One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Russell & Millie - how to move forward

Russell R. Morgan
Today at 1:17 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Grayson Connor
Today at 12:56 am



Lorelei & Russell - Chill Out

Russell R. Morgan
Yesterday at 11:55 pm



Greenwood vs Gambino

Margaret Greenwood
Yesterday at 11:44 pm



Munkahelylista

Sandro Gambino
Yesterday at 10:36 pm



Fable and Jonathan - Az értelmetlen interjú

Jonathan Anderson
Yesterday at 10:20 pm



Elvitték!

Margaret Greenwood
Yesterday at 10:13 pm



Maddie and Jake - Weekdays at Lester house

Jake Lester
Yesterday at 9:12 pm



Játékpartner keresõ

Jonathan Anderson
Yesterday at 9:05 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 15 5
Diákok 6 2
Törvényszegõk 11 12
Bûnüldözés 6 7
Hivatal 0 5
Üzlet 7 10
Oktatás 5 3
Munkások 8 3
Egészségügy 12 9
Összesen 70 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Ethan Kaminski


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Fable & Ewan - Who are you?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Vas. Dec. 30, 2018 11:16 pm

Ewan&Fable
“Life is short. Break the rules.”
A gyomrom abban a pillanatban összeugrott, ahogy beléptem a terembe. Talán az izgalom miatt, vagy éppen az miatt, hogy már megint fejest ugrottam valamibe, ami nem visz előre. Én nem értem rá ilyenekre, nem engedhettem meg magamnak, hogy eltérítsen a célomtól bármi, ez a férfi mégis rávett, hogy beüljek egy újabb előadására. Igyekeztem azt az énemet elnyomni, amelyik kételyekkel állt hozzá minden olyan dologhoz, ami számára ismeretlen. Azt hiszem, mi tényleg két különböző világot ismerünk, és ez így volt rendjén. De ez még mindig nem adott magyarázatot arra, hogy miért is vagyok itt valójában. Az igazamat akarom bizonyítani, persze ez több sebből vérzik. Hisz az Ő “területére” merészkedtem be, ráadásként Ő egy tanár. Teljesen másból merítettünk az élethez, és talán ez is volt az oka, hogy más elgondolással álltunk, egy-két dologhoz. Idegenkedve foglalok helyett, és egy pillanatig még meg is fordul a fejemben, hogy talán még van esélyem arra, hogy ezt az egészet lezárjam. Nem kell, hogy igazam legyen, miért akarnék neki bármit is bizonyítani? Mire már feleszmélek, elkezdődik az óra, amibe bele is tudnék feledkezni, ha nem lennék feszült. Nem szerettem a túlzott közvetlenséget, mert nem tudtam viszonozni, vagy megragadni ennek a lényegét. Anyám soha nem tanított meg arra, hogy hogyan álljak néhány emberhez, így elég szűk látókörű voltam ilyen téren. Azt hiszem a kapcsolataim nagyrészt, ezért is ment gallyra. Nem tudtam semmilyen érzelmet kipréselni magamból, ha valamit ki is akartam fejezni, az általában szexbe torkollott. Ami ugyanolyan vad, és nyers volt, mint én magam is. Megrázva a fejemet, kapaszkodok vissza az óra történéseibe, és próbálom felvenni a fonalat. Mondjuk valamelyest nem ártana beilleszkednem sem, de még csak egy apró mosolyt sem tudok magamból kipréselni. Így inkább a figyelmemet, az elhangzott szavaknak áldozom. És nem próbálok megfelelni, az itteni szokásoknak, ami számomra nagyon idegen. A témakör, ami köré épült az óra, már sokkal közelebb állt hozzám. Mert, nap mint nap, ez volt a feladatom. Valami olyat nyújtani, ami bár apró gesztusnak tűnik, de az illető egy életre megjegyzi. Sok olyan férfival volt dolgom, akik inkább extrémebb helyzeteket szerették, és leginkább azt kívánták meg kapni, amit a feleségüktől nem kaptak meg. Ezeket az együttlétek sohasem ragadtak meg bennem. Nem váltottak ki belőlem semmit, mert csak egy volt a sok közül. Persze akadtak olyan egyedek is, akik valamilyen módon megmozgattak, de többnyire nem éppen égtem a vágytól, hogy alájuk kerüljek. Mert ez egy kölcsönös manipuláció része volt, legalábbis ezt kellett mindig elhitetnem velük. Míg én teljesen máshol kezdem felvenni a fonalat, és kezdek belemélyedni a gondolataimba Mr. Brooks felszólít. Kiemelve a nevemet, aminek hatására egy apró mosoly jelenik meg a szám szegletében. Igazából jól tudtam, hogy majd részt kell vennem az óra menetében, amit meg is teszek. De ha már feldobott egy magas labdát, én miért nem csaphatnám le ? Visszahúzódó magatartásomat félredobva, kihúzom magamat és magabiztosan nézek rá. Egy csintalan mosollyal ajándékozom meg, amivel igazából csak előre felkészítem arra, amit épp mondani fogok. Talán ez az Ő “területe”. De megszorongathatom egy egészen kicsikét...
- Hmm..- elgondolkodás mímelve nézek félre, amit talán elnyújtok, de ha már játszunk, akkor csináljuk rendesen.
- Legutoljára egy férfi tekintette váltott ki belőlem ilyen hatást. - kezdek bele, és az a sokatmondó mosoly még mindig az ajkaimon ékeskedik.
- Tudom nem túl izgalmas. De annak a férfinak a tekintette sok mindent mesélt. Valójában nem konkrét dolgokat, csak érzéseket. Amik már csak nyomokban voltak részei. Mégis minden egyes mozzanata szenvedélyes volt, ahogyan beszélt, ahogy az igazát próbálta bizonyítani..mégsem tudott meggyőzni. Mert a tekintette, és a lénye ellentétben álltak..- itt egy kis hatásszünetet hagyok, majd folytatom.
- Úgy gondolom, hogy ugyan ez nem véletlen találkozás volt. Mégis azóta is meg akarom fejteni, hogy mi az amit láttam a tekintetében. És bár van egy sejtésem, de ritkán vonok le következtetéseket, egy sejtés alapján.- fejezem be a mondandómat, igazából magam sem tudtam, hogy egyértelműen céloztam vagy sem. Ettől függetlenül kíváncsian vártam a reakciót, és egy esetleges választ is. Ami azt illeti, miután hazaértem aznap, kicsit utána olvastam. Igazából több kérdés felmerült vele kapcsolatban, és nem is igazán az érdekelt, hogy a botrányai igazak vagy sem..hanem hogy miért nem alkot? Számomra ellentétben állt mindennel, amit eddig láttam belőle. Az már egy másik kérdés volt, hogy miért szántam arra egy egész éjszakát, hogy Google -ön bogarásszak az egyik tanárom után.
- De azt hiszem mi már eleget meséltünk, most maga következik..- mosolyodok el, talán kissé pimasz voltam, és túl messzire mentem már így is. De végül is ez egy ilyen óra...

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

take the risk
or lose the
chance
           

avatar
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
24
Foglalkozás :
°prostitute/lawyer
Hozzászólások száma :
27

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Pént. Dec. 14, 2018 6:18 pm


Fable & Ewan
- Kérdés, melyik az ön világa? – nézek a szemébe, a szemöldököm halványan megemelkedik, ezzel is jelezve, hogy megpiszkálta a kíváncsiságomat. – Az enyémről most már van némi fogalma – teszem hozzá, hogy a kölcsönösség elvét sugalljam, remélem, nem húzódik vissza, ha már megemlítette. Az egyáltalán nem lenne fair.
A pillantásom követi az aprót mozduló ajkai vonalát, mintha abból próbálnék olvasni, hogy miféle mosolyt látok. Őszinte, hideg, gunyoros, vagy éppen fanyar, öniróniával teli? A válasza hallatán az én arcomon is átsuhan egy keserédes, de titokzatos fajta.
- Ezt most nekem kellett volna mondanom. – Tanárként ugyanis ez a feladatod, hogy azt képviseld: nincs rossz válasz, csak más szemszög. Hogy hiszek-e benne? Azt hiszem, volt, amikor hittem. De most már elengedtem ezt a hozzáállást. Soha nem találod meg, amit keresel, ha minden értelmetlen helyen leragadsz, mert mindennek és mindenkinek esélyt akarsz adni. Csak mert jár, és mert sose lehet tudni. Valóban nem lehet, de manapság, ami nem ragadja meg különösen a figyelmem, arra nem is szoktam időt szentelni. Belefáradtam az üres körökbe.
- Soha? – lepődök meg újra, és nem is titkolom előle. Ismét a tekintete mélyét keresem. – Ez bátor. És ne értse félre, legalább annyira őrült elképzelés – emésztgetem a szavait. Makacs természetre vall, és szokatlanul határozottra, de ezt már az óra alatt is észrevettem. Veszélyes kombináció.
- Vagyis úgy gondolja, hogy sohasem téved? – kérdőjelezem meg egyértelműen. Azért lássuk be, elég valószínűtlen állítás lenne. – Mondjuk ez valóban női szokás – fut egy újabb, halvány félmosoly az arcomra. Nem azért, mert nem tisztelném a nőket, vagy mert meg akarnám sérteni, magamon is csodálkozom, de mintha olyasmit akarnék mondani, ami kibillenti ebből a hűvös, nyugodt, közönyös állapotból. Furcsa belső késztetést érzek, ami arra ösztönöz, hogy érzelmeket akarok látni ettől a nőtől, szenvedélyt, ami a mostani állapot szöges ellentéte. Talán éppen ezért.
A figyelemmel kapcsolatban nem értem pontosan, melyikünkre gondol. Ő mit érzékel belőlem? Vagy én felőle? De nem kérdezek rá, nem akarom elnyújtani ezt a beszélgetést, elvégre sietnem is kell. Inkább meghagyom olyasminek, amin utólag gondolkodhatok.
- Megtisztel vele – mondok csak ennyit, és a pillantásom ismét a mosolyára téved, de ezúttal csak egyetlen röpke másodpercre, majd újra felpillantok az arcára.


Minden a szokásos.
Szokásosan ücsörgök az asztal előtt, szokásosan iszogatom a teámat. A diákok a lehető legszokásosabban szállingóznak a terembe. Minden készen áll, hogy elkezdjük a mai műhelymunkánkat. Egyvalami szokatlan csak, mégpedig az, hogy izgulok.
Érzem, hogy az ujjbegyeim halványan bizseregnek, ez mindig ennek a jele. Régen minden előadásom előtt jelen volt, még régebben minden randimnál. Jó ideje nem éreztem már.
Az órámra nézek. Öt perccel múlt kettő. Még egyszer végighordozom a tekintem az érkezetteken: ezek szerint nem jött el. Nem is tudom, miért reméltem, hogy el fog. Mindegy. Van B-tervem is mára, fel is állok, és megkezdve az órát előrébb sétálok, a fenekemmel az asztal szélének támaszkodok.
És ekkor nyílik az ajtó. Reflexből odafordítom a fejem, a többiekkel egyetemben. A tekintetem találkozik az övével. Szóval mégis… Nem tagadom, elégedettség fog el, és belegondolva, hogy fogalma sincs, mit tervezek vele, némi izgalmat is érzek. Nem tudom megjósolni, hogy hogyan fog reagálni, és ez már önmagában érdekes.
- Nos, a mai órára témája a véletlen találkozások. Az a fajta, ami még napok után is a fejünkben motoszkál, hiába is próbáljuk kikaparni onnan, és a munkára, vagy az adott feladatainkra koncentrálni. Egy mondat, egy tekintet, egy titokzatos mosoly, vagy férfiak esetében egy combhoz simuló szoknya – mosolyodok el halványan, és látom, hogy sok esetben át is ragad az arcokra. – Mégis mi lehet olyan izgalmas benne? Miért gondolunk rá újra és újra, és miért bizsereg a bőrünk már az emlékétől is? Mitől mozgatja meg ennyire a fantáziánkat? Ezekre keressük a választ – majd a bevezetés után egy fokkal konkrétabbat is kérdezek.
- Milyen helyszíneken történt már meg veletek? Rövid szituációt is lehet mondani. Nem muszáj túlságosan részletekbe menni, de szeretnék hallani néhányat. – El is kezdünk róla beszélgetni, elhangzik jó néhány eset, én pedig már alig várom, hogy a szőke hercegnőnkre mutathassak.
- Fable? Te is megosztanál velünk egyet? –Ezzel pedig azt is jelzem, hogy megjegyeztem a nevét. A tekintetemben leplezetlen kíváncsiság lapul. Nem is tudok róla semmit, így különösen sokat számít minden elhintett apróság. És bizonyára az is feltűnt neki, hogy az eddigivel ellentétben nem magázom, de idebent az a szabály, hogy mindenki mindenkit tegez. Mint valami furcsa terápiás csoportban.


avatar
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Hétf. Dec. 10, 2018 9:23 pm

Ewan&Fable
“Life is short. Break the rules.”
Alapjáraton nem akartam ebbe belefolyni. De nem tudtam teljes közönyösséggel viszonyulni, az elhangzott szavakhoz, amit magam sem tudtam megmagyarázni. Egyrészt ez valamilyen szinten zavart, hisz felborította azt az alapelvet, amit én felállítottam magamban. Másrészt viszont felkeltette az érdeklődésemet. Mindig is meg volt bennem a nyughatatlan kíváncsiság, amit igyekeztem minél gyorsabban elnyomni, mert cseppet sem vitt előre, sőt leginkább hátráltatott. Így inkább minden olyan kiiktattam az életemből, ami csak elterelné a figyelmemet. Így meg volt az előnyöm, hogy csak egy valamire tudtam koncentrálni, és arra is tárgyilagosan. Viszont ez a helyzet teljesen más volt. Nem értettem semmit a művészethez, de az érzelmekhez igen. Igaz leginkább a megjátszott érzelmeket tudtam átadni, hisz minden, ami nem magától jön, hanem parancsra, az csak egy színjáték. Elismerő szavaira, csak még áthatóbban kutatom a szemét, már-már azt veszem észre magamon, mintha keresnék valamit. Bármit, ami elárul valamit róla, de azon nyomban, ahogy ezt észreveszem le is állítom magamat, és a válaszára figyelek.
- Lehetséges. - nézek rá elgondolkodva, amikor kifejti, hogy miért gondolom ezt az egészet rosszul.
- De azt hiszem mi két teljesen különböző világot ismerünk. - kezdek bele, és egy apró mosolyt ejtek felé.
- Tehát, nem létezik rossz látásmód vagy hozzáállás. Csak más háttér, más múltbéli következmények, amik alakították az embert. Persze meggyőzhető vagyok, de az állításaimat, és soha nem vonom vissza. - rázom meg a fejemet. Továbbra sem értem, miért nem mondom egyszerűen azt, hogy ez tovább nem érdekel..mert hát egyértelműen  azt kéne. De nagyon úgy nézz ki, hogy már sokkal jobban benne vagyok, ebben a témában, mint kellene. Arról nem beszélve, hogy felcsigázott. Egy fanyar mosoly ül ki az arcomra, ahogy újabb célzást kapok tőle.
- A figyelem nem azon múlik, hogy valaki magára nézz, vagy sem. Hanem inkább azon, hogy mit érzékel az illető. De megjegyeztem, legközelebb minden egyes lépését árgus szemekkel figyelem. - mosolyom kiszélesedik. Persze nem azért, mert ennyire jókedvem van, leginkább így akarom eltakarni a kíváncsiságomat felé.
- Holnap...- ejtem ki erőtlenül, mint aki jelenleg nem tudja eldönteni, hogy éppen a holnap jelentését nem tudja felfogni, vagy azt, hogy el ígérkezett valahova a saját tudta nélkül. Csak megrázom a fejemet, és próbálom visszapörgetni az eseményeket, hogy vajon, hogy jutottunk el egészen idáig. Miért akarjuk mindketten az igazunkat, bebizonyítani egymásnak?! De legfőképp..miért ácsorgok még mindig itt egyedül a terem közepén ?

Ez a holnap túl gyorsan eljött, én pedig a döntésképtelenségem miatt, egyre feszültebb lettem.
Bár dönthettem volna a legegyszerűbben, úgy, hogy nem megyek el. Lezárom ezt az egészet, és betudom, egy roppant fura beszélgetésnek. Most mégis valamiért itt várakozom a falnak dőlve, és már a diáksereg nagy része bement, én még mindig a falat támasztom. Bárcsak ne zavart volna össze ennyire ez az egész, ne ingatta volna meg egy óra a magabiztosságomat. Azt hiszem leginkább azért vagyok itt, hogy ezeket visszaszerezzem, és úgy távozzak, hogy nekem volt igazam. Így hamar összes is szedem magamat, és bár tétovázok egy ideig a kilincs felet, de benyitok. És amikor belépek,  rögtön megakad rajta a tekintetem. Enyhén biccentek felé, majd elkezdem a tekintetemmel végig pásztázni a helyiséget, de ahogy nézzem itt egyhamar nem találok olyan helyett, ahol teljesen kivonhatom magamat a közösségből. Márpedig, továbbra se voltam hajlandó  bármilyen kapcsolatot kötni bárkivel is. Csak azért voltam itt mert... a franc tudja miét voltam itt. De hirtelen jött felismeréstől, sem éreztem jobban magam. Attól meg pláne nem, hogy egy lány felajánlja a mellette lévő helyett. Már reflexből kicsúszna egy : “ Én biztos nem.” amikor rájövök, hogy ezt a csatát már ott elvesztettem, mikor ide bejöttem. Így  kelletlenül,de leülök a felkínált helyre. Persze ahogy ez megtörténik, nem felejtettem el, a tanár úrnak tett ígéretemet, így igényeinek eleget téve rögtön felé emelem a tekintetemet. Sőt biztos ami biztos, egyenesen a szemeibe néztem.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

take the risk
or lose the
chance
           

avatar
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
24
Foglalkozás :
°prostitute/lawyer
Hozzászólások száma :
27

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Szomb. Dec. 08, 2018 10:23 pm


Fable & Ewan
Mondhatjuk, hogy az? Elsőre nem annyira értem. És ez halványan talán ki is ül az arcomra. Most akkor az, vagy nem? De nem firtatom, én tudom a legjobban, hogy modell lényegében bárkiből lehet, ha egy művész belelátja az ihletet, nem muszáj, hogy kifejezett hobbiról vagy szakmáról legyen szó. Bizonyára ilyesmi áll itt is a háttérben. Ült már modellt valakinek, de amúgy mással foglalkozik. Szinte biztos vagyok benne.
Az akt témára viszont feltűnik, hogy nem válaszol. Túl direktben kérdeztem rá? Lehet, de aztán mégis ő nyúl mélyebbre. A szexről beszél, mégpedig olyan természetességgel, ahogy még senkitől sem hallottam az első öt perces ismeretségünk során.
- Bizonyos tekintetben igaza van, valamiféle közös munkáról van szó, illetve kell, hogy szó legyen, az előadáson főleg azt akartam elültetni a fejekben, hogy ne úgy gondolkodjanak a modellről, hogy csak és kizárólag rajta múlik minden, mert ez sajnos nagyon is divatos hozzáállás mostanában. – Szóval ebben mondhatni egyet is értünk, csakhogy.
- Az allegóriája szép és érzékletes – pillantok le rá, és ezen a ponton halványan megfogalmazódik bennem, amit a szavai közben csak tompán éreztem: hogy zavar ez a kiegyenlítetlen látószög. A tény, hogy éppen előttem ücsörög, és én le, ő pedig közben felpillant rám, a gondoljon csak bele résznél valahogy arra sarkall, hogy csakugyan belegondoljak néhány pillanatra. De épp hogy megtörténik, ki is zárom a fejemből.
- Viszont rossz premisszára épül. A festés nem a szex, hanem inkább az előjáték, vagy még inkább a megkívánás folyamata. Mikor bárminemű érintés nélkül hatsz a másikra. Elvárhatom a modellemtől, hogy hasson rám, de hogy ez megtörténik-e, sokkal inkább azon múlik, hogy én mit közvetítek felé, vagy milyen környezetet teremtek számára. – És ezzel érzékelem, hogy megint ugyanoda az útvesztőbe lyukadunk ki, mint ahonnan elindultunk, csak egy nagyobb ívet írtunk le menet közben.
- Jöjjön el a festőszemináriumomra. Holnap délután, kettőtől ötig. Ott a gyakorlatban is a végére járhatunk. – Vagyis be tudom bizonyítani, hogy igazam van, súgja a makacsságom, akivel ujjat húzott az utóbbi másfél órában, de még szerencse, hogy vissza tudom fogni. Alapvetően nyitott vagyok rá, és a gondolataira, nem vagyok szűk látókörű tanár, aki csak a saját elképzeléseit hajlandó belátni, pont hogy nem. Nem tudom miért vált ki belőlem mégis ilyen büszkeséget és bizonyítási vágyat. Érdekes.
- Ewan Brooks, de ezt már úgyis tudja – fogok vele kezet, mikor végül feláll, és felém nyújtja a jobbját. – Vagyis, nem biztos – jelenik meg egy halvány mosolyféle a szám sarkában, ahogy rápillantok. Szerintem sanszos, hogy azt sem tudja, milyen órán van. Nem hogy még a tanár nevére emlékezzen. Fable Hill. Már a neve sem mindennapi.
- Akkor holnap, két óra. Második emelet tizenhetes ajtó – nézek a szemébe, és mielőtt még itt ragadnék, tovább is indulok. Így se maradt sok időm a következő óráig.  

***
Az említett időpont pedig hamar eljött. A diákok már szállingóznak a terembe, én pedig minden egyes betoppanáskor az ajtó felé sandítok. Mondanám, hogy az utóbbi huszonnégy órában egyáltalán nem gondolkodtam azon a röpke párbeszéden, de elég nagyot hazudnék vele. Gyakran felbukkant a gondolataim között, szóval örültem is neki, hogy mára hívtam meg, nem egy héttel későbbre, így hamar pontot is tehetünk a végére.
Vajon eljön? Ez ugyanis kelleni fog hozzá.
A terem speciális kialakítású. Középen egy minimális emelvény, vele szemben félkörívben pedig a székek és állványok. Remélem, befut a hölgyemény, már csak azért is, mert ő ugyan még nem tudja, de úgy terveztem, hogy a mai órán őt használom modellnek.


avatar
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Vas. Dec. 02, 2018 9:51 pm

Ewan&Fable
“Life is short. Break the rules.”
Kifejezéstelen arccal meredek a tanárra. Nem szerettem bármilyen érzelmet kimutatni, így inkább mindig egy adott álarc mögé bújtam. Szerettem, elültetni az emberekben, azt az érzést, hogy egyáltalán ne szóljanak hozzám. Vagy éppen, hogy elítélőek legyenek velem szemben. Így már megalapoztam magamnak, egy olyanfajta védelmet, egy falat, ami mögé nem nagyon engedtem be senkit. Az anyám életvitele miatt, ezt nem is nagyon tehettem meg. Ezért igyekeztem minden szemeszter alatt elutasítani mindenfajta közeledést. Ezt most sem terveztem másképp, főleg, hogy a művészethez nem sok közöm volt, így abban reménykedtem, hogy nem kelti fel semmi az érdeklődésemet. Persze ez nem azt jelentette, hogy nem figyelek. De nem szándékoztam érdemi munkát felmutatni, az órával kapcsolatban. Nem is ez volt a célom azzal, hogy megszólaltam, csak egy egyszerű kérdést tettem fel, és egy szerintem helyes meglátást.
- Én ezt teljesen másképp gondolom, de magának több tapasztalata van ebben nyilván. - vonom meg a vállaimat lomhán, és igyekszem innentől nem nagyon megszólalni. Nem is igazán értettem ehhez, minek szóltam egyáltalán bele? Míg magamba a feltett kérdésre, keresem a választ, vége lesz az órának. Én pedig elkezdek összepakolni, bár nem mintha sok mindent hoztam volna, erre az órára. Úgy gondoltam gyorsan felszívódok, már így is túlságosan felhívtam magamra a figyelmet. Amit szerettem volna elkerülni, de valahogy mégis még mindig csak ücsörgők, és bámulok magam elé. Ha egy pillanatra is kiszállok a mókus kerekből, és valamit nem a megszokott módon csinálok, akkor csak még jobban erősödik bennem az érzés, hogy normális életem is lehetne. Hogy nem kéne rettegnem az éjszakától, hogy éppen most ki fog hozzám érni. Kinek kell éppen megjátszanom magamat. Ezzel mind nem is lett volna probléma, ha néha nem néztem volna körül a környezetemben. Diákok, akik minden bizonnyal, éjszaka vagy álomra hajtják a fejüket, vagy pedig féktelenül buliznak egyet. Reggel pedig másnaposan betalálnak valahogy. Nekem viszont az este mást jelentett, egy másik szerepet. Egy másik életet. Az volt a nagy helyzet, hogy nem tudtam fájdalommal gondolni erre, sem pedig úgy, hogy mennyire évezem. Valahogy a kettő közt ingadoztam. Olyan volt az egész, mint egy kicseszett mérleg, ami elromlott. Nem tudtam volna megmondani, hogy valójában egy éjszakai pillangó vagyok, vagy egy rideg diák, aki inkább a tanulmányaira koncentrál. Újból felsejleni látszott bennem a kétely, ami sokkal zavaróbb volt, mint bármi más. Így inkább gyorsabb tempóra kapcsoltam. Majd újból lelassítottam, amikor meghallottam a férfi hangját. Megálltam a mozdulatban, és egy ideig a kezemet néztem, ami ösztönösen megfeszült a füzet körül, amit éppen fogtam. Mélyet sóhajtva pedig felnéztem, és igyekeztem állni a tekintetét. Nem a személyével volt bajom, egyszerűen azzal, hogy észrevett. Én pedig szerettem volna megbújni a saját kis csigaházamban, Ő viszont nem olyannak tűnt, aki ezt hagyja, amíg nem kap válaszokat. Felvetésére, csak egy keserű mosoly ül ki az arcomra.
- Modell...- ejtem ki, kicsit talán hitetlenkedve, és megrázom a fejemet.
- Mondhatjuk, hogy az vagyok...- vigyorom most már inkább ördögivé válik, bevallom tetszett a felállás, hogy nem tud rólam semmit és találgat. Ez volt, ami leginkább hiányzott az életemből, hogy a kilétem, és a munkám elrejtve maradjon. Vagy inkább ne is létezne.
- Egy kapcsolatról van szó, mármint nem a szó szoros értelmében, de valami hasonló. - nézek rá elgondolkodva, majd úgy döntök másként veszem fel a fonalat.
- Ez olyan akár a szex. - mondom ki teljesen magától értetődően, szégyen érzett nélkül.
- Gondoljon csak bele. Hacsak az egyik fél tesz azért, hogy a köztük lévő aktus szenvedélyes, és maradandó legyen mindkettőjük számára..- jegyzem meg komolyan, majd folytatom tovább. - Abból nem lesz emlékezetes, sem pedig szenvedélyes, hisz épp ezért kell hozzá két ember.
- Ugyan az ember elintézhetné magának is, vagy éppen elvárhatná a másiktól, hogy csak feküdjön majd Ő irányít. De abból nem keletkezik más, csak egy semmitmondó együttlét. Maga is tudna a képzeletére bízva festeni, vagy úgy festeni, hogy a modellt beállítja, a maga meglátása szerint. De az nem lesz sem maradandó, sem pedig életszerű. Csak egy festmény, amit maga beállított, majd lefestett. Ezért gondolom úgy, hogy itt mindkét félre szükség van, és igen is ha valaki megtalálja a múzsáját, elvárhatók tőle dolgok. De ez csak az én véleményem. - vonom meg a vállaimat.
- Amúgy a nevem Fable Hill.- nyújtok felé mosolyogva kezet.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

take the risk
or lose the
chance
           

avatar
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
24
Foglalkozás :
°prostitute/lawyer
Hozzászólások száma :
27

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Pént. Nov. 09, 2018 12:05 am


Fable & Ewan
Elég békés természetű ember vagyok, nem egyszerű kihozni a sodromból, tanárként pedig sok év tapasztalata áll már mögöttem, az egyik legnagyobb gyengém mégis az, ha nem figyelnek rám.
Nem tudom, miért, valószínűleg valami elvont pszichológiai oka lehet, de képtelen vagyok csak megvonni a vállam, és ignorálni, ahogy számos más tanár teszi. Ha tízből csak egy diák is látványosan leszarja a jelenlétemet, egyfolytában hozzá tér vissza a pillantásom, és egy idő után azon kapom magam, hogy szinte csak neki magyarázok, és persze egyre feszültebb leszek, mert olyan érzést kelt bennem, hogy amiről beszélek, vagy amit csinálok, az nem elég jó. Hogy én magam nem vagyok elég jó, erről pedig eszembe jut az egész elcseszett karrierem. Mire észbe kapok a gyomrom olyan, akár egy japán rizsgombóc. Az a szerencse, hogy a legkevésbé sem látszik rajtam.
Bosszant. Mert tiszteletlenség. És még ezernyi okot tudnék rá felsorolni, de hiába célozgatok rá egyre világosabban, a hölgy csak nem méltóztat felnézni. Hát jól van. Alig várom, hogy elérkezzünk végre ahhoz a részhez, amikor megdolgoztathatom őket, egészen válogatott kínzásokat kérdéseket találtam ki a számára, de amint a festményelemzéshez érünk, a társaság túlságosan aktívvá válik, szinte záporoznak a kérdések és az észrevételek, így egyelőre nem tudom direktben felszólítani.
Már-már meg is úszná, mivel az órának gyakorlatilag pár perc múlva vége, mikor az egyik mondatom után elhangzik egy kérdés. A hang nem ismerős, és furcsamód nem is bizonytalan, kíváncsian fordulok vissza a széksorok felé, hogy megkeressem, kitől származik az észrevétel, de mikor meglátom, hogy ő az, az arcomra halványan kiül a meglepetés.
Szóval mégis figyelt volna? Vagy csak éppen elcsípte ezt a mondatot?
- Nagyon érdekes témát vet fel a hölgy. Kár, hogy csak így az óra végére kapcsolódott be, már sajnos nem maradt elég időnk, hogy ezt a témát kivesézzük – nézek a szemébe, ha még rám figyel, ha nem, akkor is rajta nyugtatom a pillantásom. Igazság szerint lenne, de most nem vagyok abban a hangulatban, hogy itt a katedrán belemenjek ebbe, ahhoz már felhúzott, de amit mondott, az megragad a fejemben.  
- De a válaszom röviden: nem, nem azt mondtam, hogy semmit. De sokan esnek abba a hibába, hogy túl sokat várnak a modelltől. A meztelenség még önmagában nem kitárulkozás. – Csak ha annak is éli meg. Ezt pedig a festőnek kell elérnie. De amint kimondom az utolsó szót, vége is az órának. – Akkor legközelebb folytatjuk. Köszönöm a részvételt – és azzal pakolni is kezdek, jelezve, hogy még véletlenül se jöjjön ide senki, semmilyen kérdéssel. Sietek. És amint eltettem a dolgaim a táskámba, a kijárat felé indulva, még egyszer felpillantok a hölgyre, majd egy hirtelen döntéssel, abba az irányba kanyarodok.
- Van egy perce? – szólítom meg, a hangom magabiztos és egészen barátságos, nem árul el semmit a belső dilemmákról. És még udvarias is, bár a pillantásomban lehet valami nehezen magyarázható. Ha igennel felel, érkezik is a következő. – Bocsásson meg a kérdésért, de úgy tűnt, egészen sarkos véleménye van a témában. Modellként dolgozik? Talán éppen akt témában?


avatar
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   Vas. Nov. 04, 2018 12:51 am

Ewan&Fable
“Life is short. Break the rules.”

-Gyűlöllek...- ez anyám utolsó szava ,mielőtt kilépnék az ajtón. Minden alkalommal gyűlöl,és megvett. Persze gondolom ez annak is köszönhető,hogy éppen most fosztottam meg attól ,ami számára olyan volt ,mint más embernek a levegő. Kokain,csak tudnám megint honnan a francból szedte? Feldúlt léptekkel hagyom  el a tömbházat ,ami már inkább egy roncshalmazhoz hasonlított . Utáltam így otthagyni,persze nem azért mert ,annyi kötelék lett volna köztünk. Hanem mert féltem ,hogy egyszer másra állítok haza,akármennyire is keserítette meg az életemet. Az anyám volt ,bár néha én ezt az egészet,fordítva éltem meg. Hisz egyetlen pillanat se volt ,ami valaha ,egy anyára emlékeztetett volna. Kiskoromból  egyetlen emlékem sincs ,ami jó lett volna. Felnőttként pedig ? Ugyan ...Én nevelem az anyámat,Én tartom el ,Én tartozok minden kicseszett felelősséggel . Egyre többször húzom fel magam így reggelente,ezen az egészen . Ezért úgy döntöttem ,hogy felveszek egy tantárgyat ,ami alatt kikapcsolhatok.  Egy művészeti tantárgyra esett a  választásom ,aminek biztos van valami hangzatosan elvont neve ,csak én nem tudom. Nem voltam soha oda az ilyesmiért.  Ha belegondolok ,a művészet iránti szeretetemet is anyám ölte ki belőlem. Minden rajzomat tüzelőnek használta,vagy éppen  jókat kacagott rajta és kidobta a kukába. Megrázva a fejemet próbálom ,ezt az egész emlékképet kiverni a fejemből ,de egyre szerencsétlenebbül megy. Így már eleve ,kicsit paprikásabb hangulatban ülök be,az első művészeti előadásra .
- Leülhetek melléd ? - kedves mosoly tulajdonosa ,egy önjelölt seggfej.  A hokicsapatban játszik ,és ...franc se emlékszik a nevére . Miért hiszik azt ,hogy csak mert az arcom kedves ,attól még én is az vagyok?
- Meg ne próbáld! - jelentem ki ,de Ő valamilyen furcsa oknál fogva elneveti az egészet. És egyszerűen leül . Ez most viccel velem ?
- Még nem láttalak ezen az órán...- óóó,és igen kezdődik . Esküszöm már kurzust tarthatnék,arról ,hogy a férfiak milyen szánalmas módon próbáltak már felszedni. Még egyszer végignézek rajta ,amit Ő megint csak pozitívként fog el. Pedig  le mertem volna fogadni ,hogy a lehető legszánnivalóbban néztem rá. Beszél...le merném fogadni ,hogy már éppen azt ecseteli ,hogy mióta jár ide ,és hogy milyen mélységeket lát a művészetben . Őszinte leszek ,egy kukkot se hallok ,mert a diákok már egyre többen hemzsegnek körülöttünk ,én pedig ezt nem is bánnom. Így amikor végre ,látom hogy már nem jár a szája ,meg is ragadom az alkalmat.
- Befejezted ? - nézek rá kérdőn ,Ő pedig zavartsággal a szemében nézz vissza rám. Hirtelen mintha nem is lenne olyan magabiztos. - Szerintem ülj ,az egyik hokimuffod mellé ,Ő biztos vevő lesz rád .
- Miért ül itt valaki ? - hát ezt nem hiszem el.
- Igen, a táskám . Na huppanjál szépen máshova szépfiú.-  persze a szokásos motyogással ,elhagyja a területet . Szerettek egyedül ülni,egyetlen egy ok miatt. Mert nem barátkozom. Egyetlen egy barátom sem volt az egyetemen ,szerettem a céljaimra koncentrálni. És anyám mellet nem engedhettem meg amúgy sem magamnak ,egy normális  szociális életet. Főleg azok után ,hogy még nagyobb bajba keverte magát ,és nekem egy olyan döntést kellett hoznom ,ami miatt talán a tanulmányaimat is elfelejthetem . Vékony jégen táncoltam. Nappal egyetemi tanuló,éjjel pedig kurva ...Kezdett magával nyelni az ismerős örvény amikor a tanár belép a terembe. Alaposan megfigyelem Őt,ami egy rossz szokásom. A külső sok mindent takarhat. Legalábbis ,ezt hangoztatja ,az egyik tanárom. Bár arról még nem hallottam  ,hogy valaki azért nyert meg egy pert. Mert alaposabban megfigyelte a tanút . Csak megrázom a fejemet ,erre a röhejes gondolatra ,és amint elkezdődik  az óra ,már gondolatban teljesen máshol járok. Persze fél fülel hallgatom,az óra eseményeit ,és valóban nem egy szokványos óra ,de valahogy mégsem az én világom.
Az óra alatt persze folyamatosan kapom a finom célzásokat,amik néha megmosolyogtatnak. Úgy nézz ki a pasas nem bírja ,ha nem kap figyelmet. Így gondolom az irányítást is nehezen adja át bárkinek is . Ez ismerős ...néha-néha felnézek ,de még mindig számomra egy tölteléktantárgy semmi több.  Hosszúra nyúlnak a percek,én mégsem bánnom addig sem kell visszatérnem önmagamhoz,és egy más világban is elkalandozhatok. De ezt a kalandozást félbeszakítja egyetlen,egy kijelentés. Egy gondolatfoszlány ,egy irtózatosan rossz tanács ,egy tanártól ,aki ráadásul a maga szakmájában elismert. Nem bírom megállni ,így szinte jelentkezés nélkül szólalok meg.
- Szóval azt tanácsolja a diákjainak ,hogy a modelltől nem kell várni semmit ? - teszem fel a kérdést ,amit elsőre levontam az egészből.
- Ha,ez így van ..akkor egy elég őszintétlen kapcsolat alakul ki a modell ,és a festő között . Márpedig ha jól hallottam ..- emelem ki a "hallottam " szót a mondat közepén,csak hogy tudassam vele ,hogy igen is figyeltem. Attól függetlenül is ,ha szemem világával éppen nem tiszteltem meg.- ..aktképekről van szó. Ami egy eleve őszinte ,és kitárulkozott helyzet. Mondhatjuk ,úgy is hogy a modell sérülékennyé válik.  Ez szerintem nem helytálló ,hisz két ember kapcsolatáról beszélünk ,minden két emberen múlik. Persze ,ez nagyban attól is függ ,hogy mit akar lefesteni. Egy olyan képet ,ami magát ihlette meg csak,és egy jól beállított festmény. Vagy egy ,igazi eleven pillanatot,ami csak a magáé ,és az éppen aktuális modellé.-fejezem be végül a mondandómat ,és nem törődve a rám szegeződött szempárokkal ,másra kezdek el újra figyelni.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

take the risk
or lose the
chance
           

avatar
Törvényszegõk
Play by :
Blake Lively
Kor :
24
Foglalkozás :
°prostitute/lawyer
Hozzászólások száma :
27

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Fable & Ewan - Who are you?   Hétf. Aug. 20, 2018 7:57 pm


Fable & Ewan
Az újabb év – számomra legalábbis – mindig az új évfolyam miatt érdekes. Nem számítok annyira szőrös szívű tanárnak, vagy ki tudja, akiket kiszórok az első félév során bizonyára erről másképp nyilatkoznak, de az a nem túl nagy létszám, ami végül megmarad egy-egy gyakorlati orientált csoportban, menet közben a szívemhez is nő. Mindig jóban vagyok a diákjaimmal, néha talán túl jóban is, de mindenki úgy csinálja, ahogy tudja, és amiben hisz. Én így vagyok hatékony. De ez nem azt jelenti, hogy elnéző is lennék velük, vagy ne lennék kellően szigorú.
Az elsősök viszont új terep. Ott még nem ismerjük egymást, és minden évben van néhány érdekes jelentkező, vagy éppen különleges eset. Főleg az elméleti tárgyak terén, ahová lényegében bárki beülhet, ha úgy tartja kedve. Ahogy belépek a nagyelőadóba, szembesülök is vele, hogy miért nem érdemes egy elméleti művészeti tárgyat reggel nyolcas kezdésre betenni, a névsor nagyobbik fele ugyanis hiányzik, de annyira nem is bánom. Legalább nem kell kiabálnom, hogy az utolsó sorban is hallják, amit mondok.
- Üdvözlök mindenkit, aki fel bírt kelni ma reggel. Ezek szerint vagy önök a csoport szívósabbik fele, vagy akikkel nagy eséllyel nem fogok összefutni az éjszakai szórakozóhelyeken. – Csak lazán. Szeretem kezdésképp feldobni a hangulatot, de valóban nem kizárt ez az eshetőség, ahogy az sem, hogy direktben velük megyek ki valahová. Ugyan nem az elsősökkel, hanem akikkel már jól ismerjük egymást. Alapvetően nagyon is koránkellőnek számítok, de ez nem szokott megakadályozni benne, hogy kimozduljak. Az alvásigényem messze az átlag alatt mozog.
- A nevem Ewan Brooks, a feladatom pedig, hogy a gyakorlati munkával párhuzamosan az elméleti-kritikai tudásuk fejlődéséhez is hozzájáruljak. Vagy hogy még idejében rádöbbentsem önöket, hogy rossz szakra jelentkeztek – pillantok fel rájuk halvány mosollyal, miután a magammal hozott könyveket lepakoltam az asztalra, és egyúttal be is kapcsoltam a kivetítőt. – Illetve hogy jobban megvizsgáljuk, mi is áll egy jól sikerült mű hátterében. Szinte végig az elhangzott javaslatok és korrigálás alapján fogunk dolgozni, tehát aki arra számít, hogy chatelgetve végigszundikálja az órát, annak sajnos csalódást kell okoznom – állapodik meg a tekintetem máris egy szőkeségen, aki egy kicsit elkülönülve ül a többiektől, bár mások is ülnek elszórtan, ez nem gond, az viszont már zavaróbb, hogy eddig még egyszer sem emelte fel a fejét. Megteheti, hiszen csak egy elméleti óra, de velem sajnos peche van, én ugyanis háklis vagyok a figyelemre. Nem vagyok tekintélyelvű tanár, de ha már bejött, legalább csináljon úgy, hogy érdekli, amiről beszélek. Sok mindent megengedek, de szeretem érezni, hogy én irányítok.
- A folyamatos órai részvételt elvárom. Azoktól is, akik a hátsó sorban ülnek, és úgy vélik, úgysem veszem észre, hogy mással foglalkoznak. – Célzás? Igen. És várok is egy-két röpke pillanatot, óhajt-e felém fordulni a kisasszony.
- A félév legfőbb témája a modell festése, rajzolása önmagában, illetve a körülötte lévő térrel. Ismerkedés a különböző ábrázolási technikákkal. És bár elméleti óra, néhány egyszerűbb gyakorlatot is igyekszem majd belecsempészni a rendelkezésre álló időnkbe. Van-e kérdés eddig? – hordozom végig rajtuk a tekintetem újra, és fél fenékkel felülök az asztalra, ahogy szoktam.
- Kötelező vagy ajánlott olvasmányok listája? – ugrik nyomban a lehetőségre egy szemüveges srác, az első sorból. Első pillantásra bocsánatosan stréber benyomást kelt, de nem tűnik reménytelen esetnek.
- Ezt majd inkább ment közben pontosítjuk, de a Der nackte Mensch és A kockától az aktig kötetet már most be lehet készíteni az ágy mellé, unalmas éjszakákra – nézek rá kifürkészhetetlen tekintettel, de hallom, hogy a lányok felkuncognak a háttérben, mire az én vonásaimon is átfut egy halvány kis derű. – Más?
- Ha nincs több, akkor a mai óra menetrendje úgy néz ki, hogy egy-két stílus és fogalmi kérdés átbeszélése után kivetítek néhány nagynevű alkotást, és leolvasunk róla, amit csak tudunk. Külön felhívom a figyelmet, hogy kritizálni is lehet, de ez esetben az indoklást is hallani akarom.
Az idő gyorsan szalad, hamar túlesünk a kilencven perc oroszlánrészén, én viszont azon kapom magam, hogy a tekintetem vissza-visszavándorol arra a bizonyos hölgyre, aki továbbra sem mutat túlzott érdeklődést az elhangzottakkal kapcsolatban. És azt is csak konstatálni tudom, hogy egyre jobban bosszant vele. Még nem tudom hogyan, de úgyis teremtek rá alkalmat, hogy ezt ő is érezze.
El is érkezik az óra leginkább interaktív része, a festményelemzés. Olykor egész jókat mondanak, az elől ülő srác kifejezetten tájékozottnak tűnik, de a többiektől is hangzanak el hasznos észrevételek. Az első órán még amúgy sem szoktam sokat várni. Az egyik képnél a festő és a modell közti kapcsolatra terelődik a téma. A képen ugyanis egy különösen kacér hölgy pózol, számítottam is rá, hogy ez be szokta indítani a fantáziájukat. És általában ezt az alkalmat szoktam felhasználni arra, hogy eláruljam az általam egyik legfontosabbnak tartott szabályt.
- Sosem lehet tudni, hogy mi az, ami az adott művészre ihletően hat, hisz’ mások vagyunk, máshogy is működünk, de fontos, hogy még az elején az eszükbe véssék: a közhiedelemmel ellentétben nem a modelltől kell várni az ihletet, vagy más néven a csodát, ami majd megszállja magukat, ahhoz hogy igazán jó alkotás szülessen elsősorban az a kérdés, hogy a festő mit tud kihozni a modellből, akivel dolgozik.

avatar
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fable & Ewan - Who are you?   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Fable & Ewan - Who are you?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Kórházak és hivatalos helyszínek-
^
ˇ