog a gyász érzése, és bár nem sírok és nem is emlegetem, még mindig fáj, míg arra az emberre aki vezette gondolatot sem pazarlok. Össze voltam nőve azzal a kocsival, és vannak akik a kutyájukat szeretik így, másoknak egy híres sportoló által aláírt baseball labda jelenti ezt, nekem az autóm volt a mindenem. Természetesen Nora és Lottie után. Hosszú éveken át volt hűséges társam, nem egy balhéból mentette meg az irhámat. Ha menni kellett gépemberré váltunk, a legkisebb rezdülésemre is óramű pontossággal reagált, és azt az életet szimbolizálta amire azt mondták gyerekkoromban hogy sosem érhetem el. A szabadságot. Az önállóságot. A hatalmat.
Ám nem sírhatok örökké miatta, és Nora sikeresen térít is vissza a valósághoz, ahol ő van és én, és a várható kellemes hétvége, amire most van lehetőségünk és a későbbiekben nem igazán. Választ azonban a kérdésére mégsem adok igazán, csak sejtelmesen kérdezek vissza. Miért is teríteném ki az összes kártyámat előtte? Nem megtervezett programokat akarok. Csak odaérni és csinálni amihez kedvünk van. Ha aludni, akkor aludni, ha sétálni vagy enni, akkor pedig azt. Ötleteim vannak, de nem szeretnék menetrend szerint cselekedni, ha el lehet kerülni. Azonban a tankolást nem tudom mellőzni mert még az én kedvemért sem megy a kocsi levegővel, így kitérek egy kisebb országút melletti benzinkúthoz. Kitérek és leparkolok, de mielőtt nekilátnék a tankolásnak, kinyitom Norának az ajtót. Büszke vagyok arra, hogy úriembernek hív és el is mosolyodom rá. Melyik férfi ne szeretné ha a kedvese ilyen szépeket gondolna róla? Egyesek azt hiszik, nekünk pasiknak az az egy célunk, hogy az ágyban elájuljon tőlünk a nő. Pedig messze nem ez a legfontosabb. Persze, ez is fontos. De az, hogy férfiak legyünk, hogy támaszkodhassanak ránk, talán még fontosabb. Nekem legalábbis az. Én szeretem, ha örömet okozhatok, szeretem, hogy vannak dolgok amiket megoldhatok és ezzel segíthetek Norának vagy akár Lottienak. Nekem nem nyűg levinni a szemetet vagy kitakarítani a konyhát, bár ehhez a tisztaság és rendmániám talán nagyban hozzájárul. És ha látom, hogy Nora fáradt vagy feszült szívesen ülök le Lottieval tanulni is. Nem mindenben vagyok jó, például a nyelvtant azt rendszeresen hagyom Norára, mivel az angol nekem nem anyanyelvem, ezért abban nem vagyok annyira magabiztos. De a földrajzban és a franciában verhetetlen vagyok, és mivel a kislányom igen élénken érdeklődik a fizika iránt azt hiszem abban is nagy segítségére lehetek majd. És nekem soha nem jelent terhet az ő jelenlétük vagy az, hogy róluk gondoskodjak. Teszem amit tudok, amennyire jól tudom, és hálás vagyok érte, hogy van lehetőségem megtenni. Talán Jakenek igaza van abban, hogy nem vagyok tökéletes Nora számára, és én hordozom magamban a veszélyt amely végül a sérülésükhöz vezethet. De én vagyok az, akire szüksége van, és ebben szentül hinnem kell. Hogy engem akar. A mogorvaságomat, a hajthatatlanságomat, azt, ahogy vágyom róluk gondoskodni. Engem akar minden jó tettemmel, kedves szavammal és azokkal is, amikre nem vagyok büszke. Mert bár nem én vagyok neki a tökéletes, de én vagyok az, aki a legjobban küzd azért, hogy kiérdemelje őt. És ez az ami különlegessé teszi a kapcsolatunkat. Én nem veszem őt készpénznek. Nem vagyok biztos benne, hogy holnap is itt lesz csak mert kedves lelke van és szerető szíve, és olyan megbocsájtó, akár egy apáca. Mert nála nem ismerek jobb és kedvesebb embert, de Jakenek nincs igaza abban, hogy bárki jobb lehet nálam. Mert mindenki mással ellentétben és sosem használnám ki az ő megbocsájtó szívét.
A csók kellemes és édes, ám véget kell vetnünk neki, így elengedem őt és hagyom, hogy menjen és tegye azt, amihez kedve van, s a tankolás után én is betérek a kis üzletrészbe. Az egész procedúra nem venne több időt igénybe mint néhány perc, ám valami közbejön. A valami alatt egy szőrös, gombszemű, nedves orrú gézengúzt értek. A kutya nekitámad a cipőfűzőmnek az egyik polc alól, és ezzel sikeresen el is térít attól, hogy egy újabb csomagnyi vörösáfonyát ragadjak magamhoz. A kiskutya érdeklődve pislog, de lekushad, ami arra enged következtetni, hogy nagyon is tudja, hogy rossz fát tett a tűzre. Nem akarom bántani, sem megijeszteni, ezért nem is nyúlok felé, csak lágyan beszélek hozzá, ám az eladó amint észreveszi, hogy mi történik, azonnal támadásba lendül. Valószínűleg a kutyát akarja kikergetni, de nekem mégis úgy tűnik mintha rám akarna támadni és ez azonnal bekapcsolja a védekező ösztönömet. Az agyam átvált, zöld utat kap a sötétség bennem. Leterítem az eladót, keményen térdelek rá a nyakára miután kirántottam a lábát és csupán másodpercekre vagyok attól, hogy pépesre verjem az arcát. Nem látok, nem hallok, csak a szívem dübörög a mellkasomban és azt hallom, ahogy a vér száguld az ereimben és a lelkem démonjai a láncukat tépdesik. Sötétség borítja az elmémet, de egy hang a nevemen szólít. Halk suttogás csupán, nem több. Chris. Aztán újra ez a hang szólít, gyengéden, szeretettel. A váratlan melegség a hallójárataimon keresztül ér el először, onnan terjed szét bennem, s másodpercek alatt térek magamhoz. Becks hátralép, és míg Nora keze a vállamra simul és én felé fordulok, a kezem is lassan leeresztem. Pislogok párat, és újra letekintek az alattam fekvőre, aki még mindig sípolva veszi a levegőt. Elengedem.
- Én...azt hittem...- nézek bocsánatkérően Norára, majd a pasasra, és amint magamhoz térek teljes valómban elszégyellem magam. A pasi nagyot szusszan a megkönnyebbüléstől, én pedig kínosan érzem magam, ezért felsegítem a földről.
- Elnézést, azt hittem engem akar megtámadni - állítom fel és látva a tekintetét ahogy végigmér, megvonom a vállam - Megszokás. Katonai múlt.
- Á, így már értem. Az apám is katonaféle volt - bólogat, majd megingatja a fejét - Na jó, apám egy részeges disznó volt aki valamikor régen szolgált két hetet vietnamban de gyakorlat közben leborult egy dombról és átszúrta egy faág. Megvakult a fél szemére. Egész életünkben ezt hallgattuk tőle, pedig még csak ki sem lépett a tábor kapuján.
Kissé felhúzom a szemöldököm, mert nem nagyon értem honnan ez az összefüggés, de aztán megvonom a vállam.
- Oké - felelem egyszerűen, majd sóhajtva lépek Norához.
- Ne hajolgass, Szívem - hajolok le egy csomag kekszért amikor észreveszem a kutyát aki azonnal célba vette őt. A helyes kis kuityapofi érdeklődve pislog felé és a farkát csóválja. Nem úgy tűnik, mintha félne, vagy támadni akarna de azért Nora mellé lépek.
- Kié ez a kiskutya? - kérdezem, mire a férfi mellénk lép és lenéz a szőrgombolyagra.
- Senkié, de ezt már mondtam. Valaki kitette nem messze innen az út szélén. Az egyik vevőnk látta, de a rendszámot nem tudta megjegyezni. A kutya futott egy darabig a kocsi után aztán rájött, hogy semmi értelme. Azóta meg nem tudom levakarni. Már hívtam a sintért, de csak hétfőn tud érte jönni. - csóválja meg a fejét majd a kutya felé nyúl - Na, gyere, kiviszlek - indul meg a kutya felé, de a négylábú másként gondolja a dolgokat. Hátrálni kezd, félénken pislog felfelé, mintha tudná mi vár rá és nyüszíteni kezd. A pasas még egy lépést tesz felé, de a kutya hirtelen megindul Nora felé, és két hátsó lábára állva egyenesen a pocakjához nyomja a fejét és elbújik. Meglepetten nézek le rá majd onnan Norára, de úgy látom a szerelem kölcsönös. A kiskutya reménykedve csóválja a kis farkincáját majd mintha mosolyogna, úgy tekint fel Norára.
- Öhm...édesem, azt hiszem ez a kutya szerelmes lett beléd - mosolyodok el, és nem nagyon zavar az, hogy az egész bolt egy kupleráj és az eladó türelmetlenül topogni kezd. Szerencséje van hogy nem nyúl a kutyához mert a kezét is eltörném.
- Na, és most mit tegyünk? - kérdezem tőle érdeklődve, bár attól tartok, hogy ez a megindító háttérsztori és a kedves kis pofi eldöntötte a kiskutya sorsát. Élénknek tűnik és egészségesnek, egy gyors orvosi vizsgálat és pár hivatalos papír után...jesszus, Lottie kiugrana a bőréből, ha hazavinnénk. De Nora vajon szintén erre gondol?




avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
107

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cold Spring Lodge - NY    Pént. Okt. 12, 2018 10:40 pm


Becks and Nora
THE ROMANTIC WEEKEND GETAWAY




Chris szavait hallva az ajkaimat enyhén csücsörítve kisebb fintort vágok, és az égnek emelem a tekintetem, mellyel leginkább azt próbálom kifejezni, hogy már túl jól ismer. Ez a hétvége, a kiruccanás távol mindentől, kettesben, borzasztóan csábító, és máris kicsit összerántja az izgatottság a gyomromat, ha mindebbe belegondolok, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ha előbb elmondja nekem a terveit, nem próbáltam volna meg legalább eltolni vele a komplett programot mondjuk úgy egy héttel, arra az időre, amikor már magunk mögött hagytuk az egész költözést. Bár tudom jól azt is, hogy a srácok teljesen ellesznek nélkülem is a pakolással, anélkül hogy én ott zaklatnám őket két lépésenként. Chris igyekszik megnyugtatni, hogy annyira azért nem viselkedtem vészesen és mániákusan, és még bókol is mellé, én pedig kicsit bele is pirulok, ahogy kell.
- Csak egy átlagos fotómodell, nem szupermodell, és lassan már ez is csak múltidő, de nagyon édes vagy, hogy ilyeneket mondasz – jegyzem meg aztán elmosolyodva. Igen, az hogy évek óta modellkedem, vagyis most már tényleg csak a múltban csináltam, hisz hamarosan szakmát váltok, de az elmúlt évek valóban jobban előcsalták a nőies oldalamat, több értelemben is, és a férfiak gyakran megfordulnak utánam, dicsérnek, néha kedves, udvarias, néha tolakodó módon, de ez számomra sosem lett igazán természetes vagy magától értetődő. Jól esik, amikor azt érzem, odafigyelnek rám, vagy szépnek látnak, de nem gondolom, hogy ettől kevésbé lennék bosszantó, amikor épp előjön a hárpia énem. Szerintem igazából Chris is inkább csak a maga nevében beszélt, de ha ő cukinak és gyönyörűnek tart, még a rosszabb formámban is, nekem az már bőven elég. Aztán meg már azzal ugrat a kérdésem miatt, hogy téli helyett nyári holmikat csomagolt nekem, és muszáj elnevetnem magam. Vicces néha, amikor így belé bújik a kisördög. Persze rögtön meg is nyugtat, hogy minden van nálunk, ami kellhet, de én még mindig csak a fejemet ingatom vigyorogva.
- Oké, mókamaki... - sóhajtok. - Pedig már egészen kezdtem beleélni magamat, hogy bikiniben fogok hóembert építeni, meg úszkálunk a hóban. - Uhh, valójában még belegondolnom is rossz, kicsit azonnal ki is ráz a hideg tőle. - Szörfparadicsom, mi? Igazából kétlem, hogy az nekem való lenne, bár még sosem szörföztem, de akkor szerintem én maradnék is a napozásnál – próbálom elképzelni magam előtt, miképpen is zajlana az a tévedésből lett nyaralás.
Hamarosan már a belvárosban kocsikázunk, és haladunk tovább, én pedig bátorkodom feltenni a kérdést, hogy tulajdonképpen mennyi ideig is fog tartani ez a kocsikázás. Feltételezem, hogy ha már mindent annyira alaposan eltervezett, azt is előre kiszámolta, hogy lehetséges dugóval, bármivel együtt mennyi időt is vesz majd el az utazás. Ám a kérdést bolygatva szóba kerül a régi kocsija, és látom rajta, hogy még mindig bántja a dolog. Míg ő magában kicsit ismét az Audiját gyászolja, amit egyébként teljesen megértek, és egy kicsit még együtt is érzek, de nekem közben eszembe jut az az idegen is, aki az autóval együtt az életét veszítette, érte. Értünk. Azért, hogy mi továbbra is együtt maradjunk, épségben. Megfordul a fejemben az is, hogy talán ideje lenne elkezdenem Istenhez fordulni, és imádkozni, nem csak magunkért, hanem mindazok lelkéért, akik járulékos veszteséggé válnak, miközben mi magunkat, egymást védjük. Mert ha eszembe jut, hogy az a bizonyos múlt még mindig Becks nyomában van, és előbb-utóbb újra utolérhet bennünket, úgy gondolom, megtörténhet, hogy nem az autópályán elhunyt pasas, és nem is Beast lesznek az egyetlenek és utolsók, akik hasonló sorsra jutnak. Nem szeretném, hogy legyenek mások is, de mélyen elnyomva, legbelül tudom, érzem, hogy még jöhetnek újabb veszteségekkel járó harcok, és meg kell erősítenem magam, megedződnöm, hogy valahogy ezeket a dolgokat fel tudjam dolgozni. Mert igen, még mindig terheli a lelkiismeretemet, és nem felejtettem el Beastet sem, akinek az igazi nevét már sosem tudom meg, és akinek közvetve én okoztam a halálát, amikor azért könyörögtem Becksnek, hogy ölje őt meg.
Ezeket a borongós gondolatokat azonban hagyom, hogy elmossa az előttünk álló izgalmak ígérete. Chris kérdéssel válaszol a kérdésemre, de közben olyan sejtelmes a tekintete, hogy a gyomrom azonnal bukfencezik egyet tőle. Esküdni mernék, hogy direkt csinálja ezeket a kis szemtelen húzásokat, és direkt kínozni akar vele. Már napok óta ez megy. Mintha élvezné, hogy kísértésbe hoz újra és újra, majd azzal hárít, hogy neeem, nem szabad. Mi ez, ha nem színtiszta gonoszság? És egyáltalán hogy képes ilyen játszadozások mellett ennyire türtőztetni magát? Vagy létezik, hogy beképzelem az egészet, és csak a hormonjaim készítenek így ki? A terhesség néha kicsit tényleg megbolondít.
Lefékezünk egy benzinkútnál, és míg én azt próbálom felmérni, mit is hoztam magammal, és mire lehet szükségünk, Chris már pattan is ki a kocsiból, megkerüli, és kinyitja nekem az ajtót.
- Igazi úriember vagy – suttogom mosolyogva az ajkai előtt, miután kisegít, és közelebb von magához. A derekát átölelve csókolom meg őt, majd ahogy elválunk, és elhúzom a kezem, játékosan kicsit megcsiklandozom az oldalát, mielőtt útjára engedném. Először a mosdóba megyek, aztán indulok csak el felmérni a shop kínálatát. Leginkább találomra veszek le egy-két dolgot a polcról, nem is igazán gondolkodom rajta, csak magamhoz veszem, amit megkívánok. Nem is kapkodom el, jól esik egy kicsit kinyújtóztatni a lábaimat. Még ha nem is volt túl hosszú az eddig megtett út, a terhesség előrehaladtával muszáj odafigyelni a vérkeringésemre, aminek jót tesz a végtagjaim megmozgatása. Már van nálam ásványvíz, valamilyen csokis keksz, meg egy kis csomag mogyoró is, aztán megindulok, hogy aszalt vörösáfonyát keressek, mert az az egyik kedvencem, de ahogy átlépek a másik sorba, földbe gyökeredzik a lábam. Éppen tanúja vagyok, amint Becks mondhatni reflexből pillanatok alatt leteríti a felé siető eladót. Mi a franc?
- Chris!? - szólítom meg döbbenten. Ám aztán észreveszek valamit a tekintetében. Nem biztos, hogy pontosan meg tudnám fogalmazni, mit látok... de mintha nemigazán tudná, mit is csinál. A pasas meg alatta lassan megfullad. Érzem, hogy tennem kéne valamit. Közelebb megyek, újra a nevét mondom, ezúttal sokkal lágyabban. Óvatosan megérintem a vállát. - Szívem, mi lenne, ha most már elengednéd az urat? - kérdezem nyugodtan. Nem értem, mi történik, de csak valami félreértés lehet. Remélem. Megvárom, hogy reagáljon a jelenlétemre, aztán zavartan nézek a másik férfi felé, és zavaromban el is kezdem felszedegetni a felborult polcról szanaszét repült dolgokat, bár fogalmam sincs, hova kéne lepakolnom őket, csak gyűlnek a karomban a kekszes csomagok. Csak az zökkent ki ebből a kínos állapotból, amikor egyszer csak odasétál hozzánk egy kutya, vidám farokcsóválással.
- Hé, szia! Hogy te milyen szép vagy! – mosolygok le rá, bár elképzelni sem tudom, mit csinálhat itt.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Munkások
Play by :
◇ Katie Cassidy
Kor :
32
Foglalkozás :
◇ criminologist, ex-model
Hozzászólások száma :
245

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cold Spring Lodge - NY    Pént. Okt. 12, 2018 4:41 pm


Chubby Bunny & her Prince Charming
'If I got rid of my demons, I'd lose my angels.'
Azt hiszem sikerül meglepnem Norát, méghozzá alaposan. Kicsit szórakozok még vele, eljátszom, hogy visszavágyom Brooklynba, de aztán csak beavatom a terveimbe, és a hatás nem marad el. Végignézni ahogy először csak értetlenkedik, aztán meg elképed, szóhoz se jut, hát ennél klasszabb dolgot nehezen tudnék elképzelni. A kezdeti aggodalmam nem múlik el teljesen, de egyelőre azt is sikernek könyvelem el, hogy nem rúg ki a kocsiból. Mosolyogva hallgatom a kiakadását, és igyekszem megnyugtató válaszokat adni neki, de a végére kénytelen vagyok kibökni teljesen mi is volt a célom és hogy hová megyünk. A hidegre vonatkozó aggodalmára csak bólintok egyet sejtelmesen.
- Hát, igen. Előfordulhat, hogy ott kicsit hűvösebb van már - felelem, majd nevetek egyet - Mellesleg sejtettem hogy nem húzhatom sokáig, csak eléggé távol akartalak vinni ahhoz, hogy ki tudd követelni, hogy vigyelek vissza. De megnyugtatlak, őrülten cuki voltál a költöztető fiúkkal - nyugtatom, majd tovább mondom a terveimet. Mosolygok amikor elképed azon, hogy ténylegesen hová is tartunk, de aggódom, tényleg nem haragudott-e meg rám amiért szó nélkül kiterveltem ezt az egészet. Azonban Nora sóhajtása és az azt követő szavai elárulják nekem a valóságot és ez teljesen meg is nyugtat. Örülök, hogy nem okoztam neki nagyobb traumát és hogy örül ennek a lehetőségnek, mert ha megérkezik a baba erre hosszú ideig amúgy sem lesz lehetőségünk. A kérdéseire rámosolygok.
- Nyugi, teljesen érthető volt a feszültséged, én sem voltam sokkal kegyesebb mellesleg, de egy költözés ezzel jár. Én ugyan ezt mindig megoldottam egymagam egy csomagtartó is elég volt hozzá, de itt egy egész lakást és három embert kellett átcuccoltatni nem csak két sporttáskányi ruhát meg némi...egyéb cuccot. A költöztető srácokat pedig azt hiszem jobban lekötötte az, hogy egy igazi szupermodellt kellett kilakoltatniuk, semmint, hogy megharagudjanak rád. Szerintem nagyon is cukinak és nem mellesleg gyönyörűnek tartottak, ne aggódj.
A kérdésére azonban, hogy mit rejt a csomagtartó rezzenéstelen arccal mutatok a hátam mögé.
- Ne aggódj, már beraktam a bikinidet és a szandálodat meg pár ujjatlan felsőt is - vágok komoly arcot, mert úgy tűnik belém bújt a kisördög, és muszáj vele viccelődnöm, bár aztán elröhögöm magam - Nyugi, téli kabátok, bakancs, pulcsik...minden a csomagtartóban van. Nem ez az első utam, hidd el, elég jól felkészültem nagyjából mindenre. Bár nem tudom mit csinálok, ha kiderül hogy tévedésből egy szörfparadicsomba váltottam szállást - ingatom a fejem, mert nyilván azért ennyi tapasztalattal a hátam mögött nem nagyon eshet meg, hogy bármiről is megfeledkezzek. Bár most talán meg is tudnám bocsájtani magamnak, mert ez az egész Lottie táborba megy, költözünk, vigyázzak Norára és a babára, ne felejtsek el semmit, figyeljek minden munkásra, rendeljem meg az új bútorokat és még a munkámat is végezzem el azért eléggé lekötötték minden energiámat. Hogy mindezek mellett hogy volt időm még azon agyalni, hogyan is oldjam meg a helyzetet Collierékkel, már végképp nem tudom.  
Az út tovább fogy alattunk és lassan elérünk a belvárosig. Reménykedem benne, hogy jó irányt választottam és sikerül hamar kikerüli a dugóból. Ám úgy tűnik Nora sosem fog kifogyni a kérdéseiből így természetesen türelemmel felelek a következőre is.
- Úgy két óra, ha kényelmesen, lassan megyünk. Ez a kocsi...más, mint az enyém volt. Nem lehet vele úgy hajtani, pedig elég nagy és erős motorja van ennek is - mondom és csak egy fél pillanatig engedem, hogy sajnálkozzak a régi kocsim miatt. Nem számít, Nora terepjárója is tökéletesen megfelel arra, hogy ne gyalog kelljen közlekednünk. Azonban tagadhatatlan, hogy gyengébb pillanataimban még szomorúan, gyászba borult szívvel veszem elő a pótkulcsot, vagy nézegetem a telefonomban a fényképeket, amiken Lottie a volán mögött ül vagy épp a hátsó ülésen alszik. A hűtőről pedig elsőként került a titkos kis kincses dobozomba az a rajz amit a kislányom rajzolt a kocsimról, Noráról, a babáról, Nora terepjárójáról és persze a közepén Lottieról és az ő elképzelt, foltos kutyusáról. Egy családi kép amin még teljesek voltunk. De az autóm már nincs többé, csak a pótkulcs ami megmaradt belőle. Egy roncstelepen várja hogy eleméssze az enyészet. A zeneválasztás azonban sikeresen el is tereli erről a figyelmem így ingatni kezdem a fejem a zenére. Kis időre mindketten a gondolatainkba mélyedünk, de legalább haladunk. Lassan átjutunk a hídon, majd kellemes hangulatban sikerül kisebb lassításokkal, de kijutni a városból. A gondolataim kissé borúsabbá válnak amikor megint elfog az aggodalom, vajon mennyi időnk van még addig, míg újra veszély töri ránk az ajtót, de mintha megint ráérezne, ismét magára vonja a figyelmem. Kissé fel is húzom a szemöldökömet.
- Egy kunyhóban? Ketten? - kérdezem, és sanda félmosolyra húzom a számat, de nem mondok semmit. Ó, drágám, nem fogod ezt velem csinálni, de nem ám! Így is kiver a víz ha csak egy ágyban vagyunk, mert tudom, hogy amit tennék veled azt halasztanunk kell még jó sok időre.
Így hagyom, hogy hadd törje a kis buksiját azon, hogy mit is tervezek, amíg meg nem pillantok egy benzinkutat.
- Na, itt kitérünk. Tankolok, ha gondolod addig menj el mosdóba nyugodtan és vehetünk valamit inni meg rágcsálni is az útra - fékezek le, majd kipattanva megkerülöm az autót és kinyitom neki az ajtót. Nem, attól, hogy babát várunk és a kapcsolatunk már rég túl jutott bizonyos fázisokon még szeretném hinni, hogy az úriember nem halt ki belőlem teljesen. Legalábbis azok felé akik megérdemlik ezt a fajta figyelmességet. Ha kiszáll, akkor pedig kisegítem, majd mielőtt még elválnánk, magamhoz húzom egy röpke kis csókra, hogy azért ne kelljen tényleg minden közelséget nélkülöznünk.
- Siess vissza - duruzsolom az ajkaira és cseppet sem zavar, hogy hányan látnak bennünket, mert Nora előtt úgy érzem nem kell szégyellnem azt, hogy mennyire szeretem - Máris hiányzol.
Suttogva ejtem ki az utolsó szavakat majd még egy csókot lopok tőle és végül elengedem. Tankolni kell, mert lassan tolni kell a kocsit, annyira kiürült a tartály és még hosszú az út előttünk. Szükségünk van némi rágcsálni valóra, bár az igazán nagy bevásárlást majd megejtjük a városban, ha odaértünk. Gondoltam rá, hogy napközben kellett volna megejteni, de nem akartam Norát mindenből kihagyni. Kismamaként pedig számítok rá, hogy valami extrém ötlet jut eszébe mit szeretne enni. Almaszószt sült krumplival vagy ketchupos tükörtojást, vagy csokit ecetes uborkával. Már semmin nem lepődnék meg azt hiszem. A tankolás végeztével pedig besétálok a shopba, ahol kellemes zene fogad és halk duruzsolás. A sorok között mászkálva várok Norára, és épp a szárított almaszirom és az aszalt vörösáfonya között vacillálok, amikor hirtelen valami rángatni kezdi a lábam. Lepillantok, de csak annyit látok, hogy a bakancsom fűzője bevándorol a polc alatti mélyedésbe.
Kíváncsian hajolok lejjebb, kivizsgálva azt, vajon mi is vonzotta be a fűzőt a chipsek alá, és meglepetten tágulnak ki a pupilláim arra amit látok.
- Nini, kishaver, hát te? - kérdezem csendesen amikor hirtelen azt látom a szemem sarkából, hogy lábak közelednek nagy sebességgel felém és valaki ordítani kezd.
- Takarodj...- kezdené, de sajnos rosszul indít, mert váratlanul ér az érkezése és reflexből rántom ki a lábát alóla majd felborítva egy polcot csomagolt gofrikkal és kekszekkel megfordulok, felugrok és rátérdelek a nyakára. A férfi, nagyjából harmincas, szürke, jelentéktelen fazon rémülten emeli fel megadásra a kezét és visszafojtott hangon, kissé fulladozva mutat a polc alatt gubbasztó kutya felé.
- El...elnézést...ez a dög...két napja hagyták itt az út mentén...azóta ide szegődött és nem...tudok megszabadulni tőle...- nyögi és levegőért kapkod, felváltva néz hol rám, hogy az ütésre emelt öklömre, ám egyelőre nem sokat fogok fel abból amit mond. Csak a pánik és a belém ivódott ösztön hajtotta adrenalint érzem az ereimben száguldani, nem látok tisztán, minden elmosódva, összefolyva. Úgy látszik az események bennem is mély nyomot hagytak, talán mélyebbet mint gondoltam volna.




avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
107

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cold Spring Lodge - NY    Csüt. Okt. 11, 2018 2:53 pm


Becks and Nora
THE ROMANTIC WEEKEND GETAWAY




Már akkor kicsit gyanút fogok, amikor előjön ezzel a bevásárlós ötlettel, és elég furcsa módon adja elő magát, de azt hiszem, egyelőre még túl szórakozott vagyok, még nem kerültem ki a nosztalgiázás hatása alól, és nem sokat töprengek rajta, hogy mi is ez az egész, csak beülök a kocsiba – amúgy sincs sok más választásom –, és magamban én is végigpörgetem, hogy szükségünk van-e még valamire, aminek nem kellene lemaradnia listáról. Ezt most igazából elég nehéz így felmérni, amikor a fél életem dobozokban van. Nem sokszor költöztem eddig életemben, úgyhogy ezt nem kellett eddig sok alkalommal átélnem, szerencsére. Izgalmas ugyan, a családalapítás, a nagy ház az a kicsi lakás után, a nagy terek, az a gyönyörű kert, még a gondolatát is imádom, hogy reggelente kiülhetek majd egy kávéval – vagyis mostanában csak teával, mert a vérnyomásomra is nagyon figyelnem kell, amíg a pici odabenn van – hogy végre mindannyian kényelmesen elférhetünk, és akár vendégeket is fogadhatunk... Csak szeretnék hamar túlesni a pakolászós szakaszon, mert egyelőre egy örökkévalóságnak tűnik, hogy minden a helyére kerüljön. Sajnos az a típus vagyok, aki hajlamos néha túlbonyolítani a dolgokat, és mostanában gyakran elő is jön ez a tulajdonságom.
Na, de annak ellenére, hogy igencsak tele van mindenfélével a fejem, nem kerüli el a figyelmemet, hogy sorra hagyunk magunk mögött minden olyan közeli kisebb-nagyobb boltot, ahol már simán megejthettük volna azt a bevásárlást, szóval ki is bukik belőlem a kérdés, hogy mégis mi ez az egész. Chris terelésére pedig csak még inkább gyanakvóvá válok. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy most csak tréfálkozik, vagy komolyan gondolja, hogy Brooklynban akarja intézni a bevásárlást. Egyrészt ő olyan gyakorlatias ember, aki szereti a praktikus dolgokat, és nem utazna szeszélyből plusz nem is tudom hány kilométert emiatt. Viszont azt is tudom, hogy vannak olyan berögződései, amelyeket nehezen vetkőzik le, és ha egyszer a fejébe vesz valamit, akkor van olyan makacs, hogy csak azért is végigcsinálja, legyen szó a vásárlási szokásairól, vagy bármi másról. De azt már tényleg nehezen tudnám elképzelni, hogy ezentúl minden alkalommal megtenné ugyanezt az utat, amikor valami hiányzik otthon. Akkor viszont már egészen biztos vagyok benne, hogy most csupán gúnyolódik velem, amikor anyukák gyöngyének nevez, és az ő példájára kicsit én is megforgatom a szemeimet. Ez van, az anyai szívnek nem lehet parancsolni, az már csak ilyen aggódó. Ha képes lennék kevesebbet rágódni ilyesmin, megtenném. Szóval kétségtelen, hogy megkönnyebbülve bólintok és mosolyodom el, amikor közli, hogy a telefonálás nem fog elmaradni. Ám a folytatására kicsit leesik az állam.
- A... a hegyekbe? - kérdezek vissza, és a hangszínem észrevehetően ugrik egy oktávot felfelé. - Tovább akartad húzni...? Ennél is? - kérdezem még mindig elképedve, kikerekedett szemekkel, és az orromat ráncolom kicsit, amikor odakoppint. - Úgy értem, már a kocsiban ülünk, és lassan magunk mögött hagyunk minden létező boltot... - ingatom a fejem nevetve. - Azt nyilván te sem hihetted, hogy majd csak akkor tűnik fel nekem a turpisság, amikor már a hegyek között kocsikázunk – nevetek fel ismét, de aztán kicsit elkomolyodom. - De ott most... ilyenkor azért már elég hideg van, nem? - ráncolom a homlokom. Közel sem vagyok hegyvidéki zimankóhoz öltözve. Létezik, hogy már erre is felkészült, és én semmit nem vettem észre ebből? Bár most tényleg nem lehetett nehéz elvinni az orrom elől a melegebb ruháimat, vagy a téli kabátomat, mert jelenleg amúgy sincs róla sok fogalmam, hogy mit merre is találhatok. De tovább hallgatom őt, és ismét csak elképedek... ezen az egészen, ahogy összehozta mindezt a hátam mögött, ahogy kigondolta ezt az utazást. Nem győzök csodálkozni.
- Egy hétvége kettesben, mindentől távol? - fogalmazom meg végül hangosan is, amint ez összeáll a fejemben, és sikerül felfognom a lényeget. Aztán mélyet sóhajtok. - Istenem, hogy tudnék haragudni rád? Annyira édes vagy, ez tényleg jól hangzik, csak... hű! Nagyon meglepett. Azt hittem, ott leszek majd, hogy figyelemmel kísérjem a költöztetők munkáját. Bár... igen, valószínűleg mindenkinek jobb úgy, ha nem vagyok ott, hogy árgus szemekkel figyeljem őket. Néha kicsit túlzásba estem az elmúlt napokban, igaz? - mosolyodom el egy kissé szégyenlősen. Aztán megrázom a fejem. - El sem hiszem, hogy kitervelted ezt az egészet, és nem szóltál egy szót sem. Jól tippelem, hogy a holmink a csomagtartóban van? - kérdezem egy gyanakvó pillantással. Igazából ez annyira tipikus tőle, vagyis... Én néha olyan szórakozott vagyok, gyakran kissé összeszedetlen, szeszélyes, de ő nem, ő soha. Mindenre gondol, felkészül, és simán összehoz egy ilyen romantikus meglepetés utat. Mindig elcsodálkozom, milyen szerencsés vagyok ezzel a pasival, akármit is mond vagy gondol ő magáról.
- Milyen hosszú az út? - kérdezem, mert én nem igazán tudom besaccolni a hallottak alapján. - Hmm... Úgy egy-két óra? Egy jó kocsikázáshoz jó zene is kell – jelentem ki, aztán előrehajolok, hogy a rádiót tekergetve keressek valami nekünk valót. Hamarosan kellemes dallamok töltik meg az utasteret.
- És mit is fogunk mi ott csinálni? - kérdezek rá kicsivel később, némi töprengés után egy óvatos, féloldalas mosollyal, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy visszafogjam az incselkedő vigyorgásomat, mert én jelenleg csak egyetlen dologra tudok gondolni, ha elképzelem ezt a vidéki házikót a semmi közepén, kandallóval... Oh, remélem, van kandalló.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Munkások
Play by :
◇ Katie Cassidy
Kor :
32
Foglalkozás :
◇ criminologist, ex-model
Hozzászólások száma :
245

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cold Spring Lodge - NY    Csüt. Okt. 11, 2018 11:22 am


Chubby Bunny & her Prince Charming
'If I got rid of my demons, I'd lose my angels.'
Izgulok, és ezt nem is tudnám tagadni sem. Megszervezni a költözködés kellős közepén, munka közben, Norára vigyázás közben ezt az egész hétvégét nem volt egyszerű, és mint mindig, most is attól félek, valami elfelejtettem. Charlotte még napokig nem lesz itthon, a nyelvi táborban játszik és tanul a többiekkel, így róla nem kellett külön gondoskodnom. De arról igen, hogy Nora ne sejtsen meg semmit. És mindennek klappolnia is kellett. Nem lehetett csúszás a költöztetőkkel, az úton, a...sehol. Akár egy óramű, olyan pontosan kellett mindent időzíteni, hogy időben el tudjunk indulni, ne is legyen feltűnő a készülődés és minden jól menjen és ez nem volt egyszerű feladat. Sajnos egy kicsit a munkával le is maradtam, így el kellett hoznom pár dolgot, de ez csupán néhány órámat fogja elrabolni, Nora pedig úgyis sokat alszik mostanában, ezalatt az idő alatt be tudom fejezni őket odafent is. Alig két órányira leszünk New Yorktól, mert az orvosi utasításokat maximálisan igyekszem betartani és betartatni is. Nem ülünk repülőre, nem megyünk hosszú útra és hosszú, forró fürdőket sem veszünk, bár a törött karommal nem is igazán tudnám kihasználni a víz és a medencék adta lehetőségeket egy wellness szállodában. Ezért is tűnt jó ötletnek ez a kunyhós megoldás. Az erdő közepén, védve a zord világ zavaros miliőjétől egy kicsi lak, ahol van ágy, van kandalló, és csend. Van tv is, de az bevallom őszintén, hogy egyáltalán nem érdekel. Úgy érzem, törékeny a béka és az egyetértés köztünk, félek, jöhetnek zordabb idők, amikor szükség lesz azokra a tartalékokra amiket a szép emlékek hordoznak magukkal. Kell nekünk ez az idő. Kell, hogy rá figyeljek, csakis rá, és ő rám. Meg kell ismernem őt, még jobban, és valahogy...nem tudom milyen módon, de meg kellene ismernie az én történetem is. Nem a részletek a lényegesek, hanem az, hogy meglássa az igazi valómat. Mert úgy érzem, idealizál egy kicsit, és ez nagyon jól hangzik, de nem igazságos. Látnia kell ki vagyok valójában. Ki voltam azelőtt, hogy rám talált. Bárcsak lenne hozzá elég bátorságom, hogy felfedjem magam előtte. Ám most nem is az a cél, hogy vérre menő harcokat vívjunk. Csak szeretném, ha kicsit ellazulna, pihenne, és megnyugodna. Elengedni a múltban történt eseményeket pedig nem könnyű. Tudom, mert én nyugtatom, mikor rémálomból ébred. Van, hogy csak abból látom, hogy megint azokon a dolgokon rágja magát mikor elmerengve kinéz az ablakon, és a szája szélét rágcsálja. Vagy amikor ösztönösén védelmezve öleli át a gömbölyödő kis pocakot. Nem tudja, de látom őt és a szívem szakad bele, hogy nem segíthetek. Mert nem segíthetek, ha én magam vagyok ennek a bajnak a forrása. Ezért is döntöttem úgy, hogy a legjobb megoldás mindenképp az lenne, ha arra az időre, míg a házban mindent elrendeznek elviszem Norát. Így lesz időnk egymásra, összehangolódni, kicsit újra csak egymásra figyelni. Sosem hittem, hogy valaha ennyire érzékeny leszek ilyen dolgokra, de az utóbbi időben elkezdtem erre is figyelni. Persze tudom, hogy igazából még nagyon gyerekcipőben járok, sok mindenen átsiklik a figyelmem, de törekszem arra, hogy valamerre fejlődjek és a jobbik felemet adjam azoknak akik fontosak nekem.
Az autóig lecsalni Norát pedig nem egyszerű feladat, de végül csak sikerül, és a bevásárlólista felsorolása közben fejben már azt tervezem, melyik úton is menjünk, hogy elkerüljük a dugót és a lehető leghamarabb az országutakat rójuk. Integetünk Bettynek, és már úton is vagyunk. Azonban először a legközelebbi, majd a következő bolthoz vezető utat is elhagyjuk és én még mindig nem szólok semmit sem a terveimről. Nora azonban nem ostoba, és nagyon jó megfigyelő, így kiszúrja, hogy valami nincs rendben. Ártatlanul vetek felé egy pillantást.
- Most miért? Nem mehetünk bevásárolni csakis a közeli helyekre? És ha én vissza akarok menni abba a boltba ahol Brooklynban vásároltunk mindig? Nem tehetek róla, de hiányzik a sikátorokból áradó illatfelhő. Eau de Brooklyn. - nevetek kissé, majd meghallgatom a térerőre vonatkozó aggályait. Kicsit megforgatom a szememet, amikor megállunk egy piros lámpánál.
- Anyukák gyöngye. Nem is te lennél, ha nem emiatt aggódnál - rázom meg a fejem mosolyogva és átnyúlok az ő térfelére, hogy a térde fölött megcirógassam a lábát, majd ott is hagyom a kezem, feltéve, ha nem zavarom meg a szabadságában ( ellenben a mellettünk vadul Norát stírölő pasasnak egyértelmű jelzést adva, hogy a nő az enyém). Sajnálom, birtokló típus vagyok.
- Amúgy nem felejtettem el, hogy a lányunk ma hívni fog minket, emiatt ne aggódj. Meglesz rá a lehetősége. Viszont az elrablás része...nos, az részben igaz. Úgy gondoltam megleplek egy kis kiruccanással a hegyekbe. Tovább akartam húzni, hogy eláruljam, de túl okos vagy és rájöttél - koppintok finoman a fitos kis orrára, majd újra beindul a forgalom és tovább visz bennünket, ám én tovább folytatom a mondókámat - Kibéreltem egy kis házat Olivereatól nem messze egy hosszú hétvégére. Mire visszaérünk, a költöztetőcég az instruktor vezetésével mindennel végez, és még így is lesz időnk mire Lottie hazaér, hogy mindent átnézzünk, lecsekkoljunk, átpakoljunk. Vagyis, én átpakolok oda, ahová te mondod, mert úgyis tudom hogy lesz ami így sem fog tetszeni. Most viszont lazíthatunk egy kicsit, mert túl sok minden történt mostanában és a költözés miatt is úgy gondoltam jó ötlet lenne ez a kis pihenőidő. - mondom, majd kissé aggódva pillantok felé - Most haragszol amiért nem szóltam?
Izgulok a válaszán, mert ha most tényleg megorrol rám, akkor vissza kell fordulnom...na jó, nem, akkor sem fordulnék vissza, ha a teljes idő alatt átnézne rajtam, mert inkább duzzogjon és hisztizzen, minthogy ő álljon neki dobozokat cipelni az emeletre és onnan le. Mert meghagyta az orvos, hogy csakis fekvés, pihenés, maximum pici, laza séták, de azért csak kipakolta a dobozokat a babaszobában. Megértem, persze, ösztön meg megszokás, de a fenébe is...elképzelése sincs róla, mennyire féltem őt. Főleg, mióta láttam, ahogy betolják egy rémisztő szobába ahol orvosok hada kezdett azon ügyködni, hogy valahogy életben tartsák mindkettejüket. Még mindig a fülemben cseng a kérdés: Melyiküket mentsük meg? És ezt amíg élek, soha többé nem akarok átélni vagy hallani. Soha többé nem akarok választani közülük.



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
107

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cold Spring Lodge - NY    Szer. Okt. 10, 2018 7:14 pm


Becks and Nora
THE ROMANTIC WEEKEND GETAWAY




Azt mondják, a saját gyermekét minden anya tökéletesnek látja. Nos, ez alól én sem vagyok kivétel. Nap mint nap csodálom ezt a gyönyörű kislányt, sokszor már csak attól boldog vagyok és mosolygok, ha látom, és nem tudok betelni vele, a mosolyával, a csacsogásával, azzal, ahogy képes elvarázsolni másokat, már a születésétől fogva ezt teszi, és ezen még az sem változtat semmit, hogy néha igencsak félénk tud lenni. És akkor még nem beszéltünk arról, mennyire okos és jól nevelt, hogy néhány hónap alatt behozta a lemaradását az iskolában, egy elit iskolában, ami már magában sem kis teljesítmény. Tudós versenyekre készül, és nyelveket tanul, és franciául cseveg az apjával. Imádtam hallgatni őket az elmúlt napokban, bár nem tagadom, néha én is szívesen bekapcsolódtam volna, vagy örültem volna, ha legalább értem, miről beszélnek. Azt cseppet sem bánom, hogy van valami, ami csak a kettejüké, de azt néha sajnálom, hogy nekem nem olyan jó a nyelvérzékem, mint nekik. Az iskolában egykor spanyolt tanultam, de sosem volt az erősségem, és rengeteget felejtettem azóta, viszont megfordult már a fejemben párszor, hogy megkérjem Christ, tanítson pár dolgot nekem is az anyanyelvén. Talán egyszer erre is sort kerítünk.
A pici leendő szobájában pakolászva, miközben átjár ez az ismerős izgatottság, a várakozás érzése, eltűnődöm, vajon milyen lesz a pocaklakó, amikor megszületik. Egy kis balerina, vagy jégtáncról álmodozik majd ő is, mint a nővére, esetleg egy kis focista érkezik majd a világra, vagy egy újabb tudóspalánta, egy kis szívtipró, mint az apja...? Volt idő, amikor úgy gondoltam, mindig csak mi leszünk, Charlie és én, de ha egyszer lesz is valaki, aki mellett megtalálom a helyem, valószínűleg nem szeretnék még egy csemetét, mert elsősorban a lányomnak akartam mindent megadni. Sokáig ő volt a világom közepe, és bár most már fokozatosan bővül a családunk, kicsit még mindig furcsa belegondolni, hogy hamarosan itt lesz velünk még valaki, akit ugyanennyire szerethetek. Azt hiszem, egy kicsit izgulok, hogy mindkettőre egyformán lesz-e elég időm, elég figyelmet tudok-e szentelni majd nekik. Valószínűleg butaság. Én igazából most is kicsit nehezen viselem, hogy Charlotte egy egész hétre elment, pedig még csak két napja volt, hogy felültettük arra az iskolabuszra. Az elmúlt években nem túl gyakran történt meg, hogy hosszabb ideig távol voltunk egymástól. Az előfordult többször is, hogy amíg dolgoztam, pár órán át más vigyázott rá, egy bébiszitter, az anyám, vagy valamelyik barátnőjénél töltötte az éjszakát, de az az igazság, hogy anyagi okokból általában nem tudtam őt ilyen utakra elengedni. Valószínűleg emiatt nem is beszélt nekünk most sem rögtön erről a táborról. Ő sem szokta még meg igazán, hogy az apja támogatása mellett több mindenre telik.
A pakolászás közben elkalandoznak a gondolataim, nosztalgiával tölt el a sok régi holmi rendezgetése, vagy talán a dúdolás miatt van, hogy nem is veszem észre hamarabb Chris közeledését, csak amikor már átölel. Jól esik egy kicsit a karjaiba simulni, ringatózni, kellemes érzésekkel tölt el a meghitt pillanat, de a kérdését meghallva mégsem tudom megállni, hogy ne incselkedjek vele, majd kuncogok kicsit a morranását hallva. Széles mosoly terül el az arcomon, amint beszélgetni kezd a plüssmackóval. Most nézzék meg ezt a nagy, büszke embert, amint ilyen aranyos módon épp a lánya egyik játékával társalog. Aztán ez a szexi apuka pillanatok alatt képes áthelyezni a hangsúlyt az apukáról a szexire, amint váratlanul elkezdi ledobálni a ruháit, és közben szinte felfal a tekintetével.
- Ah, ez nem fair – dünnyögöm magam elé méltatlankodva, de vigyorogva, amikor lelép, hogy egyedül ejtse meg azt a zuhanyzást. Ha engem kérdez, ezen a téren kicsit túlzásba viszi a féltést, mert egészen biztos vagyok benne, hogy semmi baj nem lenne belőle, ha követném, hisz vigyáznánk... De nem kérdez, csak dirigál, és túlfélt, de imádom ezért is.
Valamivel később, amikor újra előkerül, a segítségemet kéri, és a bevásárlásról magyaráz, de egy kicsit olyan, mintha csak hadoválna össze-vissza. Nem nagyon értem. Az jut eszembe, és egyedül annak látom most értelmét, hogy talán megint főzni szeretne valamit vacsira, és azért kell most hirtelen neki ennyi minden a boltból. Viszont ha akarnék, sem igazán tudnék akadékoskodni, hogy mi is ez az egész, mert terelget kifelé, és mielőtt akár egy szóval is tiltakozhatnék, már a kocsiban ülünk, ő pedig indít. Intek én is Bettynek. Az utóbbi napokban egészen összebarátkoztunk. Igen, először kicsit zokon vette, hogy kihagytuk a beígért vacsorát, de Chris hamar tisztázta vele a dolgot, és amikor megtudta, hogy a pici miatt vigyáznom kell magamra, még aznap beállított egy pitével, másnap pedig áthívott magához teázni, hogy egy kicsit elszakítson a költözködés izgalmától. Aztán bemutatott néhány környékbeli feleségnek, akikkel havonta egyszer könyvklubot is szoktak tartani, és felajánlották, hogy csatlakozzak. Furcsa nekem még ez az egész, de nagyon kedvesek mind, és tetszik, hogy ilyen befogadó a közösség. Betty még azt is felajánlotta, hogy bármikor szívesen vigyáz Charlie-ra, és még akár akkor is számíthatok rá, ha már megszületik a pici, és szükségem lesz egy kis segítségre. Neki és a férjének, Richienek, is van két gyerekük, egy kislány, aki egy évvel fiatalabb Charlotte-nál, nem rég töltötte a nyolcat, és egy fiú, aki tizenkét éves múlt, és szerintem tuti, hogy már most egy igazi kis szívtipró.
Küldök Chris felé egy sanda pillantást, amikor feltűnik, hogy letér a bolt felé vezető útról. Kezd nekem egyre gyanúsabb lenni ez a kocsikázás. Valamire készül.
- Na jó, ki vele, mit tervezel? A világ végére akarsz menni bevásárolni, vagy úgy döntöttél, hogy elrabolsz, és Kanadába szöktetsz? - nevetek, mert érzem ezt a kis izgatottságot felőle, amitől én is izgulni kezdek, és egyre jobban furdal a kíváncsiság.
- Csak mondd, kérlek, hogy lesz térerő is ott, ahová megyünk, mert Charlie azt ígérte, ma este felhív, és nem szeretnék lemaradni róla – jelentem ki, és lebiggyesztem az ajkam. Igen, tudom, most én vagyok a túlaggódó, de már két napja nem láttam a gyereket, és már alig várom, hogy halljam a hangját, és meséljen nekem arról, milyen ott. Egyébként is túl érzelgős vagyok mostanában. A hormonok a hibásak. Tegnap este konkrétan végigbőgtem egy VÍGJÁTÉKOT. Az a helyzet, hogy már sikeresen magam mögött hagytam a rosszulléteket, és átléptem a terhességnek azon időszakába, amikor túltengenek bennem az érzések, mindenen meghatódok, és pityergek. Néha még a legbénább reklámokon is. Szerintem ez a várandósság egyik legszánalmasabb része. Ezt már csak az tudja tetézni, amikor eljön az idő, hogy a pocakomtól képtelen leszek lehajolni, és egy cipőfelvétel is legalább negyed óra lesz.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Munkások
Play by :
◇ Katie Cassidy
Kor :
32
Foglalkozás :
◇ criminologist, ex-model
Hozzászólások száma :
245

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cold Spring Lodge - NY    Szer. Okt. 10, 2018 10:51 am


Chubby Bunny & her Prince Charming
Baby, it's cold outside
Nora után megyek, hogy megkeressem, mert a mai napra tartogatott meglepetésemhez már csak egy zuhany és némi tiszta ruha szükségeltetik, na és persze az útitársam, aki jó esetben nem fog nagyon ellenkezni azért, hogy egy kicsit kiszakadjunk a tennivalókból. Érzem, hogy kell nekünk. Tudom, hogy szükségünk van rá, ha az elkövetkezendő súlyos döntések következményeit túl akarjuk élni. Márpedig az első kétségbeesésem utáni hirtelen döntést alaposabban átrágtam s rájöttem, hogy ha ő zavarna el vagy megölnének, csak akkor lennék képes elhagyni őket. Nem tudom tudna-e bárki olyat mondani, amivel elérhetné, hogy magukra hagyjam a családomat. Mert ők az enyémek, minden hibájukkal, minden erényükkel, minden módon, ahogy csak lehet. Hozzám tartoznak. Szívvel-lélekkel hozzám, és ami ennél is fontosabb talán, hogy én hozzájuk. Nem biztos, hogy ez a számukra legideálisabb ha csak a statisztikákat nézzük. Egy átlagos, nyugodt, vidám természetű és kedves pasas, unalmas állással és laktózérzékenységgel kimaximalizált egészségügyi kockázattal talán ideálisabb lett volna. De megtaníthatná-e az a fickó Lottienak, hogy védje meg magát azokkal szemben akik bántani akarják? Tudna-e neki úgy segíteni nyelvet tanulni, vagy földrajzot, mint én, aki bejártam a világot és több nyelven beszélek mint ahányról elképzelése lehet bárkinek? Még néha önmagamat is meglepem azzal, hogy mennyire türelmesen tudok magyarázni Lottienak a leckeírás közben és milyen megértő tudok lenni, bár az életem első iskolai élményei közel sem voltak barátságosak és szépek. És Nora? Mennyi ideig tartana míg megunja azt a fickót? Mert bár utálja amit csinálok, és a frászt hozom rá...de láttam őt. Látom őt. Amennyire elborzad attól mit csinálok, annyira...nem is tudom, talán kicsit borzong is tőle, érdekli is, persze a maga finomkodó, érzékeny módján. És amikor győztesen térek haza egy-egy meccs után, amikor tele vagyok zúzódásokkal, hegekkel, nyílt sebekkel valahogy mégis mosolyogva segít ellátni azokat, és mindig azt mondja, büszke rám. Igaz, mindig hozzáteszi azt is, hogy reméli ez volt az utolsó meccsem, de közben tudja jól, hogy ez ugyanúgy hozzám tartozik mint az unalmas biztonsági ember látszata. Én kellek neki. A kórházban tett vallomása óta tudom, egészen másként lát engem, mint ahogy bárki más láthat. A bátyjának igaza volt abban, ezt el kell ismernem, hogy Nora nincs mellettem biztonságban. Utólag be kellett látnom, érthető volt, hogy rám támadt, és bár még mindig rühellem a képét, azért az a hajlam, hogy egy este megvárjam a kórház előtt és egyszerűen elvágjam a torkát jelentősen lecsökkent arra, hogy egyszerűen csak egy beképzelt fasznak gondolom aki véletlenül ért a fegyverekhez. Mert volt igazság abban, amit mondott. De abban nem, hogy én magam lennék a veszélyforrás rájuk nézve. Én sosem emelnék kezet a családomra, sosem fordulnék ellenük. Még a hangom sem emeltem fel soha Lottie jelenlétében, és bár olykor beszéltem indulatosan Norával, nem bántottam és hiszem, hogy nem is bántanám. Mert szeretem őt. Minden hisztijével, minden makacsságával együtt, de szeretem. Annyira szeretem, hogy az már néha fáj, mert egy részem, a józanabbik felem tudja jól, hogy ez az idilli állapot eltarthat évekig, hónapokig, de lehet, hogy csak órákig. S ha eljön a végső leszámolás ideje, nem tudom lesz-e esélyem a győzelemre. S akkor vagy csak én veszek oda, vagy magammal rántom őket is.
Ám egyelőre csak azon dolgozom, hogy a pocakjában növekvő kis élet és az őt a szíve alatt hordó nő a lehető legjobban érezze magát. Azóta már voltam egy ultrahangvizsgálaton is, amin egészen megdöbbentem, mert még életemben nem láttam ehhez hasonlót. De hallgathattam a gyerekem szívdobbanásait, és amikor kicsit kiborultam, és megrémültem, felvilágosítottak róla, hogy ez a tempó teljesen normális egy picinél, ne aggódjak minden rendben. Bevallom, teljesen elérzékenyültem, és azóta is a tárcámban hordom az ultrahangképet amit csináltak nekünk. A karom eltört, ez igaz, de már sokkal jobban van. Az arcomon a hegek már szép sötét rózsaszínben pompáznak, és a gipsz alatt ugyan folyton viszket a karom, azért egészen jól elboldogulok így is. Sokat vagyok itthon. Laptopról dolgozom, telefonálok egy csomót, hogy annyira ne essek ki a munkából, és a cégem ezt nagyon értékeli, mert úgy tűnik egészen jó szervező képességekkel vagyok megáldva. Azonban a Gladiátor-klubos meccseket most elhalasztottam, és bár ne tetszett túlzottan az ottaniaknak, de belátták, hogy törött kézzel sokkal többet veszíthetnek néhány meccsnél ha megölnek. Egész népes rajongótáborom van akik nagyon nem örülnének ha elveszítenék a kedvenc bajnokukat. Így ott is szabadságot kaptam. Meghúzom magam, és ennek Nora láthatóan nagyon örül, én pedig örülök, ha boldognak láthatom és Lottie is egészen kivirult mióta minden nap én viszem suliba és megyek érte. A tábort is csak emiatt tudtam meg, hogy indul és épp a költözés idejére esik, mert Lottie nem merte elmondani, hogy szeretne menni. A kislányom nagyon okos, de néha olyan kis csacsi tud lenni, és még aznap megbeszéltem Norával, hogy fizessük be és engedjük el. Azt az örömöt pedig látni kellett volna az arcán amikor megmutattam neki a befizetett számlát! Minden pénzt megért a boldogsága. Onnantól kezdve egész nap csak franciául beszélt, amit én élvezettel hallgattam, mivel igen kevés alkalommal van lehetőségem a saját anyanyelvemen megszólalnom.
A babaszobában találom meg őt. Egy dalt énekelget és közben persze pakolászik. Mögé lépek és a nyakába csókolva kérdezem tőle, hogy mit is művel itt épp pihenés címszó alatt, ám ő hárít. Hiába néz azonban az ártatlan cicaszemeivel rám, nem nagyon hiszek neki. Három üres doboz, ha jól látom...De nem haragszom rá, mert talán ennyi mozgás még nem ártott meg senkinek és mivel elolvastam néhány cikket ráérő időmben, már azt is tudom, hogy ilyenkor a kismamákban felerősödik a fészekrakó ösztön és egyfolytában pakolászni akarnak. Épp ezért akarom megkímélni Norát is és persze a költöztető cég embereit is attól, hogy itt legyen amikor a dobozokból minden a helyére kerül. Inkább rakok ki egy térképet semmint hogy túlerőltesse vagy felidegesítse magát.
- Ühümm... - morranok fel azért, de csak mosolygok rá, és egészen szélesen el is vigyorodom a legdögösebb apuka jelzőn. Hát, sok mindennek hívtak már életemben, de így még sosem. Minden esetre tetszik, így amikor Lottie régi plüssmacija integet nekem, megfogom a puha plüssmancsot és bólintva egyet megrázom kissé.  
- Üdvözlöm, Mackó Úr! Köszönöm, hogy helyettem is vigyázott a kislányom álmaira, remélem nem bánja, ha véget vetünk a pihenő idejének és újra szolgálatba állhat? Addig is érezze otthon magát, Monsieur - mosolyogok a mackó gombszemébe, majd elnevetem magam, és bár az ölelés mindig jól esik, igyekeznem kell ha még időben oda akarok érni, így vetkőzni kezdek. Nora tekintete sok mindenről árulkodik, ahogy végignéz rajtam és ez igazán tetszik, de sajnos orvosi előírás, hogy csak plátói értelemben történhet köztünk valami, így csupán a mézesmadzagot húzom el előtte.
- Nem, mi? - kérdezem kacéran, de azon kívül, hogy a tekintetemmel már le is vetkőztettem és a fejemben az a beállított fotel a sarokban előkelő szerephez jutott, sajnos távoznom kell. Magára hagyom, és a zuhanyt veszem célba, mert indulnunk kéne még időben. Ahogy végzek a zuhannyal és nagy nehezen találok egy tiszta törülközőt, valamit ruhát amit magamra kaphatok már kérem is Norát, hogy jöjjön. Direkt nem akarok neki előbb szólni, mint ahogy elindulunk, mert elkezdene kifogásokat gyártani, miért nem mehetünk el. Én azonban cseles vagyok, és inkább arra fogom, hogy tejet kell vennünk. A kérdésére hevesen bólogatni kezdek.
- Ó, igen. Bizony. Be kell vásárolnunk. Kell vennünk szalonnát, és...tojást, meg...mit is? Ó, igen, kenyeret. A kenyér finom, és nem is árt, de csak ha mértékkel eszed. És zöldségeket, meg gyümölcsöt. És joghurtot is, és...öhm...fertőtlenítőt, meg...mit is? Nem tudom, majd eszembe jut út közben - kísérem az ajtóhoz, aztán beriasztok és kitolatok a garázsból. A csomagtartóban már ott van a bőrönd amit előzőleg becsomagoltam észrevétlenül, benne a ruháink, fogkefék, tisztálkodószerek és néhány könyv. Valamint Nora túrabakancsa, az enyém már a lábamon van, egy-egy meleg kabát mindkettőnk részére, kötött sál és sapka, kesztyűk, mert ahová megyünk ott kicsit zimankósabb lesz az idő,elméletileg már hó is van arrafelé. A kocsival kitolatok az útra, integetek Bettynek, aki ugyan méltatlankodott egy kicsit amikor meglátott minket, hogy nem jöttünk át aznap este, de amikor elmeséltem, hogy Nora kórházban volt a babával, egyből megenyhült, és megbeszéltük, hogy majd egyszer pótoljuk azt az estét. A bolt felé vezető útról azonban letérek. Majd a következőt is elhagyom, és zavartalanul megyek rá a gyorsforgalmira. Ha minden jól megy röpke másfél-két óra alatt el is érjük a szálláshelyünket, és még lesz időm tüzet is rakni, mert a faház amit kibéreltem nem egy tényleges hotel, hanem inkább egy kunyhó. Rusztikus, nincs wifi, de térerő azért még igen, így ha muszáj a mobilinternet is használható, és teljesen önellátó. Itt magunk lehetünk, minden kötöttség nélkül, senki nem szól ránk, bármit is tegyünk, és a természet lágy ölén kiélvezhetjük a kettesben töltött perceket.


avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
107

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cold Spring Lodge - NY    Kedd Okt. 09, 2018 7:44 pm


Becks and Nora
THE ROMANTIC WEEKEND GETAWAY




Egyik kezemben egy megkezdett regénnyel, a másik karomat félig a pocakomon pihentetve nézek kifelé az ablakon, elmerengve. Képtelen vagyok a könyvre összpontosítani, pedig azt gondoltam, egy kis olvasás legalább pár órára képes lesz majd lefoglalni, hogy igazán nyugton maradjak. Ez a kanapéra száműzöttség közel sem olyan jó móka, mint amilyennek hangozhat, főleg nem most, a költözés kellős közepén. Szeretném belőle én is rendesen kivenni a részem, pakolászni, rendezgetni. Sőt, a szobafestést is szívesen bevállalnám. Korábban, amikor még több időm volt, és nem is voltam pihenésre ítélve, a lakásunkat is saját kezűleg festettem ki. De most nem szabad, semmit sem szabad, csak ücsörögni, és nézni, ahogy mások dolgoznak. Természetesen tudom, hogy ez a baba érdekét szolgálja. Le kellett lassítanom, semmi megerőltető munka, semmi felesleges idegeskedés, figyelnem kell magamra, és igyekszem is nyugton maradni, vagy épp szót fogadni Chrisnek, valahányszor vissza parancsol a kanapéra, ha épp egy kicsit megfeledkeznék magamról. Megígértem, hogy vigyázok magunkra, és ezt is teszem.
- Hé! Sssh... - simítom a tenyeremet meglepetten a pocakra, amikor hirtelen erőteljesebb mozgolódás támad odabenn. - Talán focimeccsre vagy karate bajnokságra készülsz? - kérdezem mosolyogva, és kicsit megbökdösöm az oldalamat, ahonnan a rúgások a leginkább érezhetőek voltak, majd a válasz sem marad el. Kuncogok a dolgon egy kicsit, végül félre teszem a könyvet, és inkább megindulok felfelé az emeletre. - Megnézzük, hogy áll a szobád, mit szólsz? – suttogom magam elé izgatottan. Úgy tudom, a dobozok többségét már felhozták, és van valami, amit már napok óta meg akartam tenni.
Az az igazság, hogy sok mindenen vagyunk túl az elmúlt hetekben is, és ha néha kicsit úgy is tűnik, elégedetlenkedem a helyzetem miatt, valójában örülök, hogy ilyen irányba alakulhattak a dolgok. Először a találkozás a testvéreimmel, aztán az üldözés, meg az az egész nap, aminek a végén a kórházban kötöttem ki... Fogalmazzunk úgy, hogy sok más végkimenetele is lehetett volna ezeknek az eseményeknek. De a legnagyobb félelmeimből végül semminek nem kellett valóra válnia, a kicsi jól van, Chris is velünk van még mindig, továbbra is a közös jövőnket tervezhetjük a gyönyörű új otthonunkban... Igaz, az aktuális ultrahang vizsgálatokat végül a kórházban végezték el rajtam, mivel megfigyelés céljából végül bent tartottak pár napra, de kértem, hogy hadd csatlakozzon hozzánk Chris is, hisz korábban megígértem neki, hogy alkalma lesz meghallgatni a baba szívverését, meg aztán az az ijedtség után, amit okoztunk neki, azt hiszem, rá is fért egy ilyen örömteli élmény. Ő pedig végig ott volt mellettem. Amikor csak tehette, bejött hozzám, vagy épp ott virrasztott abban a kényelmetlen székben, és Charlotte-ot is elhozta minden nap, iskola után. Még mindig azt gondolom, igazán még csak fogalma sincs róla, milyen sokat jelent mindez nekem, és minden amit értem, értünk tesz. Mert észrevettem azt is, hogy többet van itthon, nem tűnik el annyiszor, és nem csak tőlem várja el, hogy vigyázzak magamra, hanem ő is jobban kerüli a bajt. Remélem, ez a meghitt összhang megmarad közöttünk akkor is, ha elérkezik az ideje, hogy munkába álljak, mert előbb-utóbb az is be fog következni...
A babaszobába érkezve belekukucskálok az egyik, majd a másik dobozba is, míg végül meg nem találom, amit kerestem. Charlie régi dolgai, játékok, kis ruhák, mesekönyvek... Egy részüket pár hónapja már elajándékoztam Hannah-nak, de így is maradt egy nagy dobozra való holmi a mi csemeténknek is. Még mindig nem tudjuk biztosan a kistesó nemét, de eldöntöttem, hogy már nem is szeretném tudni a megszületéséig, ezért most csak a semleges dolgokat kezdem előszedni, és helyet keresni nekik. Közben máris elfog egy nosztalgikus érzés, és azon kapom magam, hogy dúdolok.
- You are my sunshine, my only sunshine, You make me happy when skies are gray... You'll never know dear, how much I love you... Please don't take my sunshine away... - Amikor Charlotte kicsi volt, neki énekeltem folyton ezt a dalt, mert imádta, és sokszor csak erre aludt el is. Épp befejezem a ruhácskák elrendezését a szekrényben, majd a játékokat kezdem kipakolni az egyik polcra, egyik kezemben egy színes csörgőt, a másikban egy kissé már kopott plüssmackót szorongatok, amikor váratlanul Chris lép mögém, és átölel. Mmmh... Lehunyom a szemem, és enyhén megborzongok, amint megérzem a csókját a nyakamon. Aztán felé fordulok.
- Nem pakoltam semmit, becsszóra – ingatom a fejemet mosolyogva, bár megfogalmazódik közben bennem a kérdés, hogy vajon milyen büntetést találna ki nekem, ha kiderülne, hogy mégis én voltam. - Nem mernék szembeszegülni a világ legszigorúbb és legdögösebb apukájával – incselkedem vele egy kicsit. Aztán a játékkupac felé bökök a fejemmel. - Csak ezeket szedtem elő. Charlie régen folyton ezzel aludt – dugom az orra alá a plüsst, és integet is neki a mackó egyik karjával. Aztán sóhajtok, mert ez az „átadjuk a stafétabotot” olyasmi, amivel nehezen birkózom meg. Legszívesebben ott lennék folyton a srácok tövében, és lépésenként vezényelném le az egészet, mert nehéz elhinnem, hogy tényleg mindent megértettek, hiába írtam le és összegeztem a terveinket.
- Öhm... - tágra nyílnak a szemeim, amikor Chris a következő pillanatban vetkőzni kezd előttem. És az a tekintet, amivel rám pillant... úgy érzem magam tőle, mintha én máris ruhátlan lennék. - Annyira azért nem vagyok elfoglalt... - lépnék utána, de már el is húzza a csíkot. Mosolyogva ingatom a fejem, de végül nem megyek utána. Inkább befejezem még hamar a játékok elrendezését, mert ezt amúgy sem bíznám a költöztetőkre. Éppen végzek is a dologgal, és az utolsó apróság is a polcra kerül, amikor Chris visszatér.
- Persze, mit segíthetek? - követem őt, és örülök, ha végre hasznossá tehetem magam. Bár gyanús, hogy tej még van itthon, úgyhogy ez a boltba elugrós ötlet nem biztos, hogy értem, honnan is jött most így hirtelen. - Szeretnél elmenni bevásárolni? - kérdezek is rá egy kicsit értetlenkedve.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Munkások
Play by :
◇ Katie Cassidy
Kor :
32
Foglalkozás :
◇ criminologist, ex-model
Hozzászólások száma :
245

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cold Spring Lodge - NY    Kedd Okt. 09, 2018 12:53 am


Nora & Becks
'If I got rid of my demons, I'd lose my angels.'
A dobozokban lévő törékeny tárgyak amiket cipelek csörömpöléssel adnak hangot nemtetszésüknek. Lépcsőket számolok, és amikor végre beérek, a tőlem telhető legóvatosabban teszem le az utolsó dobozhalmot is a nappali közepére, majd felállok és szét nézek. Mindenhol, de tényleg, szó szerint a nappali minden négyzetméterén, mindenhol dobozok hevernek. Címkézett, összefirkált, majd újra címkézett dobozok amikre majdnem mindre Nora írta rá saját kezűleg, hová szánta. Ennél többet sajnos nem engedtem neki, így az elmúlt napjaink másról sem szóltak, mint arról, hogy ő a kanapén méltatlankodott, amiért semmit nem engedek neki csinálni, én pedig igyekeztem mosolyogva, türelmesen megőrülni tőle. Nem volt könnyű eset, meg kell valljam, mert folyamatosan vissza kellett parancsolnom a kanapéra, míg a fiúk kipakolták a Brooklynban maradt életünk összecsomagolt halmait. Charlotte szerencsére most egy nyelvi táborban van egy hétig, így legalább őt megkímélhettem a költözködés idegtépő óráitól, és attól, hogy végignézze amikor Norából felváltva jött elő a lelkes kisgyerek, a nyűgös totyogó, a házisárkány és még megannyi olykor felismerhetetlen szörnyella, mégis képes volt ezt a legkedvesebb álarcával elfedni. Volt amikor attól féltem, hozzám vágja a teás bögréjét, néha attól, hogy soha nem fog engedni felállni mellőle a kanapéról és ott fog megfojtani az ölelésében. Hol a karom miatt aggodalmaskodott, hol azért, mert a fiúk biztos összetörik a képkeretet, vagy a kedvenc csacsis tányérját (mellékesen az még mindig műanyag, Életem!).
- Behoztam az utolsó dobozt is, Nyuszi! - kiáltom az éterbe, és izzadtan, porosan indulok fel az emeletre. Nora valahol odafent motoszkál, hallom a lépteit, de kicsit kutatnom kell, míg megtalálom. Természetesen hol másutt is lehetne, mint a babaszobában? Ahogy benyitok, ellágyulva nézek rá. Istenem, hogy lehet egy nő ennyire tökéletes? Egy pillanatig hagyom, hogy elragadjon az emlékek árja. Amikor a kórházba értem vele...a poklok-poklát éltem át, mert azt hittem, elveszíthetem, és ez sok mindenre rádöbbentett. Gyenge pontommá vált a családom. Rettentően sebezhetővé tesz az, hogy ők vannak nekem. De arra is rájöttem, hogy még soha ekkora erővel nem küzdöttem semmiért, mint értük. És az elhatározásom, hogy mellettük maradok ameddig csak lehet lassan tettekké, tervekké formálták át a kezdeti kétségbeesésem. Még nem tiszta minden, két hét alatt egyedül nem jutottam sokra. De az biztos, hogy nem fogom hagyni, hogy közénk álljon bárki is, és erre csak másnap jöttem rá, a kórházi szobájában a kanapén ébredve. Ránéztem, ahogy alszik, és álmában is a hasát fogja, és tudtam, ez a nő amíg lélegzik, nem adja fel. Küzdeni fog a gyerekeinkért, küzdeni a családunkért. Akkor én hogy adhatnám fel anélkül, hogy elmondhatnám, mindent megtettem azért, hogy velük maradhassak? A fejemben így egy új változatot hoztam létre. Mindenkit megölök az utolsó szálig, aki az utamba áll, ha kell. De amíg nem kell, addig olyan apróra húzom össze magam, amennyire csak tudom. Itthonról fogok dolgozni, szerencsére a kéztörésem elég indok arra, hogy ne akarjanak behívni szolgálatba, így csak szervezői munkákat tudok végezni laptopról és telefonról. Nem megyek a Gladiator Clubba. Nem feltűnősködök, nem teszek semmit, amivel felhívnám magunkra a figyelmet. És ez talán elég lesz ahhoz, hogy a gyanú elüljön és Colllierék azt gondolják talán csak tévedés volt az egész. Eszükbe sem jut a másik holtest miatt, hogy a kocsi ami kiégett az enyém volt, a Devereaux név nem mond nekik semmit, de amúgy is, mire rám akadnának addigra én is tudnám, hogy merre járnak. Egy hacker srácnak sikerült rátelepülnie a gépeikre, így megtudtam, hogy a vérdíjat a fejemre nem emelték, sőt, figyelmeztetést adtak ki, hogy ha valaki hamisan próbálja kicsalni tőlük a pénzt, az a fejével fizet. Így ha rövid időre is, de sikerült elcsitítanom az eseményeket és ez nekem most éppen elég.
Felhúzom a pólóm alját és megtörlöm az arcom benne, majd óvatos, csendes léptekkel lépek Nora mögé, aki láthatóan annyira el van foglalva, hogy észre sem veszi, hogy bejöttem. Hátulról ölelem át, és ha megijed, csak mosolygok egy kicsit, majd a pocijára simítom a kezeimet.
- Hogy érzi magát a világ legszebb kismamája? - kérdezem, és a nyaka hajlatába csókolok - Remélem nem te pakolásztad azokat a dobozokat a gardróbba - intek az említett helyiség felé, és fürkészve nézek rá - Holnap jönnek a srácok és egy instruktor segítségével mindent de mindent megcsinálnak helyettünk. Leírtad, összegezted, átadtuk a stafétát. Neked már csak élvezned kell az új otthonod adta lehetőségeket.
Sóhajtok, majd gyengéden ringatni kezdem és közben a kilátást csodálom az ablakon át, de mivel dolog az idő és én tudom, hogy van még dolgunk mára, így ellépek mögüle, és egy mozdulattal húzom át a fejemen a pólót és az ujjatlan kapucnis pulcsimat amit általában futáshoz szoktam felvenni. Félmeztelenül, izzadtan állok a szoba közepén majd szemérmetlen pimaszsággal nézek végig rajta.
- Most pedig elmegyek zuhanyozni - kezdek hátrálni, és az alsó ajkamba harapok - Mondanám, hogy csatlakozz hozzám, de úgy látom, nagyon elfoglalt vagy. Nem is zavarlak inkább...- hátrálok, miközben kifelé menet kibújok a rövidgatyámból is és szinte felfalom őt a pillantásommal. Ha nem lenne már elve várandós, most csak a nézésemtől teherbe esne, az tuti. De így csak magamban szenvedek és röhögök egyszerre majd magára hagyom és megengedek magamnak egy rövid zuhanyt. Aztán tíz perc múlva frissen, illatosan, és tiszta ruhába öltözve térek vissza hozzá.
- Életem, egy picit tudnál jönni nekem segíteni? A kocsiban hagytam még pár apróságot, és a boltba is el kéne ugranunk...tejért - füllentem és remélem, hogy lesz annyira jófej, hogy magára hagyja a babaszobát, különben oda a meglepetésem. Norával néha kiszámíthatatlan mire hogy reagál, főleg mióta történtek események a babavárásunk közben, így igyekszem nem megijeszteni vagy felizgatni, de valahogy csak el kell ráncigálnom a kocsiig, mert azzal indulnánk el a hotelba, ahová szándékomban áll elvinni míg az embereink kipakolják a házba a cuccainkat. Busás jutalékot kapnak, nem mondom, de ha nem viszem el, Nora szétrágja a kanapé karfáját az idegtől és pihennie kell. Én pedig mindent megteszek ami tőlem telik, hogy ezt valahogy biztosítsam. Remélem jól sül el majd a dolog, azt hiszem ránk fér egy kis szusszanás. A kapcsolatunk eléggé igényelné a nyugodt, meghitt beszélgetést és hogy egymásra figyeljünk. Lenne még mire felkészítenem és én sem vagyok magabiztos a baba miatt semmiben, sok kérdésre nem értem a választ. Kell nekünk ez a pár nap kettesben.


avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
107

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Cold Spring Lodge - NY    Kedd Okt. 09, 2018 12:50 am


avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
107

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cold Spring Lodge - NY    

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Cold Spring Lodge - NY

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Valahol máshol :: A világban-
^
ˇ