One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Recognize it! #1

Nathaniel Ainsley
Today at 9:56 pm



Eric Wang és Miss Bell

Eric Wang
Today at 5:08 pm



Eric & Christabel ~Tell me your Story~

Eric Wang
Today at 3:12 pm



Wedsie & Ben - Pig or Cat?

Wednesday Bell
Today at 2:42 pm



Ludmilla Litrowsky [ készülőben ]

Ludmilla Litrowsky
Today at 2:18 pm



Ben & Nora | undercover mission

Benjamin Henson
Today at 1:16 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Raelyn J. Winters
Today at 12:22 am



Dor & Rae

Dorian J. Lester
Yesterday at 10:09 pm



Kapcsolatkeresõ

Joshua Miller
Yesterday at 9:49 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 3
Diákok 9 7
Törvényszegõk 9 13
Bûnüldözés 9 10
Hivatal 2 3
Üzlet 8 4
Oktatás 5 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 59 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 16 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Adam M. Austin, Adriana Lane, Dyson Jaworowski, Elizabeth Luna Cortez, Erik Lindström, Ewan Patrick Brooks, Janine A. Rossi, Joshua Miller, Kayline Prescott, Lena Caldwell, Leon Williams, Logan K. Whitfield, Marilyn Kaminski, Nathaniel Ainsley, Raelyn J. Winters, Wednesday Bell


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Jake & Jamie - Sense of humor in life

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Jamie - Sense of humor in life   Vas. Okt. 28, 2018 11:03 am


to Jamie

Sok minden játszódik jelenleg a fejemben, többek között az, amit Cory mondott, hogy valószínűleg terhes. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz akkor, ha ez kiderül, és az édesapa nem Adrian, hanem a kórteremben fekvő barátom. Kínkeserves perceket élek át odakint, gyötrődöm, mert fáradt vagyok, és nem tudom, hogy miképpen adagoljam be Jamie-nek, hogy benne van a pakliban a végleges vakság, hogy az eddigi karrierje elveszik, az élete gyökeresen megváltozik. Tessa..hát na ez egy másik sarkalatos pont. Nem érem el már napok óta, és van egy sejtésem, hogy egy darabig nem is fogom. Azóta is ott motoszkál a fejemben, hogy mit keresett éjjel a kardiológián. A veszekedések, meg a szakítások tömkelegét egy normális ember nem lett volna képes követni, nemhogy ők ketten. Világosan látszott, hogy mennyire szenvednek, de összeillenek. Nem vagyok az a típus, aki ajnározza a párokat, de egyszer mindenki megtalálja a megfelelő bolondját, ahogyan a zsák a foltját. Pozitívnak kell lennem, ha rám ez nem is igaz. Tessa kiborult, nem csodálom, nekem is csak azon múlt, hogy még épelméjű vagyok, hogy az orvos tört elő belőlem, és nem a barát, mert ha így lett volna, akkor most nem lenne kihez bemennem. Jamie Woodward egy orvosi jelenség, már a szakmai berkeken belül is elegendő, ha kiejtem a nevét, és mindenki tudja, hogy kiről van szó. Én más szemszögből ismerem őt, mondhatjuk az őrült oldala a jó bajtársam, de ennél sokkal mélyebben gyökerezik a személyisége. Sok mindent nem tudunk egymásról, a múltamba sem avattam be teljesen, de ettől még vakon megbízok benne, mostanában talán jobban is, mint a saját öcsémben. Szomorú, hogy ez történik, de a változások felett nincs hatalmam. Könnyed hangnemet ütök meg, amikor bemegyek hozzá, mert eléggé paranoiás (nem mintha fordított helyzetben én nem lennék az), de ettől függetlenül én szót értek vele. A nővérek olykor panaszkodnak, hogy morcos, és üvöltözik is, de ki ne tenné, ha majdnem meghalt volna, és nem lát? A kiszolgáltatottság baromi nehéz, el sem tudom képzelni, hogy mit él át, ezért csak lehuppanok az ágya melletti székbe, és hagyom, hogy a régi hangvitelben csevegjünk egy keveset, és úgy tennénk, mintha minden normális lenne.
- Te engem ne izzassz most meg, mert így is folyik rólam a víz. – nevetek fel vele együtt, és meghallgatom az újabb érveket az ellen, hogy miért nem jó a nővérke, aki az ebédet hozta. Nincs sok belőle, úgyhogy be kell érnie vele, és megbízom a kislányban, ahogyan John is. Ez közös döntés volt, muszáj felelősséget vállalnunk, és Jamie-nek bíznia kell bennünk, hogy a legjobbat akarjuk neki. Elterelem egy kicsit a figyelmét, és beszélek a kakis témáról, Hannah egy angyal, imádja a gyerekeket, ahogyan őt is. Összeszorul a szívem, hogy így kell látnom őt, nem érdemelte meg azt a golyót, még akkor sem, ha ezzel azt a nőt védte meg, akit mindenkinél jobban szeret. Meddig mehet el egy szerelem, milyen áldozatot hozunk meg azért, hogy a másikat boldognak láthassuk? Na, erről én is mesélhetnék, de már túlfáradt vagyok, hogy ésszerű döntéseket hozzak. Haza kellene mennem, de az is lehet, hogy ledőlök itt az irodámban legalább egy órára. Megdörzsölöm a szememet is, és elfojtok egy ásítást a beszélgetés közepette.
- Heh, ne idézz nekem ebből a filmből, mester. Igen… - nevetek fel vele együtt, mert abban egyetértünk, hogy a mostani generáció egy nagy rakás szar, és hiába igyekszünk átadni a tudásunkat, valahol elvérzünk mi is, ha már odáig merészkednek, hogy a műtőben essenek egymásnak a gyakornokok.
- Az igazság az, hogy még gondolkodom valami nagyon csúnyán, de idővel ez is be fog érni, ha még rendesen fog járni az agyam. A fülpiszkáló nem is rossz ötlet, ha engem kérdezel. – mosolyodom el, és a tarkómon fűzöm össze a két karomat. Ki kell ropogtatnom a hátamat is, mert borzalmasak ezek a kórházi székek. Behozatom a kedvenc fotelemet, esküszöm, ha még egy éjszakai ügyeletet be kell vállalnom a héten. Azon legalább tudok szundítani. Kiszúrom az ebédje maradékát, és le is csapok rá, de azért illedelmesen megérdeklődöm, hogy nekem adja-e. Nem tudom, hogy miért éppen a szex mentes napjaimmal állok elő, de bíza nem most volt, hogy ágyba bújtam valakivel. Nagy kékjeimmel zabálok, miközben válaszol nekem, így érdemben azonnal nem sikerül reagálnom rá.
- Ne dicsérj már, mert kijön az ebéded. – legyintek egyet, mert nem szeretem, ha piedesztálra emelnek. – Hát nagyon egyszerű…nincs olyan nő, aki nekem való, vagy az is lehet, hogy még nem született meg…úristen Jamie…nem kell nekem innen senki, és a pincércsaj sem. Tudod, van egy intelligenciahatár, ami kellene, buta nőkkel nem bújok ágyba. – fintorodom el, de aztán a könnyed csevej be is fejeződik, mert mindketten tudjuk, hogy miért vagyok itt. Jamie kétségbeesetten várja tőlem a választ. A torkomra forr a szó…miért ilyen kibaszott nehéz erre felelni? Nem akarom bántani, de ha nem leszek őszinte vele, akkor szembeköpöm a barátságunkat. Sosem arról voltunk híresek, hogy hazudtunk volna a másiknak. Ideje, hogy elmondjam neki az igazat. Előrehajolok, és megérintem a kezét, hogy megnyugodjon.
- Jamie…hallgass végig. Mindent meg fogok tenni azért, hogy újraláss, ahogyan eddig is tettem én is, és az egész kórházi team. Itt van John, meg én is. Nem fogunk cserbenhagyni. Figyelj rám… - hallgatok el egy pillanatra, amíg a légzése valamennyire normalizálódik.
- A koponyádon átfúródott a golyó. Majdnem elveszítettünk. Órákat küzdöttünk, de a látóideged sérült, és nem is kicsit. Nem tudom megmondani neked, és ígérni sem fogom, hogy minden rendben lesz. Ami emberi erővel lehetséges, az meg fog történni, de nem tudom garantálni, hogy visszanyered a látásodat. Nem akarok százalékokkal jönni, tudod, hogy nem vagyok a matek, és az esélyek latolgatásának híve. Akkor is orvos maradsz, ha nem látsz, és akkor is a legjobb leszel. Ez nem kérdés, de…egyelőre nem tudok semmi jót jósolni Jamie, sajnálom. – szorítok rá a kezére. Baromi nehéz ezt így közölni a legjobb barátoddal.



avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
128

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Jamie - Sense of humor in life   Kedd Szept. 25, 2018 9:39 pm

Jake & Jamie
 "Friendship goals"


Ugratom őt, mert megtehetem. Nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy így beszéljenek Jakekel és ezt mocskosul ki is használom. A barátságunk kiállt pár próbát, többek között azt is, amikor lecsapott, akár egy legyet, meg azt is, amikor részegen megláttuk John nejét egy rúd mellett...Hát az kemény pornó volt, az már egyszer biztos. De John is, Jake is túllépett rajta. (John kicsit nehezebben.) De annyi mindent tudnék még felsorolni, amit együtt éltünk át, és áldom a sorsot, hogy az utamba hozta ezt az igazi barmot. Mert Jake az. Benne van a balhékban, van benne kurázsi bőven, mégis az egyik legfelelősségteljesebb ember, akit csak ismerek. John nagyon higgadt, igazi vezető típus, aki figyelmeztet, ha rossz irányba haladsz már jó előre. Jake azonban az, aki bevezet a lángok közé, mégis tudod, hogy biztosan élve jössz ki onnan, mert tudod, hogy kivezet. És bár Jake laza tud lenni, meg emberséges, ettől még bárkinek letépi a fejét, ha nem a kellő tisztelettel viseltetik irányába. A katona múltja ezt felerősíti, így én kivételezettnek is érzem magam, hogy ilyesmit megengedhetek magamnak. Ráadásul tudom, hogy a kórházban most milyen pletykák terjengenek rólam, és biztosan tudom, hogy Jake az első sorban áll, hogy megvédje a becsületemet és az önbecsülésem sem miatta fog csorbát szenvedni.
- Imádom, mikor izzadt vagy, de az csak frissen izgató és ha én is közrejátszom az izzasztásban - húzom fel csábosan a szemöldököm, és inkább nem teszem hozzá, hogy tisztában vagyok vele, mennyire megizzasztottam már amikor az agyamba kellett vágnia. Helyette kifejtem, mennyire nem tetszik az a nővér aki behozta az ebédemet, persze Jake ezt sem hagyja szó nélkül, és hosszas magyarázatba kezd, amit persze igyekszem türelemmel végighallgatni. De vajon akkor is ezt mondaná, ha éppenséggel ő ülne most itt? A kakis body storynál viszont felröhögök, és valahol meglátom benne sydney-i önmagam, amikor a gyakornokok kínzása az egyik mesterfogásommá vált.
- Sokat kell még tanulnod, ifjú padavan - vágok igazán komoly arcot - De látom benned az Erőt! Benned van még rejtett tehetség, csak meg kell találnod a kulcsát. A kakis body csak az első lépés! - mondom, majd újra elröhögöm magam. Jake félelmetes tud lenni, és a műtő miatt meg is értem a dühét - Komolyra fordítva a szót, én sem tettem volna másképp. A műtő minden orvos jelöltnek egy szent grál értékével kéne bírnia, hogy merik szertehagyni a dns-üket azon a helyen, ahová mások csak legszebb álmaikban léphetnek be? Remélem utána kisikáltattad velük a plafontól a padlóig fültisztító pálcikával, hogy egy életre megtanulják, hol van a helyük.
Istenem, évről-évre egyre rosszabbak ezek, mert azt hiszik, ez majd örökké tart. De jöhet egy baleset, egy golyó, amely a fejükbe fúródik, és minden elveszett. És akkor majd mi lesz? Akkor is úgy gondolják majd, megérte egy röpke bárhol-máshol összehozható pásztoróráért megszentségteleníteni egy ilyen helyet? Hallom, hogy kihúz egy széket és leül. Megnyugszom, hogy kényelembe helyezi legalább magát. Az aggodalmam nem alaptalan, ismerem már őt is, és magamból kiindulva nagyjából a harminckettedik órájánál tarthat, de azt is tudom, hogy nem érdemes erőszakoskodnom. Ha annyira kimerül, úgyis eldől majd, mint a rohadt nád, mert a szervezet, legyen bármilyen erős, csak egy darabig bírja, aztán beindul a védekező mechanizmus. Ha hallucinálni kezd, van annyira jó orvos, hogy tudja, hogy pihenésre van szüksége, így nem nyomulok tovább. Hagyom, hogy az ebédem maradékát magához vegye.
- Tiéd lehet, én nem vagyok túlzottan éhes - legyintek, aztán hallgatom, hogy kibontja, beleharap, majd mesélni kezdi a nőtlenség hátrányait. Én pedig gondolatban azt kívánom, bár még egyszer láthatnám. Ahogy az okos kék szemeivel rám nevet, ahogy feltűnik a folyosó végén és felém int. A pacsira lendülő tenyerét, vagy azt, ahogy a kutyáival bohóckodik a fűben, mikor együtt sétáltattuk őket. Minden emlékem felelevenítem, amit csak tudok róla, hogy még ne felejtsem el. Az arcát, a haját, a ráncokat a szeme sarkában. Mert azt érzem, mintha napról-napra egyre csak felejtenék. Talán percről-percre is. Mi van, ha ez az állapot állandó? Mi van, ha...de nem, ez nem történhet meg velem. Nekem műtenem kell, muszáj visszatérnem. Nem...nem élhetek a műtő nélkül. A szike, a vágás, a varrás, a rejtélyek felkutatása és megoldása...ez volt a mindenem. Ha Tessa nincs, és ez sem marad....miért éljek? De még mosolyt erőltetek az arcomra.
- Megértelek haver, de baszki...hogy? Hogy a francba lehet, hogy neked, Jake Lesternek, a görög istenség testű adonisznak, az idegsebészet királyának, a kutyások álmának nincs egyetlen farokra rántható nője sem? Én ezt...nem értem. Most komolyan. Valld be őszintén, hogy kiszemeltél már valakit, és azután kajtatsz. Így van, mi? - kérdezem, aztán közelebb hajolok - Súgd meg. A kórházban dolgozik? Vagy az az édes kis pincércsajszi a szemben lévő kávézóból? Úgy hallottam bukik a dokikra, de elég válogatós...
Míg a válaszát hallgatom, igyekszem elfelejteni az előbbi gondolataimat, de nem nagyon megy, így percek múlva már nem bírom tovább.
- Jake - kezdek bele, és sóhajtok - Jake, próbálom...komolyan próbálom tartani magam, de nem vagyok hülye. Mondandód van, és  ezért vagy itt. Szóval...mondj már valamit! Most mi van? Valami van, igaz? Jó hír? Ugye jó hír? Vagy rossz? - kezdek bele, és most először nincs mosoly az arcomon. Nem tudok mosolyogni, csak görcsösen markolom a takarót és igyekszem felé fordulni, arra, amerre sejtem, miközben üveges tekintettel nézek rá - Ugye nem adod fel? Ugye, Jake? Még nem adod fel? Meggyógyulhat még a szemem, igaz? Én...én tudom, hogy elbasztam. Jake, kurvára lecsesztem mindent az életemben, de...nekem műtenem kell. Te is tudod, hogy a műtőben a helyem. Látnom kell még, ezt...rendbe kell hoznod, hallod? Muszáj, hogy rendbe hozd! Te vagy a legjobb, én bízom benned! Csak benned! Kell, hogy legyen még remény!
Könyörgőre fogom, és próbálok valamiféle tartást vinni a szavaimba, de erősen érződik már a kétségbeesésem. Nincs más, csak ez a feketeség. Nem látom, mi történik, és ha nincs mellettem valaki olyan, akiben megbízom, esély sincs rá, hogy ne kapjak pánikrohamot. És hiányzik a régi életem. Szar volt, és nincs benne már Tessa sem, de legalább fizikailag egészséges voltam. A gép erősen kezd csipogni, szaporábban veszem a levegőt, ahogy a lepedőt markolászom, és a mellkasom kicsit szúrni kezd. Nem akarok fájdalmat, nem akarom, hogy újra pánikba essek.


avatar
Egészségügy
Play by :
Jensen Ackles
Kor :
38
Foglalkozás :
koraszülött, gyermek és magzati sebész, szív-, ér- és mellkassebészeti kutató orvos
Hozzászólások száma :
73

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Jamie - Sense of humor in life   Szomb. Aug. 25, 2018 9:51 am


to Jamie


Kezdenek összegyűlni a fejem fölött a felhők, és ez a mostani látogatása Corynak csak a pont volt az i-re. Miért éppen engem kell mindenkinek megtalálnia? Az elmúlt napjaimban szinte csak állva bóbiskoltam el egy pár percre, de huzamosabb ideig nem pihentem, és kezdtek megmutatkozni rajtam a kimerültség jelei. Mi lesz velem, ha én is kidőlök? Szívós teremtés vagyok a katonaság óta, de mindenkinek vannak korlátjai, mint nekem. Nem is tudom, hogy honnan merítem még a tartalékaimat. A családi vonalból egyedül talán Hannah az, aki jelenleg ki tud kapcsolni, mindenki más bajforrás. Tévedés ne essék, én nem akarok senkit sem bántani, és szeretem is a testvéreimet, de Jasonnel nincs minden rendben, mióta fegyvert fogott rám, és aztán magára is. Nem találom vele a hangot, és egy ideig még nem is fogom, hiszen most leköti a figyelmét a lánya, és az újdonsült, ámbár titokzatos barátnő felbukkanása. Nora egy másik kérdéskör, és valóban irigylésre méltó, hogy ennyi ideig egyedül nevelt egy lányt, na meg, hogy nyomozó akar lenni, de hogy miket szeret, és mitől lesz ő is Lester? Még nem jöttem rá, és a legkevesebb gondolat fűz hozzájuk, mikor az életem egyik legfontosabb műtétjén vagyok túl, és fogalmam sincs, hogy mi lesz az eredménye. A folyosón a legjobb barátom felé tartok, mert hónapok óta már nem vagyok képes másképpen tekinteni Woodwardra. Elfoglaltak vagyunk mindketten, de ha baj volt, akkor egyből segített, jól példázza ezt az alaszkai kiruccanásom előbb az öcsémmel, majd később Maddie-vel. Számomra ő is egy érdekes témakör, mert mióta hazajöttünk, nem is beszéltem vele, és talán nem ártana. Edna halála óta nem is járt bent a kórházban, nekem meg nem volt időm, hogy felhívjam, vagy ha őszinte akarok lenni, akkor nem is biztos, hogy akartam keresni. Ki tudja, hogy melyik az igazság, de majd idővel talán ez is kiderül számomra. Két ásítást is elfojtok, mire elérek a megfelelő kórterem ajtajáig. Cory…és a gyerek. Bele se merek gondolni, hogy mi van, ha ez igaz, és Jamie gyereke az, akit éppen magában hord. Milyen esztelenség lenne, hiszen most szakítottak Tessával, azt sem tudom, hogy ő hol van, de az tuti, hogy titkol valamit. Mit keresett a kardiológián a lövés előtt? Még Johnék lakásán nem láttam, hogy annyira rosszul lenne, de aztán lehet valami elkerülte a figyelmünket? Maya magánszáma csak a hab volt a tortán, hát nem csoda, hogy végre egy kis nyugalomra vágytam, de nem adatott meg, és ez bosszantott. Az ajtóra helyezem a kezemet, és veszek egy mély levegőt, mielőtt belépnék, mert egy hosszú beszélgetés vár rám…Jamie nehéz eset, de azzal, hogy nem is lát, hogy is mondjam, de megnehezíti mindannyiunk életét, mert a biztonságérzete nullára csökkent. Valószínűleg én is hasonlóan járnék el, mint ő, és saját testőrséget állítanék magam mellé, szóval megértem, hogy gyanakvó, de én is, meg John is a legjobbat akarjuk neki. Lehúzom a kilincset, és belépek a terembe, ahol már egyedül van. Látom, hogy összerezdül, ezért máris poénosra fogom az érkezésemet, és megindul közöttünk a cikizés, de ez amolyan baráti köszöntés, és örülök neki, hogy a vicces oldalát még nem veszítette el.
- Miért vallanám be, hogy te vagy életem szerelme, ha eddig nem jöttél rá magadtól? Mi lelt drágám, most már nem is kellek, ha bűzlök? – mosolyogva teszem csípőre a kezemet, amíg oda nem érek az ágyához, és ha ez megtörténik, akkor kezet rázunk, és megnyugtatom, hogy nem azért jöttem, hogy megöljem, vagy élőben megerőszakoljam, bár az utóbbi már nagyon játszana, de akkor biztosan hátulról tenném meg, hogy én is élvezzem, ne csak ő.
- Nem a bérencem Woodward, hanem az egyik tartalékos kolléga, mert fogytán vagyunk a nővérekből…és mi bajod van azzal, ha egy kicsit kulturális életet is élsz? A bugyik nagyon fontosak, és ha belegondolok, erről nem is tudtam. Én múlt héten kaptam össze két gyakornokot a műtőben…érted? Nem akárhol megy mostanság a verseny, hanem a steril birodalomban. Úgy elborult az agyam, hogy nem vittem haza az alsóimat, és velük mosattam ki, lehet belecsúszott Hannah egy-két kakis body-ja is, de ne engem okoljanak, ha már ennyi ész szorult beléjük. Komolyan mondom neked, de már semmi tisztelet nincs felénk…úgy érzik, hogy bekerültek a programba, és az övéké a világ. Rossz területet választottak akkor, mert én nem tanítok mostanság. – sóhajtok egyet, és odahúzva az egyik széket, leülök mellé, és feldobom a két lábamat az övé mellé az ágyra, és megint ásítanom kell.
- De rendes vagy, hogy figyelsz a testi épségemre, de ne aggódj még bírom. A kávé érkezik, és amíg nem jön vissza John, addig kénytelen vagyok itt lenni. Ami azt jelenti, hogy lehet élek a lehetőséggel, és az ebédszünetem melletted fogom tölteni. – mosolyodom el, és rám is tapad egy kis jókedv, ha már elemében van, bár tudom, hogy ez egy szinten csak megjátszás a részéről.
- Maradt valami a kajádból? – pillantok végig a nem túl gusztusos ételen, aztán észreveszek egy csokit.
- Ugye megehetem? Kaptál…ó nem is szereted a mogyorós csokit. – csillan fel a szemem, és egy gyors mozdulattal eltulajdonítom tőle, majd felbontom a csomagolást.
- Ha kérsz, akkor adok, de ma morcos vagyok. Rám nem bukik egyetlen nő se, hallod már érzem, hogy sivatag van, és ez nem hazugság. A farkam le fog száradni, ha hamarosan nem enyhítek a kínomon. – jóízűen harapok bele a csokiba, és még távol tartom a rossz híreket, amíg csak tudom.



avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
128

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Jamie - Sense of humor in life   Hétf. Aug. 06, 2018 4:10 am

Jake & Jamie
 "Friendship goals"


A szoba csendjébe vész a kanál zörgése. Irritál a felügyelet, irritál a légzése is a nőnek. Mert nő az illető. érzem a parfümje illatát, a testápolójáét, a kézkréméét, ami egy közös, iszonytatóan édes és fűszeres elegyet alkot, amitől szinte meg tudnék fulladni. Senki nem szólt még neki, mennyire borzalmasan irritáló szaga van? Válasszon csak egyet. Parfüm, testápoló, vagy kézkrém. De ez a három így egyben? Katasztrófa. És beszél. Állandóan beszél, be nem áll a szája. Mesél hülye fa vicceket, és eseteket, amik érdeklik, pletykákat, amik a kórházban történnek, mintha még mindig ide tartoznék. Bennfentesnek kéne éreznem magam ettől? Nem értem, miért mondja el ezeket nekem. Nem értem, miért nem szólok, hogy nem érdekelnek a viccei, sem a történetei. Nem érdekel, mennyire aranyosak a babák a szülészeten, ahogy az sem, hogy milyen szuper és érdekes műtétet végeztek el. Miért akarnám tudni? Mit akarhat tanítani még nekem? Apróság az az eljárás, nem olyan jelentős, mint amit Tessánál végeztem el, nem értem, miért kéne nekem most körbe tapsolnom valakit, mert elvégzett egy műtétet, amihez minden adott volt? Mindent tálcán kínáltak neki, már készen, kifejlesztve, a lehető legjobb eszközökkel és háttérrel. Segítséggel. Kijárt utat kellett újra megtennie, mi ebben a nagy szám? Dühös vagyok és csalódott. Nem akarom tudni, mert én ellenben már nem végezhetem el ezt a műtétet. Már eljutottam a szakmám legmagasabb csúcsára, és még azt is felülmúltam. Sokan a küszöbéig sem jutnak annak a toronynak, amelynek a tetejére tűztem a zászlómat. Innen már hová mehettem volna feljebb? Sehová. De a nő, miközben emelgeti a müzlivel a kanalat és a számba adagolja, egyfolytában azt csacsogja, mi történik a kórházban, engem pedig már kiborít vele. Viszont cserébe nem beszélek, hanem csak eszem. Jake megfenyegetett, hogy ha nem eszek rendesen, gyomorszondát kapok, és azt nem akarom, hogy az amúgy is fájó orromon keresztül ledugjon egy csövet a gyomromba és azon keresztül kapjak enni. Így letörtség ide, fásultság oda, étvágytalanság amoda, csak nyitom a számat, és nyelem, rágom, amit belém lapátolnak. Fel sem tűnik a nőnek a szótlanságom, csak beszél és beszél, míg végre ki nem ürül a tányér. A müzli kellemes teltségérzettel tölti meg a gyomrom tájékát. Desszertet is kapok, valami piskótaféle, de nincs valami jó íze, úgyhogy azt visszautasítom az első falat után.
- Köszönöm, nem kérek többet - fordítom el az arcomat.
- De Dr. Lester meghagyta, hogy mindent meg kell ennie. Ne makacskodjon, Dr. Woodward, mert a végén mindketten bajba kerülünk - sóhajt a nő, de hiába próbálkozik, elfordítom a fejem és haragosan ráncolom össze a szemöldököm, már amennyire tudom.
- Ha majd Dr. Lesternek kell kivakarásznia a hányásomból, akkor nem fog annyira ragaszkodni ahhoz, hogy megegyem. Mellesleg felnőtt ember vagyok, és csak a látásom veszett oda, nem az agyam. Egyedül is el tudom dönteni, mennyi volt az elég. Ha nem akarja, hogy magára hányjak, vagy a fejére borítsam a maradékkal a tányért, akkor vigye innen, amíg szépen mondom -  morranok fel, és megtörlöm a számat egy kezembe adott szalvétával. Amikor hallom a távolodó lépteket azért integetek felé.
- Azért köszönök mindent, nagyon finom volt, a társaság pedig kellemes - kiáltok, mert már az ajtó is kinyílt. Nem akarok mindenkit elüldözni mellőlem, de ha egyszer nem értenek a szép szóból, mit csináljak velük? Azt mondom aludni szeretnék, becsörtetnek lázat mérni. Ha azt, hogy unatkozom, magamra hagynak órákig. Ha éhes vagyok, éheztetnek, ha szomjas, elfelejtik a kezem ügyébe adni az üdítőmet. Hasznavehetetlenek, és ezen megítélésükön az sem változtat, hogy a legtöbb utasítás épp megszegné Lester parancsát. Senki nem mehet be nélküle vagy John nélkül, speciális biztonsági óvintézkedések kellenek, állandó kamerás megfigyelés, és még ennél is több meghagyás gyógyszeres kezelés vagy vészhelyzet esetére. A pánikrohamaim sűrűek, az erősebb zajokra összerezzenek, így mindent megtesznek, hogy az állapotom ne romoljon a kezelések alatt, a biztonságérzetem növekedjen, de ez nálam nem egyszerű folyamat. Dr. Morgan sok támpontot ad, de még mindig van, amitől sikítófrászt tudnék kapni és az idegbaj kerülget tőle.
Egyedül maradok, és most van időm egy kicsit gondolkodni. Napok teltek el, és még mindig nem tudok biztosra semmit, és ez lassan az őrületbe kerget. Az első sokk után azt hittem ez a vég. De aztán gondolkodni kezdtem. Mi van, ha mégsem? Mi van, ha ez csak átmeneti? Hisz senki nem mondta, hogy ennek így is kell maradnia. Mindig lehet javítani a helyzeten, nem igaz? Egy specialista, egy eljárás. Valami. Bármi. Lennie kell megoldásnak a helyzetre, mert nem hiszem el, hogy ez a végzetem.
Nyílik az ajtó, és megfeszülök. Nem szeretem, ha bejönnek hozzám. Azt sem, ha valaki közelít, azt sem, ha bejelentés nélkül, kopogás nélkül nyitnak be. De Jake hangját hallva ellazulok és gúnyos mosolyra húzom a számat.
- Lester, mint mindig, most is rosszkor - vigyorgok a tőlem telhető legjobban színlelve azt, hogy minden rendben van úgy, ahogy van - Nem tapiztam le, mert abban reménykedtem, bevallod, hogy mit érzel irántam, és végre egymáséi lehetünk. Csak a jó égre, előbb zuhanyozz le. Olyan szagod van, mintha rohadnál. Mondd, meghaltál és feltaláltad időközben a zombi-apokalipszishez szükséges alapvegyületet és már be is adtad magadnak? - csipkelődök vele, és kézfogásra nyújtom a jobbomat, aztán sóhajtok és az ajtóra mutatok.
- Mielőtt rám szabadítod legközelebb a kis bérencedet, lakj a szájára lakatot. Már azon agyaltam, hogy inkább valamivel betömöm a száját, amit szívesen nyalogatna beszéd helyett, mert már azt is tudom, hogy a toxikológián a doki milyen bugyikra bukik - célzok egy kicsit pajzánabban bizonyos dolgokra, amit persze nem gondolok komolyan, mert ennél finnyásabb vagyok, és amúgy is...Akármikor jut eszembe a szex bármilyen formája, akaratlanul is Tessa ugrik be róla. Olykor-olykor persze meglódul a fantáziám, és bevillan Cory, vagy Olivia, de amúgy igazán ütős érzelmeket vagy reakciót tessa képzete tud kiváltani belőlem. Senki más. De egyszer ez is elmúlik, és akkor talán szóba jöhet valamelyik dögösebb nővérke, vagy gyakornok. A gyakornokok frusztráltak és a kétségbeesett próbálkozásuk, hogy jó orvosokká váljanak kétségbeesett tettekre sarkallja őket. Ki tudja? Azonban a szexuális életemnél kicsit fontosabb talán az, amit Jake hírül hozott nekem. Nem vagyok biztos semmiben, de hagyom, hogy ő is szóhoz jusson, viszont az aggodalmam felerősödik, amikor sokadjára ásítja el magát.
- Haver, mikor aludtál utoljára? Az az érzésem kicsit túltolod már a munkát, nem? Mi lenne, ha ledőlnél egy kicsit? Ígérem, amikor kéred, felkeltelek, ha sürgős dolgod van. Itt van egy szabad ágy. És nyugi, vigyázni fogok rád. Majd ha rád mászok, használok vazelint - vigyorodok el, aztán kicsit kipukkan belőlem a nevetés. Imádom Jaket, és nagyon tudjuk ezzel húzni egymás agyát. Egy ideje nincs nője, egy ideje nekem is csak lakcím szerint volt csajom, és a stresszre a férfi legjobb levezető akciója épp egy kiadós akciózás lenne. De itt még a farkam sem verhetem ki, mert minden be van kamerázva és állandóan figyelnek, ami minden tekintetben tök jó, csak épp ebben nem. Utoljára Coryval voltam együtt, de az meg csak a fényképek miatt maradt emlékezetes, nekem nem maradt meg szex terén annyira. Nem azért, mert Cory állati jó ezen a téren is, nem ez volt az első alkalmunk együtt, csak ott és akkor annyira szét voltam csúszva, hogy még emlékszem a lépcsőházra, aztán már csak villanásokat látok a történésekből, és a végén azt, hogy megoldom a rejtélyt, hogy tudnám megműteni Tessát. Ez a lényegesebb ebből, nem maga Cory és az, amit a testével tudott adni, vagy az enyémből kihozni. Jakenek azonban a szex helyett - vagy előtt - egy kiadós alvásra inkább lenne szüksége szerintem, így aggódom érte. Nem akarom, hogy túlterhelje magát, sem miattam, sem másért.


avatar
Egészségügy
Play by :
Jensen Ackles
Kor :
38
Foglalkozás :
koraszülött, gyermek és magzati sebész, szív-, ér- és mellkassebészeti kutató orvos
Hozzászólások száma :
73

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Jake & Jamie - Sense of humor in life   Vas. Aug. 05, 2018 11:37 am


to Jamie

Szenvedek, már az is fizikai fájdalmat okoz, hogy fent maradjak, és körülnézzek. A galériára támaszkodom, és azon morfondírozok, hogy mennyi kávét képes elfogadni a szervezetem, mert most talán már három holtponton is túl vagyok, de nem érzem azt, hogy ebben az esetben ébren is tudok maradni. Az eltelt napok kiszívtak rendesen, és most nem az otthoni légkör tett feszültté, hanem a benti folyamatok, a felelősségvállalás, a baráti körben fellobbanó bonyodalmak, a hozzátartozók folytonos tájékoztatása. Nem bírok megfelelni az elvárásoknak, és hiába jegyeztek be az USA egyik legjobb neurológusának, ha a betegem nem más, mint Jamie Woodward. Kemény hónapok állnak a hátunk mögött, a triónk egybeforrt, és erősebb baráti alapokat építettünk ki, mint a katonaság alatt kialakult bajtársiasság. A viszonyok minden percben alakulnak, de a példa is jól mutatja, ha baj van, akkor ott vagyunk, ahol lennünk kell. Nekem most nem a házban a helyem, hanem az osztályon, a közelben, ha megint roham lépne fel, vagy át kellene beszélnem a team-mel, hogy mi a teendő. Johnt hazaküldtem, mert kimerült, és állva elaludt az automata mellett. Nem vonhatom el a családja mellől, és bár Nadi türelme egy birkáéhoz hasonlít, mégiscsak négy gyermek várja otthon, és nem tehet többet annál, mint vár. Ez a legnehezebb a műtétek után. A várakozás nemcsak napokat ölelhet fel, hanem heteket, akár éveket is, hogy lássuk mit rontottunk el, és mit csináltunk jól. A gyomromban egy teniszméretű labdával szaladgálnom, és mérkőzéseket vezetek le, akárhányszor megszólal a csipogóm. Értekeztem már külföldi kollégákkal, telefonáltam Európába, felkerestem a Harvardon megismert legjobb szemészorvost is, de tudom, hogy a látóidegek sérülése miatt vajmi kevés esély van arra, hogy elé álljak, és azt mondjam…Jamie látni fogsz..ígérem. Nem tehetem meg, mert orvos vagyok, és az a feladatom, hogy az igazságról számoljak be. Barátság ide vagy oda, most úgy érzem, hogy kötelességem a megfelelő mértékben kegyetlennek lenni. A statisztikák, meg a számok méricskélése egy másik részleg nagy aduásza, de én nem ebben mérem a lehetőségeket. Megannyi embert sikerült volna megmentenem, ha hittem volna a számoknak. Mikor adtam fel? Általában soha, mert akadtak kiskapuk, de néha félre kell állnunk, és belátnunk, hogy orvosként többet már nem tehetünk, csak enyhíthetjük a pácienseink fájdalmát. Jamie a csodával határos módon maradt életben. Amennyiben nem vagyunk bent, vagy később érünk oda, akkor most nem lenne az a személy, akihez nap, mint nap bejárunk. Háttal fordulok a mélységnek, mert elzsibbadtak az ujjaim, és muszáj vennem egy mély levegőt, mielőtt a reggeli elfogyasztása után rá hoznám a frászt. A szememet dörzsölöm, és ásítok is egyet, de ezt elnyomom azzal, hogy szinte az arcomba tolom a jobbomat. Micsoda üdítő változatosság, mikor meglátok két gyakornokot, akik csak lézengenek, de semmi dolguk nem akad.
- Héj te…mi is a neved? – pillantok rá, de mintha nem venné a lapot, ezért intek, hogy jöjjenek közelebb mindketten.
- Ha azt mondja egy szakorvos, hogy mi a neved, akkor ugrasz, mert ez egy kórház, és nem pedig egy iskola. Látom…De Luca…tuti valami déli vagy, de nem ez számít. Van egy feladatom számodra. Fél óra múlva valószínű az alvás határán fogok állni, ezért…átmész a közeli török boltba. Nem…figyelj, mert egyszer mondom el, és ha nem teljesíted, akkor esküszöm, hogy kiheréllek, és nem leszek kíméletes. Ott a legerősebb kávébabot leőrölteted, és áthozod ide…de előtte csinálsz nekem belőle egy adagot. Két cukorral iszom, tej nem kell. A kis szerencsétlen melletted lehet a szárnysegéd, de a harminc perc, az harminc, és nem tűröm jól a késést. Sipirc… - adok utat nekik, én meg a lépcsőkorlátra pillantok, ahol éppen egy ismerős kék szempár tekint vissza rám.
- Cory, te mi a fenét művelsz itt? Már elmondtam egy csomószor, hogy otthon a helyed, mert fáradt vagy, és nyúzott. – elnyomok még egy ásítást kutyafuttában, de nem túlságosan hatja meg a női szeszélyesség mintaképét az, hogy elzavartam.
- Jake…beszélnünk kell. – általában megszólal a radarom, hogy ez bajt jelent, de mostanában immunis lettem, mert mindenki a nap huszonnégy órájában beszélne, és engem talál meg vele.
- Na és miről, vagy vonuljunk el? – érdeklődöm, mert fingom sincs, hogy miért éppen velem akar csevegni, de ha Jamie állapota lesz a téma, akkor biztosan fel is utat, meg is le is utat mutatok neki.
- Menjünk be a terembe… - nem szívesen osztozkodnék most Corneliával egy termen, így én veszem át az irányítást, és a tárgyalóba terelem be, de szinte úgy kell betámogatnom, mert beleszédül a karjaimba.
- Hozzak vizet? – aggodalmasan mérem végig, és most már rosszat is sejtek, ami nem csoda azt hiszem. Megrázza a fejét, így lesegítem az első székre, és kihúzok egy másikat is, hogy vele szemben tudjak megtelepedni. Az arccsontja kiemelkedő, totálisan fehér, és beesettek a szemei.
- Tudod…nem tudok jelenleg olyan személyt, akinek beszélhetnék erről. – sóhajt egy mélyet, és összeakad a tekintetünk. Mérhetetlen fájdalom ül meg a tekintetében, és ha neki ez ott van, akkor biztosan nem olyan kicsi az a slamasztika.
- Én lennék a legmegfelelőbb? – szalad fel az egyik szemöldököm, és megtámasztom a fejemet, mert aggódom, hogy lefejelem az asztalt, de erre nincs szükségem, mert amit mond…hogy is mondjam, de minden porcikámat vigyázz állásba segíti, és megadja a kellő löketet, hogy leessen az állam.
- Terhes vagyok azt hiszem…és nem tudom, hogy ki az apa. Én sosem hittem volna, hogy ez bekövetkezik, és szedtem is a gyógyszert. Tessa műtétje miatt felborultak nekem is a mindennapjaim, és elfelejtettem bevenni…lefeküdtem Jamie-vel, és Adriannel is. Megölne…és most Jamie is… - sírva fakad, és ezt roppant nehezen kezelem, de nem lehetek akkora paraszt, hogy ne támogassam, mégsem jön ki egyetlen hang sem a torkomon. Nyelem a sok szarságot, mindenki szemetesládája vagyok, Tess után nyomozok, mert egy szó nélkül lépett le, és lila fingom sincs, hogy merre találom meg. A legjobb módszer gyanánt egy kicsit ügyetlenül, de megveregetem Cory vállát, mikor szipogva rám néz.
- Nincs gyerekem, se barátnőm, kutyám az van….és ez most váó, de Cory…úgy hiszem, még ebben te sem vagy biztos. Tudod én a logika embere vagyok, meg a földhöz ragadt valóságé, így, ha tanácsot kérsz tőlem…előbb bizonyosodj meg róla teljesen, és ha már nincs meg ez a bizonytalanság, akkor kitalálom veled, hogy mi legyen. Itt leszek, és nem foglak egyedül hagyni… - micsoda lelki erőt mutatok, de közben belül üvöltök. Hahó….megint egy gyerek? Ebbe hányan fognak belehalni? Kopogás szakítja félbe a beszélgetésünket, mikor felnézek a belépő nővérre.
- Elnézést Dr. Lester, de végeztünk Dr. Woodward reggeliztetésével. Bemenne hozzá? – nyilván emiatt várakoztam, így bólintok, de mielőtt egyedül hagynám Coryt, beinvitálom a nővért.
- Marissa kérem gondoskodjon róla, hogy Cornelia kapjon egy kis sütit, péksüti is jó, meg… - nézek rá, mert tudom, ha Jamie-hez kell menni, akkor nem fog akaratoskodni. - ..meg egy kávét, de csak lattét. – biccentek a nővérnek, hogy intézkedjen, aztán felállok, és megszorítom a kezét.
- Cory…ne ess kétségbe, rendben? Megoldjuk. – nem tud mit mondani, csak keservesen helyesel, én meg távozom, mert még nagyobb súly került a vállamra. nagyszerű. Átsietek az összekötő folyosón, és belépek Jamie kórtermébe. Halkan csukom be, és pillantok rá.
- Helló Vénember…úgy hallottam, ma nem tapiztál le senkit etetés közben, haladsz már. – halovány mosoly, de valahogy el kell ütnöm a rossz hangulatot.


avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
128

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Jamie - Sense of humor in life   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Jake & Jamie - Sense of humor in life

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Second Life Kristálybolt
» Humor
» jamie | lara
» Hela; the queen of life&death
» Tessa & Jamie - Save me from myself

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Manhattan :: Kórházak és hivatalos helyszínek-
^
ˇ