One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Damian & Annie ~ Round 2

Annie Johnson
Today at 10:11 am



Archiválást kérek!

Annie Johnson
Today at 9:18 am



Damian & Annie - You Drive me Crazy

Damian H. Whitman
Yesterday at 9:29 pm



Tessa & Jamie - Once upon a december

Tessa Wilson
Yesterday at 8:17 pm



Rae y Flor - Csajos hétvége

Flor Sanchez Moreno
Yesterday at 6:22 pm



Zsaruból lett rossz fiú, ex szerető kerestetik!

Adriana Lane
Yesterday at 3:37 pm



April & Adrian

April I. Maystone
Yesterday at 2:42 pm



Caroline & Dylen

Dylen Hawkins
Yesterday at 9:44 am



Nico & Janine ► I need you!

Mateo Domenico Rossi
Yesterday at 2:25 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 10 5
Törvényszegõk 7 9
Bûnüldözés 8 10
Hivatal 2 3
Üzlet 6 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 54 43
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots

Janine A. Rossi, Lena Caldwell


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Sheena x Gale - Survivor camp

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Sheena x Gale - Survivor camp   Vas. Szept. 23, 2018 7:56 pm


to Sheena


A srácokkal jól telik a sátorállítás. Sokkal rosszabbra számítottam, ha őszinte akarok lenni. A mai fiatalság nem ismer semmit a számítógépen, és a telefonon kívül, ezért is lep meg, hogy a fiúk nem hisztiznek annyit, és követik az utasításokat. Közben természetesen nem feledkezünk meg a lányokról sem, mert többször nézünk oda, nem is tagadható, hogy a hormonok ide-oda cikáznak közöttünk. David és jómagam az idősebb korosztályt vesszük górcső alá. Lizzie bejön neki évek óta, nem sikerült még elhívnia egy randira, de kitartónak tűnik a haverom. Sheena, mint nő…hogy is mondjam, de a fél fogamra sem lenne elegendő. Attól maga alá pisil, ha meglát, és körbelengi egy olyanfajta ártatlanság, ami a szüzeket szokta, de nem akarom a legrosszabbat feltételezni róla, mondjuk, azt sokat elárul, hogy attól elpirult, hogy félmeztelenül látott a zuhany után. A megmentésre váró hölgyemények között az első, és ha meg kellene saccolnom, hogy mit vált ki alapvetően a férfiakból, akkor arra voksolnék, hogy a védelmezést. Elesik a saját lábában, és ez nagyon cuki, de közben meg kislányos is, mert utoljára akkor kellett ennyit figyelnem, mikor a húgom még óvodába járt. Sheenával megjártam már a balesetit, kihívtuk hozzá a mentőket az iskolában, így a félelmem nem alaptalan. Nem olyan nőies, bevallom, a lábai egy gazellára hajaznak, de a szememben akkor sem lesz az a vérbeli nő, mint a mellettem álló kolléga, különben is még egyetemre jár. A minimum korkülönbség, ami köztünk lehet, az, ha jól számolom minimum a tíz év. Én már iskolába jártam, amikor megszületett. Mennyire morbid a matek, ugye? A munka végén odaandalgok a készülő bogrács közelébe, a lányok kezdenek fáradni, és nyűgösek is a sok séta miatt, de a felnőttek legalább rugalmasak. A pólómba törlöm meg a fejemet, izzadt vagyok mindenhol, szerintem a farkamról is folyik a víz, szóval nem ártana egy zuhany, vagy egy fürdés a tóban, de erre csak később kerül sor, ha már lenyugodtak a kedélyek. A szőkeség engem kér fel arra, hogy kóstoljam meg az ételt, de közben még humorizál is, és megpróbál kacérkodni, ami tőle szokatlan. Nem akarom felhánytorgatni neki a múltat, de a szerencse nem áll mellette, ha éppen pasizni akar. Eszembe is jut a málészájú doki, aki nagyon szimpatizált vele a kórházban. Elmerte hívni randira? Nekem ugyan nincsenek nagy szükségleteim, és Laurennel is jól kijövök. Ügyvéd, és nem a rinyálós fajta, így áldom az eget, hogy egyáltalán bejött ez az internetes társkeresés.
- Mi a legnagyobb bűnöd…hogy kétszer hordtad ugyanazt a bugyit? – kérdőn vonom fel a szemöldökömet, mert el se tudnám képzelni, hogy neki mi számít bűnnek. A gyónás meg…kinézem belőle, hogy katolikus lányiskolába járt, ahol nem sok férfit láthatott azelőtt. A kóstolás közben maradok inkább a munka téma mellett, mert a magánélete boncolgatása nem az én dolgom, és nem vagyok kíváncsi rá. Örültem volna, ha sikerül meggyőznöm az igazgatót, hogy ne engedje el, de az én szavam sem lehet mindig mérvadó.
- Más választásod nincsen, egyet kell értened velem, mert én vezetem a tábort. – a morcos oldalam egy kicsit háttérbe szorul, mert jól szórakozom rajta. Vajon mi járhat a fejében? Nem tartom butának, de annyira ártatlan, ahogyan kerüli a pillantásomat, lazának próbál látszani a társaságomban. A fulladásos incidens után elkerült még a kantinban is, legalább két napig tartott, mire kiszedtem belőle, hogy jobban van-e.
- Nem vagyok humoros kedvemben. – zárom le a témát, és hagyom, hogy a gondolataiba zárkózom. Megvan rá a joga, én a tanácsomat megtettem arra nézve, hogy még nem ártana egy kis fűszerezés. Egy tál ételtől nem leszek rosszul, de talán a többieknek nem fog ízleni, ha nem hangsúlyos az étel zamata. A sózást rám bízná, én viszont menekülnék, de esélyem sincs rá. A feladat immár az enyém, tehát, ha a kezembe adja, akkor odalépek a bográcshoz, és beleszórok kétszer egy nagyobb adagot, de megakasztom a kijelentésemmel.
- Igen, hoztam. Gondoltam, hogy nem fogsz mindent beszerezni, és nem egy napra jöttünk. A legközelebbi kórház is félnapi járásra van. Nem kockáztathatok, ha már jelen vagy. – teszem mellé, hogy ne ringassa magát álomvilágba, mert ez nem kedveskedésből született meg, hanem elővigyázatosságból. Az őrjáratozásról beszélek, muszáj lesz felállítanunk egy sorrendet, de hiába mondom el, süket fülekre találok.
- Most komolyan Sheena? – nem akarom elismételni, és kezdek zabos lenni, amikor rávágja, hogy velem.
- Rendben, akkor ezt megbeszéltük. – nem tulajdonítok neki nagy dolgot, de látom, hogy ő megint zavarba jön. Mi az isten lehet ennek a nőnek a fejében, vagy most üzemzavar lépett életbe?
- Nem kell magyarázkodnod. Lizzie és David nem fog ügyet csinálni belőle, ha együtt lesznek, majd holnap cserélünk. – vonom meg a vállamat, és befejezem az ízesítést is, mert közeledik az evés ideje. A válla közelében meglátok egy szúnyogot, és el is űzöm. Röpke pillanat, amíg hozzáérek, de határozottan hatást váltok ki belőle. Ennyire félelmetes lennék, hogy nem bír megmaradni?
- Sheena…tudod, hogy felesleges ennyit beszélned? Nem mondták még neked az egyetemen, hogy senki sem kíváncsi arra, ha valamit nem tudsz…így ezek is felesleges információk. Velem leszel párban, és fogadd el. – sóhajtok egyet, mert kezdem megbánni, hogy belementem, ha ekkora lelki traumát okoz neki a helyzet. Elindulunk a többiek felé, ha már teríteni kell, de ekkor megállásra késztet. Furán nézek le rá, de amit mond, azt olyan nyíltan, és őszintén teszi, hogy most én vagyok az, aki nem jut szóhoz. A köszönetnyilvánítása érdekesre sikeredik, de csak halkan válaszolok neki.
- Igazán nincs mit. – ez az első olyan szekundum, ahol valóban én jövök zavarba, és nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel a kedves oldalával.

Vacsora után


A kajával minden rendben volt, a kölykök nem siránkoztak, és kellően éhesek voltak, hogy az utolsó cseppig befalják. Mi természetesen külön ettünk, de a vacsora alatt is kellemes témákat vetettünk fel. Nem is tudtam például, hogy Lizzie régen terepfutott, de hát lesznek itt még érdekességek. A vacsora végeztével az útjaink különválnak, mert megkérem Dave-et, hogy csatlakozzon hozzám, és menjünk le úszni a tóhoz. Muszáj egy kicsit mozognom, már befeszültek az izmaim a sok hajolgatástól, így jó móka, hogy leússzunk pár hosszt, és kibeszéljük közben a lányokat is. A haverom be van sózva, hogy ő kapta Lizziet éjszakára, én meg csak bólogatok, hogy mekkora mákja van, de szavakkal nem támasztom alá. Az úszás után átöltözünk az esti játékoz, én most egy fekete atlétát veszek fel, hozzáillő terepszínű hosszúnadrágot, és a bakancsomat. A fejemre sapkát húzok, de fordítva rakom az üstökömre, és be az arcomra húzok két fekete csíkot földdel. A szabályokat gyorsan ledarálom, két nagy csapat lesz a kékek és a pirosak. A felnőttek is két részre oszlanak, most Lizzie lesz velem, mikor kiosztom neki az egyik piros számot, végül a többiek felé fordulok.
- Dave, tessék. – nyújtom át neki, és utoljára hagyom a szöszit.
- Na, akkor Sheena, nézz a lábad elé, ha futsz, és kérlek, ne zuhanj semmibe bele. – tartom felé a kalapot, hogy húzzon.




X   • X •  

avatar
Oktatás
Play by :
Chris Hemsworth
Kor :
36
Foglalkozás :
íjászoktató
Hozzászólások száma :
31

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sheena x Gale - Survivor camp   Kedd Szept. 18, 2018 12:40 pm


From Sheena to Gale
"I'm not your enemy. Why do you hate me? What have I done? "


A hülyéskedés nem az asztalom, kicsit gyengének érzem a humorérzékemet, mert valahogy sosem úgy sülnek el, ahogy szeretném, és általában felsülök. De Gale merevebb mint egy szőlőkaró amit betonacélba ágyaztak. Nem nagyon veszi a poénkodást, és kicsit az az érzésem, hogy ez már kezd személyes ellentét lenni köztünk. Nem túl kellemes így a létezés, hogy tudod, egy kollégád nagyjából a cipője orrán lévő sárdarabnak néz, semmiféle ösztönzést vagy bátorítást nem ad, pedig mint végzett tanárnak, neki igazán tudnia kéne, hogy bánjon egy diákkal. mert tudom, hogy még az vagyok. Tudom, hogy még alig vagyok idősebb az itt jelen lévőknél, de a francba is! Idősebb vagyok. Hamarosan végzek az egyetemmel, és talán vannak gyengeségeim, de van ami értékelhető a munkámban, és ezt nem hagyom, hogy lerombolja bennem akkor sem, ha ezért naponta kell harcba szállnom. Bár megérteném, miért haragszik rám ilyen nagyon! Tudom, hogy volt néhány kevésbé kellemes pillanatunk, de azok önhibámon kívül történtek, és sajnálom, hogy raboltam a minden bizonnyal drága idejét, de én sem így terveztem az egész életemet. Kettőnk közül nekem kell megküzdenem ezekkel a kisebb-nagyobb balesetekkel napi szinten, nem neki, és mégsem tiprok sárba mindenkit a depressziómmal, bármennyire is lenne rá okom. Talán túl nagy kérés, hogy egy kezdő kollégáját ne csak ezek alapján ítéljen meg? Túl nagy kérés, hogy ne úgy nézzen rám, mintha megöltem volna az anyját? Miért gyűlöl ennyire? Én sosem bántottam őt. Nem értem, miért van az, hogy eddig a férfiak észre sem vettek, most pedig aki figyel is rám, az mind ellenséges vagy érthetetlen jeleket közvetít?
De csak egy kicsit engedem, hogy elszomorodjak, és a hagymavágás pont jó ürügy arra, hogy kicsit elmélázzak azon, ami Lance és köztem történt, miután Gale felsőtestén legeltettem a szemem. Kényszer. Mostanság kicsit többször kell ezt alkalmaznom magamon, hogy elűzzem azokat a gondolatokat, amelyek jobban feltüzelnek a kelleténél. Próbálok Lance felé közeledni, de az igazság az, hogy semmiféle érzelmet nem vált ki belőlem. Mintha tőle egy vastag fal választana el, de Gale akárhányszor ránézek, keserédes érzések kezdenek kavarogni bennem. A testem libabőrössé válik azonnal, ahogy meglátom, a pulzusom megugrik, és hiába is próbálom tagadni, hatással van rám, amit nem nagyon tudok mivel magyarázni. Tudom, hogy nem lenne nála esélyem sem, mert a mostani kirándulásra is elég harciasan reagált, amikor jelentkeztem, de sajnos a fejemből így sem tudom kiverni. A gondolataimat megregulázni pedig még nehezebb, amikor azt látom, ahogy az erősen kidolgozott felsőtestéről lerántja a pólót, és a napfény megcsillan azokon az izzadtságcseppeken, amelyek lecsordulnak a nadrágjáig. Nem értem, hogy tudja ezt a testet fenntartani, de az biztos, hogy én le nem vetkőzök előtte, különben elsüllyedek szégyenemben. A lábam rusnya, a bőröm túl fehér, a hajam sehogy se áll, és a csípőm ugyan keskeny és a hasam is lapos, nincs felesleg rajtam, de nincs bennem semmi nőiesség. Azt a megalázottságot pedig nem vagyok hajlandó bevállalni, hogy az összes srác szeme láttára kiderüljön, hogy egy tizenhét éves csitrinek is jobb és nőiesebb alakja van, mint nekem, mert abba belepusztulnék. El leszek én itt a tábor őrzésével meg bármivel amiben nem kell bikinit vennem.
Kicsit el is merülök a csajokkal a főzésben és a gondolataimban, mikor Gale megérkezik, így összerezzenek az érkezésére.
- Hát, a látszat néha csal. Az én lelkem sem makulátlan, de majd elmegyek gyónni - kacsintok és mosolygok rá, és figyelemmel hallgatom, bár őszintén megmondom, testközelből látni őt...nem bírok magammal, alig bírom visszafogni magam, hogy ne nézegessem meg jobbról-balról.
- Nem is gondoltam én sem másképp - csodálkozok el azonban amikor kihangsúlyozza, hogy vegyesen nem aludhatnak a gyerekek. Minek néz engem, a Várandós Tinik producerének? Fiatal vagyok, de nem vagyok ostoba, én is tudom, mivel járna, ha egy lány mondjuk terhesen menne haza a táborból, nem őrültem meg, de nem fejtem ki a sértő feltételezésére eső kellemetlen érzést, inkább lenyelem a békát. A kóstolásra megkérem, és kicsit heccelem, de persze megint nem veszi a lapot, így csak legyintek már.
- Ah, veled még hülyülni sem lehet - morgom az orrom alatt csendben és úgy teszek, mintha meg sem szólaltam volna egy szemforgatás kíséretében. A számon van, hogy figyelmeztessem érthetően, hogy ne legyen már ennyire karót nyelt, de eszembe jut az, amikor zenét kapcsoltam, és megpróbáltam vele táncolni, és ez megállít. Nem, Gale nem az a fajta aki bármikor és képes elengedni magát. Elképzelésem sincs, van-e olyan pillanata az életének amikor például nevet. Szerintem még sosem láttam őt nevetni. Mindig komor, mogorva, durcás fejet vág, mint akinek semmi de semmi nem jó, semmivel nem lehet elégedett. Tudom, hogy meghalt az édesanyja, és ez bizonyos felelősséggel jár a testvérei felé, de ettől még néha napján kicsit elengedhetné a gyeplőt. Rossz nézni ahogy látványosan dagonyázik a saját sivár, örömtelen, feladatokkal teletűzdelt életében. Megérdemelne egy kis szórakozást, némi lazítást. Nem is tudom, egy masszázst, vagy bakker, egy oltári jó szexet egy neki való nővel. Persze ezt a gondolatot elűzöm, mert egyből magamat képzelem oda, ami kellemes, de amikor rájövök, hogy bilibe lóg a kezem, és mást tolok erőszakkal a képbe, akkor meg összeugrik a gyomrom és nagyon de nagyon nem leszek elégedett, és ezt nem csinálhatom.
A bogrács fűszerezésének ötletére bólintok és már ismét a régi önmagam vagyok, így rámosolygok.
- Rendben, megtennéd, hogy beleteszel amennyit gondolsz? Nem szeretném túlsózni - indulok el felé, és megrázom a fejem - Nem, nem volt gond, bár Blaire az elején kicsit méltatlankodott, de aztán megbarátkozott a gondolattal, hogy ha nem csinál semmit, akkor nem is kap enni sem. Lizzie kicsit meg is lepődött amikor rápirítottam a kisasszonyra, de azt hiszem hatásos volt a dolog - simítok ki egy tincset a homlokomból és elé lépve a kezébe nyomom a sószórót, de aztán olyat mond, amivel kicsit lefagyaszt.
- Matracot hoztál...nekem? - fordítom oldalra a fejem, és egy pillanatig nem tudom elhinni, amit hallottam. A szám kissé elnyílik a csodálkozástól, a kékségeim nagyra tágulnak a meghatottság és a meglepettség miatt és csak nézek erre a pasira aki maga a talány számomra, azonban mintha mondott volna még valamit, így megrázom a fejem.
- Tessék? Öhm...ne haragudj, kicsit leragadtam. Mit mondtál a matracos rész után? - kérdezem, és ha lesz olyan kedves, hogy elismételje, egyből rávágom a választ - Veled.
De mivel ez egy annyira rögtön, zsigerből jövő válasz volt, és annyira kétségbeesettnek hangzott, úgy érzem muszáj magyarázatot adnom rá, így zavaromban elpirulok kissé és beletúrok a hajamba, jól összekócolva a szőke tincseimet.
- Mármint, úgy értem, hogy Lizzie úgy tudom szeretne Daviddel párban lenni, és nem akarnám keresztülhúzni a számításait - magyarázom és elmerülök a tenger élénk kékjében, s miközben nézem, azon jár az eszem, vajon miért nem dobog így a szívem más közelében? A vállamhoz ér a keze ahogy elhesseget egy szúnyogot és követem a tekintetemmel a kezét, mert ahol hozzám ért, libabőrös lettem és mintha tűz égetné a bőrömet. A tetoválásom mintha életre kelne, és a vékony indák a szívemig hatolnának. Egy meghitt pillanat csupán az enyém, mert a tábor menete megzavar bennünket. Szétrebbenünk, pedig nem is volt ebben semmi olyan, mégis kicsit bűnösnek érzem magam, több szempontból is.
- De ha nem szeretnéd, nem muszáj velem lenned, csak egy lehetőség - adom meg azért a lehetőséget, hogy esetleg mást válasszon. A fejemben a számháború ismét egy olyan eseményt takar, amikor megmutathatom, hogy nem vagyok annyira szerencsétlen, mint gondolja. Amennyire szeretnék vele lenni egy párban, támogatni és segíteni őt a győzelemhez vezető úton, eléggé feltüzel a gondolat, milyen lehet az ő területén ellenségének lenni. Milyen érzés lehet, amikor ő a vadász és én vagyok a vad? Amikor TUDOM, hogy engem akar, de nem TUD megkapni? Furcsa gondolat, és ha kimondanám, talán el is süllyednék szégyenemben, de ettől még igaz, magam előtt felesleges tagadnom.
Azonban muszáj tovább haladnunk a dolgainkkal, mert a gyerekek éhesek, és ideje lenne leülnünk enni, hogy ne csússzunk túl sokat a programokkal, bár még mindig nem tudom elhinni, hogy nekem hozott matracot, és nem tudom hová tenni ezt a gondoskodást részéről. Most akkor mégsem utál? Hogy igazodjak így ki rajta?
Elindulunk a többiek felé, akik már várnak minket, amikor hirtelen eszembe jut, hogy még meg sem köszöntem a matracot, így Gale után lépek.
- Hé, Gale! Várj - nyúlok utána és finoman a vállára simítom a tenyerem, hogy jelezzem, itt vagyok. Ahogy felém fordul, felpillantok rá a lehető legkedvesebb mosolyommal - Köszönöm a matracot. Nagyon kedves volt tőled - húzom szélesre az ajkaimat, és legszívesebben arcon csókolnám, de inkább csak egy puszit nyomok a tenyerembe, és akár egy üzenetet, az arcára simítom a kezem. Aztán beelőzve őt a többiekhez megyek, hogy elkezdhessük a vacsorát.

*Később*
A vacsora nagyon jó hangulatban telt, a fiúk és a lányok párba lettek osztva az alváshoz, persze általános felháborodást keltve mindenki részéről, mert arra számítottak, hogy a párocskák majd együtt aludhatnak. Gale azonban felvilágosított mindenkit, hogy járőrözni fogunk, és aki megszegi a szabályt, azt azonnal hazaküldjük, így kénytelenek voltak belenyugodni a dologba. A számháború szabályait megbeszélve végre elérkezett azonban a játék ideje is, így most már izgatottan, versenyre készen állunk a kijelölt helyünkön, hogy Gale kioszthassa a számokat, és megkezdődjön a játék.
- Jaj, úgy izgulok! - topogok Lizzienek és Davenek mosolyogva, és kicsit tényleg talán túl izgulom ezt a dolgot, de nagyon szeretnék jól teljesíteni ezen a kis játékon. Szükségem van valami győzelemre, kétségbeesetten vágyom egy aprócska kis elismerésre, különben attól félek, összeomlok, mint egy kártyavár amiért Lance megütött. Nem bírok szabadulni a fullasztó érzéstől és muszáj, hogy valami elterelje a figyelmem, különben nem fogok talpon maradni, mert nem tudom mit kéne csinálnom.
- Még sosem szám háborúztam - fogom meg Lizzie kezét izgatottan, és amikor Gale odaér, csillogó szemmel nézek fel rá. Akár egy görög istenségre szokás, mert nagyjából jelenleg azon a szinten van a szememben, még akkor is, ha a bakancs miatt lecseszett, nem érdekel. Majd egyszer elmondom neki talán, évek múlva, hogy csóró egyetemistaként nem telt a legmárkásabb túrabakancsra, de most nem sziklát kell másznunk, hanem csak bujkálnunk a fák között, rejtőzködni és nyerni, erre meg jó a sportcipő is.


avatar
Diákok
Play by :
Candice Accola
Kor :
26
Foglalkozás :
egyetemista, kisegítő tanár
Hozzászólások száma :
24

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sheena x Gale - Survivor camp   Szer. Aug. 22, 2018 5:59 pm


to Sheena


Sokszor morfondíroztam azon, hogy mennyire volt jó ötlet eljönni, és megszervezni ezt az egész kirándulást. Tévedés ne essék, nem azért csináltam, hogy hálát adjanak nekem, vagy megköszönjék az együttműködésemet, csak egyszerűen a szívemen viseltem az iskolánkba járó diákok sorsát, és ha már ez az utolsó közösen töltött „nyaralásuk”, akkor az legyen emlékezetes az együtt töltött időről, és ne arról, hogy miképpen szelfiztek, örökítettek meg egy-egy pillanatot, de nem úgy, hogy meg is élték volna. Nem tagadom, hogy sokszor látom egy-egy gyermekben a saját tinédzserkoromat, de azért messze menőkig nem voltam ennyire önző. A szüleim a jóra neveltek, és ha már anya nincsen közöttünk, akkor kötelességemnek érzem, hogy az ő elvei alapján üssek egy kis értelmet a legkisebb Emersonba. Nem vagyok süket, a menetelés közben hallom, hogy egyik-másik nebuló jajgat, nem tetszik neki, hogy gyalog kellett jönnünk, fájlalják a végtagjaikat, és iszonyúan lusták. Megértem, hogy ki lettek szakítva a megszokott közegből, és nem érzék magukat biztonságban, de csak az ő javukat szolgálja. A másik kérdéses résztvevő, aki az előbb olyan mértékben felhúzta az agyamat, az nem más, mint a kisegítő tanárunk. Sheenát már előbbről ismertem, és nem éppen azt a benyomást keltette, mint aki képes lenne egy hasonló kiruccanást sérülések nélkül megúszni. A megismerkedésünk alkalmával leöntötte magát egy kis kávéval, és még adta is alám a lovat, aztán a szertárban találtam rá. A gyerekek simán átverték, nem bírta kontrollálni őket, és ami a legrosszabb, hogy senki sem vette komolyan. Nem bíráltam felül a tanítási képességeit, mert a képzőművészetekben tuti jó, de a nevelésben…lehetett volna szigorúbb, mert a kedvességgel csak azt éri el, hogy nem tanárként néznek rá, hanem barátként, és mindenben ki fogják használni. A kisasszony figyelmen kívül hagyja az alapvető kéréseimet, mint a túrabakancs. Nem volt nagy kívánság, de egy ilyen kaliberű utazásra nem vártam volna, hogy egy szakadt tornacipőben jelenik meg. Holnap tanösvényre megyünk, éjszaka lesz bátorságpróba is, ha megcsúszik az avaron, akkor megint eltörheti valamijét. A kórelőzményeket, mint értesítendő személy a saját két szememmel láttam, és nem voltam tőle elalélva. A beszélgetésünk természetesen félbe maradt, mert kikelt belőle a nagy, és erős nő, aki nem viseli el, ha nem szépen szólnak hozzá. Megértem, hogy érzékeny a lelkivilága, de nincs szükségem olyan segítőkre, akik ugyanúgy sírnak, mint a gyerekek, és megbízhatatlanok. Mindenesetre hamar kimegy a fejemből a gőz, mert egy jó fél óra még hátra van. Magamba zárkózom, David utolér, és mutogat valamit, de nem értek belőle sokat. Az ösvényen még pár lépés a táborig, és lám előttünk a tó. Imádtam az ehhez hasonló helyszíneket, mindig a gyerekkorom jutott eszembe, és ha tehettem, akkor a szabadban töltöttem az estéimet. A plusz teherrel együtt pakolok le, és adom ki az ukázt, hogy kövessék a példámat. A másik két tanár, és Sheena is megérkezik nagy nehezen, így tartunk egy rövid kupaktanácsot, hogy mi legyen a délután további menete. David csak mosolyog, Liz megint fel van pörögve, mint általában, illetve a szőkeség arcáról is hasonló lelkesedést vélek felfedezni. Nem akarom, hogy túl nehéz dolguk legyen, ezért kihagyom a lányokat a sátorépítésből, nekik marad a vacsora előkészítése, ami lehetőleg nem méreg lesz, és mindenki jóllakottan térhet majd nyugovóra. Egy kis csipkelődés még belefér, amikor végre leesik neki, hogy rajta mulatok, és szóvá teszi a másik két társunk jelenlétében.
- Hogy merem? Fáj az igazság? Nem mondtam semmi olyat, ami ne lenne igaz rád. – ingatom a fejemet, hogy ne ellenkezzen, mert ő fogja a rövidebbet húzni, de nem vagyok benne biztos, hogy felfogta-e, vagy mindenáron meg akarja nekem mutatni, hogy ő képes túlélni egy ehhez hasonló kirándulást is, nemcsak egy estét velem. David és Lizzie azonnal lecsapnának a szaftos részletekre, de kihagyom őket.
- Semmi érdemleges, ahogyan Sheena mondta, és lássunk munkához. – fejtem ki a véleményemet, és már húzom is magammal Davidet, hogy a fiúk felé terelődjünk, addig lesz a lányoknak idejük pletykálkodni. Micsoda rémálom ennyi nő egy helyen, szerintem utoljára a szülői értekezleten éreztem ennyire rosszul magam, persze csak képletesen a sok nyafogó libától. A tó mellett szinte közvetlenül állítom fel a miénket, mert hogy Daviddel leszek egy sátorban, a fiúknak meg kiadjuk, hogy körénk kerüljenek, mert mindenkit szemmel akarunk tartani. A sapkámat megfordítom, és a terepmunka felénél a pólómtól is megválok, mert szinte a hátamon folyik végig a hideg veríték. A nap égett, annak ellenére is, hogy nincs akkora hőség.
- Szerintem abból a vacsorából nem lesz semmi. – bök oda a lányok felé David.
- Szerintem sem, mert majd kiesik a szemük. – mosolyodom el, és odaintegetek Audrey két felsőbb éves barátnőjének is.
- Múlt héten kutattam Audrey-nál, és tudod mire bukkantam? – verem le az egyik sátorrudat, mire a másikkal éppen végez a kollégám.
- Óvszerre? Jaj, tudod, hogy viccelek…ne nézz így rám Gale. – vigyorogva kapja le is a saját felsőjét, aztán beszól két srácnak, hogy igyekezzenek, mert különben büntetés lesz belőle, mire újra képesek vagyunk folytatni a beszélgetés megkezdett fonalát.
- Na..szóval egy listát. Ezek minket tartanak a legjobb pasiknak a suliban. A végzős lányok fogadásokat kötnek…én ezt nem hiszem el. – sóhajtok egyet, és megtörlöm a homlokomat.
- Milyen kár, hogy az idősebbekre bukok. Nézd meg a hátsóját Lizzienek…komolyan mondom neked. Egy kurva kávéra sem hajlandó eljönni velem, neked meg igent mondott egyből erre a kirándulásra. Sheena…hát ő ártatlan, de még így is milyen lábai vannak. – most az egyszer én is vetek egy lopott pillantást felé, és végigmérem a gazella tartozékait. El kell ismernem, hogy formás, de sosem kezdenék ki vele.
- Ja…csak Lizzie már tanár, Sheena meg még egyetemre jár, szinte olyan, mint az itteni diákok. Nem értem, hogy minek akart eljönni. Tuti történni fog vele valami, azt majd rohanhatok vele az orvoshoz. – magyarázok tovább, de közben észben tartom, hogy azt a nyavalyás asztmás spray-t is ellenőriznem kell a felszerelésemben. Egy óra múlva minden sátor áll, és a lányoknak is sikerült tüzet rakniuk. Végül úgy döntünk, hogy kell egy kis szünet, és beállunk a sorba, de sikerül a frászt hoznom szegény Sheenára.
- Hát csak az ijedezik, akinek rossz a lelkiismerete. – somolygok, és a vállamra fektetem a pólómat. – Hát azt majd eldöntik ők, de lányok-lányokkal aludhatnak csak…és nem, nem leszek engedékeny. – a kérésére csak felvonom a szemöldökömet. – Igen, ez így van, de attól még nem kell túlfélteni sem, ha már önként jöttél el. – a kis felállított műanyag asztalról elemelem az egyik fakanalat, és behajolva merek egy kisebb adagot a bográcsból. Jól megfújom, és meg is kóstolom. – Hmm…ebből még hiányzik egy kis só, de amúgy nem rossz. Életben maradunk. A lányok nem akadtak ki a főzéstől? – érdeklődöm, majd visszamegyek hozzá, és eszembe jut még valami. – Hoztam neked matracot a sátorba…majd később felfújom. Estére párba kell majd rendeződnünk a bátorságpróba miatt. Kivel akarsz lenni? – merülök el a kék lélektükreiben, elég közel állva hozzá, de még így is csak a vállamig ér. – Egy szúnyog. – zavarom el a válláról, de így is véletlenül hozzáérek a bőréhez, és végighúzom rajta a kézfejemet. – Bocsánat. – szabadkozom, és elrántom a tenyeremet, de olyan kis puha volt a bőre.



X   • X •  

avatar
Oktatás
Play by :
Chris Hemsworth
Kor :
36
Foglalkozás :
íjászoktató
Hozzászólások száma :
31

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sheena x Gale - Survivor camp   Kedd Aug. 14, 2018 10:38 am


From Sheena to Gale
"I'm not your enemy. Why do you hate me? What have I done? "


Az erdő madárcsicsergéssel és élettel teli, a napfény átsiklik a levelek zöldje között. A meleg és a hűvös határán egyensúlyoz a bőrömön a nyár, kicsit jól is jön, hogy hosszúujjú felső van rajtam. A táska vágja a vállam egy kicsit, de szerencsére annyira nem vészes, csak a tetoválásnál érzékenyebb egy kicsit, de már az sem annyira szembetűnő. Letelt a kritikus időszak, most már nem is sebes, azt hittem, lassabban fog gyógyulni, de önmagamhoz képest nagyon gyorsan begyógyult, és én csak imádni tudom. Benne vagy egy titok, amelyet még magamnak sem tudok megmagyarázni, de borzongás fut végig rajtam, ha rágondolok. Még sosem volt titkom, legalábbis nem ilyen misztikus, és ez most nagyon tetszik, akkor is, ha kicsit zavaros az egész és akkor is, ha tudom, hogy ez mennyire zavarja Lancet. Bele sem merek gondolni, hogy kiakadna, ha tudná, hogy Gale nevét magamra tetováltattam. A legutóbbi kirohanásából kiindulva nem biztos, hogy szeretném kipróbálni.
Előre megyek, hogy kicsit rendezzem a makacskodó Blaire-t, és igyekszem Gale számára láthatatlanná válni. Legutóbb elég kellemetlen volt a találkozásunk, és nem tudom, most hogy álljak hozzá, ráadásul minden erejével azért küzdött, hogy ne jöhessek el erre a kirándulásra, semmi nem hatotta meg. Mintha már elfelejtette volna, milyen küzdeni az iskolában, milyen amikor egy-egy dolgon az életed múlhat. Tudom, hogy ő elég tehetős, de ha én elveszítem az ösztöndíjam, akkor lehúzhatom magam a vécén, mert a szüleimtől nem várhatom el, hogy ők fizessék a tandíjamat. Elmehetnék pincérnőnek egy étkezdébe? Szükségem volt a plusz kreditekre, de Gale egyfolytában azzal jött, hogy borzalmas vagyok, felelőtlen, nem elég tapasztalt, szétszórt. Pedig egyetlen órán sem volt bent nálam, nem tudja, hogy bánok a gyerekekkel, sem azt, hogyan tanítok. Ám hiába minden igyekezet, mert itt vagyok. Kijártam, kiálltam magamért, a többiek támogattak, szóval annyira nem lehetek borzalmas, ha mások lelkesen fogadták az ötletet. Megtehettem volna, hogy bosszúból megfúrom az ötletét, de én nem ilyen vagyok. Igazság szerint nagyon is jó ötletnek tartottam, hogy igazi élménnyel gazdagítsuk őket, nem egy készen kapott dologgal. Épp ezt magyarázom el neki akkor is, amikor majdnem fellök, majd csípőre tett kézzel lehord. Nem tudom honnan támad bennem az erő, mert a térdem így is remeg, amikor felpillantok rá. A hangja, a nyers erő, ami belőle árad hirtelen felidézi Lance ütését, és megrémülök, de aztán csak összeszedem a bátorságom és halkan, hogy csak ő és én halljuk, kikérem magamnak a hangot amit megüt velem szemben. Az, hogy a kiabálását a csoporton túl is hallanák, kétségem sem fér hozzá, de a körülöttünk állók nagyon is hallották, hogy beszélt velem, többen fel is figyeltek rá. Ha Gale így beszél velem, hogy várhatom el, hogy a diákok hallgassanak rám és szót fogadjanak? Hiszek benne, hogy a tisztelet nem jár ingyen, ki kell érdemelni, de sok múlik a környezet romboló vagy épp építő, támogató hatásán, és nem kezelhet úgy mint egy gyereket, mert neki van kiállása, rá azonnal hallgatnak. Én azonban csak pár évvel vagyok idősebb náluk, még le sem diplomáztam, szóval nekem keményebben kell küzdenem azért, hogy meghallják a hangomat. A bakancsra is van válasza, de nem kommentálom, csak felhúzom az orromat. A számon van, hogy elmondjam, hogy nem azért nincs rajtam, mert nem jött meg, hanem mert a kis listája amit átküldött többe került mint az egész éves fizetésem fele és a bakancs volt az utolsó, amit meg tudtam volna engedni magamnak. Így csak otthagyom, és amikor utánam kiált, csak egy pillanatra állok meg, hogy derékből visszaforduljak és elmerüljek a kék szemekben. Némán vívom a harcot kettőnk között, és csak azért sem hagyom, hogy földbe döngöljön, állom a pillantását, és felhúzom az orrom.
- Rendben. Legyen így - mondom büszkén kihúzva magam, majd visszamegyek a többiekhez, hogy a térképet átnézzük. Aztán már csak akkor pillantok felé, mikor eléggé lehiggadtam. Hiába minden igyekezetem, attól tartok Gale zsigerből gyűlöl, csak azt nem tudom miért. Nem ártottam neki, a helyzeteket nem én rendeztem meg amikben találkoztunk. A kórházban sem kértem, hogy maradjon, mégis ott volt, amikor magamhoz tértem. Emlékszem, a kezem fogta és mintha őszintén aggódott volna. Néha olyan, mintha érdekelné mi van velem, néha meg lábtörlőnek néz, és ez eléggé kiborító. Nem tudom, hogy álljak hozzá. Most akkor utál vagy sem? Lenéz vagy legalább emberszámba vesz? Nagyon nehéz rajta kiigazodni, és ez eléggé tud frusztrálni. Mint ahogy az is, hogy többet gondolok rá, mint a saját pasimra. A táborhelyet elérjük röpke harminc percnyi erőltetett menet után, és most már a táska súlyát is jobban éreztem, úgyhogy örülök, hogy megszabadulhattam tőle. Lizzie felveti az evés gondolatát és nekem is korogni kezd a gyomrom egy kicsit. Kifáradtunk, a gyerekek is éhesek, és ideje lenne nekikezdeni a táborverésnek mihamarabb. Gale egyből az élre tör ebben is, és a gyerekeket rendre utasítja. Máris elkezdődik a fiúk hangos harca, nevetéssel vegyített fenyegetések, ki mit fog csinálni a másikkal a strandon, a sátorban, a zuhany alatt...kisfiúk, csak ez jut róluk eszembe, bár őszintén szólva, irigylem őket, én még mindig zavarba jövök egy-egy pillantástól, vagy ha egy férfi vagy korombeli srác hozzám szól, nagyon könnyű kihúzni a lábam alól a talajt. Gale és David mellé állunk Lizzievel és csípőre teszem a kezem, úgy kérdezem én is Galet a terveit illetően, aki összecsapja a tenyerét, úgy fedi fel a tervei titkát. Figyelmesen hallgatom, és kicsit ugyan szexistának tartom, hogy azt gondolja, a lányok főzzenek meg, a fiúk pedig állítsanak sátrat, aztán felfedezem a háttérben Blairet és a barátnőit, és rájövök, hogy ha a főzésre rá tudjuk venni őket, már az is maga lesz a mámor, így nem ellenkezem. Az utasítás végére tűzött megjegyzés azonban megakaszt abban, hogy elforduljak és tovább induljak a konyhai részleg felé.
- Hogy mered? - kérdezem felháborodva, de muszáj vagyok közben derűsen pillantani fel rá, mert Gale annyira édesen mosolyog most, hogy kénytelen vagyok bemagyarázni magamnak, hogy ez esetben csak mókázni akart, nem megsérteni, bár felidézve azt a napot...még mindig álmaimban kísért, ahogy kijött a fürdőszobájából.
- Miről van szó? - csap le a párbeszédre azonnal Lizzie, és Davidre néz - Te tudod miről beszélnek?
- Nem, egyelőre legalábbis nem. Na, mi is van itt, kérem? - kérdezi David, de csak intek és beletúrok a hajamba.
- Nem lényeges. Igaz, Gale? - kérdezem, és szemtelenül rákacsintok - Na, gyere Liz, mert a végén minket esznek meg ezek a kis kannibálok - karolom át a kollégámat, aki kétségbeesetten próbál rájönni, mit is titkolhatunk Gale-el, de én biztos nem fogom elárulni, az biztos. Inkább összeterelem a lányokat, akik persze kicsit nyafognak, kicsit hisztiznek a munka miatt, de aztán húsz perccel később már ropog a tűz a kijelölt helyen és a hagymát vágjuk a bográcsgulyás alá. Én darabolom a hagymát, így elég kellemetlen, hogy olyan, mintha sírnék, de közben meg Lizzievel és a csajokkal egyfolytában röhögünk.
- Oda nézzetek, ezt nevezem én látványnak - nyög fel Crystal és előre mutat egy paprikával a fiúk felé. A tábor másik felén a sátrakat állító srácok kimelegedvén a nagy munkában épp leveszik a pólójukat. Kockás hasak, keskeny csípők és kerekedő vállak bukkannak elő a pólók takarásából, de ami az én figyelmem jobban leköti, az az íjászoktató. Megint. Gale épp egy sátorrudat ver le a földbe, nekem meg fel sem tűnik, hogy hagyma nincs is a vágódeszkámon, csak a levegőt vagdosom. Sós könnyeket nyelek, és ellágyulva nézek rá, ám amikor véletlenül észreveszem, hogy felém pillant, gyorsan elkapom a tekintetem. Szerencsére nem vágom el a kezem, és elveszek egy újabb pucolt hagymát, és azért imádkozom, hogy ha nézett is, ne túl régóta. Miért bizsergek mégis a testem minden porcikájában? Kierőszakolom magamból, hogy Lancere gondoljak, de nem igazán sikerül a dolog, csak a rossz emlékek jutnak eszembe, úgyhogy inkább Lizzie történeteire figyelek. Fél órán belül már rotyog a hús és a krumpli a bográcsban és a csajokkal gyorsan el is takarítjuk a hulladékot. A kenyereket szeletelem egy vágódeszkán és rakom szépen kosárba, míg a többiek már nekivetkőzve, minimum bikini felsőben terítenek a vacsorához. Én még nem vettem a bátorságot, hogy megszabaduljak a felsőmtől, és a lányok egy része egyenesen bikinire vetkőzve végzi a terítést, én még mindig abban a ruhában vagyok amiben jöttem. Nagyon el vagyok merülve a gondolataimban, mikor hirtelen egy hatalmas árnyék vetül rám. Felpillantok, és Galet felfedezve kicsit meg is ugrok ijedtemben.
- Az a kucifixét, de megijesztettél - hüledezek, de aztán elnevetem magam - Na, sikerült felállítani a sátrakat? Még el is kell osztani a gyerekeket, ki kivel alszik. Ja, és megkóstolnád a kaját? Nem tudom tettem-e bele elég fűszert - mutatok a bogrács felé, majd rámosolygok - Tudod, nekem nem biztonságos forró, felhevült dolgok közelében lennem. Zavarba hoznak - mondom, és mindent tudó pillantással kicsit szemtelenül pillantok végig rajta. Sajnálom, néha kicsit kijön belőle a rossz kislány. És Lance egy rohadék volt.


avatar
Diákok
Play by :
Candice Accola
Kor :
26
Foglalkozás :
egyetemista, kisegítő tanár
Hozzászólások száma :
24

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sheena x Gale - Survivor camp   Vas. Aug. 12, 2018 12:13 pm


to Sheena


Tényleg az a célom, hogy egy csapatot kovácsoljak az itteni diákokból, mert ez lesz az utolsó évük, talán az utolsó együtt töltött kirándulásuk is, ahol emlékeket gyűjthetnek. A média felületek, a telefonok nem fogják visszaadni a fiatalságuk hangulatát, de ez a kiruccanás lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetemre némi ésszel térjenek be, és ne úgy, hogy beszippantotta őket a huszonegyedik századi betegség. Az élen haladva szinte lemorzsolódnak tőlem a gyenge láncszemek, és bízom benne, hogy a sor végén haladó David sem kedvesebb, mint én, mert akkor ugrik a tekintélyünk, és ránk fognak mászni. A kérésem egyértelmű volt a szülők felé. Napi egy óra telefonidő, amikor felhívhatják a csemetéiket, egyébként meg felejtsék el, hogy interneten, vagy egyéb helyeken elérik őket, mert ez a három nap nem arról fog szólni, hogy apa és anya kitalált akadályokkal és veszélyekkel traktálja az amúgy is instabil lelkivilággal rendelkező utódjaikat. A kezdeti hisztiken már a lista leadása után átestünk, mikor a ruházatra is egyértelműen kiterjedt, hogy nem mini ruhákat, kis estélyiket várunk, hanem erdei sétához alkalmas melegebb, és sportosabb öltözéket. A legfontosabb top három volt az elemlámpa, a túrabakancs, és egy elsősegélydoboz, na meg az allergiák felsorolása, ha netán beütne a krach. Nem szép, de ehhez csaptam hozzá legifjabb kollégánk bűnlajstromát is az asztmával az élen, mert nem hiányzik, hogy mentőhelikoptert kelljen hívnom a semmi közepére. Bevallom, hogy az aggodalmam nem volt alaptalan, és bevásároltam a legnagyobb gyógyszertárban minden olyan kelléket, mellyel túlélhetjük a végzősök ajándék útját. Az igazgató puhaszívű nyilatkozata után nem volt választásom, és bele kellett egyeznem, hogy Sheenát is elhozzuk, de aláírattam az iskolával egy felelősségvállalási okiratot abban az esetben, ha mégis nagyobb baja esne. A biztosítást egyénenként megkötöttük, holott nekem egy ilyen kempingezés szinte kikapcsolódásnak tűnt. A testvéreimmel minden évben szervezünk hasonlót, csak éppen nem az USA-ban, hanem odahaza a fjordok, és a szigetek világában. Imádtam az otthonom, és hiányzott az ottani légkör, de megtanultam itt is élni. A nyivákolást a fülem mellett engedem el, mivel az előbbi pihenés alkalmával magyaráztam el a kicsiknek, hogy nem fogunk ötpercenként megállni, és friss levegőt szívni, amikor a tábor közelében járunk már. Fogalmam sincs, hogy mi lesz velük, ha fel kell állítani a sátrakat, és botot kell ragadni, hogy csemegét süssenek vacsorára. A tábortűznek megvan a maga hangulata, rengeteg élményt lehet szerezni, és ha okosak, akkor rájönnek, hogy a természet nem is olyan veszélyes, mint ahogyan az interneten terjedő cikkek állítják. Emma, mint szóvivő teljesen elemében van, és körülöttem ugrál, hát nem vagyok rest egy kicsit adni alá a lovat azzal, hogy megijesztem. Nem tudom, hogy hatásos-e lesz a tervem, de igyekszem a tempót diktálni, és haladni a kijelölt ösvényen. Nem hátrány, ha valakinek az édesapja hivatásos katona, és kiskorában megtanítja az iránytű, és a térkép használatára. Míg a húgom kislányként gimnasztikára járt, nekem az öcsémmel terepsétákon kellett részt vennünk, ahol egy szál iránytűvel kellett kitalálnunk az erdőből, és begyűjteni az érméket, vagy kitűzőket. Soha nem állítottam, hogy tizenévesen nem féltem volna egyedül, de ha apa ezeket nem teszi meg, akkor sosem válik belőlem ennyire talpraesett felnőtt. Az élen haladva azonban zümmögések jutnak el a fülembe, és kezdek kijönni a béketűrésemből, mikor nekimegyek a szőkeségnek, és szinte leterítem a földre. Ismételten alkot, és belemegy valamibe, de az is lehet, hogy megbotlott, végül mindegy is, mert a lényeg, hogy nem bír egyenes állásban maradni. Mélyeket lélegzek, de az orrnyergem összeszűkül, és érzem a bennem támadó düh első hullámát, mikor végre hajlandó rám nézni, és nem a cipője orrát bámulni. Észreveszem, hogy megijed a felemelkedett hangszíntől, de a fene sem gondolta, hogy nem tartja be az alapvető óvintézkedéseket, mint a túrabakancs használata.
- Ez még nem volt kiabálás, azt meghallotta volna a hátul haladó bagázs is, ha üvöltenék Sheena. – kész szerencsecsomag, na meg ez a magyarázat.
- Egy hónapja küldtem át e-mailben a listát, szerintem ennyi idő alatt még Kínából is megjött volna a cipőd, ha megrendeled. Nem, a mezítláb még rosszabb lett volna, de ebben hogyan fogsz sziklát mászni holnap délelőtt? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, és még mindig a csípőmön tartom a kezemet, mintegy sugallva, hogy nálam van a gyeplő, és nem nála. Meg kellene lepődnöm, hogy közelebb lép, de nem teszem, csak hetykén lepillantok rá, és végighallgatom, hogy a kis Duracell nyuszi honnan szedte össze a bátorságát, hogy szembeszálljon velem, de ez az első alkalom, mikor érzem rajta, hogy kiáll magáért.
- Mindenkinek visszatérünk rá, így ez nincs lezárva. – szólok még utána, mert úgy lövell ki a másik két kolléga felé, mintha piszkavassal égettem volna meg a bőrét, holott csak számon kértem, hogy miért nem képes együttműködni, és példát mutatni az elkényeztetett generáció sarjainak. A pihenés alatt a többiek hátul böngészik a térképet, mely az én fejemben ver tanyát, aztán füttyentéssel jelzem, hogy indulás van, de Blaire megint magánszámra készül. Muszáj elszámolnom magamban háromig, hogy ne kenjem fel az első fára, de úgy látszik, hogy ez még csak a kezdet.
- Add ide azt a kis hátitáskát, és ne halljam a hangodat addig, amíg el nem értünk a táborhoz, érthető? Ez nem Disneyland, és vésd az eszedbe, hogy ez még csak a bemelegítő volt. Irány előttem. – a kobakjára simítom a tenyerem, és menetirányba állítva, a többiek előtt megszégyenülve húzom magammal. Talán egy bő harminc perc telik el, és felsejlik előttünk a part lenyűgöző szakasza, ahol a főtáborunk lesz. A kezemmel jelzem, hogy kövessenek, és néhány korhadt fát kikerülve meg is érkezünk. Lepakolok egy nagy kupacba, és parancsba adom a kicsiknek, hogy odategyék a sajátjukat is.
- Most egy kis megbeszélés lesz, addig senki ne menjen bele a vízbe, és ne önállósítsa magát, különben éjszaka őrködni velem, és higgyétek el, hogy az nem lesz móka és kacagás, esetleg megfürdetem. Niall ez rád különösen vonatkozik. – mutatok a nagyágyú, zselézett paprikajancsira, és elvonulok a másik három vezetővel, hogy megvitassuk az este menetét. A lányok kérdeznek előbb, David közben sunyin méri végig a kedves kolleginát. Tudom, hogy bejön neki Lizzie, hiszen ő sem sokkal idősebb, mint Sheena, és még hajadon.
- Na, akkor… - csapom össze a két tenyeremet, és a lányokra bökök. – A csapatmunka most kezdődik. Szedjétek össze a nyolc lányt, és készítsétek elő a vacsorát…ma gondolom bográcsozás lesz, mert a tábortűz holnap estére van beütemezve. David és én, na meg a fiúk addig sátra állítanak. Tudom, hogy a legtöbb nem igényel nagy munkát, de rögzíteni kell, hátha nem várt vihar érkezik. Ezután, mikor már majdnem beütne a kajakóma, akkor jöhet a számháború. Lizzie megvan a recept….és Sheena kérlek a késsel óvatosan bánj. A forró dolgok zavarba hoznak. – küldök felé egy sokatmondó mosolyt, aztán félrehívom Davidet, hogy nekilássunk a bárányok összeterelésének.



X   • X •  

avatar
Oktatás
Play by :
Chris Hemsworth
Kor :
36
Foglalkozás :
íjászoktató
Hozzászólások száma :
31

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sheena x Gale - Survivor camp   Szomb. Aug. 11, 2018 11:54 pm


From Sheena to Gale
"I'm not your enemy. Why do you hate me? What have I done? "

- Ezt nem engedhetem meg! Nem mehetsz el. Ez túl sok idő - morog az orra alatt Lance, miközben a kávéját leteszi az asztalra. A lakásom szerény berendezésétől úgy kirí, hogy szinte el sem hiszem, hogy itt van. Nem akartam eredetileg felhívni, de a véletlen találkozás elég kellemetlen fordulatot vett. Fájó vállamat bekenem a felírt kenőccsel, és rárakom azt a fóliát, amit javasoltak, aztán visszahúzom a vállamra a trikómat. A friss tetoválás gyönyörű lett, bár elég kellemetlen volt a kivitelezése. Így azonban végre nem olyan feltűnő a heg, amely keletkezett a bőrömön az égés nyomán. Türelmesen fordulok Lance felé.
- Megértem, hogy aggódsz, és hálás vagyok érte, igazán nagyon édes vagy. De három másik kollégám is ott lesz, és egy csapat tinédzser kölyök. A tábor pedig nem az őserdőben lesz, biztonságos. Nem lesz semmi baj, és ez csak néhány nap. Az egyetemen viszont nagyon kell a plusz kredit, értsd meg - nyugatom, de egyre jobban az az érzésem, hogy semmi nem tetszik neki, amit mondok.
- Nem értem meg. Nem mehetsz el, és ez nem kérés volt, Sheena. Te az én barátnőm vagy, és ha azt mondom, nem mehetsz el, akkor nem mehetsz el.
Mélyet sóhajtok, mielőtt válaszolnék, mert ezt meg kell emésztenem, de a híres önuralmam úgy érzem kezd elhagyni. Beleiszok a kávémba, mielőtt válaszolnék, és leülök vele szemben az asztalhoz. Az egyik szomszéd ajánlotta fel, mert ők újat vettek, és annyit nem ért nekik, hogy áruba bocsássák, nekem meg jól jött. Cserébe egy hónapig minden nap elviszem sétálni a kutyájukat, és jövő hónapban egy hétig én vigyázok a kis édesre, míg nyaralni mennek. Igazán megérte ez az üzlet, mert a kutya meg őrülten cuki. Igaz, kicsit nagy, de nem bánom, mert cserébe egészen ártalmatlan a kis drága. A kávéról ismét azok a vakító kék szemek jutnak eszembe, ahogy a mai nap folyamán gyakorlatilag végig őrá gondoltam. Gale Emerson a bőröm alá férkőzött, és ez annyira szó szerint értendő, hogy a tetoválásom néhány apró kis vonala a nevét is rejti. Bármennyire is hangzik szentimentálisnak, nem akarom őt soha elfelejteni, de ezt a kis apróságot nem említettem még senkinek, csak a tetováló művésznek, aki gyönyörűen kivitelezte a nőies, szexis tetoválás vonalazásánál, hogy ott legyen. Elég, ha én tudom, én látom. Ha valaki nagyon tüzetesen vizsgálja azt a tetoválást persze felfedezheti a titkomat, de ha nem közvetlen közelről nézik, elvész a vonalak takarásában. A sok kis rózsaszín cseresznyevirág, a csillagok és pillangók pedig igazán széppé és nőiessé teszik a tetoválást. Eléggé fájt, amikor csinálták, de nem bántam meg, mert szerintem gyönyörű lett, és ha zárt blúzt veszek fel, teljesen el is takarható, így nem okoz majd gondot az sem, hogy tanárként dolgozzam akár egy konzervatívabb iskolában.
- Lance, én viszont nem alternatívaként mondtam, hogy elmegyek arra a kirándulásra. Szükségem van a plusz kreditekre, különben elveszítem az ösztöndíjamat, és a szüleim nem engedhetik meg, hogy fizessék az egyetemet nekem. Nem veszíthetem el a támogatást - vázolom fel, de Lance túl hevesen reagál az ellenkezésemre. Elkapja a karomat és felránt magához, egészen megrémítve.
- Azt mondtam, nem mész sehová, világos?
- Au, Lance, engedj el, ez fáj - kérlelem, de megrángat és a falhoz tol. Tehetetlenül hagyom, hogy a fal hoz szorítson, esélyem sincs menekülni. Nagyon megrémít, még sosem láttam ilyennek. Szemei tüzes szikrákat szórnak, az arca eltorzul, olyan gyűlölet sugárzik belőle amit nem tudok hová tenni. Mi történt hirtelen? Mi romlott el?
- Nem érdekel. Azt mondtam, nem mész el, és kész. Ha elveszíted az ösztöndíjad, majd én fizetem az egyetemed, de lemondod, világos?
Könnyek gyűlnek a szemembe, rettenetesen fáj, ahogy a karom szorongatja és remegek.
- Már nem tudnak a helyemre senkit szerezni, és nem...nem mondhatom le. David, és Lizzie számítanak rám, nagyon sokat dolgoztunk a programokkal. Gale pedig...
- Gale? Gale? Már megint Gale? Úgy körözöl körülötte, mint egy keselyű - ereszti el a karomat és hátat fordítva nekem tombolni kezd. A hajába tép és járkálni kezd. Mozdulni sem merek, nem tudom mit tegyek, csak ijedten pislogok rá - Mikor veszed észre, hogy az a pasas csak a veszted okozza, Shee? Másról sem hallok, csak róla. És ez a tetoválás...ez egyszerűen undorító. Ezt sem beszélted meg velem, de most így kell megtudnom, hogy Gale is ott lesz? Miért titkoltad el ezt előlem? Egy hazug ribanc vagy!
A pofon amit kapok olyan váratlanul ér, hogy levegőt is elfelejtek venni, csak az arcomra szorítom a kezem és csendesen sírni kezdek.
- Én nem akartam...csak nem tudtam, hogy fontos lehet. Hisz csak kolléga...ugyanolyan, mint a többi...
- Ez a te hibád. Mert hazudtál nekem - húzza fel az orrát, majd káromkodik egy sort, aztán csak az ajtó csapódását hallom, és a távolodó lépteit. Remegve megyek az ajtóhoz és ráfordítom a zárat. Tanácstalanul rogyok össze és nem tudom összerakni mi a fene is volt ez.


A verőfényes napsütés sem tudja elűzni zavaros gondolataimat. Lance a sokadik csokor virágot küldte el, és személyesen is felkeresett a legutóbbi csúnya elválásunk óta. Bocsánatot kért, elmondta, hogy nagyon sajnálja amit tett, nem szokott ilyen lenni, csak túl sok a munkája, és egy kutatáson is dolgozik, ami eléggé frusztrálttá teszi. Megígérte, hogy többé nem fog megtörténni, és hogy tudja, hogy sokat számít nekem ez a kredit, szóval menjek csak és tegyem meg, amit meg kell tennem. Nem akartam többé találkozni vele, de olyan kitartóan hajszolt, hogy végül beleegyeztem, hogy ha hazaérek a kirándulásról, megbeszéljük a dolgokat. És most nem tudom mi tévő legyek. Talán tényleg csak fáradt volt és frusztrált, és ez többé nem fog előfordulni. Legszívesebben megkérdeznék valakit, aki kívülálló, de hogy őszinte legyek, kicsit szégyellem a dolgot. Talán én vagyok a hibás tényleg. Mondanom kellett volna előre, megbeszélni vele. Végtére is ő a pasim, vagy mi a fene, nem? De akkor miért nem érzek úgy semmit? Mármint, persze, értékelem, hogy rám szánja az idejét, és Lance jóképű, és orvos is, minden nő kapna utána...de bennem nem mozgat meg semmit. Ha megcsókol, igazából inkább arra gondolok, hogy ott sem vagyok és az nem én vagyok, hanem valaki más. Ez normális? Lehet, hogy csak én bonyolítom túl a dolgokat?
- Sheena, erre gyere drágám - szólít meg Lizzie, majd előre mutat - Megnéznéd ott elől mi történik? - kérdezi, és én sóhajtva bólintok. Előre tekintek, ahol a táborozó végzősök próbálják tartani a tempót. Az egyik gyerek levágja a táskáját a fűbe és egyszerűen leül duzzogni. A csapat legelső tagja mindezt észre sem veszi. Gale Emerson. Ő vezeti a csoportot az Erie-tónál fekvő táborunkhoz. Kissé megremeg a gyomrom, ahogy meglátom, de ezt már megszoktam, így csak sóhajtok, és elvonom a tekintetem a széles vállakról és a kezében cipelt súlyos táskáktól feszülő karjairól. Meggyorsítom a lépteimet, és előre sietek. David mellé érve felpillantok rá, és megállapítom, mint már annyiszor megtettem, hogy ez az iskola el van átkozva überszexi tanár bácsikkal. Szerintem direkt veszik fel őket, hogy a lányok jobban teljesítsenek az órákon. Ha az egykori, bajszos és halszagú Mrs. Peterson helyett egy ilyen kaliberű pasi tanította volna a fizikát, biztos nem csak B-t kaptam volna legjobb esetben...
- Hová-hová, Ms. Reed? - kérdezi szélesen vigyorogva, én pedig visszamosolygok rá és a duzzogó gyerekre mutatok.
- Megpróbálom kicsit ösztönözni, hogy ne a hátunkon kelljen cipelni - mosolygok, majd szedve a lábaimat odamegyek a gyerekhez - Blaire, mi a baj? Miért ültél le? - kérdezem tőle, mire dacosan pillant fel rám.
- Nem bírom már, Ms. Reed. Európában is lehetnék. Párizsban. Madridban. Barcelonában, vagy akárhol, ahol van szobaszerviz és klíma. Ehelyett itt cipekedek, mint egy öszvér egy táborba, ahol a végén még kiderül, hogy zuhanyzó sincs, nemhogy pincér és bejárónő. Ez a tábor egy katasztrófa és a szüleim...
- A szüleid tudják, mire hoztunk el titeket, és hidd el, hogy már nincs sok hátra. Még egy kicsit tarts ki, és hidd el nekem, mikor hazamész innen, örömmel fogsz arra gondolni, hogy ezt is kibírtad. Na, gyere, felsegítelek - mosolygok rá, és bár duzzog még, azért csak feláll és elindul. Lehúzom a hasamon a pólómat, amely kicsit melegnek bizonyul, mert hússzú ujjú, de nem akartam senkinek magyarázkodni a lila foltjaim miatt, amit Lance szorítása okozott a karomon. Egyszerű fekete rövidnadrág van rajtam és egy csíkos, ejtett vállú hosszú ujjú felső. Az egyik vállát azért igyekeztem felhúzni a tetoválásomra, hogy ne legyen szem előtt és ne ez legyen a téma a kirándulás alatt. A sértődött kisasszonyt visszavezetem a társaihoz, és igyekszem láthatatlanná válni Gale közelében, meg sem nyikkanok. Elég kiélezett volt a helyzet a kirándulás megbeszélésekor. Lelkesen jelentkeztem, de kicsit megbántott amikor elég nyíltan kifejezte, hogy velem nem áll szándékában együtt táborozni, mert szerinte nem vagyok elég alkalmas jóformán semmire. Nem tudom miért gondolja ezt, és persze, tudom, hogy néha peches vagyok, de a pincébe sem én zártam magam és direkt kaptam asztmarohamot, pont néhány diák gondolta viccesnek a helyzetet. A kávét sem én borítottam magamra, hanem a pincérnő, nem kéne úgy kezelnie, mintha egy társadalmi selejt lennék, mert ezt magamtól is eléggé tudom. Úgyhogy eléggé felpaprikázott ahhoz, hogy addig járjak az igazgató nyakára, míg engedélyezte, hogy én jöjjek el. Persze, akkor örültem, de Lance kirohanása után elgondolkoztam rajta, megérte-e a küldetés és a büszkeség ezt az áldozatot.
Lance jut ismét eszembe, és a rémisztő megnyilvánulása, így nem figyelek eléggé, és sikerül megbotlanom egy vakondtúrásban. Felszisszenek, mert a bokám kicsit megrándul, és megállok egy pillanatra, de valaki majdnem fellök. Épphogy sikerül megállnom, amikor Gale megállítja a sort, és szembe kerülünk egymással. A kifakadására összerezzenek, és valamiért egyből Lance jut eszembe. Szerencsére az arcom csak egy kis helyen lilult be halványan, és azt sminkkel el tudtam takarni. Lehajtott fejjel lépek egyet hátra ösztönösen védve magam az erős, hangos és erőszakos megnyilvánulástól tartva, és amikor azt kéri, nézzek rá, óvatosan felnézek rá. A francba, megint remegni kezdett a térdem.
- Kérlek, ne kiabálj velem, főleg ne a srácok előtt - mondom halkan, cseppnyi indulattal a hangomban - Sajnálom...próbáltam beszerezni, de nem volt a méretemben. Azt mondták, rendelnek, de nem érkezett meg. Jöttem volna inkább mezítláb?
Hazudok és lelkiismeret-furdalásom van tőle, de jobban szégyellném bevallani, hogy nem volt pénzem megvenni a túrabakancsot. Ha megveszem, nem tudom kifizetni az albérletet, vagy épp nem eszek két hétig, ezek közül pedig egyiket sem tudtam volna megkockáztatni. Szégyenkezve pillantok oldalra, majd le a kissé kopott sportcipőmre. Gale minden alkalmat megragad rá, hogy a sárba tiporja az önbecsülésemet, és ezt előszeretettel teszi a tanítványaink szeme láttára, de el kellene már fogadnia, hogy nem lábtörlő vagyok, hanem felelős oktató. Talán nem végeztem még az egyetemmel, de ettől még nem kevésbé érzem át a döntéseim súlyát, és szeretném, ha sikerülne is végre lediplomáznom. Az viszont nem tetszik, hogy állandóan leteremt, amerre csak járok, így most, hogy kissé megnyugodtam közel lépek hozzá, egészen addig, míg biztos vagyok benne, hogy a suttogásomat csak ő és én hallom.
- És nagyon szépen megkérlek, kolléga - hangsúlyozom az utolsó szót - hogy amíg egy helyen vagyunk kénytelenek dolgozni, addig add meg a kellő tiszteletet az irányomba. Vakon követlek, bárhová mész, támogattalak a tábori ötletednél, és bízom benned, de nem vagyok a lábtörlőd, hogy úgy beszélj velem a tanítványok előtt, mint egy kutyával aki a szőnyegre pisilt. Ha problémád van, azt közöld négyszemközt, diszkréten, mint ahogy azt felnőtt emberek között szokás, és ne rombold az így is ingatag lábakon álló tekintélyem a diákok előtt. Igazán hálás vagyok előre is az igyekezetért - mondom, majd sarkon fordulok, és visszabaktatok Lizziehez, aki Daviddel a térképet böngészi. Csak mikor végre lehiggadok és már a térképet bújom a többiekkel, akkor pillantok lopva a kék szemű skandináv Istenség felé. Tudom, hogy most alaposan felhúztam, de nem érdekel, mert...a francba is, ha csak ránézek, összekoccannak a térdeim, és nem tudom miért van rám ilyen nagy hatással. Viszont úgy érzem, igazam volt, és ha ezért majd bosszút áll rajtam, hát vállalom. De nem bánhat így velem. Nem, amikor nem tud rólam semmit. Csak ül a tökéletes lakásában a tökéletes carrarai-márvány konyhapultjánál a tökéletes testével és a tökéletes képét bámulja egy tükörben, és le sem szarja, hogy másoknak mennyire gázol bele a lelkébe.
Kicsivel később elindulunk, majd hosszas és fárasztó gyaloglás után végre elérjük a tábor helyszínét.
- Végre ideértünk - nyögi az egyik lány, és Lizzie szélesen mosolyogva törli meg a homlokát.
- Bizony. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én éhen halok.
- Ez a sok gyaloglás engem is kiéheztetett - kuncogok fel, és megszabadulok a hátizsákomtól. Borzalmasan nehéz volt, de attól tartok a megpróbáltatásaink nem csak eddig tartottak. A táborhely gyönyörű, árnyas, és ami meglepő, hogy zuhanyzó is van, bár abból csak egy és ahogy elnézem, koedukált, de ez nem baj, majd csoportosan fürdenek a fiúk és a lányok, ha egyáltalán működik persze. Gale-t keresem meg a tekintetemmel, és mivel David már ott van és felénk int, Lizzievel odamegyünk hozzájuk.
- Mi a következő lépés? Lassan meg kell etetnünk őket mielőtt kitör a lázadás - kuncok Liz és kíváncsian pillantok én is Gale-re.
- Először a sátrakat állítsuk fel és aztán kezdjünk neki valami ételt készíteni, vagy osszuk fel a csapatot, és felváltva dolgozzunk egyszerre? Míg az egyik csapat sátrat állít, a másik főz, aztán csere? Vagy más terved van? - kérdezem Gale-t, és kissé megint remegni kezd a gyomrom a pillantásától. Jó lenne, ha végre hozzászoknék, hogy egy légtérben tartózkodjam vele, mert ennek így nem lesz jó vége.


avatar
Diákok
Play by :
Candice Accola
Kor :
26
Foglalkozás :
egyetemista, kisegítő tanár
Hozzászólások száma :
24

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Sheena x Gale - Survivor camp   Pént. Aug. 10, 2018 8:32 pm


to Sheena


Topogás. Nem kellene hallanom, mégis hallom, és ez nagyon idegesít. Nem tudom, hogy miért egyeztem bele, hogy a végzősöket elhozzuk ide…ja igen, mert szívesebben kempingezem, mintsem egy tömött városi képet hajkurásszak tizenéves életképtelen tinikkel, akik azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ. A szülői testület elnöke Lauren Hamspton nagyon lelkesen támogatta a madridi kiruccanást, de aztán felvilágosítottam arról, hogy mivel járna majdnem húsz gyerek ellátása, reptetése, és felvigyázása, ezért inkább átadta nekem a stafétabotot, hogy meggyőzzem a többi szülőt is a saját elképzeléseimről. Nehéz véleményt nyilvánítani egy olyan iskolában, ahol a gyerekek mindennapi eszköze egy autó, a legújabb telefon, laptop, ha nem éppen már a tablet. A tantestület fele már online oktat, és ehhez ragaszkodnak is, hiszen a huszonegyedik században haladni kell a korral, és pont az ő gyerekeik azok, akik nem maradhatnak le. Őszintén, ha engem kérdeznek, valahogyan mi is felnőttünk, és akkor nem volt mobiltelefon, vagy asztali számítógép. A szüleink megbíztak az oktatási rendszerben, és nem óhajtották minden módon felrúgni azt, sőt megkérdőjelezni a szakképzett munkaerőt, hogy mit rontottak el a csemetéik neveltetésében. Mindenki előbb a saját háza tájékán sepregessen, mert az biztos, hogy nálunk csak egy folyamat vége zajlik, nem pedig maga az egész okítás. Lényegében nem szerettem volna, hogy az utolsó együtt töltött élményük is arról szóljon, hogy telefonon üzengetnek, képeket készítenek a srácok, hanem hogy kapcsolatba lépnek egymással, segítenek, és túlélnek, mert ez is már luxusnak számít. Bizony emberek ez egy ébresztő, hogy mekkora rossz irányba indultunk el, és idő kérdése, hogy ez a procedúra visszafordíthatatlanná váljon. A pedagógusok alacsony létszáma, és az utazás nehézségei miatt úgy döntöttem, hogy elég lesz a komfortzónájukból való kimozdításhoz, ha a Nagy-tavak egyikéhez viszem el a csapatot egy három napos sátorozásra. Az országunk és a Kanada határán fekvő természeti jelenségekből egyet választottam ki, név szerint az Erie-tó vidékét. Augusztushoz képest az időjárás még most is jó, de már nincs az a tikkasztó hőség, a vadállatok sem merészkednek ki, sőt fontos szempontnak bizonyult, hogy tűzrakó helyünk is legyen. Egy szó, mint száz, de ennél jobbat nem találtam volna. A segítők táborát erősíti a fizika tanár, aki az egyik legjobb cimborám David, aztán ott van a kis etika tanárnő Elisabeth, és kaptunk idén egy kísérő szerencsecsomagot…Sheena személyében. Az elsők között szólaltam fel ellene, mert tudtam, hogy mivel jár. A Bibliában leírt tíz csapás hozzá képest egy isteni áldás, mert bárhova lépett, vagy tette a lábát…annak nem lett jó vége. Egy bokatörés, vagy éppen darázscsípés, az neki teljesen mindegy, de a környezetének nem. Nem értettem, hogy miképpen nyert felvételt hozzánk, miután még ő maga is az iskola padját koptatta, arról nem beszélve, hogy mennyire ügyetlen, és szétszórt. A legutóbbi alkalommal éppen az egyik végzős diák zárta be az alagsori szertárba, és hagyta volna ott, ha nem akadok rá. Nem mondanám Fortuna kegyeltjének, de még átlagosnak sem, mert az ő utazását megelőző felkészülést még az FBI se tudta volna ellátni, nemhogy én. Hiába erőszakoskodtam, hogy maradjon otthon, neki mindenképpen el kellett jönnie, mert egy nyári tábor plusz krediteket ér az egyetemen, és égető szüksége volt rá. Az igazgató nehezen tud nemet mondani, ha szépen kérik, de ezt még toldjuk meg egy kis hamvas bőrrel, szőke hajjal, és az ártatlan kék szemekkel. Esélyem se volt, pedig nyugodtabban láttam volna neki az útnak, ha nincs a nyomomban. A tó felé közeledve éppen egy murvás helyen kelünk át, mindenki a saját holmiját hozza a hátán, vagy a kezén…kikötöttem, hogy a drága papák és mamák nem bérelhetnek külön autót, ami elhozza nekik a ruhákat, egyedül a sátrakat vitettük előre, de a többi ránk maradt. A nyafogáson már túl voltunk, nem hatottak meg a könyörgő tekintetek, elől meneteltem, és a sort David zárta, hogy senki ne vesszen el, vagy tévedjen le a helyes ösvényről.
- Mr. Emerson ez kibírhatatlan…álljunk meg pihenni. – ér utol az egyik pedáns tanuló..Emma. Sóhajtok egyet, és a fejemre húzom a baseball sapkát.
- Öt perce álltunk meg, és ha ezt a tempót diktáljuk, akkor estére sem érünk oda, és szerintem egyikőtök sem akar medve eledel lenni, ugye? – morcosan pillantok le rá, amitől nagyot nyel, és egyből rohan, hogy elújságolja a többieknek, hogy erre még macik is vannak….ó a gyermeki lélek. Tudom, hogy nem szabadna ennyire keménynek lennem, de borzasztóan kiborítanak a lányos nyavalygások, és felesleges hisztik. Audrey-t Svédországban hagytam egy kis nyári melóra, ha már úgysem bírt a vérével. Malmö jót tesz neki az iskola előtt, és én is biztos szívvel hagyhattam el Európát, hogy eleget tegyek a kötelezettségeimnek, ha ő biztonságban van. A kezelések némiképp segítettek a kettőnk közötti kommunikációban, de még mindig nem éreztem azt, hogy őszinte lenne velem. Imádtam őt, de meg kellett húznom a határokat, ne műveljen őrültséget. Leslie a jobb kezem odaát, így minden este tájékoztat, hogy a húgom merre jár, vagy éppen kinek a társaságát élvezi. Az öcsém csak egy hétre jött el, a munkájával le is szűkült a szabad időkerete, de legalább abban az egy hétben olyanok voltunk, mint egy igazi család. Bicikliztünk esténként activityztünk…és még sorolhatnám a színesebbnél színesebb programokat, de végre volt időm szörfözni, és búvárkodni is.
- Lizzie messze vagyunk még? – keresem a tekintetemmel a triónk kiegészítőjét, de nem veszem észre, hogy szinte felborítom a szőkeséget, akinek megint valami ráragadt a cipőjére, vagy belelépett valamibe.
- Állj….öt perc szünet. – kiáltom el magam, és odamegyek Sheenához, de már most bevágnám a hátitáskámba.
- Mi az…nem sikerült a kérésemnek megfelelő túracipőt venned? Nem direkt küldtem át minden szervezőnek a listát…ezen a környéken kígyók is lehetnek, vagy mérges bogarak. Szerinted vicceltem? Nézz rám, ha hozzád beszélek. – teszem csípőre a két kezem, mert kezdek kijönni a béketűrésből miatta.


X   • X •  

avatar
Oktatás
Play by :
Chris Hemsworth
Kor :
36
Foglalkozás :
íjászoktató
Hozzászólások száma :
31

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sheena x Gale - Survivor camp   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Sheena x Gale - Survivor camp

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Summer Camp
» SAO extra fejezetek
» Katherine Pierce ~ survivor

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Valahol máshol :: A világban-
^
ˇ