One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Russell & Millie - how to move forward

Russell R. Morgan
Today at 1:17 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Grayson Connor
Today at 12:56 am



Lorelei & Russell - Chill Out

Russell R. Morgan
Yesterday at 11:55 pm



Greenwood vs Gambino

Margaret Greenwood
Yesterday at 11:44 pm



Munkahelylista

Sandro Gambino
Yesterday at 10:36 pm



Fable and Jonathan - Az értelmetlen interjú

Jonathan Anderson
Yesterday at 10:20 pm



Elvitték!

Margaret Greenwood
Yesterday at 10:13 pm



Maddie and Jake - Weekdays at Lester house

Jake Lester
Yesterday at 9:12 pm



Játékpartner keresõ

Jonathan Anderson
Yesterday at 9:05 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 15 5
Diákok 6 2
Törvényszegõk 11 12
Bûnüldözés 6 7
Hivatal 0 5
Üzlet 7 10
Oktatás 5 3
Munkások 8 3
Egészségügy 12 9
Összesen 70 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Ethan Kaminski, Mason Ford


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Rosie & Stephanie

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Rosie & Stephanie   Kedd Nov. 06, 2018 10:15 pm


Steph & Rosie
new adventures

Stephanie az egyik legkedvesebb mindenki közül, akit ismerek, és akik vigyázni szoktak rám. Ő mindig figyel rám, és mosolygós, és játszik velem. Szeretek vele lenni, és most is nagyon megörülök, amikor meghallom a hangját a másik szobából. Futok is azonnal felé, hogy megöleljem, és kuncogok egy kicsit, amikor összeborzolja a hajamat. Szélesen elmosolyodom, és egy helyben kezdek ugrálni előtte örömömben, amikor megdicsér, és azt mondja, hogy már nagy elsős vagyok.
- Igeeen, megtanítom neked is! Ez egy nagyon egyszerű dal, majd te is meglátod. Banásos – teszem hozzá, aztán már el is kezdem neki énekelni a dalocskát, sőt, táncolok és mutogatok is hozzá, ahogy tanultuk. Az egész nagyon vicces, és amikor elérek a dalban odáig, hogy kifacsarjuk a narancsokat, amihez meg kell ölelgetni valakit, akkor ismét átölelem a lábait. Aztán már megyünk is a szobám felé, ahol egy kisebb katasztrófa vár bennünket. Elfintorodom, és tanácstalanul tárom szét a karomat, mintha magam sem igazán érteném, hogy is lett itt ekkora felfordulás. Annyira nem is értem. Én csak keresgéltem és keresgéltem, és kipakoltam a dobozokat, a polcokat, a fiókokat, még az ágy alját is, aztán egyszer csak ez lett.
- Te eléred a szekrény tetejét is – lelkendezem, és sok reményt fűzök hozzá, hogy a számomra elérhetetlen helyek egyikén felfedezi a keresett kincset, de a kacsás kifestő még mindig nincs sehol. Ugrok még egyet-kettőt az ágyon, és közben nyújtogatom a nyakam, hátha meglátom feljebb valahol, aztán fenékre huppanok, és végül már az ágyneműmet túrom át. Kezdek egy kicsit szomorú lenni, bár ha elmehetnénk játszani a parkba, az tényleg nem lenne rossz.
- Már megnéztem a nappalit mindenhol, és épp a konyhában szerettem volna szétnézni, amikor megérkeztél – felelem épp miközben a fejemre húzom a takarómat, és úgy indulok meg a szobában, mint egy szellem. Csak így nem látok semmit, aztán neki is ütközöm valaminek, amit az útban hagytam, és elesek.
- Áucs! Ühm... Lehet, hogy anya előbb inkább azt szeretné, ha összepakolnék, mielőtt sétálni megyünk – gondolkodom el, ahogy ismét körbe hordozom a pillantásomat a szobán. Nagyon szeretnék elmenni a játszótérre, de szerintem ha anya előbb hazaér, mint mi, és meglátja így a szobámat, mérges lesz rám, és lehet hogy még Stephanie-ra is, pedig ő nem hibás.
- De ezt olyan sokáig tartana eltakarítani – nyafogok. Nem annyira szeretek rendet rakni. - Mi lenne, ha mindent csak betúrnánk az ágy alá? - jön a nagyszerű ötlet, aztán már neki is fogok, és hason kúszva túrok magam előtt mindent az ágyikóm felé.


avatar
Diákok
Play by :
Mia Hays ✿
Kor :
6
Foglalkozás :
schoolgirl ✿
Hozzászólások száma :
15

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rosie & Stephanie   Csüt. Nov. 01, 2018 6:57 pm





Rosie & Stephanie
Ahogy Rosie lelkesen rohant felém és megölelt, már szinte el is felejtettem, milyen fárasztó hetem lesz. Mosolyogva visszaöleltem. Mellette mindig vidám voltam, valahogy elfeledtette velem a problémáimat. Csak úgy zúdította rám, mi minden történt vele az iskolában, én pedig nagyon figyeltem, hogy mindre tudjak külön válaszolni. -  Húha, hát már ilyen ügyes nagylány lettél?! Három betűt bizony csak a nagy elsősök tudnak már összeolvasni! - Megsimiztem a buksiját. -És milyen dalt tanultatok? Megtanítod majd nekem is? Nagyon érdekel! - Szerettem énekelni. Habár a hangom legfeljebb átlagosnak volt mondható, sosem zavartattam magam emiatt. Ha olyanom volt, órákon át kínoztam a szomszédok dobhártyáját. - Ejnye, ők mindig csak rosszalkodnak! Lefogadom, hogy nem tudnak olyan szépen olvasni, mint te! - Kézenfogva mentünk be a szobájába. Marilyn közben némán integetett nekem, hogy rohannia kell, legyünk jók. És már ment is. Biztos valami fontos dolgot kell elintéznie. Ő mindig csak rohant amikor én láttam. Nem lehet egyszerű élete, ahogy Rosie-nak sem, aki ebbe a kiszámíthatatlan életbe nő bele.
A szobában meglepő rendetlenség fogadott minket. Mintha háború dúlt volna épp a megérkezésem előtt. De inkább nem kérdeztem semmit az állapot kialakulásának a körülményeiről. Rám sem volt jellemző, hogy gyönyörű rendet tartsak magam körül, így furcsa is lett volna, ha rászólok Rosie-ra, akinek általában rendben szoktak sorakozni a játékai a polcán.
- Nem találod a kacsás kifestőt? Hát ez valóban nagy baj. - Egészen bele tudtam élni magam az ilyen problémákba. Körbefuttattam a szemem a szobában. - Ne aggódj, felkutatjuk! Lássuk csak! - Elindultam körbe a szobában, hogy gyorsan felderítsem a terepet. Szerencsére láttam már az ominózus kifestőkönyvet, így tudtam, mit keresek. A könyvespolcon nem találtam, ahogy a magasabban lévő szekrényekbe is hiába kukucskáltam be. Még a ruhásszekrényeket is kinyitottam, de hiába. - Jól elbújtak ezek a kacsák! A többi szobában kerested már? - El tudtam képzelni, hogy esetleg legutóbb a konyhaasztalnál színezett benne, és ottfelejtette.
De Rosie gondolatai hamar elterelődtek a színezőről, és lelkesen próbált rávenni, hogy menjünk le a parkba. Sosem voltam vele szőrösszívű, de azért egy kicsit kérettem magam. - A parkba? Egészen biztos vagy benne, hogy anya megengedné? - Egy pillanatig szigorú arccal néztem rá, aztán mosolyogva beleegyeztem, hogy lemenjünk.
Bár jobban belegondolva, lehet hogy túl korán tettem ígéretet? Mikor bejöttünk, nem láttam a lakáskulcsot a konyhaasztalon, ahol Marilyn szokta hagyni. Lehet, hogy elfelejtett kulcsot hagyni nekünk? Akkor lőttek a játszótérnek, és estig kereshetjük a kacsás kifestőt.

avatar
Diákok
Play by :
Cara Delevingne
Kor :
26
Foglalkozás :
egyetemista, barista, bébiszitter, életművész
Hozzászólások száma :
5

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rosie & Stephanie   Vas. Szept. 16, 2018 8:25 pm


Steph & Rosie
new adventures

- Anyaaa! Aaaa-nyaaaaaaaaa! Hol van a kacsás kifestőm? Anyaaaaa! - már sokadszor sem jön válasz, én pedig teljesen tanácstalan vagyok, mert az egész szobámat áttúrtam, és most már minden úgy néz ki, mintha egész nap itthon játszottam volna, de nem is így volt. Csak nem rég értem haza, iskolában voltam, és már nem mint kicsi nulladikos, hanem mint elsős. Bizony. Már én is a nagyok közé tartozom, és már nem csak a betűket tanuljuk, hanem olvasni is, meg mesét mondani, és majd tanulni fogunk összeadni, meg kivonni, meg ilyen matekos izéket is. De még csak most kezdtem, úgyhogy még nem tudok mindent. Most igazából csak azt szeretném megtudni, hol van a kedvenc kifestős könyvem, de anya nem válaszol. Lehet megint dolgozik, vagy telefonál, és nem hallja, vagy elment a szobájába, vagy... most nincs több ötletem, úgyhogy inkább megindulok kutató expedí... expecíó... expe... A tévében hallottam ezt a szót, de nem tudom kimondani, de a lényeg, hogy egyedül fogom felkutatni az egész házat, ha kell, hogy megtaláljam azt a buta könyvet. Megnézem a nappaliban is, a párnák alatt, a kanapé alatt is, anya magazinjai között, aztán már a konyhában járok, amikor meghallom, hogy megérkezett Stephanie, és éles kanyarral visszarohanok az előszobába, hogy megöleljem.
- Steeeeeeeph! Képzeld, ma már összeolvastunk kettő meg három betűket is, és tanultunk egy új dalt, meg Aaron és Adam megint összeverekedtek, és Mrs. Hawkins különültette őket... - csacsogok az iskoláról, meg az osztálytársaimról, akik ikrek, és mindig rosszak, miközben fogom a kezét, és vezetem be a szobámba. Ez idő alatt egy kicsit meg is feledkezem arról, mivel telt az elmúlt húsz percem, de ahogy belépünk a háborús övezetre, megtorpanok.
- Nem találom a kacsás kifestőmet – tárom szét a karomat, és a hangom enyhén nyafogóssá válik. - Ki akartam próbálni az új színes ceruzákat, amiket rajz órára kaptam, a sárga a legszebb, és kacsákat akartam festeni – magyarázom, közben átszökellek a játékok és könyvek között maradt szabad területeken egészen az ágyamig, ott pedig felállok, majd ugrálni kezdek.
- Aztán... ugye... lemegyünk... a parkba? - kérdezem úgy, hogy minden ugráshoz beosztok egy szót. - Léci-léci! Anya biztos nem bánná, és a héten még nem is voltunk a játszótéren. Ma nincs semmi házi feladatom sem – teszem gyorsan hozzá a meggyőző érvemet, és ehhez már meg is állok kicsit egy helyben. Hé, ez tök jó? Az ágyon állva majdnem egyforma magasak vagyunk. És még a hajunk is szinte teljesen egyforma. Mintha testvérek lennénk, ahogy Aaron és Adam. Nekem vajon miért nincs testvérem?


avatar
Diákok
Play by :
Mia Hays ✿
Kor :
6
Foglalkozás :
schoolgirl ✿
Hozzászólások száma :
15

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Rosie & Stephanie   Kedd Szept. 04, 2018 4:52 pm





Rosie & Stephanie
Szokásomhoz híven most is túlvállaltam magam. Egész hétre betábláztam magam programokkal. Hétfőtől péntekig bent vagyok az egyetemen nagyjából délután kettőig, onnan rohanok bébiszittelni, és csak este kilenc fele érek haza. Aztán jön a hétvége, amikor rendszerint kipihenik magukat az emberek, ám én szombaton és vasárnap is tizenkét órában dolgozom a Base Caféban. Azt sem tudom, merre áll a fejem, pedig valójában nem szorulnék rá, hogy ennyit dolgozzak. Miért is vállaltam el egész hétre ezt a bébiszitterkedést? Normál esetben csak heti két délutánon szoktam jönni, a többi három napon egy másik lány vigyáz Rosie-ra, de ő lebetegedett, és Marilyn megkért, vállaljam el mind az öt napot. Ekkor már meg kellett volna szólaljon a fejemben a vészcsengő, de nem - még örültem is neki, hogy milyen jó, legalább jó sokat keresek majd a héten. Azt már nem számoltam bele, hogy aludni is alig lesz időm, nemhogy készülni az óráimra. De ez már így alakult - ha ilyen helyzetbe sodortam magam, akkor helyt is kell álljak benne.
Volt már egy rakás tájékoztató az egyetemen, amit most kezdtem el, de még mindig nem sikerült megértenem, mit is fogok tanulni. Név alapján, szinte találomra választottam szakot, és persze abban reménykedtem, hogy nagyon érdekes dolgokat fogok tanulni. Egyelőre történelmi bevezetőkön kívül semmi másról nem hallottam az előadásokon, ami egy cseppet lelombozott. Tudom, nagyon sok szak kezdődik ilyen bevezetéssel, és utána lehet izgalmas, mégis azon kezdtem gondolkodni, valóban akarom-e erőltetni ezt az egyetem dolgot. Egy diplomám végülis van már, dolgozhatnék azzal. Mégis, amikor erre gondolok, valami rossz érzés fog el. Inkább folytatom ezt a folyton rohanós diákéletet, csak hogy ne kelljen felnőnöm.
Kicsit fáradtan, de azért jókedvűen érkeztem meg a Kaminski házba. Szerettem Rosie-ra vigyázni, igazi kis tündér volt. Azt hiszem, a közös játékainkba legalább annyira beleéltem magam, mint ő. A találkozásainknak elengedhetetlen része volt, hogy hevesen gesztikulálva történeteket adjak elő az általa kitalált játékban, amiken ő nagyon nevet - bár azt hiszem, inkább a groteszk arckifejezéseimen, mint magukon a történeteken.
- Szia Rosie - üdvözöltem mosolyogva, miután beengedett az anyukája. - Mi újság, milyen volt ma a suli? - Már névről ismertem szinte minden osztálytársát, és vártam, hogy a találkozásaink alkalmával mindről elmesélje, éppen milyen vicces vagy buta dolgot tett aznap.
Nagyon tudtam csodálni az ilyen kisgyerekeket, akiknek a legjelentéktelenebb mondat is olyan mókás tud lenni, hogy egész nap nevessenek rajta, és még otthon is elmeséljék őket. A gyerekeknek sokkal jobb, mint a felnőtteknek. Mindennek elképesztően tudnak örülni. Vajon a felnőttek is képesek lennének erre, ha jó a hozzáállásuk, vagy a társadalom gyökerestül kiirtja ezt a tulajdonságot az emberekből kamaszkoruk körül?

avatar
Diákok
Play by :
Cara Delevingne
Kor :
26
Foglalkozás :
egyetemista, barista, bébiszitter, életművész
Hozzászólások száma :
5

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rosie & Stephanie   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Rosie & Stephanie

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Lakóhelyek :: Lakások-
^
ˇ