One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Iris & Rainer - I'm not sick, let me go!

Rainer Messer
Today at 4:32 pm



Holy Mess E&B

Blake Walsh
Today at 3:33 pm



Constance & Sicario

Constance Reyes
Today at 3:19 pm



Valerie & Caroline ~ Work, work, work

Caroline A. Teller
Today at 2:12 pm



Emily & Caroline - Just a lazy night

Caroline A. Teller
Today at 12:57 pm



Hazudj Ha Tudsz

Nikolay Korzakov
Today at 11:52 am



Avatarfoglaló

Hudson Duncan Payne
Yesterday at 11:20 pm



Hudson Duncan Payne

Hudson Duncan Payne
Yesterday at 10:49 pm



Ewan & Belle - A half year in Paris

Christabel Edwards
Yesterday at 10:47 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 11 5
Törvényszegõk 7 12
Bûnüldözés 8 8
Hivatal 0 4
Üzlet 4 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 4
Összesen 51 44
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots

Blake Walsh, Constance Reyes, Iris Ebony Alba, Nikolay Korzakov


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Sheena x Gale - Survivor camp

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Sheena x Gale - Survivor camp   Kedd Aug. 14, 2018 10:38 am


From Sheena to Gale
"I'm not your enemy. Why do you hate me? What have I done? "


Az erdő madárcsicsergéssel és élettel teli, a napfény átsiklik a levelek zöldje között. A meleg és a hűvös határán egyensúlyoz a bőrömön a nyár, kicsit jól is jön, hogy hosszúujjú felső van rajtam. A táska vágja a vállam egy kicsit, de szerencsére annyira nem vészes, csak a tetoválásnál érzékenyebb egy kicsit, de már az sem annyira szembetűnő. Letelt a kritikus időszak, most már nem is sebes, azt hittem, lassabban fog gyógyulni, de önmagamhoz képest nagyon gyorsan begyógyult, és én csak imádni tudom. Benne vagy egy titok, amelyet még magamnak sem tudok megmagyarázni, de borzongás fut végig rajtam, ha rágondolok. Még sosem volt titkom, legalábbis nem ilyen misztikus, és ez most nagyon tetszik, akkor is, ha kicsit zavaros az egész és akkor is, ha tudom, hogy ez mennyire zavarja Lancet. Bele sem merek gondolni, hogy kiakadna, ha tudná, hogy Gale nevét magamra tetováltattam. A legutóbbi kirohanásából kiindulva nem biztos, hogy szeretném kipróbálni.
Előre megyek, hogy kicsit rendezzem a makacskodó Blaire-t, és igyekszem Gale számára láthatatlanná válni. Legutóbb elég kellemetlen volt a találkozásunk, és nem tudom, most hogy álljak hozzá, ráadásul minden erejével azért küzdött, hogy ne jöhessek el erre a kirándulásra, semmi nem hatotta meg. Mintha már elfelejtette volna, milyen küzdeni az iskolában, milyen amikor egy-egy dolgon az életed múlhat. Tudom, hogy ő elég tehetős, de ha én elveszítem az ösztöndíjam, akkor lehúzhatom magam a vécén, mert a szüleimtől nem várhatom el, hogy ők fizessék a tandíjamat. Elmehetnék pincérnőnek egy étkezdébe? Szükségem volt a plusz kreditekre, de Gale egyfolytában azzal jött, hogy borzalmas vagyok, felelőtlen, nem elég tapasztalt, szétszórt. Pedig egyetlen órán sem volt bent nálam, nem tudja, hogy bánok a gyerekekkel, sem azt, hogyan tanítok. Ám hiába minden igyekezet, mert itt vagyok. Kijártam, kiálltam magamért, a többiek támogattak, szóval annyira nem lehetek borzalmas, ha mások lelkesen fogadták az ötletet. Megtehettem volna, hogy bosszúból megfúrom az ötletét, de én nem ilyen vagyok. Igazság szerint nagyon is jó ötletnek tartottam, hogy igazi élménnyel gazdagítsuk őket, nem egy készen kapott dologgal. Épp ezt magyarázom el neki akkor is, amikor majdnem fellök, majd csípőre tett kézzel lehord. Nem tudom honnan támad bennem az erő, mert a térdem így is remeg, amikor felpillantok rá. A hangja, a nyers erő, ami belőle árad hirtelen felidézi Lance ütését, és megrémülök, de aztán csak összeszedem a bátorságom és halkan, hogy csak ő és én halljuk, kikérem magamnak a hangot amit megüt velem szemben. Az, hogy a kiabálását a csoporton túl is hallanák, kétségem sem fér hozzá, de a körülöttünk állók nagyon is hallották, hogy beszélt velem, többen fel is figyeltek rá. Ha Gale így beszél velem, hogy várhatom el, hogy a diákok hallgassanak rám és szót fogadjanak? Hiszek benne, hogy a tisztelet nem jár ingyen, ki kell érdemelni, de sok múlik a környezet romboló vagy épp építő, támogató hatásán, és nem kezelhet úgy mint egy gyereket, mert neki van kiállása, rá azonnal hallgatnak. Én azonban csak pár évvel vagyok idősebb náluk, még le sem diplomáztam, szóval nekem keményebben kell küzdenem azért, hogy meghallják a hangomat. A bakancsra is van válasza, de nem kommentálom, csak felhúzom az orromat. A számon van, hogy elmondjam, hogy nem azért nincs rajtam, mert nem jött meg, hanem mert a kis listája amit átküldött többe került mint az egész éves fizetésem fele és a bakancs volt az utolsó, amit meg tudtam volna engedni magamnak. Így csak otthagyom, és amikor utánam kiált, csak egy pillanatra állok meg, hogy derékből visszaforduljak és elmerüljek a kék szemekben. Némán vívom a harcot kettőnk között, és csak azért sem hagyom, hogy földbe döngöljön, állom a pillantását, és felhúzom az orrom.
- Rendben. Legyen így - mondom büszkén kihúzva magam, majd visszamegyek a többiekhez, hogy a térképet átnézzük. Aztán már csak akkor pillantok felé, mikor eléggé lehiggadtam. Hiába minden igyekezetem, attól tartok Gale zsigerből gyűlöl, csak azt nem tudom miért. Nem ártottam neki, a helyzeteket nem én rendeztem meg amikben találkoztunk. A kórházban sem kértem, hogy maradjon, mégis ott volt, amikor magamhoz tértem. Emlékszem, a kezem fogta és mintha őszintén aggódott volna. Néha olyan, mintha érdekelné mi van velem, néha meg lábtörlőnek néz, és ez eléggé kiborító. Nem tudom, hogy álljak hozzá. Most akkor utál vagy sem? Lenéz vagy legalább emberszámba vesz? Nagyon nehéz rajta kiigazodni, és ez eléggé tud frusztrálni. Mint ahogy az is, hogy többet gondolok rá, mint a saját pasimra. A táborhelyet elérjük röpke harminc percnyi erőltetett menet után, és most már a táska súlyát is jobban éreztem, úgyhogy örülök, hogy megszabadulhattam tőle. Lizzie felveti az evés gondolatát és nekem is korogni kezd a gyomrom egy kicsit. Kifáradtunk, a gyerekek is éhesek, és ideje lenne nekikezdeni a táborverésnek mihamarabb. Gale egyből az élre tör ebben is, és a gyerekeket rendre utasítja. Máris elkezdődik a fiúk hangos harca, nevetéssel vegyített fenyegetések, ki mit fog csinálni a másikkal a strandon, a sátorban, a zuhany alatt...kisfiúk, csak ez jut róluk eszembe, bár őszintén szólva, irigylem őket, én még mindig zavarba jövök egy-egy pillantástól, vagy ha egy férfi vagy korombeli srác hozzám szól, nagyon könnyű kihúzni a lábam alól a talajt. Gale és David mellé állunk Lizzievel és csípőre teszem a kezem, úgy kérdezem én is Galet a terveit illetően, aki összecsapja a tenyerét, úgy fedi fel a tervei titkát. Figyelmesen hallgatom, és kicsit ugyan szexistának tartom, hogy azt gondolja, a lányok főzzenek meg, a fiúk pedig állítsanak sátrat, aztán felfedezem a háttérben Blairet és a barátnőit, és rájövök, hogy ha a főzésre rá tudjuk venni őket, már az is maga lesz a mámor, így nem ellenkezem. Az utasítás végére tűzött megjegyzés azonban megakaszt abban, hogy elforduljak és tovább induljak a konyhai részleg felé.
- Hogy mered? - kérdezem felháborodva, de muszáj vagyok közben derűsen pillantani fel rá, mert Gale annyira édesen mosolyog most, hogy kénytelen vagyok bemagyarázni magamnak, hogy ez esetben csak mókázni akart, nem megsérteni, bár felidézve azt a napot...még mindig álmaimban kísért, ahogy kijött a fürdőszobájából.
- Miről van szó? - csap le a párbeszédre azonnal Lizzie, és Davidre néz - Te tudod miről beszélnek?
- Nem, egyelőre legalábbis nem. Na, mi is van itt, kérem? - kérdezi David, de csak intek és beletúrok a hajamba.
- Nem lényeges. Igaz, Gale? - kérdezem, és szemtelenül rákacsintok - Na, gyere Liz, mert a végén minket esznek meg ezek a kis kannibálok - karolom át a kollégámat, aki kétségbeesetten próbál rájönni, mit is titkolhatunk Gale-el, de én biztos nem fogom elárulni, az biztos. Inkább összeterelem a lányokat, akik persze kicsit nyafognak, kicsit hisztiznek a munka miatt, de aztán húsz perccel később már ropog a tűz a kijelölt helyen és a hagymát vágjuk a bográcsgulyás alá. Én darabolom a hagymát, így elég kellemetlen, hogy olyan, mintha sírnék, de közben meg Lizzievel és a csajokkal egyfolytában röhögünk.
- Oda nézzetek, ezt nevezem én látványnak - nyög fel Crystal és előre mutat egy paprikával a fiúk felé. A tábor másik felén a sátrakat állító srácok kimelegedvén a nagy munkában épp leveszik a pólójukat. Kockás hasak, keskeny csípők és kerekedő vállak bukkannak elő a pólók takarásából, de ami az én figyelmem jobban leköti, az az íjászoktató. Megint. Gale épp egy sátorrudat ver le a földbe, nekem meg fel sem tűnik, hogy hagyma nincs is a vágódeszkámon, csak a levegőt vagdosom. Sós könnyeket nyelek, és ellágyulva nézek rá, ám amikor véletlenül észreveszem, hogy felém pillant, gyorsan elkapom a tekintetem. Szerencsére nem vágom el a kezem, és elveszek egy újabb pucolt hagymát, és azért imádkozom, hogy ha nézett is, ne túl régóta. Miért bizsergek mégis a testem minden porcikájában? Kierőszakolom magamból, hogy Lancere gondoljak, de nem igazán sikerül a dolog, csak a rossz emlékek jutnak eszembe, úgyhogy inkább Lizzie történeteire figyelek. Fél órán belül már rotyog a hús és a krumpli a bográcsban és a csajokkal gyorsan el is takarítjuk a hulladékot. A kenyereket szeletelem egy vágódeszkán és rakom szépen kosárba, míg a többiek már nekivetkőzve, minimum bikini felsőben terítenek a vacsorához. Én még nem vettem a bátorságot, hogy megszabaduljak a felsőmtől, és a lányok egy része egyenesen bikinire vetkőzve végzi a terítést, én még mindig abban a ruhában vagyok amiben jöttem. Nagyon el vagyok merülve a gondolataimban, mikor hirtelen egy hatalmas árnyék vetül rám. Felpillantok, és Galet felfedezve kicsit meg is ugrok ijedtemben.
- Az a kucifixét, de megijesztettél - hüledezek, de aztán elnevetem magam - Na, sikerült felállítani a sátrakat? Még el is kell osztani a gyerekeket, ki kivel alszik. Ja, és megkóstolnád a kaját? Nem tudom tettem-e bele elég fűszert - mutatok a bogrács felé, majd rámosolygok - Tudod, nekem nem biztonságos forró, felhevült dolgok közelében lennem. Zavarba hoznak - mondom, és mindent tudó pillantással kicsit szemtelenül pillantok végig rajta. Sajnálom, néha kicsit kijön belőle a rossz kislány. És Lance egy rohadék volt.


avatar
Diákok
Play by :
Candice Accola
Kor :
26
Foglalkozás :
egyetemista, kisegítő tanár
Hozzászólások száma :
23

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sheena x Gale - Survivor camp   Vas. Aug. 12, 2018 12:13 pm


to Sheena


Tényleg az a célom, hogy egy csapatot kovácsoljak az itteni diákokból, mert ez lesz az utolsó évük, talán az utolsó együtt töltött kirándulásuk is, ahol emlékeket gyűjthetnek. A média felületek, a telefonok nem fogják visszaadni a fiatalságuk hangulatát, de ez a kiruccanás lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetemre némi ésszel térjenek be, és ne úgy, hogy beszippantotta őket a huszonegyedik századi betegség. Az élen haladva szinte lemorzsolódnak tőlem a gyenge láncszemek, és bízom benne, hogy a sor végén haladó David sem kedvesebb, mint én, mert akkor ugrik a tekintélyünk, és ránk fognak mászni. A kérésem egyértelmű volt a szülők felé. Napi egy óra telefonidő, amikor felhívhatják a csemetéiket, egyébként meg felejtsék el, hogy interneten, vagy egyéb helyeken elérik őket, mert ez a három nap nem arról fog szólni, hogy apa és anya kitalált akadályokkal és veszélyekkel traktálja az amúgy is instabil lelkivilággal rendelkező utódjaikat. A kezdeti hisztiken már a lista leadása után átestünk, mikor a ruházatra is egyértelműen kiterjedt, hogy nem mini ruhákat, kis estélyiket várunk, hanem erdei sétához alkalmas melegebb, és sportosabb öltözéket. A legfontosabb top három volt az elemlámpa, a túrabakancs, és egy elsősegélydoboz, na meg az allergiák felsorolása, ha netán beütne a krach. Nem szép, de ehhez csaptam hozzá legifjabb kollégánk bűnlajstromát is az asztmával az élen, mert nem hiányzik, hogy mentőhelikoptert kelljen hívnom a semmi közepére. Bevallom, hogy az aggodalmam nem volt alaptalan, és bevásároltam a legnagyobb gyógyszertárban minden olyan kelléket, mellyel túlélhetjük a végzősök ajándék útját. Az igazgató puhaszívű nyilatkozata után nem volt választásom, és bele kellett egyeznem, hogy Sheenát is elhozzuk, de aláírattam az iskolával egy felelősségvállalási okiratot abban az esetben, ha mégis nagyobb baja esne. A biztosítást egyénenként megkötöttük, holott nekem egy ilyen kempingezés szinte kikapcsolódásnak tűnt. A testvéreimmel minden évben szervezünk hasonlót, csak éppen nem az USA-ban, hanem odahaza a fjordok, és a szigetek világában. Imádtam az otthonom, és hiányzott az ottani légkör, de megtanultam itt is élni. A nyivákolást a fülem mellett engedem el, mivel az előbbi pihenés alkalmával magyaráztam el a kicsiknek, hogy nem fogunk ötpercenként megállni, és friss levegőt szívni, amikor a tábor közelében járunk már. Fogalmam sincs, hogy mi lesz velük, ha fel kell állítani a sátrakat, és botot kell ragadni, hogy csemegét süssenek vacsorára. A tábortűznek megvan a maga hangulata, rengeteg élményt lehet szerezni, és ha okosak, akkor rájönnek, hogy a természet nem is olyan veszélyes, mint ahogyan az interneten terjedő cikkek állítják. Emma, mint szóvivő teljesen elemében van, és körülöttem ugrál, hát nem vagyok rest egy kicsit adni alá a lovat azzal, hogy megijesztem. Nem tudom, hogy hatásos-e lesz a tervem, de igyekszem a tempót diktálni, és haladni a kijelölt ösvényen. Nem hátrány, ha valakinek az édesapja hivatásos katona, és kiskorában megtanítja az iránytű, és a térkép használatára. Míg a húgom kislányként gimnasztikára járt, nekem az öcsémmel terepsétákon kellett részt vennünk, ahol egy szál iránytűvel kellett kitalálnunk az erdőből, és begyűjteni az érméket, vagy kitűzőket. Soha nem állítottam, hogy tizenévesen nem féltem volna egyedül, de ha apa ezeket nem teszi meg, akkor sosem válik belőlem ennyire talpraesett felnőtt. Az élen haladva azonban zümmögések jutnak el a fülembe, és kezdek kijönni a béketűrésemből, mikor nekimegyek a szőkeségnek, és szinte leterítem a földre. Ismételten alkot, és belemegy valamibe, de az is lehet, hogy megbotlott, végül mindegy is, mert a lényeg, hogy nem bír egyenes állásban maradni. Mélyeket lélegzek, de az orrnyergem összeszűkül, és érzem a bennem támadó düh első hullámát, mikor végre hajlandó rám nézni, és nem a cipője orrát bámulni. Észreveszem, hogy megijed a felemelkedett hangszíntől, de a fene sem gondolta, hogy nem tartja be az alapvető óvintézkedéseket, mint a túrabakancs használata.
- Ez még nem volt kiabálás, azt meghallotta volna a hátul haladó bagázs is, ha üvöltenék Sheena. – kész szerencsecsomag, na meg ez a magyarázat.
- Egy hónapja küldtem át e-mailben a listát, szerintem ennyi idő alatt még Kínából is megjött volna a cipőd, ha megrendeled. Nem, a mezítláb még rosszabb lett volna, de ebben hogyan fogsz sziklát mászni holnap délelőtt? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, és még mindig a csípőmön tartom a kezemet, mintegy sugallva, hogy nálam van a gyeplő, és nem nála. Meg kellene lepődnöm, hogy közelebb lép, de nem teszem, csak hetykén lepillantok rá, és végighallgatom, hogy a kis Duracell nyuszi honnan szedte össze a bátorságát, hogy szembeszálljon velem, de ez az első alkalom, mikor érzem rajta, hogy kiáll magáért.
- Mindenkinek visszatérünk rá, így ez nincs lezárva. – szólok még utána, mert úgy lövell ki a másik két kolléga felé, mintha piszkavassal égettem volna meg a bőrét, holott csak számon kértem, hogy miért nem képes együttműködni, és példát mutatni az elkényeztetett generáció sarjainak. A pihenés alatt a többiek hátul böngészik a térképet, mely az én fejemben ver tanyát, aztán füttyentéssel jelzem, hogy indulás van, de Blaire megint magánszámra készül. Muszáj elszámolnom magamban háromig, hogy ne kenjem fel az első fára, de úgy látszik, hogy ez még csak a kezdet.
- Add ide azt a kis hátitáskát, és ne halljam a hangodat addig, amíg el nem értünk a táborhoz, érthető? Ez nem Disneyland, és vésd az eszedbe, hogy ez még csak a bemelegítő volt. Irány előttem. – a kobakjára simítom a tenyerem, és menetirányba állítva, a többiek előtt megszégyenülve húzom magammal. Talán egy bő harminc perc telik el, és felsejlik előttünk a part lenyűgöző szakasza, ahol a főtáborunk lesz. A kezemmel jelzem, hogy kövessenek, és néhány korhadt fát kikerülve meg is érkezünk. Lepakolok egy nagy kupacba, és parancsba adom a kicsiknek, hogy odategyék a sajátjukat is.
- Most egy kis megbeszélés lesz, addig senki ne menjen bele a vízbe, és ne önállósítsa magát, különben éjszaka őrködni velem, és higgyétek el, hogy az nem lesz móka és kacagás, esetleg megfürdetem. Niall ez rád különösen vonatkozik. – mutatok a nagyágyú, zselézett paprikajancsira, és elvonulok a másik három vezetővel, hogy megvitassuk az este menetét. A lányok kérdeznek előbb, David közben sunyin méri végig a kedves kolleginát. Tudom, hogy bejön neki Lizzie, hiszen ő sem sokkal idősebb, mint Sheena, és még hajadon.
- Na, akkor… - csapom össze a két tenyeremet, és a lányokra bökök. – A csapatmunka most kezdődik. Szedjétek össze a nyolc lányt, és készítsétek elő a vacsorát…ma gondolom bográcsozás lesz, mert a tábortűz holnap estére van beütemezve. David és én, na meg a fiúk addig sátra állítanak. Tudom, hogy a legtöbb nem igényel nagy munkát, de rögzíteni kell, hátha nem várt vihar érkezik. Ezután, mikor már majdnem beütne a kajakóma, akkor jöhet a számháború. Lizzie megvan a recept….és Sheena kérlek a késsel óvatosan bánj. A forró dolgok zavarba hoznak. – küldök felé egy sokatmondó mosolyt, aztán félrehívom Davidet, hogy nekilássunk a bárányok összeterelésének.



X   • X •  

avatar
Oktatás
Play by :
Chris Hemsworth
Kor :
36
Foglalkozás :
íjászoktató
Hozzászólások száma :
28

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sheena x Gale - Survivor camp   Szomb. Aug. 11, 2018 11:54 pm


From Sheena to Gale
"I'm not your enemy. Why do you hate me? What have I done? "

- Ezt nem engedhetem meg! Nem mehetsz el. Ez túl sok idő - morog az orra alatt Lance, miközben a kávéját leteszi az asztalra. A lakásom szerény berendezésétől úgy kirí, hogy szinte el sem hiszem, hogy itt van. Nem akartam eredetileg felhívni, de a véletlen találkozás elég kellemetlen fordulatot vett. Fájó vállamat bekenem a felírt kenőccsel, és rárakom azt a fóliát, amit javasoltak, aztán visszahúzom a vállamra a trikómat. A friss tetoválás gyönyörű lett, bár elég kellemetlen volt a kivitelezése. Így azonban végre nem olyan feltűnő a heg, amely keletkezett a bőrömön az égés nyomán. Türelmesen fordulok Lance felé.
- Megértem, hogy aggódsz, és hálás vagyok érte, igazán nagyon édes vagy. De három másik kollégám is ott lesz, és egy csapat tinédzser kölyök. A tábor pedig nem az őserdőben lesz, biztonságos. Nem lesz semmi baj, és ez csak néhány nap. Az egyetemen viszont nagyon kell a plusz kredit, értsd meg - nyugatom, de egyre jobban az az érzésem, hogy semmi nem tetszik neki, amit mondok.
- Nem értem meg. Nem mehetsz el, és ez nem kérés volt, Sheena. Te az én barátnőm vagy, és ha azt mondom, nem mehetsz el, akkor nem mehetsz el.
Mélyet sóhajtok, mielőtt válaszolnék, mert ezt meg kell emésztenem, de a híres önuralmam úgy érzem kezd elhagyni. Beleiszok a kávémba, mielőtt válaszolnék, és leülök vele szemben az asztalhoz. Az egyik szomszéd ajánlotta fel, mert ők újat vettek, és annyit nem ért nekik, hogy áruba bocsássák, nekem meg jól jött. Cserébe egy hónapig minden nap elviszem sétálni a kutyájukat, és jövő hónapban egy hétig én vigyázok a kis édesre, míg nyaralni mennek. Igazán megérte ez az üzlet, mert a kutya meg őrülten cuki. Igaz, kicsit nagy, de nem bánom, mert cserébe egészen ártalmatlan a kis drága. A kávéról ismét azok a vakító kék szemek jutnak eszembe, ahogy a mai nap folyamán gyakorlatilag végig őrá gondoltam. Gale Emerson a bőröm alá férkőzött, és ez annyira szó szerint értendő, hogy a tetoválásom néhány apró kis vonala a nevét is rejti. Bármennyire is hangzik szentimentálisnak, nem akarom őt soha elfelejteni, de ezt a kis apróságot nem említettem még senkinek, csak a tetováló művésznek, aki gyönyörűen kivitelezte a nőies, szexis tetoválás vonalazásánál, hogy ott legyen. Elég, ha én tudom, én látom. Ha valaki nagyon tüzetesen vizsgálja azt a tetoválást persze felfedezheti a titkomat, de ha nem közvetlen közelről nézik, elvész a vonalak takarásában. A sok kis rózsaszín cseresznyevirág, a csillagok és pillangók pedig igazán széppé és nőiessé teszik a tetoválást. Eléggé fájt, amikor csinálták, de nem bántam meg, mert szerintem gyönyörű lett, és ha zárt blúzt veszek fel, teljesen el is takarható, így nem okoz majd gondot az sem, hogy tanárként dolgozzam akár egy konzervatívabb iskolában.
- Lance, én viszont nem alternatívaként mondtam, hogy elmegyek arra a kirándulásra. Szükségem van a plusz kreditekre, különben elveszítem az ösztöndíjamat, és a szüleim nem engedhetik meg, hogy fizessék az egyetemet nekem. Nem veszíthetem el a támogatást - vázolom fel, de Lance túl hevesen reagál az ellenkezésemre. Elkapja a karomat és felránt magához, egészen megrémítve.
- Azt mondtam, nem mész sehová, világos?
- Au, Lance, engedj el, ez fáj - kérlelem, de megrángat és a falhoz tol. Tehetetlenül hagyom, hogy a fal hoz szorítson, esélyem sincs menekülni. Nagyon megrémít, még sosem láttam ilyennek. Szemei tüzes szikrákat szórnak, az arca eltorzul, olyan gyűlölet sugárzik belőle amit nem tudok hová tenni. Mi történt hirtelen? Mi romlott el?
- Nem érdekel. Azt mondtam, nem mész el, és kész. Ha elveszíted az ösztöndíjad, majd én fizetem az egyetemed, de lemondod, világos?
Könnyek gyűlnek a szemembe, rettenetesen fáj, ahogy a karom szorongatja és remegek.
- Már nem tudnak a helyemre senkit szerezni, és nem...nem mondhatom le. David, és Lizzie számítanak rám, nagyon sokat dolgoztunk a programokkal. Gale pedig...
- Gale? Gale? Már megint Gale? Úgy körözöl körülötte, mint egy keselyű - ereszti el a karomat és hátat fordítva nekem tombolni kezd. A hajába tép és járkálni kezd. Mozdulni sem merek, nem tudom mit tegyek, csak ijedten pislogok rá - Mikor veszed észre, hogy az a pasas csak a veszted okozza, Shee? Másról sem hallok, csak róla. És ez a tetoválás...ez egyszerűen undorító. Ezt sem beszélted meg velem, de most így kell megtudnom, hogy Gale is ott lesz? Miért titkoltad el ezt előlem? Egy hazug ribanc vagy!
A pofon amit kapok olyan váratlanul ér, hogy levegőt is elfelejtek venni, csak az arcomra szorítom a kezem és csendesen sírni kezdek.
- Én nem akartam...csak nem tudtam, hogy fontos lehet. Hisz csak kolléga...ugyanolyan, mint a többi...
- Ez a te hibád. Mert hazudtál nekem - húzza fel az orrát, majd káromkodik egy sort, aztán csak az ajtó csapódását hallom, és a távolodó lépteit. Remegve megyek az ajtóhoz és ráfordítom a zárat. Tanácstalanul rogyok össze és nem tudom összerakni mi a fene is volt ez.


A verőfényes napsütés sem tudja elűzni zavaros gondolataimat. Lance a sokadik csokor virágot küldte el, és személyesen is felkeresett a legutóbbi csúnya elválásunk óta. Bocsánatot kért, elmondta, hogy nagyon sajnálja amit tett, nem szokott ilyen lenni, csak túl sok a munkája, és egy kutatáson is dolgozik, ami eléggé frusztrálttá teszi. Megígérte, hogy többé nem fog megtörténni, és hogy tudja, hogy sokat számít nekem ez a kredit, szóval menjek csak és tegyem meg, amit meg kell tennem. Nem akartam többé találkozni vele, de olyan kitartóan hajszolt, hogy végül beleegyeztem, hogy ha hazaérek a kirándulásról, megbeszéljük a dolgokat. És most nem tudom mi tévő legyek. Talán tényleg csak fáradt volt és frusztrált, és ez többé nem fog előfordulni. Legszívesebben megkérdeznék valakit, aki kívülálló, de hogy őszinte legyek, kicsit szégyellem a dolgot. Talán én vagyok a hibás tényleg. Mondanom kellett volna előre, megbeszélni vele. Végtére is ő a pasim, vagy mi a fene, nem? De akkor miért nem érzek úgy semmit? Mármint, persze, értékelem, hogy rám szánja az idejét, és Lance jóképű, és orvos is, minden nő kapna utána...de bennem nem mozgat meg semmit. Ha megcsókol, igazából inkább arra gondolok, hogy ott sem vagyok és az nem én vagyok, hanem valaki más. Ez normális? Lehet, hogy csak én bonyolítom túl a dolgokat?
- Sheena, erre gyere drágám - szólít meg Lizzie, majd előre mutat - Megnéznéd ott elől mi történik? - kérdezi, és én sóhajtva bólintok. Előre tekintek, ahol a táborozó végzősök próbálják tartani a tempót. Az egyik gyerek levágja a táskáját a fűbe és egyszerűen leül duzzogni. A csapat legelső tagja mindezt észre sem veszi. Gale Emerson. Ő vezeti a csoportot az Erie-tónál fekvő táborunkhoz. Kissé megremeg a gyomrom, ahogy meglátom, de ezt már megszoktam, így csak sóhajtok, és elvonom a tekintetem a széles vállakról és a kezében cipelt súlyos táskáktól feszülő karjairól. Meggyorsítom a lépteimet, és előre sietek. David mellé érve felpillantok rá, és megállapítom, mint már annyiszor megtettem, hogy ez az iskola el van átkozva überszexi tanár bácsikkal. Szerintem direkt veszik fel őket, hogy a lányok jobban teljesítsenek az órákon. Ha az egykori, bajszos és halszagú Mrs. Peterson helyett egy ilyen kaliberű pasi tanította volna a fizikát, biztos nem csak B-t kaptam volna legjobb esetben...
- Hová-hová, Ms. Reed? - kérdezi szélesen vigyorogva, én pedig visszamosolygok rá és a duzzogó gyerekre mutatok.
- Megpróbálom kicsit ösztönözni, hogy ne a hátunkon kelljen cipelni - mosolygok, majd szedve a lábaimat odamegyek a gyerekhez - Blaire, mi a baj? Miért ültél le? - kérdezem tőle, mire dacosan pillant fel rám.
- Nem bírom már, Ms. Reed. Európában is lehetnék. Párizsban. Madridban. Barcelonában, vagy akárhol, ahol van szobaszerviz és klíma. Ehelyett itt cipekedek, mint egy öszvér egy táborba, ahol a végén még kiderül, hogy zuhanyzó sincs, nemhogy pincér és bejárónő. Ez a tábor egy katasztrófa és a szüleim...
- A szüleid tudják, mire hoztunk el titeket, és hidd el, hogy már nincs sok hátra. Még egy kicsit tarts ki, és hidd el nekem, mikor hazamész innen, örömmel fogsz arra gondolni, hogy ezt is kibírtad. Na, gyere, felsegítelek - mosolygok rá, és bár duzzog még, azért csak feláll és elindul. Lehúzom a hasamon a pólómat, amely kicsit melegnek bizonyul, mert hússzú ujjú, de nem akartam senkinek magyarázkodni a lila foltjaim miatt, amit Lance szorítása okozott a karomon. Egyszerű fekete rövidnadrág van rajtam és egy csíkos, ejtett vállú hosszú ujjú felső. Az egyik vállát azért igyekeztem felhúzni a tetoválásomra, hogy ne legyen szem előtt és ne ez legyen a téma a kirándulás alatt. A sértődött kisasszonyt visszavezetem a társaihoz, és igyekszem láthatatlanná válni Gale közelében, meg sem nyikkanok. Elég kiélezett volt a helyzet a kirándulás megbeszélésekor. Lelkesen jelentkeztem, de kicsit megbántott amikor elég nyíltan kifejezte, hogy velem nem áll szándékában együtt táborozni, mert szerinte nem vagyok elég alkalmas jóformán semmire. Nem tudom miért gondolja ezt, és persze, tudom, hogy néha peches vagyok, de a pincébe sem én zártam magam és direkt kaptam asztmarohamot, pont néhány diák gondolta viccesnek a helyzetet. A kávét sem én borítottam magamra, hanem a pincérnő, nem kéne úgy kezelnie, mintha egy társadalmi selejt lennék, mert ezt magamtól is eléggé tudom. Úgyhogy eléggé felpaprikázott ahhoz, hogy addig járjak az igazgató nyakára, míg engedélyezte, hogy én jöjjek el. Persze, akkor örültem, de Lance kirohanása után elgondolkoztam rajta, megérte-e a küldetés és a büszkeség ezt az áldozatot.
Lance jut ismét eszembe, és a rémisztő megnyilvánulása, így nem figyelek eléggé, és sikerül megbotlanom egy vakondtúrásban. Felszisszenek, mert a bokám kicsit megrándul, és megállok egy pillanatra, de valaki majdnem fellök. Épphogy sikerül megállnom, amikor Gale megállítja a sort, és szembe kerülünk egymással. A kifakadására összerezzenek, és valamiért egyből Lance jut eszembe. Szerencsére az arcom csak egy kis helyen lilult be halványan, és azt sminkkel el tudtam takarni. Lehajtott fejjel lépek egyet hátra ösztönösen védve magam az erős, hangos és erőszakos megnyilvánulástól tartva, és amikor azt kéri, nézzek rá, óvatosan felnézek rá. A francba, megint remegni kezdett a térdem.
- Kérlek, ne kiabálj velem, főleg ne a srácok előtt - mondom halkan, cseppnyi indulattal a hangomban - Sajnálom...próbáltam beszerezni, de nem volt a méretemben. Azt mondták, rendelnek, de nem érkezett meg. Jöttem volna inkább mezítláb?
Hazudok és lelkiismeret-furdalásom van tőle, de jobban szégyellném bevallani, hogy nem volt pénzem megvenni a túrabakancsot. Ha megveszem, nem tudom kifizetni az albérletet, vagy épp nem eszek két hétig, ezek közül pedig egyiket sem tudtam volna megkockáztatni. Szégyenkezve pillantok oldalra, majd le a kissé kopott sportcipőmre. Gale minden alkalmat megragad rá, hogy a sárba tiporja az önbecsülésemet, és ezt előszeretettel teszi a tanítványaink szeme láttára, de el kellene már fogadnia, hogy nem lábtörlő vagyok, hanem felelős oktató. Talán nem végeztem még az egyetemmel, de ettől még nem kevésbé érzem át a döntéseim súlyát, és szeretném, ha sikerülne is végre lediplomáznom. Az viszont nem tetszik, hogy állandóan leteremt, amerre csak járok, így most, hogy kissé megnyugodtam közel lépek hozzá, egészen addig, míg biztos vagyok benne, hogy a suttogásomat csak ő és én hallom.
- És nagyon szépen megkérlek, kolléga - hangsúlyozom az utolsó szót - hogy amíg egy helyen vagyunk kénytelenek dolgozni, addig add meg a kellő tiszteletet az irányomba. Vakon követlek, bárhová mész, támogattalak a tábori ötletednél, és bízom benned, de nem vagyok a lábtörlőd, hogy úgy beszélj velem a tanítványok előtt, mint egy kutyával aki a szőnyegre pisilt. Ha problémád van, azt közöld négyszemközt, diszkréten, mint ahogy azt felnőtt emberek között szokás, és ne rombold az így is ingatag lábakon álló tekintélyem a diákok előtt. Igazán hálás vagyok előre is az igyekezetért - mondom, majd sarkon fordulok, és visszabaktatok Lizziehez, aki Daviddel a térképet böngészi. Csak mikor végre lehiggadok és már a térképet bújom a többiekkel, akkor pillantok lopva a kék szemű skandináv Istenség felé. Tudom, hogy most alaposan felhúztam, de nem érdekel, mert...a francba is, ha csak ránézek, összekoccannak a térdeim, és nem tudom miért van rám ilyen nagy hatással. Viszont úgy érzem, igazam volt, és ha ezért majd bosszút áll rajtam, hát vállalom. De nem bánhat így velem. Nem, amikor nem tud rólam semmit. Csak ül a tökéletes lakásában a tökéletes carrarai-márvány konyhapultjánál a tökéletes testével és a tökéletes képét bámulja egy tükörben, és le sem szarja, hogy másoknak mennyire gázol bele a lelkébe.
Kicsivel később elindulunk, majd hosszas és fárasztó gyaloglás után végre elérjük a tábor helyszínét.
- Végre ideértünk - nyögi az egyik lány, és Lizzie szélesen mosolyogva törli meg a homlokát.
- Bizony. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én éhen halok.
- Ez a sok gyaloglás engem is kiéheztetett - kuncogok fel, és megszabadulok a hátizsákomtól. Borzalmasan nehéz volt, de attól tartok a megpróbáltatásaink nem csak eddig tartottak. A táborhely gyönyörű, árnyas, és ami meglepő, hogy zuhanyzó is van, bár abból csak egy és ahogy elnézem, koedukált, de ez nem baj, majd csoportosan fürdenek a fiúk és a lányok, ha egyáltalán működik persze. Gale-t keresem meg a tekintetemmel, és mivel David már ott van és felénk int, Lizzievel odamegyünk hozzájuk.
- Mi a következő lépés? Lassan meg kell etetnünk őket mielőtt kitör a lázadás - kuncok Liz és kíváncsian pillantok én is Gale-re.
- Először a sátrakat állítsuk fel és aztán kezdjünk neki valami ételt készíteni, vagy osszuk fel a csapatot, és felváltva dolgozzunk egyszerre? Míg az egyik csapat sátrat állít, a másik főz, aztán csere? Vagy más terved van? - kérdezem Gale-t, és kissé megint remegni kezd a gyomrom a pillantásától. Jó lenne, ha végre hozzászoknék, hogy egy légtérben tartózkodjam vele, mert ennek így nem lesz jó vége.


avatar
Diákok
Play by :
Candice Accola
Kor :
26
Foglalkozás :
egyetemista, kisegítő tanár
Hozzászólások száma :
23

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Sheena x Gale - Survivor camp   Pént. Aug. 10, 2018 8:32 pm


to Sheena


Topogás. Nem kellene hallanom, mégis hallom, és ez nagyon idegesít. Nem tudom, hogy miért egyeztem bele, hogy a végzősöket elhozzuk ide…ja igen, mert szívesebben kempingezem, mintsem egy tömött városi képet hajkurásszak tizenéves életképtelen tinikkel, akik azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ. A szülői testület elnöke Lauren Hamspton nagyon lelkesen támogatta a madridi kiruccanást, de aztán felvilágosítottam arról, hogy mivel járna majdnem húsz gyerek ellátása, reptetése, és felvigyázása, ezért inkább átadta nekem a stafétabotot, hogy meggyőzzem a többi szülőt is a saját elképzeléseimről. Nehéz véleményt nyilvánítani egy olyan iskolában, ahol a gyerekek mindennapi eszköze egy autó, a legújabb telefon, laptop, ha nem éppen már a tablet. A tantestület fele már online oktat, és ehhez ragaszkodnak is, hiszen a huszonegyedik században haladni kell a korral, és pont az ő gyerekeik azok, akik nem maradhatnak le. Őszintén, ha engem kérdeznek, valahogyan mi is felnőttünk, és akkor nem volt mobiltelefon, vagy asztali számítógép. A szüleink megbíztak az oktatási rendszerben, és nem óhajtották minden módon felrúgni azt, sőt megkérdőjelezni a szakképzett munkaerőt, hogy mit rontottak el a csemetéik neveltetésében. Mindenki előbb a saját háza tájékán sepregessen, mert az biztos, hogy nálunk csak egy folyamat vége zajlik, nem pedig maga az egész okítás. Lényegében nem szerettem volna, hogy az utolsó együtt töltött élményük is arról szóljon, hogy telefonon üzengetnek, képeket készítenek a srácok, hanem hogy kapcsolatba lépnek egymással, segítenek, és túlélnek, mert ez is már luxusnak számít. Bizony emberek ez egy ébresztő, hogy mekkora rossz irányba indultunk el, és idő kérdése, hogy ez a procedúra visszafordíthatatlanná váljon. A pedagógusok alacsony létszáma, és az utazás nehézségei miatt úgy döntöttem, hogy elég lesz a komfortzónájukból való kimozdításhoz, ha a Nagy-tavak egyikéhez viszem el a csapatot egy három napos sátorozásra. Az országunk és a Kanada határán fekvő természeti jelenségekből egyet választottam ki, név szerint az Erie-tó vidékét. Augusztushoz képest az időjárás még most is jó, de már nincs az a tikkasztó hőség, a vadállatok sem merészkednek ki, sőt fontos szempontnak bizonyult, hogy tűzrakó helyünk is legyen. Egy szó, mint száz, de ennél jobbat nem találtam volna. A segítők táborát erősíti a fizika tanár, aki az egyik legjobb cimborám David, aztán ott van a kis etika tanárnő Elisabeth, és kaptunk idén egy kísérő szerencsecsomagot…Sheena személyében. Az elsők között szólaltam fel ellene, mert tudtam, hogy mivel jár. A Bibliában leírt tíz csapás hozzá képest egy isteni áldás, mert bárhova lépett, vagy tette a lábát…annak nem lett jó vége. Egy bokatörés, vagy éppen darázscsípés, az neki teljesen mindegy, de a környezetének nem. Nem értettem, hogy miképpen nyert felvételt hozzánk, miután még ő maga is az iskola padját koptatta, arról nem beszélve, hogy mennyire ügyetlen, és szétszórt. A legutóbbi alkalommal éppen az egyik végzős diák zárta be az alagsori szertárba, és hagyta volna ott, ha nem akadok rá. Nem mondanám Fortuna kegyeltjének, de még átlagosnak sem, mert az ő utazását megelőző felkészülést még az FBI se tudta volna ellátni, nemhogy én. Hiába erőszakoskodtam, hogy maradjon otthon, neki mindenképpen el kellett jönnie, mert egy nyári tábor plusz krediteket ér az egyetemen, és égető szüksége volt rá. Az igazgató nehezen tud nemet mondani, ha szépen kérik, de ezt még toldjuk meg egy kis hamvas bőrrel, szőke hajjal, és az ártatlan kék szemekkel. Esélyem se volt, pedig nyugodtabban láttam volna neki az útnak, ha nincs a nyomomban. A tó felé közeledve éppen egy murvás helyen kelünk át, mindenki a saját holmiját hozza a hátán, vagy a kezén…kikötöttem, hogy a drága papák és mamák nem bérelhetnek külön autót, ami elhozza nekik a ruhákat, egyedül a sátrakat vitettük előre, de a többi ránk maradt. A nyafogáson már túl voltunk, nem hatottak meg a könyörgő tekintetek, elől meneteltem, és a sort David zárta, hogy senki ne vesszen el, vagy tévedjen le a helyes ösvényről.
- Mr. Emerson ez kibírhatatlan…álljunk meg pihenni. – ér utol az egyik pedáns tanuló..Emma. Sóhajtok egyet, és a fejemre húzom a baseball sapkát.
- Öt perce álltunk meg, és ha ezt a tempót diktáljuk, akkor estére sem érünk oda, és szerintem egyikőtök sem akar medve eledel lenni, ugye? – morcosan pillantok le rá, amitől nagyot nyel, és egyből rohan, hogy elújságolja a többieknek, hogy erre még macik is vannak….ó a gyermeki lélek. Tudom, hogy nem szabadna ennyire keménynek lennem, de borzasztóan kiborítanak a lányos nyavalygások, és felesleges hisztik. Audrey-t Svédországban hagytam egy kis nyári melóra, ha már úgysem bírt a vérével. Malmö jót tesz neki az iskola előtt, és én is biztos szívvel hagyhattam el Európát, hogy eleget tegyek a kötelezettségeimnek, ha ő biztonságban van. A kezelések némiképp segítettek a kettőnk közötti kommunikációban, de még mindig nem éreztem azt, hogy őszinte lenne velem. Imádtam őt, de meg kellett húznom a határokat, ne műveljen őrültséget. Leslie a jobb kezem odaát, így minden este tájékoztat, hogy a húgom merre jár, vagy éppen kinek a társaságát élvezi. Az öcsém csak egy hétre jött el, a munkájával le is szűkült a szabad időkerete, de legalább abban az egy hétben olyanok voltunk, mint egy igazi család. Bicikliztünk esténként activityztünk…és még sorolhatnám a színesebbnél színesebb programokat, de végre volt időm szörfözni, és búvárkodni is.
- Lizzie messze vagyunk még? – keresem a tekintetemmel a triónk kiegészítőjét, de nem veszem észre, hogy szinte felborítom a szőkeséget, akinek megint valami ráragadt a cipőjére, vagy belelépett valamibe.
- Állj….öt perc szünet. – kiáltom el magam, és odamegyek Sheenához, de már most bevágnám a hátitáskámba.
- Mi az…nem sikerült a kérésemnek megfelelő túracipőt venned? Nem direkt küldtem át minden szervezőnek a listát…ezen a környéken kígyók is lehetnek, vagy mérges bogarak. Szerinted vicceltem? Nézz rám, ha hozzád beszélek. – teszem csípőre a két kezem, mert kezdek kijönni a béketűrésből miatta.


X   • X •  

avatar
Oktatás
Play by :
Chris Hemsworth
Kor :
36
Foglalkozás :
íjászoktató
Hozzászólások száma :
28

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sheena x Gale - Survivor camp   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Sheena x Gale - Survivor camp

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Summer Camp
» SAO extra fejezetek
» Katherine Pierce ~ survivor

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Valahol máshol :: A világban-
^
ˇ