Már két hete, hogy a társam Ray Hanning meghalt, de azóta nem nagy kedvem volt bemenni az irodájának nevezett kis lukba, hogy letakarítsam az asztalát.
Nem, egyáltalán nem álltam be takarítónőnek a szabad óráimban, de mivel nem volt a tagnak senkije, így megtettem én.
Azt azonban ne higgye senki, hogy most nekiállok könnyes búcsút venni, hiszen nem voltam az az érzelgős fajta.
Életem során sokféleképp találtam magamat szemben a halál sötétségével. Egészen közelről tapasztaltam meg és immáron a munkám része volt, már nem tudott meglepni és nem tudott meghatni.
Ráadásul Ray csak két éve volt a társam, miután az előző, Clary terhes lett. Mondjuk azt sem tudtam megérteni, hogy egy rendőr, hogy cserélheti le a hivatását a családra, de azt hiszem, inkább én voltam az, aki távolabb állt a normálisnak mondottól.
Igazból az apám kért meg, hogy vállaljam be partnernek az előbb említett férfit, mondván, hogy nagyon jó rendőr, viszont nehéz vele kijönni. S mivel hogy ez engem cseppet sem zavart, mert én is olyan voltam, egész jól kiegészíttettük egymás egy darabig.
Ray aznap egyedül volt kint terepen, azt mondták egy utcai lövöldözés véletlenszerű áldozata lett, viszont én ebben nem hittem. Már hónapok óta furcsán viselkedett, hirtelen eltűnt, tikos telefonjai voltak. Erre természetesen rákérdeztem, de először tagadott, aztán azt állította, hogy valami nő ügy.
Ebben sem hittem, főleg, miután látszott rajta, hogy valahonnan több pénze van s olyan dolgokat vásárol magnak, amit eddig nem engedhetett meg magának. Például azt a fekete Bugatti 16C Galibiert.
Még a segítségemet is felajánlottam neki, de nem kért belőle, viszont  tekintete elárulta, hogy csúnyán belemászott valamibe, ami elnyelte őz. Aztán pár nap múlva meg is halt.
Szóval most ez az asztalpakolgatós dolog talán egy kicsit öncélú volt, hisz szerettem volna egy kicsit (kicsit jobban) átnézni a piszkos dolgait, hátha rábukkanok valamire.
Már éppen sikeresen belemászok  gépébe is, hogy megbizonyosodjak a feltelelésemről, amikor valaki hirtelen benyit az irodába.
Persze, nem rezzenek meg, hiszen megszoktam, hogy nem igazán szólnak itt bele a dolgaimra, de ekkor meghallok egy ismerős torokköszörülést, amiből azonnal felismerem az apámat.
- Hm, gyászolsz, Adriana? - szólal is meg aztán ismerős szigorúnak tűnő, felém mégis mindig játékos hangán, mire én felpillantok rá. Pár pillanat erejéig, csak figyelem arcát, majd felvonom szemöldököm és megrázom a fejemet.
- Igen, nálam már csak így megy ez. De hidd el, ez a kis kutakodás megéri a pénzét! - mondom neki válaszul én is, és a rendőrfőnök tudja, hogy igazat beszélek, s ok nélkül nem teszek ilyesmit. Ismer, tehát nem firtatja a dolgot..
- Amit a fejedbe veszel, azt úgyis megteszed. Nem igaz? Hiába is tiltanám meg. - mondja kissé ironikusan rendőr apám, aki túlságosan jól ismer ahhoz, hogy ilyen apróságokon vitatkozzon velem.
- De nem is ezért jöttem, hanem valamit meg akarok veled beszélni. - teszi hozzá már komolyabbra és határozottabbra véve a hangnemet, amiből tudom, hogy jobb, ha meghallgatom, akkor előbb végez, én pedig folytathatom a kis kutakodásomat és a magánakcióimat.
- Hallgatlak. – mondom én is komoly arccal miközben egy kicsit elszakadok a számítógéptől   és az öregem szavaira összepontosítok.
- Éppen témába vágó a dolog... Ha már Ray.... - kezd bele, habár elég lassan, hiszen látja az arckifejezésemet, amint elhúzom a számat és felsóhajtok. Tudja, mennyire nincs ínyemre ez a társ dolog, de én meg azt tudom, hogy mennyire nem akarja, hogy egyedül dolgozzak.
[color:d5a2=##6eb8a8]- Természetesen, mint minden nyomozó, te is kapsz magad mellé egy új társat. Ez a szabály. - közli velem a tulajdonképpeni tényt, de ismeri, tudja erről a véleményem, hogy mennyire rühellem az új társakat. Habár valahogy mindig rászedett és amúgy is ez volt a protokoll: minden nyomozónak kellett egy társ.
Most azonban még furcsább volt az arca, mint egyébként. Ilyenkor pedig mindig rosszat sejtettem egyes közlendőjével kapcsolatban.

- Aha, és hol van a meglepi? - kérdem kissé gunyorosan elvigyorodva, mert közben érzem már a vesztemet vagy egy közelgő veszekedést, John Lane-nel, a rendőrfőnökkel, amit utáltam, mégis igen gyakran előfordult.
- Daniel Wayn. -  böki ki szűkszavúan, mire egy pillanatra megállt bennem az ütő és felpattanok egy ültő helyemből. Ő nagyon is jól tudja, hogy vág az eszem, mint a borotva.
- Mi Daniel Wayn? - kérdem összeráncolt szemöldökkel miközben, mint egy szimatoló vad közelitek apám felé és arcát fürkészem. Persze, már nagyon is jól tudom saját kérdésemre a megfelelő választ, ami persze nekem nagyon nem felel meg.
- Wayn. Ő lesz a új társad. - folytatja apám tovább rövidre fogva szokásához híven.
Amúgy egyébként is valahogy így néznek ki a mi beszélgetéseink. Csak semmi felesleges szócséplés, ha nem muszáj, csak semmi érzelem.
- Apa! Ezt nem mondhatod komolyan! Pont ő? - rázom meg a fejem hitetlenkedve, habár ennek köze sincs a hisztihez még véletlenül sem. Csak simán nem hiszek a fülemnek, nem akarok Daniel Wayn társa lenni. Igazából senkié, aki nem olyan jó, mint én, de az övé végképp nem.
- Daniel Wayn az egyik legjobb detektív brooklyn-i körökben. Csak egy kis útmutatás kell neki, ennyi. - vonja meg a vállát apám, miközben szőke tincseibe túr, úgy mélyed a szemembe.
- Nem engedlek ki egyedül, kész. És Wayn egy hozzád méltó társ lenne. Ráadásul ő egy olyan személy, akit kezelni kell. Te tudni fogod. - kacsint rám az ősöm, mire egy kicsit megenyhülök, mert azért tudom, hogy igaza van.
- Szóval akkor dadus kell neki? Vagy egy felvigyázó, vagy hogy nevezzem? - kérdezem tovább gúnyolódva, koránt sem viccelődve. Hiszen valóban igaz hogy Daniel egy kezelhetetlen nyomozó, aki csak a saját feje után megy. Egy beképzelt, bunkó alak, aki az hiszi magáról, hogy ő a legjobb. Ebben mondjuk, emlékeztet valakire...
- Esetleg tartsam a gyertyát, míg a nőügyeit intézi? Vagy szó szerint elkúr valamit?  - folytatom tovább cinikusan kis monológomat, de  főnök erre most egyáltalán nem vevő, úgy néz ki.
- Hívd, aminek akarod. Vagy ő, vagy az irodai munka. Így is túl messzire mentél a kis magánakcióiddal. - folytatja szigorúan, habár tudom, hogy ezt inkább féltésből mondja, semmint megdorgáljon, és azt is tudtam, hogy soha nem venne le a terepmunkáról. Ő sem ostoba, hogy a legjobb detektívjét kivonja a forgalomból.
- Most megijedtem, úgyhogy akkor legyen Wayn, de ne várd el tőlem, hogy cukorkával kínáljam. - jegyzem meg egy apró fintor keretében, majd hátat fordítok neki és visszalépkedek Hanning asztalához, hogy tovább folytassam, amit az előbb elkezdtem.
- Nem várom, Adriana, de azt igen, hogy még ma megkeresd Wayn-t és közöld vele a tényeket. - mondja ki a végszót Lane majd, ahogy bejött, úgy el is hagyja a volt partnerem irodáját miközben én bosszankodva fintorodom el azon, hogy azt a bájgúnárt fel kell keresnem.
Pár órával később mégis rászánom magam és megközelítem az uraság irodaféleségét, majd csak úgy kopogás nélkül berontok.
Hm, gondolhattam volna, hogy nem az irodájában csücsül, hiszen valójában mindig is valamerre magányosan lófrált habár sikerei valóban voltak a munkában.
Hallottam, hogy milyen rendőr ő és tudtam, hogy mi ketten nem igazán fogunk kijönni egymással. Azt is tudtam, hogy az előző társával miért váltak el az útjaik. Mondjuk szerintem itt, ő lesz az, aki menekülni fog tőlem, ha rászállok, és nem teszi azt, amit mondok neki.
Míg várok rá, lazán beleülök a székébe én unottan nézelődni kezdtem az irodában. Valami hasonló rendszer volt, mint az enyémben: rend és tisztaság és mindenhol csak megrögzött munkamánia jelei, sehol semmi személyes. Mondjuk ez elnyerte volna tetszésemet, ha lennének bármivel kapcsolatban.
Kissé kezdtem unni magam, hiszen utáltam a tétlenségem, azért ujjaimmal is dobolni kezdek az asztalon, hátha, az felgyorsítja az időt, de ekkor már szerencsére hangos és határozott léptek zaja hallatszik a szoba irányába közeledni, majd végül belépett rajta az iroda tulajdonosa és meglepődött arccal bámul rám.
- Helló, partner! Örülsz nekem? - kérdezem, gúnyosan s közben elvigyorodok, de ebben a vigyorban nincsen semmi kedves, inkább csak amolyan fölényes gonoszság vagy hasonló. Hát igen, nem voltam az a finomkodó fajta, szóval azonnal belevágok a közepébe, nem szeretem húzni az időt.
 - Viszont, ha szeretnél elmenni szabira, egy picit pihenni, azt is elintézhetem. – kacsintok rá a szemébe nézve játékosan, egy utolsó próbát téve, hátha megúszom partner nélkül a napot.

Az ébresztőóra fülsüketítő zajára ébredek. Szinte azonnal felpattan a szemem, de az ágyból még nem tudok felkelni. Valami, vagy inkább valaki  visszatart. Egy kecses nő kéz helyezkedik a mellkasomra, és a hozzá tartozó izgató női test hozzám simul. Sajnálatos módon muszáj felkelnem, bár nem tagadom, nehezemre esik. Leveszem magamról a kezét, mire kelletlenül morog valamit az orra alatt, és a másik oldalára fordul. A fogmosást, öltözködést, és további rutin feladatokat sietve elvégzem, és elindulok.
Miközben egy Ford cabrio típusú autót vezetek, elmerengek. Gondolataimba a múlt hét történései pörögnek, de ezeken a gondolatokon csak mosolyogni tudok, pedig nem vall rám, hogy túl sokat mosolyognék. Igaz, most is csak a rossz indulat ül ki az arcomra, és ezt nem is tagadom.
"Mégis mit képzelsz magadról? Hogy mindenki csak téged akar." kiabál rám Scatha Krizla, én pedig elvigyorodok felháborodott arckifejezésén.
"Ha nem így lenne,akkor nem lennél ennyire dühös, nem igaz?" válaszolom vállrándítva. Engem aztán nem érdekel, hogy mit mond, csak az, amit látok rajta. Tudtam, hogy bejövök neki, csak éppen tudja azt is, hogy milyen vagyok. Nálam csak egyéjszakás kalandok jöhetnek szóba, és ezt a rendőrségen minden munkatársam jól tudta.
"Nem érdekel, mit gondolsz, hiszen már úgy sem leszünk társak, ugyanis kirúgtak. Te csak pont vagy az 'i'-re." mondja mostmár halkabban, és dühös arca kissé megrökönyödik. Szinte majdnem elkezd sírni, de aztán megkeményedik az arca, és visszafolytja a sírást. Ekkor tudtam meg, hogy Scatha nem törődve a rendőrparancsnok, Lane utasításait.
Lane nem csípi, ha megtagadják az utasításait, és habár én is pont ilyen vagyok, még nem történt olyan, hogy ez rosszul sült volna el. Talán ezért nem rúgtak még ki. Ennyire jó rendőrnyomozó lennék, és Lane emiatt is kedvel talán.
A reggeli kávébakortyolok, amelyet a rendőrséggel szembeni étteremből szereztem be, és az irodába megyek. Persze azonnal a munkára koncentrálok, és felnyitom a mappát, amibe az egyik legveszélyesebb bűnöző ocsmány képe díszeleg. Ez a díszpinty már összetűzésbe keveredett többszörösen is a rendőrséggel, de persze nem velem találkozott, így nem volt alkalmam golyót ereszteni a szeme közé.
Mindenesetre forró nyomon jártam, ezért elmentem az egyik "éjjeli pillangóhoz", aki talán fecsegni fog nekem arról, hogy hol van ez az undormány, akivel képes volt pénzért szexelni. A gondolatra végigfut a hátamon a hideg.
A nő persze elmondott mindent, amit tudni akartam egy kis pénzért cserébe, így most az iroda felé indultam ismét. Elemezni akartam annak a nőnek minden szavát, és persze a papírmunkát is el kellett végeznem, hiába utáltam annyira.
Az irodámban azonban meglepetés várt rám. De még mekkora... Lane kicsi lánya, aki annyira nem is volt már annyira kicsi, a kényelmes börszékembe ült, és az asztalomnál dobolt ujjaival. Egy amolyan "mit keresel itt?" arckifejezéssel húztam össze a szemöldököm, és sandán elvigyorodtam.
-Parner? -kérdezek vissza, és mostmár hangosan felnevetek. Lane azt gondolja, hogy a lánya majd megszelidít. Na, ahoz azért nekem is lesz egy-két szavam, akármennyire is bírom a főnököt.
-Lehet, hogy neked lesz szükséged pihenésre, szépségem. -vágok vissza, de még mindig nem tudok rájönni, hogy mi vetterá Lane-t, hogy a lányát ossza be mellém. Nem védelmeznie kéne őt. Adriana Lane-en tisztán látszik, hogy mennyire gyűlöli a helyzetet, és én ezen jót mulatok.
-De akár én is állok rendelkezésedre. Szerintem jót mulatnánk. -kacsintok felé, és lassan végignézek rajta, majd ismét kihívóan szemeibe nézek.


   @    Music

Apám eléggé kicseszett velem, mikor Danielt sorolta mellém partnernek, hiszen ő is és én is tudom, hogy nem lesz vele könnyű dolgom. Mindenki tudja, hogyan is áll társaihoz és, hogy mennyire inkorrekt velük.
Senki se higgye, hogy tartok tőle, csak jelenleg rettenetesen elfoglalnak a fontosabb ügyeim.
Így is sok minden jár most  fejemben, nyakunkon az orosz maffia, mely szervezet egyre jobban elhatalmasodott felettünk és New York városa felett még akkor is, ha ezt én és John Lane nem valljuk be maguknak, hiszen maximalisták vagyunk, akik nem ismernek lehetetlent. Csak attól tartok, hogy végül ez a egész ügy elhatalmasodik rajtunk és valóban bekebelezi ez az egész várost.
Az sohasem bocsájtanám meg magamnak, és akkor most még egy újabb púp került a hátamra, egy újabb teher, amivel meg kell birkóznom Daniel személyében.
Nem mintha nem lenne jó zsaru vagy hasonló, de  hozzáállásával, a magatartásával igenis bajok vannak. Tudom, hogy kordában tudom tartani, talán én vagyok az egyetlen, aki képes ere a brooklyni rendőrség berkein belül, de most annyira nincs szükségem erre...
Azt is tudom, hogy a rendfőnök apám miért engem tűzött ki erre a feladatra és azt is, hogy miért nem akarja, hogy társ nélkül végezzem a feladataim, de attól függetlenül nem vagyok boldog a döntése miatt.
Mikor ez a nagyképű majom belép az irodájába, látszik rajta a meglepettség, hogy engem talál ott, de azért láthatóan nem esik kétségbe, talán még élvezi is egy helyzetet egy kicsit. Már szerintem annak ürül, ha női társaságban lehet, hiszen egy bájgúnár.
Sosem voltam az a pasizós fajta lány, amire meg voltak  saját okaim, valahogy nem olyan az életem, mint egy átlagos nőnek.
Fogalma sem lehet róla, hogy akkor most mégis mit keresek az ő terepén, de mivel nem vagyok az a fajta, aki köntörfalaz, egy gyors mondattal lerendezem az okot, amitől ismét csak meglepettség tükröződik az arcán.
Nem mondja ki, hogy nem örül nekem és az újonnan érkezett partnerségnek, de tudom, hogy most ezernyi gondolat cikázik át  az agyán miérteket keresve.
- Nagyon úgy néz ki. - felelek azért, amikor visszakérdez, hogy vajon jól hallotta és értelmezte-e azt, amit mondok, de nevetése nem talál nálam viszonzásra, csak kihívón nézek szemébe.
- Tudod, amióta itt dolgozom még nem voltam szabadságon, hát nem most fog megtörténni. - vágok vissza, amikor arra céloz, hogy majd nekem lesz szükségem pihenésre miatta és gondolom, a kilengései miatt. Arra azonban ne számítson, hogy könnyű dolga lesz mellettem. Ray-t is egykönnyen betörtem, ő se fog számomra gondot jelenteni, habár nagyobb kihívás, az biztos.
Semmi szükségem arra, hogy titokban, a hátam mögött dolgozzon, mint, ahogy azt a társival szokta tenni, hiszen félő, hogy így csak elbaltázza az ügyeit.
Aztán azonban bekövetkezik az is, amire számítani lehet tőle: jön a nagyképű, csajozós szövegével, ami talán más nőknél beválik, de nálam nem fog.
- Hm, és akkor máris itt tartunk... Micsoda váratlan fejlemény. - rázom meg a fejemet, majd lassan felkelek a székéből és közelebb sétálok hozzá. Teljesen lepereg rólam az ajánlata, és körülbelül úgy teszek, mintha nem is tett volna semmi hím soviniszta megjegyzést.
- Úgy nézek én ki, mint aki szórakozgatni jött ide? - vonom fel szemöldököm, miközben még mindig őt nézem, de aztán hirtelen a kezében szorongatott aktákra vetül tekintetem, s máris annak szentelem  figyelmemet.
- Ne álmodozz, nagyfiú! - szólok rá, majd hirtelen kikapom kezéből a papírokat, hogy beléjük lessek.
Nem kis pályás ez a bűnöző, akit most feltehetően tanulmányoz és el akar kapni.
Volt egy idő, amikor én is összetűzésbe kerültem vele, de aztán eltűnt a városból.
- Ó, szóval ez  féreg újra a városban van. - állapítom meg komoly arccal, majd egy sóhaj keretében tér vissza csak a figyelmem újra az előttem álló magas férfira.
Kissé zavaró, hogy mennyivel magasabb, mint én, és  magabiztossága is bosszant, főleg, hogy olyan ügyre pályázik, amit én akartam magamnak.
- Gondolom, azért elkapni még nem sikerült, ha már nálad vannak az aktái. - mondom kissé piszkálódó hangnemben, majd rákacsintok.
- Ez a te szerencse napod, Wayne, mert most már én is itt vagyok és nem kevés segítséget kapsz. - célzok arra, hogy most már véletlenül se egyedül kell megoldania az ügyet, és velem bizony egy-kettőre megkapja a fejét ennek az állatnak.
 - Mesélj, mit sikerült kideríteni róla, már ha sikerült! - nézek rá kérdőn, felvéve nyomozói arckifejezésemet, majd megvonom a vállam és várom az információkat, minek segítségével talán azonnal munkának is láthatunk.
Semmi sem volt nekem fontosabb, mint a rendőrséi munkám, így bárhol és bármikor át tudtam kapcsolni és csak arra az ügyre koncentrálni, ami éppen előttem állt.
Persze sejtem, hogy ő ennek egyáltalán nem örül, és nem szándékozik együtt működni velem, de ugyebár, ezt társaként már nem engedhetem meg neki s ő sem magának.
Talán nem is lesz ez a mai nap annyira szörnyű... Vagy mégis?

▲ 784 ▲❋▲

Imádtam nézni, ahogy Lane arca egyre jobban elsötétül a harag miatt. Látszik rajta, hogy egyre bosszúsabb, és ezen jót szórakozok. Elidőzik rajta a tekintetem. Szinte magamnak sem akarom bevallani, hogy mennyire tetszik ez a magabiztosság, ami engem is jellemez. Mintha magamat látnám ebből a szempontból. Úgy mondják, hogy az egyforma típusú emberek tudnak a legnagyobb ellenségek lenni, én mégsem akartam, hogy azt érezze, hogy ellenségek vagyunk, inkább csak cukkolom.
-Adriana, az én álmaim eddig mindig valósággá váltak. -mondtam, miközben kivette a kezemből a papírokat. Persze felemelhettem volna az aktát, hogy ne érhesse el, de tetszett ez a lelkesedés, így engedtem neki. Ezután az akta papírjaira sandítottam. Nem füllött ahhoz a fogam, hogy kiadjam neki az információkat erről a nagy kutyáról, hiszen rövid ideje figyeltem meg őt, de aztán arra gondoltam, hogy a hasznomra is lehet az engedélykéréseknél. John Lane lányának mégis csak hamarabb mondanak igent egy engedélyre, mint nekem. Még a hasznomra lehet.
Elgondolkodva sandítottam a nála lévő aktákról Adriana dekoltázsára, majd mélyen beszívtam a levegőt, és mögé léptem. Egészen közel álltam hozzá, és farmerom zsebébe csúsztattam a kezeimet, miközben fölé, és az akták fölé magasodtam.
-Még nem sikerült... -nyomtam meg a "még" szót. Biztos voltam abban, hogy hamarosan meglesz, és reméltem, hogy nem ő fogja elrontani a dolgot.
-Tudod, néhány kolléga nem olyan eredményes, mint én. -teszem hozzá magabiztosan, majd kikaptama kezéből a nála levő aktát, és magam előtt kinyitottam.
-Nos, elég sok mindent megtudtam... -kezdtem, és fellapoztam az összegyűjtött adatokat. Amikor megtaláltam a keresett térképet, széthajtottam, és kiterítettem az asztalra.
-Legutóbb a Sunset Park-ban látták a mókust, előtte pedig a 68. és a Colonial Road kereszteződésénél, de onnan hamar meglépett Thomas Ray elől. -néztem cinikusan. Thomas Ray-t leginkább arról lehet megismerni, hogy a kocsiban, amit szolgálatban használ, mindig eltesz két doboz fánkot, hogy unalmas perceiben, megfigyelésközben majszolgassa.
-Esélyünk sem volt, mivel Ray megint a fánkjaival volt elfoglalva. -sohajtottam idegesen. Fel sem tudtam fogni, hogy hogy lehet így elszúrni egy ilyen fontos akciót.
-Tehát valahol ezen a környéken volt eddig... -rajzolom körbe egy piros filctollal a lehetséges környéket.
-Egyébként most az Oliver Street-en jártam. Az egyik utcalány egy kis pénzért cserében elég információt adott ahhoz, hogy végre meglegyen. -tettem hozzá, és a lányra kacsintottam, de az információt egyenlőre nem adtam ki.
-Ha szeretnéd megtudni, gyere el velem reggelizni. -mosolyodtam el arckifejezésén, és összezártam az aktát, miközben lassan az ajtó felé sétáltam, hogy aztán kinyissam előtte az ajtót. Majdnem úgy éreztem magam, mint egy úri ember.



@ Music