One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Syl & Ben - The charity ball

Benjamin Henson
Today at 3:15 pm



Lyn & Ben - Welcome Back Honey

Benjamin Henson
Today at 2:13 pm



Miles & Marley // this case is more important than anything else

Miles A. Schiffman
Today at 2:10 pm



Flor & Jules

Flor Sanchez Moreno
Today at 12:51 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Raelyn J. Winters
Today at 1:43 am



Helyszínigénylés

Benjamin Henson
Yesterday at 10:46 pm



Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!

Raina Robbins
Yesterday at 8:05 pm



Fable & Ewan - Who are you?

Ewan Patrick Brooks
Yesterday at 6:18 pm



Recognize it! #2

Adam M. Austin
Yesterday at 2:54 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 11 2
Diákok 4 6
Törvényszegõk 11 11
Bûnüldözés 5 7
Hivatal 0 4
Üzlet 4 4
Oktatás 5 1
Munkások 6 2
Egészségügy 6 6
Összesen 52 39
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 1 Bot

Benjamin Henson, Carina De Angelis, Dave Connor, Elizabeth Luna Cortez, Fable S. Hill, Joshua Miller


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Joy & Ben - We need to talk

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Csüt. Dec. 13, 2018 10:25 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!
Mit nem adtam volna, azért, hogy csak egyszer az életben ne csússzon ki semmi a kezeim közül. Megkönnyítette volna a helyzetemet, ahogyan az is, hogy először gondolkodom, és utána jártatom a számat. De igazából, ezen hiányosságomon soha nem tudtam segíteni.
Szóval, úgy ahogy Ben kifejezte magát, ez egy nagy: Hujjuj.  Amit én úgy kezeltem, mint egy darab szappant. Egyszerű nemességgel kicsúszott a kezemből, és hagytam, hogy a vízben ázzon. Egészen addig, amíg habozni nem kezd (Vajon ez így értelmes?). Míg a fürdéssel való hasonlataim, egyre inkább burjánzanak a fejemben, és próbálom megfejteni, hogy vajon, miért hordok össze ennyi marhaságot. Addig Ben újabb kérdés tesz fel, én pedig először csak bámulok rá, mint borjú az új kapura.
- Terv. - mondom ki az első szót, amit úgy igazándiból felfogtam, és amivel még így sem tudok megbirkózni. Mert a tervezés azén életemben, nem volt jelen. Kivéve, ha az útvonaltervezőt használom. Mert arra igen is nagy szükségem van, bár még mindig nem tudom, hogy mehettem át a vizsgán.
- Igazából terv nincs. Vagy is van, de úgy y nagyon még sincs. Tudod, ez olyan, mint a kávéim nagyrészt.  Kívülről egy tökéletes kávénak tűnik, aztán meg kóstolod és….-  kortyolok bele a sajátomba, és azzal a  momentummal el is fintorodok.- Ezt lehet nem kéne meg kóstolnod.
- Szóval, az a nagy terv, hogy Dave-et is elhívom. Aminek nyilván nem fog örülni, de legalább kipróbálhatja magát színészként. Mert őszintén szóval, már tartottam pár vőlegény meghallgatást, de valahogy egyik sem volt megfelelő. - vonom meg a vállaimat, mintha teljesen emészthető témáról beszélgetnénk. Bár ez az én esetemben teljességgel normális, úgyhogy még csak meg sem kell lepődnie, hisz nálam ezek ilyen alap dolgok.
-  És miért érzitek szükségét, hogy a múltbéli dolgokat kibogozzátok? - teszem fel a bennem felmerülő első kérdést, mert valóban én sem tudtam őket követni, ami részben kicsit muris volt. De másfelől kisebb aggodalomra adott okot.
- Én úgy gondolom, hogy ami a múltban történt, azt már nem kell megoldani. Pontosan azért, mert az a múlt, és Ti most tudtommal a jelenben vagytok. Szóval, ne gombolyagot bogozzatok, mint valami rossz macskák, hanem kezdjetek meg egy új fonalat. Amit lehetőleg ne csomózzátok össze. - szélesedik ki a mosolyom, de abban a pillanatban, ez zavartá válik, ahogy visszatérünk Dave-re. Igazából még nem tudtam mit kezdjek ezzel az egész helyzettel, mert hát nem igazán tettem egyértelművé Dave számára semmit, és nem tudom, hogy ez zavart. Vagy éppen annak az eshetősége, hogy talán jobb, ha mi csak barátok maradunk.
-  Az igazság az, hogy nem is tudott ellenkezni, mert úgy tódultam be azon az ajtón, hogy lereagálni se tudta. Mondjuk azt gondolom sejtette, hogy hajnali háromkor nem teázni szeretnék vele. - gondolkodom el, mert így belegondolva, elég szürreális helyzetet teremtettem. Lepillantok a kávéra, amit még csak annak sem lehetne gúnyolni, és csak nagyot sóhajtok.
- Kiscserkész becsület szavamra, hogy nem fog járni a szám, mint a kacsa segge. - teszem le neki az esküt, ami nálam felért egy ígérettel, hogy nálam a titka biztonságban marad. Egészen addig, amíg én nem látom jónak, hogy közbeavatkozzak...persze erről már a továbbiakban nem beszélek neki.
-  Nem mondanám, hogy mostanában bármiben remekelnék. Szét vagyok kicsit esve, olyan mintha a tudtom nélkül valaki átvette volna a kormányt, és teljesen más irányba haladna. Pedig mindenki tudja jól, hogy az én úti célom Disneyland. - egy apró mosolyt ejtek fel, és hagyom, hogy átöleljen.  Azt hiszem nagyobb szükségem volt erre az ölelésre, mint most bármi másra. Főleg az eseményeket tekintve, amit valahogy be kéne adagolnom neki, de nem akarom elrontani ezt a pillantott.
- Nem tudom. - válaszlom jobban elhelyezkedve, pontosan úgy ahogy szoktam, mintha mindig is odatartoztam volna.- Igazából néha úgy érzem, hogy többet várnak tőle, mint amit nyújtani tudok. És azért várnak többet, mert talán engem már annyira nem akartak vagy...csak úgy becsúsztam.Tudod, mint valami kottonszökevény, akit nem tartóztattak fel - vonom meg a vállaimat, és megpróbálom visszatartani a feltörekvő őszinteségi hullámot, hogy mindent elmondjak arról az estéről, amikor a szüleim döntést hoztak az életemről. Ám, ez hamar elmúlik, amikor Ben arcára kiül a tétovázás, ez nem volt jó jel. Homlok ráncolva figyelem Őt, egészen addig, míg kihagy pár ütemet a szívem. Az sms...újabb sms. Imádkozom érte, hogy csak egy hírlevél legyen, az egyik teleshopos oldalról. De nincs ekkora szerencsém. Struccpolitikát folytatva, szinte egybe olvadok zakójával úgy mászok bele. Nem tudtam erre az egészre mit mondani, így csak egy ideig felpillogok rá.
- Hát ez egy ...- kezdek bele, míg némi szakértelmet erőltetek az arcomra, és úgy figyelem a képernyőn látható, igencsak fenyegető üzenetet.
- Ez egy ...szerepjátékos oldal sms-e, aminek az a lényeg, hogy... megfenyegetnek. - fejezem be az mondandómat akadozva, és még magam is megrázom a fejemet. Ekkora baromságot!
“Várom a következő lépésed Joy, addig is számolj vissza, mert lassan Te leszel a következő áldozat.”
Gondterhelten szőke fürtjeim közé túrok, és próbálom összeállítani úgy ezt az egészet. Hogy ne tűnjön olyan parásnak az egész.
- Na jó...nem az. - vallom be, és alsó ajkamat rágcsálva mérlegelni kezdek, végül hagyom, hogy csak áradjon belőlem az információ.
- Oké, ez az, aminek tűnik. Pár hete kezdődött, igazából nem tudom ki lehet az, de azt tudom, hogy rám akarja hozni a frászt. Meg azt is tudom, hogy az illető nem csak, hogy jól ismer, másmilyen viszony volt köztünk. - próbálok utalni arra, hogy talán Cash lehet az, de még magam sem merem kimondani, hisz Cash meghalt.... elvileg.
- De ne aggódj ez miatt, igazából azért nem szóltam róla, mert nem hinném, hogy veszélyes lenne. Legalábbis olyan szinten biztos nem, hogy fizikailag is fenyegető lehet. - nagyon erősen próbálom kimagyarázni, de jobb, ha most inkább hárítok...
- De valahogy úgy érzem, hogy kettőnk közül, nem csak nekem nyomja valami a vállát. - fürkészem az arcát, és próbálok rájönni, hogy miért változott ennyire meg a hangulat, azon kívül, hogy az sms-t elolvasta. Volt egy olyan érzésem, hogy nem csak ez volt a háttérben.
- Ki vele...- faggatom tovább, és próbálom a leghiggadtabb arckifejezésemet elővenni, mert úgy érzem szükségem lesz rá.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Cause I know I can treat you better

avatar
Oktatás
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
25
Foglalkozás :
►literature teacher/Ex Balerina
Hozzászólások száma :
191

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Vas. Dec. 02, 2018 11:27 pm




to: Joy

- Hujjuj – fejezem ki tömören és röviden együttérzésemet. Ettől nem is kell többet mondania. Szerencse, hogy velem ezt mostanában már nem csinálják. Mióta egyszer nem engedtem be őket, megpróbálva eljátszani, hogy nem vagyok otthon. Csak közben épp Bree is megérkezett, és…enyhén szólva lebuktam, amiből aztán jó nagy sértődés lett. Pedig szerintem egészen jól kimagyaráztam.
Látom az esdeklő pillantását, de tudja már, hogy ebben a kérdésben hajthatatlan vagyok. Pláne… pláne mostanában. Apámmal nem sikerült jól a legutóbbi beszélgetésünk, és éppen azért vagyok itt, hogy Joyjal is megosszam a tényt, miszerint van egy velem egy idős féltestvérünk.
De Joy is érdekesen folytatja a sztorit, mire a végére ér, és kinyögi a lényeget, muszáj vagyok elvigyorodni, alig tudom visszatartani a nevetésem. Inkább csak hátravetem a fejem a kanapén, és a plafont bámulom. Istenem, erre is csak ő képes.
- Abszolút érzékelem – sietek megnyugtatni róla, mennyire együttérzek, még ha ez momentán nem is annyira látszik, de kész, eddig bírtam, ezen a ponton kirobban belőlem a röhögés.
Miután már képes vagyok megszólalni, azért felteszem a nagy kérdést.
- Na és? Mi a terv? – kérdem kíváncsian, mert ehhez a mutatványhoz kelleni fog. – Találtál már vőlegényjelöltet, vagy menjünk el este valahová, és kerítsünk egyet?
Ahogy mesélek neki, arról hogy mi is van velem, meg mi nincs, Lynre terelődik a szó, és ez afféle mentőexpedíció is tőlem. Nem akarok még apánkról beszélni, még mindig nem döntöttem el, hogy tényleg jó ötlet-e beavatni Joyt is ebbe az egészbe, lehet, tényleg meg kellene tartanom magamnak a titkot. De úgy látszik, nagyon is ráharap a témára.
- Csak egy kicsit – mosolyodom el, ahogy a flörtölésre kérdez. Tudom, ronda dolog volt, de annyira, annyira felbosszantott. És tudom, hogy Joy is tudja, az a mosoly az arcán mindent elárul, még mindig jó érzéke van elkapni a lényeget.
- Ezzel nem vagy egyedül… – sóhajtom utána, ahogy elillan poharakra vadászni. Sokszor én sem értem magunkat, hol csúszhat mindig félre. Elgondolkodom azon, amit mond. Ha nem csinálnánk titkot belőle, akkor könnyebb lenne? Valószínűleg igaza van, csak már annyira a sűrűjében vagyunk a titkoknak, hogy nem olyan egyszerű kibogozni magukat belőle. Épp ezt mondtam Lynnek is apámmal kapcsolatban. Már elegem van a titkokból, egyszerűen nem fér belém több.
- Ebben igazad van, de ez most már túlságosan kibogozhatatlanná vált. Ha fel akarnám számolni a titkokat, nagyon hamar eljutnék Rose-ig, és arra… nem biztos, hogy fel vagyok készülve. Vagy hogy fel leszek-e valaha. Az idő pedig csak telik. Ha valamire, arra jó volt ez a hat évnyi szarakodás, hogy megpróbáljuk egymás nélkül, és kölcsönösen rájöjjünk, hogy úgyse működik. Néha azt kívánom, bárcsak ment volna. Bárcsak azóta lenne valakije, akibe fülig szerelmes, és az a tökéletes férje és a gyereke apja tud lenni, amire én nem voltam képes. Ám ezeknek a gondolatoknak itt most nagyon nincs helye, gyorsan el is hessentem a témát, térjünk csak vissza rá.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem ellenkezett sokáig – mosolyodok el a sztoriján, szerintem nem sok olyan férfi van, aki inkább hazatessékelte volna. – Na és jó vendéglátóhoz mérten gondosan betakargat esténként? – somolygok rá, ahogy felém egyensúlyoz a kávéscsészékkel. Mikor viszont kézbe veszem a sajátomat, és belekortyolok, kis híján reflexből visszaköpöm. Mindig elfelejtem, hogy ha hozzá jövök, jobb ha inkább én gondoskodom erről a kis részletről.
- Pedig, a kávéfőzést leszámítva nem látok olyat, amiben nem remekelnél, ha igazán beleveted magad – pillantok rá huncut mosollyal, én is látom, és érzem, hogy valamiért szigorúbbak vele, de talán a legkisebbnek mindig ez a sorsa. Minket már nem tudnak annyira egyengetni Bree-vel, így megpróbálják megragadni az utolsó lehetőséget.
- Ne akarj nekik annyira megfelelni. Nekem is minden alkalommal elmondják, hogy ideje lenne már megnősülnöm, és unokákat akarnak, de annyira azért nem töröm magam az ügy érdekében. Ne hagyd, hogy ennyire rádüljenek. – Inkább leteszem a csészét, és a bal kezemmel felé somfordálok, hogy magamhoz döntsem egy kis bratyós ölelésre. Ha nem ellenkezik nagyon, a feje a vállamon landol, mikor kisebbek voltunk, valamilyen ürüggyel folyton rajtam fetrengett, és ezt valahogy mindketten annyira megszoktuk, hogy ha vele vagyok, az a furcsa, ha nem állok neki gyömöszölni, vagy birizgálni egy kicsit.
- Azon vagyok, hogy megjavítsam a dolgokat. De ezt egyelőre csak neked árultam el, még ő se nagyon tud róla, szóval… – eszembe jut, hogy épp az előbb fejtette ki, mennyire nem preferálja a titkokat, így ezt a szót inkább mégsem mondom ki. – Jó tudni, hogy ilyen szurkolótáborunk van – mosolyodok el halványan.
- Viszont van valami, amiről beszélnünk kellene. Csak éppen fogalmam sincs, hogy kezdjek bele… - És a kocka el van vetve, ahogy a drága Julius barátunk mondaná. Ekkor viszont megzizzen mellettem valami, én pedig reflexből kihalászom a derekam mögül, még mielőtt élménymasszázst nyújtana itt a kanapéba süppedve. Rápillantok a képernyőre, csak aztán jut el a tudatomig, hogy nem is az én telefonom. Nem áll szándékomban elolvasni az üzenetet, de ekkor már késő. Ahogy elém ugrik, nem tudom figyelmen kívül hagyni. És azzal a lendülettel el is kerekednek a szemeim.
- Ez meg mi akar lenni? – A hangom tökéletesen kifejezi, hogy erre most magyarázatot kell adnia, különben úgysem szállok le addig a témáról.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
232

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Vas. Nov. 25, 2018 12:46 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!
Ben és a különleges képességei. Nos, ezen egyikét már hasznosította is rajtam. Rögtön a lényegre tért. És bele tenyerelt egy olyan kérdésbe, amit jelenlegi helyzetben, nem igazán tudtam volna megmagyarázni. Legalábbis úgy, hogy ne zavarjam össze saját magamat. De legfőképp ne keltsek benne még több gyanút. Alapvetően fura teremtés voltam, ám Ő jobban ismert, mint én néha saját magamat.  Persze ha nem esne nehezemre néha napján, kicsit jobban odafigyelni,  arra amit éppen kiejtek a számon..minden bizonnyal, nem lennék ilyen helyzetben. De azt hiszem, ennek a kérdésnek a megválaszolására, alaposabban elő kell készítenem a terepet. Már csak az a kérdés, hogyan ? Arcomra kiül a "Micimackó gondolkozz " kifejezés, de nem igazán jutok olyan következtetésre, ami Ben szemszögéből elfogadható, vagy éppen hihető lenne. Ha megint terelek? Azt levágja, ha már nem megetette. Már pedig ettől az ismerős méregetéstől, pontosan tudom, hogy valamit sejt. Mint ahogy Ő is tudja, hogy valamit én is sejtek. És mindenki sejt valamit, kivéve amit nem.  Miután kellőképpen összezavarom magamat, és párat pislogok. Várom, hogy az agyamban lévő rendszer frissítsen. Vagy csináljon már valamit.
- Hát ami azt illeti van egy kis baj.- nézek rá eltöprengve, és most kivételesen nem a gyilkosos  történet jár a fejemben, hanem ami bőven Őt is érinti.
- A héten felhívott anya, és kész tények elég állított, hogy a hónap valamelyik napján itt vacsoráznak nálam...- nézek rá szinte esdeklőn, de tudtam jól, hog Őt ebbe nem rángathatom bele , ezt én csesztem el.
- Alapvetően nem lenne probléma, hogy jönnek. Csak kicsit váratlanul ért a dolog, és nem tudtam mit felelni, majd valami orbitális nagy baromság csúszott ki.- húzom még egy kicsit az időt, aztán nagyon sóhajtok.
- Szóval azt mondtam hogy: "Remek legalább megismerkedhettek a vőlegényemmel".- idézem vissza a beszélgetés egy részletét. És anya túlságosan kicsapongó jókedve, amit a aga módján tanúsított, csak még jobban rontott a helyzeten.
- Remélem érzékeled a probléma súlyosságát. - nézek rá a lehető legkomolyabban, bár az arckifejezését látva tudom, hogy legszívesebben elröhögné magát, ahogyan én is. Bár jelen esetben, most jobban félek a szüleim haragjától, mint a gyilkostól aki a nyomomban van. Lehet válaszolok az sms-re, és inkább elhívom egy randira. Inkább minthogy szembe nézzek a pokollal, amit a szüleim testesítettek meg.
Nem sokáig agyalok ezen, mert Ben arcát próbálom kifürkészni, ahogy Lynről beszél. A jelmezes megjegyzésére már nem is válaszolok, csak figyelem az arcvonásait. De mint mindig, semmit nem árul el . Annyira szerettem volna, ha lenne valaki mellette, egy olyan valaki akiről tudom, hogy boldog lenne vele. Márpedig Lyn tökéletes volt, és bárhogy is nézzük, ők ketten összetartoznak. Oké, ez így nyálasan hangzik. De tudtam, hogy jók lennének együtt. Szinte iszom magamba a szavait, akár egy kislány, akinek épp a kedvenc meséjét olvassák fel.
- Flörtöltél az alkalmazottjával ? - teszem fel a kérdést,és csak vigyorogva megrázom a fejemet.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez is csak Lynnek szólt .- kacsintok rá, majd felemelkedek az asztalról, és a konyhába sietek.
- Nem értelek amúgy titeket..- kezdek bele, míg két pohárért nyújtózkodok. Tudnám miért rakom ilyen magasra őket.
- Már mint azt a részét, hogy hol tudjátok elrontani. Oké, vannak kisebb nagyobb ellentétek, de ezek megoldhatók.- magyarázom, míg a kezem idegeskedve keresi a dolgokat a konyhában Bizony Joy, nem pont neked kéne magyaráznod a kapcsolatokról,hisz tudjuk az előző is hogy végződött. Nagyot nyelek, gyűlöltem, ahogy ez a kis hang minden egyes alkalommal befészkeli magát a fejembe.
- Szerintem, ha hajlandóak lennétek ezt felvállalni, és nem titkolni az egészet.- kiemelve a titok szót  Benre nézek felvont szemöldökkel.- Akkor sokkal könnyebbe lenne, a titkok, mindent csak elrontanak.- rázom a fejemet kicsit csüggedten, mert eszembe jut életem egyik legrosszabb időszaka. Amikor a balettról le kellett mondanom, és amikor Cash-el elfajult a helyzet, én még sem szóltam egy árva kukkot sem.
- Próbáljátok meg egyszer úgy, hogy ezt az egészet nyíltan kezelni . Kinőttetek már a bújócskából .- kacsintok rá, majd visszafordulok a pulthoz. És nekilátok a kávénak. Bár ez leginkább tejeskávénak mondható..soha nem voltam jó ezekben a mérték arányokban. Így hívják ezt egyáltalán ? Lehet nincs ilyen szó.
- Hát a kevésbé rossz részét már tudod a dolognak. Igazából, a héten ott aludtam Dave-nél,de nem azért mert meghívott....hanem mert bepofátlankodtam. Igazából most ott is lakom, mert a fölöttem lévő szomszéd, vagy az alattam lévő furcsa zajokat hallat, és kevésbé tudok aludni. Szóval mondjuk úgy, hogy minden rendben, egy vőlegény híján.- vonom meg a vállaimat játékosan, majd visszaegyensúlyozok két kávéval,és leteszem elé.
- Szeretem a szüleinket, és támogatóak,de tudod jól Te is, hogy csak abban amit Ők jónak látnak. Nos, talán ezért is hazudtam anyának, mert nem nagyon tudok semmi érdemlegeset mondani magamról, amire büszke lehetnek.- sóhajtok némi gondterheltséggel.
-  De visszatérve hozzátok..nincs olyan amit nem lehet megjavítani. Ha pedig fontos neked Lyn, akkor nem számít, hogy mennyi idő alatt sikerül. Mert ha belegondolsz az alatt az idő alatt is együtt vagytok. Szeretsz vele lenni, nem ?

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Cause I know I can treat you better

avatar
Oktatás
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
25
Foglalkozás :
►literature teacher/Ex Balerina
Hozzászólások száma :
191

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Szer. Aug. 22, 2018 2:59 pm




to: Joy

- Miben kezdesz paranoiás lenni? – vonom fel a szemöldököm, miután elhadarja ezt a nagymonológot. Mire a végére ér, az a csoda, hogy még emlékszem az elejére. Tudom, hogy vannak enyhén szólva kattant dolgai, de az elhangzottak közül ezt a mondatot most épp semmihez sem tudom kötni. A mosoly viszont ígyis-úgyis megszületik az arcomon, ami nem azt jelenti, hogy nem veszem komolyan, amit mond, csak ez az előadásmód egyszerűen utánozhatatlan.
- Négy gyerekkel, és azonnal elsülő ágyúval szerintem is felejtős a tag. Honnan szedsz te össze ilyen pasasokat?! – Oké, ezt most épp mondta, hogy az egyik gyerek apukája volt, na de a másik? A bemelegedős? Esküszöm, nem értem, miért olyan nehéz valami viszonylag normális pasast kifognia, nem hosszú távra, előbb csak egy jól sikerült, egy éjszakás randira. Bizonyára azokról hallgat a kis bestia. A bátyádnak nem kell mindenről tudnia alapon. Már csak azt nem tudom, mi alapján válogat.
Így mindent összevetve viszont mégsem jöttem rá, hogy mi miatt lehet gondterhelt. Az új osztály? Nem olyan típus, aki ezt túlstresszeli. Ezek csak kölykök. Ő pedig jól elvan velük. Kettőnk közül inkább én izgulhatnék.
- Mért nem viszed el egy varrodába? Vagy veszed meg azt a szerencsétlen pingvin jelmezt? – világítok rá a számomra homályosabb foltokra. Ő meg a varrás… A mondat befejezetlen része az arcomról is leolvasható. – Mutasd a kezed – nyújtom ki felé az enyém, mikor odacsüccsen elém a dohányzóasztalra.
- Akkor úgy látom, épp jókor jöttem. Különös, de pont tizenöt percig terveztem maradni. – Csak viccelek, és ezt a sunyi mosolyom el is árulja, de sírógörcsre tényleg nem vagyok felkészülve. Legalábbis nem az előtt, hogy elmondanám, amiért jöttem. De tudom, hogy ő is csak szórakozik, nagyon remélem, hogy nincs tényleg valami baj. Bár az is igaz, hogy furcsa nekem egy kicsit. Túl sokat terel.
- Ó, jaj – nyögök ki csak ennyit, ahogy megpillantom, milyen arcot vág a szülinapom említésekor. – Ez nem sok jót jelent. – El sem tudom képzelni, mit tervezhet, de a tapasztalatok alapján nagyon is van miért aggódni. De úgyis visszakapja, ez már csak így megy nálunk.
- Ez most beszólás volt? –vigyorodom el, mikor válaszként megkapom a watsonos idézetet. Gyerekként rengeteg filmet néztünk együtt, akkor fejlesztettük ki ezt az idézgetve kommunikálást, ami nyomokban máig megmaradt. Tagadhatom, hogy imádom, de nem lenne elég hiteles. Azért biztos, ami biztos a képébe nyomok egy párnát, ahogy elkobozza tőlem azt a bizonyos gatyaszerűséget.
Tudom, hogy célzás volt: sejti, hogy mondani akarok neki valamit, de nem is annyira szándékos a terelés, mikor megemlítem, hogy ismét randizgatunk Lynnel. Menet közben jövök rá, hogy ez több mint tökéletes, hogy nyerjek egy kis időt még. Végül is ez is olyan hír, ami megér egy váratlan betoppanást. A reakciója is erről árulkodik, gondoltam, hogy pozitívan fogadja majd, ő mindig is Lyn-párti volt, nem velem szemben, hanem úgy értem, hogy mindig is szurkolt nekünk. De hogy ennyire lelkes lesz, arra én se számítottam. Már-már felér egy egyszemélyes pompomlánycsapattal.
- Ezt még mi se nagyon tudjuk eldönteni – döntöm hátra a fejem a kanapé támlájára, és felpillantok a plafonra, mintha csak onnan várnám a sugallatot. Az arcvonásaimon keveredik a derű, amit a lelkesedése okoz, a témával kapcsolatos visszafogottságommal, és azzal a bizonytalansággal, amit a mögöttünk lévő öt év eredményez. Viszont az is leolvasható rólam, hogy sokat motoszkál a fejemben a kérdés. – De még az is lehet, hogy igen – pillantok rá halvány mosollyal. Rájövök, hogy gyakorlatilag ő az első, akinek ezt kimondom. Eddig még magamnak sem mertem megemlíteni.
A legmélyebb igazság az, hogy félek. De ez nem olyasmi, amit beismerne az ember, pláne én nem. Pláne neki. Vagy bárki másnak. Félek, hogy így is túl sokat ártottunk már egymásnak, mi van, ha most is csak sérüléseket okozunk majd? Ha megint beleugrunk, és kiderül, hogy nem működik, akkor többé nem lesz már visszaút. Hogy hogyan történt?
- Bonyolultan, mint mindig – dörzsölöm meg az arcom a tenyeremmel. – Még februárban az éjszaka közepén beállított hozzám, hogy mit képzelek magamról, amiért az orra előtt flörtölgetek az egyik alkalmazottjával. – És tessék, minden út Rómába vezet, megint csak témánál vagyunk, akár itt is felhozhatnám Flort, de még mindig az inkább nem mellett döntök. – Én meg szokás szerint összetörtem néhány poharat – mosolyodom el, ez valahogy mindig megvan, ha ideges vagyok –, de végül nálam aludt. Két hete pedig velem jött a washingtoni szervizkonferenciára. Titokban, de az a három nap olyan volt, mint régen. – Nem számolva, hogy megtalálta az orvosi papírjaimat, de ezt az apró malőrt leszámítva minden tökéletes volt, ami elég biztató.
- Kérdés, hogy ha öt év alatt nem sikerült megjavítanunk, akkor most mennyi esély van a csodára – osztom meg vele a fő dilemmát, ami szerintem Lynben és bennem is ott motoszkál, és ami óvatosságra sarkall. Illetve fontos emlékeztetnem magam, hogy Joy egyáltalán nem tud Rose létezéséről.
- De most te jössz. Csak jelzem, hogy még mindig nem tudom, mitől vagy ilyen kis ágyban kaki. És ha már így van, egy kávé sem jönne rosszul. Egye-fene szolidarítok veled, és én is elfogadok egyet.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
232

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Kedd Aug. 14, 2018 8:28 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!

Néha azt kívánom ,bárcsak ne ülne ki ennyire minden az arcomra. De az volt a helyzet ,hogy szinte nyílt lapokkal "játszottam" akárhányszor titkolózni akartam ,vagy hazudni. Ugyan voltak az életemben ,olyan pontok amikor ,kénytelen voltam levetkőzni ezt ,és megemberelni  magamat. De nyilván ez sem az a pillanat volt,túl sok minden szakadt egyszerre rám ,és az volt a nagy helyzet ,hogy nem tudtam egyedül megbirkózni velük. A hirtelen kérdésekre ,pedig soha nem volt időm felkészülni ,aminek az lett a vége hogy...
- Ez a varrás az idegeimre megy ,nemsokára megkapom az új osztályomat ,és sík ideg vagyok miatta. Ráadásul kezdek olyan lenni, mint egy paranoiás. Ha már nem az vagyok. Arról nem beszélve ,hogy egy apuka elhívott randizni akinek négy gyereke van ,érted négy darab ?! Hogy lehet valakinek négy gyereke ? Egyáltalán miért van négy gyereke ? Elmesélte,hogy már özvegy ,és hogy nagyon régóta nem randizott ,amivel nincs baj ,csak hogy tudod én sem vagyok túl nagy randi bajnok. A legutóbbi randimon is ,mire eljutottam egy kérdésig a partnerem ,már a pincérfiúval flörtölt ! Bemelegednek mellettem a férfiak Ben ! -dől belőlem a felesleges információ. Valójában egyik sem lényeges a mostani állapotomat nézve,egyik sem olyan fontos ,hogy létfontosságú legyen. Mégis olyan heves átéléssel,lökődnek ki belőlem a szavak ,hogy akár életre is kelhetnének. Hogy mi volt ez ? Terelés ,olyan feltűnő terelés ,hogy minden bizonnyal bukni fogom az egészet.  De ne mondja senki azt ,hogy egyáltalán nem próbáltam meg. Míg én egy orbitális nagy káoszt teremtek magam köré ,és a saját értelmetlen szövegelésemtől egyre zaklatottabb leszek egyszer csak .... Megállok. Joy, vegyél egy nagy levegőt ,és lehetőleg ,ne mondd el a bátyádnak ,hogy egy gyilkos van a nyomodban. Megrázom a fejemet ,és én a formátlan anyagra koncentrálok,ami soha az életben nem lesz gatya . Még csak egy cseppnyi jó indulattal sem,sőt ebből nem lesz semmi.
- A gyerekek a globális felmelegedésről tartanak előadást,eredetileg az volt a terv ,hogy pingvin jellemezt varrok. De aztán az sem ment ,aztán rájöttem hogy végül is nekem alapjáraton,nincs kézügyességem ,szóval az idegösszeomlás szélén állok,egy darab ronggyal. Amivel legfeljebb ,majd kifújhatom az orromat ,ha beüt megint a fél órakénti sírógörcsöm...- meg akadva az órára pillantok ,majd vissza a bátyámra.
- Ami úgy 15 perc múlva esedékes . - vigyorodok el ,és csak megrázom a fejemet.
- Ó Ben ,ha tudnád mit terveztem a szülinapodra . - vigyorom már közel sem ,csak egy mosoly leginkább olyan cinkosságot ölt magára ,amit maga az ördög is megirigyelne.
Már csak a tenyérdörzsölés hiányzik ,de ne túlozzuk el a dolgokat mindennek itt lesz a maga ideje nem igaz ?  De volt ami most jobban foglakoztatott,az ami ott lógott a levegőben amióta csak bejött. Nem az Ő stílusa ez a "Ma jövök..." ez én voltam ,de nem  Benjamin Henson. Nem állt össze a kép ,és az én kíváncsiságom pedig apadhatatlan forrásként  funkcionált jelenleg.
- "Maga a hallgatás mestere, Watson, ezért olyan izgalmas magával beszélgetni."- idézek a filmből ,és az én arcomra is egy ragadós mosoly kúszik. Persze ez még nem jelentette ,azt hogy felmentettem a Joy-féle vallatás alól. Óó,nem ha kell bevetek akármilyen módszert. Így csak türelmesen várok , sértett mozdulattal veszem el mellőle azt a rongyot ,ami kiskorában ,még gatyának készült. Aztán valami egészen más lett.  Izgatottan játszadozik a kezem az anyaggal ,míg végül a rövidke válasz mellett kapok valami olyat is,amitől legszívesebben ki ugarnék a bőrömből. De egyenlőre a higgadtság álcáját magamra erőltettem.
- Értem .- válaszolok tömören ,mintha ennek semmi jelentősége nem lenne. Aztán szépen lassan elterül az arcomon ,az a jól ismert eszelős vigyor.
- Úgy tudtam ! - mutatok rá a ,majd fel állok ,és mivel nem tudom hol levezetni a felgyülemlett energiámat fel alá járkálok.
- Újra összejöttetek ? Igaz ? - meg sem várom a választ tovább járkálok ,majd félúton megállva egy kiengedve a gőzt tapsikolni kezdek ,mint egy kislány.  Végül mellé pattanok a kanapéra.- Mesélj el mindent ! Mindent akarok hallani ! Most akkor újra együtt vagytok ? Vagy nem vagytok ,vagy most tulajdonképpen mi van ? Hogy történt ? - csillogó szemekkel néztem rá ,úgy viselkedtem akár egy őrült aki épp most szabadult. De nem tehettem róla ,mindig is  úgy gondoltam ,hogy Ben és Lyn összetartoznak . Lyn-nél  tökéletesebb lány ,pedig el sem tudtam képzelni. Ő tudtam ,hogy tudna vigyázni Ben-re ...
- Szóval ? -erősködöm tovább,és ha lehet talán mg tágabbra nyitom a szemeimet ,mintha ezzel bármit is kiszednék belőle.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Cause I know I can treat you better

avatar
Oktatás
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
25
Foglalkozás :
►literature teacher/Ex Balerina
Hozzászólások száma :
191

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Kedd Aug. 14, 2018 2:28 pm




to: Joy

- Mi ez a gondterhelt ábrázat? – mustrálgatom a kanapéról, a szemöldököm felvonva. Tőle aztán végképp nem ez van megszokva. Végig is mérem tetőtől talpig, feltűnik-e valami szokatlan, de mikor elhangzik a válasz, amire pontosan így számítottam, elmosolyodom. Pedig az igazán gondterhelt kettőnk közül inkább én vagyok. Még nem találtam ki, hogyan kanyarodjak rá a témánkra, de azért csak nem így az elején akarom lerohanni vele.
Szóval inkább felőle érdeklődöm, és próbálom előre felkészíteni magam, hogy ne akadjak ki nagyon, ha valami meredeket hallok. Mindig ezzel próbálkozom, de ahhoz képest vajmi kevésszer járok sikerrel. A figyelmemet azonban menet közben abszolút magára vonja valami furcsaság, ami alig pár centire hever mellettem. Nem is állom meg, hogy ne kérdezzek rá.
- Egy gatya – forgatom meg erre-arra, hátha én is felismerem benne az említett ruhadarabot. – És ha nem vagyok túl indiszkrét, kinek varrsz te pingvinmintás gatyákat? – De legfőképp mi célból. – Remélem, nem én kapom szülinapi meglepetés gyanánt. – Bár amint kimondom, meg is bánom, hogy szóba hoztam ezt az eseményt. Általában azt se tudom, milyen hónap van, a szülinapjaimat pedig végképp nem tartom számon. Az idei viszont azért különleges, mert egy hónapon belül átlépem a bűvös huszonkilencet, ami az utolsó húszas évem lesz, ez pedig olyasmi, amit azért még én is nehezen dolgozok fel.
De ez a hirtelen támadt varró szenvedély is újdonság. Gyanakodva pillantok rá, ahogy lecsüccsen elém, és egyben az is újra eszembe jut, hogy miért érkeztem. Vele ellentétben, én nem a spontaneitásomról vagyok híres, és általában le is szoktam rázni, ha túlságosan random látogatásra készül, teszem azt: tíz perc és ott vagyok. Ilyenkor általában kapásból rávágom, hogy nem vagyok otthon, és többnyire azért igaz is, kivéve, amikor nem, most viszont én voltam, aki nem jelentkezett be hozzá túlságosan előre. Ma reggel hívtam fel, hogy beugranék, miután úgy ébredtem, hogy nem vacilálok tovább. Erről egyszerűen tudnia kell és kész. De hogy máris észreveszi rajtam… Tényleg rám ült ez az egész, ezzel tisztában voltam, de azzal nem, hogy ennyire látszik is rajtam.
Ahogy felém hajol, válaszként én is elkezdem hunyorogva szűkíteni a szemeim, és egy bujkáló mosoly is megjelenik az ajkaim szegletében.
- Lenyűgöző helyzetelemzés, Miss Sherlock – mormogom játékosan. – Ne hagyja abba.
És nem is teszi. Felpattan az asztalról, és máris alkut kínál. Persze saját szabályok szerint, de nem is számítottam tőle másra. Az a helyzet, hogy csakugyan megrendítő hírt jöttem vele közölni, mégsem tudok elég komolyságot teremteni a témának, mert a halvány mosoly folyamatosan az arcomon játszik.
- Remekül – teljesítem kifogástalanul a feladat első kihívását. – Mostanában egész sokat megfordulok a Rosá-ban. – A Rosában, amiről ő is tudja, hogy Marilyn kávézója. Annyira nem tudom, hogy ők ketten mennyire tartják, vagy éppen nem tartják a kapcsolatot, míg együtt voltam Lynnel, jóban voltak, de az utóbbi öt éves szenvedéstörténetünktől, amennyire tőlem telt, igyekeztem megkímélni. Bár nem az a fajta, akivel ezt olyan egyszerűen megteheti az ember.
Hogy mit akarok ezzel mondai? Magam sem tudom annyira, de talán a magam módján arra próbálok utalni, hogy valami megint mozgolódik köztünk. És innen kellene folytatnom, valahogy úgy, hogy képzeld: az egyik alkalmazottjáról a minap kiderült, hogy a féltestvérünk. De ezt a gombócot egyelőre visszanyelem. Nem is olyan könnyű ez, mint vártam.



avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
232

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   Szomb. Aug. 11, 2018 11:12 pm



Ben&joyce
I understand, I do not understand!

Szombat,annak a napnak kéne lennie,amikor  kipihenten az ágyon heverészek. Pontosabban annak a napnak,amikor vagy ki sem kelek az ágyból,vagy dolgozatokat javítok.  De ez minden bizonnyal nem az a nap. Az ágyam közepén ülve bámulom a halomnyi anyagot. Úgy nézek rájuk,mintha a fizikai létezésük is fájdalmat okoznak ,és bizonyos szempontból így is volt.  Tekintetemet  a tenyeremre emelem ,ami vérpettyektől díszeleg. Még mielőtt félreértené valaki,nem senkit nem öltem meg. De a varrás soha nem volt az erősségem ,sőt ha úgy nézzük nekem semmifajta erősségem nincs. A családban ,mindenki tehetséges valamiben ..én viszont . Én ...csak Joy vagyok,aki komolytalan és tanár. Fancsali mosollyal gondolok a tanár szóra vissza ,mintha valami szitokszó lenne. De az én családom számára talán az is volt,soha nem azt tettem amit ők elvártak. És bár nem voltak nagy elvárásaik,egyszerűen a döntéseim és az Ő elképzelésük ,olyan szinten keresztezték egymást ,mint egy rosszabb pókháló. Jut eszembe ,nem ártana azokat is leszedni...még a végén azt hiszik ,hogy Pókemberrel járok.  Kezeim remegve fogják meg újra a tű vékony hegyét...nos ,hogy mit is csinálok ? Pingvin jelmezeket varrok ,az az fejben ez a terv. Az hogy éppenséggel ez nem éppen megy ...Óóó,Istenem minek mentem bele ebbe a globális felmelegedős elődadásba ?! Ezért ,hogy az egész hétvégémet ,azzal töltsem ,hogy varrni próbálok ? Ez így nagyon nem lesz kóser ,főleg hogy még csak egy gatyát sem sikerült össze hoznom ,röpke 3 óra alatt.  De így is már könnyítettem a dolgomon ,hisz pingvin jelmezt kellett volna varrnom ,de annyiban kiegyeztem ,hogy elég lesz ha csak pingvin mintás. Mindenki tudni fogja ,hogy Pingvinnek ,mivel már alapjáraton úgy is totyognak ,be plusz a szövegbe is benne van. Így kapnak egy ilyen mintás , szettet,ami egyelőre nem hasonlít semmire...esküszöm inkább a nyakukba akasztok,egy táblát az adott állat nevével. Minek ide jellemez ? Minek ez az előadást ,igen ez nagyon fontos dolog valóban ,de attól mert előadjuk nem lesz jobb.
- - vonyítok fel újra,amikor az anyag helyett ,az ujjamon át sikerül átvezetnem a tűt .
- Nem ,nem akarom ..utálom a pingvineket ,utálom a tűt ,és utálom magamat!- a varrás művészete újabb mély depresszióba taszít ,és már éppen elődrukkolnék egy rögtönzött sírással,amikor  a csengő megszólal. De mintha eddig is szólt volna ?  Megrázva a fejemet pattanok ki az ágyból,és próbálok úgy az ajtóhoz érni ,hogy nem esek orra. Ami igazából,egészen addig ment ,amíg az ajtóhoz nem értem. Kiesne hasra a végcél előtt ? Hát természetesen én ! Bosszúsan fújatok egyet ,és lassan fel állok a padlóról...valami rezeg...mi ez ? Tapogatom magamat ,akár egy fél őrült ,mire rájövök hogy a telefonom az . Kivéve a zsebemből ,egy laza mozdulattal a kanapéra dobom ,és mit sem törődve ennek jelentőségével,ajtót nyitok.
- Ben ! -  vigyorodok el, Ő kell nekem ide , hátha Ő tud varrni . Bár nem emlékszem ,hogy valaha életünk folyamán ,láttam volna ezt a tevékenységet folytatni.
Ahogy beérünk ,én téblábolni kezdek ,és próbálok apró cseprő dolgokat a helyére rakni ,de ez nem segít semmin ..legalábbis az összképen biztos nem.
- Ami azt   illeti eldugtam ,hogy még én sem találom.- sóhajtok fel gondterhelten ,majd csípőre tett kézzel megállok a bátyám előtt. Megrázom a fejemet,mintha ezt már nem tárgyaltuk ki volna már elégszer.
-  Nem ma tartom a nudista napomat ,de amúgy meg láttál már fürdőruhában ,meg anélkül is,szóval ..-vonnom meg a vállaimat lazán .
- Varrtam ,tudod szenvedélyemmé vált  a varrás ,szerintem szakmát váltok ,az az anyag amit tartasz a kezedben..az egy gatya ! - ez a kijelentés kicsit erős volt ,amit használtam. - Egy gatya ,amit már kiszedtem Morzsika kutya szájából ,aki előtte félig már megemésztette .- bólintóm oldalra a fejemet ,és leülök a kanapé előtt elhelyezkedő asztalra.
Egészen közel hajolok Ben arcához ,és úgy kezdem el megfigyelni a vonásait. Minden egyes mozzanatát ismertem. Valami nem kóser.
- De Te....- kezdek bele,míg szemeim már gyanakvóan szűkülnek össze. Soha nem voltam jó ember ismerő ,de a testvéremet jobban ismertem ,mint néha saját magamat.
- Valami nem stimmel veled . - minden létező verzió végigfutott az agyamon ,és igyekszem nem rosszra gondolni. De  valami az súgta ,hogy nem vidám hírt jött közölni.
- Jó,most akkor azt fogjuk csinálni,hogy ..-állok fel az asztalról ,és összecsapom magam előtt  a tenyeremet.
- Megkérdezem Te hogy vagy,és hogy mizujs...Te adsz valami felületes választ. Aztán elmondod ,hogy valójában mi a baj ?  Mehet ? - nézek rá felvont szemöldökkel ,meg sem várom a válaszát ,már bele is kezdek.
- És Te hogy vagy ?

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Cause I know I can treat you better

avatar
Oktatás
Play by :
▿Amber Heard▿
Kor :
25
Foglalkozás :
►literature teacher/Ex Balerina
Hozzászólások száma :
191

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Joy & Ben - We need to talk   Csüt. Aug. 09, 2018 9:23 pm




to: Joy

Nem kis port kavart az életemben, hogy nemrég kiderült, van egy féltestvérem, akiről 29 éven keresztül fogalmam sem volt. Ahogy a családban senki másnak sem, az apámat leszámítva. Hozzá már eljutottam ezzel a kis meglepetéssel, amivel neki kellett volna előrukkolni, nem nekem. Lett volna rá elég ideje. Vagy leginkább meg sem tennie.
Flort kedvelem, de ez az egész akkor sincs helyén így. Nem így akartam megismerni, nem így akartam gondolni rá, és nem tudom, hová vezet majd ez az egész. Egy biztos: idő kell, amíg elrendeződik. Ha egyáltalán elrendeződhet valaha, suttogja valahonnan mélyről egy kis hang, amit legszívesebben meg sem hallanék.
A helyzet viszont az, hogy visszautasítottam apám kérését, miszerint őrizzem meg vele a hétpecsétes titkot. Legfőképp anyám előtt, és a húgaim előtt. De én erre nem vagyok képes, sem hajlandó. Ha Florral egy idősek vagyunk, akkor még a terhesség szakaszában megcsalta anyát, és abból, amit eddig tudok, nem is egyszeri alkalomról volt szó, hanem románcról, a gyakori Puerto Rico-i utazások, két kapcsolatot tartott fenn egyszerre, miközben az anyám… Még most is hatszázra ugrik a vérnyomásom, ha csak rá gondolok, akkor is. Szét tudnám verni a képét, és nagyon remélem, hogy soha nem fogja kiprovokálni, különben képes leszek rá.
Ezen kattogok út közben, és észre sem veszem, hogy már szinte a húgom lakása előtt járok. Ráfordulok  parkolóra, és kiszállás előtt még veszek egy mély levegőt. Biztos, hogy jó ötlet? De amint kimondom, Lyn jut róla eszembe, és kínomban el is mosolyodom. Ki tud készíteni ezzel a kérdéssel.
Szóval bemegyek.
Becsapom a kocsiajtót, és pár perc múlva már csengetek is, az ajtó előtt szobrozva. Szombat van, egy olyan szombat, amikor épp nem terveztem be mást, mint hogy őt meglátogassam. Mostanában keveset találkozunk, és ez főleg az én bűnöm, de tudom, hogy úgyis megbocsátja. Vagyis… ez az egész családot összevetve nála a legrizikósabb, de remélem, nem rendez megint nagyjelenetet miatta. Mint a karácsonyi találkozón. Meg a bevásárlóközpontban. Meg a …
Nyomom már egy ideje a csengőt, én nem tudom, mi van. Tudja, hogy mennyire utálom ezt. Mikor itt kell ácsorognom a zárt ajtó előtt. Akkor legalább hagyná nyitva, vagy hallaná meg, mikor…
- Helló – dörmögöm, ahogy végre megjelenik, de úgy, hogy az még az én fülemet is megüti, szóval inkább megköszörülöm a torkom, és igyekszem az arcomra is valamivel lazább vonásokat erőltetni. Nyomok egy puszit az arcára, és követem is befelé.
- Ki vele? Hol rejtegeted a fickót? – pillantok is körbe, mintha csak a nyomait keresném, de persze csak szórakozok. Nagyon remélem, hogy nem trafáltam bele ebbe is. – Mi tartott ennyi ideig? – firtatom, és ledobom magam a kanapéra.
- De örülök, hogy ruha, azért van rajtad – húzódik mosolyra a szám sarka, ahogy megáll előttem egy pillanatra, bármennyire is morcos vagyok, azért ő általában jókedvre tud deríteni… miután túlesünk azon, hogy még jobban felbosszantott. Mikor milyen sorrendben. Azt viszont nem érti meg, hogy hiába vagyunk testvérek, és pucérkodtuk végig a fél gyerekkorunkat, most már jobb szeretem, ha nem előttem öltözködik. Na és? Hányszor láttál már fürdőruhában? Vagy épp anélkül? Szinte már a fejemben visszhangzanak a válaszok, és a hamisíthatatlanul pimasz vigyora, amit egyszerre imádok, és utálok tőle. Mert azt jelzi, hogy jobb, ha felkészülök valamire.
- Na és mi újság? – emelek fel magam mellől egy… pingvinmintás beazonosíthatatlan anyagot.
- Jézusom. Akarom én tudni, hogy ez micsoda? – A rendszeretés sosem volt erőssége.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
232

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Joy & Ben - We need to talk   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Joy & Ben - We need to talk

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Brooklyn :: Lakóhelyek :: Lakások-
^
ˇ