One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Avatarfoglaló

Joy & Ben - We need to talk EmptyMason Ford
Today at 12:37 am



Városi könyvtár | Margarita & Aicha

Joy & Ben - We need to talk EmptyAicha N. Dubois
Today at 12:19 am



catch me if you can ☆ Saya & Isa

Joy & Ben - We need to talk EmptySaya Manoban
Yesterday at 11:41 pm



Egy pörgős nap végén | Taytum & Saya

Joy & Ben - We need to talk EmptySaya Manoban
Yesterday at 11:40 pm



come on small pet, let's meet

Joy & Ben - We need to talk EmptyRomero D. Bohen
Yesterday at 11:09 pm



Fortune útjai kiszámíthatatlanok

Joy & Ben - We need to talk EmptyCaitlin Star
Yesterday at 10:42 pm



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

Joy & Ben - We need to talk EmptyMillie Crawford
Yesterday at 10:18 pm



l'arrivée - Marion & Pierre

Joy & Ben - We need to talk EmptyMarion Arceneaux
Yesterday at 10:15 pm



BelAmi

Joy & Ben - We need to talk EmptySelket Sheay
Yesterday at 9:54 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 18 16
Diákok 25 19
Törvényszegők 11 17
Bűnüldözés 8 9
Hivatal 6 6
Üzlet 12 15
Oktatás 5 5
Munkások 11 7
Egészségügy 13 9
Összesen 108 104
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot

Adeline Brown, Caitlin Star, Dylan Welsh, Jefferson Wagner, Sean St. Vincent


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Joy & Ben - We need to talk

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyHétf. Jún. 17, 2019 5:35 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!

Sokszor gondolkodom el, olyan dolgokon...ami vagy nem az én dolgom, vagy nagyon felesleges. De ha bátyámról volt szó, ebből egyik sem állt fent. Sokszor gondolkodóba ejtett, de most a reakciói aggasztanak leginkább. Én azt hittem ennek az egésznek örülni fog, de úgy nézz ki tud még meglepetéseket okozni.
- Őőőőőő, hát te szoktál számolgatni, hogy minek mennyi az esélye, tudod, hogy én szar vagyok matekból.- vonom meg a vállaimat. Hogy hova kerekedik ki ez a történet, az magam sem tudom. De abban biztos voltam, hogy valamiért érzékeny témát érintettem. Nem tudtam, hogy most valójában Lyn az oka, vagy valami más. De mi más lenne? Mi a franc történt köztük? Az elmúlt egy órában mi változott? Olyan lelkesen beszélt az előbb Lynről. Kezdek már nagyon összezavarodni, igazából azt sem tudom, hogy mikor borulhatott ki az a bizonyos bili. Amikor Ben ma átlépte a küszöbömet, reménykedtem benne, hogy egy kicsit lazább beszélgetésben lesz részem. De ehelyett, valami egészen más irányt vett az egész. Kezdve azzal, hogy a kis titkaim lassan de biztosan előtérbe kerülnek. Amitől csak még feszültebb lettem. Aztán folytattuk ezzel a Rose-Lyn témával, ami valamiért megint csak feszültséget szült. Ember legyen a talpán, aki ezt az egészet érti. Ez nálunk normális volt, legalábbis megszokott volt. De most őszinte leszek, ha Ben nem éppen a kormányt fogta volna, legszívesebben a tökéletesre vasalt ingénél fogva megráztam volna, és megkérdeztem volna tőle, hogy: Neked mi a picsa bajod van? Húzogatja nekem itt a száját, de egy kukkot nem szól, hogy voltaképp mi is a baj. Magam sem tudtam, hogy mi zavar jobban, az hogy úgy kommunikáltunk, mintha teljesen másról beszéltünk volna, vagy az, hogy tudom, más lapul a háttérben.
Mi van ma velünk? Ennek a napnak nem erről kellett volna szólnia. Mégis ott lengtek körülöttünk a kimondatlan szavak. Azok a dolgok, amiket elhallgattunk egymás elől. Persze, mindketten tudtuk, hogy ez rossz technika, és azt is tudtuk, hogy a másik sejt valamit, mégsem léptünk előre, csak tovább hallgattunk. Megosztottunk mindent egymással, vagy inkább mindent, és semmit? Lehetséges az ilyen egyáltalán. Vannak olyan dolgok, amiknek talán, még köztünk is kimondatlannak kell, hogy maradjanak. Ezzel kicsit nyugtattam saját magamat, de ugyanakkor elültetett bennem egy rossz érzést, ami úgy nézz ki végig fogja kísérni az éjszakámat.
Egy majdnem gázolás után, abban reménykedem, hogy most már valóban lazítani fogunk, és talán lazábbra vesszük ezt a napot. De úgy nézz ki, hogy ez egy ilyen nap. Tömérdek olyan információ, ami nagy részben feldolgozni nem könnyű. Nem is tudom, hogy valójában, szeretném ezt az egészet feldolgozni. De ahogy Ben tovább halad a mondandójával, minden bizonnyal kénytelen leszek így tenni.
Ahogy kimondja, hogy egyidős vele, megint fordul velem egyet, az egész világ. Egy pár pillanatig csendben maradok, és próbálom összekaparni a gondolataimat.
- Ben, lehetséges, vagy is hát nem tudom..de mi van ha anya tudja? Mármint, ha ezt nézed, ez is csak most bukott ki. Ki tudja mennyi mindent nem tudunk még? - teszek fel újabb kérdést válasz helyett.
- Nem tudom én sem mi lenne a jó.- túrok bele a hajamba idegesen.
- Egy részem azt mondatja velem, hogy óvatosan tapogatózunk ez ügyben nála, és ha nem tudja, közöljük vele. A másik részem viszont, azt mondja, hogy n mondjuk el, hisz nem tudjuk, hogyan reagál rá. Egyelőre nem tudom, melyik iránt érzek jobban késztetést. De amondó vagyok hogy...- próbáltam higgadt, és nyugodt maradni, de az ahogy az asztalon doboltam az egyik kezemmel elárult, hogy egy cseppet sem vagyok nyugodt..sőt.
- Több időt kéne töltenünk velük. Tudom..ez most így furán hangzik, de talán akkor választ kapnánk, hogy mi a helyes döntés- ez így elég furcsán hangzott, de nem tudtam jobbat mondani. Mi nem másztunk bele soha ilyen dolgokba, mármint a szüleink dolgaiba. De ez most kényes téma volt. És sok minden múlott rajta.
Ahogy Ben-t hallgatom tovább, érzem, hogy még nagyobb düh lesz úrrá rajtam. Féltettem anyámat is, de az még jobban dühített, hogy apám, minden kicseszett felelősséget Ben-re akart hárítani a döntéseivel kapcsolatban.
- Még Ő fenyegetőzik?- emelem fel a hangomat, mire mindenki felénk kapja a tekintetét, én pedig összehúzóm magam.
- Még ő fenyegetőzik?- suttogom oda Bennek, bár az előbbit is hallotta.
- Én a helyedben benyomtam volna az orrát, de ne vegyél rá mérget, ha kettesben leszünk az “apánkkal” nem teszem meg.- jegyzem meg, majd felhúzok még egy rövidet. Még mindig nem láttam tisztán a helyzetet, és Ben sem. De nem akartam, hogy egyedül maradjon ebben.
- Jól tetted, hogy elmondtad, a testvérek nem csak csokin osztozkodnak, hanem a mázsás súlyokon is, ami a vállukat nyomja.- mosolyodom el biztatóan, tudatni akartam, hogy ezzel nem tett semmi rosszat.
- Az a nagy helyzet, hogy mivel Hensonok vagyunk, azt hiszem anyánkkal kapcsolatban, nem fogjuk tudni mi a helyes döntés. De talán az apánkat rábírhatjuk a helyes döntésre.- esem gondolkodóba, egy pillanatra. Még magam sem tudtam, hogyan tegyük meg, de egy biztos volt, ha ezt anyánk tőlünk hallja, lehet nagyobb bajt csinálunk. Ha viszont apától, lehetséges, hogy valami eredményesebbet érünk el vele.
- Meg kell tudnia, csak apától. Ez nem a mi házasságunk, nem a mi gondunk.

Joyce H. Henson
Média
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
26
Foglalkozás :
teacher/journalist-authoress
Hozzászólások száma :
214

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptySzomb. Jún. 08, 2019 11:47 pm




to: Joy

Sok mindenre számítottam ma este, de arra nem, hogy Rose szóba kerül. Pláne arra nem, hogy épp én hozom szóba. Azt se tudom már, hogy mit beszélek, pedig Joy mellett nagyon is oda kéne figyelnem. Imádja butuska cicababának tettetni magát, de tisztában vagyok vele, hogy olykor jobban vág az esze, mint a legtöbb Generalos értékesítőmnek.
- Mert nem gondoltam volna, hogy ilyen kicsi a világ – adok egy rögtönzött választ, még mindig elképedt hangon. Mert el vagyok képedve. – Most mégis, mennyi esélye volt?
Mikor azt kezdi ecsetelni, hogy akár már gyerekem is lehetne, oldalra pillantok rá, azt méricskélve, hogy vajon magánál van-e, vagy félrebeszél az előbbi, rendőrségi izgalmaktól. De furcsamód egész komolynak tűnik.
- Mikor csatlakoztál a családi unokamozgalomhoz? – Lemaradtam volna valamiről? Ez most legalább annyira meglep, mint az előző téma. Tudja, hogy erről mi a véleményem. És hogy anyáék épp eleget nyúznak vele. Lassan már inkább a karácsonyra sem megyek haza miatta. Nyilván sarkítok, de frászt kapok már ezektől a mondatoktól, az meg a másik, hogy csak a bűntudatot erősítik bennem. Nem tudom, az öröm vagy inkább a harag lenne a nagyobb, ha kiderülne, hogy már van egy hat éves unokájuk.
- Nagyszerű – húzom el a szám, mikor a szülőit említi. Nem rejtem véka alá, hogy nem örülök neki, de annyira nem is akarom megmagyarázni. – Na persze. – A felvetése tulajdonképpen kapóra is jön. Higgye csak azt, hogy azt nem akarom, hogy Lynnel bancsoljanak megint. Elvégre még semmi nem hivatalos. És nem, nem hiszem el egy szavát sem, amivel arra céloz, hogy nem fogja Lynt kifaggatni.
Az átíratásra inkább már nem mondok semmit, meghallgatom, amit mond, de jobb, ha nem merülünk el mélyebben ebben a témában, majd inkább Lynnel akarom átbeszélni.
- Akkor nyanyaátoktól sújtva isszuk le magunkat. A pereket inkább ne is emlegesd, legalább tíz futó ügyem van a cégnél. Ha még ez is feljelent, fellógatom magam valahová. – Nem hagyom sokáig magára a bárban, legalább van egy kis időm átgondolni, mit is fogok mondani. Nem biztos, hogy a legjobb időzítés a mai hírek után, de most már nem akarom tovább magamban tartogatni. Végigzongoráztam azt is, hogy nem mondom el neki, sem senkinek, magamban tartom, hogy véletlenül se legyen belőle családi viszály, de néha már úgy érzem, felemészt ez a sok titkolózás. Úgy döntöttem őt is beavatom, valakivel beszélnem kell róla, Lyn mindig meghallgatott, ha előjött a téma, de mégsem ugyanaz a kettő. Őt nem érinti ez az egész. Bármit is mond, kívülálló marad.
Joyt is sokkolja a hír, ezt le sem tudná tagadni, de nem is számítottam másra. A mennyi idősre rögtön egy örömtelen félmosoly fut az arcomra. Beletrafált.
- Egyidős velem – mondok csak ennyit. A többit már ő is kitalálja belőle. A terhesség alatt történhetett. – Anya nem tudja. És próbálom elérni, hogy ez így is maradjon, de… másrészről – nagyot sóhajtok – nem tudom, hogy ezzel nem verjük-e át mi is ugyanúgy.
Ez egy óriási dilemma volt az utóbbi néhány hétben, és még mindig nem tudom, mi lenne a legokosabb. Joyra nézek, hátha neki van valami ötlete.
- Egy Puerto Rico-i lány. Elég ironikus, de Lyn kávézójában találkoztunk össze. Mert hogy ott dolgozik. Teljesen véletlenül derült ki. Elhagyta a medálját, amit Lyn aztán megtalált, és ott volt benne a kép… Az apánkról – mesélem el neki a sztorit. Egy kicsit megállok, azon gondolkodva, hogy folytassam-e, de végül mégis hozzáteszem a történet másik felét is.
- Aztán elmentem Brianhez. Nem voltam a legnyugodtabb passzban, szóval elég érdekes beszélgetés volt, ezt aláírom, de a lényege az, hogy először mindent tagadott, aztán kvázi megzsarolt, hogy ha bárkinek is elmondom, én leszek az oka, hogy anyánk idegösszeroppanást kap. Végül is mi mást vártam tőle – préselem össze az ajkaim a végére, és én is lehúzom a saját körömet. – Hát ez a nagy helyzet. Sokat malmoztam rajta, hogy elmondjam-e, és még mindig nem tudom, hogy jól döntöttem-e - pillantok fel a szemébe.


Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
310

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptySzer. Május 22, 2019 11:15 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!
Világ életemben arról voltam híres, hogy az állóvizet felbolygassam. Nem direkt, de valahogy ez ilyen velem járó csomag volt. Olyan egyet fizet, és kap egy meteort a nyakába fajta. Megszámlálhatatlan alkalommal táncoltam a bátyám idegein, és megannyiszor tépte miattam a haját. Csodálom, hogy még mindig ilyen dús neki. Mondjuk, minden fodrász azt mondja, hogy minél sűrűbben van frissítve, annál jobban nő. Szóval lehet, hogy ezt a megnyerő sérót nekem köszönheti....
Sok mindenen mentünk már át, és mindig ott voltunk egymásnak. Igaz mindkettőnknek meg volt az az oldala, amit talán annyira nem ismertünk, de ez így van rendjén. Egészen addig,  amíg ténylegesen nem kerül veszélybe a másik. Aláírom, így megfordítva a helyzetet, én lennék a legjobban felháborodva, ha valamit eltitkolt volna elölem. Főleg, ha valami olyasmiről van szó, ami az egészségét veszélyezteti. Oké, ebben tényleg igaza van. De talán ha megfordítaná ő is a helyzetet, akkor belátná, hogy magamhoz képest jól döntöttem ez ügyben. Nyilván nem most fogom megkérni arra, hogy ugyan gondolj bele a helyzetembe. Inkább örülök annak, hogy az a düh ami körüllengett pár perce kezd felszívódni. Már komolyan attól tartottam, hogy felrobban, és azt hiszem nem akarok jelen lenni amikor Benjamin Henson egyszer felrobban valamiért, valami az súgta, hogy nem jönnék ki jól belőle. Mondhatjuk, hogy lehetetlen küldetés letudva, így minél gyorsabban igyekeztem, egy biztonságosabb témára terelni a szót. Az pedig csak még jobban kapóra jött, hogy ő hozta fel Rose-t, ami kicsit furcsa. De tekintve, hogy Lynnel újra közelebbi viszonyt ápolnak...már ha ez a megfelelő szó rá, akkor annyira nem is furcsa. Az már annál inkább, ahogy hirtelen megváltozik a hangulata.
- Már miért ne mondanám komolyan? Miért ne járhatna Rose az én osztályomba?- teszem fel a kérdést, és fogadni mernék, hogy a fejemre is rá van írva, hogy nem egészen értem, hogy mi is a probléma forrása ezzel kapcsolatban. Nem is szereti a gyerekeket, nem is nagyon értem, az egésznek a lényegét. De azt hiszem én lemaradtam egy körrel, vagy kimaradtam a beszélgetésünk lényegesebb részeiből.
- Pedig nem ártana neked már egy gyerek. Tekintve, hogy nekem nem lesz, mert nem csak önmagamra vagyok veszélyes, hanem a környezetemre is. Így csak te maradtál, aki unokákkal örvendezteti meg a drága szüleinket. Szóval....annyira nem is lenne rossz egy gyerek neked szerintem.- fejtem jobban a véleményemet. Ben remek apuka lenne, ha többi gyereket nem is szereti, a sajátját csak szeretné? Vagy nem is biztos, hogy nem szereti őket, csak inkább nem tud mit kezdeni velük.
- Igen biztos, jövőhéten lesz a szülői.- vigyorodok el cinkosan felé.
- Ne aggódj nem fogom Lynt faggatni..ha ez miatt aggódsz. Azért ennyire, még tudok viselkedni.- jó, ez nem teljesen volt igaz. De megpróbálom visszafogni magam, már amennyire tudom.
- Hát át lehet íratni, de nem hiszem, hogy gettó iskolába akarja íratni Rose-t. A többi iskola pedig túl messze van, egyrészt Lynnek is megterhelő lenne ingázni, másrészt pedig a kislánynak sem tesz túl jót. Szóval nem hiszem, hogy átfogja íratni.- merülök bele teljesen a témába, bár valami azt súgja, hogy valami más mozoghat a háttérben ami miatt ennyire aggódik, Rose iskoláztatása miatt. De még mielőtt rákérdezhetnék, hirtelen elénk totyorászik egy nyanya a banyatankjával.
-  Hát, egy tippem van, de nem biztos, hogy ez a tuti tipp.- vigyorodok el.- Szerintem lelépett a járdáról az úttestre , és úgy került elénk. De ez egyáltalán nem biztos, csak egy megérzés. Mint ahogy az is, hogy szerintem ez most elátkozott minket.- nézek a banya után, aki valamit motyogni kezd az orra alatt.  Ismerem a fajtáját, az ilyenekkel csak még óvatosabbnak lenni.
- Én sem kedvelem őket annyira, de amúgy lehet direkt akarta elütetni magát, tudod milyenek ezek a nyanyák...minden szarért beperelnek.- sóhajtok, majd két majdnem pofára esés után beérünk a bárba. Ritkán járok ilyen helyekre. Egy az időm sincs nagyon, a másik pedig, hogy nem igazán tudtam már a közeggel mit kezdeni. Meg kell tanulnom szocializálódni újra. Akár ez is lehetne a következő rovatom témája. Joy újra felfedezi a világot.
Egy ideig kényelmetlenül fészkelődőm, míg egyedül ücsörgők az asztalnál. Régebben jobban sikerült ellazulni, de akármikor elhaladt mellettem egy pasi, és esetleg rám nézett, én valahogy reflexből hárítottam, hogy még véletlen se kelljen szóba elegyednem eggyel sem. Ben visszatérése kicsit jobban megnyugtat, de valahogy a légkör megint megváltozik, valami nem oké..nagyon nem oké.
-Igen..?- nem igazán tudom mit akar mondani, de amikor így nézz...automatikusan görcsbe rándul a gyomrom, és felkészültem a legrosszabbra. De amit  mondd , egy időre lefagyaszt. Nem is  tudom eldönteni, hogy jelenleg mit érzek.  Csak üres tekintettel meredek a bátyámra, mintha ez segítene feldolgozni a hallottakat. De leginkább azt érzem, hogy menten elhányom magamat.
- Nem. - rázom a fejemet, és az asztalra könyökölve kezdem el masszírozni a halántékomat.
- Nem...- meg akartam tagadni, annak a tényét, hogy talán az egész életünk egy hazugságra épült.
Ki tudja még mi minden van amiről nem tudunk? Egyre több kérdés kezdett fölém tornyosulni, én eddig nem bírtam el velük. Dühöngeni, sírni, sikítani akartam. Mindezt egyszerre, de nem tehettem meg, így megragadtam az egyik poharat és felhajtottam. Fintorogva küzdöttem le az égető folyadékot a torkomon, majd újra Benre néztem.
- Szóval úgy nézz ki...és csak ennyi idő után derül ki? Végül is, jó színész, mindig is az volt.- teszem hozzá keserűen, szerettem az apámat, és azt hiszem ő is minket, de volt valami mindig is benne, amit soha nem tudtam megmagyarázni.
- Mennyi idős? Ki az? És anya tudja? - teszem fel a kérdéseket, de az utolsó kérdésnél egy nagyot rándul a szívem. Vajon tudja?
- Ezt az elcseszett családot...

Joyce H. Henson
Média
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
26
Foglalkozás :
teacher/journalist-authoress
Hozzászólások száma :
214

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyPént. Ápr. 05, 2019 9:29 pm




to: Joy

Az, hogy legalább már belátja, nagyon fontos lépés a Joy Henson-féle történelemben.
Nem is szándékszom tovább ütni a vasat, habár mérgesnek még sokáig mérges vagyok, megelégszem vele, hogy felfogta a történtek súlyát, és lehet naiv dolog, de azt is elhiszem neki, hogy innentől most már tényleg szólni fog, ha baj van. Elvégre megígérte.
A szavai ettől függetlenül készületlenül érnek, és amilyen kis boszorkány, sikerül is ellágyítania vele.
- Azért valamennyi van – húzódik apró mosolyra a szám sarka, ahogy lecsapom a labdát, miszerint fogalmam sincs róla, mennyire életképtelen tud lenni néha. Még ha nem is akarok engedni neki, hisz’ ez most nem az a helyzet, amit el lehet poénkodni, mégse tudok megálljt parancsolni az ajkaimnak, mikor azzal a béna gyerekkori történettel folytatja.
Normál esetben biztos közbeszúrnám, hogy: ami azt illeti, néha már bánom, hogy nem hagytalak ott azon a fán. De ezzel úgyis csak húzni akarnám.  Ami a mostani szituációhoz sehogy sem passzol. A befejezés pedig csak megerősít ebben. Jaj, Joy… Azt hiszem, eddig tartott a dühöm, mindig eléri valahogy, hogy ne tudjak haragudni rá.
- Nem fogsz elveszíteni, Joy. Ez meg én ígérem meg. Áll az alku? – pillantok rá, a tekintetemben benne van, hogy mennyire ragaszkodom hozzá. Bár sosem voltam jó érzelemkifejezésben, igazából se szóban, se tettekben, mielőtt kilépnénk azon az ajtón, még odahúzom magamhoz egy gyors, de jelentőségteljes ölelésre. Én se viselném el, ha történne vele valami. Pont ezért nyugtalanít ennyire ez a mostani helyzet.
A rendőrség után mindkettőnkön érezhető, hogy megkönnyebbültünk egy kicsit. Akkor is, ha ez még önmagában egyelőre semmit nem jelent. De valami legalább elindult.
- Na, na, na. Csak semmi: ahogy magamat ismerem – emlékeztetem rá, hogy épp az előbb ígérte meg: szólni fog, ha valami gond van. Vagy fejlemény. Vagy bármi anyám kínja. De a lényeg, hogy nem kell úgy éreznie, hogy egyedül van ebben. És nem is lenne muszáj semmi hülyeséget csinálnia.
Hogy mennyire szétkapott ez az egész zaklatós história, az is mutatja, hogy egy óvatlan pillanatban kiejtem előtte Rose nevét, ami után nem győzőm a kormányba verni a fejem, persze csak képzeletben. Baszki. Ekkora hülyét, mint én is. Nyilván azonnal levágja, hogy a Marilyn féle Rose-ról van szó, bezzeg akkor sosem elég lökött, mikor kifejezetten kapóra jönne.  
- Igen, ő. Összefutottam vele a múltkor a Rosában, és épp ezt ecsetelte… - próbálom kihozni valami egészen elfogadhatóra hihetőre a sztorit. De igyekszem minél hamarabb túl is lépni rajta, még mielőtt…
- Nem, nem téma Rose, épp csak megemlítettem... – vágok közbe a megfelelő helyen, még mielőtt kimondaná a folytatást.
- Mi? – szúrom be ismét a következő mondata után, de még ez sem állítja meg. Szépen elbeszélgetünk itt, mindketten a magunkét hajtva.
- Ezt most nem mondod komolyan. Ugye? Mondd, hogy csak szívatsz – ragadom meg az utolsó lehetőséget, miután tényleg befejezte. Annyira megdöbbenek a hallottakon, hogy még a víz is lever. Jézusom. Rose nem járhat Joy osztályába, ez teljes mértékben kizárt. Így nagyon hamar le fogok bukni.
- Hát, én azért eléggé meglepődnék, helyetted is. – Festi még itt nekem az ördögöt a falra, mintha nem lennék már így is elég nagy sokkban. Vajon Lyn ezt tudja? Ha tudja, és nem szólt, biztos, hogy balhézni fogok. Pedig nem szeretnék, de tudom, hogy úgyse fogom tudni megállni.
- És ez már biztos? De ha akarja, még átírathatja máshová, nem? – kérdem, igyekezve a lehető legsemlegesebbé varázsolni a hangom, mintha pusztán csak érdeklődnék. Közben pedig nyilván a gutaütés kerülget. Sok lesz már mára az izgalom.
A kiszemelt szórakozóhelyünket elérve, le is parkolok, és grátiszban majdnem egy nyanyát is elütök. Még jó, hogy félreugrik előlem. Ha csak én rántottam volna el a kormányt, nem biztos, hogy elég lett volna.
- Jézusom! Ez honnan termett elém? Te láttad, hogy honnan jött?! Meg mégis mikor? – állok értetlenül a jelenség előtt, annyira hogy kiszállni is elfelejtek. – Utálom a nyugdíjasokat – fújom ki a levegőt. Nem sok kedvem lett volna visszakullogni vele a rendőrségre. Már ha egyáltalán őket kellett volna értesíteni.
Végül csak bemegyünk, hagyom, hogy ő válasszon asztalt, én addig a piát intézem a pultnál. Mikor nem figyel, inkább beveszek még egy nyugtatót. Érzem, hogy tompán, de még mindig szúr a mellkasom. Semmi kedvem ezzel szarakodni egész éjjel, ez remélem, most már megoldja a problémát.
Nem hiszem el, hogy Lyn képes volt épp abba a szaros iskolába íratni Rose-t, ahol Joy dolgozik. Ezt egyszerűen nem bírom feldolgozni.
Egy jó nagy, megpakolt tálcával térek vissza. Hoztam kaját is, piát is, kísérőt is, mindent, ami csak kellhet, hogy kellőképpen előkészítsem a terepet az én vallomásomra. Mert mielőtt még bedobnánk magunkat az éjszakába, és nekiállnánk lazítani, még nekem is lenne valami, amiről még pár órával ezelőtt készültem beszámolni neki.
- Joy. Igazából én is akartam mondani valamit – kezdek bele, miután leülök, és átpillantok rá az asztal mögül. Nem is tudom, hogy kezdjek neki. Talán a legegyszerűbb, ha nem állok neki körbelövöldözni, azt már az én idegeim sem bírnák. – Úgy néz ki, hogy... van egy féltestvérünk.


Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
310

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyVas. Márc. 31, 2019 12:53 am



Ben&joyce
I understand, I do not understand!
Egy lehetetlen helyzet. Vagy inkább, egy lehetetlen jellem, amivel próbáltam megbirkózni nap, mint nap. Én magam voltam, minden baj forrása, ami az életembe férkőzött. Én pedig hagytam, hogy ezek a helyzetek felőröljék a fél életemet. Hagytam, hogy kényelmesen ott pöffeszkedjenek, minden egyes mozzanatban, amit megtettem. Féltem. Igazándiból, már meg sem tudnám mondani, hogy mitől. A helyzettől, ami idáig fajult? Vagy attól, hogy ennyire könnyen kicsúszik minden a kezeim közül? Hogy még mindig, könnyedén tudom magam másmilyennek beállítani? Nem tudom melyik tényező volt az ijesztőbb. Ahogy azt sem, hogy valójában én ki voltam. A sok rétegnyi álarc mögött, amit magamra aggattam, elenyésző volt, az ami valójában én voltam. Miért vált ez ennyire nehézzé, és kilátástalanná? Ez egy olyan kérdés, amire magam sem tudom a választ. Fogalmam nem volt arról, hogy ki vagyok valójában, és hogy az életem melyik szakaszában vesztettem el önmagamat. Sokszor végigpörgetettem már, azokat a pillanatokat, amikor még a boldogságomat, nem árnyékolta be valami, vagy valaki...Akkor is rettegtem, de rá voltam kényszerítve, hogy erős legyek, és hogy egy pillanatig se hagyjam el magamat. Akkor még feltudtam lázadni, ki tudtam állni magamért, és elhittem, hogy képes vagyok bármire. De most nem érzek ilyesmit. Az a fajta tűz, ami akkor hajtott, elveszett. Azt hiszem itt kezdtem lecsúszni teljesen a leejtőn, és hagyni, hogy a múltban történtek, kihatással legyenek a jövőmre. Akárhogyan is néztem, mindez, ami most Körülöttem keletkezett, egyedül az én hibám. Tudtam, hogy segítséget kellett volna kérnem, és hogy Ben haragja teljesen jogos. Hogy a picsába ne lenne az? Ha fordított lenne a helyzet, azt hiszem én már régen felrobbantam volna. Ő még talán magához képest higgadt, bár jól ismertem, tudtam, hogy csak azért teszi, mert mindig csak meg akart óvni. Ahogy most is, és ha arra gondolok, hogy ennek a lehetőségét, hányszor vettem el tőle. Nagyot nyelek, és alig láthatóan megrázom a fejemet, el akarom hessegetni a gondolatokat, talán ezzel a feljelentéssel vége lesz mindennek. Talán...
- Tudom, ez az egész kur....- megállok egy pillanatra, mert a káromkodás, nálam valahogy együtt járt a pirulással. Ez most sem történt másként.
- Szóval, nagyon nem jól csináltam a dolgokat, és be kellett volna, hogy avassalak. Oké, nincs normális mentségem, hogy miért nem tettem. De tényleg attól féltem, hogy bárhova elérhet a keze, annak aki írta az sms-eket.- vallom be végül, és próbálok nagy kiskutya szemeket mereszteni rá, jó mondjuk most nem hiszem, hogy használni fog, mert elég paprikásnak tűnik. De próba cseresznye.
- Tudom, ismerem a meséket. De, ha baja esik a királyfimnak, én abba belepusztulok. Benjamin, neked fogalmad sincs arról, hogy mennyire életképtelen lennék nélküled? - teszem fel most már játékosan a kérdést.
- Emlékezz vissza amikor nem mertem leugrani egy fáról, mert túl magasnak éreztem. Közben a legalsó ágon ücsörögtem.- húzom el a számat, esküszöm az égre, hogy onnét, rohadt magasnak tűnt.
- Te ott álltál másfél órát, és próbáltál rávenni, hogy leugorjak. Másfél órát....ott is hagyhattál volna...de nem hagytál. Addig biztattál, amíg le nem ugrottam. Azért ugrottam le, mert tudtam, hogy igazad van. És tudom, hogy most is igazad van. De ha egy pillanatig is veszélyforrást látok abban, hogy valamit elmondjak, nem fogom tudni elmondani. Mert attól milliószor jobban félek, hogy elveszítelek.- nyelek egy nagyot, mert még belegondolni se akartam.
- Szükségem van arra, hogy valaki biztasson..még ha egy apró dologról van is szó.- tudtam, hogy ha fordítva lenne a helyzet Ő sem mondta el. Azt hiszem ez ilyen nagyon bonyolult dolog, amit csak a tesók értenek. Nagyon bízunk egymásban, de a féltés gyakran erősebb a bizalomnál.
Szerencsére a hangulat, egy kicsit jobban felengedd, miután sikerült, mindkettőnk aggodalmán, egy kicsit túllépni. Persze ez nem azt jelentette, hogy ez egy lefutott kör, mert még közel sem volt vége ennek a körnek.
- Igen, azt hiszem most már könnyebb lesz, és reménykedjünk benne, hogy most már a helyes irányba is kanyarodok el. Bár ahogy magamat ismerem..- legyintek egyet játékosan, míg bekötöm az övemet, a mozdulatban viszont egészen hamar megakadok. Rose. Rose? Rose! Rose?! Egy ideig csak értetlenül pillogok a bátyámra, mint aki nem egészen értelmezte az elhangzottakat, és őszintén, nem is igazán sikerül.
- Rose..- motyogom magam elé a nevet, ami mellé egy angyali kislány arcra párosul.
- Marilynféle Rose?- teszem fel a kérdést kicsit gyanakodva. Mert valahogy Ben, és Rose nem fért össze a fejemben. Mármint nem azért..csak hát Ben és a gyerekek. Hát....
Akármennyire is voltak jóban újra Ben, és Lyn. A gyerektéma Ben esetében mindig necces volt. Nem merném váltig állítani, hogy nem szereti őket. De a tisztes távolságot szereti velük megtartani. De ha Rose-t említette, ezek szerint akad mégis kivétel.
- Jut eszembe, ha már Rose a téma.- csapom össze a tenyeremet izgatottan .- Az osztályomba fog járni! - ecsetelem tovább.
- Én is nagyon meglepődtem. Gondolhatod, mikor megláttam az új osztályom névsorát. De szerintem ez valami égi jel, főleg, hogy ti megint egymásba gabalyodtatok.- vigyorodok el huncutan, míg kibámulok az ablakon.
- Ilyen történések után, azon sem lepődnék meg, ha későbbiekben Lyn tőled várna gyereket.- kuncogok szórakozottan

Joyce H. Henson
Média
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
26
Foglalkozás :
teacher/journalist-authoress
Hozzászólások száma :
214

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyVas. Márc. 03, 2019 11:37 pm




to: Joy

Hallgatom Joyt, és úgy gondolom, elég nagy türelemről teszek tanúbizonyságot, pedig ha nem a családomról vagy a fontos ügyfelekről van szó, annyira nem jellemző rám ez a tulajdonság. De ez az a pont, amikor nem bírom tovább. Ez a mondat, amit kiejt, szinte felrobbant bennem minden ellenállást. Mikor megáll, és keresi a szavakat, hogy „én csak…”
- Te csak, te csak…- ismétlem el morgolódva, pláne mikor már a nem létező öngyilkos hajlamairól van szó. –  Te épp csak hülyeségeket lötyörészel, Joy. Mi az, hogy az élet túlnőtt rajtad? – mondom és kérdezem egyszerre kínomban. Én nem tudom értelmezni ezt a mondatot. És ami ennél is jobban leköt: képes azt állítani, hogy azért nem beszélt a zaklatóról, hogy ÉN ne kerüljek bajba. Hát megáll az eszem. Mélyen felsóhajtok.
- És így aztán sokkal jobb – összegzek tömören a magyarázata után, de aztán rápillantva, a mérgem kezd is oszladozni, a tekintetem megenyhül, és egy kicsit lágyabb hangon hozzá is teszem. – Nem sodorsz bajba, Joy, meg tudom védeni magam. De leginkább téged szeretnélek. – Nem neki kell megvédenie engem, hanem épp fordítva. – Milyen meséken nőttél te fel, ha még ezt sem tudod, hogy nem a királylány, hanem a királyfi a tragikus hős mindig mindenhol – hajlanak halvány, bujkálóan hamiskás mosolyra az ajkaim, ahogy közelebb lépek hozzá.
Szóval mához két hétre lesz az a bizonyos vacsora. Remek. Eddig nem terveztem jönni, de most már kifejezetten szeretnék találkozni vőlegényjelölttel. Az előbb hallottak fényében, leginkább Cash miatt.
- Remélem, finoman főzöl, azt hiszem, mégis beugrok erősítésnek – árulom el neki is a tervem, és őszintén remélem, hogy semmi más elfoglaltság nincs betervezve aznapra, és menet közben sem szerveződik rá. Bár a másik érdekes tényezője ennek az estének az lesz, hogy az ominózus Florral kapcsolatos szembesítésem óta én sem találkoztam apámmal. Pedig nem mondhatnám, hogy kebelbarátokként váltunk el. Fogalmam sincs, hogy érintette, hogy megütöttem. Megbántam azóta, mégiscsak az apám, hiba volt kezet emelnem rá, de nincs szándékomban bocsánatot kérni tőle, amíg így áll hozzá ehhez a kérdéshez. Szeretném, ha ő vallaná be anyámnak a történteket, de erre egyelőre semmi hajlandóságot nem mutat. És még Joynak sem mondtam erről semmit, de hát nem számítottam ilyen vadregényes részletekre, mikor átléptem a küszöbét.
Ahogy magyaráz, csak ingatom a fejem. A sok „hidd el nekem...” Meg hogy „mérlegelve a helyzetet”. Mégis mit mérlegelt, könyörgöm, ha az lett a végeredmény, hogy bár sorozatos fenyegető üzeneteket kap egy pszichopatától, ő nem szól senkinek. Annyira mérges vagyok, hogy akár gőzölöghetnék is. Nem rá, hanem érte. Én sem szeretek mérges lenni, rá még aztán pláne nem, de talán javul valamicskét a helyzet, ha túl leszünk a feljelentésen.
És a gyanúm be is igazolódik, bár ez még önmagában semmire sem garancia, megtettük az első lépést, és ez egy kis megkönnyebbülést is hozott, talán mindkettőnknek. Mikor rávágja, hogy inni akar, elvigyorodom. A folytatásra már visszább szelídül a mosolyom, sírásra azért, remélem, nem kerül sor, nem azért, mert zavarna, ha megteszi, hanem mert… Inkább ezt hagyjuk is.
- Hogyne érteném, akkor keresünk egy karaoke bárt – bólintok, és be is indítom a kocsit, de mielőtt elindulnánk, még visszapillantok rá, ahogy a mondandójába kezd.
- De most már, remélem, azért felderengett egy kicsit. – Már a kiút. Tudom, milyen érzés az, amikor eltévedsz a saját életedben, én is megtettem már párszor, és tényleg kutya nehéz kijavítani az ekkor vétett hibákat. De talán nem lehetetlen. Hagyom, hogy hozzám bújjon, és viszonzásul át is karolom, halvány mosollyal konstatálom, hogy azért már lényegesen kevesebb feszültség járkál benne. Ezekben a szavakban nem vagyok annyira jó, de ezt már tudja rólam, így nem hinném, hogy meglepődik a hallgatásomon.
- A felnőttség lényege egyáltalán nem az, hogy egyedül vagy. Ezt szerintem még Rose is tudja – jegyzem meg a szavaira, ahogy visszahúzódom menetirányba, hiszen épp a múltkor fejtegette itt nekem, ugyanezen az ülésen, hogy szerinte Marilyn azért szomorú, mert nincs férje, mint a szomszéd szipirtyónak. Egészen a gondolatfonal végéig nem tűnik fel, hogy konkrétan kimondtam Joy előtt ezt a mondatot. Rose-ostól, mindenestől. Basszuskulcs. Gyorsan el is indulok, mielőtt még szóba hozhatná, hogy milyen Rose-ról fecserészek itt, bár aligha hiszem, hogy ez valóban megállítja majd. Hogy én mekkora hülye vagyok.


Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
310

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyVas. Feb. 24, 2019 10:00 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!
Mostanában nem igazán tudtam felvenni a fonalat a saját életemmel kapcsolatban. Minden csak elszaladt mellettem, én pedig túl lassú voltam ahhoz, hogy egy pillanatra is felfogjam ami történik. Nem figyeltem a Körülöttem lévő emberekre, ahogy arra sem, hogy gyakorlatilag kikkel veszem magam körbe. Nem számított ki, és honnan érkezett. Egyszerűen természetes  naivsággal az életembe fogadtam. Nem bízta meg benne, de része volt az életemnek. Én pedig megannyi emberrel léptem kapcsolatba mindennap, mert hát tanár volnék, vagy micsoda.  Így fel sem merült bennem ennek a veszélyforrása, vagy hogy egyszer, egy krimi forgatókönyv lesz az életem.  Figyelnem kellett volna, vagy legalább szólni valakinek, igaza van Bennek. Én mégis próbálom a saját igazam hajtani, de én is jól tudtam, hogy csatát vesztettem. Hisz ilyen mértékű hibát talán még egy óvodás sem vét. Meredek volt ez az egész, akárhonnan is néztük a dolgot. És Ben teljes joggal akadt ki, ha fordítva lenne a helyzet, talán Én még rosszabbul viselném a dolgot. Így belegondolva, csak még jobban elkap a bűntudat, a szívem pedig egy nagyobbat rándul.
- Annyira nem tudtam, hogy mit tegyek. Olyan mintha maga az élet túlnőtt volna rajtam. És ne érts félre, semmi öngyilkos hajlam nincs bennem. Én csak...- keresem a szavakat, de nem találom. Pontosan azért, mert csak kérdések voltak a fejemben, amelyekre, Én magam sem tudtam válaszolni.
- Tisztában voltam a súlyával, és minden mással is. Csak éppen azzal nem voltam tisztában, hogy hogyan reagáljam le. Olyan régóta hoztam már döntéseket magammal kapcsolatban, hogy úgy éreztem, ezt egy magam is meg tudom oldani, vagy Én nem tudom. De  ebben az is benne volt, hogy leginkább féltem elmondani, mi van ha ezzel téged is bajba sodorlak? - vetődik fel bennem a kérdés, mert, abban is biztos voltam, ha Bennel valami történik, abba belepusztulok. Azt már nem bírnám ki, túl gyenge jellem voltam. Gyenge vagyok minden téren, és labilis. Nem tudtam az egészet feldolgozni talán, ez lehetett a baj, ahogy a mostani helyzetet sem tudtam. Csak álltam ott, mint egy sóbálvány, és hallgattam Bent. Néha lesütöttem a szemeimet, és kicsit leeresztettem a vállaimat, nem  tudtam neki magyarázatot adni. Én már sok mindennel kapcsolatban nem tudtam neki magyarázatot adni. Mert nem voltam önmagam. Nem találtam vissza agyamhoz, pedig azt hittem Cash halála majd némi megnyugvást hozz, az életembe. De csak a fordítottjára került sor.
- A vacsora, öööö...- mélázok egy kicsit el, mert magam sem tudtam, hogy mikorra erőszakolta ki anyánk, hogy velük vacsorázzak, a nemlétező vőlegényemmel.
- Mához két hétre.- válaszolom, és csak próbálom ezt az egészet kézben tartani. De kit akarok ámítani, még azt sem tudom kézben tartani, hogy egy pingvin jelmezen ne boruljak ki.
- Hidd el nekem, hogy annyiszor mérlegeltem a helyzetet, és pörgettem át az agyamon ezt egészet..én...féltem. Féltem, mert ebben az egész történetben túl sok volt a “mi van ha....?”  Lehet hogy túl sok filmet néztem, az is lehet, hogy szakember segítségére szorulok, de hidd el, ha megtaláltam volna a módját, hogy teljese félelem nélkül beszélhessek róla, megtettem volna.- nézek a szemébe, és bár magam sem tudom, hogy ezek az őszinte szavak, Cash-t illetik, vagy a mostani kialakult helyzetet. De nem is akartam belemenni továbbra sem. Nem voltam még erre készen, és Ő sem.
- De nem szeretem ha mérges vagy.- motyogom, miközben igyekszem magamra kapni a kabátomat...és a bátyám után battyogni.

Nos, tényleg minden csak úgy elszaladt mellettem, nem vagyok elég jó kondiban, hogy a saját életemet utolérjem. De most komolyan, kicsit álljunk már meg. Míg az agyam igyekszik nem felmondani odafent a szolgálatot, addigra már túl vagyok egy feljelentésen. Valójában annyira sokkban vagyok, hogy arra sem emlékszem, miket mondtam el, és miket nem. De valahogy könnyebb volt az egész, hogy Ben végig ott volt mellettem, és fogta a kezemet. Kicsit úgy érzem magam az egész után, mint aki teljesen kiüresedett, és megtépték lelkileg. Van ilyen egyáltalán? Fura szófordulataim ellenére, még most sem tudom elvonatkoztatni attól, hogy feljelentettem valakit. A lényeg a valakin van, mert hogy nem tudjuk ki az a valaki, és lassan ez a valaki szó lesz a rögeszmém. Míg én igyekszem nem saját magamat az őrületbe sodorni Ben hangja riaszt fel.
-Inni, valahova menjünk inni, mert nem hiszem, hogy józanon kibírom sírás nélkül. Koktélt akarok kis esernyővel, és úgy tenni, mintha egy kicsit minden a régi lenne. Be akarok rúgni, mint szürke szamár a ködben...- folytatom tovább, és egy kicsit elvigyorodok.- És ez a mondás nem így van.- vonom meg a vállaimat.
- De érted a lényeget, akár lehetne olyan hely is, ahol van karaoke részleg, vagy bármi más ami mulatságos.- nézek rá, mert valóban bárhová elvihetett volna, csak ne kelljen haza mennem. Nem akartam egyedül maradni a gondolataimmal, mert azt hiszem most fogtam fel annak a súlyát, hogy mennyire is elcseszte a dolgokat.
- Annyira sajnálom, tudom már mondtam, de tényleg sajnálom. Én csak, azt hiszem, egy picit eltévedtem, és nem látom a kiutat. Azt hittem egyedül menni fog, mert felnőtt nő vagyok, de úgy nézz ki mégsem.- nézek Benre bocsánatkérő szemekkel. -Köszönöm, hogy vagy nekem.- bújok nyakába, most már tényleg nyugodtnak éreztem magamat.

Joyce H. Henson
Média
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
26
Foglalkozás :
teacher/journalist-authoress
Hozzászólások száma :
214

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyVas. Feb. 10, 2019 11:04 am




to: Joy

A tartalék könnyű kérdés hallatán csak villantok rá egy hamiskás mosolyt, mindig is nagyon tudta csűrni-csavarni a szavakat, de jobb is, ha elengedjük ezt a témát jelenleg, nem ezért vagyok most itt.
- Hát, ha kamuvőlegénynek jelölted, szerintem ezekre a kérdésekre viszonylag hamar választ kapunk. – Férfi legyen a talpán ez a Dave, ha a kamucsókok, kamuölelések, kamuegyüttalvás során sem kap ihletet. – Ha egyszer a legjobb haverja volt a jegyesed, nem biztos, hogy azért vagytok csak barátok, mert sosem voltál az esete – pillantok rá úgy, hogy abból nagyon is kiolvashatja, mire gondolok. Ilyenkor azért az ember féken tartja magát. De ennek már több éve, most már nem kell semmit tiszteletben tartani, szabad a pálya.
De a Cash-témát viszont – mint kiderül – ennyivel még nem tudtuk le. Mikor megjön az a bizonyos sms, a hangulat eléggé megváltozik, kérdőn és rosszat sejtve nézek Joyra, a magyarázatok pedig egykettőre felnyomják a pulzusomat. Hogy mi?
Látom rajta, hogy nagyon is felzaklatja a téma – hogyne zaklatná fel, ezek az üzenetek konkrétan fenyegető jellegűek –, de amikor a volt pasasa neve is felbukkan a gyanúsítottak szegényes listáján, bennem is bennem reked a szó. Nem is tudom pontosan, hogy attól tartok jobban, hogy Joy tényleg megzakkant, vagy hogy amit mond, abban tényleg lehet némi ráció. Én nem ismertem annyira ezt az ürgét, viszonylag zárkózott típus volt, nem dúltak köztünk ellentétek, de annyira sosem voltunk jóban, hogy az apróságokból leszűrhessem, hogy ez most ő vagy nem ő, de az ötlet borzasztó vadnak tűnik. Hiszen halott.
Joy pedig teljesen kiborul, de van egy olyan érzésem, hogy ennek a pillanatnak már rég meg kellett volna történnie. Magamhoz ölelem, de mintha most ez sem nyugtatna rajta.
- Nem vagy őrült, Joy – mormolom lágyan a fülébe. – Csak úgy tűnik, még mindig nem dolgoztad fel azt a kapcsolatot. – Ez egyébként sok mindenen látszik, attól, hogy nem beszélünk róla, még nem vagyok teljesen vak. Cash halála óta nem volt normális kapcsolata, de még normális jelölt sem bukkant fel soha. Talán most ez a Dave. – De egy pszichológus attól nem biztos, hogy rossz ötlet. Tudod, csak úgy processzor-karbantartásra – engedem el végül, egy nagyon halvány és vérszegény mosollyal.
De a folytatás hallatán már nekem is nehéz nyugodtnak maradnom. Sőt. Érzem is, hogy nem ártana bevennem egy bogyeszt. Képes azt mondani, hogy szerinte az illető nem akarja megölni… Hát ha ezen már el kell gondolkodni, az régen rossz, az esélyét sem akarom megadni, hogy ilyesmi akár csak gyanúba keveredhessen. Azt a részét abszolút nem tudom feldolgozni, hogy eddig a ült és várt, és nem szólt senkinek, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, hogy valami pszichopatától rendszeresen fenyegető üzeneteket kap. Mi az, hogy azt hitte, hogy csak játék! Joy, baszki…
- Inkább azt sajnáld, hogy eddig titkolóztál előttem. Mintha nem… mindegy – nézek félre, nem akarok még tovább rontani a helyzeten. – Nem vagyok ideges – szögezem le. Nem a faszt nem.De légy szíves hagyd ezt a dumát, hogy nem akarsz felizgatni. Úgy beszélsz, mintha valami pacemakeres nyugdíjas lennék, a bátyád vagyok, Joy, és azt hittem, én lennék az első, akinek elmondanád, ha ilyesmi történik. – Oké, mégsem tudom magamban tartani. És ez a Cash-téma is… mindig is éreztem, hogy vannak itt még eltemetetlen dolgok, de arra nem számítottam, hogy ennyire mélyen. Egy kicsit azért megütnek, amiket mond. Nem tudok rá azonnal reagálni, de nem engedtem el a fülem mellett. Megkönnyebbült a temetésen? Nem kapta vissza önmagát? Ez utóbbit láttam, de eleinte azt hittem a gyász miatt, aztán meg… aztán fogalmam sincs. Nekem is jobban figyelni kellett volna rá.
- Várj, mit értesz az alatt, hogy a szavai tettekké váltak? – Ahogy kimondja, el is pattintja vele a gondolataimat, és homlokráncolva az arcára emelem a tekintetem.
- Nem kell egyelőre több bizonyíték. Az is lehet, hogy a számot rögtön be is tudják azonosítni. Ha valaki tényleg csak szórakozna ezzel, de az is biztos, hogy akkor megkeresem, és kitekerem a nyakát. – Sok hülye van, de ha tényleg kiderül, hogy valami ismerőse áll emögött, tényleg nem garantálok az illetőnek semmi jót. – Cash-t nem is muszáj szóba hozni, legalábbis mint gyanúsított – félek, akkor talán tényleg nem vennék elég komolyan –, elég csak azt mondani, hogy nagyon hasonlít az ő stílusára, hogy adj valami kiindulópontot. Lehet, az egyik haverja csinálja. – És önkéntelenül is eszembe jut Dave. Te jó isten. Csak nem. Az arcom viszont néhány hosszú pillanatra teljesen lefagy, míg végiggondolom ezt az eshetőséget.
- Mit mondtál, mikor lesz ez a családi ebéd? Azt hiszem, mégis lesz időm eljönni. – Látni akarom a fickót. Ezek után már pláne. Közben a mellkasom közepén lévő nyomásérzet lassan, de biztosan emelkedik, eddig próbáltam figyelni a légzésemre, és úgy tompítani, de most már szúr is. Mikor Joy nem figyel, az ökölbe szorított ujjaimat rányomom egy-két pillanatra, és körző mozgásokkal, megpróbálok oldani rajta egy kicsit, mintha csak egy teljesen átlagos, ártalmatlan mozdulat lenne.
Kérek tőle egy pohár vizet, és míg elindul a konyhába, fel is állok, hogy kivegyek egy gyógyszert a felakasztott kabát zsebéből, épp be is teszem a számba, mikor visszaér vele.
- Kösz – elveszem tőle, és le is húzom. – Ha még egyszer kimondod, hogy nem akarsz felizgatni, egész biztos, hogy rád borítok valamit. Vagy halálra csikizlek – engednek egy nagyon apót a vonásaim. – Ne csinálj úgy, mintha az lenne a legnagyobb probléma, hogy ideges vagyok. - Mert nem ez.
Ahogy kimondja, hogy eljön velem a rendőrségre, kapok is az alkalmon, és valamivel meg kell magyaráznom azt is, hogy miért jöttem ide az ajtóhoz. Leemelem a fogasról a kabátom, és magamra is kanyarintom.
- Akkor csipkedd magad. Én már kész vagyok. – Míg várok rá, felveszem a cipőm, és a hátammal észrevétlen nekidőlök az ajtónak. Néhány perc kell csak, és el is múlik a rosszullét. Szándékosan nem akarok leülni. Ki akarom bírni. Ki kell bírnom. Nem akarok egy roggyan tat lenni, az istenit már az egésznek.

***
Az adatfelvételen, és a bejelentésen viszonylag hamar túlesünk. Most hogy ezt letudtuk, egy kicsit meg is könnyebbültem. Azért az határozottan segít a tudat, hogy tettünk valamit, még ha nem is biztattak túl a rendőrök. Tűt keresnek a szénakazalban. A számot nem tudták beazonosítani, de azért biztosítottak róla, hogy mindent megtesznek, amit tudnak.
Visszaterelgetem Joyt a kocsiba, és mielőtt még beindítanám a motort, felteszem a kérdést.
- Na és most hová menjünk? Ezek után jár valami lazító program is. – Nem akarom csak úgy itt hagyni. Meg amúgy is… mostanában nem töltöttünk együtt elég időt. Az már csak hab a tortán, hogy amit eredetileg akartam, még mindig nem mondtam el neki, de majd meglátom, beszúrom-e egyáltalán valahová. Erre a napra már bőven elég volt az izgalmakból.



Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
310

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyHétf. Feb. 04, 2019 1:30 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!

Két lehetőség fordult meg a fejemben, amit el tudtam képzelni ebben a helyzetben, amit magam köré alkottam: 1. Kifutok a világból, és soha többé nem térek vissza. (Ez azért csábítóbb valamelyest) 2. Vagy végre kihúzom a fejemet a seggemből, és felnőtt érett nőként viselkedem. Ez a két lehetőség, egy normális észjárású ember számára, nyilván könnyed választás lehetett.Csak hogy én nem vagyok normális. És sajnos ezért, még a szüleimet se tudtam nagyon hibáztatni, hisz gyakorlatilag Ők mindent elkövettek, hogy egy valamire való embert  faragjanak belőlem. De valahogy még az utolsó próbálkozásuk sem volt az igazi, három gyerekük van, és igazából egyik sem azt csinálta, amit a szülei mondanak nekik. Lehet mégis nevelési problémáik lennének? Fogalmazódik meg bennem a kérdés. Amivel igazából csak magamat menteném fel az alól, hogy miért követek el folyamatosan hibákat. Mióta Cash meghalt képeztem magam köré egy burkot, ami mögé nem engedtem senkit túlságosan. Hisz minden egyes alkalommal ott volt a lehetőség, hogy színt valljak Cash-el kapcsolatban, de valami megállított. Lehetséges még valakitől úgy is rettegni, hogy halott? Csak megrázom a fejemet, és igyekszem koncentrálni. De már érzem is, hogy ez nem fog olyan könnyen menni. Amilyen gyorsan tudtam összeszedettnek mutatkozni, most ugyanolyan sebességgel is esek szét . Gyűlöltem ezt, hogy nem tudtam olyan lenni mint régen. Mert akkor talán nem bújtam el a világ elől, akkor még tudtam mit akartam, annak ellenére, hogy a szüleim és Cash minden igyekezetemet elnyomták. De legalább harcoltam, meg volt a magam akarata. Most viszont: Lézengek egy olyan életben, egy olyan valóságban, amit mások képzeltek el nekem. Mély levegőt veszek magamhoz, mintha ezzel vissza tudnám nyerni a lélekjelenlétemet. De a remegés, már nem csak a gyomromban érezhető, hanem a végtagjaimon. De nem akartam szét esni, addig biztos nem amíg a bátyám itt van. Van épp elég gondja, és nem akartam, hogy egyel több súlyt vegyen a hátára csak a húga miatt, aki nem tudja még mindig összeszedni magát rendesen.
- Ez volt a tartalék könnyű kérdésem. - kuncogok, igazából az Ő esetükben tényleg nem lehetett olyat kérdezni, amit ne bonyolítanának túl, vagy ne gondolnák túl a dolgokat. Ben és Lyn néha olyanok voltak, mint egy Kinder tojás. Csupa meglepetés. Tudtam, hogy ha még az Ő ügyükbe is belefolyok, akkor csak még inkább nagyon káosz keletkezik a fejemben, így próbáltam olyan tanácsokat adni, amit néha magamnak is meg kéne fogadni. De én voltam az-az ember, aki mások életét egy csettintésre megoldotta, míg a sajátját hagyta szépen elúszni.
- Hát talán...nem tudom. Igazából , mióta csak ismerem, mi csak barátok voltunk. Talán nem is vagyok az esete, azt sem tudom milyen nők Dave esetei, de biztos nem ilyen ketyósok, mint amilyen Én is vagyok.- sóhajtok egyet, mert egészen biztos voltam benne, hogy Dave huzamosabb ideig falra mászna tőlem, mint ahogy mindenki más A bátyámon kívül. Vannak azok a pillanatok, amik óhatatlanul magukkal sodornak, és hiába próbálsz a felszínre jutni, olyan mintha az árrall szemben próbálnál kievickélni a partra. Ez is egy olyan pillanat volt, amibe igyekeztem nem belefulladni, és a kezeim közt tartani. De már megint csak azt bizonyítottam be, hogy mennyire alkalmatlan vagyok arra, hogy bármit is irányítsak. Nem bírtam tovább magamban tartani a dolgokat, és csak egy töredékét mondom el a dolgoknak, de még így sem mondhatom el magamról, hogy nem hazudtam neki. Végül is a hallgatás, nem hazugság, nem igaz? Nyugtatgatom magamat, majd a bátyám arcára emelem a tekintetemet. El kéne neki mondanom mindent, de nem volt olyan egyszerű, épp elég volt ezt ráborítanom,  nem akartam több évnyi feszültséget...nem akartam a múltat bolygatni

“Cash meglepve lép be a házba, mintha olyan újdonságként hatna Ben jelenléte a lakásunkban.
Nem szerette a váratlan vendégeket, főleg ha tervei voltak.
- Ben.- kurtán bólint egyet a bátyám felé, mindig is kimért, és távolságtartó volt mindenkivel. Ugyanakkor meg volt benne az egyveleg, ami miatt elbűvölt mindenkit. Mégis a bátyámon éreztem, hogy rá nem hatott, Cash bűvköre. Nem szimpatizált vele. Kivéve a szüleimet, akik mindig is elvoltak varázsolódva.
- Akkor én megyek is.- áll fel Ben, és egy puszit nyom az arcomra. Ben, ne hagyj itt vele..
Még csak egy apró jelzést sem teszek a bátyám felé, teljesen természetesen viselkedem, még csak egy apró mozdulattal sem jelzem, hogy maradjon itt, és védjen meg. Nem akartam belekeverni.
- Akkor majd jövőhéten.- ölelem meg a bátyámat , itt volt a  lehetőség, hogy jelezek, hogy a fülébe suttogjak legalább valamit. Mégsem teszem. Egyszerűen becsukom utána az ajtót, és megfordulok. Cash feszült tekintetével találom magamat szemben.
- Mit mondtam neked Joy, ha áthívsz valakit hozzánk? - simítja meg az arcomat, és halkan beszél. De a gesztusaiból tudom, hogy nem azért teszi, mert szeret.
- Hogy előre jelentsem be.- hajtom le a fejemet, és a padlót kezdem el kémlelni.
- Bizony.- nyomatékosít, majd a hajamnál fogva megragad, és arra kényszerít, hogy a szemébe nézek. Miközben a másik keze már máshol kalandozik, birtoklóan megragadja a combomat, rajtam pedig végigfut a borzongás. De nem azért, mert élvezem.  Még csak reagálni se tudok, mert a következő pillanatban, vadul a falnak szorítja a fejemet, én pedig hagyom, hogy azt tegye, amit már másfél éve, minden nap.”

Nem tudtam mit mondjak neki, mert úgy érzem egy részem elárulta őt.  Mindig is bizalmasabb kapcsolatunk volt, mint  egy átlag testvérpárnak. Ez még most is így van, de féltem, hogy miként reagálna, ha tényleg mindent elmondanék neki. Ha valóban, minden féle körítés nélkül elmondanám, hogy miért voltam Cash mellett. Nem tehettem, most nem, az arca annyi mindent tükrözött, tudtam, hogy azzal nem csak még jobban összezavarnám, de egy kést döfnék a hátába.
- Annyi minden arra utalt, hogy Ő az, de lehet csak én képzelődöm. És már kezdek teljesen beleőrülni ebbe az egészbe. Lehet kezeltetnem kéne magamat, sőt ez nem lehetséges, hanem biztos!- jelentem ki, igazából annyira felspanoltam már magamat, hogy most azt sem hat rám nyugtatólag, ahogy megölel. Úgy éreztem szét estem, és ez volt az amit el akartam kerülni.
-Sajnálom, annyira sajnálom. Tényleg ostobaságokat beszélek. Nem akartalak felizgatni ezzel, mert először  valami beteges játéknak tűnt, tök ártalmatlannak, de aztán a szavak tetteké váltak.- jegyzem meg halkan, úgy érzem már nem bírok ennél többet mondani neki, ha ennél többet is mondanék. Azt már egyikünk se bírná el.
Egyre feszültebb lesz Ő is, de nem csak egyszerű feszültség ez, van valami más is. Amit egyelőre nem bírtam beazonosítani.
- Tudom, hogy nem játék. De nem tudom, hogy van értelme ennek az egésznek, mármint nincs más bizonyítékom  ezeken a szöveges üzneteket kívül...- hall el a hangom, míg aggódva nézek végig a bátyámon, valami nem stimmel, valami nagyon nem stimmel .
- Megígérem.- fejezem be röviden, és csak egy bólintással,  el is indulok a vízért. Annyira kapkodok, hogy majdnem kétszer el is esem, de szerencsére talpon maradok, és  teli van a pohár is mikor vissza érek hozz, és a kezébe adom.
- Ben..- szólítom meg halkan, és végigsimítok a hátán.- Nem akartam, hogy ennyire felizgasd magadat. Jobb lenne ha leülnél, addig én készítek neked valamit..- ugyan mit készítesz neki Joy? Azon kívül, hogy sikerült teljesen felidegesítened.
Állok mellette igazából eszem ágában sem volt itt hagyni, nem tudtam beazonosítani pontosan, hogy mi történik. Rossz érzésem volt, nagyon nagyon rossz érzésem volt.
- Elmegyek veled a rendőrségre...-teszem még hozzá, de azt hiszem jobb ha most nem szólalok meg.

Joyce H. Henson
Média
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
26
Foglalkozás :
teacher/journalist-authoress
Hozzászólások száma :
214

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptySzomb. Jan. 12, 2019 12:28 am




to: Joy

A minden gondot megoldó Dave.
Igazából összesen annyi bajom van eddig a fickóval, hogy még sosem találkoztunk. És hogy katona volt. Nem szeretem annyira az ilyen karót nyelt, első a kötelesség és a haza becsülete-fickókat, akik mindent erőből próbálnak megoldani. Legalábbis eddig nincs túl sok jó tapasztalatom velük.
Na meg, hogy Cash-hez kötődik. Az a pasas sem volt százas, pedig állítólag legjobb barátok voltak. Ráadásul Joy érezhetően bele van habarodva, ő meg csak játszogatja itt a boyfriend szerepet. Vagyis katona létére még töketlen is…
Joy szakít ki a merengésemből. Meg az érkező csokis kekszek.
A baleseti sebész mondjuk nem olyan rossz, bár az orvosok a másik olyan kategória, akiktől fél percen belül frászt kapok. Mit mondjak, Joy ismét remekül választott. A háromgyerekes fazontól mondjuk még mindig jobb.
Mintha Joy is kicsit feszültnek tűnne, de ezt egyelőre inkább a szülői látogatás miatti izgulásnak tudom be. Főleg így, hogy ekkorát kamuzott nekik.
- Na látod, ez igaz – vigyorodom el a megjegyzésén, ebben mondjuk tényleg van némi igazság. Szerintem az egész család nyugodtabb lenne néhány fokkal, ha tudnák, hogy egy baleseti sebész kíséri minden lépését ennek a flúgos kisasszonynak. Oda is vonom magamhoz, hogy spontán megdögönyözzem egy kicsit.
A Lynre és rám vonatkozó kérdésére nem nagyon tudom, mit kellene mondanom neki. Azt nem árulhatom el, hogy van egy hat éves lányunk. És ez sajnos egy olyan dolog, amit még körülírni sem egyszerű.
- Ez nehéz kérdés. Kérdezz könnyebbet – mosolyodom el végül, ahogy ezzel kivágom magam, de most hogy így belegondoltam, azt hiszem, a bizalom az, ami a leginkább sérült köztünk. Képtelenek vagyunk megbízni egymásban. És ez szerinte még mostanában is igaz. Bár próbálunk úgy tenni, mintha minden rendben volna, és az is igaz, hogy próbálunk dolgozni rajta, de hát. Kérdés, hogy ez olyasmi-e, amit még meg lehet javítani.
- Köszönjük a kampánybeszédet. Várj csak. Elmondanád ezt a mondatot még egyszer? Szeretném felvenni, és lejátszani Lynnek, ha nekem esetleg nem hinné el – szélesedik ki a mosolyom, és azzal nyúlok is a telefonom után. Persze, nem azért, hogy tényleg rögzítsem, csak csekkolom, hogy kaptam-e időközben valami fontos mailt vagy üzenetet.
Aztán ahogy visszatérünk Dave-re, ő maga is megfogalmaz az előbbi gondolatimból néhányat.
- Ez a kis szerepjáték arra mondjuk elég jó lesz, hogy belemelegedjetek a dologba – biztatom mégis, pedig teljesen hülye vagyok, épp az előbb soroltam fel öt, teljesen valid indokot, miért nem kérünk ebből a Dave-ből. De látom, hogy el van kenődve miatta, még ha nem is nagyon mutatja.
Az érkező sms-e viszont két másodperc leforgása alatt minden más témát maga mögé utasít. Próbál terelni, de ezúttal nem hagyom neki, az arcom komorrá és feszültté változik. Ahogy habogva belekezd a magyarázatba, a homlokom gondterhelt ráncba fut. A folytatástól pedig semmi perc alatt ideges leszek. Nem akart terhelni? Engem? Akkor mégis ki a jó fenét terhel ilyenekkel? Hú, de mérges vagyok, nagyon kevés választ el attól, hogy a kérése ellenére ne fakadjak most azonnal ki. De végül engedek neki, meghallgatom a hosszabb magyarázatot is, és a dühöm apránként kezd valami mássá alakulni. Értetlenség? Zavartság? Meglepettség? Hitetlenség? Feszült aggodalom? Nem tudom, mit olvashat le az arcomról, de ezek az érzelmek kavarognak bennem. Ez képtelenség.
Nem szólok közbe, hagyom, hadd beszélje ki magából, ha már ilyen sokáig tartogatta. A könnyei láttán ismét visszatér a haragom is, rá is haragszom, amiért mindeddig nem szólt erről az egészről, de leginkább arra a szemétre, aki ezzel szórakozik.
Közben olyan dolgokról is mesél, amikről eddig szintén nem tudtam. Régről, a múltból. És szerintem nem csak én, de rajta kívül senki más. Úgy látszik, tényleg megindult nála egy lavina. De a végével már abszolút nem értek egyet, és nehéz is megállnom, hogy ne szakítsam félbe. Aztán mikor tényleg a végére ér, elém ül, és itt a lehetőség, hogy mondjak valamit, hirtelen már sokkal kevésbé tudom, hogy mi is legyen az pontosan. Ez azért súlyos volt. Remélem, abszolút csak viccel azzal – a maga morbid humorérzékével –, hogy most bármi másra is témát váltunk.
Végül csak kinyújtom a kezem, hogy megfogjam vele az övét, és szó nélkül visszahúzzam ide mellém a kanapéra. A tekintetét keresem.
- Joy, a halottak nem szoktak csak úgy feltámadni – mondom ki halkan, összevont szemöldökkel. – És légy szíves ne azt hozd ki belőle, hogy én is őrültnek nézlek. Hanem csak azt mondom, hogy… ez egy alternatíva. – Nem hiszek benne, hogy Cshnek ehhez bármi köze lenne, de oké, legyen egy alternatíva. – De attól lehet még más verzió is. A rendőrségre mindenképp el kell menni ezekkel az üzenetekkel. Nem akarok ilyeneket hallani, hogy megvársz bármiféle drámai csúcspontot, vagy hogy szerinted nem akar megölni. Jézus, Joy. Felfogod… felfogod, hogy miről beszélsz? – simítok végig a homlokomon. Olyan ideges vagyok, hogy a pulzusom lassan az egekben hever, egyedül a krokodilkönnyei azok, amik miatt visszafojtom az indulataimat, és megpróbálok ilyen finoman és megértően beszélni vele. Pedig ezzel most baromira megijesztett. Meg fel is húzott. Azt se tudom, melyik az erősebb, de inkább elhallgatok pár másodpercre, mert érzem, hogy a mellkasom is szúrni kezd. Fasza. Azt se tudom, nálam van-e a nyamvadt gyógyszerem.
- Ez nem játék, Joy. Tudom, hogy te is tudod. Szólnod kellett volna. Ha nem is nekem… - gondolom végig gyorsan a választékot. – De nekem. Ígérd meg, hogy nem titkolod el többet. És hogy holnap elmész ezzel a rendőrségre. Ha szeretnéd, elmegyek veled. Sőt. Az lesz a legjobb. Kérek is egy szabadságot. – Azzal felmarkolom a mobilom, a másik kezemmel pedig megtámaszkodom a kanapé karfájában, és fel is állok. Meg kell keresnem a tablettákat. Talán a dzsekim zsebében hagytam.
Még dolgoznak bennem, amiket Cashről mondott. De arra egyelőre még nem tudom, hogyan reagáljak. Kell egy kicsit emésztenem az elhangzottakat. Mi lehetett azzal a kapcsolattal? Én azt hittem, hogy jól megvannak. Ennyire vak lettem volna?
- Hoznál nekem egy pohár vizet? – Valamivel le akarom foglalni, amíg megkeresem a bogyóimat. Ha nincs nálam, az lesz még gyönyörű, lassan nem is tudok mély levegőt venni.


Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
310

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyCsüt. Jan. 03, 2019 3:58 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!
A mi családunk, arról volt ismeretes, hogy semmit sem a könnyebbik úton viszünk véghez. Miért is tennék? Az túl könny lenne. Ám, a váratlan fordulatokra még mi sem voltunk felkészülve. Vagy csak engem nem képeztek ki erre, és ezért kavarok magam körül, még nagyobb katyvaszt. Ez valami velem született, nem kívánt tehetség lehet, amit próbáltam, pozitív irányba terelni. De hamar rá kellett jönnöm, hogy erre csak akkor lennék képes, ha nem hazudnék önmagamnak, és végre visszatáncolnék a jelenbe. De ez nem sikerült sosem, még mindig ugyanott tartottam, vadul hajkurásztam az elégedettség érzését, amit talán évekkel ezelőtt érezhettem. Azóta csak egy emlék maradt, amit nagyjából megőriztem. Valószínű ennek következményeképp, született meg azon banális hazugságom is, amit oly jó kedélyűen osztottam meg a testvéremmel. Pedig, ez inkább elszomorító tény...
- Egyelőre Dave neve, jelenti nálam a megoldást. Tudod, mint egy jelszó. - magyarázom, bár magam sem voltam biztos abban amit művelek. Mert azzal, hogy Dave-et meghívom a vacsira, sok veszélyt magával hordozott. És itt most nem arra gondolok, hogy “véletlen” rámászok, vagy egyéb hirtelennek tűnő döntések. Inkább Cash Megemlítése, ami miatt aggódtam. Én jól tudtam mit szenvedtem el mellette, és a családom is...valamelyest. Viszont a legborzasztóbb részleteket, még Ők maguk sem tudják. És azt hiszem ez így van rendjén. Itt el is értünk a problémához, Dave viszont, egy kukkot sem tud az egészről. És nem is akartam, hogy tudjon. A társa volt, azt akartam, hogy maradjon meg az emlékeiben így...nem úgy, mint egy szörnyeteg.
- Máris hozom.- pattanok fel, és visszatérek egy tányér csokis keksszel. Igazából jobb szerettem volna még jobban húzni az időt, ezzel a kérdéssel. De úgy nézz ki Ben, még Dave-el kapcsolatban is rátapint a lényegre.
- Azóta ismerem amióta....- elhal egy kicsit a hangom, és mély levegőt veszek. Elég régóta nem mondtam ki a nevét, mármint úgy, hogy valójában kimondtam. Nem azért váltott ki belőlem ilyen reakciót, mert fájt, hanem mert keserűséget hordozott magával a neve.
- Cash-t.- nyögöm ki végül, és fellélegezve folytatom tovább .- Legjobb barátok voltak, és egy seregben szolgáltak. Párszor még volt is nálunk, míg otthon laktam, bár Te akkor már javában élted az életedet.- mosolyodok el, de a kezeim megfeszülnek, szinte ösztönös mozdulat volt, Ha Cashről volt szó.
- Most pedig baleseti sebész, ami mellém mondjuk nem is árt.- poénkodom el, de az előbbi feszültség még most sem hajlandó alábbhagyni. Felvont szemöldökkel méregetem a bátyámat. Nem tetszett ez nekem, valami nem stimmelt. Valami más is állt a háttérben, és mindketten titkolózunk a másik előtt. Így belegondolva, akár meg is sértődhetnék, de igazából nekem van több vaj a fülem mögött.
- És mi az-az, oltári nagy probléma, amivel még most sem tudtok megbirkózni?- teszem fel a kérdést, amit már többször is feltettem neki, de mindig csak olyan válaszokat kaptam, ami csak egy részét fedte le.
- Én nem adhatok tanácsot, mert nálam rosszabb tanácsadó nincs a földön. De Én úgy gondolom, hogy Ti megtudjátok oldani. - jelentem ki magabiztosan, mert tényleg így gondoltam. Ugyan nem láttam, hogy mi megy náluk a színfalak mögött, annak ellenére sem, hogy Ben nagyrészt beavatott. De , volt egy határ ahová, már én nem leshettem be, és nem tudtam segíteni.
Folyamatosan olyan témákat kerülgettünk, ami az én határaimat igencsak feszegette, vagy éppen pont ez miatt terelődött másfelé a figyelmem. Igazából nem is tudtam hova rakni, hogy most merre tartunk. Mert nálunk mindig így foly egy beszélgetés, egyszerre beszéltünk mindenről, míg végül az én agyam képtelen volt befogadni az információt.
- Hát, igazából..igen. Azt hiszem tudnék úgy közeledni felé, de Ő sosem fog úgy gondolni rám. Azt hiszem én maradok, a bohókás női barát. Meg talán, az is akadályozza, hogy Cash a vőlegényem volt..legalábbis, így gondolom.- gondolkodok el egy pillanatra, igazából nálunk sok minden szóba jöhetett, hogy miért nem. Persze ebben a saját félelmeim is benne voltak, bizonyos dolgok miatt, féltem újra testi kontaktba lépni férfiakkal. Cash, csak egy fajtamódot ismertettetett meg velem, és az többnyire erőszakos volt. Ezt persze magamnak sem mertem bevallani, ahogy azt sem, hogy Cash mindent felforgatott körülöttem. Mindent mindig úgy intézett, hogy ne nagyon érintkezzek mással. Hacsak Ő jelen nem lehet. Itt kezdtem el elveszteni azt a Joy-t, aki magabiztos volt, és nem csak egy habókos leányzó, aki mindig csak takarózik valamivel.
Elmosolyodok, ahogy próbál mindent jobb színben feltüntetni, de ez a kellemes hangulat, hamarosan valami mássá alakul. Lassan rám telepedik, az a sötétség, amit az sms-sek hagynak maguk után, minden egyes alkalommal. Valószínű, ezeknek az üzeneteknek, ez is volt a funkciója.
- Ben én …- megrázom a fejemet, és próbálom összeszedni a gondolataimat, mégis mit mondanék neki? Teszem fel újra magamban a kérdést. Nem tudtam, hogyan tudnám elmondani, vagy legalábbis a módját tudtam. De attól még jobban félte, hogy ahogy kimondom ez valósággá válik.
- Az egyik ok az volt, mert nem akartalak ezzel terhelni. - emelem fel a kezemet, hogy hagyja hogy befejezzem mielőtt, még kitör belőle a düh.
- A másik pedig, hogy először magam sem tudtam mi ez, és bevallom nem tulajdonítottam neki nagyobb tudomást. Egészen addig, míg ismerősen csengett vissza egy-egy szó az sms-ből. Amíg megint kezdtem magam, összezavarni és úgy levonni következtetéseket, hogy Én vagyok mindenért a hibás.- mondom most már a szemeibe nézve.- Erre csak egy ember volt képes...- állok fel most már ültő helyemből.
- Cash, akit 4 éve eltemettünk, aki meghalt. Tudod mi a legborzasztóbb ?- nézek a bátyámra, míg a könnyimet dühösen letörlöm az arcomról.
- Már akkor sem hittem el, hogy meghalt. És ami ennél is rosszabb, hogy amikor a temetése volt, én nem azért sírtam, mert fájt valakinek az elvesztése, hanem mert felszabadultam. De hiába szabadultam fel, ha közben mégsem ön magamat kaptam vissza! - törnek ki belőlem a súlyos szavak, amik már régóta nyomták a szívemet. Amit soha nem terveztem elmondani, mert féltem ...a szavak súlyától.
- Ezért nem mehetek a rendőrség, mert bolondnak néznének, így várok hogy mikor bukkan fel. Cash szerette a drámai csúcspontokat, így megvárom azt. De megölni nem fog, ebben biztos vagyok, már csak az a kérdés mit akar.- húzom össze magamat egy kicsit, végül megint leülök elé.
- Most viszont Te jössz.- tekintetét fürkészem, és próbálok belőle olvasni.- Bármi is az, ami miatt valójában jöttél, elbírok vele. Hidd el nem vagyok olyan törékeny, mint amilyenek látszom.- ejtek felé egy szomorú mosolyt, és biztatóan megfogom a kezét

Joyce H. Henson
Média
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
26
Foglalkozás :
teacher/journalist-authoress
Hozzászólások száma :
214

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptySzomb. Dec. 22, 2018 7:46 pm




to: Joy

Úgy látom, merengős hangulatban van ma este. De hát ez a húzása után, el is hiszem, hogy van min lamentálni. Nem lennék a helyében, annyi bizonyos. Nem elég, hogy anyáék bejelentkeztek hozzá, most már egy átmeneti férj-jelöltet is be kell cserkészni a nemes alkalomra. Mondjuk akkora szarban azért nincs, amilyenben érzi magát, ez a vőlegénykeresés manapság már nem olyan nagy kunszt. Szerintem ha igazán belevetné magát, pikk-pakk lenne néhány jelentkező. A látogatás után pedig már bonthatja is a holtodiglant.
De hát van terve! Érdeklődve pillantok fel rá, még mindig az eltejesített, bűn rossz kávéval egyensúlyozva.
- Na, meséld azt a tervet. Hadd halljam. Majd én megmondom, hogy mennyire használható. – A csészét pedig végül tényleg leteszem az előttem heverő asztalra. Hallgatnom kellett volna rá, de most már késő. Még mindig a számban érzem az ízét. – Mellesleg, ha rejtegetnél valahol egy kis sütit, akkor ez a tökéletes alkalom, hogy megkínálj vele.
Amíg beszél, azon gondolkodom, hogy mit is mesélt eddig erről a Dave-ről, merthogy úgy látszik, ő lesz a nyertes befutó. Legalábbis egy kamueljegyzéssel, nagyon úgy tűnik, gazdagabb lesz az idén.
- Vannak ilyen ambíciói? – kérdem halvány mosollyal, mikor a színészetet említi. Azokba a „meghallgatásokba” pedig inkább bele sem gondolok. Te jó ég, mi folyhatott ott. – Na és mit kell tudni erről a Dave-ről? Ha már a kamuvőlegényed, ideje lenne nekem is bemutatnod. Egyelőre szóban – teszem hozzá, nehogy nekem is leszervezzen egy meglepetés találkozót. Annyira azért még ne rohanjunk előre.
A rám és Lynre vonatkozó kérdése után hallgatok egy ideig. Miért érezzük fontosnak, hogy kibogozzuk a múltat? Nem mondom, nekem is megfordult már a fejemben, hogy egyszerűen hagyni kéne az egészet, és új lapot húzni. Hat év alatt próbálkoztunk is vele jó párszor, de hiába, a szőnyeg alá söpört problémák újra és újra előjöttek, az arcunkba dörgölve, hogy róluk bizony csúnyán megfeledkeztünk. Amíg nem oldunk meg, vagy nem látunk be bizonyos dolgokat, addig nem fog zökkenőmentesen menni az együtt, ebben mostanra sajnos teljesen biztos vagyok. Csak abban nem, hogy ez sikerülhet-e.
- Ami a múltban gond volt, az a jelenben is az lesz, ha nem figyelünk rá. Bár… el sem hiszem, hogy ez a mondat tőlem származik. Nem iratkoztam be semmilyen buddhista tanfolyamra, mielőtt rákérdeznél – mosolyodom el a végére egy kicsit szomorkásan, de azért a tőlem megszokott humorba kanyarodással. Fogalmam sincs, miért magyarázom neki ezeket, hiszen még ha akarna, se tudna segíteni, lévén, a legfontosabb csomóról, Rose-ról nem tud, és azért ez elég sokat változtat a képleten. Olykor megfordul a fejemben, hogy elmondom neki az igazságot, de ugyanolyan gyorsan el is szoktam vetni az ötletet. Utálom, hogy így van, de nem érzek hozzá elég bátorságot.
- De igyekszünk nem rossz macskák módjára viselkedni, becsszóra – nézek rá huncut fénnyel a tekintetemben, majd inkább vissza is kanyarintom a témát az ő magánéletére.
- Igen, ezt már én is ismerem – bólogatok, ahogy az ajtón betódulást, és nincs más választás részt ecseteli, így már nálam is befutott egyszer-kétszer. De hát, Dave szeme előtt bizonyára a jutalomfalatok is ott lebegtek így hajnal három körül, míg én maximum a kedvenc bratyó címért versenyezhettem. Magammal.
- Na és, az ágyban is vőlegényedül fogadnád? – kérdem mosolyogva, ahogy mindentudó ábrázattal méregetem. Nem tartozom azok közé, akik számára tabu ez a téma a testvérei előtt. Persze, túlzott részletekbe én sem szívesen bocsátkozom, de ez még azért ettől messze áll. Tudni akarom, hányadán állnak ezzel a fickóval.
- Kisebb-nagyobb kitérői mindenkinek vannak – vonnám meg a vállam, ha nem azon feküdne éppen. Érzem rajta, hogy különösen el van kenődve. Próbálja leplezni, de engem azért nehezen vág át. – Az enyém például röpke hat évig tartott. Ettől biztosan jobban állsz. – Mert ha most megint összejövünk Lynnel, az egyértelműen ezt mutatja, hogy hiba volt szakítani a múltban. Mégpedig az én nagy és kitörölhetetlen hibám.
- Mi? Dehogyis. Ezt meg honnan szeded? – lepődöm meg, ahogy azt mondja, őt nem akarták volna a szüleink. Ugyan erről sosem beszélgettem velük, de nem hinném, hogy erről lenne szó. És itt megint csak eszembe jut, ami miatt érkeztem. – Szerintem inkább azért élvezed ennyire a kitüntetett figyelmüket, mert te vagy a legkisebb. Afféle utolsó esély. Mi Breevel már reménytelen esetek vagyunk – fut az arcomra egy halvány félmosoly, ahogy a válla fölött átvetett kezemmel lustán a haját kezdem birizgálni, egészen addig, míg meg nem érkezik az a bizonyos sms. A szemöldököm rögtön a magasba ugrik, és ahogy rápillantok, az ő arca sem túl megnyugtató. A magyarázata pedig már majdhogynem felbosszant.
- Joy. Légy szíves, ne nézz hülyének – kérek tőle csupán ennyit első nekifutásra, majd vissza is kanyarodok a szöveghez, és elolvasom újra. Te leszel a következő áldozat? Ez mi a fene? Kitől, és miért kap ilyen üzenetet? Nagyon ajánlom, hogy ezt rögvest megmagyarázza. Bele is kezd, de amit mond, csak még jobban elképeszt.
- Másmilyen? – mondom ki pislogva egyet. – Úgy érted, az egyik exed egy elvetemült pszichopata, aki azzal szórakozik, hogy fenyegető üzenetekkel áraszt el? Nem tudod lenyomozni a számot? Voltál már a rendőrségen? Nekem miért nem szóltál erről egy árva mukkot sem? – törnek fel belőlem a kérdések, de kezd felmenni bennem a pumpa. Vagyis már késő. Ez így nagyon nem tetszik. Az se, hogy zaklatják, és az sem, hogy megpróbálta letagadni előttem. Elveszem a karom a feje mögül, és felegyenesedve a kanapén, szigorú tekintettel keresem az övét.
Még mindig hitetlenkedve hallgatom a szavait.
- Nem hiszed, hogy veszélyes lenne? És mégis mitől vagy benne ennyire biztos? – A hangomban most már azért hallatszik a tompa idegesség.
- Meg ne próbálj terelni, Joyce. Ez most nagyon nem az a pillanat – zárom rövidre a törekvését. A pillantásomból, ha akarnám, se tudnám kiszűrni az aggodalmat. Ez nem játék. Már pedig nagyon úgy tűnik, hogy túlságosan könnyelműen fogja fel.
- Mi ez az egész? – Valahogy úgy érzem, még nem mondott el mindent ezzel kapcsolatban.


Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
310

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyCsüt. Dec. 13, 2018 10:25 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!
Mit nem adtam volna, azért, hogy csak egyszer az életben ne csússzon ki semmi a kezeim közül. Megkönnyítette volna a helyzetemet, ahogyan az is, hogy először gondolkodom, és utána jártatom a számat. De igazából, ezen hiányosságomon soha nem tudtam segíteni.
Szóval, úgy ahogy Ben kifejezte magát, ez egy nagy: Hujjuj.  Amit én úgy kezeltem, mint egy darab szappant. Egyszerű nemességgel kicsúszott a kezemből, és hagytam, hogy a vízben ázzon. Egészen addig, amíg habozni nem kezd (Vajon ez így értelmes?). Míg a fürdéssel való hasonlataim, egyre inkább burjánzanak a fejemben, és próbálom megfejteni, hogy vajon, miért hordok össze ennyi marhaságot. Addig Ben újabb kérdés tesz fel, én pedig először csak bámulok rá, mint borjú az új kapura.
- Terv. - mondom ki az első szót, amit úgy igazándiból felfogtam, és amivel még így sem tudok megbirkózni. Mert a tervezés azén életemben, nem volt jelen. Kivéve, ha az útvonaltervezőt használom. Mert arra igen is nagy szükségem van, bár még mindig nem tudom, hogy mehettem át a vizsgán.
- Igazából terv nincs. Vagy is van, de úgy y nagyon még sincs. Tudod, ez olyan, mint a kávéim nagyrészt.  Kívülről egy tökéletes kávénak tűnik, aztán meg kóstolod és….-  kortyolok bele a sajátomba, és azzal a  momentummal el is fintorodok.- Ezt lehet nem kéne meg kóstolnod.
- Szóval, az a nagy terv, hogy Dave-et is elhívom. Aminek nyilván nem fog örülni, de legalább kipróbálhatja magát színészként. Mert őszintén szóval, már tartottam pár vőlegény meghallgatást, de valahogy egyik sem volt megfelelő. - vonom meg a vállaimat, mintha teljesen emészthető témáról beszélgetnénk. Bár ez az én esetemben teljességgel normális, úgyhogy még csak meg sem kell lepődnie, hisz nálam ezek ilyen alap dolgok.
-  És miért érzitek szükségét, hogy a múltbéli dolgokat kibogozzátok? - teszem fel a bennem felmerülő első kérdést, mert valóban én sem tudtam őket követni, ami részben kicsit muris volt. De másfelől kisebb aggodalomra adott okot.
- Én úgy gondolom, hogy ami a múltban történt, azt már nem kell megoldani. Pontosan azért, mert az a múlt, és Ti most tudtommal a jelenben vagytok. Szóval, ne gombolyagot bogozzatok, mint valami rossz macskák, hanem kezdjetek meg egy új fonalat. Amit lehetőleg ne csomózzátok össze. - szélesedik ki a mosolyom, de abban a pillanatban, ez zavartá válik, ahogy visszatérünk Dave-re. Igazából még nem tudtam mit kezdjek ezzel az egész helyzettel, mert hát nem igazán tettem egyértelművé Dave számára semmit, és nem tudom, hogy ez zavart. Vagy éppen annak az eshetősége, hogy talán jobb, ha mi csak barátok maradunk.
-  Az igazság az, hogy nem is tudott ellenkezni, mert úgy tódultam be azon az ajtón, hogy lereagálni se tudta. Mondjuk azt gondolom sejtette, hogy hajnali háromkor nem teázni szeretnék vele. - gondolkodom el, mert így belegondolva, elég szürreális helyzetet teremtettem. Lepillantok a kávéra, amit még csak annak sem lehetne gúnyolni, és csak nagyot sóhajtok.
- Kiscserkész becsület szavamra, hogy nem fog járni a szám, mint a kacsa segge. - teszem le neki az esküt, ami nálam felért egy ígérettel, hogy nálam a titka biztonságban marad. Egészen addig, amíg én nem látom jónak, hogy közbeavatkozzak...persze erről már a továbbiakban nem beszélek neki.
-  Nem mondanám, hogy mostanában bármiben remekelnék. Szét vagyok kicsit esve, olyan mintha a tudtom nélkül valaki átvette volna a kormányt, és teljesen más irányba haladna. Pedig mindenki tudja jól, hogy az én úti célom Disneyland. - egy apró mosolyt ejtek fel, és hagyom, hogy átöleljen.  Azt hiszem nagyobb szükségem volt erre az ölelésre, mint most bármi másra. Főleg az eseményeket tekintve, amit valahogy be kéne adagolnom neki, de nem akarom elrontani ezt a pillantott.
- Nem tudom. - válaszlom jobban elhelyezkedve, pontosan úgy ahogy szoktam, mintha mindig is odatartoztam volna.- Igazából néha úgy érzem, hogy többet várnak tőle, mint amit nyújtani tudok. És azért várnak többet, mert talán engem már annyira nem akartak vagy...csak úgy becsúsztam.Tudod, mint valami kottonszökevény, akit nem tartóztattak fel - vonom meg a vállaimat, és megpróbálom visszatartani a feltörekvő őszinteségi hullámot, hogy mindent elmondjak arról az estéről, amikor a szüleim döntést hoztak az életemről. Ám, ez hamar elmúlik, amikor Ben arcára kiül a tétovázás, ez nem volt jó jel. Homlok ráncolva figyelem Őt, egészen addig, míg kihagy pár ütemet a szívem. Az sms...újabb sms. Imádkozom érte, hogy csak egy hírlevél legyen, az egyik teleshopos oldalról. De nincs ekkora szerencsém. Struccpolitikát folytatva, szinte egybe olvadok zakójával úgy mászok bele. Nem tudtam erre az egészre mit mondani, így csak egy ideig felpillogok rá.
- Hát ez egy ...- kezdek bele, míg némi szakértelmet erőltetek az arcomra, és úgy figyelem a képernyőn látható, igencsak fenyegető üzenetet.
- Ez egy ...szerepjátékos oldal sms-e, aminek az a lényeg, hogy... megfenyegetnek. - fejezem be az mondandómat akadozva, és még magam is megrázom a fejemet. Ekkora baromságot!
“Várom a következő lépésed Joy, addig is számolj vissza, mert lassan Te leszel a következő áldozat.”
Gondterhelten szőke fürtjeim közé túrok, és próbálom összeállítani úgy ezt az egészet. Hogy ne tűnjön olyan parásnak az egész.
- Na jó...nem az. - vallom be, és alsó ajkamat rágcsálva mérlegelni kezdek, végül hagyom, hogy csak áradjon belőlem az információ.
- Oké, ez az, aminek tűnik. Pár hete kezdődött, igazából nem tudom ki lehet az, de azt tudom, hogy rám akarja hozni a frászt. Meg azt is tudom, hogy az illető nem csak, hogy jól ismer, másmilyen viszony volt köztünk. - próbálok utalni arra, hogy talán Cash lehet az, de még magam sem merem kimondani, hisz Cash meghalt.... elvileg.
- De ne aggódj ez miatt, igazából azért nem szóltam róla, mert nem hinném, hogy veszélyes lenne. Legalábbis olyan szinten biztos nem, hogy fizikailag is fenyegető lehet. - nagyon erősen próbálom kimagyarázni, de jobb, ha most inkább hárítok...
- De valahogy úgy érzem, hogy kettőnk közül, nem csak nekem nyomja valami a vállát. - fürkészem az arcát, és próbálok rájönni, hogy miért változott ennyire meg a hangulat, azon kívül, hogy az sms-t elolvasta. Volt egy olyan érzésem, hogy nem csak ez volt a háttérben.
- Ki vele...- faggatom tovább, és próbálom a leghiggadtabb arckifejezésemet elővenni, mert úgy érzem szükségem lesz rá.

Joyce H. Henson
Média
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
26
Foglalkozás :
teacher/journalist-authoress
Hozzászólások száma :
214

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyVas. Dec. 02, 2018 11:27 pm




to: Joy

- Hujjuj – fejezem ki tömören és röviden együttérzésemet. Ettől nem is kell többet mondania. Szerencse, hogy velem ezt mostanában már nem csinálják. Mióta egyszer nem engedtem be őket, megpróbálva eljátszani, hogy nem vagyok otthon. Csak közben épp Bree is megérkezett, és…enyhén szólva lebuktam, amiből aztán jó nagy sértődés lett. Pedig szerintem egészen jól kimagyaráztam.
Látom az esdeklő pillantását, de tudja már, hogy ebben a kérdésben hajthatatlan vagyok. Pláne… pláne mostanában. Apámmal nem sikerült jól a legutóbbi beszélgetésünk, és éppen azért vagyok itt, hogy Joyjal is megosszam a tényt, miszerint van egy velem egy idős féltestvérünk.
De Joy is érdekesen folytatja a sztorit, mire a végére ér, és kinyögi a lényeget, muszáj vagyok elvigyorodni, alig tudom visszatartani a nevetésem. Inkább csak hátravetem a fejem a kanapén, és a plafont bámulom. Istenem, erre is csak ő képes.
- Abszolút érzékelem – sietek megnyugtatni róla, mennyire együttérzek, még ha ez momentán nem is annyira látszik, de kész, eddig bírtam, ezen a ponton kirobban belőlem a röhögés.
Miután már képes vagyok megszólalni, azért felteszem a nagy kérdést.
- Na és? Mi a terv? – kérdem kíváncsian, mert ehhez a mutatványhoz kelleni fog. – Találtál már vőlegényjelöltet, vagy menjünk el este valahová, és kerítsünk egyet?
Ahogy mesélek neki, arról hogy mi is van velem, meg mi nincs, Lynre terelődik a szó, és ez afféle mentőexpedíció is tőlem. Nem akarok még apánkról beszélni, még mindig nem döntöttem el, hogy tényleg jó ötlet-e beavatni Joyt is ebbe az egészbe, lehet, tényleg meg kellene tartanom magamnak a titkot. De úgy látszik, nagyon is ráharap a témára.
- Csak egy kicsit – mosolyodom el, ahogy a flörtölésre kérdez. Tudom, ronda dolog volt, de annyira, annyira felbosszantott. És tudom, hogy Joy is tudja, az a mosoly az arcán mindent elárul, még mindig jó érzéke van elkapni a lényeget.
- Ezzel nem vagy egyedül… – sóhajtom utána, ahogy elillan poharakra vadászni. Sokszor én sem értem magunkat, hol csúszhat mindig félre. Elgondolkodom azon, amit mond. Ha nem csinálnánk titkot belőle, akkor könnyebb lenne? Valószínűleg igaza van, csak már annyira a sűrűjében vagyunk a titkoknak, hogy nem olyan egyszerű kibogozni magukat belőle. Épp ezt mondtam Lynnek is apámmal kapcsolatban. Már elegem van a titkokból, egyszerűen nem fér belém több.
- Ebben igazad van, de ez most már túlságosan kibogozhatatlanná vált. Ha fel akarnám számolni a titkokat, nagyon hamar eljutnék Rose-ig, és arra… nem biztos, hogy fel vagyok készülve. Vagy hogy fel leszek-e valaha. Az idő pedig csak telik. Ha valamire, arra jó volt ez a hat évnyi szarakodás, hogy megpróbáljuk egymás nélkül, és kölcsönösen rájöjjünk, hogy úgyse működik. Néha azt kívánom, bárcsak ment volna. Bárcsak azóta lenne valakije, akibe fülig szerelmes, és az a tökéletes férje és a gyereke apja tud lenni, amire én nem voltam képes. Ám ezeknek a gondolatoknak itt most nagyon nincs helye, gyorsan el is hessentem a témát, térjünk csak vissza rá.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem ellenkezett sokáig – mosolyodok el a sztoriján, szerintem nem sok olyan férfi van, aki inkább hazatessékelte volna. – Na és jó vendéglátóhoz mérten gondosan betakargat esténként? – somolygok rá, ahogy felém egyensúlyoz a kávéscsészékkel. Mikor viszont kézbe veszem a sajátomat, és belekortyolok, kis híján reflexből visszaköpöm. Mindig elfelejtem, hogy ha hozzá jövök, jobb ha inkább én gondoskodom erről a kis részletről.
- Pedig, a kávéfőzést leszámítva nem látok olyat, amiben nem remekelnél, ha igazán beleveted magad – pillantok rá huncut mosollyal, én is látom, és érzem, hogy valamiért szigorúbbak vele, de talán a legkisebbnek mindig ez a sorsa. Minket már nem tudnak annyira egyengetni Bree-vel, így megpróbálják megragadni az utolsó lehetőséget.
- Ne akarj nekik annyira megfelelni. Nekem is minden alkalommal elmondják, hogy ideje lenne már megnősülnöm, és unokákat akarnak, de annyira azért nem töröm magam az ügy érdekében. Ne hagyd, hogy ennyire rádüljenek. – Inkább leteszem a csészét, és a bal kezemmel felé somfordálok, hogy magamhoz döntsem egy kis bratyós ölelésre. Ha nem ellenkezik nagyon, a feje a vállamon landol, mikor kisebbek voltunk, valamilyen ürüggyel folyton rajtam fetrengett, és ezt valahogy mindketten annyira megszoktuk, hogy ha vele vagyok, az a furcsa, ha nem állok neki gyömöszölni, vagy birizgálni egy kicsit.
- Azon vagyok, hogy megjavítsam a dolgokat. De ezt egyelőre csak neked árultam el, még ő se nagyon tud róla, szóval… – eszembe jut, hogy épp az előbb fejtette ki, mennyire nem preferálja a titkokat, így ezt a szót inkább mégsem mondom ki. – Jó tudni, hogy ilyen szurkolótáborunk van – mosolyodok el halványan.
- Viszont van valami, amiről beszélnünk kellene. Csak éppen fogalmam sincs, hogy kezdjek bele… - És a kocka el van vetve, ahogy a drága Julius barátunk mondaná. Ekkor viszont megzizzen mellettem valami, én pedig reflexből kihalászom a derekam mögül, még mielőtt élménymasszázst nyújtana itt a kanapéba süppedve. Rápillantok a képernyőre, csak aztán jut el a tudatomig, hogy nem is az én telefonom. Nem áll szándékomban elolvasni az üzenetet, de ekkor már késő. Ahogy elém ugrik, nem tudom figyelmen kívül hagyni. És azzal a lendülettel el is kerekednek a szemeim.
- Ez meg mi akar lenni? – A hangom tökéletesen kifejezi, hogy erre most magyarázatot kell adnia, különben úgysem szállok le addig a témáról.


Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
310

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyVas. Nov. 25, 2018 12:46 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!
Ben és a különleges képességei. Nos, ezen egyikét már hasznosította is rajtam. Rögtön a lényegre tért. És bele tenyerelt egy olyan kérdésbe, amit jelenlegi helyzetben, nem igazán tudtam volna megmagyarázni. Legalábbis úgy, hogy ne zavarjam össze saját magamat. De legfőképp ne keltsek benne még több gyanút. Alapvetően fura teremtés voltam, ám Ő jobban ismert, mint én néha saját magamat.  Persze ha nem esne nehezemre néha napján, kicsit jobban odafigyelni,  arra amit éppen kiejtek a számon..minden bizonnyal, nem lennék ilyen helyzetben. De azt hiszem, ennek a kérdésnek a megválaszolására, alaposabban elő kell készítenem a terepet. Már csak az a kérdés, hogyan ? Arcomra kiül a "Micimackó gondolkozz " kifejezés, de nem igazán jutok olyan következtetésre, ami Ben szemszögéből elfogadható, vagy éppen hihető lenne. Ha megint terelek? Azt levágja, ha már nem megetette. Már pedig ettől az ismerős méregetéstől, pontosan tudom, hogy valamit sejt. Mint ahogy Ő is tudja, hogy valamit én is sejtek. És mindenki sejt valamit, kivéve amit nem.  Miután kellőképpen összezavarom magamat, és párat pislogok. Várom, hogy az agyamban lévő rendszer frissítsen. Vagy csináljon már valamit.
- Hát ami azt illeti van egy kis baj.- nézek rá eltöprengve, és most kivételesen nem a gyilkosos  történet jár a fejemben, hanem ami bőven Őt is érinti.
- A héten felhívott anya, és kész tények elég állított, hogy a hónap valamelyik napján itt vacsoráznak nálam...- nézek rá szinte esdeklőn, de tudtam jól, hog Őt ebbe nem rángathatom bele , ezt én csesztem el.
- Alapvetően nem lenne probléma, hogy jönnek. Csak kicsit váratlanul ért a dolog, és nem tudtam mit felelni, majd valami orbitális nagy baromság csúszott ki.- húzom még egy kicsit az időt, aztán nagyon sóhajtok.
- Szóval azt mondtam hogy: "Remek legalább megismerkedhettek a vőlegényemmel".- idézem vissza a beszélgetés egy részletét. És anya túlságosan kicsapongó jókedve, amit a aga módján tanúsított, csak még jobban rontott a helyzeten.
- Remélem érzékeled a probléma súlyosságát. - nézek rá a lehető legkomolyabban, bár az arckifejezését látva tudom, hogy legszívesebben elröhögné magát, ahogyan én is. Bár jelen esetben, most jobban félek a szüleim haragjától, mint a gyilkostól aki a nyomomban van. Lehet válaszolok az sms-re, és inkább elhívom egy randira. Inkább minthogy szembe nézzek a pokollal, amit a szüleim testesítettek meg.
Nem sokáig agyalok ezen, mert Ben arcát próbálom kifürkészni, ahogy Lynről beszél. A jelmezes megjegyzésére már nem is válaszolok, csak figyelem az arcvonásait. De mint mindig, semmit nem árul el . Annyira szerettem volna, ha lenne valaki mellette, egy olyan valaki akiről tudom, hogy boldog lenne vele. Márpedig Lyn tökéletes volt, és bárhogy is nézzük, ők ketten összetartoznak. Oké, ez így nyálasan hangzik. De tudtam, hogy jók lennének együtt. Szinte iszom magamba a szavait, akár egy kislány, akinek épp a kedvenc meséjét olvassák fel.
- Flörtöltél az alkalmazottjával ? - teszem fel a kérdést,és csak vigyorogva megrázom a fejemet.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez is csak Lynnek szólt .- kacsintok rá, majd felemelkedek az asztalról, és a konyhába sietek.
- Nem értelek amúgy titeket..- kezdek bele, míg két pohárért nyújtózkodok. Tudnám miért rakom ilyen magasra őket.
- Már mint azt a részét, hogy hol tudjátok elrontani. Oké, vannak kisebb nagyobb ellentétek, de ezek megoldhatók.- magyarázom, míg a kezem idegeskedve keresi a dolgokat a konyhában Bizony Joy, nem pont neked kéne magyaráznod a kapcsolatokról,hisz tudjuk az előző is hogy végződött. Nagyot nyelek, gyűlöltem, ahogy ez a kis hang minden egyes alkalommal befészkeli magát a fejembe.
- Szerintem, ha hajlandóak lennétek ezt felvállalni, és nem titkolni az egészet.- kiemelve a titok szót  Benre nézek felvont szemöldökkel.- Akkor sokkal könnyebbe lenne, a titkok, mindent csak elrontanak.- rázom a fejemet kicsit csüggedten, mert eszembe jut életem egyik legrosszabb időszaka. Amikor a balettról le kellett mondanom, és amikor Cash-el elfajult a helyzet, én még sem szóltam egy árva kukkot sem.
- Próbáljátok meg egyszer úgy, hogy ezt az egészet nyíltan kezelni . Kinőttetek már a bújócskából .- kacsintok rá, majd visszafordulok a pulthoz. És nekilátok a kávénak. Bár ez leginkább tejeskávénak mondható..soha nem voltam jó ezekben a mérték arányokban. Így hívják ezt egyáltalán ? Lehet nincs ilyen szó.
- Hát a kevésbé rossz részét már tudod a dolognak. Igazából, a héten ott aludtam Dave-nél,de nem azért mert meghívott....hanem mert bepofátlankodtam. Igazából most ott is lakom, mert a fölöttem lévő szomszéd, vagy az alattam lévő furcsa zajokat hallat, és kevésbé tudok aludni. Szóval mondjuk úgy, hogy minden rendben, egy vőlegény híján.- vonom meg a vállaimat játékosan, majd visszaegyensúlyozok két kávéval,és leteszem elé.
- Szeretem a szüleinket, és támogatóak,de tudod jól Te is, hogy csak abban amit Ők jónak látnak. Nos, talán ezért is hazudtam anyának, mert nem nagyon tudok semmi érdemlegeset mondani magamról, amire büszke lehetnek.- sóhajtok némi gondterheltséggel.
-  De visszatérve hozzátok..nincs olyan amit nem lehet megjavítani. Ha pedig fontos neked Lyn, akkor nem számít, hogy mennyi idő alatt sikerül. Mert ha belegondolsz az alatt az idő alatt is együtt vagytok. Szeretsz vele lenni, nem ?

Joyce H. Henson
Média
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
26
Foglalkozás :
teacher/journalist-authoress
Hozzászólások száma :
214

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptySzer. Aug. 22, 2018 2:59 pm




to: Joy

- Miben kezdesz paranoiás lenni? – vonom fel a szemöldököm, miután elhadarja ezt a nagymonológot. Mire a végére ér, az a csoda, hogy még emlékszem az elejére. Tudom, hogy vannak enyhén szólva kattant dolgai, de az elhangzottak közül ezt a mondatot most épp semmihez sem tudom kötni. A mosoly viszont ígyis-úgyis megszületik az arcomon, ami nem azt jelenti, hogy nem veszem komolyan, amit mond, csak ez az előadásmód egyszerűen utánozhatatlan.
- Négy gyerekkel, és azonnal elsülő ágyúval szerintem is felejtős a tag. Honnan szedsz te össze ilyen pasasokat?! – Oké, ezt most épp mondta, hogy az egyik gyerek apukája volt, na de a másik? A bemelegedős? Esküszöm, nem értem, miért olyan nehéz valami viszonylag normális pasast kifognia, nem hosszú távra, előbb csak egy jól sikerült, egy éjszakás randira. Bizonyára azokról hallgat a kis bestia. A bátyádnak nem kell mindenről tudnia alapon. Már csak azt nem tudom, mi alapján válogat.
Így mindent összevetve viszont mégsem jöttem rá, hogy mi miatt lehet gondterhelt. Az új osztály? Nem olyan típus, aki ezt túlstresszeli. Ezek csak kölykök. Ő pedig jól elvan velük. Kettőnk közül inkább én izgulhatnék.
- Mért nem viszed el egy varrodába? Vagy veszed meg azt a szerencsétlen pingvin jelmezt? – világítok rá a számomra homályosabb foltokra. Ő meg a varrás… A mondat befejezetlen része az arcomról is leolvasható. – Mutasd a kezed – nyújtom ki felé az enyém, mikor odacsüccsen elém a dohányzóasztalra.
- Akkor úgy látom, épp jókor jöttem. Különös, de pont tizenöt percig terveztem maradni. – Csak viccelek, és ezt a sunyi mosolyom el is árulja, de sírógörcsre tényleg nem vagyok felkészülve. Legalábbis nem az előtt, hogy elmondanám, amiért jöttem. De tudom, hogy ő is csak szórakozik, nagyon remélem, hogy nincs tényleg valami baj. Bár az is igaz, hogy furcsa nekem egy kicsit. Túl sokat terel.
- Ó, jaj – nyögök ki csak ennyit, ahogy megpillantom, milyen arcot vág a szülinapom említésekor. – Ez nem sok jót jelent. – El sem tudom képzelni, mit tervezhet, de a tapasztalatok alapján nagyon is van miért aggódni. De úgyis visszakapja, ez már csak így megy nálunk.
- Ez most beszólás volt? –vigyorodom el, mikor válaszként megkapom a watsonos idézetet. Gyerekként rengeteg filmet néztünk együtt, akkor fejlesztettük ki ezt az idézgetve kommunikálást, ami nyomokban máig megmaradt. Tagadhatom, hogy imádom, de nem lenne elég hiteles. Azért biztos, ami biztos a képébe nyomok egy párnát, ahogy elkobozza tőlem azt a bizonyos gatyaszerűséget.
Tudom, hogy célzás volt: sejti, hogy mondani akarok neki valamit, de nem is annyira szándékos a terelés, mikor megemlítem, hogy ismét randizgatunk Lynnel. Menet közben jövök rá, hogy ez több mint tökéletes, hogy nyerjek egy kis időt még. Végül is ez is olyan hír, ami megér egy váratlan betoppanást. A reakciója is erről árulkodik, gondoltam, hogy pozitívan fogadja majd, ő mindig is Lyn-párti volt, nem velem szemben, hanem úgy értem, hogy mindig is szurkolt nekünk. De hogy ennyire lelkes lesz, arra én se számítottam. Már-már felér egy egyszemélyes pompomlánycsapattal.
- Ezt még mi se nagyon tudjuk eldönteni – döntöm hátra a fejem a kanapé támlájára, és felpillantok a plafonra, mintha csak onnan várnám a sugallatot. Az arcvonásaimon keveredik a derű, amit a lelkesedése okoz, a témával kapcsolatos visszafogottságommal, és azzal a bizonytalansággal, amit a mögöttünk lévő öt év eredményez. Viszont az is leolvasható rólam, hogy sokat motoszkál a fejemben a kérdés. – De még az is lehet, hogy igen – pillantok rá halvány mosollyal. Rájövök, hogy gyakorlatilag ő az első, akinek ezt kimondom. Eddig még magamnak sem mertem megemlíteni.
A legmélyebb igazság az, hogy félek. De ez nem olyasmi, amit beismerne az ember, pláne én nem. Pláne neki. Vagy bárki másnak. Félek, hogy így is túl sokat ártottunk már egymásnak, mi van, ha most is csak sérüléseket okozunk majd? Ha megint beleugrunk, és kiderül, hogy nem működik, akkor többé nem lesz már visszaút. Hogy hogyan történt?
- Bonyolultan, mint mindig – dörzsölöm meg az arcom a tenyeremmel. – Még februárban az éjszaka közepén beállított hozzám, hogy mit képzelek magamról, amiért az orra előtt flörtölgetek az egyik alkalmazottjával. – És tessék, minden út Rómába vezet, megint csak témánál vagyunk, akár itt is felhozhatnám Flort, de még mindig az inkább nem mellett döntök. – Én meg szokás szerint összetörtem néhány poharat – mosolyodom el, ez valahogy mindig megvan, ha ideges vagyok –, de végül nálam aludt. Két hete pedig velem jött a washingtoni szervizkonferenciára. Titokban, de az a három nap olyan volt, mint régen. – Nem számolva, hogy megtalálta az orvosi papírjaimat, de ezt az apró malőrt leszámítva minden tökéletes volt, ami elég biztató.
- Kérdés, hogy ha öt év alatt nem sikerült megjavítanunk, akkor most mennyi esély van a csodára – osztom meg vele a fő dilemmát, ami szerintem Lynben és bennem is ott motoszkál, és ami óvatosságra sarkall. Illetve fontos emlékeztetnem magam, hogy Joy egyáltalán nem tud Rose létezéséről.
- De most te jössz. Csak jelzem, hogy még mindig nem tudom, mitől vagy ilyen kis ágyban kaki. És ha már így van, egy kávé sem jönne rosszul. Egye-fene szolidarítok veled, és én is elfogadok egyet.


Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
310

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyKedd Aug. 14, 2018 8:28 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!

Néha azt kívánom ,bárcsak ne ülne ki ennyire minden az arcomra. De az volt a helyzet ,hogy szinte nyílt lapokkal "játszottam" akárhányszor titkolózni akartam ,vagy hazudni. Ugyan voltak az életemben ,olyan pontok amikor ,kénytelen voltam levetkőzni ezt ,és megemberelni  magamat. De nyilván ez sem az a pillanat volt,túl sok minden szakadt egyszerre rám ,és az volt a nagy helyzet ,hogy nem tudtam egyedül megbirkózni velük. A hirtelen kérdésekre ,pedig soha nem volt időm felkészülni ,aminek az lett a vége hogy...
- Ez a varrás az idegeimre megy ,nemsokára megkapom az új osztályomat ,és sík ideg vagyok miatta. Ráadásul kezdek olyan lenni, mint egy paranoiás. Ha már nem az vagyok. Arról nem beszélve ,hogy egy apuka elhívott randizni akinek négy gyereke van ,érted négy darab ?! Hogy lehet valakinek négy gyereke ? Egyáltalán miért van négy gyereke ? Elmesélte,hogy már özvegy ,és hogy nagyon régóta nem randizott ,amivel nincs baj ,csak hogy tudod én sem vagyok túl nagy randi bajnok. A legutóbbi randimon is ,mire eljutottam egy kérdésig a partnerem ,már a pincérfiúval flörtölt ! Bemelegednek mellettem a férfiak Ben ! -dől belőlem a felesleges információ. Valójában egyik sem lényeges a mostani állapotomat nézve,egyik sem olyan fontos ,hogy létfontosságú legyen. Mégis olyan heves átéléssel,lökődnek ki belőlem a szavak ,hogy akár életre is kelhetnének. Hogy mi volt ez ? Terelés ,olyan feltűnő terelés ,hogy minden bizonnyal bukni fogom az egészet.  De ne mondja senki azt ,hogy egyáltalán nem próbáltam meg. Míg én egy orbitális nagy káoszt teremtek magam köré ,és a saját értelmetlen szövegelésemtől egyre zaklatottabb leszek egyszer csak .... Megállok. Joy, vegyél egy nagy levegőt ,és lehetőleg ,ne mondd el a bátyádnak ,hogy egy gyilkos van a nyomodban. Megrázom a fejemet ,és én a formátlan anyagra koncentrálok,ami soha az életben nem lesz gatya . Még csak egy cseppnyi jó indulattal sem,sőt ebből nem lesz semmi.
- A gyerekek a globális felmelegedésről tartanak előadást,eredetileg az volt a terv ,hogy pingvin jellemezt varrok. De aztán az sem ment ,aztán rájöttem hogy végül is nekem alapjáraton,nincs kézügyességem ,szóval az idegösszeomlás szélén állok,egy darab ronggyal. Amivel legfeljebb ,majd kifújhatom az orromat ,ha beüt megint a fél órakénti sírógörcsöm...- meg akadva az órára pillantok ,majd vissza a bátyámra.
- Ami úgy 15 perc múlva esedékes . - vigyorodok el ,és csak megrázom a fejemet.
- Ó Ben ,ha tudnád mit terveztem a szülinapodra . - vigyorom már közel sem ,csak egy mosoly leginkább olyan cinkosságot ölt magára ,amit maga az ördög is megirigyelne.
Már csak a tenyérdörzsölés hiányzik ,de ne túlozzuk el a dolgokat mindennek itt lesz a maga ideje nem igaz ?  De volt ami most jobban foglakoztatott,az ami ott lógott a levegőben amióta csak bejött. Nem az Ő stílusa ez a "Ma jövök..." ez én voltam ,de nem  Benjamin Henson. Nem állt össze a kép ,és az én kíváncsiságom pedig apadhatatlan forrásként  funkcionált jelenleg.
- "Maga a hallgatás mestere, Watson, ezért olyan izgalmas magával beszélgetni."- idézek a filmből ,és az én arcomra is egy ragadós mosoly kúszik. Persze ez még nem jelentette ,azt hogy felmentettem a Joy-féle vallatás alól. Óó,nem ha kell bevetek akármilyen módszert. Így csak türelmesen várok , sértett mozdulattal veszem el mellőle azt a rongyot ,ami kiskorában ,még gatyának készült. Aztán valami egészen más lett.  Izgatottan játszadozik a kezem az anyaggal ,míg végül a rövidke válasz mellett kapok valami olyat is,amitől legszívesebben ki ugarnék a bőrömből. De egyenlőre a higgadtság álcáját magamra erőltettem.
- Értem .- válaszolok tömören ,mintha ennek semmi jelentősége nem lenne. Aztán szépen lassan elterül az arcomon ,az a jól ismert eszelős vigyor.
- Úgy tudtam ! - mutatok rá a ,majd fel állok ,és mivel nem tudom hol levezetni a felgyülemlett energiámat fel alá járkálok.
- Újra összejöttetek ? Igaz ? - meg sem várom a választ tovább járkálok ,majd félúton megállva egy kiengedve a gőzt tapsikolni kezdek ,mint egy kislány.  Végül mellé pattanok a kanapéra.- Mesélj el mindent ! Mindent akarok hallani ! Most akkor újra együtt vagytok ? Vagy nem vagytok ,vagy most tulajdonképpen mi van ? Hogy történt ? - csillogó szemekkel néztem rá ,úgy viselkedtem akár egy őrült aki épp most szabadult. De nem tehettem róla ,mindig is  úgy gondoltam ,hogy Ben és Lyn összetartoznak . Lyn-nél  tökéletesebb lány ,pedig el sem tudtam képzelni. Ő tudtam ,hogy tudna vigyázni Ben-re ...
- Szóval ? -erősködöm tovább,és ha lehet talán mg tágabbra nyitom a szemeimet ,mintha ezzel bármit is kiszednék belőle.

Joyce H. Henson
Média
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
26
Foglalkozás :
teacher/journalist-authoress
Hozzászólások száma :
214

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyKedd Aug. 14, 2018 2:28 pm




to: Joy

- Mi ez a gondterhelt ábrázat? – mustrálgatom a kanapéról, a szemöldököm felvonva. Tőle aztán végképp nem ez van megszokva. Végig is mérem tetőtől talpig, feltűnik-e valami szokatlan, de mikor elhangzik a válasz, amire pontosan így számítottam, elmosolyodom. Pedig az igazán gondterhelt kettőnk közül inkább én vagyok. Még nem találtam ki, hogyan kanyarodjak rá a témánkra, de azért csak nem így az elején akarom lerohanni vele.
Szóval inkább felőle érdeklődöm, és próbálom előre felkészíteni magam, hogy ne akadjak ki nagyon, ha valami meredeket hallok. Mindig ezzel próbálkozom, de ahhoz képest vajmi kevésszer járok sikerrel. A figyelmemet azonban menet közben abszolút magára vonja valami furcsaság, ami alig pár centire hever mellettem. Nem is állom meg, hogy ne kérdezzek rá.
- Egy gatya – forgatom meg erre-arra, hátha én is felismerem benne az említett ruhadarabot. – És ha nem vagyok túl indiszkrét, kinek varrsz te pingvinmintás gatyákat? – De legfőképp mi célból. – Remélem, nem én kapom szülinapi meglepetés gyanánt. – Bár amint kimondom, meg is bánom, hogy szóba hoztam ezt az eseményt. Általában azt se tudom, milyen hónap van, a szülinapjaimat pedig végképp nem tartom számon. Az idei viszont azért különleges, mert egy hónapon belül átlépem a bűvös huszonkilencet, ami az utolsó húszas évem lesz, ez pedig olyasmi, amit azért még én is nehezen dolgozok fel.
De ez a hirtelen támadt varró szenvedély is újdonság. Gyanakodva pillantok rá, ahogy lecsüccsen elém, és egyben az is újra eszembe jut, hogy miért érkeztem. Vele ellentétben, én nem a spontaneitásomról vagyok híres, és általában le is szoktam rázni, ha túlságosan random látogatásra készül, teszem azt: tíz perc és ott vagyok. Ilyenkor általában kapásból rávágom, hogy nem vagyok otthon, és többnyire azért igaz is, kivéve, amikor nem, most viszont én voltam, aki nem jelentkezett be hozzá túlságosan előre. Ma reggel hívtam fel, hogy beugranék, miután úgy ébredtem, hogy nem vacilálok tovább. Erről egyszerűen tudnia kell és kész. De hogy máris észreveszi rajtam… Tényleg rám ült ez az egész, ezzel tisztában voltam, de azzal nem, hogy ennyire látszik is rajtam.
Ahogy felém hajol, válaszként én is elkezdem hunyorogva szűkíteni a szemeim, és egy bujkáló mosoly is megjelenik az ajkaim szegletében.
- Lenyűgöző helyzetelemzés, Miss Sherlock – mormogom játékosan. – Ne hagyja abba.
És nem is teszi. Felpattan az asztalról, és máris alkut kínál. Persze saját szabályok szerint, de nem is számítottam tőle másra. Az a helyzet, hogy csakugyan megrendítő hírt jöttem vele közölni, mégsem tudok elég komolyságot teremteni a témának, mert a halvány mosoly folyamatosan az arcomon játszik.
- Remekül – teljesítem kifogástalanul a feladat első kihívását. – Mostanában egész sokat megfordulok a Rosá-ban. – A Rosában, amiről ő is tudja, hogy Marilyn kávézója. Annyira nem tudom, hogy ők ketten mennyire tartják, vagy éppen nem tartják a kapcsolatot, míg együtt voltam Lynnel, jóban voltak, de az utóbbi öt éves szenvedéstörténetünktől, amennyire tőlem telt, igyekeztem megkímélni. Bár nem az a fajta, akivel ezt olyan egyszerűen megteheti az ember.
Hogy mit akarok ezzel mondai? Magam sem tudom annyira, de talán a magam módján arra próbálok utalni, hogy valami megint mozgolódik köztünk. És innen kellene folytatnom, valahogy úgy, hogy képzeld: az egyik alkalmazottjáról a minap kiderült, hogy a féltestvérünk. De ezt a gombócot egyelőre visszanyelem. Nem is olyan könnyű ez, mint vártam.



Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
310

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptySzomb. Aug. 11, 2018 11:12 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!

Szombat,annak a napnak kéne lennie,amikor  kipihenten az ágyon heverészek. Pontosabban annak a napnak,amikor vagy ki sem kelek az ágyból,vagy dolgozatokat javítok.  De ez minden bizonnyal nem az a nap. Az ágyam közepén ülve bámulom a halomnyi anyagot. Úgy nézek rájuk,mintha a fizikai létezésük is fájdalmat okoznak ,és bizonyos szempontból így is volt.  Tekintetemet  a tenyeremre emelem ,ami vérpettyektől díszeleg. Még mielőtt félreértené valaki,nem senkit nem öltem meg. De a varrás soha nem volt az erősségem ,sőt ha úgy nézzük nekem semmifajta erősségem nincs. A családban ,mindenki tehetséges valamiben ..én viszont . Én ...csak Joy vagyok,aki komolytalan és tanár. Fancsali mosollyal gondolok a tanár szóra vissza ,mintha valami szitokszó lenne. De az én családom számára talán az is volt,soha nem azt tettem amit ők elvártak. És bár nem voltak nagy elvárásaik,egyszerűen a döntéseim és az Ő elképzelésük ,olyan szinten keresztezték egymást ,mint egy rosszabb pókháló. Jut eszembe ,nem ártana azokat is leszedni...még a végén azt hiszik ,hogy Pókemberrel járok.  Kezeim remegve fogják meg újra a tű vékony hegyét...nos ,hogy mit is csinálok ? Pingvin jelmezeket varrok ,az az fejben ez a terv. Az hogy éppenséggel ez nem éppen megy ...Óóó,Istenem minek mentem bele ebbe a globális felmelegedős elődadásba ?! Ezért ,hogy az egész hétvégémet ,azzal töltsem ,hogy varrni próbálok ? Ez így nagyon nem lesz kóser ,főleg hogy még csak egy gatyát sem sikerült össze hoznom ,röpke 3 óra alatt.  De így is már könnyítettem a dolgomon ,hisz pingvin jelmezt kellett volna varrnom ,de annyiban kiegyeztem ,hogy elég lesz ha csak pingvin mintás. Mindenki tudni fogja ,hogy Pingvinnek ,mivel már alapjáraton úgy is totyognak ,be plusz a szövegbe is benne van. Így kapnak egy ilyen mintás , szettet,ami egyelőre nem hasonlít semmire...esküszöm inkább a nyakukba akasztok,egy táblát az adott állat nevével. Minek ide jellemez ? Minek ez az előadást ,igen ez nagyon fontos dolog valóban ,de attól mert előadjuk nem lesz jobb.
- - vonyítok fel újra,amikor az anyag helyett ,az ujjamon át sikerül átvezetnem a tűt .
- Nem ,nem akarom ..utálom a pingvineket ,utálom a tűt ,és utálom magamat!- a varrás művészete újabb mély depresszióba taszít ,és már éppen elődrukkolnék egy rögtönzött sírással,amikor  a csengő megszólal. De mintha eddig is szólt volna ?  Megrázva a fejemet pattanok ki az ágyból,és próbálok úgy az ajtóhoz érni ,hogy nem esek orra. Ami igazából,egészen addig ment ,amíg az ajtóhoz nem értem. Kiesne hasra a végcél előtt ? Hát természetesen én ! Bosszúsan fújatok egyet ,és lassan fel állok a padlóról...valami rezeg...mi ez ? Tapogatom magamat ,akár egy fél őrült ,mire rájövök hogy a telefonom az . Kivéve a zsebemből ,egy laza mozdulattal a kanapéra dobom ,és mit sem törődve ennek jelentőségével,ajtót nyitok.
- Ben ! -  vigyorodok el, Ő kell nekem ide , hátha Ő tud varrni . Bár nem emlékszem ,hogy valaha életünk folyamán ,láttam volna ezt a tevékenységet folytatni.
Ahogy beérünk ,én téblábolni kezdek ,és próbálok apró cseprő dolgokat a helyére rakni ,de ez nem segít semmin ..legalábbis az összképen biztos nem.
- Ami azt   illeti eldugtam ,hogy még én sem találom.- sóhajtok fel gondterhelten ,majd csípőre tett kézzel megállok a bátyám előtt. Megrázom a fejemet,mintha ezt már nem tárgyaltuk ki volna már elégszer.
-  Nem ma tartom a nudista napomat ,de amúgy meg láttál már fürdőruhában ,meg anélkül is,szóval ..-vonnom meg a vállaimat lazán .
- Varrtam ,tudod szenvedélyemmé vált  a varrás ,szerintem szakmát váltok ,az az anyag amit tartasz a kezedben..az egy gatya ! - ez a kijelentés kicsit erős volt ,amit használtam. - Egy gatya ,amit már kiszedtem Morzsika kutya szájából ,aki előtte félig már megemésztette .- bólintóm oldalra a fejemet ,és leülök a kanapé előtt elhelyezkedő asztalra.
Egészen közel hajolok Ben arcához ,és úgy kezdem el megfigyelni a vonásait. Minden egyes mozzanatát ismertem. Valami nem kóser.
- De Te....- kezdek bele,míg szemeim már gyanakvóan szűkülnek össze. Soha nem voltam jó ember ismerő ,de a testvéremet jobban ismertem ,mint néha saját magamat.
- Valami nem stimmel veled . - minden létező verzió végigfutott az agyamon ,és igyekszem nem rosszra gondolni. De  valami az súgta ,hogy nem vidám hírt jött közölni.
- Jó,most akkor azt fogjuk csinálni,hogy ..-állok fel az asztalról ,és összecsapom magam előtt  a tenyeremet.
- Megkérdezem Te hogy vagy,és hogy mizujs...Te adsz valami felületes választ. Aztán elmondod ,hogy valójában mi a baj ?  Mehet ? - nézek rá felvont szemöldökkel ,meg sem várom a válaszát ,már bele is kezdek.
- És Te hogy vagy ?

Joyce H. Henson
Média
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
26
Foglalkozás :
teacher/journalist-authoress
Hozzászólások száma :
214

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk EmptyCsüt. Aug. 09, 2018 9:23 pm




to: Joy

Nem kis port kavart az életemben, hogy nemrég kiderült, van egy féltestvérem, akiről 29 éven keresztül fogalmam sem volt. Ahogy a családban senki másnak sem, az apámat leszámítva. Hozzá már eljutottam ezzel a kis meglepetéssel, amivel neki kellett volna előrukkolni, nem nekem. Lett volna rá elég ideje. Vagy leginkább meg sem tennie.
Flort kedvelem, de ez az egész akkor sincs helyén így. Nem így akartam megismerni, nem így akartam gondolni rá, és nem tudom, hová vezet majd ez az egész. Egy biztos: idő kell, amíg elrendeződik. Ha egyáltalán elrendeződhet valaha, suttogja valahonnan mélyről egy kis hang, amit legszívesebben meg sem hallanék.
A helyzet viszont az, hogy visszautasítottam apám kérését, miszerint őrizzem meg vele a hétpecsétes titkot. Legfőképp anyám előtt, és a húgaim előtt. De én erre nem vagyok képes, sem hajlandó. Ha Florral egy idősek vagyunk, akkor még a terhesség szakaszában megcsalta anyát, és abból, amit eddig tudok, nem is egyszeri alkalomról volt szó, hanem románcról, a gyakori Puerto Rico-i utazások, két kapcsolatot tartott fenn egyszerre, miközben az anyám… Még most is hatszázra ugrik a vérnyomásom, ha csak rá gondolok, akkor is. Szét tudnám verni a képét, és nagyon remélem, hogy soha nem fogja kiprovokálni, különben képes leszek rá.
Ezen kattogok út közben, és észre sem veszem, hogy már szinte a húgom lakása előtt járok. Ráfordulok  parkolóra, és kiszállás előtt még veszek egy mély levegőt. Biztos, hogy jó ötlet? De amint kimondom, Lyn jut róla eszembe, és kínomban el is mosolyodom. Ki tud készíteni ezzel a kérdéssel.
Szóval bemegyek.
Becsapom a kocsiajtót, és pár perc múlva már csengetek is, az ajtó előtt szobrozva. Szombat van, egy olyan szombat, amikor épp nem terveztem be mást, mint hogy őt meglátogassam. Mostanában keveset találkozunk, és ez főleg az én bűnöm, de tudom, hogy úgyis megbocsátja. Vagyis… ez az egész családot összevetve nála a legrizikósabb, de remélem, nem rendez megint nagyjelenetet miatta. Mint a karácsonyi találkozón. Meg a bevásárlóközpontban. Meg a …
Nyomom már egy ideje a csengőt, én nem tudom, mi van. Tudja, hogy mennyire utálom ezt. Mikor itt kell ácsorognom a zárt ajtó előtt. Akkor legalább hagyná nyitva, vagy hallaná meg, mikor…
- Helló – dörmögöm, ahogy végre megjelenik, de úgy, hogy az még az én fülemet is megüti, szóval inkább megköszörülöm a torkom, és igyekszem az arcomra is valamivel lazább vonásokat erőltetni. Nyomok egy puszit az arcára, és követem is befelé.
- Ki vele? Hol rejtegeted a fickót? – pillantok is körbe, mintha csak a nyomait keresném, de persze csak szórakozok. Nagyon remélem, hogy nem trafáltam bele ebbe is. – Mi tartott ennyi ideig? – firtatom, és ledobom magam a kanapéra.
- De örülök, hogy ruha, azért van rajtad – húzódik mosolyra a szám sarka, ahogy megáll előttem egy pillanatra, bármennyire is morcos vagyok, azért ő általában jókedvre tud deríteni… miután túlesünk azon, hogy még jobban felbosszantott. Mikor milyen sorrendben. Azt viszont nem érti meg, hogy hiába vagyunk testvérek, és pucérkodtuk végig a fél gyerekkorunkat, most már jobb szeretem, ha nem előttem öltözködik. Na és? Hányszor láttál már fürdőruhában? Vagy épp anélkül? Szinte már a fejemben visszhangzanak a válaszok, és a hamisíthatatlanul pimasz vigyora, amit egyszerre imádok, és utálok tőle. Mert azt jelzi, hogy jobb, ha felkészülök valamire.
- Na és mi újság? – emelek fel magam mellől egy… pingvinmintás beazonosíthatatlan anyagot.
- Jézusom. Akarom én tudni, hogy ez micsoda? – A rendszeretés sosem volt erőssége.


Benjamin Henson
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
310

Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Joy & Ben - We need to talk Empty

Ajánlott tartalom


Joy & Ben - We need to talk Empty
Vissza az elejére Go down
 

Joy & Ben - We need to talk

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Brooklyn :: Lakóhelyek :: Lakások-
^
ˇ