One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Recognize it! #1

Nathaniel Ainsley
Today at 9:56 pm



Eric Wang és Miss Bell

Eric Wang
Today at 5:08 pm



Eric & Christabel ~Tell me your Story~

Eric Wang
Today at 3:12 pm



Wedsie & Ben - Pig or Cat?

Wednesday Bell
Today at 2:42 pm



Ludmilla Litrowsky [ készülőben ]

Ludmilla Litrowsky
Today at 2:18 pm



Ben & Nora | undercover mission

Benjamin Henson
Today at 1:16 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Raelyn J. Winters
Today at 12:22 am



Dor & Rae

Dorian J. Lester
Yesterday at 10:09 pm



Kapcsolatkeresõ

Joshua Miller
Yesterday at 9:49 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 3
Diákok 9 7
Törvényszegõk 9 13
Bûnüldözés 9 10
Hivatal 2 3
Üzlet 8 4
Oktatás 5 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 59 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 16 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Adam M. Austin, Adriana Lane, Dyson Jaworowski, Elizabeth Luna Cortez, Erik Lindström, Ewan Patrick Brooks, Janine A. Rossi, Joshua Miller, Kayline Prescott, Lena Caldwell, Leon Williams, Logan K. Whitfield, Marilyn Kaminski, Nathaniel Ainsley, Raelyn J. Winters, Wednesday Bell


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Flor & Ben & Lyn

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Flor & Ben & Lyn    Csüt. Jún. 21, 2018 6:58 pm

Flor & Ben
 & Lyn
I feel like Sherlock Holmes
Reggel az irodában találtam ezt a medált, de nem is nagyon érdekelt, kié lehet. Leraktam az irodában, lévén úgyis keresi majd, akié. Nem törődtem vele, de az előbb, ahogy leesett és kiesett belőle a kép, észrevettem, hogy Floré. Rögtön el is indultam, hogy visszaadom neki –biztos hiányolja-, de aztán az ajtóban megtorpantam és kíváncsi lettem, mi van a másik oldalán a kép alatt. Fene azt a kíváncsi személyiségem, hisz nagyon jól tudom, hogy ezt nem illik, de csak kivettem azt a fotót és alánéztem. Nem kellett volna. Körülbelül fél órán keresztül néztem azt a fotót, mert olyan ismerős volt rajta a pasi, de nem jöttem rá sehogy sem, hogy ki lehet. A szeme. A szeme volt, ami elárulta: Basszus, hát kiköpött Ben! Meg Rose. A szemük egy az egyben ugyanaz. És akkor kutattam az emlékeimben, mert mikor anno összejöttünk, Ben anyja mutatott néhány régi fotót, és mintha ezt is láttam volna, de már olyan régen volt, hogy nem tiszta a kép. Ben apja. De mégis hogy kerülhet Ben apja Flor medáljába? Sehogy nem tudtam összerakni a képet, és hosszas dilemma után, de dobtam egy SMS-t Bennek a következő szöveggel: „Ha végeztél gyere be a kávézóba! Fontos!!!!!!!!!!” Lényegre törőnek kellett lennem, annál jobb, minél hamarabb ideér.

Kezdek megőrülni, azt hiszem. Az összeesküvés elmélet már minden egyes elemét lefuttattam magamban és már majdnem felhívtam Ben húgát is, hogy ugyan küldjön már egy régi fotót az apjukról, de aztán lebeszéltem róla magam, mert... mégis mit mondtam volna, miért kell az nekem? Mellesleg még szerintem azt sem tudja, hogy újra összemelegedtünk a bátyjával. Így csak türelmetlenül várom, míg Ben megérkezik, de még nem tudom, hogy fogom tálalni ezt az egészet neki. Nem tudom felfogni, miért van Ben apja Flor medáljában... Tulajdonképp megtehettem volna, hogy megkérdezem Flort, de mivel olyan túlzottan nem szántunk mélyen a barátságban, így nem tettem. Nem, nem arról van szó, hogy nem vagyunk jóban, mert azt hiszem jól kijövünk a magunk kis vezető-alkalmazott viszonyunkban, de... erről inkább őt kellene megkérdezni.
Kinézek az irodából a kávézóba, hogy Ben jön-e már, vagy még mindig senki sehol. Várok is pár percet az ajtóban állva, de aztán újra visszavonulok.
Lehet, hogy ez nem is Ben apja, csak... csak nagyon hasonlít. Áhh, de még mindig csak a szemére tudok hivatkozni, hogy azt semmivel nem téveszteném össze.
Az ujjaim az asztallapon dobolnak és kezdek türelmetlen lenni, így fel is állok és fel-alá járkálok azon a pár négyzetméternyi helyen, ami a rendelkezésemre áll. Jaj Ben, hol vagy már? A falnak vetem a hátam és az órát lesem. Lassan be kell futnia, remélem nem ma marad a legtovább túlórázni, mert felemészt a kíváncsiság.  


avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
133

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Csüt. Jún. 21, 2018 9:35 pm


to: Lyn & Flor

Lyn sms-e épp egy tárgyalás közepén ér, ilyenkor sosem figyelek a telefonra, de kábé negyven perc múlva rá is csodálkozok, ahogy a folyosón lavírozva átböngészem a felgyülemlett hívásokat és minden egyéb kacatot. Most nincs időm felhívni, mert máris késésben vagyok egy másik meetingről, de útközben azért elpötyögök egy gyors üzenetet.
„Történt valami?”
Nem szokott így üzengetni, inkább minden hülyeséggel felhív, én marha meg fel is veszem. És ezen el is mosolyodom. Leginkább az elmúlt években volt ez jellemző, mostanában… franc tudja, mi van mostanában. Próbáljuk nem nagyon túlstresszelni, már csak azért is nem, mert nem akarom elkiabálni, de ez a mostani állapot mintha működne.
Egyébként is terveztem benézni hozzá munka után, így már csak egy okkal több van rá, de őszintén fogalmam sincs, hogy mit akarhat ezzel. De még tippem se.
Agyalni viszont nagyjából másfél percig tudok rajta, aztán nyomtalanul eltűnik a fejemből egészen este ötig, mikor pakolászni kezdek.

Belépek a kávézóba, és egyből Lynt keresi a tekintetem, de nem látom. Bizonyára bent van az irodában. Flor mostanra tudja már, hogy mi van köztünk, már amennyire meg lehet ezt fogalmazni – szerintem mi sem tudnánk rendesen –, ahogy megpillantom, oda is köszönök neki, és pár mondatra oda megyek hozzá. Nem fogom nagyon vissza a hangom, szerintem az utolsó mondatok be is hallatszódnak már, és az is, hogy jó kedvünk van. Florral ez nem nehéz, de igazából egy ideje mintha nekem is jobb hangulatom lenne egy árnyaltnyival.
Koppantok egy jelzésértékűt az ajtóra, mielőtt benyitnék, és megtalálnám a házigazdát, aki időközben láthatóan stresszesre várakozta magát. Nyomban be is csukom magam mögött a bejáratot, és egy kis extraként ráfordítom a benne hagyott kulcsot.
- Hoppá. Ezt, magától csinálta – vágok ártatlan arcot, ahogy odalépek hozzá, és a derekát átfonva odaédesgetem magamhoz. Előbb ránézek – felmérem a terepet –, majd kap egy üdvözlő csókot, csak aztán mosolyodom el.
Nekitámaszkodom az asztalnak, fél fenékkel még rá is ülök, úgy húzom magamhoz a térdeim közé.
- Kitalálom. Kávébabok – nézek rá, ahogy elhangzik az első tippem, de a tekintetemen látszik, hogy nem veszem annyira komolyan. Már csak azért sem, mert az ujjaim megkeresik a szoknyája szélét, és a térdhajlata felől apró lépésekben masírozni kezdenek felfelé.
- Vagy csak egy remek trükk, hogy egy órával hamarabb ideérjek – a halvány mosoly továbbra is az arcomon bujkál. Közelebb hajolok, hogy még egyszer megcsókoljam, ezúttal már egészen másképp, mint az előbb. – Szia - halkítok a hangomon, mikor végül elhúzódom egy kicsit, és belenézek a szemeibe, ezzel sokkal hangsúlyosabbá, és egy kicsit meghittebbé téve a szót.  

avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
216

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Szomb. Jún. 23, 2018 2:12 pm

Flor & Ben
 & Lyn
I feel like Sherlock Holmes
Ideges vagyok, mert sehogy sem fér össze a kép a fejemben, hogyha azon a képen tényleg Ben apja van… mi a franc köze van Ben apjának Florhoz? Képtelenség az egész. Nem akarok a legrosszabbra gondolni, de mi van, ha… mi van, ha összeszűrték a levet? Áh csaknem. Azért elég nagy a korkülönbség kettejük között, meg amúgy is ott van Ben anyja is. Jó ég. Ez egyre rosszabb. Inkább abbahagyom a kombinálást, mert olyan következtetésre jutok, ami aztán kiderül, hogy tök felesleges volt. Mikor már végleg azon vagyok, hogy rácsörgök Benre, hogy hol a fenében van már, meg is hallom kintről a hangját. Na végre már.
Igazából körülbelül három másodpercbe telik neki, hogy az arcomon lévő aggodalom mosolyra váltson át, szóval mondhatjuk, Ben igencsak érti a dolgát. Ez az ártatlan arc mindig kiváltja belőlem a jókedvet. Mostanában furcsán jól működnek köztünk a dolgok, de azért még mindig motoszkál az agyam hátsó zugaiban egy gondolat, hogy mi van, ha ez megint csak átmeneti? Túl gyanúsan jól mennek a dolgok. Mondjuk az is igaz, h nem beszéltünk arról, hogy merre haladjunk vagy éppen, csak sodródunk az árral és egyikünk sem hozza szóba a dolgot. Talán jobb így, hogy nem mondjuk ki a dolgokat konkrétan.
- Persze tudom, be van állítva, ha te érkezel, magától záródjon be az ajtó, hogy még véletlenül se tudj menekülni – lépek hozzá közelebb, ahogy odahúz és egy pillanatra már sikerül is elfeledtetnie velem, hogy mi okból hívtam ide olyan sürgősen, de aztán mikor felemlegeti a kávébabokat, le is görbül a mosolyom.
- Bárcsak kávébabokról lenne szó – sóhajtok dramatikusan, de nagyon remélem, hogy nem lesz olyan durva a helyzet azért. Lehet, hogy nem is Ben apja van a képen csak nagyon hasonló. Elég régen volt már, mikor láttam azt a fotót… - Sajnos ez egy hangyányival komolyabb ügy. – De az is lehet, hogy csak bolhából csinálok elefántot. Bennek ahogy látom, egészen máshol járnak a gondolatai, de elkapom a kezét és visszateszem a derekamra azt. Ha nem állna fenn ez a helyzet akkor mindenre kapható lennék persze, nem arról van szó, de ezt először tisztáznunk kell. Nem bírok másra gondolni.
- Igen, hogy egy órával hamarabb ideérj, mert egész nap már felemészt az ideg. – Mostanra valószínű már eléggé furdalja Ben oldalát a kíváncsiság, hogy mégis mi az oka annak, hogy ennyire stresszes vagyok. Nem tudom ezt hogy kéne elmondanom Bennek, biztos ő sem fog repesni az örömtől, ha meglátja, hogy az apja képe Flor medáljában van elrejtve. – Szia – mosolygok rá halványan miután viszonoztam a csókot. – Egész nap vártalak – mondom lebiggyesztett szájjal és húzom az időt, mert még rakom össze a fejemben a gondolatokat.
- Azért hívtalak ide… - habozok pár pillanatig és a szemeibe nézek, mielőtt belekezdenék a mondandómba. – Florról van szó. – Most nyilván felmerül a kérdés a fejében, hogy mégis mi a francért kellett ennyire sietnie, ha az alkalmazottam a téma. Elhúzódom Bentől és megkerülöm az asztalt, hogy kinyithassam a fiókot és kiemeljem onnan a medált. – Ezt reggel találtam. Floré – nézek rá és felé nyújtom az ékszert. Inkább nem is mondok semmit, csak oda adom a kezébe. – Nézd meg.  


avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
133

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Szomb. Jún. 23, 2018 10:17 pm


to: Lyn & Flor

Elvigyorodom a válaszán, imádom, hogy mindig lecsapja a feldobott labdát. Ezen is látszik, hogy jól működünk együtt. A GM-ben is jól működtünk, kár, hogy nincs még öt-hat olyan munkaerő, mint amilyen ő volt. Még élvezném is, ha most ő lenne az én beosztottam, de amilyen random eszembe jut, olyan hamar el is űzöm a fejemből a gondolatot. Ma már nem akarok többet a céggel foglalkozni. Sokkal inkább az érdekel, miért volt ilyen sietős ma ideérnem, de igazából még talán ez is várhatna egy kicsit…
- Még csak most érkeztem, máris menekülnöm kéne? – pillantok rá gyanakodva, de a mosolyomon látszik, hogy komolytalan. Ma valahogy jó kedvem van, ami nem sokszor esik meg velem így közvetlen munka után, de hála az égnek ma nem is volt olyan sok probléma.
A mosolya lehervad, ahogy szóba hozom, hogy miért hívott. Komorrá változik, és hezitál. Ezt mindig azonnal felismerem rajta. Akkor csinálja, ha nem tudja, hogy kezdjen bele valamibe, de ismerem már annyira, hogy ne kelljen attól tartanom, hogy végül esetleg meggondolja magát. A kezem is visszaigazítja a derekára, és ezzel bele is nyugszom, hogy nem tudom elhessegetni az aggodalmát. Most már én is kíváncsi vagyok. Megcsókolom, hogy nyugtassak rajta egy kicsit, és a gondolatai helyett magamra vonjam a figyelmét.
- Mi a baj? – vált nekem is komolyra a hangom, ahogy az arcát fürkészem. Egy kicsit meg is ijeszt most már ezzel a titkolózással. Az sms alapján reggel óta tudja, de még most is nehezére esik kimondani. Igazság szerint egyre rosszabb verziók jutnak eszembe, voltak már rázós hírközlései a múltban, de nem, nem, az nem lehet, inkább kizárom a fejemből az alternatívákat.
- Sajnálom, siettem, ahogy tudtam – mondom bocsánatkérően, és egy kicsit szorosabban köré fonom a karjaimat, ha lehet, még közelebb vonva ezzel magamhoz. Nem szeretem ilyen szomorúnak látni.
A kezdő szavai után, ahogy a szemembe néz, láthatja rajtam a meglepődést, a szemöldököm feljebb szökik Flor neve hallatán, és a halvány aggodalmam nem múlik el rögtön. Sőt. Tudomást szerzett volna arról az estéről, amikor összefutottam vele abban a táncos klubban? De nem, akkor nem így reagálna. Azt hiszem. De akkor mégis… hogy jön ide Flor?
- Florról? – kérdezek vissza értetlenül. – Már majdnem a frászt hoztad rám – erőltetek magamra mégis egy halvány mosolyfélét, de miután kihámozza magát a karjaimból, és elindul az asztalfiók felé, ráncolt homlokkal pillantok utána. Nem értem.
Ahogy visszatér, elveszem tőle a medált, de nem mondok semmit, csak egy jelentőségteljes pillantással a szemébe nézek. Próbálva kitalálni, hogy mégis mit akar ezzel. Flor biztos elhagyta a medálját, na és? Ez miért olyan nagy dolog?
Megforgatom a kezemben a kis ékszert. És ki is nyitom. Minden bizonnyal a szülei fotóit látom.
- Mit kell néznem rajta? – vagyok még mindig bizonytalan. Esküszöm, nem tudom, mire gondol. – Anyuci nagyon is szemrevaló, apuci pedig áldozhatna egy kicsivel többet a spotra, de valahol kétlem, hogy azon idegeskedtél egész nap, hogy mit gondolok majd róluk. Ráadásul látszik, hogy fontos emlék. Flor biztos, nálad is jobban aggódik miatta, miért nem adtad vissza neki?
Azzal visszazárom, és megforgatom a kezemben, mielőtt visszaadnám neki.

avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
216

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Szer. Jún. 27, 2018 5:15 am

Flor & Ben
 & Lyn
I feel like Sherlock Holmes
Hihetetlen, mennyire nyugodt napra készültem ma –végre kedd, amikor kicsit pangóbb a helyzet-, erre nem gondoskodnak az égiek róla, hogy ne legyen egy perc nyugtom sem? ez talán ezerszer rosszabb annál, mintha egy csapat kínai –akiket nagyon utálok- megrohamozná a kávézót.
- Reméljük, hogy egyre kevesebbszer van ilyen szándékod – vonok vállat egy mosollyal, hiszen tényleg az utóbbi időben javultak a dolgok, amiket igaz, nem nagyon tudok mire vélni úgy, hogy nem beszélünk róla, de mégis úgy gondolom, hogy jobb ez így, ha még egy kis ideig nem hozzuk szóba a dolgot.
Egyre jobban idegesítem magam azon, hogy hogyan kellene mindent tálalnom neki és imádkozni tudok csak, hogy az egész vaklárma legyen, de sajnos nagyon úgy tűnik, hogy nem az. Hamar el is hárítom a próbálkozását mindenféle szerelmes dologra most, mert ez nem az a pillanat, amikor másra tudnék figyelni, mint Flor medáljára. Eszemben sincs Bent már előre megijeszteni, de egyszerűen képtelen vagyok előtte elrejteni az aggodalmam. A kérdésére egyenlőre nem tudok válaszolni, de azt el tudom képzelni, miféle rossz híre futnak le a fejében jelen helyzetben, így nem is akarom túl soká húzni a dolgot.
- Nem, nem gond, csak nem akartam telefonon közölni. – Azért az mégis erős lett volna, és az is lehet, hogy otthagy csapot-papot a munkahelyén és idejön, hogy megnézze azt a képet. Szóval jobbnak láttam így.
- Hát… - motyogom, mikor kicsit eloszlik az aggodalma, ahogy Flor nevét kiejtem neki, pedig nagyon nem kellene. Nyilván alaphelyzetben nem hiszem, hogy bármi olyan dolog lenne, ami aggasztó lehetne a számára Florral kapcsolatban azt a napot leszámítva, amikor az orrom előtt flörtölgetett vele bosszúból ugyebár. – Nem szándékoztam, de nem fogsz örülni – kertelek egy kicsit még mindig, aztán kiveszem a fiókból az ékszert és a kezébe adom. Nagyon is tudom, hogy első körben nem fog feltűnni neki, amit nézni kell, hiszen direkt úgy raktam vissza, ahogy volt, mert azért ez is egy dolog, hogy a másik kép mögött van, amit keresni kell… Halványan megrándul a szám széle, mikor ecsetelni kezdi Flor szüleit.
- Vissza akartam, csak aztán leesett az asztalról véletlen és kiesett belőle a jobb oldali fotó. Szedd ki és nézd meg – ferdítek kicsit, mert nem egészen így történt, hiszen csak a bal oldali esett ki, a jobb oldalit már csak én szedtem ki kíváncsiságból. Ez lényegtelen is. Most nem ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy ki van a képen és miért?! Megvárom, míg Ben kiszedi –ha nem teszi, hát megteszem én- és megkerülve az asztalt közelebb megyek hozzá.
- Szerinted ki van a képen? – Direkt nem mondok semmit előre, kíváncsi vagyok, ő mit gondol először. Ha ő nem ismeri fel, akkor első körben el kell gondolkodni azon, hogy csak én látom bele, vagy tényleg az apja az? Ahogy a képet nézem, majd Bent felváltva, viszont sajnos én egyre biztosabb vagyok a dologban. Az ujjaimat tördelem idegesen és figyelem az arcán megjelenő reakciókat.  Még mindig képtelen vagyok felfogni ezt a dolgot, mert nem tudom mire vélni vagy bárhogy is összerakni a kirakós darabkáit, de hátha majd Ben többet tud erről mondani. Amit amúgy nagyon kétlek, de azért reménykedem benne. Valami azt súgja, hogy ő sem fogja ezt elhinni és majd valami hülye indokkal elhárítja a dolgot elvicceskedve és megmondja, hogy adjam vissza a medált Flornak. Ezt viszont ki kell deríteni, nincs mese… Nem lehet Ben apjának képe ok nélkül Flor medáljában.   


avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
133

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Pént. Júl. 06, 2018 12:01 pm


to: Lyn & Flor

Mosolygok a mondatán, de azert átfut az agyamon, hogy ez most vajon egy burkolt beszólás? Vagy sok volt az a hét év a GM-nél, és már azt is belelátom, ami nincs is ott? De hamar elhessegetem a gondolatot, és inkább rá koncentrálok. Odahúzom magamhoz, hátha sikerül feloldanom ezt a feszültseget, ami egesz nap rajta ül.
Ezzel nem nyugtattál meg - jegyzem meg komolyan, de még mindig inkább derűsen, mint idegesen, róla viszont továbbra sem mondható el ugyanez. Fogalmam sincs, miről lehet szó. Nem akarta telefonon közölni? Ilyesmit akkor mond az ember, ha valami nagyon rossz hírt készül közölni. Vagy éppen nagyon jót, de elég csak ránéznem, hogy ezt a verziót rögtön elvethessem. Van valami baj, ezt most már én sem tagadhatom le.
- Hát, akkor ne kímélj - adom meg magam, és érzem, hogy azért most már engem is kóstolgat valami halvány aggodalom. Abban mindig is kiváló volt, hogyan húzza az idegeim, de sosem voltam benne teljesen biztos, hogy direkt csinalja-e. Na jó, azért van, amikor igen, de az egy nagyon más jellegű szituáció.
- Szóval véletlenül kiesett - somolygok az ujjaim között a medállal, amit az előbb nyomott a kezembe, de inkább rá se nézek közben, a hangomból úgy is kihallható egy kis játékos kételkedés.
A medálra fókuszálok, és az instrukciója nyomán én is kiműtöm belőle a képet, hogy aztán szembesülhessek...
Mi a...?
A homlokom ráncba fut, rögtön felismerem az illetőt, még ha nem is akarom igazán felfogni. Ahogy azt sem, mit jelenthet ez.
- Ez biztos, hogy Floré? - Nem vizsgálgatom sokáig, de a kelleténél talán kicsit tovább nézek farkasszemet a férfival, mielőtt becsuknám, el is felejtve visszatenni bele a kedves papa fényképét. Felpillantok, de nem nézek egyenesen Lynre. Még nem rendeztem el a gondolataim, nem akarom, hogy kiolvassa a tekintetemből, mennyi mindent felkavart és elindított bennem ez a fotó.
Nyilván ő is felismerte, innen ered ez az egesz mai történet az sms-sel, az idegességgel.
- Nem tudom. Ezt inkább Flortól kell majd megkerdezni - választok egy félig kitérő választ, és inlább vissza is adom neki az ékszert és a kimaradt papírt, mielőtt felállnék, és az ablakhoz sétálnék. Rajtam inkább ez mutatja a nyugtalanságot, képtelen vagyok leülni, ha ennyire jár az agyam.
Tényleg ő lenne azon a fotón? Hülye kérdés, de még arra sem tudom rávenni magam, hogy kimondjam a nevét. A legnagyobb kérdés viszont az, hogy miért van Flornál, és miért őrzi egy szív alakú medálban, a szülei képei között.
- Hoznál nekem egy kávét?- Tudom, hogy hallotta, hogy az előbb utasítottam vissza Flortol. - De te hozd be - teszem hozzá bizonytalanul, sejtem, hogy megfordul a fejében, hogy ezzel akár most azonnal bevonhatjuk Flort is a kérdésbe, de... Egy részem engem is sürget, hogy ezt most azonnal ki kell deríteni, egy másik viszont a világ végére is elmenekülne előle.

avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
216

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Szomb. Júl. 07, 2018 10:32 pm

Flor & Ben
 & Lyn
I feel like Sherlock Holmes
Én esküszöm, nem akarom ráhozni a frászt Benre, de egyszerűen képtelen vagyok türtőztetni az aggodalmam. Ha az az ember a képen tényleg Ben apja, akkor van okunk aggódni.
- Jó-jó. Lenyugszom – fújom ki a levegőt és megpróbálom tényleg megnyugtatni magam. Nem megy, nem tudok mit csinálni.
- Na jól van, nézd meg, mert én ezt nem bírom tovább – mondom, miután átadtam a medált.
- Igen, kiesett. Becsszó – teszem a szívemre a kezem, de közben kis mosollyal rákacsintok. Nagyon jól tudja, mikor nem és mikor mondok igazat. Nincs mit rejtegetnem előtte. Figyelem, ahogy kihúzza a képet és összeszorított fogakkal állok ott vele szemben, mert nem tudom, mi lesz a reakciója. Még sosem álltam elől ilyesmivel neki, szóval itt most tényleg a nagy homályba indulok bele.
Nem néz rám, de látom a reakcióját így is, mire közelebb lépek hozzá, mellé állok.
- Flor van beleírva, kié másé lenne? Mellesleg meg tiszta anyja, szóval kétlem, hogy... másé lenne – halkítom le a hangom a végére. De ha másé lenne, kié lenne? Úgy is gáz lenne, hogy valakinek a medáljában Ben apja figyel, de így meg még rosszabb a helyzet, hogy a medál az alkalmazottamé.
- Nem tudod? – vonom fel a szemöldököm. Tudom, hogy tudja, csak még ő sem akarja ezt bevallani magának, vagyis inkább nem állt össze a kép a fejében, hogy mégis mit keres az apjának a képe itt. – Nekem rémlik, hogy egyszer láttam már ezt a képet – motyogom, de nem akarom feszíteni a húrt, így is ide hallom, ahogy kattognak a kerekek az agyában. Figyelem a tekintetemmel, ahogy az ablakhoz sétál, aztán nagy sóhajjal lehajtom a fejem. Mögé sétálok és a karja alá nyúlva a vállára teszem a fejem.
- Lehet, hogy csak valami félreértés. Csak nagyon hasonlít rá – fúrom az orrom a nyakához és beszívom az illatát. – Bármi lesz is, én itt vagyok – suttogom, majd azon kezdek el gondolkodni, hogy mégis mennyire fogja ez megviselni Bent. Azt hiszem, nem lesz ez egyszerű menet, valahogy nagyon a szívére tudja venni ezeket a dolgokat, még ha nem is mutatja ezt ki. Leplezni próbálja, de tudom, hogy amúgy nagyon nem fogja félvállról venni a dolgokat. Bár még azt sem tudjuk, mi a sztori.
- Persze – mondom, majd kifelé igyekszem. Egyikünk sem szól többet, csak a magassarkúm hangja ver visszhangot az irodában. Rányitok az ajtóra, rántok rajta kettőt mire rájövök, hogy Ben bezárta. – Rum is kell bele? – kérdezem meg a biztonság kedvéért, mert én már legurítottam két rumos-kávét ma, szóval egyáltalán nem lepődnék meg, ha neki is szüksége lenne rá. Végül harmadszorra sikerül kifáradnom az irodából, mire rögtön a kávégéphez igyekszem, hogy lefőzzek egy dupla-presszót meg egy szokásos cappucinot. Annak megfelelően készítem el, ahogy kérte, aztán senkihez nem szólva megyek vissza a két kávéval a helyiségembe.
- Tessék – nyújtom oda neki, aztán megkerülve az ablakpárkánynak támaszkodva nézek rá a csésze felett.
- Ben… mi legyen? – teszem fel a kérdést, de igazából még én magma sem tudom, milyen választ várok rá. – Én egész nap ezen agyalok, de nem jutok dűlőre, hogy mégis hogyan kerülhetett ez oda?! Nekem csak egy dolog jutott eszembe, de az... na jó, az nem lehet – vetem is el, mielőtt még kimondanám, meg amúgy sem fogom ezt ecsetelni előtte, hogy mi van, ha Flor és az apja bármiféle... kapcsolatba kezdtek?! Csak nem! De ha nem ez a verzió áll fent akkor mégis mi? Egyszerűen nem tudok mást elképzelni.  


avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
133

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Vas. Júl. 08, 2018 12:24 pm


to: Lyn & Flor

Felpillantok rá, ahogy a tenyerembe helyezi a medált, el nem tudom képzelni, mi aggaszthatja ennyire egy ilyen kis ékszeren. Ez az utolsó összenézésünk, amikor még bujkáló mosolyt lát az arcomon, ami a becsszóra hallatán ki is szélesedik, tudom, hogy füllent, de ennek most épp nincs jelentősége.
Mikor meglátom a fotót, az arcvonásaim azonnal megváltoznak, bár igyekszem pókerarcot vágni, csak részben jön össze, de azt se tudnám megmondani, miért akarom eltitkolni előle, hiszen pontosan tudja, hogy mi a helyzet. Valahogy ösztönösen jön.
Talán nem is előle, hanem saját magam előtt igyekszem letagadni. Pedig nem fog menni, a racionális énem azonnal tudja. Lyn azt állítja, Flor van beleírva, de ahelyett, hogy megkérdezném, hogy hol, inkább megforgatom a kezemben a medált, és miután így sem bukkanok rá, a női képet is kiveszem a kicsiny keretből.
Ahogy megtalálom, a mutatóujjam reflexszerűen végigsimít a Flor gravírozáson. Igen, így már biztos. És valóban ezer kérdést vet fel a dolog, mégpedig olyanokat, amikre sehogy sem érkezhet pozitív válasz. Az apám érzékeny pont nálam. Talán túlságosan is.
Lyn mondatai előbb összezúzzák, majd finoman élesztgetni próbálják a reményt, hogy valami tévedésről lehet szó, de tudom, hogy ő sem gondolja igazán komolyan. Az a kép nem hasonmás. Brian Henson pózol rajta, méghozzá durván harminc évvel fiatalabb formában.
Ahogy átölel, egy kicsit kizökkent a gondolatokból, ráteszem a tenyerem az övére.
- Hát ezzel tényleg megleptél – hogy nyerjek egy kis időt, kérek tőle egy kávét, az talán fel is ráz majd ebből az első döbbenetből. Hallom, ahogy a magassarkúi végigkopognak a padlón, és az ajtónyitási próbálkozásait is, majd a kérdést, de minden egy kicsit távolabbról hat, nem ér el hozzám igazán.
- Mehet – bár vezetek, ennyi még belefér. Mire visszatér, csakugyan visszapofozom magam egy kicsit a gondolatok világából, visszafordulok, és átveszem tőle a kávét.
- Kösz – és a felét le is húzom egyből. – Hát, sok választásunk nincs, ha ki akarjuk deríteni. Meg kell kérdeznünk Flort, majd… az apámat is – erőszakolom meg magam, hogy mégis csak kimondjam. – Bár elég abszurd ez az egész – fújom ki a levegőt, mintha nevetni akarnék rajta, de félúton meggondolnám magam.
- Én nem vagyok biztos benne, hogy tudni akarom a választ – kortyolok bele ismét a kezemben szorongatott italba. – Bármi is az, nem biztos, hogy ránk tartozik. – Hogy képes lennék-e csak így szemet hunyni felette, vagy hogy meddig, abban viszont egyáltalán nem vagyok biztos. Úgyis mindig ott motoszkálna.
- Ez egy kábé harminc évvel ezelőtti kép. Még azelőtt készült, hogy megszülettem volna, anyám sokat mesélt erről az utazásról. Tudod, hogy imád anekdotázni a fotóiról. Akkoriban gyakorolt a fotóvizsgájára, és lépten-nyomon apámat használta modellnek. Úgy tűnik, itt még nem kapott frászt a pózolástól – merülök el egy kicsit ebben az emlékben. – Még az esküvőjük évében volt.
De közelebb nem visz a megoldáshoz. Bármikor Florhoz kerülhetett a fotó.
- Te mire gondolsz? – teszem fel a kérdést, miután elharapja a megkezdett verziót. Csak aztán fűzöm még hozzá, ami egy ideje a fejemben kering.
- Szerinted viszonyuk volt? – Végül is húsz év… manapság… Bár nehéz Florról elképzelnem, a múltjával kapcsolatban mindig nagyon titokzatos volt. – Neked mesélt valamit régebbről? – Bár nem is tudom, mit várok ettől a kérdéstől.
- Vagy van..? – mondom ki nagyon bizonytalanul. Apám gyerekkorom óta rengeteget utazik egyedül a Karib-tengerre, ezt Lyn is tudja, állítólag az a kedvenc horgász paradicsoma. – Az is lehet, hogy miatta jött New Yorkba.
Bárhogy is, nagyon bizarr belegondolni, hogy Flor az apám szeretője lehet. De ez a legvalószínűbb. Áltathatom magam bármi más verzióval, de nincs sok értelme. Sejtettem, hogy apámnak vannak vagy voltak nőügyei, vagyis ez túlzás, inkább csak nem zártam ki a pakliból. De sosem akartam igazán komolyan venni. Nagyon más az, amikor csak eljátszol a gondolattal, vagy a kezedben tartod a bizonyítékot. Nyílt titok, hogy én is szeretek udvarolni a nőknek, anyám és a húgom is mindig azzal cukkol, hogy apánktól örököltem, de nem osztogatok képeket magamról, és nem is vettem feleségül senkit, nincsenek...
De van. Érzem, hogy bárhogy próbálom kerülgetni, egyre csak közelebb úszik hozzám valami megmagyarázhatatlan eredetű düh. Harag.

avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
216

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Szer. Júl. 11, 2018 11:02 am

Flor & Ben
 & Lyn
I feel like Sherlock Holmes
Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha majd ilyen rejtélyek elé nézünk, de ha már itt van, kénytelenek leszünk utánajárni. Nem hinném, hogy Bennek egy nyugodt éjszakája is lenne, ha nem derül ki, mi az igazság. Remélem ez a változat, hogy hagyjuk annyiban, meg sem fordul Ben fejében. Tudom, hogy állandóan ezen kattogna, még ha nem is mutatná ki. Tudom, hogy semmi ilyesmire nem számított. Már hogy számított volna? Az arcán is látszik a meglepettség, és azt hiszem némi aggodalom is megbújik mögötte, ami persze teljesen jogos. Én is aggódom. Mi van, ha Ben apja és Flor összeszűrték a levet? Az nagyon abszurd lenne, márpedig más lehetséges felállás nem nagyon akar az eszembe férkőzni.
Behozom neki a kért kávét egy adag rummal –majd beül a taxiba, vagy hazaviszem én, végtére is a délelőtti legurított rumok már rég kimentek a szervezetemből-. A kezébe nyomom és megállok vele szemben.
- Valahogy úgy kellene ezt megoldani, hogy ne tűnjön vallatásnak a dolog, mert ha letámadjuk egyszerre ketten az azért elég lelombozó tud lenni. – Próbálok rájönni, mi lenne a legmegfelelőbb megoldás, de ez nem egy egyszerű helyzet. Talán az a legjobb, ha először tényleg őt kérdezzük és nem Briant, mert az... az még kellemetlenebb. – Az. Abszurd – helyeslek, miközben a capuccinoba kortyolok. Egyszerűen annyira hihetetlen ez az egész. Mégis mennyi esély van arra, hogy idejön New Yorkba egy latin vérű lány és a medáljában Ben apjának képe bújik meg? Simán lehet, hogy miatta jött ide, sőt. Még azt is el tudom képzelni, hogy Flor tudja, hogy Ben kicsoda és azért viselkedik vele olyan barátságosan. Ez hülyeség. Flor mindenkivel barátságos. A másik meg, hogy ebből a lányból egy fikarcnyi hátsószándékot sem tudok kinézni, de ugyebár mindenki tud meglepetést okozni, ezt már jól megtanultam az életben.
- Ben! – ripakodok rá egy kicsit. – Mi az, hogy nem tarotik ránk? Rám lehet nem tartozik, de az apád képe van Flor medáljában. Nem egy idegené vagy egy haverodé – csóválom meg a fejem, hiszen nem mondhatja azt, hogy nem tartozik ránk. Igenis köze van hozzá, hiszen az apja. – Megértem, hogy aggódsz a válasz miatt, de kétlem, hogy egy nyugodt éjszakád is lenne így – próbálok hatni rá, mert nagyon jól tudom, hogy így lenne. Ben is egész kíváncsi természet, nem tudná ezt csak úgy kiverni a fejéből. Én meg végképp nem.
- Nem igazán értem, hogy kerülhetett ez Florhoz – csóválom meg a fejem, hiszen nekem is éppúgy folyamatosan jár az agyam a dolgon, ahogy az övé. Egész rohadt nap. – Hol készült ez a kép? – kérdezek rá, mert habár biztos vagyok benne, hogy Ben anyja elmesélte már ennek is a történetét anno, de annyifélét mondott már, hogy a felét sem bírtam megjegyezni.
- Nem tudom, nem akarok ítélkezni, de más verzió nem igazán férkőzik a fejembe – felelem a kérdésre, amit én az előbb nem mertem kimondani. Akkora képtelenség az egész.
- Nem igazán volt időm vele beszélgetni a múltjáról, de egyébként is kicsit titokzatosnak tűnik nekem. Bolygatni sem akartam – vonok vállat, mert ha jól emlékszem, egyszer kérdeztem valamit tőle, de aztán félbeszakított egy vendég, aminek az arcán látható vonások alapján egészen örült. – Az alkalmazottam, és igen, jóban szoktam lenni velük, vele sincs semmi gond, de az utóbbi időben az életem a feje tetején volt, szóval nem is igazán érdeklődtem. – Örültem, hogy túléltem. Télen munkaerőhiánnyal küzdöttem, aztán összevesztem Bennel, állandóan azon kattogva, hogy kellene jóvá tennem, aztán meg megfordult a dolog és az összes létező szabadidőmet ami megadatott, próbáltam vele eltölteni.
- Igen, erre én is gondoltam – erősítem meg, de ezzel még mindig nem vagyunk sokkal előrébb, hiszen a nagy kérdés az lenne, hogy mégis miért?
- Figyelj. Ha nem akarod megkérdezni tőle, ne kérdezzük. – Nem akarok én semmit ráerőltetni, az más kérdés, hogy majd megesz a fene, de tiszteletben tartom a döntését. – Véleményem szerint bár jobb lenne tiszta vizet önteni a pohárba, de te tudod. Még az is lehet, hogy az az ember ott apád ikertestvére – mosolyodom el halványan, de aztán le is fut az arcomról. Nyilván nem lehet, mert ahogy ő is elmondta, a családi albumban is szerepel ez a fotó. Próbálom kicsit pozitívabb irányba terelni a dolgot, már amennyire ez lehetséges. – Az is lehet, hogy nincs miért aggódni, de ha nem kérdezzük meg, sose tudjuk meg – győzködöm kicsit, bár tudom, hogy nem egyszerű ez neki. – Nem is muszáj most. Akár aludhatsz is rá párat, vagy ha jobbnak látod, lehet tényleg először az apádat kellene megkérdezni róla. – Nem tudom, mi lenne a legfelelelőbb megoldás, de az biztos, hogy ez az egész nagyon gyanús és kell, hogy legyen rá valami magyarázat. Mik nem történnek, komolyan mondom...  


avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
133

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Pént. Júl. 13, 2018 1:33 pm


to: Lyn & Flor

A rum tényleg jó ötlet volt, már az első kortyon érzem, bár azt hittem, épp csak meglöttyinti vele a kávét, ehhez képest akár kávés rumnak is el lehetne adni az italkülönlegességet. Szándékosan, vagy megszaladt a keze? Jelenleg mindkettőt el tudom képzelni, de így valóban túl fogom lépni a határt, aminél még vezethetek. Nem mintha annyira szigorúan venném… a múltkor is a rum tette meg a hatását. Úgy látszik, nálam az idegességgel párosítva igazi K.O. kritérium. Remélem, ma azért nem jutunk el addig a pontig.
- Lelombozó? – akadok meg ezen a szaván, és a gondolataim el is párolognak. – Ha itt valakinek valami lelombozó, az maximum én vagyok. – Sem Florról, sem az apámról nem esik jól elképzelni, hogy évek óta viszonyuk van, ami azt illeti, külön-külön sem, nemhogy még pont ők ketten. Néhány pillanatra belelovallom magam, és ezt a tekintetemen is láthatja, nem tudom teljesen eltitkolni, hogy – látszólag talán indokolatlanul – mélyen dolgozik bennem a téma, de aztán… inkább csak belekortyolok a kávéba. Emlékeztetnem kell magam, hogy még nem derült ki semmi bizonyos. Én se akarok alaptalanul vádaskodni, de már a halvány, bizonytalan gondolat is kikészít.
Ezzel együtt egy másik kérdés is betolakszik a fejembe. Flor vajon tudja, hogy Brian az apám? Most hirtelen azt sem tudom felidézni, hogy…
- Flor ismeri a vezetéknevem? – kérdezem Lyntől, hátha ő néhány fokkal összeszedettebb, és bizonyára az is leesik neki, miért kérdezem. Ahogy az apámról kezd beszélni, rápillantok, de nem válaszolok, csak nézem a vonásait, ahogy éppen arról próbál meggyőzni, hogy foglalkoznom kell a dologgal. Mert az apámról van szó. Pedig valójában nem sok választja el egy távolabbi havertól, akivel általában nem értünk egyet, de még az idegen sem olyan nagyon rossz megfogalmazás, mint most is látszik… nem tudunk egymásról semmit. Sosem volt igazán az apám, akkor meg miért érdekel.
Ez egy nagyon jó kérdés.
- Szerinted tényleg közöm van hozzá, ha az apámnak szeretője van? – kérdezem végül halkan, tűnődve. – Kideríthetem, de aztán? Aztán mit kellene tennem? – tanácstalan vagyok. Pedig ez nem sűrűn fordul elő velem.
- Mindegy, hogy hol készült, az nem visz közelebb semmihez – vonom meg a vállam alig láthatóan. – Amikor készült, Flor még meg sem született. – Ahogy én sem.
Csak hallgatom Lyn szavait, és egyre jobban tudatosul bennem, hogy így nem fogunk közelebb jutni a válaszokhoz. Tényleg Forral kell beszélni. De erre nekem is fel kell készülnöm, és jobb, ha Lyn is bent van, ő legalább valamennyire garancia rá, hogy ne menjek fejjel a falnak.
Nagy levegőt veszek, és lassan kieresztem. Ahhoz képest, hogy milyen frissen érkeztem, tíz perc alatt sikerült elfáradnom ebben az egészben.
- Ebből a családból kiindulva, most már azon sem lepődnék meg annyira – ingatom a fejem egy kicsit az ikertestvéres, vigasztalónak szánt megjegyzésére, és egy halvány mosolyfélét azért belőlem is kicsal. Közelebb is húzom magamhoz, és nyomok egy lágy csókot a vállára.
- Igazad van, most már meg kell kérdezni. És nem is akarom halogatni – teszem hozzá egy halk, de nehéz sóhajjal. – Ha nem is lesz jobb, de legalább biztos.
Ránézek az órámra. – Fél hét van. Most már úgyis mindjárt zárás. Megtehetjük, hogy kimegyünk hozzá beszélgetni, és egyszer csak felhozod, hogy találtál egy medált. Hogy hogyan reagál rá, az talán máris sokat elárul, anélkül, hogy konkrétan felhoznánk a témát. Ha tudja, hogy Brian az apám, és hogy nálunk volt a medál, biztos, hogy átfut az agyán, hogy mi van, ha kinyitottuk, és megtaláltuk a képet. Ha ideges lesz, vagy zavart, az már régen gyanús. De ne add vissza neki zárásig, ha kéri, akkor se. – Majd kitalál valamit, a rögtönzés és a színjátszás ugyebár nagyon jól megy neki, ha volt is némi kételyünk, az ominózus rendőrös eset óta már biztosan tudjuk.
Kicsit olyan érzésem van, mintha csapdát állítanánk Flornak, bár igyekszem nem erre gondolni, és ez most nem is esik túlságosan nehezemre. Nem arról van szó, hogy ne kedvelném őt, sőt, nagyon is megkedveltem az utóbbi időben, talán ez is hozzájárul, hogy az apámon kívül is, még nagyobb csalódás ez az egész. Mégis mi lehetne más, mint hogy szeretők voltak, vagy azok egészen mostanáig? Próbálom végiggondolni a viszonylag pozitívabb eshetőségeket, de egyszerűen nincs. Az apám nem arról híres, hogy annyira sokat törődne másokkal, még a saját családjával sem képes.
Ha Lyn rábólint, ki is megyek vele, letelepszem a pulttal szemben az egyik bárszékre, így Florral tökéletesen szemben vagyok, amúgy is mindig ide szoktam, ha erre járok. Leteszem a kávés csészém, ami ezúttal öblösebb, mint szokott, gondolom a rum miatt, meg amúgy is dupla volt.
- Inkább mégis élnék az ajánlattal – intézem Florhoz a szavaim. – Egy dupla presszót szeretnék, jó sok rummal. – Nem tudom, látta-e, hogy Lyn mit készített nekem az előbb, de úgy vagyok vele, hogy nem is lényeges. Vissza csak nem utasítja a főnöke jelenlétében. Elég határozottan mondom ahhoz, hogy komolyan vehető legyen.
- Várod már a nap végét? Mi a terv estére? – készítem elő e terepet Marilynnek, és hagyok neki egy kis gondolkodási időt, hogy megtalálja, hogyan vezesse rá a beszélgetést a nekünk kellő részre. Nem kerülöm a pillantását, egyiküknek sem, de nem is időzöm benne sokáig. Jól esne most rágyújtani, de ezzel még várnom kell egy kicsit.

avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
216

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Vas. Júl. 15, 2018 5:10 pm

Flor & Ben
 & Lyn
I feel like Sherlock Holmes
- Mármint az lelombozó, ha mint a főnöke és az egyik törzsvendég rátámad. Azért Flor elég jó munkaerő ahhoz, hogy ne játszadozzak a dolgokkal. – Persze nyilván itt ő lehet elsődlegesen sokkban és hasonlók, de azért nem szeretnék túlmenni a határon. Ennek ellenére valamilyen szinten muszáj lesz szembesíteni, mert ennek pontot kell tenni a végére, nem egy pitiáner ügyről beszélünk. Látom Benen, hogy kattog az ügyön, még ha próbálja azt is sugallni, hogy semmi közünk az egészhez és hagyjuk is a fenébe. Egy nyugodt éjszakája nem lenne ennek a ténynek a tudatában, ebben biztos vagyok.
- Nem tudom, én kétlem, hogy említettem volna, csak akkor szoktalak a vezetékneveden szólítani, ha mérges vagyok vagy ha ketten vagyunk, szóval hacsak te nem mondtad neki, tőlem nem hinném, hogy tudhatja. – Ki tudja, amikor még pár hónappal ezelőtt hátul voltam az irodában, addig miről folyt a duma?! – Szerinted azért jött ide dolgozni? Bár ha titokban akarják tartani, nem hiszem, hogy szándékosan olyan helyre jelentkezik, ahol nagyobb a lebukás veszélye – elmélkedem tovább, de ez a hülye kérdés-hurrikán egyre jobban a belseje felé sodor, nemhogy kiutat látnánk. Meredek magam elé és egy pillanatra sem állnak le a gondolataim. Basszus, ez nagyon bizarr.
- Nem tudom, én is közöltem anyámmal anno, hogy az apám szerintem csalja, habár közel sem voltam biztos benne. De megértem, ha nem akarsz belefolyni, de akkor sem fog hagyni nyugodni a gondolat. Legalább nem szősz majd összeesküvés-elméleteket – győzködöm, de szerintem ő is jól tudja, hogy jobb tiszta vizet önteni a pohárba. Még ha ez nem épp a legjobb hír lesz, akkor is. Tiszteletben tartom, ha nem akarja tudni, de magamat ismerve tuti ráállnék a témára és addig mennék, míg ki nem derítem, mi az igazság. Aztán attól őrülnék meg, hogy Ben előtt kell titkolnom. Sehogy se jó ez.
- Az rendben van, de többször visszajárt ide? Esetleg mostanában? – kérdezem, de aztán rájövök, hogy Bennek valószínűleg fogalma sincs róla. – Nem tudod. Bocs – legyintek, aztán tovább is terelem a témát.  Hátha az ikertestvére. A Henson-család valóban nem volt sosem egyszerű és bonyodalom bonyodalom hátán történt, de ez azért még mindig durvább, mint amúgy. Elmosolyodom én is egy kicsit a kijelentésen, de hiába próbáljuk elviccelni, sajnos komoly.
Örömmel veszem, hogy beismeri, hogy jobb tisztán látni, de hogy mit tervez egyelőre még nem tudom.
- Bármi lesz, a lényeg, hogy én itt vagyok – adok a szája mellé egy apró puszit, aztán felveszem a medált az asztalról és újra szemügyre veszem a fotót. Ezt nem hiszem el baszki. Akárhányszor nézem, kétség sem fér hozzá, hogy az ott Ben apja. Meredten hallgatom a tervét néhol a szemeim is kiesni készülnek.
- Ben. Ez olyan kijátszás, mint annak a rendje. Ha lelép akkor te leszel a felszolgáló, nincs mese. Mégis mit mondjak neki, miért nem adom vissza? Na jó bízd ide, megoldom majd valahogy – emelem égnek a szemeim, de nagyon nem füllik a fogamhoz ez a csapdaállítás, bár abban van igazság, hogy már ebből leszűrhető ez-az. Mély levegőt veszek és a medált a zsebembe csúsztatom a biztonság kedvéért a kisképet külön teszem bele. Megállok a pult végén, így kettejük közé kerülök, majd megköszörülve a torkom magamra erőltetek egy mosolyfélét.
- Mindjárt itt a zárás, már csak fél óra, kitartás. Addig kiszolgálnád kérlek Mr. Hensont? – sandítok rá, hátha bármi reakciót, érzelmet, meglepettséget, BÁRMIT észrevehetnék az arcán. Ben kérésére pedig jelentősség teljes pillantást küldök felé. Nem lesz ez kicsit sok? Az előbb is megborult kicsit a rumosüveg és mint tudjuk, nagyon nincs jó hatással rá ez az alkohol. Jó ég, mi lesz itt?!
- Milyen volt a nap? – érdeklődöm, mert nem akarom rögtön a medállal kezdeni, az túl gyanús lenne. – Holnap hozzák a szállítmányt reggel, ne felejtsd el légyszi, hogy tíz perccel hamarabb itt kellene lenned. - Mindeközben végig mérem Flort, de ahogy elképzelem Ben apjával... juj. El is kapom onnan a tekintetem. Nem mondom, Brian jól tartja magát és a korához képest jól is néz ki, de ez olyan majdnem, mintha én kezdenék vele. Fúj.
- Jaj Flor, jut eszembe: Találtam egy medált, ha bárki keresné, nálam van. A gazdája átveheti, ha megmondja, mi van benne – mosolyodom el halványan. – Biztos hiányolják. Nagy érték tud lenni egy ilyen – elillantok az asztalok felé, Benre még csak véletlenül sem nézek rá, mert nem akarom látni a reakcióit az alakításomra. Valami borzalmas, de a célnak reményeim szerint megfelel.  


avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
133

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Vas. Júl. 15, 2018 6:04 pm


Lyn, Ben y Flor

Már két hete teljesen szét vagyok csúszva és egyszerűen nem tudok visszatérni a régi kerékvágásba. Pedig igazából nem történt más, mint hogy Tío megbízta a legjobb (volt) kadétját, Ryant, hogy vigyázzon rám, mert az ex-mostohabátyám hamarosan szabadul, nekem meg valahogy teljesen kiment a fejemből, hogy így rohan az idő. Az elmúl napokban igazából még aludni sem aludtam normálisan, kivéve akkor az első nap, amikor Ryan ott volt nálam. Ki vagyok merülve, állandóan a hátam mögé nézegetek, és elmondhatatlanul zavart vagyok, ami biztos, hogy nem kerülte el Marilyn figyelmét sem, de egyelőre még nem tette szóvá vagy adta jelét, hogy gondja lenne velem. Az Őrangyalom sok mindent tud rólam, de nem az, akivel megosztom az érzéseimet, erre még egyikőnk sem készült fel. Neki az a dolga, hogy megvédjen, nekem meg az, hogy ebben segítsem, ahogy csak lehet.
Az elhagyatottság-érzetemet csak tetézik az itt megforduló gyerekek a szüleikkel, mert nekem nincsenek szüleim, nincs családom sem, kivéve persze Tíot, de most Ő sincs itt velem. Nincs senki, akihez odamehetnék vigasztalásért vagy csak egy ölelésért, bár most olyanra lenne szükségem, aki tényleg megért, amihez ismernie kellene, mert ha valaki a karjaiba zárna, akkor menten összetörnék. Mindezt pedig csak tetézi, hogy az egyetlen kézzel fogható dolog, ami a szüleimre emlékeztetett, egy medált -, amit még öt éves koromban kaptam Anyutól nem sokkal azelőtt, hogy megölték volna őket egy betörés alkalmával, - tegnap valahol elvesztettem. Este felkutattam utána az egész lakást, de sehol sem találtam, reggel itt is szétnéztem, de hiába, sehol sem semmi. Egy ilyen - mások számára - értéktelen dologgal nem mehetek a rendőrségre, visszahozni meg a megtaláló sem fogja, hiszen sose jönne rá, hogy hol keresse a tulajdonosát, ha az utcán vagy a metrón talál rá.
Ma többször álltam közel a síráshoz, de amennyire csak lehet, uralkodok magamon, ha meg végkép maga alá akart temetni az önsajnálat, akkor megpróbáltam elvonulni a raktárba vagy az öltözőbe, amíg vissza nem nyertem az irányítást az érzelmeim felett.
Az egyetlen fénypont a mai nap Ben feltűnése, még akkor is, ha tudom, hogy foglalt, mert sose kezdenék olyannal, aki máshoz tartozik. Mégis, akármikor bukkan fel, mosolyt varázsol az arcomra, ami azért elég szánalmas - szerintem -, és még ez a pár mondat is, amit most vált velem, feledteti néhány pillanatra a bánatomat, félelmemet, és jókedvet csempész a napomba. Hónapok óta ismerjük már egymást, de a szeme ismerősségére még nem találtam magyarázatot, mint ahogy a gyorsan megtalált közös nevezőre sem, amit már a legelső alkalommal megvolt köztünk.
Ahogy Ben után bezáródik Lyn irodájának ajtaja, rohamosan csökken az előbb megtalált jókedvem is, amit már tényleg szánalmasan siralmasnak érzek, így ismételt egy világtól való elzárkózást ejtek meg, majd visszatérek az asztalok közzé, hogy végezzem a munkám. Ryan ajánlata, miszerint ki kellene vennem néhány nap szabit, kezd érni bennem, mert minden ajtónyitódásnál megrémülök, pedig tudom, hogy még nincs veszély.
A délután nagyon pörgős volt, mert rengetegen voltak végig, és az „eltűnéseimet” is be kellett hoznom, de szükségem volt rájuk. Zárás előtt bő fél órával viszont kezdenek fogyatkozni a vendégek, és előre látóan megbeszéltem az egyik kolléganővel, hogy ha lehet ma is a kávézó hátrébbeső részeit szeretném vinni, amibe bele is egyezett. Itt kevesebb szokott lenni a vendég, de többet kell sétálni egy-egy asztalhoz. Így viszont, amikor Marilyn és Ben kijönnek az irodából nekem már nincs asztalom.
Ben letelepszik a szokott helyére a pultnál, így pont velem szemben van, amikor a pult alatt lévő bútorlapra helyezett csészéket rendezem. Valami változott viszont a férfiben, mert most eléggé feszült és gondterhelt, és ahogy elnézem, Lynen is ezt érzem, de elképzelésem sincs, hogy mi történhetett.
Nem tudom mit lát a főnököm rajtam, de biztató szavai, hogy kitartást, nem soká zárunk, csak részben nyugtat meg. Szabadulnék, de igazából nem is innen, hanem… Vissza Washingtonba, vagy legalább Ryanhez, menekülni szeretnék önmagamtól és a múltamtól.
Nem is tudom, hogy hallottam-e már Ben vezetéknevét, de túl egyértelmű számomra, hogy Lyn rá gondol, hisz nincs más „új” vendég, és ha asztalnál foglalt volna helyet az említett úr, akkor az asztalszámot mondja, vagy legalább jelzést ad az asztal felé, így magától értetődően válaszolok. - Természetesen - és a vendég felé fordulok,  de már mondja is, hogy mit szeretne.
Bejövetelekor kínáltam kávéval, de azt visszautasította, most viszont nem a szokásosat kéri, és ahogy elnézem az általa letett csészét, már ivott egyet, ráadásul az sem sima presszó volt. Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet a dupla eszpresszó, ha érkezése óta már kávézott, így megpróbálok vele alkudozni egy kicsit, hátha beadja a derekát, bár a főnök is figyel, de most valahogy nem érdekel ez sem. Annyira magam alatt vagyok, hogy nem biztos, hogy bánnám, ha kirúgna. - Sima presszó tripla rummal? Bár az előző pohárból ítélve, szívesebben adnék Neked koffeinmenteset, de még magában rumot is - mondom őszintén. Nem igazán zavar, ha le akar részegedni, max. hívok neki egy taxit; inkább, mint mentőt. Én is nagy kávés vagyok, és nagyon erőseket is iszok, de nem ennyire egymás után. Ha mégsem alkuképes és Lyn is egyetért a választásával, akkor viszont nincs mit tenni, így nem tudom titokban kicserélni koffeinmentesre. Minden esetre a biztonság kedvéért várok Marilyntől is valami megerősítés félét, hogy kiszolgálhatom vele, ő csak jobban ismeri.
Beszélgetéskezdeményezésükre nem igazán tudok most normálisan, az eddig megszokott módon válaszolni. Most rosszabb hangulatot érzek, mint a legelső alkalommal, amikor először találkoztam Bennel, bár lehet, hogy csak az én hangulatom teszi. - Igen, várom, de nincs terv, csak haza akarok menni… - végre, de ezt már lenyelem, úgy is érzékelhetik a hangomból, és az arcomon is láthatják, hogy valami nincs rendben velem. - Csak a szokásos, nem történt semmi említésre máltó a kávézóban - válaszolom meg a főnök kérdését is. Azt meg, hogy velem mi a helyzet inkább ne firtassuk, abból úgy sem jöhetek ki jól, magyarázkodás nélkül meg pláne nem, amihez most nincs kedvem. - És nálad? Van valami terv? - kérdezem Bentől, közben pedig az elkészült kávét elé helyezem - Remélem jót fog tenni - kívánom őszintén. Az meg, hogy nem azt mondtam, hogy „Egészségedre” biztos feltűnt neki, de nem arra fog menni, ebben biztos vagyok.
Eddig a saját kirúgatásomon gondolkoztam, vagy azon, hogy kiveszek néhány nap szabit, de ennek ellenére automatikusan válaszolok a feladatra, de amolyan beletörődöm stílusban. Kimerültem így a nap végére, nincs erőm már megjátszani sem a mosolygós énemet. - Nem gond, úgy is mindig hatra már itt vagyok - így jön a metró, különben mindig késnék. - De, ha lehet, elkérném a rendelések listáját, hogy tudjam, hogy mit is kell pontosan hozniuk - mondom hirtelen, mert fejben biztos, hogy most, nem tudom megjegyezni, bár már ez is biztos mondta ma.
Amikor Lyn szóba hozza a medált, egyből megnyugszom egy kicsit, így először meg sem tudok szólalni, csak megkönnyebbülten veszek egy mély levegőt, és kifújás közben még a szememet is becsukom. Az utolsó mondatán viszont gúnyt érzek, amit nem tudok hova tenni, mintha vádolná azokat, akik ilyen emlékeket őriznek, így irigylem is egy kicsit. Fájdalmat érzek, és újra a sírás kerülget, de most már nem tudom teljesen visszatartani, így egy könnycsepp kigördül a szememből. - Bemehetünk az irodádba? - kérdezem szinte alig hallhatóan, és meg sem várva a beleegyezést, egy kicsit a pultba kapaszkodva indulok el az irodájába. Oda belépve, az ajtó mellett a földre csúszok, mert nincs erőm tovább menni, de még állni sem. Az ajtó bezáródásáig viszont nem mondok semmit, csak az után szólalok meg, még mindig alig hallhatóan - A szív alakú medál, a szüleim képét rejti.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
112

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Kedd Júl. 17, 2018 3:00 pm


to: Lyn & Flor

- Milyen játszadozásról beszélsz, Lyn? Az apám fényképe van a medáljában – nyomatékosítom, hogy ezzel a ténnyel állunk szemben. És ahogy ezt kimondom, teszek is hozzá egy felesleges karmozdulatot. Innentől kezdve nem nevezném játszadozásnak, ha meg akarom tudni, hogy miért. Épp ő kampányol amellett, hogy utána kell járnunk, kétlem, hogy ezt az egészet lehet egyszerre üzleti és magán szempontból is nézni.
- Ha kiderül, hogy igazunk van, szerinted itt marad? – teszem fel a kérdést úgy, hogy abból egyértelműen érződik, az én válaszom: nem. Nem fog maradni, bármennyire is szereti a kávézót, és bármennyire jó alkalmazott. Ha tudta, hogy az apámról van szó, azért mert lelepleztük, ha nem tudta, azért mert számára is kínos lesz ez az egész. Azt hittem, ezt a kockázatot már Lyn is beleszámolta.
- Fogalmam sincs, hogy mondtam-e neki – és most ha megpusztulok, sem tudom úgysem felidézni. Lassan de biztosan engem is magába szippant az idegesség. Nem számítottam ilyesmire. Miért kell mindig történnie valaminek, miért nem lehet egy nyugodt hetem valamikor? Olyan nagy kérés? Érzem, hogy a vérnyomások is szépen kúszik felfelé, ahogy még hergelem is magam.
Végül is van logika abban, amit mond. Akkor lehet, hogy Flor sem tudja? Szimplán csak van egy kis apakomplexusa, és talán így egyszerűbb volt nekivágni New Yorknak? Lehet, apám vett neki egy lakást, hogy legyen hol… Itt viszont erőszakkal elpattintom a gondolataim, és lehúzom a maradék kávét. A bennem dúló csalódottság érzés percről percre csak nagyobb, mindkét irányban. Lynnek nem válaszolok, csak az látszik, hogy eltöprengek az elhangzottakon. Nem tudom, mit mondjak.
Azt viszont komolyan kérdezem, hogy ha tényleg igaz, akkor vajon mit kellene kezdenem ezzel a helyzettel. Van jogod bírálni a szüleidet? Még csak ebben sem vagyok biztos, és az is igaz, hogy manapság inkább az a ritka, ha az apám kaliberű fickók nem tartanak szeretőt. De egész más ezzel elméletben tisztában lenni, és ha rájössz, hogy pont a te apádról van szó. Ráadásul pont egy olyan nővel, akivel… ha néhány hónappal hamarabb találkozunk, és nem a Rosában, akkor talán köztünk is megtörténik valami. Ezt a részét soha nem említettem Lynnek, nyilvánvaló okokból, de valami engem is vonz Florhoz. Nem úgy értem, hogy alig tudom a nadrágomban tartani magam, hanem… nem tudom, ezt nem lehet megmagyarázni. Van , mikor csak szimplán vonzódsz valakihez, és nem tudod megnevezni az okát.
Örülök, hogy kimondja helyettem, hogy nem tudom. Mert lassan kezd túl sok lenni a nem tudom ebben a történetben, és most már ez is idegesít. Nem vagyok már közeli viszonyban a szüleimmel, a munka nem engedi, hogy kéthetente otthon lebzseljek, és igazság szerint nem is akarok. Jobb a távolság.
Akkor nézek csak fel rá, mikor kimondja azt a személyes mondatot, és a tenyeremet felé fordítva jelzem, hogy jöjjön egy kicsit közelebb. Ezúttal nem húzom magamhoz, nem is teszek semmit, csak jól esik egy kicsit közelebb tudnom. Az érintése azért még mindig nyugtatóan hat rám.
Nem mondok rá semmit, nem tudom, mi lenne erre a jó válasz, de a tekintetemből kiolvashatja, hogy számít.
A tervemmel nem értem, mi baja. Ő mondta az előbb, hogy ne rontsunk rá konkrét kérdésekkel. Most pedig az óvatos módszer se jó. Több verzióm sajnos nincs.
- Ha van jobb ötleted, ne tartsd magadban. Ha a medált visszaadod, mielőtt feljönne a téma, nincs meg a bizonyíték. Utána azt mond, amit akar. – Nagy eséllyel mindent tagadni fog. Én ezt tenném a helyében. Másnap pedig már nem jönnék be dolgozni.
Ahhoz képest, hogy mennyire ellenezte a csapdázást, a Mr. Hensonra most én kapom fel a fejem. Ha másból nem, hát ebből aztán végképp leeshet Flornak, hogy rólam van szó. Nem is rossz húzás, hogy ne legyen feltűnő, elvasalom az élét egy félmosollyal.
- Már csak Mr. Henson? Ezek szerint valami nagyot véthettem az elmúlt öt percben. – Én is rápillantok Florra, de nem látok semmi árulkodót, ha csak az nem gyanús, hogy a szokásosnál sokkal levertebb. Hiányzik belőle az a kitörő, cserfes vidámság, mint máskor, nem tudom felidézni, hogy befelé jövet is ilyen volt-e már.
Lyn pillantását pedig igyekszem nem észrevenni. Tudom, hogy sokallja, vagy a rumot, vagy a kávét, de ebben a helyzetben mindkettő csak segíteni fog.
- Nana. Az alkudozásnak is van határa, mademoiselle – szólalok meg csak akkor, mikor már a koffeinmentes verziónál jár. – A sima presszó, tripla rummal talán kiegyezek, de nem csalunk. Figyelek. – De még mennyire, hogy figyelek. Így legalább van is rá alibim. Ha nem lenne ez a helyzet, ami, a mondatai után, és amilyen pocsék hangulatban van ma, fel is ajánlanám, hogy hazaviszem, ha gondolja, de most valahogy mindennél fontosabbnak érzem megtudni tőle, hogy mi az igazság apám fényképével kapcsolatban.
- Még nem igazán – nyúlok is az elkészült kávémért, és hagyom Marilynt kibontakozni. Tudja, hogy most ő jön, míg eldiskurálnak, én el is szürcsölgetek a háttérben, érzem, hogy már hat rám a koffein, mintha az érzékeim is kiélesednének.
Flor érdekesen reagál a dolgokra, és ez az egész szituációnhoz nem várt fordulatot hoz. Azt gondoltam, hogy viharosabb beszélgetés lesz, de hogy még az előtt, hogy apám neve elhangzana, arra nem számítottam. Látszik, hogy tényleg sokat jelent neki az a nyomoronc medál, és ez az én szempontomból nem igazán jó hír. Ahogy elindul az iroda felé, megkeresem Lyn pillantását, és utána indulok én is, mikor a föld felé közelít, egy pillanatra azt hiszem, megszédült, vagy elájulni készül, így elkapom, még mielőtt földet érne, és az egyik székhez vezetem.
- Rosszul vagy? Kérsz egy pohár vizet? – Vagy fasz tudja, mit kell ilyenkor csinálni, ettől jobb ötletem momentán nincs.
Igen, azt tudom, hogy a szülei képe benne van, de minket most elsősorban nem ez érdekelne. Érzem, hogy a rum tompán lüktetni kezd az ereimben, egyre türelmetlenebb vagyok, de most, hogy rosszul lett, vacilálok egy kicsit, most mégis hogy hozzam fel? De kérdezni is nehéz. Nyilván elsősorban a szülei miatt fontos neki, ezt nincs értelme firtatni, de...
- Csak a szüleidét? - mondom ki végül, még az előtt, hogy jobban meggondolnám, ekkor már elképzelni se tudom, hogy fordulhatott meg a fejemben az előbb, hogy nem akarok utánajárni ennek a kérdésnek, most, hogy itt a kellő pillanat, egyszerűen nem tudom visszafogni.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
216

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Pént. Júl. 20, 2018 4:18 pm

Flor & Ben
 & Lyn
I feel like Sherlock Holmes
- Persze, tudom, de akkor is csak óvatosan kell tálalni ezt a dolgot mielőtt még fogja magát és hazamegy. És akkor se válasz a kérdésre, se munkaerő – vonok vállat, mert szerintem Flor érzékeny az ilyen megkerüléses dolgokra. Kedves lány, nem akarom még így sem letámadni, bár nagyon kíváncsi vagyok a magyarázatra.
- Kétlem – mondom. Nem hiszem, hogy maradna, bár abban sem vagyok biztos, hogy akkor marad, ha nincs igazunk. Gyanúsítgatunk itt úgy, hogy fogalmunk sincs a háttérről, de sajnos ez az egész annyira adja magát, hogy nem tudok másra gondolni, minthogy Ben apja Flor szeretője. Máskülönben milyen magyarázat lenne arra, hogy a képe a medáljában van?!
- Nekem még annyira sincs. – Honnan tudhatnám, miről beszélgettek amikor nem voltam jelen? Nem hiszem, hogy vezetéknév nélkül mutatkozott be neki. Vagyis sosem lehet tudni, de én amióta az üzleti életben vagyok, szinte mindig egész névvel mutatkozom be. Ez afféle megszokás már.
Próbálom mutatni Ben felé, hogy bármi lesz is, mellette leszek. Úgyse fogja mutatni, hogy szarul érinti, bármi is fog kiderülni, de én nagyon jól tudom, hogy az ilyenkor kifelé mutatott ridegség nem az, csak egyszerűen nem akarja kimutatni, amit érez. A tekintetén azért látom, hogy ez jelent neki valamit, még ha nem is reagál rá semmit.
- Nincs jobb, na mindegy, majd valahogy megoldjuk a dolgot úgyis – sóhajtok. Mindig megszoktuk, az összejátszás már elég jól megy, volt már pár szituáció az évek alatt, amikor a velünk szemben állónak fogalma sem volt a dolgokról, mi meg úgy próbáltuk kideríteni az igazságot, hogy mindketten árgus szemekkel figyeltük a reakciókat. Most viszont kicsit másról van szó. Komolyabb dologról.
Mély lélegzetet veszek, mielőtt még kimennénk a kávézó területére, aztán kis ideig várok és figyelem Bent. Édes istenem. Florra siklik a tekintetem, de nem látok semmi árulkodót a Henson név kiejtése után. Érdekes. Lehet, hogy Brian valami más vezetéknéven hódít vagy franc se tudja, esetleg Flor teljes mértékig tisztában van azzal, hogy Ben és Brian is Henson és baromi jó színésznő, jól leplezi a dolgot. Nem tudom, melyik áll fent, de most már egyre kíváncsibb vagyok.
- Bocsánat, a megszokás – vonok vállat egy halvány vigyorral az arcomon, de ezalatt sem veszem le a szemem az alkalmazottamról.
- A tripla rumtól valószínűleg tíz perc múlva fejre állsz – mondom még mindig kisebb mosollyal, habár most rohadtul nem vagyok boldog vagy egyáltalán vicces kedvemben, mégis próbálom álcázni ezt a lehető legjobban. Flor most valahogy nem az igazi, eddig mióta itt dolgozik nem is nagyon láttam ilyen letörtnek. Sehol egy mosoly. Valami biztos áll a háttérben és ne legyen igazam, de valami azt súgja, hogy annak a hülye medálnak is köze van hozzá.
- Persze, odaadom mielőtt mész haza – mondom, de nem igazán figyelek a dolgokra, inkább azon gondolkodom, hogy mégis hogy hozzam szóba ezt a rohadt nyakláncot. Inkább hamar túlesek rajta, így egy szimpla alakítással el is kezdem a dolgot, de valahogy nem erre a reakcióra számítottam.
- Öhm... persze – ráncolom össze a homlokom mikor látom, hogy legördül egy könnycsepp az arcán és aztán előre terelgetem, mikor pedig már nem lát, hátrapillantok Benre és kérdő pillantásokat küldök felé. Most vajon mi a baja? Ennyire megijedhetett, hogy elveszett az a medál? Én értem, hogy tényleg emlék, nagy érték, de örülnie kellene, hogy megvan és nem sírnia. De miért sír? Lehet, hogy azért, mert rájött, hogy rájöttünk?
- Flor, minden rendben? – kérdezem én is, mert nagyon nem tűnik úgy, mint aki teljesen jól lenne. Én sem tudom eldönteni, hogy a rosszullét kerülgeti vagy valami más állhat a dolgok hátterében?!  
Kérdés nélkül megmondja, hogy a szülei képét rejti a medál. Hát igen, ezt gondoltuk. Na akkor most mégis mi legyen? Kicsit megakadok, de aztán a zsebembe nyúlok és átnyújtom neki a medált. A másik kiskép nincs benne, ez még mindig nálam lapul.
- Ben – mondok ennyit, mert túl hamar állítja konkrétumok elé Flort. Most meg valószínűleg azt hiszi, hogy visszaadtam a medált és kész.
- Flor, nem akarunk kutakodni, csak... van abban a medálban egy másik kép. – Végül is, hogy Ben már így rákérdezett már nem igazán kellene húzni, jobb minél hamarabb túlesni a dolgon, mert azt hiszem, már mindhárman kellemetlenül érezzük magunkat eléggé ahhoz, hogy ne bírjunk várni. – Ki van azon a képen? – kérdezek ennyit, mielőtt még bármiféle gyanúsítgatásba kezdene valamelyikünk. Én személy szerint meg akarom neki adni az esélyt, hogy magyarázatot adjon a dolgokra, habár igen nehéz lesz, mert erre nem lehet semmiféle hazugságot kitalálni, mert majdnem száz százalékig biztos vagyok benne, hogy szeretők. Ránézve Florra nem igazán akarom elhinni, de mi más állhat a háttérben? Semmi.  


avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
133

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Hétf. Júl. 23, 2018 6:54 pm


Lyn, Ben y Flor

A nap végére már nagyon kimerültem, sokkal jobban, mint általában. Az utolsó két asztalommal is majdhogy nem az mondom, hogy bajom volt, de ez még sem teljesen igaz, mert nem velük volt baj, hanem velem. Igaz elég nehezen döntöttek, hogy a kávé mellé kérnek-e még valamit, és utána, hogy mi legyen az, de ez nem bűn, mégis, ez eléggé megviselt, hiszen nem csak a felszolgált kávéknak, teáknak és süteményeknek, szendvicseknek kell tökéletesnek lenniük, hanem a kiszolgálásnak is, amihez - most sajnos - a mosoly, és a kedvesség is hozzátartozik. Ezeket viszont a jelenlegi állapotomban, kifejezetten tudatosan kell végeznem, ami kimerít. Így, amikor feltűnik Ben és Lyn már szinte nincs is semmi erőm mosolyogni.
Bennek mégis sikerül egy nagyon halovány, szomorkás mosolyfélét felvarázsolni az arcomra, amikor Lyn a vezetéknevén szólítja. (Erre is csak Ő lehet képes.) Érzem a főnököm árgus tekintetét magamon, de nem tudom hova tenni. Ráadásul az is, hogy "megszokta volna a magázódást" nekem nagyon furcsa, főleg, hogy tudom, hogy nem csak üzleti kapcsolat van köztük, hiszen Bennel beszéltünk erről a múltkor. Így, hogy ne csak úgy lógjon a levegőben az előbb visszanyert mosolyomból erőt merítve, Lyn felé is villantok egy megértőnek szánt mosolyt, bár ez is hasonló intenzitású, mint az előbbi.
Amikor alkudozni próbálok Mr. Hensonnal a rendelésével kapcsolatban, hiába tudom, hogy tiltakozni fog, egy kicsit még is megijedek tőle, pedig nincs okom rá. Ben nem olyan, akitől félni kellene, vagy legalább is eddig nem így ismertem meg, de most egyszerűen képtelen vagyok normális reakciót kisajtolni magamból, még vele szemben sem. Azt hiszem, bajban vagyok, mert Marilyn ezzel sem ért egyet, de nem mondja kifejezetten, hogy nem készíthetem el. Így végül az alkunknak megfelelően készítem el, de én az itteni, még bontatlan 37,5 %-os fehér rumból, ami az erősebb, 73%-os barnarum mellett van, amit már megnyitottak.
- Köszönöm! - válaszolok Lynnek, bár remélem, hogy nem felejti el, mert akkor nem fogok felelősséget vállalni, ha hiányosan vagy rosszul hozzák meg az árukat.
Az iroda felé menet még mindig Marilyn utolsó szavai csengenek a fülemben, és még mindig az az érzésem, hogy nagyon nem nézi jó szemmel, ha valaki egy medálban őrzi azoknak a képét, akik fontosak számára (vagy az egyiküknek fontos volt).
Az irodába érve már a maradék erő is kimegy belőlem, de amikor már majdnem leülök a földre, azt érzem, hogy valaki nem engedi, és felhúz, de biztos, hogy nem Lyn, nála erősebb. Ahogy az arcára nézek, meglepődve látom, hogy Ben az. De mit keres itt? Miért jött utánunk? Nem értem, de most nem is tudok ezen gondolkozni, csak hagyom, hogy egy székhez vezessen, és leültessen rá. - ¡Gracias! - mondom, de szerintem csak ő hallotta. Kérdéseire csak nemlegesen megrázom a fejem, hogy nem, nem vagyok rosszul - vagy legalább is nem úgy, ahogy ő gondolja - és vizet sem kérek. Az érzelmi zűrzavarom okozta gyengeségen nem segít, erre a legjobb a pihenés lenne, de ha aludni próbálok, a rossz, eltemetett emlékeim nem hagynak egy-két óránál többet aludni egyszerre, így többet vagyok ébren éjjel, mint amennyit alszok.
Bólintok néhányat, hogy igen, csak a szüleimét, az édesanyámét, az édesapámét, és a biológiai apámét. Ő is a szülőm, még akkor is, ha csak azzal járult hozzá a létezésemhez, hogy megörököltem a génjei egy részét. Mire akar kilyukadni? Nem értem. Azt sem értem. hogy miért ilyen idegesek. - Igen, csak az övéket - válaszolok Bennek a szemébe nézve. Nem tudom, hogy miért, de rossz érzés ilyen idegesnek látni, de azt sem tagadhatom, hogy igazából egy nagyon kicsit félek is tőle e miatt.
Lyn végre átadja a medált és ettől egy kicsit megnyugszom, hogy végre a visszakaptam az egyetlen emléket, ami a megmaradt a családomról. Marilyn viszont jól indít; nálam ez egyértelműen azt jelenti, hogy kutattak, de akkor tudják, hogy az enyém a medál, mert benne van a nevem. Ha viszont így van, akkor meg nem értem mire volt jó a kinti színjáték, és az ittenit sem értem. Ha tudják, hogy az enyém, és tudják, hogy a szüleimről készültek a képek, akkor mit akarnak még tudni? Kinyitni viszont nem tudom, mert az ujjaimban még nincs annyi erő, hogy ennyire finom mozgásokat végrehajtsak velük, így nem is tudom, hogy hiányzik belőle egy kép. - Nincs másik, és az előbb már mondtam, hogy a szüleim képe van benne - nézek rájuk egy kicsit ingerülten, de bármelyik képre is gondol, akkor sem hazudtam. Nem akarom beavatni őket a múltamba. Nincs hozzá közük, hogy öt évesen elvesztettem a szüleimet, hogy a biológiai apám valószínűleg a létezésemről sem tud, mert csak pár hetet töltöttek együtt anyuval, utána pedig nem is találkoztak többé. Nem akarom, hogy többet tudjanak a medálról, mint most. Nem akarom, hogy szánalmat érezzenek.



avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
112

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Szer. Aug. 15, 2018 8:42 pm


to: Lyn & Flor

Felsóhajtok Lyn válaszára. Próbálok minél mélyebbet, hogy űzze el az indulatom. Ha ideges vagyok, azzal nem sokat érek el, de most már én sem vagyok képes nyugodt maradi.
- Én nem gyanúsítgatni akarom. Csak megkérdezni, hogy mi folyik itt – vonok végül vállat, és meredek magam elé néhány pillanatra, még mindig az ablakpárkánynak dőlve, míg meg nem érzem azt a gyengéd puszit az ajkaim mellett. Csak ekkor pillantok fel rá. Jól esik, amit a tekintetében látok. Nem tudom, ő mit láthat az enyémben, de semmi jóra nem számítok.
Mikor kimegyünk, a sajátos kis felderítő akciónk eleinte nem nagyon jár sikerrel. Legalábbis Florról nehéz leolvasni bármi biztosat, azt leszámítva, hogy valamiért elég fos kedve van ma, és ez szokatlan, de se a Hensonra, se semmi másra nem mutat különösebb érdeklődést. A rumos kávémat leszámítva.
- Ugyan. Nem szoktam én olyat – válaszolom halvány mosollyal Lynnek, mikor az így is lealkudott, tripla rum adagomra tesz megjegyzést, és rosszallóan nézek rá, mintha valóban nem lett volna még példa ilyesmire, de aztán magamévá is teszem, ahogy Flor végül elkészül vele. Úgy érzem, jót fog ez most tenni.
Látszólag nem annyira figyelek a köztük zajló beszélgetésre, pedig mindent feszült figyelemmel követek. Amíg erre a rejtélyre nem derül fény, addig úgyse tudok megnyugodni, és a figyelmemet sem tudná elterelni semmi sem. De engem is meglepnek az események. Ahogy Lyn szóbahozza a medált, Flor szeméből szinte azonnal legördül egy könnycsepp, és hamar jelzi is, hogy inkább az irodában folytatná ezt a beszélgetést.
Amennyire feszült idegekkel a medálra és apám képére koncentrálok, először fel sem tűnik, hogy igazából én ebben a körben abszolúte potyautas vagyok, hisz’ Flor engem nem hívott, de én is automatikusan elindulok velük befelé. És jobb is így, mert még idejében elkapom, mielőtt földet érne. Nem tudom, hogy mi zajlik itt pontosan, és Lyn arcáról is ugyanolyan tanácstalanságot olvasok le, Flor pedig csak bólogat a kérdéseinkre, hol nemmel, hol igennel. Azt sem tudom eldönteni, hogy egyáltalán felfogja-e őket. Nem lesz ez így jó.
Már-már arra hajlanék, hogy talán mégsem a legjobb alkalom most szóba hozni az apám, kellene hagyni neki egy kis időd, amíg regenerálódik, tényleg hozni neki egy pohár vizet, és megvárni, amíg megnyugszik, de ekkor ő maga kezd beszélni a medálról, és annak szereplőiről…
Én pedig nem tudom visszatartani a kérdést. Csak a szüleidét? De amint kimondom, Lyn jelzi is, hogy korai volt, és ebben igaza van, de én sem nézem jó szemmel, hogy éppen visszaadta a medált, az egyetlen bizonyítékot, amink van erre az egész bizonytalan teóriára. Ha Flor most úgy dönt, hogy kisétál az ajtón, és többé nem látjuk, soha nem derül ki, hogy mi köze van vagy volt az apámhoz. De az is igaz, hogy ha visszakapja, és a kezében tartja, akkor talán gyorsabban alábbhagy benne ez a furcsa zaklatottság. Már ha tényleg a medál miatt van, és nem azért, hogy már sejti, rájöttünk a titokra.
Mostanra egy kicsit a rum hatását is kezdem érezni, ami nem is jön olyan rosszul, segít benne, hogy lehámozzam a felesleges sallangokat, amik csak osztják a figyelmem, és hátráltatják, hogy megtudjam, amit szeretnék, segít, hogy tisztábban lássam a célt, hova is akarok kilyukadni.
Ám mikor Flor a szemembe hazudja a választ: csak a szülei képét rejti az a medál, egy kis cérna elszakad bennem. Rögön félre fordítom a fejem, és a mozdulattal együtt nagy levegőt is veszek. A vonásaimon pedig látszik, hogy ideges vagyok.
Miért hazudik? A szemembe? Ennyire nyíltan?
Azt hittem, ettől már jobb viszonyban vagyunk. Vagy végig csak kettős játék volt? Velem és az apámmal… Annyira hergel ez az egész most már, hogy ha Lyn nem szól közbe, én már nem kerülgetem tovább a témát.
De ő is ugyanazt a választ kapja, mint én. A tagadást. Nincs benne másik kép. Csak a szüleié. Végül is pont erre számítottunk. Hogy tagadni fog. De arra nem készültem fel, hogy ennyire rosszul fog érinteni. Megdörzsölöm a homlokom, majd újra ránézek.
- Nyisd ki azt a medált, Flor. Kérlek – teszem hozzá, mert érzem, hogy a hangomban több volt a kijelentés, mint a kérés. – Ne játszadozzunk tovább. Tudjuk, hogy van benne egy harmadik kép is. Csak azt szeretnénk tudni, hogy kit ábrázol. Addig innen biztos nem megyünk haza, amíg el nem árulod - zárom most már rövidre a témát, és vágom el a kifarolási lehetőségeket. Majd elfordítom a kulcsot az ajtóban, mint ahogy az előbb is, és tényleg magunkra zárom a helyiséget. A kulcsot pedig kiveszem belőle.

avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
216

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Kedd Aug. 21, 2018 11:26 pm

Flor & Ben
 & Lyn
I feel like Sherlock Holmes
Mély levegőt véve indulunk neki a dolgoknak, mégis valami azt súgja, hogy ez az egész nem lesz olyan egyszerű. Azt azonban nem sejtem, hogy Flor még az arcunkba is fog hazudni. Igaz, normális esetben nem lenne semmi közünk ahhoz, kit és mit rejt a medálja, de így már egészen más a helyzet, hogy Ben apja is szerepel a medálban lévő fotón.
A rumos sztorin még halványan elmosolyodom, de aztán visszatér a komolyabb hangulat. Flor meg sem rezzen a Henson névre, amit már tényleg nem tudok mire vélni. Akkor most vagy tudja, hogy kicsoda Ben, vagy egyszerűen csak nem érdekli az egész. Hát én mindjárt megőrülök most már a kíváncsiságtól, komolyan mondom. Nekem itt valami nagyon bűzlik. És erre főleg akkor jövök rá, mikor Flor sírva megy be az irodába, én pedig rögtön utána eredek. Kezdek most már tényleg semmit nem érteni, és azért is aggódom, hogy Ben hogy fog reagálni erre az egészre, ha kiderül az igazság –amiről még én sem tudom, mi az-.
Flor nagyon nem néz ki jól és mellesleg Ben sem úgy kezeli a dolgokat, ahogy kellene, de ez érthető, én is ideges lennék a helyében –még így is az vagyok-, ha a saját apám képe tűnne fel egy körülbelül velem egyidős nő medáljában. Flor nem mond igazat, ez egész biztos.
- De hát az nem lehet – motyogom magam előtt alig hallhatóan, nem akarom megbántani vagy sürgetni, de ez így nem mehet tovább. Tudom, hogy nem én leszek az, akinél előbb szakad el a cérna. Mikor azt mondja nincs másik kép, oldalra biccentem a fejem és lenézek rá. Szinte már kérlelem a tekintetemmel, hogy mondja el az igazat, ne húzzuk egymás idejét. Ezután Benre vándorol a tekintetem, aki láthatólag tiszta ideg. Gyerünk már Flor, mindenki jobban jár, ha hamar pontot teszünk ennek az egésznek a végére.
Mikor Ben megszólal, odakapom a fejem. Nem tudja, hogy a harmadik kép nincs a medálban, hanem nálam van. Hülye azért nem vagyok, hogy kiadom az utolsó bizonyítékot a kezeim közül.
- Ben, jobb lesz, ha megnyugszol kicsit – lépek közelebb egy pár lépéssel és alig hallhatóan próbálom meg a kedélyeket csillapítani, valószínűleg nem sok sikerrel. Jó lenne, ha haladnánk, mert ez a lajhár tempó az őrületbe kerget. Egyet előre, kettőt hátra, körülbelül így haladunk. Flor is ideges ahogy látom, Ben is az, most már én is kezdek kicsit ingerült lenni ettől az egésztől, szóval a hangulat kezd a tetőfokára hágni.
- Flor, ne húzzuk egymás idejét. Csak tisztázzuk az egészet, és mindenki mehet a saját dolgára. – Mert nyilván nem fogunk arról cseverészni itt tovább, hogy hogy, s mint ismerkedett meg Ben apjával. Azt hiszem, a részletekre senki sem kíváncsi. Az orrnyergem masszírozom  és leülök a másik székre, ami kicsivel messzebb van, az asztalom túloldalán. Hát ez nem egy gyalog-galopp, az már tuti.
- Ben, te meg nyugodj meg, mert azzal nem leszünk előrébb – adom ki a másik félnek is az ukázt, mert már kezem úgy érezni magam, mint valami villámhárító vagy igazságtevő.
- Tehát? – terelem vissza a tekintetem Florra Benről, és ha még eddig sem volt hajlandó semmit mondani, nem engedem tovább húzni a dolgot, kiveszem a zsebemből a kis fotót és megemelem magam előtt. - Ki van a fotón? – teszem fel a kérdést egy sóhaj kíséretében már-már teljes reményvesztettséggel. Ha magától elmondta a dolgokat, természetesen a fotó továbbra is a zsebemben lapul.
Ujjaim a ruhám aljával játszanak, idegességemben az egyik kezem már ökölbe szorul. Gyerünk. Az igazságot!

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
133

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Csüt. Aug. 23, 2018 5:22 pm


Lyn, Ben y Flor

Az irodában azt reméltem, hogy könnyebben fognak menni a dolgok, de minden olyan furcsán kisiklott. Abban bíztam, hogy Lynnel ketten gyorsan lezavarjuk a témát egy laza, „a szüleim képe van benne, az egyik oldalon anyu, a másokon meg apu”, ő meg szépen visszaadja, mert megbizonyosodik róla, hogy tudom kinyitás nélkül is, mi van benne, és már mehetek is haza. Erre nem, hogy kettesben nem vagyunk, de még számon is kérnek, ráadásul olyan idegesek, hogy azt el sem tudom mondani, de ötletem sincs, hogy mi zaklatta fel őket ennyire. Normál esetben automatikusan megpróbálok rájönni, hogy mi lehet a feszültség hátterében, de ez most nem megy, azt viszont tisztán érzem, hogy olyan az egész iroda, mint egy lőporos hordó, bár az sem kizárt, hogy csak én képzelem be ezt.
Bent már láttam ittasan, és akkor is tök normális volt, és nem adta jelét agressziónak, most viszont majd felrobban és még ittas is. Gyűlölöm és megrémiszt ez a kombináció, mert a nevelőapám nem egyszer vert meg ilyen állapotban, és akaratomon kívül félek az ilyen emberektől, pedig valahol azért tudom/érzem, hogy Ben nem lenne képes megütni. Ugye nem?
Teljes homályban vagyok arra vonatkozóan, hogy miért érdekli őket, hogy kiknek a képét őrzöm a medálban; semmi közük hozzá! Ráadásul még hazugnak is neveznek, amin meg kellene sértődnöm, de akkor meg lehet, el kellene mondanom mindent magamról. Ezt viszont nagyon nem akarom megtenni. Minden esetre Marilyn nyugodtabbnak tűnik Bennél, így abban bízom, hogy ő valahogy csak meg tudja nyugtatni annyira, hogy… megüssön? Tényleg így akartam befejezni a gondolatot?
Az ujjaimba már kezd visszatérni az erő, ahogy egy egészen kicsit lejjebb csitulnak az idegeim, hogy a kezemben tartom a medált, így eleget teszek az utasításnak, mert ez az volt, és kinyitom. Ahogy meglátom a szüleim képét, egyből ellágyul a tekintetem és megint könnyek gyűlnek a szemembe, végre visszakaptam, tényleg visszakaptam azt a mindössze két fotót, ami megmaradt Róluk. A megkönnyebbüléstől viszont automatikusan, öntudatlanul kizárom a külvilágot, és már meg sem hallom Ben mondatait, amit nekem szán. A hangja olyan nagyon távolról hat, hogy el se jut a tudatomig. Amire viszont egyből visszatérek a valóságba, az a zár jellegzetes kattanása, ahogy elfordítják a kulcsot, és ettől egyből arra kapom a fejem. A félelem viszont elemi erővel tör rám, és minden mást kiűz belőlem, főleg, ahogy meglátom, hogy Ben magához veszi a kulcsot, ezzel teljesen elzárva a kijutási lehetőséget. „Ne! Nem szabad összezárva lennem egy ideges és ittas férfivel, mert akkor megint meg fognak verni” ez az egyetlen, ami most szinte üvölt a tudatomban. - Ne! - rohanok kétségbe esetten Benhez. - Kérlek, nyisd ki az ajtót! - könyörgöm neki rémülten miközben megragadom a karját. - Kérlek! Nem fogok elmenni, ígérem, csak nyisd ki - kérlelem tovább. A rémületen át valahogy mégis csak eljut a tudatomig Lyn hangja, amikor rákérdez, hogy ki van a fotón. Valószínűleg Marilynnek még ideje sem volt arra, hogy reagáljon az újabb kirohanásomra, mert annak ellenére, hogy nekem nagyon sok időnek tűnik a dolog, a valóságban alig pár pillanat telt el a zár kattanásától.
Egy pillanat alatt ismét eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül Bennel, hanem ő is jelen van, így oda kapom a tekintetem, és egyből meglátom az elsárgult képet, ami a biológiai apámról készült. Évek óta még csak rá sem néztem, és az elvesztéséig meg is felejtkeztem róla, annyira nem is érdekelt a létezése sem. Megőriztem, mert Anyu nagyon szerette, és nem volt szívem kidobni belőle. Az viszont megdöbbent, hogy őket ennyire foglalkoztatja, és ha ez a kulcsa a szabadulásomnak, akkor legyen; - A biológiai apám - válaszolom meg (végre) a kérdést.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
112

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Szomb. Szept. 08, 2018 7:20 pm


to: Lyn & Flor

Lyn nyugtatni próbál, de szerintem ő sem hiszi igazán, hogy ennyivel célt érhet. Újra és újra ott visszhangzik a fejemben Flor mondata, hogy nincs benne másik kép, és nem csak az lövi el az idegeimet, hogy nem mond igazat, hanem az is, hogy játszik velünk. Eljátssza a hülyét, mint aki nem is tud róla, hogy a szüleién kívül egy harmadik képet is rejt az a medál, ami állandóan ott lóg a nyakában, ezzel minket is totál hülyének nézve. Mert hát, ha megtaláltuk, nyilván kinyitottuk. Tehát tudja, hogy tudjuk.
És ennek ellenére tagad. Hát most már fel tudnék robbanni. Pedig gyakorlott vagyok az efféle ügyek kezelésében, az ügyfelek is állandóan azzal próbálkoznak, hogyan verjenek át, és bár akkor is mindig felszívom magam a madárnak nézésen, a fölényem, a higgadtságom és a magabiztos, hideg logikám megmarad. Most viszont az a tény, hogy az apámról van szó, teljesen kifordít önmagamból. És valahol utálom érte, hogy még most is, még így is képes ennyire hatni rám. Rá is haragszom, nem csak Florra, és erre az egész helyzetre. Huszonnyolc év felgyülemlett sérelmeit és indulatát piszkálja fel bennem ez az egész, ami annyira elönt, hogy nehezemre esik az ésszerűség szabályait követni. Még jó, hogy itt van Lyn. Nem azért, mert fenn áll a veszélye, hogy olyat teszek, amit nem szeretnék, hanem mert ahogy telik az idő, egyre világosabb számomra, hogy nem fogom tudni megoldani ezt a helyzetet. Nem tudok várni. Vagy óvatosan, apránként közeledni a válasz felé. Nem tudok már taktikázni, okosnak lenni. Nem tudok toleráns, sem empatikus lenni. Pedig még a rum is tompítja valamelyest a feszültségem, jelen pillanatban mégsem érzem a hatását.
Teszek még egy utolsó próbát, ezúttal tisztán kimondva, hogy tudunk arról az istenverte harmadik képről, és hogy csak azt akarjuk tudni, hogy ki az a férfi, de mivel még csak rám sem néz közben, és semmi jelét nem mutatja a válaszadási szándéknak, jobb ötlet híján az ajtóval próbálkozom. Hátha így felfogja végre, hogy nem csak szórakozásból zajlik ez az egész.
De amit elérek vele az egészen más, mint amire számítottam. Sokkolóan más. Ahelyett, hogy végre komolyan venne, könyörögni kezd, és a karomat szorongatni, hogy nyissam ki az ajtót. Néhány másodpercig csak dermedten állok, és az ijedt arcát bámulom, mint akit megbabonáztak. De viszonylag hamar ocsúdom, és azt is érzem, hogy ez már nekem is kezd túlságosan sok lenni. Szó nélkül visszateszem a kulcsot a zárba, és el is fordítom benne, majd újra kiveszem, csak hogy babrálhassak valamit. Fogalmam sincs, hogy most mi következik. Nincs több ötletem. Azt se értem, mért kellett idáig fajulnia a dolgoknak. Talán már jobban akarok szabadulni belőle, mint amennyire érdekel ez az egész. Kezdek beletörődni, hogy Flor felől úgysem tudom meg, amit akarok. Akkor majd megkérdezem az apámat.
Már majdnem a kilincsen a kezem, mikor Lyn felteszi a kérdést, meglepve vele, hiszen nem tudtam, hogy a fotó ezidáig nála volt. Hátra is fordulok, előbb rá pillantok, majd a fotóra, végül pedig Florra. De a válasza úgy megdöbbent, hogy azt hiszem, rosszul hallok.
Mi? A biológiai apja? Az apám? Ez most egy vicc? Rengeteg gondolat fut végig az agyamon abban az öt másodpercben, a szemöldököm automatikusan magasabbra fut, de megszólalni képtelen vagyok. Csak bámulom. De nem tudom feldolgozni, amit mondott.
Ez nem lehet, ingatom meg alig láthatóan a fejem. Most van végképp elegem ebből az egészből. Nagy a kísértés, hogy Lynre pillantsak, de nem merek. Most leginkább csak el akarok tűnni innen.
- Ezt nem hiszem el. – Lenyomom a kilincset, és olyan lendülettel lépek ki az ajtón, hogy Flornak ebben az állapotban esélye sincs, hogy bármit is léphessen. Becsukom magam mögött, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve belecsúsztatom a kulcsot, és ezúttal kintről zárom be őket. Benne hagyom a zárban, és a gyors léptekkel a kijárat felé veszem az irányt.
Lyn gyűlölni fog ezért a lépésért, ezt nem nehéz kitalálni. Sajnálom.
De máshogy nem tudok egyedül elindulni. Márpedig most szükségem van rá, hogy teljesen egyedül legyek.
Mielőtt kilépnék a kávézó ajtaján, azért odaszólok a kávéscsészékkel egyensúlyozó barista srácnak.
- Bocs, de beragadt a zár, ha kivitted, nézd már meg. Kösz – intek közben az iroda felé, és választ sem várva, kirobogok a kávézóból, egyenesen a kocsim felé. Nem parkolok messze. Az a két perc bőven elég lesz, hogy elhúzzam a csíkot.

avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet szerviz- és márkavezető
Hozzászólások száma :
216

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Szer. Szept. 19, 2018 3:02 am

Flor & Ben
 & Lyn
I feel like Sherlock Holmes
Ez a monotonitás az őrületbe kerget, nem haladunk egyről a kettőre, pedig nagyon jó lenne már. Látom Benen is, hogy kezdi elveszíteni a türelmét, Flor pedig rosszul néz ki, én meg... én meg csak vagyok és próbálok pontot tenni az egész végére, vagy legalábbis segíteni azon, hogy haladjanak a dolgok. Ujjaim az asztalon dobolnak, én is kezdek türelmetlen lenni. Gyerünk már.
Mikor kattan a zár, kicsit én is meglepődöm, ugyanis Ben nem igazán szokott ilyesmikhez folyamodni. Mire ezen túlteszem magam, azonban Flor már pattan is fel, nekem pedig egy pillanatra elkerekednek a szemeim. Nem normális ez a kirohanás, vajon miért reagálhat így arra, hogy Ben bezárta az ajtót? Összeráncolom a szemöldököm, úgy meredek magam elé, meg sem tudok már szólalni, csak kapkodom a fejem az események láttán és reménykedem, hogy hamarosan a végére érünk, mert lassan szappanoperába illik a jelenet. Nem szólalok meg, csak mikor már konkrétan rákérdezek a dologra, ki szerepel a fotón és meg is libbentem azt magam előtt. És kiböki. A válasz elhagyja a száját, amire a meglepettségtől kiesik a kezemből a kép az asztalra.
- Mi van? – dőlök kicsit előre automatikusan, mintha nem hallottam volna jól a választ. Ez fizikai képtelenség. Nem lehet. Benre pillantok, de ő láthatólag nem igazán akar rám nézni, el nem tudom képzelni, mi játszódhat most le benne.
Mire ennél többet is mondhatnék vagy tehetnék, már csak az ajtó csapódását hallom, Ben pedig mint a kámfor, el is tűnt. Most úgy őszintén, mi a jó édes francot művel?
- Öhm – hümmögök, mert nem tudom, most ezzel mit akar elérni, de felállok a székről és Flor felé közeledek, miközben imádkozom a jóistenhez, hogy ne törjön ki újabb pánikrohamban. – Flor, nyugodj meg kérlek. Biztos vagyok benne, hogy nem vitte el a kulcsot és nemsokára kinyitja Brad azt ajtót. Ülj le – terelgetem a lapockájánál a szék felé, hogy leültethessem. Most... most úgy mégis mit csináljak? Ben baszki, hogy mennyire meg foglak verni ezért! Most elviharzik az autóval ki tudja hova úgy, hogy ivott is, nagyon szuper!
Még mindig nem egészen tudom helyre tenni, de csak arra tudok gondolni, hogy az az ember ott a képen, nem lehet Ben apja. Meg Floré is. Ez teljességgel lehetetlen.
- Flor, egész biztos, hogy az az ember ott a fotón... tuti? Száz százalék, a kisujjad is rátennéd, hogy az apád? – támaszkodom meg az asztalon előtte, aztán járkálni kezdek az irodában fel-alá. Körbe-körbe. A telefonomat kapom elő és bepötyögök egy SMS-t Bennek: „Légyszíves ne vezess így, állj félre. Hívj majd fel!”
- Hogy lehet ez – motyogom magam előtt a fejemhez kapva. Nem értem, egyszerűen sehogy nem tudom összerakni a képet. Hány éves lehet Flor?
- Hány éves vagy? – teszem fel az újabb kérdést és fejben számolgatni kezdek. Nem hiszem el baszki. Ilyen nincs. – És... hogy... nem akarok kutakodni, de te nem tartod a kapcsolatot a... biológiai apáddal? – érdeklődöm kicsit, mert le kell tisztázni ezt a dolgot. Abban nem vagyok biztos, hogy azt nekem kellene közölnöm vele, hogy a képen Ben apja, Brian szerepel, így tehát bárhonnan is nézzük, Ben és Flor testvérek?! Le kell ülnöm, mert már esküszöm, kezdek szédülni, és még az is ott van, hogy ki tudja, Ben mit csinál és hova ment. Nem lenne elég izgalmas az élet ilyenek nélkül, komolyan. Picsába már.

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
133

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Csüt. Szept. 20, 2018 5:40 pm


Lyn, Ben y Flor

Ben értetlen és lesokkolt arcát először nem is érzékelem, csak a régi emlékek hagyta félelem az, ami kavarog a fejemben, de valami mintha elmozdult volna bennem a jó irány felé. Lyn hangja, ahogy visszahoz a valóságba. A kérdésükre adott válaszom után Ben egy „Ezt nem hiszem el” felkiáltással egyszerűen lelép, de olyan lendülettel, hogy még reagálni sincs időm, de valószínűleg nem is nagyon akarnék. A zár viszont ismét kattan, de most uralom az idegeimet és nem pánikolok be ismét. A vallomásomra miszerint a harmadik kép a biológiai apámé, Lyn is elég érdekesen reagál, de egyikőjük döbbenetét sem tudom hova tenni, na, nem mintha az eddigi dolgokon nagyon el tudtam volna menni.
Amíg Lyn ocsúdik a döbbenetből addig én is rendezem valamennyire a gondolataimat, és döbbenten jövök rá, hogy mekkora egy állat vagyok. Az előbbi viselkedésemre még magam előtt se nagyon találok mentséget, hiszen Ben soha nem tett olyan megjegyzést vagy mozdulatot, amiből arra kellett volna következtetnem, hogy bármikor bánthat, még akkor sem, ha igazából nem is ismerjük egymást túl régóta. Szívem szerint most azonnal utána mennék, hogy bocsánatot kérjek a minősíthetetlen viselkedésemért, de azt sem tudom, hogy egyáltalán a szeme elé merek-e valaha keveredni ezek után. Megint elég zavartnak érzem magam, de most már nem olyan értelemben, mint az előbb. Fogok én még valaha normálisan viselkedni az életben, vagy most már örökre ebben az érzelmi zűrzavarban fogom tengetni a napjaimat? Erre valószínűleg csak az idő adhat választ, de nem tudom, hogy kibírom-e addig. Én nem akarok ilyen lenni, tényleg nem akarok, de valahogy nem megy. Aludnom kellene, az talán segítene, de aludni sem merek a rémálmok miatt.
Zavaros merengésemből Lyn ragad ki ismét, és bólogatva hagyom, hogy ismét egy székhez vezessen, amire le is ülök. Zavartan emelem rá a tekintetem, és nem is akarom tudni, mit láthat rajtam, azt meg pláne nem akarom tudni, hogy mit gondol rólam az előzőek után. Az arca viszont neki is nagyfokú zavartságot és értetlenséget tükröz, legalább is én ezt olvasom le róla. Már arra számítok, hogy számon kér az előző kirohanásom miatt, vagy orvost hív hozzám, azzal, hogy elment az eszem. Lehet, van benne valami, de akkor már nem most, hanem még nagyon rég, de nem tudnám megmondani, hogy mikor; amikor megtaláltam a szüleim testét vagy miután örökbe fogadtak. Ezzel szemben viszont nem az elmeállapotomra kérdez rá, vagy legalább is nem úgy, ahogy én gondolom. - Anyu nekem ezt mondta, és nem látom értelmét, hogy ebben miért hazudott volna, ha volt igazi apukám, aki mindig nagyon szeretett, és akit én is nagyon szeretek - válaszolok, mert haragszom, hogy megkérdőjelezi az elhunyt édesanyám szavait. És igen, még mindig szeretem őket hiába nincsenek velem már huszonhárom éve. Ezért is nem tudom, Tíot apának hívni, mert akkor arra a férfire gondolok, aki mellettem volt, amikor még kicsi voltam.
A következő mondatába belekezd, de befejezni nem tudja, az már számomra nem egyértelmű, hogy mi miatt, mert hirtelen nyílik az ajtó és a bartenderünk nyitja ki lendületesen. - Bocsánat, de Ben azt mondta beragadt - néz ránk zavartan. - A kulcsot itt hagynám - teszi az asztalra, és már indul is kifelé. - Még egyszer elnézést a zavarásért. Jó éjt! - köszön el egyúttal, hiszen a munkaidő már lejárt, és gondolom kint is befejezték a zárást.
Kérdő tekintettel nézek rá, mert nem tudom, hogy miért érdekli a korom, egyébként is benne van az önéletrajzomban. - Huszonnyolc - válaszolok végül. Nem titkolom, hiszen nincs miért, ez egy állapot, nincs mit szégyellni rajta. Zavar, hogy Marilyn ilyen nehezen formázza meg a szavakat. Mi a baj, hogy ennyire érdeklődnek a medálomban tartott képek után, ráadásul ennyire részletesen akarják tudni a dolgokat? Még, hogy nem akar „kutakodni”! Erre fel is vonom a szemöldököm. Áh, még véletlenül sem, csak egész este azt csinálják. A kérdés, ami végül viszont kisül nagy nehezen, felkavar, bár most nem úgy, mint az előbbiek. - Nem, nem tartom. Azt sem tudom, hogy ki lehet, csak az a kép van róla - intek az állammal a képre. - Egyébként szerintem a létezésemről sem tud, akkor nekem miért kellene tudnom, hogy ő kicsoda? - kérdezem felháborodottan, de persze választ nem várok tőle. - Viszont ha már ennyire mélyen vájkáltok a magánügyeimben, akkor szeretném tudni az okot. Miért érdekel téged és Bent is annyira a képen szereplő férfi, hogy ki ő nekem? - mellékesen elnyúlok Lyn mellett, és elveszem az asztalról a fotót, amit nemrég ő ejtett oda. Tudni akarom az okokat. Ha ők ilyen erőszakosan kiszedték belőlem a dolgot, akkor nekem is jogom van tudni, hogy mire ez a nagy felhajtás. Az alvásra szükségem lenne, de annyira félek a rémálmoktól, hogy nem igazán akaródzik hazamennem, hogy aludnom kelljen, így lényegében Én ráérek. Eddig ők nem engedtek el, most én leszek az, aki nem fog válasz nélkül távozni.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
112

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Vas. Szept. 23, 2018 4:09 am

Flor & Ben
 & Lyn
I feel like Sherlock Holmes
Ezt komolyan nem akarom elhinni. Egyiket sem. Azt sem, hogy a képen Flor biológiai apja szerepel, és azt sem, hogy Ben csak úgy se szó, se beszéd itt hagyott Florral magamra, és most biztos vagyok benne, hogy majd magyarázatot akar, hogy miért faggattuk. Én is ezt tenném a helyében, szóval cseppet sem fogok meglepődni, ha számon kér majd. Francba.
Örömmel veszem, hogy Flor most nyugodtabb, mint az imént mikor Ben bezárta az ajtót, igazából azt a kirohanást még mindig nem értem, de biztos volt rá oka, hogy pánikrohamban tört ki.
- Rendben – tudom le ezt ennyivel és lassan fújom ki a levegőt. – Tehát akkor te egyáltalán nem ismered az apádat – teszem hozzá, és ezzel próbálom megoldani fejben a rejtélyt. – Mármint az igazit – nézek rá, hiszen ez az egész kezd érdekessé válni. Hogy lehet ez? Ben apja Flor apja is? Ez fizikai képtelenség, ekkora véletlen a világon nem létezik. Brian megcsalta volna Ben anyját? Hogy rohadna meg, komolyan mondom. Áhh, a picsába. És mi még azt gondoltuk, hogy Flor és Brian összeszűrték a levet, közben meg igazából a lánya, aki talán nem is tud a létezéséről?
Brad közben ki is nyitja az ajtót, láthatólag érzi, hogy valami nincs rendben, ugyanis csak óvatosan, szinte lopakodva jön el az asztalig, hogy letegye a kulcsot és aztán már ki is viharzik az irodából. Futólag intek neki, de arra nem igazán tudok figyelni, hogy mit mond. Folyton ekörül a bonyolult kapcsolati hálón kattog az agyam.
Megkérdezem a korát, tudom, hogy az önéletrajzában benne van, de nem emlékezhetek az összes alkalmazottam születési dátumára. Már vagy százötvennek kellene a fejemben lennie.
- Huszonnyolc – köszörülöm meg a torkom. Hiszen Ben is pont huszonnyolc éves. Atya úr isten! Ha ez kiderül Hensonéknál, akkora botrány lesz, hogy csak na.
Az előbbi megállapításom azért még nem száz százalék, így rá is kérdezek nála, hogy nem tartja-e a kapcsolatot? Ha tartaná, akkor már mondta volna Bennek, hogy mi a helyzet, nem? Vagy csak egyszerűen közelebb akart kerülni hozzá, hogy aztán egyszerűbb legyen elmondani? Ez esetben meg kell vallani, Flor nagyon jó színész lenne.
- Nem, nem! Isten őrizz, pont ez az, hogy eszünkbe sem jutott vájkálni a te privát életedben. Félreérted – ellenkezem, hiszen tényleg nem ez volt a cél. Ez az egész, csak úgy véletlen talált ránk, bár most már kicsit azt kívánom, hogy bár ne hagyta volna el ezt a szar medált. Talán jobb lett volna, ha titokban marad az egész, vagy nem is tudom. Mi lesz ezután?
- Flor… - kezdek bele, de nem tudom, hogy most tényleg itt van-e az ideje, el kell-e mondanom neki, vagy jobban tenném, ha Benre hagynám ezt a tisztes feladatot? Kikerülni már úgysem tudjuk a témát, nem rejtegethetjük, nem is jut eszembe semmiféle magyarázat, ami adhatnék rá így hirtelen. Basszus. – Mi nem akartunk téged vallatni vagy hasonló, és nem is akartunk egyáltalán kutakodni. A kezembe akadt az a medál és… - Nem igazán tudom, most hogyan is kellene folytatnom , vagy egyáltalán, hogy most megmondjam-e neki, vagy találjak ki valami hülye fedő sztorit, de mint tudjuk, abban nem igazán vagyok jó.
- Maradj ülve! – szólítom fel, mert ha elmondom neki, akkor félő, hogy nyomban elájul itt nekem, az pedig már csak hab lenne a tortán.
- Szóval az a helyzet, hogy az az ember a képen ott… ismerjük, méghozzá elég jól – még kerülgetem kicsit a forró kását, nem bírom kinyögni, hogy mi is van pontosan, pedig muszáj lesz. Mélyen szívom be a levegőt, aztán elszámolok magamban háromig, és végülis kibököm. – A képen Ben apja van.

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
133

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Hétf. Szept. 24, 2018 8:07 pm


Lyn, Ben y Flor

Bent még mindig nem tudtam megfejteni, hogy miért lépett le ilyen hirtelen, hiszen eddig pont azt akarta, hogy válaszoljak, erre, amikor megteszem, lelép. És még a férfiak mondják, hogy a nőkön nehéz kiigazodni, vagy őket nehéz kiismerni, jó vicc, gondolom szarkasztikusan. Lyn viszont egy kicsit összeszedettebb, talán hármunk közül ő legjobban, és ő a legnyugodtabb. Amikor viszont összegzi az előbb elmondottakat, és először simán csak „apámnak” nevezi eléggé szúrósan nézek rá, mert annyira nem az apám, csak biológiailag, amikor viszont korrigál, csak még jobban ront a helyzeten. - A biológiai, nem az igazi, Ő m… - javítom ki, és egyből majdnem el is szólom magam, hogy Ő már meghalt. Ezt nem akarom megosztani vele még mindig.
Egyszerűen nem tudom hova tenni a dolgokat. Ráadásul egy eléggé fájó pontot feszegetnek az életemben, hiszen valószínűleg minden máshogy alakult volna, ha anyuval marad a biológiai apám. Hiszen akkor lehet, nem lennék árva, nem kerültem volna állami gondozásba, utána nem kerültem volna nevelőcsaládhoz, ahol megjártam a poklot is. Az egész életem más lenne, nem lett volna veszélyben az életem tizenhét évesen, és most sem kellene attól rettegnem, hogy feltűnik a szabadulása utána mostohabátyám és bosszút áll azért, mert lecsukattam őt is meg a szüleit is. Nem kellett volna veszélybe sodornom Tíot és most Ryant is, meg Rae-t, akinek csak annyi a bűne, hogy velem lakik egy albérletben. Ráadásul még el sem mertem neki mondani neki, de lassan előtte is színt kell vallanom.
Igazából ez az elkalandozás is hozzájárul, hogy elárulom a korom, amellett, hogy nem titkolom. Viszont hamar visszatérek, a jelenleg folyó beszélgetésbe, de nem tudok, és őszintén szólva nem is akarok nyugodt maradni. Túl sok minden csapott most össze a fejem felett, ahhoz, hogy uraljam az indulataimat, amúgy sem arról vagyok híres, mert édesanyám latin vére bennem él, ami jobban kiütközik rajtam, mint néha az szükséges lenne.
Kirohanásomra viszont Lyn azonnal tiltakozni kezd, és magyarázkodni, hogy félre értettem, de nem tudom, hogy mit lehet ezen félre érteni. Erőszakkal kiszedték belőle, hogy milyen személyes kapcsolatom van azokkal a személyekkel, akiknek a képét a medálomban őrzöm. De most valahogy próbálok uralkodni a véremen, hisz ha most szabadon engedem az érzelmeimet, akkor abból nagy kiabálás lesz, amit el kellene kerülni, hiszen még is csak munkahelyen vagyunk, és a főnökömmel beszélek, de ez most akkor sem egyszerű. Már éppen eluralkodna rajtam a kérdés, hogy akkor mégis mi a francról van, szó, és mondja ki nyíltan, hogy mire volt jó ez az egész. Amikor viszont veszem a levegőt, hogy tényleg rákérdezzek a dologra, megszólít, és én össze is zárom a számat, de csak nem akarja kinyögni, hogy mi az isten folyik itt.
De még mindig terel, és azt akarja bizonygatni, hogy nem akartak kutatni, de bárhonnan is nézem, akkor is azt csinálták. Engem túl sokan próbáltak már átverni, túl sokat voltam magamra utalva egyedül, túl sok múlt volna rajta, ha bármikor engedem, hogy idegenek verjenek át. Így mindig meggondolom, hogy kinek engedem meg, hogy csalfa reményekkel kecsegtessen, hogy elaltassa a figyelmem, és hogy bízzak minden szavában. Ezt jelenleg két ember teheti meg számonkérés nélkül, az egyik Tío, a másik Ryan, akikre gondolkodás nélkül bízom az életemet, hiszen hagytam Ryannek is megnyugtasson, holott tudom, hogy a mostohabátyám meg fog keresni, és nem baráti beszélgetésre.
Nem értem miért szólít fel, hogy maradjak ülve, nem terveztem elmenni. Mit titkolnak előlem, hogy nekik is ennyire nehezen megy bevallani valamit arról a férfiról? Nem nagyon érdekel a kiléte, hiszen eddig sem kerestem, és Tío akármikor megtalálta volna nekem, ha akarom, sőt, egyszer talán fel is ajánlotta még nagyon-nagyon régen, amikor megismerkedtünk, de már akkor is nemet mondtam. Ismerik, na és? Én nem akarom megismerni, nem akarok az élete része lenni. Bár most lehet, ha találkoznék vele, tönkre tenném az életét, hiszen eléggé labilis vagyok érzelmileg, és eléggé sötéten látom a világot magam körül, ahhoz, hogy ártsak másnak, főleg annak, aki lehagyta Anyut.
Már nyitnám a szám, hogy rákérdezzek, hogy ez engem miért kellene, hogy érdekeljen, amikor kiböki, hogy honnan is ismerik, és nekem nyitva is marad a szám. Jó fél, de lehet egy percig még levegőt is elfelejtek venni, de szerencsére ez az embereknél reflex, így egy idő után üvölt a szervezetem az oxigénért, és végre levegőt veszek. A biológiai apám Ben apja? Nem, ez képtelenség. Nem lehet Ben a féltestvérem, ez képtelenség. A szeme! ¡Díos Mío! (Istenem!) Hát persze! Egyből a kis képre nézek, ami még mindig a kezemben van, mióta elvettem az asztalról. A szeme ezért volt annyira ismerős már kezdetektől foga! Hogy is felejtkezhettem el róla; hogy nem jutott az eszembe! Ezért találtuk meg egyből a közös hangot, ez volt a vonzalom oka, és ezért éreztem, többek között, helytelennek, ha akkor megcsókoltam volna. ¡Díos Mío! De jó, hogy nem tettem, hogy nem történt semmi! Ahogy ezek átfutnak az agyamon, olyan valószínűtlennek tűnik az egész, és nem is tudok megszólalni egy jó darabig.
Bazd meg! Azok után a dolgok után, meg az érzéseimet is figyelembe véve, amiket mindig éreztem mellette, hogy juthatott eszembe, hogy reagálhattam úgy, hogy fenyegetést jelenthet rám! Tényleg nem vagyok normális. Ezek után soha többé nem kerülhetek a szeme elég. Ráadásul, hogy kérhetném bármire is, amikor csak így egyszerűen betoppanok az életébe, és kiderül, hogy egy olyan dologra emlékeztetem, amire soha senki nem akar emlékezni, hiszen olyan fájdalom lehet már maga a létezésem tudata is Neki és a családja számára is, amit még elképzelni is sok, nemhogy átélni.
Számomra egy pillanatnyi kétség fér hozzá, hogy a képen Ben apja szerepel, és csak egyetlen dolog jut az eszembe, amit mondhatok. - Annyira sajnálom! Én ezt egyáltalán nem akartam. És szerintem Anyu sem tudta, hogy annak a férfinek - gondolok most itt a Bennel közös apánkra - családja van, ha tudja, akkor biztos, hogy nem történik semmi köztük. - Már éppen ott tartanék, hogy elmegyek innen, amikor eszembe jut, hogy nekem jelenleg ez az egyetlen megélhetési forrásom, és a másik helyről még nem kerestek az állással kapcsolatban. Már a kilincset fogva fordulok vissza. - Marilyn, tudom, hogy ez most oltári nagy önzőség lesz a részemről, és megértem, azt is, ha nemet mondasz, de… - és megtorpanok, mert keresem a szavakat - ha esetleg, látsz rá módot, akkor én mindezek ellenére, még mindig szeretnék itt maradni, és Neked dolgozni. De tényleg megértem azt is, ha nemet mondasz - várok néhány pillanatot, hogy tudjam, mennyire lesz dühös rám, de választ most nem várok. És még magam előtt is nagyon gáznak érzem a dolgot, főleg, hogy nem is olyan régen még ki akartam magam rúgatni, de tényleg szükségem van erre az állásra. Legalább addig, amíg ki nem találom, hogy mi legyen velem, hogy maradjak New Yorkban, vagy menjek haza Washingtonba, bár most az sem lenne szerencsés a részemről.
- Ha majd beszélsz Bennel, kérlek, mond meg neki, hogy nagyon sajnálom ezt az egészet, beleértve a mostani minősíthetetlen viselkedésemet is. Én tényleg nem akartam, hogy így történjen bármi is - nézek rá nagyon komolyan és olyan bűntudatom van, hogy azt el sem tudom mondani. És már megint érzem, hogy sírni fogok, de már folynak is a könnyeim. Ezt az utolsó mondatot pedig szinte már búcsúként is mondom, és ha enged, akkor haza is megyek, és Rae-től kérek valami nyugtatót vagy altatót, mert ma aludni fogok, de ahhoz segítség fog kelleni, hogy eredménye is legyen a dolognak, és ne csak forgolódjak egész éjjel.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
EPA-nál környezetmérnök, besegít a Rosa Italian Cafénál (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
112

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    Kedd Okt. 02, 2018 12:09 am

Flor & Ben
 & Lyn
I feel like Sherlock Holmes
Ez az egész nap szappanoperába illő jeleneteket rejt. Mikor felkeltem még fele ennyire izgalmas napra sem számítottam, erre tessék, kiderül, hogy Flor biológiai apja, akiről fogalma sincs kicsoda igazából Ben apja. Ez abszurd. Hihetetlen. Felfoghatatlan és még sok másik szót használhatnék rá, de egyik sem fejezné ki azt, amit mondani akarok vele. Igazándiból ennek akkora esélye volt, mint hogy piros hó esne az égből. Ki tudja, Ben most merre jár és mit művel, egyáltalán mi játszódhat le a fejében?! Ő sem erre számított. Azt hittük, hogy Flor és Ben apja szeretők, vagy hasonló. Már azt sem tudom, melyik lenne a jobb felállás, esküszöm.
Végül úgy döntök, közlöm Florral a tényeket, hisz nincs értelme tovább takarózni semmivel, és amúgy sem valószínű, hogy válaszok nélkül távozna az irodámból. A reakciója a várt, szinte az álla is leesik, épp úgy, ahogy Bennek és nekem akkor, mikor kinyögte, hogy a képen az apja szerepel. Le sem veszem róla  a tekintetem, mielőtt még leájulna nekem a székről vagy valami hasonló kényelmetlenség. Ezen sem csodálkoznék, ami azt illeti.
- Flor?! – Egy idő után azonban már azt hiszem, nincs is nagyon hozzáfűznivalója a dolgokhoz, és amikor megszólal, ez a kétely még akkor sem igazán oszlik el. – Hát, ha valaki, te aztán biztos, hogy nem vagy hibás – motyogom magam előtt. Hisz ő csak megszületett. Az anyja és Ben apja volt, akik nem gondolkoztak felelősségteljesen. Flor nem igazán tehet semmiről, az a nagy helyzet, így kicsit kellemetlenül is érzem magam, amikor bocsánatot kér. Még csak közöm sem sok van az egészhez azon kívül, hogy Bennel már rengeteg mindenen túljutottunk az elmúlt pár évben és hogy most újra kialakulóban van a dolog. Az viszont, hogy az apja mit művel huszonnyolc évvel ezelőtt, ahhoz nem sok minden közöm van. Talán csak Ben anyjának van igazán köze hozzá.
- Ugyan már, ne viccelj. – Már csak az hiányozna, hogy kilépjen. Egyrészt nincs emberem, másrészt pedig szerintem ezt neki és Bennek is meg kell beszélnie, és ha most lelép, akkor nagy valószínűséggel, mint a kámfor, úgy fog eltűnni. Nem tudom, mit akar Ben. Tulajdonképp több, mint valószínű, hogy még ő sem tudja, mi lenne a megfelelő lépés, de ezt biztos nem kellene annyiban hagyni. Nem hunyhatnak szemet egy ilyen dolog felett. – Nem szeretném, ha ez a dolog belekontárkodna a munkakapcsolatunkba azért. Ez egy teljesen más ügy, szóval ezt nektek kell elsimítanotok egymás között, vagy megbeszélni, nem tudom. De dolgozni azért ugyanúgy szeretném, ha maradnál – pillantok rá egy halvány mosollyal. Azt hiszem, talán most csapódik le benne rendesen az elmúlt fél óra, mert az arcán látom, hogy mindjárt elsírja magát.
- Megmondom, de beszélnetek kellene erről. – Egyelőre fogalmam sincs Ben álláspontjáról. Szerintem nem biztos, hogy ő ezt firtatni akarja, de amíg nem beszélek vele, nem tudok én sem többet mondani. – Hidd el, minden rendben lesz. Nem hiszem, hogy egy múltbéli ügy miatt bárminek változnia kellene. – Próbálok kicsit együtt érezni vele, de nyilvánvaló, hogy ezek után nem lesz minden ugyanolyan. Nem tudom pontosan, milyen kapcsolatban voltak ők ketten, de ha arra gondolok, amikor Ben flörtölni kezdett az orrom előtt vele, hát… Az valahogy így most furcsán jön kissé ki. Nem tudhatták, úgyhogy én csak remélni merem, hogy nem történt semmi más köztük, de nem is vagyok rá túlzottan kíváncsi.
- Hívok egy taxit, várj – mondom és már tárcsázom is a megszokott számot. Ne biztos, hogy így kellene bajlódnia a tömegközlekedésen, szóval jobbnak látom ezt. Rögtön fel is veszik, és két percet mondanak az érkezésre.  – Vegyél be egy altatót, az majd segít kipihenni magad – tanácsolom, hiszen nekem is volt már párszor azért olyan dolog, ami miatt nem tudtam aludni, szóval tudom, miről beszélek.  
- Mindjárt itt az autó. Vigyázz magadra, majd találkozunk – simogatom meg a hátát, aztán kinyitom neki az ajtót és kikísérem a kávézó ajtajáig. Remélem nem csinál semmi hülyeséget. És azt is remélem, hogy Ben nem csinált semmi hülyeséget, míg Florral beszélgettem.
Ahogy Flor bepattan a kocsiba, már hívom is Bent. Kérem a következőt!

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
133

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Flor & Ben & Lyn    

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Flor & Ben & Lyn

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ