One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Dinner for two

Fable & Ewan - Who are you? EmptyMinnea Mitchell
Today at 2:00 am



Dae Won and Yvie

Fable & Ewan - Who are you? EmptyChoi Dae Won
Today at 1:27 am



It's a fairytale fucking town, isn't it?

Fable & Ewan - Who are you? EmptyWilliam A. Murdoch
Yesterday at 10:27 pm



Bellamy & Leslie

Fable & Ewan - Who are you? EmptyLeslie Hewson
Yesterday at 7:04 pm



Archiválást kérek!

Fable & Ewan - Who are you? EmptyJaye Shirely
Yesterday at 6:08 pm



Life is just a game

Fable & Ewan - Who are you? EmptyJaye Shirely
Yesterday at 6:06 pm



Kaylee Hill

Fable & Ewan - Who are you? EmptyKaylee Hill
Yesterday at 5:05 pm



Charlie & Julie - Találkozás egy régi...

Fable & Ewan - Who are you? EmptyCharlie Lloyd
Yesterday at 3:26 pm



Játékpartner keresõ

Fable & Ewan - Who are you? EmptyDesange W. Trevino
Yesterday at 2:50 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 29 23
Diákok 29 30
Törvényszegõk 13 25
Bûnüldözés 10 16
Hivatal 6 6
Üzlet 12 17
Oktatás 6 5
Munkások 12 7
Egészségügy 11 13
Összesen 128 142
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots

Bellamy West, Bellerose Barlow, Choi Dae Won, Daisy S. Foster, Grace E. Hoover, Jaye Shirely, Leslie Hewson, Prima Polignac


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Fable & Ewan - Who are you?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptySzomb. Aug. 17, 2019 8:58 pm


Ewan and Fable
• • Freedom is the power to choose your own chains.

Egészen kis koromban megtanultam, hogy a titkok nagy felelőséggel járnak. Leginkább ez segített hozzá ahhoz, hogy életben maradjak. Így hamar rájöttem, ha tartom a számat, akkor nagy bajom nem eshet. Persze nem azt mondom, hogy ez a legalkalmasabb módszer, egy öt éves kislány felneveléséhez, mert kihatással lesz az egész életére. Egész életében titkolóznia kell majd, és senki előtt nem nyílhat meg. Nem mondhatja el senkinek az igazat, mert még nagyobb baj származna belőle, mint előny. Ez idővel a részévvé válik, beissza magát a legapróbb mozdulataiba is. Ez voltam én, egy hatalmas titok mindenki számára. Sokan meg akartak fejteni, azt akarták velem elhitetni, hogy bennük megbízhatok. Együttérzést mutattak, miközben csak egy valamire voltak kíváncsiak, a rejtélyre ami a lényemből áradt. Keresnek rajtam jeleket, mélyen elidőznek a szememben, érzelmekkel manipulálnak, és kedves szavakkal hitegetnek. De egyik sem őszintébb, mint én magam. Bármit is kerestek, vagy akartak, ilyen-olyan formában megkapták. De nem egészében, és épp ez volt a lényeg. Ez miatt voltam én, akit Maureen a kegyeibe fogadott. Ezért voltam, mindenki kedvence. Egyszerre voltam titokzatos, és nyílt. Bár nem hiszem, hogy ennek a kettőnek az egyvelege megfér egymás mellett. Nem hiszem, hogy bárki tudná ezt kezelni, egészen eddig. Ewanben meg volt az, ami engem teljesen porrá zúzhat, de talán előre is vihet. Épp ezért volt olyan veszélyes. Olyan volt, mint aki egyszerre tudatában van a “hatalmának”, de mégsem használja ki. Amíg elő nem csalogatja belőle valaki. Igazából fogalmam nem volt arról, hogy miért hívtam el, oda ahova egyértelműen nem kellett volna. Ahogy arról sem, hogy az nap miért bocsátkoztam bele olyan beszélgetésbe, aminek volt valami jelentősége. De abban biztos voltam, hogy hatással van rám, és én is rá. Épp ugyanolyan biztos voltam, ennek a hátulütőjében is, mégis kockáztattam. Egy részem azonnal vissza akart vonni mindent, míg a másik még jobban belemászott volna. Már csak az volt a kérdés, hogy Ewannek melyik része erősebb. Abban az egy hétben, nem mentem be az óráira, tudatosan akartam az egészet csinálni. Nem mondanám azt, hogy kerültem, inkább úgy fogalmaznék, hogy ha akarom észrevesz...

Ütemesen jár a kezem, a márvánnyal bevont pulton. Amikor itt vagyok, általában igyekszem kikapcsolni a gondolataimat. A férfiak, akik idejönnek, nem rám kíváncsiak. Csak egy töredékemre, ami az üres szexben ki is merül. Számomra üres. Az ő szemszögükből egészen más, nem tudnám leírni, hogy mi is pontosan, de az egészen biztos, hogy megrészegíti őket. Aminek a következménye, hogy megnyílnak. Ez izgalmas is lehetne, de általában ugyanaz a story. A feleségem...mindegyik így kezdi.
- A feleségem..- kezd bele, míg magára ráncigálja a flancos ingét, majd felhúzza az ujjára azt a bizonyos gyűrűt. Reflexből felhorkantanék, de ő nem azért jött ide, hogy megvessem. Így csak nézem. Annyiszor végig néztem már, ugyanezt a jelenetet, csak éppen az arc változik. Igyekszem a férfit megvetés mentesen végig mérni, de ebben megzavar egy halk kopogás. Ami számomra szinte maga volt a megváltás, soha nem szoktak bekopogni, egy foglalt szobába. Hacsak nem fontos. Bármilyen féle magyarázat nélkül kislisszolok az ajtón, és a recepciós lány aggódó tekintetével nézek farkasszemet. Tudtam mit jelent.
- Itt van. -suttogja, és gyorsan el is megy. Nem hibáztatom érte, szabályt szegett miattam. A szobám felé veszem az irányt, egy pillanatra viszont megállok, és lassabbra veszem a szaporább lépteimet. Amikor a csukott ajtó elé érek, egy pillanatig tétovázok, megáll a kezem a kilincs felett. Ha belépek, az azt jelenti, hogy jobban belemásztam a kelletténél. Én pedig mindenképp bele akartam, így lenyomtam a kilincset, és fesztelen léptekkel beléptem a szobába.
Egy apró mosollyal nézek rá, miközben a tekintetem egy pillanatig végigfut rajta. Nem tudom eldönteni, hogy a finoman kigombolt ing, és a pohár whisky a fesztelenség jele. Vagy éppen pont az ellentéte, és ezzel akarja elérni, hogy ne legyen feszült. Mg találgatok, kulcsra zárom az ajtót, és beljebb lépek. Megjegyzésére, csak halkan kuncogok egyet.
- Pedig még nem is ismered ennek a helynek, az összes titkát. - nézek fel rá, míg én is töltök magamnak egy pohárral.
- De megértelek, dermesztő ez a hely. Maureen nem akarja, hogy a vendégeink túlságosan is otthon érezzék magukat, itt nem ezen van a hangsúly..- jegyzem meg, majd lehuppanok az egyik fotelbe.
- Amiért idejöttél.- szórakozom vele egy kicsit, és egy kis szünet után folytatom.
- Mondhatnám azt is, hogy csak kíváncsi voltam, hogy megmered lépni. Vagy, hogy mennyire vagy kíváncsi. Ebben is lenne igazság. - gondolkodom el egy pillanatra.
- Amikor legutóbb beszélgettünk, akkor az a te tereped volt. Ez most az enyém, csak kíváncsi vagyok, így milyen mederben halad a beszélgetés.- francokat, leginkább azért volt itt, mert egyelőre nem tudtam őt hova rakni, azután a beszélgetés után meg végképp nem.
- Szóval csüccsenj le, és szerintem először leginkább azt a kérdéskört végezzük ki, hogy tudod mi ez a hely? Bár van egy olyan sejtésem, hogy tudod...de azért menjünk biztosra.- kortyolok egyet az italomból.
- Az biztos, ha rájöttél pontosan a hely értelmére, akkor sok mindenre választ kapsz, amit csak úgy elhintettem múltkor.- fejezem be végül, és hagyom egy kicsit, hátha megszokja a helyzetet. Bár ez az a helyzet, ami soha nem lesz normális, semmilyen körülmények között.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



My name is Fable. I'm the bad girl. The other woman. I'm the gold digger. The bitch. The one no one roots for.
The one you love to hate.

S. Fable Hill
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
26
Foglalkozás :
~hooker/lawyer
Hozzászólások száma :
110

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyCsüt. Jún. 20, 2019 4:02 pm


Fable & Ewan
Nem voltam felkészülve rá, hogy ilyen… érett személyiséggel van dolgom. A kezdő kurzusaimon azért ez nem annyira jellemző, nagy átlagban inkább naivan lelkes, formálható, nagy terveket dédelgető huszonévesekkel találkozom. De mostanra azért az már bőven kiderült, hogy Fable nem ezek közé a lányok közé tartozik. Nem úgy beszél a döntésekről, mint akinek az a legnagyobb dilemmája, hogy melyik partiba nézzen be az este, vagy elutazzon-e a hétvégére Puerto Ricoba. Érdekel, hogy ezzel a rejtélyes kijelentéssel mire célozhat, de ez nem olyasmi, amire csak úgy rákérdezhet az ember. Legalábbis nem ebben a szituációban.
Mikor meghallom, hogy az ő fejében is hasonló gondolatok járnak, halványan azért elmosolyodom.
- Ezek szerint kérdéseid vannak – állapítom meg félhangosan, nem is tudom, hogy inkább neki vagy magamnak hangsúlyozom ezt a tényt. Egy pillanatra eltöprengek: vajon mi érdekelhetni velem kapcsolatban? De végül is mindegy, mi vonzotta ide, a lényeg, hogy eljött, az óra pedig remekül zajlik a közreműködésével. Az is, amit neki tartok, és az is, amit a többieknek.
- A magabiztosság jót tesz a modellnek – fűzöm hozzá a szavaihoz somolyogva, mikor arról beszél, biztos benne, hogy bennem is nyomot hagyott az elmúlt másfél óra. A hangomból érezhető, hogy nincs szándékomban valódi visszajelzést adni erről. Nem erősítem, és nem is cáfolom. Inkább tudatosan elbizonytalanítom. Nem tetszik, hogy megpróbál úgy tenni, mintha olvasna belőlem. Vagy ami még rosszabb, talán tényleg olvasni próbál. Nem mondom, hogy cseppet sem vagyok kíváncsi, meddig jutna el, de manapság már senkinek sem szoktam megengedni ezt a luxust. Se magamnak, se másnak.
- Ez igaz, de csak az a fajta idegen környezet szabadít fel, amelyiknél nincs ott a következő találkozó súlya. Vagy ígérete. Értsem ezt úgy, hogy nem jössz többet az órámra? – vonom fel a szemöldököm, inkább csak őt kóstolgatva, mintsem komolyan gondolva, hogy valóban ez jár a fejében. Persze megtörténhet, de valami azt súgja, hogy nem így lesz. És ezt nem is fogja most bevallani. De a kíváncsisága most már el fogja csalogatni. Ebben majdhogynem biztos vagyok. Hogy mire kíváncsi pontosan, azt még nem tudnám megfogalmazni, de szinte érzem, ahogy most is ott dolgozik benne ez az érzés.
- Úgy lesz – biztosítom, hogy ha kiállításra kerül sor, tudni fog róla. A folytatás viszont meglep, és ezt – ritka alkalmak egyike, de – hagyom, hogy ő is észrevegye rajtam. Szóval nem is kételkedett a szavaimban? Akkor, ezek szerint, most már tudja, hogy…
Tudom… hogy képes vagyok rá? A kettő közül vajon melyik lehetett a cél? Vagy csak én látok bele többet? A tekintetemben elég sok minden kavarog, egyáltalán nem letisztult a pillantás, amivel rá nézek, de van olyan markáns, és húsba vágó, amire még napok után is emlékezhet az ember.
- Köszönöm, hogy eljött – mondok végül csak ennyit, de nem veszem le róla a szemem, egészen addig, míg el nem tűnik az ajtó mögött. Csak azután emelem fel azt a bizonyos papírt. Csak rajtam múlik? Valóban csak rajtam múlna?

***

A következő napokban nehezemre esett kitoloncolnom a fejemből azt a cetlit, azzal a címmel. Meg a vele járó kérdéseket. Miért adta meg? Vajon mi várna ott, ha netán mégis úgy döntenék, hogy meglátogatom? Egyáltalán miért tenném meg? Nem tudok róla semmit. Túlságosan rejtélyes. És ráadásul az egyik diákom, még ha nem is közvetlenül az én tanszékemre jár, de azt az egy szabadon választható tárgyat felvette, szóval ez már határesetnek számít. Vagyis nem, cseppet sem határeset. A diákom. Én pedig a tanára vagyok. Akkor is, ha úgy tűnik, mégsem óhajt többet megjelenni az óráimon…
Mielőtt bárhogy is döntöttem volna, vártam egy hetet. A tekintem végigleltározta a hátsó sorokat, de nem láttam sehol. Nem jött el. Bennem pedig rögtön felbukkant a kérdés: vajon azért nem, mert úgy gondolja: ezúttal rajtam a sor? Én is meghívtam a műhelymunkára, amire el is jött, sőt, egészen fontos szerepet kapott tőlem, aztán ő is meghívott… valahová, én viszont nem éltem vele. Valószínűleg megsértettem ezzel. Vagy egyszerűen csak vár? Vagy már nem is emlékszik az egészre?
Az óra után azon kapom magam, hogy nem is annyira oda koncentráltam, és ez fel is bosszant annyira, hogy belássam, elegem van ezekből a gondolatokból. Úgy látszik, túlságosan beette magát a fejembe, mint valami pióca, nekem csak egy lehetőségem van, hogy kiűzzem onnan.
A címnek persze utánanéztem, de nem sokat tudtam meg róla, csupán annyit, hogy egy baromi nagy ház, már-már villa számba megy. Valószínűleg magáncélra használt ingatlan, mert semmilyen bejegyzett cég vagy vállalkozás nem kapcsolódik hozzá. Csak egy név: Maureen W.
Tettem egy utolsó próbálkozást, hogy lebeszéljem magam, de végül győzött bennem a kíváncsiság. Ahogy leszállt az este, fogtam egy taxit, és elhajtottam vele a megadott helyre. Mivel időpont nem szerepelt a papíron, fogalmam sem volt, mire számítsak. De elhatároztam, ha nem járok sikerrel ma, akkor többet nem próbálkozom. Talán egy kicsit reménykedtem is benne, hogy végül így alakul, de az ajtót végül – legnagyobb meglepetésemre – mégis kinyitják előttem. De nem az, akire számítottam.
- Jó estét. Fable Hillt keresem. De nem vagyok biztos benne, hogy jó helyen járok – teszem azért hozzá, nem tudom, miért, a cetlin a cím egyértelmű volt, de ez az egész valahogy… annyira furcsa. Kicsit azért tartok tőle, hogy megkérdezik, ki vagyok, és miért jöttem, előbbit nem nagyon akarnám elárulni, utóbbit pedig magam sem tudom, de végül semmi ilyesmire nem kerül sor. Ami szintúgy meglepő. Úgy látszik, ez egy ilyen nap. A lány csak kéri, hogy kövessem, én pedig kérdés nélkül úgy teszek.
Arra számítottam, hogy belülről giccsparádéba futok, de nem, a stílus és a berendezés letisztult ízlésre vall, ami kellemes a szemnek, de semmi árulkodót nem tudok felfedezni rajta, ami adna valamilyen támpontot. Pedig a kérdések ekkorra már igencsak sorakoznak a fejemben.
Végül a lány az egyik szobához kísér, és résnyire ki is nyitja előttem.
- Itt várjon. Sarah mindjárt jön.
- Sarah? Egy pillanat, de… - Azonban még mielőtt a mondat végére érnék, magamra is hagy. Hát jól van. Úgy látszik, itt nem annyira kedvelik a kérdéseket. De ha idáig eljöttem, úgy döntök, most már ígyis-úgyis bemegyek. A levegő nem annyira jár idebent, vagy csak… nem is tudom, lehet, ettől a furcsa helyzettől van melegem. Kioldom az ingem felső gombját, és oda is lépek a nyitott bárszekrényhez. Sarah bizonyára nem fog haragudni érte, ha várakozás közben megkínálom magam egy itallal. Sok jéggel.
Mikor aztán megérkezik, már a pohárral a kezemben fordulok felé, az ablak előtt ácsorogva.
- Eddig is rejtélyes voltál, de ez a hely... - nem is vagyok benne biztos, hogyan fejezzem be a mondatot. - Ha egészen őszinte akarok lenni, kiráz tőle a hideg. - Hazudnék, ha azt mondanám, még mindig nem kezdem sejteni, milyen helyről is van szó. Elég tapasztalatom van hozzá, hogy kezdjen összeállni a kép, még ha egy normál férfi számára nem is lenne annyira szembetűnő. Nyilván szándékosan építenek erre. De az én tippem is csak nagyjából lehet pontos, a konkrétumokról nincs fogalmam, ami az efféle helyeknél nem számít részletkérdésnek.
- Miért hívtál ide? - teszem fel a kérdést, kivárásra is alapozhatnék, de ahhoz most már túlságosan kíváncsi vagyok. Valóban ez az, ami a leginkább érdekel. És már egy hete birizgálja a fantáziámat.



Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
32
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
93

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyVas. Május 26, 2019 10:38 pm


Ewan and Fable
• • Freedom is the power to choose your own chains.

Egy leheletnyi együttérzés fut át az arcomon, amikor a házaságát említi. Nehezen tudtam az ehhez hasonló kijelentésekkel, azonosulni?! Talán nem ez a megfelelő szó rá, de azt hiszem ez a probléma onnan eredt, hogy én nagyon ritkán ragadtam meg, egyvalaki mellett. Nem azért, mert nem akartam, hanem egyszerűen, csak egyfajta módot ismertem arra, hogy hogyan kényelmesebb számomra élni az életemet. Ezt tanultam, ezt láttam kiskoromtól kezdve. Mostanra pedig már nem volt okom, ezen változtatni. Már későnek véltem, hogy most kezdjem el, megmásítani a számomra “kijárt” utat.
- Hát, minden döntésünknek meg van a következménye, vagy éppen az áldozata. - jegyzem meg, amikor a házasságára utal. Nem hittem a házasságban, abban hogy két ember összeköti az életét, és vakon megbízik a másikban. Ostobaság tűnt, akárhonnan néztem. Hisz a bizalom, egy nem létező...”valami” amit, csak azért érzünk, mert a szerelem nagy hevében nem vagyunk képesek tisztán gondolkodni, és elhisszük, hogy igen, a bizalom jó. De a nagy francokat. Saját magán kívül senkiben nem bízhat az ember, egyrészt kockázatos, másrészt pedig megbolygatja az ítélőképességünket. Eltereli a gondolatainkat, és gyakran irányt váltunk, csak azért, hogy kompromisszumot kösünk a másikkal. Számomra nem tűnt olyan kecsegtetőnek, hogy lemondjak azokról a dolgokról, amik a tervei közt szerepeltek.
-Hmmm.- mélázom el egy pillanatra, hogy mit tudtam meg róla, mert gyakorlatilag, olyan mintha semmit sem tudtam volna róla. A szennylapok, véget nem érő, és nem létező információk sorát volt képes letömködni az ember torkán, ezzel manipulálva, az emberek véleményformálását, a címlapon szereplő egyedről.
- Semmi olyat, amivel választ kaptam volna a kérdéseimre. Nem hiszem, hogy érdemes, az újságokban leírt állításokra hagyatkozni, mert az is lehet, hogy a fele nem igaz. Azt hiszem, most ezért is kötöttem ki itt. Hogy a saját bőrömön tapasztaljam meg..- ejtek felé egy sokatmondó mosolyt. Ez a feszültség ami körülöttünk lenget túl nagy hatással volt rám, azt sem tudtam figyelmen kívül hagyni, ahogy néha beszél hozzám, ahogy kiejt egyetlen francia megszólítást. Túl könnyen elevenedtek meg előttem, olyan képek, amiket próbáltam, az elmém legbelső zugába taszítani. Mégis olyan jelleggel, és egyszerűen csalta elő őket, hogy nem tudtam ellenállni, ennek a játszadozásnak. Persze tudtam, hogy ezzel csak az igazát akarja bizonyítani, részben igaza is volt, de betudhatjuk annak is, hogy előnye volt. Míg én elveszettnek éreztem magam, ebben a környezetben, addig ő tökéletesen mozgott benne.
- Nem fogom elfelejteni, ebben biztos lehetsz. De abban is teljesen biztos vagyok, hogy te sem.- incselkedek vele. Talán ezzel akarom visszavenni, saját magam felett a hatalmat, vagy csak éreztetni akarom vele, hogy vissza tudnám szerezni az irányítást, a szituáció fölött. Persze, az már más kérdés, hogy valójában képes voltam rá, vagy csak szerettem volna vele ezt elhitetni. Egy biztos volt, kényelmesen fürdőztem abban a helyzetben, amit ő tett olyanná, amitől úgy éreztem elengedhetem magamat. Furcsa érzés volt, és megmagyarázhatatlansága ellenére sem zavart, hogy egy óra erejéig elengedtem a gyeplőt. Nem kellett odafigyelnem magamra, se másra.
Végig vezetem a tekintetemet a többi diákon, valóban más volt a légkör. Úgy látszik nem csak én érzékeltem ezt a fajta változást, hanem ők is.
A megjegyzésére viszont, csak egy apró kuncogással reagálok, és valamennyire igaza volt, de csak valamennyire.
- Ebben van valami.- ismerem el, de nem végeztem ennyivel.- Van az a helyzet, amikor egy idegen környezet, és a magára hagyatottság érzése, sokkal nyíltabbá, és féktelenebbé teszi az embert.- jegyzem meg titokzatosan. Érdekes, hogy egy pillanat alatt, mennyire vissza tud zökkeni az ember, oda ahonnan valójában indult. De ha az ilyen pillanatok minden naposak lennének, lehet pont ettől válna az egész megszokottá, amit az ember elun egy idő után. Ahogy végig nézem a festményeket vele együtt, némelyik zavarba ejtően többet mutat, és nem azért, mert egy aktfotóról beszélünk, hanem mert túl sok érzelem, vágy vetül vissza a vászonról.
Az a huncut mosoly Ewan arcán, az enyémre is mosolyt csal. Annak a ténye pedig, hogy próbál egy kicsit provokálni, annyira nem lep meg. Úgy nézz ki neki ugyanúgy a lényéből fakad az egész, ahogy nekem is.
- Hát ha már megtart egyet, akkor rakja is ki. Vagy ha kiállítást rendezz belőlük, ajánlom, hogy hívjon meg.- válaszolok neki magabiztosan, mégis egy kis játékossággal megfűszerezve az egészet.
- Félreértett. - lépek hozzá közelebb egy lépéssel.- Én eddig sem gondoltam hiteltelennek a szavait, tudtam hogy amit mondd, az úgy van. Inkább azt állítottam, hogy erre nem minden művész képes.- valóban így gondoltam, de meg akartam mutatni, neki egy olyan világot, ahol az ő elképzelései más értelmet nyernek. Míg játszadozva az ajkai felé tekintek, pontosan azért, hogy egy kicsit félre veezessem, az egyik kezemmel az asztalra csúsztatok, egy papír cetlit, amin egy cím állt.
- Remélem még találkozunk, Mr. Brooks...csak magán múlik.- kacsintok rá, és megperdülve gyors léptekkel elhagyom a termet. Átgondoltam, azt hogy mire vállalkozom? Azt hiszem nagyon nem.

**********

Prostituált. Biztos vagyok benne, hogy minden második embernek, egy sarkon álló lány jut az eszébe. Akinek bár maga a kinézete vágyat gerjeszt, mégis pár apróság szemet üt mindenkinek. Hisz milyennek látják, vagy képzelik a sarki lányokat? Gomolygó füstben testet öltött vágyforrás, aki jó pénzért bármit megtesz. Akinek nem számít, hogy milyen undorító dolgot kérsz megteszi. Egy lányt lát mindenki maga előtt, akinek félresiklott az élete, és jobb estéin talán némi feloldozást lel némi tudatmódosítóban. Egy olyan személy, aki semmit sem tisztel. Ezt a képet láthatja maga előtt, minden egyes nő, aki nem ilyen környezetből jött. Talán igazuk van, talán nem. Én egy teljesen más környezetből látom ezt a világot. Egészen kislánykoromtól kezdve, láttam ahogyan ez az egész megtestesül. Azt ne firtassuk inkább, hogy hogyan kerültem kislányként, egy bordélyházba, és egy rendkívül kifinomult nő kezei közé, aki később kurvát nevelt belőlem. Maureen, megmutatta mire lehetek képes, azzal ha kihasználom mások vágyait.
Vannak dolgok, amiről magad sem tudnád megmondani, hogy micsoda. Azt hiszem, ez a majdhogy nem kastélyszerkeztű épület, ezek közé volt sorolható. Senki sem tudta, hogy most laknak benne, vagy egyszerűen, csak áll itt egymagának. Arra bizonyára senki nem gondolt, hogy egy egész hálózat van kialakítva, mind a prostitúcióval kapcsolható össze. Maureen mindig is ügyelt, hogy megválogassa vendégkörét, még véletlen sem csúszhatott hiba, az ő gépezetébe. Hisz valóban, csak olyan emberek jártak, az villa impozáns falai közt. Akinek meg volt rá a joga. Egy olyan világot épített fel maga köré, ami nagyon rejtett, és nem sokan tudnak róla.
- Képes leszel kézben tartani őt? - Maureen hangjából mindig színtisztán érződött, hogy éppen mit akar kifejezni. Tekintetével, pedig egyértelműen jelezte, hogy amit közöltem, az nem tetszik neki.
- Igen, képes leszek. Mint ahogy minden másnak is, ennek is tudatában vagyok, hogy mit csinálok.- állom a tekintetét, lehet a többi lány már visszalépet volna. De furcsamód, én soha nem tettem, akárhányszor hibáztam ugyan megszenvedtem, mindennek meg volt a tanulsága. De eleget tanultam már ahhoz, hogy fel tudjam mérni, hogy mik a helyes döntések.
- Mi a neve?
- Legyen elég annyi, hogy kézben tartom.
- Rendben, de csak egy alkalom.

****
Azt sem volt biztos, hogy eljön, legalábbis ez is benne volt a pakliban. De volt egy olyan érzésem, hogy túlságosan furdalni fogja a kíváncsiság, és elfog jönni. Egyelőre magam sem értettem, miért volt olyan fontos, hogy az én látás módomból mutassam meg a dolgokat. De nem is akartam ennek különösebben nagy feneket keríteni. Csak szemléltetni, és magyarázatot adni, arra a sok homályos mondatfoszlányra, amit aznap mondtam neki.
- Ha egy idegen férfi érkezik, ne Maureenak szólj, hanem nekem! Megértetted?- nézek az egyik leányzóra, aki ugyan nem örömöt adott, hanem leginkább azért volt felelős, hogy fogadja a jól ismert vendégeinket. Akik pedig újak, Maureenhoz küldje. Igaz, megegyeztünk a vénlánnyal, de mégsem bíztam annyira benne, hogy Ewant a karmai közé engedjem.
- De ....- hebegés, és értetlenség, ahogy sejtettem.
- Csak kísérd fel a szobámba!- itt minden lánynak volt egy szobája, ahova vendég soha nem léphetett be, azt hiszem én most teszek egy kis kivételt.
- Ne aggódj, csak tedd amit mondtam.- simítom meg az arcát, és lágyan elmosolyodom. Ugyan ez a ház maga volt az érzékiség, ami éltette ezt a helyet. Az eldugott kis szobák, amik különböző igényének megfelelve volt kialakítva. Mégis katonás rend működött, ami leginkább rideg volt.
Ha Ewan eljön, nem igazán lesz egyértelmű számára, hogy hova érkezett, ahogy az sem hogy miért kellett ide jönnie. Az pedig igen megtévesztő lesz számára, hogy egy Sarah nevű lány szobájába vezetik, ahol minden letisztult, de egy árulkodó jel sem fog neki segítséget adni, hogy voltaképp ki is az a Sarah valójában. Amint belépek, megtudja...


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



My name is Fable. I'm the bad girl. The other woman. I'm the gold digger. The bitch. The one no one roots for.
The one you love to hate.

S. Fable Hill
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
26
Foglalkozás :
~hooker/lawyer
Hozzászólások száma :
110

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyVas. Ápr. 07, 2019 9:58 pm


Fable & Ewan
A válasza hallatán nem tudom megállni, hogy ne fussanak árulkodó mosolyba az ajkaim. Azt mondom, árulkodó, mert könnyen leolvashatja róla a felismerést: pontosan ugyanarról beszélünk, és a felismerésnek szóló érdeklődés is megcsillan a tekintetemben.
- A házasságom tönkre is ment miatta – fűzöm hozzá én is viccelődve. De ha kutakodott, akkor úgyis tudja. Amit meséltem, még az előző házasságom ideje alatt történt meg, elég viharos kapcsolat volt, amit olykor sajnos a sajtónak is sikerült kiszimatolnia. Cattel ez most teljesen más. Nagyon vigyázok a látszatra, és ezt Cattől is elvárom.
- De ezek szerit ezt már tudja – mosolyodom el halványan. – És mit tud még rólam, mademoiselle? – dobom fel a labdát, játékosan, de azért kíváncsi is vagyok, mi jár a fejében rólam. Talán egy kicsit provokatív is, amiről csupán a hanglejtésem árulkodik.
Titokzatos. Nagyon is, de azért nem lehetetlen utat találni hozzá, és ez az egyveleg nagyon is izgalmassá teszi a játszmát. Mert valóban játszmáról van szó, be akarom bizonyítani, hogy igazam van, és ennek érdekében túlmegyek néhány határon, nem durván, csak épphogy, és nem is látványosan, de inkább a művész dolgozik most bennem, mint a hagyományos értelemben vett tanár. És valahol mélyen talán egy makacs gyerek is, aki nem fogadja el, hogy valami nem úgy van, ahogy ő mondja.
Ahogy a vonásait figyelem, azt hiszem, sikerrel is jártam. Látom a mellkasa szapora rezdüléseit, az összepréselt combjait, ujjai feszült szorítását. De ha nem látnám, akkor is érezném a testéből áradó vibrálást, ami érdekes módon rám sem teljesen hatástalan. Ez a veszélye ennek a játéknak, de jelenleg ez sem zavar, hiszen abszolút kézben tartom a dolgokat.
Átélte, csak máshogy? Ez vajon mit jelent? Újabb mozaik, és újabb zsákutca. A hangja viszont megváltozik. Ezúttal már tisztán kihallom belőle a vágyat. A válasza pedig, bevallom, az én fantáziámat is megmozgatja. A jelenet, amit szavakká formál, olyan könnyedén úszik be elém, mintha szándékosan ültette volna el a gondolataimban. Nocsak. Ez pont ugyanaz, mint amit én csinálok vele. Ilyen gyorsan tanulna? Vagy ösztönösen érez rá?
Mielőtt válaszolnék, futólag megnedvesítem az ajkaim.
- Akkor raktározd el jó mélyen ezt a pillanatot – mormogom, bár biztos vagyok benne, hogy nem fog könnyen elszökni a memóriájából. Érzem, ahogy tüzel a bőre, és nem is tudom, hogy meddig fogja még bírni türelemmel ezt a játékot. De ez nem akadályoz meg benne, hogy folytassam. Ha kettesben lennénk, most jönne el a pillanat, hogy óvatosan megérintsem, csak hogy a vágyódás még mélyebb bugyraiba lökjem, de igaza van, erre most nem fog sor kerülni. Én is tudom, mégis meglepetésként ér, amit mond. Abból a tűzből, ami most bezárva dolgozik benne, semmit nem fogok érezni, hallani és látni. Mintha visszavágni akarna ezzel, de el kell ismernem, sikerül. Az a huncut fény a tekintetében. Ahogy kimondja, el is éri, hogy megszülessen bennem a vágy, épp arra, amiről most jelentette ki: nem fogom megkapni. Pszichológia? Érdekes.
Hacsak nem akarom? Ahogy elfordul, mély levegőt veszek, és újra közelebb hajolok.
- Ez igaz. De ezt a pillanatot sikerült megörökítenem. Nézz körbe. Szinte transzba esve festenek, és ez a te műved – hagyok egy kis szünetet, hogy átjárja az érzés. Kevés izgatóbb dolog van annál, mint ilyen direktben szembesülni vele, hogy milyen hatással vagy másokra. – De ha csak kiültetlek ide, és itt hagylak, a vizslató tekintetek előtt, az újszerű és idegen szituációban, feszengve, a végén csak egy felületes Fable Hill-t látnánk viszont a vásznon.
Ezért mondtam, hogy a festőnek kell kihoznia és előcsalogatnia a modellből mindazt, ami benne rejtőzik. Pontosan ezt akartam elérni, hogy a saját bőrén érezze a különbséget.
- Ez csak egy kis ajándék. Amiért engedett a meghívásnak, és végigülte nekünk ezt a portrét. – Nem árulom el neki, hogy mit festettem rá. Majd otthon megnézi. Óvatosan ráfújok a bőrére, hogy ellenőrizzem. – Meg is száradt. Készen vagyunk – pillantok az órámra. Gyorsan elrepült az idő, az órának vége. Visszaadom rá a blézerét, már ha felém nyújtja a kezét.
- Jöjjön, nézzünk meg a képeket – invitálom, majd el is indulok a mustrára. Valóban remek alkotások lettek, egytől egyig. Tele élettel, kisugárzással. Végigmegyek, és röviden mindenki munkájára reagálok, majd miután kiürül a terem, visszasétálok Fable-höz.
- Na, hogy tetszenek? Lehet, egyet még meg is tartok– jegyzem meg egy bujkáló, huncut mosollyal, ahogy továbbra is az otthagyott képeken jár a tekintetem. – Vagy összehozok belőlük egy instant, belső kiállítást. – Kíváncsi vagyok, erre hogy reagál. Ahogy felé fordulok, a pillantásom automatikusan az előbbi másfél óra nyomait keresi rajta.
- Remélem, így most már több hitelt nyertek a szavaim – jegyzem meg egy halvány mosollyal. És azt is, hogy meggyőző volt a szemléltetés.


Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
32
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
93

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyVas. Márc. 31, 2019 11:53 pm

Ewan&Fable
“Life is short. Break the rules.”
+16
Annyi emberrel volt már dolgom, hogy gyakran nem tudtam elvonatkoztatni, attól amit tapasztaltam. Gyakran vettem észre magamon, hogy mindenkivel bizalmatlan, és kimért vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkiben a rosszat láttam, inkább azt, hogy meg volt benne a lehetőség, hogy ártson nekem. Túl sokszor futottam bele, olyan emberekbe, akik kihasználtak, és próbáltak manipulálni. Egy ideig talán ez működött, de most már egyre kevésbé vagyok, az a kislány, aki egykoron felelőtlenül lódult neki az erdőnek. Csak azért, mert a kedve úgy tartotta. Most már előre számoltam a következményekkel, és voltak pillanatok, hogy tudtam is, hogy mivel jár ez az egész. Így a kezemben tudtam tartani a helyzetet, és ez egy kisebb megnyugvással töltött el. Hisz nem kellett váratlan eseményekre felkészülnöm, amíg az én kezemben volt a gyeplő. Ez azonban, az elmúlt két napban felborult. Újra olyan volt, mint egy kíváncsi kislány, aki úgy szemlélte a világot, mintha minden új lenne számára. Pedig ez nem így volt. Mégis volt bennem, egy ösztönös  kíváncsiság, amivel még én magam sem tudtam mit kezdeni. Sok mindenre foghatnám, és elintézhetném annyival, hogy legyintek egyet, és elmúlik. De a helyzet az volt, hogy ahogy egyre jobban elmerültünk, egy adott témában, annál többet akartam tudni. Utáltam ezt az érzést, és egyszerre szerettem is. Kettős érzéseim közt vergődve, próbáltam mégis a helyzeten felülkerekedni. Ami csak még inkább nehezítette a dolgot az, hogy ténylegesen koncentráljak. Az érintései túlságosan is nagy hatással voltak rám, és minden egyes alkalommal, amikor ezt megtette, a testem reagált rá. Én pedig szemérmetlen módon élveztem ezt. Persze a büszkeségem, továbbra is irányított valamelyest. De a bennem lüktető, tehetetlenség, amit jelen pillanatban éreztem, azt hiszem jobban elhomályosította a tudatomat, és azt hogy valójában, miért is ücsörgök itt. Élesen szívom be a levegőt, és izmaim egyre jobban megfeszülnek, késztetést éreztem arra, hogy még jobban felé forduljak, hogy lássam a tekintetét. De nem tehettem meg. Nem azért, mert gyakorlatilag egy terem közepén voltunk, tele diákokkal. Az ilyesmi, soha nem állított meg, hisz a munkám révén, sok mindenre képes voltam, ha az érzékek játszadozásáról volt szó. Itt másról volt szó. Kicsit féltem, attól amit látok majd a tekintetében. De hát, ki mondja, hogy az emberek, csakis ésszerű döntéseket hoznak. Én pedig akármennyire is erről voltam híres, mégis egy szusszanásnyi időre a szemébe néztem.
- Valóban. Kevés van, de ha azt a keveset is megízleled, akkor kezdődik, csak az igazi móka.- válaszolok játékos hangnemben. És pontosan úgy mosolyogtam, mint aki nagyon is tudja mit csinál. Nos, ez nem egészen volt igaz, mert jó tudtam, hogy aki ma itt irányít, az bizonyosan Ewan lesz.  Ezzel pedig együtt járt az is, hogy nem tudtam mit csinálok. Nem is igazán tudtam magamnak megparancsolni, hogy ne reagáljak rá zsigerből, a testemnek, pedig végképp nem tudtam megálljt parancsolni. Ez a légkör amit teremtett, magába szippantott, és  felpiszkált bennem, valami olyasmit, amit már régen nem éreztem.
- Szóval házas, aki egy csábító képében tetszeleg, érdekes egyveleg.- jegyzem meg kicsit viccelődve.
- Bevallom, hogy egy kicsit kutakodtam...de csak egy egészen kicsit. - ismerem be, persze azt azért eszem ágában sincs bevallani, hogy egy egész éjszakát töltöttem ezzel. Komolyan, nem volt nekem jobb dolgom az éjszaka közepén?
- Nem tudom róla, hogy allergiás lennék rá, de majd meglátjuk.- ugratom egy kicsit, majd tovább hallgatom. Minden próbálkozásom ellenére, hogy figyelmen kívül hagyom, azt hogy ő irányít kudarcba fulladt. Pontosan az ellenkezőjét teszem, és akár egy simulékony kiscica hálásan, a helyzethez simulok. Nagyot nyelek, mintha lenyelhetném, az a feszültséget, ami egyre inkább csak növekszik bennem. Bőrömön felváltva játszadozik a hideg érzete, majd a forróságé. Mintha csak egy könnyed játék lenne az egész, ami valójában az volt, mégis a súlyát ugyanúgy éreztem. Szavai csak még jobban rátesznek erre, minden egyes kimondott szó, csak arra ösztökél, hogy megtegyem, ami éppen a fejemben lejátszódik. Sejtelmes suttogások, lopott érintések, megmagyarázhatatlan feszültség, ami minden érzékszervemet elbódítja.  Egy pillanatra lehunyom a szemeimet, és enyhén oldalra billentem a fejemet. Majd mikor újra kinyitom, végig pásztázok a tanulókon, akik valószínű semmit sem sejtenek, abból ami bennem lejátszódik.
Combjaimat most már feszesen, egymásnak nyomom, és eddig észre sem vettem, de a kezeim egyre inkább markolják, a kárpitot. Ösztönös reakciók, amik fellett nem volt uralma az embernek, nekem sem. Ugyan lazítok egy kicsit testtartásomon, de az utolsó kimondott szónál, a szívem már a fülemben kezd lüktetni, és a bőröm őrjítően bizseregni kezd. Mint most...visszahangzik a fülembe, és az utána hagyott forróság továbbra is körül ölel.
- Mondjuk úgy, hogy átéltem, csak egészen másképp, mint ahogy azt az ember gondolná.- szólalok meg végül, egy kicsit megremeg a hangom. Tudtam, hogy milyen nő képét láthatja most bennem. De míg más előtt szégyelltem volna, addig lőtte, valamiért ez olyan természetesnek tűnt. Talán, ez a művészek velejárója. De nem csak ő tud, ilyen profizmussal játszani..
- Érdekes kérdés, de meg van a válasz.- tanakodom el halkan egy pillanatra.
- Megőrzőm a pillanatot, hogy a megfelelő helyen, és időben,....újra felidézzem. Hogy a szavakat érintésé varázsoljam, pont olyan intenzív, érintésekké, mint amivel a szavak bírtak. - súgom vissza, és halkan levegő után kapok.
- Azt mondják a szó elszáll, de azt hiszem vannak kivételes esetek, amikor mégis minden egyes szó, elkísér.- harapom be az alsó ajkamat, és próbálom magam kicsit takarékra venni, de túlságosan is rátapintott a lényegre. Én pedig nagyon utálnám magam, ha ezt csak úgy felrúgnám.
- Szóval a válaszom ez..- fordulok újra felé, hogy nyíltan a szemeibe nézzek újra, és azt fogja látni amit a szavaival próbált elérni.
- A szavaid elkísérnek dédelgetnek, majd tettekké alakulnak, és ebből te, semmit nem fogsz érezni, hallani, sem látni...- huncut fény csillan a szememben, majd újra visszafordulok.
- Persze csak, ha nem akarsz.- teszem hozzá, mint valami ajánlatot, és egy mélyet sóhajtok.
- Mit is fest a hátamra Mr. Brooks? - teszem fel a kérdést, már kicsit esetlen hangnemben, persze ez már csak a kívülállók részére szól.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



My name is Fable. I'm the bad girl. The other woman. I'm the gold digger. The bitch. The one no one roots for.
The one you love to hate.

S. Fable Hill
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
26
Foglalkozás :
~hooker/lawyer
Hozzászólások száma :
110

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptySzomb. Márc. 16, 2019 8:50 pm


Fable & Ewan
+16
Biztos, hogy nem szereti? Ez érdekes. Mintha azt próbálná elhitetni velem, hogy soha senkit nem szeretett még eddig. És végül is, miért ne lehetne igaz? Az emberek sokszínűek. Sokfélék.
- Legyen úgy – bólintok könnyedén, miszerint rendben, de attól szöget üt a fejemben a gondolat. Vajon tényleg így van? Nehezemre esik elképzelni, pedig nem hittem volna, hogy létezik olyasmi, ami kifogna rajtam. Mégis hogy lehet? Lassacskán kezd körvonalazódni előttem, hogy ez a nő valójában sokkal nagyobb rejtély, mint aminek eredetileg hittem. Pedig már elsőre is magára vonta a figyelmemet. Ez már önmagában teljesítmény.
Mikor a diákok elkezdik a munkát, én is nekilátok a sajátomnak, és ez alkalmat ad arra is, hogy folytassuk a beszélgetést. Kettesben. Egy hallgatósereggel töltött terem kellős közepén. Ez a helyzet tökéletes arra, hogy mozdulatlanságra bírjam, miközben kedvemre játszadozhatok vele, mintha csak odabilincseltem volna. A témák, amiket feszegetünk, pedig egyre izgalmasabb terepre tévednek. Mindegyikünknek meg van az a helyzet, amire nem tud nemet mondani?
- Igen, ebben én is hiszek – adom a tudtára bármiféle kendőzni akarás nélkül. Tagadhatjuk, és lehetnek óriásira hizlalt dilemmák, de attól így van. Persze minden helyzet más és más. – Tapasztaltam is párszor – teszem hozzá halvány mosollyal. – Mikor az ésszerűség azt kívánná, hogy ne tedd, de… a kísértés folyamatosan ott zsong a bőröd alatt, és egy pillanatra sem hagy nyugodni. – Ahogy megvonja a vállát, néhány tincs visszacsúszik róla, de mielőtt még mozdulhatna, egy-két ujjbegyemmel óvatosan megérintem a hátát, nem messze a nyaka pereménél, és egy lassú, sodró mozdulattal, visszahúzom előre. Érdekelt, milyen érzés megérinteni, eddig csak a blézerén keresztül tettem meg.
- Kevés ahhoz fogható érzés van, ha valaki ki tud vetkőztetni a saját önuralmadból – pillantok rá, ahogy felém fordul egy rebbenésnyi időre. Állom a tekintetét. Pedig csábít, hogy lepillantsak a mosolyára, de megállom.
- Ehhez persze szükséges, hogy legyen valami, ami legalább részben visszatartson. Talán ez a legnagyobb hátránya az „amit megkívánok, azt megteszem” attitűdnek. – Hogy aztán titkokkal is jár, nos, igen. Mindennek megvan az ára.
- De ettől függetlenül, az előbb félreértett. A visszatartó erőt úgy értettem, hogy én vagyok házas. Nem pedig a csábító. – És ezzel történetesen azt is elárultam, hogy voltam már nős. Nem tudhatom, hogy rám keresett-e a neten, a válásom idején sokat cikkeztek a magánéletemről, ott volt is miről írni, hiszen elég viharos kapcsolat volt. De mióta elvettem Catet, az életem sima víztükör. Másról sem írnak, csak hogy micsoda harmónia van köztünk, ha megjelenünk itt-ott egy rendezvényen.
Egy ember halálának a súlyát. Ahogy kimondja, aprót rándul a kezem, elvétem a mozdulatot. Vissza is húzom az ecsetet.  
- Ez valóban elég valószínűtlen – jegyzem meg alig hallhatóan. – Elnézést, korrigálnom kell egy vonalat – váltok is témát, amilyen gyorsan csak lehet. Elveszek egy vattát, és levendulaolajba mártom, nem szárítja ki a bőrt, mint az aceton, vagy más festékoldó szerek.
- Ne mozduljon – a jobb kezemmel egyenesen tartom a vállát, hogy valóban ne mozdulhasson el, míg a balommal óvatosan letörölgetem az elkenődött festéket. – Remélem, nem allergiás a levendulára – jut eszembe így utólag, és halványan el is mosolyodom rajta, de az illatát úgyis érezte, mikor kinyitottam az üvegcsét.
- Egy művésznek lételeme a tapasztalás. – És nem is apróztam el sosem. Most sem ez a gond, hanem mintha már nem lenne olyasmi, amit ne próbáltam volna. Ami kellően izgalomba hozna. Minden csak a szokásos, unalmas frázisok összjátéka, de azért ezt cseppet sem áll szándékomban elmondani neki.  
Inkább folytatom, amibe belekezdtem, és közelebb hajolok hozzá, hogy az utolsó mondatomat szinte a fülébe súgjam. Érzem is rajta a változást, legalábbis a húsz perccel ezelőtti énjéhez képest, a kisugárzása mintha megtelt volna vibrálással. Ahogy a srácok felé nézek, látom, hogy ők is érzékelik, csak nem annyira tudatosan, mint én. Ők inkább, mondjuk úgy, múzsára találtak benne.
- Ideig-óráig valóban. – Ami sokkal inkább csak tíz-tizenöt perc. De nekem már borzasztóan unalmas az egész. Valóban azt keresem, amiről beszél, és ha beszél róla, akkor ismernie kell. A folytatás viszont homályos. Minden nap el kell játszania? Mit? A sóvárgást? A mozaikok egymást kerülgetik a fejemben, és tudom, hogy eljön majd az a pillant, amikor az összes töredékinformáció összeáll egy képpé, de egyelőre ez még nem történt meg.
- Ha még nem élted át, honnan tudod, hogy létezik? – teszem fel a kérést, próbálom palástolni az érdeklődésem, de nem annyira egyszerű. – Azt mondod, ösztönből cselekszel. És mit teszel akkor, ha a vágy egy teljesen váratlan szituációban tör rád? Alattomosan, fokról fokra, de egyre inkább a hatalmába kerít, próbálkozol, de nem tudod kiverni a fejedből. A légzésed mélyül, az izmaid megfeszülnek, a bizsergés pedig egyre csak forrósodik. Képtelen vagy másra gondolni. Ám a tested hiába áhítozik rá, nincs lehetőséged cselekedni? – mormogom a fülébe az újabb kérdést, minden reakcióját figyelve. Nem tagadom, fel akarom húzni, azt akarom, hogy megérintse a vágy, ha csak egy rövid időre is, de érezze, amiről beszélek.
- Mint most – teszem rá egy kicsit provokatívan. Azt kérem tőle, hogy képzelje el, de a hangomban az is ott bujkál, hogy ha most kettesben lennénk, szívesen leellenőrizném, hogy a valóságban is igazam van-e.  


Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
32
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
93

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyHétf. Márc. 11, 2019 2:19 pm

Ewan&Fable
“Life is short. Break the rules.”
Abban a hitben ringattam el magam, ezzel az órával kapcsolatban. Hogy majd amolyan: bizonyítok, és tovább állok attitűddel végig csinálom. Persze az már más kérdés volt, hogy kinek is akartam bizonyítani. Magamhoz mérten próbáltam végig csinálni, ezt az egészet, még véletlenül sem akartam többet adni magamból. Jól tudtam, hogy túl sok bajjal jár, ha mégis megteszem. Az a “baj” pedig bennem gyökerezett, már hosszú évek óta. Olyan volt, akár egy fa, amit évekig nevelgettél, öntöztél, és vigyáztál rá. Ám, a viharos széltől Te sem tudod megóvni, ami teljes egészében csavarta ki a földből. Ez lenne az..ez lenne az, a képletes szemléltetés, ha megkérdeznék, hogy milyen lelkivilággal rendelkezem. Hiába fáradoztam azon, hogy ez változzon, csak még rosszabb lett. És egy idő után beleun az ember, a folyamatos próbálkozásokba. Így hagytam, hogy az emberek megmaradjak a saját véleményüknél, amit rólam alkottak. Jobb volt, hisz így jóval nagyobb távolságot tudtam tőlük tartani, és így nem is kellett mély érzelmeket tanúsítanom. Vagy éppen megérteni mások életszemlélettét. Mert hagytam, hogy kedvük szerint döntsenek velem kapcsolatban. Egy percig sem akartam, hogy többet lássanak bennem. Mert akkor ez már azzal járna, hogy meg akarnak ismerni. És őszintén? Semmitől sem féltem a legjobban, mint hogy megismerjenek. Még én sem voltam tisztában magammal, így szerettem elkerülni. Szívesen voltam, az aminek látni kívántak. Kurva, megközelíthetetlen, komor, és az aki mindenki szívét összetöri. Egy fogalomhalmaz, ami alapján az emberek beazonosítottak. Ehhez voltam hozzászokva, és szépen lassan sikerült magammal elhitetnem, hogy szerethetetlen vagyok. Ezért sem tudtam kezelni, az első perctől fogva ezt a helyzetet, túl barátságos, túl nyílt, és túlontúl elfogadó. Meg akartak ismerni, kíváncsiak voltak a véleményemre, én pedig csak akkor nyilvánítok véleményt, ha azt jónak látom. Feleslegesen nem jártatom soha a számat. Ha beszélek, az azzal is jár, hogy valami információt kiadok magamról. Az emberek megfigyelnek, gesztusokból, táplálkoznak és ez alapján döntenek. Én is így mérlegeltem az embereket, így ismertem meg őket. Így tudtam kikövetkeztetni a határaikat. Bár valami különös módon, nekem az adatott meg, hogy egészen bensőséges viszonyban tehetem ezt meg. Aminek nem tudtam annyira kicsattanó hévvel örülni.
Megtehettem volna, hogy elmenekülök, és a késztetés rajtam is volt. De belementem a játékba, amiből tudtam, hogy jól ki nem jöhetek. Érdekes módon Én csak ilyen játékokba tudok beszállni.
- Inkább kötődik hozzá.- javítom ki Ewan szavait.- De szeretni..biztos, hogy nem szereti.- furcsa így beszélni magamról, de valamiért ez az egész helyzet furcsa, szóval annyira nincs is min csodálkozni.
És a helyzet szokatlan medréből, átevickélünk valahova máshova. Ami egyértelműen határokat súrol, de mintha mindketten kényelmesen simulnánk bele, az egésznek a lehetőségeibe?! Lehet ezt egyáltalán annak hívni? Nem sok férfiban van meg azaz egyveleg, ami Ewanben meg van. A titokzatosság, amire gondolom rögtön minden nő rácuppan. Mert hát az a legérdekesebb egy ilyen férfiben. Kivéve számomra. Soha nem találkoztam még olyannal, aki egyszerre dominál, és kellő simulékonysággal megy bele, egy könnyed játékba.
- A házasságténye számomra nem az. Ha a másik fél engedd a csábításnak, Én miért ne tenném? Mondhatnám, hogy a nők tartsanak össze, az ehhez hasonló elcsépelt mondatok, amikkel a nők élnek. De mindegyikünkben ott lapul az ördög, és lehet nem éppen így, ilyen formában tör ki belőlünk. De ott van. Mindegyikünknek meg van az a helyzet, amire nem tud nemet mondani..- vonom meg a vállaimat, és azzal is tisztában vagyok, hogy minden bizonnyal a miénk is egy ilyen helyzet. A festék illata, vagy szaga...nem tudom. Az én orromnak jól esik, így inkább illata. Az orromba férkőzik, azt hiszem, ha legközelebb megérzem, most már társíthatok hozzá egy emléket is. Ahogy a kérdés visszapattan hozzám, halkan kuncogok egyet.
- Nos, talán ha más élete múlna rajta. Ami elég valószerűtlen nyilván. De nem szeretném, egy ember halálának a súlyát magamra menni.- helyesen a mondat, úgy hangzott volna, “még egy embernek a halálát.” De a mondat megfelelő változatát elhallgatom.
Figyelmesen hallgatom a szavait, míg próbálok a bizsergető érzéstől a hátamon elvonatkoztatni, és nem elfelejtkezni arról, hogy nem viselkedhetek túl nyíltan.
- Csalódás..- ízlelgetem a szót. Jól tudtam mi az, és nagyon is ismertem az érzés, többször is volt hozzá szerencsém, de az már messze van...
- Nevezhetné tapasztalásnak. Vagy tekinthetne rá úgy. Negatív, és pozitív tapasztalás. Hisz, ha nem tapasztalunk, akkor nem haladunk előre , ha nem teszünk semmit, csak egy helyben állunk, döntések nélkül, akkor nem élünk . Attól még, hogy valamit kudarcként élt meg, nem biztos, hogy nem működne most. Hiszen változott, és fejlődött, már másként állna hozzá.- jegyzem meg elég hosszasan. Majd újra érzékeimre hagyatkozom. Mély levegőt veszek, amit talán kicsit remegve is fújok ki. Fogalmam sincsen milyen hatást gyakorolt rá, de abban biztos vagyok, hogy mélyen megragad bennem . Pillanatnyilag azt sem tudnám megmondani, hogy miért vagyok ennyire nyílt, és közlékeny. Ráadásul az sem rejtem nagyon véka alá, hogy igenis kivált belőlem valamit. Már valahogy kevésbé tudtam erre gondolni, talán azért is, mert minden egyes ecsetvonás elterelte a gondolataimat. Másra fókuszáltam, hisz a magam módján, én egy elég ösztönből cselekvő nő voltam, így eszem ágában sem volt elnyomni, azt a bizsergető érzést, ami az egész testemet megrázta folyamatosan. Ez pedig, csak fokozódik, amikor újra hozzám szól. Talán csak képzelődőm, de már teljesen más járta át a hangját. Ez nem egyszerű bájcsevej volt, amit csak azért folytattunk le egymással, hogy ne l kellemetlenül teljen az idő, amíg Ő elkészíti az alkotást. Ami iránt igencsak furdal a kíváncsiság. Ha nagyon merész akarnék lenni, most oldalra fordítanám a fejemet, ami pont olyan szöget eredményezne, hogy egészen közel vagyunk egymáshoz. De az nem lenne túl profi, márpedig ha játszadozni akar, abban nem hagyom nyerni.
- Ebben van valami, de azt se felejtsük el, hogy azt a bizonyos szomjúságot bárki elolthatja. Pótolható. Nincs a sóvárgásban semmi különös, akkor lesz igazán izgalmas, ha ezt csak egyetlen egy ember képes kiváltani. Egy olyan fajta vágy, amit még senki nem ébresztett benned. Egészen addig, amíg ezt nem érezted, ez csak egy pótcselekedett. Mintha víz helyett, cukros üdítőt innál. Szomjas leszel tőle, mert nem csillapít semmit. Csak még jobban felajzottabban kutatsz víz után. - vonom meg a vállaimat, majd a kérdésén elgondolkodom, mert magam sem tudom meddig mehetnék el ezzel kapcsolatban. Vagy hogy mennyi információt adhatnék neki anélkül, hogy lebuknék. Bár....
- Minden egyes nap el kell játszanom, hogy ezt érzem. - jelentem ki, elég tömény jelentősége van, és nem tudom mennyire fog ebből rájönni bármire is, de most már nincs vissza út.
- De válaszolva a kérdésedre. Igen, éreztem vágyat, viszont azt az elemi vágyat, amiről beszéltem, még senki iránt..azt hiszem. Nem igazán szoktam erre figyelni. Túl rétegelt az egész, és mire megérteném, talán addigra el is illan az egész.- vonom meg a vállaimat.
- Nem vagyok egy érzelmes típus, így az áhítozást valaki iránt, mondhatni másképp élem meg. Ösztönből cselekszem, ha ilyesmiről van szó.- esem gondolkodóba egy kicsit, mert talán mégsem akartam neki ennyire megnyílni.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



My name is Fable. I'm the bad girl. The other woman. I'm the gold digger. The bitch. The one no one roots for.
The one you love to hate.

S. Fable Hill
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
26
Foglalkozás :
~hooker/lawyer
Hozzászólások száma :
110

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyPént. Márc. 01, 2019 5:23 pm


Fable & Ewan
Felőlem aztán kedvére mocoroghat, túl nagy pozícióváltást úgy sem jelent, az itt jelenlévő diákok pedig már nem kezdők. Meg kell tudni oldani. A mai órán ugyanis nem ezen van a hangsúly, és igazából, ha teljesen őszinte akarok lenni magammal, jelenleg nem is annyira a hallgatóim érdekelnek, sokkal inkább az, hogy bebizonyítsam ennek a nőnek, amit tegnap olyan természetes könnyedséggel és magabiztossággal elutasított. Azt akarom, hogy saját bőrén érezze meg, hogy a festő mennyire is helyzetbe tudja hozni a modellt, ha akarja, és ha képes rá, illetve ha meg tudja teremteni a kettőjük közti kapcsolatot. Teljesen más kép születne, ha csak simán leülne ide, én pedig kiadnám a feladatot, hogy örökítsék meg. És – várakozásom szerint – teljesen más alkotások fognak születni így, ha sikerül felébresztenem az érdeklődését, elaltatni a feszengését, és egy kicsit meglegyezgetni benne azt a bizonyos belső tüzet, amit annyira szeretnék előcsalogatni. Egyszerűbb lenne a dolgom, ha ismernénk már egymást, így viszont csak megérzésekre és apró megfigyelésekre támaszkodhatok. A reakciókat pedig, mivel mögötte állok, részben a diákjaim arcáról, részben Fable testbeszédéből olvashatom le. Egyelőre.
És szerencsére van is miből tájékozódnom. Mivel a tenyereimet alig érintve, de annál magabiztosabban a vállain pihentetem, érzem minden apró mozdulatát, borzongását, az izmai rándulását, még a lélegzetvételei ütemét is.
- Várjunk csak. Azt hiszem, mégsem házas – írom át a sztorit azon lendülettel, ahogy reagál a házasság említésére. Az arcomon mosoly ül, és ez hallatszik is a hangomon, de a diákjaim arcán is látok itt-ott egy értő félmosolyt. – Inkább csak kapcsolatban él, és történetesen szereti is a párját.
Így talán testhezállóbb valamivel, kapcsolatban bizonyára volt már, fel tudja idézni az érzést, a szerelem… nos, arról fogalmam sincs, kis szerencsével azt is, de ha nem, az sem baj, jelenleg bőven elég a képzelet szüleménye is.
Mikor nem szólal meg, először el se tudom dönteni, hogy ennyire megmakacsolta magát, amiért kihívtam, és tüntetőleg nem akar beszállni a történetbe, vagy csak azért sztrájkol, hogy packázzon velem.
- Szóval, Fable Hill, és Middlesexbe tart – ismétlem el, miután mégis kimondja, azoknak akik esetleg nem hallották elég tisztán. Vagy csak, mert egyszerűen én is ki akarom mondani, a saját hangszínemen, a saját hangsúlyommal, mögötte.
Leveszem a blézerét, és ezzel ez érintésem alól is felszabadul, egy rövidke időre, csak hogy aztán máshol, más formában érezhesse azt a rendkívül zavaró, makacs kis bizsergést, ami nem engedi túlságosan messzire kalandozni a gondolatait. Azt akarom, hogy egyetlen egy dologra fókuszáljon, minden más lassacskán olvadjon bele a tűnő lényegtelenségbe.
Amit csak akar? Eddig csak azok szájából hallottam ezt a mondatot, akik nagyon is tisztában voltak vele, hogy ők maguk mit akarnak tőlem. Egy hangyányit meg is mozdul az ajkaim széle, de így a hangsúllyal együtt hazudnék, ha azt mondanám, hogy pontosan tudom, mire gondol vele.  
De lényegében igaza van, idekint tényleg az én kezeim közt van. Egy ujjal sem érek hozzá, mégis uralkodni akarok rajta. Akkor is, ha az eddigiek alapján egyértelművé vált: az ő esetében ez egyáltalán nem egyszerű dolog. De talán nem is ez a legmegfelelőbb szó. Nem akarom elnyomni, épp ellenkezőleg: azon fáradozom, hogy felébresszek benne valami olyasmit, ami felett nem feltétlen gyakorol kontrollt. És ami őt magát is meglepetésként érheti. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég egy kósza érzésfoszlány is. Csak legyen intenzív.
- Eredetileg a házasság tényét szántam visszatartó erőnek, nekem okozott már nagy dilemmákat – teszem hozzá, mikor visszakérdez. De ezen a korszakon már én is túl vagyok. Ezt viszont inkább nem kötöm az orrára. A házasságomat mindig is igyekeztem vagy egyáltalán nem említeni, vagy a másik végletként a lehető legidillibbnek beállítani.
- De ez a kérdés is tetszik. Mi az, ami visszatartaná egy ilyen helyzetben? – kanyarintom vissza hozzá a témát. Akkor beszéljen erről, valóban kíváncsi vagyok rá. Ahogy a történetét hallgatom, az jut eszembe, hogy ez a beszélgetés tartalmilag is kezd túlságosan érdekessé válni, ami elvonhatja a figyelmet a jelenlegi célomról.
- Ha Istennek célja volt a szexualitással, az véleményem szerint maximum a kihalásunk megelőzése lehetett – jegyzem meg egy tűnő félmosollyal. Ha nem lenne ennyire kellemes az együttlét, messze nem születne ennyi gyerek, de igazából mostanában már Istenben sem annyira hiszek. De ez nem tartozik most ide.
Értem, amit mond. Nagyon is. Mielőtt válaszolnék, újabb színt keverek ki, és újabb lassú, pillepuha ecsetvonást táncoltatok végig a bőrén. Időközben azt is kitaláltam, hogy milyen nyomot hagyok majd rajta. Feltűnik, hogy tegezésre váltott, ami az egyetemi légkör miatt furcsán hat, de ebben a helyzetben nem is hangzik annyira idegenül. Sőt.
A pimaszsága ösztönzőleg hat rám. És a szavaiban is meglepően mélyen magamra ismerek.
- Engem sem tartott mindig vissza, aminek vissza kellett volna – adom meg végül a választ, szintén megváratva egy kicsit. És ez a valami nem a házasságom, hisz’ az csak egy szerződés, érzelmek nem kötnek hozzá, de még csak hűség sem. Utólag mégis megbántam, hogy ennyire könnyen engedtem ezeknek a csábításoknak, mert…
- De eddig még mind csalódás volt – folytatom egyedül az ő számára a történetet. Pedig rá sem tartozik, nem tudom, miért mondom el mégis, talán mert ő is személyes dolgokról beszélt az előbb. Talán az bátorít fel, amiket tőle hallottam. Vagy ez a játék, amit játszom vele, valahol rám is hatással van. Hát persze, különben oda lenne a kölcsönhatás.
Újabb ecsetvonás, újabb sóhajtásnyi szünet. Ezúttal a nyaka irányába haladok, a csigolyáit rajzolom körbe finom, aprólékos mozdulatokkal. Az immár teljesen oldalra simított haja nem jelent akadályt. A tekintetem pedig élvezettel követi a szinte azonnal megjelenő libabőrcsíkot, ami előbb kanyarogva végigfut a hátán, hogy aztán eltűnjön a ruhája takarásában. Automatikus. Még soha senkit nem láttam, aki máshogy reagált volna.
És ekkor hirtelen ötlettől vezérelve, úgy döntök, folytatom. A hangom a lehető leghalkabb mormogás, amit még hallhat.
- A vágy csupán addig tart, amíg a vágyad tárgyát meg nem kapod. Ez világos. Ám attól hogy megkapod, még nem jelenti azt, hogy csakugyan az volt, ami után annyira sóvárogtál volna. Elveszed, leszakítod, és mész tovább. De valójában egyre csak éhesebb leszel. – Az utolsó mondatnál közelebb hajolok hozzá, és a szavakat egyenesen a fülébe súgom. Gondosan ügyelek rá, hogy véletlenül se érintsem meg, de azt szeretném elérni, hogy megforduljon a fejében: mi lenne ha. A leheletem halványan talán súrolta a bőrét, de nem léptem át azt a határt, ami a munkájukba mélyedt diákoknak is feltűnhetne. És ezen a ponton arra is emlékeztetem magam, hogy aki előttem ül, az maga is egy hallgató. Egy másik órámról, szóval nem kellene nagyon evetnem a sulykot. Semmilyen téren.
- Sosem éreztél még ilyet? - teszem fel a kérdést, engedve a tegezésnek, bár rögtön meg is bánom. Hiszen nyilvánvaló. Miért is érzett volna? Ő még csak egy huszonévei elején járó kislány hozzám képest, aki szórakozik, és kiélvezi, hogy szinte bárkit megkaphat, akit csak megkíván, minden adottsága megvan hozzá. Mint ahogy én is tettem. Bár az is igaz, hogy nem úgy beszél a témáról, mint a korabeli fiatalok. Van benne valami különös, de eddig még nem tudtam megfejteni, hogy mi az.


Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
32
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
93

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyVas. Feb. 24, 2019 1:31 pm

Ewan&Fable
“Life is short. Break the rules.”
Azt hiszem minden nő élvezte volna, az ilyen jellegű figyelmet. Sőt, jobban is értettek volna ahhoz, hogy éppen, hol kell megragadni, ennek az egésznek a lényegét. De Én soha nem egy rózsaszín szemüvegen keresztül szemléltem a világot. Így minden, ami más lánynak normális volt, az nekem pont ütközött azzal, amit Én vallok normálisnak. De persze, ez nem azt jelentette, hogy megfutamodok, egy kihívás elől. Inkább vágnám el a saját torkomat, de nem voltam hajlandó megadni senkinek az örömet, vagy épp a diadalittas győzelmet. Lehet, hogy nem az én terepem, és igen lehetséges túlságosan is frusztrál a helyzet. Túlzás lenne azt állítani, hogy szétestem, de közel álltam hozzá. Szóval elég vékony jégen táncoltam. Csak abban reménykedhetem, hogy aki ma engem elevenít meg a vásznon, egyik sem az én arcképemmel, avagy portrémmal válik híressé.  Vissza is lyukadunk arra pontra, hogy ennek minden lány...blahblahblah, csakhogy gondolom én...nem minden lány keze van benne egy gyilkosságban. És nem minden lány fektetett bele abba energiát, hogy elrejtőzőn a világ elől. Igaz, anyámmal New Yorkba költöztem, de a titkaim még mindig mázsás súlyként nehezetek rám. Lehet ficánkolni?  Oké, lehet nem értek a festészethez, meg bármilyen művészetből fakadó dologhoz, de nem fényképet készítenek, ahol akár egy jól elkapott mozdulat is jó. Bár ahogy rám mosolyog, gondolom tudja mit csinál. Hogyne tudná, nem véletlen hívott ide ki. Úgy nézz ki az idegen helyzettől, egyre ostobább kezdek lenni. Feszülten végig szántok a hajamon, és kisebb rémület rázza meg a testemet, amikor Ewan hangját, már hátam mögül hallom. Ennyire nem figyeltem volna?
Ezek szerint igen, de azt hiszem, most nem ez a legfontosabb. Igyekszem inkább a szavaira koncentrálni. Ám, ez elég nehezen ment. Ahogy megérzem a könnyed érintést, amit tényleg alig érezhető a blézerem miatt, kicsit megnyugszom. Fene se tudja mi volt Ewan jelenlétében, de egyszerre voltam tőle nyugtalan, nyugodt, és felélesztette azt az énemet, amit igyekeztem elnyomni.
Ritkán érzem ezt az egyveleget, sőt mondjuk úgy, hogy inkább ritkán engedtem érezni bármit is.
- Ez már most rosszul kezdődik.- szúróm  közbe a házasság fogalma hallatán, nem igazán értettem egyet azzal, ha valaki megházasodik. Ezért talán nem is tudtam azonosulni a karakterrel. Reméltem a továbbiakban is így marad, de sajnos olybá tűnt, hogy nem csak Én voltam jó emberismerő a teremben, hanem a tanár úr is .  Mély levegőt veszek, amit megpróbálok, egy érdektelen fújtatásnak álcázni, de aki átlát az embereken, annak nem igazán tudtam hazudni. Olyan volt az egész, mintha minden egyes szó, amit kimondott, lassan fizikailag is hatott volna rám. A szavai beleitták magukat minden porcikámba, és arra kényszerített, hogy reagáljak. Míg az agyam próbálta azt sulykolni belém, hogy koncentráljak valami másra, gondoljak valami másra. Addig Ewan szavai beigazolódtak....egyik kezem ösztönösen ökölbe szorul, és szinte már addig szorítom, míg nem megérzem a körmeim által okozott maró fájdalmat. De ez most nem vált be, és itt volt az ideje, hogy végre válaszoljak. Mégis valamiért megváratom. Talán dacból, a franc se tudja, de az enyhe szorításra gerincemen végigfut a borzongás. Most velem cicáztak, és nem tudtam eldönteni , hogy tetszik az érzés, vagy sem.
- Fable Hill, és Middlesex-be...- itt megakadok egy pillanatra.- Igyekszem.- folytatom végül, de inkább motyogok, mintsem beszélek. Persze Fable, nem volt ám más megye, ahova utazhatnál, neked pont az kell, ami sex-re végződik.
- Ó, persze, szabad .- meglepetten szökik ki belőlem a válasz, amikor a blézerem szélét megfogja, én pedig laza mozdulattal kibújok belőle. Figyelmesen hallgatom a szavait, míg próbálok a számomra, még mindig új helyzetben ellazulni. De egy újabb lopott érintésre nem számítok, még jobban játszik  érzékeimmel. Egyre erősebb reakciókat vált ki belőlem, ahogy cicázik velem. Rá kellett jönnöm, hogy igenis szerettem az érzést, hisz felébresztette , az alvó oroszlánt . Igaz, most én tetszelegtem az egérke szerepében, de kimondta, hogy az egérke nem lehet olyan ravasz?
- Megengedem, Mr. Brooks...amit csak akar.- ejtem ki a szavakat, bár a mondat utolsó részletét olyan hanghordozásban, ami ígéretet, tesz afelől, hogy neki sem lesz könnyű dolga. Újra megérzem, az ecsetvonást, de most szimplán hagyom, hogy szétáradjon bennem az érzés, amit maga után hagy.
- Inkább az lenne a megfelelő kérdés, hogy mi az ami talán...visszatartana.- válaszolok nyugodtan, míg nem, megunom  a szemérmeskedő pozíciómat. Enyhe terpeszbe rakom a lábaimat, és a szoknyámat úgy helyezem, hogy rá tudjak támaszkodni. Így csak  sejtetem, hogy mi lehet a szoknya alatt, vagy mi nem. Igaz Ewannek háttal voltam, de jól tudtam, hogy elég képezőerővel rendelkezik.
- Tudja katolikus iskolába jártam.- kezdek bele, mert úgy éreztem, ha már kijavítottam a kérdését magyarázatra is szorul.
-  Mindenféle hülyeséggel tömték tele fejemet. Attól kezdve, hogy a szex bűnnek számít, hacsak nem a férjeddel teszed mindezt.  Én ezt már akkor hülyeségnek találtam. Úgy gondolom, ha Isten alkotott meg minket, akkor nyilván oka volt arra, hogy a szexualitást is felkínálta opcióként. És ennek semmi köze nem volt a bűnhöz, vagy a paráználkodáshoz. Ez csak egy egyszerű lehetőség, amivel vagy él az ember, vagy nem.- vonom meg a vállaimat a mondandóm közben, és a hajamat oldalra simítom.
- Szóval a kérdésére a válaszom: Amit megkívánok, azt megeszem. Nem fogom magam tőle rosszul érezni, és nem is gondolkodom el, helyes amit teszek, vagy sem. Ha gondolkodom, az azt jelenti, hogy  a későbbiekben egy újabb titokkal gazdagodok. Én pedig nem szeretek titkokat gyűjteni.- pillantok felé, és újra vissza ül az arcomra ugyanaz a mosoly, amivel ennek az egésznek neki indultam. - Azok mindent elrontanak. - suttogom, mintha valóban valami nagy titkot mondtam volna el, majd visszafordítom a tekintetemet a diákok.
- És Te Ewan..-szólítom meg direkt a nevén, kissé játékosan..- Te mit tennél ebben a helyzetben? - teszem fel a kérdést.
- Vagy inkább lehet az a helyes kérdés, hogy: Mit tettél ebben a helyzetben? - helyesbítek újra, de nem nézek felé, csak egy könnyed mosollyal pásztázom végig, ahogy a diákok azon munkálkodnak, hogy minél eredményesebb alkotással állnak elő.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



My name is Fable. I'm the bad girl. The other woman. I'm the gold digger. The bitch. The one no one roots for.
The one you love to hate.

S. Fable Hill
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
26
Foglalkozás :
~hooker/lawyer
Hozzászólások száma :
110

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyPént. Feb. 22, 2019 11:37 pm


Fable & Ewan
Azt mondja, nehéz lenne elkerülni, hogy találkozgassunk. Ezek szerint járni fog az órámra? Az első alkalom után, bevallom, ebben koránt sem voltam olyan biztos. De mi másra gondolna.
Valamiért elégedettséggel tölt el ez az ígéret. Érdekes személyiség, és a problémásabb diákok mindig is jobban vonzottak, intézem el egyszerűen ezzel a magyarázattal. És a nagy dilemma: vajon kijön-e? A tekintetem várakozással teli, de nem láthatja, mert nem néz rám, én viszont észreveszem rajta, hogy erre nem számított. Gyerünk. Gyere ki szépen. Végül csakugyan feláll, és mellettem elsétálva el is foglalja a neki szánt helyet.
Mikor elhangzik az ajkairól az első tiltakozó mondat, szó nélkül hagyom. Némán, de egyértelműen jelezve felé, hogy a kocka már el van vetve, kihívtam, ő kijött, innen már nincs visszaút. De akár gondolhatja azt is, hogy nem veszem elég komolyan, csak enyhe, kezdődő lámpaláznak titulálom a reakciót, ami majd úgyis elmúlik nemsoká, vagy egy kis aggodalomnak, ami a szokatlan helyzet miatt támadt fel benne, de semmi olyasmi, amivel komolyabban foglalkoznunk kellene. A fellépése eddig magabiztos volt, nem hinném, hogy komoly gond lenne ezzel a kis modellkedéssel, bár az is tény, hogy éppen azért hívtam ki, hogy kibillentsem a komfortzónájából.
Ám mikor másodszorra is megszólal, már jobban felfigyelek rá. Frusztrálja a helyzet, és mintha a pillantása halvány segélykérést üzenne. Vagy úgy. Erre nem számítottam, de nem mondom, hogy nem jön kapóra. Az izgulást nem olyan nehéz izgalommá formálni, csak meg kell találni a megfelelő módszert.
- Ne aggódjon, ficánkolni abszolút szabad – jegyzem egy halvány mosolyt küldve felé, de valójában nem szándékozom megnyugtatni. Az eddigiek alapján sejtem róla, hogy van annyira büszke, hogy ha már egyszer kiült ide, nem állna fel, és nem futamodna meg nyilvánosan. Nem tudom, honnan tudom, de tudom. Itt fog maradni.
Mögé sétálok, azaz a csoporttal szembe kerülök, és ekkor el is kezdem mesélni a sztorit.
- Nos, a szituáció a következő. – Remélhetőleg eddigre már a legtöbben elfelejtették, hogy én is jövök egy történettel, de aki esetleg nem tette, annak most bizonyára eszébe jut az előbbi ígéretem: majd a szituációnál elmesélem. – Tegyük fel, hogy házas, és most utazik először vonattal – mondok szándékosan olyasmit, ami elsőre túlságosan random párosításnak tűnik, és egy kicsit talán megmosolyogtató is. Hogy jelezzem, kiről is beszélek pontosan, az előttem ücsörgő Fable vállaira teszem a kezem. A sárga blézere révén nem érintem közvetlenül, szinte nem is érez belőle semmit, csak magát a tényt, hogy megérintettem.
- A pályaudvaron akarja megvenni a jegyet, és be is áll a megfelelő sorba, nincsenek sokan, és nem is túl izgalmas az egész, leszámítva a helyzet szokatlanságát, a feszültség akarata ellenére is ott gyülekezik a gyomrában, de nem engedi, hogy ez az arcára is kiüljön. Mindenféle hétköznapi aprósággal próbálja lekötni a gondolatait, mikor egyszer csak odalép önhöz egy férfi, akit eddig még sosem látott, de aki mégis, annyira zavarba ejtően ismerősnek tűnik, hogy azon kapja magát: képtelen levenni róla a tekintetét. A férfi bemutatkozik, és megkérdezi, hová utazik, önnek pedig fogalma sincs, hogy miért teszi, de kérdés nélkül válaszol rá.
Itt hagyok egy kis szünetet, hogy Fable beszúrhassa a választ, ha nem esne le neki magától, hogy erre várok, egy nagyon finom szorítással jelzem a vállainál. Ha megtette, folytatom is a történetet.
- Hamar kiderül, hogy az úti cél egyezik, beszélgetni kezdenek, felszállnak a vonatra, és egymással szemben ülnek le az egyik kabinban. Erre pedig már nincs is szükség. Szabad? – fogok rá az ujjaimmal Fable blézerének a szélére, hogy ha nem tiltakozik, egy könnyed mozdulattal kibújtathassam belőle. Ráteszem az egyik hátsó paravánra. A szemeim elé táruló látvánnyal maximálisan elégedett vagyok. Halványan el is mosolyodom. Több tervem is volt, hogyan oldjam meg, de így, hogy teljesen nyitott felsőben van, igazán nincs nehéz dolgom.
- A percek csak telnek, de még mindig nem tud szabadulni attól az érzéstől, hogy ez a férfi borzasztóan emlékezteti valakire, sőt, a jelenléte teljesen felkavarja az érzékeit és a gondolatait. Furcsán zavarban van, pedig nem szokott, úgy érzi, nincs a kezében az irányítás, és ez egy kicsit megijeszti, de ugyanakkor a vonzalom, ami a férfi felé hajtja, olyan erős és olyan szokatlanul izgalmas ez az egész, hogy vállalja a kockázatot, és szép lassan el is halványul az összes többi érzelem. Nem gondol a férjére, pedig nem akarja megcsalni, nem gondol a munkájára, nem gondol a múltjára sem, egyre csak az jár a fejében, hogy… a fél életéről lemondana egyetlen érintésért cserébe. Csak bámulja, hallgatja, amiről beszél, és közben elképzeli, milyen lenne, ha megérintené. Lassan, az ujjbegyei alatt érezve a bőre feszességét, az izmok domborulatát, és a melegséget, ami már ettől az egyetlen érintéstől átjárja a testét.
És ez az a pillanat, amikor a kezemben tartott ecsettel megérintem a hátát. Középen, egy kicsit talán feljebb, és a puha sörtékkel lassan lejjebb indulok a gerince vonalán.
- Kezdhetitek a munkát – adom ki az utasítást a diákoknak. Fabletől pedig utólagosan is engedélyt kérek, de ezt már úgy mondom, hogy csak ő hallja. – Elnézést, hogy nem szóltam előre. De megengedi, hogy közben itt is szülessen egy alkotás? Segít ellazulni – ígérem halk mormogással, és újabb ecsetvonással díszítem a testét.
- Maga mit kezdene egy ilyen szituációval? – kérdem szintén halkan, jelezve, hogy beszélgethetünk, nem muszáj végig csendben ücsörögnie. A diákok többsége úgyis zenével dolgozik, de ha nem, akkor hallják ki a szavakat.

Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
32
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
93

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyCsüt. Jan. 24, 2019 4:56 pm

Ewan&Fable
“Life is short. Break the rules.”
Ritkán hallgatok a megérzéseimre. Mert általában semmire nem megyek velük, ráadásul meggondolatlan döntéseket hozok. Amivel később el kell számolnom, és ez az én esetemben nem volt olyan könnyű. Míg egy hozzám hasonló korú egyetemista lány, gondatlanul hozhatott meg döntéseket. Mert ott állt valaki a háta mögött, aki támogatta, és minden hibája ellenére szerette. Nekem nem volt ott senki, az anyám egyetlen egy fajta érzelmet táplált irántam, az pedig a gyűlölet volt. Ami minden érzelmet felülír. Egy ilyen helyzetben, a szeretett nem old meg semmit. Nem mintha anyám valaha is képes lett volna, ilyesfajta érzelmekre. Az öcsém irányába talán, de felém már más volt a helyzet. Nem tudom mikor jutottunk el erre a szintre, amikor már elmérgesedett minden, és csak ez maradt meg...nem emlékszem a miértjére sem. Mert egészen kiskoromtól kezdve vágott hozzám olyan szavakat, amiknek még csak a jelentésével sem voltam tisztában. Most már viszont teljesen tudatában vagyok. Ezek a szavak tettek azzá, aki ma vagyok. Ezek a szavak formálták az önértékelésemet, ami elég gyenge lábakon állt, mégis ügyesen tudtam elbújni egy mímelt magabiztosság mögé. Ezzel szépen betakarózottam, és így csináltam végig a mindennapjaimat. Ezért tudtam teljesen kikapcsolni érzelmileg, amikor valakivel lefeküdtem, és ezért sem zavart annyira, hogy pénzt kapok érte. Mert ami nem létezik, azt ugye bár sérteni sem lehet. Most mégis túlságosan elevenen ültem be erre az órára, sok érzelem kavargott bennem. Félelem, kétely, és némi akaratosság is. Ugyan még most sem tudtam megmagyarázni, hogy mit akartam megtudni erről a férfiról, mert sok-sok embert láttam már, aki már nem ön maga, sőt saját magamon is ezt tapasztalom. De Ő annyira...elhalványult. És én valamiért tudni akartam mi áll ennek az egésznek a hátterében.
Nyughatatlan kíváncsiságom által, kaptam egy kis magabiztosságot vele szemben, és azt hiszem az a mosoly ami folyamatosan az arcomon játszott, csak ennek volt köszönhető. Bármi járhatott a fejében, amikor a mondandómat folytattam, a reakció a maga visszafogott módján tökéletes volt. Szórakoztatott a helyzet, hogy nem igazán tud ezzel mit kezdeni, mert nyilván nem beszélhettünk egymással ködösítés nélkül.
- Van egy olyan érzésem, hogy még fogunk. Nehéz lenne elkerülnünk egymást.- billentem oldalra játékosan a fejemet. Igaz, hogy a teremben, csak mi értettük mi folyik éppen, de ettől talán még izgalmasabb volt. Persze, az továbbra is zavart, hogy túl mélyre mentünk, túlmentünk egy határon. Az-az csak az én határaim lettek túllépve. És ez csak fokozódik, mikor a szemembe nézz, gyűlöltem, ha a szemembe néznek. Utáltam a váratlan pillantásokat, persze ez csak azért volt, mert ugyan én szeretem más tekintetéből kiolvasni érzelmeket, de ha ez már fordítva történik, az annyira nincs az ínyemre. Ez a védekező magatartás ugyanúgy igaz volt az előttem álló férfira is, mint ahogy rám is, lehet csak véletlen, és nem tudatosan, de amikor keresztbe fonja maga előtt a karjait, én azt veszem le az egészből mintha védekezni akarna. Persze ez telesen normális, én is ezt tenném a helyébe, és mint kiderül, hamar én kerülök a porondra, szó szerint.
Ellenkezni szeretnék, épp csak annyi választ el, hogy szóra nyissam a számat. De valahogy ez, az egész egy sóhajban fullad ki. Próbálom meglepettségemet annyival leplezni, hogy folyamatosan lefelé nézek, míg végig simítok a szoknyámon. Azt is tudom, hogy nem nézhetek örökké lefelé, a padlót bámulva, mégis úgy megyek el mellette, hogy nem nézek rá. Csak akkor emelem fel a tekintetemet, amikor helyet foglaltam.
- Nem hiszem, hogy én lennék a legmegfelelőbb modell. - jegyzem meg. És végül Mr.Brooks felé emelem tekintetemet. Nem tudom mit is akartam ezzel pontosan jelezni, hogy nem futamodok meg? Talán. De tény, hogy olyan helyzetbe hozott, amit azóta gyűlölök, mióta prostituáltként dolgozom. Az a sok rám tapadó tekintett, csak még jobban növelte a frusztrációmat.
Barátkozzak, legyek laza, és próbáljak meg természetesen viselkedni. Ez a három dolog, nem éppen volt az erősségem.
És azt hiszem életemben nem álltam fel háromszor egy székről, mert sehogy sem érzem magam kényelmesen. Továbbra is zavartan helyezkedek a széken, és próbálom figyelmen kívül hagyni a teremben jelenlévőket. De nem megy.
- Azt hiszem tényleg jobban járnánk, ha valaki mást állítana ide, nem éppen vagyok jó alapanyag. Túl sokat ficánkolok.- nézek fel rá újra, kicsit segélykérő pillantással. Fable, nyugi. Ez csak egy egyszerű óra, ne agyald túl. Jelenleg nem igazán tudtam még magamat se lenyugtatni, túl sok impulzus hatására, elveszett a kezemből az irányítás.
-Vagy esetleg nem ülhetnék háttal? - teszem fel a kérdést, de igazából magam sem hiszem el, hogy feltettem ezt a kérdést. Nem kéne, hogy ennyire felvegyem mindazt, ami itt történik, ez csak egy óra. Mégis úgy érzem, hogy nagyobb nyomás nehezedik rám, mint akármelyik vizsgámon. Megrázva a fejemet elhessegetem az egészet, és próbálok visszatérni “önmagamhoz”.
- Jó azt hiszem, ezt én sem gondoltam komolyan.- erőltetek magamra egy könnyed mosolyt, amit mindig is szoktam. Bár ebben a mosolyban, semmi sem volt őszinte.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



My name is Fable. I'm the bad girl. The other woman. I'm the gold digger. The bitch. The one no one roots for.
The one you love to hate.

S. Fable Hill
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
26
Foglalkozás :
~hooker/lawyer
Hozzászólások száma :
110

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyVas. Jan. 20, 2019 10:41 pm


Fable & Ewan
Nem voltam biztos benne, hogy eljön. Sőt. Az utóbbi tíz percben már az tűnt valószínűbbnek, hogy nélküle kell megtartanunk az órát, pedig fontos szerepet szántam neki, még ha ő erről nem is tudott.
Ám végül – nem kis meglepetésemre – mégis befut, azt a csalfa mosolyt viszont, ami a kérdésem ízlelgetése közben megjelentik az arcán, nem tudom mire vélni. Vajon mi jár a fejében? Nem tudok róla semmit, mégis meghívtam a gyakorlati szemináriumomra, nem is értem magam. Miért csináltam? Tényleg azért, mert annyira felbosszantott volna? Vagy az igazam miatt? De miért akarok bármit is bebizonyítani egy random diáknak?
Végül is tanár vagyok, részben ez a feladatom, hogy rávezessem és terelgessem őket, a számukra legmegfelelőbb útvonal felé, de mégsem vagyok biztos benne, hogy ez ennyiről szólt. De akkor miről? Kíváncsiságról? Talán. Talán épp fordítva történt, és ő keltette fel az én kíváncsiságomat, a téma ugyanis nem semleges számomra. Nem csak egy anyag, amit beviszek nekik, és a legjobb tudásom alapján leadom. Hanem érint. Személyesen és elevenen. Azokat a kérdéseket feszegeti, amikre a saját életemben, művészetemben, bárhogy is kutatom, nem találom a válaszokat.
Ez a csalfa mosoly pedig fogalmam sincs, miről próbál meggyőzni. De el akarja hitetni, hogy valamiről többet tud nálam. Ezt olvasom le róla, és valahogy nem is esik nehezemre elképzelni, hogy sok ilyen élményben volt már része, mint amit az óra elején vázoltam. Kalandok, egyéjszakás, futó ismeretségek, vagy akár merészebb fantáziáról mesélő jelenetek, ez mind belefér a róla alkotott, előzetes képbe, bár tény, hogy ez mind csak megérzésekből, szedett-vedett benyomásokból összeálló előítélet. De akkor is nehéz figyelmen kívül hagyni. Az öltözködése, a stílusa, a kisugárzása, és a tekintete is azt sugallja, hogy ha összetalálkozna azzal a személlyel, aki az általam leírt hatást tenné rá, ő nem tétovázna.
- Itt nincs olyan, ami nem érdekes – szúrom be, mikor szabadkozni kezd. – Hallani akarjuk a sztorit – bátorítom egy bujkáló mosollyal, majd hallgatom, ahogy mesél. Már az is furcsa, de nagyon is tetszik, hogy egyáltalán képes észrevenni egy ilyen sokatmondó tekintetet, az emberek többsége manapság csak a felszínes dolgokra van ráhangolódva, ritka, ha valaki épp egy tekintetben mélyed el ennyire. Egészen addig nem is gyanakszom, amíg…
Az igazát próbálta bizonyítani… Ez az a pont, amikor az arcom egy hangányit megváltozik, a homlokom halvány ráncba fut. Mi? Ő most…
A felismerés úgy csap belém, hogy egészen a lábujjamig érzem, ahogy végigszalad rajtam a borzongás. Rólam beszél? Ezt érezte volna tegnap, az alatt a röpke pár perc alatt? Hogy a tekintetem, és amit képviselni akartam, szöges ellentétben álltak egymással? Érdekes. A kérdés ugye úgy szólt, mi az, aminek az emlékétől vagy gondolatától nem tudunk szabadulni.
Szóval, azt állítja, meg akarja fejteni. A szemöldököm ezúttal kihívóan megemelkedik, de nem feltűnően. A két karom összefonom a mellkasom előtt. Hát, engem nem lesz egyszerű. Ez még nekem sem sikerült ezidáig. De azért nem tagadom, érdekelne, mi az a bizonyos sejtés. A figyelmem abszolút kisodorta az óráról, és az eredeti terveimről, nehezen találok vissza.
- Érdekes történet. Reméljük, találkozik még ezzel a férfival, és módjában áll megfejteni a rejtélyt, ha már így felkeltette a kíváncsiságát – nézek az utolsó pár szónál egyenesen a szemébe. Miért épp ezt mesélte el? Provokálni akar? Végül is nem bánom, elvégre én is ugyanerre készülök.  Ki akarom mozdítani a komfortzónájából, hogy lássa, hogy a saját bőrén is érezze, ami ellen annyira tiltakozik. Hogy a művész hozza helyzetbe a modelljét.
De mielőtt tovább gördíteném az órát, ismét megszólal.
- Trükkös – jegyzem meg egy halvány félmosoly kíséretében. Nem számítok rá, hogy visszakérdez. Soha senki nem tette még meg, viszont a kérdése nyomán mások arcán is látom felcsillanni az érdeklődést. – De mindjárt úgyis elmesélem, mivel épp ez lesz a feladata a mai modellünknek. Fable, kérlek, gyere ki ide középre – mutatok a rajzos székekkel szemben elhelyezkedő kis emelvényre. A díszlet nem túl gazdag, de nincs is rá szükség, hátul egy paraván, elől pedig egy párnázott rész, ahová le tud majd ülni. Nincs szék, nincs asztal, magára az emelvényre öt kicsiny lépcsőfok vezet fel, amin majd trónolás közben akár a lábait is pihentetheti.
- Tökéletes ruhát választottál, nem is lesz szükség sok korrekcióra - veszem részletesebben szemügyre, miben is jelent meg ma, és ha valóban kisétál, ahova kértem, folytatom is tovább a beállításokat. Közben a tekintetét is igyekszem elcsípni. Ez pedig, az én meglepetésem mára.


Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
32
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
93

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyVas. Dec. 30, 2018 11:16 pm

Ewan&Fable
“Life is short. Break the rules.”
A gyomrom abban a pillanatban összeugrott, ahogy beléptem a terembe. Talán az izgalom miatt, vagy éppen az miatt, hogy már megint fejest ugrottam valamibe, ami nem visz előre. Én nem értem rá ilyenekre, nem engedhettem meg magamnak, hogy eltérítsen a célomtól bármi, ez a férfi mégis rávett, hogy beüljek egy újabb előadására. Igyekeztem azt az énemet elnyomni, amelyik kételyekkel állt hozzá minden olyan dologhoz, ami számára ismeretlen. Azt hiszem, mi tényleg két különböző világot ismerünk, és ez így volt rendjén. De ez még mindig nem adott magyarázatot arra, hogy miért is vagyok itt valójában. Az igazamat akarom bizonyítani, persze ez több sebből vérzik. Hisz az Ő “területére” merészkedtem be, ráadásként Ő egy tanár. Teljesen másból merítettünk az élethez, és talán ez is volt az oka, hogy más elgondolással álltunk, egy-két dologhoz. Idegenkedve foglalok helyett, és egy pillanatig még meg is fordul a fejemben, hogy talán még van esélyem arra, hogy ezt az egészet lezárjam. Nem kell, hogy igazam legyen, miért akarnék neki bármit is bizonyítani? Mire már feleszmélek, elkezdődik az óra, amibe bele is tudnék feledkezni, ha nem lennék feszült. Nem szerettem a túlzott közvetlenséget, mert nem tudtam viszonozni, vagy megragadni ennek a lényegét. Anyám soha nem tanított meg arra, hogy hogyan álljak néhány emberhez, így elég szűk látókörű voltam ilyen téren. Azt hiszem a kapcsolataim nagyrészt, ezért is ment gallyra. Nem tudtam semmilyen érzelmet kipréselni magamból, ha valamit ki is akartam fejezni, az általában szexbe torkollott. Ami ugyanolyan vad, és nyers volt, mint én magam is. Megrázva a fejemet, kapaszkodok vissza az óra történéseibe, és próbálom felvenni a fonalat. Mondjuk valamelyest nem ártana beilleszkednem sem, de még csak egy apró mosolyt sem tudok magamból kipréselni. Így inkább a figyelmemet, az elhangzott szavaknak áldozom. És nem próbálok megfelelni, az itteni szokásoknak, ami számomra nagyon idegen. A témakör, ami köré épült az óra, már sokkal közelebb állt hozzám. Mert, nap mint nap, ez volt a feladatom. Valami olyat nyújtani, ami bár apró gesztusnak tűnik, de az illető egy életre megjegyzi. Sok olyan férfival volt dolgom, akik inkább extrémebb helyzeteket szerették, és leginkább azt kívánták meg kapni, amit a feleségüktől nem kaptak meg. Ezeket az együttlétek sohasem ragadtak meg bennem. Nem váltottak ki belőlem semmit, mert csak egy volt a sok közül. Persze akadtak olyan egyedek is, akik valamilyen módon megmozgattak, de többnyire nem éppen égtem a vágytól, hogy alájuk kerüljek. Mert ez egy kölcsönös manipuláció része volt, legalábbis ezt kellett mindig elhitetnem velük. Míg én teljesen máshol kezdem felvenni a fonalat, és kezdek belemélyedni a gondolataimba Mr. Brooks felszólít. Kiemelve a nevemet, aminek hatására egy apró mosoly jelenik meg a szám szegletében. Igazából jól tudtam, hogy majd részt kell vennem az óra menetében, amit meg is teszek. De ha már feldobott egy magas labdát, én miért nem csaphatnám le ? Visszahúzódó magatartásomat félredobva, kihúzom magamat és magabiztosan nézek rá. Egy csintalan mosollyal ajándékozom meg, amivel igazából csak előre felkészítem arra, amit épp mondani fogok. Talán ez az Ő “területe”. De megszorongathatom egy egészen kicsikét...
- Hmm..- elgondolkodás mímelve nézek félre, amit talán elnyújtok, de ha már játszunk, akkor csináljuk rendesen.
- Legutoljára egy férfi tekintette váltott ki belőlem ilyen hatást. - kezdek bele, és az a sokatmondó mosoly még mindig az ajkaimon ékeskedik.
- Tudom nem túl izgalmas. De annak a férfinak a tekintette sok mindent mesélt. Valójában nem konkrét dolgokat, csak érzéseket. Amik már csak nyomokban voltak részei. Mégis minden egyes mozzanata szenvedélyes volt, ahogyan beszélt, ahogy az igazát próbálta bizonyítani..mégsem tudott meggyőzni. Mert a tekintette, és a lénye ellentétben álltak..- itt egy kis hatásszünetet hagyok, majd folytatom.
- Úgy gondolom, hogy ugyan ez nem véletlen találkozás volt. Mégis azóta is meg akarom fejteni, hogy mi az amit láttam a tekintetében. És bár van egy sejtésem, de ritkán vonok le következtetéseket, egy sejtés alapján.- fejezem be a mondandómat, igazából magam sem tudtam, hogy egyértelműen céloztam vagy sem. Ettől függetlenül kíváncsian vártam a reakciót, és egy esetleges választ is. Ami azt illeti, miután hazaértem aznap, kicsit utána olvastam. Igazából több kérdés felmerült vele kapcsolatban, és nem is igazán az érdekelt, hogy a botrányai igazak vagy sem..hanem hogy miért nem alkot? Számomra ellentétben állt mindennel, amit eddig láttam belőle. Az már egy másik kérdés volt, hogy miért szántam arra egy egész éjszakát, hogy Google -ön bogarásszak az egyik tanárom után.
- De azt hiszem mi már eleget meséltünk, most maga következik..- mosolyodok el, talán kissé pimasz voltam, és túl messzire mentem már így is. De végül is ez egy ilyen óra...

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



My name is Fable. I'm the bad girl. The other woman. I'm the gold digger. The bitch. The one no one roots for.
The one you love to hate.

S. Fable Hill
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
26
Foglalkozás :
~hooker/lawyer
Hozzászólások száma :
110

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyPént. Dec. 14, 2018 6:18 pm


Fable & Ewan
- Kérdés, melyik az ön világa? – nézek a szemébe, a szemöldököm halványan megemelkedik, ezzel is jelezve, hogy megpiszkálta a kíváncsiságomat. – Az enyémről most már van némi fogalma – teszem hozzá, hogy a kölcsönösség elvét sugalljam, remélem, nem húzódik vissza, ha már megemlítette. Az egyáltalán nem lenne fair.
A pillantásom követi az aprót mozduló ajkai vonalát, mintha abból próbálnék olvasni, hogy miféle mosolyt látok. Őszinte, hideg, gunyoros, vagy éppen fanyar, öniróniával teli? A válasza hallatán az én arcomon is átsuhan egy keserédes, de titokzatos fajta.
- Ezt most nekem kellett volna mondanom. – Tanárként ugyanis ez a feladatod, hogy azt képviseld: nincs rossz válasz, csak más szemszög. Hogy hiszek-e benne? Azt hiszem, volt, amikor hittem. De most már elengedtem ezt a hozzáállást. Soha nem találod meg, amit keresel, ha minden értelmetlen helyen leragadsz, mert mindennek és mindenkinek esélyt akarsz adni. Csak mert jár, és mert sose lehet tudni. Valóban nem lehet, de manapság, ami nem ragadja meg különösen a figyelmem, arra nem is szoktam időt szentelni. Belefáradtam az üres körökbe.
- Soha? – lepődök meg újra, és nem is titkolom előle. Ismét a tekintete mélyét keresem. – Ez bátor. És ne értse félre, legalább annyira őrült elképzelés – emésztgetem a szavait. Makacs természetre vall, és szokatlanul határozottra, de ezt már az óra alatt is észrevettem. Veszélyes kombináció.
- Vagyis úgy gondolja, hogy sohasem téved? – kérdőjelezem meg egyértelműen. Azért lássuk be, elég valószínűtlen állítás lenne. – Mondjuk ez valóban női szokás – fut egy újabb, halvány félmosoly az arcomra. Nem azért, mert nem tisztelném a nőket, vagy mert meg akarnám sérteni, magamon is csodálkozom, de mintha olyasmit akarnék mondani, ami kibillenti ebből a hűvös, nyugodt, közönyös állapotból. Furcsa belső késztetést érzek, ami arra ösztönöz, hogy érzelmeket akarok látni ettől a nőtől, szenvedélyt, ami a mostani állapot szöges ellentéte. Talán éppen ezért.
A figyelemmel kapcsolatban nem értem pontosan, melyikünkre gondol. Ő mit érzékel belőlem? Vagy én felőle? De nem kérdezek rá, nem akarom elnyújtani ezt a beszélgetést, elvégre sietnem is kell. Inkább meghagyom olyasminek, amin utólag gondolkodhatok.
- Megtisztel vele – mondok csak ennyit, és a pillantásom ismét a mosolyára téved, de ezúttal csak egyetlen röpke másodpercre, majd újra felpillantok az arcára.


Minden a szokásos.
Szokásosan ücsörgök az asztal előtt, szokásosan iszogatom a teámat. A diákok a lehető legszokásosabban szállingóznak a terembe. Minden készen áll, hogy elkezdjük a mai műhelymunkánkat. Egyvalami szokatlan csak, mégpedig az, hogy izgulok.
Érzem, hogy az ujjbegyeim halványan bizseregnek, ez mindig ennek a jele. Régen minden előadásom előtt jelen volt, még régebben minden randimnál. Jó ideje nem éreztem már.
Az órámra nézek. Öt perccel múlt kettő. Még egyszer végighordozom a tekintem az érkezetteken: ezek szerint nem jött el. Nem is tudom, miért reméltem, hogy el fog. Mindegy. Van B-tervem is mára, fel is állok, és megkezdve az órát előrébb sétálok, a fenekemmel az asztal szélének támaszkodok.
És ekkor nyílik az ajtó. Reflexből odafordítom a fejem, a többiekkel egyetemben. A tekintetem találkozik az övével. Szóval mégis… Nem tagadom, elégedettség fog el, és belegondolva, hogy fogalma sincs, mit tervezek vele, némi izgalmat is érzek. Nem tudom megjósolni, hogy hogyan fog reagálni, és ez már önmagában érdekes.
- Nos, a mai órára témája a véletlen találkozások. Az a fajta, ami még napok után is a fejünkben motoszkál, hiába is próbáljuk kikaparni onnan, és a munkára, vagy az adott feladatainkra koncentrálni. Egy mondat, egy tekintet, egy titokzatos mosoly, vagy férfiak esetében egy combhoz simuló szoknya – mosolyodok el halványan, és látom, hogy sok esetben át is ragad az arcokra. – Mégis mi lehet olyan izgalmas benne? Miért gondolunk rá újra és újra, és miért bizsereg a bőrünk már az emlékétől is? Mitől mozgatja meg ennyire a fantáziánkat? Ezekre keressük a választ – majd a bevezetés után egy fokkal konkrétabbat is kérdezek.
- Milyen helyszíneken történt már meg veletek? Rövid szituációt is lehet mondani. Nem muszáj túlságosan részletekbe menni, de szeretnék hallani néhányat. – El is kezdünk róla beszélgetni, elhangzik jó néhány eset, én pedig már alig várom, hogy a szőke hercegnőnkre mutathassak.
- Fable? Te is megosztanál velünk egyet? –Ezzel pedig azt is jelzem, hogy megjegyeztem a nevét. A tekintetemben leplezetlen kíváncsiság lapul. Nem is tudok róla semmit, így különösen sokat számít minden elhintett apróság. És bizonyára az is feltűnt neki, hogy az eddigivel ellentétben nem magázom, de idebent az a szabály, hogy mindenki mindenkit tegez. Mint valami furcsa terápiás csoportban.


Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
32
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
93

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyHétf. Dec. 10, 2018 9:23 pm

Ewan&Fable
“Life is short. Break the rules.”
Alapjáraton nem akartam ebbe belefolyni. De nem tudtam teljes közönyösséggel viszonyulni, az elhangzott szavakhoz, amit magam sem tudtam megmagyarázni. Egyrészt ez valamilyen szinten zavart, hisz felborította azt az alapelvet, amit én felállítottam magamban. Másrészt viszont felkeltette az érdeklődésemet. Mindig is meg volt bennem a nyughatatlan kíváncsiság, amit igyekeztem minél gyorsabban elnyomni, mert cseppet sem vitt előre, sőt leginkább hátráltatott. Így inkább minden olyan kiiktattam az életemből, ami csak elterelné a figyelmemet. Így meg volt az előnyöm, hogy csak egy valamire tudtam koncentrálni, és arra is tárgyilagosan. Viszont ez a helyzet teljesen más volt. Nem értettem semmit a művészethez, de az érzelmekhez igen. Igaz leginkább a megjátszott érzelmeket tudtam átadni, hisz minden, ami nem magától jön, hanem parancsra, az csak egy színjáték. Elismerő szavaira, csak még áthatóbban kutatom a szemét, már-már azt veszem észre magamon, mintha keresnék valamit. Bármit, ami elárul valamit róla, de azon nyomban, ahogy ezt észreveszem le is állítom magamat, és a válaszára figyelek.
- Lehetséges. - nézek rá elgondolkodva, amikor kifejti, hogy miért gondolom ezt az egészet rosszul.
- De azt hiszem mi két teljesen különböző világot ismerünk. - kezdek bele, és egy apró mosolyt ejtek felé.
- Tehát, nem létezik rossz látásmód vagy hozzáállás. Csak más háttér, más múltbéli következmények, amik alakították az embert. Persze meggyőzhető vagyok, de az állításaimat, és soha nem vonom vissza. - rázom meg a fejemet. Továbbra sem értem, miért nem mondom egyszerűen azt, hogy ez tovább nem érdekel..mert hát egyértelműen  azt kéne. De nagyon úgy nézz ki, hogy már sokkal jobban benne vagyok, ebben a témában, mint kellene. Arról nem beszélve, hogy felcsigázott. Egy fanyar mosoly ül ki az arcomra, ahogy újabb célzást kapok tőle.
- A figyelem nem azon múlik, hogy valaki magára nézz, vagy sem. Hanem inkább azon, hogy mit érzékel az illető. De megjegyeztem, legközelebb minden egyes lépését árgus szemekkel figyelem. - mosolyom kiszélesedik. Persze nem azért, mert ennyire jókedvem van, leginkább így akarom eltakarni a kíváncsiságomat felé.
- Holnap...- ejtem ki erőtlenül, mint aki jelenleg nem tudja eldönteni, hogy éppen a holnap jelentését nem tudja felfogni, vagy azt, hogy el ígérkezett valahova a saját tudta nélkül. Csak megrázom a fejemet, és próbálom visszapörgetni az eseményeket, hogy vajon, hogy jutottunk el egészen idáig. Miért akarjuk mindketten az igazunkat, bebizonyítani egymásnak?! De legfőképp..miért ácsorgok még mindig itt egyedül a terem közepén ?

Ez a holnap túl gyorsan eljött, én pedig a döntésképtelenségem miatt, egyre feszültebb lettem.
Bár dönthettem volna a legegyszerűbben, úgy, hogy nem megyek el. Lezárom ezt az egészet, és betudom, egy roppant fura beszélgetésnek. Most mégis valamiért itt várakozom a falnak dőlve, és már a diáksereg nagy része bement, én még mindig a falat támasztom. Bárcsak ne zavart volna össze ennyire ez az egész, ne ingatta volna meg egy óra a magabiztosságomat. Azt hiszem leginkább azért vagyok itt, hogy ezeket visszaszerezzem, és úgy távozzak, hogy nekem volt igazam. Így hamar összes is szedem magamat, és bár tétovázok egy ideig a kilincs felet, de benyitok. És amikor belépek,  rögtön megakad rajta a tekintetem. Enyhén biccentek felé, majd elkezdem a tekintetemmel végig pásztázni a helyiséget, de ahogy nézzem itt egyhamar nem találok olyan helyett, ahol teljesen kivonhatom magamat a közösségből. Márpedig, továbbra se voltam hajlandó  bármilyen kapcsolatot kötni bárkivel is. Csak azért voltam itt mert... a franc tudja miét voltam itt. De hirtelen jött felismeréstől, sem éreztem jobban magam. Attól meg pláne nem, hogy egy lány felajánlja a mellette lévő helyett. Már reflexből kicsúszna egy : “ Én biztos nem.” amikor rájövök, hogy ezt a csatát már ott elvesztettem, mikor ide bejöttem. Így  kelletlenül,de leülök a felkínált helyre. Persze ahogy ez megtörténik, nem felejtettem el, a tanár úrnak tett ígéretemet, így igényeinek eleget téve rögtön felé emelem a tekintetemet. Sőt biztos ami biztos, egyenesen a szemeibe néztem.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



My name is Fable. I'm the bad girl. The other woman. I'm the gold digger. The bitch. The one no one roots for.
The one you love to hate.

S. Fable Hill
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
26
Foglalkozás :
~hooker/lawyer
Hozzászólások száma :
110

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptySzomb. Dec. 08, 2018 10:23 pm


Fable & Ewan
Mondhatjuk, hogy az? Elsőre nem annyira értem. És ez halványan talán ki is ül az arcomra. Most akkor az, vagy nem? De nem firtatom, én tudom a legjobban, hogy modell lényegében bárkiből lehet, ha egy művész belelátja az ihletet, nem muszáj, hogy kifejezett hobbiról vagy szakmáról legyen szó. Bizonyára ilyesmi áll itt is a háttérben. Ült már modellt valakinek, de amúgy mással foglalkozik. Szinte biztos vagyok benne.
Az akt témára viszont feltűnik, hogy nem válaszol. Túl direktben kérdeztem rá? Lehet, de aztán mégis ő nyúl mélyebbre. A szexről beszél, mégpedig olyan természetességgel, ahogy még senkitől sem hallottam az első öt perces ismeretségünk során.
- Bizonyos tekintetben igaza van, valamiféle közös munkáról van szó, illetve kell, hogy szó legyen, az előadáson főleg azt akartam elültetni a fejekben, hogy ne úgy gondolkodjanak a modellről, hogy csak és kizárólag rajta múlik minden, mert ez sajnos nagyon is divatos hozzáállás mostanában. – Szóval ebben mondhatni egyet is értünk, csakhogy.
- Az allegóriája szép és érzékletes – pillantok le rá, és ezen a ponton halványan megfogalmazódik bennem, amit a szavai közben csak tompán éreztem: hogy zavar ez a kiegyenlítetlen látószög. A tény, hogy éppen előttem ücsörög, és én le, ő pedig közben felpillant rám, a gondoljon csak bele résznél valahogy arra sarkall, hogy csakugyan belegondoljak néhány pillanatra. De épp hogy megtörténik, ki is zárom a fejemből.
- Viszont rossz premisszára épül. A festés nem a szex, hanem inkább az előjáték, vagy még inkább a megkívánás folyamata. Mikor bárminemű érintés nélkül hatsz a másikra. Elvárhatom a modellemtől, hogy hasson rám, de hogy ez megtörténik-e, sokkal inkább azon múlik, hogy én mit közvetítek felé, vagy milyen környezetet teremtek számára. – És ezzel érzékelem, hogy megint ugyanoda az útvesztőbe lyukadunk ki, mint ahonnan elindultunk, csak egy nagyobb ívet írtunk le menet közben.
- Jöjjön el a festőszemináriumomra. Holnap délután, kettőtől ötig. Ott a gyakorlatban is a végére járhatunk. – Vagyis be tudom bizonyítani, hogy igazam van, súgja a makacsságom, akivel ujjat húzott az utóbbi másfél órában, de még szerencse, hogy vissza tudom fogni. Alapvetően nyitott vagyok rá, és a gondolataira, nem vagyok szűk látókörű tanár, aki csak a saját elképzeléseit hajlandó belátni, pont hogy nem. Nem tudom miért vált ki belőlem mégis ilyen büszkeséget és bizonyítási vágyat. Érdekes.
- Ewan Brooks, de ezt már úgyis tudja – fogok vele kezet, mikor végül feláll, és felém nyújtja a jobbját. – Vagyis, nem biztos – jelenik meg egy halvány mosolyféle a szám sarkában, ahogy rápillantok. Szerintem sanszos, hogy azt sem tudja, milyen órán van. Nem hogy még a tanár nevére emlékezzen. Fable Hill. Már a neve sem mindennapi.
- Akkor holnap, két óra. Második emelet tizenhetes ajtó – nézek a szemébe, és mielőtt még itt ragadnék, tovább is indulok. Így se maradt sok időm a következő óráig.  

***
Az említett időpont pedig hamar eljött. A diákok már szállingóznak a terembe, én pedig minden egyes betoppanáskor az ajtó felé sandítok. Mondanám, hogy az utóbbi huszonnégy órában egyáltalán nem gondolkodtam azon a röpke párbeszéden, de elég nagyot hazudnék vele. Gyakran felbukkant a gondolataim között, szóval örültem is neki, hogy mára hívtam meg, nem egy héttel későbbre, így hamar pontot is tehetünk a végére.
Vajon eljön? Ez ugyanis kelleni fog hozzá.
A terem speciális kialakítású. Középen egy minimális emelvény, vele szemben félkörívben pedig a székek és állványok. Remélem, befut a hölgyemény, már csak azért is, mert ő ugyan még nem tudja, de úgy terveztem, hogy a mai órán őt használom modellnek.


Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
32
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
93

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyVas. Dec. 02, 2018 9:51 pm

Ewan&Fable
“Life is short. Break the rules.”
Kifejezéstelen arccal meredek a tanárra. Nem szerettem bármilyen érzelmet kimutatni, így inkább mindig egy adott álarc mögé bújtam. Szerettem, elültetni az emberekben, azt az érzést, hogy egyáltalán ne szóljanak hozzám. Vagy éppen, hogy elítélőek legyenek velem szemben. Így már megalapoztam magamnak, egy olyanfajta védelmet, egy falat, ami mögé nem nagyon engedtem be senkit. Az anyám életvitele miatt, ezt nem is nagyon tehettem meg. Ezért igyekeztem minden szemeszter alatt elutasítani mindenfajta közeledést. Ezt most sem terveztem másképp, főleg, hogy a művészethez nem sok közöm volt, így abban reménykedtem, hogy nem kelti fel semmi az érdeklődésemet. Persze ez nem azt jelentette, hogy nem figyelek. De nem szándékoztam érdemi munkát felmutatni, az órával kapcsolatban. Nem is ez volt a célom azzal, hogy megszólaltam, csak egy egyszerű kérdést tettem fel, és egy szerintem helyes meglátást.
- Én ezt teljesen másképp gondolom, de magának több tapasztalata van ebben nyilván. - vonom meg a vállaimat lomhán, és igyekszem innentől nem nagyon megszólalni. Nem is igazán értettem ehhez, minek szóltam egyáltalán bele? Míg magamba a feltett kérdésre, keresem a választ, vége lesz az órának. Én pedig elkezdek összepakolni, bár nem mintha sok mindent hoztam volna, erre az órára. Úgy gondoltam gyorsan felszívódok, már így is túlságosan felhívtam magamra a figyelmet. Amit szerettem volna elkerülni, de valahogy mégis még mindig csak ücsörgők, és bámulok magam elé. Ha egy pillanatra is kiszállok a mókus kerekből, és valamit nem a megszokott módon csinálok, akkor csak még jobban erősödik bennem az érzés, hogy normális életem is lehetne. Hogy nem kéne rettegnem az éjszakától, hogy éppen most ki fog hozzám érni. Kinek kell éppen megjátszanom magamat. Ezzel mind nem is lett volna probléma, ha néha nem néztem volna körül a környezetemben. Diákok, akik minden bizonnyal, éjszaka vagy álomra hajtják a fejüket, vagy pedig féktelenül buliznak egyet. Reggel pedig másnaposan betalálnak valahogy. Nekem viszont az este mást jelentett, egy másik szerepet. Egy másik életet. Az volt a nagy helyzet, hogy nem tudtam fájdalommal gondolni erre, sem pedig úgy, hogy mennyire évezem. Valahogy a kettő közt ingadoztam. Olyan volt az egész, mint egy kicseszett mérleg, ami elromlott. Nem tudtam volna megmondani, hogy valójában egy éjszakai pillangó vagyok, vagy egy rideg diák, aki inkább a tanulmányaira koncentrál. Újból felsejleni látszott bennem a kétely, ami sokkal zavaróbb volt, mint bármi más. Így inkább gyorsabb tempóra kapcsoltam. Majd újból lelassítottam, amikor meghallottam a férfi hangját. Megálltam a mozdulatban, és egy ideig a kezemet néztem, ami ösztönösen megfeszült a füzet körül, amit éppen fogtam. Mélyet sóhajtva pedig felnéztem, és igyekeztem állni a tekintetét. Nem a személyével volt bajom, egyszerűen azzal, hogy észrevett. Én pedig szerettem volna megbújni a saját kis csigaházamban, Ő viszont nem olyannak tűnt, aki ezt hagyja, amíg nem kap válaszokat. Felvetésére, csak egy keserű mosoly ül ki az arcomra.
- Modell...- ejtem ki, kicsit talán hitetlenkedve, és megrázom a fejemet.
- Mondhatjuk, hogy az vagyok...- vigyorom most már inkább ördögivé válik, bevallom tetszett a felállás, hogy nem tud rólam semmit és találgat. Ez volt, ami leginkább hiányzott az életemből, hogy a kilétem, és a munkám elrejtve maradjon. Vagy inkább ne is létezne.
- Egy kapcsolatról van szó, mármint nem a szó szoros értelmében, de valami hasonló. - nézek rá elgondolkodva, majd úgy döntök másként veszem fel a fonalat.
- Ez olyan akár a szex. - mondom ki teljesen magától értetődően, szégyen érzett nélkül.
- Gondoljon csak bele. Hacsak az egyik fél tesz azért, hogy a köztük lévő aktus szenvedélyes, és maradandó legyen mindkettőjük számára..- jegyzem meg komolyan, majd folytatom tovább. - Abból nem lesz emlékezetes, sem pedig szenvedélyes, hisz épp ezért kell hozzá két ember.
- Ugyan az ember elintézhetné magának is, vagy éppen elvárhatná a másiktól, hogy csak feküdjön majd Ő irányít. De abból nem keletkezik más, csak egy semmitmondó együttlét. Maga is tudna a képzeletére bízva festeni, vagy úgy festeni, hogy a modellt beállítja, a maga meglátása szerint. De az nem lesz sem maradandó, sem pedig életszerű. Csak egy festmény, amit maga beállított, majd lefestett. Ezért gondolom úgy, hogy itt mindkét félre szükség van, és igen is ha valaki megtalálja a múzsáját, elvárhatók tőle dolgok. De ez csak az én véleményem. - vonom meg a vállaimat.
- Amúgy a nevem Fable Hill.- nyújtok felé mosolyogva kezet.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



My name is Fable. I'm the bad girl. The other woman. I'm the gold digger. The bitch. The one no one roots for.
The one you love to hate.

S. Fable Hill
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
26
Foglalkozás :
~hooker/lawyer
Hozzászólások száma :
110

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyPént. Nov. 09, 2018 12:05 am


Fable & Ewan
Elég békés természetű ember vagyok, nem egyszerű kihozni a sodromból, tanárként pedig sok év tapasztalata áll már mögöttem, az egyik legnagyobb gyengém mégis az, ha nem figyelnek rám.
Nem tudom, miért, valószínűleg valami elvont pszichológiai oka lehet, de képtelen vagyok csak megvonni a vállam, és ignorálni, ahogy számos más tanár teszi. Ha tízből csak egy diák is látványosan leszarja a jelenlétemet, egyfolytában hozzá tér vissza a pillantásom, és egy idő után azon kapom magam, hogy szinte csak neki magyarázok, és persze egyre feszültebb leszek, mert olyan érzést kelt bennem, hogy amiről beszélek, vagy amit csinálok, az nem elég jó. Hogy én magam nem vagyok elég jó, erről pedig eszembe jut az egész elcseszett karrierem. Mire észbe kapok a gyomrom olyan, akár egy japán rizsgombóc. Az a szerencse, hogy a legkevésbé sem látszik rajtam.
Bosszant. Mert tiszteletlenség. És még ezernyi okot tudnék rá felsorolni, de hiába célozgatok rá egyre világosabban, a hölgy csak nem méltóztat felnézni. Hát jól van. Alig várom, hogy elérkezzünk végre ahhoz a részhez, amikor megdolgoztathatom őket, egészen válogatott kínzásokat kérdéseket találtam ki a számára, de amint a festményelemzéshez érünk, a társaság túlságosan aktívvá válik, szinte záporoznak a kérdések és az észrevételek, így egyelőre nem tudom direktben felszólítani.
Már-már meg is úszná, mivel az órának gyakorlatilag pár perc múlva vége, mikor az egyik mondatom után elhangzik egy kérdés. A hang nem ismerős, és furcsamód nem is bizonytalan, kíváncsian fordulok vissza a széksorok felé, hogy megkeressem, kitől származik az észrevétel, de mikor meglátom, hogy ő az, az arcomra halványan kiül a meglepetés.
Szóval mégis figyelt volna? Vagy csak éppen elcsípte ezt a mondatot?
- Nagyon érdekes témát vet fel a hölgy. Kár, hogy csak így az óra végére kapcsolódott be, már sajnos nem maradt elég időnk, hogy ezt a témát kivesézzük – nézek a szemébe, ha még rám figyel, ha nem, akkor is rajta nyugtatom a pillantásom. Igazság szerint lenne, de most nem vagyok abban a hangulatban, hogy itt a katedrán belemenjek ebbe, ahhoz már felhúzott, de amit mondott, az megragad a fejemben.  
- De a válaszom röviden: nem, nem azt mondtam, hogy semmit. De sokan esnek abba a hibába, hogy túl sokat várnak a modelltől. A meztelenség még önmagában nem kitárulkozás. – Csak ha annak is éli meg. Ezt pedig a festőnek kell elérnie. De amint kimondom az utolsó szót, vége is az órának. – Akkor legközelebb folytatjuk. Köszönöm a részvételt – és azzal pakolni is kezdek, jelezve, hogy még véletlenül se jöjjön ide senki, semmilyen kérdéssel. Sietek. És amint eltettem a dolgaim a táskámba, a kijárat felé indulva, még egyszer felpillantok a hölgyre, majd egy hirtelen döntéssel, abba az irányba kanyarodok.
- Van egy perce? – szólítom meg, a hangom magabiztos és egészen barátságos, nem árul el semmit a belső dilemmákról. És még udvarias is, bár a pillantásomban lehet valami nehezen magyarázható. Ha igennel felel, érkezik is a következő. – Bocsásson meg a kérdésért, de úgy tűnt, egészen sarkos véleménye van a témában. Modellként dolgozik? Talán éppen akt témában?


Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
32
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
93

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyVas. Nov. 04, 2018 12:51 am

Ewan&Fable
“Life is short. Break the rules.”

-Gyűlöllek...- ez anyám utolsó szava ,mielőtt kilépnék az ajtón. Minden alkalommal gyűlöl,és megvett. Persze gondolom ez annak is köszönhető,hogy éppen most fosztottam meg attól ,ami számára olyan volt ,mint más embernek a levegő. Kokain,csak tudnám megint honnan a francból szedte? Feldúlt léptekkel hagyom  el a tömbházat ,ami már inkább egy roncshalmazhoz hasonlított . Utáltam így otthagyni,persze nem azért mert ,annyi kötelék lett volna köztünk. Hanem mert féltem ,hogy egyszer másra állítok haza,akármennyire is keserítette meg az életemet. Az anyám volt ,bár néha én ezt az egészet,fordítva éltem meg. Hisz egyetlen pillanat se volt ,ami valaha ,egy anyára emlékeztetett volna. Kiskoromból  egyetlen emlékem sincs ,ami jó lett volna. Felnőttként pedig ? Ugyan ...Én nevelem az anyámat,Én tartom el ,Én tartozok minden kicseszett felelősséggel . Egyre többször húzom fel magam így reggelente,ezen az egészen . Ezért úgy döntöttem ,hogy felveszek egy tantárgyat ,ami alatt kikapcsolhatok.  Egy művészeti tantárgyra esett a  választásom ,aminek biztos van valami hangzatosan elvont neve ,csak én nem tudom. Nem voltam soha oda az ilyesmiért.  Ha belegondolok ,a művészet iránti szeretetemet is anyám ölte ki belőlem. Minden rajzomat tüzelőnek használta,vagy éppen  jókat kacagott rajta és kidobta a kukába. Megrázva a fejemet próbálom ,ezt az egész emlékképet kiverni a fejemből ,de egyre szerencsétlenebbül megy. Így már eleve ,kicsit paprikásabb hangulatban ülök be,az első művészeti előadásra .
- Leülhetek melléd ? - kedves mosoly tulajdonosa ,egy önjelölt seggfej.  A hokicsapatban játszik ,és ...franc se emlékszik a nevére . Miért hiszik azt ,hogy csak mert az arcom kedves ,attól még én is az vagyok?
- Meg ne próbáld! - jelentem ki ,de Ő valamilyen furcsa oknál fogva elneveti az egészet. És egyszerűen leül . Ez most viccel velem ?
- Még nem láttalak ezen az órán...- óóó,és igen kezdődik . Esküszöm már kurzust tarthatnék,arról ,hogy a férfiak milyen szánalmas módon próbáltak már felszedni. Még egyszer végignézek rajta ,amit Ő megint csak pozitívként fog el. Pedig  le mertem volna fogadni ,hogy a lehető legszánnivalóbban néztem rá. Beszél...le merném fogadni ,hogy már éppen azt ecseteli ,hogy mióta jár ide ,és hogy milyen mélységeket lát a művészetben . Őszinte leszek ,egy kukkot se hallok ,mert a diákok már egyre többen hemzsegnek körülöttünk ,én pedig ezt nem is bánnom. Így amikor végre ,látom hogy már nem jár a szája ,meg is ragadom az alkalmat.
- Befejezted ? - nézek rá kérdőn ,Ő pedig zavartsággal a szemében nézz vissza rám. Hirtelen mintha nem is lenne olyan magabiztos. - Szerintem ülj ,az egyik hokimuffod mellé ,Ő biztos vevő lesz rád .
- Miért ül itt valaki ? - hát ezt nem hiszem el.
- Igen, a táskám . Na huppanjál szépen máshova szépfiú.-  persze a szokásos motyogással ,elhagyja a területet . Szerettek egyedül ülni,egyetlen egy ok miatt. Mert nem barátkozom. Egyetlen egy barátom sem volt az egyetemen ,szerettem a céljaimra koncentrálni. És anyám mellet nem engedhettem meg amúgy sem magamnak ,egy normális  szociális életet. Főleg azok után ,hogy még nagyobb bajba keverte magát ,és nekem egy olyan döntést kellett hoznom ,ami miatt talán a tanulmányaimat is elfelejthetem . Vékony jégen táncoltam. Nappal egyetemi tanuló,éjjel pedig kurva ...Kezdett magával nyelni az ismerős örvény amikor a tanár belép a terembe. Alaposan megfigyelem Őt,ami egy rossz szokásom. A külső sok mindent takarhat. Legalábbis ,ezt hangoztatja ,az egyik tanárom. Bár arról még nem hallottam  ,hogy valaki azért nyert meg egy pert. Mert alaposabban megfigyelte a tanút . Csak megrázom a fejemet ,erre a röhejes gondolatra ,és amint elkezdődik  az óra ,már gondolatban teljesen máshol járok. Persze fél fülel hallgatom,az óra eseményeit ,és valóban nem egy szokványos óra ,de valahogy mégsem az én világom.
Az óra alatt persze folyamatosan kapom a finom célzásokat,amik néha megmosolyogtatnak. Úgy nézz ki a pasas nem bírja ,ha nem kap figyelmet. Így gondolom az irányítást is nehezen adja át bárkinek is . Ez ismerős ...néha-néha felnézek ,de még mindig számomra egy tölteléktantárgy semmi több.  Hosszúra nyúlnak a percek,én mégsem bánnom addig sem kell visszatérnem önmagamhoz,és egy más világban is elkalandozhatok. De ezt a kalandozást félbeszakítja egyetlen,egy kijelentés. Egy gondolatfoszlány ,egy irtózatosan rossz tanács ,egy tanártól ,aki ráadásul a maga szakmájában elismert. Nem bírom megállni ,így szinte jelentkezés nélkül szólalok meg.
- Szóval azt tanácsolja a diákjainak ,hogy a modelltől nem kell várni semmit ? - teszem fel a kérdést ,amit elsőre levontam az egészből.
- Ha,ez így van ..akkor egy elég őszintétlen kapcsolat alakul ki a modell ,és a festő között . Márpedig ha jól hallottam ..- emelem ki a "hallottam " szót a mondat közepén,csak hogy tudassam vele ,hogy igen is figyeltem. Attól függetlenül is ,ha szemem világával éppen nem tiszteltem meg.- ..aktképekről van szó. Ami egy eleve őszinte ,és kitárulkozott helyzet. Mondhatjuk ,úgy is hogy a modell sérülékennyé válik.  Ez szerintem nem helytálló ,hisz két ember kapcsolatáról beszélünk ,minden két emberen múlik. Persze ,ez nagyban attól is függ ,hogy mit akar lefesteni. Egy olyan képet ,ami magát ihlette meg csak,és egy jól beállított festmény. Vagy egy ,igazi eleven pillanatot,ami csak a magáé ,és az éppen aktuális modellé.-fejezem be végül a mondandómat ,és nem törődve a rám szegeződött szempárokkal ,másra kezdek el újra figyelni.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



My name is Fable. I'm the bad girl. The other woman. I'm the gold digger. The bitch. The one no one roots for.
The one you love to hate.

S. Fable Hill
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
26
Foglalkozás :
~hooker/lawyer
Hozzászólások száma :
110

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? EmptyHétf. Aug. 20, 2018 7:57 pm


Fable & Ewan
Az újabb év – számomra legalábbis – mindig az új évfolyam miatt érdekes. Nem számítok annyira szőrös szívű tanárnak, vagy ki tudja, akiket kiszórok az első félév során bizonyára erről másképp nyilatkoznak, de az a nem túl nagy létszám, ami végül megmarad egy-egy gyakorlati orientált csoportban, menet közben a szívemhez is nő. Mindig jóban vagyok a diákjaimmal, néha talán túl jóban is, de mindenki úgy csinálja, ahogy tudja, és amiben hisz. Én így vagyok hatékony. De ez nem azt jelenti, hogy elnéző is lennék velük, vagy ne lennék kellően szigorú.
Az elsősök viszont új terep. Ott még nem ismerjük egymást, és minden évben van néhány érdekes jelentkező, vagy éppen különleges eset. Főleg az elméleti tárgyak terén, ahová lényegében bárki beülhet, ha úgy tartja kedve. Ahogy belépek a nagyelőadóba, szembesülök is vele, hogy miért nem érdemes egy elméleti művészeti tárgyat reggel nyolcas kezdésre betenni, a névsor nagyobbik fele ugyanis hiányzik, de annyira nem is bánom. Legalább nem kell kiabálnom, hogy az utolsó sorban is hallják, amit mondok.
- Üdvözlök mindenkit, aki fel bírt kelni ma reggel. Ezek szerint vagy önök a csoport szívósabbik fele, vagy akikkel nagy eséllyel nem fogok összefutni az éjszakai szórakozóhelyeken. – Csak lazán. Szeretem kezdésképp feldobni a hangulatot, de valóban nem kizárt ez az eshetőség, ahogy az sem, hogy direktben velük megyek ki valahová. Ugyan nem az elsősökkel, hanem akikkel már jól ismerjük egymást. Alapvetően nagyon is koránkellőnek számítok, de ez nem szokott megakadályozni benne, hogy kimozduljak. Az alvásigényem messze az átlag alatt mozog.
- A nevem Ewan Brooks, a feladatom pedig, hogy a gyakorlati munkával párhuzamosan az elméleti-kritikai tudásuk fejlődéséhez is hozzájáruljak. Vagy hogy még idejében rádöbbentsem önöket, hogy rossz szakra jelentkeztek – pillantok fel rájuk halvány mosollyal, miután a magammal hozott könyveket lepakoltam az asztalra, és egyúttal be is kapcsoltam a kivetítőt. – Illetve hogy jobban megvizsgáljuk, mi is áll egy jól sikerült mű hátterében. Szinte végig az elhangzott javaslatok és korrigálás alapján fogunk dolgozni, tehát aki arra számít, hogy chatelgetve végigszundikálja az órát, annak sajnos csalódást kell okoznom – állapodik meg a tekintetem máris egy szőkeségen, aki egy kicsit elkülönülve ül a többiektől, bár mások is ülnek elszórtan, ez nem gond, az viszont már zavaróbb, hogy eddig még egyszer sem emelte fel a fejét. Megteheti, hiszen csak egy elméleti óra, de velem sajnos peche van, én ugyanis háklis vagyok a figyelemre. Nem vagyok tekintélyelvű tanár, de ha már bejött, legalább csináljon úgy, hogy érdekli, amiről beszélek. Sok mindent megengedek, de szeretem érezni, hogy én irányítok.
- A folyamatos órai részvételt elvárom. Azoktól is, akik a hátsó sorban ülnek, és úgy vélik, úgysem veszem észre, hogy mással foglalkoznak. – Célzás? Igen. És várok is egy-két röpke pillanatot, óhajt-e felém fordulni a kisasszony.
- A félév legfőbb témája a modell festése, rajzolása önmagában, illetve a körülötte lévő térrel. Ismerkedés a különböző ábrázolási technikákkal. És bár elméleti óra, néhány egyszerűbb gyakorlatot is igyekszem majd belecsempészni a rendelkezésre álló időnkbe. Van-e kérdés eddig? – hordozom végig rajtuk a tekintetem újra, és fél fenékkel felülök az asztalra, ahogy szoktam.
- Kötelező vagy ajánlott olvasmányok listája? – ugrik nyomban a lehetőségre egy szemüveges srác, az első sorból. Első pillantásra bocsánatosan stréber benyomást kelt, de nem tűnik reménytelen esetnek.
- Ezt majd inkább ment közben pontosítjuk, de a Der nackte Mensch és A kockától az aktig kötetet már most be lehet készíteni az ágy mellé, unalmas éjszakákra – nézek rá kifürkészhetetlen tekintettel, de hallom, hogy a lányok felkuncognak a háttérben, mire az én vonásaimon is átfut egy halvány kis derű. – Más?
- Ha nincs több, akkor a mai óra menetrendje úgy néz ki, hogy egy-két stílus és fogalmi kérdés átbeszélése után kivetítek néhány nagynevű alkotást, és leolvasunk róla, amit csak tudunk. Külön felhívom a figyelmet, hogy kritizálni is lehet, de ez esetben az indoklást is hallani akarom.
Az idő gyorsan szalad, hamar túlesünk a kilencven perc oroszlánrészén, én viszont azon kapom magam, hogy a tekintetem vissza-visszavándorol arra a bizonyos hölgyre, aki továbbra sem mutat túlzott érdeklődést az elhangzottakkal kapcsolatban. És azt is csak konstatálni tudom, hogy egyre jobban bosszant vele. Még nem tudom hogyan, de úgyis teremtek rá alkalmat, hogy ezt ő is érezze.
El is érkezik az óra leginkább interaktív része, a festményelemzés. Olykor egész jókat mondanak, az elől ülő srác kifejezetten tájékozottnak tűnik, de a többiektől is hangzanak el hasznos észrevételek. Az első órán még amúgy sem szoktam sokat várni. Az egyik képnél a festő és a modell közti kapcsolatra terelődik a téma. A képen ugyanis egy különösen kacér hölgy pózol, számítottam is rá, hogy ez be szokta indítani a fantáziájukat. És általában ezt az alkalmat szoktam felhasználni arra, hogy eláruljam az általam egyik legfontosabbnak tartott szabályt.
- Sosem lehet tudni, hogy mi az, ami az adott művészre ihletően hat, hisz’ mások vagyunk, máshogy is működünk, de fontos, hogy még az elején az eszükbe véssék: a közhiedelemmel ellentétben nem a modelltől kell várni az ihletet, vagy más néven a csodát, ami majd megszállja magukat, ahhoz hogy igazán jó alkotás szülessen elsősorban az a kérdés, hogy a festő mit tud kihozni a modellből, akivel dolgozik.

Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
32
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
93

Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Fable & Ewan - Who are you? Empty

Ajánlott tartalom


Fable & Ewan - Who are you? Empty
Vissza az elejére Go down
 

Fable & Ewan - Who are you?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Kórházak és hivatalos helyszínek-
^
ˇ