One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Ryan & Flor

Ryan J. Craig
Yesterday at 9:13 pm



Ben és Flor

Flor Sanchez Moreno
Yesterday at 8:03 pm



Charlie & Janine ► Private matters

Janine A. Rossi
Yesterday at 4:52 pm



Before Midnight - Cat & Ewan Awards Night Scene

Ewan Patrick Brooks
Szer. Okt. 17, 2018 2:07 pm



Ewan & Belle - A half year in Paris

Ewan Patrick Brooks
Szer. Okt. 17, 2018 1:56 pm



Caroline & Dylen

Caroline A. Teller
Szer. Okt. 17, 2018 1:16 pm



Jake & Nora | the unexpected visitor

Nora Weston
Szer. Okt. 17, 2018 12:17 am



Lola Prescott

Lola Prescott
Kedd Okt. 16, 2018 2:23 pm



Damian & Annie ~ Round 2

Annie Johnson
Kedd Okt. 16, 2018 10:11 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 10 5
Törvényszegõk 7 9
Bûnüldözés 8 10
Hivatal 2 3
Üzlet 6 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 54 43
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots

Elizabeth Luna Cortez, Janine A. Rossi, Ludmilla Litrowsky, Raelyn J. Winters


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Tessa x Jamie - Secrets without hurts

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Kedd Május 15, 2018 8:46 pm

Tessa & Jamie
3 hónappal a műtét után

Mindannyian a tökéletes életről álmodunk. A fehér kerítésről, a családról, egy reményteli jövőről. A legtöbben nem támasztunk nagy elvárásokat magunkkal szemben, mert tudjuk, hogy hol vannak a korlátaink. Eleinte egy másik tábort erősítettem jómagam is, hiszen a négy falon kívüli élet lehetősége sem merült fel eshetőségként. Álmodoztam, elrugaszkodtam a valóságtól, és elképzeltem, hogy milyen lenne, ha állatorvosi lennék, aki gyógyítja a négylábúakat, vagy egy híres kutató, aki a tengereket járja, és az élővilág megszállottja lesz. Számtalan forgatókönyvet futtattam le a fejemben, és mindegyikben volt valami elérhetetlen vonzódás az ismeretlen iránt, aztán megesett, hogy új szívet kaptam. A gyerekkori ábrándképek a homályba vesztek, és megérkeztem a valóságba, ahol az egyetlen akadályozó tényező egyedül én lehettem, de ebbe igazán sosem gondoltam bele. Szeleburdin, lelkesen habzsoltam az élményeket, megismertem a szerelem erejét, és szárnyaltam a messzi univerzumba, de csúfos véget ért a kaland. A szervezetem megerősödött, de a lelkem elsorvadt. Egy férfi, némi rossz tapasztalat, és máris másképpen fest az a bizonyos jövőkép. A gyilkosság estéjén váltig állítottam volna, hogy nem fogom megélni a másnapot, sőt annak is örülhettem volna, ha viszontlátok egy szeretett személyt. Molly lett a támaszom, és az igazi hősöm, na és a benne növekvő élet. Megtanultam, hogy mit jelent a család fogalma, és hogy mivel tartozom a testvéremnek. A mai napig sem változott meg ez a véleményem, és ha mostanság nehezteltem is a nővéremre, nem szűntem meg szeretni őt, és az unokahúgomat is, aki már egy igazi hercegnővé cseperedett, lassacskán ellátva a nagytestvéri szerepkörét, mert útban volt az öccse. Egy szó, mint száz…valahogyan földhöz ragadottabb lettem, más célok vezéreltek. A materiális javakat elvetettem, az érzelmekre alapoztam, és a segítségnyújtásra. Bölcsészpályát választottam, és pszichológussá váltam. Apró lépés az emberiségnek, de óriási nekem. A mértékletesség híveként nem szerettem, ha valaki a környezetemben arcoskodik, és azzal jön, hogy mennyi mindent ért el, hogy felsőbbrendű lény, amiért esetleg több ésszel áldották meg az égiek. Ezen ismérvék által ismertem meg Jamiet is, aki első körben a szimpátiámat mellőzve sodorta végig az utamat, és gabalyodott az én sorshálómba. Mi a közös bennünk? Fogalmam sincs, egyszerűen képtelen lennék megmagyarázni, hogyan szerettem bele, és fordítva. A szükség órájában találkoztunk, és mint két tinédzser átéltük az elvesztegetett serdülőkorunkat? Megannyi kérdésre kaptam választ miatta, de újabbak születtek, és ez a kör sosem zárult be.

Lassan mozdulok meg ebben a melegben, és húzom odébb a függönyt, melyen keresztül egy kis napsütés költözik a manhattani lakásunk rejtekébe. Jamie valahol a városban lézeng, a fene se tudja, hogy merre jár. Pár hete tértünk haza Svájcból. Az Alpok lágysága, a hófödte csúcsok, és a megannyi lélegzetelállító szépség tartották bennem a lelket odaát Európában. A második szívműtétem korántsem a szórakoztató regényem témája lenne, és a legkomolyabban mondom, hogy kitörölném az emlékét is, de emiatt szívhatom most az oxigént a tüdőmbe, emiatt mászkálhatok ebben a másfél szobás lakásban, és adhatok hálát az égieknek, hogy túléltem. Az ágyhoz kötöttség részben megszűnt, és az a védőbuborék is, mellyel körülbástyáztak a Woodwardok, és a családom. A legnagyobb titokban szervezkedtek, és akarták a javulásomat. Most már nem akkora dühvel viseltetek az irányukba, mint az ébredésem napján, de ez nem jelenti azt, hogy ténylegesen megbocsájtottam volna, amit velem tettek. Az önzőség eme fajtája ritka, mert amíg nem bújtak bele a bőrömbe, nem is érthetik, hogy mi játszódott le bennem, vagy zajlik éppen a kis elmémben. Jamie kitartása példaértékű…megszenvedte ő is az operációt, és az azt követő időszakot. A vőlegényem, mert ettől nem álltunk el, csak valahogyan nem sietettük a nász beteljesülését. Jamie őszintén kívánta a felépülésemet, én meg hinni akartam az ő erejében is. Azon a téli napon, mikor kivitt sétálni a tolókocsiban, megértettem, hogy miattam tette, és a szívem szerelem telt meg, csak elzárkóztam előle. Eljutottunk arra a pontra, hogy a teljes őszinteség brutálisan rombolna le mindent, amit felépítettünk az elmúlt másfél évben, így némi kozmetikázás árán, de kompromisszumot kötöttünk. A belső jelzések nem aludtak ki, az ösztöneim nem hunytak ki még ekkor sem, és valahogyan átértékeltem a kapcsolatunkat is. A lelkes, és önzetlen Tessa görcsösen vágyódott, hogy megértse a partnere kitöréseit, a betege segélykiáltásait, na és persze a nagy és utálatos rejtvény végére járjon. Jamie Woodward, minden csak nem egyszerű. A bonyolult lelkek egyik része biztosan férfi, mert aki nekem azt meri mondani, hogy a nők a legösszetettebb lények a világon, akkor azok még nem találkoztak ezzel a nagyszerű orvossal. Egyszerre idegesít, és irritál, miközben rajongok érte. Az érzés nem szűnt meg, hogy megfejtsem őt, de már lemondtam arról, hogy minden részét ismerjem. Jamie nem egy kísérleti patkány, érző ember, aki szeretetre, és megértésre vágyik, némi vigasztalásra, és visszajelzésre. Az arroganciája páratlan erővel ruházza fel, a fehér köpenyt viselve egy másik személyiség költözik a testébe. Az a férfi, akiért nők ezrei borulnak térdre, és az irigy társadalmi réteg, akik nem vehetik fel a versenyt vele. Az itthoni közegben jámbor, és bújós, néha tüzes, és veszekedős, de alapjaiban olyan, mint egy másik pasi. Az átlagosnál talán elvontabb, és ha bevallom, akkor őrültebb is. Nem normális, ő sosem volt az, és nem is lesz, mert egy egészen más lencsén keresztül nézi a világot, mint mi többiek. Abban sem vagyok biztos, hogy én a normális fajhoz tartoznék. Szeretem őt, valóban..de a műtét óta én is megváltoztam. Egy sötét oldalam éledt fel, és képtelen vagyok elnyomni teljesen. Már nem örülök úgy a reggelnek, mint régen. A két szív, és a hánytatott hónapok nyomott hagytak bennem. A Jamie-vel töltött időnek árnyoldala is lett, mint Sydney, vagy New York. A családja, akik kiraboltak, érzelmileg zsaroltak, a családom, akik ellene akartak fordítani, a múltam, ami sohasem szunnyadt el, vagy az övé. Vic, és a meg nem született gyermek, a közös szerv. Nem tudtam örülni teljes mértékben, mert egy felhő állandóan eltakarta a napot. Jamie nem olvashatott a fejemben, én sem az övében. A titkaink megvoltak…csak nem mindegy, hogy tudott-e a másik róla, vagy sem. A névtelen boríték peremén zongorázom végig, és a kihajtott fényképen. A feladó elmaradt, de a címzett én lennék. Sejtettem…sosem hunytam le a szememet, de egy kis részem bízott benne, hogy ez nem történhet meg. Az ujjaim finoman emelik fel a fotót, és a kéklő szivárványhártyáim szomorúan simogatják végig a két alakot, ahogyan egymásba kapaszkodnak. Két inda, sérült, de összetartozó szárakkal. A többit már elégettem a tűzhelyben, mert nem érdekelt, de ez az egy. Jamie másik oldala. Az eltitkolt. Fájt az üresség érzete, az irigység zöldszemű szörnye a bőröm alá mászott, és nem engedett. A mellettem álló, a gyászoló anya, a hárpia. Kedveltem Corneliát…sőt átéreztem a helyzetét. Adrian és az ő kapcsolata sem tökéletes, de a miénk más. Jamie zöld íriszeiben a sötétség honol, a birtoklás vágya. A mutatóujjam a kis fejét járja körbe. Félmeztelen…az asztalon hágja meg, mint valami vadállat. Jamie képes ennyire elveszíteni az önuralmát, képes a szakadék szélére vetődni, ha elveszik? A kórházban voltam…a dátum stimmel. Lefeküdt a mentoráltjával, és ki tudja, hogy hányadik alkalommal. A mosolya tovaszökik, mint a nyár utolsó morzsája, ha eljön az ősz, és beköszönt a hideg. Titkok, és az őrzőik. Vajon Adrian tudja, hogy a meg nem értett nője ágyba bújt az én vőlegényemmel? Dylan…az a csöppnyi gyermek, aki sosem fogja megérteni az édesanyját, vagy hogy miért nem volt mellette az első időkben. A függetlenség íze megzabolázhatatlan, amolyan édes drog, de hol van a határ az engedékenység és az ökörré válás között? Adrian nem ezt érdemli, ahogyan én sem…de tudom, hogy egyikük sem akart ártani nekünk. A pillantásom lassan kúszik végig a konyhán, és a makulátlan renden. Egy órával ezelőtt még tajtékzottam, és üvöltöttem. Összetörtem az egyik vázát, amiben a két nappal ezelőtti virágcsokrom feküdt. A képkeretet a svájci képünkkel. Meg akartam ölni Jamiet, de már lehiggadtam. Rendet tettem, és vártam a szerelmemet. A sütőben friss burgonya, rozmaringgal, és némi csirkével. A pulton egy pohár vörös bor. A kiadásainkat le kellett faragni az eljárás miatt, amit Jamie ellen indítottak. Szegény, de még így is kell. Lustán nyújtóztatom ki a végtagjaimat, és a borítékba visszacsúsztatva a képet, lezárom. Könnyed léptekkel indulok meg a háló felé, és rejtem el a naplómban a terhelő bizonyítékot. Az ajtóban megcsörren a kulcs. Megjött. A szívem gyorsabban ver, mosoly ívelődik ki az ajkaimon. Felfogom a hajamat egy laza kontyba, a szemüvegemet feltolom az orrom hegyéről, és boldogságot tükrözve fordulok a belépő felé.
- Hiányoztál. – suhanok oda, és még azt sem engedem meg, hogy lepakoljon. A nyaka köré fonom a két karomat, és lágy csókkal jutalmazom, amiért időben szabadult, és figyel a kialakuló szokásainkra.
- Éppen készül a vacsora. – suttogom, elveszve a zöldjeiben. Megcsaltál, de szeretlek. Így maradhat az ember méltósággal nő.



Music |     | Clothes






avatar
Egészségügy
Play by :
Jessica Lowndes
Kor :
27
Foglalkozás :
Pszichológus
Hozzászólások száma :
72

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Szer. Május 16, 2018 12:28 am


Losing my mind  


New York utcái szokatlanul kihaltnak tűnnek most. A busz rázkódik és irtóra büdös, a mellettem lévő ülésen egy kimerült építőmunkás tátott szájjal alszik. A lehelete alkoholtól és rohadó fogaktól bűzös. Fáradt vagyok. Nem a munkától. Azt megszoktam. Inkább a kétségbeeséstől. Éjjelente álmatlanul hánykolódom az ágyban. Az ágyban, aminek az árából fedezhetném az ehavi villanyszámlát, Tessa gyógyszereit és három havi benzinköltségemet. De nem teszem. Az az ágy kényelmes, és Tessa nem tudhatja meg, hogy annál is nagyobb a baj, mint hittem. Az autóbusz ablakán visszatükröződik az arcom. Farkasszemet nézek magammal. Ki vagy te? Mi vagy te? Undorral fintorodom el magamtól. Egy öregember néz vissza rám. A szemem fakó és élettelen, körülötte ráncok gyülekeznek, a homlokom felhősnek tűnik. Pedig nem aggódom. Vagyis, már annyira folyamatossá vált, hogy fel sem tűnik. Ez az érzés. Mintha sosem akarna megszűnni. Kínzó és fájdalmasan magányos.
Előre nézek a busz belsejébe. Ugyanazok a fakó tekintetek, sápadt, színtelen arcok. Szürke mind. Nincs fényük. Sóhaj hagyja el a mellkasomat, és az ölemben fekvő lapokra futtatom a tekintetem. Plusz műszakokat vállaltam a kórházban, és részmunkaidőben - még magam sem hiszem el, hogy erre képes voltam, de - a kikötőben segédkezem rakodómunkásként. Én. Dr. James D. Woodward. Másként nem megy, és részben szégyellem a dolgot, részben letojom, de ez még így sem elég. A bankkártyáim közül majdnem az összeset befagyasztották. Ha Cory nem veszi meg a lakásomat, minden teketória nélkül utcára kerültem volna. Most szívességből lakhatok a lakásban, amiért jelképes összeget fizetek albérlőként. Röhej az egész. A fizetésem felét letiltották. Őszintén szólva azt sem tudtam, hogy mennyit keresek. Sosem volt gondom a pénzzel, mert nem érdekelt. De most, amikor nincs, nagyon éget a hiánya. Azt hittem, tudok enélkül élni, de bevallom, hiányzik a luxus. A kocsim. A jó éttermek, és a magánrepülővel való rendelkezés. Bár, ha igazán mélyen magamba nézek, nem ez a lényeg. Inkább a tudat, hogy biztonságban vagyok. Tessa kórházi költségeit részben kifizettem, de néhány számlát így is Cory és az öcsém fizették ki. És még mindig iszonyú sokba kerülnek a gyógyszerei, a kezelési költségei. Nem akartam beleegyezni, hogy Cory és az öcsém kisegítsenek, de végül beláttam, hogy ha még a kamatos kamatot is letiltják a fizetésemből, éhen halhatunk Tessával. Hát belementem. El sem tudja képzelni senki, micsoda szégyenérzetem van emiatt.
- Hol lehet még ennél is többet spórolni? Ezt...hogy kell csinálni? - morgom magamban, és újra felpillantok. Egy csokoládé bőrű, telt alkatú nő kopott csizmájára vetül a pillantásom. Aztán feljebb. A kabátja biztos nem új, talán több éve használja. Az ujjánál egy kicsit elengedte a varrás, és a gallérja is úgy van megjavítva, de valószínűleg nem volt otthon bézs cérna, mert helyette kékkel lett megcsinálva. Nem feltűnő, de sebész vagyok. Könnyen felfedezem az apró részleteket. Hálós szatyrot szorongat, ujjai krónikus ízületi gyulladástól göcsörtösek. Fájdalmai lehetnek. Folyamatos, olykor kínzó fájdalmak, amelyek nem hagyják aludni, és néha összerántják az ujjait. Egy hálós szatyrot szorongat, egy részen meg vannak lazulva a szálak benne. Néhány öltéssel biztosítani tudnám, hogy a szatyor ne szakadjon ki, de nem mozdulok. Narancs, némi répa és zöldség, egy csomag tészta les ki a hálón keresztül. A többit nem látom. Mellette aprócska gyermek ül, lehet vagy öt éves. Lábán új cipő, a kabátja még talán ki sem volt mosva. Vidáman nézelődik az ablakon át a városra és közben csacsog a mellette ülő asszonynak. Talán a nagymamája, talán az anyja, meg nem tudnám mondani. Az asszony szeretettel simítja meg a fejét.
- Tényleg, drágám? Ez biztosan nagyon izgalmas volt. És, hogy volt tovább? - kérdezi érdeklődve, majd elmosolyodik, mikor a gyerek felé nyújtja a kezében tartott hot-dogjának a maradékát.
- Kérsz, anya? Még meleg!
Akaratlanul is elmosolyodom a gesztuson. Az öcsémet juttatja eszembe. Akárhová mentünk, családdal, vagy csak anyával, kettesben, sosem jöttünk úgy haza, hogy a testvérünknek nem hoztunk valamit. Egyszer egy egész doboznyi jégkrémet kellett a kukába dobni, mert Peter hisztirohamot kapott a boltban, amikor anya nem akart nekem is jégkrémet venni. Persze, beadta a derekát. A jégkrém pedig persze teljesen szétolvadt mire hazaértek. De azt hazudtam neki, az egészet befaltam, nehogy megbántódjon, hogy elrontotta a meglepetésemet.
A nő a hasára fekteti a kezét és kicsit előre dugja.
- Ó, edd csak meg, szívem. Én olyan sok finomságot ettem a munkahelyemen, hogy szerintem vacsorázni sem fogok tudni. De te csak egyél nyugodtan. Isten boldog, ha téged boldognak lát, és én is. Még hosszú az út hazáig, későn lesz kész a vacsora. Egyél csak.
Hazudik. A tekintete árulja el. Elszorul a szívem, mert tudom, látom rajta, hogy nagyon is éhes. Csak nem akarja, hogy a gyerek meglássa rajta. Elgondolkozok a látottakon, és elfordítom a fejem, mielőtt feltűnő lenne. Szóval, így csinálják? Hazudnak? Azt mondják, jól laktam, közben pedig éheznek? Új cipőt vesznek a gyereknek, miközben az övéken befolyik a víz? Hát ilyen az igazi szeretet? Az önzetlenség? Vajon én képes vagyok erre? Vajon...ezt meg lehet tanulni? Vagy erre születni kell? Ehhez születni kell valahová, különben sosem leszünk képesek ehhez hasonló döntésekre? A hajamba túrok és felállok. Már nem leszek okosabb, túl fáradt vagyok ehhez. Az ajtóhoz megyek és megnyomom a gombot. Le kell szállnom, hogy hazagyalogolhassak. Még egyszer odapillantok a nőre, aki mellett a gyerek csak beszél és beszél, mit sem sejtve arról, mi lehet az igazság a szűkös vacsora és az anyja kopott, lukas cipője mögött. Egy hot-dog ára talán többet jelentett, mint azt bárki gondolná. Ha most gazdag lennék, megfognám a kezét, Asszonyom. Elvinném egy üzletbe, hogy új, meleg cipőt és kabátot vegyen magának. Kifizetném a számláit, amivel el van maradva, aztán segítenék felújítani a lakását. Jobb iskolába íratnám a fiát, és letétet helyeznék el a nevére. A diplomája után kaphatná csak meg, de legalább lenne biztos jövője. Okos gyerek, sokat beszél, de jó szívű. Nem hagynám, hogy a világ elrontsa. Úgy, ahogy engem.
Nyelek egyet, és gondolatban elbúcsúzom a nőtől é a fiától. Nem gyógyíthatom meg a világot. És most egy fillért sem adhatok oda abból, amim van, hisz buszra kell. Holnap is munkába kell mennem, a kórház messze van innen, és nekem hatra be kell érnem. Egy utolsó kanyarral fordul a busz a megállóba, ám meggondolom magam. A zsebembe nyúlok, és mintha a földön találtam volna, a kisfiúhoz lépek. Rá mosolygok.
- Üdv, elnézést, de...mintha láttam volna anyukád zsebéből kiesni ezt - nyújtok át neki egy húsz dolláros bankjegyet. A kisfiúra mosolygok, az anyja döbbenten pillog rám. Elnézést kérően mosolygok egyet, hisz tudom, hogy ezzel most kicsit talán megaláztam, de...ennyim van. Nem tudok többet adni. Mielőtt ellenkezhetne, leugrom a buszról, és az már hajt is tovább. A nő még mindig döbbenten néz le rám az üvegen keresztül. Én bátortalanul emelem fel a kezem.
A busz tovább hajt, az ismeretlen nő a semminél talán többet tehet holnap. Majd kelek korábban és besétálok holnap munkába. Úgysem árt a testmozgás. De többet már tényleg nem adhatok. Megcsörren a mobilom. Cory az, felveszem. Míg elsétálok a metrómegálló bejárata mellett, beszélgetek vele. Semmiségekről. Dylanről, és arról, hogy Adrian milyen meglepetést hozott neki haza. Mosolygok a telefonba, mert örülök, hogy jól vannak. Békésen telnek a napjaik. Mi svájc óta nem találkoztunk. Hiányzik, de most túl elfoglalt vagyok. És nem is akarom, hogy minden gondomról tudjon. Megígértem neki, hogy ha nem bírom, beszélek. De még bírom. Bírnom kell. Néhány utcányi sétát megteszek, mire befejezzük a társalgást. Nem mondom el, hogy dokkmunkásnak álltam, azt hazudom, amit Tessának is: egy kikötő melletti kisebb rendelőben dolgozom részmunkaidőben, azért vagyok folyton olyan halszagú. Lerakom a telefont, és az egyik sarkon lévő virágosnál veszek egy szál fehér liliomot. Ennyi talán még belefér a költségvetésbe. Csak barna papírba csomagoltatom, aztán sietek is tovább. Még kb. háromnegyed órát sétálni kell, mire elérek a háztömbig, és így sajnos nem fogok pontban odaérni, a megbeszélt időre, de azért annyira sokat késni sem. Csak pár percet. Luxuskocsik parkolnak minden lehetséges helyen, mikor végre elérem a környékünket,  és ahogy beérek a házba, szinte már idegennek érzem magam. Alázattal köszöntöm a portást. Visszaköszön, de nem állok meg. Csak a liftig akarok elérni. Odabent, amint becsukódik az ajtó, a táskám mélyére süllyesztem a bankszámla kivonataimat, gondosan elrejtve a kutatási anyagom közé. Tessa nem tudhatja meg, mekkora a baj.
- Megoldod, Jamie. Ez a dolgod. Megmentetted őt. Most az a dolgod, hogy megvédd - mantrázom magamnak, bár tudom, hogy talán ehhez már túl késő. Az ajtó elé érve nem veszem ki azonnal a kulcsaimat. Csak a nehéz ajtónak döntöm a homlokomat, és mélyeket lélegzem. Miért gördít elénk állandóan akadályokat az élet? Mi a célja ezzel? Tanítani akar? Bölcsebbé tenni? Megfontoltabbá? Vagy csak ez a lét maga a földi pokol, ahol csupán egy röpke pillanatra tapasztalhatja meg az ember a jót és a szépet, hogy aztán egész életében azt keresse, az után sóvárogjon? Lehet ennyire kegyetlen az Isten?
Mélyet lélegzem, és mosolyt erőltetek magamra, de lehervad, így megrázom magam, és újra megpróbálom. Sokkal jobb. Már szinte elhiszem, hogy őszinte. Végiggondolom, mit fogok mondani neki. Hogy adom elő a napomat. Amint megvagyok, előveszem a kulcsomat, és a zárba helyezem. Belépek, és végre értelmet nyer minden, amit ma tettem. Értelmet a létezés, az aggódás, a félelem, a szorongás. Le sem tudom tenni a táskámat, máris levendula illatú karok siklanak a nyakam köré. Elnevetem magam.
- Hóhó! Hé, te, vigyázz, még ledöntesz a lábamról! - szorítom én is magamhoz, aztán hagyom, hogy megcsókoljon. Lehunyt szemmel engedem át magam az édes érintésnek, tenyerem a karcsú derékra siklik. Minden kiürül, tiszta és csendes lesz. A szívem azonnal a torkomba ugrik, bizsergés kúszik végig a nyakamon át a testem minden porcikájába. De nem hergelhet fel, mert akkor nem fogok tudni leállni, így eltávolodunk egymástól. Nem bánom, nem hiányzik a szex. Csak ő. A szorongás enyhül bennem egy kis időre, bár a szívem még mindig eléggé szorít. A vacsora hallatán felhúzom a szemöldököm.
- [color:2680=##A40F0C]Vacsora? Nem úgy volt, hogy együtt fogunk főzni? - kérdezem, de valahogy sejtettem, hogy nem fogja kibírni, hogy ne csináljon valamit, így elővarázsolom a hátam mögül a liliomot - A csodás szakácsnőnek pedig ajándék dukál - nyújtom át neki a méretes, illatozó virágot, s ha elveszi, elkezdek lepakolni.
- Ne haragudj, tudom, hogy megint kicsit késtem, de kimaradt két buszom is. És halszagom van, de az a rendelő talán az életben nem költözik vissza az eredeti helyére. Még szerencse, hogy a betegek megértőek, és nagy részük ha húzza is az orrát, azért bejön a vizsgálatokra. Igaz, némileg árkedvezményt kapnak a vizitdíjakból a kellemetlenségért, de azért eljönnek. Hogy telt ma a napod? Képzeld, ma is eltolták azt a szívbillentyű-cserét. Tudod, a Bonner-babánál. Nem tudom meddig akarják még húzni a dolgot, amíg szegénynek annyira nem károsodik a szíve, hogy már nem lehet rajta segíteni? - mesélem, és beakasztom a kabátomat a szekrénybe, aztán kibújok a cipőmből. Hosszú ujjú póló van rajtam és egy szövetnadrág. A konyhába megyek és töltök magamnak egy pohár vizet. Van gyümölcslé is, de az Tessának kell, különben nem bírja bevenni a gyógyszereket. Nekem jó a víz is. A pultnak döntöm a derekamat, és a gyönyörű menyasszonyomra nézek. Fáradtan, de szívből rá mosolygok.
- Ugye tudod, hogy ma is csodálatos vagy? - kérdezem ábrándosan, aztán ellököm magam a pulttól - De, veled ellentétben, én közelében sem járok ennek az állapotnak, és nem szeretném, ha tovább kéne szagolnod ezt a bűzt. Megyek, és letusolok. Pár perc és jövök, és segítek megteríteni. Rendben? - lépek oda hozzá és átkarolom a vállát. A nyakához bújok és beszívom az illatát.
- Olyan nagyon szeretlek, hogy elképzelni sem tudod - suttogom, majd megcsókolom a nyakát. Aztán elengedem, és a táskámat megfogva elrakom a megszokott helyére. A lakás némileg kiürült, de azért nem lett teljesen kopár, bár a megszámlálhatatlan ruhamennyiségek, a karóra gyűjteményem már sehol nincsenek. El kellett adnom őket. Egyet tartottam csak meg, ezt az öcsémtől kaptam egy kinevezésem alkalmából. Sokat jelentett nekem, így ettől az egytől nem tudtam megválni. A fürdőbe megyek aztán és gyorsan lezuhanyozom. Közben igyekszem kiüríteni a zsongó fejem. Megtörölközök és beleugrok egy melegítőnadrágba és egy tiszta, fehér pólóba, aztán kimegyek a konyhába, a nyakamba terített törölközővel, miközben a hajam dörgölöm, ami még vizes. De legalább már nem vagyok büdös.
- Isteni az illata, Csillagom! - szimatolok a levegőbe, és a konyhaszekrényhez lépek, hogy tányérokat vegyek elő - Farkas éhes vagyok, úgyhogy azt ajánlom gyorsan legyen kész az a vacsi, különben lerágom a konyhaszekrény ajtaját.
Megfelelő tányérokat és evőeszközöket szedek elő, és elindulok az asztal felé, hogy megterítsek. Fáradt vagyok és meglehetősen elcsigázott. Csak szeretnék néhány percig nem gondolni a problémáimra. Tessa társaságára vágyom. Tudom, hogy nem felhőtlen köztünk a viszony, de legalább már nem gyűlöl. Sosem hittem volna, hogy valaha már ettől a ténytől boldog leszek. Ahogy azt sem, hogy lesz még egy olyan bűntudat, mint ami Victoriánál ért. Vickynek a haláláért voltam a felelős. Tessának az életéért lettem az. Én tehettem róla, hogy nem halt meg. Önző módon nem bírtam elengedni, mert féltem ugyanattól a fájdalomtól, amit Vickynél éreztem. Ha van Isten ezen a világon, ezt sosem fogja megbocsátani nekem. Sem ő. Sem Tessa.

X   • X • ™️

avatar
Egészségügy
Play by :
Jensen Ackles
Kor :
38
Foglalkozás :
koraszülött, gyermek és magzati sebész, szív-, ér- és mellkassebészeti kutató orvos
Hozzászólások száma :
69

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Szer. Május 16, 2018 1:56 am

Tessa & Jamie

Valahogyan képtelen vagyok elhinni, hogy ez velünk történt meg. Meséltünk egymásnak a legféltettebb problémáinkról, egymásnak esve üvöltöttük a másik arcába a hibáit, de aztán eljutottunk ehhez a végkifejlethez. Cornelia Jones, a szinte már éteri magasságokba emelkedő topmodell alkat, apuci kicsi lánya, mely valljuk be, de még Jamien is meglátszik, mert nem egy hétköznapi családból jött, hanem egy orvos dinasztia leszármazottja. A nevét úton-útfélen megismerik, Cory meg a címlapokról köszön vissza. Beszélgettem sokat ezzel az isteni nővel, és én láttam a másik arcát. A kétségbeesett, a rajongó nőét, aki igenis felnézett Jamie-re. Ki ne nézne fel ekkora pályafutással? Na, de ki az, aki el is éri nála, hogy lefeküdjön vele? Mindig úgy képzeltem el, hogy Jamie érzelmek alapján választja ki a társát. Nem tartottam az egyéjszakás kalandok csődörének, túlságosan ragaszkodott bizonyos emberekhez, így elképzelhetetlen, hogy pont ő ugrott volna bele egy ismeretlen ágyába. A testi vonzalom egy eszköz, de ha nincs mögötte tartalom, akkor az én vőlegényem sem kapható rá. Az első félórás duzzogás, és kieresztett gőz után a miérteket kutattam. A naplóm egy újabb hasítéka bánta ezt, ami már tele volt annyi szennyel, hogy féltem, ha valaki egyszer is elolvassa, akkor felfedezi az új énemet. Elővettem az első jelöltet, a nagybetűs tökéletességet. Victoriával vajmi kevés információval rendelkeztem, de az első szerelem gyanánt más kiindulási pontom nem volt. Szőke haj, csini pofi, és Jamie alatt dolgozott. A rajongás tuti megvolt, és szerintem minden esetben a nők szúrták ki előbb őt, mintsem észrevette volna szegénykém, hogy kinek is kell valójában. A kapcsolat szakmainak indult, talán elvarázsolta az eszével? Oliviának is ugyanezek szerepeltek a vonzódási listán? Ez a két nő közelebb állt az én személyiségemhez, mint Coryhoz. A sebzettség egy alap, de a magabiztossága kiköpött Woodward. Génkezelt ikertestvérek is lehetnének, ha megfordítom a tükröt, és eléjük tartom. Na, cicáim mi volt a tanulság ebből? Egyformák vagytok. A pénz, és a mocsok világában nőtettek fel, ahol a bokron is hatalom terem, azt hittétek, hogy az élet is aranytálcán kínálja a megoldásokat a problémáitokra…pedig nem. Az arrogáns Jamie közelebb áll Coryhoz, mint hozzám. Nem véletlen, hogy kezelnem kellett, ha belegondolok. Miért van az, hogy a pénz megöli az emberséget, és növeli az emberi egót? Sérültek mindketten, ez nem tagadás, szimpla ténymegállapítás. A vagyonukkal nem hozhattak vissza életeket, mint James, vagy a megannyi elveszett gyermeklélek. Adakoztak is, de hol volt a metszőpont? A lelkük legmélyén kellene keresnem a válaszokat? Fáradok, az arcomra kiülő gondterheltség az egészségem kárára mehet. Bizonytalanság fúrja szét a szívem belsejét, mert nem kételkedem a felém irányuló emócióiban, de abban már igen, hogy mással is megossza ezt az intimitást? Mitől rettegek a legjobban? Tudják, a nők fele azon aggodalmaskodik, hogy egy fiatalabbra cserélik le, egy jobbra. Ó, én nem azért láttam vetélytársat Cornelia Jones-ban, mert egy bombázónak született, hanem, mert érzelmileg került közel a vőlegényemhez. A fejlett érzelmi intelligencia súlyosabb károkat okozott, mint néhány lopott pásztoróra. Meg fognak rökönyödni, de én sosem rajongtam túlzottan az emberi porhüvelyért. Ostobaság kimondani, de Jamie sem a testével láncolt magához, hanem az eszével. Ha boldoggá tenné, hogy egyszerre én és Cornelia feküdjünk az ágyában, még bele is mentem volna. Nem féltékenykedem ok nélkül. Közöttük egészen más a kapocs, és az ismétlődő tendenciát figyelembe véve alapos okom van azt feltételezni, hogy ez egyfajta menekülés. Mi hiányzik belőlem? Felocsúdom, mert a vacsora nem fog magától elkészülni, és a rendetlenség sem összeállni. A szemetesben landol a megannyi üvegszilánk…nem vagyok takarítómániás, de fóbiám lett a steril környezettől. Gumikesztyűben mosogathatok, csakis bőrbarát szerekkel, nehogy kémiai vegyületek szívódjanak fel a hámrétegemen keresztül, és okozzanak valamilyen károsodást az új szervemen. Az ablakon kidobott pénz. Hiába kérleltem legutóbb Jamiet, zokszó nélkül emelte le a polcról a drágább takarítószereket, és higiéniai kiegészítőket. A gyógyszertárból kapok minden második héten fürdetőt, nehogy infekciónak tegyem ki a legyengült szervezetemet. Egy orvossal élek, borzalmasan kiszolgáltatott életmód, de lenyelem a békát, mert szeretem. A krumpli pucolás közben könnye égetik a szememet, de megbirkózom a tettekkel. A rozmaring, és a csirke kombója laktató, a hús ellenőrzött beszállítótól van…naná, mert mi lenne, ha madárinfluenzás lenne? Aj, nem is merek ilyesmivel viccelni Jamie társaságában. Szegény madár már nem is elékeztet az igazi formájára. Sószegény ételek…meghalnék egy jó steakért, de egyelőre nem ehetek olyasmit. Túl rizikós. Az étel a sütőben, én visszasétálok az asztalhoz. A kép a retinámba égett. A feladóról el is feledkezem, mert nagyobb teher nyomja a vállamat. Az idő fontos, így elrejtem, és éppen sikerül időben elkészülnöm, mert megérkezik Jamie. Az ajtóban elfordul a kulcs, és megjelenik teljes életnagyságában. A suhanás rövidke, a lakás nem túl nagy, így méltóképpen üdvözölhetem. A vetkőzést sem engedem neki, simán a nyakába csimpaszkodom, mint egy majom, és puszival édesgetem magamhoz.
- Mi bajod lesz, ha egy kicsit eldőlsz? – puszilom végig az orrát, és a szemüvegem nekiütközik a bőrének. Megint hal illata van, de nem teszem szóvá. A meséje egy fokon még hihető, de melyik gazdag ember menne oda le? Jó partnerként csak elraktározom az infókat, de az egyszer biztos, hogy utána fogok nézni ennek a részmunkaidős mesének. A lapát kezei a derekamon pihennek meg, és látom, hogy elidőzik egy másik univerzumban. Ez én vagyok, nem megyek sehová. A vacsora említésére felborzolja a szemöldökét, és furán méricskél.
- Főztem volna veled, ha nem vagyok bezárva egész napra. Milyen leendő feleség válik belőlem, ha nem meleg étellel várlak haza? – némi irónia is meghúzódik a szavaim mélyén, de mikor előkerül a virág…valahogyan megszűnök egy kicsit féltékeny picsának lenni. Apró gesztus, de jelentős. Óvatosan veszem el a virágot, és máris bűntudatot érzek az összetört váza miatt. A szemhéjaim lecsukva szagolok bele, és hagyom, hogy elszárnyaljak egy virágos mezőre, vagy egy másik országba.
- Eltörtem a vázát…véletlenül. Remélem nem baj. Nagyon ügyetlen tudok lenni. – szelíd mosoly költözik az ajkaimra, de az igazság az, hogy édesem, ha nem a vázát töröm el, akkor a te szemed világát vettem volna el. Gondosan keresek egy műanyagpalackot, és abba a vízengedés után, bele is állítom a szerzeményt, a papírt meg kidobom a szemetesbe az üvegszilánkok mellé. Tessa nem figyelsz eléggé a részletekre.
- Mennyi ideje tart a felújítás…mit is mondtál, hogy hol volt eredetileg ez a rendelő? Ó, ez nem jó hír. Mi az oka a késleltetésnek? Ugye nem pénzhiány? – kérdezek vissza őszinte kíváncsisággal. A szívműtétek nagy része, ha nem magánúton van rendezve, akkor a drága vezetőktől függ, és a politika keményen jár el az egészségüggyel. Akinek nincs biztosítása, vagy nem bírja megtéríteni az árát a kezelésnek, akkor meg sem kapja, és belehalhat. Nem számít, hogy egy csecsemőről van szó, vagy sem. A konyhában teszek-vele, mire előkerül, és egy pohár vízzel a kezében bámul engem.
- Jamie zavarba akarsz hozni? – igazgatom el az asztalon a virágot, mert nem tetszik a fekvése a palacknak. – Szép vagyok, ha van rajtam smink, és nem éppen egy tréningnadrágban feszítek. – közlöm vele nem túl humorosan, de mindig elvörösödöm, ha bókol. Meg lehet ezt valaha szokni? Azt hiszem sosem. Hátulról támad be, és ölel át, akár egy védelmező. A felkarjára fektetem a tarkómat, és szemezek vele tovább.
- Rendben, de siess, mert melegen jó a csirke. A tusfürdődet lecseréltem, mert az előző bántotta az orromat. – heccelem, holott csak kifogyott, és lementem a sarki boltba. Talán ennyi luxus nekem is jár, de túl drága, így ez sem lesz megszokott. A távozásával együtt feléled a bizonytalanság, de van, ami lekössön. A kesztyűvel tárom ki a sütő ajtaját, és kukkantok be. Még két perc, és ropogós lesz. Az ígéretét betartja, mert éppen behajolva ér a felismerés, hogy végzett a zuhannyal. Nem sok időm van azzal foglalkozni, hogy ne égessem oda, mert leköt az a tudat, hogy mennyire szexi, ha a tus alól jön ki. Az enyém…ezt dobogják ketten is. – Mindjárt kész, ne legyél türelmetlen. – játékosan rovom meg, és miközben előkészíti a terítéket, már ki is teszem a sütő tetejére a vágódeszkát, és arra emelem rá fél kézzel a tepsit, de meginog a csuklóm tartása, és fejjel lefelé borul ki a padlóra. – Az istenit…Jamie… - keseredek el, és nem bírom türtőztetni magamat. A könnyek maguktól törnek utat, mert nem vagyok képes egy vacsora megfőzésére sem.



Music |     | Clothes






avatar
Egészségügy
Play by :
Jessica Lowndes
Kor :
27
Foglalkozás :
Pszichológus
Hozzászólások száma :
72

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Szer. Május 16, 2018 3:47 am


Losing my mind  


A lakásba lépve egy másik dimenzióba lépek át. Az ember azt gondolná, egy orvosnak, egy sebésznek a műtőben kell, hogy igazán helyén legyen az esze. Ott kell állhatatosnak, keménynek, elhivatottnak lenni. Nekem mélyebb csatáim vannak idehaza. Keményebben küzdök azért, hogy Tessát biztonságban tartsam, védve a világom összedőlő romjaitól, mint azért, hogy a műtéteim jól sikerüljenek. Nem tehetek róla, tehetséggel születtem. Olyannak, amivel nem sokan rendelkeznek. De a lélek dolgaiban a menyasszonyom a legádázabb ellenségem. Minden nap kegyetlen kihívás elé állít, hogy megnyugtassam, hogy bár nem vet fel a pénz, de rendben vagyunk. Ahogy arról is meg kell győznöm, hogy mi is rendben vagyunk. Nincs köztünk semmi baj. Ő nagylelkű volt, megbocsájtotta, hogy az akarata ellen mentem, és én is eljátszom, hogy nem sérültem, amikor levegőnek nézett, pedig jószerével a karrieremet, a pénzemet, szinte mindenemet odadobtam azért, hogy megmentsem. Önző vagyok? Kicsinyes? Végtére is, nem ezért lett orvos az ember nem? Nem a háláért. Mégis, egy részem borzasztóan megbántódott azokban a napokban. Ha Russell nincs, talán már rég feladtam volna, hogy harcoljak érte. De most, amikor belépve szinte repül a karjaimba, csak arra tudok gondolni, hogy minden szenvedést megért ez a pillanat, és az összes, amelyben együtt lehetek vele. Ha Isten a szívembe néz, láthatja az igazat. Úgy van. Önző vagyok. Kicsinyes. Hálátlan. Gyerekes. De csak az övé. Minden lélegzetem, a szívem minden egyes dobbanása csakis az övé. Az övé volt, és az övé marad mindörökké.
Számon kérésemre logikus választ ad. Mint mindig. Megcsóválom a fejem.
- Hidd el, akkor is imádnálak, ha csak szendvicsen és salátán kellene élnem életem végéig. De kedves tőled, hogy megcsináltad. Eléggé elfáradtam ma - pillantok rá hálásan, de azért aggódom. Nem szabad még túlerőltetnie magát, és a csirkehús ugyan ellenőrzött telepről érkezik, de sosem lehet tudni. Elég egy hanyag szállító, vagy egy felelőtlen csomagoló, és kész a baj. Azért megkapja a virágot, és úgy látom, nagyon örül neki. Apróság, tudom én, hogy többet érdemelne, de most ennyire jut. A váza hallatán legyintek.
- Semmiség, nem érdekes. Amúgy is utáltam. Olyan lehangoló volt.
A műanyag palack láttán félrebillentem a fejem.
- Ha gondolod, vacsi után kiszínezhetjük alkoholos filccel. A fiókban van azt hiszem kék, zöld és piros. A sárga kiszáradt, mert elfelejtettem rátenni a kupakot. De legalább a fiók már szép sárga majdnem mindenütt - vigyorodok el, mert valóban, az egyik fiókot szinte teljesen átitatta a sárga filc, de így legalább egyedi lett. Legalábbis ezzel vigasztalom magam. Tessa a virággal foglalkozik, míg én lepakolom a cuccaimat, és elpakolok. Nagyon vigyázok, hogy a felső ruházatom a lehető legkevesebbet érintkezzen odakint bármivel, ami a buszos utazások miatt nagyon nehéz, ezért többször is befújom fertőtlenítő spray-vel. A kórház szerencsére bőkező ez ügyben, így nem fáj elcsennem néhány flakonnal hetente, hogy ezzel is biztosítsam Tessa számára a maximális steril környezetet. Kicsit mesélek a napomról, hogy ne érezze magát annyira elszigetelve mindentől. Mesélek neki a munkáimról, ki milyen pletykát hallott és mondott, a betegekről. Hasznos tanácsokat kérek tőle, mert azt nagyon szereti, boldog, ha fontosnak érezheti magát. Pedig fontos ő most is. Fontosabb, mint hinné, de mégis...ettől mindig felvidul, és ettől én is jobban érzem magam. Édes, mert egyszerre akar felelni mindenre. Sajnos ma nem volt időm felhívni napközben csak kétszer, mert nagyon elfoglalt voltam, de legalább a kikötőben szereztem egy kis extra pénzt, úgyhogy megbocsájtom magamnak, hogy elhanyagoltam őt. Elmosolyodok.
- Eredetileg itt volt Midtownban, nem is értem, miért olyan messzire költöztették. De állítólag pár nap és rendezik az azbeszt kérdést.  Amint megvannak a hatósági engedélyek, azonnal folytatják a munkálatokat. A Bonner babánál pedig őszintén szólva szerintem nagyon is a biztosítás lehet a késlekedés oka. Ha rajtam múlna, megműteném pro bono, de...- megvonom a vállam. A kezem hiába adom ingyen, ha a gyógyszerek, a műtő, a team több ezer dolláros költségekre rúgnak. Ha a szülők nem tudják fedezni, más utat kell találniuk, különben a gyerek meghal. Jelenleg sajnos én sem ugrálhatok kedvem szerint, mert a végén még kirúgnak, és akkor Tessa biztosításának is lőttek. A konyhába megyek és vizet töltök magamnak, aztán csak iszom a látványát. Nem tehetek róla. Imádom ezt a nőt. Az eszét. A gondolatait. A szép szívét, és itt most nem azért említem ezt, mert történetesen díjra jelöltek érte. Aminek amúgy mellesleg épp ma van az átadója, de a meghívó valamelyik fiókban hever. Nem mentem el. Nem érdekel. Majd átveszi helyettem valaki, pont letojom. Nekem vacsoráznom kell, és sorozatot néznem. Ez a feladatom. Vőlegénynek lenni. A lehető legjobbnak, amennyire csak tőlem telik. A bókomra zavarba hozom, és egy kis kacérságot engedélyezek magunknak.
- Hát, szeretem, amikor zavarba jössz. Meg azt is, amikor elakad a lélegzeted... - a tekintetem akaratlanul is a liliomra siklik. Sosem felejtem el amikor egy hasonló szépségű, gyönyörű virággal kényeztettem, és nem tudom ma sem, hogy sikerülhetett olyan rezgésszintre jutnunk, hogy ettől is csúcsra jutott. Már a gondolatra is feszülni kezd a nadrágom egy kissé, így elterelem a gondolataimat - Tőlem krumplis zsákot is viselhetnél, szemernyit sem látnálak kevésbé szépnek - zárom le a témát, és már rajta áll, hisz-e nekem, vagy sem. Mondjuk ez többnyire azért lehet, mert bármit vesz is fel, valahogy a képzeletemben mindig pucéran jelenik meg. Talán mégsem annyira a ruha teszi az embert. Végül hátulról ölelem át, hogy ismét kifejezzem, mennyire szeretem. Muszáj annyira sokszor mondanom, amíg már meg nem unja. Túl sok van a rovásomon, és már tudom, mennyit számít minden életben töltött perc. A kezemben tartottam a szívét. Most az ő kezében van az enyém. Elenged tusolni, de a boltra azért felkapom a fejem, és összerántom a szemöldököm.
- Ugye tudod, hogy nem szeretem, hogy kijársz a lakásból? Tudom, borzalmas lehet egész nap bezárva lenni, de a gyógyszerek miatt neked egy borzasztóan veszélyes. Kérlek, könyörögve kérlek, ne menj ki többé, oké? Amint a vizsgálatok azt mondják, szabad vagy, ígérem, minden lehetséges helyet meglátogatunk, amit csak szeretnél. De féltelek. Kérlek...vigyázz jobban magadra. A tusfürdőt viszont köszönöm - csókolom homlokon, és nem, azért sem emelem fel a hangomat. Fel kell fognom, muszáj megértenem, hogy neki ez nem az élet, csak egy börtön, ahol egész nap egyedül van. Itthon maradnék vele. Tényleg. De most nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust. Dolgoznom kell, hogy ő jól lehessen. Nem beszélhet betegekkel még online sem, így fizetése sincs, és nagyon sok a kiadásunk. Már nem tudom miből tudnék lefaragni ennél is többet, és ha csak nem akarom az összes ismerősöm nyaggatásának beadni a derekamat, egyhamar nem fog nagyobb pénz állni a házhoz. Ezért is lett eltolva többek közt az esküvő is. Csak a gyűrű, ami megmaradt a tervekből egyelőre. De arról az egyről nem és nem vagyok hajlandó lemondani. Az a kezén marad akkor is, ha nekem kérges lesz a tenyerem a sok lapátolástól, ládacipeléstől, vagy ha gyalog kell minden nap munkába járnom és haza. Mert érte megéri az áldozat. Bárcsak ő is elhinné ezt nekem.
A fürdőbe sietek, és csak néhány perc erejéig engedem magamra a vizet, míg ismét kicsit ellazulhatok. Elég mára a gondokból. Majd holnap folytatjuk tovább a harcot. Itthon béke kell, hogy legyen. Még van étel az asztalon. Még Tessa gyógyszerei sosem késtek egy percet sem, és ha nem is nagylábon, de megélünk. Eszembe jut a kocsi biztosítási díja, ami most lesz esedékes, és nem kevés. majdnem kétségbe esek, hogy hogy fogom kifizetni, mire eszembe jut, hogy van egy biztosítási alapom, amihez törvényileg nem nyúlhattak hozzá. Ez betegbiztosítás és egyéb biztosítási díjakra lett létrehozva. Anyám ötlete volt annak idején, hogy ha bármi történne, a világ minden táján legyen életre szóló biztosításom baleset, kórházi kezelés, ápolás, és néhány egyéb biztosítási helyzet okán. Azt hiszem abban az autóra is van egy részszámla, majd holnap felhívom a biztosítót és rákérdezek. Ha nem megy, akkor meg átváltok éves biztosításról havira. Hosszú távon azt hiszem így kicsit drágább, de így nem kell egyszerre kifizetni. Az is valami. Az új tusfürdő kellemes illatú, bár a szívem szakad meg, mert épp múltkor néztem, hogy mennyire rohadt drága. De ha neki ez tetszett, hát ez tetszett, legalább ennyi öröme legyen, ha már majdnem minden nap halszagúan érek haza. A fürdőből kilépve a konyhában találom, ahol a sütőhöz hajol épp le. Őrjítően szexis, ahogy ezt csinálja. Mocskos fantáziám azonnal beindul, és már szinte látom magam előtt, ahogy gyengéd erőszakkal lenyomom a hátánál fogva a konyhaszigetre, aztán lehúzom a nadrágot róla térdig, és így, állva teszem magamévá a szénné égő csirke mellett. Ki vagyok rá éhezve, ez az igazság. Cory nemrég említette, hogy mióta Tessa bekerült a kórházba, nem voltam vele, de sem időm, sem kedvem nem volt Coryhoz. Tessát nem helyettesítheti, és én most senki másra nem vágytam, csak rá. De rá olyan mérhetetlenül, hogy rendesen fájt már. Viszont türelmesnek kell lennem, nem szabad kimutatnom, mennyire sóvárgok, mert akkor vagy rosszul fogja érezni magát miattam, vagy pont, hogy előbb akar olyat tenni, amit nem szabadna, és az árthat neki. Túlélem még pár hétig. Kiverem hát újfent a pajzán gondolatot a fejemből és inkább hozzálátok a terítéshez. Már a poharakat teszem a megfelelő helyre, amikor meghallom a csattanást. Azonnal ledobom a kezemből a villákat és késeket, és gyorsan oda futok.
- Megégetted magad? - kapom el a kezét, tudatosság nélkül is a pulzusára tapintva. Szerencsére normális, kicsit szapora, de amúgy nincs baj. Égési sérülést keresek az ujjain, a kezén, mert egy nyílt sérülés számára akár végzetes is lehet, de szerencsére úgy látszik nem sérült meg. A csirke viszont a padlón landolt, Tess pedig nagyon bánatos lett. Elérzékenyülve húzom magamhoz a sült csirke gőzölgő teteme felett.
- Ó, édesem, nincs semmi baj. Tudod mit? - kérdezem, és eltávolodva tőle a szemébe pillantok gyengéd imádattal - Ma amúgy sem volt túl nagy kedvem a csirkéhez. Gyere, szétnézünk a hűtőben. Legfeljebb eszünk melegszendvicset. az sem rossz - mondom, aztán lehajolok, és a tűzforró ételt gyors mozdulatokkal vissza dobálom a tálcára. Kiesik a szemem a helyéről, olyan éhes vagyok, az illata pedig mámorító, de Tessa nem eheti már meg ezt a csirkét, mert hiába sült gyönyörű ropogósra, de leesett. Tudja ő is a szabályt. Ha nem steril, azonnal kuka. Az meg már milyen lenne, ha én két pofára zabálnám a csirkét, ő meg vajas pirítóst enne. A csirkét a kukába hajítom a körettel együtt, és kézen fogom a nagyon elanyátlanodott szépségemet, és magamhoz húzom - Na, ne légy ilyen szomorú, Nyuszi. Tényleg semmi baj. Tudom, hogy sokat fáradoztál vele, de annyi baj legyen. Ez csak a gyógyszerek miatt van. Időnként az izomreakció az agyadban nem elég gyors, kihagy. El fog múlni, Kicsim. Ígérem, hogy el fog múlni. Szeretlek, Csillag! Most és mindörökké - vigasztalom, s aztán ha engedi, a hűtőhöz vezetem. Kinyitva némi válogatás után pulykasonkát és sajtot veszek elő. Pillanatok alatt fektetem egymásra a szeleteket váltogatva, majd kenyérre fektetem őket, amelyeket megvajaztam előzőleg, és berakom a melegszendvics sütőbe. Míg a szendvics elkészül, leülök a magasított bárszékhez a konyhasziget mellett. Fáradtan dörgölöm meg a szemem és nagyot ásítok.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én állva el tudnék aludni. Úgyhogy a te feladatod lesz felébreszteni, ha elalszom a következő rész főcíménél. Meghalok, ha nem tudom meg, mi lesz a folytatásban - állok fel mégis, hogy üdítőt vegyek elő és töltsek neki. Én maradok a víznél. Elé rakom a poharat - Most amúgy nem értek ebben valamit. Akkor Amerika Kapitány egy kísérlet útján lett szuperhős, ugye? És Thor ő egy skandináv isten, aki beleszeret egy földi csajba. Mondjuk, ha engem kérdezel, akkor az a bige tök rusnya, és azt ugyan értem, hogy ő miért esik bele a skandináv hegymászó alsógatya modellbe, de hogy a pasi mit eszik azon a csajon? Na, fogalmam sincs. Talán az ő bolygójukon magasabb a levegő oxigénszintje, és mikor a Földre jön, oxigénhiányos állapotba kerül az agya, és...- Tessa pillantását látva befogom a számat inkább és nem kritizálom tovább a csajt, de folytatom - Mindegy. Szóval, ezt értem, meg Hulkot is. Nagyjából megvannak. De hogy jönnek ide az X-menek? Mármint...érted. Ezek elvileg egyszerre léteztek egyazon világban, egyazon idősíkban, nem? Akkor hogy-hogy nem találkoztak egymással? Vagy legalább olvastak volna egy újságcikket. Vagy facebook bejegyzést.
Megcsóválom a fejem, de jelez a sütő, úgyhogy felpattanok, és lelkesen kikapom a ropogós szendvicseket a sütőből. Egy-egy tányérra teszem őket, majd a hűtőből előkapok egy zacskó salátát és Tessa felé nyújtom.
- Megmosnád kérlek? Addig én vágok össze paradicsomot és uborkát. Egy könnyű saláta jól meg a melegszendvicshez, nem gondolod? - kérdezem, és előveszem a saláta öntetet is. Saját készítésű, tegnap csináltuk, és első próbálkozásra nem is lett rossz. Igazából rájöttem, hogy imádok Tessával főzni. Baromi jó muri, és nagyon sokat lehet spórolni vele. Az asztalra helyezem a tányérokat, amikor csipog a telefonom. E-mailem jött. Megnyitom, és egy pillanatra elkomorul az arcom. A villanyszáma jött meg. Elég sok. 145,75 dollár. Ezek szerint vagy egy gyártelep van a villanyórákra kötve, vagy megint emelték a díjakat. A franc bele ebbe a kerületbe, hogy azt hiszik, mindenki, aki itt lakik multimilliomos. Ja, rajtunk kívül tényleg mindenki az.

X   • X • ™️
[/quote]

avatar
Egészségügy
Play by :
Jensen Ackles
Kor :
38
Foglalkozás :
koraszülött, gyermek és magzati sebész, szív-, ér- és mellkassebészeti kutató orvos
Hozzászólások száma :
69

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Szer. Május 16, 2018 1:52 pm

Tessa & Jamie

A könnyen jött szerelemmel az elmúlás is egyszerűbben jön. A harc nélküli delírium nem kifizetődő, és a parázsból keletkezett tűz kialszik, mielőtt igazán rátalálhatnánk az epicentrumra, mely a tűz éltetője volt. Scott-tal az elején minden olyan mesébe illően alakult. Nem szólalkoztunk össze, napestig hallgattam a történeteit, a taníttatását, és beleszerettem a személyiségébe. Az átlagos professzor, és a diáklány története, akik meglátták a másikban a szépet, és ez alapján ítélkeztek a jövőre való tekintettel is. Elvakított a nyájas modora, a keze puhasága, és mit sem sejtettem arról, hogy valójában milyen. Egy velejéig romlott férfi, aki végül a múltam szereplőjévé vált. Nem hiszek a könnyen jött dolgokban, a harc nélkül megszerzett értékeket nem tartjuk valami nagyra. Jamie más, egy igazán összetett ember, aki elsőre talán nem érné meg a küzdelmet, de ha legyőzzük a kezdeti akadályokat, akkor igazi kincsre lelünk. Jamie az arroganciájával leghamarabb az ellenszenvet váltja ki, és később a szimpátiát. A nyers viselkedése nem feltétlenül egyetlen embernek szól, ha a nap folyamán már sokan felhúzták. A gyerekekkel mindig tisztelettel bánt, ahogyan az idősekkel is. Nem volt panasz rá a betegei körében, de a személyzettel, a munkatársakkal már nem bánt kesztyűs kézzel. Az elején pontosan ezt gyakoroltam vele, sokat fejlődött, és büszke is vagyok rá, hogy a szakmai berkeken belül elért némi javulást. A magánéleti szerepek még csak most kezdődnek, és ha belegondolok, hogy ennek még csak az elején járunk. Milyen, ha igazán szeret, milyen, ha törődik, és milyen, ha veszekszik? Túl gyorsan léptünk szintet is, ha azt a kihagyott lépcsőfokot veszem figyelembe az összeköltözés, és az eljegyzés között. Megint elkalandozom, és hasonlítgatom az egyik exemet a másikhoz, amikor igazából most nem én vagyok a bűnös, hanem ő. Megcsalt egy másik nővel, és bármennyi útvonalat is járok körbe, ez nem fog változni. A kép, és a boríték pedig arra utal, hogy nemcsak én tudok róluk, hanem más is. Nem voltak elővigyázatosak, valaki lencsevégre kapta az együttlétüket, és láss csodát az információ hozzám is eljutott. A vacsorára kellene koncentrálnom, meg a hamarosan hazaérő páromra, így erőt veszek magamon, és nekilátok az előkészületeknek. Az idő gyorsan repül, és olyan természetességgel repülök a karjai közé, mintha nem órákkal ezelőtt tudtam volna meg, hogy mással is megossza az ágyát, nemcsak velem. Az önanalízis, és a találgatások egy kevés időre leállnak, mert valóban boldogsággal tölt el, hogy hazajött. A fáradtság meglátszik rajta, és ezt nemcsak a túlóráknak tudom be. Jamie öregszik, közelebb áll a negyvenhez, és az elmúlt hónapokban amúgy is látványosan adott le az igényeiből. Ezt tenné a szerelem? Nem…amit mi csináltunk az önrombolás volt, és pusztítás. A lelkemet forgattuk ki, és tettük újra össze, miközben neki fogyott az ereje. Megcsókolom, és gyengéden puszilom végig, amíg el nem távolodunk egymástól, és meg nem lep a liliommal. A fehér színnek nem tulajdonítok nagy jelentőséget, de a virág fajtájának igen. Ezzel lep meg minden alkalommal, ha ki akarja fejezni, hogy mennyire szeret. Az első éjszakánknak ez volt a szimbóluma. Eljutottam a csúcsra, miközben csak simogatott. A vázáról színt kell vallanom, és meg is teszem, de nem a várt reakció érkezik. Miért kell ennyire tökéletesnek lennie, aki elnéz nekem mindent?
- Mindenképpen, majd rárajzolok egy szívet, és beleírom a nevünket, ha az megfelel. Nem tudom Jamie…én az egyszerűség híve vagyok, és a virág magában a lényeg. Köszönöm. – repesem el újból a hálámat, és szavakba öntöm, hogy mennyire sokat jelent nekem az is, hogy figyel rám, nem rest bókolni még akkor sem, ha fáradt, vagy nyűgös. Szeretem, ha mesél, akkor inkább hallgatok, de így a részesévé válok a napjának. Nem lehetek mellette, mert börtönre vagyok ítélve. Az érdekemet szolgálja az elővigyázatosság, a kényelem megteremtése, de a műtét előtt is erre utaltam. Hahó Jamie, nekem ez már a második, és nincs kedvem még hónapokig ebben a burokban létezni! Önző dolog volt a részéről, hogy elvette tőlem a döntés jogát, és a szüleim által érte el a sajátját. Megmentett, miközben egy kicsit halálra is ítélt. Bonyolult ez az életmentés, ha az ember öntudatlan, és másnak a kezében van a sorsa. Orvosok, és az istenkomplexusok. A beteg véleménye nem minden esetben mérvadó, egy haldoklónak is a jót akarják, de néha ezzel tesznek a legnagyobb kárt. Miért van szabad akarat, ha nem gyakorolhatjuk valójában?
- A Bonner pici…tényleg sajnálom őt. Nem érdemli ezt. – nem merülök bele jobban a témába, mert ha Jamien múlna, akkor már megműtötte volna, de nincs abban a kivételes helyzetben, hogy megtegye. Az eljárás óta néhány bankszámlája be lett fagyasztva, az autókat elvették, és jobb híján a fizetéséből élünk, de nekem még mindig nem tiszta, hogy ez mennyi ideig fog tartani, és hogy mennyi pénzről beszélünk. A nadrágszíjat összehúztuk, mi tagadás eléggé lejjebb kellett adni a megszokott életszínvonalából, ami nekem nem gond, de neki nehézségeket okoz a mindennapokban. Az első bevásárlás emléke megmosolyogtat, hogy mennyire el volt veszve a szupermarketben a polcok környékén. Egy kiló kenyér árát sem tudta bemérni, nemhogy egy teljes ebédre gondoljon. Neki ez alapjáraton járt, de mi halandók…én csak így nevezem magunkat, másképpen éltünk, és gondolkodtunk is. Elhatároztam, hogy valamelyik nap, ha nem lesz itthon, akkor előveszem a számlákat, de még lefoglalt a saját problémám, és a ma kiderült újabb bajforrás. Cornelia Jones eddig csak egy semleges, és kedves barát volt, de a mai naptól új szintre emelkedett, és az óvatosan kezelendő személyek közé soroltam. A bókolástól elakad a lélegzetem, és eszembe juttatja az előbbi emléket, ami csak átkúszott a fejemen, de ott volt. Micsoda éjszakákat tudhatunk a hátunk mögött.
- Neked ezek szerint még kopasz is lehetnék, de ettől én még nem érezném magam szebbnek. – újabb sérelem, ami a felszín alatt lappang. A védelmező karoktól elpilledek, és meg is lágyulok, de tudom, hogy ez kemény dió lesz a későbbiekben. A vágy már nem elegendő a szexuális együttléthez, mert a fóbiáim visszatértek. Nem mutatkozom előtte lenge ruhában, és az esti vizsgálatok alkalmával is csak a szükséges ruhadaraboktól válok meg. Gátlásosabb lettem, mint valaha. Ez vajon még inkább Cornelia karjai közé fogja űzni? A szám szélére harapok, és a zuhanyzóba eresztem, miközben nekem marad a sok kérdőjel a fejem fölött, de előtte még hamis ígéretet teszek.
- Nem megyek sehova, amíg úgy nem látod, hogy jobban vagyok. – a reménykedése hasztalan, ennél több tiltással már nem tudnék élni. A tusfürdő egy apró gesztus tőlem, mint tőle a virág. Kiakadok, de a homlokon csókolás után megenyhülök. A vacsora a lényeg, és a közösen átélt étkezés. A tepsit ellenőrzöm többször is, mire úgy vélem ez már kész. A kesztyű miatt elbíbelődöm, miközben a háttérben a terítéssel üti el az idejét. Szeretem, ha megfürdik, akkor sokkal dögösebb, és megtisztel vele, hogy a munkát a háta mögött hagyja. A mozdulatom egy ügyetlennel ér fel, mert a tepsi kifordul a kezemből, és a csirke a földön köt ki. Az ijedtségen kívül komolyabb bajom nincs, de már ettől is a világ legszerencsétlenebb nőjének érzem magam.
- Nem égettem meg magam. – szipogom, mint egy butus fruska, és hagyom, hogy megnézze a pulzusom, és vigaszt nyújtson. – Ne mondd már Jamie…láttam a pillantásodon, hogy ezt akartál enni. Mi van a hűtőben, ami helyettesíthet egy meleg ételt? – szontyolodom el, és arrébb állok, hogy ne legyek útban. A szemétben végzi a méregdrága szárnyas, én meg ettől mondhatni padló alá kerülök. A szemem a könnyektől ég, mikor magához von, és a puha pólójába fúrhatom az arcomat.
- Elbaltáztam. Mikor leszek már a régi? – szipogom, de nem ellenkezem a hűtő láttán. Jamie oldja meg a vacsora kérdését, és percek alatt varázsol valami ehetőt az asztalra. A nyál is összefut a számban az illatától is, de türtőztetem magam, és a kezemmel morzsolgatom el a maradék igazgyöngyeimet. A szendvicsek sülnek, a hangulat egy fokkal jobb lesz, mikor elém kerül az üdítő. Úgy szürcsölöm fel, mintha hetek óta nem ittam volna egy cseppet sem.
- Amerika Kapitány az első Bosszúálló….ne kezdj bele. – kérlelem a szemeimet forgatva, de ekkor már bele is merülünk a részletekbe. – Az X-men hogy jött ide…már megint elaludtál, és nem nézted. Thor jól néz ki, és a csaj csak átmeneti az ő történetében. Mit gondolsz egy szuperhős összejönne egy földivel? – mosolyodom el, és átveszem a salátát, hogy a víz alá tartsam, de meg is feledkezem a gumikesztyűről, és a kezemre folyik a koszos víz.
- Aha…jó lenne hozzá. – nem néz rám, így „eltusolom az ügyet”, és szó nélkül dobom a tányérra a zöldséget, aztán meg a telefonját bámuló fejére siklanak a kékjeim. – Mi az már megint? Nem azt beszéltük meg, hogy vacsora közben nincs telefonozgatás? – vonom fel az egyik szépen ívelt szemöldökömet, és a derekamra teszem a kezem, csak hogy éppen az enyém szólal meg. A kijelzőt nem is nézem, ha ő megteheti, akkor én is. Felveszem, de a hang hallatán lefagyok, és rideggé válik a hangtónusom is. – Szia Cornelia….igen itt van. – mondom rezzenéstelen arcmimikával, aztán átnyújtom a készülékem Jamie felé. – Téged keres. Fogd rövidre, rendben? – elönt a méreg, és trappolva hagyom el a helyiséget, egy kisebb szélörvényt sodorva a hátam mögé. Miért nem ihatok alkoholt? A kezem remeg, így a fürdőig hátrálok, majd becsapva az ajtót fordulok a tükör felé. Megcsalt. Vele.



Music |     | Clothes






avatar
Egészségügy
Play by :
Jessica Lowndes
Kor :
27
Foglalkozás :
Pszichológus
Hozzászólások száma :
72

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Csüt. Május 17, 2018 6:33 pm


Losing my mind  


A váza eltörése a legkisebb problémám jelenleg. Azt sem tudom, honnan volt. Nem izgat. Csak egy váza. Ki a fenét érdekel? Tessa mondjuk mindennel így van a lakásban. Minden, amihez ér, az szerinte nem az övé. Nem mondja ki, de érzékelem rajta. Nem nagyon érti még mindig, hogy én nem vagyok hétköznapi értelemben véve normális gondolkodású. Mármint, persze, felfogom, hogy a lakás piszok drága. Azt is, hogy a bútorok, a tárgyak nagy része is valószínűleg nem egy diszkontáruházból vannak. De számomra ezek nem jelentenek semmi többet annál, amik. Tárgyak. Én nem ragaszkodom ezekhez a javakhoz. Igen, igaz, hogy szeretem ezt a lakást. De ha már választanom kell, akkor a sydney-i házamat sokkal inkább szeretem, mint ezt. Ezt anyám választotta. Azért ragaszkodom inkább ehhez a lakáshoz, mert nagyon jó helyen van. Biztonságos. Tiszta. Jó ránézni, és tudom, hogy a víztől elkezdve minden a lehető legjobb. Tessának erre van szüksége. De a váza...ha csak egy matrac lenne a hálóban és egy pléden kellene ennem a padlón, az sem különösebben hatna meg. Én elsősorban orvos voltam. Ez most a második helyre szorult. Jelenleg úgy határoznám meg, hogy első sorban Tessa vőlegénye vagyok. Egy társ, egy partner, egy segítő kéz, ha arra van szükség. Játszótárs, figyelemelterelő. Sok esetben alany, hogy Tessa gyakorolhassa a pszichológiát. S mindeközben orvos, az ő orvosa, és csak ezután mindenki másé. Bolond vagyok, ha ezt így gondolom? Meglehet. De egyszer már elszúrtam. keserves árat fizettem azért, mert a karriert, a műtéteket előrébb helyeztem a szeretteimnél. Még egyszer nem követem el ezt a hibát. A halálos ágyamon nem azt fogom kívánni majd, bárcsak többet műthettem volna. Bár még többet dolgoztam volna! Bár több pénzem lett volna! Azt fogom kívánni, bár többet éltem volna! Bár jobban tudtam volna szeretni és nem pazaroltam volna az időmet baromságokra! Nos, ebből a kesergésből szeretnék minél többet lefaragni, ha lehet.
Örülök, hogy tetszik neki a virág, és látom, hogy annyira nem ájult el az ötlettől, hogy kreatívkodjunk egy kicsit azzal a pet palackkal. Megértem, lévén, hogy annyi kreativitás sem szorult belém, mint egy döglött szarvasbogárba, úgyhogy elengedem a témát. Nekem jó a filmnézés is, az is megfelel, bár elképzelni sem tudom, mennyire megviseli ez a bezártság. Csak sejtésem lehet róla, hisz sok hasonló esettel találkoztam már életem során.
- Nem, tényleg nem - értek egyet vele, és sajnálattal gondolok arra az ártatlan kis csöppségre. De ilyen világot élünk, azok szenvednek, akik nem érdemlik meg azok hibájából, akik azt nem érdemlik, hogy jól éljenek. Kicsit másként kezdem látni a világot, mióta letiltották a számláimat. Mintha eddig egy lepellel lettem volna letakarva. Burokban éltem, és tény, hogy nem kérkedtem a pénzemmel sosem, mert nem érdekelt, hogy van, vagy hogy mennyi van belőle, de ettől még kiélveztem az előnyeit. Étterem? Drága utazás? Magángép? Ne vicceljünk, az egész haveri társaságom az én gépemet használta, és sosem kértem érte viszonzást. Most, hogy ezek a luxusok már nem férnek bele a költségvetésembe, kezdek rádöbbenni a szomorú igazságra. Anyám azt mondja, hogy az ő kiadásait is átvizsgálták már nem egyszer, nincs miért aggódnom, vissza fogom kapni, ami az enyém, de...nem vagyok benne biztos, hogy akkor is vissza fogok térni a régi kerékvágásba. A bókomra elpirul és zavarba jön, amit én örömmel látok. A kapcsolatunk szilárdnak tűnik, de sokszor elbizonytalanodom. Nem önmagamban. Benne. Hogy biztos, engem akar-e még, vagy csak a kényszer szülte helyzet miatt elégedett meg velem? Hisz Tessa gyönyörű. Svájcban is a csodájára jártak az ottaniak. Ha nem én lettem volna ott, biztos, hogy szemrebbenés nélkül próbálták volna meg elcsábítani tőlem, de orvosi körökben nagy szerencsémre letettem már annyit az asztalra addigra, hogy ezen terveikről lemondjanak. Én nem elsősorban a kinézete miatt szeretem őt, nem is ez fogott meg benne először. Hogy őt mi vonzotta bennem, az mai napig rejtély számomra. De sokszor eszembe jut, hogy mi lesz, ha már nem lesz rám kényszerülve? Nem a munka miatt. Hanem bármilyen más módon? Hisz volt, amikor másokkal is megpróbált randizni. Az egyik ilyenről pont én raboltam el, bár mentségemre szóljon, történetesen tökéletesen kárpótoltam az esetért. De mi lesz, mikor rájön, hogy már nem csak én vagyok az egyetlen opció? Olykor annyira nehéz megerőltetni magam. Öregnek és rettentően fáradtnak érzem magam. Kimerült vagyok fizikailag, lelkileg, mentálisan. De nem lazíthatok, nem láthatja rajtam, hogy míg benne tombol az élet, tőlem ez a néhány hónap évtizedeket vett el. Legalább száz évesnek érzem magam. A kicsit sértett reakciót talán épp emiatt nem értem. Most mi a baj azzal, ha azt mondom, nekem ő mindenhogy szép? Kicsit elhúzom a számat, de inkább megölelem. Nem fogok ezen kattogni, mára bőven elég volt a rossz hangulatból és a kedvetlenkedésből. Csak egy-két órát szeretnék nyugalomban és biztonságban tölteni, távol a gondoktól és a világ zajától. A homlokomon azonban összeszaladnak a ráncok, amikor megtudom, hogy megint kiment a lakásból. Nem győzőm hangsúlyozni, mennyire veszélyes ez rá nézve. Manhattan azért messze nem Svájc, ahol még a levegő is fertőtlenítve volt a kertben. Na, ez azért túlzás, de a hegyekben jócskán tisztább volt minden, mint ebben a koszos metropoliszban. Mit nem ért azon, hogy nem viheti túlzásba még az emberekkel, a környezettel való érintkezést? Megértem, hogy kapcsolatokra vágyik, de egy buborékban akar élni? Komolyan ezt szeretné? Mert ha elkap egy fertőzést, mert könnyelmű, akkor ott fog kikötni. Egy szobában, egy műanyagfólia mögött. Vagy egy tepsiben a hullaházban. Erre vágyik? Ezt akarja? Meghalni? Ezt egyszer már a fejéhez vágtam a műtétei előtt, de most nem emelem fel a hangom, és nem is stresszelem azzal, hogy megszidom. Csak csendesen kérem, hogy vigyázzon jobban magára. Furcsa tőlem ez a viselkedés, Russell meg is jegyezte, hogy olyan, mintha elraboltak volna az ufók és beültették volna valaki más viselkedési szokásait, de ezt is Tessa érdekében teszem. Magamban felrobbanok, vergődök, ordítok, de kifelé higgadt és csendes vagyok. Nem emelem fel a hangom, ritkán mutatom ki az indulataimat, nehogy a kelleténél jobban felizgassa magát. Őrlődöm, persze, de túlélem, és mindenki szerint jó, hogy változtam. Gondolom akkor ez jó dolog kell, hogy legyen, nem? Homlokon csókolom és a fürdőbe megyek, bár sejtem, hogy nem fog szót fogadni nekem. Hiába minden, Tessa lázad az állapota ellen. Nem azért, mert nem érti, mivel jár a veszély, aminek kiteszi magát. Csak már nem érdekli. De amennyire lehet, igyekszem megfelelően adni a gyógyszereit, vigyázni rá, s talán akkor nem okoz majd akkora bajt, hogy néha megszegi a szabályokat. Bár félek, ez csak idő kérdése, hogy megtörténjen. A gyors zuhanyzás után segítek a konyhában, de az illatozó csirke sajnos a padlón köt ki, Tessa pedig magába zuhan egy kicsit. Nem történt tragédia, de látom, hogy mennyire magára veszi.
-Jó, tényleg jó illata volt, de ismersz már, nem? Orvos vagyok. Napokig kihúzom hideg élelmen a kórházban is, nem fogok belepusztulni. Nem halt ki a csirkeállomány, tudunk még venni, és majd újra elkészíted - helyesbítek, de úgy tűnik, számára ez sem mond sokat.
-Hamarosan újra önmagad lehetsz, Életem. Csak ne légy olyan szigorú magadhoz. Még egy kis türelem. Elhiszem, hogy nehéz, de bízz bennem. Jól leszel. Csak bírd ki még egy kicsit. Nézd, honnan indultál - mondom neki, hátha ezzel kicsit javítok a hangulatán, aztán elkészítem a melegszendvicseket. Nem nagy szám, nagyjából a grillezésen kívül ezt tudom megcsinálni a konyhában, de ez is több a semminél. Boldogan teszem, ha ezzel elűzhetem a bánatát. Amíg készülnek, üdítőt töltök neki, és egy pohárban elé rakom, és a filmekről kezdem kérdezni, amiket megnéztünk. Röhejes, mennyire nem vagyok tisztában ezekkel. Egész életemben lett volna lehetőségem kimozdulni, világot látni, de sosem mentem tovább egy anatómia kiállításnál, vagy egy konzíliumnál. Az egész életem az orvoslásról szólt, még moziban sem voltam tinikorom óta, hovatovább, otthon sem néztem filmeket. Nem értem rá. Azon kevés szabadidőmet kitöltötte az, hogy egy bárban részegedtem le feszültségoldásként, gitároztam, Mayáékkal szórakoztam, de a filmezés ilyen téren sosem kötött le. Most próbálom pótolni a kimaradást, de ezen a téren a tudásom oly csekély, hogy szinte nem is mérhető. Csak a reklámokból, a plakátokból, és a liftben elcsípett beszélgetésekből értesültem arról, hogy ezek a filmek léteznek egyáltalán. Látom rajta, hogy kicsit talán bosszús amiatt, hogy nem figyeltem eléggé, de azért csak folytatom a kérdésem megfogalmazását. Ő sokkal tájékozottabb ezekről, mint én. Mosolygok a válaszán.
- Miért ne? Néha az angyalok is vétkeznek, nem? Olyanba szeretnek bele aki egyáltalán nem méltó rá - kacsintok felé ahogy átadom a salátát, mert valahogy így tudom elképzelni csak azt, hogy ő engem szeressen épp. Még akkor is, ha úgy nézném én mindent megbocsájtó, ártatlan léleknek, ahogy anyámat jóságos tündér keresztanyának. Nagyon is jól tudom, hogy Tessa mennyire kegyetlen tud lenni, ha akar, vagy ha rákényszerítik. A salátára ő sem mond nemet, aminek külön örülök, mert amellett, hogy tartalmas étel tud lenni, nagyon fontos összetevőket tartalmaz a gyógyulása szemszögéből. A telefonom zavarja meg a nyugodt idillt, és ahogy elolvasom az érkezett e-mailt, rögtön el is sötétül a tekintetem. Nagyon magas lett a villanyszámla, és nagyon nem szeretnék elmaradni vele, úgyhogy ki kell találnom, honnan szerzem meg rá a pénzt. Tessa dorgálására fel sem pillantok először, csak mikor a megbeszéltekre hívja fel a figyelmem.
- Öhm...igen...elnézést. Már el is rakom - egyezem bele és nem nem árulom el, hogy mi érkezett. Nem azért, mert titkolni akarom előle, de valahol mégis. Neki gyógyulnia kell, a többit hagyja meg nekem. Megoldom. Majd elvállalok még pár tehetősebb családot, akik gondozásra szorulnak. Sőt, a napokban megtudom, megkaphatom-e a főorvosi széket a gyerekosztályon. Jelenleg két fronton teljesítek szolgálatot. Még mindig folytatom a kutatást a kardiológián részmunkaidőben, de visszatértem a pediátriára. Nem én akartam, de visszahívtak, és azok után, ami történt, jobbnak is látom, hogy egy ideig hanyagolom a kardiológia műtéti részét. Megpályáztam a főorvosi széket, és joggal feltételezem, hogy meg fogom kapni. Pazar referenciáim vannak, és annak ellenére, hogy tudják a habitusomat, magasan vezetem a sikeres műtétek statisztikáját a legtöbb kollégámmal szemben. Ráadásul a világon majdnem egyedülálló tudással rendelkezem a magzati-sebészet területén, és a koraszülött-gondozásban is, több kórházban raktam rendbe a pediátriát, segítettem az oktató módszerek reformálásában. Nem voltam kegyes, de minden tanítványomra akik a kezeim közül kerültek ki, saját gyermekemként vagyok büszke. Szerintem joggal reménykedem a pozitív elbírálásomban. Épp elraknám a telefont, mikor megszólal az övé. Felveszi, aztán átadja nekem. Bocsánatkérően pislogok rá. Nem tudom mi oka lehet Corynak, hogy Tessán keresztül próbál elérni, mikor tudja a számomat, de azért átveszem. A kérésre bólintok.
- Persze, persze. Rövid leszek - bólintok, és hagyom, hogy elsuhanjon mellettem. Az ajtócsapódást fel sem fogom igazán, mert már a telefonra figyelek -Szia. Itt vagyok. Dylannel van valami baj?  - aggodalmaskodom, de Cory zihálva vág közbe.
- Nem, nem, Dylan jól van, Adrian játszóházba vitte Nadiával és a kicsikkel. De megtudtam valamit, és...jó lenne, ha leülnél.
Elhallgat, én pedig nem értem mire céloz, de összeugrik a gyomrom.
-Mi van, Cory? Miről van szó?
Ideges vagyok, mert Corynak olyan összeköttetései vannak, amiről talán jobb is, ha nem tudok, de így sokkal több infó fut össze a kezében. Hatásszünetet tart, fújtat. Valahol az utcán rohangál, hallom, de nem mond semmit. Rámarkolok a szék háttámlájára.
-Mi van már? Nyögj már ki valamit, különben felrobbanok! Mi van? - kérdezem feszülten, de csak akkor szólal meg, mikor elhalkul a háttérzaj és becsapódik egy kocsiajtó. Halk zúgást hallok, feltételezem felhúzta az elválasztót a sofőrnél, és néhány másodpernyi lihegés után szólal csak meg.
- Bocs, csak nem akartam, hogy esetleg kihallgassanak.
Felvonom a szemöldököm.
- -Nem vagy te egy kicsit túl paranoiás? - kérdezem kétkedve, de nem erre felel. Az eredeti kérdés ezek szerint sokkal égetőbb.
- Remélem ülsz. Nem kapod meg a főorvosi széket.
Csatt. Akkora pofonként ér a hír, hogy megtántorodok.
-Hogy micsoda? De...miért? Hisz...
- A vizsgálatok miatt úgy tartják nem lennél feddhetetlen előéletű erre a posztra. Legalábbis egyelőre. Melissa Riddle-t fogják kinevezni helyetted.
Felkapom a vizet egy pillanat alatt, nem is bírom visszafogni a dühömet.
- Melissa Riddle-t? Azt az elhízott, beképzelt, semmi tudással nem rendelkező libát? Hisz még meg sem száradt a pecsét a PhD-jén! Alig tölt időt a műtőben vagy a betegekkel, csak lepasszolja őket, és több időt tölt a kantinban, meg a pihenőben, mint az egész osztály együttvéve! Hogy nevezhetik ki épp őt?
Ellököm magam a széktől, és egy percig engedélyezem magamnak, hogy kétségbeessek.
- A francba, Cornelia. Számítottam arra az állásra! Kellett nekem az a poszt! Az több tízezer dollárt jelentett volna a fizetésemben. Kell a pénz, értsd meg! - nyögöm, és megállom, hogy tovább ecseteljem, hogy mennyire szarban vagyok. Cory türelmesen sóhajt egyet.
- Tudom, de sajnos most nem tehetek semmit. De ha pénz kell, adok, Jamie, csak egy szavadba kerül.
- Nem. - vágom rá azonnal -Köszönöm, de nem. Megoldom valahogy, már így is többet tettél, mint ami szükséges lett volna - zárom le a felajánlás elutasítását, aztán hosszan kifújom a levegőt a tüdőmből és a hajamba túrok. A melegszendvicssütőhöz megyek és kiszedem a kész ételt egy tálcára, aztán kikapcsolom a gépet. - Mindegy, azért kösz, hogy szóltál. Legalább ennyivel is többet tudok. A többit majd máskor megbeszéljük - mondom, de Cory nem akarja letenni.
- Hé, Jamie! Ma este ráérek, Adrian hajnal óta talpon van, biztos hamar elalszik. Nincs kedved találkozni?
Elgondolkozok a kérdésen, és az ösztön feléled bennem, de megrázom a fejem.
- Fáradt vagyok, Cornelia, és Tessával épp vacsorázni készültünk. Ne aggódj, semmi baj. majd máskor beszélünk, rendben? - szólok kissé higgadtabban, aztán egy gyors búcsúzás és bontom a vonalat. A telefont lerakom, és lassan a konyhasziget fénylő felületére helyezem. Feszülten sóhajtok egyet, érzem, hogy a vállaimnál ismerős görcs indul meg a mellkasom irányába. A büdös francba, hogy mindennek épp most kell összedőlnie. Még vár rám majd egy bizottsági meghallgatás, ezt tudom, de nem gondoltam volna, hogy ez közrejátszhat abban, hogy elutasítsanak ettől a lehetőségtől. Ez most tényleg rosszul érint, még a fáradtság is másodlagossá válik. A mellkasom környéke feszül és kicsit fáj, de mélyeket lélegzek, és lassan múlni kezd a zsibbadás, a kellemetlen érzés. Tessa még mindig a fürdőben van, így az ajtóhoz megyek és halkan bekopogok.
- Ne haragudj, már leraktam. Kész van a vacsora, ha gondolod leülhetünk enni - szólok be, aztán a szenvicsekhez megyek és tányérra rakom őket. Gyorsan összevágok pár szem paradicsomot és uborkát, aztán egy nagy tálban a salátához dobálom őket. Az öntetet egy külön tálban helyezem az asztalra, majd a szendvicseket is a helyükre szervírozom. Néma vagyok, a gondolataimba vagyok merülve, így nem is tűnik fel, hogy mikor jött ki, csak mikor már szinte lyukat éget a pillantása a homlokomra. Kérdőn néz rám, és erre felocsúdok.
- Jaj, bocs. Kicsit elgondolkoztam - terelem el a szót, és megvárom, míg leül, hogy alá tolhassam a popsija alá a széket, aztán leülök én is vele szemben. Az életem adnám most egy üveg whiskeyért, de megfogadtam, hogy ha ő nem ihat, nekem sem jár kegyelem és különleges bánásmód. Vele tikkadok.
- Jó étvágyat!- mondom, és megfogom a szendvicset. Még jó meleg, de már nem éget, legalábbis a teteje és az alja, ám úgy látom nem nyugtatta meg a kijelentésem. Kicsit meglep a szúrós tekintete, kikerekedett szemekkel nézek rá - Most mi van? Valami rosszat tettem? - teszem fel a kérdést, mintha nem tudnám, miről van szó. Nem akarok erről beszélni most. A jó életbe, csak enni szeretnék végre egy falatot, mielőtt összeesek és ki nem borulok. Akkora kérés? Nem akarom elmondani, hogy még arra sem vagyok képes, hogy róla gondoskodjak, mert elbasztam. Hogy vegyem így feleségül? Hogy kérjem meg a kezét újra az apjától? Hogy teljesíthetem az ígéretemet, hogy mindent megadok neki, amire szüksége lehet, ha még ezt a nyomorult lakást sem tudom fenntartani? Nem érzem méltónak magam arra, hogy férfinak nevezzenek. Nem vagyok méltó arra sem, hogy velem legyen. Öreg vagyok, csúnya és csóró is. Klasszisokkal jobbat érdemelne nálam. Főleg, hogy tudom, mit tettem azzal a nővel, aki az előbb hívott. Igaz, hogy ennek már több hete, és azóta semmi nem történt, de akkor is. Ez volt az első olyan alkalom, amikor akkor történt, amikor egy pár voltunk hivatalosan Tessával. Bár mondhatnám, hogy ez sosem fog többé megtörténni, de...akkor becsapnám saját magamat is.  

X   • X • ™️

avatar
Egészségügy
Play by :
Jensen Ackles
Kor :
38
Foglalkozás :
koraszülött, gyermek és magzati sebész, szív-, ér- és mellkassebészeti kutató orvos
Hozzászólások száma :
69

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Hétf. Május 21, 2018 10:56 am

Tessa & Jamie


Nézem őt, de mintha egy másik embert látnék. Nehéz megmondani, hogy mi indította el bennem a változást, de így érzek vele kapcsolatban. A műtét óta nincsenek kifakadásai, nem emeli fel a hangját, és úgy kezel, mint egy porcelánbabát, akit fel kell rakni a polcra, és védeni a portól, és a rá leselkedő veszélyektől. Pontosan ez lenne a tökéletes hasonlat az állapotomra, mert lassan úgy érzem, hogy börtönbe akar zárni, és elvenni a kulcsot az élet lehetőségétől. A szüleim mintáját követi, és orvosként még nagyobb a félelme, hogy elkapok egy fertőzést, vagy éppen kilökődik a szívem. A donorra nincs biztosíték, ismeri a százalékokat, a statisztikai arányokat arra nézve, hogy mivel jár a sikertelenség. Nálam ezt még megszorozta kettővel, ha nem hárommal, és azt a következtetést vonta le, ha bezár egy luxus manhattani lakásba, akkor életben tarthat. Elsorvadok a négy fal között, és attól a finomkodó stílustól, amit mostanában magára vett. A listát bővítettük a mai levelemmel, miszerint megcsalt, és nem is egy alkalommal. Az életem ennél mélyebben nem is lehetne, és ha felvenném a depresszív oldalam, akkor most nekivágnék egy szakszerű érvágásnak, és a kádunkban lelnék örök nyugalomra. Nemcsak magamat, hanem őt is megölném vele. Az elmúlt hetekben döbbentem rá igazán, hogy mennyire függ tőlem. A háttér okok egyik bölcsője az önzősége, hogy megtartson, mert nem tud nélkülem lélegezni…igen tudom, hogy ez részben igaz, mert a horgonya voltam, de most van egy másik nő is, aki erre a posztra pályázik. Két bonyolult lélek találkozása égzengést indíthat el, nem beszélve a kimondhatatlan harmónia egyesüléséről, ha Cory és Jamie találkozik. Láttam a kórházban a kéklő szivárványhártyák mélyén, mikor engedélyt kért tőlem, de akkor nem fogtam fel, hogy ez mennyire súlyos kérés volt. Elvitte, hogy istápolja helyettem, mert a betegségemmel voltam elfoglalva. Gyenge lettem, leszerepeltem már pszichológusként. Jamie elveszik nélkülünk, kell neki egy biztos pont. Miért éppen a nők testesítik meg ezt a szerepkört az életében? Az édesanyja elhagyta, a másik anyja a nyakába akaszkodott, és kicsit minden nőben az édesanyát keresi. A gondoskodó nőt, aki megóvja a világ bajaitól, és ha a szerepkörök felcserélődnek, akkor kicsúszik a lába alól a talaj. A ne bánts virág alkatú hölgyemények átesnek a rostán, és nem akadnak fent a hálón. Corneliában megvan a hajlam erre, hogy átvegye felette az irányítást, de csak részben. Két bajkeverő kommunikációja adja a táptalajt nekik, és nem a felsőbbrendűség. Egyenlő felek, de félően ismerem be, hogy Jamie-nek nem ez kell. Bizonytalan lehetnék a diagnózisban, ha nem láttam volna már összeomlani számtalan alkalommal. Erősebb lett, de most is itt van a kérdőjel, a megannyi viharfelhő a feje fölött. Nem gondolkodik, csak mérhetetlenül óv, miközben ő maga megy tönkre, és nem én. Át akarja vállalni az orvos, a vőlegény, a megértő társ, a jó barát szerepét, de egyszerre nem szakadhatunk ennyi felé. Elhiszem-e neki, hogy a túlórák nem jelentenek gondot? Szívós természet, de nem annyira, hogy ne hulljon ki, mint egy jó katona. Az egészsége fog rámenni a nagy hősködésére, és akkor már rághatja a kefét is, mert lerobban. Nem lesz több műtét, sem boldog házas élet. Egy lapra tette fel a karrierjét, és a magánéletét is. Nem a mérleg két nyelvét használja, hanem egyszerre mindkettőt egy oldalon. Nem érti meg, hogy a munka az csak egy kereseti lehetőség, de nem az orvosok szemszögéből. Nem az esze miatt imádják csak, hanem az odaadása, a meginghatatlan hivatástudata miatt is, ami kevés gyógyítóban csúcsosodik ki. Megértem, hogy én lettem az összekötő kapocs, de miattam feláldozni az életét őrültség lenne. Nem ezt kívántam volna tőle, ha elmegyek. Butaság, de megijeszt vele, hogy hajszolja az elérhetetlent, és nem nyugszik le egy pillanatra, hogy körülnézzen. A jóságával a legjobbat veszi el…nem engem, hanem saját magát a környezetétől, a családjától.

A töprengésem annyira darabos, és megfoghatatlan, mert nem látom nagy véteknek, ha volt oka Cory bájait keresni, de a bennem élő nő féltékeny, és ordítana, legszívesebben neki menne. Felül tudok emelkedni a sérelmeken, az új sebeken, amiket azzal okozott, hogy másnál kereste a vigaszt, és nem nálam? Leszek annyira felnőtt, hogy megértsem nem bántani akart, hanem megvédeni? Nem tudom, jelenleg pengeélen táncolunk, és az a szép az egészben, hogy fogalma sincs róla. A feledékenysége, a nem figyelése sem bosszantanának fel, mert tipikus férfi. Elfelejtheti a születésnapokat, mit írtam fel a bevásárló listára, mikor odaadtam neki reggel, és csak a fél szállítmányt hozta haza. Panaszkodhatnék, hogy a WC tisztítás nem az erőssége, a mosogatógéppel háromszor áztatta el a konyhát ebben a néhány napban, a porszívót fordítva szerelte össze. Nem a házimunkára, meg a bevásárlásra született, de próbálkozik vele. Nagyon édesen elhumorizálja, ha valami nem jött össze, és mosolyogva adja át nekem, mert tudja, hogy meg fogom csinálni. Néha kétségbeesik, de nem retten vissza. Az én gyámoltalan hősöm. Szeretem ezt az oldalát, a puha és mackós megnyilvánulásait, ha az már nem lépi át a szuperóvó határokat. A boltos megjegyzése megtette ezt, és bosszant, ahogyan az is, hogy mennyire megértő a vázával kapcsolatban. Jamie őszintén szeretnék veled veszekedni, érezni, hogy élsz mellettem, és nemcsak egy robot vagy, aki hazajár, de csak a teste, mert a lelke már elveszett félúton.
- Az angyalok nem szeretnek bele akárkibe, csak az arra méltóba. Nem volt jó a hasonlat. – de meghagyom neki a téves eszméket. A salátát vágnám fel, de egy e-mail eltereli a figyelmét, ahogyan az is, hogy megint belebújjon a családfenntartó bőrébe. A ráncok elmélyülnek a homlokán, ezért emlékeztetem, hogy milyen szabályokat vezettünk be. A minőségi idő eltöltésébe nem fér bele egy telefon sem, de végül a szabályt az enyém csörgése rúgja fel. Most ebben a minutumban fogom fel, hogy nem vagyok képes kezelni a Cory és a közte lévő kapcsolatot. Rászabadítom a telefonra, és morogva vonulok el a fürdőbe. Becsapom az ajtót, hogy érzékeltessem vele, ez nem az az idő, mikor megértem, hogy beszélniük kell. Hallgatózhatnék, de olyan mélyre még nem süllyedtem. Megengedem a vizet, és a folyamot lesem. Minden csepp elvész, pazarlás, de naponta elveszünk belőle. A világ másik végén éheznek, és fáznak, egyetlen cseppre áhítoznak, mi meg pazarolunk. Gyorsan felfrissítem az arcomat, és szembesülök azzal a lánnyal, aki szerelmes, és gyűlöl ugyanazon percben. Küzdő típus vagyok, nem hunyászkodom meg a cél előtt, de most mégis bizonytalanság szüli a kételyeimet. Mi van, ha sosem fogok túljutni azon, hogy megcsalt, és a tettei nem fognak felérni a megbocsájtás szintjére? Mélyeket lélegzek, és az ujjaim a frottírba marnak, aztán elhúzom, és megtörlöm vele a bőrömet. A semleges illat bosszant, mert nem használhatok egy nyamvadt öblítőt sem. Milyen keserédes felismerés, hogy megint a börtönőrömmel fogok vacsorázni, mikor bekopog. Ó, igazán örülök neki, hogy letetted, és kinyálaztad magad a bigével, aki történetesen egy elme….Tessa higgadj le! Nem felelek a kérdésére, csak állok, az egyik lábamról a másikra helyezem át a testsúlyomat, aztán végül megtörök, és kimegyek. A villanyt leoltom, és csatlakozom mellé az étkezőnél, de rám sem nézek, csak egy szekundumra, amíg kihúzza nekem a széket. Megöltem Scottot, mennyi ideig tartana még egy gyilkosság? Kíméletesen tépném ki a szívét?
- Jó étvágyat. – mormogom az orrom alatt, és beleharapok étvágytól mentesen a szendvicsembe. Már nem is akarok enni, meg hülyéskedni, mikor észreveszi, hogy a szerelmes légkör elszállt, és a mélységesen felháborító csend telepszik közénk. A kérdésére, hogy valami rosszat tett-e…kapásból felelném, hogy igen. Megcsaltál, bábként tartasz itthon, mert önző vagy, de végül nem jön ki egyetlen szó sem a torkomon.
- Együnk inkább. – a poharamat odahúzom, és alaposan megrágok minden falatot, hogy jelezzem, még itt vagyok, de csak testben. A tekintetem lyukat éget belé, de aztán mikor felfigyelek a ráncok mellett a karikákra a szeme alatt, a görcsös testtartásra a végtagjainál, és az őszes bevonatra a világos hajtincsek között, akkor lehiggadok. Emlékezz Tessa, hogy ő fog tönkremenni, és nem te. Megeszem a szendvicsem felét, aztán felállok, és úgy teszek, mint aki elpakol, de igazából csak felkészülök arra, amit mondani fogok. Elpakolok a csöpögtetőből, és kinyitom a mosogatógép ajtaját. A mindennapokban veszek el, mikor eszembe jut a hűtő tartalma. A bor nem erős, de enyhítheti a feszültségbombát, ami a belsejében növekszik. Neki háttal töltök egy pohárral, aztán a talpánál fogva fordulok felé, és állítom a tányérja mellé. – Ne keress kifogásokat, csak igyál. – felszínesen veszem a levegőt, aztán átkarolom hátulról a nyakát, és én is a vörös nedűt fürkészem. – Megőrültél Jamie. Túl sok napja már, hogy a vesztedet nézem. Elmúlsz….észre sem veszed már, hogy nem szeretsz élni, mert mindent megtagadsz magadtól. Miért….mert félsz, hogy meghalok? Mások nem kaptak új szívet Jamie? Mások nem küzdöttek anyagi gondokkal, csak mi? Másoknak állami támogatás kell ahhoz, hogy meglegyen, amit hónapról hónapra elém teszel. Ezt kértem tőled…hogy szellemmé válj, és feladj értem mindent? Ez a boldogságunk záloga? Túlhajtod magad egy számla miatt, rettegsz, hogy rosszul leszek, ha nem vagy mellettem. Végigcsináltam már egyszer…emlékszel, ugye? Nem ismertél, de megerősödtem. Nem ér semmit a manhattani lakás, mert azt hiszed, hogy itt vagyok biztonságban. Egy poros lakában is túlélném, ami nem itt van. A kocsit használhatnád a mindennapokban, ha elköltöznénk. A gyógyszereimet támogatják, nem kell költened rá ennyit, nem kell a legjobb….mert mi lesz a nyereményem? Meggyógyulok, és te belehalsz a megfelelésbe? Ezt láttad bennem, a pénzéhes nőt? Jamiee… - búgom a fülébe, és lecsukom a szemhéjamat. – Te kellesz, a régi Jamiem, aki nem félt üvölteni, aki meghalt, hogy velem legyen egy fél napot, de imádta a munkáját, és a gyerekeket, akiken segített. Árnyéka vagy önmagadnak. Mitől félsz? Vegyél el a városházán. Az sem érdekel, ha zsákban megyek hozzád. Nagy esküvő….már volt egy, és mit értem vele? Nem a pénz határozza meg a hétköznapokat, hanem mi. Igyál… - adok egy puszit neki az arcára, és a vállára fektetem az államat.




Music |     | Clothes






avatar
Egészségügy
Play by :
Jessica Lowndes
Kor :
27
Foglalkozás :
Pszichológus
Hozzászólások száma :
72

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Kedd Május 22, 2018 11:09 pm


Losing my mind  


A meghitt otthon csendéletének festése megáll az idő kezében, amint megszólalnak az elektronikus eszközök. Megszokássá szelidült az évek folyamán, hogy mindenki ezeken a kis képernyőkön él. Itt beszél, néz, lát, szeret vagy gyűlöl. A családok már csak a nagymamánál kötelező vasárnapi ebédeken hajlandóak lemondani a világukat jelentő masinákról, s tudomást szerezni arról, hogy van ezeken kívül is élet, és sokkal értékesebb, mint egy bambuszt rágcsáló kisállat cuki videója, amitől azonnal elolvad a szíved, legalábbis a kiírás szerint. Tessa is bevezette a szigoró szabályt, és jól is tette. Ha itthon vagyunk, nem lógunk a neten, a háló láthatatlan ezüst szálai nem fonják be az agyunkat. Beszélgetünk. Az elmúlt hetek alatt szigorú következetessége meghozta a gyümölcsét. Közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha. Beszélgetünk. Mesélek, és ő hallgat, aztán reflektál, és meghallgatom. Sosem érzett távlatok nyíltak meg előttünk csak azzal, hogy együtt ültünk le vacsorázni, együtt csináltunk olyan dolgokat, amelyeket eddig világ életemben valaki más intézett helyettem. Új oldalam ismertem meg, ráébredtem a saját korlátaimra, amelyeket eddig csak a barátkozás és a párkapcsolatok terén hittem valóságnak. De itt vannak. És semmi köze nem volt hozzám, csak a neveltetésemhez. Egy ízben Tessa azt mondta: Jamie, ne légy szigorú magadhoz. Eddig ki volt nyalva a kis segged. Méghozzá fényesre. Most legalább megérted, hogy élnek a hétköznapi emberek. Üdv a valóságban. És valóban így volt, nem tagadhatom. Ahogy azt sem, hogy a végtelennek tetsző aggódás mögött valami csodálatos új világ nyílt ki számomra. Az ősidők óta lüktető létezés egy új, puritánabb formája lobbant lángra bennem a diszkont áruházak és szupermarketek zsúfolt polcai közt, a vadászat izgalmas szenvedélye, amely még a mammutra és kardfogú tigrisre hajtó férfiember legősibb DNS-molekuláiban rejtőzött. Imádtam és imádom minden percét. Kitalálni, megkeresni, levadászni, hazavinni az asszonynak. S tény, hogy ha akkoriban éltem volna, már éhen vesztünk volna, mivel egy bevásárlócetli is bonyolultnak bizonyult olykor, de ettől én még töretlen lelkesedéssel vetettem bele magam a vásárlásba, és az otthoni teendők sem szegték a kedvem. Kivétel volt a wc-pucolás. Na, az volt az egyetlen dolog, amire már Tessa is azt mondta, hagyjam a fenébe. Miután a speciálisan a teljes immunrendszer-elnyomott betegeknél használatos speciális védőruhát vettem magamra, hogy abban álljak neki kisikálni az anyagcsere-trónt, ő nevetve-sírva állított meg, és azt mondta, nem szükséges az ipari fertőtlenítőt literszámra locsolni a hófehér porcelánra, és fogkefével sem kell nekiesni a peremeknek, a csempéknek minden harmadik napon, úgyhogy bátran hagyjam rá ezt a nemes feladatot, megbirkózik vele. Így feladva az elveimet be kellett látnom, amit a szerelmem mondott, hogy talán lassan kicsit bacifóbiás leszek, még a szokásosnál is jobban, így feladtam a küzdelmet, és ezt az egy terepet átengedtem életem nőjének. Persze nem tudja, hogy időről-időre azért a kórházból lopott fertőtlenítő spray még így is körpejár a helyiségen. Csak a biztonság kedvéért. Ám most, ez a megszokott, megrendezett, de kellő odafigyeléssel élvezhető idill két csipogás alatt foszlik semmivé, a jó hangulattal együtt. Az e-mail új aggodalmat sodor felém, és a telefonhívás is kellemetlenül ér. Cornelia a barátom. Az egyik legközelebbi, legjobb, és ez független attól, hogy régebben sűrűbben, és a legutóbbi kritikus összeomlásom megelőzvén lefeküdtünk egymással. Nekem ez semmit nem jelent, ahogy neki sem. De a barátom, akire mindig, minden körülmények között számíthatok, és aki hasonlóképpen számíthat rám, ha szüksége van rám. A tanítványom volt, és vannak dolgok, amelyekben Cory túlnő rajtam, de az orvoslás terén sosem kérdőjelezi meg a szakértelmem, a döntéseimet, és mindenben támogat. Még mindig felnéz rám, és lassan elérte, hogy már én sem taknyos kis tacskóként kezeljem a munkában, másképp oktassam, mint egykor. A hírei azonban nem érintenek jól és őszinte csalódottságot érzek, amikor megtudom őket. Eszembe jut, amit előzőleg mondtam, és amit Tessa válaszolt. Az angyalok nem szeretnek bele arra nem méltó emberbe. Sajnos, jelenleg nagyon, nagyon távol érzem magamtól a méltó jelzőt. A telefonhívást azonban olyan rövidre fogom, amennyire csak lehetséges, és néhány perc múlva már az asztalhoz hívom Tessát a fürdőből. Nem erőltetem, hogy kijöjjön, csak az asztalra teszem a még meleg szendvicseket, és a salátát is kiegészítem, hogy azt is odategyem. A vitaminok fontosak, a rostok szintén, és bevallom, farkaséhes vagyok. Alig várom, hogy ezt a borzalmas napot befejezhessem végre. Csak néhány falat ételre vágyom és a kedvesem ölelő karjaira, tényleg nem kell más. Tessa kijön és leül, ám rögtön meglátom rajta, hogy valami nincs rendben. Feszültnek tűnik pedig csak jó étvágyat kívántam neki, és nem igazán tudom hová tenni a dolgot. Lelkiismeretfurdalás kezd gyötörni, amiért mégis beszéltem Coryval, és elhatározom, hogy meg is beszélem vele, hogy ezentúl csak napközben hívjon, hacsak nincs vészhelyzet. Rákérdezek azért, mi a baj, de választ nem kapok. Értetlenül ráncolom össze a szemöldökömet a kurta utasításra. Tehát én csináltam valamit, csak nem akar róla beszélni. Egy pillanat alatt ugrik is a gyomrom mogyoró méretűre, és a fáradtságnak köszönhetően már kevésbé tudom visszafogni az indulataimat, de azért próbálkozom. Csak a szám széle rándul meg sértődötten, és inkább nem kezdek bele a vitába, amelyben erőszakkal próbálnám kiszedni Tessából, mégis mi a jó fene baja lett hirtelen.
Egy szó nélkül harapok bele a szendvicsbe. Ahogy az első falat leér, a gyomrom kéjes odaadással kezdi el feldolgozni az ételt, amely egyet jelent az élettel. Finom és még meleg, perceken belül jóleső melegség kezd el átjárni, és a gyomromban felhalmozódott feszültség – bár nem szűnik meg, de – oldódni kezd. Tessa hamarabb befejezi, és most nem szólok rá, hogy kímélje magát. Csak az edényeket, tányérokat pakolja el, ennyi mozgás neki is kell, így én tovább folytatom a jól megérdemelt evést, és a gondolataimba merülve mélázok el az élet nagy gondjain.  Csak akkor eszmélek fel, amikor a borospohár üveghangon koccan az asztalon. Tiltakozni akarok, de Tessa rám parancsol, és én féloldalasan, felhúzott szemöldökkel nézek rá, de már nincs erőm szólni sem. Belekortyolok a savanykás italba, és két korty után leteszem vissza az asztalra. Nem tudom mire vélni a dolgot, de ahogy átkarolja hátulról a nyakamat, jóleső melegség terjed szét a testemben, amit egyrészt a vacsorának, másrészt a bornak, és harmadrészt a teste meghitt közelségének tudok be. Tekintetemmel a lábunk alatt elterülő város fényeit nézem, de figyelek arra, amit mond, s csendben a kezére csúsztatom a jobb kezem, hogy ezzel bíztassam további őszinteségre. A hallottak után halkan szólalok meg, enyhe derűvel a hangomban.
- Azt akarod, hogy megint kiabáljak veled? - kérdezem, de csak játékból, mert őszintén megmondom, egyáltalán nem hiányzik mostanság az az énem. Nem tudom hiányolni, mert szemernyi időm nincs arra, hogy hiányozzon bármi belőle, a régi énemből, a régi életemből a biztonságon kívül.  Aztán csak nézek magam elé, és nem szólok semmit. A gondolataim száguldanak a neuronpályákon az agyamban.
- Mitől félek? - teszem fel a költői kérdést végül, és kicsit felnevetek, mert annyira abszurd rá a válasz, hogy magam sem hittem volna valaha, hogy ezt fogom egyszer kiejteni. Azért folytatom egy mély sóhaj után – Mindentől. Az ég világon mindentől. Félek dolgozni menni. Félek itthon maradni. Félek elaludni. Félek levegőt venni. Hozzád érni. Félek minden telefonhívástól, sms-től, e-mailtől. Szó szerint, az ég világon mindentől rettegek, ha nagyon őszinte akarok lenni – hajtom le a fejem, aztán lehajolok és megemelve a kezét megcsókolom a hozzú, karcsú ujjakat. Hogy tudnám jobban elmagyarázni?
- Nehéz lenne olyan dolgot mondani, amitől nem félek. Mert tettem egy ígéretet, és napról-napra attól félek, hogy nem tudom betartani. De tudom, hogy ez csak egy időszak, Édesem. Ez csak egy kicsi, rövid időszak, és hiszem, sőt, tudom, hogy ha ezen a dolgon túljutunk, még nagyon sok, hosszú és boldog év vár ránk. Együtt. Nem múlok el, és nem igaz, hogy nem élvezem az életet. Élvezem, hogy együtt vagyunk, hogy véget értek a nagy harcok, csak...fáradt vagyok. Fáradt és kimerült, mert számomra szokatlan dolgokhoz kell hozzá szoknom. De ettől még nem sorvadok, nem kell aggódnod miattam, sőt, nagyon is elememben érzem magam. Úgy nézek ezekre a hetekre, hogy majd később, ha visszatekintünk rájuk, tudjuk majd, mennyire sokat épültünk, fejlődtünk ez idő alatt. Mint egy önismereti tréning. Nehéz utunk van, ezt elismerem, minden nap egy új kihívás, de a jutalom az mindennél többet ér. Egy boldog élet vár majd ránk, olyan, mint ez, amiben most vagyunk. Csak még klasszabb. Majd túl leszünk ezen is, ahogy minden máson. Tudom, hogy egyszer átélted már ezt, és azt is, hogy nélkülem is épp annyira erős lennél, hogy gond nélkül végigmennél a gyógyulásodhoz vezető úton, de...
Nem tudom, hogyan folytathatnám, így inkább újra beleiszok a borba, aztán megfogom Tessa kezét és magam elé húzom, hogy az ölembe ültessem. Ha megteszi, felpillantok rá, és rá mosolygok, és egy röpke, de annál érzelmesebb csókot lopok az ajkairól. Imádom a tudatot, hogy most már bármikor megcsókolhatom, akárhol, akárki előtt, és tőle sem kell arra számítanom, hogy felképel a szemtelenségemért. Jó érzés, hogy végre hozzám tartozik.  Aztán türelmesen, szeretettel beszélek hozzá, annak ellenére, hogy tudom, talán épp ezzel hozom majd ki a sodrából.
- Te vagy minden kincsem. Annyira szeretlek, hogy néha úgy érzem, tényleg belerokkanok, de a jó értelemben. Csodálatos nőnek tartalak, aki nem csak gyönyörű, hanem félelmetesen okos, erős, bátor, és nem mellékesen olyan makacs, mint egy egész öszvércsorda. Többek között ennek köszönhetem, hogy egymásra találtunk, és ezért is voltam olyan magabiztos, hogy sikerülni fog a műtéted. Mert minket egymásnak teremtettek, Tessa Wilson. És boldogan elveszlek a városházán, ha ez minden vágyad, és ezt a lakást is hátrahagyom, ha ezt kéred tőlem. Nekem ez nem jelent semmit. Bármit megadok, amit csak szeretnél. Leülünk, megbeszéljük, és hozunk egy közös döntést. Rendben? De van egy dolog, amiben nem szeretnék semmiféle kompromisszumot kötni. - komolyodok el, aztán felállok, és kitessékelem őt az ölemből és a gyógyszeres szekrényhez sétálva kinyitom azt, és végignézem a tabletták sorát. Büszkeség és rettegés, iszonyat és csodálat öleli körbe vérző, megsebzett szívemet.
- Ezekről nem vagyok hajlandó lemondani. Tudom, hogy kaphatsz olyat is, amit az állam jobban támogat – fordulok most szembe vele, és nagyon komolyan nézek rá – Tudni szeretnéd én miért ragaszkodom ezekhez a készítményekhez? Mert én is látok dolgokat, Csillagom. Látom, hogy úgy járkálsz a lakásban, mint egy ketrecbe zárt tigris. Tudom, hogy alig beszélsz a nővéreddel és csak a szükséges dolgokat mondod el neki, ahogy a szüleidnek, a barátaidnak is. Nem panaszkodsz semmire. Nem nyavalyogsz azon, hogy be vagy zárva, nem siránkozol, hogy ki akarsz menni végre, nem számolod vissza a napokat a vizsgálatokig. Nem szólsz semmiért. De én ismerlek, és tudom, hogy szenvedsz. Nem mondod senkinek, hogy ne aggódjanak, ám ne hidd hogy vak vagyok. Én is látom, hogy kínlódsz, vergődsz a falak között. Tudom, hogy ha nem is tudatosan, de direkt szeged meg a rád vonatkozó tilalmakat, csak azért, hogy ezzel is a kezedbe vedd vissza az életed irányítását. Nem hibáztatlak érte. De itt van a tusfürdő esete is. Megvárhattál volna, pont nyolc percet vett volna el az életemből, míg leszaladok. De te csak azért is kimentél, mikor tudod, milyen veszélyekkel járhat, ha megszeged a szabályokat. De, mint mondtam, nem hibáztatlak érte, csak elmondom, hogy észrevettem. Mert amennyire csak lehet, figyelek rád. ÉS tudom, mennyire szenvedsz. Azért ragaszkodom ezekhez a gyógyszerekhez, mert bár az államilag támogatottak is megteszik a hatásukat, de ezekkel gyorsabb a gyógyulási idő. Kisebb a kockázata úgy a kilökődésnek, mint a fertőzéseknek, vagy a komplikációknak és mert tudom, hogy nem férsz meg a bőrödben, és úgyis kimész, mikor nem szabadna. Ezért rendelem hát a drágább, újabb gyógyszereket, a plusz hatóanyaggal rendelkezőeket. Hogy mielőbb kiszabadulhass abból a börtönből, amibe én kényszerítettelek bele, csak mert nem tudnék nélküled élni. Ezért rendelem ezeket a gyógyszereket, és bár bármiben, de tényleg, bármiben hajlandó vagyok egyezkedni, de ebben az egyben, Életem, nincs tárgyalás. Ebben az egyben nem engedek az elképzeléseimből, és ha heti 168 órát kell is dolgoznom azért, hogy te rendbe jöjj és mielőbb felépülj, akkor azt fogom tenni. Remélem ezt elnézed még nekem. A bort pedig köszönöm, tényleg nagyon jól esett, de ebből sem szeretnék rendszert csinálni. Nem akarok Dr. Westington sorsára jutni -utalok az eltanácsolt, alkoholfüggő kollégámra, aki másnaposan elaludt egy műtétje alatt, és elszakította egy beteg artériáját, aki elvérzett a műtőasztalon.
Kiiszom a maradék bort a poharamból, aztán ásítok egy nagyot. A borospoharat bedobom a mosogatógépbe, majd becsukom az ajtaját, és Tessa mellé sétálva megpuszilom az arcát. Nem szólok semmit, csak a fürdőbe megyek, hogy megmossam a fogamat, mert a bor azért eléggé el tudja színezni. A tükörben megnézem az arcom, és bár három napos borosta van a képemen, úgy döntök, majd inkább holnap megborotválkozom. Most jó lesz ez így, ahogy van. Aztán ellenőrzöm, be van-e zárva az ajtó és az ágy felé veszem az irányt.
- Ha komolyan gondolod, hogy el akarsz innen költözni, én tényleg benne vagyok. Csak akkor el kéne dönteni, melyik városrészre lenne érdemes, és ott hová. Ha holnap van kedved, esetleg nézhetnél a neten kiadó lakásokat, bár, hozzátenném, hogy teljesen jól elvagyok én a buszozással, metrózással is, ha csak a kocsi miatt akarnád itthagyni ezt a kérót– húzom le az ágytakarót az ágy tetejéről, és a díszpárnákat is a helyükre rakom az alvásidőre. Hajnalban kelni kell, de még szívesen beszélgetek Tessával, ha erre van igénye, legalább eltereli a gondolataimat arról, hogy lemaradtam a főorvosi székről. Majd alszok holnap ebédidőben egy-két órát. A minden csinnadrattától mentes esküvő, amin csak ketten vagyunk jelen azonban nem megy ki a fejemből. Talán tényleg ezt kéne csinálnunk. Csak megesküdni, és kész. De egyelőre még nem most. Előbb menjenek le a vizsgálatok nekem, és legyünk túl a gyógyulási szakasz második felén, aztán majd ráérünk ezen gondolkodni még.  

X   • X • ™️

avatar
Egészségügy
Play by :
Jensen Ackles
Kor :
38
Foglalkozás :
koraszülött, gyermek és magzati sebész, szív-, ér- és mellkassebészeti kutató orvos
Hozzászólások száma :
69

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Vas. Május 27, 2018 1:07 pm

Tessa & Jamie


Rézhuzatos páncél sodródik végig a gerincemen, mert képtelen vagyok féken tartani a bennem növekvő vadállatot, aki egy másik sorstársam vérére szomjazik. Corneliára eddig úgy tekintettem, mint egy elveszett lélekre, akinek segítség kell, és ha ezt éppen az én vőlegényemben leli meg, sincs azzal semmi gond, de azzal már igen, hogy mellékesen az ágyába is bebújik. A konyhasziget szélét szorítom, az ajkaimat erőszakosan préselem össze, és az ínyembe is beleharapok, hogy észnél maradjak, és ne forduljak úgy Jamie felé, hogy abból vita, vagy talán szakító ok legyen. Dolgozunk a kapcsolatunkon, de mostanában nekem is rövidebb a türelmi zónám, és könnyedebben szakítja fel a határokat, mint bárki más. Eddig nem töltöttem vele minden napomat, nem ébredtem mellette, és nem láttam el a háziasszony szerepét sem. A betegem volt, hirtelen meg a párom lett. A műtét utáni újrakezdésnek is megvan a maga stresszfaktora, de nekem ismételten egy olyan szituációban kellett helyt állnom, melyet utoljára a volt férjemmel gyakoroltam. Az évek megerősítettek, az igazi énemet nem tudtam levetkőzni. Megvoltak a rigolyáim, a félelmeim, és bár a két férfi sokban különbözött egymástól, mégis összekötötte őket valami, és az én voltam. Scott az életteli Tessát kapta meg érdemül, akit lerombolt, Jamie meg egy komorabb, életunt Tessával él együtt, aki nem a terapeutája, és nem is a barátja, hanem a menyasszonya. Eskük, és titkok, amik beárnyékolják a jövőnket, és egyre nehezebb megbirkóznom azzal, hogy előbb az exe szelleme kísértett, mert a szíve bennem dobog, és most itt egy élő húsvér nő, aki egy karnyújtásnyira van tőle, és bármikor elhívhatja „randizni”. A tanulmányaim egész sora köszön vissza a fejemben, mint egy lecke, mégsem érzem, hogy hasznát tudnám venni az eddigi tudásomnak. Elvakít a féltékenység, a mérhetetlen düh, hogy eltitkolta előlem a szexuális aktust. Nem bántana különösebben, mert sokáig nem vallottuk be az egymás iránt érzett szerelmet, miközben attól is tartok, amit már egyszer bevallottam Russellnek. Mi van, ha nekünk csak azért lángol olyan hévvel a tűzünk, mert a bizalmi alapot a beteg és orvos viszony adta? A horgonya voltam, de nem olyan minősítésben, mint idehaza, aki szerelemmel kell, hogy várja, és megértően kell, hogy viselkedjen, ha késik. Eljátszottam ezt már néhány évvel ezelőtt, és nem lett jó vége. Megijedek, és erősen hajlok afelé, hogy így visszakézből közöljem vele, ez nem működik, és hagyjuk a fenébe. Még a gyűrűt is visszaadom neki, amit ha lehet kierőszakoltam, és sodródtam azóta is az árral. Bizonytalan talajon evickélünk, és sokszor abban hinnék, hogy ez csak egy színjáték. Honnan tudjam, hogy az én érzéseim valódiak, és nem csak állandóan a megmentésre váró kisfiút látom benne, aki bennem látja a fényt? Mi van, ha Jamie összekeveri a szerelmet a segítséggel, és mikor egy fokkal magabiztosabb lesz, akkor már nem kellek neki? Fenemód szerelmes tud lenni, a tekintetéből, a tettekből süt az odaadó érzelmi töltete, de néha ez engem feszélyez. Túlságosan ragaszkodik, túlságosan félt, és nem veszi észre, hogy ezzel a nagy szeretetével taszít el? Most mégis egy másik nő ver éket közénk, és neki még eszébe sem jut, hogy ezzel fájdalmat okoz. A gondolataim síkja kereszteződik, és meglátom a fáradt embert, a megtört férfit…és némiképp áthelyezem a dühömet, és a kételyeimet egy zárt ládikába. Nem szólhat minden rólam, majd egy szépen napon, ha erősebb leszek, akkor szembemegyek vele, és megkérdezem, hogy mi az, amit irántam érez, mi az, ami miatt itt van.

A borral elbíbelődöm, nem vagyunk eleresztve pénzzel, de van, amit sosem tagadnék meg. Egy üveg vörös álljon készenlétben a sarokban, nem foglal sok helyet, és nem árt. A poharat eligazgatom, és egy kis idő elteltével oda is viszem az asztalra, hogy letegyem elé. A problémámat elraktározom, és hátulról ölelem át a nyakát. A mondandóm hosszú lesz, és nem mesébe illő feltétlen, de amit ő védelemnek hív, az sokszor már inkább börtön. Elmagyarázom neki, hogy a boldogságunkat nem egy fényűzésben született pompa, vagy a materiális javak adják. Sosem áhítoztam a gazdagságra, ami neki a természetes közeg. Feszengtem a vásárlási lázától, a magánrepülésektől, a családja sznobizmusától. Az anyukáján érződik a legjobban, hogy a Woodward név mekkora előnnyel jár, meg nem nyitható kapukon száguld át hirtelen az ember, és megkóstolhatja, hogy milyen az amerikai álom. Sosem vágytam erre, nehezen mondom ki, de így van. Nem tagadom, hogy imponált a végtelenség, a lehetetlen fogalmának a leküzdése, de pontosan ebből az okból kifolyólag is adódik rengeteg bajforrás. A pénz megöli az emberi kapcsolatokat, önzővé, és kapzsivá változtatja a tulajdonosát. Nincs kivétel, mert aki megízleli a jólét zamatát, onnantól kezdve hamar a függőjévé válhat. Már nem fog becsülni egy könyvet sem, ahogyan az élet apró örömei is elvesznek. A tárgyakban leli meg az átmeneti boldogságot…ami aztán kialszik, és jön az újabb sötétség. New York jelenleg a lábaink előtt hever, az arcom a borostás arcéléhez ér, és egy puszival zárom le a szófosásomat, hátha lett értelme.
- Igen, azt akarom, hogy kicsit élj. Nem látom benned a küzdeni akarást, csak a beletörődést. Miféle nő lennék, aki hagyja kiveszni belőled az életet? – hümmögök egyet, mert a veszekedés alatt nem a provokációt értem, hanem az óvása lebontását. Nem fogok elveszni, vagy eltűnni egyik pillanatról a másikra, ha felemeli a hangját.
- A félelem nem baj, de mindentől nem félhetsz Jamie…az olyan, mintha az élettől tartaná, a jótól… - halkulok el, és keserűség marja szét a bensőmet. Nem hiszem, hogy annyira erős lennék most lelkileg, ha ennyire mélyen van, hogy kihúzzam onnan. A karomat az övé közé veszi, és végigcsókolja a bütykeimet, a karomat. Melegség járja át a szívemet, és magamba temetkezem. A rengeteg felvezető után eljutunk oda, hogy mire akar kilyukadni. Nagyon szeretem benne, ha ennyire körül tudja írni, amit szeretne, de nem értek vele egyet. Én nem úgy látom ezt, mint egy tanulási folyamatot. Nem érzem benne a tüzet, csak a mutogatós férfit, akinek lassan nincs véleménye, mert fél attól, hogy elveszít. Felnevetek a végén, és előtör belőlem a kérdés. – Milyen ígéretet tettél? Hogy nem fogsz élni, és múmiát csinálsz magadból, amíg nem nyilvánítanak gyógyulttá? Ez egy tanulási folyamat, és a boldog jövőt várod? Jamie… - rázom meg a fejemet, és a kezemet elhúzom tőle. – Mire vársz? A boldogabb jövőre? Komolyan úgy beszélsz, mintha hónapokig kellene még szenvednünk, hogy megérdemeljük a happy endet? Mindig várni fogunk valamire? Köszönöm, de ezen a szakaszon már túlvagyok. Hát nem veszed észre, hogy csak elrepül az idő? Olyan emberré váltál, aki elfogadja a jelent? Sosem gondoltam úgy rád, mint egy átlagosra, de félve mondom ki, hogy most annak tűnsz. Egy megfáradt férfinak, aki alig várja, hogy lemenjen a nap, és némi morzsát elfogadjon Fortunától. Ezt szűrted le Sydney-ből is? – a türelmetlenségemet el akarja oszlatni, nem felel, csak az ölébe húz. Nem tudom, hogy őszintén képes leszek-e fogadni a közeledését, de megcsókol. A borosta szúr, de a szívem hevesebben ver tőle. Nem értem őt, nem bírok kiigazodni rajta, és ezzel kiidegel. A nyaka köré fonom a karjaimat, és szelíden viszonzom a puszikat, de mélyebben nem merülünk bele.
- Tudom…hogy szeretsz…de cstt… - nem bírom végighallgatni, hogy engem dicsér, meglágyulok, és könnyes lesz a tekintetem tőle, de a gyanúm még nem alszik el. Az ujjamat a szájára tapasztom, hogy ne folytassa. – Jamie…fájnak a szavak. Ragaszkodsz hozzám, rajongással szeretsz, de tudod, hogy én nem így működöm. Megijesztesz azzal is, ha kifejezed a benned tomboló kavalkádot. Én is szeretlek, de ne rajong értem…mert én is ember vagyok, aki hibázik, aki bántani fog, aki megsért, és lehet összetöri a szívedet. – csendesem el, aztán felállít az öléből, és gyógyszeres szekrényhez kísér. A kis gyógyszertárunk itt lappang, félelmetesen sok a pirula, még injekció is van…mert Jamie nem lehet elég alapos. Tudják, van az a pillanat, amikor azt hiszed, hogy a másik nem ismer…most kapok egy óriási dárdát a mellkasomba. Nem mondta eddig ki, de minden lépésemről tudott. Valóban olyan vagyok, mint egy ketrecbe zárt tigris, mehetnékem van, mégis betartom valamennyire a szabályokat, mert nem akarok meghalni. Depressziós vagyok a bezártságból, hasztalan tagja a társadalomnak, mert ő akarta ezt. Most nem tudom hibáztatni. A szám elé kapom a kezemet, és mikor elpakolja a borospoharat, és a fürdőbe megy, akkor kezdek el igazán sírni. Mivel érdemeltem ki? Mikor váltam ennyire szörnyűvé? A fürdőben hamar végez, és a lakásokra kérdez rá, de most képtelen vagyok vele beszélgetni.
- Elmegyek zuhanyozni. – én még nem tettem meg, és kell egy kis idő, hogy rendezzem a gondolataimat. Szinte elszáguldom mellette, és be is zárkózom. Nem akarom, hogy utánam jöjjön. A ruháimat levedlem, és egy zacskóba helyezve, egy másik szennyesbe dobom. A kis táskámmal állok be a kabinba. A tükörnek háttal vagyok, de így is látom a sebet, ami be van kötve még ennyi idő után is. Szépen hegesedik, de borzalmasan nézek ki tőle. Kettévágtak, a többiről nem is beszélve. A tusolással elég hamar végzek, és a hosszú nyakú hálóingembe bújok bele, ami a földet súrolja. A hajamat leengedem, és átfésülöm többször is. A derekamig ér le lassan, azon is elgondolkodtam, hogy le kellene vágatnom. A többi teendővel pereken belül kész vagyok, és kimehetek hozzá. Elszállt a haragom egy része, így szótlanul bújok be mellé az ágyba, és a karjai között keresek menedéket. Bevackolom magam, és betakarózom a hasamig.
- Nézzünk valamit… - váltogatok a csatornák között, mikor feltűnik a mellettem fekvő neve.
- Ez mi… - felhangosítom. – Dr. James Dylan Woodward az évszázad egyik legtehetségesebb sebésze, így az sem csoda, hogy ma este őt ünnepelhetjük. Nézzünk meg egy rövid videót a pályafutásáról… - kérdőn tekintek fel rá, és nem engedem, hogy elkapcsoljon innen.



Music |     | Clothes






avatar
Egészségügy
Play by :
Jessica Lowndes
Kor :
27
Foglalkozás :
Pszichológus
Hozzászólások száma :
72

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Hétf. Jún. 11, 2018 8:48 pm


Losing my mind  


Nem számítottam a borra, sem a gyengéd erőszakra, amellyel rám parancsol, hogy igyak. Ám tiltakozásom tiszavirág életű, nem tart tovább egy gondolatnál. Ha ez teszi boldoggá, ám legyen, de az bizonyos, hogy nem fogom az egész pohárral lehajtani, mert korán kell kelnem, és indulnom kell dolgozni, nem lehetek kótyagos ennél is jobban. Hozzám bújva gondolatot cserélünk, de úgy tűnik, már semmivel nem elégedett. Ha kiabálok, azt akarja, hagyjam abba. Ha csendes vagyok, akkor meg azt akarja, hogy ordítsak. Ki érti meg a nőket? Mégsem tudok rá haragudni, mert értem és felfogom, miről szól ez az egész. Én is tudom, hogy messze nem úgy viselkedem, mint amit megszoktak tőlem. Fáradtabb is vagyok a kelleténél, ezt nem tagadom, nincs energiám már veszekedni és ordibálni állandóan. Tessa szavaiból ítélve talán attól tart, nem önmagam adom, míg vele vagyok. De nem tudom, hogy mondhatnám el ennél jobban, ahogy érzem magam. Nem megváltoztam, vagy kifordultam önmagamból, nem erről van szó. Pont fordítva. Mellette találtam ismét önmagamra, vissza ahhoz a férfihoz, aki egykor voltam. Aki kedves, aki szerető és gyengéd, és figyelmes. Mert ez az igazi énem. Nem vagyok tökéletes, messze nem vagyok az, ezt én is tudom. De nem éreztem akkor jól magam, amikor egyfolytában martuk egymást, amikor kín volt minden perc, míg ültünk a rendelőjében. Kidobtam a vizsgálatról, mert szerintem nem megfelelően cselekedett, és otthagyott az öcsém esküvőjén, mert én nem viselkedtem megfelelően vele. Hát jobb volt az? Mivel? Miért? Mert szerintem cseppet sem. Ám amit felelek, számára csak táptalaj lesz ahhoz, hogy kiforgatva a szavaimat tüskés indákkal fonjon körbe bennünket. Nem tudok vitatkozni vele. Bölcsebb szemmel nézem a dolgokat, és nincs itt az ideje annak, hogy nekiálljak vitába szállni az igazamért. Semmit nem ért az egészből, mert nem akarja megérteni. Mert az ő szemében amiben most vagyok, az egy börtön. De nem tudja, milyen éveken át egy üres lakásba hazajönni. Nem tudja, milyen annyira magányosnak lenni, hogy már az ügyelet is sokkal csábítóbb, mint a szabadság. Nem tudja, milyen mindig várni és várni, és remélni, hogy egyszer talán eljön az a nap, amikor végre valaki megcsókol az ajtóban, ha belépek. Nem a tökéletes idillre vágytam, nem a kirakatra. Hanem a teljességében megélt, jóban-rosszban kapcsolatra. Victoriával elszúrtam, mert túl karrierista voltam, hogy rá tudjak igazán figyelni. Szerettem őt, de nem szerettem jól. És most jól akarom csinálni. Tessa mégis azt szajkózza, amit ő ítél igazságnak, akkor is, ha messzebb jár tőle, mint innen a Himalája. Fájnak a szavai, és egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy talán már nem talál vonzónak. Talán elveszítettem a szemében valami fontosat, mert már nincs meg a titok a kapcsolatban, nincs meg a bizonytalanság. És ha fáradt vagyok? Miért? Mikor látott engem valaha nem fáradtnak? Mióta az eszemet tudom, egyfolytában végkimerülésig hajszolom magam, miért lepi ez most meg annyira? Vagy a kórházban nem tűnt fel neki, hogy sokszor a megbeszélt időpontokra sem tudtam elmenni? Nem csak hóbortból, hanem mert sok esetben bent kellett maradnom, műtenem kellett, vagy helyettesítenem, vagy csak rendelést tartanom. Egy orvos nem hivatást választ, hanem életstílust, és nem a pénzre vagy a menő kocsira értem ezt. Feláldozzuk magunkat mások szolgálatában. Ezt nem lehet csak úgy tessék-lássék csinálni. Sydney-t meghallva megfeszül az arcom, mert elevenemre tapintott. Sydney? Jószerével magánál sem volt napokon keresztül. Mit tud ő Sydneyről? Hogy mit éltem át, míg meg nem találta a rendőrség? Hogy milyen érzés volt látnom, mikor Jaredet megcsókolta. Hogy alig bírtam megállni a lábamon Olivia és a többiek előtt, mert mint egy kivert kutyára, úgy néztek rám. Semmit nem tud arról, ami ott történt.
- Sajnálom, hogy csalódást okozok neked - suttogom halkan, bár ez kicsit inkább magamnak szól, semmint neki. A pillanatnyi mélypontot azonban inkább próbálom feloldani azzal, hogy az ölembe húzom.
Megcsókolom és az ölembe húzom, de érezhetően megfeszül. Újra belém hasít, hogy már nem szeret. A mélyben lappangó ki nem mondott vád feszül közénk. Egy szörnyeteg vagyok. Megmentettem az életét, és most darabokra hullunk lassan, nap nap után. Hülyeségeket beszél, mégsem mondom, mennyire nagy baromságokat hord össze. Nem is hinne nekem. Nem tudom, valaki hinne-e egyáltalán. Úgy szeretném elmondani neki, mi jár a fejemben, amikor rá nézek, vagy amikor reggel kinyitom a szemem, és ő van mellettem. De látom, hogy ma este süket fülekre találna minden szavam, mert megmakacsolva magát eldöntötte, hogy én semmiképp nem lehetek így boldog. Kibúvókat keres, és én nem próbálom ebben megakadályozni. Csak mosolygok, mikor felhívja a figyelmem, hogy ő is csak ember, aki talán összetöri a szívemet.
Hát nem látod, hogy most is, minden szavaddal ezt teszed? Összetörsz mindent, és még csak észre sem veszed? Milyen buta vagy! Te buta, buta lány!
Nem szólok mégsem, csak felállítom az ölemből és a gyógyszerekhez megyek. Nem ért, és nem akarok az igazamért karddal harcolni. Elutasít, annyi módon, hogy észre sem veszi, holott ő a pszichológus kettőnk közül. Ám én sem vagyok ostoba. Próbálom annyira helyén kezelni a dolgokat, amennyire csak tudom. A szavak, amelyekkel csendesen rendre utasítom, mélyre hatolnak. Látom a pupillái mozgásán, azon, ahogy a levegő a mellkasába szorul, ahogy a kezét a szája elé kapja. Arcon csókolom, aztán magára hagyom, hogy a fürdőbe mehessek néhány percre. Egy gyors fogmosás és borosta értékelés után a hálószoba felé veszem az irányt. Elkezdenék alváshoz ágyazni, és felhozom a lakáscsere ötletét, de mint akit üldöznek mellőlem, most ő hagy itt engem. Most már mérgesen pillantok utána, és most, hogy egyedül maradtam, egy halk káromkodás kíséretében felkapom az egyik díszpárnát, és a plafontól a padlóig érő ablakhoz vágom. A saját tükörképemre támadok, mert tehetetlen dühömben másra nem tudok. Mi a kurva ég baja van egész este? Legszívesebben felképelném, mert már nagyon érik neki, de sajnos képtelen lennék megütni egy nőt. Legalábbis úgy, hogy ő ne akarná. Nem értem miért ilyen kukacoskodó ma este, és nem tudom azt sem, meddig vagyok képes még türtőztetni magam. Megbocsájtani nem könnyű, ezt nálam jobban talán senki nem tudja, de meddig fog még kínozni? Lassan ott tartunk, hogy rosszabb vagyok Scottnál? Minden szavával kettévágja az enyémet, erőszakkal kényszeríti ki a saját látásmódjának igazságát. Kényszeríteni próbál, hogy valljak abban a bűnben, amiben nem is vagyok bűnös? Sok mindenben hoztam rossz döntést, de mintha egész este arra menne ki a játék, hogy rám húzhassa a vizes lepedőt. Minden, amit csinálok, amit mondok fegyverré válik a kezében. Dühösen, kapkodva tépem le az ágytakarót, és csak magamban fortyogok tovább, mikor már csak egymagam maradok a szobában a gondolataimmal és a kétségeimmel. Nem állok ki. Akkor sem fogja kihozni belőlem ismét az állatot. Nem. Megfogadtam, hogy nem válok Scottá a szemében. Ha egy olyan pasit akar, akkor pedig mondja meg, és menjen a picsába, de ne szórakozzon velem, mert ehhez én már öreg vagyok. Túl van már ezen a szakaszon? Hallja néha egyáltalán magát? Jesszus, alig múlt huszonhét, mégis min van már túl? A  Barbie-korszakon? Még kurvára előtte van egy masszív harmincas évtized, meg még majdnem annyi, hogy ott tartson, ahol én, és még alig taposom az életem felét - bár, ha így folytatja, a negyvenet sem fogom megérni, mert szép lassan agyvérzést fogok kapni mellette. Hallom, hogy megnyitja a zuhanyt, így eltüntetem az ablakhoz vágott párnát, és fújtatva fekszem be az ágyba. Azonnal el akarok aludni, de úgy felhúzott, hogy a szemem hiába csukom le, már túljutottam egy ismételt holtponton, nem megy az alvás. Így felülök az ágyban, de így meg fáj a hátam, úgyhogy inkább hasra fekszem és magamhoz ölelve a párnámat csak nézek ki a fejemből.
Tessa visszatér, és vele mintha kimenne a levegő is a szobából. Még mindig dühös vagyok rá, a makacs akaratosságára, de elég csak megéreznem, ahogy a teste az ágy matracához ér, elfog iránta a sóvárgás. Nem megy. Nélküle nem megy. Nélküle...nem létezem. Nem létezhetem. Annyira szeretem. Nem úgy, mint az első szerelmes tinédzser, aki forró fejjel, és ész nélkül rohan bele az érzelmek hullámaiba, aztán nem érti, miért fullad bele olyan hamar. Másként. Nem ért engem, meggyőződései vannak. Arról, hogy tökéletesnek látom. Pedig nem így van. Csak nekem úgy tökéletes, ahogy van. Makacsan, sebekkel a szívén, néha remegő lábakkal álló önbizalommal, összetörve is. Bárcsak ő is úgy nézne rám, ahogy én rá! Ha csak félig sikerülne, már nem aggódnék semmiért. De egyre az jár a fejemben, hogy nem vagyok így sem elég számára. Mégis, mikor bebújik mellém, ösztönösen fordulok meg és engedem, hogy hozzám bújjon.
- Rendben, nézzünk valamit - egyezem bele, bár a mérgem még messze nem szállt el. Álmosan dörgölöm meg a szemem, és remélem, hogy hamar talál valamit, ami kicsit szimpatikus lesz neki, mert a végén még ezért is engem fog hibáztatni. Még mindig a hallottakon rágom magam, amikor felkapja a fejét, és mikor leesik, miről van szó, dacosan szorítom össze a számat csücsörítve. Fújtatok egyet és a távirányító után kapok.
- Hagyd a fenébe, csak egy hülye díj. Kit érdekel?
Mérgesen ráncolom össze a szemöldököm, mert elrántja a távirányítót.
[b]Dr. Woodward egyedülálló tehetsége már idejekorán megmutatkozott, rezidensi évei alatt is elkötelezett volt az orvostudomány iránt. Számos publikációja olvasható, segítő és oktató értekezései iránymutatóként szolgálnak nekünk az eljárások között. A Woodward technikával olyan átütő sikereket érhetünk el a.....[b]
Nem akarom tovább hallgatni, újra a távirányítóért kapok, most már kissé hevesebben.
- Add ide azt a nyomorult távirányítót, Tessa, vagy nem tudom mit csinálok veled - morranok fel, mert kezdek nagyon bepöccenni. Amikor ismét nem adja, a takaróra csapok egy nagyot, és mérgesen nézek rá.
- Mégis mi a picsa bajod van neked egész este, elárulnád? Ha levegőt veszek, az is baj, ha vacsorát csinálok, az is, ha hozzád érek az is. Mondd csak, talán zavarlak? Mert akár el is mehetek. Csak egy csendes estét akartam veled, és most meg ezzel a hülye díjjal fogsz majd basztatni? Nem mentem el rá. Na és? Azt hiszed, az egész csak egy kibaszott márványtömbért csináltam? Nem tűnik fel, hogy ez engem cseppet sem érdekel?
De már késő. Annyira felhúzott, hogy képtelen vagyok ágyban maradni, felugrok, és megkerülve az ágyat, egyszerűen kihúzom a falból a dugót, hogy még véletlenül se kapcsolhassa vissza.
- Most elégedett vagy? Hmm? Most, hogy sikerült kihoznod a sodromból? Esküszöm, legszívesebben a térdemre fektetnélek, és pirosra verném a formás kis seggedet! Hátha abból tanulnál végre, az istenit. Mi a fasznak kell egész este az idegeimen táncolni?
Idegesen túrok a hajamba, és villámló szemekkel nézek rá. Meg tudnám fojtani egy kanál vízben jelen állapotom szerint, és ha holnap nem lennék beírva műszakba, biztos, hogy felkapnám a ruháimat, és úgy itt hagynám, hogy csak úgy leshetne. De nem tehetem, és ha őszinte lennék, a földszintnél tovább nem is jutnék, az biztos. Csak azért, hogy csináljak inkább valamit, felkapom a sztetoszkópomat és a szokásos esti rutinomat kezdem előkészíteni. Látva, milyen képet vág, feszülten sziszegem a fogaim között.
-Tessa, én komolyan mondtam, amikor azt mondtam, hogy sosem akarok olyan lenni a szemedben, mint az exed, de ha most emiatt is nekiállsz hisztériázni, esküszöm, hogy kikötözlek az ágyhoz, és úgy foglak megvizsgálni, vagy utazol a csomagtartóban a kórházig. Ha jól emlékszem ma Connors az ügyeletes a kardión.
Az éjjeli szekrényre pakolom az eszközöket és a papírokat, amelyeket ki kell töltenünk. Még egy szó, és robbanni fogok, és kétlem, hogy azt innen számított ötven mérföldes körzetben bárki túlélné. Mára ennyi volt a tűréshatárom.  

X   • X • ™️

avatar
Egészségügy
Play by :
Jensen Ackles
Kor :
38
Foglalkozás :
koraszülött, gyermek és magzati sebész, szív-, ér- és mellkassebészeti kutató orvos
Hozzászólások száma :
69

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Kedd Jún. 12, 2018 8:20 pm

Tessa & Jamie


Két ugyanolyan szerelem nincs, ezt már megtanultam a saját káromon. A gyermekfejjel elképzelt szőke herceg fehér lovon sztereotípia nem létezik, ahogyan tökéletes férfi sem, csak férfi. Lehet magas, és kövér, lusta, vagy gondoskodó…a végére mégiscsak csak egy másik emberi lény, aki nem érti, hogy mi fán terem a nő. Uraim ma este élő bizonyítéka ennek a vőlegényem, aki csak búg, és simogat, szelíden ölelget, de valahogyan sosem találja el a megfelelő hangnemet, vagy a megfelelő testbeszédet velem szemben. Részben húzódik egy másik probléma is a háttérben, ami rátesz egy lapáttal, de ha elkövetkeztetek Corneliától, akkor sem lenne könnyebben összetévesztő az egymásnak küldött, félreértelmezhető jeleink sokasága. A lexikon hasznos, de nem terjed ki rám, vagy ő rá. Nem működöm bonyolultan, nincsenek nagy igényeim, sem nagy elvárásaim a másik féllel szemben. A legpuritánabb ösztönlény is felfogná, hogy meg vagyok sértve, és ezen én sem feltétlenül tudok egyetlen este alatt túllépni, ha most szembesültem a ténnyel, hogy a drága párom ágyba bújt a mentoráltjával. Hétköznapi tanulmány, hogy megtörténik a megcsalás, mert a felek elhidegülnek egymástól, nem kapják meg a kellő figyelmet, amire áhítoznak, de a kurva életbe is, mi még nem tartunk itt, és a boldog happy end is várat magára. Az összeköltözést is csak néhány pipával x-szelhetjük ki a képzeletbeli listánkon, ha abból indulok ki, hogy csak néhány hete gyakoroljuk a menyasszony és a vőlegény titulusunkat. Általában ő a beteg, én meg az orvosa, de most megcserélődtek a szerepek, és felocsúdni se tudtam ebből a gyötrelemből, mert máris ott tartunk, hogy lefeküdt egy másik nővel, aki nem a halott exe, hanem egy húsvér és lélegző ribanc…párdon vadmacska. Forr bennem az indulat, és számtalanszor futok neki az este folyamán annak, hogy ne törjön ki az égzengés, és a földindulás, de sajnos egyre távolabbra sodródom az eredeti tervemtől. A fájdalom nehezen szűnő érzelem, a csontjaimba ivódott, mint egy méreg, és indaként tekeredik körbe a belső szerveimen. Nem lélegeztem fel a műtét óta, csak belecsöppentem a szürke hétköznapokba, és most azzal küzdök, hogy egyben tartsak egy kapcsolatot is. A munkámról csak hírből hallok, még jó ideig nem is gyakorolhatom, mert halálos beteg voltam, és csak egy hajszálon függött az életem. Jamie megmentett. Annyiszor ismételtem el ezt a mondatot, hogy már hánynék is tőle, ha még egyszer hangosan ki kellene mondanom. A világ, sőt az egész univerzum tudja, hogy ő miatta dobog a szívem, és mekkora áldozatot hozott értem. Nem tette volna meg másért, nem kért volna mást a műtőasztalon feleségül. A kibaszott hálám is burjánzik valahol, és tényleg, ha félreteszem a dühömet, akkor imába foglalom a nevét, de ne kelljen már úgy emlékeznem a tulajdon férjemre, mint egy hősre, aki az ördöggel kötött szövetséget miattam. Utálom kimondani, de egyelőre két oldal között tengődöm, és nem könnyíti meg a dolgomat, ha kedves, és megértő, miközben egy kékszemű cédát csókolgat, amíg a kórházi ágyamban fekszem, és várok a soromra. Az este folyamán ezer érvet kerestem a mentségére, és felnőttként igyekezem viselkedni, de az istenért…nő vagyok. Egy megtört, és önbizalomhiánnyal kardoskodó gyenge lélek, aki most a legkevésbé vágyik arra, hogy hadba szálljon egy sikeres doktornővel. Máskor rendben lennék, a múltban el is engedtem volna, de ma este sajnos még nem tudom, hogy melyik részem fog felülkerekedni. Jamie kezében van a gyufa, és ha meggyújtja, akkor nem lesz visszaút.

Marakodunk a vacsora alatt, megszűnik a kellemes légkör, mikor megszólal a telefonom, és az emlegetett szamár kéreti a vonal másik végére. Meghitt együttlétet óhajtott velem, de most a harmadik féllel cseveg, és nem ordíthatom a képébe, hogy tedd már le a készüléket, mert lenyomom a torkodon. Hullámokban tör rám a féltékenység, és büntetem, mint egy rossz anya a gyermekét, aki rossz fát tett a tűzre. Szerelmes vagyok, nagybetűkkel is leírnám, minden hibája ellenére is hozzámennék, de azt nem nézem jó szemmel, ha nem vagyunk őszinték egymással. Nem kértem sokat, csak egy kis megértést, és a rohadt elhallgatások háttérbe szorítását. Mindig működött közöttünk a kommunikáció, különben nem épült volna fel a bizalom sem. Nem ismerhettem volna meg, ha nem így cselekszünk, de most csalódom. Életemben először vagyok igazán tanácstalan, és kétségbeesett amiatt, hogy nem tudom, mi lakozik a szíve mélyén. A képek nem hazudnak, és a tekintete elárult mindent. Egy másik Jamiet láttam viszont, akihez csak egyszer volt szerencsém. Azon az estén, mikor eszközként használt a zuhany alatt, és azóta sosem. Mi van Corneliában, ami bennem nincs meg? Fegyverszünetet kötünk, az ölébe húz, és mézédes szavakkal simogat. Gyógyítani próbál, de csak távolabb lök magától. Nem várom el, hogy ezt tegye értem…a borral is kedveskednék, de megint egy másik vágányra siklunk ki, és a véleményünk akár lehetne a Nap és a Hold, nem is lehetnének ennyire messze a másiktól. Idő kell, nincs kedvem mosolyogni, sírhatnékom van, hogy belém lát, mégsem veszi észre, ami a szeme előtt zajlik. A vaksága megcsonkít, és a húsomból váj ki egy szeletet, miközben a tus alatt roskadok össze. A könnyeimet elmossa a víz, és vele együtt a nagy bánat. A forradás éget, és emlékeztetőt tart elém, hogy sosem leszek már a régi. Tessa Wilson alakul, de a magabiztossághoz kikövezett ösvény túl meredek ahhoz, hogy meglépje az első lépcsőfokát is akár. Jamie szavai nem elegendőek, és ebben a minutumban a sírig tartó eskü sem oldaná fel a kétely elültetett magját bennem.

Kijövök a fürdőből, miután sikerül összeszednem magamat, de nem mutatkozom lenge ruházatban, szigorúan a hosszú megoldás híve vagyok, mert undorodom a tükörben látott testtől. Hogy kívánhatna meg egy férfi, ha így nézek ki? Hozzábújok, mint egy kislány a macijához, békét igyekszem teremteni a jéghideg metszetbe, ahol az egyik oldalon ő áll, a másikon meg én. Talán még megmenthetjük az estét, ha közösen csinálunk valamit, és elfelejthetjük a képeket is, melyek a naplóm hasábjain pihennek. Tessa ne csapd be magad! Ez nem te vagy. A csatornákat váltogatva aztán rálelek egy ismerős műsorra, és mikor felhangosítom, még a szó is bent reked. Kérdőn tekintek a mellettem fekvőre, hogy tud-e róla valamit, de a nem várt reakciót kapom meg riposztként.
- Egy hülye díj? Így tekintesz a munkásságodra? – nincs bennem most számonkérés, csak fura, hogy Jamie kiakad azon, ha meg akarom nézni, mégis maradtunk le, és miért nem említette egy szóval sem, hogy ma este lesz ez az ünnepség. Ki akarja kapni a távirányítót a kezemből, de idejében rántom el előle, és felhangosítom a felkonferálót. Nem kapok szikrát sem, és csak nézem, ahogyan az egész világ őt dicsőíti, de tudomást sem akar venni róla. Ez tuti nem az a Jamie, akit én megismertem, és a fejére ejtették.
- Nem adom, és velem ne beszélj ilyen hangnemben. – morranok rá, ha már úgy érzi, hogy egy pukkancsnak kell lennie velem. Ökör, mint mindig, ha ő kerül a középpontba.
- Téged ma fordítva kötöttek be Woodward? Hallod, ahogyan velem beszélsz? Mi bajom lenne? – hökkenek le, mert ekkora ellentámadásra nem számítottam, de csak kijön belőle a kisördög, ha már eddig türtőztette magát. A következő tettével csak azt éri el, hogy nem veszek levegőt, és feljebb tornázom magam, mert biztosan az őrület határára sodródott.
- Meghibbantál Jamie?! Én táncolok a te idegeiden? – úgy pattog, hogy a szememnek is fárasztó, hogy figyelemmel kövessem, de már száguld is a fiók felé, és most támadó üzemmódban folytatja. Megáll bennem az ütőér is, mikor előkészíti a sztetoszkópot, és a papírokat.
- Lehet jobban járnék Connors-szal, mint veled jelen helyzetben, mert az tuti, hogy bal lábbal keltél fel. Miért nem jó semmi, ezt akarod tudni? – teljes ültömben meredek rá, és ha nem lép, mert miért is tenné, akkor én kelek ki az ágyból, és trappolva hagyom el a közös hálót. Az asztalom rejtekét feltúrva keresem elő azt a kibaszott képet, ami egész este baszta a csőrömet, és most azzal a hévvel, mintha egy természeti csapás lennék, úgy térek vissza hozzá, és dobom le az ágyra, jól láthatóan a terhes bizonyítékot.
- Felnőttként igyekeztem hozzáállni az ügyhöz, és mentséget találni arra, hogy miért feküdtél le Corneliával, és miért én tudom meg utoljára, hogy hónapok óta tart ez a viszony. Csak szex Jamie, mert nem úgy tűnik? Én elnéztem volna, mert tudom, hogy szeretsz, de órák óta azon görcsölök, hogy mivel jobb ez a nő, mint én, vagy mint Victoria. Megküzdöttem egy halott menyasszonnyal, akinek a szíve még bennem van, de ezzel itt…mit adott, amit én nem tudtam? Megértést, menedéket a nehéz órákban? Szerinted én hogy éreztem magam ma délután, mikor kézhez vettem ezeket? Látom a tekinteted, és az övét. Nem szerelem ez, de valami más igen, és ez a más taszít a pokolba… - harapok az ajkamba, mikor ezüstcsík jelenik meg a szemhéjam erkélyén. – Még hány nővel kell megküzdenem? Scottot emlegeted, de amit te teszel, az nem fájhat? Két férfit szerettem eddig, többel le sem feküdtem. Huszonhét vagyok, és két férfi volt az életemben. Az egyik elhitette velem, hogy szeret, aztán megöltem. Te vagy a másik Jamie, szóval mondd meg nekem, hogy nincs jogom haragosnak lenni, ha vacsora közben Cornelia zaklat, vagy hogy nem tudok a pénzügyi nehézségeinkről eleget, mert mindent egyedül akarsz megoldani? Költöznék, a világ végére is követnélek. Ja és a díj…igazad van nem számít neked, mert egy márványtömb, de talán én ott lettem volna, és nekem számít. Büszkén karoltam volna bele a vőlegényembe, hogy ezt miattam kapta meg. Nehéz a természetem mostanában, és könnyebben sértődöm meg, egy hisztérika vagyok, de még nem dolgoztam fel, hogy majdnem meghaltam másodjára is. A türelmeddel, és a féltéseddel csak megfojtasz. Nem érzem magam nőnek, ilyenekbe bújok bele, mert a tizenöt centis vágás elcsúfít. Nem emlékszel, hogy mennyire gátlásos voltam az első találkozásnál, mikor meghallgattál? Aztán meg lefekszel vele… - mutatok a képre, és a könnyeimet nyelve lépek egyet hátra. – Hát ez az, ami kikészít. – fordítok neki hátat, és megindulok a konyha felé. A csalódottságomat valahogyan le kell vezetni, és mi lenne jobb, mint egy kis pudingkészítés.




Music |     | Clothes






avatar
Egészségügy
Play by :
Jessica Lowndes
Kor :
27
Foglalkozás :
Pszichológus
Hozzászólások száma :
72

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Szer. Jún. 20, 2018 2:41 pm


Losing my mind  


A nyugodt este reménye már rég elveszett, de a tv-ben megjelenő átadó ünnepség megjelenésekor végképp temethetem a békére vonatkozó vágyaimat. Ma semmi nem jöhet össze. Ritkán van ilyen, de ma tényleg ez van. Mióta csak hazaértem, egyszerűen minden, de minden tönkre megy, és már végképp nem tudom, mit kéne tennem, hogy jobb legyen. Tessa az élő fába is beleköt, és már előre tudom a hangsúlyából, hogy emiatt is ki fog akadni. És lám, igazam lesz. El akarom venni a távirányítót tőle, de nem adja, hát rámorranok. Nem szép tőlem, ez biztos, de visszatámad, és számon kéri. És azt hiszem itt van az a pont, amikor nagyon tele lesz a hócipőm az egésszel. Miért is küzdök? Miért szenvedek, kínlódok, hogy neki jó legyen, ha ő semmit, de semmit nem tesz meg azért, hogy egy kicsit megértsen? Nem kívánom, hogy kinyalja még a hátsómat is, nem erről van szó. De egy cseppnyi megértést nem várhat el az ember a szerelmétől? Hogy meglássa a dolgokat körülötte?
- A munkásságom nem egy díjátadó miatt lesz teljes. Nem ezért csinálom, de úgy csinálsz, mintha ez meglepne - mondom, de aztán ismét elveszítjük a kontrollt a tetteink felett. A kérdése csak olaj a tűzre.
- Engem kötöttek be fordítva? Ezt pont te mondod? - kérdezem, de már késő. A veszekedés haragos felhői fölénk tornyosulnak és lecsapnak az első villámok, amelyek porrá zúzzák a meghittség pillanatait. Ezt az estét már baszhatom, ez az igazság. Nem tudok jót csinálni, nem számít mennyire próbálkozom.
- Ki más táncolhatna még? Ki lenne még annyira kedves, hogy minden mozdulatomba, szavamba, tettembe belekössön? Látsz itt mást is rajtad kívül? Mert én ugyan nem, és ha te, mint pszichológus nem veszed észre, hogy viselkedtél egész este, akkor azt hiszem kezdek aggódni magam miatt is - lépek a fiókhoz, hogy közben elvégezzem az esti rutinvizsgálatot, amit a kimerültségtől majd' elfelejtettem. Szigorúan meredek rá, és amikor kiugrik az ágyból, már értetlenül meredek utána.
- Igen, igazán értékelném, ha végre kiböknéd, miért vagy ilyen elviselhetetlen ma - szólok utána, és amikor visszatér, felkészülök. Nem javítottam a nővérével a kapcsolatunkon, azt hallotta a kórházból, hogy jól vagy épp rosszul viselkedem a gyakornokokkal, de amit kapok, az letaglóz. Számomra semmit nem jelentett az az este, már nem is nagyon gondolok rá, csak amikor hirtelen feltámad a vágy bennem, mert be kell látnom, Cornelia nagyon ért hozzá, hogy őrjítsen meg. Tessa szavai azonban eleven húsba marnak, és csak a képet nézem, amikor elmondja és megszabadul a démonaitól. Aztán csak hallgatom a ziháló légzését, és...lassan emelem rá a tekintetemet, és abban olyan hidegség van, akár a Himalája csúcsának jégsapkái. Összeszorított szájjal sziszegek, ahogy lassú, fenyegető léptekkel elindulok felé.
- Szóval ez a bajod? - kérdezem, és lépek egyet, őt hátrálásra kényszerítve - Hogy megdugtam? Hát megdugtam. Na és? Nekem nincs viszonyom Corneliával, és ezt jobb, ha nagyon gyorsan elülteted az agyadban, kedvesem. Megdugtam Corneliát, mert akkor, abban az adott pillanatban ő tudta, hogy vagy kihozza belőlem az állatot, vagy idegösszeomlást kapok. Meghaltál! És elhiszem, hogy ez neked borzalmas és rémisztő élmény lehetett, én semmit nem tudok erről, hiszen aranykanállal a seggemben születtem, semmi nehézségem nem volt soha az életemben. De meghaltál! A kezemben! Ezt fel tudod fogni? A nő, akit szívből szerettem, a kezeim között halt meg a műtőasztalon! Miattam kerültél oda, érted? Miattam! - lépek még egyet, amíg már nincs hová menekülnie. Nem kiabálok. Szinte suttogok. De ebben olyan fenyegető veszedelem van, amit már rég nem látott a világ Jamie Woodwardtól. Olyan közel kerülök hozzá, hogy érzem a szívének a heves verdesését a mellkasában, a forró lélegzete borzolja a bőrömet. Felemelem a kezem és letörlöm a könnyét, és a bennem lakú vadállat élvezettel nézi, ahogy megremeg.
- Megdugtam, mert ez kellett ahhoz, hogy ne kétségbeesett, aggódó hozzátartozóként, hanem orvosként tudjak gondolkodni. És nem mondtam el. Mert kurvára nincs viszonyom Cornelia Jones-szal. Ma este azért hívott, hogy elmondja, nem kaptam meg a főorvosi kinevezést, és valószínűleg a karrierem bánja ezt az egész kibaszott históriát, kezdve onnan, hogy kiléptem az alapítványtól. És nem mentem el a díjátadóra. Megmondjam miért? Mert az én díjam te vagy, Tessa Wilson, és ez sokkal többet ér, mint egy plecsni, meg az a pár újságcikk, ami majd megjelenik rólam. És azért nem mentem el, mert ha nem tűnt volna fel, hajnal óta fent vagyok, és annyit dolgozom, hogy a belemet húzom magam után, és amikor hazajövök, a kedves menyasszonyom úgy viselkedik velem, mint egy idióta elmeháborodott picsa. Akit nem érdekel, hogy szarrá hajtom az agyam is, hogy neki jó legyen, aki szemernyit sem értékeli, hogy vért izzadok azért, hogy ne érezzen meg ebből semmit. Ellenben a szememre veti, hogy túlságosan szeretem és óvom őt.
Az ágyhoz lépek, és felkapom a képeket, hogy az orra elé tartsam.
- Ez kell, Tessa? Ez? Nem jó, ha kedves és gondoskodó vagyok? Az kell, amit itt látsz? - kérdezem, és elborul az agyam. Az ágyra lököm aztán fölé térdelve lefogom a két kezét a feje mellett és egészen közel hajolok az arcához.
- Kurvára elegem van abból, hogy neked semmi nem jó. Megfojtalak a türelmemmel és a szeretetemmel? Bocsáss meg, nem tudtam, hogy ez neked ilyen fájdalmat okoz. Akkor tessék, tudok én az igényeknek megfelelően változni - csapok le a szájára, és mit sem törődve azzal, mit akar és mit nem, erőszakkal feszítem szét a nyelvemmel a száját, és benyomakodok a gyöngy fogak közé. Olyan hevesen csókolom, ahogy már régen nem tettem. Mint egykor, a szállodában. Egyik térdemmel szétfeszítem a combjait és közé fekszem, erősen leszorítva a karját újra és újra lecsapok az ajkaira. Kezdem elveszíteni a kontrollt a tetteim felett, végül hagyom, hogy lélegzethez jusson.
- Ez kell, Tessa? Hogy olyanná váljak, mint Scott? Ez hiányzik? - kérdezem tőle, és a hasáig feltűröm a hálóingét, minden tiltakozása ellenére, és kezemmel félrehúzom a bugyiját, hogy gyengéd erőszakkal érintsem meg odalent. A szexuális feszültség az egekbe csap, és én is érzem, milyen vadul felhergelte az alvó oroszlánt.
- Így hogy tetszik? Így már kellőképp távolságtartó vagyok neked? Így már nem fojtogatlak a türelmemmel és a szerelmemmel? - kérdezem, és mikor már ott van az a pont, hogy végképp kikelnék magamból, és olyat tennék, amit magam is megbánok, megállok. Ziháló lélegzettel, csapzottan, izzadtan nézek le a nőre, akit szeretek, és nem tudom miért, de könnyek gyűlnek a szemembe. Kiveszem a kezem a combjai közül, és elengedem a másik kezét is, aztán lehajtom a fejem, és lemászok róla.
- Sajnálom, de...én erre képtelen vagyok. Nem tudok olyan lenni, mint ő. Nem tudok - rázom meg a fejem - Mikor lesz már vége? Mikor hagyod abba, hogy Victoriával és Scottal példálózz? Azt hiszed ezzel sakkban tarthatsz? Azt hiszed, ez hatással lesz rám? Te azt hiszed, Cornelia fenyegetés számodra? Mikor veszed észre, hogy amennyire te úgy érzed, a múltammal kell küzdened, én épp ugyanezt csinálom? Küzdök a nővéreddel, a szüleiddel, Scottal. Azt hiszed, csak neked nehéz? Csak neked nem könnyű? - kérdezem, aztán megtörlöm a szemem, és sóhajtok egyet, majd egyetlen szó nélkül kimegyek a hálóból. Az előszobában egy sporttáskába bedobálok néhány ruhát, és öltözködni kezdek. Kibújok a melegítőből, beleugrok egy farmerba, aztán inget veszek a pólóm fölé, zoknit, cipőt húzok, majd felkapom a telefonomat és bármennyire fáradt is legyek, kivágom az ajtót. Nem érdekel, Tessa mit csinál. Elegem van. Én ezt nem hallgatom tovább. Bármit csinálok, bárhogy próbálkozom, sosem leszek elfogadva, sosem leszek elég jó.
- Bemegyek dolgozni. Te meg jó lenne, ha addig eldöntenéd, mit akarsz tőlem. Jó éjt - vetem a hátam mögé, és bár már alig látok a fáradtságtól, otthagyom Tessát. Nem gondolkozom, csak menekülök. Nincs már erőm harcolni. A buszmegállóig jutok el, mert a kocsikulcsomat fent hagytam, és leülök a hideg padra. Fázósan bújok bele a bőrdzsekimbe, és mivel a busz nem jön...egyszerűen elalszom ülve a buszmegállóban.   

X   • X • ™️

avatar
Egészségügy
Play by :
Jensen Ackles
Kor :
38
Foglalkozás :
koraszülött, gyermek és magzati sebész, szív-, ér- és mellkassebészeti kutató orvos
Hozzászólások száma :
69

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   Kedd Jún. 26, 2018 12:59 am

Tessa & Jamie


Az ágyban fekszem, és Jamie arcát fürkészem. A meghitt együttlétnek már az ígérete is csak egy álomba illő illúziókép, és a felhők, melyekből hamarosan leszáll az eső, úgy tornyosulnak fölénk, hogy elkerülhetetlenné válik a kíméletlen összecsapás. Elfogy a türelmem, nem bírom megjátszani, hogy érett gondolkodású, felnőtt nő vagyok, aki a munkája megszállottja, és állandóan segíteni akar másokon, mert ez nincs így. Most éppen egy megsebzett őzike vagyok, több helyről vérzem, és nem tudom, hogy melyik lesz az, ahonnan még egy döfés várható. A ma reggeli képek, vagy a tudat, hogy ez a kapcsolat sosem működött? A távirányító a kezemben, de Jamie máris a tv dugóját rántja ki az aljzatból, és rám förmed, amiért nézni szerettem volna a díjátadót, és számon kérem, hogy miért nem vagyunk jelen az eseményen.
- Nem lep meg, de tudod most ez nemcsak rólad szól, ha feltűnne. – a torkomat szorítja a kígyó, fulladozom a ki nem mondott szavaktól, a bennem tomboló sérelmektől, és nem tudom, hogy meddig leszek képes így a felszínen evickélni, mert minden rossz, mióta visszahozott, csak a rossz van, és nem sikerül megbékélnem az új életemmel. Cornelia az igazi veszélyforrás? Tényleg a féltékenység taszít a mélybe, vagy igazán nem is akarok együtt lenni vele, és provokálom, hogy kimondja a kapcsolatunk végét?
- Igen, én….emelgeted a hangodat, előbb meg úgy viselkedtél, mint egy kezes bárány. – a pillantásom égető, közel járok a robbanáshoz, de ő is, mióta felkelt az ágyból, és úgy tesz, mintha az esti rutinokkal helyre állna közöttünk a béke.
- Már megint ezzel jössz? A munkám egyenlő azzal, hogy nekem mindig megértőnek, és segítőkésznek kell lennem Jamie? Le kell nyelnem mindent? – hűha, hát így állunk, és még én vagyok az, aki mindenbe beleköt. Remek párosítás, igazán remekelünk, de ez valamiért még jobban szíven üt. Valamikor az orvosa voltam, és igen helyén kezeltem volna a szituációt, de ma már nem akarom, és nem is menne…hiszen megcsalt. Még hergel, és nem áll le, ami nekem kapóra jön, mert innentől nincs visszaút. A szakadék megnyílt alattunk, és nincs kedvem továbbkertelni. Átmegyek a naplómba rejtett képekért, és úgy térek vissza, hogy érezze, ez már nem az, ami a vacsora, vagy az együttélés alatti problémákra terjed ki, globálisan szemlélve nem vagyok az a nő, aki eltűri, vagy megérti, hogy miért kereste más nő ágyában a vigaszt. Fél délután azon emésztettem magam, hogy megértsem, de már nem érdekel. Megtette, lehet nyomós érve, még azt is mondhatja nekem, hogy nem szereti, csak megtörtént. Nem tudjuk visszaforgatni az időt.
- Igen, ez a bajom. – fújtatok a képpel a kezemben, de valamiért balsejtelem tör rám, és meghátrálásra késztet. Nem tetszik a zöld íriszek mélyén fellobbanó magyarázat, vagy fékezhetetlen düh….mert igen, ne mondjuk ki, de szakasztott mása lesz Scott-nak, és annak az éjszakának az emléke tér vissza, amikor bezárt a pincébe. – Na és? Leszarom, hogy van-e viszonyod vele, vagy sem. Miattad? Igen, Jamie meghaltam, de sosem kentem rád, hogy miattad kerültem volna oda. Nem kell bűnbakot csinálnod magadból, és nem… - elhallgatok, könnyek égetik a szememet, mert nem kap tőlem feloldozást emiatt. Nem értem meg, és nem is óhajtok belelátni a kettőjük kapcsolatába. Mérhetetlen fájdalom ül meg a szívem mélyén, és az indák úgy fonják körbe, hogy a rózsatövisek kisebb lyukakat égessenek bele. Lehet, hogy neki ez a megoldás dominál, és más nő karjai között könnyebb elfeledni az élet nyújtotta tragédiákat, de még éltem, és lélegeztem, mikor elment…sőt már azelőtt is. Lefeküdt vele, és nem teheti semmissé. Az ágyig hátrálok, és elfordítom az arcomat, mikor a fizikai erejével magasodik fölém. A könnyemet letörölheti, de a félelmemet nem űzheti el. Megrémült vad leszek a közelében, és korántsem azt váltja ki belőlem, mint egészséges mivoltomból. Pontosan olyanná válik ekkor, mint Scott. Enyhén és gyorsan pillantok rá, és látom…menten elsüllyednék. Érzem az örvényt a gyomromban, a hányinger kaparja a torkomat, de nem áll le. A mondandója párhuzamot von a régi életemhez, a felégetett hidak maguktól épülnek újjá, és a volt férjem elevenedik meg előttem. Nem merek nyelni sem. Birtokolni akart, engem hibáztatott azért, hogy éjjel-nappal dolgoznia kellett. Rettegtem tőle, mert bántalmazott, és Jamie most cseppet sem marad el tőle. Várom, hogy megüssön, várom, hogy belém rúgjon. Nem hallom meg a szavait, elvesznek valahol félúton. A díja, vagy a tulajdona? Ő is hálát vár, vagy mást? Az előző házasságom is így kezdődött. A szívem össze-vissza ver, mikor felemeli a képet, és az arcomba tolja. A hűtlenséged bizonyítéka, igen…ez az.
- Nem kell az, ami a képen van. – rebegem el a válaszomat, de addigra már tettekre sarkallja magát, és lelök az ágyra. Lefogja a két kezemet, és csapdába csal. Riadt kismadárként pillantok rá, elmosódnak a határok, és halálfélelem tör rám.
- Hagyj már békén Jamie…az isten szerelmére. – egércincogásra hajaz a kérésem, mert nem hallja meg. Át van lényegülve, és se hall, se lát alapon működik. Az ösztönei hajtják, és nem veszi észre, hogy amit ő élvez, én abban nem találok semmi szépet. Nem véletlen, hogy hosszú ujjú hálóing van rajtam, ami az egész testemet elfedi. A férjem általi kínzások lenyomatát a testem őrzi, és nem akarom még egyszer átélni, hogy sebezhető vagyok. Lecsap az ajkaimra, erőszakosan tolul be, pedig nem szeretném. Kövér cseppek formálódnak segélyhívóvá a szememben, de nem áll le, csak folytatja, és a lelkemet ezer darabra cincálja vele. A két combom közé furakszik, és azt kívánom, hogy gyorsan essünk túl rajta, mert ha neki megint ez kell, akkor ezerszer könnyebben lököm át Corneliának, mert én erre nem vagyok alkalmas. A sérült, és meg nem értett kisfiú most nincs sehol, egy megszállott férfival van dolgom. Nem végez, és felszakítja a sebeket is. Némán folynak az igazgyöngyeim, a gyötrelem a kékjeim mélyén ül, és ha felszállna a köd, akkor ő is látná, hogy nem élvezem egyetlen percét sem annak, hogy nekem esett. A bugyimnál matat, a poklot járatja meg velem, míg le nem áll hirtelen, és akkor talán egy kis reménysugarat látok, de ez is elhal a következő szekundumban. Az ágyon fekszem, minden porcikámban reszketek, mikor lemászik rólam, és még egy adagot rám zúdít, ezt lehet nevezni az utórengésnek, ha természeti katasztrófa zajlódik le éppen bennem? Először fellélegzem, majd újabb sírógörcs tör rám, és magzati pózba húzom magam össze. Nem érdekel, hogy elmegy, és döntést vár tőlem. Legyen minél messzebb, mert rám sem bírok nézni jelenleg. Az öklömet a számba nyomom, mikor becsukódik a bejárati ajtó, és magamra hagy. Az utóhullámok bennem ülnek, addig sírok, míg van bennem szufla, aztán mérhetetlen kimerültség lesz úrrá rajtam. Aludnom kellene, és bevennem a gyógyszerem, de csak az jár a fejemben, hogy lelépjek innen. Kótyagosan kelek fel, és keresem meg a táskámat. A naplót belepakolom, meg néhány személyes holmit, végül leakasztom a kocsi kulcsát a fogasról. A tenyerembe zárom, és az ajtó melletti komódon lévő postedra vések neki egy üzenetet.
„Ha ez a szerelem Jamie, akkor nem kérek belőle. Itt a gyűrűd.” – ledobom mellé az eljegyzési gyűrűt is, és a bokacsizmámba bújva, egy farmerkabátot kanyarítok a hálóingemre. A szemeim feldagadtak, a recepciós is megijed tőlem, de intek, hogy hagyjon békén. A garázsban hamar lelek rá a kis rombolóra. Bedobok mindent, és beülök. Nincs bennem érzelem, üres lettem. A kormányra fektetem egy pillanatra a fejemet, miközben beindítom a motort, és kiállok a helyéről. El akarok menni. Még nem tudom, hogy hova, de el innen. New York csendes, lehúzom az ablakot, és a várost szemlélem. Nem izgat már semmi, egyenesen dél felé tartok. A célom még nincs meg, de a gázba taposok, hogy a múltam ne lihegjen a nyakamba, és el tudjam felejteni Jamiet is…




Music |     | Clothes






avatar
Egészségügy
Play by :
Jessica Lowndes
Kor :
27
Foglalkozás :
Pszichológus
Hozzászólások száma :
72

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tessa x Jamie - Secrets without hurts   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Tessa x Jamie - Secrets without hurts

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Tessa & Jamie - Save me from myself
» The secrets of Los Angeles
» jamie | lara

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ