One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Raelyn&Dorian - Show me how to live

Dorian J. Lester
Today at 1:35 am



Dave & Lena § some cuts

Dave Connor
Today at 1:35 am



Dave&&Joy-Paranoid

Dave Connor
Today at 1:33 am



Lyn & Rosie & Ben | It wasn't me, I swear

Rose Kaminski
Today at 1:28 am



Lily & Nora | new directions

Nora Weston
Today at 1:23 am



Rae y Flor - Csajos hétvége

Raelyn J. Winters
Today at 1:19 am



Jules & Nick | everyday is a second chance

Mateo Domenico Rossi
Today at 1:14 am



Nico & Charlie

Mateo Domenico Rossi
Today at 1:12 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Pandora Vandekamp
Today at 12:49 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 11 5
Törvényszegõk 7 12
Bûnüldözés 8 8
Hivatal 1 4
Üzlet 4 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 4
Összesen 52 44
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 You call it madness but I call it love

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: You call it madness but I call it love   Pént. Május 25, 2018 12:47 pm


Devereaux-Weston vs. Lesters

A mi kis keszekusza, mostanra már jócskán bővült családunk, sosem a helyes döntéseiről volt híres. Egyikünk defektesebb, mint a másik, de azt elmondhatjuk egymásról, hogy képes vagyunk a másikért egy idegen torkának ugrani, ha a szükség úgy hozza. Nem könnyű feldolgozni, hogy alig pár hét leforgása alatt miképp lett a duónkból egy kisebb csapat, mégis igyekszünk úgy alakítani a dolgainkat, hogy egyszer majd képesek legyünk ezt teljes mértékben, információáradattól túlcsordulva elfogadni. És ha már a helyes döntéseknél tartunk, itt van ez a közös program, ami már most kezdi az agyamat olyan szinten tropára vágni, hogy csoda még nem zúdul ki füst mindkét fülemből. Az első találkozásunk óta történt pár kisebb-nagyobb családi vita, mely a bátyám és közöttem játszódott le, és ami nagyon érzem, hogy még nem ért teljes mértékben a végéhez. Megfontolandó, hogy lovagi páncélban fogom járni a lakhelyünk különböző pontjait, felkészülve a váratlan támadásra. Mindketten egy kissé begőzöltünk. Túl sok minden szakadt a nyakunkba, aztán itt voltam én a legnagyobb gyerek és hirtelen érkezett el az a pont, ami már egy jó ideje érlelődött, mégis egy váratlan esemény folytán egyszerűen felszínre tört. Egyikünk sem egyszerű figura és mikor már úgy érezzük, hogy valamilyen szinten normális emberek módjára viseljük a tetteink következményeit, akkor valami közbeszól és jól tarkón vág, hogy: Ide figyeljél haver, ez nem így megy! Mentségünkre szóljon, azért igyekszünk ellenállni a késztetésnek, hogy újra elveszítsük a fejünket, ki-ki milyen módszerekkel.
A jó időre való tekintettel egy kültéri programot próbálunk irányításunk alá venni, habár Jake az aki az ételekben nagyágyú. Ami engem illet, inkább a biztonságos terepen mozgok, mint a megterítés, a dolgok elrendezése és Hannah lefoglalása. Ő a legveszélyesebb mind közülünk, még ha csak egy kis tökmag is, de a hangjával képes lenne bárkit két utcával arrébb is padlóra küldeni. Talán ha nagy lesz operaénekes válik belőle vagy szerepet kap a Sikoly ötvenedik feldolgozásában, de biztos nagy karriert fog befutni ezzel a tehetségével. Az már fix, hogy tehetségesebb lesz, mint az apja, kezdjen bármibe is.
Amíg Hannah a kellemes kinti levegőt élvezi, én a terítéssel kötöm le magamat, habár muszáj zavartan megvakarnom a tarkómat, mert ez az ide kés, oda villa, a fejem tetejére meg kanál kombináció nem éppen áll össze elsőre. Mentségemre szóljon, nem voltam mindig ekkora kulturálatlan állat, de jobb helyeken örülni kell, ha az embernek valami evőeszköznek csúfolt piszkavasat adnak, arról meg eldöntheted, hogy evésre használod vagy szíven szúrod magad vele. Mindezeket elvetve azért jól elszórakozok és ha a későbbiekben valaki rákérdez, majd büszkén és egyben elásva magamat jelentkezek a képzeletbeli gödröm mélyéről, hogy szabad megkövezni, amiért nem jutottam tovább az ősember képzés következő szintjére, de ha a társaságot megnyugtatja, éppen az átlag emberek demó verziójára programozom be magamat. Nem mintha ez a ténymegállapítás annyira szívet melengető felfedezés lenne, de a semminél azonban viszonylag jobbnak bizonyul.
Egy kis elrendezés itt, egy másik ott, meg egy szórakozásra indokot adó pofon a lányomtól, amikor odahajolok, hogy eligazítsam a felsőrészt rajta, végül pedig egy lépést is teszek hátra a teljes kép átlátása érdekében.
- Egynek elmegy, ugye Hannah? - nyugtázom magamban, egyben a kislány felé szegezve kérdésemet, aki nem meglepően rám sem hederít. Azért remélem a későbbiekben ezek a viszonyok változni fognak, mert akkor szépek leszünk.
- Hé főnök. Így megfelel? - érdeklődöm meg a bátyámtól legnagyobb dilemmámat, aztán egy pillanatra elmorfondírozok. - Mennyien is leszünk? - teszem fel a milliókat érő kérdést, habár nem éppen a rendezkedés után kellene ezt tisztázni, de a fordítva működés mindig is az erősségeim közé tartozott.

 :fél:    


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
31
Foglalkozás :
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
223

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: You call it madness but I call it love   Csüt. Jún. 14, 2018 5:43 pm


family meeting
Our family just the right mix of chaos and love




Miután a kis családommal hazatértünk Alaszkából, egy kissé felgyorsultak az események. De ez, azt gondolom, teljesen érthető. A vakáció vége Charlie számára egyben a szünidő végét is jelentette, az iskola és a tanulás pedig ismét sok idejét elveszi. Becks szintén elég elfoglalt azóta, bár nem mondja, én pedig nem kérdezem, hogy mivel is tölti a napjai nagy részét. Nem kérdezem, mert egyrészt úgy érzem, hogy egyelőre nem állok rá készen, hogy megbirkózzam a dolgaival, ha olyanok, amilyennek gondolom őket, bár azon az estén Anchorage-ban igyekezett megnyugtatni, hogy minden rendben lesz; másfelől viszont van nekem is elég elfoglaltságom mostanában ahhoz, hogy ne legyen időm túl sokat rágódni ilyesmin. Először is itt a kis pocaklakóm, aki körül mostanában leginkább keringenek a gondolataim. New York-ba visszatérve első dolgom volt időpontot egyeztetni a nőgyógyásznál, hogy mielőbb meggyőződhessünk róla, hogy a terhességi teszt a valóságot mutatta, illetve hogy megnyugodhassunk, minden rendben van a csöppséggel. Aztán persze nem csak Charlie volt az, akinek vissza kellett rázódnia a szokásos hétköznapokba, engem is várt a munkám. Ki szeretném használni az időt, ameddig még dolgozhatok, ráadásul nem rég kezdődtek a forgatások a nagyszabású reklámfilmhez is, amellyel a General Motors végül, nagy örömömre, engem bízott meg. A tanulmányaim záró akkordjai is most csengenek le a kriminológia szakon, az utolsó vizsgáim után majd egy régi álmom válhat végre valóra, amelyért lassan már egy évtizede küzdök. A sok elfoglaltság mellett nyilván megbocsájtható lenne, ha időközben megfeledkeznék arról az „apróságról”, hogy Chris felvetette az összeköltözés gondolatát is a telelésen, de természetesen nem így van. Az otthon töltött szabad perceimben, az utóbbi napokban, hetekben, több lakást és házat is megnézegettem neten. Őszintén szólva fogalmam sincs, mennyit szánna erre Chris, de azt tudom, hogy olyan helyet szeretne, amelynek udvara is van, mert ő is, és Charlotte is nagyon vágynak egy kutyára, plusz az is a kritériumok között szerepel, hogy közelebb legyen a lányunk iskolájához. Szóval már csak kíváncsiságból is muszáj volt keresgélnem kicsit online, hogy megtudjam, milyen ajánlatok és lehetőségek közül válogathatunk. Bevallom, számomra még mindig kissé szürreális az egész. Talán épp emiatt is próbálom minél inkább beleélni magamat, és valóságosabbá tenni. Az összeköltözéssel, a közös otthonnal tényleg olyanok leszünk, mint egy igazi, átlagos család. A baba is úton, és haladunk valamerre. A diplomámat is hamarosan kézhez kaphatom. Ez mind máris több, mint amiről valaha álmodni mertem. És akkor még meg sem említettem a legújabb családtagjaimat, az öcsémet és a bátyámat, akikkel szintén szeretném szorosabbra, testvériesebbre fűzni a viszonyunkat. Ennek lenne a következő lépcsőfoka az, hogy végre Christ is megismerhetik. Pontosan ezért örültem nagyon, amikor a srácok felvetették, hogy összejöhetnénk valamikor egy grillezésre, majd meg is hívtak bennünket a hétvégére. Jake és Dorian persze még nem tudnak róla, hogy pár hónap múlva ismét nagybácsik lesznek, de talán ma a beavatásukra is sor kerül. Tekintve, hogy még csak most lépek a terhesség második trimeszterébe, a negyedik hónap legelején járok, a pocakom még nem igazán gömbölyödik, legfeljebb épp csak egy árnyalatot, de ezt is csak azok vehetik észre, akik tudják, hogy mit kell nézni. Ráadásul a jól megválogatott ruháimban még ennyi sem látszik. Ez viszont csak idő kérdése, és rohamosan változni fog. Tegnap már, mivel kedvet kaptam egy kis vásárláshoz, be is szereztem egy-két szép kismama ruhát és baba holmit. Aztán Hannah-nak is vettem néhány apróságot, színes játékokat, amelyeket megrághat, hiszen lassan kezdődik nála a fogzási időszak, szóval szerintem imádni fogja őket.
A mai délelőttöm pedig arra ment el, hogy elkészítsem a tőlem telhető legfinomabb áfonyás pitét. Konyhatündér ugyan nem vagyok, de semmiképpen nem akartam üres kézzel érkezni a vendégségbe. Ám időközben kiderült, hogy egyelőre egyedüli vendég leszek. Becks az elfoglaltságai miatt késni fog, Charlie és barátai pedig egy tanulócsoportot szerveztek mára az egyik osztálytársuknál, hogy elkészítsenek hétfőre valami sürgős projectet történelem órára. Szép kis szombati program, de úgy tűnt, a kis hölgy nem bánja. Így viszont nagy valószínűséggel lemarad a bácsikái által szervezett grillezésről. De ha végeztek, elugrom érte, és talán még befuthat a végére.
- Ha mást nem hívtatok meg, azt hiszem, Hannah-val együtt öten – válaszolom meg Dorian utóbbi kérdését, miközben kisétálok a fiúkhoz az udvarra. - De ha jól gondolom, ő még nem eszik késsel és  villával – mosolyodom el. - Remélem, nem baj, hogy beengedtem magam. Csengettem is, de mivel nem volt rá semmilyen reakció, sejtettem, hogy idekint foglaltátok el magatokat a hátsó kertben. És hoztam pitét – mutatom fel a tányért, majd leteszem azt az asztal közepére. - Ezt pedig a kisasszonynak... csak egy-két apróság – adom át az előző napi szerzeményeimet a gyerek apjának, és egy puszit is nyomok mellé Dor arcára, üdvözlésképpen, majd ugyanígy odalépek Jake-hez is.
- Chris sajnos csak később tud ideérni, Charlotte-nak pedig iskolai elfoglaltságai akadtak, úgyhogy nem biztos, hogy el tud jönni, de telefonál, ha végzett, úgyhogy majd meglátjuk... Viszont én itt vagyok, szóval mondjátok, mit segíthetek? – ajánlkozom, hogy kivehessem a részem az előkészületekből.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Munkások
Play by :
◇ Katie Cassidy
Kor :
32
Foglalkozás :
◇ criminologist, ex-model
Hozzászólások száma :
211

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: You call it madness but I call it love   Csüt. Jún. 14, 2018 8:25 pm


family meeting
Our family just the right mix of chaos and love





Pár éve még arra vágytam, hogy az öcsémmel karöltve eltöltsek egy kellemes szombat estét a grill mellett, és felelevenítsük a régi szép időket, azonban jó pár dolog közbeszólt, és ugyan ez a családi idill megvalósult, de nem az elképzelések alapján. Kezdjük a legelején, hogy megkerült a középső, in medias res húgom is, akinek a létezéséről hónapokkal ezelőtt még nem is tudtam. Nem szégyen, ha a szülők félrelépnek, és elfelejtenek szólni a másik testvérről, de itt történetesen a halál avatkozott közbe. Nora nagyon eleven, és okos teremtés, mondhatni kapott egy kicsit a Lester DNS-ből is, bárcsak elregélhetném ezt az öcsémről is, aki inkább visszafejlődik, mintsem előre, mióta megtaláltam. Az élet nem könnyű, és bevallom, hogy nem várt akadályokat görgetett elém, de a család az család, és nem választhatjuk meg a kilétét. Norával együtt jött egy unokahúg is Charlotte személyében, és ha nem a két szememmel láttam volna, akkor el sem hinném, hogy okosabb Doriannél. Még csak iskolába jár, de az intelligenciája bőven meghaladja az alapot is. Nem akarom ezzel bántani a legkisebb ivadékot, de több esze is lehetne, ami talán a következő nemzedékben mutatkozik meg. Hannah…az édes tündér, az öcsém egyetlen jól félresikerült ügye, ha a mamáját nem vesszük figyelembe. Nincs más, aki vigyázhatna erre a csöppségre, és azt is megkérdőjelezem, hogy Dorian képes rá az utóbbi incidens óta. Megvertük egymást, mert újra a drogokhoz nyúlt, és nem látott más megoldást. Éppen aznap tudtam meg, hogyan is halt meg az édesanyja az unokahúgomnak, és nem voltam túl boldog. Sikerült majdnem Jasont is eltemetni, mert ha nem vagyok erőszakos, és nincs annyi tapasztalatom a múltban a fegyverekkel, akkor fejbe lőtte volna magát egy szó nélkül. A mosolyszünetek gyakoribbak lettek emiatt közöttünk, és nem tagadom, hogy a haragom még nem szállt el teljesen, mert a felelősségvállalás nem a legkisebb Lester erőssége. Hannah alapjaiban szépen fejlődik, már gügyög, és társasága is van, ha áthívom Jamie-t, vagy éppen Johnt, meg az ikreket. Nadia szigorú anyuka, de a legjobb bébiszitter. Nem jöttünk volna rá az olyan trükkökre, mint a alvós takaró, Helena a maci, és még sorolhatnám, de a legtöbbet a húgomnak köszönhetek, aki óvta és védte őket, amíg én Alaszkában jártam a kutyákkal. Madelaine egy nagyon közeli barátom lett, és valóban elég sok minden történt közöttünk, amiről egyelőre nem óhajtok beszélni a nagy közönség előtt, de azt mindenki tudja, hogy nem egyedül voltam. Titkaim lettek, aztán jött Tessa életmentő műtétje is Svájcban. Felgyorsultak az események, és bejártam a fél világot is anélkül, hogy igazán akartam volna. A szabadságolásnak vége, mert én lettem a fejlesztési igazgató a kórházban, és elég sok teendőm akad, így arról is le kellett mondanom, hogy én vezessem a neurológiát. Szerettem a nyüzsgést, de lényegesebben nagyobb dolgokat tehetek az íróasztalom mögül, és az éjszakai rosszulléteim is a felére csökkentek a stressz távozásával. Az újdonságok nem értek véget, mert hiába kaptam új családtagokat, azzal együtt jött a többi is, mint ez a rejtélyes Becks. Charlotte édesapja, és Nora egykori egyéjszakás kalandja, amiért még el fogok beszélgetni a húgommal, mert bármennyi idős is legyen a védekezés nagyon fontos…Dorian hol volt az eszed, mikor megcsináltad Hannah-t? Megrázom a fejem, és inkább teszek-veszek a grillsütő mellett, sőt a húsokat készítem elő a páclében, mikor a tekintetem felszökik az öcsémre, amint a lányát baszogatja.
- Mi lenne, ha hagynád békén? El van nélküled is, szóval találd fel magad, és mondjuk szeleteld fel a zöldséget. – adom ki az ukázt, mikor befut Nora is, de egyedül. A magyarázatát hallva kicsit megnyugszom, de nem teljesen.
- Helló Nora, és pont jókor jöttél. Dorian nem bír magával, be van sózva a segge, mert nem ihat. Megtennéd nekünk, hogy segítesz a szeletelésben? Hiába kértem ezt a jó madarat. – jelentőségteljesen tekintek az öcsém irányába.
- Chris mivel is foglalkozik? Csak egy gyors felmérés. – fordítom meg az egyik pogácsát a hamburgerekhez.



avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: You call it madness but I call it love   Csüt. Jún. 21, 2018 2:18 am

Az üvöltés úgy rezegteti meg a dobhártyámat, hogy attól tartok, vérezni kezd a fülem. Majdnem ráveszem magam, hogy a maszkom lekerüljön rólam, de még időben észbe kapok, és nem engedek a késztetésnek, hogy túl sokat mutassak meg magamból. Meg kell hagyni, Dorian pazar munkát végzett. Mire visszatértünk Alaszkából, a fickó két napja itt volt a faházban, amelynek a pincéjében, hangszigetelt falak között most egy székhez kötözve remeg. Betartott minden utasítást, minden lehetséges módon megvédte a kilétünket. Ezzel a tettével jóval magasabb szintre lépett nálam bizalmi téren, bár ezt nem kötöttem még az orrára. Néhány meccsemen is segédkezett már, szóval mondhatni egész szorosra sikerült kötni a barátság-féleségünket, ha lehet ezt ennek nevezni, de ezzel, amit itt tett, ezzel még közelebb lépett ahhoz, hogy ne aggódjak minden szaván és tettén, hanem bízzak benne.
- Ordíthatsz, ahogy akarsz, te nyomorult féreg - hajolok közelebb hozzá, és a térde fölé szúrt kést újra megforgatom - Itt senki nem hallja. Ordíts csak, te gusztustalan hányadék, ahogy tetszik, de semmi nem fog változni. Te már az enyém vagy, jobb, ha hozzászoktatod magad a gondolathoz.
A pasas sikoltani kezd, ahogy a kést újra megforgatom, és az ember azt gondolhatná, hogy legalább egy kicsit átérzem, milyen fájdalmai lehetnek. Hisz valaha engem is hasonlóképp próbáltak vallatni, vagy épp csak büntetni. Az igazság azonban az, hogy bár megannyi ütés és vágás, szúrás és egyéb sérülés tarkítja a megfáradt és kezelésbe vett korpuszt, bennem semmiféle érzelmet nem kelt az undoron és a végtelen haragon kívül.
- Engedjen el, és esküszöm, bármit megteszek. Nem mondom el senkinek, hogy mi történt. Majd azt mondom...azt mondom...amnéziám van. Nem akarok pert, csak elfelejteni az egészet. Jó? Csak kérem...engedjen el...kérem...
Zokogni kezd, mint ahogy megszokhattam már tőle. Baromi férfias, mondanom sem kell. Akár el is hihetném a meséjét a hirtelen javulásáról, de nem most ejtettek a fejemre. Elvigyorodok a kommandós maszk alatt, amelyből csak a kék szemeim villannak ki és feljebb húzom az alkaromon a fekete hosszú pólót. Aztán sóhajtok.
- Igen, megtehetnélek. Elengedhetnélek, hogy hazamenj, megnyugodj, és felgyógyulj. Lenne néhány maradandó sérülésed, de ezen kívül újra élhetnél teljes és boldog életet. Ez jól hangzik, igaz?
Heves bólogatással válaszol, látom a szemében, hogy reményt keltettem benne. És eljött a pillanat, amire eddig vártam.
- Gyorsan szeretném letisztázni, mielőtt félreértenéd a helyzetedet. Nem váltságdíj fejében tartalak fogva. Nem készül rólad titkos felvétel, amit majd a szeretteidnek továbbítok egy vaskos csekk reményében. Nem. A helyzet az, hogy te innen már soha többé nem mész haza. Értesz engem? Neked a dal véget ér, és csak tőlem függ, mennyi időn belül. Lehet egy perc, egy nap, egy hét, vagy egy év, míg itt maradsz. De innen te, barátocskám, kibaszottul nem mész sehová. Megértettél? - bököm meg a mellkasát, mire eltorzul az arca, és habzó szájjal kikelve magából kezd el üvölteni.
- Miért? Az isten verjen meg, legalább azt mondd meg, mi a picsáért tartasz fogva? Ennyit jogom van tudni, te rohadt kis szarláda! Én fontos ember vagyok, az egész város engem fog keresni! Meg fognak találni, és akkor...el foglak pusztítani! Egy kis senki vagy hozzám képest! Egy senki!
Elégedetten nézem az eltorzult képét, és a számon van, hogy felvilágosítsam róla, miért is tartom itt, de nem teszem. Ehelyett közelebb lépek, és újra lesújtok rá az öklömmel. Aztán újra, meg újra, és újra, s a végén akkorát rúgok a sípcsontjába, hogy reccsenve törik el. Először felsikolt, aztán elájul. Lihegve nézem a pasit, és szemernyi lelkiismeret-furdalásom nincs amiatt, amit tettem vele, és amit még fogok. Mára azonban ennyi, nem játszhatok tovább. Megígértem Norának, hogy elmegyek, és végre megismerkedem a testvéreivel egy kerti-parti keretein belül. Nem mondom, hogy sok kedvem van hozzá, ezt bevallom. Éjjel dolgoztam, reggel suliba vittem Lottiet, aztán ide jöttem, hogy Doriant leválthassam, mert neki is halaszthatatlan dolga akadt mára. Felügyelet nélkül hagyjuk néhány órára a pasast, de nem kell aggódnia amiatt, hogy fájdalmai lesznek, míg visszatérhetünk. Sikerült szereznem némi igen erős altatót, hála Rhys orvos-ismerőseinek, így egy injekciós tűt szúrva a pasiba biztosítóm, hogy az ájulása ne csak ideiglenes legyen. Eloldozom a széktől és a priccsre viszem. Nem túl gyengéden dobom le, aztán sínbe rakom a lábát. Nem azért, hogy rendbe jöjjön, hanem azért, hogy ha esetleg megmozdítja, nehogy elvágjon egy artériát a lábszárában, és idő előtt elvérezzen. Nem, én a szemébe akarok nézni miközben kioltom az életét. Tudnia kell, ki miatt történik vele mindez.
Negyed órával később úgy hajtok el a faháztól, mintha csak egy kellemes madárles miatt lettem volna itt kint, hogy fáradtan, izzadtan, és mérsékelt lelkesedéssel, de elinduljak a találkozóra. Az egyetlen ami jelenleg motiválni tud, hogy legalább végre megtudhatom az 'öcsém' és a 'bátyám' mögötti neveket és embereket, és persze, hogy ott lesz Nora. Már a negyedik hónapban járunk, de még nem szóltunk róla senkinek, hogy bővül a család. Doriannek sem mondtam, bár utaltam rá, hogy Alaszkában sok minden megváltozott, de az idő szűk keretei miatt erre nem igazán tértünk ki. Mellesleg Dorian igazán jó tanítványnak bizonyult, amikor segédkeznie kellett a kínzásnál, és meglepő módon még csak nem is hányta el magát, ez pedig igazán dicséretes. Az első napokban elég brutális dolgokat csináltam ehhez a maihoz képest, és szemrebbenés nélkül nézte végig, amíg dolgoztam. Azonban mára tényleg vége, így a megadott címhez érve már kissé lehiggadva, elűzve a fejemből a gyilkos indulatokat nyitok be a kerthelyiség kapuján, épp elkapva egy rám vonatkozó kérdést.
- Egy biztonsági cégnél dolgozom vagyon-, és személyvédelmi szakreferensként - lépek közelebb hozzájuk, és mosolyt erőltetek az arcomra. Egy gyors puszi a kedvesemnek, aztán a tesói felé indulok - Üdv, Christophe Devereaux. De szólítsatok csak Chrisnek - lépek a grill mellett álló férfihoz, és a kezem nyújtom felé, hogy határozottan megszoríthassam azt, ám igen nagy meglepetés ér, amikor a másik felém fordul. Egy pillanatra nem kapok szikrát, amikor meglátom Doriant, de hamar összeáll a kép. Nemrég beszéltünk a családi kapcsolatokról, de nem esett le, hogy ugyanazon érem két oldalát meséltük el egymásnak. Most nem tudom, mit kéne tennem, így csak állok, és várom, Dorian hogyan reagál a jelenlétemre, és persze Nora bátyjának a hozzáállására is kíváncsi vagyok.

avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
89

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: You call it madness but I call it love   Szomb. Aug. 11, 2018 11:00 pm


Devereaux-Weston vs. Lesters

Egy kezemen megtudnám számolni azokat a jelentős alkalmakat, amikor a családi kötelékek erősítésére került sor. Jó ideje már csak egymást boldogítottuk a bátyámmal, aki nem félt beleölni minden türelmét abba, hogy belőlem valami emberibb lényt neveljen. Nem hagyta, hogy belesüppedjek az önsajnálatom mocskába vagy magamba forduljak, amikor éppen úgy éreztem arra van szükségem. Gyerekként annyira más felfogni a dolgokat. Haragudni a világra, az emberekre és minden másra egyszerűbb volt, mintsem belátni a helyzet abszurd valóságát. Hibáztatni bárkit, akinek köze lehetett a szüleink elvesztéséhez és ahhoz, hogy mindezek után csak ketten maradtunk. Jake mindig is mellettem állt és az tagadhatatlan, hogy nélküle már rég nem itt lennék, és ezt lehet akár képletesen, akár szó szerint venni. Távollétemben, abban a szinte már nem valóságosnak tűnő mocsokban is sokszor az hajtott előre, hogy tudtam mit okozhatnék neki azzal, ha feladnám. Ő sem tette, nekem sem szabadott, így mikor mindennek a legaljára kerültem, akkor sem hagytam abba a felszínért küzdést. Egyszerűnek hatott csak egy személyre koncentrálni és érte tenni a dolgokat, bármennyire is piszkosul nehéz volt meglépni. Most viszont abban a valóságban, amit a jelemnek tudhatok, egészen másképp működnek a dolgok. Jake is jelen van, de már mások is a családunk részévé váltak. Kezdetben egy kislány, Hannah, aki az én művem. Szabad ilyet mondani? De nem tudnám miképpen kifejezni mennyire ostorozom és egyben áldom magamat a létezéséért, noha a körülmények egyáltalán nem könnyítik meg a dolgokat. Aztán itt van Nora. A véletlen találkozásunk után szinte már nevetségesnek éltem meg, amikor az igazság napvilágra került róla. Még azóta is sokszor pörgök mindezen, mert fura és egyben morbid humora van a sorsnak, de bármennyiszer is tapasztalja meg az ember elsőkézből mindezt, még mindig képes meglepetést okozni számára a dolog. A középső gyerek, a nővérem, akivel egy tündéri kislány is ugyanúgy szerepet kapott a mi elcseszett és kacifántos világunkban. Néha eljátszom a tudattal, hogy milyen is lenne kiadatni egy könyvet, Lesterek néven, benne pedig megfogalmazni azokat a történéseket, amik ezidáig vezettek. A nyakamat tenném rá, hogy páran vagy a fejünket akarnák ezután kitűzni trófeának vagy saját maguk is eszüket vesztenék. Bármelyik verzió is lenne a következménye mindennek, talán még várni kellene egy csavarra a történetben, ami mindkettőt teljesen kizárja.
Bénázok egy párat az asztal megterítéssel, de aztán csak valahogy megleszek vele. Azért még hatszor átvariálom, míg végül eljutok az első verzióig, Hannah meg olyan figyelmesen követi az apja szerencsétlenkedését, mintha legszívesebben arra készülne, hogy levágjon neki egy tarkóst, amiért ennyire döntésképtelen. Azért én sem leszek kuka, és a bátyám felé fordulok tanácsért, ő persze hozza szokásos formáját.
- Jobban értékelhetnéd néha, amit művelek. – morgok magamnak, de Nora megérkezése megment attól, hogy a magamnak beígért fülest a bátyám kapja. Puszta szeretetből. Mert mi így mutatjuk ki egymásnak, hogy jól megpüföljük a másikat, aztán jól megvagyunk egy darabig. Majd az egyikünk hülyeséget csinál és minden kezdődik elölről.
- Megvárod esetleg, hogy odaérjek vagy a képzelőerőmmel szeleteljem fel őket? – cinikus kérdésemet bátyám felé intézem, majd Norára mosolygok egyet. – Ne hallgass rá, szereti a véremet szívni. Jól tetted, hogy beengedted magadat amúgy. – kezdek neki a kiadott feladat elvégzésének, és ezzel is kötöm le a figyelmemet, amíg a többiek beszélgetésbe elegyednek. Fél füllel azért a pillanat részese vagyok, és ha kell, választ is benyögök, de egyelőre a zöldségeket iktatom ki. Alapjáraton nem nagyon szeretem az ilyen ismerkedős dolgokat, azonban tudom, hogy innentől kezdve nem csak a haveri kör bővítése miatt történik mindez, hanem azért, mert ők is a családunk részesei. Nem is igazán figyelek, de az említett Chris megérkezése ismerős hanggal jár együtt, és amikor rám kerül a bemutatkozás sora, a kezemet nyújtom felé, mintha életemben most látnám először azt az embert, akivel egyébként jót beszélgettünk, miután elsimítottuk a nézeteltéréseket.
- A híres, neves, Chris. – vezetem fel a dolgokat és megragadom a kezét. – Lester. Dorian Lester. Vagy Jason, amelyiket előbb megjegyzed. Már sokat hallottam rólad. – Mindketten tudjuk melyik lesz az, amelyiket megjegyzi, ezt viszont már nem teszem hozzá. – A zöldség kész. Isztok valamit helyettem is? Mert nekem szigorúan csak a víz játszik… - dörzsölöm meg a tarkómat, mielőtt hátrálni kezdenék. Nora meg Becks…meg Chris, aki Becks, én meg mindjárt röhögni kezdek kínomban, mint valami idióta. Milyen kicsi a világ és milyen fullasztó is lesz benne létezni majd. Hirtelen rémlenek fel beszélgetésünk részletei Norával kapcsolatban, akiről akkoriban nem tudtam, hogy kit is ért Becks ezalatt és érzem, hogy valami erősebb kell. Szénsavas ásványvíz. Igen, emeljünk a téteken és vaduljunk be! – Szóval? – kérdezek rá még egyszer, hogy a választ megvárjam, mielőtt menekülőre fognám a dolgot a rendelés felvevése nélkül.

 :fél:    


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
31
Foglalkozás :
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
223

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: You call it madness but I call it love   Vas. Aug. 12, 2018 12:45 pm


family meeting
Our family just the right mix of chaos and love




Hát a sütögetés megint az én reszortom, és most úgy örültem volna, ha nem nekem kell megtennem, de Dorianre nem mertem rábízni ezt a kényes feladatot, ha már azzal is többet bajlódik, hogy megterítsen, mint elmenjen pisilni. Tagadhatatlan, hogy testvérek vagyunk, és szívjuk egymás vérét, de bennem még mindig ott lappang az a ki nem mondott düh, amit iránta érzek. A fegyverrel való visszaélés, a pillanat, mikor megint drogokhoz nyúlt, és nem gondolt rá, hogy most már nemcsak magáért, hanem a kislányáért is felelős. Belefáradtam, hogy mindig én legyek az iránymutató, ezért is „bántottam” többször a kelleténél, hogy megadjam a revansot neki. Az eltelt években bármit megadtam volna azért, hogy hasonló eseményen vehessünk részt, de amikor itt állunk a küszöbén, már egy kisebb gyomorgörcs kerít a hatalmába. Nora is még új ebben a családban a kislányával együtt, de ma lesz szerencsénk megismerni a titokzatos párját is, aki nem akárki…ő Charlotte apja egyben. Most az egyszer feléledt bennem a vágy, hogy magánkopót béreljek, és szimatoljak egy kicsit a múltjában, ha már a húgommal szűri össze a levet, de eddig még nem tettem meg, azonban ami késik, az nem múlik. A bizalmatlanságom óriási, és nehezen veszek be új tagokat is, de egyelőre azzal ütöm el az időt, hogy Doriant fárasztom, ő meg engem.
- Értékelem kellően öcskös, ha józan vagy, és nem kell csapatokat rád állítanom. – sóhajtok egyet, és szakszerűen fordítok egyet a húsokon, mert nem akarom, hogy égett ebéd legyen belőle. Hannah jól elszórakozik, szem előtt van, és ez nem hátrány, különben tuti már Samira vagy Dózer lenne a közelében.
- Ó, azt hittem, hogy te az eltűnés nagymestere vagy, és nem jelent gondot néhány zöldséget felszeletelni, akár elméleti síkon is. – kárörvendő mosoly ül ki az ajkaimra, de hamarosan a húgunk is betessékeli magát, és ez a fintor őszinte gesztusba hajlik át a részemről.
- Milyen jó ötletet adtál öcsi…máskor lecsapollak, hogy ez eddig miért nem jutott eszembe. Szia Nora. – köszönök neki is, és hamarosan az is kiderül, hogy miért nincs itt a lánya, és az emlegetett szamár, aki a mai sztárvendégünk lesz. Imádok a családomat, de ki lehet ez a fószer? A munkája talán még nem üti ki a biztosítékot, ezért azzal indítok, és körbejárnám a témát, de mi ad isten, befut mégis…és ettől bennem reked a szó is. Nagyágyú, legalább van kétméteres szekrény is, ami alapvetően veszélyt hordoz magában, de már a két szeme is rosszul áll. Mit eszik benne Nora? Nagy a két golyója, vagy jól nyal? Úristen…most képzeltem el, ahogyan a húgomat dugják? Leteszem a lapátot, és ellépek a grill mellől, ha már én vagyok a nagy testvér, akkor ezt érzékeltessük is a többiekkel. A figyelmemet nem kerüli el, hogy Dorian furán köszön. Lazának akar tűnni, de nekem valami nem tetszik itt. Az öcsém magához mérten szórakozik, és a vízzel jön, de nekem fapofa marad. Jaj, gyermekem mikor fogsz már felnőni? Egy gyilkos pillantást vetek felé, de nem áll le. A választ zsigerből érkezik…na persze én meg csakis neurológus vagyok, és sosem nyúltam fegyverhez.
- Igazán örvendek Chris…Jake Lester. Talán francia vagy? Nora eddig nem sokat mesélt rólad. – szorítom meg a kezét, hogy viszonozzam a „kedves köszöntést”. Már most nem tetszik a pofája, és dugja a húgomat.




avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: You call it madness but I call it love   Vas. Aug. 12, 2018 2:18 pm


family meeting
Our family just the right mix of chaos and love




Nem bajlódom sokat a csengetéssel, főleg mivel tele a kezem a pitével, meg Hannah ajándékaival, így hát feltételezve, hogy a fiúk elfoglaltak, és amúgy sem vennék zokon, beengedem magam. Az udvaron találok rájuk, és ahogy sejtettem, már nagyban szorgoskodnak. Cseppet sem lep meg a kép, ahogy Jake a grill mellett ügyeskedik, Dorian pedig a terítéssel szenved. Valahogy annyira tipikusnak tűnik – még így, az eddigi nem túl hosszú ismeretségünk után is –, hogy azonnal kicsit megmosolygom őket. Az üdvözlések után, és amint a karjaim is felszabadultak, már készen is állok, hogy segítsek nekik. Igazából még mindig szokatlan kicsit a helyzet, bár érezhető, hogy mindhárman igyekszünk könnyedebbé tenni, de tagadhatatlan, hogy továbbra is kissé kilógok a sorból, az ő összeszokott párosuk mellett. Csipkelődnek és szurkálódnak, mintha egy kis feszültség is lenne közöttük, de ezt leszámítva is nagyon testvéresen viselkednek egymással, én meg igazából szívesen hallgatom és figyelem őket. Megmosolyogtatnak, és minden pillanattal egyre jobban örülök, hogy rájuk találtam, hogy egy család lehetünk. Dorian után észrevétlenül megigazgatok egy-két dolgot a terítékben. Nem akarom szóvá tenni, csak gondoltam kicsit besegítek, hogy minden a helyére kerüljön. Aztán a másik kis tesóval egyetemben a zöldségek feldarabolásával foglalom le magam.
- Salátát szeretnétek belőle, vagy más tervetek van vele? - fordulok a kérdéssel Jake felé, hiszen ma itt most ő a főnök. - Mi lenne, ha te a paprikát vágnád össze, én meg a többit? - Ezek a szavak már Dornak szólnak, és azt remélem, ezzel a könnyebbik melót bíztam rá. Bár ha ragaszkodik ahhoz, amit most csinál, én szívesen figyelem továbbra is, ahogy a paradicsomokat gyilkolja teljes átéléssel.
Aztán a nagytesó Chrisről kérdez, ami várható is volt, bár nem biztos, hogy pontosan meg tudnám magyarázni, mivel is foglalkozik az én drágám. Ám az emlegetett az utolsó pillanatban be is fut, és megválaszolja helyettem is a kérdést.
- Szia – mosolygok rá, és szinte látom magamat, ahogy felragyog az arcom, amint megpillantom őt. - Hát mégis ide tudtál érni... – jegyzem meg, mintha nem lenne nyilvánvaló. Egy gyors puszit is kapok, mielőtt a srácokhoz fordulna, hogy bemutatkozzon nekik. Az viszont elég érdekesre sikeredik. Mindkét testvérem kicsit furán viselkedik, ráadásul egymásnak ellenmondó kijelentésekkel élnek. Egyik szerint sokat beszélek Becksről, a másik szerint keveset... Dorian mintha menekülőre fogná, bár tőle kevésbé hat furcsának ez a viselkedés, Jake viszont ahogy kihúzza magát, és amilyen arcot vág, mintha hirtelen a tesztoszteronszintje a duplájára ugrott volna. Lehet ezen sem kéne meglepődnöm, tekintve, hogy egy másik tesztoszteronbombával néz éppen farkasszemet. Bevallom, kicsit kínosan érzem magam. Az elmúlt három hónap óta először sajnálom, hogy nem ihatok alkoholt. Egy pohár fehérbor most nagyon jól esne. Megköszörülöm a torkomat.
- Öhm... A víz nekem is jó. Vagy esetleg valami gyümölcslé. Főleg, ha hideg – ennél többet most nem is remélhetek.
- Szívem, lenne kedved segíteni a zöldségeknél? Chris nagyon ügyes a konyhában – árulom el fiúknak, már csak azért is, hogy kicsit oldjam a helyzetet. Bár lehet, hogy csak én érzem kínosnak a szitut, továbbra is kissé zavarban vagyok, de igyekszem ezt leplezni. A segítséget amúgy tényleg nem bánnám, most hogy Dorian épp kereket old.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Munkások
Play by :
◇ Katie Cassidy
Kor :
32
Foglalkozás :
◇ criminologist, ex-model
Hozzászólások száma :
211

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: You call it madness but I call it love   Szer. Aug. 15, 2018 10:55 am

Az ember néha kénytelen súlyos döntéseket meghozni. Gyümölcslé vagy kóla? Busszal vagy kocsival? Aktivitás vagy passzivitás? Csend vagy nyüzsgés? Nekem most abban kellett döntenem, hogy tovább kínzom a kis barátomat, vagy hagyom, hogy megpihenjen? Nos, én az utóbbit választottam. Dorian már végignézhette, ahogy egy sóba mártott kés pengéjével kaszaboltam a bőrét, amikor forró vasat nyomtam hozzá, vagy netán amikor apró kis fa ékeket vertem a körmei alá és a verést még nem is említettem amit grátiszként kapott. A játékszereim és a módszereim pedig még korántsem értek a végükre. Azonban most Norát kellett szem előtt tartanom, és azt, hogy mit kért tőlem. Nem parancsolta, nem is hisztizett. Azt kérte, ha tudok, menjek el, mert örülne neki, ha végre találkoznánk a testvérei és én. És amikor Nora kér...főleg, ha beveti a szomorú, árva kiskutya pofiját, na akkor nekem lőttek. Nem tudok neki nemet mondani, sem csalódást okozni neki, vagyis, ez utóbbi persze nem teljesen igaz, mert azt hiszem folyton próbára teszem a tűrőképességét, de igyekszem a legjobb formámra törekedni, ami nálam még ez idáig sosem fordult elő.
Magányos szundításra hagyom hát a kis havert, és a családi banzájra kicsit rendbe vágom magam, mielőtt Nora után indulnék, és gond nélkül meg is találom a megadott címet. Direkt nem hívom fel, hogy egy kicsit izguljon. Ez szemétség tőlem? Nem tudom, szeretek vele néha kicsit játszani. Az élete nélkülem elég kiszámítható volt, ha jól értettem. Egy kis edzés nem fog ártani. Odaérve nem nagyon zavartatom magam a kopogással, lazán besétálok, bízva abban, hogy nem fogja leharapni a lábam egy vérszomjas pittbull, és megkeresem őket. Épp rólam folyik a szó, így gyorsan bekapcsolódok a beszélgetésbe és egy jól hangzó ám annál semmitmondóbb címet adok válaszul. Ennél körmönfontabban nem is lehetne megfogalmazni, hogy biztonsági őr vagyok, már ami a civil szakmát illeti. Meg sem fordul a fejemben, hogy kibővítsem a sort, pedig lenne még pár dolog, amit hozzácsaphatnék. Norának adok egy puszit és a kérdésére, hogy ideértem-e csak rámosolygok és rákacsintok. Hogyne értem volna ide, te kis csacsi, hát te kérted, nem emlékszel? Egy pillanatig megengedem magamnak hogy imádjam a nőmet, aztán visszatérek a valóságba és a hozzám közelebb eső férfi felé fordulok, hogy bemutatkozhassunk egymásnak.
- Örvendek, Jake. Igen, francia vagyok származásom szerint, és én már nagyon sokat hallottam felőled. Persze csak jókat - felelek gyorsan a feltett kérdésre, és megállapítom, hogy a kézfogása határozott, erőteljes, és hogy zsigerből rühelli a fejem. Nem tudom miért, de ez engem határtalanul szórakoztat, így pofátlanul belevigyorgok a szemébe. Ó, a tipikus nagytesó kiállás. Szinte ordít róla, hogy már most beverné a képemet, de kultúrlény, szóval visszafogja magát. Nem kell izgulnia amiatt, hogy összetöri a kis szívemet, mert cserébe én sem fogok ezentúl Team Jake Lester- es pólóban aludni és az ágyam fölé ragasztani a poszterét. Csípőből átszúrnám a gigáját már csak azért is, mert orvos. És én gyűlölöm az orvosokat, tök mindegy, hogy az egy arrogáns, idióta gyereksebész, vagy egy még arrogánsabb neurológus, vagy egy perverz ortopédus. Nem számít. Ez aztán a gyűlölet első látásra, nem igaz? Azonban nem ragadhatok le egy embernél, mert még van itt valaki, akinek köszönnöm kell. A második delikvens, az öcskös. Felkészülök egy hasonlóan szívélyes fogadtatásra, de amikor felém fordul majdnem elárulom magam. Szerencsére olyan pókerarcom van, mintha kőbe lenne vésve, így nem történik elsőre baj, átadhatom Doriannek a gyeplőt. Ha elárulja, hogy ismerjük egymást, nem fogom letagadni, de azért örülnék, ha nem tálalna ki. Eszembe jut az első találkozásunk, majd a következő, a meccsek, és az a ficsúr aki most a kis erdei viskóm vendégszeretetét élvezi. Dorian szó szerint tudja rólam a legsötétebb titkaim jelentős hányadát. Tudja, hogy meg akarnak ölni. Tudja, hogy én is embereket teszek el láb alól. Tudja, hogy mit csinálok, amikor épp nem biztonsági őrként tevékenykedem és nem a családommal vagyok, és ez...hát ilyen velem még sosem fordult elő, úgyhogy kicsit összeugrik a gyomrom, ám parádésan megoldja a helyzetet. Rámosolygok, mikor elmondja a nevét. Basszus, nem is tudtam, hogy Lester a vezetékneve. Ő meg csak annyit tudott rólam, hogy Becks. Most ár tudja a teljes nevem. Ez nagyon nem gyere be szitu, de ez van, majd kialakul a többi. kezet rázok vele.
- Remélem csak jókat hallottál rólam, mert Nora áradozott rólatok. Már nagyon vártam, hogy megismerhesselek titeket. Dorian, ugye? -  kérdezek vissza, mintha nem tudnám nagyon is pontosan, hogy mi a neve, és azt sem, hogy mire képes. Jake szeme gyanakvóan járkál rajtunk, így amikor itallal kínál bennünket Dorian, visszafordulok Norához. Magamon érzem az idősebbik Lester átható pillantását, de igyekszem figyelmen kívül hagyni.  
- Hú, hát valami hideg alkoholmentes nekem is jó lesz, köszönöm. Még vezetek - mosolygok szelíden Dorianre, és Nora kérdésére felé fordulok - Hát persze, nagyon szívesen segítek, csak mondjátok meg mi a feladatom. Nem akarom felborítani a terveiteket. De előbb hadd köszönjek ennek a gyönyörű kislánynak itt - pillantok Hannah felé, és Jakere majd Dorianre nézek - Odamehetek hozzá? - kérdezem, és ha nincs ellenükre, leguggolok Hannah elé, aki épp a lábát próbálja a szájába tuszkolni nagy elégedettséggel. Nem vagyok túlzottan érzelgős, de őszintén mondom, hogy most látok ilyen közelről babát először, így kicsit érdeklődve nézem a csöpp királylányt, aki láthatóan észre sem veszi, hogy itt vagyok előtte.
- Szia Hannah, hogy te milyen édes kis csöppség vagy! Az a láb nagyon fincsi lehet, ha így rágicsálod, nem igaz? - suttogom neki átszellemülten, és bevallom, most kicsit megrémülök attól a felelősségtől, hogy ismét apa leszek. Hogy lehet egy ilyen kicsi gyereket megérteni? Vagy egyáltalán...mi van, ha összetöröm? Jesszusom, amikor megszületik, még apróbb lesz. Sokkal, sokkal apróbb. Olyan pici, hogy elfér majd a két tenyeremben. Mégis, mit...mit csinálok majd én egy ekkora gyerekkel? Próbálok nem bepánikolni, így csak megcirógatom a kis fejét és a kezébe adom a rágókáját ami leesett a plédre, majd felállok.
- Eszméletelenül cuki - fordulok ismét a társaság felé, aztán Jake-re nézek - Segíthetek akkor valamiben? Nagyon szeretek főzni, ez az egyik szenvedélyem. Azt hiszem Norát már az őrületbe kergettem vele - pillantok Nora felé és szélesen rámosolygok, mert a kis drágám csak arról szokott panaszkodni, hogy a főztjeim miatt extra edzéseket kell beiktatnia.

avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
89

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: You call it madness but I call it love   Yesterday at 11:02 pm


Devereaux-Weston vs. Lesters

Csak egy percre engedem meg magamnak, hogy elképzeljem az életemet valami normálisabb kiadásban, végigdöcögve azokon a természetes lépcsőfokokon, amiken manapság a magukat épeszűnek hívott egyedek haladnak végig. Iskolák felhalmozása, munkakeresés, végül pedig letelepedni valami filmekből ismert rendes környéken és családot alapítani. Mintha egy mosópor reklámmal ugratna az agyam és próbálná ezt a képet rám kényszeríteni, holott elég csak körbetekintenem és rájönnöm, hogy bármilyen úton is keveredtem ide, de legalább itt vagyok. Noha időközben párszor a nyakamat törtem és lejátszottam a lépcsőfokokon lefelé a tudom-dom-dom esetét, de ezek csak ízelítők voltak abból az életből, aminek most részese lehetek. És a mosópor sem az a fehér por volt, amivel összetalálkoztam, mégis beleillenénk egy reklámfilmbe. Talán olyanba, amit egy héttel később betiltanának és csak az internet sötét részlegein bukkanhatnál rá, hogy rájöhess ez mennyire abszurd, mégis egyben tök király és nem értenéd, hogy miért kellett elrejteni, holott ez sokkal valóságosabb, mint Juliska műmosolya Jancsi felé, ahogy a kis kenyérmorzsa gyerekeknek magyarázzák az élet nagy dolgait. Büszkén kihúzom hát magamat és nem érdekel, hogy Jake éppen a véremet szívja, noha színpadiasan a szívemhez kapnék, amiért a bátyuska ennyire nem értékeli az egyedileg összecsapott személyiségemet. Tudom, hogy mélyen belül csak fele annyira olyan akar lenni, mint én, én meg azt tudom, hogy fele annyira szívesen ütnék a bátyámra, ezt viszont jó kistestvér módjára elzárom magamban. Szeretjük a családtagokat, de nem fényezzük őket, mert még a végén elszállnak maguktól. Azt meg nem igazán szeretném, hogy csavarhúzóval kelljen az idősebbik felem után rohangálni, nehogy szétessen.
- Pedig a reflektorfényre éhezem. Kicseszett nagy önzőség, hogy így rejtegetsz a nyilvánosság elől.- célzok itt most az általa említett csapatokra, bár örülök, hogy nem szaladgál utánam senki, aki éppen arra van szakosodva, hogy a pohár közelébe ne menjek. Néha sikerült összebarátkoznom egy-két itallal és olyan jól kijöttünk egymással, hogy szinte felmerült a lehetőség, hogy örökre együtt maradunk, de a valóság befurakodott, mi meg úgy váltunk el egymástól, mint azokban a bugyuta szappanoperákban a két főszereplő. Lehet nem kellene többet azokon elaludnom. Valahol olvastam, hogyha alvás közben a tv megy a háttérben, a benne elhangzottak megmaradnak a tudatban. Bár sok mindent megmagyarázna. Legfőképp azt, hogy miért dúdolgatom a gumicukor reklám zenéjét vagy hallom a fejemben ismétlődni, hogy: Senki sem nevezheti Esteban Julio Ricardo Montoya de la Rosa Ramirezt tolvajnak! Egyáltalán ki a tököm az?!
Gunyoros mosoly kúszik a képemre Jake megjegyzésétől, ami a menekülésemet illeti, mégis tovább ugratom őt. Olyan morcos egy ember, néha egyszerűen jó seggbe kéne rúgni. - Csak nehogy mást is elsajátítsak ilyen keretek között, mert még a végén átrendezem az arcod. - a szeretet beszél belőlem, melyet egy felé intézett mosollyal is bebiztosítok. Eleget bántottuk már egymást, de azért azt senki nem tiltotta meg, hogy szavakban ne meccseljük le a dolgokat.
Úgy nézek rá mintha két feje nőtt volna, ahogy a lecsapolással jön és még zavaromban a tarkómat is megdörzsölöm. - Értem én, létezni sem tudsz nélkülem, de most már kezdesz átlépni egy határt. - mutatok rá figyelmeztetően, és inkább elfoglalom magamat a zöldségekkel, mielőtt kiharcolom magamnak a testvéri szeretet ütősebb oldalát. Noha úgy gondolom Nora jelenléte ezt bőven megakadályozza, aminek most tagadhatatlanul örülök. Már csak azért is, mert amit én össze-vissza szerencsétlenkedek, azután kell egy értelmesebb személy, aki helyrerakja a történetet és úgy tűnik ő azt a felet képviseli. Bár ha egyre több időt tölt majd a közelünkben, ez szépen és fokozatosan a másik irányba fog tendálni. Sajnálatosan - vagy nem úgy -, de mi Lesterek képesek vagyunk magunkkal rántani mindenkit a magunk által kreált zűrzavarba, ha akarja, ha nem. Valahol ezért sem viselem jól, hogy még több ember előtt kell titkokat őriznem önmagamról, mert annál nyomasztóbbá válik a helyzet. A biztonság még mindig nem teljes mértékben fedte le a valóságomat és ha lehet, nem akarnám, hogy bárki ebből egy kicsit is tapasztaljon.
Nora már párszor említette szívszerelmét, most viszont mégis türelmetlenül várom, hogy kivel kell arcoskodnom, hogyha az élet úgy hozza. A helyzet viszont akkor vesz a maga nemében egy poénos fordulatot, mikor kiderül kivel is állt össze a drága nővérkém. Pillanatok kérdése alatt mondja fel a szolgálatot minden értelmemet tápláló segítségem, mégis úgy mutatkozok be a jó havernak, mintha még csak hírből ismernénk egymást. Már azon vagyok, hogy hangos röhögésben törjek ki, de még tartom magamat.
- Jól mondod. - térek itt rá a kiejtett nevemre, végül pedig úgy döntök, hogy felcsapok felszolgálónak, mert kezdek egyre jobban irányíthatatlanná válni. Most legszívesebben behúznék egyet újdonsült vendégünknek, azonban azzal is tisztában vagyok, hogy visszakézből olyat kapnék utána, amit biztos nem tennék zsebre. Meg amúgy is, hogy magyaráznám meg a hirtelen ellenségeskedésemet? Totál sötét minden odafent a padláson vagy mi a franc? Ezért már húzok is be mint a vadliba és szerzem meg a kért italokat, meg időközben felhajtok egy pohár vizet, de valami ízesített löttyöt sikerül leküldenem, aminek egy cifra szitkozódássor lesz a vége, mert biztos az ilyenekkel embereket lehetne kivallatni, annyira rossz. Grimaszolok egyet, próbálom elűzni az utóízt, de nem megy, így ezzel a kellemetlen élménnyel csatlakozom a többiekhez, pontosabban a vadonatúj kis családomhoz és leteszem az asztalra a rendelésüket. Érdekes ez az egész. Nora úgy néz Becksre, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne elolvadni a látványától, Jake pedig úgy tűnik a sütés helyett inkább bérgyilkos üzemmódba kapcsolna és megsemmisítene mindenkit, akit csak lehet.
- Bátyóka, mosolyogj már! A családoddal vagy, nem ketrecharcra készülsz. - pofázok már megint össze-vissza, de aztán rájövök, hogy ezt pont nem kellett volna tennem, így inkább visszafogottan megindulok belefulladni a buborékokba, amit a vizem biztosít. - Szóval Chris...mesélj már valami jót a nővérünkről. Tényleg, miket is mondott rólunk? - nézek egyszer Norára, aztán Becksre kíváncsiságomat bevetve, majd letelepedek Hannah mellé, hogy közbe a kismajmot is lefoglaljam.

 :fél:    


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Crazy, but I love her
I could never run from her



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Josh Segarra
Kor :
31
Foglalkozás :
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
223

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: You call it madness but I call it love   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

You call it madness but I call it love

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Tank008
» [Küldetés] Blackriver kúria (madness edition)
» Love Bites - Vámpírnaplók RPG
» Greg hálószobája
» We need love cause we're just lonely souls ~ Angel & Mira

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Manhattan :: Lakóhelyek :: Lakások :: Lester lakás-
^
ˇ