Nem egyszerű vele az élet. Tud cukipofa és tünci lányka lenni, ha éppen rájön az öt perc, de úgy igazán nem tudja átélni a nyafka libák életének mindennapjait. Nem robban egyből, hanem raktároz. Van, hogy évekig, van, hogy csak percekig, de mindig kínosan figyel arra, hogy a lehető legmegfelelőbb pillanatban robbantsa fel a kaki adagot, mely az ellene vétkező személyre eléggé kellemetlen kihatással lehet.
Néha túlpörög, olyankor nagyon gyorsan és össze-visszabeszél, bármiről. Lehet szó egy zsiráfról, egy aprócska kütyüről vagy az éppen aktuális, média által felkapott ügyről. Ha igazán elkapja az érdeklődését a dolog, akkor minden pillanatát arra áldozza, hogy minél több információhoz jusson, s ezt át is adja azoknak is, akiket nem érdekel.
Annak ellenére, hogy belekerült egy olyan körbe, melyet a háta közepére sem kívánt –értsd a jogi kar -, úgy határozott, hogy bebizonyítja, igenis meg tudja csinálni. Nem csak a tanulmányai során igyekszik a legeredményesebbnek lenni, hanem az élet minden területén.
Társasjáték? Életre – halálra.
Egy baráti bowling? Csakis a legjobb eredményekkel rendelkezők csapatában.
Karaoke? Fa hangúak kíméljék, mert beledől egy késbe.
Kócos haj? Pattanások, narancsbőr? Szóba sem jöhetnek.
Mindennek tökéletesen klappolnia kell, attól a perctől kezdve, hogy kinyitja reggel a szemét, egészen addig, míg az álommanók el nem jönnek hozzá.
Minden rosszindulat, törtetés, álnokoskodás és hazug szó mögött egy álmodozó lányka rejlik, aki szeretné egyszer azt az utat járni, melyet nem a szülei álmodtak meg neki. Utazna, kikapcsolna és elengedné magát, hogy végre egyszer azt érezhesse, hogy a saját maga ura, nem pedig valakinek a bábja.
Szereti a kávét, három darab édesítőszerrel és fél bögrényi tejjel.
Sokat eszik, nem a két óránként keveset típus, inkább zabál.
Szeret lustálkodni, ám olyankor mindig bűntudata van, mert tudja, hogy másra is fordíthatná értékes perceit.
Eidetikus memóriája van, ami azt jelenti, hogy képes a hangokat, tárgyakat extrém pontossággal, tömegesen, emlékezetből felidézni. /Szereti eltitkolni eme "képességét"./
”Tereljük az esküdtszék gyanúját másra, a feleségre. Dühös volt a viszony miatt, volt bejárása az irodába és tudta mely aszpirin hasonlít a férje gyógyszeréhez. Hogy vehetne nagyobb elégtétet, minthogy megöli a saját férjét és rákeni a szeretőjére?”
”Egyetlen bizonyíték megdöntheti az egész ügyet. A vérvizsgálatot „túlkésőn” végezték el, hogy aszpirint találjanak a vérben”
„A statisztikák szerint az esküdtek 80%-a alacsony társadalmi osztályól származik, a titkárnő közéjük tartozik, míg a meggyilkolt főnöke a gazdagokhoz..”
„Igen, a titkárnő hagyta az aszpirint az asztalán, de gyilkossági szándékkal?”
„A védencünk csak összetévesztette a két gyógyszert…”
„Vagyis nincs tanú aki igazolná, hogy őőőőőőőőő….”

Ásítok. Unalmasan az egész. Hiába ülök itt kívülállóként, néha legszívesebben eret vágnék, hogy én vérezzek elinkább, mint ez a szerencsétlen, aki éppen próbálja meggyőzni a professzort a rátermettségéről. Bár be kell látnom, hogy a melleit jól feltolt és kidobta, hogy ezzel jó pontokat szerezzen a vénkujonnál, de ahogy látom a tekintetét elkerekedni, a cica nem éppen a legjobb jegy felé halad. Szomorú. Legalábbis neki, számunkra, akik még soron következünk, ez az elvérzés tökéletesen szemlélteti azt, hogy miképpen ne vezessük fel a kérdéseinket. Majd talán az óra végeztével elrebegek neki egy gyors hálát, mely szívem elrejtett zugából fog feltörni, egy cinikus mosoly kíséretében.

Miss Kydd! Ön következik.
Hmm, hmm. Most aztán már a padsorok egyik legeldugottabb szegletében bujkál a nagyszájú kis fruska, nem ám itt maradt volna bennem, hogy erőt adjon. Lassan megemelkedek, magamhoz veszem a papírjaimat, melyeken jegyzeteknek kellene lennie az ügyről. A prof egy neves ügyvéd, így gyakran megesik, hogy az esetei közül hoz be valamit az órára. Így ő is kap ötleteket, s nekünk is van lehetőségünk arra, hogy gyakoroljunk. Most éppen az aktuálist hozta be, melyben azt kell bebizonyítania, hogy a vádlott – aki az ügyfele – annak ellenére, hogy minden bizonyíték rá mutat, nem bűnös. Olyan egyedi ötlettel kell előállni, mely eddig nem hangzott el előtted, s akkor esélyed van arra, hogy a félév alatt bejuss egy nevess ügyvéd keze alá bojtárnak. Kell-e ennél több motiváció? Elméletileg nem. Ám, ha bárki a papíromra pillant, csak azt láthatja, hogy teljesen üres. Bajban vagyok.
Miss Kydd, meg is fog szólalni vagy csak mered maga elé?
Mély levegőt veszek, tekintetemet lassan körbejártatom a jelenlévőkön. Éppen olyan cinikusan és lenézően tekintenek rajtam végig, ahogy én tettem ezt velük. Ők is tudják, hogy gyakorlatilag semmim sincsen, hiszen már mindent felsorakoztattak előttem.
Aztán valami kattan. A kerekek forogni kezdenek, kell valami kibúvó, ami hatalmas ostobaság, mégis megállná a helyét.
– Én azt javaslom, hogy hivatkozzunk önvédelemre. Azért mondom ezt, mert a titkárnő feltehetően Stockholm szindrómás, ami gyakori az olyan asszisztenseknél, akiket túlhajt a főnökük, a kettejük viszonya is jó példája annak, hogy a főnöknek mekkora hatalma volt a nő felett, mert kényszerítette, hogy belezúgjon, s ha így vesszük, akkor a titkárnő tette felfogható önvédelemnek is – egy szúszra. Érzem, hogy a tekintetek égetik a bőrömet, fel vannak háborodva, már állok is fel, hogy csatlakozzam a kiesettekhez.

Üljön vissza Miss Kydd. Gratulálok azoknak, akik a helyükön maradhattak, azonban nem körözték le a tervemet, amely a következőkből áll… S már vési is fel a lépéseket, én pedig tátott szájjal bámulok magam elé és próbálom a sebeimet benyaldosni.